6
KAPTÁR XVIII. évf. 2. (110.) szám A Jász Nagykun Szolnok megyei könyvtárak h radója 2009. TISZTELT POLGÁRMESTER ÚR, KEDVES MEGJELENTEK, KEDVES KOLLÉGÁK! A Jász Nagykun Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művel dési Intézet nevében is köszöntök mindenkit a 80. Ünnepi Könyvhét megyei megnyitója alkalmából. Az ilyen alkalmakkor, amikor ismer s könyvbarát, könyvtáros közönséghez kell szólni, a köszönt t mondó fejében napokon keresztül óhatatlanul az ünnep és a könyv szavak járnak, s egy id után szükségét érzi annak, hogy pontos tsa, mir l is van szó. Az értelmez szótár szerint az ünnep nagyobb közösségben jelent s esemény, személy emlékének, valamely eszme tiszteletének szentelt nap, esetünkben hét. Szűkebb közösségben és bár nem sz vesen, de a könyvszeret ket illethetjük a szűkebb szóval már örvendetes esemény napjáról/hetér l beszélhetünk. A mai alkalom tisztelt eszméje tehát a könyv, s számunkra örvendetes, hogy hetét megünnepelhetjük. „Örvendezés" és „tisztelt eszme" belegondolva ugye milyen furcsán és sajnos idegenül cseng szavak? Kérem, gondolja végig mindenki, hogy miként tekint a tisztelt eszme mai tárgyára, a könyvre. Magam könyvtárosként kétségtelenül els sorban a mindennapi munka eszközét és a munka tárgyát látva, sokaságuk által lenyűgözve, a soha véget nem ér feladatokat hiábavalóan újra és újra számba véve állok el ttük, s alig alig van id és alkalom arra, hogy egy egy darabjuknak örvendezhessek. Ilyenkor persze irigylem az olvasót. Hajdan egy egy új könyv megvásárlásakor magam is éreztem a várakozás, az újdonság, a birtokba vétel, az els fellapozás örömét. Valóban örvendeztem, amikor f iskolás koromban tudva, hogy a hét melyik napján kapnak új száll tmányt a könyvesboltok csoporttársaimmal végigjártuk kedves helyeinket és megnéztük az új kiadványokat. Mostanában sajnos egyre többször aggodalom önt el, ha a mai nap tisztelt eszméjének tárgyára, a könyvre tekintek. A kedves vendégek Takáts Béla: Ünnepi Könyvhét köszönt , Kisújszállás Megyeriné Nagy Magdolna: 10 éves a Teleház Jászfels szentgyörgyön Palócz Bakos Ilona: Balogh Béla ró olvasó találkozó Siposné Nagy Julianna: Megh vó Illés Julianna: Országos Nagyi Könyvtári Napok

KAPTÁRhirlaptar.vfmk.hu/kaptar/2009/2009_02_110.pdf · Jöttek játékosok közelről, távolról, de többségében helyi fiatalokból verbuválódtak a csapatok. Az egyik ilyen

  • Upload
    others

  • View
    10

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: KAPTÁRhirlaptar.vfmk.hu/kaptar/2009/2009_02_110.pdf · Jöttek játékosok közelről, távolról, de többségében helyi fiatalokból verbuválódtak a csapatok. Az egyik ilyen

KAPTÁRXVIII. évf. 2. (110.) szám A Jász-Nagykun-Szolnok megyei könyvtárak híradója 2009.

TISZTELT POLGÁRMESTER ÚR, KEDVES MEGJELENTEK,

KEDVES KOLLÉGÁK!

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár ésMűvelődési Intézet nevében is köszöntök mindenkit a 80. ÜnnepiKönyvhét megyei megnyitója alkalmából.

Az ilyen alkalmakkor, amikor ismerős - könyvbarát, könyvtáros -közönséghez kell szólni, a köszöntőt mondó fejében - napokon keresztül- óhatatlanul az ünnep és a könyv szavak járnak, s egy idő utánszükségét érzi annak, hogy pontosítsa, miről is van szó. Az értelmezőszótár szerint az ünnep - nagyobb közösségben - jelentős esemény,személy emlékének, valamely eszme tiszteletének szentelt nap,esetünkben hét. Szűkebb közösségben - és bár nem szívesen, de akönyvszeretőket illethetjük a szűkebb szóval - már örvendetes eseménynapjáról/hetéről beszélhetünk. A mai alkalom tisztelt eszméje tehát akönyv, s számunkra örvendetes, hogy hetét megünnepelhetjük.

„Örvendezés" és „tisztelt eszme" - belegondolva - ugye milyenfurcsán és - sajnos - idegenül csengő szavak?

Kérem, gondolja végig mindenki, hogy miként tekint a tisztelt eszmemai tárgyára, a könyvre. Magam - könyvtárosként - kétségtelenülelsősorban a mindennapi munka eszközét és a munka tárgyát látva,sokaságuk által lenyűgözve, a soha véget nem érő feladatokat -hiábavalóan - újra és újra számba véve állok előttük, s alig-alig van időés alkalom arra, hogy egy-egy darabjuknak örvendezhessek.

Ilyenkor persze irigylem az olvasót. Hajdan - egy-egy új könyvmegvásárlásakor - magam is éreztem a várakozás, az újdonság, abirtokba vétel, az első fellapozás örömét. Valóban örvendeztem, amikorfőiskolás koromban - tudva, hogy a hét melyik napján kapnak újszállítmányt a könyvesboltok - csoporttársaimmal végigjártuk kedveshelyeinket és megnéztük az új kiadványokat.

Mostanában - sajnos egyre többször - aggodalom önt el, ha a mai naptisztelt eszméjének tárgyára, a könyvre tekintek. A kedves vendégek

Takáts Béla:

Ünnepi Könyvhétköszöntő,

Kisújszállás

Megyeriné NagyMagdolna:

10 éves a TeleházJászfelső-

szentgyörgyön

Palócz-BakosIlona:

Balogh Béla író-olvasó találkozó

Siposné NagyJulianna:

Meghívó

Illés Julianna:

Országos NagyiKönyvtári Napok

Page 2: KAPTÁRhirlaptar.vfmk.hu/kaptar/2009/2009_02_110.pdf · Jöttek játékosok közelről, távolról, de többségében helyi fiatalokból verbuválódtak a csapatok. Az egyik ilyen

KAPTÁR 2009. 2.

talán megbocsátják e könyvtárosi kitérőt, denekem, nekünk könyvtárosoknak a könyvre,mint megélhetésünk forrására istekintenem/tekintenünk kell és - mint az életszinte valamennyi területén - ezt sajnos egyrekevésbé tehetjük aggodalom-mentesen.

Aggodalmunkról azonban nem a könyvtehet. Ha - és arra jó az ünnep, hogymindennapi munkánkból kikényszerítvemagunkat - kézbe vesszük és mint valami újdologra rácsodálkozunk, új és új értékeitfedezhetjük fel, újra rájöhetünk, hogy milyencsodálatos találmánnyal is van dolgunk.Szeretnék erre egy - talán - aktuális példátemlíteni, bizonyítani.

Tanulmányaink során, amikor azinformációcsere, a kommunikáció különbözőkorszakairól tanultunk, vizsgáztunk, lelkesenemlegettük a beszéd, az írás, a könyvnyomtatás„forradalmát" és - kicsit talán lenézőenbeszéltünk az új szakaszokról, a távközlés, aszámítógép korszakáról.

Napjainkban - különösen az utóbbival -egyre többet kell foglalkoznunk, hiszen a könyvmellett egyre több feladatot ad számunkra aszámítógép és az internet - akár mint atávközlés új formája - s bizony nehézmegtalálnunk a helyes arányt szolgáltatásainktervezésekor.

A megyei könyvtár legfrissebb felméréseszerint az intézményt a látogatók 17,8 százalékanem könyvtári dokumentummal kapcsolatosügyintézés (kölcsönzés, hosszabbítás,visszahozatal, belőlük való tájékozódás) miattkereste fel, s nehéz megjósolni, hogy ez a számnövekedni, vagy csökkenni fog?

Jövőképek fölötti töprengéskor, intéz-ményeink közép- és hosszú távú terveinekkészítésekor óhatatlanul fölmerül bennünk anyomtatott dokumentumok, a könyvek,folyóiratok, azaz megélhetésünk forrásainakjövője is.Én nem lennék jó jós. Jó tíz éve meggyőződésselhittem, hogy a digitális dokumentumelterjedése, az internetes publikáció lehetőségelegelőször a szakfolyóiratok létét fogjamegkérdőjelezni, hiszen ezek alacsony

példányszámban, egy szűk kör számárajelennek meg. Óriásit tévedtem. Nemrégolvastam egy hírportálon, hogy az internetlegelőször az ún. férfimagazinokra mért csapást,ezek eladott példányszáma csökkent alegradikálisabban. Miért tévedtem és miérttörtént ez így? Mert feltételezésemmegfogalmazásakor nem fogtam a kezembeegy könyvet, nem néztem rá mint valami újdologra és ezért nem fedeztem fel egy újértékét, a végességet.

A minőség ugyanis a végesség feltétele,követelménye. Egy korlátlan terjedelműinternetes lexikonba bekerülni technikai kérdés.Egy végesre tervezettbe érdem és elismertségdolga.

Ha egy költő arra kényszerül, hogy egyvéges kötetbe válogassa legjobb verseit, azokatújra és újra mérlegre kell tennie, hogy a legjobbminőséget produkálja. Egy tudományostanulmányt, egy elbeszélést, egy regényt az isminősít, hogy része lehet e végességnek.Egy könyvtár által megrendezettkönyvünnepen - az elhangzottak okán - talánnem visszatetsző annak megemlítése, hogy amegye könyvtárai a Társadalmi InfrastruktúraOperatív Program keretében - négykonzorciumba tömörülve - összesen273.253.500,-Ft-ot nyertek - elsősorbaninformatikai fejlesztésre.

Sok munkát, nagy felelősséget jelentő hír ezszámunkra, de lehetőséget ad munkánkújragondolására, megújítására.

Ha ezt a megújítást egymásra éshasználóinkra figyelve úgy végezzük el, hogyközben néha-néha eltöprengünk egy-egy„munkatárgy", egy-egy könyv fölött, biztosaneredményes, az olvasást, információszerzésterősítő végeredményt tudunk intéz-ményeinkben produkálni.Ha pedig rátekintünk egy könyvre és számbavesszük lehetőségeinket, az örvendezés és atisztelt eszme szavak talán nem is csengenek márolyan idegenül...

Takáts BélaVFMKMI, igazgatóhelyettes

Page 3: KAPTÁRhirlaptar.vfmk.hu/kaptar/2009/2009_02_110.pdf · Jöttek játékosok közelről, távolról, de többségében helyi fiatalokból verbuválódtak a csapatok. Az egyik ilyen

2009.2. KAPTÁR

10 ÉVES A TELEHÁZ

1999. április 16-án nyitotta meg kapuit aTeleház a Községi Könyvtár égisze alatt. Azthiszem, sokat köszönhet neki a település és azitt élők. 10 évvel ezelőtt még nem voltelterjedve ennyire a számítógépes technika,kevés volt még a településen a számítógép, azInternet kapcsolat meg kuriózumnak számított.Mézes Imre és az általa létrehívottTovábbtanuló Fiatalokért Alapítvány sikerespályázatának köszönhető, hogy létrejött ateleház.Kezdetben volt két számítógépünk, egyfénymásoló gép, egy színes nyomtató és egytelefonos fax készülék. A szolgáltatásainkatfokozatosan bővítettük és a lakosság igényeihezalakítottuk. Bárki bejöhetett fénymásolni,nyomtatni, dolgozni, írni a számítógépen,tájékozódni az Interneten. A gyerekek és afiatalok persze, ahogy mai is leggyakrabban aszámítógépes játékok miatt keresték fel azintézményt. Jó hely volt ez megbeszélni alegújabb játékokat, az érdekes Internetesoldalakat. Sokan rájöttek az elektronikuslevelezés „ízére" - gyors, olcsó és mindig célbaér. Később vásároltunk szkennert, ami újabblehetőséget biztosított a sokoldalúfelhasználáshoz.

Ez a technika tette lehetővé a faluújságjának létrehozását is, és már augusztus 20-ára ki is adtuk az első számot, a korábbanmegjelent 2 újság folytatásaként. Kezdetbennem volt semmilyen számítógépes ismeretem,csak ősszel hoztunk össze egy alapfokútanfolyamot az általános iskolában FülöpZoltán tanár úr vezetésével.A teleház mindig igyekezett önfenntartó lenni,tehát annyit költhettünk, amennyit abevételeink engedtek. A teleház működtetője azalapítvány volt egészen 2004. április l-ig. Ekkorkénytelen volt átadni a fenntartását azönkormányzatnak. Az akkori eszközleltárbizonysága szerint 1 100 090,- Ft értékű eszközés bútor került átadásra.Hogy bevételeinket növeljük, kitaláltunkmindig valami újabb szolgáltatást. Többekközött az újság is ezt a célt szolgálta, hogy

bevételhez jusson a teleház.Aztán 1999. decemberében meghir-

dettük a mikulásszolgáltatást. Kezdetben igennagy volt a sikere. A két mikulás és akrampuszok alig győzték az ajándékokkihordását.A kezdetektől kezdve nagyon sokan álltak ateleház mozgalom mellé. Rengeteg segítőnkakadt az évek folyamán, aki mind társadalmimunkában és valóban önzetlenül segédkeztek.Soha nem fizettünk egy fillért sem a gépekkarbantartásáért a rendszergazdáinknak.A teleház megnyitásával egy csomó addigelképzelhetetlen dolgot is fel tudtam vállalni.Elkezdtünk kiállításokat készíteni. Kezdetbena helyi alkotók műveit mutattuk be, mint KádasSándorné, Szolnoki Lászlóné festményeit. 2000-ben kihoztuk a Jász Múzeumból a TörökSándor hagyatékot: dalos füzeteit, kottáit, azemlékérmeit és néhány festményét állítottuk ki.Aztán volt 2 fotókiállítás Faragó Lászlógyönyörű természetfotóiból, ami a Hajtai és aJászberényi Természetvédelmi Területhezkötődtek2001-ben D. Kovács Júlia szintén helyigyökerekkel rendelkező festőművész kiállításátcsodálhatták meg a betérő vendégek. 2002-benNagyné Koncz Éva, a Berényi Műhelyvezetőjének festményeiből nyílt kiállítás. 2003-ban ismét Szolnoki Lászlóné Erzsiké néni újabbképeit állítottuk ki, akkor már a művelődésiház folyosóján. Ez évben került át a könyvtár aszépen felújított művelődési házba és itt ismétszép teret kaptunk kiállítások készítésére. 2006-ban Tar Ildikó jászfényszarui és Simon M.Veronika székesfehérvári festőművészekhozták el képeiket. Az utóbbi festőtől kedvesgesztusként ajándékba kaptuk az intézménynévadójának, József Attilának a portréját. 2007-ben Koncz Eta budapesti és Jancsovicsné BakosiMária tápiószelei festőművészek állították kiképeiket és volt még egy nagyon jól sikerültnőnapi kézimunka kiállítás is. 2008-ban húsvétiképeslapok, szalvéták, bélyegek és a Mátyás, azigazságos c. rajzverseny díjazott képeinekkiállítása volt utoljára.A terem újrafestése, felújítása után már nemengedélyezik a kiállításokat, fenntartják az

Page 4: KAPTÁRhirlaptar.vfmk.hu/kaptar/2009/2009_02_110.pdf · Jöttek játékosok közelről, távolról, de többségében helyi fiatalokból verbuválódtak a csapatok. Az egyik ilyen

KAPTÁR 2009. 2.

évente néhány alkalommal történőházasságkötések számára a termet, pedig jólenne egy ésszerű kompromisszumot kötni. ígyegy szép színfoltjától és egy remek kulturálisrendezvénytől fosztják meg a lakosságot.

Másik visszatérő rendezvényünk volt aTeleház Kupa tavaszi és őszi fordulói.Összesen 16 alkalommal rendeztem meg.Alkalmanként 4-5 csapat vett rajta részt, deegyszer 7 csapat is játszott. Jöttek játékosokközelről, távolról, de többségében helyifiatalokból verbuválódtak a csapatok. Az egyikilyen Teleház Kupa mérkőzés után még finomvacsorát is szerveztünk az azóta megboldogultFarkas Bélával a Szabó kocsmában. Szabó Imregyakran kisegített, elvállalva a bírói feladatokatés László Imre is sokat segített a szervezésben.Az évek folyamán több száz fiatallal és idősebbsportrajongóval kerültem kapcsolatba. Remekhangulatú mérkőzések voltak ezek, szinteegyetlen lehetősége volt a fiataloknak a helyisportolásra. Persze voltak sértődések is, ha nemúgy ment a játék, fogták magukat egyesek ésodébb álltak, az eredményhirdetést meg semvárva. De így utólag jobbára csak a szépreemlékezem.

Mindenkit, aki segített sajnos nem állmódomban felsorolni, mert betelne vele azújság, de ezúton is kifejezem hálámat ésköszönetemet valamennyiüknek. Nélkülüknem tudtam volna elérni ezeket azeredményeket.

Még a kezdet kezdetén csatlakoztunk azOrszágos Teleház Futásba. A SárkeresztesiTeleház szervezte és nagyon sok teleházbekapcsolódott. A mi teleházunk a 29. településvolt, amit a futásuk során érintettek. Adíszvendégünk Kovács István, hosszútávfutóvolt. A rendezvényhez egyéb más programok iskapcsolódtak, amit videóra rögzítettünk.

A teleház állt az élére a 2001. október 13-án megrendezésre kerülő Önkéntesekünnepére. A több mint 100 vendégnek MénkűMiklós polgármester úr díszes emléklapotadományozott és a jászberényi BarkócaNéptánc együttes szórakoztatta azünnepelteket. A jó hangulatú rendezvényvendégfogadással ért véget.

Fontos feladatomnak tartom még acivil társadalom segítését.

Ha lehetőség volt rá mindigbekapcsolódtam a pályázatokba. így nyertünk2002-ben egy Pentium III. számítógépet és egynyomtatót. 2004-ben újabb jelentős fejlesztéshezérkeztünk az eMagyarország pályázattal,amikor is 2 db Pentium IV. -es számítógépet ésegy multifunkciós fénymásolót nyertünk. Mégma is használjuk ezeket a gépeket, habár márazóta nyertünk újabb két ilyen gépre valópénzt. Jelenleg 5 db modern számítógéppel és2004 óta szélessávú internet- elérhetőséggelszolgáljuk a betérőket.

Ma már sok háztartásban találhatószámítógép és elég sok helyen van már Internetis, de azért még van mit tenni. Az idősebbekidegenkednek ettől a modern technikaicsodától, pedig nem kell tőle félni. Nemördöngösség megtanulni sem a számítógépkezelését. Az interneten való szörfözés pedigmaga a csoda. Szabadságot és új távlatokat adaz embernek.Ma már az Internet segítségével a különbözőhivatalos ügyeinket is intézhetjük akárotthonról, de a teleházból is. Az ügyfélkapusregisztráció után szinte minden ügyünketintézhetjük az interneten. Benyújthatjuk azadóbevallásunkat, kérhetünk lakcímkártyát,anélkül, hogy be kellene utaznunkJászberénybe, de ma már a banki vagy azárammal, gázzal kapcsolatos ügyeinket is egy-két kattintással intézhetjük kényelmesen, pénztés fáradtságot megkímélve.

Mindezek használatára megtanítom azérdeklődőket a Teleház ingyenes tanfolya-main. Csütörtök délelőttönként és szombatdélutánonként folyik az oktatás.

Most érkezett az értesítés, hogynyertünk 1 millió Ft-ot a (MEH)Miniszterelnöki Hivatal a „A közösségi internethozzáférési pontok támogatása" címenmeghirdetett KIHOP- 2008 pályázaton azeMagyarország pontunk fejlesztésére és azeKözigazgatás tanfolyamok megtartására.

Megyeriné Nagy Magdolnakönyvtár- és teleházvezető

Page 5: KAPTÁRhirlaptar.vfmk.hu/kaptar/2009/2009_02_110.pdf · Jöttek játékosok közelről, távolról, de többségében helyi fiatalokból verbuválódtak a csapatok. Az egyik ilyen

KAPTÁR 2009. 2

Balogh Béla író - olvasó találkozó ajászberényi könyvtárban

Az utóbbi években egyre nagyobb azezoterikus irodalom iránti érdeklődés.A Kolozsváron született, hosszú ideigSvédországban élő Balogh Béla író hazát találtMagyarországon. Az eddig megjelent könyveit:Végső valóság, Gyógyító meditáció, A TudatalattiTízparancsolata nagy példányszámban vásároltaa magyar közönség.A könyvtár kamaratermében 2009. április 23-án(névnapján), telt ház előtt mutatta be legújabbkönyvét: Többszintű gyógyulás: Rák, a megoldhatófeladat címmel. Már a cím is más nézőpontbahelyezi a rák fogalmát, megoldható feladatnak,nem pedig betegségnek tekinti.A szerző szerint a daganatos megbetegedéstkiváltó legfőbb tényezők: a stressz; az egyéniérdekek állandó háttérbe szorítása (a „túl jóember" típusa); a megfelelési kényszer; a nemmegfelelő tudatalatti program; a savasszervezet, amely gyakran helytelen táplálkozásiszokásokhoz köthető, sugárzások stb. BaloghBéla könyve egy összefoglaló mű, alegfontosabb orvosi és alternatív gyógy-módokat, lehetőségeket mutatja meg agyógyulni vágyóknak. Segít eligazodni azalternatív terápiák „rengetegében".Saját daganatos betegsége megtapasztalásaalapján javasolja, hogy a gyógyulást válasszuk:legyünk nyitottak a változásra. Szükség vankorábbi életvitelünk, gondolkodásunkváltoztatására és nem utolsó sorban érzelmimintáink megváltoztatására, mert valójában eza legfontosabb; a titok nyitja a lélekben van.A negatív érzelmek: harag, gyűlölködés,ítélkezés, bosszú, félelem stb. sejtszintenbetegítik a szervezetet. Ezért kell tudnunkmegbocsátani magunknak, másoknak,dolgoznunk együtt, egymásért. A könyv CDmelléklete segít átalakítani, feloldani a negatívmintáinkat.Mai gazdasági válságunkra (mely szerintevilágnézeti válság), egyetlen megoldás azösszefogás, a testvéri szeretetet. Ezzel tudunkhozzájárulni önmagunk, és egyre ridegebb,érzéketlenebb világunk gyógyításához, nemutolsó sorban érzelmi és anyagi bőségünkhöz.

Balogh Béla előadását komoly szakmaifelkészülés, alázat, mély humánum, magyar-ságunkba vetett hit, ugyanakkor humoroshangvétel jellemezte.Olvasóival a [email protected] címen tarja akapcsolatot az író. Weblapja: baloghbela.huKönyvei előjegyezhetők, kölcsönözhetők akönyvtárunkban, Jászberényben.

Palócz-Bakos Ilona

Jászberény, gyermekkönyvtáros

Meghívó

2009. október 28-án (szerdán) 10 és 15 óraközött Tószegen a Községi Közkönyvtárbankönyvtártörténeti konferencia kerülmegrendezésre: SZOMSZÉDOLÁS címmel.A rendezvény a Jász-Nagykun-Szolnok megyeikönyvtárosok találkozója lesz.50 éve alakultak a községi könyvtárak azországban, így megyénkben is. Természetesenplusz, mínusz egy-két év, de ennyi idő utánmár ünnepelhetünk együtt!Szeretettel hívja a megye minden könyvtárosátTószegre az évforduló alkalmából a községpolgármestere: dr. Gyuricza Miklós és akönyvtár vezetője: Siposné Nagy Julianna.A találkozó apropója: a községi könyvtárak félévszázados múltja.Célja: egy jó beszélgetés, tapasztalatcsere,bemutatkozások - SZOMSZÉDOLÁS -.A résztvevők az alábbi témákban hallhatnakelőadásokat:

- Országos összefoglaló a községi könyv-tárak létrejöttéről, helyzetéről, történetéről.- Megyebeli városi és községi könyvtáraktörténete, bemutatkozása.

Minden érdeklődő kollégát szeretettel vár a félévszázados tószegi könyvtár!

Siposné Nagy Juliannakönyvtár igazgató

A jelentkezési lehetőségekről, a kialakultprogramról a könyvtár vezetője a területiszolgálat levelező listáján lesz tájékoztatással.

(szerk.)

Page 6: KAPTÁRhirlaptar.vfmk.hu/kaptar/2009/2009_02_110.pdf · Jöttek játékosok közelről, távolról, de többségében helyi fiatalokból verbuválódtak a csapatok. Az egyik ilyen

KAPTÁR 2009. 2.

Országos Nagyi Könyvtári Napok

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei VerseghyFerenc Könyvtár és Művelődési Intézet atavaszi NKA-s pályázati ciklusban újratámogatást nyert a könyvtárak összefogásarendezvénysorozatra.A 2009. évi program címe: Országos NagyiKönyvtári Napok.Szlogenje: „Ne üljön otthon, ha könyvtárábanotthon lehet!"A program 2009. október 5-11-ig tart. Azországos záró konferencia október 12-én lesz. Amegyei záró konferenciára 2009. novemberelején kerül sor.A projekt célja, hogy minél több szolgáltatástmutassunk be elsősorban a nagyiknak,megnyerve azokat is, akik még nem fedeztékfel a könyvtár lehetőségeit.

Feldolgozásra javasolt témák:Október 6. A tájékozott nagyik: tanulási,tájékozódási lehetőségek, kiemelten a digitálisírni-olvasni tudás, egyéni és csoportos tanulás,stb. Jogi ismeretek, érdekes honlapok, hangoskönyvek, menetrend, evásárlás, ügyfélkapu...Október 7. A kreatív nagyik: aktív nagyik -sütés, főzés, sport, kézimunka, barkácsolás,kertészkedik, „javít" és átalakít, itt szintehatártalan a választék.Október 8. Az egészséges nagyik: egészségestáplálkozás, betegség megelőzés, szűrések,szakkönyvek, tájékoztatók, kirándulás...Október 9. A társas nagyik: család,közösségek, klubok, időskori párkapcsolat,társas együttlétek, szórakozás.

A fenti témákhoz javasolt programtípusok:kiállítás, irodalmi művekre épülő beszél-getések, felolvasás, találkozók, csoportosegyüttlétek, előadások, vetélkedők, unoka-nagyi párbajok, mesél a nagyi....

Vonjuk be a programjainkba a helyiszociális intézményeket, jogi szakértőt, helyi

jeles személyiségeket, karitatív szervezeteket,civil szervezeteket, helyi kisközösségeket, stb.Az Országos Nagyi Könyvtári Napoknyilvános záróeseménye a Könyves Vasárnaplesz. Erre október 11-én kerül sor. Ezen a naponigyekezzünk minden korosztálynak programotszervezni.Folytatjuk az előző évek nagysikerű Baba-olvashow, Kölyökolvashow programjait is.A megyei könyvtár a megyében zajlóprogramokat koordinálja, szakmailag szervezi,támogatja.Az Informatikai és Könyvtári Szövetséghasonlóan az elmúlt évekhez biztosítja amegfelelő példányszámú plakátot, témához illőszórólapot, reklámspot anyagot a programbabekapcsolódó könyvtáraknak. Ezen túlreklámajándékok is a részt vevő könyvtárakrendelkezésére állnak, a megyei könyvtárakszervezik a kiosztását, a feljelentkeztetettprogramok tükrében.A programjainkat regisztrálni szeptember 15-20-a között lehet. Minden időszerű és fontosinformáció a levelező listán megy a megyeikollégák részére. Feljelentkezni ahttp://www.vfmk.hu/030401 címen lehet.2009. július 20-án a Verseghy Ferenc megyeiKönyvtárban könyvtárszakmai napottartottunk, melyen szó esett ezenrendezvénysorozatról is. Az előadásonbemutatásra került egy központi ppt, melyetRamháb Mária az országos programbizottságelnöke juttatott el, és egy olyan anyag mely amegyebeli felkészülést segíti. Mindkét előadásmegtalálható: az alábbihttp://www.vfmk.hu/0303 címen.2008-ban Jász-Nagykun-Szolnok megyében 281program volt, 27 település bekapcsolódásával,közel 18.000 látogatóval az összefogás hetében.2009-ben ugye az Ön könyvtára isbekapcsolódik a „Nagyi" programsorozatba?Várjuk szeretettel!

Illés Juliannaprogramfelelős

KaptárJász-Nagykun-Szolnok megye könyvtárainak híradója

Szerkesztő: Illés Julianna ([email protected]) Felelős kiadó: Bertalanná Kovács PiroskaKiadja a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Verseghy Ferenc Könyvtár és Művelődési Intézet

5000 Szolnok, Kossuth tér 2., Postafiók 139.