Upload
others
View
19
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
MEGÉR-TÉSZ MEZŐGAZDASÁGI ÉRTÉKESÍTŐ - TÉSZ SZÖVETKEZET 2473 Vál, Burgundia utca 63.
Gyereknap Bicskén – a jóízű egészség jegyében!
Léteznek még innovatív iskolák, amelyek összekötik a kellemeset a hasznossal – rendhagyó, de nagyon
örömteli meghívásnak tett eleget a közelmúltban a MEGÉR-TÉSZ Szövetkezet gyors reagálású hadteste.
Csapatunk Bicskén, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában a nemzetközi gyermeknaphoz
kapcsolódó rendezvényen mutatkozott be érdekes és egészséges interaktív foglalkozáson!
Noha az idei iskolagyümölcs-programnak már vége, de a kedves invitálásnak nem tudtunk ellenállni –
éppen azok körében mutathattuk be a programunk érdekes, izgalmas és innovatív elemeit, akik a leginkább
fogékonyak az újdonságokra, s játékos, interaktív formában ugyan de hatékonyan terjeszthető körükben a
környezet és egészségtudatos magatartásminta. Mint az alábbi, fotókkal bőven pettyezett összegzésből
kiderül, a bicskei nebulók nagy lelkesedéssel vettek részt a rendhagyó foglalkozáson – de lássuk máris a
részleteket!
Szerencsénkre az időjárás is nekünk kedvezett, vidám napsütéses napnak néztünk elébe a lelkes tanulókkal
együtt. A diákok egy gyereknapi akadályversenyről visszatérve örömmel fogadtak egy-egy pohár frissítő
italt ki-ki saját magának készíthette el!
MEGÉR-TÉSZ MEZŐGAZDASÁGI ÉRTÉKESÍTŐ - TÉSZ SZÖVETKEZET 2473 Vál, Burgundia utca 63.
A MEGÉR-TÉSZ közreműködésével ugyanis az iskola udvarára települt egy mobil gyümölcslé-készítő
gép, illetve egy teherautónyi almát is a helyszínre szállítottunk, - ebből a helyszínen a gyerekek
közreműködésével készült a finom 100 százalékos gyümölcslé!
A diákcsapat nagy lelkesedéssel vette magát a munkálatokba, és azonnal „élesben” sajátította el a
fortélyokat. A válogatást és a mosást a lé elkészítése követte, majd az elmaradhatatlan pasztörizálás, - ez
utóbbira a biztonságos élelmiszer-felhasználás miatt van okvetlenül szükség. Ráadásul nemcsak egy-egy
pohár gyümölcs levet készíthettek a nebulók, hanem megnézhették azt is, hogyan kerül az üdítő 5 literes
zacskókba, valamint láthatták a dobozolás menetét. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban arról is képet
kaphattak, hogy a gépből távozó melléktermék állatok takarmányaként szolgálhat – ha tetszik,
kézzelfogható tapasztalatukká vált, hogy a gyümölcslé készítése során semmi nem vész kárba!
MEGÉR-TÉSZ MEZŐGAZDASÁGI ÉRTÉKESÍTŐ - TÉSZ SZÖVETKEZET 2473 Vál, Burgundia utca 63.
Az „éles bevetés” persze ezúttal sem ért véget a gyakorlati tapasztalatszerzésnél: a résztvevők tájékoztatót
hallhattak a gép működésének folyamatáról, és az egészségőr közösségi kezdeményezésbe egy rövid
előadás is belefért, amely a frissen facsart, ráadásul garantáltan adalékanyagoktól mentes táplálékok
fogyasztásának jelentőségét taglalta. Mindezt úgy, hogy közben a gépbe rakták a gyümölcsöket, amit pár
perc múlva, néhány munkafázist követően már frissítőként fogyaszthattak el!
MEGÉR-TÉSZ MEZŐGAZDASÁGI ÉRTÉKESÍTŐ - TÉSZ SZÖVETKEZET 2473 Vál, Burgundia utca 63.
A gyerekek így szó szerint meg is ízlelhették a saját munkájuk gyümölcsét – és aki akart, a lé mellé vagy
helyett almát is kaphatott!
Meg kell hagyni, jó móka volt – mindenkinek!
Fontos és aktuális szövetkezeti hírekre vadászik? Térjen vissza hozzánk – nem csalódhat!
Név: MEGÉR-TÉSZ MEZŐGAZDASÁGI ÉRTÉKESÍTŐ - TÉSZ SZÖVETKEZET
Levelezési cím: 2473 Vál, Burgundia utca 63.
Telefon/mobil: 70/198-09-18
e-mail: [email protected]
face: https://www.facebook.com/megertesz/