Az önnevelõ irodalom, a hétköznapi pszicholó-gia annyira amerikainak, self-made manre szabott-nak tekintett mûfaja az elmúlt két-három évben azerdélyi könyvesboltok polcait is megtöltötte. AVasile Dem. Zamfirescu professzor által alapított,pszichológiai irodalomra szakosodott Trei kiadó akilencvenes évek második fele óta létezik, s 2007-ben két – szintén szakirányú – kiadói vállalkozás-sal bõvült. Vállaltan, titokban sokan olvasnak/ol-vasunk e címszó alá tartozó irodalmat. A követke-zõ jelenetek pedig nagyon sok hollywoodi produk-cióból ismerõsek: az elsõ megcsalás tapasztalatátátélt nõ a boltban szégyenkezve pakolja tele kosa-rát a „megcsaltak, hogyan tovább?” jellegû kiad-ványokkal, a Carolyn Burnham-replikák önszug-gesztiós hanganyagokkal szedik össze napi önbiza-lom-adagjukat, a bonyodalom legtöbbször csoport-terápiás beszélgetésen indul, sok stand-upos te-matizálja az „egy psziché – több pszichológus”problémát, a mitikus sztárpszichológust pedigminden celeb-öngyilkosságnál ismételten elõrán-gatják. Az Egyesült Államok sikeres rétegsorozata,a Mad Men árnyalt narratívát gyárt arra vonatkozó-an, hogyan kezdõdött el mindez, milyen rétegrejellemzõ, és – az amerikai társadalomban legalább-is – miért mindig nõk a folyamatos lelki válságbanszenvedõk, illetve és pontosabban azok, akik ilyenhelyzetben szakember segítségét veszik igénybe.

A hétköznapi beszélgetésekben is egyre gyak-rabban tûnik fel a még akár tíz évvel korábban isteljesen mellõzött szolgáltatásbiztosító: a pszicho-lógus. Ismeretségi körünk függvényében – egyretöbben siránkoznak azon, hogy a közbeszédbenem kerül be a média pszichológiai hatásainak 2011/8

Mennyire nehezíti, akadályozza az egyénönismereti stratégiáit azelmaradó társadalmiönismeret?

KESZEG ANNA

NEONÁRCISZ. ÖNSZERETET VAGY ÖNISMERET?

tematizálása, a rossz közérzet különbözõ formáinak szociális okairól való beszéd, akollektív múlt egyéni feldolgozásának, a közösségi, családi egyéni trauma kezelésé-nek szükségessége. Az egyelõre még mindig mostohán kezelt pszichológia (tudjukugyanis, lelki betegségek márpedig nincsenek) a kanonikus emancipációs folyama-tot megkerülve, oldalazva kezd egyre nagyobb szerepet játszani életünkben. Mert ahatékonyság társadalmában a lelki béke hatékony megvalósításának is helye van.

Elkezdi lassan ez a társadalom is a narcisztikus önimádásnak az Egyesült Álla-mokban a hetvenes,1 Nyugat-Európában a nyolcvanas években2 diagnosztizált útjátjárni? (Nézzék el nekem, hogy mindkét használt fogalom ezúttal a kritika oldalárólérkezik – a jelenségre való globális reflexió ugyanis a pozitív vonatkozásokat a kriti-ka elõrebocsátásával tárgyalja.) Vagy az elmúlt években érzékelhetõ érdeklõdés ku-darca újabb tünetként fog eltûnni a magunkat Balkánként, sajátos képzõdménykéntleíró diagnózisokban? A közösségi hálózatok terjedése a narcizmus kritikájával tár-sulva a hiperfogyasztói társadalmakban e jelenség újratematizálását s valamelyesvisszaszorulását, korrekcióját idézte elõ: amennyire belátni lehet, e társadalmak ép-pen az egyéniségkultúra késõi korszakát vannak lezáróban.

Az elõzõ bekezdés zárójeléhez az is hozzátartozik, hogy az individualizmus éspszichológiai érdekeltség Nárcisz-mítoszhoz kapcsolása eleve a kritikus olvasat el-sõbbségét jelzi. Teljesen pozitívvá, követendõ példává avanzsált Nárcisz-ábrázolás-ról nincs tudomásom: a jelenség leírására használt fogalom félrevezetõ. Olyan kon-textualizációt enged meg, mint ez a korai Korunkból kiragadott példa: „A narcizmusaz egyéni önös érdekre épített kapitalista gazdálkodásnak pszichológiai együttjárója.Freud itt is biológiai eredetet lát, de a narcizmus kitenyésztõ faktora a szocietás. Elõ-reláthatóan kollektív közületekben a narcisztikus kultusz — az önszeretet — pszi-chológiai elõfeltételei megszûnnek, mivel az önös én-re irányított energiák kisugáro-zódnak a kollektív munka altruisztikus lendületébe.”3 A fogalmi dualizmust (reali-tás/neurózis; narcizmus/altruizmus) azóta a posztstrukturalista megközelítések meg-felelõen árnyalták, az önmagára vágyó Nárcisz rehabilitációja viszont nem történtmeg. Valószínûleg további történetelemekre lenne szükségünk hozzá. Tagadhatatlanaz is, hogy a narcizmus jelensége és a kapitalista termelési formák közötti összefüg-gés megértésének erõfeszítését nem lehet megspórolni. S az, hogy a pszichologizá-lós önértelmezés kitermelte a maga túlzásait, nem lehet jogosan alkalmazott érv análunk is születõben levõ intimitáskultúra visszakézbõl történõ elutasításában. Is-mételten ott vagyunk a „túl késõn – túl korán” jellegû gondolatmenetek dilemmájá-nál. Elgondolkodtató lehet a narcisztikus társadalom történetietlenségénekLipovetskynél erõteljesen megjelenõ hipotézise: az elmúlt években felerõsödõ nem-zeti kultuszigény, a történelem mint olyan elõtérbe kerülése mintha abba az iránybamutatna, a hipotézis mégiscsak elvetendõ. Érdemes azonban azon is elgondolkodni,hogy ezek a kultuszok vajon nem valamilyen traumafeldolgozó igényt függönyöznekel, elfojtási gyakorlatot szolgálnak ki. Hiszen mind a történeti érzék hiánya, mind akultikus, árnyalatok nélküli történelembálványozás a biztonságigény és a fenyegetõjövõképre adott reakció. Összefüggésben azzal is, hogy az énre való koncentrálássalértékét vesztõ politikai szféra önmaga is látványként, az elvárásokhoz igazodó elõ-adásként alakul.4 Az ezekre való koncentrálás mellett (de helyett is) az árnyalatokravaló odafigyelést ajánlom.

A jelenség – futurológiai horderejétõl függetlenül – most mindenképpen érdekes.A pozitív/negatív elõjeleknél, a megjelenése feletti vagy viszonylagos elmaradása mi-atti siránkozásnál érdekesebb kérdés lehet, hogy milyen szerepet játszhat a körülöt-tünk zajló folyamatok megértésében. Miért azonosulnak környezetünkben olyan so-kan olyan könnyen az áldozat szerepével, miért tartják elfogadhatónak, hogy teljeséletet leéljenek negatív testképpel, eleve vesztesként, kudarcra ítéltként értelmezzék4

2011/8

önmagukat, miért érzik szégyellnivalónak vagy éppen különlegességük bizonyítéká-nak a depressziót, miért képtelenek a tekintélyelvûség, az arrogancia feladására?Vagy másik oldaláról nézve a kérdést: miért válik valaki a fentebb jelzett problémákbeismerésével megbélyegzetté? Illetve hogy az elfogadás eseteiben hogyan tehetünkkülönbséget a hiteles és nem hiteles források, munkák között, hogyan igazodjunk elsajátos értelemben vett fogyasztóként a belsõ egyensúlyunkat garantálni akaró szol-gáltatások piacán? Az önnevelés, az alkalmazott pszichológia területe ugyanis aszakmai kompetencia sokféle értelmezését veti fel: a sikerszerzõtõl, a praxisbanedzetté vált szakembertõl a laboratóriumi kísérletekben eredményeket felmutató ku-tatóig, a klinikai pszichiáterig.

Jelen lapszámot e szociálpszichológiai jelenség terjedése inspirálta: a traumákfeldolgozása, a személyiségtípusunk, karakterünk megértése, az egyensúlyi állapotmegtalálása, az önismeret a sikeres karrierépítéssel kísérletezõkkel és egyáltalán azérvényesülést keresõkkel szemben elvárássá vált. S ezt az utat a kontinentális filozó-fiai hagyomány, a keleti meditációs tanok nyugati pszichiátriai gyakorlattal valókombinációja és a többi szerint egyaránt be lehet járni. A másik irányvonal pedig akollektív traumákat, a társadalmi pszichózist, az egészségtelen emlékezetpolitikátérinti: az egyéni traumák társadalmi beágyazottsága a kérdés következõ szintjét nyit-ja meg. Mennyire nehezíti, akadályozza az egyén önismereti stratégiáit az elmaradótársadalmi önismeret? Milyen esélyekkel indul a pszichológus akkor, amikor a szak-mával szembeni elõítéletek kezelése az elsõ teendõje? A lapszám olyan írásokat isközöl, melyek amellett érvelnek, hogy a szépirodalomnak, a fikciónak, a történet-mondásnak bevált eszközei vannak az egyéni és társadalmi pszichózisok kezelésére.

Kezdõdhet tehát a személyre szabott John Malkovich-menet!

JEGYZETEK1. Christopher Lash: The Culture of Narcissim. Warner Books, New York, 1979.2. Gilles Lipovetsky: L’ère du vide. Essais sur l’individualisme contemporain. Gallimard, Paris, 1983.3. Neufeld Béla: A társadalmi realitás és a neurózisok. Korunk 1931. június.http://www.korunk.org/?q=node/8&ev=1931&honap=6&cikk=5506 (2011. 07. 01.)4. Lásd R. G. Schwartzenberg: L’ État spectacle. Flammarion, Paris, 1977.

5

2011/8