1

KÍSÉRLET A SCIENCE-FICTION ÉS AZ ÉPÍTÉSZET KÖZÖTTI PÁRHUZAMOK FELÁLLÍTÁSÁRA AZ ÉGBOLT MEGHÓDÍTÁSÁNAK VÁGYA

2

TARTALOM

BEVEZETÉS ..................................................................................................................................................... 3

MIKOR MÉG CSOLDÁLTUK AZ EGET .............................................................................................................. 5

Az égbolt, mint transzcendens fogalom ................................................................................................... 6

Ember és égbolt kapcsolata ...................................................................................................................... 8

Építészet és égbolt kapcsolata ................................................................................................................ 10

AZ ÉGBOLT OSTROMA ................................................................................................................................. 10

GATTACA – FRANK LLOYD WRIGHT (+ filmkép) ...................................................................................... 14

Az Építész és a Gép .............................................................................................................................. 17

Az Építész és az Ember ........................................................................................................................ 20

Az Ember és a Fény ............................................................................................................................. 23

SZÁRNYAS FEJVADÁSZ – LE CORBUSIER (+ filmkép) ............................................................................... 26

Urbánus építészet .............................................................................. Hiba! A könyvjelző nem létezik.

Építészeti evolúció .............................................................................................................................. 31

Építészeti „demémia” ......................................................................... Hiba! A könyvjelző nem létezik.

MIKOR ELVESZÍTJÜK LÁBUNK ALÓL A TALAJT ............................................................................................. 36

Katedrális ................................................................................................................................................ 37

Kezdet ..................................................................................................................................................... 39

Vég .......................................................................................................... Hiba! A könyvjelző nem létezik.

Bibliográfia .................................................................................................................................................. 40

3

BEVEZETÉS

Dolgozatom célja, hogy kísérletet tegyen a science-fiction, mint irodalmi és filmes műfaj, valamint az

építészet közötti párhuzamok felállítására. Mindezt annak tudatában, hogy mindkét témakör

elkerülhetetlen módón, sőt az elvárásoknak megfelelően komoly filozófiai többletet hordoz magában.

Célom ezen többlet összevetése, mondhatni ütköztetése, hogy az így létrejövő elemi gondolat

részecskék és azok mintázata olvashatóvá váljék. Mivel azonban a két témakör spektruma elképesztően

széles, ezért a témát szűkítendő – Az égbolt meghódításának vágya – alcím köré szervezem dolgozatom

sorait. A további tagolást illetőleg három nagy fejezetre oszlik:

1. Mikor még csodáltuk az eget: című fejezetben megpróbálom definiálni a tudományos ember

előtti időkben kialakult képünket és képzeteinket az égboltról. A tartalomban itt még filozófiai és

építészetelméleti elemzésre szorítkozom.

2. Az égbolt ostroma: Dolgozatom gerince. Itt teszek konkrét kísérletet a SF és az építészet

összehasonlító elemzésére. A fejezet azzal a történeti időszakkal [1860-1960] foglalkozik mikor a

tudományok rohamléptű fejlődése alapjaiban felforgatja világképünket és tradicionális

képzeteinket. Ezen belül is dolgozatom fókusza, tetten érni, az említett fejlődés

tervezéselméletre és az építészeti eszköztárra gyakorolt hatását, két korai, és talán

legmeghatározóbb művész munkásságán keresztül.

3. Amikor elveszítjük lábunk alól a talajt: Az előző fejezetben tárgyalt korszak SF gondolkodói által

vázolt jövőképekben rejlő üzenetek értelmezésére teszek kísérletet. Mintegy summázva az

időszak égbolttal kapcsolatos elvárásait és kérdéseit, melyek megoldását és megválaszolását a

tudománytól várták.

Az ember kultúrájának évezredes fejlődéstörténetében mindig meghatározó szerepe volt az ég és a föld

kettőségének. Az égbolt, mint transzcendens fogalom a tudomány és a tapasztalást elősegítő eszközeink

fejlődésével, alig több mint 100 év alatt, átalakult természettudományos fogalommá, mostanra pedig

egy vékony réteggé, mely elválasztja az embert a világűrtől.

„Ég és föld hagyományos képzetei és velük a tér tradicionális hierarchiája végérvényesen meghaladottá vált.”1

Az új, valós gyakorlatban is meghódításra váró birodalom gyarmatosítása több frontvonalon is

megkezdődött, köztük a tudományos alapokon nyugvó, utópisztikus irodalom (science-fiction) színterén,

valamint az adott korszak lehetőségeihez mérten az építészet is új, valódi magaslatok kiaknázásával

reagált jelenének problémáira.

A dolgozat megkísérli néhány jellemző példán keresztül, irodalmi és filmes analógiákat segítségül hívva

bemutatni, az építészeti válasz fejlődését az emberi élettér felfelé irányuló kiterjesztésére, az adott kor

társadalmi katalizátorainak vagy a későbbi társadalmakra gyakorolt hatásainak figyelembe vételével. A

kérdések melyeket a tanulmány boncolgat: Az ember vágyik egyre magasabbra vagy pusztán kényszerül?

Milyen eszközökkel válhat az új közeg otthonná? A határvonalak meddig tolhatóak ki?

Ha ezen kérdések megválaszolására a science-fiction-t (SF), mint eszközt hívjuk segítségül, meg kell

vizsgáljuk, mit is jelent. Ugyanis ezen irodalmi vagy filmes alkotások, kiváló kiindulópontjai lehetnek az

4

építészeti párbeszédnek kiváltképp, ha megpróbálunk a színfalak mögé pillantani, áttörve a díszletek és

speciális effektek csalóka felszínét.

A SF fogalmának meghatározása körül azonban örök vita zajlik, és a mai napig nem született pontos

meghatározás. A leglíraibb definíció talán Alain Le Bris író tollából származik:

„A science fiction nem más, mint az értelem tündérmeséje.”2

Mely megfogalmazással félreértésekre adhat okot, ám szerepel benne a legfontosabb elem, a

racionalitás, azaz az értelem kiemelt szerepének feltüntetése. Stanisław Lem Tudományos-fantasztikus

irodalom és futurológia című művének bevezetésében kifejtett véleménye szerint a science-fiction

legérdekesebb elemei

„azok a dolgok/.../, amelyek pillanatnyilag nincsenek, de valamikor a jövőben megszülethetnek, valamint azok, amelyek nincsenek, és minden bizonnyal nem is lesznek, de amelyek - létezhettek volna - , mert létezésük a legcsekélyebb mértékben sem mond ellent a természet törvényeinek.”3

Ennek a kijelentésnek definícióvá formálását olvashatjuk Sárdi Margit fogalmazásában, miszerint:

„A tudományos-fantasztikus irodalom az elbeszélő szépprózának az az ága, amely ma még nem létező vagy föl nem ismert problémákkal foglalkozik, s azokra racionális megoldást kínál, vagy fordítva, létező, fölismert problémákkal foglalkozik, s azokra nem létező, de racionális megoldást kínál.”4

Mindkét definíció megfeleltethető annak a három meghatározó kritériumnak, melyek teljesülésével

általában beazonosíthatóvá válik a műfaj. Az első, hogy a kor legfrissebb tudományos szemléletével kell

a műnek születnie. Második pont, hogy minden elemére, ha nem is létező, de racionális megoldást kell

kínálnia. Harmadik pontként pedig legyen a műnek kritikai hangvétele. Mutassa be, hogy az általa

felvonultatott megoldások milyen hatással lehetnek az egyénre, vagy a társadalomra.

A fenti összegzést olvasva beláthatjuk, hogy a világirodalom rengeteg SF-nel rendelkezik. Sokan első

műnek Mary Shelley Frankenstein című kultikus művét tartják, hiszen Luigi Galvani bioelektromos

kísérletei ihlették, mely a kor tudományos újdonságának számított. A regény fantasztikus elemeit

racionális magyarázattal igyekszik alátámasztani, valamint komoly kritikát fogalmaz meg az ember

törekvéseivel kapcsolatban. Teremthet-e az ember életet, formálhatja azt saját arcképére? De hasonló

módon a SF műfajának korai alkotói közé soroljuk Victor Hugo-t és H. G. Wells-et is.

Mindemellett ez a szempontrendszer sem tökéletes, példának okáért a Csillagok Háborúja sem ad

magyarázatot a misztikus Jedi erőre, mégis a műfajba sorolják. Az effajta konfliktust jelen tanulmányban Frederick Pohl SF író szavaival oldanám fel:

„Bárhogyan definiáljuk a SF-t, mindig lesz olyan számomra kedves sci-fi, ami nem fog beletartozni.”2

5

MIKOR MÉG CSOLDÁLTUK AZ EGET

„A terjeszkedés hadműveletei a létezés nem euklideszi dimenzióiban az Elérhetetlen Birodalmával kerülnek szembe. E különös régió határait koronként máshová helyezték, és más névvel illették. Néha az éggel volt azonos, máskor az ég felsőbb övezeteiben húzódott, olykor pedig a látszatok mögött sejtették. Az Elérhetetlen Birodalomról csak az tudható, hogy határai különös tükörből vannak; falainál az ember önmagával szembesül.”1

6

AZ ÉGBOLT, MINT TRANSZCENDENS FOGALOM

„Kezdetben volt a Kháosz. Ebből emelkedett ki mezítelenül Eurünomé, a Mindenség istennője, de nem volt hol megvetnie a lábát. Elválasztotta hát az égbolttól a tengert, s egymagában táncolni kezdett a hullámokon. Dél felé táncolt, s szél kerekedett nyomában. /…/ Sarkon fordult, elkapta az északról fújó szelet, sodorgatni kezdte a tenyere közt, és íme: megszületett Ophión, a nagy kígyó. Eurünomé tovább táncolt /…/ s Ophiónt elfogta a kéjvágy, az istennő lába köré tekeredett és egyesült vele. Így történt, hogy Eurünomé is teherbe esett. /…/ erre galamb alakot öltött, leereszkedett a hullámokra, s mikor elérkezett az ideje, megtojta a Világtojást. Ophión az istennő parancsára hétszer a tojás köré tekeredett és kiköltötte. A tojás kettérepedt és kipottyantak belőle az istennő gyermeki, vagyis ami csak létezik e világon: a Nap, a Hold, a bolygók, a csillagok és a Föld, a rajta levő hegyekkel, folyókkal, fákkal, növényekkel és élőlényekkel együtt. Aztán mozgásba hozta hét bolygót és mindegyiket egy titanisz és egy titán alá rendelte”5

Ez az archaikus vallási világkép ősi prehellén gyökerekkel rendelkezik, mely a vadásztársadalmak

partenogenezis - szűz fogantatás - alapjain nyugvó őstojás mítoszának egyik első példája, de nagyon

hasonló elemekkel találkozhatunk például a sumér teremtéstörténetben, ahol Eurünomé

(„messzevándorló”) Iahu („felséges galamb”) néven jelenik meg, mely elnevezés később Jehovára a

Teremtőre száll. Ophiónnal, vagy más nevén Boreásszal a héber és egyiptomi mitológiában a világot

teremtő kígyóként találkozhatunk. Az őstojás mítosza a Kalevalában is megtalálható, vagy a korai

földművelő társadalmak esetében Magként találkozhatunk vele. A kínai Panku, vagy az indiai Purusa

egyaránt feldarabolja önmagát. Míg fejéből lesz az ég, addig lábából a föld, többi testrésze a szeleket és

az isteneket teremti meg. Akárhogyan is jelenik meg, a világ teremtéséért felelős őskonglomerátum,

abban nincs eltérés, hogy a két fundamentum között foglal helyet. A végtelen Víz és az Égbolt között,

melyek elsőként teremtettek. Mindennél hamarabb elválik egymástól a Fent és Lent. Kijelenthetjük,

hogy az emberi képzelet és gondolkodás, a világról alkotott prehisztorikus, mondhatjuk ösztönös

képünk, első és szükséges alappillére, a dimenzionalitás minimuma, a Fent és a Lent kettőségének léte.

Tehát a Fent és a Lent, e mindent meghatározó kettőség, egyed és mentális fejlődésünkben kódolt

alapegység.

A verbalitás fejlődésével és a termeléssel kialakulásával (eszközök előállítása, cserekereskedelem)

fogalomrendszerünk is bővült, így a teremtésről alkotott elképzeléseink is igazodtak új látásmódunkhoz.

Isten az új világkép szerint, már szóval teremt:

„Légyen” /…/ és lőn…6

Isten tevékenykedik, tervez, és megcsinál. De mindenek előtt

„Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.”7

A héber és keresztény kultúra, akár az eddigiek, tovább örökítik az égbolt mindenek előtt valóságát és

egyetemlegességét. Az ég továbbra is meghatározó fundamentális egység. Sőt, jelentőségét tovább

növeli az égbolt, mint hely megjelölése akár az eltávozott lélek, az angyalok, és maga a Teremtő

lakhelyeként, aminél továbbmegy a Teremtőként történő közvetlen megszemélyesítés.

„A Szentírásban az "ég és föld" kifejezés jelentése: minden, ami létezik, az egész teremtés. Utal a kapcsolatra is, mely a teremtésen belül az eget és a földet egyszerre egyesíti és szétválasztja: a

"Föld" az emberek világa; [Zsolt 115,16.] az "ég" vagy az "egek" jelölheti az égboltot, [Zsolt 19,2.] de jelölheti Isten sajátos "helyét" is, hiszen Ő, a "Mi Atyánk a mennyekben" (Mt

7

5,16); [Zsolt 115,16.] következésképpen a "mennyet" is, ami az eszkatologikus dicsőség. Végül

az "ég" szó jelenti a szellemi teremtmények, az Istent körülvevő angyalok "helyét".8

Tehát, a tér ezen hierarchiája adott, s a hagyományok mindegyike ismeri, melyben az ember megjelöli

saját helyét. A világ nem más, mint a Föld, a föléje boruló Ég és a köztük honos tér, azaz az Ember világa.

Az Ember maga – a lélekkel ellátott anyag - a harmadik fundamentális egység, melyben keveredik a

teremtés mindensége.

„Isten "az idő kezdetétől a semmiből alkotta mindkét teremtményt, a szellemit és a testit, tudniillik az angyalokat és a világot: és azután az emberi teremtményt", mely bizonyos értelemben egyszerre szellemből és testből áll.”9

Az ember legalapvetőbb tulajdonsága, hogy van – létezik. Így a horizont és a földi lét nem más, mint a

létezés, az élet színtere. Az ég és a mélység birodalma pedig csak az élet végességével, a halál útján

tapasztalható.

Az emberi lét végével elképzeléseink szerint a lélek térbeli átrendeződésen megy keresztül. Felemelkedik

vagy alászáll. A Lent, a zuhanás - pokol - fogalma fenntartja kapcsolatát a nehézkedéssel, míg a Fent, a

felemelkedés és a felhők könnyedsége - menny - mentesül e földi tehertől. Nem véletlen hát, hogy az

égbolt pozitív attribútumként jelenik meg hagyományainkban. A nehézkedés leküzdése ellentmond a

tapasztalás törvényeinek, így elérése lehetetlen. Az ember számára az élet Földre utaltsága szab határt a

tér mélységei, és az ég magaslatai irányába.

„Az emberi törekvések centrumában az élet határvidékeinek kiterjesztése és a magaslatok ostroma áll.”1

Jól példázza mindezt az ókori hősök megdicsőülése, mikor tetteik által a csillagok közé emelkednek, vagy

Ikarosz története, ki emberként olyan magasságokba vágyott, melyek megkísértése határos önmagunk

emberségének megtagadásával.

8

EMBER ÉS ÉGBOLT KAPCSOLATA

Az emberi tapasztalást alapjaiban meghatározza a nehézkedés. A nehézkedés érzékszerveink hiányában

is tapasztalható, kikerülhetetlen jellemzője a Földi életnek. A gravitáció erő, mely vektor mentén a tér

irányultságot nyer, ezáltal dimenzionalitásunk bonthatatlan elsőrendű egysége. A földi élettér hosszanti

és szélességi irányainak tapasztalása már a gravitáció által összesűrűsödő tömeg eredménye, tehát

keletkezéséből kifolyólag másodrendű. Mivel azonban az emberi élet és tapasztalás, jellemzően a

másodrendű dimenziók mentén mozog, talán közelebb áll hozzánk az alábbi meghatározás miszerint:

„Az ember egzisztenciális terének legegyszerűbb modellje ezért a horizontális sík, amelyen egy vertikális tengely halad át”10

Az ember kiemelkedése az állatvilágból, a gravitáció elleni küzdelemmel kezdődött. Első győzelmünk, az

előember felegyenesedése teszi lehetővé kezünk használatát, engedi tekintetünket az ég felé fordulni.

Felfedezzük az égitesteket és a csillagokat, melyek segítségével a másodrendű dimenziókban is

megtanulunk tájékozódni. Hiszen az égbolt mutatja meg az égtájakat, és teszi lehetővé az idő mérését és

számontartását. Az égbolt révén válik az ember világképe teljesebbé.

Ennek a világképnek a központjába pedig önmagát helyezi. A látható világot magához méri, talpa alatt

van a föld és feje felett az ég.

„A világ közepe ott van, ahol én állok”11

Az ember a maga köré épített koordinátarendszer origója. Magához viszonyítva vizsgálja az őt körülvevő

természetet, mely világ alulról zárt, felülről nyitott és végtelen. Tapasztalásán keresztül az égboltot

félgömbként, a talajt síkként, vagy domborzattól függően különböző módon gyűrődött felületként éli

meg. Ég és Föld találkozása, a felület, vagy határvonal, melyet a két fundamentum maga közé présel, az

emberi létezés helyszíne, a földi sík, vékony, emberi léptékkel lakható légrétege, mely az általunk

tapasztalható térélményeket rejti, s nem egyenlő a kozmikus tér magasságaival, melyet égbolt és föld

zár közre. Ezt a vékony réteget, élettereinket, Meggyesi Tamás szavaival élve „valós tereinket”

meghatározza az égbolttal és domborzattal kialakult minden esetben egyedi kapcsolata. Ennek a

kapcsolatnak meghatározója lehet a domborzat, a növényzet és később a civilizáció által létrehozott

létesítményeink is.

„Lehet, hogy a hely identitása, a térbeli határoltság, a relatív zártság és a védettség mint épített környezet majdani alapkategóriái a természetben gyökereznek: a völgy, a plató, a terasz, az erdő, a tisztás, a csapás, a fa lombsátra stb. bizonyára nem véletlenül állnak analóg viszonyban az épített környezet térformáival.”12

Az égbolt tanította meg nekünk a világ rendjét, és irányította figyelmünket létezésünk kérdéseire. Mégis

az égboltal történő szellemi és spirituális kapcsolatteremtés vágya szemben áll egy gyakorlatias, belső

eredetű félelemmel, ugyanis az ember fejlődéstörténetét tekintve nem álltunk mindig a tápláléklánc

csúcsán, sőt biológiai történetünk közvetlenül préda jellegű életformákhoz vezethető vissza. A nyílt tér a

szabad rálátás adottságával egyúttal a láthatóságot is magában foglalja, mely ellent mond a megbúvás

ösztönének. Lehet ez a forrása, hogy ösztönös vágy vezeti az embert a védettséget és oltalmat rejtő

térformák keresésére vagy később azok kialakítására. Camillo Sitte azt állítja, hogy „a tériszony újabb,

modern betegség”12, de lehet, hogy a tériszony ősi bélyeg, melyet mára nagyjából már levetkőzött az

9

ember, de a szűk terekhez való ragaszkodása továbbra is fennmaradt a civilizációt átívelő hajlék készítési

szokásaink és hagyományaink révén.

Az emberi térérzékelés érdekes csavarja, hogy élettereinket, a valós teret, mely az ég legalsó rétege, a

tér szövetét kirekesztő anyagokon és formákon keresztül tapasztalhatjuk. Ezen tapasztalás a vizuáils, a

taktilis és néha az audtitív érzékelés segítségével valósul meg. Érzékszerveink révén a tér közvetlenül

nem is, de a térbeliségen keresztül felfoghatóvá válik.

A három térbeli dimenzió a terek, fent említett, statikus érzékelését teszi lehetővé. A tapasztalást a

mozgás teszi teljessé. A mozgás az idő fogalmával válik értelmezhetővé, illetve az idő segítségével a

mozgás sebessége, minősége is meghatározható. Bár az itt leírt sorrend valószínűleg fordítva tudatosult

az emberben, hisz előbb tapasztalhatta a mozgást, a térbeliség megváltozásával, és csak ebből

következhetett az idő, mint negyedik dimenzió felismerése.

A háromdimenziós tér és az idő ismeretében a valós tér az ember által elérhető összes nézőpontból

tapasztalhatóvá és dekódolhatóvá válik. Felismeri, hogy egyes terek kódolását befolyásolja a benne

elfoglalt helyzete. Érzetek párosulnak ezen térélményekhez. A térélményt befolyásolja a többi ember

pozíciója és sűrűsége. Ráébred, hogy az ember más típusú test a térben, az embernek van egy plusz

szellemi kisugárzása melytől az anyag mentes.

Az ember cselekvőképességével és az idő dimenzióval képes a terek alakítására, formálására. A

térélmény függvényében elkezdi módosítani környezetét. Megteremti saját tereit. Tevékenységének

alapja a komfort, és a biztonságérzet. Saját tér keletkezik a világ hatalmasságában.

Otthon.

Az ember, ahogy teret teremt, úgy hoz létre tömeget is. Hajnóczy Gyula szavaival élve, befolyásolni

képes az „intervallum” és a „vallum” minőségét. Követ tesz kőre, struktúrát alkot. A természetben nem,

vagy nagyon ritkán előforduló szituációt teremt. Stabil és instabil helyzeteket, melyeknek szintén többlet

kisugárzása van. Rajta hagyta bélyegét az alkotó szellem. Már nem pusztán anyag és vallum. Emberi

akarat, a természetnek ellentmondó, vagy csak nagyon ritka jelenség megteremtője. Tudata egy apró

pillanatának leképezése ez, az őt körülvevő valós, anyagi világban.

Jel.

10

ÉPÍTÉSZET ÉS ÉGBOLT KAPCSOLATA

„Az épület formáinak rendje sajátos áttétellel a kor saját - ismereteiben számára valamilyenként adott - világának rendjét ismétli meg.”13

Az állatok hajlékkeresése és terület megjelölése ösztönös viselkedés. A természeti viszontagságokkal

szembeni védelem, illetve a megfelelő mennyiségű élelemhez való hozzájutás, mely az energia és ezáltal

létidő, mind a létezés vágyának tárgya. Ez az ősi ösztön az emberé is, mely az eszközhasználattal

párhuzamosan fejlődésnek indult. Ahogy kövekből szakócát, úgy dombokból barlangot, ágakból hajlékot

verbuvál magának. A konstrukciós gondolkodás első példái, mellyel létrejön az építés gyakorlata.

Az építés építészetté emelkedésének első, ma is fellelhető példáit az őskori megalitikus építészetben

fedezhetjük fel [Stonehenge]. Az óriás kőtömbök egymásra helyezése diadal az ember nehézkedéssel

szemben álló ősi küzdelmében. Az elme diadala az anyag felett.

A súly, a nehézség állapota mindig az életerő csökkenésével kapcsolódik össze. A vér lassabban folyik, a lélegzet szabálytalan lesz és kapkodó, a test tartása megszűnik és összeroskad. Az egyensúlytalanság pillanatai ezek, amikor a súly, mintha legyőzne bennünket. Milyen szemléletes kifejezései nyelvünknek, hogy gondterhelt, nehéz a szíve vagy nyomott, de nem kutatom tovább /.../ elégedjünk meg azzal, hogy a formátlanság állapota.14

Az emberi elme tudással vértezett, de a test élete véges. A nehézkedés leküzdése és az anyag

átformálása, az alkotásra és építésre képes ember öröklét iránti vágyának állít emléket. Első

építményeink jelek az emberi létsíkon az égbolt attribútumaival felruházva, hisz egyes alakzatok az

égitestek és csillagok mozgásainak törvényszerűségeit örökítik meg. Ennek későbbi és nagyobb léptékű

példáival találkozhatunk a maja templomok, vagy az egyiptomi piramisok esetében is. Az építészet az

absztrakció által, ébredésünk pillanatától fogva, magában foglal mindent, amit magunkról és a

világunkról tudunk. Ahogy az ember építészeti eszköztára és kifejezésmódja gazdagszik, úgy jelenik meg

alkotásaiban újabb és újabb formában a természetből, geometriából, magából az emberből és a teljes

univerzum organizmusából eredő absztrakció. A szellem (apeiron) immár alakítja az anyagot (víz, föld,

tűz és levegő).

Ahogy az ember eszköztára bővül, formai kifejezésmódja is gazdagszik. Jelképrendszere egyre

összetettebbé válik, melynek a kultúra és hagyomány már lefektette, az akár azóta el is feledett, formai

alapjait.

Téralkotásában az égbolt későbbi megnevezésével a mennybolt, mint mikro univerzum szentesíti belső

tereinket. A kupola a természet bravúrja analóg az égbolt félgömbjével, melyen opeiont nyitva direkt

kapcsolat teremthető a Fenttel.

Később a katedrálisok testesítik meg az emberi kultúra, és az égiek csodálatának nagyságát, melyek

elkészítéséhez generációk összefogása szükségeltetett. Az égbolt tisztelete, mindig az emberi életen

túlmutató törekvésekben volt csak méltó módon kifejezhető.

11

AZ ÉGBOLT OSTROMA KÍSÉRLET AZ ÖSSZEHASONLÍTÓ ELMZÉSRE

„Homérosz Trójájáról kétkedések évszázadai után a felvilágosultság káprázatában szenvedő emberiség kénytelen volt belátni, hogy nem pusztán egy dús képzelet szüleménye, hanem alapja éppoly valóságos, mint a föld, melyen létrejött. Némi merészséggel arra a belátásra juthatunk, hogy a jövőre vetülő látomások mögött is egy elfeledett valóság húzódik meg, mely a jelenben fakadt víziókat nemcsak hogy igazolhatja, hanem felül is múlhatja. Különösen akkor, ha fontolóra vesszük azt a nem mai keletű állítást, mely szerint Homérosz fátyol, mely elfedi előttünk a görögség valódi arcát.”1

12

TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS

Évmilliókra becsülhető az az időszak, mikor az ember pusztán biológiai lény, csupán egyes eszközei

különböztetik meg az állatoktól. Több ezer évnek kellett eltelnie, hogy az ember megtanulja a

növénytermesztést és állattartást. E neolitikus „forradalomnak”, köszönhetően megnövekedett az

élelmiszer-mennyiség, lehetővé téve a népesség növekedését, mely a helyhez kötött életmóddal

kombinálva megteremti a települések ős-modelljeit. A koncentrált életmód lehetővé teszi a

munkamegosztást, a szervezett működést és táptalajául szolgál az ember intellektuális fejlődésének.

Mindezen folyamat i.e. 8-10.000 évre tehető.6

„Mai[1967] felfogásunk szerint az emberiség története gazdasági tekintetben három periódusra osztható: túlnyomóan

- vadászó-gyűjtögető,

- földművelő és

- az ipari foglalkozással jellemezhető időszakra.”15

Míg a vadászó ember földművelő paraszttá válásához évezredek kellettek, addig közel 10.000 évvel

később, a mezőgazdasági súlypont pár évtized alatt billent át az iparosodás javára. Ez az ütem méltán

szolgált rá az ipari forradalom megnevezésre. Az eredmény ismételten létszámnövekedés, összetettebb

munkamegosztás, kiterjedtebb agglomeráció és az intellektuális fejlődés, mely ezúttal főleg a tudomány

és technológia területén mutatkozik meg. Ezzel a lendületével az ember alig kétszáz év alatt eljutott az

atomenergiáig, mára pedig egy új virtuális világ épült ki a valós világunk körül.

A tudomány exponenciális ütemű fejlődése komoly hatással volt az emberiség mentalitás fejlődésére.

Elkerülhetetlen módon növelte az emberek, a technika és tudományok társadalomi problémákat

megoldó képességébe vetett hitét. Mindez a dolgozat összehasonlító fejezetében elmzett építészek

munkásságára is az alábbi idézetekhez hasonló mentalitás lehetett nagy hatással.

„Werner Heisenberg találóan jellemzi /…/ gépei, akár fontak, akár terheket emeltek, a régi kézművesség mindenki számára érthető, érzékelési folytatásai voltak, de ezután már olyan erők felhasználása következett, „melyeket az ember közvetlen természeti tapasztalásból alig ismert.”15

„Werner von Siemens, a dinamó elvét a gyakorlatba vevő mérnök 1886-ban tartott beszédében abban jelölte meg a természettudományok feladatát, hogy az emberiséget erkölcsi és anyagi tekintetben „létének magasabb fokára emeljék”.15

Az utópiák jellege megváltozott és cselekményüket a múlt helyett áthelyezték a jövőbe, megcsillantva

ezzel a beteljesülés lehetőségét. Eddig aranykorról, a paradicsomról regéltek az emberek. A történetek

sose-volt kultúrák tökéletes társadalommodelljeiről szóltak, míg a tudomány által az emberek elkezdtek

álmodni és remélni, s az emberi racionalitásba vetett hitüket tovább fokozta egyes prognózisok

beteljesülése olyanok, mint Verne tengeralattjárója, Hold-utazása, H.G.Wells lézersugara és

atombombája vagy akár Arthur C. Clark műholdja.

Vajon elérhette volna a mai civilizácó – a vitatható értékűnek tűnő – mai színvonalát a világítás,

közlekedés és távközlés forradalmasítása, de akár a trágya, a legelő területek miatt kieső gyapot, vagy

egyéb nyersanyagok pótlását (fa, fém, gyapjú) szolgáló műanyagok nélkül? Az orvostudomány

fejlődésének köszönhetően csökkent a gyermekhalandóság, és növekedett meg a várható élettartam.

13

Az építészek eszköztára is hasonló léptékű fejlődésen ment keresztül, mely új anyagok és technológiák

segítségével próbált az építészet is választ keresni az iparosodó és növekvő gazdasági motorral dübörgő

társadalmi gépezet elvárásaira.

Az acélszerkezetek fejlődésével, a fesztávok területén végbement komoly fejlődés a felvonók

feltalálásával már az épületek magasságára is kihatással volt. Az épületek egyre gazdaságosabbá váltak,

ugyanis a drága telekárak mellett egyre magasabbra és egyre több hasznos területtel épülhettek. A

daruk fejlődésével és az előregyártással az építkezés folyamata is gyorsabbá, biztonságosabbá és

olcsóbbá vált. A vasbetonban rejlő lehetőségek teljesen új formák megszületését tették lehetővé. A

kétszeresen görbült felületek rendkívül kis anyagfelhasználással hatalmas területek lefedésére lettek

alkalmasak. A tudomány, a matematika és a fizika beköltözött az építészetbe végérvényesen

megváltoztatva annak tapasztaláson és a tudás átadásán alapuló hagyományát.

„Lord Kelvin 1896-ban kijelentette: „Molekulányi hit sincs bennem, hogy léggömbön kívül másképp is lehetne repülni.” Időközben már nincs józan ember, aki bármely - a természeti törvényekkel nem ellenkező – műszaki eszme megvalósíthatóságában kételkednék. /…/ az utópia mára a műszaki fejlesztés előmunkálatává, tereprendezéssé vált.”15

Itt viszont elérkeztünk egy új gondolathoz. Egy olyan világkép kialakulásához, mely az emberiség több

mint 10.000 éves történetében ez idáig ismeretlen volt. Ugyanis a fenti idézetben rejlő

„…optimizmusnak az a feltételezés az oka, hogy az emberi tudás és cselekvési képesség végtelen; az emberi önimádat ősrégi eretnekségével állunk itt szemben.”16

Lássuk be pusztán ezen dolgozat erejéig, mindezek fényében, jelen társadalmunk és az ember gőgje

végett elveszíteni látszik gyökereit. Eredetünk és létezésünk eddigi magyarázatai meggyengülten,

elévülve, meseként hamvadnak el egymást követő generációk során, míg a néven: Tudomány új bálvány

épül. Prométheusz halott, bár tüze még mindig ég, a tudás fájáról szakajtott alma beérett, magjából itt a

paradicsomból kiűzetvén új fa sarjadt, további tudást kínálva, de merre vezet minket? Ha a túlvilági élet

nem kecsegtethet a mennyek kapujával, hisz az eget meghódítottuk, akkor miben bízhatunk? Milyen

világot fedezhetünk fel túl az égbolton? (átszerkesztés)

14

GATTACA – FRANK LLOYD WRIGHT

15

Dolgozatom összehasonlító-elemző fejezetét több okból is a Gattaca című filmmel szeretném kezdeni.

Még annak ellenére is, hogy kevés konkrét építészeti utalással rendelkezik. – Ez mindkét analógia során

jellemző lesz, hiszen a felhasznált irodalmak esetében nem az architektúra megjelenítésére, annak

stílusjegyeire vagy anyaghasználatára fogom helyezni az elemzői hangsúlyt, hanem mindkét művet az

emberi és társadalmi lélek vetületeként állítanám szembe az egyes, építészet-fejlődéstörténetében is

meghatározó korszakokkal és építészekkel. – A fejezet kulcsfontosságú, ugyanis itt kezd egybemosódni

az emberi világ és az égbolt mítosza. Vallás és hit szentsége találkozik a tudomány legújabb

vívmányaival. Ez a kettőség a film főhősének sorsában is megfigyelhető. Egyrészről szülei a teremtőre

bízták fiúkat, természetes módját választva a fogantatásnak, mégis életének determináltságát a

tudománynak és a társadalomnak köszönheti. Az így keletkező ellentmondást a rendező tudatosan

erősíti, a film elején elhangzó két idézettel:

„Tekintsd meg az Istennek cselekedetit; mert kicsoda teheti egyenessé, amit ő görbévé tett?” [Préd. 7,13.]

„Megbolygatjuk az Anyatermészetet, de szerintem ezt maga a Természet akarja így.” Willard Gaylin

Az építészet oldaláról Frank Lloyd Wright munkássága lesz az összehasonlítás tárgya, mivel a

transzcendentalitás és az új eszközök, eszközrendszerek kettőssége, Wright munkáiban jelenik meg

először. Wright szerepe kiemelten fontos a témát illetőleg, ugyanis eszközként kezdi alkalmazni a teret

és a fényt. Elsőként rombolja szét a dobozt („destruction of the box”), így nyitva meg mindennapi épített

tereinket az egyetemes tér és az ég felé.

Frank Lloyd Wright nevének említése egyben igazolás a fenti analógia alkalmazására, ugyanis a film

legfontosabb helyszíne, a Gattaca Aerospace Corporation űrkutatási intézmény, Frank Lloyd Wright

Marin Megyei Közigazgatási Központjában (San Rafael, California) kapott helyett. Az épület tetőablakain

keresztül főhősünk, Vincent végignézi az összes rakéta kilövését. Vincent felfelé tekintése és az oly távoli

Titán, mint vágyainak tárgya, az égbolt felé szegezi a mi figyelmünket is!

GATTACA - A FILM RÖVID TARTALMA

A film "valamikor a közeljövőben", olyan társadalomban játszódik, amelyben a gyermekek túlnyomó

többsége már a mesterséges megtermékenyítés útján, a lehető legjobb genetikai adottságokkal

rendelkező sejtekből létrehozott zigóta kiválasztását követően születnek.

„A film címe - Gattaca is a DNS-t alkotó nitrogén tartalmú szerves bázisok (adenin, timin, citozin, guanin) kezdőbetűiből alkotott szó, mellyel a Gattaca Aerospace Corporation űrkutatási intézmény neveként találkozhatunk a filmben.”17

Főhősünk, Vincent Freeman (Ethan Hawke) szülei a természetes fogantatást választják. A születésekor

elvégzett genetikai vizsgálat fiatalkori szívbetegség keletkezésének 99%-os esélyét, és 30,2 év várható

élettartamot jósol neki. Vincent szülei következő gyermekük, Anton esetében már a kor szerint bevált és

mindennapos, genetikai szűrést követő mesterséges megtermékenyítést választják. Gyermekkoruk során

Anton mindenben felülmúlja Vincentet.

16

Vincent leghőbb vágya, hogy űrhajós lehessen, de a film által vázolt társadalom ellehetetleníti vágya

beteljesülését. Ugyanis a jobb pozíciók elnyeréséhez, bár ez törvénytelen, genetikailag is kiemelkedőnek

kell lenni.

“Ki fektetett volna pénzt a taníttatásomba, mikor több ezer ígéretesebb jövőjű jelölt közül választhatott?” – Vincent18

Vincent a kiemelkedő genetikai adottságokkal rendelkezők szavajárása szerinti “selejt” megnevezésű

társadalmi réteghez tartozik, akik alantasabb munkák elvégzésére kényszerülnek, így takarító lesz az

űrközpontban, ahol mindennaposak a kilövések, s vágyakozva tekinthet az eget tűként átszakító

expedíciós rakétákra.

Ám Vincent szembeszáll sorsával és elhatározza, hogy személyiséget cserél Jerome Eugene Morrow-val

(Jude Law), aki kiemelkedő genetikai adottságokkal rendelkezik, azonban autóbalesete révén tolószékbe

kényszerült. Ez mindkettejük számára előnyös szimbiózis, hisz Vincent megkaphatja álmai munkáját,

Jerome pedig részesül Vincent jövedelméből, ám ez mindkettejük részéről komoly áldozatokkal is jár. Az

“átalakuláshoz” Vincentnek kontakt lencse mögé kell rejtenie rövidlátását, át kell szoknia jobb keze

használatára, sőt még egy lábszár hosszabbító műtéten is át kell esnie. Mindezek mellett, Jerome

rendszeres vér, vizelet, bőr és haj mintákkal kell ellássa a mindennapos ellenőrzéseken való átjutás

érdekében, amit Jerome alkoholizmusa tovább nehezít.

Jerome kitűnő genetikai adottságaival Vincent felvételt nyer a hatalmas Gattaca Aerospace

Corporationnél, ahol eltökéltsége révén, mint a legkitűnőbb űrnavigátor végzi el a kiképzést. Célja az

űrkilövés, és az egy éves küldetés a Titánra már csak hajszálnyira van, mikor az intézmény egyik

vezetőjét, egyben a Titán program legnagyobb kerékkötőjét váratlanul meggyilkolják.

A nyomozók a tetthely közelében rábukkannak Vincent elhagyott szempillájára. A nyomozás folyamán

Gattacán kiemelt ellenőrzéseket tartanak, mely megnehezíti az inkognitó fenntartását. Míg a nyomozók,

köztük Vincent testvére Anton is, az eredeti személyazonossága alapján főhősünket keresik, addig ő

menekül. Vincent a gyilkosság vádját végül megússza, mivel az expedíció indulása előtt a valódi gyilkos

felfedi magát, mondván már megvédte a Titán programot.

Vincentnek azonban van egy rendezetlen ügye testvérével, aki felismerve őt átalakulása után is meg

akarja akadályozni célja elérésében. A konfliktust a közeli öbölben fiatalkorukat idéző úszóversennyel

oldják meg. A verseny célja: Ússz, amíg mersz! Bár Vincent képességei révén gyengébb, végül mégis

diadalmaskodik.

Vincent eléri célját, ám a kilövés előtt nem készül újabb tesztre. Lebukna, de az orvos nyilvánvalóvá teszi,

hogy már rájött Vincent valódi kilétére, de csodálja elszántságát és meghamisítja az eredményt. Jerome

továbbra sem tud mit kezdeni személyes tragédiájával, és Vincent távozásával nem látja értelmét

életének, így megválik tőle. Vincent az utolsó jelenetben a csillagokat nézi a rakétában ülve, és azon

elmélkedik, hogy mi is vonzotta őt kezdetektől fogva a magasba.

17

AZ ÉPÍTÉSZ ÉS A GÉP

„Gutenberg előtt az építészet volt a legfőbb, az egyetemes írásforma. /…/A tizenötödik században minden megváltozik. Az emberi gondolat az építészetnél tartósabb és ellenállóbb, sőt egyszerűbb és könnyebb eszközt talál önmaga megörökítésére. Az építészetet megfosztják trónjától. Orpheus kőbetűi után Gutenberg ólombetűi jönnek. /…/ Vágjuk csak át hamarjában egy folyó természetes medrét egy mélyebbre ásott csatornával: a folyó nyomban elhagyja ágyát. Szemlátomást így van az építészet is: a könyvnyomtatás feltalálása óta egyre szárad, sorvad, fogyatkozik. Látni, hogy a víz kifogy, az éltető nedv elpárolog, a korok és a népek eszméje kiszáll belőle.”19

A Gattaca című film, bár 1997-es produkció, és egy meghatározhatatlan közeli jövőben játszódik, mégis

képi világa, és a produkció díszletei erős nosztalgikus hatást sugallnak. A klasszikus kinézetű elektromos

kocsik??, szegecselt burkolatú, gyújtórakétás űrkilövések, valamint a szereplők negyvenes évekbeli

Glamour divatját idéző ruhái is mind a nosztalgikus jövő delíriumát erősítik. Ha mindezt ötvözzük Frank

Lloyd Wrigth Marin Megyei Közigazgatási Központjának és Antoin Predock, Kalifornia Állami Műszaki

Egyetem, Pomona, CLA épületének megjelenésével és enteriőrjeivel, egy időtlen, mégis ismerős világba

csöppenünk, mely egyrészről ügyes húzás a rendező részéről, hogy szerethetővé tegye a közönség

számára SF-jének képzelt világát. Másrészről tudatos útmutatásnak is tekinthetjük, hisz kapunk egy

pontos korszak megjelölést, mely segít felfejteni a film mélyebben rejlő üzeneteit.

Ha összegezzük a film futurizmusához felhasznált eszközkészletet, könnyen eljutunk az ipari forradalom

civilizációnkra legnagyobb hatással lévő vívmányainak felsorolásához. A filmben használt elektromos

személygépjárművek önmagukban egyesítik a két legfontosabb újítást, a robbanómotoros mobilizációt,

a tiszta és mindenki számára elérhető elektromossággal. A szereplők által használt mobiltelefonokon

történő kommunikáció, a távközlés és a gyors információáramlás fejlődésére utal, míg a nyers

betonfelületek, és nagy fesztávú boltívek az új építőanyagok és építési technológiák kínálta építészeti

lehetőségeket képviselik. Tehát elmondhatjuk a film tudatosan törekszik az ipari forradalom közvetlen

eszközkészletének felvonultatására. Mivel hangulatában azt a korszakot idézi, melyben FLW alkotott, és

a jelenetek komoly hányada FLW tervezte terekben játszódik, bátran párhuzamot vonhatunk Wright új

eszközökről - Gépről - alkotott álláspontjával, melyet személyes bevallása szerint is igyekezett a lehető

legtöbbször kihangsúlyozni:

…”tisztában kell lennünk saját életünk következményeivel, meg kell találnunk helyét a Térben és Időben. Meg kell tanulnunk annak látni magunkat, amik vagyunk: modern emberek – az adott kultúrát kell valódi, igaz kultúránkká tennünk.”20

FLW sokszor emlegette az új technológiát, mint az építészeti szabadság eszközét. Ugyanis szemlélete

szerint, az építészet a reneszánsz óta a formák rabságától szenved. Victor Hugo szavait idézi, a

reneszánsz kapcsán

„egész Európa összetévesztette a napnyugtát a hajnallal.”20

Ellenben a Gép megfelelő felhasználásával, és egy új forma teremtésével megszülethet egy olyan

építészet, mellyel képessé válhatunk az emberi élet gazdagítására. Azonban az új formák új anyagokkal

történő megvalósításához elkerülhetetlen az új gépi módszerek alkalmazása.

18

„A gépnek köszönhető, hogy az építészet – természetéből adódóan – prófétikus rangara emelkedett.”20

FLW nem habozott ennek a „szerszámosládának” a mélyére nyúlni, hogy kiaknázza a technológiában

rejlő lehetőségeket. Végletekig feszíti a vasbeton konzolok lehetőségeit [Kauffman, Vízesésház], saját

beton falazóelemeket és burkolatot fejleszt, mellyel messze megelőzi korának gyakorlatát [Millard ház,

Pasadena]. A dísztelen acél-, réz-, vagy alumíniumlemezt az épületet díszítő burkolóanyaggá alakítja.

Felismeri a tökéletes transzparenciában rejlő építészeti lehetőségeket, melyet „A stílus az iparban” című

előadásában így jellemez:

„A régi korok építőmérnökeinek ecsetjét az árnyék vezette. Dolgozzon hát a modern építész a fénnyel – szórt fénnyel, visszavert fénnyel – az önmagáért való fénnyel, s hagyjuk az árnyékot. Az Üveg új lehetőségei a Gép által válnak igazán modernné.”21

A téralkotás, legyen az építészet legfontosabb eleme, mely megformálásában az üveg, mely „levegő a

levegőben”, és az acél, mely „vékony és erős, akár a pók fonala” lehet az újító erő. De Wright

tisztánlátásának köszönhetően korán felismerte a gép kevéssé tudatos, rossz alkalmazásának

árnyoldalait is.

„Napjainkban az embernek - a primitív hatalom egykori emelőszerszámának – sokkal hatásosabb eszközei vannak. Rendelkezésére áll a Gépek tudománya, olyan erő, amely máris világszerte uralkodóvá vált. A tudomány emberei szorgalmasan terjesztették az új erő imádatát. Csakhogy /…/ A tudomány inventív, de soha nem kreatív természetű.”20

Az új anyagok és technológiák üdvözlése mellett Wright megőrzi kritikus magatartását. Megveti az új

eszközök régi és elavult megoldásokba történő integrációját. A másik oldalról pedig felismeri a gép

mögött rejlő „lélektelen szörnyeteget”, mely felett az ember elveszítheti, vagy már el is veszítette a

hatalmat. A kapitalizmus, a piaci termelés, mint világméretű gépi uralom tevékenységének képe

fogalmazódik meg benne, mely megtagadja a humanitást, és nélkülözi az intuíciót.

Egy pillanat erejéig emeljük fel tekintetünket eme dolgozat soraiból és gondoljuk végig az univerzum

felépítését, a fizikai törvényszerűségeket, az élő rendszer/ek, szervezet/ek működését, a darwini

környezeti szelekciót… Ha léptékek okozta sajátosságoktól eltekintünk, felismerhetjük bennük egyazon

erő működését, mely már az ősrobbanás pillanatában kódolva volt. Ezen rendszer, nem más, mint

kristálytiszta képlet. „Az alkotó pihen, de a gép forog”. A rendszer - akár egy spirál - folyamatai egymásra

utalnak, egymásból következnek. Ezzel szemben az ipari társadalom, a gépi kultúra terjeszkedő

természetű, nem más, mint telhetetlen növekedés, mely értékteremtés helyett az erőforrások

végletekig történő kiaknázásán alapszik.

Vincent, főhősünk valósága ennek az ipari kultúrának és társadalomnak egy szélsőséges véglete, mely

nem is oly elképzelhetetlen. Az ember Önnön szervezetét, mint gépet kezdi optimalizálni, az erőforrások

legjobb hatásfokon történő kihasználására. Működésével a lehető legtöbb hasznot kell hozzon

társadalmának. Aki nem erre születet, azaz genetikailag hibás darab, „selejt”, az megvetendő.

Félresikerült termék, mint egy rossz szék, amivel már csak az ajtót támasztjuk ki. Az olyan prominens

pozíciók betöltése, mint az űrhajós, csak a legjobbak kiváltsága, hisz ő az, aki elhagyja a Földet új világok

felfedezésének céljából, ő az, aki felemelkedik, kiterjesztve az emberi tapasztalás határait. Ezáltal az

űrhajós nem más, mint az ókori hős metaforája, ki emberfeletti képességekkel rendelkezik, és

félistenként az emberek felett áll.

19

Ha a filmes példával élve elismerjük az ember képességét - ez esetben, hogy születése előtt

meghatározzuk a gyermek milyenségét - Isten hatáskörét tagadjuk meg, helyére az ember kerül. Eddigi

attribútumai reánk szállnak, és birodalmának kapui kitárulnak. Lehetőséget nyert az ember az égbolt

megismerésére. Ez olyan történelmi pillanata a Szellemnek, mely sokkal több lehetőséggel kecsegtet,

mint egykor Amerika felfedezése az európai Embernek.

20

AZ ÉPÍTÉSZ ÉS AZ EMBER

„Home and journey have been offered as the fundamental dialectic of human life…”22

Ha a génjei által az ember nyitott könyv, akkor mit olvashatunk ki termékleírásunkból? Vincent

társadalma apró, molekuláris építőelemeink ismeretében megfejthetőnek feltételez minket. Felütve

biológiai kézikönyvünket, kiolvashatóvá válik az erőszakra való hajlam, a várható testmagasság, vagy

akár az életkor, mely leélésére esélyt kaptunk. A tudomány által elemeinkre hullunk, és elemzetté válunk

akár egy gép, melyet alkatrészei határoznak meg. De elemezhető-e az ember, tovább bontható? Van

termékleírás, egy „így készült” brosúra”? Hisz az ember egység. Ősi elem. Alkotóelemei, csontja, izma,

vezetékrendszere felett uralkodik a lélek. Hősünk is az ember egysége mellett küzd. Önmaga

elismeréséért, hisz a folytonos társadalmi elnyomás révén lángol benne a szellem, harcol egész

mivoltának igazolásáért. Ő egység. Ahogy Wright is elemi egységként tekint az emberre. Hisz az

emberben, és hisz az ember alkotóerejében.

„…az ember mindig nagyobb, mint bármi, amit valaha is megalkothat! Új lehetőségeink nyílnak ezáltal: /…/ Új remény, hogy az ember jobbá tegye magát – mint önmagát: /…/ lehetősége nyílott rá, hogy szabadon munkálkodjék társaival az élet szépségének és sértetlenségének megőrzésén saját maga…”20

Pusztán az intuíció és absztrahálás képességével, mely a gépnek nem adatik, ez csakis az ember és a

lélek sajátja, mellyel hozzájárulhatunk társadalmunkhoz. Wright szerint az absztrakciók rítussá válnak, a

rítus pedig idejétmúlttá, ám az eredeti absztrakció megmarad a rítus által. Az alkotó elme feladata

felismerni és tájékozódni az absztrakciók világában és megalkotni az újakat. Az új absztrakciók

megalkotói korunk prófétái, a valós alkotó művészek, az építészek kiket a társadalom ruház fel

bizalmával. Ám beláthatjuk, hogy az építészet szabadságához, az építésznek, az egyénnek is szabaddá

kell válnia.

„Az emberiség ideálja a szabad ember…”20

Tehát, a művészi absztrakció is a szabadságon kell, hogy alapuljon. Az egyén szabadságának pedig

összhangban kell lennie társadalmi ideáinkkal, mely voltaképpen a Demokrácia.

Vincent szülei kritikájukat fogalmazzák meg a film által vázolt szegregáló társadalommal szemben. A

tengerparton, egy kocsiban, az „akkoriban természetesnek számító körzeti genetikus helyet, Istenre

bízták fiúk sorsát”, tehát saját társadalmi ideájuk és a személyes szabadság mellett foglalnak állást.

Ennek szimbolikáját erősíti az autó, mely Wright korában egyet jelentet a személyes szabadsággal

[Broadacre City], valamint a költői tengerpart és az óceán végtelen horizontjának egyetemes

perspektívája, mely nem más, mint az ősi világképünk teljessége. E mindent magában foglaló kép,

filmünk kulcsjelenete. Itt találkozunk a belső indítatás sorsdöntő fontosságával, hisz minden későbbi

bonyodalom ebből a pillanatból fakad. Első fiúk fogantatásának pillanatába, a szerelem pillanata, mely a

szépségé, másik felünkkel alkotott egészé, a kis halálé és utódainkon keresztül az egyetlen eleve-levő

kapcsolatunké az örökkévalósággal. A szépség jelente ez, és ez a szépség belőlünk fakad.

„Az isten országa tibennetek van”

21

A belső indíttatás ősi attribútum. A művészi kifejezőkészség Wright szerint az egyén szuverenitásából, a

demokráciából, az ember emberségéből fakadó készség, természetes megnyilvánulás, melynek forrása

nem lehet hatalmi vagy vallási forma, „kulturális vagy neveltetési fétis”, csak az „Idő – Hely – Ember

hármas egysége”, azaz Wright esetében a radikális, új technológia helyes alkalmazása. A tervezés, akár

az absztrakció belső eredetű kell legyen.

„A stílus belső természetű – ha nem: hamis. A stílus élete örökkön friss marad „a belső tér, amelyben élhetünk” eszméjének szellemében.”20

A belső tér az új építészet Alphája. Az embert körülveszi önnön individuuma, ezen felül a tér, mely a fény

lévén válik érzékelhetővé. Individuum és tér, emberi életet meghatározó két alapfogalom, melyek

manifesztációi legyenek, Tetteink és az Otthon. Az otthon, vagy régi képzetek szerint, a hajlék,

szolgálhatja a tárgyi birtok védelmét, a személyes tér védelmét, illetve az idők során egyre több

funkcióval ruházódik fel. Mindenesetre a dolgozat állítása, hogy az otthon elsősorban önnön magunk

kiterjesztése. Ezt igazolandó tekintsük identitásunk részét, a mindenki számára ismert személyes teret,

melyről kijelenthetjük, hogy kiterjedése van, hisz érzékelhető, túlnyúlik testünk kontúrjain. Ezt tovább

víve az otthon az az idea, melyet személyes terünk konfrontáció nélkül képes kitölteni, tehát a Ház a

teljes emberi identitás teste. Az ember a hajlékban, nem más, mint test a testben. Ha a hajlékot saját

identitásunk kiterjesztéseként éljük meg, akkor annak kapcsolatai a külvilággal, a tapasztalást és

érzékelést lehetővé tevő szerveinknek feleltethetőek meg, melyek nélkül nem tudunk képet alkotni a

világról, melyek nélkül nem tudjuk letapogatni a domborzatot, melyek nélkül nem tudjuk befogadni a

fényt. Tehát a belső tér az ember tere, szerves kapcsolatban áll lakóival vagy használóival.

„Az ember analógiát, rokonságot érez a külvilág és önmaga struktúrája közt” Ezt sok, ebben a világszemléletben gyökerező metaforikus kifejezés bizonyítja, amely a testrészek elnevezésével látja el a természeti környezetet: fej, hát, könyök, köldök, láb.”23

FLW építészetében a belső tér kiemelt szerepet tölt be, az épület meghatározó alapegysége, nem más,

mint az ember élettere, márpedig az építészet az emberért munkál. Ez az újfajta dimenzionalitás az

épület vastagsága helyett, mélységre asszociál. Az új szerkezetek felhasználásával a falak megszűnnek

tartószerkezetek lenni, jobbára csak elválasztó elemként funkcionálnak. [Unity-templom, Oak Park]

Ezáltal az építész szabadon formálhatja a tereket. A megnövekedett fesztávokat acéltartókkal, és a

vasbeton konzolosságával hidalhatja át. Az üveg használatával, és a terek újszerű egymásra fűzésével

Wright egybemossa, vagy legalább is áthallásossá teszi a kint és bent klasszikus fogalmait. A belső

tartalom immár kiköltözik a házon kívülre is, létrehozva azt a természet adta állapotot, melynek mintája

az ember környezetével fenntartott szerves kapcsolata. FLW tudatos építészetével a ház is szerves

részévé válhat a tájnak, és a térnek.

A fent említett szerves egység kihat a teljes épületre. A tömeg természetes fejlődése, az absztrakció

útján a tájba integrálja Wright épületeit, a terepbe, mely felület mentén az ég és a föld találkozik. Ezen

igazodás vágya pedig magától értetődő, ha úgy tekintünk a terepre, mint a világ első határozott

vonalára, az első ceruzavonásra mely kettéválasztja a Fentit a Lentitől, mely meghatározza az emberi

létsíkot. Wright épületeit ebből a síkból tudatosan, finom léptékben emeli ki félig alápincézéssel, vagy

alátöltéssel. Nem az ég felé tör, pusztán a tájjal való kapcsolatot keresi.

A test a lélek lakhelye. Wright házaiban szintúgy megtaláljuk a lelket, a tér „megszentelt” centrumában.

Lakóépületeit a tűzhely, a kémény köré szervezi. Természethez közeli anyaghasználatával és a tér

kialakításával is megjelölve a helyet. A kémény, mint függőleges axis, megjelöli az elsőrendű dimenziót, s

22

közvetlen kapcsolatot teremt az égi világgal. Hiába épülnek sorra az egyre magasabb épületek és

felhőkarcolók, Wright térről alkotott elképzelései, és a „doboz” látnoki megnyitása közelebb minket az

egyetemes égbolthoz, mint újkor óta bármely építészeti megoldás. A terep, mint kényes határvonal

felismerésével, a belső terek terephez és külső tájhoz való kapcsolásával, és szentség belső térbe

emelésével éri ezt el. Az ember „nagy testében” a házban, a táj és a tér részese és része lesz újra, immár

a technológia eszközei által.

Kulcsjelenetünknek, és Vincent szüleinek zöld kocsiját most kicseréljük zöld hullámokra. Zöld,

ambivalens hullámok alulról, szokatlan fejjel-lefelé fordított nézetből, a partot nyaldossák felfelé. Ahogy

a kamera emelkedik, felismerjük a Wright által dicsért üveget. Nem kint, hanem bent vagyunk. A képet

betölti az üveg, az üvegen keresztül a tenger. Kint és bent összemosódik, a fejjel-lefelé tér fura játéka ez.

A képernyő tetején, a nehézkedés törvényeinek ellentmondóan Vincent és Irene (Uma Thurman)

szerelme kiteljesedik. Vincent, most Vincent, nem Jerome. Valódi nevét elárulta a lánynak, hisz együtt

menekültek a nyomozók elől. Most önmaga lehet, sőt jobban önmaga, mint valaha, hisz két fél egy

egészet alkot. Az ember, és a táj tökéletes összhangja ez. Bent vagyunk, emberi modern térben, de az ősi

tenger fehér habjai beköltöztek, a hullámok zenéje pedig ősi nyugalom. Ők most Otthon vannak. A víz

alul az ember felül, fejjel lefelé, az ég helyét tölti ki a képen. Víz és égbolt kettőssége, tehát a

világmindenség Vincent és Irene által válik teljessé. A tér Wrighti felfogásának olyan szent pillanata ez,

ahol a technika által, az ember otthon, mégis a természet szentségében, saját szuverenitásának teljes

tudatában ünnepli az életet, lebeg, s felemelkedik.

23

AZ EMBER ÉS A FÉNY

Vincent és Irene jelenetének meghatározó eleme a víz, melyről tudjuk, hogy az éggel együtt teremtetett.

Természettel kapcsolatos tudásunk alapján pedig elmondhatjuk róla, hogy maga a folyékony életerő.

Thálész talán éppen ezért úgy gondolta, mindenek alapja maga a víz.24 A fényt átengedő, élettel teli

közeg. Halmazállapotából kifolyólag magával sodor, lemos, így a tisztasággal és a megtisztulással állítjuk

párhuzamba.

A tengerparti jelenet magában foglalja a megtisztulást, Vincentről lemossa álarcát, a tiszta érzelmek

pillanata elsodor minden társadalmi gátat. De egy későbbi jelenetben szintén találkozunk a víz

szimbolikájával: mielőtt Vincent elhagyhatná a földet a Titán felé tartó űrrakéta fedélzetén, meg kell

küzdenie testvérével. A küzdelem az óceán vizében zajlik, beúsznak az öböl mélyére, hátha valamelyikük

megretten. A mezítelen test vízbe mártása, vagy a halál megkísértése, mind annak a megtisztulásnak a

jelképe, mely felemelkedéshez szükségeltetik, a megváltáshoz vagy az újjászületéshez. Nem hagyhatjuk

el földi világunkat sárral a talpunkon.

A felemelkedés folyamata azonban két másik elemmel is kapcsolatos. A tűzzel mely az átalakulásért felel

- Éltet, alkot, de egyúttal rombol és öl - valamint a levegővel, a mozgékony és dinamikus forma nélküli

elemmel – hideg és meleg, félúton van a tűz és a víz között, a szellem eleme – a levegő feladata az

útmutatás. E két elem kölcsönhatása teremti a fényt.

Már az ókori filozófusok is elismerték, hogy a nap a tűznek köszönheti fényét, mely a levegő átlátszósága

révén juthat el hozzánk. A fény minden kultúrában az élet, a bölcsesség (megvilágosodás), az egyetemes

tudás, a rend és a dicsőség jelképe. A fény dacol a nehézkedéssel, nem köti földi béklyó, hisz nem evilági

eredetű. A fény maga a teremtés. Fény nélkül nincs élet, de fény nélkül árnyék sincsen.

FLW a fény jegyében alkot. Ami a fény a természetnek, olyan az értelem az embernek. Se a természet

nem létezhet fény nélkül, se az ember értelme nélkül. Ahogy a természet a fényből táplálkozik, úgy

épített tereinket is a fénynek kell meghatároznia. Lakóházaiban a tűzhely teremti meg a tér szakrális

tengelyét. A tűzhely és a kémény függőleges irányt határoz meg, így a tűz, a belső melegség, melynek

gyökere az ősi közösségteremtő máglya, kapcsolatba léphet az éggel. Az épület horizontális matériái a

víz, a föld és a levegő - a természet, a hangok és az ember építőanyagai. Függőleges irányban a tűz és a

levegő, mely keverék a szellem és a lélek alkotója. A fény, függőleges tengelyelemként is megjelenik FLW

építészetében. Ha megnézzük a Wright által tervezett munkahelyeket [Larkin irodaház, Jonson factory] a

függőleges tengelyt a fény jelöli meg, a tűz, a nap attribútuma. A fény az elmét, és az égi útmutatás,

mely megszenteli a teret. FLW fentről világítja meg a munka tereit. A Jonson gyár a tetőablakai és gomba

formájú pillérei láttán, egyenesen a fák lombkoronáján keresztülpislákoló égboltra enged asszociálni.

Ez a szentség Wright szakrális építészetében még direktebb formában jelenik meg [Unity templom]. A

terek megvilágítása fentről történik, vagy a mennyezet akár új égboltként, opálos fényáradattá alakul

[Beth Sholom zsinagóga, Pennsylvania]. A padló finom megdöntésével, és mennyezet ég felé csúcsosodó

„fényszerkezete” a világosság csarnokává, közvetlen a mennyei égbolt alá helyezi a közösség gyülekező

termét.

Vincent felemelkedése a fény jegyében, a fényt alkotó tűz és levegő segítségével történik. Jerome és

Vincent ekkor már eggyé mosódik. Jerome, az egykori úszóbajnok nem tudta feldolgozni, a kudarcot,

24

hogy csak második helyezést ért el. A tökéletesség terhe nagyobbnak bizonyult a tökéletlenségnél.

Egykor már megkísérelte az öngyilkosságot, mely révén tolószékbe került, eltökélte, hogy ezúttal

biztosra megy. Ezúttal a tüzet választja. Jerome a hiúság, az eltékozolt élet és a feladás, tehát az ember

sötét oldala, míg Vincent a küzdelem, az akarat, tehát a cselekvő szellem, az ember világos oldala.

Jerome életének eldobása, párhuzamosan zajlik Vincent felemelkedésével. A tűz melyben Jerome elég,

tisztító tűz. Jerome, értelmezésünkben már nem különbözik Vincenttől, két test, de egy lélek, a

purgatórium tüzében ég, mely tisztulás révén lelkének tiszta része, Vincent, beengedtetik a mennyek

kapuján. A kemence tüzével egyszerre lobbannak fel a gyújtórakéta lángjai. Vincent öltönyben,

elegánsan ül a rakéta belsejében. Akár egy temetés. A küldetés csak egy évről szól, mégis végletekben

fogalmaz: „Bár sose voltam e világra való. Bevallom, nehezebb elhagyni, mint gondoltam”. Talán azért

mert tudja, hogy az előre várható életkorán már túl jár, de értelmezhetjük a folyamatot végérvényes

átalakulásnak, közben pedig ott motoszkál a gondolat, hogy Irene visszavárja. Vincent utolsó mondata:

„Azt mondják testünk valamennyi atomja, valamelyik csillag része volt. Talán ezért jöttem el. Hogy hazaérjek.” -Vincent18

Eszerint a lélek térbeli átrendeződésével, a csillagok anyagához tér vissza, mely a tiszta spirituális

fényesség.

Wright munkássága és elméletisége egy, mindet felülmúló munkájában forr össze. A New York-i

Guggenheim múzeum, a teljes Wright-i filozófia összefoglalása. Szobor, épület, gép és templom egy

tömegben. Szobor, hisz külső megjelenése szolid, monolitikus tömb. Nem mesél másról, mint a spirális

mozgás élményéről. Formájában kódolt a dinamizmus és a térbeliség élménye. Zárt doboz a szemlélődő

számára, mely felébreszti a kíváncsiságot. Gép, hisz a vasbeton lehetővé teszi a spirális vonalban

körbejárható tér orsó megvalósítását, mely nem más, mint a gépkocsik rámpája az emberi léptékhez és

igényekhez igazítva. Futószalag mely sorra mutatja be fülkéit és felületeit. A gépi korszak ihlette téri

élmény. Épület, méghozzá múzeum. A Wright által profetikus, látnoki képességként emlegetett

művészetek háza, sőt nevezhetjük egyből templomnak. Templom, hisz a művész szent küldetése

szépségen keresztül, jobbá tenni a világot, utat mutatni az új absztrakciók felé. Ősi zikkurat, mely fejre

állva fentről lefelé csigázik. Fordított zarándoklat a lift és az enyhe lejtő jelentette kényelemmel. Amíg a

zikkurat csúcsán lévő templom közel kerülvén az éghez kapcsolatba léphetet a szellemiség égi

birodalmával, addig Wright spirális terének tengelye teremti meg kapcsolatát a fénnyel és az égbolttal, a

teret koronázó üvegboltozaton keresztül. De ha még jobban átgondoljuk az épület szerkesztését,

rájövünk, hogy nem is fejjel lefelé fordult, hanem a zikkurat egyenesen kifordult. A kint bent lett.

Templom, mely befelé tündököl. Hisz ez az ember temploma. A ház nagy test, az ember metaforája,

mely feje búbja kapcsolatban áll az éggel, a fény áttör rajta, s a szellem megvilágosítja a testet. Nem

más, mint az emberben lakó lélek tündöklő szentélye. Az emberi kreativitás belsőből fakadó csodájának

temploma.

„A Naprendszer arányait fényévekben mérjük, ugyanígy a belső fény az emberség mértéke. Ez a meggondolás: az Ember mint világosság, felette áll minden számításnak. Buddháról úgy ismerték, hogy Ázsia világossága; Jézus mint a világ világosságát. Mint a napvilág a természetet, úgy ragyogja be ez a belső fény – az Emberi fény – az emberi szellemet. Az Emberi fény az ösztönök felett áll. Emberi képzeletünk e belső fény szülötte, ennek jegyében alkot és munkálkodik: ha meghal, tovább árad a létezés fénye ugyanúgy, miként az emberben élt. Megvilágosítja az ember szellemét, és ha életünkké válik, ha sugárzik belőlünk a fény: egész fajtánkat beragyogja. Az emberi életben, az emberi munkában sugárzó fény igenlése igaz boldogságunk záloga. Az emberi tudat legdrágább kincse ez a belső fénysugár, amelyet szépségnek nevezünk. A szépség az ember

25

fényének ragyogása – emberi mivoltának sugárzása, amint az Építészetben, a Művészetekben, a Filozófiában, a vallásban igaz romantikus kifejezést nyerhet. Mindet az emberi lélekben lobogó kiolthatatlan fény élteti; mind ezt a fényt táplálja. Ennél az ihletettségnél többet, magasabbat nem adhat semmiféle értelmi okoskodás. Bölcstől a koporsóig küzdünk a bizonyosságért, hogy életünk fennmarad Fénnyé lényegülten./…/ Nincs értékesebb mozzanata a halhatatlanságnak, mint az emberiség igaz emberségének fénye. Maga a mennyország lehetne a fények e fényének jelképe – már amennyiben a mennyország valóban révet jelent.”20

26

SZÁRNYAS FEJVADÁSZ – LE CORBUSIER

27

SZÁRNYAS FEJVADÁSZ – A FILM RÖVID LEÍRÁSA

Dolgozatom második összehasonlító elemzése a Ridley Scott által rendezett Szárnyas fejvadász című

film, valamint az adaptáció alapjául szolgáló könyv, a Philiph K. Dick tollából származó, Álmodnak-e az

androidok elektronikus bárányokkal című? című regénye. A film és a könyv tartalma között komoly

különbségek vannak, mindenesetre dolgozatomban a film leírására szorítkozom, mivel a könyv hatalmas

témát ölel fel, melynek mélységeivel ezen, rövid tanulmányban igyekszem érintőlegesen foglalkozni,

valamint egyes részletekre nem térek, mivel nagyon megnövelné a fejezet terjedelmét.

„A huszonegyedik század elején a Tyrell társaság a robotok evolúcióját a nexus fázisba juttatva, létrehozott egy az emberrel szinte teljesen megegyező lényt. Ezek voltak a „replikánsok”. A nexu-6 replikánsok erőben és ügyességben felülmúlták az őket megalkotó genetikus mérnököket, intelligenciájuk meg legalábbis egyenrangú volt. A replikánsokat rabszolgaként használták a világűrben idegen bolygók felkutatásához és gyarmatosításához. Egy nexus-6 harci osztag véres lázadása után a replikánsokat halálbüntetés terhe mellett kitiltották a földről. Speciális rendőri osztagok, a fejvadászok feladata volt, hogy kinyomozzák, és elpusztítsák a rendelkezést megszegő androidokat. Nem kivégzés volt ez, csak kiiktatás.” (idézet a filmből)

A helyszín Los Angeles, 2019. A Föld egy világméretű háború folytán radioaktív porfelhő árnyékának

poklává változott. A földön lévő életformák zöme majdnem, vagy teljesen kihalt. Az arra alkalmasnak

találtatott, tehát még nem fertőződött embereket tömegesen csalogatja az ENSZ a külső gyarmatosított

világokban. Rick Deckard (Harrison Ford) fejvadász azt a feladatot kapja, hogy iktasson ki négy, a földön

tartózkodó replikánst. Nyomozónk elöszőr a replikánsok gyártóját keresi fel, hogy ellenőrizze a

rendőrség szűrési módszerét, működik-e az új nexus-6-os gyártmányon is. A módszer maga nem más,

mint egy empátia teszt, ugyanis a replikánsok testfelépítése teljesen megegyező az emberével. Külső

jegyek és szervi tulajdonságaik alapján nem lehet őket megkülönböztetni. A vállalat egy csellel szeretné

tönkretenni a teszt megbízhatóságát. A trükk azonban rosszul sül el és a vezérigazgató állítólagos

unokahúgáról (Sean Young), egy röptében elvégzett empátia teszt során kiderül, hogy android, mely

felismerés meglepetésként éri a hölgyet, ugyanis nem tudod android mivoltáról, sem arról, hogy emlékei

hamisak.

Deckard az eset után, bízva tesztjének szavatosságában folytatja a nyomozást, melynek során életét

komolyan kockára téve végez két replikánssal a négy fős csapatból. A második „zsákmányával” azonban

meggyűlik a baja, s csak Rachael, a Tyrell társaságnál megismert replikáns nő menti meg az életét, kivel

az eset után szerelembe esik. Ezzel Deckard empatizálni kezd a nő androiddal, kezdi megkérdőjelezni

munkájának helyénvalóságát.

Mindeközben párhuzamosan zajlik a megmaradt két android földi keresése, ugyanis egyetlen céllal

érkeztek, hogy pusztán 4 éves életciklusukat meghosszabbíttathassák alkotójukkal. Miközben keresik a

lehetőséget, hogy hogyan juthatnak be a Tyrell társaság igazgatójához, a „Biomechanika Istenéhez”,

megismerkednek Isidorral, az együgyű mérnökkel, aki segíthet nekik eljutni teremtőjükhöz. Isidor

genetikailag mutálódott a világot körülvevő radioaktív porfelhőtől, így nem távozhat a gyarmatokra,

egyetlen dolog motiválja, hogy végre vannak barátai.

Mikor a replikáns vezér, Roy (Rutger Hauer) eljut alkotójukhoz, az fiaként fogadja, „tékozló fiúnak”

nevezi az androidot, ki életidejük megnövelését követeli „Atyjától”. A gyáros válasza azonban csak az

élet áthághatatlan törvényeire tud hivatkozni, mely lehetetlenné teszi a kérés teljesítését.

28

„Ha a láng kétszer olyan fényesen világít, fele annyi ideig ég - és te nagyon nagy lánggal égtél, Roy!” – Mr. Tyrell vezérigazgató

Az egymásra találás pillanat ez. A fiú megcsókolja teremtő apját, de ölelése egyre szorosabb, míg össze

nem roppantja a kezében tartott fejet. A replikáns vezér ittléte okafogyottá válik. A gyilkosság után

egyfajta rezignált őrület vesz erőt az android személyiségén.

Mindeközben Deckard megtalálja az androidok búvóhelyét, ahol lelövi Pris-t (Daryl Hannah), a másik

replikáns, a vezér szeretőjét, kiknek haláltusája utolsó hangjaira Roy is hazatér. Deckard elveszíti

fegyverét és fejvesztve menekül az android haragja elől, akin már a mesterséges életformákra jellemző

görcsös haláltusa kezd úrrá lenni, hisz rövid ideje lassan lejár. A küzdelem a tetőn ér véget, ahol a

replikáns utolsó tette, hogy megkíméli, sőt megmenti a majdnem lezuhanó nyomozó életét. A gép ideje

lejárt, utolsó mondata, William Blake-et idézi:

„Tüzesen kelnek föl az angyalok, mély dübörgés görög partjaik körül, Orcus tüzében égve.” - Roy

Deckard pedig nem érti miért mentette meg Roy az életét. Arra gondol, talán halálában jobban szerette

az életet, mint a halált. De erre nyomozótársa csak annyit válaszol: De hát ki is él? A film zárójelenete

Deckard egy visszatérő álma, egy rohanó Unikornis, melynek hajtogatott mását megtalálja az lakása

előtt. Talán az ő emlékei is hamisak?

29

AZ ÉPÍTÉSZ ÉS A RÁCIÓ

A könyv első jelenete főhősük, Rick Deckard reggeli ébredése, mely magában egy aprócska

teremtéstörténet. Áramütés ébreszti Rick-et, mely révén „öntudatra ébred”, oly hirtelen, hogy nem is

emlékszik álmára. „Mindig meglepődött, hogy egyik pillanatról a másikra csak úgy ébren találja magát”.

Akár az Isteni szikra esete, mely Ádámot teremté, s a nő, Deckard felesége, már csak férje segítségével

ébred fel, akár Éva. Itt azonban nem Isten munkál, hanem a „hangulatorgonának” nevezet masina kelti a

szikrát, ugyanaz a gép mellyel Rick munkába menet előtt „kreatív, friss hozzáállást” programoz magának.

Ez éles kontraszt, ha arra gondolunk, hogy a tudomány által programozott érzésekkel az emóció emberi

princípiumát egy gépre bízza. – Nem mellesleg, emberi érzelmekkel rendelkező gépekre megy vadászni –

Tehát a tudomány már az első jelenetben nagyon karakteres módon debütál.

Ez fontos párhuzam, hisz Le Corbusier is majd a technika eszközeiben látja a korszak építészeti

kérdéseire a megoldást.

„Segítségül hív minden technikai erőt olyan szellemi természetű felkészültség kialakítása érdekében, mely megfelel az emberi fejlődés új állomásának.”25

A film azonban sokkal erősebb technokrata képpel indít, mint a könyv. Los Angeles agyonépített, sötét

látképével, melyet lángoló üzemanyagfáklyák és villámok tarkítanak, a horizontot pedig mérgező füst

takarja. Pokolbéli táj, mely Vangelis túlvilági zenéjével párosítva valódi alvilági képet fest. – Később erre

ráerősít a Roy általi W. Blake idézet, melyben Orcust a római alvilág istenét emlegeti – Bár a jelenet

főszereplője egy repülő személygépjármű, mely szabadon szeli ketté az eget, mégsem emelkedett a

hatás. Az égboltot nem látjuk, mondhatjuk nincs is kapcsolatunk vele, a földi világ alászállt, ezáltal a

lebegésnek sem tulajdonítunk már akkora jelentőséget. De feltűnő, hogy nem is repkednek tömegesen

ezek a lebegő autók, sőt szinte kihaltnak fest az infrastruktúrával zsúfolt táj.

Philip K. Dick disztópikus története egy olyan világról mesél, ahol a természet halott, és az állatok zöme

kipusztult. Az emberek elhagyják a földet, hisz a felemelkedés kényszere oly erős, hogy gyakorlatilag

nincs is, ami itt tartaná őket földön, csak azok maradnak, kiket hivatásuk ide köt, vagy akik fertőzötté

váltak a mérgező por lévén. Hatalmas lebegő gépeken, égi hirdetések megváltást osztogatnak a földön

túli kolóniákra való deportálás lehetőségével, mely más-világok béli szép élet ígéretével kecsegtet.

Corbusier szeme előtt hasonló kép alakulhatott ki korának iparosodott, túlzsúfolt városairól, ahol a

munka, a nyersanyag és a hajlék funkciói tömörödtek egy helyre. A levegő állott, a közegészség

fokozottan veszélyeztetett. A hétköznapi embert munka- és lakhelyének azonossága felőrli, s a rabszolga

élet hasonlatosságait véli felfedezni. – Itt megemlítendő egy párhuzam, a rabszolgaként használt

replikánsok esete. Érdekes, hogy a gyarmatok meghódítására használt „eszközök”, a replikánsok, a külső

világoknak, a Fentnek lakói, mégis számukra a Földi „paradicsom” tiltott világa volt a vonzó, ők itt keresik

és remélik a hosszabb élet titkát, még ha ezzel „életüket” is kockáztatják. Számukra Los Angeles, az

angyalok városa jelentheti ugyanazt, mint számunkra az Égbolt, a Menny, vagy jelen regény szerint a

gyarmati világok ígérete. Mindez tökéletes tükörképet képez az emberrel, tükröt állít, mely által

magunkra reflektálunk. Ez az oda-vissza reflexió az egész összehasonlítást végigkíséri majd. – A városok

zsúfoltsága keltette diszkomfortból egyenesen következik a kivándorlás természetes jelensége, mely a

kisebb települések elburjánzását és infrastrukturális káoszát eredményezi. A tömeges parcellázás, mint

Corbusier korára jellemző elhatalmasodó jelenség és a személyes otthon, kert és gyümölcsfa idilli vágya

30

szemben áll az erőforrások optimális felhasználásával, valamint a közösség által elfoglalható terület

méreteivel, hisz a közlekedést az idő függvényében mérjük, viszont egy nap törvényszerűségét, miszerint

huszonnégy órából áll, nem tudjuk befolyásolni. Itt szemben áll egymással a természetes környezet, és a

„city” érvrendszere. Corbusier így fogalmazza ezt meg:

„A természetes környezet ott szerepel a mai urbanizmus „törvénytábláinak” egyikén a következő háromságban: tiszta levegő, napfény és zöld környezet.”25

„A pánikszülte nagy szétszóródással szemben egy természeti törvényt kell emlékezetbe idézni: az emberek szeretnek csoportosulni, hogy segítsék, védjék egymást és takarékoskodjanak erejükkel. Ha a parcellákon szétszóródnak, mint ma teszik, az annyit jelent, hogy a város beteg, ellenséges, és nem tölti be többé hivatását.”25

Le Corbusier ennek a két axiómának az egyeztetésére törekedet. Olyan építészet megalkotására, mely

maradéktalanul kielégíti mindkét idézetben rejlő igényeket. A megoldáshoz vezető kulcsot pedig az

építészet alapegységében a házban vélte megtalálni. Az épületek karakterisztikáját kell szerinte

átalakítani, hogy alkalmassá váljanak a modern city működési elveinek megvalósítására. Corbusier ezen

a téren felállított, egy öt pontból álló érvrendszert, melyeknek teljesülése mentén új városi építészet

jöhet létre:

1. A teherhordó és a térelhatárolás funkciójának el kell válnia egymástól.

2. A homlokzat, mivel nincs teherhordó falazat, szabadon beüvegezhető, hogy minél több fény

juthasson az épület belső tereibe.

3. Mivel falaktól független vázszerkezet tartja a házat, az alsó szinteket el lehet hagyni, és a pillérek

között átadható a hely a közlekedés számára, mind a gyalogosok, mind a gépjárművek részére.

4. A magastetős szerkezeteket, leválthatjuk a vasbeton födémek által lehetővé váló tetőteraszokra,

mely felületek értékes funkcionalitásnak adhatnak helyet.

5. A belső terek szabad alakítása a vázas szerkezet révén többé nem ütközik a tartófalak

rendszerébe.

„Az építészeti forradalom eszközei rendelkezésünkre állnak a mai városok urbanizációjához…”25

A technikai eszközök fontossága mellett Corbusier:

„Segítségül hív minden értéket, mely elsősorban emberi, és csak azután nemzeti, regionális vagy helyi.”25

Nézetével a racionalitás mellett teszi le voksát. Időtlenül nélkülöz minden világias entitást: nemzetiség,

hagyomány, korszak lényegtelen, egyedül a geometriai tér, a fizika és az emberi szellem számít.

Félreérthetetlenül állást foglal a karteziánus elvek mellett.

31

ÉPÍTÉSZET ÉS EVOLÚCIÓ

Descartes az örök kételkedő, említése egyrészről Corbusier tervezői hozzáállásából következik,

másrészről választásunkat igazolhatja, ha hivatkozunk főhősünk nevére (Deckard), mely valószínűleg

nem véletlenül cseng össze a filozófuséval, ráadásul a filmben Pris által elhangzik híres mondata:

„Gondolkodom, Sebastian, tehát vagyok”. Így bátran helyezem el az alábbi sorokat, melyekben,

Descartes azt állítja:

„Ha volnának olyan gépek, amelyek egy majom vagy más oktalan állat szerveivel és külső alakjával bírnának, semmiképp sem tudnók felismerni, hogy nem egyeznek meg mindenben ezek az állatok. Ellenben ha volnának olyan gépek, amelyek a mi testünkhöz hasonlítanának és a mi cselekedeteinket utánoznák, amennyire erkölcsileg csak lehetséges, akkor mégis volna két biztos eszközünk annak megállapítására, hogy azért mégsem igazi emberek”. – Szempontunkból a második teszt az érdekes (az első a nyelvhasználat módja). – „A második az, hogy habár néhány dolgot jól, vagy jobban csinálnának, mint akármelyikünk, de okvetlenül csődöt mondanának másokban; ebből pedig megtudnánk, hogy nem tudatosan cselekszenek, hanem csak szerveik elrendezésénél fogva. Míg ugyanis az ész egyetemes eszköz, amely minden esetben feltalálja magát, addig ezeknek a szerveknek minden különös tevékenység számára különös berendezésre van szükségük;”26

Ha feltételezzük, hogy a gépi társadalmat megelőző építészet, mely a hagyományokból és a természeti

analógiákból halmozódott információ, azaz az emberi művészet génkészlete, akkor az új gépi eszközök

alkalmazta új építészetre alkalmazzuk a dolgozat erejéig az android, vagy a Cyberg jellemzőit. Eszerint az

technika korának építészete új szervezeti felépítés, mely nem hajlamos a betegségekre, sokkal erősebb

természetes elődjénél, új tulajdonságai révén eddig kiaknázatlan területeken vethető be, s közel

tökéletes. Amíg csak gépként tekintünk rájuk, addig nem állnak távol Descartes mesterséges

teremtményétől, de amint gondolatokkal, és emlékekkel látjuk el őket – azaz az emberi akarattal és az

általa kreált intuitív formákkal, vagy az emberiség kultúrtörténetének, hagyatékaival –

megkülönböztethetetlenné válnak az embertől – befogadhatóvá válnak –, és képességeikben továbbra is

felülmúlják azt. A metaforát kifejtve olyan építészetről beszélünk mely a gépi eszközök segítségével a

kreatív elme által születik, s minden tekintetben meghaladja elődeit.

Le Corbusier idealizálta világunkat. Idealizálta a városok jövőjét is, így az építészetet is. Az idea, égig érő

lakótornyok, emeltpályás autóutak, a zöld hullámain lebegő, fényözönben fürdő, óriás „mozgásvárosok”

képében fogalmazódott meg. Képzeletében ezek az „égi” városok több szinten kanyargó járdáival és az

épületekbe integrált közösségi terekkel együtt, a civilizáció mesés szintlépését testesítik meg, mely a szó

mindkét értelmében megállja helyét. Analógiánkat alkalmazva ez hasonló fény, mint az androidok

tökéletessége, ugyanis Corbusier magát az embert is idealizálta. Tökéletes városmodelleket és tökéletes

épületeket alkotott, méghozzá a tökéletes embereknek. S valószínűleg mindezt ennek felismerése

nélkül. Hogy mi történik egy árnyékos, félreeső híd lába alatt, vagy a parkokkal, melyeket nem tölt meg

az ember mindennapos tevékenységével? Ezek a kérdések lehet, csak a mai gondolkodónak tűnnek

triviálisnak. Mindenestre kérdés, hogy androidjaink tényleg jobbak lehetnek elődeiknél, vagy

Frankenstein szörnyetegét hívjuk életre, persze az is lehet, az igazság a kettő között mozog, vagy teljesen

máshol keresendő.

Mai szemmel azonban azt is beláthatjuk, hogy az androidok négy éves életciklusát is felfedezni vélhetjük

a kor technológia inspirálta építészetben, hisz az elévülés folyamata ma is egyre gyorsul. A szavatosság,

32

az újrahasznosíthatóság és az alakíthatóság fogalmai utolérték az építészetet, s mára korántsem az

örökkévalóságnak, de már nem is az elkövetkező évszázadoknak épülnek házaink. A nagy ütemű

fejlődés, az új folyamatosan változó igények révén épületeink a technika eszközei által fényesen

világítanak, ámbár rövid ideig. Továbbá kritikai szempontból nem tudom nem megfogalmazni, Le

Corbusier lakóépületeiről, hogy bár az ember mintájára [Modulor] készültek, az emberi szükségletek

maximális kielégítésére, mind a megfelelő fénymennyiség, mind alapterület, elosztás és a közösségi

terek, tetőterasz tekintetében, mégis lakógépei [Le Tourette-kolostor, Unité d’Habitation] empatikus

képességei szerényebbnek, belső terei szűkösebbnek bizonyultak, mint azt a tervezői szándékból

kiolvasni vélhetjük. Képiesebb megfogalmazásban, a modulor karakter testtartása feszültséget terem,

nem tudja kinyújtani kezét, mintha a függőleges dimenzió sérülne. Kicsit hasonló, mint Roy, az android

vezér, mikor a replikánsok haláltusáját éli át. Tagjai görcsössé válnak, a mozgás nehézkes, bőrének színe

kékes árnyalatú, hideg. Szöget szúr keresztül tenyerén, hogy újra életet leheljen a végtagba. Érdekes

fordított stigmatizálás ez, mikor a bukott, földrehult angyal saját kezén üti át a szöget mely, mint

folyamat, az élet felé mutat, a kéz újra funkcionál, mintha az élet a fájdalmon keresztül lenne

megélhető.

Rick Decardnak addig a pillanatig, míg nem találkozott Rachaellel, tökéletes teóriája volt „bürokratikus

mészárlásának”26 magyarázatára. Egy evolúciós elméletet használt, mely szerint csak a növényevő, vagy

a növényevésre áttérni képes élőlények adatik meg az empatikus viselkedés, valamint az empátia, mint

érzelmi reakció megélése. [Az empátia az Oxford English Dictionary definíciója alapján: a rajtunk kívül

lévő dolgok vagy érzések megértésének, illetve tapasztalataiba való behatolásnak képessége.]27 Az

empátia segíti a növényevőt, hogy nagyobb létszámban, csordában, bolyban éljenek, így növelve túlélési

esélyeiket. A hússal táplálkozó ragadozók egyedfejlődésük során nem engedhették meg maguknak

hasonló érzelmek kifejlődését, mivel ezzel saját táplálékszerzésükkel szemben állítanának akadályt,

csökkentve ezzel túlélési esélyeiket! Ha a replikánsok nem képesek az empátiára, úgy ők is potenciális

ragadozók, az emberre veszélyesek és kiiktatásuk szükséges, helyes cselekedet. Ezt a fajta tipológiát

erősíti Deckard által Rachael cro-magnoni vadászként történő említése is.

Tehát, az ember egyszerű kifejezéssel élve „hordaállat”, de szebb megfogalmazásban Corbusier is

kimondta, hogy az ember szeret csoportba tömörülni. A replikáns ezzel szemben lehet a magányos

ragadozó, aki felismerhető az empátia hiánya által. Továbbá a regény soraiból kiolvashatjuk, hogy a

Nexus-generáció androidjai szakadatlan fejlődnek. Nem véletlen hát, hogy főhősünkben és Isidore-ban is

egyaránt felmerül a kérdés, miszerint: Az empátia, mint az evolúció eredménye, a természetes

kiválasztódás során az egyedek fennmaradása ellen dolgozik? Esetleg nem más, mint degenárció?

Richard Dawkins Az önző gén című munkájában kifejti, hogy nem csak a szerves-kémiai folyamatok

képesek az örökítés folyamatát megvalósítani. Az információmintázatok, jelentsenek azok bármit, nem

csak ivarsejtekben vagy agyakban, hanem akár mesterséges eszközök útján is terjedhetnek. Dawkins a

génektől megkülönböztetendő: „mém”-eknek nevezi ezeket, a görög „miméma” – „utánzás” szó után,

mely mára rendkívül elterjedt, s pontos jelentése: „kulturális gén”.26

„A mém lehet egy dallam, egy gondolat, egy jelszó, ruhadivat, edények készítésének vagy boltívek építésének módja. Éppúgy, ahogy a gének azáltal terjednek el a génkészletben, hogy spermiumok vagy peték révén testből testbe költöznek, a mémek úgy terjednek a mémkészletben, hogy agyból agyba költöznek” – agyból-könyvbe, könyvből-könyvbe, agyból-számítógépbe, számítógépből-számítógépbe – „egy olyan folyamat révén, melyet tág értelemben utánzásnak nevezhetünk.”28

33

Le Corbusier munkássága: elméleti munkái és megépült épületei, az azokról szóló hírek, képek, könyvek,

tervrajzok, – agyról-agyra, agyról-házra, házról-képre, képről-agyra – az egész világon elterjedt, s

számos építészeti mémet hagyott maga mögött. Ezen mém-ek miközben hordozóról-hordozóra szálltak

mutálódhattak, s a mutálódott mémek alapján keletkező replikátumok megváltoztatták milliók otthonról

alkotott fogalmát.

34

ÉPÍTÉSZETI „DEMÉMIA”

Le Corbusier „társadalomképe és építészete arra a meggyőződésre épül, hogy az ipari társadalom önmagában hordja egy őszinte és boldog rend létrejöttének lehetőségét. De hite mögött ott lapul a félelem, hogy egy elfajult ellenőrizhetetlen iparosítási folyamat tönkreteheti a civilizációt”29

Ha a „mém” szót, Dawkins a „gén” szó alliteráló párjaként hozta létre, akkor miért is ne használhatnánk

legalább a dolgozat erejéig a „demémia” szót, a degeneratív folyamatokkal analóg, kulturális örökítési

jelenség, információmintázatára ható negatív irányú, azaz káros változásainak, elkorcsosulásának

jelölésére.

Lakóépületeinek és villáinak szerkesztési elvei, valamint azok térszervezése hamar beépül városias

lakóblokkról alkotott elképzeléseinek modelljeibe. A CIAM álláspontjával szemben, Corbusier kiáll az

ember mellett [masion maximum], melynek végső manifesztációja az Unité d’Habitation

lakóegységeiben teljesedik ki. Ha megnézzük ennek a „méhkasnak” a város méretű, „city”

funkcionalitással ellátott korábbi„nagytestvéreit”, mint a karteziánus keresztalaprajzú felhőkarcolók, az

Algír Obus vagy Rio de Janeiro városépítészeti tervei, akkor azok elképesztő funkcióhalmozásról

mesélnek.

Corbusier, ezen sávos alaprajzú „méhkas”ház típusnak a sakktáblaszerű elhelyezésével operál Nemours

és Zlín városának lejtős terepén, ugyanis ez az elrendezés kifejezetten alkalmasnak bizonyult az adott

terepviszonyok között. A megoldás mém-ként terjedt, s a későbbi városfejlesztéseknél, mint tipikus

corbusiánus megoldást vették át, mely immáron függetlenedet az eredeti okozattól, és a

terepviszonyoktól függetlenül kezdték alkalmazni világszerte. Következménye nem más, mint a háború

utáni építkezések többségénél, melyek zöme ugyebár replikátum: a környezet elidegenedése. Negatív

hatása talán Magyarországon is a jelenlegi legnagyobb építészeti problémák egyike. Tehát kijelenthetjük,

hogy nem mással állunk szemben, mint demémiával. Ez a fajta elérzéktelenedés már egyértelműen Roy

haláltusáját juttatja eszünkbe.

A könyvbéli Deckard és felesége a város sok-sok, több mint ezer lakást számláló, úgynevezett

komforttornyának egyikében lakik. A repülő gépjárművek révén nem jelent gondot a földfelszínen

történő közlekedés. A kocsik a tetőkről indulnak. Ilyen tekintetben megoldott Corbusier közlekedéssel

kapcsolatos felvetése, azonban a ház itt is szerves kapcsolatot ápol a gépjárművel. Ennek ellenére a

földön is találunk még guruló járműveket, hisz az áruszállítás és más szolgáltatási funkciókat nem éri

meg reptetni. A hatalmas komfort tornyok tövében a város természetesen szlömösödik. A

lakóközösségek ritkulnak. A tetőteraszokon aki teheti állatot tart, hisz nagy becs a még élő teremtés.

Akinek pedig nem futja igazi állatra, az elektromosat vásárol magának. Nagyon szívbemarkoló Deckard

elektromos bárányának története, melyhez fűzött viszonya, a gépekkel szembeni érzelmi sivársággal

jellemezhető, mely jól érzékelteti a lakótömb személytelenségét, a közös park kihasználatlanságát, és az

elhasználódást, a kopást. Az Entrópát.30

Deckard helyzeténél elkeserítőbb történetet mesél a „különlegessé” vált J. R. Isidore figurája.

„Egyedül élt ebben a rozoga, vak, ezerlakásos épületben, mely társaihoz hasonlóan minden egyes nappal közelebb sodródott az entrópikus megsemmisüléshez. Végül az épületben majd minden összeolvad, jellegtelen és egyforma lesz, minden lakásban pudingszerű szuvat (kipple) áll majd

35

plafonig. Azután pedig maga az elhanyagolt épület formátlanodik el, ahogy maga alá temeti a mindent uraló por.” Isidor (részlet a könyvből)

Ez a fajta egzisztencialista magány végigkísér minket a regény legtöbb motívumán, melyet legjobban J.R.

Isidore figurája érzékeltet, hisz ő teljes magányában, mondhatni érzékeli, és megéli a formák

pusztulását. Azt a formai kiüresedést, mellyel a mai lakótelepek állítják szembe a lakóikat. Isidore

nappali szobája (living room), nem más, mint maga az entrópikus tér – halott anyag negatív tere, a

jelentés nélküliség, a tárgyak egymáshoz képesti nem viszonyulásának vákuuma – a szétmálás helyszíne,

mely nem véletlen az élet szobájában kerül elhelyezésre, hisz egyúttal az egyén, és a szubjektum halálát

is jelenti. Entrópikus terekkel találkozunk a paneles lakótelepek közötti parkokban, lépcsőházaikban,

átjáróiban. Entrópia pusztítás.

„A szuvat haszontalan tárgy, mint a reklámposta, a gyufalevél, amiből már minden gyufát elhasználtak, a rágógumi papírja vagy a tegnapi homeolap. Ha senki nincs a közelben, a szuvat szaporodik. Például ha lefekszik úgy, hogy szuvatot hagy a lakásában, reggelre kétszer annyit talál. Mindig több lesz. A Szuvatosodás Első Szabálya: a szuvat kiszorítja a nem szuvatot. És ezekben a lakásokban senki nem volt, aki harcolna a szuvattal…” – Isidor (részlet a könyvből)

Hiába képzelt Corbusier lebegő fényvárosokat, sajnos látomásának mémjei, a gépi replikátumok pokoli

sivárságba fulladnak. Az ég és napfény nem került közelebb, pedig oly közel volt. Most minden elvész a

formátlanág pora mögött. Corbusier nyomán Bábel tornya nem épült meg, hanem ráomlott az

emberekre.

De ez csak egy ága annak a szerteágazó evolúciós folyamatnak, melynek Corbusier az őse. Hatása az

építész társadalomra ma is él. Zsenialitása továbbra is inspirálja a mai kor építészetét, és az őt követő

korszak vakságára legyen írva a demémek számlája.

36

MIKOR ELVESZÍTJÜK LÁBUNK ALÓL A TALAJT

„Ahány ember él ma, mind mögött harminc szellem sorakozik; ez az élők és holtak számaránya. Az idők hajnala óta nagyjából-egészéből százmilliárd ember taposta a Föld nevű bolygót. Érdekes szám ez, mert különös véletlen folytán nagyjából százmilliárd a mi helyi világmindenségünk, a Tejút csillagainak száma is. Így hát ahány ember csak élt, a világmindenségben s Tejútrendszerben mindnek ragyog egy-egy csillaga. E csillagok mindegyike nap, s nem egy közülük fényesebben, dicsőbben tündököl, mint az a szomszédos kis csillag, amit mi Napnak nevezünk. És bolygója is soknak, talán mindegyiknek van közülük. Szinte biztos tehát, hogy az égen az emberfaj minden egyes tagjának, még a legelső majomembernek is jut egy-egy saját – világnyi nagyságú – menny vagy pokol.”32

37

KATEDRÁLIS

„…amit a küklopszi falmaradványok, az egyiptomi piramisok, a gigászi méretű hindu pagodák is szemléltetnek -, hogy az építészet legnagyobb műveit nem egyedek, hanem közösségek alkották; hogy a nagy építészet nem annyira a lángelmék műve, mint inkább a munkálkodó nép szülötte; hordalék, amelyet egy nemzet hagy maga után; halom, amelyet évszázadok raknak össze; az emberi társadalom csapongó ötleteinek üledéke; úgyszólván természeti képződmény. Az idő minden hulláma odasodorja a maga hordalékát, minden nemzedék lerakja a műemlékre a maga rétegét, minden egyed hozzáilleszti a maga kövét. Így tesz a hód, így tesz a méh, így tesz az ember. Bábel, az építkezés nagy szimbóluma: méhkas.”19

Régen egy katedrális megépítése generációkon átívelő feladat elé állította az embert. Több száz év és

sok száz, meg ezer ember, áldozatos egész életén átívelő keze munkája kellett a megvalósításához. A

tervező tudta, hogy sohasem fogja látni munkáját megépülve, a szobrászművész tudta, hogy majd

ükunokái fogják kifaragni az utolsó tagozatot. A közösség, ki pénzét áldozta az építkezésnek tudta, hogy

ők sohasem, majd csak utódaik csodálhatják az oszlopcsarnok lenyűgöző boltíveit, és emberfeletti

léptékét. Ez a munka sohasem az egyénért volt, hanem az emberért. Egy katedrális megépítése a

középkorban az emberiség – bár akkoriban sokkal meghatározóbb volt a lokalizáció – tehát, a közösség

küldetése volt.

Egykoron a katedrálisok, voltak az ember eszközei arra, hogy közelebb kerülhessen az égbolthoz. A

katedrális terei a világmindenséget modellezik, benne a mennyei égbolttal. Az égbolt pedig a hit által

nyert jelentést. Később lecseréltük a hitet, hiedelmeinket és a mítoszokat a tudományra. Átértelmeztük

világunkat, hisz az ember végérvényesen felülkerekedett az őt körülvevő természeten. Bizalmát és hitét

önmagába és a rációba, az emberi értelembe fektette. Gondoljunk a már említett Ikaroszra vagy a Bábeli

toronyra, hisz eddigi meséink mind arra tanítottak, hogy aki megpróbálja ledönteni a gátakat Lent és

Fent között, annak elkerülhetetlenül kudarc és halál lesz kenyere. De ráébredtünk, hogy a tudomány

teremtette új eszközök révén átléphetővé váltak az addig öröknek és ághághatatlannak vélt határok.

Megkezdődött az égbolt valódi ostroma. Új cél lebeget az emberiség szeme előtt, új katedrális épült,

melynek Newton fektetette le az alapköveit, bár akkor még fogalmuk se volt róla, milyen fényűző

méreteket is fog ölteni. Minden generáció alakított a terveken, a legkorszerűbb technológiákat

alkalmazva építették tovább a művet. Az új katedrális a fizika, a kémia és a matematika pilléreire

támaszkodik és a Holdig ér. A Holdra szállás történelmi pillanata koronázta meg a tudós ember

törekvését, a generációkon átívelő küzdelmet az égbolttal. Az ember kitűzte zászlaját az égboltot egykor

istennőként uraló égitestre. A Hold mára emberi gyarmat, arra vár, hogy használjuk.

A lencsék, melyek távcsövekként először az ég felé fordultak, hogy közelebb hozzák a kozmoszt a kutató

szempárhoz, mára az űrbe költöztek. A fény tisztán, légkörünk információt torzító és elnyelő hatásától

mentesen hatol át az elképesztően precízen előállított üvegfelületen, hogy meséljen nekünk a hatalmas

távolságokban évmilliárdokkal ezelőtt lezajlott eseményekről. Renget információ, és rengeteg válasz, de

a tudomány iróniája, hogy minden egyes válasz újabb, tíz meg száz kérdést vetett fel.

Mit kutatunk hát?

Alig hogy felépítettük a modern világ Holdig érő katedrálisát, már az újabb, nagyobb és fényűzőbb épület

tervei kezdenek kibontakozni előttünk.

Arthur C. Clarke 1979-es Hugo és Nebula díjas regényében Az Éden szökőkútjaiban, hatalmas emberi

összefogásról, az emberiség újabb nagy vállalkozásáról ír. Ugyanis egy űrlift megépítése a cél, mely a

38

36000 kilométer magas geostacionális* pályán keringő űrközpontot kötné össze a földdel, olcsóvá és

mindennapossá téve az eszközök és az emberek űrbe juttatását. (A látnoki elképzelés olyannyira nem áll

távol a valóságtól, hogy tudósok jelenleg is dolgoznak megvalósíthatóságán) Ha az „égi-híd”

megvalósulna, kapu nyílna az űrbe az ember számára. Egy csapásra áthidalnánk egész légkörünk, azaz az

égbolt távlatait. Az elképesztően drága és bonyolult építkezés azonban nem az egyetlen akadály, ugyanis

egyetlen helyszín jöhet szóba az építkezés megvalósítására, ami Clark könyvében nem más, mint a Sri

Lankán, az egyenlítőtől, mindössze 40 km-re lévő Ádám csúcs. A történetnek ez az igazi kritikus

momentuma, hisz az Ádám hegy a föld legtöbb vallása szerint szent zarándokhely. A buddhisták szerint

maga Buddha, a hinduk Siva isten, míg a muszlim és keresztény történetek szerint Ádám lábnyoma

található a hegy tetején, ugyanis Isten, Ádámot a paradicsomból kiűzetvén itt tette a földre, mondván ez

a hely hasonlít leginkább a paradicsomra.

A történetet szemlélve hamar arra a következtetésre jutunk. hogy az emberiség új katedrálisa, az égi lift,

nem más, mint egyértelmű állásfoglalás a tudomány vallások felett aratott diadalának, ugyanis a hosszú

teoretikus harcot lezárja, mikor a hegyen élő szerzetesek égi jelet vélve felfedezni, elhagyják a hegyet. A

lift megépül és az égbolt végérvényesen meghódítottá válik, hisz a mennyekhez közeli zarándokhelyből,

az eget és földet összekötő, az emberiség hatásköre alá tartozó köldökzsinór lesz.

„Miközben a különféle vallások azon civakodnak egymással, vajon melyikük birtokában van az igazság, nézetünk szerint a vallás igazságától teljes mértékig el lehet tekinteni… Ha valaki megkíséri a vallást az ember evolúciójába beilleszteni, nem annyira tartós vívmánynak tűnik, mint inkább a neurózissal párhuzamos valaminek, melyen a civilizált egyénnek át kell esnie, mialatt gyermekből felnőtté érik.”31

Mivel Isteneink és a mennyei paradicsom már nincs az égben, hisz azt meghódítottuk, létünk értelme,

magyarázatai és eredete meghaladottá vált. Új mítoszokra van szükségünk, melyeket ezúttal a

tudományok tollán keresztül olvashatunk.

39

KEZDET ÉS VÉG

Mit kutatunk hát?

Mi sem foglalkoztatja jobban az embert, mint az eredet meséje. Minden kultúránál találkozunk teremtés

történettel, az ember és az értelem keletkezéséről szóló mítoszokkal, legendákkal, valamint tanításokkal.

Egyes történetek szerint az embert sárból gyúrták, mások azt mesélték, hogy a világot tojó óriáskígyó

fogaiból lettünk, a mára legelfogadottabb teremtéstörténet alapján a teremtő közvetlenül, saját

arcképére teremtett minket. A tudomány teremtésünk tekintetében is újra írja históriánkat, melynek

földi vonatkozású fejezeteinek zömét Charles Darwin vázlatai alapján publikálja, de az élet

kialakulásának rejtélye továbbra is a múlt homályába vész.

„Természetesen az ember az Istent saját képére alakította; de milyen alternatíva volt? Éppúgy, mint ahogyan a geológia igazi megértése lehetetlen volt, amíg nem tudtunk más földönkívüli világokat tanulmányozni, az érvényes teológiának ki kell várnia a földön kívüli intelligenciákkal való kapcsolatfelvételt. Addig nem beszélhetünk összehasonlító vallástudományról, amíg csak az emberi vallásokat tanulmányozzuk”33

A földönkívüli élet lehetősége már nagyon régóta foglalkoztatja az embereket. A Vénusz és Mars bolygók

kapcsán már több mint 200 éve elindult a feltételezés, van-e rajta élet, sőt a Marson Giovanni

Schiaparelli csatornákat vélt felfedezni, melyeket értelmes civilizáció által kialakított infrastruktúraként

értelmezett. Mára persze a tudomány vizsgálatai alapján megállapítható, hogy nem valószínű az

értelmes élet előfordulása naprendszerünkben, de az élet, mint működő organizmus lehetősége adott

lehet a Jupiter Európa, és a Szaturnusz Titán nevű holdján. Mindez a mi szempontunkból azért lehet

érdekes, mert a tudomány új katedrálisa a földönkívüli élet felfedezése lesz, mely ismét közelebb vihet

minket az élet kialakulásának megértéséhez. Ehhez azonban el kell hagynunk bolygónk közvetlen

környezetét és ki kell lépni a bolygóközi űrbe, mely még nagyobb távolságot jelent az ember számára.

Ahogy a tudás utáni vágyunk növekszik, annál nagyobb távolságokkal szembesülünk. minél messzebb

tekintünk az égre, minél mélyebben a világűrbe, annál régebbi csillagok fényeit láthatjuk, olyan

galaktikus alakzatokét melyek talán már nem is léteznek, csupán fényük most ért el hozzánk. Ha elég

mélyen az univerzumba tudunk tekinteni, talán megláthatjuk a kezdetet.

A galaktikus távolságok azonban emberi élet mércéjével fel nem foghatóak. A magasságok és a távolság

dimenziói ismét az élet alkotta dimenziók falába ütközik. Az ember tudásának, megint a halál állja útját.

Más naprendszerek élhető bolygói, más bolygók esetleges intelligens életformái számunkra

elérhetetlenek, hacsak nem építünk katedrálist. Az emberi generációi egy cél érdekében egy hatalmas

űrhajón sodródnak sötét anyag légüres tengerében egy szent cél felé. Új otthon találni. Meghonosítani

az emberi értelmet más világokon, melyeket csak sokadik unokáink láthatnak majd. Vagy, meg kell

szűnnünk embernek lenni. Gépek által tárolva génjeink, intelligenciánk és kultúránk adatait, melyeket

felhasználva egy mesterséges életforma bontakoztathatja ki szárnyait az emberi értelem alapjain. Lehet

egyszer majd, mikor az emberi faj fénye rég kihunyt a világegyetemben, ember alkotta szilícium alapú

életformák fognak az élet eredetén töprengeni

40

BIBLIOGRÁFIA

1 Tillmann J. A.: Orcus neontüzében (A Blade Runner kapcsán), Új Symposion 1981/197-199. szám. in: Philip K. Dick,

Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal (1968), Agave 2005 2 Rinyu Zsolt: Mi is az a science-fiction? Részlet a Tudományos-fantasztikus irodalom Magyarországon 1989-től

napjainkig (Kiadástörténeti áttekintés és könyvészet) című szakdolgozatból (ELTE-BTK, 2002)

3 Lem, Stanisław: Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia Bp., Gondolat, 1974 19.p. (Ford. Fejér Irén) 4 S. Sárdi Margit: A tudományos-fantasztikus irodalomról (kézirat) 3.p. pl. hogy reagál egy robot, ha farkasemberrel

találkozik 5 Robert Graves: A görög mítoszok, Európa könyvkiadó 1970 (Ford. Szíjgyártó László), A pelaszgok teremtés mítosza 6 Mózes I. könyve a teremtésről, 1:3 7 Mózes I. könyve a teremtésről, 1:1 8 A katolikus egyház katekizmusa, 1995, 5. § - Az Ég és Föld, 326 9 A katolikus egyház katekizmusa, 1995, 5. § - Az Ég és Föld, 327 10 Norbert-Schulz in: Kerékgyártó szerk. 2000, 244. old in: Meggyesi Tamás, A külső tér 2003 (34.) 11 Bukovina; Bosnyák S. (1977: 26) in: Magyar Tudományos Akadémia: Magyar Néprajz 7. kötet, Az Ember (625) 12 Camillo Sitte in: Moravánszky Ákos, M. György Katalin: A tér – Kritikai antológiájában 2007 (12.) 13 Szentkirályi Zolán in: Istvánfy Gyula által, Az építészet története – Őskor, 2006. 14 Heinrich Wölfflin: Bevezető tanulmány az építészet pszichológiájához (részlet) 1946 in: Moravánszky Ákos, M. György

Katalin: A tér – Kritikai antológiájában 2007 (40.) 15 Endrei Walter és Jeszenszky Sándor: Technikatörténet 1760-1960 Az ipari forradalom határainkon túl és

Magyarországon, ELTE Budapest, 1993 16 David S. Landes: Az elszabadult Prometheusz – Technológiai változások és ipari fejlődés nyugat-európában 1750-től

napjainkig, Gondolat, Budapest 1986 (fordította: Köbli József, Valentiny Pál, Berend Zsuzsa) 17 IMDb, Gattaca, PLOT Summary: http://www.imdb.com/title/tt0119177/plotsummary?ref_=tt_stry_pl 18 Gattaca: Film idézet, 1997 19 Victo Hugo: A párizsi Notre-Dame, 1832 (Ford. Antal László) 20 Frank Lloyd Wright: Testamentum, Gondolat, Budapest 1974, (Ford. Falvay Mihály felhasználva a Magyar

Építőművészek Szövetségének sokszorosított fordításkéziratát) 21 Frank Lloyd Wright in: Kenneth Frampton: A modern építészet kritikai története, 2002 Terc 22 Douglas J. Porteous and Sandra E Smith: Domicide: The Global Destruction of Home (2001), in: David T. Frontin:

Arcitecture And Science-Fiction Film, Philip K. Dick and the spectacle of home (2011) 23 Gurevics (1974: 49) in: Magyar Tudományos Akadémia: Magyar Néprajz 7. kötet – Az Ember (625) 24 Vitruvius: Tíz könyv az építészetről, II. könyv (22.) 25 Le Corbusier: A jövő nagyvárosa, 1968 (Ford. Vajda Endre) 26 René Descartes: Értekezés a módszerről (1637), Bevezetés, in: H. Nagy Péter: Descartes és az evolúció, in: Philip K.

Dick, Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal (1968), Agave 2005 27 H. Nagy Péter: Descartes és az evolúció, in: Philip K. Dick, Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal (1968),

Agave 2005 28 Richard Dawkins: Az önző gén, IX. Mémek: Az új replikátorok, Gondolat, 1976 (Ford. Síklaki István) 29 Kenneth Frampton: A modern építészet kritikai története, 2002 Terc 30 Bényei Tamás: Az utolsó krimi in: Philip K. Dick, Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal (1968), Agave

2005 31 Sigmund Freud: Új bevezető tanulmányok a pszichoanlízisbe, 1932 in: Arthur C. Clarke: Az éden szökőkútjai, 1978 32 Arthur C. Clarke és Stanley Kubrick: 2001 Űrodüsszeia, Előszó, 1971 (Ford.: Göncz Árpád) 33 Arthur C. Clarke: Az éden szökőkútjai, 1978 34 Mózes I. könyve a teremtésről, 11:6

1. Szombathely a jövőben, 1908 képeslap (csokoládé mellé csomagolták)

2. Charles Paul Landon: Icarus és Daedalus, 1799 festmény

3. Georges Mélies: Le Voyage dans la lune, 1902 film

4. Stenley Kubrick: 2001 Űrodusszeia, 1968 film