16
A KANIZSA HETILAPBAN lakossági apróhirdetés (15 szóig) 800 Ft, KANIZSA KÁRTYÁVAL CSAK 600 FT. Vállalkozási apróhirdetés 15 szóig 1600 Ft. Gyakorisági kedvezmény mindkét esetben 50%. XXV. évfolyam 5. szám 2013. február 7. LOKÁLPATRIÓTA HETILAP Kanizsa Kövessen minket okostelefonján is: www.kanizsaujsag.hu Andrukonis: „Voltak barátaink a bajban, akik ma az emlékezésben is mellettünk állnak” „Két pogány közt egy hazá- ért” – a magyarok számára jól ismert helyzetet ismerhetik fel a látogatók a március 6-ig a könyvtárban megtekinthetõ, a katyñi mészárlás áldozatainak emléket állító kiállításon. A meg- nyitóra a magyar nyelvet három év alatt jól elsajátító Micha³ Andrukonis nagykövethelyettes érkezett. A kiállítást szervezõ NPE el- nöke, Tóth Norbert nemzetközi jogi, a vendéglátó várost képvi- selõ Dénes Sándor alpolgár- mester történelmi oldalról kö- zelített a lengyelek egyik leg- nagyobb tragédiájához. Kettõ- jük köszöntõjét egy krakkói ze- neszerzõ, Piotr Pa³ka Per crucem tuam... kezdetû mûve kötötte át két ifjú fuvolás hölgy elõadásában. Ezután szólt a zsúfolásig telt kiállító- tér közönségéhez a budapesti lengyel diplomácia második embere: „A Szovjetunió legfelsõ veze- tõinek parancsára mintegy hu- szonkétezer lengyelt gyilkoltak meg tarkólövéssel Katyñban és a környezõ NKVD-fogdák pincéi- ben. A II. világháborús megem- lékezéseken, emléknapokon, év- fordulókon, vagy a maihoz ha- sonló kiállítás-megnyitókon fel- tûnõ megrendültséggel idézzük fel történelmünk egyik legke- gyetlenebb idõszakát. Azonban minden ilyen alkalom arra is em- lékeztet bennünket, hogy voltak barátaink a bajban, akik ma az emlékezésben is mellettünk áll- nak. Ez a tárlat, ötödik éve, a budapesti Terror Háza Múzeum- ban történt bemutatása óta járja Magyarországot és mindenhol erõs érzelmeket vált ki. A látoga- tók kivételes megértéssel fogad- ják. Érezzük, hogy a Katyñról szóló igazság ügyét magyar ba- rátaink is a szívükön viselik. Hi- szen a történelem õket sem kí- mélte, a tragikus sors õket sem kerülte el. Ezért a katyñi tragédi- ában sok hozzájuk közelálló mo- tívumot és történelmi hasonlósá- got találnak. Ma már tudjuk, hogy a katyñi halottak között volt magyar áldozat, és nem sza- bad elfelejtenünk – mint alpol- gármester úr említette – egy ma- gyar tudós, Orsós professzor munkáját sem, aki a gyilkosság körülményeinek feltárásában ért el úttörõ eredményeket. Katyñ élõ történelem, következményei máig kihatnak társadalmi köz- életünkre. A tömeggyilkosságról pedig mindig tudunk meg új részleteket. Az Egyesült Álla- mok néhány hónapja sok, eddig ismeretlen titkosszolgálati doku- mentumot adott ki a nyilvános- ságnak. Ma már világosan tud- juk, hogy ha akkor a magyarok nem segítenek, nem nyitják meg a határokat a lengyel menekültek elõtt, Katyñban és a többi halál- táborban még többen veszítik életüket. Soha nem felejtjük el ezt az önzetlen segítséget, amely (folytatás a 2. oldalon)

Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

A KANIZSAHETILAPBAN

lakossági apróhirdetés (15 szóig) 800 Ft,

KANIZSA KÁRTYÁVALCSAK 600 FT.

Vállalkozási apróhirdetés 15 szóig 1600 Ft.

Gyakorisági kedvezmény mindkét

esetben 50%.

XXV. éévfolyam 55. sszám2013. ffebruár 77.LLOOKKÁÁLLPPAATTRRIIÓÓTTAA HHEETTIILLAAPP

KanizsaKövessen mminketokostelefonján iis:

www.kanizsaujsag.hu

AAnnddrruukkoonniiss::

„„VVoollttaakk bbaarrááttaaiinnkk aa bbaajjbbaann,, aakkiikk mmaa aazz eemmlléékkeezzééssbbeenn iiss mmeelllleettttüünnkk áállllnnaakk””

„Két pogány közt egy hazá-ért” – a magyarok számára jólismert helyzetet ismerhetik fel alátogatók a március 6-ig akönyvtárban megtekinthetõ, akatyñi mészárlás áldozatainakemléket állító kiállításon. A meg-nyitóra a magyar nyelvet háromév alatt jól elsajátító Micha³Andrukonis nagykövethelyettesérkezett.

A kiállítást szervezõ NPE el-nöke, Tóth Norbert nemzetközijogi, a vendéglátó várost képvi-selõ Dénes Sándor alpolgár-mester történelmi oldalról kö-zelített a lengyelek egyik leg-nagyobb tragédiájához. Kettõ-jük köszöntõjét egy krakkói ze-neszerzõ, Piotr Pa³ka Percrucem tuam... kezdetû mûvekötötte át két ifjú fuvoláshölgy elõadásában. Ezutánszólt a zsúfolásig telt kiállító-tér közönségéhez a budapestilengyel diplomácia másodikembere:

„A Szovjetunió legfelsõ veze-tõinek parancsára mintegy hu-szonkétezer lengyelt gyilkoltakmeg tarkólövéssel Katyñban és akörnyezõ NKVD-fogdák pincéi-ben. A II. világháborús megem-lékezéseken, emléknapokon, év-fordulókon, vagy a maihoz ha-sonló kiállítás-megnyitókon fel-tûnõ megrendültséggel idézzükfel történelmünk egyik legke-gyetlenebb idõszakát. Azonbanminden ilyen alkalom arra is em-lékeztet bennünket, hogy voltakbarátaink a bajban, akik ma azemlékezésben is mellettünk áll-nak. Ez a tárlat, ötödik éve, abudapesti Terror Háza Múzeum-ban történt bemutatása óta járjaMagyarországot és mindenholerõs érzelmeket vált ki. A látoga-tók kivételes megértéssel fogad-ják. Érezzük, hogy a Katyñrólszóló igazság ügyét magyar ba-rátaink is a szívükön viselik. Hi-szen a történelem õket sem kí-mélte, a tragikus sors õket semkerülte el. Ezért a katyñi tragédi-

ában sok hozzájuk közelálló mo-tívumot és történelmi hasonlósá-got találnak. Ma már tudjuk,hogy a katyñi halottak közöttvolt magyar áldozat, és nem sza-bad elfelejtenünk – mint alpol-gármester úr említette – egy ma-gyar tudós, Orsós professzormunkáját sem, aki a gyilkosságkörülményeinek feltárásában értel úttörõ eredményeket. Katyñélõ történelem, következményeimáig kihatnak társadalmi köz-életünkre. A tömeggyilkosságrólpedig mindig tudunk meg újrészleteket. Az Egyesült Álla-mok néhány hónapja sok, eddigismeretlen titkosszolgálati doku-mentumot adott ki a nyilvános-ságnak. Ma már világosan tud-juk, hogy ha akkor a magyaroknem segítenek, nem nyitják mega határokat a lengyel menekültekelõtt, Katyñban és a többi halál-táborban még többen veszítikéletüket. Soha nem felejtjük elezt az önzetlen segítséget, amely

(folytatás a 2. oldalon)

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 1

Page 2: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

(folytatás a címlapról)... így tehát nem pusztán bará-

ti gesztus volt, hanem emberekezreit megmentõ döntés.

Szeretném megköszönniNagykanizsa városnak és sze-mély szerint Cseresznyés – alengyel tanácsos itt kijavítottamagát – Cseresnyés Péter pol-gármester úrnak és Tóth Norbertúrnak, a Nagykanizsai PolgáriEgyesület elnökének a meghí-vást és a kiállítás bemutatásánakszándékát. Nagyra értékeljük,hogy a tárlat kapcsán a város afiatal nemzedékekkel is megakarja ismertetni a katyñi tragé-dia tényét. Szeretném megkö-szönni, hogy a lengyel tematika,

a lengyel történelem helyet kap aváros életében és idén A Kom-munizmus Áldozatainak Emlék-napján, február 26-án a lengyeláldozatok elõtt is fejet hajtanak.Köszönöm mindannyiuknak,hogy segítenek Katyñ emléké-nek õrzésében. Hiszen Katyñmár nem csak lengyel ügy, nemcsak a lengyeleknek és nem csakaz oroszoknak mementó, hanemolyan tragédia, amelynek a lép-téke univerzális. Mementó azemberiségnek. Nagyon szépenköszönöm.”

Ezt követõen Micha³Andrukonis nagykövethelyettesegy kattintással feltöltötte aNagykanizsai Polgári EgyesületFacebook oldalára a kiállításhozkapcsolódó középiskolás vetél-kedõ feladatlapját. Át is olvastaa 39 kérdést, és elismerésselszólt annak nehézségi fokáról. –A fiataloknak meg kell dolgoz-niuk a könyvutalványért – volt aválasz. A lengyel diplomatávalezután sok kanizsai váltott szót,hiszen hazájának számos barátjaél városunkban. Szóba került –melyre a kiállítás is kitér – Len-gyelország keleti határánakügye. Nekünk, magyaroknak isismerõs fájdalom. Az azon túl

élõ lengyeleken a határ lépettát, õk maradtak ott, ahol száza-dok óta élnek. A nagykövethe-lyettes nagyszülei is erre a sors-ra jutottak. Jaltában ugyanis jó-váhagyták az 1939-es szovjetagresszió eredményét, mikorLengyelország akkori területé-

nek felét csatolta magához a ke-leti hódító.

Megrendítõ olvasni errõl a kiál-lításon egy, a nyugati fronton har-coló lengyel pilóta keserû szavait:„…harcoljunk – miért is? Azért,hogy ne tudjunk visszatérni szülõ-városunkba? Ha a németek mostelkapnak, azt sem fogom tudni,miért halok meg. Lengyelország-ért? Nagy-Britanniáért? Oroszor-szágért?”

Katyñ Tömeggyilkosság. Po-litika. Erkölcs címet viseli a ki-

állítás. Tiszteletet ébreszt a láto-gatóban a lengyel katonák iránt

az a tény, hogy az angolszászárulás ismeretében is, vérzõszívvel is, hatalmas véráldozatothozva harcoltak Európa szabad-ságáért. Ha már a hazájukértnem lehetett… De nemcsak akeleti hódítást hagyták jóvá. AzAtlanti Charta magasztos szava-it megcáfolva a lengyelek semválaszthatták meg a nekik tetszõkormányzási formát. Államel-nökük egy NKVD ügynök lett,honvédelmi miniszterük egyszovjet marsall. A tárlat egybenegyfajta fõhajtás is azok iránt azangol és amerikai diplomaták,

politikusok, katonák iránt, akiknem voltak hajlandók osztoznikormányaikkal a lengyelek el-árulásában.

Mint az elsõbeosztott is emlé-keztetett rá, hazánk 1939-ben tel-jesítette kötelességét a testvér-nemzettel szemben. A kanizsaiaka volt Kávégyár épületében alakí-tották ki a lengyel menekültek el-helyezését. De nem csak otthontadtak elõdeink, a lengyel katonákszámára Magyarország jelentetteaz ugródeszkát a szövetségesek-

hez. Emlékezetes, a II. világhá-ború idején Európában csak és ki-

zárólag Balatonbogláron mûkö-dött lengyel gimnázium. Ebbenaz idõben írta a krakkói érsek,Sapieha bíboros a boglári plébá-nosnak, Varga Bélának: „Mindenlengyel fiatalra úgy vigyázz, minta szemed fényére. Minden len-gyel fiatalra szükség lesz a hábo-rú után. Tekintsünk a jövõLengyelországára…” A legkemé-nyebb idõkben való jövõre tekin-tés napjainkra is például szolgál.

Fõszerkesztõ: Dóró János. Munkatársak: Bakonyi Erzsébet, Polgár László, Szabó Zsófia, Varga Mónika. Tördelés, tipográfia: HársfalviTímea. Gazdasági ügyintézõ: Tóth Tihamérné. Hirdetésszervezõ: Dobri Katalin (+3630-640-8515). Szerkesztõség és kiadó:Nagykanizsa, Király u. 47. földszint Tel./fax: 0693/312-305. Web: www.kanizsaujsag.hu E-mail: [email protected] Levélcím:8801 Nagykanizsa, Pf.: 154. Hirdetésfelvétel: Kanizsa Újság Kft. Nagykanizsa, Király u. 47. földszint. Kiadja: a Kanizsa Újság Kft.Felelõs vezetõ: a Kanizsa Újság Kft. ügyvezetõje. Nyomda: Martin Grafit Kft. Vonyarcvashegy. Felelõs vezetõ: László Károly. Terjesztés:Savaria Post. Felelõs: Szilágyi Gábor, tel.: +3630/500-6216. Megjelenik: 21000 példányban. ISSN 0865-3879

KKaanniizzssaa –– KKuullttúúrraa 2013. február 7.2

KANIZSA LOKÁLPATRIÓTA HETILAP

Fotó

k: B

akon

yi E

rzsé

bet

Andrzej PrzewoŸnik lengyeltörténésznek, a Harc és Mártí-romság Emlékét Õrzõ Tanácsvezetõjének neve is feltûnik akiállítás nyitó paravánján, aszerzõk egyikeként. Fennma-radt egy fénykép, melyen a len-gyel és orosz kormányfõvel,Donald Tuskkal és VlagyimirPutyinnal látható a a katyñi

mészárlás 70. évfordulóján2010. április 7-én. Háromnapra rá az ugyanahhoz azemlékmûhöz tartó repülõgépenLech Kaczyñski köztársaságielnök kíséretében õ is életétvesztette. Özvegye számolt bearról, hogy PrzewoŸniknak„Magyarország különlegesszerelme volt.”

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 2

Page 3: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

KKaanniizzssaa –– GGaazzddaassáágg 3

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

2013. február 7.

A hét végén Sopronban kerültsor a nyugati régió kereskedelmi ésiparkamaráinak gazdasági évnyi-tójára. A rendezvényen ParraghLászló, az MIKIK elnöke tartottgazdasági évértékelést. Az elnök el-mondta, folynak a hitviták arról,hogy jó irányba megyünk-e. Sze-rinte igen és elkerülhetetlen, hogy astrukturális változások az egyes al-rendszerekben végbemenjenek.

A rendezvényen Horváth Vilmosa soproni kamara elnöke átadta asoros elnöki tisztet Dr. Polay Jó-zsefnek a Nagykanizsai Kereske-delmi és Iparkamara elnökének.Dr. Polay az átvételt követõen je-lezte, több területen szükséges azegyüttmûködés a régió kamaráiközött. Nagykanizsa ösztönzi,hogy a régió kamarái közös pályá-zatokon vegyenek részt, hogy a ré-

gió vállalkozói kezdjék meg a fel-készülést a 2014-tõl induló új EU-s pénzügyi ciklusra, hogy az elsõnaptól adjanak be pályázatokat,mert csak így lehet lehívni a ren-delkezésre álló forrásokat.

Városunkkal kapcsolatban ki-emelte, Nagykanizsa magyar-orosz napot szervez a nagykövet-ség bevonásával, melyre várják avállalkozókat az egész régióból.Fontos lesz a „kézmûvesség 1000éve a Kárpát medencében” rendez-vény is, melyre Zalaegerszegenkerül sor, és amelyen szeretnék, haa régió kézmûvesei nagy számbanvennének részt.

Végezetül meghívta a jelenlévõ-ket a 2014-es Nagykanizsai régiósgazdasági évnyitóra, ahol remé-nyei szerint az MKIK elnöke és arégió öt kamarájának elnöke fel-szegezi a nagykanizsai Patkófalraa fejetlen fehér mén szerencse pat-kóját is.

Kanizsa

DDrr.. PPoollaayy JJóózzsseeff aa nnyyuuggaattii rrééggiióókkaammaarrááiinnaakk ssoorrooss eellnnöökkee

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., Tel./fax: +36/20-849-2341

A Mi a pálya? – Jövõnk az ifjúság II. címû, TÁMOP-5.2.5/B-10/2-2010-0202 azonosítószámú projekt programjai

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. Tel./fax: +36/20-849-2341, e-mail: [email protected],www.miapalyank.hu, www.ujszechenyiterv.gov.hu

Csellengõk Közösségi Háza Nagykanizsa Zrínyi Miklós u. 51.

2013. február 7. csütörtök 16.00 óra

Amit tudni akarsz a szexrõl, de nemmered megkérdezni!

CsellengõkKözösségi HázaNagykanizsa Zrínyi Miklós u. 51.

Biliárd, Csocsó InternetNyitva: hétfõ-péntek 10.00-22.00

2013. február 16. 9-18 óráigKézmûves foglalkozás

farsangi álarcok készítéseKanizsa Centrum

A projekt honlapján, a www.miapalyank.hu-nfolyamatosan feltöltésre kerülnek a programok idõpontjai, továbbá pályaválasztással,

továbbtanulással kapcsolatos információk is megtalálhatók. A rovat legfrissebb bejegyzésében a kedvezményes idegen nyelvi és számítástechnikai

képzésrõl olvashatnak az érdeklõdök.

Pszichológiai tanácsadás rovatunkban pedig anonim módon lehetkérdéseket feltenni a szakembernek.

Kérjük, támogassa Ön is adója1%-ának felajánlásával a nagyka-nizsai állatmenhelyet üzemeltetõNagykanizsai Élettér Állat és Ter-mészetvédõ Egyesületet!Tisztelettel kérünk mindenkit, elsõsor-ban Nagykanizsa polgárait, hogy lehe-tõség szerint a nagykanizsai árva ku-tyusokat támogassák adójuk 1 százalé-kának felajánlásával!Az „Élettér” Állat és TermészetvédõEgyesület adószáma: 18954650-1-20Egyesületünkrõl, tevékenységünkrõl,elérhetõségeinkrõl minden fontos és lé-nyeges információt megtalálhat ahttp://www.eletter-kanizsa.hu/, illetve ahttp://www.facebook.com/EletterAl-latEsTermeszetvedoEgyesulet inter-netes weboldalakon.Segítsen, támogasson minket, és láto-gasson el hozzánk, szeretettel várunkminden érdeklõdõt!Köszönettel és tisztelettel:

Dr. Papp Attila sajtóreferens, elnökségi tag

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 3

Page 4: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

„Elsõ kézbõl Cseresnyés Péterpolgármestertõl” címmel idõrõlidõre beszámolunk a város életétleginkább érintõ eseményekrõl.Most a Demokrata címû hetilapírását idézzük, amelyben a vá-rosvezetõ maga világít rá, miértvolt szükség bizonyos döntésekmeghozatalára a nagykanizsaia-kat leginkább érintõ kérdések-ben.

– Milyen koncepciók menténhaladt a városfejlesztés az elmúltévekben?

– A folyamatra visszatekintvelátható a tudatos fejlesztés. Meg-próbáltunk úgy dolgozni, hogyelõbb koncepciót alkottunk, meg-fogalmaztuk, hogy Kanizsánakmire lenne szüksége, és ezt köve-tõen kerestünk ezekhez forrást,pályázati lehetõséget. Elõször2008-2009-ben, a Pannon Egye-temmel közösen dolgoztunk kiegy városfejlesztési stratégiát. Ezegyfajta állapotfelmérés volt, alehetséges fejlõdési irányokatakartuk meghatározni. Ezután aFidesz-frakció elhatározta, hogyvégig viszi a belváros rekonstruk-cióját. Ehhez elkészült egy integ-rált városfejlesztési stratégia,majd ennek egy továbbfejlesztettváltozata, amely már nemcsak abelvárosra, hanem Kanizsa teljesközigazgatási területére koncent-rál. Megnéztük, Nagykanizsamely részei alkalmasak a beruhá-zásokra, és milyen jellegû fej-lesztésekre van szükség. Hagyorsmérleget vonunk: elkészülta belvárosi rekonstrukció elsõüteme, amelynek leglátványo-sabb eleme a megújult Erzsébettér, tart a 11 milliárd forintos csa-tornázási program, és több gazda-ságfejlesztési beruházáson is túl-vagyunk. Most az EU 2014-

2020-as költségvetési idõszakáravonatkozó fejlesztési terven dol-gozunk, amely nemcsak Nagyka-nizsára, hanem az egész térségrevonatkozik. Nagyon fontos, hogynem csak Kanizsában gondolko-dunk. Komoly együttmûködésalakult ki Kaproncával, és test-vérvárosunkkal, Csáktornyával,valamint Zalakarossal is egyreszorosabb a kapcsolatunk.Zalakaros egy európai hírû fürdõ-város, amely sok kanizsainak admunkát, viszont mivel egy két-ezer fõs településrõl van szó,ezért Nagykanizsa, mint megyeijogú város, a közös pályázás so-rán jelentõs segítséget tud nyújta-ni.

– Melyek az idei év legfonto-sabb beruházásai?

– Befejezõdött a belváros re-konstrukciója. Még számomra ismeglepõ, hogy a nagykanizsaiakmennyire megszerették az új te-ret. Külön öröm számunkra, hogyturistavonzó látványosság lett, ésez is volt az egyik célunk.Zalakarosról a német és osztrákvendégek már nem csak a városhatárában lévõ hipermarketekbemennek el, hanem bejönnek a vá-rosközpontba, fényképezkedneka szökõkútnál, és szerencsérepénzt költenek a helyi vállalkozá-soknál, szolgáltatóknál. A hatá-ron átnyúló együttmûködésben ismegcéloztuk azokat a pályázato-kat, amelyekben a turizmus ke-rült elõtérbe. Most nyertünk egyolyan pályázaton, ami négy vá-rost, Nagykanizsát, Kaproncát,Csáktornyát és Zalakarost össze-kötõ kerékpárútról szól. Lesznekkerékpáros bázisok és Nagykani-zsán létrejön egy biciklis ver-senypálya is. Ez körülbelül kétmillió euró összegû beruházás. A

kórházfejlesztés is elindult.Örömmel mondhatom, Nagyka-nizsa az egészségügyi rendszerátalakításából nyertesen fog kike-rülni, mert ez a négymilliárdosberuházás nem csak az épületmegújításáról szól, hanem ezáltalaz egészségügyi ellátás is maga-sabb színvonalú lesz. A csatorna-beruházás másfél év hosszadal-mas munkája után legkésõbb jú-nius 30-án befejezõdik. Ez egy ti-zenegymilliárdos fejlesztés, amitNagykanizsa, mint térségi köz-pont, tizenkét másik településselegyütt valósít meg. A minap egyközgyûlési ülésen az egyik képvi-selõ panaszkodott, hogy Nagyka-nizsa megy lefelé a lejtõn, és márnem is érdemes itt élni. Ezen nemcsak én, de több képviselõ éstöbb kanizsai ember is felháboro-dott, hiszen ebben a válságos idõ-szakban nem sok település tudilyen munkahelygyarapítást,ilyen fejlesztéseket felmutatni.

– Milyen a város iránti befek-tetõi érdeklõdés?

– A General Electric Nagykani-zsát a LED technológia európaigyártóbázisává fogja fejleszteni,ami azt jelenti, hogy Kanizsa lesza LED lámpák gyártóközpontja. AGE két éve jelentette be, hogyNagykanizsán közel másfél ezerembert fog elbocsátani a hagyo-mányos lámpatestek gyártásánakleállítása miatt. Ez a beruházásbiztosítja a munkahelyek megtar-tását, sõt, a bõvítés esélyét hor-dozza. A GE tehát fantáziát lát avárosban. Akárcsak egy olasz cég,a DAB, amely közel egymilliárdforintos beruházást valósít meg azipari parkban, amellyel 140-150új munkahelyet teremt. Ezt fõlegazoknak az olasz vállalkozóknakköszönhetjük, akik Nagykanizsán

dolgoznak, és jól érzik magukat avárosban, jónak tartják azt a kör-nyezetet, amit Kanizsa és az or-szág tud biztosítani. Azok az ola-szok, akik ebben a régióban új be-fektetési célpontokat keresnek,elõször Nagykanizsát „fedezikfel”. Az elmúlt idõszakban jelent-kezett két újabb vállalkozó is,akik munkahelyteremtõ-beruhá-zásban gondolkodnak, és esélye-sek vagyunk arra, hogy nálunk te-lepednek le. Ellentétben a máremlített pesszimista képviselõvel,bizakodóan tekintek a jövõbe. ADAB ugyanis opciós jogot kértegy újabb terület megvásárlásraaz ipari parkban. Örülök annak,hogy azok a kis- és közepes vál-lalkozók is megtalálnak bennün-ket, akik stabil munkahelyet tud-nak kínálni az itt élõknek. Mind-ezek következményeként stabili-zálni tudtuk a foglalkoztatást, amia válság idején nagy szó.

– Miért volt elõnyös a város-nak a Saubermacher Pannóniamegvásárlására?

– Az osztrák hulladékgyûjtõcégnek most járt le a szerzõdéseaz önkormányzattal. Már többmint egy éve közöltem a tulajdo-nossal, hogy a szerzõdést a városebben a formában nem kívánjameghosszabbítani, mert akkor isúgy gondoltam, hogy ebbe az üz-letágba az önkormányzatnak tulaj-donosként be kell lépnie, hogyjobban tudjuk felügyelni a folya-matokat. A kormányzati szándékis az volt, hogy a közszolgáltatáslehetõleg állami vagy önkormány-zati kézbe kerüljön, és a hulladék-gazdálkodási törvény is annakszellemében készült, hogy hulla-dékgyûjtést csak olyan cég végez-hessen, amelyikben többségi tulaj-donos az állam vagy az önkor-mányzat. Ezért döntött úgy a helyiFidesz-frakció, hogy támogatjaazt a tervemet, ami a cég megvá-sárlását tûzte ki célul. A Sauber-macher Pannonia nem csak lakos-sági szolgáltatást végez, hanemmás tevékenységgel is jelen van apiacon, és nyereségesen mûködik.Meggyõzõdésem, hogy hosszútá-von ez mind a város, mind pedigaz itt élõ emberek javát szolgálja.Azt a pénzt, amit ebbe invesztált aváros, a cég ki tudja termelni. Aztis meg kell említeni, hogy a várostulajdonszerzésével a munkahe-lyek megtartását is biztosítani tud-juk, ami a tulajdonszerzés nélkülbizonytalan lett volna.

KKaanniizzssaa –– EEllssõõ kkéézzbbõõll 2013. február 7.4

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 4

Page 5: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

KKaanniizzssaa –– KKöözzggyyûûllééssii ttaallllóózzóó 5

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

2013. február 7.

„Nagy álmok, nagy lehetõsé-gek, Nagykanizsa” – így szól a vá-ros új szlogenje. Miért volt szük-ség új arculatra?

Nem volt egy olyan egységesarculatunk, amit általánosan le-hetett volna használni. A korábbijelképünk - emberek egymás ke-zét fogva egy kaput formáltak -nem teljesen fejezte ki azt, mit isgondolunk a városról. Az elsõd-leges célunk az volt, hogy az újjelkép vidámságot és önbizalmatsugározzon, hogy érdemes idejönni, jó itt élni, mert Nagykani-zsa a lehetõségek városa. Olyanjelképet kerestünk, amit egyóvodás is könnyen le tud rajzol-ni, és a jelmondat könnyen meg-jegyezhetõ. Mi ugyanis hiszünkabban - és az utóbbi évek ered-ményei is azt igazolják -, hogyNagykanizsa kiváló lehetõségetteremt az itt élõknek és az ide ér-kezõ befektetõknek egyaránt. Noés persze a szív forma sem vélet-len...

– Miért vezették be azebrendészeti hozzájárulást?

– Törvény született arról, hogyjanuártól minden négy hónaposnálidõsebb kutyát egyedi azonosítóvalkell ellátni. Annak érdekében, hogyminél kevesebb legyen a kóbor ku-tya, mi továbbgondoltuk ezt a ren-delkezést. Elõször is, az állatorvos-okkal kötött megállapodás értelmé-ben, kedvezményt adunk a kutyatu-lajdonosoknak a chip beültetésé-hez. Másodszor, sok panasz érke-zett azzal kapcsolatban, hogy né-hány gazda nem úgy tartja a kutyá-ját, ahogy kellene. Ezért döntöttünkúgy, megpróbáljuk ösztönözni a fe-lelõs állattartást, amihez – anyagilehetõségeinkhez mérten – az esz-közöket is próbáljuk biztosítani,például azt tervezzük, hogy hulla-dékgyûjtõ zacskókat helyezünk ki aközterületeinkre. Tehát azebrendészeti hozzájárulásra azértvolt szükség, hogy a kutyatartássalkapcsolatos körülményeket javít-suk és erõsítsük a felelõs állattar-tást. Így a befolyt összegbõl fogjuktámogatni a kutyák chippel való el-látását, kiépítjük a hulladékgyûjtõrendszert, növeljük a kutyamen-helynek jutatott forrásokat, és ter-vezzük, hogy kijelölünk kutyafut-tató területeket, amellyel többek ré-gi vágya teljesülhet.

Csaknem hárommilliárd fo-rintnyi önkormányzati adóssá-got vállal át az állam Nagykani-zsán, egyéb témák mellett ennekrészleteirõl is tárgyalt csütörtö-kön a város közgyûlése.

A városháza összesítése szerintaz állami kézbe került KanizsaiDorottya Kórházra fordított köl-csönöket teljes egészében átvállal-ja az állam, vagyis 245 millió fo-rinttal csökken a város hitelállo-mánya. Az egyéb kölcsönösszegek6,7 milliárd forintot jelentenekNagykanizsán, ennek – az adóerõ-képességhez igazított számításokalapján – 40 százalékát veszi át akormányzat, vagyis további csak-nem 2,6 milliárd forintot.

Az adósság átvállalásához szük-séges önkormányzati adatszolgál-tatásról szóló elõterjesztést a köz-gyûlés nagy többséggel fogadta el:tizenöt képviselõ igennel szava-zott, ketten tartózkodtak.

Energiamegtakarítást célzó pá-lyázatok benyújtásáról is döntötteka nagykanizsai képviselõk. Egy-szerre öt intézmény pályázik olyanvilágításkorszerûsítési tervekkel,amelyek megvalósításuk eseténnapelemes energiatermeléssel segí-tik a megtakarítást. A 245 millió fo-rint értékû beruházás révén a várospolgármesteri hivatalának épülete,a Batthyány Lajos Gimnázium éshárom általános iskola energetikaikorszerûsítését valósíthatják meg85 százalékos támogatással.

Az elmúlt évben Nagykanizsasok energiát fektetett a külkap-csolatok ápolásába, így számos te-lepülésrõl érkeztek hozzánk, vala-mint több kanizsai küldöttség, azintézmények képviselõi is elláto-gattak határon túli helyszínekre.

A közgyûlés által elfogadottNagykanizsa önkormányzatának2012. évi külkapcsolatairól szólóbeszámolójában olvasható, hogy akülkapcsolati események elsõsor-ban a testvérvárosokhoz kapcsolód-tak, másodsorban került sor gazda-sági és kulturális eseményekre.

Városunkba Akkóból, Bihácsról,Csáktornyáról, Kaproncáról, Gleis-dorfból, Kazanlakból, Kovásznáról,Shijiazhuangból, Togliattiból ésPuchheimbõl érkeztek. A nagykani-

zsai küldöttség februárban járt Ptuj-ban, ahol megtekintette a mohácsibusójáráshoz hasonló nagy hagyo-mányokkal rendelkezõ Kurentovan-je felvonulást. Ezt követõen Csák-tornyára utaztak a kanizsaiak. AzOrff Ütõegyüttes egy támogatásnakköszönhetõen vendégszerepelt Ko-vásznán. Ezeken kívül az intézmé-nyek is kivették részüket a külkap-csolati viszonyok ápolásából.

A város gazdasági kapcsolatainakfejlesztése érdekében üzletemberekés potenciális befektetõk melletttöbb nagykövet is járt nálunk tavaly,így Ilan Mor izraeli nagykövet, majdGrzegorz Lubczyk volt lengyelnagykövet és neje, valamint GhauriShankar Gupta indiai nagykövet. Atestvérvárosi kapcsolatok mellett aMagyarország – Horvátország IPAHatáron Átnyúló EgyüttmûködésiProgram keretében folytatódott azegyüttmûködés Kaproncán.

Ebben az évben is hasonló,élénk külkapcsolati viszonyt sze-retnének ápolni testvérvárosaink-kal, akiket a város eseményeire in-vitálnának, továbbá terveik köztszerepel az európai vérkeringésbevaló bekapcsolódás is.

A közgyûlésen megszavazták aBalatoni út – Hevesi úti csomó-pontba tervezett kettõskereszt-emlékmûvel kapcsolatos önkor-mányzati kötelezettségvállaláselhárítását.

Az emlékmû felállítását a Job-bik Magyarországért Mozgalomkezdeményezte. A 8 méter magasépítési engedély köteles ket-tõskereszt már elkészült azonban afelállítási helye állami tulajdonúközút, vagyonkezelõje a Közleke-dési Koordinációs Központ.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt.Zala Megyei Igazgatója, Móricz Jó-zsef állásfoglalása meghozatalaelõtt, levélben fordult az önkor-mányzathoz, kikérve annak vélemé-nyét, felvállalná-e a jövõben az em-lékmû felújítását vagy elbontását.

Mivel az önkormányzat jelenkörülmények közt nincs döntésihelyzetben, így a kettõskeresztteljáró kötelezettséget nem vállalja.Természetesen amennyiben az em-lített csomópont városi tulajdonbakerül újra tárgyalhatják a kérdést.

Minden évben megszervezik éslebonyolítják városunk oktatási in-tézményeiben a szakmai és érettsé-gi vizsgákat, így 2011/2012-es idõ-szak május-júniusi és az október-novemberi vizsgaidõszakában is.

A május-júniusi vizsgákon 708tanuló kapott bizonyítványt, ebbõl702-en középiskolában tanultak.Tanúsítványt 157 diák, akik márrendelkeztek érettségi bizonyít-vánnyal, vehetett kézhez (közép-szinten 106 fõ, emelt szinten 51fõ). Sikeres elõrehozott vizsgán500 fõ vett részt, de õk még nemfejezték be középiskolai tanulmá-nyaikat. Ismétlõ vizsgát pedig 52tanuló tett, ebbõl 9-en emelt szin-ten teljesítették. A szintemelõ vizs-ga követelményeinek 72-en felel-tek meg, míg kiegészítõ vizsgán12-en, akik már rendelkeztek érett-ségi bizonyítvánnyal, de abbanmég nem szereplõ vizsgatárgybóltettek érettségi vizsgát.

Az október-novemberi érettségivizsgát a Dr. Mezõ Ferenc – ThúryGyörgy Gimnázium és SzakképzõIskola bonyolította. A diákok elõrehozott érettségit jellemzõen idegennyelvekbõl és szabadon választhatótantárgyakból tették, összesen 206fõ, 238 tárgyból, melybõl 30 eset-ben javítóvizsgára utasítás történt.

Az elõterjesztésben olvasható,hogy Nagykanizsán a legnépsze-rûbb tantárgy az angol volt, ezt agazdasági ismeretek és a németnyelv követték a sorban.

Aközgyûlésen elfogadták a Kani-zsa Uszoda Kft. ügyvezetõi tisztsé-gének betöltésére irányuló elõter-jesztést.

A javaslat alapján a tisztség betölté-sére pályázat útján kerül sor, melyetmár ki is írtak, a közzététele február 11-re várható, míg a benyújtás határidejemárcius 29. A pályázók közül történõválasztás április 30-án lesz, amikor a bi-zottsági vélemények ismeretében, a pá-lyázók meghallgatását követõen hozzameg a döntést a közgyûlés. Az ügyve-zetõt 2013. június 1-jétõl kezdõdõen2018. május 31-ig választják meg.

HHáárroommmmiilllliiáárrddoott vváállllaall áátt aazz áállllaamm

KKüüllkkaappccssoollaattaaiinnkkrróóll

EEggyyeellõõrree nneemm lleesszz kkeettttõõss kkeerreesszztt

MMaattuurráállttaakk ssttaattiisszzttiikkáájjaa::aazz aannggooll vvoolltt aa mmeennõõ

ÚÚjj uusszzooddaa-üüggyyvveezzeettõõtt kkeerreessnneekk

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 5

Page 6: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

KKaanniizzssaa –– OOkkttaattááss 2013. február 7.6

Idén is a Hevesi Sándor Álta-lános Iskola adott otthont a Ka-zinczy Ferencrõl elnevezett szép-kiejtési versenynek. A megmé-rettetésen 31 felsõ tagozatos he-lyi- és környékbeli kisdiák vettrészt, ám Lenti térségébõl is ér-keztek gyermekek a nyelvmûve-lõ-rangadóra.

A verseny ezúttal is nyelvünkigazi értékeit megõrizve a szépmagyar beszéd tematikájára épült.„Hiszen a mai világban fontos,hogy akár egy ilyen megmérette-téssel is tegyünk – fiatalok, felnõt-tek közösen – a magyar nyelv rom-lása ellen” – szólt köszöntõjébenKovácsné Egres Éva. A HevesiSándor Általános Iskola igazgató-helyettese beszédben közelképetadott a Kazinczy-díj Alapítványoltalmában egykoron életre keltversenyrõl, majd az intézmény di-ákjai adtak ünnepi mûsort. A ver-seny ezután két korcsoportban, az5-6, illetve a 7-8 osztályos gyer-mekeknél az általuk választott, ho-zott szöveg felolvasásával vettekezdetét. A háromtagú szakmaizsûri a nebulók helyes, hangsúlyoskiejtését vette górcsõ alá – számoltbe hetilapunknak Kanizsai János-né fõszervezõ, a Munkaközösségvezetõje. Az értékes nyereménye-ken, és a jó hangulatú délutánonkívül a legszebb beszédû diákravár még a Balatonbogláron meg-rendezendõ országos döntõn valóbizonyítás lehetõsége is.

Eredmények:Nagykanizsa-7-8.osztály: 1.

Poszovecz Hanna Kõrösi-PéterfyÁltalános Iskola Péterfy SándorTagintézmény, felkészítõ: Dr.Bartókné Tóth Edit. 2. Farkas Dó-ra Kõrösi-Péterfy Általános IskolaSzékhelyintézmény. 3. LovrencsisDóra Piarista Általános IskolaGimnázium, Diákotthon és BoldogDonáti Celesztina Óvoda, felkészí-tõ: Rácz Andrásné.

Lenti 7-8.osztály: 1. Tüske BálintArany János Általános Iskola, fel-készítõ: Rákos Szilvia. 2. MaturiczVanda Arany J.Á.I., felkészítõ: Rá-kos Szilvia. 3. Kovács NikolettaVörösmarty Általános Iskola, fel-készítõ: Szunyogh Lászlóné.

Nagykanizsa 5-6.osztály: 1.Hajmás Lili, Zrínyi M. - Bolyai Já-nos Általános Iskola, felkészítõ:Horváthné Paulusz Julianna. 2.Vasvári Zsóka Hevesi Sándor Ál-

talános Iskola, felkészítõ: HalászKatalin. 3. Molnár DorottyaKõrösi-Péterfy Általános IskolaSzékhelyintézmény.

Lenti 5-6. osztály: 1. WeinhofferPéter Arany János Általános Isko-la. felkészítõ: Rákos Szilvia.

A szakképzési rendszer átala-kulása nagy terhet ró az iskolák-ra és a családokra egyaránt, hi-szen már elég korán el kell hatá-rozni a fiataloknak: milyen szak-mát, képzést válasszanak. Ebbena nehéz döntésben próbál segít-séget nyújtani a Nagykanizsa ésTérsége TISZK „Merre visz azút?” nevû projektje.

A projekt keretében a TISZKmunkatársai már több általános is-kolában tartottak foglalkozásokat,Nagykanizsán és környékén is. Apályaorientációs program szerdána nagyrécsei Körzeti Általános Is-kola és Napköziotthonos Óvodaintézményében zajlott.

– A gyors változások nem sok idõthagytak a felkészülésre, kihelyezettfoglalkozásainkkal ebben próbálunksegíteni – fogalmazott Faragó Zsolt,a TISZK szakmai vezetõje.

– A nagyrécsei iskolában csalá-dias hangulatban zajlik az oktatás,a 7. évfolyamon jelenleg 21 tanu-lónk van. Plusz foglalkozásokonigyekszünk segíteni a gyerekek fel-készülését az elõttük álló évekre ésfeladatokra – mondta el HorváthJános, az intézmény igazgatója.

A pályaorientációs foglalkozásoktechnikai feltételeit a Nagykanizsaés Térsége TISZK biztosítja. Aprogramok alkalmával kitelepülnekaz iskolákba, ahol a „Merre visz azút?” projekt jól felkészült munka-társai foglalkoznak a diákokkal.

A mintegy öt tanórát igénylõ,csoportos és egyéni feladatokkal,az önismeretet segítõ számítógépesprogramokkal tûzdelt foglalkozá-sok mindig személyre szóló tanács-adással zárulnak. Utóbbin, igényszerint, a szülõk is részt vehetnek.Végezetül a tanulók véleményt al-kothatnak, név nélkül, írásban meg-fogalmazva a tapasztalataikat. Ezekközül álljon itt néhány: „Nagyonjónak tartottam a foglalkozást, sokúj információt szereztem. Nagyonhasznosnak tartom, jó lenne, hatöbbször lenne ilyenben részünk.”„Köszönjük, hogy hozzásegítettek

bennünket ahhoz, hogy eldönthes-sük, milyen szakmát válasszunk.Nagyon jól éreztem magam, sokérdekességrõl hallottam. „Szerin-tem nagyon jó volt, megismerhet-tem több szakmát. Még nem tu-dom, milyet válasszak, de azértmár van néhány ötletem.” „Hasz-nos volt a mai nap, mert sokat ta-nultam, s jobban megismertem asaját képességeimet. Irányt kaptama továbbtanulási céljaimhoz.”

FFooggyyaasszzttóóvvééddeellmmii hhéétt

Érdekes elõadásokkal tarkí-tott hét elé néznek a Dr. MezõFerenc - Thúry György Gimná-zium és Szakképzõ Iskola diák-jai. Egy sikeres pályázat jóvoltá-ból a Thúry TagintézménybenFogyasztóvédelmi hetet rendez-nek, melynek elsõdleges célja az,hogy a tanulók megismerkedje-nek a fogyasztóvédelemmel, il-letve tudatos fogyasztókká ne-veljék õket pedagógusaik új ok-tatási formák segítségével.

A tagintézmény elsõ alkalom-mal vesz részt a FogyasztóvédelmiEgyesületek Országos Szövetsége,a Fogyasztóvédõk Országos Egye-sülete és a Közép-MagyarországiFogyasztóvédelmi Egyesület általkiírt projekten. Ennek köszönhetõ-en az iskola elméleti-gyakorlatiképzési profilja is színesedik, bõ-vül, kiemelten a Fogyasztók Heterendezvénysorozaton.

E gondolatokkal köszöntötte amegjelenteket s mutatta be a prog-ram célját, értelmét Rábavölgyi At-tila a projekt-hét ünnepélyes meg-nyitóján. A tagintézmény-vezetõbeszédében üdvözölte a kampányinteraktív mivoltát. Elmondta:amellett, hogy a pályázat nyertesei– a tanulók – ingyenesen vehetnekrészt a zánkai „Országos Fogyasz-tóvédelmi Suli Tábor” négynaposrendezvényein, a hétköznapjaikatis aktívan tölthetik, ugyanis a többnapig tartó rendezvény sikeréértmaguk is sokat dolgoztak: a fo-gyasztóvédelmi hét témaköreitváltozatos programok formájábantérképezik fel. A legfontosabb kri-tériumokkal, gyakorlati tudnivaló-ikkal pedig diáktársaikat is megör-vendeztetik – életszerû, gyakorlatielõadások formájában. Az osztály-fõnöki órákon pedig sor kerül fo-gyasztóvédelmi oktatásra is ezenismeretekbõl, ahogy a szavatos-ság, jótállás témaköreibõl is.

Ehhez kapcsolódóan fogyasztó-védelmi versenyt is rendeznek,

melynek végén totót töltenek ki atanulók újonnan elsajátított isme-reteikbõl. A hét folyamán a fiata-loknak lehetõségük adódik arra is,hogy a pályázatra készített rajzok-ból nyílt kiállítást megtekintsék,csakúgy, mint a fogyasztóvédelemgyakorlati kérdéseit reprezentálóvideó-bejátszásokat. A minden-napokban elõforduló fogyasztóvé-delmi ismeretekrõl pedig Dr.Krisch Attila, az Európai Fogyasz-tói Központ igazgatójának közre-mûködésével – magyar és angolnyelvû ismeretterjesztõ szóró-anyagok útján – tájékozódhatnak adiákok, hozzátartozóik és pedagó-gusaik egyaránt.

A kampányban részt vevõ tanu-lók: 9.B.: Horváth Zoltán, Pati Ni-koletta, Skobrics Ádám, MolnárAlexandra Fausztina. 10.B.: HollErika, Horváth Nikolett, IlirjanaKadrija, Jugovics Gabriella. 10.C.:Cziráki Nikolett, Szalavics ÉvaVeronika, Németh Márk. 10.G.:Csárdi Dorottya, Horváth Andrea,Horváth Alexandra, GerencsérBarbara, Ábrahám Fanni, BogdánLászló. 11.A.: Horváth Vanda.11.C.: Gerencsér Anna. Felkészítõtanáraik: Almás Piroska, HoroghRoland, Simon Zoltánné, BöjtinéFarkas Valéria. Segítõ kollégáik:Lukács Judit, Szmodics László.

Sikeres és szakmai tapasztala-tokban gazdag két évet tudhatmaga mögött a Központi RózsaÓvoda. Egy uniós pályázat közel18 millió forint összértékû támo-gatásának köszönhetõen meg-újult az intézmény pedagógiaikultúrája: ezáltal olyan modernmódszereket alkalmazhatnak azóvodai nevelésben, aminek kö-szönhetõen az oktatás tárháza akörnyezettudatos nevelésre, ésaz apróságok egészségének fej-lesztésére is kiterjed.

Minderrõl egy sajtótájékoztatókeretében számolt be a napokbanBöjti Istvánné. A Központi RózsaÓvoda vezetõje ismertette a kom-petencia alapú, integrált szemléle-tû, korszerû pedagógiai módsze-rek elsajátítása címû projekt mint-egy kétéves idõtartamának fõbbmérföldköveit a pályázatban résztvett öt óvónõvel közösen, akik atámogatásnak köszönhetõen újabbképesítéseket szereztek. A külön-bözõ tagintézményekben dolgozónevelõk a fejlesztõpedagógia,

SSzzéépp mmaaggyyaarr bbeesszzéédd

MMáárr 77.. oosszzttáállyybbaannéérrddeemmeess ggoonnddoollkkooddnniiaa ttoovváábbbbttaannuulláássrróóll

NNeevveellééss úújj sszzeemmlléélleettbbeenn

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 6

Page 7: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

a környezeti nevelés, a mentálhigi-énia és a gyógytestnevelés terüle-tén bõvítették tudásukat – mely tu-dományágak mindegyike szorosankapcsolódik a Központi RózsaÓvoda és tagintézményeinek peda-gógiai profiljához, és hatékonyanbeépül a mindennapi oktatói mun-kába, melynek „igazi nyertesei”nemcsak képesítést szerzett óvó-nõk, hanem kollégáik is: ugyanissok munkaközösség, helyi „work-shop” is elindult a tagintézménye-ken belül. Ezek remek lehetõségetnyújtanak arra – mint a beszámo-lón elhangzott –, hogy pedagógu-sok egymásnak is átadják ismerete-iket, tapasztalataikat.

Nyílt Napot tartottak a Pan-non Egyetem NagykanizsaiKampuszán, ahol az egyetemmind az öt kara – a mérnöki, amodern filológiai és társadalom-tudományi, a georgikon, a mér-nöki, valamint a mûszaki infor-matikai – bemutatta képzési kí-nálatát az érdeklõdõ diákok ésszülõk számára.

– Az itt ülõ kollégák a különbö-zõ karok képviseletében jelentekmeg, azokat mutatják be, ezzel se-gítséget adva a jelentkezéshez –köszöntötte a végzõsöket dr.Birkner Zoltán, a nagykanizsaikampusz igazgatója, aki a decem-ber 20-a óta történt változásokrólis beszámolt a diákoknak.

Kiemelte, jelentõs kereteket nyi-tottak meg a felsõoktatásba most be-lépni kívánók elõtt. Akorosztály het-ven százalékának van esélye arra,hogy államilag támogatott keretekközött tanuljon. A keretszámok bõ-vülésén túl a leegyszerûsített felvé-teli eljárás is pozitívumnak számít.

– Megéri a Pannon Egyetemet(PE) választani, hiszen a magyaror-szági 72 felsõoktatási intézmény kö-zül a hetedik helyet foglalja el. Ígyaki itt szerzi meg a diplomáját, azegy piacon eladható diplomát kapkézhez – részletezte dr. Birkner Zol-tán. APE-nek 10 ezer hallgatója van,három nagy telephellyel bír (Nagy-kanizsa, Keszthely, Veszprém), ezenkívül a diákélet és az ott elvégzettmunka messze földön ismert.

A félévek alatt elsajátítják a cél-irányos munkavégzést, a közös-ségben való tevékenykedést, az ér-telmiséggé válást és néhány nyel-vet, továbbá lehetõségük nyílik ar-ra, hogy külföldre menjenek. A fo-

lyamat az összes nehézsége ellené-re a legszebb idõszaknak számít. Anagykanizsai kampuszon ehhezszerettek volna segítséget és javas-latokat adni a diákoknak, hiszennehéz döntés elõtt állnak.

Az Új Széchenyi Terv egy afoglalkoztatást segítõ pályázatá-nak ismertetésére került a múlthéten a Nagykanizsai Inkubátor-ház és Innovációs Központban. ATÁMOP-2.3.4.A-13/1 kódszámúpályázatot Cserti Csilla az intéz-mény vezetõje ismertette.

A február 15-tõl benyújtható pá-lyázatokat mikro-, kis- és középvál-lalkozások részére írták ki. Az Euró-pai Szociális Alap és Magyarországtársfinanszírozásában létrejövõ prog-ram a szakképzési rendszer átalakítá-sa nyomán lehetõvé teszi, hogy a vál-lalkozások 9 hónapon keresztül járóteljes vagy részleges bér- és járulék-támogatással gyakornokokat foglal-koztassanak. Cél az, hogy az iskolairendszerû képzésben résztvevõ pá-lyakezdõk foglalkoztatását, tudásá-nak hasznosítását elõsegítsék. A pá-lyázat további kedvezõ lehetõségetbiztosít – a pályázattal összefüggõ –a gyakornokok irányítását végzõmentorok bértámogatására, admi-nisztrációs költségek támogatására,beszerzések, felújítások és átalakítá-sok támogatására. A tanulószerzõ-déssel rendelkezõ vagy azt megkötõtanulók és a vállalkozások közöttimegállapodás rögzíteni köteles a he-ti 40 órás, teljes munkaidejû munka-viszonyt és az egyéb munkajogi sza-bályokat. Fontos, hogy a támogatásvissza nem térítendõ formában való-sul meg és a projekt elszámolhatóösszes költségének legfeljebb 100százaléka számolható el.

Blasszauer János, a BatthyányLajos Gimnázium angoltanára,a patinás brit Routledge kiadógondozásában nemrég megjelent„Using New Technologies toEnhance Teaching and Learningin History” mû egyik fejezeténekszerzõje. A középiskolai történe-lem tanárok számára íródottkönyv azt mutatja be, hogy mi-képpen lehet hatékonyan fel-

használni az IKT-s eszközöket atörténelem tanítása során.

Blasszauer János az úgynevezettwebquest módszerrõl értekezett amûben. A diákok és tanárok közöttiegyüttmûködésén alapuló módszervalójában a projekt alapú tanulásegyik leghatékonyabb példája. Aszerzõ számos webquest-et írt már azEurópai Iskolahálózat számára, vala-mint 2002-ben a Hornby Trust és Bri-tish Council által szervezett nemzet-közi nyári multimédiás kurzus okta-tójaként a webquest projektet megis-mertette külföldi kollégáival. Az e-HELP (http://www.e-help.eu/) pro-jekt kapcsán mélyítette el ismeretét awebquest módszer történelemben va-ló felhasználásáról – tudtuk meg aBatthyány Lajos Gimnáziumtól.

Ezúttal az Általános Iskola ésÓvoda – Miklósfa diákjainak al-kotásaiból nyílt kiállítás a TISZKAlkotó Ifjúság Galéria és Kávé-házban. A Színek és varázslatokelnevezésû tárlatot február 28-igtekinthetik meg az érdeklõdõk.

A megjelenteket Árvainé KartaiCsilla köszöntötte, majd a tárlatotSzmodics Józsefné intézményveze-tõ mutatta be.

A kiállítás anyagát a miklósfaiintézmény képzõmûvészeti szak-körén készült féléves válogatottalkotásokból állították össze, melynegyediktõl nyolcadik osztályosdiákok mûveit öleli fel. A foglal-kozás célja, hogy kiegészítsék, ésez által többet adjanak a tanításiórák anyagánál, ezen kívül szeret-nék megismertetni a gyerekekkela vizuális kultúra nyelvét is, mind-ezt Lukács Judit úgy végzi, hogyaz illeszkedjen a tanulók egyéni-ségéhez.

Több technikával is megismer-kedhettek ezeken a szakkörököna tanulók, fontos idõszaknak szá-mított a színekkel, színkeverés-sel, ezek érzelmi hatásaival fog-lalkozó órák sora, melyhez amandala rajzolás kapcsolódott,de monotípia technikával is na-gyon szép, érzékeny rajzok ké-szültek.

A kézmûvel technika során pe-dig olyan tárgyakat, ékszereketkreáltak, melyeket a tanulók büsz-kén viselnek.

K.V. - Sz.Zs. - V.M.

KKaanniizzssaa –– OOkkttaattááss 7

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

2013. február 7.

NÉGY FÉRFI GATYÁBAN NAGYKANIZSÁN!

FODOR ZSÓKA, NYERTES ZSUZSA, FOGARASSY BERNADETT, BALÁZS ANDREA,

STRAUB DEZSÕ, BÖRÖNDI TAMÁS, BELEZNAY ENDRE,STRAUB PÉTER

a Négy férfi gatyában címû zenés vígjátékban a Kanizsai Kulturális Központ Hevesi Sándor Mûvelõdési

Központjában FEBRUÁR 28-ÁN CSÜTÖRTÖKÖN 19 ÓRAKOR!

Jegyek kaphatók 2500 és 2900 Ft-os áron a mûvelõdési központban www.kanizsaikultura.hu, tel.: (93)-311-468,

e-mail: [email protected]

NNyyíílltt nnaapp aa kkaanniizzssaaiikkaammppuusszzoonn

GGyyaakkoorrnnookkookkkkaall aaffooggllaallkkoozzttaattáássbbõõvvííttéésséééérrtt

AAnnggooll kköötteett ttáárrsssszzeerrzzõõjjee aaBBaatttthhyyáánnyy eeggyyiikk ttaannáárraa

MMiikkllóóssffaaii ddiiáákkookk kkiiáállllííttáássaa aa TTIISSZZKKggaalléérriiáájjáábbaann

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 7

Page 8: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

2013. február 7.8 KKaanniizzssaa –– PPoolliittiikkaa

A most indult falujárással Ma-gyarország mai állapotát kíván-ja felmérni a MSZP, amelynektagjai arról is beszélnek a meglá-togatott településeken, hogy apárt milyen Magyarországotképzel el holnap – közölte a pártelnöke csütörtökön a Zala me-gyei Surdon.

Mesterházy Attila a Zala megyé-ben indított országos falujáróprogram elsõ helyszínén tartottsajtótájékoztatóján azt mondta: aMagyarország ma elnevezésûkampány részei az utcán megjelentplakátok, de személyesen és inter-neten is gyûjtik a véleményeket,észrevételeket az ország jelenlegihelyzetérõl.

A választópolgároktól, szakszer-vezetektõl, önkormányzatoktól, ci-vil szervezetektõl érkezõ jelzésekalapján március 9-én összegzikelõször tapasztalataikat egy or-szágértékelõ rendezvény kereté-ben.

Kijelentette: „Magyarországnakúj kormányra van szüksége, mertez a kormány nem képviseli igazá-ból a nemzeti érdekeket, számosterületen kudarcot kudarcra hal-moz”. Miközben a miniszterelnök„mindenhol sikert lát, a miniszterepedig tündérmeséket, mi eközbenazt látjuk, hogy növekszik a sze-génység, egyre nehezebben élnekaz emberek”.

Ma körülbelül négymillió em-ber él a létminimum környékén,másfélmillió ember mélyszegény-ségben, négyszáz-ötszázezer gye-rek éhezik naponta, és minden ne-gyedik forintunkat rezsitörlesz-

tésre fordítjuk. Szinte azonnal kilehetne kapcsolni háromszázezercsaládnál a közmûszolgáltatáso-kat, mert nem tudják törleszteniaz adósságukat – sorolta az MSZPelnöke.

Mesterházy Attila úgy fogalma-zott: Magyarországon gazdasági,

szociális, demokratikus és politi-kai válság is van. Az ország gazda-sága recesszióban van, „a legopti-mistább becslések szerint 2013-ban nulla százalékos GDP-növe-kedés várható, nincsenek befekte-tések, történelmi mélyponton vana befektetési ráta Magyarországon,a külföldi befektetõk menekülnekaz országból, a hazai befektetõkpedig egyszerûen kivárnak”.

Lefagyott a magyar gazdaság,ezért 180 fokos fordulatra vanszükség, s ezt csak úgy lehet elérni,ha „újraépítjük a Magyarország és amagyar kormány iránti bizalmat, hakiszámíthatóságot, jogbiztonságottudunk garantálni a magyar gazda-sági szereplõknek” – mondta.

Az MSZP elnöke kijelentette:„nem jó politikai stílus, amikoregy kormány diktátumokkal kor-mányoz, amikor csak kijelentõmódban tud beszélni, és kétségekmég csak fel sem merülnek a dön-téseik helyességét illetõen”. Ma-gyarországon a kormány „semmi-lyen párbeszédre nem hajlandó,nem kíváncsi a mások vélemé-nyére, sõt ha valaki más véle-ményt mond, akkor azt ellenség-nek tekinti, ezen a kultúrán sze-retnénk változtatni” – fogalma-zott.

Mesterházy Attila kifejtette:szeretnék elérni, hogy az MSZPjóval a választások elõtt megtudja mondani a választópolgár-oknak, hogy mire számíthatnak,ha újra õket támogatják. „Azt ahibát még egyszer nem követjükel mint 2006-ban, hogy más volta választási program, és aztánmás lett a kormányprogram, ta-

nultunk a hibáinkból” – tettehozzá.

„Sokan vagyunk ugyan, demég nem elegen” – e gondola-tokkal summázta csütörtökönMesterházy Attila, az MSZP or-szágos falujárási programjánakzalai nyitóállomásán megszer-zett vidéki-vizit tapasztalatait.A szocialista párt nemcsak kihe-lyezett elnökségi- és frakcióülé-sét tartotta meg szûkebb pátri-ánkban, hanem mintegy 14 kis-településre is ellátogattak a bal-oldali prominens vezetõk abbóla célból, hogy választóikkal –akik az MSZP álláspontja sze-rint „elnémítva” élnek – talál-kozzanak, illetve azért, hogy afalvakban élõk mindennapiproblémáira megoldást találja-nak.

A Surdon kezdõdött falujárásiprogram zárásaként a szocialistákelnöke, Mesterházy Attila, pártjá-nak nagykanizsai szimpatizánsaiteszmefuttatásaival egybekötött,sarkalatos tényekkel megtûzdeltelõadására invitálta a Hevesi Sán-dor Mûvelõdési Központba. Azon-ban – a zsúfolásig megtelt színház-teremben – is akadt olyan, aki nema baloldali választók közé sorolha-tó, hiszen a bevonuló elnökségtagjait „megjöttek a tolvajok” be-kiabálással fogadta.

Az incidenst követõen GóraBalázs, az MSZP ügyvezetõ elnö-ke köszönetét fejezte ki a mint-egy 500 fõs közönség szocialistá-kat támogató, jelentõs hányadaelõtt.

„Hiszen a FIDESZ- t le kell vál-tani és felelõs kormányt kell létre-hozni, ám ehhez még több választóösszefogása szükséges”– emelte kidr. Fodor Csaba. Az MSZP Zalamegyei elnöke gondolataival kitérta falujárási program igazi céljára,

MMeesstteerrhháázzyy:: MMaaggyyaarroorrsszzáágg mmaaii áállllaappoottáátt mméérrii ffeell aazz MMSSZZPP aa ffaalluujjáárráássssaall

MMSSZZPP:: AA zzaallaaii ffaalluujjáárrááss ttaappaasszzttaallaattaaii

Fotó

k: B

akon

yi E

rzsé

bet

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 8

Page 9: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

„Dübörög az MSZP-s hazug-sággyár” címmel tartott rendkí-vüli sajtótájékoztatót Fertig Ist-ván és Bizzer András a helyi Fi-desz részérõl.

Fertig István így kezdte: „Cini-kus és képmutató Mesterházy Atti-la falujárása, hogy épp azokban afalvakban, így a Nagykanizsa kör-nyéki kistelepüléseken, amelyek-ben a baloldali kormányzás csakadóssághegyet és csõdöt hagyottmaga mögött, õ évtizedes közönyután most kampányolni jár. AzMSZP-s politikusok ma Zala me-gye településein folytatják a RonWerber által kitalált uszító kam-pányt. A cél az, hogy az ország el-ért eredményeivel szemben a ma-guk által kreált negatív képet suly-kolják.

Mesterházy Attila és társai nemtanultak saját hibáikból, pedig azország 2010-ben elutasította azt afelelõtlen, veszélyes gazdaságpoli-tikát, amelynek a következményeaz ország, a családok és az embe-rek eladósodása lett. A Med-gyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány tevékenysége nyomán az50 százalék körüli államadósság80 százalék fölé nõtt, a politikakriminalizálódott, a bûnügyi hírekállandó szereplõi lettek a szocialis-ta és liberális politikusok. Ezt anyolc éves ámokfutást a szocialis-ták el akarják velünk feledtetni.Ezért támadják most minden esz-közzel azokat az eredményeket,amelyeket az elmúlt, lassan háromévben közösen elértünk. Bocsánat-kérés helyett gyûlöletkampánybakezdtek.”

Mindehhez Bizzer András azalábbiakat fûzte: „Azt akarják el-hitetni velünk, hogy a kormányeredménytelenül végzi a dolgát.Pedig mondjuk ki: igenis ered-mény a 10 százalékos rezsicsök-kentés. Igenis eredmény az önkor-mányzatok adósságátvállalása.Igenis eredmény a devizahitele-seknek kínált mentõcsomag ésigenis nagyon nagy eredmény,hogy csökken az államadósság. Aszocialistákat az sem érdekli, hogyaz általuk rossz feltételekkel fel-vett IMF-hitel esedékes részletét,eredményesen, jóval a határidõelõtt törleszteni tudta Magyaror-

szág. Igenis mindez hatalmas telje-sítmény. Olyan építõ munka ered-ménye, amely a szocialisták törek-véseivel szemben, az összefogásonalapul, és az ország felemelkedésétszolgálja.

A szocialista gyûlöletkampánycélja Zalában is egyértelmûen az,hogy hazug üzenetekkel eltereljéka figyelmet Magyarország és az ittélõ emberek teljesítményérõl.”

Nagykanizsa nem kér a gyûlö-letkampányból címmel tartottsajtótájékoztatót Cseresnyés Pé-ter polgármester, aki kiemelte,városunknak nincs szüksége azMSZP hazugságokra, rombolás-ra, gyûlöletre és uszításra épülõkampányára.

– Az MSZP megkezdte kampá-nyát, mely a gyûlöletre épül, ebbõlis látható, hogy a szocialisták nemtanultak a saját hibájukból, ugyan-is 2010-ben azt a politikát, amelyetfolytattak, városunk választópol-gárai elutasították – kezdte a tájé-koztatót Cseresnyés Péter.

Majd hozzátette, felelõtlen, ve-szélyes gazdaságpolitikájuk követ-kezményeként az ország, az önkor-mányzatok és a családok eladósod-tak. Erre Nagykanizsa is példa le-het, hiszen a fejlesztésekre hiteleketkellett felvennie a városnak, mivela Medgyessy-, a Gyurcsány- és aBajnai-kormányok feladatot adtak,azonban a hozzá tartozó fedezetetés finanszírozást nem biztosították.Az Orbán-kormány az elmúlt idõ-szakban a települések adósságainakjelentõs részét, néhány esetben ateljes összeget átvállalta. – Ez aszocialista és az Orbán-kormányközti különbség, amely a települé-sekhez, az emberekhez való viszo-nyát is mutatja – hangsúlyozta.

Ahogy mondta, most megindultegy kampány az MSZP óriáspla-kátjain is, melyeket a gyûlöletkel-tés és a hazudozás jellemez ahe-lyett, hogy bocsánatot kértek volnaaz emberektõl a nyolc éven át tar-tó politikájukért. Ron Werber, agyûlöletkampány szakértõje egyrombolásra, uszításra épülõ világotálmodott meg, az MSZP ma e sze-

rint mûködik, kampányából errelehet következtetni.

Ezt követõen a polgármester atényeket sorolta fel, miszerint azév a rezsi csökkentésével kezdõ-dött, a kormány kiszabadította azországot, a családokat és az önkor-mányzatokat az adósságcsapdából,valamint komoly lépések és ered-mények tapasztalhatóak az adós-ság csökkentése terén is. Ered-ményt hoznak a bevezetett munka-helymegtartó és – bõvítõ intézke-dések, így a 25 év alatti és az 55 évfeletti foglalkoztatottakra vonatko-zó kedvezmények, valamint a kis-és közepes vállalkozásokat érintõúj adózási formák.

Sem az országnak, sem pedig avárosnak nincs szüksége ilyenkampányra, ahol az egyik cél agyûlöletkeltés. Kanizsát a nyugodtpolitika jellemezte az elmúlt két év-ben, az elõzõ ciklus botrányai el-tûntek. A város fejlõdik, munka-helyteremtõ beruházások indultakés várhatóan indulnak a jövõben is,több projekt is fut, illetve kezdõdika közeljövõben. Továbbá Nagyka-nizsa vagyona gyarapodott a Sau-bermacher-Pannonia megvásárlásá-val, ezzel biztosítva száz – száz-negyven ember további munka-helyét. – Fontos leszögezni: a várospénzügyileg kiegyensúlyozott, azönkormányzat ellátja feladatait ésmûködteti intézményeit. A gyûlö-letkampány ezeket az eredménye-ket, a kanizsai emberek munkáját,az elmúlt idõszakban tapasztalt ösz-szefogást is támadja – zárta a sajtó-tájékoztatót Cseresnyés Péter.

P.L. - V.M.

KKaanniizzssaa –– PPoolliittiikkaa 92013. február 7.

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

AAddóóssssáágghheeggyy vviisssszzaahhaaggyyááss uuttáánn kkééppmmuuttaattááss

CCsseerreessnnyyééss PPéétteerr aazzMMSSZZPP kkaammppáánnyyáárróóll

értelmére is. „Fontos, hogy minéltöbb emberhez juttassuk el az igaz-ságot, azt, hogyan döntötte s döntijelenleg is folyamatosan romlásbaaz országot az Orbán-éra, melynekegyik ékes példája a városunkbanuralkodó „fejetlenség” – amit egy-értelmûen a FIDESZ számlájára ír– pártja nevében is – a politikus.Éppen ezért olyan kormányprog-ram kialakítására törekszenek –amennyiben megnyernék a 2014-ben tartandó választásokat – ame-lyekben Zala megye külön fejeze-tet, nagy hangsúlyt kapna.

Ám mindehhez szükséges azemberek véleménye – fejezte ki apárt Zala megyei elnökével egyet-értésben az országos elnökség tag-ja, Teleki László. A roma politikusszavaiban leszögezte: ma fortélyosfélelem igazgat hazánkban, az em-berek – ha nem FIDESZ hûek – fé-lelemben kell élniük, és panaszuk-nak nem adhatnak hangot, s teret.Ám – mint elmondta – a legször-nyûbb mégis az, hogy közel 4 mil-lióan élnek ma Magyarországonolyanok, akik nap, mint nap éhez-nek, még úgy is, ha a növekvõmunkanélküliség ellenére is, devan állásuk, ahol „éhbérért” dol-goznak. „Látható és kiszámíthatójövõt akar az MSZP” – hangsú-lyozta Teleki László.

A felvezetõ eszmefuttatásokat kö-vetõen Mesterházy Attila tartottameg beszédét, melyben pártja fõ fel-adatait is vázolta. Elsõdleges céljukolyan ország létrehozása, ahol nem„egypártrendszer” uralkodik, ahol azemberek – akármilyen párttal isszimpatizálnak – szabadon elmond-hassák véleményüket. Ezért összefo-gásra, és egy újfajta politikára vanszükség, melyet mindenki magáé-nak érezhet, és ez az MSZP- ismétel-te a 2 éve pártelnökként tevékenyke-dõ politikus. Aki – mivel szerintepártja õszinte politikát folytat- kitértarra is, hogy a saját hibáikon is vál-toztatni kell, ám ezeket a fekete fol-tokat nem nevezte meg beszédében.Ezzel szemben az „Orbán Viktor-Matolcsy György páros” rovásáraszámos hibát írt. Többek között aromló gazdaságot, s ezáltal a lakos-ság nagy részét sújtó nyomort. Meg-oldásként minderre új kormányt kí-nált Mesterházy Attila. A megjelentnagykanizsai választók kérdéseketnem intézhettek az elnökhöz, mégzáróbeszédét követõen sem.

MTI - Sz.Zs.

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 9

Page 10: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

KKaanniizzssaa –– HHiirrddeettééss 2013. február 7.10

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyûlése (8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 7.)pályázatot hirdet a Fogyatékkal Élõk Integrált Intézménye (8800 Nagykanizsa,Ûrhajós u. 6.) intézményvezetõ (magasabb vezetõ) munkakörének teljes munka-idõben, közalkalmazotti kinevezés szerinti munkakör mellett történõ betöltésére.

Az intézményvezetõ által ellátandó feladatok: A Nagykanizsa, Ûrhajós u. 6. számalatti 50 férõhelyes Fogyatékkal Élõk Otthona, a 10 férõhelyes Fogyatékkal ÉlõkGondozóháza, a 20 férõhelyes Fogyatékkal Élõk Napközi Otthona, valamint a Támo-gató Szolgálat színvonalas szakmai munkájának, gazdálkodásának szervezése, irányí-tása, ellenõrzése. A központi jogszabályok, valamint az önkormányzati rendeletekszerint a feladatkörébe tartozó valamennyi önkormányzati feladat magas szintû vég-zésének megszervezése, koordinálása, biztosítása.Pályázati feltételek:- a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és mû-ködésük feltételeirõl szóló 1/2000. (I. 7.) SZCSM rendelet 3. számú mellékletének6.4. pontja szerint az intézményvezetõi munkakör betöltéséhez szükséges felsõfokúiskolai végzettség,- a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek (Kjt.) a szoci-ális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történõ végrehajtásárólszóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (Kjt. vhr.) 3. § (3) bekezdésében foglaltakalapján legalább 5 év felsõfokú végzettséget vagy felsõfokú szakmai képesítést igény-lõ, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közokta-tás területén betöltött munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,- szociális szakvizsga, illetve szakvizsgával nem rendelkezõ pályázónak - amennyi-ben nem mentesül letételének kötelezettsége alól - a nyilatkozata arról, hogy vállal-ja annak a kinevezést követõ 2 éven belüli megszerzését,- magasabb vezetõ beosztás ellátására megbízást az kaphat, aki a munkáltatóvalközalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejûleg közalkalmazottimunkakörbe kinevezhetõ,- magyar állampolgárság, vagy külön jogszabály szerint a szabad mozgás éstartózkodás jogával rendelkezõ, illetve bevándorolt vagy letelepedett státusz,- 18. életév betöltése,- büntetlen elõélet.A pályázathoz csatolni kell: a pályázó részletes szakmai önéletrajzát, a képesítéstigazoló okirat(ok), illetve a szociális szakvizsgáról szóló oklevél közjegyzõ által hi-telesített másolatát, az elõírt szakmai gyakorlat meglétének hitelt érdemlõ igazolását,az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó programját, közalkalmazotti jog-viszony létesítése esetén a büntetlen elõélet igazoló 90 napnál nem régebbi erede-ti hatósági erkölcsi bizonyítványt, a pályázó nyilatkozatát arról, hogy a pályázatianyagában foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szük-séges kezeléséhez hozzájárul, a pályázati eljárás során a testületi bizottsági ülése-ken és a döntéshozó Közgyûlés ülésén a napirendnek a nyilvános ülésen történõtárgyalásához hozzájárul-e, szociális szakvizsgával nem rendelkezõ pályázó esetén- amennyiben nem mentesül letételének kötelezettsége alól - vállalja annak a kineve-zést követõ 2 éven belüli megszerzését, közalkalmazotti és vezetõi megbízásával kap-csolatban összeférhetetlenség nem áll fenn, az álláshely elnyerése esetén eleget teszvagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének, és nem áll cselekvõképességet kizáróvagy korlátozó gondnokság alatt.Az álláshely betölthetõ: 2013. június 1-jétõl.A magasabb vezetõi megbízás idõtartama: 5 év, 2013. június 1 - 2018. május 31-ig. A közalkalmazotti jogviszony idõtartama: a közalkalmazotti jogviszony határo-zatlan idejû, a magasabb vezetõi megbízás 5 évre szól, az intézménynél újonnan léte-sített jogviszony esetén - a Kjt. 21/A. § (4)-(5) bekezdéseiben foglaltak kivételével -3 hónap próbaidõ kikötésével.Illetmény és juttatások: a Kjt. illetve a Kjt. vhr. elõírásainak megfelelõen.A pályázat benyújtásának határideje: 2013. március 31.A személyügyi központ internetes oldalán történõ közzététel napja: 2013.február 10. A pályázati eljárás lefolytatása, az elbírálás módja: A Kjt. és a Kjt.vhr. elõírásainak megfelelõen a pályázatokat a pályázat elõkészítõje által összehí-vott bizottság véleményezi. A bizottság a kiírt feltételeknek megfelelõ pályázókatszemélyesen hallgatja meg. A kinevezésrõl Nagykanizsa Megyei Jogú Város Köz-gyûlése mint munkáltató dönt, amelynek eredményérõl valamennyi pályázó írás-ban értesítést kap.A pályázat benyújtásának módja és helye: az írásos pályázatot 1 eredeti példány-ban Nagykanizsa Megyei Jogú Város Polgármesteréhez (8800 Nagykanizsa, Erzsébettér 7.) az alábbi jeligével kell benyújtani: "Pályázat a Fogyatékkal Élõk Integrált In-tézménye intézményvezetõi munkakörére".A pályázat elbírálásának határideje: a közgyûlés 2013. május havi soros ülése.A pályázattal kapcsolatos további információ kérhetõ: Cseresnyés Péter polgármesterNagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel: 20/849-2301, illetve Nagykanizsa Megyei Jogú Vá-ros Polgármesteri Hivatala Szociális Osztályának osztályvezetõje: Maronicsné dr.Borka Beáta Nagykanizsa, Erzsébet tér 7., tel: 20/849-2436. Az osztályvezetõ bizto-sítja, hogy a pályázók az intézményt megismerhessék.Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyûlése fenntartja azt a jogot, hogy a pályázatieljárást eredménytelennek nyilvánítsa. A pályázat kiírója hiánypótlásra nem biztosítlehetõséget. Kivétel ez alól az erkölcsi bizonyítvány, melyet legkésõbb a szakmai elõ-készítõ ülésen kell bemutatni.

ÁÁlllláássppáállyyáázzaatt:: FFooggyyaattéékkkkaall ÉÉllõõkk IInntteeggrráálltt IInnttéézzmméénnyyee –– vveezzeettõõ

Beszámoló a Nagykanizsa Központi Rózsa Óvoda TÁMOP 3.1.5-09/A/2/2010-0133. számú pályázat megvalósulásáról

Pályázat címe: Kompetencia alapú, integrált szemléletû, korszerû pedagógiamódszerek elsajátítása, pedagógiai kultúránk megújítása a NagykanizsaKözponti Rózsa Óvoda óvodapedagógusai körében.Pályázat megvalósításának ideje: 2010.05.27-2012.09.30.Pályázat elszámolt költségei: 17.768.972 Ft

A nevelõtestületbõl 5 óvónõ kapott lehetõséget 2 éves szakirányú tovább-képzésre, melyet sikeresen elvégzett. A pályázat teljes egészében finanszíroztaa pedagógusok képzéseinek tandíját, jegyzet, szakkönyv, utazási és szállás költ-ségeit, valamint 50 %-ban mentesültek a munkavégzés alól, helyettükhelyettesítõ kollégák kerültek alkalmazásra. Valamennyi pedagógus laptopot éspendrive-ot kapott használatra, mely a pályázat ideje alatt rendelkezésükre állt.

A pedagógusok által megszerzett képesítések:

Pánker Judit - Szent István Egyetem - Szakvizsgázott pedagógus projektrend-szerû környezeti nevelés szakterületen.Dallos Erika - Szent István Egyetem - Szakvizsgázott pedagógus mentál-higiéné az óvodában szakterületen.Zibriczky Zoltánné - Nyugat-Magyarországi Egyetem gyermekintézmény-fejlesztõ, szakvizsgázott pedagógus (fejlesztõpedagógia).Lõrincz Sándorné - Nyugat-magyarországi Egyetem szakvizsgázott pedagó-gus, mozgásfejlesztés szakterületen.Horváthné Göndör Róka - Eötvös Lóránd Tudományegyetem - szakvizsgá-zott pedagógus, pedagógus gyógytestnevelés szakirányon.

A megszerzett tudás, tapasztalat szorosan kapcsolódik Helyi Pedagógiai Prog-ramunkhoz, hatékonyan beépülve mindennapi nevelõmunkánkba.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinan-szírozásávaI valósult meg.

Böjti Istvánné óvodavezetõ Hartainé Bobay Éva projekt menedzser

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 10

Page 11: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

KKaanniizzssaa –– VVáárroosshháázzaa 11

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

2013. február 7.

Tisztelt Nyugdíjas Pedagógusok!

Városunkban nemes hagyomány, hogy a pályán eltöltött évek, a kiemelkedõmunka elismeréseként ünnepi keretek között köszöntjük a Díszoklevélben ré-szesülõ pedagógusokat.Az õszre tervezett rendezvény elõkészítéseként továbbítanunk kell a képzõ in-tézményekbe az arany-, gyémánt-, vas-, illetve rubindiplomára jogosult nyug-díjas pedagógusok oklevélmásolatát, szakmai pályafutásukat bemutató életraj-zát (munkahelyek, jelenlegi pontos lakcím, telefonszám, a korábbi Díszoklevélmásolata - ha van ilyen), valamint az aranydiploma-várományosoktól a munka-könyvük másolatát is.A díszoklevél kérelem benyújtásához szükséges nyomtatványok NagykanizsaMegyei Jogú Város honaljáról letölthetõk, vagy a Polgármesteri Hivatal Mûve-lõdési és Sportosztályán (Nagykanizsa, Erzsébet tér 7. I. emelet 12.) átvehetõkaz alábbi idõszakokban: hétfõ-kedd: 8-16.30-ig, szerda: 8-17-ig, csütörtök: 8-16.30-ig, péntek: 8-13.30-ig.Tisztelettel kérjük mindazokat a Nagykanizsán élõ nyugdíjas pedagógusokat,akik 50, 60, 65, 70 éve kapták meg oklevelüket, hogy 2013. március 8-ig jut-tassák el a kért dokumentumokat a Polgármesteri Hivatal Mûvelõdési és Sport-osztályára, hogy idõben továbbíthassuk a képzõ intézményekhez.

PPeeddaaggóógguuss ddíísszzddiipplloommáákk iiggéénnyyllééssee

Cseresnyés Péter polgármester fogadónapját a megszokottól eltérõen 2013.február 13-án (szerdán) tartja 8.30-12.00 óráig a Polgármesteri Hivatal I.emeleti tárgyalójában.

PPoollggáárrmmeesstteerrii ffooggaaddóóóórraa - úújj iiddõõppoonnttDénes Sándor a 12. számú egyéni választókerület önkormányzati képviselõ-

je minden hónap második csütörtökén 17 órától fogadóórát tart a PolgármesteriHivatal Kiskanizsai Kirendeltségén (Nagykanizsa, Szt. Flórián tér 30.).

Dr. Károlyi Attila önkormányzati képviselõ fogadóórát tart minden hónapmásodik szerdáján 17 órától a Kõrösi Cs. Sándor Általános Iskolában.

Jerausek István önkormányzati képviselõ fogadóórát tart 2013. február 15-én (pénteken) 17 órától a Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskolában.

KKééppvviisseellõõii ffooggaaddóóóórráákk

Értesítjük a Kedves Szülõket, hogy a 2013/2014-es nevelési évre vonat-kozó óvodai jelentkezés Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzataóvodáiban 2013. március 5-6-án történik. Mindkét napon 8.00 - 17.00 h-igvárják az intézmények a leendõ óvodások jelentkezését.

A jelentkezés helye a kötelezõ felvételt biztosító vagy a szülõ által választottóvoda. A felvételrõl a férõhelyek ismeretében az intézmények vezetõi dönte-nek, melynek eredményérõl a szülõket 8 napon belül írásban értesítik.

Az óvodába kötelezõ beíratni azokat a gyerekeket, akik 5. életévüket a 2013.évben töltik be és még nem járnak óvodába. A közoktatásról szóló 1993. éviLXXIX. törvény 24.§ (3) bekezdése szerint a gyermek abban az évben, amely-ben az ötödik életévét betölti, a nevelési év kezdõ napjától (2013. szeptember1.) napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni.

Felvételre jelentkezhetnek azok a gyermekek is, akik 3. életévüket 2013. augusz-tus 31-ig betöltik, vagy akik a 2013/2014. nevelési év során lesznek 3 évesek.

A 2011. évi köznevelésrõl szóló CXC. törvény 8.§ (1) bekezdése lehetõvé te-szi azon gyermekek óvodai felvételét is, akik a harmadik életévüket a felvételé-tõl számított fél éven belül betöltik, feltéve, hogy minden hároméves és annálidõsebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthetõ.

A jelentkezéshez szükséges okmányok: a gyermek születési anyakönyvi ki-vonata, gyermekorvosi igazolás, lakcím igazolásra alkalmas személyi igazol-vány vagy lakcímkártya, nem magyar állampolgárságú gyermek esetén az itttartózkodást igazoló okmányok.

ÓÓvvooddaaii jjeelleennttkkeezzéésseekk 22001133//22001144-rree

Ezúton tájékoztatjuk a nagykanizsai lakosokat, hogy Nagykanizsa MegyeiJogú Város Polgármesteri Hivatala Adóügyi Osztályának ügyfélfogadása2013. február 4-tõl, keddi és csütörtöki napokon a Polgármesteri Hiva-tal Erzsébet tér 7. szám alatti épületben, az alagsorban kialakított he-lyiségben történik.

AAddóóüüggyyii OOsszzttáállyy –– üüggyyffééllffooggaaddááss úújj hheellyyeenn

Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata nyilvános versenytár-gyaláson értékesíti az alábbi Ipari Parki ingatlanait:649/145 hrsz., 3194 m2, 11.820.000 Ft + Áfa. Idõpont: 2013. február 21-én 9.00 óra.649/146 hrsz., 3195 m2, 11.820.000 Ft + Áfa. Idõpont: 2013. február 21-én 10.00 óra.649/147 hrsz., 2538 m2, 9.390.000 Ft + Áfa. Idõpont: 2013. február 21-én 11.00 óra.649/148 hrsz., 2539 m2, 9.390.000 Ft + Áfa. Idõpont: 2013. február 21-én 12.00 óra. Eredménytelen versenytárgyalás esetén: minden második csütörtökön, a fentiidõpontban. A versenytárgyalások helye: Nagykanizsa, Garay u. 21. (Vagyon-gazdálkodási és Szolgáltató Zrt. irodaháza, I. emeleti tárgyaló.)A versenytárgyalási felhívás teljes szövege, értékesítés fõbb elvei és feltételei:a www.nkvg.hu vagy a www.nagykanizsa.hu honlapon megtalálhatók.A további részletekrõl érdeklõdni lehet: személyesen a Nagykanizsa Vagyongaz-dálkodási és Szolgáltató Zrt. Garay utca 21. szám alatti irodaházában (Ipari Park),telefonon a 93/311-241. vagy 93/314-078. telefonszámon, a 116-os melléken.

VVeerrsseennyyttáárrggyyaalláássookk - IIppaarrii PPaarrkk

RAMDAFÛRÉSZÁRU-KERESKEDÉS

Nagykanizsa, Csengery út 111., tel.: 06-70-270-2222

Kalodás fa (éger szél) 1x1x1,70 m3 8.000 Ft+áfaMéter tûzifa (éger) 1x1x1,70 m3 14.000 Ft+áfaKalodás fa (tölgy szél) 1x1x1,70 m3 15.000 Ft+áfaKalodás fa (tölgy szél apró) 1x1x1,70 m3 17.000 Ft+áfaMéter tûzifa (akác, tölgy, kõris, bükk) 1x1x1,70 m3 18.000 Ft+áfaKalodás fa (éger, nyár) 1x1x1,70 m3 22.200 Ft+áfaKalodás fa (tölgy, bükk vegyes) 1x1x1,70 m3 24.200 Ft+áfaKalodás fa (akác) 1x1x1,70 m3 25.200 Ft+áfa

(A kalodás fa kaloda nélkül -1.000 Ft.)

HÁZHOZSZÁLLÍTÁS10 km-en belül 4.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)20 km-en belül 5.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)30 km-en belül 6.000 Ft+áfa/1 ill. 2 db kaloda (1-2 m3)

MeghívóA Hevesi Sándor Általános Iskola minden kedves érdeklõ-dõ szülõt és gyermeket szeretettel vár 2013. február 23-án9.00-12.00 óráig tartandó nyílt délelõttjére.

Programunk:- Rajzpályázat eredményhirdetése az aulában 9.00 órakor.- Iskolánkat bemutatják: néptáncosaink, táncosaink, színjátszócsoportunk , tornászaink.- Játszóház az ovisoknak: gyöngyfûzés, kézmûves foglalkozás,tornatermi játékok. - Beszélgetés, ismerkedés a tanító nénikkel.

Szeretettel várunk mindenkit!

2013.02.12. KEDD 11:00 – 14:00 Zalakaros – Mûvelõdési ház, Fõ u. 8.2013.02.12. KEDD 15:30 – 17:00 Belezna - IKSzT (MûvelõdésiHáz)

VVéérraaddááss Magyar VVöröskereszt

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 11

Page 12: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

Második alkalommal hirdetettországos versenyt a Sugarbird.A gyönyörû sztártervezõk:Debreczeni Zita, Bódi Sylvi,Dukai Regina, Zimány Linda és anemrégiben csatlakozó WeiszFanni 18 fiatal lánynak adott le-hetõséget arra, hogy kipróbál-hassa magát egy profi fotóstúdi-óban. A szerencsések a divat-márka arcaival egy közös imagefotózáson is részt vehettek, aholDebreczeni Zita masinája elõttkellett bizonyítaniuk rátermett-ségüket.

A tavalyi, rendkívül népszerûCity of Covergirls versenyt idénis meghirdették a divatmárkaszerelmesei között a cukorma-dárkák. A lelkes pályázóknak,miután feltöltöttek magukról egyképet kedvenc Sugarbird ruhá-

jukban a márka közösségi olda-lára, már csak annyi volt a dol-guk, hogy reménykedve várjákaz eredményhirdetést. Az elõzõévhez hasonlóan idén is közel100-an indultak - közülük a 18legtöbb szavazatot kapó lány ve-hetett részt a fotózáson. A sze-rencsés nyertesek az ország kü-lönbözõ pontjairól, sõt ebben azévben elõször határon túlról isérkeztek a stúdióba. A fiatal lá-nyok között igazi kuriózum voltkét ragyogó, kisgyermekesanyuka.

„Nagyon elszántak voltak a lá-nyok, óriási harc folyt alájkokért, hiszen mindenki nyerniakart – kezdte Dukai Regina. –Nagyon örülünk, hogy ilyen so-kan jelentkeztek idén is a ver-senyre, mert nekünk ez egyfajtavisszajelzés, hogy mennyire sze-retik a ruháinkat. Ilyenkor szemé-lyesen is találkozhatunk a márkakövetõivel, ami szintén szuperdolog. Ráadásul a fotózáson akampány üzenete is abszolút be-igazolódott, bárki lehet gyönyörûés szexi, nem kell hozzá profimodellnek lennie. Nagyon büsz-kék vagyunk a csajokra!" – lelke-sedett Regina.

Az elkészült képek DebreczeniZita munkáját dicsérik, és február-tól három hónapon keresztül lesz-nek a nyertesek által képviselt vá-ros márkaboltjában kiállítva. Zita afotózáson mindenben próbált segí-teni a lányoknak, hogy a legjobbformájukat hozhassák.

„Voltak olyanok, akik még soha

sem álltak stúdió körülmények kö-zött kamera elõtt, de szerencsérevan néhány olyan trükk, amelyetilyenkor megmutatunk nekik, pél-dául, hogy hogyan tartsa a száját,állát, vagy akár a kezét a modell,és máris gördülékenyebben megya munka” – avatott be a részletek-be Zita, akinek nagy megtisztelte-tés volt, hogy idén is õ fotózhatta anyerteseket.

Izsó Nikolett lett a Sugarbirdnagykanizsai arca. A 22 éves lányazok közé tartozott, akiknek nemez volt az elsõ fotózása, így márrutinosan állt kamera elé.

„Tavaly is jelentkeztem, de ak-kor második lettem. Így amikormegtudtam, hogy idén én vehetekrészt a fotózáson nagyon boldogvoltam. Általában Regi és Sylviruhái állnak hozzám közel, a styl-ist is egy Sylvi által tervezett feke-te, mini ruhát választott nekem. Jóléreztem magam benne, illett hoz-zám.”

„A City of Covergirls verseny anagyszabású Real SugarbirdWorld kampány része, amelynekcsúcspontjaként a március 1-jeiSugarbird and the city bemutatón akiválasztott hölgyek a saját váro-sukat képviselve jelennek majdmeg a kifutón” – tudtuk meg amárka tulajdonosától Jagasics V.Csonka Hedvigtõl, aki azt is el-mondta, hogy a különleges fotózásapropójából, a cég másik két veze-tõ tervezõjével együtt õ is a kame-ra elé állt.

Kanizsa

KKaanniizzssaa –– MMaaggaazziinn 2013. február 7.12

IIzzssóó NNiikkoolleetttt aa SSuuggaarrbbiirrdd kkaanniizzssaaii aarrccaa

„Filmszínházunk bemutatja -Szõts István nyomában” cím-mel tartottak sajtótájékoztatóta plazában, mivel a kanizsaimozi is csatlakozott ahhoz akezdeményezéshez, melyet azArt Mozi Egyesület, illetve aMagyar Mûvészeti Akadémiahozott tetõ alá a legemlékezete-sebb magyar filmek bemutatá-sa végett.

Vámos Zsolt, a Kanizsa Plazaüzemeltetési igazgatója elmond-ta, azért is hasznos ezen kezde-ményezés, hiszen a multiplexmozik a legtöbb esetben mûvé-szileg nem a „legtöbb” mondani-

valóval bíró alkotásokat részesí-tik elõnyben, ugyanakkor szük-ség van arra is, hogy a filmszín-házak kultúrát is közvetítsenek,s ezzel az intellektuális közönsé-get is behozzák a mozi falai kö-zé.

A mozit üzemeltetõ MareschDániel szerint a Szõts-sorozat iskerülhetett az országos sorozat ke-retében többek között Nagykani-zsára, mivel nekik külön „art-en-gedélyezett” termük van a megyé-ben, így az elkövetkezendõ hetekszerdáin ingyenesen valóban mû-vészfilmeket láthatnak az érdeklõ-dõk.

Vámos Zsolt a szót visszavéve

külön hangsúlyozta, szerinte a dél-zalai városnak szüksége van arra adimenzióra is, mely nehéz mûvé-szeti értékeket közvetíthet, s a vá-ros lakói igenis fedezzék fel ezt alehetõséget.

S hogy mirõl is szól ez az úgy-nevezett „Szõts-István-válo-gatás”? Nos, olyan filmeket tûz-tek mûsorra, melyek alkotóiSzõts István filmrendezõi életpá-lyájának részesei voltak, akárkollégaként, akár tanítványként„futhattak össze” az idén tizenötesztendeje elhunyt forgató-könyvíróval.

P.L.

SSzzeerrddáánnkkéénntt SSzzõõttss IIssttvváánn nnyyoommáábbaann

Február 8., 22. 10 óraKEREKÍTÕ - mondókás félóra 0-3éveseknek. Vezeti: Vajda Margit zenepedagógus (30/6160-847)Részvételi díj: 700 Ft/család, bérlettel 600 Ft/család.www.kerekito.hu Február 11. 17 óraGYÜMÖLCSFÁK METSZÉSEElõadó: Konrád Németh Cecília ésAntal Tamás kertészmérnökSzervezõ: Kertbarát Klub.A belépés díjtalan.Február 12. 15 óraAz Én hobbim keretébenÁCS JULIANNABABAGYÛJTEMÉNYÉNEK BEMUTATÁSAMegnyitja: Karosi Lászlóné, a "Napfény Egyesület" elnöke.Megtekinthetõ: március 6-ig.Február 13. 19 óraSzínház - Rátkai bérletArany János-Szarka Gyula: TOLDI - musical költemény az ExperiDance produkció és BotGábor, Csengeri Attila, Simon Boglárka, Derzsi György, RózsaSándor közremûködésével (Budapest). Rendezõ: Meskó Zsolt,Szarka Gyula (GHYMES) és azISTER FILM bemutatja az ExperiDance Produkció közremûködésével. Belépõdíj: 4200 Ft, kanizsa kártyával 10%kedvezmény, színházbérleteseinknek25% kedvezmény.Február 16. 10-18 óráig IV. KANIZSAI ESKÜVÕ KIÁLLÍTÁS Minden ami esküvõ…nem csakmenyasszonyoknak!A belépés díjtalan! Info: +36 30 4241455Részletes program: www.kanizsaikultura.hu vagy keresd a Facebook-on!

Február 16.KANIZSAI JAZZ-SZOMBAT19 óra Gayer - Hodek Project20.30 óra Eliane Amherd (Svájc) ésa Csepregi -Rátonyi DuóKözremûködik: Willard Dyson(USA) és Gustavo Amarante (Brazília). Belépõdíj: elõvételben3000 Ft, helyszínen 3500 Ft.

MISZTIKUS INDIA - KiállításSass Brunner Erzsébet és BrunnerErzsébet Indiában festett alkotásai-ból. AZ ÉGBOLT MÁSIK FELE. Z. SOÓS ISTVÁN FESTMÉNYEI - Válogatás a Képzõmûvészetek Háza gyûjteményébõl. TÛZZEL ÍRT KÉPEK - ElekesGyula, székelyudvarhelyi zománc-mûvész kiállítása.

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 12

Page 13: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

KKaanniizzssaa –– EEzz++AAzz 13

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

2013. február 7.

Horoszkóp

Ha netán mogorvának látja esténként a pár-ját, ne gondoljon rögtön arra, hogy önre ha-ragszik. Biztosan valami gond nyomasztjaa lelkét, amivel nem akarja önt terhelni.Közeledjen hozzá megértéssel.

Ne stresszelje magát folyamatosan az el-végzetlen feladatai miatt, mert úgyis meg-várják, nem szaladnak el ön elõl. A vissza-húzódással nem old meg semmit, a baráta-itól kaphat segítséget, csak kérnie kell.

Ha igazi meglepetést szeretne szerezni apárjának, ne áruljon el neki elõre semmitsem. Örvendeztesse meg a hétvégén egyjó ötletével. Például hívja meg a kanizsaifánkfesztiválra.

Hogyha harmóniában szeretne élni a kör-nyezetével, a párjával, akkor elõbb legyenelégedett önmagával. A reményét ne ve-szítse el, a boldogság elérése érdekébenazonban némiképp át kell alakulnia.

Szabaduljon meg minél elõbb a nyo-masztó helyzetétõl, spóroljon, és fizesseki a hiteleit. Ha ez megtörténik, felszaba-dultan élheti végre a magánéletét, és hó-dolhat kedvenc idõtöltésének.

Ne költse el a pénzét ezekben a napokban fe-leslegesnek tûnõ tárgyakra, mert új ötletek-kel lepi meg hamarosan a párja. Mindenbenelfogadják otthon a véleményét, felcsaphatakár pénzügyi tanácsadónak is a családjában.

Idõnként szinte szárnyalni szeretne. Legbe-lül, a lelke mélyén magának is elismeri, hogyezt meg is teheti, ha akarja, de még sincs hoz-zá elég bátorsága. Legjobban tenné, ha minélelõbb keresne maga mellé egy útitársat.

Ne szenteljen több idõt, energiát a környe-zetében keletkezõ konfliktusokra. Gyak-rabban keresse olyan ismerõsök társaságát,akik önfeledten tudnak nevetni és örülniakár a napsütésnek, a hófúvásnak.

Szilárdan kitart az elképzelése mellett. Ezmindenképpen egy jó tulajdonság, a prob-lémáit azonban nem tudja megoldani. Haváltozást szeretne elérni az életében, necsak beszéljen róla, hanem oldja meg.

Ne süllyedjen mindjárt magába, hastresszes helyzetbe kerül, hanem másszonki belõle minél elõbb. Edzéstervekbe, dié-tába nem érdemes kezdenie. Próbáljonmeg felülkerekedni a nehézségeken.

Ne keresztkérdésekkel bombázza a tár-sát, ha netán késõbb érkezik haza, mintígérte, hanem hallgassa meg elõbb, mitakar mondani. Türelmetlenségével ön iscsalódást okozhat neki.

Egészsége érdekében idõnként érdemes ke-vésbé kritikusan szemlélnie az ön körül zaj-ló eseményeket. Változtatni úgysem tud raj-tuk, a konfliktusokat meg legjobb elkerülni.Legyen elnézõbb magával szemben.

III.21.–IV.19. Kos

IV.20.–V.20. Bika

V.21.–VI.21. Ikrek

VI.22.–VII.22. Rák

VII.23.–VIII.22. Oroszlán

VIII.23.–IX.22. Szûz

IX.23.–X.22. Mérleg

X.23.–XI.22. Skorpió

XI.23.–XII.21. Nyilas

XII.22.–I.20. Bak

I.21.–II.19. Vízöntõ

II.20.–III.20. Halak

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 13

Page 14: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

A kosárlabda diákolimpia le-ány VI. korcsoportos országosdöntõjét rendezték Szolnokon,ahol a Dr. Mezõ Ferenc Gimná-zium együttese képviselte anagykanizsai színeket.

A csoportkörükben a kanizsaiak(a Nyíregyháza, Debrecen és Du-nakeszi alkotta velük a kvartettet)elsõk lettek, majd az elõdöntõbena késõbbi gyõztes Szekszárdtólkaptak ki. Jöhetett a harmadik he-lyért a pécsiekkel szembeni talál-kozó, de tõlük is vereséget szen-vedve lettek negyedikek a dél-za-laiak. Edzõjük, Farkas József a he-lyezéssel kapcsolatosan tömörenfogalmazott: „Ez is nagyon szu-per!"

A Mezõ-csapat tagjai: Fuisz Vik-tória, Olasz Adriána, Jurkó Noé-mi, Hegyi Vivien, Oros Laura,Nagy Dóra, Pál Fanni, Bársony

Réka, Bernáth Réka. Edzõ, testne-velõ: Farkas József.

P.L.

SSZZOOLLGGÁÁLLTTAATTÁÁSS

IINNGGAATTLLAANNNagykanizsán a Kalmár utcában

másfél szobás, cirkofûtéses, másodikemeleti, 42 m2-es lakás eladó. Tel.:0620/399-7405 (7547K)

Belvárosban, a Hunyadi utcábanközel 700 m2-es építési terület eladó.Érd.: 0630227-3294, 0630-448-6072(7548K)

Nk-án zöldövezetben 200 m2-es, újépítésû igényes családi ház eladó.

Irányár: 30 millió Ft. Tel.: 0630-232-7667 (7551K)

TV-javítás, távirányítók értékesítése.Érd.: Balaskó István Nagykanizsa, Zrí-nyi u. 20., tel.: 0630-597-1530 (7550K)

Készpénzért vásárolok régikönyvet, festményt, porcelánt, réginépi parasztbútorokat és ruházatot,valamint használati tárgyakat és teljeshagyatékot. Tel.: 0620/555-3014(7552K)

KKaanniizzssaa –– SSppoorrtt//AApprróó 2013. február 7.14

Dajka tanfolyam indul Nagykanizsánfebruárban (70 ezer Ft vizsgadíjjal,két-három részlet). Tel.: 0630/6374083,0630/3112035. Ny.sz.: 05-0219-04

Telefon: +36 93 510 137 vagy a +36 30 5686 327Nagykanizsa, Ipari Park, Buda Ernõ utca 19. www.inkubatornk.hu

Németországba hetenként kisbu-szokkal (háztól-házig is). Tel.: 0672-441-542 (7553K)

NNeeggyyeeddiikk hheellyy aazz oorrsszzáággooss ddöönnttõõnn

Marcaliban került megrende-zésre a WAKF (World All-StyleKick-Boxing Federation) orszá-gos küzdõsport versenye.

A rendezvényre a házigazdákonkívül több városból is érkeztek,Nagykanizsáról pedig a Jeet KuneDo/Kali Nagykanizsa Sportegyesü-let versenyzõi indultak – küzdelemés formagyakorlat versenyszámok-ban. Közülük Zombori Roland elsõhelyezést ért el „kick light” kategóri-ában 70 kg-ban, Proszenyák Gábormásodik lett „kick light” 78 kg-ban.

Johanidesz Gábor szintén má-sodikként zárt felnõtt formagya-korlat kategóriában egy úgyneve-zett tradicionális Wing Chun, SiuLim Tao program bemutatásával.

Eredményeik alapján a Jeet KuneDo / Kali Nagykanizsa Sportegyesü-let mind markánsabb képviselõjelesz a Jeet Kune Do, a Kali és a Csen-geri Wing Tsun küzdõsporti szakág-nak a régióban, a dél-zalai klubjuk-ban mesterek és tanítványok a szimp-la edzések mellett a versenyfelkészü-lésre is külön hangsúlyt fektethetnek.

Érmeketkiérdemlõnküzdöttek

Múlt vasárnap rendezték a Zsig-mondy-csarnokban a megyei lab-darúgó bajnokságokban szereplõegyüttesek részére a téli KanizsaKupát. A Nagykanizsai VárosiFootball Szervezet égisze alatt lét-rejött tornán az A csoportban azÚjudvar, Galambok, Szepetnek,Bagola, Palin, míg a B jelûben aGelse, Semjénháza, Kiskanizsa,Zalaszentbalázs, Zalakomár ötösefeszült egymásnak.

Az egyszer 20 perces találko-zókból álló csoportkör keretébenvalamennyi legénység játszott

egymás ellen, majd a két ötösbenmásodik helyen végzettek a kupaharmadik helyéért, míg az elsõk adöntõben mérkõztek egymással. Ahelyosztó meccsek már 2x15 per-ces játékidõt foglaltak magukban.

A csoport: Újudvar – Galambok 2-2, Szepetnek – Bagola 1-0, Újudvar –Palin 2-1, Galambok – Szepetnek 1-1,Bagola – Palin 4-1, Újudvar – Szepet-nek 0-2, Galambok – Bagola 4-0,Szepetnek – Palin 1-1, Újudvar –Bagola 2-1, Palin – Galambok 2-0. Acsoport végeredménye: 1. Szepetnek 8pont, 2. Újudvar 7, 3. Galambok 5, 4.Palin 4, 5. Bagola 3.

B csoport: Semjénháza - Gelse 5-1, Kiskanizsa - Zalaszentbalázs 0-0,Zalakomár - Gelse 2-0, Semjénháza- Kiskanizsa 3-2, Zalakomár -Zalaszentbalázs 3-0, Kiskanizsa -Gelse 2-1, Semjénháza - Zalakomár1-1, Gelse - Zalaszentbalázs 2-1,Zalakomár - Kiskanizsa 1-0,Semjénháza - Zalaszentbalázs 6-0.A csoport végeredménye: 1.Semjénháza 10 pont (14-4), 2.Zalakomár 10 (7-1), 3. Kiskanizsa4, 4. Gelse 3, 5. Zalaszentbalázs 1.

A 3. helyért: Zalakomár - Újud-var 7-1. Döntõ: Semjénháza -Szepetnek 2-1.

SSeemmjjéénnhháázzaa-ggyyõõzzeelleemm aa mmeeggyyéésseekknnééll

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 14

Page 15: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

KKaanniizzssaa –– SSppoorrtt 152013. február 7.

NNAAGG

YYKKAANN

IIZZSSÁÁ

RRÓÓ

LL AA

LLEEGG

FFRRIISS

SSEEBB

BBEENN

!! –– ww

wwww

..kkaann

iizzssaa

uujjssaa

gg..hhuu

A Hevesi Sándor Általános Is-kolában került megrendezésre aTorna Diákolimpia „B” kategó-ria megyei döntõje, ahol Zala-egerszeg és Nagykanizsa csapa-tai mérték össze erejüket az or-szágos elõdöntõbe történõ to-vábbjutásért.

Eredmények:I-II. korcsoport leány csapat: 1.

Kertvárosi Általános Iskola - LisztFerenc Tagiskola Zalaegerszeg, 2.Hevesi Sándor Általános IskolaNagykanizsa, 3. Ady Endre Általá-nos Iskola Zalaegerszeg, 4. Roz-gonyi Úti Általános Iskola Nagy-kanizsa, 5. Hevesi Sándor Általá-nos Iskola Nagykanizsa.

Egyéni összetett: 1. Jámbor PetraKertvárosi Általános Iskola - LisztFerenc Tagiskola Zalaegerszeg, 2.Kiss Sarolta Kertvárosi ÁltalánosIskola - Liszt Ferenc TagiskolaZalaegerszeg, 3. Salamon Lili Kert-városi Általános Iskola - Liszt Fe-renc Tagiskola Zalaegerszeg.

III.-IV. korcsoport leány csapat:1. Kertvárosi Általános Iskola -Liszt Ferenc Tagiskola Zalaeger-szeg, 2. Hevesi Sándor ÁltalánosIskola Nagykanizsa, 3. Ady EndreÁltalános Iskola Zalaegerszeg.

Egyéni összetett: 1. Takács Pet-ra Hevesi Sándor Általános IskolaNagykanizsa, 2. Koronczy FanniKertvárosi Általános Iskola - LisztFerenc Tagiskola Zalaegerszeg, 3.

Aczél Annamária Kertvárosi Álta-lános Iskola - Liszt Ferenc Tagis-kola Zalaegerszeg.

A fiúk csapatversenyében 1. he-lyezést értek el a Hevesi SándorÁltalános Iskola tornászai. A do-bogós helyezést elért csapatokképviselik megyénket az országoselõdöntõben Pécsen.

Kanizsa

HHeevveessiisseekk aa TToorrnnaa DDiiáákkoolliimmppiiáánn

Amint arról január közepénértesülhettünk, Benedek Tibor, aférfi vízilabda válogatott újdon-sült szövetségi kapitánya egy ka-nizsai származású játékost,Bedõ Krisztiánt is behívott kere-tébe a BVSC együttesébõl.

Nos, a május 4-én még csupán20. életévét betöltõ játékos egy he-te a Volgográdban megrendezettVilágliga találkozón a medencébeis ugorhatott – a 13-as sapkát vi-selve – az oroszok ellen.

Bemutatkozása nem is sikerül-hetett volna jobbra, hiszen azújoncavatást magyar siker is kö-vette, lévén Varga Dánielék vé-gül 10-7-re nyertek a „telt uszo-dás” találkozón, így három for-duló után pontveszteség nélkülálltak csoportjukban a magya-rok. Rá két napra Romániaegyüttese ellen is bevetették acentert – szintén egy gyõztes ta-lálkozón...

– A Rozgonyi-iskolában elõ-ször úszásra próbáltuk rávenni,késõbb irányítottuk a vízilabdá-zókhoz – mondta egyik nevelõ-edzõje, Szabó Szilárd, akiKaszper Dániellel közösenegyengette kezdetben a centersportos pályáját. – Az az érdekes,hogy a tanára is voltam egyben,így könnyebben kísérhettem nyo-mon fejlõdést, viszont az már né-hány hónap után leszûrõdött,ügyes játékossal van dolgunk,aki igazi tehetség. Persze, mind-ehhez az is hozzátartozik, hogykiteljesedéséhez szükséges lépésvolt, hogy elõbb Kaposvárra,majd a fõvárosba igazoljon...

S ha már válogatott. A közel-múltban az NB II-es labdarúgó-válogatott tagjaként Törökor-szágban edzõtáborozott és lépettpályára ifjabb Dárdai Pál csapa-tában Burucz Barna, akit egykora Nagykanizsai TE 1866 nagy te-hetségeként aposztrofáltak. Avédõ esetében már nem ez az el-sõ „török túra”, mióta 2010 nya-rán Kanizsáról Bajára igazolt,ahonnan két év után kerültCsákvárra.

P.L.

Kanizsai származásúkénta mmagyarválogatottban

Akár (helyi) sporttörténetiszempontból mérföldkõnek is ne-vezhetjük a szombat délelõttiNagykanizsai TE 1866-HorváthMéh – Csurgó labdarúgó elõké-születi mérkõzést, hiszen gyakor-latilag hivatalos felnõtt találkozótelõször rendeztek a nagykanizsaimûfüves pályán. A hazaiak végülkétgólos hátrányból álltak fel ésnyerték a meccset 5-2-re.

Ahogy az egy pályaavató össze-csapáshoz illik (még ha sántít is eny-hén a párhuzam...), hiszen ahogy 60esztendeje a Népstadion „üzembeállításakor” a házigazda Honvéd3:2-re verte a Szpartak Moszkvát,

úgy most is a vendéglátók gyõztek, a81. percig ráadásul még Kanizsán is3-2 volt az állás, de akkor ZsiraiAndrás befejelte a negyediket,Rieger Márk pedig bevágta az ötödi-ket. Az elsõ három kanizsai találatonCs. Horváth Gábor, Mavolo Paoloés Babati Tamás osztoztak.

A mintegy ötven nézõ tehát aztláthatta, hogy a nagykanizsai szüle-tésû Mavolo góllal debütált, rajta

kívül érkezett még a NagykanizsaiTE-hez Anger Tamás Szepetnekrõl,Mód László Semjénházáról, illetveKovács József szakosztályvezetõszavaival élve Boros Zoltán is úgytûnik, hogy „reaktiválja magát”. A

futballisták elöljárója azt is hozzá-tette, olyan játékosokat igyekeztekmegnyerni az NB III tavaszi sze-zonjára, akik emberileg is illesz-kedhetnek a csapatba. A távozóklistájára Freischmid Roland került,a hálóõr Nagyatádon folytathatja, avédelembõl Baranyai Zoltán pedigAusztriába távozott. Egy ideig úgytûnt, hogy hozzá hasonlóan BabatiTamás és Rieger Márk is a sógorok-nál futballozik tovább, végül a ma-radtak a kék-pirosaknál.

Az elsõ játékrészben VisnovicsLászló szakvezetõ ebben a felál-lásban küldte pályára csapatát:Szekeres – Mavolo, Cserfõ, Lõ-rincz, Rákhely – Anger, GyörgyM., Babati T. – Nagy T. –Petánovics M., Cs. Horváth G.,majd a második játékrészben szin-te sorcserét konstatálhattunk, ami-kor 2-1-es csurgói vezetés után ne-ki kezdtek a hazaiak: Szekeres –Schuller, Rákhely, Anger, KocsisD. – Mavolo, Zsirai A., Babati T. –Rieger M., Mód, László R.

Visnovics László heti öt edzéstvezényel a keretnek, ezért semmeglepõ, hogy a csapat csak ké-sõbb tudott felpörögni.

P.L.

PPáállyyaaaavvaattóó NNTTEE ggyyõõzzeelleemmmmeell

Fotó

: Pol

gár

Lás

zló

5.qxd 2013.02.07. 14:39 Page 15

Page 16: Kanizsa · Kanizsa – GGazdaság 3 N A G Y K A N I Z S Á R Ó L AA LL E G F R I S S E B B E N! –– w w w. k a n i z s a u j s a g. h u 2013. február 7. A hét végén Sopronban

KKaanniizzssaa –– HHiirrddeettééss 2013. február 7.16

Multifokális lencse AKCIÓ 20 %Az akció 2013. február 28-ig érvényes

A BSC matrac árai:

80x200 cm 44.500 35.600 Ft90x200 cm 45.600 36.480 Ft120x200 cm 61.700 49.360 Ft140x200 cm 73.800 59.040 Ft160x200 cm 77.100 61.680 Ft180x200 cm 81.500 65.200 Ft

Barbelo matrac árai:

80x200 cm 59.700 47.760 Ft90x200 cm 62.000 49.600 Ft140x200 cm 114.700 91.760 Ft160x200 cm 117.000 93.600 Ft180x200 cm 119.300 95.440 Ft

5.qxd 2013.02.07. 14:40 Page 16