Kossuth Lajos,legendák hőse

ÍRTA

HEGEDŰS LÓRÁNT

ATHENAEUMIRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSULAT KIADÁSA

BUDAPEST

16064. - A T H E N A E U M IROD- ÉS N Y O M D A I R.-T. N Y O M Á S A

ÍRÓI ELŐSZÓ.

Gróf Széchenyi István életének és éjszakájánakregényét írva, bejelentettem, hogy »Trilógiát tervezek,melynek második kötete: Kossuth«. Ezt a Kossuth-könyvet itt adom át az olvasónak. Hogy aránylag ilyrövid idő alatt — két évnek munkája után — már anyilvánosság elé merek lépni hősöm legendás életével,annak oka az, hogy részben a hosszú Széchenyi-kutatá-sok útján, részben »Kossuth« című színjátékomhoz,melyet 1927-ben mutatott be a Nemzeti Színház, sokKossuth-anyagot gyűjtöttem s rostáltam át. Ám mégígy is sokkal, de sokkal nagyobb (nehézségekkel kellettmegbirkóznom, mintsem vállalkozásom elején el-képzeltem.

A Kossuth kutató nemcsak azzal a nehézséggelküszködik, hogy egy majdnem százesztendős élet óriásianyaga szét van szórva három világrészben s így nem-csak a hazai, a bécsi s a turini levéltárakban kellettszemlét tartanom, de Amerikából s a Balkánról is be-szereznem az ő útjának benyomásait. Nemcsak az aszörnyű akadály mered előttünk, hogy míg SzéchenyiIstván gróf iratai most megjelenő nagyszerű Élet napló-jával s még kiadásra váró mintegy ezer levelével tel-jesen át lesznek adva a nyilvánosságnak, addig annak

6

amit Kossuth Lajos írt, mondott, gondolt még csakcsekély töredékei ismeretesek á közönség előtt sa kiadatlan anyag szinte áttekinthetetlen a magaemberfölötti méreteiben. De mindez oknál egy sokkaltanagyobb nehézség, akadály, azt mondhatnám: átokrettentett. Míg gróf Széchenyi Istvánnak minden év-tizedben akadt legalább egy oknyomozó életírója, kinekkönyvéből kimunkált igazságokat lehetett átvennem,addig a majdnem beláthatatlan Kossuth-irodalom leg-nagyobb része nem igazságkeresés,, nem emberkutatás,hanem fölötte való csatározó vita, s életrajzai több-nyire a pártpolitikai ponyvairodalom sekélyességénélnem jutnak tovább. Mindezt a sok bajt betetézi az,hogy azok, kik a Kossuth-iratokból kiválogatták a kiradásra szánt anyagot, Helfy Ignác és Kossuth Ferenc,oly avatatlan kézzel nyúltak feladatukhoz, hogy ezzel abemutatással, — szándékkal vagy szándék nélkül —denaturálták Kossuth Lajost, a magyar legendák világ-hírű hősét.

Ezért munkám közben én is sokszor felkiáltottama jótollú Hegyaljai Kiss Géza lelkipásztorral: »mikorlesz már oknyomozó Kossuth-életrajzunk? (ő magakétkötetes Kossuth-könyvvel akar a nagy kérdőjelre«megfelelni.) Talán túl merész vagyok, ha egy ilyen ok-nyomozó életrajz-vázlatnak szánom munkámat. Mi-helyt ezt a szót leírom, azt hiszem magam mondom kia legsúlyosabb bírálatot könyvem s egész iparkodásomfelett. A kezdetlegesség minden hibájával, hiányos-ságával s félszegségeivel teljes a munkám, mely mikorelőször próbálja a nagy anyag áttekintésével, párt-szempontok nélkül kialakítani Kossuthot, az embert,akkor arra számít, hogy az utána jövők majd kifogjákügy teljesíteni ezt a képet, hogy az méltó lesz ahhoz aNagyhoz, ki a nemzetnek adatott.

7

Még ezt a vázlatot is csak úgy lehetett elkészíte-nem, hogy a magyar közéletben szokatlan áldozatos se-gítségét élvezhettem oly kiváló kutató barátaimnak,mint Angyal Dávid, Domanovszky Sándor, Dőry Fe-renc, Hajnal István, Jakubovich Emil, Jánossy Dénes,Károlyi Árpád, Kastner Jenő, Moesz Gusztáv, SteierLajos, Sulika Szilárd, Viszota Gyula. A balkáni kalau-zolásért Fehér Géza, az amerikai anyag kiegészítéséértPiványi Jenő barátomnak s az anatóliai adatokért atörök hatóságoknak, köztük Sahib bey kutahiai váll-nak, vagyok lekötelezve; viszont a turini levéltár ada-tait gróf Buragginak köszönöm. Munkám bírálatosanyagát a Magyar Történelmi Társulatnak nyújtottambe ellenőrzés végett.

Ily nemes segítség tette lehetővé, hogy befejezzemKossuth Lajos életrajzát. Ha még annyi idő adatnéknekem s erőm bírná (mi nagyon kétes), szeretnémmegírni a harmadik könyvet is, melynek címe s célja:A két Andrássy s a két Tisza. Ez a munka fejezné be aMagyar Trilógiát s minden valószínűség szerinti az énkönyvírói munkásságomat is. A nagyok példáján, kik-nek megismerésére, megelevenítésére életem liegjobbidejét szenteltem, úgy tanultam, hogy a közírónaknemcsak azt kell tudnia, mikor szóljon nemzetéhez,hanem azt is, hogy mikor hallgasson el.

POLITIKAI ELŐSZÓ.

Mély erdőben hallgat nagy éjszaka.

Mind ismerjük már a magyar éjszakát; megírtamás is, én is. »A magyarság ezredéves történeti útjanagy, világtalan éjszakába tévedett. Semmi fény. Minterdőben riasztott gyermek úgy halljuk távolból ellen-séges falkák üvöltését. Azt mondják-súgják nekünk,hogy a Történelem megy el mellettünk, a magyarságmellett. Orkján-palásit takarja az eget. A szélviharidőnként felhőfoszlányokat kerget felénk — nem tud-juk merről jönnek, merre szállnak, ám végigpaskolnakbennünket, hogy csontunkig didergünk. A tétova sötét-ben meggyötrött ember-lelkek hangja száll. Oly különösjajgató sírás és nevetés. Mintha a magyarság éjszaká-jában láthatatlan madarak húznának fejünk felett seb-zett szárnyakon: még azt sem ismerjük meg, imbolygósirályok vagy a halált sejtő kuvik hangja-e? Világosságnem gyullad sem égen, sem földön. A feltörő hangmindegyre ismétli: Hová, hová jutottunk!« (A ma-gyar éjszaka. Politikai essay. 1920.)

Másfél évtizede múlt, hogy ezt a vallomást tevém.Azóta nem enyhült a bizonytalanság gyötrő érzete.A Magyar Gond mindig súlyosabban lépked rajtunk anagy sötétben. Kegyetlen csapások, kérlelhetetlen való-ságok, kiszáradt remények úgy merednek köröttünk zor-donan, mint óriás fák kísértet-erdő mélyén. Mindegyrebeléjük ütközünk, mert egészen elfogják a láthatártelőttünk. Ha nem tudunk csillagokra akadni tétova bo-lyongásunkban, akkor a szörnyű megszokás s kába

9

csalatkozások úgy össze fogják zsugorítani a felnövőnemzedék lelkét, mint ahogy megkisebbedtek határainks fajtánk ereje. Ezért, mint eltévedt, megsebzett szürkekis madár a nemes vad lábnyomát keresi az erdőn,hogy azon tipegve tisztásra jusson: úgy indultam elKossuth Lajosnak jártának nyomán, bátortalan. Nemriasztott, hogy néha tüskebozótba vitt a csapás: megkellett értenem, hogy nincs történetünknek egyetlenalakja sem, ki oly mélyen élne fajunk szívében s olyhatalmas benyomást hagyott volna a Világtörténet-ben, mint Kossuth. Senki magyar hozzá ebben nemhasonlítható.

Mi vonzott hozzá? Mi húzott felé? Öntudatalattilebírhatatlan rajongás ez? Vagy fájdalomtól vonaglógáncsolás, melyre félelmetes alakja kényszerít? Vagymár az új Kossuthot Pátom, ki a világháború utánemelkedik elénk s minden utódunk mind~g így fogjalátni? Nehéz igazság szerint válaszolnom erre: ám meg-próbálom. Talán így megtudom mutatni munkám leg-lelkét s talán mások is így beszélnek majd róla Ön-magukhoz, a titkos vallomások magános óráján.

Nagyatyám házában — ő még sakkozott Kos-suthtal és sáncot ásott a komáromi vár körül — azvolt a felfogás, hogy »Kossuth belevitt minket a forra-dalomba s azután itthagyott minket, mikor bajban vol-tunk.« Atyám a hatvanhetes kiegyezésnek, s a Tiszák-nak volt rendíthetetlen híve s évről-évre távolabb ju-tott Kossuth gondolkodásától, mennél különösebbek,sőt kalandosabbak lettek a Turinból érkező tervezge-tések. Belenőttem abba a politikai hitbe, melyet Kos-suth támadott s melyet ma is vallok, hogy a törökvészáltal megtört és lecsökkentett magyarság mihelyt ki-bújik az itt kialakult dunai nagyhatalom köpenyegealól, akkor nemzetiségeink is könnyebben kibújhatnakSzent István palástja alól s eltéphetik az ország darab-jait.

Pénzügyi pályámon írással, szóval, magam oda-dobásával a pénzpuffasztás (infláció) senyvesztő mérgeellen küzdöttem, s meg kellett tanulnom azt, hogy Kos-suth államgazdasági terve a bankóprés körül forgott snemcsak a magyar forradalom legnyomasztóbb emlékei,

10

közé tartozott a Kossuth-bankók okozta nyomor, hanemkésőbb is, valahányszor Kossuth nagy összeesküvéseitszőtte (mily izgatóan érdekesek ezek!), mindig első fő-gondja a bankóprés volt; abból kerekedett világhírűpöre Londonban az osztrák császárral s még 1872-ben,sőt 1878-ban is új tervezeteket dolgoz ki arra, hogyanlehetne a monarchia hivatalos pénze mellett még egymásik »magyar currentiát« teremteni s azzal »nemzetitőke-erőt«. S hogy a legnehezebb követ zúdítsam aKossuth-tengerbe, valahányszor itt, vagy külföldi poli-tizáló körökben a mostani Kisantantról van szó, melyellenségesen körülkarolta Magyarországot: mindigakad, ki ezt sivítja közbe: Kossuth Lajos akarta adunai konföderációt.

Ez volna hát Kossuth?! De hát ki akkor az azegyetlen, kit népünk ábrándos rajongása szívén mele-gít, olthatatlanul! Mert mint a keresztény műveltségJézus születésétől számítja, az Idők kezdetét, azonkópa magyar paraszt lelkébe egyetlen történelmi szám vanbeleégetve: Kossuth negyvennyolca. Ezen sem a dua-lizmus ötven esztendeje, sem a világháború nem tu-dott semmit sem változtatni; ezért ne is számítsonsenki arra, hogy valaha ez máskép leszen. Egyedül nékivan utcája minden Városban s falun s majd kilencvenszoba szerteszét. Ahol külföldön, bármely messzeség-ben, elválasztva óceánok által, magyar telepítés támad(mint legjobban az amerikai magyarság nagy példájamutatja): az ő zászlójuk örökkön: Kossuth. Egyetlenállamférfink Rákóczi óta, kihez népünk dala csordul.És ez a rejtelmes népdobbanás nem áll meg a hon ha-tárain, hanem világraszóló csodává duzzad. Fölségesfenyvesek között, páfrányos patak mellett elérem aTisza forrását fent Máramarosban, köröttem derékruthén nép: egyszerre Galíciából jönnek bocskoroshucculok, lépésüket hosszú elnyújtott danával kísérik,melyben a Kossuth nevét hallom:

Oj, a Kossuth neznev tohoNaznav toji dijmyA vin neznav so jde koskaiVorasomy kinumy.

11

Lefordítják nekem: soha Kossuth nem is gondoltÁlmában sem arra, hogy a muszka holló-lován, Reá tá-madhatna«. Megtudom, hogy töméntelen változata vana Kossuth-balladáknak, s a Kárpátok mindkét oldalána paraszti képzelem a török háborúkat, a lengyel for-radalmakat, sőt a napóleoni hadjáratokat mind a Kos-suth neve köré fanja.

Lent járok a Balkánon, bolgár városokban öregparasztok gyűlnek körémbe. — Beszélni kezdenek»Kossuthról, a száműzött magyar királyról, aki fehérlovon jött és aranypénzt dobott a gyermekeknek...«

A Fekete tenger partján az orthodox kalugyermagyarázza nekem, hogy a bolgár forradalmárok mindKossuth tanítványának vallják magukat s erről nagyirodalom tanúskodik.

Vagy menjünk a Nagy Nyugatra. Deák Ferenc ne-vét a honhatáron kívül csak a történelem-kutatók is-merik, Andrássy s Széchenyi híre a legműveltebb ma-gyarbarát körökön túl nem terjed, ellenben Olasz-országban »il generale Kossuth« élő fogalom s képettalálok, melyben legendás garibaldista ruhában ábrá-zolja őt a nép képzelete. Az angol s még inkább azamerikai ember a saját hagyományába szőtte be Kos-suthot s lefoglalta történelme számára. Az óceán mind-két angolszász felén minden iskolás gyermek tudja ne-vét. Az írek tőle számítják felszabadulási mozgalmu-kat. Angol partra érve, messze utazó barátom meséli,hogy hajójuk csavarja letörött, az óceán közepén távolszigetre vetette ki őket a vihar, melynek egyetlen la-kója a világító torony őre. Mikor lejött hozzájuk azord ember-elhagyta tengerlakó, semmit nem tudott avilág folyásáról, de neki, hallván, hogy magyar, ennyitvallott:

— Atyám hallotta Kossuthot Southamptonban.Hogy Amerikába értem 1927-ben az ötszáz magyar

Kossuth-zarándokkal, Edisontól kaptunk levelet; »mégnégyéves korában látta Kossuth Lajost s apjától Kos-suth-kalapot kért«. Washingtonban a képviselőház al-elnöke azzal fogad, hogy »fivére a keresztségben Kos-suth nevet kapott a magyar szabadsághős tiszteletére«.És nincs a minden időn és téren által törő halhatatlan

12

lángésznek döbbenetesebb bizonyítéka, mint mikor ottállunk a millió lakosú Clevelandben, hol legnagyobb amagyar munkásság száma New-York után s a polgár-mester helyettese a következő beszédet mondja:»... nyolcvan évvel ezelőtt megjelent e városban Kos-suth Lajos, a száműzött magyar s úgy beszélt apáink-nak a népek szabadságáról, hogy azok elszégyelték ma-gukat s úgy érezték, hogy miatta fel kell szabadítaniuka fekete rabszolgákat«.

Ki nem érzi azt, hogy Kossuthban a Végtelenséglehelete lüktet, mely föltör a legmélyebbről, a Történe-lem kráteréből s hatalmas lángjával felcsap a csilla-gokig !

Ezért indultam el én most Kossuth nyomdokain.Ezért gondoltam azt, hogy nem elégedhetem meg azzal,hogy összekeresgélem a róla szóló irodalmat s bepillan-tok a levéltárak kiadatlan tömérdek iratába, úgy gon-doltam, hogy éppen az ő emberi megelevenítése paran-csolja, hogy eleven benyomások szerzése végett utánamenjek a helyszínein. Hiszen Napoleon egyik történet-írója könyvéből riadtan kiált fel: vájjon mennyire bír-juk kikerülni hallatlan suggestióját, mikor kortársaimind bűvölése alatt állottak.

így indultam el Monokról, Zemplénből, hol 1802őszén született (mily jellemző legendás megjelenésére,hogy születésnapját nem lehet hitelesen megállapí-tani!), elmentem a tállyai templomba, hol kereszteltéks a sátoraljaújhelyi megyeházon megláttam első szónokidiadalának emlékhelyét. Mindenütt követtem honi sze-replésének helyén, a budai börtönben, Bécsben, Po-zsonyban. Nem hagytam el őt, mikor Orsováról mene-kült s Vidinben, Sumlán nyomoztam utána s a Feketetenger partjáig értem. Majd Kis-Ázsiában kutattam felnehéz fogságának fantasztikus helyeit: Kutahia fen-síkját, Brussát s a gemliki öblöt. Befutott hajóm asouthamptoni kikötőbe, bejártam Anglia főhelyeit s azÓceánon át eljutottam Cincinnatiig s Bostonig — amed-dig ő ment. Bolyongtam vele Svájcban, majd Genuá-ban s végül Turinban néztem körül, hogy diadalmashazajövetelét még egyszer átérezzem, mint akkor mi-kor 1894-ben ott sorakoztam a magyar gyásznak nagy-

13

szerű menetében. Mindig mindenütt kutatva példátlanélettörténetének rejtelmeit, éreztem lelkének perzselőhevét.

így készült könyvem, mely Politika és Történet,Kegény és Legenda egyszerre. Őszinte lelkivallomás.Hű krónikája annak, hogy jártam, botorkáltam gyöngeerőmmel Kossuth Lajos után, mikor a Történelem fé-lelmetes, nagy erdejében a Magyar Éjszaka mélyen sijesztőn hallgatott.

I. A CSILLAGLÁTÓ EMBER.

Az augusztusi orkán, mely be szokta fejezni a rek-kenő magyar nyarat, kidühöngte magát s a Sátorhegypipálta a felszálló ködöt. Újhely főterén a három trak-tusos, nemesen tagolt vármegyeház erkélyéről úgy hul-lottak a megkésett esőcseppek, mintha felettük a házon afeltolt szemöldökű nagy ablak folyton siratna valakit.A hirtelen görbülő barokk lépcsőn, ki most felbotorkál,csakugyan gyászt visel. »Képzeljetek viseltes, szürkeprém közt kitűnő fejet, szakáll s haj nélkül, ráncoltszemöldökkel, álomtól nehéz héjakkal, savanyú vonás-kával a száj körül, oly forma alakban, mint a pultavaicsatát vesztett hős«. Finom arcát kísértetiessé teszi,hogy balszeme állandóan le van hunyva s csak a jobbszemgolyó villog félelmetesen: most az is tele könnyel.Csapzott ruháján meglátszik, hogy messzit gyalogol-hatott.

Az ölnyi nagy hajdú, ki Zemplén vármegye ta-nácstermének ajtaját strázsálta, majd elejtette em-bernyi pipáját, mellyel köteles hívségben telefüstölte,bodros ködöket terjesztvén, az egész folyosót.

— Tekintetes főnótárius urat már egy esztendejenem láttuk.

— Széphalomról jöttem be gyalog, János. Ma vanegy éve, hogy »Sírba Kazinczy leszállt. A remegőkönnycsepp későn fakad érte, hevítvén harmatozó sze-meket«. Elvittem neki a Tudós Társaság virágait.

A kísértetiesen félszemű jövevény hirtelen meg-állt, mintha meghökkent volna egy feltűnő árnyképtől.

15

— Nyissa ki a szent öreg szobáját, János: az őszikongregatión új levéltáros átveszi az archívumot.Rendben akarom látni írásait.

János hajdúnak alispáni kemény parancsa volt,hogy azt a szobát felsőbb rendelet nélkül senkinek senyissa, mert ott különös dolgok készülődnek, miről sze-gény, (nemtelensorsú ember fejvesztés nélkül nem tud-hat. De a csatakos gyászruha úgy állott előtte s azegyetlen szem úgy lángolt, hogy a nemzetes vármegyenevében föladta az ellentállást a jövevény előtt. A ne-héz szakállas kulcs recsegve fordult s Kazinczy Ferenckanapéján (mely ma múzeumi ékesség), ott ült KölcseyFerenc. A szögről madzagon lelógó s az úrnak 1832-ik,azaz szökőesztendejét megjelentő magyarhonbeli Hite-les kalendáriumban megtekinti a bizonyságot: Kis-asszony havának 25-ik napja van.

Amióta leült a szent öreg helyére s lecsukta sze-mét, úgy érezte, mintha körötte egyszerre mindenétheri zengzetté változott volna. A szoba s a polcokongondosan egybekötött irat-foliók között zefírek lágyszárnya zizeg s hallani, mint nadír s zenit között:

Titkon borong a geniusA nemes hant fölettHol lángoló szív s honszerelemVáltottak életet.

De mikor kinyitotta szemét, akkor látta, hogy va-laki szentségtörő kézzel feldúlta Helikon ihletett ber-két, melyen a szárnyas Pegazus patkói nyomán a Mú-zsák hippokrenei forrása pezsdült. Az asztal tele-dobálva nehézírású fóliánsokkal, melyek egymásba van-nak hajtogatva. Valaki nagyon keresett, nagyon meg-talált, vagy nagyon elrejtett valamit.

A titokzatos jövevény félszemében lobot vetett aláng, mikor széjjelhajtotta az egymásba beléteregetettlap-lepedők zöld-szürke papírját. Egybegyűjtött iktató-könyvek voltak s mind Egyről szóltak.

1824. November 9. Kossuth Lajos udvardi nemesügyvédi oklevele meghirdettetik.

1829. Kossuth Lajos de Udvard Zemplén vármegye

16

táblabírájává választatik s tőle as eskü kivevése el-rendeltetik.1831/165. Kossuth Lajos felügyelő-táblabíró utasí-tásai az osztályos kommissariusokhoz kolerajárványügyben.1831/166. Ugyanannak rendelete az éhinség enyhí-tése ügyében.1831/167. Kossuth Lajos városi ügyész beadványaa vármegyéhez a város erdő-perében.Zemplén vármegye gondos iktatói jelöntéseit mosta másik fóliáns, Sátoraljaújhely mutató regiszterefolytatta:

1830. December 194k napján 2. pont alatt jegyez-tetett: »Hivatalosan jelenvolt a Város elölülő főbírája,több kiküldött társaival együtt, hogy néhai Wékey Ká-roly úr, Városunk volt fiscálisának helyébe UdardiKossuth Lajos úr kéretvén meg az evégett kirendeltküldöttség által, minekutána azt felvállalni méltózta-tott volna.« Kölcsey arcán most egyszerre valamely kü-lönös meghatottság tükröződött: megismerte ez írást,mert a következő szavak (amint ma is megolvashatók)Kossuth Lajos kezétől valók. »A megüresedett városifiskális Hivatalnak felvállalása végett Kossuth Lajos.«Ezután megint a hivatalos Jelentés ünnepélyes koldu-lása hallatszik a registrumból: »A Tisztelt Úr újhelyVáros nevezett Fiskális Hivatalát és e részben tett kö-zönséges megtiszteltetését Hazafiúi elszánásával mél-tóztatván légyen elfogadni és elvállalni. Ebbeli kikülde-téséről szóló Hivatalos Jelentése a választott kiküldött-ségnek kész örömmel és hasonló hazafiúi érzéssel vétet-vén, ezen közönséges Város-Egyesülésében annak kö-zönséges-é való tétele és a késő maradékra nézve is aVáros Jegyzőkönyvében való beiktatása rendeltett éshatároztatott«.

Kölcsey Ferenc nem tudott volna számot adni ma-gáról, hogy mi történt vele. Mintha egyszerre két nagyablak nyílt volna meg ott lent a lelke mélyén s azÖrökkévalóság szédítő árja rohant volna át rajta kö-rösztül, egyik lélek-nyílástól a másikig. Még sohasemérezte magát ennyire költőnek, Még sohasem nyílt

17

benne ilyen erővel himnuszi szent vers. Először a magarithmusát hallja:

Ledőlt országok hamvainEgy szép hon támad fel,Mely lelket tőit, mely szívet rázNeve zengésivel.

De e lélek-áramlás túl csap minden versen s szó-noklatának lendületén. Végtelen szárnyalás örvényé-ben érezte magát, hol már elhallgat az emberi dadogás.A Múlt nyilasából, melybe a szent öreg szabadságértvívódó alakja lehullott, emberfeletti sodrás zúgott aJövő felé: s már szól, már neve van: Kossuth. »Mi szépígy világosító csillagként tűnni fel ezerek előtt.« »Eférfiútól nem várhatunk kevesebbet, mint azt, hogydiadalmas pályáját bezárni »nem fogja.«

Vájjon ki és mit akar vele? Újra kezdte a regisz-trumok olvasását. Milyen különös!

Felvétetett 1832. Esztendő februárius 4-ik napjánÚjhely város főbírájának elölülése alatt. »Miután aVáros fiscállisága, avagy Hivatala a magokat előadottkörnyülállások bizonytalanságok miatt bizontalansá-gok közzé jővén, közakarattal és tökéletes megállapítás-sal meghatároztatott: Hogy Tekintetes Udvardi Kos-suth Lajos úrnak, ki egy Esztendeig viselte ÚjhelyVáros fiscálisi Hivatalát és kinek Elmebeli nagy Ta-lentumai s ügyessége közönségesen mindenek előtttudva és elhíreselve vágynak, ezen Hivatalnak általalejendő folytatása, ha egyébbként arról megelőzőleg lenem mondana, a legnagyobb illendőséggel és tisztelet-tel mondasson fel és végképen köszöntessen meg és aVáros közönségét vagy annak Tamátsát illetett mégnála lehető irományok kéretessenek vissza: melynekeszközlése a Város főbírája és Nemesség fő-Hadna-gyára bízatott.«

— Ki a följelentő Kossuth ellen? Nagy Lázárurodalmi fiscális. Kölcsey hirtelen a másíF fóliánshozkapott: onnét egy vármegyei bejegyzés kiált ki, ez isaz uradalmi fiscális beadványa.

— Bűnvádi följelentés udvardi Kossuth Lajos,

18

Új hely város volt ügyésze ellen. A regisztrum deákulis szól, minit oly eseteknél, melyek felsőbb kívánságra aHelytartótanácshoz s onnét az Udvari Kancelláriáhozfölterjesztendők. »Domini Ludovici Kossuth, nobilis deUdvard, «stellionatus postulatus, ductanda actio crimi-nalis.« (Kossuth Lajos udvardi nemes úrnak csalárd-sággal vádoltatván, lefolytatandó bűnügyi eljárása.)

Kölcsey Ferenc úgy érezte, hogy végtelen űrbenhull lefelé. Azután egyszerre a sápadt arca oly piroslett, hogy zubogni látszott fejében a vér. FelpattanvaÖnkéntelen az ajtónak rohan. Ki! Ki! Ha még egy per-cig marad, itt megfullad. A levegő hirtelen eltűnt aszobából! Eltűnt a vármegyeházból. Eltűnt az egész vi-lágból. Ezért titkolóznak? Ezért gyűjtik az adatokat?Ezért fogják most bírák elé vinni az őszi session? úgyérezte, hogy itt megakarjak ölni valakit. A szent öregKazinczy is, kétezerháromszáz napot ült börtönben!Itt mindig megölik, aki szárnyra kap ... Menekülni,menekülni innét! Föltépte az ajtót.

Egyszerre csak akaratán kívül kiáltozni kezdett:— Kossuthot az uradalom elcsapatta a várostól!Most sikkasztással vádolják, hogy fent elpusztítsák!Kölcsey a maga hangjától magára ocsúdott. Azthitte, álmában jár. Pedig jól ismerte ezt a termet.A faragott keményfa-székek esetlen támlájukkal min-dig konyhabútorok hatását tették rá. Az aranyrovátkásfehérlécű karzat, az empire korról s nagy Napóleonróltudott beszélni. E szűknek látszó téren először hangzottel Kossuth táblabíró szava: hogy zendült az ő húrjainmagasabbra Kölcsey beszéde. Igen, ez. az ő folytatásaaz örökkévalóság felé. ő »félve szólamlott meg«, de aztárogatót riogat: »nemzetem szabadsága, nemzetemboldogsága felől kétségbe nem esem!« Az ő szatmáriresolutioira, a magyar nyelv ügye, jobbágyszabadítás,szabad alkotmány érdekében itt támadt visszhang! Eza karzat tapsolta először dübörögve, mikor KossuthBáró Vay Miklós követet számadásra voná, miért adtafel a nemzet újonczajánlási jogát »s a körülülők azonálmélkodnak, hogy nem a (1830-as) párizsi forradalomplantáltatott-é át vala Zemplénbe. Kossuth mondatta ki;hogy »főrendet többé követnek e megye nem választ«.

19

A teremből kilépve maga előtt tolta az öreg hajdút,ki megijedt a szatmári főnótarius rettentő színválto-zásától. Sápadt kísértet helyett, ki görnyedve vonszoljafáradt testét, lángoló ember-fáklyát látott maga előtt,ki már nem is a lábán jár, hanem minden pillanatbanelszökik a földről.

— János vigyen a főispán úrhoz!János ennyit hebegett:— Nagyságos Andrássy Károly gróf úr van nála.Kölcsey tűz-kísértetéből most rikácsolóhörgés

tört elő.— Mindketten, annál inkább!Az erőtlen váznak vasereje támadt s hurczolta

magával, maga előtt a hajdú ölnyi mázsa-nehéz testét.Jánost és önmagát úgy nyomta be a főispán ajtaján;a szobából példátlan kámforszag áradt ki, mert a ta-valyi kolera-járvány óta a vármegye kámforral védtemagát a fekete halál ellen s még nem jött meg a kor-mányszék utasítása a rendelet visszavonására.

Három egymásra bámuló férfi állott a szoba köze-pén: gróf Majláth Antal főispán, későbbi kancellár,okos magyar, nagy konservativ ős gróf Andrássy Ká-roly, a monoki uradalom ura, kinek szabadelvű beszé-deit nemsokára az a Kossuth fogja majd örökíteni. Aki"most szembeszállt velük: a szabadságjogok első ékesharcosa, a magyar jobbágy első szószólója, Himnu-szunknak örök éneklője: Kölcsey Ferenc.

»Egy erős lélek, törékeny test láncai között. Taragyát öszbevegyült kevés hajszálak lengték körül,színtelen arcán ezernyi átvirrasztott éjnek tikkadtságaült; egyetlen szemében a nemzet minden mult s jövőbánata tükröződik; szava tompa, mély és ércztelen, mintegy sírihang, melynek monton egyformasága csak rit-kán, csak az indulat legfőbb hevében szállong alá éslesz még tompább, még síriasabb: ökölbe szorítottjobbját emelve a rámeresztett szemek előtt úgy áll,mint egy túlvilági lény, kinek szellemszavát közvetlenüllelkük lelkével vélik hallani.« (Kossuth szavai.)

Költő és két gróf úgy megdöbbentek egymástól,hogy mindegyik elfelejtett minden üdvözlést. MikorraKölcsey ennyit mondott: »Kossuth« a konservativ s a

20

liberális főúr megismétlik a szót. Nyilván egy látha-tatlan jelenlevő varázshatalma szólaltatta meg minda hármukat. A leáldozó nap valamely oly különös vö-röses fénnyel öntötte tele a szobát, mint mikor a szín-pad boszorkány-jelenet et mímel.

A hördülő hang megkezdte az ostromot:— Grófi Nagyságtok elakarják emészteni Kossuth

Lajost.Andrássy gróf, ki felette izgultnak látszott, oly hir-

telen mozdulást tett, hogy a kimért, nagyeszű főispánsietett mindenekelőtt leinteni a maga hideg, latolóokosságával:

— Aki nyilvánosan úgy kártyázik, mint dominusspecltabilis tábla bíró Kossuth, el lehet készülve arra,hogy elébb utóbb másnak a pénzét keresik rajta.

Gróf Andrássy Károly is megszólalt:— Egy kártyázó ügyész tönkre teszi az uradalom

jóhírét!Kölcsey Ferenc abban az állapotban volt, mikor

az ember belé lát a szavak mögé.— Akkor nem fog kártyázni többet. De azért

semmi arisztokratikus reactió ne merészelje kioltani»az elektroni szikrát«, mely a népszabadságot hordozzas »a haza fényét visszasugározza«.

Andrássy gróf annyira lebírta nehéz indulatát,hogy szóhoz juthatott.

— A hon minden fia tudja, hogy én ugyancsak aszabadságot vívom, grófi létemre, mint Kossuth úr.Hát nem gróf Széchenyi István a legnagyobb refor-mer?

Kölcsey úgy érezte, hogy nem jó hadállás ellen ve-zette rohamát.

— »Országháborgatót« látnak benne az urak, mi-óta pataki professor Kövy így nevezte, mert megvédtea diákok becsületét! Ki szervezte Páncélvármegyébe atanulmányos ifjúságot? Ki teremtett a tűzháborgatás-ban tűzoltóságot? Újhelynek ki adott magyar luthránprédicatiót? És felejtik-e Nagyságtok, hogy most kétesztendeje ki szervezte meg e helyt a nemzetőrséget,hogy a nép kolera-zendülése elnyomassák? Ez mindKossuth!

21

Majláth nem állotta meg, hogy ki ne védje a magahivatalbeli tekintélyét:

— Kedves amice, azt: a kolera-zendülést nem aszép szó nyomta el, hanem a száz és ötven botok, ami-ket buzgón kiosztottunk a fölséges népre.

Gróf Andrássy megtoldotta a szót:— Nem a politikust támadjuk mi, hanem az em-

bert!— Az embert?! — Rivallt Kölcsey hangja s hogy

a főispáni szoba lassan elsötétült, nem lehetett mástlátni, mint fél-szemének vad villogását. — Az embert?Hiszen ő mindnyájunk felett szárnyal. Az embert? Holvan ő a mi göröngyeinktől! Látták volna azt az Embertgróf urak, mikor az aggteleki barlangban megálltunkvele a kormos cseppkövek közölt: egy másodpercesórával a kezében mérte a lecsöppent meszes vízcseppekidejét s abból leszámolta a stalagmitcsapok évezredesfejlődésének törvényét: mert ő mindig az Örökkévaló-ságba lesz belekapcsolva. Kossuth Lajos a csillaglátóember. Ő az Endymion, leszállva a magyar ugarra.»Olympig szállnak érzeti, enyhül az éjnek tőle bús ho-málya s csillag körükben állott tündérvára; lelke ro-han, mint hab felett a szél.«

A két gróf elhallgatott. Valamely mondhatatlan iszénit borzadály verdeste a csendet. Valami szavakranem bírható szentség járkált köröskörül a némaságbans a kor romantikus hatalma beléjük zsibbasztó a meg-hatottságot. Kölcsey lassan elhűlt hevülésében s mégegyszer felsóhajtott:

— És milyen dalia: a férfiszépság szobra, szemé-ben rejtelmes villanás s hangjának zengésének senkinem áll ellen.

Alig jutott idáig, mikor gróf Andrássy Károly ki-áltást hallatott; ez a kiáltás nem volt grófi szó, nemművelt beszéd, hanem a nemes nagy vadnak hördülése,ki fél veszélytől a maga párját:

— Éppen ezért kell elmennie. E ég volt, hogy alevelezésig eljutottak a feleségemmel! Nem lehet to-vább!

A gróf egész arca bíborvörös lett, mintha a naputolsó betévedő sugara őtet gyújtotta volna föl. A főis-

22

pán úgy érezte, hogy a két túlajzott lélek közé kell állnia,hogy megakadályozzon egy tragédiát. Majláth az ő hi-deg tekintetével a két lángoló ember szemébe nézett,hosszan, keményen, áthatón.

— Férfiak vagyunk — mondta.Azután megint a Kölcsey pillantását fogta le ß

utána Andrássyét:— Férfiak vagyunk. Kossuthnak el kell mennie

innét. Etelka grófné levelei nála vannak. Először a nőibecsület, aztán a Corpus Juris.

Mikor a főispán szeme újra megtette őrjáratát akét vendégének arcán, látta, hogy mindkettőjük meg-dermedett. Mindketten azt hitték, hogy megállt az idős az ő kínjuk bele van vetítve a Végtelenségbe, melyreájuk szakadt.

Mindegyik, úgy érezte, hogy itt nem lehet szólni,mert a hangok rájuk zúdítanák a tetőzetet. Egyetlenszó összezúzza az egész világot: őket.

Kölcsey szabadította föl először a tekintetét, s meg-feszített idegrendszere képessé tette, hogy mindentmeglásson a szavak s a némaság mögött, úgy szólott,mint kimeredt-szemű távolbalátók szoktak. A hangjakeményen és színtelenül suhant át a mozdulatlan leve-gőn, mintha acélpenge járná át a szobát, a bútorokats a lelkeket.

— Kossuth Lajos visszaadja a grófné minden le-velét s elhagyja Zemplént. Küldessék el a diétára. Nemhiszem, hogy valaha visszaengedjék, ő tovább fogmenni, mindig tovább. Börtönbe viszik, vagy a csilla-gok közé emelik. Ez ő. A kriminális actiót ezen az áronaz uradalmi fiskális tépje ki a vármegye registru-mából!

Mindhárman úgy érezték, hogy vége a beszéd-nek. Gróf Andrássy Károly torkából oly különös hangszakadt föl, mintha nem is ő mondaná. Inkább messzi-ről jövő száraz csuklás, mint emberi szó:

— Akkor magam tépem ki.A szoba annyira besötétedett, hogy tárgyak s em-

berek árny-játékká váltak.A három férfi eltávolodott egymástól. Gróf Maj-

láth íróasztalára támaszkodott. Kölcsey s Andrássy a

23

két ajtó felé hátrált. Nem is búcsúztak. Mindegyik aztérezte magában, hogy a másik kettő győzött fölötte.

Száz esztendővel ezelőtt, mikor történetünk kezdő-dik, Újhely városában az utcai világítás még nem voltközüzem, hanem egyéni actió. János, a hajdú, öles lé-pésekkel szelte át a gödrös esőpocsolyákat s lóbálta arácsos gyertyatartót a szatmári főjegyzős dietai követelőtt, hogy el ne bukjék. Kevés házból pislogott a kanó-cos faggyúgyertya, csak az új kaszinó ablakában lát-szottak újságolvasó árnyékok — az is Kossuth szerve-zése gróf Széchenyi István, a nagy lázadó reformer,iránti hódolatában. A Barátszerre érve megállnak aKossuth László hites fiscális úr háza előtt, mely há-rom utcára néz ki zsalugáteres ablakaival. Az ügyvédúrnak, kit a család turóci fészkéből a nagybátyja hozottát Zemplénbe, úgy látszik igen lehanyatlott már a pö-rftsködési tehetsége, mert, mint az utcaajtó szemöldök-írása mutatja, Udvardi Kossuth László közös kancellá-riát tart immár a fiával, Lajossal. A mi költői vándo-runknak volt ideje ezen elmélkedni, mert már három-szor húzta ki a csengetyűdrótot s a kolomp szólt isbent, de ember-lélek nem moccant tőle. Mivel a szath-máriakat is annyira magához bilincselte már a fiatalorator neve, Kölcsey annyira emlékezett, hogy Lajosután még négy leány lehet a családban; sokat művelőd-nek és szűkösen élnek. Végre megcsikordult az ajtó.Tizenkét-tizenhárom éves csitri leány jelent meg a ro-vátkás küszöbön: csupa báj, csupa határozottság s gyö-nyörű tűz-villanású kék szemek. Kölcsey maga is meg-döbbent egy pillanatra: még sohasem látott ilyen ha-sonlatosságot: ez maga a Kossuth Lajos feje, bimbóalakban, egy serdülő süldőlány vállain. Nem kellett be-mutatnia magát, Zsuzsika megismerte (hogyne ismertevolna!) az apostolt.

— Kossuth Zsuzsa vagyok, tekintetességed szol-gálatára. Magam őrzöm a házat. Mind fent vannakTúróczban György bátyáéknál évi látogatásban.

— Nagy baj — felelte a jövevény.— Baj Lajosnak vagy apának? — s Zsuzsa szemé-

24

ben kigyulladt a láng — nem hiába hívta őt Lajosmindig így: »te vagy az iker-lelkem«. Kölcsey Ferencelkapta a Zsuzsika reszkető kis kezét.

—Majd eligazítjuk. Levelet írnék Lajosnak és —és a kedves tekintetes Asszonynak.

—Akkor tessék hát megtisztelni minket a nappaliszobában.

János hajdú kint lóbálta a lámpást és Zsuzsikameggyújtotta azon a faggyúgyertyát. Avval bekísértea költőt, kinek »Zrinyidala« ott lobogott az ő »lángzókebelében melyre fenrepültéből kegyesen mosolygott azÉgi Szabadság«. Amint a nappali szoba zöld ripsz szé-keivel lassan sárgásán — mintha elfakult pergamentetterpesztettek volna közben széjjel — kivilágosodott sKölcsey a fiókos asztalon lúdtollakra s kalamárisra ta-lált, Zsuzsika nehéz, zöldszürke papíríveket tett eléje selhozta a koppan/tót is, hogy legalább abban legyen anagy és kísérteties vendég szolgálatára. A lúdtoll buz-gón percegni kezdett, az árkus gyorsan telt, csak mikorfordítani kellett s a lap végén megismételve — akkoriszokás szerint — a szót — akkor nézett körül írójuk.A sárgás fénykaraj bizonytalanul imbolygott a fala-kon, mintha láthatatlan kezek hessegetnék. A szem-közti falon gyöngyhímzés: címert mutat: »négyeitpajzs, joboldali vörös-kék mezejében fehér kos ágas-kodik, rátámaszkodván zöldszínű háromágú fehér li-liomra; a liliom túlsó oldalán kék-vörös mező közepénarany sisak jelzi a nemzetség hadban kitűnt fényét«.Aláírása: Nicolaus de Kossuth anno D. 1A79. A későilátogató az írás fölé hajolt s ennyit mormolt: »Akkornyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára.« A le-. vél nagyon hosszúra nyúlt, s mikor újra áthajtotta apapirost, akkor az oldalfalat figyelte: ott Napoleon csá-szár alakja lobbant ki a fényességből s mellette egy kü-lönös ósdi metszet, melyet már látott valamely galé-riába, de most nem tudta hová tenni. Meg nem állotta,hogy meg ne kérdezze. Mikor Zsuzsika megfelelt, vala-mely olyan zengés volt a hangjában, mintha trombitaszólna a harcmezőn:

— Az eperjesi vértanúk, Caraffa áldozatai: aWeberek.

25

A vendég valamely olyan borongást érzett, minthadelejes áram futott volna végig a testen. Szerencsérevéget ért a hosszabbik levél, — gondosan koperta for-mába hajtatván — le lehetett pecsételni. A spanyol-viaszk egy könyv mögött lapult meg; a gyertya fényé-ben kibetűzte a könyv hátát: »A francia forradalom tör-ténete.« Kölcsey úgy érezte, hogy ama rejtélyes villanyáram erősödik benne: asszonyi kötés-kosár mellettmit keres a francia forradalom? A két levelét gondosanlepecsételte, felállt és megfordult. Rövid ágyat látott,majdnem gyermekét s felette szénrajz: régies róka-mállos kaftánba öltözött férfiú, kuszált hajú fejjel.A gyertya lobbanására úgy rémlett, mintha feketeszempilláit mindegyre hunyorgatta s ijesztőn néz a fe-hér szemgolyója.

— Ki szerezte ezt?Zsuzsika kiegyenesedett. Egyszerre eltűnt a kis

leányt Azt hinnéd dacos páncélos amazon áll előtted:— Én rajzoltam. Sarolta anya dédapja, tyrlingi

Weber András, — hitéért száműzte — a többit lefejez-tette a császár.

Kölcsey az események későbbi forgása alatt semtudta soha feledni ezt a hangot. »A császár« szó úgycsattant az üde leányos ajkon, mintha fújó paripákszáguldanának harci viadalra — mintha azt rivaltavolna bele az estendei homályba: Napóleon, vagy For-radalom.

— Egyik levél a Nagyasszonynak — mondta a lá-togató — a másik, a rövidebb, Lajosnak. Meg kell tenni,ami írva lőn. Ez megmenti Lajost.

Mikor Zsuzsika átvette a két levelet, egyszerrekőkeményekké váltak a kezében, hogy reszketni kezd-tek a karjai s pillái alól könny szivárgott. Itt nagy ne-héz dolgok történése érzik. Rajongó szemében kiült sbelső sóhaj s ennyit mondott, szinte önkéntelen:

—Én mindig Lajossal leszek.—Békességet kedves kegyelmeteknek! — búcsú-

zott a félszemű vándor.Mikor a házkapu becsappant utána, önkéntelenül

hátranézett: valamely sejtelmes szédülés fogta el. Aztnézte, vájjon csak ő maga jött-e ki a Kossuth-házból

26

vagy mások is jönnek? Már tovább ment s megint visz-szafordult. Nem hagyta el a maga nagy érzése:

Ki lép még ki abból a Kossuth-házból? A Szabad-ság vagy a Forradalom?

Míg János a ködbe merült utcán megindult előttea lóbáló lámpással, Kölcsey, mint afféle versre-lépdelőember, mondogatta a maga rigmusát, versét:

Áldozatom két istenség oltára felett áll:Könny neked, ó Szerelem és neked, Ó Haza, vér!Azután letűnt a pislákoló fény s a köd elfödte a

félszemű látnokot. Mert bár Kölcsey nagy Himnuszátváltig énekeljük, nem jut eszünkbe, hogy mikor a Ha-zát, mely annak a kornak kézzelfogható valóság volt,összeláncolta a Szerelemmel, akkor már Petőfi lángoltbenne s mikor szónoki körmondatokat épített, azok márKossuth világraszóló beszédeinek vázlatai. Ennek a fél-vak apostolnak lelki hajtása az a két utolérhetetlenremek, melyet a magyarság a világirodalomnak adott:Petőfi verse »Szeptember végén« s Kossuth birming-hami szónoklata.

De Kölcsey is eltűnt a magyar éjszakában, melyoly hamar oltja el a fényeket.

Kossuth visszanézett a monoki kastélyra. A későnovemberi szél élesen csapta az arcát, azt a szép, sza-káll-körített, elmerengő arcot, melynek keleti halovány-sága annyi igézetet hordoz. Az idén, mint annyiszor ahernádszéli síkon, kimaradt az igazi ősz az évből s Sze-rencs felé a lankás dombok tetején dideregve borzon-gott a szálas csererdő. A rétmenti fák körül kavargóboszorkánytáncot jár a sok megtépett levél. A vonulófelhőgomoly nehéz, szürke lompos redőiben minthamár"havat rejtegetne. A levegő-ég terhes volt azzal az ér-zéssel, hogy valami most elmúlik a világból...

Kossuth még egyszer visszatekintett a monoki várkastélyára. A dombtetőn álló zárt kapu s a körbefutófal, még ma is azt a benyomást teszi, hogy csak aláza-tosan szabad a jobbágynak nagy kerülővel oda be-lopódzani. Maga a repkény verte kastély az ő négyszeg-letes dacos merevségében, messzire hivalkodik a pallos-

27

joggal, melyet minden nemtelenek fölött folyton suhog-tat. A várdomb alján — így .amint meghúzódni illik— a kedves uradalmi ügyészlak, ebben született: másranem emlékszik benne, csak a furcsa (fenyő és tölgy)fakockákra a padlón. Amint most leér a házhoz s onnétfeltekint a várkastélyra, azt hitte, hogy elfullad: nehézkövek nyomják a mellkasát: az egész feudális világ-berendezés őtet nyomja. Mit érzett most, hogy tüntetőnmaga adta le a kastélyban a grófnő rettegett leveleit,Kölcsey tanácsára s anyja parancsa szerint!

»Borzalom fut végig idegeimen, ha meggondolom,milyen örvény szélén állottam, szédítő örvény volt —száz közül kilencvenet elsodor. Irtózattal fordulok visszabotorul s örömtelenül elvesztegett órákra. Oly «okátadnék, ha az elpazarolt, örökre elveszett órák hiányátkipótolhatnám! Megkísértett a körültemi divat. Bor-zasztó szédelgésből józanodtam ki.« »Görcsös kínokkalragadja meg keblemnek az elvesztegett tömérdek órákemlékezete.« »Az önparányiság érzete ragadott meg.«(Kossuth Lajos vallomása a Pesti Hírlapban 1841-ben.)

— Mit érzek? Nemes önérzetet. Nehéz volt a győ-zelem, de megszabadultam.

Ami megnyugtatta, az a saját szép gesztusa volt.Mostantól kezdve mindig ezekben a szép és meglepőgesztusokban látta magát egész életén át. Mert Kossuthmindig kívülről látja magát. Nem is kívülről, hanemfelülről: a csillagok magasságából, útja — melyenmost elindul, mikor utoljára látja a szülőhelyét sZempléntől is úgy búcsúzik, hogy csak politikai látoga-tóban tekint be majd egyszer — nem más, mint egynagy-nagy izgató utazás a csillagok felé.

Kossuth nógatta a kocsist: estére be kell érni űj-helybe, mert holnap hajnalban indul a gyorskocsivalPozsony felé a diétára mint távollevők követe; ott lesz,ahol az országot ácsolják, ott lesz, ahol Kölcsey Ferenc.Olyan nagy ablak nyílt meg előtte, hogy hirtelen le kel-lett csukni a szemeit. Most még jobban látta a bájos-hajlós monoki völgyeit, mintha nyitott szemmel nézné.Pedig ezt a tájat ő többé nem fogja látni — azaz: ugyan-ilyen lesz a tinnyei kis tanya képe. Mert az ő életébenNamely megfoghatatlan sorozata van a kép-ismétlő-

28

déseknek — valamely csodálatos kaleidoskopban va-gyünk, melyen láthatatlan Hatalom keze forgat. (A Zug-ligeti Isten szemében lakik, mikor elfogják s az a völgy-szorulalt szakasztott mása annak a »kiösk«-bereknek,melybe majd sumlai fogsága alatt jár, s előre, jelent-kezik majd Colegno al Baraccone képe is...) De mostmég csak a szép Hegyaljától búcsúzik, melynek »örökfrisseségben hordozza kebelében tájképeit, melylyek,amint egykor összeolvadtak a gyermek álmaival, úgy kí-sérik munka- és szenvedés viharon át a férfiút«. A sze-rencsi fordulatnál már messziről felbukkannak a kékesabauji bércek. Olyanok, mintha odadobott nagy, rej-telmes fátyolok lennének, melyek a jövendőt rejtegetik.Kossuth Lajos úgy érzi, »hogy szemeit azokra emelve,életét eszméi megszentesítve hívják az örökkétartó re-mény és a vigasztalás helyére«.

Igen, hiszen ez a különös! Az a különös misztérium,mely Kossuth lelkében most végbe megyén, hogy azutánváltozatlanul megszabja az életét, annak minden hihe-tetlen fordulatai között. Voltaképpen ez az ő igazi életes ezt fogja könyvem kikutatni. Valami annyira szokat-lan jelenség, ami ezzel a Kossuth-emberrel történik,amit nagyon nehéz szóval-írással körülírni, mert sza-vaink csak megszokott dolgok kifejezésére készülted,ennél szokatlanabb pedig a mi Történetünkben még nemtörtént s talán nem is fog sohasem történni. Ezért ami utunk Kossuth Lajos lelke felé ugyanarra halad,melyen most ő jár a zempléni határon. Ott ülünk, lát-hatatlan, vele szemben a kocsiján, hogy folyton figyel-hessük. Hiszen mi az ő nagy titkát keressük.

Kocogunk Sárospatak felé; szerencsére hátba-kapott a felszél s így elég gyors a haladásunk. Vala-hányszor csárda, kocsiszín előtt járunk, Kossuthonmély borzongás fut végig: »pálinkaengedély öli az ő né-pét«, s ezen a falun hol most áthajtunk »még ezelőtt20 esztendővel, 30 quadrát mértföldnyire kerületen alegjózanabb volt a nép s ma már, mióta a compossese-ralis haszonkeresés minden negyedik házhoz egy kocs-mát állított, a legerkölcsitelenebb, legtunyább, legpaza-rabb emberekké változtak s napról-napra szegényedve,végpusztulásukat várhatni«. (»Értekezés az éhségmentő

29

intézkedésről«) Uradalmi raktárak következnek: Kos-suth, belső rejtelme egyre kigyullad: »Zemplénben 44év alatt tízszer jutott az éhség prédájává a föld népe.«Valahányszor községház előtt hajtunk el, rajta végigcsapkod az a töméntelen bot-ütés, »bot, vessző, kor-bács«, mely a jobbágy népre csap, kit véresre botoznak,»mert nem pusztította el a verebeket!« s most magapusztul. Mi rándul ilyenkor ő benne, Kossuth La-josban?

Míg gróf Széchenyi Istvánban, a magyar reformelső nagy lázadójában, az ős-paraszt tör körösztül azarisztokratán, hogy »az állati mágnások« ellen támad-jon, addig Kossuth Lajosban, kit későbbi korok az ő»konservativ« Széchenyijükkel szemben, született forra-dalmárnak tartanak: ebben a Kossuthban, kivált pá-lyája kezdetén az az öntudat él, hogy ő »nemes«, sőt»aristokrata«. »Magyar nemesek é3 arisztokraták va-gyunk«, mondja első ránk maradt zempléni beszédé-ben. Később, még az 1847-i országgyűlésen is ily vallo-mást ítészen: »A magyar nemességet közel egy ezredévhistóriája e nemzet létének talapzatává szentelte fel,ő írta, be a magyar nevet, e jövevény nemzetiség nevét,Európa nemzetének nagy könyvébe, melyből egy ezred-év viszontagságai sok nevet kitöröltenek, de azt nem,melyet belé a magyar nemesség férfi karja írt.« Büsz-kén őrzi levéltárában udvardi nemzetségének 585 ok-mányát. »Nemzetiségük századok óta a főnemes csa-ládok közé számláltatván.« A Kossuthok már három ésfélszázad óta, 1263-tól ősnemesek akkor, mikor grófSzéchenyi István őse még mindig jobbágysorban él földnélkül s jogtalan. Midőn Kossuth Lajos 1837-ben nemesibizonyítólevelet kér a vármegyétől, az kiállítja, hogy»leveles tárunknak bizonysága szerint ezen nemzetségszázadok óta a főnemesi családok közé számláltat ánennek tagjai több megyebeli főhivatalokat sokszor ésmost viselvén«. Ennyi bizonyíték talán elég arra, hogyszéttépje azt a ránk nevelt áltörténelmet, mely szerintKossuth a jobbágyság híve s Széchenyi a konzervativiz-musé. Ez a politikai babona csak oly törpe politikainemzedékekben tudott elharapódzni, mely nem vetteészre, hogy minden államférfi addig nagy, míg más tár-

30

sadalmi osztályokat mer felemelni s a maga osztályánakhibáit ostorozni. Ez a nagyság kezdettől kezdve ott vanSzéchenyi István grófban és nemes Kossuth Lajosbanis. A magyar politika hanyatlása akkor áll be, mikor apolitikusok a mások osztályát, felekezetét támadják s amagukét vagy magukat akarják a nemzet kárára föl-emelni.

Ebben a világításban látjuk most Kossuthot, aminta novemberi nap színtelen, esti sugarai érik kocsiján.Már Sárospatakon etetünk. Itt búcsúzik a diákságától— eszébe jutnak az eperjesi évek is — s az, hogy egy-szer önmagától megijedt, mikor diáktársait forradal-milag kivezette a teremből, — de meg kellett tennie,mert az ifjúság becsületét-jogát sértette meg tanáriönkény... s azt ő nem tűrhette. Az út utolsó szakaszánmár a csillagos ég alatt kocognak fáradt lovai. Legalábbannál több idő van szemlélni a mennyboltozat lélek-nyitó csudáit. Ez a látvány rejtelmes erővel vonzza.Moslt velők társalog.

»Száz között kilencven olyan ember van, ki nemkérdi a távol magasból pislogó csillag nevét.« — De Őismeri már valamennyi névről nevezett égitestet. »Hamegkérdezem csillagaimat, növényeimet, virágaimat:sokat megmondanak ezek annak, ki velők társalognitud. Beszóltam a csillagvilágok végtelenségébe.«Lelke ott van köztük.

Jókai volt az első s egyetlen, ki észrevette, hogymidőín, a szabadságharc elején Kossuthot kísérte toborzóútján, az a magyar forradalom kigyulladáskor mindigaz égitestek nevét magyarázta neki az alföldi éjszaká-kon — bámulatos tájékozottsággal ismervén fel őket,mintha közibük tartoznék. S mert költők mindig job-bon rátalálnak az emberi lelkek igazi titkára, mintsemakár adatkeresgélő krónikások, akár partvédő politiku-sok: azért, ha Jókaira hallgatott volna Kossuth tömén-telen életrajzírója, akkor közelebb jutottak volna egyé-niségének igazi lényegéhez.

... De a kocsi most odazörgött újhelyen a Kos-suth-ház elé. Bár későre jár s az ucca kihalt, két vir-rasztó gyertyaláng imbolygó fénye verődik ki az ab-lakból. Mikor Kossuth kaput nyit magának, tilinkó-

31

hangot hall, — ezt már ismeri: Zsuzsika próbálgatjaLajos bátyjának kedves furulyáját.

Aki Lajosnak elébe jön: az édesanyja. Fején fe-kete főkötő. Testén olyan rókamállos bunda, mint vér-tanú Ősén, Weber Andráson. Nagyasszony Saroltamost hatvankét éves. Termete bár alacsonyabb, mintegyetlen fiáé s arcvonásának pergamentjére a Gondodanyomta nehéz vésetét: mikor így most szemben ál-lanak egymással, lehetetlen észre nem venni, hogyolyan a két arc, mint két szembefordított acéltükör.Ugyanaz a homlok, ugyanazok a mély, beszélő szemek,ugyanaz a mélabú. De már kifáradtam

Nagyasszony Sarolta az első kulcscsikordulásrakisietett, hiszen oly nehéz aggódással virrasztott beleaz éjszakába: hogy végződik a nap, sorsdöntő külde-tése? Mikor meglátta fiát, nem kérdett tőle semmit.Csak nézte hallgatag. Azután fölemelte a két karját sa puha tenyerét odanyomta a fia két halántékához.Akkor fölvillant a tekintete s ennyit mondott az ajka:

— Mindent jól végeztél. — S hosszan megcsókoltaa nagy fia gyönyörű domború homlokát.

Nagyasszony Sarolta szeme mégegyszer a fiáravillant:

— Holnap én keltelek, mert hajnalban indul adilizsánc a diétára. — Nagyasszony Saroltának barnaszeme, mint az őznek; Kossuth Lajos az apja kék sze-mét örökölte, csakhogy a tekintete nem Kossuth Lászlóügyvéd merev, makacs, kicsinyes nézése, hanem ugyan-az a tűzcsóvás villogó láng, mely most az anyja szemé-ben fellobban. Jellemrajzírói s a történészek sokszorleírták, hogy Kossuth Lajos mindig egy ügyvéd, egynagy országos prókátor szemével nézte a világot, teháta fiskális apja szemszögéből. Ebben sok az igazság.Csakhogy jellemrajzíróknak s történészeknek hozzákellett volna tenniök azt is, hogy ebből az atyai ügy-védi szemből Weber Saroltának a perzselő tekintetesugárzott elő, s ez a tekintet mindig a nagy s végtelentávlatokat kereste, földön és égen egyaránt...

Másnap azonban Sarolta nagyasszonynak nem kel-lett költögetnie körülrajongott fiát. Megtette azt he-lyette egy nagyobb hatalmasság. Az egész Kossuth-

32

házat már hajnalban fölverte az a dübörgő morajlás,mely eláradt Újhely uccáin, mintha a tenger harsogóárja közelednék. Tűzoltóság, nőegylet, kaszinó, városés jurátusok, jobbágyok mind talpon valahány. Hang-zik az ének s zúgva zúg a »Vivát«. Kossuth Lajostküldi országos útjára az ő lelkes népe: ez az ő em-berük.

Így ment el Kossuth. S mikor már eltűnt daliásalakja, mert elnyelte a távol s mikoron eloszlott népe,Nagyasszony Sarolta is eljött az ablakból, leült a kishímzőasztalához s megint elővette kedves könyveit:»Franczia forradalom« és »Napoleon«. Mellettük a fiakivonata: »Időrendű közönséges Lajstroma a francziaRevolutionak Kossuth Lajos által«.

Mindkettőből maga elé rakosgatta a behajtottfülű lapokat, azok mind az ő kedvencéről szólnak, Le-ticia Ramolino Pietra Sántáról — ő az anyja Bona-parte Napóleonnak. Mikor ráakadt a sok sűrű betűközt, akkor már nem tudta letenni a könyvet s olvas-nia kellett fennhangon:

— »Leticzia asszony »erős anyának« neveztetett —ő a »mere forte« s várta, hogy fiának elérkezik azideje, mert bizonyos volt abban, hogy annak az időnekel kell jönnie. Leticzia akkor még nem sejtette, hogyama ragyogó útja a dicsőségnek, mely egy világraárasztott fényt, kegyetlen számkivetés halálos magá-nyában fog végződni...«

Nagyasszony Sarolta egyszerre elakadt az olva-sásban. Mintha egy láthatatlan nagy ütés érte volna aszíve táját. Főkötős fejét lehajtotta a hímzőasztalra,a kötőtűi s a két könyve közé s rájuk borulva zokognikezdett hosszan, végtelen keservesen...

Mert elindult a maga útjára az ő nagy fia is, Kos-suth Lajos, legendák hőse.

33

II. A BÖRTÖN ABLAKÁBAN.

Riboldi Fernando, a 23-as Söldenhofen-gyalog-ezred derék bakája még soha annyi talián káromkodástnem bocsátott fel a Santissima Madre di Dio felé, mi-óta Venezia gondolatai közül, — Itália kéklő ege alulaz osztrák császári sas kegyetlen karmai őt elragad-ták s Budavárába telepítették át, mint az Úr 1837-ikesztendejének Május 4-iki éjszakáján. Fönt nyil-vánvaló módon elromlott a mennyei csatornahálózat,melyben a bibliás zsidók az egyiptomi öntözőrendszermintáját az égben éppen úgy felismerték, mint ő Lom-bardia eperfaszegélyezte kanálisait és szakadt az özön-víz harmadik napja szakadatlan. De ha máskor a sze-gény silbak beállhatott a faköpenyegébe, most azt seteheti, mert mintha a földi világot is elöntötte volnavalamely új bibliai csapás, mióta tízet ütött a Kapisz-trán templom órája, nem hogy nyugalom szállna aJoseph Bastion szemére, melyet most ő strázsál, ha-nem minden pillanatban batár gördül elő, nyílik aa kapu vagy csukódik s oly magas sarzsik érkeznek,hogy fegyverbe kell kiáltania az őrséget. Itt valamelytitkos nagy dolog készül s talán valamely olyan bajkerekedik, amely még a szegény velencés népnek soránis fordít. Ha ugyan addig az özönvíz el nem mossa azegész fehérkabátos emberiséget, aminthogy megérde-melné.

Riboldi Ferdinánd velencei strázsa nem hiábaérezte, hogy a töméntelen víztől igen megnehezedett abornyú a vállán, s valósággal teleszívta magát az égharmatával, mert azok is tele voltak gondoztatta meg-duzzadt kételyekkel, akik most éji időn a szürke nagyépületbe belékerültek. Névszerint megismerhetjükőket, nevezetesen: Lederer Ignác báró lovassági tábor-nok, az ország katonai főparancsnoka; StrompfGyörgy pesti térparancsnok kapitány, gróf ZedwitzVilmos, a Sándor-ezred gránátos osztályának parancs-noka, a főcivilek részéről Eötvös József királyi fiscusa Beöthy Sándor causarum director őnagysága szemé-lyében.

A kétemeletes, irdatlan szürke ház sarokablakai-

34

ban kísérteties gyertyák szaladgálnak. A boltozatoskapunak felső rácsán által fáklyafény látszik, s be-jutva látjuk, hogy a rejtélyes börtönkazamata mély,föld alá süllyedő lejáratánál egy gránátosszakasz álltábori fölszerelésben. Mire a nyomasztó grádics kicsor-bult kövein fölvergődünk az első emeletre, a kétabla-kos szobában — mind a két ablak a szűk sarok siká-torra nyílik — ott találjuk az egész társaságot. Elsőönkéntelen benyomásunk az éjjeli összejövetelen az,hogy mindenki rendkívül fontosnak tartja a magaszerepét s igen meg van ijedve attól, hogy a többi aztel ne rontsa. A fehérkabátos, karcsú főparancsnok,állva olvas fel nagyhangon s minden szavából érzik,hogy itt most a Császár beszél.

— »E kéziratom beérkezte után azonnal intézked-jék, hogy Kossuth Lajos pesti ügyvédet katonai kar-hatalom két királyi fiscus közreműködésével, akiknekkirendelésére a királyi ügyek igazgatóját (CausarumRegalium Director) egyidejűleg utasítottam — mégaz éj folyamán letartóztassa és a budai várba kísérje.Összes iratait egyidejűleg koboztassa el. — Bízom ab-ban, hogy mindezen intézkedések, amelyek a letartóz-tatásra és az azután szükséges teendőkre vonatkoznak,kellő elővigyázattal — (Uraim! »kellő elővigyázattal«)— végrehajtatnak. Felhatalmazom Önt, hogy mind-azokat a nyílt parancsokat, melyek Kossuth lezáratá-sának és az iratai elkobzásának foganatosítására szük-ségesek a kijelölendő vezénylő tiszteknek jelen paran-csomra való hivatkozással kiadja. Kossuthnak a budaivárba való beszállításáról és megfelelő elhelyezésérőlNekem közvetlenül azonnal jelentés teendő; a követ-kező eseményekről pedig az előírt szolgálati úton, alegfőbb haditanács elnökének.«

Midőn báró Lederer idáig ért, megtörölte gyön-gyöző homlokát, azután folytatta:

— Felséges urunk és császárunk ezen legmaga-sabb parancsát ezennel végrehajtván, ezennel kirende-lem az elfogatás végrehajtására gróf Zedwitz Vilmoskapitányt, börtönéül jelölöm ezen szobát s annak őrzé-sére Sebes kapitányt; jelenlevő Beöthy Sándor cau-sarum directornak pedig meghagyom, hogy a Legfelső

35

és császári kéziratban kiemelt »kellő elővigyázat« ér-vényesítéséről saját felelősségére intézkedjék. Mind-ezekről hiteles jegyzőkönyv veendő fel s Legfelsőbbhelyre fölterjesztendő. Megértetett?

— »Verstanden« — hangzott a glédába meredtkatonai és civilis méltóságok hangján. Ezek közül kü-lönösen rekedtnek mutatkozott besenyői Beöthy kincs-tári jogigazgató s ehhez meg is volt a maga nagy oka.Nem tudott éjjel két királyi fiscust találni, kik jogiszempontból a »kellő elővigyázatot« gyakorolták volna,hanem csak egy királyi fiscust, Eötvös Józsefet tudtaidehurcolni, s emiatt vagy a Felség vagy a civilisbírák vagy a haditanács kitörhetik az ő nyakát. Mostmár választhat a három főbenjáró veszedelem között.Mit csinál ilyenkor a megszorult magyar, kiválj haannyira verzatus a jogi szó csavarásában, mint Beöthydirector? A magyar ilyenkor bizottságot alakít s előrejegyzőkönyvbe veszi összes jogi aggodalmait, melyekazután onnét majd akkor kelnek ki, mikor éppen szük-ség leszen reájuk, a mit sem sejtő katonák nagy ámu-latára.

Ezért — mikor a rekedtség már annyira engedettBeöthy úr torkán, hogy kiengedte a szót, — engedelmetkért a főparancsnoktól arra, hogy gróf Zedwitz ki-rendelt kapitányból, Strompf pesti térparancsnokbóls az egyetlen királyi fiscustól bizottság alakíttassák sazok előtt és által a jogi helyzet protocollum szerinttisztáztassék a Felség által legmagasabbról megkülde-tett »kellő elővigyázat« szempontjából.

A derék Lederer a maga katonai simplicitásábannem sejtette, hogy micsoda éjjeli tortúra fog ebből ki-származni, hogy fog a bizottság hajnalra lekésni aziratok elkobzásáról s hogy a nótapör hogy növi ki ma-gát a magyar szabadság történetévé. Mihelyst azonbanleülvén, hét gyertya lobogása mellett megkezdődött ajogi okmányoknak fölvétele, bár órák teltek, senkinem merészeié abban hagyni a procedúrát, mert haföltekintettek, úgy látták, hogy Ferdinandus császársápadt arca, vizes tekintete leselkedik rájuk 2tz éjsza-kában, kellő elővigyázattal.

— Spectabilis et Magnificus Dominus Directore

36

a szó — mondta Lederer, letelepedvén az asztalhoz smegkezdődött a kísérteties vádolvasás. ValahányszorBeöthy egy újabb árkus után nyúlt, hogy a gyertyalángelé emelje »Causa Tabuiaris ad poenam notae infideli-tatis fisci Regii contra et adversus Egregium Domunum Ludovicum Kossuth« (»a királyi fiscus hűtlenségiálladalmi büntető pöre tekintetes Kossuth Lajos úr el-lenében«) írásait mindanyiszor a falon úgy libbent azárnyék, mintha valamely mesebeli madár suhanna átnesztelen a szobán — (ki tudja: denevér vagy sasszáll-e most felettük!) — Beöthy uram csak olvas éstollba mond, mintha önmagát faggatná a császár előtt...... fent akképpen kijelölt udvardi nemes KossuthLajos, Zemplén vármegye, táblabírája, Pozsonyban1832 Esztendei Karácsony Hava 16-ára rendelt Ország-gyűlésen megjelenvén, ott nemsokára kiváló tulajdon-ságaival magára vonta a Tekintetes karok és Rendekközfigyelmét s a mintegy 1500 főre rugó, mindenünnenfeltódult országgyűlési ifjúságot megismerhetetlenmódon saját befolyása alá keríté. Ezért is, amikorBáró Wesselényi Miklós, Kölcsey Ferencz és más ed-dig szokatlan újításokra hevesen törekvő követők or-szággyűlési újságot kívántak elindítani: »Kossuth La-jos az eddigi ülésekről tett jegyzeteit felolvasván, tet-szést nyert és azonnal egyezés lőn, hogy a napló alko-tása reá bízassák, bár gróf Andrássy Kossuth szemé-lyét gyanúsnak mondta«. (Kölcsey följegyzései.) Ezenúgynevezett Országgyűlési Tudósításoknak, melyeknagyszámú megszervezett ifjak által írattak s a vár-megyék által titkos utakon szerte hordattatik, mind1835 Augusztus 13-ik napjáig megjelent kétszáznyolcz-van számát gondosan áttanulmányozván, megkonsta-táltatott általam, hogy bár látszólag ezen írásmű csakmegtörtént eseményeket kívánt lajstromozni, mégismindazonáltal kormányzat elleni inkarnatus támadá-sok elleplezett instrumentumának méltán nevezhető.Nevezetesen az aulikus szónokok kormányunkat di-csőítő oratioi után minden szükség nélkül ily jelzésekkövetkeznek: »nagy zúgás« avagy »irtózatos morgás«.Ellenben az ellenzéki szónok gonosz célzattal ekkéntvezettetik be: »Báró Wesselényi mázsás sententiákkal

37

teljes, kivonást nem igen szenvedő nevezetes beszédjeily formán szólott!«. Avagy hol található még objeati-vitás a következő tudósításban: »gróf Széchenyi Ist-ván szóllott, mint az alkalom, nemes lelkének felhevü-lése s keblének Istene (készteti — gesticulatiója heve-sebb, néha hangosan is öszecsapja a kezeit.« Maga aSzerkesztő mindegyre fogadkozik, hogy — ipsissimaverba — »önvéleményének árnyékolásával az ország-gyűlési tanácskozások s végzések eredetisiegét csonkí-tani kerüli s egyedül azt fogja szemügyre tartani, hogya vitatások alak kifej leni szokott vélemény felekeze-teknek gyámokai részrehajlást nem ösmerő egyenes-séggel jussanak az olvasó közönség tudomására«. (11¾.szám.) Ennek dacára hallatlan felbujtási tanúsít, ami-kor az országgyűlés a nemtelen jobbágyoknak a földszerzését nem engedélyezi, írván: »Megtörtént, amitőlrégen rettegénk. Édes reményeinket, melyeket hazánkjövendője felett hő kebellel ápolánk, egy kérlelhetetlennapnak aczélkeze gyökeréből zúzta szét — kiszaggat-niuk másként, mint a szívvel együtt, nem lehet.« (203.szám.) — És végezetül mit szóljunk váljon ama hallat-lan merénylethez, hogy a tudósítások 1835 Február11-iki száma gyászkeretben jelent meg ily invocatióval:

»Lapjaimnak gyászszélű szegzete nem minden-napi veszteség jele. Hű védjeid sorában csor-bát szén vedéi oh Hazám! csorbát és tetemest!« — Ésvájjon ki hala meg, hogy így elparentáltatok? Senki-sem, hanem az országos gyász hirdetés azt akarja je-lenteni, hogy Szatmár megye rendéi visszavonták kö-veteik liberális reform utasításait s ezért ott hagyá adiétát Kölcsey Ferencz, kihez a szerkesztőt kétségtelenrejtett kötelékek fűzhették!

A causarum director majd elfulladt már az olva-sásban, mikor a kezében levő árkushoz úgy szónokolt,mintha valamely láthatatlan jelenlevővel vitáznék:

— Fölséges urunk kormánya ezen atrocitások da-czára eltűrte az Országgyűlési Tudósítónak megjelené-sét, hogy a Rendeket ne ingerelje s a Tudósítások adiéta bevégeztével meg is szűnének. Sőt a kormánymég további áldozatot is hozott, midőn »Kossuth La-jos azon gondolatra jött, hogy litografikus sajtót sze-

38

rez magának, az Bécsben tudomásra jővén, elhatározáka sajtónak lefoglalását. Ezen parancs végrehajtásáraZichy Ferenc főlovászmester kapott megbízást; kiazonban a vett parancsot nem helyesen fogta fei, merta sajtót nem kobozta el, hanem megváltotta«. (Wirk-ner Lajos jelentése.)

Báró Lederer azt hitte, hogy a fárasztóelőadmánymost már be van fejezve. Az járt az eszébe, hogy mi-lyen szép asszony még most is Seilern Crescentiagrófné, aki ma volt náluk ebéden új férjével, grófSzéchenyi Istvánnal, ki különben szintén olyan lázadóember hírében jár.

— Domine Spectabilis, tehát vége van?Excellentissime, csak most kezdődik igazán

pörünk tárgya — felelte Beöthy, ki immár jogi orná-tusának egész pompáját ki akarta tárni az ámuló ka-tonák előtt. Egy még nagyobb paksamétát vett elő smost már egyenest a főparancsnok arcába olvasta ar-gumentumait.

— Alig rekesztetett be azonbam a diéta, KossuthLajos nem nyugodott, hanem veszélyes sikerei által sállítólag több vármegyék rejtett kívánalmai által báto-rítva, Pestre költözött s megindította, országgyűlésnemlétében a vármegyei gyűlésekről szóló Törvény-hatósági Tudósításokat, melyekre az ország felizgatá-sán kívül semmi egyéb szükség nem mutatkozék s me-lyek lázító és törvénytelen megjelenése jelen vád ésexecutió tárgyát képezi. Kezemben tartván ezen hu-szonhat levelet, szabad szemmel is kivehető, hogy azok-nak csupán első sora származik Kossuth Lajos tekin-tetes táblabíró kezétől, miglen a többi írnoki másodlás,avagy nem egyébről van itten szó, hanem a cenzúramegkerülésével kibocsátott s multiplikált sajtótermék-ről. Ezen tilalmas s tiltott úton terjesztett valóságosközhírlap a felső és legfelsőbb hatalmak iránti hűtlen-ség nemtelen bélyegét magán viseli, vármegyei ülések-ről szóló jámbor tudósítások ördögi álorczája alatt.Kezdődik mindjárt az I-ső levél Pozsony vármegyeközgyűlésével, jelentettvén és divulgaltatván, hogy»alig oszlottak el az ország Rendéi, már is ott megkez-detett annak taglalása, hogy a főnemesek a nemzet

39

méltó és kívánatosabb terjedését miként és mennyireakadályozzák« s egyetlen egy levele nincsen ezen fo-lióknak, melyeken ne az úgynevezett nemzeti szólás-szabadság sürgettetnék. Mindvégig és állhatatosan kö-zöltetnek amaz ellenzéki beszédek, melyek az ország-nak bármely szegletében oly czélból tartattak légyen,

Fenséges Főherczegségének az Ország Nádorának pa-rancsából mondott tilalom által köznemzeti jogaitbántó sérelmét« felpanaszolja s közgyűlésről közgyű-lésre mind hangosabban hirdeti, — folyton növekvőfennszóval, mintha a vármegyéknek semmi más dolganem lenne, mint folyton ezen gravamen veszedelmestüzével játszani. (I-ső levél.) Szerkesztő azonban nem-csak czélzatos gonosz csoportosítással hamisítja megközléseit, ahogy Fáy András, Deák Ferencz és általa»Kölcseynk«-nek nevezett ellenzéki követek beszédétfolytatásokban s nagy terjedelemben közli, amíg a kor-mánypártiak nemes és felséghű vélekedése úgyszólvánelnyomattatik: hanem nem átalja ezenfelül személyeskifakadásokkal terrorizálni elleneit s a király híveit.Példaképpen demonstratióra szolgáljon az udvar hü éskonservativ hívének Foglár Imre honti követünkesete, kinek kétségtelenül gyönyörű lendületű kor-mányvédő orátióját a Tudósítások ekként teszikcsúffá: »Foglár (nem hallgatják). Hallgassanak ki;senkinek sincs joga szavamba vágni; kinek beszédemnem tetszik s gyomorémelygést érez, vegyen be has-hajtót« s azt tetézi avval, hogy maga a szerkesztő mint-egy rákiált a szónokra, mondván: »a valóságnak le-csavarása Foglárra visszaesik s ezért őt hamis vád-jáért ezennel rágalmazónak nyilatkoztatván; ezzel be-csületemnek tartozom!« Ezen türelmetlenséggel nyil-vánosan elárulván lázító szándékait.«

»A Tudósításoknak ezen, törvényeinkre s ősi alkot-mányunkra lázító s büntetendő célzata kiviláglik ab-ből, hogy tüntetőleg oly közlést teszen, mely szerintBékés vármegye ülésén főorvos Tormássy Lajos esede-zve előadja, hogy mióta fia elfogatott, sem tömlöczeszellőztetve, sem szabad levegőn nem volt. Megbizo-

40

nyíttatik e tendencia azáltal, hogy a levelek a Felségesúr minden nemes tetteirül s a kormány jószándékúcselekedeteiről merőben consequenter megfeledkezvén,hovatovább mind kizárólag a főbenjáró nóta pörbe fo-gott báró, Wesselényi Miklós erdélyi követnek, majdbörtönbe vetett Lovassy László lázadó társainak diabo-licus advocatusi védőiratává változnak által. Megemlít-tetvén, hogy ezen széjjelhurcolt Tudósítások valóság-gal arra alkalmasak, hogy a szörnyű franczia revolutiószikráit hullassák széjjel az országban, amelyre bi-zonyságul felhozandónak tartjuk a nyitrai tudósítást,hol is ezen istentelen szavak olvashatók: »ezek az írá-sok, a nép különben is szikrázván, — ki nem olthatólángokat fognak gerjeszteni. Voltaire előkészítette, ahírlapok megrendezték Francziaországban a revolu-tiót. Fojtsák el kezdetben a rosszat a Tekintetes Ka-rok és Rendek, hárítsák el az alkalmat, míg a gyeplőkezükben van, másként a zabolázhatatlan korszellememésztő fúriává fog változni.« Végezetül pedig Kos-suth Lajos »levelei« átalakulnak az általa úgynevezett»szerencsétlen ifjak« ügyiratává, a most legutóbbMájus hó 7-én kibocsátott XXVI. levél rendkívüli mel-lékletet hoz ily czímmel: »Némely észrevételek a ki-rályi Fiscusnak Lovassy László ellen Felségsértési bűntkövetelő keresetére«, ki is tíz esztendei rabságot érde-melt. A szerkesztő pedig mind a botránkozásokbanmegállni nem akarván, a következő fenyegetésekkelvégzi legutolsó tudósítványait: »Ha a szerencsétlenifjak ügye, ha tudósításaim váratlan tilalma közbe nemjön, alig hibáznék számolásomban. E tárgyak azonbanközibe csaptak váratlanul, sejdítlenül, mint menykőa felhőtlen égből.« A helyett, hogy most már peniten-tialiter megbánná bűnét és silentiumot ígérne, nemátallja bejelenteni, hogy ezentúl 26 oldal helyett 36 ol-dal törvénytelen Tudósítást szándékoz szerte bocsá-tani, fogadkozván ekképpen: »kettőztett szorgalom ésáldozat amit ígérek. Gondosan felszedem minden csep-pecskéjét a hű forrásoknak, melyek szűk erszényemettengetik, elfogom számtól falatom felét.«

A királyi jogügy igazgatón látszik, hogy neki ket-tőztett szorgalom és áldozat legyűrésére kell vállalkoz-

41

nia, azért fölemelte hangját, mely most úgy dongottaz éjjeli tanácson, mint valamely óriási betévedt bal-jóslatú bogár szárnyverdesése és folytatá:

... A Törvényhatósági Tudósításokat a királyikormányzat betiltá. E betiltás ellen törvénytelen vár-megyei tiltakozások hangzottak el, melyeket ugyanezenTörvényhatósági Tudósítások terjesztettek, s bár a »le-velek« a postahivatalok által lefoglalhattak, titkos uta-kon küldve ismét megjelentek s a vármegyei közgyű-léseken olvastattak, amely felolvasások ismét a Tudó-sítókba terjesztettek elő s ezen szándéklat által a lazí-tások perpetuum mobiléje hozatott mozgásba. Fensé-ges Nádorispánunk múlt évi Októberi havának 2-ánkelt rendeletével eltiltotta Kossuth Lajos táblabíróurat a szerkesztéstől, kinek is midőn a megbízott szol-gabíró a tilalmi parancsot kézbesíteni akarta, nevezettnem csak nem fogadta el kezeibe a parancsot, hanemannak úgy hitelességét, mint törvényességét kétségbe-vonván, a szolgabíró ellen Pest vármegyéhez tévé pa-naszát. Nevezett vármegye congregatiója pedig ugyan-csak panaszos táblabíró pártján állván, most újabbtiltakozásra lépett oly célból, hogy újfent a Tövény-hatósági Tudósítások által szerteszórtatván, más vár-megyéket is ellenszegülésre szítson, hogy azok ismétezen Tudósításokat töltsék meg főbenjáró bűnnel.Ezek alapján megállapítatott Werbőczy Törvényköny-ve szerint: »titkos társasági consociátió: nádori, az-után királyi parancs által inhibeált cselekedetben valóprotestatio, majd in facto resistálás, in tertio lázításrossz czélból és vétkes törekvésből a constitutió felfordí-tására és in dessectum régió dignitatis (királyi tekin-tély lealázására), továbbá minden legális auctoritás le-gyalázására erigálván magát a status publicus ellen sígy természetesen notórius«. (A Nemzeti Múzeumbanlevő »Causa Tabularisból.) Mindezek alapján a jurisconsultus fundamentumára irányzott legfelsőbb elfo-gatási parancs tekintetes Kossuth Lajos táblabíró el-len végrehajtandó.

Beöthy diadalmasan nézett körül a jogi paripalegmagasabb nyergéből. Báró Lederer Ignácnak szelídKatonalelke azonban valamely olyforma megnevezne-

42

hetlen elfogódottságot érzett, mint aki nem tudja,miért rendelnék ki töltött fegyvereket egy újságpapi-ros átlyukasztására. Ezért ennyit kérdezett:

— Domine Spectabilis et Magnificus! az újság-lapokon kívül egyéb cselekedeteket is kinyomozott?

Beőthyt ugyan látszólag meglepte az interrogatió,de tovább adta a szót:

— Kossuth Lajos ellen a tovább nyomozat jelenvaló Eötvös József királyi fiscus által végeztetvén, őbeszámoland.

Az asztal sötét végéről egy éneklő hang hallat-szott:

— Gondos és kettőzött utánajárással sikerültmegállapítanunk ásat, hogy ugyanezen tekintetes tábla-bíró ugyanezen év február havában egy másik, eddigismeretlen szervezkedésben is részt vőn, melynek címeekképpen hangzik: »kisdedóvó egyesületeket terjesztőegyesület«. Ezen organizatió rejtett czéljait ugyanmég eddig fölfedni nem sikerült, de a lefoglalt iratokközött vádlottnak oly nyilatkozata találtatott, mely »aföldnek, (melyet »kis planétának« nevez) a mindenségiránti viszonyából akarja megállapítani, hogy mi azerény s mi a gonosz«.

A bonorum director láthatólag nem volt megelé-gedve ügyészének első fölléptével s ezért bátran vissza-menekült mindent biztosító arkanumához: a jegyző-könyvhöz s monda:

— A protocollum aláírása és meghitelesítése kö-vetkezik.

Báró Lederer fei vette az óráját:— Mindjárt éjfél.Mialatt lekanyarította nevét, rámordult gróf Zed-

witz kapitányra:— Hol az előnyomulási terv?Gróf Zedwitz kapitány mereven fölemelkedett s

kebléből előemelte a hadműveleti tervrajzot. A főpa-rancsnok meg volt elégedve: ennél bonyolultabban márnem lehetett a taktikai felvonulást s a stratégiai elő-nyomulást megoldani. Nem a Városmajoron át menetela szakasz a Zugligetbe, mint valamely civilis kirándulócsapat, hanem a Várból leszállván, a Kis-Svábhegyen

43

föl jut a Svábhegy gerincére, onnét a Pozsonyi hegyre(ma Jánoshegy) s merész kanyarulattal leereszkedikaz Istenszemhez, ahol a gyöngélkedő Kossuth Lajosmitsem sejtve pihen, s onnét átvonul Pestre s meg-szállja a szerkesztő irodáját. Báró Lederer Ignácz úgyítélte, hogy csak a mantuai várnégyszög bevehetötlen-sége éri fel a hadtudománynak ezen rendszeres töké-letességét. Másnap tudta csak meg, hogy a haditervéppen nagyszerűségénél fogva bukott meg. (S Ausztriahúsz egynéhány év múlva fogja megtudni, hogy a tűi-tökéletes mantovai tervrajz miatt kell kivonulnia Itá-liából.)

Bjáró Lederer harsányan kiadta a végrehajtási pa-rancsot s mikor az ajtóba lépett, még egyszer hátraszólta jogügyi igazgató úrnak.

— Spectabilis domine, mennyi lehelt itt az össz-büntetés ?

— Fejvesztés, Excellentissime — felelte Beöthy.Lederer főparancsnok megismételte, mint aki jól

megtanulta e leckéjét:— Kellő elővigyázattal — monda s távozott.Mikor kilépett a nagy kapun, szegény velencei köz-

legény Fernando Riboldi dideregve presentálta fegyve-rét. Az udvaron fölharsant a trombita s a gránátosszakasz elszántan megindult hadműveleti útjára, a leg-magasabb stratégia regulái szerint. Az Egek megrom-lott csatorna-hálózata kettőzött erővel öntötte az arma-diára az Özönvizet.

Kossuth Lajos szerkesztőt éjjel egy órakor az»Istenszemnél« (a ház ma már nincs meg) ágyában el-fogták. A gránátos csapat azután felvonult pesti iro-dájához, ahol azonban órákig kellett dörömbölni, mígaz ajtó kinyílt s abban megjelentek Kossuth Zsuzsanna,szépre felserdült leányzó s a »rebellis anya«. Mindket-ten avval védekeztek, hogy igen jó álmuk van. A külö-nös csak az volt, hogy mire ajtót nyitottak, az összeskeresett iratok eltűntek. Másnap kiderült annyi, hegya szerkesztő úr inasa, mikor az éjjeli elfogatásit látta,az egyenes úton berohant a városba s megelőzte azosztrák stratégiát. (Ránk maradt azonban s a NemzetiMúzeum irattárában őriztetik ama kínosan összeszede-

44

getett leltár, mely ékes latinsággal »consignatio litera-tis in hospitio Ludovici Kossuth« címet visel.)

Május 5-én már reggel nyolc órakor külön futárszáguldott a jelentéssel Budavárából a császárhoz.Délben a második haditudósítmányt futtatták Bécsbegróf Hardegg lovassági tábornokhoz, a Hofkriegsrath.elnökéhez. Az összes védelmi intézkedések megtétettek.A veszélyes államfogoly minden közlekedése a külső vi-lággal elzáratik! Szobája naponként kétszer megvizs-gálandó! Az ajtó, az ablakok s a kályha folyton szem-mel tartandók! A katonai tűzoltókészültség lovai éjjelés nappal nyereg alatt, hogy rövid utasítására, ha szük-séges karhatalmi célra készen álljanak! Az őr töltöttfegyverrel álljon a rab ablaka alatt!

Riboldi Fernando barátunk így állott ott töltöttpuskával, lövésre készen a sikátorban, mikor a ka-szárnyabörtön első emeletén, a saroktól számított má-sodik ablak megnyíllt, Fernandonak éppen egy hosszantnyújtott ária zümmögött a fejében, melyet egyszer aGiudeccán egy zöldséges bárkában énekelt neki bizo-nyos feketeszemű Margherita, amikor onnét felülrőlolasz szót hallott; ugyanakkor három cédulapapír esetta fejére. Mire puskájához kapott s fölnézett, a rejtélyesablak megint becsukódott! Fernando annyit tudott azírott cédulákról, hogy Veneziában az ilyeneket a boccadi leone nyílásába, a kő-oroszlán szájába, szokták be-dobni s azokból mindig baj lett. Ennélfogva őrségvál-táskor beszolgáltatta a cédulákat. Riboldi ezért másnapnapi parancsban megdícsértetett s egy itce borral meg-vendégeltetett. A várparancsnokság ellenben beszögez-tette azt az ablakot. Evvel teljes lett a börtön s annakminden kietlensége.

Kossuth Lajos 1837 május 5-től 1839 február23-ikáig, huszonegy hónapot töltött vizsgálatifogságban. Ekkor hozta meg a királyi ítélőtábla ítéletét a »víz-kereszti törvényszakasz« alapján s még három évi fog-ságot mért reá: a hét személyes ítélőszék fellebbvitel-ben ezt megtoldotta egy negyedik esztendővel. Ekkénthárom hónap híján hat évi nehéz fogságot kapott. Azon-ban 1840-ben az immár Pozsonyban újra egybegyűltországgyűlés reformokat akart, nemzeti haladást s

45

egyéb próbálkozásokat. A kormánynak viszont újon-cokra volt múlhatatlan szüksége. Ezért valamit kellettodadobni a háborgó magyarnak, valamit, ami se pénzbe,se jogba, se tekintélybe nem kerül. A király ezenképpencselekedvén, elcsapta Pálfy Fidél gróf kancellárt és ki-hirdette — legfelsőbb elhatározásból — a politikai am-nesztiát. Ennél olcsóbban már nem lehetett a Rendekets a nemzetet megvásárolni. Kossuth Lajos 1840 május13-ikán hagyta el tömlöcét, három esztendei bebörtön-zés után.

Három év! Lélekfordító, jövendőt-vető, háromesztendeje a Magyar Sorsnak! A Történelem most járkörül ólomöntő varázskanalával és kimintáz embert ésnemzetet. E börtöni csöndesség három esztendeje alattkialakul Kossuth. De nem egy, hanem két KossuthLajos alakul ki: köztük van a börtön fala s e fal többésohasem tud eltűnni, hasztalan jár hazát és messze vilá-got, békét, harcot vagy halálos összeesküvést a mi hő-sünk. Az egyik Kossuth megépül a börtönben: a töm-löc mélyén önmagába mélyül s összekovácsolja mind-örökre egész lelki állványzatát. A másik Kossuthot atőle elszakított nép formálja ki magának, mely meg-kezdi a legenda-szövést a börtön körül. Valahányszorez a két Kossuth összeér, oly lobbanás czikázik át avilágon, mint mikor az ég villamossága egymásra dör-dül. Valamennyiszer nem találja meg egymást ez a kétKossuth: csillagok hullása következik reánk.

Mindent elvesznek tőle. Hetekig vigasztalatlanegyhangúságban tartják — néha udvarra bocsátjákrabok sétájára; — a »flautát« sem engedik be hozzá,mit anyja küld, mivel »a fuvola hangszer elárulja ahelyet, hol el van zárva s különböző hozzátartozóivalmár előre megbeszélt melódiákat játszhatna s ezekkeljeleket adhatna.« A főparancsnok ismeri Kossuth meg-átalkodottságát és különösen édesanyjának »rebellis ter-mészetét.« A fogoly elcsábíthatja az őrséget, ezért aGeneralkommando Presidial geheim No. 93 paranccsalutasítja a várparancsnokságot, hogy válogassa összeBuda és Pest helyőrségéből a különösen megbízhatólegénységet. Elvarázsolhatja a porkolábját, ezért azcsak Sebes főhadnagy kíséretében léphet a cellába.

46

Később válogatott könyvek érkezhetnek s az utolsóhónapban Metternich kancellár maga ád véleménytarról, hogy a »Staatsgefangener« — ez a hivatalosneve — mily írásműveleteket folytathat. Mindez egyet-jelent Kossuth előtt, cellába dobott lelkületében. Mi,kiket a kommunizmus hajtott magánzárkába, jobbanmegértjük, mint az előttünk való nemzedék, hogy afal-iszony, mely rászáll az emberre, hogyan szakít fölolyan mély örvényeket a bezárt lélekben, melyeket az-előtt nem tudtunk magunkban fölfedezni. Kossuth, afogoly, most úgy érzi, hogy vele úgy bánnak, mint va-lamely veszélyes robbanószerrel: azok félnek tőle, akikbezárták. Úgy érzi óhatatlan, hogy egy pókháló köze-pében van s a pókháló reszket az ő mozdulataitól.Lelke legmélyére, egész életére leverődik ez a látomány.Mint börtönének falait a hatalom, ő is kiépíti vé-delmének sáncrendszerét s ott a sötétben, kémszemek-től figyelve, megrakja földalatti járatait jogának har-cos katonáival. Így készül el benne magában az azóriási jogászi fuga-szerzemény, mely a pör végérevédelmi iratául fog kialakulni. Szándékosan neveztemfugának, mert semmi máshoz nem hasonlítható, mintBach egyik legnagyobb mesterművéhez, a »Kunst derFuge«-hoz, amelyben tudvalevőleg tizenkét fuga vanegymásra rakva, folyton bonyolódó matematikai szö-vevényben. Azt is mondhatnám, hogy ez a Kossuth-perirat olyan jogászati virtuóz alkotás, hol törvény-futamok szédítenek, paragrafus-trillák szállnak széjjels logikai pizzicatok kápráztatnak el. Szeretném, ha ezta periratot, mely a Nemzeti Múzeum Causa Tabulári-sában megtalálható, de 1876-ban a Történelmi Lapok-ban is lenyomatott, jogi egyetemeink szemináriumitanköltemény gyanánt dolgoztatnák föl az ifjúság ál-tal, ki perelni és szónokolni készül.

Mert Kossuth Lajosnak nagy pere az egész Habs-burg monarchiával már benne van ebben a börtönben-kierjedt rejtélyes fiolában, de benne rejtőzik abbankésőbbi világot-döngető beszédeinek varázstitka is.Minden későbbi szónoklatában, minden vita-írásábanmegtaláltam annak a tömlöcz-zárka alchimista konyhá-ján kipróbált lombiknak a párázatát. Sőt még többet

47

ennél: két világrészt megdöbbentő s ma is élő szónok-lati mesterműveinek itt már egészen meg van az áll-ványa, ezen a fugaszerkezeten ő többet nem változtat,csak minden alkalommal az új helyzetek új érveit rakjabeléjük, s az utolsó pillanatban, mint minden igazi szó-nok, beteríti azt a közönség lelkéből közvetlenül merí-tett élő hangulattal.

Báró Lederer Ignác nagyon ügyel »kellő elő-vigyázatában.« Oly könyveket hullat be csak a zár-kába, melyekből semmi baj nem lehet. Nem sejti, hogyazok mind egy oly óriási lelki forgatagba kerülnekbelé, mint a Niagara vízesés »whirlpool«-jába hajítottkövek, hol is a szűk sziklafalak közé beszorított óriásivízár tomboló sodrása olyan örvényt alkot, mely ho-morú tölcsérré alakul. Ez a niagarai méretű tölcsér-teremtés megy most végbe az »államfogoly« Kossuthleglelkében. Tömlöcében olvasott könyveinek jegyzékemutatja, hogy mily széles s mily gazdag a lelkimező,mely itt szétterül. A könyvek sorsa elárulja, hogy milyhallatlanul erős a belső sodrás, mely ott a mélyben —előtte is láthatatlanul forr, forog, fortyog és tombolóerővel sistereg. Mily ártatlan műveket dobálnak belé smily örvénylések támadnak azokból! Két francia szó-tár engedélyeztetik. A fogoly betűről-betűre tanuljaőket, mert később ezekkel a szavakkal kell levelet írniaa török szultánnak s tárgyalni III. Napoleon császár-ral, titkos összeesküvésről. Van-e jámborabb szótömeg,mint Arnold angol nyelvtana, Webster szótára s hozzá-juk Shakespeare drámái? Hadd kínlódjék velük!. Demikor majd Southamptonban partra száll Kossuth sembersokaság várja, a major kéri: beszéljen rajongó híveihez.

— Nem tudok angolul, mert nem beszéltem —feleli és maga is ezt hiszi, de megnyitja ajkait s a bör-tönbeli leczkék elbűvölő ékesszólással buggyannak elő.Egy lángész geyzirje, visszatarthatatlan szökőárja az,mely ott a börtön kuczkójában fakadt ki a padló hidegkoczkakövei közül.

Kossuth »lexikont« kér. Miért ne adná meg afőparancsnok — ki ebben is folyton utasításokat kéra bécsi hatalmaktól, kik hiába akarják, nem tudják le-

48

venni szemüket erről a letaposott, börtönbe gyűrt pro-kátor-táblabíróról. Kellő ceremóniával — a porkolábhozza s a főhadnagy jön vele — beérkezett tehát Rotteck(Carl von) és Welcher (Carl) »Staats-Lexikon oderEncyclopedic der Staatswissenschaften« című tudomá-nyos szótára. A katonák szerint ennél már nem leheta világon ártalmatlanabb olvasmány. Annál kevésbbé le-het veszedelmes, mert tíz kötet ugyan, de még csak a nagy»O«-ig jutott s így valamely tanrendszert belőlük senkisem magolhat össze. De a csodálatos fogoly azóta foly-ton olvas s úgy szívja magába a betűsoros töredékeket,mint pap a breviárium latin sorait.

Olvas »természeti Jogról«, melynek »láthatatlanhatalma minden mesterséges lélek-kényszeren s aggo-dalmaskodó kormány censurán át elterjeszti az embertemészet-ádta jogaifnak megismerését s azok elfogadá-sát a társadalmunk minden osztályában — oly szélesen,oly átható erővel, amint a franczia forradalom evvelEurópa összes országait átalakítja«. (L-kötet XVI.)Olvassa tovább: »Itt jön a harcz, életre-halálra a tró-nok és a szabadság, absolutismus és köztársaság, el-nyomás és reform, szultanismus és demagógia között.«(I. k. XXI.) Kossuth lángoló szemmel olvassa a jóslatot:»A mi szemeinket már nem lehet soha bezárni többet.«(XXXII.) (Nem, az ő szemét sem lehet soha bezárnitöbbet!) Kezébe kapja a hatodik kötetet; mi itt a lexikonszak-szava? Freiheit! Szabadság! Kossuth feláll s fenn-hangon olvassa: »Szabadság! Te csábító, te sokszínűszó! Téged gyűlölnék a zsarnokok és kényurak, tégednem ért meg a reactio, visszaélnek teveled a bolondokés mégis Te vagy és senki más talpköve mindennek ami jó; a Te szavad gyújt lelkesedést, a Te varázs han-god által lesznek a legfölségesebb tettek, Te vagy a vi-lágtörténet mozgásának legfőb kereke, Szabadság!« —Ott, a katonai börtön félhomályában, a porkoláb-hozta lexikon betűjéből így épül meg StaatsgefangenerKossuth lelkében a szabadságnak az a széttörhetetlenrendszere, melyet oly rendíthetetlenül beleszív magábamagányában, hogy ezután mindig ez lesz a lelke és nema saját egyénisége. Nincs a politikai történelemnek sze-replője, ki oly rettentő következetességgel, oly szélesen,

49

oly állandóan egymásra rakta s összekovácsolta volnaa maga rendszerét, mint az a Kossuth Lajos, kiben nem-csak ellenei, de rajongói is mindig a zseniális állhatat-lanságot tartották jellemzőnek. Csak egyházatyák me-tafizikai syllogizmusai képződtek ki ily rendszer-kris-tályokká; azokon is, Kossuthon is, miindig ott tapad amagányos cella fanatismusa. Ember-jog, nemzeti jog,természet-jog mind egy előtte: egy és válhatatlan. Ek-ként a, »Történelem Logikája« (minden eszmélésénekfőmotivuma) Természettörvénnyé változik ő előtte: azegyetlen Hatalom, mely előtt meghajol s melyet mind-untalan bele akar kapcsolni a Kozmos világrendszerébe:bele az égitesteken át az örökkévalóságba. Ez lesz val-lásává, míg a bibliai idézetek mindig csak fölséges, dekülső díszítések szónoki mesterműveiben.

Kossuth Lajos egész nagy életének tragikus zuha-násai sohasem egyebek, mint az ő folyton megismételt,de mindig meghiúsuló emberfölötti kísérletei, hogy sa-ját szabadság-rendszerét a Világrendbe belészerelje.

A börtön félhomálya már sötétséggé változott.Nem akadály. Kossuth ott áll a könyvvel kezében ßanélkül, hogy valaha betűzte volna, maga mondja to-vább belőle a szabadságjogok világrendszerét. Nyilvánaz egész mindenséget át akarja karolni velők: mert mi-kor Sebes főhadnagy s a porkoláb esti ellenőrzésükönmegjelennek, Kossuth lexikonjával ott áll az asztalons az ablak felső szűk nyílásán a csillagokat vizsgáljaaz égen ... (Kossuth turini leveleiből.)

Sebes főhadnagy azt akarta jelenteni a fogolynak,hogy már másnap szabadul s nem Május 14-ikére.

Három hosszú esztendőn át Fernando Rinaldi hiábaőrzi töltött fegyverrel azt az államfoglyot, egy másikKossuth Lajos kisurran a börtön nyílásán. Forgatagtámad nevéből, mely mind szélesebb gyűrűkben örvény-lik. Ez a másik Kossuth először Eötvös királyi fiscusablakait töri s ezért kettőzni kell az őrséget a városon.De láthatatlan kezekből magyar, német, latin röpczé-dulák szállnak folyton, hirdetvén, hogy »nem SobriJóskát kellene felakasztani, hanem a fiscust a causa-rum directort s a Nádort magát«. Már egy nap múlvaa Kossuth-forgatag beröpül a pestmegyei vármegye

50

ház termébe, s onnét valamennyi törvényhatóság fel-szólítást kap, hogy a királyhoz menesszen deputatiótKossuth érdekében. Nagygyűlés-, gyűlések s azokonhúsz Kossuth-szerkesztő állíttatik az egy elfogott he-lyébe. Az ellenzék tagjai az ország különböző részeibeutaznak, hogy ott Kossuth-lázítókká váljanak s a kato-naságnak töméntelen baja velük. Báró Wesselényi Mik-lós megemlékszik arról a Kossuthról, ki még négy évelőtt (1833 Szeptemberi levele) irá: »pirulnom kellene,ha erőm fogytáig nem izzadnám megterhelt bár, s ed-dig bár jutalmatlan, de önként választott pályámat« fo-gadkozván, »hogy bár mellem fájdalmai ho&szú élettelnem biztatnak, a letiport, lealacsonyított, ember-becsé-ből önvétkünk által kivetkeztett népet a polgári létegy bizonyos fokára emelni, s a magyar nemzet mate-rialis és erkölcsi erejét húszszorozva kívánta látni.«Ezért titkos értekezletek támadnak W!esselényi által,mintha a földből kelnének ki, s mennél több helyen el-tapossák őket, annál messzebb gyullad ki új fent pa-razsuk; ezek megszázszorozzák Kossuthot s a mythosmeghatottsága zeng , felolvasott üzenetén: »Lesz mégmásképpen is, — valami van keblemben, ami aztkiáltja: egészen hiába nem éltem.« (1837. Szeptember6.) Nevére Wesselényi által országos gyűjtés indul stizennyolczezer pengő nemzeti adomány várja, hogy ke-resetlen maradt családján segítsen. Valahány vármegyemegszólal a Kossuth nevét zengi: »mert nyilván van,hogy Kossuth Lajos hazánkfia személyében fennállótörvényeink, polgári jussunk elleni sérelem követetettel« írja Szatmár: Kölcseynk tollával. Neve kinyílika magyar ugaron szerte, mint a tavasz virága. Egyország figyel börtöne ajtajára s mikor az megnyílik, eza Kossuth már nem a földön jár, hanem á legenda fel-hős fodrain.

Május 14-ikén várják odahaza: nem látták háromhosszú évig! De a görög templom melletti kis ház ajta-ján már 13-ikán kopogás hallatszik. Mikor Zsuzsannaajtót nyit, sápadtan áll előtte a testvéri bálvány, —mintha nem is földi jövevény lenne. Hiszen néha há-rom hónapig tartott, míg Budáról levél érkezett, any-nyiszor megírta anyjának, hogy »álmatlan engedelmes

51

fia», el volt szánva még további börtön-évre, hisz márodáig jut, hogy ezt izeni: »talán még látjuk egymástvalaha«. Csak egyet nem feled soha: »Zsuzsi húgomatölelem«. (A Vörös Antal-gyűjteményben őrzött leve-leiből.)

A kiszabadultat is meglepi a látvány: Zsuzsannagyönyörű asszony, mása az ő mártír-arcának. Szemébentűz: ilyenről mintázták az amazon királynőket a ré-giek. Első szava olyan, mint egy nagy és felséges só-hajtás a szabadság után:

— Lajos, mi dicsőségünk!Mikor átfogj a. a két ölelő karja, Lajos észreveszi

a nagy változást.— Asszony vagyok, Lajos, Meszlényi Rudolfné

asszony s holnap itt lesz Terézke is, a Rudolf húga,feleségül szántuk őt neked.

A rab jövevénynek csak egy szava van:— Anyánk?Zsuzsa nem késik a szóval:— Kit a főparancsnok a rebellió anyjának nevez ...Nyílik az ajtó. Feketében Sarolta nagyasszony.

Neki nincs szava, csak néma ölelése.— Lajos, mi dicsőségünk! — ismétli Zsuzsanna a

maga mondatát.— Nem szenvedtetek?— Wesselényi s az ország gondoskodtak rólunk —

mondja Zsuzsa.— És apánk, hogy viseli az ország dicsőségét? —

kérdezi a hazatért fiú.Nagyasszony Saroltának nehezen rebben a pillája.

Ajka rándul s hangja elcsuklik, mire vonagló szájaszót ejt:

— Ő ... ő ... belehalt, fiam!

III. A KÍSÉRTÉS.

A győri országútról Vörösvár fölött letér egy dűlőa pilisi hegy oldalán s a mészégetők tanyái között le-kanyarodik előbb az unyi határnak, azután a tinnyeiföldeknek. Nehéz keréknyomok mutatják, hogy itt

52

igen marasztalja a szekeret a mély agyagos eleget,aminthogy az is igaz, hogy az egész pilisi-esztergomisváb birodalomban nem található több magyar falu,mint ez a két eldugott község: Uny és Tinnye, eza kapaszkodó dombháttól mind a sásos-nádas me-legtóig nyújtózik. Mikor a mi bricskánk lebillent akapaszkodóról, ugyanaz a benyomásunk, mint mikorSzerencs felől jövet a monoki házak feltűnnek a szem-nek. A nekiszaladt lankák tetején ugyanaz a cserjés.Szinte azt várjuk, hogy a faluban majd találunk egyszakasztott olyan régi udvarházat, mint ott fent Zemp-lénben. Igenis van. Most azután ne csodálkozzunk, hogymikor kérdjük: ki lakik ezen a portán, azt válaszolják,hogy:

— A tekintetes úr, szerkesztő Kossuth Lajos.Hogy leugrunk a háza előtt, az az érzésünk ébred,

hogy ennél már jobban elvonulni lehetetlen: közel afővároshoz egy eldugott völgyeiéiben, hová talán ma-dár még jár, de az is valami mesebeli madár lehet,mely megmerevedett szárnyával a levegőégben s mostmár se tőlem s hozzám nem száll. Ezen mesebeli madá-ron kívül azután nincs is, aki az időt kémlelje itten.

Nemesi portán vagyunk mi most, mellettünk gaz-dasági épület, melynek az a furcsasága, hogy a mag-tárban billiárdasztal s a kis kertben, melyben a sárgasarkantyúvirág hajladozik, kis filagória dupla tetővel.Ebben nagy kerek asztal, körötte hét szék s mindenszéken egy nagy kötet könyv ül ember helyett. Hétkötet nagy fólió. Ez az a Pesti Hírlap, melyet ő szer-kesztett hét féléven át, mellyel megteremtette az igazimagyar újságírást, mellyel Landerer könyvkiadót meg-gazdagította — de maga is megélt a munkájából — smelynek szerkesztésétől most, kiütötték. Ezért vankereset nélkül a tinnyei portán, melyet a felesége pén-zéből és kölcsönből szerzett, hogy így Pest megyéibenmeggyökeresedjék. Ezért látja azt, hogy neki márnincs mit keresnie a magyar világ forgatagában sazért jobb lesz fűvel, fával, csillagos éggel társalogni,vagy éppen fát ültetni a tagon. Feleségéhez írt s a Mú-zeumban őrzött kiadatlan levele tanúskodik róla, hogymily komolyan vette a szántást-vetést, hogy jelenti a

53

kocsitengely törését, intézkedik, hogy a repcét nedvesföldbe vessék s ellenőrzi vékával a kocsis zablopását.(1845 augusztus.) Eperfái közül tizenegy ma is meg-van a tinnyei külső dűlőben, öregesen állnak őrt ott azútszélen s a redves, korhadó ágaikkal messzire inte-getnek, mintha még mindig várnák a gazdájukat. Merta fa — ameddig bírja — túlteszi magát az embertör-ténet levélhullatásán.

Amin azonban Kossuth Lajos országhíres szer-kesztő leginkább elmélkedik, ami ott háborog most isa lelkén, amiért tanúvallatásra mindennap ,maga körérakja a Pesti Hírlapjait: az valami olyan titok, amitő megfejteni hasztalan próbál, — olyan rejtelmes rúgó,mely mindegyre kipattan a földből, valamerre lép is,— olyan országfordító, kínzó kérdőjel, melyre sem ő,sem későbbi nemzedékek nem tudtak megfelelni. AKossuth-léleknek s a Kossuth-sorsnak nagy kérdése ez;mikor ő elindul útján, hogy a nagy reformernek, »leg-nagyobb magyarnak,« gróf Széchenyi Istvánnak fel-szabadító művében segítsen, miért tapossa le éppenőtet a gróf?! — Mert őtet tapodja mindenütt, szakadat-lan. Miért kiáltja rá gróf Széchenyi István KossuthLajosra, hogy forradalmár, mikor ő — Kossuth —magát lojális magyarnak, hű monarchistának, mérsé-kelt haladónak, sőt olykor arisztokratának tartja? Mi-csoda érthetetlen szakadék nyílik itt kettőjük között,— szakadék, melybe ki belepillant, döbbenetes örvénytlát tátongni a maga és a nemzet lába előtt. A MagyarSors sodra zubog ebben a mélységes örvényben; sohanem lehetett ezer év óta sem azelőtt, sem azután a ma-gyar rejtélybe oly rettentően belekémlelni s érezni anemzet élet-halál válságának szédületét, mint emeSzéchenyi-Kossuth szakadék feltárása által, ők ket-ten azok a tárnák, melyek legközelebb jutottak a ma-gyar »nagy ugaron« át oda, hol a fajok őstüzében for-rongva készül az Ember-történelem.

így áll itt a tinnyei tanyán Kossuth Lajos és sajáttörténetének külső eseményeiből akarja megszerkesz-teni a maga-megismerés »én«-jét. Megnyílt a tömlöcajtója s kilépett belőle ő, a szabadság hőse. MegjelentPest vármegye tanácstermében (1840 június 9.), hogy

54

»újra megkezdje a köztanácskozási részvét jogát,melyből három nehéz éveken túl megfosztva vala«, s»nem czélja panaszokkal rázni fel sírjaikból letörtszenvedések rémeit, nem akar indulatokat hevíteniméltó boszankodásra személyek és dolgok iránt, nemakar senkit gyanúsítani, nem szándoka senkit vádolni«.S e mesteri szónoki fokozás után, így rivall: »Állapo-tom, sőt csak puszta nevem elég hangos vád — kiörömmel adnám szívvéremet, örömmel áldoznám fölmaradhatott maroknyi napjaimat, ha kedves honunkszertehúzó fiait egy nagy gondolatban, a nemzet irántihűségnyi igazság s a tántoríthatatlan honszeretet nagygondolatában egyesíteni parányi magam föláldozásávalsegíthetném. Én már megettem kenyeremnek jobbját,sok lelki-testi szenvedés velőben rázta meg csontjaimatés idegeim elgyöngültenek s ha majd leszállok síromba,melyhez naponként észrevehetőleg érzem hanyatláso-mat, összecsap felettem a feledés tükörárja, mint ten-gerbe vetett parányi kavics felett az óceán, mert aligtehetendek valamit, ami megérdemelné, hogy nemze-tem emlékezetében egy nappal túlélje a temetést.«S mikor így »parányra« lerontotta magát, hogy ezáltalközpontjává legyen az önkorbácsolta szónoki vihar-tölcsérnek, akkor »nemzetemmé« teszi az országot sKölcsey Himnuszát zenésíti meg ellenállhatatlanulszárnyaló lendülete: »Isten óvja meg a tekintetes Ren-deket minden gonosztól, de ha elkövetkeznének a vi-szontagság napjai, melyekben a honnak, e megyénekszüksége lenne férfiakra, kik tegyenek s áldozzanak,tegyenek mindent, mit ember tehet, áldozzanak min-dent, mit ember becsülhet az életben, életet, vagyont,minden családi örömöt, s mindent, amit a szív szerets ami mindennél több, ha kell, a becsületet is: ha el-következnek oly tettek s oly áldozatok napjai, tartozá-som érzetében újra felejtendem erőtlenségemet s ez azérzet óriásra feszítendi e kebelben a törpe erőt, s én,ki egyike vagyok a leggyöngébbeknek, versenyre ke-lendek a legerősebbekkel, nem hírért, nem jutalomért,nem dicsőségért, hanem versenyre tettben, versenyreáldozatban a Rendekért, a Nemzetért.« Ez Beethovenhősi szimfóniájának dübörgő crescendo ja, mely a

55

c-dur határozottságával hirdeti a megérkezést s a kétkülön indult nagy motívum összecsapó találkozását.Kik találkoztak? A börtönből jött Kossuth átöleli Kos-suthot, a legendák nép-szülte hősét. Ezért ő az, ki előrefelajánlja magát vezérül »nemzetemnek«.

Áthatja lelkét az a hírhordó szellő, -mely dicsősé-gét szétviszi az országban. Ez az érzés örökre telítiegyéniségét. Ezért repül el még egyszer — s utoljára— szülőföldjére, Zemplénbe, hogy első válságánakegyenlőtlen nyomait eltörölje s barátainak ünneplésén(1840 június 25.) először történek meg vele, hogy belsőélményei elé odaállítja a saját pose-át, melybe belé-szeret. Nem arról Reszel tehát, hogy a börtönben mitgyötrődött s mint alakult ő maga át egy teljes politikairendszerré, hanem ellenkezőleg, visszájáról téríti ki aleplet, amelyet önfejlődése szőtt s így először jelentkeziknála az, hogy a Történelemnek irányítja gesztusát. ímeszavai: »A sors nagy csapásainál még bántóbbak vol-tak a tömérdek darázsszúrások, szúnyogcsípések, mik-ben az erőre kapott dongósereg gyáván gyönyörködik;ha terhes volt is három évet ép e korban veszíteni ésmondhatatlanul terhes a vesztett szabadság s eltapo-dott jogok érzete, mégis, Uraim, engedjék mondanom:nincs és nem vala vigasztalásra szükségem.« És előszörhangzik fel ajkán ama latin idézet, melyet LuciusAemiliusból vesz s mely önkéntelen rejtett hangzatgyanánt fog szólalni mindannyiszor, valahányszor világ-bolyongásában vagy remeteségében egyéni baj éri:»Hanc cladem Domus meae vestra felicitas et secundafortuna publica consolabit«. (»Családi csapásaimat apolgártársaim boldogsága s köznek virágzása megvi-gasztalja.«) Evvel közténnyé formálja át mindenegyéni esendőségét s a lángész öntudatlanságával, detörhetetlen rendszerességével kezdi saját szenvedéseibőlis kialakítani a saját szobrát. Kossuth már itt távlativiszonyba lép saját magával. Nemcsak nem keresi feltöbbé Zemplént, hanem a-Hegyalját éppoly tájkép gya-nánt »hordozza örök frisseségben kebelében«, mint abibliai mondásokat; mert a Sátorhegy s a monoki várKiár szintén beálltak nagy szónoklatainak művészi ka-riátidjai közé.

56

A most idézett szavakat 1841-iki évfolyamában(37. szám) olvassuk annak a Pesti Hírlapnak, melynekkiterített lapjai közt keresi most tinnyei tanyájánKossuth Lajos saját tükörképét, — mintha valamelytörténeti panoptikum tükörsorozata előtt állana. Nincsjellemzőbb sátoraljaújhelyi megjelenésére, mint az,hogy ő a rögtönzésnek, s hevületnek nagy mestere, ezta beszédét előre leírja, s annyira hevület nélkül beszél,hogy »önök«-nek czímezi a zemplénieket. (A kézirat aNemzeti Múzeum gyűjteményében olvasható.) Ez tör-ténik vele, ki még vezércikkeit is mindig szónoklatnakírja, amit bizonyít az, hogy megmaradt kézirataibantörlések vannak ugyan, de változtatások nincsenek —a lendület egysége viszi az egész írásművet.

A Pesti Hírlap hét kötete fölveri emlékezetébenazt, hogy az ő országos dicsőségén mindjárt megtelepe-dett egy jól számító üzletember, Landerer Lajos kiadó,ki fölajánlta neki a szerkesztést s megkapta a kormány-engedélyt. Az üzleti szimat a pénz szagán indulva meg-sugalltia azt, miről neki sejtelme sem volt, hogy bennelakozik a legelső s mindjárt legnagyobb magyar közíró.Landerer »a bukás szélén vala, 200—300 frtos adóssá-gocskák miatt perben; — typographiájában néhányrossz fasajtó kongott: de a Hírlapból csakhamar talpra-állott s mikor véget ért a szerkesztés (1844), Landererintézetében 3 gyorssajtó s nem tudom hány kézisajtószüntelen mozog; hitele megszilárdult, czifra lovak ál-lanak istállójában, 4—5 kocsi félszerében s pazarmaitressek zsoldjában«. Kossuth pedig eleinte adóssá-got csinált, hogy élhessen, s mikor szétáradt varázsa5200-ra verte föl az előfizetők számát, akkor Landererkitette hajójából s ő itt sóhajt Tinnyén: »Csak oly be-teges s oly igen szegény ember ne volnék«. (Leveleibáró Wesselényi Miklóshoz 1844 április 18. és 1844 ok-tóber 4-én.) Mikor reábízta a szerkesztést Landerer,kétségtelen ígért oly politikai kötelezettséget a kor-mánynak, melyet Kossuthnak meg nem mondott., smely igen jó hurkot adott a kezébe az önérzetes »szer-kesztővel« szemben, mert elbocsátásával politikai ér-demet lehetett szerezni odafönt: s az most meg is tör-tént. Ez a lepel most hull le Kossuth előtt.

57

Mit beszél hát ez a hét kötet Pesti Hírlap hozzá?Mit szól s mit hallgat el? És hol rejtőzik a fólió lapokmögött ő maga s az a ránézve érthetetlen és tragikusbirkózás, melybe ugyanezen magyar reformok nagy-szerű hirdetőjével, gróf Széchenyi Istvánnal jutott?Micsoda rejtett varázslat, vagy titkos, földalatti törté-netfordító erők játszhatnak kettőjükkel? Hiszen börtö-néből kilépve, első szava az alázatos hódolat vala, mertimmáron »a setétséget ott tanultuk meg utálni fény-villogással ama férfiúnál, kivel századokra ható ered-ményekben se nem többet, a nemzet újjászületé-sén sikerekben munkást, egyszóval kinél na-gyobb magyart nemzetem évkönyvében nem ismerek skinek nevét, Széchenyi István nevét csak buzgó hálávals hű lelkesedéssel emlegetendi minden magyar, amíglesz magyar«. (Beszéde 180 június 9-én Pest vármegyegyűlésén.)

Ha lapjának tükör-folyosójába betekint, a bieder-meier kor naiv, virágfüzéres hirdetései közül mered-nek ki az ő czikkei. Mert mit olvasunk az akkori PestiHírlapban? Az apátúr hosszú nyílt levélben mondja elösszes nyavalyáit, melyektől az orvos megszabadítottas ez által a »hazafi« névre érdemesíté magát. Igenajánltatik a »dicséretesen ismert herczegnővíz, melycsodálatos folyadék« s kínáltatik sorsjegy »melyen agyönyörű lilienfeldi kéjkastély nyeretik». A hírrovatban a kisvárosi gondok. 1841 Télhaván »az aldunasoronegy csapat szerves marhát láttunk a Belvárosban állómuzsik-féle vágószékhez hajtatni; mit közszemetelésirányában bejelenteni kötelességünk«. Ám első pilla-natra (ő először!) fölfedezi az újságíró legnagyobb for-télyát: galléron ragadni az olvasót, közvetlen a sze-mébe nézni s el nem engedni többet. A kitűnő címek,melyek suggerálnak, mint delejező botjának fénylőgombja: »Pénzszűke.« »Gyermekgyilkolás.« »Bot forever.« »Bank.« «A polgár erény.« »Virrasszunk.« (Acímek nagyszerű megválasztását Jókai Mór tanuljameg tőle, míg Széchenyi a »Kelet népét« kivéve soha jócímet nem talál.) A közvetlen nekirohanás: Szabadká-ról körlevél érkezett (1842. 160. szám) — »a szárazfejtegetéseket, Uraim, meg kell szakítani« (1842. 111.

58

szám); — »Gömörben ismét egy irtózatos barbár napvolt« s ebből már a képviseleti rendszert követeli (1843.240. szám). »Látogatónk volt. Egy tisztes öreg. Magyarvagyok — mond — de nem nemes. Nekem nem jutotta szerencse őstől öröklött földbirtok áldását éldelni«,így kelt fel a harcz a paraszti nép földhöz juttatásáért.(1841. 9-ik szám.)

Kossuth Lajos, ha így végigforgatja czikkeit, tel-jes joggal visszakergetheti azt vádat, melyet kortársaihangoztattak s melyet azóta szajkó módra ismételteknemzedékek, melyek nem olvasták azokat, csak sokatbeszéltek róluk. A felületesség vádját értem. A városokszavazati jogáról s az országgyűlési szállásokról szólócikk-sorozatai oly mélyen járó forrás-tanulmányok,melyeket bármely jogtörténészünk megirigyelhet. A ház-adó rendszeréhez való adat gyűjtése oly széleskörű soly fáradhatatlanságra mutat, melyet a legjobb modernpénzügyi tanulmányok rendszeres statisztikája nem múlfölül. Büntetőjogi polémiái éppen oly nagy olvasottsá-got terítenek ki, mint mikor Werbőczyt vagy a bibliát,klassikus kort vagy Montesquieut avagy Shakespearetidéz. Mind ezen tanulmányai mindig politikai czéltszolgálnak s statisztikát és a politikát egyaránt leborít-ják a biedermeier kor romantikus stílusvirágai, hogyvégül megint az újságíró álljon a közönség előtt, kinekvarázsa oly nagy, hogy a Pesti Hírlap 1841. Június 16-ikiszámában ezt a hirdetést olvasom: -»Hírlapunk első fél-évi elfogyott számai második kiadásban készen van-nak.« Egy hírlapnak félév múlva való megismétlése —ehhez hasonló eset nincs az egész világsajtó történe-tében.

Az a romantikus stílus, melyre külön föl kelletthívnom az olvasó figyelmét, bár a korból támad,annyiraráfonódik Kossuth minden megnyilatkozására —cikkre, levélre, szónoklatra — hogy többé róla lefej-teni nem lehet. Nem a mi villanyáramok által megszag-gatott, siető egyéneket és tényeket durván megmarkolókézzel fogható korszakunk volt az. Akkor volt idő tob-zódni az idézetekben, beleszeretni a szavakba s addigsnem ejteni el kezéből a szóvirágokat, míg azokat dúsfü-zérekké sodorta össze a neki lendülés szép gesztusa.

59

A közíró akkor kér »bimbófüzért a báj remény korának;munka vihart a férfi vaskar járnak, az őszült kornakmák koszorút». (Pesti Hírlap 1841. 76. sz.), vallja, hogy»elv-kérdések a népek mellében oldatnak meg«. (1842.172. sz.) A politikusnak azt kell reménylem akkor,»hogy az országgyűlési fénycsomó, melyhez a nemzetegyenként adá sugarait, magas helyzete méltóságárólelvilágítand szerte messzire« s a jövendő képe mindigígy mutatkozik, »mint a kelő nap, mely mielőtt láthatá-runkon feltűnnék, gőz-körből magát felénk tükrözi«.(1843. 254. és 268. szám.) De mikor a korszak elmúliks virágai fonnyadtan, mert érthetetlenül hullanak aföldre, Kossuth továbbra is megtartja a virágfüzéreket.A kiegyezés évében, mikor Nagyvárad városának ír,»lázassá hevül kebelében a vágy hazánk szabadság-napjának melegét, bárcsak néhány rövid perczen átélvezhetni«. Már 1870-et írunk s az újságírás tökéle-tesen megváltozott, de ő azt látja, hogy »a sajtó ha-talma úgy kap megtestesülést, ha az eszmegomolyt, me-lyet az a nemzeti értelem asztalára gurít, felkapja atársadalmi tevékenység s briareusz karjaival óriás ha-talommá görgeti«.

Az Idő — rohanva rohan, az új idők lihegő fuval-lata lesodorja a fonnyadt szirmokat, de Kossuth mégakkor is ölében tartogatja őket, mert a Halhatatlanságillatát érzi bennök.

De Kossuth előtt, előttünk s egész akkori koraelőtt még mindig rejtelem, hogy miért támadt reá cik-kei miatt, melyeket Széchenyi István jobbágy felszaba-dító reformjai érdekében szerzett, tulajdon az a grófSzéchenyi István és tapodja innét pályája minden for-dulásán, szüntelen. Mihelyst a Pesti Hírlapban Kos-suth negyedik »vezérczikke« (a szó az ő találmánya)megjelent: Széchenyi már nem várhat tovább, hozzákezdizzó vitairatához, a »Kelet népéhez« s mire a tizennyol-czadik cikk kint van a sajtóból, ő is piaczra lép köny-vével s abban nyíltan és lázasan forradalommal vádoljaőt, írván: a »Pesti Hírlap« ha míg idő van, más utatnem választ, azon revolutionárius syllogizmus antice-dense, melynek majorja a nagy birtokosok gyűlöletessétette s amennyire lehet, vagyonának elkobzása — mi-

60

norja a kisebb vagy minden birtokosnak szint e sorsrajuttatása; és concluziója olly zavar, melly Magyarorszá-got IV. Béla idejére löki vissza, s kivált az ország síkjátfogja érni a leghalálosabb csapás, hol Magyarországszíve sírhatja saját sírkövére »magyarok, szabadok vol-tunk«. — Kossuth s a nemzet dermedten állnak a grófvádjai előtt. — A gróf itt meg nem áll, beáll maga isellen-hirlapírónak, beszerződik a »Jelenkorhoz« s azáltala hozandó előfizetők után ő is részesedést köt ki akontra-imitatió lélektani törvénye alapján. Hiába kö-szönti őt Kossuth 1842. december 29-ikén vezérczikkelés a Schiller idézettel: »Der neue Lenz, bringt neueSaaten mit«. (Új vetést hozand az új tavasz. Jungfrauvon Orleans.) a gróf kérhetetlen. Széchenyi újságíróikapcsolást próbál a közönséggel, mert egy német szín-házi botrányhoz ír »még egy kis adványt«: de ez se-hogy sem sikerül. Ekkor teljes vértezettél indul »Wes-selényi és Kossuth« czímmel. (Jelenkor 1846. január22.), hogy teljes két hónapon át paskolja őt, mert»magasb érdem nincs, mint teljes világba állítva látniKossuth Lajos éretlenség és tapintatlanság teli lénye-gét«. Barátai suttogják, hogy a gróf még kegyetle-nebb polémiára készül s fiókjában már gyűl »a Garat«kézirata, melynek vádja az leszen, hogy Kossuth cik-kei a kommunizmust hirdetik, »mert a sajátnak meg-támadása által nemcsak, étvágyat kapott kész vagyon-ra az alantibb osztály, de profétáitul izgatva s rátanítva,hogy mindaz, mit érette tettek, nem volt ajándék, ha-nem egyedül bitorlott sajátjának visszaadása s hogy őnem szorul engedményre, de jogokat követelhet, azoneszmére is hevült, miszerint minden birtokot, mindenvagyont bitorlottnak, sőt egyenesen tőle elraboltnakkezd tekinteni már s okvetlen mind inkább illyesnektekintend, minél többet mentik restségét, sőt dicsérikerényeit s minél többször gyalázzák viszont a vagyono-sokat s minél többször állítják őket a szívtelen gazdá-kat pellengérre.« (Viszo la Gyvlo, nagyszabású könyve:»gróf Széchenyi István és hírlapi vitája Kossuth Ja,-jóssal« két kötetben 577 oldal előszó és 2057 oldalszöveg.)

... És hogy felelt ő? Talán ingerelte a nagy gró-

61

fot? Hisz ő nevezte el »legnagyobb magyarnak« s milydermesztő fagyosan fogadta Széchenyi az ő babérját!(1840. November 19.) Válaszolja »Kelet Népére« súgy érzi, eltalálta a nagy gesztust, mondván: »fájda-lom dúlja keblemet, hogy gróf Széchenyi ellen véde-lemre kelni kénytelen valék: úgy ha győznék, köny-nyezni tudnék győzelmemen. Én tiszteletteljesen táromki karjaimat s kérem szenvedjen meg a nemzeti nagy-ság építésének homokhordó napszámosi közt, méltassatanácsára, javító vezetésére azt, kinek most útját állnitörekszik, mert jobb a közre, ha egymás mellett, mintegymás ellen«. (Felelet gróf Széchenyi Istvánnak Kos-suth Lajostól. 1841.) Mindhiába! Mind hasztalan! Agróf újra támad az adó kérdésben, —, pedig éppen eb-ben mindketten egyet akarnak: hogy a nemes is visel-jen közterhet, necsak a nyomorult, jogtalan jobbágy.Kossuth a megyékben »a házi adóban« akarja meg-fogni a nemességet: megbukik vele. Széchenyi örül scikkeiben kegyetlenül vádolja. Most a gróf lép elő újtervvel, czíme »Adó és két garas«. Mit tegyen Kossuth?Most ő ellenkezzék, most ő aprítsa szét Széchenyi ter-vét? »Pedig hibája annak is van«. Hisz akkor ő gán-csolná el a közteherviselést! Míg egyszer erőt veszmagán, a megsértett ember fölé emeli a saját elvét,vagy a saját szobrát. Cikksorozatában a gúnyolókkalszemben is Széchenyi terve mellé áll: »Ha ki a honranézve ily irányban valami jót akar, az legyen bár leg-szenvedelmesebb ellenségünk, őszinte buzgó közremun-kálásunkra segítségünkre oly biztosan számolhat, mint-ha leghűbb barátunk volna. Előttünk a hon érdeke le-beg, nem szeszélyes dicsvágy, nem hiúság«, (őszintenyilatkozat. 1843 Dec. 19.) — S mert a polémia nemtud elnyugodni; utólag igazolja magát: »Mi pártolókaz indítványt, mi készek valánk adózni, hogy adónksegélyével az aristokratia is megmentessék« s fölzengromantikája: »egy nyílt óceán terült el előttünk s teen-dőknek roppant tömege s libegő csónaknak orrán nemvolt nem lehetett iránytű s így lőn, hogy az időszakisajtó széttapingatott a víztükrön, itt is, amott is ésmindenhol: — ki mondta volna, hogy az nem kell?«(1844. Május 2.) Tehetett-e többet? S mégis megvon-

62

ták tőle álürüggyel a lapszerkesztést, kidobták élet-fenntartó keresetéből, mert minden sorában rebellislázadót lát a kormány, ki Széchenyi István vádjait el-lene aknázza ki.

Hol van ő benne a forradalmár? Kossuth meglepveés ijedve kérdi s kényszerű magányában Hírlapjátólkéri a választ!

Végig lapozza cikkeit, melyek eldönték sorsát.Igen, azok a szabadság-reformokért harczolnak: job-bágy-felszabadítás, közteherviselés, egyenlőségteherben,jogban, nemzeti nyelv s haladás a képviseleti rendszerfelé! De hiszen Széchenyi István is ezt hirdette s veleaz aristokratia nemesb része is! Hol lehet ebben a bűn ?Az 1847 Április-Máj us számokban ott találja polémiájátAndrássy Károlylyal, avval, a zempléni gróffal, kiveléletének első válsága összehozta. A gróf ugyan attóltart, hogy ő, »a talentumdús szerkesztő odaviszi a dol-got, hogy félni kell majd az ügyvédek uralkodásától«s emlékezteti Robespierre-re, de ő érzi, hogy a »ne-mes grófnak , némi kérdésekben vélemény különbségmellett is szíves jóakaratával dicsekedhetik«. Tehát aszív-vihar elcsitult — nemesen.

S a Robespierre-i vádra (mi Széchenyitől szárma-zik), oly vallomást teszen, mely a szabadelvű hitvallá-sát kellő mérsékletben tükrözi. Szerkesztői üzenete ez:»A czélunk sohasem az volt, hogy monarchikus-aristok-ratikus alkotmányunk democraticussá változzék, de anépelemnek kellő súly biztosítassék. Az aristokratia soklegyen ugyan, de ne legyen minden, viszont minden anép se legyen, de ne is legyen semmi«. (1843. Április 3.)Ez a szabadelvű reform, de nem a forradalom, melyetrajta keresnek. Vagy — de itt meg kell állni. Egyetlenegyszer, »Hivatás« czímű czikkében (1841: 41. szám)ezt kiáltja az arisitokratiának, önfeledten: »Ha van enemzetnek rendeltetése — van pedig — az bizonyárateljesíteni fog velők és általok, ha tetszik nekik, nél-külök, sőt ellenök, ha kell«. S mikor báró Wesselényivédi Széchenyivel szemben »egy ellenünk unalomig csé-pelt haszontalan gyanúsítás« miatt, ezt ismétli az aris-tokratiának »nem veletek és általatok, hanem nélküle-tek, sőt ellenetek«. (1843. Május.) Ki érzi ki ebből a

63

sikolyból a forradalom hangját? Kossuth erre nem tudválaszolni. Nem érzik azt így sem a rajongói, semellenségei. Csak egyetlen ember tud erre választ adni,csak egyetlen érzi meg ebben az elhullatott parázs sza-vakban a forradalmi lángot, akinek lelke mélyén eltit-kolva s most már mesterségesen legyűrve ott ég s per-zsel a lázadás szikrája. Ez az egyetlen ember: grófSzéchenyi István. Mert ő önmagában ismerte meg a rej-tett forradalmat, azért birkózik most vele Kossuthban.Azt hiszik, hogy rögeszmét hajszol s rémeket lát, pedigSzéchenyi István. Mert ő önmagában ismerte meg a rej-forradalmi szikrája ez ott Kossuthban s az új lázadóelleni küzdés a saját emésztő tragikuma.

Széchenyi a mérsékelt cikkek logikai hamuja alólis kikaparja az alig pislákoló parázsocskákat. Az ő fülemeghall minden rejtett forradalmi sikolyt, mely ön-kénytelenül tört elő. Mily jellemző e tekintetben rájuks ránk, hogy mikor Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferencz1906-ban kiadja apjának a Pesti Hírlapban megjelentcikkeit, kihagyja mindazokat a gyűjteményből, me-lyekben ily »forradalmi« hangok hallhatók s melyekreSzéchenyi István gyilkos támadása támaszkodott, —mert hiszen ő, apja halála után kormányképessé akarjatenni a Kossuth-pártot Ferencz József alatt s így elkell tüntetnie a forradalmi nyomokat. E különös tör-ténet-torzítás mellett azután egész nemzedékünk meg-zavarva s értelmetlenül állott a két nagy gigász fölsé-ges «küzdelmével szemközt. Ellenben evvel az eljárássalannyira denaturáltatott Kossuth Lajos alakja, hogyvégül úgy állott előttünk, mint budapesti szobrán: bé-kés és türedelmes magvető.

Amint Kossuth Lajos most hírlapírói pályájánakderékbatörésekor a saját cikkeinek tükörképeibőlkémleli önmagát, nem vesz észre valamit, amit aztánegyetlen életírója sem méltatott semmi figyelemre, amipedig a lélektani titok rejtett nyomcsapására vezetminket. Széchenyi megérezte, csak nem tudott hangots formát adni fölfedezésének. Nagyon különös szer-keszlto ez a Kossuth Lajos! Mert nemcsak maga ír sza-badelvű cikket, nemcsak minden rovatát a lapnak, —elsősorban az »Értekező«-t, úgy adja nyomdába, hogy

64

mindig lebírhatatlanul előre törnek benne a nagy ma-gyar felszabadítási törekvések: hanem még mást iscselekszik: minden nevezetes cikkbe beleszól ő maga.Ennyi csillag-alatti megjegyzése egy napilap szer-kesztő«-jenek ma elképzelhetetlen — egyetlen számbannyolcz közbeszólásra is akadunk. És amint rászól tudó-sítóira, úgy szólja el magát benne az a forradalmár,kit ő maga sem ismer magában. E szerkesztői intelmek,felháborodások s jóslások külön kiadást érdemelnének,hogy az igazi Kossuth a maga fejlődő valóságábanmegjelenjék köztünk. Lássuk csak, mit izenget a szer-kesztő? Egy levél küldetik be a Pesti Hírlapnak scíme: »Egy szív a szívhez s azokhoz, akik boldogok.«A különös levelezőt az bántja, hogy »törvényhozásunkegy többség akaratja szülte törvény akarata volt, hogya haza külső-belső biztonságának őrei ismét a nemtele-nek, még pedig éppen csak az adózó s minden országosmegyei s úriterheket viselő nemtelenekből legyenek»,ezért gyűjtést indítványoz a katonaviselt szegény job-bágyak számára. »Aki ezt az adományt sokallaná, smegtagadná, mit érezne? ez azon érzés, amit kimond-hatatlannak neveznék, — azt érezné, amit ha javasla-tom egy erkölcsileg megfagyott szívű nemzetre talál,— egy tavasszal százak vagy ezreik fognak érezni, kik-nek minden boldogtalanságuk az, hogy szép-apjuk törö-köt nem ölt, vagy olyan embertársnak szolgálatába nemállhatott, ki neve elébe N(emes) betűt ír«. A szerkesz-tőségben készült erre a levélre, mely annyak szabad-ság tavaszát jósolja meg, a lelkes szerkesztő, kinekirálya roppantul hasonlít levelezőjéhez, repesve vála-szol: »Uram, beküldő úr! ha valaha találkozunk azéletben, nyújtsa jobbját nekünk egy férfias meleg kéz-szorításra. Ti nők és anyák, nem rezdülnek meg e fel-szólításra kebletekben ezen érzelmek szelíd húrjai? Ésha rezdülnek, engeditek-e elhangzani, amit egy dalzenebájaccordjait.« A szerkesztői üzenet vékony bieder-meier tilinkóján egy forradalom próbálgatja hangjait!Mikor Temesvárról azt jelentik, hogy egy vármegyeimérnök kilenczvenkét rabot mentett meg fertőző be-tegségtől, mert átengedte nekik saját lakását s ezértnyilvános köszöneteit érdemel: így harsan föl a szer-

65

kesztői üzenet: »Azt egy kissé mégis csak különösnektaláljuk, hogy egyes tisztviselő emberszeretetétől függ,a ragályos betegeknek egészségesektőli elkülönítése.Hát ha nem engedi át szállását a mérnök úr, vesznihagytak vala minden egészséges rabot? Itt a jogérzetkiált föl az ember kebeleiben« tagadja, hogy a status-nak joga lenne egészséges emberit, legyen bár az rab(azok is emberek), mirigyes beteggel együttlakásrakényszeríteni.« (1841. Márczius 31.) Itt a szerkesztő-ben a demokrata nagy lelke kiált mely, ha kell, a statusellen támad. — Mikor az orosházai kaszinó azt jelenti,hogy »három uradalmi tiszt torkára forraszta az egye-sületnek, hogy zsidót mert fölvenni tagjai köze s figyel-meztette a kaszinót, hogy wem kell az alapszabályokattúlságozni, mert így könnyen juthatna valaki azonferde következtetésre, mintha meg becsületes parasztis lehetne az orosházi kaszinó tagja«. (1841 Augusztus28.) Fölhördül csillag alatt a »szerk.«: »Bocsáss megnekik uram, mert nem tudják mit cselekszenek« s ez ajogegyenlőség követelése. Ezek a kis csillagos üzenetekrójják meg az erdélyi tekintetes Karokat és Rendeketazért, mert »Erdélyben minden előfogat ingyen tör-tént«. (1841. Szeptember 12.) Mikor a Nemzeti Újságazt meri írni, hogy ne gyűjtsenek Kölcsey emlékére,»mert akármely hajdú, ki a megye szolgálatában20—30 évet töltött jobban megérdemli az emlékszobrot,mint Kölcsey«, akkor förgeteget támaszt a hálás»szerk« s kiált: »az ily lap még csak lehunyt időketsem képvisel, mert ez semmi, s ha van valami kevésbba semminél, úgy az«. (1842. Május 23.) S ha jönnekhírek, hogy a »bunkokratia« megint leszavazta a köz-teherviselés elvét, a csillag mögül a szerkesztő felkiált:»Hol van az a minden áldozatra készség, hol a con-cessió híresztelt kegyelmessége, melylyel annyiszor kér-kedtek! Szavakban uraim! sallangos szavakban, melyeka kenyértöréskor haragos gőg hangjára változnak. Ámlegyen nektek a ti hitetek szerint.« (1841. október 25.)Még nem írtak le szerkesztői üzenetet, mely ennyire amarseillaiset harsogná.

Ezt hallja ki belőlük a másik lázadó, gróf SzéchenyiIstván. Senki más csak ő, mert Kossuth maga még nem

66

érzi a maga forradalmának eljövetelét. Ő cikkei által is,kívülről s felülről szemléli magát. S ha emelkedni akar,a csillagokba néz. Avagy van-e a világ egész hírlap iro-dalmának különösebb szerkesztő üzenete ennél, melyet a»Birtoktalanság« czímű czikkéhez biggyeszt. 1842.Márczius 20-án: »A világsugár egy másodperc, alatt8Q0.000 mértföldet halad, a csillagászok azt mondják,hogy nincs az égen egyetlen egy álló csillag, melyről a vi-lágsugár három évnél hamarabb érkeznék hozzánk. Bo-csássa meg Nostradamus úr, hogy az eszmehalmozaterre avatatlan kezünket e jegyzetecskével az ő birodal-mába tette át.« — A szerkesztői asztal apró tintacsilla-gain át a csillaglátó ember belepillant abba a Végtelen-ségébe, mely felé a saját alkotása vágyik.

Mikor Kossuth megfordult, hogy saját tükör-képivetítéséből szabaduljon: ott állt előtte* húga Zsuzsa,Meszlényiné. ő is egy darabja, hű másolója és szer-kesztő-segéde volt az ő hírlapírásának.

— Nagy újság! Megjött a bécsi posta!Ez csakugyan nagy újság volt. Már hónapok óta

várták Bécsből a sorsdöntő választ! Ezért Kossuthmindjárt besietett a házba.

Ha festő volnék, úgy ábrázolnám a családot, mintRajongók Körét. A delejes suggestió közepén ott áll Ő,az egyetlen, a nagy fiú: Lajos. Most is, hogy Zsuzsávalbelépünk s Nagyasszony Sarolta hozzá kezd, hogy el-mondja a posta érkezését, Zsuzsa még anyjára is rá-szól :

— Most Lajos fog beszélni.Mert Zsuzsa megmarad mindvégig munkatársnak

lapszerkesztésben, a szabadságháború szervezésében, ahalálos összeesküvésben s az emigratió hajthatatlansá-gában. ő hozza politikai sereghajtónak férjét, ki lelkesrohanásába még a forradalom előtt belehal. Hogy aWeberek forradalmi lángját már most is Zsuzsa, Sa-rolta nagyasszony legkülönb leánya éleszti, ki egyúttalmindvégig legérdekesebb alakja marad a Rajongó Kör-nek, arra nézve, a »Nemzeti Múzeum« Vörös Antalgyűjteményében két levél ad bizonyítékot, mindkettőtZsuzsa írja Vörösnek, kit szabadságharcban ő protegálbe, »levéltári titoknoknak« Kossuthhoz s kibe később

67

özvegységében belé is szeret. Az első levél még 1839januárjából való, mikor bátyja a börtönben ül; érteaggódik s aggódását igazi Kossuth-i szófűzésbe fonja:»fájdalom, a végzés nekünk gyönge nőknek csak érezniengedi a haza szent szerelmét, de tanúsítani nem« — sezért ő bár »hű alattvalója dicső királyunknak s a mégdicsőbb kormánynak«, mindkettőnek azt kívánja, hogy»az úristen veszítse el őket!«. Zsuzsa írja a tudósításo-kat bátyja Védegyleti szerepléséről; mikor róla szól,rajongássá magasztosul, mondván: »Kossuth láng-keble áthatva az érzelmektől első pillanatra meghatvavolt, majd szavának varázshatása minden szembe azelragadtatás könnyét idézte« — s az ő szívének tégy akívánalma: »hogy a kormány és egyes tagjaira az Isten,a nemzet bizonnyal kimondja átkát!«

Ő küldette sógornőjével, Terézzel, a börtönbe azismerkedő leveleket s Teréz, immár Kossuth Lajosnémost ott ül, a három kis gyorsan jött poronttyal: kétfiú és egy leány, ő éppen oly jó anya marad mindig,amint Kossuth maga tele van az apaság gyöngédségé-vel. Kossuthné szemében van valami merevség s hang-jában leküzdhetetlen ridegség, amelyet — bár küzkö-dik vele — olyan kevéssé tud leplezni, hogy még későbbis, mikor az emigratió. olasz vergődésében Pulszkyékhónapokig ápolják beteg leányát, Vilmát s ezt meg kellköszönnie: a hála szavai oly ridegen jönnek ki szájá-ból, hogy mindenkit megdöbbentenek. Forradalmi sze-repléséről mepünk ma is, mint a nagyra vágy fitogtatá-sáról emlékezik, amiben igaza is van, de elfelejtik azt,amit pedig tudhattak, hogy ez az asszony három világ-rész minden, szenvedésén át, híven hordozza ura terhéts nem tudták azt, amit nem is tudhattak, hogy Kos-suthot életének legveszélyesebb pillanatában ez az asz-szony menti meg a szédületes örvényből, melybe bele-sodródik. Ezért hajlom meg tisztelettel emléke előtt,bár Kossuthné kietlen lélek s mind sivárabbá változik.Maga szenved ettől legtöbbet.

Zsuzsannán, Terézen is, sőt magán Lajoson mégmost is Nagyasszony Sarolta uralkodik. Mert bennevan a forradalmi vér, azért mindig ő tolul előtérbe,valahányszor a Sors olyan fordulatot teremt, hogy az

68

ellenállást kell választani. Neki van legmagasztosabb fo-galma is fia rendeltetéséről, nem hiába olvassa, bújjamost is Laetitiának történetét, ki Napóleonnak anyjavolt. újabban — úgy tetszik a rajongva idézett Kölcseyhagyományaként — mind többet érdekli WashingtonGyörgy őket: Sarolta nagyasszonyt és a fiát. Ezért őfogja, össze a Rajongó Kört, s ezért azok, kik nem alelkekből, hanem csak kívülről látják majd a váratlanés nagyszerű történéseket, Debreczenben, — hol már amásik két nővér: a »szép Lujza« Ruttkayné és EmiliaZsulavszikyné is beállnak a körbe — oda is jutnak, hogyaz egyik honvéd-krónikás ott már »III. Lajos királyleendő herczegasszonyait« látja bennök. (Szalay József:»egy honvéd élményei«.) Nagyasszony Sarolta anyaiszíve az, melybem ott dobban folyton a fia forradalma,mely egyedül fogja megérezni a veszély közeledését svégül bele fog égni a fölgyújtott máglya üszkébe.

Mind körül állják, mikor fölbontja a négyrét lepe-csételt írást. Folyamodványára, melyben (1843. Decem-ber 30.) hírlapkiadási engedélyt kért, vagy magánakvagy sógorának (»ha az én nevem ellen mégis valamikifogás találna lenni s nekem csak mint szerkesztőneklehetne megjelennem«) s melyet Zsedényi Ede «nagy-ságos kir. helytartósági Tanácsnok s országgyűlésikövet úr« útján adott be, megérkezett a felelet. Kérte,mert »Landerer és Heckenast uraknak minden mérté-ket meghaladó szennyes piszkosságát tovább tűrni le-hetetlen« ; kérte s indokolta, írván: »sok ember mondtamár, hogy valóságos bolond vagyok az igavonó marhá-juk lenni s az örökös munkával, örök bosszúsággal élete-met, egészségemet érettük felemészteni; holott a kor-mány loyalitásától méltán fel lehet tenni: hogyha ha-sonló feltételek s biztosítások mellett saját Hírlap ki-adásai privilégiumát folyamodnám, azt tőlem szintolykevéssé tagadná meg, mint mástól meg nem tagadta«.(Kossuth folyamodványából.) Kérte, mert »mint fiú,testvér, apa és férj, édes kötelességek terheit hordozvánvállaimon s mindezen kötelességek teljesítése, egy szá-mos tagú család sorsa érzékenyen szenvedne«. (LeveleWirkner Lajos udvari tanácsoshoz.) Kérte a nádortólis, »kinek külszíne a szívességig emelkedett, de erősen

69

akarni nem látszik«. (Levél Wesselényihez 1844. Oc-tober 4-én.) Mit hoz most a kormány felelete: loyálisengedélyt vagy üldözést, politikai pályát vagy parasztilétet? Mi lesz, ha elhallgattatják? »Első pillanatbánegy kis zaj sat. leend tán belőle, de a szalmatüzű ma-gyar hamar el is alszik. Jó éjszakát.« (Wesselényihez1844. Április 18.)

Kossuth föltörte a pecsétet s azután körülnézett, mintha három kérdő szempárnak válaszolna:

— Sem velem, sem ellenem: Metternich hercegelőbb audiencián fogad.

Hogy megrebbent most a három asszonyi szem-pár! Zsuzsa szeme ezt mondta: győzni fogsz! A fele-ség tekintetéből ez villant ki: lesz-e miből élni ? Saroltanagyasszony nézése kétszer lobbant s ennyit szólt:

—Vagy bekerítenek, vagy rájuk támadsz!— Indulok Bécsbe — mondta Kossuth.Mind a hat szemen elömlött a rajongás fátyolos

köde.Így ment először Bécsbe Kossuth Lajos szelíden

kopogtatni hírlap engedélyért a kormány ajtaján salig három és fél esztendővel később a forradalom taj-tékzó hullámán tör be a császár kapuján.

Az első bécsi roham olyannyira rohamos volt,hogy ő maga csak akkor eszmélt reá, mikor már a bé-csi kihallgatás után a »Friderik« gőzösön ment le Pestfelé. Kolowrath, a miniszter, mindjárt hozzá küldött,hogy fogadja. Maga Metternich herceg, ki akkortájtmár rettenetesen bőbeszédű, úgy nekiindul a bemutat-kozásának, hogy elküldi reggelijét, el nejét, ki fogottkocsival várakozik reá s mellékesen elküld néhány kö-vetet, így több, mint három órát tart az audencia. Köl-csönös alkotmány-magyarázatokban s fogadozásokbannincs hiány, mert hiszen mind a ketten a saját politikaiszótáraik hátára ülve lovagolnak el egymás mellett.Eredmény?

Metternich hírlap-engedélyt nem ad a szerkesztő-nek, de ad egy tanácsot. »Álljon az úr, mint függetlenpolitikai író, ki orgánumhoz, nyelvhez nincs kötve,amikor a kormány lépései lelkiismeretével összeegyez-

70

nek, pártolja azokat tehetsége szerint itt is, amott is,ahol legjobb alkalom nyílik reá.« »Én nem akaromönt megvesztegetni; én gyűlölöm azt, ki veszteget, smegvetem azt, ki magát megvesztegetteti, de miutánönnek domíniumai nincsenek, az pedig igen természe-tes, hogy aki az oltárnak szolgál, az oltárból éljen, —határozza meg önmaga fáradsága jutalma — tessékválasztani amit s amint tetszik, biztosítom önt, hogya legdelicatusabb módon, minden harmadik személy-nek közben jötte nélkül, teljesítem kívánságát.« A vég-szó is erre czéloz:

»Vegye fontolóra az ajánlatomat, ami mondanivalója van erre, azt adja tudtomra Winkler tanácsosáltal.«

Kossuth ösztönszerűleg megérezte, hogy nem me-het el Winklerhez. Most hogy a hajón a sok körmon-dat köde szerte foszlik, világosan kiütközik előtte amegvesztegetés kísértése. Ezért mindjárt tudja, hogyvissza fogja azt utasítani s előre kifaragja mondatait,melyekben Winklernek azt tudtára adja. Mennél to-vább fonja ezt a gondolatfűzért, annál több virágnyílik ki benne, már szinte szobordísznek látszik asaját szobrán — mert ő most már egészen a külső táv-latból látja önalakját. Ami bántja, az, hogy Metternicholy világfenntartó atlasznak poseben állt előtte s szintejelentéktelennek kezelte őtet, Kossuthot, a »szer-kesztő urat«. A hosszú hajóúton, míg a Friderik las-san lekelepelt a lomha Dunán, Kossuth úgy érezte, hogya kettőjük, »Kanczellár és szerkesztő« szoborcsoport-jának a hátterében még áll valaki, aki az ő hátrányárarendezi az egészet. Bécsben folyton azt a szót hallotta:»utilizálni«. Igen, az audiencia mutatta, hogy ez nemaz ő kísérlete volt a hírlapengedély megszerzésére, ha-nem a kanczellár betanult kísérlete az ő kihasználására.A jelenet azért sikerült olyan ügyetlenül, mert Metter-nich ebben nem a saját gondolatait játszotta, hanemvalakinek a suggestióját. Valamely magyar erőét,mely Bécsben hat s ott vele szemben Metternich mögékerült. Mire a pesti part petróleumlámpái feltűntek aláthatáron, Kossuthban egy ösztön-támasztottá mélyérzés támadt, mely azért volt oly erős, mert szónoki

71

dialektikával nem tudta volna megokolni, s ettől az ér-zéstől azért ijedt meg, mert egyszerre elöntötte min-den porcikáját, mintha vérével együtt ömlött volna szétminden erezetén. Ez az ösztönszerű érzés azt mondtaKossuthnak, hogy aki Metternich herceg, aki a bécsiszoborcsoport mögött ott állott a háttérben, az nemlehet más, mint Széchenyi István gróf.

Nem csalódott. Mire irodájába ért, ott volt Szé-chenyi meghívása az asztalán. Most érezte úgy előszöréletében, mintha szétszakadt volna előtte a Sors fátyolas ő szembe került volna magával a Végzettel. Senkisincs a közelében, ki kényszerítené, s ő még is megy,mert oda hurcoltatik, ama láthatatlan hatalom általnagy eszménye és nagy ellensége elé.

Másnap Kossuth Lajos megjelent gróf SzéchenyiIstván lakásán, úgy emlékezett, hogy életében még csakegyszer nyújtotta neki a gróf kezét, mikor Pozsonybanaz országgyűlés utolsó őszén a sétatéren találkoztak.Mikor most Széchenyi megfogta a jobbját, mindjártúgy kezdte, mint akiből kibuggyan az elfojtott mon-danivaló. Első különös szavai rosszul leplezték, hogyvallomásra készül:

— Nekem, önnel igen sok beszélni valóm van,annyi sok, hogy többször kell együtt szólanunk. A job-bomat nyújtom, mint becsületes embernek.

Kossuth meghökkent a bevezetéstől. De Széchenyittöbbé nem tudta megállítani.

— Én Önt régóta, nagy figyelemmel kísérem. Ré-gebben s nagyobbal, mint Ön gondolná. Én naplót vi-szek harmincz év óta: megtudom bizonyítani ebből,hogyÖnt már akkor az 1832-iki diétán, mint Ön a sajátjövendő hatását tán nem is sejté, figyelmemre vevém.És én azon idő óta Önt temérdek bántalmakkal illetem.Igen, azt tevém. Annyi bántalmakkal, hogy önben va-lami különös nemesnek kell lenni, miszerint elleniemextremumokra nem fakadt.

A látogató felelni akart, de Széchenyi István nemengedte szóhoz s folytatta:

— Kérem önt, mert most már nyíltan van idejeÖnnek szólanom. Eddig nem lehetett, de most már

72

lehet. Kérem Önt, ne higyje, hogy én amit tevék, azÖn személye iránti antipathiából cselekedém. Istenemremondom: nem! Megvallom: ón önben a szép tehetségetbámulom. Bámulom, csodálkozom azon törhetetlen áll-hatatos activitáson, melyet körülményei között kifejt.Az ön körülményei között! Én gazdag vagyok, nekempénzem van, gondjaim nincsenek, születésemnél fogvaörömök nyitvák előttem, mik Ön előtt nem. Ha én te-szek valamit a haza iránti, ha én időmet annak szente-lem: ugyan mi van ebben? Én egyetmást állásom, pén-zem, születésem, összeköttetésem által könnyen —mondhatnám játszva tehettem, mi van hát ilyen hely-zetnél abban, ha valamit tenni iparkodom. De ön —gróf Széchenyi itt felállott s oly közel lépett Kossuthszékéhez, hogy a szemébe nézzen, hogy a látogatónakis föl kellett merevednie.

— Ön — a maga csekély, nehéz körülményei kö-zött s annyi megtámadás mellett, oly állásban, hogy el-lene a bécsiek dühöngenek, mégis úgy kitart, annyiactivitást fejt ki, — én ezt bámulom. És mégis én bántot-tam önt, mindenütt útját vágtam — pedig, aki ily kö-rülmények között úgy cselekszik, mint ön, annak keb-lében rendkívüli erejének kell lenni, ilyen kitartás nemindulhat szennyes célokból. És én bántottam önt. Mostmár nyíltabban szólhatok, mert most már ott állok,hogy a kormány-gyeplőre legalább a kis ujjamat rá-tehetem. Eddig hajlongtam, megaláztam magamat,most már nyíltabban szólhatok. Ámbár most sem mon-dom, hogy az oroszlán-szerep ideje elérkezett, most is akígyó szerepét kell még játszani. De most mégis nyíl-tabban szólhatok.

Kossuth úgy érezte, hogy nehéz veríték cseppekgyöngyöznek ki a homlokán e csodálatos suggestióra.A gróf tágra nyílt szemeiben az tükröződött, hogy aztöbbé nem a jelenlevő Kossuth Lajost nézi, hanem va-laki mást lát vagy mögötte vagy benne. Egyetlen egy-szer volt még ez a zsibbasztó érzése: süvölvény gye-rekkorában így este mondta el az anyja, hogyan val-latta Caraffa a Webereket s ő egy hétig nem tudottaludni utána. Csakhogy a gróf nem őt vallatja, ha-nem magát, gróf Széchenyi Istvánt.

73

— Most csak egyre kérem, higyjen nekem, hogyén mindenek felett magyar vagyok.

Kossuth itt végre megtalálta a hangját:— Gróf úr, ez egyről sohasem kételkedtem.Úgy látszik, Széchenyinek éppen erre a közbe-

szólásra volt szüksége, mert hirtelen lecsapott reá selkezdte németül;

— »Ich bin kränklich 54 Jahre alt, mondtam Lajosfőherczegnek, mondtam Metternichnek — diese Kos-suth-leute man muss, entweder annihilieren, oder uti-lisieren. (Én beteges vagyok s 54 éves, — ezeket a t

Kossuth-embereket vagy meg kell semmisíteni vagy felkell használni.). Ezek becsületes emberek, megvan ameggyőződésük, ezek nem eladók. Lássa herczeg itt vanez a Kossuth úr, ez olyan ember, akit vagy fel kellakasztani, vagy fel kell használni: tertium non datur«.A gróf most egyszerre megint magyarul szólt,mintha meglepné, hogy Kossuth hallgatja az ő bécsiidézetét:

— Higyje, Ön ellen ollyan nagy Bécsben a düh, hanem röstellenék a botrányt, nem tudom, mihez nemnyúlnának Ön ellen. De Ön becsületes ember. És én?Én nem vagyok csábító.

A belső szobából bejött a komornyik:— Wollen Eure Excellenz sich anziehen?— Gleich, felelte Széchenyi s hozzátette: Fel kell

használni, utilizálni minden erőt.A komornyik úgy értelmezte, hogy ez nem neki

szól:— Obergespan Czindery angekommen. (Czinderyfőispán megérkezett.)— Führe ihn rechts in Salon. (Vezesd jobbra aszalonba) felelte Széchenyi István s evvel kiküldte aszolgát és Kossuthoz fordult:— Lássa Ön — most annyian jönnek, pedignekünk együtt még sokszor kell beszélni.

Kossuth úgy érezte, hogy a gróf nem fogja tartóz-tatni, ha most elköszön. Mikor az ajtót betette magaután, rettentő érzés hördült végig a lelkén s majd ki-kiáltotta a lépcsőházban:

— Mit akar velem ez a kígyó, aki ember?

74

Odabent pedig, mikor nem látta senki, az a »kígyó-ember« gróf Széchenyi István megüvegesedett szemek-kel nézett maga elé. ő is kiáltani akart, de nem tudott.Ajka hörögte a szót:

— Elment! Elment! Ő az én forradalmam! Az éntüzem! »Ez az ember megöl bennünket!«

Egyszerre éles sikoltás tört ki a torkán:— El kell taposnom őt! — Nekem! — Nem bírom!

Nem bírom!Gróf Széchenyi István eszméletlenül lehullott a

székbe.

Tinnyén a három asszonyi szempár megtelt köny-nyel. Hogy meg lehessen élni állás nélkül, hírlap nél-kül, el kell adni a kistanyát, el a Kriskát is, el a Tuli-pánt is, a két Wesselényi kanczát. Ezen a határon töb-bet nmcs mit keresniök Kossuthéknak. Mind el is men-nek. Zsuzsa bátorított mindenkit s elrendezett min-dent, csak a tizenegy korhadt eperfa áll még ma isott s várja a kedves urát, ha még egyszer Tinnyérevisszajönne...

IV. FORRADALOM.

A Tersato felől kegyetlenül süvített a bóra, »Ahajóról ágyúk szólnak, dörög a viharos felhőkből is, sa tenger zúg«. A kormányzóság erkélyéről gyönyörköd-hetünk a látványban, melyet így ír le a hű krónikás:(maga a kormányzóné, Nemeskéri Kiss Pálné, CsapóIda személyében) »igen szép Ízlésű és valóban fényesvolt az illuminatió, az ablakok virágokkal, lampionok-kal ékítve, a tengeren minden hajó kivilágítva. Az utakmentén kétsorban magos oszlopokon tűzlángok lobog-nak. Egy gyönyörűen feldíszített és illuminált hajóközeledett a parthoz zeneszóval és amint kikötött, fák-lyahordók mesterséges rendben álltak ki, fáklyasortlépdelve a zenekar után. Minden darab végeztével sűrűcsillaghullás, tűzeső tört elő. Mintegy hatvan vendéggelgyönyörködtünk a balkonokról, a tájék s főleg a tenger

75

oly bájoló, hogy szüntelen az ablaknál szeretnék ál-lani, nézni a szép nagy hajókat, a halászást, mozgást,életet.«

S vájjon kik a messziről jött vendégek, kiketFiume farsangos népe így (köszönt? A Napló kérdé-sünkre így felel: »Férjem a magyar Littorale érdeké-ben meghívta az új hivatalát tapasztalási utazásokkalkezdő gróf Széchenyi Istvánt, hogy megismerje azitteni viszonyokat és subventiót szerezzen az országtól.Megérkezésének napja már ismerve volt, midőn a po-liczia jelentést tett, hogy Kossuth is csak néhány órá-nyi distanciában van Fiúmétól. Valóban másnap megis jelent a palotában, férjemmel hozzám is kísértetimagát condoleálni atyám elvesztéséért, hogy a honbenne egyik munkavezetőjét siratja.« A municípiumtisztelgése. Nagy gála-ebéd. Színház: díszelőadás.

Az ebéden Széchenyi ül a kormányzóné mellett,szemben a kormányzó oldalán Kossuth. »A gróf — ígyfigyelte meg asszonyunk — kiégett vulkán, szellemefelemészti testét. Ábrázatának színtelen ránczai mun-kára és szenvedésre mutatnak, míg ellenben Kossuth,a »népember« nagy tündöklő szemeivel bátran tekint avilágba, modorában és toilettejében finom, mindenretart. Én azt vetítem ki, hogy ők imponálnak egymásnakés lesik mozdulataikat, mint a rapier-vívók, hol kelltámadni, hol védelmezni. Igazán megcsodáltam ezeui kétnagy magyar ember szívét.«

Széchenyi István megérkezik s hallja, hogyKossuth már Fiúméban van. »ő mindenben megelőz,csakhogy elvegye előlem az initiativa dicsőségét« —mondja. A nagy ebédnél újra megpillantja Kossuthot:

— Szerettem volna (kontrol nélkül élvezni a jó ten-geri halat — így szól a kormányzónéhoz. »Az illumina-tio megtekintésére sem akart rossz kedvébe jönni, deJnidőn rábeszélésünkre, hogy az néki és nem másnakkészült, végre kihajtattunk a piazzara, hol »Evviva Lil-lustre patrióta« riadással fogadták, Széchenyi meg-vidámosodott és a théatre-paré fényes közönségét,niely a nagy grófot acclamalta, könnyben úszó szemek-kel nézegetve monda: »Sie werden sehen Fiume wird

76

noch ein Welthafen!« (Meglátja, Fiuméből még világraszóló kikötő lesz.). Szünetben Kossuth belépett páho-lyunkba, Széchenyi helyet kínálva, ő nem fogadta el éscourtoisieval társalogtak. Két napig figyelhettem akélt nagy embert: ki a nagyobbik? csak a história dönt-heti majd el.«

Történt Fiúméban 1845. November 6-án. A kor-mányzó neje krónikája, Széchenyi naplója, KossuthnakWesselényihez írt levele egybehangzanak. A fiumeivaspálya körül vitt csatában éri el legnagyobb hőfokáta két Gigász külső viadala. Ki is ég benne, mert abbana Történeti szempillanatban, a végső küzdelemben, mi-kor egyikük már szinte lehull a földre, akkor kettőjükmögül felcsap az égre egy sokkal nagyobb tűz: a For-radalom. E fiumei ritka jelenetben egy ember-emésztő,lélektépő dráma utolsó előtti felvonását lestük mejg.Ami eddig történt Széchenyi-Kossuth hősi viadalában,az mind azért történt, ami azután fog elkövetkezni. Adrámai feszültség elérte tetőpontját s a túlfűtött hely-zet izgalmát érzik szereplők és nézők egyaránt. Mertmost készülnek az utolsó felvonásra s a leeresztett füg-gönyön ált behallatszik a színpadra a forrongó nézőkö-zönség növekvő moraja, mely fokozott izgalommalvegyül belé a játékba, mióta a börtönéből kilépett szer-kesztő szembekerült a legnagyobb magyarral. Mindenjelenetben — mily izgalom! — mindig más és más —néha egészen váratlan — színen csapnak össze, mintShakespeare hősei, kik mindig ugyanazon város más-más utcájából jönnek ki, hogy fékevesztetten egy-másra rohanjanak gyilkos tőreikkel. Mikor azt hinnők,hogy vége van a csatázásnak, — mert vagy megbékél-tek, vagy megfáradtak — akkor megint s még heveseb-ben szembe kell kerülniök. »Kell — valóban »kell« —mert kérlelhetetlen végzetszerűség hajtja őket. Nincsis az ő kezükben a bonyodalom lepergetése, mert ko-ronként — épp oly váratlanul, mint kérlelhetetlenül —megjelenik a Magyar Sors és ő veszi kezébe a játékot.Most is éppen ilyen fordulat előtt állunk. Szereplők snézők egyaránt visszafojtják lélekzetüket. Széchenyi,Kossuth s a magyarság játsszák a maguk közös drámá-ját s egyik sem tud semmit változtatni a maga szere-

77

pén, bár mindegyikök véres körmökkel kapaszkodikbele a Végzetbe, csakhogy elfordítsa azt...

A fiúmei jelenet legalkalmasabb arra, hogy a PestiHírlap volt szerkesztőjét a nevezetes Metternich-audien-cia s a tinmyei tanya keserves feláldozása után végigkísérjük ama forgandóságában, amelyek mélyébe (s akövetkezendő eseményekbe is!) csak innét tudunk bele-pillantani. Ezek innét egységeseknek látszanak; más-képp — mint annyi történeti könyvünk mutatja —szerte hullanak, összefércelt véletlenek s talán kalan-dok módján. Kossuth életének kialakulásában a belsőösszefüggés nyilván itt van; ez vezet el addig a kifejlő-désig, mikor a világtörténetből s belőle kilobban az ed-dig mindkettőnkben elfojtott Forradalom s evvel azegyik óriási dráma — »Széchenyi és Kossuth« — ret-tentő emberi izgalmak, ég, föld s Nép és Történelemvajúdó megremegése között, eléri megrázó végkifej-lését.

A levél, mit Kossuth most Fiuméből feleségénekTeréznek ír, sokat elárul. A tenger annyira hat rá,hogy szónoki vértezete le hull s belső, mély líra érzik,mintha a tenger csakugyan hatalmába vette volna.»Lakom igen gyönyörű. A tenger örökké változó szín-játéka egy kimeríthetetlen élvezet, — a hajók köiél-zeti a szürkületben akként veszik ki magukat, mintirtózatos pókhálók az égnek tükrében.« A lobogó dísz,a deputátiók mind neki szólnak s egy szóval sem említigróf Széchenyi Istvánt. (Kiadatlan levél a NemzetiMúzeum Vörös gyűjteményében 1845. Október 29.)

Azok a próbálkozások, melyek a tinnyei tanya kisszűk furcsa duplatetős filagóriájában szövődtek, nem-csak azért nevezetesek reánk nézve, mert mindegyik-ből küzdelem lesz s kudarc, — mind nagyobb küzde-lem s mind fokozottabb kudarc, — hanem azért, mertegy folyton fölfelé sodródó forgatagot képeznek, amelyonnét a pestmegyei eldugott falutól kezdve emelkedik elannyira, hogy mire majd Kisázsiábam Kutahia ezer-méternyi tengerszinti magasságot eléri, akkor már azegész Föld láthatárát el tudja borítani. Ez a kápráza-tos tünemény, ez az örvénylő evolutio nem más, minta világforradaimár Kossuth. S ehhez az egész ember-szédítő fölemelkedéséhez, mely csak viharsodorta hul-

78

lámtölcsérek előtöréséhez hasonlatos, nem kellett több,mint, öt esztendő. — Jegyezzük meg: 1845-től 1849-ig.Hogy a Kossuth-lélek központi problémája itt van, afta Világháborúig a magyarság azért nem láthatta tisz-tán, mert a szemébe mindig csak az 1848/49-es szabad-ságharc vakító fénye tűzött s csak ebbe a tűzbe tudtabelehelyezni azt a még nagyobb tűzcsóvát: Kossuthot.Hogy történetírók s az életrajzi kísérletek nem mer-hettek ebbe a tűzörvénybe belepillantani, annak nem-csak, az az oka, hogy Kossuth életének leggazdagabb,tudniillik külföldi anyaga csak most kerül elő, hanemmindenekfelett azért, mert valamennyien a 67 és 48küzdelmeiből, sőt pártállásaiból nézték nemcsak a tör-ténéseket, hanem magukat azokat a lelkeket, kik abbaa közjogi faragott keretbe, épp oly kevéssé fértek bele,mint ahogy Michelangelo sixtini óriási falfestményeitnem lehet darabokra szabdalni. Széchenyi és Kossuthaddig nem emelkedhetett ki előttünk fantasztikus em-beri magasságukba, míg a Világháború el nem temetteaz egész hatvanhetes és negyvennyolcas politikát együtts örökre. Keretük lehullott a földrengéstől a falról:egész élő nagyságuk felszabadult s túljár minden kere-ten és minden politikai korszakon.

Az a három esztendő, mely Kossuth Lajos életé-ben a Metternich-hel volt kísérlettől kezdve, a negyven-nyolcas forradalom márciusi kilobbanásáig követke-zik, nemcsak ellenmondás nélkül igazolja ezt a meg-látásunkat, hanem ugyanakkor hiánytalanul megma-gyarázza azt is, hogy azok a nemzedékek, melyek utá-nunk jöttek, miután mindig a maguk közjogi beállítá-sait keresték akár a kiegyezés, akár a negyvennyolcaspártpolitika szempontjából Széchenyiben is, Kossuth-ban is, miért nem láthatták meg a két gigász küzdel-mében azt, ami abban nem hazai krónika volt, hanemvilágtörténés s nem politika volt, hanem emberi drá-ma. Miután mi a fiumei találkozásnál akadtunk reáSzéchenyi—Kossuth tragédia végső bonyodalmára,ezen a nyomon kell, hogy ebben a fejezetben azt beje-gyezzük.

Abban senki sem kételkedhetett, hogy az a hallat-lan nagy túltöltött energiatelep, mely Kossuth Lajos

79

neve mögött rejtőzködik, működés nélkül nem marad-hat. Nemcsak nagy emberi családfenntartó gondjai,hanem maga a rendkívüli erőhalmazatnak az öntermé-szete parancsolólag megkövetelte, hogy az motorerővéakar átalakulni, vagy villamos kisüléseket czikáztat.Ezért Tinnyén s Tinnye után a forradalomig a PestiHírlapban kidobott vagy a közönségből felfogott szó-csoportok, szerkesztőségi üzengetések és vezércikkekmost igyekeznek összesűrűsödni s kilépni az életbe,hogy ott a betűk s hangok működő energiává alakul-janak. Az egész tünemény (mert tünemény!) azértrendkívül érdekes s el nem bocsátja többé azt, ki szem-lélésébe belekezdett, mert egy páratlan nagy dinami-kus jelenség, mely éppen Magyarországon tűnik felelőször s melyet Kossuth Lajosnak hívnak, elhelyezet-lenül jelentkezik; mert hisz belső kiformálódása a bör-tön cellájában történt s a bécsi hatalom csak úgy meg-tagadja vele a kapcsolatot, mint az újságkiadók, vagyaz adó nem fizető nemesség, mely a reformoktól fél,avagy Széchenyi István, ki a reformokat megkezdte.Ez az energiaforrás keresi a kapcsolatokat s nem ta-lálja. Valahányszor már belészerelte áramát valamelymotorba, rögtön rövidzárlat következik s az összes ve-zetékek elégnek. De még érdekesebb a tünemény (igazitünemény!) azért, mert minden ilyen próbacserélésutam, melyben maga Kossuth Lajos magának és any-nyira melegen ölelt családjának, egész polgári lététkoczkáztatja, az energiatömeg a kudarcos próbára rakrá új fordulatot s így valósággal (s nemcsak képlete-sen) egy életforgatag áll elő, különös módon beleóke-lődve a múlt század negyvenes éveinek magyar törté-netében, de abból mindig kitörve, valamely egész várat-lan helyen. A legnagyobb balforduló, a legmélyebb ku-darc, a teljes és kétségbeejtő, a legkínosabb rövidzár-lat után azután egyszerre megjelenik nem kisebb ha-italom, mint maga a földetrázó s népet gyullasztó For-radalom. Ez a Forradalom pedig nem más, mint magaKossuth.

.Ha kissé rendet tartunk s belső lényük szerintkötjük össze a történéseket, akkor könnyen rájövünkKossuth Lajosnak erre az igazi életére. Sőt talán to-

80

vább jutunk, mert már a negyvenes évek egyesületi kí-sérleteiben felderíthetjük ugyanazokat a mikroszkopi-kus biológiai elemeket, amelyekből, mikor kinyílnakmajd s szétterülhetnek, világraszóló összeesküvésekneks a Végtelenbe vetített, a Világháborúba belenéző terv-alakulatoknak képletei fognak az emberiség bámulatárakifejlődni a Kossuth által hitt evolúció törvényszerűsé-gei értelmében.

Leghamarabb bevégzi történetét: a Magyar Ke-reskedelmi Társaság megalakítása, melyre szívesenbízná elhelyezkedését. »Nekem, úgylátszik, — írja jóbarátjának, Báró Wesselényi Miklósnak, mindjárt aMetternich-audiencia után — hogy journalisztikai pá-lyámnak vége van. Isten neki!« »A kereskedelmi tár-saság, minden magasztos reményeimet meghaladólagfényes sikerrel működik s már Európán roppant hitel-lel bír. Pest bámul belé, eszméje sem hatott ki illy rög-töni tekintély lehetségeig. Már terhelt hajóink ússzáka tengereket Constantinápolytól Liverpoolig. Ham-burgi s Belga legelsőbb házak bizományban nyitnakhitelt, összeköttetést intézetünknek. Rosszul fog dol-gunk menni, ha mindjárt első évben csak 12 percentszázalékot adhatunk; hetet már e pillanatban adhat-nánk.« Mily messze repülő ábránd, kigyulladása azÓceánon villogó lidércfénynek. Széchenyi szarkaszti-kusan nézi a próbát. Az összeomlás gyors és rettene-tes: az igazgató Szabó Pál közönséges szélhámos volt,ki a sikkasztott pénzzel megszökik s evvel nemcsak »aroppant hitel légvára« hull össze, hanem Kossuthnaks derék barátainak pénzecskéje is. Maga evvel a sóhaj-jal nézi az első rövidzárlatot: »úgy látszik, Isten kivá-lasztott minden gúnynak, rágalomnak, bántalomnak,akadályozásnak tárgyául.«

Mint keleti tündérmesékben — mert hiszen Kos-suthnál néha azok virányain is járunk — következik amásodik próbatétel. Megalakítja az Országos Iparegye-sületet, annak aligazgatójává lesz, vagyis központimotorjává. Ebbe helyezi el azt a 5000 forintot is, melya nemzeti gyűjtésből, kiszabadulása után megmaradt.

Kossuth agitatorius belekapcsolódása a magyaripar mozgalmaiba sokkal közvetlenebb, s ezért kézzel

81

foghatóbb, mint akár a Kereskedelmi Társaságnak,akár a Gyáralapító Társaságnak — melyek mind egy-azon sarjról serkednek vele, messzebbre szökdelő próbál-kozásai. Ezért sikerei kézzel foghatók. Gyáralapításokindulnak, magyar divat-bál perdül s két kiállítás lát-ványosságát hirdeti a hír. úgy látszik, mintha vala-mely nyugodt s gyakorlati áthelyezkedés alakulna ki.Másnál ez így is volna. De emberileg alig van különö-sebb s talán meghatóbb nyomonkövetés, mintha ittmegügyeljük, hogy Kossuth mily kínnal fékezi magáterejének ebben a fölhasználásában s hogyan tépi elakaratlanul mindig a saját kötelékeit. Arra van kár-hoztatva, hogy kiállítás katalógust szerkesszen, cége-ket, árukat, hirdetéseket írjon le s mit olvasunk benne?Alapos tanulmányokat a répa cukoripar világkilátá-sairól s a selyemtenyésztés alapjáról, »minél fogva ezenjótékony iparág hasznaiban még az is részesülhet, akimaga selyembogarakat nem nevel« — s egyszer csak el-csúszik írása akaratlan, mert a kelmeszövőszékek sfonalvető motollák felsorolása mögül kiáltás tör fel:»Hiszek Istenben: a külföldi aristokratikus név magá-ban véve nem lesz érdem többé, hogy a feudális csil-lámló fénynek nemzeti jogot adjunk hódolatul, — agyámok pedig s a kereskedő, ki a honnak dolgozik, jo-gokkal bírand s tisztelve leszen.« (Ha nem bizonyítanák,hogy ez iparpártolási lajstrom, azt hinnők, hogy politi-kai programmot hallunk.) Az Iparegyletnek azonbanlapja van: »Hetilap«, afféle szerény egyleti értesítő. Ittmost már cikkről-cikkre mind akaratosabbak lesznek— a betűk. Egyszer csak polémia kezdődik, a félhiva-talos lappal, azután megjelenik bátortalanul tipegvea vámkérdés, de az mind tágul — szélesedik — végülpolitikává lesz A »Hetilap« 1846. évi 10-ik számábanmár ott andalog romantikája: »Statusgazdászati ítélet-hozásra nem elég a tihanyi monostorfalhoz hasonlítani,mely a költőnek szívreszóló dalát s a kecske mekegésétegyenlő készséggel visszhangozza.« És a »védvámrend-szer« száraz érvei alól kitör e szívbeli vallomás: »Én aszabadság embere vagyok, szabadság mindenütt és min dénben. E szó »szabadság« földi bálványom. Érette do-bogott ifjú koromban, érette dobog hanyatló életemben

82

minden érverés.« (Képzeljétek, hogy ma a MagyarGyáriparosok Országos Szövetsége ilyen lírai beszámolóttartana!)

A dinamikus hatást nem lehet elhárítani: KossuthIparegyesületéből előtör Kossuth Honi Iparvédegylete,mely harcos s ezért politikai alakulat az idegen por-téka, ezért első sorban az osztrák áru ellen. A szerve-zés rohamossága — éppen most 1845 Novemberében138 fiókegyesület küldöttei gyűlnek össze a pesti vár-megyeház dísztermében Kossuth szavára — bizonyítja,hogy politikai megmozdulásról van szó: a fellobbantlelkesedés, a kormány s a konservativek szemét perzselis mihelyest ugyanaz az ellenállási politika másutt találutat, a Védegylet szalmalángnak bizonyul. Széchenyirögtön elébe lép s tapossa mindenütt, ahol csak egyet-len parázsra bukkan. Mindebből látható, hogy az igazibirkózás nem az egyletek miatt történik. »A Védegyletiharcot hatvan évjárata, két egész nemzedéke a ma-gyarságnak tanulta s mondta föl az iskolában — merthatvan esztendeig az volt legfontosabb feladata min-den történetírásunknak, hogy a dualizmusa mellett,vagy ellen, a 67-es kiegyezés, Magyarország és Auszt-ria kapcsolata szempontjából bizonyítsa a védegyletiharcon át azt, hogy melyiküknek van igaza —Széchenyinek vagy Kossuthnak a dualizmus mellettvagy ellen. De a világháború örvénye megnyílt s ret-tentő robajjal süllyedtek el mind a végtelen mulandó-ságban, nem fognak soha visszajönni. Vége.« így írtamezt le Széchenyiről szóló könyvemben s azért most isoda utalom az olvasót. Nekünk elég, ha egyetlen fonálmarad a kezünkben, mert ez az egésznek fővezetéke.Mikor Kossuthot eltávolítják a Pesti Hírlaptól, a tö-méntelen terv s eszme közül, melyet nem írhat mármeg, egyetlen egy van, melyet búcsúzóul sürgetve sür-get, »Fiúméi vasút!« »Mégis fiúméi vasút.« Mikor azIparegyesület heti értesítőjére teheti rá kezét, az elsőpolémia, melyre elragadtatja magát, első hangjamegint: »Egy-két komoly szó a fiúméi vasút iránt.«Későbbi cikkeiben nemcsak fokozódik ez a motívum,hanem (vigyázzuk csak meg jól!) erre hangszereli ráegész vámpolitikáját és közgazdasági világnézését.

83

Nyilvánvaló, hogy most küzd anyagi létéért s politikaiérvényesüléséért, sőt: életben maradásáért egyszerre.Egyéni szempontból nézve ez legmegfeszítettebb erői-ködése egész életének.

Most pedig álljunk meg egy pillanatra. Ha köny-vem politikus kezébe jut, szeretném figyelmét felhívniegy igen nevezetes dologra, melyet eddig történetíróinkelmellőztek s iskoláink elfelejtettek. Vonatkozik ezKossuth Lajos vámpolitikájára, mely elébb a Széchenyi-vel való gigászi küzdelemben, a kiegyezés után pedig apártharczokban, oly nagy szerepet vitt: »Hí önállóvámterület! Hí közösség!« Állapítsuk meg azt, hogyiparegyesületi működése s a fiúméi vasút dolga —mely az egyedüli magyar kijárón akarta áttörni az ,ősztrák vámhatárt — kétszer megfordítják Kossuthvámpolitikai beállítását. Először, mint a szabadságföldi bálványozója, szabad kereskedelemlelkesedője,Kossuth minden vám ellensége. Elfordul ettől s vámotkövetel 1842-ben, midőn a Deutscher Bund, a németvámegyesület szerveződik: evvel szemben azt követeli,hogy »az ausztriai birodalom tartományainak közös ér-deke az egy fejedelmet uraló nagy egésznek egy vám-szövetségbe való összefonását tanácsolja!« Tehát Né-metországgal szemben akar osztrák-magyar összeforrt vámegységet. A harmadik fordulat: önálló vámterüle-tet követel Magyarországnak Ausztriával szemben. Kos- suth Lajosnak ezt a harmadik vámpolitikáját ipar-egyleti volta, védegyleti harca teremtik ki belőle,enélkül sem a fiúméi vasútvállalat lehetősége, sem azépítés politikai czélja elérve nincs. Ez a harmadikKossuth-közgazdaság a kiegyezés után válik azutánannyira hangos függetlenségi pártvallássá, hogy nem-csak az előttevaló két másik Kossuth-programmra nememlékszik senki sem, hanem magának az »önálló vám-terület« gondolatának lélektani kipattanását sem tar-tották érdemesnek felkutatni.

Ha legendás könyvem netán közgazda kezébe jutna,hozzá is van egy szavam, még pedig éppen itt a fiúméidráma utolsó felvonása előtt. A közgazdaságban úgytanultuk, hogy a múlt század negyvenes éveinek ma-gyar vámforradalma annak a sokat hányatott lángeszű

81

hontalan németnek Liszt Frigyesnek volt a műve, kiezzel a szabadkereskedő Angliával szemben a népetegységes gazdasági területet s evvel a német politikaiegységet akarta megteremteni. Így van. Tanultuk aztis, hogy ez a Liszt Frigyes Magyarországon is járt,magyar politikusokra, sőt éppen, a magyar védvám-politikusokra hatott. így van. Meghallottuk azt is,hogy éppen Kossuth átfordulása a szabadkereskede-lemből a védvámba Liszt Frigyesre vezethető vissza,kinek ő ebben személyes hatása alá került. Ez mindigaz, s megáll az újabb kutatás előtt is, de ez nem azegész igazság. A politikai megállapításból s a közgazda-sági levezetésből éppen az a lelki kulcs maradt ki, melynélkül mi Kossuth Lajos életének történését megnem értjük. Csak ha ezt pótoljuk, akkor jutunk a mé-lyére annak az izgalmas belső problémának, mely mosta Széchenyi—Kossuth drámában eljutott a döntő fiú-méi jelenetig. Amit erről a Liszt Frigyesről (ki mindigelőtűnik Németországban az elfeledésből, valahányszorott valamely nemzeti áramlat kerekedik felül) a Világ-háború után megtanultunk, az, hogy nemcsak vámpoli-tikus, hanem annyira nyugtalan s forradalmi lélek,hogy még közgazdasági működése mögött is egy való-ságos regényhős lakozik, amint azt Molo »Ein Deutscherohne Deutschland«, című regényében kitűnően bemu-tatta. (1931.) S miután most jelent meg (1933) a hit-lerizmus folytán megint előrenyomult Liszt Frigyes»összegyűjtött főbb Munkáinak« hatalmas VIII. kötete,ebből Liszt vallomása azt mondja, hogy a »hírhedt agi-tátorra«, már mint Kossuthra, nem épített, terveibebelé nem vonta, mert szerinte Kossuth »oly vitorlás ha-jóhoz hasonlatos, mely igen felduzzadt vitorlákkal, derakomány nélkül halad«. Ha itt nézünk belé lelkekbeés történésekbe, akkor ámuló szemeinkbe tűnik a való-ság, hogy Liszt hatalmas agitatiója hatott ugyan Kos-suthra, de mem a közgazda a közgazdászra, hanem aforradalmár Liszt arra a Kossuthra, ki az egész Szé-chenyi-küzdelem alatt nem tudta azt, hogy benne ott la-kik a forradalom, az a forradalom, melynek belső tüzétLiszt vámpolitikai szellője csapta — más, az eddigitőleltérő vámpolitikai irányba, melynek kitörő útvonala

85

a fiúméi vasútvonalom kívánkozik a külvilágba s mely-ekkor fog minden megrázó erejével fellobbani: mikor afiúméi terv végzetesen összeroppan s úgyszólván magaalá temeti Kossuthot.

»Tengerre magyar!« rivallt a Pesti Hírlap cik-keiből s a ráocsúdó magyar közönség az Adriánál ke-reste »az ablakot, melyen át Magyarország a nagy vi-lágba néz«. (Jókai szavai.) »Vasútat Fiúméba, magyar!ha szegény nem akarsz maradni« zúgta az Iparegyesü-letben s Pest vármegye üléstermében a nagy agitátor sa vármegyék azon vették észre magukat, hogy az or-szággyűlésen a vukovár—fiúméi vasutat sürgetik kö-veti utasításaikban — s mire az országgyűlés megszó-lalhat már negyvenöt vármegyéje van az indítványnak.Maga a diéta alig tud kitérni a vasút kamatbiztosításá-nak megszavazása elől — csak a részletes terveket spontos számvetéseket várja (mik bizony hiányzanak)s a legközelebb összeülő országgyűlésnek afelől kelldöntenie, »hogy a magyar tengerpart a világkereskedéskapuja legyen vagy haszontalan földrész« s »óhajtják-ea magyar kereskedelem önállóságát«, mikor »a nem etiakarat« már elfogadta a vasútat. Nem is egy vasútitársulat alakul, hanem három s Kossuth most éppenazért jár Fiúméban, hogy legyőzze a fiumeiek ha-bozását. Útjában, hol most találkozunk vele, ő viszonta politikájának összes elleneseivel találkozik, mert ahorvát-ellenes beszédei által megsértett »illyrek« Kő-rös megyében be se akarják bocsátani sem őt, semmérnökeit; a kormány a trieszti vasút veszélyeztetéséts az osztrák vám-rendszer csatár-láncának áttörésemiatt halálos ellenségét látja benne. És szemtől szembeott jelenik meg előtte, szinte történelmi Jelenség gya-nánt, az a gróf Széchenyi István, ki most már nemcsaka demokratikus követeléseket üldözi Kossuthban, nem-csak a saját fiatalkori forradalmát akarja ebben azúj forradalmárban eltaposni, hanem aki most már jó-val több: kegyelmes úr és kormányközeg, a magyarközlekedéügy vezetője és akinek nagy, Pestről kiin-duló központi vasúti terve (mely ma is szerencsésalapja egész hálózatunknak) nem tűrheti a külön vu-kovár—fiumei vonalat; hisz az legfeljebb arra lenne

86

jó, hogy nyári időben (míg be nem fagy a Duna) azAlföld gabonájának egy részét horvátnyelvű megyéknehéz terepén át azért vigye egy fejletlen olasz kikö-tőbe, hogy netalán az osztrák politikát át lehessenugrani, egyébként a tervnek se műszaki, se gazdaságitámasztékai nincsenek, mert politikai lábakon járdal.Elképzelt viaduktjai nem hídépítési tervezések, hanempolitikai délibábok.

A fiumei találkozó óta érzi Kossuth, hogy mostelőször lépett ki a nagyvilágba a vármegyei láthatár-ból a tengerek s távol országok vonzó messzeségébe sezért ennek a vasútterven lóg egyelőre hírneve, vám-politikája, közjogi programmja, országossá váló ve-zérsége otthon s tekintélye a külvilágban. Ezért hada-kozása a fiumei ügyért folyton fokozódó, mindig izga-tottabb s mert szinte naivul reménytelen, ezért párat-lanul hősies. Hasztalan történik, hogy horvátok hátbatámadják s a fiumeiek az egyesülést úgy értik, hogyőt faképnél hagyják s Bécsbe szaladnak. Hiába a ne-vetségességbe fúló csapás, mely Szabó Pál sikkasztá-sával éri, mert hiszen ez a vasúti szervezkedést is ma-gával rántja szökésébe. Nem csüggeszti az sem, hogya magyar hatóságok a kiszemelt mérnököket mindig alegválságosabb pillanatban ütik el tőle. Bár semmi ok-mányszerű bizonyítékaim nincsenek rá, de gróf Széche-nyi Istvánnak, a közlekedésügyek elnökének kezét látomatíban, hogy amikor az első balsiker után végre Kos-suth Kecskés Károly személyében olyan mérnökre ta-lál, ki megindul vele, hogy valamely valóságos távnyo-mot jelöljenek ki, azt hirtelen a Tisza szabályozásáhozrendelik s ami még különösebb, — azt hinnők, vala-mely drámai fércművet látunk — mikor ennek helyébemeg akarja szerezni Hieronymi mérnököt (ki későbbikitűnő miniszterünk atyja), akkor a hozzá intézett iratnem tudja azt megtalálni s határidő-múltán érkezikvissza felbontatlanul. Kossuth azonban most már olyfanatikus emelkedettségbe jutott bele, hogy annál in-kább erőszakolja a küzdést, mennél inkább a levegő-ben jár. Külföldi tőke jelentkezik, utána kap, de aBesnard czég cserben hagyja. A nádorhoz fordul németemlékiratban, (1846. — »bevégzett vukovári feladás«

87

írja szélére Széchenyi István) hogy a szerencsétlenhelyzeten segítsen s nagy terve a külső (nyomásokalatt annyira lelapul: hogy »nem személy-, csak áru-szállítás lévén számításban, nem gőzerőt kell alkal-mazni, de óvatosság mellett lóerőre számított vasútunklesz, sőt olyan vasút, melyen kiki a maga szekeréttolhatja.« Mennél kicsinyebb ez a valóság, annál ma-gasabbra lobban lángszava. »Adjátok nekem láng-szavakat, ti a szónoklat mesteri, — írja és kiáltja —hogy a meggyőződést oly törhetetlenné tehessem pol-gártársaimmal, mint aminő rendítetlen hitágazattávált az én bennem, adjátok nekem rokonszenveteket,barátaim i hogy az ihletettségig magasztalt lelkese-déssel egyesüljenek e szóban kiáltásaink: »NekünkFiume kell! Nekünk vasút kell Fiúméhoz!«

Mindenki cserbenhagyja. Ahová lép, beomlikalatta a talaj. Már becsületét támadják. Most gáncso-lói ellen a nemzethez fordul: »Nemzetem Istene!« addnekem megérnem a napot, melyben e nagy mű végre-hajtva lesz, ha meglátták szemeim az első társzekeret,mely imádott hazám termékeit szállítá a jövendő dúsFiume raktáraiba: aztán bocsásd el, ha úgy tetszik aTe szolgádat; mert eleget élt.« Már legnagyobb szár-nyalásában a biblia is szónoklattá alakul s felhívá-sára az országban elébb (1845) 32 960 pengő forintotírnak alá, később (1846) már 43.000 aláíró van, aminyolc és félmillió beígért részvénytőkének felelne megs ő maga 200.000 pengő forintot jegyez. A NemzetiMúzeum levéltárában ott található »Kossuth Lajosképviselő« három számadása ezzel a címrovattal: »Fi-zetek a Magyar Kereskedelmi Társaság pénztárábaVukovár-fiumei részvények rovására a következő rész-vényeket«. Az országgyűlés összeül. A döntés köselg.Kossuth most már (nemcsak mint politikus és agitátor,hanem mint vállalkozó jelenik meg. Mindent koczkáratett. Irtózatos drámai feszültségben kezdődik az utolsófelvonás.

Kossuth jellemében mindvégig kiütközik ősigentry-vérének az a tulajdonsága, hogy a pénz elfoga-dásában valami megalázást talál s tüntetve ragadmeg minden alkalmat, hogy ajándékot el ne fogadjon

88

s érdemetlen fizetség ne érintse kezét. Mint minden,ez a tulajdonság is óriási mértékre nő benne — mintmindenből, ebből is nagyszerű szónoklati figurákat,sőt szobrához készülő mellékalakot formál. Tragikusöregségi magányában tragikus nagyságra fejlik majdez a vonás is. Mégis, amint nála rendesen megismét-lődnek életének tájképei s rendkívüli helyzetei, úgykétszer lép ki szónoki és eszményi világából, hogy va-lamely nagy vállalkozást teremtsen s ebben magánakszélesebb létfenntartást. Mindkétszer vasúti tervek,mindkétszer tenger vonzza: most Fiume, később a ge-nua-spezzai part. Most a fiumei vasútnak akar igaz-gatója lenni s 200.000 pengő forintot jegyez, melymajd ezután állna elő; 1860-ban pedig a Riviera diPonentei vasút 150 milliós terve révén, mint a Nem-zeti Múzeumban őrzött kiadatlan írásaiban mutatják,38.000 angol font tőkenyereségre számít. Mind a kéttervén látszik, hogy valami Nagy-Messzeség, szinte aVégtelen vonzza. Mind a kettő belehull a realitás lehe-tetlenségébe.

Most azonban a helyzet halálosan válságossá vál-tozott. Az 1847—48-as országgyűlés megnyílt s Kos-suht Lajos oda bevonult, mint Pest vármegye diadal-masan megválasztott követe. Minden a beretva élénáll. Kossuth példátlan fanatikus szuggesztiójával, melyalól önmaga sem tud kimenekülni, mindent a pengeélére állított: vasúti tervét, vagyonát, közjogi prog-rammját és vámpolitikáját, pártvezérségét és becsü-letét. Ezt maga is annyira érzi, hogy Sarolta nagy-asszonyhoz 1848 január 5-én küldött levelében ezt írja:»Kedves lelkem anyám! Engem az országgyűlés alkal-masint elvesztett. Istenem, istenem, mi vár még (só-gora, Zsuzsa férje is hirtelen meghalt) reánk!« Az1847-ben összegyűlt országgyűlés, melynek folyton da-gadó szabadelvű ellenzékét vezeti, kell hogy döntsönaz ügyben. Érzi s érezteti, hogy nem várhat: mindenreform előtt ezt kell körösztülhajtania. A választmányösszeállításánál minden mesterkedést elkövet, hogytöbbsége legyen. Pártjával úgyszólván kinevezteti sa-ját jelöltjeit. Ebben annyira megy, hogy a válságos1848 február 21-iki ülésén Széchenyi Istvánnak oda-

89

vágja: »Ha akarom nem írom oda nevét, akkor nemül itt most köztünk«. Nyilván a fiumei dráma elértevégjelenetét.

1848 február 21-én szavaznak s Kossuth fiumeivasútterve már váratlanul a választmányban meg-bukik. Arról most már szó sem lehet, hogy az alsótáblán vagy éppen a főrendeknél ki tudja csikarni lehe-tetlen többségét. Ugyanakkor a nádornak s talán Szé-chenyinek sikerül a szabadelvű ellenzék döntő ténye-zőit elvonni Kossuth háta mögül s a kormány reform-próbálkozásához beszegődtetni. Nincs semmi (máshátra, mint bevallani a teljes kudarcot... Mikor idáigjutunk, akkor figyelhetjük meg legjobban Saroltanagyasszonyt, aki folyton napóleoni sorsot szán fiá-nak, s megáll az egyiptomi szörnyű kalandnál, mely-ből Bonaparte tábornok sivatagon és tengeren, ellen-séges ágyúnaszádok láncán át elmenekül, hogy mikorfrancia partra ér, megkezdje szédületes emelkedését acsászári trón s a világuralom felé.

Ezernyolcszáznegyvennyolc február végén meg-jelenik Párizsból a forradalom fuvallata. Ezernyolcz-száznegyvennyolcz február végén megjelenik az a má-sik Kossuth, ki a börtön jelen et óta már nemcsak beiülél, saját tehetségében és terveiben, (nagyszerű tehet-ségek s fantasztikus tervek!) hanem aki ott jár a Néplelkében s mind nagyobb birodalmat foglal el ott ma-gának. Először már 1843-ban is magával ragadja Pestvármegyét, hol az adminisztrátori rendszert ostorozzas minden szabadságnak, jobbágyfelszabadulásnak, köz-teherviselésnek bajnoka. 1846 januárjától, József ná-dor halálától kezdve a vármegyék az ő hatalmába ke-rülnek. 1847 júniusában ő szervezi meg a haladó pár-tot, hogy azt a maga motorjával hajtja s a maga lel-kére formálja s hajtja az új alkotmány felé. Mikoraz országgyűlési választások megkezdődnek, nemcsak aznevezetes, hogy Pest vármegyében diadalmasan leveriellenfelét (1847 október 18) s így végre a törvény-hozásnak tagja, tehát: ura lesz, hanem az, hogy aző beválasztása kényszeríté bele mágikus vonzóerővelaz arénába nagy ellenfelét, gróf Széchenyi Istvánt, kielőbb Sopronban megbukik, s Mosonban oly módon jut

90

mandátumhoz, amit a mai magyar politikai életbenválasztási kinevezésnek neveznek.

Hogy ez a Kossuth jön, aki immár kívülről -för-geteggé alakult, azt csak ő látja, Széchenyi István.Ezért kísérteties felhördülése »a Politikai Programmtöredékekben«, mely szinte földöntúli hangokon rivall:»A Haza szent nevében kérem önt, lépjen le agitáció-jának ama veszélyteljes terérül, melyre újabban állott,sőt nemesb érzelmihez fordulva, alázattal esedezem:mondjon le a politikai vezérségrül is általán. Mert Ön,higyjen szavamnak, éppen nem arra való, roppanteszének és kivált különös kitalálási talentumának da-czára. Ha azonban Ön végig akarja járni az egyszerfelvett »nélkületek, sőt ellenetek«-féle vili tánczát: ámtessék. Izgasson mindéin nemzetiséget a magyar nem-zetiség ellen bőszülésig fel: vessen égő kanóczot a szán-tóvető lakára, miszerint erővel kivívja magának azÖn-formálta és ő-értelmezte« egész igazságot, ostorozzaa közbirodalom érdekeit legnagyobb ellentétre s töltsemeg mérgével a viszontlátás poharát csordultig; ámlássa. Ha azonban egykor, midőn már késő lesz, éreznis átlátni fogja s megvallani lesz kénytelen, hogy átokvolt, mit fejünkre hozott és nem áldás: akkor nementse magát azzal, hogy nem volt a nemzetben egyhű is, ki önnek csalálmait még idején kettétörnielég elszántsággal bírt s tehetsége szerint ügyekezettvolna.« Egyedül Széchenyi István látja, hogy ama má-sik Kossuthban a forradalom fergetege közéig s hogylátnoki lelke mily csodás, azt mi sem bizonyítja job-ban, mint az a tény, hogy mikor tíz esztendővel ké-sőbb (1857-ben) Bismarck felkeresi Metternichet, arégi politikai osztrák mestere nem tud egyebet mon-dani a német óriásnak, ki majd az új Európa politikaiura lesz, mint annyit: »a forradalom igazi államférfiaKossuth«.

Ez a Kossuth Lajos, aki most felel Széchenyi halá-los támadására, már nem az a rajongója, ki keletieshajlongással »a legnagyobb magyarnak« nevezi; nemaz a vitázó vetélytársa, ki a Kelet Népére nemes s ün-nepélyes mérséklettel felelt, hanem maga a közelgő for-radalmi erő, mely a vihar kezdő sivítása közt csak né-

91

hány szót vet oda a folyton fokozódó szélnek »az oly-garchikus dölyffel s keserű epével szaturált betyárosgorombaság« ellen (Kossuth ki nem adott válasza) »deő nagy méltóságának kívülről két díszrenddel terheltkeblében az irigység lángja a zöld bosszúé, ezt for-ralja«. (Pecsovicsok utolsó fortélya című röpiratban.)A nyilvánosság előtt pedig már csak ennyi a felelete:(az Országos Iparegyesület Hetilapjának 1847 már-cius 9-iki számában s ott is hátul az Irodalmi újdon-ságok rovatán) »Széchenyi István gróftól is megjele-nik egy munka »Politikai programm Töredékek« címalatt, mellyből meg a Buda Pesti Híradó is azt gya-nítja, hogy a nemes gróf beteg. Mi pedig, miután ezenelme-töredékek végső két ívében, lapunk két cikke vanmegtámadva, a saját polgári becsületünk érzetéből rö-viden csak azt mondjuk, hogy ollyakat tartalmaz, mi-nőkben eszélyes ember e honban nem lát, habtár nap-mikroskop segítségével hegyekké nagyítsa is a per-szemet: minőket igazságszerető ember, embertársairaráfogni bizonyosan óvakodni fog és hinrni vagyunk haj-landók mit Luther mondott: »Der Deuttsche meinttees besser, als ers that.« (A jámbor német jobbat gon-dolt, mint ahogy cselekedett.)«

Az új Hatalom, mely már útban van, nem ér rá»nemzeti vitályra«.

De nem ér rá anyagi kérdésekre sem. Eltűnneknyomtalanul a vasúti gondok, mint vízpárák a felcsapólángtól — mintha sohasem lettek volna. Mert a másikKossuth, aki most legendás erővel érkezik, nem tudazokról semmit, mert idegenek tőle.

Ezernyolcszáznegyvennyolc Márciusában az ibé-riai félszigetről kiinduló s Párizsban fellobbanó for-radalom végigszánt Európán s hirtelen megrázza an-nak berozsdásodott szekerét. Míg az 1799-iki nagyfrancia forradalom alig hatott Magyarországra, erre,a kisebb mozgalomra egyszerre szabadságtavasz zsen-dül Magyarországon: páratlanul előbbi s későbbi tör-ténetünkben. Széchenyi István forradalmi lelke porha-nyította meg azt a nehéz magvar ugart. Aki mostegyszerre azonosítja magát az Idővel s ezért a helyzetura a sok habozó szereplő közepette, az Kossuth Lajos.

92

A jobbágyság bilincsei lehullanak, az ősiség el van tö-rölve, az írás szabad, a népképviseleti alkotmány ránkköszönt »független magyar minisztériummal«, sőt atársadalmi egyenlőség es testvériség mámorosító lehel-letét is érezzük. S mert Bécs is a magyar forradalmatvárja, Márczius 15-ikén délelőtt a pozsonyi diéta ki-mondja az egyenlő közteherviselést s tíz órakor márindul a fellobogózott virághintette hajó a Dunán, rajtahetvenkét követ, kétszáz ifjú, Kossuth és gróf SzéchenyiIstván, mindketten miniszterek. A dráma rettegve vártfelvonása gyönyörűen sikerült. »Én teli vagyok a leg-szebb reményekkel. Én nem tudok kételkedni nemzetünklegszebb kifejlődésén. Batthányi és Kossuthnak hallat-lan nagy szerepén csak örülni tudok. Isten látja lelke-met, legkisebb irigység nem rejlik keblemben. Azonédes meggyőződésben ringatom magam, hogy politi-kámnak, mancs egyébb mozdító ereje, mint ügyszeretet.Kossuth egy kártyára tett mindent és legalább idáigannyit nyert a hazának, mint a mennyit az én politi-kám 20 év alatt nem bírhatott volna előállítani. Batthá-nyit és Kossuth Lajost egész erőmmel és becsületessé-gemmel pártolom és fenntartom.« Ezt mondja magá-ban, a szabadság-hajó orrán állva, gróf Széchenyi Ist-ván, miniszter és tollas kalapú nemzetőr.

A magyar forradalom csakugyan megérkezett.Mert Kossuth Lajos befejezte gróf Széchenyi István, anagy lázadó megkezdett forradalmát.

Kellett hozzá egy európai helyzet, kellett hozzáegy magyar nagy reformlökés. De kellett hozzá egyet-len lélek is, ki a viharnak maga lesz sodródó tölcsérévé,ki egyszerre száguldó hatalom és megnyílott örvény,ki maga az Idő méhében: tetté ért Esemény; ez: Kos-suth. Maga-megérkezése s a nagy fiúméi vereség utánnagy hazai és bécsi diadala, ez mind váratlan: tehátforradalmi. Nagy titkának, min örökké csodálkoznifog az álmélkodó lassú magyar Történet, hármas arejtélye. Először egy hallatlan tűz-láng egyéniség, kinemcsak magyar szabadságharcot jelent, hanem világ-forradalmat. Második kulcsa a nagy rejtélynek abbanvan, mit kitűnően fedezett föl Mályusz Elemér (1926),hogy az agyonterhelt jobbágyság s az adómentesség

93

százados önzéséért hadakozó nemes: »bunkokratia«közé, egy erőszakkal elnyomott szegény nemesség terültel s ennek szabadságra vágyó, szellemi-proletárságukatkínnal vonszoló ezernyi tagja hidat vert Kossuthnak apór jobbágyság felszabadításához: ez az a nép, kibőlő nemzetet akar teremteni.

A harmadik s szerintem sorsdöntő mozzanat, melyKossuth szerepében előttünk kell, hogy megvilágosod-jék s melynek krónikásaink soha figyelemre nem tar-tottak méltónak, mélyebb, rejtettebb s egyedül ád min-den elkövetkezendő eseménynek igaz magyarázatot.Egyedül a forradalmi Kossuth ismerte föl azt, hogy anagy reformokat, a jobbágyság bilincseinek felszabadí-tását, a közteherviselést s jogegyenlőséget s annyi de-mokratiát, mennyit arisztokratikus fajunk egyáltalán el-bír, mindezt csak akkor tehet a magyarsággal s különö-sen az irányadó magyar nemességgel elfogadhatni: haazt a bécsi kormány ellen fordított dacznak mutatja be.Másként minden demokratikus kísérlet Magyarországonmegbukott. Mária Therézia jobbágy-t érhet enyhítőurbáriumának ez a nemesi rend állott mindvégig ellents hajlandó volt inkább súlyos közjogi csorbulást tűrni,semhogy a »nem adózunk« jogából engedjen. Kossuthmagán tapasztalta, hogy csak néhány év előtt mindenközteherviselési terve vészesen elbukott a vármegyék-ben s mikor csalódva, de megható szolgálatkészséggelő is Széchenyi István óvatosabb adózási terve melléállott, az is megtörött a nemesség ellenállásán s annálnagyobb kudarc érte, mennél inkább hangoztattákSzéchenyi hívei, hogy a kormány ezt akarja. Most sike-rül minden, mert Béccsel szemben kell dacczal győzni.Ä nemzet ezen az áron veszi be a reformot. Ez annyiravérbe menő igazság, hogy Kossuth szabadelvű és de-mokratikus reformjából minden győz s törvénnyé válik,sőt legnagyobb részben mindigre meg is marad — amita kormánnyal s Béccsel szemben kellett kiharcolni.Ellenben megáll rögtön a lendület, s Kossuthnak megkell hátrálnia avval a következetes követelményével,miikor a vármegye belső szerkezetét is népképviseletiWapon demokratikusan át akarja alakítani, mert ekkora nemességgel s nem Béccsel áll szemben — tehát

94

hallatni sem akarnak erről a jogkiterjesztésről. A megyei,szerkezetnek népképviselet alapján való rendezésérőlszóló javaslatát vissza kellett vonnia. (Kossuth vissza-emlékezései 1883—85 Nemzeti Múzeumban) — mert eza forradalom már nem Bécs, hanem kizárólag a nemesiprivilégiumok ellen irányult volna. Hunkár Antal vesz-prémi követ »meghalni kész Kossuthért«, de így kiáltföl: »száradjon el inkább jobb karom, mintsem oly tör-vényt elfogadjak, mely a nemességtől elveszi ősi jogait,hogy a megyegyűléseken személyesen résztvehessen«.(1848. Április 3.) S a magyar forradalmat Hunkárokvezették.

Kossuth lángesze a Bécs elleni dacnak a nagymagyar reform hajtóerejévé való fölhasználásában tün-döklik elemi erővel és föltartóztathatlan követke me-nyekkel. Ez a dac itt marad, s folyton az ő neve alattakar magyar politikát csinálni, mikor az ő Forradalmamár régen túljár messze országokban s világtájakon.Ha így értettük meg Ezernyolcszáznegyvennyolcat,akkor már nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy megért-sük s további csudálatos útján kísérhessük, annak lel-két: Kossuth Lajost.

V. CSABA KIRÁLYFI ÚTJA.

Ezernyolcszáznegyvennyolc Szilveszter éjszakájavan. Havas eső csapkodja a Pest József városi vasúti,ál-lomás sovány-hosszú épületét, melyet kietlen messze-ségben vetettek oda a város végére, hogy megülje asártenger egyetlen föltöltött szigetét. »A váróterem,azaz tulajdonkép egy hosszú, keskeny szoba, gyatránvan világítva s keserves benyomást keltett a bennegyülekvő urak s asszonyságok különböző csoportjával.Mindenen s mindenkin zavar s tanácstalanság tük-röződött. Mindenki feszült várakozásban volt, mert akülönvonat, mely Szolnokig — a vasút végállomásáig— lett volna indulandó, sehogy sem akart előállani.A gyülekezők azt sugdosták, hogy a vasút alkalmazott-jai mind schwarzgelbek s készakarva késleltetik azindulást, hogy Windischgrätz herceg, ki az osztrák ha-

95

dákkal néhány óra alatt megszállhatja Pestet, itt el-foghassa az egész társaságot. Negyedóráról negyed-órára kérdezősködtünk s valamennyiszer legcsodálato-sabb akadályt jelentették be az elindulásnál, hogy me-gint egy negyedórával tovább tolják annak idejét. Egy-szer azt adják tudtunkra, hogy nagy a hó a vágányo-kon s azt először el kell takarítani. Most újabb jelentésjő: a mozdonyt elküldték Szolnokra, hogy ott fürkésszeki, vájjon nem indítottak-e ellen vonatot, mert akkoraz egy sínpáron, jelzőkészülékek hiányában, az éjjel akét vonat összeütköznék. Újabb negyedóra múlik s avasutasok újabb kifogást tudnak: először az ágyúkats töltényeket kell a kocsikba fölmenteni, azután követ-kezhetnek az utasok.«

»Az akadályoknak s a veszteglésnek, úgylátszik,nincsen vége: bár már az éjfél közelgett s osztrák ha-dak minden percben itt teremhetnek, hiszen Schwechatóta vereség s visszavonulás egymást érik. A pályates-ten fáklyákkal s gyertyákkal szaladgáltak s folytonosmozgás látszott, anélkül, hogy valami előre mozdultvolna. Fel s alá jártak az emberek lucskos sötétben,varasban, fázásban. Különös hírek keringtek. Egyikazzal jött, hogy a kormány visszatérhet, mert Görgeymegverte az ellenséget. A másik mást tudott: Win-dischgrätz az osztrák ármádiával már csak két órajárásra vannak Pestről, rettentő vérfürdőt rendez, merta fél-kész lánczhídon csapataink nem tudnak vissza-vonulni. Egy reszkető úr érkezik s ennyit mond: mind-jájunkat itt fognak elfogni s a sarokba mutat, hol akormányfeje, Kossuth áll egy csoport közepén a fele-sége mellette. Többen azt hitték, hogy már régen el-hagyta Pestet. Úgy látszik ez lesz az utolsó vonat, melymég eltud menni. Merényletet akarnak Kossuth ellenelkövetni, súgja egy reszkető hang — talán jó lennerábeszélni, hogy ne vonattal menjen, hanem kocsinmeneküljön.«

Bent a városban megkondulnak a harangok. Éjfél.Most az ajtó nyílik s teástálczán néhány pumcspoharathoznak. Kossuth állva iszik, szájához emeli poharát,melyen zendülő hangja úgy szól, mintha a búcsúzó évharangjának zúgását folytatná. Felköszönti a Szabad

96

Magyar hazát. Sok szem lesz könnyes. A vonat nemakar indulni s a gyanús halasztás tűrhetetlenné fokozzaaz idegek feszültségét. »Mindenkin zavar s tanácstalan-ság látszott, jegyzi fel hű krónikásunk báró JósikaMiklós, a regényíró, csak Kossuth volt nyugodt, néhaszinte derűs a kedve. Szép vonásai, arczának nyugodtmegértő kifejezése sohasem terjesztettek több tisztele-tet s nagyobb bizalmat, mint abban a szörnyű órában.Állt vagy fel-alá járt egy kerek asztalka mellett, melytele volt papírral s titkárának parancsokat s utasításo-kat mondott tollba, oly nyugalommal, mintha csupabékés boldogság volna körülöttünk. Éjfél után háromvolt, mikor fölhangzott az indulás jele. Mindenki lázassietséggel rohant ki csomagjaival. Jól figyeltem Kos-suthra: sem sietés, sem izgalom nem látszik rajta.Kedvesen köszönt s kíséretével nyugodtan ment a vo-natba. Oly nagy volt a sötét, hogy nem tudtam kivenni,kik mentek vele, de hat személyt számláltam, kik veleegy kocsiba szálltak.«

Megvert sereg, reszkető főváros, menekülő kor-mány: s közöttük egyetlen ember nyugodt, sőt derűs —mert ez az ő Ideje. Ez a harc, ez a forradalom ő sze-mély szerint maga: Kossuth. A benne öntudatlan lap-pangott s a külső szellőtől külső lángra lobbant tűz,most általa ég s lesz Történelemmé. Ezért nyugodt,ezért derűs, ezért sugároz bizalmat s varázsa eléri leg-magasabb fokát.

Hogy jutottunk idáig? Adjunk számot róla! Hiszrengeteg az időnk, míg elérjük azt a messze állomást— Szolnokot.

A negyvennyolcadiki Március szellője hirtelenmegjárta Bécset s körülbelül olyan volt a császár-város s az udvar, mint mikor a Világháború elvesztéseután a német fejedelmek kastélyait megszállotta azutcai tömeg s valamely gyors változást követelt, hogymit azt maga sem tudta. Új jelszavak keltek s a régiemberek összedűltek. Metternich elment s a kapkodásbent, a nép várakozása kint mekkora lehetett, mikorgróf Széchenyi István Kossuthnéval egy kocsin vonulbe s előttünk jár — mint hömpölygő áron a diadalmasgálya — Kossuth. A Bécsbe bevonuló Kossuth látványa

97

egyetlen embert fascinál tökéletesen s mindörökre —és senkit mást — ez az egyetlen ember Kossuth Lajos.Minden nagyszerű beszédében, melyet száműzetésébena távol külföldön tart, két világrész bármely váro-sában s minden írásban, melyet majd Olaszországból po-litikai váltságok idején kibocsát, mindig ott hömpölyögegy dübörgő mondat: »E kéz-tenyérben tartottam egy-szer a Habsburgok sorsát.« Példátlanul nagy, csak Na-póleoniéhoz hasonlítható önsuggestióval van dolgunk.Márki Sándor történetírónk helyesen írja meg, hogyakkor, »Kossuth sem nézte Bastillenek a Burgot, —társaival együtt azonban mint hű alattvaló vonult a várfelé, midőn az uralkodó kihallgatást adott.« S »ugyan-azon nap V. Ferdinánd nyitott kocsiban Ferencz Ká-rolylyal és Ferencz Józseffel a nép örömrivalgása köztjárta be Bécset«.

Bécsben nem annyira forradalom volt, mint utcailázadás, mely azután megismétlődött még Május 15-én sfékevesztetten Október 6-án; de bár e mozgalmak ha-tása később szabadelvű reformokat hozott, az osztrákbirodalom monarchikus szerkezetét ez meg nem rázta,s legkevésbbé nyúlt le oly mélyen, hogy el tudja vágni,vagy csak megsérteni a Habsburgok ősi osztrák gyö-kérszálait. Ezért van az, hogy az osztrák történetírók,mint Friedjung és Králik a mi magyar szabadsághar-cunknak is oly kis jelentőséget tulajdonítanak s olyröviden letárgyalják, mint valamely múló episódot, merthiszen ők csak akkorának láthatták e negyvennyolcasmozgalmunkat, mint amennyire az az osztrák államiidegzetre hatott: a többi hatás a biológia örök törvényeiszerint viszonzatlanul surrant el az osztrák lélek mel-lett, így ők kicsinyítő üvegen nézik a mi hősi küzködé-sünket. Viszont Kossuth a távcső másik végén tekintbe: ő Bécsben óriási forradalmat lát azért, mert mostelőször látott meg egy óriási forradalmárt: saját magát.Ez a cellából elindult s a Pesti Hírlap szerkesztő üze-netig alatt Széchenyi által fölfedezett Kossuth Lajosmegérkezik önmagához. Élte végéig minden országban,minden ország minden körülménye közt, mindig erő-sebben fogja ismételni azt, hogy Bécsben a Habsburgdinasztia sorsa az ő kezében volt, ismételni pedig tel-

98

jes őszinteséggel, kétségbe vonhatlan hittel azért, mertezektől a márcziusi eseményektől kezdve Kossuth La-jos mindig akkora önmaga előtt, mint amekkora a For-radalom, mely benne van. Neki nincs és nem lehetsoha más értéke, mint az: evvel nő és evvel száll alá.

Az a két évi tizedes magyar reform-mozgalom,melyet gróf Széchenyi István kezd, Deák helyesel sKossuth Lajos diadalra visz,, 1848 Április ll-ikén,mikor a király s a trónörökös magukévá teszik a sza-badság-törvényeket, be van fejezve. Az a kérdés, hogyez a belső reform hogy alakult át külső háborúvá, sza-badságharccá, félszázad magyar tan-irodalmának leg-többet bonczolt s legtöbbször megvitatott iskola-felad-ványa volt. újra meg újra elénk rakták már mindent.Gróf Széchenyi István kételyeit, melyek Döblingbe vi-szik. Gróf Batthyányi Lajos nemes optimizmusát,melyért egy szörnyű pör gazmódon rántja vértanu-ságba, Jellasichot, ki Nagy-horvátország álmávalkel át az osztrák haddal a Dráván s szerbeket és romá-nokat, kik csodálatos egymásmegérzéssel egy azon na-pon, Május 14-ikén Karlóczán s Balázsfalván támadnakfel fegyveresen a magyarság ellen* Egyszerre dúl poli-tikai küzdés, — faji harc és polgárháború. A bécsi kor-mány nyilatkozatok mindegyre változnak s a politikaikétségeket Windischgrätz herceg fejezi be, ki az aligmegteremtett magyar seregeket nyomj a-töri s mire azév végére (fejezetünk elejére) értünk, már a fővárosmeghódolása s a magyar kormányzat menekülő vissza-vonulása következett el. Mindezen emlékek minden ma-gyar lélek-tárában oly pontosan megvannak, mint azegyszeregy számai, vagy a vármegyék elnevezése. Amimég hiányzik, az semmi más mint ennek a mindig-magunkkal hordott történeti atlasznak a megvilágítása.

Mikor hangzik föl először a nehézkes pozsonyi dié-tán a forradalom sürgető szava? 1848. Március 3-ikám,mikor Győrmegye követe, Balogh Kornél feláll s el-mondja a magyar parlamentben az első igazi interpella-tion »Mi van a bankkal? — kérdi, a bankjegy fedezetemegvan-e rá, mert ez nyugtalanítja az országot?« (Ba-logh városában, Győrött ekkor már katonaságot kellettkirendelni, hogy féken tartsa a pénzváltó helyéket meg-

99

rohanó népet; beszéde előtti estén már Pozsony utcáinis kiütött a bankó-lázadás.) Erre áll föl Kossuth s ebbea bankjegy-ingadozásba markol bele s ezt a pénz-bizonytalanságot úgy fordítja, hogy a magyar szabad-ság-kérdés, melynek látszólag semmi köze a bankó-árfolyam megroppanásához, harci ellenállássá változ-zék. Mily színtelenül mondja el a Krónika ezt! »Kos-suth — felemlítve, hogy a bank által magánúton né-hány követtel közlött kimutatása, melynek hivatalosközzétételét követeli, világosan mutatja, hogy az jelen-ben még alapos nyugtalanságot okozható veszélybennincs, hanem veszélybe csak által jöhetne, ha a kor-mánypolitikát tovább is folytatnák s ezáltal a statusnapról-napra több áldozatba sodródtatnék, melynek ok-vetlenül egy újabb banquerott lenne kikerülhetetlenkövetkezménye: akkor lehetnek nyugodtak a bank iránt,ha a politika gyökeresen megváltoztatik, szóval önállómagyar finánczminiszteriumot kell kívánnunk, mertkülönben a rólunk, nélkülünk intézkedő idegen hata-lom pénzviszonyainkat végtelen zavarba bonyolíthatja!«Látszólag mindaketten: a bécsi kormány is, s Kossuthis egy igen egyszerű és gyakorlati kérdésről beszélnek:a bankjegyek fedezetéről s mindaketten igen jól tud-ják, hogy ez annál szilárdabb, mennél kevesebb politi-kai bonyodalmat csinálnak. Csakhogy nem ez a cél s apapírj egyek csak kályhaellenzői két külön tűzforrásnak.(A Történelem kiapadhatatlan szatirikus ereje folytánazután bécsi bankjegyek s Kossuth bankjegyek is úgyelértéktelenednek, hogy csakugyan kályhaellenzőkre ra-gaszthatják őket.) Mi pedig ha ezt a behulló külö-nös sugarat, elégett bankók sápadt fényét! — nemtévesztjük szem elől, akkor meglátjuk azt, hogy azosztrák kormány látszólag kapkodó s annyiszor ellent-mondónak tetsző viselkedése nem véletlenség, hanemkényszerű törvényesség. Valahányszor az osztrák forintárfolyama megcsappan, akkor Bécs sietve enged a ma-gyar követeléseknek: szabadságokat ád, Jellasich ellenfordul s a nádort támogatja. Valamennyiszer pedig azosztrák pénz disagiója tűnik s a pénz megszilárdul:akkor visszavonnak minden visszavonhatót, megtagad-ják Batthyányit s hívják Jellasichot. Hónapról-hónapra,

100

hétről-hétre sőt mikor a válság láza gyorsabban lüktet,naponként pontosan működik ez a bankjegy-sűrűség-mérőnk.

Így a személyek: császár, »kamarilla«, kétszerepű-nádor s ingó magyar kormányzat mögött, fölmerül azegyetlen igazi, mert személytelen ok: a Tény. Jelenítiez azt, hogy az a nagyszerű politikai gondolat, melySzéchenyiben testesült meg s mely a forradalmi hullá-mok örvénylésében vele együtt eltűnik, az a nagyszerű.gondolat, hogy a magyarság a veszély pillanataiban neaz elszakadást válaszsza, hanem ő siessen megtámasz-tani a Habsburg dinasztia nagyhatalmi politikáját: ez ahatalmas terv akkor teljesen lehetetlen volt. A Habsburgnagyhatalom tudniillik akkor a külpolitikai viszonyla-tokba úgy volt beidegződve, hogy csak akkor tarthattameg hatalmát, ha nem enged a magyar követeléseknekés nem helyezi át súlypontját a magyarságra. Az őbankó árfolyama akkor emelkedik minidig, mikor Lom-bardiában győz Radetzky serege, s mikor az orosz cár-ral megerősítik vérszerződésüket minden forradalomleverésére. A Habsburg dinasztiát s birodalmát ebbőla helyzetből csak egy más politikai csillagképlet térít-heti ki, mely éppen a magyar szabadságharcnak oroszsegítséggel való leveretésével fog kezdődni s a Világ-háború katasztrófájával fog végződni.

Ezért az a világosság, mely a múlt homályába azosztrák jegybank ajtó-eresztékin röppent be, szétterítia Bizonyosság fényét arra a helyzetre: a magyar nem-zet, ha nem akarta európai szabadságreformját feladni,kénytelen volt arra az útra lépni, melyet Széchenyi ke-rülni akart, melyet Deák oly óvatosan kezelt: abban apillanatban az osztrák erőkkel való fegyveres leszámo-lás a nemzet létérdeke volt. Hogy itt Kossuth járt akényszerű Végzet útján, annak örökké szóló bizonyí-téka az, hogy a levert szabadságharc is nemzetünklegdicsőbb tényévé s később még a hatvanhetes politi-kának is legbiztosabb s legállandóbb erőforrásává vál-tozott. Ha most már azt kérdik, hogy Kossuth Lajosezen a mesgyén, mely a reformoktól a fegyverrekelésigvezet, mikor lép bele a forradalomba — úgy iskolás-korunk óta úgy szoktunk felelni, hogy 1848. Július

101

11-iki nagy beszédével. Ebben szólítja fegyverbe a né-pet, abban kér kétszázezer újoncot, itt áll föl a képvi-selőház »mintegy férfiú«! »Megadjuk« zúg itt s szerteaz országban; Kossuth leborul a nemzet nagysága előtt,melyet most már »a poklok kapui sem dönthetnekmeg«. Mondjuk ki bátran cinikusan boncoló fáradtkorunk szemébe: ez a túlfűtött jelenet valóban tö-kéletes. Egységes érzelem feltartózhatatlan lendületeviszi, mint történetünk drámájának legbevégzetebbcsúcs jeleneteit. Maga Kossuth szónoklata pompázó tö-kély. Magával ragadó láva folyamat. De ugyanakkornagy tragédia. Hogy mily emberfölötti e szónoki mes-termű lendülete azt bizonyítja azt, hogy hatalmas vég-akkordjánál, mely betetőzi a jelenet zenei fölépítését,ennek a szólamnak: »Magyarországot a poklok kapuisem dönthetik meg« — ennék a szövegnek semmi ér-telme nincs. Biblikusán szólal meg, mert Jób siralmai sa IX. zsoltár a pokol zárairól s a halál kapujából tud-nak, ám kapukat lehet bedönteni, de kapuk nem indul-nak el s kapukkal dönteni országot lehetetlen. Mindennemzedék megismételte s egyetlen egy sem vette észrea benne rejtőző szószakadékokat azért, mert a szónokilendület oly ellentállhatatlan, hogy átröpít a tátongóűrön, mint az ágyú a lövedéket. A világirodalombanmég egy ilyen elvarázsolást ismerünk, Goethe Faust-jában világgá repül a fölséges mondás, mely szerint:»szürke minden elmélet, de zöld az Élet aranyfája«, sbár mindnyájan tudjuk, hogy aranyfának nem lehetzöld levélzete: a szárnyaló szó megtölti a lelkeket.Mindegyik esetben, mint a Kossuth-csodában is, a sza-vak mögül oly mély zene tör ki, mely azonnal a milelkünkbe is átzendül s ezért a közvetítő betűk,mondatok fölöslegesek: már nem is halljuk őket.Lehetnek értelmetlenek: számunkra úgy sincsenek,mert mi már beleolvadtunk a szónok vagy a költő he-vületébe. Aki még kételkedett abban, hogy KossuthLajos igazi lánglélek, az itt bepillanthat lángörvényébe.Csakugyan az égő csipkebokorban vagyunk, melynek—mint beszédje mondja »lombjai közt a mi népünkhözszól az Isten szava, mint Mózeshez szólott!«

A szavak fölségesen háborgó zubogása mögött, len

102

a mélyben, azonban ott van a nagy tragikum. A hatal-mas szónoklat mind jobban elsodorja magát a poli-tikust. Ez azután meg fog ismétlődni akkor is, mikor aminisztertanács határozatából azt kellene ajánlania,hogy az olasz hadjáratra a magyar országgyűlés sza-vazza meg a királynak a pragmatica sanction alapulóhadi segítséget. Fegyvert és újoncot kér ugyan, de nema királynak a monarchia külellensége ellen, hanem susaját kormányának az osztrák ellen. A miniszter, apénzügyminiszter ott áll az emelvényen s akkor föl-emelkedik elé a második Kossuth, kit a nép magánakteremlíett s ez magához öleli s elragadja az elsőt. A kétKossuth-alaknak az a kettéválása, melyet börtöne ótaláttunk s követtünk, ebben a pillanatban drámai össze-ütközést teremt s ezzel olyan mélységes örvényt nyitmeg, melyből nincs menekvés többé.

Az öt felől megrohant árva, védtelen országnakvédereje Kossuth. Ő a nemzet élet-ösztöne. Vájjon lá-zadó-e, ki alkotmányt romból s trónt akar dönteni?Ezen a nyomon különös megfigyelésre s váratlan vá-laszra jutunk. A 48-as kormány első idejében valahány-szor Bécsből más parancs (vagy más ellenparancs!)jő, mint a magyar kormány programmja, akkor Kos-suth is, minisztertársai a magyar politikának azt a ké-sőbb mindig bevált módszerét alkalmazzák, hogy: »eznem a Felség akarata, csak gonosz bécsi tanácsadóké«.Később mikor a nemzetiségek fegyverre kellraek ez afictió megvékonyodik s úgy hangzik, hogy ez nem a ra-bul ejtett jó király akarata, hanem a kamarilláé: te-hát van egy jó királyunk, s annak jóakarata, de eztmások elvették tőlünk. Mikor, éppen a júliusi beszédidején, királyi rendeletek érkeznek, melyek nemcsakegymásnak mondanak vigasztalanul ellent, hanemmindannak, amit a király helyett a Nádor ígért: akkorKossuth már odáig jut, csak hogy föntartsa a királyihatalom látszatát, hogy a királyi hatalom nem is azuralkodóban van, hanem a Nádorban s kész lenne őtVI. Istvánná koronázni. S mikor az év végén Decem-ber 2-án a családi államcsíny V. Ferdinándot lemon-datja s I. Ferencz Józsefet ülteti trónra avval a kijelen-tett szándékkal, hogy ezáltal a dinasztia alkotmányos

103

ígéreteitől szabadul: Kossuth még mindig a monarchikusgondolat vékonyka kötelén akar játszani: »a magyar-ság a trón legbiztosabb támasza s továbbra is engedel-meskedni akar a királynak«, aki már nem is árnyék,hanem csak kísértet. És mégis! A nagy politikusnakmindezen közjogi erőlködése s a magyar politikusnakhagyományszülte loyalis vergődése mögött Kossuthbólfolyton hangzik — egy hang, mely önmagától folytonkérdezi: nem volt-e már vagy most nem következik-e el,ama bizonyos Brumaire 18-a, amikor Bonaparte köz-társasági tábornok belegázol az alkotmányos parla-mentbe s megkezdi Napóleon császári menetét?

A lélekbúvár vagy regényíró szempontjából Kos-suth Lajos egész életében alig van izgatóbb problémaennél, oly mélyen rejtőzik öntudata alatt. Valahányszorszembekerül a főhadvezérrel, kiben veszedelmes ver-senytársát látja, mindig Brumaire 18-át kéri számon.Nyilván nem azt faggatja, hanem száját magát. Ez nem-csak azt jelenti, hogy édes anyjának Sarolta nagy-asszonynak napóleoni idézetei mind jobban hatnák sa család női a háttérből felsorakoznak a politikába.Ezzeh mindteljesebbé válik a regény. De a legbámula-tosabb az, hogy ő tudatosan s öntudatlanul, másokbanés magában folyton Brumaire 18-ának bekövetkezésétkeresi, fürkészi s attól valósággal retteg: — holott aztmár ő saját maga végrehajtotta. Történik ez 1848szeptember 17-én. A minisztérium lemondott. A királymás minisztériumot fog kinevezni egy tábornokkal azélén, hogy feloszlathassa a renitens országgyűlést. Meg-érkezik a nádor leirata, melyben Kossuthék kehbőlegyelőre maga akarja átvenni az ország gyeplőit »Kos-suth, kit pár napig betegség tartott otthon, írja egykrónikás, szintén megjelent az ülésen s mint leköszöntminiszter a szélső baloldalon foglal helyet«. Az elnökfelolvastatja a Nádor leiratát: ennek értelmében Kos-suth nem miniszter többé. De Kossuth feláll. »Halványhomloka kivörösödik a haragtól. Előbb gyenge hangjaharsog.« A leirat törvénytelen, mert sem ő, sem mi-nisztertársai nem írták alá. Minden szem fel a forduls mindenki csattanói végeit vár. Így kiált: »E percztőlkezdve nem akarok többé beteg lenni, e percztől erős

104

akarok lenni.« »Én, ki Ő Felsége által neveztettem kiezen országnak egyik miniszterévé, tagadom, hogyIstván főherczegnek joga legyen ellen jegyzés nélkül pa-rancsolni ezen országban. Ha ő ezt tenné, megszegnéesküjét s a törvények iránti kötelességét. Íme én, kilemondtam hivatalomról, e széket ide teszem s ráülökazon erőnél s hatalomnál fogva, melyet nem egyéni-ségem gyöngesége, de a törvény ruházott rám. Akaromlátni azt az embert, ki azt mondja ő parancsol azonkörben, melyt a törvény a pénzügyminiszterre ruhá-zott!« Ez a hang, a szintén »beteg« Mirabeau hangja,mikor a versaillesi Salle de paume termében felmondjaa kötelességet a királynak. Felháborodástól reszketvefogta a székét s oda csapta az üres miniszteri székekelé. A Ház lelkesen megtapsolta s Kossuth előre nyújtvakezeit, mintha a miniszteri tárczát akarná megragadni,szólt: »E percztől kezdve újra miniszter vagyok!«E székfoglalásból más nem következhetett, mint a Hon-védelmi Bizottság, melynek ura és elnöke ő, abból akormányzóság, mely a trónfosztáshoz vezet s a köz-társasághoz vinne.

Amit meg kell ügyelnünk az, hogy Kossuth, mikorígy szól parlamentjéhez, akkor az Alföldről jön, kar-dosan, ő a népért ment s most már az a Nép küldi őt.Toborzója szól s kiáltványa harsog országszerte. Hangjaa velőket járja s tüze csontokba s lelkekbe ömlik. Míga magyar szó el nem veszti erejét ezen a földön, mindigfel fog harsanni szózata: »Atyámfiai! Véreim! Polgár-társaim! Az örökkévaló Istennek nevében, ki az igaz-ságot védi és megbünteti az árulást, fegyverre szólítomföl a nemzetet: szegény magyar hazánk megvédésére!Ha most a magyar nemzetnek minden fia, aki csak kar-ját bírja, fel nem kél hazáját védeni, akkor kiirtanaksaját hazádból, szegény magvar nép! Országodat, mitőseid vérrel szereztek, árulással szétdarabolják. A ma-gyar földet, mit véres verejték közit míveltél s mit amagyar nemesség, a király gonosz tanácsosai daczára,szabaddá tett, rácz rablók közt osztják ki s téged, sze-gény elárult magyar nép, ki fognak irtani az élő nem-zetek sorából, hogy szegény hazádnak még csak nevesem maradjon fenn. — A ki nem akar hontalan vándor

105

koldussá lenni, akinek a szívében a becsületnek, a ha-zafiságnak legkisebb szikrája ég, aki nem akarja aszolgaságnak keserves bilincsét hordozni, akinek nője,gyermeke van, aki nem akarja apái sírját megfertőz-tetni, aki nem akarja, hogy gyermekei megátkozlak,aki szabadságot kíván a földön s üdvösséget vár a más-világon: az fel fog kelni Isten és haza nevében, a rab-lókat, pártütőket semmivé tenni és megbosszulni a hit-szegést és Magyarország függetlenségét és a magyarnép törvényes szabadságát megvédeni. — Hallgassátokmeg szavaimat: én nektek igazat szólok, mintha Istenelőtt állanék. — Ti robotoltatok, dézsmáltatok, úriszékeknek voltatok alávetve, ki voltatok zárva a pol-gári szabadság minden malasztaiból, — a föld, melyetvéres verejtékkel mi véltetek, nem nektek jövedelmezett,szolgák voltatok, mint szolga volt a föld, melyet mí-veltetek.« »Elhatároztuk: inkább meghalni, mintsemtűrni, hogy a magyar nép továbbra is szolgaságbanszenvedjen. Elhatároztuk: szegény árva hazánk szabad-ságát visszaszerezni nemcsak egyedül a nemesség szá-mára, de az egész népnek számára. Isten megáldottaigazságos küzdelmünket. Magyarország, Erdély, Horvátés Tótország népeit szabaddá tettük. Robotot, dézsmáteltöröltük. Az adófizetés terheiben megosztoztunk.«»De a magyarnak halálos ellenségei, mint kígyók,összesereglettek a király körül és összeesküdtek a ma-gyar nép szabadsága ellen. Ez árulóknak az összeeskü-vés borzasztóan sikerült: szegény hazánkat a hitszegőtanácsosok a király nevében gyilkolták meg. És irtják amagyar népet. Gyilkolják a férfiút, asszonyt, gyerme-ket. Porráégetik a magyar falukat s el akarják a ma-gyar nép földjét foglalni, összeesküdött ellenünk a ha-zánCdban tanyázó idegen katonaság, melyet véres verej-tékkel fizettetek és tápláltatok. És tódul a sok fegy-veres rabló, a sok háládatlan áruló minden oldalról bel-jebb a magyar népre, hogy őtet kipusztítsa a föld hátá-ról, hogy visszaállítsák a régi keserves állapotot, fegy-veres kézzel rontsák le a magyar szabadságot és akit kö-zülünk le nem gyilkolnak, azokat a régi szolgaságba,régi, járomba, régi nyomorúságba visszataszítják. Elvagyunk árulva minden oldalról.«

106

»Védelmezd hát magad, szegény elárvult magyarnép! Védelmezd magad, tentűzhelyedet, gyermekidet,feleségedet, elszántan, retten thetetlenül: mint ahogyvédelmeznéd magad, midőn útonálló rablók támadnakmeg. Veled az Isten és az igazság! Fel hát fegyverre,szegény elárvult, de bátor magyar nép: ez megmenti,ez árva hazát. De ha fel nem kél, ha saját életét, vagyo-nát, hazáját gyáván feladja: úgy én, ki a népért küz-döttem egész életemben, mielőtt hazám elvesztése felettszívem megszakadna, egy átkot mondok, egy rettene-test, melynek minden szava teljesedni fog: A magyar-nak neve e földön annyit fog tenni, mit szégyen és gya-lázat neve: a magyar nép megfertőzteti ősei szent em-lékét és Isten büntetésül azt fogja mondani: »vessz,bánom, hogy teremtettelek!« Az Isten el fogja e népetátkozni: a népeit, hogy a levegő méreggé váljék, mikorbeszívja, hogy a forrásvíz bűzződjék meg, midőn ajká-hoz viszi, hogy bujdossék hontalanul a föld hátán, hiá-ban kérje az alamizsna száraz kenyerét! Meg fogja őtIsten átkozni és alamizsna helyett arczul csapandja őtaz idegen faj és leszen saját hazájában egy vándor kol-dus, kit, mint gazdátlan ebet, büntetlenül verend agyonbármily gazember! Az ebeket fogják ráuszítani solyanná leszen, mint a bélpoklos, akit minden emberkikerül. Hiába imádkozand istenéhez, neki a vallás nemadand vigasztalást. Isten, kinek teremtését gyávaságaáltal megalázta, nem bocsátandja meg bűneit ezen avilágon, sem a másikon; a leány, kihez szemeit f eleme-lendi, seprűvel hajtja el a küszöbről, mint a rühes álla-tot, neje utálattal köpend gyáva szeme közé, gyermeké-nek első szava az lesz, hogy atyját megátkozza. És holt-teste heverend eltemetlenül, míg a vadállatok s az égmadarai megemésztendik. A könyörület istene hárítsael ez átkot mirólunk! De nem fogja máskép elhárítani,mint úgy, ha bátor karokkal megvédelmezzük a szegénymagyar hazát!«

— Akin átnyilalt ez a hang, az megértette a negy-vennyolcas magyar szabadságharcot. Nemcsak a Hazavan veszélyben, hanem a földünk, a saját ugarunk ésnemcsak: a rác jön s áruló idegen katonák, hanem jöna robot és a dézsma. Nemcsak a szabadságot fenyege-

107

tik, hanem a magunk tűzhelyét, ugarát. Ez a hang az,melytől megindul a magyar róna s kaszára kap a falumind. Mert ez az ő jaja s az ő beszéde. Mai érdek s jö-vendő remény, átok és bibliai zsolozsma egy leheletben.Aki mondj a, az a szabadság s a nép nevében már Isten-nel köt új frigyet.

— Halljátok ezt a hangot? Ez az a szózat, melyJozefát népét viszi a Hálaadásnak völgyében az ellen-ség ellen, »hogy őket levágnák és elveszítenék« s ezzelindul David ama város ellen, melynek »kihozatá lakóités fűrésszel vágata és vasboronákkal és fejszéikéi«.(Krónikák könyvei, 20:3 és IV. 20, 23.) Ez az üvöltés,mely a párizsi Arc de Triomphe kőbevágott szobraibólzúg, hogy a Marseillaiset dalolja. Ez az ősjaj: mellyel akínsújtotta Nép sanyarúságában fölhördül az égig. Eza Forradalom. Ez Kossuth.

Minden most már ebből következik: az ő országaindul az ő szavára. Ez az a harci trombita, mely aszülei házban már fölharsant egyszer az éjszakában,de akkor még csak Kölcsey hallotta.

Így érkeztünk meg Szolnokra a menekülő kor-mánnyal 1849 első napján s most ott folytatjuk a kró-nikát. »Miután nagy kínnal találtam magamnak egy szo-bácskát, — így írja báró Jósika Miklós — az irtózatoshidegben kíváncsin indultam el, hogy Kossuthot és kí-séretét lássam. Megtaláltam a szállodát s ugyancsakcsodálkoztam, hogy az egész őrség csak egy néhány va-dászból állott. Két szobája volt. A nagyobbikban néhá-nyukat találtam, kik mind írásba voltak merülve, mígkét honvédtiszt, kik futárszolgálatot teljesítettek, sür-gönyökre vártak. A szobában rendetlenség: az ágyakrabundák s köpönyegek dobva, székek s asztalok teleösszevissza iratokkal, kalapokkal, sapkákkal, köztüíkpisztolyok meg kardok. Az ajtókat folyton nyitották scsukták. A mellékszobába bepillantok s ott Kossuthneje s néhány más hölgyszemély kézimunkázott s be-szélgetett. Leültem egy ládára s mellém telepedett mégegy alak, ki folyton azt hajtogatta, hogy Kossuth ellenmerényletet terveztek, de ez nem sikerült. Bizonyítékaerre az volt, hogy vonatjuk, mely rendesen 3—4 óraalatt teszi meg az utat Pestről Szolnokig, most tizen-

108

négy órát utazott. Mindegyre megakadt a szerelvény,sőt egypárszor visszafelé haladt. Leginkább megerősí-tette azonban azt a gyanúját, hogy az első két kocsi,melyben Kossuth és kísérete utaztak, kiugrott a vágá-nyokból s ha a mozdonyvezető nem veszi észre, lezuhana töltésről. Kossuth azonban még haragba sem jött s azegész úton semmi nyoma rajta nem látszott az elcsüg-gedésnek. Most ott ül az asztal végén, kezében egy le-véllel, ismert sötétkék felöltője volt rajta, s fején kisbársonysapka. Arczvonásain derű honolt. Miután a sür-gönyt elolvasta, felállt, a futárhoz — ki igen csinos fia-tal legény volt — lépett, kezelt s barátságosan beszéltvele. A járás-kelés zajában nem vehettem ki, hogy mitbeszéltek. Szolnok után a vonulás tovább tartott Debre-cen felé.

Bécsből az állami levéltáriból lekerült »Kossuth-aktákat« most a mi Országos Levéltárunk őrzi. Mikormegállapítottam azt, hogy ezen a szolnoki veszteglésen— menekülés közben, összezsúfoltan s mindig derűsen— Kossuth Lajos micsoda kormányzati munkát vég-zett, mikor kezemben voltak írásai: az álmélkodásnakoly szédülete fogott el, hogy szószerint emberfelettinekkell mondanom azt, amit tapasztaltam. Ez a hallatlanteljesítmény azután Debrecenig mintha még fokozód-nék. Január 4-én Kisújszálláson maga írásával húsznagy aktát végez el, ha kell, fordít és másol. Maga írjabele a fogalmazványba (8697. szám) azt is, hogy Zsuzsa,az iker-lélek, ki egy év óta özvegy, de époly lázas muoirkás, mint bátyja, a tábori kórházak főápolónőjévé ne-veztetik ki ,s 9157-es aktában megint azt írja, hogyfizetéséről 1800 pengő forint utalványoztatik. ÉsZsuzsa épúgy szervez, mint a bátyja s közel vagyunkhozzá, mikor a nők előlépnek történetünkben.

Megállni azonban nem lehet s a visszavonulásmindinkább meneküléssé változik a pestiekre nézve.S mi is folytatjuk a krónikát: »A szolnoki híd feléözönlött minden, elképzelhetetlen keveredésben s ren-dellenségben. A város valamennyi utczáján kocsik,lovak, ökrök torlódtak. Gyalog, kocsin föl s alá tolak-szik mindenrangú ember. A Debreczen felé vivő hídonleírhatatlan tolongás; az összecsapzott kaotikus tömeg

109

csak akkor vált szét, mikor újonczcsapatok, csikóméne-sek, hadiszerrel megakadt szekerek iparkodtak át,vagy valamely ismert képviselő úr erőszakolta ki ma-gának az átmenetelt. Elegánsan öltözött dámák ülnekgyatra parasztszekereken, kétkerekű kordén glacé-keztyűs úr hajtja az egyetlen gebét, félig megfagyottasszonyok mentik ölükben csecsemőiket. Nyolcz teljesnapon át, mert ennyi időbe tellett, amíg elértük Deb-reczent, az utakat mindenütt végérhetetlen karavánoklepték el. Itt-ott megrakott szekerek akadtak el s uta-saik azzal kínlódtak, majd hosszú feketés-szürke vo-nulatot láttunk, mely a végtelenbe veszett el: újonczok,sebesültek, rokkantak s ezeknek málna-szállítmánya.Alig lehetett .most már utat találnunk; a fülsiketítőlármáról, az őrületes tolongásról, a szekerek s kocsikegymásba keveredéséről senki magának fogalmat nemalkothat.«

»Ezerek és ezrek vonultak, — figyelte meg báróJósika Miklós — kitéve a rájuk szokatlan megpróbál-tatásoknak, de köztük alig látszott egyetlen elcsüggedtorcza. Kossuth szakadatlanul dolgozott, sürgönyöketmenesztett, parancsokat osztott s leveleket írt, — min-den oly lelki nyugalommal, ami bámulatot keltett. Anép — ez a pompás, daliás környékbeli nép, a pusztafiai, a maguk féloldalra vetett hosszú gubájukban —odasereglett a Honvédelmi Bizottság elnöke elé. Kos-suth Lajos körükbe lépett: beszélt, szavai egyszerűekvoltak s oly elevenek, mint a nép, melyhez szóllott:mélyen megható, gyönyörű pillanat volt. A föld népemindenütt a szívét hozta el s nyomán oly lelkesedéskelt, amiről fogalmat alkotni alig lehet.«

»Mikor az éjfél eljött s a holdvilág ezüstös fényeelöntötte a pusztát, mindenütt zene zendült az éjsza-kába s száz vagy ezer torokból hangzott szerte a dia-dalmas kiáltás: Éljen a haza! Éljen Kossuth!«

A történelem nem ismer több ily diadalmas mene-külést. Éjben, csontig ható hidegben, ezernyi romláss tízezernyi akadály között. S mégis alig akad, ki zúgo-lódnék. Ellenkezőleg, mennél tovább vonulnak, annáltöbb bizalom kél. Maga a csodálatos mozgás központiszerve, a fővárosát vesztett s a hátráló seregeket kö-

110

vető Elnök, Kossuth tele derűvel s lázas munkája,megfeszült tevékenysége a biztos nyugalom erejét keltimindenkiben. A lelki élet törvényszerűsége szerint ezazt jelenti, hogy egy Ember megtalálta a maga egyet-len Helyzetét. S mikor »mindenütt rövid, de csengőbeszédet mond s a nemzetőrök kezét rázva mondja:»bízhatom-e az önök kezében«, ekkor a tőle hallott párszó felvillanyoz«. (Id. Szinnyei József naplójegyzetei.)»Amerre ment, a hír villáma járt mindenütt előtte smár egy felzúgó tenger várt reá, férfiak tengere, me-lyet hullámmá paskoltak fel szavai, mint ahogy játszika zivatar a tengerrel. Sohasem ugyanazon beszédet,mindig mást, mindig újat, amit a belső hév sugallott,az ajkára. A nép sírt, mint ahogy sírnak az oroszlá-nok.« (Jókai vallomása.)

S mikor eljött az Alföld nagy éjjele s a holdvilágezüstös fénye elönti a pusztát, ő magyarázza a csilla-gokat ámuló népének s a tejútra mutat: azon visszajőCsaba királyfi s a csillagokon holtukból is felkelt ma-gyar vitézek száguldanak honmentő diadalra.

Ma is a mi népünk, ha nagy éjszakájában föl-tekint az égre, a Kossuth Lajos csillagát keresi.

VI. ASTRAEA REDUX.

Windischgrätz herceg az osztrák haddal elfog-lalta Pestet, a fővárost. A magyar főhadsereg már aTiszáig vonult vissza. Az ország kétharmada fel vanadva. A kormány Debrecenbe menekült s követőimind kevesbednek. A láthatár Nyugaton s Keletenegyaránt sötét: külföldről semmi segítség nem mutat-kozik. Minden jósjel azt mutatja, hogy a magyar sza-badságharcnak vége van. És akkor kezdődik Kossuthnagy eposza, diadalmas tragédiája.

Mi pedig keressünk megint magunknak hű kró-nikást. Kettőt találunk: az egyik magyar regényíró,a másik amerikai pap.

»Debreczen város széles főutczáján, mely egyúttalpiacz is, élénk élet mozgalma folyik. A házak előtt —kis távolban tőlük — hosszú-hosszú sorokban ülnek

111

gömbölyű, jóképű kofák, fejükön olyan hatalmas fő-kötőkkel, hogy azt hinnéd, hadihajók állomásoznak abóbitájukon. Sok honvéd-katona, mindenszemű egyen-ruhában járkál körül s fogyasztja az almát, diót, mo-gyorót kedélyes trécselés között. Osztrák hadifoglyokcsapatai ékelődnek közbe, mindenféle fegyvernem, deúgy tetszik, nem igen bántja őket a fogság. A deszka-járdán, mely a nagyobb s szebb házak előtt vonul,darutollas, széleskalapú urak kopognak: ezek ország-gyűlési tagok vagy államhivatalnokok, kik ülésekrőljönnek, vagy hivatalba mennek. Jön a hadügyminisz-ter, nagy a kísérete, daliás katonák, köztük porleptefutárok, kik a harcztérről érkeznek. Jókedvű asszo-nyok indulnak templomba vagy a boltok felé s külö-nösen a czukrászdák telnek; a vendéglőkből hegedű ésczimbalom hangja hangzik. Az utcza végéről egy sza-kasz Bocskay-huszár közéig, tetőtől-talpig kékbe öltöz-tetve; négy vagy öt nap alatt szerelték föl őket. Anagy piaczon fölharsan a zene. A házak ablakai, me-lyek mind zászlókkal ékesek, megtelnek kíváncsi nép-pel. Az utcza másik végérül újonczok hosszú csapatakanyarodik erre, az öröm énekel ajkaikról. Mindenüttoly leírhatatlan a derű s a jókedv, hogy a legmeré-szebb képzelet sem tudná előtüntetni ezt.«

»Egyszerre csönd. Minden szem a városházára te-kint, hol Kossuth lakik s a Honvédelmi Bizottságülésez.

— Mi történik most? — kérdi az egyik.— Most Kossuth jön — szól a felelet.A városház kapujából sápadt férfi lép ki, egyszerű

barna vörös-zsinóros honvéd-dolmányos tisztek, pol-gári méltóságok követik. Az összeverődött tömeg utatnyit neki.«

»Éljen Kossuth! harsan föl egyszerre s Kossuthmosolygó derűvel köszönti a kivonult század parancs-nokát. Ellép a sorok előtt, beszél a huszárokkal s hang-talan csöndben hallgatja szavát a népség. Miután rövi-den s kedvesen tudtukra adta megelégedettségét pom-pás seregének, távozik; kíséri útján az »Éljen Kos-suth!«. Jól emlékszem e napra, azért indultam neki,hogy jól s közelről szemébe nézzek a tömegnek; nem

112

találtam egyetlen szomorú, egyetlen elégedetlen arczot.«»Fölmegy a városházára, mely egyszerű lakás srögtönzött iroda. Itt dolgozik naponként tizennégy-tizenhat órát, gyakran belé a késő éjszakába; olykevés nyugalmat, pihenést szán magának, hogy külön-ben is gyenge egészségét a munka s a folytonos ke-délyváltozások nagy terhe láthatóan megviselték. Ide-gei annyira megviselvék, hogy néha szenvedélyes be-széd közben hirtelen megállott s perczekig nézett magaelé, mintha megmerevült volna. Szédülések fogták els az egész forradalom alatt alig volt egy nap is teljesegészségben. Legjobb erőben s legvidámabban a had-sereg közt érezte magát: a tisztek nagyrésze ,s mindenközlegény imádattal csüggött rajta.« (Báró Jósika).A krónika folytatását Amerikából kapjuk: »Négyszobája van a városházán, négy titkár dolgozik veles futárok jönnek egyre. Reggeli öt órakor már az ász-italnál ült s a sürgönyökért küldött. Keze írt, szájadiktált s alantasai munkáját ügyelte. Sápadtabbnaklátszott, betegebbnek, mint valaha. Orvosságos üvegállott mellette, melyből koronként bevett. Tárgyal min-denkivel. Délután négykor még mindég folytatja atollbamondást, egyszerre négy különböző levelet dik-tál. Bejön az orvos s az üterét fogja: Kossuth továbbrendelkezik, szakadatlan. Éjfélt üt az óra: most jöna pesti posta, mit látnia kell. A titkárok már- lefeküd-tek a fapadokra s lassan elalszanak. Egy óra tájbanmegy el pihenni, de 3 és 4 között felkeltik a sürgö-nyökkel s Kossuth újra diktál és rendelkezik. Olykoritt találja a hajnal, olykor reggel 6-ig virraszt s 8-kormár újra munkájához állt.« (Teft)

(Emigratiós naplójában Tanárky írja [IX. kötet,161]: »Eszembe jutott Kossuth azon szokása Debrp-szenben és Pesten hajdanában, midőn elég ember voltkörülötte a detailok végzésére, mégis ő maga írta asokszor is hosszas és gondosan indokolt rendelkezé-seit.«)

A világháború után egy konzervatív történetírógy festi meg ennek a Kossuthnak történelmi képét:»A Honvédelmi Bizottmány egész fennállása alatt aligutott el ahhoz, hogy rendes hivatal módjára resszor-

113

tokra oszoljék; minden fontosabb ügy Kossuth elékerülj, ő dönt, ő írja saját kezével az utasításokat avezéreknek, a kormánybiztosoknak, kik az ő bizalmiemberei a hadseregeknél, ő rendelkezik a nemzet ve-révei és pénzével, de egyúttal ő bátorít, lelkesít, tüzel,fegyverbe állít, felruház egy egész nemzetet. Az őlángszava az, mely, mikor az eddigi vezetők kétségbe-esve a haza sorsán, mind visszavonulnak, mikor a csá-szári tisztek egymásután hagyják el a nemzet ügyét,hogy hadurukhoz, a császárhoz visszatérjenek: akkorő távol az elvadult túlzásoktól, a haza egyetemes érde-kére függesztett szemmel keresi a honvédelem lehető-ségeit. Hogy Batthányi távoztával az ország anar-chiába nem süllyedt, hanem ellenkezőleg, olyan erő-feszítésre lendült, minőre a török századok és Rákócziharczai óta példa nem volt, ez Kossuth történeti ér-deme. A nemzeti szabadságérzelmeket senki, még La-martine sem tudott megragadó szavakba öltöztetni,mint Kossuth. Ezidőbeli beszédeiben két aföldi sereg-gyűjtő útján, képviselőházi beszédeiben, manifesztu-maiban minden idők leghatalmasabb szabadságérzeteszólal meg, tiszta magyar formában. Hogy kiválasz-tottságának és küldetésének teljes tudatában van, ezsokszorozza a visszhangot, mely szavára műveltek ésírástudatlanok közt egyaránt felkél. Most egészül kiKossuth lángszavainak hatása alatt a nemzeti egyéni-ség igazi nemzeti sereggel s most övezi körül magáta fajra jellemző hadi erényekkel.« (Szekfü Gyula.)

Mióta Csaba királyfi ragyogó csillagútját meg-ismertük, mindent megértettünk. A levertség nagyéjszakájában éreztük a derűt, melyről minduntalan tudszólni a krónikás, — kisugárzását, villamos áramátátizzó egyéniségének. Ugyanakkor a magános Akaratrettentő munkabírását s magabízó önismerését. Ezérttermészetes minden, ami másként csuda volna s való-sággá öltözik az álom. Kossuth maga a nép s az or-szág, ő és senki más. Ezért vele megindul az ugar,lobogó tüzektől fényes az éjszak» s diadalmasan har-col az új sereg, mely általa left s semmiből. Mindenoly váratlan rohamban, mint ahogy elemi eseményekkövetkeznek. Mindez oly ősi népirammal, fajunk égig

114

csapó felhördülésével, hogy annak csak Petőfi titánadhatott méltó hangot:

A Kárpátoktól le az AldunáigEgy bősz üvöltés, egy vad zivatar!Szétszórt hajával, véres homlokávalÁll a viharban maga a magyar.

E vad és fölséges szavak méltán vésettek KossuthLajos pesti szobrára, mert aki ott áll maga — az ő.

A nagy változás pompás női naívságban hangzikfel a mi fiumei emlékírónk, Kissné Csapó Ida naplójá-ban elénk. »1849 újéve szomorúan köszönt be: a miszlaitemplomban Kossuthnak egy iszonyú proclamatiójátolvasták fel és hallatára rosszul lettem, csaknem eszmé-letet vesztve, azonban nem bátorkodtam a templomotelhagyni, a föltűnés s a polgárság fenyegető magatar-tása miatt, noha, azelőtt milyen szeretett valék köztük.«»Április 21-én a pesti Nemzeti Színházban csupa fehérkabát. Másnap az osztrákok legnagyobb titokban esz-közölték visszavonulásukat és egyszerre minden ablak-ból nemzeti zászló lengett. Én e látványon örömömbensírva fakadtam és a Szerviták templomában Isten előttleborulva, hálát fohászkodék, hogy nemzetünk megmen-tette becsületét, bármi is következzék ezután.« S amaz»iszonyú proclamatió«, mely megmívelte ezt a örök-kön csodálatos csodát, ma is úgy harsog s tűzlángotgyújt, mint egykoron. »A mindenható Isten, a szabad-ság, a népek Istenének nevében! Ámen! Halljátok ésborzadjatok! Irtózatos, irtózatos! Keljetek fel tömeg-ben Magyarország népe! Igyekezzetek az ellenség előttaz utakat, hidakat elrontani, a hegyszorosokat elzárni,éjnek idején rohanjátok meg oldalt, hátul, gyújtsátokreá a hidakat. Aki így invalidus lesz, kap vagy becsüle-tes ellátást holtig, vagy 10 hold örökös földbirtokot,vagy 1000 pengő papírforintot. Botokkal szétverhetitekaz ellenséget! Fel kaszára, villára! Merre az ellenségmegy, sötét tömegeiteket pillantsa meg, jobbra, balra,előre, hátul; mint az árvíz fogjátok utait körül, azutánváljatok szét, siessetek gyűlhelyeitekre s mikor az el-lenség nem is álmodja, törjetek egy csapatjára, egy-egy

115

podgyász vonalára, hogy amíg ti itt megjelenve, ottszétoszolva folytonosan foglalatoskodjatok, vitéz sere-geinlk rajtok üssenek és semmivé tegyék őket. Föl, Istennevében, ti a nép milliói; velünk a jó ügy igazsága, ve-lünk az Isten!«

... Ezért látja majd Kossuth Magyarországot min-dig ilyennek akkor is, mikor ez a látvány már nem való-ság, hanem csak politikai álom. Ezért újul meg benneminden külföldi bonyodalomkor az a hit, hogy szavára»fölkel ez az ország, mint egy férfiú!« Ezért valljamaga, túl a nyolcvan éven: »igenis legendaszerű volt akorszak: azok a légiók s légiók légiói, melyek gyöngeszavamban a sanyargatott haza kiáltását hallva az Ár-pád-alkotta haza földjének barázdáiból, a munka mű-helyeiből, az iskola padjairól, a kenyérkereső szorgalommezejéről, a tudománybúvár éjféli mécse mellől, a meg-szokott jólét kény elemkarjai közül előtoppantak, mint akövekből, melyeket a mesés Deucalion hajigált hátamögé, előtoppant a lakatlan föld népessége; azok a név-telen félistenek, kik fegyverüket egyensúlyba fogva a»hazádnak rendületlenült« énekelve rohantak az ágyúkkereszttüzén keresztül a győzelemre s akit közülök agolyó leterített (»sokat leterített!«), az »éljen a haza«kiáltással halt meg, még csak arra sem számíthatva,hogy nevét az utókor tiszteletére jegyzékbe veszi a tör-ténelem: — ah! ezek és a polgári erénynek ezer megezer elszámolhatlan tünetei, melyek, mint a harmat aszomjas földet szerényen, kérkedés nélkül termékenyí-tették a honszeretet mezejét: igenis, ezek legendaszerűdolgok.« (Kossuth Lajos levele Jancsovics Pál békésialispánjához Turinból, 1883. Márczius 24-én.)

A grandiózus kép, mely így elibénk tárul, a dicső-ség csillagsugaraiból van megszőve. Ezért minden lélek-kutató előtt természetes, hogy az oly mélyen beleégetitűzvarázsát Kossuth lelkébe, hogy mikor már korban,térben s politikai körülállásokban az egész világ olymessze van ettől a Magyarországtól: ő még mindig eztlátja, nem is láthat mást s evvel akar számolni. A mon-datot, mit fentebb leírtam, szeretném, ha szó szerintvenné az olvasó, mert akkor rájöhetünk oly dolgok störténések lelki nyitjára, melyekkel eddig hiába vesző-

116

dött a történetírás, melyek messze elvezetnek majd min-ket a magyar szabadságharcból az egész emberiségKossuth-jáig, sőt — s ezt ismét szó szerint mondom —a Világháborúig. Megismétlem tehát megállapításomat:»A grandiózus kép, mely így elibénk tárul, a dicsőségcsillagsugaraiból van megszőve.« A legenda felé való el-tolódást nálamnál jobban szemlélteti egy konzervatívtörténetíró: »A szabadságharcz hatalmába vetett ro-mantikus hite késztette Kossuthot arra, hogy nemzet-őrség, szabadcsapatok alakítását aránylag nagy pénzál-dozatokkal is pártfogolja, holott ezek ellenség előtt álta-lában értéktelenek voltak (kivételt csak a lengyel légióés gróf Monti olasz légiója alkotott), a szabadságharczutolsó idejében mind többször merül fel benne a nép-harcz ideája, grandiózus guerilla harczokkal és ha kell,a nagyszerű halál képével összekötve.« (Szekfü Gyula.Magyar Történet. VI. 1932.)

A kép csillagsugarakból, a dicsőség csillagsugarai-ból van megszőve. Ezért van az a rettentő ellentét, melyKossuth hadvezetési intézkedései s a kézzelfoghatóhadihelyzet közt tátong, melyet a katonák látnak, kikviszont Kossuth lelkébe nem láthatnak be s hol ijedve,hol csúfosan állnak bűvös lámpájának vetítései előtt.A szabadságharc igazi oknyomozó története, mely nema 67-es és 48-as pártok vitapontjait kereste abban, ha-nem igazságanyagot, legtöbbet Steier Lajos négy nagyművének köszönhet. Ezekből (Beniczky Lajos vissza-emlékezései az 1848-49-iki szabadságharczról és a tót-mozgalomról, 1921, — Görgey és Kossuth, 193A. — Az1849-iki trónfosztás, 1920. — Haynau és Paskievics, 2kötet, 1926.) dől ki az a tömérdek levélkincs, mely döntőbizonyítéka tételünknek s megfejtőjévé lesz későbbi lé-lekproblémáknak. Mikor még 1848-ban a magyar sza-badságharcz először áll a hanyatló csillagzat, az astraearedux égi képlete alatt (az elnevezést Carlyle »Francziaforradalmából« vettem), ahová most mindjárt megintel fog merülni, Kossuth hadiüzenetei a seregvezérekheznem haditervek, nem is katonai rendszabályok, hanemszuggestív vetítései, szinte könyörgései a győze-lemnek.

Kezdődik ez már akkor, midőn a schwechati csata

117

előtt a táborban van s írja »Főhadiszállásunkon, En-zensdorfen a Fische mellett Ausztriában, október 29. k.1848. A Honvédelmi Bizottságnak.« »Második éjjeliszállást töltünk Ausztriában. Eddig úgyszólván kard-vágás nélkül. Alig történt pár lövés. Az ellenség minde-nütt megszaladt seregünk közelgésekor. A bécsi torony-ból látnak s ha Isten velünk lesz, — amin nem kételke-dünk igaz ügyünkben — holnap így teendjük jelenté-sünket: »Kelt főhadiszállásunkon, Bécsben.« Csakhogymásnap Schwechatnál csúfosan megszaladt a szervezet-len magyar sereg. Ám ő nem csügged s a vereségrőlszóló beszámolója ez: »Bécs iránt leróttuk tartozásun-kat becsületesen. Kérem a bizottságot, vegye figye-lembe, hogy teljességgel Bécs alatt sem verettünk meg,hanem csak nem tudtuk egyszerre bevenni, mert Bécsmagunkra hagyott. Sokan vannak seregünkben, kik amai napot dicsőségük közé sorozhatandják.« A kudar-czok után így ír: »Csakhogy meg legyen kezdve a gue-rillaharcz. Kühne Handstreiche. És egy kis sikert! Csakegy kis sikert, ha még oly kicsit is. Csatk valamit kez-detnek!« (Pest, 1848 november.) Visszavonulásban afolytonos vereségek sorozatán már december 2-ika van,mikor a feldunai sereg vezérének küld ily utasítást:»Én ütközetet kívánnék, de olyat, melynek szerencséskimenetele előre, úgy az alkalmazott erők száma, minta vezér ügyessége által előre biztosítva van. Nem írha-tok sokat, de esküszöm Önnek, — Öntől most, de éppenmost egy győzelem, ha mindjárt nem végdöntő volnais, hazát mentené meg. Erre esküszöm. Hanem hamar,különben késő lehet. Tehát egy győzelmet kérek.« »Istentudja miként van, de bennem a bizonyos győzelem re-ménye él, erősebben mint valaha, önt nem fogják meg-támadni, hanem ön fog támadni; Ön megmaradPozsonyban, nekem azt súgja lelkem; és Ön fog tá-madni és győzni. Ez az én hitem. Mi ketten megment-jük hazánk szent ügyét s kikérjük jutalmul, hogy amegmentett hazában én paraszt, ön vegytan profes-sor lehessen, nemde. Szinte látom, hogy tátandja elszáját a gyáva nép. Azért tegye nekem azt a gratiát,kedves Professor úr, húzza magához az 1000 Sándor-gyalogot, a Császár huszárt és verjen jól valamelyik

118

körmére az ellenségnek.« Csakhogy az osztrák támad,a magyar főseregnek kell a császárhuszárokhoz vissza-menni Győrbe s onnét hátrálni egész télen a bányaváro-sokon által. 1848 december 17-ón már hadi rendelkezésenem — mint addig volt — csataterv vagy csapatmozdí-tás, hanem ennyi,: »Én nem mondom, hogy e vagy amaponton ütközzék kegyed, válassza azt, hol legbiztosabb agyőzelem, de csak egy győzelmet kérek a haza szentnevében — mert többet fogna érni, mint tavasszal ket-tő-három, hanem oda azután erős cavalleria-fedezettel40—50 ágyút és ezekből irtózatos, tűz, hogy a föld reng-jen bele, — higyje el, nem állják ki a svábok s ha hát-rálnak, egy erős Gavalléria attaque. És a haza mentvelehet.«

Most itt a tavasz s itt a győzelmem. Ez Kossuthóriási varázslatának eredménye s viszont egyetlen tá-masza ugyanannak a szuggestiónák. Bizonyos, hogynincs semmi köze az ő hadműveletei rendelkezéseihez,melyeket folyton s merészen, parancsolón és ellentmon-dón küldött tábornokai fejére. Egyszer azt képzeli,hogy a kárpáti szorosokat éjjelre néhány ember geren-dákkal elzárhatja s akkor senki a hegyen át ide be nemjöhet. Képzeletében elsáncolt táborokat lát, melylyel»ofcos módon foglalkoztassa az ellenséget, mert a sáncz-ostrom igen kifárasztaná az ellenséget. Ha pedig nemlehet, akkor a nép védje a sánczokat«. (Parancs Vi-szoczkyhoz.) »Szép csendesen, minden lárma nélkül,külön-külön támadjuk az ellenség derochirozott corpu-sait, mert Napoleon külön verte meg az egyiket a má-sik után, sőt egyet megvervén, a másik annak hírére isszaladt.« (Pest, november 29.) Vasvérttel fölszerelj ha-tárguerillákat akar szerveztetni (Beniczky Lajos föl-jegyzései.) a tót lázadás ellen. »A hatalmas Bakonybannépfelkelést parancsoltam.« (Levele 1848 december 18.)S mindegyre visszatér a napóleoni háborúik idevetítettlátománya: mint az óriási szarmata síkságon, úgy a kisMagyarországon is perzseljenek fel mindent az ellen-ség előtt... Szemmel látható amint e szuggesztió dele-jes hatása oly izzóvá válik, hogy vízióvá lesz és hősételtépi a valóságtól.

A csillagszőtte köd mögött azonban más is felcsil-

119

Ian s Kossuth hangjából, ki jól ide figyel, azt is meg-hallja. Az egész varázslat s az egész fölépített helyzetcsak addig tarthat, ameddig a győzelmek tartanak,mert ezek csillogására van az felépítve és semmi másfogantyúja sem a lelki állapotnak, sem az országoshelyzetnek nincsen. Ezért a győzelem ragadja magávala politikai elhatározást s ezért következik be általa1849 április 11-én a debreceni trónfosztás. Ha ezt alelki kulcsot használjuk, akkor nemcsak a mostan ittszereplő később a világban kibontakozó Kossuth Lajostegyütt s egy alapon értjük meg, hanem sutba dobhat-juk, mint fölöslegest és megtévesztőt, azt az egész kétnemzedék vívta polémiát, mely a magyar gondolkodás-ban akörül tombolt (s mindig újra éledt), hogy vájjonas 1849 április 14-iki trónfosztás az osztrák 1849 már-cius 4-iki államcsínynek a következménye-e, vagy ellen-kezőleg, hogy a trónfosztás s a dinasztiától való elsza-kadás zúdította-e reánk az orosz betörést s evvel sza-badságharcnak föltartózhatatlan leveretését?

1849 március,4-én adta ki Olmützben az új csá-szár, I. Ferencz József oktrojált alkotmányát, mellyelMagyarország történelmi alkotmányát megszünteti shazánkat beleolvasztja az ausztriai összbirodalomba.Ez az egyik tény. Következménye az, hogy megkezdő-dik az abszolutizmus korszaka s egészében törvényesszabadságunk csak akkor tér vissza, mikor 1867-benDeák Ferencz bölcsessége a lehiggadt uralkodóval meg-köti a kiegyezést. 1849 április 14-én a debrecenicsonka-országgyűlés kimondja az Ausztriától való el-szakadást s a Habsburg-uralkodók trónfosztását; tör-ténik ez a nagytemplomban, azért, mert a radikális»flamingók« a néptömeggel akarnak hatni a kép-viselőkre s mert Kossuth a maga szónoki alakját bib-likus színben akarja láthatni. Ez a másik tény. Követ-kezménye az, hogy a Habsburgok és Kossuth Lajosszemélyes ellenségekként állnak mindörökre szemben,de a magyar történelemre semmi más következményesoha nem lett. 1849 június 4-én jelenik meg »Magyar-ország lakosaihoz , Paskievics varsói felhívása, mely-ben tudatja, hogy »törvényes fejedelmetek felhívására,ki felséges Uramnak segedelmét igénybe vévé«, az

120

orosz hadsereg bevonul Magyarországba, »egyesülveAusztria hadfiaival a végre, hogy a törvényes rendet,mely Hazátokban a lázadás fegyverével erőszakosanfelforgattatott, ismét helyreállítsák«. (Gellich könyvé-nek IV. kötetében.) A muszka had június 7-én átlépia dukai szorost. Ez a harmadik tény. Ennek következ-ménye, hogy a két nagyhatalom hadának lehengerelőerejével szemben a legzseniálisabb hadvezér, s a leg-tökéletesebb államférfi, s a legáldozatosabb nép semmenthette meg a magyar szabadságharc ügyét. Enneka három kétségbevonhatatlan, kérlelhetetlen ténynekazonban semmi köze egymáshoz, minden összekötözé-sük vagy tévedés volt, vagy utólagos politikai magya-rázat. Mind e kötelékeket szét kell bontanunk.

»A márczius 4-iki alkotmányfosztás visszhangjaaz április 14-iki trónfosztás«, — ezt hirdetik Kossuthhívei s később evvel akarja, a Ferencz Józsefi időbena hivatalos magyar történetírás is, a debreceni detro-nizálást kimenteni. Ez tévedés s hogy tévedés,annak bizonyítéka a dátumok nagy távolsága. Olyanvisszhangot, mely ama március 4-ike után csak hathét múlva veri vissza a hangot, sem a tihanyi apát-ság fala, som a történelem kövei nem ismernek. HaKossuthot közvetlen cselekvésre az osztrák abszolutiz-mus nyílt fellépésre vitte volna, akkor ő, kihez fogha-tóan senki nem tudta kezelni a politikai zsinórpadlásgépezetét, 1849 március 15-én adja meg, nagyszerűnemzeti ünnepén a választ. Miért nem történik ez?Miért engedi ő, a hevület mestere, kihűlni a hangula-tot s tűri, hogy országszerte válasz nélkül terjedjena császári manifesztum? Azért, mert március- 4-énmég meg sem indult a magyar sereg diadalmas had-járata. Csak akkor, mikor hat nagy váratlan és csil-logó győzelmünk bekövetkezett (április 14-én éppenNagysallóra rohantunk), akkor következik be a deb-reczeni fél-köztársasági proclamatió. E győzelmeknélkül az meg nem születik. Ezért Kossuth lelkébőlnézve a fejleményeket (s ez a mi dolgunk), a magyarfegyverek győzelmével van összekötve az ő kormány-zóvá emeltetése s a Habsburgok letétele. Tökéletesenkövethetjük Kossuth Lajos lelkében azt a folyamatot,

121

mikor a magyar hadsereg egymásra következő ragyogógyőzelmét kifakasztják s megérlelik benne államfővéemeltetésének (tehát Április 14-ikének) gondolatát, havégig olvassuk azokat a leveleket, melyeket a hadsereg-gel járva »főhadiszállásáról« ír nejének s melyek aNemzeti Múzeum Vörös Antal-gyűjteményben rejtőz-nek. Különös hitvesi közlések ezek, mert inkább fal-ragaszokra szánt haditudósításoknak hangzanak és ek-ként végződnek: »Nagy eseményeknek állunk küszö-bén. Éljen a haza! Kossuth Lajos! (FőhadiszállásGyöngyös 1849. Április 2.) Már Tiszafüreden (Már-ezius 24-én) így szólal meg: »Olyan jó kedvem van,hogy no, ne adj Isten, hogy a debreczeniek gyávaságbólmaguknak bajt csináljanak ők lássák.« — Április4-ikén: »Kedves Angyalom! Istennek hála, hogy Gör-geyben nagyon, nagyon csalatkozol, ő egészen más em-ber, mint gondolod, ő nem csal meg engem soha. Légynyugodt. És a nép! Borzaszt a hódolat! Leroskadokalatta!« S aznap így szól a Néphez (Szózat Czegléd,Kőrös és Kecskemét népéhez): »Az igazságos Isten éshadseregünk vitézsége meghagyta érnünk, elmondhatni:ütött a számadás órája. Tennünk kell. Felhívom Önöket,ezennel résztvenni nemzetünknek függetlenségénekdiadalünnepében. Mi itt a nemzet vitéz hadserege meg-verjük az ellenséget.« E megnyilatkozások már az Elsőkonzul futárjai, ő a hadsereg és a diadal, ebből tetttámad s a tett a függetlenség. Nem érzi már magátközpolgárnak, mert magához hívja nejét: (SzatmárÁprilis 6.) »Kérlek kedvesem, egyedül semmi esetre nejöjj! A körülmények mindenesetre követelik, hogyKossuth Lajosné a szerény egyszerűséget kedveli bár,a kormányelnök neje pompát ne keressen, de nő ésférfi kíséretében utazzék.« — Ennek az útnak végénott van Április 14-ike.

Így érthető a csillagsugaras képlet, amely most aző világa. De így érthetjük meg azt is, amire eddigsemmiféle felelet nem akadt, hogy miért állítja báróKemény Zsigmond azt naplójában (amire azután a ké-sőbbi békepárt hívei, a kiegyezés előkészítői) váltig fog-nak hivatkozni), hogy Kossuth a hadseregre való hivat-kozással erőszakolta ki a trónfosztást, holott azt a köve-

122

tek nem akarták. Kemény naplójában így beszél: »Kos-suth a terembe lépett s a győzedelmekért az armádiárarakott magasztalások után előterjesztette a detronizá-tiót s az uralkodóház száműzését. Becsületemre mon-dom, hogy majd minden követ ki volt képéből kelve sbár hiszem, hogy a szoros értelemben vett Kossuthiánu-sok nyíltan Kossuth mellé szavaztak; de arról viszont alegtökéletesebben meg vagyok győződve, hogy egy tit-kos scrutimum szerint 20 voxa sem lett volna. A győze-lemnek kábító híre tudniillik annyira csakugyan nemvette el annak, ki különben sem volt őrjöngő, az eszét.«Igen, Kemény Zsigmond, a regényíró, önkéntelenkivallja, amit Kemény, a politikus, le akar tagadni: »agyőzelmek kábító híre« viszi a nagytemplomi gyüleke-zetet, mert az viszi Kossuthot és politikáját. A trónfosz-tás hármas megokolása is teljesen erre vall, — a győ-zelmek végén — majd európai kongressus fogja ügyün-ket elintézni: — Veronában! Ne zavarjon meg ben-nünket az, hogy Kossuth, mint azon nagyszerű »próká-tor és táblabíró!« kinek őt Széchenyi István tartotta,mennél tovább él s mennél később nyilatkozik, annálszorosabban köti össze a császári alkotmányfosztás sa forradalmi trónfosztás kötelékeit, átugorva az idő éstér akadályait. Még kevésbbé hallgassunk arra, ami ép-pen meglepőnek látszó álláspontunkat igazolja, hogy ahatvanhetes kornak küzdelmeiben úgy a kiegyezés vé-dőinek, mint a kormányra vágyó »függetlenségi párt-nak magyarázata terén mennyire tudott elmenni a cél-állítás illett bele a tudatába. Ma ezen a korszakon túlvagyunk s lefejthetjük magunkról összes babonáit. Hogyazonban éppen az 1848-as események s Kossuth alakjá-nak magyarázata terén mennyire tudott elmenni a czél-tudatos vagy öntudatlan történettorzítás, arra két idé-zettel szolgálok, melyek szembe állítva kutatásaink ed-digi eredményeivel, mindennél rikítóbban mutatják beazt a mesterséges átfestést, mely a magyar szabadság-harczra és Kossuth Lajosra Ferencz József uralkodásaalatt elkövetkezett. A hatvanhetes alap kitűnő tollú köz-írója, Beksics Gusztáv így nyugtatta meg a magyarközvéleményt: »Kossuthnak eltagadhatatlan érdeme,hogy nem izgatta a nemzetet fegyveres fölkelésre.«

123

Most jön a függetlenségi párt hivatalos történetírója,Hentaller Lajos s Kossuth halálakor hirdeti ezt hő-sünkről: »Kossuth politikai erélytelensége szerintemvéralkatában leli magyarázatát. Nem volt forradalmiember. Mérsékelt véralkatánál fogva s természetes ösz-töne folytán irtózott a vérontástól s visszariadt mindenerőszakoskodástól.« A Habsburgok detronizálása utánígy következett Kossuth Lajos denaturálása.

Ha a magyar történettanítás hibás csapáson haladtakkor, amikor a császári alkotmányfosztásra építetterá a debreceni fél-köztársasági kiáltványt, akkor mégjobban eltorzították az igazságot azok az osztrák felfo-gások, melyek szerint Kossuth április 14-iki fél-állam-csfeiye zúdította Magyarországra a cári hatalom be-avatkozását. Mellőzöm azt, hogy már 1849 márciuselején orosz betörés történt Erdélybe; kinek jólesik, ezt felelőtlen harcnak minősítheti. De a világháború utánmegnyílt irattároknak oly gazdag anyaga dőlt ki, melynem csak ezt a politikai babonát végzi ki, melynekpedig bőven akadtak minden válság alkalmával hazaihírhordói is, hanem oly döntő bizonyítékokat szolgál-tat, melyekkel éppen azon az úton indulhatunk meg,mely a Kossuth problémáktól a Világháború okáig s amagyar tragédia legújabb felvonásáig viszen. Ausztriaelőször teljes erővel ellenkezik az orosz beavatkozásellen. Schwarzenberg herceg miniszterelnök ezt írja1848. December 31-én Windischgrätz hercegnek, aMagyarországba nyomult osztrák sereg főparancsno-kának: »Csakis teljes mértékben tudom helyeselni,hogy Puchner Erdélynek szorult helyzetben levő csá-szárhű lakosainak kérését, mely szerint orosz segít-séget vegyen igénybe, nem teljesítette és kérem Excel-lentiádat, kegyeskedjék saját részéről is megelégedésé-nek kifejezést adni, hogy a politikai szempontból leg-nagyobb fontosságú végzetes lépés meg nem történt.«A Világháború fogja igazolni, hogy Schwarzenbergjól látott. A lépés végzetes lesz. Oroszország az, kilesi az alkalmat, hogy beavatkozhassak. »Mint a Pas-kievics hercegnek életrajzában közölt okmányok mu-tatják, Oroszország a magyarországi harcot feszült fi-gyelemmel kíséri. A cár a harc kimenetelétől látta

124

függni a fontos európai kérdést: fennmarad-e vagymegsemmisül-e az ausztriai birodalom! A cári politi-kának érdeke volt akkor Ausztria fenntartása (az erő-södő porosz hatalommal szemben) ezért a magyarszervezés és harci sikerek híreit bosszankodva fo-gadta és az ausztriai hadvezetés iránti lebecsülés vertaz orosz vezetőkben gyökeret. I. Miklós cár, valamintbizalmasa Paskievics herceg előre látta, hogy Orosz-országnak be kell avatkoznia a harcba, akár óhajtjákazt az osztrákok, akár nem, mihelyst a magyar seregleveri a császári csapatokat és várható, hogy a magyar-lengyel insurrectió galiciai területre hatol. A cár fegy-verben várta a beavatkozást, melytől az ausztriai kor-mány tulajdonképen irtózott.«

Míg Windischgrätz győz, Buol külügyminisztervisszautasította a cárnak beavatkozási gondolatát.Ezt magának I. Miklósnak Paskievicshez 1849. április25-ikén kelt leveléből tudjuk, hol is ez mondatik: »Ahelyzet más volna, ha Ausztria még idejében fordultvolna hozzánk; akkor készek voltunk rajtuk segítenis azt fel is ajánlottam Buol grófnak. Most mikor mármindent elrontottak, ostobaság volna részemről oroszvér ontásával igazítani helyre az ő hibáikat.« Orosz-ország tehát be akart törni már akkor, mikor még híre-hamva sem volt a debreceni elszakadási jelenetnek sKossuth kormányzóvá választásának. Ausztria az, kivisszautasítja a beavatkozást addig — míg megverik.Ezért Május 12-én jelenik meg az az osztrák manifesz-tum, mely az orosz szövetséges fegyveres segítségetbejelenti s Június 9-ikén írja alá Varsóban FerenczJózsef az orosz interventióra vonatkozó egyezményt.S a régen készülő orosz most már annyira megindult,hogy »azt hitte úgy a cár, mint környezete, hogy amagyar sereg Bécs alatt teljesen végez az osztrákkalés orosz hadseregnek egyedül kell majd megküzdenie amagyar haderővel«. A Világháború után hallva ezt,ránk nézve világtörténeti vallomás.

Nagy, dermesztő dátumok merednek itt elénk, deÁprilis 14-ike nincsen köztük. A bizonyítékok félre-érthetetlenek: az orosz beavatkozás nem a trónfosztásfolytán következett el, hanem a magyar sereg győzel-

125

meinek következménye az is, hogy Kossuth szakít aHabsburg-dinasztiával s az is, hogy a Habsburgok aRomanovokhoz sietnek segítségért. A megindult Végzetmost már föltartózhatatlan, mert megtörtént — magaSchwarzenberg herceg mondta: »a politikai iszem-pontból legnagyobb fontosságú végzetes lépés«.

Az astraea redux, a lehunyó csillag képlete meg-jelenik Magyarország egén s Kossuth Lajosnak győ-zelemből szőtt varázsvilága menthetetlenül összeomlik.Ausztria, a magyar szabadságtól való féltében belépettOroszország keleti politikájának bűvkörébe s ezzelmegkezdődik az a folyamat, mely a Világháborúbanegyszerre zúzza össze a Habsburgok s a Romanovokbirodalmát s mind a két dinasztiát.

Ha arra a duklai szorosra gondolunk, melyen Mik-lós cár hatalmas hadával belép s mely körül a ruthenfalvakban »már február óta énekel a nép Kossuthot di-csőítő versezeteket«: meglátjuk azt, mit a magyar is-kolai történetírás s a békekorszak elfogult magyar po-litikai közvélemény nem mert megpillantani: hogy azorosz beavatkozás óta Kossuth problémái a magyarszabadságharc is, de Ausztria sorsa is, keleti kérdésséváltozott. Amint innét nézve a ködfoltok lassan felsza-kádnak előttünk, rájövünk arra, mennyire megtévesz-tettük önmagunkat s evvel az egész magyar politikaigondolkodást, mikor mindeddig azt hittük s mást nemhalottunk, mint azt, hogy a magyar 1848/49-i ese-mények a 48-as párizsi forradalomnak voltak az utó-rezgései. Az a jelentéktelen francia mozgalom csak1848 márciusában s áprilisában hatott a mi hazánkras Európa egész keleti részére kihűlt minden okozata,mihelyst negyvennyolc nyarán Radetzky leveri Lom-bardiát s mikor Októberben Windischgrätz úrrá leszBécs felett — hol a behulló bombák robbanását grófSzéchenyi István Döblingből hallgatja. Az 1849-isorsdöntő események már csak látszat szerint folynaka francia államcsínyből. Keleti kérdéssé változnak sépp úgy túlnőnek az akkotfiteT lnW történésein,amint Kossuth Lajos alakja világgá emelkedik majdebből a szabadságharci képkeretből, melyben a ma-gyarság látta s látja ma is az ő alakját. Kossuth nyo-

126

mát kutató három utam a Balkánon oly benyomások-kal s bizonyítékokkal lepett meg, annyira megváltoz-tatta előttem az egész panorámát, melyből az akkoriidőt, mát s a jövőt néznünk kell, hogy már a duklaiszoros erdős hegygerinceiről is nem Nyugatra, nemPárizs felé, hanem arra kell függesztenem tekintete-met, merre a »politikai szempontból legnagyobb fontos-ságú végzetes lépés« lábnyomai visznek.

Legendás regényünk nem vállalkozik arra, hogyakár a negyvennyolcas idők magyar történetét, akárEurópa politikai krónikáját adja. Ahova mi csekélyerőnk megfeszítésével törünk, egyetlen pont: KossuthLajos lelki világába törekszünk úgy behatolni, hogy ab-ból fejtsük meg mindazt, ami Vele s Általa történik.Ezért nem mulaszthatjuk el annak a megfigyelését,amire figyelmes olvasóink már idézeteinkből is rájött,hogy mennél inkább beáll ő, az óriási szuggestor azáltala elővarázsolt világba — most a győzelmes ma-gyar szabadságharc közepébe — annál többször szólúgy: »mint Napoleon«. Idézeteim nem mesterségescsoportosítások: bármely nyilatkozathoz nyúlunk: Na-poleon mind sűrűbben jelenik meg. Nyilván a nagyigéző forradalmárt a császári Igéző delejezi már, Ezfolyton fokozódik. 1849 Március 22-i levelében mégcsak ennyit árul el:

»Isten, ha olyan öreges legény nem volnék, beálla-nók katonának.« A tiszafüredi táborban már úgy nyi-latkozik: »Végtére, ha megbosszankodom, azt mondom:én magam leszek a fővezér.« Mennél csillogóbban ala-kul a csillag-sugarakból szőtt Kossuth-világ, annál erő-sebben, annál követelőbben hangzik fel belőle a Napó-leon-motívum. Azok az ócsárlói, kik bukása után olyvakmerőn zúdították az egész felelősséget (természe-tesen a saját felelősségüket is) s minden kárhozatotKossuthra, mert »túlhajtott, kielégíthetetlen személyiambitio hajtotta őt s ennek lettünk áldozata«: ezekugyancsak egyszerűvé akarták tenni a csudálatos Kos-suth-problémát, amit annál könnyebben elérhettek,mennél alacsonyabb szemszögből hunyorgattak reá.Ezért nem láthatták meg, hogy ez a Napóleon-kereséslegtragikusabb, azaz: legizgatóbb alkateleme Kossuth-

127

nak. ő folyton azt a Napóleont keresi s ettől a Napó-leontól fél, aki belőle hiányzik. Ami kibontakozik előt-tünk: nagy árny ék-játék a Történelem falára vetítve.Az árnyék is Kossuth. A kereső is Kossuth. A vetítő isKossuth. S vájjon tud-e valaki megkapóbb s varázsla-tosabb lélekkiáltást mint azé a Kossuthé, aki 1849 Jú-lius 1-én, mikor a levert szabadságharc menekülőkormányának Szegedre kell levonulnia, levelet ír a fő-hadvezetőségnek a legnevezetesebb pillanatban arra afrancia tábornokra hivatkozik s ki Napóleonnak volteszményképe s ezt kiáltja bele a Történelembe: »E pil-lanat nagyszerű, Tábornok úr! egy világ sorsa függtőle. Emlékezzék ön Domourierre. Isten, a Világ s aHistória ítélnek Ön felett.«

Az események forgataga mennél inkább magávalragadja Kossuth Lajost s elszakítja békebeli összeköt-tetéseitől, annál inkább köréje fonódik az a családifüzér, melynek minden tagja érzi, hogy életük s úgylehet, haláluk veszedelmes kockavetésen lebeg ő körötte.A viharba kidobott hajó személyzetének megható sgyöngéd hangulata ez. Mint a tinnyei tanya »Pasto-rale« ában, úgy most az elvarázsolt Hollandus bolygóhajóján, ama rajongó női tábor szeme mered reá, mely-ben anyja Sarolta nagyasszony, felesége Teréz, húgaZsuzsika s még két nővére — összesen öt asszonytizenegy tagú család szerelmes láncba fonódnak s talánel is zárják másoktól. Szó szerint így van: Vele van-nak. Meghatottan ástam ki az Országos Levéltár Bécs-ből lekerült Kossuth-aktáiból azt az iratot, melyben1849. Április 16-án, (tehát két nappal a kormányzó-ságra emeltetése után) 5697. szám alatt, »mély rész-véttel bajnokainak nyomora felett« »saját nővéremet,özvegy Meszlényi Rudolfné, született Kossuth Zsuzsan-nát, az összes tábori kórházak főápolónéjává nevezem,azon erős meggyőződésben, hogy kedves nővérem sze-líd keblének nemes ösztöneit követve, megsértett vité-zeink koródái ápolása iránt mindenkor akkép gondos-kodik, mint ezt egy anya-testvér és hazánk hű leányá-tól várni lehet«. Maga írja bele az 1000 pengő forintfizetést. Ebben nincs semmi protectió. A családi leve-lekben mindegyre olvassuk, hogy »Lajos rokonait mel-

128

lőzi« s gyöngeség volna, ha ebben »Mártius 15-ikérehallgatna«. Zsuzsa, kiben kigyúl a vértanú Weberekegész forradalmi energiája, épp oly törhetetlen szerve-zőnek bizonyul, mint bátyja: hetvenkét kórházat szer-vez, mindenütt ott van, mindenütt kezdeményez s éppoly kevéssé ismeri az elcsüggedést, mint mikor majdmártír útján Brüsselben kell csipkeverést tanulnia,vagy megküzdenie Amerika kietlenségével. ó épp olyszületett forradalmár, mint Sarolta nagyasszony, kitudja, hogy majd rá is halálos szerep vár s ki olvas-mányaiból mindig Napoleon s Washington sorsán latol-gatja tüneményes fiának emelkedését. E forradalminagyravágyásban az ő részükön azonban semmi fitog-tatás s pompázás nincsen.

Csak feleségének Teréznek terjed s marad népünkközt ilyen híre. Alapjában Báró Jósika Miklós közelileírása illik reá: »Be kell vallanunk, hogy Kossuthné-nak igazi hitvesi és anyai érdemei vannak férje körül,de szellemileg igen alatta marad férjének, ijedelmei skorlátolt gondolkozása gyakran ha nem is bántották,de lenyomták férje kedélyét«. Családja is szívtelennektartja őt. Megdöbbentő Zsuzsa levele, melyben férjehalála után tragikus nagyságban jajong: (1848. Ápri-lis 13.) »Megyek tovább, hová még nem tudom, csak elinnen! — csak ölni az időt, mivel magamat meg nemölhetem, ó megölném magamat édes örömest, mert ahit szava néma, midőn a valódi búnak jaja szól, deszegény árva gyermekeim úgy is annyit veszítettekmár, hogy egy világ szerelme sem volna elég pótolniveszteségeiket. Teréz! ő Teréz marad: a természet haegyszer midőn ily nőt teremt, egy nagyszerű hazugsá-got alkot. De ha a természet hazudott, vissza nem von-hatja többé. Én azt hittem, meglágyítá szívét a vesztésfájdalma, ő sírni tudott, de énét feladni nem; szívecsaknem megrepedt, de hajthatatlan maradt s meg-lágyulni nem tudott. Ám legyen! Ne féljen ő tőlem s azén szegény gyermekeimtől«. És hogy felharsan későbbis mindig e Teréz-motívum! Már száműzöttek (1859.),Vilma leányuk az angol Wight szigetén küszködik kez-dődő tüdővésszel s anyai parancs bravúros zongora-mutatványokra akarja kényszeríteni. »A leány sírásra

139

fakad anyja levelén, panaszkodik, hogy míg atyja igaz-ságos iránta, anyja nem az, hogy mindig affektatiónaknevezi, ha mondja, hogy melle fáj«. »Szegény leány,kit a sors ily anyával vert meg, ki szerencsétlen vak-ságban aligha a sírba nem fog küldeni«. Különöskép-pen akkori bizalmasuk Tanárky Gyula, kinek 23 kötetnaplófeljegyzését bírjuk a Nemzeti Múzeum levéltárá-ban, ugyanarra a jellemzésre jut, melyet 1849-benJósikától most hallottunk: »Mintha Kossuthné Terézszavaiból a rossznak géniuszát hallanám, mely válasz-tott emberünket szüntelen kísérte. Általános ösztön-szerű volt az ellenszenv a magyar közérzületben Mesz-lényi Teréz ellen, mióta Kossuth Lajos neje és ő azellenszenvet még sírja szélén is mély gyűlölettel fizettevissza«. (Tanárky Naplója XI. k. 141. 1. Turinban1864 Szeptember 16-án.) Kossuthné az egyetlen, ki anapóleoni hasonlatokat s helyzeteket parádénak értis gúnyolókat szerez avval, hogy két fiát egyik hét, amásik öt éves korában katonai rangra emelteti s a ki-vonult őrségnek előttük tisztelegni kell, mindig a ki-rályi palotába vágyik s a nádori páholyban helyezkedikel, hol megköveteli, hogy a harctérről fáradt-porosanérkező hadvezér gálába mutatkozzék előtte. Ezek abántó tulajdonságok azután annyira belészövődnekszemélyi rajzába, hogy nem tud tőlük megszabadulni.Észrevétlen s önkénytelen népünk hagyományai Kos-suthné ellen fordulnak, holott a legvégzetesebb pilla-natban ő menti meg hűségesen Kossuthot élete leg-veszélyesebb helyzetében. (IX. A sumlai démon.)

Magára Kossuthra azonban kevéssé hat a bíborvarázsa. Bár a Honvédelmi Bizottság levéltárában ottolvassuk a »névtelen exaltált nő levelét Kossuthhoz,mint jövendő magyar királyhoz«: ő majdnem olyérdektelen a hermelinnel szemben, mint ahogy nemakart s nem fog akarni meggazdagodni. Anyjánál,Zsuzsánál s nála az igazi demokrata vonások oly ha-talmasak, hogy azt csak Amerikában vagy francia föl-dön értenék meg, nem minálunk. Mint a krónikásmondja Kossuthról: »Megjelenésének egyszerűsége kü-lönösen nem tetszett a tábor urainak; sokat élcelődtekelhanyagolt öltözetén, rossz lovaglásán s különösen ki-

130

séretén. Szinte tapintatlanság volt ebben, hogy a tö-megre ható ily külsőségekre nem vigyázott; de ő volta világ legegyszerűbb embere«.

Sarolta nagyasszony oly mélyen s tragikusan át-érzi a forradalomnak s Napóleonnak történetét, hogymikor megtudja, hogy Lajos fia elérte a legmagasabbat,mit diadalmas életpályája adhat neki, s a magyar államfejévé liesz: oly aggodalom fogja el, hogy szívéhez kaps szédülten esik össze. Ettől kezdve Letícia Ramolina-Pietra Sante, a napóleoni anya rettegő szemével nézia történeteket, elszántan arra, hogy mikor mindenkielhagyja, ő odadobja magát a fiáért.

Csak a felesége, Teréz az, kiben a meggyökerezetthű szerelmen kívül a meggyökeresedett rettegés élőgyanúvá növekszik.

— Oda vagyunk, az az istentelen Görgey megöletiaz én Lajosomat! — kiáltja. (Báró Kemény Zsigmondnaplója.)

De evvel történetünknek már új fejezete kezdődik.

VII. GÖRGEY.

A hófoltok a márciusi napsugaraktól úgy csillog-tak a domboldalon, mintha szertehajigált tükördara-bok lennének, melyekről elfelejtette a fehér port letö-rölni az a láthatatlan Valaki, akire bízva voltak. Afölvezető út inkább valamely barázdás kátyúnak tet-szett s az egész képnek az elhanyagoltságát betetőztea kastély, mely födetlen fővel, néhány odacsapott ge-rendával megcsúfolva, egyetlen rámátlan ablakbél né-zett bele a sárgán vonagló Tiszába. Ki most idekerült,annak azok a mesék jutottak eszébe, amelyekben atündérkirálylány keresztelőjére meg nem hívott bo-szorkány elvarázsolja az Óperenciás birodalmat s a kó-borló királyfi dehogy tud ráismerni a kacsalábon forgóvárra, mikor csak romot lát maga előtt, meg köröskörülodafelejtett kórókat, valamint most a tiszafürediJózsa-kastélyban. A buczkás, hupás, hógödrös rétazonban éppen ma igen ki volt tulipánosodva, mertmindenféle rangbéli főtiszt szállotta azt meg, s a ku-

131

pacokon ülve úgy egymásnak beszélnek, hogy észresem veszik, míg mi — láthatlan krónikások — mostfölhaladunk köztük; gránátos, huszár, utász, tüzér, smindenfajta, fullajtár mind rakásra rakja a töménte-len szót. Legcsodálatosabb mindannyi között egy láng-vörös, földig érő köpönyegbe burkolt nemzetőri őr-nagy, ki hosszú, széles, egyenes pallost szorongat amarkában. Az ember azt hinné, hogy valamely közép-kori várkastélyból elszabadult hóhér, holott GörgeyArthurnak a feldunai hadsereg vezérének a »nyargoncztisztje«.

Az az egyetlen szoba, mely a kastélyban lakhatóvolt, valami boltozatos terem félének indult, de azutánhirtelen meggondolta magát s pajtává változott. Anap, amint az egyetlen üresen tátongó ablakon bené-zett, szemlét tarthatott e foltos falakon, melyekről ittis, ott is búcsúzott a vakolat s fantasztikus freskókatábrázolt elő a zöld penész. Ezenkívül egy lőcsös sze-kér ékeskedett a nedves szálában, — mint értesülünk— ugyancsak Görgey Arthur tábornok szolgálatában,mert ez az ő vándorló szállása és tábori irodája együt-tes megtestesülésben. Ellenben a pajtaterem másik ol-dalán, a »tátongó ablaknyílás alatt, többrendbeli desz-kákból van az asztal szerkesztve, alája hevenyészettkecskelábakkal s körötte ki szalmafonatos széken, kipriccsen, ki egymásra rakott nyergek kapáján: tizenhá-rom nagyrangú katonát számolok. Előttük szép szálmagyarruhás mond szép s olyan formális beszédet,mintha legfőbb gondjának azt tartaná, hogy a parla-menti házszabályoktól el ne térjen.

Ez Szemere Bertalan, Kossuth kormánybiztosa,ki a Dembinszki fővezér ellen föllázadt magyar pa-rancsnoki kart akarja leverni. Akik körülveszik leg-főbb csapatvezetőik: Klapka, Kmety, Aulich, BáróPöltenberg — nevek, melyeket ma hősi vagy mártír-tűzben látunk fényleni. Akkor még élők, hadakozók, sőtlázadók Kossuth lengyel szabadság-vezére ellen. Ez tör-ténik 1849 Március 3-ikának napján, egy évvel a ma-gyar szabadság megszületése után. Azóta a hadseregveszteségről veszteségre hátrált. Most már elért utolsómenedékéhez, a Tisza vonala mögé s kormány és sza-

132

badság ott állanak a bukás sötét szélén. Még egyszermegtorpannak, szemébe néznek a Végzetnek s föllá-zadnak a Sors és saját vezetőjük ellen. A márciusiszellő most új forradalmat hozott: a hadsereg lázadá-sát a saját vesére ellen. Már csak egyetlen lépés kell.Annyi sem. Már csak egyetlen mozdulat kell s minda magyarság lezuhant az anarchia szégyenébe s elte-mette saját történetét. A perc közéig. Szinte várják,idézik az embert, ki elkövesse a végső magyar tettet.Mindenki mindent elhisz már a másikáról. Szemereérzi, hogy Kossuth és ő még kormánynak látszanak,de szemben állanak a nemzet egyetlen erejével: a had-sereggel. A hadsereg érzi, hogy szembe került a kor-mánnyal és vezérével. Az összeomlott kastély kísérte-ties egyetlen ablakán besivít a szél, mely viharfelhő-ket kerget odakünn s most a lelkeket tépi idebent.

Mire érkezünk, halálos csönd van. Mintha nem isemberiek, de eleven kísértetek lennének. Egy barna-atillás, háromcsillagos tiszt körüljár egy vörös katona-sapkával s abba papírszeletkéket dobnak. Egy se néz amásikra, hanem mindegyik a levegőbe, mintha onnétszállna le a Végzet.

— Hány a szavazat? — kérdi Szemere olyanhangon, mint aki végveszélyben ösztönszerűen bele-kapaszkodik a saját foglalkozásának külsőségébe, hogybele me essék a tátongó Semmibe.

— Tizenhárom — feleli a vörös sapka hordozója.Mire Szemere mellett megszólal egy hang — ez úgylátszik Klapka:

—Görgey nem jön el.— És Görgey tábornok? — kérdi Szemere.

Miért nem felel rá senki? A halálos némaságmost már fojtogatni kezd. A szélroham benyomja azösszetákolt deszkaajtót. Váratlanul a küszöbön ott áll-nak ketten. Egyik lángvörös lebernyegben, kezébenpálossal: ez, Báró Lopresti Árpád »myargoncz tiszt«.A másik meredek szál ember, kigombolt atillában,szándékkal hanyagolt tábornoki öltözetben, keményarcát szőke körszakáll köríti; összeráncolt homlokaalul szemüvegen át csillog acélkék szeme. Bár mégalig haladta meg a harmincat, öregíteni akarja ma-

133

gát. Most is olyan, mint késő öregségén: ő a Kárpátalján meredő »böhöncz«. (Böhöncznek nevezvén al-földi népünk azt az egyetlen nagy sudarat, melyet aletarolt erdő szélén magában ott hagynak, hogy legyenemlékeztetője a volt erdőnek s daczoljon maga a vi-harnak, valameddig bírja.) Ez Görgey Arthur. Nyil-ván ő az, kire várnak: Szemere, a főtisztek s a Sors.Szemére nem hagyhatja a maga szerepét, mertha kiesik belőle, lehull — úgy érzi — a mélybe:

— Elrendeltem a szavazást a fővezérség felett.Kérem tábornok úr szavazatát.

Görgey torkából olyan hang jön, mint amilyen amesszire dobott acéldorongnak van:

— Dembinszki fővezért én elfogattam.Olyan suhanás rohant végig a redves pajta-termen,

mintha a tomboló szél nem az ajtón át, hanem onnétbelülről kelne. Fölugrott mindenki, aki még ült. Min-denki kiáltana, ha a hangjához jutna.

Szemere megmarkolja az asztal szélét úgy, hogya deszkája fölemelkedik s a lábára hull. Ekkor megta-lálja a hangját:

—Tábornok úr fejével játszik.Nem jön semmi válasz.— Tábornok úr, fővezért csak fővezér foghat el.

Úgy látszik maga a levegő is megmerevedett, súgy nyomja az emberek fejét, mint láthatlan üvegharang, mert nem tud semmi hang átjönni rajta.

— Én önnel szemben is elrendelem a szavazatokfelbontását.

A barna dolmányos, három csillagos sapkahordozóalig bír az ujjai merevségével, míg keresgeti az össze-gyűrt cédulákat. Aztán megtalálja a szavát:

— Tizenhárom szavazat, Görgey Arthur fő-vezérre.

Most olyan mozgás fut végig a szálán, mint mi-kor sűrű erdőbe hirtelen betéved a szél. Szemere egyettud: neki kell bezárni az ülést s fent tartani a kormánytekintélyét a lázadók előtt:

— Ideiglenesen Görgey tábornok a fővezér. Hol-nap jön Kossuth az elnök. Ő agyon fogja lövetni Gör-geyt.

134

Szemere evvel elindult Dembinszki sátorába.Másnap fokozódik az izgalom. Megérkezik Deb-

recenből Kossuth. Most ő van egyedül, hogy leszá-moljon vele az omló pajta-szobában, Görgeyvel. Lélek-zet-visszafojtva lesi ennek a tárgyalásnak végét min-denki. Mikor Kossuth kilép a deszka ajtón s ott álla vezértisztek előtt, mindenki el van készülve mindenítéletre. S Kossuth orgona hangja megszólal s zúgnikezd messze téren:

— Fővezérré kineveztem Görgey tábornokotideiglen.

Csodálkozás vagy lelkesedés, ami végig ront a tá-boron? Ugyanaz a torlódó hang, mint mikor a Henge-ren harsogva megkezdődik a dagály s a hullámtarajokegymásra törnek. A tábor megmozdult s egyszerre egyhadsereg indul. Csak Szemere kétségeskedik s félre-hívja a kormány elnököt:

— Mást nem tehettél. De ez az a Brumaire, mely-től annyit féltél!

Kossuth felel:— Mást nem tehettem. Csak a feleségem félti

életemet Görgeytől és a lázadóktól.Aztán Kossuth lepihent a Szemere sátrában. Éj-

jel mikor a szél rettentően verte a ponyva oldalát,eszébe jutott az asszony jóslata:

— Az az istentelen Görgey megöleti az én Lajo-somat! — Ki védi meg itt a polgári kormányt katonákellen, ha egyszer verőkbe szállt a lázadás? Akár a letettlengyel, akár a duzzogó Guyon, akár Görgey győzelmeshívei mind fegyverrel ronthatnak reá. Ki védi őt meg,a fegyvertelent?

Felállt és széthúzta a sátor ponyvát. Fent milliócsillagtól ragyogott az ég, mintha a mennybeli mécseknagy kivilágításra készülnének a nagy magyar róna-ság felett. Távolból járőrök ütemes lépése hallik; egy-egy ló nyerít bele az éjszakába. A sátor küszöbén kard-dal kezében fekszik az őr s testével védi Kossuth sát-rát. A holdsugár most egyszerre az őr arczába téved:s még rejtélyesebbé teszi a jelenést.

Kossuth megösmeri s felkiált: Görgey!Ez történt Tiszafüreden 1849 Március 3-ikán s

135

4-ikén. A magyar szabadságharc itt elérte forduló-ját. Ez a hadsereg Március huszonkettedikén meg-nyeri a szolnoki csatát, Április 2-án Hatvannál győz,három nap múlva Isaszegen terem, újabb nap múltávalövé Gödöllő s nyitva az út a főváros felé. Vácz, Nagy-salló, Léva új diadalt hoznak s mire Májust jelzünk,11-én Budavárára kitűzik a zászlót, az osztrák nagy-hatalom hadserege ki van kergetve a magyar földről.

Ki ez a Görgey Arthur? A válasz, mire apáinkkétségkedve vártak, ma már oly egyszerű s annyirakétségbevonhatlan. ő a legforradalmibb alakja azegész szabadságharcunknak. Ez a kulcsa minden nagyrejtélynek.

Görgey Arthur nádor huszár főhadnagy az első, el-veszett (schwechati) csata után egyszerre tábornoksá-gig s a száraz kenyér koplalásból fővezérségig viszi. Ezama forradalmi Bonaparte tábornok ívelő pályája, ki-nek megjelenésétől folyton fél a magyar szabadságharcs első sorban Kossuth környezete, azután maga KossuthLajos, a nagy küzdelem éltető lelke. Ez a Görgey azegyetlen tiszt, aki, mikor rábízzák, oly komolyan veszia revolutió toborzását, hogy mikor a vármegye a rá-kivetett önkénteseket egy ingben gatyában küldi bes ő azokat pőrén elfogadni nem akarja, ráír a tábla-bírákra, hogy ő az önkénteseket el nem fogadja, s bárcsak őrnagyi rangban, de dantoni hangon rivall reá-juk: »a fegyverbeni hiányt, amennyiben a megye pó-tolni nem tudná, részben pótolni fogom, de ha a ruhá-zatról is álladalmi költségen gondoskodni én volnékfelhatalmazva, akkor nem szorulnék Heves megyéneknévtelen segélyére — a megye ragadja meg a végsőalkalmat, részben legalább jóvátenni semmi körül-ménynyel nem menthető eddigi hanyagságát az önkén-tes mozgó nemzetőrség fölszerelés körül, melyért anemzet köszönetére sem a hivatalos orgánumok sem anyilván útján számot Heves megye nem tarthat«. Ezérta megriadt megye »egy gyengédebb érzésű s emberibbbánásmódú őrnagy parancsnokságát s ezen neveletlenőrnagy hivatalából elmozdítását« kéri a kormánytól.Még csak őrnagy és »Csepel sziget parancsnoka«, deMóga fővezérrel szemben, »ki nem ért mesterségéhez«,

136

Magyarország képviselőihez intézett levelet, mint va-laha a Convent idején tették, s mint a revolutió igazigyermeke, bejelenti, hogy »én, tisztelt Képviselőház, afegyverszünetet el nem fogadom, én el nem fogadha-tom«. Robespierrei módon végezteti ki Csepelen grófZichy Edmundot, s mindvégig ő az egyetlen, ki az»árulókat« halállal sújtja, hadbírósági ítéletei kegyet-lenek s a maga kardjával vágja le a visszafelelő tiszteta 1849 Július 2-iki komáromi csatában, — hol a leg-veszélyesebb forgatagba rohanván bele, szörnyű fej-sebet kap maga is. Vele szemben a mindig szónoklóSzemere (ki majd később csakugyan beleőrül forradal-mi közjogába, melylyel Kossuthtal szemközt a magaparlamentáris jogait vitatja itthon s a menekülésben)ez a Szemere magát és Kossuthot az elbukó szabad-ságharc utolsó napjaiban, (1849 Augusztus 6.) ígyjellemzi: »Kíméltük az embereket, a templomokat,csak a nemzet jövendőjét nem. Revolutiót kivívni reve-lutiós szabályok nélkül. Azért veszünk el, mert az ellen-kezőt hittük s guillotine helyett amnesztiáról gondos-kodtunk«. Maga Kossuth Lajos az emigratió magábaszállása idején úgy látja magát, mint akinek szívétnem lehetett rávenni, arra, hogy gyilkoltasson. A hír-hedt vidini levélben (1849 Szeptember 12.) így ír: »haRobespierre lettem volna, de az lenni nem tudtam,nem akartam, s mondhatom szerencsétlenségemben isemel az a gondolat, hogy kezem vértől mocsoktalan«.

Micsoda rendkívüli és állhatatos vetítés kellhetettahhoz, hogy mind a világháború bekövetkezéséig azegész magyar közvélemény — hű barátok és szenvedé-lyes ellenségek előtt — eltakarta Görgey Arthurbanazt a forradalmárt és osztrákgyűlölőt, ki benne lakott ski éppen a világosi »árulás« folytán köti össze a negy-vennyolcas szabadságharc kihatását a világháborúránkzúdúlásával ? Mikor ezt kérdem, lelkünkben azontöprengek, vájjon nekünk, világháború utáni magyarkutatóknak lesz-e annyi érvünk, hogy le tudjuk hántaniGörgey alakjáról s »árulásáról« azt a kemény kérget,melyet részben ő maga, részben védelmezői, részbenkét nemzedék Kossuthista támadói halmoztak reá?Mert ő maga kezdte a főforradalmár Görgey elálarco-

137

sítását akkor, midőn az absolutizmus alatt, »Mein Le-ben und Wirken« cím alatt kiadott emlékezéseibenúgy tüntette föl magát: mint a debreceni trónfosztásamaz ellenségét, »ki szilárdul el volt határozva arra,hogy az április 14-iki országgyűlési határozatot sajátfelelőségére katonai államcsínynyel megsemmisíti«.Ez nem Görgey igazi hangja, hanem a Klagenfurtbanosztrák internáltságban tartott s családja megélhe-téséért vergődő védekezőé, — amint azt Kossuth Lajosföl is ismerte. Az a nagy és becsületes munka, melyeta hatvanhetes korszak alatt a fivér Görgey István s apuritán barát Gyulai Pál Görgey Arthur tisztázásárakifejtettek, mindig úgy akarta az »árulásnak«, oly ret-tentő mélyre szívódott mérgét a nemzet közvéleményé-ből kihajtani, hogy a szabadságharcba belebu-kott Kossuth politikai táborával szemben, GörgeyArthurt mint a jövendő kiegyezés bajnokát s martyr-ját szuggerálta magára s a nemzeti létért aggódó leg-komolyabb tényezőikre. Egy világháborúnak s az utánakövetkező leleplezéseknek kellett jönnie, hogy meg-bizonyosodjunk a felől, hogy ez a szuggestió túlerősensikerült és merőben csak egy, ma már visszajöhetlenülelmúlt korszak igazságát képezhette s nem az emberit,tehát nem a történelmet. Ezt a védelmet ma már Gör-gey legbuzgóbb védői is eldobhatják, azért, mert a tit-kos levéltárak anyaga dönthetetlen bizonyságot adottGörgey puritán becsületessége felől s az otromba »ha-zaeladás« közönséges vádját nemcsak szétszórták, ha-nem megbizonyították azt, hogy az »árulás« hírét mindnövekvő erővel azok terjesztették, kik bécsi zsoldbakerültek s evvel takarták el gyalázatosságukat amamegsebzett magyar közhangulat elől, mely okvetlenbűnbakot keresett a forradalom után. A nemzetnekazért kellett Görgey bűnbakul, mert nem volt elég lelkiereje ahhoz, hogy a szabadságharc kudarcának okátönmagában keresse — hirdette Gyulai Pál. — De nemvolt sem a nemzetnek, sem görgeyistáknak, sem kos-suthistáknak annyi mélyre látása, hogy úgy Görgey»árulásának«, mint Kossuth szerepének azt a világ-történeti tragikumát meglássák, melyet azután a világ-háború zúdított a mi szerencsétlen nemzetünkre. Így

138

történt azután, hogy a főforradalmár Görgey Arthur-nak — (bocsánat e szörnyű szóért!) — hatvanhetesí-tését közösen és növekvő dühvel tákolták össze úgy, tá-madói, kik az »árulást nem izoláltan a világosi tény-ben« (Kossuth szavai) látták, hanem az egész hadjá-rat alatt tanúsított politikai viselkedésében, melyszerintük az ország függetlensége ellen tört, de ugyan-így hordták a követ Görgey Kőmíves-Kel einen befa-lazásához azok a lelkes barátok is, ki a kiegyezés ér-dekében s Kossuth ellen csoportosultak körülötte.

Görgey Arthur forradalmár e fantasztikus befala-zásához természetesen akkor — tudniillik a világ-háborúelőtt — mindkét vitázó párt (s az egész magyar-ság e két pártban gyürkőzött egymással) talált tám-falakat is. Nem a levegőbe építették, hanem egy való-ságos tényre, mely nem szándék volt s nem is utóla-gos belemagyarázás, mint az igen ködös debrecenibékepárti kísérletek, hanem letagadhatatlan cselekedet.Ez a tény az 1849 Január 5-iki »váczi proclamátió«.Ebben Görgey tábornok tudtára adja mindenkinek,hogy a Honvédelmi Bizottmánynak »rögtönös eltűnésea fővárosból megrendíti bizalmukat s a feldunai had-test hű marad esküjéhez, miszerint MagyarországnakV. Ferdinánd által szentesített alkotmánya fönntartá-sáért minden külső ellenséggel határozottan szembe-száll. Hasonló határozottsággal fog a feldunai hadtestmindenek ellenében is fellépni, kik az országon belülnetalán idétlen republikánus izgatásokkal az alkotmá-nyos királyságot felforgatni megkísérelné«. Ez csakvilágos beszéd? Valóban az. Nem is beszéd, hanem pa-rancs: katonai napiparancs, egy politizáló hadsereghezszól fővezére, ki ugyancsak érzi a maga erejét s félti ahadseregét. Mert kiadatik végső szükség gyanánt amasylvesteri hangulatban (V. fejezet), mikor a kormánymenekül Pestről s erre a császári hadseregből átlépetttisztek is menekülni akarnak a magyar hadseregből.Akkor először állott elő az a végveszély, melynek má-sodik megismétlése most bukkant fel előttünk az esemé-nyek nagy mélységéből ebben a fejezetben. A tisza-füredi látomány őse ama pesti menekülés és váci»megállj« vezényszó. A világháború utáni oknyomozó

139

kutatás kézzel foghatóan tökéletes bizonyságot adottarról (Steier Lajos érdeme), hogy azt a váci procla-mátiót a tisztikar kényszerítene reá Görgeyre, ők szól-nak belőle s nem a fővezér, ki nem tett egyebet, mintkatonás fegyelem céljaira változtatta át a volt császáritisztek politikai vallomását. Övé egyedül a katonai pa-rancs benne. Történetírója (Steier Lajos) ezután aztírja: »Görgey a kormány és hadsereg között hányatva1849 Április 14-e után végzetes nagy hibákat követettel, melyek a Kossuth által elkövetett hibák által kiegé-szítve a nemzeti ellenállás bukásához vezettek.« Eztigazolni vagy cáfolni nem a mi könyvünk dolga, mertmost Görgey Arthur is csak annyiban érdekel, ameny-nyire Kossuth Lajos alakja mellett oda vetített nagyárnyékként halad mellette azon a végzetes úton, melya világháború rettentő szakadékához vezet s melynekelső világtörténeti vándorai ez a Görgey Arthur s ez aKossuth Lajos...

Árnyéknak mondtam a zseniális magyar hadvezérte rejtélyes menetelésben? A szó helyes azért, mert olykísérteties mint, maga a történés, melynek most jutot-tunk el krónikás kezdetéhez, hogy azután munkánk vé-géig kövessen. De a szó rossz, azért, mert ahová mostmegyünk, midőn a világosi útra fogunk lépni, ott nemKossuth vezeti Görgeyt, hanem a hadvezér jár a poli-tikus előtt, éppen azért, mert mikor Görgey szabadoncselekedhetik saját ösztöne szerint, nem tisztikaránakkényszerére, vagy nem a »prókátorkirály« ledacolására(ez az ő gunyszava a debreczeni kormányzóról), akkorő forradalmibb emennél s ezért sokkal messzebbre ha-jítja ezt a tragikus követ, mint az áprilisi trónfosztásinyilatkozat.

Legendás regényünk sodra úgy hozta magával,hogy Görgey Arthur alakja e fejezetben emberentúlisejtelmes nagyságban úgy tűnt elénk, ahogy szabadság-harcunk nagy és győzelmes fordulója Tiszafüreden el-következett. Azonban azóta mi végigjártuk Csaba-királyfi útját s már az Astraea redux lehunyó csillagasápadtan fénylik fölöttünk a magyar forradalom vér-vörös naplementi égboltozatán. Az orosz hadsereg mármegindult a duklai szoroson át s a magyar szabadság-

140

harcnak menthetetlenül el kell vesznie. Itt nincs me-nekvés. A közelgő vég nyomasztó légnyomása, mint lát-hatatlanul sűrűsödő szörnyű mocsár-köd, ott ül már amagyar róna minden küzdőjének lelkén, öntudatlan.Az első, ki a maga egész zordságában megérzi ezt, ha-marabb mint bárki más, mert maga is zord lélek shiányzik belőle ama szavaló korszak minden frázis-göngyölése: ez az első, a magyar hadvezér, GörgeyArthur. Megérzi és rögtön cselekszik — forradalmilag.Elköveti megrázó tragikus bűnét, mely azonban nem avilágosi fegyverletétel — ez csak első és elkerülhetet-len következmény — hanem első megdobbantása annaka földalatti üregnek, annak az emberszem előtt mégláthatatlan történeti repedésnek, mely midőn kitáguls megszélesedik — (mind gyorsabban fog szélesedni!)— elnyel mindnyájunkat s neve: Világháború.

Mert emberlelkeken át akarjuk megérteni a Tör-ténet mély rejtelmeit (a magunk magyar sorsát!)azért hunyjuk be szemünket a negyvenkilences évcsatái, függetlenségi vívódásai vagy külpolitikai kapko-dásai előtt, mintha mindezek letűntek volna — amintel is tűntek a Sors forgatagába s a nagy vihartölcsér-ből csak kis papírlapok hullanak reánk: elsárgult nevekrajtuk: győzelmek, veszteségek és szereplők. Mind olymessze vannak és nem jönnek vissza soha többet! Bá-muljunk ahelyett bele abba a lélek-tükörbe, mely a ti-szafüredi látományt adta s mely most még izgatób-ban s döbbenetesebben jár előttünk Görgey és Kossuthóriási alakjában s viszen egyelőre Arad és Világosfelé.

Az orosz cár elérte célját, Ausztria elkövette »apolitikai szempontból legnagyobb fontosságú végzeteslépést« s a kozákhaddal a Kárpátokon át, bécsi hívásramegindulhatott szüntelen célja: Kelet-Európa meghó-dítása felé. A magyar hősiesség sorsa az elzúzó túlerő-vel szemben meg van pecsételve. Seregünk 1849 Július20-án Rimaszombatig ment vissza az orosz had előls kilenc nap múlva kénytelen átkelni a Tiszán; had-tanilag most megint ott vagyunk, mint mikor Tisza-füredről megindult a győzelmes fordulat. S most éppenúgy, mint akkor, megjelenik Görgey Arthur zord és vak-

141

merő alakja a maga igazi mivoltában s eldöníti az egészhelyzetet: Ő, egymaga. Forradalmibb tényt ennél a lé-pésnél nem ismer történetünk. Mikor Krulof orosz ez-redes hadicselből — hogy különítményét az elfogatástólmegmentse — két tisztet Görgeyhez küld, ő szóbelileg aztizeni Paskievics tábornagynak Katlanoff százados út-ján, hogy »Magyarországot legszorongatottabb állapotá-ban inkább fogadná el orosz fejedelmet, mint az osztrákkot s hogy az orosz ezen az alapon lépjen érintkezésibea kormánnyal«. Nem kérdezett meg senkit. Nem hatal-mazta föl senki: »önként, saját initiátivájára cseleke-dett és súlyos kijelentéseivel a kormányzóit és a kor-mányt arra a tárgyalási útra vezette, melynek főérvea magyar koronának a cárnak való felajánlása volt.Görgey ezzel az április 14-iki detronisatióval majdnemegyenrangú támadást intézett a dinasztia ellen és a sza-badságharcnak dinasztia ellenes irányát éppen úgykiélezte Rimaszombaton tett kijelentéseivel, mint Kos-suth április 14-én Debrecenben.« így állapítja mega hiteles okmányok közzétételével, Paskievics amabizonysága mellett, az új történetírás. (Steier Lajosforrásműve.) Utolsó mondatát kell csak kicsit iga-zítanunk, hogy szemünkbe tűnjön az a világosság,mely Világosig s onnét a világháborúig mutatja sor-sunkat. Az idegen dinasztiával való tárgyalási fel-kínálkozás, melyből ettől a perctől kezdve nincs me-nekvés, mert hiszen seregünk a cári had vasmarká-ban van, jóval több, mint a debreczeni antidinasz-tikus tüntetés. Több azért — mert Kossuth maga is,s még inkább azok, kik őt bátortalanul követték,ideiglenesnek vallották az Április 14-iki határozatots az államforma felett dönteni nem mertek, itt ellen-ben egy idegen hatalomhoz való végleges csatlakozás-ról van szó. Sokkal több azért, mert a debreceni nyi-latkozat leghangosabb mondatai mögül is kihallatszikaz a kétség, hogy közjogi alapon, kölcsönös kellő meg-ijesztés után rendezni lehet a magyar alkotmány kér-dését. Ennek vége van, mihelyt az orosz dinasztia alátartozunk. De mindenekfölött forradalmibb s végze-tesebb Görgey lépése azért, mert a Habsburg- és Ro-manov-dinasztiák rosszul palástolt versenyébe abban

142

a kínos, egyetlen pillanatban dobja bele a magyarügyet, amikor először történt meg, hogy a cárnaksikerült keleti politikája céljából belegázolni a Habs-burgok birodalmába. Itt ugyanaz a Görgey jelent meg,akit a szabadságharc elején megismertünk, kit most— mert győzelmek koszorúzták — nem szorongathat-tak császári tisztjei s kinek szerint és cselekedetei-ben forradalmibb, mint Kossuth.

így jutunk el Aradra. Mire odaérünk, már min-den elveszett,. Menekvés nincsen. Csaba királyfi útjánmár inem ragyognak a csillagok. Astraea redux lebu-kik a láthatár alá. Az a magyar éjszaka, melyben el-borulva járjuk a Történelem erdejét, akkor borítottael először a láthatárt.

1849 Augusztus 10-én Aradon »mint gőzös a meg-áradt folyamot, úgy szelték ketté a mindenrangú ésrendű néppel túltömött városon visszavonuló had-osztályok a tarka sokadalmat, mely itt kis helyen, ke-vés, gyorsan illanó óra keretébe összeszorult és mely-nek egyes csoportjai mozgó változataikban úgy nyel-ték el egymást, mint hullám a hullámot. Ott voltak,jártak-keltek először is a hivatottak és hivatalosak,jelentést vagy parancsot várók, törvén egymást a fő-hadiszállás vagy a táborok felé. Ott a kormányi szak-osztályok szélnek eresztett hivatalnok-serege; nagyonsokan családostul, cselédestül. Ott az elnapolt ország-gyűlés tagjai, kik még haza nem széledtek, vagy avidéken menedéket kereső keserves útjokból megintvisszamenekültek Áradra. Ott a polgári magán-mene-kült rengeteg hada. Ott végre a többi közt elvegyülveés szokatlanul jókarban levő egyenruháikban, jármű-veik közül mindenütt tarkáivá a »tiszteletbeli honvéd-tisztek követelő és szánandó alakjai.« (Id. Görgey Ist-ván naplója.) Északról nyomul Paskievics föltartóz-hatlan emberhengere. A Várból jól látni, amint azosztrák sereg elfoglalja Új-Saágot, s Vingát: mindenórában Aradra nyomulhatnak. A két ellenséges had-áradat elöntötte a kis magyar szigetet.

Bent a várban meszelt boltozatú kazamatábanvagyunk; egyetlen börtönrácsos ablakán pókháló,egyetlen dacos tölgyfaajtója akkor dörren, mikor belép

143

rajta Görgey Arthur hadvezér. A falmelletti faprics-csen miniszterek ülnek s két hevenyészve összetoltasztal előtt elnököl Kossuth. (Néhány nap kell márcsak s ugyanezen boltozat alatt, ugyanezeken a prics-cseken a nemzet tizenhárom vértanúját fogja vallatniHaynau auditorja!) Rosszul égő gyertyák kanócakísértetiesen lobban s úgy világítja meg az arcokat,mintha temetői szellemeket vetítene valamely bűvöslámpa. Miniszterekkel és titoknokokkal együtt nincse-nek többen, mint tízen. Tíz imbolygó kísértet-alak,egymáshoz túlvilági módon hasonlatos: mintha lehám-lottak volna megkülönböztető vonásaik. A gyülekezetígy még inkább szellemjárásnak látszik.

Mikor az ajtó dörrent s Görgey belépett, egy-szerre mind fölálltak. Kossuth összegyűrt papírlapottartott az asztalra s összetolta mind a gyertyákat,hogy jobban lásson. Gyönyörű arca oly sápadtan vilá-gított bele a gyertyák vöröses fényébe, mintha nagytávolságból, talán a túlvilágról tekintene be ide. Afalon rettentő táncot járt két karjának óriási ár-nyéka. A miniszterek mind kifelé tartottak, látszotta rendezésből, hogy kettőjüknek magukra kell marad-niok. Csak Szemere nem állhatta meg, hogy mikor atábornok mellett elment, oda ne szóljon:

— Megint fővezért választottunk, mint Tisza-füreden,

»Arcza mosolygott, keserű mosollyal, mely e sza-vak után egy perez múlva eltűnt.« (Jókai.)

A kazamaták kőlapos folyosóján végigkongottaka léptek: a magyar minisztérium utolsó útja volt.

Kossuth magával s a lobbanó gyertyákkal szembe-ültette Görgeyt. A szőkeszakállas arc s a pápaszemenátvillanó aczélkék szemek csudálatos és megrázó árny-vonalakat kaptak a fején átkötött kék selyemkendőhullámzatától; még most is varros heg fedte mélysebét, melyet a hős ama komáromi csatában kapott,hol maga is kegyetlen sebeket osztott.

Kossuth haranghangja fölszállt a boltozatig s on-nét leáradva betöltötte mind a négy zugáig a börtön-szobát. Csak egyetlen közeg verte vissza ridegen azakusztikai hullámokat: ez a Görgey Arthur alakja

144

volt, mely úgy meredt ki a sötétből, mint valamelyfából faragott szoborbálvány. Három világrészbenGörgey Arthur volt az egyetlen emberi szervezet, me-lyen sohasem hatoltak át Kossuth Lajos hanghullá-mai. Ezért van az, hogy később mind a ketten máskéntemlékeznek erre a beszédre s megismétlik állhatatosanellentmondásukat, mindketten azt hívén, hogy evveldöntötték el sorsukat. Pedig akkor már el voltakdöntve mind a ketten.

Kossuth az összegyűrt papírlap fölé hajlott s be-tűzte azt:

— »Dembinszki seregének két tisztje jelenti,hogy tegnap a temesvári csatában győztünk az osztrá-kokon; Hajnau megverve, a támadók emezek valánakés mindjárt az ütközet kezdetén Dembinszki, az igaz,megint tágítani kezdett: de akkor megjelent a csata-téren Bem altábornagy, ez rögtön átvette a főparancs-nokságot s az elkezdődött hátravonulásból legott (át-ment a támadásba. — Mikor ezen két tiszt a kötözőhelyről Aradra elszállítattott, akkor a harcz még min-dig nem szűnt ugyan, de azon fordulat után, melyetBem váratlan megjelenése, a dolgok állásában a mielőnyünkre okozott, minden valószínűséggel azt lehetremétai, hogy miénk maradt a győzelem.«

A kormányzó itt letette a papírt. Szemében az asejtelmes ködfátyol jelent meg, mely mindannyiszor otttükröződött tekintetében, valahányszor a benne pa-rázsló tűz messze ábrándképek délibábját verte föla lelke mélyéről. Most úgy tetszett, mintha annak amesszi, szivárványos fata morgánáinak beszélne:

— »Higyje el Ön, én az oroszt három hónap alattütközet nélkül is kiszorítom az országból, mint ütközetnélkül kiszorítottam, túl a Tiszáról s amint egy hétalatt egy új 12.000 főnyi sereget állítottam, mely áTiszát megmentette: úgy három hét alatt egy új 25.000főnyi sereget állítok, mert a nép bízik bonnem, tudja,hogy én menteni, nem uralkodni akarok — s azért húszvesztett csata sem veszti el a hazát. Én új meg új erőtteremtek mindig.«

Görgey úgy érezte, hogy ez az ábránd az ő vég-szava.

145

— És mi történik, ha nem győz a két lengyel?Szava oly természetes egyszerűséggel hangzott,

mint a katona beszél. Csak az utolsó két szót rágta olynehezen kemény állkapcája, hogy az megőrlött gúny-nak hangzott.

Kossuthon látszott, hogy minden áron fölül akarmaradni:

— Mitévő lenne tábornok úr abban az esetben, haa beérkezett tudósítások valóknak bizonyulnak s Dem-binszki hadserege győzött Temesvárnál?

A tábornok semmi válaszszál nem zavarta a kísér-teties csöndet. Kossuth felállt, mert érezte azt, hogy akatonával szemben szónoki ereje emelkedőben van.

— Mit tenne tábornok úr, ha egy győzelem utánsikerülne a két magyar sereg egyesülése?

A gyertya fénynél kísértetiesen lobogott a seb-kötő kendő óriásira nyúló hullámzó árnyékvonala afehér falon. De a kérdés hasztalan várta a maga vála-szát. Kossuth úgy tett, mintha elnézne Görgey Arthurfeje fölött.

— Mit tenne győzelem esetén ön, tábornok úr, mi-kor tudtára adom, hogy Önre ruháztuk mind a kéthadsereg főparancsnokságát?

A nagy szuggestor úgy érezte, hogy hatalmábakerítette elzárkózott nagy ellenfelét. Görgey tábornokfölállt. Megszólalt belőle megint a rosszul leplezettdantoni forradalmár, ki Csepelen akasztatott s ki aHabsburg dinasztia ellen kijátszotta a Romanov cá-rokat. A hangja oly érdes volt, mint az acélráspoly,mikor lemezen fűrészel.

— Akkor egyedül az osztrákot támadom meg,minden erőm megfeszítésével s nem a muszkát.

— De ha az osztrákok győztek Temesvárnál? —kérdezi Kossuth.

— Akkor én leteszem a fegyvert, — mondjaGörgey.

— És én főbe lövöm magamat, — szólt utoljáraKossuth.

A gyertya üszkös kanóca már végére járt. Afalon két óriás kimerevült árnyéka tükröződött s azárnykép fölcsúszott most már a boltozat-tetőre, mintha

146

felső testükkel már túl lennének kazamatán, aradiváron, magyar szabadságharcon s valahol ott lebeg-nének s most elindulnak a Világ-Végzetnek rettenetesés föltartózhatatlan útján. Az összes nagy és kis nem-zetek történetében ez a magyar tábornok s ez a ma-gyar kormányzó az egyetlen alakok, kiket már akkor aVilágháború most induló szellője vesz körül s borzon-gat meg az aradi éjszakán. Mikor ebből a szellőbőlvihar lesz, annak förgetege leteper s összetör mind-nyájunkat s velünk az egész emberi világot...

Mikor Görgey Arthur Kossuth utolsó szava utánutoljára távozott Kossuthtól, nyargonctisztjének, kiama vérvörös köpönyegben kísérte, ennyit mondott:

— Most elfoghatnak, ha azt hiszik, hogy árulóvagyok.

Azután összefogta köpönyegét, mert egy hirtelenaugusztusi förgeteg paskolta végig az aradi várat. Anagy sötétben dübörgő szekerek keréknyikorgása s azég négy tájékáról őrjáratok felrivalgó tábori hangjaihallatszottak. Megismételte szavát. Feleletül már há-rom tábor messzi vész jele szólott: a magyar bent avárban, két ellenségéé két szemközti messzeségben.

»Görgey még éjfél előtt visszatért főhadiszállá-sára, új Aradra. — Kevés órával később Kossuth,megküldte neki tudomásul gróf Guyon tábornok »aizoroszlánszívű« jelentését az 1849 Augusztus 9-ikénTemesvárnál a Dembinszki hadsereg által az osztrákokellen vitt csata kimeneteléről. Ezen gróf Guyon tábor-nok által, saját kezűleg írt jelentés szerint Dembinszkihadserege, a bánáti sereg, nem létezett többé.« (Gör-gey föl jegyzései és Kossuth vidini levele.) »Magambanelvégeztem, hogy a parancsom alatt álló hadsereggelleteszem a fegyvert, hogy a czéltalan további harcz-nak minél előbb vérontás nélkül vége legyen; hogy azország, miután többé meg nem menthetem, legalább aháború szörnyű pusztulásaiból meneküljön.« ValljaGörgey.

A másnapi napnak Augusztus 11-ikének valame-lyik első órájában kezében volt a lemondási okirat alá-írva Kossuth és a miniszterek többsége által. »Az ösz-szes polgári és katonai hatalom formaszerűen ráruház-

147

tatott.« Ekkor még egyszer fölhangzott Görgey Arthur-ban a jakobinus: így írja meg Rüdiger orosz tábornok-hoz levelét: »Ez alkalommal Ő Felsége, a Cár nagy lel-kűségébe vetem bizodalmamat, hogy azon számos de-rék bajtársaimat, kik mint korábban osztrák tisztek, aviszonyok hatalma által ezen Ausztria elleni szeren-csétlen harczban belérántattak, nem fogja egy bizony-talan sorsnak és egy mélyen megszomorodott nemzetet,mely az ő igazságszeretetéhez folyamodik, nem fog el-lenségei szilaj bosszúvágyának védtelen kiszolgáltatni;talán elég lesz, ha egymagam leszek annak áldozatja.«Ezért a megadás egyedüli föltétele az, hogy csakis azoroszok előtt tehessék le a fegyvert, ennél az aktusnálaz igazi ellenség, az osztrák, ne lehessen jelen. Milyjellemző, mennyire daczos és mennyire forradalmi!

(Könyvem már nyomdában volt, mikor felfogá-somnak váratlanul újabb bizonyítéka érkezett: egyikfővárosi hírlap Moszkvából kapott tudósítást, mely aszovjet által a cári levéltárban megtalált okmányokatközli a világosi fegyverletételről. Az itt talált s 5332.szám alatt őrzött iratcsomóban egy gróf Adlerberg fő-hadsegédnek beküldött hadinapló 1849. július 31-iki ésaugusztus 1-i kelettel írja le a fegyverletétel előkészü-leteit és tényét; ez külön kiemeli, hogy Görgey »mindigmegmaradt abbeli elhatározása mellett, hogy az osztrá-koknak nem adja meg magát«.)

Margitfalvi Margitai Gábor honvédmérnökkariőrnagy írásban hagyta reánk az ezután történtekrőlszóló jelentését: »Augusztus 11-én este titkos paran-csot kapok magától a parancsnokságtól, hogy a várfelső vagy kelet kapujánál (a mai VI. kapu) éjféliórában az őrség felváltassék s hogy éjjelre oda kevés,de legmegbízhatóbb őrséget téve, egész éjen át szemé-lyesen ott legyek és azon pár egyént, kik az ezúttalnekem kiadott jelszóval az éjszakában jelentkezni fog-nak, a legnagyobb csendben és titokban kíséretükkelegyütt bocsássam ki s a vár esplatnadján ugyanazonjelszóval ellátva váró csapatig kísérjem s adjam át.E titkos parancsot személyesen négyszemközt alko-nyatkor vettem s a pontosan teljesítendők iránt leg-óvatosabban intézkedtem. Jól tudtam, ki lesz az a »pár

148

egyén« s bármennyire elszorult is szívem e végzet-szerű jelenet beállításának szomorú voltára: nem árul-tam el a világért is semmit senkinek. Éjfélkor a kapufelváltott őrségéhez mentem, majd a kapun kívül jel-zett csapatot vigyáztam meg, ha rendben van-e min-den. Éjfél után Damjanich hivatott, kit roppant levertkedélyben találtam; nála a beavatottak halk sürgés-forgása sietteti a készülődést s kérdéseire »mindennekrendben lételét« jelentve, visszatértem. Alig teli el egyóra s az éjszaka sötétjének leple alatt megjelent a vártkét egyén, köpönyegbe burkolt egy tiszttársam (HirtÁdám) által vezetve, pár lóhátossal utánuk némi pod-gyásszal. A halk jelszó ki lőn cserélve, a várkapu meg-nyílt s két utas egy »Istenáldja Önt« köszönéssel kezétnyújtva, kíséretemben az esplanadon már felállítvaváró lovas-csapathoz ment s rövid szóváltás után(Damjanich fedett batárján) a legnagyobb rendben éscsendben halk robajjal tovatűntek mindnyájan.Kossuth és szárnysegéde, Asbóth Sándor ezredes me-nekülő kivonulása volt ez, kik egy jól szervezett, legel-szántabb vitézekből álló magyar és Visoczky-féle len-gyel légióbeli lovas-csapat fedezete alatt a Nagy Sán-dor által az új-Arad és Lippa között utat álló ellenségescsapat szétverésével nyitott úton Lúgos feié vág-tattak!«

Kossuth elment. Az utolsó szó, melyet az aradivárban hallott, felesége szava volt:

— Menekülj, mert Görgey megölet téged!Árulást nem emlegetett senki.Mikor Augusztus 12-én a világosi mezőn a hu-

szonnyolcezer főnyi magyar sereg letette a fegyvertRüdiger orosz tábornok előtt, ott sem szólott senkiárulásról. »Az utolsó »Éljen« Görgeyre még az ő vasidegeit is összeroppantották s egy pillanatra leborulthű lova nyakára«, — írja a zárjelenetről a történet-író. (Szekfü Gyula.)

»Az árulás« vádja először akkor hangzott fel,mikor a bosszúálló bécsi udvar Aradon kivégeztette atizenhárom vértanút. Itt nyillalott át a nemzeten Gör-gey Arthur tragikus politikai tévedése, melyre Püdi-gerhez írt s fentebb idézett levele utal. Azt képzelte,

149

hogy ha áldozatul odadobja magát az orosz cárnak,őt kivégzik, de hű bajtársai megmenekülnek. Az ellen-kezője történt: azokat állította Haynau bitó alá, kiketGörgey meg akart menteni. A bécsi bosszú azért csa-pott le oly embertelenül (s oly politikátlanul!), merta magyar forradalom a cári birodalomnak adta megmagát. Egyetlen vérbemenő sértés, mit egyetlen mon-archa sem bír el, ha egy másik uralkodóházzal szem-ben alázzák meg őtet: ez ellen golyóval s akasztófá-val védekezik legbensőbb élet-ösztöne szerint. GörgeyArthur nem tudta, hogy itt rálépett arra a mély föld-alatti repedésre, mely a Habsburgok és Romanovokkeleti politikáját láthatlan s végzetes súrlódások köztkettéválasztotta. Innét kezdve tágult s repedezett mindaddig félelmetesen, míg a Balkán egész katlana meg-rendült belé, a szörnyű szakadék feltartózhatlanulmegnyílt a lábunk alatt s egyszerre és fátumszerűenbuktak bele a Habsburgok és Romanovok s a mihazánk. Ezernyolcszáznegyvenkilencben kezdődik aVilágháború a földteke legmélyebb rejtekeiben.

Az »árulás« vádját másodszor Kossuth mondja kiakkor, amikor a vidini örvény sodrába belekerül. Ek-kor fordul meg egész láthatára s keleti kérdéssé leszelőtte minden, mit eddig magyar szemmel Nyugatróllátott.

Világos után leszáll a nagy éjszaka. Ami piroslósáv ott messze, az ég peremén látszik, az már a világ-háború rejtőzve parázsló tüze, mely ha a kiegyezésikorszak szerencsés ötvenéves renaissance-epizódja el-múlik, végzetes erejével ránk fogja gyújtani az egészvilágot.

VIII. A VIDINI ÖRVÉNY.

A kazáni hegyek körül még utoljára a Golefu ké-tes csúcsa látszik, azután Turnu-Severinnél eltűnik azország. A mesteri kőút, melyet gróf Széchenyi Istvánvágott a sziklákon át, Corbovi-szigetnél elhagyja asárgán hömpölygő Dunát s mikor Basszarabnál újra rá-bukkan a folyóra, szemben már a lapos, iszapos Gallia-

150

sziget látszik s Calafáttal szemben, a túlparton Vidin.Az embernek egyszerre, óhatatlan az az érzése támad:a világ bezárult mögöttem s most már nincs tovább.

A balkáni vidékek különös, rejtelmes ősze mégfokozta ezt a páratlan benyomást. A fehértörzsű nyí-rek és nyárfák legcsúcsán rozsdás levelekből égő bó-bita látszik, de maguk a fák egészen kopaszok s olya-nok, mintha valamely láthatatlan kéz felülről végig-koppasztotta volna őket s most itt állanak, szürke há-lóba bujtatott kísértetek gyanánt. A meredek jegenye-sudarak éppen oly pirosbóbitásan s szint ily reszketőnés levetkezetten merednek bele a fakó égbe. Sokáig azthittem, mikor letelepedtem a vidini parton, hogy nememberlakta tájon vagyok, hanem vagy valamely meg-fagyott bolygóra helyeztek át, vagy nem vagyok ébren,hanem mesebeli köd szállott reám. Nyugat s Kelet teőlegyaránt a Duna akkorát kanyarul, hogy megállotttó tükrének nézném, melynek folyása nincs tovább. Há-tunk mögött végig valamely kemény s szakadatlan fel-hő-vonulat látszik, melyből itt-ott, amint az álmos nap-sugarak érik, kék-fehér kúpok verődnek át: az végig aBalkán-hegyóriás. Ott sincs tovább. S most itt vagyoka parton, a vársáncokon: alul római falak, rajtuk Árpád-királyok tornyai, azok tetején török bástyák s mind ahárom korszak egymásra hajigálva s egymásraomolva: külön s együtt hullanak le kövenként a föltar-tózhatatlan s néma Mulandóságba.

Négy világrészben soha utaimon nem éreztem azelhagyatottságnak azt a végzetes s kérlelhetetlenül foj-togató érzését, mint itt a Baba Vida sáncaiból me-rengve őszi estén. Oly erővel ölelt körül a magára ma-radt lélek visszafojtott keserűsége, hogy azt képzeltem,le vagyok bilincselve ezernyi bilinccsel s már annyierőm sincs, hogy lábra keljek. Megdermedt tájéknakvagyok dermedt kelléke...

A serailnak, mely Kossuth lakása volt, ma márcsak a földszinti sarokszobája van meg: ebben lakottő harmadmagával; leégtek az emelet tipikus faáltá-nyai, melyeken az ember mindig úgy érzi magát, mint-ha a nyikorgó gerendák megmozdulnának s rajtuk ke-resztül lehullanának a semmibe. A török sátor-nép s

151

azért nem az örökkévalóságnak épít, mint a kőfejtő ger-mán. A ház mögött keskeny görbe utcák, kaviccsal rak-va; a házak egymásra dobált barna-vörös cserepeikkel,vályogverte szürke falaikkal s kandikáló létraablakaik-kal különös rejtélyességet terjesztenek: mintha titokralesnének s mi mesében járnánk. A ház előtt néhány lé-pésre csodaművű kútház, a Kelet egymásba fonódó kí-gyó-ornamentikájával s zománcos zöld fayence-lapokkal;kőfonatok s porcellán lapkák, már évtizedek óta omla-nak: nincs aki kijavítsa őket. A kút s a nagy víz kö-zött elhagyott mosé áll, omladozó sötét-szürke keskenyminaretjével. Ez most már több, mint száz éve hal-doklik s követi ebben több társát itt a bolgár parton,az Ozmán félhold nyilván fogyóban van. Kísértetiesebblátványt ennél nem képzelhet az ember. Valamelymeghalt pasa-palotának leszakgatott kapudarabjaithozták ide, azok köteleken lógnak a mosé belsejében,hogy eltakarják bedűlő ablakait, de a szél, mely mostis fölkelt a Duna felől, behatol a vasrácsokon s úgy ló-bálja az egykori szentélyben felakasztott kapuszárnya-kat, mintha óriási holt denevérek laknának odabent.Magam is megborzongok. Ez már nemcsak kísértet-járás, hanem temető és — Történelem. Így látta Kos-suth is, hogy ideérkezett.

Kossuth tágasabb szobájában ülök a földes pad-lóra vetett selyemvánkoson; köröskörül gyékényfonatúterített szőnyegek s néhány fapapucs. Ezzel teljes aberendezés, mint egykoron. Szembe velem térden gug-golva, kék kaftánjában, fehér turbánnal, csonttáaszo+t kezével üveggyöngy füzért morzsolgatva sza-kadatlan, ősz szakállú török aggastyán ül; az arcbőremillió ránc. ő még látta Kossuthot. Szavait bolgárulismétli unokája s magyar barátom fordítja nekem.

Öreg Ali az olvasófüzérre néz, beszél; szavai las-san loccsanó habok.

— Ama zavaros esztendőkben, a hitetlenekDemeter napjának táján Kalafát felől láttunk jönninagy vitorlás hajót. Ezer ember is lehetett rajta.Mondták: magyar katonák, szürke ruhában, a nadrág-jukon piros sávot láttam én. Láttam egyet köz-tük, mondták király volt odaát. Sisakján fehér tollak

152

voltak és rubintok ragyogtak; mellén láttam nagyaranyláncot. Ezt hívták Kossuthnak és megcsodáltam,hogy mekkora sürgés támadt, mikor fehér nadrág-ban a Beglik Csair várkörzetben táboroztak, de ŐtAhmed bej várta vendégül. Jöttek vele szép ruhájúasszonyi népek is, ezeknek hosszú szoknyájuk volt ésfinom kabátjuk. Én láttam, mikor fehér lóra ült...

És öreg Ali szószerint újra kezdi megint, mintkeleti mesemondóhoz illik a maga történetét s foly-tatta szakadatlan, morzsolva hozzá a gyöngy-olvasóját.Mert Idő nincs ott, hol a Félhold uralkodik.

Mikor az utcára kiléptem, már sürgölődő, morc-arcú, de kedvesen mosolygó bolgárok vettek közre.Egyik hallott az apjától egy dalt, melyet gyermekkorá-ban még énekeltek, »a vitéz Kossuthról«. Másik ott-hon .nevezetes bizonyítékot hallott a menekülő ma-gyarok vitézségéről: mikor egy kávéház verandájárólegy török egy magyar katona fejére köpött, az fölsza-ladt és székestől az utcára hajigálta az egész társasá-got. Harmadik bolgárom kört gyűjtött maga köré:

— Ezt hallgassátok meg. Az én nagyanyám amaga szemével látta, mikor a magyar király itt jártés a pasa előtt mert disznóhúst enni, mert az volt aKossuth és aranypénzt szórt a gyermekeknek.

Megérkeztem tehát az ő nyomába. Jártam utána,amerre világgá ment.

Itt merengek a vidini parton.»Kossuth alig mozdult ki szállásáról. Alkonyatkor

járt néha rövid sétára a vár néptelen, ablaktalan si-kátor-utcáira.« (Hajnal István.) »ó mi piszkos utcák!ó mi tekervények! ó mi sajátságos élet! Az undor fe-lejtet minden benyomást. Vájjon Kelet, ilyen minde-nütt?! Az álmok szép szövedéke elbomlani indul. Aszobának nincs zárja, nincs ablaküvege, nincs szék,semmi, csak egy prices, keményfa, min öltözötten kellfeküdni az embernek, poloskák és büdösségnek marta-lékául.« (Szemere Bertalan.) Kossuth most indul estelisétájára, mert a müezzin a minaret tetején elkezdteelhúzott kiáltását, az »ezánt«.

A szavak úgy hullottak Je a magasságból, minthaátokkal akarnák hajigálni a földönjáró népet. Nem is

153

szálltak el nyomtalanul a légben, mert fölverték aBaba Vida árkán túl telepített magyar sátortábort,mintegy ötezer főnyit. »Szokatlan azon ordítozás, mita török őrök most végbevisznek. Az őrnagy sátorőreazonnal el kezd kiáltani teli torokkal bizonyos jelszót,ezt őrszomszédja, szintúgy ordítva, tovább adja, ez ígymegy köröskörül, szünet nélkül, egész hajnalig. Va-lami sipító zene szólal meg dobszó mellett, imára ser-kentvén az őrséget. Néhány percig tartó síp és dob-szó után, mialatt némán imádkoztak, Allah nevétkiáltják el két ízben.« (Egressy Gábor.)

Mikor a sánc mellett Kossuth kikanyarodott a Du-nához: ökörszekérbe ütközött. Kolerás magyar halot-takat szállítottak benne — számuk lassan háromszázrament — mert meleg étel ritkán jut, annál több adinnye; az őszi éjszakák napról-napra hidegebbek, ru-hákban rettenetes a nyomorúság. Takaró, szalmazsáknincs, a honvéd nyári öltözetben fekszik a Dunapartnedves földén; a vendéglátó törökök nagyszerűen el-szedték már a lovat, nyerget, kantárokat s a tábor vol-takép ártér, melyből most is mocsaras pára száll a kísér-teties nyárfák reszkető során át a félhold felé.

Kossuth úgy érezte, hogy le kell ülnie, mert egyegész összeroppant világ hullott reá. A szabadság tün-döklő ragyogása, győzelmes csaták kiáltása s a hata-lom nagyszerű éneke helyett a kivetettség s agyon-taposás. A megsemmisítő semmi. Mikor Orsovánál át-kelt a határon, a török őrség parancsnoka, ki elvettekardját, még így köszönté:

»— Tudom ki vagy. Ellened fordult a szerencse.A padisah védelme alatt nyugodalmas pihenésed lesz.Allah nevében légy üdvözölve.«

Mikor első éjszakán, a puszta földön kicsi utazó-táskájára hajtva a csillagokhoz fordult a csillaglátó em-ber, »a könnyeken át aranyvonalakba folytak összeazok sugarai s az ő elkínzott valóján átfutott egy szebbjövő reménye«, »Majd hódoló udvariassággal fogadtaZia pasa »a nagy ígéretű«: nagy embernek, a szultánvendégének nevezte. Legyenek gond nélkül: »legyenekvidámak, egyenek, igyanak, táncoljanak«. De egyszercsak meg kellett érteniök, hogy a pasa felsőbb paran-

154

csa nem engedi őket tovább utazni, hiába vágynakStambul felé. Őrizetüket alattomban egyre erősítik ésszigorítják. Újabb török csapatok vonulnak Vidinbe éskörülzárják a Duna mezején a menekültek sátortábo-rát. Maga a tábor pártokra oszlik, Bem, Dembinszky,Mészáros, Perczel, mind Kossuth ellen fordul s őtmessze kerülik. Szemerének, volt miniszterelnökénekelég volt egy néhány nap itt, hogy »dicsszörpölő komé-diásnak« nevezze s halálos gyűlölettel ellene szökjék kia mívelt külföldre, melyet előtte beszegeztek »Az al-sóbb tömegre mély hatást tett hazulról való titkos tá-vozása. A szerencsétlenség kishitű felidézését látta min-denki lemondásában.« (Hajnal.)

Mikor most egyedül ott ült a Baba Vida lehullottkőtörmelékein s a Duna tükrébe nézett, az az érzésjárta át, hogy ő most a legelhagyatottabb lélek ezen avilágon. Olyan lefosztott, lombjarepedt kísértetnekérezte magát, mint azok a partot őrző, kopaszágú fák.Nem volt önmagának ura, mert az egész tájék: aBalkán, a megholt sárga Duna, az elzárt völgy, az el-hagyott part s az önmagára omló vár úgy körülmar-kolták a kibonthatatlan vas-szorításukkal, mintha ő iscsak egy része lenne az Elmúlásnak. Először az ég pe-remét kutatta: mintha azt várta volna, hogy jön on-nét egy Kossuth Lajos, az a másik, aki őt követte semelte eddig legendás útján. Aztán a Dunába tekin-tett. A hold rezgő fényétől egyszerre úgy tetszettneki, mintha a víz felülete megfeszített takaró volnas azalatt rettentő vonaglások tükröződnek. Mintha el-esettek kínvonaglása látszanék megannyi Örvényben.Soha még természeti látvány úgy nem ért el a csontjavelejéig. Föl kellett állnia.

Ez lenne hát a Vég? Egyszer már csak egy hajszálválasztotta el tőle ott Aradon (Augusztus 9.). Mosthívja az örvény: kínok megalázott örvénye: a névtelenhalál, — majd tavasszal talán megtalálják a feloszlótestet.

Egyszerre megrezzent egész valója. Megrettent.A haláltól? A szerencsétlenségtől. Talán mégis jön aza másik Kossuth, ha ő már nem az.

Hazafelé indult. »Sápadt, didergő magyarok álltak

155

a. Duna partján és sóváran nézték a hajókat, mik hazul-ról jöttek, vagy hazafelé indultak.« Otthon betámasz-totta az ajtót s mikor a földre ült a lapos párnára, úgyérezte, mintha az egész Mindenség fent a félholdig scsillagokig ő rá nehezednék. A ház előtt (mely külön-ben, különös gondoskodásból, a rendőrfőnök háza) han-gok hallatszanak. Amit kivehet, egy Olaszországból, azosztrák seregből szökött katona keresi őtet, s Bárdy-nak mondja magát. Az a Szöllősy Ferencz felelget neki,kit Orsován szedett össze titoknok.

— Kossuthot keresi? — kérdezi a Szöllősy hangja.— Kossuth meghalt, nincs többé.

A szökevény mégis bekopog. Mikor ajtót nyit meki,ott áll Bárdy s »mosolyogva erősíti, hogy ő ismeri Kos-suthot, őt nem lehet félrevezetni. Végre a hangjáról rá-ismer, hogy ő az.« Szótlanul nézte iegy ideig, aztán,mint maga írja, hazarohant, megmagyarázhatatlan ér-zelmektől elfogva, sírni. (»Mintha fényes nappal a napleszakadt volna a mennyboltozatáról« — írja naplójá-ban.)

Szöllősy vigasztalni akarja: ő kalandos mentőter-vet eszelt ki s máris mindent elrendezett. Török hajó-sokkal megegyezett: török nőknek fátyolozva szöknekmeg Kossuthtal a Dunán. Szöllősy annyira buzgó tit-kár, hogy éjinek idején ott találjuk az osztrák konzulházában. Pedig oda nem könnyű bejutni: »tömegesenácsorognak az előtt a magyar menekültek, tisztek ésvolt tisztviselők egymás után adják be ott kérvényei-ket a hazatérésre, kegyelemre!«

Már csak egy sóhajtásnyi pillanat kell, csak annyi,mint egyetlen eltévedt gondolat, csak annyi, mint egyhangos szívdobbanás s a vidini örvény elnyelt mind-nyájunkat : el a magyar dicsőség egyik legnagyobb ré-szét, mely Múlt és Jövő, el egy tündöklő nevet, melyolyan, mint a szivárvány, elnyelt egy darabot a Világ-történetből ... Mikor jön már az a másik Kossuth?

Egy különös ember van útban. »Nyúlánk szépjkrfi, a harminczas évek kezdetén, katonás tartással;külsejére is imponáló jelenség.« Thompsonnak nevezi

156

magát, de világos, hogy nem az. Ki ő? Hős és újság-író; kalandor és világjárt dúsgazdag angol egyszemély-ben. A spanyol háborúban százszor nézett szembe ahalállal s titokzatos utakon járta be Oroszországot,melyet megtanult gyűlölni. Október elején a szultánbirodalmában a maga szemével látja, hogy minden tö-rök, görög, albán soha nem hallott izgalomban van:mind arról beszél, hogy a Duna fölött a magyar testvérvitézül verekedik az orosszal. »Egy új Rusztem támadta magyarok között, ki bölcs a tanácsban, igaz az ítélet-mondásban s hős a csatában«. Neve Kossuth. »Napo-leon óta ilyen gyorsan nem terjedt el dicsőséges néva Keleten, mint az övé«, írja az »Orosz leleplezések«szerzője, aki nem más, mint Henningsen Frigyes Ká-roly, elterjedt művek írója, több angol lap tudósítójas ki most így nevezi magát Vidinben: Thomsen va-gyok. »Mikor a Dunához közeledtem — írja — s Gör-gey fegyverletételének híre megérkezett, egy magas-rangú öreg török sírásra fakadt s ajka átokra nyílott:»Allah meg fogja verni Ozmán fiait, mert nem támad-tak rá a muszkára, osztrákra, mikor azok aiz orosz al-dunai fejedelemségekben sorakoztak a magyar ellen.«Egy másik mohamedán nagyúr Világos hírére egészvagyonát pénzzé tette s Damaszkuszba küldte, mertnem akarta, hogy a Boszporusznak ezen a partján nyu-godjanak csontjai, hová a moszkoviták most már megfognak érkezni.« Szerb területen hogy átutazik, a fa-lukban elésEaladnak az emberek: »Magyar! Magyar!«,így üdvözlik. Néhány hónappal ezelőtt még az idetévedtmagyar élete nem lett volna biztosságban, most pedigkomor tisztelettel méznek reájuk. Az Ausztria által fel-bérelt szervianus szabadcsapatok a magyarok ellen ve-rekedtek s bámulatos zsákmánnyal tértek haza, sokaranyat s tízezer birkát tudtak zsákmányolni, de hét-ezren közülük estek el, a szerbek megismerték a magyarhadidicsőséget s azt, hogy a hálátlan osztrákok oldalánigazságtalan ügyért küzdöttek.« (Henningsen napló-jegyzete.)

így érkezik a rejtélyes idegen a Duna mocsaraspartjára s elér Vidimbe. Megmutatják neki, hol lakikKossuth. Belép a vályogszobába. Egy szava sincs. Leül

157

s leveti csizmáját, mintha az lenne a világ legtermé-szetesebb dolga. A csizmatalpát is kifejti s abból leve-leket tesz ki Kossuth elé. (Szöllősy naplója.) A forra-dalom két külföldi követe: gróf Teleki László és Pul-szky Ferencz küldik ezeket, hogy kitartásra biztassáka magyarságot, mert »angol és franczia államférfiaknövekedő érdeklődéssel szólnak a magyar ügy iránit, aztkomoly európai kérdésnek tartják azért, mert az oroszbeleavatkozott«. (E levelek a Nemzeti Múzeum irat-tárában találhatók.)

— Késő — feleli Kossuth, ki eddig dermedtennézte a tüneményt, azt hitte, mesében van, vagy álmo-dik. — Késő, uram, ez a végzetes szó a magyar tör-ténelemben.

— Nem késő, uram, — feleli a messziről küldött— míg Önök Oroszország ellen vannak, addig mindentörök s minden angol a magyarok oldalán vam. Mostkezdődik csak a világküzdelem a szabadságért.

Kossuth úgy érezte, hogy megérkezett valakihoazá, kit sóvárogva várt, kiért halálosan epedt, ki nél-kül nem tudott élni: megérkezett az a másik Kossuth.Történetírónk ezt szabatosan így állapítja meg: »Akülső világ eddig ismeretlen áramlatai között találtamagát Kossuth.« Mi csak ezt tesszük hozzá: e külsőáramlatok megtalálták az ő lelkében élő társukat, amagyar negyvennyolc keretéből kiszállott a legendákhőse s már megint ott járt a csillagok között, valaholCsaba királyfi útján...

A lengyel ágens is mindjárt jelentkezik; a töröktámaszpontok is mindjobban sűrűsödnek. Kossuth mostelőször látja meg Keletről a szabadságharcot, magáts a magyarság sorsát. A lélek-fordítás benne oly erős,mint mikor csillagdában éjjel, kereken megfordítják anagy kupolát s a távcső, min belebámulunk a Minden-ség távol titkaiba, egyszerre az égnek egy egészen más,eddig sohasem látott tájának szemléletében találjukmagunkat. Ha a magyarság ügyét csak az orosz ellenifelsorakozásban látjuk, akkor egy török-angol-lengyelfrontot kell elképzelnünk magunk mögött s a csillag-képlet meghozza diadalunkat. Innét most ez látszik. Haez egyetlen mentségünk, ha a szabadságharc vérontása

158

erre szolgált: akkor nem lehet abbahagyni a küzdelmet,mert az a világ felszabadító harca; akkor megtaláljukhelyünket a nemzetek nagy csillagrendszerében, akkora nyugati hatalmakhoz kell fordulnunk megmentésérts akkor az, ki éppen az orosszal társult, mert annakadta meg magát, az áruló. Ez az értelme a Vidini levél-nek, mely török földön, török benyomások alatt 1849Szeptember 16-án indul el Kossuth üzenete gyanánt,»végzetesen ható útjára«. Lehetetlen volt, hogy az. itt-hon maradt és szabadság-vesztett magyarság _ ezt meg-értette volna, mert teljesen hiányzott hozzá keleti szem-határa. Ezért csak egy szót ragadott ki Kossuth vidinileveléből, azt, hogy Görgey »áruló«. Ezzel azután megis mérgezte lelkét két nemzedék.

Kossuth sohasem látta magát belőlről, hanem min-dig kívülről, azaz nem is kívülről, hanem felülről, vala-honnan a csillagok közül. (I. Fejezet.) Most sorsánaklegnagyobb fordulóján megint ez történik vele s azt abenyomást teszi minden szava s ténye, mi ezután követ-kezik, mint olyan emberé, ki messze túlemelve tekin-tetét a helyzeten, terén,, időn, sőt a saját egyéniségénekvalóságán is a kozmikus világrendszerben kutat s holitt, hol ott akar a láthatatlan erőkbe belekapaszkodni:Ő olyan ködfoltokat lát folyton az Emberiség bolto-zatán, mint á csillagász, mikor oly ködgomolyokat fedezföl az űrben, melyekből ezután fognak bolygók vagytálán egész csillagrendszerek megszületni. Ezt a lát-hatatlan kapcsolatot, mely túl van nemcsak a magyarnegyvennyolcas láthatáron, hanem úgyszólván mindentapasztalt történésen, a mi hősünk »a történelem logi-kájának« nevezi: ez legtöbbször előforduló kitételeminden írásának. Szónoki forma is, mint nála minden,ámde ezenkívül sokkal több: ez az önfonta sugár-hágcsó, melyen át Kossuth a Végtelenségbe akar el-jutni, hogy abba belekapcsolja a maga küldetését s nem-zete létének biztonságát. Mindegyre kiveti a Történe-lem csillagképletei felé ezt a hágcsóját s azi mindegyrevisszahullt, mert nem találta el a helyes égtájat vagyföldi lidércfényekről azt hitte, hogy azok az örökké-valóságba vezető fényjelek. De bár hányszor éri iscsalódás csapása s annak minden főbenjáró veszedelme:

159

Ö mindig újra kezdi a próbát: mindvégig, mindhalálig.Nem is tudja e földöntúli kísérletet megállítani, mertez az ő állandó lényege, s nem változó politikája. Hogymennyire igaz ez, s hogy itt Vidinben találtuk megnemcsak az »árulás« szó titkát, hanem Kossuth Lajoslelkének igazi kulcsát: annak mindennél döntőbb bizo-nyítéka az, hogy most, mikor a vidini örvényből kiemel-kedik s egy lánglélek újjászületését szemtől szembeszemlélhetjük, akkor fedezzük fel azt is, hogy most márKossuth a saját múltjából is azokat a ködfoszlányokatgyűjti maga köré, azokat teríti ki magának s a világnak,melyek már nem a régi, hanem megfordult horoszkóp-jába illenek bele. Egyszerre a régi, töredékes üvegdara-bok új Kaleidoszkópot adnak, mert nagy forgatójukvilágbatörő ereje hajtja őket. Ezért tud azután elkáp-ráztatni három világrészt, milliónyi embert s mindenek-felett egy csudálatosan izgató impresszionistát s auto-szuggesztort: Kossuth Lajost.

A kísérteties Duna vidini halálos örvényéből hatal-mas víztölcsér emelkedik fel, mely végigszáguld óceá-nokon s feledhetetlen marad örökké, míg emberek eföldtekén történelmet írnak s nagyapák unokáiknakemberi nagyságról beszélnek.

Az örvényből felszálló forgatag megindul Kossuth-ban. Felbukkan előtte az, hogy már Arad előtt Szege-den, mikor polgári kormánya a szorongatások köztbukni készült, Ő az egész világhoz küldte »lelke istené-nek sóhajtását« s a magyar ügyet minden népek fel-szabadításának kezdetéül keresztelte el. Sőt továbbment, Balcescu és Balaceanu moldva-oláh kiküldöttök-kel a lengyel, olasz és más légiók mellé »magasabb po-litikai szempontból« külön román légió szervezését en-gedélyezte. (Kossuth levele Bemhez 1849. Július14-ikén.) Most pedig ez a Henningsen délamerikai min-tára Banda Orientale hálót akar összebogozni s annakMagyar-, Lengyel- Horvátország, Szerbia és Románialesznek tagjai. (Asztalos Miklós adatai.) Ez a Hen-ningsien azonban angol levegőt is hoz, s így felidézi azta Blackwell András József angol ügynököt, ki már1843 óta figyelte őt s 1848-ban azt hirdette, hogy»Anglia és Franciaország fegyveres támogatása a ma-

160

gyar-lengyel kombinációt európai tényezővé avathatja«.(Horváth Jenő tanulmánya.) Az angol ügynök aztüzente, hogy Olaszország felé nyújtsa ki kezeit. De hi-szen ő máris tovább ment annál, mert az 1848. Május20-i duinói szerződésben velencei-magyar szövetségetkötött s Bratich János hajójával, melynek legénységedalmátokból és magyar katonaszökevényekből állott, amagyar kormány nevében zár alá helyezte az Adriát srajtaütésére, az osztrák hajók elkobzására csak azértnem került a sor, mert a beígért »Kossuth« és »Bem«hajókat hiába várták, azok nem voltak sehol. Ez nemakadályozta meg azt, hogy a trieszti tőzsdét pánikfogta el a »magyar nemzeti galetta hírére«. (HorváthJenő.) Már a lehunyó csillag jegyébe került a magyarés olasz forradalom egyaránt, mikor ő azt izente, hogymajd át fog kelni a hegyeken az olasz szabadság segít-ségére; tette ezt gróf Monti olasz légiójának megjele-nése nyomán s ez a légió most vele együtt itt vam törökföldön (Vigevano). Az orosz ellen felsorakozni: igen!Hisz ő kész volt Oroszország megverésére is. (Steier.)»Egy kis támadást tennénk Hurbán retraitejébe Szilé-ziába s ott a biztos nyugalomban tanyázó csekély ellen-séget jól megpaskolva térnénk vissza. Hadd tanítsukmeg, hogy velünk nem jó tréfálni.« S a lengyel Biem sa lengyel Dembinszki minden haditerve nem volt-eoroszellenes? Bem kiáltványa Moldva népéhez (Július19-én) az orosz barbár hordák ki verését tűzi ki a harccéljának a Porta segítségével. (Ahmed Réfik törökkönyvében.) Az ő »hiteles tudósítása« akként szólott,hogy »a magyaroktól az orosz katonák igen félnek s mi-dőn híre futamodott, hogy a magyar sereg Galíciábatör, elkészültek mindjárt a sánczolásra és retirálásra«.(Vörös Antalnak, a Honvédelmi Bizottmány levéltár-nokának naplójegyzetei a Nemzeti Múzeum levéltárá-ban. 1849. Május 2-áról.) S nem hirdette-te ő maga márelőre »Kossuth Hírlapjában« (1848. Július 2-iki szám)ama jövendölést: »Egy bizonyos. Bizonyos, mint a ha-lál. A pánszláv elem az ausztriai háznak nem ad jö-vendőt. Ha bukik, bukásába ragadja, ki reá támaszko-dott. Ha győz, idegen számára győz.« Ma már azt látja,— s ezt később két világrészben fogja hirdetni — hogy

161

o az, ki a cárnak igazi ellensége, mert lengyel vezérei-vel be tudott volna hatolni az orosz birodalomba,, hogyledöntse az »agyagbálványt«. Egyetlen bilincs van, melyröptében lábait megköti, az, hogy Görgey az orosznakhódolt be s ebből a béklyóból csak úgy tud szabadulni,ha azt kiáltja a külföldnek (mert a vidini levél annakvan szánva), hogy ami Világoson történt, az: árulás! Ahirhedt levél, melyet »az angol és frankhonbani ma-gyar követ s diplomatiai ügynökségeknek« ír, angolközvetítést kíván s mert »Ausztria az orosz satellese«a maga alakját így állítja be: »a lehetőség az volt, hogyén teszem a magyar nemzettel semmivé az oroszt,helyre állítom Lengyelországot s a töröknek reális ön-állóságot eszközlök«. A levél evvel a világba küldöttéles kiáltással végződik: »Rabságot el nem fogadok, atöröktől. Az ilyetén pártfogásból halállal fogom maga-mat megmenteni. Én tehát magamat ezennel angolpártfogás alá helyezem!«

A csodálatos Örvény forgása tehát visszájára indulmeg most ott a mélyen. A mélység oly nagy, hogy leéra Világtörténet eljövendő Végzetéig. Környezete, honfi-társai vájjon mit értettek meg belőle? Erre megfelelminiszterelnöke, ifjúkori törekvéseiben barátja amagyar frázis-forradalmárok mintája, most menekült-társa, Szemere Bertalan, ki még most is azokon a ház-szabály-paragrafusokon nyargal, melyekre Tiszafüre-den felelt s melyeken a külföldön irtó hadjáratot akarmajd indítani egykori bálványa, Kossuth Lajos ellen —írván:

— És Kossuth most mit csinált! Senkit nem foga-dott, senkivel nem érintkezett, kerülte a népet s a sere-get, mely őt kereste s követte őtet. Ez az ember mégmindig képes bolondítani a világot És talán mégegy-szer kezébe veszi a haza sorsát. Én nyilvánítom min-denütt, hogy e rettenetes embert főbelövöm, e lelketlendicshörpölőt.

A vidini örvényben nem Kossuth Lajos sülyedt el,hanem Szemere Bertalan s minden magyar-sujtásosfrázisa. Egy nagy és rettenetes izgalmas fölemelkedéskövetkezik, mely ámulatba ejti a világot s melynekérthetetlen erejét ma is érezzük.

162

A »vidini levél« elküldését követő napon, tehát1849. Szeptember 3 7-én már késő este van, mikor poro-san, csatakosan, lóhalálában egy török alezredes, ki nemkevesebb, mint a hadügyminiszter segédtisztje, tolmácskíséretében a menekült táborba érkezik. Stámbulbólállami hajón utaztak Várnáig s azóta váltott lovaikonjöttek a sumlai völgyön s a madarai hegyeken át. Mégaz éjjel fölverik Kossuthot s a tábornokokat. HozzákCzajkovszky lengyel s gróf Andrássy Gyula magyarkövet írásait Konstantinápolyból, de hozzák annál sokkaltöbbet, magának a török minisztereknek fülbesúgotttitkos üzenetét. Amit ők szóval mondanak, azt a leve-lek megerősítik. Nem lehet semmi kétség. De nincsenveszteni való idő sem.

— Az osztrák császár Kossuth Lajos és társainak,az orosz cár Bem és lengyeleknek föltétlen kiadásátköveteli ítélet-tétel végett. A két császár kívánalmaultimátum. Megtagadása hadüzenet és háború. Menek-vés egyetlen egy van: a kiadatási régi szerződésekkikötik, hogy azo&at az elmenekülteket, kik török hitretérnek, nem köteles kiszolgáltatni a porta. A magyarokmost már tudják, mit cselekedjenek: Allah nagy, AbdulMedzsid szultán kegyes, mint a galamb s Aali, a divánkülügyminisztere okos, mint a kígyó. A kereszténycsászárok kegyetlenek, de Mohamed utóda maga akegyelem, a rang és az élet...

A tábor egyszerre olyanná válik, mintha a méh-lugasban fölborították volna mind a kaptárokat.Emésztő izgalom harapózik el minden zugban. Küz-ködés halálért, életért vagy szégyenért. »Andrássylevele izgalmat lehel — mondja történetírónk — aporta tanácsában csaknem verekedésig ment a vita azorosz-osztrák követelés fölött. Határozatot nem is tud-tak hozni. A többség nem akar pár menekült életéértháborút koczkáztatni az oroszszal. A minisztérium akiadatás ellen van, de valószínűleg lefogják szavazni.«

Mire a nap felváltotta a holdat az égen, már min-denki tudta, hogy Bem az áttérés híve, s ez mély hatásttett mindenkire. A levelet csapaton&ént felolvassák azösszes tisztek előtt. A rémhír rögtön elterjed a legény-ség között. Kmetty és a német Stein báró is törökké

163

lesznek — magasabb rang és magasabb zsold. Márcsak két nap van a válaszra. Egressy, a nagy színész,egész jeleneteket szaval el Shakespeareből s haza ír,hogy török őrnagygyá legyen-e?

Kossuth Henningsennel beszél, az angollal, s Mé-szárossal, a derék öreg katonával. Körülnéz amazemberszem nem látta csillagképletek között, melyeketa vidini örvény legmélyebb tölcsérében fölfedezett.Láthatatlan fonál tartja őt, de ha azt elengedi, beié-bukott a mélységbe menthetetlenül. Tekintete egy vi-zionárusé. Vérpad és becstelenség közt állva kinyújtjakarjait, az Emberiség ama láthatatlan erői: »a Törté-nelem logikája felé«. Levelet ír a Portának, a nagyhatalmak követeinek s magának Lord Palmerstonnak,az angol külügyek vezetőjének. Megírja, hogy ő válasz-tott. Nem hagyhatja el hitét, mert angol védencnektekinti magát, mert protestáns, s mert a szultán hiszaz isteni kegyelemben, — melyet két keresztény csá-szár most megtagad. Most már egyedül marad — arenegátok el fogják hagyni — s neki nincs egyebe,mint ezek a világba küldött levelek. Még az sincs, akielvigye őket.

Nyilván azonban nemcsak Keleten vagyunk már,hanem az ezeregy éjszaka birodalmának kellős köze-pén, ahol varázslók és dzsinek járnak. Megint egyrejtélyes angol jelenik meg nála. Ez már a második.Fáradtan és porosan áll előtte, most jön Indiából, neveCasement. Nem szól egy szót sem. De mikor azt kér-dik tőle, hogy el vinné-e a leveleket »épen oly szótlanulállott fel, átvette az iratot és még nevét sem mondvameg, ellovagolt«. Kossuth úgy tudta, hogy tíz napiszakadatlan út után már Palmerstonnál volt a levéllel.Ez tévedés, Palmerston s ama világtartó erők már ek-kor közelebb voltak — levél küldés nélkül is — Kos-suth csillagképleteihez, mintsem azt ő tudhattavolna...

Elindul azonban a másik különös segítő társ is;miután Komárom elestéről még itt nem tudnak, Kos-suth a vár élet-halál urává Henningsent nevezi ki, smegparancsolja, hogy még egy fél esztendeig tartsaazt, — kapitulálni csak Anglia jótállása mellett sza-

164

bad. Henningsen vállalkozik arra, hogy éjjel a Dunánúszva lopódzik a várba. Mire Belgrádig eljut, megtud-ja, hogy Komárom már a császáré s a legenda errenem mehet tovább. S mi még csak Vidinben vagyunk.

A magyar emigratióban megtörtént az első sza-kadás: a renegátok különváltak, egyelőre rangot észsoldot kaptak s a török lakosság ölelgette őket. Bem,ki Murát pasa lesz — az aleppói várban fog meghalni,Stein a krimi háborúban hadakozik s mikor en lentjártam legutóbb Kossuth nyomán, a bolgár parasztokkörémgyűlve még mindig beszéltek a circumcision kö-rösztül ment százegy néhány magyar kalandjáról. Arenegátokat történetünk örvénylő sodra kivetette ma-gából. Jön már az új veszedelem s mindjárt kiköt avidini parton.

»Október 12-én gőzös futott be a kikötőbe és egyosztrák tábornok szállott ki róla. A rég nem látottegyenruha óriási feltűnést keltett. Sokan azt hitték, itta bosszú órája, a kiadatás mégis csak megtörténik.Hamarosan híre ment azonban, hogy Hauslab tábor-nokot az önként jelentkezők hazaszállítására küldtekormánya. — A legénység körül már az első napontöbb mint ezren felíratták magukat nála. Felvették azosztrák katonai zsoldot, rég nem látott csengő pénz-ben, megebédeltek, megborotválkoztak és mintegy újjá-születve mutogatták magukat a városban. Az osztrákügynökök erősen toboroztak. Voltak magyar tisztek,kik mellettük buzgólkodtak, ajánlásukkal bűnbocsána-tot remélvén. Három nap múlva bizonyos volt, hogypár száz emberen kívül mindenki haza tér. Kiabálás,tülekedés vált állandóvá a menekültek közt. A haza-készülők végül az osztrák konzul háza körül telepedtekmeg, mintegy menekülve volt vezéreik elől. Mikor aDunán megindultak a hajók, Hauslab meglengettetollas kalapját és a császárt éltette; az uszályrólháromezer ember felelt rá lassú morajlással. A par-ton megújult a lárma és kövek repültek a hajó felé. Azötezer emigránsból több, mint háromezer eltávozott.A háromezer magyarból alig maradt vissza több négy-száznál. Szinte megsemmisült hát a magyar emig-ration.

165

A vidini vár-környék most már olyan, mint egyelhagyott csatatér vesztett küzdelem után; emberekés Sors egyaránt messzire kerülik. Az öreg, becsületesMészáros Lázár, volt hadügyminiszter, egyetlen igazifilozófus a menekültek között, három önéletrajza egyi-kében, mely kiadatlan, oly plasztikus képet ad néhánymondatban a helyzetről, mely minden krónikái adat-gyűjtésnél őszintébb: »Majd három hóig szíttuk Vi-dinben szomszéd hazánk bérczeiről átlengő levegőt sittuk a hazánkat körösztülmosó szőke Duna vizét. Itthallottuk gyászepizódjait hazánk eseményeinek. IttGörgey híres világosi tettét. Itt a várak feladását. Ittsirattuk aztán derék honfi társaink gyalázatosul tar-tani akaró ki végeztetésüket.«

Mert egyszerre csak sirályok lepik el a Dunát,Kossuth megint ott ül a parton, hogy a hold feljött snézi, kísérteties fák között, a rejtelmes örvényt — az őörvényét. Osztrák hajó jő lefelé a sárga nagy, halottszínű vízen; éppen a mart kőhágásai mellett halad. Va-laki cédulát dob Ski a hajóról, hibás németséggel írva,»az utasoknak nem szabad kiszállniok, felső parancsra;könyörög, eszközöljék ki, hogy kiszállhasson, szörnyűhíreket hoz a magyaroknak«. A parancs hatalmasabbnála, mert senki sem tud kiszállni, s a hajón mindenoly néma, mintha halottakat szállítana. A kerekek las-san lapátolják a vizet. Mindjárt elsiklik a hajó. Deegy arc jelenik meg egy kis kerek ablakon. Kiált:»Magyarok, ne menjetek haza, mind legyilkolnak ben-neteket, Aradon kivégezték a tizenhárom tábornokot.Nincs kegy élem.« Láthatatlan kezek visszahúzták azismeretlent. »S aztán nem hallattszott semmi sem.«

Kossuth most föláll: Görgey hiába adta meg ma-gát az orosznak, evvel magára zúdította a Végzetet.Minden rettentő és minden világos: a csillagok nemcsalták meg őt: a »történelem logikája« működikrajta, Kossuthon át. Ezért feláll itt, a tátongó halál-örvény szélén és beáll a saját legendájának közepébe.

Mert másnap tollas kalapot vesz, fehér lóra ül, pi-rosló takarót szerez arra s belovagol a négyszázra ol-vadt magyar tábor közepébe. Olyan mintegy föltámadt

166

jelenség. Vidinben ma is mutogatják a kapu helyét s avíz járta «sánc-teret» hol táltosán megjelent. Szava újracsodálatosan zengett és senki ellentállni nem tudott.Bár a szél megszakítja beszédét s csak beszéd-foszlá-nyokat hord szerte, azok oly tüzesek s oly perzselők,mintha égő szikrák hullanának rá a lelkekre.

»Testvérek! A mi napunk még nem szállott le,napsugár világít felénk! A magyar emigratió mostkezdi meg nagy és dicső szerepét az európai politikatörténetében. A feladat, a melyet vállalunk, nehéz, fá-radságos, de annál dicsőségesebb, méltó hozzátok, sza-badságharcznak névtelen félistenei. Magyar testvérek,ne féljetek, hogy megint egyedül maradunk. A szabad-ság istene, mely lelkemben lakozik — mondatja velemnektek, hogy: nem, most nem hagynak el, most ve-lünk lesznek! A nagy Törökország, a hatalmas Anglia,Francziaország, a dicsőséges Schweiz is, a szabadsághazája, mind velünk lesznek mától kezdve és veletek ésáltalatok a magyar szabadság az ő hatalmas karjaikratámaszkodunk. Lelkiismeretem tisztaságát ismeritek smert semmi földi hatalom soha meg nem tántorított,csak lelkiismeretem Istenének szavára hallgattam. Keb-lem szentsége mondatja velem az igazságot: Nagybri-tannia s Franciaország a mi pártunkra álltak, ki jelen-tették hőn szeretett hazánk szabadságát s független-ségét — velük szent szövetségbe állott a törökök fensé-ges padisahja, s hatalmas hatalommal indulnak megegyütt Oroszország s a bűnös Ausztria ellen, mely immára zsarnoki czár utolsó bérenczévé sülyedt. Minket mosta magas porta Sumlába helyez át azért, mert mihelysta nagy leszámolás a szabadság nevében a két zsarnok-kal megkezdődik: mi Ruszcsuknál kelünk át a Dunán,hazánkba, hol már százezrek várnak készen az új csa-tára. Megjelenésemre fel fog állni a nemzet, mintegyférfiú s ti jöttök velem, hogy kardjaitokkal beírjátokneveteket örökre az emberiség történetébe s megkapjá-tok magatoknak, gyermekeiteknek, ártatlan unokáitok-nak azt a drága földet, melyet a gonosz hasztalan akarttőletek elvenni — melyet a szabadság győzelmes istenemegfog szaporítani számotokra. Testvérek! Magyarok!Én látom a jövőt, mintha nyitott könyvben olvasnék:

167

még egy esztendő s a háromszínű zászló s mellette afélhold ott fognak lobogni Budavár ősi várfokán!«

A beszéd végén önfeledt diadalordítás reszkettettemeg a levegőt. Minden eltűnt a lelkekből; csak Kossuthmaradt benne s az ő legendás híre. Bem, lengyel bár,s most már hivatalosan is renegátnak minősíttetik, hiábapróbálja lerázni a szikra-esőt. Az reá hull ő reá is.Látta az ő székely tüzéreit, kik tegnap még a rossztörök élelmezés s a vérhas pusztításai miatt zendülésbetörtek ki, »mi a császár katonái vagyunk« s táborukbólbeakartak-törni a városba, hogy Kossuthot, a táborno-kokat megtámadják: ezek oda futottak Kossuthhoz éssorba megcsókolták kengyelvasát. A szabadságharclegfiatalabb tüzére, a tizenötesztendős NiamessnyiMihály (kinek elbeszéléséből ezt most kiírom) tapasz-talja, hogy »Bem József tábornok, aki az ágyú nélkülitüzérekhez lovagolt és azok mellett állott fel, maga elémormogta a maga lengyel accentusával: »Redan kajm,er sen, aber regieren kann er nicht«. (Beszélni, azt tudszépen, de kormányzáshoz nem ért!)«

— Ez csak beszéd lett volna? Szónoklatnak való-ban bűvész-mesteri mutatvány. Egy osztrák kém szak-gatott firkálásából igyekeztem egyes töredékmondatok-nak visszaadni az eredeti ragyogását. Érzésem az volt,mint Mommsené, ki a »Rómaiak Történetét« írván,Cajus Gracchus egy pár holt kicsorbult mondatábólrekonstruálta agitátori föllépésének egész lázító erejét:— »A farkasoknak van odujok, a rókának barlangja,de nektek, Róma dicső légionáriusai nincs ugannyiföldetek« — még most is rivall s fölver álmainkból. Aszónoki varázs annál bámulatraméltóbb, mert hiszenSumlába, a Balkán mélyébe való elhurcolás azt jelenti,hogy most már a szökés lehetetlen, a haza határai mindmesszebb tűnnek s az internálás rabsággá változik —e megborzongató szakadékokon is áttudja ívelni szó-szivárnyát. Ám ne vezettessük félre magunkat: ittsokkal több történik, mint a végveszély széléről fölrep-pentett szónoki remeklés: az, aki elmondja, át vanizzva autósuggestiójától s úgy érzi, hogy a világrendláthatatlan erőibe kapaszkodik, melyek őtet s kik velemennek, egyenest a Végzet útjára emelik. Mit tud-

168

hatott Kossuth Lajos ebben az elhatározó pillanatban akülső történésekből? Erre már részben megfelelt az anagybecsű aktagyűjetmény, melynek első részét HajnalIstván kiváló történetírónk oly beható gonddal terjesz-tette elő »A Kossuth emigratio Törökországban« ira-taiban, Kossuth tudta azt, hogy Konstantinápoly-ban Anglia követe Sir Stratford Canning, Oroszországellensége s hogy magához csatolta Aupick tenger-nagyot, a franczia követet. Kossuth tudta azt, hogy akét északi hatalom el van szánva kenyértörésre, a cáradjutánsát, Radzivill herceget küldi a szultánhoz süzenete ultimátum, Ausztria követe, báró Stürmerpedig avval fenyeget s ezt meg is cselekszi, hogy meg-szakítja a diplomátíai összeköttetését Törökországgals mindez a háború előjele. Tudja azt is, hogy mindezmiatta történik. Tudja, hogy a fiatal szultán s a kül-ügyminiszter kígyósima Aali, a keleti diplomátia min-den mézédes kábítószerét felhasználták már, hogy azészbontó dilemmából kikerüljenek — az eltagadások ésletagadások csodálatos, virágos kertjébe menekülnek saz a válasz, melyben a szultán a keresztény világnakv tudtára adja, hogy nem adhatja ki a menekülteket,mert az ő vallása a kegyelem Istenének hite — olyandiplomátiai remeklés, melynek hatása az angol-szászközvéleményre elmaradhatatlan. Kossuth tudja azt is,hogy határidőhöz van kötve a válság is, az ő élete is.Többet ő nem tudhat — amit hozzá képzel, amit csil-logó gömbök gyanánt odadobál hallgatói közzé, mindazlevegőben járó meseszövés s eredménye nem más, mintszéjjelpattanó szivárványos buborékoké. És Kossuthmégis azt sejti, abban izzik egész lénye, hogy valahola hatalmas Végzet van mögötte. Ez hatásának igazititka — a menekültekre és elsősorban saját magára. Eza Végzet már közel jár a világháború tengelyforgásá-hoz, amint az az Idő kozmikus ködében sűrűsödni kezd.Kossuth nem tudhatta azt, hogy az angol kül-ügyér, lord Palmerston már 1849 Július 9-én beleavat-kozott a magyar szabadságharcba s Ausztriát kiegye-zésre akarta kényszeríteni annyira, hogy Colloredogróf londoni osztrák követ útlevelét kérte s el is uta-zott, mert Landsdown lord, a titkos tanács elnöke

169

magyar szimpátiát mutatott s »a magyar szabadság-harc hatalmas eposza az angol-magyar érintkezésútján európai fontosságra emelkedett.« (HorváthJenő.) Kossuthnak nem volt értesülése arról, hogy a»Globe« Palmerston lapja, reményét fejezte ki, hogya hős magyarok Görgey nélkül tovább folytatják azellentállást s nem olvashatta, hogy úgyszólván az egészvilágsajtó, pártkülönbség nélkül, figyelmeztette Bé-cset, hogy »ne használja ki győzelmét s örvendjen,hogy a nyugati hatalmak addig belé nem avatkoztakellőne«, Kossuth nem olvashatta lord Palmerstonnak azta levelét; melyet 1849 szeptember elején bécsi nagykö-vetének Ponsoby lordnak írt, s melynek mi magyarokcsudájára járhatnánk, hogy olvassuk szavait, amintkövetkeznek: »Az osztrákok valóban a legnagyobb vad-állatok azok közt, kik magukat valaha is érdemetlenülcivilizált ember nevén nevezték. Ausztria vezetői — nemnevezhetem őket államférfiaknak — oda vitték biro-dalmunkat, hogy a császár csak a külhatalmak kegyé-ből uralkodik már. Az első viszály Francziaországgalelszakítja Lombardiát és Velenczét. Magyarországotés Galicziát csak addig tartja, míg az orosz czárakarja. Német tartománya is csak bizonytalan érzel-mekkel állanak már.« Mindezt az angol világbirodalomhatalmas minisztere vallotta s jövendölte ama KossuthLajos helyett, ki most Vidinben van őrizet alatt. (L.XI. fejezetünket.)

Nagyon halovány sejtelme lehetett itt ennek aKossuth Lajosnak arról, hogy már a nagy amerikaiUnió kormánya is mozog a magyar szabadság védel-mében s nem hallott arról a levélről, melyet 1849 Jú-nius 25-én Taylor köztársasági elnök megbízásábólClayton M. John külügyminiszter írt, megállapítván,hogy a magyarok s Ausztria és Oroszország között je-lenleg folyó küzdelemben »mily szerencsének érezhetnémagát az amerikai kormány, ha a független Magyar-országgal diplomatiai érintkezésbe léphetne«, amelynekkövetkezménye volt Dudley Man diplomatiai kiküldéseMagyarországba s az a hosszú s eleven politikai bo-nyodalom, mely mind Kossuthot igazolja. (PiványiJenő. Bővebbet könyvünk XI. fejezetében.) S végül

170

ki árulhatta volna el a magára hagyott Kossuthnakazt, amiről akkor senki egyetlen egy szót sem szólt,amit csak a legutóbbi években lepleztek le, hogy »azorosz czár, Görgey megadásának hírét véve, mindjárttovább akarta indítani seregeit Keletre.« Tovább in-dítani — a Világháború felé ...

A vidini örvény mély forgatagából Kossuthaz emberiség égboltozatának csillagképletei felé akarkimenekedni. Lángeszű, misztikus próbálkozása nem-csak emberileg csodálatos, hanem történelmi létünkszempontjából is mindenek felett izgalmas. Mert anagy próba a trianoni katasztrófáig terjed.

Most Vidinből Sumlába (ma a bolgár Sumen) in-dul Kossuth és négyszáz főre apadt kis csapata.

»Miután Kossuth minden utazásra szükségesethirdetményekkel, összeírásokkal, próba-gyülekezések-kel, apróra elrendezett — jelenti hitelesen a történetíró— november 3-án végül a magyar emigratió felállottVidin város mezején búcsúzóra. Szinte nyáriasan me-leg napfény áradt a szekerek, lovászok és gyalogo-sok hosszú sorára. Kossuth nagy kísérettel, lobogófehér tollal kalapján, színes búcsú beszédet váltott Ziapasával, ki, mint minden csoporthoz, az ő indulásuk-hoz is eljött fényes kísérettel. Átölelték egymást ésazután a menet hosszan kanyarogva megindult. A vá-ros végén czigányok hada ostromolta meg őket: Kos-suth és a főbbek aprópénzt szórtak közéjük. Zia pasajó darabig lekísérte őket és sokáig lengette kendőjétutánuk.«

A pasa alakja, a vidini dsamiák kupolái s a mina-retek hegyes tornyai eltűntek, lebuktak a láthatárszélén. Kossuth leszállt lováról s a pasa által rendel-kezésére adott rangos batárba ült. Nem volt egyedül.A másik piros bársony, süppedő ülésen gyönyörű szép-ség ült. Jókai ilyennek képzelte démonjait. Csábító,ringadozó szőke nő, aranyban csillogó hajfürtökkel.Arcbőre olyan mint a tej, szája mindig kicsikétnyitva, mintha választ lihegne, s szemeiben — szürkeszemek, mik koronként zöldbe játszanak — az a külö-nös pillantás, legveszélyesebb minden tekintet közül

171

minden férfire, mely alólról felpillantva horgad belé aférfi szemébe, néma vágyódással. Prémes bekecsénekkét felső gombja nyitva, keblének két halma pihegveemelkedik az áttört csipke alatt.

A nő Dembinszki Tivadar őrnagy felesége, HoglEmilia. Először Temesvárott látta Kossuthot, mikor akormányzó ünnepi ebéden beszélt, ő, mint egyedül jelenvolt asszony, mellé telepedett. Azután Orsován csatla-kozott Kossuthhoz s azóta el nem hagyta. Most a vál-lára hajtotta a fejét, jobbkezével magához vonta s afülébe súgta:

— Most már enyém lesz egészen.

Ugyanakkor a vidini kikötőből az osztrák konzulicsónak eloldotta kötelét s a dragomán sürgős útra kelt.Gyorssürgönyt kellett vinnie, melynek siető kézbesíté-séről a katonai jelzőállomások már értesítve voltakBécsig. A várva-várt futárlevél Schwarzenberg her-ceg miniszterelnök s Bach Sándor belügyminiszternekszólott együttesen s előbb a Haute Policenál bemuta-tandó. A levélsürgönyt a konzul küldi s egy nő írta:

»Oberrebell most már enyém lesz egészen; grani-csárok induljanak. Emilia.«

IX. A SUMLAI DÉMON.

— Menekülj, mert Görgey megölet téged! — kiál-totta Kossuth Teréz az aradi várban férje után 18491

Augusztus 11-ének éjjelén s azután ájultan összeesett.»Úgy érezte, hogy most már Görgey hatalmában van.«

A szobaleány segélyért kiáltott, az Őrtálló silbakvészjelt adott, tisztek rohantak a szobába s élesztgetnikezdték Kossuthnét. Mindegyiknek volt egy csapongóreménysége: Pétervárad körül csoportosul a sereg aelöntő győzelemre — Komárom tartja magát s onnétjön a fölszabadulás — az orosz cár nagyszerű békét fogkötni Görgeyvel, kinek mindent megígért —Világosnál.

Erre a szóra az alélt asszony fölmerevedett. Min-denkit kiküldött a szobából s az arcán megint kiült

172

az a ridegség, melyet sokan gőgnek néztek, sokan ahánykolódó ambítióra s rettegésre borított álarcnak.Úgy érezte, hogy neki ott kell lennie: Világosnál, azellenségnél, a kit Görgey Arthurnak hívnak. Egyetlenszatyort csomagolt össze s megvárta míg leszáll az est.Akkor szekeret fogadott s elhajtatott Világosra. Nyo-morult szobát kapott, melynek ajtaján nem volt zá-vár; ott virrasztott és lesett: a Görgeytől való félelemjobban vonzotta asszonyi szívét, mint menekülő ura,ki ezóta vagy az orosz vagy az osztrák előcsapatokfoglya lehet. A szörnyű álmatlan éjszaka után, — melyolyan volt ránézve, mint egyetlen visszafojtott lélekzet,hangokat hallott a vendégfogadó kőkoczkás folyosóján.Az ura volt miniszterei és biztosai sugdostak arról,hogy nem jó lenne-e menekülniök Görgey karmaiból.Ezt nem bírta tovább. Végig megrázkódott a teste s el-indult az ajtó felé. Mikor kilökte azt, ott álltak előtteKossuth legjobb bizalmasai:

— Meneküljenek, mert Görgey megöleti Önöket!Ám a szavára nem felelt senki. Arca az utolsó két

nap vergődésében úgy elváltozott, hogy nem ismertékmeg benne Kossuth Lajos nejét. Egyszerre úgy érezte,mintha minden dicsőség lehullott volna a néma halálba.Megdermedve hátrált vissza a szobába s naphosszatúgy állott ott, mint egy kőszobor.

Estefelé egy csatakos tüzér bejött az ajtón: sírtkeservesen: a hadsereg megadja magát kegyelemre azorosznak.

Most már nem volt más, mint menekülni két ellen-ség elől. A szatyorból paraszti szoknyáit s kendőt sze-dett elő s magára rakta. Azután előhívatta a szekeret séjnek idején menekült Biharország falvai között, me-lyekben már lázongó oláhok s idegen tisztek kavarog-tak. Mikor Bihar-Turzón a baráti házba lépett, acsalád vendégeivel az asztalnál ült. Megint nem ismertreá senki a kormányzó feleségére. Kihívta a háziurat,az az ágyas szobában fogadta. Mikor megismertettemagát álöltözetében, a háziúr ennyit súgott neki:

— Sarolta nagyasszony a szomszéd faluban rejtő-zik betegen.

173

A Kossuthné-szobrot most hirtelen reszkető lázverte ki. Alig tudták levetkőztetni, lehúzni paraszticsizmáit s ágyba tenni: Mikor napok s éjszakák multánkinyitotta szemeit, szakállas férfi arc borult föléje.Mikor szemük összetalálkozott, a szakállas arc sut-togni kezdett:

— Bízzék bennem. Tudom, hogy Kossuthné. Én or-vos vagyok. Nem árulom el. Minden Kossuthot elfog-nak és kivégeznek.

Teréz visszaesett a lázba és ájulásba.Talán egy hét telhetett el, mikor reggel szokatlan

mozgás verte fel a házat. Az ajtón berohan egy pór-ruhás asszony s ezt kiáltja:

— Itt vannak! Meneküljön!A nyitott ajtón katona lépések s puskaagyak kop-

panása hallatszik.— Itt vannak! Meneküljön — súgja az asszony s

máris kötözi rá a paraszti ruhát. Meglátszik rajta, hogyő maga is csak most tanult meg ráncos viganót s rá-más csizmát viselni. Egy honvéd tiszt betéved — azis menekült — s az ablakon kiemeli mindkettőjüket.Ott saroglyás szekér vár s pokrócz. Azok közé berejtika két asszonyt, kik közül az egyikét rázza a láz szüntelen.A menekült mentő bakra ugrik, a lovak közé csap s aszekér megindul ismeretlen utakon ismeretlen cél felé.Hármuk közül senki sem tudja hová mennek. A ko-csisból csak annyit lehet kivenni, hogy Sarolta nagy-asszony már nincs a szomszéd faluba, tovább hurcol-ták ismeretlen hatalmak. Talán már börtönben is ülazóta. Mert a szabadság egykori világa rettentő zordraváltozott.

Több szavuk azután mancs is egymáshoz. Inkább agyülekvő felhőket nézik, mert Erdélyből átcsap Bihar-országba olykor a Nemere szele s már Augusztusbankegyetlenkedik. Most is így történt. A komor égboltegyszerre csak elkezd sírni keservesen, s bőrig áznakmind a pokrócok alatt. Estére egy düledező csárdáhozérnek. Ajtajában megjelenik a csapláros s megtagadjaaz éjjeli szállást. Mert gonosz idők járnak, sok a szö-kevény ; mindenki gyanús s szegény embernek vigyáznijó magára. Csak mikor a kocsis a nedves gubája alól

174

pisztolyt szed elő, akkor engedi őket betérni a kocs-máros.

A lázas asszonyt, ki hol fehér, hol égő vörös színűvolt, ágyba teszik. A nyugalom nem soká tart. Néhányóra alig telik, mikor a fogadós s egész háznépe bero-hannak: »jönnek a móczok!« Nekiesnek a bútoroknak,s viszik őket kifelé; a menekült asszonyt is kicibálják,mert alóla mentik az ágytepedőt. Mikor talpra segítik,akkor pillantja meg a falon a Kossuth Lajos képét.

»Tovább! tovább!« Jönnek a fellázadt oláhok, hogya magyarokkal végezzenek, újra a szekérre hát! A fá-radt lovak már alig bírják. Ez így megy öt napon s ötrettenetes éjszakán; minden útszéli csárda, hová be-hajtanak, tele van osztrák zsoldossal vagy muszka ka-tonával. A honvéd kocsis valamely falu nevet emlegetfolyton s oda nóggatja fáradt lovait. Végre beérnek egynádfedelű, vályogverte házhoz. Az ismeretlen kocsistudja, hogy itt lakik a felcser. A gyeplőt odadobja alovak közé, két karjával leemeli a lázas asszonyt s egye-nest az orvos szobájába viszi s leteszi az ágyra. Kiker-geti mind az orvosságot váró parasztot.

— Haldoklót hoztam — mondja az orvosnak.— Akkor vigye el innét!Többet nem hall Kossuthné, mert már lázálomban

van. Napok múlnak, míg magához jő s mikor továbbakar rohanni, a felcser nem ereszti, úgy tesz, minthanem tudná, ki légyen, de semmi áron sem akar fizetsé-get elfogadni, mikor távoznak. Következő stácziója akálvária útnak egy ismerős család úri kastélya. Báregész éjjeli út után, nyílt kocsin szakadó esőben érkez-nek, itt állandóul akarják marasztalni, úgyis alig vanannyi jártányi ereje, hogy elhagyja az ágyat. Érkezteután harmadnap hangos beszédet hall a másik szobá-ból. Valaki frissen érkezett s hiába csitítják ott könt,mind hangosabban kiált:

— Kossuth gyermekeit megtalálták rejtekhelyü-kön az osztrákok s elfogták őket. Kossuth anyját sZsuzsát börtönbe hurczolták: ők voltak a főforradal-márok, nem hiába végeztette ki Caraffa az őseiket.Kossuth fejére húszezer forint vérdíj van kitűzve, mársokan keresik.

175

Az ágyból velőt járó sikoltás hallatszik s azutáncsend lesz, mind a két szobában. Másnap újra kezdő-dött a rohanó bujdosás. Kerültek minden udvarházat,s paraszti tanyákon húzódtak meg éjjel, s reggel fel-kelve tudták meg, hogy az a falu — Borosenő — istele van osztrák katonákkal.

Végül falun kívül, egy kis kárpitosmester házá-ban vonultak meg, aki a földpadmolyos, omladékosszobáját bérbe adta. Kossuthné valami póri bútorocs-kát vásárolt ide magának s ha kijárt a faluba, aradihíreket s bécsi újságokat szedett össze. Oly rettenetesvolt számára minden, mintha süppedő mocsárban gá-zolna a lába s feje fölött fekete hullámok csapnánakössze embertveszítő dübörgéssel. Mikor a piacon zsúp-szalmát vásárolt, hogy abból ágyat vackoljon magá-nak, akkor hallotta gróf Batthyány Lajos kivégzését shogy Kossuth a szultán foglya, most tárgyalják a ki-adását, hogy vele is végezzenek. Minden fekete hullámelborította s mikor magához tért, már a kárpitos laká-sán feküdt a zsúpon.

Ám olyan időket élünk, mikor a csudák valahonnétmegindulnak s körbejárnak a emberek között. Este vans erősen kopognak a kárpitos ajtaján.

— Kit keresnek? Tegnap volt itt egy osztrákjárőr, az sem talált senkit.

— Mi azt a Mari ladyt keressük, aki itt lakik a zsup-pon — mondják mindaketten. — Mert ketten vannak.

— Aztán mit keresnek rajta? — mondja a kárpi-tos a jóképű két jövevénynek.

A válasz nem késik:— Messze Törökországból van levele az urától, —

a mi gazdánk kapta meg — a mi gazdánk is olyasféle.»Mari« ekkor már ott áll az ajtóban. A hosszabbik

ember mikor meglátja, sokáig nézi: aztán se szó, sebeszéd, az a bolond nagy meredek ember elkezd sírni.Veszi a botját s nagyot üt vele az ajtófélfára: attól abotnak letörik a vége. A bot belsejéből összecsavart,lila papiros került »elő. Mikor kiteríti, nem több, minttenyérnyi. Azt odaadja »annak a Marinak«. Aztánsarkon fordulnak mindaketten s nyom nélkül eltűnnekaz éjszakában.

176

Kossuth Teréz a földön ül a zsúpon, előtte a fes-tett szék, azon, a koppantós faggyúgyertya s a kanóchunyorgó lobogásánál olvasni kezdi az ura levelét.

»Az ő levele.« — Tehát még él! — » Widdinből« kel-tezi: tehát a szultán földjén van. A levél csupa politikaés dicsekvés, tehát nem hagyta el magát. Dátum: 1849.November 1.

»A szultán és birodalmának kormánya oly nagy-lelkűséggel viseltetik az emigráció iránt, minőt aliglehetett volna találni más kormánynál. Kiadatásokrólmár szó sem lehet többé, a szultán kész háborúra kelniaz oroszszal és az osztrákkal, mintsem hogy a magyar-lengyel-olasz menekvőknek egy hajszálát érintenihagyná. A magyarok holnapután mennek Sumlára sonnan a főnökök Konstantinápolyba s tovább, ahovátetszik. Mindjájan, de különösen a kormányzó, nagytiszteletben s megkülönböztetésben tartanak. A pasaegy fényes battárdkocsit küldött a kormányzónak, hogykényelmesen utazhasson. Itt az ajándékokat el kellfogadni. A kormányzó most maga viszi a magyar emig-ratió vezényletét s rend és elégedés kezd uralkodni,mert ő s Batthányi a török kormány nagylelkű ajándé-kát a tömeg sorsának javítására átadták. Az angol ésfranczia kormányok s a vidékeni tisztviselők szintúgy alegmelegebb sympathiát tanúsítják. 70 hadihajójukmár a Dardanelláknál áll, a török nagylelkűséget oltal-mazni. A kilátások igen harcziasok. A törökök dühösellenei az orosznak, a magyarnak forró barátai. Angliá-ban soha sem volt semmi terjedtebb, mint ez ügy irántisympathia. Itt és ott senki sem hiszi, hogy Magyarországelveszett volna. A politikai horizon derül. De otthon atömérdek fájdalom és szenvedés s itt a hontalanoíkmellében az öldöklő bú és keserv. A könyörület Istenelégy hazánkkal s velünk. L.«

Kossuthné Teréz letette a levelet. Az az érzése volt,hogy nem az ura szerelmes és bizalmas híradásátolvasta, hanem valamely proclamátiót, vagy haditervet,melyet ki kell ragasztania a falakra, mint Debrecen-ben, — hogy népség és katonaság megnyugodjanak.Nem tudta miért, de az a fényes battardkocsi, melyetoly okvetlenül el kellett fogadnia, valahogy bántotta

177

is. Talán azért, mert a maga rázós saraglyás szekerejutott eszébe s a szalmazsuppos fekhelye a falusi kár-pitos vity iliójában. Annyit tudott, hogy neki most jósoíkáig nem lesz szerepe s oly üresnek tetszett mindenkörötte, mögötte, előtte. A levelet nem is kívánta mégegyszer elolvasni, csak szórakozottan tartotta balkezé-vel a faggyúgyertya felé — olyan szórakozottan, hogymajd belékapott a láng. S ekkor ugyanarról a papírrólez a szó mered elé: »Életem Angyala!« Még közelebbviszi a lánghoz s ekkor a pasa fényes battardkocsijamögül is szavak lángolnak elő: »Gyermekeim Anyja!Kimondhatatlanul szeretett kedves Angyali Terézem!«

Az asszony fölpattant, parazsat tett a vasalóba, savval végig szántotta a levelet. A rejtett írásból meg-szólalt hozzá Lajos, az ura:

»Mikor szoríthatlak dobogó szívemre? Mikor tö-rülhetem le könnyeidet? Mikor olvashatom szemed-ben, hogy nem átkozol azért, hogy az enyém lettél?íme, most tudom, mennyi kínt képes elbírni az emberkebele, tíz hete nem tudok semmit sorsotokról ésmégis megbírtam az életet. De miért! Mert reménylek.De oh! csak egy sort tőled s életem felét érte adnám.Én teljes biztonságban vagyok. A téntával írott sorokmind igazak. Kevés hetek alatt Londonban leszek azonkilátással, hogy még hazámat megmentem. Terveimetkilátásaimat nem merem leírni, ne hogy kezébe kerül-jön hazám hóhérainak. Ne átkozz meg engem angya-lom: Szeress kit én oly mondhatatlanul szeretek. Hátgyermekeink! a kedves angyalok. Isten! Isten be nehézsorsot mértél reám! Meddig bírom még sorsomat,nem tudom s azért gyermekeinkről mindenesetre gon-doskodni kötelességem volna. Ezért adtam Guyonnak(ki már Konstantinápolyban van) egy példányát azidezárt oklevélnek s izenetet írtam Angliába, hol azegész nemzet a legmelegebb indulattal van irántam.Ah, hogy találjanak e sorok egészségben s jó egész-ségben, ölellek gondolatban forró érzelmével téged avilágon mindennél forróbban szerető szívemnek. Asírontúl is hű Lajosod.«

Mintha alvajáró lenne, kit meredek háztetőre csaltki a holdvilág: úgy horgadt föl a földről Kossuth Te-

178

réz, az asszony, ő most hirtelen, oly biztosan, mintcsak párját féltő szerelmes nő tudja, belelát egy ret-tentő mélységbe, abba a szakadékba, mely a két levélközt tátong. A politikai dicsekvés s a végrendeletrekészülő apa közt egy harmadik, az igazi ösztönsugalltahang szólott hozzá, mit csak ő érthet meg, mit csakő nem téveszthet el: egy férfi hangja ki veszélybenvan, kinek a szerelme van veszélyben. »Ne átkozz megengem angyalom.« A megkísértett hűség sikolya az,mely a dzsungel mélyéből tör elő, mikor az ősembermég egyszer, utoljára hívja hitvesét. »Szeress, kit énoly mondhatlanul szeretlek.« »Ölellek gondolatban«— a messzeségben az ő ölelésére vár, mert csak azmentheti meg csábító karok vészes ölelésétől. — Ott,ott a veszély. Neki mennie kell, minden poklokon ke-resztül, ha életébe kerül is. Neki menni kell oda, ahola pasa fényes kocsiján most kényelmesen ringatódznakketten,: az ő ura, Lajos s a nagy veszély, akit nőnekhívnak. Csábító veszély és csábító asszony járnakelőtte — s ő most utánuk indul, ha addig él is.

Kossuth felesége mélyen a keblébe dugta a kétírású levelet, mely — ma a Nemzeti Múzeum gyűjte-ményében 1542. szám alatt rejtőzik. Másnap össze-szedte a kis cókmókját s elindult a Lehetetlenségbe.Erősebbnek érezte magát minden akadálynál, mert azurát keresi, kit a pasa ringó batárján visznek s kiennél nagyobb veszélyben nem volt még sohasem.

Ezalatt a Vidinből elindult batár s a nyomábadöczögő bivalyszekerek — melyek mindig a nép-vándorlás korára emlékeztettek valahányszor aBalkánon szembetalálkoztam velük — már háromhét óta rójják a sárba vájt keréknyomokat,melyek nyomorult bolgár falvakon — földalattiputrikból állók — vezetnek által. Már elérték a Bal-kán hegység nagy szakadékait, melyeket vörösbe ját-szó lilafoltos sziklapadmalyok szorítanak össze. »Ret-tentő mélységek fölött vigyázva kapaszkodik fel a me-net mintegy megsemmisülve az óriási környezettől.«

179

»A fennsík hómezejéről a hegytetők hatalmas sorozatatárult elé, s végtelenség gondolatait ébresztve a pará-nyi emberben.« Kossuth elindulása előtt két töröktiszttől tudta meg, hogy az angol s francia hadihajókbefutnak a Dardanellákba, hogy a szultánt támogas-sák a cárral s Ausztriával szemben való ellentállásra.

Ettől kezdve egy eljövendő világbonyodalom köz-pontjának érezte magát. A vidini örvény mélységeután a zenit felé röpült a lelke. A nagy Balkán, aszéles hómezők mind segítették a bilincs-vesztettészárnyalását. Most, hogy ott állott Krum-kapu hágó-ján, honnét a surnlai völgy kitárul s már a várnai ten-ger felé vonuló felhők karimázzák be a láthatárt:most biztosra vette, hogy kitör a Kossuth-világháború,trónok hullanak egymásra s mindezek központja a nép-szabadság s az ő szabadulása.

Az ott Sumla? Onnét leszek szabad. — önkéntelenkitárta karjait, mint a szárnyát a bérci sas, mikor rö-pülni akar.

A sumlai völgyület a maga körülfogó domblánco-latával első pillanatra azt a benyomást kelti mindenki-ben, hogy azt a természet szántszándékkal valamelyóriási hadi tábornak szánta. (Hasonló érzésem akkorvolt még, mikor a hajó befutott Málta kikötőjébe,melynek vérvörös sziklanyúlványai úgy karolják át azöbleit, mintha egy hatalmas rák ollói lennének s hadi-hajóikat kell rejtegetniök.) Sumla aztán meg is felel ter-mészeti rendeltetésének, minden dombján egy-egy óriásikaszárnya látszik: az ozmán birodalomnak ez a Nyu-gatra fordított hadialapja. Negyvenhét minarett —nagyrészük romban — tűzdeli meg a nagy tábort s gyö-nyörűen emelkedik ki a Tumbul dzsámié márvány-kupolája.

Kossuth úgy érezte, hogy valaki végigsimítja.Dembinszky Emilia kígyózó teste simult hozzá,selymesszőke hajának fodrával játszott az éles hegyi szellő.Rejtélyes szemeit belekapcsolta a Kossuth szemébe éssuttogni kezdett, gőgicsélő szóval:

— Én már többet tudok. A Tumbul Dzsámié mel-lett a bazár, túl rajta egy hegyes minaret, azután kö-vetkezik az a fa-áltányos ház, benn a kertben: ott fog

180

lakni a hősünk s csak egy léckerítés választja el tő-lem. Ez a végső állomás.

A szemei most szinte foszforeszkálni kezdtek s anézése oly kemény volt, mint emberé, ki a maga aka-ratát bele akarja préselni, a szemidegeken át, a másiklelkébe. Kossuthnak az a bizonytalan érzése volt, mint-ha ez az Emilia, ki Orsován oly különös módon mellészegődött s három hét óta nem hagyta őtet el a fényesbatár bársonyos ülésén, valahová messze suhanna el anézésével. Mily pontosan tudja már az ő lakását! S abatárban hipnotikus álomról beszélt, amelyben az ő la-kásán meg fogja jövendölni az ő világszabadító nagydicsőségét. »Csak bízzék bennem.« »Ez a végső állo-más.«

Dembinszky Emilia csábos tekintete valóban mesz-sze járt. Csak ma tudjuk, hogy mily nagy s vakmerőtávolságban! A bécsi Haute Police titkos levéltárábanmost olvashatjuk el, hogy Bach Sándor belügyminisz-ter a hallatlan külpolitikai bonyadalom irtózatos fe-szültségéből, mely a magyar emigratio miatt a kétcsászári birodalom, Törökország s a Nyugati Hatal-mak között támadott s mely vészterhes felhőivel egyvilágháború veszélyét hozta Ausztriára, mily zseniálissaltomortaléval akart kiszabadulni. A tervet miniszter-tanácson többször megtárgyalták Schwarzenberg Fé-lix herceggel: a fiatal császárnak is tudnia kellett róla.Alapja a kapitulatiok joga volt, mely Ausztriát fölha-talmazta arra, hogy török területen a maga embereivelszállíttathassa a postát s a maga konzulaival ítélkez-hessek a szultán birodalmában élő alattvalói fölött. Azosztrák konzulok akkor jóval fontosabb egyének, mintma — exterritoriális épületekben, rendőri és bíróifelségjogokkal éltek s ki oda bekerült osztrák, az hatal-mukban volt, ha kell a halálos ítélet végrehajtásáig.Hiába berzenkedik tehát most Anglia, hasztalan áll el-lent a kiadatásnak a lágylelkű szultán s hiába mozoga Kelet kapujához megindult cári sereg: egyetlenmozdulat oly tökéletesen megold e nagy politikai drá-mában (melynek ah! annyi folytatása lesz) mindenbonyadalmat, mint Sophokles tragédiáiban PallasAthene istennő, kit gép emel be a színpadra a felhők

181

közül, a megakadt halandók közé. Ez az egyetlen moz-dulat: Kossuth Lajost be kell hurcolni osztrák fenn-hatóság alá, az osztrák konzul házába. Ha élve, annáljobb; ha éltével fizet, akkor is megéri az árát. EnnékSumlában kell megtörténnie, mert innét szabadulhat.Ezért Bach parancsára Jasmagy, a rejtélyes levanteimérnök (ki törökös nevét néhanap Zeichnernekírja) már ott lesi Kossuthot Belgrádban, török pasákházában ott forgolódik az utolsó divat szerint öltözve,monoklisan. »Minden rendes országban át lehetettvolna már adni a konzulátusnak a főmatadorokat«, írjaJasmagy bécsi urának. »Tíz-tizenkét bátor ember, le-hetőleg szerbek, kik feltűnés nélkül, például mint szén-szállító munkások jönnének ide, igen hasznosak len-nének számunkra. Ily módon remélem, hogy egynehánydrága főt nemsokára bíróság elé tudok állítani.« Jas-magynak sikerült megvesztegetni Ismail beyt, a menettörök parancsnokát, ki »Kossuthékkal szemben oly hó-doló udvariassággal viselkedett« s ki ama fényes batár-ról gondoskodott. Sikerült elhelyezni Emiliát a kocsibas ők ketten tudják csak, hogy Kossuth sumlai háza alattvan az osztrák konzulátus épülete. Jasmagy mostStambulba szedi össze marcona granicsárjait s Emiliaitt ábrándozik Kossuthtal. Minden attól függ, hogykellő időben a kerekek mind egybe vágjanak.

Mikor Kossuth ott áll Krumkapu hágóján s előszörpillantja meg a sumlai »Kiösk«-fáit, a zugligeti »Isten-szem« jut eszébe, mert különösképpen ez a gesztenyéspagony szakasztott olyan, mint a budai üdülőhely, ahon-nét egykor éj idején börtönbe vitték. Mikor a szőke li-hegő nő kéjesen az ő szemébe néz, azt keresi benne,hogymit sejthet ez az ember a halálos veszélyről, mely meg-indul mihelyst ő Sztambulba küldi a titkos jelt Jasmagy-nak s ő majd magnetikus, spiritiszta álomban magáhozöleli az emigratió hősét. Emilia azt látja, Kossuthszemgolyói mélyén, hogy azokat elöntötte a rajongásfátyolos köde: számlálja az időt, mikor az ő s a népekszabadságának harangja megkondul. Számlálja az időtEmilia is: két, legfölebb három hete van, hogy az ő kar-jaiból Bach megkapja a nagyszerű zsákmányt.

... Ugyanebben az órában, mikor ők ketten ott

182

állanak a sumlai hágón — felültetvén az osztrák katona-őrt, avval, hogy csak bevásárolni megy át Belgrádba sestére visszatér, besurran álnévvel, álöltözetben Bel-grádba Teréz asszony s úgy érzi, hogy minden percegy élet, mely lepereg. Megkezdődik az eszbontó hajsza:ki éri el célját hamarabb. Élet vagy kárhozat — sze-relem és ármány — asszonyi szívek és császári hatal-mak — mind rohannak most már; rohannak mindgyorsabban, mint mikor kiszabadul a pusztán a felszél sörült korbácsolással hajtja maga előtt az ördöglkíereke-ket, miket letépett tüskéskatángból csapdosott össze,hogy velük példázza az emberek sorsát...

A karaván lekanyarodott Sumlába, melyet a bol-gár ma Sumennek nevez. Emilia már azt is tudta, hogyelőbb a cigány, aztán az örmény, utána az ózsidó, majdaz orthodox városrészen fognak átvergődni, míg atörök városba jutnak, — mert Sumla-Sumen valamelycsodálatos megmerevedett múzeumi mozaikja a keletinépfajok egymásmellé lerakodásának; ezek nem olvad-naik s nem vegyülnek sohasem. »Leszálltak a lejtőn és avároson kívül sorakoztak. Borult volt az ég, szélvihardühöngött és villámok futottak át a felhőkön.« Kossuthpompázó fogadtatásra várt... Senki sem mozdul, óráktelnek, be is üzennek — végre magy cammogva jönnekkavaszok és hamálok, hogy beigazítsák őket szállásukra,melyek vagy a dohos kaszárnyákban, (nem kályha, demég elválasztó fafal sincs!) vagy dülöngő aiyárilakok-ban éktelenkednek. Rossz jel. A jobb áltányok fadivá-nyait már elfoglalták a hitehagyott lengyelek, kikelőbb érkeztek. Még roszabb jel. Az első hír, melyethitelesen közölnek — azt is oly mellékesen! — Kossuth-tal az, hogy nem hogy szabaddá nem lesz, de nem jut elLondonba, de még Konstantinápolyba sem. A portaengedett az oszrák-orosz nyomásnak, őt elszakítják azemigratiótól (hisz ő már külön magyar gyarmatot szer-vezett ki belőlük, mely ha kell, hazai légióvá változik!)s Ázsiába viszik őrizet alá!

Most szalad hozzá hű írnoka:— Kormányzó urat távol Ázsiába akarják küldeni

elveszni!

183

— Csak bilincsekben vihetnek oda! — feleliKossuth.

Mire körülnéz, egyedül maradt málnáival. Csaka szőke tündér maradt hű hozzá. Az nem hagyjael. Bevezeti a dombon emelkedő kis kerten: fent a ház,emelete fa-deszkázat s a tetőn azok az összedobáltbarna-vöröscserepek, melyek minden török háznál azt abenyomást keltik, mintha valamely nomád nép futtábanhajigálta volna össze a lakását. A szöllőlugasból egyet-len fa nyúlik fel s éppen eléri a széles emeleti áltányt:e mellett van a fafeljárat. Kossuthot a turbános kísérőaz erkély alacsonyan terjedő lócáján át vezeti a szobaajtajáig. Mikor fölnéz a mennyezetre, csodálatos törökfaragásokon akad meg a szeme. Bent a szobákban mégtörökebbé változik a világ: nyilván őtet várták itt, sokselyem párnával, kábító rózsaolaj-illattal, nagyművű,különös rózsapiros cseresznyefa-szekrénnyel, melyekmajd előre dőlnek a töméntelen egymásba fonódó fara-gás kacskaringójától. Valami keleti édes kábulás jár alevegőben. Mikor fáradtan a padló süppedő vánkosáradől, szeme tekintetét varázsos erővel vonzza magához acsodálatos szobamennyezet. Maga egy darab az ezer-egy éjszaka földre szállott ábrándjaiból: forgács-vékony virágszirmok s végérhetlen gyöngyfonadékokterítik be felette az eget, mint valamely furcsa ésbódító álomban.

Mikor új világában felocsúdik, Emilia eltűnt, úgyérzi, hogy utána kell mennie. Kilép megint ama faál-tánya s a grádiccsal szemben egy benyílót talál, miteddig nem vett észre. A belépőben nincs semmi, csakegy kerevet, tarkafoltos szőnyegekkel letakarva s egyépp oly csodálatos faragott rózsapiros szekrény, melyitt is az egész falat betakarja. Csak Emilia nincs sehol.Mikor az áltányra visszatér Kossuth s a sumlai dombokkaszárnyaövezte képet kémleli, úgy érzi, mintha egynagy láthatatlan fogházban volna. Már csak a börtönőrhiányzik. Mikor megfordul, egy árnyalak suhan el aháta mögött. Emilia. Éppen most lép ki abból a belépő-ből. Különös. Hiszen előbb nem talált abban senkit.Nyilván az ő csalódott, fáradtságával játszik a keletimesék álomvilága s láthatlan dzsinek rendelkeznek

184

körötte. Jó lesz ledőlni s kiálmodni magunkat ebből amesevilágból, mely oly kábító.

A szép Emilia eljött búcsúzni s hirtelen ráborulmellére. Azután leszalad a kerti grádicson s moso-lyogva hajladozik át kígyóderekával a kerítés lécei kö-zött. Visszatekintő nézésében valamely tüzes határo-zottság villog. A granicsárok már tudják, hogy Stam-bulból el kell indulniok... Itt az idejök...

Belgrádból is most indul Kossuthné Teréz, kiMary Smith név alatt úgy tudott átsurranni Zimony-ból, hogy boszniai szárított szilvát kell vennie. HallottDebrecenben az angol konzulról, Mr. Fonblancról;az nincs a helyén, mert egy szép asszonyt ostromol azosztrák parton. De hallott a szardíniái kormány ágens-ről, Giovanni Carosiniről is, kinek Batthyány Kázmérküldözgetett leveleket. (E leveleket a turini levéltárbanmeg is találtam.) S a romantika most eléri minden Jó-kai fantáziát is leverő, a képtelenség határait szét-repesztő teljességét. Mihelyst Mary Smithről ott Bel-grádban, az olasz ügynöknél kisül az, hogy ő KossuthLajos hitvese, Giovanni Carosini két, kékszürke nagyfüzetet tesz elébe; mindegyikben tízezer számjel van.

— Tudja mi ez asszonyom? Annak a nagy össze-esküvésnek a chiffre könyve, melyet titokban együttszőnek Ausztria ellen, a szard kormány, Kossuth La-jos és ki a harmadik? A harmadik, asszonyom, a szerbbelügyminiszter, Garasanin. Kételkedik asszonyom!Nézze a titkos jeleket a könyvben: mit jelent »1843«?A betűjel szerint az Kossuth. Látja a számot: 1860,keresse ki a megfejtését: »Magyarország«. Forgassatovább: 943- Garasanin. 2001- Szerbia. 1036-os szám,minek a kulcsa? Olaszország. 360- Lord Palmerston azangol külügyér, T. Báró Tecco a piemonti királyisztambuli követ s itt rejtőzik a szard külügyminiszterDAzeglio neve... Ön asszonyom, belépett egy össze-esküvés rejtGtt pókhálójába s most már bízza rá magát— a pókokra.

Mikor Carosini ideért, trillázni kezdett s végül ki-vágott egy nagy cavatinát — mert ezzel tette magát

185

nélkülözhetetlenné az orosz konzul házában, ahol min-dent tudnak...

— Az orosz konzul már is érdeklődik az ön sze-mélye iránt. Vigyen hát Kossuth kormányzónak hírtszószerint ennyit: »A 943-as szám kész a kedvező pil-lanatban beváltani szavát, Néhány nap kell, míg a tervelkészül, emberek kellenek és pénz. Ausztria kordontvonít a Dunán, de az laza. A Bánátban az elégedetlen-ség tetőfokára hágott, de ama pillanat még nem érke-zett el. Ezt üzeni a 224-es.« (Rejtett jelírással a Nem-zeti Múzeum Kossuth Iratai közt 2671-es aktában.)

Teréz megremegett egész testében.— Megyek az uramhoz a nagy üzenettel — segít-

senek! Azonnal indulok.— Nem indulhat, míg Garasanin meg nem engedi.— Az uramat végzetes veszély éri — én érzem

azt. Megyek.— Télen még senki sem indult el a mi utainkon,

ha csak nem lóháton. Az utak járhatatlanok: tele rab-lókkal. Én kieszközlöm a fejedelem meghívását az őlakába s az ő vendége lesz.

De ezt az asszonyt valamely vad elhatározás szálltameg, mely süketté tette:

— Akkor én megszököm egyedül — s a fejedelemelől — az én uram nagy veszélyben van.

Egy hétig tartott Kossuth Teréz belgrádi vergő-dése. Mikor a granicsárok megkapták a sumlai osztrákkonzul parancsát az indulásra, mikor Bach Sándorbelügyminiszter megkapta Emilia levelét a hipnotikuskísérletről s a rejtélyes benyílóról, melynek rózsa fara-gott szekrénye a sarkon fordul, hogy titkos aknáhozvezessen: az nap kapta meg Teréz is KaragyorgyevicsSándor fejedelem menlevelét búcsúzóul s a szárnysegé-det kíséretül az ezer veszéllyel ijesztő utazásra. Ésmegkezdődött a rohanás minden oldalról Kossuth felé:mintha a Történelem elemi erői indultak volna el felészáguldó versenyre.

»Elindulánk — fagyasztó volt a hideg s az utakrettenetesek. Hótorlaszok akadályoztak. Gyakran hal-lottuk farkasok üvöltését az éjszakában. Szánunk fel-borult, gyakran nem tudtunk lovakat szerezni: s ök-

186

röket fogadtunk a szán elé, csakhogy elébbre juthas-sunk. Több helyt istállóban húztuk meg magunkat éj-szakára, mert nem tudtam rávenni magamat, hogyföldalatti piszkos szellőzetlen pórkunyhókban keressekszállást. Máskor kormányhivatalnokok fogadtak haj-lékukba. A fejedelmi parancs fölverte a kíváncsiságot:az emberek az út mentén találgatták, ki lehet az a rej-télyes nő, ki télen, angol útlevéllel utazik s a fejedelemvendégének tartják. Vidinben az osztrák konzul akartlemarasztalni, de a szárnysegéd megvédelmezte veleszemben »Mary Smith-t.« Vidintől maga rohanhatotttovább. Nincs megállás! Minden perc egy élet!

Nekünk egy percre mégis meg kell állnunk, mígmegint magával ragad a pokoli, emberemésztő ver-seny forgataga. Kossuth, ki Sumlában megint meg-szenvedi a levert emigratió lázadásait, először érzimagán azt a még szilaj abban sodródó másik forgata-got, melyet Világtörténelemnek hívnak. Az a nemzet-közi összeesküvés, melyet a szard ügynök, a szerb mi-niszterek s ő, szőnek Ausztria megrohanására regé-nyes kalandnak látszik s valóságban az is, de mögötteaz erők próbálkozó mérkőzésében ott van a keleti kér-dés egész bizonytalansága, mely majd elébb a krimiháborúban tör ki s utóbbi végzetesen vezet a Világ-háborúig. Mihelyst a Kossuth-kutatás a levantei ada-tokhoz ér, ámulva látja, hogy a trapezunti vilajetmaga ötvenezer újoncot ajánlott fel arra az esetre, haa szultán hadba száll Kossuth miatt az orosz és osztrákellen s az egész ozmán világ előtt itt már éppen úgyfeltetszik a négy évvel később, ugyanebben a diploma-tiai elhelyezkedésben beköszöntő krimi háború, aminta mi időnkben az annexiós válság a két Balkán-hábo-rúnak s azok a Világháborúnak voltak praeformatiói.Az egész nagy mohamedán világot a most mutatkozóhelyzetből: Oroszországnak a két nagy nyugati biro-dalommal való szembenállásból, fakadó történésekazért suggerálják oly mondhatatlanul, mert először sutoljára történik, hogy a töröknek előbb diplo-matiai fenyegetéssel, majd, a krimi háborúban, 1854—56-ban fegyveres erővel siet segítségére két európainagyhatalom, Anglia és Franciaország. Sem előbb,

187

sem utóbb hasonló esetet az ozmán történetíráskrónikájába feljegyezni nem tudott, mert hiszen kü-lönben ő mindig csak szemben találta magávala keresztény fejedelmeket, akár Európában, akár Ke-leten: azok mindig, együtt vagy külön, de osztozniakartak az ő birodalmán. Egyedül most védik megeurópai hatalmak a félholdat hárman Anglia s Fran-ciaország s a harmadik barát a piemonti kormányCavour politikája szerint; közös ellenségük a cár sa Barbarát Bécs. Ezért közös barátjuk a magyarszabadság: vezére: Kossuth. De amint ebben az elsőösszeesküvésben, melyet még izgatóbbak követnek, át-suhan nak" már, mintha egymást kergető felhőfoszlá-nyok lennének, a külpolitika sűrűsödő ködképei: azon-képpen Kossuth Lajos kilépve a magyar szabadság-harc keretéből, egész Európa, sőt az egész világ fel-szabadulásának lesz jelképe és álmodója. Így lesz ővetélővé az európai Népszövetség (foedaratió) szövő-székén. (L.XIII. Fejezet.)

Az egész csodálatos helyzet, melyben a Világ-Kossuth áll, csak akkor derül fel lassan előttünk, hamár levetve betanult politikai tételeinket, melyek akeleti kérdést s evvel a Világháború kozmikus erőit el-falazták előlünk, éppen a Kelet s a Világkatasztrófavilágításából nézzük magát Kossuthot is. Viszont az őbelső regényességét, mely legendás messzeségeken jár,csak akkor tudjuk a magunk lelkébe beléállítani, hamindannak amit különféle levéltárak szétszórott,(részben közzétett, részben még iratcsomókba kötött)töméntelen írása nyújt, valamely a kornak és Kossuth-nak megfelelő, merőben szokatlan, tehát keleti és ro-mantikus központot keresünk. Az olvasónak s talántörténetíróinknak is a magam példáján okulva mond-hatom ezt. Hiába vettem át a magyar emigratió török-országi sorsáról kiadott igen gazdag diplomatiai anya-got, s annak kiadatlan gazdag gyűjteményét, hasztalanegészítettem ki azt a bécsi rendőrség kém jelentései veis az »1849—1850 Protocoll 1—4327« számával, vala-mint a turini levéltár irataival: mindez a töméntelenadat szétrenült s nem tudott plasztikus valósággá ele-venedni előttem mindaddig, míg magam is föl nem

188

mentem a sumlai Kossuth-ház fagrádicsos s divánosfaáltányára; nemcsak azért, hogy a Bokludzsa-völgyets messze a Madara hegy kúpját láttam, nemcsak azért,mert magában a dús faragástól teli lakásban min-denütt a török szobák különös rózsaolaj és ópium szagabódított, hanem azért, mert mikor az erkélyről balraabba a kis benyílóba lépek, hol nincsen másnak hely,mint egy kerevetnek a rózsaszín faragott faliszekrénymegdöbbentett. Mikor neki fekszünk, az megfordulsarkán s egy szobaüregben találom magamat; enneka padlóján széles süllyesztő akna, mely az utcára ve-zet. Kit útja bulgár-földre visz, keresse föl ezt a rej-télyes házat, mert ott meglátja a sumlai démon egésztitkát s Kossuth életének legkülönösebb sorsfordu-lóját.

A csábos Emilia most ebben a benyílóban vanegyedül Kossuthtal, ki a keleti kábítás minden fokoza-tát érzi, mióta ide érkezett. Jasmagy és granicsáraimár nem lehetnek messze s az osztrák konzul már igentürelmetlen, mert Schwarzenberg herceg s Bach mi-niszter a zseniális kaland utolsó fordulóját figyelik spercenként várják a nagy rebellis elfogatásának hírét,Európa fog ámulni s ezzel a megalázott Habsburg di-nasztia bosszúja betelik. Emilia úgy látszik főpróbáttart az elkövetkezendő nagy jelenetből, mert a kábításlegmerészebb eszközéhez nyúl: dulcsásza, nargilé,rózsaillat, szerelmes nézések s beígért csókok, varázs-lattá fokozódnak. Kossuth a Kossuth-méreg kábulásábafog belehullani. Emilia izgató, sejtető leplében s de-lejes tranceban politikai jövendőt jósol most. Kossuthfelírja a jövendölést: »Egész napokon át ideg-paroxis-musban fantáziálok« — mondja magáról már előbb:1860 Január 5-én. A rejtélyes álom delejes beszéde ez:

— Jegyezze meg jól: hazánkat viszont fogjuklátíni. Március 12-ike lesz a nap, mely végtelen örömethozand mindnyájunknak.

Emilia fölemelkedik a kerevetről, az asztalhozmegy, s behunyt szemmel írni kezd:

— Március tizenkettő. Jegyezd meg, szegény ha-zátlanoknak ez lesz örömnapunk.

189

— Szabad lesz a hazánk, mire hazaérünk? Kérdiaz elbűvölt kérdező. A médium válaszol:

— Nem találjuk szabadnak a hazát, de mi viszünkneki szabadságot és szabadságot. Ő fog minket felsza-badítani.«

— Ki az az Ő, kérdi a kérdező.Emilia eléri a delejes álom mélyét s felsikolt:— Kossuth!Ezután megrázkódik s csak ennyit tud súgni éb-

ren:— Holnap, holnap ilyenkor, mindenem! Itt, itt —

mi ketten egyedül!Ma nem lehetett Emiliából több szót kivenni, meg-

fordult s kígyózva eltűnt a kerítés lécei között.Másnap hajnalban nyikorgó szekérzörej veri fel

álmából Kossuthot. Mikor kilép a faáltányra — a fe-lesége két karja öleli magához.

Az izgalmas hajsza, melyben politikai nagy hatal-masságok s náluknál is nagyobb hatalmak: asszony-szívek rohannak idegfeszítő versenyben, véget ért. Mi-kor Jasmagy és hat fegyverese megérkeznek Sumlába,a magyar emigránsok piros-fehér-zöld lampionocskái svirágfüzérei fogadják: Kossuth kormányzó feleségemegérkezett az ő urához. A reánk maradt naplókbólmind a megkönnyebbülés sóhaja érzik. Hihetetlen, derövid időre még a torzsalkodások is elmaradnak, me-lyektől különben oly hangos a tábor. A Bécsbe küldöHjelentések, melyek most kezeinkben vannak, határozot-tan azt a benyomást teszik, mint mikor egy vidékiripacs társaság mentegeti ma át, hogy a páratlan lát-ványosságnak és pénztársikernek szánt színielőadástnem tarthatja meg. »Emilia grófné betegsége miatt«nem sikerült a vállalkozás, tudatja Bachhal Jasmagy.Ezért Emilia gróné azonnal eltűnik s Konstantinápoly-ban találjuk, hol már Mrs. Bloomfield a neve, smint Brown amerikai konzul írja: »Élete itt egészenmás, mint a menekültek táborában, kifogástalanul vi-selkedik, most férjével szeretik egymást«. Később azthalljuk róla, hogy Magyarországon utazik; a pesti

190

rendőrség elfogja, az újépületben rögtönítélő bíróságelé állítják. Ellenben a nagy protectorok kiszabadítják,titkosrendőrök kísérik a tengerig s Amerikában a ma-gyar szabadságharc kimenekült fegyvergyári igazga-tójának lesz a felesége: gyermekei »önérzettel valljákmagukat az Egyesült Államok polgárainak«. Vele márnem lesz dolgunk. De Jasmagy megint s épp ily gyanúskörülmények közt fog felbukkanni embereivel, midőnKutahiában Kossuth körül ólálkodik. A megkezdett de-tektívregényt nem bírja abbahagyni. Egyelőre Kossutha pasánál, s a portánál följelenti a merénylőket s a nem-zetközi harcz nagyobb, mint valaha. Mintha csakugyanvajúdnék az egész világ s mindegyre a magyar szabad-ságharc vezérét forogja körül.

Kossuthné megérkezésié Sumla-Sumenbe, csak csa-ládilag oldotta meg a helyzetet. A kegyetlenül lezuhanópolitikai csapást nem lehet elhárítani. Megjött a pa-rancs, hogy a negyvenkét főrebellis messze Ázsiábainternáltatik, szigorú felügyelet mellett. Vidinbe négy-ezren érkeztek vele, Sumláig négyszázan kísérték,most már csak negyvenein lesznek. Ezzel porrázuhan-nak mindazok a tervek, melyeket Kossuth bolgár föl-dön, közel a hazához magyar légióról s fegyveres be-törésről szövögetett. Pedig úgy Garasaninnel folytatotts most kihüvelyezett levelekben mindegyre csak a »ma-got« (noyeau) félti, melyet az emigrált honvédtiszteka magyar-szerb-olasz fegyveres beavatkozásnál adhat-nának.

A vidini örvényből fölszállott Kossuth-lélek lelkisötét borulata a sumlai démon-játék után újra meg-jelen. Az öreg Mészáros, ki nagy hallgatásában sokbölcselkedéssel Írogatja különféle naplóját, gúnyosanszól, »Kossuth kétszázadik öngyilkosságáról«. JasmagyFebruár 18-iki jelentés szerint: »Kossuth éjjel kísérle-tét tett, hogy megmérgezze magát, de sajnos, feleségemegakadályozta ebben«. Kossuth átadja végrendeletétAhmed effendinek. »Az elcsüggedés leírhatatlan« írjaa kém. De e borulat nem tarthat soká, mert hiszen aVilág fuvallata viszi tovább kápráztató élet-útján Kos-suth Lajost. Mikor Ázsiába indulandó menekült társai-tól búcsúzik akkor már hallatlan lendületével, melynek

191

sem maga, sem más nem bír ellentállni, elragadja mindvalamennyit. De szóljon a krónika:

»Az egész emigratió a kaszárnya udvarán vártaKossuthot, búcsúzásra. Sápadt, barázdákat szántottarccal érkezett közéjük. Nyakig gombolt téli bundája,czombig érő csizmája mutatta, hogy messze útra áll ké-szen. Kalapjáról szomorúan hajlott hátra a hosszú fe-kete toll. Néma csönd támadt és Kossuth egy ideig szót-lanul hordozta körül tekintetét, mintha kinek-kinekarczvonását mélyen emlékezetébe akarta volna vésni.Többen leírják, a jelenvoltak közül, hogy mint rezzentössze az, akit sötéten kéklő tekintete érintett; a mosoly,mellyel azelőtt beszédét kezdeni szokta, most elmaradtarcáról, mikor megszólalt.

— Testvéreim, — mondta — életem első nehézlépése az volt, mikor hazám földjét kellett elhagynom.A másodikat most teszem, amiikor a vitéz magyar had-sereg maradékjaitól kell megválnom, hogy erőszakosanvigyenek el Európából, elevenen ama helyre, hol a sírszámomra már nyitva áll. Reám Thököly és Rákóczyszomorú sorsa vár. A sors egyes személyeket választki mindig, hogy a szabadságért való küzdelmet továbbvigyék. Ha nem is sikerül nekik bevégezni feladatukat,mégis elszórták a vetést, mely csalhatatlanul meghozzagyümölcsét. Életerőmet mindennap tünedezni érzem,mintha hamarosan bevégződnék pályám e földön. Timég ifjak és erősek vagytok, talán megadatik nektek,hogy szabad földnek szabad polgárai legyetek! Ne csüg-gedjetek! Legyetek állhatatosak a szeretetben a hazairánt! Szeressétek hazátokat, mert abban rejlik mindenboldogság! Minden reménynél erősebb hitünk, hogynemzetünk diadalmaskodni fog a hitszegő Ausztriafölött. E nemzetnek győznie kell, mert egy nemzetéletét nem lehet megsemmisíteni, ha egyetlen élet rövidis arra, hogy őt megszabadítsa. Ha megértitek ezt, haa Gondviselés visszavezet hazátokba, esedezve kérlek,mondjátok meg otthon a népnek, ne hagyja tetememporát a barbárok idegen földjében, vigyék vissza for-rón szeretett hazámba, hogy nyugodjék a szabad földalatt! Isten veletek!«

»Itt elcsuklott Kossuth hangja. Százan tódultak

192

hozzá, ő megölelte a körülállókat. Boldog volt, aki ruhá-ját érinthette. Az indulat nélküli viselkedéshez szokotttörököknek is könny szökött a szemükbe. Az osztrákkémek is elismerik, hogy megrendítő volt a búcsúzásjelenete. Azt írják, hogy Kossuth aligha él még párévnél tovább, olyan erőtlen volt, hogy csaknem úgykellett kocsijába bevinni.« — Ha Sarolta nagyasszony,ki Zsuzsával együtt otthon rettentő küzdelmet folytataz osztrák üldözéssel, ha hallotta volna ezt a szózatot,kiérzi belőle Napoleon fontainebleau-i búcsúját s SzentIlonáról küldött üzenetét: »poraim ott nyugodjanak aSzajna partján, ama francia nép között, melyet úgyszerettem«.

1850. Február 16-ikát írt ekkor a naptár. A nagymagyar gyász helyéről, a várnai csatatér mocsarasdombvidékééit látta meg Kossuth a tengert. »Százlándzsás lovon kíséri a kikötőbe, mert úgy fogadják,mint a moldvai fejedelmet« írja az osztrák kém.A »Tenger Istene« (Taribehn) török hadigőzös vittenehéz útjára a Fekete Tengeren át. »Szét néztünk anagy mindenségbe — írja hű titkára, László Károly —s csak vizet és eget láttunk. A véghetetlen távolságigterülő setét kék-zöld tenger-síkra az égboltozat mintegyóriási félgömb borult, keleten, töredezett felhőikkelborítva, melyek arany szegélyezését kaptak.«

Kossuth Lajos most érte el igazi elemét: A Nagy-Messzeséget.

X. HALÁLOS ÁLMODÁS.

Gróf Stürmer Bertalan, az osztrák császári biro-dalom internuntiusa a fényes portán, mikor diploma-tiai szakításra vitte Kossuth kiadatásának ügyét,kezdte igen rosszul érezni magát, mert egyszerre csakazt látta, hogy egymás után érkeznek Konstanti-nápolyba angol s francia hadihajók. »Stürmer már so-kalta is számukat, öt angol és francia hadihajó állottStambul kikötőjében. A főváros ujjongott; nagy töme-gek tódultak a kikötő felé.« »A törökkel nem lehet mostbeszélni« írja Czajkovszki lengyel ágens, »a flottákmiatti örömtől minden munka megállott a hivatalok-

193

ban.« A munka abbahagyására pedig különben nemsok biztatás kellett a töröknek, legkevésbbé a törökdiplomatiának. Mikor a háború veszedelme elmúlt sideiglenes megoldásul az következett el, hogy KossuthKis-Ázsiába internáltatott, gróf Stürmer belebukott anagy játszmába. Utódja ki is van már nevezve, Rech-berg gróf személyében; ám ő nem akar addig a portá-nál tisztelegni, míg a forradalmárok ügye osztrák kí-vánságra meg nem oldatik; a kívánság most hosszú, halehet örökös rabság Kossuth s főemberei számára.Bécsben azonban mind gyűlnek a nagykövetek izgatottjelentései arról, hogy állítólag Amerika vagy Angliaközvéleménye s kormánya követelik Kossuth szabadonbocsátását. Gyűlnek szaporán a kémjelentések is, me-lyek mindarról szólnak, hogy ördögi tervekkel szöknikészül azaz ördöngös ember. Mindezt a nyílt ellenke-zést s titkos ármányt föl kellene fedni s eltaposni olynagyszerű nagyképűséggel, mint egy Nagyhatalomhozméltó.

De hogyan történjék az, mikor már is híre jön,hogy a díván határozott a Kossuth-ügyben, de itt a rej-télyes keleten oly nehéz nyomára jönni az igazságnak,ha az elkezd bújócskát játszani a maga alávaló módján!

Szegény Klezl követségi tanácsos s ügyvivő márnapok óta majd belészakad, hogy kellő elővigyázattals méltósággal felhajszolja rejtekeikben a minisztereket,egyébb nagyhatalmú basákat, hogy kiássa vakond út-jaiból az eltitkolt valót. Sehol oly jól eltűnni nem lehet,mint abban az elvarázsolt városban az Aranyszarvpartjain. Mert ha már nagynehezen ráakadnak egyikminiszter portájára Stambulban, menten kisül, hogy anagyhatalmú pasa jelenleg éppen az ázsiai partra vo-nult jegenyefás kéj lakába s mert elhagyatott háremvan Anadoli Kávákban s a Dardanellákig akárhány:ember legyen, ki sok zörgetés, bámészkodás s félreértésután a dragománjávai föl tudja hajszolni a szükségesnagyurat, ha az ugyan nem rándult ki azalatt a FeketeTenger felé. Ami most, itt diplomatiai nyomozásban,szigorú kémszolgálatban történik a Kossuth-ügyben abécsi császár küldötteivel, az oly bonyodalmas szín-játék, melyért bármely új divatú revű-operette szer-

194

zője nehéz pénz fizetne, mert színrehozatalával bizto-síthatná magának a világsikert.

Klezl már napok óta nyomában jár a Kossuth-ügynek hajón és lovon, egyedül és kísérettel, az európais megint az ázsiai partokon. Bécs sürget s ő lohol, deaz eredmény jóval kevesebb a semminél, pedig császáriura parancsa alapján már elhelyezett arany-zacskókatis. Átrohant már Kis-Ázsiába is Ismail pasához, ki aszultán sógora, a pénzverde igazgatója s nagy pénzeknagy kedvelője: de az arcrándulás nélkül állítja, hogymég sohasem hallotta Kossuth nevét, pedig ott ült a dí-ván párnáin, mikor a döntés megtörtént. A kereske-delmi miniszternél meg kell várnia, míg megebédel, azebéd igen kiadós lehet, mert soká tart s »nagy érdek-lődéssel hallja a dolgot«; de többet az »affreusecanaille«-ből (gyalázatos gazemberből) kivenni nem le-hetett, jelenti kétségbeesetten barátunk, Klezl. A har-madik turbános nagyúr szegről-végre elmondatja veleaz egész magyar forradalmat, az emigratiót s Ausztriaparancsát s mire végére jár, így kiált fel: »Ha ez aKossuth akkora gazember, akkor kizárnám a szultánbirodalmából: eresszék szabadon.« Végül a császár hír-nöke eljut az angolna-hajlékony külügyminiszter-hez, Aalihoz. Róla Bécsben az a hír, hogy ő»nemzetének legtisztességesebb hazugja«. (1851.Augusztus 23-iki jelentés.) Azaz eljutna hozzá, de két-szer nem tud vele beszélni. Először azért, mert »a dí-ván után a pasa elbújt háremébe«. (Augusztus 20.)Másodszor megtalálja Aalit, de azt könnyek között leli:mint a francia tolmács közvetíti »a kegyelmes úr éppena magyar menekültek sorsát siratja s így nem lehetvele beszélni«.

De az ausztriai birodalom diplomatiájával nemlehet így bánni egy hitetlen miniszternek! MásnapKlezl már nem egyedül jelenik meg, hanem dragomá-non, kavaszon és tolmácson kívül, magával visziSchwarzenberg herceg követelő jegyzékét is. Ez előlmost már Aali basa nem tud kisiklani — gondolják abécsi miniszterek: s reméli az agyonkergetett ügy-vivő, ki már leátkozná a félholdat az égről, mikorminden este gúnyosan felévigyorog. El volt készülve

195

arra, hogy a hosszú nagy »verbal note« felolvasásaalatt Aali szokásos tettetett érzéktelenségébe fog bur-kolódzni s hallgat mindvégig, sőt még azután is. Azon-ban éppen az ellenkezője történt. Aali teljesen meg-változott. Aali olyan volt, mint egy, a hárem kertjébenelrejtett tűzijáték, mely egymásután röppenti fel asüstörgő csillagokat. S az egész audiencia valamelyperzsa sah udvarában eljátszott nagyszerű sakk-játsz-mához hasonlatos.

Klezl nagy ünnepélyességgel s a keresztény nagy-hatalom teljes nyomatékával adta elő azt, hogy Kos-suth Lajosnak és társainak közelléte veszélyezteti azosztrák császári birodalom feldúlt nyugalmát.

Aali megszakította a császár üzenetét:— A bécsi kormány ama jelentéktelen magyar

mozgalom után arról értesítette felséges Uramat,hogy »neki elég hat hét a nemzetiségi kérdések elinté-zésére« s ez bizonyára elég is volt, hiszen most márkét esztendeje múlt, hogy az apró magyar incidensnekvégett vetett a hatalmas császár.

Klezl folytatja: »Kossuth esetleges kibocsátásánakpuszta híre már elég ahhoz, hogy az európai felfor-gató pártokra aggályos hatást tenne s talán még Ma-gyarországba is be tudna jutni s ott még sem oly szi-lárdak az állapotok, hogy ne okozna köz veszedelmet.«

Aali elemében van.— Értse meg ügyvivő úr, hogy az osztrák kor-

mány állása oly szilárd s Ferencz József Ő Felségeuralma oly népszerű a hű magyar nép köré-ben, hogy minden ily aggodalom csak a császár ellen-ségeinek használna s a Portát nem lehet meggyőzniarról, mintha a császárnak nem sikerült volna már arendet helyreállítania Magyarországon.

A császár szerencsétlen hírnöke észreveszi, hogyrossz falnak ment neki s fordít a támadáson, Kossuthszemélyének ront:

»A hozzám érkezett legmagasabb utasítás ér-telmében Kossuthot úgy kell feltüntetnem, mint ko-losszális gonosztevőt, egy megszentelt korona elrab-lóját.«

— A Felségnek igaza van, — feleli Aali — de a

196

kalifát sem lehet arra kényszeríteni, hogy egy ilyengonosztevő itt tartásáért havonként 7187 piasztertfizessen, mikor a hatalmak nem segítik pénzügyeinket.Mennél nagyobb gazember, annál hamarább meg kellszabadulnunk tőle.

Klezl úgy érezte, hogy a nagyszerű jegyzék logikailánca megszakadt, mint az olvasó, melyet Aali forgatujjai között s ő valahol ott lóg a levegőben. Eszébejutott az is, hogy bécsi utasításai értelmében mindentmegkísértett, hogy megbuktassa Aalit s »reform kor-mányát«, de — amint kénytelen volt haza jelenteni —-»sajnos, az intrikák nem segítenek, mert az ellenzékikonservativ basák is a kiadatás ellen vannak, mert amohamedán hitet az isteni kegyelem vallásának neve-zik.« Ilyenkor nincs más hátra egy jólnevelt diplomataszámára, mint félreérthetetlen fenyegetés a hitetlenpogánnyal szemben:

— Excellenciád kegyeskedjék tudomásul venni,hogy az osztrák császári kormány a jelen pillanatbanáltalam formális tiltakozását jelenti be az ellen, ha aző hozzájárulása nélkül a magas porta Kossuth és kevéstársa szabadon bocsátását eszközölné s legmagasabbmegbízatásom értelmében kijelentem, hogy »egy ilyentény oly természetű cselekedet volna, mely a legsúlyo-sabb következményekkel járna a két álladalom egy-máshoz való viszonyát illetőleg« (»une faite de naturea porter les plus graves atteintes aux relations entreles deux pays.« 1851 július 29-iki osztrák jegyzék.)

Aali fölemelkedett párnáiról:— Mondja felséges urának nagyrabecsült szószóló

úr azt, hogy a fényes kapu Ausztria érdekében tartaná,ha felmentetnék a magyar menekültek szégyenletes ésköltséges fogva tartásától, mindazon által Ígéret szavátmegtartja, ő maga nem szabadítja ki a szerencsétlene-ket. Minden más Allah kezében van.«

Mikor az osztrák ügyvivő teljes diplomatái díszben,a turbános őrség tisztelgése közt, kilépett a külügy-minisztérium aranyzöld díszítéses kapuján s felnézettaz égre, úgy képzelte, hogy a telt hold azért húzta olyszélesre a száját, hogy rajta szemtelenül mulasson. Deugyanakkor megfészkelt benne az a bizonyosság, hogy

197

a ravasz Aali váratlan viselkedése mögött valamelybevégzett vagy készülő cselekedet lappang s utolsószavai világosan burkolják, hogy nem a porta szaba-dítja ki azt az ördögi embert, ki sem Schwarzenbergherceget, sem császárját, sem Európát nem engedinyugodni: hanem az ozmán előre mossa a kezét, haKossuthot megszöktetik, amit kémei állandóan figyel-nek és jelentenek. Azok a kémek! Mily rettentő pénzbekerülnek, mennyi töméntelen izgalmat keltenek! Abécsi Haute Police titkos levéltára tanuja ennek! Azegyik »konfidens« megbízható tudósítása szerintKossuth még 1850-ben is forradalmi levelezést folytatama »Petőffyi« Sándorral, ki oly rejtélyesen eltűnt aszabadságharc után. Drága pénzért a brusszai meg-bízott azért riasztja a kormányt, hogy angol hajóérkezett a mudániai kikötőbe, azon gummiköpönyeg,mely kifordítva négyszemélyes csónakká változtathatóát s kétségtelenül Kossuth megszöktetésére való. AKossuth-veszedelem hol itt, hol ott villan föl, mint alidércfény a temetőben, mert az a hír érkezik, meg-bízható úton, hogy a magyar nők összebeszéltek selhatározták, hogy egy éjszaka oly mulatságot rendez-nek minden városban, melyen magukhoz ölelik az oszt-rák tiszteket s szerelmesmámorban egytől-egyig levág-ják azok fejét. Erre maga Schwarzenberg herceg elren-deli a kaszárnyazárlatot arra az éjszakára. Titkos kém-jelentés érkezik arról, (1850. Augusztus 7-én) hogy»Pesten meg fog jelenni Palmerston lord Szent Istvánnapján s proclamálni fogja Kossuthtal egyetértve, egyCoburg herceg királlyá koronázását!« Majd (1851.Április 6-án) maga az osztrák követség tartja köteles-ségének értesíteni a portát, hogy »görögök érkeznek azanatóliai partra oly célzattal, hogy felgyújtsák Kuta-hiát, s a tűzben elmenekülhessen Kossuth.« Most iskétségtelenül ily merénylet készül s Bach minisztermaga rendelkezett, hogy Jasmagy szumlai kudarcaután újra actióba lépjen s ügynökeivel hálózza be akutahiai fennsíkot. E czélra megérkeztek az újabbdukátok s maga Sulejmán pasa, Kossuth börtöntartója200 aranyfrank havi fizetést kap s avval dicsekszik,hogy mégy órányira Kutahia körül mindenütt föl van ál-

198

lítva a katonai csatárlánc — 1500 piaszter van kitűzvefejenként elfogatásukra. De mit használ mindez, mikorfent senki sincs megelégedve a rendszabályokkal, magaHaynau azt írta Schwarzenberg hercegnek (1850.Június 22.) »Hogy a menekültek minden országbólösszeköttetést tartanak fenn az itthoniakkal. Az egé-szet ellenőrizni kellene, ha volna ehhez elég megbízhatóhivatalnok«. De mit ellenőrizzenek még, mikor az arejtelmes ember, Kutahia foglya, izgalomban tartjamár az egész világot!

Mikor Klezl a követség perai palotájába ért, egy-szerre a dragomán bebocsátást kér: Aali pasa újabbüzenetet küldött.

— Ő Excellentiája bocsánatot kér, hogy a váratlancsászári jegyzék átnyújtása miatt elfeledte, hogy őakarta jóindulatilag figyelmeztetni, a szegény menekül-tek ügyével kapcsolatban a bécsi kormányt, hogy »Az1850. Szeptember 18-iki osztrák alkotmányrendeletekmiatt a porta aggódik Ausztria sorsa és jövője felett«.

Klezl felordított kínjában s szégyenében: ez akeleti pokol kénköves szakadéka, mely megnyílt azosztrák diplomatia előtt s a szakadék másik szélén kiáll ott: egyetlen ember vagy ördög — a neve Kossuth.Minden jegyzékkel, minden diplomatiai lépéssel csak aző legendája nő s úgy látszik, mintha Kutahia ott fentkilencszáznegyven méter magasságban a tenger fölött,egyszerre Kelet és Nyugat minden bonyodalmának rej-télyes sasfészkévé meredne fel, mint Mont Salvat hegye,hol a Grál-lovagok varászlatos serege gyülekezik s azember sohasem lehet biztos, hogy mikor szállanak le,hogy csodát csináljanak az ámuló emberiséggel...

A kutahiai sasfészekbe Brusszán át vitt KossuthLajos útja. Mikor átvonult a Márvány-tengeren, mesz-sziről, álomszerűn libbentek föl előtte Stambul mina-retjei — nem engedték meg, hogy Konstantinápoly-ban lábát partra tegye. Hogy Mudániában kikötött ahajó s a ferde domboldalról meglátta a kopár Olimposzt— a fapusztító ozmánság rettentő kietlenségét —

199

elterült előtte szélesen fonódva, sötét magas ciprusok-kal teletűzdelve Brussza. Nincs e világon hely, mely-ennyire kísértené az embert, hogy semmit se lássonvalóságnak, hanem valamely hatalmas hősi álomnak,mint a nagy ozmán császárok ez első diadalmas, gyaur-hadakat megtörő fővárosa. Maga a különös hegylánc,melyet most hódiadém csillogva koronáz, — a Niluférkanyargó medre, távolban Hannibál sírja, az utcábanbizánci paloták romfalai — fent a győzelmes Ozmánés Orchán kupolás türbéi s a hatalmas Ulu dsamimecset, melyből csoda-forrás csobog — mindez olyan,mintha Firduzi emberfölötti hőstörténetei szálltak volnale a halandók közé. Ki érezné meg ezt jobban, mint az alángielkű óriási impressionista, akit Kossuthnak hívnaks rövid idő kell, hogy úgy beleszívja magába a Keletnekezt a megkövült eposzát, hogy önmagát is annak részéülképzeli s úgy fog cselekedni, mintha egy végtelenbenyúló keleti hőskölteményben élne. (Ha Kossuth ismertvolna egy eldugott könyvet, melyet akkor szerzőjénkívül még senki sem olvasott, megfigyelte volna azt akeskeny hegyi ösvényt, melyen példátlan sportteljesít-ménnyel rohant föl az Olimposzra harminckét évvelazelőtt egy másik nagy magyar a maga nagy önemész-tésében kiáltva bele a naplójába: »Türelmetlen voltams mentem és másztam erőim megfeszítésével. Az a *hibám, hogy minden nagy hegyre fel akarok jutni.« Eza mardosó könyv a brusszai bejegyzéssel, gróf Szé-chenyi István naplója 1818 Októberétől és ugyaneza Széchenyi István az, ki minden magaslatra szintúgyfeljutott nemcsak Kisázsiában, hanem a Történelem-ben is.)

Kossuth, mikor Ázsiában partra lép, ötvennégyemigrálttal s 25 főből álló külön kíséretével és 1850.Márciusában Brusszában megtelepszik, az angol konzuljelentése szerint, (Nemzeti Múzeum irattárában)»először igen erős lelki borulattal küzdött, de szellemiereje ép s arcának szembeszökő kifejezése azonnalelárulja szellemi felsőségét s jellemének magasztos-ságát.« Első szava az, hogy Sumlában ő fölismerte ahalálos veszélyt, melyből most megmenekült s haj-landó, ha a hazának evvel használ, örökre száműzni

200

magát, mint egykor Hannibál. Evvel a környezet meg-kezdi láthatatlan s talán éppen ezért ellenállhatatlanhatását hősünkre. Mindannyiszor, mikor világfogó ter-vei az anatóliai elhagyott magányból szétterülnek, ak-kor is, mikor a világ minden részén a forradalmi pár-tok egyszerre a magyar szabadságharc fejében akar-ják fölfedezni vezérüket, de ám akkor is, mikor akutahiai elgondolások halálos álmodássá változnak:mindannyiszor ott van a háttérben az a keleti varázs,mely az Ezeregy éjszakában a bűvös palack szájátmegnyitván, oly szellemet varázsol elő belőle min-denek ámulatára, mely már nem a földön jár, hanemförgetes felhők szárnyán kavarog...

Brusszából megindul a karaván az út zord vég-célja felé lovon, 30 tevén s bivaly szekereken, melyeikma is még mint Hannibál korában, egy fakorongbólvágott, küllő nélküli kereken járnak s a tengely együttforog a kerékkel. Maga az út még ma is, a gépkocsikkorában, oly vadregényes, hogy mikor beáll az ősziözönvíz — magam tapasztaltam — sárgörgeteges fo-lyammederré változik. Mikor kinyílik a völgy — milykülönös! kútágasokat látni szerte és az Adzsem-Dag-hegy oldalán, mely ezernyolcszáz méterre nyúlik: ott ku-porog majdnem ezerméter magasságban, mintha sok-sok barnaszínű fecske-fészket raktak volna a hegyre,Kutahia betetőzve régi várának fantasztikus bagolyormaival. Majd két teljes évig a rettegve őrzött Kos-suth otthona! Mintha mesterségesen bevolnának amagyar emigránsok mind falazva a megmerevedettIdő monoton egyhangúságába. S az öreg MészárosLázár filosofus naponként felírja tizenkilenc hóna-pon át »Egy ember élet történetében« (Nemzeti Mú-zeumban, kiadatlan): »négy vagy öt órakor fölkelés,mokka kávé bival tejjel, a tájéknak megszemlélésehattól nyolcig vagy kilencig, amint több vagy keve-sebb hegyet kell mászni, közelebb vagy távolabb sé-tálni s ezt mind gyalog.« Ennyi maradott a dicsőségesmagyar forradalom mozgalmából!

— A mint egy szörnyen mocskos, üvegoldalos»Palace Hotelban«, zuhogó záporban, melytől egyetlensár-patakká változott Kutahia hegyi város minden

201

menedékes utcája, ott ültem a szolgálatkész, kedves váli(főispán) és a városnak történetkutató volt polgár-mestere s két kitűnő tolmácsbarátom kíséretében: a vá-ros krónikájából, melyet Ismail Hakki képviselő adottki, továbbá Ahmed Refétek. »A magyar menekültekügyében« közzétett okmány-gyűjteményéből, az új töröktörténelem irodalom szemelvényeiből s a hagyományok-ból (melyeknek egy-egy tanuja, mindegyre megjelent akutató tárgyalásunkon): mondom, e rám nézve oly neve-zetes Jelenéskor, mind ez új feltárásokból nemcsak aKossuth-problémának, de annak a magyar kérdésnek,mely Világostól indul s a Világháború katasztrófájáigtart, meglepő s (szokatlan meglátásai bukkantak fölelőttem. Ez a történelmi Kossuth hősnek s a lappangómagyar Sorsnak keleti arculata. Már az előző feje-zetben is kiemeltem, hogy a török történelmi gon-dolkodás oly nagy fontosságot tulajdonít az ötve-nes évek »menekült«-jének (mindig így nevezika magyar és lengyel emigratiót), ami messze túl-megy valamely ideiglenes epizód kicsapódó hullámain;esnnek nagy török oka volt, tudniillik az, hogy Kossuthbenne áll abban a nemzetközi feszültségben, mely há-rom évvel később a krimi háborúra vezet: az egyetlenmérkőzésre, mikor a nyugati hatalmak az orosszalszemben a szultán pártjára állanak. Mert a krimi há-ború oly váratlan és ragyogó szaka az ozmán történe-lemnek, mint nekünk a Rákóczi-forradalom vagy anegyvennyolcas szabadságharc, ezért a török előttminden nagy és ragyogó, ami evvel az orosz-verődicsőséggel van összefonva. Ennek a dicsfénye hullKossuthra s a magyar emigratióra. Ez annyira igaz,hogy páratlan megmozdulás jelei mutatkoznak a fata-lista mohamedán világban: a távol trapezunti tarto-mány maga ötvenezer újoncot ajánlt fel, ha a padisahKossuth miatt a muszka ellen hadba indul. De igaz,s ez talán ránk nézve még fontosabb — abban is, hogya török történet felfogása szerint Kossuthéknak azértkellett az osztrák császár elől menekülniök, mert asOroszhatalom előtt történt a honvédsereg fegyver-letétele. Ez a kutahiai megvilágítás tehát Keletrőligazolja azt, amit a »Görgey« fejezetben, majd »A

202

vidini örvényről« szólva, az orosz-osztrák keleti ellen-tét tragikus, szakadásnak megnyíltáról feltárni me-részkedtünk. Mind e megfigyeléseken fokozatosan fel-hágva elértünk oda, hogy meglássuk az immár elénkterülő csodálatos politikai körképet, mely most mármessze Magyarország határaitól s távol a magyarszabadságharc otthoni keretétől, az egész világot újpanorámában foglalja össze. Ez óriási körkép-vászonközepén, ott áll egyetlen magyar nagyság: Kossuth; smindenki, ki Amerikában vagy Angliában, s szabad-ság eszméiért küzd s mindenki ki Európában forra-dalmat vagy összeesküvést akar: ezek mind egyszerrereá tekintenek. Az anatóliai kopár fennsíkon, elha-gyott török sasfészekben, testi és lelki magárahagyott-ságban, egy levert nemzet menekülő hérosza tanyá-szik s hősévé lesz egyszerre mindannak a pártnak,népnek, tervnek vagy álomnak, melyet Népszabadság-nak hívnak. Ebbe a kisázsiai panorámába beléáílvaértjük meg a levert Kossuth fantasztikusan emelkedőterveit, melyek halálos álmodozásig jutnak azért, mertmind kívülről szállnak reá, mind őt keresik s végered-ményben e tervek s feléje indított vágyódások formál-ják ki Kossuthot s nem az őket. Most tehát másodszorismétlődik meg az a tünemény, melyet a börtönbe ve-tett Kossuthon otthon megfigyeltünk: az ember-Kossuthon kívül, megszületik megint a legenda-Kos-suth, a kettő megint tragikusan keresi egymást, csak-hogy most már oly hatalmas méretekben, melyetÓceánok és Világok szabnak.

Török följegyzések, kutahiai hagyományok s kém-jelentések mind sajátságos s mindörökre feledhetetlentükrét adják a kis magyar gyarmatnak. Szántszándék-kal gyarmatot mondtam, mert hisz Kossuth arra isgondol, hogy »rendes kis kolóniát, magyar kolóniátalapítson« (gróf Teleki Lászlóhoz írt levele 1851 Július5-ikén) s ki is dolgozza apróra szervezeti szabályzatátsőt közmunkarendjét, de a gyarmatot hol Kisázsiában,hol Amerikában akarja telepíteni. Ilyenkor magánakazt vallja, hogy »alkalmasint ködfátyol után nyúlok«.Azt minden megfigyelő mind sűrűbben jelenti, hogy»környezetétől mind jobban visszavonul«. Ebben, az

203

emigráltak állandó czivakodása is segíti, mint grófBatthyány Kázmérné a lengyel Zamoyskinak jelenti(1851 Február 15-ikén): »Kossuthot már három hónapóta nem láttuk, őt visszavonhatatlan ösztön vonzza avörös forradalmárok felé.« »Húsz lovas kíséri, mint egyfejedelmet s egyedül maradt néhány hízelgővel, kik köztnincsen egy tisztességes ember.« A magyarok hát pár-bajoznak, gyümölcsfát ültetnek s intrikálnak — mind-ezek híre ma is így él ott messze s néhány meggyfa teszmég róluk tanúságot, úgy látszik, e végtelenbe veszőmagányban mindenkinek kinyílik legbensőbb termé-szete, mert Kossuthné Teréz legfőbb gondja megint areprezentálás. Hamis ékszerekkel jár köztük, szakácsá-nak katonai rangot követel s a fehér nagy kaszárnyá-val szemközt, hol Kossuth lakott, ma is mutogatják apázsitos kert-helyet, ahol ponny-lovardát építtetett,mert fiai megérkeznek is azoknak főhercegi módrakell lovas oktatásban részesülniök. Rejtelmes alakoktűnnek föl mindegyre s nem tudni, hogy azok kémek,fölbérelt gyilkosok, vagy összeesküvők, kik szökni se-gítenek, vagy titkosjelű leveleket szállítanak távoli for-radalmi gócokra válaszul. Nehéz mindezt jól megmar-kolni, mert minden oly pókhálószerű s a Kelet holdvilá-gos rejtelme süt át mindenen — most már KossuthLajoson is. — Mi az ő főfoglalkozása? Hadvezérnek ké-széi, mert Washington s Napoleon példái most annál ke-vésbbé hagyják nyugodni, mert már a szabadságharc-ban mindig lelkének hiányzó felét, a katonai hőst ke-reste s mindegyre abba a »tábornokba«, »az árulóba«,Görgey Arthurba ütközött belé.

A nagy nép-varázsló magába vonult, mint a tudó-sítások mondják, s most lesz legérdekesebbé. »A kor-mányzó úr igen lehangolt«, írja a kutahai kém1850. Április 17-én. »Kossuth környezete már csak ötember, a többi távoltartja magát«, jelenti Bécsbe abrussai kém. (1851. Július 1.) Egészsége nem jó, a ku-tahiai fennsík gyilkos klímája, nappal negyven fok hő-ség s éjjel négy, kezd hatni. A konfidensek mindegyrebiztatón jelentik a császári kormánynak, hogy mostmár nemsokára vége lesz. Ha lóról leesik, ezt különmegsürgönyözik. Nem csoda: »az ügy nehézségei foly-

204

ton jobban tornyosulnak«, foglalja össze a helyzet ké-pét császári urához szólva az osztrák konstantinápolyiügyvivő. (1851. Június 28.)

Az óriási motor, magába hagyva, emberfölöttierővel zakatol szakadatlan. A mint otthoni szerkesztőiés védegyleti korában kicsinyben megügyeltük, most gi-gászi méretekben ismétlődik: világra szóló motorjafolyton kapcsolást keres, — keres mindenfelé — hogyhajtóerejét rászabadíthassa emberekre és eseményekre.A Nemzeti Múzeum Kossuth-irattára (a Vörös Antalgyűjtemény beszámításával) több mint tízezer Kos-suth-aktát tartogat s ki áttekinti őket, olyan érzésfogja el, mintha egy Michelangelo vagy Leonardo daVinci otthagyott műtermében járna, hol elképzelhetet-lenné nagyra tervezett vázlatok, félredobott megkez-dett kőtorsók vagy meghatóan zseniális találmányi kí-sérletek ejtik ámulatba mindennapisághoz szokottlelkünket. Nem bírjuk visszatartani a meghatott-ságot, mikor majd (két esztendőn át a nagy nép-tribun hadvezérré akarja kiképezni magát; gyűjti,tanulja, másolja, ami hadi könyvet, exercier reg-lement a világ bármely tájáról összeszedhet, s keményórákban szigorú fegyelemmel neveli magát. A ku-tahiai Kossuth-iratok (a diplomáciai levelezést kivéve)ilyen katonai lélek-műhelynek a szerszámaiból állanak.Clausevitz műve s a »L´artillerie ä cheval« éppen úgybetanultatnak, mint »a francia altiszt könyvtára« stermészetesen mindegyre megjelenik Washington haditetteinek krónikája. Hozzákezd a »Had- és csatatan«elemeinek 229 szakaszban összeszerkesztéséhez; »utász-harci« munkán, a hadi bíróságok szervezésén, a tüzér-kar csatarendű felosztásán dolgozik (Nemzeti Múzeum1681. akta), s rengeteg gonddal osztja föl az ütegeketés lövedékeket, készítvén »Vezérkari utasítást a tá-bori szolgálatra«. Magyar vezényszavakat rettentő tü-relemmel teremt, vagy belészeret valamelyik kitételbe,mint »ordre de bataille« s azt mindegyre ismételimikor maga akar a harctereken megjelenni; ezért »be-tanulásra készülnek »Sor-hadulati vezény jegyzetek«.A magányos remete sohasem jut tovább önkéntesi isko-lák tananyagánál, de mondhatlan fontosságot tulajdo-

205

nít minden szónak, ha majd üt az óra s »a nemzet fel-áll, a zászló kibontásakor, mint egy férfiú«.

Ha majd ... Ha majd minden rabszolga nép, jármátmegunva síkra lép ... De üt-e már az óra, melyet a »Tör-ténelem Logikája« hajt kérlelhetetlenül? Mozdul-e mára Nép, az istenadta Nép, hogy újrateremtse a világot?A magános zarándok körülnéz az ázsiai sasfészek gon-dolat-műhelyéből s valóban úgy tesz, mint az Ezeregy-éjszaka bűvölői, kiterjeszti karjait az ég négy tájékafelé s várja, hogy igéző formuláira Jelenések indulja-nak meg s üzenetek szálljanak feléje. Úgy is történik.Szállnak a széttördelt emigratio jajjai; a mohamedánnálett legendás Bem meghalt távol Aleppóban, többiekSumlában, Stambulban kínlódnak s ő rejtett írásaiban ismindig velük van, nemcsak azért, mert szíve mindigazt kívánja, hogy vele érezzen a legkisebb emberrel,hanem azért, mert ezek lennének magjai (»noyeau«)minden forradalmi felkelésnek vagy symirnai telepíté-sének. A belgrádi szard ágenssel, ama mozgékony Ca-rosini által szőtte összeesküvését a szabadságharczbanAusztriában csalódott szerbekkel: negyvennyolcban aszerbek keltek fel először ellenünk osztrák biztatásra,abban a hitben, hogy megkapják a Bánátot, de az ab-solut császár épp úgy megfosztotta őket ettől a remény-től, mint a magyarokat alkotmányuktól. Az Ausztriáraleső turini kormány közvetítésével így a bécsi politiká-nak két ellensége egyesülne, de a szövetségben KossuthLajos a magyar szabadságot s a népek szabad szövet-kezésén alapuló világbékét, ellenben Garassanin minisz-ter és Knicsanin szerb vezér a Nagyszerbiát keresték.Ezt a terv-kereket tehát meg kell fordítani azért is,mert minden szerb fölkelés a török ellen megy, holottmost a szultán védi őt Pétervár és Bécs üldözésétől sminden tervének legmélyebb alapja Vidin óta a cári bi-rodalom elleni felsorakozás, világszerte. A pasa nemhiába panaszkodik az osztrák kém előtt (1851. Május14-iki jelentés), hogy Kossuth így szólott előtte: »Énreménylem, hogy megérem azt a napot, amelyen egészTörökország összeomlik, Anglia és Olaszország nem-sokára kifogják űzni a törököt Európából s ez lesz Istenbüntetése azért a közömbös magatartásért, melylyel a

206

magyar forradalommal szemben viselkedtek.« NyilvánKossuth a Keleti kérdés megérését várja, hisz Széche-nyi is mindig arról beszélt. Az angol s francia hadi-hajók befutottak a Dardanellákba. Caning, az angol sAupick francia követ behívták azokat a cári Orosz-ország megalázására. Ma már tudjuk, hogy milyen ne-hezen ment ez Párizsban, hol Napokon köztársaságielnök már elindult a császári szék felé s ezért mindenforradalomnak hátat fordított. »Anglia csak hajórajátkockáztatja, Franciaország azonban egész létét«,mondotta Tocquille külügyminiszter. »Vájjon Kossuthbőre érdemes-e háborúra?« kérdi a döntő miniszter-tanácson. S mit mond a nagyeszű kis Thiers: »Érte-ném, ha arról lenne szó, hogy háborút viseljünk azosztrák kiűzésére Olaszországból, de egy Kossuth fejemiatt soha.« Maga lord Palmerston, kihez Kossuthszabadító levelét írja, így fejezte be a beavatkozást.(Canninghoz írott levelében.) »Minden jóra fordult.Az angol kormány és nemzet oly nagylelkűséget, olybiztosságot mutatott, mely nekünk mindnyájunknak be-csületére válik. Franciaországot arra késztettük, hogykövesse nyomainkat. Kényszerítettük a gőgös autokra-tát a cárt, hogy arrogáns követelésével meghátráljon.Kényszierítettük Ausztriát, hogy ez alkalommal mond-jon le arról, hogy vérrel töltött poharával dőzsöljön.És megmentettük Törökországot a tökéletes földre te-rülésig menő megaláztatástól. Mindezt látni és éreznifogja Európa.« S mi a hites krónika végeredménye:»Magyarországgal és a magyar nemzet érdekéről azegész nemzetközi kavarodásban hivatalosan úgyszól-ván szó sem esett.« Ez igaz. Azonban igaz az is, hogymind e jelek már a krimi háború előjelei, sőt a Világ-háború keleti vésztüzei. S igaz az is, hogy egyetlenmagyar politikus van, Rákóczi Ferenc fejedelmet ki-véve, — sem előttük, sem utánuk nincs is senki több —kivel minden kabinet s minden ország közvéleményefoglalkozik s az Kossuth.

Mikor Brussából elindult Kutahia felé, az osztrákkém ezt jelenti Bachnak Bécsbe: »A halálraszántKossuth semmivel sem törődve írja visszaemlékezéseit,megbánásnak nyoma sem látszik rajta, kedélyében

207

lemondás nem mutatkozik, uralomra vágyó dicsvágyamegvan sértve, de nincs megtörve; felajzott bosszú-vágya megtorló tervekkel vajúdik. Minden európaiforradalmár rajongó csodálatát küldi neki s szolidari-tásáról biztosítja. Kossuth nem fog nyugodni, szaka-datlanul bujtogat tovább«. E jellemzés mögött, melyetShakespeare valamely király-drámájából írhattakvolna ki, két politikai légáramlatnak a semaforjaiműködnek. Kossuth ír és üzen s neki is írnak és üzen-nek. Amit ő ír, az nem emlékirat vagy napló, merttermészetétől mindig távol állott Széchenyi önbonco-lása s önmagába merülése; még az anatóliai kietlenfogság sem elég zord ahhoz, hogy erre kényszerítse;ezért nem visszaemlékezéseivel van dolga, hanem jövőtervekkel. Amit most itt ír (1850. Márczius 23.), annakez a címe: »Proclamatió az Észak-Amerikai EgyesültStatusok szabad népéhez«. Kezdi önmaga kiemelésével:»Két évvel ezelőtt az isteni gondviselés nekem, igény-telen szegény polgárnak kezébe adta az ausztriai Házsorsa feletti határozást«. (A bécsi forradalom nagyautosuggestiója ime megnyilatkozik a nagy elhagya-tottságban.) Folytatja avval, hogy »újabb, kikerülhe-tetlen világforradalom előtt állunk s ez a kozák uralomellen kell hogy forduljon«. És mert most már keleti, te-hát oroszellenes szempontból látja nemcsak a jövőt,hanem a múltat is, ezért a levert magyar szabadság-harcot így értelmezi: »Győzelmes seregeinknek csak azoláh határon túl kellett volna haladniok, hogy Orosz-ország ellen háborúba menvén, az aldunai tartományo-kat s a lengyeleket is felszabadította volna«. Napoleons Hannibal egyszerre eszébe jutnak s élete célja milenne? »A kisebb népek federatiójának eszménye,melyet én is mindig hirdetek«; a küzdelem, ez új világ-forradalom majd megindul s ekkor »Ausztria, amelypercben orosz segítségre nem támaszkodhatik, külső lö-kés nélkül is összeroppan az első ágyúlövésre, mely egyangol vagy amerikai hajóiról összerabolt birodalmánakpartjai felé megdördül«. Egy hét múlva, már Kutahiá-ból Czartoriczky herceghez, a lengyel forradalmibizottság elnökéhez fordul másik kiáltványával:

»Esküszöm az örökkön élő Istenre, hogy saját

208

fészkében ráztam volna meg Oroszország oszlopait, haGörgey nem áruló«.

— S íme, mintha csakugyan meghallották volnamilliók a magyar száműzött szavát, mert lord Pal-merston oroszellenes politikája nyomán Nagy-Britan-niában Kossuth-meetingek tüntetnek s távol az óceá-non, az amerikai elnök s külügyminiszter szembe-fordulnak az osztrák kormánnyal s a washing-toni kongresszus már 1851 április 2-án elfogadja Footeszenátor indítványát, mely a Kutahiába zárt Kossuthhivatalos amerikai fogadtatását elhatározza. (XI. feje-zet. »A bolygó«.)

A másik áramlat, mely nem tőle indul, hanemfeléje özönlik, az »európai demokrata bizottság« felszó-lítása, melyben minden ország forradalmi főnöke — azolasz Mazzini, Ledru-Rollin» a francia, ä lengyelDarasz s a német Ruge Londonból (1850. Augusztus7-én) őt szólítják föl, hogy álljon közéjük s adja nevét»a testvér népek felszabadításához s az elnyomottakIstene megsegít mindnyájunkat.« Nem sóikkal utóbb(November 18.) már Ghika román fejedelem nyújtjaki feléje kezét, mondván: »Most a kutahiai szám-űzötthöz fordulok, aki nemsokára hivatva lesz, nagyobbés szebb szerepet játszani, mint 1849-ben s kinek nevearra van rendelve, hogy sikert jelentsen, amint mosta balsorsot jelképezi.« Mikor a varázsló ily bűvöletetlát maga körül, csoda-e, hogy midőn Ausztria megjele-nik (1851 Február 1-én) a drezdai kongresszuson,hogy a német szövetségről tárgyaljon, a kutahiai fészek-ből oly tiltakozás kél, mintha egy szuverén felségjogaitsértették volna meg: »Én az Ausztriai Háznak ezenjogtalan praetentiója ellen Isten! Világ! Emberiség, azEurópai népek szolidaritása s az önméltóságukat érzőkormányok előtt ünnepélyesen tiltakozom.« Elkészülkiáltványa is: »A Magyar Nemzet nevében! Vitézek!A szegény és árulás által eltaposott Hazának bajnokai,reményei! Én élek! S életem az elnyomott, az elárvultHaza megszabadításának van szentelve. Én meg fogomazt szabadítani. Én magam foglak vezetni keresztül avér, a dicsőség mezején a szabadság templomába. Első

209

leszek a tűzben! Tudjátok meg, hogy a magyar nemzetaz olasz nemzettel szövetkezett...«

A mágus úgy érzi, hogy az egész láthatár a föl-dön s a mennybolt az égen megnyílott előtte. A zseni-ális Pulszky Ferencz Angliában izgat s főbizalmasagróf Teleki László Párizsból, hol a politikai nyugtalan-ság nemzetközi eseményeket vár, indítványt küld be,mely szerint új világrendet kell teremteni a nemzeti-ségi autonómiák szövetkezése alapján. A nagy csillag-látó úgy érzi, hogy ez az a kozmikus köd, melyből nekikell az új politikai világot megalkotnia. Shakespeare-nek, kit folyton forgat nyelvtanulás végett, Hamletjé-ből olvassa:

» .... Kizökkent az Idő ..........Én születtem helyre tolni azt...«

Minden megtelik varázslattal körötte s benne. Látha-tatlan hírhordó madarak sivítanak el feje fölött: sirá-lyok s kuvikok egyik a másik után.

Ebben a légkörben, ily behatások közt születikmeg Kossuth Lajosban »a dunai konfederatió terve«,amelyről még annyi szó lészen.« (XIII. fejezet: »A kis-entente csillagképlete.«)

Stambulon át, az olasz követ Báró Tecco s az ame-rikai konzul útján jönnek levelek; Carosini kezén átérkeznek a jelbetűs hírek ama szerb-magyar-olaszösszeesküvésről, mely egyszerre csak úgy szétfoszlik,mint lehulló vakolattal a pókháló. Kémek ólálkodnak srejtélyes alakok bukkannak elő, fél-rajongók és fél-gazemberek, a háború-utáni idők tipikus szegénylegé-nyei. Néha egyszerre, minden ok nélkül elönt minden-kit a reménykedés, néha a gyanú rettegése. Mikor 1851Február 4-én Konstantinápolyra ír gróf Vay László-nak (ki a Párizsba költözött fiatal gróf Andrássy Gyu-lát bizalmi állásában ott fölváltotta), arról szól, hogykávéját akarják megmérgezni: »ki áll nekem jót, hogyörmény kavaszom, ha gondosan megtörölte a kanalat,a mérleget, hogy a sóba nem csúszott-e egy kis arze-nicum«. A nagyvezérnek, Resid basának külön föl-jelenti, hogy »Ausztria meg akarja gyilkoltatni«. Min-

210

den magyar, ki ide téved hozzá s hírvivőnek vagy terv-szövőnek ajánlkozik, külön rejtély, melynek a megfej-tése sokszor igen keserves. »Pápaffy«, ki leveleket smegbízást kér tőle, azért teszi ezt, mert már Belgrád-ban elárul mindent az osztrák hatóságnak s mire hazaér, kisül róla, hogy megszökött gyilkos. Más két külde-tésből (Dömötör és Désy) oly romantikus bonyodalmaktámadnak, hogy valamely detektív-regény író holta-napjáig megélhetne belőlük, annyival is inkább merta cipőtalpakból kiszedett levelekből az tűnik ki, hogyvan egy megszöktetési terv its, állítólag valahol hatvanmázsa ezüst utazik, sőt milliós kölcsönök lennének út-ban s mindez Haynaut rettenetesen érdekli...

Megérkezik Lemmi, Mazzini küldötte s e terv-szö-vések most már a szard kormányt izgatják fel, merthiszen Mazzini republikánus s a turini udvar a Savo-yai-ház zászlója alatt akarja megteremteni az olaszegységet. Ennek a royalista olasz pártnak a küldötteis megjött, ez Regaldi: művész és színész. Mint azon-ban Vidinben is láttuk, nem hiányozhatnak a rejté-lyes angolok sem, kik úgy látszik az egész világon min-denütt készenlétben állnak, ha a politikai légváraképítkezéséhez hozzá kell fogni. Az egyik eset még egy-szerű: Messingbred, »gazdag fiatal úr, ki gárdáifényes tisztségét letévén, eljött a gyéren népesítettmíveletlen Ázsiába, felkeresni, megismerni a despotá-kat rettegtető, igénytelen magyar polgárt, Kos-suthot.« (László Károly naplója.) Ő akarja pénzzelellátni Kossuth smyrnai magyar gyarmatát; a gyar-matosításból azonban nem lesz semmi, mert a magya-rok első dolga, hogy Konstantinápolyban falragaszokonhirdessék, mire a szultán betiltja; de a gazdag kapi-tánynak mégis hasznát fogják látni, mert London-ban majd Kossuth először nála talál szállást. A má-sodik: Thomisen »universalis ügynök«, kit ismeretlenokból Hamiltonnak hívnak, s ki politikailag akar szol-gálatot tenni. A harmadik s legkomolyabb angol sze-mély Urquhart képviselő, aki meg azért van itt, hogyKossuthtal lord Palmerston ellen intrikáljon. ViszontHennigsen, kit már ismerünk, görög hajót s lovakatbérel, hogy Kossuthot megszöktesse. A négy angol-

211

hoz természetesen csatlakozik egy amerikai: Mr.Gould Walter, ki csak azért jött Áizsiába, hogy Kos-suth Lajost lefesse, ellenben hozott magával egy inast.Ez az inas egyszer csak megszólal magyarul s ekkorkisül róla, hogy ő Makk József »forradalmi tüzér-ezredes«: egész történetünknek, talán az egész emigra-tiós történelemnek legfantasztikusabb és legvégzete-sebb alakja, ő indítja meg, itt a keleti hasis-álmokmegigézett birodalmában, a nagy suggestor önsugges-tiójának csodálatos Aladin-lámpa fényénél, azt ahalálos álmodást, mely nemcsak derék magyarokkivégzésére visz, és százakat juttat börtönbe, hanemföldalatti útjain belenyúl a Kossuth-család otthonifészkébe s magával ragadja Zsuzsát és Saroltanagyasszonyt s rájuk zúdítja a tragikus végzetet.Makk által lesz a két forradalmi asszony oly szomorú-játék hősnőivé, melyet sűrű fátyolok takartak el eddig avilág előtt.

Makk József a szabadságharc elején tüzéraltisztaz osztrák hadseregben, de a válságos napokban Kos-suth »tüzérségi főparancsnoknak« küldi, ezredesiranggal Komárom várába, ott azonban »egyszerre csakgyanússá vált és elfogatott«. Kossuth avval jött elMagyarországból, hogy Makk áruló, mikor most egy-szerre Kutahiában, az amerikai festő inasa, ki napokignagyszerűen játssza szerepét, megszólal s Kossuth eléáll avval, hogy ő a szabadító, azért jött, mert otthona forradalom kész, nyolcvanezer ember van a hátamögött s bankók eladása által milliónyi pénz szerez-hető; a rejtett földalatti szervezet az »évrendszerenalapszik«: a Napok, fertályok, percek jelzik az egyestitkos egységeket, melyek mind hallatlan fegyelemalatt állanak, mindenki csak a közvetlen főnökenevét tudja s azt, hogy meg kell halnia a nagy cé-lért; a fölkelés Székelyföldről kezdődik s az egész.Európát magával ragadja, ő most átadja a kulcsot, ahatalmat, vezetést az egyetlen főnek s parancsnoká-nak, Kossuth Lajosnak: ezért bujdosott halál veszedel-meken át idáig. »Én önnek Szent Jánosa valék, önmost föllépend, mint Krisztus.«

Mi történik? A nagy suggestort, néplelkek va-

212

rázslóját egy másik, vakmerőbb suggestió éri, mely-egyedül azért tud reá hatni, mert ő maga is távolvan már a Nyugattól s a valóságtól és Kelet mesevilá-gában él, hol minden lehetséges, mert minden törté-nésen bűvölet érzik. A lelkek ópium-barlangjában va-gyunk. Mik Makk József »feltételei«? »Táborszer-nagyi rang, a nápolyi sereg organizatora az osztrák,orosz, angol, porosz, spanyol kombinált erőkkel afrancia köztársaság ellen tervet készít, az angol par-tokon 102 ágyúlövéssel fogadják s Ferencz Józseffejére díjat tűz ki.« Kossuth Kutahiában 1851. Június27-ikén aláírja a »nagy meghatalmazást« s később»utasítást és tervvázlatot« küld: »a kitörés egyön-tetű lesz Európában. Általános utasításul szolgálhataz, hogy a kitörés perczeiben egyszerre óránként vagynaponként összegyűlve megtámadnak egyszerre min-den ellenséges détachementot — minden kaszárnyát,hogy az ellenség magát ne koncentrálhassa, hanemdetailban megsemmisítessék. Aztán fogjuk magunkata stratégiai pontokon koncentrálni. »Egy futáráltal, ki tegnap indult Belgrádnak, proclamatiot küld-tem, azt ki kell nyomatni.«

— Ki az a rejtélyes futár? Nyomára akkor buk-kantam reá, mikor a turini állami levéltárban, a »Carteautografe del Governo Ungherese dal 184-8. (Az 1848magyar kormány kéziratai)« iratcsomóban ama Caro-sini ügynök levéltárában megtaláltam Makk Józseflevelét: ő a futár s ő viszi e kiáltványt. És kihez megyMakk? Levelére piros betűkkel ráírta a pesti címet:ez Meszlényi Kossuth Zsuzsa lakása, Kecskeméti-utca,Szirmay grófi palota. A szétszakadt s mindeddig kibo-gozhatatlan szálak most egyszerre mind összeállnakegyetlen, végzetes gubanccá, mely halálra fogja foj-tani résztvevőit. A titkos háló otthoni végén Zsuzsa ésSarolta nagyasszony tűnnek föl. A két forradalmi nőfolytatja a forradalmat...

Kossuth anyját s Zsuzsát mi Debrecenben hagy-tuk el s mikor felesége, Teréza menekült, hallottunkutolszor zaklatásukról. Nagyváradon fogják el any-jával a tizenöttagú családot, mert az unokák egészfészek-alját őrzi a nagyasszony — egyetlen szobában

213

szoronganak két teljes hónapig, míg az orosz megszál-lás tart. Amint a kozákok visszavonultak, az osztrákzsandár rögtön rájuk teszi a kezét. Bár az egyikgyermek vörhenyben fekszik: nincs irgalom Kossuthcsaládja számára.

Pestre hurcoltatnak s a börtön kőpallóján a be-teg gyermek mellett fekszik Sarolta Zsuzsával. A Kos-suth névért meg kell fizetni! Mikor a börtönből lakás-zárlat lesz, Haynau annyit sejt, hogy ebben a két asz-szonyban nem halt ki a forradalmi szikra. Zsuzsát odakell állítani a haditörvényszék elé: védje magát. Védő-beszédet mond, mely a nagy fivér börtöni védekezésé-nek hű mása.

— Mit csinált ön a forradalom alatt? — kérdi aszigorú bíró.

— Megtettem kötelességemet, mint magyar nő:ápoltam a sebesülteket, magyarokat, osztrákokat, egy-aránt.

A bíró nem bír vele. Föl kell menteni.A rendőrség nem engedi őket szem elől. A házban

is kém van. Minden látogató s minden levél és szófigyeltetnek s a két asszony és a sok gyerek csak abbólélhetnek, hogy tizennyolc kosztost tartanak, bár a ha-zafias ajándékok titkon majd elözönlik őket. Ezer-nyolcszázötvenegy Július óta megkettőztették az őrzést,hisz kétségtelenül itt készül valami földalatti csator-nákon át. Szeptemberben büntető idézést kap Zsuzsa.Ám ő jól megtanulta »ikerlelkének« szerepét, épp olyprókátori logikával utasítja vissza a törvénytelen ha-tóság parancsát, mint Kossuth Lajos tette, mikor aszolgabíró a nádor rendeletét akarta neki kézbesíteni,hogy a Pesti Hírlap szerkesztéstől eltiltsa. De mint ak-kor, úgy most sem használ az örök lázadók örök tilta-kozása. Éjjel, nagy hidegben, gyalog behurcolják akatonai börtönbe: mikor a szuronyok megvillannak afáklya fényénél az anya Sarolta ájultan esik össze s alegkisebb beteg gyermek rángógörcsöt kap. Nincs ke-gyelem, mert főbenjáró bűn, összesküvés nyomáraakadtak s a szálak ebbe a házba visznek. A börtönnekablaka zárva, de Zsuzsán tüdővész jelei mutatkoznak sezért átdobják a rabkórházba. Mikor a nagyasszonyt

214

is el akarják fogni, ő maga köré gyűjti unokáit s úgyáll némán, szobor-mereven, mintha Napoleon anyjalenne. Nem mernek reá kezet vetni s otthon őrzik.Zsuzsa azt hiszi, hogy meghalt az anyja; őt Bécsbehurcolják s már közel van a bitóhoz.

Ma tudjuk csak meg, hogy ez mind a Makk Jó-zsef titkos forradalma miatt történik s hogy az osz-trák kémek csakugyan az igazi nyomon jártak, miketZsuzsa halálra szánt hősiessége tudott csak eltüntetni!Abban a levélben, melyet Kossuth 1851 Június 23-ánírt Figyelmessy kapitánynak (s melyet az ő halálaévében Hentaller Lajos tett közzé, nem sejtve a bala-vásári szüret kivégzett szereplőinek összefüggését acsaláddal) ez van: »Rég esdekeltem Istennek egyemberért, kiben bízhassak. Megadta Isten utasítá-sában s ő tengelylyé vált, mely körül a világszabadságfontos kerekei fognak mozogni«, — (ami megint igenjellemző arra az isten-theológiára, melyet Kossuth szó-noki műszerré alakított át) — hanem váratlanul ottvan az is, hogy »Anyámtól, testvéreimtől erre csakegy levelet kaptam még Március 6-áról.« Következikegyre a misztikus vallomás is: »Legkedvesebb kin-csem Anyám arczképe. De sírtam, midőn láttam, milyszomorúan komollyá változott a mosolygó arcvonás.Anyám képe oltárom. Megcsókolom naponta és imád-kozom előtte életéért, hogy lássa a napot, melyen fiabevégezte munkáját, addig is ne legyen szomorú. —Testvéreim forró csókkal üdvözlöm s tudósítom, hogyházunknál, Zsuzsám házánál kém van — az bizonyos.Legyenek óvatosak!« Jóval többet tudunk meg Zsuzsá-nak 1851 Augusztus 22-én Kutahiába küldött (kiadat-lan) leveléből, melyben fivérének azt jelenti, hogy»az összes nemzetiségek a hazában reá várnak« s az-után így folytatja: — »Én Makkot ösztönszerűen sze-retem. Bizalmát itt létében határtalanul megnyertem.Három hétig volt itt oltalmam alatt s velem közleke-désbe; látta, hogy Isten erőt adott, hogy tudok és aka-rok cselekedni«. »R—fi, kit előbb nem ismertem s kita fonál, melyen Makkot kereste, végre házamhoz ve-zetett s kivel több napokig csak lassan, úgyszólváncsöppenként közölvén egymással titkainkat, mindenről

215

értesítve van.« Amiről szó van, a nyomtatványok ter-jesztésére, pénzszerzés, szabadcsapatok (Makk hadi-parancsa szerint: »házi guerillák« szervezése: »Egy évóta csinálják az organisatiót.« De fent Bécsben BachSándor már régen lesben áll, mert levelezésében ezttaláljuk (1850 Június 3.): »Pesten, hol Kossuth anyjas nővére tartózkodik, egy comité van, mely Kossuthtalaz összeköttetést fenntartja.« A pesti rendőrség is ré-sen van. »Kossuth anyjánál s Meszlényinénél jönnékössze a forradalmárok«, jelenti már 1850 Szeptember-ben a Präsidium der Ofner Statthaltern a császárikormánynak.

A kutahiai internáltság utolsó idejében érkezikKossuthhoz Konstantinápolyból Makk levele (a Nem-zeti Múzeum irattárában 774. szám alatt), melyben ezta nevet ajándékozza önmagának: »a magyar tüzérségszervezője s főigazgatója«; jelzi tervét, mely szerintBécset három nap alatt el fogja foglalni s ekkor azosztrák ármádia ágyú nélkül lesz. Ezután így tudósít:»Az ön anyjával s három nővérével beszéltem. Csókol-tatják. Engem minden eshetőségre bent akartak tar-tani az országban, de miután senki sem merészkedikott bent maradni«, a magyar forradalmár s világhőserre nem vállalkozik. Aki ott bent marad, az Zsuzsa.Haynau először reá csap le: 1851 Március óta Bécs-ben találjuk Zsuzsát, nehéz börtönben, szörnyű vallatásalatt. Levelei, melyeket a levéltár rejtett iratai köztámulva olvasunk, csak úgy juthatnak ki a rács mögül,hogy mikor anyja nevében valamely nővér megláto-gatja s a porkoláb előtt megöleli, ő a látogató keblébedugja írását. Mire öt hónap múlva elhagyhatja a bécsibörtönt, anyjának sorsa meg van írva. De ekkorramár Kossuth Lajos sorsában is bekövetkezik a nagyfordulat.

... A szerencsétlen osztrák ügyvivő még mindigjárja török miniszterek hajlékait s Bécs—Konstanti-nápoly még mindig küldik egymásnak a sallangos jegy-zékeket, sőt az ausztriai udvarban annyira jutottunk,hogy az udvari bálok meghívásainak összeállításánál isa Kossuth-sympathiák szerint mérlegelnek: de a »leg-tiszteletreméltóbb hazug«, az angolna-sima Aali kül-

216

ügyminiszter már oly merészen packázik az osztrákképviselettel, melyből látni való, hogy idegen hatalmakmegkeményítették a hátgerincét. Valóban így van.Míg az osztrák követség s drága kémszervezete folytonszöktetést szimatol, addig Anglia és Amerika körösztülvitték a portánál Kossuth Lajos szabadonbocsátását.Szeptember első napjaira van kitűzve az indulás.Brown amerikai ügyvivő Július 27-ikén az osztrákkövetségen bejelenti a szabadonbocsátást, indokolvánavval, hogy »a porta kötelezettséget érez a szerencsét-lenek irányában.« A nagy beiram-ünnepen a Kossuth-ügynek szól a hódolat. »Angolok és amerikaiak versen-genek, ki vegye fel hajójára a nemes menekülteket« —olvassuk a levéltárak aktáiban. Fiimore amerikaielnök parancsára a Mississippi gőzhajó már a smyrnaivizeken van, sőt kiderül az is, hogy a porta már tavasz-szál megígérte az őszi szabadulást lord Palmerstonnak,ki azt az angol közvélemény tüntető nyomására sür-gette. Hogy a tragikomikus helyzeteket Bécs káráramegint kiélvezhesse a gúnyos világ, az történik, hogya Mississippi gőznaszád nagy sietségében homok-zátonyra fut s három osztrák gőzös szabadítja ki, hogymost már ő Kossuthot szabadítsa!

Kossuth Lajos szeptember elsején indul Kutahiá-ból. A folytonos osztrák áskálódás s kém-pénzelés márnagyon lefogyasztották hű kis csapatát Mikor titkosjelű levélben először értesíti Carosinit, a szard ügynö-köt arról, hogy a »Mississippi« jön, kettőt közöl vele.Egyik, hogy már csak nyolcan maradnak vele emig-ráns társai közül. Másik: hogy semmiféle politikai Ígé-rettel meg nem köti kezét, még avval a -hatalommalsem, mely kiszabadítja.

A kis csoport — vele Teréza asszony s fiai — nagylovas kísérettel a brussai völgyből — melyben mostvirágzanak a magnak hagyott dohánypalánták — hár-mas dombháton baktat át s a Márvány tengernekbeszökellő sarlóján feltűnik Gemlik. Olyan a látképe,mintha valamely elhagyott kis olasz halász-kikötőnek;egymás hátára kapaszkodó, színes, keskeny házak sösszehajló gesztenyefák ölelik át leháncsolt ágaikkal aszelíd panorámát. Hátunk mögött az Olimposz s lent a

217

kéklő víz, melybe a lenyugvó nap piros csíkokat fest.Két szétnyíló göcsös fatörzs között lepillanthatunk amélybe: három árbocos, kis kéményű, lapátkerekű, kes-keny hajó himbálózik a hullámokon s a csillagos zászlótlengeti a szél árboczain. Megfigyelhetjük innét a nagy-tisztelgést, mely Kossuth Lajos kormányzót köszönti.Hallatszik Long kapitány üdvözlő szava, Kossutihharangbúgású szózata. (»Húsz percig beszélt angolul«— jelenti Schwarzenberg hercegnek a dalmát pilóta,s hogy bére nagyobb legyen, hozzáteszi: »Kossuth kiné-zése nagyon rossz.«) — Háromszoros hurráh dördülfel. Megindul a hajó kelepelő kerekeivel.

Mikor a gőzös a keskeny öbölből kivergődik, a napvörös korongja éppen lebukik a Dardanellákon. Istenekláthattak csak ily csoda látványt, — minden emberi kép-zeletnél fölségesebb, minden költői szárnyalásnál föl-emelőbb, minden beszédnél, rímnél, dalnál mélységesebblátványosságot. Messze Keleten, a Herceg-szigetekmögül, Stambul hegyes minaretjei merednek az égig sa hold kékes sugara szikrázva tükröződik a mecsetekmárvány kupoláin. Nyugatra az európai partból márcsak fekete sávok látszanak. Fent megjelennek az ég-boltra szórt aranycsillagok s maga a Márvány-tengeregyszerre csakugyan szürkeerezett márvánnyá változik— de minden hulláma külön-külön vérvörös foltot hord:mintha valamely láthatatlan olimposzi isten vértócsák-(kal hintené tele a lassan zúgó atlasz-szín habokat.Soha nagyobbat nem fogok látni életemben, mint azt anémán zengő tündér éjszakát!

A Mississippi lomhán halad a sekély európai partmellett, melyet lassan egészen elfog sötétlő tenyerévelaz éjszaka. Egyszerre kis világosság lobban piczinykikötőben.

— Mi az a láng? kérdezi Kossuth, ki a nagyárbóczot átkarolta.

Long kapitány felel:— Rodostó.Több szó nem esik. Áll néma csönd: jön a fekete

szárnyú éj utánuk. Vérfoltos tengeren siklik a hajó.

218

Rodostó!Egyszer Rákóczi volt. Most Kossuthnak hívják,

Széchenyi is itt járt. Végtelen tengeren, népek Vég-zetén, úszik a mi hajónk s mindig mártírokat viszen.

... Most Kossuthnak hívják. A nagy éjszakábanvérfoltos tengeren siklik vértanú-hajó.

Így ment az óceánra: tarajos hullámon — lélek-nyitó éjjel — csillagszóró éggel. Maga is üstökös. —Legendák hőse: Kossuth!...

XI. A BOLYGÓ.

... különös hajó ...A »Mississippi« úszik a nagy Vízen: nehezen küz-

ködik a tenger-árral. Egymásra rontó óriás hullámokzúdukiak reá s fehér habtajtékot vernek födélzetén.A sudár főárbocon, melyben a sűrű kötélhálózat meg-kapaszkodik, a csillagos lobogó mellett kis magyar zász-lót verdes a tomboló szél. Az árbocnak dőlve egy fér-fiú áll, ruhája festői drapéria: ő maga a messzeségbenéz. Nem tudni: bánatos utas-e, vagy kísérteties Jele-nés, avagy játék-kelléke egy nagy színműnek. A hul-lámok torlódó zaján s az ég dördülésén keresztül ama»Bolygó hollandi« rejtélyes zeneütemei hangzanak,melyeket aki hall, mindig azt érzi, hogy sejtemes, el-varázsolt kérdőjelek táncolnak előtte és sikoltanakbele az éjszakába. Ilyen nagy és rejtélyes kérdőjel aVilágtörténet óczeánján a bolygó Kossuth.

... különös Hajó ...Mikor Smyrnába érnek, »matrózaink víg daliása

közben«, a görög-török város tekervényes utcáin afaházak megtelnek Kossuth képével, mintegy varázs-ütésre. (Osztrák kém jelentés Schwarzenbergnek.) Mi-kor az olasz spezziai-öbölben horgonyt vetnek, zöld-fehér-veres lobogós csónakok raja érkezik nagy zené-vel és hajónk mellett libegve, örömittasan éltették afedélzeten álló Kossuthot és Magyarországot. Az or-mokon mind körül bengáli tüzek lobognak«. Később

219

(tudjuk meg, hogy a szétszakadó Olaszország mind-egyik forradalmi pártjának feje itt akart hódolniKossuthnak. — Tükörsima a tenger, mikor Mar-seilleba befut a hajó: itt már szocialista tüntetés várja,mert Napoleon elnök kormánya nem engedi meg azátutazást; tűzcsóvának tartják a jövevényt, aki köny-nyen felgyújthatja a most száradó konzervatív politikaiavart. »A nép megtudván, hogy a fregatra vissza fogtérni, az útjába eső utcákat zsúfolva úgy betöltötte,hogy a rendőrkatonák alig bírtak neki a kikötőig utatnyitni. Szerencsésnek tartotta magát, nem aki csókol-hatta, de csak érinthette a kezét, avagy csak ruháját.A »vive Kossuth!«, »vive la Hongrie!«, »vive la Ré-publique!« kiáltásoknak vége nem volt«. — Mikor anaszádot elindítják, a tüntetés eléri tetőpontját. »Mint-egy 100 csónak, úszott a hajóhoz többnyire francianemzeti lobogóval s zenével, gyönyörű óriási virág-csokrokat s pompás babér- és más koszorúkat hozvaKossuthnak.« De a zárlat szigorú: senki se érintkez-zék vele! Ezért Jean Baptiste Jonquil marseillei vargakiúszik a partról a hajóhoz, hogy meztelenül dideregveis kezet foghasson Kossuthtal. Ebből az úszásból le-genda válik. »Most már kész vagyok meghalni«,mondja a varga s Kossuthoz így szól: »Semmi sem le-hetetten annak, aki akar«. Ebből a mondásból két vi-lágrészben nyílnak csoda-beszédek. Ám a marseillei la-pokat el kellett koboztatni, mert bennök Kossuth radi-kális köztársasági szózatot bocsát ki Napoleon ellen,ki most készíti elő császárságát. Az amerikai konzul,Hodge úr, kormányának arról panaszkodik, hogy aMississippi vendége úgy fogadta őt, »mint keleti sat-rapa« s félti tőle az amerikai lobogót. Long kapitányfölnéz s látja, hogy tilalma ellen matrózai »hurrázzák«a magyar száműzöttet s attól fél, ha még sokáig fedél-zetén viszi az élő forradalmat, az fel fogja lázítani le-génységét ... »The devil possesses this gentleman —his willfulness is unconquerable« (»Az ördög van ev-vel az úrral, akaratosságát nem lehet meghajlítani.«),panaszkodik Long kapitány. (Hülsemann osztrák ügy-vivő 1851 November 3-iki jelentése szerint.) Valóbankülönös hajó...

220

Gibraltár messze feketéllő tenger-záró sziklájánálvagyunk. Az osztrák megfigyelő ijedve jelenti, hogya kormányzó úgy bánik vele, mint fejedelemmel s arebellió feje angol hajón indul tovább. Megélénkül alissaboni kikötő is, felpántlikázott fehér lovak s ki-rályi parádé várja a száműzött magyart, s lábanyo-mán portugál forradalmi forrongás gyullad. 1851. Ok-tóber 23-án hajója befut a southamptoni kikötőbe:újongó város, díszbe öltözött hatóság s lobogó lelkese-dés fogadja. Kossuth angol partra lép: belép az An-gol történelembe, mert késő nemzedékek sem tudjákfeledni legendás lényét Megjelenésének nagyszerűenhatásos hátteret ad az a hír, hogy az osztrák kormánySzeptember 22-én Kossuth Lajos és 36 menekült társáta pesti Új Épületben képletesen (in effigie) — fel-akasztatta. Mintha a túlvilágról érkeznék bele a Világ-történetbe.

Az újságírók így látják: »Körülbelül öt láb nyolchüvelyk a magassága, szikár termetű és szemmelláthatólag nem valami erős fizikum, ovális arcán azon-nal feltűnnek kékes szürke szemei, amelyek O´Connelre(a veszedelmes ír agitátorra) emlékeztetnek. Dúsan íveltszemöldöke arcának lelket és feltűnően értelmes ki-fejezést ad. Homloka magas és széles, mélyen szántvaredőkkel. Sötétbarna hajfürtein itt-ott ősz hajszálakatlátni. Ajkait vastag bajusz takarja el, de csak olyané-kor, mikor nem beszél. Bajusszá egybenőtt hatalmaskörszakállával, mely álláról dús fekete fürtökben hullalá. A róla ismeretes arcképek nem jók. Általában in-kább a gondolat, mint a tett emberének látszik. Arczánvan valami, amit képzelgőnek, sőt mélázónak lehetnenevezni, minden pedig inkább mutatná az elméletirajongót, mint a politikai értelemben vett vezető egyé-mleget vagy hadvezért.« (»Times.«) A történet íróígy nézi őt: »Meglepően szép arca és méltóságos meg-jelenése vala. Ruházatja és magaviselete regényes,talán még színészies is volt. Olyan volt, mint egy fest-mény; minden mozdulata és taghordozása mintha arralett volna számítva, hogy a festő megörökítse. Mindenkétségen felül egyik legékesebben szóló férfiú vala, akivalaha angol népgyülekezethez szólott. Annyira urává

221

tudott az angol nyelvnek lenni, mint kevés idegenvalaha; de aminek urává lőn, nem az utcák és elfogadószobák közönséges társalgó angol nyelve volt. Ahogy őangolul beszélt, lehető legfinomabb vala, amelyből atanuló is megtanulhatott volna ékesen beszélni —Kossuth a Shakespeare angol nyelvét beszélte. Egy órahosszan vagy még tovább és oly folyékonysággal tudotta népgyűléshez szólni, hogy nyilván mérkőzhetettGladstone beszédével s oly kimért méltósággal és jólkiszámított eréllyel, amely Brightnél is számot tettvolna és oly csodálatosan jellemzetes, ünnepélyes, ha-talmas és lendületes angol vala az övé, amely úgy hang-zott, mintha a miénknél fensőbb körbe és emelkedet-tebb érdekek körébe tartozott volna. Amit Kossuth,csak magát az előadást nézve, kivitt, páratlan. Lehetet-lenség volt meghatottság nélkül hallgatni izzó, féligkeleties szónoklatának egyik-másik megragadó, drámaierejű részeltét Kinyújtotta jobb kezét s így szólt »volt"idő, midőn a Habsburg-ház sorsát e kéz tenyerében tar-tottam !« Azokat, kik Magyarország harcosainak sorai-ban küzdöttek és estek el, elnevezte névtelen félistenek-nek. Minden hivatkozása eleven, drámai, minden cél-zása sokat mondó vala. Minden szaván, beszédén anemzetközi politika elvének határozottan kivehetőfonalszála vonult végig s Kossuth minden törekvésearra célzott, hogy az angol nemzet pártolását ennekszámára nyerje ki« (Mac Carthy Justus: Anglia tör-ténete korunkban I. kötet. 22. fejezet, Szász Béla for-dítása.)

Mint világító tornyok éjjeli forgó fényvetítései,úgy keresik a világ politikai gócai a maguk különbözősugársáv jávai azt az egyetlen embert, ki »mint hon-vesztett bujdosó Duna partjáról hajóra szállt meg nemtörve a hosszú fogság által. Körünkbe lép, hogy tulaj-don nyelvünkön hazájának szenvedéseit elpanaszolja selmondja azon merész terveit, melyek oly soká keblé-ben voltak zárva. Még soká emlékezni fogunk mind-nyájan, miként fogadtatott barátsággal, tisztelettel, sőtazon csodálattal, minőt a valódi lángész, a kitűnő szó-noklat s törhetetlen bátorság örökké gerjeszt, mely areménytelenségben is remél s egy szent ügyért s Sors-

222

sal is megvív.« (Winthrop amerikai volt kormányzó nyi-latkozata.) Ha mint Le Sage regényében, valamely ör-dög leszedné a háztetőket s bepillantana a különbözőudvarok levéltáraiba, mindegyikben megtalálná az elin-tézetlen Kossuth-aktát. Törökországban hangok szólal-nak meg arról, hogy »nem volt okos dolog ezt a veszé-lyes embert most kiereszteni, kit Sulejmán bég márvárba akart elzáratni.« (Brussai jelentés.) — zentpé-tervárott »nagy érdeklődést keltett Kossuthnak Ang-liába érkezése. Kiszabadulása óta tett minden nyilatko-zatából annyira árad a radikalizmus, hogy némileg bi-zalmatlanul nézik. Ebben a pillanatban ő a jakobinuspártok bálványa.« (Amerikai követség jelentése Websterállamtitkárhoz. 1851. November 6-án.) Berlinben arendőrség Geheime Präsidial Registraturája a következőrejtélyes szám alatt: »Lit M— No—40. C, T. + 94. Pr.Br.« arról tud, hogy »A magyar emigratió legjelenté-kenyebb pártjának feje és vezére az úgynevezettKossuth kormányzó; fel lehet tenni, hogy az Európá-ban szerteszórt magyarok nagyobbik fele, ha nem ismeggyőződésből, de személyes érdekekből az ő hive.Egyesek még mindig hisznek Kossuth mindenhatósá-gában s abban reménykednek, hogy az ő zászlója alatthazájukba visszatérhetnek s magas állásokba juthat-nak.« — S minderről a porosz kormány értesíti afrankfurti parlamentben ülő követét, aki nem más,mint — Bismarck Ottó. A franczia kormány viszontarról értesül (Bulletin 1851. Augusztus 9.), hogy»Kossuth neve Magyarországon s Erdélyben nemcsaka magyarok, hanem a szlávok és románok közt is olynépszerűvé lett, hogy Napoleon hírével vetekszik. Ezértmár angol-szász-Kossuth szövetséget kezdenek emle-getni.« — Az olasz forradalmárok pedig annyiraKossuth Lajoson csüngnek, hogy Mazzini állandóanmellette tartja emberét, Lemmit, ki oldalánál van ahajón is.

— És vájjon a nagy Bolygó fény-írta útját ho-gyan nézi az a két ország, melyet leginkább érdekel:Ausztria, honnét elindult, s az angol világ, ahová ér-kezik?

Bach belügyminiszternek Schwarzenberg herceg

223

miniszterelnökkel való (kiadatlan) levelezésében azt ol-vassuk, hogy az emigrált Kossuthnak sikerült teljesorganisátiót alkotni s Magyarországban is összekötte-tést szerezni s ezért »valóban veszedelmes« (1851. Ja-nuár 4.) Találunk emlékiratot is, »Memorial die poli-tische Emigration im Oriente betreffend« s a kémekjelentik, hogy »Kossuthnak a forradalmi mesterségéletcéljává lett!« — Majd Bach azt írja, hogy »MiótaKossuth elindult, azóta szervezve vannak a különfélenemzetek forradalmi ügynökségei. Az 1851. Október25-iki jegyzék a császárnak jelzi, hogy »Mihelyt Kos-suth Angliába megérkezik s Mazzinivel összeköttetésbelép, a forradalmi mozgolódások kétségtelenül erősbödnifognak s ezért gondosan meg kell figyeltetni s szünte-len nyomában járni«. Schwarzenberg körlevelében tu-datja nagyköveteivel, hogy »a legkellemetlenebbül vol-tunk meglepve Kossuth kiszabadulása által s a portabizalmasan bevallotta, hogy e tény által akarta Angliatámogatását megszerezni». Bécs londoni nagyköveté-től, gróf Boultól értesült először arról, hogy Kossuthmár szabad. (1851. Szeptember 21.) s vájjon kimondja el azt neki? Senki más, mint Lord Palmers-ton. Az osztrák diplomata nem tehet mást, mint hogyékes franciasággal ezt jelenti urának: »A lord vála-sza semmi kétséget nem hagyott bennem aziránt, hogyNagybritannia rossz tanácsai kerekedtek felül«. EzértAusztriában a császári kormánynak nincs más válasz-tása, mint megkettőzni az őrködést Kossuth körül s avédekezést Kossuth ellen. A csodálatos Bolygó valóság-gal magával hurcolja izgalmas érdeklődésüket Ázsiá-ból Angliába s onnét Amerikába. A magyar történetnekegyetlen eseményéről sincs oly pontos, napról-napraszóló, legkisebb részletre kiterjedő krónikánk, mint Kos-suth Lajos angol s amerikai útjáról, mert a bécsi levél-tár dugig megtelik idevágó jelentésekkel, kémtudósítá-sokkal és hírlapkivágásokkal, küldvén ezeket mind ab-ban a hitben, hogy érdekesebbek nem szolgálnánaksem a császárnak, sem a kormánynak.

Most hát oda ért a mi utunk is, hogy angol, majdamerikai reflektor fejében kell meglátnunk könyvünk-nek hősét. A benyomás, mit most fogunk kapni róla,

224

csak részben oszlik el a csillogó személyi hatással s azünnepélyek elmúlásával: egy része maradandó, sőt túl-éli a Világháborút s ezért fontos ránk mäi megkínzotthelyzetünkben. Kossuth Lajos most angol jelenséggéváltozik — amerikai szereplése ugyanezeken szálakonfügg — ezért a két angol-szász nemzet legmélyebb tu-lajdonsága: ösztönös, mélyszívóssága rögtön megnyi-latkozik abban, hogy már története van előzőleg is a kétpartraszállásnak s ezért szerepe sem Angliában, demég kevésbbé az újvilágban- nem múlhat el kitörül-hetetlen következmények nélkül. Kossuth nemcsakszuggesztorként hat, — bár első sorban és páratlanulaz — hanem bizonyos tekintetben beléoltja a brit ésyankee közfelfogásba magát nemzedékekre maradan-dón. Hiszen, mikor Masaryk 1918-ban megkezdi pro-paganda útját a csehszlovák állam megteremtése ér-dekében a magyar állam integritása ellen, maga írjanaplójában, hogy már Csikágótól kezdve Kossuth em-lékével kezdett megküzdenie!...

Nem hiába hozta gróf Széchenyi István a magyarreform-korszak szabadság-eszméit Angliából: mennéljobban kinyíltak ezek a törekvések a magyar ugaron,annál (több angol kezdi fölfedezni hazánkat és lassan-ként egész kis angliai közvéleményünk támad. A negy-venes években már a brit kormány megfigyelője ülPesten és Pozsonyban Blackwell József András szemé-lyében, ki Viscount Ponsonby bécsi nagykövet útjánugyancsak meleg (tudósításokat küldözget kormányá-nak mindenről, ami a magyar szabadság irányábantörténik. Kossuth Lajosról 1848 Márciusában már aztjelenti, hogy a »tanulók s jogászok bálványa.« Ugy nézi,hogy »ausztriai birodalom már valójában szétbomlott«s angol érdeknek tartja Magyarországnak egxjjjjfioaikonf ederáció élére való emelését.

Igaz, hogy nem föltétlen bámulója Kossuthnak, deőt igen jellemző módon Lord Palmerston előtt »kike-rülhetetlen végzetességinek« nevezi: (1850 Július 14.).A szabadságharc alatt a zseniális Pulszky Ferenc olyördöngösen működik Londonban,hogy a nagy Cobdens a befolyásos lord Dudley Stuart nyíltan a magyarokmellé állnak szervezetükkel, sajtójukkal; lordmajorok

225

elnöke alatt tartott meetingek fölterjesztésekkel ostro-molják a parlamentet és a kormányt s már odáig va-gyunk, hogy egy hajórakomány fegyverre is összegyűlta pénz. »Az osztrák követ Colloredo gróf sajátkezűlevélben panaszolja el Schwarzenberg hercegnek, hogyPalmerston lord Ausztriát gyűlöli és hogy a külügyiállamtitkár kedvenc lapjai, a Globe és az Observeregyenesen tarkák az osztrák gyűlölettől.« (HorváthJenő.) Az orosz beavatkozás az, mely óriási feltűnéstkelt Angliában és mély életösztöne szerint a magyarügy mellé állítja a brit közvéleményt. Ezért van az,hogy a parlamentben 1849 Július 21-én Osborne márnagy beszédet mond Magyarország mellett s fölidézi»azt a férfiút, kinek neve, clarum et venerabile nomen(mocsoktalan és tiszteletet parancsoló név), örök időkrenagy fog maradni; egy nemes család ivadéka — Kos-suth Lajos.« Ám a mozgalom nem marad meg egyszerűdivatnál vagy ellenzéki szóbeszédnél. »Palmerston akülügyminiszter, most már valóban "közvetítésregondolt. Július derekán utasította a bécsi követet,tapogatódzék, milyen fogadtatásra találna az osztrákkormánynál az, ha Anglia felkínálná közvetítését.« Ahónap végén ő a képviselőházban nyilvánosan megfenye-geti Bécset. »Ausztria — mondja — sohasem fog bol-dogulni azon az úton, amelyen most halad. Hatalmátily módon soha vissza nem szerezheti: mert az igaz-ságok erősebbek, mint a hadseregek és végül is győ-zedelmeskednek a szuronyok hegyei és az ágyúk dör-gése fölött is.« Ez már nagyon úgy hangzik, minthaKossuth Lajos mondaná. Augusztus elején elmegyBécsbe a békeközvetítés felkínálása s a londoni osztráknagykövet magánlevelében keservesen panaszkodik,mondván: »Ausztria képviselőjének lenni itt a legszo-morúbb szerep.«

Ekkor érkezik a világosi fegyverletétel híre. »Akatasztrófa után — írja a történetíró — a külföld nemlátta szerepét befejezettnek. Az egész világsajtó párt-különbség nélkül, mérsékletre intette Ausztriát. Legki-tartóbb ellenségünk, a Times is, komolyan figyelmez-tette Bécset, ne használja kegyetlenül győzelmét. Afrancia kormány is föllépett, rögtön a gyászhír (világo-

226

si fegyverletétel) érkezte után, mintegy párhuzamul azaugusztus «lseji angol fellépésre. Elkésett hát Fran-ciaország, még inkább, mint az angol.« (HajnalIstván.).

Ezt a (külpolitikai helyzetet bemutattuk a vidinifejezetben is. De itt, kérdezem, ki nem érzi kiebből a készülő krimi háború szellőjét, sőt a Vi-lágháború földalatti moraját? Mikor az emigránsoküldözése s Kossuth kutahiai fogsága bekövetkezik s őazt nevezi »árulónak« ki az orosznak behódolt: akkor amartirum glóriája gyúl ki az orosz despotizmus láng-szavú ellenségének alakja körül.

Így lép angol partra Kossuth Lajos. VégigjártaCsaba királyfi útját, fölemelkedett a vidini örvényből,kiszabadult a démoni Sumlából s Kutahia életveszélyé-ből s halálos álmodozásából; mint rejtelmes bolygó-csillag, kinek fénye a Világtörténet tengerének hullá-maiban tükröződik: most egyszerre világhírének ésvilághelyzetének zentihjére ível. A nagy kérdőjelektragikus zenekísérete nem hagyja el egész útján, mertmikor az év végére legnagyobb ragyogásában tündö-költ az angol-szász, világ előtt: akkor fogják el anyjáts Zsuzsa húgát az ő összeesküvésének szörnyű követ-kezményeként ... Mily lelki alkatban lép új helyzetébe?

Már Kutahiából említi Pulszkynak (a berlini Po-rosz állami levéltár kéziratgyűjteményének tanúságaszerint): »Isten áldjon meg. Ne desperáljatok hazánkfelett. Küzdelmünk drámájának még nincs vége«. Elin-dulása pillanatában (a bécsi levéltárban őrzött brussaijelentés szerint) »a demokrata köztársaságra és a zsar-nokok halálára üríti poharát«, mert »csak meg kell je-lennie Európában, hogy megváltoztassa a dolgokrendje s három hónap alatt a Demokratia fel fogjaemelni a fejét.« A francia bulletin szerint jelszava ez:»Nem nyugalmat kérek én, hanem bosszút egy szentügy ellenségei ellen.« Elfogott levelében ezt írjaPulszkynak Londonba: »Ausztria még reszketni fogtőlem.« A berlini irattár őrzi azt a bizalmas jelentéstis, mely szó szerint azt írja, hogy az olasz forradalmirobbanások szervezője »Mazzini az, ki már ideje korán

227

Kis Ázsiába küldte barátját Lemmit,hogy Kossuth ter-mészetét s neje gyöngéit alaposan tanulmányozza s ezragyogón megoldotta feladatát. Először minden titkotKossuthnéval közölt, mint dinásztiának hódolt a csa-ládnak s minden neki nem tetsző magyart s lengyelttávoltartott Kossuth közeléből, hogy az ugy cseleked-jék, beszéljen, mint Mazzini akarja. Hogy aztán ellen-ségeivel szemben mennyire fogja őt Mazzini megvé-deni, azt a jövő mutatja meg.« Erre a »jövőre« lesaz egész világ feszült figyelme s mi magyarok is mél-tán lehetünk reá kíváncsiak.

Annyit már tudunk, hogy mikor Kossuth Lajos aMississippire lép, húszperces angol beszédben tesz val-lomást a világszabadság mellett s kijelenti, hogy sen-kivel szemben semmi lekötelezettséget nem vállalt, te-hát szabad. Osztrák kém jelentésekből hallunk annyitis, hogy Nápolyban el akarta a hajót hagyni, mert ne&ijprovidentiális küldetése van, hogy Európát zsarnokai-tól megszabadítsa s azért nem akar Amerikába menni,hanem a hajóról szabadulni s átokkal fenyegette meg akapitányt. Marseille-ben láttuk, hogy a radikálisokmellé állott s a socialisták tüntettek mellette. London-ban éppen ez a Mazzini várja most a nemzetközi forra-dalmi komitéval. — Mi lesz a csodálatos Bolygó sorsa,pályája s színváltozása? — Mert, hogy nevéhez hű ma-rad, azt abból látjuk, hogy bár az amerikai hajót ott-hagyta, egy hónap múlva, már tovább rohan abba azAmerikába, mely (kiszabadította ugyan, de amelynekgőznaszádján rabnak érezte magát.

A southamptoni kikötőben tolong a nép, hatósá-gok s zászlók hajladoznak s megkezdődik egy egyhóna-pos felvonulás: tömeglelkesedés, ragyogó szónoklás,tüntető kavargás egy Tünemény előtt. Nem mi magyarkrónikaírók s olvasók, de maga a józanul hideg angolnép késő nemzedékei is legendásnak látják Kossuth elsőútját s ami evvel kapcsolatban az atlanti óceánon túlkövetkezik, az még fokozza s izzóbbá teszi ezt a lát-ványt. Politikailag s emberlelkileg (minket könyvünkszűk keretei között csak ez a kettő érdekelhet), Bir-minghamban éri el a Kossuth-dagály elemi tüneménye

228

— mert éppen oly elemi jelenség, mint a hold-von-zotta tenger, mely a brit szigetet csapkodja — legna-gyobb magasságát. Delejes ereje magához vonzott száz-ezernyi idegen lelket; virágfüzérek, baldachinos-zászlóks oly lelkes hölgykarzattal szemben, hol boldog, kidrága pénzen helyet vehet, áll itt a magyar szabadsághőse, a száműzött, a bolygó, a Tünemény s megaján-dékozza a világot egy oly szónoklati remekkel, mely minta másik forradalmár Petőfi Sándor, néhány verse, avilágirodalom legnagyobb csúcsát jelenti. (A legna-gyobb magyar szónoklat, mely magyarul még soha megnem jelent!) így még nem ragadta meg idegen emberlegrejtettebb zsigereiben az angol népet. »A ti Hamp-deneiteket, Russeleiteket, Sidneyteket szintén forradai-mároknak nevezték egykoron s az Isten úgy segélyen,hogy nagyobb hírre nem vágyom én, mint ezek a tiszabadsághőseitek! Minden forradalmat szerencsétlen-ségnek tartok én is, angolok, mint ti, de azt is tudom,egy elnyomott néptől ha már létfenntartásának min-den más eszközét kimerítette, nem lehet megtagadni aforradalom jogát; Anglia népének el kell ismernie eztaz igazságot, mert Nagy-Britannia szabadsága s nagy-sága ennek az elvnek megvalósulása. Brit polgárok!Az úr kiterjeszti az ő kezét Európa fölött. Csak kettőközött van választása. Az első lehetőség az, hogy aközelgő események válsága egymással szembeállítja azeurópai kontinens államait, ebben az esetben Anglianem lehet közömbös. Hisz ha Európa sorsa Angliaszava nélkül dőlne el, ez a nagy nemzet megszűnnékeurópai hatalom lenni; ha pedig ebben a válságban areactió és despotismus győzedelmeskednék a szárazföl-dön, akkor az orosz kozákok a Temzében fogják meg-itatni lovaikat s elveszett Anglia dicsősége és szabad-sága. Vagy bekövetkezhetik a második eset, hogy a kö-zelgő válságban nem államok fognak szemben állanimás nemzetekkel, de bent a nemzetek fognak föltá-madni uralkodóik ellen, hogy leszámoljanak velük. Eb-ben az esetben az emberiség mit fog követelni Britan-niától? Az Emberiség nemcsak azt fogja elvárni azangol nemzettől, hogy a nemzetek természeti jogát tisz-teletben tartsa. Hogy ez meg fog történni, e nép részé-

229

ről, ebben nem kételkedik senki a világon, — de elvárjaazt is Nagy-Britanniától, hogy a nemzetek természetesjogát elismerteti másokkal is. És ha elkövetkeznék azmegint, hogy a cár felkérésre vagy invitatio nélkül— még egyszer fenyegetné hatalmával az emberiség-nek elnyomott részét, akkor az Emberiség el fogjavárni Anglia népétől, hogy hatalmas szigonyával meg-állítja ezt a merényletet. Gentlemanek! Az az egyetlentiltakozó szó, melyet ez az angol nemzet így fog kiej-teni a népek szabadságának a védelmében, ez az egyet-len szó, mely oly határozott legyen, mint kardotok: azegyetlen angol szó elegendő lesz, hogy megmentse aszabad Emberiséget. Hosszú beszédemnek rövid velejeezért az, angolok! Hogy mióta az orosz cár beavatko-zott fegyverrel Magyarország ügyeibe, a muszka hata-lom betette lábát Európába. Magyarország s vele Italiamíg fel nem szabadulnak, addig Oroszország Európanyakán tapos, taposni fog egyik országon a másik utáns Európában — értsétek meg, ti igaz és szabad ango-lok — Európában nem lesz addig sem béke, sem nyu-galom, hanem meggyűlik tűzhányó katlanná s az egészföldrész előbb óriási kaszárnya lesz, majd rettentő vér-mezővé változik. Angol polgárok: íme előttetek van:Magyarország ügye a polgári s vallási szabadság kér-dése, s ezért a ti kérdéstek ez!« ...

Elhangzott a beszéd. A tombolás elült. Sem a hall-gatók, sem egyetlen ivadékuk el nem felejti a magyarszabadság szónokát. Elhangzott a beszéd: a szónoklatoly remekműve, mint a sixtini kápolna a festészetnek,a milói Vénusz a szobrászaté s a milánói dóm az építés-művészeté : tartalomban és szerkezetben tökély. Az ide-genből jött Mester, ki egyszerre beleéli magát az angolnép legmélyebb szabadságösztönébe, a hallgatóság meg-szokott erkölcsi kódexébe s ama politikai helyzetbe, —t. i. az oroszellenes hangulatba, — annak az idegenhallgatóságnak urává lesz s akkor saját eszméi és sajáthazája érdekében fölhasználja azt. Mindent áthevítőtűzzel plasztikussá gyúrja, oly fokozással, melyet csak alegnagyobb zeneművek szerkezetéhez lehet hasonlítanis folyton végigzeng benne — mint minden művészalko-tásban — saját nagy lírája s kidomborodik belőle nagy

230

szónoki póza, a számkivetetté, ki majd minden külföldibeszédét avval kezdi, hogy már oly beteg, hogy alig tudhangot adni hazája feletti mély keservének. Míg Kuta-hiából világradikalizmust hirdet s Marseille-ban sociá-lista köztársaságra esküszik, itt Kossuth az alkotmá-nyos monarchia szabadelvűségének s Anglia világhó-dító hatalmának a fenkölt tolmácsa. Ez mutatja nem-csak óriási alkalmazkodó-képességét, hanem azt is, hogybenne a tűz s a törekvés a lényeg, s nem a formális jogianyag, melyet mindig környezetéből markol ki — nemsajátmagából.. Ezért történik az, hogy bár látszólagPalmerston akkori külpolitikáját segíti előrelökni (alóid őtet sohasem fogadja, csak Pulszkyt s a Kossuth-meeting küldöttségét, de ez is már hiba Victoria ki-rályné s bűn Ausztria szemében), mégis Cobdenék sza-badabb s merészebb áramlatát használja ki. (»Mr. Cob-den, Dudley Stuart és más némileg excentrikus politi-kai iskola gentlemanjei teszik a nép hősévé«, írjaBlackwell gúnyosan Lord Palmerstonnak.) Ezért tör-ténik, hogy bár Mazzinivel, a főforradalmárrai szövet-kezik, sőt megjelenik ama sajátságos lakomán, melyeta világ száműzött forradalmárainak adnak, Marx Ká-roly (ki szintén Londonban van), nem bízik benne.Ezért van az, hogy bár a nők épp űgy köszöntik, minta városok, hogy egymásután átnyújtják hódoló »add-ress«-eiket, Skandináviából küldenek üdvözlő beszédets népszerűsége lehatol a kilmarnocki cipészek szak-szervezetéig: ő mégis az Amerikából átsugárzó vonzásután indul s elrohan az új Világba. Ebben a vonulásban,melyet az iskolában csak valamely külsőleges diadal-útnak tanultunk, mutatja meg Kossuth egyéniségénekhárom legsajátabb vegyi alkatrészét. Egyik: az átmo-rajló nagyobb társadalmi hullám elragadja a szűkebbterületről: Amerika a brit szigetekről. Másik: örökösvágya a Messzeség után, mely akkor csapta meg elő-ször, mikor a magyar szabadságharc elveszett. Har-madik, de nem utolsó: a lángléleknek az a végtelennyugtalansága, melyet az angol »szent nyugtalanság-nak«, nevez. De szent nyugtalanság kergette hivatásabetöltésére Michelangelo Buonarottit a mediciek kápol-nájában a márvány faragástól a szonettírásra űzte

231

Leonardo da Vincit az Úrvacsora festésétől a repülő-géptervezéshez, Beethovent a IX-ik szimfónia fen-ségéből az »elveszett garas« capricciójáig és ez az, mely-haj szólva hajtja a Vaskapun s Döblingben egyarántgróf Széchenyi Istvánt s három világrészben hősünketKossuth Lajost.

Négy hetet (1851 Október 23-ától November20-ig) töltött most csak Kossuth Angliában s továbbszáguldott az Új Világ felé. Mégis nem túlzás, ha aztmondom, hogy ez alatt élő alkatrészévé vált az altkoriangol politikának. Erre bizonyságunk az a nagytehet-ségű s nagy erényekkel ékes angol államférfi, CobdenRikárd, a szabadkereskedelem úttörője s világhíressélett bajnoka, ki nemcsak állandó barátjává fogadtaKossuthot, hanem belevonta a maga és pártja politikaimozgalmába. Cobden maga ugyan sohasem lett minisz-ter s pártja nem jutott többségre, de az általa vezetettpolitikai csoport éppen ezekben az években döntötte elcsatlakozásával a whig és tory pártok közt lefolyó vá-lasztási és parlamenti küzdelmeket. Ezért érdemesnemcsak a mi magyar szempontunkból, de angol ösz-szefüggésben is meghallgatni Cobdennek azt a nyilat-kozatát, melyet legbizalmasabb fegyvertársa, Brightelőtt tesz könyvünk hőséről. Két ily nagyérdekű nyilat-kozatát találjuk, melyeket szó szerint ide iktatok. 1851Október 29-én így ír Cobden Brightnek: »Nem tudom,mikor tudok találkozni önnel. A leeds-iek meghívtákegy népgyűlésre Kossuthot. Nem tudom, elmegy-e.Kezdettől fogva azt a tanácsot adtam neki, hogy legyenigen válogatós a meghívások elfogadásában; de ha el-megy oda, ón is ott leszek. Ez alkalommal Ön kíváncsilesz arra, hogy ő milyen benyomást tett rám. Ennekaz embernek fő jellem vonásai a szeretetreméltóság, ko-molyság és egyéni érdektelenség. A koponyatan nyel-vén beszélve, szeretném, ha több határozottságot mu-tatna, a fej hátsó, fülmögötti része igen kicsiny. Elsőbenyomásomban nem éreztem azt a hatást, melyet vár-tam volna. Pedig kell ilyen hatásnak benne lakni, kü-lönben nem tudott volna fölébe kerekedni hazájában azarisztokrata pártnak, ahol pedig — csak az emigrán-sok után ítélve is — nem közönséges emberekkel kel-

232

lett versenyre kelnie. Azt hiszem, hogy befolyásánaktitka ékesszólásában van. Winchesteri beszéde, melyetalig 48 órával megérkezte után tartott, olyan nyelven,melyet otthon nem gyakorolhatott, a legcsudálatosabbteljesítmény volt, melynek valaha tanúja voltam. Nemkételkedem, hogy újabb negyvennyolcórai előkészületután, ha megfelelő anyagot kap, épp olyan jó pénzügyibeszédet tudna tartani az Alsóházban, mint bármelyközülünk való politikus. Én szuggeráltam neki ezt abeszédet s ő minden előkészület nélkül szónokolt, ön-nek igaza vari abban, hogy Palmerston (akkor mégkülügyminiszter, december 22-iki lemondásáig) poli-» tikai tőkét akar kovácsolni Kossuthból. A lord ügynö-kének sikere, hogy- Southamptonban neki is köszönetetszavazott a gyűlés, mely a nagy tolongásban azt nemtudjta, hogy miről van szó. De Ön észrevehette, hogyKossuth gondosan kerülte Palmerston megdicsérését!«

Ugyanez év November 16-án Cobden ezt írja egymásik barátjának, Ashworthnak: »Kossuth kétségtele-nül tünemény; ő korának nemcsak első szónoka, deegyesül benne egy kitűnő adminisztrátor nagy erkölcsitulajdonokkal, lankadatlan bátorsággal. Ez több,"amitakár Demosthenesről, akár Ciceróról el lehet mondani.Örülök, hogy Ön élvezhette beszédét«. (Mindkét levélmegtalálható Mosley nagy Cobden-életrajzának II. kö-tetében a 99., ill. 106. lapokon.)

S most menjünk tovább a »Tüneménnyel« (pheno-menon) az Uj Világba.

Az »amerikai Kossuthot« — mert így kell őtmajd helyesen neveznem jr— elképzelésem szerint ak- ként tudom az olvasónak leginkább szemléltetővé tenni— magam is kétszer megjárván az ő nyomait keresveaz Új Világrészt — ha a jövő fejezetre hagyom ediadalmas és mégis tragikus útnak mindazt a perspek-tívát, melyek végeredményben azután egy új és teljeskaleidoskopot adnak arról a Kossuth Lajosról, ki ide-gen pártharcok s világ-összeesküvések központjába ke-rül, hogy mint üstökös, tűzcsóvát hintsen messze orszá-gok láthatárára. Úgy hiszem, hogy ezzel a beállítássaladom meg az ellenképét annak, hogy a magyar szabad-

233

ságharc szűkebb kereteiből kiszabadult hősömet előbb aKeleti kérdés központjában mutattam be. Ezt egészí-tené ki az ő megvilágítása a Nyugati Földgömb problé-máinak gócaiból. Hogy az ezután következendőketmegértsük, most képzeljük tehát úgy a Jelentést,mintha Kossuth Lajos az Egyesült Államokban kez-dené világpolitikáját s onnét száguldana át az euró-pai államokra, míg végre Itália és Poroszország kiala-kulásának megrázkódásaiban fejezi be a maga poli-tikai küldetését. Ezzel az eljárással nemcsak azt érhet-jük el, hogy nem kell elismételnünk valaha fontos, deTrianon után jelentéktelenné zsugorodott közhelyeket.De elérjük azt is, hogy egyenest a magunk kínzó prob-lémái közé építhetjük be Kossuth Lajos útját, mert hi-szen a második összeesküvő Masaryk Tamás, ki a Vi-lágháborúban az értelmetlen Entente-nak ugyanúgyprogrammot adott, mint az akkor forrongó világnakKossuth — a csehszlovák köztársaság megteremtőjenem tesz egyebet, mint szó szerint lemásolja az emig-rált Kossuth Összeesküvési szervezkedéseit s nyolcvanesztendővel utána, ugyancsak Amerikából indítjameg azokat ellenünk és Kossuth európai programmjaellen. Erre — az első pillanatra a magyar olvasó előttoly szokatlan világ-beállításra — kényszerülve vagyunkazért is, mert hiszen az újabb nyomozás bebizonyí4-totta, (Jánossy Dénes érdeme) hogy Amerika, mikorKossuthot elhozatta, azt hitte, hogy a nagy száműzöttezután ott fog élni s amerikai tényezővé alakul. Szá-mít reá a rabszolgaság ellen küzdő párt (»abolitionis-ták«) vezére Garrison; a demokrata párt azt hiszi,hogy az elnökválasztási küzdelemben Kossuth lesz asegítsége s viszont ő azt ajánlja a washingtoni kor-mánynak, hogy török kikötőket szerezzen meg hajóraj-alapul, mert »Törökországban van a helyzet kulcsa,mivel az absolutizmus alapja Oroszország«.

Mikor Kossuthot így vonzza át Amerika, felszaba-dult levelezéséből egyszerre megrohanták a hírek, me-lyek az ő halálos álmodozásának családja tragikumávávaló döbbenetes elkövetkezését hordozzák. Egész ame-rikai útján fölötte lebeg e sötét felleg. Egyik legdia-dalmasabb napján már azt hallja, hogy Sarolta nagy-

234

asszony meghalt, de az izgató hír téves: az anyai szívakkor szakad meg, az üldözés hajszájában, mikor őmár visszatért Angliába. Az amerikai dicsőség feje-delmi ragyogása mögött ereszkedik le lassan a feketedrapéria. Így lesz meetingek, újsághírek s ódák szó-pompájából mély emberi átélés is.

Nővérének, Zsuzsának a bécsi börtönből kicsempé-szett s a Nemzeti Múzeumban ma még kiadatlanul tar-tott levelei egy nagy tragikának hősies küzdelmét bizo-nyítják azért, hogy eltépje a szálakat, melyek KossuthLajost, a bátyját, lassan kiderülő Makk-összeesküvéshezfűzik. Nemcsak állhatatos tagadása s rendületlen félre-vezetései a rendőrséggel szemben keltenek csodálatot,hanem mesteri utasításai a küntrekedtek viselkedésétilletőleg. Történeti krónikánk, sőt drámaírásunk is aligismer ehhez hasonló amazoni küzdelmet szemben a ha-lállal s bátyja kompromittálásának végzetes veszedel-mével. Az egyik beavatottnak kis rendőri kihágása út-levelével majd mindent napvilágra hoz. Egyik főbizal-masuk, May, csak úgy menti meg magát a bitótól s atitkos levelezést a fölfedezéstől, hogy börtönében el-égeti magát. A veszély folyton nő s azt maga Kossuthfokozza, ki Londonból 1851 November 18-ikán küldibe a kitörés tervvázlatát avval, hogy (15. pont) »a ki-törés egyöntetű lesz Európában s az orosz interventiólehetetlen, — ezt már kivívtam — félgyőzelem. Többis lesz, csak organizálni — tudósítani s parancsomatvárni — győzünk.«

1851-ben a balavásári szüreten alakul ki az össze-esküvés. Itt adják át a kiszemelteknek a titkos jele-ket, melyekben jellemzőképpen ezek a főpecsétes tit-kos szavak a következők: Kossuth anyja = Mária;Zsuzsi — Berta; Lujza = Ágnes. De mint minden ma-gyar összeesküvésnél, kipattan minden idő előtt. 1852Márciusában már megtörténnek az első elfogatások.Két évig tart a vérbíróságok működése s 1854 Már-ciusig akasztatnak; 1853 Március 7-én végzik ki azta Jubál Károlyt, ki a levéltárban rejtőző levelek sze-rint Zsuzsának legfőbb bizalmát s talán szívét is bírta.A bécsi börtönből ugyan Zsuzsa szabadul, de az ame-

235

rikai követség 1851 December 13-án jelenti BécsbőlWashingtonba, hogy Kossuth anyját s nővérét újraelfogták s úgy látszik, ekkor talállak Jubált is náluk.(»The intended husband of the other sister« — a má-sik nővér kiszemelt férjét.) »Valami politikai össze-esküvésről van szó, — írja a jelentés — de annak pon-tos mivoltáról nem vagyok képes beszélni.« A követ-ség nem akar interveniálni a nők érdekében, »mert azcsali növelné az izgalmat«. 1852 Januárjában a követ-ség azt a hírt küldi kormányának, hogy sikerült pénztküldeni az anyjának, a nővérrel tűrhetően bánnak« s»Kossuthnak azon kívánságát, hogy anyját s testvé-rét kivigyék az országból, állandóan szemmel fogomtartani«. Végül Április 18-ikáról kelt levelében írjaMr. Curdey: »Uram! örömmel tudósíthatom Önt, hogyKossuth egész családja szabadlábon van s megkaptákaz engedélyt az Egyesült Államokba való kiköltözésre.Május elején akarnak indulni. A kezeik közt levő ösz-szeggel együtt lesz elég pénzük. Melléklem nővére leve-lét hozzá.« Hogy életüket megmentették, ahhoz-márKossuth Lajos nagy amerikai diadalainak nemzetközinyomására volt szükség. Hiszen azért adtak nekikAmerikába szóló osztrák útlevelet, »mert a kontinens-ről el kell távolítani őket«. (1852 Május 29-iki diplo-matiai tudósítás.)

Kossuth Lajosnak az az amerikai útja, melyetminden magyar gyermek ébredő elméje oly mohónszív magába s melyről elfelejthetetlenül megtanulták,hogy a nagy Lafayette tábornok után ő az első idegen,kit beengedtek a washingtoni szenátusba — ez a ra-gyogó anabazis, minden oknyomozó vizsgálatot kiállt:mindig és mindenki számára megmaradva annak, amivolt: színpompás szivárványnak. Mondjak-e bizonyíté-kot egyebet, mint azt, hogy mikor e fejezetet írom, je-lenik meg Maurois A, »Édouard VII et son íemps«(VII. Edward király és kora) című könyve, melybenaz életrajz hősét nem tudja mással jobban kiemelni:mint avval, hogy 1860-ban Amerikában oly példátlanlelkesedéssel fogadták, mint annak idején KossuthLajost. S a papirosom mellett akkori érem-tallér van:egyik oldalon Kossuth arcképével a »Lewis Kossuth«

236

névvésettel, a másik oldalon pedig »Kossuth is free,Hungary has hope« (Kossuth szabad, Magyarország-nak van reménye) jelszóval s öt ország (magyar, fran-cia, török, angol és amerikai) e célra egyesített cí-merével. Két amerikai utam, melyeket harminc esz-tendő (1898, 99 és 1928) választ el egymástól, mind erő-sebben azt a benyomást keltették bennem, hogy a száz-ezernyi tömegekben ide kitelepített magyarság, európaitörténetéből egyetlen nevet hozott magával, a KossuthLajosét. Kezdetleges gyarmatai az ő nevét viselik, egy-leti szervezkedése erre telepszik; utcái, ünnepei mindróla neveztetnek — mi több, az Új Világban újra ala-kuló felekezeti csoportuláson kívül, Kossuth az egyetlenkapocs, mely az elárvult kivándorlókat egyáltalán aTársadalomhoz, tudniillik a yankeek társadalmáhozköti. A nyugati tengerparti helyektől, a bányaváro-sokon át fenn Kanadáig s túl a Csendes Tengerig J?e-járva a magyarság tengerentúli telepeit mindenütt erreaz eredményre jutottam. (L. »A magyarok kivándorlásaAmerikába czímű könyvemet.) Ugyanezt bizonyítja amagyar kivándorlás egész nagy irodalma is. Midőn pe-dig a világháború után ismét fölkerestem az Új Vilá-got, azt kell tapasztalnom, hogy bár a harminc évelőtti magyarság nagyrésze beleolvadt a nagy »olvasztóüstbe« s a harmadik, néha már a második nemzedékodaát teljesen elveszett a magyarság számára: de Kos-suth neve az amerikai nemzeti öntudat hátteréből is úgyemelkedik ki, mint az új felhőkarcolók, New-Yorkvagy Cleveland háztengeréből. Könyvem »politikai elő-szavában« már több példáját mutattam be a mai Arne-rikában ma is élő Kossuthnak. Folytassam-e? Pitts-burgban a banketti beszédem után őszfejű, hajlottderekú polgár keres föl s átadja azt a Kossuth-buty-kost, melyet apja Neki akart átadni, de a hajóról le-késett vele. Előkerülnek az amerikai családok ereklyéiközt ama rendezői jelvények, melyeket apáik 1852-benKossuth-banketten viseltek (az Országgyűlési Múzeum-ban helyeztem el őket). És soha, de soha annyira neméreztem át e lángész átütő villany-hatását, mint annála jelenetnél, mely e könyv megírására döntőleg hatott smelyet most, az előszavam után, megint fel kellidéznem.

237

Clevelandben a város alpolgármestere fogad bennünket,a második amerikai Kossuth-szobor leleplezésére ki-utazott magyar zarándokokat s beszéde Agy szól hoz-zánk: »Mi clevelandiek azt tanultuk iskolánkban, hogynyolcvan esztendővel ezelőtt járt itt egy magyarszáműzött Lewis Kossuth s oly szépen beszélt á sza-badságról, hogy elszégyelték apáink magukat s úgyerezték, hogy fel kell szabadítaniuk a néger rabszolgá-kat.« (E clevelandi beszéd csakugyan megtalálható aKossuth-szónoklatok gyűjteményében.) Egy zemplénifaluból elindul egy szikrázó lélek s az Erie-tó partján,á néger rabszolgák számára kigyújtja a szabadságlángját — aki ebben a csillagászati tüneményben semismeri fel a lángészt, hanem még mindig azonrágódik, .hogy mit hibázott el a 48-as pártpolitika, aza rádió csodáját is pártpolitika kormos és keskeny nyí-lásán át fogja lesni.

Azt a Kossuth-utat, mely 1851 December 4-énkezdődik, mikor Kossuth hajója, árbocán az amerikaiangol és magyar lobogóval harmincegy ágyúlövés kö-zött befutott a newyorki kikötőbe s őt a State Islandonhivatalos küldöttség hívja be az Unióba s tart 1852Július 14-íkéíg, mikor az »Africa« hajón nejével »Mr.and Mrs. Smith« név alatt elhagyja az Újvilágot, külsőbenyomásaiban inkább arra lenne alkalmas, hogy vala-mely nagyszerű filmen mutassák be, mintsem, hogybetűkbe öntessék. A tömeg-megmozdulásról szerény né-zetem szerint a newyorki bevonulás idemellékelt egy-korú képéről igazibb benyomást kap az olvasó, minthamondatokba gyűrném ezt az egész nagy morajlást, melydagadó erejével csak valamely hősi eposzhoz hasonlít-ható. S ez a kép azután megsokszorzódik s új színek-ben gyúl ki, mind a harmincnyolc városban, melybea gyorsan összefonódó »komiték«, vagy maguk a vá-rosok, államok hivatalos testületei hívják. Hogy egé-szen amerikai szemmel lássuk ezt az amerikai jelensé-get, meg kell tudnunk, hogy maguk a kivándorolt ma-gyarok s az előre küldött hírnökök óriási összeveszéstrendeztek fogadtatás helyett, (László Károly naplója)s a »newyorki magyarság kínosan jellemző állásfog-lalásának meg is volt a maga mélységesen bántó kö-

238

vetkezménye: Kossuth Amerikában volt tartózkodásaalatt nem keresett érintkezést, kapcsolatot már ittletelepedett magyar kivándorlókkal, a newyorki ma-gyarok előtt meg nem jelent, magyar beszédet nemtartott és emigráns társain kívül magyarokkal nem1

érintkezett.« (Kende Géza: Magyarok Amerikában. Azamerikai magyarság története. I. kötet.)

Maradjunk tehát az amerikai nyomnál: ez mesz-szebbről kezdődik s tovább vezet. Egész a mi nap-jainkig.

Az Északamerikai Egyesült Államok érdeklődése,a magyar szabadságharc iránt mélyebb a minden-esetre hivatalosabb volt, mint bármely más nemzeté.Midőn 1848 Novemberében Kossuth az Unió bécsi ügy-Vivőjéhez, Stiles H. Vilmoshoz levelet intézett »arrakérve őt, mint »a szabadság és civilizatio természetestámaszának« képviselőjét, hogy járjon közbe egy Auszt-ria és Magyarország közti fegyverszünet kötése iránt,Stiles siet a levéllel Schwarzenberghez és Windisch-Grätzhez s ezek ugyan elutasítják, de kormánya meg-dicséri. (Pivány.) A bécsi levéltár (kiadatlan) okmá-nyaiból olvassuk, hogy lovag Hülsernann osztrák ügy-vivő már 1849 december 23-án azt jelenti, hogy az ad-dig kiérkezett magyar emigránsok ott a »divat hősei«s a kritikus 1851 novemberében Schwarzenberg her-ceg azt az utasítást adja előre Hülsemannak, hogy»el akarván kerülni azt az undort, amelyet Kossuthmegérkezésekor lezajlandó beteges ünneplések egy oszt-,rák diplomatában kelthetnének«, kerülje mindig a he-lyeket, hol ama Kossuth megjelenik, míg »az emberiszellem emez eltévelyedésének láza ott le nem csillapo-dik«. Az ily beszédre nagy oka volt a bécsi kormány-nak azért, mert odaát már nemcsak állandóan folytaka magyarbarát tüntetések, néha katonai segédlettel, ha-nem márláá9 június 25-íkén megjelent Clayton M. J.külügyi államtitkárnál: Tavlor Zakariás elnök megbí-zásából kiadott levele, melyben nem kevesebb foglalta-tik, mint az, hogy »Ha Magyarország ezen egyenlőtlenküzdelemben megállja helyéit, nincs semmi ok arra,hogy függetlenségét ne ismerjük el. Hihető, hogy a

239

kongressus helyben hagyná ezen eljárást, amely eset-ben a kormány igen szerencsésnek érezné magát, ha afüggetlen Magyarországgá] úgy kereskedelmi, mintdiplomatiai érintkezésbe léphetne.« Ugyanebben a hó-napban az elnök »külön és bizalmas ügynököt« (specialand confidental agent to Hungary) nevezett ki Magyar-ország számára Mann Dudley Ambrus személyében.Utasítása ez: »Ha kitűnik, hogy Magyarország képesfüggetlenségét, melyet kinyilvánított, fönntartani, mióhajtunk a legelsők lenni, hogy szerencsét kívánjunkneki és szívesen üdvözöljük a nemzetek családjába valóbelépésekor.« Ez a diplomatia óvatos nyelvén is jóvaltöbb biztatás, mint amivel a világháborúban Masaryktanár megindul külföldön a cseh-szlovák állam meg-teremtésére.

Mann Dudley elindul, de sohasem ér el Magyaror-szágba, ám Világosig mindig azt hitte, hogy a »gyer-mek Herkules megfojtja a hatalmas kígyót«, vagyishogy a magyarok, kiket köztársaságiaknak tartott, fog-nak győzni. Mikor levernek bennünket, hivatalos je-lentéséből kitör a csalódottság és elkeseredés, mond-ván: »Magyarországot aljas eszközökkel hódítottákmeg.« Helyette azonban megindul az a diplomatiaicsata az emberi s köztük a magyar szabadságjogokvédelmében, mely a bécsi diplomatia vesszőfutásáváváltozik s melynek mestere Webster Dániel államtit-kár, kinek szobra Washington egyik legszebb terén hir-deti nagyságát. Egyik utasításában dicséri a szultánellenállását, »az ily általános érdekű ügyben« s ezaz ügy a magyar emigránsoké. (1851 február 23.) Ál-lásfoglalásának hátvédje az egész hivatalos Amerika,mert Taylor elnök már 1850 márciusában közli a sze-nátussal Mann Dudley magyar kiküldetését. ElhangzikCass tábornok beszéde a zsarnok Ausztria ellen s azelnöké 1850 január 20-án, melyben ama reményénekad kifejezést, hogy Kossuth szerencsésen fogja elérniAmerika partjait. Az amerikai követ március 14-énadja át a kongressus határozatából a portának azta jegyzéket, melyben felajánlja szolgálatait az iránt,hogy »Kossuthot, a magyar kormányzat volt főnökétés társait a Mississippin elhozathassa azért, hogy az

240

Egyesült Államoknak megengedtessék osztozni abban adicsőségben, amelyet e nagy hazafi kiszabadítása mind-azokra fog árasztani, kik hozzájárultak eléréséhez- an-nak a célnak, mely annyi fontossággal bír az emberiségközös érdekei szempontjából.«

Túlzok-e ezek után, ha azt mondom, hogy midőnKossuth Lajos Amerikába érkezett, már egy darabjavolt az Egyesült Államok történetének? Túlzás-e, haazt mondom, hogy amerikai útja ragyogó szivárvány,mely a Világtörténelem boltozatán mindörökre ott ma-rad? Miért kérdünk többet, mikor ez az egyetlen fele-let, melyet elődeink kaptak s vagy utódaink nyerhet-nek. Hatása azért maradandó, mert elemi és mű-vészi jelenség. Többet ne keressünk benne, mert hi-szen sem a szivárványt nem lehet színsávonként ér-tékesíteni, sem a felhőket úgy bemutatni, hogy eső-cseppgyűjtőkbe felszedjék a tartalmukat. Ezért vanaz, hogy mikor Kossuth elhagyja Amerikát s kilép aszivárvány alól, ő maga csalódást érez, mert hiszensem egyénileg, sem az akkori magyar helyzet számáravan visz semmit magával: de a nagy fénysáv azért ott-marad az égen.

Elemi jelenségek mondtam: mert államok törvény-hozó testületei hívják, díszpolgárává lesz városaiknak,tömérdek életrajzát árulják állomásokon s külön vállal-kozás a Kossuth-kalapgyártás. Bevonul a zenébe a»Grand Reception March«-sal (Fischer W.), a szatírába(»Kossuth Coppered«), a szabadkőművesek nagypáho-lyába (Balassa J.) s bibliai hasonlatai theologiai dispu-táknak lesznek tárgyává. (»Today« Bostoni theologiaifolyóirat 1852 január 10-iki száma.) Küzdelmét Ormuzdés Arimán csatározásához hasonlítják. (Henry WinterDavis 1852.) Dr. Teft B. F. (»Hungary and Kossuth«1852.) Headly P. C. könyve Greely Horace előszavával,(»The life of Kossuth governor of Hungary« 1852.)vagy Bruce Ch. L. műve (»Hungary in 1851.«) éppolymélyreható politikai méltatások, mint aminőket maMussolini vagy Ghandi kap az irodalomtól. Nem kisebbköltő, mint Lowell írja meg róla »A szabadság dal-noka« czímű költeményt, melyben a majdan sírjábólföltámadó Kossuthot így szólaltatja meg:

241

J Kossuth am: O Future thou That clearst the just and blottst the vile,Oer this small dust in reverence-bowRemembering that J was erewhile.J was the chosen trump where throughOur God sent forth awekening breath;Come Chain? Come,death? The strain He blewSounds on, outliving chasms and death.

(»Kossuth vagyok, te Jövő, ki az igazat felmagasztosí-tod s letapodod a gonoszt, hódolattal hajolsz meg ham-vaim felett, mert én voltam az Úr kiválasztott ébresztőhaisonája. Jöttök: bilincsek? Halál? Az Úr lehelleteáltalam túléli a bűbájt s a halált.«)

Hogy mily mélyre hat le ragyogása a Népbe, me-lyet nagy Madách oly tengernek nevezi, »melynek tö-mét semmi fény át nem hatja«, arra bizonyságok egy-aránt a mindenütt hirtelen támadó »Association of theFriends of Hungary« (Magyarország barátainak egyesü-letei), a névtelen adakozók sorozata (egy ismeretlenamerikai dolláros küldeményéről szól a Nemzeti Múzeum1486. aktája), a nyomdászok Kossuth-gyűjtése éppúgy,mint a Mechanics Union Association szakszervezeténekvagy a Pacific Bank személyének, vagy az ifjúsági egy-leteknek üdvözlései vagy egy zongoragyár hetven alkal-mazottjának hódolata — és így tovább véghetetlen sor-ban. Az út fordulója Cincinnatiban, Amerika e tipikusvárosában következik be, hol február 9-én az utcákon,ablakokban s háztetőkön százezret meghaladó népörömrivalgása, kendő- és kalapcsóválása fogadja s mi-dőn több mint kétheti folytonos ünneplés után távozikaz indóháznál »a lelkesülés ez alkalommal se hiányzott,de meglepett az bennünket, hogy a jósolt 10—12 ezerhallgatónak alig negyedrésze volt s ennek oka más nemlehet, mint az, hogy 17 nap és éjjel ovációkban, tünte-tésekben, meetingezésekben, vendégségekben, toastozá-sokban, speecholásokban telt el s utóvégre az ember alakodalmat is megűtnja« — írja a becsületes naplóvezetőLászló Károly. — Politikailag az út 1851 deczember

242

31-én Filmore köztársaságelnöknek való bemutatkozá-sán, 1852 január 5-én a Congressusban való bemutatá-sán s 7-én a parlament díszebédjén éri él tetőpontját,hol Vebster Dániel, a nagy államtitkár szólal fel »s anagy; államférfi egész hevével pártolta Magyarországfüggetlenségét s önálló kormányát« s köztársaság al-elnöke ünnepli a »nemzet vendégét«. (Pulszky Ferenczés Teréz: White red book.) Amit kap Kossuth, az ademokratikus és oroszellenes sympathia; amit kér, azaz »interventio« Washington elvei alapján, azaz azUnió fegyveres közbelépése a fenyegetett szabadságérdekében. Webster már anyira megy, hogy meg-engedi a fegyvergyártást s beígéri, hogy felszabadítóháború esetén ügynököt küld Európába. De az inter-vention javaslatot a washingtoni kongressus .elbuk-tatja. Az Unió nem mozdul meg a letiport Magyar-ország érdekében. Kossuth lángszava megjósolja, hogyaz akkor még gyermek Amerika, ha egyszer megteliknéppel s nagyhatalommá lesz, akkor majd nem tudjamegállni, hogy döntő mód bele ne avatkozzék Európafegywes bonyodalmába. Ez a beavatkozás megtör-ténik 1917-ben, a Világháborúban, de a nagy Uniónem hazánk felszabadítására, hanem a szétszagga-tására nyújt segédkezet. A pompázó szivárvány alólkilépve ágy léptünk a sötét éjszakába. Ezt érezé Kos-suth is, mikor súlyos lelki bánattal hagyja ott világ-dicsőségének színterét, Amerikát.

Az indián törzsfőnökök tisztelegtek Kossuthnál,mikor híre jött, hogy »édesanyja, a legnemesebb lelkűmagyar nagyasszony, Brüsselben válságosán megbete-gedett és haldoklik«. Sarolta nagyasszony és Zsuzsakénytelen menekülnek a hazából s Ausztriából, rendőriőrködés mellett, mindketten nagybetegen. Brüsselbenaz anya összeroppan: már nem bírja tovább meggyö-tört szíve a hajszát s rohanást. A bécsi titkos levéltár12.127. B. M. 1852. XXXVI. aktája szerint Ausztriabrüsseli követe beszélt a belga királyi ház miniszterévelabban az irányban, hogy a király gyorsan távoztassa elBelgiumból Kossuthékat, kik annyira közveszélyesek,különösen ne engedje meg, hogy maga Kossuth, ki márekkor Anglia felé közéig, »bármiféle ürügy alatt belga

243

földre léphessen«. Ám a király saját orvosával vizs-gáltatja meg a menekültet s az megállapítja a súlyoskort: tehát tűrni kell jelenlétüket.

Brüsselből ír az anya »Szeretet kedves Fijamnak«,kivel »Veled érezzük, mi irtóztatos szenvedéseidet.«»Annyi naponta — írja — új Hír a Politikai esemé-nyek következtében, hogy szeretne az ember meg őr-jülni, hogy gondolkodni ne tudna és bár élni nem kí-ván, mégis az előítéletek élni készerítvén ismét, bátor-ságunk itt nem lévén, eszünkbe kell, hogy jusson milesz belőlünk? Kedves fijam, engedd meg egy kérdést:nem fenyegeti-e itten veszély szabadságunkat tavaszig,mert Amerikában — ha jó, hogy odamenjünk, — akkorkészülünk, ha szegény Zsuzsi sorsa, egészsége vagyélete nem gátol. Oly igen régen nem olvastam kedvesleveleidből csak egy biztató szócskát, hogy eltökéltemaggodalmomat e részben megírni. Anyagi szükségeinkfedezve, de a mi szerencsétlen családunk irtóztatos fáj-,dalmakra van kitűzve. Én nehéz életet éltem, azt nemtudja senki igazán; Zsuzsi gyönyörű teremtés, ki fiát el-vvesztette, két leánya közül egyik nyavalyatörős. Bár-mily szigorú vagy ítéletedben iránta, méltó testvéred volt. Bostonból írt leveled iszonyú hatással volt reá, ki-kelt ágyából, vért köp, sír, hogy nem tud dolgozni.Forró könnyek közt áld téged szerető fájdalmas anyád"és testvéred.«

Megrázó levél. Egy nagy anyai szív vonaglikbenne. Az a bostoni levél bár elveszett, meg tudjuk szer-keszteni abból a vérző sebékből, melyeket Sarolta asz-szony és a hős Zsuzsa szívén hagy. Ott Kossuth Zsuzsátokolja azért, hogy a szerencsétlen Makk összeesküvésbeaz ő neve is benne van s felesége, Teréz a maga módjaszerint kicsinyes anyagi szemrehányásokat tesz a kétmártírnőnek, kik vérük szerint folytatják a forrada-lom veszélyes kísérleteit. Most is, mikor Brüsselbenmagukra vannak hagyva s hét hét telik el abban, hogytovább nem tudnak jutni s az édesanya mindennapmeghalhat, a mindennapi orvosságravalót Zsuzsaszerzi meg;. feltámad benne egész hősi szervezőképes-sége, mit »ikerlelké-e« (maga használja most e szót) a

244

kettőjük szabadságharcában: csipkeverőműhelyt nyits rendkívül találékonyságának és zseniális életerejénekújabb próbáját teszi le. A másik nővér, Mily is ír La-jos bátyjának engesztelő levelet. Kossuthék már ismétAngliában vannak, tőlük segítségül pénz is érkezik. Deaz anya tragikus sikoltása július 9-iki levelében mégszívettépőbb. Már szinte a halálos ágyról hallatszikutoljára Sarolta nagyasszony szava.

— »Vedd tekintetbe nyolcvan éves aggkorom sirtózatos szenvedéseimből eredő írásbeli gyengeségei-met. — Szenvedéseim a viszontlátás reménye által eny-hültek, most ettől is meg vagyok fosztva. — Bostonbólírt leveled a jövendőt oly borzasztón állította élénkbe,ahol magad is kétkedel, hogy ingyen szállást kapjunk.— Zsuzsi most szappanfőzést tanul, hogy ebből meg-éljen. — ő még mindig ágyban fekszik és tanul erősenfranciául, angolul, igen könnyen tanul nyelveket, detüdőfekélye van. — Ha végignézed a budai fogságodkezdetétől végigélt nagy szenvedésemet; azok közöttvolt nagyszerű dicsőség is, de mindig reszkető volt azÖröm... De ennyi fájdalom után mégsem mondhatokreátok egyebet, mint forró áldásomat. Legyetek olyboldogok, mint még soha senki nem volt! Isten áldjonmeg és szeressen úgy, mint anyád, özv. Kossuthné.«

— Laetitia ugyanígy zokog Rómában, mikor meg-bocsátja Napóleonnak azt a fájdalmat, mit nagyságávalanyai szívének szerzett.

Lassú agónia következik. Kossuthot értesítik, hogyhaldokló anyját akkor láthatja, ha aláveti magát abelga rendőrség fölügyeletének, csak rendőrfelvigyázatmellett léphet az anyja halálos szobájába. Ő emiatt nemjön. Nagyon várták. A halál 1853 Januárjában áll be.Sarolta forradalmi nagyasszony elköltözött a földről.

Zsuzsa újra összeszedi roncsolt erejét: ki akarjavívni magának szabad országban a szabad egyéniséget.Elvonszolja magát Amerikába s ott nehéz munkábankínlódva, mindig egy új vállalkozásba kezdve — minta sírjánál tartott meghatott »Memorial«-ban halljuk,másfél évig haldokolt. Utolsó vallomása (1852. Május11.) éppen olyan hősies, mint forradalmi: »üldöz-

245

tettem, mint a vad, be fogom járni a világot, sorsomkérlelhetetlenség által ostorozva. De ne adja istenvalaha csak parányit is, lehajtani fejem ott, ahol csakvendég vagyok. Én akarok szenvedni, mint az örökzsidó, de meghalni nem fogok.« Newyorkban, az ötödikAvenue és 11-ik utca sarkán van egy régi kis temető,melybe senki sem tekint be a siető világból, ott van egykorhadt fejfa: Meszlényi-Kossuth Zsuzsa.

Kossuth nem látta haldokló anyját, kitől a for-radalmi vért örökölte. A nagy küzdelemben, melyetanyja haldoklásakor magával vívott, először győzöttbenne az Ember fölött a Szobor.

XII. AZ ÜSTÖKÖS.

»New Yorkban van ismét Kossuth, ahová úgy vonultbe, félesztendővel ezelőtt, mint a világszabadság varázs-szava prófétája, a rabszolgaságban szenvedő népmilliókmegváltója. Akkor dörögtek az ágyúk, egekbe törtszázezrek mámoros kiáltása, hogy »Éljen Kossuth!« ésmost csend volt, nyomasztó, fojtogató csend. Magán-házban szállt meg és nem szállodában. Kerülte a nyil-vánosságot és az utcán is csak este mutatkozott. Egye-dül akart lenni meghiúsult reménységeivel, összeom-lott, szétfoszlott álmaival, hogy új terveket szőhessen,új álmokat álmodhasson. Még egy beszédet tartott anewyorki németeknek, egy előadást családtagjai fölse-gítésére »gondok mázsányi terhe« közt. Kerülte a new-yorki magyarokkal való találkozást. Türelmetlenül,izgatottan készült az Amerikából való elutazásra.Ingerlékeny, ideges volt, bántotta az amerikai ered-mény elmaradása és legszűkebb környezetén kívül sen-kivel sem akart érintkezni.« »Elérkezett az utolsó este.1852. Július 13-ikának estéje. Kossuth búcsúzni kezdett.Az »Afrika« angol személyszállító gőzösre váltottjegyet a maga és felesége részére. A bőröndökre ezt a

244

kettőjük szabadságharcában: csipkeverőműhelyt nyits rendkívül találékonyságának és zseniális életerejénekújabb próbáját teszi le. A másik nővér, Mily is ír La-jos bátyjának engesztelő levelet. Kossuthék már ismétAngliában vannak, tőlük segítségül pénz is érkezik. Deaz anya tragikus sikoltása július 9-iki levelében mégszívettépőbb. Már szinte a halálos ágyról hallatszikutoljára Sarolta nagyasszony szava.

— »Vedd tekintetbe nyolcvan éves aggkorom sirtózatos szenvedéseimből eredő írásbeli gyengeségei-met. — Szenvedéseim a viszontlátás reménye által eny-hültek, most ettől is meg vagyok fosztva. — Bostonbólírt leveled a jövendőt oly borzasztón állította élénkbe,ahol magad is kétkedel, hogy ingyen szállást kapjunk.— Zsuzsi most szappanfőzést tanul, hogy ebből meg-éljen. — ő még mindig ágyban fekszik és tanul erősenfranciául, angolul, igen könnyen tanul nyelveket, detüdőfekélye van. — Ha végignézed a budai fogságodkezdetétől végigélt nagy szenvedésemet; azok közöttvolt nagyszerű dicsőség is, de mindig reszkető volt azÖröm... De ennyi fájdalom után mégsem mondhatokreátok egyebet, mint forró áldásomat. Legyetek olyboldogok, mint még soha senki nem volt! Isten áldjonmeg és szeressen úgy, mint anyád, özv. Kossuthné.«

— Laetitia ugyanígy zokog Rómában, mikor meg-bocsátja Napóleonnak azt a fájdalmat, mit nagyságávalanyai szívének szerzett.

Lassú agónia következik. Kossuthot értesítik, hogyhaldokló anyját akkor láthatja, ha aláveti magát abelga rendőrség fölügyeletének, csak rendőrfelvigyázatmellett léphet az anyja halálos szobájába. Ő emiatt nemjön. Nagyon várták. A halál 1853 Januárjában áll be.Sarolta forradalmi nagyasszony elköltözött a földről.

Zsuzsa újra összeszedi roncsolt erejét: ki akarjavívni magának szabad országban a szabad egyéniséget.Elvonszolja magát Amerikába s ott nehéz munkábankínlódva, mindig egy új vállalkozásba kezdve — minta sírjánál tartott meghatott »Memoriak«ban halljuk,másfél évig haldokolt. Utolsó vallomása (1852. Május11.) éppen olyan hősies, mint forradalmi: »Üldöz-

245

tettem, mint a vad, be fogom járni a világot, sorsomkéri élhetetlenség által ostorozva. De ne adja istenvalaha csak parányit is, lehajtani fejem ott, ahol csakvendég vagyok. Én akarok szenvedni, mint az örökzsidó, de meghalni nem fogok.« Newyorkban, az ötödikAvenue és 11-ik utca sarkán van egy régi kis temető,melybe senki sem tekint be a siető világból, ott van egykorhadt fejfa: Meszlényi-Kossuth Zsuzsa.

Kossuth nem látta haldokló anyját, kitől a for-radalmi vért örökölte. A nagy küzdelemben, melyetanyja haldoklásakor magával vívott, először győzöttbenne az Ember fölött a Szobor.

XII. AZ ÜSTÖKÖS.

»New Yorkban van ismét Kossuth, ahová úgy vonultbe, félesztendővel ezelőtt, mint a világszabadság varázs-szavú prófétája, a rabszolgaságban szenvedő népmilliókmegváltója. Akkor dörögtek az ágyúk, egekbe törtszázezrek mámoros kiáltása, hogy »Éljen Kossuth!« ésmost csend volt, nyomasztó, fojtogató csend. Magán-házban szállt meg és nem szállodában. Kerülte a nyil-vánosságot és az utcán is csak este mutatkozott. Egye-dül akart lenni meghiúsult reménységeivel, összeom-lott, szétfoszlott álmaival, hogy új terveket szőhessen,új álmokat álmodhasson. Még egy beszédet tartott anewyorki németeknek, egy előadást családtagjai fölse-gítésére »gondok mázsányi terhe« közt. Kerülte a new-yorki magyarokkal való találkozást. Türelmetlenül,izgatottan készült az Amerikából való elutazásra.Ingerlékeny, ideges volt, bántotta az amerikai ered-mény elmaradása és legszűkebb környezetén kívül sen-kivel sem akart érintkezni.« »Elérkezett az utolsó este.1852. Július 13-ikának estéje. Kossuth búcsúzni kezdett.Az »Afrika« angol személyszállító gőzösre váltottjegyet a maga és felesége részére. A bőröndökre ezt a

246

nevet írta: »Mr. and Mrs. Smith«. A hajójegye is errea névre szólt. Titokban, álnév alatt utazott el KossuthAmerikából, hogy elkerülje a nyilvános búcsúzkodást,ne legyen kénytelen az amerikai újságok tudósítói előttnyilatkozni, mert úgy érezte, hogyha nyilatkozik, csaló-dása fölött érzett elkeseredésében olyanokat mondana,amivel megbántaná Amerikát, az Amerikában maradtemigránsoknak megnehezítené az elhelyezkedést; eztpedig nem akarta.« »Július 14-én indult Kossuthhajója. Az emigránsok közül heten, kísérték ki. A par-ton néhány ember zsebkendőt szorít a szeméhez. A hajólassan megindult. Kossuth búcsút int kezével.«

Így írta le azt hűen az amerikai magyarság króni-kása (Kende Géza). Mi történt tehát? Az a tündöklőszivárvány, mely Kossuth nevével távol országok,tehát (így mondhatjuk) az emberiség láthatárán fel-ragyogott, miért nem tud a Történelem földi talajánmegállandósulni? Miért? Ezt most kérdezhetjük, mikora csalódott Kossuth avval megy Angliába, hogy állan-dóan ott telepedjék meg. De éppen úgy kérdezhetjükmajd nyolc évvel később, 1860-ban, mikor Angliát elkell hagynia s Piemontban, Turinban telepedik le.Mind a két esetben úgy látja, hogy bolygó szerepe bevan fejezve, de ugyanakkor nemcsak nem akar letűnniaz égboltozatról, hanem égi csóvaként akar hol itt, holott a Népek sorsa fölött megjelenni. Ez az üstökös-járás, melyet folyton fellobbanó lelke magának a nép-szabadságnak s hazájának szán. Ez a tüneménysorozatfog tartani mindaddig, míg arra eszmél majd, hogyáltala észre nem vett kozmikus erők új csillagképletalá hajtották Európa politikai rendszerét, melyre ő nemszámított, melynek uralkodó planétáját így hívják:Bismarck.

Most nézzünk bele bátran s előítélet nélkül a dol-gokba, s akkor meg fogjuk érteni okát a nagy válto-zásnak, a legnagyobbnak Kossuth életében.

Az első meglátás is mutatja, hogy a nagy fordu-lást nem az ő örök ellensége a bécsi kormány, vagy aHabsburg-dinasztia befolyása idézte elő. Hiszen a tö-méntelen papiros-lomból, mely a bécsi államlevéltár-

247

ból most előkerült, s melyben szegény Hülsemann lovagcsászári ügyvivő verejtékező lelkiismeretességgel szá-mol be Schwarzenberg hercegnek Kossuth amerikaiútjáról, ebből az irat-boglyából és hírlapkivágat-kazal-ból még most is az operettéi tehetetlenség ellenállhatat-lan komikuma csapja meg az embert! Az osztrák csá-szár képviselője New Orleansban hivatalos szabatos-sággal bejelenti, hogy milyen macskazenét rendeztekaz ő tiszteletére. (1852. Február 13-án.) Schwarzen-berg kénytelen az orosz kormánynak megköszönni(1852. Február 10-én), hogy a cár követe támogatá-sára sietett Hülsemannak, mikor az lehetetlen helyzetbejutott »au sujet dun discours ouvertement prononcépar M. Webster«. (Webster államtitkár által nyilváno-san Ausztria ellen tartott beszéd alkalmából.) Hülse-mann nem győz panaszkodni urának, hogy a Kossuth-mámor miatt el akarta már hagyni Washingtont, dehová tűnjön el, mikor »Baltimore, Filadelfia, New-York mind nem nyújtanak e perczben oly tartózkodásihelyet, hol »convenable« lenne az ő tartózkodása« svégre is azt határozza, hogy a déli államokba szökik.De itt egyetlen érdemes eseményt tud diplomatiai köz-belépése eredményezni: körútján ellopják a pénzét ésaranyláncát.

A személyes fölsülésen kívül, nem kisebb Ausztriadiplomatiai veresége az általa arisztokratikusán ke-vésbe vett, sőt lefitymált amerikai kormánynyal szem-ben, mely minden alkalmat megragad, hogy a nép-szabadság és demokratia köztársasági elveit mennéltüntetőbben hangoztassa a régi világ »Isten kegyelmé-ből való« kormányával s lelki berendezésével szemben.Hallatlanul izgató diplomatiai viaskodás folyik a nagynyilvánosság előtt, mely akkor Amerika (sőt az egészangol-szász faj) közvéleményét érdekelte, mely már ma-gában valamely világbajnokságért való küzdelem jelle-gét és hatását öltötte magára. Ennek a szó-, jegyzék-és elv-viadalnak három bajnoka van: Webster Dá-niel államtitkár, Schwarzenberg herceg és Kossuth La-jos. Schwarzenberg teljesen a porondon marad,Webster győz és — Kossuth? ő megbecsült »outsider«sorsára jut, mert hiszen ő igazi megmarkolható ered-

248

ményt várt Amerika fegyveres közbelépésével, vagy amagyar függetlenségi harcnak újra megindítását azÚj Világból — holott később tűnik ki, hogy erről szósem lehet, mert hiszen a nagy politikai torna végig azmarad, aminek indult: szó-, jegyzék- és elvháborúnak.Ezért nagy szónoki diadal és mély emberi csalódás egy-szerre.

A Webster—Hülsemann levelezés ma is gyönyö-rűséges olvasmánya az Egyesült Államok minden poli-tikusának s legtöbb college-tanulójának. Viszont Web-sternek s más amerikai jelességeknek Kossuth Lajos-sal való polémiája Washington végrendeletének — a»farewell addressnek« — végrehajtását illetőleg, nem-csak nem vesztette el érdekességének pompázó zomán-cát, hanem a Világháború tüzében erősebben felcsillanta múlt homályából, mint valaha. Ám mint utóbb ki-tűnik, a két ragyogó tünemény-sorozat közül egyik semvolt alkalmas arra, hogy belekapcsolódjék bármilyenmozgási jelenségbe s legkevésbbé Kossuth fölszabadí-tási actiójába. Ezért nevezem az egész képletet szivár-vány-vetítésnek. Ezért érzi Kossuth Lajos, mikor ki-lép e fénykör alól, emberi lelkében oly feketének a ma-gányt. Végeredményben azután ezért szűnik megbolygó pályája is.

Könyvem előző XI. Fejezetében bemutattam azt,hogy nézte az Unió népe és kormánya a magyar sza-badságharcot, Kossuthot, szerepét, s miként vonzottaőt magához. Az aktákból könnyen megfigyelhetjük,hogy az amerikai Kossuth-hullám annál erősebb és han-gosabb, mennél nagyobb és kínosabb az osztrák diplo-matia ellentállása és izgalma. Mikor Clayton államtit-kár először elismeri (1849. Október 3-iki jegyzékben),hogy Dudley Mannt csakugyan diplomatiai ügynökülküldte kormánya Magyarországra, Bécsből az az utasí-tás megy Hülsemannak, a régi diplomatia félhamispirouettjai szerint, hogy ezt, »úgy akarták tekinteni,mint az amerikai kormány néhány tagjának személyeseltévelyedését«. De ott, túl a nagy vízen, a friss demok-ratia úgy látszik, nem szereti a hajporos parókák di-vatját, mert 1849 Decemberben Taylor elnök a kon-gressushoz intézett üzenetében azt vallja nyilvánosan,

249

hogy »az amerikai nép érzelmeivel egybehangzón,mély rokonszenvvel a magyar hazafiak iránt akart első-nek lenni azok között, kik a független Magyarországotfölveszik a Népek nagy családjába«; ugyanakkor azosztrák absolut kormányzatot »vas bilincs rendszernek«nevezi. 1851-ben Webster államtitkár megírja (Március11-iki jegyzék) az osztrák ügyvivőnek a maga állás-pontját, mely szerint Amerika semmi körülmény közöttsem fog engedni gyökeres alapelveiből, melyek anépszabadságot jelentik, s evvel szemben Hülsemannhiába vigasztalja a bécsi kormányt avval, hogy, haKossuth ide jönne, ami igen kétséges, akkor a róla be-érkezett kedvezőtlen értesülések folytán az amerikaikormány csak mint magán egy ént fogja kezelni. (»Diehiesige Regierung Kossuth als Individum behandelnwerde.«) Ez a levél, November 13-án megy el, s 16-ánsikerül is rávenni, Smith urat, hogy a képviselőházbanKossuth letartóztatását indítványozza arra az esetre,ha íel nem hagy izgató beszédeivel. De mit hasznátmindez Hülsemannak és Bécsnek, mikor ugyanaz napa senatus 33 szavazattal 6 ellen elfogadja Seward sze-nátor javaslatát, mely szerint »a Kongressus az Egye-sült Államok népe nevében szívből köszönti KossuthLajost a fővárosban s az országban«. Hülsemann vé-gül is azt kell, hogy írja Schwarzenbergnek (1851. De-cember 18.): »Kétségtelen, hogy a császári kormány-nak minden oka megvan arra, hogy szakítson az Egye-süh Államokkal s ha ez megfelel a kormány nézetének,készen van bármely pillanatban végrehajtani ezt a pa-rancsot.«

Ferencz József legfelsőbb megelégedését fejezi kiHülsemann viselkedése fölött s Hülsemann fel van jo-gosítva arra is, hogy a köztársasági Elnökkel közöljeazt is, hogy »alig képviselheti tovább itt Ausztriát, haWebster Dániel tovább is államtitkár marad, valamintazt is, hogy hosszabb kirándulásra szándékozik menni«— de a két bejelentés közül a Fehér Ház csak az utób-bit veszi tudomásul. Hülsemann most már ahhoz folya-modik, hogy megtorlást kér Schwarzenbergtől az Ausz-triában tartózkodó amerikaikon, majd az európai ha-talmak (együttes föllépését kéri a washingtoni külügyi

250

politika ellen, végül avval fenyegetőzik, hogy nem isAusztria, de Oroszország fogja megszakítani a diplo-matiai viszonyt az Unióval Kossuth miatt. E kapkodásbetetőzi a világraszóló felsülést.

Amerika egész népe úgy érezte s hirdette is, hogya fiatal demokratia diadalmaskodott az európai véndiplomatia berozsdásodott mester-fogásai fölött. AmitKossuth ebben nem vett észre, az volt, hogy ez ameri-kai győzelem volt s nem a magyar ügyé; ezért a was-hingtoni kormány s nem ő lett annak haszonélvezője.Mikor az »Afrika« elhagyta a newyorki partot, akkormár tudta, hogy őt csak fényes alkalomnak nézték eb-ben a tornában.

Most pedig menjünk át a színtér másik oldalára:ez Kossuth és az amerikai kormány s közvélemény el-lentéte a beavatkozás kérdésében, a híres »interventionügye. Ha amerikai szemmel s nem magyar érdekbőlnézzük az ügyet, akkor nemcsak pillanat alatt átlát-hatjuk az egész helyzetet, hanem megértjük a távozóKossuth lelkiállapotát is, mert hiszen ő akkor távozik,mikor megérzi, hogy nem a magyar ügyről volt szó, ha-nem az amerikai kérdésekről harcoltak s hogy az ő sze-mélye a lelkes yankeek szemében nem más, mint az Új-világnak egyik nagyszerű látványossága. Ezért olt, kirajongva követi Kossuthot egész amerikai útján, mert»úgy éreztük magunkat, mint az athéniek, kik Demos-thenes filippikáit hallották s mind készen voltunk, hogyaz osztrákok ellen menjünk harcolni vagy összeesküdni«.(W. J. Stillmann: The autobiography of a journalist.Boston. 1901.) Vele lelkesedtek, midőn azt hirdette,hogy az Egyesült Államokra se legyen fontosabb kér-dés, mint a külpolitika (Louisvillei beszéd); vele van-nak, mikor minden absolutizmussal szemben, a demok-ratia szabadság-teremtő erejét hirdeti s anoiak tökélyétabban az amerikai alkotmányban látja, melyben a csil-laglátó ember fölfedezi a saját astrológiáját: »mindencsillag ragyogván tulajdon fényében, de összesen mégisegy csillagzatot képezvén az emberiség égboltozatán.«(Washingtoni beszéd.) Ám de, mikor Pittsburgban aztjövendöli, hogy »sokan vannak, kik megérik még a na-pot, midőn az Egyesült Államoknak élethalálharcot kell

251

vívni az orosz által elnyomott Európával«: akkor márveszedelmesnek kezdik tartani lendületét. S mind az apáratlan polémiája, melyben Washington »politikaivégrendeletét« magyarázza akként, hogy Washingtoncsak addig tiltotta el Amerikát a »foreign entanglements«(külföldi bonyodalmaktól), még más hatalom beavat-kozása nem veszélyeztette a szabadság ügyeit: mindeznem tud aktualitásra találni odaát, mert ez akkor nemlátszott amerikai kérdésnek. S ezért — mint már be-mutattuk — a kongressus elveti a beavatkozás »interven-tion« gondolatát s evvel Kossuth fő — politikai program-ját. Mikor pedig new-englandi beszédein körösztül töraz a sejtetése, hogy mihelyst az »óriási gyermek«, azamerikai Unió felnő s területe meg fog telni emberrel,és akkor Amerika a dolgok kérlelhetetlen erejénél fogvakénytelen lesz fegyverrel beavatkozni az európai népekküzdelmébe: akkor minden amerikai hallgatója teljesértelmetlenséggel áll vele szemben, holott éppen itt törteát — a lángész erejével az akkori politika mennyezetét,mert megjósolta a Világháborút. Ezért Kossuth LajosT

nak éppen ebben a felívelésében való szárnyszegésenemcsak az ő legmagasabb röptét jelenti, hanem leg-mélyebb tragikumát: mert hiszen ez a mi magyar tra-gikumunk, melyet a világ meg nem értett s mi is csakakkor ocsúdtunk rá, mikor már Trianon eltemetettbennünket.

Így lépett ki hősünk az Új Világ szivárványa alól,fő politikai céljának összetörtével s míg az Afrika hajóaz óceánon hánykódik, ő már csak a közvetlen bonyo-dalmak keserű visszahatását érzi s mennél közelebb éraz angol parthoz, annál inkább élednek benne lelkénekeurópai kötelékei. Ez a visszautazás annál jellemzőbb,mert Filmore elnök úgy magyarázta jegyzékébenKossuth kihozatalát a »Mississippin«, hogy a nagy szám-űzött állandóan Amerikában fog megtelepedni s nemzavarja majd az európai hatalmakat, Webster is eztisméti Hülsemannak (1851. Július 17-én.). Viszontírott nyoma van annak is, hogy Kossuth maga birtok-szerzésre gondolt odakünn. Hogy Cincinnatiban, holamerikai életrajzírója Teft lelkipásztor s annyi rajon-gója élt, megfordul diadalának szekere, ezt már jelez-

252

tük fentebb. Természetes, hogy a déli államokban hűvösa fogadtatása, mert hiszen azoknak rabszolgatartó el-veibe sehogy sem illik bele Kossuth felszabadító politikaihitvallása. Éppúgy óhatatlan volt, hogy ezáltal a magyarszáműzött belekerült az »abolitionisták« (rabszolgafel-szabadítok) s antiabolitionisták vérbe menő párthar-cába, mely később a déli s északi államok polgárháború-jára vezetett, őt ezek a demokraták karolták fel; de mertaz angol-amerikai szövetség tervét hirdette a maga kül-politikája érdekében, ez meg a demokrata pártnak nemtetszett, mert üzleti érdekeiket sértette az angol iparterjeszkedése. Végül, mert a szabadkőművesek felma-gasztalják, megmozdul ellene a katholíkus klérus. Mertaz idegen nemzetiségeknek, így a bevándorolt németek-nek is beszélnie kell jogaikról, ezért viszont az ősiyankee »pionierek« előtt látszik feleslegesnek továbbiszereplése. Mikor pedig Amerika rendes politikaidagálya, az elnökválasztási mozgalom elönti az új Vilá-got, akkor a magyar szabadsághős amerikai szerepléseelveszti odaát minden aktualitását. Mellékes ebben atekintetben, hogy Kossuth elnökjelöltje megbukik a vá-lasztáson.

Aki csak egy kicsit is beletekintett az amerikaiközéletbe, — mint magam kétszer megtevém — aztüstént megérti, hogy amint Laboulaye mesteri tollarégen lerajzolta, — odaát a politikai szenzátiók épp olygyorsan jönnek s tűnnek, mert történelmi gyökereiknincsen — mint a házak falára vetített kápráztató hir-detések. A második csalódás, melylyel Európába indulKossuth, ebből az apályból származik. S mint mindig,valahányszor az Unióban megfordul a politikai áram-lat, úgy az ő estében is azonnal támadnak, kik üzletispekulációt sejtenek s üzleti buktatásra törekszenek apolitika mögött. A yankee közvélemény miután fejfújtaszappanbuborékát, igyekszik azt el is pattantani s akeserű levet most Kossuthnak is le kell nyelnie. Márnewyorki beszédjében megpendítette azt az eszmét,hogy kibocsátja a Független magyar kormány (Indepen-dent Hungarian Government) államkölcsönét, melyek-nek kisebb címletei az ő névmását, nagyobb darabjai sa-ját aláírását viselik (L. képünket.). Clevelandban kifej-

253

tette, hogy »nem adomány ez, hanem kölcsön, mertvagy a Szabadság neve tűnik el a földről, vagy Magyar-országnak nagy jövője van s akkor elég ereje is. vanahhoz, hogy ezt a kis adósságot visszafizesse«. E pénzkörül támad hírlapi hajsza; mert kielégítetlen magya-rok jártak elől a hírlapi pletykázásban, ezért Kossuth,hogy a rágalmak ellen védje magát, nem kisebb ember,mint Webster államtitkár elé terjesztette számadósorait. Webster e szavakkal küldötte azt vissza: »Vigyékezt vissza Kossuth úrnak, s mondják meg neki, miképabban, hogy ő a magyar ügyre kapott pénzt hívenkezeli, egy percre se kételkedtünk s nyugtassa meg őtezen nyilatkozatom s az ő öntudata; de ezen számadást,melynek közzététele ártana az ő ügyének és kompro-mitálhatná a mi kormányunkat is, közzétenni nemlehet«.

A »Hungarian Fund« lelkes garasai tudniillikfegyvervásárlásra mentek, s a számadások mögött nempénz maradt, hanem adósság. Ez volt a rejtett kapocs,mely őt Mazzinivel s az olasz összeesküvőkkel össze-köti. Ez vezet a nyitjára bennünket azután élete mostkezdődő szakának, mely majd Turinban való utolsó le-településével végződik s így könyvünk végső fejezeteitkészíti elő. Evvel a kapocssal válnak egységessé azok apróbálkozásai, melyek eddig egymástól független epizó-doknak vagy éppen politikai kalandoknak látszottak Kos-suth angliai s itáliai életében. Nyitja e vállalkozásainakama kiadatlan levelekben van, melyeket legfőbb s leg-zseniálisabb bizalmasaihoz, a Pulszkyakhoz intézett,most bezáruló amerikai próbája előtt és után. Ebbe arejtett bonyodalomba lép be most is, mikor újra brittpartra teszi lábait.

Az egyik bizalmas levél azt árulja el, hogy egye-nest »a magyar Status kölcsön megszerzése lett volnaaz amerikai út célja; hogy Angliában — írja Pulszky-nak — evvel semmire sem megyünk, azt tudom. Kérleknem tudnál-e nekem 500 font formális kölcsönt csinálnihárom hónapra.« Ezt az 500 fontot (6000 forintot)Mazzini forradalmi bizottsága előlegezi, Kossuthviszont azt ígéri, hogy az Amerikából várt pénzt e»coteriához« juttatja. Most, hogy visszatér, el kell szá-

254

molnia Mazziniékkel, ez a számadás nagyon keserves.Van ott künn 13,500 puska, melyek Newyorkban fe-küsznek, de van 17,710 dollár adósság, mert a Hun-garian Fund nagyrészt ugyancsak nagy dobbal szervez-kedett, a »magyar barát« »komiték« parádékra dobtákki a pénzt, vagy, hogy a leszámoló Kossuth szavaitidézzük: »szépen elelectionerozták« (Elkorteskedték.).Tényleg nem maradt tehát más, mint egy forra-dalmi adósság, mely éppen Mazzini és az olaszok útjánezután minden forradalmi próbálkozás puskaporosládájához ötét is odaköti. Senki sem érzi ennek veszé-lyét jobban, mint maga Kossuth. Megérkezte utánPulszky Ferencnéhez intézett levelében, a legnagyobbvigyázatot köti lelkükre. »Vigyázzon! — írja. Vigyáz-zon! Az Istenért senki előtt a világon ne említsensemmit, még csak ne is beszéljen rólam! Vigyázzon!Három négy nap előtt talán tiszta lesz a levegő. Merthátha menni kell Londonból«.

Mazzini komitéja tudniillik már megkezdte föld-alatti robbantásait...

Mikoron Kossuth Lajos megtért Angliába, LordPalmerston már megbukott. Victoria királyné éppenfőként a Kossuth-ügy miatt bocsátotta el, mert bár alord Kossuthot sohasem fogadta, de beszélt ama kül-döttség előtt, mely »éles kifakadásokkal illette azosztrák kormányt és Ausztria császárát«. A lordot úgyjellemzi történetírója, hogy »Minden nép-mozgalomalkalmával, mely a száraz földön megindult, Pal-merston rokonszenve általában a népek felé és a kor-mányok ellen hajlott; míg másfelől igen mély meg-vetést táplált a szárazföldi demagógia legjobb fajtájairánt is, amit nem is igyekezett leplezgetni«. »Viszontsoha ki nem fogyott leckéztetéseiből az idegen államok-kal szemben s így az egész continensen azt a hírt sze-rezte magának, hogy támogatója, elősegítője és párt-fogója minden fajta forradalmi mozgalomnak és azalattvalók s uralkodók közti viszony felforgatója«.(Mac Carthy.) 1853. Novemberben azonban Palmers-ton újra megjelenik a színen, mikor az oroszok tönkre-verték a törökök hajóseregét Sinopánál, a Feketeten-geren. 1854. Február 27-én elküldi Anglia ultimátumát

255

a cárnak. Ez a krimi háború: Nagybrittania és Fran-ciaország s a Cavour zsenialitása által beléjük kapasz-kodott olasz Piemont a török félhold védelmében meg-indulnak az orosz ellen. A cár viszont elvárta, hogyAusztria is vele halad. A mai Törökország hivatalosTörténet könyve (Taris. III. kötet 119. 1.) ezt úgy rög-zíti meg a Kelet távolából: »A cár, tekintve, hogy 1849-ben Magyarországot összetörvén, az osztrák Császár-ság létét és egységét megmentette, azt hitte, hogy azosztrák császár neki lekötelezettje és barátja«.

Minden egyetlen elhatározástól függ. Nem kell semmimás, csak az, hogy Ferencz József kövesse azt az utat,melyen 1849-ben elindult s szövetkezzék Oroszországgal,mely ezt méltán elvárta tőle. Ebben az esetben a NyugatiHatalmak szembeszállnak a harctéren a Keleti Birodal-makkal. És? — merjük kimondani a szót: ha ez bekö-vetkezik, akkor Kossuth Lajos a magyar helyzet ura sangol, francia, török segítséggel megkezdheti újra füg-getlenségi harcát. Ezért ő lesz most angol földön azorosz ellenes meetingek legünnepeltebb szónoka. Ezalapon történik nyilvános beállítása a britt közvéle-ménybe. Pulszky Ferencz megfigyeli, hogy »Kossuthnem elegyedett a londoni társaságba, csak kivételesenlátogatja meg angol tisztelőit, meghívásokat nem foga-dott el s magánosan élt családjának s Kevés barát köré-ben, kik őt meglátogatták és szenvedélyesen ragaszkod-tak hozzá«. Ez a módja annak, hogy kapcsolatot tudjontalálni a komoly közvélemény igazi irányítóival, tudni-illik az egyetemekkel. A meetingek bevételein kívülfőfenntartása sorozatos collegei előadásainak lecke-pénze lesz. A Nemzeti Múzeum irattára Kossuth tizen-hét »lecture«-jenek kéziratát tartalmazza, melyek azakkori közgazdasági elméletek igen világos egybeállí-tásából s különösen Riccardo földjáradék elméleténekbírálatából állanak, újabb bizonyítékai annak, hogymily fölületesek bírálóinak felületességi vádjai. Színe-sekké akkor válnak felolvasásai, mikor arról beszélhet,hogy »Isten ujja látszik a történelemben«, mert ekkormegkapja a »Történelem logikája«, mely börtöntőlkezdve egész lelki akaratán uralkodik. (L. II. fejezet.)(Mikor pedig a világháború alatt az Ausztriából szintén

256

»Magyarok! a ti nép barátoknak és a ti maguknaksorsa van a ti kezetekben. Mikor ti küzdetek az Osztrákés Német érdekért, ti játszatok a ti sorsotokkal. —70 év ezelőtt ti kezdettétek már egyszer az osztrákok-kal, de sajnosan akkor Oroszország szövetséges vi-szonyban volt az Osztrák Birodalommal, segített neki,és Debreczen mellett hosszú időre betemetve volt a ma-gyar függetlenség. Ez volt nagy történelmi hiba,akiért Oroszország drágán fizetett. — A jelen háború-ban az orosz hadsereg ezt a hibát kijobbítani fogja smagyaroknak függetlenséget hoz.

A szabadság órája ütött már!Itt az idő, most vagy soha!

Éljen a szabad, független Magyarország! Éljen a nagy Oroszország!« Fátumszerű tények mázsányi terhe alatt gör-

nyedve vetem itt fel a mi (katasztrófánk után az akkorikérdést — kérdések kérdését — vájjon a bécsi császáriudvar abbeli elhatározásában, — mely minden későbbikülpolitikai tényének forrásává lesz — volt a része amagyar szabadságharcz utóhatásának s így Kossuthszerepének? E nehéz kérdésre válaszom: igen. Ausz-tria állásfoglalása a krimi háborúban kényszerű reflex-mozgása 1849-nek: Debreczennek és Világosnak. Meg-döbbentő s talán váratlan állításom bizonyítékait nagy-részt a jövő fogja csak kiásni s így azokkal igen cse-kély mértékben rendelkezem. Mégis meg kell állnomigazságom mellett — ez a »Történelem logikája«. Vanazonban egyszerűbb kézzel foghatóbb bizonyítékunk is.Oroszországot illetőleg kezünkben van az amerikai kö-vetnek 1852. Január 21-én Washingtonba küldött (ki-adatlan) jelentése. Ebben azt olvassuk, hogy Kossuthangliai körútja miatt Oroszország segédkezik Ausztriá-nak a tiltakozásban, mert »fölkeveri és megszervezi«az odamenekült forradalmi elemeket. Olvassuk aztánazt is, hogy Oroszországot Amerika is elidegeníti ma-gától Kossuth miatt s »cár haragra gyulladt Kossuthszónoklatain«. A forradalomtól való félelem tehát kö-zös a bécsi s szentpétervári kabinetben s ez még inkábbmegerősíti a cárt abban a hitben, hogy Ausztria hálás

258

hűségére számíthat. Viszont van egy bécsi aktánk, ar-ról a minisztertanácsról, mely 1853. November 13-ánI. Ferenc József császár elnöklete alatt tartatik s melymár a keleti háborús veszély jegyében folyik le, any-nyira, hogy Albrecht és Vilmos főherczegek, mint leg-főbb katonai méltóságok s Hess főadjutáns és főkvár-tély mester (tehát az akkori nyelven: főhad vezér) isbehívatnak. A császár szerint a tanácskozás czélja meg-állapítani, hogy mily katonai intézkedések szükségeseka keleten külső támadás ellen, hozzátévén, hogy ekkorbelső felkelés ellen is kell védekezni. Nem a török ka-tonai támadások lehetnek veszélyesek — mondja Fe-rencz József, hanem »die ungarischen Horden — a ma-gyar hordák, melyek a török haderő egyik részét képezika forradalmi elemek hatása alatt; ezenkívül Erdélyben. forradalmi mozgalmak is törhetnek ki«. (Ez a gondo-lat kétségtelenül Makk és Zsuzsa összeesküvéséből fo-gant.) Hess válasza úgy szól, hogy Bosznia, Szerbia,Oláhország felé az orosz csapatok biztosítják a hely-zetet, s ezért az osztrák seregnek Orsova és Hátszegközött kell a határ védelméről gondoskodni. Ebből vilá-gosan kiolvasható az, hogy a császár és kormányaannyira át voltak hatva »belső fölkelés« lehetőségétől,hogy lekötve érezték az osztrák haderőt az új Kossuth-harcz elleni belső védelemre s ezért nem rukkolhatnakki az orosz segítségére. Evvel a két katonai hatalomegyüttműködése megszűnt s nem sokára egymás ellenfordult. Már itt megmutatkozik egy hihetetlennek látszósaemélyi tény is: az a hallatlan kontra-szuggestio, me-lyet Kossuth Lajos, mindaddig míg élt, I. Ferencz Jó-zsef hűvös és később megbölcsesedett egyéniségére gya-korolt. Erről még szó lesz könyvünkben, mert hiszen abécsi levéltár titkos kémjelentései Kossuth haláláigtartanak.

A krimi háború Oroszország vereségével be lőn fe-jezve, anélkül, hogy Törökország létét megmentettevolna. Egyetlen igazi eredménye az, hogy Cavour Ca-millo gróf lángesze Piemontot belekapcsolta az európaikialakulásba s most már III. Napoleon és Francia-ország segedelmével fogja körösztül vinni a szétdara-bolt Italia egyesítését. Kossuth hivatásos szerepéhez hí-

259

ven Angliában még mindig szerkeszti »lecture«-jeit sczikkeit, de azoknak czíme elárulja, hogy kanyarodikát érdeklődése s reménysége az olasz mozgalmak felé:»Moldva — Oláhország történelmi s diplomatiai váz-lata«. (1855.) »Bizalom (1855) Törökország iránt.«»Előadások Olaszországról.« (1856—57.)

Mikor az ördöngös Pulszkyt, ki Amerikában előttejárt, a szárd királyság fővárosba Turinba küldi: ekkormár láthatjuk, hogy hol akar ismét feltűnni a politikaégboltozatán. De éppen ez a vonulás az, mely Kossuthotaz összeesküvések puskaporos ládájához köti s arrakényszeríti, hogy ne mint állandó bolygó, hanem mihtkülönböző égtájakon feltűnő üstökös bukkanjon fel.Ezért van az, hogy ugyanaz a Stilmann újságíró kirajongva követte hősünket az amerikai szivárványalatt, egészen megdöbben az Új Kossuthtól. »Ő még ta-nuja volt az újvilágban annak, mikor demokrata párt-vezérek távoztak tőle éjjen, kik fényes ajánlatokkalkecsegtették, ha az elnök választó küzdelemben a ma-gyar szabadsághős melléjük áll, ellenben most KossuthLondonban őt azért hívatja, hogy induljon Szardíniamellett Galito kis szigetre hadikikötőt készíteni, majdtitkos levelekkel Pestre küldi, hogy itt segítsen a szentkoronát kiadatni. Pesten azonban senki sem tud a bi-zalmiak közül semmiről, kivéve — a rendőrséget. Ezértírja elkeseredésében: »így jöttem rá arra, hogy milytökéletlen összeesküvő ez a Kossuth. Mindig, de min-dig megfeledkezett a főbenjáró ügyek részleteiről s ha-talmas ihlete oly erővel működött benne, hogy teljesenfigyelmen kívül hagyta az emberi természet tökéletlen-ségeit.«

Figyeljük tehát mi m£st »a tökéletlen összeesküvőt«(incompetent conspirator), akinek utóbb is ezen azokon kell elhagynia a britt területet.

Kutahiából indulva nyomon, a turini levéltárbanhüvelyeztem ki azt az anyagot, mely Kossuth első nem-zetközi összeesküvésére vonatkozik: ezt Carosini Gio-vanni a szárd-olasz kormány ügynökének biztatásáraszőtte, a konstantinápolyi olasz követ, Báró Tecco tud-tával s azon épült, hogy Ausztria ellen az akkor már el-keseredett szerbek olasz segítséggel (s talán angol élné-

260

zéssel) Kossuthal betörnek Magyarországba s újrakezdik a függetlenségi harcot. Carosini levéltárából,mely a turini 4-ik iratcsomóba őriztetik »Carte autografedel Governo Ungherese dal 1848« czím alatt nem csakaz derül ki, hogy az olasz ügynök már a szabadságharczalatt megkezdte a ikonspirálást a magyar emigratioval,hanem azt is, hogy a piemonti helyzet bizonytalanságahiúsította meg az ő próbálkozását; még nem lépettszínre ott a nagy Cavour. Az első igazi forradalmi-alak, ki szövetségesként bukkan fel Kossuth előtt az aManin Dániel, ki ugyancsak 1848 Márciusában a ve-lenczei arzenált hatalmába kerítette, kikiáltotta a vene-ziai köztársaságot, melynek előbb elnöke, majd az oszt-rákok ostromzára alatt annak diktátora lesz s ugyan-csak 1849 Augusztusában kapitulált és menekült kül-földre. Vele köti meg Kossuth azt a kalandos hajóegyezményt, melyről már szóltunk. (X. fejezet.) S Ma-nin szoboralakja lesz az utolsó, melyet a haldokló Kos-suth lát, mikor utoljára kitekint ablakából... (XVI.Fejezet.)

Az a forradalmár azonban, ki világ-szabadításélére akarja megnyerni Kossuthot s kivel Angliábanössze van kötve s ki őt az örök összeesküvések puska-poros hordójához lánczolja nem más, mint MazziniGiuseppe, karbonari, a »La. giovine Italia« szövetségmegteremtője, mely köztársasági alapon akarja a szét-darabolt Olaszországot egy államban egyesíteni s esz-köze: a folytonos lázadás és merénylet. Két, Svájczbólrendezett, összeesküvése elbukott, Szardiniában halálraítélték, 1848 Márcziusban a milanói zendülést szítja,49-ben Rómában hadakozik, mint triumvir. Most ő isszáműzött s Londonban, mint nagy pók, szövi a világforradalmi szálait s azokhoz hozzá kötötte, »komité«-jával — mint láttuk — Kossuthot! Hogy először nemKossuth Lajos kereste Mazzinit s a köztársasági ala-kulatot, hanem ők járultak a magyar szabadság fejeelé, annak teljes és tökéletes bizonyítéka az a levél, me-lyet »az Európai központi demokrata Bizottság« 1850.Augusztus 7-én intéz Mazzini elnökletével Londonból,»au citoyen Kossuth — Kossuth polgártárshoz«, ki ek-kor még Kutahiában raboskodik. Erről s Lemmi kül-

261

etetéséről már hallottunk. »Solidarité de nos deux revo-lutions — a mi két forradalmunk solidaritásátajánlja« újra niieg újra Kossuthnak. Hiszen már megis akarták szöktetni Kisázsiából Kossuthot a maguk vi-torlásán ... Londonban találkoznak. »Elhatároztam,hogy Mazzinivel szövetkezem« írja Kossuth 1851. No-vember 19-én Monti ezredesnek. Kettőjük közös alá-írásával készül olaszul s magyarul a felhívás, mely azosztrák ármádiában szolgáló katonákat a császárizászló otthagyására szólítja. Időközben Franciaország-ban diadalt arat III. Napoleon reactiója. Kossuth Ame-rikából nem tudja beváltani ígéretét sem azt, hogy500.000 frankot szerez, sem azt, hogy »kitűnően felsze-relt csatahajót, száz matrózzal s ezer katonával indít-son Siciliába, hogy ott robbantsa ki a forradalmat«.Ebbe az összeesküvésbe akarta belekapcsolni KossuthMakk és Zsuzsa titkos szervezkedését is. Mazzini mostmár azt írja Amerikába Kossuthnak (1852. Április 23-ikilevele), hogy a spanyol forradalom is készül s ekkor azUnió megkaphatja Kuba szigetét: Kossuth hónapokignem felel. Mazini már várja, hogy Máltában mikor kötki a hadihajó. Meg van győződve arról, hogy Kossuth olyrengeteg pénzzel, fegyverrel s lőszerrel rendelkezilLhogy azokat csak szét kell osztani Magyarország, Olasz-ország, Horvátország, Franciaország és spanyol fél-sziget lakói között, hogy a világ republikánus felszaba-dulása bekövetkezzék. Most Kossuth visszatért. A talál-kozás keserű. Nincs pénz, csak adósság s nincs más se-gedelem, mint a bankóprés. Mindjárt látni fogjuk,hogy ez a »faire de Targent par un autre moyen« —(más eszközzel teremteni pénzt) kényszeríti Kossuthotarra, hogy Angliát Olaszországgal cserélje fel. Egye-lőre egy »Souscription révolutionnaire« (Forradalmikölcsön-felhívás) jelenik meg, mely »Isten és a NépSzabadság, Egyenlőség, Testvériség« mevében egy-egyfrankot kér mindenkitől, rajta Mazzini és Ledru Rol-lin neve mellett Kossuthé — de Kossuth tiltakozik alá-írása ellen s így a »Demokratikus Európai központ«pókhálói szakadozni kezdenek.

1852. Februárjában azonban más is történik. Meg-jelenik a Tett: a földalatti robbanás Mazzini értelmé-

262

ben. Milanóban kiüt a magyar s lombard katonák lá-zadása. Ennek szörnyű a vége: Gergics Mátyást éstársait Mantuában kivégzik s az osztrák bosszú végig-söpör Lombardián. Kossuth ártatlan a fölkelés kitöré-sében — de az elfogottaknál ott van az ő előbbi kiáltvá-nya. Itt történik meg a szakadás közte s Mazzini lőporostervei között. Mint a történetíró mondja olasz művé-ben: »Miután Mazzini Kossuth régebbi, zászlóhagyásrabuzdító kiáltványát az ő engedelme nélkül proklamáltaa milanói helyőrség magyar katonái közt, barátságukkihűl s végül megszakad, mert Kossuthban megérik aza meggyőződés, hogy a magyar szabadság ügy semmitsem remélhet Mazziniék agitátióitól. Ezért repeső buz-gósággal fogadja Cavour Camillo kívánatát, ki a ma-gyar emigratio vezéreivel keres összeköttetést.« (Käst-ner Lungheria libera net risorgimento Italiana. Roma.1925.)

Gróf Cavour, a legnagyobb politikai lángeszekegyike, akkor már II. Viktor Emánuel szard királyminisztere, monarchikus alapon s savoyai ház csillagaalatt, kezdi meg Itália egységesítésének nagy művét.Kossuth tehát csakugyan belékerült abba a felemel-kedő politikai forgatagba, melyet akkor alkot magá-nak az Ember-történet, amikor az eddig rejtett erőkfölszínre kerülnek, hogy új elhelyezkedést teremtseneka népek életének. Ezért fog most áthelyezkedni műkö-dése olaszhonba. Ezért halványulnak el lelkében azoka keleti tűzijátékok, melyeket az emberboldogító áb-rándok ópiumbarlangjában gyűjtött magába. Ezért,bár ragyogó szellemi alkata mindvégig megakadályozzaabban, hogy a kegyetlen valóság vaskapcsait ragadjameg, nem jelszavak után indul már, mint előbb a budaimajd, a kutahiai börtönben tévé: hanem a világformálókozmikus erők között keres helyet ezután magának ésnemzeténeik. Előbb az olasz, majd a német nemzetikialakulás fegyveres konstellatiói között, mikor Európamegremeg, az égboltról nem hiányozhatik az ő jelen-sége. Csodálatos, tévelygő és tragikus üstökös.

Ez a nagy átalakulás az angliai évek látszólagosköznapi történetei között s azok leple alatt megyenvégbe. Most ajánlja fel »szolgálatait a hazának és

263

kormányzó úrnak életben és halálban«, Tanárky Gyula,ki ezután szorgalmasan írja Londonban, majd Turin-ban eddigelé kiadatlan naplóját s így hősünk belsőéletéről ezután közeli képet kapunk.

— Lesz szolgálataira alkalom nemsokára, édes ba-rátom — mondja Kossuth s titoknokának fogadja.

»Egyszerű, tán összesen 4 szobából álló szállásontörténik ez a Gower streeten. Magyar falusi szokásszerint van egy nappali »drawing room« is, mely a jószállodákban mindig készen áll társaság elfogadására,de a melybe soha a leporoló szobalányon kívül más benem jut. Tetemesen megöregedve találják Kossuthot.«(Veres Sándor.) Most érkezik a milánói levert zendü-lés híre: »Kossuthné szobácskájába belép Pulszky Fe-renc s mondja:

— A dolognak végkép vége.«A csapás nem volt annyira sújtó, miért nem volt

váratlan. Kossuthné el nem titkolta, hogy könnyebb-séget érez, hogy férje még el nem utazott s hogy azolasz még be nem rántott bennünket. Kossuth készültaz elmenetelre, ő vidám volt és eltökélt. Így szólt:

— «Várjon Mazzini; míg török és osztrák összeüt-közik.«

Közben folynak a czikkezések, meetingezések, fel-olvasások változó sikerrel. »Két első lectureje Liver-poolban üres volt, rettenetesen boszankodik; az utolsó,hol a nemzetiségekről olvasott, teli volt« írja, Tanárkytitoknok.

Az Angliában szereplő Kossuth Lajosról számta-lan személyi leírást találunk ez évek külföldi irodal-mában. Nem csoda, hiszen egész Londont lázba hozta.Oly nagy politikusok, mint Cobden Richard a szabadkereskedelem világhírű bajnoka, fogadták baráti kö-rükben s másrészt a világ minden emigratiója kapcso-latot keresett vele; így Mazzinin kívül Ledru Rollina francia forradalmár, a socialisták, a lengyel menekül-tek egyaránt ismerték. Átnézve a rendelkezésemre állóemlékirat-irodalmat, legjellemzőbbnek, mert legembe-ribbnek Kossuthnak azt a bemutatását találtam, melyetHerzen, a nagyhírű orosz nihilista adott, »Erinnerun-

264

gen«-jaiban, s mely így rajzolja hősünket: »Kossuthsokkal szebb férfi, mint bármelyik képe, szobra mu-tatja, különösen azzá válik arczának romantikus me-rengő vonásai által. Mélabús, szende tekintetéből nem-csak erős értelem sugárzik, hanem mélységes szív is.Finom mosolya s lelkes szava mindjárt megnyerik azembert. Gondolkodásában majd mindig van valami ere-detiség, mert jóval kevésbe van elméleti elvek vagypártszempontok által lenyűgözve, mint a többiek.A nemzetközi forradalmárokkal szemben Kossuth erő-sen védekezett s igen nevezetes, hogy csak akkor s olymértékben kezdett engedni nekik, amint hazájánakhelyreállítására irányuló reményei halványulni kezd-tek. Midőn elhagytam őt, föltettem magamban a kér-dést, vájjon mi közösség van a nemzetközi forradal-márok s Kossuth között s egyet találtam: szerelmétnemzete függetlenségéhez.« (Erinnerungen II. kötetXXXIII. fejfezet.)

Kossuth politikai szereplése már Angliában isettől az időtől kezdve az olasz politika szolgálata; ezértott szólunk róla. (XIV. fejezet.)

A lélekbúvár szempontjából egy feledhetetlen,szinte kísérteties esemény történik, ez idő tájt tartottleghíresebb beszédjében, melyet 1858. november 18-áns 19-én mond el Glasgowban a városházán. Ebben abeszédben éri el oroszellenes külpolitikai agitatiója acsúcspontját. S mikor erre a csúcsra ér angol hallgató-ság előtt olasz érdekben (a beszédet az olasz kormányaz 1859-iki háború alatt egész Európában terjeszti röp-iratokban), akkor egyszerre csak megáll a páratlan vi-lágszónok, belenéz a történelembe — vagyis önmagába— s megrendült hallgatóinak beszél hosszan s lángolvaarról a Caráffáról, ki Eperjesen kivégeztette a tyrlin-geni Weberéket. A közönség alig érti a beszédnek ezta részét, mert hiszen Caraffának semmi köze nem voltsem a krimi háborúhoz, sem Olaszország elnyomatásá-hoz. De annál több jelentősége van e kinyilatkoztatás-nak a Kossuth-ember szempontjából. Itt a világforra-dalmi hullám tetején látja meg saját forradalmi lel-kének eredetét anyja vértanú-családjának történetében

265

s nem tudja elnyomni azt sem maga, sem hallgatóielőtt.

Midőn Kossuth 1859-ben a britt közvéleménytarra hangolta népgyűléseken, hogy ne avatkozzék beleAusztria javára a francia-olasz-osztrák konfliktusba,épp úgy Cavour tudtával történik, mint mikor London-ban titkos bankjegynyomdát működtet 200 sajtóval.»A nyomtatás — közli Irataiban — annyira haladt, mi-ként értesíthettem Cavour grófot, hogy a megrendeltpénzjegyek nagyobb fele már február közepe táján ellesz szállítható Olaszországba, miszerint ott leltározvaa háború kitöréséig biztonságban tarthassák. — Mái*éppen a bemálházás iránt intézkedtem Londonban, mi-dőn nyomdászom, Day Vilmos írásban értesített, hogya fővárosi rendőrség főnöke, Sir Richard Mayne (kinem tudni miként, pénzjegyünknek birtokába jutott),őt magához rendelte s előre bocsátá, hogy Ausztriamegkeresést intézett az angol kormányhoz, vegyenbírói megtorlást alkalmazásba mindazok elfen, kik ajegyek előállításához hozzájárultak, minthogy ez ellen-séges szándékú cselekmény egy oly külhatalom ellen,melylyel Anglia barátságos viszonyban van.« E bank-nota pörben, mely világszerte keltett feltűnést, az an-gol szokásjog szerint Ferencz József osztrák, császárszemélyesen lépett fel sértett gyanánt, mint akit jogai-ban s anyagiakban megkárosítottak; a pör az alsó ház-ban is felhozatott; Stuart alkancellár Kossuth ellendöntött s a »Lord Justice of appeal« megerősítette azts ő a felperes felebbviteli költségeiben is elmarasztal-tatott. A lordok házához kellett volna fellebbeznie, deahhoz már nem volt pénz, hisz az eddigi nagy perkölt-ségeket is külön bizottság gyűjtötte össze. »A felperes-császár ügy viselői ajánlatott tettek,, hogy a megsem-misítés költségeit magukra vállalják s a megsemmi-sítendő papírnak papírpép-becsértókét m&gtérítik, habeleegyezünk, hogy a jegyek, a két fél ellenőrzése mel-lett, az angol nemzeti bank kemencéiben égetendenek el.Úgy történik. A megégetett kész jegy 17 tonna a »re-surgó« (feltámadt) védjegy és papír 3 tonna, összesen40.000 font tallernyi volt. Az elégetés maga 1300 fo-rintba került, 14 napig tartott s Augusztus első nap-

266

jaiban szegény bankjegyeinkből már csak egy nagy ha-lom hamu maradt fenn. — Consumatum est.« (Elvé-geztetett.)

A híres perben Kossuth, »a nagy prókátor« »egészfényes közjogi fegyvertárát villogtatta s a régi magyarközjog alabárdjai s a modern szabadelvűség pengéiegyaránt szerephez jutnak. Főbizonyítéka az, hogy Fe-rencz József nem törvényes fejedelme annak a Ma-gyarországnak, melynek jogsértését akarja megtorolni.Ez igaz, azonban az anyagi jog szempontjából éppenoly bizonyosan igaz, hogy a pénzkibocsátás oly elemiállamjog, melyet egyetlen ország ma sem engedhet átmásoknak azért, hogy avval ellene forradalmakat ké-szítsenek elő. Ezért a pör elvész, de eredményül meg-marad annyi, hogy — ismét Kossuth szavait használva— »ügyem a lapokban heteken, hónapokon át állandórovatott képezett, millió példányokban terjesztettékokmányaimat, melyekkel Magyarország állam jogát savval szemben a bécsi hatalom által negélyezett ma-gyar királyi minőség usurpatórius jellegét okadatolva,kimutattam; nyitva tartották hasábjaikat a pártomatfogó felszólalásoknak, figyelemmel kísérték az ügy me-netét; nem hagytak semmit szó nélkül, amiben ellenemjogsértést vagy méltatlanságot véltek fennforogni; éb-ren tartották a közvéleményt; élesztették a közrokon-szenvet.«

A bankóprésen kívül azonban egy »pattantyú gyá-rat« is felszereltek Kossuthék, kis ágyúk gyártására.Ennek magyar katonai mestere az a Gelich Richard,szabadságharci tábornok volt, ki már akkor rendsze-res osztrák zsoldban állott s műszaki vezetője egy po-rosz szakértő, Usener, ki szintén a bécsi kormánynakvolt a kéme. Az eredmény így nem lehetett kétséges.

»Most egyedül állok, mint az árva veréb; »lod-gingban« kujtorogva, még csak saját lakásom sincs.— Be volt előttem vágva minden kenesetmód Angliá-ban.« Kossuth »leverte lábairól Anglia porát« s indultItáliába. (Kossuth Lajos: Irataim az emigratioból. II.kötet.) El kellett hagynia Angliát.

267

Kossuth élet-regénye itt megszakad. Folytatásátaz olvasó megtalálja a XfV. fejezetben »Szent Ilona,kicsinyke sziget.« cím alatt. Ki tehát romantikus le-gendának olvassa könyvemet, az fordítsa át a követ-kező lapokat, mert ezek nem az akkori Kossuthra vo-natkoznak, hanem a maira. Kossuth most éri el a fran-cia császárral s az olasz királyival kapcsolatban világ-történeti pályájának csúcsát. Ezért amint Olasz-országba jut, megjártatja tekintetét az egész politikailáthatáron. Nekünk is azt kell tennünk vele. Másképsem őt meg nem értjük, sem a mai időkre nem tudjukaz évek mesgyéjén átemelni a nemzet, sőt a nemzetekéletébe átnyúló tanulságait. A múlt s jövő megértéseszempontjából tehát egységes képben kellett összefog-lalnom. Kossuth Lajos államrendszerét s történeti el-képzelését. Ez az egységes terv a chiffre-kulcsa nem-csak eddig elősorolt külpolitikai kísérleteinek, hanema mai Európára való hatásának is. A következő feje-zet tehát azt a politikai hátteret akarja összeállítani,mely nem a külvilágban volt, hanem Kossuth lelkében.Nélküle az ember, s a legenda érthetetlen. Nélküle aMúlt lehull az elmúlásba. Vele átmentjük a Jelenbe atörténteket s Általa nézzünk a Jövőbe. Mintha a szá-zad Eseményeire mind Trianonig, ismételné meg híresszózatát: »Veletek s általatok, ha lehet, nélkületek, sellenetek, ha kell.«

XIII. A KIS-ENTENTE CSILLAGKÉPLETE.

Aristoteles örök-életű »Politikájá«-jában fölveti azta kérdést, hogy meddig lesz szükség rabszolgatartásra;válasza az, hogy »élő eszközre« nem lesz szüksége azemberiségnek, mihelyst »a vetélő önmagától fog futnia szövőszéken« s mikor »Daedalus szobrai önmaguktólfognak begördülni«. A felet nagyszerű jóslás: azt je-lenti, hogy mihelyst a gőzt s villanyerőt — miknek őnevet adni nem tud — föltalálja az emberi szellem,akkor a gazdasági élet berendezkedése fölöslegessé teszia rabszolgaságot. E csodálatos válasznál még megle-pőbb maga a kérdés, mely e több, mint kétezerkétszáz

268

éves s ma is eleven könyvből fölhangzik. Ha az 1816-ikilondoni egyezményt számítjuk a rabszolgatartás be-fejeztének, akkor is több, mint kétezerszáz évvel előbbvet a görög bölcs az emberiség elé egy kérdést, sem- mint az azt meg tudná s akarná oldani. A rabszolga-ság az ő korában nem volt kérdés, hanem föltétlen éamegváltoztathatatlannak látszó valóság, mint a csilla-gok járása, vagy az »elemek.« Aristoteles példátlanlángesze abban nyilvánul, hogy merészelt viszonylagoslétet föltételezni egy oly berendezkedésre nézve, molyetaz ő korában mindenki, s utána még századokig, majdaz egész emberiség változhatatlan s föltétlen tényinektartott. Az emberi tudomány haladása sem más, mintösszefüggéstelen föltétlennek látszó adottságokból adolgok viszonylagos függésének mind teljesebb s rend-szeresebb fölismerése. A lángész ereje abban nyilvá-nul, hogy téren és időn áthatolva, a kortársai által meg-szokott s ezért rendesen meg sem figyelt tünemény-sorozatot váratlanul belekapcsolja a viszonylagosfüggés oksorozatába. Ezáltal azt a jelenséget, melyetmindenki más a közvetlen napi élet tartozékának tart,ő a korát s környezetét messze túlhaladó s lélektanilagszólva, az örökkévalóság felé vetített fejlődésbe állítjabele.

Ha ezt a megfigyelést a magyar politikára alkal-mazom, akkor minden túlzás nélkül föl merem állítaniazt a tételt, hogy az utolsó században, mely a világ-háborúval végződött, vezető politikusaink közül csakketten voltak, kik fölismerték azt, hogy a Habsburg-birodalomnak fennmaradása el fog múlni, vagy elmúl-hat s hogy erre az esetre a magyarságnak elő kjell ké-szülnie. Az egyik lángész retteg e lehetőségtől s önma-gát marczangolja s faját paskolja érte: ez gróf Szé-chenyi .István. A másik nagy tehetség nem csak vágjáka birodalom fölbontására, hanem azt a magyarság ér-dekében siettetni akarja: erre Kossuth Lajos vállalko-zik. Evvel az egyetlen áttörésével a kor egész ténylegesés lelki, berendezkedésének, Széchenyi és Kossuthegyaránt — egymással ellenkező irányban — ä politi-kai, lángelmék teljességében tűnnek fel most előttünks minden ezután következő nemzedék előtt azért, mert

269

az általunk megárt Világháború nem a mi megszokott-Ságunknak s lelkiségünknek, hanem az ő sejtelmeiknekadott igazat.

Ne feledjük el, hogy többi nagyjaink úgyszólvánteljesen mentesek ettől a gondolattól: félelemtől s re-ménytől, s ennélfogva távol áll tőlük minden berendez-kedés is arra az esetre, ha a dunai monarchia száthull.Deák Ferencnek a negyvenes évek elején voltak ugyanszintén komor sejtései, de a magyar szabadságharc le-veretése után meginduló vezéri kiemeltetése a magyarpolitikában éppen abban állott, hogy hallatlan erkölcsierővel védte az osztrák-magyar monarchia összetarto-zandóságát s benne Magyarország szerepét még az aztkockáztató abszolutizmussal szemben is. ő éppen Kos-suth Lajos ezidőbeli külföldi törekvéseivel ellentétben,mindig azt az időt várja s akkorra készíti jogi fegyve-reit, mikor Ausztriával meg lehet békélni a Habsburgokalkotmányos jogara alatt. A két Tisza minden tetté-től ,s egész lelki alkatától teljesen távol áll nemcsaka kísérlete, de a gondolata, vagy a sejtése is annak,hogyha ránk öröklődött államkapcsolaton kívül ke-ressen fajunk nemzetközi elhelyezkedést. És ezen nemis csodálkozhatunk. Mennél tovább tartott a béke kor-szaka, annál inkább elnémultak a közirodalomban isazok a hangok, melyek a közvéleményt fel tudtákvolna rázni az ideiglenes nyugalomból. Báró Wesse-lényi Miklós egykori pánszláv veszedelmeiről már senkisem beszélt s por lepte be lassan a nehéz-írású báróKemény Zsigmondnak a -»Forradalom után« s »Mégegy szó a forradalom után« czímen kiteregetett aggodal-mait. Miért tagadjuk: mi, kik bármily csekély szerepetvittünk is a háború előtti magyar politikában, mindazt képzeltük, hogy a dualisztikus osztrák-magyar al-kotmány Habsburg-uralkodóval, oly állandó berendez-kedés, mely nemzedékeket fog átélni, mert "befejezése /történeti fejlődésünknek s küzdelmeinknek. Szinte aztmondhatnám, hogy politikai elhelyezkedésünk is olyállandónak s rendíthetetlennek, tehát föltétlennek tei-szett, mint a Kárpátok hegyláncza vagy vízrendszerünk.Bizonyítéka ez annak, hogy mennyivel körülzártabbfelületeken települt meg ama kor politikai gondolko-

270

dása, mint akár gróf Széchenyi István baljóslatai, akárKossuth forradalmi törekvései.

Mai szemmel nézve — mit kortársai nem láthattakmeg benne — gróf Széchenyi Istvánnak minden alap-vető munkája hátterében ott rejtőzik a viszonylagos sideiglenes elhelyezkedésnek ez az öntudatalatti meg-sejtése. Legerősebben érezhető ez, sokat vitatott 1842.és 1847-iki akadémiai beszédeiben: ezekben a kimondottszavak korlátja már csak mesterségesen tudja vissza-tartani a belső háborgást. De teljes erővei ott nyilai-lik lelkének ez a .darabja a rejtett Naplóban. 1848augusztus 4-ikén így kiált az éjszakában: »Czenket el-veszik az osztrákok« s a Döblingben lefoglalt kézirat-ból dantei látomány lép elő: »Magyarországot öt részrefogják szakítani; a derék szomszédok és szövetsége-sek a szétugrott omladékból egy-egy darabocskát fog-nak felszedni, mint például a Vojvodinát a hősi szer-bek«. »Lengyelország felszabadul. Trieszt az olaszokélesz.« Legjellemzőbb ebben az, hogy Széchenyi Istvánrögtön a magyar határok megcsonkulását látja magaelőtt arra az esetre, ha a dunai monarchia összedűl,míg Kossuth szemében az ország területének integritásaoly abszolút valóság, melyet még legszorongatottabb.tárgyalásaiban is magától érthetőnek tart s az integerMagyarország területéből kiindulva építi fel a Habs-burg-uralom megdőltének esetére a »Dunai Confedie- ratiot«. Mind a ketten, mikor a messze láthatárt kém-lelik, egyben találkoznak: hogy a Keleti kérdés meg-mozdulása fogja a »nagy összeomlást ránk zúdítani.Kossuth lezt angliai felolvasásaiban s amerikai beszé-deiben sokszor kifejti, gróf Széchenyi Istvánból pedigelég, ha ennyit idézek (1841-ből): »Nehogy időt veszít-sünk és azon napokat hasztalan engedjük leperegni,melyek a keleti kérdés megbomlása előtt még a mieink.De ezen előbb-utóbb, tán hamarabb, mint gondolnók,bekövetkező esemény után, ha addig nemzetiségben ésnemzetileg meg nem szilárdulunk, elveszhetünk.«

Gróf Széchenyi Istvánra nézve ezt bővebben ki-fejtettem »Gróf Széchenyi István regénye és éjszakája«.című munkámban, míg most azt kell megállapítanom,hogy Kossuth Lajos nem ötletszerűen, hanem teljes

271

rendszerességgel jutott el a dunai confederatio gondo-latához s hogy éppen itt építette bele politikai elképze-léseit a Világháború utáni időbe, tehát a mi mai hely-zetünkbe. Ez a tétel valósággal vakmerőnek látszik,ha emlékezünk arra, hogy mint pattant ki a »dunaiconfoederatio« terve a nyilvánosság előtt a külföldön,hogyan keltett ámulatot s mint rémültek meg tőle a ha-zában éppen azok, kik azt hitték, hogy név szerintlegközelebb állanak pártjukkal Kossuth Lajoshoz. Va-lahányszor apáink idején, Kossuth életében, Lajos nap-kor összegyűltek azok, kik Deák Ferenc követőivelszemben a nagy száműzött nevére s dacos politikájáraesküdtek: mindig akadt, ki teljes erővel tiltakozott azellen, mintha ennek a tervnek bárminő köze lenne akárKossuth politikai egyéniségéhez, akár hitvallásának po-litikai céljaihoz s törekvéseihez. Történt pedig a leta-gadott nagy nemzetközi program kipattanása éppenakkor, mikor Kossuth befejezvén bolygói pályáját, akialakuló olasz politika talaján, a nagy Cavour-ralegyetértésben akarta fölépíteni azt az európai szerke-zetet, melynek alapelvei már pesti börtönében kiírtha-tatlanul kivirágoztak lelkében, s mely csak alkalomravárt, mikor mint Kossuth világ-terve átadassék az em-beri világnak.

Hogy ilyen, a kor követelményein s a magyarsághelyi elgondolásain messze túlnyúló terve van Kos-suthnak, az csak elég későn, a turini korszak elején,a hatvanas évek kezdetén hatolt be a honi magyarságtudatába. Holott, ha Kossuthnak a szabadságharc vé-gén, különösen Szegeden az összes népek felszabadí-tását hirdető szózatát, valamint három világrészbenaz emigratio s a külföldi nyilvánosság előtt hangozta-tott céljait összefüggésben megfigyelték volna, a tervlétezésére s alapvető követelményeire már régebben rákellett volna jönniök. 1862. májusában Helfy Ignác új-ságíró az »Alleanza« című olasz lapban tette közzé a»Dunai Szövetség« tervét, melyet Kossuth szerkesztetts Caaini.nev« megbízottjának adott át avval, hogy azolasz királyi kormánnyal is ezen az alapon tárgyaljon.A terv megjelenése itthon megrázta a magyar lelkekets megdöbbentette éppen Kossuth híveit. A nemzet a

272

magyar szabadságharcz lelkes emlékei s az osztrák ab-szolutizmus karmai között akkor vívta önmagával lelkitusáját aziránt, hogy elhelyezkedjék-e s miként aHabsburg-uralom alatt. Azokkal szemben, kik azAusztriával való kiegyezés felé törekedtek, ott voltak aBécstől idegenkedő pártok s hangulatok: ezek úgy érez-ték, hogy a confederatio terve őket teszi lehetetlenné,mert aki Bécsbe nem akart menni, az hogyan menjenbékülni s tárgyalni Bukarestbe és Belgrádba? Kossuth,messze a maga világ-átfogó szemléletében megrettentettől a helyi hatástól, melyre nem számított, mert ottkint elszokott tőle. Levele, mit Helfy Ignácnak ír, meg-döbbent mentegetődzés: »Barátom! A lehető legna-gyobb ámulattal olvasom a tegnapi »Alleanza«-t, újab-ban megerősítve látva régi meggyőződésemet, hogymint a tűztől, úgy kell óvakodni valaminek a journalis-tákali közlésétől, mert okvetlenül bajt, kárt, romlástokoznak. A confecfcerationalis projuctumot közölvén Ön-nel, világosan és ismételve, de igen világosan meg-jegyzem, hogy az ügy tractatus alatt lévén, forma sze-rint nem nyilvánosság elé való, hanem hogy jó lesz, haazon eszmék alapján, melyek itt formulázva vannak,a közvéleményt a confederationalis solutio iránt előké-szíti s mondám, hogy nincs ellenvetésem, ha reámannyiban hivatkozik, hogy állíthatni véli, miként én isilyfonma eszmékben találom a lehető elhárítását azonnehézségeknek, melyek az általam még 1851-ben fel-állított confoederationalis eszme valósulásának útjátállották, ön egy irreparabilis hibát követett el. A trac-tatusból semmi sem lehet többé. Minő compromissio!És pedig helyrehozhatatlan!« (Turin, 1862. Május 19.)— Ez a védelmi vonal hamar összeomlott s nem többszerencsével járt a másik sem, melyet Kossuth nem azújságolvasó közvéleménnyel, hanem politikai híveivelszemben akart kiépíteni. Ezekben, mint a hű VukovicsSebőhoz intézett s az Országgyűlési Múzieumben őrzöttlevelezésébői látható, avval érvel, hogy a terv azért voltkészítve, hogy elfogadtassák, de későbbi sorsa fölött ezmég nem jelentette a döntést. (Leviele Ragazból 1862.Július 7-én.) Kossuth környezete pedig, mennél továbbhaladt az idő, annál inkább elkövetett mindent, hogy

273

más szerzőkre s legrosszabb esetben a körülményekretolja a dunai szövetség feltűnést keltő rendszerét. Kos-suth Ferenc az »Iratok« VI. kötetét kiadva, nem tér-hetet ki a magyarázkodás alól. Előbb ezt írja: (VI. k.8, 1.) »Az ügyek vezetésé viel a keleten előbb Klapka,később Tür foglalkozott, tehát mindenben, ami a dunaitartományokra vonatkozott, az ő felfogásuk nagy súly-iyal bírt.« Majd további mentegetődzés: (13. 1.)»A Dunai Confoederatio tervezete, úgy mint azt Caninimagával vitte a keletre, Klapka és az olasz kormányközt kidolgozott tervezett volt, melyhez Kossuth, azakkori körülményekhez alkalmazkodva, hozzájárult.Jellemének egyik kimagasló vonása szerint, későbbhathatósan védelmezte, mint oly terviét, melyet ő is el-fogadott.« S mert még mindig lehetnek kétségek, újjegyzet következik (24. 1.): »Kossuth Lajos még Ku-tahiában foglalkozott a dunai confoederatio eszméjé-vel, de a közzétett tervezett sokkal inkább Klapka ésaz olasz kormány műve volt.« Ezért azután, mikor a»Dunai szövetség« tervét mégis csak közölni kell ilybemutató jegyzet ballag utána: »Tárgyalás alapjáulelfogadta Turin, 1862. Május hó 1-én Kossuth Lajos.«

Ezzel szemben az igazság az, hogy a dunai állam-szövetség Kossuth Lajosnak legegyénibb elgondolása.Az igazság az, hogy a Turinban közzétett »privát vé-lemény« nem más, mint kutahiai napjaiban részletesenkidolgozott világpolitikai programmjának a részlegesmegvalósítása. Az igazság az, hogy Kossuth nemzet-közi rendszere következetesen emelkedett abból a logi-kai máglyarakásból, melyet börtönében magának s ma-gában felrakott. Igazság végül — nagy és tragikusigazság — az is, hogy e legmerészebb kísérletében leg-erősebben nyilvánult meg az a katasztrófája, mely több-kevesebb erővel mindig megjelent, valahányszor pá-lyája kezdete óta szembekerült egymással a két Kos-suth : az egyik, kit ő maga nevelt föl magában az embe-riségnek, a másik, kit a magyar közvélemény rajongóvágyakozása formált ki saját használatára.

Lássuk most már ezt a dunai szövetséget. Elsőpillanatra olyan, mint a keleti ezermesterek pókhálórafestett képei; mindig meglátszik rajta, hogy a félhold

274

ábrándos világában született meg. Ezt Kossuth leg-hívebb hívei sem tagadhatják el.

Alapelve változatlanul az, hogy »az osztrák biro-dalom felbomlására« kell számítani. Helyébe neki újállam-rendet kell teremtenie. Ez az ő feladata: Kos-suthé. S építeni kezd. Alapjelemé a szuverén egyén, anép-atóm; egyetlen erő: annak szabadsága. Börtöneóta, hol Rotteck-Welcker szabadságrendszerén építetteföl a maga hitét, ez az ő emberi s világrendje. Ez azegyén-szabadság szervez és választ magának községi al-kotmányt, a község kerületi kormányzatot, a kerüle-tek országos alkotmányt, oly következetesen, hogy azállamfőnek, ki így csak ideiglenes lehet, minden tényét,ha szabadságába ütközik, minden egyén, község, kerü-let legmagasabb bírói döntés elé viheti, mert ez az őszabadságjogához tartozik. Világos, hogy ennek a rend-szernek, mely így a szabadság »természet jogán« épül,nemzetközi megjelenése nem lehet más, mint a szabadnemzetek szabad és laza szövetsége; még nem is állam-egyesülés, Unió az amerikai mintára, hanem fölmon-dásra helyezett confoederatio. Ez így van az 1851-bena kutahiai magányban megszerkesztett »organisationa-lis terv-vázlatban«, melyet gróf, Teleki Lászlóval foly-tatott levelezéséből ismerünk. Turinban 1862. Május25-én »Felvilágosítások a Dunai Confoederatio Projec-tumához« című röpívében maga vallja: »A dunai con-foederatio eszméje nem új, talán én voltam az első, kiezen eszmét még 1851-ben szóba hoztam, mint Európafejlődésének postulatumát.« (1. pont.) — Ezt a val-lomást szószerint kell vennünk: a budai börtön cellá-jában mesterien kiépített politikai önvilágának ez alogikai követelménye s ő ettől nem szabadulhat, mertez köti össze a világrenddel. Ezért nem a nemzetközihelyzetből fakad elgondolása, hanem a nemzetközihelyzet csak alkalom arra, hogy ő rendszerével a világelé lépjen. Ezért nemcsak helytelen a fent bemutatotts környezete által ránkszállított az a beállítás, minthaaz olasz kormány, Pulszky vagy Klapka vagy bárkimás szorították volna Kossuth elgondolását — talánakarata ellen — a »népszövetkezés« radikális tervére,hanem éppen megfordítva, Kossuthnak sokkal radiká-

275

lisabb és rendszeresebb világrendszerét szűkebb s pol-gáriasabb keretlécek közé akarták belé erőszakolni úgya turiniak, mint később is mindazok, kik a kiforrásbanlevő Európa kiformálásához az ő erejét akarták igénybevenni. Hiszen szinte felsikolt, mikor a kutahiai szerve-zeti okmánnyal szemben, mely alapjában republikánuselgondolás, éppen a szardiniai királyi hatalom körébenezt kell mondania: »Nem lehet tagadni, hogy monar-chikus elv alapján confoederatiót alkotni nem könnyűfeladat.« S hogy Kossuthnak nem valamely külső be-folyás adja az eszméket (melyeket legkevésbbé itthonipárthívei értettek meg), annak nemcsak az a fölebbez-hetetlen bizonyítéka, hogy 1851-fis államrendszere sok-kal szélesebb, mint az »Alleanza« által »elárult« s ál-tala állítólag csak »gavallériából« védett gondolatok,hanem az is, hogy már ezen az alapon tárgyal 1849végnapjaiban Balcescu útján Ghika román fejedelem-miel; (Asztalos Miklós: Kossuth Lajos és az erdélyikérdés. 144. és köv. I) hogy gróf Batthyány Kázmér-nak, Kossuth utolsó külügyminiszterének minden levél-tárban (a turiniban is) fellelhető körlevelei, mind, econfoederatio alapján állanak; — hogy kifejezetten eztvallja Szerbiával szemben az 1849. május, 21-ilá jegy-zék; hogy a menekültek legszorongatottabb napjaiban,Vidinben, midőn Carosmi Giovanni olasz ügynök általa szerb kormánynak Kossuth és Batthyány 1850. ja-nuár 19-én átadják tervüket, ez az Ausztria ellen valóelső szövetkezés! kísérlet is a »federatio« jelszavávaljelenik meg a teljes nemzetis ügi es nyelvi egyenlőségalapján, de ebben a csoportosulásban is mindig a ma-gyar állam egysége s területének integritása értelmé-ben — mindig kikapcsolva Horvátország kérdését. (Azirat a turini állami levéltár »Autografi diplomatici delGoverno Ungherese 1848—49« iratcsomójában őriz-tetik.)

Az, hogy 1859-ben Klapka tábornok igen hiszé-kenyen s Kossuth tudta nélkül, már ily confoederatio-nális terv alapján tárgyal a román fejedelemmel,mielptt abba a kombinációba akár ő, akár Cavour Kos-suthot belevonták volna: nem homályosíthatja el azt alényeget, hogy Kossuth már 1851-ben Kutahiában el-

276

készült tervezetével, sőt arra is hivatkozhatik, hogy aforradalom végnapjaiban Szegeden ugyanezen ideoló-giából kifolyólag szólott így a nemzethez: »Ha győ-zünk, egész Európát megszabadítjuk a szolgaság jár-mától, ha legyőzetünk, az európai szabadság vértanúigyanánt bukunk el.« Kossuth Lajos, a mai államjogífelfogással szemben, mely az egyéni akarattól függet-len nemzetalkotó erők megállapításán alapszik, azegyén-atóm szabadságerejéből építi fel a maga rendsze-rét, szakasztott úgy, mint az egymásra rakódott pa-rányi korállállatok halmazata végre eléri a tengerszínét és ott szigetté, állat- és növény telephelyeivé vál-tozik: ezen a módon a társult egyének, községek, nem-zetiségek nála is végül felbukkannak a politikai nép-óceán szintjére s ott rájuk az államok szabad szövetke-zése kell, hogy megtelepedjék, hogy legyen az ő világ-politikájának hordozója. Ez a lelki és szociológiai fo-lyamat törvényszerűen vezet tehát nála mindannyiszor,valahányszor csak arra történelmi alkalom kínálkozik,oly állam szövetkezésre, melyben »az egyes componenttagok állami personalitása az Európai nemzet-családirányában ne absorbeáltassék«. A nagy Terv nagy al-kalomra vár: ez az alkalom a Habsburg-monarchiaszéthullása: ekkor lazulnak meg annyira az elkopottállamrend-kapcsok, hogy alóluk új erőknek kell kiemel-kedniük. Ezért állam-szövetkezésbe lépjenek a függet-len Magyarország, Románia, Szerbia (esetjeg Horvát-ország), federális hadsereget is tartsanak, együtt vég-zik a kereskedelempolitikát, de mindig laza kapcsolat-ban. Ez egyúttal szerinte a nemzetiségi kérdés megol-dása is, mert a községtől kezdve a vármegyéig s azállamig mindenki maga határozza meg a maga hivata-los (és iskolai) nyelvét. Ezt vallja már Kis-Ázsiában is,mondván a 7. pontban: »Ezen (nemzetiségi) kibéküléss illetőleg egyezkedésnek célja egy közös szövetkezésvagy confoederatio, mely ama külstátusokkal köz-érdekű tárgyakra nézve oly hatalmak ellen, volna kö-tendő, melyekből közös veszély fenyeget; mostanAusztria és Oroszország közös ellenségeink. Ezek ellen,közös szabadságunk megvédése érdekében volna tehátoffensiv és defensiv szövetség kötendő.«

277

S most álljunk meg egy szempillantásra KossuthLajos, mai politikai helyzetünk, és — ami talán nemlegutolsó — az Igazság érdekében.

Az ezernyolcszáznegyvennyolcadiki európai forra-dalmak leveretése után az egész világrész vajúdási fo-lyamatba jutott. Nemcsak a Keleten mutatkozott ez,hol a krimi háború vésztüzei rávilágítottak az egészBalkán-kérdésre, sőt Oroszországgal való kapcsolatbana lengyel problémára is: de Nyugaton: sem volt állandó-sult helyzet, mert útban volt két óriási belső kialakulás:Olaszország fölszabadulása s Németország egyesüléseporosz fennhatóság alatt. Ezért államok, határok, szö-vetségek, nem érték el a kijegecedésnek azt az állapo-tát, melyet később a mi nemzedékünk a világháború-előtti évtizedekben megszokott. Ebből következik, hogyaz egész nemzetközi politikai légkör »confoederatio-nalis«tervekkel volt telítve. Ez volt a külföldre menp-kült magyar emigratio politikai iskolája. De mindenekfölött személyes kérdésévé vált ez annak a Kossuthnak,ki le akarta rombolni a létezőt, új alapokat vetni a Jö-vőnek s kiben (erre tanú egész könyvünk) körülmé-nyek s lelki fejlődés egyaránt azt a hitet kellett, hogykeltsék, hogy — szavaival élve — »akár mit csinál adiplomatia, ha csak meg nem öl, azt,meg nem akadá-lyozandja, hogy én hatalmas factor legyek sok dolog-ban, mikrei befolyásomat a világ bölcsei nem is álmod-ják. Eljön az én napom, ha élek, hazám számára, arrólbizonyos vagyok«. (Levele Pulszky Ferenczhez Kuta-biából 1850. November 18.án.)

Mint Tanárky Gyula kiadatlan londoni naplójábóllátjuk, ott az emigratio vezérei gróf Teleki László, grófAndrássy Gyula, Klapka s külföldi hírhordóik mindnépszövetkezési planumokat tárgyalnak, amelyekneklegjellemzetesebb alaptétele az a kívánalom, hogy (az1850. január 10-iki bejegyzést idézem) »alkossunk fe-deratív státust, melyben természetesen és nem ráeről-tetve a magyar lesz a vezető és kormányzó elem, mintpolitikai és számbeli és jellembeli tekintetben a kifej-lettebb«. (Itt? találkozik Kossuth Báró Eötvös Józsefállamtani gondolataival.) Fölmerül erre a belső nem-zetiségi kérdésnek svájczi mintára — mert hiszen

278

többnyire Svájczban húzódnak meg az emigránsok —-kantonális, nemzetiségi területek szövetkezésében valómegoldása. De Kossuth egész levelezésében TelekiLászlóval ez ellen mindig tiltakozik, mert ez mindbeléütközik az ő európai fölépítésébe, mely abból indulki s abból «nem enged (1850. Április 18-iki s Július15-iki leveleit idézem), hogy »Magyarország függetlenrestauratiója Európának nélkülözhetetlen szüksége«.Ezért utasítja vissza azt a gondolatot, hogy az országterületéből autonóm nemzetiségi provinciák alakuljanak,mert szerinte »a nemzetiségek igényeinek kielégítéseilymódon a status-szerkezetet kimondhatatlan bonyodal-maknak tenné ki«.

Egészen világos és határozott ez az álláspont»Fölvilágosítások a Dunai Confoederatio Projectumá-hoz« című röpívébeffi is, még pedig úgy elméleti, mintgyakorlati, tehát magyar tekintetben. A III. rész 1.pontjában tudniillik így szól: »Magyarországot illető-leg rendíthetetlen elvnek vallom, hogy az ország terri-toriális integritása s politikai egysége azon határ, me-lyet a nemzetiségi kérdés elintézésénél szentnek s sért-hetetlennek kell tekinteni. Ezen határon belől mindenta nemzetiségi igényeknek, mit csak az igazság követel-het, a méltányosság kívánhat s testvér testvértől, hon-polgár polgártársaitól igénybe vehet. De az országnaknyelvek szerinti feldarabolását s politikai egységéneknyelvek szerinti szétszaggatását öngyilkosságnak tar-tom s ebben részemről soha, de soha és semmi áronrészt nem veszek.«

Igen nevezetes és feledhetetlen, hogy Kos-suth Kutahiából Carosininek, az olasz kormányágensének írt legrejtettebb titkos jelű levelébenis rendületlenül tartja ezt az álláspontot. Így1850. Augusztus 30-án küldött chiffre-levelébenteszi ama kijelentését a szerb kormánnyal szem-ben, akik a szövetkezés egyik föltételéül azt kívánnákelérni, hogy az egyesült szerb-magyar betörés után Ma-gyarország szerb területeiből is juttassanak Szerbiá-nak, hogy »szeretett hazának széttagolásáról még be-szélni sem lehet. Ah, Istenem, hiszen a Habsburgok

279

sem akarnak mást, mint a szegény Magyarország szét-darabolását.«

Kossuth régtől fogva szőtt népszövetkezési terveakkor pattant ki, mikor ő a piemonti politikához, grófCavour Camillo messzelátó országépítéséhez, az egye-sült Italia kialakításához csatlakozott. Magyarországotitt akarta belekapcsolni a Történelem boltozatán feltűntcsillagképletek közé. Tekintete messze láthatárt kere-sett s a »Történelem Logikáját«, lelke legbelsőbb hitéthívta segítségül. Ezért figyelhetjük meg azt, hogy itt-hon csak annyiban értik meg, amennyiben előbb rej-tett, most előbukkant törekvései Magyarország belsőközjogi kialakulására fölhasználhatók — a többi részetervének oly kevéssé érdekli a közvéleményt, hogyTeleki gróffal keletkezett azt a makacs polémiáját is,hogy a »confoederatiot« csak államokra s nem szét-darabolt nemzetiségi területekre kell s lehet alkalmazni,egyedül kell lefolytatnia. A támadások, melyek a tervetMagyarországon érik, — s ezek hevessége fokozódik,mennél közelebb jutunk az 1867-iki kiegyezés megköté-séhez, — ott robbannak neki, hogy hiszen ilyen had- ésvámügyi szövetkezés nem egy állammal, de néggyel-öttel teremtene »átkos közös ügyeket« s mint későbbJókai egyik kortesbeszéde bemutatja, nemcsak Bécsbemehetünk delegatioba, de Sofiába és Belgrádba is. Bár-mily ingerülten és sértetten tiltakozik ez ellen Kossuth,közjogi szempontból e kifogásoknak teljesen igazukvolt. (Lásd Kónyi Manó: Deák Ferenc beszédei V. kö-tet: »Kossuth tervéről az alsó-dunai confoederatio tár-gyában« 11—77. 1.) Viszont nem lehet mély megindult-ság nélkül olvasni e fogadtatások után Kossuth felsikol-tását, mely ismét a hű Vukovicshoz intézett levélből zúgfelénk: »Én lelkem egész erejével azt tanácsolom a nem-zetnek, fogadja el elvben a confoederatio eszméjét. Énnem tudok rajtatok segíteni, vous lavez voulu, lássátok,mit csináltok, áru szerepemet bevégeztem.« »Áz ügy kör-münkre égett; nézz az oriensre, Belgrádra. Az oriensikomplicatio imminens krízis, a keleti kérdés van hi-vatva az olasz-magyar kérdéshez eldöntő alkalmatnyújtani.« (Már csak az hiányzik, hogy Kossuth ki-mondja a szót: jön egy szarajevói merénylet!)

280

A lelke mélyéből feltörő sóhajtáson látjuk, hogymos| egész lényét adja mindenestül: emberi voltát spolitikáját, Múltat és Jövendőt egyszerre. Mert a tervmegszületésének pillanatától mindvégig egyetlen pontravan szögezve tekintete: a Habsburg-monarkia szét fogbomlani s akkor az egyetlen ellenséggel, az orosszalszemben bele kell szervezni Magyarországot a népeknemzetközi rendjébe. Ez az ő állandó iránya, melyen áta »Történelem Logikájával« akarja belekapcsol»! ha-zája létét a kialakuló planéta-rendszerbe. Ez lelki hát-,tere egész beállításának, melyet mindvégig követhetünk,attól kezdve, hogy a vidini örvényből fölemelkedveészreveszi, hogy a magyar szabadságharc-is egy részévévált a keleti kérdésnek. Ez a tervezet csírája, melyet1850. július 1-én már gróf Teleki Lászlónak elárul,mondván: »Foederatio biztosíthatja csak a kisebb nem-zetek létét s ez által Európa civilisatioját az orosz hata-lom suprematiája ellen. Magyarország nélkül e confoe-deratio nem lehetséges, mert minden foederationakhogy erős legyen, compact és nem szakadozott területetkell képeznie. Ez a legjobb kevesebbségi védelem is.«

Kossuth Lajos tagadhatatlanul azt az időt látjaelőre, mely a világháború által s a világháború után be-következett. Jóslatnak fogva föl szavait, melléjük tehet-nők azt a turini levelét, melyben így ír: »Kilencveneti teszek tíz ellen, hogy II. Vilmos császár fia sohasem foga német trónon ülni.« De az ily lírai sejtelmeken kívülkettő van, ami elengedhetetlenül megragadja figyel-münket. Az egyik az, hogy az osztrák-magyar mon-archia fönnállásának viszonylagosságát nézi s annakfelbomlására számít. A másik, hogy a helyébe lépő »alsó-dunai« népszövetkezést az orosz veszedelem elleni föl-tétlen szükségnek ítéli. Igaz, hogy ekkor — mint márfentebb idéztem — az olasz kérdéssel kapcsolatbanlátja a magyar ügyet s az orosz veszedelmet egyaránt.De ez azért történik, mert a turini politika területérőlhordozza körül tekintetét. Ugyancsak az orosz a nagyellenség előtte akkor is, mikor Amerikában beszél s acári hatalomban látja a demokratia veszedelmét.Az orosz ellen sorakoztatja föl az angol érdekeket is akrimi háború idején. Ennél nincs állandóbb tengelye

281

egész tájékozódásának s ezért a »confoederatio« tervétnekünk is ebből a szemszögből kell néznünk. Nézhetjükis. Mert hiszen a krimi háborúnak eddig megjelent ok-mánytára világosan azt a helyzetet leplezi le, hogyOroszország is, de a három nyugati hatalom: Nagy-Britannia, Franciaország s Cavour készülődő Italiájaarra voltak elkészülve, hogy Ausztria 1849-iki lekötele-zettsége folytán a cár oldalán lép be a küzdelembe s ak-kor már Kossuth idejében, más formában előáll a világ-háború alakulata: a nyugati hatalmak föllépnek Ausztriaellen. Kétségtelen, hogy ebben az esetben miindaz be-következhetik, amire Kossuth számított vagy számít-hatott.

Ma már mi, késő nemzedék, nemcsak azt tudjuk,hogy Kossuth Lajos nem érte meg ezt az időt, hanemtudjuk az is, hogy az ő elképzelésének szövedékei szét-szakadtak azért, mert a világháborúban a nemzetiségierők erősebbeknek bizonyultak a népek szabadság-vágyánál s széttörték a történelmi határokat, tehátSzéchenyinek adtak igazat. De lassan megtanuljuk aztis, hogy a Kossuth által várt horoszkóp, éppen az oroszhatalom elhelyezkedése szempontjából, más csillag-képletet talált, mint amit ő egész életén át várt: a nyu-gati entente és Oroszország egyszerre támadtak a dunaimonarkiára. Ez következménye volt a világosi ka-tasztrófának (s a Görgey-kérdésnek), mert akkor tör-tént meg a keleti kérdés szempontjából az a földalattirepedés a Habsburgok és Romanovok között, mely a kétBalkán-háborún át a harmadik Balkán-háborúra, tudni-illik a világháborúra s ezáltal Európa katasztrófájáravezetett. Ezért lehetséges az, hogy a Habsburg-monar-chia bukásakor nem a Magyarország által vezetett»dunai confoederatio«, hanem a Kis-Entente csillag-képlete jelenik meg Európa elsötétült boltozatán.

Az a következtetés, melyet itt levontam s melyszokatlanságánál fogva tán fantasztikusnak látszik, alegridegebb valóság, melyet mintha csakugyan a »Tör-ténelem Logikája« diktált volna s melyet mintha a nagygörög tragédiák kar-vezetője mondana hozzánk.A monarchia szétrombolásának, a magyar államterületszéttörésének s a Kis-Entente megteremtésének elme-

282

leti és gyakorlati mestere, Masaryk Tamás működésé-ben nem tesz egyebet, mint megvárva a Habsburg-birodalomnak általa is bejósolt felbomlását, Kossuth -eszközeivel, Kossuth agitatiójával s Kossuth nép-szövetkezési eszméinek fokról-fokra való lemásolásávalnem a független Magyarország vezetésével, hanem azellen sűríti ki az új térképen a Kis-Entente-ot. Nemmás ez a képlet, mint ama »dunai confoederatio«-nak,Kossuth csillagászati fényképfölvételének negatívlemeze. Az ő csillagképlete most fordítva tükröződik az"Idők vizében. Nemcsak megfordítva, hanem meg-hamisítva.

Aki arra az érdekes munkára vállalkozik, hogy ösz-szehasonlítja Kossuth Lajosnak, Magyarország voltkormányzójának az emigratios iratait Masaryk Tamás-nak, a csehszlovák köztársaság elnökének a cseh emigra-tioban írt műveivel: az először is arra az eredményrefog jutni, hogy az Ausztria felrobbantására vállalko-zott cseh politikusok a titkos levelezések rendszerétől, ahírlapi cikkek elhelyezéséig, a változó alkalmak változófelhasználásáig mindenben leutánozták az egykori ma-gyar emigratio eljárását, úgyannyira, hogy Masaryk isbeáll az egyik angol egyetem »lecturer«-jének, mertKossuthtól megtanulta azt, hogy az angol politikai köz-véleményre legközvetlenebbül az egyetemi tanítások ál-tal lehet hatni. Ez az összehasonlítás azért is ne-vezetes, mert a szintén; bolygó Masaryk, mikor Szi-bérián és Tokión át eljut az Egyesült Államokba sChicagótól kezdve megkezdődik nyilvános szereplése, amaga testén érzi, hogy az amerikai városokban megkellett küzdenie azokkal a magyar-rokonszenvekkel, me-lyek még Kossuth idejének s varázsának maradványai.(»Mindenütt használt a magyaroknak az 1848-iki sza-badságharc s Kossuth emléke, ki a szövetséges államok-ban élt számkivetésben« — írja amerikai naplójában.)Kétségtelen, hogy munkája sokkal nehezebbé vált, ta-lán lehetetlenné lett volna, ha a világháború alatt egyKossuth áll vele szemben odakünt a sorsdöntő agitatioversenyében, mert hiszen Masaryk száraz egyénisége alángész magával ragadó erejével nem rendelkezett. Deezen összehasonlításnak mindennél fontosabb eredmé-

283

nye az, hogy mikor a ceh politikus a világháborúbanrájön arra, hogy a nagyhatalmak voltaképpen nem tud-ják, mit akarnak Európával s a háborúnak nincsencélja, akkor ő kisebb, modernebb frazeológiával ugyan-oly népszövetkezési eszményt épít fel s ajánl, mint ami-nőt Kossuth a maga emigratiojában bejósolt. Kint az-után meghamisítja saját tervét s azután szembekerülKossuthéval.

Masaryknak az az emlékirata, melyet ő Moszkvá-ban kezd szerkeszteni, mikor a cárellenes forradalomtüzében látja Oroszország sorsát, az az emlékirata» me-lyet körülvisz a földtekén, hogy Wilson elnök arra ala-píthassa pontozatait, ez Kossuth ideológiájának meg-ismétlése. A demokratikus alap itt is: »Az állam összespolgárainak politikai és társadalmi egyenlőség s a né-pek közeledése és egyesülése az emberiségben.« (Masa-ryk: Die Weltrevolution. Erinnerungen und Betrach-tungen. 3If9. I.) A »Neues Europa«-ban ezt a program-mot adja: »A demokrácia a társadalom politikai szer-vezése az emberiesség erkölcsi alapján.« (1.) A nemze-tek az emberiség természetes organisatioja s a nemzet-köziség legbiztosabb kezesei: az államok nagysága felel-jem) meg a nemzetek nagyságának. (8.) »Egy emberneksincs joga más embert használni fel a sajfát céljaira,ezenképpen egy népnek sincs joga a maga céljaira egymás népet felhasználni, ez az erkölcsi parancsa a poli-tikai egyenlőség és egyenjogúság elveznek.« (4.) A ma-gyar nemzet alkosson önálló független államot. (15.)»Kelet-Európa újjászervezése a háború és béke legége-tőbb kérdése: Egészben véve a nemzetiségi elv szerintkell az újjáépülésnek igazodnia.« (9.) Amint Ameriká-ban hirdeti »Közép-Európa demokratikus unióját«, úgya háború után ezt a vallomást teszi: »A háború és azutána következő állapotok Európa minden népét azegyetértésre, kölcsönösségre és egységre utalják. Azthiszem, hogy az Európai Egyesült Államok ki fognakalakulni.« (Szlávok a háború után. 1923.) Ez elvek da-cára, mikor már a tényleges békekötésre kerül sor, nemaz összes kis nemzetek szövetkezését hirdeti, hanemellenkezőleg, azt, hogy: »Természetes volna, ha a kisnemzetek egymáshoz közelednének és talán szövetkéz-

284

nének. Azt nem lehet elvárni, hogy minden kis nem-zet szövetkezek, annyira különbözők érdekeik; de a je-lenlegi helyzet szerint (nach der obwaltenden Lage)közben az várható, hogy a kis nemzetek némely csopor-tosulása, mint például a Kis-Entente, állandónak mu-tatkozik.« (»Die Weltrevolution 115. §-a.) S vájjon miaz a »jelenlegi helyzet«, melynek uralma alatt az egészkeleteurópai foederatio csak a Kis-Entente-ra vonatko-zik s Magyarországot kizárja?

A válasz, melyet e kérdésre kapunk, nemcsakKossuth és Masaryk terveinek közös eredetét sí nö-vekvő ellentétét világítja meg, hanem kezünkbe adjaannak a nagy rejtélynek is a kulcsát, hogy a Habs-burg-monarchiának éppen Kossuth által megjósoltszéthullásakor, miért nem az ő készenlétben tartottconfoederabios terve, hanem annak az ellenkezője ke-rült bele a Párizs-külvárosi békeszerződésekbe. Nyomravisz bennünket maga Masaryk s akarata ellen vissza-vezet Kossuthhoz. Ha a cseh politikus tételeinek vizs-gálatánál úgy járunk el, mint műtörténészek, kik régipaloták faláról két-három ráfestést is lekaparnak, mígrájutnak az eredeti freskóra: akkor világos és feled-hetetlen kép tárul elénk. Hallottuk elébb a mai állás-pontot: eszerint elméletileg ugyan minden kis nemzet-nek egymással kellene szövetkeznie, de »ezt ma nemlehet elvárni«. Ezzel szemben Masaryk világpro-grammja igenis az volt a háborúban, hogy minden kisnemzetnek — első sorban a Duna völgyében — szö-vetkeznie (kell s éppien ezt kell elvárni a békekötések-től. Ezt a követelményt ő épp úgy Kossuth demokrati-kus ideológiájára alapította, amint a cseh emigratiomindenben utánozta Kossuthékat. A »Neues Europa«-ban közzétett s a világon körülhordott programm kö-vetkezetes is, mert 14 pontjában felállítja azt a köve-telést, hogy »a magyar nemzet alkosson önálló függet-len államot«. Akkor még szó sincs sem külön alakulóKis-Entente-ról, sem arról, hogy ezt a világrendszerbebeillő független Magyarországot területileg meg kellcsonkítani. Ennek döntő bizonyítéka az, hogy ugyan-akkor Masaryk legbensőbb munkatársa, Benes Eduárd,kétségtelenül a későbbi államfő tudtával az európai és

285

amerikai közvélemény elé terjeszti »Bohemias case forindependence«. (Csehország joga az önállóságra) címűmunkáját. Ebben igenis a monarchia szétdarabolásáértés saját népe önállóságáért küzd, de csakis a régiCsehország és Morvaország felszabadítását követeli,sőt tovább megy, a széntermeléstől az adózásig és cu-korrépatermelésig minden statisztikai bizonyítékot fel-hoz arra nézve, hogy ez a két ország más területrészeknélkül, mint önálló állam fenn tudja majd magát tar-tani és ezért további terjeszkedésre szükség nincs.A dunavölgyi államok szabad szövetsége még mindigmegvalósítható azért, mert egyetlen csatlakozó államotsem csonkítanak meg.

A Párizs-külvárosi békék körösztülviszik Magyar-ország földarabolását s ezzel lehetetlenné teszik Kos-suth tervének, melyet eleinte Masaryk is hirdet, meg-valósulását. Ezért mondja az új Masaryk, hogy mostmár nem tudja elvárni, hogy minden kis nemzet szö-vetkezzék, — pedig szerinte is ez lett volna az új világ-rend alapja, mely miatt a háború folyt, hanem meg-elégszik avval, hogy a »kis« nemzetek némiely csopor-tosulása, például a »Kis-Entente« jöjjön létre. Meddig?Míg a jelenlegi helyzet tart (»nach der obwaltendenLage«). A helyzet tehát viszonylagos, tehát időleges.Miben áll viszonylagos lehetősége? Erre is megfelel-het az, ki a Kis-Entente képletét Kossuth népszövet-ségi tervezetével szembeállítja.

Masaryk népszövetkezése azért tér el Kossuthdunai foederatios tervétől s azért fordul velünk szem-ben annak visszájára, mert az új csillagképlettel szem-ben Oroszország letűnt a nagy planéták rendszeréből:holott Kossuth Lajos a Habsburg-monarchia szétdara-bolása idejére a maga nemzetközi rendszerét Magyar-ország vezetésével ennek az óriási cári hatalomnak el-lensúlya gyanánt akarta fölépíteni. Maga mondja, mégpedig a legkényesebb pillanatban, a románokkal való1859-iki tárgyalásokban, hogy: »e szövetségek kapcsaerősekké teszi a gyöngéket s a keleti népek előtt afüggetlenség kilátása áll, mert szövetségben a magyar-ral meglesz a képesség az orosz uralmi vágynak ellent-állni«. (»Iratai« III. kötet. 649. és köv. lapokon.)

286

A magyarság a Világháborúban s utána nem használ-hatta ki a Történelem kozmikus erőinek ezt a játékát,Kossuth szavaival élve: a »Történelem logikáját« amaga hasznára azért, miért a háborúban megsemmisültaz a nagy szláv birodalom," amely ellen Kelet-Európá-nak magyar vezetés alatti dunai néptömörülésre lettvolna szüksége.

Kossuth maga világosan utal arra, hogy az északióriás nyomásának a török birodalom felbomlásakor,csak egy meg nem szakgatott és szövetkezett területtud itt majd ellentállni. A Duna völgyében összedobáltnépeknek oly szövetkezése, mely földrajzilag nemhiánytalan, hanem ki van mesterségesen lyukgatvabármely érdekelt ország kihagyásával, nem egyesíti,hanem szembeállítja egymással a Duna völgyének po-litikai erőit s ezért ez a képlet mindig képtelen leszarra, hogy valamely nagyhatalom külső nyomásánakegységesen ellentálljon. Kossuth, a történelem kozmikuserőit kémlelve, csak arra nem számított, hogy mikor azáltala annyiszor megjósolt keleti kérdés megérik, azeurópai Törökország feloszlik s ugyanakkor az osztrák-magyar monarchia elveszti történelmi létalapját: hogyugyanabban az időben széthull az a nagy ellenség is,amely ellen ő fel akarta sorakoztatni a független dunaiállamokat »confoederatiojában«. Az orosz égitest, melyellen akart sorakozni, ugyanakkor robbant szét az űr-ben, mint a Habsburgok monarchiája. Ezért vált le-hetségessé, hogy a Történelem nagy folyama mostvisszájáról tükrözteti előttünk Kossuth politikai világ-képletét.

Ha akkor, mikor Kossuth az akkor vajúdó Európaerői között körülnézve, Turinban, magának s hazájá-nak szerepet követelt a földrész kialakulásában — ha,mondom, ebben a pillanatban beletekintünk Kossuthlelkének mélyére, ott — bár ábrándok által is vezetve,mégis a politikai erők viszonylagos érvényének koráts nemzedékét meghaladó fölismerését fedezzük fel.Meglátásai, legyenek bár szerencsések, vagy baljósla-túak, egy lángész messze vetett láthatárán járnak.Megérezte a viszonylagosságát azoknak a kapcsolatok-nak, melyekkel a Habsburg-monarchia áll vagy szerte

287

omlik. De viszonylagosnak, tehát nem állandónak s nemföltétlennek és örökösnek, hanem múló jellegűnek tudtaa »Történelem logikáját« két másik irányban is.

Ezek közül egyik, a börtöntől kezdve folyton smind szervesebben kiépített demokratikus s a népsza-badságon alapuló világnézete. Ennek nevében jöven-dölte, hogy »Magyarország nélkül a kevesebbségi véde-lem nem lehetséges«. A Duna völgyében összedobáltnépfajok kisebbségi védelme csakis Magyarország se-gítségével oldható meg a népszabadság jegyében" sEurópa érdekében. E tételt ma már a Népszövetségegész gyakorlata barát s ellenség sziemében egyarántigazolta.

Második s végső tétele a viszonylagosság törté-neti felismerésében az, hogy a Duna völgyében Ma-gyarország ellen csak addig lehetséges a többi kis nem-zet confoederatioját (tehát az ő tervének negatív leme-zét), azaz a Kis-Entente-ot működésben tartani, amed-dig Európa politikájában meg nem jelenik tényezőkéntaz a hatalom, mely ma elveszítette kapcsolatát a nyu-gati fejlődéssel: az orosz birodalomé Ez a Kis-Ententeviszonylagos és időleges létének teljes és tökéletes föl-ismerése és kiszámítása. Ha fajunk ebből a szemszög-ből nézi a történelem folyamatát, akkor nemcsak Kos-suth Lajos csillag-látásait érti meg, nemcsak mindenelmúlt 67-es és 48-as pártpolitikától mentesen fogjalátni az ő téren és időn — egy Világháborún! — át-nyúló kivételes egyéniségét: hanem a Múltból nagy ta-nulságokat menthet át a Jövendőnek, saját politikailéte s a jövő magyar nemzedékek fönnmaradása érde-kében.

XIV. »VÉGSŐ KÜZDELEM.«

Ezernyolcszázötvenkilencz Június 23-ának délestióráján Kossuth Lajos a Superga hegyről először nézettel Turin felett. »Egy ponton, míg balról a Monte Vigoégbenyúló óriását bámulám, egy csúcs felett megállottlángkoszorú gyanánt a leszálló nap fénysugara s oly bá-mulatos szépségű látványt nyújtott, minőt a művészet

288

nem, csak a természet képes nyújtani. S e vidék, melyetez óriások kerítenek, oly vidor, oly életdús, oly fiatalés szép.«

— Gyönyörű ország ez! — szólalt meg akaratlan.Mikor a Pó völgyének körképén másodszor hordoztakörül tekintetét, már sokkal különösebb benyomásoktámadtak elébe, — hasonlón ködpárákhoz, melyekmélységes vizekből emelkednek. Első szédülése az volt,mintha megint otthon volna: Pest-Budán. Ahogy a la-pos legyezőnek épített Turin ház-árkádjai közül kiérta Pó hídjához — s a túlparton szembetalálta magáta Monte Capucinóval: azt hitte, a budai várhegyet látja;mikor e fölött erdős-lombos kupolájával kimeredt aSuperga: szakasztott a Jánoshegyen képzelte magát.A furcsa az volt, hogy odaát, hol a házsorok elfogynaks berkek kezdődnek a hegyek felé — a lóvasút végén —olyan kis házcsoportot látott, mint mikor a zugligetiIstenszemtől (ó be régen volt!) Budakeszig tette sétá-ját. Meg is kérdezte a kis nyaralófészek nevét: Col-legno el Baracconenak mondották.

Második látománya még váratlanabbul érte. BárJúnius van, sőt Június vége, — a magyar rónán mostkezdik az aratást —, ez a piemonti tájék még mostsem veti le sejtelmes fátyolát. A mi Alföldünk nyaraolyan őszintén kikaczagja magát a maga sárgakalá-szos, pirospipacsos, búzavirágos egyszerű őszinteségé-iben, jámbor bárányfelhők alatt. Piemont ilyenkor is tit-kolózik. A szőlőindás gyümölcsfák között merev cyp-rusok állanak strázsát, — ilyenkor, napszálltakor, már-feketék a körvonalak. Az egymásra hajló dombok há-tán olajfa-pagonyok borulnak össze, s messziről azthitetik el az emberrel, mintha valamely varázsló mese-beli hálója alá rejtőztek volna. Mikor Vidinben hátamögött a messze Balkán nyúlt fel s közel a kísértetiesjegenyék s nyírfák meredtek fel köröskörül: akkor voltez a megfoghatatlan érzése, miről magának sem tudottszámot adni.

— Gyönyörű ország ez! — tört ki belőle még egy-szer a sóhaj, mert a lebukó nap utolsó fénysávjainál«gy pillanatra megjelent a láthatáron a francia Mont

289

Blanc fehér hóvonulata is, hogy azután a Monte Vigo-val együtt tűnjön el az éjszaka kárpitja mögött.

Igen, onnét jött ő is most, francia földről, miutánPárizsban a császárral beszélt: az Idő forgataga meg-indult, melyre már keserves tízesztendeje vár. Európakialakulása megkezdődött; itt a vajúdó góc: a kis Pie-mont s benne a nagy Cavour. Kossuth ez alpes-alattiestén, ott a Superga tetején — a savoyai királyok temp-lomkupolája mellett, úgy érezte, hogy a TörténelemLogikája most parancsol vele és általa. Ez az a ferge-teg, mely elemi erővel megrázza Európát s az idő méhemegrázkódván, megszüli a Habsburg-birodalom rom-jain Kossuth Magyarországát, a dunai népek demokra-tikus rendjét, mely fölött az ő szobra őrködik.

Mikor lejött a Superga kanyargó mesgyén a szőlő-kertek között, messziről villámlott s dörgött az ég:»Háború, háború« — gondolta s megszaporázta lépteit.Csakugyan. Magán tapasztalta idejőve. Ez az ő hábo-rúja. »Öt órakor megindulván vasúton Turin felé, azútközben eső stációkon a népnek szimpátiája gyak-ran ki-kitört hangos éljenzésekben. Alessandriában tízpercre megállván, valóságos ováció lett a dologból.Ugy történt, hogy éppen az állomáson találtunk száz-negyven embert saját kis seregünkből, kik új adalékulIhász seregéhez útban voltak Acqui felé. Sorba állít-tattak s végigmentem soraikon!, egypár szíves szótszólva hozzájuk. Minő szív mélyéből ömlengő éljenzés-äel törtek ki a szegény fiuk. Már robogott a gőzkocsis hatalmas füttyei felett hallám dörgeni utánam aszűnni nem akaró »éljen«-eket. Az enthuziazmus per-sze ragályos; a nép összegyűlt, polgár és katona, papés nő tolongott kocsimhoz s ordítá az »ewivá«-kat ra-gyogó, gyakran könnyes szemekkel. Egy zuáv, orránegy hegedni kezdő keresztvágással, valódi tipusa amarettenthetetleneknek, hozzám tolongván, kezet fogtamvele s ragyogó arccal ment el, mondván: »ő megszorí-totta kezemet, óh, mily boldog vagyok!« — Assibanmég az öreg tábornok-helyparancsnok is, érdemjelek-kel borítva, levett kalappal adta szavát az »evvivák«-hoz. Sokan kezemet akarták csókolni, alig tudék mene-külni. Alessandriában olasz beszédeket tarték. Hol ta-

290

nultam? Nem tudom. De hallottam, amint mondták egy-másnak: »Mily szépen beszél olaszul.« Csodálatos, mintegész életem.«

Mikor Kossuth más reggel megindult a Piazza SanCarlo felé, az a benyomása járt a lépte után, hogyPiemont fővárosának nincs semmi olasz jellege. A soknyílegyenes út árkádjai elnyelik az utcai népet s azegyformára vágott — mind kétemeletes — szürke,barna kőházak valami hivatalos kiszámítottságnak azegyforma dúcokra rakott jelképei. Legtovább mére-gette a Keresztelő Szent János-kórháza felé vezetőutcának a kőkockáit, amelyek a váratlan rendszeres-ségükkel úgy hatottak rá, mintha sorba rakott mér-földkövek lennének, melyek előre kiszabják az emberútját. Akkor még nem hívták az Ezer útjának, Via deiMillenek, mert Garibaldi rohama csak most fog ki-robbanni, s mert még messze van az a Kossuth is, akiegyszerre csak azt fogja látni, hogy ő foglya ennek aturini utcának...

Mikor a Palazzo Carignano nagyszerű barokk-palotájában beigazult s az utolsó aranyléczes fehérajtó megnyílott: ott állott előtte gróf Cavour. Kos-suthot meglepte az, hogy Cavour Camillo külső meg-jelenésében sem tudott semmi tipikusan olaszost föl-fedezni. A borotvált áll és ajkak, a szemüveg mögérejtőzött szemeik s a keménycsontú hatalmas homlok,inkább valamely előre kifaragott szoborra emlékeztet-ték, mely a Nagy Makacsságot fogja ábrázolni. (Ké-sőbb ezt a fejalkatot fogja megismerni a világ Bis-marckban, Clemenceauban és Mussoliniben más-másnagyságban s körülmények között, — az ember szintearra a gondolatra jönne, hogy a Politikai Algebra eritka mestereinek a típusa épp oly kevéssé van fajtá-hoz kötve, mint maga a felsőbb mathesis a ténylegesszámokhoz.) De Cavour is megvolt lepve, hiszen hír-szolgálata folytán húzódott sokáig attól, hogy éppenahhoz a Kossuthoz forduljon, akit Mazzini republiká-nus szövetségesének tartott, holott az ő nagy tervében,lelke mélyén ott élt az a tudat, hogy Olaszországbólsohasem lehet egy köztársaság, hanem öt s az egységesItáliát csak a monarchia teremtheti meg; neki meg

291

kell előznie Mazzinit és Garibaldit egyaránt. Cavourazt képzelé, hogy valamely heves gascognei ügyvédszavalja el előtte művirágos tirádáit: ehelyett egy mél-tóságos, maga-bízó, halántékán szépen őszülő férfiállott vele szemközt, akinek keleti jellegét csak borússápadtsága mutatta, de akinek a két szeméből nemcsakfellegjáró ábrándozást olvasott ki, hanem ennek fá-tyola mögött azt a fölényes pillantást: hogy ő reá mostennek a gróf Cavournak, ennek az Itáliának, ennek avajúdó Európának, az egész Világrendnek szüksége van.Ez a bámulatos Cavour Camillo volt az, aki akrimi háborúban, — melynek feszültsége bennünketKossuth miatt annyira érdekelt — szinte észrevétlenbelekapcsolta a kis Szardíniát a nyugati nagyhatal-mak érdekláncába. Hihetetlen mesterkedéssel vitte ke-resztül, hogy a párizsi békékongresszus (1856.),melyben különben semmi keresni valója nem lett volna,avval végződött, hogy a színpadias és mindig poseokiatkereső III. Napoleon császár (tökéletes előképe a ké-sőbbi másik szerencsétlen császárnak, II. Vilmosnak)külügyminisztere, Walewski által szóban hozatta, hogyhiszen rendezendő volna még valami más is: Itália.Anglia követe csak annyit felelt, hogy »Mi békét aka-runk Európának, de béke nincs igazság nélkül.« S bárAusztria rettentően berzenkedett, akkor már mindenkimegértette, hogy van olasz kérdés. És ennek a Cavour-nak volt annyi bátorsága, hogy az osztrák okkupáció-val szemben hajlandó kivonni a szard királyság Man-tuából — a maga ölyven főnyi hadosztályát. Ez a Ca-vour járt fantasztikus álruhában Plombiéresben(1858 Julius) s mit senki sem hitt, de mindenkor le-tagadott, megegyezett Napóleonnal, hogy franczia se-gítséggel kiűzzék olasz földről Ausztriát. S ennek aCavournak mesteri kelepcéjébe szaladt bele mostAusztria, mely 1859 Április 23-án oly ultimátumotküldött Turinba, melyet majdnem teljesen utánzottgróf Berchtold Lipót, mikor 1914 Július 29-én ő sza-ladt bele a szerb-orosz kelepcébe s »a sláv Piemontrnak«, Szerbiának adatott át hasonló jegyzéket. Április29-én az osztrák sereg átkelt a Ticinon s Május 12-énIII. Napoleon a francia ármádiával megjelent segít-

292

ségül Genuában. Ez a háborúja gróf Cavournak, akimost itt áll, a magyar szabadságharc fejével szemben.És ez a Kossuth, aki most rászegezi a nagy olaszraacélkék s mindig mágikus és ábrándos tekintetét — eznem a zempléni nagy szónok s nem az anatóliai ábrám-dok szövögetője, hanem egy darabja annak a titokzatoserőnek, mely embereken át keres elhelyezkedést a Világ-remd valóságában s melyet végeredményben Történelem-nek hívnak. Ezt a Kossuthot ő nem akarta hivatni, demikor a magyar emigratio főnökeit kereste akár azOlasz ágens, akár a császár ügynöke s unokatestvéreNapoleon Jeromos herceg, azok, bár váltig hirdették,hirdette mindegyik külön — hogy ő Klapka, Teleki, Vet-ter vagy Perczel az igazi forradalmi magyar s Kossuth-tal már rég összeveszett: mégis mindegyikről kitűnt,hogy Kossuth csillagától kapta minden fényességét smikor az Idő most megsűrűsödött, mind igyekeztek »el-veik fenntartásán kívül« Kossuth körül tartani fel asaját helyeiket. Ezt a Kossuthot hivatta a francia csá-szár (mint a hű Bixio jelenti), ki »óhajtja, hogy a ma-gyar nemzet az alkalmat függetlenségének vissza szer-ezésére felhasználja s ebben segítségükre is akar lenni;Május 5-ének éjjelén.« »Gyönyörű, tiszta éj volt« (szóla tudósítás), hárman ültek a Tuillerákban gyertya-fény mellett két órán át: Napoleon Jeromos herceg, acsászár és Kossuth. Ott III. Napóleon és Kossuth, a for-radalmár egyszerre s egymásnak mondották el — mertmind a kettő betéve tudta — a nagy Napoleon kiáltvá-nyát a magyarokhoz, fegyverre szólítván őket Ausztriaellen, ki »infidéle a ses traités, méconnaissant la géné-rosité« (hűtlen megállapodásához s a nemes hajlandó-ságot nem ismeri). Mily kísérteties jelenet! ott »a gyö-nyörű tiszta éjszakában«. A császár biztosította Kos-I suthot, hogy Oroszország most nem jöni Ausztria segít-; ségére. Kossuth biztosítja Napóleont, hogy Anglia sem-leges marad, mert ő népgyűléseivel megbuktatja aTory kormányt. A császár evvel végzi:

— Cest done entendu (Tehát megegyeztünk). Énbiztosítom önt, hogy Magyarország közreműködését aháborúban csak egy esetre fogom igénybe ventni, ha azön által kívánt biztosítékokat megadhatom. Szándé-

293

komban van minden kitelhetőt megtenni, hogy meg-adhassam, ön visszamegy Angliába. Iparkodmi fog asemlegesség biztosítását kieszközölni. Evvel nagy ne-hézség lesz elhárítva. Társai menjenek Olaszországba,gyűjtsék össze a magyar emigratioból a harcképes ele-meket s lássanak hozzá a sereg szervezéséhez. Tudatnifogom önnel, hol találkozhatnánk és — au revoir en Ita-lie.« (Viszontlátásra olasz földön!)

Aki most itt áll már Cavour előtt, az a Kossuthavval jön, hogy ő népgyűlésein csakugyan fölgyújtottaAnglia népét Ausztria ellen s a semlegesség mellett;meg is buktatta Lord Rüssel kormányát s most ismétLord Palmerston az úr, ki békét hirdet. Bizalmas tudósí-tások ugyan mind jelentik London felől, hogy (nem amagyar agitátor buktatta meg a Torykat, de a válasz-tási reform, Cavour azonban megszokta, hogy a poli-tikai erők legmélyére nézzen: a politikában mindig azgyőz, aki akkor érkezik, mikor mások már megérlelték ahelyzetet. Ezért jár ő most a franciákkal. S ez nem az őutolsó szava. Angliát most és később is, távol kell tar-tatni a nagy játéktól. A britt szigeteken a francia-olaszroham »olyan valami volt, ami Európa új korszakánakszületése gyanánt tűnt fel. Az angolok az osztrák ka-tonai rendszer hatalmában az európai konzervativiz-mus erős védfalát láttak — s íme, most az egésznekvége, az egész összezsugorodott, mint egy szalmaszál atűzben, szilánkokra tört, mijnt egy cserépdarab. Ang-liát inkább az elképedés és zavar fogta el, mintsem arokonszenv valamely indulatja.« (Mac. Carthy: Angliatörténete korunkban. II. k. 382. 1.)

Így állnak szemközt Cavour és Kossuth. Az audien-cia két részből állott. Mindketten vallották, hogy aközösellenség a Habsburg-birodalom s hogy »Olaszhon füg-getlensége ellenség úgy, mint barát ellen, csak egy füg-getlen Magyarországgal való szövetség útján biztosít-ható.« Ezután Kossuth előterjesztette Emlékiratát: őmár megszervezte a független Magyarország új kormá-nyát Párizsban, hol Május 6-án Kossuth, Klapka, grófTeleki László megalakították a »Magyar Nemzeti Igaz-gatóságot«, az önállósuló magyar állam főhatalmát.(Ugyanezt fogják tenni ugyanott a világháborúban a

294

csehek.) Az első jegyzőkönyv bejelenti, hogy ez a »fran-cia kormány felszólítása következtében történik«.(Ugyanígy fogja először Briand elismerni MasiarykotPárizsban.) Kossuth bemutatja, hogy a magyar emig-ráltakból s katonaszökevényekből Genuába szerveződika magyar legio. Az ő zászló-elhagyásra hívó kiáltványaimár ott vannak az osztrák hadseregben. (Ez a szervez-kedés megint Stepaneknek fog mintául szolgálni, mikora világháború alatt cseh légiókat kell az Entente szá-mára felmutatnia.) Kossuth beadja föltételeit: »diver-siora« nem adja oda magát s a szavára fölkelő nemze-tet: ötveinezer francia-olasz hadnak kell Fiúmébanpartra szállnia, Horvátországon behatolnia: ez leköti azosztrák ármádiát s ekkor Kossuth megjelenik a zászló-val — s a nemzet feláll, mint egy férfiú.

Cavour most észrevette Kossuth szemében azt amesszi derengést, mely túlnézett ilyenkor minden lát-határon. Egy pillanatra a maga sziklakemény zárko-zottságát helyezte vele szembe:

— Anglia nem engedné meg ezt a hajótüntetést: akrimi háború megmutatta, hogy ez lehetetlen.

Azután elharapta a maga szigorúságát s kezetnyújtott.

— Holnap tárgyalunk. A cél egy. Reméljük, mind-kettőtntknek ez a végső küzdelme.

Este Kossuth szállásán jelentkezett Valerio követ.— Cavour gróf sajnálatára holnap nem fogadhatja

a kormányzót. A Felségtől sürgönyt kapott s a főhadi-szállásra kellett utaznia. Mind a két uralkodó a harc-téren van. Az osztrákok hátrálnak. Megkezdődött avégső küzdelem.

Kossuth úgy érezte, hogy a »végső küzdelem« szóneki szól. Neki és ügyének. A »Történelem Logikája«most hatni fog általa. »Csodálatos, mint egész életem.«A »végső küzdelem«-ben neki ott kell lennie.

Vonaton siet Pármáig. »Mindenütt tömegek vár-tak a stációknál, mindenütt haingzott a szűnni nemakaró »evviva Ungheria! evviva Kossuth!« Montebello-tól már a harctéren megy át, győztes csapatok között.»Utam, azt mondhatom, ováció volt.« Az álmok álma

295

valósulni fog. Pármában Napoleon Jeromos hercegetkeresi s találja táborában.

— Fenség, föltétlen sine qua non-om francia had-sereg küldése Magyarhonba s annak éléről független-ségi proklamáció. Tiszta választ kérek: küldenek-e mostsereget vagy nem?

A válasz csak ennyi: csábítsa át az osztrák had-seregben küzdő magyar csapatokat, jöjjenek erre az ol-dalra verekedni.

Tovább! Piacenzában ébred más reggel — a légbe-röpített erődítmények jelzik, hogy két hete még háromosztrák hadtestnek volt szálláshelye. Reggel itt meg-tudják nevét: »Nem került öt percbe, nem alig há-romba s harmincezernyi lakosság fut az utcákon,mintha lármaharang hívná, rohan mindenfelől ablakonát, ordítja az »evvivát«, mintha az ég boltját akarnászavával leomlasztani. A polgármester, az összes ta-nács szobámban terem tisztelegni, szolgálat ját ajánlani,parancsaimat kérni, jő az egész világ. Fél óra múlvakocsira ülök s míg ezt tehetem, kezemet, ruhámat csó-kolja, aki hozzám fér. Nagy bajjal kimozdulunk, de aligvagyunk az utcán, kifogják a lovakat s vontatnak ke-zekkel az egész városon keresztül, míg minden utcárólhullámzik felénk a tömeg, ezrek kísérnek, virágok hul-lanak az ablakból s a nép a fiatal szabadság első má-morának egész frenezisével tiszteli a szegény hontalanvándort. És miért? Mert nevét a szabadságéval azono-sítja, melynek érzelme, mintegy mágnesi folyamláncfutja végig az emberiség idegeit.«

Kossuth teljesen a saját csillagkereső delejességé-nek hatása alá került. Behunyta szemét. Látta magát,amint Bécsbe bevonul 1848 Márciusán. Ugyanaz!Ugyanaz a harc a császár ellen! Most itt a végső küz-delem! Mikor kinyitja szemét: virágbokréták hullnakfeléje. Ugyanaz! Egy gondolat fecskeszármya suhan elmellette.

— Vagy a franczia hadsereg Magyarországba,vagy én vissza a számkivetésbe.

Midőn III. Napoleon Július 3-án fogadja KossuthotValeggioban, az osztrák sereget már megverték Solfe-rinonál. Tehát a diadal útban van, sőt már megérke-

296

zett. Kossuth bemutatja angol sikerének írásait. A csá-szár szavát adja, hogy »akarom Magyarhon független-ségét s erősen el vagyok határozva e háború folytánsegédkezet nyújtani a magyar nemzetnek független-sége kivívására. Ez tény, azért ne szóljunk erről töb-bet, hanem szóljunk a módról, időről s eszközökről.«Kossuth ismét francia sereget kíván. Kiáltványai, me-lyeket a magyar katonáknak küld (s a császárnak be-mutat), már a győzelmet hirdetik:

— »Győztünk!« s győzelmünk méltó béréül a nem-zet kimondta közakarattal, hogy Magyarországnaknincs s nem lesz többé királya az osztrák házból. De-sertor az, aki a haza zászlóját hagyja el: a haza zászlójaitt velünk van, azt követni szent kötelesség, elhagynidezerció. Ide hát vitézek! Utánunk, vitézek, haza! támo-gatva a szövetséges hatalmak győzelmes fegyverei ál-tal, visszaszerezni hazánknak saját szent földjén, füg-getlenségét és szabadságát! Éljenek a szövetséges ha-talmak ! Olaszhon megmentői a magyar nemzet barátai!Éljen Magyarország függetlensége! Éljen a szabadság!Éljen a haza! kelt a franczia császári főhadiszál-láson« ...

Kossuth hevült, III. Napoleon hallgatott. Az utolsószavaknál fonnyadt arcán átfutott az a tétova mosoly,mely annyira jellemző volt örökös belső határozatlan-ságára :

— A »franczia főhadiszállás« helyett mégis jobblesz, ha Genuát vagy Turint ír — —

Azután fölállott s téveteg szemeit körülhordozta aszoba négy sarkán, mintha valamely láthatatlan jelen-séggel beszélne:

— Még egy akadály van: Poroszország, ön men-jen és szervezze a szűknadrágosokat, ezekre van szük-ségem.

— Sire, — búcsúzott Kossuth — úgy értem ezt,hogy ha csak időközben Fölséged békére nem kénysze-ríttetik, a várak (a lombardiai várnégyszög) bevételeután Fölséged sereget küldend Magyarországba, nem-zetünket fegyverfogásra szólítandja fel s függetlensé-günk kivívásában a francia zászlót engegírozandja s

297

hogy enélkül a magyar nemzetet felkelésre bírni nemakarandja.«

— C´est entendu — au revoir. (Megegyeztünk —a viszontlátásra.) felelte III. Napoleon Kossuth Lajos-nak. De nem ő reá nézett. Már nem a szoba négy sar-kát kutatta. Egészen világosan látott egy óriási árnyat,mely Berlin felől közeledik...

III. Napoleon hosszan megrázta Kossuth kezét,szólt is valamit; de az nyilván nem a jelenlevőnek voltmondva:

— Hacsak békére nem kényszerítenek.Ezután megfordult. Kossuth rohant Genuába, hogy

a hű Ihásszal megszervezzék »a szűknadrágosokat« — avégső küzdelemre.

Ez az az olaszországi magyar légió, melyről afranciák császárja, igen jellemző módon, csak annyittudott, hogy »szűknadrágban kell járniok«. Mikor aháború kiüt, Ihász Dániel ezredes gondosan összeszám-lálja őket, jelenti is Június 6-án, hogy »Ármádiám je-lenleg 120 emberből áll.« A következő héten a létszám451; mire Kossuth Genuába ér, Június 22-én »mintegykétezer emberünk van, két zászlóaljba osztva, Ihász pa-rancsnoksága alatt«. Katonaszökevényekkel, kiketmind a »szűknadrág« (pantallón collant) ismérve alap-ján kell a csaták után a had vonal mögött kiválogatni,eljutnak négyezer főre. Sajnos, nagy többségükbentisztek s rengeteg a megoldhatatlan szabályzati és ru-házati kérdés. A tiszti gyűléseik viharai s az egyéni el-gondolások nehezen fékezhetők. »Tegnap, tiszti gyűlé-sen, a kormányzó úr által kidolgozott, szervezési sza-bályzattal ellentétben, a ruha bizottmányi ezredes, a re-volverrel ellátott, tarsoly nélküli huszárt nemzetiesség-től megfosztottnak állította.« Maga a »légió« név,nyugtalanította hazánkfiait; az aggodalmak fenyegetőelkeseredésé fokozódtak, midőn a szervező olasz ki-rályi rendelet tudomására jutott. Kossuth hallatlanközjogi mesterfogásaira volt szükség, hogy »az olaszkirályi hadsereg kiegészítő részét képező magyar had-sereg« kétféle állam jogi helyzete kunt s majdanitthon kialakíttassék. Mindennap várják a harcztérreindítást. De az mindig csak papiroson marad. Pálya-

298

juk végén már hegyekbe menekült brigantik üldözé-sére vezénylik őket. Miért nem indítják haza a »ma-gyar sereget« — a »végső küzdelembe«?

Miért szállotta meg a solferinoi nagy győzelem utánoly nagy csöndesség az egész hivatalos világot? Kihallgattatta el a diadalmas előrenyomulás harsogóhadi jelentéseit? Kossuthot Genuában ugyanaz a némaelfojtott szorongás szállotta meg, mint a mi szegény,világháborús nemzedékünket, mikor az 1914-iki szep-temberi Marne-i csatában Stein német főszállásmes-ter és Hofer győzelmes jelentései a nagy előnyorau-lásról elhallgattak, s mennél tovább teltek a várako-zás napjai, annál súlyosabb lett a nagy hallgatás aránk borított nagy függöny mögött. A feszültségvégre — emlékezünk-e rá? — elviselhetetlenné vál-tozott.

Kossuth idegrendszere e feszültség alá került asolferinoi győzelem után. Hol a tovább? Hol a végsőküzdelem? Hol az elferdül és vagy megroppanás azegész felszabadító tervezetben, melyet a TörténelemLogikája általa épít s mely már megindult, hogy avajúdó Európának megadja új rendjét? A hallgatásmind vészterhesebbé válik, Július 7-én váratlanulfegyverszünet híre érkezik. Július 9-ikéről híre kel,hogy I. Ferencz József s III. Napoleon találkoztak.De talán az mind csak ideiglenes közjáték, harcitaktika. Nem! Pietri senator egészen kikelt arccal,e szavakkal toppan be (Kossuthhoz):

— Malheur! malheur á nous! Cest fini. Tout estperdu. Lisez ce ci!

(Szerencsétlenség történt! A mi szerencsétlensé-günk. Vége! Minden el van veszve! Olvassa ezt!)

A villafrancai béke megvan kötve. Az osztrákcsászár átadja Lombardiát a francia császárnak,hogy az a szard királyra ruházza. Velence megmaradosztráknak. (Ezért 1866-ban fognak verekedni.) AGarda-tó s Trient s Triest megmarad osztráknak.(Ezért 1915-ben fognak verekedni.) Ennek a hábo-rúnak vége van.

Kossuth Cavourhoz rohan. Cavour az egyetlen anagy káoszban, ki tudja mit kell tennie: otthagyja

299

a kormányt. És szól: »Ez a béke nem lesz meg! Ez aszerződés nem fog megtarttatni! Összeesküvővé leszek!Forradalmárrá leszek! de ez a békekötés nem fogvégrehajttattni. Nem ezerszer nem! Soha, soha!« Cavouraz egyetlen, aki elnéz III. Napoleon feje fölött s ottmegpillantja Európa új hatalmát: Poroszországot.Kossuth az, ki legkésőbb fogja a hatalmi változástészrevenni. Cavour néhány hónap múlva megint kor-mányon van, s népszavazásokkal, majd Garibaldivalfolytatja Itália egyesítésének nagy művét. AzonbanKossuth tovább is a keleti horoskopot nézi s ezértakkor sem látja meg Bismarckot, mikor Cavour ko-rai halála után (1862), de az ő lángeszének sugallataiszerint, a német-olasz érdekkapcsolat létrejön s en-nek folytán nemcsak Franciaország szoríttatik le akialakulás levolutiojából, hanem az egész keleti kérdés.Az egész európai csillagda teteje megfordul, de Kos-suth még mindig a keleti csillagjárást kutatja.

Ez a történelmi titka s emberi kulcsa annak azizgató, szakgatott és tragikus eseménysorozatnak, melyezután következik s mely Kossuth életében s halálaután, annyi meg nem értéssel találkozott. Nemcsoda, hiszen ő sem ismerte fel soha azt, hogy a hat-vanas-hetvenes évek nagy kozmikus változása, a nem-zetközi helyzet eltolódása, nem lett élő valósággá az őrendszerében. Nincs jellemzőbb erre, mint az a meg-figyelés, hogy irataiban, leveleiben minden európaipolitikussal többet foglalkozik akkor, mint Bismarckegyéniségével, akinek csak utólag fut utána Iratairendezésekor. Bismarck nevét alig veszi tollára; be-szél »Bismarck sajátságos észjárásáról« (V. kötet),kizártnak tartja, hogy a magyaron kívül más segít-ségek jöhetnek az olasznak (1861 szeptember 30):»számításon kívüli véletlennek« tartja, ami Bismarckterve szerint elkövetkezett s már 1865-öt írunk,mikor — először — az írja Kiss Miklós ezredesnekutasításul: »a kötelesség szempontjából nagyon he-lyeslem, hogy Ön — ha lehet — a közügyekről isszándékozik Bismarck úrnak szólani: kételkedemugyan, hogy őt arra késznek találja.«

Ha Kossuthnak ezt a beállítását elfogadjuk, akkor

300

mindent megértünk, mi vele s általa kint (XIV. feje-zet) s a hazában (XV. fejezet) történik. E nélkül ösz-szefüggéstelen a történelemi, érthetetlen lelkisége stanulságát veszti az egész krónika.

Kossuth, a csillagkereső, kutatja a maga kép-leteit. »Az események — itt megint a jószeműoroszt, Herzent idézem, — nem múltak el nyom nél-kül fölötte; az utolsó időben igen megöregedett s azembernek megfájdul a szíve, mikor látja, hogykényszerült arra, hogy nem működhetik.« Folytonazt kutatja, hogy hol szakadtak el azok a kötelékek,melyek az ő nagy tervét, végső küzdelmét a kosmoserőivel összekötnék, a Történelem Logikájának paran-csa szerint, mely egyben »Isten ujjának a históriábanmegjelenő revelálása«. Amiket így kimarkol küsz-ködésében a dolgok összefüggéséből s Iratai legna-gyobb kötetében (III. k.) nyolczadfélszáz oldalon »aremény és csapások kora« címen maga elé tár s ne-künk bemutat: azok mind pókhálószálak, vagy a pitty-pang kósza bóbitái, melyek az őszi ködben szállnak el,de csak az ő nagy lírai szuggestiója tévesztheti őketössze a Politika reális eresztékeivel. »A csapásokközben a legnagyobb csapásig« haladva említi Cavourhalálát; holott, bár a nagy állam-mathematikus magakidőlt, egész terve ott élt a megvalósulásban. Máso-dik csapásnak azt a pénzjegypört tartja, melyről máraz előbbi fejezetben beszámoltunk s melynek egyet-len tanulsága az, hogy Kossuth bármely világrészbenkészült forradalomra, mindig a pénznyomtatásttartja legfontosabbnak — ez a különös előkészületpedig mindig s mindenütt megismételhető. Újabb svégzetes csapásnak tartja, hogy az általa megszer-vezett legtöbb forradalmi fórumnak, a Magyar Nem-zeti Igazgatóságnak leghevesebb tagja, gróf TelekiLászló 1860 Deczember 21-én (hogy a hivatalos drez-dai hírlap akkori híradását idézzük): »gróf TelekiLászló magyar menekült, ki hamis angol útlevéllelérkezett ide, elfogatott és Ausztriának kiadatott.«Még szörnyűbb a következő hír: »1861 Január 2-án azosztrák császár gróf Teleki Lászlót fogadta s tudtáraadta, hogy neki tökéletesen megkegyelmez azon föl-

301

tétel alatt, hogy ezentúl magát, mint hű alattvalófogja viselni. A gróf ezt megígérte s szabadon hagytael a palotát.« Ez a csapás nagy ütés volt az ő emberiszívére, mert oly közelről jött. Kár, hogy »Iratainak«hivatalos kiadása, midőn közzéteszi Báró JózsikaMiklóshoz ekkor intézett levelét, kihagyta belőle azeredeti levélnek azokat a sorait, melyek Aischylos ésEuripides nagy tragédiáira emlékeztető égig csapófájdalmi kitöréseit tükröztetik. E vallomás eltünte-tése Kossuth utasítására történt, kiben akkor már mindjobban erősödik az a törekvés, hogy a külvilág feléfordított szoboralakját merevítse s eltüntesse a min-dennapi ember vonásait.

Gróf Teleki László, a »végső küzdelem« trium-vir ja valóban evvel búcsúzott Genfben Kossuthtól:»Nekem most sürgősen személyes ügyben vagy tíznapig, talán tizenkettőig utaznom keilend. Mihelystvisszakerülök ide, minden tekintetben számíthatszreám, fogok járhatni-kelhetni, amit az ügy kívánandja,ha t. i. lesz szükség reám! Isten veled! Mostani utamköztünk maradjon!« Aki így búcsúzik, az lenne az ügyárulója? Dehogy az! A gróf titkos szerelmével talál-kozik Drezdában. A rendőrség nem tudja, kire vélni aturbékolókat. Pestről hozatnak egy megfigyelőt, ki jópénzért rá jön, hogy az gróf Teleki. Így fogják el s ad-ják ki az osztrák rendőrségnek. Bécsben báró Vay Mik-lós, a kancellár, mesteri játékot tervez: a fogolynak aztmondják, hogy zárt kocsin a törvényszékre viszik segyszerre csak a Burgban szembe találja magát afiatal és kedves császárral. A hűségi fogadalom meg-történt, gróf Teleki rettentő következetességgel levontatragikus tévedéseiről következményeit, ő az 1861-ikimagyar országgyűlésen Deák Ferenccel szemben a ha-tározati párt vezére s a döntő szavazás előtti napon1861. Május 5-én, hogy saját pártja, az ellenzék, negyőzzön, szíven lövi magát. Ez egy teljes és tökéletestragédia, melyet valamely nagy drámai írónknak mégszínpadra kell állítania, hogy vele a hős és az író nevétörökítse. De ez egyéni Végzet s nem Történelem. Egyeurópai, egy kozmikus folyamatot, egy nagy nemzet-közi kialakulást, szerelmi szomorújátékok nem tudnak

302

megállítani, föltéve, — hogy csakugyan az igazi folya-matba kerültünk belé.

A nagy küzdelem nagy sikertelenségének főokátKossuth így jellemzi: »Kévebomlás az emigratioban« s»Zavarok a légióban«. Miután könyvem kezdettőlfogva elkerülte azt, hogy más legyen, mint KossuthLajos személyes ábrázolása a magyar történetnek svilág diorámának az emberi öröklétbe kifeszített vász-nain: a magyar emigratio igen érdekes és igen kuszaeseményeinek megírására annál kevésbbé vállalkozom,mert közeli múltunknak ezt a részletét tárgyalták leg-többet a hazatértek különféle politikai s irodalmi je-lentkezései, de a külföld is segített föltárására, mintlegutóbb Vigevano Attiliának La légioné ungherese inItalia (1859—1867.) címmel hivatalos adatok alapján,az olasz hadügyminiszter által kiadott összefoglalóforrás-műve mutatja. E gyűjteményben nemcsak ismé-telten azt találjuk, hogy Kossuth először »riluttanta«(vonakodva) megy bele e veszélyes eszköz használatábas az olaszok az óvatosságának és késedelmezésének tu-lajdonítják a magyar csapat szervezésének hibáit:hanem úgy az olasz okmányokból, mint a Kossuth általbőven közzétett jegyzékekből, az a feledhetetlen benyo-más marad, hogy Kossuth az, ki úgy SLZ ölsz királyelőtt, mint a »táborban« legtöbbet aggódik a hozzá át Aszökött katonák veszedelmes sorsáért s mindvégig ezlegnagyobb gondja. Tragikuma itt abban nyilvánul,hogy ő, ki Vidintől kezdve, arra készül s tanul, hogy avégső küzdelemben a hadvezért egyesítse magában, akormány férfival s nem győz Napóleonról és Washing-tonról a szülei házban szerzett ábrándképeivel betelni:sohasem tudja magát sem hadvezérré, de még hivatá-sos katonává sem kiképezni. Egyetlen pontban — s ezöntudatlan nála — nyilatkozik meg benne a katonaieszme: a legkisebb emberekkel való pajtási vesződés-ben. A katonai erénynek ezt a demokratikus nagyságátgróf Tisza István fogja megismételni az ő tragiku-mában.

Cavour, Teleki, szétoszló emigránsok, — mind csakember-kötelékek megszakadásai. De ő, Kossuth, világ-erőket kutat. Országokra vetette ki rendszere hálóját.

303

E kihajított kötelékekkel keresi a Történelem teljesü-lését. De azok még kegyetlenebbül vissza hullanak reá.Utóbb úgy látszik, mintha nem is marad belőlük egyéb,mint romantikus kaland s megint ott ülnének a keletiálmodozások opium-barlangjában, Kutahiában. Éppenpárthívei előtt ezek a levantei s balkáni próbálkozásokmár kínos szánakozást váltottak ki, koronként álmél-kodó gúnyba fúltak. Vagy talán Marx Károlynak, a so-cialistának, lenne igaza, ki avval támadja Kossuthot(1861), hogy »Ha Kossuth valaha eolhárfa volt, melyena nép vihara zúgott úgy most már csak a Dionysus-fül,amely a Palais Royal és Tuillerieák titkos termeiben asuttogásokat mondja vissza». Ez gyanúsítás, áe nemmagyarázat. Értelmetlen titoknak hagy különösenegyet: miért mennek e megismétlődő, — mindig vak-merő és sokszor kínos próbálkozások mindig Keletfelé?

Ludvigh Jánost Belgrádba küldi s hosszú »Utasí-tást« ad kezébe avval, hogy

»képviselő úr megbízásának három fő ágazatalesz: az első a belgrádi szerb kormányra, a másodikhazánk azon részeire, melyek most Vojvodinának sBánátnak neveztetnek, a harmadik Horvát- és Tót-országra vonatkozand s a czól a magyarországi szer-bekkel egyetértésre jutni a szabadságharcnak közöserővel leendő fölvételére s erre a szerb fejedelemneka magyarhoni szerbekre befolyásos közremunkálásátkikérni: a fejedelem segítségével Horvátország és Tót-országgal hasonló egyetértésre lépni.« Megint Gara-saninre számít, kit már a Carosini összeesküvésbőlismerünk s az első feladat az lenne: »Magyarország-ból netán kivonható egypár ezer embert tömegbegyűjteni, fegyelem alatt tartani s a harczkezdet bekö-vetkezéséig foglalkoztatni, anélkül, hogy gyanútébresztene.« — Türr megbízatásai, kinek a »kombinálthadműködésnél a Szerbiából való seregvezetést szán-tuk,« s a Garibaldival való tervezgetések mind arrólszólnak, hogy a Balkán felől terjedjen fel a katonaitámadás s szabadságmozgalom a monarchiára, amikoris »kis idő alatt (nekünk van egy kis tapasztalatunk agyors szervezkedésben) pár százezer emberből álló

304

vitéz, lelkesülő hadsereggel s annak háta mögött egyegész nemzettel« fog a magyarság erre felelni. — Leg-messzebbre Romániáig feszítettnek ki a kötelékek,melyeket Klapka elébb a saját fantáziája szerint kötCuza fejedelemmel. A Magyar Nemzeti Igazgatóság1860. Október 20-án jegyzőkönyve szerint a cél az,hogya »hadkészlet Moldovában leltároltassék, s melynek sze-rencsés elhelyezkedéséhez annyi remény, annyi érdekvan kötve, mind politikailag, mind hadigazgatásilagtökéletesen biztosíttassák.« A genuai kikötőbül el isindult öt hajó ágyúalkatrószekkel, természetesen olaszkészletekből, a turlai megállapodások értelmében. ANemzeti Igazgatóság »átenged kölcsönképp Cuza feje-delemnek tízezer puskát s ennek felérő lövőszereket,,míg ő Magasága Cuza fejedelem kötelezi magát ezta Magyar Nemzeti Igazgatóságnak visszaadni két hómultával, vagy hamarább is, ha időközben alkalomtámadna ezen fegyverzetnek a magyar függetlenségügyében hasznát venni.« Mennek a puskák Moldovába,az ágyúk Galatzba.

Mindez óriási botrányba fullad. A rosszul értesí-tett hajó-társaság, miután a magyar kiküldött lekésikútjáról, Galatzban az osztrák konzulnak mutatja be amegérkezett öt hajónyi árut. A turini kormány magais megretten a rosszul rendezett eredménytől. A végromantikus. Türr István elő áll avval, hogy ezek nemállami fegyverek voltak, hanem az ő magán-ágyúi,melyeket az ostoba szállító cég rosszul irányított s mostvisszahozatja őket! A moldovai 20,000 puskát pedig,melyeket a francia kormány fizetett, 1863-ban nagy-lelkűen oda ajándékoznák a — lengyeleknek, miután amagyarok is attól tartanak Cuza fejedelem némelybizalmas elszólásai után, hogy ő nem a magyar önálló-ság kivívására, mint inkább Erdély megszállásáraakarná felhasználni őket.

Így szakad le a merész színjáték egész zsinór-pad-lása. Miért? Mert messzenéző szerzőjük nem vetteészre, hogy az ő idejében elfordult a Keleti kérdésrőla nagy történelmi kialakulás kozmikus folyamata s őnagy űrbe veti ki horgony köteleit. Ez a Nyugatrafordulása az európai kérdésnek, Bismarck műve. Ő segít

305

az orosz cárnak legyőzni a lengyeleket, hogy ezáltal»viszontbiztosítsa« hátát Oroszország felől, mikor anémet egység érdekében először Ausztriát kiszorítjaNémetországból s azután leszámol Franciaországgal.Bismarck állja mindvégig, minden kísértés ellen ren-dületlen, hogy a Balkán bonyodalmaiért egyetlen pome-rániai gránátos csontjait sem fogja soha feláldozni. Eza Bismarck-politika az, mely a lengyel felszabadítástólkezdve a dunai népek Ausztria-ellenes szövetkezésigvégig tapos Kossuth minden keleti tervein — s az őtervei mind keletiek, ő sohasem fordul meg a másikégtáj felé, ezért nem látja meg azt az óriást, ki elfogjaelőtte a láthatárt s kinek neve Bismarck s kinek mun-kája Magyarországot a kiegyezésre viszi.

Csak mikor II. Vilmos elhagya majd a nagy Bis-marck politikáját, őt elbocsátja, felbontja az orosz szer-ződést s belép a Balkán bonyodalmaiba, sőt utóbb Ber-lin-Bagdadról ábrándozik: ekkor jelenik meg újra amanagy politikai csillagászati alakulatban az a Keleti-Kérdés s keleti orientatio a maga végzetességében,melyet Kossuth folyton figyelt s mely a föld alattcsakugyan útban volt felénk Világos óta. ő terveinekcsak összedőlését érte meg. Mi a magunk összeomlásátéppen ama Keleti-Kérdés által.

— Genuában a pompás lépcsőházak márványoscsarnokai közt jár Kossuth: egy sírhoz viszi útja. Szépvirágszála, szívének legkedvesebb gyermeke, a kisVilma, letörik, mint gyenge bimbó. »Olyan volt lénye,mint fehér rózsáé, melynek gyöngéd, szinte légből-szőttkelyhe, nem bírja ki az élet tartósságát. Tehetségektőlgazdagon megáldva, gyors növésében annyit tanult,hogy talán ez oltotta belé a halál csiráját. A leánykorküszöbén halt el, úgy mint valamely tiszta szűzi haj-nali álom, vagy mint az eolhárfa rezgő hangjai.« —E szép, könnytelt sorokat egy idegen, orosz nő, Meysen-burg Malvida írta Vilmácskáról Emlékirataiban.

Az anya különösen gyászol: mindennap azt soroljafel, hogy mily kevés részvétirat érkezett hazulról,hogy a pesti lapok nem írnak a halálesetről, csak Jókaiírat a lapjában rövid gyász hírt, de az kis betűkkel, semiatt szenvedélyes gyűlölettel ingerli urát Jókai ellen.

306

Az apa másként érez. Szótlan. Zajtalan lépked.Hangja nem hallszik. Keres valakit. S egyszerre csakkitör:

— Innét el kell menni! Turinba! Turinba!

XV. SZENT ILONA, KICSINYKE SZIGET.

Turin nyílegyenes útárkádjai elnyelték az utcainépet s Kossuth előtt, midőn most hazaigyekezett, mégridegebben, még zárkózottabban meredtek föl a szürke-barna, egyformára vágott, kétemeletes kőházak: a hiva-talos kiszámítottság leheletét fullasztva maguk körül.Az egész főváros, az egész Piemont, talán az egészvilág olyannak tetszett, mint egy visszafojtott lélekzet,mely ránehezedik. Mire a lakásba ért, már a hosszúhaldoklás végső órái következtek el.

Mennyezetes ágyán magasra felpolcolva feküdt afelesége: arca sárga, mintha viaszból lenne. Harmadikéve hurcolja magával a mellrákot, melynek rettentőkínjai annyira marcangolták, hogy a nyár eleje ótamár háromszor hitték a végét. A környezet arra is ren-dezkedett. Kedélyére senki sem tudott hatni, miótaLondonban elolvasta a »Times« sürgönyét, hogy a»végső küzdelem« hasztalan volt, mert a villafrankaibékét megkötötték. »Oly görcsöket kapott, hogy aligtudták magához hozni s nyomban akart menni a férjeután.« (Tanárky Gyula kiadatlan naplója. VI. kötet.247. 1.) A lakáson már minden be volt csomagolva,hogy diadalútra menjenek: már csak az amerikaiKossuth-utalványokat égették el. Azóta úgy éreztemagát, mint madár, melynek szárnytollai törtek s nemfog fölívelni többé a magasságba. Mióta Turinbakellett jönniök, napról-napra nőtt a szorongó érzése,mely beteg mellét kínozta: ezek az egyenes utcák gonoszacél-drótok — mindmegannyian az ő kalitkájának rab-tartó sövényei.

Mikor a félhomályos szobában megnyílt az ajtó sa külső fény Kossuth alakja mellett hirtelen beröppentegy pillanatra: akkor látszott, hogy a kormányzó ismennyire megöregedett, a nehéz, vonagló betegápolás-

307

ban. Teréza fölnyitotta nehéz, hamuszínű szemhéját selmondta azt a mondását, melyet most már minden-nap megismételt — mintha megszokott üdvözlés lenne— a férje előtt:

— Kedves, ebből a szobából a magam lábán éntöbbé nem fogok kimozdulni.

És mintha nem is maga lenne, hanem elrejtett,mindig ismételt szónoklat szólana egy szobor szájából,Kossuth is elmondta, amit mindennap:

— Gyalog angyalom, gyalog megyünk ki belőleMagyarországba! Aztán hirtelen besiklott az író szo-bájába, mert Tanárky intett, hogy a betegnek nagyés egyedülvaló közlése van hozzá.

Tanárky hideg teát öntött a kicserepesedett ajkakközé. A betegen látszott az erőlködés, hogy valamelymondanivalóját be akarja fejezni, míg ereje tart s külö-nös ráspolyos hangon ejtette a megszakgatott szókat.

— Sem a többiek itt engem nem szerettek. A maganaplója tele lesz, a »Mami« szidásával. Így csúfoltak.Férjet máskép nem óhajtottam magamnak, hacsaknem valamely dicsőhíres embert. Ilyet leltem. De minőborzasztó szenvedések kísérték?! Már régebben betegevagyok, mint hiszik. Lissabonban kezdődött, mikorkikötött a hajónk. A parton tengernyi nép. Bandérium.A miniszterelnök hat fehérlóval várta Lajost. Akkoregyszerre keserves sírás tört ki a torkomból. Ott volta világdicsőség s én nyomorultan összeestem. Megro-hantak lánykori bolond álmaim. Duschek Debrecenbenhogy erőltette rám az ezüstöt, de én nem fogadtam el.Nem a felkínált Grassalkovich palotát sem. Az irigy-ség hogy rágalmazott, pedig eszembe sem volt nagyuraságot játszani. Mert éreztem a rossz véget. Mindigboldogtalan voltam.

Teréza asszonyon kínos rángás vonaglott át, melya takaró alatt is megrázta egész testét. De nem enge-dett a vallomásból.

— S mikor Vilma meghalt, a híres magyarokmind elfeledkeztek rólunk. Azért Lajos mégis hazaakar menni. Ne higyjen neki, mikor mást mond. Pedigcsak a nép van vele; főrend, közép mind ellene...

308

Csuklógörcs fogta el a beteg torkát s utána márnem szólt, hanem erőltetve sikoltott:

— Ha, — ha egyszer megtörténik, hogy haza-jutunk szabad Magyarországba, én senkinek sem fogokmegbocsátani. Lajos nem tud gyűlölni. Inkább kiván-dorlók megint, de az ő ellenségeit, azokat én — azokatén...

A viasz-alak most hirtelen fölemelkedett a pár-náin, kiegyenesedett s utána egyszerre visszaesett,mint egy nehéz fagerenda. Látszott, hogy az erőlködésután már nem ura az eszméletének. A szobát haláloscsönd szállotta meg. Keményen, erősen behallatszottakaz ablakon a katonalépések. Egy bersaglieri századmeneteit s felharsant trombitája.

Kossuthné ajkai még egyszer megnyíltak:— Tanárky, — jön — jön, — a honvédek, — föl-

kelt a nép ...Még egy csukló vonaglás rezdült át megkínzott

testén. Tanárky föléje hajolt. Lehellete már nem volt.Kossuthot s két fiát behozta a halotti ágyhoz. (Ta-nárky: Naplója XVII. kötet.)

Kossuth első érzése az volt, hogy ő most egy pusztaszigetre került, társ nélkül, egyedül. A naptár Szep-tember 1-ét mutatott s 1865-ik esztendőt: eszméléseaz volt, hogy ő mostantól Turin foglya.

A nagy Cavour meghalt, de műve, mint mindennagyszerű emberi mű, — önmagától teljesült. Itáliaegyesüléséhez a savoyai monarchia uralma alatt, márnem (kellett egyéb, mint a római kérdés megoldása sAusztria kiűzése a lombard-velencei síkról. Mindenolasz odaszögezte tekintetét; Kossuth is, mióta a Tör-ténelem logikájának az olasz deductiójába kapcsoltabele a magyar kialakulás lánczszemét. Messziről néztemost is csillagképeit. Ám a csalódások, kalandok, évekmeddő múlása valamely magába hullást váltottak kibenne, melyet most még nem tudott közölni senkivel:magával legkevésbbé. Nagy szónoklatainak fölségesröpte mindig akkor akadt meg, mikor önmagával akartpert állani. A politikai égboltozaton kellett valamelyoly változásnak történnie, melyet nem vett észre, mertaz egyes országokból érkező sugarak színképelemzései

309

lassanként mind több fekete vonalat adtaik: a be nemérkezett elemek hiány-képletét. Valahányszor, újra megújra, nagy elméjét és szent vágyát beleállította aNépek sorsát forgató örvénybe, mindannyiszor s minderősebben érezte, hogy annak a tölcsére láthatatlan újerőnyomást kapott, melyet azonban sem megnevezni,sem kiszámítani nem tudott. A nagy elhajlás irányalassan bontakozott ki: a Keleti kérdés kifejlődése mes-terségesen megakasztva évtizedekre. Franciaország-háttérbe tolva s a porosz vezetés kérlelhetetlen előnyo-mulásban. Ez az új, nagy zajló rianás tolta el őt is cél-jaitól. Minden nap bizonyossága e mellett szólott, deő nem tudta összefogni képletüket. A nemzetközi világösszes államférfiai között III. Napoleon után, kit tőrbeesalt, Kossuth Lajos vette legkésőbb észre Bismarckigazi céljait, melyek őt és szándékait is félretolták.Kénytelen volt mindig másokat okozni ezéit.

Mindjárt az 1859-iki háború után elsuhan előtteegy árnyék. Magyarország felől oly légáramlat támadt,mely őt eltolja politikai élet-tengelyéből. Ő ezt rögtönmegérzi, anélkül, hogy le tudná logikailag vezetni be-nyomásait. Először csak egy halott nagy árnyéka vető-dik különösképpen a falra: gróf Széchenyi István 1860húsvét éjjelén Döblingben pisztoly lövéssel szétvetiagyát. Öngyilkosságából — nemzeti tény lesz s a gyász-ból politikai erő. »Egy nemzet gyásza nemcsak leverő«zengi Arany, a nagyszerű Széchenyi-ódában. A nagyhalott nagy halála amint átsuhan a színen, súrolja azta szobrot, melyet Kossuth magának otthon, a magyar-ságban kialakított. Megszólalása mélyén van egy alap-zönge, melyet a szép és hódoló szavak hiába próbálnakelnyomni. Széchenyi haláláról nevezetesen így emléke-zik : »Dúsan megérdemli a nemzeti gyászt & mindent, mitegy nemzet nyújthat legnagyobbja emlékének. De paren-tátióját úgy vitte szét a négy világrészre millió szárnyaina világ-sajtó, mint azon emberét, ki zászlóinknak legha-talmasabb ellensége volt; úgy állíttatott elő, hogy min-den szerencsétlenség, mely hazánkat érte, oda vihetővissza, hogy a nemzet nem őt, hanem engem követetta válság órájában, — nem pedig oda, hogy ő vissza-vonást idézett a nemzet soraiban — akkor, midőn az

310

együtt-tartás a magyart örökre nagygyá, dicsővé, sza-baddá tette volna. Vigyázott-e, vigyáz-e a nemzet, hogySzéchenyi dicsőítése ne úgy tűnjék fel, mint nemzetidesavouálása a mi politikánknak, törekvéseinknek,zászlónknak! mint desavouálása a múlt forradalom-nak, tehát annak visszavonulása? Nemcsak nem vi-gyázott, de sőt egyenesen mint ilyen desavouálás állez istenítés a világ előtt. Mi történt, hogy a tisztelet shála, melylyel a nemzet méltón adózik Széchenyi em-lékének, oda ne magyaráztassók, mintha a nemzet el-hagyná a zászlót, melylyel a történelem az én nevemetazonosította? Semmi. Azután így nemcsak elhagyatva,hanem desavouálva is legyen hazánk a hatalmak előtt!«(Báró Józsika Miklósnak 1860 Április 29-én írt leve-léből.)

Az elveszett osztrák-olasz háború s nyomában keltgazdasági válság megtörte az osztrák absolutizmushatalmát Magyarországon. Bach megbukik, az októberidiploma (1860) konservativ alapon ígér magyar kor-mányzást s hoz fél-negyed alkotmányt; 1861 Április2-án összehívják a magyar országgyűlést. A halott he-lyett most élő nagyság lépett elő: Deák Ferenc páratlanerkölcsi tőkéje, elméjének tökéletes logikája s tisztaszabadelvűsége az itthon maradt nemzet föltétlen ve-zérévé teszik. A megszakított országgyűlés nem más,mint az ő monumentális felirati javaslatának beleépí-tése a magyar történelembe. Kimeríti a magyar köz-jogot annyira, hogy az ellenpárt Vezére, ugyanaz agróf Teleki László, ki Kossuthtal ott kint a »NemzetiIgazgatóságot« megalkotá, összeroppan Deák érveielőtt s ugyanaz az angol sajtó, mely az elmúlt eszten-dőkben Kossuth beszédeivel töltötte meg hasábjait,most a felirati javaslat bátor nagyszerűségét zengi.Kossuth most fokozódva, sűrűsödve érzi azt a hatal-mas légvonulást, mely láthatatlanul nyomja otthon aző vezérséget. Messzelátó szeme kémleli az ég boltoza-tot: még mindig nem látja azt az erőt, kit Bismarck-nak hívnak, aki most már nemcsak Kossuth politikaivilágrendjének alapját a keleti kérdést állította megkifejlődésében, hanem a porosz hegemónia kierőszako-lására tör a Habsburgokkal szemben. Mennyire meg-

311

illetődött Kossuth azon, hogy a történelmi erők kialaku-lásában most nem találja meg a csillagászati tájékozó-dást s mily rettentően érzi azt az elszakadást, melyetDeák szellemi uralma jelent, azt megérthetjük egyetlenelfojtott sóhajából: »Mi szükség volt az (országgyűlés)eloszlatásakor oly hangos élj énekkel fogadni Deáknakantiforradalmi intését, hogy a törvényesség át ne há-gassék? Hisz ez valóságos megtagadása volt a forra-dalmi szándoknak«. (Józsikához 1861 December20-án.) »Az országgyűlés eloszlatásakor egy megbe-csülhetetlen alkalom adta magát elő, nekem a nemzetmegmentésére nélkülözhetetlen támaszt megadni. Mi-dőn az eloszlató ukáz felolvastatott, miért nem ugrottfel a határozati párt, sőt minden hazafi e felkiáltás-sal: »éljen Kossuth«! az e szóvali eloszlás végig rezgettvolna Európán, mint egy mennydörgés. — Kit akasz-tottak volna fel egy ily felkiáltásért, ha az tömeges,melyben az egyes hang elvész? Senkinek egy haj aszálysem szenved vala bántalmat miatta. Ámde, hol állnánk,most ha nekem e támasz megadatik! E helyett mi tör-ténik? éljent kiált az országgyűlés az intésnek, hogya törvényesség terét soha sem szín alatt és semmiesetben sem szabad elhagyni«. (Levele 1861-ben »egypolitikai barátjához, ki tevékeny részt vett az emigratiotörekvésével összhangzó mozgalomban otthon a hazá-ban«: az Iratok V. kötetében, a negyedik fejezet»csatolmánya«.)

A Turinban várva-várt »mennydörgés« nem érke-zik a Duna-Tisza partjáról. Akik »az emigratio törek-véseivel összhangzó tevékenységet fejtenek ki a hazá-ban«, azok a jelentkező jelentéktelenségek, kik összees-küvéseket szövögetnek mind kevesebb hittel s mindtöbb pénzért, melyet éppen Kossuthtól várnak. Eromantikus kísértetekkel s célzásukkal tele vannak aKossuth halála után »Iratok«-ba dobált levelek, amiketa 67-es korszak gúnyos mosollyal fogadott. Tévedtek.Először is elfeledték azt, hogy Kossuth a vajúdó euró-pai kialakulásnak nem a germán, hanem az olasz gócá-ban ült s Itália tele volt akkor kalandos tervekkel s fél-benmaradt összeesküvésekkel. Kossuth terveiben ezeka kísérletek mind olasz politikai pókhálószövéseknek a

312

lenyomatai. De tévedtek azért is ugyanabban, amibenKossuth nem látott tisztán, tudniillik egyik fél sem vetteészre, hogy Ausztriának Magyarországgal volt kiegye-zésre kényszerítése nem belülről, hanem kívülről törté-nik. Bismarck az, ki mint egész Európa rendjét, úgyAusztria és Magyarország belső alkatát is újra for-málja s a kiegyezés akkor fog létrejönni, mikor aHabsburgok németországi hegemóniáját megtöri, hogyugyanakkor szövetségest és hátvédet keressen azosztrák-magyar monarchiában egy esetleges francia-orosz szövetkezés ellen. Kossuth Lajos és a deák-pártiak egyaránt elmulasztották a politikai világrendbismarcki horoszkópjának felállítását. Ezért nem tud-ják egymást többé megérteni.

Kossuth lelkében ez az uralkodó és a magyarság,Ausztria és Magyarország egymással való megbékélés-nek folyton fokozódó félelmében nyilvánul. Utasításaa honba az, hogy »semmi olyast, mi oda mutatna,hogy a törvényes állapot teljes visszaállítása a nemzetetkiengesztelheti, nem kell mondani.« (1860 Június 15.)»A magyar nemzetnek az osztrákkal való kiengesztelő-dése akármi feltétel alatt is szintoly lehetetlen, mintlehetetlen, hogy Velencze vele kibéküljön,« — adjairányul sajtójának. Kiss Miklós által azt izeni III.Napóleonnak: »Ha a magyar koronáz, a magyar kial-kudott az osztrákkal; s ha ő kialkudott, az osztrákismét erős nagyhatalommá lesz. Akarja ezt a császár?Különös volna, ha akarná.« (1861. Január 7.) Sóhajanéha önkéntelen tragikus hördüléssé változik: »Való-ban hinni kezdtem, hogy elmulhassék tőlünk a koroná-zási országgyűlés összejövetelének pohara.« (IratokIII. kötet 592. 1.) »Vigyázzatok urak, — írja olaszbizalmasának — hogy Magyarország reményét, bizo-dalmát el ne veszítse, — ha az osztrák a sehonnan nemtámogatott nemzetet alkura szólítja fel — irtózatoscsak reá is gondolni, mi lehet a következés?... « (Ira-tok V. kötet. 121.)

Bismarck piramidalis politikai művészete acélpö-röllyel kalapálja ki az ő Európáját s a német hegemó-niát. Először Ausztriát becsalja a dán háborúba smikor attól elveszi az egész zsákmányt, meg van az

313

oka, mely miatt a sértődött Bécs megtámadja az újporosz hatalmasságot. Mikor a második háborúbanAusztriát megveri; Keletre szorítja annak aspiratioit,hogy lassan szövetségesévé tegye. III. Napóleont bele-kergeti a szedáni csatavesztésbe s Ausztria-Magyar-országgal szerződve s Oroszországgal viszontbiztosítástkötve, megteremti Nagynémetországot. Következmé-nyek: az összes keleti kérdéseknek lengyel földön és aBalkánon háttérbe szorítása egy emberöltőre, Olasz-ország egysége s magyar kiegyezés, melyet a súlypont-ját vesztett Ausztriának el kell fogadnia. Itáliában aholt Cavour továbbélő politikája, MagyarországonDeák Ferencz rendületlensége s a mérséklésben valóereje találkoznak Bismarck céljaival. Így történik megaz európai planéta rendszernek az az átfordulása, me-lyet a mi nemzedékünk végleges kialakulásnak tartotts mely — mint ellenállhatatlan kozmikus áramlatsodorja el Kossuth Lajost az ő korának — s az ő nem-zetének élő folyamatából. Mint minden nagy s emberentúli felvonulása a Végzetnek, azonképpen e nyomasztóés negatív küzdés feltartózhatlan tragikus erővel köze-ledik minden felől hősünk felé s mire 1867-ben azAusztriával való kiegyezés s I. Ferenc József megkorornázása magyar királylyá elérkeznek: már egészen kö-rülöleli őt. Lassan ott fog állani a magas hegyormán,mit magának választott, áthatolhatatlan ködben. Eköd a magyarság, sőt Európa sorsából száll felé.

Mi lehet védekezése a láthatatlan s megfoghatat-lan ellenséggel szemben? újra meg újra, hallatlan szí-vóssággal, veti ki ábrándjainak csodálatosan színessugárnyalábjait a politikai Űrbe; de azok mindig visz-szahullanak, mert az égitestek, melyek felé röpíti őket,már nincsenek helyükön.

Évről, évre, mindig ziláltabban hullanak visszarája a nagy Meg-nem-értésben. De ő nem feledte, hogya magyarság szabadságharcában épp úgy, mint a krimifeszültségben s az olasz háborúban (1859) körötteforogtak a csillagok s ezért folytatni, folytatni, foly-tatni kell a »végső küzdelmet« — minden ellenkezőfátummal szemben is. A »Történelem Logikája« — ígyhiszi — végül is rajta keresztül kell, hogy testet öltsön.

314

Romantikája azt mondatja vele, hogy »sokszor feléb-resztette már keble hűségének melegén a dermesztőkígyót s mindig mérges marás volt a jutalma. De őmeg nem bocsáthat soha!« »Nem vonulok vissza (bár-mennyire unom a nagy felelősséget). Nem teszem, merta vidékekről, a nép köréből, hatalmas communitásokköréből, kezemhez érkezett nyilatkozványok ezt tennemmeg nem engedik. Én Istenem tudja: sem nagyravágyónem vagyok, sem vezérségre nem vágyom, de férfivagyok s az agyamban van elég velő, szívemben eléghonszeretet s lelkemben elég határozottság, semmitől,ami kötelesség, vissza inem riadni. Nem vonulok visz-sza, hanem egy manifesztumot., egy politikai hitvallástteszek közzé az európai sajtóban, és a tevékenységnekmás elemeivel teszem magamat viszonyba.« A »tevé-kenységnek eme más elemei« mindig olyanok, kiket »aforradalmi előkészületek vezérletére felhatalmazott.«

Mert lelkében mindig és mindenütt forradalmár,azért nála ez a reagálás következetes és ne féljünk a,szótól — törvényszerű még akkor is, mikor elveszti avalósággal való kapcsolatot. Ösztöne meg nem állíthatóerő, mely légüres térben is dolgozik. Már Cavourralvaló tárgyalásaiban azt jelentette Kossuth, hogy »kö-zöltük a mozgalmat intéző központi bizotmánynyal ahazában, hogy a forradalom taktikai szervezését mun-kába vegye; és az ország már föl van osztva hadtes-tekre, hadosztályokra, dandárokra; a parancsnokok sfőbb tisztek nemcsak ki vannak szemelve, hanem ki-jelölt helyeiken legnagyobb részt már tevékenységbe isléptek — s a besorozás a nemzet forradalmi hadseregeszámára mindenütt szintannyi erélylyel mint discretió-val folyamatban van. Ezen tactikai szervezésen felülaz általános népfelkelésre az előkészületek meg vannaktéve; a hadműködési terv részletesen meg van álla-pítva; az érintkezés az osztrák hadsereggel megkezde-tett s a kémlelési fontos szolgálat berendeztetett. Azon-kívül minden megye el jván látva egy-íegy politikaifőbiztossal, kinek kötelessége az alárendelt forra-dalmi közegekről városról-városra, faluról-falura gon-doskodni. Kezeimnél van a biztosok jegyzéke s bennelátom az ország legnépszerűbb neveit, köztük többeket

315

a leggazdagabb mágnások közül.« (Iratok. III. kötet96 1.)

Most a porosz-osztrák háború közéig. Tehát ez-aszervezet éled újra s mint akkor (I860), most is(1866), »minden szálat kezében tart«, bár az1861-iki országgyűlés megnyitásakor ama rejtélyes,központi forradalmi bizottság »taktikailag« feloszlott.Politikailag úgy látja a helyzetet, hogy: »ha Bismarckúr egységes Németországot akar porosz felsőbbségalatt, meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy az bi-zony egy kis forradalmi mozgalom nélkül nemmegyén«. Bejelenti Victor Emmanuel királynak(1866 Május 25.), hogy »csak én biztosíthatom Felsé-gednek Magyarország közreműködését. Senki más, csakén. A magyar nép tömegeinek emlékeiben és egyete-mes véleményében csak az én nevem az osztrák zászlóalóli felszabadulás zászlója. Az Ausztria elleni nemzetifölkelés gyülekező pontjánál csak az én nevem szolgál-hat. — Amíg én élek, a nép tömege nem fog hallgatnisemmiféle felhívásra, amelyhez nem fűződik az énnevem. — Felségeddel megegyezem és Felségednekméltányos alapon biztosítom Magyarország közremű-ködését«. A háború kitör s Kossuth »a nemzeti forra-dalmi comitével« discrete ebben állapodik meg: »énviszem a dolgokat künn, ők viszik benn, mindaddig,míg a haza földjére lépek!« Az osztrák-porosz háború hir-telen bevégződik s ebből az egész magyar mozgalombólnem maradt egyéb a Történelem papírkosara számára,mint Kossuth nevével szétosztott katona-lázító felhívá-sok, Klapka nevetségbe fúlt betörése Turóczmegyóbe,hol velük senki szóba nem áll, a porosz határon gyűjtöttmagyar hadi foglyok tragikus kalandjai s töméntelenvádaskodás. Mert sem magyar forradalmi komité, semmagyar fölkelés nem volt sehol.

Bismarck herceg politikája tetőfokán, 1874. Ja-nuár 19-ikén a porosz képviselőházban tartott beszédé-ben, azt nyilatkoztatta ki, hogy már az 1866-iki há-ború kitörésekor »magyar részről tett ajánlatokat vis-szautasítottam s csak akkor, mikor a königrätzi csataután Napoleon császár tudtomra adta táviratban, hogybelé akar avatkozni a háborúba, akkor fogadtam el,

316

kényszerhelyzetben a magyar legio szervezkedését. Mivan ebben forradalmi cselekedet«? Ebből látható, hogyBismarck, (ki Kiss Miklós és Kossuth levelezésébenmint »miniatűr Cavour« szerepel!) akkor is, mint min-dig, nem forradalmi alapon, hanem az ő világpolitikaiszempontjából nézte a magyar kérdést. Viszont a hazaiközvéleményre Kossuth utolsó összeesküvésének, melyrosszul sikerült kaland gyanánt foszlott széjjel, az letta következménye, hogy a nemzet nagy többségét mostmár ellenállhatatlan erővel hajtotta Deák politikája sa császár4drálylyal való megegyezés felé. Beszédes ésfeledhetetlen bizonyítéka ennek az, hogy midőn 1367június 8-án I. Ferencz József magyar királylyá koro-náztatott, csak hét »függetlenségi« képviselő vonultki tüntetni Czinkotára s később, mikor ezek »oz Auszt-riával való közjogi kapcsolat minden alakja ellen til-takozást jelentettek ki, megmondták nekik nyíltan,hogy nincs helyük az ellenzéki pártértekezleteken.«(Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. I. k. 1.) Az a48-as és függetlenségi párt«, melyet a mi nemzedé-künk ismert, s mely mindaddig növekedett, míg Kos-suth Ferencz vezérlete alatt be nem állt a hatvanheteskormányba s megkötötte kvóta emeléssel Ausztriávallegrosszabb kiegyezésünket, az még akkor nem volt se-hol, mert egy más időnek vegyi terméke. Kossuth La-jos itthon hangoztatott neve s a kintélő remete nem-zetközi és forradalmi politikája, itt szakadtak el örökreegymástól.

Ha — amint vallom — az akkori helyzetnek ez avilágháború utáni külső és belső megvilágítása; akkormég mindig nem tisztáztuk ebben a fejleménybenkönyvünk hősének szerepét, legfölebb annyit állapít-hattunk meg, hogy ezekből a szempontokból őt megér-teni nem lehet, de nem is lehetett. Pedig éppen ez azutolsó összeesküvése jellemzi legjobban, nemcsak nagyés tragikus helyzetét, hanem a háttértől folyton job-ban elkülönülő emberi alakját is. E kérdésben azonbancsak azóta látunk tisztán, mióta Magyar TudományosAkadémiánk megszerezte egy osztrák családi hagyaté-kából a Csáky-Komáromy összeesküvés iratait. Merterről van szó. E kiadásra váró levelekből hitelesen ki

317

tudjuk alakítani annak a furcsa összeesküvésnek aképét, melyben benne volt III. Victor Emanul királyis, Bismarck is, Kossuth is, Klapka is, melytől későb,bmindegyik külön akart megszabadulni s melyről a ma-gyar politikai világnak eddig a legzavarosabb benyo-másai voltak a Kossuth Lajos posthumus »Iratai VI.«kötetébe behajigált »Csáky—Komárbmy-féle üzelmek«című »jegyzetek« alapján. Ez a Szentivánéji politikaivarázs játék később úgy nehezedett minden szereplő-jére s itthon Kossuth alakjára — mint egy lidérc-nyomás. Holott nem volt egyéb mint egy fellengősszélhámosnak, gróf €sáky Tivadarnak a fantasztikussipista mutatványa a politikai-kártya keverés terén.Arról volt szó, hogy mihelyst a bismarcki terv szerint,Poroszország és Olaszország megtámadják Ausztriát,magyar katonaszökevényekből olasz és porosz területenmagyar légiók alakulnak —; Garibaldi seregeivel indulaz egyik, — »oldal becsapás Magyarországba« —Klapka vezeti a másikat — s egy állítólag nagyszerűenmegszervezett magyar összeesküvés komitéja azalatt itt-hon körösztül viszi a fegyveres magyar fölkelést. Ehhezkell a két hatalomtól pénz, mit megkapnak, kell Kos-suth poclamatioja a magyar ezredekhez, — az is meg-jelenik. (1866. Június 23 és Július 15.) »Már van hely,hol a magyar zászló szabadon lobog. Kitűzéséhez hozzá-járultam. E szónak politikai értelmét a magyar nem-zet érteni fogja. Mert én elvet személyesítek, s ez elv1849! — Sokat szenvedtél szegény hazám, mióta látta-lak. Sokat szenvedtünk mi is időközben. Én megőszül-tem az évek súlya a számkivetés kínjai s a családi bú-bánat alatt. De az önzéstelen honszeretetben meg nemfogyatkozott a szenvedő kebel. Ez az, ami cselekvésreint. S az ész higgadt számításaival, a remény melegé-vel, mire nem könnyen szoktam gyulladni s az erősakarat eltökélésével mondom, mit 17 év óta soha semmondtam: a viszontlátásig, hazám! nemzetem.« Miree rövid porosz-osztrák-olasz háború véget ér, mertOlaszország megkapja Velencét s Bismarck megnyerivilág-játszmájának második próbáját: akkorra kisül,hogy ez az óriási, megyékre osztott s vezetőkkel ellátottmagyar szervezkedés nincs sehol, minden kimutatás ká-

318

véházi asztalon készült s szerzőik: egy jelentéktelen vi-déki kortes (Komáromy) és egy szélhámos gróf, ki»külföldi küldetéseiben« is más pénzén és a más höl-gyével utazik. A Szentivánéji álomból föl kell ébredni.A kiábrándulás teljes. De aki ebben a kalandban tel-jesen ártatlan, kinek csak a tragikus következményekjutnak belőle részül, az — Kossuth Lajos.

A kiegyezés idején szatír játéknak nézték s ké-sőbb elfeledték ezt az epizódot. Ám a régi Hellasz nagyköltői mindig valamely megrázó sorstragédia végénléptettek föl szatírokat.

Az oklevéltárak most napfényre kerülő adatai tel-jesen igazolják ezen élet-regények azt a fölfogását,hogy Kossuthot ott a nemzetközi világban, mindig va-lamely kész helyzet hívta, csalogatta magához. Nem őkereste a szereplést, hanem a történelmi kiforrás sodravonult eléje s megkövetelte személyét és nevét. Láttuk,hogy míg Kutahiában tartózkodik, hogy keresik őtMazziniék s a világ minden demokrata szervezkedése.Az újabb kutatás az olasz levéltárak anyagából bizo-nyítja (Kästner), hogy Cavour államteremtő tervez-tében ott szerepel a magyar fölkelés s hazánk függet-lensége; de Cavour is előbb Klapkával kísérletezik, sőtegyenesen kerüli Kossuthot, még francia szövetsége-sénél, III. Napóleonnál is, le akarja rontani Kossuth be-folyását: míg végre úgy érzi, hogy éppen Kossuthravan szüksége s 1859-ben vele indul meg a fölszabadu-lásba. Most, 1866-ban mindez megismétlődik, csakhogynem Cavour játsza nagy játékát, hanem magyar des-perádok próbálkoznak először nélküle, — de végre őkis rájönnek, hogy Kossuthra szorulnak rá. A M. T.Akadémia által megszerzett irattömegnek legnevezete-sebb bizonysága az, hogy Komáromy György mint ama»magyarországi komité küldötte« már 1864-ben Ja-nuárban megjelent a flórenci kormánynál s Csáky Ti-vadar gróf már ugyanez év december 27-ikén felvettaz olasz kormánytól ötvenezer frankot ugyancsak asaját forradalmi készülődéseik céljára, Kossuth tudtánkívül. E titkos tárgyalások épp oly állandók, a királykiküldötteivel, mint növekvő pénzigényük, meg is kö-tik egy svájci céggel a 100.000 frankos szerződést fegy-

319

verszállításra s mikor a cselekvés órája üt, ekkorCsáky külföldről sürgeti 1866. Július 27-iki levelében,hogy most már rögtön kezdeményezzenek ilyen mozgal-mat az otthoniak. Megtudjuk azt is, hogy Klapka —a nélkül, hogy a magyar emigratió fejének, KossuthLajosnak, szólt volna, már 1863-ban lekötötte magát etársaságnak fővezérül, viszont azok »a teljes politikaihatalmat s a követ küldés jogát is maguknak tartjákfönn* (1863. November 23-iki megállapodás Genfben)s előre félnek attól, hogy »Kossuth pártja vezérük idő-előtti lármája által félúton megállítja őket«. Hároméven át a levelezés arról folyik, hogy valahogy meg neelőzze őket Kossuth vagy Türr; maguk tárgy álnak Vis-conti Venostával, Ceruttival, Ricasoli miniszterekkel saz 1864 Január 4-iki levélben egyenesen bejelentik azolasz kormánynak, hogy »Kossuth új terveivel, be-vallott eszméivel mi nem azonosítjuk magunkat«. 1864Július 17-én már kész számlát nyújtanak be: nekik kell3000 puska, azután 150.000 frank, azután 200.000frank, ezt követően 500.000 frank, ennek hegyibe 50millió forint nemzeti kölcsön s még 3,500.000 frank • • •Tárgyalnak és pénzt szivattyúznak 1864-ben, 1865-bens 1866-ban egyaránt s csak amikor már kitör a porosz—osztrák háború, akkor jelenik meg Kossuthnál Csáky,hogy lekösse Kossuthot; de sietve tovább rohan Ber-linbe a »megállapodással«, honnét Kossuth nem kapmást tőle, mint gyanús, kitérő válaszokat. MagaKlapka tábornok csak 1866 Június 30-án jelentkezikPárizsból Kossuthnál, hogy »fátyolt vetve a múltra éssaját hazafiúi érzelmeitől is gerjesztve« nyújtja barátijobbját s jelentve, hogy — Berlinbe megy Bismarck-hoz. Kossuth válasza (Július 5-én) igen-igen szelídszemrehányásában, mikor így kezdődik: »Az ország-ban működő azon bizottmány, mielylyel Tábornok úr,megszakítván velem összeköttetését, a nélkül, hogy ar-ról csak értesített volna is, négy év óta viszonybanvolt, engem egyesülésre s együttműködésre szólítottfel.« Igaz, hogy Usedom, a porosz követ is tárgyal Kos-suthtal, de mást nem izen, mint azt, hogy »Még koránvan. Bismarck mindenre gondol«. Kossuth világosanmegmondja, hogy: »a mi addig, míg az expeditiokkal

320

a hon határát átlépem, történik a hazában, arról tudnisem akarok, mert a solidaritást érettök nem akarom el-vállalni, de amint átlépem a határt — kezembe veszema kormányt s önmagamban; találandom a garanciátarra nézve, hogy senki ne ronthassa el ügyünket.« Váj-jon a magyar szabadságharc feje kivonhatta-e magátegy történeti pillanatban egy az olasz kormány általrégen szőtt mozgalomból, mikor maga a király II. Vic-v

tor Emánuel 1866 Június 287ikán meleg kézszorítássals e szavakkal búcsúzott tőle: »Au revoir a Vienne.« —Viszontlátásra Bécsben!

A königgrätzi csata eldőlt s gyorsan közeledik aprágai béke Bismarck és Ausztria között. Kossuth le-veléből epedő sóvárgás szól — hogy bár ő mehetne Ber-linbe — de a nagy küzdelem megint gyorsan, s me-gint ellene dőlt el. Villafranca másodszor s utoljáramegismétlődik. Az olasz király megkapja Velencét spanaszolja a magyar »komité« által kicsalt aranyait.Magyarországba küldött két embere is azt jelenti, hogya nemzet vezére most már nem Kossuth, hanem DeákFerencz. Magyarország megkapja kiegyezését. Kossuthelőtt senki sem mondja ki, hogy ez volt ama »végsőküzdelem« — de ő érzi, hogy az volt. 1867 Május 22-énírt (s negyven évem át a magyar politikában annyitidézett) levele Deák Ferenczhez tündöklő közjogi til-takozás az ország független jogaiért. De oly tiltakozás,melyre csak a Bismarck előtti világrend tudott volnafelelni. Ezért Deák nem felel. Hallgat az egész világ.A lángész már nem ennek a planétának kiált.

A két Kossuth között, melyek egyike önmaga, má-sik kit magának kora s nemzete alkotott, — kik bör-tönön, török fogságon, amerikai diadalon s olasz össze-esküvéseken kísértetiesen követik vagy előzik egymást— mintha kettévált bolygók lennének — kettőjük kö-zött elkövetkezett a végleges szakítás. A nemzet, melymindig nevek után indult, nem veszi ezt észre. Kossuth,ki a maga lelkéből indult s oda érkezett, egész kegyet-len tragikumában érzi.

— Nincs emberi szó, mely hangra tudná zendíteniezt a mélységes fátum járást.

Foglya a rideg Turinnak. Egyedül. A világ leg-

321

perzselőbb tűz lelkét körül veszi a fagyos és kérlelhe-tetlen Idő. Egyszerre a politikai világrend helyettpuszta szigeten, érzi magát s eszébe jut — ki annyiszorjárt előtte — Napoleon, ki a tüzérségi iskolában be-írta irkájába végzetét: »Szent Ilona kicsinyke sziget.«Ő is oda megy könyveihez, s Napoleon emlékiratait ku-tatva, mellettük kis könyvet talál. Ez az, ami a Webe-rek forradalmi utódjától, Sarolta asszonytól, az édesanyjától visszamaradt. A megkopott könyv kinyílik alegtöbbet forgatott lapon s Kossuth Lajos olvassa Tu-rinban, — mit fennszóval egyszer — sűrű könny között— harmincöt év előtt — az újhelyi házban — a nagy-asszony olvasott, mikor ő elindult útjára...

»Letícia asszony erős anyának neveztetett »mereforte« s várta, hogy fiának elérkezik az ideje, mert bi-zonyos volt abban, hogy annak az időnek el kell jönnie.Leticia akkor még nem sejtette, hogy ama ragyogó útjaa dicsőségnek, mely egy világra árasztott fényt, kegyet-len számkivetés halálos magányában fog végződni.«

XVI. EMBER A CSILLAGOK KÖZÖTT.

— »Oly örömtelen életunt vagyok, mint embertalán nem volt soha. Lelkem nagyon beteg, mi vissza-hat az agyvelőre is. Fáj a gondolkodás.« — »Otthonipolitikai barátaim rettenetes léhasága a múlt háborúkimondhatatlanul kedvező alkalmát használatlanulengedte elröppenni.« — »A teremtett világ mindenatomában annak az Istennek végtelen bölcsességétlátom, ki általánosan megszabott törvények szerintkormányoz, de kétségbeesésem mélységeiben nem látokolyan Istent, ki külön beavatkozik az emberek dol-gaiba s a halandóval külön érezteti az ő akaratát.Ó, hogy irigylem én azokat, kiknek a szerencsétlenséghitet adott f Tőlem minden ilyen vigasz megtagadtatott.Borzasztó, de igaz: a rámzúdult szerencsétlenségek ben-nem kétségeket teremtettek!«

Így vall, ily beszédet tart az »öreg, ki öt-hat naposkirándulást tett az aostai völgyben, hogy neje halála

322

emlékétől meneküljön« s honnét — messzi magasból —alpesi palántákat hozott, felmászva értük a hóvonalmagasságáig. Hetven éves korában a Mont Blancoldalán találjuk, — ott az Androssae bryoidestkeresi... Hol beszél ? A mereven kiszabott Turinkőlegyezőjéből a legegyenesebb út a francia határ feléhalad, nyílegyenesen, észbontó kemény következetes-séggel. Mintha város, út és emberi helyzet valamelymathematikai feladatnak lennének elrendelt részlétei.Az első falu — inkább házcsoport —neve Collegno, —a baracconi kerületben. A nagy barokk kolostor mellettmegyünk el, melyben elmebetegeket csillapít a gyógyí-tás; a sok (kőfalkerítés egyikében rácsos kapu nyílik:ki betekint, itt is, mint a többiben, megpillantja az olaszkertészet szokásos próbatételeit: az olajfától a salátáigs a másik felén megint vissza: a szegfűről s lombosrhycinustól a gondosan őrzött pálmáig. A kert téglaformában két holdat foglal el s a kapuja mellett kisemeletes kertész ház, melyet a mindig hű Ihász Dánielőriz. Beljebb fél-közepén, emeletes és verandás lak: eza Kossuth Lajos háza. (Ma még a kékre festett lép-csőcskéje van meg s egyetlen szoba, jobbra a benyíló-tól, melyben »il generale Kossuth« dolgozott.) Tíz évreide száműzte önmagát (1874—1884), még Turinból is.Nem szándék nélkül történt: a ránézve megszűkítéttpolitikai világba egy még szűkebb szigetet szerkesztettbele, hogy ne lássa amannak eltűnését.

A földkerekség — s talán minden idők — legna-gyobb szónoki tehetsége most is beszél, mert ez őseleme.De Kossuth Lajos most már csak növényeinek tart szó-noklatot. Természettudósok leveleznek vele — s mikormajd megismerik nagy herbáriumát — ámulva, de pon-tosan megállapítják a gyűjtési szenvedély kezdetét;csak az ok marad ismeretlen: »A botanikával és általá-ban a természettudományokkal csak 1867 után kezdettfoglalkozni.« »Volt-e Kossuthnak fiatalabb korábanoly barátja vagy ismerőse, akivel botanikai érintkezés-ben állott, azt nem tudjuk. Nem tudjuk azt sem, vájjonmásoktól kapott-e kedvet a botanikához vagy sajátlelkéből fakadt az? Oly rendkívüli tudással, nagy szel-lemmel megáldott ember, mint amilyen Kossuth volt,

323

aki annyiféle tudományhoz értett, bizonyára a botani-kát a maga erejéből útmutatás nélkül sajátította el.«»A magyar botanika szempontjából nagyon sajnálhat-juk, hogy botanikusaink nem keresték az érintkezéstKossuth Lajossal.« »A sok politikus helyett, ha egy-két nevesebb botanikusunk látogatott volna hozzá, elátogatás minden bizonnyal megtermékenyítőleg hatottvolna Kossuth botanikai tevékenységére. Más szemmelnézte volna a növényeket és inkább megértette volna afióristákat, a kikben majd mindig csak (szinonim) szó-faragókat látott. Kár, hogy nem így történt. A hazaitudományos intézettől távol, elszigetelten élt kedves tu-dományánakj élénkebb összeköttetésben állva velők, bi-zonyára kimagasló alakja lett volna a magyar termé-szettudománynak is.« így ír kiváló flórista tudósunk,Moesz Gusztáv. De nekünk mást is mondanak a növé-nyek, Kossuth növényei, mint azt, hogy »ordo« »tribus«és »subtribus« szerint helyesen osztotta be őket. Mertnem közönséges palánták, nem mindennapi zuzmók, mi-mósák és páfrányok ezek. — Már is megértettük azt,mire a növénytan nem juthattatott rá, hogy honnét fa-kadt lelkéből a botanizálás kényszere s miért, kellett ép-pen 1867 után belépnie ebbe a birodalomba, mely eddignem volt az övé s miért »nézte más szemmel a növé-nyeket«, mint a többi herbárium gyűjtője s mestere.

Mert a Nemzeti Múzeum 5156/a. aktája »Termé-szettudományi jegyzetek« címen Kossuth kezétől őrizvallomást, mely ekkép kezdődik: »Jegyezni kezdtemNovember 1870. Sok gond s még több bú nyomja lelke-met. Foglalkoznom kell, hogy a pillanatnyi önfeledés-ben enyhet találjak. Vonzalmaim a természet tanulmá-nyozására vezetnek. Csak az képes érdekelni, hogyidőnként önmagamról megfeledkezzem. Emberekkelnem társalgók, annyira elszoktam tőlük, hogy márnagyon terhemre esik a társalgás. Szeretem, hogymár nem vagyok e tehernek kitéve. Nem ismerek sen-kit Turinban s azt hiszem, engem sem ismer senki. Avisszavonuló ember hamar kiesik a társaság emlékezé-séből. Nem zavar senki magányomban.« Huszonnégyoldalas értekezést ír — a messzi sarkifényről: »AuroraBorealis.«

324

Ki a száműzött, ősz Kossuth utolsó idejéhez ellen-képet keres, az emlékezzék a másik nagy magyaremigráns államfő, II. Rákóczi Ferenc utolsó ide-jére, ki nem a Természetbe menekül, mint a modernszabadsághős, hanem előbb, Párizs mellett a groboisiszerzetesek (kolostorába vonul, majd Rodostóbannaponként két misét hallgat, négyszer megy temp-lomba s megismétlődő »Vallomások«-ban (Confessions)fordul személyes hitével, az Istenhez,

A Természettudományi Közlöny 1915-iki pótfüze-tében láttam Kossuth Lajos herbáriuma egyik lapját,kicsinyített képben. Míg természetbúvár barátaimataz érdekelte, hogy mily lelkiismeretesen hadakozik anagy gyűjtő a füvek- s moszatok beosztásával, régi ésúj neveivel (Kossuth, mint minden igazi reformer,szenvedélyes magyar szó-újító is); addig engem egyet-len egy megjegyzése érdekelt, melyet egy fényképen a»Paraj Libatopp« (Chinogocinusi Bonus Henricus)fölragasztott példányára írt. Nem növénytant tanul-tam belőle, hanem egy nagy emberdráma utolsó felvo-násából hallottam ki a hős igazi hangját. Ez a kis jelen-téktelen följegyzés szól eképpen. »A paraj libatopp azemberhez szegődött társul, mint a hű kutya. Ahová azember eljut, a növény elkíséri. Még a havasok renge-tegében is mindenütt ott honol a pásztor kunyhókkörül. Ha fergeteg lepett meg az Alpesek magaslatán sa hajlások miatt nem láttunk menhelyet, egészen fel-derített, ha e szerény növényre bukkantunk, tudtuk,hogy a legközelebbi fordulatnál pásztorhajlékot lelünk.S a szerény hírmondó nem csalt meg soha. Csodálatos.«— Valóban csodálatos. Mintha Ibsen »Peer Gynt«-jéthallanám. Csak a libatopp paréj nem hagyta el a poli-tika nagy vándorát, ki a Történelem Alpeseinek ma-gaslatán járok s kit ott meglepett ama fergeteg...

Annyira élt a szó, annyi mély líra hangzott a szá-radt, lyukas levelű, fakó paréj mögül, hogy igénybevettem természettudós barátaim nemes segítségét sők bevezettek Kossuth utolsó birodalmába: a füveikközé. Herbáriumának mind a négy ezerkétszázhetvenötlapját magam elé raktam s belőlök lekottáztam egymagára maradt lángész utolsó és legbensőbb vallomá-

325

sait. Kossuth Lajos most már növényeinek beszélt,tudta, hogy ők nem fogják elmondani: soká, soká,talán örökre maguknak fogják tartani titkait. Ezértolyan e rejtélyes dialog, mintha az örökkévalósággalbeszélne vagy — önmagával, ami a filozófiában s anövénytanban egyre megy.

Hogy politikáról beszél-e megdermedt hallgatói-nak? Igen, koronként, de már csak nagyon keveset.Porladó humor homokját hinti a politikára. Az»Együgyű pozdor« (Seorzonesa austriaca) karton lap-ján íme ezt olvassuk: »Hazslinszky loyalitása res-telte, hogy ezt az osztrák növényt a magyar nép . svele Diószeghy »Együgyűnek« hívják, tehát átbér-málta, osztrák pozdorrá. úgy látszik mai napság Ma-gyarországon az »átkos« (ilyennek kiáltja Csanády)»közösügy« még a botanikára is kiveti árnyékát.Nem maradhat »együgyű, mert hiszen osztrák«. — Az»Egy-nyári paprikánál« magyar emlék zsong körötte;a máramarosi Kőrösmező szellőjét érzi a kárpáti páf-rányok között; mikor kezébe veszi a »Bodza Ták ajak«kiszáradt szárát, halkan, — hogy ember ne hallja, eztsúgja neki: »Én is a régi időkből itt veszett öreg va-gyok, de nekem bizony nem »annulet« gyűrűsödött).Mikor a 32 nagy skatulya tartalmában, — hol cernia-írással, féltő gonddal mind maga rajzolta a betűket, —mint ki szerette nevét fakérgébe szerelemmel vési —mikor a gyűjtemény rejtegetett alján a »Viratoskotor«-höz érünk, erre a saxifragára kitör nagy kér-dése a Mindenséghez. Szól, kérdez és vall, mondván:»Ritka növény. A nomenclatorok még az ismeretlenségjelével jelölik (+). A tengermelléki havasokon kívülmég senki sem találta. Ott is hozzáférhetlen függé-lyes sziklafalak hasadékaiban lakik, mintha mondaná:Ember! ez az én kizárólagos birodalmam! itt mentvagyok kandiságodtól! De hiába mondja, mint hiábamondja a havasok nem tő je a zergevadásznak »Lassein Frieden meine Herde«. (Hadd nyugton az én nyá-jamat!) A kutató ösztön nem riad vissza a függélyessziklafalaktól, melyeken a viratos kőtör lakik. Csekélynehézség! egy szál kötél is kifog rajta. Hanem bosszútáll a »viratos kőtör« a kandiságon az által, hogy nem

326

engedi alakját fenntartani a herbarium számára«.Különös meglátás! Egyetlen botanikus sem beszéltsoha így a saxifraga floridenta osztályozásáról! Hoz-záférhetetlen sziklafal magasságában van egyetlennövény, mely elbújik a kandiságok elől, de utána mász-nak! Hanem ő bosszút áll azokon, kik rajzó gondola-taiknak magányát zavarják ott a magasságban —»nem engedi alakját fenntartani« a köznapi politikaiherbáriumok számára. A ritka és páratlan növényneve: Kőtörő Kossuth.

Népek nagy Varázslója saját lelkéből épít magá-nak alpesi magányt s magasságot. Megint — másértelemben — a felhők közé emelkedik s a csillagokatkeresi, amint mindig azt tette. S vall tovább hallga-tag plántáinak. »Az űr, mely a hazát tőlem elválasz-totta, engem a világtól elválasztott, ezért vesztettéletem kimondhatatlanul isivárrá, vigasztalanul üressélett. Elmentem vigaszt keresni a természetben, mely-ről meg vagyon írva, hogy őt megtaláljuk s csakis őttaláljuk meg a magány bánatos napjaiban. És nemmondhatom, hogy nem találtam meg.« A politika for-dulatát immár úgy látja, »mint egy-egy bolygó ki-zökkenti útjából az üstököst.« A csillaglátó ember, ottáll egyedül, a lenyugvó nap ragyogásának glóriásfényében.

De a nagy magányba betörnek külső erők, kér-lelhetetlenek. S most még egyszer, — utoljára, — kez-dődik a küzdés: maga érzi, hogy ez az igazi, »végsőküzdelem«. Maga tudja, hogy most vált valóra, amitKutahiában érzett, s titkos jelű, cipőtalpban kicsem-pészett levélben írt meg Belgrádba a szard kormányügynökének, Carosininek: »úgy érzi magát, mint Na-poleon Szent Ilona szigetén«. (1850 November 13-ikilevél.) Három oldalról támadnak reá s ezért háromküzdelem folyik.

Az egyik ellenfél, az ős-ellenség, az osztrák udvar.Miikor a bécsi állami levéltár »Confidens« (kém)jelentései közt ültem a »Haute Police« titkos »B. M.«levéltárának aktákba ragasztott titkai között: ugyanazaz érzés szállott meg, mint mikor Nemzeti Múzeu-munk növénytani osztályában Kossuth füvészeti gyűj-

327

teményének lapjai tárultak elém. Régmúlt idők elszá-radt lényei, — moszatok s emberek — kik most elő-ször súgják el az Idő nagy ködén át rejtelmes vallo-másukat: egyiknél millió évek, másaknál évtizedekjelzik ugyanazt az Evolutiot, melyet Kossuth rajtukát figyel. S a két gyűjtemény között nem a herbariuma különösebb, hanem az, (melyet a »Haute Police« »B.M. irattárában a »konfidensek« mutatnak be, mert azosztrák kémek folyton követik vizén, szárazon, — mégtemetésénél is jelen lesznek. Nem tudok a Világtörténelemben — Napóleont kivéve — alakot, ki oly állandógondjába s annyi tenger pénzbe került volna ellenfe-leinek, kik nem tudnak kiszabadulni ellensuggestió-jának bűvöletéből, mint Kossuth Lajos. 1860-ban (1123B. M.) Amerikából jelenti lovag Hülseman, hogy bírjaegy gróf K. jelentését, ki el tudná ítéltetni bíróilagKossuthot — kár, hogy a jelentés tele van helyesírásihibákkal. 1860-ból nagy aktacsomónk van arról a följe-lentésről, hogy Kossuth Lajos meg akarja gyilkoltatniaz uralkodót s ennek megakadályozására két ravasz szé-kely küldetik, kik ott nagyszerűen megélnek abból kétesztendeig (210, 2163, 2173 B. M. akták.) Szegedengyanús anekdotát hallottak Kossuthról (B. M. No.47), viszont a pesti rendőrfőnök mindegyre tudriasztó és vérfagyasztó híreket: Kossuth elakarjahagyni Turint (No. 543) s tudassák ezt magával grófAndrássy Gyula külügyminiszterrel; »Kossuth Velen-cébe készül titkos tanácskozásra, hogy kikiáltsa a köz-társaságot«, ezt megerősítik — Konstantinápolyból(No. 1391.). »Kossuth iránt az itthon meghirdetett am-nesztia folytán az emigratio tagjai ugyan, hálaIstennek, mind jobban elhidegülnek, de az angolok bá-mulják, szuverén magatartását s havonként 1000 franktitkos pénzt kap vagy egy magyar forradalmi bizott-ságtól — vagy — orosz forrásból.« (Négy külön jelen-tés a külügyminiszternek, No. 1023. alatt.) Minden el-fogott levelét diadallal mutatják be, egyikben megjó-solja a Keleti kérdés felgördülését (No. 6130/1867),s a rendőrfőnök jól megfigyelteti; jelentvén grófAndrássynak (1868. Április 4-én): »Kossuth mostbútorozott lakást bérelt, igen egyszerűen él s a

328

nap legnagyobb részét szobájában tölti, délelőtt tizen-egy óra után szokott látogatókat fogadni. Sokat fog-lalkozik irodalmi munkálatokkal, egyenest Lipcsébőlhozat könyveket, melyeknek csomagján ilyen címzésolvasható: »K. L. kormányzó úrnak.« Ha társalog,akkor céltudatos következetességgel kerüli a németbeszédet, s ha látogatója nem tud magyarul, inkábbangolul vagy franciául beszél, olaszul rosszul tud.Jelenleg nagyon rosszkedvű lett, órákig fel s alá járszobájában; még mindig mély gyászt visel.« Mindezhallatlanul gyanús. Ezért ne csodálkozzunk, hogy mi-dőn 1868-ban azt a rémhírt kapja a bécsi külügymi-nisztérium sajtóosztálya, hogy a veszedelmes Kossuthhaza akar jönni, Lemberg, Troppau, Prága, Line, Salz-burg, Innsbruck, valamint Triest fővárosokban a tar-tományfőnökök sürgősen értesíttetnek, gondoskodástörténik a határ elzárásáról, s gróf Andrássy Gyulamagyar miniszterelnökhöz fordulnak utasításért,hogy mily reverzálist írassanak alá a haza-térővel, adolog igen gyanús — mert a kém meggyőződött róla,hogy Kossuth egyszerre 17 levelet kapott! 1877-ben,mikor a ceglédi küldöttség kint jár Colegnoban, meg-ismétlődik a hazatérési aggodalom (1877 No. 19). A»konfidensek« állandóan utasítva vannak (No. 11/120),hogy »nevezett agitator találkozásait és érintkezéseitezután is legalkalmasabb megfigyelésben részesítsék.«Szerencsére 1870 óta Gelich Richárd szabadsághar-cos tábornok bírja Kossuth bizalmát s jó pénzért pon-tos tudósításokat küld Bécsbe az emigratio mindentervéről, melyeket gondosan segít elkészíteni s arrólsem feledkezik meg, hogy a hazában mint a szabadság-harc hősét ünnepeltesse magát s annak »hű« leírá-sával ajándékozza meg nemzetét. Ez a kémkedés, ezaz izgalom, ez a körül-fogás tart évtizedek múlása,kormányok változásán át, míg végre 1894-ben 720/4.szám alatt megkönnyebbülten jelentheti a bécsi köz-pontba a klagenfurti tartományfőnök, hogy »KossuthLajos holtteste minden baj nélkül átszállíttatott.« ...Nem ilyen könnyű a második oldalról jövő betö-rés ellen védekezni: saját hazája keresi Kossuthot, —de mindig másutt, mint ahová ő már megérkezett.

329

Nem azokat a kisebb esetlenkedéseket értem, melye-ket panaszolnak az Iratok is, de tele vannak vetők a kinem adott levelek: a töméntelen portó-ráfizetés, me-lyekbe neki a »hivatalból portómentes« magyar leve-lek kerülnek, a tolakodó segélykérések, a beváltásragyöngéden beküldött Kossuth-bankók vagy éppen negy-vennyolcas hadi megrendelések »kiegyenlítésre várószámlái« — velejárói ezek tragikomikus mai vilá-gunknak s merő véletlen, hogy éppen egy oly óriásinagyító üveg lencséje elé kerülnek, mint KossuthLajos neve. A nagy Meg-nem-értés más, tragikusabbs mint állandóbbá válik. Aki valaha egy nagy szo-morújáték meghallgatása után, kiérezte belőle azt amély tragikumot, mely a mű költőjének líráját jelenti,az hallgassa meg az öreg Kossuthnak ezeket a sza-vait, tegye jól fülét a betűkre, melyeket Iratai har-madik kötetének végére iktatott: »Azt írta nekem egyjó barátom Irataim két első kötete felől, hogy a maiMagyarország nem ért meg engemet. És igaza lehet.Hiszen én nem értem a mai Magyarországot. Legyenaz olvasó elnézéssel irántam — a nyolcvanéves öregember iránt — írói gyarlóságomért.« E fő-motívumállandóan ott kalapál a sorok mögött, mint a halkulószív dobogása. »Rémületesen erőt vett rajtam az ide-gesség. A gondolkozás akként hatott reám, minthakalapáccsal vernék lágyamat. Aludni nem tudtam.Veszteg maradnom nem lehetett. Mindig futnom kel-lett, mint Ahasverusnak. Pedig én nem űztem el a ke-reszt terhe alatt roskadozó Krisztust. Inkább énvagyok az elűzött, nehéz kereszttel öreg vállamon.Életnek hívják. Nagyon nehéz kereszt. Ily lelki álla-potban nem szeret az ember írni. Ugrál az írótoll azujjak között. No de már kissé nyugodtabb vagyok. Akimerülés nyugalma. Tehát megpróbálom az írást«Talán rajtam is megtörténik, ami szent Dénesen, mi-dőn fejével hóna alatt útnak indult. Csak az első lépésvolt nehéz.« (Levele 1871. Február 21-én.) És meg-indul fejével a hóna alatt, hogy megérdeklődje »a Ju-piteren színváltozások észleltettek s minek tuladonít-ható-e tünemény?« (Iratok VIII. kötet 353. 1.) ígykeresi hónát a — csillagok között!

330

Betör az alpesi kunyhóba a pártpolitika: 1867 ótaminden képviselőválasztás idején az otthon maradtakTurinból várják az ellenzék pártsegítő szózatát. Töb-bet: mindegyre akad kerület, mely képviselőjévé vá-lasztja s várja haza. ő tüntetéseket lát a jelenségekbens válaszol. Szinte felszíjazza világhíres szónoklatai-nak koturnusát, a bibliai szót: »Nekem hazánk füg-getlensége polgári hitvallásom istensége. Az isten nemhalt meg, bár ha oltára körül a hívek meggyérültekis. Az ámítások köde szétfoszlik, a csalódásokból ki-ábrándulnak. És a hívek sorai újból megtömörülekaz oltár körül.« (1867. Augusztus 5.) Néha egészromantikája újra zendül: »Ismét az történt velem,mint a jászladányiakhoz írott levelemben a múltkormondottam, hogy tükör valék, mely a kapott világotvisszasugározza. A világ a nép vala.« (1867. Október3.) Ebben a színben látja az egész kiegyezési alkot-mányt is, mondván: »A mesterkélt expediensek gyarlócsónaka libeghet ideig-óráig sima víztükrön, míg szépcsendes az idő a benne ülők gyönyörködhetnek hely-zetük apró kéjeiméiben; de keljen fel csak a viharszele, — amint fel fog kelni okvetlenül — a gyarlócsónak a legelső szirten darabokra törik s a benn ülőkbánata késő bánat lesz.« (1868. Deczember 24.) Min-den újabb általános választás azonban a kiegyezésirendszer újabb megerősödését hozza, mint a balközép-ről a 67 legfőbb védőjévé lett Tisza Kálmán tizenöt-éves uralma bizonyítja. Valahányszor a gazdaságikiegyezések ügyében hallatja szavát Kossuth sazon csodálkozik, hogy a Nemzeti Bank bankói mel-lett nem lehet még kamatozatlan pénzjegyeket is for-galomban tartani (melyektől ismételten vár gazdaságimegújhodást s önállóságot!): mindannyiszor magaérzi legjobban, hogy a kézzel fogható »haza« milytávol van már tőle. Ezt csak azok nem tudják, kikfeleletekre provokálják s csak írásait látják, nem őmagát. »Aki körömben, csak meg is fordult, tudnifogja, mi bánatosan szomorú körültem még — a le-vegő is.« (1868. Karácsony napjai.)

Pártpolitikát követelnek tőle az itthon valók,mind sürgetőbben, mint az Idő halad. Holott a »48-as

331

és függetlenségi párt,« mely név szerint legközelebbállana hozzá, 1893-ban, kilencvenéves korában adjatudtára párthatározatát: »minden nagy elvedet nemkövetjük« s így nyújtja át üdvözlő iratát. Annál csudá-latosabb, hogy valahányszor a nemzetközi égbolto-zatnak nem azt a nyugati féltekéjét nézi, melybőlkunt Bismarck s itthon Deák és Andrássy leszereltéka Kossuth-politika tengelyét, hanem, az ő régi "sil-lagképletein, az Oriens alakulatain, a Kelet égtájánjár szeme: oly világosan lát s jövendöl, mint senkikortársai közül itthon s a hazán kívül. De éppen ezeka fényvillanásai azok, melyek hatás nélkül lebbentekel kortársainak láthatárán, mint valamely félre irá-nyított reflector sugárkévéi az égen. Mihelyst a bosz-niai kérdés felbukkan, ő az, ki határozottan tiltako-zik s szavai — a Világháború szerajevoi kezdete utánki tagadná? — prófétai szavak: »Nekünk magyarok-nak inkább, mint akárki másnak, okunk van elle-nezni, hogy háborúba sodortassunk akár Németországegységi törekvése miatt, akár a végett, hogy a bécsiudvar vagy a Kelet felé terjeszkedést megkísértse,vagy csak a végett is, hogy a keleti népek független-ségi vágyai ellenében a status quo fenntartásárafegyverrel interveniáljon. Hazánk kétségtelenül aháború egyik színpadává válnék és orosz invasionakvolna kitéve. Megveretés esetében pedig az osztrákbirodalom szétomlanék, úgy hogy Magyarországot isbele rántaná az egészbe.« Ezt jövendöli Bihar vár-megyéhez intézett levelében s így ismétli meg 1868-ban:»a cselekvés eszközeivel dúsan felruházott kabinet-politika akkor ránthatja be hazánkat a mi érdekein-ket merőben ellenkező élet-halál háborúba, amikortetszik. És be is fogja rántani okvetlenül.« Jól hallja»ama Syrene-hangokat, melyek, valahányszor az oszt-rák elvesztett valamit, mindig azt énekelték: »menjkárpótlásért Keletre« (1876) ezért »utasítja visszaindignatioval« Bosznia elfoglalásának gondolatát(1877) s a berlini kongressuson szerzett nagy diadal-munkról az a nézete, hogy »gróf Andrássy belesik-lott Boszniába«. (1878.)

— Ma — de csak ma — épp ily meglepőknek s

332

világosaknak hangzanak ama kijelentései, melyekbenCsehország önállósága mellett szól, melyet szintén aKeleti Válság kitöréseivel köt össze. Ezért beszél Cseh-ország »kétségbevonhatatlan államjogai«-ról 1870-bens 1871. November 5-iki levele egészen ennek a kérdés-nek van szentelve. Álláspontja az, hogy »Csehországautonómiája nemcsak nem ellenkezik a magyar érdek-kel, sőt Magyarországnak egyenesen érdekében áll,mert Magyarország integritásának, politikai egységé-nek — mondhatni: életének útjában egy rémséges kér-dőjel áll. A muszka hatalomra támaszkodó panslaviz-mus. A cseh kiegyezési javaslatnak megbuktatása acseh nemzetet a panslavizmus s vele és általa a muszkakarjába kergeti.« Kossuth szeme Nyugaton is meglátjaazt — de csakis azt — ami nagyon messze van: ő azegyetlen a magyar államférfiak között, ki átérzi az ame-rikai kivándorlós népemésztő s végzetes veszedel-mét. »Ne emlegessétek a kivándorlást, ha az megtör-ténnék, én kétségbe esném hazám jövője felett« írjanyolcvan éves korában egy kérdezőnek s megismétli1887-ben Félegyháza városának. S ő az is, ki észreveszi az erdélyi sorvadást, felkiáltván préselt füveiés kerti fái közül: »Az erdélyi magyarság eloláhoso-dása oly tünemény, mely zavarba hozza fogalmainkat anép élet pscyhologiája s fajtánk nemzeti jelleme felől.Kezeimben bizonyosan nem elhanyagolás következtébendurvult vissza egy Pinus Abiessé s egy Lonicera quer-cifolia L. flexirosává, még pedig nem is nemzedékek-ben, hanem a törzsnövény. A kútforrás az, hogy a ma-gyarság ott nem bír faji önérzettel«. (Levele HermannOttóhoz 1887. Márczius 22-én.) »Én abban az eloláho-sodásban organikus betegséget látok. Beteg a szíveannak a népnek.« 1877. Május 30.)

Ám az ő nagy kérdéseire épp oly kevéssé támadvisszhang otthon, mint ahogy néma marad a havasi ér-zőké is a paréj libatopp, mikor velük beszél... Otthon párt-politikát, mennél több közjogi érvet várnak KossuthLajostól s koronként azt, hogy apró poltúrákra vált-hassák fel nagy nevét. Nagy kár, hogy a politikai tör-téneti-írásnak nincsenek meteorológusai, kik kimér-hették volna, hogy a hazából mily állandó s folyton

333

sűrűsödő légnyomás tart a turini remete felé. S mertegész nemzedékünk — apáink is — mindig Magyar-országból nézték Kossuthot s nem Kossuth szemévelMagyarországot: azért «nem figyelhettek meg egyebet,mint ennek a politikai légnyomásnak azt a lecsapódását,mely a hatvanhetes nemzedéktől mind messzebbretávozott Kossuthot közjogi tiltakozások felé nyomta,melyeknek egyetlen érdekességük az volt, — mit koranem tudott észrevenni, hogy nem a mind többet idézett1791-iki törvények s a pragmatica sanctio magyará-zatai fontosak abban, hanem egy elvonuló lélek vetítettkáprázatai. Ez a légnyomás s annak lélekreható követ-kezményei akkor érik el a tetőpontjukat, mikor egyszerencsétlen ügyetlenséggel megszövegezett (s volta-képpen a kivándorlók ellenőrzésére szánt) törvényKossuth Lajost megfosztja magyar állampolgárságá-tól. Az 1879 év L. törvény 31. §-a: »Azon magyar állam-polgár, ki a magyar kormány vagy az osztrák-magyarközös miniszterek megbízása nélkül 10 évig megszakí-tás nélkül a magyar korona területének határain kívültartózkodik, elveszti magyar állampolgárságát. Atávollét folytonossága megszakíttatik az által, hogy azeltávozott magyar, állampolgárságának fenntartásátilletékes hatóságnak bejelenti, vagy újabb útleveletszerez, vagy valamely osztrák-magyar consuli hivatal-tól tartózkodási jegyet nyer, avagy valamely osztrák-magyar consuli közeg anyakönyvébe beíratik.«

Kossuth, az ember, most utoljára áll szembenavval a Kossuthtal, ki rajta kívül alakult ki — a bör-tönbe való elzárása óta — a magyar nép szobrává.Ekkora ellentét még soha sem volt közöttük s ezértitt érkezünk Kossuth Lajos legendás regényében azigazi »végső küzdelem« tragikus és egyben felemelőkatharzisába, a nagy görög tragédiák mester-szabályaiszerint.

Ezt a kossuthi végkifejlést azonban, mélységébenés magasságában csak úgy érthetjük meg, ha az alpesimagasságba vonuló remete életébe a harmadik erőbetörését is számbavesszük. Ennek az alkalmatlanko-dásnak igen kemény az ökle s folyton dörömböl: anyagigondnak hívják. Mikor a czeglédiek százas küldött-

334

sége (1877. Január 23) a magyar politikai életbenritka gyöngédséggel nála tiszteleg, még a collegnoi vil-lában fogadhatja őket. »A küldöttség tagjai észrevévéna volt kormányzó tiszteletet parancsoló alakját, han-gos »Éljen Kossuth Lajos kiáltásokba törtek ki. Ezenüdvözlésre Kossuth levette kalapját, hogy azt meg-köszönje, ősz fürtjeinek látására könnybe lábbadtminden szem és a küldöttség néma csendben sorako-zott Kossuth körül, annak lakháza előtt.« A nagybeszéd, mely újból az osztrák császár és a magyarkirály egymásra való összeférhetetlenségén épült, elő-ször védi ki szavakkal rendszeresen a korától elvált tra-gikus hérosz törekvését, hogy áttörje az Idő korlátjait,miaut »élő tiltakozás«. »Minden igénytelenségemmellettis kapocs vagyok az elévülhetlen jog s az esélyek válto-zandósága között, letéteményese vagyok egy szent erek-lyének, mely az ősök és a velem egykorú nemzedék vérrelpecsételt hagyományaiból szállott kezemre, hogy annakaz utódok számára rendületlen őre legyek. Istent hívombizonyságul, hogy a helyzetemre, melyet a változhatlanmúlt jelölt ki számomra s a hazafiúi kötelességre, melya helyzethez kötve van, nincs és nem is lehet semmibefolyással semmi abból, ami emberi; nem azért állokén meg őr-állomásomon, melyet a történelem paran-csolt reám, mintha nekem abban kedvem telnék, hogya jellemsilányság satnyaságaival szemben rendíthet-len következetességet fitogtassak; nincs bennemsemmi hajlam ágaskodni, hogy másoknál magasabb-nak hazudjam magamat. Ezek hiábavalóságok, mit aprédikátor mondaná. Hogy mit mond vagy mit nemmond a történelem annak nevéről, ki porrá lett, arrólaz a por semmit sem tud. S én hetvenöt évemmel eporrá léthez már nagyon közel állok. A hiúságok hiú-ságai számára nem lehet hely annak keblében, aki fél-lábbal már a sírban áll.«

Nem tudom, a küldöttség tagjai vették-e észre,hogy a nagy művésznek ez immár kialakult, tel-jes kísérlete arra, hogy a lét ama porából magaalakítsa ki azt a monumentális szobrot, melybőlezután »elévülhetetlen következetességgel« fog ki-olvasztani mindent »mi bennem emberi.« De bi-

335

zonnyal nem gondoltak a szóékszerek s mondat-ötvözetek eléjük tárt csillogása közt arra, hogyki így emelkedik előttük a felhők felé, annak néha le kellhajolnia, hogy kertjében olasz salátáit szedegesse, merta rendes élelmezés méreteit is nagyon be kell osztani.Ezért el kell adni (1884) a collegnoi villát, s mint aközség telekkönyvéből láttam, éppen csak hogy vesz-teség nélkül szabadul, s a vétel árat elviszi a sürgetőadósság. Így húzódik vissza a virágos kerttől is, akomor, kimért Turinba s Via dei mille 22 lesz a ház,hová majd zarándokok jönnek emléktábláját nézni.Jön az a tíz év, melyben Kossuth magánya eléri az örökhómezők magasságát s elkészül — sokszor újra kezdve— önalkotása: a szobor.

A Via dei mille 22. ház szép térre nyílik s szem-ben a Keresztelő Jánosról nevezett nagy kórház. Atér és szobrai, a kórház és orvosa fognak majd meg-jelenni neki s nekünk, mikor utoljára tekint ki abla-kán.

A hű Ihász meghal — Kossuth csináltat neki em-léket, kissé úgy mint renaissance fejedelmek szoktaktanácsadóinak. Két fia, Lajos Tivadar és Ferencz elvannak helyezve a speziai vasútnál, melynek pénzügyiábrándjában egykor a már szintén hazatért s hatvan-hetessé lett Pulszky Ferenczczel egykor a vagyonijólét kecsegtetését látták. Mi maradt emlékül? Ennyi:»A magyar emigratio sem nem pótolódott, sem ki nemhalt, sem elvei nem jutottak érvényre; hanem elmál-lott, elpárolgott, mint a kámfor — nyomtalanul. Le-gyen fátum, legyen életbölcsesség, de példátlan eset.Az ember hite az ő mennyországa« — írja nyolczvan-éves korában. (Iratok III. kötet, 315.) Két fia mér-nöki munkával szorgoskodik, Ferencz lakik gyakrab-ban nála. A Nemzeti Múzeum irattárában a legmeg-hatóbb feljegyzések egyike Kossuth Lajos kezéből az,hogy fiával estenden együtt ülnek — némán. Mert őmár akkor olyan messze van mindenkitől.

A felragasztott páfrányok s kitépett néma gyöke-rek legjobb ismerősei s mert hallatlan tudatossággalkészül a nagy útra, mely a Tündöklő Glecser feléviszi, úgy most már »az egységes eredetű élet« titká-

336

ról mond vallomást, a »Mugui érzőkének« s alig tudjaazt abban hagyni. De most már könyvei is hallga-tóivá változnak; beléjük beszél s nevezetes, hogy a2719 mű között, melyet könyvtárában találunk (na-gyobbrészt hadtan, csillagászat és botanika), a leg-hosszabb bejegyzése Haeckel: »Natürliche Schöpfungs-theorie«-jában található, melynek 300-ik lapján meg-állítja a német elméletet: »Hohó! Hohó!« s ugyancsaknémetül mondja el neki, hogy a testi szervezet mecha-nizmusa érthetetlen, ha nem keressük a »Causa Fina-lis«-t, a Végső okot.

Mintha csakugyan a glecserek birodalmában szál-lana le a nagy alkonyat: az ég peremén pirosló szín-sáv látszik. Egy tizenhét éves fiatal leány, — éppenSarolta, mint a Nagyasszony volt: Zeyk Sarolta kísér-geti virágkereső útján, ő »kedves napsugaramnak«hívja s annak érzi is. Neki mondja el. (»csütörtökéjjel 7. VIII. 1884«) hogy »az élet álom s aki olyhosszú álom után, mint az enyém rothadni látja magakörül azon életfának lehullott leveleit, mely bokorvala, midőn árnyékában álmodni kezdett, kit ősz sza-kálla s tar agya minden léptein emlékeztetnek, hogyideje visszaadnia a földnek s az örök napnak az ato-mokat, amelyek benne örök búra összetársultak, mifeleletet kaphat a kérdésre, hogy hosszú életével mitszerzett meg? Azt a feleletet kapja, melyet Schillera haldokló Talbotnak ad szájába: »az egyetlen zsák-mány, mit az élet harczával magunkkal viszünk, az,hogy bepillantunk a Semmibe.« — Mikor a bájos, sápadtjelenség hazatér Erdélybe, a remetét lábai »önkénte-lenül arra vitték, mert tudták az ármányosok, hogyannak, kit visznek, jól esik egy ablakra azon gondo-lattal feltekinteni, hogy lelkének kedves gyermeke»ott van«, »salut!« Most már nem visznek arra, merttudják, hogy a »nincs ott« gondolata fáj.« Ez a rózsa-szín sáv is beolvad az éjszakába: »Magamról nincsmit írnom. Hiszen Ön tudja, hogy midőn azt mondámÖnnek: »adieu pour toujours« (Isten vele örökre) —minő szomorú szó ez »örökre«, minthogy reményte-lenül igaz, — egy űr támadt körültem, mely amígcsak élek, betöltetlen marad« ...

337

De a nagy éjszaka tele van csillagokkal. S az»Űr«-t be fogja tölteni a szobor.

Kossuth, számon tartja látogatóit. »Körültem,mint hazafi s mint ember körül is, nagyon komor éjlakozik. Ritka vendég hajlékomban a vigasz sugara.Jól esik, ha elvétve betéved éjjelembe.« (1871. Január12.) »Én remete életet élek, ha ugyan élet ez; nemfogadok senkit, nem megyek senkihez, nem társalgóksenkivel, senkit sem ismerek.« (1879. Május 21.) »Sze-gény házam ajtaja hazámfiai számára, kik e tájravetődnek, igaz őszinteséggel mindig nyitva áll, vi-szont megkívánhatni vélem, hogy ez indiscretiókkalne viszonoztassék, (mert) néha még házi szentélyembeis belenyúlnak«. (1879. Október 3.) »Még néhány ma-gyarral az egyedüli emberek vagyunk a kerek világon,akik nemzet tagjai wem vagyunk. A világ páriái va-gyunk. Ahol az iratokban velem, mint »magyarral« ta-lálkoznak olvassák elébe a szót: »volt« vagy a szót: »ki-taszított«. (Iratai IX. kötet, 379. 1.) De a kiket várt,azok jönnek nyolczvanadik s kilenczvemedik forduló-ján születésének. Hogy számolja őket! — hiszen olysoká nem jött válasz szózatára. Most, hogy ő hallgat,távolról zeng felé ama lombos erdő: »Egy üdvözlőalbum, 14.747 aláírással, csakugyan hozzám érkezett!«»Magyarország negyvenhét megyéjének több mint két-harmada (harminczkét) tisztelt meg közérzületénekhivatalos kinyilatkoztatásával; csak tizenöt nem s ezekközt tisztán vagy túmyomólag magyar népességűmegye csak három van. Az ország törvényhatóságiállású huszonöt városa közül az érzelmek nyilvánításá-ban ez alkalommal csak nyolcz nem vett reszt. Ezenötvenöt törvényhatóság nyilatkozata csakugyan aplebiscitum (népszavazás) egy nemének jellegével bír.«

»A múlt jövendőjének nevében« szólanak hozzáa vármegyék s Kossuth, a megyei élet sarja, megérti azősi szót. Mennél távolabb sikerül állnia a jelen párt-harczaitól, annál jobban át fogja menteni saját múlt-ját a történelembe. Más is történik. Egy nyomdai sirodalmi társaság, az Athenaeum, 1879. Október15-ikén szerződést köt vele s ő vállalja — majd nyolcz-vanéves korában! — a kötelezettséget, »összegyűj-

338

tendő s legfeljebb tíz, egyenként 35—40 ívet tartal-mazó kötetre terjedő, minden műveit magyar nyelvenvaló kiadás végett az Athenaeumnak átadni aképpen,hogy abból a három első kötet mielőbb, a többi pedigakkor, midőn a szöveg sajtó alá rendezve leend, meg-jelenhessék.« Minden valamire való író tudja, hogyez a lekötöttség legalább tíz esztendei munkát jelentjavakorabeli szerző számára is. Ám történik másis. Amint az olasz bankválság s Kossuth Ferencz kén-bánya vállalatának összeomlása elviszi az angol fel-olvasásokból s brit tisztelők végrendeletéből Kossuthraszállott vagyont, ugyanez az irodalmi szerződés meg-ható gyöngédséggél változik át létfenntartásává, mi-után »köztudomású, hogy nem lehetséges KossuthLajos urat más érték elfogadására rábírni, mint ame-lyet ő teljesen kiérd emeltnek, megszolgáltnak tud.«(Pótszerződés 1891. Január 16-án.)

Hallatlan az erő és szívósság, melylyel a nagy öregmost neki fekszik a múlt böngészésének. Eötvös Ká-roly nem mindig megbízható tanú, de mert maga isvérbeli író, azért neki van igaza, mikor a turini láto-gatásán azt jegyzi meg, hogy ilyen kilenczven éves írópáratlan a világon. S mintha Mikes Kelemen írásátolvasnók Rákóczi Ferencz fejedelemről, Rodostóból.»Csak e sok írásban tölti az időt.« Fel kell tennünk,hogy naponként hót órát ír, s küzködik minden fájda-lommal. Ez a nagy emberi küzdés az, njely mind kö-zelebb viszi ahhoz az egyetlen czélhoz, mely felé emberfölötti módon tör: saját szobrához, melyet ki akaremelni az emberi elmúlás ködéből. Ennek a gigantikusszobor alaknak készíti az öntési mintáját, akkor,mikor minden nap újra kelve, az öregség mindenfogyatkozásán, mindjobban romló szemei megerőlteté-sevei szakadatlan írja kötetit és aggódik, hogy nemkésik-e el, egy-egy ívvel. Érzése az, hogy egyetlenarany-porszem, mit ingyen fogadna el, mihelyst bele-kerülne monumentumnak az anyaga közé, lehetetlennétenné annak összeállását s kiöntését. De ez nem elég.A. szobor nemes patinázásra van szánva. Ezért való-ságos küzdelmet folytat életének minden emberilegtermészetes, de kicsinyes emlékével: ezerszám semmi-

339

síti meg magán leveleit, — sohasem a nyilvános felirato-kat, bármely világtájról is származzanak. Valahány-szor a hazában magán irataira találnak, hevesen tilta-kozik azok »felturkálása ellen.« A Nemzeti Múzeumőrzi egy ismert fővárosi könyvkereskedőhöz intézettlevelét, ki az iránt tett kérdést nála, vájjon kiadhatná-efogságából családjához intézett leveleit, mire a válaszéles, sőt sértődött tiltakozás: »El van ismerve az egészmivelt világon, hogy az ily természetű levelek, nem-csak az illető egyénnek életében annak megegyezésenélkül, de még halála után is örököseinek engedelmenélkül a nyilvánosságnak át nem adhatók. — Én azonemberek közé tartozom, kik még nyilvános életükrenézve is azt óhajtanák, hogy minél több jót tehessenekugyan, de tehessék azt észrevétlenül, mint a harmat,tehessék úgy, hogy nevök még csak említve se legyenvagy ha említtetek, minél hamarabb felejtessék. Azon-ban bármennyire óhajtanék is észre nem vétetni, aztmeg nem akadályozhatom, hogy nyilvános politikaiéletem a nyilvánosság boncoló padjára ne nyújtóztas-sák. Ez egyik átka a közéletnek. Tűrni kell. De magánéletemet magán tulajdonomnak tekintem s családiviszonyaimnak és az ezekre vonatkozó vagy ezeknekfedezete alatt kifejezett érzelmeknek nyilvánosságrabocsátásától, mint valóságos profanizátiótól irtózom.S ezért bocsánatot kérek, tisztelt Uraságodtól, ha akívánt engedelmet megtagadom, sőt a szóban forgóleveleknek nyilvánosságra bocsátása ellen ezennel ha-tározottan tiltakozom. Sőt lekötelezve érezném maga-mat, ha tisztelt Uraságod kérdéses leveleimet, mintoly magán tulajdont, melynek nyilvánosságra juttatá-sát sem életemben, sem halálom után, örököseim nemfogjuk soha senkinek megengedni, nekem megsemmi-sítés végett kezeimhez juttatni méltóztatnék; magábanértetvén, hogy megszerzésökre netán fordítható költ-séget Uraságodnak megtéríteni ajánlkozom.« Ugyanilyerős tiltakozása akkor is, mikor Veress Antal iratgyűj-teményét — mely ma oly nagybecsű ránk nézve — el-helyezik a Nemzeti Múzeumba. Én követelem tulaj-donomat. Én tiltakozom az ellen, hogy engedelmemnélkül, az én irományaim közt akár ki is kutasson.«

340

A nagy szobornak azonban nagy magasságban iskell állania. Fent, fent, ahová ő már megérkezett, agleccserek honában. Nem lent a völgyben, hol a hazaipártkérdések kakukfüvei nőnek s a csalódások isza-lagjai fonódnak üzenetei körül. Egy kiadatlan levélben,melyet 1873-ban akkor ír, midőn azt kívánják, hogy»írjon programmot a Néphez«, ez a felelet: »Azontapasztalás után, hogy felszólalásomnak Deákhoz írottnyílt levelemből kezdve soha se, soha egy máksze-mernyi gyakorlati eredményét nem tapasztaltam, nemnagy kedvem van a vízbe lyukat fúrogatni.«

A padlásról lekerülnek s sokat vándorolt írásokmázsa-szám, ládaszám. Mikor kiteregeti őket magaelé, éppen olyanok, mint szárított virágai s zuzmói.Úgy érzi, hogy most már ezekhez is úgy kell beszélni,mint a havasi flóra szülötteihez. Egészen a Múltrafordítják tekintetét: »melyből Jövő leszen«. Ezért nemelégszik meg (mint Eötvösék kívánnák) a történetiokmányok Linné botanikája szerint való osztályozá-sával, hanem beszél hozzájuk írásban. Mennél továbbhalad a korban, annál többet akar önmagából beleiktatni a Múltba, a Történetbe: ezért van az, hogykiadója s mindenek csodálkozására, mindig hosszabbaklesznek reszkető lámpa fénynél reszkető kézzel írt ma-gyarázatai. Az elsők egyike, mi ujjai közt megakad,ama vidini levél: 1849. Szeptember 12-éről: olvassaannak végső tételét: »Én nem látandom ez életben ha-zámat.« A prófétát köti saját jövendölése. Ettől kezdveez alap-szólama az Iratoknak. Ettől kezdve még ke-vésbbé értik meg azok, kik haza akarnák csalogatni. Csakő tudja, hogy a Nagy-messzeség Kossuth igazi hazája:evvel tartozik annak a szobornak, mely nő, nő naprólnapra. »Annyit mondhatok, hogy az egész mozgalom,mely az én hazahívásomra megindíttatott, a legfoná-kabb, legtapintatlanabb valami, mit az absurditásoklogikája kiokoskodhatna.«

Otthonról azonban rettentőn sürgeti a párt-kérde-zősködés, Politikailag is majdnem lehetetlen ennek el-lentállni, mikor a nevét viselő párt szakadásairól, dele-gátiós választásairól kérdik; emberileg is rendkívül ne-héz, hiszen hű barátok esdő szava szólítja. Mégis

341

késő korának összes megnyilatkozásaiban csak kétszerérzik meg, hogy önként tör ki belőle a nyilatkozásvágya: egyszer, mikor Schwarz Gyula nép-nevelésimozgalmáért hevül (részben kiadatlan) levelezésben;máskor mikor Wekerle egyházpolitikai reformja mel-lett a tiszta szabadelvűség nevében szót emel. Egyébüzenetein mind egytől egyig s mind fokozottabban ér-zik a kényszer; sajnálj a az időt is, melyet szobra fel-építésétől elvesznék az alkalmatlankodó »kandik«, kikkihívják történeti műterméből. Ezért nevezetes meg-figyelni, hogyan nő mind jobban a magába vonuláslelkiségében. »Hónapokig sem vetődöm egyszer a vá-roskába.« »Egészen kívül állok az emberi társadalmon,nincs e népies országban egyetlen ember is, akivel nemhogy baráti viszonyban, de csak ismeretségi érintkezés-ben állanék, a társas élet mindazon mozzanatai, me-lyek embert emberhez közel hoznak, reám nézve nemléteznek; s annyira természetemmé lett az örökös ma-gány, miszerint megvallom, napok óta nagy idegesség-ben tart a tömeges találkozások kilátásának még csakgondolata is.« És talált-e ki valaha költői képzelet nagy-szerűbb önsuggestiót a Nagy Magány mély távlatánakszemléltetésére, mint mikor a világ legnagyobb szónokaazért, hogy az emberi szálakat mind eltépje, ott fennt,hová szobrát akarja emelni, elhiteti magával ezt a val-lomást: »A szónoklás mestersége halgatag természetihajlamaimmal merőben ellenkezik — és nemcsak nem-zetem körén, hanem az emberi társaságon is egészenkívül tengek.« (1882. Augusztus 25.) S a külvilág szo-rongatatására felkiált: »Hagyjátok most engem béké-vel, Atyám fiai, mert illik nekem az én tisztemnekminden igazságát betöltenem.« A biblikus orgona har-san föl: a nagy remete el akar pihenni a prófétákhegyén.

Ez a nagy regiszter most már kicsendül mindennyilvánosságra szánt szavából. A nyolczvanas évekbenmár teljesen átveszi a nagy akkordokat még akkor is,mikor nem sok köze van a szöveghez, melyet kísér. Bu-gása évről évre mélyül s mindig czéltudatos a megszó-laltatása. Végig forgatva Kossuth levelezését a hetve-nes évektől kezdve haláláig, egy nagy oratórium töredé-

342

keit halljuk, ő már nem ennek, hanem a jövő nemze-déknek írja kottáit; az új nemzedéknek, »melyet énnem ismerek s az nem ismer engemet, legföllebb csaknevemet ismeri, — mint egy hagyományos mythost,melyről neki esténként a szülők regéltek — kandallótüze mellett...«

— Már meghaladta kilenczvenedik évét. Itthonsenki sem csodálkoznék, ha beteljesítené századát. Ő ír,ír szakadatlan, úgy erezi, hogy most már magával aTörténelemmel beszél, melynek »logikája« kormányozmindeneket. »A megújuló rövidebb, hosszabb beteges-kedések, melyek halálát megelőzték, folyamatban levőmunkáinak félbeszakítására kényszerítették. De oly cso-dálatos szívóssága, tett vágya és munka ösztöne, hogymikor a kor és kór megtörték fizikumát, elméje és lelkiereje teljes épségben maradt s pihenni nem bírt; egészpihenése csak abból állott, hogy belefáradván az egyiktárgyba, enyhülés s felfrissülést keresett egy másiktárgy feldolgozásában. Dolgozó szobájában rendezetle-nül hevernek utolsó dolgozatai. Az íróasztal egyiksarkábata néhány reszketeg nagy betűkkel írt kézirat-szelet.« Egyikén — többen (környezete nagy csodálko-zására) új vallomása a — forradalmak jogossága mel-lett. Máskor üzenet a szobornak: »Az óramutató nemszabályozza az idő folyását, de jelzi, azért nevem óra-mutató; jelzi az időt, mely jönni fog, melynek jönnikell, ha a magyar nemzet számára még tartottak fel jö-vőt a végzetek és annak a jövőnek neve: állami függet-lenség.«

Itt esik ki a toll kezéből. 1894-et írunk B megint ittvan a rejtélyes, bánat-fátyolos piemonti tavasz. Mégegyszer felviteti magát a Superga-hegyre: révedezőszeme ott sejti messze a nagy havasokat, melyekhez im-már oly közel jutott. Nap-Nap után lépked kísérőjével,Bassóval a Pó partján; a Valentino-parkban most leb-ben ki a kikelet. Egyetlen kertnek sincs ennyi cyprusas babérfája, s ott álldogál közöttük Kossuth. Már csakarca érzi, hogy valahol erre járt az új tavasz. A Póvize itt olyan fekete, mint gyászos szemfödő.

Most haza ért. Szokatlan szédülés fogja el s oda-nyomja homlokát a háló-szoba ablakához. Az utcza

343

Garibaldié, ott a szobra is, a tér Cavour nevét viseli smost ültetik körül virággal szemben ablakával a har-madik forradalmár, Manin Dániel szobrát. Odább Ce-sare Balbo emléke — ő is győzött 1848-ban. Azok a for-radalmárok mind győzni tudtak... A láz most kitör sa beteget ágyba kell tenni...

Mikor a szemközti Keresztelő János kórházból át-hivatják az igazgató főorvost, Doktor Villát s meglátjaKossuthot ágyban, megrendülve csak ennyit tud mon-dani :

— O, quello bello vecchio! Mily szép öreg ember!De segítségre már nem számít senki.1894. Márczius 20-ika keddi nap s lázban egész

Turin. A város olyan, mint egyetlen nagy visszafojtottsóhajtás lenne a levegője. Mikor az óra este tíz óraötvenöt perczet mutat, egyetlen mozdulat rándul végigaz utczák között. Turin megérezte, hogy meghalt a»nagy generális«, Kossuth.

A gyász egyszerre oly nagy lesz, mintha magátsiratná egy nagy nemzet. A beszéd, mellyel Voli szená-tor, polgármester búcsúzik a halhatatlan magyartól, mais élő dicsének, pedig azóta a »Museo del Risorgimento«(»az olasz feltámadás múzeuma«) képen s emlék-tárgyakban örökíti őt, Itália hősei között. S a megren-dülés átszalad minden olaszon, át a tengereken — nincsmegállása. Az a gyűjtemény, melyet minden világrészminden nyelvű hírlapjaiból ezekből a napokból kiállíta-nának, mutatná, hogy a föld minden népe felfigyelt.A magyar gyász a szó igaz értelmében egyszerre világ-hírűvé nőtt, mikor Kossuthot temette.

— És ő megindult haza némán és diadalmasan, Kike napokat megértük, ma is számot tudunk adni mindenórának döbbenéséről. Kossuth Lajos közéig... Egy né-met képes folyóirat va)n kezemben: nagy-oldalnyi képenszűrös, kaszás magyarok térdelnek a vasút sínek mel-lett. Kossuth hazatér...

— Budapest népe egyetlen kiáltó izgalom. Kossuthmegérkezett... kik megértük a temetést, ma is rabjaivagyunk látványának. A magyar sokat s dísszel teme-tett, de csak Kossuthot siratta végig a sírjáig. A Nem-zeti Múzeum az utczakövezetig kicsordult virágaival,

344

olyan, mintha egyetlen nagy áldozás lenne. Százezrekövezik s fent Jókai mondja beszédét, a magyar prózalegtökéletesebb gyász-szónoklatát:

»Révparthoz ért a gálya — világkörutat járt kor-mányosával. S megtértében egy új világot lelt magaelőtt az ó világ helyén. A régi tölgy erdő táján csakegyes vihartépte törzsek állanak még...

... Légy üdvöz hazádba visszatérő lélek! Hozzád be-szélünk, midőn hamvad előtt állunk. Te meghallod nem-csak azt, amit hozzád szólunk, hanem azt is, amitérzünk... Látod a varázst, melyet még alvó porodbanis e nemzetre gyakorolsz ...

... Egy mondás felőled elég egy tengert elcsilla-pítani : »Ne háborogj, Kossuth Lajos alszik« ... s a ten-ger elpihen...

... Óh mennyi beszélnivalónk volna egymással, haa könnyeket elsírtuk... De most már nálamnál na-gyobbak beszélnek veled ...

... Vezess bennünket most, Te halottaidban isóriás, a nemzeti nagyság felé... Az örök hazában hir-dessék nevednek emlékét a késő századok!...«

S az ő nagy tengere, a Nép, vitte a világkörutatjárt diadalmas gályát, a maga Kossuth ját, ama sírfelé, melyet ma zseniális jelkép gyanánt őriz egy lán-czát-széttört oroszlán s egy férfialak, ki lángoló szö-vétneket gyújtott.

Kossuth Lajos céljához ért. A »végső küzdelem«-ben győznie adatott: élete legenda, alakja mithosz.

Míg a mi földünkön egyetlen magyar él: mindig,minden magyarban lesz egy darab Kossuth.

Míg bárhol a földtekén, bármely ég alatt, föl foglobbanni a Népszabadság lángja: mindenha érezni fog-ják lelkének perzselő hevét.

A nagy jövendölés szószerint betellett, amit grófSzéchenyi István látnoki szeme, — mint maga monda— »a csillagokban olvasott«:

»Az ég boltozatán lángbetűkkel vonul végig aKossuth neve.«

Fölhasznált művekI. Széchenyi irodalom.

Fölsorolva szerzőnek »Gróf Széchényi István regénye és éjsza-kája« című könyvében.

II. Kossuth művei.Kossuth Lajos: Időrendi közönséges Lajstroma A Francia Re-

volutiónak 1826. I. kötet.Országgyűlési Tudósítások. Kossuth Lajos szerkesztése. 1832—

1836. — 280 szám.Kossuth Lajos: Törvényhatósági tudósítások, 1836—37.Kossuth Lajos: Naplója 1837 február 1-től március 12-ig. Közli:

Jakab Elek. (Történeti Lapok, Kolozsvár, 1875.)Kossuth Lajos: Felelet gróf Széchenyi Istvánnak. 1841.Kossuth Lajos pénzügyminiszteri jelentése az országos pénzügy

iránt (1848.)Selected speeches of Kossuth, condensed and abridged, by W.

Newman (London, 1853.)Kossuth in New England (Newyork, 1853.)Kossuth Lajos: Revelations sur la crise Italienne. (Bruxelles,

1859.)Kossuth Lajos: LEurope, lAutriche et la Hongrie. (Bruxelles,

1859.)Kossuth Lajos néhány eredeti levele Wesselényi Miklóshoz.

Közli: Jakab Elek (Történeti Lapok, Kolozsvár, 1875.)Kossuth Lajos önvédelme fogságából. Közli: K. Papp Miklós,

Történeti Lapok, Kolozsvár, 1876.)A czeglédi százas küldöttség Kossuth Lajosnál (1877.)Kossuth Lajos iratai az emigratióból I—X. kötet. (Budapest,

1880—1904.)Kossuth Lajos: Beszédei és írásai. Sajtó alá rendezte: Kossuth

Ferenc. Három kötet. Budapest (1906.)Kossuth Lajos levelei egy fiatal leányhoz. Sajtó alá rendezte:

Jaulusz Ilona, Esztendő folyóirat, 1918 szeptember—ok-tóber.

346

Kossuth Lajos északamerikai beszédei a nemzetiségekről és nem-zetek testvériségéről. Ballagi Aladár előszavával (1919.)

Kossuth Lajos levelei fiához. Közli: Sárkány József, Czegléd.Kossuth műveinek kiadása. 1924.

Pesti Hírlap. Szerkesztette Kossuth Lajos. Kiadta: LandererLajos, 7. kötet. (Pest, 1841—1844.)

Kossuth Lajos természettudományi levelezése. (Természettudo-mányi Közlöny 1894.) t

Kossuth Lajos kiadatlan Iratai a Nemzeti Múzeum levéltárá-ban, 8367 akta.

Kossuth Lajos herbáriumának följegyzései (a Nemzeti Mú-zeum növénytani gyűjteményében).

Kossuth Lajos levelei és ereklyéi a parlamenti múzeumban.Kassuthra vonatkozó »Confidens jelentések« a bécsi Állami

levéltárban.Kossuth-iratok a, Vörös A-ntai-gyüjteményben (1761 akta).Kossuth és a Honvédelmi Bizottmány debreceni irattára az Or-

szágos Levéltárban.Kossuth Hírlapja (1848 július 1-től december 31-ikéig).Kossuth és a magyar forradalmi kormány iratai a turini állami

levéltárban. (Négy iratcsomó.)Kossuth Lajos levelei feleségéhez. Közli Hegyaljai Kiss Géza.

(Magyar Szemle. 1934.)

III. Kossuth irodalom.Ahmed Refik: A menekültek ügye Törökországban. (Stam-

bul, 1926.)Angyal Dávid: Gróf Széchenyi István és Kossuth Lajos vitája.

(Különnyomat a Károlyi Árpád Emlékkönyvből. Buda-pest, 1933.)

Asztalos Miklós: Kossuth Lajos kora és az erdélyi kérdés. (1928.)A 13 vértanú pőrének, elítélésének és kivégzésének hite-les története. (8 Órai Újság, 1929 Márczius.)

Balassa Imre: Kossuth. Egy nagy télét regénye. 2 kötet. (1927—3928.)

Balassa József dr.: Kossuth Amerikában. 1851—1852. (1931.)Bárdy Rudolf: Adventures of a Hungarian Exile. (Rochester,

1855.)Beöthy Ákos: A magyar államiság fejlődése, küzdelmei. Poli-

tikai tanulmány, 3 kötet. 1900.Beksics Gusztáv: Kemény Zsigmond, a forradalom és a kiegye-

zés. (2-dik kiadás. 1883.)Berzeviczy Albert: Az absolutizmus kora Magyarországon.

3 kötet. 1922—1932.Biró Zoltán: Amerika, magyarok a modern csodák világában.

(1928.)Bismarck: Gedanken und Erinnerungen. 3 kötet és két kötet

csatolmány.Bismarck beszédei. 13 kötet. Reclam-kiadás.

347

Bismarck: Briefe an seine Braut und Gattin. (1900.)Bismarcks Briefe an seine Gattin aus dem Kriege. 1870—71.(1903.)Bismarcks Briefe an den General Leopold von Gerlach.Blackwell J. A. angol ügynök diplomátiai levelezése 1848—1850.(Kiadta a Magyar Külügyi Társaság »South Easternaffairs« folyóiratában. [1933.] Horváth Jenő.)ConcJia Győző: Látogatás Kossuthnál. (Budapesti Szemle, 1928.)Csapó Ida, nemeskéri Kiss Pálné Naplójából. (Kézirat gyanánt.

Budapest, Pátria kiadása.)Deák Ferenc: Beszédei. Összegyűjtötte Kónyi Manó. 6 kötet.

(1882—1896.)Duhourean Francois: La mére de Napoleon. (Paris, 1933.)Egressy Gábor: Törökországi naplója, 1849—1850. (1852.)egy negyvennyolcas honfi: Kossuth Lajos élete és működése.

(1894.)E. O. S.: Hungary and its Revolutions with a memoir of Louis

Kossuth.Eötvös Károly: Gróf Károlyi Gábor följegyzései (Budapest, 1901.)Eötvös Károly: Nagyokról és kicsinyekről. (Budapest, 1903.)Faragó Miksa: A Kossuth-bankók kora. (1912.)Fekete Lajos: Ahmed Refik: Türkijede mükedriber nieselesi.

(Levéltári Közlemények, 1927.)Ferenczy József: Kossuth Lajos. (Pozsony, 1892.)Fournier, Auguste: Napoleon I. 3 kötet. (1889.)Friedjung H.: Oesterreich von 1848 bis 1860. 2. kötet. (1908.)Gyulai Pál: Emlékbeszédek, 2-ik kötet. (1902.)Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Magyarország története

1867—1918. Két kötet. (Budapest, 1934.)Gelich Rikhard: Magyarország függetlenségi harca 1848—49-

ben, 3 kötet. (1882—89.)Görgey Arthur ifjúsága és fejlődése. (M. T. Akadémia, 1916.)Görgey Arthur: Mein Leben und Wirken in Ungarn. 2 kötet.

(Lipcse, 1854.)Görgey István: 1848 és 1849-ből élmények és benyomások. 3. kötet.Görög Imre: Kossuth Lajos és Báró Eötvös József nemzeti- ségi politikája. (Történeti Szemle, 1913.)Gracza György: Kossuth Lajos élete, működése és halála. (Má- sodik kiadás, 1903.)Gyulai Pál: Emlékbeszédek 2-ik kötet. (1902.)Hakki Ismail: Kutahia város története. (Stambul, 1932.)Hajnal István: Belgrádi diplomácia és magyar emigránsok a szabadságharcban. (Budapesti Szemle, 1926.)Hajnal István: A Kossuth emigratió Törökországban. A Ma- gyar Történelmi Társulat kiadása (1922). 1 kötet.Headley, P. C: The life of Louis Kossuth, governor of Hun- gary. Grealy Horace előszavával. Anburn (1852.)Hegedűs Lóránt: A magyarok kivándorlása Amerikába. (1899.)Hegedűs Lóránt: A székelyek kivándorlása Romániába. (1902.)

348

Hegedűs Lóránt: Kossuth. Színjáték 5 felvonásban. (1927.)Hegyaljai Kiss Géza: Kossuth. Élet- és jellemrajz. Két kötet.

(1933.)Hegyaljai Kiss Géza: Egy százesztendős Kossuth-kézirat. Érte-

kezés az éhségmentő intézetekről 1828-ban. (Pesti Hírlap,1928 máj. 20.)

Hegyaljai Kiss Géza: Kossuth Lajos Macbeth fordítása. (Bu- dapesti Szemle, 1934.)Henningsen C. T.: The Past and the Future of Hungary.

(Cincinnati, 1852.)Henningsen C. T.: Kossuth and The Times. (London, 1851.)Hentaller Lajos: Kossuth és kora. (1894.)Hentaller Lajos: A balavári szüret. (1894.)Herzen, A.: Erinnerungen. 2 kötet. (Berlin, 1907.)Héman Bálint és társai: A magyar történetírás új útjai. (1931.)Horn I. E.: Ludwig Kossuth (Lipcse, 1851.)Horváth Jenő: Anglia és a magyar szabadságharc. (Századok,

1925—26.)Horváth Jenő: Az utolsó velencei-magyar szövetség 1849-ben.

(Hadtörténeti Közlemények, 1926.)Horváth Mihály: Magyarország függetlenségi harcának törté-

nete 1848 és 1849-ben. Genf, 1865. 3 kötet.Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből.

3 kötet. 1864.Horváth Mihály: Kossuth Lajos újabb leveleire. (Pest, 1868.)Irányi Dániel jelentése Kossuthnak Poroszországába való kül-

detéséről. Paris, 1866. (Kiadatlan kézirat, a M. T. Aka-démia tulajdona.)

.Irányi Dániel et Cbassin Charles Louis: Histoire politique dela revolution de Hongrie, 1847—49. (1859.)

Jánossy Dénes: Kossuth politikai tervei az amerikai EgyesültÁllamokban. (Napkelet, 1928.)

Jászi Oszkár: Kossuth and the treaty of Trianon. (Foreign. Affairs, Quaterly review 1933 October, Chicago.)Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor: Ezernyolcssáznegy- vennyolc. Az 1848—49-iki magyar szabadságharc képek- ben. (1891.)Jósika Miklós báró: Zur Geschichte des ungarischen Frei-

heitskampfes. (Lipcse, 1851.)Kastner J.: Kossuth e la Sicilia. (Róma, 1928.)Kastner J.: A Kossuth-emigráció keleti tervei Giacomo Dur-

rando irataiban. (Budapest, 1929.)Kastner J.: L Ungheria libera nel risorgimento italiana. (Róma,

1925.)Kastner J.: Alessandro Monti e la sua snissione diplomatiea in

Unghería. (Róma.)Kastner J.: Mazzini et Kossuth. Lettere e documenti inediti. Firenze. (1929.)Kastner 3.: Garibaldi e la questione ungherese. (Budapest, 1933.)

349

Kastrier 3.: Cayour é Kossuth, {Firenze, 1934.)Károlyi Árpád: Németújvári gróf Batthány Lajos első ma-

gyar miniszterelnök főbenjáró pöre. Magyar TörténelmiTásulat. (1932.) 2 kötet.

Kende Géza: Magyarok Amerikában. Az amerikai magyarság tör-ténete 1533—1926. II. kötet. (Cleveland, 1927.)

Klapka György: Emlékeimből. 1886.Kropf Lajos: Anglia és a magyar forradalom. (Budapesti

Szemle, (1905.)Kropf Lajos: Kossuth és Mazzini 1853-ban. (Történeti Szemle,

1913.)Komis Gyula: Az államférfi, a politikai élet vizsgálata. 2 kö-

tet. (1933.)Kölcsey Ferenc: Minden munkái. (Tíz kötet. 1887,)

Králik Lajos: Görgey István. (1904.)Kralik, Richard: Oestérreichische Geschichte. (1914.)

László Károly: Naplótöredékek az 1849-iki menekülteket, inter-náltakat, különösen Kossuthot és környezetét illetőleg Tö-rökországban és az amerikai Egyesült Államokban. (1887.)

Ludwig Emil: Napoleon. (1928.)Ludwig, Emil: Bismarck. (1926.)Masaryk G. Tamás: Das Problem der kleinen Völker in der

Europäischen Krisis (Prága, 1922.)Masaryk T. G.: Szlávok a háború után. (1923.)Masaryk T. G.: Die V/elk-Eevolution. Erinnerungen und Be-

trachtungen. 1914—1918. (Berlin, 1925.)Masaryk T. G.: Das neue Europa. Der slavisclie Standpunkt.

(Berlin—Prága, 1922.)Mac Carthy Justus: Anglia története korunkban. 8 kötet. (1885.)Márki Sándor—Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története.

(1898. X-ik kötet.)Markó Árpád: Kossuth fogsága. (Napkelet, 1928v.)

Marx Károly: Kossuth és Klapka. (Szabó Ervin: Marx és En-gels válogatott művei. I. kötet. 1905.)

Máthé Elek: A magyar szabadságharc az egykorú angol sajtótükrében. (Budapesti Hírlap. 1934 április 15.)

Meszlényi-Kossuth. (Memorial of Madame Susanne Kossuth.Boston, 1858.) -

Mályusz Elemér: Kossuth működésének társadalomtörténetiháttere. (Napkelet, 1928.)

Mednyánszky César báró: Emlékezései és vallomásai azemigratióból. Dr. Őváry-Avary kiadása. (1930.)

Mérpáros Lázár: Emlékezések., 2 kötet. (1867.)Mészáros Lázár: Történeti töredékek egy nainisterialis életből

1848—1853. (Kiadatlan a M. T. Akadémia tulajdonában.)Mészáros Lázár: Naplója (a Nemzeti Múzeumban).Mevsenbufr; Malvide: Memoiren einer Idealistin. 3 kötet.

(Berlin, 1883.)

350

Morley John: The life of Richard Cobden. 2 kötet. (London,1896.)

Moesz Gusztáv: Kossuth Lajos, a természet barátja. (PestiHírlap, 1927 november 13.)

Moesz Gusztáv: Kossuth Lajos és a botanika. (Természettudo-mányi Közlöny, 1915.)

Moesz Gusztáv: Istenhez vezető gondolatok Kossuth Lajos her-báriumában. (Hegyen épített város. 1927.)

Napoleon: Memoirs pour servir á lhistoire de France sous Na-poleon, écrites a Sainte Helene par les généraux et pub-liés sur les manuscripts entiérement corrigés de la mainde Napoleon. (Bibliothéque historique et militaire.) 6 kö-tet. (1854.)

K. Papp Miklós: Caraffa és az eperjesi vértörvényszék. 2 kö-tet. (Kolozsvár, 1830.)

Paléologue, Maurice: Cavour. (1928.)Paléológue, Maurice: A czár országa a nagy háborúban 3 kötet.

(Harmadik kiadás, 1930.)Petho Sándor: Görgey Arthur. (1931.)Pivany E.: Webster and Kossuth. (Philadelphia, 1919.)Pivany E.: Magyar-amerikai történelmi kapcsolatok. (Buda-

. pest, 1926.)Pivany E.: Dudley Mann Ambrus küldetése. (Századok, 1918.)Pivany E.: Kossuth és az amerikai iskolásgyermekek. (Kolozs-

vár, 1918.)Pulszky, Therese: Aus dem Tagebuche einer ungarischen Dame.

2 kötet. (Lipcse, 1850.)Pulszky, Francis and Therese: White, red, black. Három kötet.

(London, 1853.)Pidszky Ferencz: Életem és korom. 4 kötet. (1882—1886.)

Rapaics Raymond: Kossuth Lajos és a természet. (Pesti Hír-lap, 1927 november 6.)

Redlich Joseph: Kaiser Franz Joseph von Oesterreich. (Wien,1928.)

Rombauer Róbert: Egy magyar nő élete az emigratióban. (Bu-dapesti Szemle, 1913.)

Srbik, Heinrich: Metternich. 2 kötet. (1925.)Schlichter, Hans: Aus Oesterreichs Vormärz: Ungarn. (1920.)

Sebes Dénes: Két Magyarország. (1931.)Smith, Tolmin: Louis Kossuth, Prince Esterházy and Count

Casimir Batthyány. (London, 1852.)Steier Lajos: Beniczky Lajos visszaemlékezései és jelentései az

1848—49-iki szabadságharczról és a tót mozgalomról. AMagyar Történelmi Társulat kiadása. (1924.)teier Lajos: Görgey és Kossuth. (1924.)teier Lajos: Az 1849-iki trónfosztás előzményei és következ-

menyei. (1925.)Steier Lajos: Haynau és Paskiewics. Ismeretlen adatok az

1848—49-iki szabadságharc történetéhez. 2 kötet. (1926.)Strachey, Lytton: Queen Victoria. (1929.)

351

Stillmann Witham James: The autobiography of a Journalist.(Boston, 1901.)

Sieghardt Rudolf: Zolltrennung und Zolleinheit.SuMca Szilárd: A múzeumi levéltár gyűjteményéből. (Magyar

Könyvszemle, 1926.)Szabó István: A honvédelmi bizottmány elnöki hivatala 1849-

ben. (Debreczeni Szemle, 1928.)Szalay József: Egy honvéd élményei. (Hazánk 9. és 10-ik kötet,1887—88.)Széchenyi István gróf: írói és hírlapírói vitája Kossuth La-jossal. Dr- Viszota Gyula. Magyar Történelmi Társulat

kiadása. (1927 és 1930.)Szekfii „Gyula: Három nemzedék. Egy hanyatló kor története.

(1921.)Szekfii Gjrola: Magyar történet. VII. kötet. A tizenkilencedik

és huszadik század. (Budapest, 1933.)Szekfii Gyula: A száműzött Rákóczi. (Budapest, 1909.)Szemere Bertalan: Naplóm. 2 kötet, (1869.)Szemere Bertalan: Száműzetésében írt levelek 1849—1862-ig.Idősb Szinnyey József: Komárom 1848—49-ben. (Hazánk, 1884.)Szöllössy Ferenc: Kossuth és a magyar emigraczió török földön.

(Budapest, 1870.)Sztripszky Hiador: Kossuth Lajos a rutén népköltészetben.

(1907.)Tákáts Sándor: Kossuth Lajos újságalapítási kísérlete 1844-ben.

(A bécsi magyar történeti intézet évkönyve, 1931.)Taine, Hippolit Aäolf: A jelenkori Francziaország alakulása.

(M. T. Akad. kiadása, 5 kötet. 1881--Í890.)Taine H. A.: Le régime moderne. 2 kötet. (Paris, 1891—94.)Teft B. F. (Reverend): Hungary and Kossuth. (Philadelphia,

1852.)Tschuppik, Karl: Franz Joseph I. (1928.)Thim József: Milítics Svetozár és az 1848—49-iki szerb föl-

kelés. (A bécsi magyar történeti intézet évkönyve. 1931.)

Tanárky Gyula kiadatlan naplója 1849—1885. 23 kötet. (A Nem-zeti Múzeumban.)

Vachott Sándorné: Rajzok a múltból. Első kötet. (1887.)Vajda Emil: Kossuth Lajos élete (1902.)Vály Béla: Kossuth Lajos »Nemzeti drámája«. (Magyar Salon,

1888.)Vas György: Kossuth Lajos hírlapi cikkei. (Történeti Szemle,

1913.)Veres Sándor: A magyar emigraczió a Keleten. 2 kötet. (1878.)Viszota Gyula: Kossuth Lajos írott hírlapjai. (Budapesti

Szemle, 1927.)Viszota Gyula: Kossuth Lajos és a »Hetilap«. (Katholikus

Szemle, 1928.)Vigevamo Attilio: La légioné ungherese in Italia. (1859—1867.)

Roma. (1924.)

352

Viszota Gyula: Kossuth Lajos levelei a Budapesti Évlapok ügyé-ben. (Irodalomtörténeti Közlemények, 1931:)

Viszota Gyula: Kossuth küzdelme a Budapesti Évlapokért. (Iro-dalomtörténeti Közlemények, 1931.)

Vörös Antal naplója és aktagyűjteménye a Nemzeti Múzeum-ban.

Wacquant, Anatole: Die ungarische Donau-Armee 1848—49.(Breslau, 1900.)

Weinberger Arthur: Kossuth Lajos, a városi ügyész. (Pesti Hir-lap, 1928.)

Wirkner Lajos: Élményeim. (1879.)Woodward W. E.: George Washington. Image and the Man.

(1931.)Zimándy Ignácz: Kossuth Lajos a világ ítélőszéke előtt. (1896.)

Időmutató Kossuth életéhezHegyaljai Kiss Géza »Kossuth-művéből.

1802 szeptember 19-én született Monokon.1803—1808-ig Olaszliszkán laknak.1808 február 26-án atyja házat vesz Sátoraljaújhelyben a

Barátszeren.1808—1810-ben Ujhelyben jár elemi iskolába.1810—1816-ig Ujhelyben jár a kegyesrendi gimnáziumba.1816—1819 Eperjesen tanul az evangélikus kollégiumban.1819—1821 Sárospatakon jogot tanul.1824-ben ügyvéddé esküszik.1824 november 9-én ügyvédi oklevelét Zemplén vármegye

közgyűlésén kihirdetik.1827 április 16-án jegyzőkönyvbe foglalja az újhelyi ev.

isteni tisztelet magyarnyelvűségét.1827-ben szervezi az újhelyi tűzoltóságot.1825—1827-ben a pozsonyi országgyűlésen báró Révay

Ferencné követe.1826—1832 az újhelyi ev. egyház fiskálisa, jegyzője.1826-ban színrekerül egy németből átdolgozott darabja.

1828-ban értekezést ír az Éhségmentő intézetekről.1829-től Ujhely város ügyvédje.1829-től Zemplén vármegye táblabírája.1830 április 12-től Egerben, Miskolcon, Debrecenben, Po-

zsonyban, Kolozsvárott többször előadva Kossuth Lajos, Zemplénmegye ügyvédjének András és Béla című ősi nagy drámája.

1830-ban első beszéde a zempléni megyegyűlésen.1831-ben Szapáry Péter grófné ügyvédje.1831-ben megvédi Ujhelyt a felsőzempléni zendüléstől.1831-ben a kolera elleni vészbizottság elnöke.1832 szeptember 5-én beszéde Zemplén közgyűlésén.

353

1832—1836-ig a pozsonyi országgyűlésen báró VécseySámuel követe.

1832 december 17-én jelenik meg az Országgyűlési Tudósi-t&sok X száma.

1833 október 1-én litografáló készülékét lefoglalják.1836-ban Fáy András levelező tagnak ajánlja a Tudományos

Akadémián.1836 tavaszán Pestre költözik.1836 július 1-én megindítja a Törvényhatósági tudósítá-

sokat.1837 május 4-én éjjel elfogják és Budavár börtönébe zárják.1839 március 2-án a hétszemélyes tábla 4 évi fogságra ítéli.1839 június 13-án atyja meghal Alsódabason.1840 május 13-án fogságából megszabadul.1840 május 14-én nem fogadja el Wesselényi birtokainak

jószágigazgatóságát,1840 májusában Párád fürdőn üdül.1840 június 11-én Pest megye közgyűlésén lép fel meleg

ünneplés kíséretében.1840 július 1-én Gyomron és Lőcsödön birtokot bérel.1840 június 25-én Ujhelyben lakomát rendeznek tiszteletére.1841 január 2-tól szerkeszti a Pesti Hírlapot.1841 január 9-én nőül veszi Meszlényi Teréziát. (Született

1810, meghalt 1865.)1841 március 7-én Tinnyén vásárol házat és birtokot.1841 november 13-tól aligazgatója az alakult Országos

Iparegyesületnek.1841 őszén jelenik meg röpirata: Felelet Széchenyi Ist-

vánnak,1841 november 16-án született első fia, Ferenc, Pesten.

(Meghalt 1914.)1842 augusztusban rendezi az első műipari kiállítást.1843 május 10-én született Pesten leánya, Vilma. (Meg-

halt 1862 április 21-én Nerviben. Budapesten temetik 1894 már-cius 31-én.)

1843 decemberben alakult a Magyar Kereskedelmi Társulat,Kossuth választmányi tag.

1844 május 26-án született Pesten második fia, Lajos Tódor.(Meghalt 1918 Milánóban, Pestre hozták 1923-ban.)

1844 június 30-án megválik a Pesti Hírlap szerkesztésétől.1844 október 16-án Országos Védegylet alakul Pozsonyban.

Kossuth igazgató.1844—46-ban Kossuth szervezi a védegyletet vidéken is.Az egylet Kossuthot választja tiszteletbeli elnökéül.1845-ben eladja a tinnyei birtokot.1847 január 5-én Pest megye gyűlésén József nádor felett

mond emlékbeszédet.1847 nyarán működni kezd Kossuth fonógyára.1847-ben Széchenyi a Politikai Programmtöredékekben visz-

szavonulásra kéri.

354

1847 november 10-től december 15-ig tizenkétszer szólal felaz országgyűlésen.

1848 január 14-től december 31-ig százharminckétszer szólalfel az országgyűlésen.

1848 január 14-én Kossuth nagy beszéde a Részek vissza-csatolásáról,

1848 február 5-én az adminisztratív rendszerről.1848 március 3-án nagy beszéde a felelős magyar minisz-

tériumról.1848 március 15-én indítványozza a közteherviselést.1848 március 15-én bécsi bevonulása.1848 március 17-én a király felelős minisztériumot igér.

Kossuth pénzügyminiszter.1848 március 31-én nagy beszéde a királyi leiratról.1848 május 3-án pénzverésről gondoskodik.1848 július 5-én Kossuthot a pesti belvárosi kerület vá-

lasztja képviselőjévé.1848 július 1-től Kossuth Hírlapja-ban szól a nemzethez.1848 július 11-én az országgyűlés megszavazza Kossuth

beszédére a 200.000 újoncot és a 42 millió forintot.1848 augusztus 5-én kibocsátja a Kossuth-bankót.1848 szeptember 11-én a Ház Kossuthot bízza meg a kor-

mányzással.1848 szeptember 18-án jelenik meg Jóslat című toborzója.1848 szeptember 22-én a honvédelmi bizottság tagjává

választják.1848 szeptember 24—27-én Cegléden, Kőrösön, Szolnokon,

Kecskeméten honvédet toboroz.1848 október 3-án királyi kiáltvány Kossuthot teszi fele-

lőssé a történtekért.1848 október 8-án a honvédelmi bizottmány elnökévé vá-

lasztják.

1848 október 10-én Kossuth a pándorfi táborba megy.1848 október 27-én lóháton buzdítja az ezredeket a harcra.1848 október 31-én Görgeyt nevezi feldunai fővezérré.1848 október 31-én az országgyűlés Debrecenbe teszi át

székhelyét.

1849 január 9-én nagy beszédje a debreceni parlamentben. 1849 január 9-től május 5-ig húsz felszólalása az ország-gyűlésen.

1849 február 1-én Dembinszkyt nevezi a honvédseregekfővezérévé.

1849 március 25-én a táborba indul Tiszafüredre.1849 március 31-én Egerben Görgeyt nevezi fővezérré.1849 április 6-án Kossuth az isaszegi táborban.1849 április 8-án szózata a gödöllői táborból.1849 április 14-én nagy beszéde Debrecenben a független-

ségi nyilatkozatról.1849 április 14-én az ország kormányzójává kiáltják ki.

355

1849 május, 1-én nevezi ki minisztériumát Szemére Berta-lan elnökségével.

1849 május 4-én teszi le kormányzói esküjét.1849 június 5-én vonul be Kossuth a visszafoglalt Pestre.1849 Június, tiltakozás az orosz beavatkozás ellen.1849 június 17-én bejön az orosz.1849 július 12-én Kossuth és a kormány Szegedre teszi át

székhelyét.1849 augusztus 1-én Kossuth a kormánnyal Aradra megy.1849 augusztus 11-én Kossuth Görgeyre ruházza a katonai

és polgári főhatalmat.1849 augusztus 17-én Kossuth Orsovánál elhagyja Magyar-

országot.1849 szeptember 3-án Viddinben lóháton bejárja az

emigráns-tábort lelkesítő beszédekkel.1849 szeptember 21-én kijelenti, hogy inkább bitón hal

meg, mint keresztyén hitét elhagyja.1849 november 3-tól 21-ig kocsin Sumlába költözik.1849 december 18-án tizennégy orgyilkos érkezik Sum-

lába Kossuth megölésére.1850 január 15-én érkezik Sumlába Kossuthné.1850 február 24-től április 12-ig utaznak Kutahiába.1850 június 18-án érkeznek Kutahiába Kossuth gyermekei.1851 januárban török-magyar nyelvtant ír.1851 szeptember 1-én elhagyják Kutahiát.1851 szeptember 11-én indulnak el a Mississippi amerikai

fregatte-on.1851 október 23-tól november 20-ig angliai diadalútja.1851 október 23-án Southamptonban ünneplik az angolok.1851 október 29-én bevonul Londonba.1851 november 10-től Manchesterben ünneplik.1851 december 6-án Newyorkba vonul be.1851 december 22-től Philadelphiában.1851 december 30-án diadala Washingtonban.1852 január 22-én Pittsburgban.1852 február 9-én Columbusban.1852 április 17-től május 18-ig Bostonban.1852 május 18-tól Albany, Buffalo, Utica s más helyeken.1852 július 14-én az Africa gőzösön inkognitóban Lon-

donba indul.1852—1859-ig visszavonultan él Londonban, többnyire csak

felolvasó körútra megy vidékre.1853 januárban Brüsszelben meghal édesanyja.1853-ban a kitörő krimi háborúval kapcsolatban szervezi

a magyar felkelést.1854 június 5-től november 29-ig hét helyen mond beszédet.1856—58-ban harmincöt helyen mond mintegy 70 beszédet.

356

1859 május 5-én Parisban fogadja kihallgatáson NapoleonLajos császár.

1859 májusban Angliában küzd Anglia semlegességéért.1859 június 16-tól július 11-ig Olaszországban.1859 július 11 után pár hetet Svájcban tölt.1861 júniusában családjával Olaszországba költözik.1861 április 21-én Vilma lánya Nerviben meghal, Genuá-

ban temetik.1865-ben Torinóba (Turin) megy lakni.1865 szeptember 1-én neje meghal Turinban.1867 május .22-én nyílt levelet ír Deák Ferenchez.1867—1884-ig behatóan foglalkozik növénygyűjtéssel.1867-ben Jászberény, Vácz, Némettiszög képviselőjévé vá-

lasztja.1874-ben Collegno al Baraccone-ba költözik.1874 január 24-én a ceglédi százas küldöttség hívja haza.1874 áprilisban Ihász is meghal, Kossuth Turinba költözik

a Via dei Mille 22. számú házba.1880-áprilisban útnak indítja Irataim az emigrációból című

művéj,1886 januárban Róma, Pompeji, Sorrentó vidékén végez

természetrajzi kutatásokat.1886 júliusában Svájcot keresi fel.1888 augusztusában több hetet tölt kirándulásban.1889-ben 845 magyar látogatja meg.1890 január 10-én az 1879, V. te. 31. paragrafusa alapján

megszűnik magyar állampolgár lenni.1892 szeptember 14-én Budapest főváros díszpolgárává

választja.1892 szeptember 19. 90-edik születésnapja országos ünnep.1893 december elején megbetegszik, pár hét múlva job-

ban lesz.1894 március 3-án íróasztalánál rosszul lesz, többé nem kel

fel ágyából.1894 március 15-én a nemzet Múzeuma számára megveszik

Kossuth könyvtárát.1894 március 20-án este 10 óra 55 perckor Turinban

meghal.1894 március 28-án temetési szertartása Turinban.1894 március 28-án éjjel Kossuthné és Vilma koporsójával

együtt hazafelé indul gyászmenete.1894 március 30-án délután érkezik a budapesti nyugati

pályaudvarra. Felravatalozzák a Nemzeti Múzeum díszcsarno-kában.

1894 április 1-én országos pompával temetik a kerepesitemető díszsírjába.

1894—1927-ig több mint 80 szobrot emelnek tiszteletére azországban.

1902-ben teszik le alapkövét a budapesti Kossuth-mauzó-leumnak.