Miskolc város és vonzáskörzete iparszerkezetének átalakulásáról,kiemelten az egykori Lenin Kohászati Művek (LKM) állami vállalat

megsemmisítésének körülményeirőlÍrták:

Drótos László kohómérnök, az egykori LKM utolsó (1982–88 években) volt vezérigazgatója.Lóránt Károly villamosmérnök-közgazdász, a Retörki felmérést végző kollektívája nevében

Elemi emberi kötelességünk, hogy kellő történetihűséggel elszámoljunk egy-egy megélt, általunk isbefolyásolt jelentős kortörténetről, és az is, hogyannak tapasztalatait továbbadjuk utódainknak.A legutóbbi évtizedek radikális változásai objektívszámbavételére a közelmúltban jött létre a Rend-szerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum.Az intézet főigazgatójánál, Bíró Zoltánnál kezde-ményeztem a címben szereplő témában egyfelmérő munkát. Ez alapján legjobb szakembereikbevonásával elindították a kutatást.A kutatómunka első szakasza lezárult, amelyet egykerekasztal konferencián a Miskolci Akadémiai Te-rületi Bizottság (MAB) székházában összegeztünk.Az eddigiek is számos olyan tapasztalattal szolgál-nak, amelyeket – megítélésünk szerint – érdemesközzétenni. E feladat teljesítését kíséreljük meg egy cikksorozatmegírásával.

Drótos László

1. A kutatás indítéka és céljaKözmegegyezés van abban, hogy a vérzivataros 20. század mind a négy történelmi jelentőségűeurópai eseményének (első világháború, a trianoni békekötés, a második világháború, az 1989-esrendszerváltás) egyik legnagyobb áldozat vállalói voltunk, és nemzetünknek kellett elszenvednie afelmérhetetlen, súlyos veszteségekkel járó következményeit is. Az eltelt évszázad alatt csak aziparunk versenyképessége a kontinens országai között a 6-8. helyről az utolsók közé süllyedt. Több– viszonylag jó piacokkal rendelkező – iparág, termelő üzem is megszűnt, vagy idegen tulajdonosokbirtokába jutott. A mi szakmánk, a hazai vas- és acélgyártás is – megbízhatatlan, főleg külfölditulajdonosok spekulatív közreműködése következtében – szinte teljesen leépült az elmúlt két év-tizedben. Ezzel együtt az adott térség lakhatósági színvonala, százezrek életkörülménye sokat rom-lott, vagy lehetetlenné vált. Az utóbbi 30-40 év eseményeire több magyarázat lát mostanság napvi-lágot. Vannak, amelyek segítik a tisztánlátást, vannak, amelyek ismerethiányból vagy szándékosanelfedik a történtek valóságos okát. A kutatás elsősorban a helyszíni cselekvő résztvevők tapasz-talatait, őszinte véleményét, a múltukkal való szembesülésüket igyekezett megismerni.A felmérés során többek között az igazolódott, hogy a magyar vasipar – szűkös korszerűsíthetőségilehetőségeit többnyire jól kihasználva – már az 1980-as években egyre inkább képes volt ellátni ahazai felhasználók növekvő mennyiségi és minőségi igényeit. Ezenkívül teljesítette a KGST-n belülés a tőkés exportban vállalt jelentős kötelezettségeit. E téren viszonylag jól kiegészítették egymást alegnagyobb kohászati vállalatok: a Lenin Kohászati Művek (Diósgyőri Vasgyár), az Ózdi KohászatiÜzemek és a Dunai Vasmű.

1

A konferencia résztvevőinek egy csoportja (balról jobbra):Lóránt Károly intézeti mérnök-közgazdász,Glatz Ferenc akadémikus, történész,Roósz András akadémikus, kohászmérnök, MAB elnök

(köszöntő beszédét mondja),Bíró Zoltán kutatóintézeti főigazgató, irodalomtörténész,

volt vezető politikus,Drótos László, az 1982-1988-as években a Diósgyőri

Vasgyár vezérigazgatója, kohómérnök,Kopátsy Sándor közgazdász, a rendszerváltás vezető

gazdaságpolitikusa

Mi történt e közben és ezt követően, ami a hatalmas nemzetgazdasági veszteségek mellett a Diós-győri Vasgyár teljes megsemmisülését, iparterületének máig kilátástalan helyzetét is eredményezte?Melyek a végrehajtott privatizálás tapasztalatai? Ezekre a kérdésekre kereste és talált válaszokat – aközvetlenül érintettek emlékezésével és látásmódjával – az eddigi kutatómunka.

2. A kutatás munkamódszere és eddigi szereplőiA kutató intézet – egyeztetve a felmérésbe bevont személyekkel – a következő munkafázisokbanvégezte az eddigi tevékenységét:I. A kutató intézet munkatársainak ismerkedése a témával, a területtel, a felmérésbe bevonni terve-

zett személyek kiválasztásaMintegy 120 miskolci, ózdi, tiszaújvárosi, mezőkövesdi és más megyei településen élő személykezdeti megjelölése után, 80, majd 44 főre csökkent a videóinterjúra felkérni tervezettek száma.Végül 23 fővel készült interjú.

II. Helyileg rendelkezésre álló dokumentumok gyűjtése, digitalizálása, archiválásaAz eseményekkel összefüggő több ezer oldalas rendezett dokumentumot adtunk át az intézetarchívumának, Diósgyőr-Vasgyár irat- és fényképanyagából.

III. 20 kiválasztott személlyel kb. 13 óra terjedelmű videóinterjú és 3 személlyel szóbeli interjúkészítése.Az interjúalanyok Miskolc és Ózd városok egykori vezetői, a térség egykori kormánybiztosszervezetének vezetői, a Diósgyőri Vasgyár, a Diósgyőri Gépgyár, az Ózdi Kohászati Üzemek,az Ózd környéki szénbányák egykori, különböző beosztású dolgozói voltak.

IV. Interjú tanulmány készítése, amelynek címe és tartalma:„Az egykori Lenin Kohászati Művek (LKM) Diósgyőri Vasgyár volt vezérigazgatójának vissza-emlékezése az 1989-es magyarországi rendszerváltás előzményeire és következményeire a mis-kolci iparvidék gazdaságtörténeti példájával”

V. Kerekasztal konferencia rendezése Mis-kolcon (5 óra tartamú teljes kép- és hang-anyag készült)

A tanácskozásra meghívást kaptak a kutatóintézet érintett vezetői és a felmérésben köz-reműködő személyek egy része. Vendégkénta térségből elszármazott országos vezetőkegy csoportja és a téma iránt érdeklődő szak-emberek közül néhányan. Véleményt 19 főmondott.

2

A konferencia résztvevőinek egy csoportja

Amiről az egykori Diósgyőri Vasgyár romjai 2015-ben mesélnek

I.A megsemmisített diósgyőri és ózdi egykori állami vas- és acélgyárak szerepe a magyar ipar fejlődésében

1. A szakma egykori zászlóshajói voltakA kutatás által eddig megismert tények, összegyűjtött (részben már digitalizált és az intézet archívu-mában elhelyezett) dokumentumok elemzése elkezdődött. Miközben ez a munka a rendszerváltásidőszakának eseményeire koncentrál, a hazai vas- és acélipari szakmát a magyar gazdaság és iparegészének keretében is igyekszik elhelyezni, bemutatni. Ez utóbbihoz kedvező és bőséges informá-cióval szolgálnak a szakma hazai és nemzetközi fejlődésének rendelkezésre álló adatai, a kétegykori vállalat szakemberei által írt könyvsorozatok és múzeumi gyűjteményekben találhatóhiteles leírások, műtárgyak.

A hazai vaskohászatnak, és benne a diósgyőri és ózdi nagyvállalatoknak, az elmúlt mintegy 30 évtörténéseit, annak indítékait józan ésszel megérteni, elfogadni képtelenség. Különböző utólagosmagyarázatok ugyan születnek, amelyek részigazságok hangsúlyozásával a valóságot, főleg aminden szinten megmutatkozó vezetői ismeret- és felelősséghiányt, a megbocsájthatatlan kormány-zati naivitást, valamint az elkövetett bűnös cselekedeteket próbálják leplezni.

Nézzünk néhány múltbeli tényadatot a szakma és hazánk ipara fejlődésének kapcsolatáról:

Az ipari forradalom éveiben a hazai vaskohászatnak – köztük az 1770-ben alapított diósgyő-ri és az 1845-ben alapított ózdi üzemeknek – döntő szerepük volt abban, hogy 1910 körül akövetkező, viszonylag kedvező adattal, hato-dik helyezéssel szerepelhetett Magyarországaz európai mezőnyben.

Az ipar %-os részesedése a nemzeti jövede-lemből:

Németország 45,0 %Franciaország 41,8 %Nagy-Britannia 39,0 %Ausztria 36,7 %Svédország 36,5 %Magyarország 25,3 %Olaszország 23,2 %Horvátország 15,9 %

Forrás: Magyarország ipara 1910 körül, Cartographia Kft. 1996, Bp.

Az ózdi üzem kezdetektől magántulajdonú (1845-ben jött létre a Gömöri Vasművelő Egye-sület, majd 1881-től Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt) cégként indult (majd a II. világ-háború után, 1946-ban államosították). A Diósgyőri Vasgyár viszont más utat járt be, mármegépítésétől kezdődően állami tulajdonban volt. Mindkét nagyüzem meghatározó szerepettöltött be a hazai vasúthálózat kiépítésében, a gépipar és egyéb szakágazatok kialakulásábanés megerősödésében, az első és második világháború haditechnikai termékszükségleteielőállításában és a háború anyagi pusztításának pótlásában, a trianoni békediktátumveszteségeinek részbeni kompenzálásában. A vállalatok növekvő munkaerő szükséglete ésaz itt dolgozók társadalmi megbecsültsége átlagon felül növelte a környező lakosságéletkörülményeit. Mind az ózdi, mind a diósgyőri gyár története során többször iskényszerült technológiai, szervezeti szerkezetének alapvető módosítására, jelentős gyártás-és gyártmány-fejlesztések elvégzésére, a emberi és anyagi erők, technikai eszközök alapvetőátcsoportosítására, koncentrálására, cégek közötti ésszerű fúziókra.

3

A második világháború lezárultával Magyarország az európai szocialista blokk részévé vált.A hidegháborús pszichózis és a gazdaság gyors modernizálási szándéka következtében agazdaságpolitikában kiemelt hangsúlyt kapott az ipar, azon belül is a nehézipar fejlesztése,melynek elmaradottságában látták az ország fejletlenségének legfőbb okát. Abban az időbenaz egy főre jutó acéltermelés ugyanolyan általánosan elfogadott fejlettségi mutató volt, minta 2010-es években a száz lakosra jutó nagysebességű internet kapcsolat. Az első ötévestervben a beruházások legnagyobb hányadát a nehézipar fejlesztésére, azon belül is kiemel-kedően a vaskohászat területére koncentrálták. Bár a fejlesztés üteme messze túlzott volt,nem állja meg a helyét, hogy Magyarország kirívott volna a környező országok közül, sőt azegy főre jutó acélgyártás színvonala mind a mai napig Magyarországon volt a legalacsonyabb.

Egy főre jutó acéltermelés (kg/fő) 1938 1953 1963 1980 1990 2000 2010Németország 330 315 641 653 554 564 536Csehország és Szlovákia 127 341 596 996 952 636 615Ausztria 100 184 444 612 559 712 862Lengyelország 137 275 548 358 274 210Magyarország 70 161 234 351 286 183 168

Forrás: 1) Ehrlich Éva (1988): Országok versenye 1937-1986, KJK.2) World Steel3) World Bank Data

Az 1950-es évek második felétől a szovjet mintára erőltetett iparfejlesztés egy normálisabbütemre és szerkezetre váltott. A Dunai Vasmű megépítése után gyakorlatilag három teljesvertikumú kohászati nagyüzeme volt az országnak. A Dunai Vasmű (DV) a lemezáru gyár-tásra, az Ózdi Kohászati Üzemek (ÓKÜ) és a Diósgyőri Lenin Kohászati Művek (LKM) arúd- és idomacélok hengerlésére specializálta termékszerkezetét. Az LKM a hengerelt ter-mékek mellett alakos nagy méretű vas- és acélöntvényeket, egyedi és kis-sorozatú kovács-termékeket, csavar árut és húzott, hántolt, csiszolt rúdtermékeket is gyártott. Az ÓKÜdöntően a tömegacél, az LKM a nemesacélok előállítására szakosodott. Mindhárom nagy-üzem a hazai felhasználók igényeinek kielégítését tartotta üzleti célkitűzésének. A volumentekintetében 3,5-4 millió tonna éves maximális kapacitást tartottak fenn. A két borsodivállalat ebből kb. 1-1,4 Mt/év teljesítményt képviselt. Ez volumenében kielégítette a hazaifelhasználók szükségleteinek nagy hányadát, sőt jutott a külpiacokra is.

2. Az 1970-es évek és az azt követő évtized eseményeiA DV építésének befejezése után a két borsodi vaskohászati üzem korszerűsítő és rekonstrukciósfejlesztésére is több eszköz juthatott a korábbiaknál. Az adott körülmények között kellően innovatívországos iparpolitika a vaskohászati vállalatok számára is tervezhető, kiszámítható távlatokat ígért.Ezek alapján növekedtek a vállalatok és az ország gazdasági eredményei, javultak a verseny-képességi mutatók. Mindkét vállalat számos elismerésben részesült elért teljesítményeiért.

Az 1970-es évek végétől azonban a helyzet fokozatosan megváltozott, az iparpolitika figyelme areálszféráról, a mikrogazdaságról egyre inkább a monetáris szféra, a makrogazdaság irányábafordult. Erősödött a neoliberális nyugati gazdaságpolitika egyes elemeinek a hazai viszonyokra nemalkalmazható erőltetése. Mint arra a kutatás rámutat, az 1980-as évek a magyar ipari üzemekkivéreztetésének időszaka lett. Az évtized elejétől az üzemek jelentős részénél a korábbi nyereségesgazdálkodás veszteségbe csapott át. Az újonnan létrehozott hitelbankok közreműködésével megsar-colták a vállalatokat. A szabályozók folyamatos változtatásával kiszámíthatatlan lett a vállalatigazdálkodás tervezése. Fokozta a bajokat mindkét vállalatnál az acélpiacokon ez időben jelentkezőkereslethiány, a konjunkturális hullámzás, továbbá a külföldi versenytársak innovációs előnye.

4

A reform-szocialisták, köztük a borsodi két vaskohászati nagyüzem vezetése is, keresték a kiutat anövekvő nehézségekből. Minden lehetséges eszközzel minimumra mérsékelték a termelési költsé-geket, diverzifikálták a termelést, javaslatokkal, alternatívák felmutatásával éltek a kormányzatértelmetlen lépéseivel szemben. Eközben meggyengült a bizalom, már-már személyeskedésig fajulta korábbi vállalati és minisztériumi vezetői kapcsolat. Az LKM-ben sajnos a vezérigazgató tragé-diájával végződött 1982 év tavaszán a kilátástalanná vált küzdelem. Végül – mérlegelve a kialakulthelyzetet – az LKM vezetése kezdeményezésére a két vállalat egy közös radikális szerkezet-átalakítási, a legjobb erőik egyesítésére szóló programot dolgozott ki. Ennek megvalósítását,vezetési feladatainak megfelelő ellátását egy tröszt létrehozásában látták. A Borsodi VaskohászatiTröszt 1989. január 1-én kormányzati egyetértéssel és intézkedéssel megalakult. Sikeres beindításaérdekében külön miniszteri biztost neveztek ki.

Az ÓKÜ-ben az 1960-as évek elején nagy műszaki fejlesztéssorozat történt a gyárban, amikiterjedt a metallurgiai (nyersvas- és acélgyártás) és a hengerlési vonalra, de a kiegészítő tevé-kenységekre is. Később, az 1970-es évek elején tovább folytatták az új beruházásokat: kor-szerű folyamatos öntőművet (FAM) és modern rúd- és dróthengerművet (RDH) építettek. Élesszakmai viták után, végül – hibásan – az elavulttá vált és fizikai állapotában elhasználódottMartin-kemencék rekonstrukciója mellett döntöttek Ezzel acéltermelési kapacitásuk elérte azévi 1,4 millió tonnát. Termékeik piaci célcsoportja elsősorban a hazai építőipar és a vasszerke-zeteket gyártó üzemek voltak, de emellett jelentős mennyiségben exportra is szállítani tudtak.

Az LKM egykori szakmai vezetői az interjúk során elmondták, hogy a tervezett hazai ipar-fejlesztés acélalapanyag szükségleteinek kielégítésére az 1980-as évek közepére – kevéshíján – megfelelően fel voltak készülve. Már az 1960-as években befejezték a Blokk- ésBuga-sorok korszerűsítő rekonstrukcióját. Ekkorra megépült és kiválóan teljesített a kor-szerű Nemesacél-hengermű két sora. Beüzemelt a világszínvonalat képviselő, a legjobb refe-renciákkal rendelkező svéd, japán, nyugat-német üzemek által szállított oxigénes konverter,az új 80 tonnás villamos ívkemence, az ASEA üstmetallurgiai egység és a folyamatos-öntőgép. A másod-, harmad-termékek, az öntött, kovácsolt termékek gyártás- és gyártmány-fejlesztésében is sokat tett a vállalat. Az LKM gyártmányszerkezete – a három teljes vertikumú kohászati vállalat közül – a leg-jobban alkalmazkodott a magyar felhasználók növekvő minőségi és mennyiségi igényeihez.Mintegy 1200 fajta, különböző szabvány és kívánság szerint tudott a gyár acélféleségetelőállítani. A megszerzett szakmai privilégiuma többek között a következő gyártmányokelőállítását tette lehetővé: a vasgyár a közúti és vasúti járművek, hajók, energiatermelőgépek, vegyipari gépek, készülékek és berendezések, erőgépek, nehézgépek és haditechnikaigyártmányok alkatrészeihez, gépelemeihez gyártott hengerelt, húzott, hántolt vagy csiszoltrúdárut, rúd alakra vagy alakosra kovácsolt acéltermékeket, acél- és vasöntvényeket. Szállí-tott forgácsoló szerszámokat, melegszerszám-acélokat, acél- és fémipari meleg- és hideg-hengereket, malom-, festék- és műanyagipari öntöttvas hengereket, hagyományos és növeltszilárdságú, valamint hőálló csavarokat. Termékeit kívánságnak megfelelően hőkezelte, egyrészüket nagyolta vagy készre munkálta. A diósgyőri acélok beépültek a MÁVAG és a Ganzjárműveibe, Pielstick-motorjaiba, a Vegyipari Gépgyár vezetékrendszerébe, autoklávjaiba, aGanz Villamossági Gyár generátor forgórészeibe. A vállalat felelőtlen megszüntetésével mindez a termelési kultúra itt örökre elveszett anemzetünk számára.

3. Mit hozott a politikai rendszerváltás a két nagyvállalat életébe?A még élő szemtanúk, a gyakorlati résztvevők elmondása, dokumentálása szerint, a politikai rend-szerváltást követően is a két gyár sorsát az országban ekkorra még inkább felerősödött, hibásan ki-teljesedett, korábbi neoliberális gazdaságpolitika határozta meg. Ezért – abból kiindulva, hogy az újpolitikai rendszernek egy magántulajdonra épülő, szabad-piacgazdaságot kell a legrövidebb időn

5

belül, minden áron létrehoznia – az állami vagyon erőltetett magánosításába kezdtek. Gátolta ezt atörekvést a koncentrált nagy állami cégek léte, amelyekre fizetőképes keresletet nem, vagy csaknehezen lehetett találni. Ezeket először fel kellett darabolni, sok kis önálló gazdasági egységgé, gyak-ran figyelmen kívül hagyva az így kialakított kis cégek későbbi életképességét. Ezt a kormányzatielvárást követve, valamint a két borsodi vállalat legjobb erőinek egyesítése céljából létrehozottTrösztöt a retrográd szemléletnek engedve, egy éven belül megszüntették. Csak az LKM-et ezutántöbb mint 40 önálló szervezetté szedték szét, ezzel szétszakítva a szerves technológiai, érdekeltségi,irányítási kapcsolatokat. Legtöbbje aztán rövid időn belül természetesen csődbe, felszámolásba került.

A kutatásba bevont nyilatkozattevők többen úgy vélekedtek, hogy a politikai rendszerváltás utáneddig még minden kormányzat e vállalatokat és térségeket súlyos gondjai megoldásában magárahagyta. A Horn-kormány által a borsodi kohászati vállalatok reorganizálására létrehozottkormánybiztos szervezete is, mint ahogy több, főleg politikusokból álló „megmentési bizottság”dolgavégezetlenül fejezte be tevékenységét. A volt kormánybiztos szerint a két üzem átmenetiéletbetartására több tízmilliárd forint állami támogatás is fordítódott, amelynek jelentős részeértelmetlen pénzkidobás volt. Tény azonban, hogy ezekkel a kiadásokkal is sokkal kevesebb államitámogatásban részesült B.A.Z. megye, mint a hasonló nagyságrendű problémákkal nem sújtotttérségek. Időközben ugyan készültek minisztériumi kezdeményezésekre átfogó, országosmegújulási vaskohászati stratégiai elgondolások, de ezek többnyire, természetesen – mint ahogy ajelenleg a Gazdasági Minisztérium részére készülő anyag is – a cégek külföldi tulajdonosainak azérdekeit helyezik előtérbe, a kívánatos nemzetgazdasági érdekekkel szemben.

Az ÓKÜ leépülése sok-sok lépcsőnés kitérőn át, viszonylag kedvezőbbvégeredménnyel ment végbe, mintaz LKM-é. A privatizáció csak azRDH (Rúd- és Drót Hengersor) ese-tében volt sikeres (a gyár többi egy-ségének nagy részét lebontották). Amai Ózdi Acélművek Kft-t a németMax Aicher GmbH & Co. vettemeg, amely miniacélmű telepítésévelviszi tovább az ózdi acélgyártó ha-gyományokat. (Ennek a szakmaibefektetőnek a vásárlást az akkoriterületi Ipari és KereskedelmiKamara elnöke, Drótos László,személyes kapcsolata alapjánajánlotta.) Jelenleg a volt ipariterület néhány megmaradtlétesítménye (volt villamos erőmű,fúvó-gépház, stb.) a „Tudás-gyár” c.program keretében átépítésre éshasznosításra kerül. Ennek kere-tében most fejeződött be egy 2,5milliárd forintos beruházás.

Az LKM esete bonyolultabb és

máig befejezetlen. A rendszerváltásgazdaság- és iparpolitikájának azegyik, de talán a legelrettentőbbpéldája a Lenin Kohászati Művek sorsa, amely az ország alapvető ipari bázisából húsz éves

6

Az ÓKÜ maradványai légifotón

A lerombolt, kifosztott egykori Diósgyőri Vasgyár képe 2016-ban

ide-oda hánykolódás után végül is teljes egészében felszámolásra került. Pontosabban nemfelszámolták, hanem az egyre-másra bekövetkező átalakulások során egyszerűen meg-semmisült. Ehhez a rendszerváltást követően 20 évre volt szükség, ami elég hosszú idő azagóniára. Az első botrányos, hatalmas veszteségekkel járó privatizációt a Pénzügykutató Rt.szakemberei készítették elő. Ma mintegy 130 földhivatalnál bejegyzett, többször változószemélyekből álló osztatlan közös tulajdonosa van az egykori állami nagyvállalatnak. Csaka legnagyobb birtoktest – amely magában foglalja a Kombinált-acélmű és a Nemesacél-hengermű megmaradt egységeit is – eddig hat különböző tulajdonosé volt: (Magyar állam;1991. NouvoMetal GmbH /ukrán-osztrák/; 1996. Magyar állam; 1998. Kelet-szlovákiaiVasmű /szlovák/; 200. Cogne Acciai Spacialiti Srl /olasz/; a DAM 2004 Acél- és HengerműKereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2004. október 1-jén kezdte meg működését, a tulajdonosiviszony döntően ukrán tőkéhez kapcsolódott /az ukrán Dunaferr Rt., Donbass IpariSzövetség/).

Az elmúlt 25 év alatt az LKM által képviselt állami vagyon, szakmai kultúra szinte teljesenmegsemmisült, csak itt több mint 10 000 munkahely szűnt meg. Miskolc város ésvonzáskörzete halmozottan hátrányos helyzetbe jutott, a lakosság egyharmada az ország másterületére vagy külföldre vándorolt. Mindennek ellenére máig nem készült az érintett iparitérségre rehabilitációs, reorganizációs terv. Miskolc város eddigi önkormányzataivárosépítészetileg fehér foltjaként kezelték és kezelik az érintett mintegy kétszáz hektárosipari területet.Úgy tűnik, a rendszerváltással egy másfél évszázados ipartörténeti periódus ért véget ésebben a Lenin Kohászati Művek a magyar ipar szomorú sorsának jelképeként tekinthető, ésegyben tanúságot is tesz, hogy mi történt a hazai iparral a rendszerváltásnak nevezettfolyamat során.

7

II.A kutatás alapján levonható fontosabb következtetések

A felmérő munka a helyiek széles körében, és az interjúk témájának keretén belül a gondolatok,tapasztalatok behatárolása nélkül folyt. Utólag többen is megjegyezték, hogy fesztelen körülményekközött mondhatták el visszaemlékezéseiket. Ebből is adódik, hogy az érintett témák rendkívülszéleskörűek lettek. A szorosan vett helyi szakmai kérdéseken túl bőven érintettek tágabb gazdaság-politikai, szociológiai, politikai, ideológiai témákat is. E cikk keretében elsősorban a legjelentősebbhelyi szakmai, gazdaságirányítási tapasztalatok, tanulságok és következtetések összegzését igyek-szünk elvégezni.

1. Melyek voltak a jövő kilátásait helyileg is jelző fontosabb események?

Vállalati szinten a „gazdaságpolitikai rendszerváltásnak” első, kedvező hatású helyi esemé-nyeit – mint több volt vezetőtől elhangzott – 1968 után kezdték érezni. Nőtt a vállalati önál -lóság. Az addigi merev központi irányítás lazult. Először ez a piaci kapcsolatok épülési lehe-tőségében, a szabadabb bérgazdálkodásban jelentkezett. A hazai ipar jövőjére kialakított reá-lis fejlesztési törekvés a helyi vállalatokra, köztük az itteni vaskohászati üzemekre is kiszá-mítható élénkülést hozott. (Előző cikkünkben erről az OKÜ és az LKM vonatkozásábanrészletesebben is írtunk.) Az üzemek felől nézve úgy látszott, hogy ezekben az esztendőkbenegy egészséges, termékeny együttműködés alakult ki a reformokat kereső – döntően tech-nokrata beállítottságú kormányzat – és a feltörekvő közgazdász szakemberek között. Viták,szakmailag eltérő álláspontok ebben az időben is voltak egy-egy időszerű szakmai döntéstmegelőzően, de ezekre már kevésbé nehezedett rá a politika, mint korábban. Ilyen nagyhorderejű vita volt az 1970-es évek elején a hazai acélgyártás fejlesztésének iránya, vagyis,hogy a Martin-acélgyártás korszerűsítő rekonstrukciójára, vagy a legújabb LD konvertereseljárás bevezetésére kell-e az törekednünk. Ez esetben is a döntésben kellő súlyt kapott avállalatok szakembereinek az álláspontja. Ózdon a Martin-kemencék mellett, Diósgyőrbenaz LD konverterre épülő Kombinált-acélmű építése mellett foglaltak állást.

A jó irányba induló gazdasági reform azonban az 1970-es évek végétől egyre inkább gel lertkapott. Ezt a sűrűn változó szabályozókban, a vállalati teljesítmény mérésének módosulásiirányában, a vállalati vezetés és a kormányzat kapcsolatának kedvezőtlen változásában egy-aránt lehetett tapasztalni. E folyamat elkezdte demoralizálni az ipar szereplőit, és ezzel elin-dult a gazdaság leépülése. Új érték- és érdekrendszer kezdett érvényesülni. A termelőmunkaés szereplőinek társadalmi presztízse devalválódott, amelynek mértéke a politikai rendszer-váltás után az állami vagyon nagy hányadának, a munkahelyek százezreinek elvesztéséhez,megsemmisüléséhez vezetett. Az ipar társadalmi értékvesztése többek között az irányításá-val megbízott személyek gyakori változtatásában, alkalmatlanságukban és erősen korlátozotthatáskörükben is megnyilvánult. Az egykori LKM volt vezetői a felmérő munka során pél-daként többek között elmondták:◦ Az LKM akkori vezérigazgatójára elismerés helyett büntetés várt, amikor 1973-ban a

Nemesacél-hengermű beruházását határidőre befejezték, de a gépek és berendezésekgyártását végző NDK-s vállalat hibájából a beruházási keretösszeget kis mértékbentúllépték. Ezen felül – a megszaporodott hitelbankok közül – a Fejlesztési Bank, a be-ruházáshoz felvett hitel kamatát egyoldalú döntéssel háromszorosára, 3%-ról 9 %-ranövelte.

8

◦ Ezekben az esztendőkben kapta azLKM vezetése egy magas rangú tervhi-vatali funkcionáriustól azt a véleménytés tanácsot, hogy „a kormányzatnakmindegy, ha az acélmű akár gumi-pitypangot is gyárt, csak nyereségeslegyen”. Egyre inkább értékét vesztettetehát a döntéseknél a szakmaiság, ésezzel együtt elkopott a szakmai ident-itás. A kreatív alkotó termelő munkaértéke helyébe az úgynevezett „üzletivállalkozás”, a minden eszközzel, mi-előbb megszerezhető profit lépett. Ez aszemlélet és gyakorlat aztán, – a poli-tikai rendszerváltás után – a legvadabbváltozataiban felerősödött.

◦ A Diósgyőri Gépgyár – mint a hazaiacélfelhasználók jelentős egykori cége –képviselői meggyőzően bizonyították, hogy milyen – nemzetközi elismeréseket kivívott– termékeik, találmányaik értékesítésével kényszerültek leállni, amelyeknek a fel-számolások, a tulajdonmagánosítások során még a tervrajztárát is megsemmisítették.Hatalmas, gátlástalan üzleti, jogi, politikai spekulációk terepévé váltak a magyar államivállalatok. A gyárak ingó- és ingatlan vagyonának elherdálásával egyidejűleg a kiterjedthazai és külföldi piacokat is birtokba vehették a multik. Az ily módon munka nélkül ma-radt lakosság százezreit – nagyrészt „biorobotként”, saját nemzeti bérszínvonaluk egy-harmadáért – alkalmazzák. A foglalkoztatás a tetemes állami támogatást élvező nemzet-közi cégek idetelepített vagy külföldi modern üzemeiben, főleg a gépkocsi-alkatrészekgyártásában történik. Tehát végezetül a nemzet emberi erőforrásait is kiárusítjuk.

A kutatás során több interjúalany elmondta, hogy a válla latok szintjén tornyosuló problé mákmiatt többször protestáltak a helyi vezetők, akik közül többen a reform-szocialisták akkoriküzdelmében is szerepet vállaltak. Erre nézve is több visszaemlékezés hangzott el és bizony-ságul a dokumentumok sokasága került elő. ◦ Először a szakma, majd az ipari vállalatok szintjén folyt a próbálkozás a romboló hatású,

nyugati gyarmatosító gazdaságpolitikai tanok egyes elemeinek erőltetett hazai alkalma-zása ellen. Példaként került említésre az 1984-ben rendezett országos ipari vezetők ta-nácskozása, amelyen az ipari miniszter és számos nagyvállalati vezérigazgató a hibásgazdaságirányítási gyakorlat helyett egy, a magyar valóságnak jobban megfelelő utat ja-vasolt. A jelenlévő tervhivatali elnökhelyettes azonban ezzel ellentétesen kifejtette, hogyaz ipari innováció helyett fontosabb a kormánynak a pénzügyi egyensúly megteremtése,az államadósság csapdájában történő manőverezés. Ennek szükségességét akkor háromévre becsülte, azután – mint mondotta – visszatérhetünk az ipar irányítóinak javaslataira.

◦ A két borsodi vaskohászati vállalatnál számtalan levél, jelentés, konkrét program ké-szült, helyszíni személyes tájékoztató, kihelyezett kormányülés szerveződött, amelyek-kel tájékoztatni akarták az ország vezetését és a problémák megoldására segítséget kí-vántak nyújtani. Sajnos ezek az „alulról jött kezdeményezések” egyre kevésbé találtakértő fülekre a hatalom köreiben. Különösen a mindinkább erősödő, a technokratákat adöntéshozók közül kiszorító „pénz-lobbi” vált a reálszféra leépítésének élharcosává.Előkerültek az LKM vezérigazgatójának levelei, előterjesztései az akkori kormány ésállampárt illetékes vezetőihez, fényképek a gyári látogatásaikról. Az újabbnál újabb

9

Érdekeltség alapjául szolgáló eredmény

bevezetett „gazdasági mechanizmusok” azonbannemhogy javítottak volna, de jelentősen rontottak atermelő üzemek helyzetén. Az LKM-től például arövidlejáratú forgóeszköz hitel kétharmadát, 2 Md.Ft-ot vont el a Magyar Hitelbank vezetése 1987-ben,szinte teljesen ellehetetlenítve a vállalat normálisműködését. Ezzel előrevetítették a teljes leépülés ki-látását. (Az illető bankelnök a miniszterelnökök bi-zalmasa, belső tanácsadója volt.) Ennek a kivédésére,mintegy előremenekülésként kezdeményezte avállalat vezetése a megyei vaskohászati vállalatokradikális szerkezetváltását, a Tröszt létrehozását.Ma már ismerjük, – a politikai rendszerváltást leve-zénylő miniszterelnök visszaemlékezéséből és másforrásokból is –, hogy az akkor bekövetkezett gaz-dasági leépülés a vezető elit tevékenységének milyenellentmondásosságával, kapkodásával, és egyesekközéleti prostitúciójával járt. Az erkölcsi válság agazdaság alsóbb szintjein is hamarosan úrrá lett. Apolitikai rendszerváltás után a gazdaság ügyeit to-vábbra is – vagy még inkább, mint addig – kifeje-zetten mellőzte az új hatalom. Az állami felelősség-vállalás helyett az úgynevezett, elképzelt „szabad-piacra” próbálták a gondok megoldását bízni.

Van a kutatómunkának egy nagyon szerteágazó hozadéka, amely külön is vizsgálatot igé-nyelne. A hazai gazdaság, az ipar kivéreztetésével, majd a politikai rendszerváltással,mélyreható változások, mentek végbe az emberi magatar tások, tö rekvések, kapcsolatok, atársadalmi kohézió tekin tetében is. Plasztikus helyi példák kerültek említésre többek között:◦ Az érintett munkások és középvezetők elmondták, hogy a nagyüzemekben és a kör-

nyékbeli bányákban megszűnt a korábbi egymás iránti szolidaritás, felélénkült az ide-gen-, különösen a cigánygyűlölet, minden szinten erősödött az egoizmus.

◦ Miskolc és Ózd városok egykori polgármesterei – mint mondták – tehetetlenek voltak aváltozások kezelése tekintetében, mivel a lakosok egy hányadának a munkahelyek meg-szűnésével a munkához és a városhoz való viszonya is leromlott. Romlottak a városokélhetőségi mutatói, gyengült mindkét település társadalmi presztízse.

◦ A megye vaskohászati vállalatai reorganizálásával megbízott kormánybiztos képviselőjevisszaemlékezésében azt emelte ki, hogy a rendelkezésre bocsátott eszközök nem voltakelégségesek a problémák kielégítő kezelésére, Az adott időszak vállalati vezetői nemvoltak megfelelő partnerek, sok pénz értelmetlenül lett elköltve. A politikai hatások isesetenként rossz irányba terelték a döntéseket.

◦ A legkritikusabb 1980-as évek végén és után a még funkcióban lévő vállalatvezetők egyidő után belefáradtak (volt, aki belebetegedett) a kilátástalan küzdelembe. Valamennyienelkerültek a gyárak éléről. Néhányan – kapcsolati tőkéjüket felhasználva, szakmát isváltoztatva – sikeres üzletemberekké váltak. A volt középvezetők igyekeztek az új tulaj-donosok, többnyire tőkebefektetők igényeihez alkalmazkodni, munkahelyüket meg-tartani. Olyan is akadt, aki az egykori gyár valamelyik kisüzemét vásárolta ki és abbankisvállalkozásra rendezkedett be. Volt, aki a felszámolók stábjában helyezkedett el,annak kiszolgálása lett a feladata. Sok ezer dolgozó munkanélkülivé vált, utcára került,sorsára lett hagyva, többen kerültek a társadalom perifériájára.

10

Kádár Jánost tájékoztatja SzeppelfeldSándor és Drótos László az LKM ésMiskolc város helyzetéről, a növekvőgazdasági, társadalmi gondokról, és

javaslatokkal élnek a problémákmegoldásának – szerintük – reális

lehetőségére az 1981. július 1-ilátogatás alkalmával.

Választ igyekezett keresni a kutatás arra a kérdésre, hogy mi tette megállíthatatlanná azérintett gyárak megsemmisülésének folyamatát, az LKM máig befejezetlen agóniáját? Meg-lehetősen összetett, bonyolult a történet és a szereplők felelőssége is. Az említett új gazda-ságpolitikai térben a forgóeszköz hitel nagy részének 1987-től történő elvonása egyre nö-vekvő adósságcsapdába kényszerítette a gyárat. Ez volt az első „tőrdöfés”. Az ennek kivé-désére kidolgozott, és elkezdett radikális szerkezetváltás koncepciójának – a politikai rend-szerváltás utáni – gyors feladása vagyis a tröszt egy éven belüli megszüntetése volt a követ-kező alapvetően elhibázott döntés. Az erők koncentrálásának feladása után e cél ellenkezőjétvalósították meg, vagyis a vállalatot az új kormányzati politikának megfelelően, mintegyfélszáz önálló, életképtelen szervezetté darabolták a mielőbbi magánosítás elősegítése érde-kében. Ez végleg, visszafordíthatatlanul megpecsételte a vállalat sorsát. Az így létrejött egy-ségeknek 130 befektető számára történő értékesítésével, az ezt követő csődökkel, tömérdekfelszámolással és tulajdonoscserékkel, üzleti manipulációkkal, törvényszerű lett az LKM el-pusztulása. Mint azt többen is érintették, a dolgok ilyen alakulásába – a hibás gazdaságpo-litikán túl – a hazai vállalati vaskohászati szakmai elit határozottabb fellépésének a hiánya isnagymértékben belejátszott.

2. Milyen általános következtetésekre ad lehetőséget a borsodi iparvidék sorsa, az egykoriLenin Kohászati Művek elpusztítása a helyi résztvevők visszaemlékezése alapján?Természetesen a felmérő munka – a tények és visszaemlékezések hiteles rögzítése mellett – a jövő-ben hasznosítható alábbi néhány következtetést, tanulságot is feljegyezte:

Többen azt a meggyőződésüket érzékeltették, hogy a magyar ipar, benne az LKM feláldozá-sa az államszocialista politikai rendszer megbuktatásának a leghatásosabb eszköze volt.Majd a kivéreztetett hazai ipar az új hatalom üzleti köreinek szabad prédája lett. Az új kor-mányok pedig a gazdaságot nem kezelték fontosságának megfelelően, így az a hibás gazda-ságpolitikai irányzatok kísérleti terepévé vált. Ez a „sajátos magyar út” – mint azt az elteltévek és a környező országok példája bizonyítja – eltúlzott áldozatokkal járó, nemzeti érde-keinkkel ellentétes cselekedetnek bizonyult. Valótlan tehát az az állítás, hogy a korábbi ma-gyar iparnak nem voltak minden piacon elismert termékei és ez okozta megsemmisülését.

Az LKM-ben végrehajtott első átgondolatlan privatizálásokról az Állami Számvevőszék el-nöke a végzett vizsgálatuk után 1994-ben a következőket írta: „...A balul sikerült privati-zációban kibogozhatatlan szövevényként van jelen az esetleges lepénzelés, az etikátlan érdek-kapcsolat, a silány közhivatalnoki és menedzseri munka, a rosszul értelmezett bizalmi elv.”Jellemző a hazai állapotokra, hogy akkor és az azóta eltelt több mint 20 esztendőben semtörténtek érdemi, hatásos állami intézkedések az ilyen esetek ismétlődésének elkerülésére.

Figyelmeztető, megszívlelendő tanulságul szolgálnak továbbá a következő – a kutatás soránfelszínre jött – egyéb tapasztalatok is:◦ A gazdaság, az ipar, a technikai tudományok és azok művelőinek köre a társadalom

olyan eltérő sajátosságokkal rendelkező területe, amely meghatározó jelentőségéből ere-dően, súlyos következmények nélkül nem kerülhet a kormányzati figyelem perifériájára.Valódi képviselői nem mellőzhetők a döntéshozók közül. Nálunk sajnos ez történt.

◦ A gazdaságirányítás, mint az emberi civilizációs fejlődés alapja, sürgős paradigmaváltástigényel. Ma már az információtechnika lehetővé teszi a tervezés és irányítás lényegesenmagasabb szintjét, a hatalmas veszteségekkel járó gazdasági válságok előfordulásánakjelentős csökkentését. Mindenekelőtt az értéktermelő produktív munka és a kiszolgálótevékenység között, elsősorban az egészséges határokon messze túlterjeszkedő monetá-ris szolgáltatás közötti aránytalanságot kellene megszüntetni. Ma már a valóságos áru-termelés és az úgynevezett pénz-piac működési logikája nem csupán eltér egymástól –ami természetes – hanem az utóbbi akadályozójává vált a gazdaság, a társadalom egész-séges fejlődésének.

11

◦ A megkérdezettek közül többen is hangsúlyozták, hogy a gazdaság hatékonysága jelen-tősen függ a lakosság szellemi, tudati beállítottságától, neveltetésétől. A műszaki jellegűkutatóbázisaink, egyetemeink, szakiskoláink, múzeumaink, civil szervezeteink leépítése,korlátozása, az örökségföldrajz elemeinek elhanyagolása törvényszerűen vezetett aproblémák feltornyosulásához. A lakosság többsége a felvilágosodás-kori szellemiség-ben szocializálódott. E neveltetésből és a szakmai identitásból is fakad, hogy különösena gazdaság szereplői körében bizalmatlanságot kelt korunk túlzó posztindusztriális,posztmateriális beállítottsága, a globalizáció törvényszerűségeinek megkérdőjelezése.

◦ Bőségesen felszínre kerültek olyan példák és tapasztalatok, amelyeket a tervezett újra-iparosításnál, a készülő Irinyi-tervben, a nemzet iparának ismételt felépítésében, ezenbelül a hazai vas- és acélipar értelmes felélesztésében számításba lehetne, kellene venni.Többek között kívánatos követelmény kell legyen az, hogy a felépítendő nemzeti ipar afenntartható gazdaság, a természettudatos társadalmi igények kielégítését célozza.

3. Miként látszottak az események a „másik oldalról”, az Országos Tervhivatalból szemlélve? A kutatóintézeti vizsgálat összefogását Bíró Zoltán főigazgató Lóránt Károly szakértőre bízta, akiaz eddigi helyi tapasztalatokat összevetve saját, széleskörű országos és nemzetközi ismereteivel, akövetkező konklúziót adja:

Az interjúkat adó volt vállalati dolgozók és helyi állami vezetők különböző beosztásbanélték át a magyar ipar és gazdaságirányítási rendszer elmúlt több évtizedes változását, mígén, mint az Országos Tervhivatal ifjabb, majd idősebb munkatársa. A két ellentétes oldalrólvaló megközelítés ellenére véleményem nagyon hasonló, vagy azt is mondhatom azonos ahelyi visszaemlékezések fentiekben összegzett lényegével, és ez valószínűleg abból fakad,hogy eredeti képzettségem szerint villamosmérnök vagyok és pályafutásom első négy évé-ben fejlesztőmérnök voltam az Elektromechanikai Vállalatnál, amely TV adókat (is)gyártott, én pedig az azokhoz szükséges antennákat fejlesztettem (másokkal együtt). 1972-ben kerültem a Tervhivatalba, akkor, és azt megelőzően még az volt a gyakorlat, hogy aTervhivatalba vállalatoktól hoztak be embereket, akik ismerték az adott iparágat és az OT-ban megtanulták a népgazdasági szempontokat, szemléletet, számításokat. Ez a helyzet azonban fokozatosan megváltozott. A Tervhivatalba és más gazdaságirányítóintézményekbe is egyre inkább az egyetemeket (jellemzően a Marx Károly Közgazdaságtu-dományi Egyetemet) frissen elvégzett közgazdászok kerültek be, akik mind gondolkodás-ban, mind a gyakorlati tapasztalatokban igen távol álltak azoktól a problémáktól, amelyek atermelő munkában, vagy a termelés vertikális és horizontális kapcsolatrendszerében, a mű-szaki fejlesztésben jelentkeztek. Egy korabeli újság ezt a folyamatot úgy jellemezte, hogy„2-es villamossal jöttek a hatalomba”, ugyanis a közgazdasági egyetem (ma Corvinus), aTervhivatal és az összes jelentős minisztérium a 2-es villamos vonala mentén helyezkedett elés nagyrészt most is ott van. E változások nyomán a gazdaságpolitikában egyre inkább areálgazdaságtól elszakadt, arról gyakorlati ismeretekkel nem rendelkező közgazdászok letteka hangadók. Ez jelentkezett már a gazdaságirányítás 1968-as reformjánál is, amikor is úgygondolták, hogy a gazdaságirányítás pusztán a szabályozók változtatgatásával megoldható,súlypontokat képző, szerkezetátalakítást központilag levezérlő gazdaság, ezen belüliparpolitikára nincs szükség.

A fordulatot az 1977-es struktúrapolitikai határozat elvetése jelentette, holott akkor, a kő-olajár robbanás után, már nyilvánvalóvá vált, hogy a szovjet relációra kifejlesztett iparszer-kezet (különösön a gépipar) nem tartható fenn, az oroszok gépekért nem adnak többletolajat. Szükség lett volna az iparszerkezet olyan átalakítására, amely elsősorban a tőkésrelációban értékesíthető termékek gyártását futtatja fel, a csak szocialista relációbanértékesíthetőket pedig fokozatosan leépíti. Erre azonban nem került sor, mert a hangadó

12

közgazdászok véleménye az volt, hogy központilag nem lehet tudni, hogy mit kell fejlesz-teni és mit nem. Bizonyos fokig igazuk volt, nem lévén ismeretük a reálgazdaságról, való-ban nem is tudták. E gondolkodás vezetett azután a nyolcvanas évek stagnálásához, majd arendszerváltást követő ipari összeomláshoz.

Amit a szabályozókkal csináltak, az is egy rémregény. Nemcsak folyamatosan változtattákazokat úgy, hogy a vállalatvezetők nem tudták, mihez igazodjanak, hanem még koncepcio-nálisan is rosszul alakították ki őket. Így például a dollár devizaszorzót az átlagos kiterme-lésre állapították meg, ami az export felét eleve gazdaságtalannak mutatta, akkor, amikor azeladósodás miatt a gazdaság legszűkebb keresztmetszete a tőkés exportlehetőség volt. Per-sze ezt kompenzálni kellett, de az már támogatásnak számított, amiért a vállalatokat a köz-gazdasági szaksajtó folyamatosan korholta. A valóságtól elrugaszkodott, irracionális intézke-désekre számos példát lehetne felhozni, de elég csak az 1981-es árreformra utalni, amelyszerint egy vállalat a belföldi eladására akkora nyereséget tehetett rá, amekkorát tőkésexportján elért, ami nyilvánvaló ostobaság, bár talán nem ostobább, mint az Európai Uniójelenlegi gazdaságpolitikája, ami miatt a britek már vették is a kalapjukat.

Végül még egy jelenséget szeretnék megemlíteni. A gazdaságpolitikai szemléletváltozás mö-gött egy hatalmi harc is lezajlott. Az általában vidéki származású, munkás-mérnök, tehátreálgazdasági hátterű vállalatvezetőkre, vagy azok szakértelmére épülő gazdaságirányítástfelváltotta egy belvárosi (2-es villamos!), kispolgári-értelmiségi hátterű rétegre épülő gazda-ságirányítás, amely gondolkodásában, világlátásában gyökeresen eltért, mondhatni szembenállt a másikkal és alapvető akadályát képezte egy reális iparpolitika kialakításának.

13

III.Ahogy a közvetlenül érintettek látták

Interjú szemelvények Diósgyőr és Ózd városok legnagyobb ipari vállalataimegsemmisítésének szemtanúitól és elszenvedőitől

(az egyes személyeknél jelzett életkori adat az interjúkészítés évére, 2015-re vonatkozik)

A kutatás során elkészült videóinterjúk képkockái – a visszaemlékezések tartalmán túl – az előadásmódja, az arcokról leolvasható érzelmek alapján is külön tanulmányt érdemelne. Ez szinte mindenszemélynél – az őszinteségre, pontosságra való törekvés mellett – a mélységes keserűséget, a fruszt-ráltságot, a visszafogott felháborodást fejezi ki a történtekkel és azok előidézőivel szemben. Azelhangzottak közül az alábbiakban csak a legjellemzőbbeket emeljük ki.

1. Mentális, morális jellegű tapasztalatok:Erről a témáról bővebben az egykori beosztott dolgozók, a volt munkahelyi közvetlen vezetők, avárosok korábbi funkcionáriusai szóltak:A bányász és kohász szakma gyakran nehéz, balesetveszélyes fizikai munkát is igényelt a fo-lyamatosan bővülő elméleti ismeret mellett. Ezt a mindenkori hatalom – amíg erre szüksége volt –kellően megbecsülte. Erős emberi szolidaritás és szakmai identitás alakult ki a dolgozók körében.A bányák és gyárak fokozatos leépülésével párhuzamosan egyre inkább romlottak e vidékélhetőségi feltételei. Miskolcon és Ózdon egyaránt mind több antihumánus intézkedés látott nap-világot.

1.1 A fizikai munkások, a közvetlen munkahelyi alkalmazott dolgozók köréből elhangzottakSzőke András és Hubai Imre az Ózd környékibányásztelepülések lakóinak, az egykori vájároknakhányattatott sorsa alakulását saját példáikon keresz-tül mutatták be. Beszéltek a hajdani kiemelt meg-becsülésükről, majd a mélyművelésű szénbányákmegszűnésének emberi nehézségeiről, a hibás kor-mányzati döntések gazdasági hátrányairól. Többekközött elmondták, hogy az akkori kormány nagyhibát követett el azzal, hogy legalább egy bányátnem hagyott meg a térségben, például lakosságiszénellátásra. Elmondták továbbá, hogy kirabolták,lerombolták a bányákat, sehol még az esélyét sem

hagyták meg a bányák esetleges újraindításának. A felszabaduló bányász munkaerő további sorsasem volt végiggondolva, a tervezett átképzés nem volt megoldás. A megfelelő közhangulat fenn-tartása érdekében mindenkinek több millió forintos végkielégítést adtak. Aki vállalta az új szakmát,tanulhatott, kiemelt munkanélküli segélyt vagy korkedvezményes nyugdíjat kaphatott, így ellátat-lanul nagyon kevesen maradtak a környező bányák által foglalkoztatott mintegy 1000 főből. Két-három év múlva azonban a kedvezmények elfogytak, és sokak számára jött a munkanélküliség, aszegénység és a kilátástalanság. Számos bányász családnak ahhoz, hogy munkát kapjon, az országmás vidékére, esetleg külföldre kellett mennie.

14

Szőke András50 éves, az Ózd környékiszénbányákban dolgozott.

Jelenleg biztonsági őr

Hubai Imre57 éves bányamérnök.Farkaslyuk és Putnok

szénbányáiban dolgozott

Váradi Gábor és Farkas Tibor az emberek egy-máshoz való viszonyának romlásáról mondott pél-dákat. Elmondták, hogy a rendszerváltás előtt nagyvolt a közösség összetartása, az egymás iránti kel-lő tisztelet, a kölcsönös segítségnyújtási készség aváros lakossága között. A cigány emberek problé-ma nélkül beilleszkedtek a város, a gyár közössé-gébe. A rendszerváltás után ez sajnos ellenkezőjéreváltozott. A kialakuló nagyarányú munkanélküli-ség erkölcsi és fizikai romlással is együtt járt.Sokan kénytelenek voltak megválni az otthonuk-tól. A megfelelő szakmával rendelkezők, elsősorban a fiatalok, külföldre,főleg Kanadába mentek. Váradi Gábor ehhez még személyes sérelmét is

hozzátette. Mint egykori hengerész, már 1987-től tapasztalhatta a gyárvezetés erőltetett visszafej-lesztési szándékát, a leépítések számára azzal is jártak, hogy két felsőfokú végzettségű leánya semtudott Ózdon munkát kapni. Súlyosan megalázónak tartja, hogy a korábbi fideszes polgármester alegforróbb nyári időben lezáratta a közkutakat, hogy ne juthassanak vízhez a roma családok.Hasonlóan, a mostani Jobbik pártállású polgármester „figyelő kamerákat” szereltetett fel a közmun-kások munkahelyein, állandó ellenőrzésük céljából. Mélységesen csalódott az előző és a mostanirendszerben egyaránt.

Török Sándor István visszaemlékezésében az LKMSzociális Főosztály tevékenységét szemlélteti. Aszociális ellátás területén még a 70-es évek végén,a 80-as évek elején is történtek új beruházások. Afőosztály feladata a lakótelep, a gyári üdülők, amunkás-éttermek, az egészségügyi ellátó intézmé-nyek, a kulturális-, művelődési-, sport- és egyébszolgáltatások fenntartása, működtetése volt. Agyár dolgozóinak és családtagjainak a szociális,kulturális ellátás tekintetében üzemen belül éskívül is teljes szolgáltatást nyújtott.1982-től kezdve azonban szociális téren is a szűkí-tések, megszorítások kezdődtek. 1989-től kezdve azután a vállalatot sok ön-

álló Kft.-re szedték szét, majd további szervezetek alakultak belőlük, és a káosz a munkásellátásterületén is elkezdődött. Több tulajdonos váltotta egymást, felszámolásokról, leállásokról és újra-indításokról lehetett hallani, eközben egyre zsugorodott és végül kimúlt a gyáróriás.Oláh Zsolt a családja és személye kapcsán viszonylag pozitív példáról számolt be. Rendezett, meg-becsült roma családban nőtt fel, és tanult, főiskolai diplomát szerzett. A gondokat azonban ő isreálisan látja. Szerinte lenne lehetőség a helyzet jelentős javítására.

1.2 Az egykori miskolci és ózdi városvezetők más emlékeket is őriznek és mondtak el a videó-interjújuk alkalmából.Az ipari nagyüzemek irányítása, felügyelete a szocializmusban a szakminisztériumok hatáskörébe, arendszerváltást követően – az állami tulajdon privatizálása következtében – az új, többnyire külfölditulajdonosok hatáskörébe tartozott. A helyi önkormányzatok vezetőinek ismerete az ott folyó életrőlcsak közvetett lehetett, és hatásköre, így (sajnos) felelőssége is, minimális volt és maradt. Ez azegyes visszaemlékezésekből is látszik.

15

Váradi Gábor57 éves, ózdi hengerész volt,jelenleg közmunkás, amatőr

festő

Farkas Tibor58 éves, ózdi cigányzenész

Török Sándor István64 éves, technikus, LKM

műszaki alkalmazott, majdszociális munkás

Oláh Zsolt43 éves, ózdi múzeum

digitális gyűjteménykezelő

Gápelné Tóth Rózsa érzékletesen beszélt az 1980-as évek miskolci ese-ményeiről, a politikai rendszerváltás helyi szereplőinek magatartásáról, alakosság ellehetetlenülésének következményeiről. Elmondta, hogy a város-ban az 1980-as évekre élhető, vállalható helyzet alakult ki. Ezek az esz-tendők a békés építkezés évei voltak, minden területen nőtt a szakmaiságsúlya, polgárosodott a társadalom, jelentős volt a felfelé irányuló társadal-mi mobilitás.Az 1980-as évek közepétől azonban a gazdasági megszorítások és agyárak gondjai a társadalmi ellátottság szintjén is megjelentek.Szólt arról, hogy az átmenetet a Városi Tanácsnál a politikai bizalmatlanságlégköre jellemezte. A problémák növekedésével 1989-től nagyon sok mun-kanélkülivé váló ember az alkoholba, a halálba menekült. A lakosságfogyása, erkölcsi, fizikai romlása az elszegényedéssel párhuzamosan mentvégbe. Ő maga az új rendszerben alapszakmájában, középiskolai tanárként

helyezkedett el és dolgozott nyugdíjazásáig. Ezekből az időkből egy jellegzetes emlék az a nagytüntetés, amelyben a gyárak dolgozói munkahelyük védelmében demonstráltak. A családi tragédiákaz 1990-es években a diákok fáradt viselkedésén, a megnövekedett lemorzsolódásokon és a szülőküres tekintetén is lemérhetőek voltak.

Káli Sándor két választási cikluson keresztül volt Miskolc megyei jogúváros polgármestere, országgyűlési képviselő. Visszaemlékezésében azthangsúlyozta, hogy akik a rendszerváltást végrehajtották, nem értettek agazdasághoz. A város vezetése alultájékozott és tehetetlen volt az LKMés a DIGÉP ügyében. Senki – ő maga sem – hitte, hogy a diósgyőrivasgyártás megszűnhet, bár tudatában volt a külföldi hasonló tapaszta-latoknak és a hazai szakemberek vészjelzéseinek is. Véleménye szerint,ha megnyerték volna az „Európa Kulturális Fővárosa” címet, akkortalán elindulhatott volna valami fejlődés. A térségbe történő különbözőbefektetések szereplőit nem ők választották ki, és most már utólagtudjuk, hogy ezek a választások nem jól sikerültek. A városvezetéstehetetlenségét a gyárak átgondolatlan magánosításának következtébenlétrejött rendezetlen jogi helyzet is meghatározta. Kossuth, aki jogász volt, azt mondta, hogy „Az ország ipar nélkülfélkarú óriás”. A mai hatalmat gyakorló jogászaink eddig a felismerésigmég nem jutottak el.

Fürjes Pál részese volt az OKÜ privatizálásának, piacának töredékét őnyerte el. Visszaemlékezésében a város átalakulásának gondjait soroltafel a kohászat elhúzódó megszűnésének függvényében. Műszaki ta-pasztalata szerint az itt folyó acélgyártás nem volt versenyképes. 1987-ben először hallott arról, hogy az elavult acélgyártási eljárást esetleghelyettesítik más üzemektől beszerezhető acél alapanyaggal, de ezt azelképzelést a munkanélkülivé válás félelme miatt nem valósítottákmeg. Beszélt az ózdi szakképzés leépüléséről, ami ma már szakember-hiányt okoz a városban. Úgy érzi, hogy az embereket sikerült leszoktatni a munkáról. Szerinte az ózdi lakosság jelentős része még mindig a régi, központiállami gondoskodás visszajövetelét várja.

16

Gápelné Tóth Rózsa69 éves, középiskolai tanár, azutolsó tanácselnök-helyettes

Miskolc városában

Káli Sándor64 éves, villamosmérnök, Miskolc

város volt polgármestere,országgyűlési képviselő

Fürjes Pál59 éves, gépészmérnök, az OKÜ

különböző karbantartássalfoglalkozó részlegeit irányította,

majd vállalkozó és a várospolgármestere lett

2. A vaskohászati vállalatok leépülésének helyi, szakmai tapasztalataiE témában a vállalatok egykori felelős szakmai, gazdasági vezetői adtak nagyon részletes, szemé-lyes tapasztalatokon alapuló, összefoglaló információkat.

2.1 A Diósgyőri Gépgyár képviselőinek visszaemlékezéseiAz alábbi három DIGÉP-es szakember gyakorlati példákkal cáfolta azt a gyakran előforduló hamisállítást, miszerint nem voltak nemzetközileg is versenyképes termékei a magyar iparnak.

Simon István a rendszerváltás idején, 1984-től 1994-ig a DIGÉPmoszkvai kereskedelmi képviseletén dolgozott. Elmondta, hogy aDIGÉP korszerű termékei nemzetközileg elismertek voltak, a gyárnagyszámú külföldi kereskedelmi kirendeltséggel és szerviz üzemmelrendelkezett. Az átalakulás során a DIGÉP a felszámolási folyamat elsőszakaszába került, csak nagy felkészültségű konstruktőrökből 270főnek mondtak fel, akiknek egy része jelenleg is szellemi segédmunkásvalahol. Az időközben idetelepített külföldi multik összeszerelő üze-meiben főleg csak „bio-robotokra” van szükség. Szerinte a DIGÉPegykori termékeire még ma is nagy kereslet lenne, de az átgondolatlanprivatizáció következtében szélnek eresztett szakemberek és az alap-anyagot biztosító egykori kohászat nélkül a DIGÉP valamikori tevé-kenységének felélesztése egyre kevésbé lehetséges.

Kripkó László szakmai karrierje szorosan kötődött a vállalat egyiksikeres termékéhez, az ellenütős kalapácshoz, amely egy nagyteljesít-ményű kovácsoló gép. Tapasztalata szerint a nyugati kereskedelmikapcsolataink során gyakran az orrunknál fogva vezettek, például anémet termékekért sokszor háromszoros árát fizettük annak, mintamennyiért ugyanazt a terméket az olaszoktól megvásárolhattuk volna.A rendszerváltás után hazánkban már nem voltak meg a feltételekahhoz, hogy kiváló külföldi üzleti, gyártási ajánlatokat fogadjunk. ADIGÉP-nek – az LKM acél-alapanyagából készült – nagyszerű termé-kei voltak. Nem lett volna szabad hagyni, hogy ezek a rendszerváltássorán megsemmisüljenek. Tiltakozásul a Parlament elé kellett volnavonulni. Sajnos az idő múlásával a technológiai fegyelem már a KombináltAcélműben is fellazult. Az életképes nagyvállalatokat külön figyelem-mel kellett volna kísérni, szakembereiket, berendezéseiket, korszerű

szakmai kultúrájukat át kellett volna menteni. Az volt a baj, hogy kiürítették a gyárat. Miből éltek agyárak? A gépeket eladták, elpocsékolták, azért, hogy az építményadót ki tudják fizetni. A piacikapcsolatukat pedig szétrombolták. E téren minden rendszerváltó kormány nagyot hibázott. Amagyar ipar versenyképes üzemeit is elherdálták. Megoldás lett volna például, ha a DIGÉP körétöbb kisebb céget alapítanak. Az a nagy baj, hogy nincs, akinek átadják a szakmai kultúrát, a fel-halmozott tapasztalatokat és kapcsolatokat.

Kugler Gyula főleg a hűtőgépek konstrukciójában volt specialista. Visszaemlékezése szerint 1990-ben a kereskedelmi igazgató utasította az egységeket, hogy több rendelést nem vállalhatnak. Ígykezdődött a tragikus kimenetelű leépülés. Főleg a szovjet rendelésekre vonatkozott a tilalom. A mihelyünket a piacokon a franciák, a németek foglalták el. A hangulatot a „mars ki ruszki” szlogenuralta. Antall József még büszke is volt, hogy mi a környező országoknál gyorsabban privatizáltunk.1992-ben megkezdődtek a csoportos elbocsátások, a korkedvezményes nyugdíjaztatások.

17

Simon István65 éves, villamos üzemmérnök, az

egykori Diósgyőri Gépgyárkonstruktőre, vezető tervezője,

1984-től kereskedelmi képviselő

Kripkó László82 éves, gépészmérnök, az egykoriDiósgyőri Gépgyár volt dolgozója,

szerkesztő, majd a gyárkülképviselője. (Közel 20 éven át

képviselte a gyáratOlaszországban)

Mi még úgy éltük le az életünket, hogy tegnap is fújt a gyár, és ma is,meg holnap is, és innen fogunk nyugdíjba menni, ezzel szemben a maifiatalok a munkahelyüket illetően teljes bizonytalanságban vannak.Hihetetlenül tönkre ment minden. Az első világháborúban a románok, amásodikban a németek, majd az oroszok fosztották ki az országot.1989-ben mi önnön magunkat raboltuk és raboltattuk ki. Az 1990-esévekben kft.-k alakultak, a kincset érő modern szerszámgépeket elad-ták, a műszaki könyvtárat, a raktár tervanyagait teherautóra dobálták ésvitték a hulladékgyűjtőbe. „Mint a hullarablók működtek. Szomorú avégjáték!” – mondta Kugler Gyula. Ő maga is korkedvezményesnyugdíjba került, ápolta beteg családtagjait. Ma már életének rengetegszomorúságával magára maradt.

2.2 Az egykori ózdi gyárvezetés egyik tagjának megítéléseBenyhe László visszaemlékezése szerint az 1970-es években az OKÜműszaki fejlesztése is elindult, többek között korszerű folyamatos öntő-mű és rúd-drót hengersor épült. Elmaradt viszont az acélgyártás kor-szerűsítése, a SM acélgyártási eljárást konzerválták, amely a gazdálko-dás eredményességét visszavetette. Hallott az ózdi és diósgyőri gyárakésszerű összekapcsolására vonatkozó törekvésekről, de az adott körül-mények között nem tartotta kivitelezhetőnek, ugyanis a megalakítotttröszttel szemben túl nagy volt az ózdiak és mások ellenállása.Az 1988-as társasági törvény alapján az OKÜ-ben is megindult a gyártechnológiai, gazdasági, szervezeti egységeinek önálló részvállalkozá-sokká történő feldarabolása, majd ezek csődbevitele, privatizálása ésfelszámolásuk kálváriája, amelynek során a gyár dolgozói létszáma le-épült, és az átképzési elgondolások is meghiúsultak. A privatizáció csakegy területen, a rúd-drót hengersor esetében volt sikeresnek mondható.

Benyhe László szerint nagy hiba volt, hogy a leépülés éveiben, a szakaszos dolgozói foglalkozta-tások szabad napjai idejére a munkabérek 80%-át adták. Ezzel és más liberális intézkedésekkel amunkához való egészséges viszonyt sokaknál rombolták.

2.3 Miként ítélik meg a kialakult helyzetet a volt Lenin Kohászati Művek egykori vezetőiA kutatási munka tervezett súlypontja a volt Lenin Kohászati Művekre, az egykori ipari nagyválla-lat sorozatosan elhibázott történetére esett. Innen indult el a helyzetfelmérés kezdeményezése is. Azilletékes egykori gyárvezetők tehát készséggel álltak a kutatási munka igényei, követelményei elé,jelentős írásos és képi dokumentumokkal is szolgáltak.

Drótos László szerint a legutóbbi magyar politikai rendszerváltástmegalapozó gazdasági folyamatok a hazai mindenkori döntéshozóktársadalmi helyzetével, szakmai előképzettségével, felkészültségévelis jellemezhetők. A változás csirái még a szocialista társadalmi be-rendezkedés idején az állami tulajdon talajáról, az 1960-as évektőlindultak el. Majd az 1970-es évektől máig, a szocialista gazdaságimechanizmusok, reform-intézkedések sokaságán keresztül 1989-bena politikai rendszer megdöntéséhez, a magántulajdonon alapuló sza-bad piacgazdasághoz, a kapitalista társadalmi rendszer restauráció-jához vezettek. E folyamat különböző szakaszaiban a meghatározókezdeményezők és végrehajtók változtak. Először a technokrata be-állítottságú műszaki értelmiség, majd az új közgazdász értelmiség ésezek együtt: a reform-szocialisták voltak a változások kezdeménye-zői és előrevivői. Őket követték a nyugati liberális gazdaságpolitikai

18

Kugler Gyula79 éves, gépészmérnök, DIGÉP

műszaki tervező

Benyhe László71 éves, gépészmérnök, az OKÜ

különböző középvezetőibeosztásaiban dolgozott

Drótos László80 éves, okleveles kohómérnök, 30

éven keresztül, nyugdíjazásáig, a voltLKM alkalmazottja és az 1982-1988-

as években utolsó vezérigazgatója

eszméket valló, döntően elméleti közgazdászok, és végül a humán beállítottságú fiatal értelmiség,elsősorban a jogász diplomások. Az ő befolyásuk vált meghatározóvá. Szerinte, visszatekintve a generációja által megélt történelmi kudarcokra, az immár negyedikhatalmas nemzeti veszteségre (első világháború, Trianon, második világháború és az 1989-es rend-szerváltás), fő okozóként (a kedvezőtlen nemzetközi körülmények mellett) a saját vezetést kellmegnevezni, azaz a mindenkori vezető elit felelőssége, alkalmatlansága vethető fel.A „gazdaságpolitikai rendszerváltás” első elemeivel, a gazdaság modernizálásának közgazdasági,irányítási szükségleteként megjelenő „új mechanizmussal” – Nyers Rezsőék megjelenése, kutató-intézetek munkájának beindulása, ezeket támogató párthatározatok – kapcsolatban elmondta, hogy atechnokrata szemléletű műszaki értelmiség egy része és az új közgazdasági kutatók egymást segítvedolgoztak. Az LKM vezetése ebbe a kísérletező munkába aktívan bekapcsolódott. A „Fordulat ésreform” című tanulmány előkészítésében Drótos László személyesen is részt vett. Időközbenazonban hazakerültek a nyugati országokban ösztöndíjjal tanult fiatal közgazdászok is, akik az ottlátottakat, tanultakat – kellő hazai gazdasági ismeretek nélkül – változatlan formában igyekeztekráerőltetni a magyar gazdaságirányításra. Ebből alakult ki a máig fennmaradt káosz, vagyis a gazda-ság korábbi versenyképességének elvesztése.Az 1970-es évek második felében elkezdődött hibás iparpolitikai törekvés a hazai vállalatok jelen-tős részét – köztük az LKM-et is – veszteségessé tette. Az 1980-as esztendők tovább növelték a kor-mányzat legsúlyosabb irányítási problémáját, a teljes kiszámíthatatlanságot. A vállalatokra neheze-dő és az idők során fokozódó megszorítások a bankreform következtében megszaporodó bankokonkeresztül realizálódtak. Ezek közé tartozott a hitelmérséklés és -megtagadás, a kamatok egyoldalúemelése és hasonló megszorító intézkedések.Vezérigazgatósága idejének vállalati történetéből kiemelte az LKM 1982-ben befejezett nagy-beruházását, a világszínvonalú Kombinált Acélmű megépítését, amely egy innovatív magyar feldol-gozóipar mennyiségi és minőségi (tervezett) acélszükségleteinek a kielégítésére szolgált volna. Ezaz igény azonban, a változó iparpolitika következtében, elmaradt.Ekkor felmerült a kérdés, hogy milyen módon lehet a vállalatot mégis működőképessé, veszteség-mentessé és végül nyereségessé tenni? Ez, megfelelő átalakításokkal, rövid időre sikerült is. DrótosLászló 1988 végén egészségi okokból átadta munkakörét, de a vállalat nyereséges gazdálkodásamég egy esztendőn át, 1989-ben is folytatódott. 1990-ben azonban súlyos csődhelyzet alakult ki,amelyből az akkori vállalatvezetés már nem talált kiutat.Miskolcon a generális, hosszú távú megoldást az ózdi és diósgyőri gyár közösen végrehajtottradikális szerkezetátalakításában látták. Erre tettek kezdeményezést már 1987-ben az LKM vezetői.Ez a gondolat – hatalmas ellenállás mellett – a Borsodi Vaskohászati Tröszt megalapításával 1989.január 1-jén megvalósulni látszott. Majd egy éven belül az új kormány megszüntette a trösztöt, ésmegkezdődött a vállalat önmagukban életképtelen részekre való feldarabolása.Kitért a hazai vaskohászat jövőjével kapcsolatos szakmai „hitviták” okaira, amelyek politikai töltetet iskaptak, és amelyeknek Vályi Péter miniszterelnök-helyettes is tragikus áldozatává vált Diósgyőrben.1985-re a gazdaság szereplőivel szemben meggyengült a bizalom. Gyakran váltották a vezetőket,ipari minisztereket. E légkörről és a tornyosuló gondokról az LKM vezetése igyekezett tájékoztatnia felsőbb állami és politikai szerveket, de általában eredménytelenül. Ez az eredménytelenség ésdöntésképtelenség végső kihatásában legyengítette a magyar gazdaságot és ezen belül a magyaripart, amely – a nagyhatalmak megegyezésével kialakult új történelmi helyzet figyelembevételével– szinte kínálta a politikai rendszerváltás lehetőségét.Részletesen kitért az LKM belső racionalizálásának az 1980-as években elért eredményeire. Aracionalizálás keretében – többek között – 5000 fővel csökkentették a vállalati létszámot, diver-zifikálták a termelést, új leányvállalatokat hoztak létre, és más hasonló intézkedéseket vezettek be,ennek ellenére nem sikerült a vállalatot hosszú távon életben tartani.

19

Az egykori LKM vezérigazgatója szerint a diósgyőri kohászat 1989-es politikai rendszerváltás utániteljes megszűnésének fő okai összetettek, amelyekből döntő jelentőségűként a következő háromfolyamat emelhető ki:

(1) Az 1980-as években már megjelent és a rendszerváltás után felerősödött hibás, neoliberálisgazdaságpolitika, a pénzügyi lobbi hatalmi túlsúlya. Fokozatosan kialakult, és kormányzatibefolyásra tett szert egy naiv, illúziókra épülő, nyugati „gyarmatosító szemléletű” iparirányí-tási törekvés. Döntően a gazdaság makrofolyamataira koncentráltak, a reálgazdaság, a mikro-gazdaság a figyelem perifériájára szorult. Ez a magyar állami vállalatok erejét, verseny-képességét először legyengítette, ami jelentősen hozzájárult az államszocializmus bukásához.Majd – a politikai rendszerváltást követően – a nemzeti ipart, a termelő eszközeiket erőltetett,gyors privatizálásra kényszerítette, és ezzel az üzemeket könnyű, olcsó szabad prédává tette,legtöbbjüket, így az LKM-et is, megsemmisítette.(2) Egyezően az Állami Számvevőszék helyi vizsgálatának 1994-es megállapításával, számossúlyos vezetői, irányításbeli szakmai hiba, tévedés, korrupció-gyanús esemény övezte eddigaz LKM leépülésének történetét. Ezek a vállalat szintjén, az államigazgatásban, a felszámolószerveknél egyaránt előfordultak. A szakmaiatlanság legsúlyosabb, a gyár sorsát végleg meg-pecsételő eseménye azonban a két borsodi vaskohászati vállalat közös, radikális szerkezetvál-tása megtervezett programjának elvetése volt. Az e célból létrehozott tröszt megszüntetésévelés ezzel közel egy időben az LKM 43 életképtelen, önálló szervezetté történő szétbontásávalkövették el a későbbiek során már helyrehozhatatlan hibát. Ezt az óriási szakmaiatlanságotmár újabb hatalmas állami anyagi áldozatokkal, számos felszámolással, újabb befektetőkbelépésével sem lehetett korrigálni. A cég pusztulása ezért elkerülhetetlenné vált, és az acél-gyártás sokadik újraindítsa csak az agóniájának idejét hosszabbította meg. A tröszt, a kétnagyüzem és a két város, a megye érintett vezetői erélytelensége, a helyzet kellő átlátásánakhiánya is nyilván közrejátszott e folyamatok ilyen alakulásában.(3) A hazai ipar – és benne az LKM – leépülése természetesen nem választhatók el az ebbenaz időben zajló, a nemzetközi gazdaságot érintő folyamatoktól sem. Erősen hatottak, hatnakhazánkra is korunk posztindusztriális, posztmateriális jellemzői. Többek között a nehéziparkorlátozása a fejlett országokban, az acélipar stratégiai jellegének megkérdőjelezése, a társa-dalmi figyelem, értékrend módosulása, a globalizáció térhódítása, stb. Ezek sok szálon köz-vetlenül vagy közvetve hatottak a város, a régió társadalmi, gazdasági átalakulására is. Válla-lati szinten is súlyos veszteségek származtak a KGST piac elvesztéséből, az EU kapcsolatból,illetve abból, ahogyan ezeket a magyar kormány a termelő ipari üzemek felé továbbította.

Végül szólt még az ipari örökség elhanyagoltságáról, amelyben Miskolc – sajnos – rossz példávaljár az élen. Ez, azon túl, hogy a nemzet kulturális identitásának, a helyi hazafiságnak, az idegen-forgalomnak is fontos része lehetne, a jelenlegi kormány „újraiparosítási” és „a munka társadalmamegteremtése” törekvéseinek is a szolgálatába állítható lenne. A hatalom azonban ennek jelentő-ségét egyelőre nem érti. Drótos László azonban ebben is „mérsékelten optimista”.

Tolnay Lajos pályája szerencsés indulásáról beszélt, amely az LKM-bekerülő fiatal mérnökök számára adott volt. Kezdetben az új hatalommalis jó kapcsolatokat tudott kialakítani, később azonban a központi és ahelyi politikai és állami irányítás magára, sorsára hagyta a gyárat.Jellemző, hogy a rendszerváltás óta egyszer sem kérdezték meg a régi,tapasztalt vezetőket a különböző jelentős döntések előtt.Az LKM-ben a technológia eltérő színvonalának feszítő gondjait – amia fő probléma volt a 80-as években – elsősorban csak újabb fejleszté-sekkel lehetett volna megoldani.A gyárvezetés saját erejéből a kisebb volumenű korszerűsítéseket el-végezte (hántolt-csiszolt hengerelt áru, kovácsolt termékek gyártásfej-

20

Tolnay Lajos67 éves, kohómérnök, mérnökközgazdász, 1989-92 között azLKM vezérigazgatója, jelenleg

nagyvállalkozó, üzletember

lesztése, stb.), de az alapot képező hengerműi rekonstrukcióhoz már nem tudott forrásokat szerezni.Az 1980-as évek közepén rengeteg innovációs javaslat készült az LKM vezetés részéről is, de ekkormár a pénzügyi kormányzat a bányászat és kohászat fejlesztésére nem adott pénzt.A legéletrevalóbb ötlet, javaslat – a jelentősen megváltozott körülményeket és a jövő kilátásaitfigyelembe véve – az ózdi és diósgyőri erők, lehetőségek ésszerű egyesítése volt. Hasonló sikeresszerkezetátalakításra Nyugaton volt példa, itt azonban – bár a tröszt megvalósult – egy év után meg-bukott. Lényegében a két borsodi kohászati vállalat külön-külön, egyedül folytatta szerkezet-átalakítási elképzeléseit, állami intervenció nélkül, amelyek így eleve kudarcra voltak ítélve.A borsodi kohászat válságát nem lehet pusztán az orosz piac elvesztésére fogni, mert például az1989-es évben – az előző esztendők erőfeszítése és a kedvező piaci viszonyok kihasználása révén –még figyelmet érdemlő eredményt ért el a vállalat.Az LKM bukásának a legfőbb okát Tolnay Lajos az 1990-1992-es években, amikor ő volt a vezér-igazgató a következőkben látja: 1. az energia árak horrorisztikus megemelkedése; 2. az árviszonyokmegváltozása; 3. már az 1980-as évektől semmilyen állami forrás nem állt rendelkezésre a fejlesz-tésre; 4. a létszámleépítés következményeit a politikai vezetés – a köznyugalom fenntartása érdeké-ben – nem vállalta. A vállalati belső erőfeszítések, valamint a megélénkült piac hatására az 1980-as évek második felérea veszteség megszűnt, 1988 és az 1989-es esztendők már sikeres, nyereséges gazdálkodást hoztak.Optimizmussal vehette át vezérigazgatói beosztását és az első év után írásos dicséretben részesült aminisztérium részéről. 1990-től kezdve azonban katasztrofális idők következtek, a próbálkozásokmind kudarcba fulladtak. Volt akkor a társadalomban egy csodavárás: a külföldi tőke beáramlik és azminden problémát megold majd. Ez nagy hiba volt. A miniszter, Bod Péter Ákos közreműködésévelsem sikerült a kilátásba helyezett EU-s támogatást megkapni. Komolytalanok voltak az ígéretek.Ebben az időben a magyar állam szabadulni akart a nagyvállalati problémáktól. Ekkor lett az LKMkisebb önálló egységekre felbontva, abból a meggondolásból, hogy amely egység képtelen gazdasá-gilag fennmaradni az – a közben megjelent csődtörvény értelmében – szűnjön meg. Azt is reméltékettől, hogy külső tőkét hoz, és ezzel megoldódik az egyre tragikusabbá váló pénzhiánya a cégeknek.Ez azonban csak kisebb részben és rövid időre teljesült. A vállalat egyben maradt kohászati törzs-üzemeit az állam egy kétes egzisztenciájú külföldi befektetőnek adta el, mélyen értéke alatt: a cég-vezető hónapokon át „pénzszivattyúként” használta a gyárat. Hatalmas veszteséget halmoztak fel.Tolnay Lajos ekkor (1992 márciusában) lépett ki – saját kérésére – a vállalkozás (akkor részvény-társaság) vezetéséből. Ezt követően a gyár egy részét az állam kénytelen volt visszavásárolni, majdújra és újra privatizálta, miközben csődökre, átgondolatlan intézkedésekre több mint 30 milliárdforint állami pénz ment el.Tolnay Lajos szerint a jelenlegi állapot teljesen reménytelen és káoszokkal terhelt. Szerinte a voltLKM termelésének újraindítására ma már sem a szükséges pénz, sem a szakképzett munkaerő nemáll rendelkezésre. Egykori gyárvezetői tapasztalatai között említi, hogy a döntéshozók bevettstílusává vált a jobbító javaslatokat tevő cég-kezdeményezésekre egyszerűen nem válaszolni. Az

Antall-kormány kihelyezett miskolci ülése is bizonyította a hibásgazdaságpolitikai gyakorlatot. Az ezt követő események, a miskolci10.000 fős tüntetés, a sorozatos csődök, felszámolások, a politikaivezetést egy elhúzódó válság irányába vitték. Ez immár 26 éve tart ésma sem látszik a vége.

Visszaemlékezésében Sitkei Dezső kiemelte, hogy súlyos hibákatkövettek el azok a városi és kormányzati vezetők, akik hagyták, hogya 200 éves múlttal rendelkező Diósgyőri Vasgyár elpusztuljon. Arendszerváltás szükséges és elkerülhetetlen volt, ugyanakkor nagycsalódást is okozott. A politikában az átlagember számára érdemlegesváltozás nem történt, azonban a gazdaságban minden tönkrement. A

21

Sitkei Dezső75 éves, technikusi végzettségű, az

LKM-ben középvezető, majdanyagellátási főosztályvezető volt

hatalomba került, korábban sértett emberek nem tudtak mit kezdeni a lehetőségeikkel, teljesenromba döntötték az országot, különösen a gazdaságot.Antallék irtóztak a munkás vidékektől. Horn a kormányzása idején az atomerőművön kívül mindenteladott. Bűn volt, hogy az orosz gazdasági kapcsolatokat az első kormányok szétverték. SitkeiDezső szerint az országos vezetést egyáltalán nem érdekelte, hogy a végeken hol folyik el a pénz.Mint anyagellátási főosztályvezetőnek a forráshiányos időszakokban az anyagbeszerzés terén nagynehézségei voltak. A vele készült interjú végén reményét fejezte ki, hogy – a jelenlegi kormányzatkommunikációját figyelembe véve – a hazai gazdaság a jövőben nagyobb figyelmet kap.

Sipos István visszaemlékezésében kiemeli, hogy a Diósgyőri Vasgyárkutatómérnökeinek és kiváló gyakorlati szakembereinek munkája alap-ján az üzemekben számos elismerést kiváltó terméket hoztak létre ahetvenes években. A termékfejlesztést azonban a fokozatosan elavulótechnológiai berendezések egyre jobban korlátozták és így a gazdasá-gosság és a versenyképesség követelményeit egyre nehezebb volt ki-elégíteni.Jelentős előrelépés volt az 1980-82-ben megépített és világszínvonalatképviselő Kombinált Acélmű, amely a leggyengébb technológiaikeresztmetszetet volt hivatva felszámolni.Az acélmű elsősorban a hazai feldolgozó ipar szükségleteinek kielégí-tésére épült és lehetővé tette a gazdaságtalan, környezetszennyező,nehéz és balesetveszélyes emberi munkát igénylő berendezések, üze-mek (Siemens-Martin acélmű 8 kemencéje, egy kohó és más elavult

berendezések) leállítását. Az új acélmű belépésével, termelés-felfutásával közel egy időben azonban– a hazai gazdaságpolitikai változás következtében – csökkent a felhasználók acéligénye, akülpiacok is beszűkültek, a fejlesztésekre felvett hitelek kamatai visszamenőlegesen többszörösükreemelkedtek, a működési hitel összege pedig a felére csökkent.Ekkor az LKM vezetése – az előremenekülés programjaként – javasolta az LKM és az OKÜ leg-jobb erőinek összevonását. Sipos István súlyos hibának, a teljes vállalati megsemmisítést előidézőintézkedés-sorozatnak tartja a privatizálás érdekében megszüntetett erőkoncentrálást (a tröszt fel-számolását) és az LKM több mint 40 önálló, de önmagában életképtelen egységre történő feldara-bolását.Ezt követően részletesen szólt az LKM széles termékstruktúrájáról, technológiai kultúrájáról,továbbá a privatizáció előzményéről és teljes zavarodottságot kiváltó konkrét példáiról. Megtörténteseteket sorolt fel a privatizált öntödék szakmai, emberi, piaci problémáiról, a bankok, a szol-gáltatók hatalmi visszaéléséről, mígnem ők is 2007-ben felszámolásra kerültek. Végezetül említést tesz az ipari örökség ápolásának fontosságáról, amelyet alapítványba szerve-ződve néhányan feladatuknak tekintenek. A jövő kilátásai azonban ma még nagyon homályosak.

Kalóczkai Istvánné (78 éves), a LKM nyugalmazott személyzeti és szociális igazgatója volt.Visszaemlékezésében az egykori LKM által a vállalat dolgozóinak nyújtott, majd az 1989 évtőlfokozatosan visszavont szociális, kulturális ellátási formákat sorolta fel. Ilyenek voltak például amunkásszállás, az orvosi ellátás, a dolgozóknak a vállalat által biztosított üdülési lehetőség, a kis-mama műhely, az oktatás, a kulturális, a sport és egyéb tevékenységek iránti igény kielégítése. Részletesen szól az 1989-1990-es években módosult személyi követelményekről, például az új,„vállalkozó” típusú vezetők beállításáról. Érinti a vállalat szervezeti feldarabolásának szociális ésszemélyi következményeit, a létszám átcsoportosítások emberi nehézségeit.

22

Sipos István72 éves, kohómérnök, az LKM-nél

különböző középvezetőibeosztásokban dolgozott, az 1980-

as években fejlesztésifőosztályvezető volt

Kalóczkai Istvánné 1990-ben korkedvezményes nyugdíjba került, amelyből az 1995-1999 évekközötti időre visszahívták. Feladatai közé tartozott a csoportos létszámleépítés lehető leghumánu-sabb megvalósításának elősegítése, a hazai és nemzetközi tapasztalatok összegyűjtése és alkalma-zása (korkedvezményes nyugdíj, átképzések, stb.). Ez idő alatt a Diósgyőri Acélművek Rt. (DAM)dolgozói létszámát 4450 főről 2230-ra kellett csökkenteni.Részletesen szólt a radikális változás következtében kialakult nehéz emberi sorsokról, az erkölcsi,morális, egészségügyi leépülésről, a kapcsolati rendszerek felbomlásáról, köztük saját, személyeséletének tapasztalatairól.

Boros Árpád (84 éves), az LKM számviteli vezetésében töltött be munkaköröket, majd a priva-tizálás, a felszámolási eljárások egyik meghatározó személyisége lett. Véleményét kronologikussorrendbe foglalta, évszámokhoz kötve az LKM sorsát érintő jelentősebb fordulatokat. Visszaem-lékezését az acéliparban a nyolcvanas években kialakult helyzettel indítja. Kiemeli, hogy ebben azidőszakban (a második kőolajár robbanás után, magas energiaárak mellett) az anyagigényeságazatok – így a kohászat – jövedelmezősége egyre csökkent és válságba került. A válságból valókilábalás érdekében a vállalat vezetése 1987-ben – megtartva az előző években kialakított stratégiafő irányvonalát – kidolgozta a termékszerkezet átalakítására, a fejlesztésekre és a visszafejlesz-tésekre vonatkozó terveit. A vállalat az 1990-ig szóló 3 éves stabilizációs időszakban radikálisátalakítást tervezett. A mennyiség-centrikus termelési szerkezetet kívánta úgy átalakítani, hogyhelyette magas technológiai színvonalú nemesacél gyártási rendszer jöjjön létre.1987-ben azonban az egyébként is kevés forgóalappal rendelkező gyártól az újonnan létrehozottkétszintű bankrendszer egyik, a fejlesztés szempontjából meghatározó bankja, a Magyar Hitelbankegyszerre több mint 2 milliárdos hitelt vont meg. Ez sorsdöntő változást eredményezett. A rövid-lejáratú hitel nagymérvű csökkenése az átlagos „sorban-állás” növekedését eredményezte. A vállalata készpénzhiányt a készpénzt helyettesítő váltóforgalom növelésével ugyan igyekezett pótolni, deaz a pénzgazdálkodás szempontjából csak részmegoldást jelentett.Az 1980-as évek második felében azután megkezdődött az új társaságok kialakítása. A borsoditérségben 1989. január 1-jével a kohászati vállalatok, így a Lenin Kohászati Művek, az ÓzdiKohászati Üzemek, a Borsodi Ércelőkészítő Mű szerkezetátalakítási feladatai végrehajtásának elő-segítése érdekében az Ipari Minisztérium megalakította a Borsodi Vaskohászati Trösztöt. A trösztléte azonban állandó vitatéma volt, s végül a Minisztertanács a trösztöt 1989. december 31-évelmegszüntette.1989 második felében a vállalatnak újabb nehézségei támadtak. A MOL Rt. a gázdíj fizetésénekjelentős elmaradása miatt a Fővárosi Bíróságnál megindította a Lenin Kohászati Művek államivállalat ellen a felszámolási eljárást.Ezt követően az állami vállalat átalakult, belőle új társaságok jöttek létre. A diósgyőri kohászatbanaz első részvénytársaság Diósgyőri Kohászati Részvénytársaság elnevezéssel és 16 MFt alaptőkével1989. augusztus 15-én alakult.Ezt a k