12
Hátrányos helyzetű fiatalok önállósodását segítik Gyermekotthonból kikerült, illetve hát- rányos helyzetű családból származó fiatal lányokat karol fel 2002 óta a né- metországi támogatással működő Ori- zont program Marosvásárhelyen, amely tavaly óta az Outward Bound Romania akkreditált szociális prog- ramjává vált. ____________4. Megújul a Bandi Dezső-múzeum Magyarsáros ékessége a falu köz- pontjának közelében levő unitárius templom, amelyet tavaly újítottak fel. Udvarán gyönyörű kopjafasor van, és a falu szülöttének, Bandi Dezső ipar- művésznek, művészeti írónak, nép- művelőnek is emlékoszlopot állítottak. Az egykori kántorlakást múzeummá alakították át, amely Bandi Dezső nevét viseli. ____________15. Kapzsi káosz Nem csitulnak a hullámok a karácsony előtt sürgősségi rendelettel elfogadott adócsomag kapcsán. Nem kevés kritikát kapott már ezért a kormány, de mindaz semmiség amellett, hogy az európai jegybank tiltakozó levelében uniós kötelezettség megsértéséről beszél, amiből akár egy kötelezettségszegési eljárás is indulhat országunk ellen. Miután szelet vetett és vihart aratott, az is lehet, hogy a kormány eltörli vagy velejéig módosítja ezt a csomagot, viszont az adófizetők kárát ezzel nem fogja megtéríteni. Az a leginkább érthetetlen az egész csomag kapcsán, hogy a pénzügyminiszter egyik nyilatkozata szerint a kor- mány eleve nem is számolt bevétellel idénre belőle. Ha az egyszeri adófizető azt látná, hogy az országának a kor- mánya hajlandó egy, akár a nemzetközi színtéren is konf- liktusos helyzetet eredményező adópolitikára annak érdekében, hogy az tényleges bevételeket, és – ezeket ész- szel elköltve – valós fejlődést eredményezzen, azt mond- hatná, egye fene, a cirkusz senkinek nem jó, de ha az eredmények kedvezőek lesznek, megérheti azt is bevál- lalni. Viszont csak a cirkusz kedvéért megtenni egy ilyen lépést – mert ha pénzt nem is vártak belőle, azt azért sejt- hették, hogy a banki és energetikai ágazat vállalatai nem fognak tapsolni örömükben –, az két dologra vallhat. Fotó: Nagy Tibor A legkorszerűbb angiográfiás készüléknek helyet adó egy- séggel bővült tegnaptól a Marosvásárhelyi Megyei Sürgős- ségi Kórház Kardiológiai Klinikája. A közel hárommillió eurós beruházást a kórház költségvetéséből fedezték. Az egység lehetővé teszi, hogy a kétszeresére emelkedjen az interven- cionális (műtéti feltárás nélkül, az éren keresztül történő) sürgősségi életmentő beavatkozások mellett a beütemezett kórismézési és terápiás eljárások száma is – jelentette be dr. Benedek Theodora klinikavezető egyetemi tanár és dr. Benedek Imre professzor, a rezidens- és a doktori képzést is nyújtó, európai akkreditációjú, intervencionális kardiológusi kép- zést irányító központ vezetője. A sürgősségi kórház földszintjén újonnan épült helyiségben elhelye- zett készülék minimális sugárterhelés mellett, nagyméretű digitális ki- jelzővel és a legmodernebb eszközökkel felszerelve segíti a szívinfarktuson átesett betegek ellátását, sztentek, ritmusszabályozó ké- szülékek, defibrillátorok beültetését, a sövényhiba megoldását, aritmiás és aortabetegségek kezelését és egyéb műveletek elvégzését. A mai nap során zürichi meghívottak irányításával a klinikavezető professzor asz- szony elvégzi az első katéteren át történő aortabillentyű-beültetést. – Az új egységgel európai színvonalú életesélyt biztosítunk a romániai betegeknek – nyilatkozta Benedek Imre professzor, és emlékeztetett arra, hogy milyen nehéz küzdelmek során sikerült megszervezni az akutin- farktus-ügyeletet biztosító intenzív terápiás osztályt, amely országos szinten a szívbetegségekben elhalálozó személyek számát a legkisebbre (Folytatás a 3. oldalon) (Folytatás a 4. oldalon) 2019. február 15., péntek LXXI. évfolyam 37. (20118.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej) Benedek István Új angiográfiás egységet helyeztek működésbe Javul a szívbetegek ellátása Bodolai Gyöngyi

Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

  • Upload
    others

  • View
    0

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

Hátrányos helyzetű fiatalok önállósodását segítikGyermekotthonból kikerült, illetve hát-rányos helyzetű családból származófiatal lányokat karol fel 2002 óta a né-metországi támogatással működő Ori-zont program Marosvásárhelyen,amely tavaly óta az Outward BoundRomania akkreditált szociális prog-ramjává vált.

____________4.Megújul a BandiDezső-múzeum Magyarsáros ékessége a falu köz-pontjának közelében levő unitáriustemplom, amelyet tavaly újítottak fel.Udvarán gyönyörű kopjafasor van, ésa falu szülöttének, Bandi Dezső ipar-művésznek, művészeti írónak, nép-művelőnek is emlékoszlopot állítottak.Az egykori kántorlakást múzeummáalakították át, amely Bandi Dezsőnevét viseli.

____________15.

Kapzsi káosz

Nem csitulnak a hullámok a karácsony előtt sürgősségirendelettel elfogadott adócsomag kapcsán. Nem kevéskritikát kapott már ezért a kormány, de mindaz semmiségamellett, hogy az európai jegybank tiltakozó levelébenuniós kötelezettség megsértéséről beszél, amiből akár egykötelezettségszegési eljárás is indulhat országunk ellen.Miután szelet vetett és vihart aratott, az is lehet, hogy akormány eltörli vagy velejéig módosítja ezt a csomagot,viszont az adófizetők kárát ezzel nem fogja megtéríteni.

Az a leginkább érthetetlen az egész csomag kapcsán,hogy a pénzügyminiszter egyik nyilatkozata szerint a kor-mány eleve nem is számolt bevétellel idénre belőle. Ha azegyszeri adófizető azt látná, hogy az országának a kor-mánya hajlandó egy, akár a nemzetközi színtéren is konf-liktusos helyzetet eredményező adópolitikára annakérdekében, hogy az tényleges bevételeket, és – ezeket ész-szel elköltve – valós fejlődést eredményezzen, azt mond-hatná, egye fene, a cirkusz senkinek nem jó, de ha azeredmények kedvezőek lesznek, megérheti azt is bevál-lalni. Viszont csak a cirkusz kedvéért megtenni egy ilyenlépést – mert ha pénzt nem is vártak belőle, azt azért sejt-hették, hogy a banki és energetikai ágazat vállalatai nemfognak tapsolni örömükben –, az két dologra vallhat.

Fotó: Nagy Tibor

A legkorszerűbb angiográfiás készüléknek helyet adó egy-séggel bővült tegnaptól a Marosvásárhelyi Megyei Sürgős-ségi Kórház Kardiológiai Klinikája. A közel hárommillió eurósberuházást a kórház költségvetéséből fedezték. Az egységlehetővé teszi, hogy a kétszeresére emelkedjen az interven-cionális (műtéti feltárás nélkül, az éren keresztül történő)sürgősségi életmentő beavatkozások mellett a beütemezettkórismézési és terápiás eljárások száma is – jelentette be dr.Benedek Theodora klinikavezető egyetemi tanár és dr. BenedekImre professzor, a rezidens- és a doktori képzést is nyújtó,európai akkreditációjú, intervencionális kardiológusi kép-zést irányító központ vezetője.

A sürgősségi kórház földszintjén újonnan épült helyiségben elhelye-zett készülék minimális sugárterhelés mellett, nagyméretű digitális ki-jelzővel és a legmodernebb eszközökkel felszerelve segíti aszívinfarktuson átesett betegek ellátását, sztentek, ritmusszabályozó ké-szülékek, defibrillátorok beültetését, a sövényhiba megoldását, aritmiásés aortabetegségek kezelését és egyéb műveletek elvégzését. A mai napsorán zürichi meghívottak irányításával a klinikavezető professzor asz-szony elvégzi az első katéteren át történő aortabillentyű-beültetést.

– Az új egységgel európai színvonalú életesélyt biztosítunk a romániaibetegeknek – nyilatkozta Benedek Imre professzor, és emlékeztetett arra,hogy milyen nehéz küzdelmek során sikerült megszervezni az akutin-farktus-ügyeletet biztosító intenzív terápiás osztályt, amely országosszinten a szívbetegségekben elhalálozó személyek számát a legkisebbre

(Folytatás a 3. oldalon)

(Folytatás a 4. oldalon)

2019. február 15., péntek LXXI. évfolyam 37. (20118.) sz. Ára: 2 lej (előfizetőknek 1,13 lej)

Benedek István

Új angiográfiás egységet helyeztek működésbe

Javul a szívbetegek ellátása

Bodolai Gyöngyi

Page 2: Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

Lemezbemutató koncerttel érkezik hamarosanMarosvásárhelyre a hazai blues-szcéna egyiknemrég alakult, ám a zenei porondon egyrehangsúlyosabban teret követelő együttese. Abukaresti Dusty Ride nevű formációról van szó,amely 2016-os alakulása óta az ország számosrészén adott sikeres koncerteket, és mozgattameg alaposan a különböző klubok, találkozókés fesztiválok igényes közönségét.

A formáció immár harmadik alkalommal tér visszaMarosvásárhelyre: először a Jazz&Blues Club általszervezett Freedom Blues Festival 2017-es kiadásán lé-pett fel, ezt követően a 2018-as Maris Festen koncerte-zett. A blues gyökereihez visszanyúló, ám azokaterőteljes, rockosabb hangzásban tolmácsoló, a műfajalaptételei szerint az érzelmeket előtérbe helyezőegyüttes ugyan fiatal, tagjai azonban nem mai gyere-kek: mindannyian számos más együttes és zenei projekttagjai voltak (és egyesek máig azok). Alina-Carmen Ci-olcă énekesnő többek között a Foxy Lady Band, AdrianChepa „Mache” basszusgitáros együttműködött a Spi-talul de Urgenţă, a Liverpool és a Mike Godoroja & TheBlue Spirit tagjaival, utóbbinál már együtt zenélt Ma-rian Aciobăniţei gitárossal is. Daniel Croitoru dobosolyan együttesekben vett részt, mint a Blue Sound Chi-cago, a Micul Paris vagy a Barock.

A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal)címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sorfebruár 22-én, pénteken. A lemezbemutató koncertre egyelőre borítékolhatóan jóféle blues-rock est keretében, aSörház (Sinaia) utcai Jazz&Blues Clubban kerül sor, este8 órai kezdéssel. A beugró 25 lejbe kerül. (Knb.)

Baricz Lajos KibédenFebruár 18-án, hétfőn 18 órakor a kibédi református temp-lomban, az ökumenikus imahét keretében Baricz Lajoshirdeti Isten igéjét. Az istentisztelet végén rövid könyvbe-mutatót tartanak. Szántó Árpád és Edit megzenésített ver-seket ad elő.

Kézműves-foglalkozás A Női Akadémia szeretettel várja az Ügyes kezű nők hétfődélutánonként a marosvásárhelyi vár Tímárok bástyájában(a Vártemplom lépcsőfeljáratánál) a földszinten heti rend-szerességgel megszervezett tevékenységére azokat a höl-gyeket, akik különböző kézműves-tevékenységek fortélyaitszeretnék elsajátítani. Február 18-án 17.30–19.30 óra kö-zött 16 év fölötti lányokat, asszonyokat várnak, hogy tejes-dobozokból vázát készítsenek. A foglalkozást DebreczeniIzabella vezeti. A tejesdobozokat a résztvevők kell vigyék,más szükséges anyagot a szervezők biztosítanak. A szer-vezők a résztvevőktől 5 lej adományt köszönettel elfogadnak,az összegyűlt pénzt a tevékenységeken használt alapanyagra

és a játéktárra fordítják. Érdeklődni a 0740-598-563-as telefon-számon lehet naponta 18–20 óra között.

Pénzkezelés a Szentírás tanításaszerintA Katolikus Magyar Bibliatársulat Pénzkezelés a Szentírástanítása szerint címmel biblianapot szervez február 23-án10-17 óra között Székelyudvarhelyen. Előadó dr. Oláh Zoltán. Jelentkezni február 18-ig lehet a következő e-mail-címen: [email protected] vagy a 0740-915 948-as tele-fonszámon.

Érzések, élmények – a fotózás rejtett szépségeiA fenti cím alatt, a Női Akadémia szervezésében kedden,február 19-én 17.30 órakor a Bernády Házban (Horeautca 6. szám) Barabási Attila-Csaba tart előadást. A MarosMűvészegyüttes igazgatójának művészfotóival környeze-tünk, világunk felfedezésére hívják az érdeklődőket aszervezők. Az előadást beszélgetés követi. Az eseményrea belépés ingyenes, a szervezők további rendezvényekszervezése érdekében adományt elfogadnak.

A házasság hete MarosvásárhelyenKilencedik alkalommal szervezték meg Marosvásárhelyena házasság hetét. A héten zajló eseményeket követőenszombaton a kövesdombi református gyülekezetben (Su-ceava u. 41.) 8–10 óra között imareggelit tartanak házas-pároknak, 18 órától a Deus Providebit Ház Márton Árontermében Bakó Mária lelkigondozó vezetésével Párosjáték – életjáték – társasjáték címmel a kapcsolatokról leszszó. Bővebb tájékoztatás a www.hazassaghete.ro oldalonvagy Bakó Máriánál a 0742-139-380-as telefonszámon.

Ady Endre-emlékest A Székely Nemzeti Tanács és a Bernády KözművelődésiEgylet Ady Endre-emlékestet szervez a költő halálának100. évfordulója alkalmából a szovátai unitárius templom-ban február 18-án, hétfőn 18 órától. Az est meghívottja azAdy tévedései és igazságai című könyv szerzője, ifj. Tompó László Budapestről. Az emlékesten a kötet meg-vásárolható. Közreműködnek a Domokos Kázmér Techno-lógiai Líceum tanulói, felkészítő tanárok: Vass Júlia ésVass Katalin.

Borverseny DicsőszentmártonbanFebruár 16-án, szombaton 17 órai kezdettel a dicsőszent-mártoni Szent Márton Borlovagrend szervezésében díjki-osztási ceremóniával egybekötött borkóstolásos vacsoralesz a Három Fenyő vendéglőben. A talpalávalót a szász-csávási cigányzenekar húzza, bordalokkal Peti Tamás Ottókolozsvári operaénekes szórakoztatja a jelenlévőket.

JégkorongkupaFebruár 16-án, szombaton tartják a marosvásárhelyi Liget-ben működő jégpályán a Székelyföldi Jégkorong Akadémiaáltal szervezett, jégkorongkupáért kiírt tornát, amelyen hétcsapat vesz részt: Gyergyóból, Sepsiszentgyörgyről, Csík-szeredából, Alcsíkból, Felcsíkból, Székelyudvarhelyről ésMarosvásárhelyről. A mérkőzések 9.30–14.30 óra közöttzajlanak.

Kirándul a NagyinetA Maros Megyei Könyvtár kövesdombi részlege által mű-ködtetett Nagyinet program résztvevői számára első alka-lommal szerveznek március 29–31. között háromnaposkülföldi kirándulást. Az úti cél Gyula. A programban a gyulaiAlmássy-kastély Látogatóközpont, a toronykilátó, a gyulaivár megtekintése, a kastélyfürdő, a Százéves Cukrászdaés a Világóra meglátogatása szerepel. Jelentkezni, tájéko-zódni Illyés Claudia könyvtárosnál lehet a kövesdombikönyvtárban, illetve a 0748-741-507-es telefonszámon.

Gézengúz gyermektáncházA Gézengúz játszóház táncházba várja a gyermekeket. Ajátékos néptánc- és népdaltanulásra szerdánként kerül sor17 órától kisiskolások, 18 órától óvodások számára. Mu-zsikál Sinkó András és az Öves együttes. Helyszín: Stu-dium Prospero Kulturális Központ, Forradalom utca 8.szám. Cserecipő szükséges.

Hírszerkesztő: Mezey Sarolta

Ma GEORGINA és KOLOS,holnap JULIANNA ésLILLA napja.JULIANNA: a Juliánusz fér-finév (latin eredetű, jelentése:a Julius nemzetséghez tartozó)női párja.

15., péntekA Nap kel

7 óra 26 perckor, lenyugszik

17 óra 46 perckor. Az év 46. napja,

hátravan 319 nap.

2 NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _______________________________________ 2019. február 15., péntek

VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2019. február 14.

1 EUR 4,74511 USD 4,2100

100 HUF 1,48691 g ARANY 176,8542

IDŐJÁRÁSVáltozó égbolt

Hőmérséklet:max. 40Cmin. -20C

Megyei hírek

RENDEZVÉNYEK

DawnLemezbemutató koncerttel érkezik

a Dusty Ride

Az Üzenet szeretettel vendége vasárnap 13.30-kor Pász-tor Márk előadóművész, aki a nemrég bemutatott önállóelőadásáról, a szerelemről, az alkotás öröméről beszél, majdVass Márton slammer a műsor témájához illő produkcióvaljelentkezik. Közben a magyar kultúrtörténet néhány szerel-mes levelét tehetséges színészek tolmácsolásában hallgat-hatják.

A házasság hete záróakkordjaként a kebelei Kövesdi há-zaspár, valamint a marosvásárhelyi Szederjesi házaspárosztja meg a család fogalmával kapcsolatos személyes val-lomásait a Hitélet nézőivel vasárnap 17.30-kor.

A Föld körüli utazás legújabb forgatási helyszíne a Hi-malája lánca mentén Kína és India között található Nepál.A motoros műsor szombaton 18 órától követhető.

Házasságról, szerelemről, Nepálról az Erdély TV-ben

Hétvégi sportműsor

KOSÁRLABDA. A női Nemzeti Ligaközépszakaszának Sárga csoportjában, a 7.fordulóban: Marosvásárhelyi CSM – Bu-karesti Rapid (vasárnap 11 óra, ligeti sport-csarnok).

KÉZILABDA. A férfi A osztály D cso-portjának 13. fordulójában, szombaton 17órától: Nagyváradi CSM – SegesváriHCM.

RÖPLABDA. A női A2 osztály Nyugaticsoportjának 17. fordulójában, szombaton:S U Craiova – Marosvásárhelyi CSM.

A labdarúgó 1. liga 24. fordulójánaktelevíziós közvetítési rendje

Február 15., péntek:* 20.00 óra: Konstancai Viitorul – Jászvásári CSM PolitehnicaFebruár 16., szombat:* 14.00 óra: Nagyszebeni Hermannstadt – CSU Craiova* 20.00 óra: Kolozsvári CFR – Gyurgyevói AstraFebruár 17., vasárnap:* 15.00 óra: FC Voluntari – Dunărea Călăraşi* 17.30 óra: Medgyesi Gaz Metan – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK* 20.00 óra: Bukaresti Dinamo – FC BotoşaniFebruár 18., hétfő:* 20.00 óra: Concordia Chiajna – Bukaresti FCSBValamennyi mérkőzést élőben közvetíti a DigiSport, a Telekom Sport és

a Look Sport/Plus.

A csütörtöki lottóhúzás nyerőszámai43, 3, 41, 27, 15 +19 NOROC PLUS: 6 8 5 7 3 6

26, 18, 37, 7, 38, 22 SUPER NOROC: 6 1 8 8 0 9

31, 49, 2, 46, 20, 3 NOROC: 1 3 6 7 1 2 7

Page 3: Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

A békés tüntetőkkel szembeni aránytalan erőszak alkalma-zását és a tiltakozók által elkövetett esetleges bűncselekmé-nyeket is elítélte csütörtökön az Európai Parlament.

A strasbourgi plenáris ülésen nagy többséggel megszavazottállásfoglalásban elítélték, hogy több uniós tagállamban is kor-látozzák a gyülekezési szabadságot, s az állami hatóságok erő-szakos, aránytalan módon avatkoznak be a demonstrációkalkalmával. A képviselők átlátható, független és hatékonyvizsgálatot követeltek az aránytalan beavatkozások esetében,illetve hangsúlyozták, hogy a rendvédelmi szerveknek mindigelszámoltathatóaknak kell lenniük.

„A békés tüntetők elleni erőszak soha nem lehet megoldása vitában vagy a politikában” – írták, miközben elismerték,hogy a rendőrség egyes tiltakozók ellenséges magatartása és

a nagyfokú munkaterhelés miatt nehéz körülmények közöttvégzi a munkáját. Az Európai Parlament emellett elítélte azerőszakos, militáns tüntetők által egyének vagy tulajdon káráraelkövetett bűncselekményeket, mondván, az efféle akciók sér-tik a békés demonstrációk legitimitását.

Hangsúlyozták: a tüntetéseken a fellépő rendvédelmi erők,rendőrök és katonák biztonságát is biztosítani kell.

Elítélték végül az újságírók elleni támadásokat is, leszö-gezve, hogy a riportereknek rendkívül fontos szerepük van azaránytalan erőszakról való tájékoztatásban.

Noha az állásfoglalásban egyetlen országot sem neveztekmeg, a legnagyobb vita jelenleg Franciaországban zajlik asárga mellényes tüntetőkkel szembeni, esetenként keményrendőri fellépés jogosságáról. (MTI)

A vártnál sokkal többen nyújtottak be mezőgazda-sági és élelmiszeripari nagyberuházásokra pályáza-tot a magyar kormány által finanszírozottszékelyföldi gazdaságfejlesztési program keretében– írta csütörtöki számában a Krónika.

Amint Kozma Mónika, a pályáztatást lebonyolító maros-vásárhelyi Pro Economica Alapítvány ügyvezetője elmondta:a január végi határidőig 73 nagyberuházásra érkezett pályá-zat, a formai és jogosultsági feltételek ellenőrzése után ezena héten küldik ki a pályázóknak a hiánypótló felszólításo-kat. Az ötvenszázalékos önrész mellett igényelhető legki-sebb pályázati összeg is 200 ezer euró, a legnagyobb 7,5millió euró. Eredményhirdetés várhatóan április elején lesz.Az ügyvezető elmondta: valamennyi pályázónál helyszíni el-

lenőrzést tartanak, amely után külső pénzügyi és jogi szakér-tők fognak pontozni minden pályázatot. Hozzátette: lesz egyromániai és egy magyarországi szakmai értékelés is, és a kettőösszevetése után születik meg a végleges döntés a nyertes pá-lyázatokról.

Kozma Mónika elmondta, Csíkszékről elsősorban krump-lifeldolgozásra, Udvarhelyszékről zömében tejfeldolgozásranyújtottak be pályázatokat, más régiókból főként az állatte-nyésztésbe ruháznának be. „A benyújtott pályázatok nagy szá-mából kiindulva egyértelmű, hogy a három székelyföldimegyében sok az olyan tőkeerős vállalkozás, amelynek vanfejlesztési elképzelése és piaci potenciálja. Az elbírálás sorána pályázatok minősége és fenntarthatósága lesz a perdöntő” –fogalmazott Kozma Mónika. (MTI)

Az egyik lehetséges magyarázat a haszonszerzés lehet.Már az adócsomag bejelentése másnapján megroggyanta bukaresti tőzsde, főleg a bankok és az energiaiparicégek részvényei gyengülése miatt. Ilyenkor aki bevásá-rol, az olcsón szerezhet később még értékesnek bizonyul-ható értékpapírt, a műfaj egyik komoly nemzetközi„specialistáját” sokat szokták emlegetni manapság főlegmagyar, de hazai vonatkozásban is. Ha működne itt egykorrekt jogállam, a tőzsdefelügyelet például kideríthetné,volt-e ilyen, politikai hátszelű spekuláció azokban a na-pokban, de erre azért nagy összegben ne fogadjunk azidomított ügyészségek és felügyeleti szervek balkáni ha-zájában.

A másik magyarázat – és a kormányosok teljesítmé-nyét elnézve ennek a valószínűsége a nagyobb –, az márnem csak a szakterülethez való hozzáértés, hanem ajózan ész hiánya. Ilyen játszmázást egy bizonyos életkorelőtt el lehet nézni a játszótéren, de adott kor után máraz ilyenre hajlamosakat zárt osztályra kellene beutalni,felügyelet alá. Mert ha a kormánypalotában űzik ezt aműfajt, azt konkrétan láthattuk ez esetben, hogy százmil-lió eurós nagyságrendű károkat okoz a magánnyugdíj-alapok több mint hétmillió betétesének, és az emelkedőipari energiaszámlák révén idővel az egész országnak.Ezt pedig nem lehet úgy eltörölni, mint adott esetben egybotcsinálta sürgősségi kormányrendeletet.

2019. február 15., péntek ________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _____________________________________________ NÉPÚJSÁG 3

A vártnál kisebb a gazdasági növekedés

Tavaly 4,1 százalékkal nőtt Románia bruttó hazaiterméke (GDP) az előző évhez képest – közölte csü-törtökön az Országos Statisztikai Intézet. A tavalyiutolsó negyedévben a GDP 4,1 százalékkal bővülta nyers adatok szerint 2017 azonos időszakáhozmérten, a szezonális és naptárhatással kiigazítottadatok szerint a bővülés 4 százalék volt. A tavalyiharmadik negyedévhez viszonyítva a GDP 0,7 szá-zalékkal bővült október-december között. A statisz-tikai intézet megerősítette, hogy 2017-ben 7százalékkal nőtt a GDP, míg 2016-ban 4,8 százalé-kos volt az éves növekedés. A statisztikai intézetvisszamenőleg felülvizsgálta a tavalyi év negyedé-ves adatait, így az első három negyedévben a GDP-növekedés 0,1-0,2 százalékponttal alacsonyabb volta korábban közöltnél. Megfigyelhető, hogy a máso-dik és harmadik negyedéves növekedés után azutolsó negyedévben ismét lassult a román gazdaságnövekedése. A tavalyi 4,1 százalékos GDP-növeke-dés elmaradt a kormány várakozásától, amely 5,5százalékos bővülést remélt. A kabinet az idén is 5,5százalékos gyorsulásra építi a parlament asztalánlevő, elfogadás előtt álló idei állami költségvetéstannak ellenére, hogy az Európai Bizottság szerintvárhatóan 3,8 százalékkal, a Világbank előrejelzéseszerint pedig 3,5 százalékkal nő az idén a romángazdaság. (MTI)

Januárban 3,3 százalék volt az inflációs ráta

Januárban 3,32 százalék volt az éves inflációs rátaa decemberben mért 3,27 százalék után – közölteszerdán a statisztikai intézet. Leginkább az élelmi-szerek drágultak 3,77 százalékkal, a nem élelmisze-rek 3,29 százalékkal kerültek többe, míg aszolgáltatások fogyasztói ára 2,71 százalékkal emel-kedett. Januárban a havi inflációs ráta 0,83 százalékvolt decemberhez mérten. A központi bank a hétenenyhén emelte az idei inflációs előrejelzését. Becs-lésük szerint a fogyasztói árindex-növekedés 3 szá-zalék lesz 2019-ben a korábban közölt 2,9 százalékhelyett. A jövő évre 3,1 százalékos inflációval szá-molnak, miután korábban 3,2 százalék fogyasztói ár-növekedést valószínűsítettek. (MTI)

Az EP támogatja a külföldi befektetések átvilágítását a stratégiai ágazatokban

Megszavazta a külföldi befektetések átvilágításátszolgáló rendszer felállítását csütörtökön az EurópaiParlament (EP), hogy szükség esetén meg lehessenvédeni a stratégiai ágazatokban működő vállalatokataz Európai Unión kívüli felvásárlástól. Az új jogsza-bály az olyan érzékeny szektorokat védi majd, mintaz energetika, a közlekedés, a kommunikáció, azadatforgalom, az űrtudomány, valamint a pénzügy.A kritikus technológiák között a félvezetők, a mes-terséges intelligencia és a robotika szerepel. Emel-lett a vízszolgáltatást, az egészségügyet, a védelmirendszereket, a médiát, a biotechnológiát és az élel-miszerbiztonságot is felvették a védett ágazatok lis-tájára. (MTI)

Ország – világ

Az Európai Parlament elítélte a békés tüntetőkkelszembeni aránytalan erőszak alkalmazását

Sokan pályáztak nagyberuházásra

Gyanúsítottként idézte be a ro-mániai igazságszolgáltatás sze-replői által elkövetettbűncselekményeket kivizsgálóügyészség (SIIJ) Laura CodruţaKövesit, a korrupcióellenesügyészség (DNA) volt vezetőjét,aki jelenleg a legesélyesebb je-löltnek számít az európai főügyé-szi tisztségre – erősítette megcsütörtökön Adina Florea, a SIIJ fő-ügyészhelyettese.

Kövesi az Európa FM rádiónak adottelőző esti interjújában azt mondta: lejá-rató kampány indult ellene, amióta kide-rült, hogy első helyen szerepel az európaifőügyészi tisztséget megpályázó jelöltekszűkített listáján. Szerinte beidézése is alejáratását szolgálja. Elmondta: hivatalivisszaéléssel, megvesztegetés elfogadá-sával és hamis tanúzással gyanúsítják. Apéntekre szóló idézést néhány órával aztkövetően kapta meg, hogy aznapra meg-vette a repülőjegyét Brüsszelbe, ahova ajövő hétfői meghallgatás miatt utazik.

Az SIIJ főügyészhelyettese tagadta,hogy Kövesit egy évek óta húzódó nyo-mozás miatt rendelték be éppen akkor,

amikor európai főügyészi kinevezésérőldöntenek Brüsszelben: Florea szerintegy 2018 decemberében érkezett felje-lentés miatt vizsgálódnak a DNA fél évefelmentett volt vezetője ellen.

A jobbközép ellenzéki pártok képvi-selői a kormányon lévő Szociáldemok-rata Pártot (PSD) támadták az esetkapcsán, mondván, az igazságszolgálta-tás vitatott átszervezése során frissen lét-rehozott SIIJ Liviu Dragnea PSD-elnökutasítására, koholt vádak alapján igyek-szik besározni Kövesit, megakadályo-zandó európai főügyészi kinevezését.

A PSD azonban azt hangoztatja, hogyaz igazságszolgáltatásra kell bízni azügy tisztázását, nem a politikusoknakkell nyilatkozniuk Kövesi ártatlanságavagy bűnössége ügyében. A PSD egyikképviselője megjegyezte: nagyon kíván-csi, hogyan reagálnak most a PSD-t éskormányát támadó brüsszeli tisztségvi-selők, vajon Kövesit is ugyanúgy bűnös-nek bélyegzik-e meg, mint a PSDvezetőit, csak azért, mert a vádhatóságkorrupcióval gyanúsította meg. A kor-mánykoalíció szerint a DNA-t Kövesifőügyészi ténykedése idején a titkosszol-

gálatok irányították a háttérből, a vádha-tóság pedig zsarolással és megfélemlítés-sel szerzett hamis bizonyítok alapjánártatlan embereket hurcolt meg, politikaitisztogatást végez a korrupcióellenesharc ürügyén. A kormánynak tavaly nyá-ron sikerült menesztenie Kövesit, akineka DNA élén végzett – több száz politikusrács mögé juttatását eredményező – te-vékenységét azonban mind Klaus Iohan-nis államfő, mind Románia nyugatiszövetségesei nagyra értékelik.

Kövesi meggyanúsítására reagálva azállamfő sajtónyilatkozatban figyelmez-tette a kormánykoalíciót, hogy ne pró-bálja politikai célokra, az ügyészekmegfélemlítésére használni az SIIJ-t,amelynek létrehozását szerinte az euró-pai intézmények is éppen azért kifogá-solták, mert nem látták szavatoltnakpolitikai függetlenségét.

Iohannis felszólította a PSD-ALDE ko-alíciót, hogy ne próbálja eltéríteni Romá-niát az európai demokráciák útjáról. Azállamfő leszögezte: Romániában folyta-tódni fog a korrupció elleni harc a jogál-lamiság ellen intézett erőszakostámadások dacára. (MTI)

Gyanúsítottként idézték be az európai főügyészitisztségre pályázó Kövesit

A PNL figyelmezteti a prefektust

Kapzsi káosz

A világ legrégebbi Valentin-napi üdvözlőkártyája hétezerfontért kelt el egy derbyshire-i árverésen.

A kézzel írott, 230 éves üdvözletet eredetileg 300-400 fontközötti kikiáltási áron kínálta a Hansons aukciósház. A kártyavégül hétezer fontot ért egy londoni vásárlónak – írta a BBCNews csütörtökön.

Az 1790-es keltezésű szerelmes üdvözletet Jakki Brown vá-sárolta meg, egy londoni üdvözlőlap-magazin főszerkesztője.

Mint elmondta, nagyon izgatott volt, nehogy más vigye elelőle a kártyát. „Számomra ez a Valentin-napi üdvözlet gyö-nyörű példája egy el nem múló brit hagyománynak. Sohasemválok meg tőle” – hangsúlyozta.

Charles Hanson, az aukciósház vezetője elmondta, hogy

akkor bukkant a különlegességre, amikor egy 1949 és 1990közötti, a viktoriánus és a György-korszakból származó kár-tyagyűjtemény darabjait becsülte fel.

„Isten veled, édes galambom. Csak a tiéd a szerelmem. Ésha nem leszel az enyém, sohasem találok nyugtot” – írta azegykori szerelmes a kártyán, amely Hanson szerint a világlegrégebbi fennmaradt Valentin-napi üdvözlete.

A legkorábbi angol nyelvű Valentin-napi levél 1477-bőlszármazik.

Nagy-Britanniában a 17. századtól ünneplik a Valentin-napot. A 18. század közepétől már közkeletű szokás volt, hogya barátok, szerelmesek kis ajándékkal vagy kézírásos üzenet-tel fejezték ki egymáshoz való ragaszkodásukat. (MTI)

Hétezer fontot ért a világ legrégebbi Valentin-napi üdvözlőkártyája

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyei szer-vezete felhívta Mircea Duşa prefektus figyelmét,hogy törvényes kötelessége kiadni a pártból kizárthelyi tanácsosok mandátumának megszűnésére vo-natkozó rendeletet.

A párt megyei vezetése jelezte a prefektúrának, hogy kizártnéhány, a PNL listáján megválasztott helyi tanácsost – olvas-ható a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.

A közlemény szerint a törvény a prefektus hatáskörébeutalja egy helyi tanácsos mandátuma megszűnésének tu-

domásulvételét, illetve a párttagság elvesztésének té-nyét.

„Tekintettel arra, hogy a prefektus köteles eleget tenniennek a szükséges formalitásnak a helyi közigazgatás jó mű-ködésének biztosítása érdekében, felhívjuk Maros megye pre-fektusának figyelmét, hogy a tanácsosi mandátumokmegszűnéséről szóló rendelet kibocsátásának késleltetése aka-dályozza a helyi közigazgatás működését, és a Liberális Pártraszavazó marosvásárhelyiek szavazatainak semmibevételét je-lenti” – áll a közleményben.

(Folytatás az 1. oldalról)

Page 4: Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

csökkentette. 10-15 évvel ezelőtt abetegek 15 százaléka nem élte túla szívinfarktust, jelenleg a maros-vásárhelyi kardiológiai klinikán ezaz arány 2,5 százalékra csökkent, atöbbi súlyos szívbetegséget is be-leszámítva 4,5-re, míg az országlegjobb klinikáin sem tudtak hét-nyolc százalék alá menni. Az ala-csony mortalitás a betegek újkoncepciók szerinti felügyeleténekés ellátásának, a jól képzett szak-embereknek köszönhető, akik amarosvásárhelyi kardiológiai isko-lában folyó munka minőségét bizo-nyítják. A nemzetközi meg-becsülést jelzi, hogy az EurópaiKardiológiai Társaság Marosvásár-helyt ismerte el az egyetlen kom-petenciaközpontként azintervencionális kardiológia terén– hangsúlyozta Benedek profesz-szor. Ugyanakkor hozzátette, hogya MOGYMTE-n folyó viták, a fe-szültség jól képzett intervencioná-lis kardiológusokat tántorít el attól,hogy szakosodásuk befejezése utánmegyeközpontunkban folytassák atevékenységüket. Miközben az

egészségügyi jogszabály két ügye-leti vonalat ír elő egy olyan köz-pontnak, mint a marosvásárhelyi,ezt a mai napig sem sikerült ki-vívni, holott egy ügyeletes orvosnem győzi a munkát, ami az in-tenzív osztályon, a katéterezőla-boratóriumban, az összes klinikánés a rohammentő szolgálatnál reáhárul. A felettes szervek viszontabba a mondvacsinált kifogásbakötnek bele, hogy az épületbennincsen szívsebészet, holott ottvan három emelettel fennebb, deönálló intézetként működik. Léte-zik viszont a már említett kor-szerű ügyeleti osztály, aholkritikus állapotban levő betegeketkezelnek.

A sajtótájékoztatón elhangzott,hogy a marosvásárhelyi ötlet alap-ján országos szinten is beindult aprogram az infarktusos betegekgyors katéteres ellátására. Míg a la-kosság számarányának megfele-lően évente 20.000 betegnek lenneerre szüksége, a múlt évben 5.300-at láttak el. Bukarestben 2.800-at,a Marosvásárhelyi KardiológiaiKlinikán 530-at, a szívsebészeti in-

tézetben több mint 300-at. Az ada-tok alapján el lehet képzelni, hogyaz ország lakossága mennyireszenved amiatt, hogy nem juthozzá a katéteres beavatkozáshoz,ami megmenthetné az életét.

Bár felelős beosztásban szerzetttapasztalatai alapján úgy látja, vanpénz az egészségügyben, az elosz-tás nem megfelelő – állítja Benedekprofesszor. Vannak procedúrák – azaritmiás betegségekben szükségesbeavatkozás például –, amelyekbőlegy orvosnak évi 130-at kellene el-végeznie ahhoz, hogy a szükségesgyakorlatot megszerezze, a megyeiegészségbiztosítási pénztár viszont2019 első negyedére egyetlen ilyenbeavatkozásnak a költségeit fedezi.Pedig az itthoni iskolák támogatásarévén sokkal nagyobb megtakarí-tást lehetne elérni, mert a betegeknem kényszerülnének külföldi kli-nikákra vinni a pénzt – tette hozzáBenedek professzor. Véleményeszerint ami itt, Marosvásárhelyen aszívbetegek ellátását illetően meg-valósult, olyan erőfeszítésbe ke-rült, mint a Holdra küldeni egyűrhajót.

Javul a szívbetegek ellátása

Gyermekotthonból kikerült,illetve hátrányos helyzetűcsaládból származó fiatal lá-nyokat karol fel 2002 óta anémetországi támogatássalműködő Orizont program Ma-rosvásárhelyen, amely tavalyóta az Outward Bound Romania akkreditált szociálisprogramjává vált. Két tömb-házlakásban nyújtanak ideig-lenes szállást a nagykorúváváláskor a gyermekvédelmirendszerből kikerült fiatalok-nak, illetve a szakképesítés-ben, valamint amunkahelykeresésben is se-gítenek nekik. A német jóte-vőkkel a napokban,marosvásárhelyi látogatásuk-kor beszélgettünk.

A Marosvásárhelyen zajló Ori-zont program 2002-ben jött létreIrmelin Küthe németországi él-ménypedagógus és az OrizontEgyesület támogatásával. A prog-ram a megalakulásától 2017-ig aszékelykeresztúri Domus Alapít-vány ernyője alatt működött, majdátvette az Outward Bound Romaniaszervezet.

A cél a szociális és családi szem-pontból hátrányos helyzetű fiatalfelnőttek támogatása, önállósodá-suk és a társadalomba való beillesz-kedésük érdekében.

Irmelin Küthe lapunknak el-mondta, még a 90-es években ked-ves ismerősök révén látogatott elegy marosvásárhelyi árvaházba,

ekkor merült fel az anyagi támoga-tás lehetősége. Először szabadidősprogramokat finanszíroztak, majdfelmerült a gond, hogy a fiatalok,akik 18. évük betöltése után el kellhagyják a gyermekvédelmi rend-szert, ha az utcára kerülnek, védte-lenné válnak, így a szállásukbiztosításában kellene segíteni. Ir-melin Küthe 2002-ben családtagja-ival, Wolf Tewsszel és GabiTewsszel hozta létre az OrizontEgyesületet mint családi vállalko-zást. Először béreltek egy lakástVásárhelyen, hogy szállást adjanaka gyermekotthonokból kikerült fia-

tal lányoknak, viszont viselkedésigondok voltak velük. Nem szerettékvolna, ha az utcára kerülnek, ezértadományokat gyűjtöttek Németor-szágban, és megvásároltak egy la-kást, majd egy újabb lakásra valótgyűjtötték össze.

Irmelin Küthe elmondta, több-nyire magánszemélyek adományá-ból tartják fenn a projektet, lassanhúsz éve. Ez idő alatt a két lakásbanmintegy száz fiatal lánynak biztosí-tottak szállást, egyszerre nyolcattudnak elszállásolni. Hozzátette,azért döntöttek úgy, hogy lányokonsegítenek, mert úgy érezték, ők sok-

kal védtelenebbek, jobban ki van-nak téve a veszélynek, többek kö-zött annak, hogy prostitúcióáldozataivá válnak. Mint mondta,régóta ismerik az OB közösségét, ésmegbízható, tapasztalt partnerre lel-tek bennük, ugyanakkor a céljuk,azaz az ifjúság nevelése, életre valófelkészítése összhangban van azövékével.

Simó Teréz szociális munkás, azOB programfelelőse rámutatott, sokolyan fiatal kerül hozzájuk, akiknem rendelkeznek szakképesítéssel,őket tanfolyamokra irányítják, hogyelsajátítsanak egy-egy szakmát,

majd segítenek nekik a munkahely-keresésben. Nagyon sok lány érke-zik hozzájuk, akik alapszinten sembeszélik a román nyelvet, szá-mukra nyelvtanulási lehetőségetbiztosítanak, hiszen ez elengedhe-tetlen az érvényesüléshez. Ugyan-akkor számos, egyéni és csoportosszemélyiségfejlesztő programmalsegítik a fiatalokat, szabadidős te-vékenyeségeket is szerveznek szá-mukra.

Érdeklődésünkre a szociálismunkás hozzátette, pár évvel ez-előtt voltak nehézségek, akadtakolyanok, akik nem akarták elfo-gadni a felajánlott munkalehetősé-get, de az utóbbi 4-5 évben nemadódtak komolyabb gondok.

– Természetesen vannak szabá-lyok, amelyeket be kell tartani.Egészséges fiatalokról lévén szó,vagy tanulnak, vagy dolgoznak.Van olyan is, aki mindkettőt párhu-zamosan végzi. Ügyesen boldogul-nak, főznek, mosnak, csakösztönözni kell őket. A közköltségetők kell fedezzék, ezáltal is próbál-juk őket felkészíteni az életre. Elsőlépésben egy évre kötünk velükszerződést, de ez is egyénfüggő,van, aki gyorsan önállósodik, lehet,hogy egy év elegendő erre, de nagyrészük három évig marad, ez időalatt talál albérletet, munkahelyet.Nagyon fontos, hogy aki elkezddolgozni, a bérének a 20 százalékátle kell tegye a bankba, hogy amikormajd elhagyja a programot, és ön-állóan kell boldogulnia, legyen kez-dőtőkéje. Tartjuk a kapcsolatotazokkal, akik kiköltöztek tőlünk,időnként közös programokat szer-vezünk, mivel fontosnak tartjuk,hogy megosszák tapasztalataikat abentlakó lányokkal – mutatott ráSimó Teréz.

Németországi támogatássalHátrányos helyzetű fiatalok önállósodását segítik

Az RMDSZ a költségvetés-tervezet támogatásáról döntött

Az RMDSZ kész megszavaznia kormánykoalíció költségve-tés-tervezetét a parlament-ben, miután a tervezetszakbizottsági vitája során amagyar érdekképviselet többmódosító indítványát elfo-gadta – jelentette be csütör-tökön Kelemen Hunor, azRMDSZ elnöke.

Ezzel elhárulni látszik a veszé-lye annak, hogy a hét végén esedé-kes voksoláson a – képviselőitávozása miatt meggyengült –PSD-ALDE koalíciónak ne legyenelegendő szavazata a költségvetésitörvény elfogadásához.

Kelemen Hunor rámutatott: azRMDSZ-nek komoly fenntartásaivoltak azzal a költségvetés-terve-zettel szemben, amelyet a kormánykidolgozott, de az utóbbi napoksorán az RMDSZ-nek több olyanmódosító indítványt sikerült elfo-gadtatnia, amelyek az eredetilegelőirányzottnál több forrást juttat-nak a helyi önkormányzatoknak, ésbővültek a helyi és országos jelen-tőségű infrastruktúra-fejlesztésreszánt források is, köztük az észak-erdélyi, illetve az Erdélyt és Mold-vát összekötő autópálya-projektreszánt összegek.

Az RMDSZ elnöke szerint a ko-alíció tervezetének legnagyobb hi-bája az, hogy több hónaposkéséssel került a parlament elé, ésemiatt legalább két hónapos ké-

sésbe került minden idei állami ésönkormányzati beruházás. Ezenmár nem lehetett segíteni, de éppenezért fontos mielőbb lezárni a vitát– tette hozzá.

Cseke Attila, az RMDSZ szená-tusi frakcióvezetője korábban arrólszámolt be a Maszol.ro hírportál-nak, hogy a kormánykoalíció meg-négyszerezte az észak-erdélyiautópálya kivitelezésére eredetilegtervezett összeget, amelyből csak-nem 40 kilométernyi rész épülnemeg idén, illetve az erdélyi magyarközösség számára fontos továbbifejlesztések is bekerültek az ideiköltségvetés tervezetébe.

A büdzsé új változatában forrá-sokat is előirányoznak az önkor-mányzatoknak az immár rájukhárított szociális feladatok ellátá-sára, és a kormány eredeti elkép-zeléseitől eltérően az önkormány-zatoknak nem kell fedezniük pél-dául a kántorok, harangozók fize-tését. Forrásokat különítenek el anagyszalontai körgyűrű megépíté-sére, jelentős kórházi befekteté-sekre Kovászna, Maros, Szilágy ésHargita megyében, a marosvásár-helyi repülőtér további korszerűsí-tésére, a szatmárnémeti megyeikönyvtár új székházának megvá-sárlására – részletezte a Maszol-nak az RMDSZ javaslatáraelfogadott költségvetés-módosítá-sokat az RMDSZ frakcióvezetője.(MTI)

Menyhárt Borbála

4 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________________ KÖZÉLET ______________________________________ 2019. február 15., péntek

(Folytatás az 1. oldalról)

Page 5: Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

(Folytatás február 8-i lapszámunkból)III.

Valami eredeti patriarchális szín önti el ezta zúgó életet, mely annyi ezer keleti ifjút egyközös cél körül egyesít. A mecset főbejáratán,a híres „borbélyok kapujá”-n (báb el-muzejji-nin) kora hajnaltól a késő esti órákig szünetnélkül ki s beárad a népes sokaság. A kaputorka egy-egy pillantásra megrekeszti a töme-get, miközben hangos „ezhab, ezhab” (lódulj,lódulj) kiáltással törnek utat maguk előtt a sietők. A küszöbön belül jobbra az Ázhár iro-dái vannak elhelyezve két emeleten, balra akönyvtár helyiségei. Szemben a nagy ud-varra, a „Szahn”-ra lépünk, melyet körös-körül árkádos folyosók kerítenek. A tágasudvar napégette kockáin, csipkés árkádok ár-nyékadó ívei alatt ezrek siketítő zaja, go-molygó elegyedése. „A tudományok vására”,mondhatnók Ibn Cháldúnnal, ha nem volnaegyben érett paradicsom- és jeges limonádé-vásár is, kiáltón hirdetve a testi szükségletekjogát itt, s szőrszálhasogató grammatikai ésteológiai disztinkciók birodalmában.

Ugyancsak szem legyen, amely egy pillan-tással befogja ezt a tömeges látnivalót. Ittalvók serege, kik nyilván egy nehezen meg-érett logikai lecke kínjai után vállalták a tro-pikus nap hevében a lélek leglogikátlanabbállapotának, a boldog álomnak a gyönyöreit.Amott töretlen szorgalommal hajlong könyvefelett egy nyurga szudáni siheder. Testénekide-oda hajlongása, szegénynek bágyadt,ólomszerű tekintete szánalmat ébreszt szí-vünkben a lélektelen munka e fekete rabszol-gája iránt. Ha művészi téma lehetne az,amiben nincs lélek, a magolás titánját festenémeg róla a festő ecsete.

Tovább egy könyvet másoló sápadt gyerekmunkája gyűjt maga köré tétlen kíváncsiakat.Ez a keleti diákok proletárja, kinek szegény-ségéből még könyvekre se telik s szabadide-jében másolja magának és másoknak amagyarázott fejezetek szövegét. A szegény-ség bizony épp oly kísérője a keleti diák pá-lyájának, mint amily állandóan kíséri amagyar egyetemek hallgatóságának a zömétis. Szennyes vászonruhájuk, izzadságtól át-tört turbánjuk legtöbbjének földhözragadtnyomoráról beszél. Elhagyott mecsetek fo-lyosóin, szűkös „rivák”-okban tanyázva, nemcsoda, ha a tisztasággal hadilábon állanak. Eznem csak nekünk, Keleten is feltűnik. A fen-tebb említett Ibrahim El-Ahmedi könyvébenelpanaszolja, hogy az Ázhár ifjainak mocs-kossága valósággal botránykő a jobb ízlésűarabok szemében, holott nekik, a jövő ulei-máinak a tisztaságban is például kell ragyog-niuk a mohamedán hívők tábora előtt. Azerkölcsök tisztaságáról se mond sok dicsére-test a derék sejk. Szörnyülködve panaszolja,hogy az iszlám jövendő írástudóinak a sorá-ban van borivó és hasisszívó is nem egy…

Ha sok furcsát és meglepőt látunk márkívül, a mecset zajongó udvarán, még meg-csodálni valóbb belül az előadások terménekaz élete. Ez a terem 126 oszlopáról turista-könyvekben is nevezetes területe akkora,hogy egyszerre négy tanár tanít benne, anél-kül, hogy a legkisebb mértékben is zavarnáegyik a másikat. A termeknek négy kiblája

(szentélyszerű mélyedése a falakban, Mekkairányában) van, tehát ez a terem egymagábannégy mecsetnek számítódik. A négy kiblávalszemben ugyanannyi magas karnélküli szék,mindegyik hátulról egy-egy oszlopnak tá-maszkodva, úgy, hogy az amúgy keleti módrafelhúzott lábukkal rajta ülő tanár az oszlop-nak vetheti magát. Ezért mondják arról, ki azÁzhárban tanárságra jut, hogy „oszlop eléült”. Asztal vagy efféle nincs.

A hallgatóság a szék körül a szőnyegesföldre telepedik, „Biszmilláh er-náhmán er-ráhim” (az irgalmas kegyeletes Isten nevé-ben) – fohászkodik a tudós sejk smagyarázatba fog. A magyarázat a tárgynakmegfelelően rendesen valamely Korán-rész-nek, hagyomány-szövegnek, vagy éppen va-lamely elsőrendű dogmatikai, jogigrammatikai mű szövegének (metn), esetlegezek klasszikus értékű kommentárjának amagyarázat alapja. Ennek „hásia” a neve. Sőtmég harmadrangú, bővebb kommentár isforog közkézen, a „tekrir”; használata azon-ban az Ázhárban tiltva van.

Egy ilyen előadás tárgyi menetéről egy-szerű ismertetés útján fogalmat alkotni aliglehet. Gondoljuk meg, hogy csak az úgyne-vezett „beszmelé”-ről: „az irgalmas, kegye-letes Isten nevében” Korán igemagyarázatáról egész könyvet írt egy moha-medán tudós. A „bakara” szurát bevezető„elif, lem és mim” betűk értelmének keresésea grammatikai és misztikus magyarázatoknakegész labirintusába vezet. Vagy egy-egy jogitétel kihámozása az idetartozó hagyomány-anyagnak, grammatikai és terminológiai is-meretnek mekkora készlete kívánatos! Azarisztotelészi metafizikát túlhegyező moha-medán filozófia legtöbbször magasan felette

jár a hallgatóság értelmi színvonalának.Innen azok a naiv közbeszólások, melyek

az Ázhárbeli előadásokat oly igen fűszerezik,leginkább tatárok, törökök vagy más, nemarab származásúak közbeszólásai, kik idege-nek lévén kezdetben kevésbé értői az arabnyelv finomságainak. Ellenvetéseket, vitat-kozó közbeszólásokat az Ázhár fegyelmi sza-bályzata értelmében egy ifjú egyazonelőadáson csak háromszor engedhet meg ma-gának. A túlságos akadékoskodás átlépné azulémáknak tartozó tisztelet határát s nemegyezik az iszlám szellemével sem, mely hitdolgaiban föltétlen odaadást követel. Még amegengedett számú közbeszólásokat is na-gyon ridegen intézik el az Ázhár tanárai. Alegtöbbjére gorombán odavetett „uszkut”(hallgass) a felelet. A zsarnoki tekintély, aköznép babonás tisztelete az ulémák iránt azÁzhár ifjai között is megtalálja a maga adó-zóit. Egy-egy népszerűbb, fehérszakállú sejk-nek a mecset küszöbétől a katedráig ezrekcsókolják meg a kezét. Kik kezéhez nem fér-nek, a ruhája szegélyét csókolják. Előadásá-ban a tetszést jelentő „Allah, Allah” kiáltáslépten-nyomon belezúg.

– Értettétek? – kérdi a tudós sejk valame-lyik nehezebb kérdés tárgyalása után.

– Értettük! Nagyon szép! Hála Istennek! –tör ki az elragadtatás hangja a tanulók ajkán.

Különösebb ünneplésben részesülnek azÁzhár tanárai a magyarázott szöveg teljes be-fejezésekor. Rögtönzött ünnep keretében szó-noklattal, verssel, énekléssel rója le ilyenkora fiatalság a kegyelet adóját a szöveg szerzője(muellif) iránt, dicsőítvén egyben a tanáruktudományát is, melynek fénye nélkül a tár-gyalt könyvben foglalt igazságokat megérteninem lettek volna képesek.

Ugyanilyen ünneplő alkalom, ezúttal, minta bajtársi együttérzés bizonyítéka, az utolsó,tudósi vizsga letevése is. A vizsgateremben ahű barátok elsőnek üdvözlik a nagyturbánú,nagytudományú sejkek kérdéseinek kereszt-tüzéből diadallal kikerülő társukat. Virágotdobálnak feléje, rózsavízzel öntik le ruháját.A kedveskedés ezer jelével halmozzák el azt,ki ma még egyszerű tanuló volt, egy a 7 ezerközött, holnap már mint tanár foglal helyet azÁzhárnak sok százados emlékű híres oszlopaielőtt. Tizenöt esztendős kitartó szorgalmamegérdemli ezt a kis ünnepet. A fiatal moha-medán doktorok útján az életben úgyis va-lami kevés rózsa virul. Az Ázhár-egyetemlegnagyobb diplomájának, az úgynevezett„bujuruldu”-nak (bujuruldu török szó, azt je-lenti: kegyeskedett) büszke birtokosai, mintegyszerű mecsetpapok (imám) vagy vallásiszónokok (chátib) vállalnak kenyeret.

Szerencsésebbek azok, kik mint a vallásostörvényszékek (mehkemet serijje) bírói (kádi)és ügyvédei (muhámi) juthatnak jövedelme-zőbb állásokba, a dísz kedvéért megtartvánemellett az Ázhárban való tanárkodást is. Azutóbbi egymagában főképpen fiatal tudó-sokra nézve a dicsőségnél alig is jelent egye-bet. Hiszen sejk Ahmedi említett könyveszerint az Ázhárnak harmadik osztályába so-rozott tanárai között vannak olyanok is, akik-nek jövedelmét az évente adott leckékszámával elosztván, egy előadásukra éppen 3krajcár pénzérték esik. Szerinte a harmadikosztályba osztott tanárok fizetése havonként75 piászter (1 piászter kb. 12 krajcár), a má-sodik osztályoké 100 piászter (100 piászterkb. = 1 font), az első osztályosoké 150 piász-ter. A vidéki mecsetiskolákban ugyanezekneka fokozatoknak 25, 35, 45 piászter felel meg.Innen van, hogy a mecsetprofesszorkodás in-kább tiszteletbeli jellegű hivatala mellett atudós ulémák jobb hiányában seregestől van-nak rászorulva arra is, hogy mint könyvke-reskedők, fűszeresek, szabómesterekkeressék meg mindennapijukat.

Az egyiptomi iszlám ébredő szellem be-látta ezeknek az állapotoknak visszásságát, saz átalakulás útját keresi az Ázhár-mecsetbennem csak anyagi kormányzata, hanem egészbelső élete terén is. Az a nagy politikai válto-zás, mely a közelmúltban forrongó hullámo-kat támasztott Törökország földjén, újeszméket vitt bele a mohamedán népnek szel-lemi világába s még termőbbé teszi az óhaj-tott reformok talaját. Mindez azonban nemjelenti azt, hogy az iszlám szellemi átalaku-lása rövid idő alatt megvalósul. Ez az átala-kulás elsősorban az ulémák sorából kívánnáhirdetőit. Ezeket azonban a mohamedánnépek újabban nyilvánvalóvá vált szükségle-teivel szemben inkább a régi hagyományoktisztelete köti. Erős konzervatizmusuk mégsokáig gátja lesz a sok helyes eszméknek ésújításoknak, mely a művelt nyugaton már régóta gazdag gyümölcsöket terem.

Antalffy lábjegyzete: Ez ismertetés meg-írásában, mint az Ázhár-mecsetegyetemnek16 hónapon keresztül hallgatója, jó részbena magam tapasztalataira támaszkodtam.Felhasználtam ezenkívül sejk El-Ahmedineka szövegben említett műve adatait és PierreArminjon „Universités Musulmanes d’Égypte” című, a la Revue de Paris 1904. év-folyamában megjelent értekezését (297. és587. lap).

2019. február 15., péntek ____________________________________________SZÍNES VILÁG ___________________________________________________ NÉPÚJSÁG 5

XV. évf. 6. (653.) szám, 2019. február 15., péntek

Antalffy Endre tanulmánya az iszlám oktatásrólOláh-Gál Róbert

Antalffy Endre Forrás: ezer100.ro

Page 6: Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

Február közepe. Sok helyt Bálint napjánkezdődik a tavaszi munka a ház körül és agyümölcsösben. A farsang és a böjt népszerűhatárszentje Bálint. Névünnepe gyertyaszen-telő „tizenkettedén”, február 14-én van.

Bálint napján a madarak jeleznek: ha mesz-szire hallik a madárdal, akkor hamarosan jóidő lesz. Julianna 16-án azonban sokszornemcsak hideget, hanem havazást is hoz: dun-náját rázza. 24-én majd jégtörő Mátyásért fo-hászkodhatunk, hogy eredeti hivatása szerintakadjon dolga – mert ha nincs mit törnie,akkor ő csinál jeget.

Bálint már középkori naptárainkban, mise-könyveinkben előfordul, ünnepét őseink isszámontartották. Népszerűségét kereszt- éscsaládnévként való sűrű előfordulása is mu-tatja már a középkor végén a székelységben.

1749 éve a Bálint-nap Valentin püspök ha-lálának évfordulója. Az ókori Rómában feb-ruár közepén volt a várva várt Lupercalia, aszabatos szerelemünnep. A római erdőisten, afarkas alakjában elképzelt Faunus asszonyát,Luperca istennőt dicsőítették ezen a napon.Ekkor Róma fiataljai, akik épphogy csak a lát-szat kedvéért rejtették el szemérmüket egyrongydarab alá, véletlenszerű névkihúzásnyomán párt kerestek maguknak. Ilyenkorszokás volt, hogy a lányok körbefutották a Pa-latinus-dombot, a város papjai pedig kecske-bőrből készült szíjjal legyintgették őket. Aszíjat februának hívják, ebből lett a hónapneve. A legenda szerint Kr. u. 270-ben tartottünnepen végezték ki Valentint. Azért ítéltékhalálra, mert segített üldözött keresztény tár-sainak, s titokban párokat adott össze, nohaezt II. Claudius császár tiltotta.

Bálintot lelki betegség, nyavalyatörés ésszédülés esetén hívják segítségül. Fura törté-nete van ennek. Az első keresztény íróktól is-merjük az egyház rosszalló véleményét avilági mulatságokban főszerepet játszó tánc-ról, sokat azonban nem tehetett ellene, mertfarsangkor a papok is „járták a bolondját”. Akrónikák szerint a középkori embert időről

időre egy sajátosan ördögi betegség szálltameg: a táncdüh (táncpestis, tánctéboly), amikülönösen a pestisjárványok idején szedtenagy számban áldozatait. A forrásokból kisej-lik, hogy a táncban nemcsak feledést kerestek,hanem a pestistől való szabadulást is tőle re-mélték. Tény azonban, hogy a tömegpszichó-zis és halálfélelem kiváltotta táncőrületbőlnem mindenki gyógyult ki, sokan életre szó-lóan nyavalyatörősek lettek tőle. A tánctéboly– a vitustánc – ellen Szent Vitust (jún. 15.)hívták segítségül, Bálintnak viszont a táncotkiváltó lelki betegség és a következmények,a szédülés és a nyavalyatörés gyógyítása volta dolga, amiből jutott elég a farsang idején.

Régi szokás szerint Európa-szerte a farsanga párválasztás ideje. A hagyomány ezt elsősor-ban Bálint-naphoz köti. Már a római Luperca-lia is az ifjúság párba állásának napja volt – aBálint-nap dátum szerint a Lupercalia vigíliá-jára esik. A francia és a horvát néphit szerintpéldául a madarak is ezen a napon tartják me-nyegzőjüket. Angol hagyomány szerint SaintValentine napjának reggelén az első más neműszemély, akibe az utcára lépő belebotlik, lesz ajövendőbelije, angolul „valentine”-ja.

A nálunk újabban terjedő „valentinozás” a kri-tikátlan anglománia és Amerika-imádat, illetvea szokás teljes elüzletiesedésének a tanújele.

Jómagam inkább maradok Csokonai VitézMihály fanyar s kétértelmű Bálint napjánfarsangi ünnepen:

(…) Egy íly örömnappal örömképpen bánjunk,A mi Bálintunknak minden jót kívánjunk.Ontsunk ezer áldást zengő tisztelettel,Szórjuk rá a tarka vivátot tücettel,A vígasság minden ábrázatban űljön,A jókedv a boros kancsókba kerűljön. (…)

De most már jó volna azt is említeni,Hogy Bálintot miként kelljen köszönteni.Kezdjük hát: Élj, Bálint, sokáig, sokáig,A szőlőt plántáló Noénak napjáig,Annyi napig, ahány kövekkel kirakjákA vármegye-utcát, ha ugyan kirakják.Úgy kerűlje a kár, bánat házad táját (…)

Bálint napján, 133 éve, 1886. február 14-énszületett Kapnikbányán Papp Simon, a magyarkőolajbányászat megteremtője. Fura élettörté-net az övé. Kolozsvári egyetemi tanulmányaivégeztével az ásvány-földtani tanszéken lett ta-nársegéd, majd 1911-től a selmecbányai főis-kolán tanított. Részt vett a nagy sikerű erdélyiföldgázkutatásban, majd a horvátországi szén-hidrogén-kutatásokban. Trianon után külföldön– Jugoszláviában, Albániában, Törökországban,Új-Guineában, Kanadában, Németországban,az Egyesült Államokban végzett kőolajkutatást.Tapasztalatait 1932-től Magyarországon kama-toztatta. 1945-ben az MTA tagjává választották.1948-ban koholt vádak alapján halálra, majdkegyelemből életfogytiglani fegyházbüntetésreítélték. Váci rabként minisztériumi megbízásbólolaj- és földgázkutatási munkákat végzett, azÁVH pedig Recskről készíttetett vele szakvé-leményt. 1955-ben amnesztiával szabadult,1960-ban rehabilitálták.

Bálint napja után érezhetően hosszabbod-nak a nappalok, de még korán, délután három-negyed 6 óra tájban nyugszik le a Nap. Este 9óra körül a kikerekedett Hold az Ikrekben jármár. A Merkúr napnyugta után a délnyugatilátóhatár közelében keresendő. A Vénusz ahajnali délkeleti égbolt éke, még mindigmajdnem három órával kel a Nap előtt. AMars lassan az Ikrekből a Kosba lép a nyugatihorizont fölött. A Jupiter csak hajnalban lát-szik kissé. A többi bolygó szabad szemmelvaló megfigyelése nehézkes.

Február 15. Kolos napja: a német Klausnévnek a magyar formája, ez pedig a Nikolaus– a magyar Miklós – név rövidülése. BálintSándor szerint lehet, hogy a Kolozsvár hely-név első eleme is a Kolos személynévbőlszármazik. Némelyek szerint a szó jelentése:tanuló, tanító. Bálint Sándor Ünnepi kalen-dáriuma szerint a középkorban igen kedveltasszonyi keresztnévnek számított. A hagyo-mány szerint így hívták Szent István húgát is,az ő számára alapították a somlóvásárhelyibencés apácamonostort. Ugyanakkor az MTANyelvtudományi Intézete által anyakönyvibejegyzésre alkalmasnak minősített utónevekjegyzékében Kolos régi magyar férfiszemély-névként szerepel. Fura februári történet ez is.

„Ha Dorottya locsog, akkor Juliannakopog” – azaz, ha hatodikán enyhe az idő,

akkor tíz nappal később fagyraszámíthatunk.

60 éve, 1959. február 17-énbocsátották fel az első meteoro-lógiai műholdat, a 9,8 kg-osVanguard-2-t. A Vanguard rakétaaz Amerikai Egyesült Államokhordozórakétája volt, amit avilág első űrrakétájának szántak.A Szputnyik–1 sikere, és az az-utáni – ma már furának tetsző –pánikban sietve feljuttatott Exp-lorer–1 pályára állítása megaka-dályozta a Vanguardot a programfő céljának beteljesítésében. Ké-sőbb a hordozóeszköz sikerte-lensége miatt a rakétatovábbfejlesztése leállt, és háromsikeres – és nyolc kudarcot val-lott – felbocsátás után magát aprogramot is leállították.

70 éve, 1949. február 20-ánvitte el a tüdőbaj Berde Máriát.Neve valahogy nagyon kiesett azerdélyi magyar – s nem csak –irodalmi köztudatból. Kackó,Nagyenyed, Kolozsvár, Marosvá-sárhely – életének fontos színte-rei. Író, költő és pedagógus.Magyar–német, s aztán – meg-

győződésből – romántanár is. (Ez akkor s mais egyeseknek furcsa lehet…) A tradíció, a le-gendás múlt tisztelője, szülőföldjének, a családihagyományok énekese. Lírájának természetiképei árulkodnak arról, hogy mennyire értetteis a természetet – mi tagadás, Áprily Lajos egy-kori nagyenyedi szomszédjáról van szó:

Mint mohó gyermekínyem egykorÉretlen zöld vadalma, som,Szép kedvem összehúzta mámaFanyar, csikarós fájdalom.Összecsuklottam, mint didergősHideg esőn a lóhere,Így zárkózik be alkonyatraKék anemóna levele.

– írta az Asszonysírás című versében –

(…) Borod kiforrt, tajtékja megszállt,Seprője rendre leüledt.Valaha én is messze jártam,Már szinte túl az életen,Álmok gyopárjait vadásztam,Szédítő szikla-éleken.Kancsó borod, csokor virágomegy-asztalunkra szép terű,De por hullott ma a virágraés a pohárba keserű.

S hozza magával a tavasz télutói, hóillatúüzenetét:

Mert nem segít, akár halotton,Ha a virágot ráteszed.Hadd, hogy keressek, mint az állatSebemre magam jófüvet,Csorgassak rája tiszta nyálat,Szívjak zsongító naphevet.Holt visszajáró asszonyokkalHadd vívok egymagam csatát,Áporodott borpince-szagbaSzűrjem hegyek fuvallatát.Hogy kifüstöljem kis világunk,Melybe kisértet tévedett,S ifjúkorom hóillatávalVáltsalak vissza tégedet.

Hóillatú februárok emlékével, maradok ki-váló tisztelettel.

Kelt 2019-ben, Kolos napján.Tavaszhajtó felhők

6 NÉPÚJSÁG ___________________________________________________________ SZÍNES VILÁG ____________________________________ 2019. február 15., péntek

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyja-ira emlékezünk, akikről talán nem tu-dunk semmit, de ők tették naggyáErdély kultúráját, tudományát vagyvitték el hírét a nagyvilágba, s tete-mes részt vállaltak az egyetemes ma-gyar kultúra és tudománygazdagításában. (Forrás: Magyar élet-rajzi lexikon, 1000-1990. Főszer-kesztő: Kenyeres Ágnes)

P. Szentmártoni Kálmán, Pozsonyi (Nyá-rádszentmárton, 1879. febr. 8. – Kolozsvár,1968. jún. 11.): népmesegyűjtő, tanár. A ko-lozsvári tudományegyetemen szerzett történe-lem-földrajz szakos oklevelet. 1907-tőlnyugdíjazásáig (1935) a székelykeresztúri uni-tárius gimnázium tanára, ill. igazgatója (1940-43) volt. Lejegyezte és kiadta anyósa, KissNéria, Kiss Mihály árkosi unitárius esperes,

Kriza János népköltészeti gyűjtőtársa leá-nyának népmeséit, amelyek még Kriza híresmesemondóitól származtak. A KeresztényMagvető szerkesztője (1938-44). Helytörténetiés pedagógiai cikkeket írt. Számos írása jelentmeg Orbán Balázs emlékének ébren tartására.– F. m.: János Zsigmond erdélyi fejedelemélet- és jellemrajza (Cristur-Székelykeresztúr,1934); Székely népmesék (Kolozsvár, 1944).

L’Auné Ottó (Nagyenyed, 1919. febr. 11.– Bp., 1987. aug. 22.): mérnök. 1939-től egyévig a bukaresti tudományegyetem számtan-fizika szakos középiskolai tanári karán tanult,majd szüleivel együtt Bp.-re költözött. A Jó-zsef Nádor Műszaki és Közgazdaságtudomá-nyi Egyetem mérnöki karán végeztetanulmányait, de a háború miatt csak 1948-banszerezte meg mérnöki oklevelét. A háború alattmegtagadta a németországi kitelepítést, az el-lenállási mozgalomban részt vevő Kiska-zász-lóalj tagjaként harcolt. A dunántúli földreformszervezésében 1945-től 1948-ig tevékenyke-

dett, 1948-ban a numerikus házhelyek kiosz-tásában vett részt. 1949. ápr. 1-jétől a műegye-tem geodéziai tanszékén tanársegéd, majdadjunktus, 1957. okt. 1-jétől docens. 1950-től1953-ig a Bp.-i Műszaki Egyetem (BME) hír-adástechnikai tagozatán és az Agrártudomá-nyi Egyetemen meghívott előadó. Az ELTE(Eötvös Loránd Tudományegy.) Természet-tudományi Karán „Geodézia és kiegyenlítőszámítások” címmel adott elő. Részt vett aBME Mérnöki Továbbképző Intézeténekmunkájában. Kiemelkedőek a geodéziai mé-réselmélet terén végzett kutatásai. Kidolgo-zott egy eljárást olyan egyszerű és összetettlencsék konstruálására, amelyekkel 50-75-szörös nagyítást lehet elérni. Eljárása egy-szerű és olcsó, nagy stabilitásúmikroszkóp-objektívek gyártására adott lehe-tőséget. (1953-ban újításként fogadták el.)Tudományos munkássága során a pillérmoz-gások törvényszerűségének, a szalaggal valóhosszmérés pontosságának kérdéseit vizs-gálta. Választmányi tagja volt a Geodéziai ésKartográfiai Egyesületnek, valamint az MTAMódszertani Bizottságának. Több egyetemi

jegyzetet és számos szakcikket írt. – F. m.: Ki-egyenlítőszámítás (Bp., 1953); Geodéziai gép-számítás (Bp., 1963); Geodézia (Bp., 1965); Amodern matematika alkalmazása a kiegyenlí-tőszámításban (szakmérnöki jegyzet, Bp.,1971).

Mika Sándor (Brassó, 1859. febr. 12. –Bp., 1912. máj. 1.): történész, tanár. A kolozs-vári, berlini és párizsi egyetemeken végezte ta-nulmányait. 1879-ben bölcsészdoktori éstanári oklevelet szerzett Kolozsváron. A ko-lozsvári, majd a bp.-i egyetem magántanára.Brassói, majd bp.-i gimnáziumi tanár volt,1895-től az Eötvös Kollégium tanára. Itt nagyhatást gyakorolt, főleg kútfőkritikai módsze-rével és egyetemes történeti távlataival a fiataltörténésznemzedékre (Szekfű Gyula, EckhartFerenc stb.). Tanulmányaiban részben a kö-zépkori egyetemes történet, részben az erdélyifejedelemség kérdéseivel foglalkozott. Tan-könyveket, történeti olvasókönyveket is szerk.– F.m: Magyar Richelieu (Kolozsvár, 1879);Weiss Mihály (Bp., 1893); A hűbériség és akeresztes hadjáratok kora (Bp., 1900).

Híres erdélyi magyarok (1000–1990)

Kiss Székely Zoltán

Összeállította: Kuti Márta

A természet kalendáriuma (CCCXLV.)

Hóharmat illó illata

Page 7: Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

Magyarsáros ékessége a falu köz-pontjának közelében levő unitá-rius templom, amelyet tavalyújítottak fel. Udvarán gyönyörűkopjafasor van, és a falu szülötté-nek, Bandi Dezső iparművésznek,művészeti írónak, népművelőnekis emlékoszlopot állítottak. Az egy-kori kántorlakást múzeummá ala-kították át, amely Bandi Dezsőnevét viseli.

Múlt év végén az egyházközség nekifogottaz épület felújításához, reményeik szerintmájus végéig elkészülnek vele. Ha megleszaz anyagi háttér, a pincét is felújítják, és azudvarra is valamilyen színt létesítenének,ahova nagyobb tárgyakat, egykori mezőgaz-dasági eszközöket állítanának ki. A gazdaggyűjteményt Tóth Gyula és Katalin pedagó-gus házaspár gondozza, akik elvégezték Ma-rosvásárhelyen az egykori népfőiskolanéprajztanfolyamát. Valószínű, hogy az újra-nyitás előtt egy kicsit átrendezik a gyűjte-ményt, amelyet nemrég újabb adományokkalgazdagítottak. Az épület és a gyűjteménygondozását az egyházközség nőszövetsége isfelvállalta.

A templomkert másik ékes-sége az 1699-ben készítettműemlék harangláb, amelyetszintén felújítanának. Tavalypályázott az egyházközség apüspökségnél templomjaví-tásra, de szakértő javaslatárainkább a harangláb renoválá-sát finanszíroznák. A döntéstkövetően Jenei László Csabalelkipásztor hozzáfogott azerre vonatkozó dokumentációösszeállításához. Mivel mű-emlékről van szó, elég hosszúfolyamat előzi meg a munká-latokat. A lelkipásztor el-mondta, hogy a napokban ahelyszínen járt Mihály Ferencfabiológus, és megállapította,hogy a harangláb szerkezetéttartó „gerendákkal nincs nagygond”, de a tartólécekkelegyütt a zsindelytetőt és a be-ázás miatt érintett járódeszká-kat kell lecserélni, és megkellene erősíteni a lépcsőt is.A lelkipásztor elmondta, ahogy megvannak amunkálatokhoz szükséges engedélyek, azon-nal hozzálátnak a felújításhoz. A templom, aBandi Dezső-falumúzeum, a torony nemcsak

a falu múltját igazolja, őrzi, hanem idegen-forgalmi látványosság is egyben, ezért tartjákfontosnak a rendbetételét, karbantartását.Amennyiben sikerül egyre több látogatótvonzani, egy korábbi távlati elképzelést is

megvalósítanának: az egyház tulajdonábanlevő területre egy vendégszobákat is magábafoglaló közösségi házat is felhúznának –mondta lapunknak Jenei László Csaba unitá-rius lelkipásztor.

Megújul a Bandi Dezső-múzeum

2019. február 15., péntek ____________________________________________ SZÍNES VILÁG ________________________________________________ NÉPÚJSÁG 15

Fotó: Vajda György

Vajda György

Az abosfalvi Apor-kastély őre-iként tevékenykedünk. Lehet,többen hallottatok már ró-lunk, vagy talán követtétektevékenységünket, de akikmég nem hallottak rólunk,azoknak bemutatkozunk.

A Dicsőszentmártoni ElméletiLíceum X–XI.-es tanulói vagyunk,második alkalommal veszünk résztaz Örökségünk őrei vetélkedőn. Azidén is, földrajz-történelem tanár-nőnk buzdítására, egy 15 tagos csa-patot alkottunk, és beneveztünk aversenyre. A verseny célja régi,tünkrement épületek vagy műemlé-kek örökbefogadása. Ez az örökbe-fogadás tulajdonképpen azt jelenti,hogy azt az épületet vagy műemlé-ket, amit kiválasztottunk, pár hóna-pig gondjainkba vesszük, azaznépszerűsítjük a környékbeliek kö-rében, hogy megismerjék a múltját,és buzdítunk arra, hogy őrizzék ezta kincset, és adják tovább utódjaik-nak.

A Dicsőszentmártontól nyolc ki-lométerre a Kis-Küküllő mentén,Erdély szívében fekvő abosfalviApor-kastélyra esett a választásunk.

A főút mentén megragadta a pil-lantásunkat egy ódon, omladozófél-ben levő épület. Téglalap alakú,egyszintes, a bejáratánál rövid lép-csősor vezet a tornácra. Fehér falainmár barnás a vakolat, az ablakokonüveg helyett műanyag fólia talál-ható. Bejárati ajtaja barnára vanfestve, de a festéken is meglátszikaz idő nyoma, mert nagy darabok-ban le van kopva. Teteje cseréppelfedett, gondoljuk, hogy valamikor

piros színűek lehettek, de ma máravasbarnák. A tetőn csak a háromkémény áll érintetlenül, mintha tu-datosítani szeretné, hogy ez a meg-viselt épület felbecsülhetetlenértéke a múltnak. Klasszicista stí-lusban épült, ezt elárulják egyenesvonalai, egyszerű, szerény díszíté-sei és az ajtó előtti oszlopai. A vá-lasztást azt is befolyásolta, hogyközülünk mindenki járt már Abos-falván, esetleg áthaladt rajta, és fel-figyelt az elhagyatott épületre.

Eddig nem nagyon törődtünk akastéllyal, csak azon csodálkoz-tunk, hogy vajon miért is kerültilyen állapotba? Az Örökségünkőrei programnak köszönhetően ren-geteg új információt tudtunk megaz Apor-kastélyról is, valamint más

elhanyagolt műemlékekről is. A je-lenlegi kastély helyén a XVI. szá-zadban a saroktornyosGyulaffy-kastély állt, amelyet aXIX. században az Apor család át-épített. A saroktornyot meghagyták,és egy ideig könyvtárként használ-ták. Közel hatezer értékes, ritkaság-számba menő könyvet halmoztakfel itt. A meghitt hangulatú, kandal-lós olvasóteremmel ellátott épület-ben őrizték a jeles történetírócsaládtag, Apor Péter kéziratait is.A kommunizmus idején a könyvtármegsemmisült. Ugyancsak ezekbenaz években a kastély több ablakátátalakították bejárattá, lépcsőfeljá-rót építettek elé.

1945-öt követően az épületutolsó tulajdonosától, Apor (XIII.)

Istvántól állami kézbe jutott, és kü-lönféle funkciókat (üzlet, fogadó,iskola, óvoda, kultúrotthon) töltöttbe.

Csapatunk több tevékenységet isrendezett. A hó és hideg ellenére istöbbször is ellátogattunk a kastély-hoz. Rengeteg fotót készítettünk.Amikor kedvezett az időjárás, sep-regettünk, összegyűjtöttük a szeme-tet a kastély körül. Emellettmegemlíthetjük a rajzkiállítást,amelyre a diákok saját szemszögük-ből rajzolták, festették le a kastélyt.Sok remekmű született. Több be-mutatót tartottunk iskolánk magyarés román tagozatos tanulóinak. Atechnikusaink segítségével videó-kat készítettünk a műemlékről. Acsapatmunka kellemes időtöltés,főleg ha az örökségünkről van szó.Élmény volt hétvégenként össze-gyűlni, és forró csoki mellett akastélyról tárgyalni, ötleteket

szőni, hogy minél érdekesebb dol-gokkal lepjük meg a ,,közönsé-get”. Munkánkat megnehezítette asok zárt ajtó vagy a Magánterület!felirat!

Egy kérdésre nem kaptunk vá-laszt: miért van ilyen állapotban? Ahelyi vezetőség nem tehet semmit,mivel visszakapta a tulajdonos (aki-vel nem tudtuk felvenni a kapcsola-tot).

Gondoljuk, hogy sok ilyen épülettalálható, amelyek mellett elroha-nunk, de nincs szemünk meglátnibennük az értéket. Pedig, ha nyitottszemmel és szívvel járunk ebben avilágban, meghallhatjuk az időkfoszlányában eltűnő épületek se-gélykiáltását. A mi feladatunk ezek-nek az épületeknek a megőrzése,mert ha elveszítjük őket, akkor egyértékes darabot veszítünk el a múl-tunkból.

Az Aporok Unokái

Az abosfalvi Apor-kastély őrei

Page 8: Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

PÁLYÁZATI REJTVÉNY

Egy munkás ordítva rohangálaz építkezésen.

– Mi történt? – kérdezi tőle amester.

– Egy tégla ráesett a lábamra.– Ezért kell így üvöltözni?

Józsi tegnap úgy járt, hogy...(folytatása a rejtvényben).

SíRKAMRA

Ð ÁLLAMI ILLETÉK

DALBETÉT

ÐZúDíT,

ÁRASZT

ÏZÖLD

ÁSVÁNY

1. uq q Ð

FINOM GúNY u

LUDOFL-FÉLE SZÁM u

TVZ

ANEKDOTA

u

PAPíRFECNI,BILÉTA 2.

AMERIKAI FIZETŐ-ESZKÖZ

KÖZ-TERüLET

PÁRATLANTIARA!

ALÁNYúJT

u q OLASZ, SPANYOLJELZÉSINDíTÉK

u

Ê q q q q ZüMMÖG

ÁLLóVíZ

u q

BUDAPESTIEGYETEM u

TARTóLŐ-

GYAKORLó HELY

uq ÉSZAKRETESZ,LAKAT

u

PÁROSANEMEL!

JÁTÉKRÉSZ

u ÁLLATI FEKHELYAROMA

u q KETTŐSBETűERDEI

HÁZIKó

uq

Ê q MEG-SZÉGYENíT

ÉLELEM-FÉLE

u q

LÉGNEMűANYAG u

VONALZó-FÉLESZEL,METSZ

u q ARGON,FLUORTELEK

KÖZEPE!

u

NÉMA CÁR!

SZINTÉN

u BűNKAMION-JELZÉS

uq q AMPER

HABLEÁNY

u

Ê RAKTÁROZPRACLI,

KÉZ

uq SÁLVÉGEK!SZAPORíTó-

SEJT

uq

AMELY IDEIG u

q BEKÖVETKE-ZIK

SZORíTó-ESZKÖZ

u qPENGETŐSHANGSZER

FELSŐ VÉGTAG u

SVÉD, OSZTRÁK

ROCK-EGYüTTES

uq PILLÉRRÉSZE!KISSÉ ÁZIK!

u q

MANó EGYNEMűHANGZóI

uISKOLAI

TEVÉKENY-SÉG

SZELÉN

uq q

FESTŐ-ESZKÖZ u

q NŐI NÉV

KILó

u

Koncz ErzséBEt

Ê

q

1 2 3 4 5 6 7 8 9

10 11

12 13 14 15 16 17 18 19

20 21 22

23 24 25 26

27 28 29 30 31

32 33 34 35 36 37 38

39 40 41 42 43

44 45 46 47 48

49 50 51 52 53 54

55 56

A megjelölt sorokban, oszlopokban szereplő helyes megfejtéseket február 28-ig aNépújság címére (Dózsa György u. 9. szám) beküldők – két személy – egy-egykönyvet nyerhetnek. A pályázati szelvényt kérjük kivágni és a borítékra ráragasz-tani. (Egy borítékban csak egy pályázati szelvény szerepelhet.)

A két rejtvény azonos számú meghatározásait keverve közöljük. A megjelölt négyzetekbe kerülő betűket folyamatosan összeolvasva Joris-Karl Huysmans fran-cia író egyik művének címét kapjuk. Könnyítésként egy betűt előre beírtunk.

VÍZSZINTES: 1. Ceruzarajz – Képes folyóirat. 7. Nézd, lám – Boka egynemű hangzói.8. Homokdomb – Hint. 9. Harmadik hatvány – Norvég, német és belga gépkocsijelzés.11. Páratlanul rideg! – Paca része! 12. Nemes nedű – Gabonaőrlemény. 14. Csacsihang –Olt-partok! 15. Unszol, lázít – Motorbicikli. 18. Imazáró szó – Vérszérum. 19. Kunyhó –Kölcsönöz. 22. …-móg, dohog – Gyilkol. 23. Műsorszórás – Adósságot megad. 25.Tagadószó – Azonos betűk. 27. Vonatkozó névmás – Felsőfok jele. 28. Innivaló –Lábízület. 30. Skálahang – A jód és bór vegyjele. 31. Folyótorkolat lehet ilyen – Igaz-mondó, egyenes beszédű.

FÜGGŐLEGES: 1. Erdély főkormányzója volt (Imre) – Dilemma, probléma. 2.Rádiólokátor – Alakját változtató egysejtű állat. 3. Nyújt – A fluor és kén vegyjele. 4.Balhé – Északi határfolyónk. 5. Rézbőrű – Lassan futó. 6. Cáfol – Mezei munkás. 10.Rovar – Melltű. 13. Összecseng a verssor – Manilakender. 16. Hideg évszakot átvészel –Dedó. 17. … szelek (Emily Bronte) – Kemény gumi. 20. Magyar beatzenekar volt – …Eszter (Németh László). 21. Baromfi kicsinye – Kormánypálca. 24. Félrevezet, megtéveszt– Jelfogó. 26. Csendben leráz! – Malterdarab! 29. Római számok, összegük százötven –Előtagként kettőt jelent.

Koncz Erzsébet

A FEBRUÁRI ÉVFORDULóK (1.)című pályázat nyertesei:

JAKAB LÁSZLó, Marosvásárhely, Kárpátok sétány

SZÉKELY KLÁRA, Marosvásárhely, Szolidaritás u.

A pályázati rejtvény megfejtése:PALESTRINA; SENYEI; NAGYVÁTHY; KILIÁN; DÉRI;

SEBESTYÉN; RUSKIN.Kérjük a nyerteseket,

vegyék fel a kapcsolatot Borbély Ernővel a 0742-828-647-es telefonszámon.

Megfejtések a február 8-i számból:

Klasszikus (ikrek): Sör és perec

Skandi: Rajtam akart bosszútállni a volt férjem, azért vetteneki karácsonyra.

1 2 3 4 5 6

7 8

9 10 11

12 13 14

15 16

17 18

19 20 21

22 23 24

25 26 27

28 29 30

31

1 2 3 4 5 6

7 8

9 10 11

12 13 14

15 16

17 18 A19 20 21

22 23 24

25 26 27

28 29 30

31

Á

X

YC

B

B L

I

Szerkeszti: Kiss Éva 836.

G

VÍZSZINTES: 1. Piarista tankönyvíró, 200 éve született (Sándor Piusz). 7. Víziállat. 10. Az öt tó egyike. 11. Tekercs (német). 12. Költő, író, jogtudós, 200 éve született(Zsigmond). 17. ... kezdve (azóta). 19. Az argon vegyjele. 20. ... szigetvilág(Szolzsenyicin). 21. Negatív részecske. 22. Cseh igen. 23. Orosz város. 24. Kicsinyítőképző. 25. Párt! 26. Pakisztáni nyelv. 27. Taszít. 28. Roger Martin du ..., francia író. 30.Francia író (Victor). 32. Talpalatlan! 33. Fogoly. 34. Félig igaz! 36. A fáról csen. 39. Költő(László). 41. A földre hullat. 43. Az orrához. 44. Ott fölé (nép.). 46. Spanyol Lajos. 48.Ecetcseppek! 49. Angol főnemesi cím. 51. Hagy működni, nem tilt. 53. R. Altman filmje.55. Református püspök, polihisztor, 300 éve született (Sámuel). 56. Kolozsvári pub-licista, jogász, 48-as harcos, 200 éve született (Ferenc).

FÜGGŐLEGES: 1. A hélium és az ittrium vegyjele. 2. Francia arany. 3. Hasad a tójege. 4. Filmet mutat be. 5. Királyi ülőhely. 6. Mely helyen? 7. Halál! 8. Finn–svéd sziget.9. Francia operaszerző, 100 éve halt meg (Xavier). 13. Kontinensünk. 14. Átkarol. 15.Lett sakkozó (Mihail). 16. A higany vegyjele. 18. Költő (Árpád). 20. Mérnök, hídépítő,100 éve halt meg (Ferenc). 21. Levegő (görög). 22. Az Aare francia neve. 24. Hegy aBakonyban. 26. Az urán és a germánium vegyjele. 28. Hunyadi László nádora. 29. Németnévelő. 31. Kártyajáték. 33. Szánkó. 35. Focikapus (József). 37. Orosz író (Jurij). 38.Mérnökkari tábornok, 200 éve halt meg (Mihály). 40. Gnómszerű. 41. Orvos, szakíró,150 éve hunyt el (Gusztáv). 42. Keleti küzdősport.45. A tetejére. 47. Rövidüzenet-szol-gáltatás. 50. Órómai rézpénz. 52. Gyárkapu! 54. Páratlan alvó!

L.N.J.

FEBRUÁRI ÉVFORDULóK (3.)PÁ

LYÁZ

ATI

SZEL

VÉNY

1 6 NÉPÚJSÁG ________________________________________________ SZÍNES VILÁG____________________________________________ 2019. február 15., péntek

T

KOBAK KÖNYVESBOLT

Marosvásárhely,Győzelem tér

18. szám,

www.bookyard.ro

Page 9: Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

IDŐSGONDOZÓKAT keresünk NÉMETORSZÁGBA OTTHONI IDŐSGONDO-ZÁSRA. Jövedelem: 1200-1450 euró között. Szerződés német családdal, a szállás, azétkezés és a szállítás ingyenes. Németnyelv-tanfolyamot tartunk. A következő tanfolyamfebruár 18-án indul. Iratkozni a 0748-122-242-es telefonon. (20938)A MAROSVÁSÁRHELYI INRECO ÉPÍTŐIPARI MAGÁNCÉG GÉPKEZELŐT(betanítását vállaljuk), valamint TEHERGÉPKOCSI-VEZETŐT alkalmaz (C, E kate-góriás jogosítvány és gépjárművezetői képesítési igazolvány szükséges). Az önéletraj-zokat az [email protected] e-mail-címre vagy a 0365/430-151-es faxszámra várják.Érdeklődni a 0365/430-150-es telefonszámon lehet. (63299-I)KERESÜNK CSŐSZERELŐKET Németországba azonnali kezdéssel. Kezdő havibér 1900 euró, szállás biztosítva Münchenben. Érdeklődni a 0747-986-398-as telefon-számon. (20934)MŰEMLÉKEK RESTAURÁLÁSÁRA SZAKOSODOTT KFT. MUNKAERŐTalkalmaz. Bővebb információk a következő telefonszámon: 0731-709-613. (63295-I)ALKALMAZUNK stabil munkahelyet óhajtó személyeket RAKTÁROSI állás betöl-tésére. Ajánlatunk: munkaszerződés meghatározatlan időre, fix fizetés, teljesítmény-arányos bónuszok és étkezési jegyek. Munkaprogram: hétfőtől péntekig 10-19 óraközött. Feltétel: számítógép-kezelési ismeret. Az érdekeltek küldjék el önéletrajzukat ahttps://www.renania.ro/cariere/ honlapra, vagy hívjanak a 0372-759-230-as telefonszá-mon. (sz.)KERÉKPÁR-ÖSSZESZERELŐ MŰHELYBE (Marosvásárhely-Neuzer Kft.) jókézügyességű és műszaki beállítottságú MUNKATÁRSAKAT keresünk. A munkafá-zisokat betanítjuk. Tel. 0265/261-806 vagy e-mail: [email protected] (20941-I)KERÉKPÁR-FORGALMAZÓ CÉG (Marosvásárhely-Neuzer Kft.) KERESKE-DELMI ÉRTÉKESÍTŐT keres. Követelmények: jó kommunikációs készség, B kate-góriás jogosítvány, magyar és román nyelv ismerete. Tel. 0265/261-806 vagy e-mail:[email protected] (20941-I)A KOVÁCS PÉKSÉG alkalmaz KARBANTARTÓT és SEGÉDMUNKÁST lisztrak-tárba. Tel. 0727-092-727. (20947)ÉLELMISZERÜZLETBE ELÁRUSÍTÓNŐKET alkalmazunk Marosvásárhelyen.Tel. 0722-404-679. (20950-I)KFT. MUNKÁST alkalmaz faanyagraktárba. Tel. 0721-458-860. (sz.)NŐI ÉS FÉRFI ELADÓKAT keresünk marosvásárhelyi HENTESBOLTJAINKBA.Szakmai tapasztalat nem szükséges, mindenki betanításban részesül. Miből állna a mun-kád? Kiszolgálnád a vevőinket, tájékoztatnád őket a termékeinkről, segítenél a csapat-nak az áru rendezésében. Jelentkezz önéletrajzoddal: [email protected] (sz.-I)

REDŐNYÖK, SZALAGFÜGGÖNYÖK, GARÁZSKAPUK és egyéb árnyékolástech-nikai cikkek, automatizált változatok nagy választékban. Tel. 0265/266-425, 0265/511-439, 0745-379-638. (sz.-I)TERMOPÁN ablakokat, ajtókat gyártunk és szerelünk német REHAU profilokból. Tel.0265/266-425, 0265/511-439, 0745-379-638. (sz.-I)A MAROSVÁSÁRHELYI REFORMÁTUS TEMETŐ teljes körű ellátást biztosít asegélyből (koporsó, szállítás, balzsamozás, temetkezés). Telefon: 0265/215-875,0365/448-734, 0749-073-534. (20875)ÉPÜLETFELÉRTÉKELÉS vállalkozásoknak adózás céljából a 2018-as évre. Tel. 0744-504-536. (63209)PVC-ABLAKOK, vasajtók javítását, zárszerkezetének cseréjét vállalom. Tel. 0744-504-536. (63209)TELJES ORVOSI ELLÁTÁS – HENI MED CENTER – reumatológia (gerincfájás,térd-, váll- és csípőpanaszok); bőrgyógyászat; neurológia; belgyógyászat és ultrahangoskivizsgálás. Kedvezményes árak. Tel.: 0770-310-944. Cím: Pr. Dr. Ghe. Marinescu u.47/3. szám (November 7.). (63211-I)ZUHANYKABINOK GYÁRTÁSA egyedi és normál méretben 25 éve. Ingyenes fel-mérés. Tel. 0744-238-765. (sz.)KERESKEDELMI TÁRSASÁG VÁSÁROL ÉS ELAD BIZOMÁNYI RENDSZER-BEN a háztartásban és a háztájiban használatos tárgyakat. Tel. 0787-757-325. (20919-I)BÚTORT RESTAURÁLÓ MAGÁNCÉG ASZTALOST és POLITÚROZÓT alkalmaz.Érdeklődni a 0722-786-111-es telefonszámon. (20925-I)A TRIPLAST KFT. termelésbe MUNKÁSOKAT, automatizálásban jártas VILLANY-SZERELŐT alkalmaz. Előnyben részesülnek az ipari berendezések karbantartásában ta-pasztalattal rendelkező villanyszerelők. Ajánlunk vonzó bérezési csomagot és előléptetésilehetőséget. Az önéletrajzokat a Dózsa György utca 197. szám alatt, a titkárságon lehetbenyújtani vagy e-mailben a [email protected] címre elküldeni. További információ a 0742-147-717-es telefonszámon. (63258-I)CUKRÁSZATHOZ ÉRTŐ SZEMÉLYT alkalmazunk. Tel. 0745-668-883. (7/1093-I)Az ERIVAN IMPEX KFT. nőket alkalmaz Marosvásárhelyre, a Szabadi (Voiniceni) út147. és a Szásznádas 236. szám alatti műhelyekbe, SZAKKÉPZETLEN MUNKA-KÖRBE. Előnyös fizetési lehetőség + étkezési jegyek + a közlekedési bérlet árának visz-szatérítése. Érdeklődni: Szabadi út: tel. 0786-759-172; Szásznádas: tel. 0733-089-968,8-15 óra között. (20938)

Isten a földet bámulatosnak teremtette, megáldotta ren-geteg változatos, önök által még fel nem fedezett természeticsodákkal: vízesések, dzsungelek, szavannák, hatalmas eső-erdők, táblahegyek, sivatagok, kanyonok jellemzik. Azember próbálta még szebbé, értékesebbé, látványosabbátenni, ezért már az ókortól kezdődően lenyűgöző épületeket,saját kényelmét szolgáló palotákat, színházakat épített, ha-talmas városokat létesített. A föld a miénk, városaival és lé-legzetelállító szépségeivel együtt. Minden kontinens,minden ország, minden népcsoport, minden civilizáció másés más. Tőlünk függ, hogy részeseivé válunk-e a föld cso-dáinak. Mulandó életünk legnagyobb gazdagságát utazásokáltal szerezhetjük meg. Úgy érezzük, hogy az az ország, aza vidék, ahol már egyszer jártunk, egy picit a sajátunk is, ésha fizikailg többet nem is juthatunk vissza oda, lélekben bár-mikor, hiszen nemcsak kameránkkal, de a szemünkkel ismindent lefényképeztünk, az itt szerzett élményeket a szí-vünkbe zártuk, és az már a miénk. Az így szerzett lelki gaz-dagságot már senki nem tudja elvenni tőlünk. Sorsunk akezünkben van, tőlünk függ, hogy csak robotként élünk-e,vagy időnként gyarapítjuk magunkat lelkileg is, és megkós-toljuk az élet habos oldalát, hiszen ma már megnyíltak akapuk. Már sokan tapasztalták, hogy az utazás az egyetlendolog, ami, ha megvásárolod, gazdagabbá és boldogabbá tesz.

Vízum nélkül, egyre hozzáférhetőbb áron juthatunk elszinte bárhova.

A World Travel Shop utazási irodát 2004 áprilisábanazért nyitottuk, hogy lehetőséget kínáljunk mindenkinekelutazni jutányos áron az általunk már jól ismert és kipró-bált fantasztikus desztinációkra. Többek által ismert, hogyszenvedélyből, a kirándulások iránti megszállottságból jöttlétre ez az iroda, ez a nem lényegtelen tény is megkülön-böztet minket sok más utazási irodától.

Miért éppen a WORLD TRAVEL SHOP ?Azért, mert…– irodánk valamennyi dolgozójának nemcsak munkája,

hanem hobbija is az utazás és az utaztatás– több tucat országban szerzett tapasztalataink alapján

(nemcsak mint turista, hanem mint idegenvezető is) pon-tos, konkrét információkkal szolgálunk, és segítünk kivá-lasztani a legmegfelelőbb helyszíneket

– magas színvonalú, rugalmas ügyintézésben, pontosszervezésben lehet része a turistának

– Európa legnagyobb és legjobb utazásszervezőivel vanegyüttműködési szerződésünk, ami biztonságot nyújt min-denki számára

– mi szem előtt tartjuk, hogy sokan egy országba csakegyszer jutnak el, így alkalmanként egyetlen alkalmunkvan arra, hogy a lehető legtöbbet és legszebbet megmutas-suk…

Nagyon sok országot bejártunk már, a több mint 100állam és a több mint 140 úti cél bátorságot ad arra, hogykimondjuk őszintén: talán nemcsak Marosvásárhely,hanem az egész régió legtapasztaltabb utazási irodája va-gyunk.

Nem volt könnyű, hiszen az elmúlt 15 év alatt nagyoncéltudatosan, fáradhatatlanul, nagy odafigyeléssel, precí-zen dolgoztunk, hogy irodánkat erre a szintre emeljük.Mindez nemcsak a vezetőség, hanem egy rendkívüli csapatmunkájának is az érdeme. Kollégáink egytől egyig komo-lyak, hozzáértők, tapasztaltak, szorgosak, akik nélkülmindez nem valósulhatott volna meg, és nem működneilyen jól.

Szolgáltatásaink:– belföldi, külföldi üdülések, egzotikus kirándulások– körutazások, városlátogatások– szállásfoglalás bel- és külföldön– tengeri hajóutak– kaland-, búvár- és vízitúrák– ösztönző (incentive) utazások– szakmai és üzleti utak– repülőjegy-értékesítés– fapados repülőjegyek– autóbérlés– autóbuszok közvetítése– biztosítások értékesítése– nemzetközi autóbusz- és vonatjegyek értékesítése– osztálykirándulások, táboroztatások– reptéri transzferek– jegyek koncertekre és sporteseményekre

World Travel Shop utazási iroda, Marosvásárhely,

Aurel Filimon (volt Iskola) utca 17.szám, tel. 0265-269-900, 0748-269-900

Meghívjuk Önöket, látogassanak el a vadonatújwww.worldtravelshop.ro weboldalunkra a legtapasztaltabbidegenforgalmi csapat által kínált legjobb üdülési ajánlatokért.

Tegyen próbát, és meglátja, visszatér hozzánk! (x)

2019. február 15., péntek ________________________________________REKLÁM – HIRDETÉS ____________________________________________ NÉPÚJSÁG 17

World Travel Shop – az álomutazások szakértője, már 15 éve!

Szolgáltatás – Üzleti ajánlatSzolgáltatás – Üzleti ajánlat

Page 10: Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

ADÁSVÉTEL

VALÓDI MÉZ a termelőtől. Tel. 0744-474-863. (13/1063-I)

VESZEK régi festményeket, képkere-teket, antik bútorokat és bármilyen ré-giséget. Tel. 0731-309-733. (23/1110)

ELADÓ egyszemélyes kanapé,kétszemélyes kanapé. Tel. 0766-316-825.(1/1146)

VESZEK vagy BEVESZEK festmé-nyeket, ezüstöt, antik tárgyakat. Ber-nády tér 4. szám, nyitvatartás:csütörtök, péntek 10-17 óra között.Tel. 0740-147-380. (10/1171-I)

BÚZÁT vásárolunk. Tel. 0722-396-107.(13/1175)

ERDŐSZENTGYÖRGYÖN ELADÓ10-12 ár beépíthető telek, fürdőszo-bai inoxkazán – fával vagy gázzalmelegíthető –, barna zománcos me-legítőkályha. Erdőszentgyörgy, Iskolautca 4. szám. Tel. 0756-096-111.(mp.-I)

ELADÓ héjatlan tökmag és tökmagolaj.Tel. 0743-595-124, 0749-761-147.(3/1274)

ELADÓ ötsoros kapagép, kukoricafejtőgép, cserép bontásból, elektromoskályha, szép menyasszonyi ruha. Tel.0365/435-230. (3/1279)

ELADÓ 10 ár beltelek Kebelében.Tel. 0733-542-695. (20/1297-I)

LAKÁS

ELADÓ I. osztályú, 36 m2-es garzon aKárpátok sétányon. Tel. 0749-425-152.(12/1033)

VÁSÁROLOK lakást életjáradékkal.Tel. 0747-597-160. (16/1134-I)

MEGBÍZHATÓ nőnek kiadó egy szoba aSăvineşti negyedben. Tel. 0742-291-609.(sz.)

ELADÓ 3 szobás, 2 vécés, saját pin-cés, magasföldszinti lakás a Diamantzöldségpiac mellett. Érdeklődni a0755-505-301-es telefonszámon.(sz.-I)

ELADÓ téglaépítésű, 3 szobás tömb-házlakás a Tudor negyedben. Érdek-lődni a 0770-271-404-es telefon-számon. (11/1215-I)

TÖMBHÁZLAKÁST és garzontvásárolok. Tel. 0745-423-310. (12/1268)

HÁZAT vásárolok a központ környékén.Tel. 0745-423-310. (12/1268)

ELADÓ 4 szobás tömbházlakásnégyemeletes tömbházban, negyedikemeleten, a Tudor negyedi Moldoveiutcában. Tel. 0724-374-212, 10-20óra között. (19/1295-I)

MINDENFÉLE

JÓSOLOK kártyából és kávéból. Tel.0742-614-602. (4/741)

FÉMSZERKEZETI MUNKÁT válla-lok: kapu, garázsajtó, ablakrács stb.Tel. 0744-966-747. (20679)

SÍRKERETEK készítése gránitból,mozaikból. Tel. 0753-924-431. (10/1031)

KÉSZÍTÜNK, szerelünk: külső mű-anyag redőnyöket, szalagfüggönyö-ket, harmonikaajtókat. Tel.0265/218-321, 0744-121-714, 0766-214-586. (13/978)

FUVART, bútorhordást vállalunk sze-mélyzettel, külföldre is. Tel. 0749-543-104. (7/636-I)

KÁRPITOZÁST vállalok. Tel. 0766-316-825. (1/1146)

HŰTŐK javítása lakásán, garanciá-val. Tel. 0748-020-050. (1/1072)

INGYENES ENDOKRINOLÓGIAIVIZSGÁLAT orvosi javallatra:pajzsmirigy-, csont- és mellszűrés. Tel.0265/311-771. (29/1117)

VÁLLALUNK tetőkészítést, javítást,festést, vakolást, szigetelést. Tel.0745-229-472. (4/1165-I)

BÁRMILYEN munkát vállalok: cse-répforgatás, Lindab-tető-készítés,festés. Tel. 0743-799-833. (1/1254)

MEGEMLÉKEZÉS

Az idő múlik, csak a fájdalommarad.Soha el nem múló fájdalommalemlékezünk életünk legszomo-rúbb napjára, február 15-ére, GÁLÉVA szül. Izsák halálának 5. év-fordulóján. Szép emlékét szere-tettel őrizzük, amíg élünk. Fájószívű édesanyja, férje, fia és csa-ládja. Nyugodjál békében, drága,egyetlen, imádott gyermekem!(19/1223-I)

Az emlékezéshez szeretet kell,akiket szerettünk, soha nem fe-lejtjük el.Kegyelettel és fájó szívvel emlé-kezünk február 13-án a tancsiszületésű BARTA ANTALRA halá-lának nyolcadik, valamint február15-én BARTA IRMÁRA halálánakmásodik évfordulóján. Emléküklegyen áldott, nyugalmuk csen-des! Szerető két leányuk és azokcsaládja. (4/1188)

Csillaggá változtál, barangolsz azégen, gyere hozzám, úgy, mintréges-régen. Szívemben a helye-det nem pótolja semmi, míg a föl-dön élek, nem foglak feledni.Fájó szívvel emlékezem drága jóhúgomra, SZIKSZAI REGINÁRAszül. Szegedi, február 15-én, ha-lálának második évfordulóján.Emléke legyen áldott, nyugalmacsendes! Emlékét őrzi bánatosnővére, Olga. (4/1238)

Szomorú szívvel emlékezünk feb-ruár 15-én, amikor már 2 évenincs közöttünk SZIKSZAI REGINA. Emléke mindig szívünk-ben él. Szerettei: fia, lánya, azokcsaládja, unokái és dédunokája.(10/1266-I)

Fájó szívvel, könnyes szemmelemlékezünk február 15-én a kört-vélyfájai ifj. SZÁSZ JÁNOSRA,aki tíz éve, valamint SZÁSZ ANNÁRA, aki február 20-án 3 évetávozott szerettei köréből. Emlé-kük legyen áldott, nyugalmukcsendes! Szerető családjuk.(5/1261)

Néha tudni kell könnyek nélkülsírni, semmit sem szólni, csakcsendben tűrni. Néha, ha fáj, elkell felejteni, csendben maradni,s a szavakat magunkba temetni.De tudnunk kell, hogy valaki min-dig velünk van, ő fentről figyel,mindig köztünk marad.Fájó szívvel emlékezünk február16-án id. BERECZKI JÓZSEFREhalálának 11. évfordulóján. Emlé-ked legyen áldott és nyugalmadcsendes! A gyászoló család.(11/1267)

Nem hal meg soha, kinek emlékétőrzik és ápolják.Kegyelettel emlékezünk február16-án a nyárádköszvényesi születésű KOVÁCS ANTAL LÁSZLÓRA halálának első évfor-dulóján. Fia, leánya, unokái, voltfelesége és testvére, Ági. (4/1280-I)

Tiéd a csend és a nyugalom,miénk a könny és az örök fájda-lom.Fájó szívvel emlékezünk február15-én MÁJLÁTH IBOLYÁRA szül.Bálint halálának első évforduló-ján. Emlékét szívünkben őrizzük!Szerettei. (9/1244-I)

1 8 NÉPÚJSÁG ____________________________________________________KÖZÉLET – HIRDETÉS _________________________________ 2019. február 15., péntek

SZENTFÖLDI KÖRUTAZÁS2019. május 6-12. között Gy. Tibor plébános vezetésével szentföldi

körutazás lesz. Főbb helyszínek: Jeruzsálem, Betlehem, Tiberias, Holt-tenger,

Jordán folyó, Maszada hegye és Yad Vashem. Bővebb információ a 0744-909-601-es telefonszámon. (sz.-I)

Az OUTWARD BOUND ROMANIA szervezet felnőttek számáraALPINISTAKÉPZÉST tart. A képzés magas szintű alpintechnikaiismereteket nyújt a biztonságos és alapos munkavégzés érdekében.Sikeresen letett vizsga esetén a résztvevő az állam által kibocsátottszakmai képesítést nyer. Képzés ideje: 2019. március 3-10. Jelentkezési határidő: 2019. február 20.A program nyelve: román-magyar.További információkért látogasson el www.outwardbound.rohonlapunkra.

Jelentkezzen a 0769-224-290-es telefonszámon vagy a [email protected] e-mail-címen. (sz.-I)

A hirdetési rovatban megjelent közlemények,

reklámok tartalmáért a hirdetésfeladó

vállalja a felelősséget!

A VIBE Fesztivál történetének ed-digi legnagyobb nemzetközi elő-adóját jelentették be aszervezők: Marosvásárhelyre ér-kezik a Lost Frequencies.

A belga származású DJ és producer2014 óta, az Are You With Me című slá-ger megjelenésétől számít a nemzetközizenei szcéna meghatározó alakjának. AzAre You With Me 300 milliós nézettsé-get súrol a Youtube-on, a megjelenéseutáni hetekben tizennyolc országban ve-zette a toplistákat. Második slágere, a2015-ös Reality hasonló sikernek örven-dett, jelenleg 200 millióhoz közelít a né-zettsége. A belga sztár újabb világraszóló sikereit 2017-ben és 2018-banolyan együttműködések hozták, mint aJames Blunttal, Zonderlinggel vagyNetskyvel kiadott slágerek. Lost Frequencieszel július4-7. között találkozunk Marosvásárhelyen!

A már bejelentett Punnany Massif, Halott Pénz,Wellhello, Kowalsky meg a Vega, Follow the Flow,Horváth Tamás, USNK, Krúbi után néhány új zenekar-ral bővült a fellépők listája. Az erdélyi Ego Sum, a kéz-divásárhelyi és budapesti koprodukció, a YesYes és amagyarországi Sky Fanatic és Drop The Cheese fogfellépni a VIBE színpadain. A szervezők a következőhetekben további új előadókat fognak bejelenteni. Feb-ruár végén jár le a jelentkezés az Epic Music Battle DJés zenekarversenyre, ami hat erdélyi zenekarnak ésnyolc erdélyi DJ-nek biztosít fellépési lehetőséget aVIBE színpadain, az Instagram-oldalon futó közönség-szavazás alapján.Valentin-napi akciók a VIBE-on

Kétezer lej összértékű akciókkal készültek a szerve-zők az idei Valentin-napra. A páros belépő megvásár-lásával a játékosok egy Valentin-napi rózsacsokrot, egy

marosvásárhelyi wellnesshétvégét vagy akár kétsze-mélyes szállást is nyerhetnek öt éjszakára a fesztiválideje alatt.Február 16-án drágulnak a jegyek

A 149 lejes Yellow Pass fesztiválbérletet február 16-ig lehet megvásárolni, ezután a Blue Pass következik,amit már 179 lejért árulnak a szervezők. A végső bér-letár a fesztiválon 250 lej lesz. A szervezők meg-kezdték a VIP-jegyek értékesítését is, ezek ára 399lej. A belépőket online a www.vibefestival.ro oldalonlehet beszerezni, offline pedig a partnerhelyiségek-ben:

Marosvásárhely – Tutun, Busz, La Frog, Karma ésG., illetve az MMDSZ- és HÖK-irodák; Kolozsvár –Insomnia, Heltai és Submarine, valamint a KMDSZ-,KIFOR- és HÖK-irodák; Székelyudvarhely – Spíler ésUIET-iroda; Csíkszereda – Ólommadár és SapientiaErdélyi Magyar Tudományegyetem; Sepsiszentgyörgy– Szimpla; Nagyvárad – NMD-iroda; Brassó – BMD-és Nebulónia-iroda.

VIBE: nemzetközi világsztár jön Marosvásárhelyre Megállapodtak az Európai Munkaügyi Hatóság létrehozásáról

Megállapodtak az Európai Mun-kaügyi Hatóság (ELA) létrehozásá-ról csütörtökön az Európai Uniótársjogalkotó szervei.

Az Európai Parlament és a tagál-lamok kormányait tömörítő tanácsképviselői által tető alá hozott elő-zetes egyezség értelmében az ELAfeladata főleg az lesz, hogy tájékoz-tatást nyújtson álláslehetőségekkel,letelepedéssel, munkavégzésselkapcsolatban, közvetítsen a több or-szágot érintő jogvitákban, valaminttámogassa a tagállami hatóságokközötti együttműködést, a fellépésta szociális és munkaügyi szabá-lyokkal való visszaélések ellen, se-gítse az EU-n belüli méltányosmunkaerő-mobilitást.

A hatóság támogatni fogja a fog-lalkoztatási szolgálatok uniós háló-zatának (EURES-hálózat)munkáját, illetve átveszi a be nemjelentett munkavégzés felszámolá-sára irányuló együttműködés erősí-tését célzó európai platformtevékenységeit.

Feladatai kiterjednek továbbá amunkaerő-mobilitásra és a munka-vállalók kiküldetésére vonatkozószabályokra, a szociális biztonságirendszerek koordinációjára, a köz-úti fuvarozási ágazatra vonatkozóegyedi jogszabályokra is.

Létrehozása nem teremt új hatás-köröket EU-s szinten. A munkaügyiés szociális biztonsági szabályok

érvényesítése továbbra is teljesmértékben tagországi hatáskörmarad.

A szervezet éves költségvetésekörülbelül 50 millió eurót fog ki-tenni. Személyzete nagyjából 140főből áll majd, akik közül 60 szak-értőt a tagállamok delegálnak.

Az Európai Bizottság üdvözöltea megállapodást, amelyet kulcsfon-tosságú lépésnek nevezett a „szoci-álisabb és méltányosabb Európa”megteremtése felé.

Marianne Thyssen foglalkoztatá-sért és szociális ügyekért felelősuniós biztos kiemelte, hogy a szer-vezet kettős célt szolgál: egyrésztsegíti a nemzeti hatóságok munká-ját a csalás és a visszaélések elleniküzdelem terén, másrészt megköny-nyíti a mobilitást a polgárok szá-mára.

Jelenleg mintegy 17 millió euró-pai állampolgár él vagy dolgozikmásik tagállamban, kétszer annyi,mint tíz évvel ezelőtt.

A hatóság létrehozását 2017szeptemberében javasolta Jean-Cla-ude Juncker, az Európai Bizottságelnöke, reményei szerint a szervezetmég idén megkezdheti a működé-sét.

Az előzetes megállapodást méghivatalosan is meg kell erősíteniükaz uniós társjogalkotó szerveknek,ez várhatóan a következő néhányhónapban megtörténik. (MTI)

Page 11: Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

Egy pillanat, és mindennek vége,olyan gyorsan távoztál a végte-lenségbe. Marad a bánat és egycsendes sírhalom, szerető szí-vünkben az örök fájdalom. Az életcsendesen megy tovább, de em-léked elkísér egy életen át. Nemfoghatjuk már két dolgos kezed,nem simogathatjuk már őszülőfejed. Nem tekint ránk aggódószemed, marad a csend, mindentköszönünk neked. Arcunkatkönny mossa, mert nem vagymár többé, de szívünkben élnifogsz örökké.Szívünkben soha el nem múló fáj-dalommal emlékezünk 2018. feb-ruár 16-ára a holtmarosi BAKOSJÁNOS halálának első évforduló-ján. Pihenése legyen áldott!Drága emlékét őrzi bánatos fele-sége, lánya, két fia családjukkal,valamint három unokája család-jukkal együtt. (2/1278)

Soha el nem múló szeretettel emlékezünk SZÉKELY JUSZTINÁRA szül. Szabó halálá-nak 13. évfordulóján. Emléke le-gyen áldott, nyugalma csendes!Szerettei. (5/1281)

Az életünk csendesen megy to-vább, de emléked elkísér egyéleten át.Fájó szívvel emlékezünk február15-én a magyarói születésű ZSIGMOND KATALINRA halálá-nak 4. évfordulóján. Nyugodjálbékében! Szerettei. (8/1284)

Fájó szívvel, könnyes szemmelemlékezünk KOVÁCS ANTALLÁSZLÓ asztalosmesterre halálá-nak első évfordulóján. Nyugodjbékében, drága testvérem! Bána-tos nővéred, Ági és családja.(7/1283)

Fájó szívvel emlékezünk SZABÓJÁNOSRA (YO6MK) halálánakelső évfordulóján. Bánatos fele-sége, fia és családja. Emléke le-gyen áldott, nyugalma csendes!(13/1289-I)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal tudatom, hogydrága feleségem,

CAZAN MARGARETA (Leti)

szül. Zîrbe életének 56. évében hosszasszenvedés után elhunyt. Emlékelegyen áldott! Temetése február18-án 14 órakor lesz a reformátustemetőben.

Szerető férje. (1/1299-I)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogya szeretett testvér, nagynéni,

CAZAN MARGARETA (Leti)

szül. Zîrbe életének 56. évében hosszasszenvedés után elhunyt. Teme-tése február 18-án 14 órakor lesza református temetőben. Emlékétszívünkben őrizzük. Húga, sógora és gyermekeik.(1/1299-I)

Sárga kankalin

Fekete pohárbansárga kankalin.

Sokasodnaka halottaim.

Anyám volt az elsősárga kankalin.

Gyűlnek, egyre gyűlneka halottaim. –

Nem fér a pohárbamár a kankalin.

(Kányádi Sándor)

Megrendült szívvel búcsúzunk dr. JUHÁSZ ANDRÁSNÉTÓL.

Soha nem feledünk, Drága „Anikócska”.Molnár Endre és családja.(7/1293-I)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Őszinte részvétünket fejezzükki a gyászoló családnak kollé-ganőnk, CAZAN MARGARETAelhunyta alkalmából. Emlékelegyen áldott! A DürkoppAdler Kft. munkaközössége.(21003-I)

Fájdalommal búcsúzunk kolléganőnktől, CAZAN MARGARETÁTÓL (Leti).Őszinte részvétünket ésegyüttérzésünket fejezzük ki agyászoló családnak. Emlékelegyen áldott, nyugalma csen-des! Kolléganői a DürkoppAdler könyvelőségi osztályá-ról. (21003-I)

Fájó szívvel búcsúzunk szere-tett, nagyra becsült barátunk-tól, dr. MOLDOVANDUMITRUTÓL. Emlékedörökre megőrizzük. Őszinte részvétünk szerettei-nek. Somodi Bandi és Zsuzsacsaládjukkal. (18/1294-I)

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönetünket fejezzük kimindazoknak, akik a szeretettILYÉS SÁNDOR temetésén résztvettek és fájdalmunkbanosztoztak. A gyászoló család.(14/1248-I)

Köszönetet mondunk mind-azoknak, akik drága halottunk,BUDAI GÉZÁNÉ született BÁLINTMARGIT temetésén részt vettek,sírjára virágot helyeztek ésfájdalmunkban osztoztak.Gyászoló szerettei. (4/1231-I)

2019. február 15., péntek ______________________________________________HIRDETÉS _________________________________________________ NÉPÚJSÁG 19

Kegyelettel és fájdalomtól megtört

szívvel emlékezünk életünk egyik leg-

szomorúbb napjára, 2005. február 16-

ára, FEHÉR MAGDOLNA született

Liteczky halálának 14. évfordulóján.

Nyugodj békében, drága

MAGDIKÁNK! Áldott emléked mind-

örökké szívünkben őrizzük.

Szeretteid. (1/1204-I)

Istenem, súgd meg néki halkan, lágyan szólj hozzá, hogy ne zavar-jam. Álmomban keressen meg engem, még egyszer hadd lássam, haddöleljem. Nem szólnék róla, mélyen gyötör abánat.Hadd legyen nekem ez a legszebbálmom,súgd meg neki halkan: én minden-nap várom.Szomorú szívvel emlékezünk szeretett testvérünkre, a kört-vélyfájai születésű BIRÓ SÁNDOR CSABÁRA halálának első évfordulóján. Szép emlékét őrzik szeretett testvérei, szerető bátyja, Jancsi,Rozi, Annus és családjuk. (2/1257)

„Az igazak örökké élnek, s az Úrnálvan az ő jutalmuk!”

(Bölcs. 5,16)Szomorú szívvel emlékezünk február16-án ft. FÁBIÁN DÉNESRE, Kászon-újfalu plébánosára halálának 10. év-fordulóján. Emléke legyen áldott,nyugalma csendes! Szerettei.(2/1272-I)

Minden mulandó ezen a világon, mint a harmat a letört virágon. Csak egy van, ami a sírig vezet, szívünkben az örök emlékezet. Csak az idő múlik, feledni nem lehet,szívünkben örökké őrizzük emléke-det.Fájó szívvel és soha el nem múló sze-retettel emlékezünk február 16-án id.SZABADI LAJOSRA halálának 10. év-fordulóján. Emlékét őrzi két fia, két menye és két unokája. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes! (3/1121)

Megpihenni tértél, a fájdalmat el-hagyva, amit reménykedve hordoztálmagadban. Munka és küzdelem voltéleted, megpihent dolgos két kezed.Maradt a bánat, a gyász, az örök fáj-dalom és egy csendes sírhalom.Fájó szívvel emlékezünk a szeretettférjre, édesapára, nagyapára, id.ROMÁN LŐRINCRE halálának tizedikévfordulóján. Emléke legyen áldott! A gyászoló család. (6/1282-I)

Szomorú szívvel emlékezünk feb-ruár 17-én PÉTER VILMÁRA halálá-nak 4. évfordulóján.„Ne sírjatok, gondoljatok rám,hiszen én itt vagyok veletek,csak én az út másik oldalán.Ez a föld már nem az otthonom,de a szívemet örökre nálatok ha-gyom.

Ha eljön az este,csillagként tudok nektek üzenni,tekintsetek fel az égre,ott fogok ragyogni.Szívetek egy darabja voltam,mit nem lehet pótolni.”Emléke legyen áldott, nyugalma csendes!Emlékét őrzi lánya, Anikó, veje, Roland, unokája, Andreas ésSandra.

*Az idő múlik, a fájdalom megmarad, de szívünk mélyén mindigvelünk vagy.Fájó szívvel emlékezünk PÉTER VILMÁRA halálának 4. évfor-dulóján. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes! Sógora,János, keresztlánya, Tünde és családja. (v.-I)

„Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem halönmagának; mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, azÚrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár meghalunk, az Úréivagyunk.” (Róma 14:8)Isten akaratában megnyugodva, fájdalomtól megtört szívveltudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama,unokatestvér, sógornő, anyatárs,

dr. JUHÁSZ ANDRÁS LÁSZLÓNÉ MOLNÁR ANNAMÁRIA

életének 74., özvegységének 26. évében néhány hétig tartó, súlyosszenvedés után elhunyt. Az élő Istennek adunk hálát azért aszeretetteljes, önzetlen, víg kedélyű, hittel teljes életéért, amellyelkegyelméből szeretteit mindenkor magához ölelte. Drága halottunk temetésére a feltámadás örök reményében 2019.február 16-án, szombaton 13 órakor kerül sor a marosvásárhelyireformátus temetőben.

Gyászolják őt: fia, lánya, menye, veje, unokái, unokatestvérei,sógorai, sógornői, apatársa, anyatársai.

Részvétnyilvánítás a temetés előtt egy órával.A koszorúmegváltást a család az „Együtt a Rákos GyermekekértEgyesület” javára ajánlja fel. (13/1263-I)

Page 12: Javul a szívbetegek ellátása - Nepujsag · A formáció nemrég adta ki első albumát Dawn (Hajnal) címmel. E lemez marosvásárhelyi bemutatójára kerül sor február 22-én,

20 NÉPÚJSÁG _____________________________________________ REKLÁM – HIRDETÉS ________________________________________ 2019. február 15., péntek

A Kis-Küküllő Menti Szőlészeti Társulás

és Borlovagrend közös szervezésében február 27. – március 2. között megtartják

a 23. nemzetközi borversenyt Balavásáron, a Romantic vendéglő-ben.

Egy borminta három db 0,7 l-es dugaszolt és felcímkézett pa-lackból áll. A címkén fel kell tüntetni a jeligét, a bor fajtáját, évjá-ratát és származási helyét. Egy minta benevezési díja 15 lej.

A program: – február 27.: 10 és 16 óra között a borminták begyűjtése a Ro-

mantic vendéglőben; – február 28.: a borok besorolása– március 1.: a borok elbírálása– március 2.: díjazás, díszebéd 11 órától.Az ebéd ellenértékét – 70 lej/fő – helyben kell kifizetni, ebéd

előtt, a vendéglő recepcióján. Bővebb felvilágosítás a 0722-148-210, 0723-227-369, 0745-358-

548-as telefonszámokon.

Közpénzügyi MinisztériumKommunikációs, közkapcsolati, média és átláthatósági szolgálat

A pénzügyminisztérium három új kincstárjegyet bocsát ki a lakosság számára

A Közpénzügyi Minisztérium február 4-étől kincstárjegyeket bocsátott ki alakosság számára, 2, 3 és 5 éves lejárattal, évi 4, 4,5, illetve 5% kamattal.Az ezekből származó jövedelem adómentes.A kincstárjegyeket az Állami Kincstár kirendeltségeinél, valamint a RománPostavállalat Rt. postahivatalaiban lehet megvásárolni, akövetkezőképpen:– 2019. február 4–22. között az Állami Kincstár kirendeltségeinél;– 2019. február 4 –21. között a Román Posta városi postahivatalaiban,február 20-ig pedig a vidéki postahivataloknál.A kincstárjegyeket azok a fizikai személyek vásárolhatják meg, akik ajegyzés időpontjában betöltötték a 18. életévüket. A befektetendő összegbármekkora lehet, nincs határ megszabva.A jegyzés idején a befektetőknek módjukban áll kérni a jegyzett összegsemmisnek nyilvánítását egy erre vonatkozó kérvény benyújtásával. Ajegyzés időtartama után a jegyzés visszavonhatatlan, és nem lehetsemmisnek nyilvánítani. Egy kincstárjegy nominális értéke 1 lej, a kamatot évente adják hozzá, a

prospektusban előírt időpontokban fizetik ki. A kincstárjegy tulajdonosának elhunyta esetén a tulajdonjog az örökösöketilleti meg, akik igazolják örökösi minőségüket.A lakosságnak szóló kincstárjegyeket az egész 2019. év folyamánkibocsátják. Minden hónapban a jegyzés három hétig tart. Avisszavásárlás határideje az érdeklődés függvényében változhat. A jegyzés útmutatóját, illetve az esetleges módosításokat awww.mfinante.gov.ro (Tezaur menüpont),www.datoriepublica.mfinante.gov.ro, https://www.comunicatii.gov.ro,https://www.posta-romana.ro honlapokon teszik közzé.

DOMOKOS ZOLTÁN FELSZÁMOLÓ nyilvános árverésen értékesíti, egytömbben, a székelyudvarhelyi ETMA PROFESSIONAL KFT. alábbi javait:1. 1 db SARO SPA 7 X 2000 típusú eszterga (12.000 lej)2. 1 db SARO SPA 7 X 1000 típusú eszterga (7.600 lej)3. 1 db SARO SPA 10 X 1000 típusú eszterga (9.000 lej)4. 1 db UM BACĂU AFD-85 típusú maró- és fúrógép (18.400 lej)5. 1 db UM BACĂU AFD-100 típusú maró- és fúrógép (26.400 lej)6. 1 db CUGIR RIF 10/100 típusú csiszológép (5.700 lej)7. 1 db FORD S-MAX típusú személygépkocsi, 2011-es évjárat, 169.000km (36.700 lej)8. 1 db NICE WIL4 automata sorompó (1.630 lej)Kikiáltási ár: 117.430 lej + héaAz árverésen való részvételi feltételek: 24 órával a licit kiírt időpontjaelőtt be kell nyújtani a felszámolóhoz a részt vevő társaság bejegyzésiokmányát, magánszemélyek esetében a személyi igazolvány másolatát,a 100 lejes részvételi díj befizetésének bizonyítékát, a tenderfüzetmegvásárlásának bizonyítékát, a kikiáltási összeg 10%-ánakbefizetéséről szóló iratot. Az árverés helyszíne és időpontja: Marosvásárhely, Ifjúság (Tineretului)utca 2. szám, 27/4-es iroda, 2019. február 22., déli 12 óra. Amennyibenaz első árverésen nem kelnek el a meghirdetett javak, hetirendszerességgel újra megszervezésre kerül az árverés, péntekenként,ugyanazon a helyszínen és ugyanabban az órában, a javakértékesítéséig.Érdeklődni a 0745-501-749-es telefonszámon vagy [email protected] e-mail-címen lehet.