1

NÉZŐ ISTVÁN

Városias falu vagy falusias város: a városi infrastruktúra kialakulásának kezdetei Kisvárdán

a 19. század utolsó harmadától a 20. század elejéig1 „Ez a sáros város Várda,

Rongyos mint az ócska zárda, Gazos, bűzös mint a csárda.”2

Kisvárda 1421-től már mezővárosi ranggal bírt, de az 1871. évi, a községek rendezéséről

szóló XVIII. tc. után a település vezetői nem vállalták a rendezett tanácsú városi címmel járó

kiadásokat, inkább elfogadták az „olcsóbb” nagyközségi státuszt. 1881-ben a Nyírvidék

levelezője azt adta tudtul, hogy „városunk, mint nagyközség, egy 18 oldalra terjedő füzetben

adta ki szabályrendeleteit.” 3 Ez a látszólagos visszalépés pontosan akkor történt, amikor

Magyarországon az urbanizáció – mindkét értelmében – s gyors fejlődést vett. Ebbe a

fősodorba illeszkedik Kisvárda újabb városiasodása is, noha éppen ekkortól hivatalosan már

nem város, hanem rendezett tanácsú nagyközség. Az urbanizációnak többféle mutatója,

jellemzője van, ezek közül dolgozatomban a helyi infrastruktúrával kívánok foglalkozni.4

A városházának nevezett községháza5

1 A dolgozat a 2010. évi helytörténeti pályázatunkon első helyezést nyert. 2 z. y : Nyírfalombok. Szabolcs. (a továbbiakban SZ) 1873. 25. sz. 2. 3 Julius: Vidéki levelezés. Nyírvidék (a továbbiakban NYV), 1881. 19. sz. 2. 4 Ez a fogalom szűkebben és tágabban is értelmezhető, én ez utóbbit választottam, mert nem tartottam elegendőnek a városias fejlődés bemutatásához a közművekre, szolgáltatásokra, utakra, utcákra történő koncentrálást, ugyanakkor nem térek ki azokra a gazdasági tényezőkre (pl. iparvállalatok, pénzintézetek, kereskedelem, vendéglátás, stb.), amelyek szintén a városias jellegű munkamegosztást mutatták. Az „infrastruktúrának” vannak olyan összetevői, amelyek Kisvárdán már korábban létrejöttek, ez esetben a továbbfejlődést mutatom be, és léteznek olyan alkotórészei is, amelyek éppen a dualista korban alakulnak ki, s majd évtizedekkel később fejlődnek tovább. 5 A tanulmányban közölt képeslapok a kisvárdai Városi Könyvtár tulajdonában vannak.

2

A lakóterület növelése

Kisvárda fejlődését, a város terjeszkedését meghatározta, hogy a Rétköz mocsarai közé

szorítva feküdt. A kisvárdai állóvizeket ugyan 1848 előtt a megye kanálisok segítségével

levezette a vár alatti lapályra, azaz a település lakott részéről a központtól távolabb eső helyre,

de ott a posvány, a mocsár évente utánpótlást kapott a Tiszából. A határ és belterület ezt

követően sem volt mentes a kisebb-nagyobb állóvizektől. Az 1850-es években 1675 hektár

(az összterület 36,9%-a) volt nádas és 12 hektár a vízzel borított terület. Az ármentesítés után,

1883-ra ez a mutató 133 hektárra, 3,7%-ra csökkent.6 A visszahódított területet főként rétként

hasznosították. A lakosság és a hatóság egy ideig karbantartotta a vízelvezető árkokat, de

miután száraz időszak következett, a Tompos vize kiszáradt, helyén kutat is lehetett ásni, az

elvezető árkok karbantartásával nem törődtek. Aztán néhány esztendő múlva újra előjött a

talajvíz, sok kárt tett a Serház utca déli, Tompos utca nyugati és a Kákás-tótól keletre eső

terület lakásaiban, a házak pincéit megrongálta, a tó partjára épített kalyibákat eláztatta,

eldöntötte. Ezek az alacsonyabb részek víz alá kerültek a nagy esőzések és a tavaszi

hóolvadás alkalmával is. Egy Nyíregyházáról Kisvárdára érkezett újságíró 1873-ban ekként

rögzítette a korabeli állapotokat: „az a képzelhetetlen sártömeg, mely elnyeléssel fenyeget

járművet és állatot (tán még a bivalyt is), ha ingoványszerű utczáin végig habuczkolni

kénytelen…, azok a terjedelmes pocsolyák, melyekben nyáron át folytonosan fürödhetik az ifjú

nemzedék s serenadokat adnak a körmös halak [békák], azok a düledező, vedlett fedelű,

félreficsorított kéményű épületek, melyeknek rondaságát még jobban kiemeli nehány díszes

lakház, az a kívül-belül hámladozó szilárdsággal teljességgel nem dicsekedhető nagy-

vendéglő… a hiány közkutakban és sétányokban, azok a kétdeszkás keskeny pallók… az az

egymás hegyébe kapaszkodó építkezési modor… mindezek nem éppen megnyerő fogalmat

nyújtanak Kisvárdáról. 7

6 RÉFI Oszkó Magdolna: Gazdálkodás a Rétközben a XVIII–XIX. században. Nyíregyháza, 1997. (a továbbiakban RÉFI, 1997.) 11. sz. mell. 7 z. y.: Nyírfalombok. SZ, 1873. 25. sz. 2–3.

3

Kisvárda az 1858-as katonai felmérés térképén (részlet)8

8 A második katonai felmérés 1819–1869. DVD-ROM, Arcanum Adatbázis Kft. Budapest, 2005.

4

Ha elfogulatlansággal nem is vádolható egy „konkurens” város polgára, kétségtelen, hogy az

általa közöltek nagyjából megfeleltek a valóságnak, hiszen a helybeli krónikások még majd

két évtized múlva is hasonló állapotokat rögzítettek.

A lakosság egyre türelmetlenebbül követelte, hogy az állóvizeket vezessék le. Ennek

hatására 1893. április 12-én a képviselő-testület elhatározta, hogy megteszi a szükséges

lépéseket. A lecsapolási terv elkészítésével Vinnay Géza kultúrmérnököt bízták meg. Ő erre a

célra „a Tompos és Szent László utczák, valamint Döghei-út és Hajnal utca közötti lapos

területen, továbbá a község délnyugati szélén elterülő Kákás-tó nevű helyen s végül a Hajnal-

utcza nyugati anyagárkában összegyűlő vizek levezetésére” a község alatt húzódó társulati

belvízfőcsatornát jelölte meg. A tomposi, kákási és Hajnal utcai csatornákat a régi vízvezető

árok felhasználásával vezették az említett társulati csatornába.9 Ezzel a „főcsatornával”

azonban nem oldódott meg minden ilyen irányú gond. További kisebb kanálisok kiépítése is

szükséges volt. Ezek még a 20. század elején el is készültek, hiszen 1908-ban azt adta hírül a

sajtó, hogy augusztus 27-én fejeződött be az éppen akkor kivitelezett csatornák építése.10 Fél

év múltán, a március 8-i rendkívüli képviselő-testületi ülésen a belvíz volt a téma. A

képviselők a belterületen összegyűlt víz lebocsátása érdekében a megyéhez fordultak, azért,

hogy „a Rákóczi utcza mindkét oldalán zárt beton csatornák építtessenek, s hogy

gondoskodjon a várm[egyei] törvényhatóság az ú. n. megyei árkok tisztántartásáról, másrészt

a kereskedelemügyi minisztériumhoz, hogy az állami út több helyén, ahol a csapadékvizek

szabad folyást nem nyerhetnek, átereszek kiépítése rendeltetnék el.” 11

A csatornázás terén tett apró lépések nem elégítették ki a lakosságot, mert a tapasztalat

szerint a vizek nem mindig tudtak akadálytalanul lefolyni. Így volt ez a legforgalmasabb

utcán, a Fő utcán is, ahol „van valami kanalisba vezető szűk nyílás, melynek az a sajátossága,

hogy nagyobb esőzések idején az utca szemetjétől rögtön eldugul és az összes vizeket az

utcára gyűjti, miáltal a lakosságnak gyakran van része árvízi jelenetekben; hozzátartozván

ehhez az is, hogy a pincék és alacsonyabb szobák megtelnek vízzel. Azt mondják, hogy ez a

nyílás nem is mindig szűk, csak amikor esőzés van. Az ilyen kivételes alkalmakra pedig nem

érdemes azt kibővíteni!12

A belvizek lecsapolása után új utcák nyílhattak, a régiek terjeszkedhettek, nőtt a házak

száma. 1881-ben 594 lakóházat írtak össze, 1900-ban 1045-öt, 1910-ben 1382-őt, 1920-ban

9 Műszaki leírás Kisvárda nagyközség beltelkeinek lecsapolási tervéhez. Kisvárdai Lapok (a továbbiakban KL), 1893. 47. sz. 1. 10 A községi csatornák átvétele. KL, 1908. 36. sz. 3. 11 Képviselőtestületi ülés. KL, 1909. 11. sz. 2. 12 Helyi politika VI. Szabolcsi Újság (a továbbiakban SZÚ), 1913. 31. sz. 1.

5

1364-et. Az épületek jellege is változott, az otthonok, lakóházak városiasodó voltukat

mutatták. A századforduló utáni állapotot az 1. sz. táblázat mutatja.13

1. sz. táblázat

Lakóházak Kisvárdán a 20. század első évtizedeiben

Lakóházak jellege

év falazat tető összesen

kőből vagy

téglából

kő vagy tégla alapon

vályogból vagy sárból

vályogból vagy sárból

fából és egyébből

cserép, pala vagy

bádog

zsindely vagy

deszka

nád vagy zsúp

1900 113 237 464 231 106 559 380 1045

1910 175 422 677 108 345 767 270 1382

1920 232 428 670 34 540 598 226 1364

A főutcai emeletes házak és a földes út a századforduló tájékán

A számadatokat a leírások is megerősítik. „Nagy az építkezési kedv és egymásután kerülnek

fedél alá a téglából rakott városias magas házak. A főbb utczákon lassan lassan eltűnnek a

düledező viskószerű hajlékok, a nádfedél a mellékutczákra szorítkozik… elég a 15 év előtti

Kisvárda képének a felidézése, hogy meglássuk, milyen nagyot fejlődtünk azóta. Az út

kikövezése, a rozoga pallót felváltó kőjárda, a szépen fejlődő akáczfasor, az előbbi állapothoz

képest fokozottabb tisztaság, a zsindelylyel, cseréppel, bádoggal fedett, díszes homlokzatú új

13 A Magyar Korona országaiban az 1881. év elején végrehajtott népszámlálás főbb eredményei megyék és községek szerint. Budapest, 1882.; A magyar korona országainak 1900. évi népszámlálása. Első rész: A népesség általános leírása községenkint. Budapest, 1902.; A Magyar Szent Korona országainak 1910. évi népszámlálása. Első rész: A népesség főbb adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint. Budapest, 1912.; Az 1920. évi népszámlálás. Első rész: A népesség főbb demográfiai adatai községek és népesebb puszták, telepek szerint. Budapest, 1923.

6

nagy házak, a nyitott boltajtók folyton szaporodó száma, s az utczák élénksége valóban

kedvező képet nyújtanak.” 14

A házak száma csak úgy tudott gyarapodni, hogy a meglévő utcák telkeit beépítették,

illetve új utcákat nyitottak. Ez utóbbi révén kebelezett be egyre nagyobb teret a település

területéből a lakóövezet. „Szűk az utczája, szűk a belterülete és szűk mindenek felett a

főutczája… megszűntünk falu lenni, de még nem vagyunk nagy város... Új utczákra van

szükség, olyanokra, melyek a szűkké vált főutczáról a feltorlódó forgalom nagy részét

levezetik… hogy a kívánalmakkal számot vető építkezési kedv új tért nyerhessen, s hogy a

lakásszükséglet megfelelő módon kielégíttessék… az úgynevezett „Kisköz” kiszélesíttessék, s

annak folytatásaként az azzal szemben, a főutcza másik oldalán – a Rosenblüth–Klein

Salamon féle telkek között – az elvonuló sikátor is új utczaszakasznak engedjen helyet.”15

A település vezetői önmaguk is látták a szükséges tennivalókat, és igyekeztek orvosolni a

felmerülő problémákat. A város utcáinak rendezése, a várostól elfoglalt területek

visszaszerzése, a kövezés kiterjesztése és a beépítésre alkalmas Kákás-tó felparcellázása már

régóta foglalkoztatta a lakosságot és a képviselő-testületet is. 1889 novemberében úgy tűnt,

hogy ezekben az ügyekben előrelépés történik, 26-án ugyanis a képviselő-testület által

kiküldött bizottság16 ülésezett és megvizsgálta Galambos Menyhért mérnök tervét, amely

kiterjedt az említett kérdésekre. A következő javaslatokat fogadták el: vegyék vissza az

utcákból és a terekből, ami visszavehető, azokat a foglalásokat, amelyek a tulajdonos

megkárosítása nélkül vissza nem vehetők, a tulajdonossal való egyezség révén váltsák meg,

ahol az utcák szabályozása miatt a tulajdonos kénytelen lemondani kisebb részekről, azt

kártalanítás mellett sajátítsák ki, ahol pedig a szabályozás miatt a telektulajdonos nyer

területet, ott köteles a várost kártalanítani, a nyerendő területet bekeríteni, beépíteni.

A Kákás-tó területét 30 parcellára osztották fel, ezt árverésen négyszögölenként 20 krajcár

minimálárban adták el. Ez a terület fele részben a közbirtokosságé volt, így a befolyó bevétel

is ilyen arányban osztódott meg.

Elsősorban a Fürdő utcát kívánták szabályozni, mert itt már a jövő tavasszal járdát akartak

lerakni, másodsorban a Malomközt – ezt a forgalom, a közlekedés követelte meg, mivel a

hosszú Szent László utcából a Vak utcába egyetlen utca sem vezetett –, harmadsorban a Vár

utca megregulázása került szóba. A bizottság javasolta, hogy a város fizesse ki a Fürdő utca

kikövezésének negyedét, a többit a telektulajdonosok fedezzék. A Vak utca járdáinak teljes

14 Szépül a város. KL, 1889. 30. sz. 1. 15 Szűk a város. KL, 1890. 12. sz. 1. 16 A bizottság tagjai: Vay Péter, Rézler György, Hrabovszky Guidó, Balkányi Gyula, Szepessy Mihály.

7

költsége pedig a tulajdonosokra háruljon, mivel az nem fővonal. Elfogadták még a római

katolikus templom terétől a református templomig lerakott járdának a vállalkozótól való

átvételét is.17

Az intézkedés elején említett visszavétel azt jelentette, hogy a város szerezze vissza azokat

a kisebb-nagyobb közterületeket, amelyeket egyik-másik telektulajdonos, üzlettulajdonos

önkényesen „meghódított” magának, s az így visszakapott/szerzett területeket is figyelembe

véve szabályozzák az utcákat, közterületeket. A legfontosabb ilyen közterület a Flórián tér

volt.

A testület már korábban elhatározta, hogy a közbirtokossági iskola udvarából, amely a tér

nyugati oldalán feküdt, 246 ölet megvásárol 400 forintért. Csakhogy a város részére

mindössze 153 négyszögöl lett kimérve, így „az iskola udvarának keritése annak

megfelelőleg lett elhelyezve és pedig akként, hogy ez a kerités most is görbe vonalat képez, s

így eltekintve a területhiánytól, határozottan ellenkezik utcza rendészetünk szépészeti

követelményeivel.” 18

A Flórián tér a piacozók szekereivel

A Flórián téren és szomszédságában a piac uralta a terepet, s nem csupán a kereskedelem, de

a közlekedés szempontjai miatt is szabályozni kellett az árusítást. 1903. november 5-től léptek

17 Utcarendezés. KL, 1889. 48. sz. 3. 18 A Flórián tér szabályozása. KL, 1890. 42. sz. 2.

8

életbe azok az új rendelkezések, amelyek megszabták, hogy a napi- és heti piacon, illetve az

országos vásáron a tér egyes részein és környezetében kik és mit árulhatnak. 19

A visszaszerzett és meglévő területek mellett új helyet is nyitni kellett a növekvő számú

lakosságnak. Az egyik ilyen „kinézett” szűzföld a Kákás-tó és környéke volt, amely a

központtól délnyugatra feküdt, közvetlenül a kertek alatt. „Vizes temetője ez most a világra

jött felesleges kiskutyáknak és macskáknak. A kimúlt disznók és malaczok nem kerülnek belé,

mert a tópartján élő vademberek (czigányok) önmagukba temetik ezen elhullottak tetemeit, és

csak közvetve segítik elő e bizonyos tó helyes elnevezését” – írták 1889 tavaszán.20 Ezt a helyi

„rezervátumot” 1890 tavaszán felparcellázták és itt is megkezdődött a „civilizáció”

térhódítása. Ami azonban a többség részéről a fejlődés jelének tűnt, azt a kisebbség

másképpen élte meg: „A Káka tövén – ha eddig nem költött – ezután bizonyára nem költ a

rucza, s a tó is megszünik nagyreményü czigánycsemeték bájos fürdőévadjának zavaros

szinhelye lenni. Oda van az arkádiai állapot, s Pharao ivadékainak máshol kell helyet

keresniök, hol olymposi játékaikat eljátszhassák. A keleti idill „poesisét” hideg kézzel turkálta

szét a város prózai keze, uj földet csinált a Kákástóból és a – hol száraz, hol mocsaras –

hepehupás területet házhelyekre parcellázta a mérnök. A hova most jóízlésű ember nem teszi

be a lábát, ott nemsokára nyájas udvarokban fehérlő házak fogják hirdetni, hogy bölcs dolog

vala ezt a kis Ázsiát Európának visszahóditani és a czélból folyó hó 8-án – a házhelyek

eladása iránt árverést tartani.”21

Az árverés iránt nagy volt az érdeklődés. Ez mutatta, hogy mekkora szükség volt új

házhelyekre. A Kákás-tót az előző év novemberi döntésének megfelelően 30 parcellára

osztották. Ebből hármat keresztutcának tartottak fenn, hatot az árverésen nem adtak el, de

utólag ezekre is megadta Harsányi Menyhért a négyszögölenkénti 20 krajcárt. Az értékesítés

befejezése után közel 4000 forint gyűlt össze. A vásárlás kedvező lehetőség volt, hiszen a

vételár egyharmadát kellett csak kifizetni, másik harmada egy év múlva, harmadik harmada

két év múlva vált esedékessé, ráadásul kamatmentesen róhatták le a vevők a tartozásukat.

Szintén hitelből épült ki egy kisebb utca, mely a Hajnal utcából eredt. A nyolcvanas évek

végén két szabómester volt az életre hívója, akik „megvették a legelőt, felkukucskáltatták,

kiparczellázták azt házhelyekké, és mielőtt az első fizetést teljesíteniök kellett volna, már

19 A helyi heti piacz uj berendezése. KL, 1903. 44. sz. 2. 20 A Tompos és a Kákástó. KL, 1889. 17. sz. 1–2. 21 Uj föld. KL, 1890. 15. sz. 2.

9

minden házhelyre volt vevő.”22 Ebből is kitűnik, hogy a városkép alakításába a település

vezetőinek döntései mellett az egyéni érdek, a vállalkozói szellem is közrejátszott.

A mocsárvilág megszüntetését és a belvizek levezetését követően Kisvárda rohamos

terjeszkedésnek indult, s ezzel párhuzamosan lakossága nőtt. A század közepén meghaladta a

háromezer főt, 1870-ben 4703, 1880-ban 5006 fő volt, 1890-ben már 6458 embert számláltak

össze, a századfordulóra ez 8257-re emelkedett, 1910-ben pedig 10 019-en lakták Kisvárdát.

A hatvan esztendő alatt megháromszorozódott lakosságnak további új házhelyekre volt

szüksége. 1891. december 7-én fogalmazták meg azt a hirdetést, amelyben a kisvárdai

közbirtokosság tudatta, hogy a régi vásártér területét 93 házhelyre elosztotta és abból 86

házhelyet december 27-én és az azt követő napokon nyilvános árverésen el fog adni.23

A község az 1904. április 8-án tartott képviselő-testületi ülésen elhatározta, hogy a Szent

László utcát a Tompos és a Mester utcával egy új utca nyitásával összeköti. Az út a Kastaly

Ferenc és Reizmann Hermann tulajdonát képező főutcai házak között lévő telken vezetett át,

ez szintén az említettek tulajdona volt.24 Az utca a Posta utca nevet kapta, mivel a Szent

László utcával érintkező sarkán állt a postahivatal. Az utcát hamarosan beépítették,

kikövezték, annak ellenére, hogy az államépítészeti hatóság hivatalosan az utcanyitást nem

engedélyezte, mert nagyon keskenynek találta az ottani forgalomhoz képest, megállapítva,

hogy a Szent László utcai bejáratánál két kocsi nem fér el.25 A szélesítéshez területeket kellett

kisajátítani, ez viszont a községet verte volna kiadásba, ezért a képviselő-testület úgy döntött,

hogy mivel annak idején az utca megnyitását az utca lakosai kérték, azzal, hogy ingyen adnak

területet, próbálják meg ezt az ígérvényt „behajtani” a lakosokon.26

Az 1910-es népszámlálás kapcsán jegyezték meg, hogy az előző összeírás óta épült ki az

Alsó- és Felsőmunkás utca, az Ajaki út nagyobb része, az Orgován telep, a Hajnal utca északi

része, az Iskola utca, a Somogyi Rezső utca. A község belterületén lévő üres telkek legtöbbje

is olyan gazdára talált, akik házakat emeltek azokon, így a „lakóházak számánál 39,3%-os

emelkedés mutatkozik.”27

Az utak, utcák, járdák és terek burkolása

Az utcákat nem csupán megnyitni kellett, hanem közlekedésre alkalmas állapotba hozni, azaz

a közepét kikövezni, a széleit gyalogjárdával szegélyezni. Ez a „gyalogjárda” kezdetben a

22 V.: Körutazás a városban II. KL, 1890. 10. sz. 2. 23 Hirdetés. KL, 1891. 50. sz. 3. 24 Új utca. KL, 1904. 15. sz. 2. 25 A posta utcáról. KL, 1907. 45. sz. 3. 26 Képviselőtestületi közgyűlés. KL, 1907. 22. sz. 3. 27 Népszámlálás. Felsőszabolcsi Hírlap (a továbbiakban FSZH), 1911. 3. sz. 1.

10

fapallót jelentette. Ez még a Bach-korszakban jött létre annak eredményeképpen, hogy a

városnak volt egy bizonyos fel nem használt pénzalapja. A közbirtokosság a maga részéről a

vásártér háromévi jövedelmét adományozta e célra, egy városi „népgyűlés” pedig kimondta,

hogy minden bécsi font hús után a fogyasztókra pallópénz címén két krajcárt vessenek ki.28

Ám fapalló is csak a város belső részein volt. Ahol ezt nélkülözni kellett, ott esős időben a

sarat dagasztották, száraz idő esetén a port verték fel a járókelők. Ezeken az utcákon jártak az

állatok is: „estefelé mélázó tehenek, vidor tinók és sürgős malaczok változatos serege halad

végig bőgve, röfögve az utczán, s kavarnak a kedves házi állatok olyan porfelleget, hogy nem

szívni, de harapni kell a levegőt.”29

A fapalló mellett helyenként megjelent a kőburkolat, a pallók pedig kikerültek a település

külsőbb részeire. Kővel először csak az utakat fedték be, a gyalogjárdákat nem. 1880-ban a

miskolci Lax Gyula vállalkozó nyerte el 34 780 forintért a főutca kikövezésének jogát.30 A

munka lassan kezdődött meg, mert a vállalkozónak 8 napon belül az anyagot már szállítania

kellett volna. Ez az idő eltelt, de az árlejtést elnyert egyén nem jelentkezett.31

1881-ben azt olvashatták a korabeliek, hogy már a postáig elkészült a kövezés, húsz nap

múlva elérik a piacot, három hónap alatt kész lesz az egész munka, és senki sem fogja elhinni,

hogy az idén is a Hrabovszky-féle épület előtti sártengerben két ló vesztette életét.32 Abból,

hogy a postát említik először, majd azt, hogy elérik a piacot, kiderül, hogy az utca

burkolásával délről haladtak északra. Valamivel később már azt adták hírül, hogy elkészült a

vasúthoz vezető főutca, melyet átadtak a forgalomnak.33 1890-ben azt írták erről az utcáról,

hogy „az utcaközépen széles kőút vonul a vasút felé, de a két oldalán még fapalló sincs a

gyalogjárók lábai alá téve.”34

1885-ben hirdették meg a Dögei és a Vár utca kikövezésére, a Serház utca északi oldalán

pedig a járda építésére vonatkozó pályázatot.35 1890-ben ismét a Dögei, továbbá a Vak és a

Fürdő utca kikövezése szerepelt a meghirdetett munkák között. A Dögei utca – két oldalán a

vízelvezető csatornával – 610 négyszögölnyi területet jelentett. A Vak utca a Malomköz utca

végéig összesen 348 négyszögöl kiterjedésben, a Galambos Menyhért mérnök által 1889

májusában készített terv szerinti került kivitelezésre. Ugyanitt egy kőhíd tölgyfadeszkával és a

vízelvezető árok oldalfalazása is a munkálatok közt szerepelt. A Fürdő utca járdája szentesi 28 A palló alap. KL, 1891. 45. sz. 1. 29 Szépül a város. KL, 1889. 30. sz. 1. 30 Kövezési árlejtés. NYV, 1880. 22. sz. 3. 31 Vállalkozó kerestetik. NYV, 1880. 26. sz. 3. 32 Kövezés. NYV, 1881. 18. sz. 5. 33 Elkészült a vasúthoz vezető főutca. NYV, 1881. 36. sz. 3. 34 V.: Körutazás a városban III. KL, 1890. 14. sz. 2. 35 Árlejtési hirdetmény. NYV, 1885. 24. sz. 4.

11

kockakövekből 155 négyszögöl felületen volt tervbe véve. Az ajánlatokat június 28-ig lehetett

megtenni.36 Az árlejtésre Führer Zsigmond Nyíregyházáról, Lax Gyula Miskolcról, Kovács P.

Pál szintén Nyíregyházáról és Sümeghy István jelentkeztek. Az első kettő az összes munkát, a

két utóbbi csak a járda lerakását vállalta volna. A döntéshozók Führer és Kovács ajánlatát

nem fogadták el, Lax kikötötte, hogy csak akkor végzi el a munkát, ha a község által már

megrendelt 10 kocsi szalánci követ visszamondják, ebben az esetben az általa beszerzendő

királyházi kőből négyszögölenként 6 forint 40 krajcárért, tokaji kőből pedig 7 forint

20 krajcárért, és a járdát 9 forintért kivitelezi. Úgy látszik, hogy a vállalkozó nem csupán a

kövezési munkán akart nyerni, hanem az alapanyag szállításán, beszerzésén is. Sümeghy a

járdát négyszögölenként 8 forint 75 krajcárért vállalta. Ezek az ajánlatok az előirányzott

összeget jóval felülmúlták, így a bizottság a döntést a képviselő-testület elé vitte.37

Az utca kövezése haladást jelentett, de az őszre elkészült munkával nem mindenki volt

elégedett: „örvendetes dolog, hogy az európai Kisvárda határát az adóhivataltól – a járda

utján haladva – kitehetjük egész a vásártérig, csakhogy a civilisátióba bekebelezett ezen uj

tartomány ezután sem menekül a kívánt mértékben az ázsiai sártól. Olyan alacsony

szinvonalra lett a járda lerakva, hogy az utcza sara akadály nélkül terpeszkedhetik a mélyen

fekvő gyalogjárón.”38

A kövezet nélküli Szent László utca a 19. század végén A járdák kiépítése és az utcák kövezése később is folytatódott. 1894-ben például az ún.

Hármasút és környéke útépítésére hirdettek versenytárgyalást.39 1907-ben arról hoztak

határozatot, hogy a Rákóczi utca mindkét oldalán terméskő szegélyekkel, 1685 m²

36 Árlejtési hirdetmény. KL, 1890. 25. sz. 4. 37 Árlejtés a járdára. KL, 1890. 26. sz. 2. 38 A Fürdőutcza járdájának elkészítése. KL, 1890. 44. sz. 2. 39 Útépítési árlejtések. KL, 1894. 37. sz. 2–3.

12

szénsalakjárda, terméskőből építendő 49,5 m² kapubejárók, és 62 m² út átjárók 2146 koronán

belüli összegért épüljenek.40

A világháború kitörése előtt, 1914. március 27-én fogadtak el egy nagyobb szabású

felújítási munkát, amelynek révén aszfaltburkolatot kapott a Kossuth, a Petőfi, a Hunyadi, a

Posta, a Szent László, a Deák Ferenc és a Vörösmarty utcák mindkét oldala, az Erzsébet utca

déli oldala és az északi oldal egy része, a Bessenyei egy szakaszának mindkét oldala, a Vár

utca keleti oldala a Major utcáig, a nyugati oldala a legutolsó beépített telekig, a Zrínyi utca

két része, a Rákóczi utca keleti része a Homok utcáig, a nyugati része a kórházig.

Aszfaltozták még a bérkocsi állomás területét, a vasúti hozzájáruló út északi oldalát. Bazalt-

terracit kövezetet kapott a Somogyi Rezső utca mindkét oldalát Cyklops-burkolattal fedték a

Flórián teret és a Szent László utca északi részén lévő teret, azaz a mai görög katolikus

templom előtti területet. A kiadásokhoz a telektulajdonosok különböző mértékben járultak

hozzá, attól függően, hogy mely utcában laktak.41

A felsorolásból kitűnik, hogy a belterületen, azaz a frekventált, forgalmas helyen lévő

utcák mindkét oldala részesült abban a kiváltságban, hogy járdát kapjon. Minél külsőbb

részen volt az utca, ez a „jog” úgy csökkent, s mire a település széleire ért, már el is fogyott.

Ilyen volt például a fapallóval ellátott Temető utca, melyről azt írták, hogy „olyan ér a város

testében, melyet folyton gyógyítgatni kell. És hordassék bár össze – az út elején terjedő –

sártengerbe akármennyi rőzseadag és homoktapasz, ott mindig elernyedve marad a föld, nem

fog sarán a város orvossága.”42

40 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár (a továbbiakban SZSZBML), V. B. 146. Kisvárda nagyközség iratai, 1837–1949. (a továbbiakban V. B. 146.) 1907. évi képviselő-testületi jkv. 416/1907. Kgy. sz. 41 Meglesznek az aszfalt gyalogjárók. FSZH, 1914. 14. sz. 3. 42 V.: Körutazás a városban III. KL, 1890. 14. sz. 1. A nevezett utca a Szent László utcából ágazott ki.

13

A Kossuth Lajos utca a századforduló tájékán

A település közigazgatási területéből egyre nagyobb részt foglaltak el az újonnan létrejövő

utcák, házsorok. A természetes szaporodás és a beköltözés folytán gyarapodó lakosságot a

közigazgatás és államigazgatás kívánalmai és szempontjai szerint nyilván kellett tartani. Ez

nem ment könnyen állandó lakcím nélkül. Ez utóbbihoz mindenki által elfogadott, vagyis

hivatalos közterületi elnevezésekre volt szükség. 1899 végén a helyi vezetés ezzel a

problémával is foglalkozott, amikor a névtelen, vagy „rossznevű” utcákat „megkeresztelte”.

„A már elfogadott tervezet szerint a mi 34 utczánk közül 19-et kellett névvel ellátni, öt más

nevet kapott, és tíz utca megmaradt a régi név mellett.”43 A főtértől a görög katolikus

templomig terjedő főutca megmaradt Szent Lászlónak, miként a görög katolikus templomtól a

római katolikus temetőig vezető utca Temető utcának. Az említett templomtól a kórházig

vezető út Vasút utca, a Reizman-féle fatelep utáni út a Homok utca, a vágóhíd felé vezető út a

Vágóhíd utca nevet kapta. Az Ajak felé vezető és a dohánybeváltó hivatalig terjedő úton épült

új házsor Ajaki utca, a kórház háta mögött levő sor Kórház utca lett. A Csillag utca

megtartotta nevét.44 A Csillag utca végétől a hármas útig futó utca Malom utca, a jobbra eső

utca Mester utca nevet kapta. Ebből nyílt a Tompos utca, a Kis utca és a Fűrész utca. Erzsébet

utca lett a Grűnwald-féle háztól a Rézler házig vezető utcasor, Baross utca, amely az Erzsébet

43 A mi utcáink. KL, 1899. 45. sz. 2. 44 Korábban Serház utcának hívták.

14

utcából a rétnek vezetett. Bessenyei utcává vált a Vak utca, a Szőllőskert (akkoriban így

írták!) utca megmaradt. A Szőllőskert két apróbb utcája a Rét utca és Mező utca nevet kapta.

A Reizman ház alatti házsor, amely a Kákás-tó keleti partját képezte, Vízi utcának, a Kákás-tó

nyugati oldala Fő utcának kereszteltetett. A gúnyosan Kis Kótajnak nevezett házcsoport

Domb utca lett. A Vár utca megmaradt, ennek szomszédságában Zug utca és Pacsirta utca

névvel jelölték meg az addig névtelen utcákat. Major utca lett a Vár utcával egy pontból

induló és a Kossuth utca végére érő utcasor. Az Arany Szarvas vendéglő és a közbirtokossági

iskola között kezdődő és a Major utca felé vezető utca névadója az említett vendéglő lett,

vagyis a Szarvas utca nevet kapta, az ebből balra nyíló utca Csatorna névre kereszteltetett. A

Flórián tér és a Kossuth Lajos utca – miként a többi, már említett régi utca – megmaradtak a

múltból öröklött néven.

A fejlődés bizonyos mértékig az utcanevekben is tükröződött, másrészt a község vezetői

emléket kívántak állítani azoknak, akik sokat tettek nemzetünk haladásért, ezért 1911. január

11-én döntést hoztak egyes utcák átnevezéséről. 45 (Lásd 2. sz. táblázat!)

2. sz. táblázat

Utcanevek változása Kisvárdán 1911-ben

Régi név Új név Régi név Új név Régi név Új név

Szőllőskert Árpád Mester Hunyadi Iskola Petőfi

Ajaki Attila Csillag Deák Ferenc Dögei Szabadság

Temető Zrínyi Hajnal Mátyás király Szarvas Arany János

Fűrész Szabolcs Malom Vörösmarty Pacsirta Sántha István

Kisvárda főutcája 1900-ban A fejlődés ellenére Kisvárda kétarcú maradt, nem lehetett egyik pillanatról a másikra egy

teljesen más várost, környezetet teremteni, s nem is volt erre minden vonatkozásban szükség.

A múlt, a jelen és bizonyos tekintetben a jövő egymásra torlódott, ám a huszadik század első

évtizedének a végére a településről alkotott összkép alig változott valamit. A közlekedési

45 Új utca nevek. KL, 1911. 3. sz. 2.

15

lehetőségek, az utcák és a járdák is állandó témát adtak a közbeszédnek és a helyi sajtónak. E

tárgyban leginkább elmarasztaló, negatív álláspontot fogalmaztak meg a kortársak. A

közlekedési infrastruktúra fejlesztése azonban nem szándék kérdése volt, hanem a pénzügyi

lehetőségektől függött.

Ez a kétarcúság nem csak a város egyes részeit összehasonlítva tűnik elénk, hanem egy

utcán belül is. Legjobb példa erre a Csillag utca, melyet ekkoriban kezdtek így hívni, a

névadó kocsma után. „Az utcza jobboldalán látom a régi falusias Serházutczát, legnagyobb

részben úgy a mint évtizedek előtt állott, a baloldalon a haladó, a fejlődő, a városias

Csillagutczát” – írta a szemtanú.46 A jobb oldalon falusi deszkakerítések, a bal oldalon

különböző üzletek képezték az utcafrontot, s a járda is itt húzódott. A két oldal között

kövesutat épített a megye.

Nem volt ilyen azonban a nagyállomáshoz vezető főutcán, pedig ez fontos lett volna,

hiszen ezt a vasúti megállót létesítésekor jóval a település lakott részén kívül helyezték el, így

oda kikövezett út nem vezetett. Joggal írták, hogy „minden városban, községben annak az

útvonalnak a járdája szokott legjobb karban tartatni, mely a vasútállomásról vezet a városba.

Természetes tehát, hogy Kisvárdán, ahol minden fordítva van, a vasúthoz vezető útnak

egyáltalán nincsen járdája, úgy hogy a gyalogközlekedés az esztendő nagyobb részében

majdnem kizárt dolog.”47 Akinek anyagi lehetősége engedte, konflison utazva tette meg ezt a

távolságot.

A vasúthoz vezető út, a görög katolikus templom és a víztorony

Ha másfajta rangsort állítunk fel az utcákat illetően, akkor sem jobb a helyzet: „Más

községekben legalább azok az útvonalak, melyek valamely megyei vagy országút átkelési

szakaszaiból állanak, rendesek és jókarban lévők. Nálunk még ezek az utcák sem megfelelőek, 46 V.: Körutazás a városban I. KL, 1890. 6. sz. 1. 47 Helyi politika VI. SZÚ, 1913. 31. sz. 1.

16

mert a kétségtelenül nagy forgalom a kövesutat is annyira megrongálta, hogy csupa gödör,

kiálló kövek, erős és sűrű kottyanók teszik kellemetlenné, sőt veszedelmessé a rajtuk való

közlekedést.”48

Ha ilyen volt a helyzet a kikövezett utcákon, akkor nem lehet azon csodálkozni, hogy

azokon az utcákon, ahol kövezet nem terült a szekerek, konflisok, bérkocsik vagy éppen a

talpak elé, „nagyobb esőzések után a közlekedés teljes lehetetlenség, a lakosság egészen el

van szigetelve.”

Az utcák állapotához hasonló volt a járdáké is. A Fő utca járdája „kopott, hiányos, szűk,

kényelmetlen. Legfeljebb két-három ember haladhat egymás mellett, a szembejövők már az

utcára szorulnak. A mellékutcák járdája, különösen a szintén nagyforgalmú Kossuth utcáé,

hihetetlenül rossz, itt már csak lábficamodási veszedelmek közt haladhat az ember…”49

Mindezekből azt a konklúziót vonta le a cikkíró, hogy „ha Kisvárdán egy és más tekintetben

a városi életre emlékeztető mozzanatokat tapasztalhatunk, az utcák állapota minden illúziót

leront és a legutolsó falura süllyeszti le szárnyaló fantáziánkat.”50

A Szent László utca bal oldala, szélén járdával

48 Helyi politika VI. SZÚ, 1913. 31. sz. 1. 49 Uo. 50 Uo.

17

A kisvárdai, boltokkal szegélyezett főutca az 1910-es években

Ezt a kettősséget erősítik meg a városról szóló más dokumentumok is. A Szent László utcán

több emeletes épület állt, de nyaranta itt is eltűnt a városi jelleg: „…a ki egy locsolás nélkül

maradt meleg nyári napon végig halad a főutcán… kételkedik azon, hogy a Szaharán a

számum nagyobb porfelleget verne fel, mint az ezen nagy forgalmú utcán a szekerek teszik.”51

A főutcát azonban még „párisi boulevard”-nak nevezték a többi utcához képest, mert azon

legalább tűrhető volt járda és meglehetős a villanyvilágítás. A mellékutcák egy részében az út

közepe nem volt kikövezve, vagy ha igen, akkor az éveken át lerakódott sár annyira eltakarta,

hogy a laikus szem a kövezetet észre sem vette. A központtól nem messze eső Tompos utcán

is hasonló volt a helyzet: „a nemes elöljáróság még annyira sem érdemesíti ez utca lakosait,

hogy egy nyomorult pallót készíttetne nekik, az egész utcán pedig éjjel két már majdnem

kiégett villanykörte pislákol… a Rét, Mező, Domb, Sántha, Kereszt, stb. utcákról nem is

beszélünk, minek ide kövezet, minek ide világítás? Nem jobb-e sötétben aludni, mint

kivilágított helyen, a hol a villany vakító fénye a házba is behatolva, megronthatná a szegény

ember szemét? – tette fel a kérdést a publicista.52 A cikkíró azt is kifogásolta, hogy a

Hármasúti vasúti megállónál, nincs se járda, se villanyvilágítás, pedig ezt már a nyáron

kérelmezték, októberre a képviselők meg is ígérték, most pedig december van, de semmi nem

történt ez ügyben.

Közvilágítás és ivóvíz

51 Város vagy falu-e Kisvárda. Kisvárdai Friss Újság, 1911. 4. sz. 1. 52 Uo.

18

A településen a közvilágítást 1887 decemberétől petróleumlámpák révén oldották meg. Az

1888. október 2-án tartott képviselő-testületi ülésen arról tárgyaltak, hogy a szolgáltatást,

vagyis a 34 lámpával történő kivilágítást Frigyesi Simon kereskedő havi 54 forint 20

krajcárért kibérli. Balkányi Gyula képviselő-testületi tag ekkor a lámpák célszerűtlen

elhelyezését és a világítás hiányos voltát panaszolta.53

A világítással nem csak az volt a baj, hogy kevés lámpa volt és akadozva működött, hanem

az is, hogy időszakosan élvezhették az előnyeit, és este csak egy bizonyos ideig biztosította a

világosságot. 1890. szeptember 28-án a városi testület úgy döntött, hogy október 1-től

35 petróleumlámpa biztosítja a fényt. Azt is elhatározták, hogy „akár van a kalendáriumban

holdtölte, akár nincs, gyúljon ki a lámpa, mert hiába van holdtöltének ideje, ha felhő borul az

ingyen világításra hivatott holdra, a kalendárium ugyan nem világít. Égni pedig csak éjfélig

fognak a lámpák, egyedül a közkúti lámpának adatván meg a privilégium, hogy egész éjszaka

fényeskedjék.”54

A haladás azonban Kisvárdán hamar megszüntette a petróleumra alapozott világítást, és

átugorva a gázvilágítást, rögtön a villanyvilágítást vezették be. Rochlitz Lipót kisvárdai

malomtulajdonos ugyanis vállalta, hogy a műmalma gépeire szerelt dinamók révén megoldja

az árammal történő világítást. 1894. július 29-én a képviselő-testület különbizottságot

alakított a kérdés vizsgálatára. Augusztusban 50 darabban határozzák meg a lámpák számát.

Az év végén a megye és a minisztérium is jóváhagyta a község és a vállalkozó közti

szerződést. 1895 szeptemberében elkezdődtek a szerelési munkálatok és ennek

eredményeként december 22-én a Tiszántúlon másodikként, Szabolcs megyében az elsőként

gyulladt ki Kisvárdán a villany, amelyet magánszemélyek, intézmények is bevezethettek.55

A villany kezdetben csak az esteli órákban, 11-12 óra között állt a fogyasztók

rendelkezésére. Ekkor még az elismerés hangján szóltak a világításról, a későbbiekben

azonban a villany is sűrűn adott okot panaszra. Egy év múlva már azt írták, hogy éjfélig jó a

világítás, ám „silányabb lesz éjfél után, mint eddig a sokszor méltán kigúnyolt petróleum

világítás volt.”56

A villamosítás terén fordulat állt be, amikor 1917-ben a Villamossági és Műmalom Rt.

nevű cég vette át az áramszolgáltatás biztosítását. Ennek főbb részvényese egy miskolci és

egy kisvárdai bank volt, illetve több kisvárdai kereskedő említhető még a tulajdonosok közül.

53 Képviselőtestületi ülés. KL, 1888. 36. sz. 2. 54 És lészen ismét világosság. KL, 1890. 39. sz. 2. 55 És lőn világosság. KL, 1895. 52. sz. 2. 56 SOMOGYI Rezső: Kisvárda monographiája rövid kivonatban a Milleniumra. Kisvárda, 1896. (a továbbiakban SOMOGYI, 1896.) 5.

19

Villanyoszlopok és lámpák a városban

A belvíz, a járdák, közutak és a világítás mellett az ivóvíz kérdése is napirenden volt az 1880-

as években a településen. Az artézi vizet adó közkút létrehozásának szükségességét oly sokat

hangoztatták, de előrelépés nem történt. 1886-ban az egyik képviselő-testületi ülésen

Hrabovszky Rudolf ismét felvetette a kérdést, miszerint kívánatos lenne a Piac téren egy jó

vízzel ellátott kutat építeni. A helyi sajtó is egyre gyakrabban írt a jó víz hiányáról: „azt a

talajvizet a melyet iszunk, másutt még a barom sem issza meg.” A kút kérdését ezután még

közel tíz testületi ülésen tárgyalták – eredménytelenül, miközben pl. a ménistállóra

5000 forintot megszavaztak. Joggal jegyezte meg a cikkíró, hogy „vajha a tisztelt méneknek,

vagy a nagyrabecsült ökröknek és a sertéseknek lenne szükségük a jó kútvízre, – lehet, hogy ez

esetben hamarabb részesülnénk mi emberi lények is a jó kútvíz áldásában.”57

Talán a közvélemény nyomásának is köszönhető, hogy az elöljáróság 1889. szeptember

17-én Khirer Károly vállalkozóval szerződést kötött a kút létrehozására. Khirer vállalta, hogy

az elöljáróság által kijelölt helyen egy kutat fúr. A következő évi költségvetésbe erre a

munkálatra be is terveztek 1000 forintot. 1890. május 25-én megindult a fúrás, és június 6-án

42 méter 64 cm mélységben vizet ért a fúrófej. Ezt követően délutántól másnap délutánig

folyamatosan szivattyúzták a vizet, mert a szerződés szerint: „a víz bősége akként állapíttatik

meg, hogy a víz 24 óráig folytonosan szivattyúztatik, és ha a szivattyúzást meggyőzi, a víz

elegendőnek mondatik ki.” 58 Ezzel egy időben megindult a víz kóstolgatása is. A rossz

nyelvek szerint soha ennyi víz nem folyt le az ahhoz nem szokott torkokon. A közönségnek

ízlett, a mintát a hivatalos hatóság is jónak ítélte meg. Idővel elmúlt a kút újdonsága, de sajnos

57 Szépül a város. KL, 1889. 30. sz. 1. 58 Közkút. KL, 1889. 38. sz. 2.

20

eltűnt annak jó vize is. Néhány év múlva ugyanis kiderült, hogy a kutat rossz talajba és

rosszul fúrták. A víz megzavarosodott, a kútszerkezetet is többször kellett javítani. Közben

1900. május 12-én 4 új kút létesítésére írt ki pályázatot a község, ezeket el is készítették.59

Az új kutat készítő mester az első kút aknájából megpróbált egy másik fúrást végrehajtani,

hogy ha ivásra nem is, de legalább az utcák locsolásra alkalmas folyadékot nyerjenek ki

belőle. Ez a kísérlet azonban eredménytelen volt. 1904-ben is azt jegyezték fel az első

közkútról, hogy az folyamatosan „reperálódik”.60 Ezzel a kúttal nem lehetett mást csinálni,

mint a csöveket kihúzni és azt máshol felhasználni. Erre az „újrahasznosításra” mód is

adódott, hiszen a község képviselői a 25/1907. Kgy. sz. határozattal döntöttek arról, hogy

5 fúrott kúthoz való szivattyút szereznek be pályázat útján.61 Egy évvel később pedig a 315.

Kgy. 1908. sz. határozattal kimondták, hogy a belterületen öt új fúrt kutat létesítenek,

munkálataira versenytárgyalást hirdetnek, amelyre december 10-ig pályázhattak az

érdeklődők.62

1911-ben a görög katolikus templom előtt, kissé átellenben víztornyot emeltek. Ez a

tűzvédelmet és az utcák locsolását egyaránt szolgálta.63

A bemutatott szolgáltatásokon, infrastruktúrákon túl olyan intézmények, hivatalok,

szervezetek is a lakosság rendelkezésére álltak, melyek szintén a „városra” voltak jellemzőek,

nem a „nagyközségre”. Kezdjük ezek bemutatását a nevelés-oktatás intézményeivel.

A nevelés-oktatás-képzés intézményrendszerének kiépülése

Az 1868-as népoktatási törvény előtt Kisvárdán a közbirtokossági elemi iskola és a felekezeti

elemi iskolák álltak a tanulók rendelkezésére. Az említett törvény 6–12 éves korig kimondta a

tankötelezettséget, továbbá, hogy minden községben, ahol legalább 30 tanköteles van és nincs

felekezeti iskola, elemi népiskolát kell létesíteni. Ez nem jelentette azt, hogy a törvény

szellemének a gyakorlat megfelelt volna. Sok gyermek és sok szülő „mentesítette” magát a

tankötelezettség alól, ám mindezek ellenére a községi elemi iskolai hálózat nagy fejlődésnek

indult.

59 Hirdetmény. KL, 1900. 19. sz. 3. 60 A közönség köréből. KL, 1904. 2. sz. 3. 61 Hirdetmény. KL, 1907. 8. sz. 3. 62 Versenytárgyalási hirdetmény. KL, 1908. 46. sz. 3. 63 kvarc: A víztorony. FSZH, 1911. 33. sz. 5.

21

A Szőgyény-féle ház, a későbbi közbirtokossági iskola, majd parókia

Ebből a gyarapodásból Kisvárda is kivette a részét. Mozgalom kezdődött annak érdekében,

hogy állami vagy községi elemi iskolát hozzanak létre. 1873. február 16-án a

Szabolcsvármegyei Iskola Tanács községi iskola felállítását határozta el. Az iskolaszék

elnökévé Somogyi Rezső gyógyszerészt választották, aki a minisztériumhoz továbbította a

település óhaját. A Vallás- és Közoktatási Minisztérium 1874-ben jóváhagyta az állam által

segélyezett községi iskola megalapítását. A fenntartást a község, az izraelita hitközség által

fizetett támogatás, a tandíjak és a kormánysegély biztosították. Az osztályokat bérelt

helyiségekben helyezték el. Az első tanévről az iskolaszék elnöke így számolt be 1875.

augusztus 1-jén: „a rendes tanítványok száma 91. Ezekből az I. osztályban van 55, a II-ikban

24, a III-ikban 12. Vallásuk szerint r. cath. 22, gör. cath 8, reform. 8, izraelita 53. Az ismétlő

előadásokon 117 13-15 éves iparos tanoncz részesül hetenkint 4 órai tanításban. …Az iskolai

tanítást végezték: Weisshaus Ignácz vezér tanító, Ács János, segédtanító, Szabó István r. cath.

segéd lelkész, Nagy Lajos, reform. lelkész, Weinberger Izsák rabbi urak...”64

Az intézményt az 1875. december 22-én kelt VKM-rendelet értelmében az állam átvette,

azaz a teher lekerült a község válláról, sőt egyidejűleg előleget is kaptak telekvásárlásra.

Hétezer forintért megvették a Farkas Tivadar-féle telket, s erre egy évvel később szintén

állami költségen, 24 291 forintért egy 6 tanteremből, 2 tanítói lakásból és 3 kisebb helyiségből

álló új iskolaépületet emeltek, melyet 1877. október 15-én ünnepélyes keretek között adtak át.

1902-ben az iskola az utcafrontra néző résszel bővült.65

64 A kis-várdai elemi népiskola értesítője 1874/5-iki tanévről. Debrecen, 1875. 1. 65 BÁN Lajos: Az 50 éves kisvárdai állami elemi iskola története 1875–1925. Kisvárda, 1925. 10., 12.

22

Az 1875-ben államivá lett községi elemi iskola

A lakosságban hamarosan felmerült az igény arra, hogy ettől magasabb fokú iskola is legyen a

településen. Kisvárda értelmisége, érdeklődő és érintett lakossága 1895-ben értekezletet tartott

egy gimnázium felállítása érdekében, majd ezt követően minden évben tanácskoztak e

kérdésről. Miután ezt az intézményt nem tudták a település számára „megszerezni”, 1899

tavaszán a megyei tanfelügyelő, Eördögh Dezső – aki a Kisvárdával szomszédos Jékéről

származó felesége révén sűrűn érintkezett a helyi notabilitásokkal – azt javasolta, hogy a

polgári iskola felállítását kérvényezze a település, ő pedig a főispán közbenjárásával

kieszközli a minisztériumban a nyilvános jogot és némi államsegélyt is szerez. Így is történt.

Június 25-én e tárgyban népgyűlést tartottak, majd a képviselő-testület elhatározta, hogy a

községben államilag segélyezett nyilvános jellegű községi polgári fiúiskolát állít. Az 1899.

július 18-án tartott képviselő-testületi gyűlésen „nagy lelkesedést keltett Kastaly Ferenc...

ama jelentése, hogy a vk. miniszter megadta az engedélyt a községi polgári (fiú) iskola

felállítására, azt nyilvánossági joggal felruházta, s egyelőre 1500 forint államsegélyt

utalványozott, ez összeg fokozatosan 4.000 forintig emeltetett, kikötvén magának a

megválasztandó tanerők megerősíthetésének jogát s azt, hogy az iskola a törvényes

követelményeknek minden tekintetben megfeleljen.”66

A korabeli állapotokat mutatja, hogy a lelkesedés nagy volt ugyan, de nem volt megfelelő

iskolaépület, ezért a tanintézmény ideiglenes helyiségéül, az igazgató és a szolga lakásául a

66 WERNER Gyula: A kisvárdai előbb községi majd állami polgári fiú iskola 15, és az állami polgári leányiskola 25 éves története. Kisvárda, 1936. (a továbbiakban WERNER, 1936.) 8.

23

Szent László u. 50. szám alatti Neherebeczky-féle, eléggé elhanyagolt állapotban lévő

kétszárnyú épület bérelték ki. Az épületben bútorzat nem volt, így az elsőként beírt tanuló,

Balkányi Andor apja segített abban, hogy a szomszédságban lévő „Zakár-féle bodegából

kölcsönül áthozott asztalon és két szék mellett írjam be az I. o-ba jelentkezett 27 és a II. o-ba

végzettségüknél és előrehaladott koruknál fogva felvett 31 tanulót” – emlékezett vissza a

kezdetekre az iskola első igazgatója, a Nyíregyházáról ide került Werner Gyula. A

tanévkezdésre az állami elemi népiskola adott kölcsön padokat a testvérintézménynek.67

Ahogy a gyarapodó évfolyamok miatt növekedett a tanulói létszám, elodázhatatlanná vált

egy modern iskolaépület megépítése. 1902. október 4-én tette közé az építési felhívást Kastaly

Ferenc főbíró, aki egyben az iskolaszék elnöke is volt,68 majd 1903 márciusában megtörtént a

következő jelentős lépés: „csendben a mindennapi élet vásári zaja közepette észrevétlenül

nevezetes mozzanat ment végbe e hó 16-án a kora reggeli órákban. Letették az első követ a

polgári fiú iskola emeletes épületéhez, melynek munkálatait Grosz Benő, helybeli mérnök

vállalta el 39.400 koronáért. Adja Isten, hogy a tudománynak ezen ujabb hajléka szerencsésen

tető alá jusson, hirdetendő a polgárságnak anyai gondok és nagy terhek mellett sem csökkenő

áldozatkészségét.” 69

A polgári iskola új épülete

Az iskola „tető alá” jutott, 1903. augusztus 14-től megkezdődött az átköltözés az új otthonba.

Ezzel Kisvárda egy modern, máig is iskolaként használt épületet, és benne a kor

követelményeinek megfelelő oktatási intézményt nyert.

De a kisvárdaiak nem voltak elégedettek, ők gimnáziumot szerettek volna. Ennek

érdekében az első lépést – amint erre fentebb utaltam – 1895-ben megtették, de mindenféle

67 Uo. 8–9. 68 Hirdetmény. KL, 1902. 41. sz. 3. 69 A polgári fiu iskola épitése. KL, 1903. 12. sz. 3.

24

eredmény nélkül. 1908-ban a főispán útján a község a minisztériumhoz fordult egy

folyamodvánnyal, melyben egy 8 osztályú főgimnázium felállítását kérte, sőt Hrabovszky

Guidó országgyűlési képviselő vezetésével egy küldöttség is felkereste Apponyi

kultuszminisztert, de ez sem lendítette előre az iskola ügyét.

A politikai viszonyok változása, azaz az országgyűlési képviselő-választás után, 1910.

június 20-án a községi képviselők az 1908-as beadványra hivatkozva újra kérték, hogy a

megyében létrehozandó második főgimnázium Kisvárdán legyen. „A terjedelmes és kellően

megokolt feliratra már ugyanaz év augusztus hó 3-án 77170. sz. a. k. rendeletével intézkedett

a magas minisztérium, amennyiben a debreceni tankerület kir. főigazgatója útján arról

értesítette a község képviselő testületét, hogy Kisvárdán egy állami főgimnázium szervezését

elvben elhatározta s megbízta a főigazgatót, hogy a község részéről adandó ellenértékek

megállapítása végett lépjen érintkezésbe a község elöljáróságával.”70 Kisvárda tehát

kormánypárti mandátumért cserébe gimnáziumot kapott.

A főigazgatói rendelet jelezte is az igényelt ellenértékeket: 3 kat. holdas telek és az

építkezési költség bizonyos hányada. A miniszteri rendeletet 1910. október 21-én rendkívüli

közgyűlésén tárgyalta meg a képviselő-testület. Kimondták, hogy a főgimnázium költségéhez

150 000 koronával hozzájárulnak, kötelezik magukat, hogy a főgimnázium új épületének

felállításáig az osztályok elhelyezéséről és azok felszereléséről gondoskodnak, továbbá a

főgimnázium új épülete számára legalább 3 katasztrális hold kiterjedésű, jó fekvésű telket

biztosítanak, s azt saját költségén megvásárolva, teljes tulajdonjoggal a tanügyi kormány

rendelkezésére bocsátják.71

Ha lúd, legyen kövér! – gondolták a „községatyák”, és azt kérték, hogy az első és az ötödik

évfolyamon a tervbe vett 1 osztály helyett 2-2 osztállyal, az alsó- és felső fokozatokkal

nyíljon meg a főgimnázium. A VKM 1910. december 15-én 129 912. sz. alatt kelt

rendeletével először csak a főgimnáziumnak az I. osztállyal való megnyitását engedélyezte, de

ismét segítettek a politikai kapcsolatok. „Ami ezután történt, így a V. osztály megnyitásának a

kieszközlése, az ideiglenes elhelyezésre alkalmas helyiség biztosítása, mind személyek

önzetlen és odaadó munkásságának eredménye. S ezek közül Liptay Béla orsz. képviselő neve

lép előtérbe...”72 A jékei földbirtokos Nemzeti Munkapárti képviselőként került a

képviselőházba és „kijárta” a gimnáziumot választókerülete számára.

70 CSÁSZY László: A kisvárdai állami főgimnázium alakulásának története. In: A kisvárdai állami főgimnázium értesítője az 1911/12. évről. Kisvárda, 1912. (a továbbiakban CSÁSZY, 1912.) 8. 71 SZSZBML, V. B. 146. 1910. évi képviselő-testületi jkv. 282/1910. Kgy. sz. 72 CSÁSZY, 1912. 9.

25

A gimnázium bérelt helyisége

A gimnázium számára ideiglenesen a Kossuth Szállodában béreltek helyiségeket, majd 1914-

ben megkezdődött a Walder Gyula tervezte monumentális gimnáziumi épület alapjainak a

lerakása, a falak felhúzása, ám a világháború a munkálatokat először csak gátolta, majd

megakasztotta. 1919-ben folytatódott az építkezés, a tanulók időközben beköltöztek az

épületbe, mely csak 1928-ra lett teljesen kész.

Az épülő gimnázium az 1920-as években

26

Az oktatási struktúra a gimnázium felállításával egy időben egy másik iskolával is

gyarapodott, ugyanis ettől az évtől kezdve a polgári fiúiskolát fokozatosan leánypolgárivá

alakították át, hogy a gyengébbik nem is részesülhessen oktatásban. Erre emlékezett vissza

1936-ban az iskola korabeli igazgatója, Werner Gyula. „Azt mondtam… legyen a gimnázium

azoké, akik tudományos pályára készülnek, akiknél megvan ehhez a kellő szellemi és anyagi

képesség, a polgári iskola pedig maradjon meg azok részére, akik nem törekesznek magasabb

képesítésre, hanem elvégezvén a polgári iskola IV. osztályát, gyakorlati, mielőbb kenyeret adó

pályára lépnek, esetleg felső kereskedelmi, vagy ipariskolában folytatják tanulmányaikat… Az

1911. évi július 8-án kelt 81.452. sz. rendelet kimulásra itélte a polgári fiuiskolát, s életet

adott a most 25. évében levő leányiskolának.”73

Kisvárda vezetői azonban nem elégedtek meg a középfokú intézményekkel, hanem a

településre csábították a Szent Orsolya rendet, hogy megszervezzen egy tanítónőképzőt. Nem

volt azonban elegendő a szándék, minisztériumi jóváhagyás is kellett a beteljesülésre. Az csak

természetes, hogy ennek az iskolának az engedélyezése tárgyában Liptay Béla országgyűlési

képviselő is közbenjárt. A vallás- és közoktatásügyi miniszter az intézet engedélyezéséről az

alábbi levélben értesítette őt 1918. július 1-jén: „Tisztelt Barátom! Az Orsolya rend által

Kisvárdán létesítendő róm. kath. elemi népiskolai tanítónőképző intézet felállítása ellen a

minisztérium észrevételt nem támaszt. Őszinte tisztelettel vagyok kész híved: Zichy”74

Az 1927-ben emelt tanítóképző utcafronti része

A rend 1918-ban római katolikus jelegű tanítónőképzőt és elemi iskolát nyitott, majd később

polgári iskolát is. Az apácák egy nagyobb épületet vettek meg, és csak 1927-re vált

73 WERNER, 1936. 17. 74 Új iskola Kisvárdán. FSZH, 1918. 27. sz. 2. p.

27

szükségessé és lehetségessé, hogy modern, emeletes iskolát építsenek. Ezzel az oktatás

minden szintje kiépült Kisvárdán a dualista korban.

Más tanintézetek is színesítették a kisvárdai oktatásügyet. 1885-ben létrejött a

tanonciskola, hivatalos nevén alsófokú ipariskola – harmadikként a megyében. Nem

mindegyik iparos örült annak, hogy tanulóját el kell engednie az iskolába, hiszen a

munkáskézre szüksége volt, így az első évek sok problémával teltek. A következő évtized

közepén már három tanító: Alby István, Kalas János és Bacskay István igazgató oktatta a

szükséges tárgyakat, majd még egy pedagógussal bővült a létszám.

A felekezeti elemi iskolák továbbra is működtek. Ezek közül legrégebben a római

katolikusok által fenntartott volt. Az 1886-ban kiadott Kandra-féle műben azt olvashatjuk,

hogy „A kisvárdai róm. kath. hitközség birtokában egy első és második osztályból álló

fiúiskola és egy hat osztályú leányiskola van… A leányiskola… nagyon fiatal virága az

anyaszentegyház buzgalmának. Alig tiz éve, hogy a hitközség ájtatos adományokból egy házat

vásárolt ezer forinton, hol nem épen a kor igényeihez mért teremben nyerték a leánykák

oktatásukat.” 75 1879-ben dr. Samassa József egri érsek 2000 forintos adománya segítségével

emeltek egy iskolát, ahol a fiúk és lányok 2-2 tágas, minden tekintetben kielégítő tanteremben

nyertek oktatást.

A reformátusok két, az oktatás célját szolgáló helyisége jócskán leromlott állapotban volt

már ekkor. Ugyan 1860-ban elhatározták egy új iskola létrehozását, de ez csak 1878 végére

valósulhatott meg.76

1889-ben az izraeliták is megindították a saját elemi iskolájukat. A zsidó elemi hat

osztálya a Várady Ignáctól megvásárolt épület négy tantermében volt elhelyezve, aztán ezt

eladták és 1906. május 13-án átadták a Posta utcában (a mai Mártírok útján) emelt új

épületet.77

A millennium évében a község közoktatási viszonyairól azt írták, hogy van „öt felekezeti

iskolája, és egy hat osztályú, hét tanítóval ellátott, állami elemi iskolája, a Krausz-féle

leánynevelő magániskolája, catholikus jellegű gyermek ápoldája, a Kalas Juliánna féle

kisdedóvodája.”78 Az 1891. évi XV. tc. mondta ki, hogy ahol kisded óvoda vagy menedékház

van, minden szülő vagy gyám köteles 3–6 éves gyermekét vagy gyámoltját abba járatni. A

jogszabály kötelezte a tehetősebb településeket kisdedóvó, a szegényebbeket a menedékház

75 KANDRA Kabos: Adatok a kisvárdai sz. László-építette egyház történetéhez. Eger, 1886. 305. 76 PÉNZES Tibor Szabolcs: A református egyház története. In: A Kisvárdai Egyházak története Szent Lászlótól napjainkig. Kisvárda, 2000. 119–120. 77 Iskola avatás. KL, 1906. 20. sz. 2. 78 SOMOGYI, 1896. 5.

28

felállítására. 1894-ben Sántha István királyi közjegyző végrendeletében egy házas belsőséget

hagyott a létesítendő óvoda céljára. Az óvoda létrehozására 1900-ban történt komolyabb

lépés, amikor a képviselő-testület november 8-án hozott 121/1900. Kgy. számú határozatával

úgy intézkedett, hogy a felajánlott telekre óvodát építtet, a fenntartásra 1% pótadót vet ki, a

fűtési, világítási, takarítási és egyéb költségeket pedig felvállalja.79 Az állami jellegű óvodát,

amelyet Grósz Benő mérnök tervei alapján építettek meg, csak 1903-ban adták át, ezt

nevezték el I. számú óvodának. Az állami óvoda létrejöttével az addigi Kalas Júlia-féle

magánóvoda megszűnt, s Kalast kinevezték állami óvónővé.

Az egészségügy

Az egészségügyet szolgáló intézmények is létrejöttek a korszakban, ezek közül elsőként a

legfontosabbat, a kórházat kell említeni. A közbirtokosság 1886-ban 18 000 forintért egy

20 ágyra berendezett kórházat épített, melyet 1887-ben át is adtak a gyógyítás céljaira. 1893-

ban a közbirtokosság – mivel a nyilvános jelleg megszerzése kivitelezhetetlen volt – a

kórházat és 1 holdnyi belső telkét átadta a megyének. Így az 1894. január 1-től már

„Szabolcsvármegyei kisvárdai közkórház” néven folytatta működését, de előtte negyven

ágyra bővítették a férőhelyet.80 Ezt az 1893. évi, Kisvárdán is több halálesetet okozó kolera is

indokolta.

Mivel az izraelita betegek eltérő jellegű étkezést igényeltek, és egyéb vallási előírásaik is

az elkülönülést erősítették, ezért a Chevra Kadischa (Szent Egylet) külön kórházi szárnyat

épített 1897-ben. Januárban tették közé a pályázati felhívást, az alapkövet március 16-án

helyezték el.81 Az építkezés végeztével 87-re emelkedett az ágyszám. Az ezt követő

évtizedekben állandóan tervbe volt egy modern kórház építése, ez meg is valósult 1975-ben!

79 SZSZBML, IV. B. 411. Szabolcs vármegye alispánjának iratai, 1870–1950. 4427/1900. 80 KÜZMÖS György: A szabolcsvármegyei nyilvános közkórház 1894. évi betegforgalmi kimutatása. KL, 1895. 15. sz. 2. 81 A kisvárdai vármegyei közkórház. KL, 1897. 12. sz. 2.

29

A kórház főbejárata Kisvárdán már 1818-ban Arany Oroszlán néven gyógyszertárat létesített Somogyi János,

akinek fiai, Rezső, Gyula és István továbbvitték a vállalkozást. Mivel ez jó üzletnek

bizonyult, megjelent a konkurencia is: 1884. január 1-jén megnyílt a második patika: „Kis-

Várda egy kiváló műveltségű és tevékeny erőt nyert Pataky Árpádban, aki irodalmi

működéséről is előnyösen ismeretes már megyénkben” – írta a Nyírvidék.82

A harmadik, a Kígyó nevű patika létrehozásához Osgyáni József nyíregyházi gyógyszerész

kapott engedélyt.83 Ő volt a tulajdonosa, a patikát azonban Nagy Jenő gyógyszerész kezelte

1908-ig, amikor is saját tulajdonába vette, majd a Flórián téren lévő Major-féle épületbe

áthelyezte.84 1914-ben a patikát eladta Fejér Ferencnek.85 A tulajdonosváltások és

névváltozások kevésbé befolyásolták a városképet, mint az, hogy 1911-ben Heller Imre

mintegy 80 000 koronás költséggel a Csillag utca sarkán új, emeletes patikát épített, ide jött át

a korábbi Somogyi-féle gyógyszertár, melyet Heller már 1903-ban megszerzett. A „fölépült

gyönyörű ház nagyban emelni fogja a város szépségét, ha ugyan egyáltalán beszélhetünk

szépségről addig, míg rozzant, ütött-kopott vityilók éktelenítik elé a város egyetlen valamire

való utcáját” – jegyezte meg a kortárs. 86

82 Új gyógyszertár. NYV, 1884. 5. sz. 3. 83 Harmadik patika. Kisvárda és Vidéke (a továbbiakban KV), 1907. 30. sz. 3. 84 Gyógyszertár áthelyezés. KL, 1909. 14. sz. 2. 85 MENNER Ödön: Modern patikát álmodott. Kelet-Magyarország, 1991. 34. sz. 8. A negyedik gyógyszertár 1923-ban jött létre. 86 A Heller-féle új ház. FSZH, 1911. 45. sz. 3.

30

A Heller-féle gyógyszertár a Csillag utca sarkán

A patikaszerek felírásához, a betegek gyógyításához orvosokra is szükség volt. A millennium

évében pl. a „városi” körorvos dr. Burger Sámuel, a megyei járás orvos dr. Küzmös György,

aki egyúttal az egyik vasúti orvos is, a másik vasúti orvos dr. Lichtmann Vilmos.

Magánpraxist folytatott dr. Fried Samu, dr. Somogyi Zsigmond, nyugdíjasként működött

dr. Rosenblüth Bernát és dr. Láng Zsigmond.87

Templomok

Minthogy a léleknek is szüksége volt gyógyírre, támaszra, segítségre, ahogy nőtt a lakosság,

akként emelkedett a hívők száma is. A katolikusok gyakran panaszkodtak, hogy nem férnek

be a templomba, de a bővítésért nem tettek semmit. Az 1914-es tűzvész után is csak a tornyot

építették újjá. A református egyház 1897-ben bővítette ki a templomát. A jelentősen

átalakított épületet december 5-én szentelték fel.88 A görög katolikusok 1893-ban fogtak

hozzá az első templomuk alapjainak lerakásához. A „hűtlen kezelés” miatt azonban a pénzben

és az építési anyagban „fogyatkozás” történt, így ezt a templomot is csak 1897. június 20-án

adták át.89 A kisvárdai zsidóság létszáma 1900-ban 2614 fő volt (a lakosság 31,6%-a!), így a

mintegy száz esztendővel korábban épített zsinagóga már nem volt megfelelő a hívek

befogadására. A helybeli zsidóság anyagi ereje is gyarapodott, így egy valóban impozáns

épülettel (18 x 30 m) kívánták szimbolizálni a város társadalmában való jelenlétüket. Azt 87 SOMOGYI, 1896. 4. 88 A ref. templom avatása. KL, 1897. 50. sz. 1–2. 89 OROSZ Pál: Templom szentelés. KL, 1897. 24. sz. 2.

31

tudjuk, hogy 1901 áprilisában már folytak a munkálatok, és 1902-ben már állt a zsinagóga, de

átadásának pontos idejét nem ismerjük.

A Csillag utca és a település dísze: a zsinagóga

A hírközlés

Mind többek által igénybe vett szolgáltatás lett a posta- és távíróhivatal. A posta az 1850-es

évek elején létesült, ekkor a berkeszinek volt a kihelyezett hivatala. 1867. május 1-jén az

állam átvette a postákat. A település növekvő lélekszámú lakossága megnövekedett

igényekkel fordult a postahivatalhoz, az azonban nem mindig tudta pontosan, gyorsan és

kényelmesen kiszolgálni az ügyfeleket. A lakosság igényét is megjelenítő helyi sajtóban

1893-ban is erélyes hangon kérték az állapotokon történő változtatást, egy új postaépület

megépítését: „Csak a jobb hangzás s a conventionális ildom szempontjából »kérünk«,

tarthatatlan viszonyainkra való tekintettel egész joggal követelhetnők, hogy a kisvárdai posta-

és távirdahivatalt végre valahára tisztességes helyiségbe tegyék át…”90 Mindössze egy

alacsony szoba állt a hivatal rendelkezésére, ezt lécfallal osztották kisebb terekre, ez

utóbbiakba helyezték el a postát, a távírdát, itt vették fel s adták ki a pénzt, csomagokat,

táviratokat, postajegyeket. A pár lépésnyi térben négy hivatalnok és öt szolga dolgozott. „A

közönség részére fentartott hely pedig azonnal el van foglalva, a mint 4-5 embert arra

kényszerít mostoha sora, hogy egyszerre legyen dolga a hivatalban.”91 Három évvel később

90 Új postahelyiséget kérünk! KL, 1893. 20. sz. 1. 91 Új postahelyiséget kérünk! KL, 1893. 20. sz. 1.

32

szintén hasonlókat fogalmaztak meg: „…mai napság, a nagyon kifejlesztett nagyon pontos és

rendes m. kir. postahivatalban öt-hat kedveszegett postatiszt, négy altiszt, alig bírja teljesíteni

a postai közszolgálatot.”92

Változás csak 1904-ben következett be, amikor a város közepén, a Kastaly-féle telken

felépítették az új postaépületet, melyet a tervezett határidő, szeptember 1. előtt átadtak.93 Ez

az épület a mai Szent László és Mártírok útja sarkán lévő ház. Az épület szemmel látható

javulást hozott: „A közönség sokkal szabadabban mozog a kényelmes várócsarnokban, s

megszűnt az a lehetetlen állapot is, hogy a postai tisztviselők, kézbesítők, szolgák egymás

hátán egy teremben szűkösködjenek.”94 A postai ügymenet javulását azonban nem kísérte a

távbeszélő helyzetének a jobbra fordulása, ott továbbra is sokat kellett várakozniuk az

ügyfeleknek, amíg sorra kerültek.

Az 1904-ben átadott posta

Az új posta ideig-óráig adott okot az örömre, mert a növekvő forgalom túlhaladta méreteit,

lehetőségeit. Az ügyben illetékesek végül odajutottak, ahova korábban is kellett volna: új,

nagy épületet kell emelni! E célra a postaigazgatóság 14 000 koronáért a Somogyi Rezső

utcában lévő Fried Jenő-féle telket vette meg. 1913 augusztusában versenytárgyalást hirdettek

azzal a feltétellel, hogy a következő év júniusában az építménynek készen kell lennie.95 1913.

szeptember 8-án volt a postaépület engedélyezése tárgyában a helyszíni szemle, ezt követően

kezdhették meg a munkálatokat. A posta- és távíróhivatal 1914. augusztus 22-én költözött be

92 SOMOGYI, 1896. 5. 93 Az új postaépület. KL, 1904. 36. sz. 2. 94 Hírek. KL, 1904. 36. sz. 2. 95 Versenytárgyalási hirdetmény. SZÚ, 1913. 35. sz. 6.

33

a ma is használt épületbe. Ekkor 23 tiszt, altiszt, ellenőr, raktáros, kiadó, levélhordó stb. volt a

posta alkalmazásában.96

Már 1872-ben megadta a minisztérium az engedélyt arra, hogy Kisvárda a saját költéségén

távíróhivatalt állítson fel, de ez nehezen ment, mert azok a kereskedők, akik leginkább

igényelték, csak nehezen adták össze a szükséges összeget.97 A telefon a Kisvárdán belüli

üzenetváltást szolgálta elsősorban, de ettől fontosabb volt, hogy a nagyváradi

postaigazgatóság 564/904. sz. átiratával értesítette a kisvárdai távbeszélő központot, hogy

hamarosan a helyközi beszélgetés is lehetővé válik a kisvárdaiak részére. Ez január 26-tól

valóra is vált.98

1913-ban kiépült a Nyíregyháza–Kisvárda áramkör, ezt hozzácsatlakoztatták a

Nyíregyháza–Budapest interurbán áramkörhöz, így Kisvárda is gyorsabb interurbán

összeköttetést nyert a fővárossal.99 1912-ben 76 magánszemélyt és hivatalt soroltak fel a

telefon-előfizetők között.100

Az új posta

Közlekedés

Az 1870. évi, vasútépítésre vonatkozó törvényt június 25-én szentesítette az uralkodó, ezzel

végérvényessé vált a Nyíregyháza–Ungvár közötti másodrendű vonal kiépítésének

megvalósítása. Az 1868-ban alakult Magyar Északkeleti Vasúttársaság nyert jogot és vállalt

96 Kisvárda 1914-ben. KV, 1941. 45. sz. 4. 97 Sármelléki: Vidéki levelezések. SZ, 1872. 52. sz. 3. 98 Interurbán telephon. KL, 1904. 5. sz. 2. 99 Új telefon összeköttetés. FSZH, 1913. 50. sz. 4. 100 Kisvárdai telefon előfizetők névsora. KV, 1912. 2. sz. 4.

34

kötelezettséget a vonal megépítésére. A kivitelezést Gyengő László fővállalkozó, majd őt

követően a Pscherer N. cég végezte. A vállalkozó túllépte a kiűzött határidőt, de a szakasz

hivatalos bejárásakor, 1872. november 12-én a bizottság elégedetten szemlélte az átadásra

kész, Nyíregyháza–Kisvárda közti vonalat. Az átadási ceremóniát november 20-án tartották.

A zászlókkal és koszorúkkal feldíszített vonat reggel 7 óra 18 perckor futott ki a nyíregyházi

pályaudvarról, a vasúti tisztviselőkön és felügyelőkön kívül „35-40 uri vendéget röpitve

magával.” A szerelvény Kemecsén megállt, ott kisebb ceremóniát követően többen

csatlakoztak az ünnepségre utazókhoz, s így futott be a gőzös Kisvárdára. Itt mintegy kétezer

ember fogadta az éljenzések közt megérkezett vonatot. Elsőként a helyi dalárda adott elő egy

üdvözlő dalt, majd Györgyényi Ignác kisvárdai prépost „emelt hangot és üdvözlé az ujkornak

e leghatalmasabb vivmányát, a világrészeket összekötő s az emberiséget csaknem egy

családdá képező vasút eszméjét.”101 Az eseményt méltató ünnepi beszédben többek között ezt

mondta Györgyényi:: „A kisvárdai vaspálya megnyitása városunk történelmében korszakot

képez: azért méltó annak emlékét megörökíteni…Mert ki ne tudná a vasutak hasznos voltát,

mily hatalmas emeltyűje a műveltségnek, iparnak, kereskedelemnek…” 102

A beszéd után ismét a dalárda „zendült meg, majd a zenészek huzták rá az indulót,” ez adta

meg a jelet arra, hogy a nagyszámú vendégsereg kocsikon meginduljon a Kaszinó termeibe,

ahol reggelivel fogadták a vendégeket, majd ebéd következett, melyen 160 ember vett részt. A

látogatók délután háromkor indultak vissza a vasparipával Nyíregyházára.103 Ez maradt a

menetrend is, azaz a vonat reggel hét után indult el Nyíregyházáról és Kisvárdáról három óra

után fordult vissza.

A vasútvonalat továbbépítették, így 1873. február 4-én átadták a Kisvárda–Csap közötti

szakaszt is. Ennek hasznáról számolt be február 22-én Somogyi Rezső gyógyszerész a

fővárosban tanuló Zsigmond nevű fiának: „a forgalom olly váratlanul kielégítő, hogy

naponkint 150 személy is utazik, a heti vásári napokat ide nem számítva. Hát még mennyi

követ, épület fákat, életneműket és állatokat szállít.”104

1874-ben nagy hír volt az, hogy március 4-től már a hét két napján (szerdán és szombaton)

napi két alkalommal is indult és érkezett vonat Kisvárdáról, ill. Kisvárdára.105 Azt követően,

hogy a vasút elért Kisvárdáig, szinte azonnal megkezdődött a vasútállomás helyének

kritizálása, mondván, hogy az nagyon kívül esik a településtől. Ez igaz is volt, hiszen a 101 F. I.: A nyiregyházai-kisvárdai vasutvonal megnyitása. SZ, 1872. 47. sz. 2. p. 102 Györgyényi Ignácz kanonoknak a Nyíregyháza-Kisvárda vasútvonal megnyitásakor mondott beszéde. SZ, 1872. 47. sz. 2. 103 F. I.: A nyiregyházai-kisvárdai vasutvonal megnyitása. SZ, 1872. 47. sz. 2. 104 Somogyi Rezső levele, 1873. február 22. Kisvárda, Városi Könyvtár 105 Újdonságok. SZ, 1874. 9. sz. 3.

35

„város” déli irányban még a századforduló előtt is lényegében a mai görög katolikus

templomnál ért véget, és onnan is messze volt az állomás, hát még a település északi végétől!

Számításba kell venni még a korabeli útviszonyokat is, amelyek gyakran inkább nehezítették,

mint segítették a közlekedést. De csak idő kérdése volt, hogy a vasútállomás mikor kerül

„közelebb” a lakott városrészhez.

Volt más is, amit joggal kifogásoltak a helybeliek, ez pedig az ún. kisállomás ügye. Mivel

a vasútvonal Kisvárda keleti részén vezetett Fényeslitke felé, ez a nyomvonal közelebb volt a

városmaghoz, mint az, ahol a vasútállomást létesítették, így a helyi lakosok és

érdekképviseletek egyre gyakrabban kérték, hogy ezen a keleti részen is létesüljön egy

megálló. 1907-ben, amikor a nagyállomás helyén új vasúti épületeket emeltek, ismételten

felvetették, hogy ha már a régi épületből semmit sem használtak fel, akkor mindegy lett volna,

ha az új állomást a Csillag utca keleti végén, a piachoz közel építik fel. 106 1910 végén (vagyis

több mint negyedszázaddal a vasútvonal megnyitása után!) végre a kereskedelmi miniszter az

5997/910. sz. rendeletével a Kisvárda–Fényeslitke állomások közti 363. számú őrháznál az

államvasút költségére váróhelyiség nélküli megállót létesített.107 A megállót tehát sikerült

kiharcolni, de amint az várható volt, ez az ún. hármasúti állomás magához vonzotta a

nagyállomás forgalmát. Ennek az a magyarázata, hogy közelebb volt a település centrumához,

a boltokhoz, hivatalokhoz, intézményekhez, piachoz és a vásártérhez, és nem volt mindegy,

hogy milyen távolságot tesznek meg az utazni vágyók gyalog (vagy fizetnek a bérkocsiért),

illetve, hogy milyen fuvardíjat rónak le azok, akik a vasúttól szállíttatták be az áruikat a

településre.

A következő óhaj az volt, hogy a megállóhoz váróhelyiséget is építsenek. Ezt is csak évek

alatt sikerült kijárni, holott az 1911-ben létesült gimnázium szinte a kisállomás

szomszédságában volt, és ez is indokolta volna azt, hogy az utazók, látogatók, diákok és

piacozók télen-nyáron ne a szabad ég alatt kényszerüljenek várakozni.

106 K.: Jegyzetek. KL, 1907. 30. sz. 1. 107 Hármasúti megállóhely. FSZH, 1911. 1. sz. 2.

36

Az 1907-ben emelt nagyállomás

A személyszállítás mellett a termények, termékek mozgatását is megkönnyítette a vasút,

amelynek újabb bővítésére 1912-ig kellett várni. Ekkor adták át a Nyírbakta–Kisvárda közötti

helyiérdekű vasútvonalat, melynek kiharcolásában a kisvárdai kerület képviselőjének,

Hrabovszky Guidónak volt nagy érdeme lett. A vasútvonal kiépítését indokolttá tevő

törvényjavaslat szerint a megépítés egyrészt közforgalmi szempontokból kívánatos, mert így

az érintett vidék a vármegye központjával és az ország vasúthálózatával közvetlen

összeköttetést nyer, másrészt közgazdasági tekintetekből is jelentőséggel bír, mert az általa

átszelt és dúsan termő vidék terményeinek a piacokra való gazdaságos szállítását, s így a

belterjesebb gazdálkodás lehetőségét fogja biztosítani. Miután az előterjesztést megszavazták

megindult a munka, és szeptember 28-án át is adták a Somogyi és Tarján budapesti cég által

épített helyiérdekű vasútvonalat. A kisvárdaiak ekként fogalmazták meg, hogy miért is fontos

számukra az új összeköttetés: „mi örömmel és lelkesedéssel regisztráljuk a hírt, mint

hanyatlásnak indult városunk fellendülésének első érdemleges mozzanatát. Elvitázhatatlan

tény, hogy a mai közgazdasági viszonyok mellett vasutak nélkül gazdasági fejlődésről nem

beszélhetünk és túlhaladott álláspont az is, hogy csak a rendes nyomtávú vasutak képesek

igazi eredményeket produkálni... Anarcs, Gyulaháza, Báka, Nyírkarász, Ilk, Petneháza,

Nyírbakta, Nyírmada, Vaja Vásárosnamény és a többi községek polgárait tárt karokkal várjuk

és biztosíthatjuk őket, hogy élénk piacunkon becsületes, jó, szolid és pontos kiszolgálásban

lesz részük.”108

108 A Kisvárda–Nyírbaktai vasút megnyitása. FSZH, 1912. 39. sz. 1–2.

37

Ez a vonal sem pótolhatta azonban azokat a veszteségeket, melyeket Kisvárda szenvedett

el azért, mert „a tápláló, éltető vonzáskörzet” jó részét más vasútvonalak elvette tőle. A

Nyíregyháza–Dombrád közti kisvasút elvonta Beszterecet, Dombrádot és Tiszakanyárt, a

Nyíregyháza–Vásárosnamény vonal Vaját, Nyírmadát, sőt a több vonatkozásban Kisvárdáról

irányított és ellátott Vásárosnaményt, a Nagykároly–Mátészalka–Csap vasút elszakította

Gyüre, Aranyosapáti, Kisvarsány, Nagyvarsány, Cserepeskenéz,109 Tornyospálca,

Tiszaszentmárton és Mándok falvakat.110

A helyi közlekedésben is előrelépés történt, amikor 1903 elején özvegy Rosenfeld

Józsefné, az Arany Szarvas vendéglő bérlője elhatározta, hogy omnibuszt fog közlekedtetni

Kisvárdán. Ez a 8 ülő és 4 állóhelyre „berendezett” jármű májusig a vasút és a település

központja között járt, május 1-től pedig óránként a szőlőbe és a várkertbe vitte az utasokat,

több megállóhelyet iktatva be az útvonalba.111 A vállalkozást létrehozó hölgy bizonyára saját

vendéglőjének üzletmenetét is szem előtt tartotta akkor, amikor ezt a „tömegközlekedési”

eszközt beindította, s nem csupán a személyszállításból szerezhető haszon vezérelte.

Kulturális, szabadidős intézmények

A szabadidő megnövekedése következtében a szórakozás új fajtái is kialakultak, és ehhez a

létesítményeket is meg kellett teremteni. Korábban is léteztek már olyan helyek, ahol a

szabadidő eltöltésére lehetőség volt, pl. kávéház, kocsma. A kulturális „intézményrendszer”

bővült akkor, amikor létrejött a mozi. Kisvárdán – hasonlóan más településekhez – kezdetben

nem volt önálló épülete a mozinak. Az ún. Nagyvendéglő színházterme fogadta be a vándor

kinematográfusokat. Ahogy a mozgófénykép népszerűsége nőtt, egyre jobban megtalálták a

számításukat a vállalkozók. Így gondolta ezt Pallai Endre is, akinek a kisvárdai képviselő-

testület 1913. december 29-én 25 évre szóló kizárólagos jogot adott mozgó fényképszínház

létesítésére. Ő és társai részvények kibocsátásával kívánták a beruházás anyagi alapjait

megteremteni. Hozzá is kezdtek a Szent László utcában egy mozgófénykép színház

építéséhez, mely azonban a világháború miatt félbe maradt. 1915 őszén újra lendületet vett a

munka és 1916. január 15-én át is adták rendeltetésének. „Az új mozgószínház az Apolló

Mozgó nevet kapta s a legnagyobb komforttal van berendezve. Csinos erkély és földszinti

páholyai, kényelmes ülőhelyei, azoknak ügyes elrendezése és a vászonra hozott darabok

értékes volta városunk egyetlen és elsőrendű szórakozó helyévé teszik. Minthogy egy kávéház

109 ma Újkenéz 110 ERDŐS Ferenc: Egy vicinális sorsa megyénkben. In: Szabolcs-Szatmári Szemle, 1987. 1. sz. 46. 111 Omnibusz közlekedés. KL, 1903. 2. sz. 2.

38

is van vele kapcsolatban, feltétlenül reméljük, hogy annak megnyíltával és szolid alapon való

vezetésével lesz egy hely nálunk is, ahol kellemesen el lehet tölteni az időt.112

A mozi-részvény

Bár a mozinál jóval régebbre nyúlnak vissza a Kisvárdán tartott vándor színi előadások, sőt

próbálkozások is történtek arra, hogy elfogadható körülményeket teremtsenek a fellépő

társulatoknak, az erőfeszítésből mindössze egy nyári színkörre futotta, amely a Nagyvendéglő

udvarán épült meg. Régi „színházként” funkcionált a vendéglő nagyterme és időnként a

várnál lévő vendéglőnél is ácsoltak alkalmi színpadot. Mindezek azonban meglehetősen

egyszerű „színházi infrastruktúrát” jelentettek.

A közművelődést szolgálták a különböző, főleg egyleti tulajdonban lévő könyvtárak is.

Már 1848-ban azt írták az Olvasó Társaság néven alakult, majd 1844-ban Kaszinó Egylet

nevet felvett szerveződésről, hogy „80 tagból áll, diszére, müvelt társalgására és könyvtárára

bár hová beillő.”113 Az egyre szaporodó körök, társaságok, egyletek általában mind

létrehozták saját könyvtárukat, 1900-ban pedig Polgári Olvasókör is alakult Rozmanits

Timótnak, Ady Endre nagykárolyi tanárának – aki ekkoriban a kisvárdai polgári iskolában

oktatott – vezetésével.

112 Megnyílt az új mozi. FSZH, 1916. 3. sz. 3. 113 yyy: Kisvárda 1848-ban. KL, 1904. 14. sz. 1.

39

Ezek a könyvtárak azonban csak a tagok számára voltak hozzáférhetőek, így nem is

nevezhetjük „közgyűjteménynek”. Az első ilyen jellegű könyvtárként az a 150 népkönyvtári

kötet említhető, amely főleg közérthető mezőgazdasági szakkönyvekből és csekély számú

regényből, verseskötetből, valamint mesekönyvből állt. A másfélszáz kötetes népkönyvtárat a

Földművelődésügyi Minisztérium adományozta Kisvárdának. Ezt egészítette ki a Múzeumok

és Könyvtárak Országos Tanácsa 100 korona értékű szépirodalommal. A könyvtárosi

teendőkkel a törvénybírót bízták meg, aki vasárnaponként kölcsönözte a könyveket.114

A századfordulón a sportélet is fejlődésnek indult, főleg a lóverseny és a futball vonzott

nagyobb nézősereget. Lóversenyeket az 1890-es évektől évi 2-3 alkalommal anarcsi út

melletti vásártéren szerveztek, nem építettek külön pályát. Nem így a labdarúgásnak!

Kisvárdán egymást követően több sportegyesület alakult majd szűnt meg vagy fuzionált. A

Kisvárdai Sport Egylet a már említett vásártér mellett alakított ki labdarúgó pályát, a területet

a községtől kapták.115 Az biztos, hogy először 1914 tavaszán épült meg az első, korszerű

futballpálya. Ekkor a Kisvárdai Football Club jelentős anyagi áldozatot vállalva teljesen

körülkerítette, és fedett lelátóval, szertárral, valamint öltözővel látta el Vörösmarty utcai

sporttelepét.116

A kikapcsolódást és némileg az egészségügyet is szolgálta a fürdő. Az első ilyen

intézmény, a fürdőház még a 19. század közepén létesült Tutkovits János vállalkozásában, aki

gyógyhatásúnak hirdette a fürdővizet, mondván, hogy „bizonyos betegségbe sínledők s abba

fürdők nyavajájokból csudaképpen épülnek és kigyógyulnak.” A fürdő mellé vendéglőt is

nyitott, jobban bízva másféle folyadék hatásában.

A mai Rákóczi úton lévő fürdőház 1898-körül szűnt meg.117 Ekkoriban már működött a

kádfürdő, amely a vár mellett kapott helyet, de a 20. század első évtizedeiben csak vegetált.

Az izraelitáknak volt egy rituális fürdőjük, de valódi uszoda és strandfürdő csak 1930-ban

épült.

Hivatalok, intézmények, szervezetek

Kisvárda a megyei közigazgatási főszolgabírói hivatalának egyik székhelye volt. A hivatal

1892-ben költözött új helyére, a központba: a piac közelébe, a Rézler György tulajdonában

lévő épületbe. Ugyanekkor az adóhivatal a székhelyét az Eisenberger-féle ház, a

114 ÚJLAKY Józsefné: A kisvárdai közművelődési könyvtárak. In: Kisvárda ’90. Tanulmányok Kisvárdáról. Szerk. Fehérvári Béla. Kisvárda, 1991. 172. 115 Szép jubileum: 75 éves a Kisvárdai Sport Egyesület. Szerk. CSUCSKA Jenő. Debrecen, 1971. 22. 116 cs. l.: A KFC új pályája. FSZH, 1914. 16. sz. 3–4. 117 Olvasd. KV, 1908. 27. sz. 1.

40

Nagyvendéglő emeletére tette át.118 A Magyar Királyi Járásbíróság részére az államkincstár

Sarvay János házát vette meg. 1894-ben már a bővítésére és átépítésére kértek ajánlatokat.119

A járásbíróság a telekkönyvi hivatallal volt egybekötve. A Magyar Királyi Dohánybeváltó

Intézet épületeire a kincstár 1884-ben hirdetett építési pályázatot 19 500 forintot értékben.120

Kisvárda volt a székhelye az 1846-ban alakult Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő és

Belvízlevezető Társulatnak, amely csak a két világháború között költözött át Nyíregyházára.

A közbiztonságot és a vagyonvédelmet szolgálta a magyar királyi csendőrség és a községi

rendőrség, továbbá az 1870-ben létrejött tűzoltó társulat. Ezeknek nem volt külön laktanyájuk,

korábban más célra épített helyiségekben helyezték el őket, tehát a közszervezetek számát

gyarapították ugyan, s ezzel az urbanizáció irányába lendítették Kisvárdát, de a részükre nem

emelt új épületek nem növelték a település rangját, nem tették szebbé a városképet. A

tűzoltóságtól ezt remélni sem lehetett, hiszen az önkéntes alapon szerveződött, ám a községi

vagy állami működtetésű intézmények, szervezetek megérdemelték volna a saját, külön az

adott célra emelt épületet.

Az új szolgabírói hivatalt 1928-ban építették meg, a pénzügyőrség 1929-ben kapott új

laktanyát, a járásbíróság 1938-ban költözött új épületbe. A kisvárdai „városháza” esete is

példázza ezt a községből a városba való átmenetet, az igények és a lehetőségek eltérő voltát.

A régit 1899-ben eladták Grósz Benjamin szállodatulajdonosnak 12 000 forintért.121 1903-ban

az akkor használt épület bővítése mellett tették le a voksot.122 1910-ben Kisvárda vezetősége

pályázatot hirdetett a községháza átépítésére. 1911-ben elhatározták, hogy a községházát

teljesen lebontják és helyén 100 000–120 000 koronából új községházát építenek, s ennek

terveire is árlejtést hirdettek. Ebben az új komplexumban nem csupán a községi hivatalok,

hanem a rendőrség és a tűzoltóság is helyet kapott volna.123 Ez a kisvárdai viszonyok között

„futurisztikusnak” tűnő terv kezdetben jó úton haladt, pályadíjakat is osztottak, több

pályamunkát is megvettek,124 de végül egyet sem valósítottak meg.

118 A helybeli szolgabírói hivatal. KL, 1892. 14. sz. 2. 119 Versenytárgyalás. KL, 1894. 33. sz. 2. 120 Dohánybeváltó építés. NYV, 1884. 35. sz. 2. 121 Hírek. KL, 1899. 37. sz. 2. 122 Hirdetmény. KL, 1903. 5. sz. 3. 123 Képviselőtestületi ülés. FSZH, 1911. 3. sz. 1.; Községháza építése. FSZH, 1911. 9. sz. 1. 124 Hirdetmény. FSZH, 1912. 33. sz. 4.

41

A Szent László utca a járásbírósággal

A városiasodás ez idő tájt Kisvárdán nagy lépésekkel haladt előre, de féloldalú lett, mert

legtöbb esetben csak a település központjára koncentrálódott, a „periférián” akkor sem

nagyon hajtottak végre fejlesztéseket.