Nagy Ágnes

A gazdaság és a kommunikáció kapcsolódásai

2020

2

Budapesti Corvinus

Egyetem

Társadalmi

Kommunikáció

Doktori Iskola

Doktori értekezés

Nagy Ágnes

A gazdaság és a kommunikáció kapcsolódásai

A fenntartható gazdasági növekedés feltételei a modern társadalomban, a

globális gazdasági kommunikáció problémafelismerő és -megoldó színterein

Témavezető:

Dr. Karácsony András

Tudományok kandidátusa (CSc)

Budapest, 2020

3

Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet,

Társadalomtudományi és Nemzetközi Kapcsolatok

Doktori értekezés

Nagy Ágnes

A gazdaság és a kommunikáció kapcsolódásai

A fenntartható gazdasági növekedés feltételei a modern társadalomban, a

globális gazdasági kommunikáció problémafelismerő és -megoldó színterein

Témavezető:

Dr. Karácsony András

Tudományok kandidátusa (CSc)

© Nagy Ágnes

4

Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnék köszönetet mondani témavezetőmnek Dr. Karácsony András

professzor úrnak, opponenseimnek Dr. Bokor Tamásnak és Dr. Demeter

Mártonnak, tanáraimnak és mindazoknak, akik támogattak.

5

TARTALOMJEGYZÉK

TARTALOMJEGYZÉK ......................................................................................................................... 5

TÁBLÁZATJEGYZÉK .......................................................................................................................... 8

ÁBRAJEGYZÉK .................................................................................................................................... 9

BEVEZETÉS......................................................................................................................................... 10

I. AZ ÉRTEKEZÉS FELÉPÍTÉSE ....................................................................................................... 13

II. A GAZDASÁG ÉS A KOMMUNIKÁCIÓ KAPCSOLÓDÁSAI ................................................... 15

II.1. Luhmann társadalomelméletéről .................................................................................................... 15

II.1.1. Differenciaelmélet/megkülönböztetés ........................................................................................ 16

II.1.2. Szubjektum/objektum – megismerés/megfigyelés ..................................................................... 17

II.1.3. Rendszer és művelet ................................................................................................................... 18

II.1.4. Szociális rendszerek .................................................................................................................... 18

II.1.5. A kommunikáció mint a szociális rendszerek műveleti kódja .................................................... 18

II.1.6. Kommunikációs médiumok ........................................................................................................ 19

II.1.7. A szociális rendszerek rendszerei ............................................................................................... 20

II.1.8. A modern társadalom jellemzői .................................................................................................. 23

II.1.9. A problémákról a modern társadalomban ................................................................................... 27

II.1.10. Az interakciós rendszer ............................................................................................................. 28

II.1.11. A szervezeti rendszer ................................................................................................................ 29

II.1.12. A modern társadalom funkcionális részrendszerei ................................................................... 33

II.1.12.1. A gazdasági funkcionális részrendszer .................................................................................. 34

II.1.12.2. A politikai funkcionális részrendszer .................................................................................... 43

II.1.12.3. A jogi funkcionális részrendszer ............................................................................................ 45

II.1.12.4. A tudomány funkcionális részrendszer .................................................................................. 46

II.1.12.5. A tömegmédia funkcionális részrendszere ............................................................................ 47

II.2. A kommunikációelmélet participációs felfogásáról (PTC) ........................................................... 49

II.2.1. A nyelv intézményi felfogása ..................................................................................................... 52

II.2.2. A gazdaság intézményi felfogása ............................................................................................... 53

II.2.3. A politika intézményi felfogása .................................................................................................. 55

II.2.4. A jog intézményi felfogása ......................................................................................................... 56

II.2.5. A tudomány intézményi felfogása .............................................................................................. 57

II.3. A gazdasági szaknyelv ................................................................................................................... 60

II.3.1. A szaknyelv interpretációja ........................................................................................................ 60

II.3.2. A szaknyelvi kompetencia percepciója ....................................................................................... 61

II.3.3. A szaknyelvi kommunikáció jellemzőinek leírása ..................................................................... 63

II.3.4. A szaknyelvi kommunikáció szintjei .......................................................................................... 66

II.3.5. A gazdasági szaknyelv jellemzőinek meghatározása ................................................................. 68

6

II.3.6. A gazdasági szaknyelv kategorizálási módjai............................................................................. 69

II.3.7. A gazdasági szaknyelvi szókincs jellemzőinek leírása ............................................................... 70

II.3.8. A gazdaságtudományi szaknyelv definiálása.............................................................................. 73

II.3.9. A terminológia gazdasági vonatkozásainak meghatározása ....................................................... 80

II.3.10. A fogyasztói árindex terminus ekvivalenciavizsgálata ............................................................. 83

II.3.11. A környezetvédelmi termékdíj terminus elemzése ................................................................... 88

II.3.12. A szaknyelvi és terminológiai elemzések szintézise ................................................................ 93

II.4. A problémakezelés módozatai a modern társadalomban ............................................................... 95

II.5. Az előző fejezetek szintézise ....................................................................................................... 105

III. A GAZDASÁGI KOMMUNIKÁCIÓRÓL .................................................................................. 106

III.1. A gazdasági kommunikáció terminus előzményei ..................................................................... 106

III.2. A gazdasági kommunikáció értelmezési problémái ................................................................... 107

III.3. A gazdasági kommunikáció koncepcióinak nemzetközi példái ................................................. 109

III.4. A gazdasági kommunikáció tárgykörei ...................................................................................... 111

III.4.1. Globális gazdasági kommunikáció .......................................................................................... 112

III.4.2. Vállalati gazdasági kommunikáció .......................................................................................... 117

III.4.3. A pénzügyi gazdasági kommunikáció ..................................................................................... 122

III.4.4. Gazdasági tömegkommunikáció (gazdasági médiatartalom) .................................................. 126

III.4.5. A gazdasági kommunikáció definiálásának szintézise ............................................................ 127

III.5. A gazdasági kommunikáció színterei ......................................................................................... 128

III.5.1. A színterek kategorizálása ....................................................................................................... 128

III.5.2. A globális gazdasági kommunikáció színterei ........................................................................ 132

III.5.3. A társadalmi – gazdasági fejlődés mérésének problémái ........................................................ 138

III.5.3.1. A Bruttó hazai termék .......................................................................................................... 138

III.5.3.2. A GDP-t korrigáló indikátorok (ökológiai problémák) ........................................................ 141

III.5.3.2.1. A környezetkímélő fejlődés mutatószáma: A „zöld GDP” (Green GDP) ......................... 142

III.5.3.2.2. A fenntartható gazdasági jólét indexe (ISEW), a valódi fejlődés mutató (GPI)................ 143

III.5.3.3. A GDP-t nem tartalmazó indikátorok ................................................................................... 144

III.5.3.3.1. Ökológiai indikátorok ........................................................................................................ 144

III.5.3.3.2. Társadalmi indikátorok (társadalmi problémák) ............................................................... 147

III.5.3.3.3. Életminőséget, boldogságot mérő indikátorok .................................................................. 147

III.5.3.3.4. Nemi egyenlőtlenség és indikátorai ................................................................................... 149

III.5.3.3.5. Szegénységet mérő indikátorok ......................................................................................... 154

III.5.3.4. Kompozit indexek ................................................................................................................ 158

III.5.3.5. Szintézis a GDP-hez ............................................................................................................. 160

III.6. Az identifikált problémák elemzése ........................................................................................... 162

III.6.1. Az identifikált problémák szemléltetése a funkcionálisan elkülönült részrendszerekben ....... 162

7

III.6.2. Az identifikált problémák elemzése a participációs elmélet percepciójából ........................... 171

IV. KÖVETKEZTETÉSEK ................................................................................................................ 175

V. HIVATKOZÁSOK ......................................................................................................................... 185

VI. MELLÉKLET ............................................................................................................................... 198

VII. PUBLIKÁCIÓK .......................................................................................................................... 205

8

TÁBLÁZATJEGYZÉK

1. táblázat: A szaknyelvi kommunikáció kombinációi a szociológia területeinek példáival ................ 64

2. táblázat: A gazdasági performancia tipológiája (Mihalovics 2004 nyomán) .................................... 70

3. táblázat: A fogyasztó árindex általános definíciói ............................................................................. 83

4. táblázat: Környezetvédelmi termékdíj és környezetvédelmi adó terminusok ................................... 91

5. táblázat: Gazdasági szaknyelvi és terminológiai problémák ............................................................. 94

6. táblázat: Problémafelismerés és -megoldás a funkcionálisan elkülönült részrendszerekben és

intézményekben ..................................................................................................................................... 96

7. táblázat: Az infláció problémafelismerése és -megoldása a funkcionálisan elkülönült

részrendszerekben és intézményekben .................................................................................................. 97

8. táblázat: A kommunikáció szintjei, színterei ................................................................................... 129

9. táblázat: A társadalmi-gazdasági fejlődés mérésére szolgáló indikátorok ...................................... 141

10. táblázat: Az első tíz HPI érték az EU tagországok, Norvégia és Svájc vonatkozásában .............. 146

11. táblázat: Ökológiai problémafelismerés és -megoldás a funkcionálisan elkülönült

részrendszerekben és intézményekben ................................................................................................ 163

12. táblázat: Társadalmi problémafelismerés és -megoldás a funkcionálisan elkülönült

részrendszerekben és intézményekben ................................................................................................ 166

13. táblázat: Az időskori eltartottak aránya ......................................................................................... 169

14. táblázat: Bizalmi indexek angolul, olaszul és magyarul................................................................ 198

15. táblázat: Példák a stabil, az új és a redundáns szerepkörökre, minden iparágban ......................... 204

16. táblázat: A tíz legfontosabb elvárt kompetencia összehasonlítása, 2018 versus 2022 .................. 204

9

ÁBRAJEGYZÉK

1. ábra: Gazdasági szókincs tipológia ................................................................................................... 72

2. ábra: A gazdaságtudományok felosztása ........................................................................................... 76

3. ábra: Alá-, fölé-, mellérendelési viszonyok a mérleg eszközök oldalán ........................................... 79

4. ábra: A fogalmi jegyek összehasonlításának folyamata .................................................................... 82

5. ábra: Fogyasztói árindex típusok ....................................................................................................... 84

6. ábra: Az árindex terminusainak ekvivalenciaesetei, és -szintjei ....................................................... 86

7. ábra: Az adók főbb csoportjai közgazdasági funkciók szerint .......................................................... 87

8. ábra: A környezetvédelmi termékdíj ekvivalenciaesetek, -szintek.................................................... 92

9. ábra: Identifikált probléma (IP) és tudásközösségek (KC) .............................................................. 101

10. ábra: Az infláció mint identifikált probléma (IP) és tudásközösségek (KC) ................................. 102

11. ábra: Identifikált problémák és tudásközösségek együttműködése a világkereskedelemben ........ 104

12. ábra: Az egy főre jutó GDP és az egy főre jutó GPI alakulása globálisan 1945 és 2005 között ... 143

13. ábra: Az ökológiai lábnyom összetevői ......................................................................................... 144

14. ábra: Élő Bolygó Index (LPI) ........................................................................................................ 145

15. ábra: Az élettel való elégedettség három érték-intervallumban, 2013-ban ................................... 149

16. ábra: A fizetett és a nem fizetett munka %-os értéke a nők és a férfiak esetében ......................... 152

17. ábra: A társadalmi szegénység globális becslése .......................................................................... 155

18. ábra: A szegénységi kockázatnak vagy a társadalmi kirekesztésnek kitett népesség arányának

alakulása az Európai Unióban, 2008-ban, 2012-ben és 2013-ban ....................................................... 158

19. ábra: A világ HDI és GDP alakulása 2010 és 2013 között ............................................................ 160

20. ábra: Az államháztartás nettó pénzügyi értéke .............................................................................. 168

21. ábra: A környezetvédelemi találmányok széleskörű felhasználása mint identifikált probléma, ... 171

22. ábra: A közkiadások finanszírozása mint identifikált probléma és tudásközösségek ................... 172

23. ábra: A nem fizetett munka értékelése mint identifikált probléma és tudásközösségek ............... 174

24. ábra: A fenntartható gazdasági növekedés feltételei a modern társadalomban ............................ 183

10

BEVEZETÉS

A disszertáció célja a gazdaság és a kommunikáció kapcsolódásainak leírása releváns

elméletek percepciói alapján. A szubjektív szelekció principálisan társadalomtudományi és

nyelvtudományi területekre irányult, ezeken belül az értekezés Luhmann

társadalomelméletéből, a kommunikáció participációs elméletéből, szaknyelvészeti

kutatásokból és gazdaságtudományi elméletekből konstruált ismereteket tartalmaz. A

luhmanni koncepció és a participációs elméleti megközelítés a gazdaság specifikus

megismerését segítik elő, valamint néhány szaknyelvészeti és társadalmi probléma

rendszerezését. A figyelembe vett elméletek lehetséges, de nem kizárólagos módszerként

adaptálhatók a problémák rendszerezése és átgondolása céljából. A következők rövid

áttekintést nyújtanak a gazdaság és a kommunikáció társadalmi beágyazódásáról és az

értekezés tartalmáról.

Általános kontextusban a gazdaság és a kommunikáció társadalmi beágyazódása

tekinthető kiindulópontnak, amelynek konceptuális kerete az értekezésben Luhmann

rendszerelmélete. A luhmanni elmélet alapján a gazdaság és a kommunikáció specifikus

összefonódása konstatálható, amennyiben kommunikáció alatt nem pusztán az

információcserét értjük, hanem a gazdasággal összefüggő bármely cserekapcsolatot, amely a

tulajdonláshoz és a fizetéshez kapcsolódik. A gazdaság társadalmi beágyazódása a

rendszerelmélet perspektívájából a rendszer és környezet egymáshoz való viszonyával

magyarázható, valamint a szociális részrendszerek elméletének felfogásában. Az utóbbi elvén

a gazdaság olyan funkcionálisan elkülönült részrendszer1, amely a kódjai által zárt

(autopoiétikus) rendszer és egyidejűleg a rendszer számára értelmezhető mértékig nyitott a

környezetére; a diszkusszióban a politikai, a jogi, a tudományos és a tömegmédia

részrendszerekre. Működésüket az interdependencia és az interpenetráció befolyásolják. Az

interdependencia az egyes részrendszerek működését stimulálhatja vagy hátráltathatja.

1 A szakirodalmakban a rendszer (pl. társadalmi rendszer, gazdasági rendszer), az alrendszer (lásd pl. Balogh, Karácsony

2000), valamint a részrendszer (lásd pl. Luhmann 2010, Brunczel 2010) elnevezések egyaránt fellelhetők. Az elnevezések

mögött eltérő elméleti megfontolások rejtőznek. A részrendszer elnevezés arra utal, hogy a rendszerelmélet egy olyan

általános, körkörös elmélet, amelyben nincs privilegizált státusza egyetlen rendszernek sem. Ebből az aspektusból az

alrendszer elnevezés értelmezhetetlen, mert nem léteznek hierarchikus viszonyok a ’hálószerű’ felépítésben. Amennyiben

azonban a rendszerelmélet sémáját valamely absztrakció nyomán vizsgáljuk, a rendszerszintek szemléltetésének praktikus

módja a hierarchikus jellegű felépítés, amelyben megjelenik az alrendszer például a funkcionálisan elkülönült szociális

rendszerek viszonylatában. Tehát amint Brunczel (2010) is utalt rá, az elméletben kizárólag az absztrakció fokán létezik

hierarchia és e tekintetben lehet szó alrendszerről. Annak érdekében, hogy a vizsgált rendszerek közötti viszony hierarchikus

voltát elkerüljem és egyidejűleg érzékeltessem, hogy nem egyetlen rendszerre (vagy valamely konkrét társadalmi

berendezkedésre) utalok, a funkcionálisan elkülönült rendszerek vonatkozásában a részrendszer denotációt használom az

értekezésben. Szerző

11

(Luhmann 1995, 1977, Balogh, Karácsony 2000, Brunczel 2010) Így például, amennyiben a

gazdasági részrendszer jól teljesít, akkor a tudományos kutatások több támogatásban

részesülhetnek, a politikai részrendszer a fiskális politika sikerét kedvező statisztikai

adatokkal tudja alátámasztani (például az árindex mérsékelt változásával, a munkanélküliségi

ráta csökkenésével, a GDP növekedésével). Az interpenetráció olyan áthatásként

fogalmazható meg, amely azt fejezi ki, hogy „a rendszerek strukturális komplexitásukat

kölcsönösen egymás rendelkezésére bocsátják azért, hogy a rendszerek a saját strukturális

komplexitásukat felépíthessék.” (Luhmann 1984: 290 In: Balogh, Karácsony 2000: 314) A

rendszerek tulajdonságai ezáltal módosulhatnak, amely a rendszerek közötti megértést

szolgálja, azonban identitásukat megőrizve nem olvadnak össze. Példának okáért a gazdasági

részrendszer mint interpenetráló részrendszer kommunikációja (a pénzáramlás) a politikai

vagy a jogi részrendszer kommunikációja által meghatározott módon módosulhat, azonban a

politikai vagy a jogi részrendszer minden esetben környezet marad. (Luhmann 1995, 1977,

Balogh, Karácsony 2000, Brunczel 2010) Az előbbiekben említett interdependencia és

interpenetráció a társadalom jóléti státuszában manifesztálódik, ugyanakkor napjainkban nem

problémamentes módon, miként a későbbiekben a gazdasági növekedés indikátorával

összefüggésben konstatálható.

A funkcionálisan elkülönült részrendszerek a kommunikáció participációs felfogásában

értelmezhetőek intézményként, amelyek az ágensek számára elérhető többletfelkészültségeket

jelentik a probléma felismeréséhez és megoldásához, azaz olyan tematikus mezők, ahol a

felkészültségek típusait az intézmény jellege determinálja. Az intézmény mint kód a

konceptuális alapot határozza meg, mindazt amit az ágensek a világról gondolnak, tudnak,

amely meghatározza cselekvési, viselkedési és kommunikációs módjukat. (Horányi 2009,

Pete, P. Szilczl 2006) Luhmann elméletének viszonylatában ez tulajdonképpen olyan zárt

rendszereket eredményez, amelyek a saját koncepciójuk szerint képesek működni, de nem

izoláltan, hanem az előzőekben ismertetett módon, környezetük hatásával összhangban.

(Luhmann 1995, 1977, Balogh, Karácsony 2000, Brunczel 2010)

A funkcionális részrendszerek közötti kommunikáció (strukturális kapcsolódás) a

szervezetek révén valósul meg, a kommunikáció participációs elméletének felfogásában

(PTC) nevezhetők kollektív ágenseknek (az értekezésben tudásközösségeknek, utalva az

adekvát ismeret elengedhetetlen előfeltételére). (Horányi 2009) A tudásközösségek számára

elérhető felkészültségeket a problémamegoldás érdekében az intézmény jellege determinálja,

amelynek elsődleges megjelenési formája a nyelv. A nyelv intézményi felfogása az ágensek

12

nyelvi kompetenciájának azonosságát feltételezi a felkészültségek vonatkozásában. (Pete, P.

Szilczl 2006) A közös nyelvi kompetencia legalább kétféle módon értelmezhető: egyfelől

mint nyelvtudás (példának okáért lehet a magyar nyelv, az angol nyelv vagy az olasz nyelv

adekvát ismerete), másfelől mint szaknyelvi kompetencia. A szaknyelvi, illetve a gazdasági

szaknyelvi kutatások problémákként identifikálhatók. Ebben a kontextusban a

szaknyelvkutatók a probléma eliminálása érdekében, felkészültségeik összetétele

függvényében szignifikálják a szaknyelvvel összefüggő témaköröket, azaz eltérő

kommunikatív állapotban részesülnek. A problémakezelés (identifikálás és eliminálás) ennek

megfelelően széleskörűen értelmezhető irányultságát tekintve, így vonatkozhat a szaknyelv

terminus (Balboni 2000, Ablonczyné 2006 stb.), a szaknyelvi kompetencia (Swales 1985,

1990, Starfield 2013 stb.), a szaknyelvi kommunikáció jellemzőinek és szintjeinek (Heltai

2006, Kurtán 2003 stb.), valamint a gazdasági szaknyelv (Ablonczyné 2006, Kovács 2003

stb.) koncepcióira. Az utóbbiak vonatkozásában a diszkusszió néhány példát tartalmaz a

gazdasági szaknyelvvel összefüggő lehetséges kompetenciák, illetve felkészültségek

megismerése érdekében. A gazdasági szaknyelv számos más diszciplína szaknyelvével

összefonódik, így például a jogi nyelvezettel, amelyet különböző példák szemléltetnek. A

bemutatott példák a terminológiai elemzés fogalmi alapú megközelítésén alapulnak, azaz

minden esetben a terminus és a hozzátartozó definíció(k) a kiindulópontok. (Tamás 2014a,

2014b)

A módszer alkalmas a gazdasági kommunikáció terminus elemzésére, amelynek

interpretációja a kutatói orientáció függvényében változik (Borgulya 2010, Kővágó 2011,

etc.). A különféle koncepciókat figyelembe véve a gazdasági kommunikációt olyan

gyűjtőfogalomnak célszerű tekinteni, amely a gazdaság mikró és makró szférájában

elkülöníthető tárgyköröket (doméneket) ölel fel. A doménekhez definíciók rendelhetők, a

kommunikációt meghatározó témakörök és szervezetek (kollektív ágensek), melyek elősegítik

a tárgykörök jellegzetességeinek leírását. A tárgykörök továbbá meghatározhatók olyan

színtérként, ahol a kollektív ágensek társadalmi-gazdasági problémák megoldására

specializálódnak.

Az egyik legátfogóbb társadalmi-gazdasági probléma a gazdasági növekedés mérésével

és értelmezésével lehet összefüggésben, amit Luhmann (1997) a modern társadalom

problémáiként határoz meg. A problémáknak alapvetően két típusa emelhető ki: a

környezetvédelmi problémák és a társadalmi egyenlőtlenség kérdéskörei. A GDP jellegéből

adódóan nem tartalmazza a környezetszennyezés mértékét vagy a társadalmi

13

egyenlőtlenségeket, melyek Luhmann elméletének felfogásában nem közvetlenül a gazdasági

részrendszer problémái. Luhmann (2010) ökológiai vizsgálódásai rámutatnak, hogy a

problémák pontosítása és a részrendszerek sajátosságainak figyelembevétele nélkül nem lehet

problémamegoldásról beszélni. A gazdasági részrendszer számára például a környezetvédelmi

vagy a társadalmi aggodalmak lehetnek környezeti ’zajok’, különösen a rentabilitás kockázata

esetében. Bármely probléma megoldására tett kísérlet, amely azt kívánja a gazdaságtól, hogy

költségként internalizáljon társadalmi problémákat a gazdaság jól teljesítését kockáztathatja

(Luhmann 2010), amit ökológiai példák támasztanak alá. A részrendszerenként és kollektív

ágensenként megfogalmazott problémák elősegíthetik a kooperatív problémakezelés

determinálását, átgondolásukra a bemutatott táblázatok és ábrák nyújthatnak egyfajta

megoldást. Így az ökológiai és a társadalmi kérdések elemzése konstruktív problémakezelésre

inspirálhat a részrendszerek, illetve intézmények perspektívájából, a problémafelismerés és -

megoldás fázisaiban. Ad exemplum amennyiben a gazdasági részrendszer összetett feladatát a

luhmanni koncepció alapján vizsgáljuk, három fő terület pénzszükségletének megteremtésére

hivatott: az üzleti szféra nyereséges működésére, a munkahelyek teremtésére, és a közszféra

működésének fenntartására. A finanszírozási problémákat tehát inter alia az előbbiekkel

összhangban szükséges pontosítani a gazdasági részrendszer, illetve intézmény

vonatkozásában, a problémafelismerés és -megoldás fázisaiban. A kérdés tehát az, hogy

hogyan képes megoldani a gazdasági részrendszer azokat a problémákat, amelyek nem

profitérdekelt tevékenységeket jelentenek, különösen nem rövidtávon. Mindezek a

problémafelvetések a globális gazdasági kommunikáció színterein elemezhetők, figyelembe

véve a gazdaság jellegzetességeit (bináris kódjait, piacait, az árak alakulását stb.), és a PTC

elgondolását a problémák megoldásának előfeltételeiről (például az ágensek felkészültsége,

kompetenciája: ezen belül a nyelvi kompetencia). A meta-elemzés a problémák

felismerésének és megoldásának módszereit szemlélteti, amely a fenntartható társadalmi-

gazdasági fejlődés feltételeinek meghatározását segíti elő a globális gazdasági kommunikáció

színterein. (Alfsen et al. 2006, Gianetti et al. 2015, Nagy 2016a, Solow 1956, 1988 stb.)

I. AZ ÉRTEKEZÉS FELÉPÍTÉSE

A disszertáció két fő részre tagolható: a II. fejezet szubsztanciális elméleti koncepciók és

elemzési módszerek konstrukciója; a III. fejezet a gazdasági kommunikáció interpretációját,

gyűjtőfogalomként tárgyköreinek és színtereinek eltérő megvalósulási formáit, a gazdasági

növekedés és az ezzel összefüggő problémák identifikálását, valamint elemzési lehetőségeit

foglalja magába.

14

A II. fejezet első alfejezete a luhmanni rendszerelmélet néhány alapvető

elgondolásának összefoglalása, elsősorban a disszertációban tárgyalt részrendszerek

működésének, valamint a problémák (a társadalmi exklúzió és az ökológiai) sajátos

percepciójának megismerése végett. A II. fejezet második alfejezete a participációs elmélet

releváns – de nem kizárólagos – elméleti keretét mutatja be, kiemelten azokkal az

intézményekkel összefüggésben, amelyeket az értekezés funkcionális részrendszerekként

prezentál. A II. fejezet harmadik alfejezete az előző két elméletben kommunikációs

médiumként, valamint intézményként definiálható nyelvi, pontosabban szaknyelvi

sajátosságokat vizsgálja a gazdaság vonatkozásában. A fejezet a participációs elmélet azon

elgondolásán alapul, hogy a szaknyelvészet kérdéskörei identifikált problémákként

definiálhatók. Más szavakkal, a problémaidentifikáció a kutatói állásfoglalás, illetve

szignifikáció függvényében differenciálható. A szignifikációk vonatkozhatnak a szaknyelv, a

gazdasági szaknyelv és terminológia jellemzőinek leírására, amelyeken belül ugyanazon

szignifikánshoz különböző szignifikátumok kapcsolódhatnak. A szignifikátumok eltérése

demonstrálható az ekvivalenciaelemzés módszerével, primer kutatás formájában. A II.

fejezetet a rendszerelmélet és a participációs elmélet aspektusaival összhangban konstruált,

problémakezelésre irányuló módszertani megoldások zárják, amelyek alkalmazására a III.

fejezetben olvashatók további példák a globális gazdasági kommunikáció színterein.

A III. fejezet a gazdasági kommunikáció interpretációjának, tárgyköreinek,

színtereinek leírását öleli fel, valamint társadalmi-gazdasági problémák identifikációját és a

problémamegoldások lehetséges formációit demonstrálja. A III. fejezet első négy alfejezete a

gazdasági kommunikáció fogalmának terminológiai átgondolását az eltérő definíciók

összehasonlításával segíti elő, hozzájárulva tárgyköreinek rendszerezéséhez. Továbbá az

egyes tárgykörök (domének) gazdasággal összefüggő lehetséges témáit a részrendszerek,

illetve intézmények (gazdasági, tudományos, politikai, jogi) vonatkozásában strukturálja,

kiegészítve azokkal a többnyire kollektív ágensekkel (szervezetekkel), amelyek meghatározó

szerepet töltenek be. A domének témái – amelyek természetesen nem kizárólagosak –

színterenként és részrendszerenként (illetőleg intézményenként) eltérőek, például lehetnek az

árelméletek vagy a gazdasági növekedés témakörei. A III. fejezet ötödik alfejezete a

kommunikációtudományi színtér elhatárolások percepcióinak figyelembevételével, a

gazdasági kommunikáció lehetséges színtér felosztási módjait mutatja be, az előző fejezetben

definiált tárgyköröket kiegészítve, a problémakezelés színtereinek tekintve. Ugyanezen

alfejezetben a globális gazdasági kommunikáció színterein a társadalmi-gazdasági problémák

15

(ökológiai és társadalmi jellegű) összefüggései közgazdaságtani koncepciók és releváns

indikátorok (ad exemplum a bruttó hazai termék) áttekintésével identifikálhatók. A

következőkben az előzőekben meghatározott identifikált problémák elemzési lehetőségei a

részrendszerek és a participációs elmélet adaptációjával mutatkoznak meg, amelyek az

elméletek gyakorlati hasznára kívánnak rávilágítani, valamint arra a tényre, hogy a modern

társadalomban a társadalmi-gazdasági problémák elemzése új megközelítést igényel annak

érdekében, hogy a megoldási módozat (vagy módozatok) a rendkívül nagy komplexitással

szembesülő ágensek számára átfogó eszközként szolgáljon. Az utolsó fejezet a

következtetések címszó alatt az értekezés legfontosabb gondolatait prezentálja a gazdasági

növekedés feltételeinek meghatározása végett, amely a modern társadalom problémáit

figyelembe véve nyújt lehetőséget egy jobb jövő megtervezéséhez.

II. A GAZDASÁG ÉS A KOMMUNIKÁCIÓ KAPCSOLÓDÁSAI

II.1. Luhmann társadalomelméletéről

A fejezet célja Luhmann társadalomelméletének rövid ismertetése, egyidejűleg hangsúlyozva,

hogy az átfogó magyarázatra alkalmatlan a jelen leírás, és némileg ellentmond magának az

elméletnek, ami elvileg nem törhető meg, abból nem ragadható ki például a gazdasági

részrendszer, amely a vizsgálat fókuszában áll. A gazdasági témakörök elemzéséhez viszont

szükségesnek vélem az elmélet megtörését, pontosabban kiemelten a modern társadalomban a

funkcionálisan elkülönült részrendszerek működésének bemutatását és az ezekkel kapcsolatos

néhány alapkoncepciót, azzal a kiegészítéssel, hogy valójában a teljes rendszerelmélet

alkalmas a társadalom leírására (lásd Luhmann 1995, Luhmann 1977, Bognár, Karácsony

2013, Brunczel 2010, Karácsony 1990, 1992 stb.). Az általános társadalomelméletet az

eddigiekkel összhangban tehát a következőkben néhány gondolatban foglalom össze annak

érdekében, hogy a gazdasági részrendszer működésének alapvető jellegzetességeit

bemutassam.

Luhmann célja egy előfeltevésektől mentes – pontosabban a lehető legkevesebb

előfeltételre alapozó – elmélet megalkotása volt, amely az általánosítással lehetséges. Ennek

révén ugyanis kiküszöbölhető vagy csökkenthető a döntések szelektív valóságleírása, amely a

szociológia és a filozófia határmezsgyéjén elhelyezkedő rendszerelmélet egyik legfontosabb

alaptétele. Következésképpen a módszertani alapelvét meghatározza az előfeltételektől

mentes általánosítás, azaz semmi nem tekinthető adottnak, illetve nem lehet abszolút érvényű

igazságról beszélni a társadalmi változások okán. A rendszerelmélet segítségével a társadalmi

16

problémák (a diszkusszióban a modern társadalomban) elemzése sajátos nézőpontból

valósítható meg, elősegítve a problémák megoldásának átgondolását.

A modern társadalom komplexitása okán szinte minden megkérdőjelezhető, újabb és

újabb nézőpontokból szemlélhető, ítélhető meg és elemezhető, ami végeláthatatlan

elmélkedéshez vezethet mindaddig, amíg valamely megfontolásból a bizonytalanság

átmeneti felszámolása érdekében meg nem születik a döntés. Ezen aspektusból a döntés egy

szelekció a számosból, egy különbségtétel, amelynek általános leírására a differenciaelmélet

szolgál. A differenciaelmélet alapvetően azon a premisszán alapul, hogy létezik rendszer,

amely a környezetével kölcsönhatásban működik.2

II.1.1. Differenciaelmélet/megkülönböztetés

A differenciaelmélet a megkülönböztetésen alapul, nevezetesen a rendszer és környezet

megkülönböztetésén, ahol a rendszeren belül több részrendszer különül el. A rendszerek belső

környezetében ugyanazon mechanizmusok ismétlődnek, így körkörös zárt (autopoiétikus)

rendszerek formálódnak, amelyek a külső környezeti hatásokra az előzetes tapasztalatok

(kódok) aspektusából reflektálnak. Következésképpen a belső környezet biztosítja a rendszer

zártságát, a kódok által meghatározott módon reagál a külső környezet impulzusaira és a

működési mechanizmus minden esetben a rendszer és környezet megkülönböztetésen alapul.

(Luhmann 1977). Az autopoiétikus zárt rendszerek identitásának meghatározó tényezője a

differenciálódás jellege, amely a meghatározott jelentéstartalommal bíró események

(problémák) szelekciójaként értelmezhető a számosból, a komplexitás redukciója érdekében

(Luhmann 1995, 1977). A környezet komplexebb, mint maga a rendszer és minden, ami a

rendszerben (vagy rendszerekben) történik egyúttal a környezetre is hatással van, így bármely

változás komplexitást növelő tényező. A korábban írtakból következtethetően, a környezet

jelentős komplexitását a részrendszerek a releváns események (problémák) szelekciójával

2 Luhmann az elmélet leginkább absztrakt szintjét George Spencer Brown koncepciójára alapozta (ezen belül a „jelöletlen

tér” vagy „jelöletlen állapot” elgondolás foglalkoztatta, megállapítva, hogy a tér fogalomnak sem időbeli, sem fizikai

értelemben nincs relevanciája, amíg a határmegvonás vagy megkülönböztetés nem történik meg. Ebben a perspektívában

valami akkor létezik, ha megkülönböztettük minden mástól. Ez a megkülönböztetett ’valami’ a forma egyik oldala, a másik

oldal pedig minden más Brown formaelméletének perspektívájából, amely lényegében a luhmanni differenciaelmélet alapja).

Luhmann az általános rendszerelmélet konstrukciójához több tudományterület elméletére támaszkodott, így például

Humberto Maturana és Fransisco Varela neorobiológusok elméletéből az autopoiézisz elvét a szociális rendszerekre

alkalmazta vagy Parson szociológiai elméletéből többek között az interpenetráció fogalmát vette át a rendszerek

működésének leírásához. A rendszerelmélet számos társadalomelméleti gondolkodó munkássága alapján formálódott,

kiegészülve az előbb említett kibernetikai, biológiai és további diszciplínákkal. Nem véletlen, hogy Brunczel Balázs (2010)

az általános rendszerelméletet „transzdiszciplináris” elméletnek nevezi, amelynek részletes megismeréséhez például a

következő művek szolgálhatnak alapul: Luhmann 1995, Luhmann 1977, Bognár, Karácsony 2013, Brunczel 2010, Karácsony

1990, 1992.

17

redukálják önön fenntartásuk érdekében. A környezet és a részrendszerek közötti folyamatos

kapcsolódás a relevancia révén valósul meg, azaz a rendszer érzékeny mindenre, amivel

kapcsolódni képes és érzéketlen mindenre, amivel nem képes kapcsolódni. Ezáltal a rendszer

és a környezet viszonyában egyidejűleg erősödik a függőség (dependencia) és a függetlenség

(independencia), a komplexitás folyamatos növekedésével. (Luhmann 1995)

II.1.2. Szubjektum/objektum – megismerés/megfigyelés

A szelekció kiindulópontját a megfigyelés jelenti, amely a pillanatnyilag létező

megkülönböztetés művelete, illetve az egymást követő, hálózatként kapcsolódó műveletek

sorozata. A megközelítés az ismeretelmélet szubjektum – objektum differenciálódásának

kérdéskörével van szoros összefüggésben, amelynek kontextusában az a kérdés tehető fel,

hogy hogyan képes a szubjektum az objektum megismerésére. Rendszerelméleti nézőpontból

a szubjektum – a luhmanni elméletben a tudat – akkor képes a megismerésre, ha előzetesen

megkülönbözteti önmagát a környezetétől, másképpen csakis valamely környezetben

értelmezhető bármely megismerés. Ez tulajdonképpen a radikális konstruktivizmus

álláspontja, amely szerint a szubjektum kizárólag önmagából kiindulva képes a

valóságkonstrukcióra. Luhmann a szubjektum/objektum vitatott viszonyát3 a

rendszer/környezet megkülönböztetéssel váltja fel, azzal az alapvető dichotómiával, hogy a

rendszer a környezetben létezik. A rendszer/környezet megkülönböztetés fókuszában az áll,

hogy a rendszerek hogyan alkotják meg önön realitásukat sajátos műveleteik révén. A

rendszer határait lényegében lehetséges műveletei határozzák meg, ami elvileg végtelen lehet,

amennyiben nem tesz egy megkülönböztetést és választ ki a végtelen számú lehetőségből

egyet. (Bognár, Karácsony 2013)

3 A szubjektum objektum vitatott kérdésköre az episztemológiai vizsgálódások tárgya. Például a görög szofista Prótagorasz

vélekedése szerint az objektum nem létező szubjektum nélkül, Descartes szintén a szubjektum (az én) princípiumát helyezte

fókuszba. Később, a 18. században Berkeley a szubjektum külső és belső tapasztalatainak fontosságát hangsúlyozta az

objektum megismerésének feltételeként. Az előző álláspontoktól eltérően Platón úgy vélte, hogy az alokális és az atemporális

objektum (azaz időtől és helytől függetlenül létező objektum) a szubjektumtól függetlenül létezik, amely a racionális

(logikus) felfogás alapja szemben az empirikus irányzattal. Kant a metafizikai megismerés tapasztalattól független voltában

kereste a megoldást, például a természeti környezet szubjektum nélkül létező valóságában. Elméletében azonban egyidejűleg

a szubjektum önteremtő valósága is fellelhető, amely Hegelnél a valóságfelfogás szubjektivitásaként értelmezhető. A 19.

század második felétől a nyugati filozófia egyik ága a szubjektum objektum vizsgálatát kizárólag valamely valóságterületre

vonatkoztatva látta értelmezhetőnek, míg a logikai pozitivisták álproblémának tartva az objektum szubjektum viszonyára

vonatkozó kérdésfeltevéseket, az ismeretelméletet értelmetlennek vélték, hivatkozva arra, hogy minden tudomány adaptálhat

analitikus (matematikai és logikai) és empirikus módszereket. (Szigeti, Váry, Volczer 1980, Delius, Gatzemeier, et al. 2008)

Weber (1994) elméletében a társadalmi-gazdasági jelenségek elsősorban a kutató álláspontja által bírnak sajátos

jelentőséggel, nincsenek pusztán objektív szempontok a vizsgálódás során. Az általánosítást az ideáltípus elmélet

kialakításával fogalmazta meg, amely azonban nem a valóság pontos visszatükrözését jelenti, hanem eszközként szolgál a

tények rendszerezéséhez és megértéséhez.

18

II.1.3. Rendszer és művelet

Az eddigiekből kikövetkeztethető, hogy a rendszerelmélet két kulcsfogalma a rendszer és a

művelet, amelyek szoros összefüggésben, elválaszthatatlanul léteznek. A művelet hozza létre

a rendszert a megkülönböztetés által, ennek okán a rendszerben értelmezhető, kialakítva a

műveleti zártság – autopoiétikus vagy önteremtő rendszer – elméleti alapját. A rendszer saját

maga konstruálja a műveleteit (megfigyeléseit és megkülönböztetéseit) a korábbi

tapasztalatok alapján ebben az adott rendszerben, amelyből nem képes kilépni, vagy más

műveleteket bevonni. A műveletek véges számát a struktúrák szűkítik le azokra a

műveletekre, amelyek egymáshoz kapcsolódhatnak. A strukturális kapcsolódás alapvetően a

rendszer működését segíti elő azáltal, hogy valamelyest leszűkíti a választható lehetőségek

számát oly módon, hogy a rendszer számára értelmezhető megoldásokat szelektál. A

körkörösséget kiválóan szemlélteti, hogy eljutottunk a szelekciós kényszerre, amely a teljes

elméletet áthatja.

II.1.4. Szociális rendszerek

Luhmann összetett körkörös elmélete szintenként is átgondolható, amelyben – amennyiben

szintekről beszélünk –, a legfelső vagy legáltalánosabb az ismertetett differenciaelmélet

(Brunczel 2010). Luhmann differenciaelméletének alaptétele a fentiekben írtaknak

megfelelően a megkülönböztetés, azaz a rendszer és környezet megkülönböztetés. Minden

leírás – ide értve a jelen ismertetőt is – egy megkülönböztetéssel kezdődik annak okán, hogy

képtelenség egy leírásban az összes fellelhető tényezőt figyelembe venni. A rendszer és a

környezet megkülönböztetésével megalkotható az általános rendszerelmélet, ha szintekben

gondolkodunk a második szinten. Az általános rendszerelmélet technikai, biológiai, szociális

és pszichikai rendszereket foglal magában. Luhmann egyik célkitűzése az egységes

szociológia elmélet megalkotása volt, amit a harmadik szinten a szociális rendszerek

képviselnek (lásd Brunczel 2010: 27) és amelyek a további elemzés szempontjából is

hangsúlyosak, tehát kizárólag ezekről lesz szó. A szociális rendszerek műveleti kódja a

kommunikáció.

II.1.5. A kommunikáció mint a szociális rendszerek műveleti kódja

A kommunikáció általános értelmezésben információáramlás a küldő és a fogadó között,

amellyel azonban rendszerelméleti szempontból különféle problémák konstatálhatók.

Egyfelől arra semmilyen garancia nincs, hogy egy adott információ ugyanazt jelenti minden

19

fél számára; másfelől a rendszerelmélet nem feltételez semmiféle állandóságot, míg az átvitel

azt sugallja, hogy az információ maradandó. A kommunikáció alatt nem puszta üzenetátvitel

értendő, hanem egy háromkomponensű egység szintézise, amely szelekció eredménye. A

három összetevő az információ, a közlés, és a megértés. Az információ egyfajta kiválasztás

útján megvalósuló üzenet, közlésnek akkor tekinthető, ha valaki fogadja az üzenetet és

valamilyen módon fel is fogja (értelmezi). A szociális rendszerekben a kommunikáció kódja

minden esetben kommunikációhoz kapcsolódik. A kommunikációs műveletek végtelen

számát a nyelvtani szabályok (és a nyelvi kompetenciák) részben korlátozzák, ami viszont

nem jelenti például a mondatalkotás véges számát is. (Balogh, Karácsony 2000, Brunczel

2010)

II.1.6. Kommunikációs médiumok

Luhmann elméletében a kommunikáció során nem tekinthető adottnak, hogy a kommunikáció

elér a címzetthez, a küldő elvárásának megfelelően interpretálja az információt, így az

előzetes elvárás szerinti elképzelés megvalósul. Ezen előfeltételezések alapján a

kommunikáció valószínűtlen, pontosabban ahhoz, hogy lehetségessé váljon az előbbi három

tényező megvalósulásának módját szükséges definiálni. Az elméletben a kommunikációs

médiumok biztosítják, hogy a kommunikáció valószínűsíthetővé válik. Luhmann (1996b) a

kommunikációs médiumkoncepciót munkásságának kései időszakában a Fritz Haidertől átvett

médium-forma elmélet átdolgozásával, a differenciaelméletének szempontjából határozta

meg. Az elméletben a médium a mediális szubsztrátum (a lazán kapcsolt elemek összessége)

és a forma (az elemek szoros összekapcsolódása). A kommunikációs médiumok

nélkülözhetetlen, noha nem egyetlen formája a nyelv. A nyelv esetében a betűk a mediális

szubsztrátumok, a forma a betűk kapcsolódásával alkotott szó. A szavak azonban tekinthetők

mediális szubsztrátumoknak is, amelyekből képződő mondatok sokasága a forma. (Luhmann

1996b)

Az elmélet nyelvre vonatkozó következő megállapításai Saussure (1997) nyelvészeti

elméletéből származnak, jóllehet Luhmann a nyelvet nem tekinti rendszernek, mert nincs

műveleti kódja. Saussure (1997) elméletéből elsősorban a jelölő és a jelölet

megkülönböztetés, a nyelv jelhasználatként történő értelmezése válik meghatározóvá. A

koncepcióban a jel egy forma, amelynek két oldala a jelölő és a jelölet, a nyelven belüli

általánosítás. A jelölő és a jelölet a rendszerelméletben elválik egymástól, két független

kategória, amely a megértést hivatott elősegíteni. A jelölő tekinthető közlésnek, a jelölet

információnak, ebben a formában a megértés feltétele, hogy a címzett különbséget tegyen a

20

jelölő és a jelölet, illetve a közlés és az információ között. Amennyiben a címzett észleli a

jelölőt (a közlést) akkor lehetséges, hogy számára jelöletté (információvá) váljon. A

kommunikáció, a megértés valószínűsége a megkülönböztetéssel valósul meg, amely a

nyelvhasználat kiemelkedő vívmánya.

A nyelv a térbeli és az időbeli különbségek áthidalására önmagában azonban nem

alkalmas, ehhez olyan elterjesztő médiumokra van szükség, mint az írás, a könyvnyomtatás és

az elektronikus médiumok. Az elektronikus médiumok a világtársadalom kialakulásához

járultak hozzá, a regionális határok elmosódását eredményezve. Megjelenési formái között

említhető meg a telefon, a televízió, a mozi és az internet. Az internet globális hatása minden

területen érezteti hatását, így a gazdasági folyamatok nemzetközi jellegét megerősítette,

amely az individuumok számára is lehetővé teszi a világkereskedelemben való részvételt.

A rendszerelméletben a médiumok sajátos rendszerképző formái a szimbolikusan

általánosított kommunikációs médiumok, amelyek a következő fejezetekben ismertetett

rendszerek bináris kódjai. Ezek a kódok olyan kétoldalú formák, amelyek általában

preferenciakódok és kizárják a harmadik választási lehetőséget. A preferencia jelentheti, hogy

a gazdaságban a fizetőképesség kedvezőbb a fizetésképtelenségnél, azaz a preferált státusz a

pénz rendelkezésre állása. A preferencia azonban relatív is lehet, így például a jogban a

fogyasztót ért kár jogszerűségét a vonatkozó jogszabály alapján döntik el, mely a fogyasztó

számára akkor kedvező, ha a jogszerűség tényét megállapítják; míg a másik fél számára a

jogszerűtlenség ténye idéz elő kedvező helyzetet. A harmadik választási lehetőségre azonban

nincs lehetőség: vagy jogszerű az eset vagy nem, vagy fizetőképes valaki vagy nem.

A kódok determinálta kommunikáció biztosítja a kommunikáció folytonosságát, lehetővé

teszi a másodrendű megfigyeléseket, amely például a gazdaságban az árak alapján történik,

azaz az árak informálnak arról, hogy milyen árakat fogadnak el a gazdasági szereplők.

(Brunczel 2010, Balogh, Karácsony 2000)

Összefoglalóan Luhmann a kommunikációs médiumok legfontosabb vívmányának a

nyelvet tekinti, amelyhez kommunikációs elterjesztő médiumok alkalmazása szükséges a

térbeli és az időbeli eltérések áthidalására. Továbbá a modern társadalomban a funkcionális

részrendszerek szimbolikusan általánosított médiumokkal biztosítják működésüket,

komplexitásuk szelektív redukcióját.

II.1.7. A szociális rendszerek rendszerei

A szociális rendszerek rendszereit a társadalom, a szervezet és az interakció alkotják

(Brunczel 2010). A rendszerelméletben a társadalmat úgy érdemes vizsgálni, hogy a

21

kommunikációt helyezzük a figyelmünk fókuszába (Karácsony 2009), ami egy másik

megfogalmazásban azt jelenti, hogy a társadalom nem létező kommunikáció nélkül és vice

versa (Bechmann, Stehr 2002).

A modern társadalomban a komplexitás okán két aszimmetrikus megkülönböztetés

meghatározó: a rendszer/környezet és az egyenlőség (egyformaság)/egyenlőtlenség

(különbözőség) dichotómiák. Az egyformaság/eltérés megkülönböztetés három társadalmi

forma megismerését segíti elő, amelyek a történelmi fejlődés során alakultak ki: a

szegmentációs, a stratifikációs és a funkcionális differenciálódást. A társadalmi formák a

korlátozott lehetőségek törvényszerűségének változásán alapulnak, a lehetőségek bővülése a

komplex társadalmi forma kialakulását idézte elő. A szegmentáció (szegmentárisan

differenciálódott társadalom) olyan archaikus társadalmi forma, amely egyforma vagy

hasonló családokkal jellemezhető. A szimmetrikus társadalomszerkezetben a családok

különbözősége a környezettel való konfrontáció, a komplexebb társadalmi forma

kialakulásának előidézője. A stratifikáció (stratifikációsan differenciálódott társadalom) a

társadalmi rétegek képződése, amely a rendszer/környezet, valamint az egyformaság/eltérés

aszimmetriájához vezet, a társadalomban eltérő részrendszerek kialakulásához. A rétegződés a

társadalmi rendszer komplexitásának növekedésével alakult ki azáltal, hogy bizonyos rétegek

közötti kommunikáció révén megvalósult az egyenlőség és az összes többi eltérő rétegekhez

(a társadalmi hierarchiához tartozó osztályokhoz) tartozott. Az aszimmetrikus

társadalomszerkezetben a felső réteg képviseli a centrumot, a társadalmi rétegződés szigorú

rendjének meghatározójaként. A rétegek között a javak elosztása egyenlőtlen, így a

kommunikációs potenciál egyenlőtlensége tapasztalható. Az egyenlőtlenség nem morálisan

elítélendő tény, amelynek kimutatásához empirikus adatok szükségesek, hanem a másodlagos

megfigyelés általi tapasztalás a társadalom fejlődése során. Az egyenlőség/egyenlőtlenség

kettősségében az egyenlőség a részrendszerek identitásának meghatározójaként, azok

alapelveként létezik. A komplexitás fokozódásával (például a világkereskedelem fejlődésének

hatására) a kommunikáció módosulása létrehozza a funkcionális differenciálódást

(funkcionálisan differenciálódott társadalmak), amely a társadalomban megjelenő funkciók

szerinti elkülönülést eredményezi. A funkciók szerepeket testesítenek meg, így abban az

esetben jelennek meg, ha legalább két szerep tartozik egy funkcióhoz. Például a gazdaság

funkciója a hiány csökkentése, azaz a fogyasztói szükségletek kielégítése vagy a politika

funkciója, hogy kötelezően követendő döntéseket biztosítson a kollektíva számára, ahol a

politika és a nyilvánosság kettőssége jelenik meg. Amennyiben a két szerep széleskörűen

22

képes a funkciót ellátni a társadalomban, akkor alakul ki és stabilizálódik a funkcionálisan

differenciált részrendszer.

A funkcionális differenciálódás a társadalom legújabb formációja, amely az

egyenlőség és egyenlőtlenség eltolódását eredményezi, a szimmetria (a centrum hiánya okán)

és az aszimmetria (a funkciók specializálódása tekintetében) egyidejű megjelenését. Az egyes

részrendszereken belül egyenlőség (szimmetria) jellemző a funkciók elérhetőségét illetően,

míg a részrendszerek közötti funkciók eltérésével függ össze az egyenlőtlenség (aszimmetria).

A funkcionális részrendszerek egymástól különböznek és egyidejűleg egymás külső

környezetei. A funkció az intern környezetet determinálja, kialakítva a szelekciós kényszert a

környezettel való kapcsolatában. A szelekció nem értelmezendő diszkriminációként a

rendszerek közötti viszonyban az interpenetráció okán, amely azt jelenti, hogy a rendszerek

egymás kölcsönös megértésére törekednek, szelekciójuk komplexitásuk redukcióját szolgálja.

Más szavakkal, minden részrendszer a másik részrendszer külső környezete, amíg a funkcióját

képes ellátni, ami folyamatos szelektivitást és módosulást eredményez a részrendszerek belső

környezetében. A belső komplexitás a megkülönböztetés által csökken, amely az egyes

részrendszerek funkciói által meghatározott. A funkcionálisan differenciált társadalomban a

részrendszerek szerepe egyformán fontos, egyik részrendszer sem rendelhető alá a másiknak,

illetve bír elsődleges szereppel a többihez képest, a társadalom tehát acentrikus

(polikontexturális). A részrendszerek között bár jelentős az interdependencia, mindegyik

részrendszer a saját sémája módján tölti be a funkcióját, amely nem jelenti a másik

részrendszer funkciójának ellátását. A részrendszerek a változás állandó nyomása alatt

működnek és jövő orientáltak, ami például a tudomány részrendszerében a módszerek

leírásának folyamatos igazítását igényli annak érdekében, hogy a funkcionális kódjának

megfelelően igaznak vagy hamisnak ítéljenek meg valamit.

A funkcionálisan differenciált társadalomban az előzőekben bemutatott szegmentáris

és stratifikációs differenciálódás is fellelhetők. A szegmentáris jelleg fennmaradására példa

lehet a politikai részrendszer, amely a világtársadalom globális rendszerében nem változott

abban a tekintetben, hogy a politikai részrendszerre a területi elhatárolódás jellemző funkciója

ellátása érdekében. A stratifikációs differenciálódás megjelenése a modern társadalomban

elsősorban a gazdaságban manifesztálódik, ahol a vagyon koncentrálódása és a jövedelem

egyenlőtlen eloszlása figyelhető meg. A jövedelmi különbségek differenciálják a társadalmat,

így kialakítva az alacsony, közép és magas jövedelmű rétegeket. Ez az elhatárolás jellemző

lehet az országok viszonylatában is, így beszélhetünk alacsony, közepes és magas jövedelmű

vagy fejlettségű országokról. (Luhmann 1977, Balogh, Karácsony 2000)

23

A funkcionális differenciálódással az extern és az intern relációkat meghatározó

határok képződtek, amelyek lehetnek kooperatívak vagy konfliktusosak attól függően, hogy

előnyöket vagy hátrányokat okoznak a relációk alakulásában. A határok a részrendszerek által

kialakított szabályok érvényességét korlátozhatják, így például egy adott ország esetében a

politikai vagy a jogi részrendszer nemzeti szabályainak vonatkozásai meghatározott

territoriális határok között érvényesek. Más részrendszerek, mint például a gazdasági, a

tudományos vagy a tömegkommunikáció részrendszere határokat átívelő mozgástér

kialakításában érdekelt. Mindez arra utal, hogy egyes részrendszerek arra törekednek, hogy

lokális felügyelet alatt tartsák a globális jellegű gazdasági, tudományos és

tömegkommunikáció interdependens folyamatait, önön fenntartásuk védelme érdekében. A

regionális különbségek a participáció különböző fokát determinálják a világtársadalmon belül

a kommunikáció révén, amelyben a kommunikációs csatornák bővülése az integrálható

személyek számának növekedését teszi lehetővé. Így az evolúció olyan világtársadalom

kialakulásához vezetett, amelyet a funkcionálisan elkülönült részrendszerek és a

kommunikáció tömeges elosztása működtet. (Luhmann 1977)

II.1.8. A modern társadalom jellemzői

A modern társadalom végtelen világ, amelyben a szereplők a saját világuk felmérhetetlen

komplexitását tapasztalhatják, így a világ nem tekinthető úgy mint az események vagy dolgok

véges sora, hanem mint a lehetséges felfedezések végtelen száma (Luhmann 1977). A modern

társadalmat olyan globális rendszernek is tekinthetjük, amelyben a gazdasági, a politikai és a

tudományos problémák nemzetközi jelleget öltenek. Példának okáért a gazdasági

részrendszerben határokon átnyúló kereskedelmi hálózatok működnek, a franchise rendszer

kialakulásával különböző országokban elérhetők ugyanazon termékek és szolgáltatások (pl.

gyorséttermi hálózatok, szupermarketek, ruházati bolthálózatok, vállalati adminisztratív

tevékenységekre – könyvelési, adózási feladatok ellátására specializálódott nemzetközi

vállalatok stb.). A politikai problémák a fejlett országokban nagyon hasonlatosak, amint a

későbbi közgazdasági leírásból kiderül. Megemlíthető például a munkahelyek jövőjének, a

fenntartható adó- és nyugdíjrendszer problémái vagy a környezetvédelem finanszírozási

kérdései. A tudomány annak érdekében, hogy az előbbi problémákra megoldást kínáljon

számos átgondolandó elméletet és gyakorlati módszereket prezentál.

A funkcionális differenciálódás és a technológiai fejlődés hatására a lehetőségek és a

társadalmi különbségek rendkívüli növekedése tapasztalható. Ennek okán a modern

társadalom paradox képet mutat a szabadság, az egyenlőség, az önmegvalósítás és a

24

szolidaritás vonatkozásában. Az a társadalmi célkitűzés, amely arra irányult, hogy

megvalósítsa a hasonló életkörülmények biztosítását mindenki számára, azaz hogy ne legyen

olyan, aki legalább egy tisztességes átlagszínvonalon éljen, nem következett el. A 20. század

nem hozta el sem az üdvözítő boldogságot, sem a szolidaritást, amelynek torzult formái közé

tartoznak például a közkiadások (és az államadósságok) növekedése, valamint az adóemelés.

Luhmann álláspontja szerint nincs értelme ezeknek a vágyakozásoknak (mint a boldogság, a

szolidaritás, az életkörülmények javítása), amelyek puszta ideológiák. A funkcionálisan

elkülönült részrendszerekbe nem illeszthető elvárások új utópiákhoz és újabb csalódásokhoz

vezethetnek a politikai lehetőségek korlátozottsága okán. A társadalmi valóság éhező

embertömegeket, a decens élettől megfosztott vagy a túlélésre összpontosító emberek

sokaságát tárja elénk, amely a funkcionálisan differenciálódott társadalom egyik domináns

jelensége, valamint az ehhez kapcsolódó inklúzió és exklúzió kettőssége. Míg a hierarchikus

társadalomban az inklúzió viszonylag egyszerű módon valósult meg a hierarchia alapú

megítéléssel, addig a modern társadalom sokkal paradoxabb módon határozza meg az

elfogadás kritériumát. A modern társadalom ugyan előfeltételezi, hogy minden embert

megillet az inklúzió, de a valóságban kizárják azokat, akik nem felelnek meg meghatározott

követelményeknek (pl. nem rendelkeznek hivatalos iratokkal, vagy nincs módjuk az iskolai

oktatásban részt venni, illetve nincs internet kapcsolatuk). A lehetőség és a szabadság csak

individuális szinten értelmezhető, de nem az egész társadalomra vonatkozóan. A rendszer

problémája, hogy a funkcionálisan elkülönült rendszerek komplexitásuk csökkentése

érdekében szelekcióra kényszerülnek, amely meghatározott problémák elhanyagolását

(negligenciát) idézi elő. Mindez azt jelenti, hogy a problémamegoldás komplexitás függő,

amelyet a rendszerek határai és a szelekciós kényszer (az elhanyagolás) determinálnak,

funkcionális részrendszerekként eltérő érzékenységgel reagálva a problémákra. A reakció

minden esetben a funkcionális részrendszerek azon törekvésén alapul, hogy a kommunikációk

révén önön működésüket és eredményeiket fenntartsák, amely abban az esetben lehetséges, ha

minden funkcionális részrendszer megfelelő szinten képes működni. (Luhmann 1997) A

modern társadalomban jelentős a részrendszerek működését befolyásoló kiszámíthatatlanság.

Luhmann a kockázat terminus gyökereinek elemzésével vizsgálja meg ezt a tényezőt, amely

egy neologizmus a modern társadalomban.4 A kockázat azonban napjainkban sem teljesen

4 Luhmann kérdése ahhoz kapcsolódik, hogy miért volt szüksége a társadalomnak a kockázat terminusra, amelyet alapvetően

gyökerek nélkülinek tekint. A 17. század előtt elsősorban a jó és rossz szerencse, azaz Fortuna határozta meg a

gondolkodásmódot, bármi történt annak okozója kizárólag az embereken kívülálló okokon múlott. A középkorban a tengeri

kereskedelemben ugyan ismert volt a risicum latin szó, amelyet károkhoz vagy veszteséghez köthető jogi következményekkel

lehet összefüggésbe hozni, maga az angol risk terminus a 17. században jelent meg az európai kontinensen. A kockázatban

25

világos terminus, mivel általában a biztonság ellenkezőjeként határozzák meg, létrehozva

ezáltal egy paradoxont, ami a döntéshozatalhoz kapcsolható. A modern társadalomban a

kockázat a társadalom intern problémája, amely vonatkoztatható az individuumokra és a

részrendszerekre egyaránt. „A döntéshozatal univerzális aspektusa” azt jelenti, hogy a

döntéshozatal kimenetele, a jövő bizonytalan és alapvetően ismeretlen. A kockázat így a

döntéshozatal egyik eleme, amely egy attribúciós folyamathoz kapcsolódik és egy megfigyelő

értékelését feltételezi. A külső megfigyelő egyfelől megfigyelheti saját döntéseinek

következményeit, másfelől azt, hogy mások hogyan hoznak döntéseket és annak milyen

következményei vannak, valamint felismerheti, hogy az egyik részrendszer vagy a környezet

veszélyt jelenthet-e mint külső attribútum.

A rendszerelméletben jellemző bináris kód ez esetben: a kockázat mint belső (intern)

attribútum és a veszély mint külső (extern) attribútum, azaz a kockázat/biztonság kódok

helyett alkalmasint helyesebb a kockázat/veszély kódokban gondolkodni. Luhmann külön

foglalkozik a döntés jelentésével a modern társadalomban, nézőpontja szerint a döntés nem

pusztán választás különféle alternatívák között, hanem eseménynek tekinthető. Az esemény

előfordulása akkor tapasztalható, ha a múlt és a jövő automatikus összekapcsolódása nem

valósul meg egy helyzetet illetően, valamint az adott helyzet interpretációja szükséges. Fontos

kérdés, hogy mikor kapcsolható a döntés a döntéshozóhoz vagy a környezetéhez, ez tudniillik

azon múlik, hogy maga a döntéshozó tudatában van-e döntésének vagy azt egy külső

megfigyelő észleli. Természetesen az ítélet minden esetben utólagos és a külső szemlélő oly

módon is elítélheti a döntéshozót, hogy megbánja a döntéshozatalának tényét. Ezzel azonban

semmit nem változtat az adott döntésen, kizárólag a döntéshozót hozhatja kellemetlen

helyzetbe az utólagos minősítés. Luhmann megfogalmazásában a rossz vagy jó minősítés nem

veszi figyelembe a döntés időkeretét, amelyet meghatároznak a múltban történt események és

azok a véletlenek, amelyek lehetőséget teremtenek az alternatívák közötti választásra is. A

múlt megváltoztathatatlan voltát és a jövő bizonytalanságát a döntések kötik össze, amely

által megfordítják az idő folyamat modelljét. A jövő nem egyértelműen a múlt folytatása,

jóllehet bizonyos döntési lehetőségeket determinálhat, a jövő idő horizontja nyitott. A döntés

minden esetben egy megkülönböztetés által valósul meg és bizonyos jellegzetességek (vagy

ezelőtt tehát nem voltak ilyen formán járatosak az emberek, az elővigyázatosság (prudentia) fontosságát ismerték fel mint

olyan tényezőt, amelynek segítségével az ember képes választani bizonyos helyzetekben. A kérdés továbbra is, hogy miért

volt szükség az alapvetően gyökértelen kockázat szóra: nem volt elegendő Fortuna allegorikus alakja, akire így a döntéshozó

át tudta ruházni a felelősséget külső körülményekre hivatkozva, valamint az elővigyázatosságra mint belső attribútumra? Úgy

tűnik nem, és az oka abban kereshető, hogy a fejlődő kereskedelmi környezet számára nem volt elegendő Fortuna és az

elővigyázatosság. Lehetséges, hogy egy olyan koncepció vált szükségessé, amely az ember döntéshozatalának problémájához

szorosabban kapcsolható.

26

szabályozások) leszűkíthetik az adott eseményhez kapcsolódó alternatívák számát (pl. a

törvényi szabályozás a vállalkozási formák választási lehetőségeit egyértelműen

meghatározza). A döntésekhez tehát a memória és az oszcillátor funkció összekapcsolódása,

és a számtalan alternatíva leszűkítése szükséges. Ezáltal a jövő nem hozható el a jelenbe,

hiszen akkor nem lenne jövő, de egy keret adható a jövőbeni elképzeléseknek. A keret

szükségszerű, hiszen a véletlenek véletlenszerű kiválasztásával természetesen nehezen

elképzelhető, hogy egy jól szervezett világ létrehozható. A döntések minősítése pedig minden

esetben utólagos és csak egy másodlagos megfigyelés által dönthető el, hogy valami jó vagy

rossz, kockázatos vagy biztonságos, mind másodlagos redundanciák. Tudatosan kell

szembenézni azzal a ténnyel, hogy a jövő kockázatos, ami a modern társadalomban még

fokozottabban jelentkezik, hiszen mások döntése is befolyásoló tényezőként van jelen. A

modern társadalomban számos olyan döntést kell meghozni, amely már nem függ a családi

háttértől vagy a státusztól, hanem a döntések a karrier köré szerveződnek. Ide sorolhatók azok

a döntések, amelyek az iskolaválasztáshoz kapcsolódnak, a munkahelyhez vagy a

presztízshez. (Luhmann 1996a) Megjegyzendő, hogy néhány tényező befolyásolja ezeket a

döntéseket, mint ahogyan például a képességek és az anyagi lehetőségek egyaránt. Ezek azok

a tényezők, amelyek szűkítik a választási lehetőségeket és determinálják a jövő horizontját

bizonyos mértékig. A kockázat és a bizonytalanság5 mindenesetre része a gazdasági életnek, a

tudományos életnek, a jogrendszernek egyaránt és így tovább. A kockázat csökkentésének a

múlt destruktív és konstruktív tapasztalatai szolgálhatnak alapul, figyelembe véve az aktuális

feltételeket és értékrendet. Hibás vagy sem valamely morális értékrendhez mindig is

alkalmazkodott a társadalom, egyfajta kapaszkodót jelentett a társadalom tagjai számára.

Mindig is szükséges egyfajta értékrend, egyfajta példamutatás, amelyet például a

döntéshozók, és a média közvetítenek a társadalom felé. Konkrétan azt, hogy hogyan bánjunk

egymással, hogyan szólítsuk meg egymást, hogyan reagáljunk egy felvetett problémára, és

mit tartsunk lényegesnek, amely lényegében a szelekció, a részrendszerek működésének

alapja.

5 A bizonytalanság mérhető tényező a gazdaságban, amelyre példa a Nemzetközi Valutaalap munkatársai (Hites Ahir, Davide

Furceri) és a Stanford Egyetem munkatársa (Nicholas Bloom) által kidolgozott Világ bizonytalanság index (World

Uncertainty Index: WUI). A mutató a ’bizonytalanság’ főnév és variációinak előfordulási gyakoriságát méri. Az általános

tendenciák arra utalnak, hogy a gyakoriság növekedése előrevetítheti a gazdasági növekedés (a kibocsátás) visszaesését. A

bizonytalanságot mérő mutatóknak számos további típusa létezik (pl. világkereskedelem bizonytalansági mutató, monetáris

politika bizonytalanság indexe, vállalati szintű bizonytalansági index stb.) (Economic Policy Uncertainty 2019)

27

II.1.9. A problémákról a modern társadalomban

A modern társadalomban a problémákat nem társadalmi szinten, hanem az egyes

részrendszerek vonatkozásában szükséges elemezni. Ez nem azt jelenti például, hogy a

felelősséget át szükséges hárítani vagy decentralizálni, hanem azt, hogy a problémákat a

részrendszerek funkcióját figyelembe véve célszerű elemezni. Más szavakkal, a

funkcionálisan differenciálódott társadalom olyan feltételeket teremt, amelyben a problémák

kialakulása és a problémák megoldása elkülönül egymástól. Ez azt jelenti, hogy a

problémákat nem lehet többé megoldani abban a rendszerben, ahol manifesztálódnak, hanem

az egyes részrendszerek funkcióihoz igazodó problémadefiníció és megoldási módozat leírás

célszerű. Ehhez azonban idő szükséges, amely a funkcionálisan elkülönült társadalmak

problémája, mivel kevesebb idővel rendelkeznek a régi társadalmakhoz képest, azonban több

időre van szükségük a komplex problémák megoldásához. A modern társadalomban a

lehetőségek jelentősen megnövekedtek a részrendszerek intern és extern környezetén belül

egyaránt, a komplexitás csökkentése érdekében a problémák szelekciója a részrendszerek

sajátos műveleti kódja által meghatározott. (Luhmann 1977) A problémák tehát nem oldhatók

meg egyetlen központban a társadalom policentrikus jellege okán, ahol nincs garancia arra,

hogy minden funkcionális részrendszer értelmezi az adott problémát és képes átfogóan

megoldani. További sarkalatos kérdés, hogy hogyan lehet a jövőbeni utóhatásokról olyan

útmutatót készíteni, amely kétséget kizáróan mutatja be a potenciális pozitív és negatív

következményeket. Példának okáért, napjainkban tényként ismert, hogy a

környezetszennyezőnek minősített anyagok használata hatással van a társadalomra, azonban

amíg például a tudományos részrendszer nem mutatta ki számszerűsítve a káros hatásokat,

addig a többi részrendszer számára nem feltétlen manifesztálódott problémaként. Ennek okán

a gazdasági részrendszer a kódjai által determinált sémában a káros hatásokkal nem számolt

mindaddig, amíg a politikai, majd a jogi részrendszerben nem alkottak törvényt. (Kiváló példa

lehet erre a környezetvédelmi termékdíj törvény, amely többek között a műanyag

csomagolóanyagok használatának visszaszorítására törekszik.)

Luhmann úgy vélte, hogy a problémák adekvát kezelése nélkül regresszió következhet

be, felerősítve a korábbi társadalmi formákat (pl. hierarchikus társadalom). Egy másik

lehetséges jövőkép az inklúzió/exklúzió dominanciájának érvényesülése, amelynek okán

például az inklúzió érzetét átélik, akik számára a családalapítás és a gyermeknevelés

körülményei biztosítottak, vagy sikeres karriertapasztalatban részesülnek, míg mások a

kirekesztettség érzetét élik meg, mert vagy a túlélésre törekednek nap-nap után vagy a

28

munkával töltött idő a családdal töltött idő rovására megy, mert a társadalmi elvárások

nyomasztják az egész életüket. A rendszerelméletben mindez azt jelenti, hogy a

részrendszerek határai mentén az integrálódás negatív és pozitív pólusai alakultak ki, amelyek

által a részrendszerek bizonyos inputokra érzéketlenek (elhanyagolás), míg másokra

érzékenyek (aggódás), kialakítva az aggódás/elhanyagolás differenciát. Luhmann úgy véli,

hogy a szociológiának kellene választ találni a társadalmi kérdésekre a tudományos

részrendszer bináris kódjai alapján, meghatározva a társadalomban az empirikus kutatásokon

alapuló igaznak bizonyult tényeket és a hamis, illetve elkerülendő jelenségeket.

Mindazonáltal kérdés, hogy a szociológia képes-e megfigyelni önmagát mint megfigyelő és

így a globális társadalmi rendszert objektív módon leírni. (Luhmann 1997)

Összefoglalóan a modern társadalom olyan világtársadalom, amely a történelmi

fejlődés eredményeként alakult ki, működését a funkcionálisan elkülönült részrendszerek

határozzák meg, amelyek a kockázatot a döntéssel egyidejűleg fokozzák és enyhítik. Ebben a

társadalomban a probléma keletkezése és megoldása elvált egymástól, a funkcionális

részrendszerek működésük során újabb és újabb problémát generálhatnak és oldhatnak meg,

amennyiben a probléma a részrendszer számára értelmezhető. A társadalom olyan

rendszernek is tekinthető, amely minden interakciós és szervezeti kommunikációt magába

foglal, másképpen a szociális rendszerben a társadalmi rendszer mellett, interakciós és

szervezeti rendszerek is megkülönböztethetők.

II.1.10. Az interakciós rendszer

Az interakciós rendszer és a társadalmi rendszer két különböző rendszerformáció, a

megkülönböztetés a társadalom és az interakció között van. Az interakciók a társadalmi

folyamatok epizódjainak tekinthetők, amely előfeltételezi a társadalmi kommunikáció

folyamatosságát függetlenül attól, hogy az epizódok mikor kezdődtek és mikor lesz végük. A

társadalom folytatólagosságát a kommunikáció biztosítja és bármi, ami kommunikáció az

társadalom, ide értve a társadalom aktív és passzív résztvevőit egyaránt.

Az interakciós rendszer határkritériuma a jelenlét, amely a pszichikai rendszerek

észlelési mechanizmusával van összefüggésben, azaz az interakció akkor alakul ki, ha az

egyik észleli a másikat (és a másik, hogy észlelték). Tehát alapfeltétel az információ

legegyszerűbb formája a percepció, amelynek előfeltétele a jelenlét. Ebből következően az

interakció megkülönböztetése a jelenlévő/távollévő differencia által történik. A percepció és a

kommunikáció különválik a struktúrák formálódásával az időbeli, a faktuális és a társadalmi

korlátok okán. A struktúrák biztosítják a kommunikáció lehetőségét a résztvevők között, ahol

29

az információk feldolgozása szekvenciálisan történik, amelynek során az információk

időszakosan epizódokba rendeződnek. Az epizódok az időbeli sorrendiség okán temporálisak,

valamint faktuális struktúrát alkotnak az események relevanciája szerint. A társadalmi

korlátokat a kommunikáció irányítása és az egymásután következés kritériuma befolyásolja,

azaz a kommunikáció irányítása a privilegizált vagy vezető szerepet betöltő személyek által

valósul meg, amelynek során az egymásután következés követelménye érvényesül, miszerint

egyszerre egy személy beszélhet. A téma szelekcióját a faktuális szabály határozza meg,

hatására egyes témák a figyelem középpontjában maradnak, míg mások észrevétlenné válnak.

Az interakcióban a jelenlévők határozzák meg a társadalmi korlátokat, a kommunikációk

kapcsolódását, azok kezdetének, befejezésének, és formájának alakulását, ezáltal a társadalom

biztosítja az önreferenciális kommunikációs események zártságát. A társadalom tehát nem

lehetséges interakciók nélkül és interakciók sem társadalom nélkül, de a két rendszer nem

olvad össze. A társadalom a lehetőségek gazdag tárháza, amelyet az interakciók szűkítenek a

szelekció által. Az interakciós rendszert befolyásolja a társadalmi környezet, a szerepek

differenciálódása, amely minden résztvevő számára kötelező. A korai társadalmakban a

szerepek egyszerűen elkülönültek, mivel ezek egy jelentős része a magánszférában betöltött

szerepekre korlátozódtak, amely iránymutatásként szolgált a közéletben a megfelelő

társadalmi réteghez tartozó szerepeknek való megfeleléshez. A modern társadalomban ezek a

szerepek már nem ennyire egyértelműek, ezért a jelenlegi társadalmi elvárások nem nyújtanak

biztos útmutatást az interakciók szelekciójára, amelynek hatására a társadalom és az

interakciók között áthidalhatatlan szakadék keletkezett. (Luhmann 1995)

II.1.11. A szervezeti rendszer

A szociális rendszerek még nem tárgyalt rendszere a szervezeti rendszer. Luhmann a

szervezetek általános elméletének megalkotását tűzte ki célul, mert úgy vélte, hogy a

szervezetekkel foglalkozó szakirodalmak (pl. Taylor6 1911, 1983, Weber

7 1994 stb.) nem

kínálnak egy általános megoldást, ezek ugyanis többnyire csak néhány szempontot tartanak

szem előtt. Általánosságban a szervezeti elemzések a szervezetek intern környezetére

6 Taylor (1911, 1983) a gyakorlati tapasztalataira építve alkotta meg elveit, ezen belül például a funkcionálisan specializált,

többvonalú szervezetek hatékonyságát, a munkafolyamatok elemzésének, ellenőrzésének jelentőségét mutatta be. 7 Weber (1994) a bürokrácia jelenségét a modern közigazgatásra vonatkoztatva vizsgálta, amely a gazdasági szervezetekben

is tipikus. Elemzéseinek eredményeképpen megállapította, hogy a szervezet méretének, komplexitásának növekedésével

fokozódik a bürokrácia, amely a kapitalizmus kialakulásának alapja. Átfogó ideáltípus elméletét a bürokrácia kategóriákkal

történő jellemzésével konstruálta, tekintetbe véve a szabályokat (ügyvitelt), a hatásköröket (parancsadást), a felügyeletet

(hatóságokat), a szakképzett munkaerőt (a szabályok alkalmazását), a vagyon feletti rendelkezést (elkülönített hivatali és

magánvagyon), az állás feletti rendelkezést (ami azonban nem azonos a tulajdonlással), valamint az írásbeliség

követelményét (a problémák írásos formában történő rögzítését).

30

vonatkoznak, így a célok/eszközök, az input/output, a formális/informális differenciák vagy

például a hierarchikus felépítés, más-más intern aspektusokat vesznek figyelembe.

Természetesen szükségszerű az intern differenciák determinálása, amely a szervezet belső

környezetéhez kapcsolódó relációk elemzésének több szempontú átgondolását segíti elő.

Például a célok/eszközök séma egy racionális szimbólum, absztrakt formában egy

megkülönböztetés két oldala, azaz egy olyan aszimmetria, amely megfordítható

eszközök/célok formájára. Ilyen formán a szervezetnek eszközökre van szüksége céljai

eléréséhez, amely lehet a készletnövelés az értékesítési célok megvalósítása érdekében, vagy

egy jövedelmező beruházási lehetőség kiválasztása a tőke8 növelése érdekében. Ezáltal a

szervezet nem a célokra orientál, hanem célokat keres, amely a sémák esetlegességének

példázata. Az előbbiek arra engedhetnek következtetni, hogy a célok és az eszközök a

szervezeti határokat kialakító szelekció általános médiumai. Valójában nem minden

szervezeti szelekció realizálódik az előbbiekben leírtak szerint, minthogy a kauzalitás és az

értékelés befolyásoló tényezők. Ennek okán a különböző differenciák szintézise szükséges,

így a célok és eszközök, valamint az input és output differenciák átfogalmazhatók oly módon,

hogy az output a rendszeren belüli cél és a szükséges input a rendszer eszközeit jelenthetik.

Az előbbi elméleti megfontolás sem kínál átfogó megoldást tekintettel arra, hogy a szervezeti

rendszer – ahogy bármely rendszer – csak a környezetében létezik, azzal információcserét

folytat, eredményessége hatással van a környezetre és viszont. (Egy kereskedelmi vállalat

nyereséges működését számos környezeti tényező befolyásolja. Ide sorolhatók mindazon

jogszabályi követelmények, amelyek a működését meghatározzák: a társasági forma

kiválasztásának előnyei és hátrányai, költségei, a vonatkozó tevékenységspecifikus adó-,

vám- és egyéb törvényi kötelezettségek. Az előbbiek a funkcionálisan differenciálódott

részrendszerek közötti információcsere példái.) Következésképpen a szervezet a

környezetében létező nem megszámlálható rendszer, amely képes másokat és önmagát

megfigyelni. Ebben a tekintetben a szervezetek olyan autopoiétikus rendszerek, amelyek

működésük révén teremtik meg önmagukat és biztosítják fennmaradásukat azáltal, hogy

valamely művelet által megkülönböztetik magukat a környezetüktől.

8 Weber (1994) a tőkét a profitszerzésre irányuló tevékenység pénzbeli értékeként definiálja, amely a vállalatok számára a

veszteség átmeneti fedezeteként is szolgálhat, szoros összefüggésben a tőkekockázattal. A kockázat értékeléséhez

tőkekalkuláció szükséges, ezen belül elkülöníthető az ex ante kalkuláció és az ex post kalkuláció. Az ex ante kalkuláció célja

a kockázat és a lehetséges profit felmérése, míg az ex post kalkuláció a ténylegesen elért eredmény értékelését jelenti. A

piacgazdaságban a kalkuláció racionális elven valósul meg, amely a lehetséges árváltozások mértékét is megkísérli felmérni.

A profitabilitás függ azoktól az áraktól, amelyeket a fogyasztók elfogadnak a jövedelmük függvényében, ezért kizárólag

abban az esetben lehet nyereséges a termelés, ha a fogyasztók elegendő elkölthető jövedelemmel rendelkeznek.

31

A szervezet mint szociális rendszer megkülönböztetését a tagság/kívülállók kód

sematizmus konstruálja. A tagok belépése feltételekhez kötött a szervezeten belül, amely

döntésen alapul. A döntés a szervezet műveleti kódja, amely speciális kommunikációtípusként

a zárt rendszer működését biztosítja, a környezettel kölcsönhatásban. A szervezetek

környezete meghatározó a szervezeti döntéshozatal során, lényegében korlátozza az

alternatívákat. Például a gazdasági vállalatok a tökéletes verseny hiányában az

ármeghatározás során nem támaszkodhatnak arra, hogy a piac diktálja az árakat, ezeket

szervezeti döntés keretében szükséges a költség- és árkalkuláció módszereivel definiálni. A

döntés a bizonytalanság csökkentésére irányul, amely a szervezet sikerének determinánsa. A

döntés tehát egy szelekció, amely által a szervezet mint a környezete felé nyitott rendszer a

bizonytalanságot bizonyossággá alakítja. A szervezet ebből az aspektusból döntések hálózata,

amely minden szervezeti struktúra létrehozását, működését és változását meghatározó

műveletek sorozata. A döntéshozatalhoz (a döntéshozatal premisszái) szervezeti programok,

kommunikációs csatornák, résztvevők és felelősségek szükségesek, továbbá a kommunikáció

észlelése és elfogadása vagy elutasítása. A szervezeti programok lehetnek folyamatok

(például a gyártási folyamat, amelyben a célkitűzéssel összhangban kijelölik az előállítót, a

szükséges inputokat és outputokat). A kommunikációs csatorna szervezeti modelltől függő

(például hierarchikus) kommunikációs hálózatot alkot, ahol a munkaerő által betöltött státusz

befolyásolja a kommunikációs formákat. A szervezeti működés előfeltétele a

munkaerőfelvétel, az emberek szervezeten belüli pozícionálása és a képzés. A premisszák egy

pozíció hálózatot hoznak létre, amelyben minden pozícióhoz specifikus személyzet,

programok és kommunikációs hálózat tartoznak. A hálózat a döntéshozatalhoz olyan

struktúrát biztosít, amely által megvalósul a rendszer autopoiézisze, a működőképesség

fenntartása.

A szervezetek a kommunikáció révén önmagukat és a társadalmat is reprodukálják,

továbbá a szociális rendszerek olyan intézményeinek tekinthetők, amelyek a kommunikáció

lehetőségét biztosítják a részrendszerek közötti strukturális kapcsolódás által. A

kommunikációra vonatkozó elméleti előfeltételezés, hogy minden szociális rendszer

kommunikációkból áll és csak kommunikációkból. A szervezet a kommunikáció formájában

az információ feldolgozója (mint befogadó) és előállítója (mint küldő). Mint befogadó saját

struktúrája alapján ítéli meg, hogy milyen információkra reagál, mint küldő (kommunikációt

továbbító) maga dönt a kommunikált tartalom szelekciójáról. A szelekció révén műveleteit

egy adott közegre (miliőre) vonatkoztatva a környezetét határozza meg, mindazokat, akik a

szervezettel kommunikálnak. A kommunikáció vonatkozhat nem kommunikatív rendszerekre

32

(mint például az ember), ami nem jelenti a kommunikatív rendszerek (például biológiai)

formációjának lehetőségét. A szervezet létrejöttének három alapvető tényezője a

kommunikáció (egy különbségtétel a rendszer és környezet között), az információ (a

kinyilvánítás és a megértés szintézise), valamint a szelekció (a szervezeten belüli döntés).

Pontosabban egy szervezet akkor hozza létre önmagát, amikor a döntést kommunikálják és a

rendszer műveletileg zárttá válik. Ebből az aspektusból a szervezet alapítása egy döntés

eredménye, de maga a tagság is, amely tágabb értelemben például lehet egy párthoz tagként

való csatlakozásra vonatkozó döntés.

Minden további intern szervezeti ’attitűd’ (pl. célok, hierarchia) a másodlagos

döntéshozatal eredményének tekinthető a rendszerben. A hierarchia (az utasítások láncolata)

olyan alternatívával nem rendelkező struktúraképző modell, amely nélkülözhetetlen a

komplex szervezetek kialakításához, a bizonytalanság (kockázat) csökkentése érdekében.

Luhmann azonban kiemeli, hogy a szervezet és a hierarchia nem szinonimák, annak okán,

hogy a hierarchia nem rendszer, hanem a hatalmi relációk struktúrája.

A szervezeti kommunikáció struktúráját a téma határozza meg, amely a fontosság és

időbeliség attribútumok formációja. Minden témának eltérő a tárgya (pl. vonatkozhat az árak

kalkulációjára, a termék diverzifikációra stb.), lényegében egy döntés eredménye, azaz egy

döntés egy témára vonatkozik. A rendszer emlékezetében a témák strukturálódnak, amelyek

az utólagos megfigyelés eredményeként a kommunikáció által értékelhetők vagy elutasíthatók

(a kommunikáció funkciója). Az emlékként strukturált témák sajátos története és szelekciója

határozza meg fennmaradásukat, a jövőbeni formálódásukat. A szelekció alapja a téma

kockázatcsökkentő relevanciája, amely a kommunikáció folytonosságát biztosítja a szervezet

zárt rendszerében.

Luhmann a szervezetre döntéshozó mechanizmusként tekint, amelynek célja a

kockázat csökkentése a témák szelekciójával, a rendszer/környezet megkülönböztetés és a

célok/eszközök bináris kódok mentén működve. Az általános szervezetelmélet kialakítása

kizárólag a döntéssel összefüggésben elképzelhető, például a szervezetben végzett

tevékenységek (pl. fizikai vagy iroda munka) vagy kommunikációs formák (kérelmek,

diszkussziók stb.) nem sorolhatók ide. (Luhmann 2018a)

Az előző fejezetekben ismertetett szociális rendszerek (a társadalom, az interakció és a

szervezet) nem függetlenek egymástól, hanem egymással kölcsönhatásban léteznek, egyes

kommunikációtípusok egyidejűleg lehetnek jelen az interakció, a szervezet és a társadalom

rendszerében (Brunczel 2010).

33

II.1.12. A modern társadalom funkcionális részrendszerei

A modern társadalmat funkcionális részrendszerek alkotják, avagy a funkciók

differenciálódásával különböző részrendszerek különíthetők el egymástól, amelyeket műveleti

zártság jellemez. A funkcionális részrendszerek strukturálisan kapcsolódnak egymáshoz, a

szervezetek révén műveleti szintű kapcsolat van közöttük. A kapcsolódás, az interakciók a

részrendszerek között kizárólag a szervezetek közreműködésével lehetséges, amelyek

jellemzően rendszerspecifikusak, így beszélhetünk például gazdasági, politikai vagy

tudományos szervezetekről. Strukturális kapcsolódásnak tekintendők például a politikai, a

jogi és a gazdasági részrendszerek szervezetei által közvetített adózási információk. Az egyes

részrendszerekre sajátos műveleti kód, kommunikációk jellemzők, ami nem zárja ki, hogy

ugyanazon kommunikációs művelet több részrendszerhez tartozik. Például egy jogi szankció

következményeként fizetendő összeg a fizetés teljesítése esetén gazdasági tranzakció is.

A részrendszerek szerveződése azonban sajátos bináris kód alapján történik, amely

determinálja bizonyos mértékig a kommunikációt, illetve a rendszer reakcióját a környezetben

felmerült problémákra. Ez utóbbi úgy is megfogalmazható, hogy a környezet rezonanciát

válthat ki a rendszerben, amely ily módon nyitottá válik a változásra, de kizárólag a saját

logikáját követve képes erre. A szelekció feltételeit a programok határozzák meg, így

amennyiben a rezonancia valamely bináris kódhoz illeszthető, a rendszer képes a program

módosítására, az önön zárt rendszerében értelmezve a problémákat.

A korábbi fejezetből már ismert tény, hogy a részrendszerek mint egymás környezetei

egymásra hatást gyakorolnak az interdependecia okán, amelynek révén ad exemplum a

gazdasági részrendszer eredményes teljesítése a többi részrendszerre is áldásos hatással lehet:

a tudományos kutatások nagyobb mértékű támogatásban részesülhetnek, és a politikai

részrendszer a gazdasági adatokkal tudja alátámasztani a fiskális politika sikerét (például a

GDP értékének növekedésével). A gazdasági részrendszert a világtársadalmi jelleg, a politikai

és jogi rendszereket a regionális jelleg határozza meg a kommunikációk műveleti határainak

tekintetében (Luhmann 2010, Bognár, Karácsony 2013, Brunczel 2010). A következőkben az

értekezés szempontjából releváns részrendszereket (gazdasági, tudományos, jogi, politikai,

tömegmédia) mutatom be röviden, elsősorban a gazdasági részrendszerre vonatkozóan,

kitérve az ökológiával, valamint esetenként a társadalmi egyenlőtlenséggel összefüggő

problémákra.

34

II.1.12.1. A gazdasági funkcionális részrendszer

A gazdaság9 működésének vizsgálata Luhmann rendszerelméletében a gazdaság/környezet

elválaszthatatlan kettősségének figyelembevételével érdemleges (lásd Luhmann 2010,

Bognár, Karácsony 2013, Brunczel 2010). A gazdaság problémája önön komplexitásának

redukciója, például a gazdasági körforgásra orientálva (termelés, elosztás, forgalom,

fogyasztás), kiemelt szerepet tulajdonítva a ’gazdasági’ szükséglet10

kielégítésének és a

fizetőképesség biztosításának. (Boldyrev 2013)

A gazdasági részrendszer működését a szociális rendszerekre jellemző bináris kód

határozza meg, a birtokolni/nem birtokolni kód és kiegészülése, azaz másodkódolása a

fizetés/nem fizetés kódok. A birtokolni/nem birtokolni kód a tulajdonlás kizárólagosságát

jelenti, amely a szűkösséggel van összefüggésben. A szűkösség itt nem a közgazdaságtan

hagyományos értelmezésére utal (lásd 9. lábjegyzetben) miszerint a javak mennyisége

véges11

, hanem a birtoklás kizárólagosságára, amely a gazdaság felszámolhatatlan tényezője.

Kezdetben a gazdaság a birtoklás mentén szerveződött, a hozzáférés korlátozottságán, így a

9 Általában a gazdaság, pontosabban a gazdasági cselekvés okának meghatározásához az erőforrások szűkös rendelkezésre

állásának ténye elkerülhetetlen (Weber 1978, Polányi 1976, Samuelson, Nordhaus 2012 stb.). Weber (1978) álláspontja

szerint a gazdaságban a cselekvés oka a szükségletkielégítés, a szűkös erőforrások és a lehetséges cselekvések számának

korlátozottsága mellett. Polányi (1976) a gazdaság kettős értelmezését véli adekvátnak a formális és a szubsztantív

megközelítésekben. A formális az alternatív célra felhasználható, szűkösen rendelkezésre álló eszközök racionális választását

jelenti. A szubsztantív mindazon struktúrát és formát felöleli, amely a jószágok előállításával, elosztásával és fogyasztásával

áll összefüggésben. (Polányi 1976) Burawoy (2005) különböző diszciplínák megközelítéseit összehasonlítva a gazdaság piaci

függőségét és a piaci expanzió fontosságát emeli ki (amely a gazdasági növekedéssel összefüggő témakör) közgazdaságtani

megfontolásból; az állam szerepét és a stabilitás fenntartásának szükségletét a politikatudomány vonatkozásában; míg a

szociális jelenségek összefüggéseinek jelentőségét a szociológia tudományban. 10 A klasszikus közgazdaságtanban a szükséglet olyan hiányérzet, amely cselekvést vált ki önmaga megszüntetésére. A

szükséglet és az előidézett szükséglet – amit az angol szakirodalom eleve elválaszt egymástól (needs – wants) – nem

azonosak. A létszükséglet (étel, ital, levegő stb.) és az indukált szükségletek (tévé, mobil telefon stb.) nem tekinthetők

ugyanazon kategóriának. A létszükségletekhez tartozó levegőt – bármilyen minőségű is – nem ember állítja elő a termelési

folyamatban. Továbbá Maslow szükségletpiramisának olyan komponensek is a részei, amelyeknek szintén nincs közvetlen

köze a termelési folyamathoz (pl. a szociális szükségletek). A modern társadalomban talán praktikusabb lenne gazdasági

szükségletekről beszélni, ahol az alapvető szükségletek meghatározott körének kielégítése többnyire áru- vagy szolgáltatás

vásárlással történik. Az utóbbi, azaz a ’gazdasági’ szükségletek kielégítésének előfeltétele a pénz rendelkezésre állása.

Következésképpen átgondolandó dilemma a pénzt a gazdasági szükségletek között felsorolni a modern gazdaságban. Az

ortodox közgazdaságtani elméletben pusztán a kereslet fogalma utal a pénz szükségességére a fizetőképes vásárlási

szándékhoz, amely úgy is megfogalmazható, hogy a szükséglet pénz nélkül nem válhat keresletté. Tehát levonható az a

következtetés, hogy annak érdekében, hogy a szükségletből kereslet legyen valamely dologra és pénzre egyidejűleg szükség

van. A szükségletek köréhez a pénz mint csereeszköz hozzáadását gazdasági értelemben átgondolandónak vélem. (Szerző) 11 Bagno (1963) vitatja a szűkösség elméletét, nem tartja a gazdasági gondolkodásmód szempontjából helyesnek, mert

jóllehet léteznek szűkösen rendelkezésre álló források, mint az egyes ásványkincsek, de nem minden forrás szűkös és a javak

jelentős része mesterségesen előállíthatóvá vált. A modern társadalomban a szűkös források közé sorolható a pénz és az idő.

Nyilvánvaló, hogy a dolgok elérhetőségének bővülése természetes módon csökkenti a szűkösség fogalmának jelentőségét,

amennyiben megfelelő mennyiségű csereeszköz (pénz) áll a gazdaság szereplőinek rendelkezésére. Igaz, hogy egyidejűleg

továbbra is fennáll az a tény, hogy egy dolgot nem birtokolhat több tulajdonos, viszont a modern gazdaságban birtokolhat

valami nagyon hasonlót. Másfelől közgazdaságtani értelemben a szelekciós kényszer is összefüggésben van a szűkösség

tágabb értelmezésével: amikor valaki egy adott terméket vagy szolgáltatást megvásárol, egyúttal lemond egy másik dologról,

azzal a kitétellel, hogy ezt a szelekciós kényszert gyakorta a szűkösen rendelkezésre álló anyagi erőforrások késztetik

(Szerző).

35

birtokolni/nem birtokolni kód preferencia kódnak tekinthető (valamely jószágot birtokolni

előnyösebb mint a tulajdontól való megfosztottság érzete). A fejlődés, luhmanni

meghatározásban az evolúció, a pénzgazdaság kialakulását eredményezte. A pénz

kialakulásának különböző fázisai a pénz evolúciójának tekinthetők, amelyeknek első

tartósabb formái a fémpénz (bimetallikus pénzrendszerek) megjelenése, a Gresham-törvény12

által érvényesülő monometallizmus, az aranystandard (aranyérme) rendszer13

. Az

aranystandard rendszer összeomlása14

a hitelpénz rendszer (Décsy 2003), és a különböző

funkciókkal15

bíró, belső érték nélküli pénz (papír, érme és számlapénz formájában)

kialakulását idézte elő.

A pénz mint szimbolikusan általánosított kommunikációs médium teszi lehetővé a

másodrendű megfigyelést azaz, hogy „mások miként figyelik meg a rendszert, vagyis milyen

áron hajlandók vásárolni és eladni.” (Brunczel 2010: 93). Luhmann elgondolása szerint tehát

a gazdasági részrendszer önszabályozása az árak révén valósul meg és kifizetésekből áll. A

modern pénzgazdaságban a „gazdaság létkérdése”, hogy tudunk-e fizetni vagy sem, más

szavakkal: „Gazdaságon azoknak a műveleteknek az összességét kell értenünk, amelyek

pénzkifizetések révén mennek végbe” (Luhmann 2010: 65).

A gazdasági részrendszer jellemzői közé tartozik, hogy a szereplők megfigyelik, hogy

mások milyen módon figyelik meg a piacot, amely a kereslet révén értelmezhető. A rendszer

alapvető célja a haszonszerzés, amelyet önmagában morális kérdések nem foglalkoztatnak,

12 A Gresham-törvény értelmében a „rossz pénz kiszorítja a jó pénzt”, abban az időszakban, amikor az ezüst és az arany

egyidejűleg forgalmi eszköz volt, az árakat aranyban és ezüstben is kifejezték, amely jelentős áringadozáshoz vezetett. Az

állam deklarálta az értékviszonyt a piaci viszonyokat figyelembe véve, így az ezüstöt felértékelte az aranyhoz képest,

melynek okán az árak ezüstben kifejezve megnövekedtek. Ennek hatására érvényesült a Gresham-törvény és kialakult a

monometallizmus. (Décsy 2003) 13 Az aranystandard idején az aranypénzérme és a papírpénz egyidejűleg forgalomban volt, a papírpénz mögött valós

aranytartalom volt, amelyet a bank a tulajdonos kérésére aranyra váltott. (Décsy 2003) Az aranystandard rendszer a nemzeti

valuták átváltását biztosította a nemzetközi forgalomban, az árszintet az országok aranykészletei határozták meg, amelynek

okán szoros kapcsolat alakult ki az árszintek vonatkozásában az országok között. Az árak viszonylagos stabilitásának

reménye az ún. egységes ár törvény elképzelés okán is érthető, amely az azonos vagy közel azonos áruk árának hasonlóságát

feltételezte a nemzetközi kereskedelemben, figyelembe véve a szállítási költségeket és egyéb költségeket (mint például a

vám), így a különböző nemzetek árszintjeinek egyezőségét. (Lőrinczné 1999) 14

Az aranystandardrendszer megszüntetésének alapvető oka a pénzigény emelkedése a termelés és a forgalom, valamint az

állami költségvetési vásárlások növekedése, amely előidézte, hogy a forgalomban lévő pénz (számlapénz és papírpénz)

aranyra történő beváltása lehetetlenné vált (Décsy 2003). 15 Marx a pénz öt funkcióját különböztette meg: értékmérő, forgalmi eszköz, fizetési eszköz, felhalmozási eszköz és

világpénz funkciók. Az értékmérő funkció azt jelenti, hogy a javak és szolgáltatások (jószágok) értékét pénzben lehet

kifejezni. A pénz mint forgalmi eszköz az áruforgalom, az értékmozgások (pl. jövedelem, kamat, adó) és a tranzakciók (pl.

hitel) pénzben kifejezett értékének bonyolításának eszköze. Fizetési eszközként lehető teszi a fizetési tranzakciók időbeli

eltolódását (halasztott fizetés), azaz viszonylagos értékőrző jellege által biztosított, hogy a vásárlások között eltelt idő

ellenére a csere lebonyolítható legyen. A pénz felhalmozásra alkalmas, amely a későbbi befektetések alapja (amennyiben

nincs olyan kockázat, hogy a negatív kamatláb és az infláció a felhalmozott pénz értékét csökkenti). A világpénz jelleg a

nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok folyamatosságát biztosítja (Dietmar 1989).

36

ezeket más részrendszerek ’erőltetik’ a gazdasági részrendszerre16

. Erre példa a jogi rendszer

törvényi szabályozásában a versenykorlátozás tilalma. (Brunczel 2010)

A pénz körforgása által a fizetőképesség és a fizetőképtelenség ’kódjai’ váltakoznak, a

rendszer működőképessége érdekében folyamatosan biztosítani kell a fizetőképesség

lehetőségét, azaz a pénzszerzés forrását, amely például az üzleti tevékenység eredményes

működéséből, munkahelyi jövedelmekből vagy hitelből származhat. A modern gazdaság

rendszerében a fizetőképesség fenntartása a cél, tőkére van szükség, ami áthidalja a kifizetés

és a fizetőképesség visszaállítása között eltelt időt. (Luhmann 2010) A kifizetés révén

keletkezett pénzhiány helyreállítása a piaci szereplők, így a fogyasztók, a vállalatok, vagy az

állam vásárlásaival realizálódik, valamint jövedelem vagy hitelforrásból. Konkrét példa lehet

a vállalati beruházások megtérülése; a közkiadásokból keletkező pénzhiány pótlása

adóztatással; a fogyasztói kiadások fedezete a munkából szerzett jövedelemből. A vállalatok

üzleti sikere mellett tehát, az állam és a háztartások egyaránt kulcsfontosságú szerepet

töltenek be a fizetőképesség fenntartása szempontjából. A piaci szereplők gyors

döntéshozatalra kényszerülnek függetlenül a bizonytalanság fokától, amely áthatja a teljes

rendszert. (Boldyrev 2013)

A rendszer műveleti autopoiézisze így a fizetőképesség és fizetésképtelenség

körforgásában realizálódik az idő nyomása alatt, amelyhez a rendszernek önszabályozása

révén biztosítania kell a rentabilitás fenntartását és mindazon gazdasági feltételeket, amelyek

a közfeladatok ellátásához és a munkahelyteremtéshez kapcsolódnak. Amennyiben a

körforgás nem teremti meg automatikusan a fizetőképességet a rendszerben a

hitelmechanizmus biztosíthatja a fizetőképesség létrehozását, amelyet a központi bankok

szabályoznak. Azáltal, hogy a központi bankok a pénzemisszió kizárólagos jogával vannak

felruházva, egyúttal lehetőségük van szervezett keretek között a fizetőképtelenséget

fizetőképességgé alakítani. A pénzpiac így meghatározó szerepet tölt be a teljes gazdasági

részrendszer, ezen belül a piacok működésében egyaránt.

A modern gazdasági részrendszer a pénzmechanizmus által különül el a többi

részrendszertől, amelyet a pénz rendkívül gyors áramlása határoz meg, a külső beavatkozás

mikéntje Luhmann szerint kétséges. A gazdasági részrendszerre és különösen a pénzpiacokra

– például az árfolyamok alakulására – olyan gyors működés jellemző, hogy az pusztán az

események megfigyelésére ad lehetőséget, azonban nem határozható meg strukturálisan, nem

foglalható ’keretrendszerbe’, működése nem irányítható más részrendszerek által. (Luhmann

16 Weber (1994) a profitorientált vállalkozások gazdagságát (tekinthetjük vagyonnak) a fizikai javak mellett a „jó szándék”

(good will) fogalmával egészíti ki, amely együttesen biztosítja a vállalkozások hosszútávú fennmaradását.

37

2010) A kommunikáció a gazdaságban a fizetés (tekinthető a pénzáramlásnak), melyet a

pénzmennyiség és az árak szabályoznak, valamint a rendelkezésre álló források (természeti

erőforrások, áruk, szolgáltatások) és a fogyasztói preferenciák befolyásolnak (Boldyrev

2013).

Luhmann elméletében a piac sajátos vetületben mint tükör jelenik meg, számára a

közgazdászok által megfogalmazott piaci meghatározás (a kereslet és a kínálat találkozási

helye) érthetetlen (Luhmann 2010). Egyfelől a tükör arra szolgál, hogy a vállalatok

önmagukat és a konkurenciát megfigyeljék, valamint a fogyasztói motivációk

bizonytalanságával szembesülni kényszerülő termelők számára a szűkös fogyasztói kört

reprezentálja, akikért fennmaradásuk érdekében harcolniuk kellene. Másfelől a gazdasági

rendszerben a piac egy participációs részrendszer, amelyben a vállalatok vagy a háztartások

számára a piac másodlagos megfigyelésük környezete. A piac nem maga a rendszer, hanem

annak intern környezete, ahol a piaci verseny (kompetíció) a konfliktusok minimalizálását

segíti elő azáltal, hogy az ágensek reakcióit a külső környezeti hatásokra homogenizálja. A

környezet komplexitását a szükségletek és a preferenciák heterogenitása alakítja, amely

egyidejűleg a gazdaság működésének alapfeltétele. Összefoglalóan a piac egy tükör, olyan

’polikontextuális’ absztrakció, amely a participációs részrendszer (vállalatok és háztartások)

számára környezetet biztosít. (Boldyrev 2013) Luhmann leírása a piac viszonylatában,

ahogyan a teljes gazdaságra vonatkozóan általános jellegű, alátámasztva a rendszerelméleti

általánosításhoz kapcsolódó megközelítést.

A gazdaságban a bizalom alapvető tényező, a társadalom bármely részrendszerének

működését befolyásolja. A bizalom input feltételnek is felfogható, hiszen bizalom nélkül a

bizonytalan vagy kockázatos helyzetekben a megoldást serkentő stimuláció elmarad. A

bizalmatlanság leblokkolja a működést, megakadályozva a ’racionális cselekvéseket’, például

a gazdasági részrendszerben a tőkebefektetést. Ellenkező esetben a bizalom a

tőkebefektetéseket ösztönzi és amennyiben ehhez a politikai részrendszer stabilitása is

hozzájárul, egyidejűleg a monetáris stabilitás feltételeit teremti meg a rendszeren belül.

Következésképpen a bizalom olyan attitűdnek tekinthető, amely megalapozza a

kockázatvállalást a döntésekben. A kockázatvállaláshoz kapcsolódó döntések

megerősítéséhez az előzetes tapasztalatok hozzájárulhatnak, megteremtve a biztonság

pozícióját, amely a további kapcsolatok létesítését segíti elő. A bizalom mikró és

makrószinten is értelmezhető: amíg mikró szinten a személyes bizalommal összefüggésben

értelmezhető, addig makrószinten a bizalom leginkább a rendszer védelmét jelenti a

38

bizalmatlanságtól (a magabiztosság elvesztésétől).17

(Luhmann 2000) A makrószintű rendszer

bizalom racionális alapja a mikrószintű – személyes – bizalom bizalmában van, amely a

rendszerpotenciál növekedését támogatja. A kooperáció alapvető feltétele a bizalom, amely

nélkül rendkívül kevés esély van a tervezhetőségre és a megvalósításra, a bizalmatlanság

szétzilálja az eredményes működést mikró és makrószinten egyaránt. A rendszerre

vonatkoztatva a bizalom lehetővé teszi, hogy a rendszer időt nyerjen, amely mint „kritikus

tényező” jelenik meg a komplex rendszerek struktúrájának felépítésében. A mesterségesen

motivált szükségletekből akkor lehet kereslet, ha a rendszer képes a bizalmat aktiválni,

valamint egy ilyen rendszerben a szükséglet és a kielégítés közötti időintervallum

megnövelhető annak okán, hogy a rendszerbizalom garanciát nyújt az elvárások teljesítésére.

Nyilvánvalóan a rendszerbizalom nem tekinthető kizárólagos mechanizmusnak a rendszerek

komplexitásának csökkentésére, hiszen számos kiegészítő folyamat meghatározó a

tapasztalatok felépítésében, mint például a tanulás vagy a kontroll. A kontroll lényegében a

bizalmatlanság intézményesülése a rendszerben, amely a választási lehetőségeket redukálja.

Ebben a tekintetben a bizalmatlanság rendszerszükséglet a jelentős komplexitású

rendszerekben, megalkotva a rendszerelméleti szemlélet bináris kódját a

bizalom/bizalmatlanság formájában. A bináris kód a rendszer komplexitásának csökkentésére

hivatott, mivel a két forma egyidejűleg nem lehetséges, determinálva a kockázatvállalás

döntését, azonban nem rendszerképző kód. A rendszer és környezet működésében a kölcsönös

bizalom a kapcsolatok erősítését idézi elő, ily módon ún. bizalmi határokkal különülnek el a

részrendszerek egymástól, amelyek az előzetes tapasztalatok alapján alakítják a kritikus

küszöböt a bizalom vagy a bizalmatlanság megítélésében. Optimális esetben a bizalom az

általánosan elfogadott szabály és a bizalmatlanság a kivétel, hiszen a bizalom ereje feloldja a

döntésekhez kapcsolódó kétséget. Amennyiben a bizalomból bizalmatlanság lesz, egy

rendkívül nehezen visszafordítható folyamat veszi kezdetét, megnehezítve a döntéseket, a

kooperációt mikró és makrószinten egyaránt. Nem véletlen, hogy a bizalom a gazdasági

részrendszerben rendszeresen mért értékké vált, amely az üzleti, a befektetői, a fogyasztói, az

ipari bizalom alakulásának megfigyelését és számszerűsítését jelenti. A bizalmi mutatók

kedvezőtlen alakulása a befektetéseket hátráltatja és a társadalmi bizonytalanságot fokozza. A

17

A fenti leírás a részrendszerekkel összefüggésben ismerteti a bizalom luhmanni koncepcióját, azonban tágabb

kontextusban a ’családias légkör’ (familiarity) és a magabiztosság (confidence) kérdéskörével együttesen interpretálható.

(lásd Luhmann 2000)

39

mutatók sokfélesége a mellékletben található táblázatban tekinthető meg (Bizalmi indexek

táblázata).18

A bizalom absztrakt megjelenési formája a szimbolikus dolgokban való bizalom, így

például a szimbolikusan általánosított kommunikációs médiumokban, mint a pénz és annak

értéke. (Luhmann 2018b)19

Az előbbi előfeltételezi a bizalmat a médium adekvát

működésében, ami azt jelenti, hogy a pénzt a társadalom elfogadja.

A korábban leírtaknak megfelelően a szimbolikusan általánosított kommunikációs

médiumok a másodrendű megfigyelések eszközei, ami a gazdaságban az árak alakulásával

valósul meg, azaz megfigyelhető, hogy a piaci szereplők mennyiért hajlandók értékesíteni és

megvásárolni a piacon kínált javakat (Brunczel 2010). A szabad verseny koncepciója nem

érvényesül, mert az árakat a piaci viszonyok és az állami befolyás alakítja (Boldyrev 2013),

az állami árszabályozás esetleges (például a dohánytermékek ára). Az árak piaci alakulása a

bizalommal van összefüggésben: amennyiben a médium ”több bizalmat feltételez, mint

amennyit biztosítani tud” inflációról, ha „nem használják ki a bizalom megszerzésének

lehetőségeit” a gazdasági szereplők deflációról beszélünk (Brunczel 2010: 94). (Az árváltozás

kifejezésére az árindex alkalmas, amelynek terminológiai elemzése a II.3.10. A fogyasztói

árindex terminus ekvivalenciavizsgálata fejezet tárgya a 83. oldalon)

Az eddigiekből megállapítható, hogy Luhmann egy „heurisztikus” leírással és

felfogással gazdagította a korábbi gondolkodásmódot, amely általános és absztrakt aspektusok

konstrukciója, az individuális viselkedés elemzésének nélkülözésével. A gazdasági jelenségek

vizsgálata során azok az általános rendszertulajdonságok válnak fontossá, melyek a

kommunikáció folyamatosságát biztosítják. Ebben az értelemben kitüntetett szerepe van a

fizetésnek, az áraknak és a pénznek. Ez azonban nem egy új gazdaságelmélet alapos

kidolgozása, hanem egy olyan konceptuális keret, amely több szempontból eltér az ortodox

közgazdasági gondolkodásmódtól. A gazdaság olyan zárt (a kódok szintjén) és nyitott (a

programok szintjén) részrendszerként történő értelmezése, mely a kommunikációk által

biztosítja önön fennmaradását, újszerű elméleti megközelítés. Továbbá a gazdaság

értelmezése más részrendszerek környezetében, szintén olyan koncepció, amely minden

18 A bizalom nem pusztán a rendszerelmélet része, de egy olyan kérdéskör, amely további fejtegetések tárgya. Így például az

emberre vonatkoztatva a bizalom alapelemeinek tekinthetjük az elismerést (Nagy 2013a, b), a tiszteletet és a szeretetet

(amelynek hiánya például gyermekkorban a deviáns magatartási formák kialakulásának okai között szerepel), mint társadalmi

csoportokat összetartó erőket. 19 Luhmann (2018b) a Trust and Power című könyvében a bizalom megjelenési formáit különféle kontextusban részletesen

elemzi. A fenti ismertető célja néhány általános, rendszerekkel összefüggő elgondolás áttekintése.

40

probléma átgondolására inspirál.20

(Boldyrev 2013) Az absztrakció a társadalmi problémák

(ökológiai és egyenlőtlenség) átfogalmazását igényli, amelyek a gazdaság külső környezetét

érintik mindaddig, amíg pénzben (pontosabban fizetőképességben) meg nem fogalmazhatók.

Luhmann az ökológiai problémák transzformációját gazdasági problémákká szinte

lehetetlennek tartja, mivel a gazdasági részrendszer a saját kódjával képes reagálni, azaz

valamit vagy rentábilisnak ítél meg vagy sem. Az ökológiai problémák olyan környezeti

’zajok’, amelyeket közvetlenül a zárt rendszer fizetés/nem fizetés kódjai nem képesek

értelmezni. Természetesen elő lehet írni mennyiségi korlátokat, a problémákat költségekké

alakítani és így elvárni, hogy azokat a gazdaság internalizálja, azonban világos, hogy ebben a

formában nem feldolgozható a rendszer számára. Pontosabban azok az elvárások, amelyeket

gazdasági értelemben szükséges teljesíteni, fizetésképtelenséget idézhetnek elő és nem

számolt következményeket okozhatnak. A megoldás a részrendszer számára értelmezhető

árak nyelvén lehetséges, azonban oly módon, hogy amennyiben ez nem eredményez rentábilis

tevékenységet, számolni kell a gazdasági részrendszer teljesítményének romlásával, ami több

szempontból generál újabb problémákat.

Az ökológiai problémák mellett a társadalmi egyenlőtlenségek problémája nem

pusztán azt jelenti, hogy környezeti tényezőként van jelen, de a gazdaság az egyenlőtlenség

teremtője. Luhmann meghatározásában a gazdaság az egyenlőtlenséggel kezdődik (a javak

birtoklásának aránya) és további egyenlőtlenséget hoz létre, így biztosítva folyamatos

működését (Luhmann 1988: 112 In: Fleischmann 2005). Fleischmann (2005) az ágensek

közötti árucserét modellezve az egyenlőtlenség fokozódását statuálta egy egyszerűsített

luhmanni gazdaságra vonatkoztatva, ahol meghatározott előfeltételekkel kevés számú áru

adásvételét szemléltette. Az egyenlőtlenség (a javak egyenlőtlen elosztása) azok között

valósult meg, akik részt vettek az értékesítési folyamatban, amely alapján az egyenlőtlenség

fokozódása valószínűsíthető, amennyiben a valóságban létező mennyiségű résztvevőre és

20 Luhmann a gazdasággal összefüggésben számos közgazdasági gondolkodó munkásságából merít: például a gazdasági

részrendszer leírásához Max Weber és Polányi Károly munkásságából; az árakkal összefüggésben például Karl Marx, Adam

Smith és John Maynard Keynes elméletéből. A fenti leírás a gazdasági részrendszerre vonatkozó legfontosabb általános

elméleti fogalmakat ismerteti a problémamegoldás érdekében. A gazdasági részrendszer rendszerelméleti koncepciójának

részleteihez elsődlegesen Niklas Luhmann (1988) Wirtschaft der Gesellschaft. Frankfurt am Main: Suhrkamp. című mű

ajánlott, amelynek kritikai elemzéséhez hozzájárult többek között Boldyrev (2013), Fleischmann (2005), továbbá:

Michael Hutter: Hutter, M. 1994. Communication in Economic Evolution: The Case of Money. In Evolutionary Concepts in

Contemporary Economics. Ed. R. W. England, pp. 111–136. Ann Arbor: University of Michigan Press.;

Alex Viskovatoff: Viskovatoff, A. (2000). Will Complexity Turn Economics into Sociology? In Complexity and the History

of Economic Thought. Ed. D. Colander, pp. 129–154. London: Routledge.

Viskovatoff, A. (2004). The Market as an Environment. Journal des Economistes et des Etudes Humaines 14(2): Article 4.);

Jens Beckert: Beckert, J. (2002). Beyond the Market. The Social Foundations of Economic Efficiency. Princeton: Princeton

University Press.

41

termék mennyiség adásvételére gondolunk. A modellezés eredményeit azok az empirikus

adatok is alátámasztják, amelyek a későbbi elemzés tárgyai.

A gazdasági részrendszer a profitábilis tevékenységek szelekciója mellett

munkahelyeket teremt és biztosítja a közfeladatok ellátásának finanszírozását. Amennyiben

nem rentábilis a működés, ez a munkahelyteremtést, a közfeladatok finanszírozását

korlátozhatja, valamint a nem rentábilis tevékenységek megszüntetését idézheti elő, Luhmann

megfogalmazásában nem várt következményeket vonhat maga után. (Luhmann 2010)

A gazdaság – ahogyan a társadalmi részrendszerek mindegyike – önreferenciális

rendszer, amelynek nincs meghatározó irányítási lehetősége a többi részrendszerben

(politikai, jogi, tudományos, oktatási, tömegmédia stb.), valamint ezek sem gyakorolhatnak

számottevő befolyást a gazdasági részrendszerre. Igaz, Luhmann sem állítja, hogy nem

avatkozhat be az egyik részrendszer a másik működésébe, azonban az abszolút kontrolra való

törekvés esetlegesen több kárt okozhat az egyes részrendszereken belül, mint amennyi

hasznot hozhat. (Brunczel 2010) A funkcionális részrendszerek egyik jellemzője tehát, hogy

nem töltenek be irányító szerepet egy másik részrendszerben, műveleti kapcsolat a

szervezetek révén valósul meg a részrendszerek között. A részrendszerek között

interdependencia jellemző, amely arra utal, hogy az egyes részrendszerek teljesítménye nem

független egymástól: a virágzó gazdaság minden más részrendszer számára pozitív hatásokat

eredményezhet. Esetenként azonban érdekellentét áll fenn a részrendszerek között: a

munkahelyteremtést a politikai részrendszer támogathatja például a kis- és

középvállalkozások számára nyújtott pályázati lehetőségekkel (elősegítve a foglalkoztatottak

számának növelését, amely a személyi jövedelem adófizetési kötelezettség okán az állami

bevételeket is növeli); a gazdasági részrendszer azonban a funkcionális kódjai alapján a

munkaerő költségének számbavételére kényszerül. Jóllehet elsődlegesen a gazdaság feladata a

munkahelyteremtés, a munkaerő költségvonzata okán a vállalatoknál a nyereséget csökkenti.

Másfelől megállapítható, hogy a gyakorlatban a vállalatok eredményessége a politikai

részrendszer számára is kedvezőbb helyzetet teremt. A pozitív hatás tovább gyűrűzhet a

társadalomban, mert a jövedelemforrás a biztonságérzetet fokozhatja, a jövőtervezés

reálisabbá válhat és a választási lehetőségek bővülhetnek.

Az interpenetráló részrendszerek jelensége manifesztálódik azáltal, hogy a gazdasági

részrendszer a politikai és a jogi részrendszerek által kommunikált irányzathoz a pénzáramlás

módosulásával alkalmazkodik, ad exemplum az adófizetési kötelezettség teljesítésével.

Tulajdonképpen ez az alkalmazkodás tekinthető a komplexitás rendelkezésre bocsátásának

oly módon, hogy ezáltal például a politikai vagy a jogi részrendszerrel nem olvad össze. Más

42

szavakkal, a gazdasági részrendszer fizetés/nem fizetés bináris kódjai nem módosulnak,

ahogyan a politikai részrendszer kormányzat/ellenzék bináris kódjai vagy a jogi részrendszer

jogszerű/jogszerűtlen kódjai sem az interpenetráció hatására. (Luhmann 1984: 290 In: Balogh,

Karácsony 2000, Brunczel 2010) A gyakorlatban erre egy további példa a központi bankok

kormányzattól független tevékenysége. Jóllehet a politikai részrendszer kommunikációjával

érzékeltetheti, hogy a gazdasági részrendszerben a központi bank intézkedésének módosulását

igényli, azonban közvetlen beavatkozási lehetősége nincs a gazdaság zárt rendszerébe.

Természetesen ismertek olyan példák, amikor a politikai részrendszer teljes befolyást

gyakorolt a gazdaság működésére, amelyre példa lehet a tervgazdaság. Mindez a teljes

gazdasági körforgásra hatással volt, meghatározva lényegében a fogyasztás lehetőségeit.

Ezáltal olyan zárt rendszert teremtett, amelyben például a termelés mennyisége szabályozott

volt. Nem véletlen, hogy egy ilyen rendszert a modernitás fokozódásával nem lehetett

fenntartani, a határok megnyitása és az együttműködés elősegítette a fejlődést minden

értelemben. A külkereskedelmi megállapodások hatására a választék bővülésének lehettünk

tanúi.

Az előbbiek arra engednek következtetni, hogy a politikai részrendszer erőteljes

beavatkozása a gazdaságba hátrányosan érintheti a szabad választási lehetőségeket.

Nyilvánvalóan ez nem jelenti azt, hogy a gazdaság szabályozására nincs szükség, ennek

hiányában a feketegazdaság korlátlanul gyarapodhat. A gyakorlatban jogszabályok

determinálják a gazdaság legális működésének feltételeit, amely kiterjedhet a vállalkozási

formák választási lehetőségeire, a tevékenység végzéshez szükséges engedélyekre, valamint a

törvénysértés eseteire és a jogkövetkezményekre (a jogsértő magatartás szankcionálásának

formáira).

Összefoglalóan a gazdaság mint önszabályozó rendszer tehát meghatározható úgy, hogy

funkciója a hiány csökkentése, médiuma a pénz, kódjai a fizetés/nem fizetés (Brunczel 2010),

amely a többi funkcionális részrendszerrel, mint a környezetével kölcsönhatásban működik. A

korábbiakban leírtakból megállapítható, hogy a modern társadalomban a gazdasági, a jogi és a

politikai részrendszerek összefonódása elkerülhetetlen, azonban a gazdasági részrendszer

túlzott mértékű szabályozása a fejlődést gátolhatja. A későbbi fejezetben bemutatott

módszerek elősegíthetik a problémakezelést tekintettel arra, hogy a problémák elemzése

kizárólag a különböző részrendszerek sajátosságainak átgondolásával lehetséges. A következő

fejezetek a politikai, a jogi, a tudományos és a tömegmédia részrendszerek néhány alapvető

jellegzetességét demonstrálják, az ökológiai problémákkal, valamint esetenként a társadalmi

egyenlőtlenség problémáival összefüggően.

43

II.1.12.2. A politikai funkcionális részrendszer

A politikai részrendszer, miként a többi részrendszer, a kód révén zárt autopoiétikus rendszer.

Önreprodukciójának feltétele a rendszer nyitottsága, rezonanciaképessége a környezeti

hatásokra. A működés feltétele a határok kialakítása, annak eldöntése, hogy mely

kommunikációk tartoznak a rendszerhez és melyek nem. Ennek meghatározása a kód és a

funkció révén történik. (Luhmann 2010) A politika részrendszer kódjai a luhmanni elméletben

változatos formában jelentek meg. Elsőként a hatalom/hatalomnélküliség differencia

formájában, amely aszimmetrikus preferenciakódként kifejezte a hatalommal rendelkezés

előnyösebb pozícióját. Ez azonban nem felelt meg az egyértelmű elhatárolás kívánalmának

annak okán, hogy nem volt egyértelmű, hogy ki rendelkezik hatalommal (lehet például a nép

hatalmáról beszélni). Luhmann a demokrácia kialakulásával a kormányzat/ellenzék bináris

kódot vélte kifejezőbbnek, amely preferenciakódként a kormányzati pozíció kedvezőbb

helyzetére utal. A kormányzati pozíció fennmaradását a politikai kommunikáció biztosítja,

témáját a közvélemény által preferált kérdéskör determinálja. A közvélemény tehát mint a

politikai részrendszer környezete hatást gyakorol a témák szelekciójára, valamint egyidejűleg

a közvélemény számára a politika folyamatos információforrás a vélemények ütköztetésére.

Ez a fajta rezonancia jellegű kölcsönhatás, a rendszer és környezet egymással történő reflexív

kommunikációja.

A politikai részrendszer funkciója a mindenki számára kötelező érvényű döntések

meghozatala, amelyet a hatalom révén képes legalizálni. A hatalom a politikai részrendszer

szimbolikusan általánosított médiuma, amelynek szerepe a bizonytalanság abszorpciójában

van, tehát nem egy pejoratív értelmezésről van szó. A hatalom a befolyás révén a

bizonytalanságokat úgy képes kezelni, hogy a számos lehetőséget redukálja a mindenki

számára kötelező érvényű döntésekkel, és a szankció (mint az intézkedés megerősítése) révén.

Ez utóbbinak két formája különíthető el: a pozitív és a negatív szankció. Míg a pozitív

szankció a gazdasághoz kapcsolódik és a cserelehetőséget biztosítja, addig a negatív szankció

a politikához. A két szankció közötti éles különbség, hogy az egyik megvalósulására, míg a

másik elkerülésére történő igyekezet jellemző. A negatív szankció kilátásba helyezése és

alkalmazása (a társadalom valamely csoportjára) mindkét fél számára kellemetlen

következményeket ígér, ezért elkerülésüket preferálják. Luhmann a politika

cselekvőképességének befolyásoló tényezői között nem pusztán a hatalom érvényesülését,

44

hanem a szimbólumokat, a karizmát és a konszenzust21

is fontosnak véli, ez utóbbi azonban

akkor lehetséges, ha a döntéshozatal feltételei biztosítottak és az eredmény megvalósítható a

hatalommal rendelkező számára. A politikai részrendszer jellemzői közé tartozik, hogy a

világtársadalom a környezete, a hatalom legitimitását a territoriális határok determinálják,

valamint regionális szempontból a centrum (az állam) és periféria (a politikai szervezetek)

megkülönböztetés jellemző. (Brunczel 2010)

A mindenki számára kötelező érvényű döntéseket a politikai részrendszer a jóléti

állam fenntartása érdekében határozza meg. A modern társadalomban ezek különféle

elvárásokban öltenek formát, mint például az inklúzió megvalósításában a társadalom minden

tagjára vonatkoztatva, azaz lényegében az egyenlőtlenség felszámolásában (amit Luhmann

utópiának vélt). További társadalmi igények a biztonsági, az oktatási és az egészségügyi

rendszer működésének szervezése és fenntartása; a külkereskedelem, a belkereskedelem és a

termelés működési feltételeinek megteremtése; valamint a környezetvédelmi problémák

megoldása. A közgazdaságtan a következő kormányzati funkciók ellátásának fontosságát

emeli ki: a gazdasági hatékonyság (a gazdasági növekedés) és a gazdasági stabilitás

feltételeinek biztosítását; a jövedelemelosztás egyenlőtlenségének mérséklését; valamint a

nemzetközi gazdaságpolitikai érdekek összehangolását (Samuelson, Nordhaus 2012).

Luhmann úgy véli, hogy a jóléti állammal szemben támasztott követelmények

valószerűtlenek, abból az okból kifolyólag is, hogy önmagában a szociális problémák újabb és

újabb problémákat generálhatnak (Brunczel 2010), amelyek különböző formában a politikai

programok részei.

A politikai programok a közvélemény által preferált témák, amelyek összhangja a

kódokkal a választások által valósul meg egy-egy időszakra, azaz azok kerülnek a

kormányzati pozícióba akikről úgy vélik, hogy a programokat képesek végrehajtani és

egyidejűleg más programok számára is nyitottak maradnak. A politikai programok

végrehajtása a jogi és gazdasági részrendszer befolyásolása útján lehetséges. Egyfelől a

politika új jogszabályok megalkotását vagy azok módosítását kezdeményezheti (és utóbb

jóváhagyja), másfelől a gazdasági részrendszertől ellenszolgáltatás nélküli pénzt igényelhet

21 Weber (1970) a legitimitás alapjainak a hagyományt, a racionális-jogi szervezetet és a karizmát jelölte meg. A

törvényesség alapja a hagyomány, a vezető pozíciójának elfogadása a tekintély tulajdonítás által, amely az uralkodó által

irányított társadalmi berendezkedés jellemzője. Ez utóbbi előfordulása a modern társadalomban a demokrácia kialakulásával

kevésbé jellemző, azonban fellelhető például egyes országokban a királyság formájában, valamint azokban az üzleti

szervezetekben, ahol az üzleti tulajdon birtoklása az örökösödés útján valósul meg. A racionális-jogi elvek a demokráciával

vannak összefüggésben, miszerint a hatalom legitimitását racionális elvek determinálják, a különböző formális (pl. törvényi)

és informális szabályok feltételeinek teljesülése esetén. A karizma olyan személyes adottságokat testesít meg, amely az

egyént kiemeli a tömegből, és hatására számos követőre talál eszméi megvalósításának érdekében.

45

adóztatás formájában. Mindkét esetben a másik részrendszerbe történő beavatkozásról van

szó, amelynek következményei nem láthatók előre, azonban az esetleges káros beavatkozás a

rendszerek közötti függőség okán visszahat. Ennek következtében bármely beavatkozást

megelőzően a részrendszerek sajátosságait szükséges figyelembe venni. A gazdasági

részrendszerben a pénzelvonás problémáját kell megoldani, a jövedelmezőség növekedését

biztosító lehetőségek által, azaz a kifizetések révén kifizetéseket teremteni, amely a gazdasági

részrendszer autopoiézisze.

Például az ökológiai problémák témaköre esetében több szempontú vizsgálat

szükséges: a politikai részrendszerben a kormányzati program elismert része kell, hogy legyen

egy konkrét környezeti probléma ahhoz, hogy a kormányzat ténylegesen ezzel a témával

foglalkozzon. A kormányzati programok időszakosak és a választások során dőlnek el a

preferenciák, amelyek idővel változhatnak. (Luhmann 2010) Ebben az értelemben elsőként a

választók igényeként jelentkezik a problémák megoldásának sürgetése. Amennyiben ez az

ökológiai problémák megoldására irányul, akkor a politikai részrendszer beavatkozását

igényli egy másik részrendszerbe, mivel ideológiai szinten (megfélemlítő szlogeneken alapuló

kommunikáción, mint amely a pusztulást hangoztatja) átfogó gyakorlati megoldások nem

születhetnek. A gyakorlati megvalósulás tehát a részrendszerekbe történő beavatkozás révén

történhet, például a jogszabályok megalkotásával, amely a jogi részrendszer hatásköre,

amennyiben a jogszabály adózási témakörű (például jövedéki adó, környezetvédelmi

termékdíj), akkor a gazdasági részrendszerben jelentkező ellenszolgáltatás nélküli kifizetés

formáját ölti. A jogi részrendszer kommunikációja a jogszerűség és a jogszerűtlenség új

definícióival bővül, a gazdasági részrendszernek pedig a kifizetést (az adóztatást) szükséges

semlegesítenie (vagy pótolnia), mely az árak emelkedését (vagy a munkaerőelbocsátását)

idézheti elő. Luhmann (2010) álláspontja szerint a politikai részrendszer tehát önmagában

nem képes sem az ökológiai, sem a társadalmi egyenlőtlenség problémáinak megoldására (a

szerepe a politikai programban történő szerepeltetés és a jogrendszer befolyásolása), azonban

bármely más részrendszerbe történő beavatkozása további problémákat idézhet elő a többi

részrendszerben.

II.1.12.3. A jogi funkcionális részrendszer

A politikai részrendszer részben a jogi részrendszer befolyásolásával képes a követendő

magatartás meghatározására, azaz a politika és a jog közötti megegyezés szükséges a

törvényhozást illetően. A jogrendszer azonban a normák nyelvén ért, a jogszerű vagy

jogszerűtlen kódok alapján differenciál, amit sem társadalmi pozíció, sem gazdasági érdek

46

elvileg nem befolyásolhat. A helyes döntések feltételeihez jogi normatív programok

alkalmazására van szükség, amelyek legelsősorban a jogi részrendszeren belül értelmezhető

minőségek. A jogrendszer a jogszerűtlen magatartást szankcionálja, amely például a

gazdasági részrendszerben kifizetésként manifesztálódik. A jogrendszer médiuma az ítélkezés

(a jog), funkciója az elvárások teljesülésének biztosítása.

Az ökológiai problémák megoldásához tehát ismét a rendszersajátosságok

megfontolása szükséges, amely a norma nyelvén történik, a jogszerű és jogszerűtlen bináris

kódok alapján. A környezet megóvásának jogi kategóriáját tehát oly módon kell

megfogalmazni, hogy az a környezeti jog címszó alatt meghatározza a jogszerűtlen

viselkedést, illetve szankcionálja azokat a magatartási formákat, amelyek a

környezetszennyezést előidézik. Luhmann úgy véli, hogy meglehetősen kétséges, hogy a jog

önmagában bármilyen álláspontra jusson ebben a kérdésben, valamint a jogalkotás

időhorizontját tekintve a hosszú távú következményekre való felkészülés nem lehetséges.

Mindazonáltal a normák meghatározását a politikai részrendszer és a tudományos

részrendszer kommunikációi segíthetik elő. Figyelembe szükséges azonban venni, hogy a

jogszabályalkotás, az információ normaként való értelmezése nyilvánvalóan időigényes,

növeli a jogszabályok komplexitását és a gazdasági részrendszer részéről a jogszabályok

abszorpciója sem rövidtávú folyamat. (Luhmann 2010) A gyakorlatban a politikai és a jogi

részrendszer egyik válasza az ökológiai és a társadalmi problémák megoldására a tudományos

részrendszerben kidolgozott elméletek alapján az adóztatás, valamint ennek jogi szabályozása.

Jóllehet az adó elsősorban az állam redisztribúciós funkciójának ellátására szolgáló eszköz

(például a személyi jövedelemadó vagy az általános forgalmi adó törvény által), emellett a

fogyasztói magatartás befolyásolásának eszköze (például a környezetvédelmi termékdíj

törvény hatálya alá tartozó termékdíjköteles termék a műanyag bevásárló-reklám táska árának

növelésével). Annak megítélése, hogy az adók hogyan hatnak az árakra és a költségvetési

bevételekre, azaz a gazdasági részrendszerben milyen változásokat indukálnak a

közgazdaságtanra hárul, amely szintén a tudományos részrendszerhez tartozó elméleteket

foglalja magába. Az ökológiai vagy a társadalmi egyenlőtlenség problémáinak pontos

meghatározása tehát a tudomány funkcionális részrendszerében valósul meg.

II.1.12.4. A tudomány funkcionális részrendszer

A tudáshoz való hozzáférés a könyvnyomtatás elterjedésével határtalan lehetőségeket biztosít.

A tudományokon belül nincsenek hierarchikus viszonyok, jelentősen megnőtt az egyes

47

tudományterületek komplexitása és az ezek közötti összefonódás egyaránt22

. A tudományok

diszciplínákra tagolódnak, amelyek folyamatosan bővülnek, ezáltal újabb diszciplínák

keletkeznek a tudományos részrendszer programjai (az elméletek), azaz a tudományos

programok formációjával. Az elméletek újabb elméletek kialakításának lehetséges bázisai, az

összehasonlítás révén az eltérőek hasonlóként történő elemzése lehetséges, amely a

részrendszer komplexitásának növekedéséhez vezet. A tudomány és a mindennapi tudás

elválasztásának határvonalát a tudományos részrendszer az igaz/hamis bináris kódokkal

differenciálja, ahol a hamisság közel sem jelentheti az új eszmék elutasítását, tévesként

történő értelmezését. A tudomány paradoxonja, hogy az igaznak ítélt elméletekben fellelhető

problémákat sokszorosítja azáltal, hogy újabb problémákat konstatál, azonban így tölti be

funkcióját az új tudás létrehozását. Az igazság, a tudomány kommunikációs médiuma

rendszeren belül értelmezhető, így a tudományos kutatások eredményeinek töredéke

valósítható meg más részrendszerekben. A környezettel (vagy bármely más társadalmi-

gazdasági témakörrel) összefüggő problémák megfogalmazása leginkább a tudományos

részrendszerben képzelhető el, azokat a nehézségeket figyelembe véve, amelyek például arra

vonatkoznak, hogy mi is az ökoszisztéma. Ahhoz, hogy az ökoszisztéma meghatározható

legyen a rendszer valamely határát kellene definiálni, ami azonban nem lehetséges, ahogyan

az sem, hogy a megfigyelő (kutató) objektíven a környezetén kívül figyelje meg azt a

környezetet, amelyben létezik. Az ökológiai problémák megoldására felkínált lehetőségek

további problémája az időbeli korlátozottság, és a következmények definiálásának nehézsége.

(Luhmann 2010) A problémák széleskörű terjesztése a tömegmédia funkcionális

részrendszerének területén valósul meg.

II.1.12.5. A tömegmédia funkcionális részrendszere

A tömegmédia a szociális rendszerek egyik részrendszere, amelynek valóságkonstrukciója a

másodlagos megfigyelésen alapul. A megfigyelés során érvényes a megfigyelő szubjektivitása

a valóság leírásában, ami nem a tartalom torzítását jelenti, pusztán a valóság egyfajta

22 Burawoy (2005) a társadalomtudományokkal összefüggésben a humán és a természettudományok módszertani és reflexív

szimultán ismeretének szükségességét állapítja meg, a tudományterület célorientáltságától függően. A szociológia négy

területe (szakértői, kritikai, célorientált, nyilvánosság felé irányuló) közötti átfedés, egymást kölcsönösen kiegészítő

ismeretek elsajátítását teszik lehetővé, amelyek más diszciplínák kutatási eredményeit is adaptálják. A szociológia

szimbolikusan „köldökzsinór” jelleggel kapcsolódik a társadalomhoz, ami nem jelenti azt, hogy kizárólag egyféle módon

tanulmányozza a társadalmat, hanem a társadalom érdekeinek szem előtt tartásával (szociális érzékenységgel) vizsgálja a

politikai és a gazdasági folyamatokat, jelenségeket, amely a diszciplínák összefonódására példa. A diszciplínák között ily

módon tudásmegosztás állapítható meg, amely a modern társadalom komplex elemzéséhez kulcsfontosságú. Látható, hogy a

problémaelemzés és -megoldás szempontjából rendkívül fontos, hogy különféle elgondolások percepciójából ítéljünk meg

helyzeteket, felhasználva az empirikus adatokat, eltérő elméleteket és nézőpontokat annak érdekében, hogy a társadalmi

fejlődést elősegíthessük.

48

felfogását (Luhmann 2011). A tömegmédia mint részrendszer szimbolikusan általánosított

médiuma az információ, bináris kódjait az informatív és nem informatív elemek alkotják

(Brunczel 2010). A tömegmédiumok társadalmi beágyazódása a témák révén valósul meg,

amennyiben informatívnak minősíthetők, továbbterjedésükkel biztosított a fennmaradásuk. A

téma a kifelé irányuló referencia, míg a tömegmédia funkciója „a társadalmi rendszer

önmegfigyelésének irányítása”, amely egyúttal a tömegmédia részrendszerének

önreferenciája. Az önreferencia felfogható úgy mint a közönség reakciója a témákra, amely a

médiahasználat gyakoriságával mérhető tényező. Ebből a szempontból a média egyetlen célja

a figyelem megragadása és megtartása, amely a tartalom minőségétől és igazságtartalmától

függetlenül valósul meg. A tömegmédia részrendszerében a médiatartalom sajátossága

informatív jellegének időbeli korlátozottsága, így ami egyszer megjelenik a médiában, az

elveszti újdonság jellegét és nem lesz informatív jellegű. Ahogy a „friss pénz” a gazdaságban,

úgy a friss információ a tömegmédia részrendszerében a redundancia okán folyamatos

szükségletként van jelen. Egyfelől a tömegmédia funkciója az információigény fenntartása és

az információéhes közönség folyamatos „táplálása”, azaz az ingerlés és fenntartása. Másfelől

szerepe van a társadalmi valóságalkotás folyamatában, amely időről időre változó témakörök

mentén valósul meg. (Luhmann 2011) Az egyik példa a társadalmi valóság percepciójának

befolyásolására az a tény, hogy a gazdasági növekedés esetenként sokkal nyomatékosabban

jelenik meg a vizsgált médiákban, mint az ökológiai vagy a társadalmi problémák (Nagy

2016a, 2016c). Ez utóbbiakkal összefüggő indikátorok részletes elemzése egy későbbi fejezet

tárgya (III.5.3. A társadalmi – gazdasági fejlődés mérésének problémái a 138. oldalon).

Luhmann elméletének további fontos és átgondolandó ténye a strukturális

kapcsolódás, amely az előbbi fejezetekben ismertetett funkcionálisan elkülönült

részrendszerek (a gazdasági, a politikai, a jogi, a tudomány és a tömegmédia) közötti

kommunikációt biztosítja a szervezetek által. Jóllehet Luhmann álláspontja szerint nem lehet

a problémákat a szervezetekhez delegálni, azonban elképzelhetetlen, hogy a

problémamegoldások ne szervezeti keretek között valósuljanak meg, a strukturális

kapcsolódás révén. A szervezet a participációs elmélet szempontjából tekinthető kollektív

ágensnek, amelynek megismeréséhez érdemes a participációs elmélet néhány elgondolására

kitérni a problémakezelés kommunikációelméleti megközelítése végett.

49

II.2. A kommunikációelmélet participációs felfogásáról (PTC)

A PTC a kommunikációra23

(illetőleg a kommunikatívra) állapotként tekint, az ágens mint

participátor perspektívájából. (S01. Horányi 2009) Problémáról ágenssel összefüggésben

lehet beszélni, azaz az ágens képes releváns felkészültségekhez hozzáférni a probléma

felismerése és megoldása érdekében. A probléma komplexitása abban rejlik, hogy a

felismerése (identifikálása) és a megoldása (eliminálása) közötti különbség eltérő

felkészültségeket kívánhat meg, esetenként az elimináláshoz további problémák identifikálása

és eliminálása szükséges. Az ágensnek minden esetben van választási lehetősége a

problémaidentifikálását követően meghátrálni a problémamegoldástól, spektátorként

megfigyelni a problémát, más problémát identifikálni, vagy a problémát megoldani

(eliminálni). A problémaeliminálás azt jelenti, hogy a környezet és/vagy az ágens állapota az

identifikált küszöbértéket meghaladja, azaz új állapot jön létre. Nyilvánvalóan a környezet

hatással van az ágens cselekvőképességére és mozgásterére, amely támogató, korlátozó vagy

akadályozó lehet. A támogató influencia a felkészültségek adekvát alkalmazását stimulálhatja

és a bekövetkezés idejét lerövidítheti. Ezzel ellentétben a korlátozó megnehezítheti és

meghosszabbíthatja a megvalósulást, amely megnyilvánulhat negligencia formájában. Az

akadályozó környezet az ágenst ellehetetlenítheti megakadályozva a problémaeliminálást. Az

ágens, amely/aki a kommunikatív állapotban részesül megjelenhet magányos, koalíciós vagy

kollektív ágensként eltérő színtereken. A kollektív vagy a koalíciós ágensek integrációt

alkotnak a közös felkészültségek (például tudás, hit, érdek stb.) mentén, a problémakezelés

valamely színterén. Kompetensnek abban az esetben tekinthető bármely ágens, amennyiben a

probléma felismeréséhez és megoldásához elérhető felkészültségekkel rendelkezik egy

legitimált mozgástéren, határait az intézmény determinálja. (S3.4 Horányi 2009)

A felkészültség az értelemadás azaz a szignifikáció eszköze, egy szignifikáns és egy

szignifikátum egymáshoz rendelése. Pontosabban a szignifikáció (illetőleg a szignifikatív) „a

23 A kommunikáció fogalmának meghatározására számos elméleti megközelítés létezik. Általában legalább két típusa ismert:

az információátvitelre és az interakcióra irányuló elgondolások. Az információátvitel jellegű modell lehet például

matematikai (Weaver, Warren In: Horányi 2003) vagy tranzakciós (Barnlund, Dean C. In: Horányi 2003). Az interakcióra

vonatkozó kutatásokra példa lehet a kommunikatív aktus (Newcomb, Theodore M. In Horányi 2003). Luhmann

rendszerelméletében a kommunikációt a szociális rendszerek műveleti kódjaként, egy három komponensű – információ,

közlés, megértés – egység szintéziseként definiálja, a társadalmat a kommunikációk hálózatának tekinti. Következésképpen a

kommunikáció értelmezések a kutatási céltól függően, eltérő tényezők elemzését teszik lehetővé. A participációs elmélet

olyan általános kommunikációs elmélet, amely a kutatók számára elméleti keretként szolgálhat, így a tradicionális

megközelítésektől eltérő kontextusba helyezett témák rendszerezhetők, elemezhetők, illetve a következtetések percepciója

módosulhat, amelyre az egyik ékes példa Demeter Márton (szerk.) Konstruált világok című műve. A műben a politikai, a

média, a szervezeti, az aritmetikai, a társas, a logopédiai, és a teológiai témák egyaránt rávilágítanak egy elmélet gyakorlati

alkalmazásának hasznosságára. (Demeter 2014)

50

szignifikánsnak és a szignifikátumnak az egysége valamely ágens által elfogadott

(érvényesnek tekintett) sajátos felkészültség mentén: nevezzük ezt a szignifikatív konstitutív

alapjának. A konstitutív alap az, amely megalapozza egy bizonyos szignifikáns és egy

bizonyos szignifikátum egységet.” (S2.1.0 Horányi 2009)

Más szavakkal, a szignifikáció akkor jöhet létre, ha legalább két ’dolog’ egymáshoz

rendelése megtörténik valamely tudás (felkészültség) mentén. (Luhmann elméletében analóg

módon értelmezhető a médium-forma koncepcióból származtatott differenciaelmélet, ahol a

médium a mediális szubsztrátum és a forma megkülönböztetésének egysége. Luhmann

1996b) A szignifikáció minden esetben ágenshez kapcsolódik, aki/amely rendelkezik a

szükséges felkészültségekkel. Lehetséges, hogy az ágens számára egy szignifikánshoz több

szignifikátum változat tartozik az elérhető felkészültségek függvényében, legitimitásukat az

intézmény határozza meg. Az intézmény determinálja a problémamegoldás során érvényesnek

tekintett felkészültségek típusait.

A probléma két állapot különbsége, a jelenlegi és az optimálisnak vélt állapot közötti

eltérés, amelynek kritikus szint alá történő csökkentése vagy megszüntetése egy átmenet, egy

elérhetőségi reláció a problémamegoldás szempontjából. Az elérhetőségi reláció egy

deskriptív tartalom a problémamegoldásra, az intézmények által determinált módon. Az

intézményi percepció a konstitúciós szabályok determinánsa, a legitim felkészültségek

strukturálására alkalmas konstitutív alap létrejöttének előfeltétele. (Az a mód, ahogyan az

intézmény elkülönül hasonlatos a részrendszerek szelekciós kényszeréhez, komplexitásuk

csökkentése érdekében.)

A konstitúciós alap konceptuális keretet biztosít az ágensek számára, olyan

tudáskészletet, melynek komponensei explicit és implicit elvek, szokások, cselekvési,

viselkedési módok egyaránt lehetnek. A tudáskészlet az ágensek közös tudása (felkészültsége)

egy intézmény vonatkozásában. Az analóg típusú felkészültségek előfeltételei a közösségek

kialakulásának, egyúttal a felkészültségekhez való hozzáférést biztosítva az ágensek számára.

Más szavakkal, bizonyos típusú felkészültségek relevánsnak tekinthetők, ha azokat mások

felismerik és elfogadják mint tényszerű szignifikációt. A felkészültségek egy része csak

bizonyos ágensek számára érhető el, amely az intézményformáció alapja. (A korábbi leírásban

például a szervezetek tagság/kívülállók megosztottság egy determináns tényező ebből a

szempontból.) A többletfelkészültségek révén az egyes intézményformációkhoz tartozó

szereptípusok határolhatók el, azaz az intézmények által létrehozott konstitúciós alap

meghatározza, hogy milyen típusú szerepjellegek és ehhez kapcsolódó felkészültségek

51

legitimáltak. A legitimált felkészültséggel rendelkező ágensek közösséget alkotnak, sajátos

kommunikatív állapotban részesülve határolódnak el más ágensek saját világától. Az

elhatárolódás (a legitimált többletfelkészültség) alapja az ágensek kompetenciája, így

mindazok, akik meghatározott kompetenciával rendelkeznek közösséget alkothatnak a

problémák bizonyos típusainak megoldására. A közösség értelmezhető úgy mint szakértői

csoport (pl. nyelvészek), akik felkészültségeik birtokában képesek a probléma felismerésére

és megoldására. A szakértői csoport, illetve a közös felkészültség köré szerveződött ágensek

felkészültségeinek szelekcióját a konstitutív alap határozza meg, így kizárólag azon

felkészültségek fogadhatók el, amelyek relevánsak, függetlenül attól, hogy az ágens ezeken

túl rendelkezik-e más felkészültségekkel. Az intézmény kódokat ír elő a relevanciák

tekintetében, amelyek alapján szimbolikus térként, színtérként is értelmezhető. (Horányi

2006a, Pete, P. Szilczl 2006) „… minden szervezetnek tartalmaznia kell ezt a közösséget

megteremtő közös „kódot” ahhoz, hogy értse a másikat.” Horányi (2006b: 30)

A kód az ágensek probléma típusait egyfajta keretként determinálja a

problémamegoldás érdekében, előfeltétele az ágensek közötti megállapodás. A megállapodás

a szignifikációk szelekciója a problémára vonatkozóan. A probléma lehet egy vagyoni kár,

mely mindaddig gazdasági szignifikáció, amíg az érintett ágensek a problémamegoldását ily

módon szignifikálják, azaz valamely módon egymás között oldják meg. Amennyiben

valamely ágens úgy véli, hogy a károkozás révén jogi sérelem érte és jogi ágenshez fordul,

ugyanaz a probléma jogi szignifikációt is jelent. A résztvevő ágensek döntése, hogy melyik

színtér alkalmas az adott problémamegoldására, azonban a gazdasági jellege továbbra is

megmarad. (A példa hasonlatos a részrendszerek közötti kapcsolódásra, így például a jogi

szabályozás érvényesülése a gazdasági részrendszerben.) A színtér adekvátságát az intézmény

konstitúciós alapja határozza meg, azaz mindazon tartósan fennálló konstitúciók, amelyek az

intézmény fennmaradását és megkérdőjelezhetetlen voltát biztosítják. Az intézményeknek

különféle típusai különíthetők el a problémamegoldáshoz szükséges kompetenciák

tekintetében. (Horányi 2006a, Pete, P. Szilczl 2006)24

A legalapvetőbb intézmény (illetve a

problémamegoldáshoz szükséges kompetencia) a nyelv, Luhmann elméletében a legelemibb

kommunikációs médium az információ, közlés és megértés megvalósulásához.

24 A fentiek az értekezésben alkalmazott, szubsztanciális participációs elméleti koncepciók megismerésére nyújtanak

lehetőséget. A PTC részleteiben való elmélyedéshez kiindulópontként az online is elérhető szinopszis (Horányi 2009)

tanulmányozása javasolt.

52

II.2.1. A nyelv intézményi felfogása

A nyelv tekinthető a gondolatok kifejezésére szolgáló eszköznek, vagy médiumnak a

szignifikáció érdekében, a szignifikáns és a szignifikátum kapcsolódása. A szignifikánsok

lehetnek tényekre vonatkozó kifejezések; a kifejezésekre vonatkozó szignifikátumok lehetnek

tények, objektumok, érzések, és más dolgok. A tények és a kifejezések együttese a

szignifikáció, amely a világ leírásának valamely módját teszi lehetővé az ágens által elérhető

nyelvi felkészültségekre korlátozva. A szignifikáció értelmezhető úgy mint egy nyelvi jel,

amely egy jelöltből (szignifikáns) és egy jelöletből (szignifikátum) áll, az ágensek számára

ugyanazon mentális reprezentációként jelenik meg. A Saussure (1997) elméletéből származó

jelölő és jelölet megkülönböztetés Luhmann nyelvre vonatkozó elemzésének is része, azonban

a jelölő és a jelölet két független kategória. A jelölő a közlés és a jelölet az információ, a kettő

kizárólag akkor kapcsolódik, ha a címzett észleli a közlést, azaz a jelölőt. (Saussure 1997 In:

Brunczel 2010) A nyelv az ágens vagy ágensek problémamegoldásához nélkülözhetetlen

társadalmi intézmény, a tapasztalatok közvetítési módjának, a tudásátadásnak, a

felkészültségek megosztásának eszköze. A nyelvi kompetencia az ágens nyelvismerete,

amelynek segítségével képes a szignifikációra, a kifejezések és a hozzájuk tartozó jelentések

alkalmazására. Az ágens nyelvi kompetenciája révén különféle nyelvkészletekhez férhet

hozzá egy nyelvközösségen belül, szerepeit meghatározzák felkészültségei. A nyelvi elemek

tekinthetők olyan készleteknek, amelyeket eltérő közösségek használnak, így lehet zsargonról

vagy szaknyelvről beszélni (például a gazdaságban a gazdasági szaknyelvről). A szignifikáció

minden esetben ágensfüggő és nem tekinthetjük bizonyosnak, hogy ugyanazon nyelvi jel

mindenki számára egységesen ugyanazt jelenti, a mentális reprezentáció egymástól kisebb-

nagyobb mértékű eltéréseket mutathat. (Horányi 2006a, Pete, P. Szilczl 2006) (Luhmann úgy

fogalmazta meg, hogy minden megfigyelés szubjektív, azaz megfigyelőtől függ minden leírás,

értékelés.)

Az intézmények további típusai közül az előző fejezetekben funkcionális

részrendszerekként prezentált formátumokról, így a gazdasági, a politikai, a jogi és a

tudomány intézményekről lesz szó a továbbiakban. A problémakezelés szempontjából tehát a

részrendszerek intézményként is értelmezhetők, és jóllehet léteznek más intézmények is, a

problémákat ezekkel az intézményekkel (illetőleg funkcionális részrendszerekkel)

összefüggésben vizsgálom.

53

II.2.2. A gazdaság intézményi felfogása

A gazdaság intézményi felfogása a gazdálkodás, a termelés helyeként definiálja a gazdaságot

a szükséglet kielégítése érdekében, ahol a pénzgazdaság a gazdasági cselekvés

kalkulálhatóságát teremtette meg, azaz a pénz révén a jószágokhoz az értékrendelést (Weber

1978). (Luhmann elméletében a modern gazdaság értelmezése mindazon műveleteket

magában foglalja, amelyek a pénzkifizetésekkel vannak összefüggésben. A gazdaság

funkciója a hiány csökkentése, valamint a szükségletkielégítés feltételeinek biztosítása a

szűkösség ténye mellett. A pénz rendelkezésre állása a fizetőképességet befolyásolja, azaz a

gazdaság működése a fizetés és nem fizetés bináris kódok által determinált. Luhmann 2010,

Balogh, Karácsony 2000, Brunczel 2010)

A gazdasági szignifikáció a ’formális racionalizáció’, azaz az értékrendelés által

valósul meg, amely az árakban ölt formát (az ár egy adott jószág pénzben kifejezett értéke.) A

szignifikáció a jószág (mint szignifikáns) és az ár (mint szignifikátum) egymáshoz rendelését

jelenti. (Horányi 2006a, Pete, P. Szilczl 2006) Az árak a problémamegoldás segédeszközei,

két ellenérdek (az eladó és a vevő) összehangolására hivatottak. Az eladó a kínálati oldalról az

árak emelésében érdekelt a profitmaximalizálás érdekében; a vevő a keresleti oldalról az árak

csökkentésében, költségeinek minimalizálása érdekében. A keresleti függvénnyel ábrázolható

az árak és a vásárolt mennyiség közötti kapcsolat, amelynek általános törvényszerűsége, hogy

az árak csökkenése a vevők számának (azaz a mennyiség) növekedését idézi elő; míg a

kínálati függvény az árak és a kínált mennyiség közötti viszony ellenkező tendenciát

mutatva, az árak növekedésével az eladók számának növekedését feltételezi. A két függvény

(Marshall kereszt) találkozási pontja az egyensúlyi ár (equilibrium), ahol megvalósul a piaci

egyensúly, azaz a vevők és az eladók számára elfogadott árszint. Az egyensúlyi ár egy

elméleti optimum, amely nem azonos a piaci árakkal, azaz míg a piaci ár különböző mértékű

lehet, addig egyensúlyi ár egy van. (Samuelson, Nordhaus 2012). A piac a kereslet és a kínálat

azon találkozási helye, ahol a végső árak a gazdasági kalkuláció eredményeként alakulnak ki.

Hagyományos megközelítésben a vevő és az eladó közötti alku az ármeghatározás

alapja, szabadpiaci viszonyok között a piaci erők irányítják a gazdaságot (Samuelson,

Nordhaus 2012). A piaci erők a piaci keresletet és a piaci kínálatot jelentik, amelyek elvileg

beavatkozás nélkül képesek az optimális ármeghatározásra. Az elmélet gyakorlati

megvalósulása azonban több tényező okán problémás. Egyfelől a jószágok értékesítése abban

az esetben valósulhat meg, ha van fizetőképes vásárlási szándék, azaz kereslet. A

54

fizetőképesség hiányában ezáltal a társadalom bizonyos hányada kiszorulhat a piacról, amely

az állam beavatkozását igényli. Az állami intervenció ebben a tekintetben többnyire az

adóztatás révén érvényesül, amely a szabadpiaci viszonyok módosulását jelenti. Másfelől a

szabadverseny szabályozást igényel, mivel az eladók a versenyhelyzet korlátozására

törekednek, akiknek nyilván nem érdekük a konkurenciával való küzdelem a fogyasztókért,

ezért a piaci monopolhelyzetet preferálják. Szabályozás hiányában a szabad verseny a

vadkapitalizmus formát öltheti, ahol néhány vállalat kezében összpontosul a piaci hatalom.

Következésképpen a szabadpiaci elmélet a gyakorlatban lényegében nem létezik, a jogi és

politikai részrendszerek beavatkozásának szükségessége miatt. Az előbbieket figyelembe

véve megállapítható, hogy a gazdasági kalkuláció összetett felkészültségeket előfeltételez.

Természetesen az árak egy meghatározott szint alá csökkentése veszteséget jelent, tehát az

összes költséggel, a haszonnal és a piaci árakkal egyaránt számolni kell.

A költségek számbavétele összetett felkészültséget igényel annak okán, hogy a

rentábilis tevékenység tényezőinek – ad exemplum a beszerzési vagy előállítási ár –

ismeretéből konstruálható. (A logisztikában alkalmazott make or buy döntések, amely a II.3.7.

fejezet tárgya is.) A költségkalkulációhoz elengedhetetlen a beszerzési vagy előállítási árnak,

a munkaerő árának és egyéb költségeknek (mint például a szállítási, redisztribúciós, tárolási

stb.) a számbavétele, valamint az állami beavatkozás okán esetenként az import vámokkal, az

adókkal (pl. jövedéki adó, környezetvédelmi termékdíj) is számolni kell. Bármely költség

figyelmen kívül hagyása téves kalkulációt eredményez és kockáztatja az üzleti tevékenység

fenntarthatóságát. A kompetens ágens a problémamegoldáshoz tehát attól függően, hogy a

vevő vagy az eladó pozíciót tölti be különböző többletfelkészültségekkel kell, hogy

rendelkezzen. A vevő részéről legalább minimális matematikai képességek elvártak. Az eladó

mint árkalkuláló ágens összetett felkészültsége felöleli: a piacon elérhető legkedvezőbb

beszerzési árak ismeretét; a hatályban lévő jogi (pl. adó- és vámjogi) szabályozásokat

(amelyek évente és év közben is változhatnak); további közvetlen és közvetett

költségkalkulációt. (Közvetett alatt értendők azok a költségek, amelyek nem rendelhetők

közvetlenül a termékhez.) Továbbá a kalkulációnál szem előtt szükséges tartani a piacon

aktuális árak mértékét, amely a jószág iránti keresletet befolyásolja.

A gazdasági szignifikáció legitimációja az árak elfogadását jelenti a piacon, ami azt

jelenti, hogy az árak a piaci szereplők számára a világot megfelelően reprezentálják.

Ellenkező esetben a piaci szereplők hite megrendül az intézményben, amely az árak jelentős

változásához (többnyire emelkedéséhez) vezethet, végső esetben a vágtató infláció hatása

55

pénzromlást, válságot idéz elő. Ahogyan a funkcionális részrendszerek egymásra hatással

vannak, úgy az intézményi szignifikációk is. A politikai intézmény preferenciái, a jogi

normák egyaránt befolyásolják a piaci viszonyokat. (Horányi 2006a, Pete, P. Szilczl 2006)

II.2.3. A politika intézményi felfogása

Ahogyan a rendszerelméletben első megközelítésben a hatalom a differenciáló tényező, úgy

az intézményi vonatkozásban is, azaz a politikai intézmény a világot a hatalom alapján

szignifikálja. Ebben az értelemben a participációs elmélet intézményi felfogása a politika

intézményére vonatkozóan, a hatalommal rendelkezőket és a hatalommal nem rendelkezőket

különbözteti meg. (Luhmann a kormányzat/ellenzék bináris kódokkal módosította az előbbit.

Brunczel 2010) A politika másfelől a közösség számára a rendezettség, szabályozottság képét

prezentálja a valóságról, amely a társadalom működésének (és a gazdaság működésének)

alapvető feltétele. (A luhmanni elmélet a mindenki számára kötelező érvényű döntések

funkciójában hasonlatos, abban a tekintetben, amely ily módon a rend megteremtését és

fenntartását hivatott ellátni. Brunczel 2010) A preferencia kulcsfogalom mindkét elméletben,

ami kifejezi, hogy a hatalommal rendelkezés mint a bináris kód egyik ’oldala’ nyilván

kedvezőbb (elvileg), mint a hatalommal nem rendelkezés. A hatalommal rendelkezés esélyeit

növeli, ha a politikai pártok olyan preferenciákat állítanak fel a programjaikban, amelyek a

közösség számára kedvező képet formálnak a lehetséges valóságról. A preferenciák

(pártprogramok) döntő jelentőséggel bírnak a hatalmi pozíció megszerzését illetően, amelyek

a közösségi döntés eredményeként szelektálódnak. Az előzőekben leírtakból arra lehet

következtetni, hogy a politikai szignifikáció a preferenciák kialakításában realizálódik, amely

preferenciák irányadók a közösség döntéshozatalában a hatalmi pozíció odaítélését illetően. A

politikai preferenciák a közügy témakörére vonatkoznak, azaz a politika a közügyek

problémamegoldásának eszköze és színtere. A közügy témaköreinek szelekciója a

preferenciák révén történik, amely lényegében a komplexitás redukciója és a valóság

bizonyos módon történő konstrukciója. A preferenciák kiválasztása és kinyilvánítása sajátos

többletfelkészültséget előfeltételez, amely többnyire nem egyetlen ágensnek, hanem az

ágensek egy csoportjának (kollektív ágens) közös tudása. A kompetenciáról (kompetens

ágensről) akkor lehet szó, ha az adott ágens(ek) preferenciái szignifikációként jelennek meg a

közösség számára, amely pozíciót teremt. A legitimáció a preferenciák elfogadásával és a

hatalmi pozíció elismerésével valósul meg, azaz a közösség jelentős hányadú támogatásával.

(Horányi 2006a, Pete, P. Szilczl 2006) A preferenciák jelentős része gazdasági aspektusokat

involvál, például a munkahelyteremtés ígéretének vagy a szegények számának

56

csökkentésének, valamint a környezet megóvását célzó programoknak (pl. a

környezetszennyező anyagok kibocsátásának csökkentésére irányuló intézkedéseknek) a

finanszírozási igényét.

II.2.4. A jog intézményi felfogása

A jog a közösségi normák konstitúciója, amely meghatározott szabályokkal, gyakorlatokkal

szavatolja a társadalmi-gazdasági rendet. A konstitutív jelleg iránymutatásként szolgál a

követendő magatartáshoz, a jogszerű vagy jogszerűtlen cselekvés differenciálásához, amely

Luhmann elméletében a jogi részrendszer bináris kódjainak felel meg, azaz a

jogszerű/jogszerűtlen kódoknak. A differenciálás a ténymegállapítás folyamatával kezdődik,

amit a jogi aktus eredményeként a tény minősítése követ. A problémák megoldásának eszköze

a jogi szignifikáció, amennyiben valamely tény jogi jellegét megállapítják. A jog

intézményében a jogalkotó és a jogalkalmazó különíthetők el, amelyek szerepe eltérő. A

jogalkotó a konstitúciós szerepében jogszabályokat alkot, a jogalkalmazó szerepe az előírások

betartása. A szerepek különböző többletfelkészültségeket előfeltételeznek, így a jogalkotó

számára a jog olyan diszciplína, amelynek elsajátítása specifikus jogtudományi

felkészültséget igényel. A jogalkalmazó felkészültsége előfeltételezi a szabályok ismeretét és

a jogkövető magatartás tanúsítását. Az ágens vagy ágensek kompetensnek minősíthetők,

amennyiben a szerepüknek megfelelő többletfelkészültségekkel rendelkeznek a vonatkozó

szabályozások tekintetében. A jogszerűtlen magatartást szankciókkal büntethetik, amely mint

morális útmutatás a viselkedés befolyásolására hivatott. (Horányi 2006a, Pete, P. Szilczl

2006) (A jogi szankció Luhmann elméletében szintén megtalálható a jogi funkcionálisan

elkülönült részrendszer vonatkozásában, negatív formájában a jogszerűtlen magatartást elítélő

jogi aktus, amely például a gazdaságban kifizetésként manifesztálódik.) A gazdaságban az

üzleti szféra működését a gazdasági jog szabályozza, így például azokat a vállalkozási

formákat, amelyek alapján a tevékenységek szervezhetők. A gazdasági jog témaköréhez

tartozhatnak az adózási szabályok (az adózás rendje), az adótípusok (általános és

tevékenységspecifikus), valamint a szankciók. A külkereskedelmi tevékenységben

érintetteknek figyelemmel szükséges kísérni a vámszabályozást (pl. UVK – Uniós

Vámkódex), amely összetett felkészültséget igényel. A felkészültség ebben az esetben

felöleli: a vámeljárások ismeretét; kezdeményezésének hivatalos módját; a vámokmányok

alkalmazását (pl. EV – Egységes Vámokmány: egységes vámáru-nyilatkozat); a termékek

besorolásához, az aktuális kereskedelmi intézkedések és a vámtarifa megismeréséhez

szükséges nomenklatura használatát, amely többek között a vámérték meghatározáshoz

57

nélkülözhetetlen (Dézsi 2010). A hatályos vámtörvény legalizálja a kereskedelempolitikai

intézkedéseket, amelyekhez a gyakorlatban a világkereskedelem résztvevői alkalmazkodnak.

(Például a szabadkereskedelmi megállapodás esetében a vámtarifa többnyire nulla százalék,

míg egyéb esetben a vámtarifa mértéke eltérő. A gyakori és jelentős változtatások esetén az

egész világkereskedelemben súlyos zavarokat és károkat okozhatnak, amely egy szervezett

rendszeren alapul. Ez utóbbi példa a politikai részrendszer beavatkozásának lehetséges káros

hatásaira, amennyiben figyelmen kívül hagyja, hogy a szabályokat törvényekbe szükséges

iktatni a jogi részrendszerben, majd utóbb érvényesíteni a gazdasági részrendszerben.) A

törvények ismerete a jogalkalmazók (például a vállalkozások) részéről olyan felkészültségeket

igényel, amely a szignifikáció egységességét követeli meg. Más szavakkal, a szignifikánshoz

pontosan definiált szignifikátumok tartozhatnak.

II.2.5. A tudomány intézményi felfogása

Luhmann (2010) elméletében a tudomány mint funkcionális részrendszer elsődleges funkciója

az új tudás létrehozása. A kommunikáció participációs elméletének intézményi felfogása a

tudományt olyan szimbolikus rendszernek tekinti, amely tudáskészletet biztosít az ágensek

számára. A tudáskészlet elméletek, módszerek, nézőpontok kombinációja és adaptációja a

tudósközösség által legitimált keretek között, amelyben az elfogadott tudáskészlet a

paradigma. A paradigma a világról alkotott elképzeléseket jelenti a tudós ágensek számára,

amelynek változása a világról alkotott kép módosulása. (Keynes a közgazdasági és politikai

elméletek változásának jelentős hatását emelte ki a gyakorlatban, jóllehet az átlagember

számára mindez nem ismert. Samuelson, Nordhaus 2012) A tudomány a világ megismerését

segíti elő különböző tudományágak szemléletéből, a tudósok többletfelkészültségének

alapján. A felkészültség egyfelől a tudományos közösség, másfelől a tudományosan képzetlen

ágensek vonatkozásában értelmezhető. (Luhmann elméletében a tudományos részrendszer a

tudomány és a hétköznapi tudás közötti eltérést az igaz/hamis bináris kódokkal differenciálja.

Luhmann 2010) A tudományos közösség többletfelkészültsége általában összetettebb és a

szakirodalmi ismeretek mellett a kutatási-oktatási intézmények által közvetített tudáskészletet

is felöleli. A tudáskészlet az elméleti és a módszertani ismereteken túl, sajátos tudományos

nyelvezet elsajátítását szintén magában foglalja, amely azonban tudományáganként jelentős

eltéréseket mutathat. Például a gazdasági szaknyelv számos szempontból sajátos,

értelmezéséhez specifikus felkészültségek szükségesek, amely a szaknyelvi fejezet tárgya. A

szaknyelvi fejezet a participációs elmélet problémakezelésének elvén alapszik, a

szaknyelvkutatók által meghatározott témaköröket mint identifikált problémákat vizsgálva.

58

A kidolgozott elméleteket és módszereket szakértői csoportok legitimálják,

amennyiben ezek a közös tudáskészlet legalább egy részét lefedik. Általában kívánatos, hogy

az eredmények igazolhatók legyenek, empirikus adatokkal alátámasztottak, illetőleg a

gyakorlatban alkalmazhatóak. Az innováció, illetve az innovatív ideák azonban olyan

módszerek, elgondolások kidolgozására is vonatkozhatnak, amelyek elképzeléseken

alapulnak, így nem támaszthatók alá empíriával. A közgazdasági elméletek előfeltételezései

tartalmazhatnak a modern társadalomban nem működőképes tanokat, mint például a

láthatatlan kéz elmélete, amely a gyakorlatban nem realizálható tökéletes piaci verseny

eszméjén alapult. (Smith 1776) Ennek ellenére az elmélet olyan gondolkodásmódot

eredményezett, amely a piaci viszonyok megfigyelésének újabb szempontjait tárta a

tudósközösségek elé és a piaci erők (kereslet, kínálat) további elemzését alapozta meg.

Kompetens ágensnek tekinthetők a tudományos problémák megoldásához legitimált

felkészültséggel rendelkező ágensek, akiknek (amelyeknek) a felkészültségei különféle

összetételűek lehetnek. A tudományos probléma elméleti és módszertani vonatkozású

egyaránt lehet. Tudományáganként eltérhet, hogy a világ leírásának mely szempontjai

relevánsak a tudós kutató és a tudós közösség számára. A kutatások szerteágazó témái

vonatkozhatnak általános és konkrét problémákra, például a társadalom vagy a kommunikáció

általános elméletére, illetőleg a gazdasági szervezetek konkrét kommunikációs problémáira

vagy gazdaságtudományi kérdéskörökre. (Horányi 2006a, Pete, P. Szilczl 2006) A

gazdaságtudomány kérdéskörei például irányulhatnak az árak változásának mérésére,

amelyhez különböző indikátorokat alkalmaznak (lásd II.3.10. fejezet A fogyasztói árindex

terminus ekvivalenciavizsgálata, a 83. oldalon); vagy a gazdasági növekedés méréséhez

alkalmazott indikátor hiányosságaira, mint például a környezetszennyezés vagy a társadalmi

egyenlőtlenségek tekintetbevételének nélkülözésére (lásd III.5.3 alább fejezet: A társadalmi –

gazdasági fejlődés mérésének problémái, a 138. oldalon).

Összefoglalóan az intézmények sajátos szignifikációt alkalmaznak a problémák

felismerésének és megoldásának tekintetében, amely elérhető többletfelkészültséget feltételez

és minden esetben ágenshez kapcsolódik. Az elérhetőség mindazon priori felkészültségeket

felöleli, amelyben az ágens részesedik a problémamegoldás érdekében. A felkészültségből

való részesedés a participáció, amely meghatározott problémák megoldására irányul. Az

ágensek közösségeket (koalíciót) alkothatnak közös felkészültségeik mentén a problémák

felismerésére és megoldására. A kollektív ágensek a gyakorlatban szervezetként jelenhetnek

meg, amelyhez az intézmény biztosítja a konstitutív alapot. A konstitutív alap a

59

többletfelkészültségek relevanciája alapján határolja el a szervezetet jellege szerint, így

beszélhetünk például gazdasági, politikai, jogi, tudományos szervezetekről. (Horányi 2006a,

2009; Pete, P. Szilczl 2006)

Bármely szervezet működéséhez (kommunikációjához) a legelemibb szükséges

felkészültség (kompetencia) a nyelvismeret, pontosabban a közös nyelvismeret. A

rendszerelméletben a nyelv a kommunikációs médiumok nélkülözhetetlen formája, amely a

megértés valószínűségét növelő tényező. A megértés feltétele a szignifikáció azonossága,

pontosabban a szignifikáns és a szignifikátum ugyanazon módon történő megjelenése az

ágens mentális reprezentációjában. Nyilvánvalóan a gazdaságban a szignifikációk szaknyelvi

vonatkozású eltérése problémaként definiálható, amely problémakezelést igényel. A

problémakezelés e tekintetben a szaknyelvészetre hárul, akik elsősorban a tudományos

részrendszerben, illetőleg intézményben vannak jelen. A problémaidentifikáció irányulhat a

szaknyelv definiálására a gazdaság vonatkozásában, amely speciális többletfelkészültségeket

előfeltételez. A többletfelkészültség a szakmai közösség jellegétől, színterétől függően

például az eltérő szakszókincsben manifesztálódik. A szakszókincs bővülése a szakterületek

evolúciójával komoly probléma elé állította a kutatókat, a kommunikatív kompetencia

meghatározása tekintetében. A szakszókincs rendszerezése, elemzése, valamint a terminusok

definiálása mind sürgetőbbé vált a szakterületek részéről, a szaknyelvoktatás viszonylatában

is. A problémakezelés eredményessége nem maradt el, amelyet a szaknyelvi és

terminológiakutatások igazolnak. A következő fejezet ezen kutatásokból merítve mutat be

néhány fontos állomást, szaknyelvészeti (és terminológiai) problémaidentifikációt és -

eliminálási módszereket. Más szavakkal, a következő fejezet a szaknyelvkutatás különféle

identifikált problémákra (IP) irányuló szignifikációinak példázata.

A rendszerelmélet perspektívájából a szavak a mediális szubsztrátumok és a mondatok

alkotják a formát, a megértés valószínűségének növelése érdekében. (Luhmann 1996b) Ezen

elv nyomán a szaknyelvkutatás eredményeit leíró mondatok lehetnek a ’mediális

szubsztrátumok’, ahol a fejezetek alkotják a formát. Az identifikált probléma a szignifikációk

eltérése (pl. a szaknyelv interpretációja esetében), amely úgy is meghatározható, hogy a

szaknyelvkutatók számára egy adott szignifikánshoz különböző szignifikátumok tartoznak. A

jelenlegi és az optimálisnak vélt állapot közötti deskriptív relációt a szaknyelvkutatások

eredményeinek (szignifikációinak) prezentációja jelenti, amely egyúttal a

problémaeliminálásának tekinthető (függetlenül attól, hogy esetlegesen más szakértők további

szignifikáció lehetőségét konstatálják). Az elemzés a következőkben a szaknyelv

60

definíciójára, a szaknyelvi kompetenciák percepciójára; a szaknyelvi kommunikáció

kombinációira; a szaknyelvek klasszifikációjára; a gazdasági szaknyelv jellemzőinek

meghatározására, tipológiájára; a szókincs jellemzőire; a gazdaságtudományi szaknyelv

definiálására; valamint a terminológia gazdasági összefüggéseire irányul.

II.3. A gazdasági szaknyelv

II.3.1. A szaknyelv interpretációja

Megállapítható, hogy a ’szaknyelv’ nem az egyetlen használt terminus a nemzetközi

szakirodalmakban, azaz a szignifikáció során a szignifikánshoz (a szakmai nyelv

denotációhoz) kutatói álláspontonként eltérő szignifikátumok (például a szaknyelv)

manifesztálódnak a nyelvtudomány intézményében.

A tudomány intézményében, az angol nyelvterületen a szaknyelvek elnevezésére

kezdetben a ’sajátos célú nyelvek’ („Languages for Specific Purposes”), majd a ’különleges

célú nyelvek’ („Languages for Special Purposes”) (LSP) denotációk terjedtek el; míg magyar

nyelven a szaknyelv elnevezés ismert. Jóllehet Ablonczyné (2006) a szaknyelv, valamint a

tudományos nyelv elnevezés helyett a szakmai, tudományos nyelvhasználat alkalmazásával

ért egyet, hivatkozva Dániel (1982: 340 In: Ablonczyné 2006) álláspontjára. Balboni

véleménye szerint a megfelelő terminus a ’mikró nyelv’, pontosabban a „tudományos –

szakmai mikró nyelvek” elnevezés, azzal az indokkal, hogy ez a meghatározás képes

visszatükrözni a terminus minden fontos részét, rámutatva a kommunikatív kompetencia

szükségességére a használatához, valamint arra, hogy egy nyelvészeti ’makrórendszerről’ van

szó (Balboni 2000: 14).25

A szaknyelvek elnevezéseinek további változatai lelhetők fel a

különböző forrásokban, mint például az ágazati „alkód” (sottocodice) vagy szektor nyelvezet,

amelyek specifikus tudományterületekre vagy szakmai tevékenységre vonatkoznak. Az

„alkód” terminus a kódok alárendeltségére utal, amelyek azonban nem térnek el a nyelv

általános szabályaitól, de egy sor olyan elem konstrukciói - többnyire a szókincs

vonatkozásában -, amelyeket nem használnak az általános társalgás során, vagy nem

értelmezhetők egy átlagos beszélgető számára, aki nem jártas az adott szakterületen (Beccaria

1994: 440-441).

25

Zanasi az elnevezések sokféleségére rámutatva a következőket említi meg: „speciális nyelvek” (lingue speciali),

„tudományos nyelvek” (linguaggi scientifici), „mikró nyelvek” (microlingue), „szektorális nyelvek és nyelvezetek" (lingue e

linguaggi settoriali), „szakmai nyelvek” (lingue di specializzazione), „specifikus célokat szolgáló nyelvek” (lingue per scopi

speciali o specifici), alkódok (sottocodici), technolektusok (tecnoletti), szaknyelvi diskurzus, szaknyelvi kommunikáció

(discorso specialistico, comunicazione specialistica) (Zanasi 2012: 1).

61

A szaknyelv definiálásának elterjedt módja a köznyelvhez való viszonyának

kontrasztív elemzésével történik (Kurtán 2003, Fóris 2010). Ebből a megközelítésből a

szaknyelv sajátos jellemzőkkel bír a köznyelvhez képest, amely szubsztanciálisan a specifikus

terminusok használatában ölt formát. Heltai (2006) nézőpontja szerint a szaknyelv

funkcionális stílusként történő meghatározása célszerű, mert a köznyelvhez képest a nyelvtani

szabályok változatlanok maradnak, elsősorban funkciójukat tekintve differenciálódnak. A

szaknyelv és a köznyelv közötti differenciák jellemzői: a különbség direkt módon leginkább a

szakszókincsben manifesztálódik; a köznyelvre kevésbé jellemző a szakszavak használata; a

szaknyelv kifejezőbb, egyértelmű meghatározásra törekszik. Kurtán (2003: 3944) átfogó

rendszerezése a szaknyelvi felfogásokat illetően a nyelvhasználat és a szociális szerepek

összefüggéseit is felöleli, az egyes szaknyelv típusok esetében (csoportnyelv, alnyelv,

funkcionális stílus, nyelvváltozat, regiszter).

Az eddigiekből következik, hogy a szignifikánshoz (a szaknyelv terminushoz) például

a következő szignifikátumok (denotációk) tartozhatnak a szaknyelvkutató álláspontjától

függően: szakmai, tudományos nyelv (Ablonczyné 2006), tudományos-szakmai mikró

nyelvek (Balboni 2000), alkód (Beccaria 1994), funkcionális stílus (Heltai 2006),

csoportnyelv, alnyelv, funkcionális stílus, nyelvváltozat, regiszter (Kurtán 2003), stb.

II.3.2. A szaknyelvi kompetencia percepciója

A fejezetben a szignifikáció a szaknyelvi kompetencia percepciójának változására

vonatkoztatható, szoros összefüggésben a szaknyelv elsajátítási módjával. A szignifikáns

kiemelten a szaknyelvi ismerettel van összefüggésben, a szignifikátumok a kompetencia

specifikus jellegének történetiségében és oktatásának eltérő percepciójában határozhatók meg.

A nyelvi kompetencia specifikus (szakmai) jellege a második világháborút követően

vált hangsúlyossá a társadalmi és gazdasági változások hatására, a szaknyelvek (LSP –

Language for Special Purpose) elsajátításának és oktatásának vonatkozásában. A

globalizálódás előidézte a szaknyelv határon átívelő ismeretének igényét annak érdekében,

hogy hozzájáruljon a termelékenység növekedéséhez, valamint a kereskedelem nyelvi

akadályainak csökkentéséhez.26

A nyelvi globalizációt a szaknyelvoktatásra irányuló

26 A fejlődéssel összefüggő specifikus vizsgálati terület a nyelv és a fejlődés (language and development) kölcsönös hatása.

Az 1960-as évektől a szaknyelv vizsgálata mint specifikus terület alakult ki, amely kiemelkedően a szaknyelvi ismeret hatását

elemezte a bevételek, valamint a gazdasági célok elérésére vonatkozóan (Vaillancourt 1985; Lamberton 2002; Grin 1996,

2003, 2010 In: Arcand, Grin 2011). Jóllehet a vizsgált kutatások állásfoglalása szerint a nyelvismeret hiánya nem jelent

abszolút sorompót a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban, a közös nyelvismeret költséghatékonyságot eredményez,

62

kutatások segítették elő, amelyek elsősorban az angol nyelv mint lingua franca szakmai célú

oktatására orientáltak (ESP – English for Special Purpose). Az első Herbert (1965) nevével

fémjelzett angol szaknyelvi könyv (The Structure of Technical English) 1965-ben jelent meg,

amely a tudományos és a mérnöki szaknyelv jellegzetességeinek elemzését helyezte fókuszba

(Swales 1985), míg a szaknyelvek oktatásával összefüggő első konferenciát 1969-ben hívták

életre (Robinson 1980). Az angol nyelv és szaknyelv oktatása egyre sürgetőbbé vált a

globalizálódó világban, amelyhez az Egyesült Nemzetek Szervezete és az Európa Tanács

egyaránt hozzájárultak a nemzetek közötti megértés előmozdítása érdekében. Az angol

szaknyelvi kompetenciák fejlesztése az innováció felélénkülésével, az iparosodás

elterjedésével és a szakterületeken belül a specializálódás fokozódásával változott, valamint

ezzel összhangban a kutatások orientációja is. A szaknyelvoktatást elősegítő kutatások

kezdetben a szakmai szövegek stilisztikai elemzését helyezték fókuszba (pl. Ewer, Latorre

1969), a későbbi irányzat funkcionális megközelítése elsősorban a szaknyelv gyakorlati

hasznát emelte ki, amely a kommunikáció során segítséget nyújt például az ipari dolgozók

számára (Jupp, Hodlin, 1975). Swales (1990) meghatározásában a funkcionális megközelítés

a kommunikáció céljára (communicative purpose) összpontosít.

„A nyelvhasználat kommunikációs szempontú megközelítése a szaknyelvi nyelvhasználatot a

szakmai kommunikáció egyik fajtájaként kezeli, melyben a beszélőközösség egyúttal hasonló

ismeretekkel, információkkal, közös lexikával rendelkezik, tagjai pedig hasonló

kommunikációs szokásokat és műfajokat használnak az egymással való kommunikáció során

(Swales 1990).” (Fóris 2013: 163).

Hutchinson és Waters (1987) kifogásolták az erőteljes szakmai dominanciát az

oktatásban, amely a tanuló individuális szükségletét figyelmen kívül hagyja a tanulási

folyamat során. A tanulási motiváció középpontba helyezését hangsúlyozták, ahol a

szaknyelvi és a köznyelvi ismeret egyidejű ismeretének fejlesztése az egyéni igényekhez

igazodik és kevésbé orientál a demotiváló szakszövegek kizárólagos alkalmazására. A

szükséglet alapú megközelítés hozzájárult az oktatási módszerek átgondolásához a szaknyelvi

kommunikáció köznyelvi beágyazódásának figyelembevételével, azaz a kontextus és a

tartalom nélkülözhetetlen szerepének elismerésével. (Johns, Dudley-Evans 1980, Kotecha,

Rutherford, és Starfield 1990, Starfield 2013)

fejleszti a munkahelyi együttműködést és megnyitja a pénzügyi piacokon történő globális tájékozódás lehetőségét. (Noguer

and Siscart 2003, In: Arcand, Grin 2011)

63

A fenti problémaelimináció deskriptív tartalma a szakmai kompetencia jelentőségének

okait, a szaknyelvi ismeret elsajátításához hozzájáruló néhány esetet, valamint az oktatási

módszerek kérdésköreit foglalta magába, a teljesség igénye nélkül. A témakörök néhány

kutató szignifikációjának prezentációját ölelték fel, esetenként ugyanazon szignifikánshoz (pl.

a szaknyelv oktatás módszere) heterogén szignifikátumok (pl. módszertani elvek) tartoztak.

II.3.3. A szaknyelvi kommunikáció jellemzőinek leírása

A szignifikáció ezúttal komplex kérdéskörre irányul. A szignifikáns a szaknyelvi

kommunikáció jellemzőiként definiálható; a szignifikátumok vonatkozhatnak módszerekre,

jellegzetességekre, a kommunikációban résztvevőkre és felkészültségeikre, amely immár

újabb szignifikánsnak tekinthető. A résztvevők felkészültsége mint szignifikáns, a szükséges

kompetenciák meghatározását jelentheti a tudás jellege szerint, amely a kutatói szignifikátum.

A problémamegoldás, azaz a szaknyelvi kommunikáció jellemzőinek megismerése

megvalósulhat az alábbiakban leírt módon.

A szaknyelvi kommunikáció sokoldalúan leírható a szaknyelvkutatás szemszögéből. A

szaknyelvkutatás módszerei a kommunikáció eltérő megnyilvánulási formáinak elemzésére

alkalmasak a kutatás orientációja szerint: például a statisztikai módszerek a nyelvi elemekre; a

komparatív módszerek a szövegtípusok összehasonlítására; a funkcionális módszer a

jelentésre; a szociológiai módszer a szaknyelv használatának társadalmi eltéréseire irányulhat

(Kurtán 2003). A korábban leírtakat figyelembe véve a szaknyelv általános jellemzői közé

tartozik, hogy: a nyelvtani szabályok vonatkozásában a köznyelvre épül; egyértelműségre

törekszik; sajátos szakszókincset alkalmaz; az információcsere tevékenységi terület

specifikus; a szakszókincs eltér a kommunikációban részvevők felkészültsége (kompetenciái)

szerint; valamint a szaknyelvi kompetenciák fejlesztése tudatos tanulás révén történik

(Ablonczyné 2006).

A szakmai kommunikáció további jellegzetessége, hogy nincsenek dialektusok, ami a

köznyelv jellemzője (Heltai 2006). A szakmai kommunikáció kombinációi különíthetők el

aszerint, hogy kik a kommunikáció résztvevői, milyen ismeretekkel rendelkeznek a

kommunikációhoz és milyen szakmai szint szükséges. Heltai Hoffmann nyomán a

következőképpen szemlélteti a lehetséges szaknyelvi kommunikációs kombinációkat, amelyet

Burawoy (2005) nyomán a szociológia négy területének példáival egészítettem ki:

64

1. táblázat: A szaknyelvi kommunikáció kombinációi a szociológia területeinek példáival

Szakember

pl. szakértő

szociológus

(Professional

Sociologist)

Szakember

pl. kritikus

szociológus

(Critical Sociologist)

Szakmai témáról

pl. igaz és tesztelt

módszerről,

konceptuális keretről

Szakmai nyelven

Kompetencia:

instrumentális tudás

versus reflexív tudás

(felkészültség)

Szakember

pl. szakértő

szociológus

(Professional

Sociologist)

Nem szakemberrel

pl. egyetemi hallgató

Szakmai témáról

pl. kutatási program

Szakmai nyelven

Kompetencia:

instrumentális tudás

(felkészültség)

Szakember

pl. Célorientált

(Politikai)

szociológus

(Policy Sociologist)

Nem szakemberrel

pl. minisztériumi

kutatási megbízó

Szakmai témáról

pl. a szegénység oka

Részben szakmai

nyelven

Kompetencia:

instrumentális közös

tudás (felkészültség)

Nem szakember

Média olvasó

Szakemberrel (v.

nem szakemberrel)

Közönség

szociológus

(Public Sociologist)

Szakmai témáról

pl. kutatási

eredményről

Nem szaknyelven

Kompetencia:

reflexív tudás

közvetítése a

nyilvánosság

számára

Forrás: Hoffman 1976 (In: Heltai 2006: 39) és Burawoy (2005)

A fenti táblázat a szaknyelvi kommunikáció változatainak tovább bővíthető megközelítési

lehetőségeit szemlélteti, ahol tehát:

• Az első esetben szakember kommunikál szakemberrel szakmai témáról, szakmai

nyelven. A példa a szakértő szociológus és a kritikus szociológus közötti

kommunikáció (amely szakértő szociológusok közötti vitaként is értelmezhető)

valamely módszertanról, koncepcióról, ahol a szakmai terület kritikai vetülete a

kommunikáció tárgya. A kommunikatív kompetencia mindazon felkészültségeket

felöleli, amelyek instrumentális és reflexív tudáson alapulnak, a felkészültségek

elérhetősége a szociológiai témakörben jártas részvevőkre korlátozódik.

• A második esetben szakember kommunikál nem szakemberrel szakmai témáról

szakmai nyelven, amelynek tipikus esete lehet a szociológus és az egyetemi

hallgató(ság) közötti kommunikáció. A kommunikáció tárgya bármely kutatási

programra vonatkozhat, amely iránymutatásként szolgál a hallgató számára a

társadalom számára releváns téma kiválasztásában (pl. a gazdaság a

társadalomelméletek szemszögéből). A kommunikatív kompetencia előfeltétele a

szociológus és az egyetemi hallgató közös felkészültsége, amely az oktatásban

elsajátított ismeretek (instrumentális tudás) adaptációja.

• A harmadik esetben szakember kommunikál nem szakemberrel szakmai témáról

részben szakmai nyelven. A kommunikáció résztvevői ebben az esetben valamely

konkrét cél érdekében (pl. a szegénység okainak felmérése) folytatnak eszmecserét.

Általában a megbízó (pl. minisztériumi megbízó) és a kutatási terület szakértő

szociológusa (mint politikai szociológus) közötti kommunikáció olyan kompetenciákra

épül, amelyek az adott szakterülethez kapcsolódó felkészültségeket előfeltételeznek (a

célorientált kutatás közös instrumentális tudását).

65

• A negyedik esetben nem szakember kommunikál szakemberrel vagy nem

szakemberrel, szakmai témáról, de nem szakmai nyelven. A kommunikáció a

nyilvánosság (pl. média olvasó) tájékoztatására szolgál, a szakmai közösség részéről

(pl. mikró szinten a mindennapi életben a nők láthatatlan munkája, amely a makrószint

támaszát biztosítja. Smith 198727

In: Burawoy 2005). A kommunikatív kompetencia a

reflexív tudást mint elérhető felkészültséget feltételezi elő az adott témában, a

nyilvánosság részéről. (Hoffman 1976 In: Heltai 2006, Burawoy 2005)

Nyilvánvalóan a kölcsönös megértés érdekében változik a kommunikatív kompetencia

összetétele (az instrumentális vagy reflexív tudáson alapuló felkészültségek), valamint a

szakszókincs használatának aránya. Heltai (2006) továbbá kiemeli, hogy a szakmai

kommunikáció meghatározója a regiszter (field), a kommunikációs mód (verbális vagy

írásbeli), valamint a tenor (a kötött vagy kötetlen stílus). A szakmai kommunikáció minőségét

a szakmai kommunikációban résztvevők felkészültsége (kompetenciája) jelentősen

befolyásolja, a kommunikáció sikere több tényezőn múlik, így „a szituáció, a téma, a szándék

és a kommunikációs partner” szerepe egyformán meghatározó tényezők (Ablonczyné 2006:

143). A szaknyelvi kompetencia értelmezésére (a felkészültségek típusaira) a társadalmi, a

politikai és a gazdasági változások jelentős hatással vannak (Kurtán 2002). A nyelvi

globalizáció, amely az angol nyelv esetében a lingua franca státusz (Szépe 2001) 28

, valamint

a szakterületek és a szakszavak változása a kommunikatív kompetencia meghatározó

tényezői. A kommunikatív kompetencia az egyes szaknyelvi szinteken eltérő

felkészültségeket igényel, amelyre a szaknyelvi klasszifikáció különböző formái is utalnak.

A problémaeliminálás inter alia az előbbi percepciók konsziderációjával realizálható,

amely különféle szignifikánsokban (a szaknyelvi kommunikáció jellemzői, kombinációi és a

felkészültségek, pontosabban a tudások jellege), és szignifikátumokban (a konkrét szaknyelvi

jellegzetességek leírása, a kommunikációs helyzetek a résztvevők felkészültsége szerint és

lehetséges tudástípusok meghatározása) öltött formát. Természetesen további szignifikátumok

lehetségesek a szaknyelvi kommunikáció jellegzetességeinek leírásához (szignifikánshoz),

más ágensek (kutatók) percepciójából.

27 Smith, Dorothy. 1987. The Everyday World As Problematic. Boston, MA: Northeastern University Press. 28 Szépe álláspontja szerint az Európai Unió hivatalos nyelvi hármasa (angol, német, francia), ezen belül kiemelkedően az

angol nyelv továbbra meg fogja őrizni pozícióját. Emellett a kisebbségek emberi, nyelvi jogainak érvényesülése mindenkor

központi kérdés, azonban a nemzetállamok nyelvi kultúrájának megőrzésére irányuló figyelem sokkal csekélyebb mértékű.

(Szépe 2001).

66

II.3.4. A szaknyelvi kommunikáció szintjei

A szaknyelvi kommunikáció szintjeinek meghatározása a témakörben a szignifikáció. A

szignifikánshoz a korábbi fejezetekben ismertetett szaknyelvi és kommunikációs sajátosságok

jelennek meg mint szignifikátumok. Az előzőekhez hasonlóan a szignifikátumok további

problémákat generálnak, azaz a szignifikátumok szignifikánsként reprezentálódnak a kutatók

nézőpontjai szerint, amelyre példa a kommunikációs szintek körülhatárolása a következők

szerint.

A szaknyelveknek legalább két szintje különíthető el a kommunikáció során, részben

Heltai (2006) előbbi felosztásával analóg módon: a szakemberek közvetlen kommunikációs

szintje és a köznyelvi kommunikációs szint. A két szint elkülönülése Sorbero perspektívájából

is hasonló, amely a tudományos nyelvhasználati (livello scientifico) és a közhasználatú vagy

szakmai köznyelvi (livello divulgativo) szintekre történő tagolást jelenti. Mindazonáltal, a

szaknyelvek szintjeinek elhatárolása során figyelembe kell venni a kommunikációs színtéren,

hogy mi a küldő célja, témája; ki a befogadó vagy a címzett (Sorbero 1993: 71 In:

Ablonczyné 2006); valamint a többletfelkészültség összetételét, amelynek komponensei

szintenként jelentősen eltérhetnek.

Az első szint szakszavakban gazdag és esetenként a szakmai eszmecsere során idegen

szavakat és rövidítéseket alkalmaznak, amely a kívülállók számára értelmezhetetlen. A

szaknyelvi kommunikáció írásos formáinak sajátosságai a tudományos és a köznyelvi

szövegek összehasonlításával konstatálhatók: például a tudományos szövegekben a

névmások, a határozószók, a mellérendelő kötőszavak (az ellentét, a magyarázat, a

következtetés kifejező eszközei), az alárendelő kötőszavak (ok- és célhatározók a

következmények kifejezéséhez) gyakoribb használata, valamint a szóismétlés

elkerülhetetlensége tipikus (Grétsy, Kemény 1996).

A második szint egyfelől a szakértők és a nem szakértők közötti kommunikációt

jelenti, mint például az orvos és a páciens, a hivatalnok és az állampolgár közötti beszélgetés;

másfelől a tömegkommunikációs eszközök által közvetített tartalmakat, illetve bármely

szakmai jellegű kommunikációt, ahol a címzettek nem szakértők. Köznyelvi szinten a

szaknyelv jobban közelít a köznyelvhez, kevésbé szakmai jelleget ölt és a köznyelv a

közvetítő nyelv szerepét tölti be, amelynek például a lexikális megjelenése, hogy a

szakszavak helyett köznyelvi szavakat használnak ha ez lehetséges , vagy körülírást

alkalmaznak (Cortelazzo 2004: 20-21).

67

A szaknyelvi kategóriák további kombinációi lehetségesek, például a „szektorális

nyelvek” (LS: lingue settoriali) és a „szakmai nyelvek” (LSP: lingue specialistiche)

differenciálása. A „szektorális nyelvek” (LS: lingue settoriali) jellemzője, hogy általában

nyilvános forrásokban használják (pl. a reklám, az újságok, a televízió, a politika) és sajátos

szókincset alkalmaznak. A „szakmai nyelvek” (LSP: lingue specialistiche) használata a

tudományos szférában jellemző, ahol a szakmai terminusok ismerete alapvető követelmény

(pl. orvostudomány, kémia, fizika, informatika, nyelvészet). (Sobrero 2002 In: Menna 2007)

Ez utóbbi (a „szakmai nyelvek”) Cortelazzo felosztásában a horizontális dimenziónak

feleltethető meg, míg a vertikális dimenzió a szaknyelvek használatának különböző szintjeire

utal, így: akadémiai, iskolai, nyilvános stb. (Bosc 2012).

Ehnert (In: Ablonczyné 2003: 143) vertikális és horizontális felosztásában a vertikális

felosztás felső szintjén a tudományos nyelv, középen a szakmák képviselőinek beszélt

szaknyelve és az alsó szinten az ún. foglalkozási nyelv áll. A horizontális felosztás a

szakmákon belüli kategóriákat foglalja magába. (Ablonczyné 2003) A vertikális hármas

felosztás Kurtán (2003) szaknyelvi igényesség szerinti elkülönítésével vonható párhuzamba,

azaz az igényes (pl. szakirodalom), a kevésbé igényes (vállalati intern kommunikáció) és a

legkevésbé igényes (szakzsargon) szaknyelvi kategóriákkal.

Ablonczyné (2006) három tényezőt emel ki a szaknyelv vizsgálata során: a témát, a

helyszínt és a kommunikátort (a gazdasági kommunikáció értelmezésénél a későbbiekben a

téma, és a szervezetek mint kommunikátorok jelennek meg). A nyelvi kontextust alapvetően

meghatározza, hogy ki a kommunikátor és milyen szférában alkalmazza az adott szaknyelvet,

ennek megfelelően szociolingvisztikai aspektusból megkülönböztethető a tudományos

szaknyelvi, a szakmai szaknyelvi és a köznyelvi szaknyelvi szint. A szaknyelvi szintek

változatos szakszókincs összetétellel jellemezhetők: a köznyelvi szint az általános szókincs; a

tudományos és szakmai szintek a specifikus szakszókincs; valamint az előbbi két szint azonos

komponensei a közös szakszókincs konstrukciói (Kurtán 2003).

Amennyiben a problémaidentifikáció során a szignifikánsnak a szintek meghatározását

tekintjük, a szintformáció eltérő elveken alapuló szignifikátumokra irányul. A

szignifikátumok a szaknyelvi szintek, kategóriák és dimenziók, amelyek tartalma mint

szignifikáns definiálható, minden esetben a kutató álláspontjától függően. Ennek megfelelően

a problémaeliminálás a szubjektív nézőpontok összefoglaló ismertetésével valósult meg; a

kettős, illetve hármas felosztásokat, valamint az ezekhez tartozó főbb jellegzetességeket

figyelembe véve.

68

Az eddigiekben bemutatott felosztási módok és jellemzők a gazdasági szaknyelv

vonatkozásában is érvényesnek tekinthetők, amelyeknek részletezése a következő fejezet

tárgya. A participációs elmélet problémafelismerésre és -megoldásra irányuló legfontosabb

tételei a gazdasági szaknyelv vizsgálatánál is relevánsak. Az eddigiekben ismertetett

szaknyelvi problémakezelés a szignifikációra vonatkozóan analóg módon érvényesíthető a

gazdasági szaknyelvre, a szignifikánsokra és a szignifikátumokra történő utalást zárójelben

feltüntetem. Általános szabályként megállapítható, hogy: az identifikált probléma a címben

van feltüntetve; a szignifikáció ezen problémára irányul; a terminus a quo a szignifikáns

azonossága, amelyhez heterogén szignifikátumok tartozhatnak, és amelyek szignifikánsként

manifesztálódnak a kutató számára, ha azok újabb problémákhoz vezetnek.

II.3.5. A gazdasági szaknyelv jellemzőinek meghatározása

A gazdasági szaknyelv nyelvészeti megközelítésben (szignifikáns) szociális dialektus, amely a

szociális dialektológia keretében a szociális differenciálódásra utal (szignifikátum 1). A

gazdasági szaknyelv alapegységei a terminusok, sajátos terminológiát alkotnak (Kovács

2003). Jóllehet a szaknyelv nem azonosítható kizárólag a terminológiával, ennél sokkal

szélesebb értelmezésű megközelítést kíván meg. A gazdasági szaknyelv gyűjtőfogalomként

(szignifikátum 2) értelmezhető (Ablonczyné 2006), pontos meghatározásának nehézségére

Tamás a következőképpen utal:

„A gazdaság és a gazdasági szaknyelv fogalmának terminológiai szemléletű meghatározása a

gazdaság interdiszciplináris jellege miatt nem egyszerű. Musacchio (1995: 6-7) a gazdaságot

’hibrid’ tudománynak nevezi az olyan ’tiszta’ tudományokhoz képest, mint a matematika,

mivel elemzéseihez más tudományok, pl. a matematika, a statisztika, a pszichológia vagy a

szociológia eszközeit alkalmazza.” (Tamás 2014a: 70-71)

A gazdaság összetett jellegét Proietti (2010) is alátámasztja, aki az olasz online

enciklopédiában a gazdasági szaknyelvek pontosabb meghatározása érdekében, a gazdasági és

pénzügyi nyelvezetet különválasztja mint szektornyelveket (szignifikátum 3). Álláspontja

szerint a gazdasági szaknyelv úgy negyvenféle területet foglal magában, ad exemplum a

gazdaságpolitikát, a politikai gazdaságtant, a gazdasági jogot, a pénzügyi és vállalati

területeket, valamint az ezekhez kapcsolódó marketinget és a vezetéstudományt stb. A

gazdasági szaknyelv tehát önmagában komplex szaknyelvi kategória (Ablonczyné 2006).

A szaknyelvészeti kutatások aspektusából a gazdasági szaknyelvre is érvényesnek

tekinthető, hogy több szintje létezik, használatához szakmai képzettség szükséges, valamint a

69

köznyelvhez képest a szókészletben jelentős eltérést mutat (Tamás 2014a). Továbbá

megemlíthető, hogy azon szaknyelvek közé tartozik, amelyben jelentős számban fordulnak

elő idegen szavak (többnyire angol nyelven), valamint monoszémia jellemzi, azaz a

szinonimával történő helyettesítés lehetősége korlátozott. (szignifikátum 4)

II.3.6. A gazdasági szaknyelv kategorizálási módjai

A gazdasági szaknyelv tipológiájának egyik lehetséges változata (szignifikáns) a szintek

szerinti felosztás (szignifikátum 1), amely fundamentálisan két szint elhatárolása Cortelazzo

szaknyelvi felosztásnak megfelelően: a köznyelvi és a szakmai (Sosnowski 2005). A

köznyelvi terület a tömegmédiumok nyelvezetét foglalja magában (pl. sajtó, televízió), a

horizontális dimenzió megközelítésében „szektorális nyelv” (LS). A „szakmai nyelv” (LSP)

lényegében a gazdaságtudománnyal társítható, amelyhez tudományos nyelvi kompetenciák

szükségesek.

További lehetséges megközelítés a gazdasági szaknyelvi kommunikáció

szövegtípusainak elemzése kategorizálási módok szerint (szignifikátum 2). Az egyik

kategorizálási mód a kommunikációs színterek elkülönítése; ahol az intern (a gazdasági

szervezeten belül) és az extern (a gazdasági szervezeten kívül) kommunikáció esetei

különíthetők el, valamint ezeken belül a szóbeli és az írott kommunikációs formák. Az extern

kommunikáción belüli írásbeli esetek közé sorolhatók: az e-mail, a jelentés, az űrlap, a

pályázat, a hirdetés, a levél, a szerződés, a tudományos-ismeretterjesztő cikk. Az extern

kommunikáción belüli szóbeli esetek lehetnek például: a telefonbeszélgetés, a telefonüzenet, a

megbeszélés, a beszámoló, az üzleti tárgyalás, a konzultáció, a tudományos-ismeretterjesztő

előadás. Az intern kommunikáción belüli írásbeli esetek lehetnek: rövid üzenetek,

emlékeztetők, szabályzatok, belső jelentés, jegyzőkönyv, körlevél, kérelem. Az intern

kommunikáción belüli szóbeli esetek példái: a telefonbeszélgetés, a megbeszélés, a

bemutatkozó interjú, a munkahely bemutatása, a beszámoló, az értekezlet, az utasítás, a ’small

talk’ (Ablonczyné 2006). A kommunikációs formák egyes esetei mindkét színtéren

előfordulhatnak, és a technológiai fejlődés által implikált lehetőségekkel bővíthetők.

A második kategorizálási mód a gazdasági performancia tipológiája szerinti szaknyelvi

csoportosítás (szignifikátum 3), amely három aspektust vesz figyelembe: a nyelvhasználati

szférát, a stílust, valamint a formákat és termékeket az alábbiakban meghatározott módon:

70

2. táblázat: A gazdasági performancia tipológiája (Mihalovics 2004 nyomán)

Nyelvhasználati szféra Stílus Formák és termékek

közgazdaságtudomány

nyelvhasználata

tudományos

többnyire írott

tudományos munkák

szakkönyvek

tanulmányok, esszék

konferencia-előadások

tudományos referátumok

tudományos viták

gazdasági szövegek

(dokumentumok) nyelve

hivatalos (írott) utasítások

szerződések

körlevelek

irányelvek

szabályzatok

jelentések

tényleges kommunikáció szóbeli nemzetközi tárgyalások

értekezletek

konzultációk

információadás

tájékoztatás

a média gazdasági

nyelvhasználata

publicisztikai

(írott vagy szóbeli)

újság- és folyóiratcikkek

interjú (szóban és írásban)

gazdasági tárgyú hirdetések

gazdasági vitafórumok

az utca emberének

hétköznapi gazdasági

nyelvhasználata

köznyelvi (szóbeli) párbeszéd a gazdaságról

kritikai vélemények

felhívás

monológ

Forrás: Ablonczyné 2006: 65

Az értékezés a fenti táblázat kategóriáiból alapvetően a következő esetek kombinációit

példázza: a nyelvhasználati szférán belül jellemzően a közgazdaságtudomány és a média

gazdasági nyelvhasználatát; a stílus tekintetében a tudományos és a publicisztikai írott

kommunikációs formákat mint forrásokat; a formák és termékek vonatkozásában leginkább

tudományos munkákat, szakkönyveket, tanulmányokat, és az újság- és folyóiratcikkeket mint

forrásokat.

II.3.7. A gazdasági szaknyelvi szókincs jellemzőinek leírása

A szakmai kommunikáció során szakszavak használata jellemző, amely a kommunikációban

résztvevők részéről a közös szakmai kódrendszer (lexika), a szakszókincs (szignifikáns)

ismeretét feltételezi (mint többletfelkészültséget). A többletfelkészültség tartalmi összetétele a

társadalmi-gazdasági fejlődéssel változik. Az alapvető gazdasági tevékenységhez kapcsolódó

szavak (szignifikátum 1) latin eredetűek (például: merx, mercator, commercium, lucrum,

pignus stb.), amelyek a késő középkort követően egy valóságos szaknyelvet alakítottak ki a

kereskedelem területén. (Például: a 15. században a ’bilancio’ (mérleg): franciául bilan,

71

németül Bilanz; a 13. és 17. század között: a ’cassa’ (pénztár), cassiere: franciául casse,

angolul cash desk; németül Kasse e Kassier; a 14. és 16. század között: credito: franciául

crédit, angolul credit, németül Kredit stb.).

Az 1500-as évek végén, valamint az 1600-as évek elején a politikai gazdaságtan

megjelenésével a gazdasági nyelvezet szókészlete tovább gazdagodik és specializálódik. Az

1900-as évektől egyre inkább terjednek az angol terminusok a gazdasági nyelvezetben

(Proietti 2010), kiegészülve a szakmai vizuális kommunikáció megjelenési formáival, mint a

képletek, a grafikonok, stb. (Balboni 2000).

A tudományos-technológiai változások számos új szaknyelv létrejöttéhez járultak

hozzá a gazdasági szaknyelven belül is. A szocialista társadalmi rendszer sajátos

terminológiája jelentősen átalakult, például a szocializmus vagy a tervgazdaság terminusok

nem részei a kapitalista piacgazdasági rendszerek leírásának. A piacgazdaság olyan gazdasági

intézményrendszert teremtett meg, amelyben a gazdaság szektorainak szókincse számottevően

kibővült az egyes gazdasági szektorok fejlődésével.29

A szocialista rendszert követő

időszakban a határok megnyíltak a kereskedelem előtt is, amely az áruk választékának

bővülését, új vállalati területek fejlődését jelentették és egyidejűleg a szakszókincs

bővülését.30

A gazdasági szakszókincs rendszerezése (szignifikátum 2) a szaknyelvkutatás

hagyományos megközelítésével azonos elven történhet, amely Kurtán (2003) szakszókincs-

csoportosításával összhangban a következő:

„(1) köznyelvben is használt szavak (általános köznyelvi szókincs);

(2) csak a szaknyelvekben használt szavak (közös szakszókincs);

(3) speciális szakszavak – olyan szavak, amelyek csak egyetlen szaknyelvben használatosak

(ez a csoport a szakirodalomban számos elnevezéssel szerepel: terminus, terminus technicus ~

terminusz technikusz, speciális szakszó, specifikus szakszó, nomenklatura ~ nómenklatúra).”

(Fóris 2013: 165)

29 A nyelvek és változásuk elemzésével a nyelvészek már a 19. századtól foglalkoztak, amely magába foglalta a nyelv

módosulásának vizsgálatát a történelem során. A korábbi kutatások alapján az új tárgyak vagy fogalmak meghatározása

kétféle módon történhet: „meglevő magyar szavak segítségével (szóképzés, szóösszetétel, jelentésmódosulás); idegen szó

átvétellel (abból a nyelvből, ahol a tárgy, a fogalom kialakult).” (Ablonczyné, Tompos 2011: 3). 30 Ablonczyné és Tompos (2011: 5) többek között a következő neologizmusokat emelték ki egyik tanulmányukban:

„hitelfedezet”, „fizetőkapu”, „nyugdíjpénztár”, „adathalászat”. Továbbá az ún. kölcsönzés esetének példái, amelyek

tükörfordítás eredményeképpen váltak a szókincs részévé: „zöldszám”, „távoktatás”, „kábeltelevízió”.

72

Az előbbi csoportosítás a gazdasági szaknyelv szakszókincsének rendszerezéséhez is

adekvát, annak okán, hogy gazdag köznyelvi szókincsben, közös szakszókincsben és speciális

szakszavakban egyaránt. A gazdasági szakszókincs osztályozásának alapvető kiindulópontja a

közgazdaságtani és az üzleti szaknyelvek megkülönböztetése (Ablonczyné 2006). A

hagyományos szaknyelvi felosztást és a gazdasági szaknyelvi megosztást kombinálva, a

következő csoportosítási mód lehetséges az ár terminus példájával:

1. ábra: Gazdasági szókincs tipológia

Forrás: Nagy (2015a: 248)

A fenti ábrán a gazdasági szókincs ’halmaza’ a köznyelvi gazdasági szókincset, a

közgazdasági szaknyelvi szókincset, az üzleti szaknyelvi szókincset, valamint a közös

szakszókincset foglalja magába, az ár terminus mint gyűjtőfogalom példájával. A köznyelvi

gazdasági szókincsre példa a piaci ár (p), amely egy hétköznapi fogalom, jóllehet a „piaci”

jelző nem használatos a mindennapokban, a terminus értelmezésének pontosítása érdekében a

jelzőt szükséges feltüntetni. A közgazdasági és az üzleti szaknyelvi szókincs része az árindex,

amely az árváltozás mérésére szolgál egy adott időszakban (p1/p0). Közgazdaságtani

értelemben az árindex például a fogyasztói árak változásának vizsgálatát jelenti aggregát

módon (p1/p0); míg az üzleti életben az árak változásának elemzése termék vagy

termékcsoport specifikus a vállalati szférán belül (p1xproduct/p0xproduct). Az üzleti szaknyelv

egyik specifikus terminusa az árrés, amely a beszerzési és az értékesítési ár különbségét

73

jelenti (pontosabban az összegek különbsége az árréstömeg). Az árrés mértékének

meghatározása kulcsfontosságú a vállalat nyereséges működésének szempontjából.

A gazdasági szakszókincs klasszifikáció egyik lehetséges módja tehát a

közgazdaságtani és az üzleti szaknyelv felosztása (Ablonczyné 2006), amely a tudomány

szintjén a gazdaságtudomány két területét öleli fel: a közgazdaságtudományt és a

gazdálkodástudományt (Tamás 2014a). Esetenként e két terület elkülönülése nem tisztázott,

ami természetesen helytelen álláspontra utal (lásd Ablonczyné 2006). A probléma nem

pusztán az elméleti, hanem a gyakorlati életben is gondot jelenthet. Az üzleti életben

alkalmazható felkészültség (kompetencia) ugyanis nem elegendő a gazdasági folyamatok

átlátásához makrószinten. Természetesen ez fordítva is igaz, a makrószintű gazdasági

folyamatok átlátása és ismerete nem adekvát egy üzleti vállalkozás virágzásához. Míg az

előbbi inkább nemzeti szintű problémákat vet fel és szociális kérdéseket is, az utóbbi

nemzetközi szinten is elterjedhet és profitorientált. Ebben a tekintetben a makrószintű vagy

közgazdaságtani kérdések tehát elsősorban a határokon belül relevánsak, így zárt rendszerek.

Az üzleti élet ami a gazdálkodástudomány területéhez kapcsolódik nem ismer határokat,

nem pusztán a belső gazdasági folyamatokra koncentrál, hanem a profitorientált folyamatok

érvényesítésére határon túl is, tehát ebből a szempontból nyitott rendszer (lásd Krugman

1996). (Az előbbiek összefüggésben vannak Luhmann elméletével, a gazdasági részrendszer

határokon átnyúló és a politikai részrendszer regionális jellegével).

A különbségek a gazdasági szaknyelvben és szakszókincsben is fellelhetők, amely

egyúttal a gazdaság mint szakterület összetettségét és következésképpen nyelvezetének

sokszínűségét szemlélteti. A gazdaságtudomány tehát különböző szakterületeket foglal

magában, amelynek szókincse a kommunikatív kompetencia része. A szakszókincs

összetétele a tudományos szakterület jellegzetességeitől függ, összetettségének szemléltetése

a következő fejezet tárgya.

II.3.8. A gazdaságtudományi szaknyelv definiálása

A gazdaságtudományi szaknyelv definiálásának kiindulópontja lehet a gazdaságtudományok

felosztásának (szignifikáns) áttekintése a tudomány funkcionálisan elkülönült részrendszerén

belül, amelynek csoportosítási módjára többféle változat létezik. A nemzetközileg elfogadott

Journal of Economic Literature (JEL) osztályozási rendszere (szignifikátum 1) a

gazdaságtudományon belül húsz főcsoportot foglal magában, amelyeket az ABC nagybetűivel

74

jelöl, a főcsoportokon belül az alcsoportokat sorszámmal jelöli és a tartalmukat alcímekkel

ismerteti. A főcsoportok az alábbiak:

A. Általános gazdaságtan és oktatás (többi tudományhoz való kapcsolódása,

gazdaságszociológia stb.)

B. Gazdasági gondolkodás, módszertan és nem ortodox megközelítések története

C. Matematikai és kvantitatív módszerek

D. Mikró ökonómia

E. Makrógazdaságtan és pénzügyi gazdaságtan

F. Nemzetközi gazdaságtan

G. Pénzügyi / finanszírozási gazdaságtan

H. A közszféra gazdaságtana

I. Egészségügyi, oktatási és jóléti gazdaságtan

J. Munkagazdaságtan és demográfia

K. Jog és közgazdaságtan

L. Ipari gazdaságtan (piacszerkezet, vállalatgazdaság stb.)

M. Vállalati gazdálkodás (Business Administration)

N. Gazdaságtörténet

O. Gazdasági fejlődés, technológiai változás és növekedés

P. Gazdasági rendszer

Q. Agrárgazdaságtan és környezetgazdaságtan, ökológia

R. Városi, vidéki, regionális, ingatlan és szállítmányozási gazdaságtanok

Y. Vegyes kategóriák

Z. Egyéb speciális kategóriák (American Economic Association 2017)

A gazdasági szakterületek felosztási lehetőségének további példája az online

Eurotermbank, amely az „economics” szó fordításához a gazdaságtudomány (domén: jog) és

a közgazdaságtan (domén: információ és információfeldolgozás, humán tárgyak) jelentéseket

rendelte (szignifikátum 2). Az itt fellelhető gazdasági szektorok: agrárgazdaságtan, agrár-

közgazdaságtan (agricultural economics), közlekedésgazdaság (transport economics),

erdőgazdálkodás, erdőgazdaságtan (forestry economics), környezetgazdaság,

környezetgazdaságtan (environmental economics), energiagazdaságtan (energy economics),

halászati ökonómia, halgazdaságtan (fishery economics), ipargazdaságtan (industrial

economics), monetáris gazdaság (monetary economics), vállalat gazdaságtan (business

economics), vállalati környezetgazdaságtan (environmental economics of firms), valamint a

Közgazdasági Együttműködési Program (Action for Cooperation in Economics).

(Eurotermbank 2015)

Az előbbi felosztási módok rámutattak, hogy több szempont szerint határolhatók el a

gazdaságtudomány területei, amelyek a problémaidentifikációhoz és -elimináláshoz

75

specifikus szakterületi többletfelkészültséget előfeltételeznek. A gazdaságtudomány

szerteágazó területeinek rendszerezése a tudományági besorolás (szignifikátum 3)

perspektívájából is lehetséges. A tudományterületek felosztásához alapul szolgálhatnak az

egyes országokban alkalmazott tudományági besorolások. Így például az olasz miniszteri

rendelet (Decreto Ministeriale 12 giugno 2012 n. 159.) tizennégy makrószektort különít el a

szaktudományi diszciplínákon belül (S.S.D.: settori scientifico-disciplinari). (Ministero

dell'istruzione dell'università e della ricerca 2015) A magyar rendeletben (169/2000. (IX. 29.)

a nyolc makrószektoron belül további alszektorokat határolnak el. Jelen kutatás

szempontjából a gazdaságtudomány területe releváns, amely az olasz rendeletben a

makrószektoron belül a gazdaságtudományok és statisztikák elnevezéssel; amíg a magyar

rendeletben a társadalomtudományokon belül a gazdálkodás- és szervezéstudományok,

valamint a közgazdaságtudományok elnevezéssel található meg. A gazdaságtudomány

különféle területeket ölel fel az előbbi rendeleteknek megfelelően:

- Az olasz 159/2012. számú rendeletben a gazdaságtudományok és statisztikák területéhez

sorolandók a következők: A. Közgazdaságtan (Economia), B. Vállalati gazdálkodás, Vállalati

gazdaságtan (Economia aziendale), C. Gazdasági történelem (Storia economica), D.

Statisztika és matematikai döntési módszerek (Statistica e metodi matematici per le

decisioni).

- A magyar 169/2000. számú kormányrendelet értelmében a társadalomtudományok

tudományágainak tekintendők a következők: 1. Gazdálkodás- és szervezéstudományok; 2.

Közgazdaságtudományok, 3. Állam- és jogtudományok, 4. Szociológiai tudományok, 5.

Politikatudományok, 6. Hadtudományok, 7. Multidiszciplináris társadalomtudományok.

A két rendelet csoportosítási koncepciója különbözik, de mindkettőben fellelhetők a

gazdaságtudományokon belül a közgazdaságtudomány (közgazdaságtan), és a gazdálkodás-

és szervezéstudományok (vállalati gazdálkodás), amelyet az előző fejezetben a szókincs

csoportosítással összefüggésben ismertettem. Az alábbi ábrán látható a gazdaságtudományok

tudományági beágyazódása, valamint a gazdaságtudományok két fő területének elkülönülése

összhangban a korábban írtakkal.

76

2. ábra: A gazdaságtudományok felosztása

Forrás: Nagy (2015c)

A gazdaságtudományi szaknyelv definícióját (a probléma eliminálása) oly módon

szükséges megfogalmazni, hogy az kifejezze a tudományági beágyazódását és területeit,

hivatkozva az eltérő koncepciókon alapuló kategorizálásra. A fogalom természetesen nem

határozható meg oly módon, hogy az a tudomány jellegének komplexitását minden

tekintetben kifejezze, a fogalomalkotás a kutató percepciójától függően módosulhat. A

korábbiak szintéziseként a gazdaságtudományi szaknyelv definiálható úgy, hogy az a

társadalomtudományokon belül a közgazdaságtudományi, valamint a gazdálkodás- és

szervezéstudományi tudományágak mindazon szókincsét (terminusait) felöleli, amely

példának okáért a JEL osztályozási rendszerének része. A szókincs szakterületenként

elemezhető (amelyre két példa található a továbbiakban), a szignifikációk keretbe foglalása

érdekében, amely a szakspecifikus terminusokon túlmenően matematikai – statisztikai

elemzési módszereket, képleteket, függvényeket, ábrákat is magában foglalhat. A

problémakezelés alapvető, bár nem elégséges feltétele a szakszavak értelmezési képessége, a

terminusokhoz tartozó definíciók megértése. A tudásátadás intézménye többnyire az oktatás

két szintje; míg az általános tudásátadás a középoktatás szintjén, a szakspecifikus a

felsőoktatás szintjén történik. A felsőoktatás szintjén az egyetemi képzések

tantárgyösszetétele gazdaságtudományi áganként elemezhető annak érdekében, hogy a

szükséges többletfelkészültségek azonosságai és különbségei megállapíthatók legyenek.

Természetesen érdemi következtetések abban az esetben vonhatók le, amennyiben a kutatás

több ország egyetemeinek vonatkozásában történik és a kutatási eredmények a modern

77

társadalom oktatási céljainak elérését segítik elő, összhangban mindazokkal a változásokkal,

amelyeket a technológiai fejlődés implikálhat.31

A gazdaságtudományok szókincsének elemzése megvalósulhat szakterületenként, a

kutató problémaidentifikációjának függvényében, amely vizsgálódások az általános

szaknyelvi jellemzők meghatározásához is hozzájárulhatnak. A problémaelimináció az

elemzés révén irányulhat egyfelől a gazdasági szókincsben a neologizmusok, a

jelentésmódosulások feltárására (például a logisztika); másfelől a jogszabályokkal összefüggő

gazdasági szakszókincs jellegzetességeinek megismerésére (például a számvitel). Mindkét

szakterület szoros összefüggésben van a gazdasági kalkulációhoz szükséges

felkészültségekkel is, a költségkalkuláció vonatkozásában. Míg a logisztikai döntések többek

között a költségek összegét befolyásolják, addig a számvitel a költségek rendszerezésének

módjához járul hozzá (pl. az állandó és változó költségek vagy a vállalati általános és

termelési költségek). (A logisztika és a számvitel témaköreiről a vállalati gazdasági

kommunikációval összefüggésben a 117. oldalon olvashatók információk.)

A logisztikai szakterület (szignifikátum 4) a gazdaságtudományon belül a vállalati

gazdálkodáshoz (a gazdálkodás- és szervezéstudományokhoz) kapcsolódó specifikus terület.

A logisztikai szaknyelv ún. multidiszciplináris nyelvnek tekinthető, azaz több diszciplínával

összefüggésben vizsgálható, így szoros kapcsolatban van a közgazdaságtudománnyal és a

műszaki tudománnyal. A tudományos nyelvi közegben értelmezve, sajátos szakszókinccsel és

nyelvtannal rendelkezik, amelyet az egyes részek közötti logikai, oksági kapcsolat jellemez.

További sajátossága a precizitásra való törekvés, valamint a racionális megközelítés az

emocionális megközelítéssel szemben, amelyet áttekinthető struktúra keretez (Kabán 2003 In:

Nyakas 2010: 84).

A logisztika szó önmagában is elemezhető, mivel értelmezése, jelentéstartalma az idő

során változott. Használata a magyar nyelvben a ’60-as évektől jellemző, kezdetben az

anyagmozgatáshoz kapcsolódó terminusként. Napjainkban leginkább a gyártó és a

kereskedelmi vállalatok, valamint a szállítmányozók tevékenységével összefüggésben

31 Esetlegesen kiindulópontként szolgálhat a szerző egyetemi képzések tanulmányozására irányuló kutatása (Nagy 2015c),

amely néhány vizsgálandó szempont rendszerezési módját statuálja. Mindazonáltal a kutatás terjedelmét tekintve, az elemzés

hatékony kivitelezése kollektív, pontosabban koalíciós ágensek által javasolt, más koalíciós ágensek (szervezetek

kutatócsoportjainak) kutatási eredményeire támaszkodva. Példának okáért az OECD oktatási politikára vonatkozó 2019-es

kiadványát, amelynek célja a tanulók potenciáljának elérése kooperáció keretében, megfogalmazva napjaink oktatáspolitikai

prioritásait is (OECD 2019). Továbbá a McKinsey kutatócsoport által javasolt stratégiák a szükséges változások

kivitelezésének finanszírozási kérdéseiben támpontot nyújthatnak (Brasca et al 2019), egy átfogó problémamegoldási

eredmény felmutatásához. Szerző

78

alkalmazzák a logisztika terminust. A szaknyelvi jellemzője, hogy számottevőek a speciális

szakszavak (pl. integrált logisztika, speditőr, disztribúció stb.), gazdag angol kifejezésekben

(Just in time rendszer, Make or buy döntés stb.), valamint gyakori az összetett szavak (pl.

fuvarszervezés) és a rövidítések (pl. JIT rendszer) előfordulása. Az írott szöveg jellemzője,

hogy kijelentő, többszörösen összetett, alárendelő mondatokból épül fel, vonatkozó

névmásokkal és határozószavakkal, kapcsolatos (pl. és), következtető (pl. így) és magyarázó

(pl. ezért) kötőszavakkal kiegészülve (Nyakas 2010).

A gazdasági szakterületre irányuló szókincsvizsgálat következő példája a számvitel

területe (szignifikátum 5), amely nélkülözhetetlen része a vállalati és az állami

gazdálkodásnak egyaránt. A számvitel elősegíti a vállalati és az állami vagyon egységes

szerkezetben történő kimutatását, átláthatóságát, valamint a működés eredményességének

megítélését meghatározott struktúrában. A modern társadalomban a gazdaság a számviteli

szabályok nélkül elképzelhetetlen, a rendszerelmélet azon szempontjának is tökéletesen

megfeleltethető, hogy a vagyont és a gazdasági eseményeket pénzben fejezi ki. Természetesen

a vagyonelemekhez kapcsolódó szignifikáció egységességét is meghatározza, azaz egy adott

szignifikánshoz többnyire egyetlen szignifikátum tartozhat a szabályozás értelmében. Mindez

úgy is leírható, hogy a vállalati (és az állami) gazdálkodás terminológiáin belül a számvitel

sajátos szókészletet mondhat magáénak, amelyet az egyértelműség és egységesség

követelménye határoz meg. Ennek megfelelően beszélhetünk számviteli szaknyelvről,

amelynek meghatározott struktúrája van és alapszókincsét lényegében a számviteli mérleg és

az eredménykimutatás tartalma jelenti. A szaknyelv ismeretének hiányában lehetetlen a

számviteli kommunikáció, amely a terminusokhoz tartozó fogalmak értelmezési képességét

jelenti. A számviteli szaknyelv elsajátítását elsősorban a gazdálkodás és szervezés

tudományok közép- vagy felsőoktatási intézményei segítik elő.

Dósa (2010) a számviteli nyelvhasználat rendszerszemléletét a mentális lexikonnal

összefüggésben elemzi. „A mentális lexikon az egyén ’szótára’, benne tároljuk az

elraktározott aktív és passzív lexikai egységeket, amelyek egymás közt kapcsolatokat hoznak

létre.” (Navracsics 2005: 198 In: Dósa 2010: 48). A mentális lexikonban a paradigmatikus

kapcsolódás a legfontosabb, amely fogalmi kapcsolódást jelent. „Egy Joel Barkertől (1993)

származó paradigma-meghatározás szerint a paradigmák olyan szabályrendszerek, amelyek

1.) határvonalakat jelölnek ki, 2.) meghatározzák a sikeres cselekvés szabványait és 3.)

felállítják a határok közötti mozgás normáit.” (Dósa 2006: 63).

79

A szabályrendszerek a számviteli mérleg és az eredménykimutatás felépítésében is

manifesztálódnak, például az alá- és fölérendeltségi viszonyok formájában. Ezek a viszonyok

a terminológiai fa illusztrációjával szemléltethetők, a számviteli mérleg eszköz oldalának

tételeiből (a forgóeszközökön belül, a követelésekhez tartozó egyéb és váltókövetelésekre

vonatkozóan) az alábbi módon:

3. ábra: Alá-, fölé-, mellérendelési viszonyok a mérleg eszközök oldalán

Forrás: Dósa Ildikó (2010: 49)

Számos más típusú elemzés lehetséges a számviteli szaknyelvvel összefüggésben, így

például az időbeliség vagy a tranzakciók szempontjából. Az időbeliség aspektusából

elkülöníthetők az eszközök aszerint, hogy mennyi ideig szolgálják a vállalkozás életét:

amennyiben egy éven túl befektetett eszközökről, ha egy éven belül, akkor forgóeszközökről

beszélünk, amely a vállalati eszközök besorolásának kiinduló alapja. A tranzakciók

szempontjából például az eszközök oldalon vevőket (a követelésekre vonatkozóan) és a

források oldalon a szállítókat (a kötelezettségekre vonatkozóan) különböztethetjük meg. Ez

utóbbi egyidejűleg a pénzáramlás ellentétes irányát jelenti.

A számviteli szakszókincs alaposabb elemzése szintén számos szempontból

lehetséges. Általános jellemzőként konstatálható, hogy a számviteli terminológia a törvény

által jelentősen determinált. Például a 2000. évi C. Számviteli törvény értelmében a mérleg és

eredménykimutatás sémái kötelezőek, különösen az abc nagybetűivel jelölt főcsoportok és a

római számokkal jelölt csoportok tekintetében. Megállapítható továbbá, hogy az

elnevezésekben és a felépítésben eltérések vannak a különböző nyelvterületeken. Például a

magyar források terminus, az angol mérlegben kötelezettségek (Liabilities), az olasz

mérlegben passzíva (Passivo) elnevezéssel jelennek meg, bár a jelentéstartalmuk lényegében

azonos. A szakszavakkal összefüggésben a gazdasági szaknyelvre vonatkozó általános

80

jellemzők érvényesek, így a számviteli szaknyelvet is monoszémia jellemzi, azaz a

szinonimák tekintetében meglehetősen szűk a lehetőségek tárháza a köznyelvhez képest.

Természetesen számos más aspektus feltárható (pl. az antonimitás32

, a kollokációk, a funkciós

igék vonatkozásában) a számviteli szaknyelv jellegzetességeinek feltárása érdekében. (lásd

Dósa 2010)

II.3.9. A terminológia gazdasági vonatkozásainak meghatározása

A szignifikáció a következőkben a terminológia történetének rövid áttekintését, a

terminológiai osztályozás céljait, követelményeit, feladatait és módszertanát foglalja magába.

A szaknyelvkutatás egyik specifikus területeként bontakozott ki a terminológiakutatás

(szignifikáns 1). Kialakulását (szignifikátum 1.1.) és önálló tudománnyá válását a tudományos

és technikai fejlődés felgyorsulása tette szükségessé annak érdekében, hogy az egyes

tudományterületeken belüli terminusok egy-egy közösség számára rendelkezésre álljanak.

Hazánkban a 18.-19. századi nyelvújítás idején valósult meg a tudományágakhoz kapcsolódó

terminológiák és nómenklatúrák meghatározása. A tudományágak interdiszciplináris

együttműködésének eredményeképpen a terminológiai kutatások fellendültek és szakszótárak

jelentek meg. Elsőként Klár és Kovalovszky munkássága nyomán a műszaki szaknyelv

terminológiájára vonatkozóan, kiemelve a terminológiai osztályozás legfontosabb

követelményeit (szignifikátum 1.2.), amelyet Fóris (2005: 17) a következőképpen mutat be:

„A terminológiai osztályozási munka során több cél együttes megvalósítása szükséges:

a) fontos, hogy a terminológiai rendszer feleljen meg az adott tudományág fogalmi

rendszerének,

b) a fogalmak terminológiai helye és elnevezése nemcsak a fogalom alapvető jegyeitől függ,

hanem a fogalmi rendszertől is, amelybe beletartoznak,

c) az osztályozás során az általános gyűjtőfogalmakból kiindulva az egyedi fogalmak felé

szokás haladni.”

A terminusok meghatározásának követelményei közé tartozik az egyértelműség, az

alkalmasság a szakszó kifejezésére, a szemléletesség, a helyesség és magyarosság, a

hajlékonyság (megfelelő illeszkedés), valamint az egyöntetűség, amelyen keresztül

kifejeződik a szavak közötti kapcsolat fogalmi és nyelvtani vonatkozásban egyaránt. Az

32

Az antonimitás az ellentétes szópárok elemzése.

81

előbbi felsoroláshoz hozzásorolandó az állandóság követelménye abban az értelemben, hogy

még ha a terminusok nem is örökéletűek (nem bizonyos, hogy az aktív szókincs részei

maradnak), értelmezésük tartósságára szükség van. Egy pontosan definiált terminus elősegíti,

hogy bármikor értelmezni tudjuk a társadalmi, gazdasági és technológiai változások dacára,

amelyek hatására nyelvünk folyamatosan megújul.

Fóris négy területet emel ki a terminológiai kutatások feladata (szignifikátum 1.3.)

tekintetében:

1. A hiányzó terminológiák pótlását, valamint a hibás terminusok javítását.

2. A terminológiai szakterületek meghatározását, rendszerezését, fejlesztését.

3. A terminológia oktatását.

4. Terminológiai adatbázisok létrehozását, amely többek között a szótárkészítés, fordítás,

a könyvírás, a nemzetközi terminológiai harmonizáció, hivatalos levelezések,

szerződések alapját képezi.

Hazánkban az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően jelentősen

megnövekedtek azok a megfeleltetési szükségletek, amelyek többek között a gazdasági

szférában jelentős feladatokat jelentettek és jelentenek napjainkban is. Nemzetközi

viszonylatban a terminológiai harmonizáció szükségessége a világkereskedelmi kapcsolatok

bővülésével mind fontosabbá vált. A kereskedelmi (pl. vámszabályozás, Incoterms

klauzulák), a szállítmányozási (közúti, vasúti, légi, vízi) egyezményekhez kapcsolódó

dokumentációk (pl. származási bizonyítvány, ATA igazolvány, fuvarlevél, TIR igazolvány

stb.) terminusainak ismerete nélkülözhetetlen a felek közötti zökkenőmentes gazdasági

kapcsolatok érdekében.

A terminusok módszertani elemzése (szignifikátum 1.4.) a terminológiakutatás

területéhez tartozik. A terminológiakutatás a nyelvet mint rendszert vizsgálja, azaz valamely

rendszer részeként határozza meg a terminust (Fóris 2013). A terminológia a terminusok

elemzése során a fogalmi azonosság megállapításához, a terminusok által jelölt fogalmak

egyedi jellemzőit hasonlítja össze. Az általános és egyedi jellemzők a definíciók elemzésével

tárhatók fel, amelyet a következő ábra szemléltet:

82

4. ábra: A fogalmi jegyek összehasonlításának folyamata

Forrás: Tamás (2014b: 57)

Nemzetközi viszonylatban a terminusok ekvivalenciaelemzése az értelmezési

problémák feltárását segíti elő. A terminusokhoz tartozó fogalmak elemzése alapján

meghatározható az egyes terminusok ekvivalenciaszintje, amely a különböző nyelveken

rendelkezésre álló korpuszokban a terminusok hasonlóságainak és eltéréseinek feltárásához

járul hozzá. A fogalmi azonosság mértékének vonatkozásában Tamás (2014a: 153) négy

szintet különít el:

I. A teljes fogalmi azonosság: 1:1-hez megfeleltetés vagy egy a sokhoz megfeleltetés;

II. Közel teljes fogalmi azonosság: nagymértékű átfedés vagy inklúzió;

III. Funkcionális azonosság: csekély fogalmi azonosság, analóg fogalmat jelölő terminus

behelyettesíthető;

IV. Fogalmi ekvivalencia hiánya: csekély fogalmi azonosság, így a terminológiai

harmonizációra vagy funkcionális ekvivalens használatára nincs mód, terminusjelölt

kialakítására van lehetőség. (Típusai: országspecifikus, kultúrspecifikus fogalmak, ún.

hamis barátok).

Az előbbi módszerek gyakorlati alkalmazási lehetőségei gazdasági terminusokra

adaptálva szemléltethetők (szignifikáns 2): az első a fogyasztói árindex mint gyűjtőfogalom

(szignifikátum 2.1.); a második a környezetvédelmi termékdíj terminus (szignifikátum 2.2.)

ekvivalenciavizsgálatai. Ezekben az esetekben a különböző identifikált problémák a

terminusok definíciójának eltéréseiben manifesztálódnak (tehát szignifikációként is

interpretálhatók), ahol a problémaeliminálás az ekvivalenciaelemzés módszertanának

alkalmazásával történik.

83

II.3.10. A fogyasztói árindex terminus ekvivalenciavizsgálata

Az ár a jószág pénzben kifejezett értéke, amely a gazdasági szignifikációt teszi lehetővé

azáltal, hogy érték rendelhető a jószágokhoz (Pete, P. Szilczl 2006). A rendszerelmélet

perspektívájából az árak a másodlagos megfigyelés eszközei (Brunczel 2010), amelynek

segítségével a vásárlási hajlandóság árban kifejezett értéke állapítható meg a piacon.

Amennyiben az árak a valóságot megfelelően szemléltetik árstabilitás jellemző, a piac

optimális működése mellett. Ellenkező esetben, amikor az árak a valóságot nem megfelelően

tükrözik, a vásárlási hajlandóság módosulásának hatására az árak változása tapasztalható,

infláció vagy defláció formájában. Az infláció vagy a defláció mértékének kifejezésére az

árindexek különböző típusait alkalmazzák. A fogyasztói árindex elemzésének egyik módja a

terminológiai ekvivalenciavizsgálat, amellyel a terminus mint gyűjtőfogalom vizsgálható. A

gyűjtőfogalom arra utal, hogy a fogyasztói árindexnek többféle típusa létezik.

Következésképpen a fogalmak több szinten elemezhetők: általánosan (mint gyűjtőfogalom) és

az egyes típusok vonatkozásában, bármely nyelvre vonatkozóan (az értekezésben magyar,

angol és olasz nyelvű definíciókra). Az árindex mint gyűjtőfogalom definíciói az alábbi

táblázatban foglaltakban olvashatók:

3. táblázat: A fogyasztó árindex általános definíciói

Magyar Olasz Angol

„A fogyasztói árindex a

háztartások (lakosság)

által saját, fogyasztói

felhasználásra vásárolt

termékek és

szolgáltatások árának

időben bekövetkező,

átlagos változását méri.”

(KSH 2015a)

„L’inflazione si misura

attraverso la costruzione

di un indice dei prezzi al

consumo, uno strumento

statistico che misura le

variazioni nel tempo dei

prezzi di un insieme di

beni e servizi, chiamato

paniere, rappresentativo

degli effettivi consumi

delle famiglie in uno

specifico anno.” (Istat

2015a)

Consumer Price Indices

(CPIs): "are economic

indicators constructed to

measure the changes over

time in the prices of

consumer goods and

services acquired, used or

paid for by households.”

(Eurostat 2015)

Forrás: Nagy (2015a: 258)

A fogyasztói árindex mint gyűjtőfogalom definícióiban a fogalmi jegyek (dőlt betűvel

jelölve) összehasonlításával teljes ekvivalenciaszint állapítható meg a három vizsgált nyelven.

A fogyasztói árindexnek azonban a gyakorlatban számos típusa létezik, amelyek nemzeti

szinten, megvalósulásukban eltérhetnek. Például a fogyasztói árindex harmonizált formája

egységes az uniós tagországokon belül, emellett azonban nemzeti szinten különféle árakat

84

hasonlítanak össze. Továbbá az árak összehasonlítása több területre vonatkozhat, így

beszélhetünk például fogyasztói és termelői árindexről. A következő ábra a fogyasztói

árindexek kombinációinak szintézise, amely általános és specifikus árindextípusokat,

valamint szaknyelvi tipológiát is magába foglal:

5. ábra: Fogyasztói árindex típusok

Forrás: Nagy (2015a: 254)

A nemzeti szintű sajátosságokat példázza, hogy az Olasz Statisztikai Hivatal (ISTAT)

három különböző fogyasztói árindexet alkalmaz a gyakorlatban, amelyek mögött különböző

célkitűzések húzódnak meg:

1. A NIC (l’indice nazionale dei prezzi al consumo per l’intera collettività) az egész

gazdaságra vonatkozó nemzeti fogyasztói árindex.

2. A FOI (l’indice nazionale dei prezzi al consumo per le famiglie di operai e impiegati)

a foglalkoztatottak (fizikai munkások és irodai alkalmazottak) háztartásainak nemzeti

fogyasztói árindexe.

3. Az IPCA (l’indice armonizzato dei prezzi al consumo) az uniós szinten harmonizált

fogyasztó árindex, amely angolul HCPI (Harmonised Consumer Price Index). (Istat

2015a)

A NIC és a FOI ugyanazon a fogyasztói kosáron alapulnak, a termékekhez és a

szolgáltatásokhoz rendelt súly azonban a vizsgált lakosság fogyasztásának összetételéhez

igazodik. Az olasz nemzeti szintű árindexek (NIC, FOI) terminológiai

ekvivalenciavizsgálatával a korábbiakban leírtaknak megfelelően , az egyes fogalmi

specifikumok elemezhetők. A teljes lakosságra vonatkozó olasz nemzeti fogyasztói árindex

(NIC) az előzőekben gyűjtőfogalomként analizált magyar fogyasztói árindex terminusnak

feleltethető meg. A definíciók (a magyar fogyasztói árindexre és a NIC-re vonatkozók)

85

leginkább a közel teljes fogalmi azonosság szintjéhez közelítenek, mert eltérő

jellegzetességekkel bírnak. A terminus vonatkozásában a magyar definíció az olasz „teljes

kollektíva” (a magyarban „háztartások”), fogyasztói kosár („paniere”) és reprezentánsok

(„rappresentativo degli effettivi consumi”) denotációkat nem foglalja magában, ugyanakkor

az árváltozást kifejező lényegi elemek tekintetében nagymértékű átfedés jellemző.

Mindazonáltal, a magyar és az olasz gyakorlatban is a fogyasztói kosár és a fogyasztóiár-

reprezentáns az árindexhez szorosan kapcsolódó terminusok. A fogyasztói kosár (paniere)

tartalma az osztályozási tekintetében egységes (COICOP – Classification of Individual

Consumption by Purpose: Az egyéni fogyasztás rendeltetés szerinti osztályozása) a

nemzetállamok számára. A fogyasztói kosárban lévő árreprezentáns, amely egy adott nemzet

lakosságának fogyasztását jól leíró termékeket és szolgáltatásokat tartalmazza, jellegéből

adódóan nemzetállamonként eltérő lehet.

Az árreprezentáns terminus szóalakja lényegében azonos a két nyelven (fogyasztóiár-

reprezentáns, illetve a „posizioni rappresentative”, azaz „reprezentáns pozíció”), azonban

tartalmukban, nemzeti szinten a hozzárendelt fogyasztási javak és szolgáltatások részben

eltérnek egymástól. Az Olasz Statisztikai Hivatal a nemzeti mutatók esetében 1447 termék

árát 614 pozícióba sorolja (Istat 2015b), míg a magyar KSH 1000 reprezentáns (árucikk és

szolgáltatás) árát figyeli meg, melyet 140 árucsoportba sorol (KSH 2015b). Ennek

megfelelően a két terminus funkcionálisan azonosnak tekinthető, azonban a teljes

harmonizáció nem lehetséges.

A FOI-nak (a foglalkoztatottak fogyasztói árindexe) nincs magyar nyelvű megfelelője,

így a fogalmi ekvivalencia hiánya állapítható meg, leginkább az országspecifikus jellege

miatt. Az IPCA (HCPI) esetében az előírások okán teljes fogalmi azonosság jellemző, azaz

1:1-hez megfeleltetés. Az árindexre vonatkozó fenti elemzések a következőképpen

illusztrálhatók Tamás (2014a) ábrája nyomán:

86

6. ábra: Az árindex terminusainak ekvivalenciaesetei, és -szintjei

Ekvivalenciaesetek Ekvivalenciaszintek

I. A teljes fogalmi azonosság: a) 1:1-hez megfeleltetés: pl. a

harmonizált fogyasztói árindex (HCPI - Harmonised

Consumer Price Index; IPCA - l’indice armonizzato dei

prezzi al consumo)

II. Közel teljes fogalmi azonosság: nagymértékű átfedés: pl.

a gyűjtőfogalomként magyarul definiált fogyasztói árindex

és az olasz nemzeti fogyasztói árindex, a NIC (l’indice

nazionale dei prezzi al consumo per l’intera collettività)

esetében.

III. Funkcionális azonosság (módosítva az eredetihez

képest): a fogalmak nem felelnek meg egymásnak, analóg

fogalmat jelölő terminus behelyettesíthető: pl. fogyasztóiár-

reprezentáns, posizioni rappresentative (eltérés a konkrét

reprezentánsok esetében van)

IV. Fogalmi ekvivalencia hiánya: országspecifikus:

FOI (l’indice nazionale dei prezzi al consumo per le famiglie

di operai e impiegati): A foglalkoztatottak (fizikai munkások

és irodai alkalmazottak) háztartásainak fogyasztói árindexe.

Forrás: Nagy (2015a: 255) Tamás [2014a: 153] nyomán

A fenti terminológiai elemzés eredményeként megállapítható, hogy az indikátorok

integrációs szinten alkalmazott formájára teljes vagy közel teljes fogalmi azonossági szint

jellemző. Nemzeti szinten azonban eltérések tapasztalhatók, esetenként a fogalmi

ekvivalencia hiánya is előfordul. (Nagy 2015a) A fogyasztói árindex alaposabb elemzése

rámutat, hogy az infláció (vagy defláció) mértékének megállapítása függ attól, hogy mely

termékek és szolgáltatások körét veszik figyelembe a fogyasztói kosárban. A fogyasztói kosár

esetenként eltérhet individuális szinten, így a gyakorlatban nem feltétlen tükrözi a hivatalos

árváltozás az egyén által preferált jószágok árainak alakulását. Az árváltozás az egyéni

fogyasztói kosár módosulását idézheti elő, mivel a jövedelem reálértékét befolyásolja, azaz az

árak emelkedése a jövedelem reálértékét csökkenti. Az ár összetételnél figyelembe vehető,

hogy az árakat nem pusztán a piaci viszonyok befolyásolják, mert a fogyasztói árakba

beépülnek az adók. Az adók tehát az árakat növelő tényezők és a törvényi szabályozás okán

kötelezettségeket keletkeztetnek, így ismeretük elengedhetetlen a piaci szereplők számára.

Az adózás témakörében használt terminusok jelentését jogszabályok határozzák meg

(pl. 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről: az adózó 6. §, ezen belül az adózó

minősítése, a megbízható, a kockázatos adózó stb.; Netjogtár 2016a). Az adózási terminusok

87

egy részének magyarázata fellelhető terminológiai adatbázisokban, szakkönyvekben, valamint

a tudományos kutatások tárgya (lásd Horváth 2013). Az adózás témaköre mint vizsgálati

terület rendkívül széles körű, így ezen belül a domén behatárolása és az elemzendő

terminusok kiválasztása elengedhetetlen, amelyhez célszerű az egyes adótípusok

csoportosításából kiindulni. Az egyik lehetséges csoportosítási módszer az adók közgazdasági

funkciói szerint történhet, amelyet az alábbi ábra szemléltet.

7. ábra: Az adók főbb csoportjai közgazdasági funkciók szerint

Forrás: Olasz (2012)

A közgazdasági funkciók szerinti csoportosítás három fő csoportot foglal magában: a

fogyasztást terhelő adókat, a munkát terhelő adókat és a tőke- és tőkejövedelem adóit. A

kiválasztott domén jelen esetben a fogyasztást terhelő adók kategória, ezen belül az elemzés

tárgya az egyéb adókhoz tartozó környezetvédelmi termékdíj terminus. A terminusokhoz

kapcsolódó fogalmak elemzésének forrásai a jogszabályok, ezen belül a törvények, valamint

online terminológiai adatbázisok, adatbankok.

A terminológiai elemzés a fogalomalapú módszerre támaszkodik, amely a terminusok

által jelölt definíciók összehasonlításával valósul meg (Tamás 2014b). A környezetvédelmi

adó terminushoz tartozó fogalmak elemzését követően a problémák ismertetése Horváth

(2013) leírásával analóg módon történik. A különböző nyelvű (magyar, angol és olasz)

terminusok elemzésének célja az ekvivalenciaesetek és -szintek meghatározása. A fentiekben

írtaknak megfelelően a fogyasztási adók doménen belül a környezetvédelmi termékdíj

terminushoz kapcsolódó magyar, angol és olasz nyelvű fogalmak elemzése a következő

fejezet tárgya.

88

II.3.11. A környezetvédelmi termékdíj terminus elemzése

A környezetvédelmi termékdíj terminus szintén a fogyasztási adók doménhez sorolható

terminus, ezen belül a korábbi csoportosítás szerint az egyéb kategóriához tartozó közvetett

adó. Szabályozása a 2011. évi LXXXV. a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény

hatálya alá tartozik, a törvény hatálya determinálja jelentését:

„1. § (1) E törvény céljának elérése érdekében környezetvédelmi termékdíjat (a továbbiakban:

termékdíj) kell fizetni.

(2) E törvény hatálya a termékdíjköteles termékre és a termékdíjköteles termékkel kapcsolatos

tevékenységre terjed ki.

(3) E törvény alkalmazásában termékdíjköteles termék:

a) az akkumulátor;

b) a csomagolóeszköz, az egyéb csomagolószer (a továbbiakban együtt: csomagolószer);

c) az egyéb kőolajtermék;

d) az elektromos, elektronikai berendezés;

e) a gumiabroncs;

f) a reklámhordozó papír;

g) az egyéb műanyag termék;

h) az egyéb vegyipari termék;

i) az irodai papír.” (Netjogtár 2016b)

A környezetvédelmi termékdíj terminus ekvivalensét a vizsgált adatbázisok és

adatbankok (EuroTermBank 2016a, IATE 2016a, Termium Plus 2016a, ''Taxes in Europe"

database – TEDB 2016) nem tartalmazták; ezekben a környezetvédelmi adó definíciója

található meg, amely célkitűzésében megegyezik a környezetvédelmi termékdíjjal. Az

adózóna honlapján a környezetvédelmi termékdíj fogalma az alábbi:

Adózóna: „A környezetvédelmi termékdíj egy forgalmi adónem, amely célja szerint hozzá

kíván járulni a környezetszennyezés megelőzéséhez és a takarékos gazdálkodásra

ösztönözni a gazdasági szereplőket. Ennek érdekében olyan termékek értékesítését,

felhasználását (például csomagolóanyagok, háztartási gépek) igyekszik visszaszorítani,

melyek hulladékká válva megterhelik a környezetet.” (Adózóna 2016)

→ Probléma: a fogalom nem fedi le a kötelezettek és a termékdíj köteles termékek körét.

89

A fentiekben írtaknak megfelelően a környezetvédelmi termékdíj fogalma nem található a

vizsgált nemzetközi adatbázisokban és adatbankokban, ezért országspecifikus fogalomnak

tekintendő. A környezetvédelmi adó definícióira több példa van, amelyek a teljesség igénye

nélkül a következők:

Eurotermbank:

HU: „A káros anyagok vagy a zaj kibocsátására, a hulladékkezelés javára vagy a

potenciálisan környezetszennyező termékekre kivetett adó.”

EN: environmental tax: „Tax which allows pollution or noise to be emitted or which is

levied on products which are likely to pollute.” (’környezetvédelmi adó’: ’Olyan adó,

amely lehetővé teszi a szennyezést vagy a zaj kibocsátást, vagy amelyet az olyan

termékekre vetnek ki, amelyek valószínűleg szennyezők.’)

IT imposta ambientale: „Tassa intesa a sanzionare l’eliminazione di sostanze

inquinanti e le emissioni sonore o intesa a remunerare i servizi prestati per il

trattamento dei rifiuti oppure prelevata su prodotti potenzialmente inqunanti.”

(’környezetvédelmi adó’: ’Az adó célja a szennyezőanyagok és a hangkibocsátás

megszüntetésének szankcionálása vagy célja a hulladékok kezelésére irányuló

szolgáltatásnyújtások díjazása, illetve a potenciálisan szennyező termékekre vetik ki.’)

(Eurotermbank 2016a)

→ Probléma: A magyar fogalom az adó konkrét tárgyi és személyi hatályára nem tér ki. Az

angol fogalomban hibás, hogy ’az adó lehetővé teszi („allows”) a szennyezést vagy a

zajkibocsátást’, mivel a környezetvédelmi adó nem teszi lehetővé a szennyezést vagy a

zajkibocsátást. Éppen ellenkezőleg az adókivetés célja, hogy csökkentsék az ilyen jellegű

tevékenységek végzését. Az olasz fogalom szintén hibás: ’az adó célja a

szennyezőanyagok és a hangkibocsátás megszüntetésének szankcionálása („sanzionare

l’eliminazione”)’ megfogalmazás helytelen, mert a megszüntetést semmiképpen nem

szankcionálják, valamint az adózás célja nem valamely tevékenység díjazása (az

adóbevétel fordítható ezen tevékenységek finanszírozására is).

IATE (InterActive Terminology for Europe 2016a) definíciókból néhány:

HU: zöld adó, környezetvédelmi adó: „Olyan adó, amit a környezetszennyezése miatt

vetnek ki és a központi költségvetésbe folyik be.”

„Olyan adó, amelynek tárgya egyértelműen káros hatással van a környezetre, vagy

amelynek célja bizonyos tevékenységek, áruk vagy szolgáltatások megadóztatása a

környezetvédelmi költségeknek az árba történő beépítése és/vagy annak érdekében,

90

hogy a termelőket és fogyasztókat olyan tevékenységek felé irányítsa, amelyek

nagyobb mértékben tekintettel vannak a környezetre.”

EN: Green tax: „It might be tempting to define an ecotax by its effects: "An ecotax is a

tax that discourages environmentally bad activities. [...]" (‘Az ökoadó meghatározása

a hatásai által kihívást jelenthet: Az ökoadó olyan adó, amely a környezetre károsan

ható tevékenységeket visszafogja.’)

Environmental tax: „tax whose tax base is a physical unit (or a proxy of it) that has a

proven specific negative impact on the environment.” (‘Környezeti adó: az az adó,

amelynek alapja egy fizikai egység (vagy annak helyettesítője), amely bizonyítottan

káros hatással van a környezetre.’)

IT: tassa „verde”, tassa ambientale: Tasse che colpiscono sostanze e prodotti

inquinanti con l'obiettivo di far gravare sugli inquinatori (imprese e consumatori) il

costo dell'inquinamento derivante dalle attività di produzione e consumo. Le tasse

ambientali vengono pertanto calibrate sul valore del danno all'ambiente in modo tale

che il prezzo del prodotto tassato rifletta non solo i costi legati alle tradizionali fasi di

produzione e distribuzione, ma anche i costi ambientali. Nella realtà, tuttavia, la

calibrazione ottimale di una tassa ambientale è estremamente complessa,

principalmente a causa delle difficoltà insite nella valutazione monetaria del danno

ambientale.” (IATE 2016a) (’Zöld adó, környezetvédelmi adó: a szennyező anyagokat

és szennyezőket befolyásoló adók, amelyek célja, hogy a szennyezőkre

(vállalkozásokra és fogyasztókra) terheljék a termelési és fogyasztási tevékenységből

származó szennyezés költségét. A környezetvédelmi adókat ezért a környezeti kár

értékére kell kalibrálni, így a megadóztatott termék ára nemcsak a hagyományos

termelési és elosztási fázishoz kapcsolódó költségeket tükrözi, hanem a környezeti

költségeket is. A valóságban azonban egy környezeti vagy környezetvédelmi adó

optimális kalibrálása rendkívül összetett, főleg a környezeti károk pénzügyi

értékelésében rejlő nehézségek miatt.’)

→ Probléma: a környezetvédelmi adó mint a környezetszennyezésből adódóan létrehozott

adónem minden fogalomban megjelenik, azonban az előzőekhez hasonlóan a

meghatározások általánosak, a tárgyi hatályt nem pontosítják. (A legutóbbi definícióban

ismertetett nehézségek a környezetkárosítás hatásához kapcsolódó mérési problémákkal,

valamint a környezeti károk gazdasági internalizálásának problémájával összefüggésben

Luhmann (2010) számára is kétségesek.)

91

Az „Adók Európában” adatbázisban (Európai Bizottság 2016) a környezetvédelmi adó

megnevezés nem található a vizsgált országokra vonatkozóan, az országspecifikus

környezetvédelmi adótípusok a következők:

UK: Az Egyesült Királyság esetében a hulladéklerakási adó („landfill tax”).

IT: Olaszországra vonatkozóan a környezetvédelmi adótípusok közé sorolják a

hulladéklerakásra vonatkozó különös adót, ’a hulladéklerakókra vonatkozó regionális

különleges adót’. („il tributo speciale per il deposito in discarica dei rifiuti”, ’tassa

speciale regionale sul dumping delle discariche’), valamint a környezetvédelmi

feladatok ellátására kivetett adót (tributo per esercizio delle funzioni ambientali), a

’megyei környezetvédelmi adót’ (tassa provinciale sulla protezione dell'ambiente).

(Eredeti: „tributo per esercizio delle funzioni ambientali”; „provincial environmental

protection tax”). (Európai Bizottság 2016)

Összefoglalóan a környezetvédelmi adó terminushoz kapcsolódó angol nyelvű

ekvivalensek lehetséges formái: environmental tax, environmental levy, eco tax, ecological

tax, green tax. Mindazonáltal a Terminológiai Bizottság által ajánlott forma a zöld adó.

(„green tax: term recommended by the Terminology Committee and standardized by the

Validation Committee of the Sustainable Mobility Glossary.”) (Termium Plus 2016a) A

környezetvédelmi termékdíj és környezetvédelmi adó terminusok szintézise a következő

táblázatban látható.

4. táblázat: Környezetvédelmi termékdíj és környezetvédelmi adó terminusok

Terminus magyar nyelven

Ekvivalensek angol nyelven

Ekvivalensek olasz nyelven

Környezetvédelmi termékdíj

_ _

Környezetvédelmi adó, környezeti adó, zöld adó, ökológiai adó (ökoadó)

Environmental tax, environmental levy, ecological tax, green tax, eco tax (eco-tax)

Tassa ambientale, tassa verde, fiscalità ecologica

Forrás: Nagy (2016b)

A táblázatban látható, hogy míg a környezetvédelmi termékdíj országspecifikus terminus,

addig a környezetvédelmi adó terminusnak több szinonimája létezik magyarul, angolul és

olaszul egyaránt. Az előzőekben bemutatott definíciók fogalmi elemeinek komparatív

elemzésével megállapítható a környezetvédelmi termékdíj terminusok ekvivalenciaszintje,

92

amely a többletfelkészültség részét alkotó módszertan alkalmazását jelenti a

problémaelimináció érdekében. Az ismertetett példák a következő ábrán láthatók:

8. ábra: A környezetvédelmi termékdíj ekvivalenciaesetek, -szintek

Ekvivalenciaesetek Ekvivalenciaszintek

I. A teljes fogalmi azonosság: a) 1:1-hez megfeleltetés: -

II. Közel teljes fogalmi azonosság: nagymértékű átfedés:

például:

UK: „landfill tax” (hulladéklerakási adó) és a

IT: il tributo speciale per il deposito in discarica dei rifiuti (a

hulladéklerakásra vonatkozó különös adó).

III. Funkcionális azonosság:

- környezetvédelmi adó, környezeti adó, zöld adó;

environmental tax, environmental levy, green tax, eco-

tax, ecological tax;

tassa ambientale, tassa verde, fiscalità ecologica.

IV. Fogalmi ekvivalencia hiánya: országspecifikus:

- környezetvédelmi termékdíj Magyarországon;

- megyei környezetvédelmi adó (tassa provinciale sulla

protezione dell'ambiente) Olaszországban.

Forrás: Szerző (Tamás [2014a: 153] nyomán)

A fenti ábra a korábbi fogalmi elemzések eredményeit strukturálja az

ekvivalenciaszintek és -esetek szerint. Megállapítható, hogy a környezetvédelmi adóhoz leírt

fogalmak fundamentálisan azonos célkitűzéssel kivetett adókra utalnak, például a

környezetvédelmi adó vagy a zöld adó, ezért funkcionálisan azonos terminusként

értelmezhetők. Az angliai és az olasz hulladéklerakási adó terminus denotációja és célkitűzése

megegyezik, azonban a nemzeti jogszabályok eltérése okán a közel teljes fogalmi azonosság

ekvivalenciaszintjéhez sorolható. A magyar környezetvédelmi termékdíj és az olasz megyei

környezetvédelmi adó országspecifikus terminusok.

A két terminológiai vizsgálat példái – az árindex és a környezetvédelmi adó

terminusok ekvivalenciaelemzése – rámutattak, hogy a terminusokat az egyes országokra

vonatkozóan szükséges megvizsgálni a nemzeti sajátosságokat figyelembe véve, a hatékony

problémakezelés végett. A szignifikáció a gazdasági szaknyelv terminológiai aspektusainak

megismerésére irányult, ezen belül a terminusok elemzései mint szignifikátumok jelentek

meg. A terminusok elemzései azonban szignifikánsnak is tekinthetők, ahol a

problémaeliminálás a fogalmak komparatív elemzésével és az ekvivalencia kategorizálással

93

valósult meg. A terminusok ismerete (mint felkészültség) az érintett termékek körét és a

mindenkori adómértékeket egyaránt magába foglalja. A terminusok félreértése hatással lehet a

nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokra és téves árkalkulációhoz vezethet, amely a vállalati

profit csökkenését idézheti elő, szélsőséges esetben veszteséges üzletmenetet, valamint ebből

következően csődeljárást vonhat maga után. Nyilvánvaló tehát, hogy a nemzetközi

kereskedelemben a terminusok pontos meghatározása több nyelven szükséges, elkerülve

ezáltal a félreértés lehetőségét. Mindehhez a különböző terminológiai adatbázisok folyamatos

felülvizsgálata és bővítése szükséges, a terminusok közérthetőségének biztosítása érdekében.

II.3.12. A szaknyelvi és terminológiai elemzések szintézise

Az előbbi elemzések célja a gazdaság és a kommunikáció összefüggéseinek szaknyelvi és

terminológiai szempontú vizsgálata volt, amely témakörök a participációs elmélet

felfogásában problémaként definiálhatók. A problémakezelés a probléma identifikálását

követő problémaeliminálás ismertetésének lehetséges módjait jelentette, amelynek szintézise

a következőképpen írható le. Összefoglalóan a gazdasági szaknyelv leírható egyfelől a

szakszókincs jellegzetességeinek feltárásával, másfelől a köznyelv és a tudományos nyelv

elkülönítésével. A gazdaságtudomány szaknyelvi vizsgálódásai a szakterületek csoportosítási

lehetőségeinek felülvizsgálatát, társadalomtudományi beágyazódását, valamint két fő

területének elhatárolását foglalták magukba, a definíciójának egyfajta meghatározása céljából.

A terminológiai elemzések egyik módszertana az ekvivalenciaelemzés, amely a különböző

nyelvű terminusokhoz tartozó fogalmak összehasonlításával valósul meg. Az elemzés egyik

fundamentális következtetése lehet, hogy az ekvivalenciaelemzést minden olyan terminusra el

kellene végezni, amely a gazdasági életben szerepet játszik. Az előbbieken túlmenően a

nemzeti szabályozások terminusait legalább angol nyelven elérhetővé kellene tenni mindazok

számára, akik a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban részt vesznek, valamint minthogy a

jogszabályok gyakorta változnak, folyamatosan gondoskodni szükséges a naprakészség

biztosításáról a gazdasági felkészültséghez, illetve a kommunikatív kompetencia fejlesztése

érdekében. Természetesen léteznek gazdasági terminusokat definiáló adatbázisok, azonban

tapasztalatom szerint a vizsgált adatbázisok nem minden esetben naprakészek. (Nagy 2016b)

A gazdasági szaknyelvi és terminológiai problémák vonatkozásában általános

szabályként meghatároztam, hogy: az identifikált probléma a címben van feltüntetve; a

szignifikáció ezen problémára irányul; a terminus a quo a szignifikáns azonossága, amelyhez

heterogén szignifikátumok tartozhatnak, és amelyek szignifikánsként manifesztálódnak a

94

kutató számára, ha azok újabb problémákhoz vezetnek. Az alábbi táblázat a kutatói

szignifikációk jellemzőinek, pontosabban a szignifikánsokhoz tartozó szignifikátumok

lehetséges eltéréseinek bemutatását szolgálja:

5. táblázat: Gazdasági szaknyelvi és terminológiai problémák

Szi

gn

ifik

áci

ó A gazdasági

szaknyelv

jellemzőinek

leírása

(II.3.5. fejezet)

A gazdasági

szaknyelv

felosztási módjai

(II.3.6. fejezet)

A gazdasági

szókincs

jellemzői

(II.3.7. fejezet)

A gazdaság-

tudományi

szaknyelv

jellemzői

(II.3.8. fejezet)

A gazdaság terminológiai

aspektusai

(II.3.9. fejezet)

Szi

gn

ifik

án

s Nyelvészeti,

szaknyelvészeti

koncepciók

Tipológiai,

kategorizálási módok

A szakszókincs

jellege

A gazdaság-

tudományok

csoportosítása,

szakterületi

elemzések

A terminológia-

kutatás

általánosan

Gazdasági

terminusok

terminológiai

elemzése

Szi

gn

ifik

átu

mo

k

1. Szociális

dialektus (Kovács

2003)

2. Gyűjtőfogalom

(Ablonczyné

2006)

3. Szektornyelv

(Proietti 2010)

1. Szintek szerint

(Sosnowski 2005)

2. A kommunikáció

szövegtípusai szerint

3. A gazdasági

performancia

tipológiája szerint

(Ablonczyné 2006)

1. A gazdasági

tevékenységek-

hez

kapcsolódóan

(Balboni 2000)

2.

Hagyományos

szaknyelvi

felosztásban

(Kurtán 2003)

1.

JEL

rendszerezés

2.

Eurotermbank

rendszerezés

3. Nemzeti

tudományági

besorolás

4. Logisztikai

szaknyelvi

elemzés

(Nyakas 2010)

5. Számviteli

szaknyelvi

elemzés

(Dósa 2006,

2010)

1. A

terminológia-

kutatás

kialakulása

2. A

terminológiai

osztályozás

követelményei

(Fóris 2005)

3. A

terminológia-

kutatás feladatai

(Fóris 2013)

4.

Terminológiai

elemzés

módszertana

(Tamás 2014a,

2014b)

1. Az árindex

terminus

elemzése

2. A környezet-

védelmi

termékdíj

terminus

elemzése

(Tamás 2014a,

2014b; Horváth

2013 módszere

nyomán)

Forrás: Szerző (Horányi 2006a, 2009, Demeter 2014 nyomán)

A fenti táblázat a gazdasági szaknyelvészet és terminológia problémáiként definiált

témák szintézise. A participációs elmélet figyelembe vett szempontjai a gazdasági szaknyelvi

szignifikációk strukturálásához és szisztematizálásához járultak hozzá, az ágensek (kutatók)

eltérő perspektívájából. A problémák nem kizárólagosak, a kutató szignifikációjától függően

továbbiak is lehetségesek. A problémakezelésre irányuló szignifikánsok és szignifikátumok

másképpen is megjelenhetnek a kutató mentális reprezentációjában, így ami szignifikátum a

táblázatban az szignifikánsként is értelmezhető, illetve újabb szignifikációk determinálhatók,

ha a problémaidentifikáció módosul.

Az eddigiek rövid áttekintése végett a következők állapíthatók meg. Az előző

fejezetekben a gazdaság és kommunikáció kapcsolódásaival összefüggésben Luhmann

elméletének releváns gondolatait, participációs elméleti elgondolásokat, és szaknyelvi,

95

terminológiai vonatkozásokat mint identifikált problémákat tártam fel. A problémák különféle

módon fogalmazhatók meg az elemzés orientációja függvényében: a luhmanni elméletben a

funkcionális részrendszerek szempontjából; a participációs elméleti megfontolásból az

ágensfüggő problémakezeléssel összefüggésben; a szaknyelvi és terminológiai elemzések

perspektívájából a nyelvi kompetenciához szükséges többletfelkészültségek

meghatározásával. A következő fejezet a társadalmi-gazdasági problémák elemzési

lehetőségét rendszerelméleti és participációs elméleti koncepciók percepciójából

demonstrálja, általánosan az infláció és a kereskedelmi megállapodások példájával.

II.4. A problémakezelés módozatai a modern társadalomban

A modern társadalom jellemzői közé tartozik a jelentős kockázat, amely a problémák

megoldásának velejárója (Luhmann 1996a). A problémák megoldása minden esetben döntés

eredménye, amely az egyes részrendszerekben eltérően értelmezhető. A

problémamegoldásokat tehát részrendszerekre vonatkozóan szükséges megfogalmazni, azok

jellegzetességeinek (bináris kódjainak és funkcióinak) figyelembevételével, mert a modern

társadalom policentrikussá vált. További jellemző, hogy a problémák nem oldhatók meg

abban a rendszerben, ahol keletkeztek, mert a problémák felismerése és megoldása ketté vált.

(Luhmann 1997) A participációs elmélet intézményi felfogására vonatkoztatva azt jelenti,

hogy az egyes intézmények szignifikációját szükséges szem előtt tartani, amely sajátos

felkészültségek elérhetőségével valósul meg, a problémafelismerés és -megoldás fázisaiban

(Horányi 2006a, 2009, Pete, P. Szilczl 2006). Amennyiben a probléma felismerésére és

megoldására már kialakult módszerek, elvek (felkészültségek) rendelkezésre állnak, az

ágensek számára elérhetők, a következő táblázat bármely problémára vonatkozóan kitölthető.

Tehát általánosan a vizsgált részrendszerek, illetve intézmények vonatkozásában a

következőképpen ábrázolható a problémafelismerés és -megoldás táblázat:

96

6. táblázat: Problémafelismerés és -megoldás a funkcionálisan elkülönült részrendszerekben és

intézményekben Tudományos

részrendszer/

intézmény

Tömegmédia

részrendszer/

intézmény

Politikai

részrendszer/

intézmény

Jogi

részrendszer/

intézmény

Gazdasági

részrendszer/

intézmény

Probléma-

felismerés

Tudományos

igazság

Informatív

esemény

Kormányzati

program

Jogszerű (a

probléma) vagy

jogszerűtlen a

cselekmény

Fizetőképesség

vagy

fizetésképtelenség

Probléma-

felismerés

és

-megoldás

Új tudás

(elmélet vagy

módszer)

Tájékoztatás Mindenki

számára

követendő

döntéshozatal

Jogszabályalkotás Vállalati (üzleti)

szféra:

Árkalkuláció;

Költség

internalizáció

(esetleges áremelés

és/vagy munkaerő-

elbocsátás).

Állami szféra:

támogatás,

adókivetés,

szankciók.

Forrás: Szerző

A fenti táblázat például a tartós árszínvonal-emelkedés (infláció) elemzését teszi

lehetővé a részrendszerekre, illetve intézményekre vonatkoztatva. Az előző fejezetekből

ismert, hogy rendszerelméleti aspektusból infláció gerjesztő hatás érvényesül, ha a médium”

több bizalmat feltételez, mint amennyit biztosítani tud” (Brunczel 2010: 94), a participációs

elmélet intézményi perspektívájából, ha a piaci szereplők hite megrendül a pénzben mint

általánosan elfogadott szimbolikus médiumban, azaz az árak a világot a piaci szereplők

számára nem megfelelően reprezentálják (Pete, P. Szilczl 2006). Az árak változásának

méréséhez jellemzően a fogyasztói árindexet alkalmazzák annak érdekében, hogy egy adott

időszakra megállapítsák az árváltozás (infláció vagy defláció) mértékét. Az infláció a

közgazdaságtudományi vizsgálódások egyik fontos területe a tudomány részrendszerében,

alakulása meghatározó a gazdasági folyamatokat tekintve. Amennyiben az infláció jelentős

mértéket ölt (vágtató vagy hiperinfláció) a gazdaság összeomolhat, súlyos és tartós károkat

okozva a gazdaság minden szereplőjének. Az infláció mértékének meghatározása tehát

elősegíti a gazdasági szereplők felkészülését, illetőleg figyelmeztet arra, hogy a politikai

részrendszer beavatkozása szükséges a gazdasági részrendszerbe. Jóllehet Luhmann

elméletében és a gyakorlatban egyaránt a politikai részrendszer beavatkozása a piaci

folyamatokba nem kívánt hatásokat eredményezhet, esetenként ez elkerülhetetlen, ahogyan

Keynes is megfogalmazta elméletében (Samuelson, Nordhaus 2012). Az infláció kedvezőtlen

alakulása például olyan ok, amely egy bizonyos ponton nélkülözhetetlenné teheti az árak

állami befolyásolását (például ideiglenesen az árak maximalizálását bizonyos termékekre

97

vonatkozóan és/vagy az ártámogatást) a gazdasági stabilizáció érdekében. A rendszerelméleti

percepciót tekintve a tartós árszínvonal emelkedést részrendszerenként, illetve

intézményenként szükséges determinálni, melynek manifesztációját, a problémafelismerés és

-megoldás fázisaiban a következő táblázat szemlélteti:

7. táblázat: Az infláció problémafelismerése és -megoldása a funkcionálisan elkülönült

részrendszerekben és intézményekben Tudományos

részrendszer/

intézmény

Tömegmédia

részrendszer/

intézmény

Politikai

részrendszer/

intézmény

Jogi részrendszer/

intézmény

Gazdasági

részrendszer/

intézmény

Probléma-

felismerés

Tudományos

igazság: a tartós

árszínvonal

emelkedés

(infláció)

hatással van egy

nemzet

gazdaságára.

Informatív

esemény:

Egy ország

súlyos gazdasági

válsággal küzd

(különösen

informatív, ha

sztrájk vagy

tiltakozás kíséri).

Kormányzati

program:

Válságkezelés, a

gazdasági

növekedés

előmozdítása.

Jogszerű (a

probléma) vagy

jogszerűtlen (a

cselekmény):

A válság

’jogszerűnek’

statuálása és a

jogszerűtlen ár-

alkalmazás

megállapítása.

Fizetőképesség:

A gazdasági

válság okán

kialakult

likviditási

problémák,

valamint az

árakra

vonatkozó

jogszabályi

változások.

Probléma-

felismerés

és

-megoldás

Új tudás

(elmélet vagy

módszer)

Az árváltozás

méréséhez

megfelelő

módszertan

kidolgozása

(CPI), és az

infláció

kezelésére

vonatkozó

elméletek

kidolgozása.

Tájékoztatás

A tömegmédia

hírműsorainak a

fókuszában az

adott ország

helyzete áll.

Mindenki

számára

követendő

döntéshozatal

például:

Árpolitikai

döntések: árak

maximalizálása,

ártámogatás stb.

Jogszabályalkotás:

az árak

szabályozását

előíró átmeneti

jogszabály

megalkotása.

Árkalkuláció:

megfelelés a

jogszabályi

előírásoknak, a

költségek

számbavétele, a

rentabilitás

felmérése.

Hitel vagy

állami

támogatás

igénybevétele.

Forrás: Szerző

A fenti táblázat az általános problémák definiálására alkalmas a részrendszerek és

intézmények vonatkozásában, amelynek azonban előfeltétele, hogy kidolgozott módszertan

álljon rendelkezésre. Amennyiben valamely részrendszerre, illetve intézményre vonatkozóan

a táblázat nem tölthető ki, a probléma pontosabb definiálása szükséges. Ennek érdekében

célszerű a definiált társadalmi-gazdasági problémát elsőként leszűkíteni, majd a probléma

felismerésében és megoldásában érintett szervezetet (kollektív ágenst) meghatározni. A

participációs elmélet felfogásában a problémák minden esetben valamely ágens problémái,

pontosabban meghatározott ágenssel vagy ágensekkel összefüggésben érdemes problémákról

beszélni (Horányi 2009). Az előbbi koncepciók úgy foglalhatók össze, hogy Luhmann (2010)

a problémák részrendszeri, a participációs elmélet (Horányi 2009) ágensfüggő

meghatározottságát hangsúlyozta. Ennek megfelelően a problémafelismeréshez és -

98

megoldáshoz az ágensek meghatározása szükséges a gazdasági vagy bármely más

részrendszerre, illetve intézményre vonatkozóan. Azoknak a problémáknak a felismerése és

megoldása, amelyek általános (többnyire globális) társadalmi-gazdasági problémaként

definiálhatók, a kollektív ágensek hatáskörébe tartoznak. A kollektív ágensek a gyakorlatban

azok a szervezetek, amelyek a részrendszerek közötti strukturális kapcsolódást biztosítják. A

szervezetek a problémafelismerés és -megoldás tekintetében elkülönülhetnek felkészültségeik,

hatókörük szerint. A problémamegoldás szempontjából kompetensnek tekinthető egy

szervezet, amennyiben hatóköre, jogosultsága lehetővé teszi az elméleti megoldások

gyakorlati alkalmazását.

A fentiek pontosítása érdekében mindenekelőtt a participációs elmélet percepciójából

néhány elgondolás, fogalom leírása célszerű. A kollektív ágensek (gazdasági közösségek)

működése valamely színtéren valósul meg. A gazdaság intézményi felfogása az ágensek

elérhető többletfelkészültségeit jelenti, amely tekinthető úgy mint a gazdasági közösség

gazdasági témakörű, legitim (elfogadott) felkészültségeinek aggregátuma egy adott színtéren.

A gazdaságnak egyidejűleg több színtere létezik, típusai például a témakörspecifikus

többletfelkészültségek szerint kategorizálhatók. A diszkusszióban a gazdasági színterek olyan

tartós együttműködési formák konstrukciói, amelyeken egy vagy több gazdasági közösség

valamely gazdasági kérdéskör leírásán és/vagy megoldásán fáradozik. A gazdasági színterek

esetenként fizikailag elhatárolhatók, szervezeti formában működnek (gazdasági minisztérium,

kereskedelmi szervezetek, statisztikai hivatalok stb.), ahol a közös felkészültségek mentén

jönnek létre a közösségek. A gazdasági színtér egy konceptuális keret (konstitutív alap) által

meghatározott, a gazdasági közösségek világképének összessége, amely konceptuális keret

tudásként határozható meg. A színtérnek eltérő értelmezései lehetségesek, a következő

fejezetben írtak szerint (III.5. fejezet A gazdasági kommunikáció színterei, a 128. oldalon). A

színtereken a gazdasági kérdéskörök mindazon problémák felismerését és/vagy megoldását

felölelik, amelyekhez a kollektív ágensek által elérhető felkészültségek elegendők. A

probléma megfogalmazható társadalmi-gazdasági felismert kritikus állapotként (identifikált

problémaként - IP), amely egy adott gazdasági helyzet és egy kívánatos gazdasági helyzet

közötti különbség. Más szavakkal, a kritikus állapot a gazdasági élet bármely területén

meghatározott, problémaként ’felismert’ helyzet (eset) vagy helyzetek (esetek) összessége,

amelyek valamely gazdasági közösség vagy gazdasági közösségek számára változtatást

igényelnek. A kritikus különbség a társadalmi-gazdasági környezet megváltozásából adódhat

(pl. a globális felmelegedés okozta változások). A problémafelismerés mindig egy vagy több

99

közösség által valósul meg, de amit a gazdaságban az egyik közösség változást igénylő

állapotként (problémaként) identifikál, az nem jelenti azt, hogy a megoldásra is lehetősége

van és még kevésbé, hogy az adott helyzetet azok a közösségek is felismerik (pontosabban

elismerik), akiknek módjukban áll megoldani. Jelen diszkusszióban a vizsgált helyzetek

(esetek) többnyire hosszabb időintervallumban léteznek (egy ország gazdaságának

változásához szükséges idő hossza), amelyek megoldása általában időigényes. A helyzet

(eset) tehát definiálható olyan problémaként, amely a társadalmi-gazdasági fejlettség szintjén

változtatást igényel (gender, ökológiai, kereskedelempolitikával vagy munkanélküliséggel

összefüggő stb.) és valamely gazdasági közösséghez tartozó probléma.

A gazdasági közösségek a gazdaság szereplői (fogyasztók, gazdasági szervezetek),

amelyek valamely cél megvalósítása érdekében tevékenykednek. A gazdasági közösség lehet

egy gazdasági intézmény vagy szervezet, amelynek a gazdaságban betöltött szerepe lehetővé

teszi valamely identifikált probléma megoldásának előmozdítását. A gazdaság komplex

színterein több tudásközösség (utalva a komplex tudásra és a szervezeti együttműködésre) van

jelen, amelyek együttesen határozzák meg a teljes gazdaság működési irányát.

Tevékenységük során felismerik a kritikus helyzeteket, megoldási javaslatok leírására

vállalkoznak, esetenként a helyzet megoldására. Egyidejűleg több hasonló színtér, illetve

tudásközösség is létrejöhet ugyanazon kérdéskör vizsgálata vonatkozásában (különböző

szervezetek vizsgálják például a környezetszennyezés hatásait), valamint az egyes színtereken

párhuzamosan több tudásközösség foglalkozhat ugyanazon területtel, esetenként eltérő

megközelítésben (pl. a gender kérdések). Az értekezésben vizsgált gazdasági közösségekre

többnyire kooperáció jellemző, ami egy közös cél megvalósítását szolgálja. Kollektív

sajátvilággal rendelkeznek a közös felkészültségük révén, ami a sajátos belső nyilvánosságuk.

A gazdasági közösségek tudásközösségeknek tekintendők a problémamegoldás sajátos

(kommunikatív) színterein, ahol a közös és ágensenként eltérő felkészültségek segítik a

problémafelismerést és -megoldást.

A felkészültségek szükséges feltételei a gazdasági problémafelismerésnek, a megoldás

leírásának és a megoldásnak is. A felkészültség tudást, hiedelmet, véleményt egyaránt magába

foglalhat, amely egy vagy több gazdasági közösség számára releváns. Legitimnek tekinthetők

egy gazdasági közösségen belül elfogadott normák, mindazon felkészültségek, amelyek az

egyes közösségeken belül relevánsnak minősíthetők. A legitimáció érvényessége egy

gazdasági közösségen belül értelmezendő, ami nem jelenti azt, hogy bármely gazdasági

közösség elfogadja a normákat, tehát nem feltétlen általános érvényű. A közösségek többlet-

100

felkészültsége nem állandó, folyamatosan változik, bővül, súlyuk eltérő mértékű lehet.

(Például az egyes országokban az árak változása, vagy a kereskedelempolitikára vonatkozó

információk eltérő súllyal bírnak időszakról időszakra.)

Kompetensnek (kompetens tudásközösség – Competent KC) abban az esetben

minősíthető a gazdasági közösség, ha rendelkezik bizonyos alapkompetenciákkal. A

gazdasági felkészültség esetében ennek minimális feltétele a matematikai kompetenciák

megléte (a racionális vásárlási döntéseink alapvető feltétele) (Horányi 2006a; Pete, P. Szilczl

2006), amely természetesen szükséges, de nem elégséges feltétele például egy pénzpiaci

ügylet lebonyolításának és még kevésbé az összetett társadalmi-gazdasági kérdések

eldöntésének. Vannak olyan esetek, amikor a gazdasági közösségek általános társadalmi

jellegű problémákat ismernek fel és írnak le, azonban a problémamegoldáshoz olyan

többletfelkészültségekkel szükséges rendelkezni, amelyek nem minden esetben adottak a

társadalom egy csoportjában (országban). Ide értendők azok a felkészültségek, amelyek

például a hiedelmekkel, a kulturális helyzettel vannak összefüggésben (pl. a nők helyzete az

arab országokban). Ezekben az esetekben a normák, a hiedelmek változása mozdítja elő a

helyzet megoldását, a jelenlegi és az optimálisnak vélt állapot közötti különbség közelítése

hosszabb-rövidebb idő után következik be. Más szavakkal, a gazdasági közösségek különféle

problémamegoldási javaslatokat mutathatnak be a felkészültségüktől függően, azonban a

jelenlegi és az optimálisnak vélt állapot közötti különbség továbbra is fennmaradhat, ha a

feltételek nem adottak, ami az adott időpontban a felkészültségek hiányát jelenti (például a

nők munkaerőpiaci részvételének aránya akkor növelhető tudatosan, ha a nőkkel kapcsolatos

világkép egy adott nemzetben ehhez igazodik). A két állapot (a jelenlegi és az optimálisnak

vélt) közelítéséhez az általánosan megfogalmazott célokat az érintettek mindegyike saját

céljának kell, hogy tekintse.

A problémafelismerés és -megoldás mellett a megoldás lehetséges módozatainak

leírásai a gazdaságban külön kategóriaként vannak jelen. A gazdasági közösségek képesek

lehetnek egyidejűleg a megoldást leírni és a problémát megoldani, de esetenként

elkülönülhetnek egymástól, azaz beszélhetünk megoldást leíró gazdasági közösségekről és

helyzetmegoldó gazdasági közösségekről. A megoldás leírása általános is lehet, azonban a

megoldás minden esetben eset (gazdasági helyzet) és gazdasági közösség függő.

Feltételezhetően az a gazdasági közösség, amely felismeri az adott helyzetet mint problémát,

a szükséges felkészültség birtokában van, számára hozzáférhető, ennek hiányában nincs

módja eljutni a felismerésig. A diszkusszióban vizsgált esetekben a problémafelismerés és a -

101

megoldás elválik egymástól, azaz a gazdasági közösségek lehetősége többnyire a

problémafelismerésre és a megoldási stratégiák kidolgozására korlátozódik. A megoldásához

esetenként más gazdasági közösségek probléma felismerésére van szükség. Abban az esetben,

ha egy adott állapotot más gazdasági közösségek is problémaként identifikálnak, a jelenlegi és

az optimálisnak vélt állapot közelítése például jogszabályok által valósulhat meg, azaz a

kritikus különbség közelítésére a jogszabályi előírások kényszerítik a gazdaság egyes

szereplőit (pl. kereskedelempolitikai szabályok, környezetvédelmi termékdíj törvény).

Összefoglalóan, egy adott gazdasági probléma identifikált problémának (IP)

tekinthető, amennyiben a felismerése a tudásközösségek (KC) által lehetséges. A

tudásközösség kompetens (Competent KC), ha a problémafelismeréshez és -megoldáshoz

adekvát felkészültségekkel rendelkezik. Általánosan a következő módon ábrázolható a

problémafelismerés és -megoldás egy identifikált probléma (IP) vonatkozásában, azzal a

kitétellel, hogy az előbbi denotációk példák, percepció függően más szempontú meghatározás

vagy ábrázolás is lehetséges.

9. ábra: Identifikált probléma (IP) és tudásközösségek (KC)

Forrás: Nagy (2017b) nyomán

Tételezzük fel, hogy az identifikált probléma az árszínvonal tartós emelkedése

(infláció), amely a gazdaság minden szereplőjét érintő tényező. Ebben az esetben (helyzetben)

a gazdaság elégtelen működése az árupiacon jelenik meg, amely elsőként kiválthatja a

fogyasztói elégedetlenséget, mivel az árak megfizethetetlenek. A problémafelismerő

tudásközösség lehet a fogyasztó, valamint előbb-utóbb a kormányzat, amelynek érdeke a

gazdasági jólét feltételeinek megteremtése, a GDP növelése (a gazdasági intézményben,

illetve részrendszerben). A problémafelismerő tudásközösségek tehát a fogyasztók és a

kormányzat. A problémamegoldás legalább két szervezet (problémafelismerő és -megoldó

102

tudásközösség) révén valósulhat meg: valamely állami szervezet által, az árak központi

szabályozásának tekintetében (a politikai részrendszerben és intézményben); valamint a

központi bank révén (a pénzpiac felől), amely a forgalomban lévő pénzmennyiség

elégtelenségét ismerheti fel (a gazdasági részrendszerben és intézményben). A központi bank

például a kamatpolitika révén elősegítheti, hogy kedvezőbbé váljanak a hitellehetőségek a

kamatláb csökkentésével, valamint hitelt nyújthat a kormányzat számára (mint céltámogatás),

amelyet a piaci szereplők támogatására fordíthat (vállalatok, fogyasztók). (Az állami

támogatás irányulhat a vállalati beruházások ösztönzésére, és a fogyasztói kereslet növelésére

pl. élelmiszerjeggyel). Továbbá, az állam nemzetközi hitelt igényelhet a gazdasági válságból

való kilábalás érdekében, amennyiben valamely nemzetközi finanszírozási szervezet a hitel

jogosultságát elismeri. A problémamegoldása tehát legalább két kompetens tudásközösség

(állami szerv, központi bank) együttműködését feltételezi, amennyiben az optimálisnak vélt

állapot a gazdasági stabilitás visszaállítása, a destruktív inflációs folyamat megfékezése (a

gazdasági részrendszerben és intézményben). A fentiek a következőképpen ábrázolhatók:

10. ábra: Az infláció mint identifikált probléma (IP) és tudásközösségek (KC)

Forrás: Nagy (2017b) nyomán

A fenti problémamegoldáshoz tehát állami intervenció szükséges, amely a politikai

részrendszer nélkülözhetetlen beavatkozását jelenti a gazdasági részrendszerbe, a pozitív

hatás elérése érdekében. A politikai részrendszer irányítási törekvései a gazdasági

részrendszerben kereskedelempolitikai intézkedések révén is megvalósulhatnak, például az

exportárak állami befolyásolásával, a nemzeti piac terjeszkedésének elősegítésére. Az állami

beavatkozás ezúttal azonban kedvezőtlen megítélésű lehet, amennyiben a mesterségesen

kialakított árak nemzetközi szinten jogszerűtlen piaci magatartásként definiálódnak. Az

esetleges pejoratív ítélet széleskörű elterjesztéséről a tömegmédia részrendszere gondoskodik,

103

a kialakult nemzetközi problémák részletes ismertetésével. Ezzel összefüggésben az egyik

témakör Kína nem piacgazdasági (NME – nonmarket economy) státuszához kapcsolódóan

vetődik fel. Kína 2001-től tagja a Világkereskedelmi Szervezetnek (WTO – World Trade

Organization33

), amelynek 15 éves időszaka 2016 decemberében járt le, a piacgazdasági

státusz elismeréséhez számos követelménynek kell megfelelnie. Ezek között egyfelől a

dömpingárak alkalmazásának problémájával szükséges szembesülnie, azaz a piacgazdasági

státusz megszerzésének egyik feltétele az alacsony exportárak alkalmazásának elkerülése

lenne, amely azonban továbbra is jellemző a kínai gazdaságra. Másfelől további nehézségeket

okoz a kínai gazdaság átláthatósága, valamint a viszonylag jelentős állami tulajdon mértéke a

vállalatokban és a pénzintézetekben, amelyek szintén nem piacgazdasági jellemzők. A

problémaként identifikált államilag támogatott alacsony exportárak felülvizsgálatával az

Amerikai Kereskedelmi Minisztérium (gazdasági közösség/szervezet) foglalkozott az

amerikai piac dömping elleni védelme érdekében. Az árak összehasonlításának alapját az

elfogadható piaci árnál alacsonyabb értéken (less than fair value – LTFV) történő kínai

importáruk vizsgálata jelentette. A vizsgálat módszertana figyelembe vette az input

mennyiségét (alapanyag, ledolgozott órák száma stb.) egy adott kínai termék esetében, majd

annak értékét egy másik piacgazdasági ország (pl. India) árával hasonlították össze.

Amennyiben a kínai termék ára alacsonyabb volt, az adott termék dömpingáron

értékesítettnek minősült. (Bown 2016a) A kínai piacgazdasági státusz elérésének kétségei

mint felismert problémák konstatálhatók, a problémamegoldás lényegében a piacgazdasági

státusz követelményeinek való megfelelés jelentheti. (Nyilvánvalóan figyelembe kell venni

egy adott ország sajátosságait, illetve felkészültségeit a követelményeknek való megfelelés

tekintetében, mert egy hosszú távon fenntartott rendszer megváltoztatása rövid időn belül nem

tűnik reális elvárásnak. Ez utóbbi nem pusztán az ország viszonylatában okozhat visszaesést,

hanem jelentős negatív hatással lehet a világkereskedelemre, amennyiben például ez hirtelen

átfogó áremelkedéshez vezet a globális értékláncban, a gazdasági részrendszerben. Különösen

abban az esetben, amennyiben a nemzetközi kereskedelemben a támogatott alacsony árak

biztosítják a termékek értékesíthetőségét és ezt a világkereskedelem résztvevői legitimként

33 A Világkereskedelmi Szervezet (World Trade Organization) elődjét (GATT) 1947-ben alapították, a világkereskedelem

szabályok által meghatározott keretrendszerének kialakítása érdekében, különböző fórumokkal biztosítva az egyeztetés

lehetőségét. Az első fórum a rendszeres találkozók megbeszéléséhez, az alapvető szabályok megalkotásához járult hozzá,

valamint az országspecifikus egyeztetések során a piacgazdasági követelmények meghatározásához. A későbbiekben szakmai

adminisztratív fórummal és vita fórummal bővítették a korábbiakat, az egyes érdekelt országok számára a jogi problémák

megvitatását tették lehetővé. A WTO olyan jogszabályalkotó szervezet, amely a jogi problémák megítélésében pártatlan,

harmadik félként a döntőbíró szerepét tölti be. Továbbá, a szervezet a világkereskedelemre hatást gyakorló nemzeti politikák

változásairól jelentést készít. A szabványosított jelentés áttekinthetőséget biztosít és globálisan hatékony

információáramláshoz vezet. (Bown 2017: 107)

104

elfogadják évtizedek óta. Elképzelhetetlen inflációs hatásokkal kell számolni, ha a

követelményeknek való megfelelés viszonylag rövid idő alatt következik be, vagy a kereslet

és a gazdasági növekedés visszaesésével világszerte. A szabályok és a megszegésük

következményeinek pontos meghatározása irányadó a megfeleléshez és az ezen kívüli

beavatkozás nem minősíthető, amely minősítés a jogi részrendszerben, illetve intézményben

elképzelhető.)

Nyilvánvalóan az exportárak túlzott mértékű állami támogatása bizonyos mértékig

korlátozhatja a gazdasági részrendszer virágzását (a világpiaci részvételt). A helytelennek

minősített piaci magatartás (a túlzott ártámogatás) szankcionálása az antidömping révén

valósul meg, meghatározott szabályrendszerben. Egy adott ország politikai részrendszerének

erőteljes beavatkozása a piaci árak mesterséges kialakítása révén, a gazdasági részrendszer

működésére károsan hathat, ahogyan az is, ha a világkereskedelemben elfogadott árakat

politikai döntésekkel kívánják befolyásolni. A jelenlegi és az optimálisnak vélt állapot közötti

különbségek közelítése a gazdasági közösségek (tudásközösségek) együttműködése révén

valósulhat meg. A világkereskedelem vonatkozásában az együttműködés egyik sajátossága,

hogy az ellenkező érdekek összehangolását a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) a jogi

részrendszer képviselőjeként (jogszabályalkotó és jogi döntőbíró minőségében) segíti elő, a

politikai és a gazdasági részrendszer kooperációjának elősegítése végett.

A következő ábra szemlélteti a Világkereskedelmi Szervezet tagországait mint

problémafelismerő tudásközösségeket (KC: knowledge communities) és a Világkereskedelmi

Szervezetet mint problémafelismerő és -megoldó kompetens tudásközösséget (Competent

KC: competent knowledge communities), ahol az identifikált problémákat (IP) az ellentétes

érdekek (pl. antidömping) jelentik. (Az elnevezések a komplex ismeret előfeltételére és

meglétére utalnak, valamint a szervezeti keretben megvalósuló együttműködésre).

11. ábra: Identifikált problémák és tudásközösségek együttműködése a világkereskedelemben

Forrás: Nagy (2017b) nyomán

105

Az identifikált problémákat és tudásközösségeket szemléltető ábrák a

problémafelismerés és -megoldás vizuális szemléltetését segítik elő, amelyekhez a politikai és

a gazdasági részrendszerek közötti kapcsolat hatásainak elemzése is hozzátartozik, az

előbbiekben ismertetett módon. A fenti ábrák példaként szolgáltak a megoldhatónak

tekinthető problémák elemzésére, azonban a korábban írtaknak megfelelően a megoldásra

váró problémák elemzésére egyaránt alkalmasak, ahol a szervezetek vagy tudásközösségek

pontosítására van szükség.

A problémák további típusainak tanulmányozása lehetséges a modern társadalomban,

Luhmann elméletének perspektívájából, például az ökológiával vagy a társadalmi

egyenlőtlenséggel összefüggésben. E két probléma a közgazdasági vizsgálódások tárgyai is,

ahogyan a gazdasági növekedés kontextusában végzett későbbi elemzésből konstatálható. A

közgazdaságtudományban a gazdasági növekedés kulcsszerepet tölt be, mérésére a bruttó

hazai termék (GDP) indikátorát alkalmazzák, amelyhez kapcsolódóan különféle problémákat

definiáltak (többek között a környezetszennyezéssel és társadalmi egyenlőtlenséggel

összefüggően, információk a III.5.2. fejezetben találhatók meg, a globális gazdasági

kommunikáció színterei című alfejezetben). A definiált problémákat a fejezetben bemutatott

problémaelemzési módokkal lehet tanulmányozni, amelynek példája a gazdasági

kommunikáció című fejezet tárgya.

II.5. Az előző fejezetek szintézise

Az előző fejezetekben írtak szintéziseként a gazdaság és a kommunikáció kapcsolódásai

leírhatók:

1. Luhmann rendszerelméleti megfontolásából, a gazdaságot funkcionálisan elkülönült

részrendszerként értelmezve, amely más szociális részrendszerekkel (a disszertációban a

politikai, a jogi, a tudományos és a tömegmédia részrendszerekkel) kölcsönhatásban működik.

2. A kommunikáció participációs elméletének felfogásában a gazdaságot olyan intézménynek

lehet tekinteni, ahol a kollektív ágensek (tudásközösségek) többletfelkészültséggel

rendelkeznek a problémák felismeréséhez és megoldásához.

3. A gazdaság és a nyelv összefüggéseivel, amely mint szaknyelvi kompetencia (a legelemibb

felkészültség) a kommunikáció előfeltétele; összetettségét a gazdasági szaknyelvelemzési

módozatok illusztrálták. A participációs elméleti szempontból a szaknyelvi jellemzők

problémaként definiálhatók a szaknyelvkutató ágens perspektívájából. A problémakezelés

érdekében a probléma identifikálása a szaknyelv definíciójának, jellemzőinek, szintjeinek

meghatározására irányulhat, amely problémák eliminálása a szaknyelvkutatás eredményeinek

106

leírásával történhet. A problémaidentifikáció vonatkozhat a gazdasági szaknyelv

jellegzetességeinek megismerésére. A releváns szignifikánsok és szignifikátumok egymáshoz

rendelésével megállapítható, hogy a gazdasági szaknyelvi kommunikáció különböző

szinteken valósulhat meg, összetett gazdasági szókincset és gazdasági ismereteket ölel fel. A

gazdasági szókincs vizsgálata egyfelől szaknyelvi szintenként (pl. a gazdaságtudomány

szintjén), másfelől a terminológiai aspektusok figyelembevételével lehetséges.

4. A gazdaság tekinthető olyan intézménynek, ahol a problémák a részrendszerek típusaival és

a releváns gazdasági tudásközösségekkel (pl. szervezetekkel) összefüggésben elemezhetők.

5. Az identifikált problémák elemzése megvalósulhat a gazdasági kommunikáció

rendszerezett színterein, amelynek előfeltétele a gazdasági kommunikáció jelentésének

tisztázása, tárgyköreinek és színtereinek meghatározása, amelyek a következő fejezet tárgyai.

Ez utóbbi magában foglalja a gazdasági növekedés méréséhez alkalmazott indikátorral (GDP)

kapcsolatos problémafelvetéseket (pl. ökológiai és társadalmi egyenlőtlenség) a globális

gazdasági kommunikáció színterein, valamint a bemutatott problémaelemzési módok

alkalmazását. A konklúzió a fenntartható gazdasági növekedés feltételeit foglalja össze a

modern társadalomban.

III. A GAZDASÁGI KOMMUNIKÁCIÓRÓL

A gazdasági kommunikáció meghatározása olyan problémaként identifikálható, amely a

tudományos intézményben (illetőleg részrendszerben) az ágensek számára eltérő módon

manifesztálódik. A problémaidentifikáció a szignifikáció (a gazdasági kommunikáció

meghatározása) azon aspektusa, hogy ugyanazon szignifikánshoz (a gazdasági kommunikáció

terminushoz) különféle szignifikátumokat rendelnek, az ágensek felkészültségeinek jellegétől

függően. A problémaeliminálás, azaz a gazdasági kommunikáció definiálása az eltérő

szignifikátumok elemzésével lehetséges. Az elemzés felöleli a terminussal összefüggő

előzmények ismertetését, valamint az eltérő álláspontok (szignifikátumok) leírását és

tanulmányozását a terminológia fogalomalapú elemzési módszeréhez hasonlatosan.

III.1. A gazdasági kommunikáció terminus előzményei

A gazdasági kommunikáció vizsgálatával foglalkozó kutatások első megjelenési formáinak az

1800-as évek végén a kereskedelem, a gazdaságtan nyelvére vonatkozó nyelvtörténeti

kutatások tekinthetők. Rendszeres kutatási területté a múlt századtól vált azoknak a

nyelvészeti kutatásoknak az eredményeként, amelyek gazdasági nyelvészet elnevezéssel

terjedtek el, és gazdaságtörténeti, valamint közgazdaságtudományi megközelítéseket öleltek

107

fel. A gazdasági nyelvészeti kutatás egyik ága Prágához köthető, ahol a vállalati és elméleti

gazdasági szövegek stilisztikai elemzésével foglalkoztak mélyrehatóan. Ezzel egyidejűleg

bontakozott ki az ún. strukturális- és funkcionális gazdasági nyelvészet, amely a gazdasági

szaknyelvet mint funkcionális egészet gazdasági célokat szolgáló kommunikációs eszköznek

tekintette. (Borgulya 2010)

Amennyiben a gazdasági kommunikáció mint terminus értelmezését kívánjuk

megismerni, az tapasztalható, hogy a szerzők különféle módon határozzák meg a fogalmát,

más és más gondolatokat társítanak hozzá. Önmagában a terminushoz kapcsolódó

gondolattársítások rendszerezése is egyfajta kihívást jelent, amennyiben előfeltételezzük,

hogy a gazdasági kommunikáció egy komplex, rendszerezésre szoruló kutatási terület. A

rendszerezés első lépéseként a gazdasági kommunikáció értelmezési lehetőségeinek feltárását

tűztem ki célul. Az értelmezési lehetőségek sokaságát látva arra kényszerültem, hogy csupán

néhány fontosabb megközelítést vegyek figyelembe annak érdekében, hogy valamelyest

átlátható rendszerezés jöhessen létre, amely a következő fejezet tárgya.

III.2. A gazdasági kommunikáció értelmezési problémái

A gazdasági kommunikáció terminus jelentése körül némi zűrzavar tapasztalható, amelyre

korábban már Borgulya is utalt: „A napi szóhasználatban a szervezeti, a gazdasági, az üzleti, a

vállalati és a vezetői kommunikáció elnevezések nagyon gyakran keverednek, sok használó

nem érez jelentésbeli különbségeket.” (Borgulya 2010: 4)

A probléma egyik okának tekinthető, hogy a múlt századtól a gazdasági

kommunikáció elnevezéshez sorolták a gazdasági nyelvészeti kutatások egy részét, ide értve

az üzleti, a szervezeti és a vállalati kommunikációt is, ezáltal különböző fogalmakat

összekeverve (Borgulya 2010). Jóllehet a differenciálódás folyamata már a múlt század utolsó

évtizedeiben megkezdődött, napjainkban is jellemző, hogy az előbb említett fogalmakat

szinonimaként használják a szakirodalmakban. A terminus értelmezésének eltérései Borgulya

(2010) és Kővágó (2011) műveiben is megmutatkoznak. Borgulya a gazdasági kommunikáció

körét a gazdasági jelzőből kiindulva határozza meg: „A gazdasági jelző a magyar nyelvben a

gazdasági élet egészét jellemző folyamatokhoz kötődő kommunikáció jelölésére alkalmas. A

gazdasági rendszerek, gazdaságpolitikai, makrógazdasági összefüggések leírása (például egy

nemzetgazdaság-fejlesztési koncepció, vagy az Európai Unió gazdasági célkitűzéseinek

közzététele, megvitatása) a gazdasági kommunikáció körébe tartozik.” (Borgulya 2010: 4)

108

Kővágó (2011) „A gazdasági kommunikáció struktúrája” alfejezetben a gazdasági

kommunikáció tárgyköreit funkcionális alapon különíti el: „Mellőzve az értéksorrendet és a

teljesség igényét, a gazdasági kommunikáció tárgykörébe tartozik a

termelési (üzemszervezési, technológiai stb.),

logisztikai,

munkaügyi,

személyügyi (humánszolgálati),

pénzügyi (befektetői, részvényesi, pénzügyi szervezeti stb.), valamint – a

továbbiakban terjedelmi okokból csak ezekkel foglalkozunk – a megtermelt

javak előállításában és értékesítésében kimagasló szerepet játszó,

üzleti és

marketingkommunikáció.” (Kővágó 2011: 249)

A fenti két idézet alapján megállapítható, hogy míg Borgulya (2010) a gazdasági

kommunikációt a gazdasági jelzőből kiindulva elsősorban a gazdaság egészére vonatkozó

folyamatokkal azonosítja, addig Kővágó (2011) lényegében különböző vállalati

részterületeket sorol a tárgykörébe. (Nagy 2017a)

A ’gazdasági kommunikáció’ terminus jelentésének megértéséhez szótárak és

adatbázisok is segítséget nyújthatnak, a vizsgált források azonban a terminust nem

tartalmazták. A teljesség igénye nélkül a vizsgált szótárak a következők: A pénzügyi és

kereskedelmi enciklopédia (Bácskai 1988), a Közgazdasági kislexikon (Brüll 1987), a

Cambridge Encyclopedia (Crystal 1990), a Közgazdasági enciklopédia (Eagle, Ivernois

1929), a Multi volume Collier's Encyclopedia (Halsey, Friedman 1985), The Harper Collins

dictionary of economics (Pass, Christopher 1991), és a Révai kereskedelmi, pénzügyi és ipari

lexikon (Schack 1929). A vizsgált online adatbázisok és szótárak például: Eurotermbank

(2016b), EU Terminology (2016), InterActive Terminology for Europe (IATE 2016b), IMF

Terminology (IMF 2016), International Telecommunications Unions (ITU 2016), Lexicool

(2016), Proz.Com term (2016), Termium Plus (2016b), Termsciences (2016), Unescoterm

(2016). A Nemzetközi Kommunikáció Enciklopédiában (International Encyclopedia of

Communication 2016) a keresés szintén nem eredményezett találatot a pontos kifejezésre

(economic communication), ellenben ezzel összefüggésben huszonegy különféle tárgykör

jelent meg, így például az üzleti, a stratégiai, a vezetői és a marketingkommunikáció. A

vizsgált terminus meghatározásához a továbbiakban nemzetközi szakkönyveket és

tudományos kutatásokat tanulmányoztam, amelyekből a következőkben a teljesség igénye

nélkül néhány példát idézek.

109

III.3. A gazdasági kommunikáció koncepcióinak nemzetközi példái

Az alábbi koncepciók különféle elméleti megközelítéseket tartalmaznak, amelyek nem

pusztán a fogalmi jegyek eltéréseiben mutatkoznak meg, hanem a vizsgálat kiindulópontja

tekintetében is.

A Beckert és Zafirovski (2006) szerkesztésében készült A gazdaságszociológia

nemzetközi enciklopédiájában (International encyclopedia of economic sociology) Richard

Münch a gazdasági kommunikáció fogalmát Luhmann rendszerelméletével összefüggésben

határozza meg: „A gazdasági kommunikáció a pénz cseréje vagy egy egyszerű kifizetés, és a

gazdaság az, ahol pénzt fizetnek és fogadnak el.” (Beckert – Zafirovski 2006: 418)34

„A gazdasági kommunikáció a likvid eszközök folyamatos átruházását jelenti az egyik

személytől a másiknak.” (Beckert – Zafirovski 2006: 667)35

Edoardo Brioschi (2006) – Coda (1989) és Di Stefano (1990) meghatározására

hivatkozva – a gazdasági kommunikáció fogalmát az üzleti környezethez kapcsolódóan

definiálja: „A gazdasági kommunikáció – ahogy összefoglalóan Coda (1989: 7)

megállapította – értelmezhető úgy, mint az információk továbbítása az üzleti tevékenység

bevételi, pénzügyi és vagyoni helyzetének alakulásáról a felső vezetéstől a társadalmi

párbeszédben megjelenő összes (vagy néhány) résztvevő felé, megkülönböztetés nélkül. […]

Azt lehet mondani – pontosabban meghatározva –, hogy a kommunikáció nem szorítkozik az

üzleti tevékenység bevételi, pénzügyi és vagyoni helyzetének alakulására, hanem megpróbálja

megmagyarázni, vagy legalábbis olyan tényezőket biztosítani, amelyek tisztázzák a tartalmát.

[…] A gazdasági kommunikáció, amely amennyire lehetséges megpróbál magyarázattal

szolgálni az üzleti tevékenység gazdasági tendenciájáról, tartalmában mindkettőt felöleli: a

múltban megvalósított stratégiát és a jövőben alkalmazottat egyaránt (Di Stefano 1990: 151).”

(Brioschi 2006: 167)36

Rosanne Scholl a gazdasági kommunikációt elsősorban a médiatartalomhoz

kapcsolódóan határozza meg: „A gazdasági kommunikáció a gazdasági médiatartalmak, vagy

34 „Economic communication is monetary exchange or simply a payment, and the economy ’is’ where money is paid and

received.” (Beckert – Zafirovski 2006: 418) 35 „Economic communication is the continuous handing over of liquidity from one person to another person.” (Beckert –

Zafirovski 2006: 667) 36 „Economic communication – as synthetically stated (Coda 1989: 7) – can be intended as the conveyance of information

about the evolution of income, finance and patrimony conditions of the business from the top management to all the social

interlocutors without distinction (or to some of them) […] Said communication – as specified – is not restricted to the

description of the evolution of the income, finance and patrimony situation of the business, but is tries to explain it or, at

least, to provide useful elements to clarify it. […] Economic communication that tries to explain, as it should, the economic

trend of the business, includes in its content both the strategy carried out in the past and the one which is to be adopted in the

future.” (Di Stefano 1990:151, In: Brioschi 2006: 167)

110

az általános médiatartalom gazdasági hatásainak szociológiai tudományterülete. A gazdasági

kommunikáció magában foglalhatja az interperszonális beszélgetés gazdasági jellegű

tartalmát is, de ez a tanulmány a tömegmédia gazdasági jellegű tartalmaira szorítkozik.”

(Scholl 2008: 6)37

A fenti meghatározásokról a következők mondhatók el. A Luhmann

rendszerelméletére támaszkodó meghatározás mögött természetesen olyan összetett

összefüggések húzódnak meg, amelyeket a társadalom leírását szolgáló, a filozófia és a

szociológia határmezsgyéjén elhelyezhető tudományos megközelítés foglal magába (lásd

Bognár, Karácsony 2013, Brunczel 2010, Luhmann 2011). Így az első definíció – Richard

Münché a Beckert és Zafirovski (2006) enciklopédiában – a rendszerelméletből a gazdasági

részrendszerre vonatkozó információkat tartalmaz. Az üzleti kommunikációhoz kötődő

meghatározás (Brioschi 2006) kiindulási pontja az üzleti környezetben jellemző

információáramlással van kapcsolatban, ennek megfelelően kizárólag azon szempontok

relevánsak a szerző számára, amelyek az üzleti élettel hozhatók összefüggésbe. Végül Scholl

(2008) a gazdasági híreket vagy a hírek gazdasági hatásait tekinti gazdasági

kommunikációnak. A szerző egyidejűleg elismeri, hogy tudományos környezetben gyakorta

elkerülik a gazdasági kommunikáció terminus használatát, amely tágabb értelmezést ölel fel,

mint a média kommunikáció, azonban vizsgálatát a gazdasági jellegű tömegkommunikációra

korlátozza.

Az eddigieket összefoglalóan megállapítható, hogy a gazdasági kommunikáció

interpretációja a szakemberek között nem egységes. Az ismertetett definíciók közül bármelyik

elfogadható, és azt is állíthatjuk, hogy a szerző számára releváns információk okán eltér a

gazdasági kommunikáció terminus értelmezése. Ezzel tulajdonképpen le is zárható a kutatás,

ha nem lenne zavaró, hogy ugyanazt a terminust használják megkülönböztető jegyek nélkül.

A gazdaság összetett jellege miatt azonban célszerű valamely módon rendszerezni a szerzők

eltérő megközelítéseit, annak érdekében, hogy az elhatárolható vizsgálati területek

átláthatóbbá váljanak. Az eltérő értelmezésekből adódó dilemma feloldásának egyik módja a

gazdasági kommunikációt olyan gyűjtőfogalomnak tekinteni, amely tárgyköröket foglal

magába. A tárgykörök meghatározhatók az előzőekben ismertetett szerzők megközelítéseinek

strukturálásával. Mindazonáltal a strukturálás szelekció eredménye, így az elhatárolás

37 „Economic communication is a sociological study of economic media content or economic effects of general media

content. Economic communication may also include economic content of interpersonal talk, but this essay restricts itself to

mass mediate economic content.” (Scholl 2008: 6)

111

szubjektív és a kialakított tárgykörök között átfedés lehetséges, különös tekintettel a

gazdasági kommunikáció tárgykörein belül megjelenő témák vonatkozásában. (Nagy 2017a)

III.4. A gazdasági kommunikáció tárgykörei

A gazdasági kommunikáció tárgyköreinek meghatározása több perspektívából lehetséges. Az

előzőekben írtaknak megfelelően hangsúlyozandó, hogy nincs egyetlen olyan megoldás,

amely átfedéstől mentes elkülönítést biztosít. Első megközelítésben – a legtágabb

értelmezésben – közgazdaságtani megfontolásokat alapul véve lényegében kétféle elgondolást

tartalmazhat a rendszerezés: (i) a makrószintű és (ii) a mikrószintű elhatárolást, amelyek

Niklas Luhmann rendszerelméleti vonatkozásaival egészíthetők ki.

Luhmann rendszerelméletéből a Münch féle (Beckert – Zafirovski 2006) leíráshoz

kapcsolódóan, a kommunikációk által meghatározott szociális részrendszerek (politikai,

gazdasági, tudományos stb.) vehetők figyelembe, amelyek „a modern társadalomban,

alapvetően a különböző társadalmi funkciók teljesítésére specializálódott részrendszerek.”

(Bognár, Karácsony 2013: 308). A gazdasági kommunikáció korábban ismertetett definíciói a

gazdasági részrendszerrel és a tömegmédia részrendszerével hozhatók összefüggésbe,

valamint azokkal a szervezetekkel (vállalatok), amelyek a szociális rendszerek közötti

strukturális kapcsolódás megtestesítői.

Az eddigiek alapján a gazdasági kommunikáció tárgykörei közgazdaságtani, valamint

Luhmann elmélete szempontjából az alábbiak szerint csoportosíthatók:

makrószinten (i):

o globális gazdasági kommunikáció: a makrógazdasági folyamatok

jellegzetességeivel kapcsolatos (Borgulya 2010). Luhmann (2010) nyomán

a gazdasági részrendszerrel hozható összefüggésbe, amely más

részrendszerekkel kölcsönhatásban működik;

mikró szinten (ii):

o vállalati gazdasági kommunikáció: a funkcionális elkülönítés elvén

(Kővágó 2011) a vállalati részterületek kommunikációit öleli fel, ezen belül

jellegéből adódóan a pénzügyi gazdasági kommunikáció specifikus

tárgykör. Luhmann nyomán a vállalatok azok a szervezetek, amelyek a

részrendszerek közötti strukturális kapcsolódást biztosítják;

112

o gazdasági tömegkommunikáció: a gazdasági tárgyú tömegkommunikáció

és a gazdasági médiatartalom (Scholl 2008) tárgyköre, amely Luhmann

(2011) nyomán a tömegmédia részrendszere.

A tárgykörök témáinak általános elhatárolása a következő módon lehetséges: (i) a

makrószinthez általános érvényű, globális, integrációs vagy nemzeti témák (Münch 2006,

Borgulya 2010); a (ii) mikró szinthez vállalati (Kővágó 2011), üzleti (Brioschi 2006), és a

tömegkommunikáció gazdasági jellegű információi (Scholl 2008) tartozhatnak. Ezek az

elhatárolások alkalmatlanok az egyes tárgykörök témaköreinek egyértelmű elválasztására,

például a gazdasági élet egészét érintő információk minden tárgykör kommunikációja során

megjelenhetnek, így a pénzügyi információk természetesen a nemzetközi, a vállalati és a

tömegkommunikáció tárgyköreinek egyaránt a témái lehetnek. Konkrét példával szemléltetve:

a kamatlábak alakulása makrószinten egy nemzetközi vagy nemzeti szervezet

kommunikációjának is a tárgya lehet, amely mikró szinten a vállalati-pénzügyi

kommunikációban két módon jelenhet meg: a pénzügyi intézményeknél a kamatlábak

közzétételével, illetve a kereskedelmi és szolgáltató vállalatoknál például a hitelkamat

alakulásával összefüggésben. Végül, de nem utolsó sorban a gazdasági tömegkommunikáció

szervezetei médiumokon keresztül közvetíthetik a kamatlábak alakulásával kapcsolatos

döntéseket. Mindez nem pusztán a kommunikáció tárgyát határozza meg, hanem egyéb

következményeket is von maga után, például az árak vagy a hitelek és megtakarítások

változását, ami minden szint kommunikációjának része.

A következő fejezetek az egyes tárgykörökön belül jellemző lehetséges témákat és

szervezeteket ismertetik. A vállalati gazdasági kommunikáció tárgykörein belül a pénzügyi

gazdasági kommunikáció külön fejezet tárgya, a gazdaságban betöltött sajátos szerepe és a

jogszabályi követelmények miatt. (Nagy 2017a)

III.4.1. Globális gazdasági kommunikáció

A globális gazdasági kommunikáció a gazdasági élet egészét jellemző folyamatokhoz kötődő

kommunikáció makrószinten értelmezhető, amelyre példa lehet „a gazdasági rendszerek,

gazdaságpolitikai, makrógazdasági összefüggések leírása (például egy nemzetgazdaság-

fejlesztési koncepció, vagy az Európai Unió gazdasági célkitűzéseinek közzététele,

megvitatása).” (Borgulya 2010: 4) Tágabb értelemben ez a tárgykör tehát felöleli a

társadalmi-gazdasági (közgazdaságtani) elméleteket, a nemzetközi gazdasági szervezetek

(OECD, Eurostat), gazdasági integrációk tevékenységével, az államok közötti kereskedelmi

113

együttműködésekkel (protekcionizmus versus liberalizmus érvényesülése), a gazdasági-

társadalmi jólét mutatószámaival (Nagy 2016a, 2016c) összefüggő információkat. Továbbá a

globális gazdasági kommunikáció tárgyköre Robert Münch (Beckert és Zafirovski 2006)

Luhmann rendszerelméletével összefüggő definícióját is magába foglalja, amelynek

perspektívájából a gazdasági kommunikáció a pénz cseréjét, illetve kifizetéseket jelenthet.

(Nagy 2017a)

A globális gazdasági kommunikáció tárgykörén belül konkrét témakörként

definiálhatók például az árakkal kapcsolatos eltérő nézőpontok és elemzési lehetőségek, a

gazdasági növekedéssel összefüggő elméletek a különböző részrendszerek (intézmények)

szempontjából. Figyelembe véve a fenti témaköröket az árakkal összefüggésben, valamint a

rendszerelméletben a gazdasági részrendszerben ellátandó legfontosabb feladatokat (a

gazdaság működésének fenntartása a fizetőképesség biztosításával, munkahelyek teremtése, a

költségvetési feladatok ellátása) a következő témakörök lehetségesek a részrendszerekhez

(tudomány, politikai és jogi) kapcsolódóan, a teljesség igénye nélkül.

A tudomány funkcionális részrendszer (intézmény): Rendszerelméleti megközelítésben ide

sorolhatók mindazon kutatási eredmények (elméletek és módszerek), amelyeket a tudomány

részrendszer kommunikációs médiuma igazságként interpretál, azaz az igaz/hamis bináris kód

révén irányított szelekció során igaznak minősít (Luhmann 2010), valamint a tudomány

intézményi felfogásában legitimnek kvalifikálnak (Horányi 2006, Pete, P. Szilczl 2006). Az ár

témakörével összefüggésben az igazságként, illetve legitimként elfogadott elméleti

megközelítések a következők lehetnek a teljesség igénye nélkül, a korábbi fejezetekben már

ismertetett információk szerint. A kommunikációtudomány participációs felfogásában a

gazdasági szignifikáció az árakon keresztül valósul meg, azaz az érték és valamely jószág

összekapcsolódásával. Luhmann elméletében az árak a másodlagos megfigyelés eszközei,

azaz az árakon keresztül figyelhető meg a piac működése, amely közgazdaságtani értelemben

a kereslet (mint fizetőképes vásárlási szándék) és a kínálat (mint az összes piaci jószág)

találkozási helye. A piaci működés elemzése során számos közgazdasági elmélet lényegi

eleme az árak piaci alakulásának vizsgálata és módszertana, az infláció okainak elemzése,

valamint ezzel összefüggésben a gazdaság pénzigényének meghatározása. Az árak

változásának vizsgálata az árindexszel történhet (típusai a terminológiai

ekvivalenciaelemzéssel tanulmányozhatók), amellyel az inflációs folyamatok figyelemmel

kísérhetők. Az árak változása jelentősen befolyásolhatja a gazdaság működését; az árstabilitás

a gazdasági növekedés alapvető feltétele. Az árak alakulására a fizetőképesség (a kereslet

114

oldaláról) is hatással van, amelynek forrásai a jövedelem és a hitel (amely igénylésének

azonban feltétele a jövedelem).

A jövedelem elsődleges forrása a fogyasztók számára a munkavégzésből származik,

ahol a munkavégzés lehetőségét a gazdaság munkahelyteremtő funkciója biztosítja. A

gazdaságban a munkahelyteremtés kérdései időről időre változnak, s míg a technológiai

fejlődés az egy főre jutó termelékenységet növeli, addig a munkatípusok szerkezetében

jelentős változást idéz elő. Vitatott, hogy a technológiai fejlődéssel megszűnnek-e a

munkatípusok, vagy jelentősen átalakulnak, valamint ezáltal a jövedelemforrás kétségei is

esetlegesen felmerülnek. Az egy főre jutó ledolgozott órák száma jelentősen csökkent 1929 és

1989 között, a munkára fordított idő mértékében visszaesés tapasztalható (Solow 1988).

Mindaddig nem probléma, amíg a reálbérek ennek ellenére növekednek a fizetőképesség

fenntartása biztosított azok számára, akik a munkaerőpiacon részt tudnak venni.

Mindazonáltal az is kérdéses, hogy a társadalom milyen arányban képes a munkaerőpiaci

követelményeknek megfelelni, azaz a jövedelemelosztás hogyan valósul meg a gyakorlatban.

Luhmann a modern társadalomban az inklúzió/exklúzió problémájával definiálja az előzőeket,

amelyek a problémafelismerés és -megoldás színterein elemzendők (a globális gazdasági

kommunikáció színterein).

A gazdasági növekedés témakörén belül például vizsgálhatók: a társadalmi-gazdasági

fejlődés mérésének problémái (III.5.3. fejezet, a 138. oldalon), a növekedéselméletek és

elemzések (Solow 1956, Mankiw, Romer, Weil 1990 stb.), a technológiai fejlődés hatása a

gazdasági növekedésre és a munkahelyek alakulására, valamint az előbbiekhez szükséges

felkészültségek (kompetenciák) a problémakezelés érdekében.

A politikai funkcionális részrendszer (intézmény): A részrendszer a kormányzat/ellenzék

bináris kód által meghatározott műveletek szelekciójával tölti be funkcióját, amely a

kormányzat hatalmi pozícióját megerősítő döntésekre irányul (Brunczel 2010). Ehhez

hasonlatosan a politikai intézmény a világot a hatalom szerint szignifikálja, ahol a hatalom a

preferált pozíció. A politika a funkcióját a mindenki számára kötelező érvényű döntésekkel

tölti be, amelyet a kormányzati pozícióban lévő a hatalma révén legalizál. A kormányzat a

jóléti állam megvalósításának célkitűzéseit (mint problémaidentifikációt) a politikai

programok részeként, illetve preferenciaként fogalmazza meg (Pete, P. Szilczl 2006), amely

jelentheti az árak befolyásolását (mint a problémamegoldás egyik típusát). Tehát az árak

alakulása a politikai részrendszer intervenciójától is függhet, amely direkt módon elsősorban a

115

tervgazdaság időszakában árpolitika elnevezéssel volt ismert. Az állami árpolitika minden

olyan intézkedést felölelt, amely közvetlenül befolyásolta az árakat a külgazdasági egyensúly

javításának és a gazdasági növekedés elősegítésének érdekében. A direkt beavatkozást a

kapitalizmusban lényegében felváltotta az indirekt mód, amely például az adókon, vámokon

keresztül érvényesül. Az adók befolyásolhatják a fogyasztói preferenciákat (pl. a

környezetvédelmi termékdíj hatása a műanyag bevásárló-reklám táskára), a vámok a

külkereskedelem alakulására lehetnek hatással (pl. az import vám többnyire a külföldi

beszerzési árakat megemeli).

A gazdasági teljesítményre például a kereskedelempolitikai intézkedések, azaz a

protekcionista és a szabadkereskedelmi eszmék érvényesülése (pl. Bown 2016b, 2017)

lehetnek hatással. A kereskedelempolitika meghatározza a kereskedelmi kapcsolatok

alakulását (pl. USA–Kína, lásd Bown 2016a), a kereskedelmi megállapodások létrejöttét (pl.

Canada EU Trade Agreement – CETA). A kereskedelempolitikai döntések meghatározó

mértékben befolyásolják a gazdasági kommunikáció tárgykörein belüli témákat, valamint a

problémafelismerés és -megoldás színterein az ágensek kommunikációját és

szignifikációjának jellegét. A politikai részrendszer beavatkozása a gazdasági részrendszerbe

liberális eszmékkel növeli a potenciális lehetőségeket, míg a protekcionista eszmék a

választási lehetőségek szűkítésének következményeit idézik elő minden színtéren.

A jogi funkcionális részrendszer (intézmény): A részrendszer a jogszerű/jogszerűtlen

bináris kódok által determinált, az ítélkezés a médiuma, amelyhez jogi normatív programokat

alkalmaz (Luhmann 2010). A normák konstitúciója szavatolja a társadalmi-gazdasági rendet,

amelynek fenntartása a jogszabályalkotás és alkalmazás révén érvényesül, a jogszerűség és

jogszerűtlenség eseteinek megkülönböztetésével (Horányi 2006; Pete, P. Szilczl 2006). A

jogszabályok törvényeket, rendeleteket foglalhatnak magukba, például vonatkozhatnak a

gazdasági tevékenység szabályozására, az állam redisztribúciós funkciójának ellátásához vagy

környezetvédelmi célkitűzéseihez szükséges források biztosítására.

A korábban írtaknak megfelelően a fogyasztói árakba integrálódnak az adók, amelyek

adaptációja a jogrendszerben megalkotott adótörvények révén realizálódik, tekintettel a tárgyi

és személyi hatályra, az adómértékre, és más jogi aktusokra. Az áruk és szolgáltatások

fogyasztói árába épült adók lehetnek például az általános forgalmi adó, hozzáadott értékadó

(ÁFA vagy HÉA) vagy a környezetvédelmi termékdíj, amelyek szabályozását specifikus

jogszabályok determinálják, így az általános forgalmi adóról szóló törvény, vagy a

116

környezetvédelem forrását biztosító környezetvédelmi termékdíj törvény. A külgazdasági

tevékenység szabályozása a kereskedelempolitikai elveknek megfelelően a vámtörvény által

történik. A jogrendszer a gazdasági növekedés feltételeit biztosítja azáltal, hogy megteremti

az üzleti tevékenység szabályrendszerét és szankcionálja a törvénytelen gazdasági

tevékenységeket.

A részrendszerek közötti kommunikáció (a strukturális kapcsolódás, illetve a műveleti

kapcsolat) a szervezetek révén valósul meg, amelyek a participációs elmélet perspektívájából

kollektív ágenseknek vagy tudásközösségeknek tekinthetők. A globális gazdasági

kommunikáció nemzeti, integrációs és nemzetközi hatókörű szervezetek információáramlása.

A nemzeti és/vagy integrációs szervezetek lehetnek a statisztikai hivatalok (pl. empirikus

adatokat biztosítanak a társadalmi-gazdasági fejlődésről), például nemzeti szinten a KSH, az

Istat, míg integrációs szinten az Eurostat. A pénzügyi szféra tipikus szervezetei nemzeti

szinten a jegybankok (MNB, FED stb.) és integrációs szinten az EKB (Európai Központi

Bank).

A nemzetközi szervezetek közé tartozik a Világkereskedelmi Szervezet (WTO),

amelyről szemléltetésként, mint problémafelismerő és -megoldó kollektív ágensről, illetve

mint a politikai és a gazdasági részrendszer közötti ’kommunikációban’ a jogi részrendszer

szervezeti képviselőjéről volt szó (lásd a II.II.4. fejezetben). A nemzetközi szervezetek

további példái lehetnek: az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet),

amely a fejlett országok egyik legfontosabb érdekegyeztető fóruma, a gazdasági növekedés

előmozdítása érdekében; vagy az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete), amely hozzájárul a

nemzetközi társadalmi-gazdasági fejlődéshez az államok közötti kooperáció ösztönzésével, a

konfliktus és a humanitárius krízisek megelőzésében való közreműködéssel; továbbá pl. a

fejlődéshez elengedhetetlen társadalmi célkitűzéseket fogalmaznak meg, amelyeket

rendszeresen közzé tesznek. A nemzetközi hitelfinanszírozást a nemzetközi pénzügyi

szervezetek biztosítják, így a Nemzetközi Valutalap (IMF) és a Világbank (World Bank). Az

IMF olyan központi pénzalapot működtet, amelynek nagyságát lényegében a tagállamok

befizetései (ún. kvóták) befolyásolják. A pénzalap a finanszírozási problémákkal küzdő

kormányzatok számára hitelforrás, azaz a Valutaalap a fizetési mérleg deficit

finanszírozásához járul hozzá. A tagországok kvótáinak értékét olyan képlet alkalmazásával

számítják, amelynek eleme a nemzeti jövedelem, így inter alia a bruttó hazai termék (GDP)

alakulása is hatással van a szervezet hitelkapacitására.

117

A Világbank komplex forrásból a magánvállalatoknak is nyújt célhitelt,

kormánygarancia mellett. A részvénytársasági formában működő pénzintézet forrásai a

tagországok részvényvásárlásából, a nyereségéből és kölcsönfelvételeiből (pl.

kötvénykibocsátásból) tevődnek össze, valamint a társfinanszírozás is jellemző. A

társfinanszírozás azt jelenti, hogy a Világbank más hitelezőket (például magánbankokat,

exporthitel-ügynökségeket) is bevon a hitelezési tevékenységébe. A hitelezés minden esetben

valamely konkrét cél megvalósulását szolgálja projektfinanszírozás formájában, így lehet

beruházási célú (project loans), szerkezetátalakítási hitel (restructuring loan), átfogó

szerkezet átalakítási célú (structural adjustment loan), vagy ágazati szerkezet-átalakítási célú

(sector adjustment loan). Nyilvánvalóan, a nyújtott hitelek visszafizetési aránya hatással van a

szervezet működésére, azaz az egyes országok gazdasági fejlődése minden intézmény érdeke.

(Décsy 2003, Lőrinczné 1999)

Összefoglalóan a nemzeti és a nemzetközi szervezetek tevékenysége és

kommunikációja a makrószintű gazdasági folyamatok kontextusában értelmezhető, indirekt

módon a gazdasági kommunikáció minden résztvevőjének helyzetét befolyásolhatják. A

következő fejezet tárgya a mikró szinten működő szervezeteket (kollektív ágenseket) öleli fel,

a gyakorlatban a kommunikáció általuk valósul meg. A fejezet a vállalati kommunikáció

értelmezését, az árakkal összefüggően részrendszerenként (illetve intézményenként)

strukturált témaköröket és lehetséges szervezettípusokat foglal magába.

III.4.2. Vállalati gazdasági kommunikáció

A gazdasági kommunikáció funkcionális strukturálása során Kővágó (2011) különböző

területeket – termelési, logisztikai, munkaügyi, személyügyi, pénzügyi, üzleti és marketing –

különített el, amely két módon értelmezhető. Egyfelől úgy, hogy azok a vállalaton belüli

részlegeket jelentik, tehát a vállalat jellegétől függően jelen vannak a szervezetben.

Lehetséges például, hogy egy vállalat több elkülönült területtel rendelkezik (pl. termelői

részleg, logisztikai részleg, munkaügyi részleg stb.). Tapasztalataim szerint ez leginkább a

nagyvállalatoknál, a multi- vagy transznacionális cégeknél jellemző.

Másfelől értelmezhetők a funkciók úgy is mint különböző funkciókra specializálódott

szervezetek. Például termelővállalat, logisztikára, munka- és személyügyekre (pl. fejvadász),

pénzügyekre (pl. bank), kiskereskedelmi értékesítésre (pl. bolt) vagy marketing tevékenységre

specializálódott vállalatok. Természetesen ezen szervezeteken belül is létezhetnek különböző

vállalati funkciók, azonban ebben az esetben a főtevékenység releváns az elhatárolás

118

szempontjából. Általánosan megfogalmazva a vállalati gazdasági kommunikáció a következő

módon határozható meg:

„Vállalati kommunikáción a szervezet tagjainak mindennemű kommunikatív cselekvését

értjük, amellyel a gazdálkodó egységben hozzájárulnak a javak előállítását célzó feladatok

meghatározáshoz és teljesítéséhez” (Zerfaß 1996: 287). „Ily módon a vállalati kommunikáció

körébe tartoznak a vállalat tagjai intern, valamint extern csoportjai között folyó, a vállalati

célokat szolgáló kommunikációs tevékenységek.” (Borgulya 2010: 5). (Nagy 2017a)

A vállalati kommunikáción belül külön vizsgálati terület a vezetői kommunikáció

(managerial communication, management communication) és az üzleti kommunikáció

(business communication), amelyek a következőképpen értelmezhetők:

„A szakirodalom külön foglalkozik a vállalati vezetők kommunikációjával. Ebben a

megközelítésben nem a kommunikáció színtere áll a középpontban, hanem a kommunikáció

fő ágense, vagyis az a személy, aki irányítja, szervezi, felügyeli a vállalati kommunikáció

folyamatát.” (Borgulya 2010: 5)

Az üzleti kommunikáció (business communication): „Egy termék, szolgáltatás vagy szervezet

támogatását (promoválását) szolgáló kommunikáció, információk cégen belüli közvetítése,

illetve jogi vagy hasonló, hivatalos ügyintézés.” (Breuer 2008)

„A gazdasági élet részterületére összpontosít az üzleti kommunikáció, amely az üzleti

gyakorlat működését szolgálja. Az amerikai eredetű business communication definíciója azt

emeli ki, hogy az üzenetek továbbítása üzleti környezetben történik. Az elnevezés elsősorban

praktikus kommunikációs tevékenységeket – például üzleti tárgyalást, üzleti tárgyú

prezentációt, értesítési diskurzust, üzleti, kereskedelmi levelezést, üzleti szerződést, tárgyalási

jegyzőkönyv-, beszámoló-, előterjesztés-készítést és hasonlókat – takar.” (Borgulya 2010: 4)

Álláspontom szerint a vezetői és az üzleti kommunikáció a vállalati kommunikáció

elkülönült részterületei, amelyek között természetesen lehetségesek átfedések, pontosabban

hatást gyakorolnak egymásra. A vállalati kommunikáció tehát a legtágabb kategória, ezen

belül elkülöníthető a vezetői és az üzleti kommunikáció. Amíg a vezetői kommunikáció a

nonprofit és profitérdekelt vállalatok esetében is jellemző, addig az üzleti kommunikáció

elsősorban a profitérdekelt vállalatok tevékenységében releváns, ahol az elsődleges cél az

üzleti érdek érvényesítése, amely azonban a nonprofit szervezetek társadalmi célkitűzésével

119

nincs összhangban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a non-profit szervezetek

kommunikációja nem irányul pénzügyi kérdésekre így például a tevékenységgel

kapcsolatos különböző költségek fedezeti forrására, mint a szponzorálás , de

kommunikációjuk egyik legfontosabb része a társadalmi célkitűzések megvalósítására irányul.

Tehát az üzleti kommunikáció (business communication) az üzleti tevékenységhez

kapcsolódó mindazon kommunikációkat magában foglalja, amelyek az értékesítéshez

kapcsolódnak, így például az üzleti tárgyalást, a termékbemutatót, az üzleti levelezést,

telefonbeszélgetést (Kővágó 2011, Borgulya 2010). Az üzleti kommunikációhoz tartozó

fogalom Brioschi (2006) korábban ismertetett definíciója a gazdasági kommunikációra

vonatkozóan, amely lényegében a bevételi, pénzügyi és vagyoni helyzet alakulásához

kapcsolódó üzleti információk áramlását hangsúlyozza, a vállalat intern és extern csoportjai

között.

A vállalatok a piac fontos ágensei a makrószintű gazdasági növekedés szempontjából,

annak okán, hogy a kínálati oldal képviseletében meghatározzák a termékskála összetételét

(minőségét), az árakat, a munkalehetőségeket, így a jövedelemforrást. A vállalati gazdasági

kommunikáció megvalósulása különböző többletfelkészültségeket előfeltételez. A

legalapvetőbb felkészültségek a gazdasági szignifikációhoz, azaz az árkalkulációhoz

kapcsolódnak, amelyek a költségszámítási módok ismeretét is magukban foglalják. Az

intézmények közötti kapcsolathoz szükséges többletfelkészültségek struktúráját az intézményi

relevancia (pl. jogi) determinálja. Például a vállalatok többletfelkészültségeihez tartozik a

tevékenységspecifikus terminológia és a vonatkozó jogszabályok terminológiája (Nagy,

Tamás 2015). A gazdasági témakörök típusai rendszerezhetők a különböző részrendszerek

(vagy intézmények) tekintetében, például az árakkal kapcsolatban a következő módon.

A tudomány funkcionális részrendszer (intézmény): A rendszerelméleti tudományos

igazság ebben az esetben az elfogadott módszerekre vonatkozik, amelyek intézményi

felfogásban legitimáltak, például lehetnek az árkalkulációhoz szükséges költségallokációs és

költségszámítási módszerek. Az árkalkuláció során mindazon költségek számbavétele

szükséges, amelyek közvetlenül és közvetve meghatározzák a termék vagy szolgáltatás

pénzben kifejezett értékét. A költségek számbavételét, tervezését és nyomon követését a

számviteli költségallokációs módszerek alkalmazása segíti elő, amely a vállalati tevékenység

120

függvényében különböző szempontok szerint történhet. A költségek38

például

csoportosíthatók:

o költségnemek, azaz költség fajták szerint (pl. anyagjellegű, bérjellegű költségek és

amortizáció);

o az elszámolhatóság módja szerint (közvetett és közvetlen költségek: a közvetett olyan

általános költség, amelynek esetében a felmerülés helye ismert, azaz a költséghely; a

közvetlen esetén ismert, hogy mely tevékenységgel kapcsolatos a költség, azaz a

költségviselő);

o vagy a volumenhez való viszony szerint (állandó és változó költségek39

); amelyek

elszámolása a könyvelésben különböző költségszámlákon történik (költségnem,

költségviselő, költséghely) (Adorján et al 2004).

A számviteli törvény hatálya alá tartozó vállalkozásoknak az elkönyvelt gazdasági

események szintézisét követően kötelező elkészíteni a számviteli beszámolót (részei például a

vagyonmérleg és az eredménykimutatás) a törvényben meghatározott struktúrának

megfelelően (Sztanó, Vörös 2001, Éva, Kovácsné 2002, Brunetti 2000), amelynek

terminológiai szempontú elemzését Dósa (2010) mutatta be (lásd II.3.7. fejezet; 70. oldal).

A vállalatok a költségkalkuláció módszerét a tevékenységtől függően határozzák meg,

így például egy termelő vállalat ’make or buy’ döntése az előállítási és beszerzési árak

összehasonlításával történik. Alapvetően három információ szükséges egy termék előállítása

vagy beszerzése közötti választás eldöntéséhez: a költségek ismerete, a végső ár

meghatározásának alapja (az aktuális piaci árak), és az előállítási folyamat vagy a

termékfejlesztés lehetőségei (Kaplan, Atkinson 2002). A beszerzés esetében a belföldi és

külföldi piaci árak ismerete elengedhetetlen, figyelembe véve a vámjogi szabályokat, az ár

szempontjából az import vám mértékét, valamint a belföldön fizetendő adókat (pl. jövedéki

adó, környezetvédelmi termékdíj). A piaci szegmentáció során az egyedi keresleti

sajátosságok definiálása és a termék vagy szolgáltatás adekvát pozícionálása érdekében, a

végső fogyasztói ár meghatározásához célszerű az esetlegesen termék vagy szolgáltatás

38 A közgazdaságtani költségfogalom az erőforrások felhasználásához kapcsolódik, amely a számvitelben egyfajta

költségtípus, a gyakorlatban tévesen azonosítják a kiadás és a ráfordítás terminusokkal. A számvitelben a kiadás, a költség és

a ráfordítás eltérő terminusok. A kiadás a pénzkiáramláshoz; a költség a tevékenységhez; a ráfordítás az eredményhez

kapcsolódó fogalom, amelyek között szoros kapcsolat van. A pénzkiadásból költség lehet időbeli eltéréssel (pl. az

anyagvásárlás készpénzért kiadás, az anyagfelhasználása esetén költség; a munkabér elszámolás költség; a kifizetés esetén

kiadás, stb.), azonban nem minden költség kiadás (pl. az értékcsökkenéshez nem kapcsolódik pénzkiáramlás). A költségekből

ráfordítás lehet, azaz a költségek elszámolása az eredmény terhére ráfordításként történik, ami azonban nem jelenti azt, hogy

minden ráfordítás költségként is megjelenik (pl. pénzügyi ráfordítások: felvett hitel után tárgyévben kifizetett kamat).

(Adorján et al 2004) 39 A vállalati gyakorlatban a költségek állandó és változó kvótái relatívak, azaz „proporcionálisan” változó költségekről

beszélhetünk, amely jelentheti például a termelés növekedésével az állandó és változó kategóriába sorolt költségek

növekedését (pl. az energia szolgáltatás díjának és az alapanyag költségének emelkedését). (Cavazzoni 1988: 19, Avi 1995)

121

specifikus általános forgalmi adó mértékével is számolni (mint fogyasztói ár növelő

tényezővel).

A jogi funkcionális részrendszer (intézmény): A jogi részrendszer az ítélkezés médiuma

által, a jogszabályokban rögzítetteknek megfelelően minősíti a jogszerű és a jogszerűtlen

gazdasági tevékenységeket. A jogalkotó a jogszerű működés és a jogszerűtlen cselekedet

formáit, valamint a szankciók mértékét pontosan definiálja a jogalkalmazók számára.

Következésképpen az árak kalkulációjához kapcsolódó költségallokáció különböző

jogszabályi előírásokban való jártasságot feltételezhet elő, így például az összköltség vagy

forgalmi költség típusú eredménykimutatás struktúrájával összefüggően (a számviteli

beszámoló részeként), amely a számviteli törvény (2000. évi C. törvény) mellékletében

található. További fogyasztói árat befolyásoló jogszabályi előírások lehetnek: a

külkereskedelmi tevékenységhez kapcsolódóan a vámtörvény (pl. UVK – Uniós Vámkódex),

valamint a tevékenység jellegétől függően az adózási jogszabályok (pl. ÁFA törvény,

jövedéki és energiaadó törvény, környezetvédelmi termékdíj törvény). A jogszabályok

hatályos rendelkezéseit a jogalkalmazónak kötelező adaptálni, ellenkező esetben a

jogszerűtlen tevékenységet (pl. mulasztás, késedelmes adózás, illegális kereskedelmi

tevékenység) szankcionálják (pl. bírsággal, pótlékkal, tevékenység felfüggesztéssel, üzlet

bezárással).

A politikai funkcionális részrendszer (intézmény): A kormányzat a politikai programban

szerepeltetett preferenciáit a jogi részrendszerben megfogalmazott jogszabályok révén éri el,

amely a gyakorlatban befolyásolja a gazdasági szereplők lehetőségeit és az árakat. (A

preferenciák jogszabályi érvényesítése a demokrácia működése esetén kizárólag a parlamenti

egyeztetéssel megszavazott kérdésekre vonatkozik, az autokrata döntések a diktatúra jellegét

öltik a demokrácia hanyatlására utalva.) A demokratikus állam a fogyasztói (piaci) árakat

általában indirekt módon befolyásolja (pl. az árakat növelő adók, importvámok), azonban

direkt beavatkozás is előfordulhat, például a jövedéki termékek közül a dohánygyártmányok

árát az állam determinálja. Továbbá a vállalati gazdasági kommunikáció az állami

hivatalokkal összefüggésben is értelmezhető, rendszerelméleti szempontból, mint a

részrendszerek közötti kommunikáció (a műveleti kapcsolat) megvalósítói. Önálló

gazdálkodó szervezeteknek (kollektív ágenseknek) tekinthetők, a problémakezeléshez sajátos

jogi szabályokat alkalmaznak. Például a számviteli szabályozás tekintetében az államháztartás

mérlegének struktúráját külön jogszabály határozza meg, jóllehet az egyes országok

vonatkozásában eltérések tapasztalhatók a szabályok kialakítása és betartatása tekintetében

122

(az egységes államháztartási beszámoló nyilván elősegítheti az egyes országok

költségvetésének összehasonlítását).

A vállalati gazdasági kommunikáció szervezetei csoportosíthatók a gazdasági

folyamatban betöltött szerepük szerint, így termelő, viszonteladó (elosztási funkcióban), és

forgalmazó szervezetek különíthetők el. További csoportosítási lehetőség a kereskedelmi

vállalatok mérete szerint lehetséges (kisvállalkozás, középvállalkozás és multi- vagy

transznacionális vállalat) vagy iparágak szerint, valamint az értékesítésre szánt jószágok

típusait (pl. termék vagy szolgáltatás) differenciálva stb. Külön kategóriát képeznek a politikai

részrendszer szervezetei, azok a fentebb említett állami hivatalok, amelyek az üzleti szférával

állnak kapcsolatban az adózási, vám, és egyéb követelmények adminisztratív és pénzügyi

teljesítése érdekében (pl. Nemzeti Adó- és Vámhivatal).

A vállalati gazdasági kommunikáció területén belül kiemelendő a pénzügyi gazdasági

kommunikáció tárgyköre. A pénzügyi információk a gazdasági kommunikáció minden

tárgykörének részei, azaz nem létezik olyan szervezet, amelynek kommunikációja ne foglalna

magába pénzügyi vonatkozásokat. A pénzügyi szféra tehát közvetítő szerepet tölt be,

szervezeti szempontból viszont sajátos jellegzetességekkel bír a vállalati gazdasági

kommunikáció tárgykörén belül. Ennek megjelenési formája a specifikus tevékenységi kör

mellett az a jogszabályi környezet, amely kihat a szervezeti forma választási lehetőségeire és

a szolgáltatások nyújtásának módjára egyaránt. (Nagy 2017a)

III.4.3. A pénzügyi gazdasági kommunikáció

A pénzügyi gazdasági kommunikáció Kővágó (2011) struktúrájában a befektetői, részvényesi,

pénzügyi szervezeti stb. területeket foglalja magába. A pénzügyi gazdasági kommunikáció

témái a pénzintézeti és a tőzsdei, azaz a pénz- és tőkepiaci információkat ölelik fel. Az ár

terminus nem használt a pénzügyi gazdasági kommunikáció során annak ellenére, hogy a

szakirodalmak egy része a kamatot a hitel áraként definiálja, a gyakorlatban a pénzügyi

szolgáltatás díja elnevezés terjedt el. Természetesen például a számlavezetési díj, vagy a

hitelbírálati díj ténylegesen a szolgáltatás árai, amelyeket az ügyfél fizet meg (pontosabban

levonásra kerülnek). A szolgáltatások díjának kalkulációja a pénzügyi szervezetek

fenntartásának komplexitása okán összetett költségszámítást igényel, hiszen a jogszabályi

előírásoknak történő megfelelés, az informatikai háttér kialakítása és működtetése jelentős

költségvonzattal jár, az egyéb működési költségek és a munkaerő bérköltsége mellett. A

123

következőkben a pénzintézetek ágazatspecifikus témaköreiből ismertetek néhányat a

tudomány és a jogi részrendszerekre (intézményekre) vonatkozóan:

Tudomány funkcionális részrendszer (intézmény): A gazdasági részrendszer a

pénzmechanizmus által különül el más részrendszerektől, a pénzkibocsátás és a pénzáramlás

központi szervezetei a pénzintézetek. A pénzintézetek problémakezeléséhez tartozik a

pénzmennyiség biztosítása a piaci szereplők számára, a gazdaság zökkenőmentes

működésének érdekében. Abban az esetben, ha a kereskedelmi tevékenység nem teremt

megfelelő mennyiségű pénzt, tradicionálisan a pénzintézetek hitelezési lehetőségeivel

pótolható a gazdaság pénzhiánya. Kezdetben egyetlen bank biztosította a jegybanki és

kereskedelmi banki funkciók ellátását (a központi bank), majd a kétszintű, később a

háromszintű bankrendszer (Európai Központi Bank – EKB) kialakulásával a funkciók

differenciálódtak, azaz a jegybanki és a kereskedelmi banki funkciók ellátása elkülönült. A

jegybank nemzeti hatáskörrel a globális gazdasági kommunikáció színterein a

pénzkibocsátás kizárólagos jogosultjává vált, elsődleges céljaként az árstabilitás fenntartását

deklarálták, valamint a kereskedelmi bankok felügyeleti szervének tekinthető. A kereskedelmi

bankok alapvető funkciói az aktív és a passzív banki tevékenységekre oszthatók: az aktív

funkciók tipikus megjelenési formái a hitelezés, a lízing, a faktorálás, és a forfetírozás40

, míg

a passzív funkcióké a tradicionális betétgyűjtés. A luhmanni elméletben megfogalmazott

kockázat felismerése és jelentősége kifejezetten érvényesül a kereskedelmi bankok

tevékenységében azáltal, hogy mások pénzét kezelik. Ennek okán külön kutatási terület a

kockázati tényezők feltárása, értékelése és kezelése (pl. üzleti, pénzügyi, ezen belül a piaci és

hitelezési, a működési, likviditási, befektetési kockázatok: Homolya, Szabolcs 2007, 2008,

Balás, Móré 2007). A pénzintézetek működését számos jogszabály determinálja, amely a jogi

részrendszerrel való szoros összefonódást példázza (az interpenetráció formáját).

Jogi funkcionális részrendszer (intézmény): A banki tevékenység alapjait, alapvető

működési szabályait a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi

CCXXXVII. törvény (Hpt.) szabályozza; inter alia a pénzügyi szolgáltatások körébe tartozó

40 A lízing, a faktorálás és a forfetírozás speciális finanszírozási konstrukciók. A lízinget a magánszemélyek és a vállalatok is

igénybe vehetik operatív vagy pénzügyi lízing formájában, ahol a jelentős különbség abban van, hogy a lízingtárgy az

operatív lízing esetében nem, míg a pénzügyi lízing esetén a futamidő végén többnyire a lízingelő tulajdonába kerül. Tipikus

példa a gépjármű lízing, amelynek során az eladó és a vevő közötti ügyletbe beékelődik egy pénzintézet, amely lényegében

lízing díj ellenében finanszírozza a lízing tárgyat. A faktorálás és a forfetírozás a kereskedelmi vállalatok számára nyújt

finanszírozási lehetőséget. Leegyszerűsítve, a faktorálás esetében a számlakövetelés megvásárlását, a forfetírozás esetében

közép- és hosszútávú leginkább beruházások finanszírozását vállalja a pénzintézet díj ellenében. (lásd Ligeti, Sulyok-Pap

szerk. 2003: 133155)

124

tevékenységek körét, így a klasszikus betétgyűjtést és hitelnyújtást definiálja. A szervezeti

szabályozás a társasági formát és az alapításhoz szükséges minimális jegyzett tőkét rögzíti, az

informatikai rendszer védelmét, valamint mindazon szabályokat, amelyek a működési

kockázat kezelésére, mérésére vonatkoznak. A jogi szabályozás az Európai Unió Bázeli

Bizottságának ajánlásaira épül, a tőkemegfelelési direktíva (Capital Requirements Directive,

CRD) minden tagország számára kötelező. A banki tevékenység kockázatkezelésére, mérésére

és bemutatására a BASEL II ajánlásgyűjteményét szükséges alkalmazni (International

Convergence of Capital Measurement and Capital Standards: Basel Commitee on Banking

Supervision, 2004). A BASEL II lényegében három fő terület követelményeit határozza meg:

a tőkekövetelményt, a felügyeleti előírásokat és a közzétételi kötelezettségeket. A politikai

részrendszer (intézmény) szervezeteinek szerepe inter alia az ajánlások megfogalmazásában

és a jogszabályok jóváhagyásában, valamint a felügyeleti funkció ellátásában határozható

meg.

A pénzügyi gazdasági kommunikáció tárgyköréhez azon szervezeteket célszerű

figyelembe venni, amelyeket a 2013. évi CCXXXVII. törvény foglal magában, a

hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról, valamint a közvetítőkről. Ezek között a

pénzügyi intézményt (a hitelintézet41

és a pénzügyi vállalkozás42

), és a közvetítőt43

definiálja

a törvény. (Netjogtár 2017a) Továbbá a befektetési vállalkozások és az árutőzsdei

szolgáltatók is a pénzügyi gazdasági kommunikációt közvetítő szereplők közé sorolhatók,

amelyeknek tevékenységét a 2007. évi CXXXVIII. törvény a befektetési vállalkozásokról és

az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól

határozza meg (Netjogtár 2017b).

41 „8. § (1) Hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely a 3. §-ban meghatározott pénzügyi szolgáltatások közül legalább

betétet gyűjt, vagy más visszafizetendő pénzeszközt fogad el a nyilvánosságtól - ide nem értve a jogszabályban

meghatározott nyilvános kötvénykibocsátást, valamint hitelt és pénzkölcsönt nyújt.” 42 „9. § (1) Pénzügyi vállalkozás:

a) az a pénzügyi intézmény, amely - a 3. § (1) bekezdés d) és e) pontjában, valamint a 8. § (2) bekezdésében meghatározott

tevékenység kivételével -, egy vagy több pénzügyi szolgáltatást, vagy fizetési rendszer működtetését végzi, és

b) a pénzügyi holding társaság.” 43 „10. § (1) Közvetítő az, aki az e törvényben foglaltaknak megfelelően

a) a pénzügyi szolgáltatás közvetítését

aa) kiemelt közvetítői tevékenységként egy pénzügyi intézmény - ideértve a pénzügyi intézmény csoportját is - vagy több

pénzügyi intézmény egymással nem versengő pénzügyi szolgáltatása vonatkozásában (a továbbiakban: kiemelt közvetítő),

vagy

ab) ügynöki tevékenységként egy pénzügyi intézmény - ideértve a pénzügyi intézmény csoportját is - vagy több pénzügyi

intézmény egymással nem versengő pénzügyi szolgáltatása vonatkozásában (a továbbiakban: függő ügynök), vagy

ac) pénzforgalmi közvetítői tevékenységként végez (a továbbiakban együtt: függő közvetítő), vagy

b) a pénzügyi szolgáltatás közvetítését

ba) kiemelt közvetítői tevékenységként több pénzügyi intézmény egymással versengő pénzügyi szolgáltatása vonatkozásában

(a továbbiakban: többes kiemelt közvetítő), vagy

bc) alkuszi tevékenységként (a továbbiakban: alkusz) végez (a továbbiakban együtt: független közvetítő).” (Netjogtár 2017a)

125

Az előbbi pénzügyi szervezetek kommunikációja több szempontból sajátosnak

tekinthető például szaknyelvi szempontból. A pénzügyi szaknyelv egy része az általános

szaknyelvi szókincs része (pl. folyószámla, bankkártya, hitel, kamat stb.), vagy annak kellene

lennie például a hitelezés folyamatában jellemző szakszavak esetében (pl. a teljes hiteldíj

mutató - THM). Továbbá szakspecifikus terminusokat és eljárási módokat alkalmaznak

például a pénzügyi szervezetek beszámolóiban vagy a banki folyamatmenedzsment

gyakorlatában (Di Antonio et al. 2008), a törvényi előírásokhoz igazodva. (A számviteli

előírásoknak való megfelelés érdekében általános és ágazatspecifikus szabályozások

adoptációja kötelező: az általános szabályokra a 2000. évi C. törvény a számvitelről, míg az

ágazatspecifikus szabályokra a 250/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet a hitelintézetek és a

pénzügyi vállalkozások éves beszámoló készítési és könyvvezetési kötelezettségének

sajátosságairól irányadók.)

A pénzügyi gazdasági kommunikációra hatással vannak a globális szintű gazdasági

döntések, amely például a kamatlábak alakulásában mutatkozik meg (a hitelkamatok jelenlegi

viszonylag alacsony és a betéti kamatok például körülbelül 0,1%-os vagy negatív értékében).

A kamatpolitika végig gyűrűzik a teljes gazdaságon, meghatározza a vállalati és egyéni

hitelezések és megtakarítások mértékét, a gazdaságba áramló pénz mennyiségét, valamint a

vállalati és egyéni választási lehetőségeket az áru és pénzügyi piacokon egyaránt. Konkrétan

az eladósodás mértéke, a hitelek visszafizetésének lehetősége vagy éppen lehetetlensége

egyfajta frusztrációt okozhat a gazdaság szereplői számára és pusztán anyagi megfontolások

által vezérelt választásokra kényszeríti a fogyasztókat, ami valószínűsíthetően nem a jó

minőségű termékeknek kedvez. Más szavakkal, a hitelpénznek semmi értelme sincs, ha kétes

a visszafizetésének a forrása; ez a gazdasági szereplőket arra kényszerítheti, hogy restriktív

intézkedésekkel fogják vissza gazdasági aktivitásukat, ami végső soron a gazdasági

növekedést akadályozza. Ráadásul a politikai részrendszert protekcionista magatartási formák

kialakítására ösztökéli, ahogyan napjainkban ezt számos gyakorlati példa alátámasztja. (Nagy

2017a)

A komplex hatások további példája, hogy a kereskedelempolitikai protekcionista

magatartás korlátozhatja a pénzügyi szolgáltatások elterjedésének lehetőségét is, amely

mindazonáltal még nem tekinthető globálisan zökkenőmentesen működő területnek. A

gazdasági részrendszer autopoiézisze miatt azonban időigényes a változás. Megállapítható

továbbá, hogy mind a globális gazdasági kommunikáció, mind a vállalati gazdasági

kommunikáció szervezetei által ’kibocsátott’ információ a tömegmédia, mint szociális

126

részrendszer szimbolikusan általánosított médiuma (Bognár, Karácsony 2013, Brunczel

2010), amelynek egy része a gazdasági tömegkommunikáció tárgyköréhez tartozik.

III.4.4. Gazdasági tömegkommunikáció (gazdasági médiatartalom)

A gazdasági tömegkommunikáció tárgyköre sajátos formáció, komplexitása például a

médium típusainak (pl. internet, televízió, sajtó, rádió), és az előbbiek gazdaság specifikus

tartalmainak (pl. a gazdasági növekedés alakulása, az árváltozás mértéke, a gépjármű

előállítók munkaerőelbocsátása a környezetvédelmi előírásoknak megfelelés okán stb.)

sokféleségében mutatkozik meg. A tárgykör összetett jellegére utal Rosanne Scholl, aki a

gazdasági kommunikációt a szociológia tudományterületének részeként határozta meg, a

gazdasági médiatartalmak vagy az általános médiatartalmak gazdasági hatásainak

elemzésével összefüggésben (Scholl 2008).

Luhmann rendszerelméletének perspektívájából a tömegmédia az egyik funkcionálisan

elkülönült részrendszer, médiuma az információ, a tartalom szelekcióját az informatív/nem

informatív bináris kódok határozzák meg. Az információk aktualitása a gazdasági témák

relevanciáját befolyásolja a média fogyasztó számára, szoros összefüggésben más

részrendszerek kommunikációjának domináns tartalmával. Példának okáért a politikai

részrendszer kereskedelempolitikai intézkedéseinek és potenciális hatásainak széleskörű

terjesztése a tömegmédia részrendszere révén valósul meg, esetenként jogászok (a jogi

részrendszer felől) vagy a tudományos szféra képviselőinek (a tudomány részrendszer felől)

véleményének tükrében. A média által közvetített makrógazdasági információk hatásainak

vizsgálata a tudományos kutatások tárgya is, ad exemplum a gazdasági sajtóban megjelenő

makrógazdasági információk hatáselemzései a preferenciákra vagy az értékpapírpiacokra

(lásd Beber – Brandt 2006, Hanousek et al. 2009, Kim et al. 2004, Shaikh – Padhi 2013 stb.),

illetőleg az árfolyamok alakulására (lásd Frömmel et al. 2011, Pearce, Solakoglu 2007 stb.). A

tömegkommunikáció hatását elemző kutatások elősegíthetik inter alia a pénzpiaci mozgások

előrejelzését. A gazdasági hírek vizsgálati részének tekinthető a hírcímek szemantikai

orientációjának elemzése (negatív vagy pozitív polaritásának vizsgálata), amely alapul

szolgálhat a további elemzésekhez (Nagy 2015b). Nem utolsó sorban a makrógazdasági

mutatók gyakorisági vizsgálata a gazdasági sajtóban a preferált indikátorok (így a GDP)

feltárásához járulhat hozzá, valamint az ökológiai problémákkal vagy a társadalmi

egyenlőtlenség problémáival (pl. a nemek közötti egyenlőtlenség) kapcsolatos mutatók

127

negligenciája explicit kimutatható (Nagy 2016a, 2016c), amelyre már utaltam a tömegmédia

funkcionális részrendszer fejezetében (II.1.12.5. fejezet).

A gazdasági tömegkommunikáció szervezetei kevésbé definiálhatók oly módon,

ahogyan a globális vagy a vállalati gazdasági kommunikáció szervezetei. Hagyományos

értelemben azok a médiaszervezetek, amelyek alapvetően valamilyen társasági formában

működnek mint értékteremtő vállalatok vannak jelen a gazdaságban. A tömegmédia azonban

ennél tágabban értelmezhető a modern társadalomban, minthogy az internet határtalan

potenciálja lényegében szervezettől függetlenül, bárki számára nyitott platformot kínál az

információk közlésére. Nyilvánvaló, hogy az információ valóságtartalma tekintetében szükség

van a gazdasági médiatartalmak szelekciójára; ezért szűk értelemben azokat a

médiaszervezeteket (pl. sajtó, televízió) érdemes figyelembe venni, amelyek hitelesnek

mondhatók, illetve hosszútávon minőségi információkat tesznek közzé. A gazdasági

tömegmédia részben származtatott információkról tájékoztat, azaz hivatalos szervek (a

globális és a vállalati gazdasági kommunikáció szervezetei) által előállított információkat

továbbít, ami az egyes elkülönített tárgykörök közötti szoros összekapcsolódásra utal. (Nagy

2017a)

III.4.5. A gazdasági kommunikáció definiálásának szintézise

A gazdasági kommunikáció interpretációja mint identifikált probléma eliminálási módja a

következő módon foglalható össze. Tekintve, hogy a gazdasági kommunikáció értelmezése a

szerzők között nem egységes, célszerű olyan komplex gyűjtőfogalomnak tekinteni, amelynek

tárgykörei felölelik a terminushoz köthető különböző gondolattársításokat. A tárgykörök

meghatározása több módon lehetséges, azonban nincs egyetlen olyan megoldás, amelynek

alapján élesen elhatárolható halmazokat lehet létrehozni. Figyelembe véve a különféle

elméleti megközelítéseket, alapvetően elképzelhető a közgazdasági elvű makrószintű és

mikrószintű elkülönítés, valamint ezeken belül a globális, a vállalati (ideértve a pénzügyit is)

gazdasági kommunikáció és a gazdasági tömegkommunikáció domének elhatárolása. Az így

létrehozott tárgykörök részrendszerenként (intézményenként) strukturált témák és szervezeti

szempontokból elemezhetők. Az egyes tárgykörökhöz a gazdasági kommunikáció lehetséges

témái és szervezetei közül néhányat ismertettem a tudomány, a jogi és a politikai funkcionális

részrendszerek (illetve intézmények) vetületében. (Nagy 2017a) A tárgykörökhöz

hozzárendelt témák és szervezetek nem kizárólagosak, tehát bővíthetők és kiegészíthetők más

szempontokból. Úgy vélem a gazdasági kommunikáció tárgyköreinek meghatározása

128

hozzájárul a terminus értelmezésének tisztázásához, a releváns témakörök és szervezetek

megismeréséhez.

Az elhatárolt domének egyidejűleg alkalmasak a gazdasági problémák különböző

szempontú vizsgálatára, amelyek a problémakezelés szempontjából színtereknek tekinthetők.

A színterek pontosabb kijelölése érdekében a következő fejezet elsőként a

kommunikációtudományi színtér felosztások variációit példázza, majd a gazdasági

kommunikáció lehetséges színtereinek pontosítását. A színtereken a gazdasági kommunikáció

tárgyköreinél ismertetett témakörök problémaként is értelmezhetők, amennyiben az ágens

(kutató vagy szervezet) ezeket problémának identifikálja és eliminálásához a szignifikáció

függvényében alkalmazza felkészültségeit. Később például a globális gazdasági

kommunikáció színterein (lásd III.5.3.1. fejezet, 138. oldalon) a gazdasági növekedés

mérésének elemzése rámutat arra, hogy az ökológiai és a társadalmi egyenlőtlenségek

(kirekesztettség) témái problémákként identifikálhatók. A problémaeliminálás, illetve

megoldás lehetséges változatai áttekinthetők a részrendszerekre és intézményekre vonatkozó

problémaelemzési táblázat, valamint a participációs elmélet felfogása nyomán szerkesztett

ábra felhasználásával, amelyek mint problémakezelési módozatok az előző fejezetből

ismertek (lásd II.4. fejezet 95. oldal).

III.5. A gazdasági kommunikáció színterei

III.5.1. A színterek kategorizálása

A színtér általános megfogalmazásának tekintetében az értekezés a participációs elmélet

meghatározására támaszkodik:

„A kommunikációs színterek ágensek és felkészültségek olyan strukturált aggregátumai,

amelyekben érvényesek bizonyos intézmények (kódok) (és mások nem), a színtér struktúráját

pedig az ágensek és a felkészültségek elérhetősége adja.” (Bátori–Hamp–Horányi 2007)

A következőkben a színterek – ahogyan a részrendszerek – delokalizáltak, tehát nem

valamiféle földrajzi értelemben meghatározható helyet jelölnek és egyúttal atemporálisak, így

létük az idő által nem determinált. A színterek értelmezése a korábbi fejezetben ismertetett

intézményekkel összefüggésben releváns, mindazokkal a kódokkal, amelyeket az intézmény

konstruál az ágensek számára elérhető és legitim felkészültségek perspektívájában. (Demeter

2014)

Amennyiben a színterek tipizálási módjait óhajtjuk megismerni megállapítható, hogy e

tekintetben a kommunikációtudományban nincs egységes felfogás. A hagyományos

129

klasszifikációkban például Craig (1999) a kommunikáció szerveződési szintjein belül az

interperszonális, a szervezeti és a tömegkommunikációt sorolja fel; továbbá Shukla (2009) az

emberi kommunikáció megvalósulási szintjei között szintén az előbbi hármat ismerteti. Az

elméletalkotók eltérő egységeket, szinteket, színtereket, területeket kategorizálnak, amelyek

közül néhány koncepciót az alábbi táblázat szemléltet.

8. táblázat: A kommunikáció szintjei, színterei Béres, Horányi

(2001: 20)

A társadalmi

kommunikáció

színterei

McQuail (2010:

18)

A

kommunikáció

piramisa

(fordított

sorrendben)

Griffin (2003: 4)

A

kommunikáció

területei,

elméletei,

nézőpontjai

Baldwin, Perry,

Moffitt (2004)

Kommunikáció-

elméleti

megközelítések

Marsen (2006: 6)

A kommunikáció

vizsgálati területei

a kontextus és a

résztvevők szerint

Rosengren

(2004: 63)

A kommunikáció

formális és

informális

egységei

Közvetlen emberi

kommunikáció (a

dialogikus típusú

kommunikáció)

Intraperszonális

kommunikáció

(személyen

belüli, pl.

információ-

feldolgozás)

Interperszonális

Kommunikáció

Interperszonális

kommunikáció

Interperszonális

kommunikáció

Egyének és

csoportok

Szervezetek

kommunikációja

(ezen belül a

tömeg-

kommunikáció)

Interperszonális

kommunikáció

(pl. diád, párok

közötti)

Csoportos és

nyilvános

kommunikáció

Kiscsoportos

kommunikáció

Csoport

kommunikáció

Helyi, regionális,

nemzeti és

nemzetközi

közösségek és

hálózatok

Kultúraközi

kommunikáció

Csoporton belüli

kommunikáció

(pl. család)

Kulturális

kommunikáció

Kulturális és

interkulturális

kommunikáció

Interkulturális

kommunikáció

Hivatalos

szervezetek

Csoportközi

kommunikáció

(pl. helyi

közösségek)

Tömeg-

kommunikáció

Tömeg-

kommunikáció

Tömeg-

kommunikáció

Községi, városi és

kerületi

önkormányzatok

Intézményi

kommunikáció,

Szervezeti

kommunikáció

(pl. politikai

rendszer vagy

üzleti

vállalkozás)

Szervezeti

kommunikáció és

Public Relations

Szakmai

kommunikáció

Társadalmak,

nemzetek, államok

Társadalmi

kommunikáció

(pl. tömeg-

kommunikáció)

Meggyőző

kommunikáció

Szuverén államok

koalíciói és

nemzetközi

szervezetei

Forrás: Szerző

A fenti táblázatban feltüntetett kategorizálási koncepciók közös jellemzője, hogy a

három alapvető szintet, illetve színteret magukba foglalják, így az interperszonális (közvetlen

emberi kommunikáció), a szervezeti (ide sorolható a formális csoportos kommunikáció) és a

tömegkommunikációt. Általánosságban elmondható, hogy a társadalmi szerveződés egyes

szintjein a kommunikációban résztvevők száma változó és a különböző elméleti

130

megközelítések eltérő kutatási kérdésekre orientálnak. A gazdasági kommunikáció

tárgyköreivel összehasonlítva az előbbi színtér (illetve szint) felosztásokat a következők

állapíthatók meg. A globális gazdasági kommunikáció a makrószintű kommunikációk

összességét jelenti egy adott színtéren. Ebben az értelemben a kulturális és interkulturális

(kultúraközi) kommunikáció (lásd Béres, Horányi 2001, Griffin 2003, Baldwin, Perry, Moffitt

2004, Marsen 2006), valamint Rosengren (2004) formális kommunikációs egységei közül a

társadalmak, nemzetek, államok; a szuverén államok koalíciói és nemzetközi szervezetek

kommunikációi a globális kommunikációhoz sorolhatók, amennyiben a kommunikáció

gazdasági vonatkozású.

A vállalati gazdasági kommunikáció és a gazdasági tömegkommunikáció a

mikrószintű kommunikációk átfogó rendszerei. A vállalati gazdasági kommunikációhoz

tartozhatnak: a szervezetek kommunikációja (Béres, Horányi 2001); az intézményi, szervezeti

kommunikáció (McQuail 2010); a szervezeti kommunikáció és Public Relations (Baldwin,

Perry, Moffitt 2004); a községi, városi és kerületi önkormányzatok, a hivatalos szervezetek

kommunikációja (Rosengren 2004) feltéve, hogy a kommunikáció gazdasági jellegű. A

gazdasági tömegkommunikáció a tömegkommunikáció elméleti megközelítésének (Griffin

2003, Baldwin, Perry, Moffitt 2004, Marsen 2006) feleltethető meg, amely McQuail (2010)

kommunikációs piramisában a legátfogóbb társadalmi kommunikáció, míg Béres, Horányi

(2001) koncepciójában a társadalmi kommunikáció egyik színtere, a szervezetek

kommunikációján belül. Természetesen nem pontos átfedésekről van szó a gazdasági

kommunikáció színterei és az előbbi elméleti megközelítések között, pusztán a

színtérelhatárolás szempontjainak átgondolását segítik elő. Mindazonáltal látható, hogy a

gazdasági kommunikáció tárgyköreiként elhatárolt globális, vállalati és tömegkommunikáció

nem elegendő, ha a csoportos (nem vállalati vagy informális) és személyes (informális)

kommunikációt is figyelembe vesszük. Így a helyi, regionális, nemzeti és nemzetközi

közösségek és hálózatok kommunikációját (Rosengren 2004); a csoport, csoportos,

kiscsoportos és nyilvános kommunikációt (Marsen 2006, Griffin 2003, Baldwin, Perry,

Moffitt 2004), a csoportközi és a csoporton belüli (McQuail 2010), az egyének és csoportok

közötti (Rosengren 2004), a közvetlen emberi (Béres, Horányi 2001), az interperszonális

(McQuail 2010, Griffin 2003, Baldwin, Perry, Moffitt 2004, Marsen 2006) kommunikációt,

valamint az intraperszonális (McQuail 2010) kommunikációt. A szakmai kommunikáció

(Marsen 2006) megvalósulási formái a gazdasági felkészültségek összetételének

függvényében differenciálhatók, például a szaknyelvi fejezetben ismertetett módokon. Végül

131

a meggyőző kommunikáció (Baldwin, Perry, Moffitt 2004) a színterek bármelyikén

előforduló, sajátos kommunikációtípusként fogható fel.

A társadalmi-gazdasági kommunikáció mint összetett kategória tehát tekinthető úgy,

mint a globális, a vállalati (ezen belül a pénzügyi), a tömegkommunikáció színtereinek,

valamint az informális jellegű csoportközi, csoportokon belüli, interperszonális, és

intraperszonális gazdasági kommunikáció színtereinek komplexuma. Összefoglalóan a

társadalmi-gazdasági kommunikáció következő színterei lehetségesek a gazdasági

kommunikáció korábban elkülönített tárgyköreit és az előbbi elméleti megközelítéseket

figyelembe véve:

Globális gazdasági kommunikáció színterei (Borgulya 2010; Nagy 2017a): például a

makrógazdasági folyamatok problémakezelésével összefüggő kommunikáció;

Vállalati gazdasági kommunikáció, ezen belül a pénzügyi gazdasági kommunikáció

színterei (Kővágó 2011; Brioschi 2006; Nagy 2017a): például a vállalatok vagy a pénzügyi

intézmények problémakezelési stratégiáival összefüggő kommunikáció;

Gazdasági tömegkommunikáció színterei (Scholl 2008; Nagy 2017a): például a gazdasági

információk összefüggéseinek, mint a tőzsdeindexek és a kereskedelmi megállapodások

közötti korreláció prezentációja (pl. CNN).

További lehetséges informális színterek, amelyek részletezése nem tárgya az értekezésnek:

Csoportközi gazdasági kommunikáció színterei (McQuail 2010 alapján): például a helyi

közösségek diszkussziója gazdasági problémákról;

Csoporton belüli gazdasági kommunikáció színterei (McQuail 2010 alapján): például a

családon belül a pénzügyi problémák megvitatása;

Interperszonális gazdasági kommunikáció színterei (McQuail 2010; Griffin 2003; Marsen

2006 alapján): például a párok közötti költségmegosztás megbeszélése;

Intraperszonális gazdasági kommunikáció színterei (McQuail 2010 alapján): például az

egyén vásárlási dilemmái a rendelkezésére álló pénzmennyiség függvényében.

A gazdasági kommunikáció színterein különböző problémák elemzése lehetséges, a

következő fejezet tárgya a globális gazdasági kommunikáció színterein értelmezhető

problémák tanulmányozása. Az elemzés kiindulópontja Luhmann (2010) azon megállapítása,

hogy a gazdasági részrendszer alapvetően három jelentős feladat ellátására hivatott: (1) a

gazdaság működésének fenntartására mint az első identifikált probléma (a fizetőképesség és a

gazdasági növekedés feltételeinek biztosításával), (2) a munkahelyek teremtésére mint a

második identifikált probléma és (3) a közfeladatok finanszírozására mint a harmadik

132

identifikált probléma. Megfigyelhető, hogy ez különböző piacok és piaci szereplők

kombinációja, azaz a gazdaság működése az áru- és szolgáltatás piacra és pénzpiacra, a

munkahelyek teremtése a munkaerő piacra vonatkoztatható, a háztartási, a vállalati és az

állami szféra részvételével. A gazdasági részrendszer három feladatának, illetve identifikált

problémáinak elemzése a globális gazdasági kommunikáció színtereinek tárgya.

III.5.2. A globális gazdasági kommunikáció színterei

(1. Identifikált probléma) A gazdasági részrendszer elsődleges feladata a gazdasági működés

fenntartása közgazdasági értelemben a gazdasági növekedéssel biztosítható, amely

problémaként identifikálható. A gazdasági növekedéssel összefüggésben a

problémaeliminálás a növekedéselméleti kutatások eredményeinek konsziderációjával

valósítható meg, amelyek általában a tőkeállomány növekedését, így a beruházást (Malinvaud

1983, Wolff 1987 In: Solow 1988), a humán tőke és a technológiai fejlődés fontosságát

emelték ki (Solow 1956, 1988, Denison 1985 In: Solow 1988 stb.). Galor (2011) a gazdasági

fejlődés meghatározó tényezőiként szintén a technológiai fejlődést, a hatékony tőkeforrásokat,

az oktatást, valamint a népesség evolúcióját hangsúlyozta.

A gazdasági növekedést előmozdító további ok (problémaeliminálási tényező) a

világkereskedelem fejlődése, amelynek pozitív következményei például az életszínvonal

emelkedése, a jólét növekedése, megosztása, a fokozódó termelékenység, az alacsonyabb árak

stb. A negatív következmények között a munkanélküliek számának növekedését szokás

megemlíteni, amelyet azonban nem minden kutatás támaszt alá. (Például a fejlett országok

statisztikai hivatalainak egy része alacsony munkanélküliségi rátát regisztrált az utóbbi

időben. Természetesen a statisztikai adatok munkanélküliség definíciója nem feltétlen jelenti,

hogy minden munkaképes korú rendelkezik tartós munkahellyel, teljes munkaidőben

dolgozik, így biztos jövedelemforrása van.) Dutt és mások (2009) a világkereskedelmi

fejlődés és a munkanélküliség közötti korreláció vizsgálatának eredményeként kis mértékű

pozitív változást állapítottak meg, azaz a munkanélküliség esetleges fokozódását valószínűleg

a technológiai fejlődés indukálja. A világkereskedelem fejlődése tehát elengedhetetlen

feltétele a gazdasági növekedésnek, amelynek szabályozott rendszeréhez és a multilaterális

megállapodások promóciójához a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) járul hozzá. (IMF,

World Bank, WTO 2017) Bown (2017) egyúttal megállapítja, hogy a kétoldalú és a regionális

megállapodások alkalmatlanok a nemzetközi szabályozott működés feltételeinek

meghatározására, amelyet a Világkereskedelmi Szervezet hatáskörében képes biztosítani.

133

Összefoglalóan a gazdasági növekedés forrásainak áttekintése elősegíti a

problémaeliminációt (a problémamegoldást), amelyek hagyományosan a fent említett

kulcsfontosságú tényezők: a beruházás, a humán tőke (oktatás) és a technológiai fejlődés,

valamint a világkereskedelem bővülése, szabályozott működésének biztosítása. Ezen

tényezők megvalósulásának támogatása nélkülözhetetlen a gazdaság működéséhez és a

gazdasági növekedéshez. Mindazonáltal a technológiai fejlődés hatása identifikált

problémaként definiálható, az egymásnak ellentmondó elemzések okán. Tudniillik a

technológiai fejlődés ’a gazdasági növekedés motorjának’ tekinthető, mert az egy főre jutó

termelékenységet jelentősen javította az empirikus adatok alapján (Sollow 1998), azonban a

munkahelyek megszűnésének viszonylatában a lehetséges negatív hatásának átgondolását

eredményezte, amely (2. identifikált probléma) a gazdasági részrendszer munkahelyteremtő

funkciójával van összefüggésben.

A technológiai fejlődés munkaerőpiaci hatásait vizsgáló kutatások meglehetősen vegyes

képet mutatnak a munkahelyek megszűnését, módosulását illetően. A kutatók egy része úgy

véli, hogy valószínűsíthetően a technológia fejlődésével mind kevesebb humán erőforrásra

lesz szükség, akik kikerülnek a munkaerőpiacról. Több mint egy évtizeddel ezelőtt John

Maynard Keynes felismerte a társadalomban jelentkező „új kórt”, nevezetesen a technológiai

munkanélküliséget, amellyel előbb-utóbb mindenkinek szembesülnie kell (Keynes 1930 In:

Acemoglu, Restrepo 2017). Acemoglu és Restrepo (2017) a kutatások komparatív

elemzésének eredményeképpen arra a következtetésre jutottak, hogy a szakmunkás vagy

középfokú végzettséget igénylő foglalkozások esetében az automatizáció a foglalkoztatottság

visszaesését eredményezte vagy a bérek stagnálását, esetleg csökkenését. Az Egyesült

Államokra vonatkozó előrejelzések változatos képet mutatnak: Frey és Osborne (2013 In:

Acemoglu, Restrepo 2017) állásfoglalása szerint az elkövetkező húsz évben az amerikai

munkások 47%-át érintheti az automatizálás miatt bekövetkező munkaveszteség, a McKinsey

az előbbi adatot megerősítve 45%-ra becsüli a kockázatot. A World Bank az OECD országok

vonatkozásában 57%-ot állapított meg, amelyet Arntz et al. (2016 In: Acemoglu és Restrepo

2017) mindössze 9%-ra becsült, mivel vitatták, hogy a szakterületekre specializált munkások

jelentős része könnyen helyettesíthető lenne robotokkal. Az Egyesült Államokban és Nyugat-

Európában 1993-ról 2007-re négyszeresére nőtt az ipari robotok száma, továbbá az IFR (the

International Federation of Robotics) a robotok számát 1,5 és 1,75 millióra becsülte 2015-ben,

amely 2025-re elérheti a 4-6 milliót. A gépjárműipar 39%-a, az elektronikai ipar 19%-a, a

fémipar 9%-a, és a műanyag és vegyipar szintén 9%-a ipari robotokat alkalmaz (Acemoglu,

134

Restrepo 2017). A World Economic Forum (2018) kutatása alapján a megszűnő és az új

munkaterületek száma közel azonos mértékű lehet. A melléklet 15. táblázatában néhány példa

szemlélteti a valószínűsíthetően fennmaradó, az új és a megszűnő munkaterületeket. A

fennmaradó munkaterületek például vezetői, kereskedelmi, marketing, humán erőforrás

szakértői, pénzügyi, befektetési tanácsadói, logisztikai, kockázatmenedzsmenti, mérnöki,

tanári, kutatói (pl. az energiahordozók területén) állások. Az új területek jelentős része

számítógépes programozókat, mesterséges intelligencia és technológia szakértőket igényel.

Természetesen mindez új kompetenciákat feltételez, például analitikus gondolkodást,

programozó képességeket, kritikus gondolkodást, komplex problémamegoldást, kreativitást,

kezdeményezést, valamint a társas kapcsolatokhoz bármely platformon az emocionális

intelligenciát (EQ)44

. Az empirikus adatok alátámasztják, hogy a technológiai fejlődés

folyamatos átalakulásának lehetünk tanúi (mint identifikált problémának), amelynek hatékony

kezelése egy új korszakhoz vezethet, új munkahelyekkel és az életszínvonal emelkedésével,

illetve ellenkező esetben a kompetenciák hiányával és növekvő társadalmi egyenlőtlenségek

kialakulásával kell szembesülni. A változásra a társadalom minden érintettjének van

lehetősége felkészülni, a problémamegoldásban részt venni: a vállalati szféra a munkaerő

képzését támogathatja; a kormányzat az oktatás, képzés megszervezésével jelentősen

hozzájárulhat a kompetenciák fejlesztéséhez, továbbá nyilvánvalóan a magánszemélyek

részéről is olyan mértékű nyitottságra és tanulási hajlandóságra van szükség (tanulásra egész

életen át), amely a korábbi korszakokban nem volt jellemző. A társadalmi együttműködés

elősegítheti a technológiai fejlődés pozitív hatásainak megtapasztalását, hozzájárulva a

problémaelimináláshoz. (World Economic Forum 2018)

A gazdasági részrendszer sajátosságából adódóan önön fenntartására törekszik a

fizetőképesség biztosításával, amely a jövedelmek és az életszínvonal emelkedésében

mutatkozhat meg, azonban sem a technológiai fejlődéssel inherens munkatípusok

módosulásának kérdését, sem a társadalmi problémákat nem képes megoldani a saját

rendszerében, ahogyan ezt az egységesített növekedéselmélet is alátámasztja. Az egységesített

növekedéselmélet a történelmi előzmények elemzésével vizsgálja a gazdasági növekedést,

amelynek alapján többek között megállapítható, hogy az ipari forradalmat követően az átlag

életszínvonal folyamatosan emelkedik, valamint az egy főre jutó jövedelem tízszeresére nőtt

az elmúlt két évtizedben. Ezzel párhuzamosan a társadalmi eltérések az egy főre jutó

44 Szubjektív megítélésem alapján a jelenlegi oktatás meglehetősen csekély figyelmet fordít ezekre a területekre. Jelenleg

például a kezdeményezés alig kaphat helyet esetenként az óriási tananyagmennyiséget felölelő tantervek mellett, ahol az EQ

szerepe elenyésző. Jóllehet a társas élethez az érzelmi intelligencia nélkülözhetetlen. Szerző

135

jövedelem és a népesség számának vonatkozásában jelentősen növekedtek. Erre példa, hogy

az egy főre jutó jövedelmek eltérési aránya hatszorosára emelkedett 1820 és 2000 között; a

népesség Európában és Észak-Amerikában erőteljesen csökkent a 19. század végétől;

ellentétben Afrikával és Latin-Amerikával, ahol a népesség megduplázódott. (Galor 2011)

Következésképpen a modern társadalomban a fejlett gazdaságok a jövedelemelosztás

problémájára a népesség számának csökkenésével válaszoltak, azaz annak érdekében, hogy a

társadalmi elvárásoknak megfeleljenek a gyermekvállalási hajlandóság csökkent. (A

gyermeknevelés nem mérhető érték a gazdasági növekedés indikátorával. Éppen ellenkezőleg,

ugyanazon egy főre jutó nemzeti jövedelem kedvezőbb értéket mutathat az alacsony

népességszámmal. A GDP-vel összefüggő problémák részletezése a következő fejezet tárgya.)

A jövedelemelosztás problémáinak kezelésében kulcsfontosságú szerepe van a politikai

részrendszernek, (3. identifikált probléma) a gazdasági részrendszer azon funkciójával

összefüggésben, amely a költségvetési bevételek biztosítását jelenti az állami feladatok

ellátásának finanszírozása érdekében. A tudományos részrendszer a problémák finanszírozási

kérdéseit például adókivetéssel tartja megoldhatónak (a problémaeliminálás egyik módjának),

amely azonban újabb problémákat generál az adók hatásai okán. Egyfelől, az adók többnyire

az árakat az adókulcs mértékében növelik (előidézve a fogyasztói árak növekedését), ezáltal

lényegében az összes adóterhet a fogyasztó viseli, így a jövedelem reálértéke csökkenhet

(kivéve, ha a vállalatok a fogyasztói áron nem módosítanak, hanem olcsóbb alapanyagokat

használnak fel a termékminőség kárára vagy a termék mennyiségét csökkentik ugyanazon

csomagolásban). Másfelől, a költségvetési bevételek és az adókulcsok kölcsönhatását a

Laffer-görbével szemléltetve az tapasztalható, hogy az adókulcsok bizonyos fokú emelését

követően az adóbevételek csökkennek. Az oka lehet például, hogy az áremelkedés hatására a

kereslet csökkenhet, amely a kereskedelmi tevékenység jövedelmezőségét kockáztathatja. A

kereslet degresszív tendenciája a forgalmi adó (pl. ÁFA) bevételek, a vállalat adózás előtti

eredményének redukálódása például a társasági adó bevételek csökkenését idézheti elő. A

Laffer-hatás a munkapiaci kilátásokat is befolyásolja, azaz a munkajövedelmek

megadóztatásának növelése a munkakínálati viszonyok romlását okozhatja, valamint a

munkanélküliség emelkedését és a jövedelmek csökkenését. (Varian 2005) Azok a

közgazdászok, akik úgy vélik, hogy a túlzott munka (egy bizonyos jövedelemszint elérését

követő munkavégzés) az emberi boldogság megélését hátráltató tényező, a fogyasztás és a

jövedelmek progresszív adóztatását javasolják annak érdekében, hogy növekedjen az emberi

kapcsolatokra fordítható idő (Frank 1985, 1999, 2005, Layard 2005, 2006 In: Ash 2007,

136

Zsolnai 2010). A jövedelem és a boldogság szint között az Easterlin-paradaxon érvényesül,

miszerint a jövedelem növekedése egy bizonyos szintet meghaladóan nem növeli a

boldogságérzetet, azonban a statisztikai adatok alapján a szegény országok boldogság szintje

elmarad a gazdag országokétól, a gazdagok általában nagyobb mértékben tapasztalják meg a

boldogságot, mint a szegények. Mindazonáltal a jövedelem másokhoz viszonyítva értékelhető

és alapvető fontosságú a modern társadalomban, ezért például a munkanélküliség (a

boldogságérzet csökkenésének egyik legnyomatékosabb kiváltója), vagy a munkahely (a

jövedelemforrás) elvesztése tartós és súlyos negatív következményeket von maga után (Ash

2007, Zsolnai 2010), amelyet Luhmann társadalmi exklúzióként határozott meg. A fentiekből

megállapítható, hogy a jövedelemszerzésre és a személyközi kapcsolatokra fordított idő

egyensúlya elősegíti a harmonikus életfeltételek megteremtését, valamint a jövedelem

meghatározott szintje általában előfeltétele a boldogság megélésének, amelyhez a társadalmi

jövedelmi egyenlőtlenségek problémája kapcsolódik. Az állam a redisztribúció útján

hozzájárulhat a jövedelemkülönbségek csökkentéséhez, a társadalmi inklúzió

megvalósításához (Luhmann 1997), lehetőségei azonban a Laffer-hatás miatt korlátozottak a

finanszírozási forrás tekintetében (azaz az adók kivetésének növelésében). Mindez arra utal,

hogy a jövedelemkülönbségek mint identifikált problémák megoldásához az állam például az

adóztatás útján, valamint a minimálbérek determinálásával járulhat hozzá, azonban a

gyakorlat azt mutatja, hogy a jelentős különbségek felszámolásához további megoldási

módozatokra lenne szükség, amely egy későbbi fejezet tárgya. Összefoglalóan, a

jövedelemkülönbség a társadalmi egyenlőtlenség egyik megjelenési formája, amelyet

Luhmann a modern társadalom jellemzőjeként határozott meg. A társadalmi

egyenlőtlenséggel összefüggésben már szó volt arról, hogy a gazdasági részrendszer teremti

meg és ezt a tényt az empirikus adatok is alátámasztják például az egységesített növekedés

elméletben (Galor 2011) olvasható tények alapján.

Luhmann a társadalmi egyenlőtlenség problémái mellett külön foglalkozott az ökológiai

problémák átgondolásával a részrendszerek funkcióinak konsziderációjával. Az ökológiai

problémák megoldási módozatainak leírására a tudományos részrendszert vélte a

legalkalmasabbnak, figyelembe véve a következőkben ismertetett nehézségeket. Az ökológiai

problémák megoldására a tudomány a környezetgazdaságtan (például Daly 1991, Pearce,

Atkinson 1992, Kerekes 2007 stb.) alapos kidolgozásával válaszolt, a fenntartható fejlődés

megfogalmazásával. Ezzel összefüggésben Luhmann (2010) bírálta a határhaszon elvét

(Samuelson, Nordhaus 2012, Kerekes 2007), amely nem egyértelműen határozza meg, hogy a

gazdasági részrendszer miként értelmezi azt a kifizetést, amely a környezetkárosítás

137

költségeinek internalizálását igényli (avagy az externáliák visszaszorítását, oly módon, hogy

a társadalmi határhaszon – pl. az egészségjavulás – egyenértékű legyen a társadalmi

határköltséggel. Samuelson, Nordhaus 2012). A gazdasági részrendszer számára ezek a külső

környezet problémái mindaddig, amíg ezt a politikai és a jogi részrendszerek nem

szabályozzák valamilyen módon. Következésképpen a tudomány által megfogalmazott

ökológiai problémák és fenntartható fejlődés megoldását elsősorban a politika részrendszertől

várják el környezetpolitikai eszközökkel, amelyek megvalósítása a jogi részrendszerben a

jogszabályokkal határozható meg. A fenntartható fejlődés tehát az olyan környezetpolitikai

eszközök alkalmazását igényli, mint az adók és a normák (Kerekes 2007). Formája lehet a

környezetszennyezés büntetése adóztatással (pl. zöldadó, karbonadó) vagy szennyezési bírság

kiszabása, környezetszennyezési engedélyek értékesítése a maximális kibocsátás

meghatározása alapján. Emellett létezik olyan elgondolás, amely az externáliákból adódó

károsodást állami beavatkozás nélkül is megoldhatónak tartja, például Coase álláspontja

szerint a károsodást elszenvedő magánszemélyek kártérítést követelhetnek a kárt okozó

vállalattól magánalku formájában, amely azonban nem minősült átfogó megoldásnak.

(Samuelson, Nordhaus 2012) Az állami beavatkozás tehát elengedhetetlen a

problémamegoldás érdekében, az adóztatás mellett a környezetvédelmi célú beruházások

támogatásával vagy a fogyasztói magatartás (a preferenciák) befolyásolásával, például a

környezetbarát termékek árainak támogatása révén. Természetesen ez megvalósulhat a

termelők támogatása útján is, amennyiben a termelőket (és így az eladókat) a környezetbarát

technológiák alkalmazására és termékek előállítására ösztönzi.

Az ökológiai problémák pontos identifikálása azonban nehézségekbe ütközik annak

okán, hogy az összes környezeti kár számbavétele, mérése, a kibocsátási mennyiségek

meghatározása nehezen kivitelezhető, valamint a felelősök egyértelmű kijelölése, a hatások

időbeli állandósága is kétséges. A nem várt következmények felmérése pedig szinte

lehetetlen, így például a mennyiségi döntésekkel az allokációs folyamatot változtatják meg,

amely a piaci működést jelentősen befolyásolhatja, elkerülhetetlenül károkat okozva a

gazdaság működésében (Luhmann 2010). Samuelson és Nordhaus (2012) a környezet

megóvását célzó gazdasági társadalmi szabályozás hatásait elemző tanulmányok alapján arra

a következtetésre jutottak, hogy a gazdaság szabályozása kevés hasznot eredményez, súlyos

hatékonysági veszteségeket és jelentős jövedelem átcsoportosítást okoz. A gazdasági

részrendszer teljesítményét bármilyen módon befolyásolják, az kihat az összes részrendszerre

és végsősoron az egész társadalomra (Luhmann 2010).

138

A környezetvédelem problémamegoldásának kulcsfontosságú része a finanszírozási

forrás előteremtése, például a környezetvédelmi adó kivetésével. A terminológiai elemzés

azonban rámutatott, hogy a környezetvédelmi adó jelentésére és alkalmazási körére jelenleg

nincs egységes konszenzus és az adók hatását tekintve sem minősül átfogó megoldásnak. A

problémák megoldási módozatainak kidolgozása tanácsos, amelyhez néhány példát statuál a

későbbi elemzés. Az elemzés arra próbál rámutatni, hogy az identifikált probléma megoldásai

egyidejűleg a jövedelemkülönbségek csökkentéséhez is hozzájárulhatnak, például az ún. zöld

munkaterületek promóciójával, amennyiben finanszírozásuk forrása biztosított.

A fenti két probléma abban az esetben értelmezhető, ha mérhető formában áll

rendelkezésre. Ennek érdekében az indikátorok alkalmazása nélkülözhetetlen a társadalmi-

gazdasági fejlődés mérésével összefüggésben, amelyek explicit rámutatnak a konkrét

problémákra. Általában a közismert bruttó hazai termék indikátora (GDP) terjedt el, mint a

társadalmi-gazdasági fejlődés indikátora, amely azonban a valóságot oly módon konstruálja,

hogy bizonyos problémákat figyelmen kívül hagy, szoros összefüggésben a részrendszerek

azon sajátosságával, amely az autopoiéziszből adódó elhanyagolásban realizálódik. (Többek

között a korábban ismertetett ökológiai és társadalmi egyenlőtlenséggel összefüggően,

amelynek részletei a következő fejezetből ismerhetők meg).

III.5.3. A társadalmi – gazdasági fejlődés mérésének problémái

III.5.3.1. A Bruttó hazai termék

A GDP (Gross Domestic Product – bruttó hazai termék) az ENSZ 1953-tól bevezetett

nemzeti számlarendszerének (SNA: System of National Accounts) legfontosabb mutatószáma,

amely a nemzetgazdasági tevékenység mérésére szolgál (Katits 2009). A GDP és az SNA

módszerek eredete visszanyúlik az 1930-as és ’40-es évekre, a két világháború és a gazdasági

világválság sújtotta gazdasági helyzetben vezették be, kezdetben az Egyesült Államokban és

az Egyesült Királyságban. Ebben az időszakban az elsődleges célkitűzés a gazdasági

fellendülés élénkítésére irányult, így a GDP a termékek és a szolgáltatások előállításának

becslésére szolgált, a második világháborúhoz szükséges fegyverigény értékelése mellett. A

gazdasági fejlődés előmozdítása a jóllét (well-being) fundamentális feltétele volt. A

közgazdászok azonban a GDP bevezetésétől kezdődően felhívták a figyelmet arra, hogy az

általános jóllét mutatójaként történő értelmezése helytelen és veszélyes, mert a gazdaság

növekedésének mértékét hivatott mérni, amely a társadalmi jóllét csak egy részét fedi le.

139

Ennek ellenére az utóbbi megközelítőleg 70 évben a GDP a kormányok „sine qua non”

eszközévé vált, mint a gazdasági és fiskális politika sikerének indikátora. (Daly, Posner 2011)

A GDP korlátairól, pontosságát és hitelességét kétségbe vonó tényezőkről számos

publikáció jelent meg az utóbbi néhány évtizedben. A problémák kvázi statikusnak

tekinthetők, ezek közé tartoznak például a számbavételi, számítási pontossággal kapcsolatos

kérdések, a környezetet károsító javak és az élet kioltására létrehozott eszközök

beszámításának aggályai vagy az értékteremtő területek kihagyásának dilemmái, valamint az

egy főre jutó GDP esetleges torzító értelmezési lehetőségei. A számítási pontosságot és a

hitelességet nehezíti, hogy az adatok egy része kizárólag becsléssel állapítható meg: így

például az illegális tevékenységek (feketegazdaság), az informális szektorok, a falusi

gazdaságok teljesítményének értékelése (Szentes 2013). Az illegális tevékenységek

mérésének problematikája bizonyos morális kérdéseket is felvethet. Amennyiben a GDP-re

úgy tekintünk mint egy értékközvetítő indikátorra, amely a társadalom által elfogadott

gazdasági tevékenységek eredményének mérésére szolgál, az illegális tevékenységek becsült

értékének nem lehetne helye a struktúrában. Érték- és adattorzító hatása van, amely lehet,

hogy javítja az egyes országok számszerűsített gazdasági teljesítményét, a valóságban nem a

legális teljesítményt veszi figyelembe. A fejlett országokban ugyan nem ezek a tevékenységek

képviselik a gazdaságok hajtóerejét, de a kiszűrésükkel tisztább képet kaphatnánk a legális

gazdasági teljesítményről, amennyiben az olyan tevékenységek is helyet kapnának, amelyek

valóban társadalmi értéket hordoznak magukban, mint a gyermeknevelés vagy a háztartási

munka. A gyermeknevelés kérdése nem új keletű: „…, ha családban nevelik a gyermekeket,

akkor a gyermeknevelés értéke – szinte természetszerűen – nem termelési tényező, abban a

pillanatban azonban, amint fizetett gondozónőt alkalmaznak, akkor ez a GDP elemévé válik.”

(Nyitrai 1998: 731) Az előbbiekből konstatálható, hogy a GDP struktúrájában a szülői szerep

értékét nem veszik számításba, de a gondozónő fizetett munkájaként már értékessé válik.

Következésképpen identifikált probléma a családi gyermeknevelés számbavételének,

pontosabban gazdasági szempontú értékelésének hiánya.

Szintén megemlítendő identifikált probléma, hogy a GDP részeként beszámított,

környezetre káros szennyezőanyagok felhasználása által okozott problémák egyre

hangsúlyosabbak, a környezetszennyezés mértékének növekedésével. Így a GDP értékében

nem veszik figyelembe azokat a költségeket, amelyek a természeti erőforrások felhasználását

foglalják magukba, valamint a levegő- és vízszennyezést, a talajeróziót stb. További aggályok

(identifikált problémák) merülnek fel az emberi élet kioltására alkalmas fegyverek

140

vonatkozásában, amelyek ugyanazon értékelés alá esnek, mint más jótékony javak (pl.

gyógyszerek vagy élelmiszer). Megkérdőjelezhető, hogy bizonyos termékek hozzájárulnak-e

a fejlődéshez és a jóléthez bármilyen értelemben. (Drudy 2009)

Az előbbieken túl, az egy főre jutó GDP pedig azt sugallhatja, hogy egy adott ország

minden egyes személye egyformán részesül a gazdasági növekedés áldásaiból, jóllehet ez

igen távol áll a valóságtól. Lehetséges, hogy a gazdasági növekedés kedvező értéket mutat,

azonban ez független a szegények számától, így a GDP önmagában de facto nem tükrözi a

társadalom gazdasági realitását. Más oldalról megközelítve, a GDP egy adott nemzetre

jellemző jövedelmi eltérések, azaz a jövedelem egyenlőtlen eloszlása okán kialakuló

társadalmi különbségek kimutatására alkalmatlan. Nyilvánvaló, hogy ugyanazon gazdasági

teljesítményt feltételezve az egy főre jutó GDP sokkal kedvezőbb képet mutat alacsony

népességszám esetén.

A fentiekben megemlített néhány problematikus terület a GDP korlátainak

érzékeltetését szolgálta, rámutatva, hogy önmagában alkalmatlan a valódi fejlődés mérésére.

Számos közgazdász, szociológus és más társadalomtudós már bebizonyította, hogy a

gazdasági növekedés méréséhez más módszer alkalmazása szükséges, amely nem pusztán a

gazdasági, de a társadalmi és a környezeti tényezők számszerűsített effektusait is explicit

kimutatja. A fejlődés mérésének különböző megközelítései lehetségesek, amelyek a gazdasági

aspektusok mellett a társadalmi és a környezeti tényezők (identifikált problémák) effektusait

is számszerűsítik. A különböző aspektusokra tekintettel a mutatók több módon

csoportosíthatók, így például a GDP alkalmazásával összefüggésben vagy a mutatók

orientációjának konsziderációjával (környezeti, társadalmi vagy mindkettő). A GDP

alkalmazásának módja szerinti csoportosítási szempontból három főcsoport különíthető el:

1) a GDP értékét korrigáló indikátorok,

2) a GDP-t nem alkalmazó indikátorok és

3) a GDP értékét is tartalmazó kompozit indikátorok.

A fenti csoportosítás alapján az indikátorok egy-egy példája látható az alábbi táblázatban:

141

9. táblázat: A társadalmi-gazdasági fejlődés mérésére szolgáló indikátorok

III.5.3.2. A GDP-t korrigáló indikátorok (ökológiai problémák)

A GDP korrekcióját szolgáló alternatívák például: a „zöld GDP”; a fenntartható gazdasági

jóllét indexe (Index of Sustainable Economic Welfare: ISEW); és a valódi fejlődés mutató

(Genuine Progress Indicator: GPI). A mutatókkal kapcsolatban a következő területeken nincs

egységes konszenzus:

a számba vett tevékenységek típusaiban és értékelésében (pl. az önkéntes munka

értékelése vagy az illegális tevékenységek értéktelensége);

GDP-t

korrigáló

indikátorok

GDP-t nem alkalmazó indikátorok GDP-t is

tartalmazó

kompozit

indikátorok

Ökológiai

indikátorok

Társadalmi indikátorok

Emberi

Fejlődés

Index (HDI)

Életminőséget

mérő

indikátorok

Nemi

egyenlőtlenséget

mérő

indikátorok

Szegénységet

mérő

indikátorok

Zöld GDP Ökológiai

lábnyom

Fizikai

életminőség

index (PQLI)

Nemek szerinti

fejlődési indexet

(GDI)

Nemzetközi

szegénységi

küszöb (IPL)

Társadalmi

szegénységi

küszöb (SPL)

Fenntartható

gazdasági

jóllét index

(ISEW)

Élő bolygó

index (LPI)

Bruttó nemzeti

boldogság

(GNH)

Társadalmi nemi

hatalomképesség

index (GEM)

Emberi

szegénység index

(HPI)

Többdimenziós

szegénységi index

(MPI)

Valódi

fejlődés

mutató (GPI)

Boldog

bolygó index

(HPI)

Jobb élet index

(BLI)

(OECD) Nemek szerinti

egyenlőtlenségi

index (GII)

Jövedelmi és

létfeltételek (ILC)

(Eurostat) Szubjektív

jóllétet mérő

index

(Eurostat)

Forrás: Nagy (2016c) nyomán

142

a hasznos és káros javak meghatározásával kapcsolatosan, amely gyakran szubjektív

döntés tárgyát képezi (pl. gyorsétel);

a kimerülő természeti erőforrások költségeinek értékelésében (Costanza et al. 2009).

III.5.3.2.1. A környezetkímélő fejlődés mutatószáma: A „zöld GDP”

(Green GDP)

A „zöld GDP” koncepciójának kialakulása az 1990-es évek elejéhez köthető, válaszként a

tradicionális bruttó hazai termék (GDP) azon hiányosságára, hogy nem veszi számításba a

természeti erőforrások kimerülését és a szennyezést, ami az emberi jóllétet károsítja (Wu J. &

Wu T. 2010). A „zöld GDP” a gazdasági fejlődés következményeként bekövetkező környezeti

és ökológiai károk számszerűsített értékével korrigált GDP adat. Számítása a

következőképpen történik:

Zöld GDP = GDP

– a természeti erőforrások felhasználásának költsége

– a környezet (természeti erőforrások) kimerülésének költsége.

A Kínai Állami Környezetvédelmi Hivatal és a Kínai Statisztikai Hivatal 2004-ben

kezdte meg kutatásait a zöld GDP létrehozásának érdekében, majd 2006-ban ismertette a

környezetvédelmi károkkal módosított GDP-re vonatkozó jelentését (Zheng, Chen 2006). Az

előzetes becslések szerint a környezetszennyezés Kínában 2004-ben elérte a GDP 3,05%-át (a

környezetszennyezés költségeinek megoszlása: a vízszennyezés 55,9%, a levegőszennyezés

42,9%, a szilárd hulladékok és környezetszennyezési balesetek 1,2%), míg a

környezetvédelmi ráfordítások a GDP mindössze 1,8%-át tették ki (Du Jing 2004). 2010-ben

a szennyezés költsége meghaladta a GDP növekedését: a szennyezés 13,7%-kal, a GDP

10,4%-kal nőtt (Li Jing 2013). A zöld GDP elterjedésének nehézségei között megemlíthető

például, hogy a természeti erőforrások és a környezetvédelem minőségének

jellegzetességeiből adódóan mérésük nehézségekbe ütközik. A termékekhez és

szolgáltatásokhoz hasonló ellenértékük meghatározása kihívást jelent, a környezetvédelem és

az ökológiai károk esetében egyaránt (Alfsen et al. 2006).

143

III.5.3.2.2. A fenntartható gazdasági jólét indexe (ISEW), a valódi

fejlődés mutató (GPI)

A fenntartható gazdasági jólét index (ISEW: Index of Sustainable Economic Welfare), amelyet

később felülvizsgálva átneveztek valódi fejlődés mutatóra (GPI: Genuine Progress

Indicator), a GDP tekintetbevételével konstruált mutató. (Center for Sustainable Economy

and the Institute For Policy Studies 2015) Az ISEW számításba veszi a környezeti tényezőket,

az ökoszisztéma, és a természeti erőforrások hosszú távú fenntarthatóságát (Valentin and

Spangenberg 2000; Pulselli et al. 2008: In Giannetti et al. 2015). A GDP-vel ellentétben az

életminőség közvetlen javítását szolgáló gazdasági tevékenységeket méri, így a jelenlegi

piacképes áruk és szolgáltatások helyett az emberiséget szolgáló folyamatokat veszi

figyelembe (England, 1998: In Giannetti et al. 2015). A tényezők között nehezen

számszerűsíthető, becslésen alapuló tételek is szerepelnek.

A GPI a nemzetek fejlődését a jólét és a környezet számszerűsített hatásainak

figyelembevételével méri (Giannetti et al. 2015). Az ISEW-hez képest több tényező komplex

aggregátuma, összesen 26 indikátor (7 gazdasági, 10 társadalmi, 9 környezeti mutató)

kombinációja. A kalkuláció során az értéket növelő tényezők között szerepel például a

háztartási munka, a gyermeknevelés, az önkéntes munka, míg értéket csökkentő tényezők

például a szabadidő csökkenése, a bűnözés költsége stb. (Görbe, Nemcsicsné 1998). A

következő ábra az egy főre jutó GDP és az egy főre jutó GPI alakulását mutatja globálisan

(Kubiszewski et al. 2013: 63):

12. ábra: Az egy főre jutó GDP és az egy főre jutó GPI alakulása globálisan 1945 és 2005 között

Forrás: Kubiszewski et al. (2013: 63)

144

Az ábra alapján megállapítható, hogy globálisan az egy főre jutó GDP és GPI egyaránt

növekedést mutatott kisebb visszaesésekkel az 1980-as évekig. Ezt követően azonban a GPI

korábbi felfelé ívelő tendenciáját megtörve, csekély mértékben visszaesett, amíg a GDP

emelkedő trendje folytatódott. Az elemzés arra enged következtetni, hogy a GDP növekvő

tendenciája nem garancia a valódi fejlődésre.

III.5.3.3. A GDP-t nem tartalmazó indikátorok

A GDP-t nem tartalmazó indikátorok közé tartoznak az ökológiai és a társadalmi mutatók.

III.5.3.3.1. Ökológiai indikátorok

A környezet változását figyelemmel kísérő ökológiai indexek közé sorolhatók például az

ökológiai lábnyom, az élő bolygó index (LPI) és a boldog bolygó index (HPI). Az ökológiai

lábnyom az Élő Bolygó Jelentés (WWF 2014) megfogalmazásában a következő:

„Az ökológiai lábnyom mindazoknak a természeti erőforrásoknak, illetve az ezekhez

szükséges területek az összessége, amire az emberiségnek szüksége van. Magában foglalja

mindazokat a biológiailag termékeny területeket (biokapacitást), amit hasznosítunk, például

szántókat, legelőket, beépített területeket, tengeri halászterületeket és erdőket. Ugyancsak

magába foglalja azokat az erdőterületeket is, amelyek az óceánok által már megkötni nem

tudott szén-dioxid kibocsátást képesek elnyelni. Mind a biológiai kapacitást, mind az

ökológiai lábnyomot közös mértékegységgel, a globális hektárral (gha) mérjük.” (WWF 2014:

10)

13. ábra: Az ökológiai lábnyom összetevői

Forrás: WWF Élő Bolygó Jelentés (2014: 10)

A fenti ábrán látható, illetve emellett olvasható, hogy a teljes ökológiai lábnyom több

mint fele szén-dioxid a 2014-es Élő Bolygó jelentés szerint. A levegő szén-dioxid

145

koncentrációjának emelkedése fokozza a légköri felmelegedést, ezáltal globális

klímaváltozást indukál, veszélyeztetve a Föld minden élőlényét (Kerekes 2007).

Az élő bolygó index (LPI: Living Planet Index) több ezer gerinces faj populációját

vizsgálja. A globális LPI értéke 52%-kal lett kevesebb 1970 és 2010 között, tehát az utóbbi 40

évben a gerinces fajok populációja lényegében a felére csökkent, melyet a következő ábra

illusztrál:

14. ábra: Élő Bolygó Index (LPI)

Forrás: WWF Élő Bolygó Jelentés (2014: 8)

A boldog bolygó index (HPI: Happy Planet Index) célja a fenntartható jóllét

meghatározása (NEF HPI 2015). Számítása az élettel való elégedettség és a várható élettartam

szorzatának, valamint az ökológiai lábnyom értékének hányadosával történik. A boldog

bolygó index tehát a szubjektív jóllétben és a környezetben bekövetkező változásokra

egyaránt tekintettel van. A 2012-es adatok alapján megállapítható, hogy a világ átlagos HPI

értéke 42,5 volt. A boldog bolygó index rangsorában az első tíz ország a következő ábrán

látható:

146

15. Ábra

Boldog bolygó index 2012

Forrás: NEF HPI 2015 (www.happyplanetindex.org)

A 151 ország rangsorában a legmagasabb értéket Costa Rica, Vietnám és Columbia

esetében mérték, míg a legalacsonyabb értéket a dél- és közép-afrikai régióban (148. Közép-

Afrikai Köztársaság: 25,3, 151. Botswana: 22,6), a kelet-afrikai régióban (150. Csád: 24,7) és

a közel-keleti, délnyugat-ázsiai régiókban (149. Katar: 25,2) regisztrálták, melyek jelentősen

elmaradtak az átlaghoz képest is. Az EU tagországok, valamint Norvégia és Svájc

vonatkozásában a tíz legmagasabb HPI értékkel rendelkező országot a következő táblázat

szemlélteti:

10. táblázat: Az első tíz HPI érték az EU tagországok, Norvégia és Svájc vonatkozásában HPI

rangsor Országok

HPI

érték

29 Norvégia 51,4

34 Svájc 50,3

41

Egyesült

Királyság 47,9

46 Németország 47,2

48 Ausztria 47,1

50 Franciaország 46,5

51 Olaszország 46,4

52 Svédország 46,2

59 Ciprus 45,5

62 Spanyolország 44,1

66 Málta 43,1

Az adatok forrása: NEF HPI 2015

Norvégia a 29. helyen (míg az egy főre jutó GDP, a HDI és az IHDI esetében az első

helyen állt), Svájc a 34. és az Egyesült Királyság a 41. helyen volt a rangsorban. Az EU

tagországok közül a legalacsonyabb értékek Litvánia (120.helyen, HPI: 34,6), Bulgária (123.

helyen, HPI: 34,1) és Luxemburg (138.helyen, HPI: 29,0) esetében tapasztalhatók a 151

ország rangsorában. Következésképpen az egyes országokban az ökológiai lábnyom értéke

147

nagymértékben meghatározza a boldog bolygó index értékét, amelynek hatására az országok

rangsora jelentősen módosulhat, például a GDP, a HDI vagy a BLI rangsorokhoz képest (NEF

HPI 2015).

A következő fejezet a társadalmi indikátorokat strukturálja, a boldogság, az életminőség, a

szegénység, és a nemi egyenlőtlenség méréséhez alkalmazott mutatók demonstrációjával.

III.5.3.3.2. Társadalmi indikátorok (társadalmi problémák)

A társadalmi indikátorok lehetnek többtényezősek, mint például a fizikai életminőség index

(PQLI), a bruttó nemzeti boldogság (GNH), az OECD jobb élet indexe (BLI), és az Eurostat

szubjektív jóllétet mérő indexe; vagy egytényezősek, mint például a szegénységet mérő

indikátorok közül a nemzetközi szegénységi küszöb (IPL).

III.5.3.3.3. Életminőséget, boldogságot mérő indikátorok

A fizikai életminőség indexet (PQLI: Physical Quality of Life Index) az első olyan kompozit

fejlettségi mutatóként tartják számon, amely nem a jövedelmeket vagy a gazdasági jólétet

veszi alapul. Koncepciója, hogy a fejlődést számos tényező befolyásolja, így olyan indikátor

szükséges, amely nem a kibocsátást méri. (Morris, 1979: In Giannetti et al. 2015). A PQLI

könnyen értelmezhető mutatószám, amely a csecsemőkori elhalálozást, a várható élettartamot

és az alapműveltséget egy 0 100-ig terjedő skálán méri (Morris, 1996: In Giannetti et al.

2015). Az index azt mutatta, hogy néhány országban a relatív magas egy főre jutó jövedelem

mellett alacsony életminőség tapasztalható. Következésképpen az egy főre jutó jövedelem

növekedésből nem feltétlen következik az életminőség javulása. (Giannetti et al. 2015)

A bruttó nemzeti boldogság indexet (GNH: Gross National Happiness) a fejlődés

egyik alternatív mérőeszközének tekintik (Costanza et al. 2009). A terminust Bhután királya

vezette be az 1970-es években, amelynek koncepcióját négy tényező határozza meg: a jó

kormányzás, a fenntartható társadalmi-gazdasági fejlődés, a kultúra megőrzése és a környezet

megóvása. Később a négy tényezőt a következő kilenc területre osztották fel: pszichológiai

jóllét, életszínvonal, jó kormányzás, egészség, oktatás, közösségi élet, a kulturális

különbségek és reziliencia, időfelhasználás, ökológiai különbségek (The Centre for Bhutan

Studies & GNH Research 2015).

Az OECD jobb élet indexe (Better Life Index) 11 területet foglal magába

(lakáshelyzet, jövedelem, munka, közösség, oktatás, környezet, polgári szerepvállalás,

148

egészség, élettel való elégedettség, biztonság, munka és magánélet egyensúlya), amelyet egy

bárki számára elérhető online interaktív web applikáció segítségével működtetnek 2011 május

óta. A web applikáción a felhasználó megjelölheti negatív irányból pozitív irányba, hogy

milyen értéket rendel az egyes területekhez. (OECD Better Life Initiative 2015) A felmért

országok körébe tartozik a 34 OECD ország és az OECD két kulcsfontosságú partnerországa

(Brazília és Oroszország). Az OECD felmérésének eredményeként kimutatta, hogy

viszonylag alacsony volt az élettel való általános elégedettség Észtország, Görögország,

Magyarország, Portugália és Törökország esetében, míg Kanada, Dánia, Norvégia és Svájc a

legelégedettebb országok közé tartoztak. (Wright, Pasquali 2015) Érdemes megfigyelni, hogy

ez nincs összhangban a GDP mozgásával, például a GDP értéke Észtország, Magyarország

esetében 2012 és 2015 között, vagy Portugália esetében 2013 és 2015 között növekvő

tendenciát mutatott.

A szubjektív jóllét felmérésével kapcsolatos módszertant az Eurostat 2013-tól

koordinálja a tagországok között, amelyhez egy 22 kérdést tartalmazó kérdőívet alkalmaznak.

A kérdőívben az élettel, az élet fontos területeivel való elégedettséggel, az egyén

hasznosságérzetével, az élet tartalmasságának érzékelésével, a személyes kapcsolati háló

funkcionalitásával, az emberekbe vetett bizalommal és az általános biztonságérzettel

kapcsolatos kérdéseket fogalmaztak meg. A szubjektív jóllét egyik legfontosabb mutatója az

élettel való elégedettség, amely 11 fokú skálával jelöli az elégedettség mértékét. A 2013-as

felmérés során az országok közül a legmagasabb 8-as értéket Svájc, Svédország, Finnország,

és Dánia esetében regisztrálták, majd Norvégia és Izland 7,9-es értékkel következett a

rangsorban. Ciprus, Görögország, Magyarország és Portugália esetében 6,2-es értéket, Szerbia

esetében 4,9-es és Bulgária esetében 4,8-as értéket állapítottak meg és ez utóbbi kettő a

legalacsonyabb értéknek minősült. Összességében az élettel való elégedettség 2013-ban mért

átlagos értékei alapján három csoportot alkotva, az Eurostat által koordinált 32 ország

vonatkozásában megállapítható, hogy az országok 21,9%-a tartozott a legalacsonyabb

kategóriába (4,8 – 6,3); 46,9% a közepes kategóriába (6,5 – 7,4); és 31,2% a legmagasabb

kategóriába (7,5 – 8) (KSH 2015c).

149

15. ábra: Az élettel való elégedettség három érték-intervallumban, 2013-ban

Az adatok forrása: KSH (2015c)

III.5.3.3.4. Nemi egyenlőtlenség és indikátorai

A fejezet a társadalmi egyenlőtlenség témakörén belül a nemek közötti egyenlőtlenség

megjelenési formáit és indikátorait foglalja magába. Sajátossága és kiemelkedő társadalmi

jelentősége okán a leírás rövid áttekintést nyújt a témáról, az indikátorok mellett az ENSZ

munkaerőpiaci felmérésének néhány eredményét tartalmazza (UNDP 2014).

A nemek közötti egyenlőtlenség vonatkozásában a társadalmi változás vitathatatlan

összehasonlítva a korabeli görög gondolkodásmóddal, amely a korai társadalmi rendszerben a

nők szerepét a férfi kiszolgálására korlátozta. Például Platón és Arisztotelész felfogása, vagy

Rousseau ideája kizárta a nők szerepét a közéletből, s különösen a politikából. A

patriarchátus, amely hosszú időn át meghatározta a társadalmi berendezkedést, a férfiak

uralmát jelentette a társadalomban és a gazdaságban egyaránt. A férfiuralom egyidejűleg a

nők alárendeltségével járt együtt, amely mint kutatási terület többek között felölelte a nemek

közötti munkamegosztást, a családon belüli hatalmi viszonyokat, és a nők kirekesztettségét a

politikai intézményekből (Tilly, Scott 1978, Walkowitz 1981, In: Hadas 2011: 98). Carrigan,

Connell és Lee (1985 In Hadas 2011: 110) a hatalom jogi-diszkurzív modellje alapján a

maszkulinitás meghatározó ideológiájának beágyazódását ismerték fel az állami, az oktatási, a

gazdasági és a családi szférákban egyaránt. (Hadas 2011)

A nemek közötti különbség nem pusztán morális és társadalmi kérdés, hanem

gazdasági kihívás, mivel a nők gazdasági részvételének nélkülözése globálisan érzékelteti

hatását. Amennyiben a nők teljes munkaerőpiaci kapacitásukkal tudnának élni, ennek

makrógazdasági szinten is érvényesülne a pozitív hatása (Loko and Diouf, 2009; Dollar and

Gatti, 1999 In: Elborgh-Woytek et al. 2013). A munkaerőpiacon tapasztalt gender

különbségek az egy főre jutó GDP-ben is veszteségként jelentkeznek, amely egyes régiókban

elérheti a 27 százalékot (Cuberes and Teignier 2012, In: Elborgh-Woytek et al. 2013). Az ún.

150

női munkaerő részvételi arány mutatójával (FLFPR: female labor force participation rate)

mért érték potenciális felfelé ívelő tendenciája, az Egyesült Államokban 5%-kal; Japánban

9%-kal; az Arab Emirátusokban 12%-kal; és Egyiptomban 34%-kal növelhetné a GDP értékét

(Aguirre et. al. 2012 In: Elborgh-Woytek et al. 2013).

Továbbá a McKinsey Global Institute (2015) állásfoglalása szerint amennyiben a nők

ugyanolyan arányban vennének részt a munkaerőpiacon, mint a férfiak, a globális GDP értéke

26%-kal (28 trillió USA dollár) növekedne 2025-re. A teljes egyenlőség megvalósítása ugyan

utópisztikusnak tűnhet, azonban ha minden ország a legjobb teljesítményt érné el a nemek

közötti egyenlőtlenség csökkentésében, a GDP növelését 12 trillió dollárra becsüli az elemzés.

A BBC (2015) értékelése közel sem ennyire optimista, becslése szerint a teljes egyenlőség

megvalósulása 2133-ra következhet be. A munkaerőpiaci részvétel koncepciója nyilvánvalóan

a munka jelenlegi felfogására épül, amelyben a gyermekgondozásnak és a háztartási

munkának nincs gazdasági értéke. Elképzelhető, hogy a gazdasági növekedés (GDP)

mennyivel kedvezőbb képet mutatna, amennyiben értéket rendelnének a nem fizetett

munkaként számontartott gyermekneveléshez és a háztartási munkához.

A makrógazdasági szintű vizsgálatok azonban nehézségekbe ütköznek, többek között

annak okán, hogy a közismert makrógazdasági mutatók aggregát jellegűek és a gazdasági

teljesítményre orientálnak; továbbá ún. gender vakság jellemző, mivel nem vesznek tudomást

a mikró szinten tapasztalható nemek közötti eltérésekről. Nyilvánvalóan az egyes

makrógazdasági tényezők megismeréséhez az aggregátumok elemzése szükséges, amelyhez a

nemi egyenlőtlenséget mérő indikátorok szükségesek. Ezek a mutatók gender érzékeny

makrógazdasági politikai szemléletet feltételeznek, amelyek a piac (munka- és pénzpiac),

valamint a tulajdon feletti döntéshozatal és ellenőrzés vizsgálatával egyaránt foglalkoznak

(úgy a privát, mint a nyilvános szférában). (Cagatay In: Gutierrez 2003)

A mérési nehézségek ellenére számos indikátort fejlesztettek ki az évek során, mint

például az ún. genderstatisztikán belül a nemek szerinti fejlődési indexet (GDI: Gender–

related Development Index), a nemi hatalomképesség indexet (GEM: Gender Empowerment

Measure), vagy a nemek szerinti egyenlőtlenségi indexet (GII: Gender Inequality Index).

Amíg a nemek szerinti fejlődési index (GDI) a férfiak és a nők közötti egyenlőtlenségeket

méri, addig a nemi hatalomképesség index (GEM) a férfiak és a nők részvételének arányát

vizsgálja a gazdasági és a politikai életben. A nemek szerinti egyenlőtlenségi index (GII:

Gender Inequality Index) az indikátorok egyik legátfogóbb típusa, amely három dimenzióban

méri a nemek közötti egyenlőtlenséget: a reproduktív egészséget, a szerepvállalást, és a

151

gazdasági aktivitást. Az előbbieken belül a reproduktív egészség méréséhez a gyermekágyi

halandóságot és a serdülőkorúak szülési arányát; a szerepvállalás esetében a nők által betöltött

parlamenti helyek arányát; a gazdasági aktivitáshoz pedig a munkaerőpiaci részvétel és a

közép- és felsőoktatásban résztvevők nemenkénti megoszlását veszik figyelembe. (Mecatti,

Crippa, Farina 2013) A következőkben néhány számadat szemlélteti az egyenlőtlenségek

manifesztációját.

A GDI az emberi fejlődési indexen (HDI) alapul, azaz a HDI női és férfi megoszlásán,

amelyet 148 országra vonatkozóan számítanak ki. A GDI megmutatja a nemek közötti

különbségek százalékos eltérését, amely globálisan megközelítőleg 8%-kal kisebb értéket

mutatott a női HDI esetében a férfi HDI-hez képest. A nemek közötti különbségek százalékos

arányában azonban országkategóriákon belül és a régiók között kisebb-nagyobb mértékű

eltéréseket regisztráltak. Példának okáért a nagyon magas emberi fejlődés csoportjába tartozó

országokban a nemek közötti különbség kisebb, mint az alacsony HDI kategóriába tartozó

országok esetében. A régiókat tekintve a legkisebb különbséget az OECD országokban (3,6%)

regisztrálták, amelyet Latin Amerika és a Karib régió (3,7%) követ, míg Dél-Ázsiában a

globális átlag több mint kétszeresét mérték, azaz 17%-ot. A GDI rangsorában az első

helyeken Szlovákia, Argentína, Magyarország, Norvégia és Svédország volt. (UNDP HDR

GDI 2015) A GII vonatkozásában a rangsor élén állt Szlovénia, Svájc, Németország,

Svédország, Dánia és Ausztria (Magyarország a 45. a rangsorban). A GII mértéke rendkívüli

mértékben eltért az egyes országokban, 2,1%-tól 73,3%-ig terjedt. (UNDP HDR GII 2015) A

nemek közötti eltérés utalhat arra a szemléletmódra, amely a korábban leírt patriarchális

berendezkedéssel van összefüggésben, ahol a férfi és a női szerepek eltérése társadalmi

kontextusban, normákban, értékekben, felfogásban és kulturális meghatározottságú nemi

szerepekben egyaránt gyökerezik, amelynek megjelenési formái például az ENSZ munkapiaci

felmérése alapján konkretizálhatók.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (UNDP HDR 2015) munkapiaci felmérésének

konklúziója, hogy a nőknek kisebb szelet jut a fizetett munkából; kevesebbet keresnek, mint a

férfiak; a meghatározó döntési pozíciókban alul reprezentáltak; egyenlőtlen korlátokkal

szembesülnek a vállalkozói szférában; és számos országban kiszolgáltatott szerepben vannak.

Mindazonáltal néhány területen lassú fejlődés tapasztalható, ide sorolható a nők arányának

fokozatos emelkedése a döntési pozíciókban, a munkaerőpiacon és az oktatásban. Konkrétan a

parlamenti helyeken, a miniszteri pozíciókban, valamint az irányító és a vezető pozíciókban a

152

női részvételi arányának lassú növekedése tapasztalható, azonban még mindig jelentősen

meghaladja a férfiak részvételi aránya a nőkét.

A munkaerő-piaci részvételi arány globálisan a férfiakra vonatkozóan 77 százalék, a

nőké 50 százalék körül volt 2015-ben, amely az 1995-ös adatokhoz képest kismértékű

kedvező irányú elmozdulást mutat, azonban az országok között szubsztanciális eltérések

konstatálhatók. Így az utóbbi évtizedekben a nemek közötti munkaerőpiaci részvétel

különbség mértéke a nagyon magas és az alacsony fejlettségű országokban csökkent; azonban

a magas és a közepesen magas fejlettségű országok esetében évtizedek óta konstans maradt,

amely a világviszonylatban mért értékekben is megmutatkozik. (UNDP HDR 2015) További

jelentős eltérések állapíthatók meg a fizetett és a nem fizetett munka arányában is, amelyet a

következő ábra szemléltet.

16. ábra: A fizetett és a nem fizetett munka %-os értéke a nők és a férfiak esetében

Forrás: UNDP HDR (2015: 107)

A fenti ábra rámutat arra, hogy a férfiak dominanciája a fizetett munka tekintetében is

kimagasló, azaz a férfiak jelenléte a fizetett munkaerőpiacon közel kétszerese a nőkének, míg

harmada a nem fizetett munkaként végzett tevékenységeknek. A nem fizetett jelző nyilván

arra utal, hogy a korábbiakban már megemlített társadalmi értékeknek (a családi

gyermeknevelés és a háztartási munka) a gazdasági értéke nulla, amely a munkaerő-piaci

részvétel szempontjából identifikált problémaként definiálható.

A fizetési különbségek azonban nem pusztán az előbbi munkatípusok esetében, hanem

a fizetett munkáért kapott jövedelmekben is megnyilvánulnak, utalva a patriarchális

berendezkedés fennmaradásának nyomaira, amelyeket a következő adatok támasztanak alá.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének jelentése (UNDP HDR 2015) alapján a nők globálisan

24 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál. A különbséget részben abban jelölik meg,

hogy a nők alul reprezentáltak a magasabb szintű fizetési kategóriákban és a jobban fizetett

153

pozíciókban, azonban gyakorta a hasonló pozíciókban is alacsonyabb a jövedelmük. Például

az Egyesült Államokban a női pénzügyi szakértők jövedelme mindössze a 66 százaléka, a női

fogorvosnők jövedelme a 74 százaléka, a női könyvelők jövedelme a 76 százaléka az

ugyanazon szakmában dolgozó férfiak jövedelmének. A latin-amerikai női felsővezetők

átlagosan 53 százalékát kapják a férfi felsővezetők bérének, a női tudósok a 65 százalékát. A

jelentésben ugyan szerepelnek olyan okok, amelyek adódhatnak az iskolázottság, a képesség,

a munkatapasztalat esetleges hiányából, azonban a legnagyobb részben

megmagyarázhatatlannak vélik az okokat, ezért leginkább a diszkriminációval hozhatók

összefüggésbe. A jövedelmi különbségek nem pusztán gazdasági adatok, hanem az

autonómiát befolyásoló tényezőként a hatalmi viszonyokra is hatással vannak, minthogy a

háztartásokban és a közösségekben a jövedelmi eltérés gazdasági függőséget okozhat. Az

ugyanazon munkáért fizetett egyforma bér tehát gazdasági és társadalmi érték. Ráadásul a

jövedelmi egyenlőtlenség nemzeti szinten is visszaesést okozhat, ami azt jelenti, hogy a nők

jövedelmének növelése a nemek közötti eltérést csökkentené, és emellett nyilvánvalóan a

nemzeti mutatók növekedéséhez is hozzájárulna. (Baden 1996)

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének további megállapítása, hogy a nők kisebb

valószínűséggel kezdenek vállalkozásba, mint a férfiak, azaz a vállalkozások esetében is

kevesebb a nők száma. Az okok közé sorolható például, hogy világviszonylatban a nők 42

százalékának nem volt bankszámlája 2014-ben. Továbbá egyes országokban a házas nők nem

ugyanolyan jogokkal rendelkeznek, mint a házas férfiak, esetenként az ingatlan

tulajdonláshoz kapcsolódó jogokban előnytelen helyzetben vannak, valamint a nyilvános

helyekre korlátozottan léphetnek be. Az előbbi hátrányokat erősíti meg Palmer nemi

diszkriminációra irányuló kutatása a hitelpiac és a gazdasági hatékonyság összefüggésében,

amely szerint a nőknek a férfiaknál magasabb kamatot kell fizetniük annak okán, hogy a hitel

kockázata túlbecsült a nők esetében. (Baden 1996) Ezen túlmenően a női vállalkozók nemi

alapú intézményi korlátokkal szembesülnek a pénzügyi piacokon is, az elavult bizalmi

felfogás és informális szabályok okán, amelyek a férfi dominanciájú háztartásokban és az

üzleti etikában gyökerező korlátok. (Goetz 1995, 1997) A nők kedvezőtlen helyzetét

fokozhatja az adekvát oktatás és képzés esetleges hiánya, és ezáltal a hiányos képességek a

hatékony hitel felhasználáshoz (Snyder 2000), amelynek következménye a hitelkihelyezés

torzulása (Gutierrez 2003). (Nagy 2016a)

A fentiek tehát a modern társadalomban a nők exklúzióját szemléltetik, amely részben

a felkészültségekkel (gondolkodásmóddal, hiedelmekkel stb.) van összefüggésben, s

154

mindazon tevékenységek anyagi elismerésének mellőzésével, amelyek az egész társadalom

jövője, a következő generáció szempontjából nélkülözhetetlenek. A társadalmi kirekesztettség

megjelenési formája a szegénység heterogén koncepciójával is demonstrálható az alkalmazott

indikátorok függvényében. A szegénység méréséhez specifikus indikátorok állnak

rendelkezésre, amelyek az országok fejlettségi szintjétől függően eltérhetnek tartalmukban, a

szegénység dimenzióinak különböző aspektusaira rávilágítva, amely a következő fejezet

tárgya.

III.5.3.3.5. Szegénységet mérő indikátorok

Az extrém szegénység felszámolására irányuló erőfeszítések eredményei nem maradtak el az

utóbbi negyed évszázadban: amíg 1990-ben a világ népességének egyharmada élt extrém

szegénységben, 2015-re a világ népességének egytizedére csökkent. Az elmúlt 25 éves egy

százalékpontos átlagos csökkenő tendencia azonban 0,6 százalékpontra esett vissza, éves

átlagban 2013 és 2015 között. A jelenlegi világgazdasági környezetben valószínűsíthetően a

trend további romlására lehet számítani. Különösen érintettek az elmaradott országok, ahol az

extrém szegénységben élők arányának növekedését mérték (míg 2011-ben 34,4%-os, addig

2015-ben már 35,9%-os volt az extrém szegénységet megtapasztaló lakosság aránya).

Az extrém szegénységben élők arányát a nemzetközi szegénységi küszöb

(International Poverty Line: IPL) indikátorral mérik a vizsgált országokban, amelyhez

küszöbértékként napi 1,90 amerikai dollárt vesznek figyelembe. A társadalmi-gazdasági

fejlődés hatására folyamatos javulás volt tapasztalható, így globálisan 1990-ben 36%, 2013-

ban 11,2%, majd 2015-ben 10%-os értékeket mértek. A szegénység koncepciója azonban az

életkörülmények változásával formálódik, így a standard szegénység küszöbértéke az

alacsony jövedelmű országokban napi 3,20 amerikai dollárra, és a közepes jövedelmű

országokban napi 5,50 amerikai dollárra emelkedett.

A magas jövedelmű országokban a szegénység értelmezéséhez olyan átfogó mutató

szükséges, amely képes kifejezni egy adott ország fejlettségének viszonylatában a szegénység

aktuális mértékét. Méréséhez a társadalmi szegénységi küszöb (Societal Poverty Line: SPL)

indikátort alkalmazzák, amelyhez a nemzetközi szegénységi küszöb mellett a medián

fogyasztást vagy a jövedelmet is számításba veszik. Természetesen ily módon kedvezőtlenebb

a szegénységben élők aránya, mintha kizárólag az extrém szegénységet vennék alapul.

Számszerűen ez azt jelenti, hogy a társadalmi szegénységi küszöb alatt élők száma a

háromszorosa az extrém szegénységben élőknek, és míg az extrém szegénységi küszöb alatt

155

élők aránya jelentősen csökkent, addig a társadalmi szegénységi küszöb alatt élők száma

lényegében konstans maradt az elmúlt negyed évszázadban. (2015-ben 2,1 billióan éltek

társadalmi szegénységben). A Világbank következő ábrája szemlélteti a társadalmi

szegénység alakulását 1990 és 2015 között.

17. ábra: A társadalmi szegénység globális becslése

Forrás: (World Bank 2018: 9)

A fenti ábrán a korábban leírt tények összefoglalóan láthatóak: globálisan az extrém

szegénységben élők százalékos aránya és száma is jelentősen csökkent 1990 és 2015 között,

amelynek üteme azonban 2013-tól visszaesett. Természetesen a tendencia megváltozhat, de a

függvény jelenlegi állása inkább a szegények számának növekedésére utal. Különösen

szembetűnő a társadalmi szegénységben élők számának alakulása az extrém szegénységben

élők számához viszonyítva, amely 1995-től 2005-ig növekvő tendenciát mutat, majd lassú

ütemű csökkenés figyelhető meg. Mindazonáltal a második függvényen explicit

megmutatkozik, hogy a társadalmi szegénységi küszöb alatt élők száma számottevően

meghaladja az extrém szegénységben élőkét.

A Világbank célkitűzése az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival (lásd United Nations

2019) összhangban, hogy az extrém szegénységben élők aránya 3 százalék alá csökkenjen

2030-ra, amelynek megvalósulása abban az esetben lehetséges, ha a gazdasági fejlődés a világ

összes országában kedvező értéket mutat. Optimális esetben ez azt jelenti, hogy minden

országban a gazdasági növekedés évente átlagosan körülbelül 8%-os mértékű, amely a

globális társadalmi-gazdasági fejlődéshez és a szegények számának csökkentéséhez járulna

hozzá. Ezzel ellentétben, ha az elmúlt tíz év átlagát képesek teljesíteni a szegénységben élők

arányának csökkenése lelassulhat vagy stagnálhat. (World Bank 2018)

156

Az emberi szegénység komplex méréséhez további indikátorok ismertek, amelyek

időrendi sorrendben a következők: az emberi szegénység indexe (HPI), a többdimenziós

szegénységi mutató (MPI), és a globális többdimenziós szegénységi mutató, amelyet a

szegénység komplexitásának átértékelésével hoztak létre.

„Az emberi szegénység indexe (Human Poverty Index: HPI) tartalmazza azok arányát, akik

bizonyos küszöbérték alatti szinten élnek minden dimenziójában az emberi fejlődés indexének

– élettartamot, az egészséges életet, az oktatáshoz való hozzáférést, valamint a megfelelő

életszínvonalat is figyelembe véve.” (Medvéné 2013).

Az ENSZ által alkalmazott Többdimenziós szegénységi mutató (MPI:

Multidimensional Poverty Index) ugyanazon három dimenzióban definiálja a szegénységet,

mint az Emberi fejlődés mutató (HDI). Az MPI megmutatja azon emberek és háztartások

számát, akik több dimenziós szegénységben élnek. Az MPI által lefedett 91 tagországban

közel másfél billió ember (több mint az egyharmada a lakosságnak) élt többdimenziós

szegénységben, ami körülbelül 1,2 billió olyan embert jelentett, akinek 1,25 dollár vagy annál

kevesebb az egy napra jutó megélhetése. Az adatok alapján a legszegényebb országok közé

tartozott Nigéria, Guinea és Etiópia. (UNDP 2014)

A korábban leírtaknak megfelelően, a szegénység koncepciójának értelmezése az idő

során változik, mind több tényező tekintetbevétele szükséges a társadalmi valóság

értékeléséhez. Ennek érdekében konstruálták a globális többdimenziós szegénységi mutatót,

tíz indikátort meghatározva a nélkülözés mérésére a korábbi három tényezőn belül (az

egészség, az oktatás, és az életszínvonal). A felmérést 101 országban 5,7 billió emberre

terjesztik ki a szegénységben élők arányának kimutatása céljából. A 101 országból 31

alacsony, 68 közepes és 2 magas jövedelmű ország vonatkozásában globálisan, térségi, és

nemzeti szinten; valamint a nemzeten belüli régiók és a háztartások szintjén is felmérik a

szegények arányát. Az elmúlt évben megállapították, hogy 1,3 billió (23,1%) ember él

multidimenzionális szegénységben, kétharmaduk (886 millióan) a közepes jövedelmű

országokban tartózkodik, és az összérték fele (663 millió) 18 év alatti gyermek. A

multidimenzionális szegények 84,5 százaléka a Szaharától délre fekvő afrikai térségben él

(Dél-Szudánban 91,9%; Nigériában 90,5%; Gabonban 14,9%; és Dél-Afrikában 6,3%),

valamint Dél-Ázsiában (Afganisztánban 55,9%; Maldív-szigeteken 0,8%).

A multidimenzionális szegénység mért adatai és ezen belül a komponensei jelentős

eltéréseket mutathatnak országonként. Példaként szolgálhat Kenya és Pakisztán, ahol a

157

multidimenzionális szegénység mértéke hasonló, azonban Pakisztánban az oktatásban

tapasztalható egyenlőtlenség kétszerese a Kenyában mértnek. A gazdasági jellegű, illetve

jövedelemorientált szegénység koncepció tehát önmagában nem képes minden problémát

feltárni. (OPHI, UNDP 2019) Más szavakkal, a szegénység problémakezelése olyan összetett

megoldást igényel, amely felöleli az infrastrukturális beruházásokat, az oktatás és az

egészségügy hatékony megszervezését, az élelmiszer és ivóvíz biztosítását. Nyilvánvalóan

ezen tényezők nélkül a fejlődés elképzelhetetlen, azzal a kitétellel, hogy a fizetőképesség

előfeltétele az előbbiek igénybevételének. Tehát a komplex problémakezeléshez

nélkülözhetetlen a társadalmi-gazdasági indikátorok eredményeinek klasszifikációja

országonként és a specifikus prioritások determinálása. Példának okáért a globális

multidimenzionális szegénységi index eredményeinek segítségével identifikálható a

fundamentális probléma, amely a megoldási módozatok szelekcióját is elősegíti. A

problémamegoldás nem pusztán a regionális fejlődéshez járul hozzá, hanem az individuális

jövedelmi és létfeltételek javításának eszköze, amely például az Európai Unióban a központi

statisztikai hivatal (Eurostat) által mért érték.

Az Eurostat a jövedelmi és létfeltételek (ILC: Income and living conditions)

témakörben négy területet vizsgál: a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés által

veszélyeztetett népességet; a jövedelem elosztását és a pénzügyi szegénységet; az

életkörülményeket és az anyagi nélkülözést (Eurostat ILC 2015). Az egyes területekhez

specifikus indikátorok tartoznak. A szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség kockázatát

mérő indikátor összesíti a szegénységi kockázatnak kitett népesség számát, a súlyos anyagi

nélkülözést elszenvedő vagy a nagyon alacsony munkaintenzitású háztartásokat, amelynek

tartalma:

→ A relatív jövedelmi szegénység mutatója: a szegénységi küszöb alatt élőket veszi

figyelembe. Ide tartoznak mindazok, akiknek a jövedelme egy adott ország medián

jövedelmének a 60%-a vagy annál alacsonyabb.

→ A súlyos anyagi nélkülözést elszenvedők: azok a személyek, akik a következő kilenc

esetből legalább négyet nem engedhetnek meg maguknak: a bérleti díj vagy a számlák

határidőben történő befizetését; a lakás melegen tartását; a váratlan kiadások teljesítését;

húst, halat vagy proteinben gazdag étel fogyasztását minden második nap; egy hét

nyaralást; egy személygépjárművet; egy mosógépet; egy színes televíziót; egy telefont

(ideértve a mobiltelefont).

158

→ Nagyon alacsony munkaintenzitású személyek: azok a 0 – 59 éves munkaképes korú

személyek a háztartásban, akik az elmúlt évben teljes munkapotenciáljuk kevesebb, mint

20%-át fordították munkavégzésre.

Az Eurostat felmérésének eredménye szerint 2013-ban több mint 120 millió ember

tartozott a szegénységi kockázatnak kitett vagy a társadalmi kirekesztettséget elszenvedők

közé (közel négy személyből egyet érint az EU-ban). Az érték az előző évhez képest csekély

mértékű csökkenést mutatott (0,3%-os), azonban a 2008-as adatokhoz képest növekedett

(1,3%-kal).

18. ábra: A szegénységi kockázatnak vagy a társadalmi kirekesztésnek kitett népesség arányának

alakulása az Európai Unióban, 2008-ban, 2012-ben és 2013-ban

Az adatok forrása: Eurostat ILC 2015

A fenti ábra alapján megállapítható, hogy átlagosan a lakosság közel egynegyede éli

meg a szegénységi kockázatot vagy a társadalmi kirekesztettséget a vizsgált országokban.

Átlagon felüli értékek tapasztalhatók Bulgária (48,0%), Románia (40,4%), Görögország

(35,7%), Lettország (35,1%), és Magyarország (33,5%) esetében. A legkedvezőbb értékeket

Svédországban (16,4%) Finnországban (16,0%), Hollandiában (15,9%) és Csehországban

(14,6%) regisztrálták. Az országok jelentős részében 2008-hoz viszonyítva 2013-ban a

szegénységi kockázat vagy a társadalmi kirekesztettség arányának növekedése volt jellemző.

(Néhány ország kivételével, melyek a következők: Lengyelország: 30,5%-ról 25,8%-ra;

Románia: 44,2%-ról 40,4%-ra; Ausztria: 20,6%-ról 18,8%-ra; Finnország: 17,4%-ról 16%-ra;

Szlovákia: 20,6%-ról 19,8%-ra; Csehország: 15,3%-ról 14,6%-ra, és Franciaország: 18,5%-

ról 18,1%-ra csökkent az érték, míg Belgiumban stagnált.) (Eurostat 2014).

III.5.3.4. Kompozit indexek

1987-ben az ENSZ Közgyűlés Környezet és Fejlődés Világbizottsága elkészítette a „Közös

Jövőnk” jelentését, amelyben először jelent meg a fenntartható fejlődés fogalma (UNESCO

2015). 1990-ben bevezették a fejlődés komplex mérésére az emberi fejlődés indexet (HDI –

Human Development Index), amelyet az ENSZ kutatócsoportja mér. Az emberi fejlődést a

159

hosszú és egészséges életben, az iskolázottságban, a megfelelő életszínvonalhoz szükséges

források meglétében határozzák meg (Costanza et al. 2009). Pontosabban az előbbi három

tényező számtani átlagát veszik figyelembe, azaz a várható élettartamot; az iskolázottságot

(azaz az átlagos iskolázottságot és az oktatásban eltöltött évek várható számát); valamint az

életszínvonalat (Medvéné 2013). Az életszínvonal számításához az egy főre jutó GNI (Gross

National Income – Bruttó nemzeti jövedelem45

) vásárlóerővel módosított értékét, dollárban

veszi alapul. Jóllehet a HDI nem fedi le minden tekintetben a fejlődés összes tényezőjét (pl.

nemi egyenlőtlenség, szegénység, biztonság), használata meglehetősen elterjedt nemzetközi

szinten. (A nemi egyenlőtlenség számításához a HDI-nek egy további változatát alkalmazzák,

az egyenlőtlenséggel korrigált emberi fejlődési indexet, amely angolul: Inequality-adjusted

HDI). A HDI értékeinek intervallumai szerint négy országkategóriát képeztek: nagyon magas

humán fejlettségű országok, magas humán fejlettségű országok, közepesen magas humán

fejlettségű országok és alacsony humán fejlettségű országok.

A vizsgált időszakban a következőket állapították meg: a legfejlettebb országok közé

tartozott Norvégia (0,944), Ausztrália (0,933), Svájc (0,917), Hollandia (0,915) és az Egyesült

Államok (0,914), Magyarország a 43. helyen állt. A legalacsonyabb fejlettségi szintű

országok közé tartozott Nigéria (0,337), Kongó (0,338) és a Közép-Afrikai Köztársaság

(0,341). Ezekben az országokban az egy főre jutó jövedelem és az iskolázottság egyaránt

nagyon alacsony mértékű. Továbbá a várható élettartam 70 és 80 év között volt a nagyon

magas humán fejlettségű országok esetében, míg az alacsony humán fejlettségű országokban

49 és 68 év között. Az oktatásban eltöltött évek száma a nagyon magas kategóriában 19,9 és

17,1 év között, míg az alacsony kategóriában 13,2 és 4,1 év között volt. Az egy főre jutó GNI

értéke Katarban volt a legmagasabb (119.029 USD) és a Kongói Köztársaságban a

legalacsonyabb (444 USD). A legjelentősebb különbségek az egy főre jutó GNI és az

iskolázottság esetében tapasztalhatók. A következő grafikon világviszonylatban szemlélteti a

HDI és a GDP százalékos változásának dinamikáját.

45 A GNI (Gross National Income bruttó nemzeti jövedelem) lényegében a be- és kiáramló jövedelemmel korrigált GDP. A

beáramló jövedelem a belföldiek külföldön megszerzett munka- és tőkejövedelmét; a kiáramló jövedelem a külföldiek

belföldön megszerzett munka- és tőkejövedelmét foglalja magába. (Katits 2009)

160

19. ábra: A világ HDI és GDP alakulása 2010 és 2013 között

Az adatok forrása: World Bank (2015), UNDP (2014) alapján

A globális GDP a Világbank (World Bank 2015) adatai alapján 2010 és 2011 között

10,82%-os növekedést mutatott, a következő időszakban 2,02%-kal, majd 2,81%-kal nőtt.

Ezzel szemben a HDI növekedési dinamikája (UNDP 2014) folyamatosan csökkent a vizsgált

időszakban. Nyilvánvalóan a gazdasági növekedés visszaesése az egy főre jutó jövedelem

nagyságát befolyásolta, így ez az emberi fejlődés mutatójának alakulására is hatással volt.

Másfelől, az iskolázottság növekedésének hiánya az emberi fejlődési index visszaesését

eredményezte, amely a GDP tartalmában nem mért érték. Az emberi fejlődés és a gazdasági

fejlődés között tehát az életszínvonal alakulásában lehetséges a korreláció, azonban például az

iskolázottságot közvetlenül a GDP értéke nem tükrözi.

III.5.3.5. Szintézis a GDP-hez

A fentiekből levonható az a következtetés, hogy a gazdasági teljesítmény méréséhez használt

indikátor (GDP) számos tényező kimutatására alkalmatlan, ennek ellenére elterjedt a

nemzetgazdaságok teljesítményének mérésére. Más szavakkal, a GDP hosszú ideje a

gazdasági fejlődés mutatószáma, azonban önmagában nem elegendő a komplex társadalmi-

gazdasági helyzet felméréséhez, amelyhez figyelembe kell venni a társadalmi (pl. a szegények

aránya) és a környezeti (pl. a környezetszennyezés mértéke) tényezőket egyaránt. Érdekesség

100,73% 100,30% 100,19%

110,82%

102,02% 102,81%

100,00%

101,00%

102,00%

103,00%

104,00%

105,00%

106,00%

107,00%

108,00%

109,00%

110,00%

111,00%

112,00%

2010-2011 2011-2012 2012-2013

A HDI ÉS A GDP VÁLTOZÁSÁNAK ÜTEME 2010-2013 KÖZÖTT

HDIGDP

161

azonban, hogy a GDP ugyan nem fedi le a jóllét (well-being) minden tényezőjét esetenként

korreláció figyelhető meg a GDP és más mutatók adataiban például Norvégia esetében.

Norvégia 2013-ban az egy főre jutó GDP vonatkozásában a második volt az országok

rangsorában; a HDI (emberi fejlődés index) esetében az első helyen; az OECD felmérése

alapján a legelégedettebb országok közé tartozott; a szubjektív jólét szempontjából az ötödik

helyen magas érték jellemezte; a társadalmi nemek szerinti fejlődési index (GDI: Gender–

related Development Index) vonatkozásában a negyedik; s jóllehet a boldog bolygó index

esetében az összes ország viszonylatában a 29. helyen állt, az uniós tagországok és Svájc

sorrendjében az első helyen. A szegénység vagy a társadalmi kirekesztettség (At risk of

poverty or social exclusion: Persons falling under at least one of the three criteria)

vonatkozásában az EU átlaghoz (24,5%) képest szintén kedvező értéket (14,1%) mutatott

(Eurostat 2014), azonban így is magas az érték, ha például azt vesszük alapul, hogy a

munkanélküliségi ráta esetében a 4-5% vagy az ez alatti értékek minősülnek kedvezőnek. Ez

utóbbi megerősíti a korábbi állítást, miszerint a GDP növekedési üteme nem tükrözi a

szegények számának arányát, valamint a környezeti károk tekintetében sem jellemző a

korreláció, amit más országok adatai támasztanak alá (pl. Katar, Egyesült Államok, Kína zöld

GDP stb.). Továbbá egyes országok esetében a GDP és az élettel való elégedettség szintén

nem korrelál, ami azt jelenti, hogy a GDP értékének növekedése nem feltétlen vonja maga

után az általános elégedettséget. Nyilvánvalóan részletesebb elemzést kíván meg az, hogy

milyen mértékű fogyasztás módosulás vagy jövedelemváltozás van kedvező hatással az

elégedettségi szint változására. Az ellenkező eseteket, azaz az alacsony fejlettségű országokat

(pl. Kongó) vizsgálva megállapítható és számadatok nélkül is köztudott, hogy az emberi

fejlődés indexe és az egy főre jutó nemzeti jövedelem korrelációja bizonyos mértékig

vitathatatlan.

A GDP tehát egyfelől a jólét (welfare) mérésére alkalmas mutatószám, amelynek

változása nyilvánvalóan előbb-utóbb hatással van a gazdaság szereplőire, azaz a gazdasági

fejlődés nélkül nehezen elképzelhető az életszínvonal emelkedése (összhangban a Világbank

megállapításával). Másfelől viszont a GDP növekedése nem jelenti a jóllét (well-being)

színvonalának emelkedését minden tekintetben, hiszen az magában foglalja: a környezeti

károk megelőzését és csökkentését (pl. levegőszennyezés); a szegénységben élők számának

csökkenését jövedelmi helyzetük javításával; és a nemek közötti jövedelemkülönbségek

csökkentését, amelynek módja nem kizárólag a női foglalkoztatottság növelésével

elképzelhető, hanem azoknak a tevékenységeknek (így a gyermeknevelés és a háztartási

162

munka) az anyagi elismerésével, amelyek szubsztanciális társadalmi értéke

kétségbevonhatatlan. További pozitív hatása lehet, hogy a jövedelmi és a nemek közötti

szakadék csökkenését is előidézheti. Mindehhez a GDP tartalmi módosítása is szükséges, a

családi gyermeknevelés és a háztartási munka értékének meghatározásával és a nemzeti

számlarendszerben történő szerepeltetésével. A modern társadalomban a számlarendszer

struktúrájának átgondolása célszerű, amely az értékesnek minősíthető tényezők számításba

vételét, és az értéktelen vagy káros tényezők kiszűrését foglalja magába. Az utóbbi

módosításokkal egy olyan indikátor létrehozása lehetséges, amely valóban a társadalmi-

gazdasági fejlődést tükrözi. A gazdasági növekedés indikátora mellett, a társadalmi és az

ökológiai változásokat mérő indikátorok eredményeinek rendszeres és széleskörű ismertetése,

valamint terjesztése kiemelten fontos lenne, amely előfeltétele a társadalmi-gazdasági helyzet

átfogó értékelésének. Az indikátorok a problémák (pl. gender, környezeti) strukturálásának

eszközei, alkalmazásukkal explicit kimutatható a változás szükségessége. Az indikátorok

ismeretterjesztése az oktatási intézményekben lehetséges, széleskörű elterjedésükhöz a

tömegmédia járulhat hozzá.

Az ökológiai és a társadalmi kérdések (pl. szegénység és nem fizetett munka) mint identifikált

problémák a rendszerelmélet és a participációs elmélet perspektívájából is áttekinthetők, a

következő fejezetben bemutatott módon.

III.6. Az identifikált problémák elemzése

A fejezet az ökológiai problémákon belül a környezetszennyezés problémaidentifikációját és

problémamegoldási lehetőségeit részrendszerenként szemlélteti, valamint a gazdasági

részrendszer, illetve intézmény szervezetének lehetséges szerepét mutatja be a

problémamegoldás érdekében. A társadalmi problémák elsősorban a szegénység és a nem

fizetett munka kérdésköréhez kapcsolódnak a funkcionális részrendszerek sajátosságait

figyelembe véve, valamint a finanszírozás módjának percepcióját a kollektív ágensek

felkészültségeire (ideértve a lehetőségeikre és a hatáskörükre) tekintettel.

III.6.1. Az identifikált problémák szemléltetése a funkcionálisan

elkülönült részrendszerekben

Az ökológiai problémákon belül a környezetszennyezés a következőképpen definiálható

Luhmann rendszerelméleti koncepciójában az egyes részrendszerek (a tudományos, a

163

tömegmédia, a politikai, a jogi és a gazdasági) és a participációs elméleti megközelítésben az

intézmények vonatkozásában, a problémafelismerés és a problémamegoldás fázisaiban:

11. táblázat: Ökológiai problémafelismerés és -megoldás a funkcionálisan elkülönült

részrendszerekben és intézményekben Tudományos

részrendszer/

intézmény

Tömegmédia

részrendszer/

intézmény

Politikai

részrendszer/

intézmény

Jogi részrendszer/

intézmény

Gazdasági részrendszer/

intézmény

Probléma-

felismerés

Tudományos igazság:

Az empirikus adatok

alapján az ökológiai

problémák definiálása

(pl.

környezetszennyezés).

Informatív hírek:

A környezeti

ártalmak hatásainak

aktualitásai (pl.

légszennyezettség).

Kormányzati

program:

A

környezetvédelem

fontossága, a

fenntartható

fejlődés

elősegítése.

Jogszerű (a

probléma) vagy

jogszerűtlen (a

cselekmény):

A jogszerűtlenség

megállapítása

környezetszennyezés

esetén.

Fizetőképesség

kérdésköre:

A környezet-

szennyezésre vonatkozó

jogszabályi

változásokhoz való

alkalmazkodás

szükségességének

felismerése (normákhoz,

adófizetéshez).

Probléma-

felismerés

és

-megoldás

Új tudás

(elmélet vagy

módszer):

A fenntartható

fejlődésre vonatkozó

elméletek kidolgozása.

Környezetkímélő

energiaforrások és

innovatív

környezetszennyezést

csökkentő módszerek

kidolgozása, és

ismertetése. Pl.

erdősítés hatása; a

’mágikus golyó’,

amely olyan eljárás,

ami képes a levegőből

a szén-dioxidot

kivonni; a moha vagy

az algabiofüggöny

alkalmazása stb.

Tájékoztatás:

A tájékoztatás

fókuszában pl. a

légszennyezés, a

klímaváltozás, az

ökológiai problémák

megoldására választ

kereső nemzetközi

találkozók

bemutatása áll.

A tudományos

részrendszer

környezetkímélő és

környezetszennyezést

csökkentő

megoldásainak

nyomatékos

terjesztése minden

platformon. A

hírműsorokban (pl.

BBC), a közösségi

média platformjain,

blogokban, bármely

lehetséges módon.

Mindenki számára

követendő

döntéshozatal:

A

szennyezőanyagok

kibocsátásának

csökkentése

(normák révén).

A nem

szennyezőanyagok

vagy az újra

felhasználható

anyagok

alkalmazásának

ösztönzése

(szankciók, adók

révén).

A gyártói,

értékesítői

felelősség pontos

meghatározása.

A

környezetvédelmi

beruházások

támogatása; stb.

Jogszabályalkotás:

A

környezetszennyező

anyagok

kibocsátására

vonatkozó normák

jogszabályi

meghatározása és a

környezetvédelmi

adó törvények

megalkotása (pl.

zöld adó, karbonadó,

környezetvédelmi

termékdíj).

Az értékesítői és a

gyártói felelősség

jogi definíciója, pl. a

műszaki

berendezések, a

műanyag

csomagolóanyagok

visszavételének,

újrahasznosításának

kötelezettségével.

Árkalkuláció:

Költségek (adók)

kalkulációja, a

rentabilitás felmérése

(esetleges áremelés

és/vagy munkaerő-

elbocsátás).

Környezetvédelmi

beruházás, új termék

előállítása vagy új

tevékenység

megkezdése (pl.

napelem, moha vagy

algafüggöny

értékesítés).

Környezetvédelmi

üzlethálózatok

kialakítása.

Finanszírozás: saját

tőke, hitel és/vagy

állami, nemzetközi

beruházási támogatás.

Forrás: Szerző

Luhmann (2010) az ökológiai vagy bármely más problémák artikulációját a

részrendszerek funkcióival összhangban véli racionálisnak. A fenti táblázat az ökológia

problémákkal összefüggő lehetséges elgondolások kombinációja, amelyek a probléma

megoldását segíthetik elő. A problémamegoldáshoz a tudományos részrendszerben (illetve

intézményben) kidolgozott és kivitelezhető találmányok ismerete elengedhetetlen, amelyek

terjesztéséről a tömegmédia részrendszere (intézménye) gondoskodhat. Erre példa lehet a

164

’mágikus golyó’ eljárás46, a moha47 és az algabiofüggöny48 alkalmazási módjainak

ismeretterjesztése, amely pusztán néhány lehetőség a tényleges problémaelimináláshoz.

Komplex problémakezelés szükséges a légszennyezettség mértékének csökkentéséhez és a

klímaváltozás jelentős hatásainak aktuális manifesztációi okán nem várathat magára. A

kivitelezhető tudományos megoldásokat imperatív áttekinteni, és világszerte elterjeszteni,

illetve alkalmazni, Luhmann elgondolását figyelembe véve a részrendszerek funkciójával

összhangban. A különböző részrendszerek (illetve intézmények) hozzájárulása a tudományos

részrendszerben kidolgozott megoldások gyakorlati alkalmazásához a környezeti károk

hatásait is mérsékelheti. A politikai részrendszer támogatása elengedhetetlen a

környezetvédelmi vállalkozások ösztönzéséhez, amely utóbb az állami bevételeket is

növelheti, amennyiben az induló vállalkozások sikeresek, azaz van fizetőképes vásárlási

szándék. Az előbbi feltétel teljesülése esetén a gazdasági részrendszer gyarapodása is

biztosított, amelynek működése jogszabályi feltételek által meghatározott.

A Világgazdasági Fórum honlapján közzétett publikációban Verkooijen (2019)

becslése szerint 7 trillió amerikai dollárral növelhető a gazdasági részrendszer vagyona,

amennyiben megfelelő módon kezeljük a környezetszennyezés (a klímaváltozás) kérdését.

Természetesen ez a finanszírozási kérdések koncepciójának átgondolását is igényli, hiszen a

pénzáramlás láthatóan nem követi a klímaváltozás elleni harcot. A luhmanni elmélet

felfogásában ez mindaddig így marad, amíg a gazdasági részrendszer számára a kifizetést nem

lehet fizetéssé alakítani, amely a finanszírozás lehetőségeinek átgondolását igényli. A globális

szintű problémák finanszírozási kérdéseihez azonban a nemzetközi finanszírozás

nélkülözhetetlen (különös tekintettel a környezetvédelmi beruházásokra), különösen azokban

a kérdésekben, amelyek megoldására nem várhatunk évtizedeket. A beruházások

irányulhatnak a találmányok előállításának és értékesítésének támogatására a jogszabályokkal

összhangban, amely például az algabiofüggöny esetében a műanyagfüggöny visszavételi és

újrahasznosítási kötelezettségét is felölelheti az értékesítő és a gyártó részéről, azaz a gyártói

és értékesítői felelősség jogszabályi meghatározását. A McKinsey (2019) becslése szerint a

műanyag újrahasznosítása 55-60 billió amerikai dollár bevétellel növelheti az üzleti szférát a

46 Mágikus golyó BBC (2019a): Magic bullet: A ’mágikus golyó’ elfogja a szén-dioxidiot? (A 'magic bullet' to capture

carbon dioxide?) Forrás: https://www.bbc.com/news/av/science-environment-47799042/a-magic-bullet-to-capture-carbon-

dioxide. 47 A moha hatalma: BBC (2019b): A moha hatalmának kibontakoztatása a városok megtisztításához (Unleashing the power

of moss to clean cities): https://www.bbc.com/news/av/magazine-40433931/unleashing-the-power-of-moss-to-clean-cities. 48 Algabiofüggöny: BBC (2019c): Lehet, hogy ezek a műanyag "fák" segítenek megmenteni a bolygót? (Could these plastic

'trees' help save the planet? Forrás: https://www.bbc.com/news/av/business-49044832/algae-bio-curtains-architects-radical-

solution-to-capture-carbon.

165

gazdasági részrendszerben, ha a műanyagot nem szemétnek, hanem értékes erőforrásnak

tekintjük. Ehhez olyan paradigmaváltás szükséges, amely infrastrukturális beruházásokat

igényel a műanyag feldolgozóiparban, valamint együttműködést az állami, az üzleti és a

magánszférától egyaránt. Az innovatív technológiák alkalmazásának elterjedését az ipari

innovációk nemzetközi értékesítése segítheti elő, amely előfeltételezi a műanyag

erőforrásként történő értelmezését, és például az oktatásban e koncepció tudatosítását.

(McKinsey 2019) A probléma széleskörű felismeréséhez és megoldásához az egyes

részrendszerekben mint intézményekben speciális többletfelkészültség szükséges, amely

többek között az ökológiai problémák sajátos szaknyelvi ismeretét öleli fel. A jog

intézményének feladatköre a vállalatok számára értelmezhető és pontos definíciók

megfogalmazását, ezen belül a jogi terminusok közérthető magyarázatát foglalhatja magában.

Az eddigiekből megállapítható, hogy a környezetvédelmi problémafelismerés

vitathatatlanul minden részrendszerben megtörtént, a problémamegoldáshoz az erőforrások

aktivizálására van szükség, amely minden résztvevő hozzájárulását igényli nemzeti és

nemzetközi szinten egyaránt. A gazdasági részrendszerben egy olyan globális kereskedelmi

központ létrehozása, amely az innovatív környezetvédelmi megoldások értékesítésének

közvetítésével foglalkozik világszerte, nem pusztán gazdasági, de társadalmi haszonnal is

kecsegtet. A problémamegoldás ezen szintje a participációs elmélet ágensi meghatározását

jelenti, amely a következő fejezet tárgya.

A környezetvédelem gazdasági előnyeinek kihasználása a gazdasági növekedést

stimulálhatja, amely utóbb a szegények számának csökkenéséhez is hozzájárulhat. Ez utóbbi

szoros összefüggésben van a Világbank azon megállapításával, hogy a szegények számának

csökkentése elképzelhetetlen a globális gazdasági fejlődés ütemének javítása nélkül (World

Bank 2018). (lásd III.5.3.3.5. fejezet) A szegénység a társadalmi kirekesztettség egyik

megjelenési formája a társadalmi problémákon belül.

A társadalmi kirekesztettség problémaköre olyan számszerűsíthető tényező, amely

többek között a szegénységi kockázatban vagy a multidimenzionális szegénységben ölt

formát, azaz a társadalom meghatározott csoportjai számára az alapvető létfeltételek

nincsenek megteremtve, illetve csekély mértékű jövedelemben részesülnek, valamint a fejlett

országokban a társadalmi tevékenységek (például a gyermeknevelés vagy a háztartási munka)

anyagi elismerésének hiánya is idesorolható. Ezeknek a problémáknak a felismerése

megtörtént az empirikus adatokat figyelembe véve, azonban az egyes részrendszerek

vonatkozásában nincs egyértelmű, létező problémamegoldás, különösen globális szinten.

166

Amennyiben tehát a társadalmi kirekesztettség problémakörét a részrendszerekre

vonatkoztatjuk közel sem biztos, hogy minden részrendszerben létező módozatok

felsorolhatók, ezért az alábbi táblázat egy-egy lehetséges alternatívát mutat be, amelyek dőlt

betűvel láthatók.

12. táblázat: Társadalmi problémafelismerés és -megoldás a funkcionálisan elkülönült

részrendszerekben és intézményekben Tudományos

részrendszer/

intézmény

Tömegmédia

részrendszer/

intézmény

Politikai

részrendszer/

intézmény

Jogi

részrendszer/

intézmény

Gazdasági

részrendszer/

intézmény

Probléma-

felismerés

Tudományos

igazság:

A társadalmi

kirekesztettséget

alátámasztó

empirikus adatok.

(Pl. a szegények

száma, a nemi

egyenlőtlenség

indikátoraival mért

adatok, a nem

fizetett

munkavégzés stb.)

A finanszírozás

problémája.

Informatív hír:

A szegénységben

élők körülményei.

A nők kettős

terhe: a fizetett és

nem fizetett

munka ellátása.

Kormányzati

program:

A szegények

számának

csökkentése, a

családok

támogatása.

Jogszerű (a

probléma) vagy

jogszerűtlen a

cselekmény:

A társadalmi

kirekesztettség

(a szegénység)

nem jogi

kategória.

A segély, a

családtámogatás

jogszerűsége

megállapítható.

(Nemzetközileg a

létminimumhoz

való jog és a

nem fizetett

munka

megfizetésének

jogszerűsége.)

Fizetőképesség

kérdésköre:

A társadalmi

kirekesztettség

csökkentése a

közkiadások

növelésével

elképzelhető a

jelenlegi

rendszerben.

Nemzetközi

szinten a

létminimum és a

nem fizetett

munka

finanszírozási

igénye

körvonalazódik.

Probléma-

felismerés

és -

megoldás

Új tudás

(elmélet vagy

módszer):

Például egy

nemzetközi

finanszírozási alap

terve a szegények

számának

csökkentése és a

nem fizetett munka

anyagi

elismerésének

érdekében.

Az elmélet

kiindulópontja lehet

a létminimum, a

gyermeknevelés és

a háztartási munka

értékének

definiálása

országonként, ily

módon a fizetett

munka körének újra

definiálása.

Tájékoztatás:

A tömegmédia

fókuszában a

szegénység

megjelenési

formái, vagy a női

(anyai versus

munkahelyi)

szerepek állnak.

Mindenki számára

követendő

döntéshozatal:

A társadalmi

kirekesztettség

csökkentése.

A gyakorlatban pl.

Magyarországon a

családtámogatás

különböző formái

ismertek: pl. a

családi

adókedvezmény,

az első házasok

kedvezménye.

Nemzetközi

konszenzuson

alapuló, minden

ország számára

igénybe vehető

megoldás nem

létezik.

Jogszabály-

alkotás:

A gyakorlatban

létező a

segélyek,

támogatások

mértékének

jogszabályi

meghatározása.

Jogszerűség

esetén a

létminimum és a

nem fizetett

munka pénzbeli

értékének

jogszabályi

rögzítése, így a

fizetett munka

körének

jogszabályi

módosítása

nemzetközi

szinten.

A finanszírozási

források

biztosítása az

államok

költségvetésének

terhére, amely

azonban új

problémát

generál: az

államok

költségvetési

problémáit.

Amennyiben egy

új nemzetközi

finanszírozási

alap hatásköre a

pénzkibocsátást

is felöleli az

államok

költségvetésétől

függetlenné

válhat a

létminimum, a

családtámogatás

biztosítása.

Forrás: Szerző

167

A fenti táblázat a társadalmi kirekesztettség problémáját a részrendszerek

vonatkozásában mutatja be, amely azonban nemzetközi szinten egy még nem létező

alternatívára hivatkozik, abból a következő identifikált problémából adódóan, hogy a

kormányzatok további költségekkel történő terhelése az államadósságok további

növekedéséhez vezethet. Az államadósságok problémája a következőkkel konkretizálható.

Az államoknál felhalmozódott hitel mennyisége az a pénzmennyiség, amely a

gazdaság működéséhez szükséges, és amelyet a gazdaság önmaga nem tud megteremteni,

ezért mesterséges úton államadósság formájában kell biztosítani. Más szavakkal: „A

kormányzat költségvetési hiánya az az összeg, amelyet a kormány kölcsönvesz kiadásai

fedezéséhez.” (Krugman, Obstfeld 2003: 285) Számos szempontból vizsgálták az

államadósságok hatását a makrógazdasági folyamatokra (Elmendorf, Mankiw 1999), vagy a

fiskális politikával összefüggő témaköröket, amelyek lehetnek: az adósságkezelés módjai, az

adósság szabályok meghatározása, vagy az állam redisztributív (újraelosztó) feladataihoz

kapcsolódóan például az adószerkezet, a nyugdíjrendszer, a társadalombiztosítás, a

munkanélküli ellátás stb. problémakörei. A kutatások és a Nemzetközi Valutaalap (IMF)

ajánlásai inter alia az egyes országokban a fiskális politika átgondolására, a szigorú

szabályokon alapuló, folyamatosan figyelemmel kísért, és átlátható módon prezentált

költségvetési folyamatokra vonatkoznak, a fenntartható fejlődési célok elérése érdekében

(SDG – Sustainable Development Goals49

). A célok megvalósítása a kiadások hatékony

szervezésével, az adórendszer reformjával és az adóbevételek növelésével lehetséges. Ez

utóbbi különösen fontos a fejlődő és az alacsonyan fejlett országok számára, ahol a kiadások

növelése szükséges annak érdekében, hogy a fenntartható fejlődési célokat 2030-ig elérjék.

Az alacsony fejlettségű országok esetében mintegy 0,5 trillió amerikai dollárral és a fejlődő

országokban 2,1 trillió amerikai dollárral kellene emelni a költségvetési kiadásokat az IMF

munkatársainak kalkulációja alapján. A növekedő kiadások fedezéséhez az állami források

mellett más érdekeltek támogatására is szükség van, így például a magánszektor adományaira,

segélyekre és a nemzetközi finanszírozás intézményeinek közreműködésére. (Gaspar et al.

2019) Azokban az országokban, ahol a felhalmozódott adósságokkal is szembesülni kell a

nehézségek csak fokozódnak. Az alkalmazott módszerek, az adósságkezelés tekintetében

nincs olyan konszenzuson alapuló mód, amely a szociális problémák megoldásának pénzügyi

alapját hosszútávon garantálná. Azon kutatások alapján, amelyek az államadósságok

49 Az Egyesült Nemzetek Szervezete a Fenntartható fejlődési célok eléréséhez 17 kritériumot és ezen belül alcélokat

fogalmazott meg, amelyek figyelembevétele nélkülözhetetlen. (United Nations 2019)

168

alakulását a válság előtti időszakban, vagy a gazdasági növekedés időszakában vizsgálták

megállapították, hogy az államadósságok változásának meghatározásához az időszakok nem

szolgáltak egyértelmű iránymutatásként. Példának okáért néhány ország már a válság előtti

időszakban is jelentős adóssággal küzdött, mint például Görögország, Olaszország, amelyek

esetében a ’80-as, ’90-es években is jelentősen növekedett az adósság a GDP százalékában,

egy olyan időszakban, amikor gazdasági növekedés volt tapasztalható. Továbbá, a béke

időszakában is jelentős az adósság ráta fluktuációja számos országban (pl. Írország, Dánia,

Belgium). A közelmúlt tapasztalatai alapján nagyon kevés ország tudta tartani az EU által

előírt 60%-os adósság plafont (a GDP százalékában) (Alesina, Passalacqua 2016). Az

életszínvonal emelkedésével az államadósságok aránya is felfelé ívelő tendenciát mutat a

magas jövedelmű országokban annak okán, hogy a kormányzati kiadások növelését követeli

meg a modern közjavak iránti fokozott igény (Samuelson, Nordhaus 2012). Az államadósság

alakulásának helyzetéről pontosabb képet ad az államháztartás nettó pénzügyi értéke a GDP

százalékában, amelyet a következő ábra szemléltet:

20. ábra: Az államháztartás nettó pénzügyi értéke

Forrás: OECD (2015: 61)

A fenti ábra a kormányzatok pénzügyi eszközeinek és kötelezettségeinek különbségét

mutatja, amelyet úgyis neveznek mint a nettó államadósság átfogó leírása, azaz a

kormányzatok pénzügyi kötelezettségeinek teljesítési képességét fejezi ki. Az eszközök

alapvetően a kormányok számára elérhető bevételi források, míg a kötelezettségek a

kormányzati kiadások. Másképpen a nettó államadósság egyenlő a pénzügyi eszközök

összértékéből kivonva a kötelezettségek összeértékét. Ez azt jelenti, hogy a kormányzat

pénzügyi nettó értékének tartós növekedése az idő során jó pénzügyi ’egészségi’ helyzetre

169

utal. Ebben a tapasztalatban mindössze négy OECD országnak volt része 2007 és 2014 között.

A többi ország számára (az ábrán látható módon) a nettó érték csökkenésének lehetünk tanúi,

amelynek oka a kormányzatok adósságfelhalmozása. Mindez a pénzügyi helyzet romlását

mutatja, amely utóbb arra kényszerítette a kormányokat, hogy csökkentsék a kiadásaikat vagy

megemeljék az adókat. (OECD 2015: 60)

Ennek egyik oka, hogy a kormányzatok redisztributív szerepe jelentősen megnőtt az

idő során, a válságot követő időszakban a jóléti programok bevezetése révén (Alesina,

Passalacqua 2016). Az állami pénzelosztás bevételi forrásait kiemelten az adók, a járulékok és

az illetékek, valamint más források (lásd 2011. évi CXCV. törvény) képezik. Amennyiben

ezek a források nem fedezik a szükséges kiadásokat, a kormányzat állampapírt bocsáthat ki

(pl. a lakosság felé történő eladósodás) vagy hitelt igényelhet (rendkívül súlyos helyzetben).

Elmendorf és Mankiw (1999) megállapították, hogy a jelenlegi adózási és kiadási

szerkezet nem fenntartható az elkövetkezendő több mint két évtizedben a fejlett országokban,

a következő jelentős tényezők miatt: öregedő népesség, hosszabb élettartam és folyamatosan

alacsony születési szám. Mindemellett az egészségügyi ellátás költségeinek növekedése

valószínűsíthető, amely a kormányzati költségek jelentős hányadát teszik ki és az alacsony

születési szám arra enged következtetni, hogy a jövő nemzedéke nem biztos, hogy ugyanazon

nagyságú adóbevételi forrást jelent az elkövetkezendő évtizedben, mint napjainkban. Ezzel a

jelentős költségvetési egyensúlytalansággal kell tehát a kormányzatoknak szembesülni. A

következő táblázat az időskori eltartottak arányát mutatja be (amely a 65 évnél idősebb

népesség százalékos aránya a 20 és 64 év közötti népesség százalékában) 1990-ben és

várhatóan 2030-ban:

13. táblázat: Az időskori eltartottak aránya

Forrás: Congressional Budget Office, Long-Term Budgetary Pressures and Policy Options,

Washington, D.C. (March 1997b) In: Elmendorf, Mankiw 1999: 80.

Nyilvánvalóan, amennyiben a közkiadások az elöregedő népesség miatt emelkednek,

még kisebb az esély arra, hogy a társadalom szegény rétegének aránya és a szegénységi

170

kockázatnak kitett személyek száma csökkenjen vagy a népességnövelő célzatú

családtámogatások (például a nem fizetett munka elismerésével) növekedjenek további

hitelfelvétel nélkül. Amennyiben tehát a kormányzati adósságok csökkentése a cél, lehetetlen

elvárással szembesül a világ szinte összes kormányzata. Az adókat a Laffer-hatás miatt

korlátozott mértékben emelhetik, hiszen ahogyan a korábbi fejezetben már szó volt erről, az

adókulcsok bizonyos fokú emelését követően az adóbevételek csökkenése tapasztalható,

amely érvényes a vállalkozások költségeit növelő bármely állami beavatkozásra. Az

adóbevételek további problémája a „lyukas vödör” jelleg, azt szimbolizálva, hogy az adók

teljes összege nem fordítható a társadalmi problémák megoldására, mert egy részüket a

rendszer fenntartására kell fordítani, így például a modern informatikai háttér kialakítására és

a közszférában dolgozók megfelelő színvonalú fizetésének biztosítására. Ez utóbbiak nélkül

ugyanis a rendszer működésképtelen. (Samuelson, Nordhaus 2012)

Az adóztatás következő problémája, hogy annak közvetlen hatása az alacsony

jövedelmekre meglehetősen csekély a különböző országok empirikus adatai alapján, azaz a

jövedelemelosztás és az adórendszer között nem mutatható ki átfogó korreláció, annak okán,

hogy a progresszív hatást a társadalombiztosítási fizetési kötelezettségek és a közvetett adók

gyakran semlegesítik. A kormányzati tevékenység jövedelemelosztási eredményessége a

pénzbeli transzferekben mutatkozik meg a legerőteljesebben. (Saunders 198450

In:

Samuelson, Nordhaus 2012).

Az adóztatás legjelentősebb teherviselői a fogyasztók, részben a vállalati gazdasági

kommunikáció színterein. A modern társadalomban a termelő és az üzleti szférára már így

sem kevés költségteher hárul a fenntartható fejlődés biztosítása érdekében, amely irányulhat

például a termelési szerkezet teljes átalakítására, új technológiák alkalmazására, a nem

környezetszennyező energiahordozók felhasználására, a környezetbarát termékek előállítására

és értékesítésére stb. Valószínűleg nem elvárható, hogy az üzleti szféra biztosítsa a szegények

vagy szegénységi kockázatnak kitett összes érintett anyagi biztonságának megteremtését vagy

a családalapítás előmozdítását. Figyelembe véve, hogy a gazdasági részrendszer működése a

pénzáramlás folyamatosságát előfeltételezi, valamint a fizetőképesség fenntartását, amely a

jelenlegi rendszerben a hitelmechanizmussal valósul meg. A gazdasági részrendszer azon

feladatát, amely a költségvetési kiadások fedezését jelenti és az állami bevételekből nem

finanszírozható, hitelből történhet. A gazdasági részrendszer elfogadhatja, hogy a belső

50 Saunders, Peter (1984) Evidence on Income Redistribution by Governments. OECD, Economic and Statistic Department.

Working Papers n. 11.

171

működésében nem okozhat károkat a visszafizethetetlen hitelek mennyisége. Ebben az

esetben nincs probléma, de ez előfeltételezi mindazon elvárások minimalizálását, amelyek a

hitelek és a kamatok visszafizetéséhez kapcsolódnak. Látható, hogy ez utóbbi elmélet viszont

ellentmond a hitelmechanizmus működésének, miszerint a pénz hitelfizetéssel kerül be a

forgalomba és hitel visszafizetéssel kerül vissza, így működtetve a pénz körforgását. Ismét

ugyanahhoz a problémához vezet a mechanizmus, hogy úgy tűnik a gazdasági részrendszeren

belül a pénzügyi szféra igényel változást, azaz olyan nemzetközi szervezet létrehozására lehet

szükség (ideiglenes vagy tartós jelleggel), amely függetlenedik a hitelmechanizmustól, tehát a

pénzkibocsátást nem hitelként definiálja például kizárólag a társadalmi kirekesztettség

csökkentésére irányuló célkitűzések vonatkozásában, mindaddig amíg a rendszer stabilitása

megkívánja. Mindez átfogó kooperációt előfeltételez azon részrendszerek és tudásközösségek

között, amelyek jelentősen érintettek a kirekesztettség révén okozott társadalmi károk

következményeinek definiálásában és megoldásában (például a tudományos, a politikai és a

gazdasági részrendszer).

III.6.2. Az identifikált problémák elemzése a participációs elmélet

percepciójából

Ebben a fejezetben a korábbi problémakezelés argumentációjának következtetései három

identifikált problémára, valamint problémafelismerő és -megoldó tudásközösségek példáinak

leírására vonatkoznak, amelyek a participációs státusszal szemléltethetők. Az első identifikált

probléma ábrája az ökológiai problémák megoldásával összefüggésben a problémafelismerő

tudásközösségeket (kollektív ágenseket), valamint a problémaeliminálást elősegítő lehetséges

kompetens tudásközösséget illusztrálja, összhangban az előző fejezet leírásával. A

kompetencia a releváns instrumentális és reflexív tudás kombinációját előfeltételezi a

környezetvédelemmel összefüggő témakörökben.

21. ábra: A környezetvédelemi találmányok széleskörű felhasználása mint identifikált probléma,

és tudásközösségek

Forrás: Nagy (2017b) nyomán

172

A funkcionális részrendszerekkel és a participáción alapuló problémakezeléssel

összefüggő korábbi megfontolásokból megállapítható, hogy a vizsgált részrendszerek

különböző súllyal és hatékonysággal hozzájárulnak a környezetvédelmi problémák

megoldásához. A gazdasági részrendszer jelentős mértékben promoválhatja a

problémaeliminálást. Ennek érdekében a megoldáshoz a találmányok értékesítésének és

felhasználásának fokozódását biztosító szervezet vagy szervezetek (tudásközösségek)

beavatkozása javasolt. A közvetítő szervezet hatásköre lehet nemzetközi az ábrán feltüntetett

módon. A feladatköre kiterjedhet a találmányok feltárására és az értékesítési hálózat

megszervezésére, nemzeti értékesítési pontok létrehozásával. A találmányok értékesítése

minden nemzet érdeke a légszennyezettség csökkentése érdekében, az értékesítésből

származó jövedelem pedig társadalmi hasznot eredményezhet. A találmányok védelmét a jogi

részrendszerben szükséges szabályozni, a politikai részrendszerben determinált módon. A

fizetőképesség biztosítása az értékesítés végső pontján, a fogyasztók számára is

elengedhetetlen a gazdasági körforgás akadálymentes működéséhez. A fentiek természetesen

példák, percepció függően más szempontú leírás vagy ábrázolás is lehetséges.

A gazdasági körforgásban a jövedelmek egyenlőtlen eloszlásának befolyásolása állami

hatáskörbe tartozik, amelyet kiemelten az adóztatás révén valósít meg. Az adóztatásból

befolyó bevételek részben a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására fordíthatók, amelyet

mint identifikált problémát a következő ábra szemléltet.

22. ábra: A közkiadások finanszírozása mint identifikált probléma és tudásközösségek

Forrás: Nagy (2017b) nyomán

Az előző ábrán a közkiadások finanszírozása az identifikált probléma (IP), mint

jelenbeni állapotot egyes tudásközösségek (KC) felismerték (pl. a kormányzatok, központi

bankok, a Nemzetközi Valutaalap) az empirikus adatok alapján. A problémamegoldás

173

kompetens tudásközössége (Competent KC) nem határozható meg a jelenlegi helyzetben,

amennyiben előfeltételezzük, hogy:

1. A költségvetési bevételek korlátozottak (az üzleti szféra jelentős adóztatása

korlátozott, következményei a gazdasági növekedésre lehetnek negatív hatással);

2. Az államok hitelfelvételei limitáltak, azaz az adósságállomány jelentős növelésére

nincs lehetőségük;

3. Az adósságállomány elengedése kétséges és esetleges megvalósulása országonként

eltérő megítélést jelent, amely időigényes lehet. Továbbá az adósságelengedés

önmagában nem biztos, hogy garantálja a szegénység felszámolását és a családok

támogatását.

4. A fentiek okán a társadalmi kirekesztettség problémája állami finanszírozás útján nem

megoldható.

A célállapot elérése érdekében a problémamegoldáshoz egy nemzetközi finanszírozási

szervezet ideája megfontolandó a társadalmi problémák széleskörű megoldása érdekében, a

pénzkibocsátás jogával felruházva. A szervezet segítségével például a szegénységi küszöb

alatt élő emberek számára biztos megoldás kínálkozna helyzetük javítására, csökkentve a

jövedelemkülönbségeket, az adóterhek vagy az államadósságok további emelése nélkül.

Az a piacgazdasági rendszer, ahol az üzleti (magán) tulajdon tiszteletben tartása és

védelme; az egyértelmű szabályokkal történő működtetése (a jogszerű és jogszerűtlen üzleti

magatartás definiálása); a korlátozott mértékű adóztatás (a jövedelemelosztás és a közjavak

finanszírozásának érdekében) megvalósul, a világtársadalom fejlődését biztosítja. Az

empirikus adatok azonban felhívják a figyelmet, hogy a modern társadalom a jelenlegi

formájában a társadalmi kirekesztettség és a közjavak iránti növekvő igényekkel összefüggő

finanszírozási problémákat nem képes megoldani. A fejlett gazdaságok esetében a munkára

fordított idő javára, a családalapítás kárára javulás tapasztalható az életszínvonal

emelkedésében, azonban az elöregedő népesség újabb finanszírozási problémákat generált.

Az elöregedő népesség problémájával szembesülő országok számára a technológiai

fejlődés kedvezőbb munkaidő kialakítását eredményezheti, egyidejűleg fokozva a

bizonytalanságot azáltal, hogy a mesterséges intelligencia (AI: artificial intelligence)

alkalmazásával a munkaterületek egy része megszűnhet. A modern gazdaság („gig

economy”) új lehetőségeket nyit meg a munkaerő számára meghatározott felkészültségek

birtokában (pl. internetkapcsolat, angol nyelvtudás), határtalan lehetőségeket a

174

munkaerőpiacon szinte az egész világon. Mindez egyidejűleg olyan mobilitást előfeltételez,

amely nyilván nem kedvez a családi életnek és az anyagi biztonságnak, minthogy ez utóbbi

lényegében megszűnik az időszakos munkavállalási lehetőségekkel. A munkastatisztikák

jelenleg még meglehetősen szegényesek a modern munkavállalók („gig workers”) arányának

kimutatására, azonban vitathatatlanul növekszik az igény az üzleti világ részéről (pl. „az Uber,

a Handy, az Upwork, a People Per Hour platformok vagy a Tasks Rabbit”). Természetesen az

önfoglalkoztatásnak súlyos következményei lehetnek: a jövedelmek, a megtakarítások, az

egészségügyi- és nyugdíj hozzájárulás, a munkavállalói jogok bizonytalansága, pusztán

néhány a számosból. (Economist 2019)

A technológiai fejlődés okozta munkakínálati visszaesés vagy a tartós jövedelmi forrás

bizonytalansága, a jövedelmek kiegészítését igényelheti. A jövedelemkiegészítés egyik

formája lehet a nem fizetett munka (gyermeknevelés, háztartási munka) anyagi elismerése,

amely a családalapítás ösztönzéséhez és a jövedelmi különbségek csökkenéséhez is

hozzájárulhat. A nem fizetett munka értékelésére vonatkozó identifikált probléma a következő

módon ábrázolható:

23. ábra: A nem fizetett munka értékelése mint identifikált probléma és tudásközösségek

Forrás: Nagy (2017b) (Nyitrai 1998; Webber 2016; UNDP 2015 nyomán)

A fenti ábrán tehát az identifikált probléma (IP) a nem fizetett munka értékelése (az

összes elvégzett munkának a 41%-a nem fizetett: UNDP 2015: 107), amelynek tényét, azaz a

jelenbeni állapotot egyes tudásközösségek (KC) felismerték (pl. Nyitrai 1998; Webber 2016;

UNDP 2015), azonban a problémát hatókörében megoldó kompetens nemzetközi szervezet

(Competent KC) nem ismert. A társadalmi összefogást szimbolizáló szervezet különböző

előnyöket teremthetne a társadalomban, így például elősegítené a jövedelemkülönbségek

csökkentését, a népesség szám optimális növekedését. Az utóbbi az Egészségügyi

Világszervezet állásfoglalása szerint abban az esetben lehetséges, ha átlagosan családonként

175

két gyermeket képesek felnevelni (World Health Organization 2019)51

. A kormányzatok

közkiadásai csökkenhetnek a munkanélküli ellátás egy részével, a szegényeknek esetlegesen

jutatott segély összegével és a családtámogatás egy részével, amely országonként változó

mértékű tehermentesítést jelent. A fennmaradó összeg beruházásokra fordítható a specifikus

prioritásokra tekintettel, amelyek lehetnek infrastrukturális, egészségügyi, környezetvédelmi,

vagy oktatásfejlesztési célok, (illetve az adósságállomány törlesztése). A beruházások

kivitelezése és a szegényréteg vagy a családok támogatása egyaránt nélkülözhetetlen a

társadalmi-gazdasági fejlődés elősegítéséhez.

A fenti diszkusszió a gazdasági növekedés tényezőinek (technológiai fejlődés,

beruházás, humán tőke) és feltételeinek (jövedelemforrások, oktatás, egyenletes

népességnövekedés) átgondolását igényli a fenntartható fejlődés érdekében (Solow 1956,

1988, Galor 2011, Mankiw, Romer, Weil 1990 stb.).

IV. KÖVETKEZTETÉSEK

Az értekezés a gazdaság és a kommunikáció kapcsolódásait Luhmann rendszerelméletével és

a kommunikáció participációs elméletével összefüggésben vizsgálja, valamint a gazdasági

szaknyelvi sajátosságokat a PTC problémakezelésének vonatkozásában ismerteti. A

rendszerelmélet a társadalmi-gazdasági problémák vizsgálatának speciális elemzését teszi

lehetővé, a kevés előfeltételre építő társadalomelmélet tükrében. Az általános rendszerelmélet

felváltva az objektum/szubjektum vitatott viszonyát, a rendszer/környezet

megkülönböztetésen alapul, azaz a rendszer a környezetében létezik. A rendszerformáció a

műveletek (megfigyelés és megkülönböztetés) által történik, amelynek eredményeképpen

rendszerek formálódnak, ezen belül a szociális rendszer. (Luhmann 1995, 1977) A szociális

rendszer a társadalmat, az interakciókat és a szervezeteket foglalja magában. A társadalom

rendszerművelete a kommunikáció, amely három komponens (észlelés, közlés, megértés)

együttes megvalósulása. (Balogh, Karácsony 2000, Brunczel 2010) A kommunikáció

társadalmi determináns, azaz kommunikáció nélkül nem társadalomról. A legátfogóbb

kommunikációs médium a nyelv, amely a luhmanni elméletben sajátos formáció (médium és

forma). (Luhmann 1996b) A modern társadalom működését funkcionálisan elkülönült

részrendszerek határozzák meg, amelyek bináris kódjuk szerint ’gondolkodnak’, pontosabban

51 Az Egészségügyi Világszervezet megállapítása alapján az egy nőre jutó teljes termékenységi arányszám (Total fertility

rate) értéke átlagosan 2,1 gyermek; optimális esetben családonként egy leánygyermek. Amennyiben az egyes országokban

hosszútávon képesek családonként, átlagosan 2 gyermeket felnevelni, a populáció egyenletes növekedése valószínűsíthető.

(World Health Organization 2019)

176

szelektálnak a végtelen lehetőségekből. A bináris kódok által műveletileg zárt (autopoiétikus)

rendszerek formálódnak, környezetükkel kölcsönhatásban működnek. A részrendszerek (a

diszkusszióban gazdasági, politikai, jogi, tudományos és tömegmédia) tehát egyidejűleg

egymástól függetlenül és egymástól függően működnek, a szelekció a rendszerek létkérdése.

(Luhmann 1977, Balogh, Karácsony 2000) Általános problémamegoldásról ebből

következően értelmetlen gondolkodni, a problémákat kizárólag az egyes részrendszerek

funkciói szerint érdemes elemezni, valós megoldások ily módon születhetnek. Luhmann

szemléletében a gazdaság a modern társadalom funkcionális részrendszere, amely a

fizetés/nem fizetés kódjai által zárt rendszerként működik a környezetével kölcsönhatásban,

az interpenetráció és az interdependencia együttes érvényesülésével. A fizetőképesség a

gazdaság számára létkérdés, amennyiben nem biztosított a pénzáramlás folyamatossága a

rendszer működőképességét kockáztatja. A fizetőképesség fenntartása elsősorban a kifizetés

pótlási lehetőségén múlik, pontosabban a kifizetés révén keletkezett fizetésképtelenség

fizetőképességgé alakításán. Mindezt elsősorban az üzleti tevékenység biztosítja, amely

’gondoskodik’ a munkahelyteremtésről és a költségvetési kiadások fedezéséről egyaránt.

Abban az esetben, ha a fizetőképesség kétessé válik a hitelezés átmenetileg pótolhatja a

hiányzó tőkét (pénzmennyiséget). (Luhmann 2010) A hitelezés lehetőségei szabályok által

korlátozottak, így a társadalmi problémák (exklúzió) és az ökológiai problémák megoldása a

gazdasági részrendszerben nehézségekbe ütközik. Pontosan az előzőekben ismertetett

fizetőképesség okán, hiszen a társadalmi vagy ökológiai problémák finanszírozása nem, vagy

esetlegesen teremt közvetlen fizetési lehetőséget. Luhmann (1997) utópiának véli a

szegénység megszüntetését, amely azonban átgondolandó, amennyiben a szegények

helyzetének javítását úgy fogjuk fel, hogy a társadalom meghatározott csoportjai a gazdaság

számára fizetőképes fogyasztókká válhatnak. Ebben a felfogásban ugyanis a vásárlásaikkal

fizetőképességet teremtenek, mely a gazdasági fejlődés alapvető feltétele. A gazdasági

részrendszer azonban a jövedelmi egyenlőtlenséget a működése során teremti meg, amelyet az

empirikus adatok is alátámasztanak (például az Ember Fejlődési Indexszel mért adatok). A

társadalmi és az ökológiai problémák mint komplexitás növelő tényezők a gazdasági

részrendszer környezeti problémái, amelynek megoldásához más részrendszerek befolyása

szükséges, így például a politikai, a jogi, a tudományos és a tömegmédia részrendszereké. A

problémákat tehát az egyes részrendszerek sajátos bináris kódjait figyelembe véve szükséges

megfogalmazni és a gazdasági részrendszer számára kifizetéssé alakítani oly módon, hogy a

rentabilitás fenntartható legyen. A pénzgazdaságban természetesen a forgalomban lévő

pénzmennyiség determinálja a lehetőségeket, a jelenlegi koncepció a pénz forgalomba

177

hozatali mechanizmusán alapul. Más szavakkal, a hitel-mechanizmus körforgása biztosítja,

hogy a forgalomban mindig az árucseréhez feltétlen szükséges pénzmennyiség álljon

rendelkezésre azáltal, hogy hitelnyújtással pénzt juttatnak a forgalomba (a pénzteremtés

módja), ami a hitel visszafizetésével kikerül a forgalomból (a pénzmegsemmisítés módja),

lezárva a finanszírozási folyamatot. Ez utóbbi megvalósulása kétségessé vált a modern

társadalomban, az állami és a magánszférában egyaránt, ugyanis a jóléti állam funkcióinak

jelentős része nem teremt fizetőképességet vagy pusztán nagyon hosszútávon. Ide sorolhatók

például a teljesség igénye nélkül: a biztonság fenntartása, az oktatás, az infrastrukturális

beruházások, a környezetvédelemre fordított kiadások. A pénzmechanizmus ebből a

megfontolásból tehát a jelenlegi formájában nem tekinthető működőképesnek, amennyiben a

társadalmi problémák finanszírozását valóban meg kívánjuk oldani a gazdasági

részrendszerben. A problémák pontosítása elsősorban a tudományos részrendszer funkciója,

elismerésüknek és megoldásuknak azonban alapvető feltétele, hogy a politikai részrendszer a

kormányzati programok révén, a tömegmédia az információ terjesztés révén, a jogi

részrendszer a jogszerű vagy jogszerűtlen tények meghatározása, avagy a jogszabályok

alkotása révén hozzájáruljon a megoldáshoz (Luhmann 2010).

A problémamegoldás a társadalom, az interakciók és a szervezetek kölcsönhatásával

valósítható meg. (Luhmann 1997, 1995, 2018a) A szervezetek a részrendszerek közötti

kapcsolódást biztosítják, döntéshozó mechanizmusok által. (Luhmann 2018a) A participációs

elmélet megközelítésében a szervezetek tekinthetők azoknak az ágenseknek, akik/amelyek

rendelkeznek mindazon kompetenciákkal (elérhető felkészültségekkel), amelyek a

problémafelismeréshez és -megoldáshoz szükségesek. A szükséges többletfelkészültség mint

„tematikus mező” az intézmény, ahol egy adott közösség számára a felkészültségek azonos

vagy hasonló jelentéssel bírnak. Az intézmény az értelmezés (szignifikáció) alapja, azaz két

dolog a szignifikáns és a szignifikátum (pl. a jelölő és a jelölet) összekapcsolódása

meghatározott felkészültségek (pl. tudás) birtokában lehetséges. (Horányi 2009) A

legalapvetőbb intézmény a nyelv, amely a kommunikatív kompetencia elemi része a

gazdasági szaknyelv vonatkozásában is. Az intézmények különböző típusai (a diszkusszióban

a gazdaság, a politika, a jog és a tudomány) eltérő felkészültségeket előfeltételeznek a

problémafelismeréshez és -megoldáshoz, ami azt is jelenti, hogy a szignifikáció során a

valóság más és más aspektusokból manifesztálódik. (Pete, P. Szilczl 2006) (Az utóbbi

Luhmann elméletében szelektív valóságleírásként értelmezhető.) Az elérhető felkészültségek

birtokában a problémák identifikálhatók és megoldhatók (ha az optimálisnak vélt cél

178

eléréséhez megfelelő kompetenciákkal rendelkeznek). A problémafelismerés és -megoldás

tehát két fázisú lehet, attól függően, hogy a tudásközösségek (szervezetek) milyen

kompetenciákkal rendelkeznek. A kompetenciák mindazon elérhető felkészültségeket

felölelik, amelyeket az adott intézmény legitimál. Az intézmények egy része szaknyelvi

kompetenciákat előfeltételez különböző szinteken, ahol a szaknyelvkutatók (kollektív vagy

magányos ágensek a tudomány intézményében) eltérő kommunikatív állapotban részesülve

identifikálnak és eliminálnak problémákat. A problémaidentifikáció irányulhat a szaknyelv

definiálására, a szaknyelvi kommunikációs szintek meghatározására (pl. köznyelvi vagy

tudományos), a problémaelimináláshoz nélkülözhetetlen sajátos kompetenciák megismerése

érdekében. A szaknyelvi kompetenciák differenciálódása szerint a szaknyelvi kommunikáció

eltérő szintjei konstruálódnak, ahol a résztvevők felkészültségei determinálják a

kommunikáció jellegét (pl. Heltai 2006; Kurtán 2002, 2003). Példának okáért Burawoy

(2005) nyomán a szakértő szociológusok közötti, vagy a szakértő szociológus és az egyetemi

hallgatók közötti kommunikációt az instrumentális és a reflexív tudás összetétele befolyásolja.

A szaknyelvi problémakezelés a szaknyelv és a köznyelv eltéréseinek feltárására is irányulhat

a szókincs elemzésével, amelynek alapján megállapítható, hogy a szaknyelv egyértelműbb és

gyakran monoszémia jellemzi. A szaknyelvkutatói problémaidentifikáció a gazdasági

szaknyelvre is vonatkoztatható, ahol az általános szaknyelv ismeretéből adódó felkészültségek

elősegítik a gazdasági szaknyelvek jellemzőinek leírását a probléma eliminálása során. Ily

módon a szaknyelvkutatás hagyományos percepciója a szakszókincs három típusát különíti el

(a tudományos, a szakmai, és a köznyelvi, vö. Kurtán 2003), amelyek a gazdasági

szakszókincs csoportosításához is alkalmazhatók. A tudományos gazdasági nyelvhasználatot a

közgazdaságtudományi és gazdálkodástudományi felkészültségek befolyásolják, amelyek a

makró- és mikró ökonómia jellegzetességeivel pontosíthatók. Összhangban az előbbi

felosztásokkal, az ár terminus formáival az általános köznyelvi, a közgazdasági és az üzleti

szakszókincs eltérései illusztrálhatók. Az ár a közgazdasági elméletek vizsgálódásainak

tárgya, például a kereslet és kínálat alakulásával, az árváltozás mértékének figyelemmel

kísérésével összefüggésben. A rendszerelméletben az ár a piaci szereplők másodlagos

megfigyelésének eszköze, a participációs elméletben a gazdasági szignifikáció

nélkülözhetetlen eleme, a jószág (mint szignifikáns) és az ár (mint szignifikátum) közötti

kapcsolat. Az árak legitimációja azáltal valósul meg, hogy a piaci szereplők elfogadják az

árakat, azaz a gazdasági intézmény legitimitásának feltétele, hogy az árak valóságleírása

visszatükrözi a résztvevők elvárásait (Pete, P. Szilczl 2006). Amennyiben az árak az adott

piaci viszonyokkal nincsenek összhangban infláció vagy defláció alakul ki. Az árváltozás

179

méréséhez az árindex indikátorát alkalmazzák, amelynek típusai nemzeti szinten eltérhetnek,

összehasonlításukhoz a terminológiai ekvivalenciaelemzés alkalmazható (Tamás 2014a). Az

ekvivalenciaelemzés (amely tekinthető problémaelimináló módszernek) a terminusok fogalmi

jegyeinek összehasonlításával rámutat azokra az eltérésekre, amelyek értelmezési és tartalmi

különbségeket egyaránt felölelhetnek, például az egyes adótípusok esetében (például a

környezetvédelmi termékdíj) Az adók egyfelől az államháztartások legfontosabb bevételei (a

közgazdaságtani Laffer-hatás okán limitáltan alkalmazhatók); másfelől az adók olyan árakat

növelő tényezők, amelyek ismerete a gazdasági felkészültség nélkülözhetetlen része a

költségkalkulációhoz.

A fogalomalapú elemzés a gazdasági kommunikáció interpretációjának sokféleségére

világít rá, amelyek alapján a terminus elhatárolt doméneket átfogó gyűjtőfogalomnak

tekinthető. A kutatók koncepcióit figyelembe véve a tárgykörök a következőképpen

csoportosíthatók: a makrószintű globális gazdasági kommunikáció, a mikrószintű vállalati

(ezen belül a pénzügyi) gazdasági kommunikáció, és a gazdasági tömegkommunikáció

domének elhatárolásával. Az egyes domének tartalmának pontosítása megvalósulhat a

részrendszerekkel (vagy intézményekkel) összefüggő témák és szervezetek lehetséges

típusainak felsorakoztatásával. (Nagy 2017) A tárgykörök mint a problémafelismerés és -

megoldás színterei a kommunikációtudomány színtér elhatárolási koncepcióinak

figyelembevételével bővíthetők a csoportközi, csoporton belüli, interperszonális és

intraperszonális gazdasági kommunikáció eseteivel. A globális gazdasági kommunikáció

színterein a gazdasági növekedéssel összefüggő problémák elemezhetők, konkrétan a

gazdasági teljesítmény mérésére alkalmazott bruttó hazai termék (GDP)

valóságkonstrukciójának problémáival kapcsolatban. (Szentes 2013, Nyitrai 1998) Az

indikátor elemzései a társadalmi kirekesztettség és az ökológiai problémák elhanyagolásának

tényére mutatnak rá, amely a gazdasági részrendszer sajátosságából adódik. Pontosabban arra

a korábban már említett tényre, hogy meghatározott problémák környezeti ’zajok’ a gazdasági

részrendszer számára, amennyiben nem fejezhetők ki a pénz mint kommunikációs médium

által (azaz az árak ’nyelvén’). A társadalmi problémák közé sorolhatók a jövedelmi

különbségek és a nemi egyenlőtlenség manifesztációi, amelyek méréséhez különféle

indikátorokat alkalmaznak. A nemi egyenlőtlenség problémái az indikátorok mérési

eredményei alapján konkretizálhatók, valamint a diszkriminatív különbségek kimutathatók,

ezáltal a diszkriminációt felszámoló intézkedések determinálása lehetséges. A jövedelmi

különbségek csökkentése megvalósulhat a szegényréteg jövedelmi helyzetének javításával és

180

a nem fizetett munka anyagi elismerésével, országonként eltérő prioritásokat megfogalmazva

a komplex megoldás érdekében.

A konstruktív problémakezelés a funkcionális részrendszerek (illetve intézmények) és

a kommunikáció participációs elméletének perspektívájából is lehetséges. A problémák

elemzése a részrendszerek funkcióját figyelembe véve rávilágít a létező megoldási

lehetőségekre, illetve az esetleges hiányosságokra. A participációs elmélet felfogásában a

problémaidentifikáció és -eliminálás fázisaiban résztvevő ágensek konkretizálására van mód,

a problémamegoldásra leginkább adekvát kompetens ágensek meghatározásával.

Nyilvánvalóan tényleges megoldásról akkor lehet beszélni, ha a funkcionális részrendszerek

és az ágensek problémafelismerési és -megoldási kompetenciái determinálhatók.

Az ökológiai problémákkal és a társadalmi kirekesztettség kérdésköreivel

párhuzamban a fejlett gazdaságok egy része a népesség számának visszaesését tapasztalja,

amely a gyermekvállalási hajlandóság csökkenésére utal, a társadalmilag és gazdaságilag

elismert munka javára. Az empirikus adatok alapján az elvégzett munkatevékenység azonban

jelentősen meghaladja mindazt, amit a modern társadalom fizetett munkának tekint (UNDP

2015). A gyermeknevelés és a háztartási munka például nem minősülnek fizetett munkának és

a gazdasági növekedés indikátorában sem értéknövelő tényezők annak ellenére, hogy

hagyományosan a nők láthatatlan mindennapi tevékenységének része, amely a társadalom

fenntartásának alapvető feltétele. A problémák felismerése és megoldása a tudásközösségekre

hárul, pontosabban azokra a kompetens tudásközösségekre, akik rendelkeznek mindazon

felkészültségekkel, amelyek a finanszírozási kérdésekre is választ adnak. A gazdasági

részrendszerben a problémák minden esetben a finanszírozással összefüggésben

értelmezhetők, amennyiben társadalmi problémákról van szó a politikai részrendszerre hárul a

problémakezelés módjának determinálása. Az empirikus adatok alátámasztják, hogy a modern

társadalomban a kormányzatok adósságállományának csökkentése nehézségekbe ütközik a

jóléti állam feladatainak ellátásával, amely a növekvő társadalmi és ökológiai problémák

megoldását is felöleli. A fejletlen és fejlődő országok forrásai korlátozottak az adók

tekintetében is, a fejlett országok pedig az elöregedő népesség és az adóbevételek emelésének

korlátai okán valószínűsíthetően nem tudják a költségvetési kiadásaikat oly mértékben

megnövelni, hogy az állam tradicionális feladatain túl a multidimenzionális szegénységben

élők és a szegénységi küszöb alatt élők finanszírozási problémáit megoldják, valamint a

társadalmilag értékes tevékenységeket anyagi elismerésben részesítsék.

181

A probléma egyik lehetséges megoldása egy olyan nemzetközi finanszírozási alap

(kompetens tudásközösség) létrehozása, amely kifejezetten ezen problémák finanszírozási

kérdését oldja meg, amennyiben rendelkezik a pénzkibocsátás jogával. A szervezet ezáltal

garantálja, hogy meghatározott problémák valóban megoldásra találjanak, függetlenül a

kormányzatok pénzügyi egészségétől. A kormányzatoknál esetlegesen fennmaradó összegeket

a közszféra dolgozóinak megbecsülésére, az oktatási és egészségügyi rendszer fejlesztésére, a

kutatás fejlesztés támogatására, a modern infrastrukturális beruházásokra, és nem utolsó

sorban a környezetvédelmi célok megvalósulásának elősegítésére fordíthatja, amennyiben

ezek bármelyikét a nemzetközi finanszírozási alap nem vállalja át a jogosultság tényének

megállapítása esetén. Ezáltal a fizetőképesség forrása kiegészül, amely a gazdasági

részrendszer működési feltétele; közgazdaságtani értelemben a gazdasági növekedéshez

szükséges kondíció.

A gazdasági növekedés feltételei időről időre változnak a társadalmi-gazdasági

fejlődés következtében, amely a problémák megoldásának átgondolását idézi elő, valamint a

gazdasági növekedés feltételeinek újraértelmezését a korábbi elméletekre építve. Általában a

gazdasági növekedés kiváltó okai között a technológiai fejlődést, a beruházások növekedését

és a humán tőkét (a kompetenciák bővülését) tartják számon (Solow 1956, 1988, Mankiw,

Romer, Weil 1990, Galor 2011 stb.), amelyek mellett a világkereskedelem szabályozott

működése és bővülése kulcsfontosságú szerepet tölt be (Bown 2016b, IMF, World Bank,

WTO 2017 stb.). A modern társadalomban a fenntartható gazdasági fejlődés tág értelemben

több tényező megfontolásának számbavételét igényli:

- az ökológiai problémák csökkentését: a környezetszennyező anyagok kibocsátásának

és felhasználásának fokozatos csökkentését;

- a társadalmi egyenlőtlenség csökkentését, vagy az egyéni jólét előmozdítását, amely

két alapvető tényezőt foglalhat magában: a minimális jövedelemforrás és a családra

fordított idő biztosítását mindenki számára.

A fenntartható gazdasági növekedés az előbbi két tényezőt is figyelembe véve a következő

feltételekkel valósulhat meg:

→ technológiai fejlődéssel;

→ az ökológiai problémák csökkentését előmozdító beruházásokkal;

182

→ a világkereskedelem működésének támogatásával fair trade elven, (ennek feltételei

lehetnek: a világkereskedelem szabályozása, az azonos munkáért hasonló bér

biztosítása, az ártámogatásának csökkentése);

→ a humán erőforrás biztosításával, (amelynek feltétele a népesség egyenletes

növekedése);

→ a kompetenciák fejlesztésével az oktatás által (pl. nyelvi kompetenciák, szakmai

kompetenciák);

→ a finanszírozási és jövedelmi források biztosításával (pl. a fizetett munka mellett a

nem fizetett munka anyagi elismerésével).

A társadalmi költségek finanszírozása általánosan a kormányzatok feladata, amelynek

forrása elsősorban az adók révén növelhető és államadóssággal. Eldöntendő kérdés, hogy az

adók növelése milyen hatással van a vállalati szektorra (az adók növelésének korlátai),

valamint az államadósságok optimális mértékének meghatározása (mennyivel növelhető az

államadósság a társadalmi problémák megoldása érdekében). További reflexió tárgya, hogy

amennyiben az állami forrásból a szegénység felszámolása és a családok támogatása nem

valósítható meg, milyen nemzetközi finanszírozási forrásképzés szükségszerű, a korábbiakban

leírtak szerint. Megfontolandó továbbá, hogy a társadalom mit minősít fizetett munkának,

milyen értékkel bír a háztartási munkára, a gyermeknevelésre fordított idő a társadalom

számára, valamint a hivatalosan és anyagilag elismert munkaidő versus a családdal eltöltött

idő.

A fentiek tekintetbevételével a fenntartható gazdasági növekedés feltételei a modern

társadalomban a következőképpen szemléltethetők:

183

24. ábra: A fenntartható gazdasági növekedés feltételei a modern társadalomban

Forrás: Szerző

Összefoglalóan a fenti ábra alapján a gazdasági növekedés feltételei között a következő

tényezők számbavétele szükséges:

(1) Technológiai fejlődés (R&D: kutatás fejlesztés);

(2) Beruházások: üzleti, állami és nemzetközi (különösen a környezetvédelmet

promováló környezetbarát technológiák alkalmazása és termékek előállítása; az

egészségügy, az oktatás fejlesztése);

(3) Szabályozott nemzetközi szabadkereskedelem (a szabályok pontos

megfogalmazása és szükség esetén a fokozatos alkalmazkodás javasolt ütemtervének

kidolgozása, kooperációban az érintett országgal, a felkészültségeket figyelembe

véve);

Technológiai fejlődés

(Kutatás-fejlesztés)

Beruházások (Kiemelten

a környezetbarát

technológiák és

termékelőállítás

vonatkozásában.)

Szabályozott

nemzetközi

szabadkereskedelem

Humán tőke

(a kompetenciák

fejlesztése az oktatásban)

Egyenletes

népességszám

növekedés (átlagosan 2

gyermek családonként)

Család-barát

munkahelyek és az

anyai szerep anyagi

elismerése

A szegények számának

csökkentése

Finanszírozási és

jövedelmi források

biztosítása

(Szükség esetén, az

adóterhek növelése

nélkül, például egy

Nemzetközi

Finanszírozási Szervezet

által, amely rendelkezik a

pénzemisszió jogával.)

184

(4) A humán tőke (a kompetenciák fejlesztése az oktatásban, különös tekintettel a

technológiai fejlődés és a munkaadók által megkívánt többletfelkészültségekre);

(5) A népességszám egyenletes növekedésének biztosítása (átlagosan két gyermek

családonként);

(6) Családbarát munkahelyek (a családdal töltött idő növelési lehetősége) és az anyai

szerep anyagi elismerése (gyermeknevelés, háztartási munka);

(7) A szegénységi küszöb alatt élők számának csökkentése, eliminálása (az

országonként eltérő szegénységi küszöb számszerűsített adatainak konstatálásával,

különös tekintettel a társadalmi szegénységi küszöb, a nemzetközi szegénységi

küszöb, a multidimenzionális szegénység és az emberi fejlődés indikátoraival

kimutatott értékekre);

(8) Finanszírozási és jövedelmi források biztosítása (a hitelezési lehetőségeken, az

állami finanszírozáson, és a fizetett munkán túlmenően, szükség esetén az adóterhek

növelése nélkül, egy új nemzetközi finanszírozási szervezet közreműködésével, amely

rendelkezik a pénzemisszió jogával).

A modern társadalomban a fenntartható gazdasági növekedés az előbbi nyolc tényező

megvalósulásával képzelhető el, amely átfogó megoldást kínál a társadalom (ezen belül

minden részrendszer) számára, a társadalmi biztonságérzet növelése, a gazdasági növekedés

stimulációja és a társadalmi exklúzió csökkentése érdekében.

A kutatás további lehetséges irányai a nemzetközi finanszírozási szervezet strukturális

felépítésének elképzelését, a pénz- és az információ áramlás meghatározását, a szükséges

összegek számszerűsítését (például a minimálbérek viszonylatában), valamint a közreműködő

nemzeti állami szervezetek pontosítását foglalja magában, a különböző tudásközösségek

(nemzetközi, nemzeti szervezetek és állami szervezetek) részvételével.

Továbbá a technológiai fejlődés következményeihez való alkalmazkodás érdekében

elengedhetetlen az adekvát kompetenciák meghatározása az oktatási részrendszer

részvételével, amely meghatározó jelentőségű a jövő nemzedékének szempontjából. A

problémák alapos elemzéséhez a szaknyelvi szempontok, a terminológiai elemzés, a

funkcionális részrendszerek (illetve intézmények) perspektívájából szerkesztett táblázat és a

participációs elmélet alapján készített ábra nyújthat segítséget.

185

V. HIVATKOZÁSOK

ABLONCZYNÉ Mihályka Lívia (2006) Gazdaság és nyelv. (Lexikográfia es terminológia

kézikönyvek 2.) Lexikográfia Kiadó, Pécs.

ABLONCZYNÉ Mihályka Lívia (2003): Mi a szaknyelv? Meggyőződések és dilemmák. In

Tóth, Sz (szerk.): Nyelvek és kultúrák találkozása. Szeged: Szegedi Tudományegyetem,

JGYTF. 138-141.

ABLONCZYNÉ Mihályka Lívia, Tompos Anikó (2011) Új szavak – új jelentések, avagy a

társadalmi és gazdasági változások tükröződése a magyar nyelvben. Szerk.: Róbert

Péter, "Magyarország társadalmi-gazdasági helyzete a 21. század első évtizedeiben",

Kautz Gyula Emlékkonferencia, 2011. június 15.

ACEMOGLU, Daron and Restrepo, Pascual (2017) Robots and jobs: Evidence from the US.

10 April 2017, Letöltve: http://voxeu.org/article/robots-and-jobs-evidence-us, (Utolsó

letöltés: 2017.05.10.)

ADORJÁN Csaba, Bába Ágnes, Lukács János, Mikáczó Éva (2004) Üzemgazdasági

számvitel. Saldo Kiadó, Budapest.

ALESINA, Alberto, Passalacqua, Andrea (2016) The Political Economy of Government Debt.

Chapter 33 in Handbook of Macroeconomics, Edited by John Taylor and Harald Uhlig, 2016,

vol. 2, pp 2599-2651.

ALFSEN, K. H., Hass, L. J., Hu Tao, Wu You (2006) International experiences with "green

GDP". Norway, Reports 2006/32.

ARCAND, Jean-Louis and Grin, François (2011) Language in economic development: Is

English Special and is Linguistic Fragmentation Bad? E. J. Erling and P. Seargeant,

eds., Bristol.

ASH, Colin (2007) Happiness and economics: a Buddhist perspective. Society and Economy,

2007, 29.2: 201-222.

AVI, Maria Silvia (1995) Gli aspetti contabili delle imprese alberghiere. G.Giappichelli

Editore, Torino.

BÁCSKAI Tamás (szerk.) (1988) Pénzügyi és kereskedelmi enciklopédia. Novotrade Rt.,

Budapest.

BADEN, S. (1996) Gender Issues in Financial Liberalisation and Financial Sector Reform.

Bridge Report, Brighton: Institute of Development Studies.

BAGNO, S. (1963) The angel and the wheat; communication theory and economics. Jonah

Pub. Co, New York.

BALÁS Tamás, Móré Csaba (2007) Likviditási kockázat a magyar bankrendszerben. MNB

tanulmányok. 2007. december 69. szám.

BALBONI, P. E. (2000) Le microlingue scientifico-professionali natura e insegnamento.

Petrini.

BALDWIN, J.R., Perry, S.D., Moffitt, M.A. (2004) Communication Theories for Everyday

Life, Boston.

BALOGH István, Karácsony András (2000) Német társadalomelméletek. Balassi Kiadó,

Budapest.

BÁTORI Zsolt – Hamp Gábor – Horányi Özséb (2007) A társadalmi kommunikáció

szerkezete és működése a második modernitás időszakában. Forrás:

www.akti.hu/tanulmany/dok/horanyi.doc.

BEBER, Alessandro – Brandt, Michael W. (2006) The effect of macroeconomic news on

beliefs and preferences: Evidence from the options market, Journal of Monetary

Economics 53., 1997–2039. Forrás: https://doi.org/10.1016/j.jmoneco.2006.05.013

BECKERT, Jens – Zafirovsky, Milan (2006eds.) International encyclopedia of economic

sociology. Routledge, London – New York.

186

BECCARIA (1994) Dizionario di linguistica e di filologia, metrica, retorica. Einaudi, Torino.

BECHMANN, G., Stehr, N. (2002) Niklas Luhmann. Információs Társadalom, 2002. II.

évfolyam 4. szám, 20-33.

BÉRES István – HORÁNYI Özséb (szerk.) (2001) Társadalmi kommunikáció. Osiris Kiadó,

Budapest.

BOLDYREV, Ivan A. (2013) Economy as a Social System: Niklas Luhmann's Contribution

and its Significance for Economics. American Journal of Economics and Sociology.

Vol. 72, No. 2 (April 2013): 265-292. DOI: 10.1111/ajes.12013.

BOGNÁR Bulcsú, KARÁCSONY András (2013) Luhmann olvasókönyv, Kommunikáció és

társadalom. Gondolat Kiadó, Budapest.

BORGULYA Ágnes (2010) A vállalati kommunikáció az alkalmazott nyelvészet

szemszögéből. Modern Nyelvoktatás, XVI. évfolyam 2–3. szám, 2010. augusztus, 3-23.

BOSC, Franca (2012) Traduzione interlinguistica di un testo disciplinare: vantaggi e

svantaggi. Italogramma, Vol. 4 (2012), 33 – 45.

BOWN, P. Chad (2017) Mega-Regional Trade Agreements and the Future of the WTO.

Global Policy Volume 8. Issue 1. February 2017, DOI: 10.1111/1758-5899.12391.

BOWN, P. Chad (2016a) Should the United States Recognize China as a Market Economy?

Peterson Institute for International Economics, Number PB16-24, Washington.

BOWN, P. Chad (2016b) The Truth about Trade Agreements—and Why We Need Them.

Peterson Institute for International Economics, Open Edition, Washington.

BRASCA, Claudio - Chen, Li-Kai - Hojnacki, Mark – Krishnan, Charag (2019)

Transformation 101: How universities can overcome financial headwinds to focus on

their mission. McKinsey & Company. May 22, 2019. Letöltés:

https://www.mckinsey.com/business-functions/transformation/our-

insights/transformation-101-how-universities-can-overcome-financial-headwinds-to-

focus-on-their-mission. (Utolsó letöltés: 2019. 09. 29.)

BREUER András (2008) Üzleti kommunikáció. Kommunikációtudományi Nyitott

Enciklopédia, Letöltve:

http://ktnye.communicatio.hu/index.php?title=%C3%9Czleti_kommunik%C3%A1ci%

C3%B3 (Utolsó letöltés: 2016.07.28.)

BRIOSCHI, T. E. (2006) Total business communication. Profiles and problems for the new

century, Vita e pensiero, Milan.

BRUNCZEL Balázs (2010) Modernitás illúziók nélkül. Niklas Luhmann társadalom- és

politikaelmélete, L’Harmattan Kiadó, Budapest.

BRUNETTI, Giorgio (2000) Contabilità e bilancio d’esercizio, Etas, Milano.

BRÜLL Mária (1987) Közgazdasági kislexikon. Kossuth Kiadó, Budapest.

BURAWOY, Michael (2005) For Public Sociology. American Sociological Review, 2005.

Vol. 70. (February: 4 – 28). CAVAZZONI, Gianfranco (1998) Il controllo di gestione. Giappichelli Editore, Torino.

CODA, Vittorio (1989) La comunicazione economica nella strategia aziendale. In: AA.VV.

La comunicazione economica: valore aziendale o sociale. Egea, Milano.

CORTELAZZO, A. M. (2004) La lingua delle scienze: appunti di un linguista. Padova, Il

Poligrafo, 2004, pp. 185-195.

COSTANZA, R., Hart, M., Posner, S., Talberth, J. (2009) Beyond GDP: The Need for New

Measures of Progress. Boston University.

CRAIG, Robert T. (1999) "Communication theory as a field." Communication theory 9.2

(1999): 119-161.

CRYSTAL, David (ed.) (1990) The Cambridge encyclopedia. Cambridge University Press,

Cambridge.

DALY, Herman E. (1991) Steady-State Economics. Island Press, Washington D.C.

187

DALY, L., Posner, S. (2011) Beyond GDP. New measures for a new economy. Dēmos, New

York.

DÉCSY Jenő (2003) Nemzetközi pénzügyek, Unió Lap- és Könyvkiadó, Budapest.

DÉZSI Zsolt (2010) Vámjogi ismeretek, Saldo Kiadó, Budapest.

DELIUS, Gatzemeier, Sertcan, Wünscher (2008) A filozófia története. Vince Kiadó,

Budapest.

DEMETER Márton (2014) Konstruált világok. A jelenségek kommunikatív leírása. Demeter

Márton (Szerk.). Tipotex Kiadó, Budapest.

DIETMAR, Meyer (1989) Bevezetés a makróökonómiába. Aula Kiadó, Budapest.

Di Antonio, Marco; Donetti, Alessandro; Munari, Luciano; Pellegrino, Adolfo (2008) La

misurazione dei processi in banca. Bancaria Editrice, Roma.

DI STEFANO, Giancarlo (1990) Il sistema delle comunicazioni economico-finanziarie nella

realtà aziendale moderna. Giuffrè, Milano.

DÓSA Ildikó (2010) Rendszerszemlélet a számviteli nyelvhasználatban. In: Silye Magdolna

(szerk.): Porta Lingua – Tudományterületek és nyelvhasználat, Debrecen, 47 – 55.

DÓSA Ildikó (2006) A könyvvizsgálati jelentések speciális nyelvezete. In: Silye Magdolna

(szerk.): Porta Lingua – Utak és perspektívák a hazai szaknyelvoktatásban és

kutatásban, Debrecen, 113 – 116.

DRUDY, P. J. (2009) Problems with economic growth: Towards a better measure of

progress? In: B. Reynolds & S. Healy (Eds), Beyond GDP: What is prosperity and how

should it be measured? Dublin: Social Justice Ireland.

DU JING (2004) Green GDP Accounting Study Report 2004 issued. Letöltve:

http://www.gov.cn/english/2006-09/11/content_384596.htm (Utolsó letöltés:

2015.06.28.)

EAGLE-Ivernois (1929) Közgazdasági enciklopédia 2. kötet. Szerk.: Szterényi József et al.,

Athenaeum, Budapest.

ÉVA Katalin, Kovácsné Soós Piroska (2002) Számvitel – elemzés I.-II. Perfect Kiadó,

Budapest.

ELMENDORF, Douglas W., and Mankiw, N. Gregory (1999) Government Debt. In (J. B.

Taylor & M. Woodford (ed.)) Handbook of Macroeconomics 1, part 3: 1615-1669.

Forrás: http://dx.doi.org/10.1016/S1574-0048(99)10038-7.

ELBORGH-Woytek, K. et al. (2013) Women, Work, and the Economy: Macroeconomic

Gains from Gender Equity. International Monetary Found, September 2013,

SDN/13/10.

EWER, J. R., & Latorre, G. (1969) A course in basic scientific English. London, England:

Longman.

FLEISCHMANN, Anselm (2005) A model for a simple Luhmann economy. Journal of

artificial societies and social simulation. vol. 8, no. 2. Forrás:

http://jasss.soc.surrey.ac.uk/8/2/4.html.

FÓRIS Ágota (2013) A szaknyelvek szociolingvisztikai és terminológiai megközelítése. In:

Kontra Miklós, Németh Miklós, Sinkovics Balázs (szerk.): Elmélet és empíria a

szociolingvisztikában, Gondolat Kiadó, Budapest, 163 – 173. FÓRIS Ágota (2010) A szaknyelvkutatás modelljei és módszerei: szociolingvisztikai

megközelítés. Magyar Nyelv, 106. évf. 4. sz. / 2010. 424 – 439. Forrás:

https://matarka.hu/cikk_list.php?fusz=90605.

FÓRIS Ágota (2005) Hat terminológia lecke. Pécs: Lexikográfia Kiadó.

FRÖMMEL, M., Kiss, M., Pintér, K. (2011) Macroeconomic announcements, communication

and order flow on the Hungarian foreign exchange market. International Journal of

Finance & Economics, Volume 16, Issue 2, 172–188.

GALOR, Oded (2011) Unified growth theory. Princeton University Press.

188

GASPAR, Vitor Amaglobeli, David Garcia-Escribano, Mercedes Prady, Delphine

Soto, Mauricio (2019) Fiscal Policy and Development: Human, Social, and Physical

Investment for the SDGs. Fiscal Affairs Department IMF Staff Discussion Note 19/3.

GIANNETTI, B.F., Agostino, F., Almeida, C.M.V.B., Huisingh, D. (2015) A review of

limitations of GDP and alternative indices to monitor human wellbeing and to manage

eco-system functionality. Elsevier Ltd., Journal of Cleaner Production 87/2015, 11-25.

GOETZ, A. M. (1997) Getting Institutions Right for Women in Development. Zed Books:

London and New York.

GOETZ, A. M. (1995) ’Macro-meso-micro linkages: understanding gendered institutional

structures and practices’. Paper prepared for the SAGA Workshop on Gender and

Economic Reform in Africa, Ottawa, 1-3 October.

GÖRBE Angéla, Nemcsicsné Zsóka Ágnes (1998) A jólét mérése, avagy merre halad

Magyarország. Kovász, II. évfolyam, 1. szám, 61-75., Forrás:

http://epa.oszk.hu/00700/00721/00002/gpi_hun.html, (2015. 06. 28)

GRÉTSY László, Kemény Gábor (1996) Nyelvművelő kéziszótár. Auktor Kiadó, Budapest.

GRIFFIN, Em (2003) Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat Kiadó, Budapest.

GUTIERREZ, M. (2003) Macro-Economics: Making Gender Matter. Zed Books, London,

New York.

HALSEY, William D., FRIEDMAN, Emanuel (1985) Multi volume Collier's Encyclopedia.

Macmillan, New York.

HADAS Miklós (szerk.) (2011) Férfikutatások. Online szöveggyűjtemény. HANOUSEK, Jan, Kočenda, Evžen, Kutan, Ali (2009) The reaction of asset prices to

macroeconomic announcements in new EU markets: Evidence from intraday data.

Journal of Financial Stability, 199–219. https://doi.org/10.1016/j.jfs.2008.01.003.

HELTAI Pál (2006) Szakmai kommunikáció és szaknyelv. In: Silye Magdolna (szerk.): Porta

Lingua – Utak és perspektívák a hazai szaknyelvoktatásban és kutatásban, Debrecen,

37-42.

HERBERT, A. J. (1965) The structure of technical English. London, England: Longman.

HOMOLYA Dániel, Szabolcs Gergely (2008) Működési kockázati adatkonzorciumok és

alkalmazásuk – Hun-OR: a hazai bankok lehetősége. Hitelintézeti Szemle, 2008. VII.

évfolyam 1. szám, 41 – 63.

HOMOLYA Dániel, Szabolcs Gergely (2007) Banki működési kockázat elemzése –

katasztrófa modellezés. Hitelintézeti Szemle, VI. évfolyam, 4. szám, 358 – 385.

HORÁNYI Özséb (2009) Arról, ami szignifikatív, arról, ami kommunikatív, valamint arról,

ami problematikus (szinopszis, 7.3 változat). In Bagdy Emőke – Demetrovics Zsolt –

Pilling János (szerk.): Polihistória. Köszöntők és tanulmányok Buda Béla 70.

születésnapja alkalmából. Budapest, Akadémiai, 201–235. Forrás:

http://ozseb.horanyi.hu/ participacio/szinopszis7_3.htm.

HORÁNYI Özséb (2006a) A kommunikáció mint participáció. Tipotex, Budapest.

HORÁNYI Özséb (2006b) Jel, jelentés, információ, kép. General Press Kiadó, Budapest.

HORÁNYI Özséb (2003) Kommunikáció I. - A kommunikatív jelenség. Horányi Özséb

(szerk.). General Press Kiadó, Budapest.

HORÁNYI Özséb (2001) A kommunikációról. In: Béres István – Horányi Özséb (szerk.)

Társadalmi kommunikáció, Osiris Kiadó, Budapest, 1 – 8.

HORVÁTH Krisztina (2013) Az adóalany, adózó, adófizető terminusok terminológiai

vizsgálata. Magyar Terminológia 6. (2013) 1, 97-108. DOI:

10.1556/MaTerm.6.2013.1.5

HUTCHINSON, T., & Waters, A. (1987) English for specific purposes. Cambridge, England:

Cambridge University Press.

189

JOHNS, T., & Dudley-Evans, T. (1980) An experiment in team-teaching of overseas

postgraduate students of transportation and plant biology. In Team Teaching in ESP (pp.

6–23). (ELT Document, 106). London, England: The British Council.

JUPP, T. C., & Hodlin, S. (1975) Industrial English. London, England: Heinemann.

KAPLAN, Robert S., Atkinson, Anthony A. (2002) Advanced Management Accounting,

ISEDI, Torino.

KARÁCSONY András (2013) Rendszerelmélet és konstruktivizmus. In: Bognár Bulcsu,

Karácsony András (2013) Luhmann olvasókönyv, Kommunikáció és társadalom,

Gondolat Kiadó, Budapest, 21-106.

KARÁCSONY András (2009) Az ember mint a hallgatás tárgya a luhmanni elméletben,

Replika, 20:(66) pp. 111-124.

KARÁCSONY András (2000) Niklas Luhmann rendszerelmélete: a szociális világ mint

kommunikatív teljesítmény. In: Balogh István, Karácsony András (2000) Német

társadalomelméletek. Balassi Kiadó, Budapest, 294-329.

KARÁCSONY András (1992) A filozófia kísértése. Szociológiai Szemle 1992/3. 153-155.

KARÁCSONY András (1990) Niklas Luhmann társadalomelmélete és az autopoiézisz.

Szociológia (1-2) pp. 1-29.

KATITS Etelka (2009) Gazdálkodási ismeretek. SALDO Kiadó, Budapest.

KEREKES Sándor (2007) A környezetgazdaságtan alapjai. Aula Kiadó, Budapest. KIM, Suk-Joong, McKenzie, Michael D., Faff, Robert W. (2004) Macroeconomic news

announcements and the role of expectations: evidence for US bond, stock and foreign

exchange markets. Journal of Multinational Financial Management, Vol. 14, No. 4, pp.

217–232. https://doi.org/10.1016/j.mulfin.2003.02.001.

KOTECHA, P., Rutherford, M., & Starfield, S. (1990). Science, language or both? The

development of a team-teaching approach to English for science and technology, South

African Journal of Education, 10(3), 212–21.

KOVÁCS Ilona Julianna (2003) A gazdasági nyelv státuszának problematikájáról a legújabb

német-orosz-magyar nyelvészeti szakirodalom alapján (Szociolingvisztikai

megközelítés). In: Tóth, Sz. (szerk.): Nyelvek és kultúrák találkozása. Szeged: Szegedi

Tudományegyetem, JGYTF. 66-72.

KRUGMAN, Paul (1996) A Country Is Not a Company. Harvard Business Review, From the

January–February 1996 Issue, Letöltve: https://hbr.org/1996/01/a-country-is-not-a-

company, (Utolsó letöltés: 2017. 05.20.)

KRUGMAN, Paul, OBSTFELD, Maurice (2003) Nemzetközi gazdaságtan - Elmélet és

gazdaságpolitika. Theory and Policy. Fifth Edition. Pearson Education, Inc., publishing

as Addison Wesley Longman, a Company. Hungarian edition 2003 Panem Könyvkiadó,

Budapest.

KŐVÁGÓ György (2011) A kommunikáció elméleti és gyakorlati alapjai. Aula Kiadó,

Budapest.

KUBISZEWSKI, I., Costanza, R., Franco, C., Lawn, P., Talberth, J., Jackson, T., Aylmer, C.,

(2013) Beyond GDP: measuring and achieving global genuine progress. Ecol. Econ. 93,

57–68., 63. oldal

KURTÁN, Zsuzsa (2003) Szakmai nyelvhasználat. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest.

KURTÁN, Zsuzsa (2002) Szakmai kommunikáció multidimenzionális elemzése. MMI:

annum tempus linguarum Europae: scripta philologica Pannoniensis, Földes Csaba

szerk., Kiadó: MTA Veszprémi Területi Bizottságának Nyelv- és Irodalomtudományi

Szakbizottsága, Veszprém, 2002. 11-20.

LIGETI Sándor, Sulyok-Pap Márta (szerk.) (2003) Banküzemtan. Budapesti

Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem, Pénzügyi Intézet, Kiadja:

Pénzügyi Tanácsadó és Szolgáltató Kft., Budapest.

190

LI JING (2013) 1.1 trillion yuan in economic losses from pollution in 2010, China report

says. South China Morning Post, Letöltve:

http://www.scmp.com/news/china/article/1201364/11-tr-yuan-economic-losses-

pollution-2010-china-report-says, (Utolsó letöltés: 2015.07.02.)

LŐRINCZNÉ Istvánffy Hajna (1999) Nemzetközi pénzügyek. Aula Kiadó, Budapest.

LUHMANN, Niklas (2018a) Organization and decision. Cambridge University Press.

LUHMANN, Niklas (2018b) Taust and Pere, Szerk.: Michael King, Christian Mórnéra,

Fordította: Howard Davis, John Ráfban, Kátyún Róóén, Kiadó John Willé & Sons,

Cambridge.

LUHMANN, Niklas (2011) A tömegmédia valósága. Fordította: Berényi Gábor, Gondolat

Kiadó – PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest.

LUHMANN, Niklas (2010) Ökológiai kommunikáció. Fordította: Brunczel Balázs,

Alkalmazott Kommunikációtudományi Intézet, Gondolat Kiadó, Budapest.

LUHMANN, Niklas (2000) Familiarity, Confidence, Trust: Problems and Alternatives, In:

Gambetta, Diego (ed.) Trust: Making and Breaking Cooperative Relations, electronic

edition, Department of Sociology, University of Oxford, chapter 6, pp. 94-107.

http://www.sociology.ox.ac.uk/papers/luhmann94-107.pdf.

LUHMANN, Niklas (1997) Globalization or World Society: How to Conceive of Modern

Society? International Review of Sociology – Revue Internationale de Sociologie, Vol.

7, No. 1., 1997. p. 67 – 79.

LUHMANN, Niklas (1996a) Modern society shocked by its risks. Social Sciences Research

Centre Occasional Paper 17, Hong Kong.

LUHMANN, Niklas (1996b) On the Scientific Context of the Concept of Communication.

Social Science Information. Vol. 35. No. 2. 257-267.

LUHMANN, Niklas (1995) Social Systems. Fordította: John Bednarz, Jr. and Dirk Baecker.

Stanford University Press, Stanford, CA.

LUHMANN, Niklas (1977) Differentiation of Society. Canadian Journal of Sociology, VOL.

2, NO. 1 (WINTER, 1977), PP. 29-53.

MANKIW, N. Gregory, Romer, David, Weil, N. David (1990) A Contribution to the Empirics

of Economic Growth. Working Paper No. 3541. National Bureau of Economic Research,

Cambridge.

MARSEN, Sky (2006) Communication studies. Palgrave Macmillan.

MCQUAIL, Denis (2010) McQuail's mass communication theory. Sage publications.

MECATTI, F., Crippa, F., Farina, P. (2013) A statisztika új ága: a genderstatisztika.

Statisztikai Szemle, 91. évfolyam 10. szám, 1028 – 1031.

MEDVÉNÉ dr. Szabad Katalin (2013) A fenntartható fejlődés gazdaságtana. Digitális

Tankönyvtár, Letöltve:

http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/0007_a4_1049_1051_fenntarthatof

ejl_2/1_5_gdp_helyett_mas_gazdasagi_mutatok_htLetOxmEWpCfct6.html (Utolsó

letöltés: 2015.06.27.)

MENNA, N. (2007) La traduzione giuridica: aspetti ermeneutico-interpretativi e strategie

operative. Letöltve: http://dswi.org/ALISA/ABSTRACT/Menna_abstract.doc (Utolsó

letöltés: 2015.03.17.)

MÜNCH, Richard (2006) Systems approach to economic sociology. In: Beckert, Jens –

Zafirovsky, Milan (2006eds.) International encyclopedia of economic sociology.

Routledge, London – New York. pp. 418, 667.

NAGY Ágnes (2017a) A gazdasági kommunikáció tárgykörei. JEL-KÉP, 2017/2. szám, 46 –

60., DOI: 10.20520/JEL-KEP.2017.2.47.

NAGY Ágnes (2017b) Economy as a problem identification and problem solving scene.

’Money Talks’ konferencia-előadás, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest.

191

NAGY Ágnes (2016a) A számok üzenete egy gender érzékeny makrógazdaságban.

Kommunikációs terek (szerk. András Hanga), Doktoranduszok Országos Szövetsége,

Partium könyvkiadó, ISBN 978-615-5586-02-6, ISBN 978-973-1962-59-7.

NAGY Ágnes (2016b) A formális szervezeti kommunikáció ágazatspecifikus terminológiai

aspektusai. Tavaszi Szél Tanulmánykötet II. (szerk. Dr. Keresztes Gábor),

Doktoranduszok Országos Szövetsége, 157-169., DOI: 10.23715/TSZ.2016.2

NAGY Ágnes (2016c) A gazdasági-társadalmi fejlődést tükröző indikátorok és online

gyakoriságuk elemzése. Közelítések, Zsigmond Király Főiskola – megjelenés alatt

NAGY Ágnes (2015a) Makrógazdasági vonatkozású angol, olasz és magyar sajtócímek

vizsgálata. Tavaszi szél Konferenciakötet II., Líceum Kiadó, Eger és Doktoranduszok

Országos Szövetsége, Budapest. 245-258., ISBN 978-615-5250-11-8, DOI:

10.17048/TSZ.2015.2.

NAGY Ágnes (2015b) Makrógazdasági online hírcímek a szemantikai orientáció

aspektusából. Kommunikációs terek (szerk. András Hanga), Doktoranduszok Országos

Szövetsége, Partium könyvkiadó, ISBN 978 615 8004 47 3, 120 – 128.

NAGY Ágnes (2015c) Caratteristiche del linguaggio dell’economia in base alle relative

formazioni universitarie. Lingua, Corvinus Nyelvi Napok, „Szaknyelvoktatás és

multikulturalitás”, Tanulmánykötet, Budapesti Corvinus Egyetem, Corvinus

Idegennyelvi Oktató- és Kutatóközpont, Közgáz Campus, 172-180., ISBN 978-963-

503-612-7.

NAGY Ágnes, Tamás Dóra (2015) Beszámoló a Gödöllői Szent István Egyetem Szakfordító

szakmai napjáról (Terminológia, terminológiamenedzsment). Modern Nyelvoktatás,

2015. XXI. évfolyam, 1. szám, 93-96.

NAGY Ágnes (2013a) A méltó elismerés. Kultúra és Közösség, IV. évfolyam, 2013. IV.

szám, 131 – 144.

NAGY Ágnes (2013b) A megerősítés szerepe a kommunikációban. Az elismerés nyomában,

JEL-KÉP, 2013/1-2. szám, (http://communicatio.hu/jelkep/2013/1_2/nagy_agnes.htm)

NYAKAS Judit (2010) A tudományos nyelv és stílus jellemzői a logisztikai szaknyelvben. In:

Silye Magdolna (szerk.): Porta Lingua – Tudományterületek és nyelvhasználat,

Debrecen, 83 – 88.

NYITRAI Ferencné Dr. (1998) A nemzetgazdaság teljesítményének mérési lehetőségei és

megoldásai. Statisztikai Szemle, Módszertani tanulmányok, 9. szám, 727 – 742.

OLASZ Csaba (2012) Adózási ismeretek és bankválasztás, Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, 9.

PASS, Christopher (1991) The Harper Collins dictionary of economics. HarperCollins, New

York.

PEARCE, David, Atkinson, Giles (1992) Are national economies sustainable? Measuring

Sustainable Development. Cserge Working Paper GEC 92-11. PEARCE, Douglas K., Solakoglu, Nihat M. (2007) Macroeconomic News and Exchange

Rates. Journal of International Financial Markets. Institutions and Money, Volume 17,

Issue 4, 307–325. https://doi.org/10.1016/j.intfin.2005.12.004.

PETE Krisztián, P. Szilczl Dóra (2006) A kommunikáció intézményeiről. In: Horányi Özséb

(szerk.) A kommunikáció mint participáció. Tipotex, Budapest. 17 – 100.

POLÁNYI Károly (1976) Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet. Gondolat Kiadó,

Budapest.

PROIETTI, Domenico (2010) La lingua dell’economia e della finanza. Enciclopedia

dell'Italiano: http://www.treccani.it/enciclopedia/lingua-dell-economia_(Enciclopedia-

dell'Italiano) (2014. 02. 16.)

ROBINSON, P. (1980) ESP (English for Specific Purposes). Oxford, England: Pergamon

Press.

192

ROSENGREN, Karl Erik (2004) Kommunikáció. Typotex, Budapest.

SAMUELSON, Paul A., Nordhaus, William D. (2012) Közgazdaságtan. Akadémia Kiadó,

Budapest.

SAUNDERS, Peter (1984) Evidence on Income Redistribution by Governments. OECD,

Economic and Statistic Department. Working Papers n. 11.

SAUSSURE, Ferdinand De (1997) Bevezetés az általános nyelvészetbe. Budapest Corvina

Kiadó.

SCHACK Béla (1929) Révai kereskedelmi, pénzügyi és ipari lexikona. 1. kötet, Révai,

Budapest.

SCHOLL, Rosanne, M. (2008) Political and Economic Communication: Media Effects on

Economic Attitudes. ProQuest. SHAIKH, Imlak – Padhi, Puja (2013) The information content of macroeconomic news.

Science Direct, Procedia Economics and Finance 5 (2013) 686–695.

https://doi.org/10.1016/s 2212-5671(13)00080-4.

SHUKLA, Shikha (2009) Professional Communication. Sanbun Publishers.

SNYDER, M. (2000) Women in African Economies, from Burning Sun to Boardrooms.

Fountain Publishers, Kampala.

SMITH, Adam (1776) The Wealth of Nations. W. Strahan and T. Cadell. London.

SOLOW, Robert M. (1956) A Contribution to the Theory of Growth. Quarterly Journal of

Economics, vol. 70/1956.

SOLOW, Robert M. (1988) Growth Theory and After. The American Economic Review, Vol.

78, No. 3. (Jun., 1988), pp. 307-317.

SOSNOWSKI, R. (2005) Lingua dell'economia sulla stampa e alla televisione. In: Tradizione

& innovazione. Il parlato: teoria – corpora – linguistica dei corpora. Atti del VI

convegno SILFI, Firenze, Cesati Editore, p. 527-536.

STARFIELD, Sue (2013) The historical development of language for specific purposes, In

book: Encyclopedia of Applied Linguistics., Publisher: Wiley-Blackwell, Editors: Carol

A Chapelle, DOI: 10.1002/9781405198431.wbeal0505

SWALES, J. (1985) Episodes in ESP. Oxford, England: Pergamon Press.

SWALES, J. (1990) Genre analysis. Cambridge, England: Cambridge University Press.

SZENTES Tamás (2013) Tények, adatok és mutatószámok felhasználásának anomáliái. KÖZ-

GAZDASÁG, VIII. Évfolyam 2013/1, Budapesti Corvinus Egyetem

Közgazdaságtudományi Kar, 7-17.

SZÉPE György (2001) Nyelvpolitika: múlt és jövő, Iskolakultúra, Pécs, ISBN 963 00 6261 5

SZIGETI Györgyné, Vári Györgyné, Volczer Árpád (1980) Filozófiai kislexikon. Kossuth

Könyvkiadó, Budapest.

SZTANÓ Imre, Vörös Miklós (2001) Számviteli alapismeretek, Saldo Kiadó, Budapest.

TAMÁS Dóra Mária (2014a) Gazdasági szakszövegek fordításának terminológiai kérdéseiről.

(Fordítástudományi értekezések 1.) ELTE Bölcsészettudományi Kar, Fordító- és

Tolmácsképző Tanszék, Budapest

TAMÁS Dóra Mária (2014b) Alkotmány, alaptörvény, statútum. Glossa Iuridica. I. évfolyam,

2. szám, 55–64.

TAYLOR, Frederick Winslow (1983) Üzemvezetés. A tudományos vezetés alapjai.

Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

TAYLOR, Frederick Winslow (1911) The Principles of Scientific Management, New York.

TILLY, L., Scott, J. (1978) Women, Work and the Family. London, In: Hadas 2011: 98.

VARIAN, Hal R. (2005) Mikró ökonómia középfokon. Akadémia Kiadó, Budapest.

VERKOOIJEN, Patrick (2019) If we fight climate change properly, it could inject $7 trillion

into the economy World Economic Forum. Letöltve:

193

https://www.weforum.org/agenda/2019/09/climate-change-7-trillion-global-economy/.

(Utolsó letöltés: 2015.07.12.)

WEBBER, Dominic (2016) CES Task Force On Valuing Unpaid Household Service Work.

Office For National Statistics, UK, Sixth Global Forum On Gender Statistics, 24 To 26

October 2016, Helsinki, Finland.

WEBER, Max (1994) Gazdaság és társadalom I-II. Közigazgatási és Jogi Könyvkiadó,

Budapest.

WEBER, Max (1978) Economy and Society. An Outline of Interpretive’ Sociology, Edited by

Guenther Roth and Ckus Wittich, University of California Press, California.

WEBER, Max (1970) Állam, politika, tudomány. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó,

Budapest.

WRIGHT, G., Pasquali, P. (2015) The Happiest Countries in the World. Global Finance,

Letöltve: https://www.gfmag.com/global-data/non-economic-data/happiest-

countries?page=2, (Utolsó letöltés: 2015.07.06.)

Wu J. & Wu T. (2010): Green GDP, In: Berkshire Encyclopedia of Sustainability, Vol. II –

The Business of Sustainability. Berkshire Publishing Great Barrington, pp. 248-250.

Forrás: http://leml.asu.edu/jingle/Web_Pages/Wu_Pubs/PDF_Files/Wu+Wu-2010-

GreenGDP.pdf, (2015. 07.02.)

ZANASI, L. (2012) Lingua speciale e performances in L2. Studi italiani di Linguistica

Teorica e Applicata, anno XLI, 2012, n. 1, pp. 49-66.

ZHENG, Y., Chen, M. (2006) China promotes green GDP for more balanced development-

China Policy Institute, Briefing Series – Issue 16., Letöltve:

http://www.nottingham.ac.uk/cpi/documents/briefings/briefing-16-china-green-gdp.pdf,

(Utolsó letöltés: 2015.07.02.)

ZSOLNAI László (2010) Boldogság és gazdaság, A buddhista közgazdaságtan eszméi.

Typotex Kiadó, Budapest.

Internetes hivatkozások

ADÓZÓNA (2016) A környezetvédelmi termékdíj fogalma. Letöltve:

http://adozona.hu/jovedeki_ado_vam_deviza_termekdij/Kornyezetvedelmi_termekdij_l

ehet_hogy_az_On_MD9SCI, (Utolsó letöltés: 2016.03.27.)

AMERICAN Economic Association (2017) Journal of Economic Literature (JEL), Forrás:

www.aeaweb.org/econlit/jelCodes.php

BASEL Commitee on Banking Supervision (2004) Basel II: International Convergence of

Capital Measurement and Capital Standards. A Revised Framework, Federal Reserve

Board, Bázel.

BBC (2019a): Magic bullet: A ’mágikus golyó’ fogságba ejti a szén-dioxidiot? (A 'magic

bullet' to capture carbon dioxide?) Letöltve: https://www.bbc.com/news/av/science-

environment-47799042/a-magic-bullet-to-capture-carbon-dioxide. (Utolsó letöltés:

2019.10.03.)

BBC (2019b): Rászabadítani a moha hatalmát a tiszta városokra (Unleashing the power of

moss to clean cities). Letöltve: https://www.bbc.com/news/av/magazine-

40433931/unleashing-the-power-of-moss-to-clean-cities. (Utolsó letöltés: 2019.10.03.)

BBC (2019c): Hozzájárulhatnak-e a bolygó megmentéséhez ezek a műanyag ’fák’? (Could

these plastic 'trees' help save the planet?). Letöltve: https://www.bbc.com/news/av/business-

49044832/algae-bio-curtains-architects-radical-solution-to-capture-carbon. (Utolsó letöltés:

2019.10.03.)

194

BBC (2015) Can you guess where the US ranks in gender equality? Letöltve:

http://www.bbc.com/news/world-us-canada-34968222, (Utolsó letöltés: 2015.12.01.)

CENTER for Sustainable Economy and the Institute For Policy Studies (2015) Genuine

Progress: Moving Beyond GDP. “Genuine Progress Project”, Coordinated by Daphne

Wysham, Letöltve: http://genuineprogress.net/genuine-progress-indicator/, (Utolsó

letöltés: 2015.06.28.)

ECONOMIC POLICY UNCERTAINTY (2019) A Világ bizonytalanság indexe, Letöltve:

https://www.policyuncertainty.com/wui_quarterly.html, Utolsó letöltés: 2019. 09. 26.)

ECONOMIST (2019) Serfs up, Worries about the rise of the gig economy are mostly

overblown, But it poses a challenge for tax and benefit systems. Finance and economics,

The Economist, Print edition: 2018. 10. 04., Letöltve:

https://www.economist.com/finance-and-economics/2018/10/04/worries-about-the-rise-

of-the-gig-economy-are-mostly-overblown. (Utolsó letöltés: 2019.10.04.)

EU Terminology (2016) Economic Communication. Letöltve:

http://m.anyterm.info/pmulterm2.php, (Utolsó letöltés: 2016.05.12.)

EURÓPAI BIZOTTSÁG (European Commission) (2016) Environmental tax. Letöltve a

''Taxes in Europe" database (TEDB) weboldalról:

http://ec.europa.eu/taxation_customs/tedb/taxDetails.html, (Utolsó letöltés: 2016.03.27.)

EUROSTAT (2015) Consumer Price Indices (CPIs), Statistical Office of the European Union.

Letöltve: http://ec.europa.eu/eurosatat/c/portal/layout?p (Letöltés dátuma: 2015. 02. 21.)

EUROSTAT (2014) More than 120 million persons at risk of poverty or social exclusion in

2013. Eurostat Press Office, 168/2014 – 4. November 2014.

EUROSTAT ILC (2015) Income and living conditions. Letöltve:

http://ec.europa.eu/eurostat/cache/metadata/en/ilc_esms.htm#stat_pres1392278496993,

(Utolsó letöltés: 2015.07.09.)

EUROTERMBANK (2016a) Környezetvédelmi adó. Letöltve:

http://www.eurotermbank.com/search.aspx?text=Environmental%20&langfrom=en&la

ngto=en%20hu%20it&where=etb%20extres&advanced=false#pos%3D20, (Utolsó

letöltés: 2016.03.27.)

EUROTERMBANK (2016b) Economic Communication. Letöltve:

http://www.eurotermbank.com/search.aspx?text=economic%20communication&langfro

m=en&langto=en&where=etb%20extres%20myotp%20otp&advanced=true&inallforms

=false&domain=&match=2#pos=1 (Utolsó letöltés: 2016.05.12.)

EUROTERMBANK (2015) Economics. Letöltve:

http://www.eurotermbank.com/search.aspx?text=economics&langfrom=en&langto=hu

%20it&where=etb%20extres&advanced=false#pos=1, (Utolsó letöltés: 2015.04.03.)

IATE (InterActive Terminology for Europe) (2016a) Környezetvédelmi adó. Letöltve:

http://iate.europa.eu/SearchByQuery.do, (Utolsó letöltés: 2016.03.26.)

IATE (InterActive Terminology for Europe) (2016b) Economic communication. Letöltve:

http://iate.europa.eu/SearchByQuery.do;jsessionid=L2sSerE4g-

zOQOIMVK1xtqfcz7siZMSJi9LIiNFJrfbrEU6oeN-e!-981380135 (Utolsó letöltés:

2016. 05. 12.)

IMF Terminology (2016) Economic Communication. Letöltve:

http://www.imf.org/external/ns/search.aspx?hdCountrypage=&NewQuery=%22econom

ic+communication%22&search=Search&filter_val=N&col=SITENG&collection=SITE

NG&lan=eng&iso=&requestfrom=&countryname=&f= (Utolsó letöltés: 2016. 06. 10.)

IMF, World Bank, WTO (2017) Making Trade an Engine of Growth for All. The Case for

Trade and for Policies to Facilitate Adjustment, FOR DISCUSSION AT THE

MEETING OF G20 SHERPAS. March 23–24, 2017. FRANKFURT, GERMANY.

195

Letöltve: https://www.wto.org/english/news.../wto_imf_report_07042017.pdf, (Utolsó

letöltés: 2017.04.18.)

INTERNATIONAL ENCYCLOPEDIA OF COMMUNICATION (2016) Economic

communication. Letöltve:

http://www.communicationencyclopedia.com/public/search?query=%22economic+com

munication%22&widen=1&result_number=1&from=search&type=std&fuzzy=0&slop=

1, (Utolsó letöltés: 2016.05.12.)

ISTAT (2015a) Indici dei prezzi al consumo, Istituto Nazionale di Statistica. Letöltve:

http://www.istat.it/it/archivio/17484, (Utolsó letöltés: 2015. 02. 21.)

ISTAT (2015b) Paniere dei prezzi al consumo, Istituto Nazionale di Statistica. Letöltve:

http://www.istat.it/it/archivio/111581, (Utolsó letöltés: 2015. 02. 21.)

ITU (2016) Terms and Definitions, International Telecommunications Unions: Economic

communication. Letöltve: http://www.itu.int/net/ITU-

R/index.asp?redirect=true&category=information&rlink=terminology-

database&lang=en&adsearch=&SearchTerminology=economic%20communication&co

llection=normative&sector=all&language=all&part=abbreviationterm&kind=anywhere

&StartRecord=1&NumberRecords=50 (Utolsó letöltés: 2016.06.10.)

KSH (2015a) A fogyasztói árindex, Központi Statisztikai Hivatal. Letöltve:

http://statinfo.ksh.hu/Statinof/haDetails.jsp, (Utolsó letöltés: 2015.02.20.)

KSH (2015b) Fogyasztóiár-reprezentáns, Központi Statisztikai Hivatal. Letöltve:

http://www.ksh.hu/docs/hun/modsz/modsz36.html (Utolsó letöltés: 2015. 02. 20.)

KSH (2015c) A szubjektív jóllét vizsgálatának eredményei nemzetközi összehasonlításban,

Statisztikai Tükör, 2015/39. Letöltve:

http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/jollet_nemzetkozi.pdf, (Utolsó letöltés:

2015.06.18.)

LEXICOOL (2016) Economic communication. Letöltve: http://www.lexicool.com/online-

dictionary.asp?FSP=A09C01&FKW=economic%20communication, (Utolsó letöltés:

2016.06.10.)

MCKINSEY GLOBAL INSTITUTE (2015) The power of parity: How advancing women’s

equality can add $12 trillion to global growth. Letöltve:

http://www.financierworldwide.com/fw-news/2015/9/29/gender-equality-key-to-gdp-

growth. (Utolsó letöltés: 2015.09.29.)

MCKINSEY (2019) What to do about plastics: An interview with Rachel Meidl. Mckinsey

Global Institute. Letöltve: https://www.mckinsey.com/business-

functions/sustainability/our-insights/sustainability-blog/what-to-do-about-plastics-an-

interview-with-rachel-meidl. (Utolsó letöltés: 2019.07.25.)

MINISTERO dell'istruzione dell'università e della ricerca (2015) Decreto Ministeriale 12

giugno 2012 n. 159.: Rideterminazione dei settori concorsuali. Letöltve:

http://www.unimi.it/cataloghi/valutazioni_comparative/DM_n.159_del_12_giugno_201

2_(settori).pdf. (Utolsó letöltés: 2015.03.20.)

NEF HPI (2015) New Economics Foundation, Happy Planet Index. Letöltve:

http://www.happyplanetindex.org/data/. (Utolsó letöltés: 2015.06.24.)

NETJOGTÁR (2017a) 2013. évi CCXXXVII. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi

vállalkozásokról és a közvetítőkről. Letöltve:

https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1300237.TV, (Utolsó letöltés: 2017. 04.

21.)

NETJOGTÁR (2017b) 2007. évi CXXXVIII. törvény a befektetési vállalkozásokról és az

árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól

határozza meg, Letöltve: https://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700138.TV,

(Utolsó letöltés: 2017. 04. 21.)

196

NETJOGTÁR (2016a) 2003. évi XCII. törvény az adózás rendjéről. Letöltve:

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0300092.TV. (Utolsó letöltés:

2016.03.26.)

NETJOGTÁR (2016b) 2011. évi LXXXV. törvény a környezetvédelmi termékdíjról.

Letöltve: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100085.TV. (Utolsó

letöltés: 2016.03.26.)

OECD (2019) Education Policy Outlook 2019 - Working Together to Help Students Achieve

their Potential. OECD Publishing, Paris. DOI:https://doi.org/10.1787/2b8ad56e-en

OECD (2015) Government at a Glance 2015. OECD Publishing, Paris. Letöltés:

http://dx.doi.org/10.1787/gov_glance-2015-en, (Utolsó letöltés: 2017.03.16.)

OECD Better Life Initiative (2015) How’s Life in Hungary? Letöltve:

http://www.oecd.org/statistics/Better%20Life%20Initiative%20country%20note%20Hu

ngary.pdf. (Utolsó letöltés: 2015.07.06.)

OPHI, UNDP (2019) Global Multidimensional Poverty Index 2019, Illuminating Inequalities.

United Nations Development Programme and Oxford Poverty and Human Development

Initiative. Letöltve: https://ophi.org.uk/multidimensional-poverty-index/ (Utolsó

letöltés: 2019. 07. 25.)

PROZ.COM term (2016) Economic communication. Letöltve: http://www.proz.com/search/,

(Utolsó letöltés: 2016.06.10.)

TERMIUM PLUS (2016a) Environmental tax. Letöltve:

http://www.btb.termiumplus.gc.ca/tpv2alpha/alpha-

eng.html?lang=eng&i=1&srchtxt=ENVIRONMENTAL+TAX&index=alt&codom2nd_

wet=1, (Utolsó letöltés: 2016.03.26.)

TERMIUM PLUS (2016b) Economic communication. Letöltve:

http://www.btb.termiumplus.gc.ca/tpv2alpha/alpha-

eng.html?lang=eng&i=1&srchtxt=%282016.+06.+10.%29&index=alr&codom2nd_wet

=1, (Utolsó letöltés: 2016.06.10.)

TERMSCIENCES (2016) Economic communication. Letöltve: http://www.termsciences.fr/-

/Index/Rechercher/Classique/Naviguer/Resultats/?aGrilleClassique=actualiser&qry=eco

nomic+communication&lng=en&slng=en&lang=en_GB (Utolsó letöltés: 2016.05.12.)

THE CENTRE FOR BHUTAN STUDIES & GNH Research (2015) Bhutan GNH Index.

Letöltve: http://www.grossnationalhappiness.com/articles/?print=pdf. (Utolsó letöltés:

2015.07.05.)

UNITED NATIONS (2019) Transforming our world: the 2030 Agenda for Sustainable

Development. A/RES/70/1, United Nations. Letöltve:

https://sustainabledevelopment.un.org/content/documents/21252030%20Agenda%20for

%20Sustainable%20Development%20web.pdf. (Utolsó letöltés: 2019.10.04.)

UNDP (2014) United Nations Development Program: Human Development Report, 2014,

Hungary. Letöltés: http://hdr.undp.org/en/content/human-development-report-2014,

(Utolsó letöltés: 2015.06.30.)

UNDP HDR (2015) United Nations Development Program: Human Development Report,

Work for Human Development, 2015. Letöltve:

http://hdr.undp.org/sites/default/files/2015_human_development_report_0.pdf, (Utolsó

letöltés: 2015.12.14.)

UNDP HDR GDI (2015) Human Development Report, Gender Development Index. Letöltés:

http://hdr.undp.org/en/content/gender-development-index-gdi, (Utolsó letöltés:

2015.07.09.)

UNDP HDR GII (2015) Human Development Report, Gender Inequality Index. Letöltés:

http://hdr.undp.org/en/content/gender-inequality-index-gii, (Utolsó letöltés:

2015.07.09.)

197

UNESCOTERM (2016) Economic Communication. Letöltve:

http://termweb.unesco.org/Result2.asp?cat=&acro=&wAll0=economic+communication

&wAll1=&wAll2=&wAll3=&DispE=on&kp=N&Order_by=English&mode=&nLimit=

20&internet=1, (Utolsó letöltés:2016. 05. 12.)

UNESCO (2015) Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága: Fenntartható Fejlődés

Csúcskonferencia. Letöltve: http://www.unesco.hu/termeszettudomany/fenntarthato-

fejlodesre/fenntarthato-fejlodes. (Utolsó letöltés: 2015.07.03.)

WORLD BANK (2015) World GDP, Letöltve:

http://search.worldbank.org/all?qterm=world+gdp&language=EN&op=, (Utolsó

letöltés: 2015.07.07.)

WORLD BANK (2018) Poverty and Shared Prosperity 2018: Piecing Together the Poverty

Puzzle. Washington, DC: World Bank. License: Creative Commons Attribution CC BY

3.0 IGO, DOI: 10.1596/978-1-4648-1330-6.

WORLD ECONOMIC FORUM (2018) The Future of Jobs Report 2018. Centre for the New

Economy and Society. Switzerland, Cologny/Geneva.

WORLD HEALTH ORGANIZATION (2019) Total fertility rate (per woman). World Health

Organization, Letöltve:

http://www.searo.who.int/entity/health_situation_trends/data/chi/TFR/en/. (Utolsó

letöltés: 2019.05.13.)

WWF (2014) Élő Bolygó Jelentés 2014, Összefoglaló. Letöltve:

http://www.wwf.hu/media/file/LPR_Magyar_2014_bovitett_03.pdf, (Utolsó letöltés:

2015.06.29.)

198

VI. MELLÉKLET

14. táblázat: Bizalmi indexek angolul, olaszul és magyarul Angol / English / Inglese Olasz / Italian / Italiano Magyar / Hungarian / Ungherese

Indicator of confidence (domain

Finance): "Confidence indicators are

produced to reflect overall perceptions

and expectations at the individual

sector level in a one-dimensional

index."

Source:

http://ec.europa.eu/eurostat/cache/met

adata/EN/ei_bcs_esms.htm

Indicatore di fiducia, indice di

fiducia: "Clima di fiducia delle

imprese per settore: è elaborato

tramite media aritmetica semplice dei

saldi destagionalizzati delle domande

ritenute maggiormente idonee per

valutare l’ottimismo/pessimismo delle

imprese." Fonte:

www.istat.it/it/files/2012/12/stat_flash

_fiducia_imprese_dicembre_2012.pdf

Bizalmi index: "A lakosság, a

vállalatok, illetve a befektetők stb.

gazdasággal kapcsolatos várakozásait

mérő mutató."

Forrás:

http://iate.europa.eu/FindTermsByLilI

d.do?lilId=140288&langId=hu

Consumer confidence: "a measure of

consumers' optimism in the state of an

economy as reflected in their spending

behavior"

Source:

http://www.collinsdictionary.com/dicti

onary/english/consumer-confidence

"A survey by the Conference Board

that measures how optimistic or

pessimistic consumers are with respect

to the economy in the near future."

Source:

http://www.investopedia.com/terms/c/

cci.asp

Gallup's Economic Confidence

Index is based on the combined

responses to two questions asking

Americans, first, to rate economic

conditions in the country today, and

second, whether they think economic

conditions in the country as a whole

are getting better or getting worse."

"...the Index has correlated at a .95

level with the Reuters/University of

Michigan Index of Consumer

Sentiment and at a .82 level with the

Conference Board's Consumer

Confidence Index(R)." Source:

http://www.mypivots.com/dictionary/

definition/742/gallup-us-economic-

confidence-index-eci

"Il Consumer Confidence Index

(CCI) misura il clima di fiducia dei

consumatori americani sulle

condizioni attuali e future

dell’economia e sulla propria

situazione finanziaria attesa per i

prossimi sei mesi. E’ calcolato dal

Conference Board, un’organizzazione

indipendente e senza scopo di lucro,

con sede principale a New York, e

viene pubblicato mensilmente, ..."

Fonte:

http://www.borsaitaliana.it/notizie/sott

o-la-lente/indice-fiducia-

consumatori.htm

Conference Board Consumer

Confidence Index: "Questo indice

della fiducia dei consumatori è il più

importante fra gli indici di questa

categoria usati in America. Viene

calcolato ogni mese dal Conference

Board, un istituto non-profit al

servizio della comunità

imprenditoriale. L'indice assembla le

risposte a una serie di domande poste

a un campione rappresentativo di

5mila famiglie americane e trasforma i

risultati qualitativi in un indice

quantitativo che ha a base 1985=100.

Le domande riguardano la situazione

economica presente, quella attesa (sia

generale che personale), e il mercato

del lavoro." Fonte:

http://www.ilsole24ore.com/art/SoleO

nLine4/100-

parole/Economia/C/Conference-

Board-Consumer-Confidence-

Index.shtml?uuid=6ffb8556-5804-

11dd-93cb-

a54c5cfcd900&DocRulesView=Liber

o&fromSearch

“Clima di fiducia dei consumatori: Secondo la definizione dell’ISAE è

l’indicatore del clima di fiducia valuta

l’ottimismo/pessimismo del

consumatore sulla base della media di

nove indicatori semplici ottenuti come

saldi ponderati delle risposte inerenti

“le situazioni economiche generale e

personale (passate e future), la

tendenza della disoccupazione, la

Fogyasztói bizalom: "A háztartások

körében végzett felvételek egyik

jelentős területe a lakossági bizalmi

index számítása, amely a háztartások

pénzügyi helyzetét és kilátásait,

valamint jövőbeni fogyasztási,

megtakarítási szándékát próbálja

számszerűen leírni."

(Forrás: Vadas Gábor:

http://www.ksh.hu/statszemle_archive

/2003/2003_03/2003_03_252.pdf);

http://erstebroker.hu/static/befrt/downl

oad/Gazdasagi_adatok_bemutatasa.pd

f

GKI: A fogyasztói bizalmi indexet a

háztartások pénzügyi helyzetének

jelenlegi és várt alakulására, az ország

gazdasági helyzetének jelenlegi és várt

alakulására, valamint a nagy értékű

tartós fogyasztási cikkek vásárlására

vonatkozó kérdésekre adott

válaszokból számítják.

Forrás:

http://www.mgyosz.hu/gazdhirek/200

40413/gki20040413.doc

199

possibilità e convenienza del

risparmio, la valutazione del mercato

dei beni durevoli, il bilancio

finanziario della famiglia.”

Fonte:

"http://www.dps.mef.gov.it/glossario.a

sp#F

Business confidence: "An economic

indicator that measures the amount of

optimism or pessimism that business

managers feel about the prospects of

their companies/organizations. It also

provides an overview of the state of

the economy." Source:

http://lexicon.ft.com/Term?term=busi

ness-confidence

Business confidence index (BCI):

"The business confidence index (BCI)

is based on enterprises' assessment of

production, orders and stocks, as well

as its current position and expectations

for the immediate future. Opinions

compared to a “normal” state are

collected and the difference between

positive and negative answers

provides a qualitative index on

economic conditions."

Source:

https://data.oecd.org/leadind/business-

confidence-index-bci.htm

Business Climate Indicator (BCI):

"Business Climate Indicator, which

uses the results of the industry survey

and is designed to assess cyclical

developments in the euro area." pp.9.

"The Business Climate Indicator

(BCI) is calculated in order to receive

a timely composite

indicator for the manufacturing sector

in the euro area." pp. 24.

Source:

http://ec.europa.eu/economy_finance/

db_indicators/surveys/documents/bcs_

user_guide_en.pdf

Composite business climate

indicator: „The composite business

climate indicator summarizes the

mood of the European short-term

economic surveys: the higher it is, the

more positive the view industrialists

have of the economic outlook. This

composite indicator is calculated by

factor analysis. This technique can

summarize the concurrent trends of

several variables whose movements

are closely correlated. Changes in the

composite indicator therefore provide

a relevant insight into the economic

situation, influencing all the balances

of opinion in the economic outlook

surveys.”

Source:

http://www.insee.fr/en/methodes/defa

ult.asp?page=definitions/indicat-

synth-climat-affaires.htm

IFO Business Climate Index -

Investment & Finance Definition: A

L'indice di fiducia delle imprese

(manifatturiere ed estrattive): si

basa su un campione di circa 4mila

aziende, che rispondono a domande

sulla situazione generale del Paese e

sulla propria situazione (ordini,

produzione, scorte e previsioni per i

prossimi tre mesi). Anche questo

indice copre le quattro ripartizioni

geografiche. L'Isae pubblica anche i

risultati di inchieste mensili su

imprese dei servizi, delle costruzioni e

del commercio." Fonte:

http://www.ilsole24ore.com/art/SoleO

nLine4/100-parole/Economia/I/Indice-

Isae-imprese-e-

famiglie.shtml?uuid=13e64e76-580a-

11dd-93cb-

a54c5cfcd900&DocRulesView=Liber

o

„L’indicatore del clima economico

(BCI) per l’area dell’euro” (Fonte:

http://www.finanzaoperativa.com/aum

enta-la-massa-monetaria-

nelleurozona/)

L'indice di fiducia delle imprese

(Bci) per l'area euro

la fiducia del business (Bci)

nell'Eurozona

(Fonte:

http://www.ilsole24ore.com/art/econo

mia/2011-06-29/cala-giugno-indice-

fiducia-162446_PRN.shtml)

Bci, che misura il clima di fiducia

del business (Fonte:

www.repubblica.it › Economia)

Indagine sulla fiducia delle imprese

di costruzione: "Indagine sulla fiducia

delle imprese di costruzione (a)

L’indicatore è calcolato come

differenza tra la percentuale delle

risposte che indicano condizioni di

accesso al credito meno favorevoli e la

percentuale di quelle che indicano

condizioni di accesso al credito più

favorevoli." pp.28

Fonte:

http://www.istat.it/it/files/2015/02/sch

ede.pdf

GKI: Az üzleti bizalmi indexet az

ipari, a kereskedelmi és építőipari

vállalkozások üzletmenetére és

várakozásaira vonatkozó kérdésekre

adott válaszokból számítják.

Forrás:

http://www.mgyosz.hu/gazdhirek/200

40413/gki20040413.doc

200

monthly economic report that is issued

in Germany toward the end of the

month. The IFO surveys over 7,000

companies in Germany to obtain their

opinion of the current business

situation and asks them to quantify

their response by selecting good,

satisfactory, or poor and provide their

expectations for the future business

climate using the same criteria. The

index measures the changes in

business confidence and is an early

indicator for economic development in

Germany. It shows whether business

spending and capital investment is

likely to increase or decrease. The

indicator is a leading indicator of

future business activity however it

asks respondents about expected

business activities, which may not

actually occur. The index is weighted

according to the influence of the

company’s industry or the sector. The

index values start from a base of 100.

East Germany and West Germany

have separate indexes, though the

West German index is used to

represent the business outlook for

Germany as a whole."

Source:

http://www.yourdictionary.com/ifo-

business-climate-index

Producer confidence: "Producer

confidence is a sentiment indicator for

the manufacturing industry. The figure

is compiled from three component

indicators measured in Statistics

Netherlands’ monthly business

sentiment survey: expected production

in the next six months, opinion on

stocks of finished product and opinion

on the order book position."

Source:

http://www.cbs.nl/en-

GB/menu/themas/dossiers/conjunctuur

/publicaties/conjunctuurbericht/inhoud

/conjunctuurklok/toelichtingen/ck-

01.htm

"Clima di fiducia delle imprese

manifatturiere: Secondo la

definizione dell’ISAE è l’indicatore

del clima di fiducia valuta

l’ottimismo/pessimismo degli

imprenditori sulla base della media di

tre indicatori semplici ottenuti come

saldi ponderati delle risposte inerenti

“giudizi sul livello degli ordini totali,

aspettative a breve termine della

produzione e livello delle scorte”."

Fonte:

http://www.dps.mef.gov.it/glossario.as

p#F

„Az ipari bizalmi index a havi

feldolgozóipar konjunktúra-

felmérések válaszain alapul. A mutató

meglehetősen jól jelzi a

feldolgozóipari termelés alakulását, s

mivel hamarabb rendelkezésre áll,

mint a hivatalos statisztikai adat, az

üzleti szereplők friss információk

alapján hozhatják meg döntéseiket.”

Forrás:

http://www.gki.hu/konjunktura-

kutatas/ipari-bizalmi-index-es-

termeles

201

Leading indicators comprise the

composite leading indicator (CLI) and

standardized business and consumer

confidence indicators. They provide

qualitative information useful for

monitoring the current economic

situation and advance warning of

turning points in economic activity."

Source:

https://data.oecd.org/leadind/business-

confidence-index-bci.htm

Indice Isae (imprese e famiglie):

L'Isae – Istituto di studi e analisi

economica – pubblica ogni mese

indici di fiducia su imprese e famiglie.

L'indice di fiducia dei consumatori

viene elaborato sulla base di un

campione di circa 3mila famiglie, che

rispondono a domande sulla situazione

complessiva dell'economia e sulla loro

situazione personale (occupazione,

convenienza al risparmio, prezzi,

intenzioni di acquisto di beni

durevoli). I saldi delle risposte

vengono trasformati in un indice a

base 1980, e questi risultati vengono

differenziati a livello delle quattro

grandi ripartizioni territoriali (Nord-

Est, Nord-Ovest, Centro,

Mezzogiorno). L'indice di fiducia

delle imprese (manifatturiere ed

estrattive): si basa su un campione di

circa 4mila aziende, che rispondono a

domande sulla situazione generale del

Paese e sulla propria situazione

(ordini, produzione, scorte e previsioni

per i prossimi tre mesi). Anche questo

indice copre le quattro ripartizioni

geografiche. L'Isae pubblica anche i

risultati di inchieste mensili su

imprese dei servizi, delle costruzioni e

del commercio."

Fonte:

http://www.ilsole24ore.com/art/SoleO

nLine4/100-parole/Economia/I/Indice-

Isae-imprese-e-

famiglie.shtml?uuid=13e64e76-580a-

11dd-93cb-

a54c5cfcd900&DocRulesView=Liber

o

GKI konjunktúra index a lakossági

bizalmi index és az üzleti bizalmi

index súlyozott átlaga.

Forrás:

http://www.mgyosz.hu/gazdhirek/200

40413/gki20040413.doc+C8

202

“Economic Sentiment Indicator The Economic Sentiment Indicator is

made up of the 15 individual

components of the previously

described confidence indicators.

Explicit weights are allocated to the

different sectors for the computation

of the composite indicator:

· Industry: 40%

· Services: 30%

· Consumers: 20%

· Construction: 5%

· Retail trade: 5%." pp.26.

Source:

http://ec.europa.eu/economy_finance/

db_indicators/surveys/documents/bcs_

user_guide_en.pdf

“Index of consumer sentiment: Dato

che i consumi privati costituiscono la

parte più grossa della domanda

(coprono il 60-70% del Pil),

economisti e previsori sono molto

interessati a monitorare la "voglia di

spesa" dei consumatori. A questo

scopo sono stati elaborati nei diversi

Paesi numerosi indici che intendono

catturare il ‘sentimento' delle famiglie

riguardo ad alcune variabili

fondamentali come le intenzioni di

spesa, il giudizio sulla propria

situazione economica presente e

futura, i giudizi sul mercato del lavoro

e sulle tendenze dei prezzi... Questi

giudizi, formulati come risposte alle

domande di un questionario rivolto a

un campione rappresentativo di

famiglie, vengono poi collassati,

secondo particolari tecniche

statistiche, in un indice complessivo:

l'indice di fiducia delle famiglie.

Questo è calcolato mensilmente o

anche settimanalmente (negli Usa). Il

‘sentimento', o la ‘fiducia', non sono

tuttavia sempre in presa diretta con la

spesa. Si hanno casi in cui le famiglie

risparmiano di più (e quindi spendono

poco) e per questo hanno più fiducia

nel futuro."

Fonte:

http://www.ilsole24ore.com/art/SoleO

nLine4/100-parole/Economia/I/Index-

of-consumer-

sentiment.shtml?uuid=c4a63f2e-5809-

11dd-93cb-

a54c5cfcd900&DocRulesView=Liber

o&fromSearch

Clima di fiducia delle imprese

italiane "(Istat economic sentiment

indicator - Iesi): è elaborato come

media aritmetica ponderata dei saldi

destagionalizzati delle variabili che

compongono il clima di fiducia delle

imprese manifatturiere, delle

costruzioni, dei servizi e del

commercio al dettaglio."

Fonte:

www.istat.it/it/files/2012/12/stat_flash

_fiducia_imprese_dicembre_2012.pdf

Indice Michigan (Michigan

Consumer Sentiment Index)

Fonte: Università del Michigan

(http://www.umich.edu/)

Pubblicazione: Mensile. L'Università

del Michigan pubblica due report sulla

fiducia dei consumatori." Fonte:

http://www.borsainside.com/indicatori

/indice-michigan/

203

"State Street Investor Confidence

Index An index that measures investor

confidence by looking at actual levels

of risk taken by investors in their

portfolios. The State Street Investor

Confidence Index reports on the

second-last Tuesday of each month,

using data it collected at the close of

trading on the previous Wednesday. It

was codeveloped by Harvard

professor Ken Froot and State Street

associate director Paul O'Connell."

Source:

http://www.investopedia.com/terms/s/

state-street-confidence-index.asp

“Foreign Direct Investment (FDI)

Confidence Index: The Foreign

Direct Investment Confidence

Index®, established in 1998, ranks

countries based on how changes in

their political, economic, and

regulatory systems are likely to affect

foreign direct investment inflows in

the coming years." Source:

http://www.atkearney.com/research-

studies/foreign-direct-investment-

confidence-index

'Barron's Confidence Index':

“A confidence indicator calculated by

dividing the average yield on high-

grade bonds by the average yield on

intermediate-grade bonds. The

discrepancy between the yields is

indicative of investor confidence.

A rising ratio indicates investors are

demanding a lower premium in yield

for increased risk and so are showing

confidence in the economy. Source:

http://www.investopedia.com/terms/b/

barronsconfidenceindex.asp

Forrás: Szerző

204

15. táblázat: Példák a stabil, az új és a redundáns szerepkörökre, minden iparágban

Forrás: World Economic Forum (2018: 9)

16. táblázat: A tíz legfontosabb elvárt kompetencia összehasonlítása, 2018 versus 2022

Forrás: World Economic Forum (2018: 12)

205

VII. PUBLIKÁCIÓK

Tanulmány

Nagy Ágnes (2017) A gazdasági kommunikáció tárgykörei. JEL-KÉP, 2017/2. szám, 46 –

60., DOI: 10.20520/JEL-KEP.2017.2.47

Nagy Ágnes (2016) A számok üzenete egy gender érzékeny makrógazdaságban.

Kommunikációs terek (szerk. András Hanga), Doktoranduszok Országos Szövetsége,

Partium könyvkiadó, ISBN 978-615-5586-02-6, ISBN 978-973-1962-59-7

Nagy Ágnes (2016) A gazdasági-társadalmi fejlődést tükröző indikátorok és online

gyakoriságuk elemzése. Közelítések, Zsigmond Király Főiskola – megjelenés alatt

Nagy Ágnes (2015) Makrógazdasági online hírcímek a szemantikai orientáció aspektusából.

Kommunikációs terek (szerk. András Hanga), Doktoranduszok Országos Szövetsége,

Partium könyvkiadó, ISBN 978 615 8004 47 3, 120 – 128.

Nagy Ágnes (2013) A méltó elismerés. Kultúra és Közösség, IV. évfolyam, 2013. IV. szám,

131 – 144.

Nagy Ágnes (2013) A megerősítés szerepe a kommunikációban. Az elismerés nyomában,

JEL-KÉP, 2013/1-2. szám, (http://communicatio.hu/jelkep/2013/1_2/nagy_agnes.htm)

Konferencia-tanulmány

Nagy Ágnes (2016) A formális szervezeti kommunikáció ágazatspecifikus terminológiai

aspektusai. Tavaszi Szél Tanulmánykötet II. (szerk. Dr. Keresztes Gábor),

Doktoranduszok Országos Szövetsége, 157-169., DOI: 10.23715/TSZ.2016.2

Nagy Ágnes (2015) Makrógazdasági vonatkozású angol, olasz és magyar sajtócímek

vizsgálata, Tavaszi szél Konferenciakötet II., Líceum Kiadó, Eger és Doktoranduszok

Országos Szövetsége, Budapest. 245-258., ISBN 978-615-5250-11-8, DOI:

10.17048/TSZ.2015.2.

Nagy Ágnes (2015) Caratteristiche del linguaggio dell’economia in base alle relative

formazioni universitarie, Lingua, Corvinus Nyelvi Napok, „Szaknyelvoktatás és

multikulturalitás”, Tanulmánykötet, Budapesti Corvinus Egyetem, Corvinus

Idegennyelvi Oktató- és Kutatóközpont, Közgáz Campus, 172-180., ISBN 978-963-

503-612-7

Nagy Ágnes (2014) Az elismerés globális víziója. „Együtt a biztosabb tudományos karrierért,

a jövőtervezésért”, PEME Ph.D. – VII. konferencia, 118 – 123.

(http://www.peme.hu/userfiles/Pszichol%C3%B3gia%20-%20Pedag%C3%B3gia%20-

%20M%C5%B1v%C3%A9szet.pdf)

Nagy Ágnes (2013) Az elismerés nyomában. Az Európai Tudományért – Együtt a Határon

Túli Magyar Kutatókkal és Egyetemekkel 2013, PEME Ph.D. – konferencia, ISBN 978-

963-88433-9-5, 42-54. (http://www.peme.hu/userfiles/Ny%C3%A1ri%20%20Ph.D-

Konferecia%202013%20augusztus.pdf)

Nagy Ágnes (2013) A megerősítés szerepe a kommunikációban. "Tudományos próbapálya”,

PEME Ph.D. – VI. konferencia, 474 – 485., ISBN: 979-963-88433-8-8

(http://www.peme.hu/userfiles/T%C3%A1rsadalomtudom%C3%A1nyi%20szekci%C3

%B3.pdf)

206

Konferencia beszámoló

Nagy Ágnes – Tamás Dóra (2015) Beszámoló a Gödöllői Szent István Egyetem Szakfordító

szakmai napjáról (Terminológia, terminológiamenedzsment). Modern Nyelvoktatás,

2015. XXI. évfolyam, 1. szám, 93-96.

Recenzió

Nagy Ágnes (2015) Tamás Dóra Mária: Gazdasági szakszövegek fordításának terminológiai

kérdéseiről. (Fordítástudományi értekezések 1.) (ELTE Bölcsészettudományi Kar,

Fordító- és Tolmácsképző Tanszék, Budapest, 2014; 198. pp. ISBN 978-963-284-568-

5), Fordítástudomány, 2015. XVII. évfolyam I. szám, 114-118.

Nagy Ágnes (2015) Robert C. Allen: Global Economic History: A Very Short Introduction.

Oxford University Press, 2011. Kommunikációs terek (szerk. András Hanga),

Doktoranduszok Országos Szövetsége, Partium könyvkiadó, ISBN 978 615 8004 47 3,

170 – 174.

Nagy Ágnes (2015) Joachim Bauer: Az együttműködő ember, Alapvető motivációink a

neurobiológiai kutatások fényében, Kultúra és Közösség, VI. évfolyam 2015/III., 119 –

121.

Konferencia előadás:

Nagy Ágnes (2017) Economy as a problem identification and problem solving scene. ’Money

Talks’ konferencia-előadás, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest.

Nagy Ágnes (2016) A formális szervezeti kommunikáció ágazatspecifikus terminológiai

aspektusai. Tavaszi Szél Konferencia, Budapest.

Nagy Ágnes (2015) Makrógazdasági vonatkozású angol, olasz és magyar sajtócímek

vizsgálata, Tavaszi szél Konferencia, Eger.

Nagy Ágnes (2015). Caratteristiche del linguaggio dell’economia in base alle relative

formazioni universitarie, Lingua, Corvinus Nyelvi Napok, „Szaknyelvoktatás és

multikulturalitás” Konferencia, Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest.

Nagy Ágnes (2014) Az elismerés globális víziója, „Együtt a biztosabb tudományos karrierért,

a jövőtervezésért”, PEME Ph.D. – VII. konferencia, Budapest.

Nagy Ágnes (2013): Az elismerés nyomában, Az Európai Tudományért – Együtt a Határon

Túli Magyar Kutatókkal és Egyetemekkel 2013, PEME Ph.D. – konferencia, Budapest.

Nagy Ágnes (2013): A megerősítés szerepe a kommunikációban, "Tudományos próbapálya”,

PEME Ph.D. – VI. konferencia, Budapest.