Újabb választások Indiában - btk.ppke.hu · Kína már 2011 óta jelentős támogatásban részesíti Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Ez a támogatásban elsősorban nem

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Nemzetközi és Politikatudományi Intézet Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoport

MŰHELYTANULMÁNYOK 4.

Krajcsír Lukács

Kína és a szíriai válság

Budapest

2014

MKKCS Műhelytanulmányok 4 Krajcsír Kína és Szíria

2

ABSTRACT

China and the Syrian crisis

Since the beginning of the Syrian crisis in 2011, China has significantly supported the

Syrian president Bassar al-Assad. This support does not primarily consist of military,

weapons and economic aid, but the fact that Beijing―along with Moscow―has vetoed

three UNSC resolutions on Syria, or opposed sanctions against the Arab state. The paper

analyses Beijing's reactions in the he series of events commonly designated by the term

“Syrian Spring”; how China has mediated between the involved parties and how Syria’s

rule and position has changed in Chinese foreign policy. The author tries to answer the

following questions: why has China supported Damascus over the years and opposed

every action that would damage the sovereignty and territorial integrity of Syria?

ÖSSZEFOGLALÓ


Kína már 2011 óta jelentős támogatásban részesíti Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Ez a

támogatásban elsősorban nem konkrét katonai, fegyverszállítási vagy gazdasági

segélynyújtást jelentett, hanem Peking – Moszkvával együtt – megakadályozott

mindenféle Szíriát bíráló ENSZ határozattervezetet, vagy az arab ország ellen irányuló

szankciót. A tanulmány célja bemutatni azt, hogy a kínai vezetés miképp reagált a „szíriai

tavaszra”, hogyan próbált meg közvetíteni a felek között, valamint a szélsőséges

iszlamista és terrorista csoportok terjeszkedésével hogyan változott meg Szíria szerepe

a kínai külpolitikában. Ezenfelül a szerző igyekszik választ adni azokra kérdésekre is,

hogy egyáltalán milyen okok miatt állt ki a kínai vezetés Damaszkusz mellett, és miért

utasította el az ország szuverenitását és területi integritását fenyegető intézkedéseket.


3

Krajcsír Lukács


I. A kínai–szíriai kapcsolatok története

Szíria csak az ötvenes években vette fel a diplomáciai kapcsolatokat Pekinggel és

ismerte el a Kínai Népköztársaságot. A nagykövetségek megnyitására és a diplomáciai

misszió megkezdésére 1956. augusztus 1-jén került sor. Azonban a két ország

kapcsolatának elmélyítése sokáig rendkívül lassan haladt, mivel az első gazdasági jellegű

szerződést is csak 1963-ban kötötték meg, de a technológiai együttműködésnek konkrét

eredménye nem volt. A kínai–szíriai kapcsolatok alacsony intenzitásának oka, hogy a

hatvanas években – amikor már látszódtak a törésvonalak a Szovjetunió és Kína között –

Szíria ekkoriban kizárólag Moszkva felé orientálódott, ezért a kínai vezetés a szíriai

Baasz Pártot Kreml-szövetségesnek tartotta.

Csupán egyetlen egyszer fordult elő, hogy a szíriai vezetés megpróbálkozott a

kínai–szíriai kapcsolatok elmélyítésével. 1969-ben Háfez el-Aszad, amikor még a

hadügyminiszter volt, nemcsak a Szovjetunióval próbált jó viszonyt kialakítani, hanem a

Kínai Népköztársasággal is. A Pekinggel való kapcsolatfelvétel hátterében az állt, hogy

1969-ben Szaláh Dzsadíd – a szíriai Baasz Párt akkori főtitkára és Szíria vezetője –

túlságosan is elkötelezte magát Moszkva mellett, s Háfez el-Aszad igyekezett őt

ellensúlyozni a párton és az államapparátuson belül.1 Emiatt Aszad Musztafa Tlasz

személyzeti főnökét Kínába küldte, hogy tárgyaljon a Kínai Kommunista Párttal (KKP). A

kínaiaknak és a szíriaiaknak sikerült megegyezniük egy fegyvervásárlási üzlet

lebonyolításáról, s Tlasz engedte magát lefényképezni Mao Ce-tung Vörös

könyvecskéjével a kezében.2 Ezt látva a Szovjetunió egy rövid időre leállította a Szíriába

történő fegyverexportot, sőt utasította a Baasz Pártot, hogy vonja vissza a kínaiakkal

kötött üzletet.3 A Háfez el-Aszad által végrehajtott 1970-es korrekciós forradalom utáni

Szíria már nem próbálkozott a kínai kapcsolatok elmélyítésével, és mivel a Kreml

1 Szaláh Dzsadídot még a saját emberei közül is sokan szovjet kémnek, KGB-ügynöknek tartották, aki teljesen

kiszolgáltatja Szíriát a Kreml érdekeinek. 2 A tárgyalás során készített fénykép hatalmas megaláztatást jelentett a szovjet vezetés számára. Mindössze két

hónap telt el az Usszuri-folyó mentén lezajlott kínai–szovjet határháború óta, amikor a szovjet és a kínai

határőrség véres harcokat vívott egymással a Damanszkij-szigetért. 3 GOLAN 1990: 145.


4

hallgatólagosan támogatta a hatalomátvételt, ezért inkább a Szovjetunió és a keleti blokk

országai – többek közt Magyarország és Csehszlovákia – felé fordult.

Háfez el-Aszad csupán a hidegháború befejezése után tudta ismét felvenni a

kapcsolatait Kínával. Szíria számára továbbra is fontosak voltak a fegyverszállítmányok,

de a jelcini vezetés alatt a belső problémákra fókuszáló és a közel-keleti politikát

elhanyagoló Oroszország már nem tudta kielégíteni Damaszkusz igényeit. Ezért Aszad

Kínától próbálta megvásárolni a szükséges hadianyagokat, habár nehezítette az üzletet,

hogy a Tiananmen téri események miatt nyugati fegyverembargót vezetettek be Peking

ellen. Ezért a kínai vezetés elsősorban nem konkrét fegyvereket vagy lőszert szállított

Szíriába, hanem inkább közös haditechnológiai és fejlesztési programokat indítottak,

mint például a szíriai hadsereg rakétafejlesztése 1993 és 1996 között. Ez nemcsak a

rakéták megvásárlását jelentette, hanem azt is, hogy szíriai szakembereket és

mérnököket képeztek ki Észak-Koreában és Kínában. Az arab ország ballisztikus

programja sikeres volt, mivel egy 2002-ben kelt a CIA-jelentés szerint a hadsereg már

rendelkezett Scud C típusú rakétákkal, amelyekkel könnyen elérhették az izraeli

városokat.4 Ekkoriban a szíriai Baasz Párt más szempontból is felkeltette a KKP

figyelmét. Háfez el-Aszad reformjai nagy hasonlóságot mutattak az 1979-es kínai

„reform és nyitás” programjával, legalábbis annak gazdasági és társadalompolitikai

részeivel. Különösen az nyerte el Peking tetszését, ahogyan Aszad évtizedeken át

fenntartotta a stabilitást az országban, dacára annak, hogy mind etnikai, mind vallási

szempontból rendkívül heterogén ország. A stabilitás és a belső nyugalom pedig a

kínaiak számára nagyon fontos külpolitikai elem, és Szíria 2011-ig a stabilitás egyik

mintapéldájának számított a Közel-Keleten.5

Háfez el-Aszad halála után sem romlott meg a kínai–szír viszony, bár nem

fejlődtek olyan gyorsan, ahogyan azt a frissen hatalomra kerülő Bassár el-Aszad – Háfez

fia – szerette volna. 2001 januárjában Hu Jintao kínai elnök találkozott az új szíriai

elnökkel, s a fő téma a kapcsolatok elmélyítése volt, ugyanakkor ez még nem hozott

4 MISTRY 2003: 106.

5 Csupán egyetlen eset volt Háfez al-Aszad alatt, hogy a maihoz hasonló válság vette kezdetét. A szíriai politikai

életből kitaszított, de jelentős szaúdi és iraki támogatást élvező szíriai Muszlim Testvériség tagjai 1979-től

számos támadást hajtottak végre az egész ország területén. A robbantásos merényletek éveken át a szíriai

mindennapi élet részeivé váltak, sőt még Aszadot is megpróbálták megölni. A kaotikus állapotoknak végül a

hamái ostrom vetett véget. 1982. február 2-án a Muszlim Testvériség felkelést robbantott ki Hamá városában, s

egy rövid időre sikerült átvenniük az irányítást a város felett. Egyetlen éjszaka alatt hetven párttagot, rendőrt és

katonát gyilkoltak meg a felkelők. Erre válaszul Damaszkusz komoly erőkkel megostromolta a várost,

különleges egységeket, légierőt és tüzérséget vetettek be az iszlamisták ellen. A különféle becslések szerint 10

000 és 35 000 közé tehető a halálos áldozatok száma.


5

semmiféle eredményt. 2004-ben Aszad Pekingben járt, s lényegében ez volt az első

alkalom, hogy egy szíriai államfő Pekingbe látogatott. Azonban a látogatás fő témája

elsősorban nem a kapcsolatok elmélyítése volt: Aszad aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy

az Egyesült Államok megszállta Irakot és megbuktatta Szaddám Huszeint. A szíriai elnök

leginkább attól félt, hogy mivel George W. Bush amerikai elnök a „gonosz tengelyébe”

sorolta Szíriát, félő volt, hogy „Bagdad után Damaszkusz következik.”6

Aszad látogatása után vette igazán kezdetét a kínai–szíriai kapcsolatok

elmélyülése: felállították a Kína–Szíria Kereskedelmi Tanácsot, amelynek feladata volt a

két ország közötti gazdasági kapcsolatok elmélyítése. 2005-ben Kína legnagyobb és

legjelentősebb olajvállalata, a PetroChina és a szíriai nemzeti olajvállalat hatalmas

lépésre szánták el magukat: egymilliárd dollár értékű szerződést írtak alá arról, hogy

közösen termelik ki a Szíriában található kőolajlelőhelyeket. Ezenfelül a SINOPEC

ígéretet tett arra, hogy fejleszti a szíriai kőolaj-kitermelő infrastruktúrát, de ez csak

részlegesen történt meg, mert iráni és orosz energetikai vállalatok előbb kapták meg ezt

a jogot. Az olajon kívül a kínai üzletemberek a szíriai textiliparba és a turizmusba

fektettek be. Továbbá kínai üzletemberek beruháztak a szíriai áramtermelésbe,

telekommunikációba, mezőgazdaságba és infrastruktúrába. Habár 2006-ra a nem

régióbeli országok közül Kína lett a második legnagyobb befektető az arab országban, de

a kínai befektetések értéke viszonylag alacsony volt.7 Egyrészt azért, mert Damaszkusz

inkább – a kulturális hasonlóságok és a közelség miatt – a török és az iráni

beruházásokat részesítette előnyben. Másodszor Peking ekkoriban inkább az Öböl menti

régióra (különösen Ománra, Szaúd-Arábiára) és Iránra összpontosított, mintsem

Szíriára. Végezetül az sem elhanyagolható szempont, hogy Oroszország 2005-ben tért

vissza a térségbe, mint nagyhatalom: Moszkva elengedte Damaszkusz hidegháború alatt

felhalmozott államadósságának kétharmadát – 13,8 milliárd dollárból mintegy 9,4

milliárd dollárt – és a felek szerződést írtak alá a Tartúszban található, egykori szovjet

kikötő felújításáról és kibővítéséről. Ezután jelentősen megugrott az orosz befektetések

száma az arab országban, amivel viszont a kínaiak nem akartak versenyezni.8 Kevés

6 ZAMBELIS 2007.

7 „Syria and China Trade…”

8 2005 után az orosz nagyvállalatok terjeszkedni kezdtek Szíriában, Néhány nagyobb vállalat: az

acélgyártásban jeles TMK, a gáztermelésben jártas ITERA, a Tatfnet nevű energetikai cég vagy az Aeroflot

légitársaság. 2010-ben a Rosatom nyilvánosságra hozta terveit, miszerint Szíriában szeretne atomerőművet

építeni. Az orosz számítógépipar egyik vezetője, a Sitroniks vállat szerződést írt alá a hálózat nélküli internet

kiépítéséről Szíriában. Becslések szerint Bassár el-Aszad bukásával az orosz vállalatok több mint húszmilliárd

dollárnyi bevételtől esnének el. GORENBURG: 2012.


6

kínai állampolgárságú munkás dolgozott az arab országban, a „szíriai tavasz” előestéjén

maximum nyolcszáz-kilencszáz kínai vendégmunkás lehetett Szíriában.

A befektetésekkel ellentétben a kínai–szíriai kereskedelemi forgalom ütemesen

fejlődött a huszonegyedik század eleje óta. 2000-ben még 174 millió USD volt a volumen,

2003-ban 507 millió, 2007-ben 1,7 milliárd és végül 2009-ben 2,2 milliárd dollár.9

Ugyanakkor nem árt hozzátenni, hogy ez igencsak egyirányú volt. A szíriai export csupán

egy százalékát – 2009-ben – tette ki az éves kereskedelmi forgalomnak, s az

energiahordozókon és a gyümölcsökön kívül többnyire nem vittek mást a kelet-ázsiai

országba. Ezzel szemben a kínai áruk teljes mértékben uralták a szíriai importoldalt:

gépeket, textilanyagokat, elektronikus eszközöket, telefonokat, sőt ásványi anyagokat

importált Szíria Kínától.10

2009 és 2010 tájékán kezdett a kínai vezetés nagyobb figyelmet szentelni

Szíriának. 2010. április 5-én tartották a hetedik SYROIL 2010-t, vagyis egy nemzetközi

kiállítást az arab ország energiahordozóiból. A rendezvényen Sufian al-Allaw szíriai

olajügyi miniszter azt nyilatkozta a kínai médiának, hogy számos szerződést kötöttek a

kínai energetikai vállalatokkal.11 Ezenfelül a miniszter kitért arra, hogy olyan kínai

vállalatok jelentek meg az arab országban, mint a CNPC, ZTE, Huawei és Haier. A kínai

Zhejiang tartomány még egy „China City” és ipari park létesítésébe is hozzáfogott

Adrában, amely a damaszkuszi-bagdadi főútvonal mellett fekszik. Logisztikai

központnak szánták, ahonnan továbbvihették volna a kínai árukat Irakba, Libanonba, de

még Törökországba is, ha nem szól közbe az „arab tavasz” elnevezéssel illetett jelenség.

II. Kína szerepe szíriai válságban

A szíriai válság 2011. március 15-én vette kezdetét, amikor a jordániai–szír határ mellett

fekvő Daraa városában tüntetések zajlottak a hatalmon lévő Baasz Párt és Bassár el-

Aszad ellen. A mai napig még mindig nincs tisztázva, hogy valójában mi is történt a

településen. Annyi biztos, hogy a tüntetők legelőször egy fiú miatt tüntettek, akinek

nyoma veszett, s az összegyűlt tömeg úgy gondolta, hogy a rendőrség vitte el őt. Az 9 ZAMBELIS 2007.

10 „Syria and China Trade…”

11 A tanulmányban az arab neveknél a nemzetközi, tehát angol nyelvű átírást alkalmazom. Kivételt képeznek a

magyarban már másképp meghonosodott és elterjedt szavak, mint Bassár el-Aszad, Baasz Párt vagy Kadhafi.

Ezenfelül az olyan újnak számító szerveztek nevét is magyarosítva használom, mint a Szabad Szíriai Hadsereg

(angol formában Free Syrian Army – FSA) és Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ). A kínai neveknél a pinyint

alkalmazom, kivéve itt is a már meghonosodott neveknél, mint Mao Ce-tung, Peking stb.


7

ellenzék szerint a szíriai hatóságok durván levertek egy békés tüntetést, és éles lőszerrel

lőtték a jelenlévőket; a kormánypártiak szerint viszont a felfegyverezett csőcselék

támadta meg a rendőrséget, amely nem volt megfelelően kiképezve a zavargások

szétoszlatására.12 Mindenesetre ez elegendő ok volt arra, hogy a nyugtalanság és a

zavargások átterjedjenek szinte az összes szíriai nagyvárosba, mint Aleppó, Hama,

Homsz, Rakka és Damaszkusz. Hamarosan megalakultak az ellenzéki politikai (2011-ben

Isztambulban a Szír Nemzeti Tanács; 2012-ben Dohában pedig a Szíriai Forradalmi és

Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciója) és fegyveres (2011 nyarán a Szabad Szír Hadsereg)

csoportok. A szíriai harcok első napjától kezdve Oroszország nyíltan, Kína pedig inkább

a háttérben támogatásáról biztosította Bassár el-Aszadot.

A jelen tanulmányban a következő időbeli periódusokra osztjuk a kínai–szíriai

viszony alakulását a válság alatt, főleg annak tükrében, hogy milyen politikát folytatott

Peking Szíria kapcsán, és miként reagált az eseményekre.

1.) Kezdeti támogatás. Közös vétó Oroszországgal; Bassár el-Aszad és a Baasz Párt

feltétlen diplomáciai támogatása. Időszak: 2011 márciusától 2012 első feléig.

2.) Lavírozás és közvetítés. Távolodás Moszkva Szíria-politikájától; az Öböl menti

monarchiák – főleg Szaúd-Arábia – irányába tett gesztusok; a Kofi Annan által benyújtott

határozattervezet elfogadása; kapcsolatfelvétel a szíriai ellenzékkel; közvetítés a

kormány és az ellenzék között. Időszak: 2012 áprilisától egészen 2013 közepéig.

3.) A katonai intervenció megakadályozása. A nyugati, török és arab országok

katonai büntetőhadjáratának megakadályozása a Damaszkusz melletti vegyi támadás

miatt. Időszak: 2013. augusztus 21-től egészen október végéig.

4.) Békekonferencia és leszerelés. A szíriai vegyi fegyverek leszerelésében való

részvétel; a szíriai ellenzék rákényszerítése a fegyverszünetre; a Genf-2 konferencia.

Időszak: 2013 novemberétől egészen 2014 júniusáig.

5.) Az Iszlám Állam megjelenése. Harc a radikális iszlamizmus ellen Irakban és

Szíriában; a kínai dzsihadisták kérdése; Abu Bakr al-Bagdadi „hadüzenete” Kínának;

Bassár el-Aszad támogatása; Szíria szuverenitásának és területi integritásának védelme.

Időszak: 2014 nyarától egészen napjainkig.

12

KRAJCSÍR 2014: 45.


8

II.1. Kezdeti határozott támogatás

Dmitrij Medvegyev orosz elnök már 2011 májusában, nem sokkal az ENSZ Biztonsági

Tanácsa Líbiával kapcsolatos, 1973-as határozatának elfogadása után kijelentette, hogy

Oroszország nem fogja támogatni a Szíria-ellenes ENSZ-szankciókat. Peking szintúgy

többször megjegyezte, hogy a líbiai példa után – amelynek részletesebb bemutatására

egy későbbi fejezetben kerül sor – már élni fognak a vétójogukkal. Emiatt a 2011.

október 5-én tartott ENSZ BT-ülésen Oroszország – Kínával együtt – nemmel szavazott

egy Európai Unió tagállamai által kidolgozott, „Aszaddal szemben célzott intézkedéseket

foganatosító” határozatra. 2011. december 15-én Oroszország egy saját javaslatot

terjesztett elő. Ebben az orosz vezetés ugyan elismerte, hogy Damaszkusz „aránytalanul

erőszakos” eszközöket alkalmaz a felkelőkkel szemben, de továbbra is kitartottak

amellett, miszerint a káoszért és a véres összecsapásokért a szélsőséges iszlamista és

militáns csoportok a felelősek. Moszkva éppen ezért ellenzi és ellenezni is fogja a

szankciók bevezetését Szíria ellen. Ezt az elképzelést a kínai vezetés is támogatta.

A következő nagyobb, Szíriával kapcsolatos ENSZ BT-szavazásra 2012. február 4-

én került sor. Az Európai Unió által megszövegezett és az Arab Liga által szintén

támogatott határozatban nem volt szó semmiféle katonai beavatkozásról. A szavazás

azonban megbukott, köszönhetően az orosz és a kínai vétónak, annak ellenére, hogy a

Biztonsági Tanács további tizenhárom tagja a határozat mellett döntött.13 Ezt a

határozatot a kínai és az orosz diplomácia túlságosan „elfogultnak” tartotta. Gennagyij

Gagyilov orosz külügyminiszter-helyettes szerint a vétó oka az volt, hogy a javaslatban

nem szerepelt fegyveres beavatkozást kizáró kitétel, valamint kilátásba helyezték Bassár

el-Aszad menesztését, amit a két nagyhatalom ugyancsak nem fogadott el.14 2012.

február 16-án Kína és Oroszország tíz másik országgal együtt elutasította az ENSZ

Közgyűlés határozatát Szíria elítéléséről. Március 1-jén Kína és Oroszország megvétózta

az ENSZ Emberjogi Tanácsának Damaszkuszt elmarasztaló jelentését.15 Március 7-én egy

kínai megbízott szállt le Szíria fővárosában. Peking egy hatpontos béketervet mutatott

be a szíriai ellenzék és Walid Muallem szír külügyminiszter előtt, miközben kétmillió

13

Ez a fajta lépés korábban éles amerikai bírálatokat idézett elő, de ennek célpontja elsősorban nem Moszkva,

hanem Peking volt. „Gusztustalan és szégyenletes vétó” – mondta Susan Rice amerikai ENSZ-nagykövet a

szavazás után. Hillary Clinton külügyminiszter asszony pedig egyszerűen a két nagyhatalomra hárított minden

felelősséget: „a határozat blokkolásával övéké a felelősség minden szörnyű tettért, ami Szíriában fog történni”. 14

“Moszkva a Nyugatot okolja…” 15

BIN 2012: 4.


9

dolláros segélyt ajánlott fel a feleknek. A benyújtott hat pont pedig azért fontos, mert a

későbbiekben Peking összes szíriai válsággal kapcsolatos javaslata ezeket a pontokat

tartalmazta, vagy ezek köré épült:16

a) Tűzszünet megkötése és betartatása a kormány és az ellenzék között.

b) Az előfeltételek nélküli párbeszéd megindítása a felek között, a konfliktus

tárgyalásos úton történő rendezése.

c) Kína kész segítséget nyújtani Szíriának, és támogatja az ENSZ humanitárius

segélynyújtását. Ugyanakkor Peking határozottan elutasítja, hogy bármely ország

„humanitárius intervenció” címén beavatkozzon az arab ország belpolitikájába.

d) A nemzetközi közösségnek biztosítani kell Szíria szuverenitását,

függetlenségét, integritását, és nem szabad katonai úton megváltoztatni a rendszert.

e) A kínai vezetés támogatja az Arab Liga és az ENSZ által közösen kinevezett

követ tevékenységét Szíriában.

f) Minden ENSZ által indított missziónak be kell tartania az ENSZ chartáit.

II.2. Lavírozás és közvetítés

2012 első felében különösen sok kritika érte Kínát amiatt, mert Peking túlságosan kiállt

Bassár el-Aszad mellett. Heves bírálatok nemcsak az Egyesült Államokból és az Európai

Unióból, hanem az Öböl menti monarchiákból is érkeztek, legfőképpen Szaúd-Arábiából.

Mivel Kínának sokkal komolyabb, leginkább energetikai kapcsolatai voltak ezekkel az

államokkal, ezért igyekezett távolodni Bassár el-Aszadtól. Peking ekkoriban

határozottan elutasította azokat a kritikákat, miszerint beállt volna Oroszország mögé,

és Moszkvával együtt részt vett volna a válság eszkalálódásában. 2012 áprilisában a

pekingi vezetés bebizonyította, hogy képes rugalmasabb álláspontot képviselni Szíria

kapcsán. 2012. április 14-én Kína megszavazta az ENSZ BT 2042. számú határozatát,

amelynek értelmében a nemzetközi közösség felszólította Damaszkuszt, hogy április 10-i

ígéretéhez híven ne használjon nehézfegyvereket azokon a településeken, ahol

tüntetések zajlanak. Ezenfelül a határozat kitért arra, hogy harminc fegyvertelen

megfigyelőt küldenek ki az arab országba. Április 19-én Peking közölte, hogy

16

SZCZUDLIK-TATAR 2012: 780.


10

„megfigyelőket” tervez küldeni az arab országba, akik ellenőrzik a fegyverszünet

betartását.17

A kínai diplomácia egyetértett a BT 2043. számú határozatával is, amelyről április

21-én szavaztak. Az ENSZ felállított egy Tanácsadó Missziót – az UNSMIS-t –, és mintegy

300 fő megfigyelő indult a közel-keleti országba, hogy megbizonyosodjanak a tűzszünet

állapotáról. A tervezethez Kofi Annan egykori ENSZ-főtitkár adta a nevét, és hat pontból

állt, ami nagyjából megegyezett a kínai állásponttal.18 2012. október 3-án az Akcakale

nevű török falura tüzérségi töltetek hullottak Szíria felől, amire válaszul a nap folyamán

a török légierő több szíriai katonai célpontot is bombázott. A kialakult feszült helyzet egy

sokkal nagyobb, török–szíriai konfliktussal fenyegetett, így október 5-én összehívták az

ENSZ Biztonsági Tanácsát. A kínai diplomácia itt támogatta azt a nyilatkozatot, amelyben

elítélték Szíriát a bombázásért. Ezt követően Peking elfogadta Lahdar Brahiminek, az

Arab Liga különmegbízottjának jelentését a szíriai helyzetről. Brahimi egy olyan tervet

állított össze, amely lényegében a korábbi békepontok továbbgondolása volt, és segített

volna a konfliktus rendezésében. A különmegbízott felszólította Kínát, hogy vállaljon

nagyobb szerepet a válság rendezésében, októberben személyesen kereste fel Yang

Jiechi akkori kínai külügyminisztert, és reményét fejezte ki azt illetően, hogy „Kína

kulcsszerepet játszik a szíriai válság megoldásában.”19 A pekingi vezetés csak az után

támogatta az elképzelést, hogy a Bassár el-Aszad menesztéséről szóló pontot törölték a

tervezetből. 2012 novemberében a kínai diplomácia egy saját javaslattal állt elő a

konfliktus rendezésében. Fegyverszünetet javasolt a feleknek; egy ENSZ segélycsoport

felállítását helyezte kilátásba, és megoldást kínált a menekültek kérdésére is. Peking

azért igyekezett minél előbb megoldani a szíriai válság kérdését, mert úgy tűnt, hogy

Szíriában az Egyesült Államok és régióbeli szövetségesei egy akár katonai úton

végrehajtott rendszerváltásra készültek fel. Erre utalt, hogy pár nappal a kínai javaslat

előtt Washingtonból sokkal keményebb bírálatok érkeztek, és felvetették, hogy „az

Aszad-ellenes erők amerikai támogatásának politikájában változás fog bekövetkezni.”20

Ugyanakkor nem árt még megjegyezni, hogy Peking ebben az időszakban sem

fordított teljesen hátat Damaszkusznak és Bassár el-Aszadnak. A kínai diplomácia a

katonai beavatkozást feltételező, Szíria szuverenitását és területi integritását

17

BIN 2012: 4. 18

A Kofi Annan-tervről lásd: „Text of Annan…” 19

„Brahimi urges China…” 20

GLADSTONE 2014.


11

veszélyeztető intézkedéseket azonnal lesöpörte az asztalról. 2012. július 19-én Kína és

Oroszország megvétózta a britek által támogatott újabb BT-határozat tervezetét, amely

Szíria ellen gazdasági szankciókat vezetett volna be. Sőt ekkor hangzottak el az első

heves kínai bírálatok egy szíriai határozattervezettel kapcsolatban. „A megbeszélések

alatt egyetlen határozatot támogató ország sem akart hajlandóságot mutatni a

kooperációra. Mindannyian arrogánsan és mereven közelítették meg a kérdést, és

elutasították álláspontjaik esetleges felülvizsgálatát. Néhány ország olyan kijelentéseket

tett, amelyekkel alaptalan vádakat fogalmazott meg Kína irányába”21 – nyilatkozta Li

Baodong kínai diplomata. Peking szerint ez a brit felvetés az Egyesült Nemzetek

alapelveinek megsértését és egy ország szuverenitásának semmibevételét jelenti.

Szintén júliusban a „Szíria Barátai” nevű, több mint száz országot magában foglaló

nemzetközi mozgalom és Aszad megdöntését irányozó csoport közös gyűlést tartott,

amelyre Kínát is meghívták, de Peking nemet mondott a részvételre. Ugyanez volt igaz a

2013-as évre is. 2012 végén és 2013 elején a szíriai kormányerők valóban mélyponton

voltak, és még a legszorosabb Aszad-szövetségesnek számító Oroszország is tett olyan

diplomáciai és egyéb megnyilvánulásokat, amelyek arra engedtek következni, hogy

Moszkva fokozatosan kihátrál Damaszkusz mögül.22 A kínai vezetésben szintén hasonló

gondolatokkal játszottak el. 2013. február 5-én Kairóban Kína egyiptomi nagykövete

találkozott a szíriai ellenzék képviselőivel, és olyan ígéret hangzott el, miszerint: „Ha a

mindkét fél meg tud egyezni egymással, akkor Peking sürgetni fogja a rendszerváltást.

Cserébe viszont Szíria területi egyben maradását kéri, ezzel megakadályozva a térség

destabilizációját és a vérfürdő továbbterjedését.”23

21

„Explanatory Remarks…” 22

Néhány konkrét eset, ami arra enged következtetni, hogy az orosz vezetés fejében megfordulhatott Aszad

bukásának lehetősége. Ez nem jelenti azt, hogy hátat fordítottak volna Szíriának, mert a fegyverszállítmányok

még mindig érkeztek az országba, de felkészülhettek egy esetleges rendszerváltásra. 2012 decemberében

Medvegyev kijelentette: „Úgy gondolom, hogy [Bassár el-Aszad] hatalmon maradásának esélyei minden

nappal, minden héttel, minden hónappal egyre csökkennek.” 2013. január 16-án a rossz biztonsági helyzet miatt

bezárták az aleppói orosz konzulátust. Január végéig mintegy száz orosz állampolgár hagyta el, miközben

haditengerészeti gyakorlatok zajlottak a Kelet-Mediterráneumban, felkészülve egy esetleges evakuációra.

Azonban a legérdekesebb megnyilvánulások 2013 februárjában történtek. Szergej Lavrov február másodikán

találkozott a szíriai ellenzék tagjaival, lényegében először a válság kitörése óta. Február 25-én Wallid Muallem

szíriai külügyminiszter Moszkvába látogatott, ahol az oroszok az ellenzékkel való tárgyalások fokozására kérték

Damaszkuszt. Február 27-én Lavrov John Kerry amerikai külügyminiszterhez fordult, hogy támogatják a

tárgyalásokat a két fél között, és igyekszik meggyőzni a szíriai vezetést a tárgyalások fontosságáról. 23

Ez volt az egyetlen alkalom, amikor a kínai vezetés megemlített egy „esetleges szíriai rendszerváltást”, de

azóta egyszer sem hangzott el ilyen kijelentés. EVRON 2013: 87.


12

II.3. A katonai beavatkozás megakadályozása

Habár már 2013 nyarán látni lehetett, hogy Peking fokozatosan változtat a korábbi

magatartásán, de az augusztus 21-én bekövetkezett vegyi támadás teljes fordulatot

hozott Kína Szíria-politikájában. 2013. augusztus 21-én Damaszkusz külső kerületei

mellett végrehajtották a világtörténelem második legsúlyosabb vegyi támadását. A

jelentések szerint szarin gázt vetettek be, az áldozatok száma 1429-re tehető, akik közül

426 gyerek volt. Az elkövetők pontos személyazonosságára mind a napig nem derült

fény, mivel mindkét oldal rendelkezett vegyi fegyverekkel, és körülbelül ugyannyi

bizonyíték van a kormány felelősségére, mint amennyi ellene szól annak, hogy

Damaszkusz állhat a támadás mögött.24

A nyugati hírszerzések meg voltak győződve arról, hogy csakis Bassár el-Aszad

követhette el ezt a tettet. Barack Obama – Törökország és az arab országok

támogatásával – büntetőhadjáratot akart indítani Szíria ellen. Oroszország, Kína és Irán

azonnal kiállt Damaszkusz mellett, és a szélsőséges dzsihadistákat vádolták a szörnyű

támadással. Akkor nagyon úgy tűnt, hogy Pekinget elsősorban nem a vegyi támadás

végrehajtóinak személye érdekli, hanem a támadás utáni nyugati reakciók. Barack

Obama már 2012. augusztus 20-án megemlítette, hogy a vegyi fegyverek bevetését

„vörös vonalnak” fogja tekinteni, s ha bevetik őket, akkor majd konkrét fellépésre kerül

sor. A damaszkuszi vegyi támadást követően az első amerikai vádak után a kínai People’s

Dailyben olyan cikkek jelentek meg, hogy „Washingtonnak rejtett motivációi vannak a

szíriai válság elmélyítésére”, és a geopolitikai okok miatt – Szíria fontos szövetségese

Iránnak – az amerikai vezetés célja megbuktatni Aszadot. A kínai média szerint emiatt

„Kína dacolása az Egyesült Államokkal morálisan megalapozott lett, mivel a vegyi

támadással kapcsolatos pletykák miatt megvan a jogalap a szíriai polgárháborúba való

beavatkozásra.”25 Később, amikor az ENSZ vizsgálóbizottsága is elismerte a vegyi

fegyver bevetésének a tényét, Kína „önmérsékletre szólított fel, és politikai megoldást”

24

Az ENSZ-ellenőrök jelentése egyértelműen Damaszkuszt vádolja a szarin bevetésével, főleg a felhasznált

mennyiség és a közelben állomásozó kormányerők miatt. Ugyanakkor azóta már az ENSZ is elismerte, hogy az

ellenőrök a Szabad Szíriai Hadseregnél lefoglalt tartályokban is találtak szarint. Komoly vitát idézett elő, amikor

2014. januárban az amerikai MIT (Massachusetts Institute of Technology) egyik tanulmánya szerint a

kormányerők elhelyezkedése, vagy az ideggázt kilövő szerkezet körüli anomáliák (például a módosított töltetek)

miatt nem szíriai kormányerők követhették el ezt a támadást, hanem valamelyik militáns csoport. LLOYD 2014:

2–44. 25

REN 2014: 272.


13

szorgalmazott.26 Ekkor ugyanis már világos jelei voltak annak, hogy egy újabb nyugati

katonai támadás van készülőben a Közel-Keleten.

Augusztus 31-én Obama elnök felhatalmazást kért a kongresszustól, hogy légi

hadjáratot indíthasson a kormányerők ellen, nehogy újabb vegyi támadást hajtsanak

végre. A feszültség napról napra nőtt, főleg azt követően, hogy az amerikai, a brit és a

közel-keleti szövetséges országok államfői sürgősségi találkozót tartottak Jordániában.

Ezzel párhuzamosan a Földközi-tenger keleti felén hirtelen megnőtt a NATO-hadihajók

száma, ami arra késztette az orosz vezetést, hogy hasonlóképpen reagáljon.

Gyakorlatilag a fél orosz flottát odaküldték, ami nem kis feszültséget okozott a régióban.

Komoly riadalmat váltott ki a felek között, amikor szeptember 3-án az orosz

haditengerészet két ballisztikus rakétát észlelt a Földközi-tenger felett. Később kiderült,

hogy ez egy előre be nem jelentett izraeli rakétateszt volt. Ezenfelül felbukkant az a hír

is, hogy a 999-es számú, Jinggangshan nevű kínai hadihajó „megfigyelő” tevékenységet

végzett a szíriai partok közelében. Egyes hírforrások szerint a modern fegyverrel

felszerelt cirkáló komoly üzenetet hordozott magával: Kína nem fogja tétlenül nézni az

eseményeket, és beavatkozik a kínai állampolgárok védelme érdekében.27

Végül a feszült helyzetnek az az orosz felvetés vetett véget, miszerint Szíriának le

kell mondania a vegyi fegyvereiről. Szeptember 9-én Szergej Lavrov orosz

külügyminiszter ezt közölte a szír Walid Muallem külügyminiszterrel: „Moszkva nem

csupán a vegyi fegyverek nemzetközi felügyelet alá helyezését, hanem ezt követő

megsemmisítésüket is sürgeti, akárcsak azt, hogy Szíria teljes jogú tagként csatlakozzon a

Vegyifegyver-tilalmi Szervezethez (OPCW).”28 Vlagyimir Putyin szeptember 10-én ismét

felszólította az Egyesült Államokat, hogy mondjon le a szíriai erőszak alkalmazásáról,

mert szerinte csak így lehet szavatolni a szíriai vegyifegyver-arzenál nemzetközi

felügyelet alá helyezéséről szóló kezdeményezés sikerét. Az Egyesült Államok az orosz –

és a saját lakossága felől érkező – nyomás hatására kénytelen volt visszakozni, és lefújni

a támadást. Végül szeptember 14-én Genfben az orosz és az amerikai fél megegyezést

kötött a szíriai vegyi fegyverek leszereléséről.

26

WAN 2013. 27

A mai napig rejtély, hogy a Jinggangshan nevű hajó tényleg átment-e a Szuezi-csatornán, és felbukkant-e a

szíriai partok közelében. A helyi és nyugati hírforrások néha teljesen mást mondtak: a Perzsa-öbölben látták a

hajót; a kínai hadihajó akkor szomáliai kalózokat üldözött az Ádeni-öbölben; csak a Földközi-tenger délkeleti

részén járőrözött; megközelítette Szíria tengeri határait stb. A kínai média szerint a Jinggangshan körüli

spekuláció nem volt más, mint „hangulatkeltés”. 28

„Lavrov: helyezzék…”


14

2013. szeptember 26-án a kínai Országos Népi Gyűlés és az orosz Szövetségi

Tanács közleményt adott ki, amelyben Kína és Oroszország leszögezte, hogy

elfogadhatatlannak tartja az erő alkalmazását, illetve a külső katonai beavatkozást a

közel-keleti országban, valamint egyúttal üdvözlik Damaszkusz csatlakozási szándékát a

Vegyifegyver-tilalmi szerződéshez. Egy nappal később az ENSZ Biztonsági Tanácsában

elfogadták a 2118-as határozatot, amelynek értelmében Szíriában leszerelik az összes

vegyi fegyvert, és egy meg nem nevezett helyen megsemmisítik őket. Wang Yi kínai

külügyminiszter szerint „évek óta most először fordult elő, hogy a Biztonsági Tanács közös

javaslattal állt elő a szíriai válság megoldásában.”29

II.4. Békekonferencia és leszerelés

Miután elmúlt a veszélye egy Szíria elleni katonai fellépésnek, a kínai vezetés két fő

dologra koncentrált Szíriával kapcsolatban: a vegyi fegyverek leszerelésére és a

békekonferenciára. A vegyi fegyverek leszerelésében Peking jelentős szerepet vállalt.

Egyrészt felajánlotta a segítségét, hogy szakértőket küld Szíriába, akik ellenőrzik a

leszerelést. Másrészt dicséretben részesítette Bassár el-Aszadot, hogy teljes mértékben

együttműködik az ellenőrökkel, és már át is nyújtotta a listát a szíriai vegyi fegyverekről.

Ugyanakkor „irreális” elképzelésnek tartotta az Egyesült Államok által támasztott

határidőt, vagyis azt, hogy 2014-re teljesen hatástalanítani kell a szíriai vegyifegyver-

arzenált, mivel azt nagyon nehézzé teszi a rossz biztonsági helyzet az országban.

Az ENSZ elfogadta a kínai szerepvállalást, s 2013 decemberében a kínai vezetés

kijelentette, hogy katonai támogatást nyújt a vegyi fegyvereket elszállító hajóknak. 2014.

január 7-én – az orosszal együtt – a kínai haditengerészet látta el a védelmét az első,

mintegy tizenhat tonnányi vegyifegyver-szállítmánynak, amely elhagyta a szíriai Latakia

kikötőjét. A vegyi fegyverek harmadik szállítmányát február 10-én szállította el egy

norvég zászló alatt közlekedő különleges teherhajó, amelynek védelmét ismét orosz,

kínai, dán és norvég hadihajók biztosították.

A másik fontos esemény a Genf 2-es konferencián való részvétel volt. Az amerikai

és az orosz diplomaták lényegében már augusztus 28-án megegyeztek, hogy a szíriai

válság miatt összeülnek Genfben. Habár Peking ismét azt hangoztatta, hogy

közvetítőként lépne fel a felek között, de ekkor már ismét Damaszkusz mellett foglalt

29

„China welcomes adoption…”


15

állást. A Genf-2 2014. január 22-én vette kezdetét, Kínát Wang Yi képviselte. A kínai

delegáció egy ötpontos javaslattal érkezett:

1. A szíriai válságra politikai megoldás kell.

2. Szíria jövőjét csak az ország lakosai határozhatják meg.

3. A politikai átmenetnek teljesen inkluzívnak kell lenni.

4. Szíriában nemzeti kibékülésnek és egységnek kell lennie.

5. A nemzetközi közösségnek humanitárius segélyt kell küldenie Szíriába.

A Genf-2 konferencia azonban kudarccal végződött. A közvetítést vállaló Algéria hiába

ültette többször egy asztalhoz a feleket, sem a szíriai kormány, sem pedig az ellenzék

nem volt hajlandó változtatni az álláspontján. A genfi megbeszélések egyik fő vitapontja

az ellenzéki Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) által szorgalmazott átmeneti kormány

létrehozása volt, de ebbe a kormány addig nem volt hajlandó belemenni, amíg le nem

győzik az országban tomboló terrorista és szélsőséges iszlamista csoportokat. Charles

Lister, a Brooking Doha Center elemzője szerint a kudarc legfőbb oka az volt, hogy „a

katonai fegyveres csoportok jelentős részét nem érdekli a békés megoldás, és ez aligha fog

megváltozni. A rendszer pedig tapodtat sem engedett az ellenzéknek, és ez újabb

offenzívákhoz vezethet az arab országban.”30

A Genf 2 konferencia után Kína mintha felhagyott volna a korábbi közvetítő

szereppel, és ismét teljes mértékben Bassár el-Aszad irányába fordult. Megváltozott a

korábbi hangnem a lassan teljesen széthulló SZNK irányába. Április 15-én a koalíció

vezetője, Ahmad Jarba Kínába ment tárgyalni. Ez volt az első alakalom, hogy a szíriai

ellenzék képviselői közül valaki Pekingbe utazott. Wang Yi kínai külügyminiszter a

négyórás tárgyalás alatt többek közt azt mondta, hogy a nemzetközi közösség számít a

genfi tárgyalások harmadik fordulójára, s Peking is ennek az előkészítésén fáradozik. A

kínai diplomácia kifejezte aggodalmát amiatt, hogy egyre több iszlamista és terrorista

csoport tűnt fel Szíriában, akik között kínai állampolgárok is vannak. Ugyanakkor

jelentős előrelépésre vagy változásra nem került sor, Peking továbbra is Damaszkusz

mellett foglalt állást.

Nem sokkal később pedig a kínai vezetés újabb tanújelét mutatta Aszad iránti

elkötelezettségének. 2014. május 22-én arról szavaztak a Biztonsági Tanácsban, hogy

30

LISTER 2014.


16

Bassár el-Aszadot a Nemzetközi Büntető Bíróság (ICC) elé citálják. Ennek oka, hogy egy

„Cézár” fedőnevű disszidens szíriai olyan képeket és dokumentumokat nyújtott át a

nemzetközi közösségnek, amelyek szerint a szíriai hatóságok 11 000 embert éheztettek

és gyilkoltak le a börtönökben. A BT-ben ismét együtt vétózott Kína és Oroszország, ami

azért fontos, mivel a március 15-i ukrajnai szavazás óta ez volt az első közös vétó és

együttműködés Moszkva és Peking között. Samantha Power, az amerikai nagykövet,

szinte azonnal keményen bírálta a kínai és az orosz nemet, mondván, „a vétó

megakadályozta, hogy a szíriai nép ne csak bűntényt, hanem igazságszolgáltatást is

lásson.”31

III. Szíria kínai támogatásának lehetséges okai

Az okokat, amelyek miatt Kína kiállt Szíria mellett, elsősorban nem a gazdasági,

energetikai és kereskedelmi kapcsolatokban kell keresni, hanem a kínai külpolitikában.

A kínai–szíriai kapcsolatok történetének tükrében nehezen igazolható az az állítás,

miszerint Kínának komoly – politikai, gazdasági, energetikai – érdekei fűződtek volna a

Baasz Párt fennmaradásához. 2012-ben a két ország kereskedelmének volumene 1,2

milliárd dollárt tett ki, de ez legalább ötven százalékos csökkenést jelent 2011-hez

képest.32 A kínai befektetők elhagyták az országot, és leállt több építkezés is. Szíria nem

vásárolt fegyvereket Kínától; Pekingnek nem voltak támaszpontjai az arab országban; a

kínai vezetés nem használta ki Damaszkusz közvetítő szerepét sem a régióban. Ezzel

szemben Oroszország esetében valóban világosan láthatóak azok az érdekek, amelyek

miatt Vlagyimir Putyin nem hagyhatta bukni Bassár el-Aszadot: Tartúsz kikötője; Szíria a

legnagyobb orosz fegyvervásárló a Közel-Keleten; orosz–szíriai kettős állampolgárok

tízezrei; gazdasági beruházások sokasága; továbbá a szíriai kormány mint összekötő

elem az olyan szervezetekkel, mint a palesztin Hamász és a síita Hezbollah. Tehát

kezdetben nagy volt a homály azzal kapcsolatban, hogy a kínai vezetés miért is

támogatta Damaszkuszt. Az első komolyabb elemzések már rámutattak arra, hogy

Kínának nem voltak konkrét specifikus céljai és érdekei Szíriával kapcsolatban, hanem

Pekingben regionális-globális kontextusba helyezték az arab országban zajló

eseményeket. A kínai vezetésben megállapították, hogy bár a szíriai elnök bukása nem

31

BLACK 2014. 32

TIEZZI 2014a.


17

befolyásolná nagyon – egyes vélemények szerint akár erősítené – a kínai–szíriai

kapcsolatokat, de ugyanakkor komoly következményekkel járhatna az egész régióra

nézve, és ezzel párhuzamosan a kínai közel-keleti politikára is. Amikor már látszódott,

hogy a válság nem oldódik meg azonnal, Peking számára félő volt, hogy szétterjedhet az

egész Közel-Keletre, ami egy síita–szunnita háborút hozhat magával. Egy ilyen durva

konfliktusba több régióbeli vezetés is belebukhat, és bizonytalanná teheti a nyersanyag –

különösen az energiahordozók – utánpótlását a térségből.

A tanulmány következő részében bemutatásra kerülnek a lehetséges indokok,

amelyek némi magyarázattal szolgálhatnak Kína Szíriával kapcsolatos politikájára.

III.1. A kínai külpolitika alapelvei

A kínai külpolitika alapelveit még Zhou Enlai kínai miniszterelnök-külügyminiszter

fektetette le 1954-ben, ezeket az 1955-ben tartott bandungi konferencián adta elő: 1.

szuverenitás és a területi integritás kölcsönös tiszteletben tartása; 2. a konfliktusok

békés és tárgyalásos rendezése; 3. be nem avatkozás más ország belpolitikájába; 4.

egyenlőség és kölcsönös előnyök elősegítése; 5. a békés egymás mellett élés, amelynek

része a diplomáciai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztése.33

Habár azóta ezeket a pontokat a kínai vezetés nem mindig tartotta be, különösen

hogyha Kínával szomszédos államokról volt szó, de a Közel-Kelet esetében Peking

valóban követte ezeket az alapelveket, mert közvetlenül nem folyt bele a regionális

eseményekbe, és a konfliktusok során sem állt ki egyetlen térségbeli állam mellett sem.34

Peking a közel-keleti országokkal kapcsolatos BT-szavazásoknál nem vétózott, hanem

inkább tartózkodott, s nem vett részt különböző missziókban sem. Igaz az 1989-es

Tiananmen téri események után a kínai kormány kezdetben kapkodva próbálta meg

visszanyerni a nyugati országok jóindulatát, mégpedig azáltal, hogy 1989–1991 között

támogatta a különböző békemissziókat. Kína például húsz civilt küldött Namíbiába az

33

MORIN 2014. 34

Természetesen titokban, közvetítőkön keresztül mentek a kínai fegyverek, kiképzők és katonai tanácsadók az

arab országokba. Kína a régióban zajló kisebb konfliktusokban vett rész, például az ománi és a jemeni

polgárháborúkban kiemelten támogatott marxista és egyéb baloldali csoportokat. A nagyobb közel-keleti

konfliktusok közül egyedül csak az iraki–iráni háborúban támogatta az egyik harcoló felet, ebben az esetben

Iránt. Peking Teherán mellett is inkább azért állt ki, mert Szaddám Huszeint a Szovjetunió támogatta, és így

akarta megakadályozni azt, hogy egy nyíltan Moszkva-barát ország győzzön a háborúban és vívjon ki vezető

pozíciót a Közel-Keleten. Ennek ellenére később kiderült, hogy Kína – akárcsak az Egyesült Államok és a

Szovjetunió – mindkét oldalt támogatta fegyverrel, és pénzügyi segélyben részesítette Bagdadot.


18

ottani választások ellenőrzésére, 1990-ben öt katonai megfigyelőt a közel-keleti

misszióba, valamint részt vett az ENSZ fémjelezte Irak–Kuvait kibékítésben is.35

A kínai vezetés számára elrettentő példa volt a 2003-as iraki invázió, amely

egyaránt nyugtalanította Moszkvát és Pekinget, mivel Washington mindenféle ENSZ-

felhatalmazás nélkül fogott bele a vállalkozásba. A katonai hadműveletek alatt a kínai és

az orosz vezetés többször is felszólította Busht, hogy kezdeményezzen tűzszünetet,

valamint a háború után a lehető legrövidebb időn belül vonuljanak ki az arab országból.

Szaddám Husszein iraki diktátor bukásával mintegy egymilliárd dollár értékű kínai

befektetés vált hirtelen semmivé. Ezenfelül a KKP-ban – főleg a kínai hadvezetésben –

úgy gondolták, hogy az Egyesült Államok elkezdte Kína „körbezárását”, s meg voltak

győződve arról, hogy a következő célpont Irán vagy Észak-Korea lesz.36 Ezért 2003-ban

Hu Jintao kínai elnök-pártfőtitkár a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében

elmondott beszédében tett először említést az új kínai „harmonikus világrend”

koncepcióról.37 Ez a fajta kínai elképzelés négy fő elemre épített: 38

a) A multilateralizmus minden eszközzel fönntartandó, s az ENSZ szerepe

erősítendő.

b) Csak a kölcsönösen előnyös együttműködésnek van jövője. A fejlett

országoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk a kiegyensúlyozott fejlődésben, a

fejlődőknek pedig maguknak is többet kell tenniük a saját fejlődésükért. Olyan világot

kell teremteni, melyben a civilizációk békésen élnek egymás mellett.

c) Minden országnak joga van megválasztania saját társadalmi rendjét, s döntését

mindenkinek tiszteletben kell tartania.

d) Az ENSZ-t „ésszerű és szükséges mértékben”, „lépésről lépésre zajló”

reformoknak kell alávetni, hogy meg tudja őrizni tekintélyét a világban.

Ettől kezdve Kína – Oroszországgal együtt – többször leszögezte: nem fog

megengedni még egy ilyen, az irakihoz hasonló katonai akciót. A jövőben mindent

megtesz azért, hogy megakadályozzon egy újabb nyugati, unilaterális, ENSZ-

felhatalmazás nélküli katonai beavatkozást.

35

JORDÁN 2011: 53. 36

WEITZ 2008: 113. 37

Ez azonban ekkor még kevés figyelmet és publicitást váltott ki. Ezért Hu Jintao két évvel később, nagyobb

nyilvánosság előtt megismételte a beszédét. Az ENSZ megalakulásának hatvanadik évfordulója alkalmából

tartott rendkívüli közgyűlésen, immáron a világ vezető politikusai is hallhatták a kínai „harmonikus világrend”

koncepciót. 38

NÉMETH 2011: 24.


19

III.2. Regionális következmények

A kínai vezetés tisztában volt vele, hogy Szíria etnikai szempontból teljesen heterogén

ország, ahol a kormányzó Baasz Párt főleg a lakosság húsz százalékát kitevő alavitákat és

síitákat képviseli. A lakosság hatvan százalékát kitevő szunniták, bár nem voltak teljesen

kiszorítva az állam irányításából, a hadseregből és a kereskedelemből, de gyakran estek

áldozatul a diszkriminációnak. Szíria kulturális sokszínűségét mutatja még az is, hogy a

keresztények aránya 12 százalék, a drúzoké pedig 5 százalék körüli volt. Továbbá azt

sem szabad elfelejteni, hogy etnikai oldalon a szíriai kurdok a teljes lakosság kilenc

százalékát tették ki, és bizonyos önrendelkezési jogokkal rendelkeztek Szíria északkeleti

részében.39

Csakhogy azt is tudták Pekingben, hogy a Bassár el-Aszad bukása komoly

következményekkel járna az egész régióra nézve. A KKP-ban meg voltak győződve arról,

hogy egy rendszerváltás nem garantálható anélkül, hogy az arab ország szétszakadna:

egy tengerparti alavita sávra, ahova a keresztények is kerülnének; északon, délen,

keleten jönne létre egy szunnita állam, továbbá egy önálló kis „Kurdisztán” Szíria

északkeleti részén. Ezzel párhuzamosan egy új szíriai vezetés elismerése szintén nagyon

nehéz helyzetbe hozta volna Kínát. Ha nem ismeri el az addigi ellenzéket, akkor Peking

kiszorulhatott volna az esetleges rendszerváltás utáni rendezésből. Továbbá a szíriai

ellenzék elismerésének folyamatos elhalasztása azért sem volt járható út, mert komoly

kihatással lett volna Kínának a szunnita vezetésű arab monarchiákkal fenntartott

kapcsolataira, különösen a kínai–szaúdi viszonyra. Ha viszont azonnal elismeri az új

szíriai vezetést, akkor megromlott volna a kínai–orosz, de végső soron a kínai–iráni

viszony is, ami szintén negatívan hatott volna a kínai külkapcsolatokra. Ezenfelül arról

sem szabad elfeledkezni, hogy milyen komoly belpolitikai következményei járhatott

volna Kína számára, ha az általa elismert, forradalmi úton hatalomra kerülő vezetés

került volna Szíria élére. Peking ezzel könnyen precedenst teremthetett volna a tibetiek,

taiwaniak, hongkongiak, de leginkább az ujgurok számára, s felerősödtek volna a

különböző, függetlenséget követelő hangok. Ezért Kína már a kezdettől fogva igyekezett

megakadályozni és elejét venni Szíria esetleges szétszakadásának. Peking többször

küldött nagykövetet és különleges megbízottat Szíriába, hogy tárgyaljon nemcsak Bassár

39

Fontos kiemelni, hogy ezek az arányok még a 2011 előtti adatokat tükrözik, amikor Szíria lakossága 21 millió

volt. A legfrissebb adatok szerint mára a menekültek száma Szírián belül 6,5 millió, a környező országokban

(Libanon, Törökország, Jordánia és Irak) pedig hárommillió lehet.


20

el-Aszaddal, hanem a szíriai ellenzékkel is, s mindkét felet igyekezett rávenni arra, hogy

üljenek tárgyalóasztalhoz, és minél előbb fejezzék be a harcokat.

Erre az óvatos „nyitásra” a szíriai ellenzék – és közvetve az Arab Liga – irányába

azért került sor, mert Peking felkészült minden eshetőségre, tehát az Aszad-rendszer

túlélésére és a szíriai ellenzék győzelmére is, mivel nem akart úgy járni, mint Líbiában.40

Peking ugyanis ott teljesen kimaradt a politikai rendezésből, és mivel elkésve ismerte el

a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsot, ezért – legalábbis kezdetben – hátrányba került.41

Másrészt pedig Peking nem akarta, hogy megromoljon a viszonya az Arab Ligával, főleg

Szaúd-Arábiával, mert szüksége volt a monarchia energiahordozóira.42 Sőt hónapokon át

teljesen úgy tűnt, hogy Kína nemzetközi közvetítőként igyekszik fellépni Szíriában a

kormány és az ellenzék között: például 2012 augusztusában a kormány,

szeptemberében pedig a SZNK képviselőit fogadta. Mindkét felet felszólította a

tárgyalásos rendezésre és a harcok minél előbbi befejezésére. A kínai közvetítésnek

voltak belpolitikai okai is. Habár az állami médiában folyamatosan kritikusak maradtak

a „szíriai tavasszal” kapcsolatban, és a nyugati országok mesterkedését látták a

folyamatok mögött, de ez korántsem volt igaz a lakosságra. Az internetes blogokban és

kommentekben a kínai internetezők kiálltak a szíriai forradalom mellett, és keményen

bírálták Peking lépéseit. Bár kétségtelen, hogy ez aligha befolyásolta a kínai elitet a

döntéseiben, de mindenesetre rámutatott arra, hogy Szíria esetében koránt sincs

ugyanazon a véleményen az ország vezetése és annak lakossága, ahogyan azt a kínai

média megpróbálta elhitetni.

Ellenben Pekingben Aszad menesztését határozottan elutasították. Már 2011

végén látni lehetett, hogy a Nyugat és az Öböl menti monarchiák egyre erélyesebben

követelik a teljes rendszerváltást, sőt ezt tartják az egyetlen reális opciónak Szíria jövője

szempontjából. Miután az Arab Liga és az Egyesült Államok is elutasította Peking

pontjait a szíriai válság rendezéséről, és az egész egyre inkább polgárháborúvá csapott

40

TÁLAS – VARGA 2012: 17–18. 41

Végül az orosz és a kínai kormánynak nem volt más választása, mint 2011 végén elismerni a líbiai Átmeneti

Nemzeti Tanácsot. Azonban ez nem hátráltatta a két ország energetikai vállalatait abban, hogy megjelenjenek az

észak-afrikai országban. A Gazprom folytatta a kitermelést, és 2012 nyarán felbukkantak a kínai olajvállalatok,

mint a SINOPEC vagy a PetroChina, amelyeknek már egy-két jelentősebb szerződést is sikerült aláírniuk. 2013-

ban azonban a kínaiak és az oroszok már kevésbé érdeklődtek Líbia iránt, sőt inkább fokozatosan kivonultak az

országból. Ennek oka, hogy Líbia gyakorlatilag három részre szakadt, és különböző militáns csoportok

felügyelték az energiahordozók kitermelését, szállítását és eladását. Továbbá az ország még mindig nem

biztonságos a külföldi állampolgárok és munkások számra: az emberrablók és a terrorista merényletek kedvelt

célpontjai lettek, s a gyenge líbiai kormány sem tudja garantálni a biztonságukat. 42

2013-ban a kínai kőolajimport majdnem húsz százaléka Szaúd-Arábiából származott. („China's crude oil…”)


21

át, már sejthető volt, hogy két kimenetele lehet a válságnak. Az egyik opció, hogy Aszad

továbbra is marad, de akkor egyre nagyobb az esélye annak, hogy a nyugati vagy

térségbeli államok katonai hadművelet indítanak Damaszkusz ellen. Ennek viszont

nemcsak az ország egysége látná a kárát, hanem a nyugati országoknak komolyabb

konfrontációra kellene számítaniuk Iránnal és végső soron akár Oroszországgal is. A

másik opció pedig a szíriai ellenzék felfegyverzése volt, ami viszont könnyen egy újabb

„Afganisztánt” hozhatna magával. Ez azt jelenti, hogy előbb-utóbb megjelennének a

különböző szélsőséges iszlamista és militáns csoportok, s a szíriai válság egy felekezetek

közötti háborúvá alakulna át, ami nem maradna meg Szíria határain belül, hanem végső

soron szétterjedhetne az egész régióban.

Végül pedig a külpolitikai okok közé sorolható Szíria geopolitikai jelentősége is.

Peking tisztában volt Damaszkusz geopolitikai fontosságával: az ország egyrészt egy „új

selyemút” fontos állomása lett volna, másrészt pedig a régióban jelentős összekötő

szerepet tölt be. Valószínűleg Bassár el-Aszad 2004-es útját követően vetődött fel a kínai

vezetésben, hogy esetleg az arab ország lehetne az egyik fő logisztikai központja az

észak-afrikai, európai és a közel-keleti irányú kínai kereskedelemnek, és a szíriai kikötők

fontos szerepet játszhatnak ebben. Ez a fajta kínai projekt gyakorlatilag az egész Levante

(Kelet-Mediterráneum) térségére vonatkozott, ahonnan a kínai árut el lehetett volna

szállítani a Földközi-tenger teljes térségébe, s hosszabb kerülőúttal, de a kínai termékek

eljutottak volna a nyugat-európai piacokra, megkerülve ezzel a szigorú kikötői

ellenőrzéseket.43

III.3. Az orosz–kínai együttműködés

Kétségtelen, hogy az elmúlt években a globális kérdésekben különösen szoros

kooperáció figyelhető meg Peking és Moszkva között mind az ENSZ Biztonsági

Tanácsában, mind azon kívül. Ezért az a felvetés, miszerint Kína csak Oroszország miatt

vétózott Szíria kapcsán, nem teljesen alaptalan, s ez különösen népszerű elképzelés volt

a szíriai válság elején. 2012-ben Yun Sun, egy kínai szakértő is ezt állította egyik rövid

elemzésében: „Kína vétója megóvta Moszkvát a nemzetközi elszigeteléstől… Ez egy

szívesség, amit Oroszországnak majd egyszer vissza kell adnia.”44 Akkoriban a nyugati

43

LIN 2010. 44

SUN: 2012: 2.


22

médiában gyakran hangoztatták, hogy az Egyesült Államokkal, az Európai Unióval és

Japánnal való gyakori konfrontáció miatt Kína és Oroszország „egységfrontot” alkotott,

amelynek célja az amerikai hegemonisztikus elképzelések visszaszorítása és a nyugati

katonai fellépések megakadályozása. Ezért az elmúlt években többször együttműködtek

és hasonló álláspontra helyezkedtek bizonyos nemzetközi kérdésekben.

Habár már a huszadik század végén is voltak olyan esetek, amikor Peking és

Moszkva támogatta egymást – például Kína nem ellenezte az orosz katonai

hadműveleteket Csecsenföldön, cserébe az orosz vezetés a KKP mellett foglalt állást a

taiwani kérdésben –, igazából a 2003-as iraki invázió volt az, amikortól megfigyelhető ez

a fajta szorosabb kooperáció a két nagyhatalom között. Irak után Kína és Oroszország

első közös vétója Mianmar (Burma) esetében történt meg 2007-ben, amikor

megakadályozták, hogy az ENSZ BT emberjogi okok miatt elítélje a katonai vezetést. Egy

évvel később pedig egy Zimbabwe-ellenes határozattervezet elfogadását akadályozták

meg a szervezetben.

Azonban az első „látványosabb” egyetértés és együttműködés Koszovó esetében

történt. Oroszország szinte azonnal „illegitim aktusnak” nevezte a koszovói függetlenség

2008-as kikiáltását, az orosz külügyminisztérium szerint az sértette az ENSZ

alapokmányát és Szerbia szuverenitását. Valójában az orosz vezetés amiatt aggódott,

hogy a lépés könnyen az orosz nemzetiségek függetlenségi harcának fellángolásához

vezethet. Ugyanilyen félelmek táplálták a kínai vezetést is, amelyek nem sokkal később

valósággá is váltak. Taiwan az elsők közt üdvözölte az új európai állam létrejöttét, s ezzel

komoly felháborodást váltott ki a kínai sajtóban. Peking figyelmeztette Tajpejt, hogy a

sziget kormánya nincs abban a jogi helyzetben, hogy elismerjen más államokat. Tibetben

pedig kitört a „tibeti intifádának” nevezett folyamat, amelyhez a koszovói események is

hozzájárulhattak.

Ugyanebben az évben kezdődött meg a jelentős kínai–orosz kooperáció Irán

esetében is. A két nagyhatalom közös nyilatkozatot adott ki arról, hogy Iránnak joga van

a nukleáris energia békés célú felhasználására, ha betartja az atomsorompó-egyezményt

(NPT). Továbbá figyelmeztették a nemzetközi közösséget, hogy egyik állam se tegyen

elhamarkodott lépést, az atomkérdést tárgyalásos úton kell megoldani, nem pedig

katonai eszközökkel. Ezzel együtt kijelentették, hogy nem fogják támogatni az

unilaterális nyugati szankciók megszavazását. Bár 2010-ben mindkét nagyhatalom igent

mondott az 1929-es számú ENSZ BT-határozatra, amely újabb Teherán elleni


23

szankciókról szólt, de Moszkva és Peking nyomására ez korántsem volt olyan szigorú,

mint azt a nyugati és az izraeli vezetés szerette volna.45

Habár az orosz–kínai együttműködés kétségkívül hozzájárult a kínai vétókhoz, de

nem szabad ezt az aspektust túldimenzionálni. Oroszország és Kína viszonya – a köztük

feszülő problémák, mint a Közép-Ázsia feletti befolyásért való versengés vagy az orosz

Távol-Keletre irányuló kínai expanzió ellenére – már-már „barátinak” mondható, és a

nemzetközi-globális szinten szövetségesek, de nem egyszer előfordult, hogy Peking

Moszkva ellenében lépett vagy cselekedett, ha úgy érezte, ellenkező esetben jelentősen

sérülnének a kínai érdekek. A leglátványosabb ilyen egyet nem értés egy nemzetközi

esemény kapcsán, amely miatt ráadásul bizonyos mértékű feszültség alakult ki a két

nagyhatalom között, a 2008-as orosz–grúz háború volt. Bár a fegyveres konfliktus

csupán pár napig tartott, mégis komolyan megterhelte a kínai–orosz kapcsolatokat.

Pekingben nem nézték jól szemmel Abházia és Dél-Oszétia függetlenségének „önkényes”

kikiáltását. Hu Jintao az ENSZ-ben nyíltan kritizálta ezt az orosz lépést, mivel szerinte ez

szembemegy a „harmonikus világrenddel” és a modern kínai külpolitika alapjaival.

Pekingben úgy gondolták, hogy az eset könnyen precedenst teremthet az ujgurok és a

tibetiek számára. Hu Jintao egészen odáig ment, hogy visszafogta a Sanghaji

Együttműködési Szervezetet, nehogy támogatni merje Abházia és Dél-Oszétia

függetlenségének elismerését vagy esetleges felvételét a szervezetbe. A kínai diplomácia

orosz–grúz háború utáni viselkedése jelentősen kihatott a kínai–orosz együttműködésre

és kapcsolatokra is. 2008 és 2011 között csupán olyan alapkérdésekben működtek

együtt a felek, mint az iráni atomvita vagy a koreai békefolyamat. Megfigyelhető, hogy

ebben az időszakban csökkent a gazdasági és a biztonságpolitikai együttműködés

intenzitása is. Minden jel szerint ez a fajta eltávolodás valószínűleg tovább folytatódott

volna, ha nem következett volna be az a jelenség, amelyet napjainkban úgy emlegetnek,

mint az „arab tavaszt”. Ez pedig teljesen új irányt szabott a kínai–orosz

együttműködésnek, és megváltoztatta a kínai külpolitika prioritásait is a Közel-Kelettel

kapcsolatban.

45

Az iráni atomprogrammal kapcsolatos ENSZ-szavazásnál Brazília és Törökország nemmel szavazott, mivel

abban az évben mindkét állam közös szerződést írt alá Iránnal a nukleárisfűtőanyag-cseréről. Libanon

belpolitikai okok miatt maradt távol a szavazástól. Pekingnek pedig sikerült megakadályoznia, hogy a szankció

érintse a perzsa állam kőolaj- és földgázágazatát, s ezzel nem kerültek veszélybe a kínai energetikai befektetések.


24

IV.1. Kína és az „arab tavasz”

Az „arab tavasznak” nevezett eseménysorozat 2010 végén, 2011 elején vette kezdetét

Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. A nemzetközi közvélemény döbbenten figyelte a

történéseket, akárcsak az arab országokban hatalmon lévő elit. Hirtelen maguk a

nagyhatalmak sem tudták, hogy miképp is reagáljanak a régióban zajló eseményekre és

tüntetésekre. Habár a kezdetben megbuktatott Nyugat-barát rendszerek miatt úgy tűnt,

hogy az Egyesült Államok a tunéziai és egyiptomi forradalom legnagyobb vesztese, de

Kínát és Oroszországot szintén kényelmetlenül érintette ez a folyamat.

Egyrészt mindkét nagyhatalom vezetése attól tartott, hogy a zavargások könnyen

átterjedhetnek a velük szomszédos közép-ázsiai egykori szovjet tagállamokba. Moszkva

és Peking hallgatólagos beleegyezésével ezek a rendszerek már 2011 elején lépeseket

tettek egy esetleges forradalom kitörése ellen. Ez az jelentette, hogy szabályozták és

felügyelték az internetet, különösen a közösségi oldalakat, mint pl. a Facebookot és a

Twitert. A külföldről érkező híreket cenzúrának vetették alá. Az ellenzékieket nem

hagyták szóhoz jutni, vagy megfigyelés alatt tartották őket, s az NGO-k terjedését és

hatáskörét is csökkentették.46

Korántsem volt elképzelhetetlen az a felvetés, hogy hasonló elégedetlenség

felütheti a fejét az országhatáron belül is. A különböző kínai internetes közösségi

fórumokon már január közepétől megindult a szervezkedés, s egyfajta „kínai tavaszról”

kezdtek el beszélni. 2011 februárjában a Tiananmen térhez közel lévő McDonald’s-nál

kezdtek gyülekezni az ellenzékiek, de viszonylag kevés ember érkezett a helyszínre, s a

„tömeget” korántsem jellemezte olyan forradalmi hangulat, mint 1989-ben. Ennek

ellenére a kínai kormány veszélyesnek ítélte a rendezvényt, és a hatóságok nem sokkal

később letartóztatták a jelenlévőket. A kínai média ezzel párhuzamosan megpróbálta az

arab tavasz jelentőségét csökkenteni, s a lehető legkevesebb információt közölni a

folyamatokról, mégpedig úgy, hogy olyan weboldalak elérhetőségét tették lehetetlenné,

amelyek a forradalmakról és az arab tüntetésekről szóltak. A hivatalos híroldalakat

pedig arra utasították, hogy a közel-keleti hírekkel kapcsolatban a Xinhua állami

hírügynökség által szerkesztett anyagokat használják, de a nyugati és egyéb kelet-ázsiai

forrásokat kerüljék.47 Ugyanakkor a kínai hatóságok teljesen elszigetelni sem tudták a

46

KOREPIN – SHARAN 2011: 4–5. 47

OLIMAT 2013: 92.


25

közvéleményt. Többek közt nem tudták megmagyarázni, hogy az internetkapcsolat

hirtelen miért szakadt meg Egyiptomban, vagy a kínai média szerint „amerikai befolyás”

alatt álló tömeg miért lázadt a szintén Amerika-barát Hoszni Mubarak ellen.48

Visszatérve a Közel-Keletre, az egyiptomi és a tunéziai forradalmak, valamint a

helyi elit bukása kevésbé befolyásolta Peking közel-keleti politikáját. Kína mindkét

esetben arra törekedett, hogy jó viszonyt építsen ki az új vezetéssel, mivel a

korábbiakkal – stabil Nyugat-barátságuk miatt – nem nagyon tudta szorosabbra fűzni a

kapcsolatait. Rögvest Ben Ali elnök bukása után Zhai Jun külügyminiszter személyes

látogatást tett Tunéziába, és egy hatmillió dolláros gyorssegéllyel igyekeztek

szorosabbra fűzni a kapcsolatokat.49 Habár Egyiptom esetében a Mubarak-rendszerrel

voltak komolyabb együttműködések, és körülbelül 800 millió dollárnyi kínai befektetés

volt az észak-afrikai országban, s 2011-ben a kereskedelmi volumenük elérte a 8,8

milliárd dollárt, de az átmeneti kormány és Mohamed Murszi is ígéret tett arra

vonatkozólag, hogy folytatni és bővíteni szeretnék a Kínával fenntartott kapcsolatokat.

2012. augusztus 29-én az iszalmista Mohamed Murszi elnök első hivatalos útja nem az

Egyesült Államokba, hanem Kínába vezetett.50

IV.2. A líbiai példa

A líbiai polgárháború, Moammer Kadhafi bukása és a nyugati beavatkozás már teljesen

más lapra tartozik, és a kínai vezetés is teljesen másképp állt hozzá a kérdéshez.

Legelőször is Líbiában a kínaiaknak – akárcsak az oroszoknak – komoly érdekeltségeik

voltak. A kínai üzletemberek 18,8 milliárd dollárt fektettek be közel ötven líbiai

nagyberuházásba, köztük a líbiai vasúthálózatba és a szénhidrogéniparba. Fokozatosan

emelkedett Kína aránya a líbiai kőolajexportban: 2010 novemberében a kelet-ázsiai

ország már tizenegy százalékot tett ki. Peking cserébe szakembereket küldött Líbiába, s

a polgárháború alatt 35 860 állampolgárt kellett kimenekíteni az országból.51 Mivel

azonban Kadhafi arra utasította a hadseregét és a zsoldosokat, hogy hagyják el a kínai

munkások táborait, és közvetlenül a harcokban vegyenek részt, a legtöbb külföldi

védtelen maradt a támadásokkal szemben. Ezeket a támadásokat nem feltétlenül a líbiai

48

LINK 2011. 49

SHINN 2011. 50

BRADLEY – SPEGELE 2012. 51

„Hundreds of Chinese workers…”


26

hadsereg hajtotta végre, hanem a már akkor felbukkanó iszlamisták és a helyi törzsek

harcosai, akik – gondolva a jövőjükre – egyszerűen megszállták az olajipari

létesítményeket, a kitermelésből származó bevételt pedig saját kasszájukba irányították.

Összesen huszonhét kínai építkezési helyet támadtak meg és tábort fosztottak ki, az

anyagi veszteség elérte a 230 millió dollárt. Emiatt és a készülődő nyugati beavatkozás

miatt 2011 februárjában Peking elrendelte a Líbiában tartózkodó állampolgárok

evakuálását Ez volt Kína modern történelmének legnagyobb külföldi evakuálási

hadművelete: egy hét alatt 32 000 embert sikerült hét hajóval és katonai repülőgépekkel

kimenekíteni, és senki nem vesztette életét az akció közben.52

A líbiai polgárháború több szempontból is fordulópont volt nemcsak Peking

közel-keleti politikájában, hanem a kínai külpolitikai alapelveket illetően is. Kína, bár

komoly érdekeltségei voltak az országban, és aggódott amiatt, hogy „dominóeffektus”

veszi kezdetét a régióban, február 26-án – Moszkvával egyetemben – még elfogadta az

1970-es számú határozatot. Ez arról szólt, hogy Líbia ellen fegyverembargót vezetnek

be, és egyben elítélik Kadhafit. A kínai döntés hátterében az állt, hogy egyrészt a kínai

elit akkor nem számolt egy esetleges nyugati beavatkozás lehetőségével, másrészt nem

akarta megrontani a kapcsolatait az Arab Liga tagországaival, amelyek kiemelten

támogatták a Tripoli elleni szankciókat. Ugyanakkor az 1970-es számú határozat

elfogadása után Szergej Lavrov orosz külügyminiszter már előre figyelmeztette a

nemzetközi közösséget, hogy ez nem lesz a kiindulópontja egy Líbia elleni

intervenciónak. Ezzel az orosz meglátással a kínai vezetés is egyetértett.

A 2011. március 17-én megszavazott 1973-as számú ENSZ-határozat volt az,

amely miatt jelentősen megváltozott a korábbi kínai–orosz hozzáállás Líbia kérdéséhez,

és hirtelen szükségessé vált a két nagyhatalom külpolitikájának még szorosabb

összehangolása. Habár az igaz, hogy a Líbia feletti „repüléstilalmi övezet felállításáról”

szóló határozatnál Oroszország és Kína tartózkodott a szavazástól, ami lehetetővé tette a

NATO-nak a légtértilalmi övezet létrehozását, de ez még korántsem jelentette azt, hogy

Moszkva és Peking beletörődött volna a helyzetbe. Az orosz és kínai diplomácia

keményen bírálta a katonai beavatkozást és az Arab Ligát, s közösen figyelmeztették a

nyugati országokat, hogy Líbia után már élni fognak a vétójogukkal. A NATO rövid időn

belül túllépte a hatáskörét, mivel katonai célpontokat bombázott, s folyamatosan

szállította a fegyvert a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanácsnak. Ezt a lépést Moszkva és

52

TÁLAS – VARGA 2012: 16.


27

Peking még inkább elítélte, mert szerintük az ENSZ BT 1973-as határozata nem terjedt

ki a Kadhafi-rendszer megdöntésére, hanem csak a civilek életét lett volna hivatott

védeni. Ehhez képest a „repüléstilalmi övezet” felállításában és alkalmazásában részt

vevő nyugati és arab államok – mint például Katar – nyíltan részt vettek Kadhafi

megbuktatásában. 2011. március 30-án Hu Jintao elnök figyelmeztette Nicolas Sárközy

elnököt a nankingi G-20-as találkozón, hogy „a fegyveres akció nem oldott meg soha

semmilyen problémát a történelemben”, és jelezte a francia elnöknek, hogy Peking a

jövőben soha nem fog ilyen beavatkozást elfogadni.53 A líbiai polgárháború alatt szerzett

tapasztalat vezetett oda is, hogy Kína és Oroszország Szíria esetében már semmiféle

engedményre nem volt hajlandó. Ugyanakkor a líbiai polgárháborúban felbukkanó

szélsőséges iszlamista és terrorista csoportok már ekkor nyugtalansággal töltötték el a

kínai vezetést, de azzal senki nem számolt, hogy ennyire sok kínai állampolgár megy ki

majd harcolni a közel-keleti konfliktusokba, akik egyszer majd visszatérnek Kínába.

V.1. Kínai állampolgárok a szíriai válságban

Kínában korántsem volt ismeretlen fogalom a szélsőséges iszlamista csoportok által

végrehajtott terrorakció vagy merénylet. A kelet-ázsiai országban ugyanis már a múlt

évezred végén megjelent a Kelet-turkesztáni Iszlám Mozgalom (ETIM), avagy más néven

a Turkesztáni Iszlám Párt (TPI), amely egy független, a saría (iszlám jog) alapján

működő Turkesztánért harcol a nyugati Hszincsiang Ujgur Nemzetiségi Területen.54 Már

az 1993-as hivatalos megalakulás óta követtek el ugyan merényleteket, de

nemzetközileg csak a 2001. szeptember 11-i támadást követően váltak ismertté. A

kétezres években az ETIM számos merényletet és terrorcselekményt hajtott végre:

buszok felrobbantása Kunmingban, repülőgép-elfoglalási kísérlet Ürümcsiben,

Kashgarban található katonai támaszpontok elleni támadások. Tehát a kínai hatóságok

számára már ismertek voltak a szélsőséges iszlamista csoportok módszerei és eszközei,

de azt még Pekingben sem gondolták, hogy esetleg a szíriai események ilyen mértékű

befolyással lesz az ujgur szeparatizmusra és iszlamizmusra.

53

PANTUCCI – PARELLO-PLESNER 2011: 2. 54

A nemzetközi szakirodalomban az ETIM-et és a TPI-t általában egy szervezetnek állítják be, csak eltérő

megnevezéssel. Azonban az ETIM inkább egy ernyőszervezet szerepét tölti be, amely alá még számos kisebb

iszlamista csoport tartozik, saját vezetéssel, mint a TPI, a Kelet-Turkesztáni Hezbollah vagy a Kelet-Turkesztáni

Nemzeti Forradalmi Egyesület. A Turkesztáni Iszlám Pártban olyan ujgurok vannak, akik az elmúlt években

Afganisztánba és Pakisztánba szöktek, és itt kaptak kiképzést. (FLETCHER – JAYSHREE – XU 2014.)


28

Az első baljós jelek már 2011-ben megmutatkoztak. Pan Guang, a Sanghaji

Egyetem közel-keleti tanulmányok professzora rámutatott arra, hogy egy

Hszincsiangban elkövetett júliusi robbantás után arab feliratú, fekete színű zászlót

találtak a hatóságok, és nem a hagyományos kék színű kelet-turkesztáni zászlót.55 2012

márciusában a New York Times már beszámolt egy kínai állampolgárságú, han

nemzetségű dzsihadistáról Szíriában, aki Said Qutb – egyiptomi vallástudós, akit a

modern iszlamizmus atyjának tartanak – követőjének vallotta magát. Ezenfelül

beszámolt arról, hogy az illető jelen volt Líbiában, majd innen „átruccant Szíriába, hogy

megöljön minden áruló muszlimot, nőt és gyereket egyaránt.”56 A kínai hatóságokat

valósággal sokkolta a felvétel, amit Bo Wang – a felvételen Jusszefnak hívja önmagát –

töltött fel a You Tube-ra és a Youku nevű kínai videómegosztó oldalra. A dzsihadista

megfenyegette azokat az államokat, amelyek támogatják „az istentelen Azsad-rezsimet”,

tehát Oroszországot és Kínát is. 2012-ben a szíriai nagykövet figyelmeztette a kínai

kormányt, hogy a szíriai titkosszolgálatoknak harminc ujgur szeparatistáról van

tudomásuk. Ezek a fegyveresek Pakisztánon és Törökországon keresztül érkeztek az

arab országba, ahol katonai kiképzésben részesültek. Ugyancsak 2012-ben jelentette be

a kínai média, hogy letartóztattak egy ujgurt, aki Szíriában harcolt, majd onnan tért

vissza Kínába. A huszonhárom éves fegyverest Maimaiti Ailinak hívták, és egy interjúban

kifejtette, hogy „az észak-szíriai Aleppóban kaptam kiképzést, és az ETIM szándékosan

engem kért fel a kínaiak elleni merényletek végrehajtására, mivel már rendelkeztem némi

tapasztalattal a szíriai válságnak köszönhetően.”57

2013-ban, ahogyan a szíriai válság egyre inkább a szélsőséges csoportok és a

kormányerők közötti összecsapásba csapott át, úgy fordított Peking egyre nagyobb

figyelmet a saját biztonságára és a kínai állampolgárságú dzsihadistákra. Például a 2013

júniusában, a Shanshan nevű ujgur városban zajló tüntetésekért, majd zavargásokért a

kínai állami média szokatlan módon a szíriai felkelőket tette felelőssé. A péntek déli ima

után több mint száz, késekkel és botokkal felszerelkezett ujgur rátámadt egy

rendőrőrsre, és ezt a kínaiak szerint a tömeget feltüzelve egykor Szíriában harcolt

ujgurok hajtották végre, akiket azért küldtek vissza Kínába, hogy felszítsák az

indulatokat és „dzsihádot” robbantsanak ki.58

55

REN 2014: 271. 56

WONG 2013. 57

BERNSTEIN 2014. 58

„China state media blames…”


29

Ettől kezdve szinte egymást érték a különböző, ujgur iszlamisták által

végrehajtott merényletek Kínában. A két legnagyobb támadást a Tiananmen téren és

Kunmingban hajtották végre. 2013. október 28-án a történelmi helyszínnek számító

Tiananmen téren egy terepjáró a tömegbe hajtott. A benne ülő ujgur terroristák

kiugrottak a járműből, majd benzinnel leöntötték és felgyújtották azt. A sofőr és négy

utasa – köztük a felesége és az anyja – életét vesztette a támadásban. 2014. március 1-

jén Kunming város vasútállomásán késsel felfegyverzett terroristák harminchárom

embert szúrtak halálra, és több százat megsebesítettek. A merénylet után pár nappal a

Turkesztáni Iszlám Párt vállalta a felelősséget. Abdullah Mansur, a TPI vezetője titkos

pakisztáni bázisáról fenyegette meg Pekinget, hogy „Kína minden muszlim ellensége,

ezért az iszlám nevében kötelező harcolnunk ellene”.59

Habár egyik esetnél sem sikerült bizonyítani a „szíriai szálat”, de a módszerek, a

kivitelezés és a propagandaanyagok készítése és terjesztése nagy hasonlóságot mutatott

az al-Nuszra Front és az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) módszereihez. A kínai

hatóságok komolyan vették a fenyegetést, és egymás után csaptak le nemcsak a

feltételezett terroristákra, hanem azokra is, akik nyíltan szimpatizáltak a szélsőséges

eszmékkel. 2014 májusában 232 ujgurt tartóztattak le, akik „szíriai dzsihádra való

felszólítás előkészítésében és terjesztésében vettek részt”.60

2014. július 29-én Pekingben a közel-keleti ügyekért felelős kínai

különmegbízott, Wu Sike azt nyilatkozta, hogy kínai muszlimok is harcolnak az Iraki és

Levantei Iszlám Állam kötelékében. A politikus úgy vélekedett, hogy a Közel-Kelet és

különösen Szíria kiváló kiképzési terepet nyújtott és nyújt még mindig a különböző

országokból verbuválódott terrorcsoportoknak. „Az iraki és a szíriai konfliktusok

megoldásában Peking is érdekelt, amiből Kína és az egész világ is csak profitálhat”61 –

jelentette ki Wu Sike. Egy hónappal korábban az izraeli Jerusalem Post egy olyan izraeli

elemzést jelentetett meg, mely szerint Pakisztánban képzik ki az ujgur és han

nemzetségű dzsihadistákat. Az újság a kínai dzsihadisták számát – hivatkozva a

Jerusalem Center for Public Affairs (JCPA) elemzésére – több mint ezer főre becsülte.62

Október közepén az al-Kaida által kiadott angol nyelvű újság, az Újjáéledés egyik

cikkében Kelet-Turkesztán volt a fő téma, a kiadvány szerint az iszlám tiltva van

59

GOLOVNINA – MEHSUD 2014. 60

BERNSTEIN 2014. 61

OLESEN 2014. 62

KEINON 2014.


30

Kínában, óriási az elnyomás, az „istentelen kommunizmust” kényszerítik rá a helyiekre,

akiknek kötelessége dzsihádot hirdetni a kínai hitetlenek ellen.

V.2. Kína és Az Iszlám Állam

A tanulmány végén mindenképp ki kell térni – még ha röviden is – a viszonylag „friss”

jelenségre, az Iszlám Állam nevű terrorista csoportra. 2014. június 10-én az Iraki és

Levantei Iszlám Állam elfoglalta az észak-iraki Moszul városát. A vereséget valóságos

összeomlás követte – nem a teljes iraki hadseregben, hanem annak északi

parancsnokságában –, és a terrorszervezet a hónap végére már hatvan kilométerre volt

Bagdadtól. Az iszlamista csoport közben megerősítette szíriai állásait, és június 29-án

kikiáltották az Iszlám Államot, amit egyetlen ország és mufti sem ismer el. A szervezet

vezetője, Abu Bakra al-Bagdadi kinevezte magát kalifának és a szíriai és iraki területek

urának. Július 4-én a moszuli mecsetben tartott beszédében Bagdadi meglepő módon

legelőször Kínát nevezte meg potenciális célpontnak, ahol „fel kell szabadítani a

muszlimokat”. Peking komolyan vette a terrorista szervezet vezetőjének fenyegetését. A

kínai vezetés hozzáfogott mintegy tízezer kínai vendégmunkás és mérnök

evakuálásához Irakban, nehogy úgy járjanak, mint Líbiában.

Az Iszlám Állam jelentette veszély túl nagy volt, ami miatt Peking kezdetben

hajlandó volt változtatni korábbi hozzáállásán, és együttműködni a nyugati és arab

országokkal, hogy legyőzzék a terrorszervezetet. Már augusztus elején sejteni lehetett,

hogy az Egyesült Államok egy Iszlám Állam elleni koalíció létrehozásán fáradozik.

Augusztus 8-án a kínai külügyminiszter kijelentette, hogy Peking „nyitott volt az

amerikai javaslatokra” és „támogatott bármiféle Irak stabilitását célzó hadműveletet”. Ez

nemcsak azt jelentett volna, hogy Kína fegyvert ad az irakiaknak, hanem akár katonákat

is küldtek volna az országba a terrorista csoport megállítása érdekében. Azonban

hetekig nem történt előrelépés ezzel kapcsolatban. A kínai vezetés leginkább azt

kifogásolta, hogy az Egyesült Államok Irán nélkül akarta megoldani a kérdést, miközben

akkoriban úgy látszott, hogy Teherán az egyetlen, amely le tudná győzni a

terrorszervezetet. A másik probléma az volt, hogy a Nyugat elkezdte támogatni az iraki

peshmergákat (kurd harcosokat). Ez azonban olyan veszélyt hordozott magával, hogy a

kurdok „vérszemet kapnak”, tehát jelentősen megerősödik az önálló Kurdisztán

gondolata. Az Iszlám Állam nevű terrorista szervezet legyőzése után pedig nagy a


31

valószínűsége annak, hogy a kurd függetlenségi mozgalmak nem vonulnak vissza, és

harcolni kezdenek egy önálló Kurdisztánért. Ez pedig jelentős átrendeződést hozhat

magával a régióban. Kurdok élnek ugyanis Törökország keleti és délkeleti, Szíria

északkeleti és Irán nyugati részén is, s egy önálló Kurdisztán valószínűleg egyesíteni

szeretné az összes kurd területet. Peking két legszorosabb közel-keleti szövetségesének

– Szíriának és Iránnak – is veszélybe kerülne a területi egysége, miközben az új állam

átalakítaná az erőviszonyokat. Harmadszor pedig a kínai távolmaradás okaként lehetne

megjelölni, hogy Washington bizonyos kritériumokhoz kötötte a kínai részvételt a

koalícióban. Daniel Fried, aki nagyköveti rangban teljesít szolgálatot az amerikai

külügyminisztériumban, augusztus végén arról beszélt, hogy konzultálnak Kínával,

megpróbálva rávenni Pekinget az Oroszország elleni szankciókra és embargóra. Ebben

azonban nem jártak sikerrel, mert szeptember 11-én Peking elutasította a gazdasági

szankciókat, és nem sokkal később hozzátették, hogy nem hajlandóak csatlakozni az

Iszlám Állam elleni koalícióhoz. Hua Chunying, a kínai külügyminisztérium szóvivője

kijelentette, hogy bár Kína élharcosa a terrorizmus elleni harcnak, de nem ad közvetlen

támogatást olyan katonai akciókhoz, amelyek megsértik egy ország szuverenitását.

Habár a szíriai célpontokat csak szeptember végén kezdte el bombázni a koalíciós

légierő, Peking már előtte figyelmeztette Washingtont és szövetségeseit, hogy csak a

szíriai kormány beleegyezésével bombázhatnak az arab országban, különben sérül Szíria

szuverenitása. Ezzel pedig komoly válságot idézhetnek elő, amit Peking „határozottan

elutasít”, főleg azért, mert az Egyesült Államok az akciót ismételten az Aszad-ellenes

erők támogatására használhatná fel.63 Tehát Kína hallgatólagosan támogatja az Iszlám

Állam elleni harcot, de sem katonai erővel nem hajlandó részt venni a koalícióban, sem

pedig megengedni, hogy a támadásokkal meggyengítsék és megbuktassák Bassár el-

Aszadot.

VI. Konklúzió

Az Egyesült Arab Emírségekben a Kalifa Egyetemen oktató dr. Olimat, a nemzetközi

kapcsolatok szakértője és elemzője egyik publikációjában leírta, hogy miért érdeklődik

Peking a Közel-Kelet iránt, és miért nem érdektelen számára az, ami a régióban történik.

Szerinte a kínaiak közel-keleti politikáját az alábbi tényezők határozzák meg: az

63

TIEZZI 2014b


32

energetika, a kereskedelem és befektetések, a fegyverszállítások, a politikai

együttműködések és a kulturális-tudományos kooperációk. Ezeket egyszerűen

„ötdimenziós paradigmának” nevezte el.64

Ahhoz azonban, hogy Kína alkalmazni tudja az „ötdimenziós paradigmáját”, a

Közel-Keleten egy nagyon fontos „összetevőre” van szükség: a stabilitásra. A 2011-es

„arab tavasznak” nevezett jelenség és 2014-ben az Iszlám Állam nevű terrorista csoport

felbukkanása komoly veszélybe sodorta a régió biztonságát. Egyelőre még nem látni,

hogy mi lesz az események vége, habár azt senki nem vonja kétségbe, hogy a terrorista

szervezetet előbb-utóbb le fogják győzni, vagy legalábbis kifullad a szerveződés, és

„felzabálja” magát. Ennél sokkal égetőbb kérdés, hogy mi történik azután, hogy az Iszlám

Állam megsemmisül? A „kalifátus” – amelyet egyetlen ország és muszlim vallástudós

sem ismer el annak – esetleges bukása után mi fogja betölteni a hatalmi vákuumot?

Jelenleg a szélsőséges iszlamisták elleni harc valamennyire összekovácsolja nemcsak a

régióbeli államokat, hanem a mérsékelt szunnitákat, a síitákat és a kurdokat is. Persze ez

inkább kényszer szülte együttműködés, és elsősorban nem a régió államai, hanem az

országokban élő kisebbségek próbálnak valahogy összefogni a közös ellenség ellen.

Ugyanakkor nem mindegyik erőfeszítésüket koronázza siker, mivel még mindig vannak

komoly problémák és ellentétek a felekezetek között. Ez a probléma leginkább Irakban

van jelen, ahol például a síita milíciák kérdése még mindig megosztja a lakosságot, vagy

vannak olyan szunnita törzsek, amelyek bár nem támogatják az Iszlám Államot és

fellázadtak ellene, de nem is hajlandóak a síita vezetésű bagdadi kormány mellé állni.

Ezért, ha egyszer véget ér az Iszlám Állam elleni küzdelem, akkor valószínűleg ismét

kiújulnak a harcok a törésvonalak mentén.

Kína leginkább az újabb káosztól és kiszámíthatatlanságtól tart a Közel-Keleten,

amely teljesen destabilizálhatja a régiót. Valószínűleg csak ennek tükrében érthető meg

igazán, hogy Peking miért állt ki a kezdettől fogva Damaszkusz mellett. A korábbi

évtizedekben Kína és Szíria nem ápolt egymással jó viszonyt, mivel a kínai vezetés

mindig is szovjet „vazallusnak” tartotta a Baasz Pártot. A hidegháború után sokkal

nehezebben ment a kapcsolatfelvétel, főleg a kínai elszigetelődés és a szíriai külpolitika

útkeresése miatt. Habár a huszonegyedik század első évtizedében Kína már megjelent a

Közel-Keleten, de elsősorban Irán és az Öböl menti államok iránt érdeklődött, és nem

Szíria iránt. A kínai vezetés elismerte Szíria geopolitikai jelentőségét egy új „selyemút”

64

OLIMAT 2013: 34.


33

állomásaként, de nem akart az oroszok rovására terjeszkedni, mivel ekkoriban már

megtörtént Tartúsz kikötőjének a felújítása, és folyamatosan érkeztek az orosz

fegyverek az arab országba.

Nem adnak magyarázatot Peking Bassár el-Aszad melletti kiállására a kínai–

szíriai gazdasági és energetikai kapcsolatok sem. Szíria soha nem tartozott a közel-keleti

régió legnagyobb olajtermelői közé, többnyire csak saját belső felhasználásra termelt,

nem exportra. A két ország gazdasági kapcsolatai, bár ütemesen fejlődtek 2000 óta, még

mindig alacsony intenzitásúak voltak 2011 előtt, és egy évvel később a felére csökkent a

kereskedelmi volumen. Ráadásul ez nagyon egyirányú kereskedelem volt, mert

egyértelműen a Szíriába irányuló kínai export uralta. A kínai befektetések száma

jelentősen alulmaradt az iráni, az orosz, a török, de még a szaúdi beruházások mögött is.

A kínai kiállás okait természetesen lehet keresni a kínai külpolitikai alapelvekben

is, s ezzel együtt az elmúlt években tapasztalt kínai–orosz együttműködés szintén

valamiféle választ adhat a kérdésre. Peking eddig is mindig a „be nem avatkozás”

politikáját követte, és az ENSZ Biztonsági Tanácsban tartott szavazásokon is – ha

valamilyen beavatkozásról vagy szankciókról volt szó – általában tartózkodott (de csak

ritkán vétózott). Ezzel párhuzamosan, habár vannak még problémás területek az orosz–

kínai kapcsolatokban, amelyek a jövőben akár eléggé komoly konfliktussá alakulhatnak

át, de napjainkban kétségtelen, hogy páratlan „egyetértés és együttműködés” van Peking

és Moszkva között. Nagyon úgy tűnik, hogy globális szinten tiszteletben tartják egymás

igényeit és érdekeit. Különösen erős a két nagyhatalom közötti együttműködés, hogyha

az Egyesült Államok terjeszkedésének megakadályozásáról (Kelet-Ázsiában, Közép-

Ázsiában, a Közel-Keleten), egy esetleges nyugati katonai beavatkozásról vagy gazdasági

szankciók bevezetéséről van szó.

Ugyanakkor ez ismét nem ad teljes magyarázatot Kína jelenlegi Szíria-

politikájára. Peking ugyanis történelme során soha nem vétózott annyiszor az ENSZ-be

való felvétele óta, mint Szíria esetében. A négy vétó – dacára egy-két határozat

elfogadásának – elég erős diplomáciai támogatást jelent Bassár el-Aszadnak. Ez főleg

abból a perspektívából tűnik furcsának, hogy 2011 óta Kína csak Szíriával kapcsolatban

vétózott, még Ukrajna esetében is tartózkodott, pedig ott sokkal komolyabb kínai

gazdasági és biztonságpolitikai érdekek forogtak kockán.

Peking Bassár el-Aszad melletti kiállását inkább regionális és stratégiai szinten

kell szemlélni: Aszad bukásával nemcsak széthullana Szíria, hanem még nagyobb káosz


34

venné kezdetét az egész Közel-Keleten, amely a különböző iszlamista és terrorista

csoportok elburjánzását, a szunnita–síita ellentét eszkalálódását, a fontos energetikai és

kereskedelmi útvonalak – Szuezi-csatorna, Ádeni-öböl, Hormuzi-szoros, Perzsa-öböl –

veszélybe kerülését és akár a helyi arab rendszerek bukását hozhatná magával. A kínai

„ötdimenziós paradigma” ezzel végleg elvesztené az értelmét.

A kínai vezetés szerint az ilyen anarchiaszerű állapot előidézését és bukott

államok létrejöttét nemcsak a regionális faktorok és ellentétek, hanem a külső hatalmak

is előidézhetik, amelyek beavatkoznak a térségbe. Itt elsősorban a nyugati országokra,

főleg az Egyesült Államokra gondolnak. Kína számára eddig is nyugtalanító volt a

felfordulás a régióban, főleg mert ezek a destabilizációs folyamatok nem az „arab

tavasszal” kezdődtek, hanem az Egyesült Államok és szövetségesei katonai

beavatkozásaival. Peking szerint egyszerűen nincs jó példa a nyugati katonai

intervenciókra a régióban. Kétségtelen, hogy katonai szempontból egyöntetű sikerek,

amelyek azt mutatják, hogy mennyivel előrébb jár a nyugati haditechnológia, de minden

más tekintetben kudarcnak tekinthetők. Az Egyesült Államok hadserege hiába volt jelen

például Irak esetében, nem tudta rendezni a helyzetet, és nem tudott egy működőképes

demokráciát hátrahagyni a Közel-Keleten. Eleve már a legelején óriási hibát követtek el

akkor, amikor feloszlatták az iraki Baasz Pártot, szélnek eresztettek minden

hivatalnokot, és bűnözőnek tituláltak minden volt katonát Szaddám Huszein

hadseregében. A szunniták és a síiták közötti ellentétek az amerikai jelenlét alatt is

forrtak, és több nyílt összecsapáshoz vezettek. A kivonulás után pedig olyan

nagyméretűvé váltak az ellentétek, hogy közvetve hozzájárultak az Iszlám Állam nevű

terrorista csoport felbukkanásához és terjeszkedéséhez.

A kínai külpolitikai elemzők szerint azonban nincsenek jó példák a közvetett

nyugati beavatkozásra sem, amikor Washington és szövetségesei légicsapásokkal és

pilóta nélküli gépekkel támadták a régióban a szélsőséges iszlamisták és terroristák

állásait. Jemenben és Pakisztánban gyakran a helyi kormányok megkérdezése nélkül

hajtottak végre támadásokat, ami azon kívül, hogy gyakran járt civil áldozatokkal az

elavult hírszerzési jelentések miatt, nem segítette a szélsőségesek elleni harcot. Sőt ezek

a támadások inkább az ő oldalukra hajtották a vizet: kihasználva a növekvő ellenszenvet

az amerikai légicsapások miatt, egyre többen csatlakoztak hozzájuk. A líbiai példa pedig

tökéletes mintapéldája annak, hogy milyen következményekkel járhat egy katonai

beavatkozás egy polgárháborúba, ahol az ellenzéki oldalon is hatalmas politikai, törzsi,


35

vallási és regionális különbségek vannak. Líbia mára bukott állammá vált, ahol jelenleg is

zajlik a második polgárháború, és 2014 végén két kormánya van az országnak: egy

Tripoli és egy Tobruk központú kormányzat. Ezenfelül a líbiai beavatkozás másik

kellemetlen következménye, hogy Peking már nem nagyon bízik a NATO-ban és a

nyugati országokban, hiszen az 1973-as határozat a „repüléstilalmi övezet” felállításáról

szólt, nem pedig Kadhafi hadseregének bombázásáról. Ráadásul mivel több tízezer kínai

állampolgárságú munkás és mérnök dolgozott az arab országban, ezért különösen

rosszul esett a kínai vezetésnek, hogy nemcsak a hadsereg és a lázadók támadásaitól,

hanem a nyugati bombázásoktól is meg kellett védenie az állampolgárait. Többek közt a

líbiai tapasztalatok vezettek oda, hogy Kína határozottan elutasította és támadta a

nyugati országok esetleges 2013-as szíriai intervencióját.

Végül pedig a szíriai válság mára nemcsak Kína közel-keleti politikájára, hanem

biztonságára is kihívást jelent. Ez kezdetben nem játszott fontos szerepet Kína Szíria-

politikájában, de Peking számára talán mostanra ez lett az elsődleges szempont. A kínai

állampolgárságú, ujgur és han nemzetségű kínaiak felbukkanása a háborúban, majd

hazatérésük Kínába és az utóbbi időben egyre gyakoribbá váló terrorista támadások

rámutattak arra, hogy a kelet-ázsiai ország korántsem tudja magát függetleníteni a

Közel-Keleten zajló eseményektől. Az Iszlám Állam nevű terrorista csoport felbukkanása

és Ali Bakr al-Bagdadi „hadüzenete” ismét komoly belpolitikai kihívásokkal

szembesítették a kínai vezetést. Ezenfelül bebizonyosodott, hogy az észak-afrikai és

közel-keleti régióban zajló események sokkal közvetlenebbül érintik a kínai lakosságot

és államot, mint mondjuk az afrikai, latin-amerikai és európai események.

A több mint három éve tartó szíriai válság egyik legfontosabb következménye a

kínai külpolitikára az, hogy ami korábban Peking szempontjából másodrangú

külpolitikai kérdésnek számított, az hirtelen komoly biztonságpolitikai tényezővé nőtte

ki magát.

Budapest, 2014. december


36

FELHASZNÁLT IRODALOM

„A Genf-2 kudarca tovább növeli a szíriai erőszakot.” MTI, 2014. február 17. URL:

http://archivum.magyarhirlap.hu/a-genf-2-kudarca-tovabb-noveli-a-sziriai-eroszakot (utolsó

letöltés: 2014. december 7.)

BERNSTEIN, RICHARD. 2014. „From China to Jihad?” Nybooks.com, 2014. szeptember 8. URL:

http://www.nybooks.com/blogs/nyrblog/2014/sep/08/china-jihad/ (utolsó letöltés: 2014.

december 9.)

BLACK, IAN. 2014. „Russia and China veto UN Move to Refer Syria to International Criminal Court.” The

Guardian, 2014. május 22. URL: http://www.theguardian.com/world/2014/may/22/russia-

china-veto-un-draft-resolution-refer-syria-international-criminal-court (utolsó letöltés: 2014.

december 7.)

BRADLEY, MATT – SPEGELE, BRIAN. 2012. „Egypt's Morsi Firms China Ties.” The Wall Street Journal, 2012.

augusztus 29. URL: http://online.wsj.com/articles/SB1000087239639044423050457761727155

0304082 (utolsó letöltés: 2014. december 7.)

„Brahimi urges China to play 'active role' in solving Syria crisis.” The National.ae, 2012. október 31. URL:

http://www.thenational.ae/news/world/middle-east/brahimi-urges-china-to-play-active-role-

in-solving-syria-crisis#ixzz3KeZKCq81 (utolsó letöltés: 2014. december 5.)

„China state media blames Syria rebels for Xinjiang violence.” Reuters, 2013. július 1. URL:

http://www.reuters.com/article/2013/07/01/us-china-xinjiang-idUSBRE96005I20130701

(utolsó letöltés: 2014. december 9.)

„China welcomes adoption of Security Council resolution on Syria.” Xinhuanet, 2013. szeptember 28. URL:

http://news.xinhuanet.com/english/china/2013-09/28/c_132758383.htm (utolsó letöltés: 2014.

december 5.)

EVRON, YORAM. 2013. „Chinese Involvement in the Middle East: The Libyan and Syrian Crises.” (Strategic

Assessment 3.) Vol. XVI. Tel Aviv, Institute for National Security Studies, October 2013, 79–91.

„Explanatory Remarks by Ambassador Wang Min after General Assembly Vote on Draft Resolution on

Syria.” Permanent Mission of the People's Republic of China to the UN website, 2012. augusztus 3.

URL: http://www.china-un.org/eng/hyyfy/t958262.htm (utolsó letöltés: 2014. december 6.)

GLADSTONE, RICK. 2012. „China Presents Plan to End Syrian Conflict.” The Tech, 2012. november 2.

http://tech.mit.edu/V132/N50/long4.html (utolsó letöltés: 2014. december 5.)

GOLAN, GALIA. 1990. Soviet Policies in the Middle East from World War Two to Gorbatchev. Cambridge,

Cambridge University Press.

GORDON, CHANG. 2013. „Chinese, Russian, and NATO Warships Maneuver Off Syria.” Worldaffairsjournal.org,

2013. szeptember 13. URL: http://www.worldaffairsjournal.org/blog/gordon-g-chang/chinese-

russian-and-nato-warships-maneuver-syria (utolsó letöltés: 2014. december 6.)

GORENBURG, DMITRY. 2012. „Russian Interests in Syria.” Russian Military Reform, 2012. február 10. URL:

http://russiamil.wordpress.com/2012/02/10/russian-interests-in-syria/ (utolsó letöltés: 2014.

december 6.)

http://archivum.magyarhirlap.hu/a-genf-2-kudarca-tovabb-noveli-a-sziriai-eroszakot

http://www.nybooks.com/blogs/nyrblog/2014/sep/08/china-jihad/

http://www.theguardian.com/world/2014/may/22/russia-china-veto-un-draft-resolution-refer-syria-international-criminal-court

http://www.theguardian.com/world/2014/may/22/russia-china-veto-un-draft-resolution-refer-syria-international-criminal-court

http://online.wsj.com/articles/SB1000087239639044423050457761727155%0b0304082

http://online.wsj.com/articles/SB1000087239639044423050457761727155%0b0304082

http://www.thenational.ae/news/world/middle-east/brahimi-urges-china-to-play-active-role-in-solving-syria-crisis#ixzz3KeZKCq81

http://www.thenational.ae/news/world/middle-east/brahimi-urges-china-to-play-active-role-in-solving-syria-crisis#ixzz3KeZKCq81

http://www.reuters.com/article/2013/07/01/us-china-xinjiang-idUSBRE96005I20130701

http://news.xinhuanet.com/english/china/2013-09/28/c_132758383.htm

http://www.china-un.org/eng/hyyfy/t958262.htm

http://tech.mit.edu/V132/N50/long4.html

http://www.worldaffairsjournal.org/blog/gordon-g-chang/chinese-russian-and-nato-warships-maneuver-syria

http://www.worldaffairsjournal.org/blog/gordon-g-chang/chinese-russian-and-nato-warships-maneuver-syria

http://russiamil.wordpress.com/2012/02/10/russian-interests-in-syria/


37

FLETCHER, HOLLLY – JAYSHREE, BAJORIA – XU, BEINA. 2014. „The East Turkestan Islamic Movement (ETIM).”

Council on Foreign Relations, 2014. szeptember 4. URL: http://www.cfr.org/china/east-turkestan-

islamic-movement-etim/p9179 (utolsó letöltés: 2014. december 9.)

JORDÁN GYULA. 2014. „Kína szerepe az ENSZ békefenntartó tevékenységében.” Nemzet és Biztonság 4.8, 49–

63.

KEINON, HERB. 2014. „JCPA Analyst: 1,000 Chinese Jihadists Training in Pakistan.” The Jerusalem Post, 2014.

június 25. URL: http://www.jpost.com/Middle-East/JCPA-analyst-1000-Chinese-jihadists-

training-in-Pakistan-360469 (utolsó letöltés: 2014. december 9.)

KRAJCSÍR LUKÁCS. 2014. A kínai–orosz kooperáció a XXI. század elején Kína. Oroszország és a Sanghaji

Együttműködési Szervezet. Veszprém, Veszprémi Humán Tudományokért Alapítvány.

KOREPIN, SERGE – SHARAN, SHALINI. 2011. „What Does the Arab Spring Mean for Russia, Central Asia, and the

Caucasus.” Washington, Center for Strategic and International Studies, September 2011. URL:

http://csis.org/files/publication/110912_Zikibayeva_ArabSpring_Web.pdf (utolsó letöltés: 2014.

december 8.)

LISTER, CHARLES. 2014 „Increasing Military Assistance to the Syrian Opposition? Some Ground Truths...”

Huffington Post, 2013. március 4. URL: http://www.huffingtonpost.com/charles-lister/increasing-

military-assis_b_5083505.html (utolsó letöltés: 2014. december 6.)

„Moszkva a Nyugatot okolja a szíriai határozat vétójáért.” Origo.hu, 2012. február 5. URL:

http://www.origo.hu/nagyvilag/20120205-sziria-veto-az-ensz-btben-az-ellenzek-szerint-

oroszorszag-es.html (utolsó letöltés: 2014. december 6.)

LIN, CHRISTINA. 2010. Syria in China’s New Silk Road Strategy. (Jamestown Fundation 8.) Vol. X. Washington,

k. n.

LINK, PERRY. 2011. „Middle East Revolutions: The View from China.” Nybooks. com, 2011. január 17. URL:

http://www.nybooks.com/blogs/nyrblog/2011/feb/17/middle-east-revolutions-view-china/


LLYOD, RICHARD. 2014: „Possible Implications of Faulty US Technical Intelligence in the Damascus Nerve

Agent Attack of August 21.” Massachusetts Institute of Technology, 2014. január 14. URL:

http://www.documentcloud.org/documents/1006045-possible-implications-of-bad-

intelligence.html (utolsó letöltés: 2014. december 8.)

MANSFIELD, PETER. 1973. The Middle East: a Political and Economic Survey. Michigan, Oxford University

Press.

MISTRY, DINSHAW. 2003. Containing Missile Proliferation. Washington, University of Washington Press.

MORIN, ADRIEN. 2014. „China’s Instructive Syria Policy.” The Diplomat, 2014. május 18. URL:

http://thediplomat.com/2014/05/chinas-instructive-syria-policy/ (utolsó letöltés: 2014.

december 7.)

NÉMETH IVÁN. 2011. „Új világrend felé a 21. század elején: Kína szerepe.” In Inotai András –Juhász Ottó

(szerk..) Kína és a világ. Kína nemzetközi kapcsolatai és világgazdasági szerepének erősödése. A

kínai–magyar kapcsolatok. (MTA Stratégiai Kutatások 2009-2010.) Budapest, Akadémiai Kiadó, 9–

35.

OLIMAT, MUHAMAD. 2013. China and the Middle East: From Silk Road to Arab Spring. London, Routledge.

http://www.cfr.org/china/east-turkestan-islamic-movement-etim/p9179

http://www.cfr.org/china/east-turkestan-islamic-movement-etim/p9179

http://www.jpost.com/Middle-East/JCPA-analyst-1000-Chinese-jihadists-training-in-Pakistan-360469

http://www.jpost.com/Middle-East/JCPA-analyst-1000-Chinese-jihadists-training-in-Pakistan-360469

http://csis.org/files/publication/110912_Zikibayeva_ArabSpring_Web.pdf

http://www.huffingtonpost.com/charles-lister/increasing-military-assis_b_5083505.html

http://www.huffingtonpost.com/charles-lister/increasing-military-assis_b_5083505.html

http://www.origo.hu/nagyvilag/20120205-sziria-veto-az-ensz-btben-az-ellenzek-szerint-oroszorszag-es.html

http://www.origo.hu/nagyvilag/20120205-sziria-veto-az-ensz-btben-az-ellenzek-szerint-oroszorszag-es.html

http://www.nybooks.com/blogs/nyrblog/2011/feb/17/middle-east-revolutions-view-china/

http://www.documentcloud.org/documents/1006045-possible-implications-of-bad-intelligence.html

http://www.documentcloud.org/documents/1006045-possible-implications-of-bad-intelligence.html

http://thediplomat.com/2014/05/chinas-instructive-syria-policy/


38

PARELLO-PLESNER, JONAS. 2011. „China and the Arab Spring: External and Internal Consequences and

Implications for EU-China Cooperation.” Analysis, Milano, Italian Institute For International

Political Studies, May 2011. URL: http://www.ispionline.it/it/documents/Analysis_53_2011.pdf


REN, MU. 2014. „Interpreting China’s (Non-)Intervention Policy to The Syrian Crisis: A Neoclassical Realist

Analysis.” Article, Kyoto, Ritsumeikan University, June, 2014. URL: http://r-

cube.ritsumei.ac.jp/bitstream/10367/5712/1/IR27_1_ren.pdf 259–282. (utolsó letöltés: 2014.

december 7.)

SAUD, MEHSUD – GOLOVNINA, MARI. 2014. „From his Pakistan Hideout, Uighur Leader Vows Revenge on

China.” 2014. március 14. URL: http://uk.reuters.com/article/2014/03/14/uk-pakistan-uighurs-

idUKBREA2D0RF20140314 (utolsó letöltés: 2014. december 9.)

SHINN, DAVID. 2011. North African Revolutions and Protests Challenge Chinese Diplomacy (Jamestown

Fundation 6.) Vol. XI. Washington, k. n.

SUN YUN. 2012. „What China Has Learned from its Libya Experience. (Asia Pacific Bulletein 152), Honolulu,

East-West Center, 2012. február 27. URL:http://www.eastwestcenter.org/sites/default/files/

private/apb152_1.pdf (utolsó letöltés: 2014. december 7.)

„Syria and China Trade: Syria - China - trade partners.”. Executive-magazine.com, 2012. február 29. URL:

http://www.executive-magazine.com/getarticle.php?article=9819 (utolsó letöltés: 2014. március

3.)

SZCZUDLIK-TATAR, JUSTYNA. 2012. „China’s Position During the Crisis in Syria China’s Position During the

Crisis in Syria.” In ZABOROWSKI, MARCIN – STANIEWSKA KATARZYNA (eds.) Bulletin. (Polish Institute of

International Affairs 76.) Warsaw, August 2012. URL: http://www.pism.pl/files/?id_plik=11221

781–782. (utolsó letöltés: 2014. december 5.)

TÁLAS PÉTER –VARGA GERGELY. 2012. „Stratégiai törekvések a szíriai válság kapcsán II.” (NKE Stratégiai

Védelmi Kutatóközpont Elemzések 20.) Budapest, Július 2013. URL: http://nit.uni-

nke.hu/downloads/Elemzesek/2012/SVKK_Elemzesek_2012_20.pdf (utolsó letöltés: 2014.

december 6.)

„Text of Annan's six-point peace plan for Syria.” 2012. Reuters.com, 2012. április 4. URL:

http://www.reuters.com/article/2012/04/04/us-syria-ceasefire-idUSBRE8330HJ20120404


TIEZZI, SHANNON. 2014a. „China at Geneva II: Beijing’s Interest in Syria.” The Diplomat, 2014. január 22.

URL: http://thediplomat.com/2014/01/china-at-geneva-ii-beijings-interest-in-syria/ (utolsó

letöltés: 2014. december 6.)

TIEZZI, SHANNON. 2014b. „Will China Join the Fight Against Islamic State?” The Diplomat, 2014. szeptember

12. URL: http://thediplomat.com/2014/09/will-china-join-the-fight-against-islamic-state/


WAN, WILLIAM. 2013. „China Says U.S. Rushing into Syria over Chemical Weapons.” The Washington Post,

2013. augusztus 29. URL: http://www.washingtonpost.com/world/china-says-us-rushing-into-

syria-over-chemical-weapons/2013/08/29/1c1a9fce-1089-11e3-85b6-d27422650fd5_

story.html (utolsó letöltés: 2014. december 6.)

http://www.ispionline.it/it/documents/Analysis_53_2011.pdf

http://r-cube.ritsumei.ac.jp/bitstream/10367/5712/1/IR27_1_ren.pdf

http://r-cube.ritsumei.ac.jp/bitstream/10367/5712/1/IR27_1_ren.pdf

http://uk.reuters.com/article/2014/03/14/uk-pakistan-uighurs-idUKBREA2D0RF20140314

http://uk.reuters.com/article/2014/03/14/uk-pakistan-uighurs-idUKBREA2D0RF20140314

http://www.eastwestcenter.org/sites/default/files/%0bprivate/apb152_1.pdf

http://www.eastwestcenter.org/sites/default/files/%0bprivate/apb152_1.pdf

http://www.executive-magazine.com/getarticle.php?article=9819

http://www.pism.pl/files/?id_plik=11221

http://nit.uni-nke.hu/downloads/Elemzesek/2012/SVKK_Elemzesek_2012_20.pdf

http://nit.uni-nke.hu/downloads/Elemzesek/2012/SVKK_Elemzesek_2012_20.pdf

http://www.reuters.com/article/2012/04/04/us-syria-ceasefire-idUSBRE8330HJ20120404

http://thediplomat.com/2014/01/china-at-geneva-ii-beijings-interest-in-syria/

http://thediplomat.com/2014/09/will-china-join-the-fight-against-islamic-state/

http://www.washingtonpost.com/world/china-says-us-rushing-into-syria-over-chemical-weapons/2013/08/29/1c1a9fce-1089-11e3-85b6-d27422650fd5_%0bstory.html




39

WEITZ, RICHARDS. 2008. China-Russia Security Relations: Strategic Parallelism Without Partnership or

Passion? Pennsylvania, Strategic Studies Institute.

WONG, EDWARD. 2013. „An Unlikely Jihadist, Denouncing Assad in Mandarin.” The New York Times, 2013.

március 29. URL: http://www.nytimes.com/2013/03/30/world/asia/an-unlikely-chinese-

warrior-in-the-battle-for-syria.html?_r=4& (utolsó letöltés: 2014. december 9.)

YU BIN. 2012. „China-Russia Relations: Succession, Syria… and the Search for Putin‘s Soul.” Washington,

Center for Strategic and International Studies, May 2012. URL:

http://csis.org/files/publication/1201qchina_russia.pdf (utolsó letöltés: 2014. december 7.)

ZAMBELIS, CHRIS. 2007. The Geopolitics of Sino-Syrian Relations. (Jamestown Fundation 20.) Vol. VIII.

Washington, k.n.

ZHANG YUNBI. 2013. „China Ready to Assist Syria with Destruction of Chemical Weapons.” 2013.

szeptember 24. URL: http://usa.chinadaily.com.cn/epaper/2013-09/24/content_16990285.htm


Kiadja:

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Nemzetközi és Politikatudományi Intézet

Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoport

1088 Budapest, Mikszáth Kálmán tér 1.

E-mail: [email protected]

Tel.: 06-1-235-3030/1010

Honlap: https://btk.ppke.hu/karunkrol/intezetek-tanszekek/nemzetkozi-es-politikatudomanyi-intezet

Felelős kiadó: Dr. Salát Gergely szakmai igazgató

Minden jog fenntartva!

A MKKCS Műhelytanulmányokban megfogalmazott vélemények és következtetések a szerző sajátjai,

melyek nem minden esetben tükrözik a Modern Kelet-Ázsia Kutatócsoport vagy a Pázmány Péter

Katolikus Egyetem bármely más egységének álláspontját.

http://www.nytimes.com/2013/03/30/world/asia/an-unlikely-chinese-warrior-in-the-battle-for-syria.html?_r=4&

http://www.nytimes.com/2013/03/30/world/asia/an-unlikely-chinese-warrior-in-the-battle-for-syria.html?_r=4&

http://csis.org/files/publication/1201qchina_russia.pdf

http://usa.chinadaily.com.cn/epaper/2013-09/24/content_16990285.htm

https://btk.ppke.hu/karunkrol/intezetek-tanszekek/nemzetkozi-es-politikatudomanyi-intezet

Documents

Újabb választások Indiában - btk.ppke.hu · Kína már 2011 óta jelentős támogatásban részesíti Bassár el-Aszad szíriai elnököt. Ez a támogatásban elsősorban nem