14
1 2016 2.szám Kedves Kuratórium és Felügyelő Bizottsági tagok! Szeretettel köszöntünk mindenkit 2016 második negyedéves hírlevelünkkel. Pár hete annak, hogy a legtöbben személyesen találkoztunk a Kuratóriumi Ülésen. Gruiz Kata beszámolóját az Alapítvány elmúlt évi tevékenységéről a vezetők és projektfelelősök beszámolója követte. Különösen mély benyomást tett rám a sok kreativ megoldás, amivel az Alapitvány a problémák és nehézségek ellenére szolidan működik. Egyetlen szolgáltatást sem kellett megszüntetni és még bővítésre és fejlesztésre is került sor, mint például az IT rendszer fejlesztése; a rehabilitációs foglalkoztatás létszámának emelése; az Oroszlán utcai ház felújítása; a Felcsúti uti lakóotthon kibővítése; az Akkreditált felnőtt-képzö szervezetté válás. Az Alapítvány küldetésének elérése egyre nagyobb erőfeszitést jelent. A sokrétü szolgáltatás-rendszer eredményes müködése – a jogi és anyagi lehetőségeken belül – egyre inkább függ a szakmai vezetők, az intézményvezetők és a segítő munkatársak összehangolt munkájától. A jövő eredményeihez a Kuratórium és Felügyelö Bizottsági Tagok munkája is nagymértékben hozzájárulhat. Gondolkozzunk együtt, hogy hogyan támogathatjuk az alapítvány további fejlődését, ismertté és elismertté tételét mi a Kuratórium tagjai!? Első akcióként azt javasolom, hogy az Alapítvány facebook oldalain megjelenő hirdetéseket, kéréseket, eladásra váró termékeket rendszeresen osszátok meg barátaitokkal. Minden apró segítség számít. Az alapítványi FB címek a Hírlevél utolsó oldalán megtalálhatóak! Üdvözlettel Kirchner Zsuzsanna Kuratórium tagja, szerkesztő

Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

1 2016 2.szám

Kedves Kuratórium és Felügyelő Bizottsági tagok! Szeretettel köszöntünk mindenkit 2016 második negyedéves hírlevelünkkel.

Pár hete annak, hogy a legtöbben személyesen találkoztunk a Kuratóriumi Ülésen. Gruiz Kata beszámolóját az Alapítvány elmúlt évi tevékenységéről a vezetők és projektfelelősök beszámolója követte. Különösen mély benyomást tett rám a sok kreativ megoldás, amivel az Alapitvány a problémák és nehézségek ellenére szolidan működik. Egyetlen szolgáltatást sem kellett megszüntetni és még bővítésre és fejlesztésre is került sor, mint például az IT rendszer fejlesztése; a rehabilitációs foglalkoztatás létszámának emelése; az Oroszlán utcai ház felújítása; a Felcsúti uti lakóotthon kibővítése; az Akkreditált felnőtt-képzö szervezetté válás.

Az Alapítvány küldetésének elérése egyre nagyobb erőfeszitést jelent. A sokrétü szolgáltatás-rendszer eredményes müködése – a jogi és anyagi lehetőségeken belül – egyre inkább függ a szakmai vezetők, az intézményvezetők és a segítő munkatársak összehangolt munkájától.

A jövő eredményeihez a Kuratórium és Felügyelö Bizottsági Tagok munkája is nagymértékben hozzájárulhat. Gondolkozzunk együtt, hogy hogyan támogathatjuk az alapítvány további fejlődését, ismertté és elismertté tételét mi a Kuratórium tagjai!? Első akcióként azt javasolom, hogy az Alapítvány facebook oldalain megjelenő hirdetéseket, kéréseket, eladásra váró termékeket rendszeresen osszátok meg barátaitokkal. Minden apró segítség számít. Az alapítványi FB címek a Hírlevél utolsó oldalán megtalálhatóak! Üdvözlettel

Kirchner Zsuzsanna

Kuratórium tagja, szerkesztő

Page 2: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

2 2016 2.szám

A Sorstársi Segitő Szolgálatról Alapítványunk a Nemzeti Betegfórummal is együttműködve 2014-ben létrehozta a Sorstársi Segítő Szolgálatot. A fenti szolgáltatás egy mentorszülő hálózat, amely a Down-dada szolgálat mintájára a veleszületett rendellenességgel világra jött gyermekek szüleinek nyújt segítséget a trauma feldolgozásában. A sérült gyermek szüleinek nyújtott azonnali hiteles sorstársi segítség egy traumatizált élethelyzetben akár egy életre szóló döntés alapja lehet.

A Sorstársi Segítő Szolgálat koordinálásáért 2015. februárja óta Jóna Ferenc kollégánk felelős, aki a központi irodában dolgozik. Munkája során kapcsolatot tart a betegszervezetekkel, az ország szülészeteivel, a kórházi védőnőkkel, gyermekgyógyászokkal és minden olyan egészségügyi dolgozóval, aki tevékenysége során sérült gyermekkel találkozhat. Elsődleges feladata, hogy az új szülőkhöz eljusson a szolgálat híre és hogy a hozzánk segítségért forduló szülőkhöz sorstárs szülőket irányítson.

A sorstárs segítők képzése érdekében 2015-től 30 órás akkreditált képzéseket indítottunk olyan szülőknek, akik maguk is sérült gyermeket nevelnek és erőt éreznek magukban ahhoz, hogy tapasztalataikkal másokon is segíthessenek. A „Sorstárs segítők képzése” tanúsítvány és Sorstárs Segítő Igazolvány átadásával zárul. Ezt az igazolványt korábbi tanfolyamainkon résztvett Down Dadák rövidített továbbképzésen is megszerezhetik. A központi koordinátor feladata, hogy "Van Segítség" kiadványunkat és szórólapunkat eljuttassa minden kórház szülészeti osztályára, csecsemő- és gyermekosztályokra, annak érdekében, hogy az információt a szülők az egészségügyi szakldolgozóktól a baba születését követően mielőbb megkapják. A sorstársi segítséget kérheti a szülő, de igénybe veheti a kórházi összekötőket is a Sorstárs "megrendelésére". Eddig összesen 4 alkalommal tartottunk képzést közel száz mentorszülőnek, amelyet Keszericze Joli pszichológussá képződött Down-dadánk vezet gyakorló sorstárs segítők bevonásával.

Koordinátor: Jóna Ferenc, +36 20 411 8199 [email protected] https://www.facebook.com/profile.php?id=100009412607412

Page 3: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

3 2016 2.szám

A Zágrábi Gondozóházról 1107 Budapest, Zágrábi u. 13.

A prevencióra minden évben nagy hangsúlyt fordítunk a Zágrábi Gondozóházban, Alapítványunk legnagyobb Szolgáltató Központjában. Ezekkel a programokkal nem csak az átmeneti és napközi otthon ügyfeleit szolgáljuk ki, de a hozzánk tartozó lakóotthonokat is, az Üllői uti, a Somfa és a Márga otthonokat. Idén műszeres látásvizsgálatot, fogászati vizsgálatot és kezelést, valamint ortopédiai szűrést és gyógycipő rendelést rendeztünk az otthonban. A fogászati kezelések érdekébennagy előrelépést tettünk a félelem, a szorongás leküzdésére Dr. Kollár János klinikai szakpszichológus segítségével. Részt vettünk az ő kutatásában, mely feltételezte, hogy a ritmikus hangingerléssel vagy relaxációs zenével együtt alkalmazott fényinger (a kettő együtt: fotoakusztikus ingerlés) a leendő páciens szorongásszintjét jelentősen csökkentheti.

Ennek igazolására a fotoakusztikus eljáráshoz sztomatoonkológiai szűréssel összekötött fogászati szűrővizsgálatot és fogászati státuszfelvételt ajánlottak a Zágrábiból önkéntesen jelentkezők számára. A jelentkezőket fény- és hang impulzusokkal illetve zenével kombinált fényimpulzusokkal stimulálták és ezután végezték el a szűrést. Az immáron szorongásmentes szűrővizsgálatot kérdőívek kitöltésével (alkati és állapoti szorongás és fogászati félelmet mérő STAI-S-C és STAI-T-C, DAS, DAQ háttér skála) illetve fogászati témájú rajzok készítésével egészítettek ki. A terápia sikeresnek bizonyult, mert a szűrés mellett 3 főnek sikerült altatás mentesen megoldani a fogászati kezelését.

Intézményvezetö: Kaucsicsné Zsóri Katalin, +36 20 260 2287, [email protected] https://www.facebook.com/downalapitvanygondozohaza/?fref=ts

Page 4: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

4 2016 2.szám

A Felcsúti utcai Támogatott lakhatási Centrumról Cím: Budapest XVI. Felcsúti utca 65

A tavalyi év márciusában beköltöztek ügyfeleink a házba. Sajnálatos módon október végén a lakóink közül elhunyt Juhász László, , az ő elvesztése nagyon megviselte mind az ügyfeleket, mind az itt dolgozókat. Igyekeztünk visszatérni a mindennapokba, szépíteni a házat, a kertet és maradandó élményeket szerezni a különféle programokkal, kirándulásokkal, nyaralással, sportolással.Amin jelenleg dolgozunk:

- a ház további szépítése, otthonossá tétele - a kertben a tavaszi munkák elvégzése - a terasz burkolása - kerti bútorok és sporteszközök beszerzése - közös programok az alapítvány más otthonainak lakóival - egy kutya befogadása - az összes lakó bevonása a foglalkoztatásba - egyéni fejlesztések intenzívebbé tétele - egészségmegőrzés, rendszeres orvosi vizsgálatokon történő részvétel - idősgondozás egyre idősödő lakóink segítésére - szabadidős programok szervezése, külsős helyszíneken - önkéntesek bevonása - önálló élethez szükséges készségek fejlesztése, célirányos tréningek - megváltozott munkaképességű munkatársak foglalkoztatása - munkatársak továbbképzése, szakmai képzéseken, tréningeken való részvétel - INV (innovatív támogató fejlesztés) projekten történő részvétel.

Intézményvezetö: Kerepeczi Szimonetta, +36 20 938 8730 [email protected]

Page 5: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

5 2016 2.szám

A Szalóki utcai Àtmeneti és Napközi Otthonról A Szalóki Szolgáltató Központban a napközben folyó munka határozza meg a többi foglalkozást és szabadidős programokat. Új meg új termékek bevezetésével és készítésük betanításával próbálkozunk (nemezelés, kötés, gyurmaékszer-készítés). A kert egy kis területén zöldségfélék termesztésébe kezdtünk (borsó, retek saláta). A személyre szabott napi programok menetét a részletes foglalkoztatási terv határozza meg, amely ügyfeleink előrehaladásának alappillére. A fejlesztő foglalkozások és programok egyéni és csoportos formába folynak és céljuk ügyfeleink önállóságának növelése, alapvető önkiszolgálási és életvezetési ismeretek elsajátítása, előkészítés támogatott lakhatásra.

Programjaink közül a sporteseményeket emelném ki. Nemcsak a Sportcentrumba járunk el rendszeresen, de versenyekre és tömegsport rendezvényekre is. A mozgáskoordináció fejlesztésére szolgál a legutóbb bevezetett tánc, a zumba rendszeres gyakorlása is.

Önkénteseink ad hoc jelleggel vagy heti rendszerességgel segítik, támogatják otthonunk lakóit. Az „erősítést” többnyire fiatalok hozzák, akik nemcsak munkájukkal segítenek, de vidámságot és egy kis változatosságot is hoznak a mindennapokba. Minden ügyfeleket és az otthon munkáját segítő önkéntes munkáért nagyon hálásak vagyunk.

Intézményvezető: Veperdiné Scholz Mária, +36 20 288 9641 [email protected] [email protected]

Page 6: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

6 2016 2.szám

A Korai Fejlesztő Központról A Korai fejlesztő a napi fejlesztő munka mellett kisebb-nagyobb projekteket kezdeményez, pályázatokon vesz részt. A Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság által szervezett Európai Hulladékcsökkentési Héten idén a Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központja is szerepelt, nem is akárhogyan. Projektjükkel az egyéb kategória első helyét szerezték meg. A felhívás még 2015 szeptemberében érkezett be az Intézménybe. Olyan pályázatokat vártak, amely a hulladékkeletkezés megelőzésével, az újrahasznosítással és hasonló témákkal foglalkoznak. A Korai Fejlesztő Központ november 19-én tartott egy olyan csoportos foglalkozást, ahol a gyerekekkel együtt készítettek „hulladékból” (WC-papír guriga, pálcikák, üres edények, dobozok, stb.) fejlesztő eszközöket játékokat. Ennek nagy hagyománya van az egész alapítványban, nem csak anyagi lehetőségünk korlátozottsága, de az alapítványban honos környezettudatos szemlélet miatt is.

A projekt beszámolójában bemutatásra került jó néhány, az Intézményben már évek óta használt „újrahasznos” játék is.

A szakmai zsűri az egyéb kategóriában indulók közül a Korai Fejlesztő Központ projektjét találta legérdemesebbnek. Nagyon pozitívan, példaértékűnek értékelték, magát a gyermekekkel készített kis illesztős eszközöket, valamint az összes többi újrahasznosított termékekből készült játékot.

Az esemény lezárására, egy egész napos hulladékgazdálkodással foglakozó konferenciára 2016 május 18-án került sor, ahol az érdekes előadások, és szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került.

Intézményvezető: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730 [email protected]

Page 7: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

7 2016 2.szám

Aktuális pályázataink, projektjeink A 2016-os év a nagy tervek éve, a közhasznúségi beszámolóból is kitűnik, hogy mi mindent szeretnénk fejleszteni, átalakítani, megnyitni.

• Legfontosabb projektünk az Oroszlán utcai támogatott lakhatás beindítása volt: nemrégen be is költöztek a srácok, a ház lakható, de még rengeteget kell rajta szépíteni, otthonossá tenni.

• Megtörtént a következő ház megvásárlása, a Kajár utcában, ebből is egy 12 fős lakóotthont szeretnénk.

• A Márga otthonban két nagy építési projekt vár ránk: a tető felújítása (erre részben nyertünk egy pályázatot), a járda felbontása és a ház alapjának szigetelése.

• A Szalóki Átmeneti Otthon kényszerű létszámcsökkentésének kompenzálására egy lakást csatolunk az otthonhoz, mely a hosszútávú átmenetis lakóknak adna otthont. Most folyik a festés, mázolás, reméljük őszre megkapjuk az engedélyt és beköltözhetek az első lakók.

• Említést érdemel az IT ügyviteli rendszerünk fejlesztése, most éppen a munkaügyek digitalizálása folyik és várjuk a beadott kutatás-fejlsztési pályázatunk eredményét, remélve, hogy nyerünk rajta és akkor nagyobb lépésekkel haladhatunk előre.

• A sikeres Fotó és művészetterápiás projekt -ami 2015. októberétől tart- tanfolyam részének a végére értünk.

Most táborozásra készülünk. A felnőtt ügyfeleink, 20 fő június 27-29-ig vesznek részt a fotó és művészetterápiás táborban Balatonaligán, az alapítvány nyaralójában. A tábor programja közt szerepel többek között a vízalatti fotózás, fotó- utómunkálatok, számítógépes korrekció, kézműves foglalkozás, naplemente fotózás a Balaton parton. A gyermekek 29- július 3-ig táboroznak. Sok fotózós, és művészeti programmal készülünk.

Page 8: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

8 2016 2.szám

Július 1.-én egész napos hajókirándulást teszünk Tihanyban. A kirándulásra elkísér bennünket az M1 Esély stábja is. Tervezünk kisvonatozást, levendula virágzás- fotózást, strandolást. A résztvevők száma 7 Down szindrómás gyermek, és testvéreik.

A sikeres fotó-terápiát, mind a kurzusokat, mind a táborokat meg szeretnénk ismételni nemcsak 2016-ban, hanem 2017-ben is, így erre beadtunk egy újabb pályázatot a MOL-alapítvány által kiírt felhívásra.

A 2016-os naptárunk már a fotós-tanfolyamon készült képekből állt össze és a 2017-eset a tanfolyamok zárótáboraiban készült képekből és az új pályázat keretében rendezendő tanfolyamokon készült képekből állítjuk majd össze. Kiállítást és workshopot is tervezünk, ahol Bege Nóra fotós és művészetterapeuta irányítása mellett bemutatjuk az elkészült műveket és megbeszéljük a fotózásban rejlő sokoldalú lehetőséget az értelmi sérült gyerekek, fiatalok és felnőttek fejlesztésében és terápiájában.

Ezt a két képet a fotózni tanuló fiatalok készítették az alapítványban készült termékekből.

Persze tárgyak fotói mellett készülnek portrék, természetfotók és a képek utómunkálatait is megismerik, a képszerkesztő programok használatát. Idén videózás tanítását is tervezzük.

• AZ ÉTA újabb pályázatát Egészséges életmód, egészségmegőrzés Szakmai programra adtuk be. A pályázatot 2016.11.30-ig kell majd megvalósítani.

• Talán meglepő és sokan nem tudják, ezért szeretném még megemlíteni az Élelmiszerbankos projektünket, melynek lényege, hogy az Élelmiszerbak közvetítésével nagy áruházláncoktól kapunk élelmiszereket, olyasmit, aminek a lejárata már közeli, illetve, ami csak frissen fogyasztható, például kenyér, húsféle, gyümölcs. Sokan nem gondolják, hogy egy ilyen nagy alapítvány,ilyen komoly büdzsével is ilyesmire alapoz. Még azt sem mondanám, hogy kénytelen alapozni, hiszen talán ellennénk enélkül is, legfeljebb több pénzt költenénk élelmiszerre és kevesebbet kultúrára, sportra. Szívesen vesszük az élelmiszeradományt, nem csak a spórolás miatt, hanem azért is mert így rengeteg élelmiszer hasznosul, amit különben kidobnának. Az Élelmiszerbank által működtetett rendszeren

Page 9: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

9 2016 2.szám

keresztül tartós élelmiszer is kerül az alapítványhoz , de legtöbb a friss áru, a lejárathoz közeli élelemiszer. Minden reggel megy a szállítójárművünk, elhozza a kenyeret és a gyümölcsöt az áruházból, hétvégén pedig hideg ételekből, megfőzni való élelmiszerből, húsféléből is kerül a lakóotthonok asztalára. Ezzel az adománnyal határozottan javítható az ellátás, hiszen olyan különleges finomságokhoz, egzotikus gyümölcsökhöz is hozzájutnak lakóink, amit különben biztosan nem vásárolnának meg sem ők, sem mi.

Sajnos a jól bejáratott napi adományszétosztó rendszerbe most éppen egy furcsa akadály emelkedett: kicserélődött az áruházlánc vezetősége, és az élelmiszeradománnyal kapcsolatos információ nem került át az újakhoz. És mivel nem tudják, hogy nekünk naponta élelmiszert adományoznak, ezért nem utasítják a boltvezetőiket és raktárosaikat az adományok átadására, akik maguktól ezt nem tehetik meg. Talán majd ha az első extra nagy konténert meg kell rendelniük a rájuk rohadó lejárt termékek elszállítására.......

Dávid képe a lányok által összeállitott csokorról... (Dobogókői kirándulás)

Page 10: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

10 2016 2.szám

Bemutatjuk Veisz Annát Sebestyénné Veisz Anna gyógypedagógus az Alapítvány egyik szakmai vezetője. (Sokrétű feladatairól egy külön fejezetet készítettünk „Összefoglaló a gyógypedagogiai munkaról“ címmel.)

Ani közel negyven éves gyógypedagógiai munkássága során mindíg olyan gyermekekkel, felnőttekkel és családokkal foglalkozott, akik valamilyen ok miatt hátrányos helyzetűek, különleges ellátásra és odafigyelésre szorulnak.

Pályájának állomásai a Gyógypedagógia Tanárképző Főiskola elvégzése, a gyógypedagógusként, családgondozóként végzett munka. 10 éven keresztül a Montessori Oktatás Centrum egyik tagozatvezetője volt, az anyanyelvi munkacsoport vezetője.

Ani 2004 óta dolgozik az Alapítványban, – de nem kizárólagosan, mert emellett a Fővárosi- majd a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálatban is aktív gyógypedagógus.

Beszélgetésünk során különösen az érdekelt, hogy az egyre bővülő és összetettebb szolgáltatási rendszeren belül

- Hogyan érhető el egy optimális együttműködés az ügyfelekkel, a szülőkkel/gondnokokkal és az alapítványi szolgáltatások munkatársaival?

- Hogyan biztosítható egy egységes szakmai minőség az Alapítvány valamennyi szolgáltatásában?

VA: Nagyon fontos az Alapítvány szakembereinek folyamatos együttműködése, a csapatmunka, az esetmegbeszélések, a továbbképzések, a tréningek.

Az INV (innovatív fejlesztő támogatás önálló életvitelre készülő felnőtteknél) nemzetközi szakmai program keretében – egy teszt fázis után – véglegesítettük képzési- és tréningrendszerünket, és az egész alapítványban bevezettük. Egyik legfőbb cél, a megfelelő szemlélet, a partneri attitüd kialakítása a segítő/támogató munkatársak körében annak érdekében, hogy ügyfeleink önálló döntéseket tudjanak hozni és minél önállóbb életet élhessenek.

Az intézményen belüli együttmüködést és esetkezelést jelentős mértékben megkönnyíti és harmonizálja az alapítványban bevezetett és minden segítő által vezetett Szolgáltatási napó. Ez egy napi szinten vezetett elektronikus dokumentum, melyben az ügyféllel kapcsolatos egészségügyi, oktataási és szociális vonatkozású

Page 11: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

11 2016 2.szám

események, fejlesztések, programok, minden bekerül. Ezáltal nyomon követhető a lakók élete és fejlődése. A dokumentum alapján lehetséges a szakmai együttműködés, valamint a hozzátartózókkal való hatékony konzultáció, a szükséges fejlesztések és szolgáltatások kiválasztása, megrendelése.

KZs: Milyen irányelvek vezérlik munkádat az Alapítványnál?

VA: A Down Alapítványban felnőtt fogyatékos emberek életminőségének javítása érdekében munkámat igyekszem holisztikus szemléletben végezni. Különös figyelmet fordítok a sérült emberek esélyegyenlőségének érvényesítésére, meglévő értékeik kibontakoztatására és felhasználására, a támogatott önálló élet kiteljesedésére, a társadalmi integrációra.

Törekszem arra, hogy munkámat elhivatottsággal, magas szintű szakmai tudással, kreatívan, empátiás hozzáállással végezzem.

Meggyőződésem, hogy a minél korábbi, szakszerű és tudatos segítségnyújtással, az emberi méltóság tiszteletével, társadalmi és emberi összefogással a hátrányok mérsékelhetők, illetve leküzdhetők.

KZs: Milyen vágyaid és céljaid vannak a jövőre nézve?

VA: Személyesen, szeretnék több időt tölteni négy unokámmal.

Ami a szakmai területet illeti, néhány éven belül nyugdíjas leszek, akkor talán lesz több időm – kollégákkal való együttmüködésben – módszertani segédleteket készíteni, ilyen módon tapasztalataimat továbbadni.

KZs: Köszönöm Aninak a nagyon érdekes és kellemes beszélgetést.

Anna megerősítette bennem a nézetet, hogy az Alapítvány küldetésének teljesítésében milyen nagy szerepe van a szakmai munkának és a szakemberek szoros együttműködésének.

Kirchner ZsuzsaKirchner ZsuzsaKirchner ZsuzsaKirchner Zsuzsa

Page 12: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

12 2016 2.szám

Összefoglaló a gyógypedagógiai munkáról Holisztikus alapú megközelítés

A gyógypedagógiai munkánk célja a Down Alapítványban

az értelmi fogyatékos felnőtt emberek támogatott önálló életének segítése, a hátrányos állapotukból adódó nehézségek csökkentése, illetve kiküszöbölése, a felnőtt, tartalmas életük segítése.

Feladataink

• Komplex vizsgáló eljárás kialakítása és alkalmazása a fogyatékos felnőttek képességeinek, készségeinek mérésére a minél szélesebb körű megismerés érdekében.

• A képesség- és szükségletfelmérések alapján, az ügyfelek segítése a komplex szolgáltataásrendszer igénybe vételére (szakmatanulás, foglalkoztatás, lakhatás, egészségügyi ellátás, társadalmi integráció, támogatott döntéshozatal és támogatott önálló élet).

• Egyéni- és csoportos fejlesztések. • Projektekben dolgozó gyógypedagógusok betanítása, munkájuk koordinálása. • Módszertani segédanyagok kidolgozása, tapasztalatok átadása. • Szakemberekkel való együttműködés (pszichológia, gyógypedagógia,

egészségügy, foglalkoztatás segítés területein), esetmegbeszélések, tréningek, egyéni és csoportos szuprvíziók.

• Az Alapítvány részvétele INV nemzetközi projektben. Szakmai program kidolgozásában való részvétel. A belső képzések célja: a tanfolyamon résztvevő munkatársak személyes fejlődése, tudatosságának kialakítása és elmélyítése, az attitűdváltás, az ügyfelek és a segítő munkatársak közötti aszimmetria csökkentése, a partneri kapcsolat kialakítása. Igyekszünk értelmezni és újraértelmezni a munkánk során felhalmozódott tudást és tapasztalatot. A hangsúly a támogatáson, az építő kritikán és a mérlegelésen van. On-line felületen dokumentáljuk a program folyamatát.

• Az Alapítvány szellemiségének, szakmai munkájának terjesztése: külső- és belső képzésekben való részvétel.

• Szakmentori tevékenység. Az állam által támogatott szociális ellátáson belül történt változások alapján új intézményt csak támogatott lakhatás formájában lehet létrehozni. Az Alapítványban létrehozott támogatott lakhatási formákban belső szükségletfelmérő szakmentorként való részvétel.

• Közreműködés az elektronikus dokumentáció létrehozásában. Kliensindex és Szolgáltatási napló vezetése, melyek dinamikus folyamat-tervezést és kísérést tesznek lehetővé.

Felelős: Veisz Anna vezetö gyógypedaógus, +36 20 5367153 Veisz Anna <[email protected]>

Page 13: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

13 2016 2.szám

Page 14: Kedves Kuratórium és Felügyel ő Bizottsági tagok!...szórakoztató mini koncert után a díj átvételére is sor került. Intézményvezet ő: Domonkos Àgnes, +36 20 938 8730

14 2016 2.szám

Horváth Imre: Mit kívánjak nyárra?

Homokvárhoz: kupacot,

Horgászoknak: kukacot,

Hegymászóknak: nagy hegyet,

hűs fagyihoz: friss tejet,

folyópartra: fát, nagyot,

vakációt – száz napot!

Kérjük továbbra is, hogy ismerősei körében toborozzon adományozókat és támogatókat, akik a Down Alapítványnak ajánlják fel adójuk 1%-át!

Adószámunk: 18005282-1-42

Kérjük rendszeresen kattintson honlapunkra és FB oldalainkra!

http://www.downalapitvany.hu

Down Alapítvány https://www.facebook.com/down.alapitvany?fref=ts Down Alapítvány Sarokház Lakóotthon https://www.facebook.com/downalapitvany.sarokhazlakootthon Down Alapítvány Szalóki Otthon https://www.facebook.com/downalapitvany.szalokiotthon?fref=ts Down Alapítvány Csengery Lakóotthon https://www.facebook.com/profile.php?id=100007345848653&fref=ts Down Alapítvány Korai Fejlesztő https://www.facebook.com/downalapitvany.koraifejleszto?fref=ts Down Alapítvány Korai Fejlesztő Központ https://www.facebook.com/DownAlapitvanyKoraiFejlesztoKozpont Down Alapítvány Andor Lakóotthon https://www.facebook.com/down.andor Down Alapítvány Gondozóháza https://www.facebook.com/downalapitvanygondozohaza?fref=ts Down Alapítvány Webáruháza https://www.facebook.com/DownAlapitvanyWebaruhaza?fref=ts

Down Alapítvány Zágrábi Gondozóház Termékei https://www.facebook.com/Down-Alap%C3%ADtv%C3%A1ny-K%C3%A9zm%C5%B1ves-Term%C3%A9kek-1682584438694528/?fref=ts