MK 32. szám1

A munkáltatónak az egészségkárosodásért való felelőssége [Mt. 174. §] alapján a sérültet megillető járadék összegének meghatározásánál a sérült elmaradt jövedelméből kell levonni

az Mt. 182. §-ában felsorolt összegeket, köztük a társadalombiztosítási ellátásokat. Kármegosztás esetén pedig a levonások után fennmaradó többletkárt kell a munkavállaló

vétkességének arányában csökkenteni.

A munkáltató a vele munkaviszonyban álló munkavállalónak, illetőleg hozzátartozójának egészségkárosodás által okozott kárát a 67/1958. (XII. 24.) Korm. rendelet (Rny.) 93. §-a értelmében csak abban az esetben volt köteles megtéríteni, ha az üzemi baleset óvórendszabálynak a munkáltató (megbízottja) által történt megszegése folytán következett be, vagy ha az üzemi balesetet a munkáltató vagy olyan megbízottja, akinek eljárásáért felelős, vétkesen idézte elő.

Az Rny. 93. §-át a 39/1963. (XII. 26.) Korm. rendelet 5. §-a - 1964. április 1. napjától kezdődően - hatályon kívül helyezte.

A többször módosított 2/1964. (IV. 3.) MüM rendelet 14. §-a értelmében az Rny. 93. §-ának rendelkezéseit az 1961. évi április hó 1. napja előtt bekövetkezett üzemi balesetekre továbbra is alkalmaznia kell.

Az Rny. 93. §-a kifejezetten akként rendelkezett, hogy a kártérítés mértéke az az összeg, amellyel az okozott kár az 1958. évi 40. tvr. (Tny.) alapján járó nyugellátást meghaladja. A bírói gyakorlat ezt a szabályt alkalmazta a táppénzt meghaladó kárra is.

A jogfejlődés a munkavállalók védelmében és érdekében a munkáltató anyagi felelősségét kiterjesztette. A most hatályon kívül helyezett 1967. évi II. tv. 62. §-ának (1) bekezdése ezért akként rendelkezett, hogy a munkáltató a munkavállalónak munkaviszonya keretében okozott kárért vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel. Lényegében hasonlóan rendelkezik az új Mt. 174. §-ának (1) bekezdése is, amikor azt tartalmazza, hogy a munkáltató a munkavállalónak a munkaviszonyával összefüggésben okozott kárért vétkességére tekintet nélkül, teljes mértékben felel.

Ennek a kiterjesztett felelősségnek az érvényesülését nem szolgálná olyan értelmezés, hogy az Mt. 174. §-ának (3) bekezdésén alapuló kármegosztás esetében a teljes kárt kelljen megosztani, és csak a kárviselés arányában a munkavállaló javára mutatkozó összegből lennének levonhatók az Mt. 182. §-ában felsorolt kártérítést csökkentő összegek, köztük a társadalombiztosítási ellátások. Ez a számítási mód nem szolgálná a balesetekért való felelősségnél is elsősorban szem előtt tartandó prevenciót, amelynek célja, hogy a munkáltatót a baleset és más egészségkárosodás jövőbeli megelőzésére késztesse.

Mindezekre figyelemmel a jogszabály céljából az az értelmezés következik, hogy a munkavállaló közreható vétkes magatartása következtében alkalmazott kármegosztás esetében a járadék összegének kiszámításánál a kapott társadalombiztosítási ellátást is a munkavállaló keresetkieséséből, az egészségkárosodás folytán elmaradt jövedelemből kell levonni, és a munkáltató az ez után fennmaradó kárösszegnek a kármegosztás arányában őt terhelő részét köteles a munkavállalónak megtéríteni. Igy lesz a társadalombiztosítási ellátás a jogszabály szövegének, szóhasználatának is megfelelően, „kártérítést csökkentő tényező”-vé.

1 Az MK 148. számú kollégiumi állásfoglalással módosított szöveg.

Az Mt. 174. §-ának (1) bekezdése szerint az egészségkárosodást szenvedett munkavállaló teljes kárát, így a sérelem folytán elmaradt jövedelmet is meg kell téríteni. Az elmaradt jövedelem megállapításánál az Mt. 178. §-ában foglaltakat kell figyelembe venni. Amennyiben a kár bekövetkezésében a munkavállaló közrehatott, elmaradt jövedelmét a munkáltató nem teljes összegben, hanem az Mt. 174. §-ának (3) bekezdése értelmében csak a kármegosztásnak őt terhelő arányában köteles megtéríteni. A kártérítés összegének kiszámításánál azonban „a kártérítést csökkentő tényező” -ként figyelembe kell venni azaz le kell vonni - az Mt. 182. §-ának c) pontja értelmében azt az összeget, amelyet a munkavállaló munkaereje hasznosításával megkeresett, vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna, kivéve a rendkívüli munkateljesítménnyel elért keresetet.

Az Mt. 182. §-ában meghatározott bármelyik, kártérítést csökkentő összeget csak azonos módon - vagy a teljes kárból (a teljes elmaradt jövedelemből) vagy a kármegosztás után a munkáltató terhére fennmaradó többletkárból - lehet levonni. Márpedig a c) pont alatti, a baleset utáni keresetet csak a teljes kárösszegből, a teljes elmaradt jövedelemből lehet levonni (az ellenkező megoldás fogalmilag kizárt volta nyilvánvaló), következésképpen valamennyi kártérítést csökkentő összeget - és így a társadalombiztosítási ellátásokat is - csak a kármegosztást megelőzően, a teljes kárból, a teljes elmaradt jövedelemből lehet levonni. A kármegosztásra pedig csak ezután kerülhet sor.

Egyébként az ellenkező álláspont a társadalombiztosítási ellátások levonásánál a munkáltató kisebb mérvű felelőssége esetén gyakorlatilag meg is hiúsítaná ennek a felelősségnek a munkavállaló javára való érvényesülését. A társadalombiztosítási ellátások teljes összege ugyanis amelyet a munkáltató óvórendszabály megszegése esetén a kármegosztásra tekintet nélkül köteles a társadalombiztosítási szervnek megtéríteni - meghaladná a munkáltatót a kármegosztás arányában terhelő kártérítési összegét. A kifejtettek értelmében a munkavállaló elmaradt jövedelméből le kell vonni a társadalombiztosítási ellátásokat, úgyszintén az Mt. 182. §-ában felsorolt egyéb kártérítést csökkentő összegeket, és a munkáltató az ezután fennmaradó megtérítetlen kárösszegnek a kármegosztás arányában őt terhelő részét köteles a munkavállalónak megtéríteni.