Neumann Ottó Köszönjük, hogy megszülettünk! · Önellátó vagyok: főzök, takarítok, mosok, bevásárolok. De senki nem nyitja rám az ajtót. Rokonaim mind elmentek, az

Köszönjük, hogymegszülettünk!

Neumann Ottó

BEMBO K .

© Neumann Ottó

Köszönjük, hogy

megszülettünk!

Kaáli Intézet: 20 év – 20 000 gyermek

Budapest, 2011

Neumann Ottó

Grafi ka, tördelés: Hollós János

A könyv kereskedelmi forgalomba nem kerül.

Nyomta és kötötte az Alföldi Nyomda Zrt, DebrecenFelelős vezető: György Géza vezérigazgató

ISBN 978-963-08-1156-9

5

ELÖLJÁRÓ BESZÉD

„Egy nép önmagába vetett hitét leginkább a gyermek-szülések száma jelzi.”

(Charles de Gaulle)

Nincs a világon még egy olyan ország, amely a demográfi ai mutatók tekin-tetében annyit köszönhet egy orvos munkásságának, mint Magyarország Kaáli Géza professzornak. Azt, hogy fáradozásai mennyire szükségesek, híven illusztrálják a Központi Statisztikai Hivatal honlapján a kétségbeejtő adatok 2011 májusában: „Magyarországon a születések száma 1998-ban esett először százezer alá, és azóta sem érte el ezt a szintet. A 2003. évi mélypon-tot követően ingadozással tarkított, lassú emelkedés volt észlelhető 2009-ig, amikor 96 442 újszülött jött a világra. 2010-ben jelentős visszaesés történt: a születések 90 350-es száma mintegy 6100-zal, azaz 6,3 százalékkal kevesebb, mint az előző évi, és a legalacsonyabb érték a születési statisztika közel 140 éves hazai történetében.”

A hír valóban megrázó. 1998 óta minden évben 30-40 ezerrel több ma-gyar halt meg, mint ahány született. Ez az oka annak, hogy mindössze 9 millióra tehető azoknak a honfi társainknak a száma, akik Magyarországot szülőföldjüknek is nevezhetik. A többiek bevándorlók.

Nem igényel különösebb demográfi ai szaktudást annak a szomorú tény-nek a megállapítása, hogy ha a természetes népességfogyás mértéke válto-zatlan marad, beteljesedhet Vörösmarty Mihály jóslata, melyet a Szózatban örökített meg:

A sírt, hol nemzet sűlyed el,Népek veszik körűl,S az ember millióinakSzemében gyászköny űl.

6

Ezt az aggasztó népességfogyást a szakértők mellett a rendszerváltás óta min-den kormány felismerte, de eddig senki nem dolgozott ki egy olyan nemzeti stratégiát, amely a folyamatot megállította volna. Az illetékeseket évtizedek óta foglalkoztatja, hogy a lakosság gyermekvállalási kedvének hanyatlása milyen okokra vezethető vissza, és milyen intézkedések bevezetésével lehet-ne javítani az ország népesedési mutatóit.

Ebben a katasztrofális demográfi ai helyzetben – véleményem szerint – nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a meddőségi kezelésekre. Vannak hoz-zánk hasonló méretű országok Európában, ahol a szüléseknek már a 8 szá-zaléka a mesterséges megtermékenyítések eredménye. Ez Magyarországon mindössze 2-3 százalék. Optimális esetben tehát évente 5000 gyermekkel születhetne több, ha a nyugati példát vesszük alapul. És ez sok esetben nem új pénzügyi források kérdése, hanem a meglévők racionálisabb és hatéko-nyabb felhasználása.

Az élveszületések száma Magyarországon

1970 2010 151 819 90 350

1970 1980 1990 2000 2010

150 000

140 000

130 000

120 000

100 000

90 000

7

Az elmúlt harminc évben a meddőség orvosi kezelése forradalmi változáso-kon ment keresztül. Napjainkban elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag majd-nem minden meddő párnak vér szerinti gyermeket tudnak biztosítani az erre szakosodott intézetek. Magyarországon az elmúlt húsz év alatt született gyermekek közül legalább 30 ezer fogant orvosi segítséggel a különböző med-dőségi kezelések eredményeként, ami demográfi ai szempontból is jelentős.

Ezeket a kezeléseket azonban csak korlátozott számban fi nanszírozza a társadalombiztosítás, és a beavatkozásokhoz szükséges gyógyszerek sem teljes mértékben ingyenesek. A betegség szűrése sem megoldott, nem min-den pár jut időben a megfelelő szakorvoshoz.

A meddőségi kezelések teljes körű állami támogatásával vajon születhet-ne évente ötezerrel több gyermek hazánkban? Milyen demográfi ai javulások várhatók egy optimálisan működő nemzeti meddőségkezelési programtól? Milyen intézkedések segítették és melyek azok, amelyek hátráltatták, hogy Magyarországon minél több egészséges gyermek szülessen az úgynevezett asszisztált reprodukciós eljárások eredményeként?

Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekre várom a választ a szakterület legauten-tikusabb képviselőjétől, Kaáli Géza professzortól és munkatársaitól, továbbá az érintett meddő betegektől. A könyvben az olvasó talál olyan történeteket is, amelyek első látásra elhanyagolható mellékkörülmények bemutatásának tűnnek. De nem így van: a „cselekmény” minden vonulata a demográfi ai katasztrófa enyhítésének lehetőségei felé vezet – az orvosi tevékenység részletkérdései épp úgy, mint a bürokráciával, a rövidlátásról tanúskodó hatalmi intézkedésekkel, a felületes jogalkotással, az ellenérdekeltek manővereivel foglalkozó fejezetek.

A modern meddőségkezeléssel kapcsolatos problémákat a Kaáli intéz-ményrendszer bemutatásán keresztül szeretném közzétenni, mert itt végzik az országos lombikbébi-kezelések 75 százalékát. A különböző meddőségi kezelések (IVF, inszemináció stb.) eredményeként az elmúlt két évtizedben 20 000 gyermek született az intézetben. Emellett az intézet oroszlánrészt vál-lalt a lombikbébi-kezelések fi nanszírozásának kiharcolásában is.

Ezúton szeretném megköszönni azoknak a meddő pároknak a segítsé-gét, akik intim érzelmeiket is feltárva mondták el, hogy milyen mérhetetlen áldozatok árán jutottak el a várva várt gyermekáldásig. Hálával tartozom a Kaáli Intézet munkatársainak is, akik szabadidejükben készségesen szá-moltak be sokrétű, áldásos munkájukról. És természetesen ez a könyv soha nem születhetett volna meg Kaáli professzor segítsége nélkül.

8

AZ INTÉZET

Elég erős az autóforgalom a budai Istenhegyi út középső szakaszán, a Kis-svábhegy egyik fontos közlekedési artériáján, a környék azonban furcsa mó-don így is nyugalmasnak, szinte békésnek tűnik. Talán a sok fa és a tisztaság miatt. A Szent Orbán tértől néhány száz méterrel feljebb az egyik bejárat fölött ott díszeleg a felirat: KAÁLI INTÉZET, LOMBIKBÉBICENTRUM. Reggelente és délelőttönként sokan fordulnak be ezen a kapun. Egyesek kocsival érkeznek, mások a közeli buszmegálló felől gyalogosan. Többnyire párok jönnek – egy hölgy és egy úr – de gyakran előfordulnak a látogatók között magányos nők is. Útjuk a benti, gondosan kikövezett úton a főépület diszpécserszolgálatára vezet, ahol az intézet múltját megörökítő fotók és az anyaságról szóló festmények díszítik a falakat. Bejelentkeznek, majd leülnek

9

és várják a sorukat. Aztán szólítják őket, és bemennek az orvoshoz. Vagy a műtőbe. Egy-egy férfi t behívnak az andrológiára.

Pszichológiai tanulmányt érdemelne külön-külön mindegyik várakozó: általában a jövőbe vetett bizalom küzd bennük a kétely, esetleg a remény-telenség rohamaival. Van akinek mindez az arcáról is könnyen leolvasható, mások már megtanulták rutinosan leplezni érzelmeiket. És ebben a feszült-ségteli szellemi miliőben, némileg leegyszerűsítve a képletet, tulajdonképpen csak egyetlen egy nagy kérdés mocorog a páciensekben: sok-sok év meddő próbálkozásai után vajon sikerül-e világra hozni egy gyermeket? Az orszá-gos intézet egész apparátusa azért munkálkodik, hogy erre a kérdésre minél több beteg esetében pozitív választ adjon.

A centrum mára bevonult a köztudatba, pedig „csupán” 1992-ben nyi-totta meg kapuját. Kevés olyan, egészségügyi területre szakosodott magán-cég működik Magyarországon, amelyről az átlagemberek többet hallottak volna. És az is biztos, hogy sokaknak szebb lehetett volna az életük, ha a lombikbébicentrum már hamarabb ott áll az Istenhegyi úton.

10

AZELŐTT

A kávézóban már többször láttam a mindig magányos öregembert, meg-fi gyeltem, hogy sohasem mosolyog. Egy esős tavaszi délután véletlenül egy asztalhoz kerültünk, én a jegyzeteimet lapoztam, így ő belepillanthatott. Akkor megszólalt: bocsánatot kért, hogy illetéktelenül érdeklődik, de sze-retne valamit megtudni tőlem. „Csak nem a lombikbébikkel foglalkozik?”

– hangzott a kérdése. Beismertem, hogy igen, erről szeretnék könyvet írni. Hozzátettem, hogy a meddőség ellen küzdő legnagyobb magyarországi intézet múltja és jelene a szigorúan vett témám. „Valamilyen szinten én is érintett vagyok” – árulta el. Kaptam az alkalmon, és biztattam: könnyítsen a lelkén. Akkor rekedtes, akadozó hangon belefogott a történetébe.

Jó ideje fi gyelem már a Kaáli Intézet tevékenységét. Az életem tragédiájának is nevezhetem, hogy ez az ismeretség csak igen későn jött létre: rajtam már nem segíthetett. 1978-ban, amikor a világon az első lombikbébi megszületett, én már majdnem negyvenéves voltam, Annus, a feleségem pedig harminchat. Ezt így utólag számítottam ki, akkor még nem foglalkoztunk ilyesmivel, a hír azon frissiben valahogy elkerült minket, internet nem létezett, az informáci-ók áramlását az állam szabályozta, a Szabad Európára és egyéb, illegálisnak minősített hírcsatornákra nem vesztegethettem az időmet. Addigra beletö-rődtem, hogy nem lehet gyerekünk.

Tíz éven át minden lehetséges megpróbáltatásban részünk volt. A házas-ságunk első szakaszában, amíg nem volt rendes lakásunk, még vigyáztunk is, hogy Annus ne essen teherbe. Aztán eldobta a maradék tablettáit, de a várva várt esemény csak nem következett be. Járt nőgyógyásznál, a diagnózis irtó tudományosan hangzott, nem sokat értettünk belőle. Az orvos gyógyszeres kezelést rendelt el, hormontartalmú patikaszereket szedett a feleségem. Az eredmény azonban továbbra is elmaradt. Vagyis hát a kezelés következménye-ként könyveltük el, hogy felszedett jó pár kilót. Tudnia kell az érzelmi háttérről. Mi nagyon szerettük egymást, és jól éreztük magunkat egymással az ágyban is. Hosszú éveken keresztül. Még akkor sem görcsöltünk, amikor világossá vált, hogy külső segítség nélkül képtelenek vagyunk összehozni egy babát. És az őszinte, kibeszélős stratégiánk jegyében megegyeztünk, hogy a szerelmün-ket nem sodorhatja veszélybe a gyermektelenség. Persze tudom, hogy ez nem mindig az érintettektől függ: a kapcsolat válsága bekövetkezhet akkor is, ha

11

a pár harcol ellene. Mi azonban sikeresen vettük az akadályt, házasságunk továbbra is szépen működött. Vagyis hát ez így mégsem igaz. A szüleinknél mindketten egykék voltunk, és arra készültünk, hogy az esküvő és az anyagi helyzetünk stabilizálódása után mi összehozunk egy csomó utódot.

Az, hogy a jóisten másként akarta, mégis valahogy rányomta a bélye-gét a mindennapjainkra. Figyelmesek és kedvesek voltunk egymáshoz, de a kölcsönös vonzalmunk hőfoka érezhetően egyre csökkent. Talán ennek min-denképpen be kellett volna következnie? Lehet, hogy ilyen kérdésekkel kár is foglalkozni… Persze mostanság, hogy már évek óta teljesen egyedül élek, és nyugdíjasként a munka sem foglal el, az életem rejtvényei elűzhetetlenül rámtelepednek, és én mindenképpen szembesülök a válaszadási kényszerrel. Példának okáért egyre erőteljesebben körvonalazódik bennem az a meggyő-ződés, hogy Annus a gyermektelenségbe betegedett bele, és korai távozását igenis döntően befolyásolta. Rákos lett, és a materialisták szerint ennek semmi köze sincs a lelki nyavalyákhoz. Én mégis egyre inkább arra a meggyőződésre jutok, hogy, ha lett volna legalább egy gyerekünk, a feleségem bátrabban és kitartóbban küzdött volna az életben maradásért. Mert – bár ezt így sohasem fogalmazta meg – attól, hogy nem lett gyerekünk, fokozódó boldogtalanság vett erőt rajta, és megadta magát a kórnak. Talán csak a tudatalattijában alakult ki az érzés – nekem sosem beszélt ilyesmiről –, hogy nincs értelme életben maradni.

Én meg most itt állok hetvenegy évesen egyedül, mint egy kivert kutya. Önellátó vagyok: főzök, takarítok, mosok, bevásárolok. De senki nem nyitja rám az ajtót. Rokonaim mind elmentek, az egykori barátok családos emberek, akik annyira más élettérben mozognak, hogy a hajdani közös témáink mind semmivé lettek. Biztos tudják, hogy engem fájdalmasan érintene, ha arról be-szélnének: milyen jól tanul az unoka. Nos igen, most már ország-világ tudja, hogy lehet segíteni azokon, akiknek nem születik gyerekük. A mi esetünkben későn jött ez a lehetőség. Olvastam az újságban, hogy a Kaáli Intézet mára szülővárosomban, Győrött is működik, és elábrándozom azon, milyen más lenne most minden, ha ezek a hírek pár évtizeddel korábban látnak napvilágot.

12

AZUTÁN

A Kaáli Intézet archívumában számtalan kötetbe fűzve őrzik az egykori páciensek leveleit. A kapunyitás utáni első években még ismeretlen volt ha-zánkban az elektronikus posta, így akkoriban a küldemények borítékban, leginkább kézírásos szöveggel érkeztek, az esetek döntő többségében fény-képek kíséretében. A lombikbébitémában kevésbé járatos olvasó számára egy-egy ilyen levél talán segít valamit megérteni abból, hogy mit jelent a gyermekre váró pároknak az intézetben végzett sikeres kezelés. Hadd idéz-zem tehát az egyik küldemény szövegét:

Tisztelt Kaáli Intézet!Tavaly augusztus 26-án az önök intézetében IVF-kezelésem volt. Ha-talmas örömmel fogadtuk, hogy terhes lettem, hiszen 6 évi próbálkozás nem hozta meg az eredményét. Persze izgultunk, hogy ne legyen közben

13

baj. De minden kitűnően ment! Idén május 23-án megszületett egész-séges kisfi unk, Zolika. Azóta fejlődése jó: kiegyensúlyozott, vidám baba. Szeretnénk még egyszer köszönetet mondani önöknek, Bernard doktor-nak és minden dolgozónak, hogy hozzásegítettek minket a fi unkhoz. Köszönet azért a humánus, megértő magatartásért, amit sehol másutt nem tapasztaltunk. Kérem, tolmácsolják nagyrabecsülésünket Kaáli professzornak, amiért létrehozta ezt az intézményt, s így sok, hozzánk hasonló páron tudnak segíteni.

M-né és családja, 1994. július 20.

A levélben az i ú anya bennfentesként használ egy szakkifejezést: IVF. A Kaáli Intézetet és más, hasonló profi llal rendelkező egészségügyi intéz-ményt megjárt páciensek már betéve tudnak mindent nemcsak a kezelés elnevezéséről, hanem a klinikán alkalmazott orvosi-biológiai technikákról is. A laikus olvasó számára azonban magyarázatokkal vagyok adós. Az IVF egy latin elnevezés – „in vitro fertilisatio” – rövidítése. Magyarul azt jelenti: megtermékenyítés az üvegcsében. Néha hozzáteszik azt is: ET. Vagyis emb-riótranszfer. A folyamat „technikájának” alapismerete nélkül pedig nehéz képet alkotni a Kaáli Intézetben folyó munkáról.

Az itt fogant gyerekek közül sokan időről időre meglátogatják az intézetet.

14

A MESTERSÉGES MEGTERMÉKENYÍTÉS

Az IVF, vagy teljes nevén az IVF-ET módszere nem a semmiből jelent meg. Az orvosokat már több száz éve foglalkoztatta a kérdés: vajon a természetes úton történő fogamzás sikertelensége esetén nem lehetne segíteni azoknak a házaspároknak, akik utód nélkül világ szégyenévé váltak (a régi időkben a gyermektelen párokat sokkal inkább övezte környezetük megvetése, mint a mai Európában).

Így a mesterséges megtermékenyítés korábbi, egyszerűbb metódusa már jó ideje kialakult. A XIX. század elején egy brit orvos olyan beteget kezelt, akinek a külső húgycsőnyílása nem a hímvessző végén helyezkedett el. Így hiába teljesítette szorgalmasan „házastársi kötelességét”, felesége nem szül-hetett neki gyermeket. A doktor azonban megtanította a férfi t, hogyan jut-tassa fecskendő segítségével ondóját feleségének hüvelyébe, és az asszony áldott állapotba került.

A későbbiekben aztán egyre gyakrabban alkalmazták meddő pároknál a művi megtermékenyítés különböző technikáit. Ezek közül a legelterjedtebb-nek az úgynevezett intrauterin inszemináció módszere bizonyult. A lénye-ge az, hogy a tüszőrepedés időpontjában speciális módszerrel előkészített spermiumokat fecskendeznek a méh üregébe. Így a jó minőségű spermiu-mok könnyebben felúsznak a petevezetőkbe, ahol megtörténik a találko-zás a petesejttel és a megtermékenyítést követő első osztódások is. Az így létrejött gömbölyded embrió a petevezetőből „begurul” a méhüregbe, ahol beágyazódik, és létrejön a terhesség. Sajnos az életben nem ilyen egyszerű a dolog. A mesterséges ondóbevitelek mindössze 10-15 százaléka sikeres.

Igazi korszakváltás a mesterséges megtermékenyítés területén akkor tör-tént, amikor kidolgozták a petesejt és a hímivarsejt laboratóriumban történő egyesítésének a módszerét. 1978 júliusában Robert G. Edwards és Patrick C. Steptoe sokévi fáradozásának köszönhetően megszületett a világ első lom-bikbébije, a brit Louise Brown.

Hosszú út vezetett a napjainkban alkalmazott asszisztált reprodukciós technikák kialakításához, amit csak vázlatosan ismertetek. Először is a pe-tefészkeket gyógyszeresen stimulálják, hogy optimális esetben 6-10 érett petesejtet lehessen leszívni hüvelyen keresztül, ultrahang segítségével. Az így nyert petesejteket táptalajt tartalmazó Petri-csészében, „lombikban”

15

összehozzák az előkészített hímivarsejtekkel és a testhőmérsékletű inkubá-torban történik meg a megtermékenyítés. Az osztódó embriók közül egyet vagy kettőt egy katéter segítségével visszaültetnek az anyaméhbe, az úgy-nevezett számfeletti embriókat pedig fagyasztva tárolják későbbi beültetés céljából. Innentől kezdve már a természetre van bízva minden. Az esetek mintegy harmadában létrejön a terhesség.

A teherbeesési arány a természetben sem más. Ha egy makkegészséges pár próbálkozik a teherbeeséssel minden hónapban, a lombikbébimódszerhez hasonló az esélyük. A természet eredményességét egyelőre tehát az orvosok sem tudják túlszárnyalni.

Amiben viszont még a természetet is le tudják győzni, az a férfi meddőségi kezelések. Napjainkban egyetlen egy hímivarsejtet képesek befecskendezni speciális eljárással a petesejtbe, ha az valamilyen okból természetes úton nem tud áthatolni a petesejt burkán. Lehetőség nyílt az elmúlt évek alatt arra is, hogy az embrió sejtjeiből visszaültetés előtt genetikai vizsgálatot végezzenek el, és kizárólag csak az egészséges embriókat ültessenek vissza.

POKOLJÁRÁS

A telefonszámot, amit hívok, a Kaáli Intézet tudományos igazgatójától kap-tam meg. A hölgy pedig kellemes hangon – ha énekelne talán a mezzoszop-rán régióba tartozna – közli: igen, mondták neki, hogy keresni fogom. Jól érzi magát. Januárban volt a beültetése, októberre lenne aktuális a szülés, de az ikrek általában sietősek. Most 2010 júliusát írjuk, lehet, hogy két hónap múlva már anya lesz. Előre is gratulálok neki, de magamban megállapítom: még mindig nem értem, miért kellene akármilyen felhajtást művelni ebből az ügyből. Akkor viszont bejelenti: nyolc éve próbálkoztak már a férjével, hogy gyerekük lehessen. És végül az ötödik próbálkozás járt sikerrel. Igazi pokoljárás előzte meg a várva várt áldott állapotot. Most kezdenek kibon-takozni az agyamban a dráma valódi dimenziói. Lehet, hogy ez lesz az az igaz történet, ami megérdemli, hogy a Kaáli Intézet krónikáját végigkísérje? Mindenesetre megállapodunk a személyes találkozás helyében és idejében. Addig azonban érdemes a létesítmény megszületésének előtörténetéről is szót ejteni.

16

ERDÉLYI GYÖKEREK

Logikus feltételezés, hogy az Istenhegyi úton álló meddőségi centrum, mely része egy országos intézményrendszernek, az alapító tulajdonos nevét viseli. Hiszen Steven G. Kaali tevékenysége a köztudatban teljesen összeforrt klini-káinak meddőséget gyógyító tevékenységével. A professzor azonban többször is kifejtette: édesapja emlékére keresztelte Kaáli Intézetnek a létesítményt. 2004-ben beszéltem először Kaáli professzorral az intézet elnevezéséről. A következőket mondta:

Az elmúlt rendszer nem tette lehetővé, hogy édesapám – aki szintén orvos volt – temetésére hazajöjjek. Ez egy nehezen múló, sajgó emléket hagyott ben-nem, amit enyhített az a rendszerváltás adta lehetőség, hogy olyan intéze-tet hozzak létre, amellyel méltó emléket tudok állítani neki. Nagyon boldog és büszke lenne, ha megérhette volna, hogy ma már több mint hétezer, az ő nevét viselő gyerek, Kaáli-baba él Magyarországon. Nevezhetjük az indítta-tásomat nosztalgiának, de nekem személy szerint ez inkább egy megbékélési folyamatot jelentett.

Ki is volt tehát a névadó? Kaáli Nagy Sándor 1896-ban született az erdé-lyi Szilágyszentkirályon, egy nyolc-gyermekes református tanítócsalád sarjaként. Nagyon régi famíliáról van szó: az ősök között olyan nevezetes emberek fordulnak elő, mint Kaáli Nagy Lázár, aki Kolozs megye al-ispánja, majd Kolozsvár városának főbírája volt a XVIII. század végén és a XIX. század legelején. Sándor, miu-tán apjának iskolájában elvégezte az elemit, az erdélyi Szilágyság legfon-tosabb városába, Zilahra került gim-náziumba, ahol személyesen megis-merkedhetett Ady Endrével. Érettségi után azonnal az orosz frontra került, mert kirobbant az első világháború, Kaáli Nagy Sándor 1913-ban

17

és ő az Osztrák–Magyar Monarchia tiszthelyettese lett. Orosz fogságba került, Szibériában sínylődött, ahonnan néhány társával Finnországon keresztül sikerült megszöknie. Hazatérte után nem maradt a román fennhatóság alá került Erdélyben: 1921-ben a debreceni egyetem orvosi karára iratkozott be, és ott szerzett diplomát.

Dr. Kaáli Nagy Sándor és felesége Orosz Anna 1941-ben

18

A SZEMORVOS

Tanulmányai után Kaáli Nagy Sándor az egyetemen maradt, ahol a legendás Kettesy Aladár szemészprofesszor tanársegédje lett, majd mentora ajánló-levelével Békéscsabán, 1931-ban önálló praxist indított.

A kiváló szemorvosnak hamar híre ment a környéken, három megyéből keresték fel betegek. 1941-ben kötött házasságot a nála negyed évszázaddal fi atalabb Orosz Annával, aki egy békéscsabai jogász lánya volt. Három gye-rekük született – ma mindhárman diplomások, egymástól eltérő hivatások kiváló képviselői. Géza, a Kaáli Intézet alapító professzora, orvos; Sándor építészmérnök; Zsuzsanna pedig jogász. dr. Kaáli Nagy Sándornak a má-sodik világháború kirobbanása után ismét be kellett vonulnia. Ezúttal nem frontszolgálatra: Debrecenben, majd Budapesten gyógyította az odaszállí-tott sebesülteket.

A szovjet csapatok bevonulásakor alkalma adódott, hogy családostul Nyu-gatra menjen ki. De nem volt képes elhagyni hazáját, ezért „jutalmul” meg-hurcolták. A család Békéscsabáról Mezőgyánra, Sarkadkeresztúrra, majd Sarkadra költözött. Ezeken a helyeken az apa szemészi praxisát kénytelen volt abbahagyni – körzeti orvosként működött. Amikor viszont szürkehályogot fedezett fel betegeinél, egykori professzorát, Kettesy Aladárt kérte: hozzon fi nom műszereket, majd együtt, Kaáli Nagy Sándor sarkadi lakásán sike-res műtéteket hajtottak végre. Csak 1956-ban, hatvanéves korában térhetett vissza a szemorvosi munkához, miután családjával Orosházán telepedett le. Ahogy lehetőség nyílt rá, felesége és gyermekei társaságában meglátogatta az erdélyi rokonságot. Két fi ának 1969-es amerikai emigrációját közvetett módon elősegítette. Ezt egyik gimnáziumi osztálytársa, dr. Weitzner Gé-za közreműködésével tehette meg, aki 1923-ban vándorolt ki az Egyesült Államokba. Kaáli Nagy Sándor a régi barát egyik magyarországi látogatá-sakor kapott tőle ígéretet, hogy gyermekeit a szárnyai alá veszi. Weitzner, aki maga is szülész-nőgyógyász volt New Yorkban, tartotta magát ehhez a megállapodáshoz.

Életének utolsó éveiben a szemorvos angolul tanult. Valószínűleg bízott abban, hogy Géza és Sándor amerikai beilleszkedését személyesen is meg-tapasztalja. Nem sikerült. Amikor érezte, hogy közeleg a távozás pillanata, temetéséről végrendelkezett. Többek között ezt írta: „…helyeseltem fi aim akaratát, szándékát, szentesítem vele, hogy helyesen cselekedtek, amikor

19

itt hagyták ezt az országot. Hogy beolvadjanak családostul egy nagy nem-zet testébe, ahol több jogban, szabadságban és védelemben részesülnek ők és utódaim, mint itt.” A pártállami „szabadságot” Kaáli Nagy Sándor még élete legvégén is „élvezhette”. Már halálos beteg volt, amikor a hatóságok azzal vádolták, hogy fi ai disszidálásában segédkezett. A vádemeléstől, bíró-sági tárgyalástól és a börtönbüntetéstől halála mentette meg 1972-ben. Fiai nem mehettek el a temetésére, ezért Long Islandon egy ismeretlen katona sírjára tettek virágot. Arra gondoltak, hogy apjuk is hadviselt ember volt, talán így tudnak a legméltóbban elbúcsúzni tőle.

Mit vehetett át édesapjától a Kaáli Intézet alapítója? Kívülálló nehezen foglalhatja ezt össze, de azért megkockáztatom. A helytállást a legkritiku-sabb helyzetekben. Az orvosi hivatás iránti alázatot. A család iránti ragasz-kodást. És igen: a hazaszeretetet, bármilyen furcsának is tűnik első látásra. Mert bár dr. Kaáli Nagy Sándor támogatta fi ainak amerikai emigrációját, ő maga példát mutatott abban, hogy a gyökereket ápolni kell. Ahogy ő viszo-nyult Erdélyhez. Így jó szellemként biztos szerepe van abban, hogy a Kaáli Intézet Magyarországon jött létre, és nem a világ valamely másik sarkában.

Dr. Kaáli Nagy Sándor békéscsabai rendelőjében

20

AZ ATLÉTA

Bevallom, amikor Amerikában elindítottuk a lombikbébiprogramot, még leg-vérmesebb álmaimban sem merült fel, hogy valaha szülőhazámban is lesz erre lehetőségem.

Ezt a kijelentést a Kaáli Intézet első embere tette nekem 2010 tavaszán. Az említett lehetőség létrejöttének körülményeivel és az egyre terebélyese-dő gyógyítási akció kibontakozásával csupán akkor ismerkedhetünk meg kielégítő módon, ha az alapító életének jelentősebb adatait is leltározzuk. A család életrajzáról szóló fejezeteket nem tekintheti fölösleges kitérőnek az

Kaáli Nagy

Sándor

gyerekeivel

1953-ban

(középen Géza)

olvasó. A múlt magában hordozza a jelen megértését és a jövő ígéreteinek a lehetőségeit is. Kaáli Nagy Géza gyermek- és i úkori fejlődésében (az őt ért külső hatásokban, és a válaszként kialakult reakcióiban) éppúgy rá lehet lelni a későbbi klinikaalapító cselekvéseinek a motivációjára, mint ahogy az édesapjától származó szellemi örökségből is – igaz: hosszú és buktatókkal teli úton – eljuthatunk a magyar demográfi aválság enyhítéséhez.

21

Kaáli Nagy Sándor és Orosz Anna legidősebb gyermeke 1943. január 19-én született Gyulán. A család egyébként Békéscsabán élt, de a gyulai szülész főorvos rokon volt, ezért ment oda Kaáli Nagy Sándorné. A fi úcskát világ-ra segítő doktor biztosan nem sejtette, hogy a csecsemő később ugyancsak szülész-nőgyógyász lesz, mégpedig világhírű. És azt sem gondolhatta, hogy a későbbi kolléga magyarországi karrierjének épp ő lesz az egyik kerékkö-tője, így ezáltal maga is hozzájárul majdani külföldre távozásához. A kisfi ú első keresztneve Géza, a második István lett. Korai gyerekkora a háború ellenére sokáig zavartalannak bizonyult – egy évvel később született öccsé-vel, Sándorral együtt hol a szülők otthonában, hol az anyai nagyszülőknél játszadoztak –, Békéscsabát elkerülték a harcok és a bombázások. Aztán za-varosabb idők következtek – Budapest ostromát a szemkórház pincéjében vészelte át a család, Géza és Sándor öccse hajszál híján életét vesztette. A szemkórház udvarába becsapódó bomba pont azt az embert ölte meg, akit édesanyjuk kért meg, hogy tartsa a szemét fi ain, míg visszaszalad a pincé-be. A férfi nem volt hajlandó a gyerekekre vigyázni, édesanyjuk a hóna alá kapta őket, visszamentek az óvóhelyre, és a sors kegyének köszönhetően mindhárman megmenekültek. A háború után apját igazságtalanul meg-hurcolták, majd önkéntes száműzetés következett egyik békési megyei fa-luból a másikba – de a két fi ú és az 1946-ban született kislány, Zsuzsanna ebből már kevésre emlékszik.

Mire megállapodtak Sarkadon, az orvos apa szorgalmas és eredményes munkája eredményeként a gyerekeknek egyáltalán nem kellett nélkülözni-ük. Az, hogy nemesi előnevüket elvették tőlük (a családot ebben az időben K. Nagyéknak hívták), a kicsiket nem zavarta. A sarkadi általános iskolá-ban Géza végig jó tanuló volt: bizonyítványában az ötösök uralkodtak, csak később csúszott be egy-egy négyes. A diktatúra milyenségét a világra cso-dálkozásnak ebben a szakaszában viszont már megértette – apja és nagy-apja sokszor beszélgetett jelenlétében életük olyan történéseiről, amelyekből kiderült, hogy az a rendszer egyáltalán nem hasonlított az igazi demokrá-ciához. Az édesapjával történt törvénytelen atrocitások, a jogász nagyapa megfosztása a nyugdíjtól, elég erőteljes érveknek bizonyultak. A gyerekek azt is megtanulták, hogy a külvilágnak nem kell tudomást szereznie a há-zon belül elhangzottakról.

Géza 13 éves volt, amikor a család Orosházára költözött, ahol Kaáli Nagy Sándor (akkori nevén: K. Nagy Sándor) a város egyetlen szemorvosa

22

lett. Épp 1956-ot írtak. Tavasszal meghalt Orosz István, Géza anyai nagy-apja, akit életének utolsó szakaszában már nemcsak orvos veje, de az egész család ápolt. Ősszel pedig kirobbant a forradalom. Az első tüntetésre vala-mennyien elmentek. A fellelkesült Géza gyerekfejjel már harcolni szeretett volna. Édesapja türelmesen elmagyarázta neki: az élet drágább kincs annál, mintsem, hogy a politika oltárán egy i ú feláldozza.

A gyerekek Orosházán, a Táncsics Mihály Gimnáziumban tanultak to-vább. A tanulás mellett a sport töltötte ki Géza idejét: előbb a szertorna, majd az atlétika, annak is a legösszetettebb száma: a tízpróba. Géza jeles érettsé-givel zárta életének ezt a szakaszát. Utána, 1961-ben a Szegedi Orvostudo-mányi Egyetemre jelentkezett. Sikeres felvételi vizsgája után az eredmény hidegzuhanyként hatott: „helyhiány miatt” nem vették fel. Jól kilátszott a lóláb: abban az időszakban, amikor az érvényesülés minden szakaszában a káderlap alapján döntöttek a vezetők, az édesapjára ragasztott bélyeg miatt zárták el előtte a továbbtanulás útját.

Géza óriásköre

az orosházi

gimnázium

tornatermében

23

MÉGIS ORVOS LETT

A sikeresen is sikertelen felvételi után Géza egy baromfi -feldolgozó válla-lathoz állt be segédmunkásnak, majd az autójavító műhelybe került. És itt mosolygott rá a szerencse: összeismerkedett egy emberrel, aki közeli rokona volt a szegedi orvostudományi egyetem párttitkárának. Gézának így sikerült személyesen megismerkednie a nagy hatalmú vezetővel. Ezáltal az 1962-es felvételi vizsgán már „sikerre volt ítélve”. Most sem a tudása döntött, ha-nem egy jó kapcsolat, arról nem is szólva, hogy fi zikai munkásként tölthette ki felvételi lapját. Bár a hőn óhajtott egyetemi helyet sikerült megszerezni, Géza ismét csak elkönyvelhette a tapasztalatot: ebben az országban nem a tehetség és a szorgalom számít.

Egyetemi indexe nem tanúskodik kimagasló eredményekről. A jelesek mellé egyéb jegyek is becsúsztak. Nehezen ment neki az orosz nyelv, a tu-dományos szocializmus sem tartozott a kedvenc tantárgyai közé. Az olyan alapvető tantárgyakból azonban, mint az anatómia, élettan, kórbonctan és a

klinikumok, jó eredményekkel vizsgázott.Az egyetemi évek alatt tovább spor-

tolt, a SZEAC első osztályú atlétájaként szép sikereket ért el. A pályán aratott ba-bérjainak köszönhette, hogy ismerték a szakácsok a menzán: többször repetá-val igyekeztek hozzájárulni az atléta jó kondíciójához. Takarékosan élt, mindig volt spórolt pénze. Nyaranta pedig fi zikai munkát végzett, hogy a kihagyott év alatt nehezen gyűjtött kis „tőkéje” ne apadjon.

Harmadéves orvostanhallgató korá-ban diákkörös volt a kórbonctanon. Di-ákköri dolgozata megírásához egy rövid angol nyelvű cikk lefordítása is szükséges volt. Géza ekkor még nem tudott angolul, és megkérte az egyik itt tanuló afrikai év-folyamtársát, segítsen lefordítani egy fél-oldalnyi angol szöveget. A Mercedesszel közlekedő évfolyamtársa – legnagyobb A SZEAC atlétája, megyei csúcstartó

24

meglepetésére – 100 forintot kért a szívességért. Ízelítőt kapván a „kapita-lizmusból”, Géza úgy döntött, inkább megtanul angolul. Ettől fogva hetente többször járt angolórára, ami abban az időben Szegeden nem volt egyszerű dolog. Nemigen voltak angoltanárok, az angolul tanulók pedig némiképp mindig gyanúsak is voltak: vajon milyen terveket dédelgetnek a jövőjükről.

Már az egyetem alatt megnyilvánult különleges egyénisége, a későbbiek-ben rá oly jellemző végletekig menő elszántsága, az elveihez való kitartó ragaszkodása. Ezt demonstrálja a következő történet. Ötödéves korában valamennyi klinikai tárgyból ötösre vizsgázott, azonban egészségügyi szer-vezésből – életében először – megbukott, majd ugyanannál a vizsgáztatónál a szeptemberi pótvizsgája sem sikerült. Az egyértelmű volt számára, hogy az oktató valamilyen, talán politikai ok miatt nem engedi őt át, hiszen a tananyagot megtanulta. Ugyanakkor képtelenségnek tűnt, hogy az egyéb-ként kiváló eredményeket elérő medikusnak egy ilyen, nem éppen alapve-tőnek minősülő tantárgy miatt évet kelljen ismételni. Hasonló szituációban szinte mindenki arra törekszik, hogy minél kedvezőbb színben tűnjön fel a vizsgáztató előtt, és az bármi áron engedje át. Géza azonban nem így tett.

Közeledik az anatómia szigorlat

25

A harmadik vizsgáján köszönés nélkül lépett be az „intézetvezető” szo-bájába, odadobta indexét az ámuló-bámuló, őt elbuktatni vagy legalábbis alaposan megalázni készülő adjunktus asztalára, és felszólította, hogy írja be a harmadik – az évismétlést jelentő – egyest. Eddig sem a tudáson múlt a jegy, most se azon fog, de könyörögni nem fogok – gondolta. Nem volt hajlandó egy ilyen emberrel szóba állni, nemhogy nála vizsgázni. Az illető kérlelte, hogy üljön le és vizsgázzon, mire Kaáli Géza állva maradt és egy szót sem szólt. A helyzet a végletekig kiéleződött. Néhány örökkévalóság-nak tűnő perc múlva a vizsgáztató kinyitotta az indexet, beírt valamit, majd visszaadta. Géza meg se nézte mi került a leckekönyvébe, zsebre vágta azt, és csak annyit mondott „fogunk mi még az életben valahol találkozni”. Há-tat fordított, ismét csak köszönés nélkül távozott a szobából. Csupán lent, a szegedi Dóm téren nyitotta ki az indexét és meglepetéssel vette észre, hogy most – egy szó felelet nélkül – kettest kapott, tehát folytathatta tanulmányait. Az illetőt Zalányi Sámuelnek hívták. A sors iróniája – ami jól példázza az egyetemi oktatás és vizsgáztatás hiányosságait –, hogy azt még ellenségei is elismerik: Kaáli professzor a problémás vizsgatantárgy, az egészségügyi szervezés területén vitathatatlanul kiváló képességekkel rendelkezik.

A szigorló esztendőt a fővárosi János Kórházban töltötte. Bár az előírások szerint minden osztályon tapasztalatokat kellett volna gyűjtenie, ő állandóan a szülészeten tartózkodott. Biztosra vehetjük, hogy akkor alakult ki ben-ne a végleges döntés szakmai fejlődésének további irányáról. Géza annyira elemében érezte magát a szülészeten, hogy amikor egy állás megüresedett, vette a bátorságot, és megkérdezte az osztályvezető főorvost: nem lehetne-e ő is segédorvos ezen az osztályon? A nagy hatalmú főnök, dr. Hancsók Má-riusz, aki korábban a pártkórház igazgatójaként Rákosi Mátyás egészségé-ért volt felelős, csak mosolygott Géza naivitásán, és jelezte neki, hogy az új munkatársakat nem ő, hanem a párt nevezi ki. És valóban, még aznap megjelent egy „káder”, akit a megüresedett helyre az MSZMP Központi Bi-zottságának egyik tagja „nevezett ki”. Géza számára ez az esemény azért emlékezetes, mert akkor fogalmazódott meg benne, hogy külföldön próbál meg érvényesülni.

Az osztályon kitűnő mestert is itt talált magának: dr. Domány Zoltán adjunktust. Neki Géza őszintén elmondta, hogy „disszidálni” készül, mire mentora megismertette dr. Gara Dezső orvossal, aki később Bécsben nagy segítséget nyújtott a két Kaáli fi vérnek.

26

Géza 1968-ban megkapta orvosi diplomáját. Említésre méltó, hogy a másik két testvér is abban az évben diplomázott. Géza több kórház szülé-szeti-nőgyógyászati osztályára is benyújtotta pályázatát, de sehová se vették fel. A legfájóbb „kikosarazást” Debrecenből kapta: az elutasítás éppen attól a dr. Árvai Sándor professzortól jött, aki annak idején világra segítette. Az illető barát és távoli rokon is volt, aki sokat köszönhetett Kaáli Nagy Sándor doktornak. Ezek után még megpályázott három vidéki körzeti orvosi állást is. Nagy meglepetésére mindenhonnan elutasítást kapott. „Ebből le kellett vonnom a tanulságokat. Az, hogy orvosként senkinek sem kellek, feltette az i-re a pontot. Orvosi diplomával visszamenni segédmunkásnak pedig nagyon elkeserítőnek tűnt. Innen mindenképpen el kell menni. Méghozzá nagyon messzire” – foglalta össze később dr. Kaáli Nagy Géza.

„Orvossá fogadom” - 1968

27

AZ AMERIKAI KARRIER

Gézát a diploma megszerzését követő év elején behívták katonának, július-ban szerelt le. 1969 szeptemberében pedig Jugoszlávián keresztül (ahová csoportos útlevéllel turistaként utazott) kalandos körülmények között Olasz-országba szökött, és onnan jutott el Bécsbe, ahol már öccse, Sándor várt rá. Az osztrák fővárosban azonnal Géza vette át az amerikai kivándorlás elő-készítésének az irányítását. Élelmességével sok időt nyertek, de meghatározó volt a fentebb már említett Gara Dezső doktor segítsége is. Amerikában befogadásukat édesapja régi barátja, dr. Weitzner Géza intézte. Ő várt a Kaáli testvérekre 1969 decemberének első napján, New York repülőterén. Innentől lehet számítani Kaáli Nagy Géza bámulatos amerikai karrierjét, és – ha jól belegondolunk – a magyarországi Kaáli Intézet megalakulásának ekkor teljesült az egyik előfeltétele. Bár akkor a világon még senki sem tudta, mi fán teremnek a lombikbébik.

Géza és öccse Sándor

Bécsben 1969-ben, kezükben

a New York-i repülőjegyekkel

28

Kaáli Nagy Géza első lakhelye Amerikában a Madison Avenue Hospital egyik kórterme volt, ahol öccsével együtt élt. Első munkája: egyszerű vér-vétel. Első keresete: heti 100 dollár. Már 1970-ben megismerkedett a Cornell egyetem nőgyógyász professzorával, Robert Landesmannal, aki egy évre rá maga mellé vette az egyetem klinikájára. Odahaza az édesapa már nem élte meg két fi ának későbbi nagy sikereit: dr. Kaáli Nagy Sándor 1972 augusz-tusában távozott az élők sorából. A tragédia hírére a két fi vér mintha még elszántabban folytatta volna az amerikai „megkapaszkodást”. Folyamatosan tökéletesítették angolnyelv-tudásukat – minden szabad percüket tanulásra fordították. Géza abszolválta szakorvosi vizsgáját.

1976-ban lett amerikai állampolgár. Az erről szóló okiratban már a Steven Geza Kaali név szerepelt, amiből aztán Steven G. Kaali lett. A magyaroknak továbbra is Kaáli Nagy Géza, vagy egyszerűbben: Kaáli Géza. A név ame-rikai változatának megjelenését úgy magyarázza, hogy az óceánon túl az eredetivel az angol anyanyelvűek egyszerűen képtelenek voltak mit kezdeni.

Karrierjének újabb állomása a Columbia Egyetem szülészeti és nőgyógyá-szati klinikája, ahová Robert Landesman professzor javaslatára hívták meg 1977-ben. Tagja lett az egyetemen a tanári karnak, bár – saját emlékezései szerint – az ottani „bennszülött” amerikai professzorok nem igazán fogad-ták be maguk közé. Két izraeli, egy spanyol és egy kínai orvossal együtt ők alkották a Columbián az idegenlégiósok csapatát.

Dr. Weitzner Géza

Géza első amerikai tanítómestere:

prof. Dr. Robert Landesman,

Cornell Egyetem, 1974

29

Kaáli Géza

korszakalkotó

szabadalma

30

Rövid időn belül édesanyjuk is meglátogatta az újvilágban egyre na-gyobb sikereket elkönyvelő fi ait, hiszen Géza mellett Sándor (Alex Kaali Nagy) szép eredményeket ért el saját szakmája, az építészet területén. Idő-közben Gézát a Helsinki Egyezmény értelmében Magyarországon „reha-bilitálták”. Erre azért volt szükség, mert ő tartalékos alhadnagyként disz-szidált és ezért addig katonaszökevénynek tekintették. Hamarosan haza is utazhatott, és 1981-ben megismerkedett a Gyulán dolgozó dr. Gulyás Olga szemészorvosnővel, akivel még abban az évben amerikai földön há-zasságot kötött. Frigyükből 1983 és 1986 között három gyermek született: két fi ú és egy lány.

Kaáli doktort 1985-ben meghívták az Albert Einstein Egyetem Szülészeti Nőgyógyászati Klinikájára, ahol később – végigjárva a ranglétrát – profesz-szori kinevezésben részesült.

Kaáli doktor egyetemi elfoglaltsága mellett magánklinikát nyitott a New Yorkhoz közeli Dobbs Ferryben. Az intézmény fő profi lja eleinte a család-tervezés volt, ami néhány évvel később laparoszkópos (hastükrözéses) prog-rammal bővült.

Az Egyesült Államokban keleti partján 1984-ben született meg az első lombikbébi. Ekkor Kaáli doktor Landesman professzorral egy, a mester-séges megtermékenyítés forradalmian új formájával foglalkozó montreali kongresszusra utazott, ahol megismerkedtek a lombikbébik „előállításának” osztrák nagymesterével, Wilfried Feichtingerrel.

Dobbs Ferryben dolgozta ki Kaáli Géza világraszóló találmányát, amely „szemet adott” az addig az orvosok kezében „vakon” működtetett trokár-nak (szúrcsap). Az új eszközbe teleszkópot és mini videokamerát lehetett bevezetni – így a testűri behatolások biztonságosabbá váltak. Kaáli doktor nagyon bátor (és kockázattól sem mentes) stratégiája az öt amerikai szaba-dalommal védett találmány értékesítéséért folyó küzdelemben bombaüzletet eredményezett: a hastükrözés új eszközét végül hárommillió dollárért adta el a Johnson and Johnson világcégnek.

Kaáli Géza tehát a nyolcvanas években egész sor orvosi és üzleti sikert könyvelhetett el. Közben Magyarországon megtörtént a rendszerváltás, és a szülőhazájával már jó ideje egyre szorosabb szakmai kapcsolatot is létesí-tő orvosprofesszor előtt egyre inkább körvonalazódott a nagy kihívás: meg kell honosítani Magyarországon a lombikbébimódszert. De nem az egész-ségügy állami intézményrendszerében, hanem egy magánklinikán.

31

Louise Brown, a világ első lombikbébije,

30 másodperces, 5 perces, 10 perces és 1 napos korában

32

A KÖZVETLEN ELŐZMÉNYEK

Kaáli Gézával intézetében beszélgetek, 2010 tavaszán. Elsősorban az érdekel, milyen előzmények nyomán nyithatta meg kapuit a meddőség gyógyítá-sával foglalkozó első magánklinika. Mesélni kezd, ismét megelevenedik a történelem…

Az 1978-ban világra jött első lombikbébi valósággal sokkolta a nőgyógyász-tár-sadalmat, főleg annak a meddőséggel foglalkozó részét. Mire a felmerült ren-geteg jogi és etikai kérdésre sikerült választ adni, már a nyolcvanas évek ele-jén jártunk. Én 1982-től kezdtem komolyan foglalkozni ezzel a témakörrel, és úgy két éven belül kerültem a megfelelő tudás birtokába. Sajnos ebben az időben a laboratóriumi mesterséges megtermékenyítés kulisszatitkait világ-szerte féltve őrizték, és sokszor csak fehér asztal mellett, borozgatva lehetett egyes fontos részletről információhoz jutni. A kapcsolatrendszer életbe vá-góan fontos volt.

1984-ben kötöttem barátságot az osztrák Wilfried Feichtinger professzorral. Akkoriban ő már magas színvonalon végezte ezeket a beavatkozásokat – elein-te a bécsi klinikán, majd bécsi magánintézetében. Feichtingert meghívtam

Amerikába, és segítettem neki abban, hogy az Einstein Egyetemen vendég-professzorként dolgozhasson. Megkez-dődött egy komoly szakmai együttmű-ködés, melynek eredményeként 1985-ben megindultak az IVF-kezelések az amerikai magánklinikámon. Az Ein-stein egyetem docense voltam, és so-kan furcsállva kérdezték: „Hogyhogy nem az egyetem belül folyik ez a mun-ka?” Amikor „az én első lombikbébim”, Paul Andrew 1986-ban megszületett, jött is a kérés, hogy a programomat inkább az egyetem égisze alatt mű-ködtessem. Ebbe nyilvánvalóan az is belejátszott, hogy sikerünknek óriási médiavisszhangja volt. A New York Dr. Wilfried Feichtinger

33

Kaáli doktor első lombikbébije címlapszto-

ri lett Amerikában (1986)

34

Postban például címlapon szerepeltünk, s nem volt egyértelmű, hogy most az Einstein Egyetemet képviselem vagy magánorvosként szerepelek.

A fantasztikus érdeklődés – egy nap alatt több, mint ezer beteg jelentkezett a lombikbébiprogramra, ami akkoriban ötmillió dollár bevételt jelentett – mini-málisan szólva megsokszorozta irigyeim számát. Gyorsan eleget is tettem Irwin Merkatz professzor, tanszékvezető egyetemi tanár kérésének – aki egyébként mentorom és közeli barátom is, és akivel a lombikbébiprogramomat karöltve folytattam –, így megszületett a döntés, hogy Dobbs Ferrybéli intézetemben az Albert Einsten College of Medicine IVF szekciója kezdte meg működését. Az intézet vezetését egy kollégám, Michael Feinman vette át, akit korábban a Columbia Egyetemen rezidensként tanítottam. A tanulságot pedig levontam. Az orvosegyetemi háttér és a szoros együttműködés elengedhetetlen feltétele annak, hogy sikeres IVF-magánklinikát működtessek.

A budapesti Kaáli Intézet megnyitása előtt Magyarországon meglehetősen mostoha körülmények és szerény műszerezettség mellett folytak a próbálko-zások a lombikbébi-kezelések területén. Nyilvánvalóan ezek a problémák rányomták bélyegüket a kezelések eredményeire is, annak ellenére, hogy az ott dolgozó orvosok többször megfordultak külföldön is.

Ahhoz, hogy egy IVF-centrum sikeresen meginduljon és működjön, sok fontos összetevőre van szükség. A legfontosabb a megfelelően kiképzett szak-embergárda, összeszokott és csak ezzel a szakterülettel foglalkozó orvosok és biológusok. Folyamatos konzultációs lehetőséget kell teremteni a legkor-szerűbb technológiát alkalmazó, világszínvonalú ellátást biztosító szakmai vezetőkkel. Rendelkezésre kell állnia a legmodernebb felszereléseknek és mű-szereknek, beleértve az egyszer használatos műszerek, táptalajok folyama-tos biztosítását. Mindezt megfelelő betegcentrikus környezetben, megfelelő kubatúra mellett kell kialakítani. Magánintézet esetében a tulajdonosnak elégséges tőkével kell rendelkeznie, felkészülve arra, hogy a vállalkozás éve-kig veszteséges lehet.

A szükséges szakembergárda toborzásával nem akadt gondom. Még mielőtt megfordult volna a fejemben, hogy bármit is terveznék Magyarországon, már nagyon jó kapcsolataim alakultak ki a magyar szülész-nőgyógyász társada-lommal. A pártállami éra utolsó éveiben, 1985 körül egyre több hazai kollégát segítettem ahhoz, hogy tudásukat az USA-ban tökéletesíthessék, megismerhes-sék a korszerű asszisztált reprodukciós technikákat. Ösztöndíjat alapítottam, hogy segítsem a magyar orvosok amerikai kongresszusokon való részvételét,

35

szakmai továbbképzését. dr. Bártfai Györggyel, a Szegedi Orvostudományi Egyetem női klinikájának adjunktusával másfél éves ösztöndíja alatt egy programot állítottunk össze a hazai kollégák kiképzésére az IVF területén. Ösztöndíjasaim közül Krizsa Ferenc, Zádori János és Kovács Péter később a Kaáli Intézetnek nemcsak munkatársai, de tartópillérei is lettek. Bártfai pro-fesszor pedig a Kaáli Intézet felügyelőbizottságának elnöki tisztét tölti be. Az elmúlt 25 év alatt legalább 250 ember fordult meg nálam az USA-ban. Igaz, páran csak rövidebb ideig, amíg egy-egy szakmai kongresszus tartott.

Bártfai Györgyöt, a Szegedi Tudo-mányegyetem Orvostudományi Karának professzorát, a Magyar Tu-dományos Akadémia doktorát 2010 decemberében kérdeztem erről az időszakról. Ő így emlékezett vissza:

Orosházán egy gimnáziumba jártam Kaáli Gézával, ráadásul ugyanabban az utcában laktunk. A diákévek össze-hoztak minket, az egyetemen is tartot-tuk a kapcsolatot. A nyolcvanas évek elején Géza hazajött Amerikából. Én már szakorvos voltam. Megnézte a szegedi klinikát, beszélgettünk. Azonos dolgok érdekeltek bennünket. Engem az izgatott, hogy Amerikában milyen az orvosképzés, főként a szülészet-nőgyógyászat területén, merre fejlődik az orvoslás. A beszélgetéseinkből kialakult egy olyan gondolatkör, hogy jó volna ezt megnézni. 1983-ban aztán Géza meghívott, hogy vegyek részt egy szak-orvosi tanfolyamon a Columbia Egyetemen. Nagy élmény volt, mert én ad-dig még Európában is kevés helyen jártam. Ott vendégeskedtem a Kaáli há-zaspárnál, akkor ők Manhattan közepén laktak a 63. utcában, együtt men-tünk a tanfolyamra, amelynek hihetetlenül magas szakmai színvonala volt. Nekem nagyon tetszett, és rabul ejtett az ott tapasztalt racionalizmus. Ebben nincs olyan, hogy lebecsülném a magyar orvostársadalmat, csupán azt aka-rom hangsúlyozni, hogy a technológiát illetően lényegesen előrébb jártak. Az amerikaiak nagyon jól értettek ahhoz, hogy kell valamit eladni, tehát a tu-dást átadni. A kurzus komoly pénzbe került, de nekem nem, mert Kaáli Géza vendége voltam. Lehetőséget kaptam, hogy olyan emberekkel ismerkedjek meg, akiket igazából addig csak a szakirodalomból ismertem. Az első kurzusom

Dr. Bártfai György

36

csak négy napig tartott, de másfél év múlva ismét kimentem az Egyesült Ál-lamokba, Kaáli vendégeként pár napot töltöttem kint egy másik kongresszus kapcsán. 1986-ban is meghívott, hogy egy évet ösztöndíjjal töltsek kint. Végül csaknem másfél év lett belőle…

Kaáli professzor szerint magyar meghívottjai jelentős szerepet játszottak abban, hogy a magyarországi intézet alapítása napirendre kerüljön:

Amerikai ösztöndíjasaim voltak azok, aki felvetették, hogy amerikai mintára Budapesten is létre kéne hozni egy ambuláns IVF-centrumot. Eleinte elha-markodottnak tartottam az ötletet, de úgy tűnt, hogy a Ronald Reagan által elindított szovjet–amerikai gazdasági verseny a kommunizmus végét jelenti és eljött az ideje, hogy a magyar egészségügyben magánvállalkozások jöjje-nek létre. dr. Szabó Zoltán szívsebész, a korábbi egészségügyi miniszter test-vére viszont óva intette édesanyámat: „szólni kéne a Gézának: nem lesz ez egy kicsit korai?” Egy ideig még haboztam, de 1990-ben meghoztam a dön-tést, mert úgy éreztem, már különösebb baj nélkül testet ölthet a terv. Az idő-közben Budapestre költözött édesanyám Istenhegyi úti lakása melletti telek éppen alkalmasnak látszott a célra, így megtettem az előkészítő lépéseket.

37

MERÉSZ VÁLTÁS

Dr. Bernard Artúr professzor ma a Kaáli Intézet tudományos igazgató-ja. Feladata: a betegellátás mellett az intézmény tudományos munkájának összehangolása, felügyelete. Ő is aktív részese volt az indulásnak. 2010 tava-szán mesélte el nekem – úgy, ahogyan ő látta, és ahogyan őt személy szerint érintették az akkori események:

Magam is csodálkoztam, hogyan tud-tam 47 évesen ekkorát váltani. 1969-ben végeztem a Budapesti Orvostu-dományi Egyetemen és rögtön az egyetem II. számú Szülészeti és Nő-gyógyászati Klinikájára kerültem. Haladtam a ranglétrán, gyakornok, tanársegéd, majd egyetemi adjunktus lettem. 1978 novemberétől több mint egy évet ösztöndíjasként az Egyesült Államokban töltöttem, kutatómunkát végeztem St. Louis-ban a Washing-ton Egyetemen. 1987-ben lehetőségem adódott munkavállalási engedéllyel a nyugat-németországi Erlangenbe, az egyetemi klinikára kijutni, ahol közel másfél évig a lombikbébi-kezeléssel foglalkozó munkacsoportban dolgoztam. Ott ismerkedtem meg a szakmának ezzel a szegmensével. Akkor az élt ben-nem 43 évesen, hogy valami újba kellene kezdeni, idehaza ugyanis minden nagyon „le volt ülve”. Erlangenben csúcstechnológiával találkoztam, hiszen ott született az első németországi lombikbébi. Úgy terveztem, hogy egy évig tartózkodom az NSZK-ban – végül három esztendeig maradtam, mivel 1988 júniusában egy, az Erlangeni Egyetemi Klinikával együttműködő kórház szü-lészeti-nőgyógyászati osztályára kaptam meghívást Düsseldorfb a, ahol má-sodfőorvosként dolgoztam két évig.

1990-ben érkeztem haza, és a II. számú női klinikán dolgoztam tovább, miközben nekiláttam a kandidátusi disszertációm befejezéséhez is. A disszer-tációm megvédése előtt, 1991 májusában bemutattak az akkor Budapesten

Dr. Bernard Artúr

38

tartózkodó Kaáli professzornak, aki tudta rólam, hogy szeretnék lombikbé-bi-kezeléssel foglalkozni, de a munkahelyemen erre nincs lehetőség. Onnan datálódik a kapcsolatunk.

A professzor ezt követően New Yorkból többször telefonált, és elmondta, hogy a Magyarországon létesítendő intézetébe orvos igazgatót keres. Ne-kem azonban akkor, 1991 tavaszán még túl távolinak tűnt az egész. De még abban az évben, novemberben Kaáli hazajött Amerikából, és kerek perec nekem szegezte: „Van két hét gondolkodási időd, hogy eldöntsd, vál-lalod-e az intézetemben az orvos igazgatói állást! Utána megyünk Ame-rikába bevásárolni.” Rettenetes két hét következett, mert én igazán nem vagyok a nagy döntések embere. Valami azonban azt súgta, hogy jó lesz, így belementem.

1991. november 23-án már New Yorkban voltunk Kaálival. Akkor döb-bentem rá, hogy tulajdonképpen óriási ugrást hajtottam végre a sötétbe. Ott-hagytam a közalkalmazotti státusomat, a kinevezett egyetemi adjunktusi címemet, a praxisomat egy teljességgel bizonytalan munkáért. Hiszen Kaáli magyarországi intézetének akkor még elvi működési engedélye sem volt.

„Mentségemre szolgáljon”, hogy Kaáli doktor rendkívüli meggyőző erővel rendelkezik, és órák hosszat beszélgettünk a jövőről abban a több mint egy hó-napos időszakban, amíg családi házukban laktam, New Yorkban. Amerikában vásároltuk meg az intézet berendezését a székektől a műtőasztalokig, és rám hárult a választás felelőssége. Felejthetetlen esemény volt, amikor december elején hazulról faxon megérkezett a végleges működési engedély. Kaáli doktor-ral a telefax felett állva, izgatottan „lestük” mi áll a gépből kigördülő papíron.

1991 december 23-án repültem haza. 1992 májusáig hetente a bécsi klini-kára jártam, miközben Budapesten haladt az építkezés. Időközben apróhir-detések feladása után Rajczy Klára biológussal munkatársakat válogattunk, szülésznőket, laborasszisztenseket, műtősnőt és aneszteziológus asszisztenst stb. – A hazai képzés jó színvonalát mutatja, hogy valamennyien szinte azon-nal jól tudták a dolgukat. Romantikus emlék, ahogy Rajczy Kára meg én mészdarabokkal rajzoltuk be az épülő intézetben a berendezések helyét. És 1992 május havának végén elindultunk. Óriási nyomás nehezedett ránk, mert a megnyitónak kivételes sajtóvisszhangja volt, és tartottunk attól, hogy nem jönnek a betegek, vagy nem leszünk olyan eredményesek, mint amennyire a közvélemény elvárta tőlünk.

39

AKI AZ EGYETLEN BIOLÓGUS LETT

Rajczy Klára a kezdetektől fogva a Kaáli Intézet biológusa. 2010 nyarán mesélt nekem az indulásról.

Kaáli doktort már több mint huszonöt éve is-merem. A Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem genetikai laboratóriumában dolgoz-tam, abban az időben Gáti István professzor volt a főnököm. Akkoriban rendkívül nagy do-lognak számított, ha külföldről kaptunk egy-szer használatos eszközöket, mert az egészség-ügy ellátása bizony gyengén működött. Így ke-rült képbe Kaáli doktor, aki rengeteg eszközzel ajándékozta meg az intézményt.

Több alkalommal beszélgettünk, megemlí-tette: milyen nagyszerű dolog volna egy lom-bikbébi-klinikát létrehozni Magyarországon, és ő szeretné azt megteremteni. Nem mondom,

akkoriban még csak csírájában működött hazánkban ilyen tevékenység, de nagyon szerény körülmények között, alapvető eszközök hiányoztak. Kaáli doktor elárulta, azt szeretné, hogy a jövendőbeli intézetében én legyek a bio-lógus. Ezt nagy megtiszteltetésnek tartottam, és ő azonnal a tettek mezejére lépett: segítségével kaptam lehetőséget arra, hogy Feichtinger professzor bécsi lombikbébi-centrumában tölthessek 1988-ban és 1989-ben néhány hónapot. Ott tanultam meg ezt a szakmát.

Az első privát nőgyógyászati klinikára azonban várni kellett – a rendszer-váltást közvetlenül követő időkben erre semmiféle szabály vagy gyakorlat nem létezett. Kaáli professzor rengeteget járt utána, amíg sikerült minden enge-délyt beszereznie. Az első időszakban bármiféle szakmai gondunk akadt, azt Feichtinger professzorral napi szinten meg lehetett beszélni. Akkoriban nem lehetett a maihoz hasonló módon beszerezni az egyszer használatos eszközöket. Ha valami akadozott a beszerzésben, szintén Bécs nyújtott segítő kezet. Egy-szer csak menetkész állapotba kerültünk, a laborban is indulhatott a munka. Nem kevés álmatlan éjszakát éltem meg, hiszen Bécsben csak egy csavar sze-repét töltöttem be a működő gépezetben, itt meg az egyetlen biológus lettem.

Rajczy Klára

40

MEGNYÍLIK AZ INTÉZET

Kaáli professzor előzetesen alábecsül-te, hogy milyen mérhetetlen energi-ára és időbefektetésre lesz szükség ahhoz, hogy amerikai oktatói és klinikai munkája mellett a semmi-ből létrehozzon egy magyarországi lombikbébicentrumot.

A Kaáli Ambuláns Nőgyógyászati Intézet K .-t, rövidített néven Kaá-li Intézet K .-t 1991 október 15-én alapították, 51 százalékban magyar, 25 százalékban amerikai (Kaáli Gé-za) és 24 százalékban osztrák (Wilf-ried Feichtinger) tulajdonosi körrel. A magyar tulajdonosok között két szü-lész- nőgyógyász professzor is szere-pelt, dr. Rákóczi István és dr. Szigetvári Iván, akik Gáti István akadémikus közvetlen munkatársaiként sokat segítettek az indulásnál.

Prof. dr. Gáti István akadémikus, a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem szülész nőgyógyász professzora kezdettől fogva segítette az inté-zet létrehozását, de szakmapolitikai exponáltsága miatt nem óhajtott tulaj-donos lenni. Egyébként is idegen volt számára a rendszerváltást követően megjelenő újfajta, vállalkozói rendszer, különösen az egészségügyi változá-sokkal szemben volt bizalmatlan.

Az első elképzelés szerint az új intézet neve Kaáli Klinika lett volna. Mikor ez Gáti professzor tudomására jutott, egy professzori viziten nyilvánosság előtt rosszallását kifejezve kérte munkatársait „ha a Géza hazajön, azonnal jelentkezzem nálam, lesz hozzá néhány kijózanító szavam. És vegyétek tudo-másul, hogy életében még Semmelweisről sem neveztek el intézetet, nemhogy Kaáliról! Klinikának pedig csak az egyetemek nevezhetik magukat. Ezek után leveszem a kezem az új intézetről”.

Kaáli Géza két hét múlva érkezett Budapestre és első útja Gáti profesz-szorhoz vezetett, aki azonnal behívta a szobájába, ahol elég feszült volt a hangulat. Mielőtt Gáti professzor bármit is mondhatott volna, Kaáli Géza

Dr. Gáti István

41

a szemébe nézett és így szólt: „Tudod Pista az én apámat, aki szintén or-vos volt, a második világháború és különösen disszidálásom után csúnyán meghurcolták, temetésére sem engedtek haza, jó érzéssel töltene el, ha az új intézetet róla neveznénk el. De ha nem értesz egyet ezzel a döntéssel, elne-vezhetjük az intézetet a te édesapádról”. „Nem, nem – felelt Gáti professzor

– legyen csak a te édesapád, teljesen megértelek”. A „klinika” elnevezést végül megváltoztatták „intézetre”. Azt akkor még nem láthatták előre, hogy 20 év múlva szinte minden kapualjban szerepel majd egy tábla, ami „klinikának” nevez egy-egy lakásban kialakított magánrendelőt, annak ellenére, hogy e praktikát már jogszabály is tiltja.

A beszélgetést követően köztudottá vált, hogy Gáti professzornak a Kaáli Intézet neve ellen nemhogy nincs kifogása, de létrejötte érdekében minden tőle telhetőt megtesz. Az akadémikus egyébként nyugdíjba vonulása után egészen 2007-ben bekövetkezett haláláig a Kaáli Intézet tudományos igaz-gatója volt. Pécsi temetésén pedig Kaáli Géza is mondott beszédet.

A létesítendő intézet helyét Kaáli Géza választotta ki. A telek annak a társasháznak a tőszomszédságában volt, ahol édesanyja lakott. Az épület előzetes terveit amerikai tapasztalatok alapján testvére, Kaáli Nagy Sándor építész rajzolta. A tervek „magyarosítása” után megkapták az építési enge-délyt és a telken megjelentek az erőgépek. Az építkezés azonnal próbára tette az újdonsült k . tulajdonosait, a magyarok ugyanis nem is sejtették, hogy egy egészségügyi létesítmény ekkora összegeket emészt fel. Különö-sen a műtőbe előírt közel 8 millió forintos steril klíma berendezés verte ki a biztosítékot (akkoriban ez két új Mercedes gépkocsi ára volt). A méreg-drága orvosi műszerek és más orvosi felszerelések megvásárlásáért szintén közelharcot kellett folytatni. A magyarok mindenből a legolcsóbbat szeret-ték volna, Feichtinger és Kaáli viszont nem engedett a világszínvonalból. A magyar tulajdonosok ekkor döbbenhettek rá, hogy befektetett pénzük belát-ható időn belül nem fog megtérülni. Amikor pedig a működési költségek is a tulajdonosokat kezdték terhelni, a hazai befektetők elbizonytalanodtak és szerették volna viszontlátni pénzüket. Végül adásvételre került sor. Néhány évvel később, amikor további intézetek építése céljából törzstőkeemelésre volt szükség, az osztrák tulajdonos is eladta üzletrészét Kaáli professzornak, aki jelenleg is az intézmény közel 100 százalékos tulajdonosa.

Kár volna tagadni: nem ment egyszerűen és gyorsan az engedélyezés sem. Az egészségügyi ellátások területén az asszisztált reprodukció (mesterséges

42

Az épület születése

43

megtermékenyítés) egy olyan kiemelt területnek számított már korábban is, amelyre speciális és szigorú szabályok vonatkoztak. Az Egészségügyi Mi-nisztérium 1981-ben megalkotta „a művi beavatkozással történő megtermé-kenyítésről” szóló 12/1981.(IX. 29.) EüM. rendeletet. Eszerint a beavatko-zásokat csak egyetemi klinikákon és a Fővárosi Anyavédelmi Központban lehetett végrehajtani. Más intézmény csak külön minisztériumi engedély alapján, kivételes esetben végezhetett ilyen tevékenységet.

A nemrég még a legfőbb ellenségnek, „aljas imperialistának” tekintett Amerikai Egyesült Államokból „érkező” intézet magyarországi befogadá-sa is okozott némi főfájást az illetékeseknek. Bár az intézet világszínvonalú szakmai programmal rendelkezett, műszerezettsége kuriózumnak számított, és kiváló hazai és nemzetközi szakorvosok adták hozzá a nevüket, mindez kevés lett volna az engedély megszerzéséhez. Ehhez – a nálunk megszokott módon – nagyrészt az alapító Steven G. Kaáli kiemelkedően jó magyaror-szági kapcsolatai kellettek.

A minisztériumi hozzájárulás után az intézet 1992 elején megkapta az ÁNTSZ Fővárosi Intézetének 13/16/92. sz. határozata alapján a szülész-nő-gyógyászati, valamint az in vitro fertilizáció és embriótranszfer tevékenység végzésére vonatkozó engedélyt. Premier volt a javából: az első meddőség-kezelésre specializálódott nőgyógyászati magánintézet az állami tulajdon sok évtizednyi egyeduralma után.

1992. május 29-én ünnepélyes keretek között megnyílt a Kaáli Intézet az Istenhegyi út 54/a szám alatt. Az ünnepség hangulatán erősen érződött, hogy kevesen tudták, hogyan is viselkedjenek egy amerikai–osztrák érde-keltségű magánklinika megnyitóján. „Nem lesz nekem ebből bajom, ha itt beszédet mondok?” – kérdezte az egyik hazai vezető professzor. Mások – akik korábban Amerikában vendégeskedtek – bocsánatot kértek Kaáli Gézától távollétük miatt, és magyarázgatták: értse meg, hogy még félnek egy ilyen rendezvényen részt venni.

A szakma kíváncsiságból is jelenlévő képviselői viszont azonnal láthat-ták, hogy Kaáli magasra tette a lécet. Tisztában voltak azzal, hogy a kézzel fogható különbséget a betegek azonnal észre fogják venni, és ezzel a kör-nyezettel, felszereltséggel és nemzetközi szaktekintélyeket is felsorakoztató csapattal nem lesz könnyű versenybe szállni.

Ahhoz, hogy az intézetben megjelenjenek az első betegek, egy nagysza-bású médiakampányra volt szükség. Ezt a feladatot Kaáli professzor vállalta

44

magára. Az újságok, a rádió és a TV ontotta a híreket, közölve, hogy „ame-rikai segítséggel születhetnek a magyar gyermekek”. Érdemes megemlíteni néhány fi gyelemfelkeltő újságcikk címét 1992. május–júniusból: „Meddő párok Mekkája?”, „Szeplőtlen fogantatás a Petri-csészében”, „A remény ára: 90 ezer”, „Csak magyaroknak”, „Magánklinika lombikbébiknek”, „Egy megvalósult álom”, „Amerikai minta – magyar gyerekek”, „Esély lehetetlen helyzetből”, „És megindulnak a nők a reménység hegyére”.

És mintha csoda történt volna, induláskor a kezelt betegek fele terhes lett. Senki nem akarta elhinni, hogy ez igaz lehet. Azonnal országos híre lett ered-ményeiknek és a betegek kezdték tudomásul venni: Kaáliéknál reális esély van arra, hogy gyermekük születhessen. Ebben az időben a beavatkozások költségét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) nem támogatta, de a betegek a gyermek utáni vágy megvalósítására – ha családi összefogás árán is – előteremtették a 90 ezer forintnyi költséget. A Kaáli Intézet a rendkívül pozitív kezdeti eredményeiről a Magyar Nőorvosok Lapjában is beszámolt.

Intézetavatás. Beszédet mond Kaáli professzor

45

FONTOS RÉSZLETEK

Kaáli professzor fi gyelmét a legapróbb mellékkörülmények sem kerülték el, amikor az intézet útjára indult. A részletekről így számolt be 2010 nyarán:

Az épület előtti parkolókat az orvosok, biológusok és a személyzet elosztotta egymás között. Amikor ez tudomásomra jutott, megtiltottam, hogy az alkal-mazottak ott parkoljanak. Határozottan kijelentettem, hogy az épület előt-ti parkolókat kizárólag a betegek használhatják, akik a műtét és az altatás után azonnal a kocsijukba szeretnének ülni. És mi hol parkoljunk? – kérdezték csodálkozva. Ha máshol nem, az utcán – hangzott a válasz. Szokatlan volt számukra ez a szemlélet, hiszen ahol addig dolgoztak, mindig a professzor és munkatársai kapták a legközelebbi parkolókat, és nem a betegek.

A kórházakban a szülész-nőgyógyász kollégák napközben szinte elér-hetetlenek. Intézetemben a második, de legfeljebb a harmadik csengésre fel kell venni a telefont. „Jó reggelt kívánok, Kaáli Intézet, miben segíthe-tek” mondattal indul a beszélgetés. Azonnali fi gyelmeztetésben részesül az, aki ezt nem tartja be. Az ilyen egyszerű dolgok bevezetése is rendkívül sok energiába és odafi gyelésbe került, és a 90-es évek elején ez még teljesen szokatlan is volt.

A betegek legnagyobb része a várakozási időt sokallja, olyannyira, hogy néha más intézetet keres az időveszteség miatt. Intézetünk mindent megtesz azért, hogy folyamatosan a lehető legrövidebbre csökkentse a várakozást.

Rendkívül fontos az is, hogy az első konzultáció zavartalanul egy óra hosz-szat tartson. Első benyomást csak egyszer lehet gyakorolni a betegre. Ne felejt-sük el, hogy a mi területünkön közel 70 százalék annak az esélye, hogy nem lesz eredményes a kezelés, nem jön össze a gyermek. Egy kölcsönös bizalomra épülő orvos-beteg kapcsolat elengedhetetlen a lombikbébi-kezelések során. És ehhez sok-sok idő kell. Minőségi különbséget jelent az ellátásban, ha a beteg az összes kérdésére választ kap.

Megfi gyeltem például azt is, hogy valamilyen okból az orvosok minél na-gyobb asztalt szeretnének a konzultációs szobában. Miért? Talán, hogy fi -zikailag távolabb legyenek a betegtől vagy az asztal mérete fontosságukat jelképezze? A Kaáli Intézet külföldről hozott aranyszabálya: az asztal mére-te akkora legyen, hogy a beteg és az orvos segítő keze az asztal felett közép-vonalban találkozzon. Anélkül, hogy felállnának.

46

A vizsgálóhelyiségek kialakítása, és maga a nőgyógyászati vizsgálat is meg-határozó része a betegellátás minőségének. Amerikában kialakult szokások vannak erre nézve is, ezeket próbáltuk meghonosítani a kezdetektől. Alap-szabály, hogy a vizsgáló külön szoba legyen, ahol a beteg egyedül vetkőzhet le, a sarokban függönnyel elkerített részben. Legyen ott szék, fogas és tükör a falon. Amikor a beteg kilép, a vizsgálóban legyen jelen egy nővér, aki segít fe-lülni a vizsgálóasztalra, majd lefekvés után – a női méltóságnak megfelelően

– betakarja a beteget egy lepedővel. Az orvos mindig oldalról lép be a vizsgá-lóba az asztalon fekvő beteghez. A vizsgálathoz szükséges hideg fém „kacsát” testhőmérsékletűre kell előmelegíteni, és megfelelő géllel bevonni, mielőtt be-vezetésre kerülne. A nővér a vizsgálat alatt végig jelen van, és amennyiben a helyzet úgy kívánja, fogja a beteg kezét. A beteg az orvos távozásáig letakarva a vizsgálóasztalon marad, és a nővér segítségével lép le az asztalról, hogy utá-na egyedül öltözhessen fel.

A részletekre való odafi gyelés nemcsak az IVF-kezelésekre volt jellemző, hanem az intézet teljes működésére – beleértve a gazdasági oldalt is.

Reményteli búcsúzkodás az inté-

zet parkolójában

47

DEMOGRÁFIAI TÉVUTAK

Hallgatom a magyar közszolgálati rádió déli krónikáját 2010. július 20-án. A rövid híreket ismerteti egy munkatársnő, és olyan fantasztikus történésről tesz említést, hogy csaknem lezuhanok a székről. Elmondja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal friss jelentése szerint az év első öt hónapjában a magyar-országi születések száma meghaladta a halálozásokét. Majd felsorol néhány mutatót, és egyáltalán nem próbálkozik első, kétségtelenül korszakváltásra utaló közlésének cáfolatával. A déli krónika végéig senki sem tér vissza az elhangzott hírre: nincs kommentár, ám helyesbítés sem. Pedig az, amit a rádiós hölgy állított, körülbelül olyan fajsúlyú információnak számít, mint mondjuk a bejelentés, hogy hazánk a földkerekség gazdaságilag legfejlettebb nyolc országa közé került. Vagy tréfára fogva: Magyarország megnyerte a labdarúgó-világbajnokságot. Szívesen elhinném, de a kételyeim túl erősek.

Megkeresem tehát az interneten a Központi Statisztikai Hivatal honlapját, ahol rögtön ráakadok az aznapi kiadású jelentésre a népesség számbeli alaku-lásáról. Sajnos a rádiós hír hamisnak bizonyult. Az eredeti szöveg így mutat:

Az előzetes adatok szerint 2010 első öt hónapjában 37 909 gyermek született, 3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 54 388 volt, ami 4,4 százalékos csökkenést jelent a 2009. januári–májusihoz képest. A természetes fogyás 16 479 fő volt, 1303-mal kevesebb az egy évvel koráb-binál. A nemzetközi vándorlás fi gyelembevételével becsült népességszám az időszak végén 10 millió 5 ezer fő volt.

Az egy évvel azelőtti, hasonló időszaknál tehát valamivel kisebb volt ugyan a különbség a halálozások és az élveszületések között, de szó sincs arról, hogy a temetések számát meghaladta volna az újonnan világra jöttek száma. Vagyis folytatódott a több évtizede tartó népességfogyás.

Bevallom, azért indítottam ezt a fejezetet a rádiós „kacsával”, mert a csúf szakmai hibán és a hallgatók félretájékoztatásán túl, szerintem ezzel egy társadalomlélektani jelenségre hívhatom fel a fi gyelmet. Úgy tűnik, a szociológusok, a statisztikusok, a közgazdászok, az írók és egyéb tollforga-tók jajkiáltása pusztába kiáltott szó maradt. A lakosság legnagyobb része a napi gondok szorításában vajmi kevéssé törődik azzal, hogy a népességfo-gyás belátható időn belül demográfi ai katasztrófával fenyegeti az országot. És, ha nem történik gyökeres fordulat, utódainknak – mindenféle háború

48

vagy természeti csapás nélkül is – az államcsőd perspektívájával kell meg-barátkozniuk. Még durvábban fogalmazva: középtávon Magyarország és a magyarság megmaradása, vagy eltűnése a tét – de ez a mai lakosságban nem kelt semmiféle izgalmat. Olyannyira nem, hogy azok, akiknek épp az információszolgáltatás a feladatuk, akaratlanul is a félretájékoztatás bűné-be esnek, amikor ez a témakör kerül terítékre.

A magyarországi népességfogyás statisztikailag két adatsor összeveté-séből mutatható ki: a halálozások és az élveszületések mutatóiról van szó. Ami honfi társaink halálozását illeti, a nemzetközi összehasonlítás egy-általán nem szívderítő, hiszen az EU tagállamai közül csak Romániában, Bulgáriában és a balti országokban rövidebb a férfi ak és a nők születéskor várható élettartama, mint nálunk. A várható életkor azonban, ha lassan is, de növekszik Magyarországon. Egyértelmű, hogy a nagyobbik baj – a kialakuló demográfi ai katasztrófa elsődleges oka – a születésszámnak a múlt század hetvenes éveitől tartó folyamatos csökkenése. Mondhatnánk: összeurópai jelenségről van szó, kontinensünk országainak többsége szem-besül ennek negatív következményeivel. Igen ám, csakhogy a születésszám drasztikus visszaesése Magyarországon épp akkor vált igazán rémisztővé, amikor a korosztályok legnagyobbika érkezett a szülővé válás ideális korá-ba. Az 1970-es évek közepe táján világra jött generáció („a Ratkó-gyerekek gyerekei”) döbbenetesen alacsony arányban vették ki részüket az utódok vállalásából. Közülük azok a párok (és itt főként a párok nőtagjára gondo-lok), akik nem adtak életet új magyar állampolgárnak, vagy jobb esetben csak egy gyereket vállaltak, már 35 év körüliek. Egyre nehezebben kép-zelhető el, hogy ezek az emberek a későbbiekben két-három, netán négy utódot neveljenek fel. Sőt valószínűsíthető, hogy elég nagy arányban gyer-mektelenek maradnak.

Az okok? Kézenfekvő magyarázat, hogy a modern világban uralkodó trendekre hárítjuk a felelősséget. Mint mondtam: a lanyha gyermekvállalási kedv az ezredforduló tájékán európai jelenség. Történelmi perspektívából nézve mégis nehezen lehetne elhallgatni, hogy magyar földön már régi idők-től hódított az „egyke” divatja, és gyermektermésben rendre elmaradtunk a környékünkön élő népek „teljesítményétől”. Érdemes lenne például meg-vizsgálni, milyen módon került kisebbségbe a magyarság Erdély területén az elmúlt évszázadok során, és milyen szerepet játszott ebben az, hogy a ro-mán családokban jóval több gyermek született, mint a magyar famíliákban.

49

Ami pedig a jelenkort illeti: a gyermeknemzésre alkalmas pároknál az anyagi nehézségek – elsősorban a megfelelő lakás hiánya, – a hosszúra nyú-ló iskolajárási életszakasz, a nők karrierépítési tervei hosszú halasztáshoz, néha teljes lemondáshoz vezetnek. Az életből vett példák jól rávilágítanak a népességcsökkenés néhány okára.

MINIMUMOK

– Az csak nem bűn, hogy nem akarunk gyereket? – néz rám szúrósan a harminchat éves Mihály.

– Nem bűn, csak furcsa – válaszolom. – Milyen cél lebeghet egy fi atal házaspár előtt, ha élete végéig kettesben akar maradni?

Mihály elgondolkozik, és hallgat egy sort, de nem marad adósom a vá-lasszal, még, ha többnyire kérdéssel felel is a kérdésre.

– Cél? Ki gondolkozik itt célokban? Pláne hosszú távon. Már az is teljesít-mény, ha kettőnk számára biztosítjuk a létminimumot. Mert a minimum minden téren rányomja a bélyegét az életünkre. Dolgozunk, de alig maga-sabb a jövedelmünk a minimálbérnél. Na jó, kettőnkre jut három minimál-bér. Örülünk, ha a közüzemi számlákkal meg tudunk birkózni. És Regina boldog, ha jut pénz rendes kajára. Mert éhezni azért nem szeretnénk. Szó-rakozásra úgysem telik. Vagy csak alig-alig. Ehhez az élethez csináljunk gyereket? Milyen színvonalon nevelhetnénk fel?

Mihály látja, hogy félbeszakítanám, erre felemelt mutatóujjal jelzi, hogy még nem fejezte be.

– Ó, persze, tudom, hogy most mi következik. Az, hogy a szüleink ilyen gondolkozással minket sem szülhettek volna meg. Továbbá, hogy ők ne-hezebb körülmények között nevelték fel a kölkeiket. Hát ez lehet, hogy igaz, bár erősen kételkedem. Egyébként meg azok más idők voltak, nehéz összehasonlítani.

Rövid szünet után hozzáteszi:– Persze jó volna egy gyerek. De ilyen körülmények között…– Ugye hallott a lombikbébikről? – kérdem.– Bébik, lombikban bébik. Persze, tudom. Akiknek másként nem lehet

gyerekük, azoknak az orvosok összehozzák. Lombikban, kémiai úton.

50

– Csak nem gondolja – vetem közbe –, hogy vegytanilag előállított élő-lényekről van szó?

– Semmi jelentősége sincs – torkol le. – A lényeg az, hogy rengeteg pénz-be kerül.

– Kinek? – vizsgáztatom. – Kinek kerül rengeteg pénzébe? Az államnak, vagy az érintett szülőjelölteknek?

Mihály elbizonytalanodik, nagy a gyanúm, hogy a téma meglehetősen új számára.

– Úgy tudom… – próbál belevágni a magyarázkodásba, aztán rövid gon-dolkodási szünetet tart és óvatosan újra startol. – Talán az állam a kórházi felszereléseket adja és a munkabért a személyzetnek. A párocskák pedig fi -zetnek, hogy gyerekük lehessen.

– Csak három-négy téveszmét pukkantott el – jegyzem meg.Közben azon gondolkozom, hogy egy, valóban reprezentatív, országos fel-

mérés hány olyan tájékozatlan ember létezését mutatná ki, amilyen Mihály.

KÖZVÉLEMÉNY KICSIBEN

Mindig érdekelt, hogy a fi atalok mit gondolnak az olyan kérdésekről, ame-lyek e könyv tárgyát is képezik. Elsősorban a demográfi ai válságról alkotott véleményről szerettem volna képet kapni. Azt hiszem, egyértelmű, hogy mi köze van ennek a Kaáli Intézethez. Hiszen ott évente ezerszám járulnak hozzá új magyar állampolgárok világra jöttéhez.

Budapesten egy gimnáziumban és egy szakközépiskolában jártam 2010. májusának végén. Mindkét helyen egy-egy, 2011-ben érettségiző osztálynál adódott alkalmam, hogy írásban feltehessem a kérdéseket, amelyekre a fi a-talok ugyancsak írásban válaszoltak. A kérdőívekre név nem került, csupán annyi, hogy fi ú-e vagy lány a válaszadó. A kutatásban összesen 52 gyerek vett részt – 24 gimnáziumi és 28 szakközépiskolai tanuló. A statisztika sza-bályainak megfelelő kiértékelést a számítógépem memóriája őrzi – itt most csak a fontosabb következtetésekkel lépek az olvasó elé.

51

• Első kérdésem a népességszámra vonatkozott.

Minden fi atal tisztában volt azzal, hogy Magyarországnak 10 millió lakosa van. Néhányan megjegyezték, hogy épp idén (2010-ben) kerül az ország e kritikus küszöb alá. Többen tudták, hogy a népességcsökkenés középtávon tragikus következményeket vetít előre.

Egyikük megírta, hogy „a magyarságot a megszűnés veszélye fenyegeti”.

• Megkérdeztem tőlük, lehet-e valamit tenni azért, hogy a magyar lakosság száma kedvezően alakuljon a jövőben?

Néhányan úgy vélték, hogy a népességcsökkenés folyamata megállíthatatlan. Egyikük hozzátette: „Az európaiak száma csökken, az ázsiaiaké pedig növek-szik. Nálunk a romák nemsoká többen lesznek, mint a magyarok.” Páran nem tudják, hogy mit lehetne tenni a baljós folyamat megállítása érdekében.

A többség azonban különböző javaslatokkal áll elő. Idézek kettőt az élet-tartam meghosszabbítását célzó „ötletek” közül: „Az egészségügy feljavítása tovább tartaná életben az embereket”. „Ha nagyobb lenne a kereset, csökkenne a stressz, és nem halnának meg olyan korán a magyarok.” Többen a születés-szám növekedésében látják a kiutat. A házaspárokat olcsó lakáshoz kellene juttatni – javasolják ketten „… mert akkor több gyereket szülnének a fi atal nők” – teszi hozzá egyikük. Egyetlen egy fi atal akadt, akinek a válaszában a meddőség kezelése megjelenik. Így: „Vannak olyan nők, akiknek nem le-het gyerekük, pedig akarnák. Őket kezelni kell”.

Természetesnek tartom, hogy a meddőséget mint a népességcsökkenéshez hozzájáruló tényezőt csak egyetlen fi atal említette. Hiszen a csapból is az folyik – ha a médiában megjelenő hírmagyarázatot vesszük számba –, hogy leginkább anyagi tényezők okozzák a születésszám tragikus visszaesését hazánkban. Holott az országosan elfogadott, helyes helyzetértékelésnek jóval összetettebbnek kellene lennie. Kis közvélemény-kutatásomra még visszatérünk – akkor majd kiderül, hogy a lombikbébi-kezelés témakörében mennyire mozognak otthonosan az érettségi előtt álló fi atalok.

52

NEM KELL NEKI IVF

Jól öltözött, diszkréten kifestett, csinos hölggyel beszélgetek egy belvárosi cukrászdában. Amikor megtudja, hogy nem szakmai előmenetele érdekel, csak egy pillanatig mutat csalódottságot. „A gyermektelenségem magánügy”

– fi gyelmeztet. De aztán, mintegy bizonyítékként arra, hogy meggyőző ere-jét minden területen alkalmazni tudja, beszélni kezd arról, amiről hallani szeretnék.

Érthető, ugye, hogy nem szeretnék nevemen szerepelni a könyvben. Férjnél vagyok már, több mint nyolc éve. Amikor a párommal a jövőnket terveztük, még úgy gondoltuk: legalább egy gyerekünk feltétlenül lesz. Szeretjük a kicsi-ket. Ez nem egy olyan feltétel nélküli rajongás, hanem inkább aff éle csendes szimpátia. Amikor én férjhez mentem, a nővéremnek épp megszületett a ba-bája, és én elég sokat sertepertéltem körülötte. Mármint relatíve sokat, mert igazán nem tekinthetem magam időmilliomosnak. Egy nagy gyógyszergyár-ban vezető vegyészként dolgozom, a férjem pedig villamosmérnök, aki ugyan-csak felelős beosztást tölt be a cégénél.

Nos, úgy gondoltuk, hogy a saját kisgyerekünkkel legalább két évig ott-hon maradok, a vállalatnál ennyi idő alatt nem kerülhet veszélybe a pozíci-óm. Egyébként hazulról tudnám a szakmai kapcsolatot tartani számítógép segítségével.

A szerelmünk nem mondható valami máglyaszerű lángözönnek, inkább olyan, mint egy klasszikus kandalló tüze: csöndben, megbízható módon ég. A szexben speciel rengeteg dolgot kipróbálunk, és nagyszerűen érezzük ma-gunkat egymással. Kétévnyi „szorgalmas házasélet” után leszögeztük, hogy a kapcsolatunk reproduktív funkciója spontán módon nem működik, mert egyszer sem lettem terhes. És hát persze tájékozott emberek vagyunk, tudtuk azt, hogy nőgyógyászati vagy andrológiai közreműködéssel megszülethet ná-lunk is a trónörökös. Főként a Kaáli Intézetben végrehajtott mesterséges meg-termékenyítések sikereinek híre jutott el hozzánk – akadt olyan ismerősünk is, aki ennek a magánklinikának köszönhetően lett várandós.

A férjem volt az, aki egyszer csak feltette a nagy kérdést: „Kedvesem, mi belevágunk ebbe a többszereplős gyermekgyártási projektbe?” Gondolkodási időt kértem. Alapos elemzés után arra a következtetésre jutottam, hogy nem érdemes ilyen módon pazarolni az időnket és az energiánkat. (Az anyagi

53

áldozatot nem említem – pénzügyileg akkor is igen jól álltunk.) A cégem épp egy izgalmas, hosszú távú kísérletsorozatba vágott bele, és én nem szerettem volna kimaradni. Ezen kívül, a nemrég vásárolt zöldövezeti nyaralónk át-építése és a berendezés megvásárlása ugyancsak igénybe vett mindkettőnket. Továbbá: kultúremberek vagyunk, nem elég nekünk a tévé vagy a DVD nyúj-totta műveltség, a fontos színházi bemutatókról és a jelentős koncertekről sem szoktunk lemaradni.

Igazán sose védekeztünk a gyermekáldás ellen – de ha nem jött össze, minek ugrálnánk? A férjem eleinte kissé szkeptikusan viszonyult ehhez az okfejté-semhez. „Most még biztosan nem hiányzik neked a gyerek, de előbb-utóbb a te biológiai órád is ketyegni fog”. Mire én kifejtettem neki, hogy úgy érzem: a kiskorúak iránti teljes vonzalmamat levezethetem akkor, amikor a nővérem kislányaival foglalkozom. És nekem ez a helyzet tökéletesen megfelel. Ismét-lem: nem lenne kifogásom az anyaszerep ellen. Sőt örülnék neki. De tudom, hogy milyen megpróbáltatást jelent mindenféle orvosi közreműködésen át-esni ilyen célból. Félek, hogy ez meghaladná az erőmet. A kudarcot pedig nem viselném el.

A párom nem erőltette a dolgot, hiszen egyértelmű, hogy ebben az ügyben mégiscsak én lennék a fontosabbik tényező. Telt-múlt az idő, már harminchat éves vagyok, és az én biológiai órám nem ketyeg. Vagy, ha ketyeg, nem hallom meg. Esetleg nem is akarom meghallani, mert így… nos, igen, van merszem kimondani. Így sokkal kényelmesebb.

CSALÁDRA VÁGYÓ FIATALOK

Kis, középiskolai felmérésem második fázisában személyesebb álláspontok után kezdtem kutatni. Ugyanakkor közelebb szerettem volna kerülni a meddőség kérdésköréhez is.

• Megkérdeztem: szándékukban áll-e majd családot alapítani? Ha igen, há-zasságra vagy élettársi kapcsolatra gondolnak? És a legfontosabb: Akarnak-e gyereket? Ha igen, hányat szeretnének?

Korábbi reprezentatív közvélemény-kutatásokból is kiderül, hogy a magyar fi atalok eredendően családcentrikusak. Az én felmérésem tanúsága szerint

54

is a túlnyomó többség családot alapítana. Ez a hajlam erősebb a lányoknál: a „gyengébb nem” érettségi előtt álló képviselői közül csak ketten mondták, hogy jelenleg azt gondolják: inkább egyedül élve keresnék a boldogulást. Hét fi ú nem tervez családalapítást, de egyikük hozzáteszi: „Lehet, hogy később meggondolom magam”. Másik fi ú, aki szintén nemmel válaszolt, úgy véli, a tanulmányok befejezése után előbb érdemes világot látni, és csak azután foglalkozik majd ezzel a kérdéssel. A családalapítást tervezők közül az egyik lány megjegyzi: „Micsoda kérdés! Egy igazi nő el sem tudja képzelni, hogy férj és gyerekek nélkül élje le az életét!!!”

Ez a felmérés is visszaigazolja azonban azt, amit a statisztika már hosszú ideje regisztrál: a fi atalok gondolkodásában a házasságkötés teret veszít az élettársi kapcsolat javára. A családalapítást tervezők csaknem fele nem akar

„felszentelt”, „papírral igazolható” együttélést jövendőbeli társával.A családalapításban gondolkozók legtöbbje megjegyzi, hogy akar gye-

reket. Sőt az egyik lány, aki teljes családot nem tervez, egy „kisbabát” azért akar. A többség egy utódot nevelne. Heten két gyereket akarnak, öten hár-mat, ketten pedig négyet-ötöt.

Jegyezzük meg itt a felmérés egyik, igazán aggasztó tanulságát: a meg-kérdezett i ak csaknem egynegyede egyáltalán nem szeretne gyereket. Ez azért szomorú, mert a családtervezésről szóló reprezentatív közvélemény-ku-tatások és a valódi gyermekvállalás összevetéséből már régebben kiderült, hogy az utódot tervező fi atalok nagy részének harmincas éveik közepe tá-ján még nem született gyermeke. Kutakodásom alapján tehát előrevetíthető, hogy másfél évtized múltán – ha nem történnek gyökeres változások – még a most eltökéltnek látszó i ak sem hoznak világra új magyar állampolgá-rokat. Az eleve gyermektelenségre készülőkkel együtt a népszaporulathoz hozzájárulók serege így tovább csökkenne.

A következő kérdés tehát – szerintem – logikusan követi nyomon ezt az ellentétet:

• Érdeklődtem, szerintük mi akadályozhatja azt, hogy a gyermeket óhajtó pároknak utódai lehessenek?

A fi atalok legnagyobb része anyagi okokra vezeti vissza az utódok hiányát. „Nincs megfelelő lakás”, „keveset keresnek”, „a gyerekek menő cuccait nem tudnák megvásárolni” – így szól több magyarázat, sokan pedig csak lako-

55

nikusan megjegyzik: „nincs elég pénzük”. Általános, pontosan meg nem nevezett egészségügyi gondokra is uralnak néhányan. Mások részletezik, közülük egy kizárólag a férj impotenciáját jelöli meg, mint okot (ez fi ú válasz-adó). A többi három (mindannyian lányok) jobb magyarázatot ad – ezeket idézem. „Meddőségi gondok a nőnél.” „Férfi vagy női meddőség.” „A feleség petevezetékének elzáródása.” Páran semmit sem válaszoltak erre a kérdésre.

• Arra kértem őket, nevezzenek meg magyarországi intézményeket, amelyek olyanokat is gyermekekhez segítenek, akiknek egyébként – egészségügyi problémák miatt – nem lehetne.

A legtöbben egyszerűen ennyit írtak: „kórház” (vagy „kórházak”), de nem nevesítettek, és nem említették meg, hogy a intézmények melyik részlegéről lehet szó. 16 gyerek ezt válaszolta: „Kaáli Intézet” vagy „Kaáli Klinika”. A többi (7 i ú) nem adott választ. A Kaáli Intézetet megnevező fi atalok kö-zött ott vannak mindazok, akik előzőleg pontosították a gyermektelenség egészségügyi okát. A meddőséget kezelő intézmény aránylag elterjedt isme-rete (és, hogy egyetlenként nevesítik) visszavezethető a média különleges érdeklődésére, amellyel a Kaáli Intézetet körülveszi. A válaszadók korából kiindulva (ma már nem jelenik meg annyi tudósítás erről a témakörről, mint amikor még újdonságnak számított) viszont egy másik magyarázat kerül előtérbe. Feltételezhető, hogy a fi atalok szűkebb-tágabb ismeretségi körében előfordultak olyanok, akik az intézet közreműködésével jutottak gyerekhez. Mindenképpen érdemes aláhúzni, hogy a meddőséggel foglalkozó többi magánklinika közül egyetlen egy sem jutott a válaszadók eszébe.

A könyv témája szempontjából nagyon fontos kérdés következett:

• Ha egészségügyi akadálya lenne annak, hogy saját véredből való gyermeked lehessen, kérnél-e orvosi segítséget?

A döntő többsége azoknak, akik előzőleg kijelentették: gyerek(ek)et szeret-nének nevelni, igennel válaszol, és néhányan magyarázatot is fűznek hozzá. Ezeket idézem: „Ha az orvostudomány ilyen színvonalra emelkedett, ki kell használni”. „Próbálkoznék, nem hagynám magam.” „Nem tudnék belenyu-godni”. „Arra biztatnám a feleségemet, hogy forduljon orvoshoz.” Az orvosi közbelépést csak heten utasítják el, egyikük kommentál: „Inkább örökbe fogadnék egy szép babát”.

56

Ezeknek a válaszoknak a feldolgozása után kezdtem el igazán sajnálni, hogy nem reprezentatív felmérésről van szó. Mert, ha kimutatható lenne, hogy a magyar lakosság párkapcsolat előtt álló részének ilyen magas hánya-da helyesli a meddőség elleni hadjáratot, az a döntéshozókat is rávezethetné: az egészségügynek ez az ágazata nagyobb támogatást érdemelne!

Vajon a meddőségellenes küzdelem legnagyobb eredményével tisztában vannak az érettségi előtt álló fi atalok?

• Megkérdeztem, mit jelent az, hogy lombikbébi?

Jó, vagy majdnem jó választ adott a legtöbb diák. Idézek néhány megfogal-mazást: „A petesejt megtermékenyítése nem a nő testében megy végbe, hanem laboratóriumban”. „Mesterséges megtermékenyítéssel született gyerek.” „Labo-ratóriumi megtermékenyítés.” „Nem szexuális kapcsolatból született gyerek.”

„Orvosi segítséggel létrehozott terhesség.” „A nőnek csak úgy lehet gyereke, ha egy idegen embriót helyeznek el a testében.” „Meddő házaspárok gyógyítására szolgáló orvosi beavatkozás.” Néhány gyöngyszem a hibás válaszok közül:

„Robotkészülék”. „Inkubátorban tartott koraszülött.” „Vegyszerekkel életben tartott bébi.”

Megnyugtató, hogy a fi atalok túlnyomó többsége tisztában van a meddőséget gyógyító fontos lehetőséggel. Annál furcsább viszont, hogy – bár a lombik-bébi fogalma nagyrészt világos előttük – aránylag kevesen tulajdonítanak jelentőséget a meddőségnek, mint a gyermektermés csökkenésében szere-pet játszó tényezőnek. A második kérdésre adott válaszokból pedig kiderül, hogy az egészségi okok miatt utódnemzésre alkalmatlan párok megsegítése ezeknél a fi ataloknál nem kerül előtérbe akkor, amikor a demográfi ai ka-tasztrófa elhárításáról kell gondolkodniuk.

A felmérés eredményét összegezve sommásan megállapítható, hogy van bőven tennivaló a gyermekvállalás ösztönzése és az államilag támogatott meddőségkezelés területén.

57

ÁLLAMI FELELŐSSÉG

Vajon egy tökéletes családtámogatási rendszert működtető magyar állam elérhetné, hogy a születések száma meghaladja a halálozásokét, és a lakos-ságnak ne kelljen szembesülnie a demográfi akatasztrófa rémképével?

Persze a gyermekvállalás minden család magánügye, és Isten óvjon attól, hogy az állam – a diktatúráktól kölcsönözve a módszert – beleszóljon. Senki sem tagadhatja viszont, hogy az utódnemzéshez és a kisbabák felnevelésé-hez szükséges környezet megteremtésében az állam szerepe meghatározó.

Alapvető hiba – és ezért a politikai elit egésze a felelős –, hogy máig nem sikerült kidolgozni egy olyan hosszú távú stratégiát, amely sikeresen biztatta volna gyermekvállalásra a párokat. A különböző kormányok hol a gyerme-kekért járó havi támogatás, hol pedig a családi adózás mindenhatóságában hisznek. A lakáshoz jutás esélyei néha javulnak, néha romlanak – a család sza-porodásában gondolkodó fi ataloknak ez nem jelent ösztökélést az utódnem-zésre, inkább elbizonytalanodást vagy kategorikus elutasítást eredményez.

A gyermekgondozási segély (gyes) szerepét sem sikerült tisztázni: vajon azt kellene inkább támogatni, hogy az anya otthon maradjon gyerekével-gye-rekeivel, vagy a munkába való, minél gyorsabb visszailleszkedés jelentené az optimális megoldást?

KÜZDENI KEZDTEK A GYEREKÉRT

Nehogy megfeledkezzünk már az országos szaporulatkrízis elemezésekor a szép példáról! Azzal a hölggyel találkozom, aki már telefonon elmondta: valódi pokoljáráson keresztül jutott el a terhességig. Hatalmas pocakkal büszkél-kedik a magas növésű fi atalasszony, pedig még csak hat hónapja történt meg a beültetés. Nincs mit csodálkozni a „terjedelmén”: két magzatot hord a szíve alatt, egy kislányt és egy kisfi út.

Felvetem, hogy megváltoztatott névvel sze-repelhet a könyvben, de nem akarja: az ilyen jellegű személyiségi jogok hidegen hagyják,

58

ragaszkodik valódi identitásához. Moldvánné Erdős Andreával a szülei otthonában, Csepelen beszélgetünk. Abból a szigetszentmiklósi házból, ahol most férjével lakik, és ahová az ikreket várják, egyedül jött – autóval. „Nem zavarja a vezetésben a pocak?” – kérdezem. Nevetve rázza fejét, de elismeri, hogy óvatosnak kell lennie, és a sok pihenés orvosi előírás. Tizenhárom év-nyi házasság és nyolc esztendeig tartó orvosi közreműködéssel végzett pró-bálkozások után Andreának tényleg rengeteg akadályon kellett átküzdenie magát a férjével, Moldván Attilával együtt, amíg megtörtént a sikeres IVF. Három különböző intézet jelezte a keserves próbálkozások stációit. Végül a Kaáli Intézetben végzett kezelés hozta meg a várva várt eredményt. Mold-vánné Erdős Andrea elkezdi történetét.

Tizenöt éves korunk óta vagyunk együtt a férjemmel, ez már majdnem két évtized, hiszen most töltöttük be mindketten a harmincnégyet. Azóta tart a szerelem, 13 éve házasok vagyunk. Nekem tizennyolc évesen volt egy mű-vi abortuszom – a férjemtől lettem terhes. Ő akkor katona volt, én iskolás, akkor még nem akartunk gyereket. Gondoltam arra is, hogy ez az abortusz okozta a későbbi nehézségeket. Egyébként mindig úgy képzeltük el, hogy két gyerekünk lesz: egy fi ú meg egy lány.

2002-ben kezdtük, akkor mentünk először orvoshoz, miután hosszú ideje tartó próbálkozásaink nem jártak sikerrel. Az első intézetben először a fér-jemet vizsgálták meg, vele minden rendben volt. Nálam sem találtak semmit, belevágtunk az inszeminációkba. Egymás után három próbálkozás is történt, de valamennyi sikertelennek bizonyult. Akkor gondolkoztunk, hogy nem lenne-e érdemes lombikbébi-kezeléssel próbálkozni. De némi gondolkodás után elvetettük, és ismét következtek az inszeminációk. Megint három. Ered-ménytelenül. A teljes sikertelenség után egy másik intézetbe küldtek minket.

Így kezdődik tehát a gyerekért-gyerekekért folyó küzdelem hőskölteménye. Elhatározom, hogy Andrea és Attila harcának végig kell kísérnie a Kaáli Intézettel kapcsolatos egyéb történéseket. Így a részleteket fokozatosan tá-rom fel. Mint ahogy ez az áldott állapot útja a végkifejlet felé, a házaspár életének meghatározó szakasza is párhuzamosan zajlott a könyv születésével.

59

BEINDUL AZ INTÉZET

Az Istenhegyi úton megnyíló intézet körül óriási volt a médiaérdeklődés. Raj-czy Klára biológus szerint a csapból is az folyt, hogy „mi majd ontani fogjuk a bébiket. Hála Istennek, a sors mellénk állt – már-már azt mondom: csoda történt. Tizenkét páciensből hatan terhesek lettek, ami tényleg fantasztikus, kirobbanó sikert jelentett, magasan a világszínvonal fölött. Pár hónap alatt aztán megmutatkozott a reális érték: a betegeknek körülbelül a 35 százaléka került áldott állapotba. A kezdeti eredményről mégis azt gondolom még ma is, hogy óriási siker volt, hiszen akkoriban egyetlen asszisztensnővel dolgoz-tam, műtősnő is csak egy volt, meg persze a két orvos – számbelileg szerény kis társaság hajtotta végre a nagy fegyvertényt”.

Bernard Artúr professzor visszaemlékezése – 18 év távlatából – össze-cseng Rajczy Kláráéval.

1992 május havának végén elindultunk. Óriási nyomás nehezedett ránk, mert a megnyitónak kivételes sajtóvisszhangja volt, és tartottunk attól, hogy nem jönnek a betegek, vagy nem leszünk olyan eredményesek, mint amennyire a közvélemény elvárta tőlünk. Szerencsénkre, meg a jó munkánk következmé-nyeként a félelmeink alaptalannak bizonyultak. Az első tucatnyi betegnek a fele terhes lett, és mivel a megszületett gyerekek száma a legjobb reklám, egy-re növekedett pácienseink száma.

60

A TÖBBIEK

A kilencvenes évek elején, amikor a Kaáli Intézet helyet kért és kapott a hazai lombikbébi-kezelések területén, akkor az egyetlen magánvállalkozá-son kívül még öt egészségügyi centrumban végeztek ilyen tevékenységet. Közismert volt, hogy igen kevés lombikbébi született 1992-ig, az akkori világszínvonalra alig-alig emlékeztető körülmények között. Az Istenhegyi úton fogant első gyermekek 1993-ban jöttek világra. 1994-ben az ország-ban végzett IVF-kezelésekből 663-at már a Kaáli Intézetben végeztek. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ebben az évben tette először közzé a közpénzből fi nanszírozott lombikbébi-kezelések eredményeit, melyek meg-erősítették azt a tényt, hogy az ambuláns módon működő magánintézet jobb eredményekkel végzi a beavatkozásokat. Arról nem is beszélve, hogy a Kaáli Intézetben ismeretlen volt a hálapénz fogalma, tehát a TAJ-kártyá-val rendelkező betegeket – az ekkor még létező államilag meghatározott keretszámokon belül – teljesen ingyen látták el. Természetesen nyugati követelményeknek megfelelő környezetben.

Jóindulattal talán emberi dolognak nevezhetnénk – bár inkább szánal-mas és ártalmas kisszerűség –, hogy a szakmán belül egyesek leplezetlen irigységgel fi gyelték a magánklinika gyors megjelenését az élvonalban. Pro-fi téhes nyerészkedőknek tekintették a Kaáli Intézetben tevékenykedőket.

Erről a Magyar Hírlapban Horváth Judit a következőket írta:

S a hazaiak? Miért kreálnak ellenséget az ellenfélből? Kaáliékkal nemcsak az elegáns dizájn jelent meg az egészségügyben, hanem – kétségtelenül – a sze-mélyiséget tisztelő betegcentrikus szemlélet is. Miért élik át kudarcként azt, ami a beteg szempontjából üdvözlendő: hogy Kaáliék megjelenése után az IVF-et nem lehet olyan körülmények között és olyan stílusban csinálni, mint Kaáliék megjelenése előtt?

Ehhez még Kaáli professzor hozzátette az állami intézetek képviselőjeként fellépő professzornak címezve:

Biztosíthatom Önöket, amennyiben verifi kálható eredményekben, magas színvonalú ellátásban és tudományos munkában a Kaáli Intézetnél jobbat produkálnak, a betegek zöme Önökbe fogja vetni a bizalmát. Erre minden lehetőségük megvan, hiszen az ellátó orvosok felkészültsége egyaránt magas

61

szintű és a fi nanszírozás szektorsemleges. És a gyermektelen párok is ennek örülnének legjobban.

Az orvosok túlnyomó többsége viszont egyértelműen üdvözölte a Kaáli In-tézet megjelenését, hiszen hamar megbizonyosodtak az itt végzett munka magas színvonaláról. Ehhez hozzájárult még, hogy a Kaáli Intézet a szak-orvosok körében attól is közkedvelt lett, mert a terheseket mindig saját nőgyógyászaikhoz küldték vissza. Az állami szektorban akkoriban min-dennapos volt, hogy a szülést az IVF-et végző orvos vezette le. Ez állandó konfl iktusforrás volt a szakorvosok és az állami IVF-centrumok között. A szülészeknek nem állt érdekében olyan helyre küldeni betegeiket, ahol a létrehozott terhességekből származó szüléseiket is levezették. Kaáli profesz-szor szerint eredményességük mellett ez az egyik magyarázata rendkívüli népszerűségüknek a kollégák körében.

Az állami cetrumokkal ellentétben a Kaáli Intézet folyamatosan műkö-dött. A nyári szabadságolások alatt vagy karácsonykor is fogadták a bete-geket, ami tovább növelte népszerűségüket a betegek körében. A pedagó-gusok például augusztus hónapban értek rá legjobban, amikor az állami centrumok zárva voltak.

ANDREA KUDARCAI

Moldvánné Erdős Andrea tovább meséli a babáért vívott küzdelem részleteit:

A második számú kórházban 2006-ban volt az első lombikkezelésem, akkor még nagyon lelkesen bíztunk a sikerben, ami nem következett be, mert utá-na kiderült, hogy nekem van egy endometriózis nevű betegségem. Miomám is volt, azt is eltávolították. Tehát két műtétem volt, ebben a második számú kórházban, és azt mondták: most már jöhet az újabb lombik. Jött is. A má-sodik, a harmadik és a negyedik. Egyik sem sikerült.

Nem mondták meg, hogy miért. Nem tudták, vagy úgy érezték, hogy nem tartozik rám? A beültetés utáni 14. napon vérvétellel döntik el, hogy sikerült-e vagy sem, de egy nő azt már előbb megérzi. Én viseltem el nehezebben a si-kertelenséget. A férjem, Attila végig támogatott. Volt egy időszak, amikor majdnem elváltunk. Először képtelen voltam arra, hogy leüljek Attilával, és

62

őszintén megbeszéljük a dolgokat. Annyira magamba fordultam, annyira sajnáltam magam… Úgy gondoltam, ő ezt nem is érezheti át, hiszen mégis csak férfi , és másként éli meg az egészet. Arra az álláspontra helyezkedett, hogy, ha nem lesz gyerekünk, akkor nem lesz. Aztán végül mégis nekidurál-tam magam, és sikerült Attilával tisztázni a helyzetet. Újult erővel vágtunk bele ismét. Közben jártam akupunktúrára és pszichológushoz, különböző gyógyteákat ittunk. Az egykori endometriózis tekintetében tünetmentessé váltam. Az akupunktúra (egy kínai doktornőnél) a méhemet, meg a pete-sejt-termelést volt hivatva erősíteni. A pszichológus az esetleges gyermekkori traumák feldolgozására koncentrált. Azt mondta, lehet, hogy valami régi lelki sérelmek miatt nem lehettem terhes. Végül azért megértettem: az a lényege a bajnak, hogy nekem nincs elegendő petesejtem: még stimuláció alatt is csak kettőt-hármat tudtak leszívni.

Andrea és Attila nem adta fel a reményt

63

CSAK TEHETŐSEKNEK

Térjünk vissza a kezdetekhez. Az újonnan indult létesítmény számára nagy sikert jelentett, hogy rögtön sok meddő pár jelentkezett kezelésre, holott az IVF-et saját zsebükből kellett fi nanszírozniuk. Az első évre így emlékszik Kaáli professzor:

Egy betegnek 1992-ben 90 ezer forintjába került egy próbálkozás, és ehhez még hozzájött a gyógyszerek ára is. Ez nagyon sok pénznek számított – abban az időben például egy szülés levezetéséért általában ötezer forintot fi zetett egy nő az orvosának. Így tehát az induláskor csak egy szűk réteg engedhette meg magának intézetünkben a lombikbébi-kezelést.

Bernard professzor is megjegyzi, hogy az első évben a társadalombiztosítás-ból egyáltalán nem fi nanszírozták a lombikbébi-kezelést.

Nagyon fontosnak tartom, hogy azok a betegek, akik kifi zették a rendkívül soknak számító 90 ezer forintos díjat, de a kezelés esetükben eredménytele-nül zárult, nem váltak el tőlünk haraggal: meggyőződtek arról, hogy mi min-dent megtettünk a siker érdekében, és nem a mi lelkiismeretünkön szárad a kudarc. Valahogy belenyugodtak, hogy „Isten is így akarta”.

A betegek számára létfontosságú volt, hogy a társadalombiztosítás mielőbb támogassa a lombikbébi-kezeléseket. A meddő párok között voltak politi-kusok, jogászok, gazdasági szakemberek, akik latba vetették befolyásukat, mert úgy vélték, hogy azzal, hogy a meddőségi kezelésekért fi zetniük kell, alkotmányos joguk sérült. Az akkor érvényes Alkotmány ugyanis kimondta, hogy „a Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez”. A fi nanszírozás megoldatlansága a kisebb keresetűeket sokszor egyszerűen elzárta attól, hogy gyermekük lehessen, hiszen gyakran több próbálkozás vezetett csak a gyermekáldáshoz, tehát többször kellett összegyűjteni a nem kevés pénzt. A tehetősebb betegek sem akartak tetemes összeget fi zetni olyan szolgáltatásért, ami szerintük állam-polgári jogon járna nekik. Kaáli professzor szerint már első sikeres évükben megindult az erjedés a tekintetben, hogy a betegek kiharcolják maguknak a lombikbébi-kezelések fi nanszírozását.

Némileg képletesen és mégis szemléletesen írja le egy páciens személyes élményeit a kezdeti időkről:

64

RANDEVÚ A MIKROSZKÓP ALATT

Csók helyett az anyáknak, akik soha nem adták fel

Fürkészem a tekinteteket. Az egyik reménykedve csillog, a másik nem mer fölpillantani. A harmadik el-

révedez, talán fejben átrendezi a lakást, a negyedik megriad, amikor halkan beszólítja az orvos.

A férfi ak kaphatnak kávét, teát és ronggyá forgatott, ám valójában soha nem olvasott képes ma-

gazinokat. Ki tud odafi gyelni egy ajnározott rocksztár interjújára, miközben néhány szobával távolabb

éppen számolják, hány érett petesejt lapul a felesége hasában?

Újabb pár érkezik. A nő igyekezett minél csinosabbra formálni magát, de sem a színeket, sem az

anyagokat nem sikerült harmóniába terelni. A lila nadrág fölött virít a sárga mintás blúz. Akár egy min-

denre elszánt, utolsó szerepre készült szubrett. Látom rajta, hogy neki már valóban mindegy. Jöjjön,

ami jön… és közben mintha szégyellné magát. Ha most megjelenne a szomszédja, menten elsüllyedne.

Hányszor, de hányszor kellett a gúnyos pillantásokat, megjegyzéseket elszenvedni: naaaamivaaan…?

Mégmindiiiigsemmmmmiiii?

Semmi. Éveken, talán egy, másfél évtizedig is semmi.

Magyarország házaspárjainak több mint tíz százaléka képtelen gyermeket nemzeni – olvastam

valahol, de tartok tőle, hogy ez a statisztika is szégyenlős.

A férfi böngészi az árlistát. Ha ránéznek az asszonyra, már azért is fi zetni kell. Ha pedig sikerül vé-

gigjutni a procedúrán, meghaladja a százezer forintot is. Sőt, menet közben jöhetnek a komplikációk:

újabb gyógyszer, újabb injekció, esetleg Ausztriából, kemény schillingekért.

Nem számít! Ez már nem érdekes.

Eladják a rozzant Wartburgot, hitelt vesz fel a testvér a banktól, összedobja a család, vagy kölcsö-

nöznek a barátok, csak sikerüljön.

Ide nem a milliomosok járnak.

Jön a doki. A keresztneve Artúr. Ilyen névvel valaki csakis hadvezér, tudós, esetleg megszállott le-

het. Vagy mindhárom. Csöndben magyaráz. Bebocsáttatunk az in vitro fertilizáció rejtelmeibe. A tanu-

lás könnyen megy. Aki mögött már több mint tíz esztendő és legalább ennyi klinika, kórház áll, talán

álmából felriasztva is levizsgázna nőgyógyászatból, szülészetből.

Ki tudja, hányadszor fut végig a sok esztendő ezernyi görcse a gerincen? Felrémlik egy hibás diag-

nózis, amikor a méhen kívüli terhességet nem ismerte fel az orvos. Nyolc napig hordani az elhalt, a pe-

tevezetékben oszlásnak indult magzatot… csoda, hogy túl lehetett élni. Aztán a másfél év az ágyban.

Gyulladás, fertőzés, hullamérgezés. Majd telefonok, névkártyák, utazások. Körbe az országon, körbe

Európán. Az orvosok hümmögtek, receptet írtak, vizsgáltak, vagy éppen ismét a szike után nyúltak.

És közben időnként újra és újra orrba vágtak a kérdések: na mivaaaan? Még mindiiig semmmmiii?

A sűrűn hálózott papíron szaporodnak az apró pontocskák és négyzetek. Körömpiszoknyi jelek

arról, hogy mégis van valahol élet.

65

Sorban állás a patikában. Náthás asszony tolakszik, kissé spicces férfi lökdösődik, kamasz fi ú a gör-

deszkáján brillíroz. Mindenki siet, mindenki mindenki elé furakodik, mert kell egy Kalmopyrin, egy

C-vitamin vagy éppen két doboz sebtapasz. Dobáljam ki őket? Ordítsam a pofájukba, hogy pimaszok?

Álljak a sor elejére, mert most már minden óra, minden perc számít?

Nem. A receptek a kezemben olyasféle nyugalmat adnak, amilyet soha nem éreztem. Csak azt nem

értem, miért néz rám kétkedve, csodálkozva, talán egy kicsit megvetve is a patikus, amikor meglátja a

papírlapok tetején a magánklinika nevét. Jól megy nekem! – olvasom ki a tekintetéből.

Szembesítés a vizsgálat eredményével. A kockás papíron az apró pontocskák és négyzetek nem

növekednek, nem emelkednek. Most egy kicsit össze kell szedni magunkat. A doki nem ámít, nem be-

szél mellé. Mégis biztat.

Otthon felbontunk egy üveg bort. Búfelejtés szótlanul. Pótcselekvésként, és talán, hogy eszünkbe

se jusson valami marhaságot kérdezni egymástól, bekapcsoljuk a televíziót. A rovarevő, gipszelt agyú

riporter-papagáj vendégei a négyes ikrek. Amikor a dobozból előkerül a kék, műanyag bili is, megbo-

csátom ennek a vigyori balféknek minden korábbi extravaganciáját. Egyszerűen a haverommá fogadom.

De azért show-műsorban nem fogunk fellépni!

Szombat délelőtt. A klinika kertjében a kertészek új, hatalmas fenyő- és tujafákat ültetnek. Sorban

érkeznek a házaspárok, és a kertész valamennyit üdvözli. Többet névről is ismer. Ha akarom, ha nem,

itt mindenki családtag lesz. Valaki idegességében, sietségében égve felejti a kocsija lámpáját. Egy má-

sik autóban ott várakozik a kutya.

Negyvenen jóval felüli férfi ül a folyosón. Készül, hogy sor kerüljön rá. A színpadra lépés várakozá-

sa pubertáskori zavarokkal terhes. Majd becsukódik az ajtó, rajta tábla: andrológia… foglalt. Néhány

perc múlva az „eredménnyel” iszkolás a laboratóriumba. Ahogy a lépcsőfordulóban visszatekint, már

látom, hogy köddé szállt minden, meglepődéssel vegyes zavara. Találkozó pillantásunkkal megbeszél-

jük: minden, ami emberrel történik, emberi.

Valahol, az intézet másik oldalán kis csészében várakoznak a leszippantott sejtek.

A kórterem paravánja mögött álmukból ébredező asszonyok. Egyiknél ötöt, a másiknál négyet, a

harmadiknál csupán hármat találtak ama életre ítéltetett apróságokból.

Ha sikerül, ezek a gyerekek kétszer jönnek világra.

A hall pultján sorakoznak a fényképek. Előkerülnek a négyes ikrek fotói is. A gyermekek erősek,

kedvesek, mókásak. Milyenek is lennének? Kevesen tudják, hogy az egyik apróság a fél szemére majd-

nem megvakult az inkubátorban. Nézem a kissé hunyorgó szemű fi úcskát, és érzem, hogy dühömben

megizzad a tenyerem. Ez a család végigküzdötte magát a kivételes elhatározásán. Világra jöttek egész-

ségesen az ikrek. Aztán, mert egy bagatell értékű alkatrészre már nincs pénze a kórháznak, felborul az

inkubátor optimális oxigénellátása. Az eredmény: komoly látáscsökkenés, félvakság.

Várakozás közben különféle hivatalos leveleket olvasok.

66

Feljegyzések a Társadalombiztosítási Főigazgatóságnak, a Népjóléti Minisztériumnak címezve, és

a válaszok. Az ország legeredményesebb lombikbébiprogramját végző klinika egyetlen fi llért sem

kap az állami költségvetésből. Nem az intézet szorul rá, hanem az odaforduló házaspárok. Eszembe

jut az államtitkár asszony csodálkozó tekintete, amikor még tavaly ősszel megkérdeztem tőle: vajon

ez a magzatvédő, családcentrikus politikát hirdető és keresztényi elveket valló kormány miért éppen

azoktól tartja vissza a támogatást, akik a feleekkora sikerrel sem büszkélkedhető állami kórházak he-

lyett a jóval több esélyt és reményt kínáló magánklinikához fordulnak? Akkor gyors intézkedést ígért.

Azóta az OTI-ban született egy ötlet: száz esetet fi nanszíroznak, de azokat is a klinika válassza ki. Aki

ebbe nem fér bele, várjon.

Várjon? Mire? Meddig?

Akik a szolidan elegáns hallban ülnek, többségük már legalább egy évtizede vár. A lombikbébi né-

hány esztendeje ismert orvosi eljárás. Sok asszony szinte az utolsó pillanatban jut ehhez az esélyhez.

Nekik egy-két év már elviselhetetlenül, talán végzetesen hosszú. Fütyülünk tehát minden hivatalra.

Két nappal később. A kertben időközben minden fenyőfa a helyére került. A kiásott gödröket be-

temették, és bőségesen meglocsolták az örökzöldek tövét. Reggel a kertész már minket is a nevün-

kön köszönt.

A nővér köpenyt, sapkát, gézmaszkot és a cipőmre steril papucsot ad. Elfüggönyözött szobába

vezet, ahol apró fény világít a mikroszkóp mellett. A látvány őrületes. Négy, virágszirmokra hasonlító

minibolygó kering lencse alatt.

Itt kezdődik a nagy utazás.

Húsz perc múlva már ott vannak, ahol a legjobb nekik.

Indul a visszaszámlálás. Amikor elköszönünk, megcsörren a telefon. Az ügyeletes orvosnő felveszi

a kagylót, és beleszól: „Kaáli Intézet. Jó napot kívánok. Miben segíthetek?” Kedvem lenne a hívó he-

lyett válaszolni, de nem tudok. Hát nem elérzékenyültem…?

Szendrei Lőrinc, Magyar Nemzet, 1995

Az első évben (az 1992. május 29-i nyitástól) 120 beteget kezeltek a Kaáli Intézetben a páciensek költségén. Minden bizonnyal a betegek által előter-jesztett kérelmek hatására értesítést kaptak az OEP-től, hogy 1993. október 1-jétől az év végéig 100 lombikbébi-kezelésnek az állam fedezi a költségeit. Az intézetet megrohanták a betegek és több mint ezren próbáltak bekerülni ebbe a szűk keretbe. Komoly problémát okozott annak eldöntése, hogy ki legyen az a száz szerencsés pár, akinek ingyen elvégezhetik az IVF-kezelé-sét. A legdemokratikusabbnak az érkezési sorrend tűnt. De a vidéki levelek, melyben a betegek bejelentkeztek, sokszor egy hétig is úton voltak, tehát ők hátrányba kerültek volna. Természetesen számtalan befolyásos ember

67

próbálkozott protekció kérésével is. Senki sem akarta felvállalni azt, hogy önkényesen kiválassza a 100 ingyenes kezelésre jogosult párt.

Végül Kaáli professzor az összes jelentkező levelét egy nagy kartondo-bozba tette és bevitte az OEP főigazgatóságára. A dobozt az illetékes fő-osztályvezető asszony asztalára tette azzal a kéréssel, hogy válogassa ki ő, hogy ebből a több mint ezer asszonyból kinek lehet gyermeke és kinek nem. A főosztályvezető nem volt boldog a helyzettel. Kaáli viszont nem tágított. Érezte, itt a lehetőség arra, hogy betegei érdekeit érvényesítse. Emelt han-gon folyt a vita, mindkét fél a maga igazát próbálta ráerőltetni a másikra.

„Velem még életemben így nem üvöltözött senki. Lehet, hogy ez a taktika ko-rábban működött, de én kitartottam, és elszántságom felől a főosztályvezető asszonynak nem lehettek kétségei”- idézi fel a szokatlan eseményt Kaáli pro-fesszor, aki szerint ez volt az egyik legfontosabb momentum a széles körű fi nanszírozás felé.

Randevú a mikroszkóp alatt

68

KERETSZÁMOK

Az akkori köztársasági elnök, Göncz Árpád már az 1992-es megnyitáskor látogatást tett a Kaáli Intézetben, és elismeréssel szólt a klinika célkitűzé-seiről. Az intézet emlékkönyvébe pedig azt írta „Láttam a jövőt! Köszönöm az előfutárainak”.

1994-ben az eredményekről is tájékoztatták az államfőt: „Az intézetben eddig 410 befejezett IVF-kezelés történt, 137 nő lett terhes, 44 lombikbébi született, közülük kettes, hármas ikrek és egy négyes iker is”. Göncz Árpád elfoglaltságaira hivatkozva többször már nem látogatta meg az intézetet, de az elnöki hivatalba küldött újabb meghívó minden bizonnyal a kezelések fi nanszírozását is hivatott volt elősegíteni.

69

Az első 100 fi nanszírozott kezelés után ugyanis újabb 150, később 300, majd 500 beteg számára tette lehetővé a magyar állam, hogy megpróbáljon közpénz segítségével meddőségétől szabadulni a Kaáli Intézetben. Könnyen el lehet képzelni, hogy a fi nanszírozási feltételeket a potenciális lombikbé-bi-szülők lázadása segítette legjobban. Erre az eseménysorra Bernard Artúr professzor így emlékezik:

A fejlődésünk újabb szakaszát az jelentette, hogy Kaáli doktor ki tudta harcol-ni a társadalombiztosítási hozzájárulást a kezelésekhez. Amikor személyesen felszólította az OEP-illetékeseket, hogy válasszák ki ők a szerencsés párokat, nem hittem a fülemnek. Számomra ez döbbenetes merészségnek hatott – az én generációm még úgy szocializálódott, hogy az irányító hatóság szent és sérthetetlen, annak minden utasítását fenntartás nélkül teljesíteni kell. Ka-áli Géza egy újfajta hozzáállást jelenített meg a számunkra: megtanulhattuk, hogy nem kell feltétlenül elfogadni a hatalom döntéseit, amikor azok biztosan hibásak. Később azt is megtette, hogy 1993-ban, amikor a száz fi nanszírozott beteg kezelése már megtörtént, a többieket közvetlenül az OEP-hez küldte ér-deklődni: vajon velük most mi lesz?

Egyértelmű, hogy a betegek „lázadásában” nagy szerepe volt az intézet alapí-tójának és irányítójának, Steven. G. Kaálinak, és az élet őt igazolta. A fi nan-szírozás ügyeiben döntést hozó hatóság ugyanis kénytelen volt folyamatosan meghátrálni a nyomás miatt. Persze nem lehetett számukra valami felemelő érzés szembenézni azokkal az emberekkel, akik testközelből feltették nekik a kérdést: „Vajon a demokratikus Magyarország megfoszthatja egyes állam-polgárait attól a jogtól, hogy gyermekeknek, új magyar állampolgároknak adjanak életet?”

Kaáli professzor egyébként más eszközökkel is megpróbálta érvényesí-teni a betegek érdekeit. Amikor nem a kezelésre várók leveleit vitte a ha-tósághoz, akkor a sajtónyilvánosságot vette igénybe, vagy kemény hangú leveleket fogalmazott.

Például 1995-ben, amikor évi 600 kezelést fi nanszírozott a biztosító, az OEP főigazgató-helyettesének a következő szöveget vitte el a posta:

Év elejétől intézetünk betegforgalma ugrásszerűen megnövekedett, így a szerződés-ben meghatározott ellátási keretet május közepére teljes egészében kimerítettük. Jelenleg az országos igényből nagyobb hányadot látunk el, mint az összes többi

70

állami egészségügyi intézmény összesen. A II. félévre 500 beteg fi nanszírozását szíveskedjék biztosítani. Aláírás: Steven G. Kaáli, 1995. május 9-én.

Megjön a válasz. Tartalma: kérésük az OEP részéről nem elfogadható, szí-veskedjék az érvényes megállapodásban rögzített keretekkel számolni.

A harc a „plafon” emeléséért folytatódott.Új levél: a Népjóléti Minisztérium főtanácsosának, 1995. szeptember

15-én:

A Kaáli Intézetben, 1994-ben több mint 2000 házaspár jelentkezett kezelésre. Az OEP 1994-ben 500 házaspár IVF-kezelését fi nanszírozta intézetünkben, a kontingest 1995-re 600 főre emelte. Annak ellenére, hogy minden házaspárral tudattuk, csak jelentkezésük sorrendjében tudjuk felvenni programunkba, ne-hezen magyarázható az a tény, hogy csak a rászoruló betegek egy részét tud-juk csak az OEP-keret terhére ellátni. Intézetünk betegforgalma országszerte elismert, eredményességünk a folyamatos – egész éves – üzemelésünk miatt, továbbá az új technológiák bevezetésével rohamosan nő. 1995-ben az előre látható betegforgalmunk meghaladja a 3000 főt. Ugyanakkor sajnálatosnak tartjuk, hogy intézetünk dolgozóinak értékes energiáját az emészti fel, hogy próbáljuk megmagyarázni betegeinknek, miért nem tudjuk azonnal program-ba venni őket, miért nem jár állampolgári jogon a kezelés. Sem én, sem intéze-tünk többi dolgozója nem érti, miért kell a betegek között megkülönböztetést tennünk. Kérem, hogy OEP-keretszámunk növelését engedélyezni szíveskedjen.

Az OEP viszont a szerződésben meghatározott IVF-kezelések ellenértékét sem volt hajlandó kifi zetni. A Népszabadság a következőket írja:

A Kaáli Intézetben az OEP idén 600 kezelés egyedi fi nanszírozását vállalta. dr. Steven G. Kaálitól megtudtuk: a programra többször ennyien jelentkeztek így a rendelkezésükre álló OEP-keretet már júniusra kimerítették. Az intézet az eddig elvégzett kezelések után járó térítést sem kapta meg az OEP-től, szá-mításuk szerint 25 millió forinttal tartozik nekik a biztosító… A fi nanszírozási rendszer teljes vizsgálata folyik pillanatnyilag – mondta az OEP sajtófőnöke… De a Kaáli Intézettel kötött szerződésben rögzítetteknek eleget teszünk, az ed-dig elvégzett kezelések után járó összeget még ezen a héten átutaljuk.

Ez meg is történt. Viszont a dolgozók fi zetését és egyéb rezsikiadásokat hó-napokig csak magas kamatokkal terhelt kölcsönökből tudták fedezni.

71

EGYRE TÖBB LOMBIKBÉBI

Az ország minden csücskéből érkeztek meddő párok az Istenhegyi útra. Bár lombikbébi-kezelés – mint láttuk – több, közpénzből működtetett kórház-ban is folyt a kilencvenes években, a Kaáli Intézet növekvő népszerűsége vitathatatlan volt.

Csak egy példa. 1996. augusztus 7-én ügyvédi megkeresés érkezett az OEP címére. A beadvány szerint az ügyfél csak a Kaáli Intézetben hajlandó kezelésnek alávetni magát, és kéri, hogy az OEP biztosítsa a fi nanszírozást a szabad orvosválasztás jegyében. A kérést 1996 októberében az egészség-biztosítási hatóság visszautasította.

Ugyanebben az évben – tehát 1996-ot írtak – megszületett az ezredik olyan gyerek, aki a Kaáli Intézetben fogant. Ezeket a csecsemőket a média találóan Kaáli-babáknak nevezi.

Kaáli professzor pedig elérkezettnek látta az időt, hogy elindítsa egy or-szágos intézményláncolat kiépítését.

Jócskán megnőtt az

ezredeik és az ezeregyedikKaáli-baba

SchmidtPatrícia ésSzabolcs

72

Országos sajtóvisszhang

Schmidték, az első nagy lombikos család: mindhárom gyermek az intézetben fogant

73

A TISZA-PARTI CENTRUM

Kaáli professzor ezer szállal kötődik a Dél-Alföldhöz, Gyulán született, Sarkadon és Orosházán gyermekeskedett és itt járt iskolába, Szegeden pe-dig az egyetemet végezte. Miután a budapesti Kaáli Intézet beindult, első gondolata volt, hogy szűkebb pátriájának is visszaadjon valamit abból a sok jóból, amit onnan kapott.

A budapesti intézet működésének harmadik évében már egyértelműnek tűnt, hogy olyan nagy a kereslet a korszerű meddőségi kezelések iránt, hogy érdemes lenne egy másik centrumot is nyitni. Emellett szólt az is, hogy nem tesz jót a meddő betegek kezelésének, ha az ellátó intézet a lakóhelytől túl messze van. Józan paraszti ésszel is be lehet látni, hogyha a betegnek egy-egy kezeléshez sokat kell utaznia, fáradtan, nem nyugodt körülmények között kerül az orvos elé, az pszichésen is megterhelő és ronthatja a kezelés várható eredményeit. A budapesti Kaáli Intézethez a kezdetektől fogva nagyon sok vidéki beteg fordult. Így született az ötlet, hogy az új fi ókintézetet vidéken kellene létrehozni, s a választás kézenfekvő okokból Szegedre esett.

A csongrádi megyeszékhelyen nem vetélytársat láttak a Kaáli Intézetben, hanem segítő partnert. A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem vezetősége pozitív módon fogadta a kezdeményezést, mind dr. Fráter Lóránd, az egyetem akkori rektora, mind dr. Kovács László professzor (Kovács Péter budapesti orvos igazgató édesapja), a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika akkori igazgatója rendkívül segítőkész volt. 1995 végén kezdődtek a tár-gyalások, amelyeken számtalan megvalósítási terv került szóba. Felmerült az is, hogy a Kaáli Intézet egy önálló épületet húz fel az Egyetem területén, de végül egy sokkal célravezetőbb megoldást választottak. Lehetőség nyílt arra, hogy a női klinika épületén belül, egy korábban nem gyógyító tevé-kenységre használt épületrészt alakítsanak át lombikbébicentrummá. En-nél jobb megoldás a betegellátás és szakmai együttműködés szempontjából nem létezett, hiszen a Kaáli Intézet a szó szoros értelmében szerves része lett a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikának.

Kaáli professzor így emlékszik erre az időre:

Akkor felhívott Fráter rektor úr és jelezte, hogy a női klinika alagsori szár-nyában megszüntették a konyhát, ha érdekel, nézzem meg. Megnéztük. Si-ralmas állapotban volt. De azonnal láttam, hogy lehet vele valamit kezdeni.

74

Megegyezés történt, hogy a helyiségeket kibéreljük, saját költségünkön átala-kítjuk, felszereljük, és az intézetet onnantól fogva működtetjük. Megkötöttünk egy együttműködési szerződést, melynek értelmében vállaltuk, hogy nemcsak a magas színvonalú betegellátást biztosítjuk, de részt veszünk a graduális és posztgraduális oktatásban is, az egyetem pedig biztosította a fekvőbeteg-intézeti hátteret.

Zádori János doktor, a szegedi intézet jelenlegi igazgatója arról beszélt, ho-gyan vált munkahelyévé a lombikbébicentrum:

1997 nyarán éppen ügyeletes voltam, amikor fél ötkor megszólalt a vizsgáló helyiség telefonja. Öt éve dolgoztam már gyakornokként a női klinikán. A vo-nal végén ismerős hang: „Kaáli doktor vagyok New Yorkból, volna-e kedved velünk dolgozni?” A mai napig emlékszem a pillanatra. Bár nagyon vonzott az ajánlat, gondolkodási időt kértem. Nehéz döntés volt, hiszen egy viszony-lag belátható és tervezhető klinikai munka és karrier helyett a rövid ideje mű-ködő, és bár biztató, de ismeretlen jövőjű magánklinikai praxis között kellett döntenem. Ráadásul szakvizsgám is csak 2 hónap múlva volt még esedékes.

Úgy éreztem, egyedül kell, hogy döntsek. Az intézet munkája és Kaáli dok-tor nem volt ismeretlen számomra, hiszen öt évvel korábban az általa alapí-tott ösztöndíjjal egy hónapon át New Yorkban, az Albert Einstein Egyetemen képezhettem magam. Az ott töltött szép napok emléke is segítette döntésemet.

Hat héttel a telefonbeszélgetés után már újra Kaáli doktor és családja vendégszeretetét élvezhettem New Yorkban, és megkezdődött újabb, immár szakirányú képzésem az Einstein Egyetem Asszisztált Reprodukciós Inté-zetében. Az amerikai tanulmányút után néhány hónapig még a budapesti intézetben dolgoztam, majd friss szakvizsgával és már némi tapasztalattal kezdtem el dolgozni 1998. január elsején dr. Molnár G Béla akkori igazgató munkatársaként. Molnár doktort távozása után dr. Krizsán Mária követte, az igazgatói feladatokat pedig Prof. dr. Pál Attila látta el

A szegedi intézet egyedülálló módon illeszkedett az egyetem hétköznapjai-ba. Sokrétű tudományos és szakmai együttműködés alakult ki. Az egyetem és személy szerint Prof. dr. Pál Attila által biztosított támogató légkör tette lehetővé, hogy a fokozódó érdeklődés mellett tíz év alatt több mint kétszeresére emelkedett betegforgalmat is fennakadás nélkül tudtuk ellátni.

Fontos mérföldkőnek érzem a szegedi intézet életében, hogy éppen a szo-ros kapcsolat következtében talán elsőként éreztünk rá az országban az

75

Kaáli professzor felavatja a szegedi intézetet Dr. Pál Attila Krizsán Mária doktornővel

Bevetésre kész Dr. Zádori János és csapata

76

IVF-kezelések során létrejött többes terhességek veszélyeire. Ezt magas szintű szakmai lapokban tudtuk közzétenni, és 2000-ben radikálisan lecsökkentettük a transzferált embriók számát. Ennek következében az utóbbi tíz év közel 2000 sikeres terhességéből mindössze 8 esetben következett be hármas ikerterhesség.

A szegedi intézetet ünnepélyes keretek között, de érezhetően családias lég-körben nyitották meg 1997. február 4-én.

Az intézet sikeres működése hamarosan megnövelte az ellátott betegek számát, ezért 2002-ben már kicsinek bizonyultak a meglévő helyiségek. Ekkor Kaáli professzor leült Pál professzorral, hogy megoldást találjanak. A döntés az volt, hogy gyakorlatilag megduplázzák a használható területet, amit ismét a Kaáli Intézet alakít ki saját költségén. A megegyezés részeként, Pál professzor kérésére a Kaáli Intézet hasznosítható helyiségekké alakítot-ta a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika tetőterét is. Érdemes megemlíteni, hogy a megduplázódott területű intézetet nagy számban keresik fel az Er-délyben és a Vajdaságban lakó honfi társaink is. Több száz Szegeden fogant gyermek él a környező országokban.

A szegedi intézet indulásakor azonban a fi nanszírozás nem volt problé-mamentes. Ekkoriban OEP fi nanszírozási szerződéssel rendelkezett ugyan a Kaáli Intézet, az azonban nem volt egyértelmű, hogy ebben csak a budapesti vagy a szegedi betegek is részesülhetnek. Az Intézet szerint a betegek között nem lehet különbséget tenni, és úgy gondolták, hogy a vidéki betegek sem másodrendűek, a rendelkezésre álló fi nanszírozási összeg felhasználására a budapesti és a szegedi páciensek egyformán jogosultak.

Nyilvánvalóan egy feljelentés adta az alapot arra az OEP-vizsgálatra, melynek keretében az ellenőr 100 olyan beteg kórlapját akarta ellenőrizni Budapesten, akinek a kezelése Szegeden történt, de pénzt a fővárosi OEP utalta. A Kaáli Intézet körül megfagyott a levegő; az intézet ügyeivel is fog-lalkozó egyik OEP-vezető azt kérte, ezentúl ne is keressék őt telefonon, mert neki „rém kényelmetlen”, ha a hivatalban tudják, hogy egyáltalán szóba áll a Kaáliékkal.

A szegedi intézetet éppen azért hozták létre – érvelt Kaáli professzor –, hogy a régióban élő betegeknek ne kelljen a magas színvonalú meddőségi kezelések miatt a fővárosba utazniuk. Képtelenségnek tartotta, hogy Szege-den ne lehessen az OEP fi nanszírozást felhasználni, de ugyanezek a betegek megkaphatják a kedvezményt, ha felutaznak a fővárosba. Rámutatott, hogy

77

ha helyben történt a kezelés, akkor az OEP is „jól járt”, mert ezekben az ese-tekben a betegnek egyébként járó utazási költségtérítést megspórolhatták. Tehát az Intézet által alkalmazott gyakorlat teljesen ésszerű volt és mindenki jól járt: az állam (OEP) is és a betegek is. Az ellenőrt azonban mindezt nem hatotta meg, azt mondta, „szabály az szabály”, neki kötelessége megtenni a szükséges lépéseket. Úgy tűnt, hogy az egész Kaáli Intézet OEP-fi nanszíro-zása forog kockán, hiszen a várható retorzió a fi nanszírozás megvonása volt.

Végül az ügyet egy korábban beszerzett levél döntötte el, ami az előrelátó Kaáli professzor fi ókjából került elő. Megkeresésére – az intézet megnyitá-sakor – ugyanis a dél-magyarországi OEP igazgatója azt írta, hogy mivel a Kaáli Intézet szegedi egysége nem önálló jogi személy, ezért az ott ellátott betegeket Budapestről kell lejelenteni az OEP-nek. Ez egyúttal azt is jelen-tette, hogy a budapesti fi nanszírozást jogszerűen osztották meg a szegedi betegekkel. Az ellenőr nem hitt a fülének. Elkérte a levelet, elolvasta, majd felhívta főnökeit, akik erről a levélről semmit sem tudtak. Az ellenőr átfax-olta nekik a levelet, kért egy másolatot és távozott. Az ügy ezzel befejeződött. Utózöngéje, hogy az illető OEP-vezetőt „elbeszélgetésre” felrendelték Pestre, majd hamarosan – vagy ezért, vagy másért – távozott a cégtől. A feljelentő azonban nem érte el célját, sőt ezáltal megoldódott a szegedi centrum fi -nanszírozása és megteremtődött a lehetősége annak, hogy Győrben is nyíl-jon egy újabb intézet.

BELEVÉNÜLTEK, DE NEM ADTÁK FEL

Ismerősöm ismerőse fedezte fel ezt a házaspárt. Mindkettőjüket meghívtam egy kávézóba, és szomorúan konstatáltam, hogy csak a férj jelent meg. So-vány, barázdált arcú emberrel beszélgettem egy órán át. Ezt mesélte:

Az asszony nem akart eljönni. Pedig hát – hogy is mondják mostanában? – ez egy sikertörténet, aminek inkább ő a főszereplője, mint én. A fi unk gimnazista, de Kati, a feleségem már túl van a hatvanon. Ugye nem közli a valódi nevün-ket? Jó, akkor megmondom: az asszony azt szégyelli, hogy jóval idősebbnek néz ki a koránál: olyan hetvenesnek saccolhatják az emberek. Mintha a nagyany-ja lenne a fi ának, nem az anyja. De hát nehéz életet jártunk végig mi ketten. Sokáig nem volt lakásunk – a házasságunk első három évében a nejem öreg

78

szüleinél húzódtunk meg, aztán két és fél évig egy szűkös albérletben. Mind-ketten betanított munkások voltunk, és egyáltalán nem vetett fel bennünket a pénz. Azokban az években nagyon vigyáztunk, hogy Kati ne maradjon terhes. Végül mégis csak lett otthonunk, mert meghalt az apám, és özvegyen maradt édesanyám a másik fi ához – Sanyi bátyámhoz – költözött vidékre. Én meg Katival beköltözhettem a szüleim másfél szobás lakótelepi lakásába. Csak a legszükségesebb bútorokkal tudtuk berendezni, többnyire használt darabok-kal. Mégis úgy emlegetjük most is 1984. május 14-ét mint életünk legszebb napját, mert akkor foglaltuk el a kis panelfészkünket, amiben most is élünk. A magunk urai lettünk. Az volt az első este, amikor gumi óvszer nélkül sze-retkeztünk. Mert volt már hely, ahol a gyereket fel lehet nevelni.

Csak hát eltelt egy év, aztán kettő, és csak nem lett gyerek. Valahogy nem akartunk tudomást venni arról, hogy pont nekünk nem sikerül. A távoli ro-konaink között volt egy meddő házaspár, azokról mindenki úgy beszélt a családban, mint valami átok sújtotta emberekről. Szégyennek számított a mi környezetünkben a gyermektelenség. Ezért inkább úgy tettünk, mintha tényleg csak idő kérdése lenne. Vagyis amikor az ismerősök érdeklődtek, hogy mikor jön a trónörökös, titokzatosan mosolyogtunk. Sejtetve, hogy a panel-házban a szomszédok nemsoká a mi kicsink bömbölésére riadnak majd fel éjszakánként. De hát mondom, Kati sehogy sem maradt úgy…

Nagy nehezen összegyűjtötte a bátorságát és orvoshoz ment. Az meg sem fordult a fejünkben, hogy esetleg velem lenne valami gond. A doki hormon-injekciókkal kezelte Katit, némileg meghízott ugyan, de ez nem az állapotos nő kövérsége volt. Mindenféle hőmérőzést hajtott végre az asszony az orvos utasítására, és megadott időpontokban kellett együtt lennünk. Egy ideig vic-cesnek tűnt a dolog, de amikor hosszú hónapok után sem történt változás, egyre idegesebbekké váltunk. Már nem kívántuk úgy a szerelmi együttlétet, mint azelőtt. Sőt, ha őszinte lehetek, lassacskán oda jutottunk, hogy egyál-talán nem vágytunk egymásra. És ez nem csak az ágyra érvényes. Én egyre gyakrabban maradtam ki, később Kati is kezdett önálló programokat találni magának. Aztán a nejem orvost cserélt, és az új nőgyógyász borzasztó diag-nózissal hozakodott elő: Katinak mindkét petevezetéke átjárhatatlan, nem is eshet teherbe. Alig konyítok az egészségügyi dolgokhoz, de ezt jól megjegyeztem, mert később még sokat emlegettük. Esetleg meg lehetne műteni – fejtegette neki a doki – de semmi garancia, hogy ez eredményhez vezet. A nejem nem kezeltette magát tovább.

79

Éltünk egymás mellett, mint két savanyú uborka. Alig találkoztunk. Én a haverokkal, ő a barátnőkkel. Még férfi baráttal is összejöhetett, amennyi-re szabadon engedtem. De nem hiszem, hogy megcsalt, hűséges típus az én feleségem.

Nem sokkal a rendszerváltás után a cég, ahol addig dolgoztam, bezárta a kaput. Munkanélküli-segélyre mentem. Később, rövid időre találtam melót, aztán ismét az állástalanság.

Egy szép napon az asszonyt felhívta a nőgyógyász, aki a petevezeték-elzá-ródást megállapította. És elmagyarázta neki, hogy Budán működik a Kaáli Intézet, ahol talán segíthetnek a baján. Pontosan ezt tettük, elmentünk az Istenhegyi útra, mert előzőleg a telefonos érdeklődésünkre azt mondták, hogy nem csak Katit, de engem is meg kell vizsgálniuk.

Aztán az intézetben beütött a mennykő – telefonon nem mondták, de lehet, hogy a nejem volt fi gyelmetlen: 90 ezer forintba kerül egy próbálkozás, amivel megoldódhatna a mi nagy gondunk. Akkor, 1992-ben ez hatalmas összeg volt, addig én még ennyi pénzt nem is láttam soha egy kupacban. Kati sírt, amikor dolgunk végezetlenül megindultunk a buszmegálló felé, én nem is próbáltam vigasztalni. Az úton végig, a buszban is a felségem két sírógörcs között olyan ismerős nőket emlegetett, akik szinte egy ránézéstől is terhesek maradtak, és nem azért rohantak doktorhoz, hogy segítsen a szülésnél, hanem mert meg akartak szabadulni a magzattól.

Hosszú évek óta szerettem a feleségemet, mégis akkor azt fontolgattam: talán érdemes lenne elválnunk, mert egy másik nő szülhetne nekem gyereket.

Aztán csak eltöltöttünk valahogy még egy esztendőt együtt. És egyszer csak megint telefonált a nőgyógyász: menjünk gyorsan a Kaáliba, mert száz nő-nek ingyen tudják elvégezni a beavatkozást, de, ha nem sietünk minden jegy elkel. Rohantunk. Megvizsgáltak engem is, nálam minden rendben volt. Az asszonynál kijött ugyanaz a diagnózis, mint előzőleg: átjárhatatlan peteve-zetékek. Közölték, hogy megpróbálnak segíteni. A kezelés maga ingyenes, de a felírt gyógyszereket nekünk kellett megvásárolni. Akkor már nem néztük a pénzt: kölcsönkértünk rokonoktól, szomszédoktól. És beindult a kezelés. Ka-tinál megtörtént a leszívás, aztán az embriótelepítés. Persze nekem is dolgom akadt, le kellett termelnem a megfelelő… izé… spermiumot, azt. Voltak a szobában képes újságok pucér nőkkel, megoldottam.

Attól kezdve, hogy terhes lett a nejem, minden megváltozott körülöttünk. Mintha visszatért volna a régi szerelem. És mintha a szerencse is hozzám

80

szegődött volna: jó munkát találtam, és mellette még egy szakképesítési tan-folyamot is sikerült elvégeznem.

Baj nélkül megszületett Balázs fi unk. Igaz, sokat betegeskedett az első élet-évében: tüdőgyulladása is volt, meg mindenféle gyomorkomplikációi, de min-denből azért kimásztunk. Egészséges és okos fi ú lett belőle, azt se tudom, kitől örökölhette a nagy eszét. Mindegyik születésnapján feladtunk egy köszönő-levelet a Kaáli Intézetnek, mert nélkülük sose lehetett volna részünk ilyen örömben. Meg a Kati nőgyógyászának is évente küldünk egy képet a növekedő fi unkról, mert, ha ő nem irányít minket a Kaáli felé, akkor most magunkban lennénk. De az is lehet, hogy szétváltunk volna, mert szinte biztosan tropára megy a házasságunk gyerek nélkül.

Na igen, felnevelni azt a kis emberpalántát olyan ingatag anyagi körül-mények között, ahogy mi élünk, hát bizony nehéz ügy. Kati úgy spórolt, hogy például kozmetikai szerek szóba sem jöhettek. Fodrászhoz se jár. Naponta kellett és kell ma is fi lléres gondokkal küzdeni, nem csoda, hogy gyorsabban vénült meg. Persze én sem söröztem már időtlen idők óta.

De a fi unk kárpótolt mindenért. És azt üzenem mindenkinek, aki nem akar gyereket: az igazi családdal semmi sem ér fel. Főleg, ha arra gondolunk, hogy a fi unk biztosan többre viszi majd.

SZÍN A FEHÉR FOLTON: A GYŐRI KAÁLI INTÉZET

Az ország közepén a budapesti intézmény „ontotta” a lombikbébiket és az évezred végén beindult a szegedi centrum is. Az ország nyugati feléből azonban a meddő pároknak sokat kellett utazgatniuk: jó lett volna, ha a Dunántúlon is létrejön egy helyi Kaáli Intézet.

A győri intézet létrehozása több szempontból is alapvetően különbözött a szegedi folyamattól. Itt egy önálló épület – készen álló, többgenerációs, tágas társasház – megvásárlása és átépítése útján alakították ki az új egészségügyi létesítményt. Győr elegáns kertvárosában találták meg a megfelelő házat.

1999 júniusában kezdődött az építkezés, amiben ekkorra már igen nagy gyakorlata volt a Kaáli Intézet vezetőinek. A centrum kialakításának főbb szempontjai, a műszerek és berendezések beszerzése ekkorra már meg-oldott volt, a legnagyobb problémát a jó szakorvos „beszerzése” jelentette.

81

Kizárólag nagy szakmai gyakorlattal, vezetői kézségekkel rendelkező, ma-gas szintű elméleti tudású szakember kerülhetett szóba. Ez azért jelentett problémát, mivel az egész országban nagyon kevés volt az erre a terület-re szakosodott orvos, s közülük sem mindenki rendelkezett például veze-tői képességekkel.

Dr. Kőrösi Tamás korábban mint-egy tíz évig a debreceni orvosi egye-temen – „társbérletben” a minden-kori intézetvezetővel – irányította az IVF-centrumot. Neve már a szegedi centrum vezetőváltásakor is felme-rült, azonban akkoriban ő még Deb-recenben képzelte el a jövőjét, és az ottani meddőségi ellátás funkcionális privatizációjáról folytatott tárgyalá-sokat az egyetemmel. A Lombikcso-dák című könyvben így vall ezekről az eseményekről:

A kezdetben ígéretes eszmecserék len-dülete lassan erejét vesztette, végül ar-ra a megállapításra jutottunk, hogy korai még, az egyetem nem támogat-ja az elképzelést. Egy időre megállt a levegő körülöttem… Ebben a hely-zetben egyetlen állandóság létezett: a változás.

Így, amikor 1999 januárjában felme-rült a Győri Kaáli Intézet terve, Kő-rösi doktor elképzelései találkoztak Kaáli professzoréval: ő lesz a győri intézet igazgatója. Kőrösi doktor a

Dr. Kőrösi Tamás munkatársaival

82

kezdetektől részt vett az új intézet kialakításában, az alkalmazottak kivá-lasztásában. Így emlékszik erre az időre:

Egy szürke januári estén folytatott telefonbeszélgetésre emlékszem. Akkor már túl voltam a helyi privatizációs kísérlet elutasítása feletti csalódáson, de elkötelezettségem az asszisztált reprodukció iránt egy pillanatig sem ingott meg. Szó szót követett, amikor valami apropóján azt találtam mondani: „… számomra Szeged nem alternatíva, de ha a szívbéli alma materemhez, Pan-nonhalmához közel létrehozunk egy új intézetet, számíthat rám Kaáli dok-tor”. Lehet, hogy ezzel a mondattal, ezzel a lehetetlen határát súroló elkép-zeléssel csupán a beszélgetést akartam lezárni, és a kötelező nemet, az ugyan mit képzelsz szavakat hallani a telefonban, amikor alig pár másodperc után egészen más sugárzott át az éteren: „akkor hát csapjunk egymás tenyerébe”. A kocka 24 órán belül elvettetett.

Természetesen alapfeltétel volt itt is a megfelelő helyi fekvőbeteg-háttér-intézet megtalálása, a velük való szoros együttműködés kialakítása. A dr. Gardó Sándor professzor által vezetett megyei oktató kórház örömmel adta jobbját az együttműködéshez, maximális támogatást nyújtva mindenben az

„előcsatározások” során. A közel 11 éves fennállás óta a két intézet között egymást támogató és nem kompetitív munkakapcsolat alakult ki. Ebben a szellemben folyik az együttműködés a szülészeti-nőgyógyászati osztály új vezetőjével, dr. Nagy Sándor főorvossal is. De mindezek elmondhatók a környező kórházak vezetőiről és az ott dolgozó kollégákról is.

A jól szervezett és összehangolt munka eredményeképp 1999 szeptembe-rében már elkezdődhetett a munka, Kőrösi doktor így emlékszik a megnyitó ünnepségre és a kezdetekre. Szavaiból az is kiderül, milyen értelmetlen és igazságtalan az időközben bevezetett teljesítmény-volumen korlát:

Kaáli professzor újabb mérföldkőnek nevezte az intézet létrejöttét, Wilfried Feichtinger bécsi professzor örömódát énekelt, magam is elrebegtem néhány suta szót… A betegek a nyitás utáni hétfőn azonnal benépesítették az inté-zetet…, a páciensek egymásnak adták a kilincset. Alig két hét kellett hozzá, hogy megtörténjen az első sejtleszívás…

Az intézet nem „egyorvososnak” készült, és igen hamar kiderült, hogy újabb nőgyógyász felvétele nélkül nem lehet állni a betegek rohamát, de a „minden hétvége munkanap” monoton tempóján is enyhíteni szükséges. Négy hónappal

83

a nyitás után, 2001. január elsejétől munkába állt az intézetben dr. Boga Pé-ter doktor, aki három évvel a szakvizsgája után a megyei kórház szülészeti osztályáról érkezett. Rövid tanulási periódust követően magas hőfokon, nagy kedvvel vágott bele az asszisztált reprodukciós kezelésekbe, és azóta sem lan-kadt a szakma iránti szeretete.

Közben a szakdolgozók létszámát is növelni kellett: a kezdeti tíz fős intézet rövid idő alatt húsz munkatársra bővült, amit az elmúlt évek folyamán külsős, kórházban is dolgozó kollégákkal tovább gyarapítottunk. Jó eredményekkel, európai szinten is kimagaslóan kedvező hazavitt gyermek rátával, összefor-rott, egybekovácsolt, szinte családias légkörben ért el bennünket a 2004-es esztendő: a volumenkorlátozás kezdete. A megszületett gyermekek okozta öröm alig ellensúlyozza azt az ólomnehéz gondot, amit ez számunkra a kez-detektől jelent. Természetesen nem csupán győri specialitásról van szó, a kor-látozás minden intézetet azonos mértékben érint. Nem annyit dolgozhatunk, amennyit elbírnánk, amennyi a statisztikailag is igazolt jogos igény lenne. A páciensek számára fel nem fogható kettősség jellemezi több mint hat év óta az életünket: a média szinte mindennap a demográfi ai katasztrófáról közve-tít, ellenben azon párok, akik gyermeket szeretnének, csak hosszú hónapos várakozás után tudnak a lombikprogramokba, gyermekálmaik előszobájába bekerülni. Ha a küzdelem nem is emészt fel bennünket, ha a meddőség gyó-gyításával kapcsolatos elkötelezettségünk lankadni még nem látszik, a mun-kával töltött napok, hetek hónapok után oly jó lenne látni az alagút végét.

FÓRUMOS PANASZ

Andrea már beszélt a fura kórházi titkolózásról, és ezt megerősítik az in-ternetes fórumokon található bejegyzések. Hadd idézzek a számtalan, mes-terséges megtermékenyítésben bízó hölgy hozzászólásai közül egyet, amely valamelyik állami kórházban szerzett tapasztalatairól szól:

Engem amúgy direkt hagytak a végére, mert a leszíváskor elég rondán elkés-tünk. Önhibánkon kívül, de fél 10-re értünk be. Elindultunk otthonról reggel 7-kor (egyébként kocsival fél óra tőlünk a kórház, de ha kicsit nagyobb for-galom van, akkor maximum háromnegyed) és aznap kezdték el feltúrni az Astoria környékét, úgyhogy bent álltunk a dugóban a Blahánál. Mondtam

84

a férjemnek 9-kor, hogy hagyjuk itt a kocsit és menjünk tömegközlekedéssel, mert ez nem vicc, reped a tüszőm. Így is lett. Közben persze betelefonáltam, hogy ez a helyzet, na már ott jól lebaltáztak, hát még mikor beértünk, tök kí-nos volt. Kérdezték, honnan jövünk, mondom Örs vezér tér. „Na igen, min-dig a pestiek késnek, akik közel laknak, bezzeg, aki 4 órát utazik, az pontos.” Ráadásul pont én következtem, úgyhogy csak átvettem a hálóinget és rohan-tam a műtőbe. Így legalább nem volt időm parázni. Szóval abból gondolom, hogy a beültetéskor megszívattak, hogy nekem 11 órát mondtak, a másik két lánynak 12 órát, a negyediknek meg délután 1 órát. És mindegyiket elém vet-ték. Közben meg folyamatosan odaszólogattak a nővérkék, hogy „na, most aztán jó sokat kell várni, igaz?” Ja, a legszebb meg az volt, hogy ugye telefo-non felszólnak, hogy ki menjen a műtőbe. Na, mi egyszerre mentünk le öten és a műtő előtt kellett hálóingben toporogni, hogy mikor mehet a következő. Annyira sz… volt, komolyan.

Ezek most elég pocsék napok, de túl kell vészelni. Három hónap hosszú idő, addig csak fordul valamerre az életünk. Sok függ ugye a munkahelydologtól. Mert ha nincs munkám, nem lesz miből kifi zetnünk az újabb 150 ezret. Új helyre viszont nem tudok menni, mert nem kezdhetek azzal, hogy kétnaponta nem jövök, mert a meddőségiben kell ülnöm órákig. A férjem cégénél is elég bizonytalan a helyzet. Ha őt kirakják, nekünk annyi, mert az én fi zum a re-zsinkre sem elég. Hát ez van.

Azért hihetetlen, hogy mennyi mindenen elbukhat a dolog (ciszta, túl erős stimuláció és még sorolhatnám). Az biztos, hogyha a gyakorlott orvosok le-lépnek egy klinikáról, az igencsak fejetlenséget okoz. Ez tény. Az meg, hogy

85

ide-oda tologatnak, na ahhoz is volt szerencsém. S.-nél kezdtem, aki elhúzott szabira, hol ez vizsgált, hol az. De akárki is vizsgált, mindenki fi tymálta a dokimat és húzta a száját mindenért, hogy miért akarom tudni, hány tüszőm van, meg milyen a méhnyálkahártyám (engem nem lehet azzal leszerelni, hogy jó. Mondja meg, hogy hány mm), egyszerűen tök hülyének tartanak, és nem adnak rendes felvilágosítást…

Félreértés ne essék: eszem ágában sincs azt szuggerálni, hogy más centru-mokban tehetségtelen orvosok körül hányaveti, érzéketlen személyzet mű-ködik. Azt viszont saját szememmel láttam, hogy valamilyen ok miatt az ország legtöbb betegét ellátó Kaáli Intézetre panaszkodnak legkevesebben.

A közpénzből fenntartott magyar egészségügy hierarchikus berendezke-dését viszont a fi atalabb orvosok, különösen azok, akik nemzetközi tapasz-talattal is rendelkeznek már sokszor nyíltan is kritizálják. A negyvenéves Dr. Kovács Péter, a budapesti Kaáli Intézet orvos igazgatója azt magyarázta, hogy Amerikában (ahol ő a meddőségkezelést tanulta) az esetek elemzése-kor a legfi atalabb orvos véleménye is számít, míg Magyarországon tekin-tély-alapon és leginkább a főnök tapasztalatai alapján születnek a döntések az alkalmazandó terápiáról.

Amerikában sokkal inkább partnernek tekintik az embert – mindenki bedob-hatta az ötletét, és volt, mikor a tapasztalatlanabbakét fogadták el. Ha meg nem, akkor megmondták, hogy miért. Odakint nem csak a tapasztalatra épí-tenek a döntéshozatalban, mindig megvizsgálják azt, hogy „miért?”, és sok-szor a szakirodalmat is felhasználva keresik az orvos-páciens kapcsolatban a kérdésekre a választ, jobban elemzik az okozati összefüggéseket. Ez nemcsak azért jó, mert, ha netán per lesz, akkor meg tudjam az álláspontomat érvekkel védeni, hanem elsősorban mert a legjobb kezelést akarom adni a páciensnek. Ez az amerikai látásmód – úgy érzem – azért már nálunk is kezd meghono-sodni. Eddig nálunk kényelmi meggondolások, húszéves beidegződések, eset-leg a rohammunka eredményezték az ellenkezőjét. Van, mikor túldiagnoszti-zálnak, máskor pedig nem végzik el a kötelező vizsgálatokat. Kicsit olyan „ad hoc” az egész – nem azért teszzük, mert egy határozott ok van mögötte. Ez az egész magyar egészségügyre érvényes. Az általam vezetett budapesti Kaáli Intézetben hálapénz elfogadása nélkül igyekszünk úgy kiszolgálni betegein-ket, hogy az magában hordozza a siker esélyét. E tekintetben a magánszféra nyilván az állami szektor előtt jár Magyarországon.

86

LOMBIKBÉBICENTRUM A NAGYERDŐN

A debreceni orvostudományi egyetemen a nyolcvanas évek elejétől már mű-ködött az asszisztált reprodukció újabb módszereivel is foglalkozó program. A személyi és tárgyi feltételek azonban mindvégig felemás képet mutattak. A klinikusok számára támasztott hármas követelmény – az oktatás, a kuta-tás és a többirányú klinikai munka – mellett szinte lehetetlen volt egy szűk szakterületre, az IVF-re koncentrált tevékenységet magas szinten végezni. Az pedig, hogy az egyetemen belül egy-egy új kutatási, kezelési irány – így a lombikbébi-kezelés – miként alakult ki és milyen támogatást kapott, igen erőteljesen függött attól, hogy az intézmény vezetője mennyire „viselte szí-vén” és milyen „hátszelet” biztosított hozzá.

A debreceni IVF-program az ezredfordulóra már évi 300-400 kezelési cik-lussal futott. A meddőség kezelésének ezen módszerére – miután a Tiszától keletre ilyen jellegű intézmény nem volt – igen komoly igény mutatkozott. Ugyanakkor a kilencvenes években ezen a szakterületen belül bekövetkező robbanásszerű fejlődés (például az ICSI-nek, a férfi meddőség kezelésének a megjelenése) kényszerítő erővel hatott abba az irányba, hogy követve az európai és hazai intézmények fejlődését, Debrecenben is jelentős beruházá-sok történjenek. Mindaz, ami korábban még úgy, ahogy megfelelőnek volt mondható, az ezredfordulóra már elviselhetetlenné tette az ellátás körülmé-nyeit. Például az embriológiai labor kettéválasztva a klinika alagsori (ICSI) és földszinti (IVF) helyiségeiben kapott helyet. Az embrióknak az emeletek és a „tenyésztőboxok” közötti szállítása még a legnagyobb körültekintés mellett sem nevezhető ideálisnak. Az amortizálódó műszerek pótlását, az új, korszerű berendezések beszerzését már nem kizárólag a programban dolgozók igényei, hanem döntően a klinika anyagi helyzete határozta meg.

A debreceni egyetem Szülészeti Klinikája – hasonlóan más egészségügyi intézményekhez – nem rendelkezett még szűkös anyagi forrásokkal sem. A fejlődés elmaradásának kockázata, a kezelt meddő párokkal szembeni fe-lelősség, valamint az egyetemi szintű ellátásnak való megfelelés igénye vé-gül elvezetett odáig, hogy a meddőségi központ működésének más kereteit kezdték keresni. Ezzel próbálták biztosítani a szükséges források bevonását, lehetővé tenni az ellátási forma átszervezését, a benne dolgozók feladat-kon-centráltságát. Elvárásként megfogalmazták a minőség, az eredmények ja-vulását, az ellátás biztonságának növekedését. Alapvetően nem azzal volt

87

Dr. Fésüs László centrumelnök és Kaáli

professzor megnyitja a debreceni intézetet

A műtő készenáll a betegek fogadására

Kaálisok az avatáson

Dr. Bodnár BélaDr. Tándor Zoltán

88

gond, hogy az asszisztált reprodukciós eljárást végzők ne tudták volna, mit és hogyan kell tenni, hanem az ahhoz szükséges terek, eszközök hiányoztak.

1999-ben már az akkori vezető, dr. Körösi Tamás kezdeményezésére is folytak tárgyalások az IVF funkcionális privatizációjáról, de az egyetem vezetősége ekkor még korainak tartotta ezt a megoldást, és nem támogatta. Végül 2002-ben döntöttek úgy, hogy közbeszerzési pályázatot írnak ki az in vitro fertilizációs eljárások végzésére. A pályázatra jelentkezők közül a Kaáli Intézet volt az, amely már ismert múlttal és eredményekkel, garanciákkal indult a versenyben. Akadtak olyan pályázók, akik kizárólag erre a közbe-szerzésre szerveződtek, és voltak olyanok is, akiknek a pályázata a döntnö-kök szerint számos ponton mutatkozott bizonytalannak, sőt elégtelennek.

Debrecenben tehát a Kaáli Intézet a korábbiaktól eltérő módon, közbe-szerzési eljárás során nyerte el a lehetőséget, hogy újabb intézetét kialakítsa az egyetem berkein belül. A vesztes pályázók nem nyugodtak bele az egye-tem döntésébe. A Közbeszerzési Döntőbizottság előtt „még egy kört futot-tak”, de végül 2002 őszére jogerősen eldőlt, hogy Debrecenben is megkezdi működését a Kaáli Intézet. Az első lépés itt is egy alapos átépítési munka és a szükséges világszínvonalú berendezések beszerzése volt.

A megnyitó ünnepséget 2003. április 7-én tartották a Női Klinika tan-termében. Prof. dr. Fésűs László akadémikus üdvözlő beszédében kihang-súlyozta, hogy a magas szintű meddőségkezelés nemcsak egyetemi feladat, de a régió és az ország demográfi ai mutatóit is előnyösen befolyásolja. Prof. dr. Borsos Antal, a Női Klinika igazgatója a két intézmény szerves együtt-működésében látta a meddőségkezelés jövőjét. Kaáli professzor pedig édes-apja debreceni múltját idézte fel.

Dr. Bodnár Béla – az egyetem IVF-centrumának vezetője – lett az új debreceni Kaáli Intézet orvos igazgatója. 2010 decemberében arra kértem, elevenítse fel az elmúlt hét-nyolc év történéseit. A kezdetekről és a folyta-tásról is beszélt:

A döntés, hogy fel kell adni azt a szülész-nőgyógyász hivatást, amit jómagam 22 évig, kollégám 13 évig folytatott, egyrészt nagyon nehéz volt, hiszen egy nemzetközileg is elismert klinikán dolgozni mind szakmailag, mind embe-rileg büszkeséggel töltötte el az embert, de bizonyos szempontból könnyű is volt a döntés, hiszen abban mind a ketten biztosak voltunk, hogy a meddő-ség kezelésével szeretnénk foglalkozni teljes energiánkkal. A klinikai kapcsolat

89

természetesen nem szakadt meg, hiszen a betegellátásban együttműködünk, hallgatókat, PhD aspiránsokat, magyar és külföldi érdeklődő kollégákat fo-gadunk, diplomamunkák véleményezésében veszünk részt, és végül, de nem utolsósorban a baráti kapcsolatok sem szűntek meg.

Az építkezés során a határok kijelölésén túl gyakorlatilag szabad kezet kap-tunk abban, hogy milyenné formájuk az intézetet. Tándor Zoltán doktor úrral öt hónapon át végzett munkánk eredményeként 2003. április 7-én hivatalosan is megnyitotta kapuit az intézet. Az anekdota kategóriájába tartozik az, hogy amikor 2010-ben Debrecenben járt az embriókutatásának köszönhetően mél-tán világhírűnek tartott, Ausztráliában élő Vajta Gábor professzor, távozóban elkérte az intézet alaprajzát – későbbi felhasználás céljából – mondván: ilyen céltudatosan tervezett és szervezett intézetben még nem járt.

Nyitáskor részben kész beteganyagot hoztunk magunkkal, így már az el-ső csonka esztendőben 500 kezelési ciklust tudtunk elvégezni. Attól, hogy a körülményeink „jobbak” lettek és gyakorlatilag folyamatosan javulnak ered-ményeink, a kezelt párok száma is egyre emelkedő tendenciát mutatott. Iz-galmas volt szembesülni azzal a ténnyel, hogy olyan páciensek, akik előzőleg IVF-programban vettek részt a klinikán, majd a Kaáli Intézetben folytatták kezelésüket – gyakorlatilag ugyanazon a folyosón – teljesen más, „nyugatias” körülményeket találva, rácsodálkoztak: „Jé, ezt ilyen körülmények között, ilyen módon is lehet?”

A Tiszántúlon négy megyének nincs más lombikbébicentruma, csak a deb-receni intézmény. 2010-re gyakorlatilag megdupláztuk az induló ciklusszámot, ezzel az ország második-harmadik legnagyobb forgalmú lombikbébicentru-mává váltunk.

Ebben nagy szerepe van annak a gyümölcsöző kapcsolatnak, amelyet Prof. dr. Tóth Zoltánnal a klinika új igazgatójával alakítottunk ki. Tóth professzor egyébként a Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnökeként is mindig szívén viselte a meddőségkezelés területét. Vele egyetértésben jelenleg az intézetünk további bővítésén fáradozunk.

90

SZÜKSÉGSZERŰ ADATSZOLGÁLTATÁS

Manapság az egészségügy területén is egyre nagyobb jelentősége van a minőség-ellenőrzésnek, a hatékonyság mérésének. Különösen igaz ez, ha a beavatkozásokat közpénzből fi nanszírozzák. Az IVF-kezelések sikeres-sége látszólag egyszerűbben kimutatható, mint több egyéb orvosi területé. A lombikbébi-kezelések eredménye ugyanis objektív és egyértelmű: vagy születik gyermek vagy nem.

A meddőségi kezelések eredményességének mérése több célt szolgál: in-formációt ad a betegeknek, az egészségügyi szolgáltatóknak (a szakmának) és végül a fi nanszírozónak is. Nyilván mindegyiküket más-más szempon-tok és adatok érdeklik, de egy biztos: csak hiteles és ellenőrizhető adatok alapján lehet hatékonysági mutatókat kidolgozni.

Az ember azt hinné, hogy nincs egyszerűbb dolog annál, mint a meg-született gyermekek számát elosztani a kezelések számával és kijön a vég-eredmény, az eredményességi mutató. Ahol több gyerek születik, ott jobb az orvosi tevékenység, és kész. A valóság azonban jóval összetettebb, és számos probléma merülhet fel, amelyek közül csak néhányat sorolok fel.

– Rendkívül fontos, hogyha bármilyen összehasonlítást végzünk, az csak hasonló beteganyagon történhet. Például nem lehet összehasonlítani fi atal-kori méhkürtelzáródás miatt végzett kezelések eredményeit a 40 év feletti, változó korhoz közeledő asszonyokéval. Eltérő beteganyagon eltérőek a vár-ható és elért eredmények. De ha az egyes intézetek eredményessége – ha-sonló beteganyagon mérve – nagyon eltérő, annak valószínűleg szakmai okai (is) vannak.

– Mit tekintsünk tehát eredménynek: a létrejött terhességeket, avagy a szüléseket? A meddő párok kizárólag azért vetik alá magukat a nem telje-sen veszélytelen és költséges kezeléseknek, hogy gyermekük szülessen. Őket nem boldogítják a biokémiai terhességek vagy olyan terhességek, amelyek vetéléssel végződnek. Ha kizárólag a páciensek szempontjait tartjuk fon-tosnak, akkor egyedül a szülés/megkezdett IVF-kezelés aránya számít. A terhességek száma/megkezdett IVF-ciklus aránypár ugyanis visszaélések-re adhat lehetőséget. Átlagosan 100 terhességből 85 szülés várható. Mi van akkor, ha 100 terhességből csak 50 szülés következik be? Nem lehet kizáró-lag a terhesgondozásra fogni, ha az első három hónapban a vetélések száma elfogadhatatlanul magas. Ugyanakkor nem róható fel az IVF-centrumok

91

hibájául, ha a terhesség második avagy utolsó harmadában következik be valamilyen katasztrófa.

– Milyen adatszolgáltatások szerint tekintsük hitelesnek az adatokat? Amiket az egyes centrumok lejelentenek „bemondás alapján”, vagy csak az OEP adatbázisán alapuló, ellenőrizhető adatokat? Számos próbálkozás ered-ménye azt igazolja, hogy kizárólag az OEP adatbázisából származó szülés-szám hiteles. Magyarországon volt olyan egyetemi intézet, ahol a gyenge eredményüket azzal magyarázták, hogy az általuk teherbeejtett páciensek jelentős része külföldön szült, ezért nem látható a terhesség eredménye. Ez nyilvánvalóan nem életszerű.

– Nem elhanyagolható szempont az adatszolgáltatás során a betegek sze-mélyiségi jogainak védelme sem. Emiatt is olyan módszert célszerű kidol-gozni, amely szerint az OEP számára már egyébként is rendelkezésre álló hiteles adatok alapján történne az eredményesség mérése, így a betegek sze-mélyiségi jogai nem sérülnének.

Fontos momentum még, hogy a dolog természetéből adódóan – fi gye-lemmel a 9 hónapig tartó várandósságra – a hiteles eredményességi adatokat csak a tárgyévet követő év után lehet közzétenni, vagyis például az 1996-ban

A terhességi teszt eredményére vár Dr. Krizsa Ferenc

92

történt beavatkozásokból többnyire 1997-ben születnek meg a gyermekek. Ezért csak 1998-ban lehet az összesített 1996-os adatokat megállapítani.

Összefoglalva tehát, ha az intézetek hasonló beteganyagán végzett szü-lés/IVF-kezelés mutatókat vetjük össze, az fontos információval szolgálhat az ott folyó szakmai munkáról. Ha azonban nem a megfelelő módon jár el az adatszolgáltatás elemzője, akkor nemhogy reális képet nem kap az egyes centrumokban végzett kezelések eredményességéről, de kifejezetten tévútra viheti a statisztika.

Kaáli professzor már a kilencvenes évek közepén hangot adott annak az aggodalmának, hogy az országban végzett lombikbébi-kezelések szá-máról, annak eredményeiről senki nem rendelkezik pontos információval. Koncepciója egyértelmű volt: csak ellenőrizhető adatok alapján készülhet a statisztika, és a hatékonysági mutató alapja csakis a beavatkozásokra eső szülésszám lehet. Javaslatával 1997 áprilisában és júniusában is a Népjóléti Minisztériumhoz fordult, azonban azt nem fogadták lelkesedéssel. Nyilván-való, hogy a „titkolózás” azoknak a centrumoknak volt az érdeke, amelyek kevésbé sikeres tevékenységüket nem kívánták nagydobra verni.

A Népjóléti Minisztérium 1997. december 17-én válaszolt Kaáli professzornak:

Az IVF-kezelésekkel kapcsolatos adatszolgáltatási javaslatait a Magyar Asz-szisztált Reprodukciós Társaság 1997. november 14-i ülésén, illetve a Szülé-szeti és Nőgyógyászati Kollégium 1997. november 18-án megtárgyalta. Mind-két testület javaslatait ellenszavazat nélkül elutasította.

Az elutasításról döntő mindkét szakmai grémium elnöke a SOTE I. számú Női Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanára volt, akinek Kaáli Géza 1997. december 22-én kelt levelében a következőket írta:

93

Dr. Papp ZoltánEgyetemi tanár,Szülészeti Nőgyógyászati Szakmai Kollégium elnöke

Tisztelt Professzor Úr!A fi nanszírozott IVF-ciklusokból származó szülések száma az egyetlen érdemi mutató a meddő házaspárok számára. A Népjóléti Minisztérium és az Országos Egészségbiztosító Pénztár a mai napig nem rendelkezik tajszám alapján verifi kálható szülési rátával, amely elengedhetetlen feltétele minden egyes IVF-központ minőségi kontrolljának. Érthetetlen számunkra, hogy a Népjóléti Minisztériumhoz benyújtott és a Minisz-ter Úr által támogatott adatszolgáltatási javaslatunkkal kapcsolatban a Szakmai Kollégium miképpen tudott állást foglalni anélkül, hogy megtárgyalta volna. Az Ön külön csoportjának az elfogult véleményét pedig senki nem kérte.

A Népjóléti Minisztériumnak és az Egészségbiztosítónak nemcsak joga, de a biztosított betegekkel és adófi zető állampolgárokkal szemben kötelessége is, hogy az asszisztált reprodukciós eljárások hatékonyságát hivatalból ellenőrizze. Ez semmiféle más módszerrel nem helyettesíthető.

Az ellátó orvosokra nézve dehonesztálónak tartjuk és a leghatározot-tabban visszautasítjuk Önnek azt a rosszindulatú feltételezését, hogy a szülés/ fi nanszírozott IVF ciklus tajszám szerinti meghatározása

„magában rejtené a betegek orvosi szempontokat nélkülöző szelekció-ját”. Az OEP által támogatott IVF-kezelések objektív ellenőrzése nem jelenti a betegellátás „üzleti vállalkozássá való süllyesztésének veszélyét” hanem megteremti annak a lehetőségét, hogy a magyar egészségügyre ne a csődbe jutott állami intézmények áttekinthetetlen pénzügyi hely-zete legyen a jellemző.

A Kaáli Intézet eredményei (1200 gyermek) önmagukért beszélnek. Az Ön szembenállásnak is tekinthető viselkedése intézetünkkel kapcso-latban fennállásunk óta köztudott. Sajnálatosnak tartjuk ezt a tényt, mert intézkedései és próbálkozásai végeredményben a magyar meddő házaspárok érdekeit sértik, melyeket mindannyiunknak szolgálnunk kellene.

Üdvözlettel:Dr. Steven G. Kaáli

94

GYANÚS EREDMÉNYEK

Valóságos nyilatkozatháború kezdődött a IVF-centrumok statisztikáiról: az 1996-os adatokat, amelyeket az OEP hivatalosan tett közzé, a Magyar Asz-szisztált Reprodukciós Társaság főtitkára nem fogadta el, míg Kaáli Géza valósnak tartotta.

A Népjóléti Minisztérium végül 1998-ban megalkotott egy igen bonyolult nevű végrehajtási rendeletet: az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárások végzésére vonatkozó, valamint az ivarsejtekkel és embriókkal való rendelkezésre és azok fagyasztva tárolására vonatkozó részletes szabályokról szóló 30/1998. (VI. 24.) NM rendeletet. Ez a jogszabály létrehozta az úgyne-vezett Reprodukciós Eljárások Adatbázist, és meghatározta, hogy az egyes centrumoknak milyen időközönként, milyen adatokat kell jelenteniük, és az Adatbázist milyen szervezetek működtetik és vezetik.

Akár nyugvópontra is juthatott volna az adatszolgáltatás ügye, de nem ez történt. Furcsa módon éppen az adatbázist működtető és karbantartó Humán Reprodukciós Bizottság (HRB) – róluk még később szó esik – volt az a szervezet, amely éveken keresztül nem tartotta be a miniszteri rendelet előírásait. Például nem azokat az adatokat kérte a centrumoktól, amelyeket a rendelet előírt, hanem annál többet. A HRB adatkezeléssel megbízott tag-ja ugyanis egy nemzetközi szervezet részére történő adatszolgáltatási kér-dőívhez igazította az általa bekért adatokat. Bár ily módon az adatvédelmi szabályokat is megsértették, hiszen a betegek csak a rendelet szerinti adatok kezeléséhez adták a hozzájárulásukat, a HRB-t ez különösebben nem zavar-ta. Miután a probléma az adatszolgáltatás terén állandósult, a Kaáli Intézet rövidre kívánta zárni a dolgot. Szigorúan a rendeletben előírt adatokat küld-te el az Adatbázis jogszabály szerinti kezelőjéhez, közöttük a rendelet 6§(2) bekezdés ab) pontja alapján a betegek tajszámát. Hidegzuhanyként érkezett a válasz: valamennyi adatlapot visszaküldték azzal, hogy a betegek tajszá-ma nem szerepelhet az adatok között. Vagyis a HRB nem ismerte – vagy ha igen, nem kívánta betartani – a rá vonatkozó rendeletet!

További érdekesség, hogy az egyes centrumok eredményeit még ekkor sem tették hozzáférhetővé. Az adatokat olyannyira titkosan kezelték, hogy nemcsak a betegek vagy a centrumok, de a HRB tagjai sem kaphattak in-formációt azokról. Később ezen a szigoron némileg enyhítettek, így a HRB tagjai már hozzáférhettek az adatokhoz, de fi gyelmeztették őket titoktartási

95

kötelezettségükre, vagyis a nyilvánosság számára az adatok továbbra sem voltak hozzáférhetők.

A Kaáli Intézet ugyanakkor – érzékelve, hogy a hatóságok intézkedésére várva beláthatatlan ideig nem lesz nyilvános a centrumok eredményességi rátája – évente önként közzétette a betegeket érintő legfontosabb eredmé-nyességi mutatóit a sajtóban, majd később honlapján is. Így az országban végzett lombikbébi-kezelések döntő részének eredményeiről végül is meg-történt a tájékoztatás.

Az eredményességi mutatók egységes és ellenőrzött megállapításának rendkívüli fontosságát több eset is alátámasztja. Az egyes centrumok ugyan-is hajlamosak olyan adatokat, rátákat közzétenni, amellyel a saját kimagasló eredményüket próbálják bizonyítani.

2006-ban látott napvilágot például az Orvosi Hetilapban a SOTE I. szá-mú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikája által közzétett dolgozat, amely tartalmazta az 1994 és 2003 között végzett lombikbébi-kezeléseik eredmé-nyeit. Eszerint 1996-tól minden évben ők érték el a legjobb eredményeket, megelőzve nemcsak a magyarországi, de az európai átlageredményeket is. Az erre az időszakra közzétett OEP-statisztikák nemhogy nem erősítik meg a dolgozatban leírt eredményeket, de volt a fenti periódusban olyan hiva-talosan közzétett statisztika, mely szerint épp a leggyengébb eredményeket produkálták. Azt, hogy az eff éle eredményességi „mérés” mennyire nem életszerű, jól érzékelteti az EMKI honlapján jelenleg is megtalálható 2008-as IVF-statisztika, mely szerint a Kaáli Intézetek átlaga 33 szülés 100 keze-lésből, míg a SOTE I. számú Női Klinikájának átlaga mindössze 20 százalék és ezzel sereghajtó az országban.

Amikor az említett klinika meddőségi centrumának vezetője előadást tartott a Magyar Tudományos Akadémián, Kaáli professzor – a tőle meg-szokott egyenes módon – nyilvános hozzászólás keretében a hivatalosan közzétett számokkal bizonyította, hogy a fenti dolgozatban szereplő IVF statisztikai adatok nagymértékben eltérnek az OEP által többször is közzé-tett hivatalos szülési adatoktól. Az intézetvezető azzal védekezett, hogy a közpénzeket felhasználó OEP számítógépes adatbázisa tartalmaz valótlan adatokat. „Nagy merészségre vall olyan kijelentést tenni, hogy az OEP által kifi zetett és számon tartott szülések – amelyeket a Központi Statisztikai Hi-vatalnak is jelentenek – valótlanok. Minden más intézetnél egyezik a szülés-

96

szám az OEP adatbázisában lévő szülések számával, kivéve náluk.” – jegyez-te meg Kaáli professzor.

Az esettel kapcsolatban a Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság elnö-ke véleményét a Magyar Hírlap 2006. november 6-i számában tette közzé:

Az Országgyűlés 62/2005 (VI.28) OGY határozatában felkérte a kormányt, hogy „fél éven belül alkossa meg a meddőségi kezelést nyújtó intézmények eredményességi mutatóinak nyilvánosságát biztosító elveket és szabályokat.” A szakma a legmesszebbmenőkig támogatja, hogy a betegek hiteles tájékoz-tatást kapjanak az egyes intézetek lombikbébi-kezeléseinek eredményességé-ről. A hazai statisztikai adatokat a Humán Reprodukciós Bizottság gyűjti be, kezelésével egyik tagját, Urbancsek Jánost bízták meg. Ezekhez az adatokhoz sem a betegek, sem a szakma, sőt még a bizottság többi tagja sem férhet hozzá.

Urbancsek doktor a titoktartási szerződését megszegve visszaélt az ellá-tó intézetek bizalmas adatainak kezelésével és emiatt a bizottság kénytelen volt megváltoztatni ügyrendjét, hogy a jövőben hasonló jogsértő esetek ne fordulhassanak elő. Urbancsek doktor az adatok feltárásával kapcsolatos álláspontját 2006. november 10-én hozta nyilvánosságra: meggondolatlan lépésnek tartja az adatok közzétételét. Éppen ezért keltett meglepetést az, hogy saját intézetének kimagaslóan jó eredményeit összevetette az ország többi centrumának átlagával.

A szakmának azonban feltűnt, hogy az általa közzétett adatok nagymér-tékben eltérnek az OEP hiteles és ellenőrizhető lombikbébi-statisztikájától. Amikor ezt Konc János, a Magyar Asszisztált Reprodukciós Társaság elnöke és Steven G. Kaali professzor kifogásolta, Urbancsek dr. nyilvánosság előtt kijelentette, hogy „az OEP-adatok nem hitelesek”. Ezek után még nagyobb megütközést keltett, amikor kiderült, hogy a magyar lombikbébi statisztikát egy angol nyelvű külföldi folyóiratban saját neve és munkahelye (Semmelweis Egyetem) feltüntetése mellett nyilvánosságra hozta, a cikkben név szerint is megjelölt centrumok írásbeli tiltakozása ellenére.

Az országgyűlési határozat célja minden bizonnyal nem az volt, hogy a betegek és a szakma teljes kizárásával egyetlen egy orvost privilegizált hely-zetbe hozzon.

Ezekután minisztériumi vizsgálat indult az ügyben, melynek végeredmé-nyeként az államtitkár kezdeményezte – 2007 februárjában –, hogy dr. Ur-bancsek Jánost mentsék fel adatkezelési jogköréből. Munkatársai azonban

97

törvénysértő módon telefonon még a közelmúltban is felhívták a Kaáli Intézetek vezetőit, hogy a hiányzó adatokat küldjék meg a SOTE I. számú Női Klinikájára. A kérést azzal indokolták, hogy Urbancsek doktornak, el kell készítenie a nemzetközi jelentést.

Megbízható IVF statisztika a betegek számára továbbra sem létezett.A minisztérium végül úgy döntött, hogy TAJ-szám alapján a biztosított

betegek IVF-kezelésének eredményeit az Egészségügyi Minőségfejleszté-si és Kórháztechnikai Intézet (EMKI) fogja rendszerezni és közzétenni. A probléma ott kezdődött, hogy az EMKI-nél nem voltak szakemberek, így a HRB-hez fordultak segítségért. A bizottság ismét sajátos módon járt el.

A testület akkori alelnöke – aki életében egyetlenegy lombikbébi-kezelést sem végzett – kidolgozott egy általa elképzelt kérdéscsoportot a lombikbé-bi-kezelésekkel kapcsolatban, amit az ellátó intézeteknek heti rendszeresség-gel kell online jelenteni. „Szakmai egyeztetés” címén meghívták a miniszté-riumba a centrumok vezetőit. A megbeszélésen jelen lévő főosztályvezető a felmerült és jogos szakmai kritikákat arrogáns módon semmibe vette.

„Úgyis úgy lesz, ahogy mi akarjuk” – jelentette ki.Az egészségügyben példátlan módon, heti rendszerességgel megkezdő-

dött az adatgyűjtés. Az adatokat közzé is tették, jelenleg megtalálhatók a EMKI honlapján.

A TAJ-számmal rendelkező biztosított betegek IVF-kezeléseinek eredmé-nyeként lezajlott szülések száma jelenleg mindenki számára hozzáférhető. Bár a kialakított rendszer számos problémát vet fel, és igen távol áll a kívá-natostól, de a betegek és a szakemberek számára is hozzáférhető informáci-óval szolgál, és ez előrelépést jelent.

A TESTVÉR SEGÍTETT VOLNA

Hadd folytassam most azzal, amit – a könyvben eredeti nevén szereplő – Moldvánné Erdős Andrea mesélt. Addig jutottam a történetben, hogy ko-rábban négy lombikbébi-kezelésen esett túl, de a várva várt áldott állapot csak nem következett be.

Otthagytuk azt a kórházat is, mert úgy éreztük, csak a pénzre mennek, az egész folyamat inkább futószalagra hasonlított. Kedves volt mindenki, az

98

egész személyzet, de úgy tűnt, hogy túl sok kezelést végeznek naponta. Kikér-tük a kartonunkat, és egy magánklinikára mentünk. Ez a centrum is nagyon pénzfüggőnek bizonyult: minden beszélgetés 10 ezer forintba került. Úgy vet-tük észre, bonyolult esetnek tartanak engem, és nem igazán akarnak segíte-ni. Nem alakult ki bensőséges kapcsolat az orvossal – minden alkalommal újra megkérdezett minket, hogy kik is vagyunk. Feladtuk. Ebben a magán-klinikában végül egy kezelést sem végeztünk. A Kaáli Intézetet az interneten találtam – úgy észleltem, elég jó a statisztikájuk, ők a legeredményesebbek. Időpontot kértünk és Szmatona Gábor doktor úrhoz kerültünk. A férjemet ismét megvizsgálták, vele előzőleg is mindig minden rendben volt, most is. A leleteim alapján a doktor nem titkolta, hogy nehéz az ügy, de lehetett látni rajta a segítőkészséget. Nálam a petesejttermelés igen nehezen ment. Ez már 2009. decemberében történt. A vizsgálatok után azt mondta a doktor, hogy nem sok esélyt lát, de azért próbálkozzunk. Érdeklődtünk, hogy petesejtdonort használhatok-e. Előzőleg a második számú kórházban azt mondták: csak, ha fi zetek, akkor lehetséges, ezt már nem fi nanszírozza a biztosító. A Kaáli In-tézetben viszont tudomásomra hozták, hogy ez lehetséges, ha van közvetlen rokonom, ő adhat. Beszéltem a nővéremmel, neki már három gyermeke van. Ő velem jött, beinjekciózták, tehát stimulálták nála a petesejttermelést. De miért ment volna minden simán? Kiderült, hogy a nővéremnek sem terme-lődtek megfelelő számú petesejtjei.

A testvér segített volna, de a próbálkozás sikertelennek bizonyult. A Mold-ván-házaspárnak minden erejét össze kellett szednie, hogy ne adja fel.

Firenze szépsége sem enyhítette Andrea bánatát

99

KAÁLI INTÉZET MISKOLCON

A Miskolc környéki betegek hosszú éveken át Budapestre vagy Debrecenbe utaztak, ha lombikbébi-kezelést akartak igénybe venni. Mivel a Borsod-Aba-új-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház részéről már koráb-ban kialakult az elképzelés, hogy tevékenységüket kibővítsék az IVF-prog-rammal, dr. Berkő Péter egyetemi tanár, a nőgyógyászati osztály vezetője a Kaáli Intézettel való együttműködésben látta a lehetséges megoldást.

2004 tavaszán már létre is jött az első hivatalos találkozás dr. Csiba Gá-bor főigazgató tárgyalójában. A miskolci egység létrehozását a főigazgató rendkívül kedvezőnek ítélte, és az új egység részére egy, a kórház területén lévő épületszárnyban biztosított helyet. Itt a szegedihez és a debrecenihez hasonló módon történt az intézet berendezése: a kórház területén belül most egy új épületrészben, a kórházzal szoros együttműködésben jött létre az új centrum.

Az immár rutinos építkezők mindössze három hónap alatt hozták tető alá a miskolci Kaáli Intézetet, amelyet 2004. december 15-én már meg is nyitottak. A kórház képviselőinek és a betegeknek is nagyon tetszett a Kaáli Intézettől megszokott színvonalas egység, amelyre a betegcentrikus környe-zet mellett a legmodernebb műszerekkel való felszereltség volt a jellemző. Az intézet orvos igazgatója az addig az osztályon dolgozó dr. Molnár Imre lett, szakorvosként pedig dr. Sajgó Attila segítette munkáját. Itt mindössze két asszisztensnőt alkalmaztak.

Az elképzelések szerint induláskor hagyományos meddőségi kezeléseket végeztek volna, és fokozatosan kívánták bevezetni a bonyolultabb IVF-be-avatkozásokat. A kórház vezetői, különösen dr. Csiba Gábor főigazgató úr minden tőle telhetőt megtett, hogy a szolgáltatást helyben is kiterjeszthessék a lombikbébi-kezelések végzésére, azonban az időközben bevezetett teljesít-mény-volumen korlát (TVK) ezt eddig megakadályozta.

Úgy tűnik, az illetékesek egyelőre nem akarnak, vagy talán nem tudnak több pénzt fordítani arra, hogy a régió demográfi ai mutatóit miskolci lom-bikbébik megszületésével enyhítsék. Remélhetőleg az illetékesek rádöbben-nek a helyzet tarthatatlanságára, és ez az állapot hamarosan megváltozik.

Dr. Molnár Imre így emlékezik az indulásra és a folytatásra:

100

Dr. Molnár Imre

az építkezésen

Kaáli professzor és

Dr. Csiba Gábor

avatják fel a mis-

kolci centrumot

A miskolci orvosok

Dr. Leskó Róbert,

Dr. Molnár Imre,

Dr. Berkő Péter

a nővérekkel

101

Nagy izgalommal várta kis csapatunk a megnyitást. Két dologban különböz-tünk a Kaáli Intézetek eddig létrejött egységeitől. Egyrészt magát a lombikbé-bi-beavatkozást vagy Debrecenben, vagy Pesten végezték, másrészt kórházi munkánk mellett láttuk el a meddő betegeket az új centrumban. Ez azonban nem jelenti, hogy nem is veszünk részt lombikprogramokban. A kivizsgálá-soktól a mesterséges ondóbevitelig mindent el tudunk végezni. Az IVF-ke-zelésekre küldött betegeinkkel sem szakad meg a kapcsolat, mert a kezelési ciklusokban szükséges labor- és ultrahangvizsgálatokat helyben is el tudjuk végezni, így a betegeknek nem szükséges minden alkalommal több száz kilo-métert utazniuk. A petenyerés és az embrió beültetése természetesen az adott lombikbébicentrumban történik meg.

A miskolci intézetben már személyi változások is történtek – igaz, hogy csak „cégen” belül. Egyik kollégánk, dr. Sajgó Attila 2008-tól már a budapes-ti intézetben dolgozik, a helyére lépő dr. Leskó Róbert pedig 2010 októberétől már nemcsak Miskolcon, hanem Debrecenben is dolgozik, ahol tényleges lombikkezeléseket is végez. Ezzel a miskolci intézet tevékenységi köre is bővült, hiszen a ciklusok monitorizálása mellett a gyógyszeres kezeléseket is el tud-ják indítani. Vannak tehát olyan betegek, akik a vizsgálatok elkezdésétől az IVF-kezelés végéig velünk maradnak. Személy szerint nagyon örülök annak is, hogy nyugdíjba vonulása után volt főnököm és tanítómesterem, dr. Berkő Péter tanár úr is bekapcsolódott az intézeti munkába. Eddig több mint ezer párt kezeltünk és több száz gyermekkel büszkélkedhetünk. Betegeink főleg Borsodból jönnek, de Hevesből, Szabolcsból és néha Nógrádból is, továbbá akad néhány külföldi, főként szlovákiai és romániai magyar pár.

Eddigi tapasztalataink azt igazolják, hogy a miskolci centrum létrejötté-vel nem csak a betegellátás minősége javult. Az, hogy a betegek otthonukhoz közel vehetik igénybe a szolgáltatásokat, véleményem szerint pszichológiailag is hozzájárul a teherbeeséshez.

102

FÁJDALMAS SIKERTELENSÉG

Egyáltalán nem hanyagolhatjuk el azokat a lelki traumákat, amelyekkel a sikertelen kezeléseken átesett hölgyek szembesülnek. Főleg akkor, amikor kisgyerekes anyukákkal kerülnek össze. Akiknek esetleg épp az IVF hozta meg az utódot. Egy internetes fórumon találkoztam ezzel a panasszal:

Kedves Lányok,szeretném egy újabb élményemet megosztani veletek (persze sajna ez sem po-zitív, valahogy mostanában hiába igyekszem pozitív lenni, mégiscsak negatív hatások érnek). Ahogy bent dolgozgattam és időnként még egy kis mosoly is került az arcomra, kaptam egy kör e-mailt (persze képekkel illusztrálva), egy ismerőstől, aki tudtomra adta, hogy szerencsésen megszületett második fi a is lombikból, és milyen jól vannak, és mindenkit szeretettel várnak babanézőbe. No ekkor kész voltam. Összesen kétszer voltak lombikozni, abból két gyerek lett, és az első lombik után, amikor találkoztam velük, akkor elmesélte, hogy milyen szörnyű volt, és hogy mennyire rosszul volt a gyógyszerektől, hogy nem is tudott dolgozni meg hasonlók… Persze megértően bólogattam, mert hát nem teregetjük ki a szennyest fűnek-fának, de ez bevallom kikészített, és most valahogy nem érzem, hogy pozitív is tudok lenni, mert miért kell ennyi szörnyűségnek történnie, és miért kell nekem mindenkinek a problémájához asszisztálnom, mikor van nekem is, és mikor az enyém kerül előtérbe, akkor szépen mindenki odébbáll, mert ez nem az ő problémája. Mikor megláttam az üzenetet, olyan érzés volt, mintha a szívemet valaki megfogná és betenné egy satuba szorongatni. Teljesen kiütött, és azóta sem tértem magamhoz. A levél elolvasásakor elfogyott minden erőm, és most érzem: az élet nem, hogy nem szép, hanem kegyetlen és mérhetetlenül igazságtalan. Bocsi, ha nagyon kifakadtam és hogy nem vagyok valami optimista, de ezt a „csapást” már nem tudom feldolgozni. Tudni kell azt is, hogy bent a munkahelyemen, mióta megtudták, hogy lombikozunk, azóta úgy bánnak velem, mintha legalábbis halálos beteg lennék. És teszik a megjegyzéseket, persze nem az ember sze-mébe, hanem a háta mögött… Bevallom nem akartam bent nyilvánossá ten-ni, de nem volt más választás, mivel az egyik vezetőnek, akinek bizalmasan elmondtam mint régi ismerősnek, ő meg szétkürtölte a vezetőségben, így már mindegy volt, akkor meg már legyen meg a hivatalos védettségem is. No ezzel mondjuk ki is derült, hogy ki milyen ember, és be kell valljam: kevés ember

103

normális azóta velem, pedig a munkám teljes mértékben el van végezve, he-lyettesíteni nem kellett, míg itthon voltam, mert mindent megcsináltam itt-honról, akkor nem értem, hogy az emberek miért ilyen rosszindulatúak, és miért az a legnagyobb problémájuk, hogy nekünk csak lombikból lehet gye-rekünk. Szerintem ez tökre magánügy és senkinek semmi köze hozzá, és nem érzem magam leprásnak, amiért ilyen útra kényszerültünk. Szóval kicsit ösz-szeomlani látszik minden körülöttem és a tegnapi nappal fogyott el minden pozitívizmusom és erőm. Lesz ez még jobb ugye?

Ezt a vallomást olvasva talán kezdünk képet alkotni arról a fantasztikus erő-próbáról, ami a lombikbébi-kezelést vállaló párra vár, persze leginkább an-nak hölgytagjára. Talán főleg a lelki teher az, ami a személyiséget kikezdheti. A sikertelen IVF – esetleg többször egymás után – olyan meggyőződéseket alakíthat ki, hogy lám: egy létfontosságú ügy, amit mások megoldanak, de neki(k) semmiképp sem megy. A kudarc rátelepedik a házasságra, és komoly ellenálló képesség kell hozzá, hogy ne rontsa meg végletesen azt. A környezet értetlensége közben – mint láttuk – fájdalmas szúrásokkal tovább rongálja az önbecsülést. Vajon nem érdemelnének meg maximális támogatást az amúgy is demográfi ai válsággal küszködő államtól a meddőségben szenve-dők? Ezt a kérdést lesz még alkalmunk feltenni – újabb kontextusban – e könyv későbbi fejezeteinek okfejtése nyomán is.

104

SORSDÖNTŐ FORDULAT

A meddőségkezelés állami támogatásáért folytatott harcban egyre-másra mentek a levelek az illetékesek címére. Noha az éppen hivatalban lévő mi-niszter is tudomást szerezhetett a legjelentősebb intézet vezetőjének érveiről, az igazi áttörés a lombikbébi-kezelések fi nanszírozásában végeredményben a Kaáli professzor és dr. Bordás István kormánybiztos közötti, 1996 nyarán végbement levelezésnek, majd a személyes tárgyalásnak köszönhető.

Dr. Szabó György miniszter úrnak NÉPJÓLÉTI MINISZTÉRIUM

Tisztelt Miniszter Úr!A jelenlegi kedvezőtlen demográfi ai helyzetben nehéz megértenünk, hogy a gyermektelen házaspárok „lombikbébi”-fi nanszírozására a költség-vetésben jóváhagyott összeget az Országos Egészségbiztosítási Pénztár miért nem a rászoruló betegek igénye szerint utalja ki.Intézetünkben négy év alatt több mint ezer gyermek született, és a med-dő házaspárok zöme nálunk jelentkezik ellátásra. A betegek érdeke azt kívánja, hogy az OEP által mesterségesen felállított fi nanszírozási ke-retek helyett szabad orvosválasztáson alapuló, és a páciensek igényeit tükröző fi nanszírozás valósuljon meg.Intézetünk 1996-ban a mai napig több mint 900 biztosított házaspár kezelését végezte el és az év végéig további 150 páciens folyamatban lévő kezelését fejezi be. Az ország lakosságának igénye egyértelműen azt bizonyítja, hogy az OEP jelenlegi fi nanszírozási rendszere a valós igényeket nem veszi fi gyelembe.Betegeink kérését tolmácsoljuk akkor, amikor arra kérjük a Miniszter Urat, hogy más centrumokban fennmaradó ez évi kihasználatlan fi -nanszírozási keretet olyan gyermektelen házaspárok kapják meg, akik már a kezelésüket intézetünkben megkapták.

Tisztelettel: Dr. Steven G. KaáliTájékoztatásul megküldve:

Dr. Bordás István miniszter biztos úr részére

105

A folyamodványra a miniszteri biztos válaszolt:

Dr. Steven G. Kaáli elnök-vezérigazgatóKaáli Intézet Ambuláns Nőgyógyászat

Tisztelt Elnök Úr!A „lombikbébi” (IVF) ellátás területén nyújtott szolgáltatásaik fi nan-szírozásával kapcsolatos problémáira a minisztériumi levelezés során nem kaptak megnyugtató választ. Az ügyben az alábbiakról szeretném tájékoztatni:• Megkezdődött az egészségügyi ellátás fi nanszírozási rendszerének

megújítása keretében az eddig külön kezelt nagy költségű eljárások fi nanszírozási rendszerének, az egyedi korlátozások indokoltságának és szükségességének felülvizsgálta, új fi nanszírozási rendszerre való áttérés előkészítése. A vizsgált körbe tartozik az IVF-szolgáltatás is.

• Az új fi nanszírozási rendszer kialakítása során megvizsgálásra kerül a levélben javasolt módszer is. („Miért nem osztja fel az OEP a rendel-kezésre álló összeget egyenlően és hathatósan minden IVF-kezelésre szoruló meddő házaspár között?”)

• Az új fi nanszírozási rendszer kialakításához nagy segítséget adhat intézetük, ha részletes költségkimutatást készítenének az IVF-eljárás („epizód”) költségeiről. Kérem, ha vállalják a közreműködést, jelölje ki azt a szakembert, akivel ezen a területen kapcsolatba léphetünk.

• Az új fi nanszírozási rendszerre való áttérés jó esetben 1997. január 1-jétől megtörténhet.

• A levélben feltett kérdések közül az alábbiakról tudok választ adni:– Van-e az IVF-ellátásra szoruló betegnek is szabad orvosválasztási joguk?”Természetesen van, de a szabad orvosválasztást (illetve a társadalom-biztosítási térítéshez való hozzájutást) korlátozhatja a mindenkor érvényes betegbeutalási rend.

– Milyen terhességi ráta mellett érdemes egy intézetet fi nanszírozni? Ez a kérdés a szakmai követelményrendszer, a minőségbiztosítás té-makörébe tartozik. Ismereteim szerint ilyen vizsgálat eddig még nem történt, de a témakört a minisztérium fontos feladatainak tekinti.Több szakterületen már megtörtént a követelményrendszer kialakí-tása, a többi területen folyamatban van.

106

– Az OEP-nek szóló kérdésekre nem tudok válaszolni, ezért válasz-adásra megkértem az OEP főigazgatóját.

Budapest, 1996. július 24.Tisztelettel: Bordás István miniszter biztos

Kaáli professzor gyorsan reagált:

Bordás István úr részére Budapest, 1996. 07. 29.Miniszteri biztosNépjóléti Minisztérium

Tisztelt Bordás Úr!Gyors válaszukat a „lombikbébi” (IVF) eljárás fi nanszírozásával kap-csolatban köszönjük. (470/23/1996) Intézetünk készségesen rendelke-zésükre áll az új IVF-fi nanszírozási rendszer kidolgozásához. Köszön-jük a Népjóléti Minisztérium állásfoglalását a tekintetben is, hogy a betegeknek egyértelműen szabad orvosválasztási joguk van. Leveléből azonban hiányoztak betegeink számára a konkrét válaszok. Mielőtt a kérdéseket megismételném, szeretném objektíven tájékoztatni Önöket a jelenlegi „lombikbébihelyzettel” kapcsolatban.

Egy sikeres „lombikbébi-kezelés” eredménye kézzel fogható, karra ül-tethető és bölcsőt igényel. Ebben a szakmában nincs mellébeszélés vagy magyarázkodás, egyetlenegy dolog számít: vagy van gyermek, vagy nincs. Semmi más. A budapesti Kaáli Intézet négyéves fennállása óta egyedül lényegesen több meddő házaspárt segített gyermekhez, mint hat állami kórház 10 év alatt együttesen. Az ország gyermektelen házaspárjai ezzel a ténnyel tisztában vannak, amit a legjobban az igazol, hogy többségük intézetünkbe jelentkezik ellátásra. A szabad orvosválasztás erre minden állampolgárnak biztosítja a lehetőséget.

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár állampolgári jogon három IVF kezelési ciklust fi nanszíroz minden orvosilag indokolt esetben. Ezt a betegek rendkívüli módon méltányolják is, de miután ez a három fi -nanszírozott lehetőség minden meddő házaspár számára életbevágóan fontos, olyan intézetben kérik ellátásukat, ahol a legnagyobb esélyt látják a teherbeesésre. Ennek ésszerűségét senki nem vitatja.

107

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a Szakmai Kollégium ja-vaslatára viszont nem a betegek, hanem az egyes állami centrumok vezetőinek igényei szerint fi nanszírozza az IVF-kezeléseket. A Szakmai Kollégium – az intézetek által leadott hivatalos statisztikák alapján

– meggyőződött arról, hogy az összes hazai IVF-centrum egyformán eredményes és nincs minőségi különbség az ellátásban.

A betegek viszont ezzel nem értenek egyet és nem hajlandók bárhol kezeltetni magukat. Volt olyan év, hogy a SOTE 1. sz. Női Klinikája 250 beteg ellátására nyújtott be igényt, amit meg is kapott, de mindössze 19 beteget látott el, és közülük csupán egy lett terhes. Elgondolkodtató, hogy hány gyermek születhetett volna meg, ha a fennmaradó fi nanszí-rozási keretet a betegek más intézetben felhasználhatták volna. Ki a felelős az adófi zetők pénzének hűtlen kezeléséért?

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a Kaáli Intézetben évente 60 millió forinttal (600 kezelés), az állami centrumokban évente 140 millió forinttal (1400 kezelés) fi nanszírozza a „lombikbébi-eljárásokat”. Természetesen a felmért igényeknek megfelelően. Az egyetlen kérdés, hogy kinek az igényeiről van szó? Hogy nem a szabad orvosválasztással rendelkező betegekéről, az biztos.

1996. július 1-jétől az OEP többszöri írásbeli kérésünk ellenére sem hajlandó a 600 fős kereten túl fi nanszírozni az intézetünkben jelentke-ző betegeket. Sajtónyilatkozatában úgy tájékoztatta betegeinket, hogy jelentkezzenek olyan állami centrumokban, ahol kihasználatlan ellá-tási keret van és ha nem hajlandók, akkor várjanak, vagy fi zessenek. Ez minden jó érzésű szabad orvosválasztással rendelkező betegünket megbotránkoztatta és az indulatok a mi intézetünkben csapódnak le. Orvosainkra hárul az a hálátlan feladat, hogy a jogaiktól megfosztott betegek sorsáról döntsenek. Ez egy lehetetlen állapot, és kérjük a Nép-jóléti Minisztérium illetékeseit, a lehető legsürgősebben hivatalosan foglaljanak állást a következő kérdésekkel kapcsolatban:• Mi legyen a jelenleg hormonális kezelés alatt álló 300 biztosított be-

teg sorsa?• Van-e lehetőség arra, hogy a beutalt soron következő további 300

beteg ellátása még az év hátralevő részében OEP-támogatással meg-valósuljon?

108

• A már beutalt és a várólistán lévő betegek közül hány kezelést kezd-hetünk el OEP-támogatással 1997-ben?

Próbálják már az illetékesek megérteni, hogy nem a Kaáli Intézet, hanem a biztosított betegek kérik a fi nanszírozást az Országos Egész-ségbiztosítási Pénztártól. Intézetünknek teljesen mindegy, hogy ki fi zeti ki a szolgáltatás költségeit. Biztosított betegeinknek viszont egyáltalán nem, és pontosan ezért fordulok Önökhöz, hogy az OEP költségvetésében IVF-célra elkülönített fi nanszírozási összeget úgy osszák fel, hogy min-den leendő szülő egyformán és az általa választott intézetben kerülhes-sen ellátásra. És ez nem pénz, csupán szociális érzékenység kérdése.

Tisztelettel: Dr. Steven G. Kaáli

A levélváltás utáni személyes találkozásuk alkalmával Kaáli professzor kifej-tette a miniszteri biztosnak, hogy a meglévő keretszámok önkényes elosztása kevesebb gyermek megszületéséhez vezet. Példaként említette, hogy a SOTE I. sz. Női Klinikáján – a Kaáli Intézettel ellentétben – a rendelkezésre álló keretnek csak a felét használják fel, a többi kárba vész, mert azt a betegek más intézetben nem használhatják fel. Bordás István megígérte, hogy rendbe teszi az ügyet. Nem sokkal a beszélgetés után a lombikbébi-kezeléssel fog-lalkozó intézetek vezetőit behívták a minisztériumba és Bordás István arról tájékoztatta őket, hogy 1997 márciusától az intézetek már annyi támogatott IVF-kezelést végezhetnek, amennyit orvosi-technikai kapacitásuk lehetővé tesz. 1998 márciusában pedig megjelent a Népjóléti Minisztérium rendelete, amely szerint egy személy öt alkalommal próbálkozhat államilag fi nanszí-rozott lombikbébi-kezeléssel.

Kaáli professzor szerint a hazai IVF-kezelés fi nanszírozásának terüle-tén a betegek legtöbbet dr. Bordás Istvánnak köszönhetnek. Hozzátenném, hogy a támogatásban bekövetkezett jó irányú változásokat azért mégis csak a legnagyobb intézet vezetője érte el hallatlanul szívós lobbitevékenységével.

109

JÖHESSEN A KISTESTVÉR IS!

Persze tennivaló még akadt az állami támogatás területén. Az öt fi nanszíro-zott próbálkozás csak az első gyerek megszületéséig volt alkalmazható, ha valakinek a második alkalommal megfogant a gyermeke, akkor a kistestvér érdekében nem lehetett a megmaradt három lehetőséget felhasználni.

Az új intézkedések nyomán lényegesen több meddő pár jelentkezett lom-bikbébi-kezelésekre. A betegek a legnagyobb esélyt a gyermekáldásra a Kaáli Intézetben látták, és bizalmukkal főleg ezt az intézményt tüntették ki. Az, hogy itt hálapénzt nem kellett adni, szintén befolyásolta döntésüket. Arról nem is beszélve, hogy addigra már másfél ezer Kaáli-baba jött világra. Több mint az összes állami intézetben együttesen.

Az archívumban ráakadtam S. G. Mária levelére, akinek már született egy lombikbabája, és a Népjóléti Minisztériumhoz fordult azzal a kéréssel, hogy a második gyerek mesterséges megfogantatását is támogassa. A mi-nisztérium főosztályvezetője válaszában közli:

Sajnálattal tájékoztatom, hogy a 49/1997 NM rendelet nem ad további le-hetőséget az IVF támogatására azokban az esetekben, amelyekben már egy egészséges gyerek született. Méltányosság gyakorlása a fentiek miatt nem áll módomban. (1998. jún. 2.)

Miért is gyakoroltak volna méltányosságot? Hiszen olyan sok gyerek születik Magyarországon, hogy fölösleges lenne újabb babáknak életet adni. (Remé-lem, az utóbbi mondatban az olvasó észleli a keserű iróniát.)

A kitartó Kaáli professzor azonban nem hagyta annyiban. Az 1998-ban hivatalba lépett Orbán Viktor miniszterelnök első New York-i konzulátu-si látogatásán a professzornak alkalma volt nyilvánosság előtt feltenni egy kérdést:

A miniszterelnök úr által ismertetett aggasztó demográfi ai helyzetben az Ön kormánya kíván-e változtatni azon az eddigi korlátozó gyakorlaton, hogy államilag támogatott lombikbébi-kezelések segítségével csak egy gyerek szü-lethessen, második már nem?

A miniszterelnök arra kérte Kaáli professzort, hogy írja meg neki pontosan, mit szeretne, amit ő azonnal meg is tett:

110

Tisztelt Miniszterelnök Úr!Örülök annak, hogy az új kormány érdemben kíván foglalkozni hazánk aggasztó demográfi ai helyzetével. Teljesen egyetértek Önnel, hogy a gyermekvállalásnak elsősorban gazdasági és társadalmi okai vannak. Ezenkívül azonban sajnos egészségügyi tényezőkkel is számolni kell. Magyarországon több mint 100 ezer meddő házaspár él, akiknek csak orvosi segítséggel lehet gyermekük. A jelenleg érvényben lévő 49/1997 és 30/1998 NM rendelet azonban mindössze egy gyerek vállalására ad lehetőséget a kötelező egészségbiztosítás keretében. Szakértők szerint országosan több mint 20 ezer meddő házaspár szívesen vállalna több gyermeket, ha ilyen rendeletek nem akadályoznák őket.

Tisztelettel kérem a miniszterelnök urat, hogy az előző kormány rendeletét módosítva tegye lehetővé a meddő házaspároknak – az első gyermek vállalásával azonos feltételek mellett –, hogy több gyermekük is lehessen, hiszen minden egyes újszülött pozitívan befolyásolja az or-szág demográfi ai helyzetét.

Steven G. Kaáli, 1998. október 12-én

Több mint két hónap múlva az Egészségügyi Minisztérium helyettes állam-titkára, Varga Zoltán válaszolt:

Az Ön által a miniszterelnökhöz küldött levelében felvetett ügy előrelépés: a közeljövőben létrejövő Humán Reprodukciós Bizottság segítségével és támo-gatásával a tárca szakmapolitikai szempontból és a fi nanszírozás oldaláról is vizsgálni fogja, a több gyermek vállalásának kérdését. (1998. dec. 21.)

Kaáli professzor erőfeszítéseinek végül az lett az eredménye, hogy 2002 janu-árjától a társadalombiztosítás a második gyermek esetében is fi nanszírozza a mesterséges megtermékenyítést. Innentől fogva a meddő pároknak tehát akár öt gyermekük is születhet.

Érdemes azonban megjegyezni, hogy a Szülészeti Nőgyógyászati Kollé-gium akkori elnöke, dr. Papp Zoltán írásban javasolta a minisztériumnak: a második gyermek megszületésének lehetőségét ne tegyék lehetővé, helyette inkább a gyógyszereket (!) támogassák jobban. Kaáli professzor alig hitt a szemének. Véleménye szerint ez a javaslat nem szolgálta a meddő betegek érdekeit, hiszen ha a beteg nem tudja kifi zetni a kezelés költségét, akkor az olcsóbb gyógyszerre nincs is szüksége.

111

Ha dr. Papp Zoltán javaslatait a minisztérium elfogadta volna, a követ-kező levél sohasem íródott volna meg Kaáli professzor részére:

Kedves Professzor Úr!Az apává, szülővé levés csodájának második megvalósulása, azaz má-sodszülött kisfi am megszületése óta nincsen nap, amelyen ne gondolnék arra, hogy ezt a valójában felfoghatatlan tényt, melynek létrejöttére már első szülött kisfi ammal együtt olyannyira vágyódtunk, valamiképpen megpróbáljam megköszönni Önnek.

Önnek, akinek orvosi mivolta mellett rendkívüli Embersége és en-nek kitüntető megnyilatkozásai nélkül ez a Csoda nemhogy kétszer, de bizony egyszer sem jött volna létre. Ahogyan az én rendhagyó fi zi-kai állapotomat, s ebből fakadó hátrányaimat az Ön magától értődő természetes segítőkészsége oly nagyvonalú gesztussal úgyszólván nem létezővé semmisítette és a lehetőséget számomra is bárkiével egyenlővé tette! Úgy gondolom, és úgy érzem: ezt a különben kifejezhetetlen hálát és köszönetet talán egy őszinte, forró kézszorítással tudnám megkísérelni, megközelítőleg kifejezni.

Tisztelettel megkérem Önt, kedves Professzor Úr, szíveskedjék meg-jelölni nekem egy időpontot, amikor is az említett hálás kézfogás kísére-tében az elsőszülött Zsombor Ciprián mellett a másodszülött kisfi amat, Benjámin Vincét is megmutassuk Önnek.

A szemtanúk szerint megható jelenet volt, amikor a tolókocsiban ülő férfi bemutathatta gyermekeit – az intézet munkájának kézzelfogható eredmé-nyét – Kaáli professzornak.

Zsombor és Benjamin

112

KÉT BÉBI A KAÁLI INTÉZETTŐL

Figder Sándor, és felesége Ildikó (vállalták, hogy valódi nevükön szerepel-jenek a Kaáli Intézetről szóló könyvben) sokat harcolt a gyerekért, gyereke-kért. Ma már kettő is van nekik, mégpedig nem is ikrek… De ne vágjunk az események elébe.

Pesten, a Westend bevásárlóközpont tetőteraszán találkoztunk 2010 nya-rán. Nemcsak a házaspár van jelen, hanem nagyobbik gyermekük, Máté is. Máté kishúga, Flóra a nagyszülőkkel maradt. A helyszín azért jó, mert a hétéves fi úcska kedvére próbálgathatja a gyermekpark játékait, amíg szülei felelevenítik: hogyan jött világra ő és a testvére.

Ildikó: Hosszú történet, hiszen már 15 éve, hogy összekerültem a férjemmel.

Sándor: Hét évig együtt éltünk az esküvő előtt, én költöztem ki Csobán-kára anyósomékhoz.

Ildikó: Szerettünk volna babát, de nem jött össze. A nőgyógyászommal mindent végigcsináltunk, hogy tudományosan segítsünk a bajon. Hónapo-kon át, ébredés után azonnal a számba került a hőmérő…

Sándor: … és a házaséletünk a hőmérőhöz igazodott.Ildikó: Aztán jött a természetgyógyász. Költségesen és haszontalanul jár-

tam hozzá, vidékre, iszonyatosan sokat kellett várakozni, amíg sorra kerül-tem. Kiderült, hogy kuruzslót fogtam ki, aki csak hitegetett. „Önszabályzós fogamzásgátló rendszert alakított ki a szervezete, ezért nem lehet terhes.” Ilyen zöldséggel magyarázta az eredménytelenséget az az ember!

Sándor: Egy autó árát hagytuk a természetgyógyásznál.Ildikó: Akkor javasolta a nőgyógyászom a Kaáli Intézetet és személy

szerint Bernard Artúr doktort. Ő a lombikbébi-kezelésben látta a meg-oldást. Ez 2001-ben történt ősszel, és a következő év tavaszára kaptunk időpontot. Márciusban kezdtük el a programot és 2002. július 14-én volt az első beültetésem. Rögtön sikeresnek bizonyult, és ebből született meg Máté.

Sándor: Nagy szerencse, hogy elsőre sikerült. Később, mikor már a má-sodik gyerekért küzdöttünk, én is ott ültem a várakozó nők között – arcuk-ra volt írva a félelem. Látszott rajtuk, hogy van még lehetőségük, hát meg-próbálják. Akkor értettem meg, milyen jó, hogy nekünk azért legalább egy

113

gyerekünk mindenképpen lesz. Le a kalappal a nők előtt, akik így alávetik magukat a megpróbáltatásnak.

Ildikó: Főleg lelkileg nagyon nehéz, de az ember elviseli, ha tudja, hogy van remény. Szerintem ez egy óriási lehetőség olyan párnak, akinek csak így lehet gyereke. Én pont betöltöttem a 25-öt, és utána született a Máté. Ber-nard doktor azt mondta, ha szeretnénk tesót neki, akkor ne várjunk, gyor-san húzzunk bele.

Sándor: Ildinek is vannak testvérei, én sem egyedül nevelkedtem. Azt gondoltuk, hogy kellene kistestvér Máténak.

Ildikó: Megismerkedtünk egy nagyon kedves asszisztensnővel, aki a kö-zelünkben lakott, és az injekcióbeadásokkal segített. A Kaáli Intézettel na-gyon jó tapasztalataink vannak. Megnéztünk több kórházat – de egyik sem volt olyan családias, otthonos.

Sándor: Nagyon tetszett, hogy a Bernard doktor kategorikusan kijelen-tette: hálapénz nincs.

Ildikó: Nem vette át, amikor megpróbáltuk a borítékot átadni…2005-ben bejelentkeztünk a második kezelésre. Sikeres volt a beülte-

tés, ikrek lettek, de az egyik életképtelennek bizonyult. A nyolcadik héten abortusszal végződött. A harmadik beültetés viszont teljesen eredmény-telenséggel zárult. Nagyon rossz érzés volt. Aztán három hónapra rá újra próbálkozhattunk.

Szépen nőnek a lombikbébik: Fidger Máté és Flóra

114

Sándor: Flóra megszületése előtt már pánikszerűen mentünk az inté-zetbe, mert egyre gyakrabban fogalmazódott meg a hír, hogy az állam a közeljövőben már nem fog fi nanszírozni öt lombikbébi-kezelést páronként, csak kevesebbet: hármat, sőt talán kettőt. Gyorsan elindultunk, mert sú-lyosan érintett volna minket, ha saját zsebből kellett volna fedeznünk az összes költséget.

Ildikó: Ezúttal szerencsére hamar bekerültünk. A várakozási idő főleg a korosabbaknál számít, akik később döntenek, hogy gyereket akarnak. 7-8 hónap sokat számít. Én nagyon örülök, hogy olyan korán odakerültünk. Flórával 15-16 hétig kaptam a Progeszteron injekciót. Valamivel korábban született, 2007 decemberében, de semmiféle kóros elváltozást nem mutat-tak ki nála. Jól fejlődik.

Sándor: Gyerekeket nevelve nagyon sok lemondásra kényszerül az em-ber, de valahogy megoldja mégis. Nekünk – a támogatás mellett – az egyéb (főleg gyógyszerekért kifi zetett) költségek összege 200 és 300 ezer között volt. Apuék segítettek.

Ildikó: És aztán jött a meglepetés. Négy lombikpróbálkozás és Flóra meg-születése után egy évvel spontán terhes lettem.

Sándor: Pedig fi gyelmeztettek, hogy védekezni kell, mert ennyi beavat-kozás után megváltozik a női szervezet. Nem hallgattuk meg a tanácsot…

Ildikó: Meglepődtünk. De az a terhesség spontán el is ment. Ami talán helyénvaló, mert épp egy kemény antibiotikum-kúrám volt. Mi két gyere-ket normális körülmények között fel tudunk nevelni.

Miközben elbúcsúztam Figderéktől, leszögeztem magamban: ha minden fi atal házaspár hozzájuk hasonlóan két gyermeket nevelne, az ország ki-lábalhatna a demográfi ai válságból. És vajon nem az lenne a természetes, ha az állam mindenkinek lehetővé tenné, hogy ilyen jellegű vállalását – a betegségen diadalmaskodva – teljesítse?

115

FELKÉSZÜLÉS A LOMBIKBÉBI-KEZELÉSRE

Érdemes áttekinteni milyen utat is járnak be a betegek, amíg eljutnak a reménybeli sikeres beültetésig. Telefonegyeztetés után az első személyes beszélgetésig általában pár hét telik el. Az első megjelenés alkalmával a pá-ciensek megkapják a többoldalas részletes „Tájékoztatót”, amit hazavihet-nek, hogy a következő találkozóig alaposan elolvassák. Az aránylag hosszú várakozási időt Kovács Péter, a budapesti Kaáli Intézet orvos igazgatója így magyarázza:

Az intézetben mindenki arra törekszik: ne forduljon elő az, hogy a pár be-jön, és öt perc múlva a rendelőn kívül találja magát. Anélkül, hogy a kérdé-seire választ kapott volna. Többnyire olyan emberekről van szó, akik túlestek már sok csalódáson – alaposan át kell beszélni velük a várható vizsgálatokat, mi van, ha sikerül, mi van, ha nem. Ahhoz az orvoshoz kerülnek a hat kö-zül, akinek épp szabad kapacitása van. Persze előfordul, hogy már ajánlot-tak nekik valakit, esetleg éppenséggel ismerik azt, akivel kezeltetni akarják magukat. Akkor természetesen nincs akadálya, hogy egy általuk választott orvoshoz kerüljenek. Az első elbeszélgetés az orvos szobájában történik, meg-felelő időt szánva rá.

Bernard professzor fontosnak tartja, hogy minden esetben bizalomra épü-lő orvos-beteg kapcsolat jöjjön létre. Szükséges, hogy az intézethez forduló házaspár már az első találkozás során érezze: az orvos számára az ő prob-lémájuk, a gyermektelenség megoldása a legfontosabb feladat. Az első lépés a kórelőzmény, az anamnézis felvétele.

Ennek során először egy előre elkészített többoldalas adatlapot töltünk ki. Eb-ben szerepelnek a kérdések életkorról, családi állapotról, a hölgy első menstru-ációjáról, a ciklusának további jellegzetességeiről. Megtudom, volt-e már ter-hes, ezen adatokat rögzítjük, a nőgyógyászati kórelőzménnyel, a magassággal, testsúllyal együtt. Fontos továbbá tudni, hogyha nem a jelenlegi az első kap-csolatuk, volt-e már gyerekük. Átbeszéljük, milyen kivizsgálásokon esett már túl a házaspár máshol, és ha voltak ilyenek, akkor kérem a leleteket, ezeket fénymásoljuk. Aztán elkezdődnek a kivizsgálások. Sokan már tudják, hogy petevezeték-problémáik miatt a lombikkezelés jelenti az egyetlen utat a gyerek felé. A nőknél a petesejtek termeléséhez szükséges hormonszinteket vizsgáljuk,

116

továbbá a petevezetékek átjárhatóságát, amelyeket mi is elvégezhetünk, de a nőgyógyásza is. Nagyon fontos a férfi spermium-vizsgálata. A férfi meddőség esetén a legtöbben már magukkal hozzák a spermiumvizsgálat adatait. El-fogadjuk a hozott leletet is, amennyiben látható, hogy az szakértő vizsgálat eredménye, és hat hónapnál nem régebbi. Tartalmaznia kell az ejakulátum mennyiségét, a milliliterenkénti spermaszámot, a spermiumok mozgását, és alaki jellegzetességeit. A hölgynél a vizsgálat akkor történik, amikor megfe-lelő ciklusszakban van: akkor látjuk jól a méhnyálkahártyát, a petefészket. Amikor ezek megvannak, akkor jön kezelés megbeszélése és megtervezése. Én mindig kérem a férj jelenlétét is. Megfelelő eredmények esetén a gyógyszerkú-ra mellett a peteéréshez igazított házasélet ajánlatával kezdődik a folyamat. Ha ez három hónap alatt nem hoz eredményt, következik az inszemináció, melynek általában háromszori eredménytelensége után jöhet az IVF.

Kovács Péter doktor:

A vizsgálatok – nálunk, részben nálunk vagy egy külső intézménynél történ-nek. A vizsgálatok eredményétől függően kialakul a kezelésről alkotott elkép-zelés, és eldöntjük a beavatkozás optimális időpontját.

Dr. Kovács Péter ultrahangvizsgálatot végez

117

KONZULTÁCIÓS NYILATKOZAT

A betegek tájékoztatását bőséges dokumentáció szolgálja:

Alulírottak (a nő és a férfi neve) a mai napon meddőségi konzultációra jelent-keztünk a Kaáli Intézetben. Tájékoztatást kaptunk arról, hogy a meddőség okának meghatározásához, a diagnózis felállításához előzetes konzultáció és kivizsgálás szükséges.

A konzultáció díja …… Ft, melynek kifi zetését vállaljuk.Az előzetes (laboratóriumi és egyéb) kivizsgálás elemeit tartalmazó pontos

listát a konzultációt tartó orvostól átvettük. Tudomásul vesszük, hogy az elő-zetes kivizsgálás elvégezhető bármely, erre jogosult egészségügyi szolgáltatónál.

Az előzetes kivizsgálás térítésmentes, a kötelező egészségbiztosítás terhére – a tb-kártya alapján – igénybe vehető azoknál a szolgáltatóknál, amelyek-nek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral erre vonatkozó szerződésük van (például: állami, önkormányzati kórház, rendelőintézet, háziorvos stb.).

Tudomásul vesszük, hogy a Kaáli Intézetben végzett előzetes kivizsgálást az OEP nem téríti, ezért annak – az árlista szerinti költségeit – a betegeknek kell kifi zetniük.

Egyértelmű, ugye? Amíg az állami fenntartású meddőségi központoknál a beteg úgy jut el a tulajdonképpeni kezelésig – az első konzultációtól az elő-zetes vizsgálatokon át –, hogy hivatalosan nem kell fi zetnie, addig a Kaáli Intézetben mindez pénzbe kerül. Vajon mi lehet az oka annak, hogy, a hát-rányos anyagi starthelyzettel nem törődve, a páciensek 75 százaléka mégis ezt a magánklinikát választja?

A kezelés egy „Kérelemmel” indul, amit külön-külön fogalmaztak meg a házaspároknak-élettársaknak, külön az egyedülálló nőknek, illetve az egyedülállóvá vált nőknek.

A kérelmezőknek mind jelezniük kell, hogy tudomásul vették a „Tájé-koztatót” az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásokról. Ez a dokumentum részletesen leírja a kezelések menetét, és hangsúlyt helyez az esetleges szövődményekre is.

118

A stimuláció esetleges szövődményei:a) Az esetek kevesebb mint 10 százalékában a megfelelőnek ítélt kezelési

séma ellenére kevés tüsző indul érésnek. Ilyen esetben a kezelés leállítása és egy új stimuláció elindítása jöhet szóba.

b) A kezelések kevesebb mint 5 százalékában ennek az ellenkezője, túl sok tüsző érése fi gyelhető meg. Ez gyakran hasi panaszokkal (hasfájás, teltségérzés, puff adás), hányingerrel járhat. Igen ritkán (az esetek kevesebb mint 1 száza-lékánál) súlyos túlstimuláció következhet be. Ilyenkor előfordulhat, hogy a petefészkek erőteljesen megnagyobbodnak, folyadék lép ki az érrendszerből, ami elsősorban a mellkasban, illetve a hasüregben gyűlik meg. Következmé-nyei: gyengeségérzés, ájulásszerű rosszullét, vérnyomásesés, légszomj. A hy-perstimuláció ezen ritka, súlyos megjelenési formája az életet közvetlenül veszélyeztető további szövődmények – a vér besűrűsödése, trombózis, embó-lia – kialakulásának megelőzése végett feltétlenül kórházi kezelést tesznek szükségessé.

c) Ritkán allergiás reakció jelentkezhet a gyógyszerekkel szemben. Ilyen ese-tekben a készítményt le kell állítani, és más készítményekkel kell helyettesíteni.

d) Ritkán az injekció beadásának helyén gyulladás alakulhat ki, mely he-lyi kezelést igényelhet.

e) Az orvostudomány mai állása szerint a kezeléshez használt készítmé-nyeknek hosszú távú káros mellékhatásai (petefészek-, méh-, emlőproblémák) nincsenek.

A punkció (petesejtleszívás) lehetséges szövődményei:a) A punkció során ritkán (a szakirodalom szerint 0,1 százalékos eséllyel) a

szomszédos szervek – belek, húgyhólyag és kismedencei erek – is megsérülhet-nek. Ezen komplikációk – elsősorban az érsérülés – a has műtéti megnyitását teszik szükségessé. Az ellátatlan, illetve a fel nem ismert sérülés ugyanis sú-lyos, életveszélyes állapot kialakulásához vezethet. A has műtéti megnyitása esetén a beavatkozást követően többnapos, esetleg többhetes kórházi ellátás válhat elkerülhetetlenné.

b) A punkciót követően ritka esetben (1 százalék alatt) kismedencei és hasüregi gyulladásos szövődmény is felléphet. Tünetei a beavatkozás utáni néhány napon belül fellépő láz, alhasi fájdalom. Antibiotikumos kezelés, eset-leg kórházi kezelés válik ilyenkor szükségessé.

119

c) Az esetek kevesebb, mint 1 százalékában nem sikerül petesejtet nyerni a leszívás után. Idő előtti tüszőrepedés vezet leggyakrabban ehhez. Oka lehet még, hogy a petefészek olyan helyen van, ahol nem elérhető. Ha a punkció során a leszívott tüszőfolyadékban nincsenek petesejtek, a kezelés itt értelem-szerűen abbamarad.

A megtermékenyített petesejtek méhbe történő visszahelyezésekor (embriót-ranszfer – ET) lehetséges szövődmények:

Az esetek kevesebb, mint 1 százalékában kismedencei fertőzés léphet fel, ami gyógyszeres kezelést igényel. A több embrió beültetése eredményeként ikerterhesség nagyobb valószínűséggel alakulhat ki. A cél a többes terhessé-gek számának csökkentése a kezelés eredményességének befolyásolása nélkül, ezért minden esetben igyekeznek kevesebb embriót visszahelyezni.

Már-már úgy tűnik: az esetleges szövődmények felsorolásával az intézet a betegek elriasztására törekedik. Pedig csak felvilágosítás történik, hogy min-denki érezze át, mire vállalkozik. És a lehetséges vészhelyzetektől a gyerekre vágyó emberek túlnyomó többsége nem riad vissza…

A KÉZ NEM REMEGHET

Az intézet munkája orvosi, laboratóriumi és pszichológiai részből tevődik össze. Az orvosi és a laborrész egymásra van utalva. A vizsgálatok után az orvosok előírják a gyógyszerezést, hogy a páciensnek minél több petesejtje érjen be. Az ovulációt is gyógyszeresen váltják ki.

Az egyre magasabb szinten művelt hormonális kezelésről Bernard Artúr professzor így beszélt:

A betegek nagy részének felszámolható a bajuk lombikbébi-kezelés nél-kül is. A hormonális kezelésben használt gyógyszerek rengeteget fejlődtek az utóbbi időben. Amikor én egyetemista voltam, a hatvanas évek végén még csak a petefészek által termelt hormonokat tudtuk mérni. Ma már meg lehet határozni azt a hormont, ami a peteérést indukálja, azt, ami a tüszőrepedé-sért, tehát a petesejt kipattanásáért felelős. A vérvizsgálatból egy óra alatt ki-derül. És már vannak olyan gyógyszerek, amelyekkel a petefészek működését befolyásolni tudjuk. A szakmában azt tartjuk a nagy sikernek, ha nemcsak gyermekáldáshoz segítjük a meddő párokat, hanem jelentősen lerövidítjük

120

a sikerig vezető utat – a mai rohanó világban ennek rendkívüli a jelentősége. A házasságkötés időpontja általában jóval érettebb korban történik, mint ré-gen, a párok nem várhatnak túl soká.

A páciensek jelentős hányadát azonban csak a lombikbébi-kezelés gyógyít-hatja meg – másként nem lehetne saját gyermekük. Az IVF menetét Rajczy Klára biológus rendkívül plasztikusan mesélte el nekem:

A petesejt-leszívásnál ott van egy kis csapat: az altatóorvos, a kezelőorvos, a műtősnő és a biológus. Utóbbi a leszívott folyadékot rögtön mikroszkóp alatt ellenőrzi. Látja a petesejtet, még ott a műtőben megtisztítja manuálisan, és persze steril körülmények között. Minél gyorsabban, hogy az oldat ne hűljön el, és a levegővel minél kevésbé érintkezzen.

Nagyon biztos kezekre van szükség – nem hiába kérdezte tőlem a bécsi Wilfried Feichtinger professzor, hogy mennyi kávét iszom. Az, hogy az em-ber nem dohányzik, és nem fogyaszt szeszesitalt, magától értetődik. De a kávéfogyasztás is okozhat olyan kézremegést, ami a munka csődjéhez vezet. Lelassulhat ugyanis a művelet végrehajtása, pedig egyáltalán nem mindegy, hogy a petesejt mennyit van a termosztáton kívül: percekig vagy húsz másod-percig. Persze a biztos kezek kialakulásában a gyakorlat is számít. Megvan tehát a megfelelően letisztított petesejt, amely tenyésztőedénybe és termosz-tátba kerül. Aznap délután – a petesejt leszívása után öt órával következik a

A művi megtermékenyülés pillanata: pontos célzás

121

megtermékenyítés, mert a férjet időközben elküldik az andrológiára spermát produkálni. „Termékét” a laborban centrifugálással feldolgozzák, a sper-makoncentrátumot összegyűjtik, és belecseppentik abba a tápoldatba, ahol a petesejt található. A becseppentés pillanatától a produktumok magukra vannak utalva, egyéb beavatkozást a laboratórium nem végez, a „házasság” rajtuk múlik. Hogy az esemény megtörtént-e vagy sem, annak másnap válnak láthatóvá a jelei. A mesterséges megtermékenyítés kezdetétől számított 12-14 órában nézzük meg. Ha sikerült, akkor olyan kép tárul elénk, ami talán egy szemüveges archoz hasonlítható: a sejtben két pontocska – az egyik az apai, a másik az anyai jegy. A megtermékenyített petesejtet a biológus egy másik oldatba helyezi, majd visszateszi a termosztátba. Ennél a műveletnél is sokat számít, hogy milyen gyorsan hajtjuk végre. A következő napok leforgása alatt az orvos csak akkor beszél a pácienssel, ha valamilyen probléma merül fel. A reménybeli szülőkkel a kapcsolatot a biológus tartja: tájékoztatom őket, hogy fejlődnek az embriók. A visszaültetés sok körülmény függvényében történik: például hány embriónk van, mennyire idős a hölgy. A petesejt megterméke-nyülésétől az „embriótranszferig” kettő-öt nap az időbeli távolság. Az öt nap a hűtéstechnika fejlődésével vált lehetővé: a hosszabb idő alatt jobban szelek-tálódnak az embriók – két-három nap után ugyanis szinte teljesen egyformák. A hosszabb idő alatt jobban meg tudjuk állapítani, hogy melyik kerüljön be, és hány kerüljön be – a kevesebb embrió több esélyt nyújt a sikerre. Ezt a döntést az orvos a biológus javaslata alapján hozza meg. Régebben még nem léteztek olyan táptalajok, amelyek az öt nap utáni beültetést lehetővé tették volna, ma már megvalósítható.

Gyakorlatilag kizárt, hogy a laborban a petesejtek, vagy a különböző em-berektől származó sperma összekeveredjen. Mindenen szerepel a páciens neve, a beazonosítás sok „fórumon” történik meg – ilyen hiba még sose fordult elő.

Általában több petesejtet szívnak le, mint ahány embriót beültetnek (2-3 kerül vissza). Amelyeket nem ültetik be és jó minőségűek, azokat lefagyaszt-ják. A fagyasztási módszerek rengeteget fejlődtek az utóbbi majd húsz év alatt. Egy magyar származású ausztráliai szakember, Vajta professzor 2010 tavaszán a legapróbb részletekre is megtanította az intézet munkatársait. A fagyasztott embriók visszaültetéséből is sok gyerek született. Így nem kell a betegnek az egész, megerőltető procedúrán végigmenni. Maga a beültetés egyszerű dolog. A műtőben a biológus egy áttetsző műanyag katéterbe szív-ja fel az embriót, átadja az orvosnak, aki befecskendezi a méhüregbe. Aztán

122

a biológus mikroszkóppal megvizsgálja a katétert, hogy valóban üres-e. Ha a katéter üres, az embrió csak a méhüregben lehet. Néha, ritkán a katéter falához tapad, akkor még egyszer felszívják. A felszívás: két kis légbuborék között a tápoldat, benne az embriók (az ultrahangon a levegőt lehet látni, a folyadékot nem). Fotó is készül a méhüregről a beültetett embriókkal. A pá-ciensek boldogok: elkészült a babáról az első kép.

AZÉRT FÉRFI IS KELL

A lombikbébi-kezelés tehát lehetőséget nyújt arra, hogy a meddő nők anyává váljanak. De ne felejtsük el: a gyermek megszületése nem csak a nőkön múlik.

Miközben a feleség petesejtjeit leszívják, a férjet elküldik az andrológiára spermát produkálni. „Termékét” a laborban centrifugálással feldolgozzák, a spermakoncentrátumot összegyűjtik, és belecseppentik abba a tápoldatba, ahol a petesejt található. Ez akkor történhet így, ha a férfi egészséges, nor-mális a spermaképe, a spermiumok mennyisége és a minősége megfelelő – szögezi le Rajczy Klára, a Kaáli Intézet biológusa.

Aztán ecseteli azokat a gondokat, amelyek nem a nő, hanem a férfi med-dőségéből erednek. Egyre gyakoribb, hogy a spermakép nem megfelelő, ke-vés számú mozgó spermium áll rendelkezésre, de egy új metódus segítsé-gével még így is lehet a férfi nak genetikailag saját gyereke. Ilyen helyzetben segíthet az ICSI (intracitoplazmatikus spermiuminjekció) módszer szerinti mesterséges megtermékenyítés, amelyet 1994 óta használnak az intézetben.

Korábban erre nem volt lehetőség, ha ilyen helyzet állt elő, donorspermát használtak fel. Többek között emiatt jöttek létre a spermabankok. Az ICSI azonban új fejezetet nyitott. Ha problémák akadnak a spermával, akkor ezt a módszert alkalmazzák.

A mikroszkóp alatt az egyetlen jó spermiumot kell beleinjektálnom a petesejt-be – mutat rá a lényeges momentumra Rajczy Klára. – Persze sokszor örü-lök, hogy annyi spermiumot találok, ahány petesejt vár megtermékenyítésre. Óriási dolog, hogy a 1992-ben megjelent újítást a Kaáli Intézet két évvel ké-sőbb már sikeresen alkalmazta, 1995-ben már meg is született az első, ilyen módon fogant gyerek. Ritkaságszámba megy, hogy Magyarország egy ilyen forradalmi újdonság bevezetésében ennyire előkelő helyet foglaljon el. Még

123

Nyugat-Európából is jöttek hozzánk megtanulni az ICSI használatát. A sper-makép ugyanis – majd húszéves tapasztalataim alapján mondhatom – egy-re romlik. Egyértelmű, hogy ez egy civilizációs ártalom. Hivatalosan már a minimális értéket is lejjebb vitték: régebben ez 20 millió/milliliter volt, ma már csak 15 millió/milliliter. 5 százaléknyi jó spermiumot már normálisnak kell elfogadni. Ha egy ejakulátumban egyetlen használható spermium sincs, herebiopsziát végeztetünk (nem a nőgyógyászati klinika feladata, bedolgozó professzor végzi) – ez a módszer is az elmúlt évtizedben alakult ki. Így a do-norsperma csak azoknak az esetében indokolt, akiknél sem az ICSI, sem a herebiopszia nem vezet sikerre. Például súlyos betegség után, vagy egy műtét következményeként. Nálunk az intézetben már nincs is spermabank, más-honnan hozatjuk, a pár a leírás alapján választhat a hajszíntől az iskolázott-ságig minden paraméter ismeretében.

1995. február 2-án születtek tehát azok az első gyerekek (ikrek), akik a Kaáli Intézetben az új módszer felhasználásával fogantak. Ők nevezhetők az első magyar ICSI-bébiknek.

GONOSZ GÁTLÁSOK

Tételezzük fel, hogy a férfi spermiumával minden rendben van. A „termé-ket” azonban mindenképpen elő kell állítani, hogy a megtermékenyítés végbemenjen.

Igen, amikor a meddőség kezeléséről van szó, sokak hajlamosak lekicsi-nyelni a férfi teljesítményét, hiszen – ha minden jól megy – nekik nem kell orvosi beavatkozáson túlesniük. Csakhogy a potenciális apukának is lehet-nek lelki problémái, és amikor elküldik termelni, mindenféle gátlás akadá-lyozhatja tevékenységét. A Kaáli Intézetben láttam azt a helyiséget, ahol a férfi „munkája” zajlik: hermetikusan zárt (mindenféle külső hatástól védett) szoba, ahol pikáns (ne szépítsük: erős pornográfi ai tartalommal telített) kiadványokkal igyekszik a klinika segítséget nyújtani.

Az andrológiára tehát „gerjesztő” képanyagot kell vásárolni. Egyszer Rajczy Klára ment az újságoshoz, aki megértően nézett rá, és megkérdez-te: a számlára mit írjon. „Lakáskultúra?” Megdöbbent, amikor a biológus kijelentette: nyugodtan feltüntetheti a pornográf kiadványok valódi nevét.

124

Egy nagy forgalmú intézet andrológiáján egyáltalán nem mindegy, hogy egy férfi mennyi időt tölt abban a bizonyos helyiségben. Nem kívánatos lát-vány, amikor a folyosón hosszú sorokban várakoznak kezükben a plasztik edénnyel a férfi ak, akik egymásnak adják a kilincset. Ezért az Istenhegyi úton négy ilyen helyiséget alakítottak ki.

Természetesen, ha a helyzet megkívánja, az asszony is segédkezhet, vagy speciális esetekben az otthonról hozott „anyagot” is elfogadják.

BŐVÜLŐ SZAKEMBERGÁRDA A KAÁLI INTÉZETNÉL

A budapesti centrumban most hat orvos dolgozik. (Emlékeztetőül: 1992-ben kettővel kezdtek.)

Kováts Tímea doktornő már 1993-ban csatlakozott a csapathoz. Tizen-hét évvel azután kérdeztem tapasztalatairól:

Előzőleg egy intenzív osztályon voltam szakorvos, gyereket szültem, majd a gyes után kerültem ide. Én lettem a harmadik orvos a budapesti Kaáli Inté-zetben, és az egyetlen nő. Kaáli professzornak az volt az elképzelése, hogy kell

Kováts Tímea doktornő telefonon konzultál

125

egy nőgyógyász nő, hiszen ez Amerikában már mindennapos. A szakorvosi kvalifi kációmat is itt szereztem meg, persze a Haynal Imre Egészségtudomá-nyi Egyetem közreműködésével. A meddőség-kezelés minden csínját-bínját itt tanultam meg. Az orvosi és biológiai technika mellett fontos volt elsajátítani azt is, hogyan bánjunk egy meddő házaspárral. Pszichológiai szakkönyveket is áttanulmányoztam, tanfolyamokra is jártam az eredményesebb munka ér-dekében. A páciensek közül sokan kifejezetten női orvost kérnek, de vannak olyanok is, akik személy szerint hozzám akarnak jönni. Sikerélmény, hogy sok helyen találkozom egykori pácienseimmel, és mindig örömmel üdvözöl-jük egymást. Még azok sem jelentenek kivételt, akiknek nem sikerült szülni. A kimagasló sikerek közül egyet említek: volt egy páciensem túl rossz hor-monszinttel, fi gyelmeztettem, hogy alig van esélye. Mégis ragaszkodott a ke-zeléshez. Végül egy sikeres inszeminációt végeztünk és terhes lett, szinte cso-dával határos módon. Nagyon fontos a beteg pozitív gondolkodása: hinnie kell, hogy sikerülhet.

Az Istenhegyi úton álló klinika orvos igazgatója negyvenévesen a fi atalabb generációt képviseli. Kovács Péter 2010. őszén elevenítette fel előttem, ho-gyan lett nőgyógyász, és milyen utakon érkezett az intézetbe.

A szegedi egyetemről már jó ideje utaznak diákok Amerikába, a Steven G. Ka-áli által biztosított ösztöndíj jóvoltából. Ötödévesen, másodmagammal én is elmehettem. Odakint Kaáli professzor házában laktunk. Egyik este az Ein-stein egyetem szülészeti-nőgyógyászati tanszékének a vezetője is meg volt hív-va hozzájuk, teniszeztünk, beszélhettünk, és ő megkérdezett minket, milyen terveink vannak az egyetem után. Elmondtuk, hogy a kollégám reumatoló-gus szeretne lenni, én pedig ortopéd sebész. 1993-ban volt ez, az egy hónapos kinti lét közepe táján. Vacsora közben a tanszékvezető azt mondta, milyen kár, hogy ilyen utat választottunk, mert, ha a nőgyógyászat felé orientálódna valamelyikünk, oda lehetne kerülni a klinikájukra rezidensnek. Udvarias sági gesztusnak tekintettem, de Kaáli doktor másnap fi gyelmeztetett, hogy komoly dolog az, amit a tanszékvezető mondott.

Hazajövetelem után az angolvizsgákra, a diplomám honosítására gondol-tam, mint túl nagy feladatokra ahhoz, hogy odakint folytassam. Végül mégis úgy döntöttem, hogy megpróbálom. Letettem a vizsgákat, de akkor a tanszék-vezető már nem emlékezett pontosan korábbi ígéretére. Azt azonban megígérte, hogy majd bevesznek abba a „szűkített”, százfős csoportba, amelyben a nyolc

126

helyre jelentkezett ifj ú orvosok vannak. Végül az interjú, és a megbeszélések után odavettek. Úgy látszik, Kaáli professzor kollégái nem csalódtak bennem. Előzőleg Szegeden már dolgoztam majdnem egy fél évet az ortopédklinikán, de odakint végül a szülészet-nőgyógyászat mellett döntöttem, és elkezdtem a rezidensi tevékenységemet Amerikában.

Teljesen más közeg Észak-Bronx, borzasztóan vegyes populáció él ott. Az egyetem kiemelkedő színvonalú. Jól beilleszkedtem. Angolul az ottani beszéd-tempót nehéz volt ugyan megszokni, de hamarosan belejöttem. 25 éves vol-tam, fi atalabb, mint a többiek. Amíg nem találtam lakást, Kaáli doktornál laktam. Beilleszkedtem, baráti kapcsolatok épültek ki. Az Einstein egyetemen van egy négyéves rezidensképzés, a szülészet-nőgyógyászati szakágon. Utána, akárhová megy az orvos ezzel a szakképesítéssel, meg tud állni a saját lábán. Presztízskérdés ugyanis az önállóság kialakítása: ha később mindenben az em-ber kezét kell fogni, az rossz üzenet az egyetem rezidens-képzéséről. Odakint az embert az első pillanattól bedobják a mély vízbe – alig pár hete voltam a kórházban, amikor szólt egy negyedéves rezidens, hogy „menj, vezesd le azt az ikerszülést”. Úgy, hogy mindent én csináltam, a tapasztalt fi atalember pe-dig csak mögöttem állt, és nézte. Az ember így hozzászokik az önállósághoz

– három évre rá már én irányítottam a kezdőket.Aki úgy dönt, hogy praktizálni akar utána, mehet. Aki viszont valami-

lyen irányban szeretne specializálódni, az még egy 2-3 éves képzést végez. A negyedik kinti évben már elkezdtem gondolkodni. 29 évesen képzett szü-lész-nőgyógyászként visszamehetek Magyarországra és beállhatok huszon-ötödikként a rangsorba egy egészségügyi intézmény osztályán. Úgy döntöttem, nem térhetek haza anélkül, hogy valami extrát hoznék. A szűkebb szakoso-dások között a nőgyógyászati onkológia, az endokrinológia-meddőségi el-látás, a magas rizikójú terhes-gondozás, a nőgyógyászati urológia szerepelt. Én tehát még háromévnyi nőgyógyászati endokrinológiát és meddőségi el-látást tanultam. Épp akkor indult egy ilyen program az Einstein egyetemen

– én voltam a legelső meddőségi szakemberré kiképzett orvos náluk. Egyrészt szülész-nőgyógyászi, másrészt meddőségi ellátással foglalkozó szakorvos let-tem. Összesen hét évet töltöttem az Egyesült Államokban, 2002-ben fejeztem be. A második évtől családom (feleségem, gyerekem) is kijött. Bár nem napi szinten, de megmaradt Kaáli professzorral a kapcsolat. Jó választás volt a meddőségi ellátás, mert szeretem csinálni és a sikerélmények leírhatatlanok. A speciális képzés kétharmadánál volt egy beszélgetésem Kaáli doktorral, aki

127

érdeklődött a terveimről: épp megüresedett egy állás a budapesti centrum-nál. Nagyon jól tudta, hogy a kinti képzés mennyire felkészíti az embert. Mi meg a feleségemmel rövid vacillálás után úgy döntöttünk, hogy haza fogunk települni. Így kerültem a Kaáli Intézethez és az intézet alapítója azóta is tá-mogat az elképzeléseimben.

Kovács Péter doktornak ma már négy gyermeke van, harmadik éve orvos igazgató a budapesti Kaáli Intézetben. Arról kérdeztem, vajon milyen fele-lősség hárul rá akkor, amikor nem saját maga végzi egy beteg ellátását. Vála-szából megint csak az intézményben folyó munkarendszer korszerűségéről szereztem újabb bizonyítékokat.

A felelősség érdekesen összetett kérdés. Az orvos igazgató az általános koncep-cióért felel, de minden egyes kezelésbe nem tud belefolyni. Nekem a gazdasági ügyekből sem kell kivennem a részemet, mert erre van a gazdasági igazgató. A nővérek munkájával sem kell foglalkoznom az általános koordináláson túl, mert ott a főnővér. Maradnak az adminisztrációs feladatok, és az, hogy az ember megpróbálja összehangolni az orvosok munkáját. Mi itt, a budapesti intézetben hatan vagyunk. Mindenki önállóan dolgozik, de minden csütörtö-kön van egy szakmai megbeszélés, ahol az egyes betegek kezelését megbeszél-jük. Ez azt jelenti, hogy orvos igazgatóként minden egyes beteg kezelését isme-rem, de nem állok a kollégák háta mögött a beavatkozások során. Kérdés az, hogy a saját stílusából mennyit erőltethet az ember a kollégákra. Én főként a típushibák ellen harcolok. Amiből nem lehet engedni: például a XXI. század-ban egy súlyos férfi eredetű meddőség kivizsgálásának szerves része kell, hogy legyen a férj genetikai vizsgálata. Annak, hogy valakinél rossz a spermium-kép, lehetnek genetikai okai, és ha ezek ismeretesek, akkor az egész meddő-ségi kezelés típusát befolyásolhatja. Nem eget rengető problémákról van szó, de fi gyelemmel kísérésük is benne van a törekvésben, hogy mindenki egyre jobban és eredményesebben tudja végezni a kezeléseket.

Érdeklődtem az olyan szakmai teljesítményei iránt is, amilyeneket nem igaz-gatóként, hanem orvosként könyvelhetett el. Kovács Péter doktor kifejtette, hogy a nehéz esetek megoldása mindig emlékezetes siker.

Amikor sok próbálkozás után, vagy reménytelennek látszó esetben sikert ér el az ember, mindig tartósan jó érzéssel tölti el. Például egy, harmincas éveinek második felében járó nőnek alig-alig működött a petefészke. Ráadásul méh-

128

fejlődési rendellensége is volt. Hozhattam volna egy olyan döntést is, hogy a próbálkozásnak nincs semmi értelme. Mégis, hosszú gyógyszeres kezelés után lett neki három, felhasználható petesejtje. Két embriót kapott vissza az IVF során, és sikerült összehozni a terhességet – a 36. héten egy egészséges gyer-meke született. Ennek a lombikbébi-kezelésnek az elején 1 százalékos esélye lehetett, a végén mégis összejött. Ha nulla százalékos lett volna, nem megyek bele. Egyébként tanulságos történet: a páciensnek is bíznia kell abban, hogy a kezelés működni fog.

Azzal, hogy a beteg hite a sikerben milyen sokat számít, Bernard Artúr pro-fesszor is egyetért:

A biológia nem olyan, mint a matematika: nem számítható ki pontosan a ke-zelés minden következménye sem. Volt egy 41 éves páciensem (magyar bankár külföldi felesége), akinek a hormonszintje is kezdett emelkedni és csak hosz-szas mérlegelés után végeztem el az IVF-et. Elsőre nem is sikerült. Második alkalommal a megtermékenyített petesejt behelyezése – a kezelés meghatáro-zó momentuma – nagyon nehezen ment. Egy szonda segítségével kellett meg-találni a bejáratot a méhbe. Ennek ellenére terhes lett, és egy szép kislányt szült. A biológia tehát rácáfolhat a szakmai tényállásra – érdemes a páciens megérzéseit is fi gyelembe venni.

AZ ANYÁNAK ÉS A LÁNYÁNAK IS

Az olvasó minden bizonnyal észlelte, hogy a meddőségi centrumok munkája nemcsak akkor lehet eredményes, amikor lombikbébi születik. A gyermek-telen párokat néha egyszerűbb orvosi megoldások is utódhoz segíthetik. Bi-zonyos esetekben a fi gyelmesen előírt gyógyszeres kezelés is elegendő ahhoz, hogy többévnyi eredménytelenség után, természetes módon – rendszeres házasélet segítségével – teherbe essen egy nő, és utána egészséges babának adjon életet. Van amikor az inszemináció oldja meg a gondot. Egyik ilyen metódus sem számít rendkívülinek a Kaáli Intézetben. Ám a most követke-ző történet biztosan még világszinten is ritkaságnak számít. Arról van szó, hogy egy és ugyanaz az orvos – jelenleg egyébként a Kaáli Intézet tudomá-nyos igazgatója – ugyanabban a családban két generációt segített a bioló-giai halhatatlansághoz! A hölgy – aki találkozásunkkor egy édes kéthetes

129

kislány boldog anyukája volt – újságíró, tehát közszereplő, magánéletébe nem szívesen nyújt nyilvános betekintést. Érthető tehát, hogy nem akart a könyvben valódi nevén szerepelni. A másik főszereplő, a jelenlegi nagyanyát egykor és a mostani anyát is áldott állapothoz segítő orvos nevét azonban nincs miért titkolnom.

A lakás földrajzilag a Kaáli Intézet budapesti centrumához igen közel esik. Mindkét szülő otthon van – amíg az anyukával a nappaliban beszélgetek, a kéthetes Edina gyakran rázendít a sírásra, de ilyenkor apukája rögtön a karjaiba veszi, és buzgó ringatással, kedves szavakkal csitítgatja. 2010 nya-rán Gergely Franciska így regéli történetét.

Mások sokkal nagyobb kálvárián mentek keresztül, mi még szerencsések vol-tunk. Hasonló dilemmával szembesülő nőkkel szoktam beszélgetni egy inter-netes fórumon a mesterséges megtermékenyítésről, és rengeteg tapasztalatot szereztem. Mikor megismertük egymást Ábellel, rövid időn belül elhatároz-tuk, hogy egymással szeretnénk élni. Ennek már három és fél éve. Sokáig nem tettünk a gyerek megjelenése ellen semmit. Háromnegyed év után észleltük, hogy védekezés nélkül sem jön össze a terhesség. Egy év után már elkezdtünk aggódni. Azért mentünk rögtön a Kaáli Intézetbe, mert Bernard Artúr dok-tort ismertem. A mi családunkban ő egy emblematikus alak, mert pálya-kezdőként az édesanyámnak segített, amikor hiába vártak rám. Kihívás volt számára, hogy nem akart gyermek érkezni a családba, hormonális kezelést alkalmazott, és az anyám teherbe esett. Így születhettem meg én 1976-ban.

Később megkérdeztem Bernard Artúrt is az esetről. Természetesen jól em-lékezett.

Franciska anyukája külkereskedő volt, a feleségem is, így ismerkedtünk meg. Fiatal voltam és lelkes, elkezdtem vele foglalkozni. Akkor a meddőség még nem volt a specialitásom, általános nőgyógyászként tevékenykedtem. Hastükrö-zést végeztem, a kürtöknél minimális összenövések mutatkoztak, ezért pará-di gyógyfürdő-kúrát javasoltam neki, és azután további beavatkozások nélkül természetes úton terhes lett. Amikor megszülte a lányát, hajnalban rohantam be a kórházba 200 kilométerről, hogy ott lehessek. Akkor még nem sejthettem, hogy az 1976-ban világra jött bébinek is segíthetek majd az anyává válásban.

Franciska egyébként azt mondta: utólag sajnálja, hogy ismerte ezt a törté-netet: az ember tudja, hogy az anyjának sem ment könnyen, ezért pszichés

130

gátlások léphetnek fel. Édesanyja orvosát egyébként fi atal lányként szerette volna „megszerezni magának”.

Bernard doktort akartam nőgyógyászomnak választani, de ő – akkor már a Kaáli Intézetben dolgozott – nem vállalhatta. Tizenhat éves voltam akkor, és nem gondoltam volna, hogy lesz még közös szakmai ügyünk. Amikor lát-tuk, hogy nem jön a baba, elkezdődtek a vizsgálatok. A férjemmel nem volt semmi gond. Rólam viszont kiderült, hogy az egyik petevezetékem teljesen el van záródva, de a másikkal is gondok vannak. Az egyetemi klinikán átestem egy sikeres laparoszkópos műtéten – kinyitották az elzárt petevezetéket, végül is azon át estem teherbe. Előzőleg a fórumon sokan azt mondták, hogy kár megcsináltatni, mert úgyis elzáródik pár hónap alatt. Mások azt állították, hogy a petevezeték, amit kinyitottak, elveszti a pulzáló mozgásképességét, és nem tölti be a feladatát. Számomra viszont egyértelművé vált, hogy a lehető-séggel élnem kell. Utána tovább próbálkoztunk természetes módon, mégsem jött össze, pedig már minden adott volt. Görcsössé váltunk a sikertelenségtől. Akkor visszamentünk Bernard Artúrhoz. A műtét májusban volt és utána még háromkörnyi peteérést stimuláló kúrát is végigcsináltunk. Ilyenkor több petesejt érik meg, és a tüszőrepedést beállítják. Megmondják, hogy mikor kell együtt lenni a férjemmel, és ultrahangon nézik kétnaponta. Ezek megint csak sikertelen kísérletek voltak. Akkor már elkeseredetten gondoltam, hogy nekem sose lesz gyerekem. A férjem sokkal nyugodtabban viselte, bár ő sem nagyon tudta elfogadni, hogy ne legyen gyerekünk. De ott még nem tartottunk, ez inkább olyan hisztéria volt, mert a lombikprogramban még reménykedhet-tem. A három kúra irányítása a Kaáli Intézetben zajlott, és mikor eredmény nem lett, Bernard doktor felajánlotta, hogy próbáljunk meg egy inszeminá-ciót. Mert lehet igazságalapja annak, hogy a műtéttel kinyitott petevezeté-kek egy idő után visszanőnek. Azt mondta, hogy egy ilyen beavatkozást ter-vez, utána pedig – ha nem sikerül – februárban jöhet a lombikprogram. Az inszemináció viszont elsőre sikerült! Fél órát pihennem kellett, kitoltak egy folyosóra, pont ráláttam egy tablóra, ami tele volt a Kaáli Intézetben folyta-tott kezelés nyomán született gyerekek képeivel. Azzal buzdítottam magam, hogy itt lesz majd az én gyerekem képe. De igazából súlyos kételyeket érez-tem, hisz annyi mindennel próbálkoztunk, és soha sem jött össze. A teszt négy nap után negatívnak bizonyult. Jött a nagy zokogás. Ilyenkor a nő addig csi-nálja a tesztet, amíg nem jön meg a menstruációja. Másnap újabb teszt: egy

131

borzasztóan halvány csík jelent meg. A férjem szerint annyira halvány volt, hogy nem is nevezhető csíknak. A következő már erősebb volt: egyértelműnek látszott, hogy pozitív. Felhívtam Bernard Artúrt, de az örömtől-izgalomtól annyira sírtam, hogy meg sem tudtam mukkanni. Ilyet még sosem éreztem. A doktor ebből már kitalálta, hogy miről van szó. Még aznap vérvételre men-tem, és szintén ugyanazon a napon meglett az eredmény: terhes vagyok. Ti-zenkét hétig még az Artúr szárnyai alatt voltam, aztán más nőgyógyásszal vettem fel a kapcsolatot – a terhesség további részének ellenőrzése és a szülés levezetése már nem a Kaáli Intézet feladata. Ilyen sima terhességről még nem is hallottam. Az elején persze hánytam meg rosszul voltam, a tizenhatodik héttől mintha elvágták volna.

Itt beleszólt a férj is. Megjegyezte, hogy a H1N1-es járványőrület idején a feleségét valódi karanténba zárták, nehogy terhesen megbetegedjen. Fran-ciska bólogat.

Igen, a 12. hét előtt még nem voltam beoltva, és akkor itthon maradtam, ha-zulról küldözgettem a cikkeket a lapomnak. Végig dolgoztam a terhesség alatt. A szülés is gyorsan, simán ment. Edinát szoptatom. Sírós, de nincs semmi más baja. Testvérkét is akarunk, a doktor szerint az már természetes úton jön majd össze. A karrieremet nem veti vissza, pár évig leszek a gyerekkel-gyerekekkel, aztán dolgozhatom. Lehet, hogy pályát változtatok, de biztos munkálkodom majd valahol, nem vagyok az a típus, aki három évig csak játszóterezik. De az világos számomra, hogy a karrier-gyerek ellentétben – ha ez egyáltalán ellentét – melyik a fontosabb. Egyértelmű, hogy a gyerek.

EL SEM HITTE

Moldvánné Erdős Andrea már a sokadik csalódáson esett át, amikor kide-rült, hogy nem kaphat rokoni ajándékként megtermékenyítésre alkalmas petesejteket. Ám a történet újabb fordulatairól beszámolva kiderült, hogy végre mégis a közelébe kerülhetett a boldog eseménynek. Bár kérdőjel még akkor is akadt…

Szmatona doktor tehát megállapíthatta, hogy a nővéremtől is problémás lesz leszívni a petesejteket. A doktor úr azonban még ilyen körülmények között is

132

látott egy kis esélyt. Előzőleg mondtam neki, hogy ez már az ötödik lombik-bébi-kezelésem, ha nem sikerül, feladom. Mire a petesejt-leszívásig jutottunk, a nővérem nem felelt meg, nekem viszont lett három. Progeszteron injekció-kat kaptam (hasba, fenékbe), ami a sárgatest hormont serkenti. A nővérem is végigment az egész leszívást megelőző folyamaton, aztán a leszíváson is, de végül nem volt szükség a segítségére. A három megtermékenyített petesejtet 2010. január 16-án ültették vissza. Aztán jön a neheze: két héten át izgul az ember, hogy sikerül vagy sem. A hullámzó kedélyállapotok átvették uralmu-kat fölöttem. Szerencsére a férjem jól viselte, ő megértett engem. Bevallom, ha én lettem volna a helyében, már rég elhagytam volna azt a nőt, aki akko-riban voltam. Az injekciókat is Attila adta be nekem. Ő egy rendezvényhajón dolgozik, mint beszerző – nem mestersége az injekciózás, de megtanulta.

Közben a tesztet elkészítettem magamon: halvány volt, és úgy gondoltam, hogy ez a beavatkozás is csak egy újabb kudarcnak bizonyult. A tizennegyedik napon a tesztet én nem mertem megnézni, a férjem viszont jelezte, hogy ez már egyértelműen pozitív: megjelent a kék csík. Még akkor sem hittük el, azt gondoltuk, talán a hormoninjekciótól ilyen. Emlékszem, egy csütörtöki napon telefonáltam a doktor úrnak, ő mondta, hogy másnap menjek be vérvételre. Annyira szkeptikus voltam, hogy pénteken dolgozni mentem, és csak hétfőn jelentkeztem az intézetnél. Ennyi sikertelenség után az ember igazából már nehezen hisz. Aztán bementem a vérvételre, aznap délután a doktor úr fel-hívott, és közölte: úgy néz ki, hogy sikerült, és valószínűleg ikrek lesznek. Csak annyit tudtam mondani, hogy jó, köszönöm. Talán nem jutott el a tudatomig. Ő meg leszögezte, hogy a következő héten be kell mennem ultrahangra. Mond-tam jó, de továbbra is úgy éreztem, hogy én nem vagyok terhes. Sőt, aznap, amikor mennem kellett, még véreztem is. Így aztán eldöntöttem magamban, hogy ez megint nem áldott állapot, vagy ha az is volt, akkor elment.

A sok csalódás valóban pesszimista emberré változtatta Andreát. Szerencsére ezúttal a dolgok a vártnál jobban alakultak, és közeledett a boldog végkifejlet.

133

MŰHIBAPEREK

Csaknem két évtized leforgása alatt százezernyi kezelés – józanul gondol-kodva nem várhatjuk, hogy százszázalékosan sikerrel végződjék valamennyi olyan beteg története, aki a Kaáli Intézetet megjárta. Kezdjük talán azzal, hogy az intézet kezelésenként 60-65 százalékos sikertelenséggel dolgozik. Nyilvánvalóan az is előfordul, hogy egy beteget négyszer-ötször kezelnek, aztán átmegy egy másik központba, ahol az első alkalommal teherbe esik. Sokszor megtörténik a fordítottja is, hogy más intézetből jön át beteg a Ka-áli Intézetbe többszöri sikertelen próbálkozás után. „Soha nem szerencsés, ha egy másik intézetről vagy orvosról elítélő hangon beszélnek a beteg előtt” jegyezte meg Bernard doktor.

Az 1992-es indulás óta eltelt 18 év alatt mindössze két esetben indult úgy-nevezett műhibaper a Kaáli Intézet ellen. Ez hihetetlenül jó aránynak szá-mít a hozzávetőlegesen százezernyi kezeléshez viszonyítva. Továbbá, mint már említettem: a lombikbébi-kezeléseknél törvényszerű az, hogy több al-kalommal nem sikerül a beavatkozás, mint ahányszor igen.

A két műhibaper egyike különösen szomorú volt. A betegnél hypersti-mulációs syndroma alakult ki, egy olyan szövődmény, ami rendkívül ritkán ugyan, de ma is életeket követel világszerte. Az intézet minden beteget előre tájékoztat erről a veszélyről, és természetesen mindent meg is tesznek annak érdekében, hogy ez ne alakuljon ki. Maga a hyperstimulációs syndroma azt jeleneti, hogy a gyógyszeres kezelések hatására, igen ritkán súlyos túlstimu-láció következhet be. Ilyenkor előfordulhat, hogy a petefészkek erőteljesen megnagyobbodnak, folyadék lép ki az érrendszerből, ami elsősorban a mell-kasban, illetve a hasüregben gyűlik meg. Következményei: gyengeségérzés, ájulásszerű rosszullét, vérnyomásesés, légszomj. A hyperstimuláció ezen ritka, súlyos megjelenési formája az életet közvetlenül veszélyeztető továb-bi szövődmények – a vér besűrűsödése, trombózis, embólia.

Azt a legnagyobb odafi gyelés mellett sem lehet megakadályozni, hogy né-hány esetben elő ne forduljon, ez ugyanis olyan szövődmény, ami mindenhol a világon statisztikailag igazolt módon velejárója a lombikbébi-kezeléseknek. Szerencsére ezt a szövődményt az esetek döntő részében jól lehet kezelni, ha a beteg idejében megfelelő kórházba kerül. Ezért minden betegnek elmond-ják, hogy ha panaszai vannak, azonnal jelentkezzen az intézetben. Ilyenkor a meddőségi centrum csak annyit tehet, hogy diagnosztizálja a kialakult

134

szövődményt, és a beteget az erre felkészült kórházba küldi-viszi. A Kaáli In-tézet orvosai pedig egész idő alatt tartják a szakmai kapcsolatot a kórházzal.

A konkrét eset 1994-ben történt. Amikor a beteg jelentkezett az intézetben a panaszával, a kezelőorvosa saját kocsiján vitte be őt a fekvőbeteg-háttér-intézetükbe, a Szabolcs utcába. A beteg állapota néhány nap múlva romlott, majd az elrendelt műtét során sajnos a műtőasztalon meghalt.

Különösen tragikus volt ez az eset, mert a betegnek volt már egy termé-szetes úton fogant gyermeke, azonban évek óta sikertelenül próbálkoztak a második gyermekkel. Így nem csak a férj vesztette el a feleségét, hanem egy kislány is az anyukáját. Az eset rettentően megrázta az egész intézetet, az orvosokat és nővéreket, hiszen egy-egy beteggel szoros kapcsolat alakul ki a kezelések során.

A bírósági eljárás mind a Kaáli Intézet, mind a Szabolcs utcai kórház ellen indult. Az évekig tartó per végül mindkét intézmény teljes „felmentésével” végződött, a hosszas és alapos bizonyítási eljárás során, a szakértői vélemé-nyek alapján a bíróság azt állapította meg, hogy a szakma szabályait egyik helyen sem szegték meg.

A másik műhibaper jelenleg is folyik. Az ügy lényege, hogy a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen alapos kivizsgálás után egy asszonyon 6 al-kalommal végeztek mesterséges megtermékenyítést ondóbevitellel. A siker-telen beavatkozások után a beteget a Kaáli Intézetbe küldték IVF-kezelésre. Ismételt kivizsgálások után öt alkalommal végeztek lombikbébi-kezelést. Egyszer terhes is lett az asszony, de elvetélt. Hat sikertelen inszemináció és öt eredménytelen IVF után a beteg felkeresett egy orvost, aki korábban a Kaáli Intézetben dolgozott. A kolléga ultrahangvizsgálatot végzett a betegnél és megállapította, a méhében fejlődési rendellenesség, úgynevezett sövény található, amely a méh üregét két részre osztja, ezért műtétre van szüksé-ge, mert különben nem eshet teherbe és nem tudja kihordani terhességét. A műtétet el is végezték.

A beteg kezelésében részvevő két korábbi orvoscsoport akkor értesült az ügyről, amikor a beteg felszólította a Kaáli Intézetet, hogy fi zessen 31 millió forintot, mert különben az RTL Klub tévécsatornán keresztül nyil-vánosságra hozza az ügyet. A Kaáli Intézet mielőtt bármilyen döntést hozott volna, bekérte a beteg műtéti leírását. Mindenki legnagyobb meg-lepetésére a betegnél nem létezett a „diagnosztizált méhfejlődési rendel-lenesség”, és szakértők szerint felesleges műtétet végeztek az asszonynál.

135

A történet kezdetektől fogva nem volt életszerű. Nehéz elképzelni, hogy egy közel 40 éves asszonynál, akit csak a meddőségkezelés során legalább hat orvos vizsgált ki, egy ilyen nyilvánvaló fejlődési rendellenességet ko-rábban ne vettek volna észre. Természetesen a Kaáli Intézet nem fi zetett, a beteg pedig pert indított.

A könyv megírásakor az I. fokú ítélet született meg, amely – a bírósá-gi szakértő véleménye alapján – elutasította a Kaáli Intézet elleni keresetet.

Annyit azért érdemes megjegyezni, hogy a felesleges műtétet ugyanab-ban az intézetben végezték, ahol a Népszabadság szerint (2006. szeptember 17.) furcsa esetek történtek. Már a cikk címe is árulkodó: „Felesleges műté-tek dupla pénzért?”

A JOGSZABÁLYOK LABIRINTUSÁBAN

A Kaáli Intézet nyitásakor egy 1981-ben született miniszteri rendelet tartal-mazta a művi beavatkozással történő megtermékenyítés szabályait. Hosszú ideig csak házasságban élőknél volt elvégezhető a beavatkozás, és csak ak-kor, ha a nő 45 évesnél fi atalabb volt, és állandó jelleggel Magyarországon tartózkodott.

ÉlettársakAz 1998-tól hatályos új egészségügyi törvény már kevésbé szigorú szabá-

lyokat írt elő. Reprodukciós eljárás ekkortól nemcsak a házastársi, hanem az élettársi kapcsolatban élő személyek között is elvégezhető lett, ha med-dőség következtében a kapcsolatból természetes úton nagy valószínűséggel egészséges gyermek nem származhat. Az élettársi kapcsolatról közjegyzői okiratban kell nyilatkozni.

A törvényhozó azonban az élettársi kört némileg szigorította. Egyrészt csak különneműek közötti élettársi kapcsolat esetén engedélyezett a be-avatkozás, másrészt csak akkor, ha az élettársak egyike sem áll házastársi kapcsolatban. A gyakorlatban több olyan eset is volt, amikor a meddőségi kezelésen jelentkező, magukat élettársnak nevező párról az adatok, nyilat-kozatok beszerzésekor kiderült, hogy egyiküknek – vagy mindkettejüknek

136

– házastársa van, és az nem az a személy, akivel megjelent. Ezekben az ese-tekben az intézet természetesen elutasította a jelentkezőket.

DajkaterhességAz 1997. évi egészségügyi törvény eredeti szövege még tartalmazta a daj-

katerhességre vonatkozó szabályokat, azzal, hogy azt pár év múlva akarták hatályba léptetni a részletszabályok kialakítása után. Azonban mielőtt a törvénynek ez a rendelkezése hatályba lépett volna, már hatályon kívül is helyezték. Egyszerűen fogalmazva: a dajkaterhességre vonatkozó szabályo-kat sosem alkalmazhatták.

Dajkaterhességről akkor beszélünk, amikor egymással házastársi, ille-tőleg élettársi kapcsolatban álló mindkét személy ivarsejtjeiből testen kívül létrehozott embriót más nő (a dajkaanya) méhébe – a létrehozó pár érde-kében történő kihordás céljából – ültetik be. Erre külön engedély alapján akkor kerülhetett volna sor, ha a petesejtet adó nő a terhesség kihordására testi adottsága folytán képtelen; vagy életét, illetve testi épségét a gyermek kihordása veszélyeztetné; vagy testébe történő beültetés esetén az embrió-ból egészséges gyermek nagy valószínűséggel nem születne.

A dajkaterhesség engedélyezése kétségtelenül számos etikai kérdést vet fel (például: lehet-e pénzt kérni érte, ha igen milyen feltételek mellett), erről sokat cikkeznek a különféle női lapok. Az internetet böngészve úgy tűnik, hogy valós problémáról van szó. Nem célom a szóba jöhető etikai kérdéseket felvetni, pláne megválaszolni, pusztán egy-két gyakorlati esetet említenék: döntse el az olvasó, hogy ő mit tenne az adott helyzetben.

Jelentkezett a Kaáli Intézetben egy 30 éves nő, aki a fennálló kapcsola-tában spontán módon terhes lett, de egészségügyi okok miatt elvetélt, és ennek kapcsán a méhét és az egyik petefészkét el kellett távolítani. Mivel továbbra is szeretett volna gyermeket, kérte, hogy a meglévő petefészkéből nyert petesejtjeit a férje spermiumaival termékenyítsék meg és az így létre-hozott embriókat dajkaanya hordja ki. Így – és csak így – saját vér szerinti gyermekük születhetett volna.

A válasz elutasító volt. A törvény előírásai alapján ilyen kezelésben nem részesülhetett, ennek a párnak sose születhetett gyermeke, pedig az ivar-sejtjeik ezt lehetővé tették volna.

Hasonló eset volt, amikor egy olyan nő jelentkezett az intézetben, aki-nek a méhét daganatos betegség miatt el kellett távolítani. Mivel a hölgy

137

tisztában volt azzal, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás nem teszi lehetővé a dajkaterhességet, azt kérte, hogy az ő petesejtjéből és a férje spermiumából hozzanak létre egy embriót, amit a Kaáli Intézet lefagyasztva tároljon – a fagyasztott tárolásra lehetőség van –, és akkor ültessék be egy dajkaanyá-nak a kihordás érdekében, ha majd a jogszabályok erre lehetőséget adnak. Őt is el kellett utasítani, mert az egészségügyi törvény végrehajtási rendele-te szerint a reprodukciós eljárás elvégzésének a feltétele, hogy a nő rendel-kezzen megfelelő méhhel. Tehát Magyarországon méhhel nem rendelkező nőnél az IVF tilos, sőt az ehhez szükséges előkészületeket sem lehet meg-tenni (fagyasztva tárolni az embriót.) Az intézetben úgy tudják: külföldön sikerrel járt a páciens.

Egyedülálló nőkKésőbb, 2006 nyarától ismét enyhült a jogi szabályozás, ekkortól bizo-

nyos esetekben már egyedülálló nőknél is elvégezhetővé vált az asszisztált reprodukciós kezelés. Ez akkor lehetséges, ha a nő életkora vagy egészségi állapota miatt gyermeket természetes úton nem vállalhat. Az egészségügyi okból történő kezelésre nyilván ugyanazok a feltételek vonatkoznak, mint a párok esetén. A jogszabály azonban nem defi niálja pontosan, hogy mi az az életkor, amikortól azt mondhatjuk, hogy „a nő gyermeket természetes úton nagy valószínűséggel nem vállalhat”. Ennek meghatározása az orvos-ra, illetve az egyes intézetek protokolljára tartozik.

Pár éve egy harminckét éves egyedülálló nő jelentkezett IVF-kezelésre a Kaáli Intézetnél. Az, hogy nincs sem férje, sem élettársa, nem jelenthe-tett volna akadályt. Azonban ez a hölgy – mivel egészségügyi okok nem játszottak közre – túl fi atal volt ahhoz, hogy kizárólag az életkora alapján elvégezhető lett volna nála a beavatkozás. Nagy felelősség egy ilyen döntés meghozatala, hiszen pár év múlva lehetséges, hogy „túl öreg” lesz, teherbe esési esélyei jelentősen csökkennek. Ha sikerül később párt találnia és kö-zösen vállalni gyermeket, akkor a jogszabály rendelkezése pozitív, hiszen egy gyermeknek mindenképp jobb egy teljes családban felnőni. De lehet, hogy a hölgy egyedül marad és néhány év múlva már nem, vagy csak nagy nehézségek árán juthat gyermekhez. Akkor egy gyermekre vágyó nő nem szülhetett, és a népesedési válsággal küzdő magyar állam is megfosztotta magát egy állampolgártól.

138

Legrosszabb esetben megismétlődhet egyik sorstársának a története. 1998-ban, amikor még csak házaspároknál és élettársaknál lehetett végezni a meddőségi kezelést, levélben fordult egy harminckilenc éves szülésznő az intézethez. Leírta, hogy húsz éve küzd a gyermekért, de az orvosok megál-lapították, hogy csak lombikbébije lehet. Addigra házassága, majd két élet-társi kapcsolata szűnt meg meddősége miatt. A levél elküldésekor nem volt férje vagy élettársa, mégis lombikbébi-kezelést kért. A Kaáli Intézet válasza: donorsperma felhasználásával lehetne őt kezelni, de asszisztált reprodukci-ós kezelés csak házasságban, vagy élettársi kapcsolatban élő nők esetében lehetséges. 2006 júliusától azonban érvénybe lépett a törvénymódosítás, amely egyedülálló nőnél is lehetővé tette a mesterséges megtermékenyítést a fentebb leírt feltételek esetén. A levél szerzője azonban már túl idős – 47 éves – lett, mire a törvényhozó „megkönyörült” az egyedülálló nőkön. Mond-hatjuk úgy: a késedelem miatt tragédiába fordult egy ember élete. De vajon hányan lehettek, akikről nem maradt semmiféle írás?

A „szabályos” házasságon kívül élő hölgyek anyává válási ambícióinak akadályait a fentiekben még nem merítettem ki. Találkoztam már inter-netes fórumokon olyan észrevétellel is, melyek szerint vannak olyan orvo-sok egyes meddőségi központokban, akik nem vállalják az egyedülálló nők esetében a lombikbébi-kezelést. Állítólag lelkiismereti okokra hivatkoznak. Megkérdeztem a Kaáli Intézet tudományos igazgatóját: vajon náluk előfor-dul-e ilyesmi? Bernard Artúr professzor azt válaszolta, hogy a törvényes elő-írás szellemében náluk nem utasítják vissza az egyedülálló, gyereket akaró hölgyeket. Ha egy kolléga lelkiismereti okok miatt nem vállalja a kezelést, akkor az intézet más orvosa elvégzi azt.

Leszbikus vagy egyedülálló?Különleges esetnek számított az is, amikor egy leszbikus pár a bejegyzett

élettársi kapcsolatokat szabályozó törvény (BÉKA) alapján szeretett volna részt venni IVF-kezelésen. A kérdésük az volt, hogy ez lehetséges-e, vagy csak mint egyedülálló nőnek végezhetik el a beavatkozást?

Az egészségügyi törvény szerint csak házaspárok és különneműek között fennálló élettársi kapcsolatban élők vehetnek részt IVF-kezelésben. Tehát emiatt a Kaáli Intézet azt válaszolta a kérésre: a bejegyzett élettársi kapcso-lat alapján nem lehet lombikbébi-kezelést folytatni a leszbikus pár egyik tagjánál sem.

139

Más lett volna a helyzet, ha a leszbikus párkapcsolatban élő nő azt állítja, hogy ő egyedülálló. Az egyedülálló nőnek nyilatkoznia kell az eljárás kez-detekor arról, hogy nem él sem házasságban, sem élettársi kapcsolatban, és ezt követően – a meghatározott feltételek fennállása esetén – kezelésben ré-szesíthető. Arról nem lehet őt faggatni, hogy vajon leszbikus-e, és nincs is olyan előírás, hogy az IVF-kezelés leszbikus nőknél nem végezhető el. Ha az egyedülálló nő anélkül él együtt egy másik nővel, hogy bejegyzett élet-társi kapcsolatot létesítene, akkor kizárólag az ő megítélésén alapszik, hogy magát egyedülállónak vagy élettársi kapcsolatban élőnek tekinti. Tehát, ha a leszbikus egyedülálló nő nem tekinti magát élettársnak, vagy letagadja azt, akkor nyitva áll előtte az út a lombikbébihez jutáshoz.

Próbáljuk meg levonni a következtetést: a leszbikus nő igenis megkap-hatja ezt a kezelést, ha belemegy egy képmutató játékba. Élettársával nem törvényesíti a kapcsolatot, és tiszta lelkiismerettel vallhatja magát egyedül-állónak. Nem szeretnék besétálni abba a csapdába, hogy elemezgessem: a születendő gyereknek mennyire jó, vagy mennyire rossz az, ha azonos ne-mű szülei vannak. Inkább leszögezem, hogy a jogi szabályozás a törvényen kívül eső kapcsolatoknak biztosít előnyt, amikor azonos neműekről van szó, mert hazudozással, az együttélés letagadásával az ilyen párok is gye-rekhez juthatnak.

Petesejt-adományozás2006 nyaráig csak anonim módon lehetett ivarsejtet adományozni, vagyis

az adományozó (donor) és a megadományozott (recipiens) nem ismerhette egymást. A férfi és a női ivarsejt adományozás között azonban alapvető kü-lönbség van. Míg a hím ivarsejtekhez való jutás közismerten egyszerű eljárás, addig a női ivarsejteket, a petesejteket csak egy hosszú, kellemetlen és nem is veszélytelen eljárás után lehet „kinyerni” és adományozni. Ismeretlenek kedvéért erre a procedúrára gyakorlatilag szinte senki sem hajlandó. Épp emiatt 2006 júliusától bevezették az úgynevezett célzott petesejt-adományo-zás lehetőségét, vagyis az addig teljes mértékben anonim ivarsejt-adományo-zásban egy kivételt tettek: bizonyos esetekben a női ivarsejt meghatározott rokoni körben adományozható.

A szabályozás azonban nagyon szűken határozta meg a lehetséges ro-konsági fokot, különös tekintettel a hazánkban szokásos kis létszámú csa-

140

ládokra. Azok a betegek, akiknek petesejtre lenne szükségük, gyakran nem találnak megfelelő és alkalmas rokont.

Talán ennek is tudható be, hogy az intézet történetében több olyan próbál-kozás is volt, amikor a betegek azt állították: ők másod- vagy harmad-uno-katestvérek, de nyilvánvaló volt, hogy nem rokonok. A rokonsági fok ellen-őrzése gyakran igen nehéz. A jogszabály szövege is olyan bonyolult, hogy gyakran a betegek, de az orvosok sem tudják kitalálni, vajon a megjelenő betegek által előadott rokonsági fok megfelel-e a törvényben leírtaknak.

A törvény szövege szerint akkor lehet célzottan petesejtet adományoz-ni, ha az adományozó és a megadományozott személy egymásnak közeli hozzátartozója, oldalági rokona, testvérének házastársa, házastársa közeli hozzátartozója, vagy házastársa testvérének házastársa. Ugye a kedves ol-vasó sem igazán érti?

Volt olyan eset, amikor a testvérek helyett mostohatestvérekről lett vol-na szó, és – minisztériumi állásfoglalás alapján – nem lehetett elvégezni a beavatkozást, mert a „mostohatestvér” nem tartozik ebbe a csoportba. Egy olyan társadalomban, ahol a legtipikusabb az egyke gyermek, és a legtöbb mai fi atalnak csak egy-két unokatestvére van, talán tágabban kellene meg-húzni az adományozók körét.

Dr. Tóth Zoltán

professzor

az intézet szakmai

tanácsadó testüle-

tének tagja

141

FURCSASÁGOK ÉS TRAGIKUS CSAPDÁK

A jogszabályi változásoktól függetlenül is előfordulnak érdekes és meglepő esetek az intézet praxisában. Ezek közül szemezgettem.

Gyermeket szeretnék a halott férjemtőlSajnos több olyan eset is előfordult a Kaáli Intézetben, ami egy-egy csa-

lád tragédiájához köthető.Telefonhívást kapott az intézet egy kétségbeesett fi atal nőtől, aki zokog-

va mondta el, hogy aznap halt meg a férje autóbalesetben. Fiatal házasok voltak, a feleség végső elkeseredésében azt kérte, hogy a férje holttestéből kinyert spermával végeztethessen IVF-kezelést. Az orvos, aki a halál beáll-tát megállapította, azt mondta neki, hogy ez orvosilag lehetséges, ha elég gyorsan intézkedik.

El kellett utasítani, mert a törvény előírásai szerint holttestből származó ivarsejt reprodukciós eljáráshoz nem alkalmazható.

Nem régen egy külföldi nő fordult azzal a kéréssel az intézethez, hogy máshol évekkel korábban reprodukciós eljáráson estek át, de nem sikerült gyermekhez jutniuk. Később a férje megbetegedett (rákos lett) és emiatt külföldön spermiumot fagyasztatott le. Időközben sajnos meghalt a férj, és a feleség szerette volna felhasználni a lefagyasztott spermiumokat egy újabb IVF-kezelésre. Állítólag a férje halála előtt külföldön hozzájárulását is adta ehhez.

Ebben az esetben sem lehetett elvégezni a kért kezelést. A hölgy ugyan-is jelenleg, a kezelés megkezdése előtt egyedülállónak tekintendő (özvegy). Egyedülálló nőnél pedig csak donorivarsejt használatáról lehet szó. Az ivarsejt adományozás főszabályként anonim, a törvény csak a női ivarsejt- adományozás egyes eseteiben tesz ez alól kivételt. Hímivarsejt nem ado-mányozható „meghatározott recipiens számára történő felhasználásra”. Ily módon a beteg kezelése lehetséges lenne, de csak anonim módon adomá-nyozott hím ivarsejttel és nem a volt férjéével. Ő viszont egyértelműen a volt férjétől akart gyermeket.

Próbálkozhatunk más megközelítéssel is, ugyanis bizonyos esetekben a reprodukciós eljárás folytatható a férfi halála után a nő kérésére, de csak ha az ivarsejt megtermékenyítése már megtörtént. Vagyis a letétbe helyezett

142

hímivarsejttel az eljárás nem folytatható, csak a már létrejött embrióval. Te-hát ez a gondolatmenet sem hozott megoldást a hölgy számára.

Egy másik tragikus történet, amikor a fi atal férj halála után a feleség azzal a kéréssel fordult az intézethez, hogy ha már a férjétől nem lehetett gyermeke, legalább a férjéhez genetikailag a legközelebb álló rokonának, az apósának az ivarsejtjével kéri a megtermékenyítést. A kérést elutasították, mert hímivarsejt adományozása csak anonim módon történhet, vagyis ro-kon, ismerős számára nem.

Más centrumokban is előfordulnak hasonló esetek, az egyik elég nagy saj-tónyilvánosságot is kapott (HVG, 2009. nov. 20.). Azért érdemes erre néhány szót szánni, mert az ügyben a szakértők által tett egymásnak ellentmondó, megalapozatlan nyilatkozatok jól bemutatják, hogy egy ilyen, viszonylag szűk szakterületen is milyen sok, nehezen megválaszolható kérdés merülhet fel, ami emberek sorsát alapvetően befolyásolhatja. Tehát a konkrét ügyben a szakértők azt látták problémának, hogy az elhalt férj előre nem rendelke-zett írásban: halála esetén mi legyen a lefagyasztott spermiumaival. Ezért egy IVF-centrum (nem a Kaáli Intézet) nem tudta azokat felhasználni az özvegynél végzendő IVF-eljárás során.

A Kaáli Intézet szerint az eljárást akkor sem tudták volna elvégezni, ha a férj tesz egy ilyen írásbeli nyilatkozatot. Azt ugyanis, hogy a férfi t az ivar-sejtjei felett milyen rendelkezési jog illet meg, az egészségügyi törvény és annak végrehajtási rendelete szigorúan szabályozza, azaz pontosan felsorolja, hogy milyen rendelkezési jog illeti meg a férfi t/nőt.

A férfi t az ivarsejtjeit illetően megillető jogok a következők:– adományozhatja reprodukciós eljárás végzéséhez idegen számára ano-

nim módon,– adományozhatja orvostudományi kutatás céljából,– fagyasztva tároltathatja későbbi, saját felhasználása céljából (ivarsejt

letét). Ez utóbbi körön belül arról is dönthet a férfi , hogy a tárolási idő le-járatát követően ivarsejtjeit megsemmisítsék vagy orvostudományi kutatás céljára használják fel,

– és természetesen ivarsejtjeit megsemmisíttetheti.Más lehetősége viszont nincs. Vagyis, a jelenlegi szabályozás szerint egy

férfi nem adhat olyan nyilatkozatot, amelynek alapján felesége az ő halála után, hímivarsejtjeinek a felhasználásával asszisztált reprodukciós eljárást

143

végeztethet. Ilyen kérésnek a meddőségi centrum nem tehet eleget még a nyilatkozat birtokában sem.

Gyermeket szeretnék az elvált férjemtőlA közszolgálati rádió egyik, 2010 októberében elhangzott műsorában a

lombikbébi-témakör került terítékre. Egy hallgató arról érdeklődött, hogy ha egy házaspár elválik, akkor a válás után a korábban lefagyasztott embrióikat a volt feleség felhasználhatja-e. A műsorban szereplő jogász azt válaszolta, hogy igen, hiszen a törvény szerint, ha a női ivarsejt megtermékenyítése már megtörtént, akkor a házastársi (vagy élettársi) kapcsolat megszűnése után az egyedülállóvá vált nőnél az eljárás folytatható. A válasz felháborította a betelefonálót, és rákérdezett, hogy ezek szerint a volt férjnek gyerektartást is kell-e fi zetni az egy évvel a válás után fogant gyerek után? Itt már bizonyta-lanabbá vált a válasz, de továbbra is az volt az álláspont, hogy a volt feleség kérésére a lombikkezelés elvégezhető.

Ilyen kérdéssel a Kaáli Intézetnél is jelentkeztek már, és az ottani álláspont nem egyezik a rádióban nyilatkozó jogászéval. Egyrészt, a törvény végre-hajtási rendeletének melléklete tartalmazza azt a nyilatkozatot, amit köte-lező aláíratni minden IVF-et kérő párral. Ebben a nyilatkozatban a pár jó előre rendelkezik arról, hogy válásuk esetén mi a teendő az embrióikkal. A pár három lehetőség közül választhat: másnak adományozza, tudományos kutatásra felajánlja vagy kéri megsemmisíteni. Tehát, ha a férj bejelenti a válását az intézetnek, akkor az intézetnek úgy kell eljárnia, ahogy korábban a pár rendelkezett, de ezek között a lehetőségek között nem szerepel a vá-lás utáni beültetés lehetősége. Ha azonban az intézet nem szerez tudomást a válásról, a férj nem jelenti azt be, akkor előfordulhat, hogy a (volt) feleség kéri az eljárás folytatását, a lefagyasztott embrió beültetését, és azt jogsze-rűen el is végzik nála.

Nemcsak a fentiek miatt kell odafi gyelni a sok-sok papírra, amit az IVF-kezelés előtt aláír a beteg. A nyilatkozat azt is megemlíti, hogy köz-jegyző előtt lemondhat a pár egyik tagja az embrióra vonatkozó rendelkezési jogáról. Ilyenkor teljes mértékben a másik felet illeti meg a rendelkezési jog, vagyis megnyílik a lehetőség arra, hogy a fagyasztott embriókról egyedül a másik fél döntsön. Nagyon meg kell gondolni ezt a lehetőséget!

144

A rádióban hallott álláspont szerint az embriók fagyasztva tárolása esetén a férfi akár tíz évig (ez a fagyasztott tárolás határideje) ki lenne szolgáltatva volt feleségének (élettársának), mert ez alatt az idő alatt az egykori partnere az ő akarata ellenére is szülhetne tőle gyereket. Ez nem csak személyiségi jogilag és etikailag vállalhatatlan, de családjogi következményei is belátha-tatlanok. Az is kérdés, hogy ennek ismeretében hány férfi vállalná az emb-riófagyasztást, végső soron a lombikbébi-kezelést?

Mindez mutatja, hogy milyen bonyolult, szerteágazó kérdéseket vet fel a lombikbébi-kezelés, és mennyire átgondoltnak kell(ene) lennie a jogi szabályozásnak.

Akarok-e még gyereket?Egy nő művi meddővé tételen esett át saját kérésére. Később sajnos meg-

halt a gyereke és szeretett volna újra szülni. Ez a korábbi műtét miatt csak lombikbébimódszerrel volt lehetséges. Az volt a kérdése, hogy ez elvégez-hető-e és ha igen, akkor ő is igénybe veheti-e öt alkalommal az OEP által biztosított támogatást?

A kezelés elvégezhető volt, de az OEP-fi nanszírozás nem járt, mert nem orvosi indikáció alapján, hanem saját kérésre történt a korábbi meddővé tétel.

A férj életkoraA meddőségkezelés kapcsán mindig a nő életkoráról beszélünk. A fér-

fi aknál nincs és nem is volt olyan korhatár, amely felett már tilos lombik-bébi-kezelést végezni. Holott a férfi termőképessége is csökken a kor előre haladtával, csak nem olyan drasztikusan, mint nőké.

A Kaáli Intézet történetében a legidősebb férfi közel 90 éves volt, aki hu-szonéves barátnőjével jelentkezett lombikbébi-kezelésre. Bár a jogszabályok nem tiltják, de etikai problémát vet fel, hogy ebben az esetben vállalják-e az orvosok a kezelést. A konkrét esetben végül nem került sor a kezelésre, sikerült meggyőzni a párt és elálltak tervüktől.

VálásNem egyszer fordult elő, hogy válás esetén a pár valamelyik tagja azért

fordult az intézethez, hogy az egészségügyi dokumentumokkal bizonyítsa: a közös gyermek donorspermium felhasználásával jött létre, tehát az „apja” nem a biológiai apa. E tekintetben elmondhatjuk, hogy nincs különbség a férfi ak és a nők között: erre az apa és az anya részéről is voltak próbálkozások.

145

Belegondolni is szörnyű, hogy a sok nehézség árán megfogant lombikbébik szülei is el tudnak jutni oda, hogy megromlott házasságuk miatt lemonda-nának a gyermekről, vagy el akarnák szakítani az apjától!

Erre azonban nem sok az esély. Bár a donor-spermával történő megtermé-kenyítés esetén az apa nem a tényleges „biológiai apa”, a családjogi törvény szerint még sincs lehetőség arra, hogy ezen az alapon megkérdőjeleződjön az apaság – kivéve, ha az eljáráshoz nem járult hozzá a férj/élettárs. Ilyen eset azonban gyakorlatilag nincs, mert a közös kérelem az IVF-kezelés előfeltétele.

Ki az apa?A fentihez hasonló olyan eset is előfordult, amikor a sikertelen lombik-

kezelés után spontán módon történt teherbeesés és szülés, de a férj kételke-dett az apaságában, emiatt az apaság vélelmének megdöntése miatt indított pert. Ennek során azzal is próbálta bizonyítani álláspontját – vagyis hogy nem ő a gyerek apja – hogy az intézetben történt kivizsgálási eredmények-re hivatkozott, mely szerint neki csak donorsperma felhasználásával szü-lethetett volna gyermeke.

Az apuka férfi vagy nő?Levélben jelentkezett egy férfi , aki leírta, hogy feleségével szeretnének

lombikprogramban részt venni, amire azért van szükségük, mert a férj transz-szexuális – nőből operáltak férfi vé – így megtermékenyítő-képes-sége nincs.

A kérés annyira szokatlan volt, hogy időbe telt, mire az intézetnek si-került az orvosi és a jogi álláspontot egyeztetni. Egyfelől az orvosok azzal érveltek, hogy bár a nemet átalakító műtét megtörtént, a hatóság engedé-lyezte a nem és a névváltoztatást, sőt házasságot is köthetett a férfi vé operált személy, ő genetikailag mégiscsak nő. Egynemű pároknál pedig nem lehet elvégezni az IVF-kezelést.

Másfelől a jogi vélemény szerint ebben az esetben az asszisztált reproduk-ciós kezelésnek nincs jogi akadálya, mert a házaspár a jogszabályi feltéte-leknek megfelel, és a kizáró okok sem állnak fenn. Az egészségügyi törvény szerint ugyanis csak az élettársi kapcsolatban élőknél és az egyedülállók-nál kell – és lehet – vizsgálni a kérelmezők nemét, a házasságban élőknél nem. Felmerült a kérdés: vajon jogilag mi alapján állapítható meg valakiről, hogy férfi -e vagy nő. A kérelmező 1-gyel kezdődő személyi számmal ren-delkezik, és indirekt módon a házasságkötése is férfi mivoltát igazolta. Az

146

elfogadható indikációk egyike – a herék veleszületett vagy szerzett hiánya – is megállapítható volt nála.

A fentiek alapján zöld utat kapott a pár, legalábbis elméletileg. A konkrét kezelés a könyv befejezésekor még nem kezdődött el, és így az eredményről sem tudok még semmit.

Lombikbébi börtönben?Volt olyan kérdés, hogy börtönben tartózkodó elítélt személynél (konk-

rétan férfi nél, de lehetett volna nő is) elvégezhető-e a beavatkozás, kérheti-e hogy IVF-kezelésben részesüljön?

A meddőséget egyértelműen betegségnek tekinti az orvostudomány – a betegségek kezelésére pedig az elítéltek is jogosultak. Ha tehát az egészség-ügyi feltételek fennállnak, akkor azt kell mondani, hogy nincs akadálya a kezelésnek.

Végül nem történt meg a tényleges lombikbébi-kezelés, és nem is derült ki, hogy a tájékozódás után mi tartotta vissza az érdeklődő beteget.

A jogi szabályozás pontatlanságaHa a jogi szabályozás nem eléggé átgondolt, az számos problémához ve-

zethet, jelen esetben megnehezíti a meddő betegek életét. Sajnos nem egy ilyenről számoltak be nekem.

Mint azt már többször említettem, a lombikbébi kezelések során a bete-gek kérhetik az ivarsejtjeik, embrióik fagyasztva tárolását. A lombikbébi-központokon kívül is léteznek olyan egészségügyi intézmények (sperma-bankok, biobankok), amelyek a megfelelő engedélyek birtokában jogszerűen ivarsejtek és embriók fagyasztva tárolására jöttek létre, ehhez megfelelő en-gedélyekkel rendelkeznek.

Mi sem lenne természetesebb, mint hogy ha egy pár úgy gondolja, hogy a lombikbébi-kezelés során létrejött embrióikat egy másik spermabankban kíván-ják tárolni, akkor ezt bejelentik a lombikbébicentrumnak, és – mivel a párt illeti meg az embrióik feletti rendelkezési jog – az IVF-centrum kiadja az embriókat, majd a továbbiakban az új helyen tárolják azokat. Ez azonban túl egyszerű lenne.

Az adott esetben egy pár kérte, hogy a Kaáli Intézetben létrejött és fa-gyasztva tárolt embrióit adják ki az egyik ilyen „spermabank” részére, mert a tárolás feltételei szerintük ott kedvezőbbek voltak. A Kaáli Intézet kész is lett volna a kérésnek eleget tenni, azonban az egészségügyi törvény úgy rendelkezik, hogy „a letétbe helyezett ivarsejtek (embriók) a letevő írásbeli

147

rendelkezése alapján a reprodukciós eljárást végző egészségügyi szolgáltató részére szolgáltathatók ki”. Ez azt jelenti, hogy embrió csak reprodukciós eljárást végző intézetnek adható ki (lombikbébiközpont), és csak akkor, ha újabb reprodukciós eljárást végeznek az illetőnél. Tehát hiába alakul meg jogszerűen egy „spermabank”, fagyasztott embrióhoz jogszerűen nem tud hozzájutni (mert az csak lombikbébicentrumban keletkezik), illetve a beteg nem tud élni azzal a lehetőséggel, hogy – esetleg kedvezőbb feltételek mel-lett – ilyen helyen tároltassa embrióit, ivarsejtjét.

Az ügyben a Kaáli Intézet még a minisztériumhoz is fordult, de a válasz az volt, hogy csak lombikbébiközpontnak adható ki a fagyasztott embrió.

Az ilyen jogalkotásra mondhatjuk, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal.

Munkaügyi védelem?A 2005-ben a meddőségi problémák átfogó kezelése érdekében – vala-

mennyi parlamenti párt egyetértésével – meghozott országgyűlési határozat szellemében módosították a Munka Törvénykönyvének néhány paragrafu-sát. Eszerint felmondási tilalom védi az asszisztált reprodukciós kezelésben részt vevőket és munkavégzés alóli mentességet is kell a részükre biztosítani. Mivel a lombikbébicentrumoknak adják ki a felmondási védelem alapjául szolgáló igazolást, a probléma náluk is jelentkezik.

A jogszabály szerint „a munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmon-dással a munkaviszonyt a külön törvény szerinti emberi reprodukciós eljá-rással összefüggő kezelés időtartama alatt”.

A törvény szövege nem egyértelmű. Az a megfogalmazás, hogy „a külön törvény szerinti emberi reprodukciós eljárással összefüggő kezelés” nagyon tágan is értelmezhető. Szerencsésebb lett volna, ha az egészségügyi törvény által alkalmazott terminológiát alkalmazzák, vagyis azokra vonatkozna a felmondási tilalom, akik „emberi reprodukcióra irányuló különleges eljá-rásban vesznek részt”, nem pedig az „emberi reprodukciós eljárással össze-függő kezelésre”, mert sokféle kezelés „függhet össze” a reprodukciós eljá-rással. Például, ha az előzetes kivizsgálás során derül fény valamilyen bajra és azt kell kezeltetni, az kétségkívül összefügg a reprodukciós eljárással, de természetesen nem minősül annak.

Az utóbbi idők elbocsátási hulláma miatt sokan kérnek igazolásokat, hogy a lehetőséggel élhessenek. Sok a megválaszolatlan kérdés: csak a nő-re vonatkozik a kedvezmény? Ha egy-egy ciklus nem sikeres és a beteg

148

folytatja a meddőségi kezelést, a kötelező „pihenőidő” beleszámít-e a keze-lés időtartamába?

Az egészségügyi tárca állásfoglalása szerint csak a konkrét asszisztált rep-rodukciós „kezelések” időtartamára és csak a kezeléssel érintett személyre vonatkozik a kedvezmény. Álláspontjuk szerint az átlagos kezelés a petesejt érésének indukciójától a beültetésig tart, így a védettség hozzávetőlegesen 2 hét. (Ez a vélemény szakértők szerint vitatható, mert – még a szűkítő ér-telmezés esetén is – a kezelés végső időpontja a terhesség megállapításáig tarthat – vagyis körülbelül 30 napig.) Sikertelenség esetén ezt követi egy kötelező 3 hónapos kihagyás, majd jöhet a következő próbálkozás. Ez alatt a 3 hónap alatt már nyugodtan fel lehet mondani a betegnek? Van értelme munkajogi védettséget biztosítani évente legfeljebb háromszor 14 napra egy olyan meddőségi kezelés esetén, amelynél annak van a legnagyobb valószí-nűsége, hogy 5-ből egy próbálkozás sikerül, vagyis a kezelés másfél-két évig tart? Tényleg eléri ez a szabályozás azt a célt, amit kitűzött: a segítséget a gyermeket akaró meddő pároknak?

Mivel a Munka Törvénykönyve nem tesz különbséget férfi és női munka-vállaló között, a mentesség a férfi akra is vonatkozik. A Minisztérium szerint csak „a kezeléssel érintett személyt” illeti meg a mentesség, és a férfi ak eseté-ben a „kezelés” tipikusan 1-1 nap. Van ennek a jogi szabályozásnak értelme?

Néha felmerült az a gyanú is, hogy a munkahely megtartása érdekében egyesek „rá is játszanak” erre. Megfordult az intézetben egy, több hónapos kihagyásokkal időnként jelentkező nő, aki ragaszkodott ahhoz, hogy adja-nak ki neki igazolást, mely szerint ő folyamatos kezelés alatt áll. Ugyanakkor érthető a munkáltatók álláspontja is, ha sérelmezik, hogy egy bizonytalan ideig tartó kezelés miatt nem mondhatnak fel dolgozóiknak.

Többszörösen bebizonyosodott tehát, hogy a legjobb szándék is kevés, ha pongyola vagy szakszerűtlen a jogszabály szövegezése.

A NÉPESEDÉSPOLITIKAI KORMÁNYBIZOTTSÁG

Szokássá vált Magyarországon, hogy ha a gazdasági-társadalmi élet területén valami akadozik, netán egyáltalán nem megy, akkor a hatalom létrehoz egy bizottságot. A népességfogyás az évezred elején már tragikus következmé-

149

nyeket vetített előre, így a kormányzat ráérzett egy olyan lépés szükségsze-rűségére, amiből a közvélemény megértheti: tenni akar a javulásért.

2001-ben tehát életre hívták a Népesedéspolitikai Kormánybizottságot. Az Orbán-kormánynak azonban 2002-ben távoznia kellett, mielőtt lehe-tősége nyílt volna megvalósítani elgondolásait. A Medgyessy-kabinet nem számolta fel a demográfi ai veszedelem kivédésére hivatott testületet – a kormányfő annak elnöke lett, míg a tulajdonképpeni munka irányítása a bizottság titkárának a kezébe került. El kell ismernem, a Népesedési Kor-mánybizottság két éven keresztül meglehetősen aktívnak bizonyult: mozgó-sította a demográfi ai kérdéskör szaktekintélyeit; tudományos vitákat rende-zett egy intézkedési terv és egy hosszú távú koncepció kialakítása céljából; saját internetes honlapot indított a demográfi ai helyzetről szóló információk népszerűsítéséért.

Logikus, hogy egy ilyen testületnek szembesülnie kellett a meddőség gyó-gyításának részleteivel is. Kaáli Géza professzor 2003 augusztusában a Né-pesedéspolitikai Kormánybizottsághoz fordult, hogy a lombikbébi-program fellendítéséhez jelentősebb állami támogatást szorgalmazzon. Számításai szerint a „civilizált országokban” a fogamzó korban levő párok 15 százaléka meddő, ami azt jelenti, hogy számuk hazánkban legalább 150 ezerre tehe-tő. Közülük arányosan annyian vállalnának gyermeket, mint az egészséges párok esetében. Nem nehéz kiszámolni, hogy évente 15-20 ezer asszony-nál orvosi beavatkozásokra van szükség ahhoz, hogy gyermekük szülessen.

Az OEP adatai szerint 2002-ben 2500 asszonynál végeztek lombikbé-bi-kezelést – a további 17 és fél ezer nőről nincsenek adatok. Arról, hogy ezek a betegek hol és milyen kezelésben részesültek, senki sem tud. Szültek vagy továbbra is az állami vagy magánrendelők útvesztőiben bolyonganak?

A professzor elengedhetetlennek ítélte azt, hogy valamennyi kezelés-re jelentkező párról készüljön olyan egységes nyilvántartás, amely nél-kül a szakmai felügyelet elképzelhetetlen. Meggyőződése, ha sikerülne minden rászoruló párnak megadni az optimális lehetőséget, hogy a mesterséges megtermékenyítés valamelyik formájával jusson gyermek-hez, akkor akár évi háromezerrel növekedhetne Magyarországon az él-ve születések száma.

Nagyszerű alkalom adódott tehát a Népesedéspolitikai Kormánybizottság számára, hogy bizonyítsa: valóban kiáll egy olyan intézkedéssorozat mel-lett, amely képes fékezni a rohamos születésszám-csökkenést hazánkban.

150

Kaáli Géza kezdeményezését azonban a testület elutasította.Több, a korabeli sajtóban közölt nyilatkozatából csemegézek:

A Népességpolitikai Kormánybizottság ülésén részt vevő szakemberek a ne-ves professzor (Kaáli Géza) megállapításait és intézkedési tervét fenntartá-sokkal fogadták. Túlzásnak találták, hogy Magyarországon 150 ezer olyan pár él, amelynek nem lehet gyereke…

A bizottság szerint nem látszott megvalósíthatónak az az elképzelés, hogy az utódra hiába várók adatai egy egységes adatbázisba kerüljenek. Magas-nak tűnt az intenzívebbé váló lombikbébiprogram költsége is. A jelentősen megnövelt támogatás a Kaáli Intézet üzleti célkitűzéseinek lenne előnyös…

A szakmai vélemények szerint az elért eredmények tekintetében Kaáli pro-fesszor intézményeinél vannak eredményesebben működő centrumok is…

E szolgáltatások fi gyelemre méltók, ámde a vevő – ebben az esetben az ál-lam, azaz a társadalombiztosítás közpénzt költő szervezete – szeretné tudni, mi az eladandó szolgáltatás …

Válaszként Kaáli Géza professzor olvasói levelet küldött a Magyar Hírlapnak, az újság ezt 2004. március 25-i számában Ne csak program, gyermek is szü-lessék! címmel közölte. Idézem az utolsó passzust:

A megfelelő adatbázis elengedhetetlen, ha a vevő szeretné tudni, milyen mi-nőségű szolgáltatást vásárol. Az adatbázis sajnos nem nyilvános, pedig az adatok közzététele a betegek hiteles tájékoztatásához rendkívül fontos lenne. Az adatbázis célja – az előbbieken túl – nem „a megfelelő ügyfélforgalom ga-rantálása”, hanem a fi nanszírozó hatóság és a szakma ellenőrzési lehetőségé-nek biztosítása. A vádat, hogy üzleti ajánlatom tisztázása nélkül jelentősebb közpénzekhez jussak, kategorikusan visszautasítom. Előterjesztett javasla-tom átfogó intézkedések megtételére, egy országos hálózat kialakítására és az ehhez szükséges adatbázis létrehozására irányult. Mindez a lombikbé-bi-kezelések és az általános meddőségkezelések hatékonyságát volt hivatott elősegíteni. Sajnálom, hogy a Népesedéspolitikai Kormánybizottság jobbító szándékaimat félreértette, az ügyet ezzel lezártnak tekintem. Bízom benne, hogy munkájuk eredményeként nemcsak a nemzeti népesedéspolitikai prog-ram fog megszületni, hanem minél több gyermek is.

151

A megújulás ellenzőinek érvrendszere hemzseg a tévedésektől. Magyarorszá-gon nem 150 ezer olyan pár él, akinek nem lehet gyermeke, hanem ennyien vannak azok, akiknek csak orvosi segítséggel lehet gyermeke. Demográfi ai szempontból ez egy óriási lehetőséget hordoz magában.

Honnan vette továbbá a kormánybizottság, hogy „Kaáli professzor in-tézményeinél vannak eredményesebben működő centrumok is”? Ha az OEP által közzétett hivatalos adatokat vesszük fi gyelembe, azok nem tá-masztják alá ezt a kijelentését. Most érdemes megnézni az EMKI honlap-ján szereplő 2008-as adatokat is, amelyek igazolják, hogy a Kaáli Intézet szignifi kánsan jobb eredményeket produkált az országos átlagnál.

Aztán itt van még ez a briliáns mondat: „A vevő – ebben az esetben az állam, azaz a társadalombiztosítás közpénzt költő szervezete – szeretné tudni, mi az eladandó szolgáltatás?” Vajon mi is? Hát az, hogy olyan pá-rokat segítsenek utódhoz, akiknek amúgy nem lehetne gyerekük.

A Népesedéspolitikai Kormánybizottság akkori álláspontját hét év után könnyű cáfolni. Hogyan gondolhattak a nemzeti népesedéspolitikai stra-tégiára a bizottság vezető emberei a meddőségkezelés további fejlesztése nélkül? Szögezzük le továbbá: az esetenkénti százmilliós nagyságrendű végkielégítések visszatartásából könnyen biztosítani lehetett volna ezt az összeget, hogy a kormányzati negyed kútba esett tervét ne is említsem.

Nehéz lenne kiszámítani, hány fővel lett még kisebb Magyarország amúgy is rohamosan fogyó lakossága azáltal, hogy Kaáli professzor javas-latai nem valósulhattak meg.

A tervet elutasító testület egyébként szomorúan végezte. A demográfi ai válság kezelésére hivatott intézményt ugyan nem számolták fel, de tevé-kenysége fokozatosan minimalizálódott, majd teljesen megszűnt. Ciklu-sokon átívelő népességpolitikai stratégiának se híre, se hamva. Az első két év vitái így teljesen fölöslegeseknek bizonyultak. Az agónia biztos jeleként honlapjuk még sokáig ott díszelgett az interneten – kivénült, senki által nem frissített adatokkal, szakállas hírekkel.

A Népesedéspolitikai Kormánybizottság egyáltalán nem segítette, hogy a meddőségkezelés kiterjesztésével és hatékonyabbá tételével gyermekek ezrei születhessenek. Egyébként, ha a pár évig fölöslegesen működte-tett kormánybizottságra költött pénz a lombikbébiprogram felé áramlik, már akkor is lényegesen több gyermek született volna az elmúlt években Magyarországon.

152

Remélhetőleg az új, családcentrikus politikát hirdető Fidesz–KDNP kormány ismét foglalkozni fog azzal a kérdéssel, hogy egy hathatós med-dőségkezelési program milyen pozitív hatással lehet a demográfi ai muta-tókra. A probléma most legalább olyan aktuális, mint 7-8 évvel ezelőtt volt.

LOMBIKBÉBICENTRUM A KISVÁROSBAN

A tapolcai Pannon Reprodukciós Intézet (PRI) 2000. október 15-én kezd-te meg működését, s ekkor még semmi köze nem volt a Kaáli Intézethez. Tapolca csupán nem egész 20 ezer lakosú kisváros, tehát jogosan merülhet fel mindenkiben a kérdés: miért pont Tapolcán nyílt meddőségi központ? Akkoriban vidéken csupán Szegeden és Debrecenben, illetve a Dunántúlon Pécsett és Győrben volt lombikbébi-központ. Ha viszont ránézünk a térképre, logikus döntés volt, hogy a Dunántúl közepén is kell egy központot nyitni.

A beruházás nagyon sok pénzt igényelt, az ötletgazdák dr. Corradi Gyula és dr. Ézsely Ferenc pedig saját maguk nem tudták fi nanszírozni. Ézsely főor-vos azonban napi kapcsolatban volt az akkori Prodia K . két tulajdonosával, ügyvezetőjével, Kollányi Gáborral és Vígh Józseff el, akik akkoriban már egész Veszprém megyében az összes klinikai laboratóriumot – így a tapolcai Kórház Klinikai Laboratóriumát is – működtették. Corradi és Ézsely doktornak sike-rült meggyőzniük Kollányiékat arról, hogy ez a befektetés biztosan jó üzlet lesz. Végül is ők négyen alapítottak egy 3 millió forintos törzstőkéjű K .-t – Kollá-nyi Gábor és Vígh József magánvagyonukból hitelezték meg az épület átala-kításához, a műszerek beszerzéséhez szükséges mintegy 300 millió forintot.

Az engedélyek beszerzését követően gőzerővel megindult az építkezés, és a személyzet felvétele is megtörtént. Nőgyógyászként dr. Arnold Lászlót, illetve dr. Tiboldi Zoltánt vették fel. IVF-tapasztalattal egyikük sem rendel-kezett, ezért dr. Konc Jánossal és dr. Kanyó Katalinnal, a Budai Meddőségi Központ vezető orvosával és biológusával állapodott meg a vezetőség, hogy az orvosokat és biológusokat kiképzik, betanítják.

A szigorú szakmai kollégiumi előírások miatt azonban ezzel a felállással nem lehetett működési engedélyhez jutni, ugyanis egy meddőségi centrum vezetőjének 5 éves, a vezető biológusnak legalább 3 éves szakmai tapasztala-ta kellett, hogy legyen. Így találtak a vezetők dr. Török Attilára, aki akkori-ban a Baranya Megyei Kórházban dolgozott, és mind a vezető orvos, mind a

153

Török Attila doktor

három centrumban is gyógyít

A tapolcai team

Dr. Csongrády Attila munka közben

154

biológus számára előírt szakmai tapasztalatokkal rendelkezett. Török doktor korábban a Pécsi Szülészeti Klinikán dolgozott, tagja volt annak a munka-csoportnak, amelynek Magyarországon először sikerült szülést eredményező lombikbébi-kezelést végeznie. 1989 és 1992 között Németországban, a tübin-geni Eberhard Karl Egyetem Női Klinikáján dolgozott, ahol csaknem teljes munkaidejében meddőségi kezeléseket, ezenbelül lombikbébi-beavatkozá-sokat végzett. Emellett volt lehetősége az abban az időben Magyarországon még nem létező, IVF-magánklinikák megismerésére. Hazatérése után pár évvel a Pécsi Szülészeti Klinikáról a Baranya Megyei Kórházba ment át, ahol megszervezte a meddőségi szakrendelést, de ott IVF végzésére nem volt le-hetőség, és ez a szakmai munkájából nagyon hiányzott. Corradi doktorral folytatott hosszú tárgyalások után, elsősorban az IVF-kezelések lehetősége miatt elvállalta a tapolcai meddőségi központ szakmai vezetését.

Az induló intézetben a betegforgalom nagyon lassan emelkedett, az első két hónapban csupán 30 beteg, az első egész évben mindössze 125 IVF-be-avatkozás történt (többségében a pécsi Megyei Kórházból érkező, illetve Török doktor személyéhez kötődő betegeken). Mindehhez az intézetnek ak-koriban 35 alkalmazottja volt! Miután a bevételek alacsonyak voltak, a kiadá-sok viszont nagyon magasak, az intézet kezdettől fogva veszteséget termelt. Mindez annak ellenére történt, hogy rendelkeztek OEP-fi nanszírozással.

Természetes, hogy ezt nem nézte jó szemmel a két befektető. A gazda-sági számításoknál Corradi dr. évi 400 IVF-ciklust ígért, ami több oknál fogva elmaradt. Látva azonban, hogy a vezetés nagyon rossz irányba viszi el az intézetet, dr. Török Attila személyes találkozón próbálta meggyőzni Kollányi Gábort arról, hogy a befektetése így nincs biztonságban. Javasla-tait azonban nem vették fi gyelembe.

Végül Kollányi és Vígh tulajdonrészüket eladták Corradi és Ézsely dok-toroknak. Miután ők továbbra sem rendelkeztek nagyobb mennyiségű kész-pénzzel, a vételt úgy oldották meg, hogy 300 millió forint bankkölcsönt vet-tek fel, melynek fedezete a PRI volt. Így a kezdeti 4 tulajdonosból már csak 2 lett, de lényegi változás nem történt. Nem sokkal később azonban Corradi doktor súlyosan beteg lett, így Ézsely doktor magára maradt.

Ézsely doktor átvette ugyan az intézet vezetését, de alapvető változásokat nem akart. Ekkor már életbe lépett a teljesítmény-volumen korlát, a bevéte-lek nem voltak növelhetők, és nagyon megnehezítette az intézet gazdasági helyzetét a felvett 300 milliós bankkölcsön törlesztése is.

155

Ebben a helyzetben a PRI kezdett működésképtelenné válni. Ézsely doktor közel a nyugdíjhoz nem akart tehát továbbiakban küzdeni és a PRI eladása mellett döntött. Próbálta külföldieknek is értékesíteni (Ausztriában, Német-országban jelent meg hirdetés), de komoly érdeklődő nem volt. Dr. Török Attila is szerette volna megvenni, de ez csak egy újabb bankkölcsönnel ment volna, mely lehetetlen volt, mert az ingatlant már megterhelték jelzáloggal.

2004 őszén Kaáli professzor Ézsely doktor megkeresésére leutazott Tapol-cára egy érdemi beszélgetésre. Mielőtt bármilyen ajánlatot tett volna a PRI megvételére, részletesen átbeszélte az intézet szakmai és gazdasági helyzetét dr. Török Attilával, aki – bizonyos feltételek mellett – vállalta az ügyvezetői igazgatói és orvos igazgatói megbízatást.

2004. november 1-jétől a PRI Kaáli professzor tulajdonába került. Bár a K . megmaradt önálló jogi személynek, gyakorlatilag szerves része, „test-vérintézete” lett a Kaáli Intézetnek. Az intézet felfutását dr. Ézsely Ferenc sajnos már nem élhette meg, nem sokkal az eladás után meghalt.

A PRI eddigi története rendkívül tanulságos. Elsőként talán azt említe-ném, hogy nem olyan könnyű beindítani és működtetni egy lombikbébi centrumot – vagy bármilyen más egészségügyi magánintézetet –, mint azt sokan gondolják. Egy-egy új intézet indulásakor elhangzik: ha a Kaálinak sikerült, mi miért ne tudnánk megcsinálni? Csak a gyakorlatban derül ki, hogy milyen kemény munka és milyen sok összetevő kell ahhoz, hogy si-keres legyen egy új centrum.

Az OEP-fi nanszírozás megléte egymagában nem biztosíték arra, hogy az intézet szakmailag és gazdaságilag is jól fog működni. Általában nem sze-rencsés az, amikor orvos és nem orvos befektetők a tulajdonostársak, mert merőben más elvárásaik vannak. Az egészségügyben kizárólag hosszú távra lehet tervezni, a kezdeti veszteségeket át kell tudni vészelni. A nagy összegű kamatterhek annyira elnehezíthetik az intézet működését, hogy gyakorlati-lag működésképtelenné válhat a cég. Természetesen megfelelő szakemberek nélkül színvonalas lombikbébi-szolgáltatást nem lehet nyújtani. Lényeges kérdés az eszközök-műszerek beszerzési ára is – jelentős árengedményeket csak nagy tételben történő beszerzés után lehet elérni.

Érdekes azt is megemlíteni, hogy az OEP-fi nanszírozással rendelkező tapolcai intézetre azért nem akadt érdemi vevő, mert senki nem látta a ki-utat a halmozódó veszteségekből. Ha az intézetet becsukták volna, a világ-válság tipikus példáját láthattuk volna: a centrum a banki kamatokat nem

156

lett volna képes törleszteni, csődbe megy, a veszteségek a bankot terhelték volna. Egy kis egészségügyi intézetnek nem lett volna szabad aránytalanul magas, 300 milliós hitelt felvenni. Ez a számok tükrében kitermelhetetlen.

Kaáli professzor amerikai és magyar tapasztalatai alapján úgy látta, hogy a hitelkamatok drasztikus csökkentésével, személycserékkel, olcsóbb beszál-lítókkal és a kiadások racionalizálásával az intézet működtethetővé válhat. Azt is tudta, hogy befektetése tíz éven belül nem fog megtérülni, de erre nem is számított. Mindent összevetve a megvásárlás mellett döntött.

A KÜLFÖLDIEK

Kaáli professzor az indulás óta hangoztatta, hogy intézetében magyar bete-geket szeretne ellátni. Természetesen a határon túli magyarokat is. Az inté-zetben a megnyitástól kezdve idegen szavakat csak elvétve lehetett hallani. A 2002-ig tartó felfutást azonban a kormány által bevezetett teljesítmény-vo-lumenkorlát (TVK) megváltoztatta. Évről évre kevesebb, OEP által fi nan-szírozott beteget lehetett kezelni, ami kapacitástöbbletet eredményezett.

Ezt a helyzetet igyekeztek a külföldiek kihasználni. Az európai árakhoz képest lényegesen olcsóbban jutottak magas színvonalú IVF-kezelésekhez. Amilyen arányban csökkent a magyar betegek száma olyan arányban nőtt a külföldieké.

A intézetnek már van olyan egysége is, ahol a betegek fele külföldi.A magyar határ közelében fekvő településekről sok román páciens a Ka-

áli Intézet debreceni klinikáját keresi fel. Egyikükkel alkalmam adódott te-lefonon beszélni. A nagyváradi Dana Mocan asszony nem látott okot arra, hogy a nevét titkolja – valóban úgy hívják, ahogy itt le van írva. Elmondta, hogy kilencévnyi házasélet után nem született gyermekük. Tisztában vol-tak azzal, hogy negyvenéves koron túl nagy esélyei már nem is lehetnek. Mégis megpróbálkoztak a költséges és fi zikailag-lelkileg megterhelő lom-bikbébi-kezeléssel. A román intézményekben nem volt bizalmuk, többen ajánlották nekik Debrecent, és 2009-ben be is jelentkeztek. A vizsgálatok során kiderült, hogy a férj spermaképe sem tökéletes, és a feleség is nehe-zen szolgáltat „használható” petesejteket. A gyógyszeres kúra eredménye-ként Tándor Zoltán doktor mégis le tudott szívni két, megtermékenyítésre

157

alkalmas petesejtet, és a beültetés megtörtént. Hamarosan ki is derült, hogy a kezelés eredményes volt: Dana asszony áldott állapotba került. Az emb-rió azonban nem fejlődött rendesen, és 9 hetesen elhalt. Nagyon szomorúak voltak, és a folytatáson törték a fejüket. Szerencsére a közös gondolkodáson kívül egyebet is műveltek, így aztán 2010 tavaszán bombameglepetésként érte őket a tényállás: spontán módon terhes lett az asszonyka. Dana meg van győződve arról, hogy nem csupán az első – rosszul végződött – terhes-sége jött létre a debreceni intézetben végzett kezelés nyomán. „Nem lehet véletlen – mondta –, hogy ami nem sikerült majd egy évtizednyi házasélet után, az bekövetkezett az elvetélés után nem sokkal. Biztos, hogy ez annak a stimulációnak az eredménye, amit Tándor doktor úr írt elő.”

Egy forró délelőttön – 2010 júliusát írtuk – román beszédet hallottam a kissvábhegyi utcán (tökéletesen értem a román nyelvet). Egy hölgy és egy férfi társalgott, röptében ezt a mondattöredéket kaptam el: „… ekkora hü-lyeség, hogy a magyaroktól őrizkedni kell”. Nem láttam más lehetőséget, mint illetlenül leszólítani a párost. Együtt szálltunk fel a 90-es buszra, elkí-sértem őket a szállodájukig, és végül belementek abba, hogy az előcsarnok egyik asztalánál válaszoljanak a kérdéseimre. Erre az alkalomra új neveket választottak: az asszony Ileana, a férje Petru.

N. O.: Miért nem írhatom le a nevüket, mitől félnek?Ileana: Senkinek semmi köze ahhoz, hogyan fogant a gyerekünk.N. O.: Ha egy romániai intézetben végezték volna a sikeres IVF-et, ak-

kor is az anonimitásra voksolnának?Ileana: Azt hiszem, igen, akkor is. De ezen még nem gondolkodtam.N. O: Hogyan esett a választásuk egy külföldi lombikbébicentrumra?Petru: Sikerült képet alkotnunk a romániai lehetőségekről, és eljutottunk

odáig, hogy odahaza semmiképp sem próbálkoztunk volna.N. O.: Ha jól érzékelem, anyagilag nem jelentett volna különösebb ne-

hézséget mondjuk az, hogy Ausztriát válasszák.Petru: Tájékozódtunk. Egy közeli ismerős házaspár már megjárta a Ka-

áli Intézetet.Ileana: Az első beültetésük sikertelen volt, de visszamentek, annyira elé-

gedettek voltak az ottani munkával, és bíztak az orvosban, aki a nővel fog-lalkozott. A második IVF már meghozta náluk a terhességet.

N. O.: És önöknél milyen előzményei voltak a lombikbébinek?Petru: Házasélet hét éven át. Ileana egyszer sem maradt úgy.

158

N. O.: Más kezelésekkel próbálkoztak?Ileana: A petevezetékek elzáródását a nőgyógyászom már négy éve diag-

nosztizálta. Többször végeztünk természetgyógyászok által előírt kezelést, mert nagyon szerettük volna, hogy valódi szerelemgyümölcs a gyerekünk. Ismertünk olyanokat, akiknek így sikerült. Nekünk nem.

N. O.: És végül úgy döntöttek, hogy akkor csak a lombikbébi marad.Petru: Igen, arra jutottunk, hogy az adott körülmények között mégis ez

a legjobb.N. O.: Valamelyik romániai lombikbébicentrum meg sem fordult a

fejükben?Ileana: Nem, mert volt tudomásunk arról, hogy mi megy ezekben.N. O.: Mi megy?Ileana: Erről inkább nem nyilatkozunk.N. O.: A Kaáli Intézetnél milyen tapasztalatokat szereztek?Ileana: A legjobbakat. Az egyetlen panaszunk a hosszú várakozási idő a

beavatkozásig, de világos, hogy ez nem az intézet bűne.N. O: Hányadik beültetés vezetett sikerre?Petru: Rögtön az első. Nagyon meglepődtünk, hogy amikor egy külön

pénzösszeggel meg akartam hálálni, az orvos visszautasította.N. O.: Nem írtak alá a kezdet kezdetén egy nyilatkozatot, amiben benne

van, hogy tilos a hálapénz?Petru: Azt hittük, hogy ezt a szabályt csak formalitásból állították fel.

Odahaza is pár helyen tilos a „baksis”, de mindenütt elfogadják. Ileana Bu-karestben fog szülni, és már el is döntöttük, mennyit kapjon a nőgyógyász, és mennyit a többiek.

N. O.: Milyen érzés tudni, hogy az évekig tartó várakozás után nagy a szülővé válási esélyük?

Ileana: Az ilyesmit nem lehet szavakban megfogalmazni.N.O.: Mondta valaki önöknek, hogy a magyaroktól őrizkedni kell? Mert

Ileana asszony mintha erre utalt volna, amikor találkoztam önökkel az Is-tenhegyi úton a buszmegálló környékén…

Ileana: Egy barátunk mondta, aki egyébként értelmes ember, és aki any-nyit tudott, hogy Budapestre utazunk kezelésre. Arra fi gyelmeztetett min-ket, hogy a történelemben évszázadok alatt a magyarok ahol lehetett ártot-tak nekünk.

N.O.: És önök tényleg féltek tőlünk…, hogy is mondjam… etnikai alapon?

159

Petru: Amíg nem jöttünk a Kaáli Intézetbe, Bukarestben semmiféle sze-mélyes tapasztalatunk nem volt arról, hogy milyenek a magyarok. De egy pillanatig sem gondoltuk, hogy történelmi csatározások áldozatai leszünk. Most aztán, hogy egy magyar intézet orvosának köszönhetjük a gyerekünket, épp ellenkezőleg. Azt valljuk, hogy a két nép fi ai sok jót tehetnek egymásért.

N. O.: A babájuk akkorra várható, amikor ennek a könyvnek a kéziratát én már leadtam. Azért értesítenek a „végeredményről”?

Petru: Feltétlenül. És a Kaáli Intézetnek is jár legalább egy köszönőlevél.Lám a Kaáli Intézet tevékenységének létezik egy olyan hozadéka is, amely-

ről eddig senki sem beszélt: hozzájárul a román–magyar etnikai feszültsé-gek enyhítéséhez…

Kaáli professzort viszont egyáltalán nem boldogítja ez a helyzet. A ma-gyarországi intézeteit magyar betegek számára hozta létre, amit kristály-tisztán így fogalmazott meg:

Ha külföldi betegeket szerettem volna kezelni, akkor saját hazájukban hoztam volna létre intézetet. Magyarország aggasztó demográfi ai helyzetében nem is igazán értem, hogy az állam miért döntött úgy, hogy a teljesítményvolumen korlát bevezetésével mesterségesen visszafogja a hazai születések számát. Nincs szükség hazánkban azokra a gyermekekre, akik intézeteinkben fogannak és inkább más országok demográfi ai mutatóit javítják? Intézeteink szempont-jából teljesen mindegy, hogy az állam vagy a beteg fi zeti az IVF-kezelés költ-ségét. Az ország demográfi ai szempontjából viszont egyáltalán nem mindegy, hogy magyar vagy külföldi betegeket kezelünk. Sajnálatosnak tartom, hogy az intézetünk által biztosított lehetőséget az állam nem hasznosítja a maga-sabb születésszám érdekében.

INTÉZET A MECSEK ALJÁN

A baranyai megyeszékhelyen különleges körülmények között jött létre a Kaáli Intézet centruma. 2009 őszén meddőségkezelési témakörben közbe-szerzési eljárást indított a Pécsi Tudományegyetem (PTE). A pécsi egyete-men évtizedek óta végeztek lombikbébi-kezeléseket, a Szülészeti Klinika orvosai egy külön létrehozott k . keretein belül végezték ezt a tevékeny-séget. A pályázati kiírás szerint egy, a PTE Szülészeti Klinikáján lévő 456

160

négyzetméter területű részt kellett reprodukciós központtá fejleszteni, mert így koncentrálnák a lombikbébiprogram már régóta működő, ám szétszórt helyszíneken fellelhető elemeit. A kiírás fő oka azonban leginkább az volt, hogy a PTE-nek eleget kell tennie az egyetemekre vonatkozó jogszabá-lyoknak, miszerint bármilyen szolgáltatásra – így a lombikbébiprogram bonyolítására is – kötelesek pályázatot kiírni. Eddig ez nem történt meg, helyette az In Vitro K .-vel e feladatra évről évre külön pályáztatás nélkül kötöttek szerződést. Azzal a hárommillió forintos törzstőkéjű céggel, ahol a Pécsi Szülészeti Klinikán közalkalmazottként dolgozó orvosok, biológusok munkaidő alatt végezték k .-tagi minőségükben a lombikbébi programmal összefüggő tevékenységüket.

Kaáli Géza professzor már a pályázati kiírás megjelenésekor jelezte: sze-rinte a közbeszerzési eljárás nem tiszta. Kifejtette, hogy több jel is arra mutat: a pécsi orvosok által alapított k . nyer majd. Ilyen jel volt, hogy a társaság előzetesen tízmillió forintot fektetett a jövendőbeli centrum épületének elő-készítésébe. A közbeszerzési eljárás botrányba fulladt, mert nyilvánvalóvá vált, hogy a közbeszerzésnek csak a kezeléseket jelenleg is végző K . lehet a győztese. A pályázatot benyújtó K . azonban nem felelt meg a jogszabá-lyokban foglalt minimális feltételeknek, míg a Kaáli Intézet – a felmerült visszásságok miatt – nem is tett ajánlatot. Tehát a közbeszerzési eljárás si-kertelen lett, annak különös körülményeivel több újságcikk is foglalkozott. Az ismételten kiírt eljárás során pedig már pályázó sem volt, annak ellenére, hogy a kiírásból – érdekes módon – törölték azt a feltételt, aminek koráb-ban az egyetemi K . nem felelt meg.

A Kaáli Intézet az adott helyzetben úgy döntött, hogy az egyetemtől füg-getlenül, tiszta körülményeket teremtve, önállóan alakít ki Pécsett is egy meddőségi központot, és ez már 2010 tavaszától fogadja is a betegeket. Az új intézetnek helyt adó épületet – a győrihez hasonlóan – a kertvárosi rész-ben alakították ki. A szakorvosok megtalálása nem jelentett különösebb nehézséget, hiszen az addig a PTE Nőgyógyászati Klinikán dolgozó IVF-es orvosok, dr. Mánfai Zoltán és dr. Wilhelm Ferenc a lehetőségről értesülve átigazolt a Kaáli Intézethez. Döntésüket elsősorban azzal indokolták, hogy az új Kaáli Intézetben kizárólag a meddőségkezeléssel foglalkozhatnak min-den zavaró körülmény nélkül. Nem lesz éjszakai ügyelet, így mindennap kipihenten, folyamatosan betegeik rendelkezésére állhatnak. Két műtét vagy

161

két szülés között nem lehet úgy koncentrálni a meddő betegekre, mint itt, ahol egyéb dolguk nem lesz.

A pécsi egyetem sem mondott le a meddőségi kezelésekről, bár legtapasz-taltabb orvosai már a Kaáli Intézetben dolgoztak. Az egyetemen továbbra is végeznek IVF-beavatkozásokat, de hogy azt a k . végzi vagy az egyetem, nem lehet tudni, bár Imhof Gábor, a PTE gazdasági főigazgatója a sajtóban azt nyilatkozta: az egyetem visszaveszi a szolgáltatást a két sikertelen közbe-szerzési eljárás után. Ugyanakkor határozottan elutasította a felvetést, mi-szerint esetleg megerősödhet a hálapénz intézménye e területen, ha rosszul kereső egyetemi dolgozókat alkalmaznak. Hangsúlyozta: a PTE úgy fog el-járni, mint bármely piaci szereplő. Az orvosok szabadidejükben, külön fi -zetésért dolgoznak majd a lombikprogramban, így a főigazgató szerint nem lesz probléma. (Nagy megdöbbenést keltett a pár hónappal későbbi hír, mi-szerint Imhof Gábort 2010 nyarán egyéb közbeszerzési ügyekben elkövetett visszaélések gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték.)

Kaáli professzornak újságírók feltették a kérdést, hogy a kialakult helyzet nem vezet-e majd konkurenciaharchoz a régióban? „Nekünk, orvosoknak az a feladatunk, hogy a lehető legmagasabb szintű ellátást biztosítsuk a leg-optimálisabb környezetben. Végső soron úgyis a betegek döntik el, hol látnak nagyobb esélyt arra, hogy megszülessen a várva várt gyermekük.”

Pécs lett tehát az ország egyetlen vidéki városa, ahol két meddőségi-cent-rum is próbál segíteni majd a gyermektelen pároknak. A Kaáli Intézet Pé-csett 2010 tavaszától kezdte meg működését. Az új intézet a tekintetben is különleges, hogy itt csak a kivizsgálás és az egyszerűbb meddőségkezelési technikák alkalmazása történik. Ha lombikbébi-kezelésre van szükség, akkor

A cégalapító a pécsi munkatársakkal Dr. Wilhelm Ferenc

162

a pácienst a kaposvári intézetükbe küldik, ahol ezeket a beavatkozásokat elvégzik. A két intézet együttműködésének köszönhetően a lombikprogra-mot Kaposváron általában ugyanaz az orvos végzi, aki Pécsett az előzetes kivizsgálást-kezelést folytatta.

ÚJABB DUNÁNTÚLI CENTRUM

Már korábban felmerült az a lehetőség, hogy a Kaáli Intézet Dél-Dunántúlon kialakítandó intézete ne Pécsett, hanem valamelyik másik nagyvárosban, esetleg Kaposváron legyen. A pécsi egyetemen szerzett közbeszerzési „ta-pasztalatok” után azonban egyre inkább vonzó lett egy olyan kórházzal való együttműködés lehetősége, ahol pozitívan állnak egy meddőségi centrum befogadásához, átérzik a meddőségkezelés jelentőségét. Prof. dr. Repa Imre, a Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója szobájában 2010 tavaszán dőlt el a kaposvári Kaáli Intézet sorsa. A megbeszélésen mind a főigazgató, mind a kórház többi vezetője – dr. Moizs Mariann stratégiai főigazgató, Prof. dr. Szilágyi András szülész-nőgyógyász főorvos – rendkívül segítőkésznek mutatkozott. Miután a megyei önkormányzat is rábólintott a tervekre, el-kezdődhetett a kórház szülészeti osztályának patinás épületében lévő, eddig kihasználatlan és rendkívül rossz állapotú terület teljes felújítása, átépítése majd később a felszerelése a legkorszerűbb műszerekkel. Az együttműködés leginkább a szegedi és a debreceni példát követi: a centrum a kórház terü-letén, a szülészet épületében került kialakításra így a lehető legszorosabb a nőgyógyászattal és a szülészettel az együttműködés.

2010. szeptember 16-án megnyitotta kapuit a kaposvári Kaáli Intézet. A közel 200 millió forintos beruházással létrehozott új regionális lombikbébi centrum a Kaposi Mór Oktató Kórházzal szoros szakmai együttműködés-ben kapcsolódik be az országos ellátást végző intézményrendszerbe.

A Kaposi Mór Oktató Kórház honlapja idézi Kaáli Géza professzort, aki a megnyitó alkalmából ezt mondta: „Napjainkban minden egyes gyermek-re szükség van hazánkban. A mi feladatunk Kaposvárott az, hogy minden olyan gyermekre vágyó pár álmát teljesítsük, akiknek csak orvosi segítséggel lehet gyermekük”.

A Kaposvárott dolgozó mindhárom orvos – dr. Török Attila, Mánfai és Wilhelm doktorok – az országosan bevezetett, jól bevált szakmai protokollok

163

Új intézet patináns épületben Kaposváron

Megnyílik a nyolcadik Kaáli intézet

(Dr. Moizs Mariann, Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke és Dr. Kaáli Géza)

Kaáli professzor

a kaposvári csapattal

Dr. Mánfai Zoltán

164

szerint végzik a lombikbébi-kezeléseket. „Manapság már gyakorlatilag nincs olyan oka a meddőségnek, amit ne tudnánk eredményesen kezelni” – jelen-tette ki dr. Mánfai Zoltán, az új intézet orvosa. A kaposvári centrumban évi 600-800 pár kezelését tervezik, aminek 200-300 újszülött lesz az eredmé-nye, és Kaáli professzor azt reméli, hogy nagy részük a Kaposi Mór Oktató Kórház szülészetén jön majd világra.

„Egy modern, minden igényt kielégítő meddőségi centrum létrehozásának – az anyagi források mellett – elengedhetetlen feltétele volt a megye, a város, a kórház és az ÁNTSZ vezetőinek segítőkész hozzáállása is” – mondta Kaáli professzor az ünnepélyes szalagátvágás alkalmával, amikor mindenkinek személy szerint köszönte meg segítségét. Alig egy hónappal később, 2010. október 21-én Somogy megye hírportálja már az első sikerekről is beszámol.

Mánfai doktor 2010. decemberében beszélt nekem az új intézet működé-séről, valamint a pécsi centrumhoz fűződő kapcsolatukról:A kaposvári intézet létrehozását örömmel fogadták a betegek, de még a nő-gyógyász kollégák, a kórház vezetése is. Régi betegeim közül sokan kaposvá-riak, vagy Kaposvárhoz közel laknak, örömmel konstatálták, hogy nem kell Pécsre, az egyetemi klinikára menniük. Induláskor Kaáli professzor meghir-detett egy 45 ezer forintnyi önrészes indulási lehetőséget: a betegek a teljes költségeknek csak tíz százalékát fi zetik be. Ez az első száz párra vonatkozik, a keret már betelt. A százból negyven már átesett a kezelésen. Ahogy dolgo-zunk, úgy szaporodnak a sikertörténetek.

Napi 60-70 kilométert ingázunk Wilhelm Ferenc kollégával, eddig még ment. A pécsi és kaposvári centrum összedolgozik. Török doktor a szakmai vezetőnk. Kaposvár–Pécs–Tapolca tengely mentén dolgozunk. A biológusaink betanítását is a tapolcaiak végezték. Szerdánként Török tanár úr délelőtt Kaposváron, délután meg Pécsett rendel.A következő cél, hogy az OEP kiterjessze a fi nanszírozási szerződést a pécsi és a kaposvári egységekre is. Sajnos erre még nem kaptak ígéretet, de – te-kintve a meddőségkezelés fontosságát – talán ez a probléma is megoldódik.

Kaáli professzor azt mondja, hogy újabb intézmény létesítésére már nem gondol. A jelenlegi nyolc intézete teljesen lefedi az országot, egy-egy cent-rum az ország bármely részén lakó meddő beteg számára könnyen elérhe-tő. Jómagam kételkedem döntésében, nem olyan embernek ismertem meg, mint aki valaha is abbahagyja a munkát, értelmes tevékenység nélkül tölte-né mindennapjait, és nem vágna időről időre újabb tervek megvalósításába.

165

NAGY HORDEREJŰ PARLAMENTI DÖNTÉS?

Egy külső szemlélő az új évezred elején akár úgy is gondolhatta volna, hogy a magyar állam maximális támogatást nyújt a meddő pároknak, akik vér szerinti utódot szeretnének. A társadalombiztosítás egy nőnél öt lombik-bébi-kezelést biztosított, és amennyiben ebbe belefért, akár több gyerekhez is hozzásegíthette őket az IVF. Valójában viszont mégsem lehet azt állítani, hogy ezen a területen a dolgok maradéktalanul a helyükre kerültek volna.

Az olvasó már tudja, hogy ebben az időszakban utasította el a kormány-zat Kaáli professzor javaslatát az egyértelmű és áttekinthető információs bázis megteremtéséről. A potenciális szülők csak így értesülhettek volna arról, hogy egy adott intézetben milyen esélyük lesz teherbeesésre, mert egyáltalán nem mindegy, hogy egy intézetben 33 vagy 20 százalékos ered-ménnyel kezelik a betegeket.

Mindezeket a nehézségeket még hangsúlyosabbá tette a 2002-től érvé-nyes TVK, vagyis a teljesítmény-volumen korlát bevezetése. Akárcsak az egészségügy más szektoraiban, a meddőségkezelést végző klinikákon is a biztosító szabta meg, hány kezelést lehet egy adott időszakban elvégezni. Ha ezt a határt túllépte a centrum, az OEP nem fi zetett. A betegeknek tehát akkor is várniuk kellett a beavatkozásra, ha mondjuk a Kaáli Intézetben lé-tezett szabad kapacitás. A késedelem főleg azoknál a nőknél veszélyeztette a beavatkozások eredményességét, akik eleve későn határozták el magukat, hogy belevágnak. 40 év fölött minden elvesztegetett hónap a sikertelenség kockázatát hordozza magában.

Ilyen körülmények között valódi felüdülésnek számított az, amikor a politikai elit végre elhatározta, hogy iránymutató intézkedést hoz. Az Or-szággyűlés 2005 júniusában határozatot fogadott el a 62/2005. (VI.28.) szám alatt „a meddőséggel kapcsolatos problémák átfogó kezelésére vonatkozó intézkedési terv kialakítására”. Ebből a dokumentumból idézek:

I. Az Országgyűlés felkéri a kormányt arra, hogy egy éven belül dolgozzon ki olyan javaslatokat, melyek lehetővé teszik, hogy kedvezőtlen anyagi helyzet, szegénység ne lehessen akadálya a meddőségi kezelésben való részvételnek, különös tekintettel a rászoruló párok támogatására.

II. Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy saját hatáskörében, az adat-védelmi országgyűlési biztos, az OEP, a meddőségi centrumok, illetve az

166

érdekvédelmi, civilszervezetek bevonásával fél éven belül alkossa meg a med-dőségi kezelést nyújtó intézmények eredményességi mutatóinak nyilvánossá-gát biztosító elveket és szabályokat, meghatározva:

a) a kötelezően nyilvánosságra hozandó eredményességi adatok, statisz-tikák körét;

b) a nyilvánosságra hozatal módját és helyét, biztosítva a hozzáférés lehe-tőségét minden érdeklődő számára;

c) az ellenőrzés módját.

III. Az Országgyűlés felkéri a kormányt, hogy – közoktatási, egészségügyi szol-gáltatást nyújtó intézményeket, civilszervezeteket is bevonva – dolgozzon ki 2005. augusztus 31-ig kampánytervet, és a 2005/2006. tanévben indítson fel-világosító kampányt, melynek célja, hogy a meddőség problémájával, a med-dővé válás rizikó tényezőivel a lakosság széles köre megismerkedjen.

Minden érdekelt teljes joggal arra várt, hogy a kormány számára kötelező érvényű határozat nyomán korlátok dőlnek majd le a meddőségkezelés fej-lődésének útvonalán. A dolgok azonban másként alakultak.

A SEMMIBE VETT HATÁROZAT

Az országgyűlési határozatban megjelölt feladatokat azonban nem teljesítette a kormány. A rövidlátó módon megvalósítható takarékoskodás fontosabbnak tűnt az egészségügyért felelős tárcánál is, mint az anyagilag nehéz helyzet-ben élő házaspárok gyerekhez juttatása. Az egészségügyi miniszter levele az intézmények vezetőihez alig több mint egy évvel később, pontosabban 2006. szeptember 5-i dátummal keletkezett:

A gyógyító-megelőző ellátások 2006. évi költségvetési előirányzatának megtar-tása érdekében szükségessé vált, hogy a megelőző 9 hónapban folyósított – az időarányos előirányzatot meghaladó arányú – fi nanszírozáshoz viszonyítva az év utolsó hónapjában csökkentsük az Egészségügyi Alapot terhelő kiadásokat. Ennek eszköze az elszámolható teljesítménymennyiség csökkentése, amely a szolgáltatók betegellátási tevékenységének racionalizálását igényli.

A nagy spórolási akció – amely ugye az egész egészségügyet érintette, és ame-lyet valamilyen rejtélyes okból kifolyólag reformként emlegetett az épp ural-

167

mon levő politikai elit – külön megszorításokat tervezett a meddő párok és közvetve a meddőségi centrumok ellen is. Nemcsak a teljesítmény-volumen korlátok szigorú alkalmazásáról esett már szó, de felelős beosztású emberek egyre gyakrabban emlegették az egy nő esetében alkalmazható, fi nanszíro-zott IVF-kezelések számát is. Miért adassék meg ötször a lehetőség minden asszonynak, hogy próbálkozzék? Hiszen fejlettebb országokban is kisebb ez a szám. A megszorítások szószólói rendre elfelejtették megemlíteni, hogy a nyugati országokban támogatott két-három alkalom pénzben kifejezett értéke jócskán felülmúlja az itthoni ötét. És ami tragikus: megfeledkeztek arról, milyen égető szüksége van az országnak azokra a gyerekekre, akik esetleg a negyedik, vagy az ötödik kezelés nyomán születhetnek meg.

A vészhelyzetben Kaáli professzor 2006. október 18-án a következő leve-let küldte az egészségügyi miniszternek:

A médiából értesültem, hogy az ország jelenlegi nehéz gazdasági körülmé-nyei miatt a lombikbébi-kezelések fi nanszírozása revízió alá kerülhet. Mel-lékelten megküldöm a Washington Post cikkét, amely azt ábrázolja, hogy a francia kormány széles körű intézkedések sorozatával állította meg a népes-ség csökkenését. Ezek a rendelkezések az öregedő európai nemzetek – így ha-zánk – számára is példaértékűek lehetnek.

A demográfi ai mutatók javításának az adócsökkentés és a gyermeknevelési segély a legköltségesebb formája, amelyet sok nemzet nem is tud magának megengedni.

A meddőség Európa-szerte népbetegségnek számít, hiszen a lakosság több mint 15 százalékát érinti. A meddőségi kezeléssel optimális esetben a születések 5 százalékát lehet biztosítani. Ezekkel az eljárásokkal a lakosság folyamatos csökkenését nem lehet megállítani, de a kezelések eredményeként évente szü-lető közel 5000 gyermek számottevő. Ez sokkal gazdaságosabb, mint a fran-cia intézkedésekkel létrehozott gyermekvállalási kedv.

Tisztelettel kérem a miniszter urat, hogy a meddőségi kezelések állami fi -nanszírozását az ország jövője érdekében továbbra is támogatni szíveskedjen.

A kiszivárogtatott tervek ellen civilszervezetek és a szakma jelentős képviselői is tiltakoztak. És bár a fi nanszírozott IVF-kezelések számának csökkentése még jó ideig napirenden maradt, Kaáli Géza küzdelme végül eredményes-nek bizonyult.

Erről a témáról két szakértővel is beszélgettem, dr. Bodnár Béla szerint:

168

Jó néhány gyermek az ötödik próbálkozásra születik meg. Sok kicsi most nem sétálhatna kézen fogva a szüleivel, ha a társadalombiztosítás nem adna öt lehetőséget. Azt szoktam mondani: minél több esélyt kell adni a pároknak, és, ha ezen belül mi jól működünk, és hamarabb érünk el sikert, az már egy másik történet. Ám ha mi jól teljesítünk, ne az legyen a válasz, hogy csök-kentik a fi nanszírozott beavatkozások számát! Nem azoknak a lehetőségeit kell korlátozni, akik nagyon szeretnének gyereket. Néha hallani azt az elké-pesztő vádat, hogy az 5 fi nanszírozási ciklus miatt abban vagyunk érdekeltek, így szándékosan húzzuk az időt egy-egy páciens teherbe ejtésével. Ez egyrészt teljesen ellentétes lenne a hivatásunkkal, az orvosi eskünkkel és a józan ésszel is. Másrészt – ha csak „üzletileg” néznénk is a dolgot – annyi a beteg, hogy nem győzzük ellátni őket.

Dr. Zádori János, a szegedi Kaáli Intézet orvos igazgatója szerint sokszor még az öt fi nanszírozott próbálkozás is kevésnek bizonyul:

Mit mond az ember az ötödik eredménytelen kezelés után a páciensnek? Bor-zasztó beszélgetés, főként, ha valamennyit nálunk végezték. Igazi lelki vívó-dás: mondjam azt, hogy folytassa, van értelme, vagy, hogy abba kell hagyni? A hatodik már önköltséges, sokaknak nagyon nehéz teher. Volt egy pár nálunk, az asszony közel negyvenéves, fél órán át latolgattuk a lehetőségeket az ötödik eredménytelen IVF után. Végül úgy döntöttünk, hogy folytatjuk. Gyönyörű gyermekük született, évente meglátogatnak, fantasztikus érzés.

A 2005-ös parlamenti határozat a meddőségi kérdéskörben felvilágosító kampány szervezését is előírta. Amikor ezeket a sorokat írom – 2010 vé-gén – semmit sem lehet tudni arról, hogy legalább a közoktatásban indult-e ilyen akció. A könyv elején ismertetett kis közvélemény-kutatásom szerint a diákság tájékozottsága ezen a területen sok kívánnivalót hagy maga után. A fi atal felnőttek közül sincs mindenki tisztában azzal, hogy mit tehetnek „gyógyulásukért” a meddőségben szenvedő párok.

Ami pedig a meddőségi centrumok tevékenységét tükröző adatokat illeti, a helyzet leírása világosan kiderül abból a levélből, amit Kaáli Géza professzor az épp regnáló egészségügyi miniszter címére küldött 2007. október 24-én:

Nagy örömmel fogadtuk a 62/2005. (VI.24.) országgyűlési határozatot, amely a meddőségi kezelést nyújtó intézmények eredményességi mutatói-nak nyilvánosságra hozatala érdekében jelölte ki az elvégzendő feladatokat.

169

Lelkesedésünk azonban alábbhagyott, mivel a határozatban megjelölt határ-idő (fél év) többször is eltelt, anélkül, hogy az ügyben bármilyen előrelépés történt volna. Az IVF-centrumoknak nincs semmilyen ismerete arról, hogy a kért adatokat milyen csoportosításban, milyen elvek szerint dolgozzák fel. A miniszteri útmutatás azt tartalmazza, hogy csak az IVF-beavatkozásokra terjed ki az adatszolgáltatás új rendje. Ezzel szemben az országgyűlési hatá-rozat minden esetben meddőségi kezeléseket említ, amelyeknek csak 10 szá-zaléka az IVF. A miniszteri rendeletben az szerepel, hogy a fi nanszírozott szolgáltatások esetében kötelező az adatkommunikáció. Ez azt jelenti, hogy a nem fi nanszírozott szolgáltatások esetében nem kötelező? Ez a statisztika mennyire ad reális képet az elvégzett beavatkozásokról? Mindemellett a mi-niszteri levél heti kétszeres jelentést említ, ami teljesen felesleges – minde-nütt éves jelentések készülnek.

A teljesítmény-volumen korlát ügyében a Kaáli Intézet alapítója az akkori kormányfőhöz fordult 2007. szeptember 27-én:

Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által bevezetett és egyre szigorodó TVK a meddőségi kezelések számát is korlátozza: egyre kevesebb az orvosi se-gítséggel létrehozott terhesség, és természetesen szülés is. A volumenkorlátnak nem lehet az a célja, hogy az amúgy is kicsi születésszám további csökkentésé-vel próbáljanak költségmegtakarítást elérni. A valóságban viszont ez történt.

Tisztelettel kérem a Miniszterelnök Urat, hogy az országgyűlési hatá-rozat szellemében szíveskedjenek eltörölni a meddőségi kezeléseket érintő volumenkorlátokat.

Az intézet archívumában megtalálható a 2007. december 13-i feljegyzés – a fenti levélre sem a miniszterelnök, sem a munkatársai nem válaszoltak.

FÉRJ ÉS FELESÉG, KÉZ A KÉZBEN

Nagy tévedés olyasmit állítani, hogy a lombikbébiprogramban a férj szerepe csak a spermaszolgáltatásra korlátozódik. Empátiakészségükre, erejükre és

– ne féljünk a nagy szavaktól – szerelmükre főleg akkor van nagy szükség, amikor a párjuk a sok kudarc után lelki válságba sodródnak. Moldvánné Erdős Andrea tökéletesen ecsetelte a társ lelki hozzájárulását a sikerhez.

170

Ha nem lett volna a férjem, a sok megpróbáltatás miatt biztos feladtam vol-na. Ő azonban annyira támogatott, hogy azt mondta: úgy legyen, ahogy én akarom, ő mellettem áll. Még azt is elviselte, hogy táltost hívtam a lakásba, aki „megállapította”, hogy jó helyen van-e az ágy, amiben alszunk. Arrébb is húztuk. Most az utóbbi időben végigcsinált velem egy méregtelenítő kúrát is

– teakeverékeket fogyasztottunk mind a ketten.

Szerettem volna megtudni, hogy mindez hogyan néz ki a férj szemszögéből. Amikor Moldván Attilával találkoztam, Andrea nem volt jelen. A férfi el-ismerte, hogy a házasságuk egy adott pillanatban tényleg komoly válságba került.

A második sikertelen lombikbébizés után Andrea nagyon mélyre zuhant, én próbáltam benne tartani a lelket. Akkor már öt éve próbálkoztunk, megfá-radt. Én a férfi büszkeséget félretettem, és csak az ő érdekét kellett szem előtt tartanom. Hogy mit jelent ez? Mindketten elég önző természetűek vagyunk, de nekem már nem volt szabad „érvényesítenem” a saját akaratomat, ha ez konfl iktushoz vezetett volna. Vagyis nem azt néztem, hogy nekem mi a jó. Azelőtt ilyen összecsapások előfordultak köztünk, de ezeket a kérdéseket én

171

magamban helyre raktam, aztán pedig már könnyen ment. Ez pedig függetle-nül a gyerek jövetelétől, nagyon jót tett a kapcsolatunknak. És folytattuk. Úgy gondoltuk, hogy ameddig próbálkozhatunk, addig nem hagyjuk abba. Átbe-szélve a helyzetünket, azt is tisztáztuk, hogy további sikertelenség esetén nem fogjuk az egész életünket azzal eltölteni, ami sehogy sem megy. Ezzel együtt el sem tudtuk képzelni, hogy ne legyen gyerekünk. Így került napirendre a bér-anyaság kérdése, úgy, hogy a sógornőm adná a petesejtet, és a feleségem hor-daná ki. Amint azt Andrea már elmondta önnek, erre végül nem lett szükség. Meg kell még jegyeznem, hogy az előző eseteinkkel összehasonlítva nagyszerű benyomást gyakorolt ránk a Kaáli Intézet. Ott pontosan megállapítják: mikor, mit, mennyiért – az ember minden tekintetben felmérheti, hogy hányadán áll. Szmatona doktor úr hozzáállása is olyan volt, hogy meggyőzött: még ha nem is sikerülne, ők minden lehetségest elkövettek.

Annyi csalódás után Andreának nehéz volt elhinnie, hogy tényleg szülni fog. Úgy gondolta, hogy a pozitív teszt nem elég meggyőző bizonyíték.

Szóval az ultrahangig nem is hittem, hogy ez terhesség. A vérzésből meg arra következtettem, hogy ha meg is indult valami, ebből nem lesz gyerek. Az inté-zetben viszont a vizsgálat eldöntötte: megvan mind a kettő! Akkor már mintha eljutott volna a tudatomig. De Szmatona doktor úr mintha nálam is jobban örült volna. Mert én csak sírtam. Az orvosom számára ez különlegesen nagy eredménynek számított, mert előzetesen, a leletek szerint szinte lehetetlennek tűnt a terhesség. Azt mondta, hogy én egy csoda vagyok. Én meg hozzáteszem, hogy az ilyen csodához orvos is kell. A hatodik héten ismét ultrahangvizsgá-lat mutatta ki az ikreket, akkor már én is hittem a terhességemben. Akkor már szépen dobogott a kis szívük. A családnak még nem mondtuk meg – de láttam, hogy anyukám sejt valamit. Csak a harmadik hónapban árultuk el. Ugyanis a tizenkettedik hétig még minden előfordulhat, és mivel már annyi kudarcunk volt, megbeszéltük, hogy nem verjük nagydobra. Három hónap után megmondtam mindenkinek. A közérzetem? Könnyen viselem az álla-potomat. Már nem dolgozom. Autót vezetek, az jól megy, lassan közlekedem, számomra szokatlanul lassan. A sok pihenés kötelező. Ami meg azt a klini-kát illeti, ott visszaadták nekünk az élet szépségébe vetett hitünket… A Ka-áli Intézetben sokkal jobban odafi gyelnek az emberre, ott egyértelmű, hogy én vagyok a fontos, és nem a karton, mint másutt. A nővérek mindig tudták, hogy ki vagyok, ez másutt nem fordult elő. Az orvos a beszélgetésben nyíltan

172

feltárta, hogy kevés az esélyem, mégis belevágott, és sikert arattunk! A hála-pénz? Tudom, hogy a Kaáli Intézetben nem fogadhatják el. Hálapénzt én má-sutt sem adtam – talán azért nem jött össze a terhesség az előző helyeken…

Moldván Attila nagyon készül az ik-rek fogadására.

Anyagilag aránylag jó körülmények között várjuk a létszám megkétsze-reződését, de rosszabb körülmények között is mindent elkövettünk volna a gyermekért. Szigetszentmiklóson tó-parti házban lakunk, most teljes gőz-zel dolgozom a fürdőszoba átépíté-sén, a tervezett gyermekszobában is korszerűsítek. Dr. Szmatona Gábor

Október 7-re van kiírva Andrea, de az ikrek általában korábban jönnek. A kórházat, nőgyógyászt persze már kiszemeltük – a Kaáli Intézet a meg-szabott időben szabályosan átadta a feleségemet a másik intézetnek. Már azt is tudjuk, hogy Ármin és Léna lesz a nevük. És szeretném elmondani a tapasztalatomat: a környező világ nem fogja fel igazából a lombikbébi fogal-mát, valószínűleg tudatlanság miatt. Sokan ott tartanak, hogyha a párnak természetes úton nem fogan gyereke, akkor nincs miért próbálkozniuk más úton. Ha mi is leragadtunk volna egy ilyen gondolkodásmódnál, most nem várhatnánk boldog izgalommal az ikrek érkezését.

Andreával 2010 augusztusának végén még beszéltem telefonon. Elmondta, hogy jól érzi magát, és – bár hatalmas a pocakja – még mindig autót vezet. Persze csak azt a pár kilométert a szigetszentmiklósi házuktól a szülők cse-peli lakásáig, és vissza.

173

A HUMÁN REPRODUKCIÓS BIZOTTSÁG

Az egészségügyi intézmények működési engedélyét – a jogszabályokban előírt feltételek alapos előzetes vizsgálata után – az Állami Népegészség-ügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adja ki. Természetesen ez vonatko-zik a lombikbébicentrumokra is. A működési engedély megszerzése után az egyes centrumok a jogszabályok és a szakmai szabályok, protokollok betartása mellett maguk döntötték el, hogy a külföldön megjelenő új el-járások közül melyeket alkalmazzák. A Kaáli Intézetben az ellátás szín-vonalát és minőségét a kezdetektől a Szakmai Tanácsadó Testület bizto-sítja, amellett, hogy az intézet megkapta az International Organization for Standardization (ISO) minősítést is. A Kaáli Intézet ellen a működési engedély megszerzését követő közel két évtizedben egyetlen egy olyan pa-nasz sem érkezett a hatósághoz, ami kivizsgálást igényelt volna. Az in-tézet világszínvonalú eredményessége is azt bizonyította, hogy a magyar egészségügyben kevés olyan problémamentes terület van, mint az IVF.A helyzet némileg megváltozott az 1998-ban hatályba lépett egészségügyi törvény rendelkezései nyomán, amikor létrejött az Egészségügyi Tudomá-nyos Tanács (ETT) keretein belül a Humán Reprodukciós Bizottság (HRB).

Ezt a bizottságot az emberi reprodukció terén az egészségügyi miniszter tanácsadó és döntéshozó szervezeteként hívták életre. Feladatai közé tar-tozik többek között, hogy az asszisztált reprodukció területén javaslatokat tegyen, állásfoglalásokat adjon ki, a szakmai szabályokat véleményezze, a lombikbébi kezelések és az embrióval végzett kutatások tapasztalatait érté-kelje. Nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy etikai bizottságként működnek. Mindezen túl ahhoz, hogy az ÁNTSZ egy lombikbébi centrum számára ki-adja a működési engedélyt, be kell szerezni a HRB előzetes véleményét is. Ténylegesen az első HRB csupán 2002-ben alakult meg.

Már a kezdeteknél felmerült, hogy vajon mi indokolja egyáltalán a HRB létét. Az ETT bizottságait orvostudományi kutatásokkal, gyógy szer-készítményekkel, tudományos fejlesztésekkel kapcsolatos területeken hozták létre. A nyitott szívműtétekre, a szervátültetésekre, a rosszindulatú daga-natok kezelésére stb. senkinek nem jutott eszébe létrehozni egy külön bi-zottságot. A lombikbébi-kezelésekre vajon miért kellett? Külön problémát jelentett, amikor kiderült, hogy a legmagasabb szakmai fórum, a Szülészeti Nőgyógyászati Szakmai Kollégium által kiadott szakmai protokoll és a HRB

174

véleménye nem mindig volt összhangban. El lehet képzelni, milyen nehéz egy ilyen szakmai közegben dolgozni.

A nyílt konfrontáció a HRB és a Kaáli Intézet között 2004-ben kezdő-dött, amikor a HRB egyik tagja azt nyilatkozta egy újságban, hogy Magyar-országon egyedül az ő intézetében végzik az egyik nagy jelentőségű és új-donságnak számító eljárást, a preimplantációs genetikai diagnózist (PGD). Ennek lényege, hogy a többsejtes embrió egy eltávolított sejtjéből meg lehet határozni: az embrió genetikailag károsodott-e és így lehetőség van-e egész-séges embriók visszaültetésére. A cikk megjelenése után Kaáli professzor olvasói levélben reagált:

Meglepetéssel olvastam cikküket (Meddő párok új reménye?), melyben dr. Ur-bancsek János arról számol be, hogy Magyarországon jelenleg beágyazódás előtti (preimplantációs) genetikai diagnózis (PGD) eljárást kizárólag a Sem-melweis Egyetem asszisztált reprodukciós osztályán végeznek. Az eljárás vég-zéséhez a Humán Reprodukciós Bizottság engedélye szükséges, s ezt az en-gedélyt 2002-ben hazánkban elsőként a Kaáli Intézet kapta meg. A téves tá-jékoztatás azért is érthetetlen, hiszen Urbancsek dr. tagja volt az engedélyt kiadó bizottságnak. A Kaáli Intézet azóta rendszeresen végez ilyen geneti-kai vizsgálatokat beültetésre váró embriókon. Az öröklődő betegségek génjeit hordozó házaspárok számára alapvető, hogy hiteles tájékoztatást kapjanak ennek a fontos eljárásnak a hozzáférhetőségéről. Ez jelenti számukra az első lépést ahhoz, hogy egészséges gyermekük születhessen.

A cikk megjelenése után – 24 órán belül! – Kaáli professzor egy olyan levelet kapott, melynek hangvétele elég furcsa egy hatósági jogosítványokkal nem rendelkező, tanácsadó-véleményező bizottságtól:

Tisztelt Professzor Úr!A Népszabadság tegnapi, 2004. szeptember 29-i számában Ön olvasói levélben szólt hozzá egy korábbi, a preimplantációs genetikai diag-nosztikáról is szóló cikkhez. Az Ön hozzászólása érinti az Egészség-ügyi Tudományos Tanács Humán Reprodukciós Bizottság (ETT HRB) munkáját, annak egy tagját, valamint felhívja a fi gyelmet egy, az Ön intézete által végzett vizsgálatra. A fentiek alapján hivatalból kérem, hogy haladéktalanul jelezze Bizottságunk felé, hogy:

175

1. Milyen engedély alapján végez a Kaáli Intézet rendszeres preimplan-tációs genetikai vizsgálatokat a beültetésre váró embriókon?2. Kérem ezen engedély másolatának megküldését.3. A korábban kiadott engedély alapján küldje el a korábbi, kuta-tásként engedélyezett vizsgálatokról szóló részletes beszámolót, ami 2003. szeptember óta nem érkezett meg bizottságunk részére. Az ETT HRB 2002. július 10-én kiadott engedélye alapján Mátyás Szabolcs-nak, a Kaáli Intézet alkalmazásában álló biológusnak korábban egy évre szóló ideiglenes engedélye volt kísérleti tervre, az abban foglal-tak szerint, azaz az IVF során fel nem használt és megsemmisítésre ítélt ivarsejteken és embriókon folytatandó preimplantációs genetikai vizsgálatok begyakorlására. Felhívom a fi gyelmét arra, hogy az en-gedély nélkül végzett kutatás – különösen embriókon, ami szigorúbb, nemzetközi szintű szabályokból is következik nemcsak a betegellátás biztonságát veszélyezteti, hanem azt a büntetőtörvénykönyv is szank-cionálja. Az ETT HRB-nek ezenkívül joga van az engedélytől eltérő tevékenységet végző szolgáltató működési engedélye visszavonásának kezdeményezésére.

Tisztelettel:Dr. Kosztolányi György

akadémikusa Humán Reprodukciós Bizottság elnöke

A levél megfogalmazójának vélhetően elkerülte a fi gyelmét az egészségügyi törvény idevonatkozó rendelkezése – 181§(2) bekezdés –, miszerint „nem minősül embriókutatásnak a diagnosztikai vagy gyógykezelési célból, va-lamint az embrió-visszaültetésre vagy -beültetésre való alkalmasságának megállapítása érdekében végzett vizsgálat”. Vagyis a levélben feltett 1. számú kérdésre – hogy milyen engedély alapján végez a Kaáli Intézet rendszeres pre-implantációs genetikai vizsgálatokat a beültetésre váró embriókon – az volt a válasz, hogy semmilyen engedély alapján, mert ehhez nem is kell engedély. Engedélyre csak a megsemmisítésre ítélt ivarsejteken és embriókon folytatan-dó preimplantációs genetikai vizsgálatok begyakorlásához volt szükség, ami kutatásnak minősül, és amihez volt is engedélye a Kaáli Intézetnek. A HRB elnöke által jegyzett levél a bizottsági tagok megkérdezése vagy értesítése nélkül készült el. Ezt bizonyítja a HRB két másik tagjának levele:

176

Marosné Földi Julika

gazdasági igazgató az intézet megnyitása óta, munkatársaival

177

Dr. Kosztolányi György elnök úr részére

Tisztelt Elnök Úr!Tudomásunkra jutott, hogy a Humán Reprodukciós Bizottság egyik tag-ja, dr. Urbancsek János sérelmezett egy, a Népszabadságban megjelent olvasói levelet, aminek hatására a bizottság és az elnök úr nevében már a cikk megjelenését követő napon „a betegellátás biztonságának veszélyeztetése” miatt levelet küldtek Kaáli professzornak. A levélben megfogalmazott érvelés és indoklás logikája mentén a HRB tagjaiként ugyanezen joggal élve – ugyancsak a betegellátás biztonsága érdekében

– ezúton tisztelettel kérjük az elnök urat, hogy hasonló gyorsasággal „hivatalból és haladéktalanul” választ várva felszólítani szíveskedjék dr. Urbancsek Jánost (SOTE. I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika), hogy a bizottság számára küldje meg, illetve a bizottság előtt mutassa be azon engedélyt, amely alapján humán embriókon végzett kísérlet-ként a megsemmisítésre váró embriókon begyakorolták a PGD-t, mie-lőtt az egészségügyi törvény szerinti klinikai alkalmazásra sor került volna… Végezetül a helyzet tisztázása érdekében tisztelettel kérjük az elnök urat, hogy a nevezett témákat a következő ülés napirendéje tűzni szíveskedjenek.Budapest, 2004. október 26.

Tisztelettel:Dr. Bodnár Béla

Dr. Bernard Artúr

A HRB elnöke a bizottság két tagjának levelét válaszra sem méltatta. Hát nem érdekes? A HRB tagja a nyilvánosság előtt bántatlanul büszkélkedhet a PDG-eljárás végzésével – a „grémiumon kívül eső” intézmény azonban bűnt követ el, ha ilyesmit művel. A HRB-tagokra talán más törvények vonatkoz-nak, mint más földi halandóra? Pont a lényeg sikkad el: nem arról kellene szólnia a dolognak, hogy minél több egészséges gyermek szülessen? Nem azt kellene elősegítenie a humán reprodukcióval foglalkozó bizottságnak, hogy minél több centrumban elvégezzék mindazokat a korszerű vizsgálatokat, amelyek eredményeként egészséges gyerekek születhetnek? Amennyiben a PGD-t nem végzik el, a betegeknek két rossz között kell választaniuk: vagy megszülik a genetikailag károsodott gyermeket, vagy alávetik magukat egy

178

abortusznak. Emberileg sem megengedhető, hogy ezzel a diagnosztikus vizs-gálattal kapcsolatban bármelyik intézet kivételezett helyzetbe kerülhessen.

Megszólalásig hasonló a történet a petesejtfagyasztás területén is, bár ez nem a Kaáli Intézettel esett meg. Egy másik hazai intézmény vezetője köz-zétette a sajtóban, hogy megszülettek az első gyermekek, akik fagyasztott petesejtekből jöttek létre. (Ennek az eljárásnak akkor van például jelentősége, ha egy nőnek a petefészkét eltávolítják, vagy sugárkezelést kap. Ilyenkor a beavatkozás előtt mód van a petesejtek lefagyasztására – enélkül saját gyer-meket nem szülhetne.) A hír egyértelműen pozitív volt, sok nőnek jelentett megoldást a problémájára. A HRB ismét büntetőeljárással és annak követ-kezményeivel fenyegetőzött, egyúttal megtiltották a petesejtek fagyasztását. Ezer szerencse, hogy nem kezdeményezték az „illegális eljárás” során szü-letett gyermekek elkobzását és állami gondozásba vételét!

Ki képviseli ilyen esetben a meddő párok érdekeit, hogy a világszerte ru-tineljárásnak számító petesejt-fagyasztást ne tiltsák be, és ne vegyék el tőlük azt a lehetőséget, hogy ezzel a módszerrel gyermekük lehessen?

A vita a sajtóban is folytatódott. Végül – évekkel az első eredmények és a büntetőeljárások emlegetése után – a HRB elnöke értesítette a lombikbébi centrumokat, hogy mind a petesejtfagyasztást, mind a preimplantációs ge-netikai diagnózist rutineljárássá nyilvánítják.

„Vajon mitől vált egyik napról a másikra rutineljárássá az, ami még tegnap bűnügyi eljárást vont maga után? Az idevonatkozó törvények nem változtak. Az intézetekben sem változtak az eljárás végzésének feltételei. Hogy lehet ilyen – a HRB által létrehozott – bizonytalan jogi és szakmai környezetben dolgoz-ni?” – tette fel a kérdést Kaáli professzor.

A KIDOBOTT EMBRIÓK

A következő történet véleményem szerint példátlan a hazai egészségügyben. A Kaáli Intézetben az embriók fagyasztását kezdettől fogva programszerűen végezték. A nemzetközi tapasztalattal rendelkező orvosok és biológusok ugyanis törvényi szabályozás nélkül, józan ésszel gondolkodva is tisztában voltak azzal, hogy a be nem ültetett, osztódó, életképes embriók továb-bi életek létrehozására adnak lehetőséget – ezért tehát későbbi beültetés

179

céljából fagyasztva kell őket tárolni. Már gyermekek százai születtek meg fagyasztott embriókból, amikor a törvényi szabályozást is megalkották. A jogszabály lényege az, hogy az embriók sorsáról a leendő szülők és nem az orvosok döntenek.

A HRB egyik tagja által vezetett meddőségi osztályon viszont – amint az egy szakmai publikációból kiderült – az IVF-kezelések kezdetétől éveken keresztül megsemmisítették azokat az osztódó embriókat, amelyeket nem ültettek be, mert nem rendelkeztek a fagyasztásra alkalmas eszközökkel. Ezen a gyakorlaton akkor sem változtattak, amikor már törvény írta elő, hogy a be nem ültetett embriók fagyasztásáról az intézetnek kell gondos-kodnia, akár más intézetben is. Két és fél év alatt körülbelül 500 életképes embriót semmisítettek meg. Amikor pedig „eredményeiket” közzétették, s így mindez napvilágra került, beleértve a kidobott embriók számát is, kitört az országos botrány. Az érintett intézmény magyarázatként arra hivatko-zott, hogy minden beteggel aláíratták a beleegyező nyilatkozatot, miszerint tudomásul veszik, hogy az embrióikat nem fagyasztják le.

Az ügy kapcsán Kaáli professzor 2007. május 25-én olvasói levélben fej-tette ki álláspontját:

A BETEG JOGA NEM AZ ORVOSÉ

Fél éve tudjuk, hogy a SOTE Meddőségi Centrumában ötszáz életképes emb-riót semmisítettek meg. A sajtóvisszhang hatására a Humán Reprodukciós Bizottság helyszíni vizsgálatot tartott, melynek során tényként állapította meg, hogy a centrumban két és fél éven keresztül valóban megsemmisítették a életképes embriókat. Ezt azonban a bizottság nem találta jogsértőnek, mert az érintett betegek aláírtak egy nyilatkozatot „tudomásul vesszük, hogy a számfeletti embriók megsemmisítésre kerülnek”.

A bizottság és dr. Urbancsek János, a centrum vezetője – a régi beideg-ződéseknek megfelelően, a beteg alárendelt szerepéből kiindulva – helyte-lenül és a jogszabályokkal ellentétesen ítélte meg a helyzetet. Az 1997. évi egészségügyi törvény és annak végrehajtási rendelete ugyanis egyértelmű-en fogalmaz: kizárólag a betegek jogosultak dönteni arról, hogy az emb-rióknak milyen sorsot szánnak. A jogszabályok azt is pontosan meg-határozzák, hogy milyen lehetőségek közül választhatnak a párok: az embriókat saját későbbi felhasználásra lefagyasztathatják, felajánlhatják

180

más házaspároknak vagy kutatási célra, vagy kérhetik a megsemmisítésüket.Az embriók feletti rendelkezés joga tehát az embriókat létrehozó házastársa-kat/élettársakat illeti meg, nem pedig az orvosokat. Vagyis a döntést a beteg hozza meg és az orvos veszi tudomásul, nem pedig fordítva! Azáltal, hogy a betegekkel aláíratnak egy papírt arról, melyben „tudomásul veszik” az orvos által meghozott döntést, még nem válik jogszerűvé a törvénysértés. Az orvos kötelessége az is, hogy tájékoztassa a betegeket az őket megillető jogokról és választási lehetőségekről. A centrumban a betegeket kész tények elé állítot-ták, és még azt sem tették lehetővé a számukra, hogy az életképes embriói-kat más egészségügyi szolgáltatónál helyezzék el. Ideje lenne szakítani azzal a gyakorlattal, miszerint az orvos saját belátása szerint, a betegek helyett és nélkül dönt még abban az esetben is, ha ez a betegek jogainak a megsértését és érdekeik semmibevételét jelenti.

A levél persze most is pusztába kiáltott szó volt. Történt ugyan egy HRB által lefolytatott vizsgálat, de minden maradt a régiben. Nem fenyegetőztek büntetőeljárás kezdeményezésével és egyéb, másoknál megszokott szank-ciókkal. Ezek szerint egy HRB-tagnak büntetlenül el lehet pusztítania akár 500 életképes embriót? Talán az a legtragikusabb, hogy mintegy száz gyer-mekkel lettünk kevesebben hazánkban egy orvos – enyhén szólva – etikátlan magatartása miatt.

„KETTŐS MÉRCE”

Végül egy utolsó történet. Mint már láttuk, az egyes centrumok hivatalos, a tisztiorvosi szolgálattól származó engedélyezése előtt ki kell kérni a HRB véleményét. Ez sem ment mindig simán.

Az egyik magánintézet engedélyeztetéséhez szükséges támogató véle-ményt kifejezetten botrányos körülmények között bocsátották ki. Míg más kérelmezők hosszú ideig, akár hónapokig vártak a HRB véleményére – és néha hiába, mert elutasították azt – az ominózus esetben a bizottság soron kívüli ülésen adta ki pozitív véleményét. A határozat igazi meglepetéssel szolgál: a HRB megállapítja, hogy az új intézményben a tárgyi feltételeket, a felszereltséget-műszerezettséget nem lehet vizsgálni (mert ilyesmi nem is létezett ott – a szerző megjegyzése), de a tevékenység végzésének nincs

181

akadálya. Tehát úgy javasolták a működési engedély kiadását, hogy az új-sütetű klinikának akkor még semmiféle felszereltsége nem volt, a pozitív vélemény az ingatlan négy falának szólt! Talán árnyalja a képet, ha fi gye-lembe vesszük, hogy az intézmény tulajdonosa nem más, mint a korábbi miniszter asszony volt munkaadója!

Ezzel ellentétben, amikor felépült a Kaáli Intézet kaposvári telephelye – amely a már bizonyítottan jól működő intézménylánc sokadik egysége volt

– és a helyi ÁNTSZ már mindent rendben is talált, Budapestről értesítették a hatóságot, hogy ki ne merje adni az engedélyt, amíg a HRB nem ellenőrzi az ÁNTSZ által már ellenőrzött telephelyet. Mindezt annak ellenére, hogy a HRB-nek nincs saját ellenőrzési jogosítványa és az ÁNTSZ – elméletben

– akkor is kiadhatja a működési engedélyt, ha azt a HRB nem támogatja.

„Ilyen kettős mércét még életemben nem láttam. Feltételezhetően a pécsi egye-temen dolgozó elnök úrra nyomás nehezedett amiatt, hogy a saját egyeteme vonzáskörében ne nyíljon meg egy új, országos hírű IVF-intézmény. Végül a HRB a kilátásba helyezett ellenőrzés nélkül, a szakmai programunk alapján kiadta az előzetes hozzájárulást, igaz, hogy csak percekkel a meghirdetett megnyitó előtt. Vajon milyen motívációk vezethetnek egy olyan döntéshez, amely egy egész régió ellátását veszélyezteti?” – jegyezte meg Kaáli professzor.

Vajon mi történt volna, ha Kaáli professzor nem mozgat meg minden szálat az ügy érdekében? A közel 200 millió forintos befektetéssel épült intézmény ott állt volna betegek nélkül a kaposvári kórházban? Elbocsátották volna az alkalmazottakat és gyermekek százai nem születhettek volna meg? A célt nem lenne szabad szem elől téveszteni: ezen a területen minden hatóság-nak, bizottságnak, szervezetnek arra kellene koncentrálni, hogy minél több egészséges gyermek szülessen. Nem az akadályokat növelni, hanem azon munkálkodni, hogy a nemzetközileg elfogadott új eljárásokat mielőbb meghonosítsák, elterjesszék és hozzáférhetővé tegyék hazánkban is. Ennek kellene alárendelni mindent!

182

A TUDOMÁNY SZOLGÁLATÁBAN

Az Kaáli Intézet megnyitásakor természetesen az elsődleges feladat az ered-ményes betegellátás – a terhességek elérése – és a szakmai elfogadtatás volt. Emellett azonban nagyon hamar a tudományos munka is beindult, hiszen az intézet alapítója szerint e nélkül nem lehetséges a magas szintű klinikai munka sem.

Már az indulás évében, 1992 őszén az intézet munkatársai a Magyar Nő-orvosok Lapjában közzétették első tapasztalataikat Ambuláns intézetben vég-zett in vitro fertilizáció és embriótranszfer címmel. 1993 októberében pedig Bernard doktor Ausztriában az osztrák In Vitro Fertilizációs és Asszisztált Reprodukciós Társaság kongresszusán tartott előadást.

A tudományos munka „lendületes” beindulását bizonyítja, hogy a kö-vetkező két évben már több mint tíz előadást tartottak az intézet munka-társai rangos nemzetközi és világkongresszusokon is: 1993-ban Kyotó-ban, 1995-ben Bécsben, illetve még ugyanabban az évben Hamburgban. Nagy elismerésnek számított, hogy már 1996-ban az American Society for Reproductive Medicine bostoni világkongresszusán egy poszterrrel szerepeltek, amelyet Bernard doktor prezentált, ugyanebben az évben pe-dig Rajczy Klára biológussal együtt Sydneyben tartottak két előadást az IVF-világkongresszuson.

Az intézet a gyakorlati munka eredményeire és tapasztalataira építve más intézetekkel együttműködve klinikai kutatómunka végzését is elkezdte.

1994-ben Wilfried Feichtinger professzor bécsi intézetével közösen vizs-gálták a C-vitamin hatását az IVF-kezelések eredményességére. 1995-től kezdődően három éven keresztül a budapesti Kaáli Intézet az Országos Munkaegészségügyi Intézet kutatóival, majd a Frédéric Joliot-Curie Sugár-biológiai Intézet egy munkacsoportjával is végzett kutatómunkát. A kuta-tási eredményekről számos közleményben és nemzetközi kongresszusokon tartott előadásokon számoltak be.

Később a Kaáli Intézet nemcsak részt vett nemzetközi kongresszusokon, hanem maga is szervezett ilyet, ami nagy tudományos és szakmai elismerést jelentett. 2000-ben a Kaáli Intézet égisze alatt tartották meg Budapesten az IVF-kezelésekre szakosodott magánintézetek világszövetségének (APART) éves kongresszusát, amelynek fő védnöke Mádl Ferenc köztársasági elnök volt. A világ 36 országából közel kétszáz, in vitro fertilizációval foglalkozó

183

neves szakember vett részt a rendezvényen. Nemzetközi hírű előadók tar-tottak színvonalas előadásokat. Természetesen többen beszámoltak a Kaáli Intézetben folyó kutatások eredményeiről is.

A vidéki társintézetek megalakulásával és új kollégák csatlakozásával folyamatosan bővült a kutatási munka is. Szegeden Zádori János, Győrben Körösi Tamás, Debrecenben Bodnár Béla, Tapolcán Török Attila vezetésé-vel, Budapesten pedig Kovács Péter hazatértével önálló kutatási projektek jöttek létre, amelyeket 2007-ben bekövetkezett haláláig Prof. dr. Gáti István akadémikus, a Kaáli Intézet tudományos igazgatója hangolt össze. Ezt a fel-adatot Gáti professzor halála után Bernard Artúr vette át.

Az intézet a hazai szaklapokban is sűrűn beszámolt – sokszor elsőként – az új IVF-technikák meghonosításáról és azok eredményeiről.

Komoly szakmai előrelépést jelentett, amikor az intézet munkatársai 2006-ban egy 270 oldalas tankönyvet írtak A meddőség korszerű diagnosz-tikája és kezelése címmel. A Medicina Könyvkiadó által megjelentetett kö-tetet Steven G. Kaali szerkesztette, társszerkesztői Bernard Artúr és Kovács Péter voltak. Kiemelendő, hogy a könyv szerzői valamennyien a meddőség kezelésére specializálódott, azzal mindennapos gyakorlati munkájuk során foglalkozó szakemberek.

Az intézet munkatársai felkérésre más szakkönyvek megírásában már korábban is közreműködtek, több hazai és rangos nemzetközi szakfolyóirat szerkesztésében is részt vesznek. A Kaáli Intézet orvosai közül hárman ren-delkeznek külföldi szakvizsgával, ketten habilitált doktori címmel, nyolcan pedig PhD tudományos fokozattal.

Az Intézet jelenleg is végez klinikai tudományos tevékenységet. A Sem-melweis Orvostudományi Egyetem Sejtbiológiai és Immunológiai Intézetével, valamint a Szent István Egyetem Állatorvos Tudományi Karával kollaborá-cióban végez kutatómunkát. Ez a tudományos projekt a Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program keretében, annak anyagi támogatásával folyik.

2010. december 31-ig a Kaáli Intézet munkatársai több mint 200 tudomá-nyos előadást tartottak hazai és nemzetközi fórumokon, és 124 közleményt jelentettek meg magyarországi és külföldi folyóiratokban. Az intézet mun-katársai olyan rangos szakfolyóiratokban publikálnak rendszeresen, mint a Fertility and Sterility vagy a Journal of Assisted Reproduction and Gene-tics, és tartanak előadásokat a legnagyobb amerikai és európai társaságok világkongresszusain, valamint további, hazai és nemzetközi tudományos

184

185

Dr. Kőrösi Tamás poszterével

a budapesti világkongresszuson

Dr. Bernard Artúr

az amerikai világkongresszuson

Lombikbébi intézetek világszövetségének (APART) új elnöke: Dr. Kaáli Géza

A háttérben a leköszönő elnök Wilfried Feichtinger professzor

186

rendezvényeken. Ezek színvonalát jelzi, hogy Zádori János és munkatársai 2003-ban az APART 5. világkongresszusán, Tokióban a legjobb fi atal kuta-tóknak kiírt díjat nyerték el egy poszterrel. 2010-ben Denverben az ASRM 47. Éves kongresszusán Pribenszky Csaba és Mátyás Szabolcs kollaborációs munkájuk témájából tartott előadását díjazták.

A Kaáli Intézetben az alapítás óta eltelt közel húsz évben, Európában is szinte egyedülálló gyakorlati tapasztalat, és szellemi tőke halmozódott fel. Rendkívül érdekes, hogy míg napjainkban az orvosok százai hagyják el az országot a jobb megélhetés reményében, addig a Kaáli Intézet orvosai közül sokan külföldről tértek haza gyógyítani. Kovács Péter hét évet töltött Ame-rikában, Bernard Artúr és Török Attila több évet Németországban és Ameri-kában, de még sorolhatnám tovább. Ugyanez mondható el a biológusokról is.

A Kaáli Intézet fennállása alatt jelentősebb kutatási munkát mondhat magáénak, mint a területen dolgozó összes többi intézet együttesen. Az in-tézet tudományos tevékenységének az elsődleges célja a gyógyító munka eredményességének a javítása. A szakembergárda törekszik azonban arra is, hogy a gyógyításban szerzett tapasztalatait és tudományos munkájának eredményeit közlemények, előadások formájában a hazai és külföldi szak-emberekkel megossza.

PETESEJTET SZEREZNI

Sok ezer olyan fi atal nő él hazánkban, aki (párjával tökéletes összhangban) szeretne utódot, az embrió kihordásával sem lennének problémái, ám az al-kalmas petesejt produkálása nehezen, vagy egyáltalán nem megy neki. Ilyen eset például akkor fordulhat elő, ha valakinek a petefészkét eltávolították.

Kovács Péter doktor, a budapesti Kaáli Intézet orvos igazgatója elmondta, hogy azok a betegek, akiknek saját petesejttel nem történhet meg az IVF, csak úgy juthatnak gyermekhez, ha más nő adományozza nekik a petesejt-jét. Orvosilag a beavatkozás elvégzése nem sokkal bonyolultabb, mint a si-ma IVF, mégis ritkán alkalmazható. Pedig amellett, hogy egyes meddősé-gek esetén csak így juthat gyermekhez a nő, valóban sajátjaként szüli meg a gyermeket. Egyrészt a férje ivarsejtjét használják fel, másrészt a nő kilenc hónapig hordja a gyermeket, majd megszüli, így fel sem merül benne, hogy

187

nem az ő édes gyermeke lenne a megszületendő kisbaba. Annak, hogy ez mégis egy ritka beavatkozás, elsősorban a jogi szabályozás az oka. A pete-sejt adományozása ugyanis jogilag kétféle módon történhet: vagy anonim módon, vagy egy meghatározott rokoni körön belül.

Ivarsejtet a törvény szerint főszabályként csak anonim módon lehetett adományozni. Ez a hímivarsejteknél működik is, hiszen a férfi aknak nem jelent különösebb problémát „ivarsejteket produkálni”. Az anonim módon történő petesejt-adományozás azonban gyakorlatban szinte egyáltalán nem működik, mert – amint azt egy előző fejezetben leírtam – ezeknél a beavat-kozásoknál az adományozó hölgynek is végig kell mennie egy viszonylag bonyolult kivizsgáláson, a petefészek stimuláción, majd a petesejtleszíváson, és ezt egy ismeretlen idegen kedvéért kevesen teszik meg.

Ugyanakkor a jogi előírások nem teszik lehetővé, hogy egy nő ezért való-di díjazást kapjon: az az összeg, amit legálisan kaphatnak az adományozók, olyan alacsony, hogy nem éri meg. Itt ugyanis csak a felmerült költségek megtérítése lehetséges, például a kezelésre utazás költsége, egy-két nap kie-ső munkabér. A lényeg, hogy senki nem jelentkezik petesejtdonornak, arra meg gondolni is rossz, mi történne, ha egy meddőségi intézet hirdetésben toborozna donorokat.

A másik mód az ismerősök közötti, vagyis a nem anonim módon történő petesejt-adományozás. Ezt viszont az egészségügyi törvény igen szűk körnek engedi meg: csak egy nagyon pontosan meghatározott szoros rokoni körön belül lehetséges – testvérek, sógornők, unokatestvérek, illetve az ő felesé-geik ajánlhatják fel petesejtjeiket egymásnak. De például mostohatestvérek

– ami napjainkban egyre gyakoribb a válások miatt – nem tehetik ezt meg. Figyelemmel a mai kis létszámú családokra, gyakran a meddő házaspárnak nincs testvére, unokatestvér is csak egy-kettő. Úgy, hogy nem túl nagy a ro-konságból a merítési lehetőség. Ha ők valami miatt nem alkalmasak, vagy nem vállalják az adományozást, akkor – bár orvosilag segíthetnének – el sem tudják kezdeni a kezelést.

Azért nem ilyen sötét a helyzet, szerencsére több alkalommal sikerült ilyen esetekben is segítenie a Kaáli Intézetnek, és szép számmal születtek már petesejt-donációval fogant kisbabák is.

A politikusoknak azonban olyan szabályozáson kellene törniük a fejü-ket, amely a meddő pároknak valamennyi valódi élethelyzetben tényleges segítséget nyújt. Hiszen ez egyúttal nemzeti érdek is…

188

ÁTADJÁK A TUDÁST

A Kaáli Intézet megalakulását követően szinte azonnal tevékenyen bekap-csolódott az orvostovábbképzésébe is. dr. Doszpod József egyetemi tanár, aki éppen 1993-ban lett a Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem (a korábbi Orvostovábbképző Intézet, OTKI jogutódja) Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának az igazgatója, így emlékezik:

Leültünk négyen, Kaáli Géza, Brooser Gábor – egyetemünk rektora -, Gáti Ist-ván akadémikus, meg jómagam, és megkötöttünk egy együttműködési szerző-dést. Ez 1993-ban történt. Megegyezésünk következményeként a Kaáli Intézet megkapta a Haynal Imre Egyetem oktatóintézete címet. Azidáig a meddőség-kezelés, különösen az IVF nem volt része továbbképzési programunknak. Az egész országból jártak hozzánk szakorvosok, főorvosok, egyetemen dolgozó kollégák, akiket a továbbképzési program keretén belül elvittünk a Kaáli In-tézetbe, ahol a legújabb és legmodernebb meddőségi kezeléseket ismerték meg. Az intézet munkatársai tartották a tantermi előadásainkat a meddőséggel kapcsolatban. Egyetemünk biztosította a Kaáli Intézet fekvőbeteg-hátterét.

Az intézet orvos igazgatója, dr. Bernard Artúr professzor rendszeresen, ha-vonta tartott előadásokat szakorvosjelölteknek, illetve továbbképzés kereté-ben szülész-nőgyógyász szakorvosoknak Budapesten és vidéken egyaránt. Havi rendszerességgel, évekig jártak fel az intézetbe a tanfolyamok résztvevői, akik az elméleti előadások után, amelynek előadói a Kaáli Intézet orvosai és biológusai voltak, megismerkedhettek az in vitro fertilizációs technikák gyakorlati kivitelezésének módszereivel is.

A lombikbébi-kezelések eredményeként született gyermekek számának növekedésével egyre nőtt az érdeklődés az egészségügy területén dolgozó középkáderek, szülésznők, védőnők, ápolónők körében is az in vitro ferti-lizációs kezelések iránt. Ennek köszönhetően Bernard Artúr doktor több ízben is meghívást kapott, hogy Országos Szülésznői Konferenciákon is-mertesse a lombikbébi-kezelésekkel szerzett tapasztalatait.

Bernard professzor elmondta:

1995 és 2000 között számos budapesti, és vidéki oktatási intézményből jár-tak fel intézetünkbe rendszeresen leendő ápolók, szülész- és védőnők az asz-szisztált reprodukciós technikák megismerése céljából. Így többek között

189

Budapestről a HIETE Egészségtudományi Karáról, a Kossuth Zsuzsa Gim-názium és Egészségügyi szakközépiskolából, a Vámos Ilona Egészségügyi Szakiskolából, Miskolcról a Korányi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolá-ból, a Debreceni Orvostudományi Egyetem Nyíregyházára kihelyezett Egész-ségtudományi Karáról.

Az intézet jelenleg is folyamatosan végez oktatómunkát. Orvosai rendsze-resen tartanak tantermi előadásokat hazai és külföldi orvostanhallgatók-nak az in vitro fertilizáció tárgyköréből. Meghívott előadóként az intézet orvosai és biológusai Budapesten és vidéken is rendszeresen részt vesznek az egészségügyi középkáderek képzésében. Egyre több orvostanhallgató írja szakdolgozatát a meddőség témaköréből, ezekben az esetekben kon-zulensként működnek közre. Néhány éve pedig, amióta kötelezővé tették szülész-nőgyógyász szakorvosjelölteknek, hogy szakvizsga előtt néhány hetet meddőségi központban töltsenek, sokan a Kaáli Intézetben végzik a kötelező gyakorlatot.

Tulajdonképpen az oktatói tevékenység részének tekinthetjük azt a bo-nyolultabb esetekben szükséges, direkt információcserét és napi kapcsolat-tartást is, ami a beutaló orvos és az intézeti szakorvos között folyik.

Dr. Sajgó Attila

190

ÖSSZEFOGÁS A HÁZIORVOSOKKAL

A Kaáli Intézet tízéves tapasztalata azt mutatta, hogy a betegekhez legkö-zelebb álló orvoscsoport, a háziorvosok és a védőnők meddőségi területen történő országos továbbképzése is egy fontos lépés ahhoz, hogy a meddő-ségkezelés igazán eredményes legyen, és a betegek megfelelő kivizsgálásban, szakellátásban részesüljenek. Ha a háziorvosok nincsenek a megfelelő isme-retek birtokában, akkor könnyen előfordul, hogy a meddő betegek évekig nem jutnak el a megfelelő szakorvoshoz, szakintézethez, és esetleg már késő, amikor az értékes évek elvesztegetése után megjelennek egy-egy meddőségi centrumban.

Az ötlet Kaáli professzortól származott, ő szorgalmazta, hogy – a házi-orvosok vezetőivel karöltve – egy nagyszabású továbbképző program való-suljon meg. A Johan Béla Népegészségügyi Program keretében szerencsésen találkozott az Országos Alapellátási Intézet (OALI) és a Kaáli Intézet azon elképzelése, hogy az aggasztó demográfi ai helyzet javítása érdekében együtt-működési megállapodás keretében kialakítsanak egy programot, mely orszá-gos szintű, minden megyére kiterjedő, a háziorvosoknak és a védőnőknek felajánlott lehetőség volt, ingyenes creditpontos továbbképzés formájában. A program mottója egy megszívlelendő, Charles de Gaulle-tól származó idézet volt: „Egy nép önmagába vetett hitét leginkább a gyermekszülések száma jelzi.”

A továbbképzés során felhívták a résztvevők fi gyelmét a következő adatokra:

A meddőség, mint betegség az elmúlt két évtizedben világszerte előtérbe ke-rült. Szociális és gazdasági okok miatt emelkedik azon nők száma, akik csak 35 év felett vállalkoznak szülésre. Ennek következtében a 15–24 életév közötti asszonyok 4%-ának, a 25–34 életév közöttiek 13%-ának, a 35–44 év közöt-tiek 30%-ának (!) vannak meddőségi problémái.

A meddőség korszerű kezelésének szükségességét Magyarországon alá-támasztja a szülések számának évek óta tartó folyamatos csökkenése és a népesség fogyása.

Magyarországon több mint egymillió fogamzó korban lévő házaspár él. Ezek közül valamivel kevesebb, mint 100 000 vállal gyermeket évente. Ez-zel szemben, a meddőség gyakorisága ma Magyarországon 15%, csakúgy, mint világszerte. Becsléseink szerint 150 000 párt érinthet a probléma. Évente

191

legalább 20 000-25 000 pár keres orvosi segítséget meddőségi problémáinak kezelésére. A meddőségi kezelések 80–90 százaléka klinikai, kórházi ambu-lanciákon, magánrendelőkben, nőgyógyászok, andrológusok, családorvosok révén valósul meg.

2002-ben mindössze 2500 pár (10%) került IVF (in vitro fertilizáció) ke-zelésre Magyarország 11 meddőségi centrumában. Az ellátatlan meddő be-tegnek 42,6 százaléka a hiányos meddőségi kivizsgálás következtében későn, vagy egyáltalán nem kerül szakemberhez. Gyakori probléma, hogy a párok egy része (27,1%) későn jelentkezik a meddőségi centrumokban.

A dr. Benkő Gábor háziorvos által összeállított anyag gyakorlati tanácsok-kal is szolgált:

Hogyan fokozható a meddőségkezelés eredményessége?Az alapellátás szintjén elsősorban a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt. A meddőséghez vezető betegségek kiküszöbölése a cél. Szükséges nagyobb fi gyel-met fordítani a fi atalkorú leányok gondozására. Széles körű tájékoztatással a betegségek korai felismerését és kezelését szeretnénk elérni. Fontos szempont az is, hogy a meddőség okainak kivizsgálása és azok kezelése mindig mind-két partnerre irányuljon!

A gyógyítás eredményesebbé tétele érdekében a háziorvosok, védőnők sze-repét kell kiemelni. Ők azok, aki részt vehetnek a felvilágosításban, ráirányít-hatják a fi gyelmet a férfi eredetű meddőség emelkedő tendenciáira. Alapvető, hogy a szakszerű kivizsgálás (házaspárokat, párokat érintő) elősegítése ér-dekében lehetőség szerint fi atal korban, lehetőleg a nő 35 éves kora előtt a házaspárt meddőségi centrumba irányítsák, ahol megfelelő szakorvosi segít-séget kaphatnak.

A háziorvos és a védőnő legfőbb feladata tehát a korai felismerés és az időben elkezdett kezelés. A szakellátás-alapellátás összhangja, naprakész kapcsolata segíti a meddő párok korai felkutatását és a minél előbbi sikeres kezelés lehetőségét. A háziorvos és a védőnő közvetítő szerepet tölthet be eb-ben a folyamatban.

A továbbképzés legfontosabb célja az volt, hogy a háziorvosok és a védőnők részére naprakész információkat juttassanak el a korszerű meddőségi keze-lések lehetőségeiről – hangsúlyozva a korai felismerés és kezelés jelentőségét. A program 2003-ban az oktató háziorvosok kiképzésével kezdődött. A 10-

192

12 területi felelős szakfőorvos, mentor szakmai kiképzésével juttatták el az információt a többi háziorvoshoz, előadások szervezésével, és írott anyagok, CD-k révén. Az oktató háziorvosok kiképzése egynapos program keretében történt, a Kaáli Intézet szakmailag elismert oktatóinak bevonásával.

Ezt követően 3-4 hónapon keresztül folyamatosan történt a továbbképzé-sek szervezése, országos lefedettséggel, 45 helyszínen. A kiképzett háziorvo-sok havonta tartottak előadásokat a továbbképző programban a területük-höz tartozó háziorvosok és védőnők részére. Az előadások sikeresek voltak, gyakran 80–120 fő részvételével zajlottak. 2004 júniusáig a programban részvevő hallgatók létszáma közel 3000 fő volt. Az adott területen működő IVF-centrum vezetője mindenütt jelen volt, aktívan vett részt a rendezvé-nyeken. Válaszolt a megjelentek kérdéseire, az előadások utáni megbeszélé-seken gyakorlati problémák megvitatásával is segítették a munkát.

A továbbképzésről sok pozitív visszajelzés érkezett: hiánypótló, fontos ismereteket közlő, újszerű képzésnek, Európában is példaértékűnek minő-sítették a programot.

RÁGALMAZÁS

Sok olyan nővel találkozhatunk – ha másutt nem, hát az internetes fóru-mokon –, akik sose szülhetnek gyermeket, de petesejt-produkcióra képesek. Többen viszont vállalnák, hogy segítenének nekik, és kihordanák, majd megszülnék a gyereket. Ők lennének a dajkaanyák. Ha a tevékenységü-kért ellenértéket, pénzt is kapnának, akkor béranyaságról beszélnénk. Az országhatár keleti oldalán egy ilyen beültetés megoldható, és a csecsemőt idehaza örökbe fogadhatja az akciót kezdeményező hölgy. Magyarországon a dajkaanyaság és béranyaság tiltva van, a Kaáli Intézet sem tevékenyked-het – és nem is tevékenykedik – ilyen irányban. De vajon a törvényhozók miért nem mérik fel, hogy létezik egy ilyen igény? Vajon miért nem jutnak el odáig, hogy Magyarországon is törvényes kereteket szabjanak a dajka-anyaságnak/ béranyaságnak, amikor evvel mindenki jól járna. A szülőanya javíthatna anyagi helyzetén. A petesejt eredeti „gazdájának” gyermeke szü-lethetne. És a demográfi ai válságban fuldokló ország új magyar állampolgárt

„könyvelhetne el”.

193

A Kaáli Intézet „jóakaróinak” a béranyaság tekintetében is voltak ötleteik:1998. június 16-án este az RTL Klub Mi? Mennyi? Miért? címen sugár-

zott műsort A műsorvezető a béranyaságról beszélt. Szó szerint a követ-kezőket mondta, miközben aláfestő zeneként a nagy sikerű horrorisztikus tévéfi lm-sorozat, a Twin Peaks zenéje szolgált:

Érdeklődésünkre mi három ismert fővárosi egészségügyi intézmény nevét és címét kaptuk meg, egyikőjük a Kaáli Intézet volt. (Itt – gondolom a teljes

„tisztánlátás” érdekében – bejátszottak egy képfelvételt az Istenhegyi úti intézmény bejáratáról – a szerző megjegyzése.)… Ezeken a klinikákon – in-formációink szerint – először is megnézik, van-e olyan rokon, aki vállalkoz-na az illető hölgy gyermekének a kihordására… Ha nincs ilyen, akkor egy idegen nőt keresnek, ami nem ütközik nehézségekbe, hiszen jelentkező van bőven. Ezek után a két nő elmegy egy ügyvédhez, akinél egy megállapodást kötnek, amelyben a béranya vállalja, hogy egy bizonyos összegért – ez ál-talában százezertől egy és fél millió forintig terjed – kihordja a magzatot. A klinikán leveszik a férj spermáját, leszívják a feleség petesejtjét, majd a mesterséges megtermékenyítés után az embriót beültetik a béranya méhébe. A szülés után a csecsemőt a béranya visszaadja. Az orvosnak – informá-cióink szerint – százezertől egymillió forintig terjedő összeget kell fi zetni. A büntető törvénykönyv szerint, ha valaki másnak szül gyereket az 3-tól 5 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat. A donoranya, vagyis akinek a gyermekét kihordják, bűncselekményben való közreműködés vádjával szintén bíróság elé állítható… Mivel a titoktartás közös érdek, nincs aki feljelentést tegyen, így eddig a béranyaság ügyében nem indult még eljárás Magyarországon.

A Kaáli Intézet az adás után először helyreigazítást kért a Magyar RTL Te-levízió Rt.-től, ám erre a kérésre a tévé még csak nem is válaszolt. Ekkor a jó hírében sértett intézmény keresetet nyújtott be a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, amelyben leszögezte:

A Kaáli Intézet fennállása óta semmilyen jogszabályba ütköző tevékenységet nem folytatott, és jelenleg sem folytat. A Kaáli Intézet, illetve annak orvosai és más alkalmazottai béranyasággal, béranyák felkutatásával, nyilvántartá-sával, vagy közvetítésével sohasem foglalkoztak, sem ingyenesen, sem ellen-értékért. A Kaáli Intézet minden orvosi beavatkozást a betegek számára elő-

194

zetesen ismertetett árlista alapján végez. Ezen túlmenően, semmilyen külön-díjazást, hálapénzt nem fogadnak el.

A bíróság a keresetnek helyt adott, mert az ominózus műsor „sértette a fel-peres személyhez fűződő jogait”. A Magyar RTL Televízió Rt.-t arra kötelezte az ítélet, hogy a következő helyreigazítást tegye közzé:

Az 1998. június 16-án sugárzott Mi? Mennyi? Miért? című műsorban meg-alapozatlanul utaltunk arra, hogy a Kaáli Intézet felkereshető béranyaság kapcsán, hiszen a Kaáli Intézetben béranyasággal kapcsolatos orvosi tevé-kenységet sem ellenérték fejében, sem ingyen nem végeznek.

Az igazságszolgáltatás tehát megtette azt, ami elvárható volt tőle: megcáfol-tatta a kereskedelmi tévével a lombikbébicentrum jó hírnevét sértő állítást. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Etikai Bizottsága szintén elítélte a műsorkészítőket.

Azért mégis csak érdemes alaposabban körüljárni ezt a történetet. Első sorban persze a nagy nézettségű média munkatársának rémületes tájékozat-lansága szembetűnő. Vajon miféle információik lehettek a Kaáli Intézetről és főleg kitől, ha elképzelték a nagy tudású orvosokat, amint titokban bér-anyákat hajtanak fel, esetleg az éj leple alatt (hogy ki ne derüljön a törvény-telenség) elvégzik az engedély nélküli beavatkozást, majd sötét vigyorral átveszik, és zsebükbe süllyesztik a feketén szerzett százezreket?! Minimális tájékozódás árán megtudhatták volna: az Istenhegyi úton – és a testvérin-tézetekben – még a törvényes kezelésért sem szabad hálapénzt elfogadniuk az ott dolgozóknak! Másrészt ott van a kabátlopásos példabeszéd tanulsága: azok a nézők, akik épp nem szereztek tudomást a bíróság ítéletéről, esetleg azzal a benyomással maradtak, hogy a Kaáli Intézet orvosai pénzért akár-milyen törvénytelenséget képesek elkövetni.

BOTCSINÁLTA SZAKÉRTŐ

2008-ban Budapesten egy új IVF-centrum nyitotta meg a kapuit, amely dr. Somody Imre nevéhez volt köthető. Somody úr a Plussz tablettájáról vált ismertté az országban és a 100 leggazdagabb magyar között tartották nyíl-ván, közgazdász és – bár egészségügyi vállalkozásai ismertek – nem orvos.

195

Ennek ellenére lombikbébi centruma megjelenésétől fogva orvosszakmai kérdésekben próbált véleményt nyilvánítani, állást foglalni, ezért több ízben összeütközésbe került az IVF-es szakorvosokkal. Akkori orvos igazgatójával is sokat foglalkozott korábban a sajtó, korábbi bűnügyi és etikai elmarasz-talásai és az OEP feljelentése kapcsán indult nyomozás miatt.

Somody úr mindössze pár hónappal azután, hogy új cége révén megje-lent a „meddőségi piacon”, újabb és újabb ötletekkel, javaslatokkal fordult a hatóságokhoz és szerepelt a sajtóban. Ilyen témája volt például, hogy az IVF területén az eredményesség váljon transzparenssé, a hatóságok meghatáro-zott indikátorok kialakításával mérjék az egyes centrumok hatékonyságát annak érdekében, hogy a betegek objektív és valós képet kapjanak az egyes centrumok működéséről. Minden bizonnyal a szocialista-szabaddemok-rata egészségügyi kormányzattal meglévő, köztudottan jó kapcsolatainak volt oroszlánrésze abban, hogy végül az Egészségügyi Minőségfejlesztési és Kórháztechnikai Intézet (EMKI) – mindeddig egyedülálló módon, ki-zárólag a lombikbébicentrumok eredményességének vizsgálatára, az ezzel kapcsolatos adatok gyűjtésére – kialakított egy meglehetősen bonyolult és sok vitát kiváltó rendszert.

A hiteles és igazolt eredményességi mutatókért vívott harca ellenére, az általa vezetett cég az orvostársadalom számára egészen megdöbbentő mó-don kommunikálta szokatlanul magas hatékonyságát. Például alig több mint négy hónappal a nyitásuk után már honlapjukon szerepelt az igen jó – bár ellenőrizhetetlen – eredményességi mutatójuk. Nem kell a témához érteni ahhoz, hogy tudjuk: egy lombikbébi centrum a működése megkezdését kö-vető 9 hónapnál korábban egyszerűen nem tud közzétenni érdemi eredmé-nyességi adatokat, és a világon mindenütt a tárgyévi munka eredményeit az azt követő második évben teszik közzé.

Somody úrnak voltak más ötletei is. Köztudott, hogy évekbe került, mi-re a betegek, az orvosok és az ország népesdési problémái iránt érzékeny politikusok elérték, hogy a meddőségi kezelésekre szoruló betegek kezelési költségeit az OEP öt alkalommal fi nanszírozza. Ennek ellenére Somody úr olyan fi nanszírozási javaslattal állt elő – öt helyett csak két ciklust fi nan-szírozzanak – ami megdöbbentette a közvéleményt. A Magyar Nemzetben Seszták Ágnes a következőképpen kommentálta az eseményeket:

196

MEDDŐ, FIZESS!

Szándékosan goromba a cím. Magyarországon a lombikbébiprogram a kez-deti irigység, amatőrködés és ködösítés után besimult a humán reprodukciós folyamatok egészébe. A mesterséges megtermékenyítés körül mindig is voltak misztikus és zavaró felhangok, amelyeket az idő és a szakértelem a helyére ra-kott. Óriási segítség volt, amikor dr. Kaáli Géza hazajött Amerikából, és 18 évvel ezelőtt megkezdte a Kaáli Intézet alapjainak lerakását. Azóta számta-lan meddőségi centrum alakult, reményt adva a körülbelül 200 ezerre tehe-tő meddő házaspárnak. Ezért is furcsa vagy különös, hogy Somody Imre is-mert vállalkozó, a veresegyházi irányított betegellátás volt frontembere be-sétált a porcelánboltba, és amit a táncos lábaival elért, azt ripityára törte.Somodynak van egy Ciris nevű egészségügyi cége, ami Horváth Ágnes exmi-niszter jóvoltából (munkatársa még Veresegyházáról) szédületes gyorsasággal megkapta a működési engedélyét. Ennek a Cirisnek a profi ljában szerepel egy lombikbébiprogram, azzal a megszorítással, hogy Somody erre OEP-támoga-tást nem kap, ellenben összeszedi a fi zető jelentkezőket. Nem tudjuk, mi tör-tént a háttérben, de tény, hogy Somodyt idegesíteni kezdte, hogy az a kétmilli-árdos éves állami támogatás ugyan miért kerül nagyrészt a Kaáli Intézethez? A Kaáli végzi ugyanis a legtöbb beavatkozást, évi 6500-at, amelynek eredmé-nyeként 2000 mesterségesen megtermékenyített kisbaba látja meg a napvilágot, szüleik óriási boldogságára.

Somody Imre azt javasolta, hogy a jelenlegi öt beavatkozás helyett az ál-lam ne fi nanszírozzon, csak kettőt, mert más országokban is csak eny-nyi a divat. Zárójelben még azt is megjegyezte, hogy ez a metodika „direkt” arra ösztönzi az orvosokat, hogy elrontsák a beavatkozásokat, hogy mi-nél többször lehessen ismételni, ezzel több pénzt kiszedni az OEP zsebéből.Ki is tört a botrány, odavádak, visszavádak, a Szülész és Nőgyógyász Szak-mai Kollégium tagjai halálra sértődtek, és elsősorban azért, mert egy nem orvos súlyos szakmai vétséggel vádolja meg őket, bármifajta bizonyíték nél-kül. Azzal gyanúsítani az orvost, hogy direkt hibázik, mert csak a pénzre hajt, merész arcátlanság. Különösen egy olyan folyamatnál, mint a szervezeten kí-vüli megtermékenyítés, ahol a kölcsönös-feltétlen bizalom és a hit elenged-hetetlen feltétele a sikernek. Az öt beavatkozás átlagban 1,5 millió forintba kerül, ami azt jelenti, hogyha ezt csökkentik kettőre, 900 ezer forintnyi ön-rész kell, ami fi atal házaspároknál kifi zethetetlen összeg. A bogár viszont a

197

fülben van, Somody megfújta a harci kürtöt. Ugyanakkor nehéz az érveit ko-molyan venni. Csökkentsék a beavatkozások számát. Miért? Mert ebben vagy abban az országban is alacsony? És? Másutt meg nincs lombikbébiprogram.A vád, hogy az orvosok csak a pénzre utaznak, több élű dolog. Tudjuk, hogy egy meddő nő mire képes azért, hogy gyereke legyen, ezért sokkal célszerűbb, ha az állam fi zet, és ezzel kiküszöböli az ilyen esetekben jellemző nagyon is torzító piaci hatásokat. Magyarán, akinek pénze van, tízszer ismételhet, akinek nincs, annak marad az ima. Nem kéne ebbe, Somody úr, beleszólni! Rossz az üzenet akusz-tikája. Irigységet sejtet. Kaáliék kapnak állami támogatást, Somody nem. Ezért kell a jól menő, sikeres intézetet a G. Washington-díjjal kitüntetett szakemberrel egyetemben, átlátszó ürügyekkel megtámadni és védekezésre kényszeríteni? Meg-ér ez ennyit? Megér az annyit, hogy egy olyan nagyon is kényes élethelyzetben, amiben a lombikbébiprogram szereplői vannak, viszályt és gyanakvást szítsanak? Amikor ma minden újszülött kisbabára égető szükségünk van.

Dr. Körösi Tamás gondolatait szintén a Magyar Nemzet tette közzé. Ebből idézek:

Somody úr lombikstop-terápiája

2009. június 11. „Van elég munka itthon is, száz évre előre. Megmenteni a magyart.”

(Wass Albert)Uram! – kiáltott fel az ég felé nézve Noé a napok óta szakadó esőben,

miközben a túlterhelt bárka oldalán az egyre szaporodó lukakat szemlélte. – Úgy látod, hogy okos dolog volt a harkályt is magunkkal hozni? Magára is-mer, kedves Somody úr? Ugye megérti, hogy nem nézhetjük tétlenül, amint hanyag szorgalommal próbálja elsüllyeszteni azt a bárkát, amelynek farvize felett kilógó gallyba ezerszámra kapaszkodnak a meddő párok [...] Bízza az intézete tevékenységét olyan orvosokra, biológusokra, akiknek nem érdeke a beavatkozások szándékos és „direkt elrontása”. Ön most még szabadon el-mehet. Mert a genocídium nem csak azt jelenti, hogy halomra lövöm az ár-tatlanokat: a meg nem született, de kívánt gyermekek is igazságért kiáltanak. S Hágában üresen látok egy-két széket.

A szerző gyermektelen párok kezelésével foglalkozó orvos

A Magyar Nemzet Kaáli professzor válaszát is közzétette:

198

Somody Imre „egész pályás támadása” a meddő párok ellen 2009. június 29.Mint a hazai lombikbébi-ellátás területén közel húsz éve meghatározó sze-

repet játszó Kaáli Intézet alapítója és orvos főigazgatója nem hagyhatom szó nélkül azokat a valótlan és sértő kijelentéseket, amelyeket a Magyar Nemzet hasábjain (Információhoz jutás a meddőségi piacon, június 23.) Somody úr megengedett magának.

Somody Imre „szakmai vitát” próbál kezdeményezni, ami „a magyar asz-szisztált reprodukciós ellátások évtizedes átláthatatlan és zavaros működéséről rántja le a leplet…” Szerinte „ma Magyarországon semmilyen információval nem rendelkezünk a meddőségi piac hatékonyságáról”. Majd azt is kijelenti: „így nem lehet tudni azt sem, hogy melyik intézetben hány beültetés jár si-kerrel: érdekes módon az adatszolgáltatás ellen épp a Kaáli Intézetek lépnek fel leghangosabban”.

Az asszisztált reprodukció területére tévedt vállalkozó, Somody Imre nem pusztán elképesztő tájékozatlanságának adta tanúbizonyságát, de mind-ezt mérhetetlen rosszindulattal is fűszerezte. Azontúl, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) az általa fi nanszírozott ciklusok eredmé-nyességéről számítógépes rendszere révén percek alatt szerezhet adatokat (ahogyan rendszeresen meg is teszi), a Kaáli Intézet évek óta szisztemati-kusan közzéteszi a lombikbébi-kezeléseinek eredményeit, az a honlapján is megtalálható folyamatos frissítésben. A lombikbébi-kezelések hiteles ered-ményeit csak akkor lehet mérni, ha a várt gyermekek már világra jöttek. Ennek alapján 2009-ben a 2007-es kezelések eredményeit teszik közzé a világon mindenhol. Kivéve Somody Imre intézetét, ahol három hónappal (!) a megnyitó után már „eredményességi” rátát közöltek, ami természetesen jobb volt, mint a magyar vagy az európai átlag. A Kaáli Intézet nem túl ré-gen, 2009. április 2-án sajtóközleményben hozta nyilvánosságra a 2007-es naptári évben végzett IVF-kezelései eredményeit, amely széles körű média-nyilvánosságot kapott. Egy minisztériumi értekezleten sajtótájékoztatónk anyagát személyesen adtam át Somody úrnak. Ha eddig nem tette, kérem most a Magyar Nemzet olvasóival együtt mégiscsak olvassa el fi gyelmesen.

„Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 2007-ben a Kaáli Intézetben és annak társintézetében, a Pannon Reprodukciós Intézetben 3653 lombikbé-bi-kezelést fi nanszírozott. Az OEP csak azokat a kezeléseket fi nanszírozta, amelyek legalább a punkcióig (peteleszívás) eljutottak. Az eljárások közül

199

3289-ban (90 százalék) történt embrió-visszaültetés. Átlagosan két embrió került beültetésre, amelyek 1185 (36 százalék) esetben fogantak meg és vezet-tek terhességhez. Lombikbébi-kezeléseink eredményeként 947 (29 százalék) szülés zajlott le, a fennmaradó terhességek vetéléssel végződtek. A szülések közül 265 (28 százalék) volt ikerszülés és 21 (2 százalék) esetben hármas iker jött a világra. A 2007-ben végzett lombikbébi-kezeléseink eredményeként összesen 1244 gyermek született. Statisztikánk szerint minden harmadik 35 év alatti és minden negyedik 35 és 40 év közötti betegnek lesz gyermeke az egyes lombikbébi-kezeléseink során. Eredményeink megfelelnek a nem-zetközi standardoknak.”

Kedves Somody úr! Mi az, ami ebben a statisztikában „átláthatatlan és zavaros?” Közzétett adataink kifejezik-e lombikbébi-kezeléseink „hatékony-ságát”? Világos-e ön számára, hogy a Kaáli Intézetben „hány beültetés jár sikerrel”? Megfelelnek-e eredményeink a nemzetközi standardoknak? Miért próbálja félrevezetni a meddő párokat azzal a kijelentésével, hogy „a med-dőségi piacon semmiféle információval nem rendelkezünk”? Az ön állítása szerint „Ma hazánkban a meddőségi szakterület évi mintegy négymilliárd forintos üzlet… és a közfi nanszírozás nyolcvan százaléka egy ember, Ka-áli Géza érdekeltségében landol”. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az említett évben 861 millió forintot fi zetett ki a Kaáli Intézetben elvégzett lombikbébi-kezelésekért, az elvégzett szolgáltatások ellenértékeként. Mielőtt ön milliárdokkal dobálózik, nézzen utána a valós számoknak! Primitívnek és demagógnak tartom Somody úr azon megjegyzését is, hogy „a magyar emberek járulékaiból hoztunk létre egy monopóliumot”. A 15 millió magyar egyike vagyok, aki jelenleg Amerikában él. A rendszerváltáskor az Ameri-kában megkeresett pénzemet hoztam haza, és a Kaáli Intézet ma már több mint száz embernek biztosít munkát és családjuknak tisztességes megélhetést.

Somody úrnak saját üzleteivel kapcsolatban nem jelent problémát a „kül-földi érdekeltség” megléte. Cégét, a Ciris Kft .-t 2007-ben alapította felesben egy off shore céggel (Latgol Investments Inc., Seychelle-szigetek), és egészen a közelmúltig ez volt a tulajdonosi helyzet. A Ciris Budapest Kft .-ben Somody úr jelenlegi üzlettársa (dr. Vereczkey Attila) mögött szintén egy off shore cég áll (Medifert Kft ., Domus Hold. Ltd, Gibraltár). Hogy kik és milyen eredetű pénzek álltak az off shore cégek mögött, az titok. Somody urat az nyilván nem zavarja, ha off shore cégekkel áll kapcsolatban, csak az, ha egy kivándorolt magyar tér vissza hazájába befektetni.

200

Somody úr!Az ön javaslatainak lényegét Seszták Ágnes és Körösi Tamás tárta fel akkor,

amikor a Magyar Nemzetben szívből jövő őszinte felháborodásuknak adtak hangot. Ön hetek óta hadjáratot folytat a meddő párok ellen, ami országos felháborodáshoz vezetett. Ön nem a „Kaáli-érdekeltségek egész pályás letá-madásának szenvedő alanya”. A támadás szenvedő alanyai a meddő párok és nem ön.

A Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság elnöke a Figyelő Trendben szólí-totta fel önt, hogy kérjen bocsánatot a sértő kijelentéseiért. A Magyar Nőorvos Társaság elnöke az ön kijelentéseit az Indexben aljas rágalmazásnak nevezte. Betegellenes, fi nanszírozást csökkentő javaslatait a Szülészeti és Nőgyógyá-szati Szakmai Kollégium szakmai okok miatt elutasította. Saját intézetének orvosai, akik a lombikbébi-kezeléseket végezték (dr. Vereczkey Attila és dr. Kósa Zsolt) 2009. július harmadika után nem kívánnak részt venni az intézet szakmai munkájában. Döntésüket azzal indokolták, hogy „több olyan változ-tatás került bevezetésre, mely közvetlenül érinti és kedvezőtlenül befolyásolja a szakmai munkát, a betegellátás minőségét…” A Kaáli Intézetnek fennállása óta közel 13 ezer gyermek köszönheti életét, Somody Imre intézetének pedig 41 (2009. június 4-i sajtótájékoztató). Kedves Somody úr! Ahhoz, hogy ez az arány megforduljon, évtizedes, magas színvonalú, tisztességes munkára van szükség, és nem a hatalom árnyékából eredő fondorlatos szólamokra.

A szerző egyetemi tanár

A Somody Imre által szorgalmazott IVF eredményességi statisztika végül is megvalósult és szavaival élve valóban „lerántja a leplet” arról, hogy az egyes centrumokban milyen sikerrel dolgoznak az orvosok. A minisztérium intézete, az EMKI honlapján lévő statisztika szerint a Kaáli Intézetekben 2008-ban végzett 100 IVF kezelésből átlagosan 33 gyermek született, míg Somody intézetében mindössze 25 százalék sikeres, ami egyáltalán nem támasztja alá a Ciris honlapján 2008-ban hónapokig szerepeltetett 51,2 szá-zalékos terhességi arányt.

Az eset több tanulsággal is szolgál, most csak egyet említünk: a betegek legyenek körültekintők, amikor az egyes intézetek eredményességi muta-tóit hasonlítják össze. Nem mindegy, hogy mennyi ideje működik az illető centrum, milyen időtartamra vonatkozik a hangzatos „eredmény”, mint ahogy az sem, hogy az esetlegesen kiemelkedően magas százalékos arány

201

mellé apró betűvel mi van írva: szülésekre vagy ellenőrizhetetlen biokémiai, esetleg klinikai terhességekre vetített arányszámról van-e szó.

A kirívóan jó eredmény – különösen egy új intézetben, amely nyilván-valóan betegeket akar szerezni – mindig gyanús lehet.

AZ ORVOSI NOBEL-DÍJ ÉS MAGYARORSZÁG

A 2010-es orvosi-élettani Nobel-díjat Robert G. Edwards, a mesterséges megtermékenyítési eljárás, köznapi nevén a „lombikbébi” módszer kidol-gozójának úttörő kutatója kapta. Edwards végezte el az első olyan sikeres mesterséges megtermékenyítést emberi embrióval, amelynek eredményeként 1978-ban megszületett az első lombikbébi.

A kitüntetés idején nyolcvanöt éves, immár visszavonultan élő profesz-szor társa a korszakalkotó munkában Patrick C. Steptoe volt, aki 1988-ban elhunyt, így a nagy elismerésből már nem részesülhetett.

Akár jó előjelenek is tekinthetem, hogy a nagy elismerést épp akkor kapta meg a lombikbébimódszer atyja, amikor szerénységem a legnagyobb ma-gyar lombikbébicentrum krónikáján dolgozott. Valójában viszont ennél jóval többről van szó. Az első, testen kívüli megtermékenyítéssel született kislány, immár maga is anya, miközben szerte a világon másik négymil-lió lombikbébi látta meg a napvilágot. Ezt az adatot a Nobel-díjat odaítélő stockholmi bizottságnak a gyógyító módszer elindításától számított har-minckettedik évben már el kellett ismernie. Bízom abban, hogy a díj oda-ítélésének visszhangja Magyarországon is befolyást gyakorol majd azokra, akiknek döntéshozói rátermettségétől a hazai meddőség-kezelés hatékony-sága és tömegeket befolyásoló hatása növekedhet.

Kaáli Géza professzort a Magyar Távirati Iroda épp az orvosi-élettani Nobel-díj odaítélésének kapcsán a lombikbébikezelés magyarországi hely-zetéről kérdezte.

A legnagyobb magyar lombikbébicentrum alapítója és irányítója elmondta:

Hatezer-hatezerötszáz körüli beavatkozást végeznek évente Magyarorszá-gon, ebből a mi intézethálózatunkban 5 ezer ciklust. A társadalombiztosítás évente valamivel több mint 5 ezer ciklust fi nanszíroz. Egy nőnél most már 5 lombikbébi-kezelést támogat az állam, tehát akár egy nagy családja is lehet

202

Dr. Patrick Steptoe és Dr. Robert Edwards sajtótájékoztatón jelentik be

a világ első lombikbébiének megszületését (a Daily Telegraph cikke)

203

Az Albert Einstein Egyetem

tanszékvezető tanára,

Dr. Irwin R. Merkatz üdvözli

Kaáli professzort, az első

New York-i ambuláns

lombikbébi „szülőatyját”

60. születésnapja alkalmából

204

már így. Korábban csak az első gyerek megszületéséig fi nanszírozta a beavat-kozást a társadalombiztosítás, egy törvényváltozás óta viszont 5 alkalommal akár 5-ször is terhes lehet a kezelt nő. A megszületett gyerekek számát csak becsülni lehet, szerintem az ikerszülések gyakorisága miatt mintegy 15-16 ezer szülésből több mint 20 ezer gyermek született.

Ma a Kaáli Intézet a hazai kezeléseknek több mint a háromnegyedét végzi, de orvosainak és biológusainak eredményessége már akkor is az első helyen tartotta, amíg csak a budai klinika működött. Kimondható tehát, hogy a húszezer lombikbébi döntő többsége a Kaáli Intézetben fogant meg.

Az említett interjúban Kaáli professzor néhány javaslatot is megfogalmazott:

Véleményem szerint ahhoz, hogy látványosan több gyerek szülessen lombik-bébi-módszerrel, az illetékeseknek a következőket kellene átgondolni. Most a fi nanszírozás 45 éves korig jár, de 42-43 év fölött a módszer gyakorlatilag nem működik. Meg kellene fontolni, hogy érdemes-e ebben a korban fi nan-szírozni. Ha ezt a kontingenst fi atalabb nőknél használnánk fel, akkor lé-nyegesen több gyerek születhetne. A szülésekhez hasonlóan a meddőségi ke-zeléseket is ki kellene vonni az úgynevezett teljesítmény-volumen korlát alól. Véleményem szerint ez mesterségesen korlátozza a hazai szülések számát. A közelmúltban levélben fordultam Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz, hogy tegye lehetővé a volumenkorlát megszüntetését, s így hazánkban 2-3 ezerrel több gyermek születhessen. Magyarországon jelenleg az éves 96 ezer szülés mintegy 2 százaléka lombikeljárás következménye (az időközben nyilvános-ságra hozott adatok szerint 2010-ben a születések száma 90 ezer volt, így a lombikbébik „részesedése” arányaiban tovább növekedett – a szerző meg-jegyzése), a demográfi ai mutatóira érzékeny országokban ez az arány már eléri a 6 százalékot is. Ez a különbség még a módszer tartaléka, ami a mi ese-tünkben több ezer gyermeket jelentene.

Abban az Orbán Viktor kormányfőhöz küldött levélben, amelyre az inter-júban hivatkozik Kaáli professzor, ez áll:

205

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Mindannyiunk előtt ismert az ország aggasztó demográfi ai helyzete. Az Ön kormányprogramjában a születések számának növelése kiemelt helyet kapott.

Az egészségügyben a költségek csökkentése érdekében 2002-ben be-vezették a teljesítmény-volumen korlátot (TVK). Azóta évről évre ke-vesebb beteget kezelnek országosan, kevesebb műtétre van lehetőség, és a meddőségi kezelések eredményeként is kevesebb gyerek születik. A szülésekre ugyan nem vonatkozik a volumenkorlát – közvetve viszont igen, hiszen kevesebb terhességből kevesebb gyerek születik.

Tisztelettel kérem a Miniszterelnök Urat, hogy a meddőségkezelések területén a volumen-korlátot megszüntetni szíveskedjék, hogy legalább azoknak lehessen gyerekük, akik már eldöntötték, hogy családot sze-retnének alapítani.

Véleményem szerint optimális meddőségkezeléssel, egy nemzeti prog-ram keretében az évi szülésszám 5 százalékkal növelhető lenne. A rész-letes program kidolgozásában és megvalósításában – a több mint 20 éves szakmai tapasztalatunkkal – készséggel vennénk részt.

Budapest, 2010. szeptember 21. Tisztelettel: Prof. Dr. Kaáli Géza

A választ Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár írta alá. Ebben a politikus megköszöni a levelet, valamint azt, hogy az aggasztó demográfi ai helyzet javítását célzó program elkészítéséhez Kaáli professzor felajánlotta közreműködését. Egyben közli: „A TVK rendszer átfogó változtatására előreláthatólag 2012-ben lesz lehetőség”.

Reménykedjünk, hogy a kilátásba helyezett változások eredményeként a meddőségkezelésben sikerül felszámolni a TVK-t, és a kormány megtalálja a lehetőséget arra, hogy a meddő betegek gyermekhez jutását kiemelten tá-mogassa, hiszen ez nemzeti érdek.

A fi nanszírozásról döntő politikusoknak és szakembereknek valóban ezt a kérdést kéne alaposan megrágniuk:

Szabad-e ma a születésszámot Magyarországon mesterségesen korlátozni?

206

A JÓ MINDIG GYŐZ

A könyv nagyjából összeállt már, amikor – 2010. decemberében – ismét szük-ségessé vált, hogy feltegyek néhány kérdést a Kaáli Intézet első emberének.

• Professzor úr! Az ön országos intézményrendszere az elmúlt két évtizedben a világ egyik legnagyobb és legeredményesebb meddőségi centrumává nőtte ki magát. A világon egyetlenegy olyan ország sem létezik, ahol egy intézet olyan pozitív hatással lenne a nemzeti demográfi ai mutatókra, mint az önöké Magyarországon. Árulja el, hogyan jött ez össze, és mi a titka?

Nem árulok el titkot, amikor azzal kezdem, hogy az időzítés minden vál-lalkozásnál meghatározó fontosságú. Mi rögtön a rendszerváltást követően olyan világszínvonalú, eredményes lombikbébi-szolgáltatással jelentünk meg, amilyen Magyarországon addig nem létezett. A különbség az állami cent-rumok és a Kaáli Intézet között tovább fokozódott azzal, hogy az OEP a szektorsemleges fi nanszírozással ingyenessé tette a beavatkozásokat. A mai napig is szinte hihetetlennek tűnik a betegek számára, hogy pusztán a TAJ kártya bemutatásával jutnak olyan ellátáshoz, amiről korábban csak álmodni tudtak. Ehhez jött még, hogy nálunk a kezdetektől fogva tilos volt és ma sem megendedett hálapénzt elfogadni.

Az információ pedig terjedt. Egyrészt minden gyermekhez jutott család „nagykövetként” vitte hírünket, másrészt akkor még a lombikbébi téma a médiában újdonságnak számított. Amikor lombikban fogant gyermekekkel a karomon a Friderikusz show-ban szerepeltem, másnap még a sarkon álló rendőr is név szerint köszöntött.

Az állami kórházakban dolgozó lombikos orvosok közül néhányan észre-vették, hogy csak akkor maradhatnak a piacon, ha a Kaáli Intézethez hasonló magánintézeteket hoznak létre, ahol hasonló légkörben és eredményességgel

– hálapénz nélkül – látják el a betegeket. Ez megtörtént és üdvözlendő is, hi-szen a betegek jól jártak. Az időzítés a kollégák számára viszont már közel sem volt olyan kedvező, mint amikor mi kezdtük. Elkéstek, hiszen a betegek többsége már ismerte intézetünket és boldog szülők ezreinek a Kaáli Intézet neve már fogalom volt. Induláskor gyakorlatilag egyedül voltunk, az újonnan létesült intézeteknek viszont nálunk is többet kellett volna nyújtaniuk a bete-geknek, ami nem volt egy egyszerű feladat. Ezt az intézeteinkben jelentkező

207

páciensek száma igazolja legjobban. Az ország betegeinek 75 százaléka a Ka-áli Intézetben bízik és a szabad orvos- és intézetválasztás lehetőségével élve nálunk kérik ellátásukat.

Jómagam baráti viszonyt ápolok Dr. Dévai Istvánnal és Dr. Forgács Vin-cével, akik a saját IVF-központjaikat működtetik. Ismerem kitűnő munká-jukat és fehérasztal mellett többször hangoztatták, milyen kár, hogy nem elsőként vagy legalább korábban „mentek ki magánba”. Természetesen nem lenne teljes a kép, ha nem említeném meg Dr. Konc Jánost a Budai Meddőségi Centrum igazgatóját, aki a János Kórházban alakított ki magas színvonalú IVF-ellátást a kórházi állapotokra egyáltalán nem jellemző viszonyok között. Egyszer nála is szóba jött a centrum privatizálása, de végül nem valósult meg.

• Az időzítésen kívül mit tart még fontosnak?

Az embernek hinnie kell abban, amit csinál. Engem a szüleim sok minden-re megtanítottak, de mégis a legfontosabb az volt, hogy tudjam, hogy mi az, ami jó, és mi az, ami rossz. Sőt azt is hozzátették: a jó mindig győz. Nemcsak a gyermekmesékben, melyeket édesanyám olvasott a kiságyam felett elalvás előtt. És ez lett az életfi lozófi ám. Az intézeteim működtetésénél mindig az volt az első szempont: mi a jó a meddő pároknak.

Jó-e a betegeknek, ha az újabb és eredményesebb IVF eljárásokat azonnal bevezetik Magyarországon?

Jó-e a betegeknek, ha fagyasztott petesejtjeikből később egészséges gyer-mekek születhetnek?

Jó-e a betegeknek, ha leszívott petesejtjeiket pénzért tiltott szervkereske-delem keretében eladják?

Jó-e a betegeknek, hogyha kizárólag egészséges embriókat ültetünk vissza?Jó-e a betegeknek, ha életképes osztódó embrióikat választási lehetőség

nélkül jogellenesen a kukába dobják?Jó-e a betegeknek, ha ismerik az egyes intézetek hiteles eredményességi

mutatóit?Jó-e a betegeknek, ha felesleges műtéteket végeznek rajtuk, esetleg dupla

pénzért?Jó-e a betegeknek, ha az öt fi nanszírozott IVF-kezelésből több gyermekük

is születhet?Jó-e a betegeknek, ha valaki csökkenteni szeretné az OEP- fi nanszírozást?

Jó-e a betegeknek, hogy nem kell hálapénzt fi zetniük?A válaszok minden józanésszel gondolkodó állampolgár számára

egyértelműek.Feketén-fehéren kimutatható, hogy fenti kérdésekre adott helyes válaszok

több, a helytelen válaszok pedig kevesebb gyermek megszületését eredményezikAzok, akik nem a betegek érdekeit képviselik egyértelműen a rossz olda-

lon állnak. Helytelen állásfoglalásaik eddig is, ezután is heves vitákat fognak kiváltani.

• Biztos arra is van forgatókönyve, hogy mi legyen azokkal a meddő, de gyermekre vágyó párokkal, akiknél az IVF kezelés nem indokolt…

Valóban nagy kérdés, hogy mi történik azzal a mintegy 15-20 ezer párral, akik minden évben a kórházi ambulanciák és magánrendelők útvesztőiben pró-bálkoznak. Róluk semmiféle információval nem rendelkezünk. Saját intézeti tapasztalatainkra támaszkodva kijelenthetem, hogy a nemzet számára ebben a csoportban is mérhetetlen tartalékok maradnak kiaknázatlanul.

Sok hivatalos fórumon felvetettem már, hogy érdemes lenne minden IVF-kezelésre szoruló meddő párt gyermekhez juttatni a TVK eltörlésével. Azoknak a pároknak a számára pedig, akiknek a gyermekáldáshoz az IVF-nél egyszerűbb módszerek is elegendők, egy országosan koordinált ellátó rend-szer – a legmagasabb szakmai színvonalú kezelésekkel – nyújthatna segítséget. Potenciálisan évente 15-20 ezer gyermekről beszélünk. Egy ilyen programnak a kiadásai eltörpülnek más gyermekvállalásra ösztöntő állami intézkedések anyagi vonzata mellett.

• Professzor úr, ön közismert kitűnő érdekérvényesítési képességéről. Bizo-nyos határokon túl ez visszaüthet. Erről mi a véleménye?

Lehet, hogy igaza van. De mindig azt kell kérdezni, hogy kinek az érdekeit próbálom érvényesíteni? Ha a betegekét, akkor jó úton járok. Ha az intéze-tem érdeke egybeesik a betegekével, akkor mindenki győzött. A betegellenes magatartás az, ami mindig visszaüt. Fáradozzunk tehát azon és próbáljuk kitalálni azt, mi is a legjobb a betegeknek. Ha ez sikerült, akkor jó célt szol-gálunk. És szüleim szavaival élve: a jó mindig győz.

209

A NEMZETI KATASZTRÓFA MEGELŐZÉSE

Itt már elkerülhetetlen, hogy levonjunk néhány fontos következtetést.Magyarország népessége tíz évvel az ezredforduló után a tízmilliós lélek-tani küszöb alá csúszott. A szülőföldünkön született honfi társaink száma alig több mint kilenc millió. Egészen egyszerű matematikai műveletek se-gítségével kimutatható, hogy ennek a folyamatnak mi lesz az eredménye: amikor a ma harmincas éveik közepe felé járó generáció nyugdíjba vonul, az aktív lakosság túl kis létszámú lesz az időskorúakhoz képest, és eltartásuk komoly problémákat vet fel. A nemzeti katasztrófa csak akkor kerülhető el, ha a születésszám a következő években robbanásszerűen növekedni kezd.

Könyvemben nem vállalkoztam arra, hogy a gyermekvállalási kedv fo-kozását elősegítő tennivalók teljes leltárát elkészítsem. Csupán a meddő-ség gyógyításának aspektusait érintettem – a legjelentősebb közép-európai lombikbébicentrum, a Kaáli Intézet történetének, gyógyító tevékenységének, közéleti harcainak a bemutatásával. Érdemes tekintetbe venni, hogy a meddő párok aránya növekedő tendenciát mutat. A gyakran keletkező stresszhely-zetek, az, hogy korunkban a fi atalok komplex és áttekinthetetlen elvárások-kal találják szembe magukat, sokszor a nemzőképesség elveszítéséhez vezet. Meglátásom szerint ezért a reménybeli demográfi ai egyensúly eléréséhez a meddő párok gyermekhez juttatása az egyik legjelentősebb útvonal.

Az olvasó persze felhördülhet: az évi pár ezer, mesterséges megterméke-nyítéssel fogant újszülött ugyan miféle fordulatot idézhet elő a népességfo-gyás megfékezésében?

Szögezzük le elöljáróban, hogy a lombikbébik hozzájárulása a születés-szám növekedéséhez jelentős: egyáltalán nem mindegy, hogy a szűkös gyer-mekterméshez évente ezer-ezerötszáz, vagy négy-ötezer olyan baba „csatla-kozik”, aki a gyógyítók közreműködése nélkül nem jöhetett volna világra.

De egyelőre hagyjuk a szigorú számszerűséget, mert a meddőségkezelés szerintem a „társadalmi látásmódon” javíthat, és barátibb környezetet te-remthet a gyermekvállalási kedv növekedéséhez azoknál a pároknál is, akik utódjaiknak természetes módon is életet adhatnak.

Az országnak meg kell ismerkednie a meddőségi kezeléseken áteső fi a-tal – vagy sokszor nem is olyan fi atal – párok áldozathozatalával! Azokkal a testi-lelki, illetve anyagi természetű megpróbáltatásokkal, amelyeket ezek az emberek megélnek. Ahogyan karrierálmokról, anyagi gyarapodásról,

A demográfi ai többlet: A Kaáli-intézet tapolcai egységében fogant lombikbébik éves találkozója

Akik a 20 000 gyermek fogantatásában részt vettek

214

sokszor a családon belüli harmóniáról lemondva, életüket egyetlen célnak rendelik alá. Ahogyan csaták sorozatát vívják – nem törődve a sebesülések-kel – azért, hogy anyákká-apákká válhassanak.

Hinnünk kell abban, hogy ez az életszemlélet „ragályossá” válik, és a gyermek megjövetelét halasztó, vagy éppenséggel visszautasító párok át-érzik, majd egyre nagyobb számban magukévá teszik a saját vérükből való gyermekért mindent vállaló párok példáját. Ehhez az állam, a civil szféra, a média és valamennyi, tájékozott és egészségesen gondolkodó magyar ál-lampolgár közreműködése elvárható. Mert mindenképpen fel kell számolni a meddőségkezelés körül keringő téveszméket, hogy országosan egyedural-kodóvá váljék a lombikbébitermést támogató álláspont.

Persze akad még egyéb érv is a mesterséges úton szülőkké váló emberek és a küzdelmükhöz a tudományos-technikai „fegyverzetet” szolgáltató in-tézetek mellett. A húszezres gyereksereg ugyanis teljes létszámban jó helyre érkezett, és ugyanez elmondható a jövőben születő kicsikre is. A várva várt babák, a későbbi óvodások és iskolások maximálisan szerető-vigyázó kör-nyezetben nevelkedhetnek fel. Még ha szüleik anyagilag nem is állnak fénye-sen, a gyerekek testi-szellemi fejlődéséhez mindent előteremtenek. Hiszen mindent megtettek az utód érkezéséért, és mindent meg fognak tenni érte miután valóban megjött, és felcseperedése közben is. Ezek az anyák és apák nem kényszerből tesznek eleget szülői kötelezettségeiknek. Ugye egyetértünk abban, hogy Magyarországon nem minden újszülött környezete tekinthe-tő ilyen biztonságosnak? Még egy érv tehát a lombikbébi-születések támo-gatása mellett: a lombikbébiszülők magatartása nemcsak az áldott állapot létrejöveteléig majd a baba születéséig, hanem azután is követendő példa.

Könnyű tehát megválaszolni a korábban feltett kérdést: nem, nem szabad ma a születésszámot Magyarországon mesterségesen korlátozni! A lombik-bébitermés teljesítmény volumen korlátok közé szorításával főleg nem. És félre kell söpörni azokat az esztelen javaslatokat is, amelyek az ezen a terü-leten a már kiharcolt támogatásokból visszavennének. Igenis legyen joga minden fogamzó korban lévő magyar állampolgárságú párnak állami tá-mogatással próbálkozni akár öt alkalommal is. A nemzet érdeke ezt kíván-ja. És ezen a kereten belül érhesse el, hogy akár több gyereke is lehessen. A kételkedők fi gyelmébe ajánlom Spéder Zsolt és Kapitány Balázs nagyszerű tanulmányát (a 2009-es Demográfi ai portréban jelent meg Gyermekvállalás címen), amely kimutatja: ha a mai világban a dolgozó nő nem esik teherbe

215

ismét még az anyasági ellátás ideje alatt, nagyon kis esélye marad a követke-ző gyerek vállalására. Mert „több gyerek vállalható egy kockázattal”, hiszen ha egy nő a szülés után visszatér dolgozni, már nem szívesen megy bele újra a kimaradás-visszatérés megpróbáltatásaiba. És ugye nem az egygyerekes modellt szeretnénk általánossá merevíteni Magyarországon?

TÖRTÉNNEK MÉG CSODÁK

Láttuk tehát, hogy a lombikbébiprogram, és főként a forradalmi gyógyító eljárást a legmodernebb eszközökkel és a legkiemelkedőbb eredményességgel művelő Kaáli Intézet, a gyermekáldás valódi fellegvára milyen pozitív hatást gyakorol a hazai népesség alakulására. Az intézet alapítójának érdemeit több nemzetközi szakmai és tudományos fórum elismerte, de a magyar állam sem bizonyult hálátlannak a kitüntetések odaítélésekor. A Köztársasági Elnöki Aranyérmet 1999-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét 2003-ban, a George Washington Díjat 2005-ben, a Szegedi Tudományegye-tem Senator Honoris Causa címét 2005-ben kapta meg Kaáli Géza professzor. 2003-ban megválasztották a lombikbébiprogramokra szakosodott magán-intézetek világszövetségének elnökévé. Orosháza városa – ahol gimnáziumi tanulmányait végezte – 2010-ben díszpolgárává választotta.

Ne feledkezzünk meg azonban a sikeres kezelésnek a családokra – ahogy mostanában mondják: a privát szférára – gyakorolt hatásáról sem. Az intézet archívumában tárolt sok ezer levél azt tanúsítja, hogy a gyakran csodának nevezett egyéni boldogság költözik az otthonokba, miután az annyi ideje várt áldott állapot végén világra jön a szülők saját véréből való utód. A több kötetnyi dokumentumból hadd idézzek találomra néhányat:

Tisztelt Kaáli Intézet! Az a légkör, az a bánásmód, ami az intézetükre jel-lemző, nem mindennapi. A tapintat, a gyorsaság, a kedvesség… mind olyan Önöknél, amit még soha, sehol sem tapasztaltam. És megkaptuk Önöktől a létező legszebb ajándékot: Mariannt, a mi drága kislányunkat.

Tudatom Önökkel, hogy 1995. január 15-én megszületett kisfi unk, Ádámka. Szavakat alig találok, melyekkel határtalan boldogságunkat és hálánkat iga-zán kifejezhetnénk. Isten áldja meg mindnyájukat, az egész Kaáli Intézetet,

KÖZTÁRSASÁGIELNÖKI ARANYÉREM

SENATORHONORIS CAUSA

GEORGE WASHINGTONAWARD

KÖZTÁRSASÁGIÉRDEMREND

TISZTIKERESZT

218

amiért ehhez a csodálatos gyerekhez hozzásegítettek… Teljesen megváltozott az életünk, könnyebben vesszük az akadályokat, higgadtabbak vagyunk mind a ketten, mert Ádámka értelmet ad mindennek.

Tisztelt Kaáli Intézet! 1995. február 3-án beköszöntött családunkba az ÖRÖM! 34 hét türelmet és sok-sok fi zikai, lelki megpróbáltatást igénylő várakozás után megérkezett az életünk értelmét jelentő két pici lány. Nehéz volt az út idáig, és amikor a remény már majdnem szertefoszlott, megtörtént a csoda. Köszö-nöm a sorsnak és mindazoknak, akik segítettek abban, amit most szeretnék az egész világnak hangos szóval hirdetni: ANYA LETTEM!

Lombikbébiprogram keretében 2002. március 21-én beültetésen vettem részt elsőre a Kaáli Intézetben. Mivel ez a gyermekáldás 15 év házasság után jött, szinte el sem mertük hinni férjemmel, mindaddig, amíg 2002. december 11-én végre karjainkban tarthattuk, kisfi unkat, Lacikát. A terhességem végig problémamentes volt, viszont nem tudtam tágulni, ezért császárral szültem. Lacika, hála Istennek, egészséges, kiegyensúlyozott, boldog baba, rengeteg örömet ad nekünk, úgy érezzük, életünk soha nem volt ilyen teljes, mint most.

Tisztelt Bernard Artúr Igazgató Úr!Katika 15 hónapos, második hónapja szalad. Szavakat mond, és az ál-

latok hangját utánozza. 10 és fél kg, eddig nem volt beteg. Kiegyensúlyozott boldog gyermek.

Mióta megszületett, gyökeresen megváltozott az életünk. A boldogságot, amit nekünk ez a gyermek jelent, nehéz szavakba foglalni, ezért vagyunk nagyon hálásak Önnek és munkatársainak.

Tisztelt Kaáli Professzor Úr!F-né Sz. Renáta vagyok. Remélem, nem zavarom, de úgy gondoltam, nem

szalasztom el a lehetőséget, hogy személyesen köszönjem meg Önnek, hogy megszületett a kislányunk.

Magamról röviden annyit, hogy 2004-ben költöztünk haza a férjemmel Németországból, ahol 7 évig a Kölni Sportegyetemen tanultam, és mint sport-tudós és sportterapeuta diplomáztam. Még abban az éven (augusztusban) há-zasodtunk össze, és akkor döntöttük el, hogy belefogunk a családalapításba. Sajnos ez nem ment olyan könnyen, mint gondoltuk. Háromévnyi próbálkozás

219

után jutottunk el a szegedi Kaáli Intézetbe, ahol megismerkedtünk Zádori János doktor úrral és csapatával. A kezdeti izgalmak után szerencsére min-den jól alakult, és 2007. október másodikán megtörtént az első beültetés, ami sikeres is lett. Tessza kislányunk 2008. május 29-én 0 óra 20 perckor 3300 grammal és 50 centiméterrel látta meg a napvilágot. Tessza baba egy jó kedé-lyű, kiegyensúlyozott, okos, tündéri és gyönyörű baba, aki mindennapunkat boldoggá teszi. Ő adja meg az életünk értelmét!!!

Nem telik el nap anélkül, hogy ne adnánk hálát Önöknek, amiért segítet-tek Tessza megszületésében.

Itt szeretném megemlíteni, hogy milyen fantasztikus csapat dolgozik a szegedi Kaáli Intézetben. Mi Zádori doktor úrhoz mentünk, aki őszintén és mégis biztatóan elmondott mindent a legelején, és végig időben tájékoz-tatott arról, hogy mikor mi fog történni, és mit várhatunk. Hihetetlen nagy biztonságot adott az, hogy tudtuk: a lehető legjobb kezekben vagyunk. Ezt a végeredmény is igazolja.

Tessza születése óta sok, hasonló gonddal küszködő barátnőmet és ismerő-sömet bátorítottam a lombikbébi-programra, mert úgy gondoltam: ez tényleg csodálatos ajándék a tudománytól a rászorulóknak.

Ezúton szeretném megköszönni Önnek, hogy létrehozza Magyarországon a lombikbébi-programot, amivel rajtunk kívül még sok fi atalnak segít abban, hogy az álmát egy igazi családról valóra válthassa. Köszönjük szépen, hogy ennek a csodának a részesei lehetünk!!!

EGÉSZSÉGES IKREK

Talán nem szégyen bevallani: nagyon izgultam az ikrekért. Moldvánné Er-dős Andrea és férje, Moldván Attila emberpróbáló küzdelmet vívtak, hogy gyerekük lehessen. Emlékeztetem az olvasót: sikertelen inszeminációk és eredménytelen lombikbébi-kezelések álltak mögöttük, amikor végül a Kaáli Intézetnél próbálkoztak. A nagy szerelemből kivirágzó házasságukat ad-digra csaknem elhervasztotta a kudarcaszály. Kivételes ellenálló készségük mentette meg a kapcsolatot. És a férj áldozatkészsége: Attila megmutatta, hogy a férfi büszkeség elvetése sem túl nagy ár akkor, amikor a házasság és a talán majd megszülető utód a tét. A bátorságnak és a szerelem erejének

220

e nagyszerű példái sem lettek volna elegendők ahhoz, hogy a továbbiak-ban maradéktalanul boldogan élhessenek. Kellett még Szmatona Gábor doktornak, a Kaáli Intézet orvosának a szakmai kapacitása és hite, hogy a reménytelen helyzetben sem szabad feladni.

Nagy győzelem, hogy Andrea terhes lett: egy ikerpárt hordott a szíve alatt. A házaspár, és gyerekeik történetét könyvem vezérfonalának tekin-tettem, mert az eseménysor, aminek szereplőivé váltak, magában hordozza a meddőség-kezeléssel járó vészhelyzeteket éppen úgy, mint a beteljesülés boldogságát. Andreáék sikertörténete a hazai lombikbébi-program jövőjé-ről is szívderítő képet fest.

Azaz festhet. Ha az ikrek baj nélkül megszületnek.Nem akartam állandó telefonálással zaklatni a házaspárt. Augusztus

végén beszéltem Andreával: jól érezte magát. Aztán egy ideig nem hívtam őket, hiszen a szülés 2010 októberében lett volna aktuális. Szeptember köze-pe táján azonban rácsörögtem Attilára – csupán arra voltam kíváncsi, hogy érzi magát az asszonyka. Hívásomra azonban már egy boldog apa válaszolt: az ikrek megszülettek.

Mit mondjak? Mintha a családhoz tartoznék, nekem is nagy kő esett le a szívemről. Megkértem Attilát, írja le nekem a részleteket. A következő elektronikus levelet kaptam tőle:

Hát hol is kezdjem… 2010. szeptember 6-án hajnali fél kettőkor ébresztett Andi, hogy azonnal mennünk kell, mert elfolyt a magzatvíz. Igazából annyi-ra megijedtem, hogy azt sem tudtam hol vagyok, csak tettem a dolgom: elő-kaptam a csomagját, be a kocsiba, irány a kórház.

Közben hívtuk az orvosát, aki mivelhogy még csak a 35. hétben jártunk, ahhoz a szülészeti klinikához irányított minket, ahol koraszülött intenzív osztály működik.

Kettő óra öt perckor már bent is voltunk a szülőszobában, Andit megvizs-gálták, aztán elő készítették a császármetszésre. Közben nekem haza kellett mennem Andi összes leleteiért (a Kaáli Intézettől is).

Az orvosi team, akik akkor voltak ügyeletben teljesen felkészültek az ikres koraszülésre, mielőtt Andihoz hozzáláttak volna. Minden addigi dolgukat befejezték, elmentek kávézni, pihentek. Majd pontban reggel ötkor, műszak vége előtt egy órával betolták a műtőbe. Megkérdezték Anditól, hogy a fi ú vagy a lány legyen az első.

Aztán Ármin 5 óra 19 perckor, Léna 5 óra 21 perckor megszületett.Szerencsére komplikációk nélkül zajlott minden, hála a jól képzett orvosi

csapatnak.A gyerekek súlya sem volt olyan kicsi: Ármin 2400 grammot nyomott és 51

centi hosszúságú, Léna 2270 gramm és 50 cm.Andi még egy hetet volt a gyerekekkel kórházban. Szépen gyarapodnak a

kicsik, kerekedik az arcuk.Az anyukájuk minden percét velük tölti, minden rezzenésüket fi gyeli, na-

gyon jó anya.Nekem a bevásárlást, a házépítést leszámítva nincs is dolgom, Andi a gye-

rekeket teljesen ellátja.A házzal egészen jól állunk, a fürdőszoba kész, a tető is mindjárt (az eresz,

meg apróbb dolgok maradtak még), úgy, hogy lassan elkészülünk. Köszönjük a szíves érdeklődést.

A kicsik pedig, majd ha megnőnek, biztos megüzenik majd azoknak, akik világra jövetelüket lehetővé tették: „Köszönjük, hogy megszülettünk”.

Tisztelettelkét gyönyörű gyermek szülei:

Andi és Attila

222

TARTALOM

Elöljáró beszéd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .5Az intézet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .8Azelőtt . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .10Azután . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .12A mesterséges megtermékenyítés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .14Pokoljárás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .15Erdélyi gyökerek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .16A szemorvos . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .18Az atléta . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .20Mégis orvos lett . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .23Az amerikai karrier . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .27A közvetlen előzmények . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .32Merész váltás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .37Aki az egyetlen biológus lett . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .39Megnyílik az intézet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .40Fontos részletek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .45Demográfi ai tévutak . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .47Minimumok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .49Közvélemény kicsiben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .50Nem kell neki IVF . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .52Családra vágyó fi atalok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .53Állami felelősség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .57Küzdeni kezdtek a gyerekért . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .57Beindul az intézet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .59A többiek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .60Andrea kudarcai . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .61Csak tehetőseknek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .63Keretszámok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .68Egyre több lombikbébi. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .71A tisza-parti centrum . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .73Belevénültek, de nem adták fel . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .77Szín a fehér folton: a győri Kaáli Intézet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .80

223

Fórumos panasz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .83Lombikbébicentrum a Nagyerdőn . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .86Szükségszerű adatszolgáltatás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .90Gyanús eredmények . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .94A testvér segített volna . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .97Kaáli Intézet Miskolcon. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .99Fájdalmas sikertelenség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .102Sorsdöntő fordulat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .104Jöhessen a kistestvér is! . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .109Két bébi a Kaáli Intézettől . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .112Felkészülés a lombikbébi-kezelésre . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .115Konzultációs nyilatkozat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .117A kéz nem remeghet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .119Azért férfi is kell . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .122Gonosz gátlások . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .123Bővülő szakembergárda a Kaáli Intézetnél . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .124Az anyának és a lányának is . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .128El sem hitte . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .131Műhibaperek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .133A jogszabályok labirintusában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .135Furcsaságok és tragikus csapdák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .141A Népesedéspolitikai kormánybizottság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .148Lombikbébicentrum a kisvárosban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .152A külföldiek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .156Intézet a Mecsek alján . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .159Újabb dunántúli centrum . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .162Nagy horderejű parlamenti döntés? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .165A semmibe vett határozat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .166Férj és feleség, kéz a kézben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .169A Humán Reprodukciós Bizottság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .173A kidobott embriók . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .178„Kettős mérce” . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .180A tudomány szolgálatában . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .182Petesejtet szerezni . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .186Átadják a tudást . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .188Összefogás a háziorvosokkal . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .190

224

Rágalmazás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .192Botcsinálta szakértő . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .194Az orvosi Nobel-díj és Magyarország . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .201A jó mindig győz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 206A nemzeti katasztrófa megelőzése . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 209Történnek még csodák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .215Egészséges ikrek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .219

Documents

Neumann Ottó Köszönjük, hogy megszülettünk! · Önellátó vagyok: főzök, takarítok, mosok, bevásárolok. De senki nem nyitja rám az ajtót. Rokonaim mind elmentek, az