46
www.raiker.hu KIK VAGYUNK Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke- reskedése. Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé- seit – igényeitől függően – a hét bármely napján, bármely napszakban megkapja. Kínálatunkban több mint 4000 féle árucikk szerepel, termék - választékunkat pedig folyamatosan, az éppen aktuális igé- nyeknek megfelelően alakítjuk. Bor-, pálinka-, illetve egyéb szeszes- és alkoholmentesital- választékunkban, valamint dohánykínálatunkban szinte vala- mennyi Magyarországon forgalmazott terméket megtalálja. Termékkategóriáink között a világcégek márkás termékei és a hazai specialitások egyaránt megtalálhatóak. A jövőben nagy hangsúlyt fektetünk széles borkínálatunk - ra, amely Magyarország tájegységenkénti legnagyobb borszortimentjét öleli fel. Kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező, 9 fős keres- kedelmi képviselői csapatunk biztosítja az Ön professzionális kiszolgálását. Vevőszolgálatunk tagjai, akiket non-stop elérhet, mindig nap- rakészek vásárlóinkat és áruválasztékunkat tekintve. Korszerű gépjárműparkunk ugyancsak vevőink magas színvo- nalú kiszolgálását biztosítja. 03

KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

  • Upload
    others

  • View
    5

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

www.raiker.hu

KIK VAGYUNK

• Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése.

• Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-seit – igényeitől függően – a hét bármely napján, bármely napszakban megkapja.

• Kínálatunkban több mint 4000 féle árucikk szerepel, termék-választékunkat pedig folyamatosan, az éppen aktuális igé-nyeknek megfelelően alakítjuk.

• Bor-, pálinka-, illetve egyéb szeszes- és alkoholmentesital-választékunkban, valamint dohánykínálatunkban szinte vala-mennyi Magyarországon forgalmazott terméket megtalálja.

• Termékkategóriáink között a világcégek márkás termékei és a hazai specialitások egyaránt megtalálhatóak.

• A jövőben nagy hangsúlyt fektetünk széles borkínálatunk-ra, amely Magyarország tájegységenkénti legnagyobb borszortimentjét öleli fel.

• Kiemelkedő szakmai tapasztalattal rendelkező, 9 fős keres-kedelmi képviselői csapatunk biztosítja az Ön professzionális kiszolgálását.

• Vevőszolgálatunk tagjai, akiket non-stop elérhet, mindig nap-rakészek vásárlóinkat és áruválasztékunkat tekintve.

• Korszerű gépjárműparkunk ugyancsak vevőink magas színvo-nalú kiszolgálását biztosítja.

03

Page 2: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

www.raiker.hu

AMIRE BÜSZKÉK VAGYUNK• A Raiker Kft. 14 éve van jelen a magyar piacon. Bízunk benne,

hogy az elmúlt évek során az Ön igényeit is teljes mértékben kielégítettük folyamatosan megújuló szolgáltatásainkkal.

• A Raiker Kft. a Corvinum Zrt. összeolvadásával hangsúlyoz-ni szeretné, hogy partnereink ezentúl nemcsak a megszokott ital- és dohánytermékeink közül, hanem a kimagasló minőségű magyar borportfóliónkból is választhatnak. Mindez a jövőben jelentősen leegyszerűsítheti a vásárlási folyamatot, hiszen így szinte minden típusú és minőségű italtermék megvásárolható egy helyen. A Raiker most már „Borban is nagy”.

• Az Ördögi pálinkamárka tulajdonosaként a pálinkaszegmensbe is beléptünk a szeszes italok piacára. Mindez a közeljövőben további távlatokat nyithat meg a Raiker Kft. piaci pozícióját te-kintve.

• Egyik fő büszkeségünk az Üvegfutár programunk, mely Buda-pesten egy egyedülálló üveg-hulladékgyűjtő és újrahasznosító program a vendéglátó egységek számára. A programmal egy-részről a ma már jelentős hangsúllyal bíró környezetvédelem és újrahasznosítás fontosságát szeretnénk kiemelni, másrészről az Ön napi szinten felmerülő igényeit is szeretnék még maga-sabb szinten kielégíteni. Ezzel a szolgáltatással egyszerűbbé válik a hulladékhasznosítás, nem csupán egy lépést teszünk a környezettudatos vendéglátás érdekében, hanem együtt aktív részesévé válhatunk a zöldebb jövőért csoportnak.

HOGYAN RENDELHET TŐLÜNKKét szállítási rendszer közül választhat.Cégünk alapszolgáltatása a normál kiszállítás. Ha emellett dönt:

Megrendelés normál kiszállítás esetén:• hétfő– péntek: 06.00–22.00• szombat: 06.00–16.00

Minimum rendelési mennyiség normál kiszállítás esetén:• 2 KEG• vagy 15# sör• vagy bruttó 25 000 Ft lé érték

Szállítási határidő normál kiszállítás esetén:

NORMÁL KISZÁLLÍTÁS Áru kiszállítás időpontja HÉTFŐTŐL - PÉNTEKIG

NapszakokMásnap DE / DU /E Aznap DU / E Aznap időszakvá-

lasztás nélkül

DE / DU / E választható DU / E választható Szállítási kapacitá-sunk függvényében

10:00 - 22:00 •22:00 - 06:00 • •06:00 - 10:00 • •

NORMÁL KISZÁLLÍTÁS Áru kiszállítás időpontja SZOMBATON

Napszakokszombat DE / DU szombat időszakvá-

lasztás nélkül hétfő DE / DU / E

DE / DU választható szállítási kapacitá-sunk függvényében

DE / DU / E választható

péntek 22:00-ig •péntek 22:00 - szombat 08:00 • •

szombat 08:00 - vasárnap 22:00 •

Rend

elés

lead

ás id

őpon

tjaRe

ndel

és le

adás

id

őpon

tja

04 05

Page 3: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

www.raiker.hu

HOGYAN RENDELHET TŐLÜNKHa Ön az expressz kiszállítást választja:

Megrendelés expressz kiszállítás esetén:• hétfő–vasárnap: 00.00–24.00• termékeinket 6%-os felárral szállítjuk• kizárólag Budapest területére szállítunk

Minimum rendelési mennyiség expressz kiszállítás esetén:• 1 KEG• vagy 5# sör• vagy bruttó 15 000 Ft lé érték

Szállítási határidő expressz kiszállítás esetén:

JELMAGYARÁZAT

DE jelentése: délelőtt 06.00 - 12.00

DU jelentése: délután• hétfő–péntek: 12.00–18.00• szombat: 12.00–16.00

E jelentése: este 18.00 - 22.00

Ha személyesen szeretné felvenni velünk a kapcsolatot, ezt az alábbi címen teheti meg: Raiker Kft., 1087 Budapest, Hős u. 2/A

Megrendeléseivel és kérdéseivel bármikor fordulhat vevőszolgálatunkhoz, munkatár-saink örömmel állnak a rendelkezésére az alábbi telefonszámokon:06 1/296 073306 30/311 3672

MIÉRT MINKET VÁLASSZON• Már 6000 partnerünk döntött a Raiker Kft. mellett.

• A Raiker Kft. az elmúlt évek során jelentős fejlődésen és át-alakuláson ment keresztül. Ennek egyik, a HoReCa piac szá-mára is fontos tényezője a cég előrelépése a borforgalmazás területén.

• Híres magyar bortermelőkkel kötöttünk közvetlen forgalma-zási szerződést, így az eddig megszokott ital- és dohányter-mékek forgalmazása mellett a borpiacra is beléptünk.

• Kibővült borkínálatunkkal és borspecialistáink szakszerű ta-nácsaival még inkább megfelelhetünk az Ön igényeinek.

• Kiemelkedő szakmai tudással rendelkező borszakértőink se-gítik a borok közötti választást és a megfelelő borlap összeál-lítását, sőt, akár annak nyomdai elkészítését is vállalják.

• Értékesítői csapatunk szakmai hozzáértése biztosítja, hogy Ön mindig első kézből értesüljön az újdonságokról. Magas szintű szakmai segítséget és támogatást nyújtunk Önnek, így gyorsan megoldást találunk esetleges problémáira.

• Professzionális, ügyfélbarát rendelésfelvételi és logisztikai folyamatokat alkalmazunk, korszerű információs és nyilván-tartási háttérrendszerrel. Mindez az Ön munkáját is megköny-nyíti a hétköznapokban.

• Hétköznap és hétvégén is éjjel-nappal rendelkezésére állunk.

• Számos akcióval és nyereményjátékkal kedvezünk Önnek.

EXPRESSZ KISZÁLLÍTÁS Áru kiszállítás időpontja HÉTFŐTŐL-VASÁRNAPIG 00:00 - 24:00

Napszakok 4 órán belül 2 órán belül

Rendelés leadás időpontja

06:00 - 22:00 •22:00 - 06:00 •

06 07

Page 4: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ELÉRHETŐSÉGEINK• Megújuló weboldalunkon egyrészt megtalálja az eddig meg-

szokott információkat, másrészt szakmai újdonságokról és friss piaci hírekről is tájékozódhat a jövőben, legyen az ter-mékekkel, rendezvényekkel, kormányzati szabályozással vagy éppen Raiker nyereményjátékkal kapcsolatos.Célunk, hogy információinkkal segítsük az Ön üzletmenetét.

• Honlapunkon a gyártók újdonságairól és akcióiról is első kéz-ből értesülhet.

Keresse fel weboldalunkat, és tekintse meg az új

lehetőségeket: www.raiker.hu

Az alábbi elérhetőségeken is felveheti velünk a kapcsolatot:

Cím: 1087 Budapest, Hős u. 2/A

Telefon: 06 1/296 0733, 06 30/311 3672

Fax: 06 1/296 0739

2 HA PINCÉSZET BOCK JÓZSEF PINCÉSZETE CSILLAGVÖLGY PINCÉSZET DEMETER PINCÉSZET ZWACK IZABELLA BORVÁLOGATÁS DÚZSI PINCÉSZET ESZTERBAUER PIN-CÉSZET SIMKÓ SÁNDOR PINCÉSZET SÁROSPATAK FEIND BORHÁZ FIGULA PINCÉ-SZET FRITTMANN TESTVÉREK PINCÉSZETE GERE ATTILA PINCÉSZETE GERE TAMÁS ÉS ZSOLT PINCÉSZETE GÜNZER TAMÁS PINCÉSZETE HAGYMÁSI JÓZSEF PINCÉSZETE HILLTOP PINCÉSZET JÁSDI PINCÉSZET JUHÁSZ PINCÉSZET KATONA BORHÁZ KISS ISTVÁN PINCÉSZETE LAPOSA PINCÉSZETE LISICZA BORHÁZ LUDÁNYI JÓZSEF PIN-CÉSZETE MERFELSZ GÁBOR PINCÉSZET MÉSZÁROS BORHÁZ MOLNÁR PINCÉSZET NYAKAS PINCÉSZET PATRICIUS BORHÁZ PFNEISZL PINCÉSZET PÓCZ PINCÉSZET PUKLUS PINCÉSZET RICZU-STIER PINCÉSZET RÓKUSFALVY PÁL PINCÉSZETE ROYAL TOKAJ SIKE TAMÁS PINCÉSZETE SZENDE GÁBOR PINCÉSZETE SZEPSY ISTVÁN PIN-CÉSZETE SZEREMLEY SZŐLŐBIRTOK SZŐKE MÁTYÁS ÉS ZOLTÁN PINCÉSZETE SZÖL-LŐSI PINCÉSZET TAKLER FERENC PINCÉSZETE TASCHNER BORHÁZ TÖRLEY PEZSGŐ PINCÉSZET - GYÖRGY-VILLA BOROK TÖRLEY PEZSGŐ PINCÉSZET - KEMENDY SELECTION THUMMERER VILMOS PINCÉSZETE TIFFÁN EDE ÉS ZSOLT PINCÉSZTE TOKAJ NOBILIS TORNAI PINCÉSZET BARON VON TWICKEL SZŐLŐBIRTOK VIDA PÉTER PINCÉSZETE VIDÁTS CSABA PINCÉSZET WENINGER PINCÉSZET 2 HA PINCÉSZET BOCK JÓZSEF PINCÉSZETE CSILLAGVÖLGY PINCÉSZET DEMETER PINCÉSZET ZWACK IZABELLA BOR-VÁLOGATÁS DÚZSI PINCÉSZET ESZTERBAUER PINCÉSZET SIMKÓ SÁNDOR PINCÉSZET SÁROSPATAK FEIND BORHÁZ FIGULA PINCÉSZET FRITTMANN TESTVÉREK PINCÉSZE-TE GERE ATTILA PINCÉSZETE GERE TAMÁS ÉS ZSOLT PINCÉSZETE GÜNZER TAMÁS PINCÉSZETE HAGYMÁSI JÓZSEF PINCÉSZETE HILLTOP PINCÉSZET JÁSDI PINCÉSZET JUHÁSZ PINCÉSZET KATONA BORHÁZ KISS ISTVÁN PINCÉSZETE LAPOSA PINCÉSZE-TE LISICZA BORHÁZ LUDÁNYI JÓZSEF PINCÉSZETE MERFELSZ GÁBOR PINCÉSZET MÉSZÁROS BORHÁZ MOLNÁR PINCÉSZET NYAKAS PINCÉSZET PATRICIUS BORHÁZ PFNEISZL PINCÉSZET PÓCZ PINCÉSZET PUKLUS PINCÉSZET RICZU-STIER PINCÉSZET RÓKUSFALVY PÁL PINCÉSZETE ROYAL TOKAJ SIKE TAMÁS PINCÉSZETE SZENDE GÁ-BOR PINCÉSZETE SZEPSY ISTVÁN PINCÉSZETE SZEREMLEY SZŐLŐBIRTOK SZŐKE MÁTYÁS ÉS ZOLTÁN PINCÉSZETE SZÖLLŐSI PINCÉSZET TAKLER FERENC PINCÉSZE-TE TASCHNER BORHÁZ TÖRLEY PEZSGŐ PINCÉSZET - GYÖRGY-VILLA BOROK TÖRLEY PEZSGŐ PINCÉSZET - KEMENDY SELECTION THUMMERER VILMOS PINCÉSZETE TIFFÁN EDE ÉS ZSOLT PINCÉSZTE TOKAJ NOBILIS TORNAI PINCÉSZET BARON VON TWICKEL SZŐLŐBIRTOK VIDA PÉTER PINCÉSZETE VIDÁTS CSABA PINCÉSZET WENINGER PINCÉ-SZET 2 HA PINCÉSZET BOCK JÓZSEF PINCÉSZETE CSILLAGVÖLGY PINCÉSZET DEME-TER PINCÉSZET ZWACK IZABELLA BORVÁLOGATÁS DÚZSI PINCÉSZET ESZTERBAUER PINCÉSZET SIMKÓ SÁNDOR PINCÉSZET SÁROSPATAK FEIND BORHÁZ FIGULA PINCÉ-SZET FRITTMANN TESTVÉREK PINCÉSZETE GERE ATTILA PINCÉSZETE GERE TAMÁS ÉS ZSOLT PINCÉSZETE GÜNZER TAMÁS PINCÉSZETE HAGYMÁSI JÓZSEF PINCÉSZETE HILLTOP PINCÉSZET JÁSDI PINCÉSZET JUHÁSZ PINCÉSZET KATONA BORHÁZ KISS ISTVÁN PINCÉSZETE LAPOSA PINCÉSZETE LISICZA BORHÁZ LUDÁNYI JÓZSEF PIN-CÉSZETE MERFELSZ GÁBOR PINCÉSZET MÉSZÁROS BORHÁZ MOLNÁR PINCÉSZET NYAKAS PINCÉSZET PATRICIUS BORHÁZ PFNEISZL PINCÉSZET PÓCZ PINCÉSZET PUKLUS PINCÉSZET RICZU-STIER PINCÉSZET RÓKUSFALVY PÁL PINCÉSZETE ROYAL TOKAJ SIKE TAMÁS PINCÉSZETE SZENDE GÁBOR PINCÉSZETE SZEPSY ISTVÁN PIN-CÉSZETE SZEREMLEY SZŐLŐBIRTOK SZŐKE MÁTYÁS ÉS ZOLTÁN PINCÉSZETE SZÖL-LŐSI PINCÉSZET TAKLER FERENC PINCÉSZETE TASCHNER BORHÁZ TÖRLEY PEZSGŐ PINCÉSZET - GYÖRGY-VILLA BOROK TÖRLEY PEZSGŐ PINCÉSZET - KEMENDY SELECTION THUMMERER VILMOS PINCÉSZETE TIFFÁN EDE ÉS ZSOLT PINCÉSZTE TOKAJ NOBILIS

A kínálat nagy. Mi segítünk választani.

A Raiker Borban is nagy.08

Page 5: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

www.raiker.hu

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK ALKOHOLMENTES ITALOK

BOR 12

MAGYAR BOR 12

KÜLFÖLDI BOR 31

EGYÉB BORKÍNÁLAT 33

PEZSGŐ 39

MAGYAR PEZSGŐ 39

KÜLFÖLDI PEZSGŐ 41

CIDER 43

SÖR 44

COOLER 48

ÉGETETT SZESZ 49

PÁLINKA, PÁRLAT, GRAPPA 49

LIKOR 58

ABSINTH 61

RUM 61

TEQUILA 62

CONAC, BRANDY 63

VODKA 64

WHISKEY 66

GIN 68

KESERŰ 68

VERMOUTH 69

OUZO 70

EGYÉB ÉGETETT SZESZ 70

ÜDÍTŐ ITAL 72

COCA-COLA TERMÉKEK 72

PEPSI TERMÉKEK 73

PALACKOZOTT ÜDÍTŐITAL 73

ÜVEGES ÜDÍTŐITAL 75

DOBOZOS ÜDÍTŐITAL 76

JEGES TEA 78

ENERGIA ITAL 79

SZÖRP 79

ÁSVÁNYVÍZ 80

KOKTÉL ALAPANYAG 83

KÁVÉ SZIRUP 83

SZIRUP 83

KELLÉK 85

KIEGÉSZÍTŐ TERMÉK 85

FORRÓ CSOKI 85

KÁVÉ ÉS KÁVÉ KIEGÉSZÍTŐ 85

TEA 86

TEJ 86

SNACK 86

DOHÁNY TERMÉKEK

DOHÁNY 87

BRITISH AMERICAN TOBACCO MAGYARORSZÁG 87

PHILIP MORRIS MAGYARORSZÁG 88

IMPERIAL TOBACCO MAGYARORSZÁG 89

SZIVAR 90

DOHÁNY TERMÉKEK

TAR

TALO

MJE

GY

ZÉK

Kereskedelmi Információs Kiadvány 11

Page 6: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

MA

GYA

R B

OR

NYAKAS PINCÉSZET

RÓKUSFALVY PÁL

GYÖRGY-VILLA BOROK

KEMENDY SELECTION

Budai Müller Thurgau 2010 0,75 1 030 Ft

Budai Aligvárom 2010 0,75 1 030 Ft

Budai Irsai Olivér 2010 0,75 1 200 Ft

Budai Chardonnay 2010 0,75 1 100 Ft

Budai Rajnai Rizling 2009 0,75 1 220 Ft

Budajenői Pinot Gris 2009 0,75 1 220 Ft

Budai Sauvignon Blanc 2009/2010 0,75 1 500 Ft

Pázmándi Juhfark 2009 0,75 1 240 Ft

Etyeki Sauvignon Blanc 2009/2010 0,75 1 240 Ft

Etyeki Chardonnay 2010 0,75 1 240 Ft

Pázmándi Pinot Noir Rosé 2010 0,75 1 295 Ft

Etyeki Olaszrizling késői szüret 2006 0,75 1 385 Ft

Pázmándi Cabernet Sauvignon-Pinot Noir 2005 0,75 1 660 Ft

Etyeki Sauvignon Blanc 2008/2009 0,75 2 280 Ft

ETYE

K-BU

DA

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

MA

GYA

R B

OR

SZÖLLŐSI PINCÉSZET

HILLTOP PINCÉSZET

PFNEISZL PINCÉSZET

TASCHNER BORHÁZ

Neszmélyi Cserszegi Fűszeres 2009/2010 0,75 1 035 Ft

Neszmélyi Irsai Olivér 2010 0,75 1 090 Ft

Neszmélyi Olaszrizling 2009 0,75 1 060 Ft

Neszmélyi Chardonnay 2009 0,75 1 175 Ft

Neszmélyi Sauvignon Blanc 2009 0,75 1 215 Ft

Neszmélyi Cserszegi Fűszeres 2010 0,75 1 070 Ft

Neszmélyi Irsai Olivér 2010 0,75 1 070 Ft

Neszmélyi Sauvignon Blanc 2010 0,75 1 665 Ft

Neszmélyi Chardonnay Prémium 2009 0,75 1 560 Ft

Neszmélyi Pinot Noir Rosé 2010 0,75 1 145 Ft

Soproni Sparkelina Rosé Pink félédes gyöngyözőbor 2010 0,75 1 440 Ft

Soproni Merlot Klasszikus Öko félszáraz 2010 0,75 1 250 Ft

Soproni "Újra együtt" Kékfrankos Öko 2010 0,75 1 630 Ft

Soproni Cabernet Sauvignon 2007 0,75 2 650 Ft

Soproni Shiraz Vad Dolog 2006 0,75 3 990 Ft

Soproni Irsai Olivér 2010 0,75 995 Ft

Soproni Rosé 2010 0,75 1 065 Ft

Soproni Kékfrankos 2007/2009 0,75 1 190 Ft

ÁSZ

ÁR-

NES

ZMÉL

YSO

PRO

N

1312

Page 7: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

WENINGER PINCÉSZET

FEIND PINCÉSZET

FIGULA MIHÁLY

Soproni Syrah Rosé 2010 0,75 1 520 Ft

Sopron 2008 0,75 1 520 Ft

Soproni Kékfrankos 2008 0,75 1 625 Ft

Soproni Frettner 2005 0,75 2 315 Ft

Balatoni Olaszrizling 2010 0,75 730 Ft

Balatoni Cserszegi Fűszeres 2010 0,75 1 130 Ft

Balatoni Irsai Olivér 2010 0,75 1 130 Ft

Balatoni Chardonnay 2009/2010 0,75 1 130 Ft

Balatoni Cabernet Rosé 2010 0,75 1 130 Ft

Balatoni Kékfrankos 2007 0,75 1 130 Ft

Balatonaligai Cabernet Sauvignon 2007 0,75 1 190 Ft

Balatonfüred - Csopaki Zenit félszáraz 2010 0,75 1 050 Ft

Balatonszőlősi Olaszrizling 2010 0,75 1 175 Ft

Balatonszőlősi Pinot Gris 2009 0,75 1 415 Ft

Balatonszőlősi Chardonnay 2009 0,75 1 415 Ft

Balatonszőlősi Sauvignon Blanc 2008/2009 0,75 1 650 Ft

Balatonszőlősi Muscat Lunel 2009/2010 0,75 1 625 Ft

Csopaki Olaszrizling Selection 2008 0,75 2 400 Ft

Balatonszőlősi Szilenusz Cuvée 2006 0,75 3 625 Ft

Figula III 2008 0,75 1 995 Ft

Balatonszőlősi Fülöp 2006 0,75 4 990 Ft

SOPR

ON

BALA

TON

, SO

MLÓMA

GYA

R B

OR

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

JÁSDI PINCÉSZET

VIDÁTS CSABA

2 HA TÖRÖK CSABA

LAPOSA PINCÉSZET

SZEREMLEY HUBA

Csopaki Chardonnay 2009 0,75 1 190 Ft

Csopaki Olaszrizling 2009 0,75 1 220 Ft

Balatonfüred - Csopaki Rajnai Rizling 2009 0,75 740 Ft

Balatonfüred - Csopaki Olaszrizling 2009 0,75 780 Ft

Balatonfüred - Csopaki Zenit 2009 0,75 860 Ft

Szt. György-hegyi Olaszrizling 2009 0,75 1 950 Ft

Szt. György-hegyi Szürkebarát 2008 0,75 1 950 Ft

Szt. György-hegyi Cabernet Franc 2008 0,75 3 800 Ft

Szt. György-hegyi Tabunello (Sangiovese ) 2008 0,75 3 950 Ft

Badacsonyi Rizling Friss 2009 0,75 995 Ft

Badacsonyi Rizling2 2009 0,75 1 950 Ft

Badacsonyi Olaszrizling 2010 0,75 875 Ft

Szeremley Rizling 2009 0,75 1 370 Ft

Szeremley Rizling Mini 2009 0,187 475 Ft

Badacsonyi Szürkebarát 2008 0,75 1 625 Ft

Badacsonyi Kéknyelű 2005 0,75 3 250 Ft

Badacsonyi Muscat Ottonel 2010 0,75 1 565 Ft

Badacsonyi Vörös Cuvée 2006 0,75 1 065 Ft

Badacsonyi Vörös Cuvée Mini 2006 0,187 475 Ft

MA

GYA

R B

OR

BALA

TON

, SO

MLÓ

1514

Page 8: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

TORNAI PINCÉSZETSomlói Furmint 2008 0,75 1 190 Ft

Nagy - Somlói Olaszrizling 2008 0,75 1 190 Ft

Nagy - Somlói Juhfark 2008 0,75 1 465 Ft

BALA

TON

, SO

MLÓ

SZEK

SZÁ

RD

MA

GYA

R B

OR

PÓCZ PINCÉSZET

DÚZSI TAMÁS

ESZTERBAUER JÁNOS

Balatonlellei Friss Fehér 2010 0,75 910 Ft

Balatonlellei IS Cuvée (Irsai Olivér - Sárgamuskotály) 2010 0,75 950 Ft

Balatonlellei Friss Rosé 2010 0,75 910 Ft

Balatonlellei Rosé Új Nemzedék 2010 0,75 840 Ft

Balatonlellei Merlot - Cabernet Sauvignon 2009 0,75 910 Ft

Balatonlellei Cabernet Sauvignon 2008 0,75 1 200 Ft

Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2010 0,75 1 615 Ft

Szekszárdi Tour de Dúzsi 2007 0,75 875 Ft

Szekszárdi Menoire 2009/2010 0,75 1 065 Ft

Szekszárdi Kékfrankos Leányvár dűlő 2007 0,75 1 375 Ft

Szekszárdi "No Fiam" Chardonnay 2009/2010 0,75 1 100 Ft

Szekszárdi "Öröm" Rosé 2010 0,75 990 Ft

Szekszárdi "Pinceátlag" Cuvée 2008/2009 0,75 1 415 Ft

Szekszárdi "Tanyamacska" Pinot Noir 2008 0,75 1 550 Ft

Szekszárdi "Nagyapám" Kadarka II. töltés 2009 0,75 2 035 Ft

Szekszárdi "Tüke" Bikavér 2008/2009 0,75 2 380 Ft

Szekszárdi "Mesterünk" 2008/2009 0,75 2 650 Ft

Szekszárdi "Tivald" Cabernet Sauvignon 2008/2009 0,75 3 300 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

MA

GYA

R B

OR

SZEK

SZÁ

RD

MERFELSZ PINCÉSZET

MÉSZÁROS PINCÉSZET

Szekszárdi Kékfrankos Rosé 2009/2010 0,75 1 530 Ft

Szekszárdi Néro Rosé félszáraz 2010 0,75 2 450 Ft

Szekszárdi Kadarka 2009 0,75 1 975 Ft

Szekszárdi Merlot "Bolero" 2008 0,75 2 190 Ft

Szekszárdi Bel Canto (Zw-Kf-Me-CF-Néro) 2009 0,75 2 280 Ft

Szekszárdi Bikavér Selection 2007/2008 0,75 2 380 Ft

Szekszárdi Tűzvirág (CS-CF) 2008 0,75 2 650 Ft

Szekszárdi Doppio (CS-Me) 2008 0,75 3 250 Ft

Szekszárdi Esti Csók (Me-CF-Kf ) 2007 0,75 3 250 Ft

Szekszárdi Primus (CS-CF) 2006 0,75 5 500 Ft

Szekszárdi "Bubi" Chardonnay félszáraz gyöngyözőbor 2010 0,75 1 350 Ft

Szekszárdi "Bubi" Rosé gyöngyözőbor 2010 0,75 1 350 Ft

Szekszárdi Chardonnay 2010 0,75 1 215 Ft

Szekszárdi Fehér Kadarka félédes 2010 0,75 1 190 Ft

Szekszárdi Pinot Noir Rosé 2010 0,75 1 195 Ft

Szekszárdi Cuvée 2009 0,75 1 250 Ft

Szekszárdi Kékfrankos 2008/2009 0,75 1 280 Ft

Szekszárdi Kadarka 2009 0,75 1 390 Ft

Szekszárdi Pinot Noir 2009 0,75 1 390 Ft

Szekszárdi Merlot 2008 0,75 1 595 Ft

Szekszárdi Cabernet Franc 2007/2008 0,75 1 595 Ft

Szekszárdi Cabernet Sauvignon 2009 0,75 1 680 Ft

Szekszárdi Cabernet Új Nemzedék 2009 0,75 1 140 Ft

Szekszárdi Bikavér 2008 0,75 1 530 Ft

Szekszárdi Bodzási Kékfrankos Válogatás 2007/2009 0,75 2 850 Ft

Szekszárdi Merlot Válogatás 2007 0,75 2 950 Ft

1716

Page 9: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

MÉSZÁROS PINCÉSZET

TAKLER FERENC

VIDA PÉTER

Szekszárdi Hidaspetre Cabernet Franc Reserve 2006 0,75 2 950 Ft

Szekszárdi Bikavér Reserve 2006 0,75 2 950 Ft

Szekszárdi Cabernet Sauvignon Reserve 2007 0,75 3 950 Ft

Szekszárdi Ohmerops Cuvée 2007 0,75 3 950 Ft

Szekszárdi Kadarka Reserve 2009 0,75 4 660 Ft

Szekszárdi Rosé 2010 0,75 1 220 Ft

Szekszárdi Kékfrankos 2008/2009 0,75 1 280 Ft

Szekszárd Kadarka 2008 0,75 2 190 Ft

Szekszárdi Merlot 2008 0,75 1 970 Ft

Szekszárdi Cabernet Franc 2008 0,75 1 970 Ft

Szekszárdi Bikavér Reserve 2007 0,75 3 190 Ft

Szekszárdi Bartina Cuvée 2006 0,75 5 000 Ft

Szekszárdi Cabernet Franc Reserve 2006 0,75 7 500 Ft

Szekszárdi Syrah Reserve 2008 0,75 8 500 Ft

Szekszárdi Rosé 2010 0,75 1 120 Ft

Szekszárdi Kékfrankos 2008 0,75 1 190 Ft

Szekszárdi Estve 2005 0,75 1 500 Ft

Szekszárdi Öregtőkék Kadarkája 2007 0,75 1 860 Ft

Szekszárdi Merlot 2009 0,75 1 860 Ft

Szekszárdi Cabernet Franc 2008 0,75 1 860 Ft

Szekszárdi La Vida Kékfrankos 2006 0,75 3 690 Ft

SZEK

SZÁ

RD

MA

GYA

R B

OR

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

LISICZA BORHÁZ

BOCK JÓZSEF

Pécsi Cserszegi Fűszeres 2009/2010 0,75 1 375 Ft

Pécsi Sauvignon Blanc 2010 0,75 1 600 Ft

Pécsi Cirfandli 2009/2010 0,75 1 990 Ft

Pécsi Rosé 2010 0,75 1 125 Ft

Pécsi Portugieser 2009/2010 0,75 1 050 Ft

Pécsi Merlot 2008 0,75 1 375 Ft

Pécsi Cabernet Franc 2008 0,75 1 500 Ft

Pécsi Cabernet Sauvignon 2008 0,75 1 795 Ft

Pécsi Ében 2006/2008 0,75 2 350 Ft

Villányi Olaszrizling 2009 0,75 1 365 Ft

Villányi Hárslevelű 2009 0,75 1 595 Ft

Villányi Chardonnay 2009/2010 0,75 1 595 Ft

Villányi Rosé 2010 0,75 1 595 Ft

Villányi Portugieser 2010 0,75 1 595 Ft

Villányi Kékfrankos 2009 0,75 1 780 Ft

Villányi Merlot 2008 0,75 2 815 Ft

Villányi Cabernet Sauvignon 2008 0,75 2 815 Ft

Villányi Cabernet Franc 2008/2009 0,75 2 815 Ft

Villányi Bock'n Roll 2009 0,75 2 400 Ft

Villányi Ermitage 2008/2009 0,75 2 475 Ft

Villányi Royal Cuvée 2007 0,75 3 750 Ft

Villányi Imperium Cuvée 2005 0,75 4 000 Ft

Villányi Bock Cuvée 2006 0,75 6 625 Ft

Villányi Bock Cuvée Magnum 1999 1,50 15 000 Ft

Villányi Pinot Noir Selection 2006 0,75 6 625 Ft

MA

GYA

R B

OR

PÉC

SVI

LLÁ

NY

1918

Page 10: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

MÉSZÁROS PINCÉSZETVillányi Cabernet Franc Selection 2006 0,75 8 085 Ft

Villányi Cabernet Sauvignon Selection 2006 0,75 6 625 Ft

Villányi Syrah 2007 0,75 6 625 Ft

Villányi Capella Cuvée 2006 0,75 15 380 Ft

Villányi Magnifico (Merlot) 2007 0,75 16 500 Ft

CSILLAGVÖLGY PINCÉSZET

GERE ATTILA

Villányi Irsai Olivér 2010 0,75 1 150 Ft

Villányi Fehér Cuvée 2010 0,75 1 150 Ft

Villányi Olaszrizling 2010 0,75 1 150 Ft

Villányi Sauvignon Blanc 2010 0,75 1 150 Ft

Villányi Kékfrankos Rosé 2010 0,75 1 150 Ft

Villányi Merlot Rosé 2010 0,75 1 150 Ft

Villányi 10 Rosé 2010 0,75 1 150 Ft

Villányi Portugieser 2010 0,75 1 150 Ft

Villányi Vörös Cuvée 2010 0,75 1 550 Ft

Villányi Merlot 2010 0,75 1 550 Ft

Villányi Cabernet Sauvignon 2010 0,75 1 550 Ft

Villányi "Frici" Rosé gyöngyözőbor 2010 0,75 1 875 Ft

Villányi Olaszrizling 2010 0,75 1 260 Ft

Villányi Rosé 2010 0,75 1 340 Ft

Villányi Portugieser 2010 0,75 1 380 Ft

Villányi Cabernet Sauvignon 2007 0,75 2 680 Ft

Villányi Cuvée Phoenix 2007 0,75 2 680 Ft

Villányi Cabernet Sauvignon barrique 2007 0,75 3 595 Ft

Villányi Kékfrankos Prestige 2004 0,75 4 000 Ft

VILL

ÁN

Y

MA

GYA

R B

OR

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

Villányi Pinot Noir 2007 0,75 4 290 Ft

Villányi Syrah 2007 0,75 4 290 Ft

Villányi Tinta (Tempranillo) 2006 0,75 4 290 Ft

Villányi Cabernet Franc Selection 2006/2007 0,75 5 975 Ft

Villányi Kopár 2007 0,75 6 500 Ft

Villányi Kopár (októbertől) 2008 0,75 6 500 Ft

Villányi Solus (Merlot) 2007 0,75 9 940 Ft

Villányi Attila Cuvée díszdoboz 2006 0,75 26 040 Ft

VILL

ÁN

Y

GERE TAMÁS

GERE TAMÁS ÉS ZSOLT

Villányi Olaszrizling 2010 0,75 1 000 Ft

Siklósi Hárslevelű 2009 0,75 1 000 Ft

Villányi Rosé 2010 0,75 1 375 Ft

Villányi Portugieser 2010 0,75 1 440 Ft

Villányi Kékfrankos 2008 0,75 1 600 Ft

Villányi Pinot Noir 2007 0,75 2 000 Ft

Villányi Cabernet Sauvignon 2007 0,75 2 250 Ft

Villányi Páratlan 2008 0,75 1 875 Ft

Villányi Chardonnay Válogatás 2009 0,75 1 595 Ft

Villányi Pinot Noir Válogatás 2006 0,75 2 500 Ft

Villányi Merlot Válogatás 2006 0,75 3 500 Ft

Villányi Cabernet Franc Válogatás 2007 0,75 3 500 Ft

Villányi Cabernet Sauvignon Válogatás 2007 0,75 3 500 Ft

Villányi Aureus Cuvée 2006/2007 0,75 5 500 Ft

MA

GYA

R B

OR

2120

Page 11: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

GÜNZER TAMÁSVillányi Syrah Rosé gyöngyözőbor 2010 0,75 1 750 Ft

Villányi Mont Blanc 2010 0,75 1 190 Ft

Villányi Kékfrankos Rosé 2010 0,75 1 345 Ft

Villányi Kékfrankos Rosé Mini 2010 0,25 610 Ft

Villányi Cabler (Siller) 2010 0,5 1 650 Ft

Villányi Portugieser 2010 0,75 1 345 Ft

Villányi Portugieser Mini 2010 0,25 610 Ft

Villányi Kékfrankos 2008 0,75 1 395 Ft

Villányi Stílus 2007 0,75 1 565 Ft

Villányi Cabernet Sauvignon 2008 0,75 2 290 Ft

Villányi Cabernet Sauvignon - Cabernet Franc barrique 2008 0,75 2 750 Ft

Villányi Pinot Noir Reserve 2009 0,75 3 750 Ft

Villányi Merlot barrique 2008 0,75 4 250 Ft

Villányi Cabernet Sauvignon Reserve 2008 0,5 3 400 Ft

Villányi Mátyás 2007 0,75 4 065 Ft

MOLNÁR PINCÉSZET

RICZU-STIER PINCÉSZET

Villányi Syrah 2008 0,75 2 190 Ft

Villányi Kopár Cabernet Sauvignon 2003 0,75 3 375 Ft

Villányi "Cimbora" Muscat Ottonel gyöngyözőbor 2009/2010 0,75 1 600 Ft

Villányi "Cimbora" Rosé gyöngyözőbor 2009/2010 0,75 1 600 Ft

Siklósi Olaszrizling 2009 0,75 1 100 Ft

Villányi Chardonnay 2009 0,75 1 100 Ft

Villányi Rosé 2010 0,75 1 230 Ft

Villányi Portugieser 2010 0,75 1 230 Ft

VILL

ÁN

Y

MA

GYA

R B

OR

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

Villányi Kékfrankos 2007 0,75 1 650 Ft

Villányi Cabernet Franc 2008 0,75 2 750 Ft

Villányi Cabernet Franc - Merlot 2008 0,75 2 750 Ft

GYÖRGY-VILLA BOROK

KEMENDY SELECTION

SZENDE GÁBOR

TIFFÁN EDE & ZSOLT

Villányi Merlot 2007 0,75 1 640 Ft

Villányi Cabernet Sauvignon 2007 0,75 1 640 Ft

Villányi Privatus Cabernet Sauvignon 2003 0,75 2 015 Ft

Villányi Rosé 2010 0,75 1 200 Ft

Villányi Portugieser 2010 0,75 1 250 Ft

Villányi Merlot Új Nemzedék 2010 0,75 1 575 Ft

Villányi Karina Cuvée 2008 0,75 1 750 Ft

Villányi Cabernet Franc 2007 0,75 1 990 Ft

Villányi Cabernet Sauvignon 2007 0,75 1 990 Ft

Villányi 2005 Cuvée 2005 0,75 2 100 Ft

Villányi Immortal Cuvée 2008 0,75 2 000 Ft

A Régimódi 2008/2009 0,75 2 800 Ft

Villányi Cabernet Franc "Mondivin" 2006 0,75 3 150 Ft

Villányi Cabernet Franc & Sauvignon 2008 0,75 3 150 Ft

Villányi Pinot Noir 2007 0,75 4 890 Ft

Villányi Cuvée Carissimae 2007 0,75 8 400 Ft

VILL

ÁN

Y

MA

GYA

R B

OR

2322

Page 12: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

FRITTMANN PINCÉSZET"Frisecco" Irsai - Ezerjó Secco gyöngyözőbor 0,75 1 490 Ft

"Frisecco" Rosé Secco gyöngyözőbor 0,75 1 490 Ft

Kunsági Cserszegi Fűszeres 2010 0,75 990 Ft

Kunsági Cserszegi Fűszeres Új Nemzedék 2010 0,75 910 Ft

Kunsági Irsai Olivér 2010 0,75 1 080 Ft

Kuinsági Rajnai Rizling 2009 0,75 990 Ft

Kunsági Ezerjó 2010 0,75 1 050 Ft

Kunsági Sauvignon Blanc 2009 0,75 1 250 Ft

Soltvadkerti Ezerjó (fahordós) 2007 0,75 1 450 Ft

Kunsági Muskotály Cuvée (félédes) 2009 0,75 880 Ft

Kunsági Kékfrankos Rosé 2010 0,75 1 090 Ft

Kunsági Kékfrankos 2009 0,75 770 Ft

Kunsági Kadarka 2008/2009 0,75 1 290 Ft

Kunsági Kékfrankos Selection 2008 0,75 1 500 Ft

Kunsági Merlot Selection 2006/2007 0,75 2 100 Ft

Kunsági Cabernet Sauvignon - Cabernet Franc 2008 0,75 2 905 Ft

Kunsági Cabernet Franc 2007 0,75 2 950 Ft

Kunsági Blauer Portugieser (félédes) 2008/2009 0,75 770 Ft

KU

NSÁ

G B

ORV

IDÉK

MA

GYA

R B

OR

LUDÁNYI JÓZSEFMátrai Olaszrizling 2010 0,75 935 Ft

Mátrai Pinot Gris 2010 0,75 1 165 Ft

Mátrai Cseszegi Fűszeres 2010 0,75 1 165 Ft

Mátrai Sárgamuskotály (félédes) 2009/2010 0,75 1 165 Ft

Mátrai Excellent White 2010 0,75 1 165 Ft

Mátrai Excellent Rosé 2010 0,75 1 165 Ft

KUN

SÁG

MÁT

RAALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

MÁT

RA

MA

GYA

R B

OR

SZŐKE MÁTYÁS

DEMETER CSABA

Mátrai Irsai Olivér 2010 0,75 1 350 Ft

Mátrai Olaszrizling 2009 0,75 1 090 Ft

Mátrai Chardonnay 2009 0,75 1 580 Ft

Mátrai Sauvignon Blanc 2008 0,75 1 515 Ft

Paskomi Chardonnay barrique 2009 0,75 2 115 Ft

Mátrai Muscat Ottonel félédes 2009 0,75 1 480 Ft

Mátrai Kékfrankos - Cabernet Rosé 2009/2010 0,75 1 125 Ft

Mátrai Vörös 2008 0,75 940 Ft

Peresi Cuvée barrique 2005/2007 0,75 3 700 Ft

Mátrai Nektárium félédes 2008 0,75 940 Ft

Egri Hanga (félszáraz) 2010 0,75 1 240 Ft

Egri Rosé (félszáraz) 2010 0,75 1 240 Ft

Egri 1/2 8 (Siller) 2008 0,75 1 350 Ft

Egri Stop Cuvée 2008 0,75 975 Ft

Egri Vörös Cuvée 2008 0,75 1 100 Ft

Egri Pipacs 2008 0,75 1 075 Ft

Egri Bikavér 2008 0,75 1 188 Ft

Egri Törökverő 2008 0,75 1 240 Ft

Egri Merlot 2008 0,75 1 240 Ft

Egri 18 2008 0,75 1 875 Ft

Egri Bikavér Reserve 2006 0,75 3 750 Ft

Egri XY 2006 0,75 5 950 Ft

EGER

2524

Page 13: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

HAGYMÁSI JÓZSEF

JUHÁSZ PINCÉSZET

Egri Olaszrizling 2009 0,75 1 200 Ft

Egri Chardonnay 2008/2009 0,75 1 200 Ft

Egri Rosé 2010 0,75 990 Ft

Egri 2008 Vörös házasítás 2008 0,75 995 Ft

Egri Merlot 2008/2009 0,75 1 250 Ft

Egri Cabernet Sauvignon 2007 0,75 1 250 Ft

Egri Bikavér 2006/2008 0,75 1 250 Ft

Egri Bikavér Új Nemzedék 2007 0,75 1 385 Ft

Egri Kadarka 2009 0,75 1 600 Ft

Egri Syrah 2003/2006 0,75 3 200 Ft

Egri Bikavér Superior 2005 0,75 3 200 Ft

Egri Bormester Cuvée 2003 0,75 4 985 Ft

Egri Merlyn félédes 2007/2008 0,75 995 Ft

Egri Olaszrizling 2009 0,75 1 065 Ft

Egri Muscat Ottonel 2010 0,75 940 Ft

Egri Muscat Ottonel félédes 2010 0,75 940 Ft

Egri Rosé 2010 0,75 940 Ft

Egri Vörös Cuvée 2009 0,75 725 Ft

Egri Cabernet Sauvignon 2008 0,75 1 410 Ft

Egri Bikavér 2008 0,75 1 500 Ft

Egri Paptag 2008 0,75 1 875 Ft

MA

GYA

R B

OR

EGER

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

SIKE TAMÁSEgri Sauvignon Blanc 2009 0,75 1 100 Ft

Egerszóláti Olaszrizling 2007 0,75 1 400 Ft

Egri Chardonnay barrique 2009 0,75 1 600 Ft

Egri Rosé 2010 0,75 1 150 Ft

Egri Pinot Noir 2006 0,75 1 250 Ft

Egri Bikavér 2007 0,75 1 250 Ft

Felsőmagyarországi Medina félédes 2005 0,75 1 100 Ft

Egri Merlot édes 2009 0,75 1 100 Ft

EGER

MA

GYA

R B

OR

THUMMERER VILMOSEgri Berta Cuvée 2009 0,75 750 Ft

Egri Királyleányka 2009/2010 0,75 1 260 Ft

Egri Chardonnay 2008 0,75 1 295 Ft

Egri Csillag 2010 0,75 1 295 Ft

Egri Muscat Ottonel édes 2009 0,75 1 560 Ft

Egri Pinot Gris késői szüret (édes) 2001 0,5 2 970 Ft

Egri Kékfrankos - Merlot Rosé 2010 0,75 1 270 Ft

Egri Bertram Cuvée 2008 0,75 975 Ft

Egri Merlot 2008 0,75 1 440 Ft

Egri Cabernet Sauvignon 2006 0,75 2 470 Ft

Egri Bikavér 2006 0,75 2 230 Ft

Egri Bikavér Superior 2006 0,75 3 620 Ft

Tekenőháti Pinot Noir (októbertől) 2009 0,75 4 125 Ft

Egri Syrah Válogatás 2006 0,75 4 375 Ft

Egri Vili Papa Cuvée 2006 0,75 7 990 Ft

Egri Tréfli Cuvée (édes) 2007 0,75 1 840 Ft

2726

Page 14: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

EVINOR / SIMKÓ PINCÉSZET

KISS ISTVÁN

PATRICIUS BORHÁZ

Tokaji Furmint félszáraz 2007 0,75 875 Ft

Tokaji Hárslevelű félédes 2009 0,75 1 095 Ft

Tokaji Hárslevelű Új Nemzedék félédes 2009 0,75 980 Ft

Tokaji Sárga Muskotály félédes 2009 0,75 1 375 Ft

Tokaji Szamorodni Száraz 2005 0,5 1 220 Ft

Tokaji Szamorodni Édes 2004 0,5 1 470 Ft

Tokaji Aszú 3 puttonyos 2005 0,5 2 000 Ft

Tokaji Aszú 5 puttonyos 2003 0,5 3 815 Ft

Tokaji Aszú 6 puttonyos 2001 0,5 5 000 Ft

Tokaji Jégbor édes 2007 0,375 5 000 Ft

Tokaji Natur Eszencia (Nektár) 2000 0,25 9 375 Ft

Dupla töltésű diszpalack / Hárslevelű 2005 0,5 4 325 Ft

Tokaji Furmint 2008 0,75 840 Ft

Tokaji Muscat Lunel félédes 2008/2009 0,75 940 Ft

Tokaji Szamorodni Száraz 2002 0,5 1 225 Ft

Tokaji Szamorodni Édes 2003 0,5 1 470 Ft

Tokaji Aszú 3 puttonyos 2002 0,5 1 840 Ft

Tokaji Aszú 5 puttonyos 2004 0,5 3 500 Ft

Tokaji Aszú 6 puttonyos 2000/2004 0,5 5 000 Ft

Tokaji Furmint 2009 0,75 1 350 Ft

Tokaji Sárga Muskotály 2009 0,75 1 350 Ft

Tokaji Katinka édes 2005 0,375 1 940 Ft

Tokaji Aszú 4 puttonyos 2000 0,5 5 875 Ft

Tokaji Aszú 5 puttonyos 2002 0,5 7 440 Ft

MA

GYA

R B

OR

TOKA

JALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév évjárat űrtartalom bruttó ár

TOKA

J

MA

GYA

R B

OR

TOKAJ NOBILIS

PUKLUS PINCÉSZET

ROYAL TOKAJ

SZEPSY ISTVÁN

Tokaji Birtokbor 2009 0,75 1 665 Ft

Tokaji Sárga Muskotály félszáraz 2008 0,75 1 575 Ft

Tokaji Kövérszőlő édes 2008 0,75 2 275 Ft

Tokaji Sárga Muskotály félédes 2010 0,75 1 310 Ft

Tokaji Beatrix Királyné bora félédes 2008 0,5 990 Ft

Tokaji Szamorodni Száraz 2005 0,5 1 750 Ft

Tokaji Szamorodni Édes 2002 0,5 1 750 Ft

Tokaji Aszú 3 puttonyos 2003 0,5 2 100 Ft

Tokaji Aszú 5 puttonyos 2005 0,5 4 300 Ft

Tokaji Muskotályos Aszú Esszencia 2003 0,5 9 250 Ft

Tokaji Furmint 2008/2009 0,75 1 250 Ft

Tokaji Sárga Muskotály félszáraz 2009 0,75 1 450 Ft

Tokaji Áts Cuvée édes 2008 0,5 2 000 Ft

Tokaji Aszú 5 puttonyos Kék 2007 0,5 4 350 Ft

Tokaji Aszú 6 puttonyos Royal 2005/2006 0,5 6 750 Ft

Tokaji Furmint 2008 0,75 3 990 Ft

Tokaji Cuvée édes 2003 0,5 11 190 Ft

Tokaji Aszú 6 puttonyos 2002/2003 0,5 19 690 Ft

Tokaji Aszú 6 puttonyos fa díszdoboz 1996 0,5 30 730 Ft

2928

Page 15: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknév űrtartaloműrtartalom bruttó árbruttó ár

NYAKAS PINCÉSZET SZEREMLEY HUBA

MŐCSÉNYI KASTÉLYBOR BOCK JÓZSEF

GERE ATTILA GRÓF BUTTLER

DISZNÓKŐ PINCÉSZET DOBOGÓ PINCÉSZET

Budai Don Olivér 0,75 1 300 Ft Badacsonyi Szirén 0,75 1 750 Ft

Mőcsényi Merlot félédes 0,75 1 170 Ft Villányi Notus Cuvée 0,75 2 300 Ft

Villányi Athus Cuvée 0,75 2 340 Ft Egri Bikavér 0,75 4 690 Ft

Tokaji Szamorodni Száraz Hattyús 0,5 1 300 Ft

Tokaji Szamorodni Édes Hattyús 0,5 1 560 Ft

Tokaji Aszú 3 puttonyos Hattyús 0,5 1 760 Ft

Tokaji Mylitta (édes) 0,375 2 690 Ft

MA

GYA

R B

OR

ZWA

CK

IZA

BELL

A B

ORV

ÁLO

GAT

ÁS

ZI B

OR

EVINOR / SIMKÓ PINCÉSZET

FEIND PINCÉSZETFRITTMANN PINCÉSZET

KATONA BORHÁZ TWICKEL PINCÉSZET

Tokaji Hárslevelű (félédes) 1,5 890 Ft

Balatonfőkajári Rosé Cuvée 1,5 980 Ft

Balatonaligai Zweigelt (félédes) 1,5 980 Ft

Kunsági Duett Fehér (CsF-Ezerjó) 1,5 830 Ft

Kunsági Duett Vörös (Kf-Zw) 1,5 895 Ft

Dunántúli Zenit 1,5 725 Ft

Dunántúli Merlot 1,5 800 Ft

Dunántúli Merlot Rosé 1,5 850 Ft

Szekszárdi Vörös Házasítás 1,5 875 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

KÜLFÖLDI BORNicolas Catena Alamos Malbec 0,75 2 400 Ft

Yellow Tail Shiraz 0,75 1 815 Ft

Hardy's Nottage Hill Shiraz 0,75 2 490 Ft

Johann Topf Grüner Veltiner Strassertal 0,75 2 490 Ft

Johann Topf Zweigelt Strassertal 0,75 3 065 Ft

Domaines Laroche Chablis 0,75 3 875 Ft

Laroche Syrah Languedoc 0,75 1 815 Ft

Domaine Cazes Le Credo Roussillon 0,75 3 125 Ft

Ogier Reserve des Argentiers Chateauneuf du Pape 0,75 4 875 Ft

Ogier Les Closiers Chateauneuf du Pape 0,75 5 375 Ft

Ogier Clos de L'Oratoire des Papes 0,75 6 125 Ft

Chateau du Candale Saint Émilion Grand Cru 0,75 6 000 Ft

Chateau Fonplégade Saint Émilion Grand Cru 0,75 10 000 Ft

Zonin Classici Pinot Grigio 0,75 2 065 Ft

Zonin Classici Soave 0,75 1 690 Ft

Zonin Classici Valpolicella 0,75 2 065 Ft

Masi Modello Venezie Rosato 0,75 2 190 Ft

Cecchi Chianti 0,75 1 690 Ft

Cecchi Chianti Classico 0,75 2 375 Ft

Cecchi La Mora 0,75 2 190 Ft

Cecchi Vernaccia Di San Gimignano 0,75 1 815 Ft

Cecchi Vino Nobile di Montepulciano 0,75 2 940 Ft

Marchesi de Frescobaldi Castiglioni Chianti 0,75 2 875 Ft

Masseria Altemura Sasseo Primitivo 0,75 3 125 Ft

Piccini Chianti 0,75 1 800 Ft

Lambrusco Bianco félédes 0,75 930 Ft

Lambrusco Rosso félédes 0,75 930 Ft

Lambrusco Rosso édes 0,75 800 Ft

LFÖ

LDI B

OR

3130

Page 16: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

LFÖ

LDI B

OR

Veneto Pinot Grigio 1,5 1 300 Ft

Il Palú Chardonnay 0,75 1 420 Ft

Bardolino Chiaretto Rosé 0,75 1 260 Ft

Nero D'Avola Caleo 0,75 1 100 Ft

Montepulciano D'Abruzzo 0,75 1 100 Ft

Roccalanna Syrah 0,75 1 480 Ft

Primitivo di Manduria 0,75 1 770 Ft

Royal Oporto White Dry 0,75 2 700 Ft

Royal Oporto Rosé 0,75 2 700 Ft

Royal Oporto Ruby 0,75 2 700 Ft

Royal Oporto Tawny 0,75 2 700 Ft

Sandeman Sherry Secco 0,75 2 550 Ft

Sandeman Sherry Medium félszáraz 0,75 2 550 Ft

Sandeman Rich Golden Cream édes 0,75 2 550 Ft

Tio Pepe Fino Sherry 0,75 3 050 Ft

Gallo Family Vineyards Zinfandel 0,75 1 875 Ft

Robert Mondavi Woodbridge Cabernet Sauvignon 0,75 2 750 Ft

Villa Maria Marlborough Sauvignon Blanc 0,75 3 315 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

EGYÉ

B B

OR

KÍN

ÁLA

T

BOGNÁR-VIN

EGERVIN

Villa Negra Balatonboglári Olaszrizling 0,75 470 Ft

Villa Negra Muscat Ottonel félédes 0,75 470 Ft

Villa Negra Tolnai Kékfrankos Rosé 0,75 470 Ft

Villa Negra Tolnai Kékfrankos 0,75 470 Ft

Villa Negra Tolnai Zweigelt félédes 0,75 470 Ft

Egri Olaszrizling 0,75 395 Ft

Egri Leányka félszáraz 0,75 395 Ft

ARANYKANCSÓFehér száraz folyóbor eldobható csomagolásban 1 245 Ft

Fehér száraz folyóbor eldobható csomagolásban 2 390 Ft

Fehér száraz folyóbor visszaváltható csomagolásban 5 910 Ft

Fehér száraz folyóbor visszaváltható csomagolásban 22 3 950 Ft

Fehér félédes folyóbor eldobható csomagolásban 1 250 Ft

Fehér félédes folyóbor eldobható csomagolásban 2 400 Ft

Fehér félédes folyóbor visszaváltható csomagolásban 5 950 Ft

Fehér félédes folyóbor visszaváltható csomagolásban 22 4 070 Ft

Vörös száraz folyóbor eldobható csomagolásban 1 265 Ft

Vörös száraz folyóbor eldobható csomagolásban 2 420 Ft

Vörös száraz folyóbor visszaváltható csomagolásban 5 1 015 Ft

Vörös száraz folyóbor visszaváltható csomagolásban 22 4 420 Ft

Vörös félédes folyóbor eldobható csomagolásban 1 260 Ft

Vörös félédes folyóbor eldobható csomagolásban 2 435 Ft

Vörös félédes folyóbor visszaváltható csomagolásban 5 1 045 Ft

Vörös félédes folyóbor visszaváltható csomagolásban 22 4 470 Ft

3332

Page 17: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

IMPORT BORSangria Don Pedro 1,5 595 Ft

Sangria Esta 1,5 675 Ft

Mavrodaphne (mazsolabor) 0,75 1 990 Ft

Monteverdi Dolce Novella (eperbor) 0,75 1 794 Ft

Glühwein (forralt bor) 1 490 Ft

Debrői Cuvée 0,75 430 Ft

Egri Hárslevelű Kosher 0,75 750 Ft

Vincellér (fehér, félédes) 0,75 195 Ft

Egri Muskotály (félédes) 0,75 395 Ft

Debrői Hárslevelű félédes 0,75 430 Ft

Egri Rosé 0,75 430 Ft

Egri Kékfrankos 0,75 395 Ft

Egri Bikavér 0,75 515 Ft

Bulls Blood 0,75 1 245 Ft

Egri Portugieser (félédes) 0,75 395 Ft

Egri Kékfrankos (félédes) 0,75 395 Ft

Egri Zweigelt (félédes) 0,75 395 Ft

Egri Medinart (félédes) 0,75 430 Ft

Egri Merlot (félédes) 0,75 520 Ft

Tibavölgyi Muscat Ottonel 0,75 810 Ft

Tibavölgyi Merlot 0,75 930 Ft

Tibavölgyi díszdobozos trió 0,75 2 250 Ft

EGYÉ

B B

OR

KÍN

ÁLA

TALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

EGYÉ

B B

OR

KÍN

ÁLA

T

KISS BORÁSZAT

KOSSUTH PINCÉSZET

M ÉS P

SIKET SÁNDOR

TOKAJ KERESKEDŐHÁZ

Alföldi Muskotály Cuvée (félédes) 1 270 Ft

Alföldi Cabernet Sauvignon 1 290 Ft

Duna-melléki Rajnai Rizling 0,75 295 Ft

Duna-melléki Muskotály Cuvée (félédes) 0,75 295 Ft

Duna-melléki Kékfrankos Rosé 0,75 295 Ft

Duna-melléki Kékfrankos 0,75 295 Ft

Duna-melléki Zweigelt Kadarka Cuvée (félédes) 0,75 295 Ft

Édes Ámor Kékfrankos 0,75 295 Ft

Völgységvin Blauer Portugieser félédes 0,75 295 Ft

Vindividum (vörös, édes) 0,75 335 Ft

Kontyos Szilvabor édes 0,50 1 500 Ft

Tokaji Furmint 0,75 695 Ft

Tokaji Furmint (reduktív) 0,75 695 Ft

Tokaji Furmint (félédes) 0,75 695 Ft

Tokaji Furmint (reduktív, félédes) 0,75 695 Ft

Tokaji Furmint "Pincemester" (félédes) 0,75 545 Ft

Tokaji Hárslevelű (félédes) 0,75 695 Ft

Tokaji Hárslevelű (reduktív, félédes) 0,75 695 Ft

Tokaji Hárslevelű "Pincemester" (félédes) 0,75 545 Ft

3534

Page 18: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

TÖRLEY PEZSGŐPINCÉSZET BB Dunántúli Olaszrizling 0,75 435 Ft

BB Balatonboglári Szürkebarát (félédes) 0,75 435 Ft

BB Balatonboglári Muskotály (félédes) 0,75 435 Ft

BB Balatonboglári Muskotály (édes) 0,75 595 Ft

BB Balatonboglári Tramini (édes) 0,75 595 Ft

BB Balatonboglári Irsai Olivér Zenit (édes) 0,75 595 Ft

BB Balatonboglári Arany 7 Cuvée (édes) 0,75 595 Ft

BB Dunántúli Kékfrankos Rosé (félédes) 0,75 355 Ft

Tokaji Sárgamuskotály (reduktív) 0,75 785 Ft

Tokaji Sárgamuskotály (félédes) 0,75 785 Ft

Tokaji Sárgamuskotály félédes (Francia palack) 0,75 860 Ft

Tokaji Aranyfürt Cuvée (félédes) 0,75 695 Ft

Tokaji Furmint (késői szüret édes) 0,5 970 Ft

Tokaji Sárgamuskotály (késői szüret édes) 0,5 970 Ft

Tokaji Szamorodni (száraz) 0,5 1 095 Ft

Tokaji Szamorodni (száraz) 0,25 640 Ft

Tokaji Szamorodni (édes) 0,5 1 470 Ft

Tokaji Szamorodni (édes) 0,25 920 Ft

Tokaji Aszú 3 puttonyos 0,5 1 985 Ft

Tokaji Aszú 3 puttonyos díszdoboz 0,5 2 335 Ft

Tokaji Aszú 3 puttonyos 0,25 1 275 Ft

Tokaji Aszú 4 puttonyos 0,5 2 600 Ft

Tokaji Aszú 5 puttonyos 0,5 3 070 Ft

Tokaji Aszú 6 puttonyos 0,5 5 510 Ft

EGYÉ

B B

OR

KÍN

ÁLA

TALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

EGYÉ

B B

OR

KÍN

ÁLA

T

BB Dunántúli Kékfrankos (félédes) 0,75 355 Ft

BB Balatonboglári Blauer Portugieser 0,75 435 Ft

BB Balatonboglári Zweigelt (félédes) 0,75 435 Ft

BB Balatonboglári Merlot (édes) 0,75 730 Ft

Chapel Hill Sauvignon Blanc 0,75 570 Ft

Chapel Hill Chardonnay 0,75 660 Ft

Chapel Hill Merlot 0,75 570 Ft

Chapel Hill Pinot Noir 0,75 660 Ft

Hungarovin Szekszárdi Bikavér 0,75 775 Ft

Hungarovin Szekszárdi Kékfrankos (félszáraz) 0,75 470 Ft

Szt. István Dunántúli Irsai Olivér 0,75 570 Ft

Szt. István Etyek - Budai Olaszrizling 0,75 540 Ft

Szt. István Etyek - Budai Juhfark 0,75 570 Ft

Szt. István Etyek - Budai Chardonnay 0,75 540 Ft

Szt. István Etyek - Budai Chardonnay Mini 0,185 270 Ft

Szt. István Etyek - Budai Sauvignon Blanc (félszáraz) 0,75 540 Ft

Szt. István Debrői Cuvée (félédes) 0,75 395 Ft

Szt. István Pázmándi Cabernet Sauvignon Rosé 0,75 625 Ft

Szt. István Soproni Kékfrankos Rosé (félszáraz) 0,75 585 Ft

Szt. István Soproni Kékfrankos 0,75 585 Ft

Szt. István Szekszárdi Kadarka 0,75 760 Ft

Szt. István Egri Bikavér 0,75 570 Ft

Szt. István Pázmándi Cabernet Sauvignon 0,75 760 Ft

Szt. István Pázmándi Cabernet Sauvignon Mini 0,185 270 Ft

Szt. István Szekszárdi Merlot (félszáraz) 0,75 760 Ft

Szt. István Szekszári Zweigelt (félédes) 0,75 445 Ft

St. Stephan's Tokaji Aszú 3 puttonyos 0,5 1 935 Ft

St. Stephan's Tokaji Aszú 5 puttonyos 0,5 2 720 Ft

3736

Page 19: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

EGYÉ

B B

OR

KÍN

ÁLA

T

VARGA PINCÉSZET Badacsonyi Olaszrizling 0,75 365 Ft

Balaton-melléki Juhfark 0,75 465 Ft

Balaton-melléki Chardonnay 0,75 405 Ft

Balaton-melléki Irsai Olivér 0,75 540 Ft

Balaton-melléki Szürkebarát (félédes) 0,75 475 Ft

Balaton-melléki Muskotály (félédes) 0,75 445 Ft

Balaton Rozé (félszáraz) 0,75 500 Ft

Balaton-melléki Kékfrankos 0,75 475 Ft

Egri Bikavér 0,75 535 Ft

Balatoni Óvörös Barrique Cuvée 0,75 570 Ft

Balaton-melléki Zweigelt (félédes) 0,75 445 Ft

Balaton-melléki Kisburgundi Kék (édes) 0,75 500 Ft

Balaton-melléki Merlot (édes) 0,75 520 Ft

VITAVINEgri Leányka (félédes) 0,75 325 Ft

Egri Muskotály (félédes) 0,75 325 Ft

Egri Bikavér választható ünnepi címkével 0,75 790 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

MA

GYA

R PE

ZSG

Ő

BB Ezüst Cuvée (félszáraz) 0,75 895 Ft

BB Arany Cuvée (édes) 0,75 895 Ft

BB Sec 0,75 895 Ft

BB Demi Sec (félszáraz) 0,75 895 Ft

BB Demi Sec Magnum (félszáraz) 0,75 895 Ft

BB Doux (édes) 0,2 330 Ft

BB Rosé (félszáraz) 1,5 3 645 Ft

BB Spumante Muskotály (édes) 3 8 755 Ft

BB Spumante Muskotály (édes) 0,75 895 Ft

BB Frizzante félédes gyöngyözőbor 0,2 330 Ft

MINŐSÉGI PEZSGŐ

TANKPEZSGŐ

Francois President Brut 0,75 2 795 Ft

Francois Nyerspezsgő 0,75 2 795 Ft

Francois Pinot Noir Rose 0,75 2 795 Ft

Hungária Extra Dry 0,75 1 590 Ft

Hungária Extra Dry Mini 0,2 445 Ft

Hungária Grande Cuvée Brut 0,75 1 590 Ft

Hungária Irsai Olivér (édes) 0,75 1 590 Ft

Hungária Rosé (félszáraz) 0,75 1 590 Ft

Hungária Villányi Grand Cuvée Rouge 0,75 1 590 Ft

Törley Sec 0,75 1 485 Ft

Törley Sec Magnum 1,5 3 990 Ft

Törley Sec Dupla Magnum fa díszdoboz 3 15 220 Ft

Törley Demi Sec (félszáraz) 0,75 1 485 Ft

Törley Tokaji (édes) 0,75 1 485 Ft

Törley Chardonnay Brut 0,75 2 850 Ft

Törley Chardonnay Nyerspezsgő 0,75 2 850 Ft

3938

Page 20: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

MA

GYA

R PE

ZSG

Ő

Törley Alkoholmentes pezsgő 0,75 895 Ft

Törley Alkoholmentes Rosé pezsgő 0,75 895 Ft

Kölyök Alma gyerekpezsgő 0,75 345 Ft

Kölyök Őszibarack gyerekpezsgő 0,75 345 Ft

Kölyök Szamóca gyerekpezsgő 0,75 345 Ft

Kölyök Szőlő gyerekpezsgő 0,75 345 Ft

ALKOHOLMENTES PEZSGŐ

Törley Gála 0,75 895 Ft

Törley Talisman (félszáraz) 0,75 1 120 Ft

Törley Fortuna (édes) 0,75 1 120 Ft

Törley Muscateller (édes) 0,75 1 120 Ft

Törley Charmant Doux (édes) 0,75 960 Ft

Törley Charmant Doux Mini (édes) 0,75 960 Ft

Törley Charmant Doux Magnum (édes) 0,75 765 Ft

Törley Charmant Doux Góliát (édes) 0,75 765 Ft

Törley Charmant Rosé (édes) 1,5 3 375 Ft

Törley Charmant Rosé Mini (édes) 0,75 765 Ft

Törley Charmant Rouge (édes) 0,75 765 Ft

Chapel Hill Cuvée 0,75 765 Ft

Chapel Hill Chardonnay 0,2 290 Ft

Chapel Hill Rosé 0,75 765 Ft

Walton Száraz 0,75 715 Ft

Walton Félszáraz 0,75 715 Ft

Walton Édes 0,75 715 Ft

Walton Rosé (félszáraz) 0,75 715 Ft

Voilá Áfonya pezsgőkoktél 0,75 950 Ft

Voilá Cherry pezsgőkoktél 0,75 950 Ft

Voilá Őszibarack pezsgőkoktél 0,75 950 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

LFÖ

LDI P

EZSG

Ő

KÜLFÖLDI PEZSGŐSchlumberger White Secco 0,75 3 050 Ft

Schlumberger Gold 0,75 3 050 Ft

Schlumberger Chardonnay Vintage 0,75 3 350 Ft

Alfred Gratien Brut 0,75 8 755 Ft

Alfred Gratien Brut Rosé 0,75 9 155 Ft

Dom Perignon 0,75 39 500 Ft

Dom Perignon Rosé 0,75 84 700 Ft

Laurent Perrier Brut 0,75 11 640 Ft

Laurent Perrier Grand Siécle 0,75 39 900 Ft

Laurent Perrier Rosé Brut 0,75 21 745 Ft

Louis Roederer Brut Premier 0,75 9 800 Ft

Louis Roederer Brut Vintage 0,75 14 800 Ft

Louis Roederer Brut Rosé 0,75 14 800 Ft

Louis Roederer Cristal 0,75 49 900 Ft

Louis Roederer Cristal Rosé 0,75 105 000 Ft

Moët & Chandon Brut Imperial 0,2 3 925 Ft

Moët & Chandon Brut Imperial 0,75 10 850 Ft

Moët & Chandon Brut Imperial 1,5 25 000 Ft

Moët & Chandon Brut Imperial Rose 0,75 12 990 Ft

Mumm Cordon Rouge 0,75 9 900 Ft

Mumm Cordon Rouge Demi Sec 0,75 9 900 Ft

Mumm Cordon Rouge Rose 0,75 9 900 Ft

Veuve Clicquot Ponsardin Brut 0,75 10 500 Ft

Henkell Trocken 0,75 1 595 Ft

Henkell Blanc de Blancs 0,75 1 595 Ft

Il Prosecco gyöngyözőbor 0,75 1 425 Ft

4140

Page 21: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

LFÖ

LDI P

EZSG

Ő

Il Moscato gyöngyözőbor 0,75 1 425 Ft

Il Rosato gyöngyözőbor 0,75 1 425 Ft

Prosecco Francesco Yello gyöngyözőbor 0,75 1 535 Ft

Prosecco Spumante Brut Zonin 0,75 2 365 Ft

Prosecco Spumante Special Cuvée Zonin 0,75 2 500 Ft

Garrone Moscato Spumante 0,75 1 200 Ft

Gran Dolce 0,75 1 790 Ft

Tosti Gold 0,75 915 Ft

Tosti Moscato 0,75 1 100 Ft

Tosti Rosé 0,75 1 100 Ft

Tosti Prosecco 0,75 1 450 Ft

Tosti Asti 0,75 1 450 Ft

Tosti Blush Rosé 0,75 1 450 Ft

Asti Angelli 0,75 1 730 Ft

Asti Cinzano 0,75 2 400 Ft

Asti Riccadonna 0,75 2 550 Ft

Asti Martini 0,375 1 580 Ft

Asti Martini 0,75 2 650 Ft

Asti Martini 1,5 5 020 Ft

Asti Martini 6 47 360 Ft

Martini Brut 0,75 2 650 Ft

Martini Rosé 0,75 2 930 Ft

Sergio MO Extra Dry 0,75 1 865 Ft

Sergio MO Extra Dry Rosé 0,75 1 865 Ft

Arany Kollekció 0,75 1 330 Ft

Supreme Icon pezsgő & absinth 0,75 9 200 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

CID

ERK

ÜLF

ÖLD

I PEZ

SGŐ

Freixenet Carta Nevada Semi Seco 0,75 1 950 Ft

Freixenet Carta Nevada Dulce 0,75 1 950 Ft

Freixenet Rosado 0,75 1 950 Ft

Freixenet Malvasia Dulce 0,75 2 705 Ft

Freixenet Elyssia Blanco 0,75 4 350 Ft

Freixenet Elyssia Rosado 0,75 4 350 Ft

Freixenet Reserva Real 0,75 5 600 Ft

Henry Weston's Medium Sweet 0,5 505 Ft

Kopparberg Apple 0,5 670 Ft

Kopparberg Elderflower 0,5 670 Ft

Kopparberg Pear 0,5 670 Ft

Oak Conditioned Strong 0,5 505 Ft

Old Rosie Scrumpy 0,33 390 Ft

Organic 0,5 540 Ft

Organic Pear 0,5 540 Ft

Somersby Apple 0,33 249 Ft

Stassen Over Ice Apple 0,33 435 Ft

Stassen Over Ice Rosé 0,33 435 Ft

Stowford Press Medium Dry 0,33 335 Ft

Weston Premium 0,33 320 Ft

CIDER

4342

Page 22: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOKSÖ

R

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

BORSODI SÖRGYÁR ZRT.Beck’s üveges 0,33 172 Ft

Beck’s üveges 0,5 183 Ft

Beck’s dobozos 0,5 214 Ft

Beck’s KEG 30 13 360 Ft

Belle - Vue Extra Kriek KEG 20 15 200 Ft

Borostyán üveges 0,5 183 Ft

Borostyán dobozos 0,5 214 Ft

Borostyán KEG 30 13 360 Ft

Borsodi Bivaly üveges 0,5 183 Ft

Borsodi Bivaly dobozos 0,5 214 Ft

Borsodi Búza üveges 0,5 172 Ft

Borsodi Búza dobozos 0,5 189 Ft

Borsodi Friss Alma üveges 0,5 162 Ft

Borsodi Friss Alma dobozos 0,5 179 Ft

Borsodi Friss Citrom üveges 0,5 162 Ft

Borsodi Friss Citrom dobozos 0,5 179 Ft

Borsodi Friss Grapefruit üveges 0,5 162 Ft

Borsodi Friss Grapefruit dobozos 0,5 179 Ft

Borsodi Póló üveges 0,5 162 Ft

Borsodi Póló dobozos 0,5 183 Ft

Borsodi Sör üveges 0,5 162 Ft

Borsodi Sör üveges 1 269 Ft

Borsodi Sör dobozos 0,5 179 Ft

Borsodi Sör KEG 30 11 630 Ft

Borsodi Sör KEG 50 19 280 Ft

Borsodi strapa palack 0,66 223 Ft

Hoegarden White üveges 0,33 376 Ft

Hoegarden White KEG 20 14 690 Ft

Leffe Blonde üveges 0,33 346 Ft

Leffe Blonde KEG 30 20 400 Ft

Leffe Dark üveges 0,33 346 Ft

Leffe Dark KEG 30 20 800 Ft

Löwenbrau üveges 0,5 142 Ft

Löwenbrau dobozos 0,5 162 Ft

Löwenweisse szűretlen búzasör üveges 0,5 285 Ft

Rákóczi Sör üveges 0,5 107 Ft

Rákóczi Sör dobozos 0,5 128 Ft

Rákóczi Sör PET 1 407 Ft

Riesenbrau világos sör dobozos 0,5 117 Ft

Staropramen üveges 0,33 219 Ft

Staropramen üveges 0,5 189 Ft

Staropramen Dark üveges 0,5 220 Ft

Staropramen Dark KEG 30 14 790 Ft

Staropramen KEG 30 14 480 Ft

Stella Artois üveges 0,33 179 Ft

Stella Artois üveges 0,5 203 Ft

Stella Artois üveges 0,5 203 Ft

Stella Artois alkoholmentes üveges 0,33 179 Ft

Stella Artois alkoholmentes üveges 0,5 203 Ft

Stella Artois alkoholmentes dobozos 0,5 244 Ft

Stella Artois dobozos 0,5 244 Ft

Stella Artois KEG 30 14 480 Ft

Wundertal üveges 0,5 75 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

SÖR

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

DREHER SÖRGYÁRAK ZRT.

CARLSBERG HUNGARY KFT. Budweiser Budvar üveges 0,33 240 Ft

Budweiser Budvar üveges 0,5 290 Ft

Budweiser Budvar Dark üveges 0,33 260 Ft

Budweiser Budvar Dark üveges 0,5 290 Ft

Budweiser Budvar Dark KEG 30 21 400 Ft

Budweiser Budvar KEG 30 21 400 Ft

Carlsberg üveges 0,33 205 Ft

Carlsberg üveges 0,5 240 Ft

Carlsberg dobozos 0,5 270 Ft

Carlsberg Draught Master KEG 20 14 300 Ft

Carlsberg KEG 20 14 200 Ft

Holsten üveges 0,5 195 Ft

Holsten alkoholmentes üveges 0,33 205 Ft

Holsten alkoholmentes dobozos 0,5 230 Ft

Holsten dobozos 0,5 230 Ft

Holsten KEG 30 15 350 Ft

Holsten KEG 50 25 150 Ft

Kronenbourg 1664 KEG 20 17 400 Ft

Kronenbourg 1664 üveges 0,33 345 Ft

Kronenbourg Blanc (búza) KEG 20 17 400 Ft

Kronenbourg Blanc (búza) üveges 0,33 345 Ft

Tuborg Gold 5% üveges 0,33 205 Ft

Tuborg Green 4.6% üveges 0,33 185 Ft

Tuborg Green 4.6% üveges 0,5 205 Ft

Tuborg Green 4.6% dobozos 0,5 240 Ft

Tuborg Green Draught Master KEG 20 12 750 Ft

Tuborg Green KEG 30 18 600 Ft

Arany Ászok üveges 0,5 169 Ft

Arany Ászok dobozos 0,5 195 Ft

Arany Ászok félbarna üveges 0,5 169 Ft

Dreher Bak üveges 0,5 240 Ft

Dreher Classic üveges 0,33 179 Ft

Dreher Classic üveges 0,5 205 Ft

Dreher Classic alkoholmentes üveges 0,33 179 Ft

Dreher Classic alkoholmentes üveges 0,5 205 Ft

Dreher Classic dobozos 0,5 235 Ft

Kozel üveges 0,5 165 Ft

Kőbányai Sör üveges 0,5 135 Ft

Miller Genuine Draft üveges 0,33 270 Ft

Pilsner Urquell üveges 0,33 240 Ft

Pilsner Urquell üveges 0,5 255 Ft

Pilsner Urquell dobozos 0,5 270 Ft

4544

Page 23: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

SÖR

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

FINE DRINK KFT.

HEINEKEN HUNGÁRIA SÖRGYÁRAK NYRT.

1795 Budweiser üveges 0,33 210 Ft

1795 Budweiser üveges 0,5 250 Ft

1795 Budweiser (barna) üveges 0,5 250 Ft

1795 Budweiser (barna) KEG 30 17 150 Ft

1795 Budweiser KEG 30 17 150 Ft

Maisel Hell KEG 30 15 500 Ft

Maisel Weisse (barna) üveges 0,5 320 Ft

Maisel Weisse KEG 30 20 600 Ft

Maisel Weisse Original üveges 0,5 320 Ft

Samson KEG 30 11 500 Ft

Samson KEG 50 18 850 Ft

Adambrau dobozos 0,5 125 Ft

Amstel Lager üveges 0,5 185 Ft

Amstel Lager dobozos 0,5 209 Ft

Amstel Pulse 0,33 209 Ft

Arany Fácán üveges 0,5 209 Ft

Arany Fácán dobozos 0,5 235 Ft

Arany Fácán KEG 30 13 449 Ft

Edelweis Hefe üveges 0,5 305 Ft

Edelweiss Hefe KEG 25 16 400 Ft

Gösser Alkoholmentes üveges 0,33 165 Ft

Gösser Alkoholmentes üveges 0,5 200 Ft

Gösser Alkoholmentes dobozos 0,5 239 Ft

Gösser Bock üveges 0,5 250 Ft

Gösser Natur Zitrone üveges 0,33 167 Ft

Gösser Natur Zitrone üveges 0,5 200 Ft

Gösser Natur Zitrone dobozos 0,5 239 Ft

Gösser Special üveges 0,33 167 Ft

Gösser Special üveges 0,5 200 Ft

Gösser Special dobozos 0,5 225 Ft

Gösser Special Házi Csapolóhoz 4 3 330 Ft

Gösser Special KEG 20 10 849 Ft

Gösser Special KEG 30 14 899 Ft

Heineken üveges 0,33 185 Ft

Heineken üveges 0,5 225 Ft

Heineken dobozos 0,33 205 Ft

Heineken dobozos 0,5 275 Ft

Heineken Házi Csapolóhoz 4 3 330 Ft

Heineken KEG 20 13 199 Ft

Heineken KEG 30 17 999 Ft

Kaiser üveges 0,5 195 Ft

Kaiser dobozos 0,5 219 Ft

Soproni üveges 0,5 165 Ft

Soproni 1895 5,3% üveges 0,5 169 Ft

Soproni 1895 5,3% dobozos 0,5 189 Ft

Soproni Citrom üveges 0,5 165 Ft

Soproni Citrom dobozos 0,5 179 Ft

Soproni Démon üveges 0,5 189 Ft

Soproni Démon dobozos 0,5 209 Ft

Soproni Démon KEG 30 12 499 Ft

Soproni dobozos 0,5 179 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév űrtartalom bruttó ár

SÖR

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

INTERCOOPERATION ZRT.

LIQUID GOLD KFT.

Soproni KEG 20 8 090 Ft

Soproni KEG 30 11 590 Ft

Soproni KEG 50 19 190 Ft

Soproni Narancs üveges 0,5 165 Ft

Soproni Narancs dobozos 0,5 179 Ft

Soproni Szűz üveges 0,5 159 Ft

Soproni Szűz dobozos 0,5 179 Ft

Steffl Bier dobozos 0,5 183 Ft

Steffl Bier üveges 0,5 162 Ft

Warsteiner 4x6 üveges 0,33 360 Ft

Warsteiner Fresch alkoholmentes üveges 0,33 330 Ft

Warsteiner KEG 30 24 800 Ft

Bitburger üveges 0,33 330 Ft

Bitburger Drive alkoholmentes üveges 0,33 290 Ft

Bitburger KEG 15 11 990 Ft

Bitburger KEG 30 22 850 Ft

Clausthaler alkoholmentes üveges 0,33 260 Ft

DAB KEG 30 19 350 Ft

Erdinger alkoholmentes üveges 0,5 350 Ft

Erdinger Hefe (barna) üveges 0,5 405 Ft

Erdinger KEG 30 23 800 Ft

Erdinger Weiss Bier üveges 0,33 350 Ft

Erdinger Weiss Bier üveges 0,5 405 Ft

Guinness üveges 0,33 585 Ft

Guinness KEG 30 36 500 Ft

Guinness Surger dobozos 0,33 505 Ft

Kilkenny üveges 0,33 585 Ft

Kilkenny KEG 30 36 500 Ft

Köstritzer Fekete üveges 0,33 360 Ft

Köstritzer Fekete KEG 30 23 700 Ft

Krusovice (barna) üveges 0,33 295 Ft

Krusovice (barna) üveges 0,5 320 Ft

Krusovice Barna KEG 30 18 950 Ft

Krusovice Világos üveges 0,5 330 Ft

Krusovice Világos KEG 30 18 950 Ft

Radeberger üveges 0,33 330 Ft

Radeberger üveges 0,5 345 Ft

Radeberger KEG 30 22 850 Ft

Schöfferhofer Búzasör 0,5 355 Ft

Wernersgrüner KEG 30 20 950 Ft

Wernesgrüner üveges 0,33 330 Ft

Wernesgrüner Lemon üveges 0,33 330 Ft

4746

Page 24: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOKSÖ

R

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

PÉCSI SÖRFŐZDE RT.

QPERATOR KFT.

Ottakringer Spezial üveges 0,5 150 Ft

Ottakringer Spezial dobozos 0,5 195 Ft

Ottakringer Spezial KEG 30 11 700 Ft

Paulaner Hefe Weisbier KEG 30 23 000 Ft

Paulaner Original üveges 0,33 300 Ft

Paulaner Original KEG 30 23 000 Ft

Paulaner Weiss üveges 0,5 330 Ft

Pécsi Barna üveges 0,5 180 Ft

Pécsi Sör KEG 30 16 000 Ft

Pécsi Szalon üveges 0,5 135 Ft

Pécsi Szalon KEG 50 18 200 Ft

Radler Citrom üveges 0,5 140 Ft

Radler Citrom dobozos 0,5 155 Ft

Coronita Cerveza üveges 0,33 435 Ft

SZÉNSAVPALACKNitrogén Borgáz 4 m3 10 800 Ft

Nitrogén Sörgáz (Guinness) 4,6m3 14 560 Ft

Szénsavpalack 20 kg 9 580 Ft

Szénsavpalack (tömzsi) 10 kg 6 660 Ft

COOLERBacardi Breezer Citrom 0,275 420 Ft

Bacardi Breezer Görögdinnye 0,275 420 Ft

Bacardi Breezer Lime 0,275 420 Ft

Bacardi Breezer Narancs 0,275 420 Ft

Fütyülős Limonádé Bodzás 0,25 360 Ft

Fütyülős Limonádé Citromos 0,25 360 Ft

Fütyülős Limonádé Vadmálnás 0,25 360 Ft

Smirnoff Ice 0,275 460 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

MA

GYA

R PE

ZSG

ŐÉG

ETET

T SZ

ESZ

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÖRDÖGI PÁLINKA

895 HUNNIUM PÁLINKA

AGÁRDI PÁLINKAFŐZDE

Érlelt Alma pálinka 0,5 4 160 Ft

Érlelt Szilva pálinka 0,5 4 160 Ft

Érlelt Törköly pálinka 0,5 4 160 Ft

Feketecseresznye pálinka 0,5 4 160 Ft

Fürtös Meggy pálinka 0,5 4 160 Ft

Kajszibarack pálinka 0,5 4 160 Ft

Barack pálinka 0,5 4 300 Ft

Barack pálinka DD + pergamen 0,35 3 990 Ft

Birs pálinka 0,5 4 300 Ft

Birs pálinka DD + pergamen 0,35 3 990 Ft

Bodza pálinka 0,5 4 300 Ft

Bodza pálinka DD + pergamen 0,35 3 990 Ft

Cserszegi Fűszeres Szőlő pálinka 0,5 4 300 Ft

Körte pálinka 0,5 4 300 Ft

Banán párlat 0,35 5 440 Ft

Barrique Szilva pálinka 0,35 5 440 Ft

Bencés Gyógynövény likőr 0,2 2 550 Ft

Bencés Gyógynövény likőr 0,5 4 400 Ft

Mézes Ágyas Kajszibarack likőr 0,5 3 950 Ft

Mézes Ágyas Málna likőr 0,5 4 080 Ft

Mézes Ágyas Meggy likőr 0,5 3 950 Ft

Mézes Ágyas Szilva likőr 0,5 3 950 Ft

Mézes Körte likőr 0,5 3 950 Ft

Téli Körte pálinka 0,5 4 160 Ft

Körte pálinka DD + pergamen 0,35 3 990 Ft

Meggy pálinka 0,5 4 300 Ft

Meggy pálinka DD + pergamen 0,35 3 990 Ft

Ribiszke pálinka 0,5 4 300 Ft

Ribiszke pálinka DD + pergamen 0,35 3 990 Ft

Szilva pálinka 0,5 4 300 Ft

Szilva pálinka DD + pergamen 0,35 3 990 Ft

Valódi Málna pálinka 0,5 4 800 Ft

Bencés Keserű likőr 0,2 2 550 Ft

Bencés Keserű likőr 0,5 4 400 Ft

Bencés Meggy likőr 0,2 2 550 Ft

Bencés Meggy likőr 0,5 4 400 Ft

GYÖRKÖNYI PÁLINKAAlma pálinka 0,5 2 970 Ft

Kajszibarack pálinka 0,5 2 970 Ft

Körte pálinka 0,5 2 970 Ft

Meggy pálinka 0,5 2 970 Ft

Szilva pálinka 0,5 2 970 Ft

Törköly pálinka 0,5 2 970 Ft

PÁLI

NKA

, PÁ

RLAT

, GRA

PPA

4948

Page 25: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOKÉG

ETET

T SZ

ESZ

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

Birs pálinka 0,35 6 950 Ft

Bock Magnifico Törköly pálinka 0,35 5 200 Ft

Bodza pálinka 0,35 5 440 Ft

Cigánymeggy pálinka 0,35 5 440 Ft

Erdei Meggy pálinka 0,35 6 950 Ft

Feketeribizli pálinka 0,35 6 950 Ft

Gránátalma párlat 0,35 5 440 Ft

Kökény pálinka 0,35 6 950 Ft

Miraculum Érlelt Alma pálinka 0,5 4 440 Ft

Miraculum Kajszibarack pálinka 0,5 4 690 Ft

Miraculum Körte pálinka 0,5 4 690 Ft

Miraculum MuskotályosSzőlő pálinka 0,5 4 440 Ft

Miraculum Szilva pálinka 0,5 4 440 Ft

Narancs párlat 0,35 5 440 Ft

Piros Vilmoskörte pálinka 0,35 5 440 Ft

Sörpárlat 0,35 5 440 Ft

Szomolyai Cseresznye pálinka 0,35 5 440 Ft

Tokaji SárgamuskotályTörköly pálinka 0,35 5 440 Ft

Vadszeder pálinka 0,35 6 950 Ft

ARANYÜST PÁLINKA

ÁRPÁD PÁLINKA

Barack pálinka 0,7 2 550 Ft

Körte pálinka 0,7 2 550 Ft

Csabai Házi Szilva pálinka 50% 0,5 3 850 Ft

Kisüsti Alma pálinka 40% 0,5 3 800 Ft

Kisüsti Barack pálinka 40% 0,5 3 800 Ft

Kisüsti Birsalma pálinka 40% 0,5 4 600 Ft

Kisüsti Meggy pálinka 40% 0,5 3 800 Ft

Kisüsti Szilva pálinka 40% 0,5 3 800 Ft

Kisüsti Vilmoskörte pálinka 40% 0,5 4 600 Ft

Mézes Ágyas Barack likőr 0,5 3 650 Ft

Mézes Ágyas Meggy likőr 0,5 3 650 Ft

Mézes Alma likőr 0,5 3 650 Ft

Mézes Szilva likőr 0,5 3 650 Ft

Mézes Vilmoskörte likőr 0,5 3 650 Ft

Málna pálinka 0,7 2 550 Ft

Szilva pálinka 0,7 2 550 Ft

Prémium Bársony Birspálinka 40% 0,5 7 120 Ft

Prémium Bíbor Meggypálinka 40% 0,5 4 460 Ft

Prémium Erdei Szederpálinka 40% 0,5 7 120 Ft

Prémium Érlelt Szilva pálinka 40% 0,5 4 460 Ft

Prémium Feketeribizli pálinka 0,5 7 120 Ft

Prémium Hamvas Szilvapálinka 40% 0,5 4 460 Ft

Prémium Piros Vilmospálinka 40% 0,5 7 120 Ft

Prémium Vadbodza pálinka 40% 0,5 8 700 Ft

Vadász Alma pálinka 40% 0,2 2 720 Ft

Vadász Alma pálinka 40% 0,5 5 130 Ft

PÁLI

NKA

, PÁ

RLAT

, GRA

PPA

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

ÉGET

ETT

SZES

Z

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

Vadász Kajszibarack pálinka 40% 0,2 2 720 Ft

Vadász Kajszibarack pálinka 40% 0,5 5 130 Ft

Vadász Kökény pálinka 40% 0,2 3 600 Ft

Vadász Kökény pálinka 40% 0,5 7 920 Ft

Vadász Szilva pálinka 45% 0,2 2 720 Ft

Vadász Szilva pálinka 45% 0,5 5 130 Ft

Vadász Vackor pálinka 40% 0,2 2 720 Ft

Vadász Vackor pálinka 40% 0,5 5 130 Ft

BÉKÉSI PÁLINKA

BESTILLO PÁLINKAHÁZ

Áfonya pálinka 0,35 7 750 Ft

Ágyas Barack pálinka 0,5 3 550 Ft

Ágyas Birs pálinka 0,5 3 550 Ft

Ágyas Dió Ágyas pálinka keserű 0,5 3 550 Ft

Ágyas Körte pálinka 0,5 3 550 Ft

Ágyas Meggy pálinka 0,5 3 550 Ft

Birs pálinka 0,35 5 820 Ft

Cigánymeggy pálinka 0,35 4 250 Ft

Érlelt Aszútörköly pálinka 0,35 3 320 Ft

Feketeribizli pálinka 0,35 5 820 Ft

Gönczi Barack pálinka 0,35 3 320 Ft

Kökény pálinka 0,35 5 820 Ft

Málna pálinka 0,35 7 200 Ft

Muskotályos Szőlő pálinka 0,35 3 320 Ft

Ágyas Szilva pálinka 0,5 3 550 Ft

Gesztenye pálinka 0,35 4 575 Ft

Szilva pálinka 0,5 4 200 Ft

Vörösszilva pálinka 0,35 3 750 Ft

Piros Vilmoskörte pálinka 0,35 4 250 Ft

Sajmeggy pálinka 0,35 5 850 Ft

Sárgamuskotály Seprőpálinka 0,35 4 250 Ft

Som pálinka 0,35 5 820 Ft

Szeder pálinka 0,35 5 820 Ft

Szilva pálinka 0,35 3 320 Ft

Vadcseresznye pálinka 0,35 5 820 Ft

PÁLI

NKA

, PÁ

RLAT

, GRA

PPA

BRILL PÁLINKAHÁZÁgyas Áfonya pálinka 0,35 4 100 Ft

Ágyas Barack pálinka 0,35 4 100 Ft

Ágyas Szilva pálinka 0,35 4 050 Ft

Ágyas Törköly pálinka 0,35 4 050 Ft

Barack pálinka 0,5 3 500 Ft

Birskörte pálinka 0,35 5 600 Ft

Bock Capella Törköly pálinka 0,5 5 875 Ft

Bock Magnifico Törköly pálinka 0,5 6 300 Ft

5150

Page 26: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z GOMBOSI PÁLINKAFŐZDENagygombosi Barack pálinka 0,5 3 500 Ft

Nagygombosi Cseresznye pálinka 0,5 3 500 Ft

Nagygombosi Érlelt Alma pálinka 0,5 4 375 Ft

Nagygombosi Meggy pálinka 0,5 3 500 Ft

Nagygombosi Szilva pálinka 0,5 3 500 Ft

KÁRPÁTIA PÁLINKA

MÁRTON ÉS LÁNYAI

Ágyas Barack pálinka 1 4 150 Ft

Ágyas Körte pálinka 1 3 650 Ft

Ágyas Szilva pálinka 1 3 650 Ft

Törköly pálinka 50% 1 3 500 Ft

Vegyes pálinka 50% 1 3 750 Ft

Árvay Aszútörköly pálinka 0,35 4 790 Ft

Birs pálinka 0,35 4 790 Ft

Birtok Cabernet Törköly pálinka (Frittmann) 0,5 4 790 Ft

Birtok Cserszegi Fűszeres Törköly pálinka (Frittmann) 0,35 4 790 Ft

Bodza pálinka 0,35 4 790 Ft

Boróka (Fenyőviz) pálinka 0,35 5 350 Ft

Cigánymeggy pálinka 0,35 4 790 Ft

Debreceni Muskotályos Szilva pálinka 0,35 4 615 Ft

PÁLI

NKA

, PÁ

RLAT

, GRA

PPA

Bodza pálinka 0,35 5 250 Ft

Cabernet Franc & Merlot Törköly pálinka 0,35 3 975 Ft

Cabernet Franc Barrique Törköly pálinka 0,35 3 975 Ft

Chardonnay Törköly pálinka 0,35 3 500 Ft

Cseresznye pálinka 0,5 3 900 Ft

Cserszegi Fűszeres Törköly pálinka 0,35 4 600 Ft

Földieper pálinka 0,35 6 980 Ft

Kiffer Körte pálinka 0,35 5 100 Ft

Körte pálinka 0,5 3 900 Ft

Málna pálinka 0,35 6 980 Ft

Merlot Barrique Törköly pálinka 0,35 4 100 Ft

Muskotályos Szilva pálinka 0,35 4 750 Ft

Narancs párlat 0,35 4 690 Ft

Piros Vilmoskörte pálinka 0,35 5 800 Ft

Spárga párlat 0,35 12 750 Ft

Szilva pálinka 0,5 3 900 Ft

Barack pálinka 0,5 2 400 Ft

Körte pálinka 0,5 2 150 Ft

Meggy pálinka 0,5 2 150 Ft

Szilva pálinka 0,5 2 150 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z

PÁLI

NKA

, PÁ

RLAT

, GRA

PPA

Érlelt Alma pálinka 5 éves 0,35 4 615 Ft

Feketeribizli pálinka 0,35 5 350 Ft

Gurulós Málna pálinka 0,35 7 875 Ft

Hagymási Ördögcsepp (Bikavér) Szőlő pálinka 0,35 4 790 Ft

Irsai Olivér Szőlő pálinka 0,35 4 790 Ft

Magyarkajszi Barack pálinka 0,35 4 615 Ft

Mézes Ágyas Áfonya likőr 0,5 6 075 Ft

Mézes Ágyas Konyakos Cigánymeggy likőr 0,5 6 075 Ft

Mézes Magyarkajszi Barack likőr 0,5 6 075 Ft

Muscat Ottonel Szőlő Pálinka 0,35 4 790 Ft

Nocino Mézes Ágyas Dió likőr 0,5 6 075 Ft

Szamóca pálinka 0,35 7 875 Ft

Szeder pálinka 0,35 5 350 Ft

Szeremley Pinot Noir Szőlő pálinka 0,35 4 790 Ft

Szomolyai Feketecseresznye pálinka 0,35 4 615 Ft

Tokaji Sárgamuskotály Törköly pálinka 0,35 4 790 Ft

Vadcseresznye pálinka 0,35 5 800 Ft

Vadkörte (vackor) pálinka 0,35 5 800 Ft

Vadmeggy (sajmeggy) pálinka 0,35 5 800 Ft

Vadőszibarack pálinka 0,35 5 800 Ft

Vadszilva (mirabolan) pálinka 0,35 5 800 Ft

Vilmoskörte pálinka 0,35 4 615 Ft

NAMÉNYI PÁLINKAAlma pálinka 0,5 4 875 Ft

Birs pálinka 0,5 4 875 Ft

Bodza pálinka 0,5 4 875 Ft

Fürtös Meggy pálinka 0,5 4 875 Ft

Muskotályos Szőlő pálinka 0,5 4 875 Ft

Ó Barack pálinka 0,5 4 875 Ft

Szilva pálinka 0,5 4 875 Ft

Vilmoskörte pálinka 0,5 4 875 Ft

PANYOLAI SZILVÓRIUMElixír Bodza pálinka 0,5 5 750 Ft

Elixír Feketecseresznye pálinka 0,5 4 375 Ft

Elixír Feketeribizli pálinka 0,5 4 850 Ft

Elixír Fürtös Meggy pálinka 0,5 4 375 Ft

Elixír Kajszibarack pálinka 0,5 4 375 Ft

Elixír Pirosribizli pálinka 0,5 4 850 Ft

Elixír Szabolcsi Alma pálinka 0,5 4 030 Ft

Elixír Szamóca pálinka 0,5 5 100 Ft

Elixír Szatmári Szilva pálinka 0,5 4 375 Ft

Elixír Vilmoskörte pálinka 0,5 4 375 Ft

Fürtös Meggy pálinka 0,5 2 970 Ft

Körte pálinka 0,5 2 970 Ft

Szabolcsi Alma pálinka 0,5 2 970 Ft

Szatmári Szilva pálinka 0,5 3 435 Ft

5352

Page 27: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z

RÉZANGYAL PÁLINKAHÁZ

SAVANYA PÁLINKAHÁZ

Ágyas Málna pálinka 0,5 5 880 Ft

Ágyas Vilmoskörte pálinka 0,5 4 180 Ft

Barrique Szilva pálinka 0,5 4 180 Ft

Barrique Törköly pálinka 0,5 4 180 Ft

Érlelt Alma pálinka 0,5 4 180 Ft

Feketecseresznye pálinka 0,5 4 180 Ft

Kajszibarack pálinka 0,5 4 180 Ft

Kajszibarack pálinka 55% 0,5 5 910 Ft

Meggy pálinka 55% 0,5 5 910 Ft

Ágyas Barack pálinka 38% 0,5 4 940 Ft

Ágyas Cseresznye pálinka 38% 0,5 4 940 Ft

Ágyas Meggy pálinka 38% 0,5 4 940 Ft

Ágyas Szilva pálinka 38% 0,5 4 940 Ft

Aranyszalagos Alma pálinka 44% 0,5 5 500 Ft

Aranyszalagos Barack pálinka 44% 0,5 5 500 Ft

Aranyszalagos Birs pálinka 44% 0,35 5 880 Ft

Aranyszalagos Cseresznyepálinka 44% 0,5 5 500 Ft

Aranyszalagos Kökény pálinka 44% 0,35 5 880 Ft

Aranyszalagos Meggy pálinka 44% 0,5 5 500 Ft

Aranyszalagos Szilva pálinka 44% 0,5 5 500 Ft

Aranyszalagos Vilmoskörtepálinka 44% 0,5 5 500 Ft

Sióagárdi Alma pálinka 50% 0,5 3 880 Ft

Sióagárdi Barack pálinka 50% 0,5 4 630 Ft

Sióagárdi Cseresznye pálinka 50% 0,5 4 630 Ft

Sióagárdi Cserszegi Szőlőpálinka 44% 0,5 4 380 Ft

Sióagárdi Körte pálinka 50% 0,5 4 630 Ft

Sióagárdi Meggy pálinka 50% 0,5 4 630 Ft

Sióagárdi Szilva pálinka 50% 0,5 4 630 Ft

Sióagárdi Takler Cabernet Sauvignon Törköly pálinka 44% 0,5 4 380 Ft

Zamatos Barack pálinka 50% 1 7 750 Ft

Zamatos Szilva pálinka 50% 1 7 750 Ft

Zamatos Törköly pálinka 50% 1 6 630 Ft

PÁLI

NKA

, PÁ

RLAT

, GRA

PPA

Mézes Ágyas Meggy likőr 0,5 3 980 Ft

Mézes Barack likőr 0,5 3 980 Ft

Mézes Körte likőr 0,5 3 980 Ft

Mézes Szilva likőr 0,5 3 980 Ft

Szatmári Szilva pálinka 55% 0,5 5 910 Ft

Suhancos Mézes Barack likőr 0,7 3 600 Ft

Suhancos Mézes Bodza likőr 0,7 3 600 Ft

Suhancos Mézes Málna likőr 0,7 3 600 Ft

Suhancos Mézes Szamóca likőr 0,7 3 600 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z

PÁLI

NKA

, PÁ

RLAT

, GRA

PPA

TARPA MANUFAKTÚRAÉrlelt Birsalma pálinka 0,5 5 300 Ft

Érlelt Fürtös Meggy pálinka 0,5 4 900 Ft

Érlelt Kajszibarack pálinka 0,5 4 900 Ft

Érlelt Szabolcsi Alma pálinka 0,5 3 700 Ft

Szt. István Barack pálinka 0,5 2 830 Ft

Szt. István Körte pálinka 0,5 2 830 Ft

Szt. István Mézes Barack likőr 0,5 2 075 Ft

Szt. István Mézes Körte likőr 0,5 2 075 Ft

Érlelt Szatmári Szilva pálinka 0,5 3 990 Ft

Érlelt Vilmoskörte pálinka 0,5 4 900 Ft

Kisüsti Alma pálinka 50% 0,5 3 000 Ft

Szatmári Szilva pálinka 50% 0,5 3 990 Ft

TOKAJ KERESKEDŐHÁZ

TORNYOS PÁLINKA

Tokaji Aszútörköly pálinka 0,5 1 935 Ft

Kajszibarack pálinka 0,5 3 450 Ft

Körte pálinka 0,5 3 450 Ft

Meggy pálinka 0,5 3 450 Ft

Mézes Barack likőr 0,5 1 850 Ft

Mézes Bodza likőr 0,5 1 850 Ft

Mézes Körte likőr 0,5 1 850 Ft

Tokaji Aszútörköly Prémium pálinka 0,5 3 250 Ft

Mézes Málna likőr 0,5 1 850 Ft

Mézes Szilva likőr 0,5 1 850 Ft

Szabolcsi Alma pálinka 0,5 3 450 Ft

Szatmári Szilva pálinka 0,5 3 450 Ft

Szatmári Szilva pálinka 1 4 690 Ft

VÁRDA-DRINKSzatmári Szilva pálinka 5 éves 0,5 5 520 Ft

SZT-ISTVÁN PÁLINKASzt. István Mézes Szilva likőr 0,5 2 075 Ft

Szt. István Muskotályos Törköly pálinka 0,5 2 125 Ft

Szt. István Szilva pálinka 0,5 2 830 Ft

5554

Page 28: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z

Fütyülős Aszalt Gyümölcs Ágyas pálinka 0,5 2 970 Ft

Fütyülős Aszalt Szőlő Ágyas pálinka 0,5 2 970 Ft

Fütyülős Szilva Ágyas pálinka 0,5 2 970 Ft

Hírös Kecskeméti Alma pálinka 50% 0,35 3 200 Ft

ZWACK

PÁLI

NKA

, PÁ

RLAT

, GRA

PPA

ZSINDELYES PÁLINKAFŐZDEÁgyas Barack pálinka 0,5 3 780 Ft

Ágyas Bodza pálinka 0,35 5 900 Ft

Ágyas Körte pálinka 0,5 3 780 Ft

Ágyas Meggy pálinka 0,1 1 150 Ft

Ágyas Szamóca pálinka 0,35 5 900 Ft

Ágyas Szilva pálinka 0,5 3 780 Ft

Alma pálinka 0,5 3 900 Ft

Berkenye pálinka 0,2 2 700 Ft

Besztercei Szilva pálinka 0,5 4 225 Ft

Bio Kökény pálinka 0,2 2 850 Ft

Bio Som pálinka 0,2 2 850 Ft

Bio Vadalma pálinka 0,2 2 850 Ft

Bio Vadcseresznye pálinka 0,2 2 850 Ft

Bio Vadkörte pálinka 0,2 2 850 Ft

Birs pálinka 0,35 3 850 Ft

Bodza pálinka 0,35 4 550 Ft

Cseresznye pálinka 0,5 4 225 Ft

Fahéjas Mézes Alma likőr 0,5 3 595 Ft

Feketeribizli pálinka 0,35 3 660 Ft

Fürtös Ágyas Meggy pálinka 0,5 5 415 Ft

Kajszibarack pálinka 0,5 4 225 Ft

Körte pálinka 0,5 3 900 Ft

Málna pálinka 0,35 8 235 Ft

Mandulás Mézes Cseresznye likőr 0,5 3 595 Ft

Meggy pálinka 0,35 3 345 Ft

Mézes Barack likőr 0,5 3 595 Ft

Mézes Bodza likőr 0,35 5 100 Ft

Mézes Málna likőr 0,35 7 145 Ft

Mézes Meggy likőr 0,5 3 595 Ft

Mézes Ribizli likőr 0,35 5 100 Ft

Mézes Szegfűszeges Szilva likőr 0,5 3 595 Ft

Mézes Vaníliás Körte likőr 0,5 3 595 Ft

Nemes Érlelt Vegyes pálinka 50% 0,5 4 670 Ft

Őszibarack pálinka 0,35 3 345 Ft

Szamóca pálinka 0,35 6 085 Ft

Szatmári Ágyas Szilva pálinka 0,5 4 550 Ft

Szeder pálinka 0,35 6 085 Ft

Tokaji Ó Törköly pálinka 0,5 2 250 Ft

Vadszilva pálinka 0,2 2 500 Ft

Hírös Kecskeméti Barack pálinka 0,35 3 050 Ft

Hírös Kecskeméti Körte pálinka 0,35 3 050 Ft

Hírös Kecskeméti Meggy pálinka 0,35 3 050 Ft

Hírös Kecskeméti Szilva pálinka 0,35 3 050 Ft

Kecskeméti Barack pálinka 0,5 3 660 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z

PÁLI

NKA

, PÁ

RLAT

, GRA

PPA

ZWACK SÁNDORNemes Besztercei Szilva pálinka 0,35 5 320 Ft

Nemes Birsalma pálinka 0,35 5 320 Ft

Nemes Cigánymeggy pálinka 0,35 5 320 Ft

Nemes Dupla hordóban érlelt Penyigei Szilvapálinka DD 0,35 8 650 Ft

Nemes Dupla hordóban érlelt Rózsabarack pálinka DD 0,35 8 650 Ft

Nemes Erdei Szeder pálinka 0,35 5 320 Ft

Nemes Érlelt Aszútörköly pálinka 0,35 5 320 Ft

Nemes Érlelt Birsalma pálinka DD 0,35 7 340 Ft

Nemes Érlelt Cigánymeggy pálinka DD 0,35 7 340 Ft

Nemes Fehér Eper pálinka 0,35 5 320 Ft

Nemes Feketeribizli pálinka 0,35 5 320 Ft

Nemes Fertődi Málna pálinka 0,35 5 750 Ft

Nemes Fűszeres Körte pálinka 0,35 5 320 Ft

Nemes Magyar Kajszi pálinka 0,35 5 320 Ft

Nemes Sárgamuskotály pálinka 0,35 5 320 Ft

Nemes Zamatos Szamóca pálinka 0,35 5 700 Ft

EGYÉB PÁLINKAÁgyas Pálinka 45% (kecskeméti) 0,7 2 950 Ft

Calvados Boulard DD 0,7 7 650 Ft

Calvados Papidoux 0,7 3 120 Ft

Grappa Alexander 0,7 3 575 Ft

Grappa Alexander Cru 0,7 3 575 Ft

Grappa Bassano 24 Poli Carati 0,7 5 300 Ft

Grappa Boca Di Rosa 0,7 3 575 Ft

Kecskeméti Barack pálinka 1 6 990 Ft

Óbester Körte pálinka 0,5 2 200 Ft

Óbester Mézes Kajszi likőr 0,5 2 200 Ft

Óbester Mézes Szilva likőr 0,5 2 200 Ft

Óbester Szilva pálinka 0,5 2 200 Ft

Vilmos Körte Ágyas pálinka 0,7 3 725 Ft

Vilmos Körtepálinka 3 éves 0,5 3 800 Ft

Kosher Barack pálinka 0,5 3 850 Ft

Kosher Körte pálinka 0,5 3 850 Ft

Kosher Reserve Szilva pálinka12 éves 0,5 5 720 Ft

Kosher Szilva pálinka 3 éves 0,5 3 850 Ft

Kosher Szilva pálinka 3 éves 0,7 5 370 Ft

Maximilian Tokaji párlat 0,5 2 620 Ft

Maximilian Tokaji párlat 0,7 3 420 Ft

Grappa Cru Piccolit Nonino 0,7 21 550 Ft

Grappa Fior di Vite 0,7 3 900 Ft

Grappa Traminer Tubo Poli 0,7 8 100 Ft

Grappa Veneta Poli 42% 0,7 5 650 Ft

Pisco Control chilei borpárlat 0,7 3 100 Ft

Pisco Demonio De Los Andes borpárlat 0,7 6 400 Ft

5756

Page 29: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z

LIKŐR895 Hunnium Mézes Barack 0,5 4 300 Ft

895 Hunnium Mézes Körte 0,5 4 300 Ft

895 Hunnium Mézes Málna 0,5 4 800 Ft

895 Hunnium Mézes Meggy 0,5 4 300 Ft

895 Hunnium Mézes Szilva 0,5 4 300 Ft

Agavero Tequila 0,7 5 020 Ft

Amarula Krémlikőr 0,7 3 800 Ft

Angelli Cherry 0,7 1 225 Ft

Angelli Cioccolato 0,7 2 115 Ft

Angelli Tiramisu 0,7 2 115 Ft

Angelli Toffee 0,7 2 115 Ft

Árpád Mézes Ágyas Barack 33% 0,5 3 650 Ft

Árpád Mézes Ágyas Meggy 33% 0,5 3 650 Ft

Árpád Mézes Szilva 33% 0,5 3 650 Ft

Árpád Mézes Vilmos 33% 0,5 3 650 Ft

Bacardi Mojito 0,7 4 370 Ft

Bailey’s 0,05 700 Ft

Bailey’s 0,5 3 740 Ft

Bailey’s 0,7 4 990 Ft

Bailey’s Caramel 0,7 4 990 Ft

Bailey’s Coffee 0,7 4 990 Ft

Bailey’s Duopack 2x0,2 3 150 Ft

Benedictine Dom 0,7 6 500 Ft

Berentzen Apfel 0,7 1 950 Ft

Berentzen Grüne Birne (körte) 0,7 1 950 Ft

Berentzen Karamell 0,7 2 450 Ft

Berentzen Plum (szilva) 0,7 1 950 Ft

Berentzen Roter Apfel (piros alma) 0,7 1 950 Ft

Berentzen Waldfrucht 0,7 1 950 Ft

Berentzen Wildkirsche(vadcseresznye) 0,7 1 950 Ft

Carolan’s 0,7 2 700 Ft

Carolan’s 1 3 300 Ft

Charleston Follies 0,7 3 350 Ft

Cointreau 0,7 6 050 Ft

Curacao Blue Brotto 0,7 1 800 Ft

Cynar Campari 0,7 2 290 Ft

De Kuyper Pina Colada 0,7 2 920 Ft

Di Saronno Amaretto 0,7 5 590 Ft

Drambuie 0,7 7 790 Ft

El Nino Mézes Rum 0,7 2 080 Ft

Eristoff Red Kökény 0,7 2 850 Ft

Euroital Mézes Barack ízűszeszesital 0,5 1 360 Ft

Euroital Mézes Körte ízűszeszesital 0,5 1 360 Ft

Euroital Mézes Málna ízűszeszesital 0,5 1 360 Ft

Euroital Mézes Meggy ízűszeszesital 0,5 1 360 Ft

Euroital Mézes Szilva ízűszeszesital 0,5 1 360 Ft

Feeney’s Irish Cream 1 2 750 Ft

Fernet Branca 0,7 4 150 Ft

Fernet Menta 0,7 3 850 Ft

Frangelico 0,7 5 350 Ft

Fruit of Eden Császárkörte 0,5 490 Ft

Fütyülős Barack szeszesital 0,5 2 650 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z

Fütyülős Barack szeszesital 1 5 250 Ft

Fütyülős Mézes Ágyas feketecse-resznye szeszesital 0,5 2 650 Ft

Fütyülős Mézes Barack szesz. i. 0,05 525 Ft

Fütyülős Mézes Barack szesz. i. 0,5 2 650 Ft

Fütyülős Mézes Bodza szesz. i. 0,5 2 650 Ft

Fütyülős Mézes Bodza szesz. i. 1 5 250 Ft

Fütyülős Mézes Málna szesz. i. 0,5 2 650 Ft

Fütyülős Mézes Málna szesz. i. 1 5 250 Ft

Fütyülős Mézes Meggy szesz. i. 0,5 2 650 Ft

Fütyülős Mézes Meggy szesz. i. 1 5 250 Ft

Fütyülős Mézes Szamóca szesz. i. 0,5 2 650 Ft

Fütyülős Mézes Szamóca szesz. i. 1 5 250 Ft

Fütyülős Mézes Szilva szesz. i. 0,5 2 650 Ft

Fütyülős Mézes Szilva szesz. i. 1 5 250 Ft

Galliano 0,7 8 050 Ft

Garrone Lemoncillo (Giardini) 0,75 2 200 Ft

Garrone Mandolino Amaretto 0,75 1 850 Ft

Grand Marnier Cordon Rouge 0,7 6 780 Ft

Heering Cherry 0,7 4 400 Ft

Hírös Mézes Ágyas Áfonya 0,35 3 050 Ft

Hírös Mézes Ágyas Barack 0,35 3 050 Ft

Hírös Mézes Ágyas Berkenye 0,35 3 050 Ft

Hírös Mézes Ágyas Körte 0,35 3 050 Ft

Hírös Mézes Ágyas Málna 0,35 3 050 Ft

Hírös Mézes Ágyas Meggy 0,35 3 050 Ft

Hírös Mézes Ágyas Szőlő 0,35 3 050 Ft

Irish Mist 0,7 5 700 Ft

Kahlua 0,7 4 100 Ft

Keglevich Barack 0,7 2 750 Ft

Keglevich Citrom 0,7 2 750 Ft

Keglevich Dinnye 0,7 2 750 Ft

Keglevich Eper 0,7 2 750 Ft

Keglevich Erdei gyümölcs 0,7 2 750 Ft

Luxardo Amaretto 0,7 2 900 Ft

Luxardo Limoncello 0,7 3 115 Ft

Luxardo Maraschino 0,7 4 050 Ft

Malibu 0,7 3 150 Ft

Malibu 1 4 300 Ft

Midori Melon 0,7 4 570 Ft

Pernod Ánizs 0,7 4 100 Ft

Pimm's No. 1 1 4 000 Ft

Pircher Williams körtével 0,7 5 080 Ft

Ramazotti Sambuca 0,7 3 600 Ft

Ricard Pastis 0,7 4 250 Ft

Southern Comfort 0,7 3 900 Ft

Southern Comfort 1 4 750 Ft

Starorezna 1 2 630 Ft

Szt. István Mézes Barack 0,5 2 075 Ft

Szt. István Mézes Körte 0,5 2 075 Ft

Szt. István Mézes Szilva 0,5 2 075 Ft

5958

Page 30: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z

Tornyos Mézes Barack 0,5 1 850 Ft

Tornyos Mézes Bodza 0,5 1 850 Ft

Tornyos Mézes Körte 0,5 1 850 Ft

Tornyos Mézes Málna 0,5 1 850 Ft

Tornyos Mézes Szilva 0,5 1 850 Ft

Vilmos 0,05 390 Ft

Vilmos 0,5 2 740 Ft

Vilmos 0,7 3 770 Ft

Vilmos 1 4 500 Ft

Vilmos Mézes 0,5 2 750 Ft

Vilmos Mézes 0,7 3 780 Ft

Vilmos Mézes 1 5 200 Ft

Vilmos Mézes Ágyas Alma 0,5 2 110 Ft

Vilmos Mézes Ágyas Alma 1 3 850 Ft

Vilmos Mézes Ágyas Barack 0,5 2 110 Ft

Vilmos Mézes Ágyas Barack 1 3 850 Ft

Vilmos Mézes Ágyas Körte 0,5 2 110 Ft

Vilmos Mézes Ágyas Körte 1 3 850 Ft

Zwack Kosher Mézes Ágyas Csipkebogyó 0,5 3 850 Ft

Zwack Kosher Mézes Ágyas Mál-na 0,5 3 850 Ft

Zwack Kosher Mézes Ágyas Meggy 0,5 3 850 Ft

Zwack Kosher Mézes Ágyas Szil-va 0,5 3 850 Ft

Zwack Nemes Kajszibarack 0,35 4 900 Ft

Bols Advocat (tojás) 0,7 3 350 Ft

Bols Amaretto 0,7 3 050 Ft

Bols Apricot (sárgabarack) 0,7 3 050 Ft

Bols Cherry Brandy 0,7 3 050 Ft

Bols Coconut 0,7 3 050 Ft

Bols Coffee 0,7 3 050 Ft

Bols Creme de Bananes 0,7 3 050 Ft

Bols Creme de Cacao Brown 0,7 3 050 Ft

Bols Creme de Cacao White 0,7 3 050 Ft

Bols Creme de Cassis(feketeribizli) 0,7 3 050 Ft

Bols Curacao Blue 0,7 3 050 Ft

Bols Green Tea 0,7 3 050 Ft

Bols Melone (dinnye) 0,7 3 050 Ft

Bols Parfait Amour 0,7 3 050 Ft

Bols Passionfruit 0,7 3 050 Ft

Bols Peach (őszibarack) 0,7 3 050 Ft

Bols Peppermint Green (menta) 0,7 3 050 Ft

Bols Strawberry (eper) 0,7 3 050 Ft

Bols Triple Sec 0,7 3 400 Ft

Bols Vanilia 0,7 3 050 Ft

De Kuyper Amaretto 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Apricot Brandy 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Blueberry (áfonya) 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Cacao Brown 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Cacao White 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Cherry Brandy 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Coconut 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Créme de Bananes 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Créme de Café 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Creme de Cassis 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Curacao Blue 0,7 3 250 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z

De Kuyper Melon 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Passion Fruit 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Peachtree 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Pisang 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Raspberry Pucker 0,7 3 250 Ft

Cseh 70% 0,5 3 160 Ft

Pere Kermann’s 60% 0,7 5 260 Ft

Pernod 68% 0,7 11 100 Ft

Trenet Premium 60% 0,7 5 550 Ft

Appleton Dark Jamaican Rum 0,7 3 250 Ft

Appleton Estate X/VJamaican Rum 0,7 3 650 Ft

Bacardi 151 75% Rum 1 7 920 Ft

Bacardi 8 éves Rum 0,7 8 080 Ft

Bacardi Apple Rum 0,7 4 500 Ft

Bacardi Cherry Rum 0,7 4 500 Ft

Bacardi Gold Rum 0,7 4 200 Ft

Bacardi Limon Rum 0,7 4 500 Ft

Bacardi Premium Black Rum 0,7 4 200 Ft

Bacardi Razz Rum (málna) 0,7 4 500 Ft

Bacardi Superior Rum 0,05 405 Ft

Bacardi Superior Rum 0,7 4 200 Ft

Bacardi Superior Rum 1 4 850 Ft

Cana Rio Cachaca 0,7 2 600 Ft

ABSINTH

RUM, CACHACA

Tunel Black 80% 0,7 6 400 Ft

Tunel Green 70% 0,7 5 870 Ft

Tunel Red 80% 0,7 6 400 Ft

Captain Morgan Black Rum 0,7 4 200 Ft

Captain Morgan Spiced Rum 0,7 4 350 Ft

El Nino White Rum 0,7 1 920 Ft

Havana Anejo Blanco Rum 0,7 3 520 Ft

Havana Anejo Blanco Rum 1 4 500 Ft

Havana Club 15 éves Rum 0,7 44 000 Ft

Havana Club 3 éves Rum 0,7 3 600 Ft

Havana Club 3 éves Rum 1 4 600 Ft

Havana Club 7 éves Rum 0,7 7 800 Ft

Havana Club Barrel Proof Rum 0,7 14 600 Ft

Havana Club Especial Rum 0,7 3 900 Ft

Havana Club Especial Rum 1 4 850 Ft

Lanius Cachaca 1 3 260 Ft

Lanius Dark 40% Rum 1 2 950 Ft

De Kuyper Sour Apple Pucker 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Sour Grapefruit Pucker 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Triple Sec 0,7 3 250 Ft

De Kuyper Wild Strawberry 0,7 3 250 Ft

6160

Page 31: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z

Lanius Dark 73% Rum 1 6 600 Ft

Lanius White Rum 1 2 750 Ft

Matusalem Clasico 10 éves Rum 0,7 4 950 Ft

Matusalem Gran Reserva 15 éves Rum 0,7 7 520 Ft

Matusalem Platino Rum 0,7 4 150 Ft

Matusalem Solera 23 éves Rum 0,7 20 650 Ft

Matusalem Solera 7 éves Rum 0,7 4 450 Ft

Myers’s Planters Jamaicai Rum 0,7 4 700 Ft

Old-Pascas Black Jamaica Rum 0,7 2 520 Ft

Old-Pascas Black Rum 73% 0,7 3 960 Ft

Old-Pascas Rum 0,7 1 950 Ft

Pitu Cachaca 0,7 3 100 Ft

Ron Roquez White Rum 1 2 490 Ft

Ron Varadero 7 éves Rum 0,7 5 900 Ft

Ron Varadero Silver Dry Rum 0,7 3 300 Ft

Ron Varadero Silver Dry Rum 1 4 450 Ft

Sailor Jerry Spiced Rum 0,7 5 020 Ft

Santiago de Cuba Anejo 11 Rum 0,7 7 900 Ft

Santiago de Cuba Anejo 20 Rum 0,7 17 200 Ft

Santiago de Cuba Anejo 25 Rum 0,7 59 550 Ft

Santiago de Cuba Anejo Rum(5 éves) 0,7 3 300 Ft

Santiago de Cuba Carta Blanca Rum 0,7 2 990 Ft

Spitz 80% Rum 1 6 850 Ft

Stroh 40% Rum 0,5 2 300 Ft

Stroh 80% Rum 0,5 3 500 Ft

Ypióca Ouro Cachaca 0,7 3 600 Ft

Ypióca Ouro Cachaca 1 4 660 Ft

Ypióca Prata Cachaca 0,7 3 500 Ft

Ypióca Prata Cachaca 1 4 520 Ft

Zacapa Rum 0,7 15 300 Ft

1800 Anejo 100% Agave 0,7 8 100 Ft

1800 Blanco 100% Agave 0,7 6 650 Ft

Camino Real 0,7 4 750 Ft

Don Angel 1 3 170 Ft

El Jimador Blanco 0,7 4 400 Ft

El Jimador Blanco 1 5 550 Ft

El Jimador Reposado 0,7 4 550 Ft

El Jimador Reposado 1 5 700 Ft

Jose Cuervo Reposado Especial 0,7 4 300 Ft

Jose Cuervo Reposado Especial 1 5 100 Ft

TEQUILAJose Cuervo Silver Especial 0,7 3 990 Ft

Jose Cuervo Silver Especial 1 4 820 Ft

Lanius Gold 1 3 650 Ft

Lanius Silver 1 3 650 Ft

Mexicana Olé Gold 0,7 2 720 Ft

Mexicana Olé Silver 0,7 2 650 Ft

Mezcal Beneva (kukacos) 0,7 6 600 Ft

Montezuma Gold 0,7 4 950 Ft

Montezuma White 0,7 4 570 Ft

Olmeca Blanco 0,7 4 400 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

ZArarat 3 csillagos Brandy 0,7 4 850 Ft

Ararat 5 csillagos Brandy 0,7 5 650 Ft

Ararat Akhtamar Brandy 10 éves 0,7 10 700 Ft

Ararat Ani Brandy 6 éves 0,7 6 550 Ft

Ararat Nairi Brandy 20 éves 0,7 28 000 Ft

Ararat Otborny 7 éves Brandy 0,7 7 000 Ft

Ararat Prazdichny 15 éves Brandy 0,7 16 850 Ft

Bardin Brandy VSOP 5 éves 0,7 7 700 Ft

Bardin Brandy XO 10 éves 0,5 5 740 Ft

Bardin Brandy XO 10 éves 0,7 7 700 Ft

Courvoisier VS Cognac 0,7 7 050 Ft

Courvoisier VSOP Cognac 0,7 11 400 Ft

Henessy Fine de Cognac DD 0,7 11 800 Ft

Henessy VS Cognac 0,05 825 Ft

Henessy VS Cognac DD 0,7 8 600 Ft

Henessy XO Cognac 0,7 38 400 Ft

Lánchíd Brandy 0,5 1 820 Ft

Lánchíd de Luxe Brandy 0,7 3 675 Ft

COGNAC, BRANDYMartell VS Cognac 0,03 600 Ft

Martell VS Cognac 0,7 7 400 Ft

Martell VSOP Cognac DD 0,7 10 700 Ft

Martell XO Cognac DD 0,7 33 100 Ft

Mátra Club Brandy 1 2 390 Ft

Metaxa Brandy 3 csillagos 0,7 2 800 Ft

Metaxa Brandy 5 csillagos 0,5 2 620 Ft

Metaxa Brandy 5 csillagos 0,7 3 500 Ft

Metaxa Brandy 5 csillagos 1 4 750 Ft

Metaxa Brandy 5 csillagos 3 21 500 Ft

Metaxa Brandy 7 csillagos DD 0,7 4 950 Ft

Metaxa Grand Olimpian Reserve Brandy DD 0,7 9 000 Ft

Metaxa Grande Fine Brandy 0,7 14 500 Ft

Metaxa Private Reserve Brandy 0,7 14 500 Ft

Napoleon Elysée Brandy 0,7 2 040 Ft

Napoleon La Broche brandy ízű szeszesital 0,7 1 800 Ft

Olmeca Blanco 1 5 550 Ft

Olmeca Gold 0,7 4 800 Ft

Olmeca Gold 1 5 750 Ft

Patron Silver 0,7 17 450 Ft

Sauza Gold 0,7 4 400 Ft

Sauza Silver 0,7 4 250 Ft

Sierra Gold 0,7 3 600 Ft

Sierra Gold 1 5 250 Ft

Sierra Gold 3 16 900 Ft

Sierra Milenario Blanco 0,7 6 250 Ft

Sierra Milenario Extra Anejo 0,7 7 150 Ft

Sierra Silver 0,7 3 600 Ft

Sierra Silver 1 5 250 Ft

Sierra Silver 3 16 900 Ft

6362

Page 32: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z

Napoleon La Fayette Matt 32% brandy ízű szeszesital 0,7 1 850 Ft

Otard VSOP Cognac fém DD 0,7 14 550 Ft

Remy Martin VSOP Cognac DD 0,7 10 400 Ft

Remy Martin XO Special Cognac 0,7 37 800 Ft

San Bernardo Brotto Brandy 1 2 950 Ft

Absolut Blue 40% 0,05 540 Ft

Absolut Blue 40% 0,5 2 400 Ft

Absolut Blue 40% 0,7 3 300 Ft

Absolut Blue 40% 1 4 450 Ft

Absolut Citrom 0,7 3 600 Ft

Absolut Peach 0,7 3 510 Ft

Absolut Vanilia 0,7 3 750 Ft

Belvedere Cytrus DD 0,7 10 200 Ft

Belvedere Pomarancza DD 0,7 10 200 Ft

Belvedere Pure DD 0,7 10 200 Ft

Bols 0,05 345 Ft

Bols 0,35 1 525 Ft

Bols 0,5 1 950 Ft

Bols 0,7 2 700 Ft

Bols 1 3 825 Ft

Bols Cinnamon (fahéj) 0,7 2 700 Ft

Bols Cranberry (áfonya) 0,7 2 700 Ft

Bols Lemon (citrom) 0,7 2 700 Ft

Bols Mandarin 0,7 2 350 Ft

Carat 0,7 3 810 Ft

VODKACiroc 0,7 12 800 Ft

Danzka 1 4 350 Ft

Danzka 0,7 3 150 Ft

Eristoff Brut 0,7 2 700 Ft

Eristoff Brut 1 3 670 Ft

Finlandia 0,05 370 Ft

Finlandia 0,5 2 450 Ft

Finlandia 0,7 3 100 Ft

Finlandia 1 4 290 Ft

Finlandia Cranberry 0,7 3 250 Ft

Finlandia Cranberry 1 4 450 Ft

Finlandia Grapefruit 0,7 3 250 Ft

Finlandia Grapefruit 1 4 450 Ft

Finlandia Lime 0,7 3 250 Ft

Finlandia Lime 1 4 450 Ft

Finlandia Mango 0,7 3 250 Ft

Finlandia Mango 1 4 450 Ft

Grey Goose 0,7 12 200 Ft

Grey Goose La Poire (körte) 0,7 12 200 Ft

Grey Goose Le Citron (citrom) 0,7 12 200 Ft

St. Remy Brandy 0,7 2 800 Ft

Stock 84 Brandy 0,7 3 100 Ft

Trois Tours Brandy 0,2 620 Ft

Trois Tours Brandy 0,5 1 500 Ft

Trois Tours Brandy 1 2 800 Ft

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÉGET

ETT

SZES

Z

Istok Originalnaja (lapos) 0,5 2 290 Ft

Kaiser 0,05 190 Ft

Kaiser 0,2 730 Ft

Kaiser 0,5 1 555 Ft

Kaiser 0,7 2 015 Ft

Kaiser 1 2 850 Ft

Kalinka 0,2 700 Ft

Kalinka 0,5 1 675 Ft

Kalinka 0,7 2 300 Ft

Kalinka 1 2 750 Ft

Kalinka Szamovár(mézzel, teafűvel) 0,5 1 680 Ft

Kalinka Szamovár(mézzel, teafűvel) 1 3 165 Ft

Kauffmann Soft 0,7 17 500 Ft

Lanius 1 2 700 Ft

Moskovskaya 0,7 2 900 Ft

Nemiroff Mézes - Paprikás 0,7 2 990 Ft

Nemiroffskaya 1 3 600 Ft

Nicolaus 1 2 890 Ft

Polar Passion Fruit 0,5 1 445 Ft

Pshelichnaya 1 3 600 Ft

Puschkin 0,7 1 980 Ft

Rasputin 0,7 1 900 Ft

Royal 0,2 630 Ft

Royal 0,5 1 520 Ft

Royal 0,7 2 100 Ft

Royal 1 2 990 Ft

Russky Standard Gold 0,7 4 250 Ft

Russky Standard Imperia 0,7 8 400 Ft

Russky Standard Original 0,7 3 200 Ft

Russky Standard Original 1 4 600 Ft

Russky Standard Platinum 0,7 3 850 Ft

Smirnoff Black 0,7 5 250 Ft

Smirnoff No 21 Red 0,05 455 Ft

Smirnoff No 21 Red 0,7 3 700 Ft

Smirnoff No 21 Red 1 4 950 Ft

Sobieski 0,7 2 050 Ft

Sobieski 1 2 950 Ft

Stolichnaya 0,7 3 250 Ft

Stolichnaya 1 4 300 Ft

Stolichnaya Elit 0,7 10 350 Ft

Sztolnaja 0,5 2 080 Ft

Sztolnaja 0,7 2 750 Ft

Sztolnaja Tőzegáfonya 0,7 2 160 Ft

Sztolnaja Vörösáfonya 0,5 1 750 Ft

Wyborowa 1 3 650 Ft

Xellent 0,7 7 500 Ft

Zubrowka 0,7 2 850 Ft

6564

Page 33: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOKÉG

ETET

T SZ

ESZ

WHISKEYAberlour Single Malt 10 éves 0,7 6 450 Ft

Ardbeg Skót Whisky 10 éves DD 0,7 13 900 Ft

Ballantine’s Scotch 0,05 550 Ft

Ballantine’s Scotch 0,2 1 210 Ft

Ballantine’s Scotch 0,5 2 700 Ft

Ballantine’s Scotch 0,7 3 500 Ft

Ballantine’s Scotch 1 4 450 Ft

Ballantine’s Scotch 1,5 6 800 Ft

Ballantine’s Scotch 4,5 24 000 Ft

Ballantine’s Scotch 12 éves DD 0,7 5 650 Ft

Ballantine’s Scotch 17 éves DD 0,7 13 300 Ft

Ballantine’s Scotch 21 éves DD 0,7 27 350 Ft

Ballantine’s Scotch 30 éves DD 0,7 44 700 Ft

Ballantine’s Scotch Equalizer 0,7 7 800 Ft

Black Velvet 0,7 2 700 Ft

Bushmills Black Bush Ír 0,7 6 300 Ft

Bushmills Original Ír 0,7 4 900 Ft

Canadian Club 0,7 2 970 Ft

Canadian Special Old 0,7 2 450 Ft

Caol Ila (Islay Malt) 12 éves 0,7 16 700 Ft

Caol Ila (Islay Malt) Cask Strength 0,7 19 500 Ft

Chivas Regal Scotch 0,05 690 Ft

Chivas Regal Scotch 0,5 4 850 Ft

Chivas Regal Scotch 0,7 6 500 Ft

Chivas Regal Scotch 1 8 200 Ft

Chivas Regal Scotch 4,5 42 250 Ft

Chivas Regal Scotch 18 éves 0,7 17 200 Ft

Chivas Regal Scotch 25 éves 0,7 66 000 Ft

Chivas Revolve Scotch 0,7 18 950 Ft

Chivas Royal Salute Scotch 100 Cask 0,7 58 200 Ft

Chivas Royal Salute Scotch 21 éves 0,7 38 200 Ft

Clynelish Malt 14 éves 0,7 17 600 Ft

Cragganmore Malt 0,7 8 100 Ft

Crown Royal 0,7 5 950 Ft

Dalwhinnie Malt 0,7 8 700 Ft

Dewars Scotch 12 éves 0,7 7 640 Ft

Dimple 15 éves DD 0,7 12 650 Ft

Famous Grouse 0,7 3 850 Ft

Famous Grouse 1 5 250 Ft

Four Roses 0,7 4 500 Ft

Glen Elgin Malt 12 éves 0,7 17 400 Ft

Glen Grant Malt 1 10 150 Ft

Glen Ord 12 éves 0,7 18 500 Ft

Glendronach Malt 15 éves 0,7 9 800 Ft

Glenfiddich Scotch 12 éves 0,7 10 100 Ft

Glenfiddich Scotch 15 éves 0,7 16 500 Ft

Glenfiddich Scotch 18 éves 0,7 21 400 Ft

Glenlivet Malt 12 éves 0,7 7 100 Ft

Glenlivet Malt 15 éves 0,7 9 200 Ft

Glenlivet Malt 18 éves 0,7 12 450 Ft

Glenmorangie Lasanta Malt DD 0,7 13 900 Ft

Glenmorangie Malt 10 éves 0,7 12 600 Ft

Glenmorangie Nectar D’Or Malt DD 0,7 13 900 Ft

Glenmorangie Quinta Ruban Malt DD 0,7 13 900 Ft

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

ÉGET

ETT

SZES

Z

Grant’s Scotch 0,7 3 650 Ft

Grant’s Scotch 1 4 400 Ft

Jack Daniel’s Gentleman Jack Tennessee 0,7 6 700 Ft

Jack Daniel’s Single Barrel Tennessee 0,7 10 050 Ft

Jack Daniel’s Tennessee 0,05 510 Ft

Jack Daniel’s Tennessee 0,5 3 800 Ft

Jack Daniel’s Tennessee 0,7 4 850 Ft

Jack Daniel’s Tennessee 1 6 450 Ft

Jack Daniel’s Tennessee 1,5 9 300 Ft

Jameson “1780” Ír 12 éves DD 0,7 8 650 Ft

Jameson Ír 0,05 490 Ft

Jameson Ír 0,7 4 400 Ft

Jameson Ír 1 5 700 Ft

Jameson Ír 18 éves 0,7 19 100 Ft

Jameson Ír Gold Reserve 0,7 13 150 Ft

Jim Beam Black Bourbon 0,7 4 950 Ft

Jim Beam Bourbon 0,05 445 Ft

Jim Beam Bourbon 0,35 1 920 Ft

Jim Beam Bourbon 0,5 2 850 Ft

Jim Beam Bourbon 0,7 3 400 Ft

Jim Beam Bourbon 1 4 250 Ft

Jim Beam Bourbon 3 19 850 Ft

Jim Beam Distillers Bourbon 7 éves 0,7 4 850 Ft

Jim Beam Green (choice)Bourbon 0,7 3 950 Ft

Jim Beam Yellow (rye) Bourbon 0,7 3 950 Ft

Johnnie Walker Scotch Black Label 0,05 790 Ft

Johnnie Walker ScotchBlack Label DD 0,7 8 100 Ft

Johnnie Walker ScotchBlue Label DD 0,7 53 300 Ft

Johnnie Walker ScotchGold Label DD 0,7 19 500 Ft

Johnnie Walker ScotchGreen Label 0,7 11 300 Ft

Johnnie Walker ScotchRed Label 0,05 490 Ft

Johnnie Walker ScotchRed Label 0,35 2 600 Ft

Johnnie Walker ScotchRed Label 0,5 3 200 Ft

Johnnie Walker ScotchRed Label 0,7 3 400 Ft

Johnnie Walker ScotchRed Label 1 4 300 Ft

Knob Creek Bourbon 9 éves 0,7 12 650 Ft

Lagavulin Malt 16 éves DD 0,7 14 300 Ft

Laphroig Islay Malt 10 éves 0,7 9 800 Ft

Longmorn Single Malt 15 éves 0,7 12 700 Ft

Longmorn Single Malt 16 éves 0,7 13 550 Ft

Macallan Single Malt 12 éves 0,7 11 000 Ft

Macallan Single Malt 18 éves 0,7 40 600 Ft

Maker's Mark Bourbon 0,7 5 700 Ft

Oban Malt 14 éves 0,7 12 000 Ft

Old Distillerie 0,7 2 600 Ft

Old Man’s whisky ízű szeszesital 0,7 2 250 Ft

Old Smuggler Scotch 0,7 3 150 Ft

Scapa Malt 16 éves DD 0,7 13 300 Ft

Strathisla Single Malt 12 éves 0,7 10 250 Ft

Talisker Malt 0,7 9 400 Ft

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

6766

Page 34: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

GIN

KESERŰ

Beefeater 0,7 3 620 Ft

Beefeater 1 4 750 Ft

Beefeater 0,05 470 Ft

Bols Silver Top Dry 0,7 2 400 Ft

Bombay Sapphire 0,7 5 300 Ft

Finsbury London Dry 0,7 2 050 Ft

Gordon’s 0,05 495 Ft

Gordon’s 0,7 4 350 Ft

Angostura Bitter 0,2 2 300 Ft

Aperol 0,7 2 870 Ft

Averna 0,7 5 650 Ft

Becherovka 0,5 2 100 Ft

Becherovka 0,7 2 800 Ft

Becherovka 1 3 750 Ft

Becherovka 3 11 200 Ft

Becherovka Lemond 0,5 2 100 Ft

Becherovka Lemond 1 3 750 Ft

Campari Bitter 0,04 500 Ft

Campari Bitter 0,7 3 650 Ft

Jagdtraum 0,7 1 750 Ft

Hendrick's 0,7 7 400 Ft

Lanius 1 2 800 Ft

Lloyds 0,7 1 890 Ft

Marine Dry 0,5 1 955 Ft

Marine Dry 1 3 875 Ft

Seagram’s Extra Dry 1 4 350 Ft

Tanqueray London Dry 47,3% 0,7 8 350 Ft

Tanqueray No Ten 47,3% 0,7 12 800 Ft

Teacher’s Scotch 0,7 2 900 Ft

Tormore Single Malt 12 éves 0,7 7 500 Ft

Tullamore Dew Ír 0,7 4 800 Ft

Tullamore Dew Ír 1 6 600 Ft

Tullamore Dew Malt 0,7 9 150 Ft

VAT 69 Scotch 0,7 2 880 Ft

Whyte & Mackay Scotch 0,7 2 650 Ft

Woodford Reserve Bourbon 0,7 8 990 Ft

Jagermeister 0,04 400 Ft

Jagermeister 0,2 1 100 Ft

Jagermeister 0,35 1 980 Ft

Jagermeister 0,5 2 520 Ft

Jagermeister 0,7 3 200 Ft

Jagermeister 1 4 600 Ft

Jagermeister 1,75 7 800 Ft

Juliánus Barát 0,04 155 Ft

Ramazotti Amaro 0,7 3 650 Ft

Ramazotti Amaro 1 5 200 Ft

St. Bernát 0,7 2 450 Ft

St. Hubertus 0,2 800 Ft

ÉGET

ETT

SZES

Z

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

VERMOUTHCastellino Bianco édesfehérbor ital 1 770 Ft

Castellino Bianco édesvörösbor ital 1 770 Ft

Cinzano Bianco 0,75 1 490 Ft

Cinzano Cherry 0,75 1 490 Ft

Cinzano Dry 0,75 1 490 Ft

Cinzano Rosso 0,75 1 490 Ft

Garrone Bianco 0,75 1 100 Ft

Garrone Cherry 0,75 1 150 Ft

Garrone Dry 0,75 1 100 Ft

Garrone Orange 0,75 1 150 Ft

Garrone Pesca 0,75 1 150 Ft

Garrone Rosso 0,75 1 100 Ft

Márka Bianco 1 750 Ft

Márka Dry 1 750 Ft

Márka Rosso 1 750 Ft

Martini Bianco 0,05 325 Ft

Martini Bianco 0,5 1 160 Ft

Martini Bianco 0,75 1 560 Ft

Martini Dry 0,05 350 Ft

Martini Dry 0,75 1 560 Ft

Martini Gold 0,75 5 800 Ft

Martini Rosato 0,75 1 560 Ft

Martini Rosso 0,75 1 560 Ft

Noilly Prat Dry 0,75 2 500 Ft

Noilly Prat Dry 1 4 000 Ft

St. Hubertus 0,5 1 900 Ft

St. Hubertus 0,7 2 560 Ft

St. Hubertus 1 3 550 Ft

St. Hubertus 33 0,5 1 900 Ft

St. Hubertus 33 0,7 2 560 Ft

St. Hubertus 33 1 3 550 Ft

Stomach Elixír 0,7 2 830 Ft

Underberg 12 db fém DD 0,02 3 600 Ft

Zwack Riserva 40% 0,7 10 900 Ft

Zwack Unicum 0,05 540 Ft

Zwack Unicum 0.1 1 000 Ft

Zwack Unicum 0,2 1 170 Ft

Zwack Unicum 0,5 2 830 Ft

Zwack Unicum 0,7 3 900 Ft

Zwack Unicum 1 4 600 Ft

Zwack Unicum 5 27 900 Ft

Zwack Unicum Next 0,04 315 Ft

Zwack Unicum Next 0,2 1 130 Ft

Zwack Unicum Next 0,5 2 730 Ft

Zwack Unicum Next 0,7 3 800 Ft

Zwack Unicum Next 1 4 600 Ft

ÉGET

ETT

SZES

Z

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

6968

Page 35: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

EGYÉB ÉGETETT SZESZ

OUZOOuzo 12 0,7 3 520 Ft

Ouzo Merkurios 0,7 1 850 Ft

Ouzo Meteora 0,7 2 260 Ft

Ouzo Patrino 0,7 2 260 Ft

Ouzo Tsantali 0,7 2 500 Ft

PéterPál Barack ízű szeszesital 1 2 500 Ft

PéterPál Császárkörte 0,2 395 Ft

PéterPál Császárkörte 0,5 930 Ft

PéterPál Cseresznye ízű szeszesital 0,2 550 Ft

PéterPál Cseresznye ízű szeszesital 0,5 1 300 Ft

PéterPál Cseresznye ízű szeszesital 1 2 500 Ft

PéterPál Dió likőr 0,2 395 Ft

PéterPál Dió likőr 0,5 930 Ft

PéterPál Hajós rum ízű szeszesital 0,2 550 Ft

PéterPál Hajós rum ízű szeszesital 0,5 1 300 Ft

PéterPál Hajós rum ízű szeszesital 1 2 500 Ft

PéterPál Kevert likőr 0,2 485 Ft

PéterPál Kevert likőr 0,5 1 145 Ft

PéterPál Kevert likőr 1 2 220 Ft

PéterPál Körte ízű szeszesital 0,2 550 Ft

PéterPál Körte ízű szeszesital 0,5 1 300 Ft

PéterPál Körte ízű szeszesital 1 2 500 Ft

PéterPál Meggy likőr 0,2 370 Ft

PéterPál Meggy likőr 0,5 870 Ft

PéterPál Napoleon 0,2 560 Ft

PéterPál Napoleon 0,5 1 330 Ft

PéterPál Napoleon 1 2 570 Ft

PéterPál Szilva ízű szeszesital 0,2 550 Ft

Krajcár Barack ízű szeszesital 0,2 450 Ft

Krajcár Barack ízű szeszesital 0,5 970 Ft

Krajcár Barack ízű szeszesital 1 1 660 Ft

Krajcár Kevert likőr 0,2 415 Ft

Krajcár Kevert likőr 0,5 910 Ft

Krajcár Kevert likőr 1 1 550 Ft

Krajcár Körte ízű szeszesital 0,2 450 Ft

Krajcár Körte ízű szeszesital 0,5 970 Ft

Krajcár Körte ízű szeszesital 1 1 660 Ft

Krajcár Napoleon szeszesital 0,2 460 Ft

Krajcár Napoleon szeszesital 0,5 1 000 Ft

Krajcár Napoleon szeszesital 1 1 700 Ft

Krajcár Rum ízű szeszesital 0,2 450 Ft

Krajcár Rum ízű szeszesital 0,5 970 Ft

Krajcár Rum ízű szeszesital 1 1 660 Ft

Krajcár Szilva ízű szeszesital 0,2 450 Ft

Krajcár Szilva ízű szeszesital 0,5 970 Ft

Krajcár Szilva ízű szeszesital 1 1 660 Ft

Krajcár Vodka ízű szeszesital 0,2 450 Ft

Krajcár Vodka ízű szeszesital 0,5 970 Ft

Krajcár Vodka ízű szeszesital 1 1 660 Ft

PéterPál Barack ízű szeszesital 0,2 550 Ft

PéterPál Barack ízű szeszesital 0,5 1 300 Ft

ÉGET

ETT

SZES

Z

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ALKOHOLTARTALMÚ ITALOK

PéterPál Szilva ízű szeszesital 0,5 1 300 Ft

PéterPál Szilva ízű szeszesital 1 2 500 Ft

PéterPál Vegyes Gyümölcs pálinka 0,2 690 Ft

PéterPál Vegyes Gyümölcs pálinka 0,5 1 630 Ft

PéterPál Vegyes Gyümölcs pálinka 1 3 170 Ft

PéterPál Vodka 0,5 1 235 Ft

PéterPál Vodka 1 2 400 Ft

Zwack Bonbonmeggy 0,2 600 Ft

Zwack Bonbonmeggy 0,5 1 420 Ft

Zwack Bonbonmeggy 1 2 760 Ft

Zwack Cabinet szeszesital 1 3 770 Ft

Zwack Casino Rum ízű szeszesital 0,5 2 050 Ft

Zwack Casino Rum ízű szeszesital 1 4 000 Ft

Zwack Cherry Brandy 0,2 600 Ft

Zwack Cherry Brandy 0,5 1 420 Ft

Zwack Cherry Brandy 1 2 760 Ft

Zwack Portorico Rum ízűszeszesital 0,2 1 140 Ft

Zwack Portorico Rum ízűszeszesital 0,5 2 700 Ft

Zwack Portorico Rum ízűszeszesital 1 5 300 Ft

Zwack Sütő rum ízű szeszesital 0,2 500 Ft

Zwack Sütő rum ízű szeszesital 0,5 1 190 Ft

Zwack Triple Sec 0,5 1 685 Ft

ÉGET

ETT

SZES

Z

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

7170

Page 36: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLMENTES ITALOKÜ

DÍT

Ő IT

AL

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

COCA COLA TERMÉKEKCherry Coke PET 0,5 200 Ft

Cherry Coke PET 2 295 Ft

Coca - Cola 0,2 120 Ft

Coca - Cola BIB 5 9 900 Ft

Coca - Cola dobozos 0,25 125 Ft

Coca - Cola dobozos 0,33 145 Ft

Coca - Cola Light 0,2 120 Ft

Coca - Cola Light BIB 5 9 900 Ft

Coca - Cola Light dobozos 0,33 145 Ft

Coca - Cola Light PET 0,5 200 Ft

Coca - Cola Light PET 1 230 Ft

Coca - Cola Light PET 2 295 Ft

Coca - Cola PET 0,5 200 Ft

Coca - Cola PET 1 230 Ft

Coca - Cola PET 2 295 Ft

Coca - Cola Zero dobozos 0,25 125 Ft

Coca - Cola Zero dobozos 0,33 145 Ft

Coca - Cola Zero PET 0,5 200 Ft

Coca - Cola Zero PET 1 230 Ft

Coca - Cola Zero PET 2 295 Ft

Fanta Citrom 0,2 120 Ft

Fanta Citrom PET 0,5 200 Ft

Fanta Citrom PET 2 295 Ft

Fanta Maracuja - Narancs PET 0,5 200 Ft

Fanta Maracuja - Narancs PET 2 295 Ft

Fanta Narancs 0,2 120 Ft

Fanta Narancs BIB 5 9 900 Ft

Fanta Narancs dobozos 0,33 145 Ft

Fanta Narancs PET 0,5 200 Ft

Fanta Narancs PET 1 230 Ft

Fanta Narancs PET 2 295 Ft

Fanta Vadmálna 0,2 120 Ft

Fanta Vadmálna PET 2 295 Ft

Kinley Gyömbér 0,25 125 Ft

Kinley Gyömbér BIB 5 9 900 Ft

Kinley Gyömbér PET 0,5 200 Ft

Kinley Gyömbér PET 2 295 Ft

Kinley Tonic 0,25 125 Ft

Kinley Tonic BIB 5 9 900 Ft

Kinley Tonic PET 0,5 200 Ft

Kinley Tonic PET 2 295 Ft

Sprite 0,2 120 Ft

Sprite BIB 5 9 900 Ft

Sprite dobozos 0,33 145 Ft

Sprite PET 0,5 200 Ft

Sprite PET 1 230 Ft

Sprite PET 2 295 Ft

ALKOHOLMENTES ITALOK

ÜD

ÍTŐ

ITA

L

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

PEPSI TERMÉKEK

PALACKOZOTT ÜDÍTŐITAL

7 Up üveges 0,25 120 Ft

Canada Dry PET 0,5 210 Ft

Canada Dry PET 2 350 Ft

Canada Dry üveges 0,25 120 Ft

Pepsi Cola Light PET 0,5 210 Ft

Pepsi Cola Light PET 2 340 Ft

Pepsi Cola Light üv. 0,25 120 Ft

Pepsi Cola PET 0,5 210 Ft

Pepsi Cola PET 1 250 Ft

Pepsi Cola PET 2 340 Ft

Pepsi Cola üveges 0,25 120 Ft

Schweppes Citrus Mix üveges 0,25 120 Ft

Schweppes Orange PET 0,5 210 Ft

Schweppes Orange PET 2 350 Ft

Schweppes Orange üveges 0,25 120 Ft

Schweppes Szőlő üveges 0,25 120 Ft

Schweppes Tonic PET 0,5 210 Ft

Schweppes Tonic PET 2 350 Ft

Schweppes Tonic üveges 0,25 120 Ft

Apenta Alma - Áfonya PET 1,5 180 Ft

Apenta Bodza PET 1,5 180 Ft

Apenta Grapefruit PET 1,5 180 Ft

Apenta Málna PET 1,5 180 Ft

Apenta Meggy PET 1,5 180 Ft

Apenta Narancs PET 1,5 180 Ft

Apenta Szőlő PET 1,5 180 Ft

Cappy Alma 100% 1 275 Ft

Cappy Ananász 100% 1 275 Ft

Cappy Eper 33% 1 275 Ft

Cappy Ice Fruit Alma-Körte Bo-dzával 0,5 200 Ft

Cappy Ice Fruit Alma-Körte Bo-dzával 1,5 300 Ft

Cappy Ice Fruit Eper Mix 0,5 200 Ft

Cappy Ice Fruit Eper Mix 1,5 300 Ft

Cappy Ice Fruit Erdeigyümölcs Hibiszkusszal 1,5 300 Ft

Cappy Ice Fruit Multivitamin Mangosztánnal 0,5 200 Ft

Cappy Ice Fruit Multivitamin Mangosztánnal 1,5 300 Ft

Cappy Ice Fruit Narancs Mix Kak-tusszal 0,5 200 Ft

Cappy Ice Fruit Narancs Mix Kak-tusszal 1,5 300 Ft

Cappy Ice Fruit Sárgadinnye-Őszi Citromfűvel 0,5 200 Ft

Cappy Ice Fruit Sárgadinnye-Őszi Citromfűvel 1,5 300 Ft

Cappy Kajszibarack 25% 1 275 Ft

Cappy Körte 33% 1 275 Ft

Cappy Multivitamin 50% 1 275 Ft

Cappy Narancs (rostos) 100% 1 275 Ft

Cappy Narancs (szűrt) 100% 1 275 Ft

7372

Page 37: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLMENTES ITALOKÜ

DÍT

Ő IT

AL

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

Cappy Őszibarack 46% 1 275 Ft

Deit Citrom PET 1,5 155 Ft

Deit Erdeigyümölcs PET 1,5 155 Ft

Deit Grapefruit PET 1,5 155 Ft

Deit Multivitamin PET 1,5 155 Ft

Deit Narancs PET 1,5 155 Ft

Happy Day Spritzer Alma 0,5 195 Ft

Happy Day Spritzer Alma 1,5 320 Ft

Happy Day Spritzer Feketeribizli 0,5 195 Ft

Happy Day Spritzer Feketeribizli 1,5 320 Ft

Happy Day Spritzer Kajszibarack 0,5 195 Ft

Happy Day Spritzer Kajszibarack 1,5 320 Ft

Hello Cola 2 85 Ft

Hello Lime-Lemon 2 85 Ft

Hello Málna 2 85 Ft

Hello Narancs 2 85 Ft

Hello Őszibarack 2 85 Ft

Hello Szőlő 2 85 Ft

Kubu Play Málna-Lime 0,4 185 Ft

Kubu Play Sárgarépa-Cseresznye 0,4 185 Ft

Kubu Play Sárgarépa-Vérnarancs 0,4 185 Ft

Kubu Play Vérnarancs 0,4 185 Ft

Márka Bodza 0,5 125 Ft

Márka Málna 0,5 125 Ft

Márka Málna 2 205 Ft

Márka Meggy 0,5 125 Ft

Márka Meggy 2 205 Ft

Márka Meggy eld. Üveges 0,275 130 Ft

Márka Meggy visszavált. Üveges 0,25 85 Ft

Márka Szőlő 0,5 125 Ft

Márka Szőlő 2 205 Ft

Márka Szőlő visszavált. Üveges 0,25 85 Ft

Olympos Citromlé 50% 1 240 Ft

Pfanner Citromlé 100% 1 610 Ft

Rauch Green Apple 0,5 180 Ft

Rauch Green Apple 1,5 275 Ft

Rauch Multivitamin PET 0,5 180 Ft

Rauch Multivitamin PET 1,5 275 Ft

Rauch Sunny Orange PET 0,5 180 Ft

Rauch Sunny Orange PET 1,5 275 Ft

Sió Limonádé Bodzás 1,5 299 Ft

Sió Limonádé Bodzás 0,5 169 Ft

Sió Limonádé Citrus 1,5 299 Ft

Sió Limonádé Citrus 0,5 169 Ft

Sió Limonádé Epres 1,5 299 Ft

Sió Limonádé Epres 0,5 169 Ft

Sió Limonádé Gyömbéres 1,5 299 Ft

Sió Limonádé Gyömbéres 0,5 169 Ft

Sió Prémium Almalé 100% PET 1 305 Ft

Sió Prémium Ananász 50% PET 1 305 Ft

Sió Prémium Eper 25% PET 1 305 Ft

Sió Prémium Kajszibarack 40% PET 1 305 Ft

Sió Prémium Meggy 35% PET 1 305 Ft

Sió Prémium Multivitamin 100% PET 1 305 Ft

ÜD

ÍTŐ

ITA

L

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ALKOHOLMENTES ITALOK

ÜVEGES ÜDÍTŐITALCappy Alma PRB 0,2 120 Ft

Cappy Ananász PRB 0,2 120 Ft

Cappy Eper PRB 0,2 120 Ft

Cappy Feketeribizli PRB 0,2 120 Ft

Cappy Körte PRB 0,2 120 Ft

Cappy Meggy PRB 0,2 120 Ft

Cappy Multivitamin PRB 0,2 120 Ft

Cappy Narancs PRB 0,2 120 Ft

Cappy Őszi PRB 0,2 120 Ft

Cappy Paradicsom PRB 0,2 130 Ft

Cappy Sárgabarack PRB 0,2 120 Ft

Kubu Alma-Banán 0,75 290 Ft

Kubu Alma-Őszibarack 0,75 290 Ft

Kubu Multivitamin 0,33 150 Ft

Kubu Multivitamin 0,75 290 Ft

Kubu Répa-Alma-Narancs 0,33 150 Ft

Kubu Répa-Alma-Őszibarack 0,33 150 Ft

Kubu Sárgarépa-Alma-Málna 0,33 150 Ft

Kubu Sárgarépa-Alma-Őszi 0,33 150 Ft

Pago Ananász 0,2 183 Ft

Pago Banán 0,2 203 Ft

Pago Cseresznye 0,2 213 Ft

Pago Eper 0,2 213 Ft

Pago Feketeribizli 0,2 203 Ft

Pago Körte 0,2 203 Ft

Pago Lemon-Lime 0,2 203 Ft

Pago Mangó-Maracuja 0,2 213 Ft

Pago Narancs 0,2 183 Ft

Pago Őszibarack 0,2 183 Ft

Pago Paradicsom 0,2 183 Ft

Pago Rostos Almalé 0,2 183 Ft

Pago Szilva-Répa-Lime 0,2 213 Ft

Pago Trópusi Multivitamin 0,2 203 Ft

Pago Vérnarancs-Lime 0,2 183 Ft

Pago Vörösáfonya 0,2 213 Ft

Rauch Alma 100% 0,2 160 Ft

Rauch Ananász 100% 0,2 160 Ft

Rauch Eper 40% 0,2 160 Ft

Rauch Feketeribizli 25% 0,2 160 Ft

Rauch Körte 50% 0,2 160 Ft

Rauch Mangó 40% 0,2 160 Ft

Rauch Meggy 50% 0,2 160 Ft

Rauch Multivitamin 100% 0,2 160 Ft

Rauch Narancs 100% 0,2 160 Ft

Sió Prémium Narancs 100% PET 1 305 Ft

Sió Prémium Őszibarack 50% PET 1 305 Ft

Sió Prémium Vilmoskörte 50% PET 1 305 Ft

Traubisoda 0,5 175 Ft

Traubisoda 2 295 Ft

7574

Page 38: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLMENTES ITALOKÜ

DÍT

Ő IT

AL

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

Bravo Alma 12% 0,2 52 Ft

Bravo Alma 12% 1,5 255 Ft

Bravo Citrom - Lime 25% 1,5 285 Ft

Bravo Fehérszőlő 12% 1,5 255 Ft

Bravo Kajszibarack Nektár 1 225 Ft

Bravo Körte 25% 1 225 Ft

Bravo Meggy 12% 1,5 255 Ft

Bravo Narancs 12% 0,2 52 Ft

Bravo Narancs 12% 1,5 255 Ft

Bravo Őszibarack 25% 0,2 65 Ft

Bravo Őszibarack 25% 1 225 Ft

Bravo Őszibarack 25% 1,5 285 Ft

Happy Day Alma 1 345 Ft

Happy Day Alma Szüretlen 1 345 Ft

Happy Day Ananász 100% 1 345 Ft

Happy Day Eper 50% 1 345 Ft

Happy Day Feketeribizli 25% 1 345 Ft

Happy Day Grapefruit 100% 1 345 Ft

Happy Day Kajszibarack 40% 1 345 Ft

Happy Day Körte 1 345 Ft

Happy Day Mangó 35% 1 345 Ft

Happy Day Meggy 50% 1 345 Ft

Happy Day Multivitamin 100% 1 345 Ft

Happy Day Narancs 100% 1 345 Ft

Happy Day Narancs gyüm.h. 100% 1 345 Ft

Happy Day Őszibarack 50% 1 345 Ft

Happy Day Paradicsom 100% 1 345 Ft

Happy Day Pink Grapefruit 100% 1 345 Ft

Happy Day Sárgabarack 50% 1 345 Ft

Hey-Ho Alma 12% 0,2 55 Ft

Hey-Ho Alma 12% 1 125 Ft

Hey-Ho Alma 12% 2 250 Ft

Hey-Ho Classic Körte 25% 1 195 Ft

Hey-Ho Classic Meggy 25% 1 225 Ft

Hey-Ho Classic Narancs 100% 1 275 Ft

Hey-Ho Classic Paradicsom 100% 1 255 Ft

DOBOZOS ÜDÍTŐITAL

Rauch Őszi 50% 0,2 160 Ft

Rauch Paradicsom 100% 0,2 160 Ft

Sió Alma 100% 0,2 119 Ft

Sió Ananász 100% 0,2 119 Ft

Sió Meggy 35% 0,2 119 Ft

Sió Narancs 100% 0,2 119 Ft

Sió Paradicsom 100% 0,2 119 Ft

Sió Rostos Őszi 50% 0,2 119 Ft

Sió Vilmoskörte 50% 0,2 119 Ft

Topjoy Alma 0,25 105 Ft

Topjoy Fehér Szőlő 0,25 105 Ft

Topjoy Feketeribizli 0,25 105 Ft

Topjoy Meggy-Alma 0,25 105 Ft

Topjoy Narancs 0,25 105 Ft

Topjoy Paradicsom 0,25 105 Ft

Traubisoda üv. 0,2 100 Ft

ÜD

ÍTŐ

ITA

L

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ALKOHOLMENTES ITALOK

Hey-Ho Fehérszőlő 1 125 Ft

Hey-Ho Fehérszőlő 2 250 Ft

Hey-Ho Narancs 12% 0,2 60 Ft

Hey-Ho Narancs 12% 1 125 Ft

Hey-Ho Narancs 12% 2 250 Ft

Hey-Ho Narancs 50% 2 425 Ft

Hey-Ho Őszibarack 12% 0,2 60 Ft

Hey-Ho Őszibarack 12% 1 150 Ft

Hey-Ho Őszibarack 25% 2 355 Ft

Hohes C Ananász 1 339 Ft

Hohes C Kálciumos Narancs 1 339 Ft

Hohes C Mild Alma 100% 1 339 Ft

Hohes C Mild Juice Narancs 100% 0,2 115 Ft

Hohes C Mild Juice Narancs 100% 1 339 Ft

Hohes C Mild Juice PinkGrapefruit 100% 1 339 Ft

Hohes C Mild Multivitamin 100% 1 339 Ft

Hohes C Multivitamin 0,2 115 Ft

Hohes C Multivitamin 1 339 Ft

Hohes C Narancs 0,2 115 Ft

Hohes C Narancs Gyümölcshússal 1 340 Ft

Hohes C Valódi Narancs 1 340 Ft

Next Alma 50% 1 200 Ft

Next Ananász 50% 1 255 Ft

Next Narancs 50% 1 215 Ft

Next Őszibarack - Alma 50% 1 235 Ft

Ruby Red Cranberry 1 420 Ft

Sió Alma 0,2 70 Ft

Sió Alma 1 179 Ft

Sió Alma 14% 1,5 219 Ft

Sió Ananász Prémium 1 285 Ft

Sió Citrom 1 179 Ft

Sió Kajszibarack 1 219 Ft

Sió Meggy Koktél 12% 1 179 Ft

Sió Narancs 100% Prémium 1 285 Ft

Sió Narancs 12% 0,2 70 Ft

Sió Narancs 12% 1 179 Ft

Sió Narancs 12% 1,5 219 Ft

Sió Őszibarack 0,2 80 Ft

Sió Őszibarack 1 219 Ft

Sió Őszibarack 25% 1,5 285 Ft

Sió Paradicsom Prémium 1 285 Ft

Sió Szőlő 0,2 70 Ft

Sió Szőlő 1 179 Ft

Sió Vilmoskörte 0,2 80 Ft

Sió Vilmoskörte 1 219 Ft

Toma Alma 100% 1 280 Ft

Toma Narancs 100% 1 280 Ft

V8 Zöldség Juice dobozos 0,33 355 Ft

7776

Page 39: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLMENTES ITALOKÜ

DÍT

Ő IT

AL

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

Lipton Citrom PET 0,5 210 Ft

Lipton Citrom PET 1,5 320 Ft

Lipton Őszi PET 0,5 210 Ft

Lipton Őszi PET 1,5 320 Ft

Lipton Zöld PET 0,5 210 Ft

Lipton Zöld PET 1,5 320 Ft

Nestea Citrom 0,5 200 Ft

Nestea Citrom 1,5 300 Ft

Nestea Citrom üveges PRB 0,25 120 Ft

Nestea Mangó - Ananász 0,5 200 Ft

Nestea Mangó - Ananász 1,5 300 Ft

Nestea Őszi 0,5 200 Ft

Nestea Őszi 1,5 300 Ft

Nestea Őszi üveges PRB 0,25 120 Ft

Nestea Vitao Zöld Tea Citrus 0,5 200 Ft

Nestea Vitao Zöld Tea Citrus 1,5 300 Ft

Nestea Vitao Zöld Tea Eper 0,5 200 Ft

Nestea Vitao Zöld Tea Eper 1,5 300 Ft

Rauch Citrom 0,33 160 Ft

Rauch Citrom 0,5 180 Ft

Rauch Citrom dobozos 2 365 Ft

Rauch Citrom Light PET 1,5 350 Ft

Rauch Citrom PET 1,5 275 Ft

Rauch Feketeszeder PET 0,5 180 Ft

Rauch Feketeszeder PET 1,5 275 Ft

Rauch Nativa Zöld Tea Citrom 0,5 180 Ft

Rauch Nativa Zöld Tea Citrom 1,5 375 Ft

Rauch Őszi 0,5 180 Ft

Rauch Őszi dob. 2 365 Ft

Rauch Őszi Light PET 1,5 350 Ft

Rauch Őszi PET 1,5 275 Ft

Rauch Őszi üveges 0,33 160 Ft

San Benedetto Citrom 0,5 135 Ft

San Benedetto Citrom 1,5 240 Ft

San Benedetto Őszi 0,5 135 Ft

San Benedetto Őszi 1,5 240 Ft

San Benedetto Zöld 0,5 135 Ft

San Benedetto Zöld 1,5 240 Ft

Szentkirályi Jégtea Citrom 0,5 165 Ft

Szentkirályi Jégtea Citrom 1,5 260 Ft

Szentkirályi Jégtea Barack 1,5 260 Ft

Szentkirályi Jégtea Barack 0,5 165 Ft

JEGES TEA

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ALKOHOLMENTES ITALOK

ENER

GIA

ITA

LSZ

ÖR

P

Bomba üveges 0,25 145 Ft

Bomba 320mg koffeinnel dobozos 0,25 145 Ft

Bomba Cola dobozos 0,25 145 Ft

Bomba Cukormentes dobozos 0,25 145 Ft

Burn 0,25 200 Ft

Gilroy 0,25 199 Ft

Gilroy Cukormentes 0,25 199 Ft

Hell 0,25 135 Ft

Hell Big 0,33 160 Ft

Hell Cukormentes 0,25 135 Ft

Monster Energy 0,5 280 Ft

Monster Low-Carb 0,5 280 Ft

Monster Ripper 0,5 280 Ft

Playboy 0,25 250 Ft

Playboy Cukormentes 0,25 250 Ft

Red Bull 0,25 300 Ft

Red Bull cukormentes 0,25 300 Ft

T5 0,25 105 Ft

Watt 0,25 99 Ft

ENERGIA ITAL

Ági Bodza 0,7 455 Ft

Ági Jaffa 0,7 455 Ft

Ági Málna 0,7 455 Ft

Ági Szamóca 0,7 455 Ft

Sió Bodza 0,7 485 Ft

Sió Málna 0,7 485 Ft

Sió Meggy 0,7 485 Ft

Sió Narancs 0,7 485 Ft

Sió Szamóca 0,7 485 Ft

Sió Szőlő 0,7 485 Ft

YO Barack 20% 0,7 599 Ft

YO Bodza 0,7 599 Ft

YO Cseresznye 20% 0,7 599 Ft

YO Edrei Gyümölcs 20% 0,7 599 Ft

YO Feketeribizli 20% 0,7 599 Ft

YO Málna 20% 0,7 599 Ft

YO Narancs 10% 0,7 599 Ft

YO Red Multi 0,7 599 Ft

YO Szamóca 20% 0,7 599 Ft

SZÖRP

7978

Page 40: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLMENTES ITALOKÁ

SVÁ

NY

VÍZ

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

Aqua Panna eld. üveges 0,25 175 Ft

Aqua Panna eld. Üveges 0,75 245 Ft

Aqua Panna eld. Üveges 0,5 215 Ft

Aqua Panna PET 0,5 170 Ft

Balfi dús PET 0,5 65 Ft

Balfi dús PET 1,5 75 Ft

Balfi mentes PET 0,5 65 Ft

Balfi mentes PET 1,5 75 Ft

Emese Ásványvíz dús 1,5 80 Ft

Emese Ásványvíz mentes 1,5 80 Ft

Evian 0,5 290 Ft

Evian eld. Üveges 0,33 325 Ft

Evian PET 0,33 210 Ft

Evian PET 1,5 490 Ft

Evian Sportpalack 0,75 455 Ft

Fonyódi Forrásvíz dús PET 0,5 85 Ft

Fonyódi Forrásvíz dús PET 1,5 75 Ft

Fonyódi Forrásvíz dús visszav. üv. 0,25 42 Ft

Fonyódi Forrásvíz mentes PET 0,5 85 Ft

Fonyódi Forrásvíz mentes PET 1,5 75 Ft

Fonyódi Forrásvíz mentes visszavált. 0,25 42 Ft

Jana Baby mentes 1 160 Ft

Jana mentes 1,5 175 Ft

Jana mentes PET 0,5 135 Ft

Kristályvíz dús Natura PRB 0,33 95 Ft

Kristályvíz dús PET 0,5 130 Ft

Kristályvíz dús PET 1,5 99 Ft

Kristályvíz enyhe PET 1,5 99 Ft

Kristályvíz mentes Natura PRB 0,33 95 Ft

Kristályvíz mentes PET 0,5 130 Ft

Kristályvíz mentes PET 1,5 99 Ft

Natur Aqua dús 0,5 95 Ft

Natur Aqua dús 0,75 140 Ft

Natur Aqua dús 1,5 99 Ft

Natur Aqua dús PET 0,33 80 Ft

Natur Aqua dús PRB 0,25 70 Ft

Natur Aqua enyhe 0,5 95 Ft

Natur Aqua enyhe 1,5 99 Ft

Natur Aqua mentes 0,5 95 Ft

Natur Aqua mentes 0,75 140 Ft

Natur Aqua mentes 1,5 99 Ft

Natur Aqua mentes PET 0,33 80 Ft

Natur Aqua mentes PRB 0,25 70 Ft

Nestlé Aquarel dús 0,5 85 Ft

Nestlé Aquarel dús 1,5 105 Ft

Nestlé Aquarel mentes 0,5 85 Ft

Nestlé Aquarel mentes 1,5 105 Ft

Nestlé Aquarel mentes visszav. üv. 0,33 65 Ft

Pannon aqua dús 1,5 60 Ft

Pannon aqua mentes 1,5 60 Ft

Pannon aqua dús 2 65 Ft

Pannon aqua mentes 2 65 Ft

Perrier 0,33 260 Ft

Römerquelle dús 0,33 125 Ft

ÁSVÁNYVÍZ

ÁSV

ÁN

YV

ÍZ

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ALKOHOLMENTES ITALOK

Römerquelle dús 0,75 195 Ft

Römerquelle dús 1,5 175 Ft

Römerquelle mentes 0,33 125 Ft

Römerquelle mentes 0,75 195 Ft

Römerquelle mentes 1,5 175 Ft

San Benedetto dús PET 0,33 60 Ft

San Benedetto dús PET 0,5 65 Ft

San Benedetto dús PET 1,5 140 Ft

San Benedetto dús üveges 0,25 159 Ft

San Benedetto mentes PET 0,33 60 Ft

San Benedetto mentes PET 0,5 65 Ft

San Benedetto mentes PET 1,5 140 Ft

San Benedetto mentes üveges 0,25 159 Ft

San Pellegrino 0,25 175 Ft

San Pellegrino 0,75 245 Ft

San Pellegrino PET 0,5 170 Ft

San Pellegrino üveges 0,5 215 Ft

Szentkirályi dús 0,5 90 Ft

Szentkirályi dús 1,5 110 Ft

Szentkirályi dús PRB 0,25 68 Ft

Szentkirályi dús PRB 0,33 68 Ft

Szentkirályi dús PRB 0,75 122 Ft

Szentkirályi enyhe 1,5 110 Ft

Szentkirályi mentes 0,5 90 Ft

Szentkirályi mentes 1,5 110 Ft

Szentkirályi mentes PRB 0,25 68 Ft

Szentkirályi mentes PRB 0,33 68 Ft

Szentkirályi mentes PRB 0,75 122 Ft

Szentkirályi Oxigénnel dúsított 1,5 175 Ft

Theodora dús 0,5 105 Ft

Theodora dús 0,7 110 Ft

Theodora dús 1,5 120 Ft

Theodora dús eldobható üveges 0,33 85 Ft

Theodora dús PET 0,33 85 Ft

Theodora dús PRB 0,33 65 Ft

Theodora enyhe 1,5 120 Ft

Theodora mentes 0,5 105 Ft

Theodora mentes 0,7 110 Ft

Theodora mentes 1,5 120 Ft

Theodora mentes eld. üv. 0,33 85 Ft

Theodora mentes PET 0,33 85 Ft

Theodora mentes PRB 0,33 65 Ft

Vera mentes 1,5 140 Ft

Vera mentes 2 150 Ft

Veritas dús 0,5 65 Ft

Veritas dús 1,5 75 Ft

Veritas mentes 0,5 65 Ft

Veritas mentes 1,5 75 Ft

Visegrádi dús PET 0,75 65 Ft

Visegrádi dús PET 1,5 80 Ft

Visegrádi enyhe PET 1,5 80 Ft

Visegrádi mentes PET 0,75 65 Ft

Visegrádi mentes PET 1,5 80 Ft

Vöslauer dús ásványvíz 0,25 110 Ft

8180

Page 41: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLMENTES ITALOK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ÁSV

ÁN

YV

ÍZ

Vöslauer dús ásványvíz 0,33 110 Ft

Vöslauer dús ásványvíz 0,75 145 Ft

Vöslauer mentes ásványvíz 0,25 110 Ft

Vöslauer mentes ásványvíz 0,33 110 Ft

Vöslauer mentes ásványvíz 0,75 145 Ft

Jana Alma - Licsi PET 1,5 205 Ft

Jana Alma - Licsi sportkupakos 0,5 155 Ft

Jana Citrom PET 1,5 205 Ft

Jana Citrom sportkupakos 0,5 155 Ft

Jana Eper PET 1,5 205 Ft

Jana Eper sportkupakos 0,5 155 Ft

Jana Kékáfonya - Vörösáfonya PET 1,5 205 Ft

Jana Kékáfonya - Vörösáfonya sportkupakos 0,5 155 Ft

Perrier Citrommal 0,33 275 Ft

Perrier Zöld Citrom 0,33 275 Ft

Römerquelle Alma 0,33 155 Ft

Römerquelle Körte - Citrusfű 0,33 155 Ft

Römerquelle Maracuja - Lime 0,33 155 Ft

Römerquelle Szeder - Lime 0,33 155 Ft

San Benedetto Citromsportkupakos 0,5 137 Ft

San Benedetto Grapefruitsportkupakos 0,5 137 Ft

Szentkirályi JégvízCitrom - Banán ízű 1,5 185 Ft

Szentkirályi JégvízCitrom - Banán ízű 0,5 160 Ft

Szentkirályi JégvízMálna - Szeder ízű 0,5 160 Ft

Szentkirályi JégvízMálna - Szeder ízű 1,5 185 Ft

Szentkirályi Szamócás Limonádé enyhén szénsavas 1,5 195 Ft

Vöslauer Citrom - Gyömbér ásványvíz 0,75 220 Ft

Vöslauer Eper - Bors ásványvíz 0,75 220 Ft

Vöslauer Mangó - Narancsvirág ásványvíz 0,75 220 Ft

Vöslauer Vörös Szőlő ásványvíz 0,75 220 Ft

ÍZESÍTETT ÁSVÁNYVÍZ

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

ALKOHOLMENTES ITALOK

KOK

TÉL

ALA

PAN

YAG

Fabbri Amaretto 1 3 700 Ft

Fabbri Cannella (fahéj) 1 3 700 Ft

Fabbri Caramello 1 3 700 Ft

Fabbri Cioccolato (csokoládé) 1 3 700 Ft

Fabbri Coconut 1 3 700 Ft

Fabbri Csokis Menta 1 3 700 Ft

Fabbri Irish Cream 1 3 700 Ft

Fabbri Latte di Mandora 1 3 700 Ft

Fabbri Nocciola /mogyoró/ 1 3 700 Ft

Fabbri Vanília 1 3 700 Ft

KÁVÉSZIRUP

SZIRUPBols Grenadine 0,7 2 700 Ft

Brizard Grenadine 0,7 1 550 Ft

Fabbri Amarena (meggy) 1 3 695 Ft

Fabbri Anguria (görögdinnye) 1 3 695 Ft

Fabbri Banana 30% 1 3 695 Ft

Fabbri Cocco 1 3 800 Ft

Fabbri Cranberry (áfonya) 1 3 800 Ft

Fabbri Cukor 1 3 800 Ft

Fabbri Eper 1 3 695 Ft

Fabbri Granatina 30% 1 3 695 Ft

Fabbri Kiwi 30% 1 3 695 Ft

Fabbri Latte di Mandora 30% 1 4 325 Ft

Fabbri Lime 1 3 695 Ft

Fabbri Mandarin 1 3 695 Ft

Fabbri Mangó 30% 1 3 695 Ft

Fabbri Menta 30% 1 3 695 Ft

Fabbri Narancs 1 3 695 Ft

Fabbri Őszibarack 30% (pesca) 1 3 695 Ft

Fabbri Papaya 30% 1 3 695 Ft

Fabbri Passionfruit 75% 1 5 625 Ft

Fabbri Sárgadinnye 30% 1 3 695 Ft

Fabbri Tropical Blue 30% 1 3 695 Ft

Fabbri Zöldalma 1 3 695 Ft

Fabbri Zöldalma 100% 1 5 270 Ft

Monin Amaretto 0,7 2 505 Ft

Monin Ananász 0,7 2 655 Ft

Monin Apple Pie 0,7 2 580 Ft

Monin Banán (sárga) 0,7 2 580 Ft

Monin Banán (zöld) 1 2 655 Ft

Monin Banán püré 1 3 685 Ft

Monin Bogyós Gyümölcs püré 1 3 685 Ft

Monin Butter Scotch 1 2 655 Ft

Monin Carribean Rum 0,7 2 505 Ft

Monin Cherry 0,7 2 655 Ft

Monin Creme Brulee 0,7 2 505 Ft

Monin Csokoládé 0,7 2 505 Ft

Monin Cukor 0,7 2 360 Ft

Monin Curacao Blue 0,7 2 505 Ft

Monin Eper 0,7 2 580 Ft

Monin Eper püré 1 3 685 Ft

8382

Page 42: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLMENTES ITALOKKO

KTÉ

L A

LAPA

NYA

G

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

Monin Fahéj 0,7 2 505 Ft

Monin Fehér Csokoládé 0,7 2 505 Ft

Monin Feketeribizli (Creme de Cassis) 0,7 2 505 Ft

Monin Görögdinnye 0,7 2 580 Ft

Monin Gránátalma (Pomegrenate) 0,7 2 655 Ft

Monin Grenadine 0,7 2 360 Ft

Monin Grenadine 0,25 870 Ft

Monin Guava 0,7 2 655 Ft

Monin Karamell 0,7 2 655 Ft

Monin Kávé 0,7 2 505 Ft

Monin Kókusz 0,7 2 685 Ft

Monin Kókusz püré 1 3 685 Ft

Monin Lemon Pie 0,7 2 580 Ft

Monin Lime 0,7 2 580 Ft

Monin Lime Juice Cordial 0,7 1 545 Ft

Monin Makadám Dió 0,7 2 505 Ft

Monin Málna püré 1 3 685 Ft

Monin Mandarin 0,7 2 655 Ft

Monin Mandula 0,7 2 800 Ft

Monin Mangó 0,7 2 580 Ft

Monin Mangó püré 1 3 685 Ft

Monin Maracuja (Passionfruit) 0,7 2 800 Ft

Monin Maracuja (Passionfruit) püré 1 3 685 Ft

Monin Menta 0,7 2 360 Ft

Monin Mézeskalács 0,7 2 580 Ft

Monin Mogyoró 0,7 2 505 Ft

Monin Mojito 0,7 2 505 Ft

Monin Őszibarack 0,7 2 580 Ft

Monin Őszibarack püré 1 3 685 Ft

Monin Pina Colada 0,7 2 580 Ft

Monin Pisztácia 0,7 2 580 Ft

Monin Pörkölt mogyoró 0,7 2 505 Ft

Monin Rózsa 0,7 2 505 Ft

Monin Sárgabarack 0,7 2 580 Ft

Monin Sárgadinnye 0,7 2 655 Ft

Monin Spicy Fűszeres Chili 0,7 2 580 Ft

Monin Sweet and Sour Mix 1 1 200 Ft

Monin Toffee Nut 0,7 2 580 Ft

Monin Triple Sec 0,7 2 655 Ft

Monin Vanília 0,7 2 505 Ft

Monin Vörösáfonya (cranberry) 0,7 2 655 Ft

Monin Zöld Tea 0,7 2 655 Ft

Monin Zöldalma 0,7 2 655 Ft

Rose’s Lime Cordial 1 1 700 Ft

KOK

TÉL

ALA

PAN

YAG

KIE

GÉS

ZÍTŐ

TER

MÉK

terméknév terméknévkiszerelés kiszerelésbruttó ár bruttó ár

ALKOHOLMENTES ITALOK

KELLÉKKoktélcseresznye piros szár nélkül 750 g 2 320 Ft

Koktélcseresznye piros száras 225 g 890 Ft

Koktéldísz Hawaii napernyő 72 db csomag 1 975 Ft

Koktéldísz pálmafa 144 db csomag 1 500 Ft

Koktélkanál 50 db csomag 1 600 Ft

Koktélkard 1000 db csomag 1 750 Ft

Koktélkeverő flamingó 100 db csomag 2 185 Ft

Koktélkeverő rúd 100 db csomag 1 195 Ft

Koktélkeverő vegyes 100 db csomag 2 185 Ft

Lime 13 db csomag napi ár

Mentalevél doboz napi ár

Szívószál egyenes fekete 500 db csomag 670 Ft

Szívószál egyenes színes 500 db csomag 670 Ft

Szívószál hajlított csíkos 1000 db csomag 1 330 Ft

Szívószál hajlított fekete 1000 db csomag 1 330 Ft

Szívószál hajlított színes 1000 db csomag 1 330 Ft

Szívószál jumbo színes 100 cm 100db csomag 1050 Ft

Julius M. Ristora barna csokoládé 50x25g 4 990 Ft Julius Meinl Bahia fehér csokoládé 50x25g 4 990 Ft

FORRÓ CSOKI

KÁVÉ ÉS KÁVÉ KIEGÉSZÍTŐDouwe Egberts Cacao Fantasy 1,5 kg 2 485 Ft

Douwe Egberts Cappuccino 1 kg 2 700 Ft

Douwe Egberts Kávécsoki 200 db 4 320Ft

Douwe Egberts Kávétejszín 240 db 3 430 Ft

Douwe Egberts Minicukor 1000x5g 3 840 Ft

Douwe Egberts Omnia szemes 1 kg 2 590 Ft

Douwe Egberts Omnia vacum 1 kg 2 840 Ft

Julius M. Brus café Italia (szemes) 1 kg 2 250 Ft

Julius M. Grande Espresso (szemes) 1 kg 7 750 Ft

Julius Meinl Cafe Perfect (szemes) 1 kg 6 890 Ft

Julius Meinl Cukor 5g 1000/cs 4 050 Ft

Julius Meinl Grande Espr. (koffeinm.) 25 cs/# 3 625 Ft

Julius Meinl Lotus Keksz 300/cs 4 225 Ft

Julius Meinl Tejszín 10g 200/cs 4 025 Ft

Julius Meinl Werkskaffe (szemes) 1 kg 3 485 Ft

Piazza D’Oro Intenso 1 kg 7 475 Ft

Piazza D’Oro kávécsoki (bronz) 400 db 10290 Ft

Piazza D’Oro kávétejszín 240 db 3 430 Ft

Piazza D’Oro rúdcukor 1000 db 3 840 Ft

Rauch Cafemio Cappucino 0,25 305 Ft

Rauch Cafemio Macchiato 0,25 305 Ft

8584

Page 43: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

ALKOHOLMENTES ITALOKK

IEG

ÉSZÍ

TŐ T

ERM

ÉK

terméknév terméknévűrtartalom űrtartalombruttó ár bruttó ár

TEA

TEJ

Julius Meinl Alma-Feketeribizli tea 25x2,5 g 900 Ft

Julius Meinl Csipkebogyó tea 20x2 g 900 Ft

Julius Meinl Earl Grey tea 25x2 g 900 Ft

Julius Meinl Erdei Szamóca tea 25x2,5 g 900 Ft

Julius Meinl Piknik Zöld classic tea 25x2,5 g 900 Ft

Julius Meinl Vadcseresznye tea 25x2,5 g 900 Ft

Julius Meinl Vegyes gyümölcs tea 25x2,5 g 900 Ft

Pickwick Black Label Earl Grey 20x2 g 410 Ft

Pickwick Citrom 20x1,75 g 410 Ft

Pickwick Csipkebogyó Hibiszkusz 20x2,5 g 430 Ft

Pickwick Earl Grey 100x2 g 1 530 Ft

Pickwick Eper 20x1,75 g 410 Ft

Pickwick Erdei Gyümölcs 20x1,5 g 410 Ft

Pickwick Feketeribizli 20x1,75 g 410 Ft

Pickwick Horeca Variációk 100x3 g 1 880 Ft

Pickwick Zöld tea Natúr 20x2 g 430 Ft

Latte 3,5% 1 255 Ft

Mizo UHT tej 1,5% 1 199 Ft

Mizo UHT tej 2,8% 1 205 Ft

Mizo UHT tej 3,5% 1 213 Ft

Nógrádi Ropi (50 csomag/#) csomag 2 120 Ft

Orbit Drazsé Peppermint (30 db/#) db 120 Ft

Orbit Drazsé Spearmint (30db/#) db 120 Ft

Orbit Drazsé White classic (30db/#) db 140 Ft

Orbit Drazsé Winterfresh (30db/#) db 120 Ft

Sós Mogyoró (16 csomag/#) csomag 1 840 Ft

SNACK DO

NY

terméknév terméknév

DOHÁNY TERMÉKEK

Viceroy Charc. Piros ’19 szál

Viceroy Charc. Piros 100’s ’19 szál

Viceroy Charc. Kék ’19 szál

Viceroy Charc. Kék 100’s ’19 szál

Viceroy Charc. Ezüst ’19 szál

Viceroy Charc. Fehér ’19 szál

Viceroy Charc. Menthol ’19 szál

Viceroy Azure ’19 szál

Viceroy Kék Superslims ’20 szál

Viceroy Ezüst Superslims ’20 szál

Viceroy Mentol Superslims ’20 szál

Sopianae Multifilter ’19 szál

Sopianae Kék puha ’19 szál

Sopianae Sárga puha ’19 szál

Sopianae Bordó (barna) ’19 szál

Sopianae Kék ’19 szál

Sopianae Kék 100’s ’19 szál

Sopianae Világoskék ’19 szál

Sopianae Narancssárga ’19 szál

Sopianae Narancssárga 100’s ’19 szál

Sopianae Fehér ’19 szál

Sopianae Zöld ’19 szál

Sopianae Világoszöld ’19 szál

Sopianae Kék Superslim ’19 szál

Sopianae Narancs. Superslim ’19 szál

Sopianae Fehér Superslim ’19 szál

Sopianae Menthol Superslim ’19 szál

Pall Mall RED ’19 szál

Pall Mall BLUE ’19 szál

Pall Mall Extra Kings KÉK ’19 szál

Pall Mall AMBER ’19 szál

Pall Mall Extra Kings Narancs ’19 szál

Pall Mall Silver ’19 szál

Pall Mall Green ’19 szál

Pall Mall Alpine ’19 szál

Pall Mall Blue Superslims’19 szál

Pall Mall Amber Superslims ’19 szál

Pall Mall Green Superslims’19 szál

Pall Mall Silver Superslims ’19 szál

Lucky Strike Red ’19 szál

Lucky Strike Silver ’19 szál

Vogue Bleu ’19 szál

Vogue Lilas ’19 szál

Vogue Menthe ’19 szál

Vogue Arome ’19 szál

Vogue Arome Red ’19 szál

Kent White Infina ’19 szál

Kent Silver Neo ’19 szál

Kent Blue Futura ’19 szál

Dunhill Fekete ‘19 szál

Dunhill Sötétkék ‘19 szál

Dunhill Világoskék ‘19 szál

Dunhill Fehér ‘19 szál

BRITISH AMERICAN TOBACCO MAGYARORSZÁG KFT.

Kereskedelmi Információs Kiadvány 8786

Page 44: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

DOHÁNY TERMÉKEKD

OH

ÁN

Y

terméknév terméknév

Marlboro Red

Marlboro Red 100’s

Marlboro Gold Original

Marlboro Gold Original 100’s

Marlboro Menthol

Marlboro Silver

Marlboro Gold Edge

Marlboro Gold Touch

Marlboro Flavor Plus

Marlboro Flavor Note

VS by Eve Black

VS by Eve White

EVE Sunflower

EVE Mintflower

EVE Pink

EVE Green

Multifilter Red

Multifilter 100’s

Multifilter Cobalt

Multifilter Blue

Multifilter Blue 100’s

Multifilter Green

Multifilter Yellow

Multifilter Yellow 100’s

Multifilter White

Multislims Viola (orange)

Multislims Coral (blue)

Multislims Mint (green)

L&M Red Label

L&M Blue Label

Philip Morris Red

Philip Morris Blue

Philip Morris Yellow

Helikon Türkíz Kék

Bond Street Classic

Bond Street Special

Bond Street Special 100’s

Bond Street Fine

Bond Street Fine 100’s

Bond Street Shine

Bond Street White

Bond Street Menthol

Bond Street Aqua Blue SSL

Bond Street Harmonic Yellow SSL

Bond Street Fresh Menthol SSL

PHILIP MORRIS MAGYARORSZÁG KFT.

Kereskedelmi Információs Kiadvány

DO

NY

terméknév terméknév

DOHÁNY TERMÉKEK

Piros Symphonia ‘19

Piros Symphonia ‘24

Kék Symphonia ‘19

Sárga Symphonia ‘19

Füstszűrő nélküli Symphonia

Piros Moon ‘19

Sötétkék Moon ‘19

Világoskék Moon ‘19

Világoskék Moon Slim ‘19

Piros Főnix ‘19

Kék Főnix ‘19

Világoskék Főnix ‘19

Piros Mustang ‘19

Golden Gate Red ‘19

Golden Gate Blue ‘19

Golden Gate Silver ‘19

Golden Gate Menthol ‘19

Golden Gate 100-as Red ‘19

Golden Gate 100-as Blue ‘19

Golden Gate 100-as Silver ‘19

West Red

West Silver

West Ice

West Blue

Davidoff Classic ’19

Davidoff Gold ’19

Davidoff Gold Slim ’19

Davidoff Blue ’19

Davidoff White Slims ’19

R1 Slim Line

Style Bleue

Style Rose

Style Menthe

Gauloises Red

Gauloises Blue

Gauloises Yellow

Davidoff Super Slim Gold

Davidoff Super Slim Menthol

Davidoff Super Slim Silver

Golden Gate Blue SSL

Golden Gate Menthol SSL

IMPERIAL TOBACCO MAGYARORSZÁG KFT.

Kereskedelmi Információs Kiadvány 8988

Page 45: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

Bolivar Royal Coronas

Cohiba Siglo II

Cohiba Siglo VI

H. Upmann Coronas Major

Hoyo De Monterrey Coronations

Jose L. Piedra Cazadores

Montecristo Montecristo No 5

Montecristo Petit Tubos

Partagas Partagas de luxe

Romea & Julieta Romeo No. 2

Romea & Julieta Belicosos

Romeo & Julieta Coronitas en Cedro

SZIVAROK

Széleskörű szivar kínálatunkból olyan népszerű kubai márkák közül

választhat, mint:

• Cohiba• Montecristo• Romeo & Julieta

Biztosítani tudjuk, hogy szivarjainkat igényes, gyönyörű kivitelezésű

humidorból árusítsák (50 ezer forintos vásárlás felett). A humidor segít meg-

őrizni a szivarok minőségét, védi a termékeket a kiszáradástól.

Rendeléseiket Budapesten 24 órán belül, vidéken 48 órán belül teljesítjük.

SZIVAR RENDELÉS ESETÉN AZ ELÉRHETŐSÉGEINK:

Cím: 1087 Budapest Hős utca 2/a

Telefon: +36 1 297 1199

Mobil: +36 30 568 2940

Fax: +36 1 297 1198

E-mail: [email protected]

DOHÁNY TERMÉKEKSZ

IVA

R

terméknév terméknév

Kereskedelmi Információs Kiadvány90

Page 46: KIK VAGYUNK - Raiker · KIK VAGYUNK • Budapest egyik legnagyobb ital-, dohányáru kis- és nagyke-reskedése. • Több mint 100 fős csapatunk célja, hogy Ön a megrendelé-

94