A K H E O P S Z P I R A M I S

H e r ib e r t I l l ig - F r a n z L o h n e r

D ér B a u d é r C h e o p s - P y r a m id f .

N a c ii d f r R a m p k n z e it

• M a n tis V erlag , 1999

A fordítás alapjául szolgáló mű:

© M antis V erkg, 1993 © A L L P R ÍN T Kiadó, 2003

Minden /og fenntartva, beleértve a sokszorosítást, a mű bővített, illetve rövidített változata kiadásának jógái is.

A kiadó írásbeli hozzájárulása nélkül sem a teljes mű, sem annak egy része semmiféle joivnában (fotókópia, mikrofilm,

internet vagy más hordozó) nem sokszorosítható.

HERIBERT ILLIG ▲ FRANZ LÖHNER

A KHEOPSZ

T artalomj egyzék

A kiadó előszava..........................................................................7Előszó a harmadik kiadáshoz...................................................... 9

Prológus: Éjszaka Giza felett.................................................... 13

A Kheopsz építési terve.............................................................21Az építési feladat................................................................... 24Az építkezés emlékei...............................................................26A valóság szempontjain nyuguó építkezés feltételei................. 28

Az építőanyag kitermelése,valamint szállítása szárazföldön és vízen

Kőtörők a piramis körül.........................................................33A kőtörő és munkaerő-szükséglet........................................... 37A burkolókő (Tura) kitermelésének munkaerő-szükséglete . . . 3 8Átkelés a Níluson Túra és Giza között...................................44Gránit Asszuánból................................................................. 47Hérodotosz hajókormányzása.................................................. 50

A helyi szállítás.......................................................................... 55Löhner síneken haladó szánjai................................................57A horgonycsörlő......................................................................64Egyszerű terelés: Löhner kötélcsigái....................................... 70Számított súrlódás................................................................. 73A vontatáshoz szükséges csapatok nagysága............................ 82Sínek és kötélcsigák az ókori Egyiptomban?............................ 86Miért nem kerék?................................................................. 89A vontatómunkások létszáma................................................92Kalandozás a tt körül............................................................. 94

Rámpák, avagy feljárók és gépekAz egyenes téglafeljáró.........................................................103

Tekeredő, avagy csigarámpák..............................................108Belső feljárók és kombinált modellek.....................................113

Egyszerű emelőkészülékek.................................................... 119Daruállványok és emelhető szállítólapok...............................122A ferde lift............................................................................ 126

Bérmunkások kötélcsigái a piram ison...................................133A kötélcsiga elfogadható technikája......................................... 134Az ördög a részletekben lakozik? ........................................... 137A balesetveszély..................................................................... 145

Különleges problémákA „terhelőkamra'’, kérdése.................................................... 151

Nehéz teheifelvonó, ellensúllyal..............................................158Gránitfeldolgozás - vörösrézzel?........................................... 161A „szuperkeménységű” réz és a dolerit problémája................. 162A megfúrt gránit kérdése...................................................... 174A vaskori piramisok...............................................................176Pitagorasz piramisa?.............................................................180(Föld)mérési problémák...........................................................184

A piramis lábától a csúcsig...................................................... 191Glettelés és kőkötés...............................................................192

Kicsúcsosodás........................................................................199A piramidion felrakása........................................................ 202Burkolás, avagy igazi piramis..............................................209A számítások összegzése........................................................ 212

Az építés ideje és célja.............................................................219A IV. dinasztia kronológiájához........................................... 221Kiküszöbölt gyenge pontok.................................................... 229Hagymahéjak - üres sírok....................................................236A Kheopsz-piramis helyiségszerkezetéről.............................. 243Az ég hordozója................................................................... 251

Hivatkozások és források........................................................ 263Táblázatok és képek jegyzéke..................................................269Felhasznált irodalom...............................................................273A könyvben szereplő személyek............................................. 283

A kiadó előszava

A kiadó akkor ír előszót, ha nyomós oka van rá. Nos, nekem ket­tő is van.

Az első, hogy ez úton is szeretném megköszönni jelen könyv egyik szerzőjének, dr. Heribert Iliig úrnak, hogy megismerhet­tem és múlt év őszén kiadhattam a KITALÁLT KÖZÉPKOR cí­mű könyvét. Iliig urat döbbenetes következtetései miatt némely médium fantasztának bélyegezte, csupán azért, mert kitartó és szívós munkával, a tényeket keresve és feltárva a közfelfogástól teljesen eltérő új elméletet állított fel a középkor időbeliségeivel kapcsolatban. Jelen könyv, a KIIEOPSZ-PIRAMIS is fényesen jelzi, hogy Iliig úr közelről sem „egy ügy megszállottja”, nem fantáziái, hanem sokkal inkább új kutatási szemléletet vezet be. Nem kerüli ki a tényeket (sőt azokból indul ki), mondandóját sok­szorosan alátámasztja, és nemcsak egyfajta tudomány felől köze­líti meg témáját, hanem összetetten, a szóba jöhető szakterületek vonatkozó kérdéseit vizsgálja meg és kapcsolja össze. Korunkban, amikor a tudományok egyre inkább szakosodnak, elemi erővel hat egy friss szellemű, nyitott polihisztor feltűnése. Dr. Heribert Iliig könyvével és gondolataival még egy fantasztikus tettet haj­tott végre. Kiszabadította a történelemtudományt abból a szűk kutatói körből, ahová eddig tartozott. Könyvét tízezrek veszik ha­zánkban is. Kiadóvezetőként külön boldogsággal tölt el, hogy ezen fajsúlyos gondolatok ilyen széles olvasótábort vonzanak.

És ezzel élértünk az előszó megírásának második okához. Kö­szönetét kell mondanom minden olvasónak, aki megerősít ben­nünket abban, hogy a XXI. században is érdemes gondolkodtató és elgondolkodtató műveket kiadni. Kiadónk szeretne ennek az igénynek a jövőben is megfelelni, és szüntelenül keressük az ilyen könyveket, hogy a magyar olvasók elé tárhassuk őket.

Ezért választottuk mottónknak Vörösmarty Mihály gondola­tát: „De hát hol a könyv, mely célhoz vezet?”. ígérem, azon leszünk, hogy megtaláljuk.

Tolnai László2003. június

7

Előszó a harmadik kiadáshoz

A piramisok divatosak - talán nem utolsósorban azért, mert a fundamentalisták el akarják fojtani azt a hatalmas turistaáramot, amely a Nílus völgyébe áradna. A napjainkban megnyilvánuló igézet kiváltásában igen nagy szerepe van a Kheopsz-piramis belsejében végzett kutatásoknak is. Rudolf Gatenbrink robotja- amelyet 1993. március 22-én előbb egy zárókő, aztán pedig az egyiptológusok állítottak le - 60 méter szellőzőaknát kutatott át, de nem talált semmi olyant, amely igazán érdekli az emberiséget: a fáraó titkos tudását, kincseit, testét - vagy egyszerűen az épület szerkezetének megismerését.

E kamerás utazást követően amatőrök és egyiptológusok egy­aránt tollat ragadtak és megjelent néhány könyv a Kheopsz-pira- missal kapcsolatban, de műveik között a határok sajátságosán el­mosódnak. Itt van például Mark Lehner, a University of Chicago egyiptológusa, aki olyan naivan ecsetelte a Kheopsz-piramis épí­tését a televízióban, hogy azt kell hinnünk, e témáról semmiféle előzetes ismerettel nem rendelkezik (Barnes 1994; vö. Iliig 1995b). Gizai forgatását az Edgár Cayce Foundation támogatta (Lehner 1997, 256. o.). Nos az alapítványról csak annyit, hogy Edgár Cayce (1877-1946) nem ismeretlen az okkultisták előtt mint „amerikai lélekgyógyász és telepata”, „rendkívül érzékeny transzmédium”, „alvó próféta”, aki szerint 1998 az az év lehet, „amikor egy új korszak törhet ránk” (Nolan 1998, 126. o.). 1 chner könyve épp oly kevéssé járulhat hozzá az építés történe­téhez, mint Barnes filmje Lehner piramisépítéséről (1994). Azért azt el kell ismerni, e film elsőrangú összefoglalást ad az egyipto­mi piramisokkal kapcsolatos számtalan téves elképzelésről.

Német nyelvterületen Michael Haase jelentkezett 1998-ban a Kheopsz rejtélye című könyvével. Példaként elolvashatjuk Haase véleményét (Haase 225. o.) arról a problémáról, amellyel még foglalkozunk könyvünkben: „Az óbirodalmi királymúmiák hiá­nyát népszerűbb körökben gyakorta úgy értékelték, mint a pira­misok síremlékfunkciójának alapvető megkérdőjelezését. Ez

9

azonban spekuláció, teljesen tárgytalan, és távol áll az egyiptoló­gia biztos alapokon nyugvó tudásától.”

E vonatkozásban Haase nagy barátjának, Erich von Danikennek sincs semmi mondanivalója.

így áll össze különös egyveleggé egyiptológia, prófécia és az űr­hajózás. Talán még csak nem is a kárukra. Túl sokáig volt der­medt állapotban ez a tudomány, szinte mumifikálódott: olyan kritikusok, mint John Morlay (Morlay 1998) egyszerűen az „egyiptológia beszáradt tudományáról” beszélnek, ahol némely kérdést „már régóta nem merészel feltenni senki”. Amikor az építkezésekkel kapcsolatos kutatásokról van szó, akkor ezt még maga Haase is elismeri: „Ez a »status quo« uralja most is a pira­misokkal kapcsolatos vizsgálatokat, szabályszerűen megbénítja és részben torz képet közvetít a laikusnak a kutatás jelenlegi helyzetéről. Az egyoldalú és elégtelen kiadási politika követ­keztében - a témával kapcsolatos viták csak a szakmagazinok szintjén folynak, állításaik és felismeréseik nemigen érik el a nyilvánosságot - egyre több nem egyiptológusban támad az a benyomás, hogy a piramisépítés dolgában az egyiptológia még mindig a sötétben tapogatózik. Ez azonban nincs így, ha vesszük magunknak a fáradságot, és mélyebben behatolunk az anyagba, hogy a problémát a maga összetettségében vizsgáljuk meg.” (Haase 98. o.)

Haase a szállítás problémájával küszködik. Míg a talapzat te­rületén a különböző rámpás építési modellek a dominálóak, a csúcs irányában egy értelmes modellje sincs az egyiptológusok­nak: „ez egyelőre a piramiskutatás nagy rejtélye marad” (Schulz 1996, II. 160. o.). Nem utolsósorban emiatt íródott a jelen könyv is 1993-ban, és pontosan ezen okból nem kezdődött még el a vi­ta róla. Könnyű volt rámutatni, hogy az egyiptológusoknak és a kívülállóknak többnyire fogalmuk sincs a nagyszabású építkezé­sekről, sem a fizika egyszerű törvényeiről - különben az összes rámpás modell már régóta romokban heverne. Nehezebb dolog ellene feszülni a főáramnak, amelynek általában minden kétséges esetben igazat adnak (pl. Schulz 1995-1996). A haszontalan rám­pás modellek helyébe Löhner kötélcsigás megoldásával olyan

10

rendkívül hatékony megoldást javasoltunk, ami egyrészt megfe­lel a IV dinasztia korában bizonyíthatóan létező technika szint­jének, ezenkívül radikálisan csökkenti a szükséges vontatómunka nagyságát, valamint az építkezés idejét is.

Az egyiptológusok erre még a fülük botját sem mozdították, hanem zavartalanul hozakodtak elő az éppen aktuális rámpás modelljeikkel. A legjobb rámpáról folytatott vita „a legsúlyosabb viszály almája a piramidológusok között” (Schulz II. 160. o.), mi­kor is ebbe a fogalomba bölcsen beleérti az egyiptológusokat és a kívülállókat egyaránt. Mindebben kiemelt szerepet játszik prof. Rainer Stadelmann, a Kairói Német Régészeti Intézet igazgatója, aki Wisnewski (1998, 19. o.) szerint „a piramiskutatás szürke emi­nenciása”, és bizonyos értelemben a fáraók jelenlegi főrestaurá­tora. Ebbéli minőségében folyvást tudakozódnak nála (pl. Schulz 1996 vagy Sasse 1996), ő pedig a Bild dér Wissenschaft című lap­ban (Knapp 1998, 63. o.) gyakorlati kísérletekkel büszkélkedik: „Utánacsináltuk. A régi egyiptomiakhoz hasonlóan mozgattuk a köveket - csúszótalpakon, görgőkön és emelőkkel - és lemértük az időket. Ennek során beigazolódott, hogy piramisok építhetők a korábbi lehetőségekkel - méghozzá megfelelő időn belül, egy fáraó uralkodásának ideje alatt.”

Stadelmann természetesen rámpákon vonultatja a maga te­herhordóit, mindamellett sem nem csigaalakún, sem nem köz­vetlenül a piramisnak futón: „Ha egy odatámasztott rámpa rea­lisztikus felhasználásából indulunk ki, akkor ez kb. 120 méteres magasságig nyúlt - a felső rész maximum 12 fokos emelkedése mellett is. Az utolsó 40 métert valahogy másképp kellett leküzde­ni. Hogy miként, azt még nem tudjuk.”

Eképpen igazolja 1998 júniusában, hogy a rámpatudomány mennyire ingatag lábakon áll. Ez persze mindamellett őszinte ki­jelentés lenne - Wolfram Knapp (és Michael Zikk) cikke viszont erre a következtetésre jut: „A piramisok csúcsai továbbra is nagy kérdőjelet hagynak. Ám az alépítmény sincs egyértelműen tisz­tázva prof. Stadelmann számára: »Léteznek befejezetlen pirami­sok, ahol még meg kellene lenni a rámpáknak. De egy sem ma­radt fenn«”. (Knapp 64. o.)

Egy professzori szintű specialista tehát a rámpákra esküszik,

11

miközben teljesen figyelmen kívül hagyja, hogy a 12 fokos mere- dekségű rámpákon állítólag egész seregek lennének befogva.

Miroslaw Vemer 1998 szeptemberében megjelent könyve a pira­misokról ugyan „a tudományág ismereteinek jelen állapotát” kí­vánná összefoglalni, de messzemenően mellőzi az építési mód­szerekkel kapcsolatos kutatásokat. A sokkal körülményesebb kombirámpát preferálja (ld. 1 1 2 . o.), de a csigarámpát is elfogad­ja (uo. 1 1 2 . és 115. o.), és bevethetőnek tartja a régóta megcáfolt billenőszánokat (ld. 1 1 0 . o.), legalábbis a normál hasábok szállí­tására (uo. 105. o.) anélkül, hogy elmélyedne a „rámpa vagy eme­lőszerkezet” témájában. Ez az „átfogó bemutatás” tehát csupán Edwards, Stadelmann és Lehner ideáit közli, „cserébe” figyel­men kívül hagyja a „gránitfeldolgozás a rézkorban” problémát, és nem mutat a Kheopsz-piramist övező vidékről sem térképet, sem a piramisról egy olyan keresztmetszetet, amely figyelembe venné az elmúlt hat év kutatásait. „Gyorsan halad előre a régészeti ku­tatás” (Verner 1 1 . o.) - csak ezt az egyiptológiai alapművek nem tudják (vagy nem akarják?) követni.

Amíg ez a tudomány kedvelt elképzeléseit technológiai képte­lenségekkel, sőt ezoterikus szempontokkal próbálja bizonyítani, addig könyvünk ismételt kiadása indokolt. Az egyiptológusok szakértelme ugyanis nem csak a rámpák és a piramisok építése te­rén hiányos, hanem sok egyéb helyen is.

1998. szeptember

Heribert Iliig Franz Löhner

12

s

Prológus: Éjszaka Giza felett

A vekker az éjszaka legborzasztóbb periódusában, valamivel négy óra előtt csörög. Öltözködés vaksötétben, a hideg éjszakai siva­taghoz illően. A reggeli elmarad, de a négy taxi, amelyet a re­cepció rendelt, már készen áll. Alomittasan mászik be a tizenöt turista, hogy aztán minél hamarabb felébredjen. A sofőrök az éj­szakai Kairón keresztül lélegzetelállító versenyt rendeznek. Mind a tizenöt utas nyer, mert mindegyikünk túléli.

A Kheopsz-piramis a sötétben még sötétebb hegyként sejlik fel. Az északkeleti sarokhoz menetelünk, minthogy itt lehet fel­menni a „hegyre”. Sehol egy tolmács, aki tiltott felkapaszkodá­sunkon keresni akarna. Végül mégiscsak előlép egy a sötétből, hogy azonnal egy másikkal nyisson élénk vitát. Varunk. Miköz­ben a vita mind hevesebbé válik, én a felfelé vezető utat keresem. Az északkeleti sarok merőlegesen megtörik, és amíg az egyipto­miak rendíthetetlenül tovább fecsegnek, találok egy utat, amely járható. Az átlós úton kis léptekkel átmászok az első, majdnem függőleges rétegeken, és elérem a tulajdonképpeni hegygerincet, amely már jóval szelídebben emelkedik, mint a hegy széle, és úgy tűnik, különösebb nehézség nélkül járható.

Visszaereszkedek, ám a vég nélküli fecsegés még mindig tart, a horizont azonban kezd megvilágosodni, és mi mindenképpen szeretnénk a napfelkeltét a piramis csúcsáról megcsodálni. Gyors elhatározással a piramis lábához hívom a csoportot, és elmon­dom, hogy a felmászás vezető nélkül sem veszélyes, amennyiben mindenki szorosan a gerincen halad.

Bemászunk a falba. Ez a meghatározás pontosan kifejezi azt, amit érzek. Bemászni egy óriási sziklafalba, valahol a csúcs alatt. Húsz méter után a hegygerincen minden piramis: hatalmas és felfoghatatlan. Pillantás az északi falra: körülbelül kétszáz méte­ren keresztül semmi egyéb, mint sziklakő, kavicshordalékkal be­fedve. Pillantás a keleti falra: ugyanúgy szikla, szikla, szikla. Pil­lantás a láthatatlan csúcsra: újra majdnem 200 méternyi szikla. Akár egy megnőtt kőmonstrum a szorongató meredekségben.

13

1. kép: K h e o p sz - p ir a m is .

R a jz o lt a a „ C am era i.u c id a ” * se g ít s é g é v é i . 1 8 2 7 - b e n E d u a r d W i i im v i L a n e . [1]

* A Camera lucida (világos kamra) term észet u táni rajzolást segítő szerkezet. Kgy üveglemez, vagy négyoldalú prizm a a tárgy képét a papírra veti, s így az lerajzolható.

2. kép: A Kheopsz c s ú c s a , és r á l á t á s a K h e fr é n - p ir a m is r a .

R a j z o l t a „ C a m e r a l u c i d a ” s e g í t s é g é v é t Eowaru W i i j j a m L a n f

1 8 2 7 - b e n . [2 J

16

Otven fok fölötti dőléssel - ilyen esésű sípályáknál a segítőcsapat mászóvasakkal keres pihenőt. Ezt a hegyet emberek építették? Hihetetlen, teljességgel hihetetlen. Aki messziről nézi a gizai pi­ramisokat, még ha a platójukról is, alig észlelheti testiségüket, legfeljebb az elvont háromszöget látja. De itt a falban megta­pasztalhatjuk a gigantikus, őrületes méreteket.

Magasabbra mászunk. A kezdetben nagyon magas kőrétegek las­san emberi léptékűre csökkennek. Ahogy haladunk felfelé, egy- egy rétegen egyre kevesebb lépést kell megtenni. Itt, kívül a hegygerincen a mészköveket nem lepi murva és kavics, ami a szél és a turistalábak közös műve, ezért jól járhatóak. Közvetlenül a falon menni azonban életveszélyes, mert aki az ott szanaszét heverő törmeléken elcsúszik, az feltartóztathatatlanul a mélybe zuhan.

Még néhány méter a csúcsig. Egy inegmászhatatlan orom he­lyett egy körülbelül 100 négyzetméter nagyságú dobogó fogad, számításom szerint kb. a kétszázadik „emelet”. A szürkület lassan visszavonul; a Nap, bár még nem látható, a látóhatár mögött azonban már felsejlik a fénye.

A felfelé vezető út jelentéktelen színpadi előadásra emlékeztet. Nincs hirtelen felcsapó tűz, mint a Sinai-hegyen. Ott, Mózes he­gyén felvillant a Nap a horizonton, hogy aztán végtelen fényuj- jaival az egész hegységet, az élet megteremtése előtti kővilágot aranyvörös fényben felragyogtassa. Itt, Gizában szenved a Nap, hogy a város felett lebegő port és párát átvilágítsa. Valóságos sze­letként csak messze a horizont fölött mutatkozik meg. Gyö­nyörű, ahogy a sivatagba simuló gizai fennsíkot fényével megele­veníti. Az egyre erősebbé váló ragyogásban három hatalmas háromszög árnyéka emelkedik ki, amelyek elvesznek a több száz méteres távolságban, hiszen rövid idő alatt egyre kisebbek lesz­nek, és egyre élesebb kontúrt vesznek fel. Lefelé pillantva a pira­misról nem kapunk valós képet, mert a hatalmas építmény innen lentről egyszerűen felfoghatatlan, méreteire kizárólag a lent nyüzsgő emberek apró méreteiből lehet következtetni.

Lábunknál a plató megélénkül, miközben egy egyiptomi sie- lősen felkúszik hozzánk. Fújtatva érkezik, és hevesen szavalni

17

kezd. Kézmozdulataiból megértjük, hogy illetékes vezetőként a baksisát szeretné megkapni. Miután sem nem vezetett minket, sem pedig a piramist nem vehette haszonbérbe, vitába szállunk vele, és elutasítjuk az obulust. Végül otthagy minket, és mérge­sen leugrál. Lent egy csoport gyalogos és egy felfegyverzett tevés gyűlik köréje. Kényes helyzet ez számunkra, hiszen a piramist megmászni elvileg tilos, és jól látható magaslesünkről a tűző na­pon észrevétlenül aligha tudunk lejutni.

Am mindenképpen túl kell esnünk rajta, így hát elindulunk le­felé, hogy elviseljük a szózuhatagot, és megfizessük a helyzethez méltó nagyságú baksist. Ám mikor áttornásszuk magunkat az utolsó sziklakockán, észrevesszük, hogy a nagyközönség előtt még mindig az a két egyiptomi vitatkozik, akik a dialógust már a felmászásunk előtt megkezdték. Nyilvánvalóan itt igen jelentős „duellum” zajlik, így eszünkbe sem jut őket zavarni, ehelyett ta­xikat keresünk, hogy újra derék turisták legyünk, és csatlakoz­zunk csoportunkhoz.

Elkísér minket a meghatározó élmény: a csodálkozás. Hogyan lehetett ezt a hatalmas, elmozdíthatatlan hegységet felépíteni?2,6 millió kockakő, 260 000 családi ház falainak felhúzásához ele­gendő anyag. Ha a völgyben található halotti templomok is fenn­maradtak volna, most körülbelül egymillió lakosú település fe­küdne előttünk középületeivel együtt.

Mi, a két szerző nem hiszünk a repülő szőnyegekben vagy az ezoterikus erőkben, amelyek segítségével a köveket odagondolták vagy vitték. Csak feltesszük ezt az egyszerű és józan kérdést: „Hogyan?”

Társam, Franz Löhner gyakorló építészként szintén felvetette a piramis építésével kapcsolatban a gránit feldolgozásának kérdé­sét, amiről mi is beszélni fogunk, és felfedezte a rejtélyesnek tű­nő szállítási teljesítményekre az eddigi legegyszerűbb megoldást.

A következőkben minden magyarázatot aszerint értékelünk, hogy az gyakorlati-e, és megfelel-e a piramisépítő egyiptomiak korabeli lehetőségeinek. Jómagam, Heribert Iliig, egyiptomi ta- nulmányutam alatt csodálkoztam rá a piramisok építésére kidol­gozott elméletek hiányosságaira, és Löhner alapötletét teljes épí­tési forgatókönyvvé dolgoztam át, illetve fejlesztettem ki. Ezzel a

18

3. kép: J e l l e g z e t e s p iram isok:

a ) D z s ó s z f . r l é p c s ő z e t e s piram isa, S z a k k a r a , b) S z n o e r u m f.idium i p iram isa,

RÉGEBBEN HUNINAK TULAJDONÍTOTTÁK, C ) SZNOFRU MÁSODIK, ÚN. MEGTÖRT PIRA­

MISA, D a i i s ú r , d ) S z n o e r u h a rm ad ik , „ v ö r ö s ” p iram isa , D a h s ú r , e ) K i i f o p s z -

p iram is, G iz a , f ) K iie fr é n - p ir a m is , ( J i z a , g ) M ü k e r in o sz - p ir a m is , G iz a ( M e n ­

d e l s s o h n NYOMÁN, 3 8 . ( ) ., H I - b ő l u g y a n o l y a n m é r e te k r e h o z v a ) .

19

forgatókönyvvel bekapcsolódtam az egyiptológusok és kívülállók között száz éve folyó vitába.

Az azóta eltelt években többen is új ötletekkel álltak elő - töb­bek között Abitz és Pitlik egy részükkel a következőkben külön is foglalkozunk.

Véleményünk szerint mindenképpen szükséges megkeresni a piramisok építésével kapcsolatos legfontosabb kérdésekre a tudo­mány mai állásának megfelelő válaszokat, mert ez eddig nem tör­tént meg. Például Az egyiptológia lexikonja a „piramisépítés” cím­szó alatt [3] csak igen keveset, és mindenekelőtt kevés lényegeset tartalmaz; ugyanez érvényes más publikációkra, mint például Baines és Málek Kultúratlaszára.* [4]

R. Stadelmann pontosan felvázolja az egyiptológia tudomá­nyának állását azzal, hogy elismeri: „Igen keveset tudunk az épít­kezés módszereiről” [5] és aztán teljes joggal kiemeli az egyipto­mi építőmesterek tudását és szervezőkészségét. Ezért számunkra itt a lehetőség, hogy erre a hiányosságra ne csak rámutassunk, hanem tegyünk is valamit megszüntetéséért.

Szeretnénk mindenekelőtt köszönetét mondani dr. Hans- Ulrich Niemitz berlini és lipcsei professzornak, a stuttgarti Hanjo Schmidtnek és a hamburgi dr. Renate Schukiesnek, akik tanácsaikkal és információikkal segítették munkánkat. A második kiadás előkészítésében a legtöbb segítséget a weinsbergi Winni Marold és a vohenstraussi Heiner Aichinger nyújtotta.

* Baines, J.-M álek , J.: Az ókori Egyiptom atlasza, Budapest, 1992.

20

A Kheopsz építési terve

A Nílus mentén nagyon sok piramis épült. Egyiptomban 96-ot számoltak [6] több mint 40 közigazgatási kerületben Y/\ Núbiá- ban száznál is több áll; számuk a magánpiramisokkal együtt va­lószínűleg négyszámjegyű. A legtöbb szerkezet építéstechnikai- lag nem problémás. Végül is sem a núbiai piramisokhoz nem használtak jelentős mennyiségű követ, sem azokhoz a szatellitpi­ramisokhoz, amelyek mint a csibék csoportosulnak a központi épület köré. Ahhoz, hogy ezen masszív építmények tervezéséhez szükséges tudást és az elkészítésük igényelte teljesítményt meg­határozzuk, mindenképpen a térfogatuk jelzőszámából kell kiin­dulnunk.

A legnagyobb és a legjobban megépített piramisok három uralkodó nevéhez kapcsolhatók: mindenekelőtt Sznofru volt az, akinek a nevéhez három óriási piramiskomplexus köthető. A tudósok kiszámolták, hogy uralkodásának ideje alatt több mint3,6 millió köbméter, vagyis több mint 9 millió tonna mészkövet használtak fel piramisépítés céljából. [8] Ezzel a mennyiséggel- jelenbéli összehasonlítással élve - Cape Canaveralban az ame­rikai űrhajózás világhírű Montázs-haliját, a Vertical Assembly Buildinget maradéktalanul tele lehetne rakni kövekkel, majd kör­befalazni.

Kheopsz piramisa - „csak” 2,6 millió köbméterével [9] - a leg­nagyobb építmény, amelyről a középbirodalomban tudunk. Khejre'n építménye ma is a legmagasabb Gizában, még akkor is, ha Kheopsz piramisának híre egyértelműen a háttérbe szorítja.

A 10,11 méterrel magasabban fekvő fennsíkon való elhe­lyezkedésének köszönhetően [10] a Khefrén-piramis magasság­ban 7 méterrel múlta felül testvérépítményét a középbirodalom időszakában; a mai mérések a két rom között kb. 15 méter kü­lönbséget mutatnak a Khefrén javára.

Giza harmadik piramisa Mükerinosz fáraóé: terjedelme nem hasonlítható össze elődeivel, mivel térfogata a Kheopsz-piramis- nak csupán tíz százaléka.

Ugyanakkor az építményben a kemény kő felhasználási aránya

21

magasabb a Kheopsz-piramisénál. Az ún. negyedik gizai piramist sokáig egy lépcsőzetes piramis maradványának tartották. Azóta már Chentkausz masztabájaként szintén a IV dinasztiához sorol­ják, de teljesen más formája, lapos alakja miatt semmiképpen sem tekinthető az előzőek versenytársának. Mivel a felsorolt négy építmény közül a legnagyobb építésével kapcsolatban merül fel a legtöbb és legkomolyabb probléma, ezért a továbbiakban kizáró­lag a Kheopsz-piramisra összpontosítunk.

Meg kell említeni, hogy a szó - piramis - nem egyiptomi ere­detű. A tiszteletlen görögök nyilvánvalóan valamely péktermék­kel, mézes süteménnyel, amelyet ők pyramúsnak hívtak [n] ha­sonlították össze a hatalmas piramisokat, ahogy az egyiptomi techent is obeliszknek, azaz nyársonsültnek [12 ] nevezték el. Az egyiptomiaknak nagy valószínűséggel nem volt semmilyen szak- kifejezésük a piramis megnevezésére. Ahhoz, hogy leírják a pira­mis szót, egy meredek piramis képét tették meghatározásként a kép elejére (4. kép). Kiejtése - „m[e]r” - az alkalmasint hozzácsa­tolt, ugyanúgy hangzó bagoly és száj piktogramokból ered, tehát az m-ből és az r-ből. Am ez a meghatározás alapjában véve álta­lában csak magát az építményt írja le. Ezt követően kellett követ­keznie a piramis, valamint építtetőjének nevének, hogy az olvasó számára minden vonatkozás adott legyen. Kheopsz esetében az olvasható eredmény „Achet Chufu”, lefordítva „Kheopsz hori­zontja” vagy „Kheopsz, a horizont”.

4. kép: „MR” HIER0GUKÁ1 = PIRAMIS ÉS KHEOPSZ PIRAMISÁNAK HIF.KOGLIFÁI:

A c h e t C h u f u = C h u f u h o r i z o n t ja .

22

Magától értetődő, hogy megkíséreljük felkutatni az összefüg­géseket a görög szó és az ősi egyiptomi szó között. André Pochan rábukkant a „pr m m[w]t” fogalomra, és ezt „per em mut”-nak fordította, azaz a „szarkofág lakásának”, míg Jacques Gossart a „ház a halálban” mellett döntött. [13] Mi egy további, de semmi­képp sem végérvényesnek tekintett megoldást javaslunk:

„Nincs teljesen kizárva, hogy a görög pyramis szó alapja az egyiptomi per-emuas, amely kifejezés egyben a piramisok magas­ságát jelezte.” [14]

A KHEOPSZ-PIRAMIS MÉRETEI

méterekben (m), királyi könyökökben (KE = 0,525 vagy 0,524 m) vagy egyiptomi lábban (Af =0,30 m).

Magasság: valamikor: 146,59 m = 280 KE [15], ma:138,75 m. [16]

Apothema (egy oldalgerincmagassága): 184,80 m = 352 KE = 616 AF. [17]Gerinchossz: 217,88 m = 415 KE (számított érték).Oldalhossz: 230,83 m = 440 KE = 770 AF (számított ér­

ték). [18]A valóságban hosszuk valamivel 439 KE alatt van: északi oldal 230,253 m, keleti oldal 230,394 m, déli oldal 230, 454 m, nyuga­ti oldal 230,361 m. [19]Terület:Oldalterület szöge:

Kősorok:

Kövek:

Magkövek:

5,5 ha (55 000 négyzetméter). [2 0 ].51° 50’ 40’, egy 5,5 kézszélességű visszaug- rásból 1 könyökre adódik. [2 1]201 megmaradt; összesen valószínűleg 2 10 volt [2 2 ]; magasságuk 49,5 cm-től 150 cm-ig terjed. [23]átlagos nagyság: 127x127x71 cm [24], átlagos súly: 2,5 tszáma: 2 300 000 db [25], térfogata: 2 203 075 köbméter. [26]

23

Burkolókövek: száma: 200 000 [27] vagy 115 000 [281, térfo­gata: 123 426 köbméter. [29]

Összsúly: 6 500 000 t.Térfogat: 2 326 501 köbméter [30] plusz 100 000

köbméter a mellékes építményekre, a három királynői piramisra, egy teljesen lerombolt mellékpiramisra, egy szatellitpiramisra, a masztabákra, a rámpára és a templomokra. [31]

Építési idő': 30 év Hérodotosz szerint, aki 10 év előkészü­letről és 20 év tiszta építési időről beszél.

Építési teljesítmény: ebben a 20 év tiszta építési időben „elvben” percenként 1 / 2 - 1 egész kőblokk került beépítésre.

Az építési feladat

Az építésznek az általa megálmodott piramis felhúzásához prob­lémák egész hegyén kellett átvergődnie, mégpedig a lehető leg­rövidebb időn belül, a számára rendelkezésre álló eszközökkel. Mi is volt a feladat?

A Kheopsz épületegyüttes a főpiramis mellett öt kis piramist is magába foglal (az utolsót 1993-ban találták meg) [32], ehhez jön még a piramishoz hozzáépített halotti templom és a Nílus- csatornánál feltételezett völgytemplom, melyeket egy dombor- művekkel borított, fedett és körülbelül 825 méter hosszú híd kötött össze. Az egész sziklaterületet el kellett simítani, és fallal körülvenni; körülötte sírokat és hajókikötőt kellett kialakítani.

Az elvégzendő munkák tehát a következők:

• építési udvar létesítése építőkunyhókkal, boltokkal, javítómű­helyekkel, raktárhelyiségekkel kövek, fa és kötelek számára, konyhákkal, víztárolókkal;

• teherkikötő építése az építési anyag szállításához;

24

• szállítási út építése, amelyen az anyag a piramis építési helyére szállítható;

• munkásváros építése a munkások számára szállással;

• piramisváros építése királyi lakópalotával és házakkal építészek, előmunkások és kormányzati hivatalnokok részére;

• kőtömbök kitermelése a kőtörőkből, valamint a kövek elszállí­tása a piramis építési helyére;

• a burkolókövek - a Nílus túloldalán fekvő Mokattam-hegység- ben található - Túra mészkőbányából történő kitermelése és hajóval való elszállítása;

• a nagy gránitblokkok kibányászása Asszuánnál, majd ezek le­szállítása a folyón, mintegy 800 kilométernyire (a gránit feldol­gozásához használatos anyag külön téma lesz);

• fa beszerzése az egész birodalom területéről; a nagy értékű cédrustörzsek, amelyeket az egyik Sznofru-piramisban találtak, Libanonból érkeztek;

• a piramis építése: az egész felszín pontos szintezése; a 2,5 ton­na átlagos súlyú kőkockák csaknem 150 méter magasságba va­ló emelésével; 40 tonna súlyú építési szerkezetek (a „királyi kamra” fölötti gránitgerendák) beemelése 70 méteres magas­ságba; belső és föld alatti helyiségek kialakítása;

• a jellegzetes hidak és az ezekkel összekötött templomok létesí­tése a Nílus-csatornánál és a piramisnál; melléképületek, mel­léksírok és hajótemetők építése. [33]

Ezekhez a kőfaragó és szállítási munkákhoz szükség volt kőtörő munkásokra, kőművesekre, hajósokra, valamint - a kutatás mai állása és véleményünk szerint is - megfelelő teljesítőképességű vontatócsapatokra. E feladat elvégzéséhez gyakorlatilag az akkori

25

idők valamennyi kézműves szakmája bedolgozott: szerszámko­vácsok, különböző hajókötélverők, ácsok, kikötői munkások és matrózok, konyhaszemélyzet szakácsokkal, vízhordók, mé­rőszakemberek, építésvezetők, rendőrök, csillagászok, álomfej- tők stb.

A z építkezés emlékei

Két szóval már összegezhetjük is, hogy mit hagyományoztak ránk a régi egyiptomiak e hatalmas feladat megoldásának körül­ményeiről: gyakorlatilag semmit. Habár a Nílus menti nép majd­nem mindent megörökített - freskókon, domborműveken vagy agyagmintákon - az ó-, közép- és újbirodalom Egyiptomából alig van rajz a piramisokról, egyetlen ábrázolás sem található az ottani nagy építkezésekről, egyetlen kortárs kép sem maradt fenn az ottani szállítási feladatokról.

Még az építkezések első említése is nagyon kései korszakba esik: a kérdéses sztélé valószínűleg a 18. dinasztia idején készült l34]; és így kb. 1000 évvel későbbi korba datálható (a kronológiá­hoz lásd az utolsó fejezetet).

A képeken egyáltalán megörökített jelenetek mind más idők­ből származnak és majd’ mindig más munkát ábrázolnak: szobor­szállítást az 5. és a 18. dinasztiából, obeliszkek és oszlopok szál­lítását a 18. dinasztiából. Éppen csak a legfontosabb mozzanat hiányzik: hogyan mozgatták azt a 2,5 millió követ, amelyet folya­matosan kellett a piramishoz vonszolni, és arra felcipelni. Az egyetlen kivétel Túra kőtörőiben található, de ez is a sokkal ké­sőbbi 18. dinasztiából származik (amit Verner [35J nem vesz figye­lembe).

Az első tudósítás a sivatag szélén álló kolosszusokról 21 évszá­zaddal később született, a Kr. e. V században. Hérodotosz egyip­tomi utazásairól írott második könyvében beszámol a három gizai piramisról is, amelyeket később a görögök a világ hét cso­dája közé soroltak. Tudósítása, amelynek a ma is használatos görögösített nevek köszönhetőek - mint Kheopsz, Khefrén, Mükerinosz - a Kheopsz-piramist kutató építész számára már

26

rég olyan, mint Arisz almája, minthogy Hérodotosz nyilvánvaló­an kitalálta azokat az adatokat, melyek számára már nem voltak hozzáférhetőek.

így „a történetírás atyja” arról mesél, hogy Kheopsz minden­kit a saját maga által kitűzött cél érdekében dolgoztatott, hogy minden negyedévben 100 000 kényszermunkást vetett be (a szám és a kényszermunka ténye is hamis).

Kőblokkokat fejtettek a Nílus túloldalán (helyes). Az összekötő híd, amelyet 10 éven keresztül építettek, „majdnem olyan hatal­masnak” tűnik számára, mint maga a piramis (optikailag helytál­ló). Sokáig, de hiába keresték a sziget formájú sírkamrát a szik­lában a piramis alatt. A piramis építési ideje 20 év volt (reális?), miközben Hérodotosz szerint Kheopsz 50 évig uralkodott (a je­lenlegi tudásunk szerint sokkal rövidebb ideig; lásd alább). M in­den háromszögoldal 8 pletrum széles és éppolyan magas (helyes méretre átszámolhatatlan [36]). Burkolása precízen kialakított kö­vekből áll (helyes), amelyek legalább 30 láb hosszúak (helytelen), és amelyeken éppen a munkások ellátása van jelölve (nagyon kér­déses). Az, hogy vasszerszámokról beszél, mindenképpen Héro­dotosz rovására írandó, bár ezt a szerzők általában helyesnek tart­ják. Az, hogy Kheopsz lánya egy bordélyházban tevékenykedett a királyi építőpénztár javára, hamis vád Kheopsz ellen.

A legkevésbé hihetőek a Hérodotosz által leírt gépek. Szerin­te, aki 2000 évvel később járt ott, a burkolóköveket „rövid faszer- kezetekkel” lépcsőről lépcsőre emelték fel, hogy aztán felülről le­felé beépítsék őket. [37I

Heinrich Stein fordításában az összes tömböt „bizonyos emelő­szerszámokkal” szállították, amelyek vagy minden lépcsőn ren­delkezésre álltak, vagy a kővel együtt szállították fel őket. Nem szabad elfelejteni, hogy Hérodotosz csak két további piramist áb­rázol - a faijumi Moeri-tóban [39] - , nem említi a Szfinxet, vala­mint az egyiptomi labirintust még a gizai piramisoknál is na­gyobbra értékeli. [40] Tudósításában az akkori idők nílusi hajóiról is részletesen megemlékezik. A papirusszal megvastagított és akácfával beborított legnagyobb hajók „sok ezer talentumot” szál­líthattak, egy olyan tömeget, amely 26,2 attikai talentum mellett

27

AZ EREDETI EGYIPTOMI KRONOLÓGIA

5100-3100 dinasztiák előtti kor0 . dinasztia1. dinasztia

3100-29502950-2770

M enész

(predinasztikus)koradinasztikus

2. dinasztia 2770-26403. dinasztia 2640-2575

Dzsószeróbirodalom

4. dinasztia 2575-24652575-25512551-25282520-24942490-2471

SznofruKheopszK hefrénM ükerinosz

óbirodalom

5. dinasztia 2465-2325 óbirodalom6 . dinasztia 2325-2155 óbirodalom7-11. dinasztia 2155-2037 első köztes időszak11- 12. dinasztia 13-18. dinasztia

2037-17851785-1540

középbirodalom második köztes időszak

18-20. dinasztia 21-25. dinasztia

1540-10751075-664

újbirodalom harm adik köztes időszak

26-31. dinasztia 664-332332-305305-30

kései időszak makedónok Ptolem aioszok [38]

26-nál több tonnát tesz ki. [41] Amikor a piramisokról írtak, lé­nyegében Hérodotoszt követték a Kr. e. I. század és a Kr. u. I. szá­zad között élt történetírók, Strabo, Diodorosz és id. Plinius is.

A valóság szempontjain nyugvó építkezés feltételei

Vizsgálódásunk keretében a piramis építésénél felvetődő vala­mennyi probléma kimerítő tárgyalására nincs lehetőségünk. Ar­ra azonban rá kell mutatunk, hogy az idő múlásával hogyan vál­tozott az ellentmondások megítélése.

1881-ben még csak egy szerény bökkenő merült fel: „Technikailag szólva egy piramis önmagában nem különöseb-

28

5\ kép: G iza K j i e o p s z id e jé b e n :

1. PIRAMIS, 2 . HÁROM KIRÁLYNŐI PIRAMIS, NEMESI TEMETŐ, 3 . ÖSSZEKÖTŐ ÚT A

VÖLGY- ÉS A HALOTTI TEMPLOM KÖZÖTT, 4 . JELEK EGY PIRAMIS SZIKLÁJÁBAN, 5 . PA­POK VÁROSA, 6 . KIRÁLYI PALOTA, 7 . MŰHELYEK, 8 . KIKÖTŐ, 9 . KIRÁLYI JAVAK, 1 0 .

KŐTÖRŐ, 1 1 . MŰVÉSZEK VÁROSA, 1 2 . MUNKÁSOK VÁROSA ÉS SÍRJAI, 1 3 . HIVATALNOKI

TEMETŐ (ILLIG HAWASS NYOMÁN; KASTNER).

29

ben nehéz munka. Nagyon sok követ sorban egymásra helyez­nek, a sorok egyre kisebbek lesznek, és a lépcsők az utolsó koro­nakőig, a csúcsig haladnak. Akkor fentről lefelé az oldalakat be- glettelik úgy, hogy ehhez a sarkokat leverik, vagy a lépcsők sarka­it kitöltik, egyik művelet sem követel különösebben említésre méltó mérnöki tudást. Ha a kövek masszívak, magától értetődő, hogy bizonyos mértékben mérnöki készség kell hozzá, hogy eze­ket kitermeljék, szállítsák és a helyükre emeljék.” [42]

Ma a nagy piramissal sok tudós foglalkozik. Természetes, hogy egy látszólag egyszerű kőrakást is védeni kell a „széteséstől” azzal, hogy például a sarkokhoz és külső oldalakhoz a kősorokat átlósan állítjuk, és egyéb intézkedések is szükségeltetnek. Francia kutatók vizsgálataik során homokrakásokat is felfedeztek, amelyek az össztérfogat 15%-át is kitehetik [43I, japán vélemény szerint ezek a földrengés elleni biztonságot szolgálhatták. Megkerülhetetlen kérdés az is, milyen mérési módszernek köszönhetően tudták be­tartani a méreteket ilyen hallatlanul precízen, és fel kell figyel­nünk a kövek rafinált fogas illesztésének célszerűségére is [44 és így tovább sorjáznak a figyelembe veendő szempontok.

A japán technikakorifeusok 1978-ban tanulmányozás céljából kí­vántak „gyorsan” építeni egy 20 méteres piramist a nagy Giza- plató mellett, csakhogy még ezzel a viszonylag egyszerű feladat­tal is kudarcot vallottak.

Hallgassuk meg erről Erwin Wedemannt [45]:„Sajnos, a kísérlet zátonyra futott. Habár a kiválasztott kődara­

bok csak fele akkorák voltak, mint amilyeneket a Kheopsz-piramis építésénél használtak, a japánok nem voltak abban a helyzetben, hogy odaszállítsák a csupán egy tonna súlyú darabokat a kőfejtés helyétől a 15 kilométernyire lévő építkezés helyére. A Níluson va­ló szállítás lehetetlennek bizonyult, mert a rakodásnál első próbál­kozásra el kellett találni a csónak súlypontját, különben a csónak felborult, a kődarabok pedig menthetetlenül a Nílus fenekére süllyedtek. A szárazföldi szállítás sem sikerült. Pedig az egy tonna súlyú kődarab még nem is olyan nagy. Mégis, a homokon vonszol­ni szörnyen nehéz, nagy felületű tárgyak sokkal jobban alkalmasak

30

erre. Még 100 személy is képtelen volt arra, hogy a kődarabot a homokon megmozdítsa. Csak motorszánnal és modem építési ko­csikkal lehetett a köveket az építkezés helyére szállítani. Ott azon­ban izomerővel nem tudták azokat több mint fél méternél maga­sabbra felemelni, így darukat kellett alkalmazniuk. Az eredmény meglehetősen lehangoló volt, mert a minipiramis a legmodernebb építőgépek alkalmazásával sem vált hasonlóvá nagyobb testvérei­hez. Csak egy nagy, formátlan törmelékhalom lett.”

Szerencsére az egyiptomi kormány még a kísérlet megkezdése előtt előírta, hogy a végén az eredeti állapotot helyreállítsák. [46]

Mark Lehner 1994-ben egy hat méter magas piramist akart épí­teni, a kudarcba fulladt kísérlet a hangzatos Nova címet kapta, még a televízió is közvetítette a szerencsétlenkedés stációit. [47]

A kísérlet alatt - végül is szabadságának ideje Gizában korlá­tozott volt - Lehner néhány módszert futólag kipróbált, de nem alkalmazta őket következetesen. Ügy érezte, hogy köszörűvágata a vályogtalajban keresztben fekvő rönkökkel nagyon alkalmas a szánnal való szállításra - majd elkubikolt onnan 186 követ egy te­herautóval. Rámutatott arra, hogy a mészkövet lehet faragni réz- vésővel - és ettől kezdve acélszerszámot használt (a gránitfeldol­gozás kérdését óvatosságból egyáltalán nem is vetette fel). Majd készített egy csigavonalú rámpát, és ráhelyezett egy követ. Mivel ■< yl állandóan kitért a nyomból, és majdnem leesett a rámpáról, be kellett vetnie az átirányító póznát. Az első kanyart csak igen nagy fáradsággal győzte le - ezt követően Lehner teljesen meg volt győződve a rámpa használhatóságáról, és egy homlokrakodót ké­szített. A piramidiont végül 15 ember egyszerűen felemelte. Ez egyszerűen ment, mert súlya legfeljebb 300 kp volt.

Romantikus megvilágításban - a Kheopsz-piramis naplemen­ténél - Mark Lehner fölényesen megjegyzi:

„Alig hiszem, hogy maradtak még nyitott kérdések a piramis építését illetőleg.”[48]

Ez a kilencven tévéperc nagyon világosan bebizonyította, hogy bár az egyiptológusok ismerik a hieroglifákat, az építkezés­sel kapcsolatban kifejezetten laikusok maradtak. Ezért mi a to­vábbiakban minden általunk elérhető vizsgálati eredményt és is­

31

meretet igyekszünk felhasználni, függetlenül attól, hogy az állí­tólagos szakemberektől vagy úgynevezett kívülállóktól szárma­zik, és minden esetben jelezzük kétségeinket is.

Semmiképpen sem a legegyszerűbb vagy legfantáziadúsabb (pl. 66 . kép), inkább az eredményes vagy időtakarékos megoldá­sokat kerestük. Ezért minden modellel szemben öt alapvető kö­vetelményt támasztottunk:

1. A megoldás legyen lehetőleg egyszerű.A lehető legkevesebb és könnyen feldolgozható anyag (mint például a fa) és a viszonylag kisszámú, de jól képzett munkás (kézműves) igénye. A nemcsak Dánikennél, hanem az ortodox tudomány képviselőinél is előforduló [49], titokzatos eljárással, vagy hatásos és gyors mesterséges eszközökkel kapcsolatos fel- tételezések csak tévedésre vezethetnek.

2. A kézműves technika folyamatossága.Miután érthetetlen lenne, hogy Egyiptom éppen a legjobb technológiai megoldásait felejtette volna el, és azokat senki sem fedezte fel újra, mindig abból indulunk ki, hogy a problé­mák megoldhatók a ma is ismeretes eljárásokkal.

3. Bizonyítékok megléte képben és/vagy szóban.Mivel elég sok kép és építmény maradt ránk az ókori Egyip­tomból, a problémamegoldásnak vagy tükröződnie kell közvet­lenül a forrásokban, vagy azokból levezethetőnek kell lennie.

4. A kornak és a kultúrának megfelelő technika.E követelmény szerint például nem bukkanhatott volna fel a piramisépítés színhelyén egy, a görögöknél talált fogaskerék.

5. A feltételezett technika/módszer valóban megoldás kell, hogy legyen. Nagyon könnyű egy feltételezést felállítani, de ha azt a gyakorlatban nem vizsgáltuk meg, az egyszerűen csak felté­telezés marad (pl. a monda a fémkeménységű rézről; ld. a 162. oldalt).

32

Az építőanyag kitermelése, valamint szállítása szárazföldön és vízen

Kőtörők a piramis körül

Lelki szemeink előtt ezekkel a feltételekkel először azt a kérdést tesszük fel, honnan szállították az építőköveket a Kheopsz-pira- mishoz. A legfontosabb kőfejtők a Kheopsz-piramistól 300-400 méternyire, délre feküdtek; ám nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy „a plató a piramisok körül maga is kőszerzési terü­letnek tekinthető”. [50] Néha egységes a vélemény, hogy nem utolsósorban azért esett a választás Gizára, mint a piramisok építkezési helyére, mert ott hovatovább helyben volt a szükséges kőmennyiség (6 . kép).

A kőfejtőkből a kődarabokat különböző kifutópályákon kellett szállítani a „pályaudvarig”, amely feltételezhetően a Kheopsz-pi- ramis déli oldalán helyezkedett el. A kődarabok említésével egy­szersmind azt is szeretnénk tisztázni, hogy egyáltalán nem tartjuk valószínűnek azt a tézist, mely szerint a darabokat betonszerűen formákba öntötték. ]. Davidovitsnak [51] ezt a nevetséges elméletét már C. Vandersleyen [52] is kategorikusan visszautasította. Hogy lehetne egy mindent csupán összekuszáló tézist egyetlen, egy munkás által, a még nedves „betonban” hagyott kézlenyomattal bizonyítani, miközben a szerző a nummulit felhasználását tagadja?

Az említett nummulitmész vagy szürkéssárga és finoman fosszilis, vagy szürke és durván fosszilis [53], könnyen törhető és feldolgozható, mielőtt a levegőn néhány év alatt megkeménye­dik. Kitermelése sem különösebb tudást, sem speciális anyagot nem igényel. Az egyetlen problémát a kitermelés állítólagos módja jelenti. Georges Goyon szerint az egyiptomiak egy négy­zetrácsot véstek ki a kőtörő aknájában, amely rács egymást derék­szögben keresztező vágatokból állt (7. kép). Mivel a vízszintesen fekvő kőrétegeket a vékony eróziórétegek tisztán elválasztották egymástól, csak ezeket a kb. 50 cm széles vágatokat kellett kivés- ni, az egyes köveket elválasztandó egymástól. [54]

33

6. kép: K i p o n t o z v a a l e g f o n t o s a b b k ő f e j t ő a G i z a i - f k n n s í k o x .

A KÖVEK BESZERZÉSI TERÜLETE A PIRAMISOK KÖRÜLI TERÜLET VOLT

( K l e m m / K l e m m 5 4 . « . ) .

34

7. kép: ÁLLÍTÓLAGOS KŐTÖRŐMŰHELY KHEFRÉN IDEJÉBEN (GOYON 81. ().).

35

Eme Goyon által leírt eljárás, amelyet egy Khefrén-kori kőtö­rő maradványai alapján rekonstruált, nem tűnik sem praktikus­nak, sem lehetségesnek. Mi a ménkűnek kellett volna ezeket az értékes rétegeket sok fáradsággal és még több törmelékkel járó eljárással építőkövekké alakítani? Elvégre a törmelék az összes kőanyag körülbelül 40%-át tette ki - 2,2 millió köbméter építő­kő kitermelése így 0,9 millió köbméter, azaz 3,2 millió tonna tör­meléket eredményezett volna. Ezek a hatalmas mészkő tömegek Goyon szerint kis, egyszerű pikkelyekkel voltak borítva, amelyek maguk is kőből álltak. [55] Csak a törmelék folyamatos eltávolítá­sához egy körülbelül 600 emberből álló munkacsapatra lett vol­na szükség.

Mindazonáltal semmi okunk arra, hogy az építtetőknek ezt az állítólagos anyagot, időt és munkaerőt fecsérlő játékát hitelesnek fogadjuk el, noha a Klemm házaspár erre esküszik [56], igaz, eközben az egyiptomiakat „otromba vasgyúrónak” tekintették, „akik izomerővel és őseredeti szakócákkal a sziklába túrtak”. A Khefrén-időkből fennmaradt különös kőtörő, amely talán egé­szen más célokat szolgált, nem bizonyítja, hogy az óbirodalom idején minden kőtörő hasonló elven működött. [57] Nekünk ab­ból kell kiindulnunk, hogy az egyiptomiak is úgy törték a mész­követ, ahogy ezt az egész világon tették, és teszik azóta is.

Vagyis. A kőtörő mester megvizsgálja a sziklát, aztán megraj­zolja a törésvonalat a kő hornlokoJdalán. Ennek a vízszintes vo­nalnak a mentén szakócák beütésével és feszítővas segítségével egy hasadékot csinálnak, és azt maximálisan kifeszítik. A követke­ző munkafolyamatban a munkások nehéz kalapácsokkal a szikla tetején egy további vonalat vágnak, amíg meg nem kapják a kí­vánt nagyságú lemezt. Ha ez leomlik a falból, kampóra akasztják, és célirányos ütésekkel a kívánt méretűre formázzák.

A gizai kőtörőkben található horgonylyukak bizonyítják, hogy a nagyobb darabok leválasztásához gerendákat használtak, azon emelték fel a munkásokat. [58] Fenti módon egy hat emberből (plusz a felügyelő és a segéderő) álló gyakorlott csapat óránként 2-3 követ említésre méltó törmelék nélkül ki tud fejteni. A nyolc emberből álló csapat ezzel az eljárással naponta 20 kődarabot fejthet ki, miközben Goyon sajnálatra méltó sírásóinak 16 napra

36

volt szükségük arra, hogy egyetlen követ négy oldalról 1 méter­nyire kiássanak. [59] Produkcióját a mi kőtörő munkásaink fárad­ság nélkül túlszárnyalják, saccra négyezer százalékkal.

A kőtörő és munkaerő-szükséglet

Itt az ideje annak, hogy alaposabban megvizsgáljuk a korabeli munkamódszereket. Goyon 365,25 munkanapot feltételezett évente, munkanaponként 10 munkaórával (600 perc). Eszerint nem számolt a munkás egész életén keresztül egyetlen szabad nappal, napközben egy óra pihenővel sem. Ne tagadjuk, ez tel­jesen valószínűtlen, elvégre a fellahok nem voltak Goyonhoz hasonló, fáradhatatlan egyiptológusok, és gyakran és valószínű­leg szívesen hódoltak isteneiknek is. Ehelyett tételezzünk fel évente 290 munkanapot, azaz minden ötödik nap az isteneké, miután a „szabadság” szó akkor ismeretlen volt. Mivel Egyip­tomban a nap csak 12 világos órából áll, a munkanapot nyolc órásnak, azaz körülbelül 500 percesnek képzeljük el. így már a régi egyiptomiak is élvezhettek egy déli sziesztát, ami meg is fe­lel az uralkodó hőmérsékletnek; csak a mindent látni vágyó tu­risták képesek róla lemondani a Nílusnál. Ezzel a mi fellahjaink majdnem harmadával kevesebbet dolgoztak, mint Goyon állan­dóan aktív munkaméhei (145 000 percet évente a 219 150-nel szemben).

A továbbiakban a teljes építési idő különböző számításainál 20 évből indulunk ki, így Kheopsznak a hosszabb tervezési fázis ellenére is megvan a valóságos esélye, hogy megélje grandiózus életművének befejezését. Tehát a piramis 2 500 000 kődarabjá­hoz 145 000 x 20 = 2 900 000 munkaperc áll rendelkezésre, ami a kiérlelt tapasztalat alapján a következő eredményt hozza: min­den percben egy kődarab.

Meg kell vizsgálni, hogy az ilyen szűk normaidőt be lehetett-e tartani. Ha ez valóban lehetséges lett volna, akkor tisztán számí­tások alapján, anélkül, hogy figyelembe vennénk az építőteljesít­

37

mény rendszeres csökkenését, a piramis már 17 év és három hó­nap alatt elkészülhetett volna.

Nem feltételezünk a régi, kőtöréshez értő egyiptomiakról sem „workoholizmust”*, sem egészen specifikus körülményességet. Ha az általában szokásos módszernél maradunk, amely nem tű­nik túl titokzatosnak, akkor 25 munkacsapatot feltételezve - te­hát 25 x 8 = 200 kőtörőt - a naponta szükséges 500, derékszögű formátumú, azaz szabályos kocka alakú követ adott időn belül ki­fejthető a falból.

Hogy egy ilyen kődarabot egy szállítószánra rakjanak, és arra rögzítsenek, körülbelül 6 emberre volt szükség, tehát a felügye­lővel és a vízhordóval együtt megint csak nyolc emberre. Egy ilyen csapat óránként négy követ tudott felemelni, aztán a szánt aláhúzni, és a rakományt elszállítani; ez munkanaponként 32 kő szállítását tette lehetővé. A napi 500 darab kőhöz ezek szerint 500 : 32 = 15,6, kerekítve 16 csapatra, azaz 1 6 x 8 = 128 emberre volt szükség. Ez a fő-munkafelügyelővel és írnokkal együtt 130 főt jelent. Hogy a kőfejtőben a kifejtett kő ne a csupasz sziklára zuhanjon, puha föld-homok ágyazatot kellett folyamatosan kiala­kítani, ez további 80 sáncmunkást feltételez.

A számítások szerinti létszámigény tehát:

200 kő törő,130 rakodó,80 sáncmunkás.

Összesen 410 ember Giza kőtörőiben.Ezt és a további eredményeket később összesítjük.

A burkolókő (Túra) kitermelésének munkaerő-szükséglete

Mind a Kheopsz-, mind a Khefrén-piramist nagyon világos mészkővel burkolták be, amelyet a Gizával szemben fekvő, a Ni-

* W orkoholizm us: m unkam ánia.

38

9. kép: G iz a , T ú r a , a N í l u s é s a z o l d a l c s a t o r n á k ; 4 . Z a w y e t - e l - A r y a n t e ­

r ü l e t e n , 8 . A b u s i r n á l , 1 7 . S z a k k a r á n á l , M e m p h isz h r a m is t e r ü l e t e ( G o y o n

1 0 3 . o . ) .

10. kép: G i z a e lh e ly e z k e d é s e ( G o y o n 2 2 . o . ) .

A K h e o p s z f e l v e z e t ő ú t ja m ár a k k o r is e g y h a r m a d d a l rö v id e b b v o l t , a t u ­

d o m án y MAI ÁLLÁSA SZERINT A VÖLGYBEN FUT, 32 FOKKAL ÉSZAK FELÉ FORDULVA.

39

lushoz közeli Túra kőtörőiből nyertek. Mivel ott, a Mokattam- hegységben óriási föld alatti csarnokokat találtak, sokáig azt felté­telezték, hogy a piramisok építéséhez a burkolóköveket a föld alól bányászták. A föld alatti kőbányászatnak rendkívüli előnyei vol­tak: a kő a föld alatt az időjárás viszontagságainak nem volt kité ­ve, így friss és világos, valamint puhább maradt, azaz könnyebben lehetett fejteni. Imigyen a kőanyagot nem kellett a hegyről leszál­lítani, ezzel jelentős időt és emberi erőforrást takaríthattak meg.

A föld alatti bányászatnak azonban hátrányai is voltak. A föld alatti bányászathoz mindenképpen szükség van megfelelő világí­tásra. Kicsi olajlámpák semmiképpen nem lehettek elegendőek a kőszerkezet felismeréséhez és a kőtöréshez. Azonkívül a fojtó le­vegő e nélkül is rendkívüli módon felmelegedett a tárnákban, mi­közben az olajlámpák füstje a köveket bekormozta, elszínezte. Ezek a munkafeltételek sokkal inkább mételyezték a római idők rabszolgacsapatainak életét, mint az egyiptomi fellahokét, akiket legalább az építkezéseken nem kezeltek rabszolgákként. Es mivel a rómaiak ugyanúgy bányászták ezeket a köveket, mint később az arabok, erősen kétséges, hogy a föld alatti bányászat a fáraók ide­jében egyáltalán létezett-e. Mivel az arabok éppen a fáraókori kőtörőket rombolták le teljesen, dolgunk sajnos nem vált könnyebbé.

Az egyiptomiak valamennyire ismerték az arany középutat: a ga­lériákban történő kőfejtést. Ablakokat törtek a külső falakba, hogy a munkásoknak levegőt és fényt biztosítsanak. [60] Ezeken a helyeken a kőfejtő tárnák 100 méter mélyen is benyúltak a szik­lafal belsejébe. [61] Goyon megmutatja, hogyan nyertek Tura- köveket felszíni műveléssel. [62] Hogy a galériákban való kőfej­tést mégis előnyben részesítették a külszíni fejtéssel szemben, azt valószínűleg az indokolja, hogy a burkolókő mennyisége a pira­mis térfogatának mindössze 5%-át teszi ki. Hogy jobban elkép­zelhessük: a piramis térfogata egy kockának felel meg, amelynek élhosszúsága 137,40 méter; az elképzelt kocka élei a piramis mai állapotában csak egy deciméterrel lennének rövidebbek. A bur­kolókő térfogata egy 50 méter élhosszúságú kockáéval lenne egyenlő.

40

A turai kő bányászatára a magkődarabok bányászatához ha­sonló körülmények a jellemzők. A mészkő vízszintes rétegekben fekszik, a vékony közbenső rétegeket ékekkel kitámasztják, és ne­héz kalapácsokkal nagy lemezeket vernek le. Ezeket lehet az üre­gek szerint elosztani, megfelelő nagyságú darabokra. A munká­nak a burkolókő esetében természetesen sokkal óvatosabban kell történnie, mint a piramis belsejébe kerülő nummulitkő fejté­sénél. Minden kis hiba, minden kis repedés gyanúja menthe­tetlenül a darab kiselejtezéséhez vezetett. A kőtörőnek a munka előkészítését igen óvatosan és abszolút méretpontosan kellett előkészítenie, valamint feltétlenül tudnia kellett, hogyan kell a kővel bánnia. Egy sarokkőnek sokkal szigorúbb elvárásoknak kel­lett megfelelnie, mint egy egyszerű sorkőnek.

A nagy gerendákat a nagy galéria számára az építésvezetőség külön rendelte, és csak azután vágatta méretre.

A magasabb elvárások lassították a munkát azon kőtörőkéhez képest, akik a Nílus túlpartján tevékenykedtek. így azzal szá­molunk, hogy egy 6+2 főből álló munkacsapat egy követ csak 75 perc alatt tudott kivágni a sziklából. Ez 6,5 darabos napi tel­jesítményt eredményez. Miután a körülbelül 200 000 burkolókő főképp az utolsó években került felhasználásra, továbbá ennek a kőtörő műhelynek a teljesítménye nem meghatározó, itt csak tíz és nem húsz év bányászati évvel számolunk.

Az előzőekben kifejtettek alapján évi 290 munkanappal, mun­kanaponként pedig 69 kész kődarabbal számolhatunk.

Egy 118 fős munkacsapatot feltételezve, a szükséges felügye­lővel és segéderővel a Tura-kőtörőben 120 embert kapunk. Ehhez ;i „százashoz” - akik bizonyosan a legjobb kőtörő munkásoknak számítottak - még körülbelül 40 sáncmunkást kell hozzávennünk. A föld-homok ágyásokat a leomló kődarabok számára nagyon lelkiismeretesen kellett elrendezni, hogy egyetlen kődarabnak se törjön le a széle vagy a sarka.

Szintén nagy műgonddal kellett végezni a köveknek a gondo­san ácsolt szánra történő rakodását. Az emelőrudak bizonyára s/,almával voltak körültekerve, aztán a rakományt nagy körül­tekintéssel rögzítették a szánon. Ezért egy nyolcfős csapattól

41

legfeljebb annyit várhatunk el, hogy óránként három kődarabot készítsen elő a szállításra. Ez körülbelül napi 25 „köves” teljesít­ménnyel egyenlő.

Az igényelt 69 kő/nap teljesítményhez három 8 fős csapatra, azaz 24 rakodóra volt szükség, ezt a számot a feltételezett mun­kafelügyelőkkel és segítőkkel 30 emberre kerekítjük.

Végül a köveket a Nílushoz kellett vontatni. Először kommen­tár nélkül írjuk itt le a számokat, amelyeket a szállítási problémá­ról szólva később alá fogunk támasztani. Tizenöt fős vontató­csapatok lefelé viszik a kősúlyokat a Nílushoz. Ha egy csapatnak kilencven percre van szüksége egy fordulóra a visszautat is bele­számolva, naponta hat kővel küzd meg.

A szállításhoz tehát tizenkét, egyenként 15 főt számláló szállí­tócsapat és további 10 fő (felügyelők és segédszemélyzet), össze­sen 190 ember szükséges.

Összefoglalva: azzal a megszorítással, hogy a burkoláshoz szükséges teljes kőmennyiséget 10 év alatt ki kellett fejteni, a lét­számigény:

8 8 kő törő,32 mester, előmunkás, segéderő,40 sáncmunkás,30 rakodó,

190 vontató.

Összesen 380 ember.

A valóságban a kőfejtés az egész építkezési idő alatt folyt, így ezt a számot akár tovább is csökkenthetnénk. Mindenesetre itt még egy­szer meg kell gondolni, hogy amint az építkezés halad előre, nem­csak a kitermelés nagysága csökken, hanem - nem ennyire draszti­kusan - az épülőfélben lévő piramis felszíne is. Eszerint a burkoló­kövekre az építési magasság első harmadában van igazán nagy mennyiségben szükség. Egyszóval a végső összegezésnél egyértel­műen megállapítható, hogy e Nílus túlpartján található kőfejtők az építkezés haladása szempontjából nem jelenthettek akadályt.

42

11. kép: O b e l i s z k s z á l l í t á s H a t s k p s z u t id e jéb en ,

XVIII. DINASZ TIA (P lT LIK 83. 0 .) .

12. kép: O s z l o p o k s z á l l í t á s a , U n a s z ö s s z e k ö t ő h i d já r ó l .

d o m b o rm ű , V. d i n a s z ™ ( G o y o n 99. o.).

13. kép: R e k o n s t r u á l t U n a s z - h a jó ( S t a d e lm a n n 1990, 249. o .) .

43

Átkelés a Níluson Túra és Giza között

Bőségesen ismerünk óegyiptomi hajóábrázolásokat, de egyiken sem látjuk, hogyan szállították a vízen a nagy kőtömböket. Min­denütt ismeretesek olyan ábrázolások, amelyeken nehéz súlyokat látunk: egy Hatsepszut-dombormű Karnakban (18. dinasztia), egy széles bárka két obeliszkkel (11. kép), egy Unasz-dombormű (5. dinasztia) oszlopok szállítását ábrázolja (12. kép). A valódi gyakorlatot ezekből mégis nehezen rekonstruálhatnánk, mert Hatsepszut hajója sokkal magasabban fekszik a vízen, és a való­ságban azonnal felborulna, ugyanúgy, mint Unasz hajója.

Tehát itt is a technikai tudással vegyített fantáziát hívjuk segít­ségül.

Először két jól megkülönböztethető nagy szállítmányról van szó. A legtöbb kő a Tura-kőtörőkből érkezett a keleti partról, súlyuk ritkán volt nagyobb négy tonnánál, míg az egész kő­mennyiség kis hányadát kitevő gránittömbök súlya óriási, eseten­ként 40 tonnánál is nagyobb volt, ezt az építkezés helyszínétől messze fekvő fejtőkből kellett szállítani.

A mészkő tömböket Túrából a Nílushoz szállították, hajóra rakták, melyek a Tamieh-csatornán keresztül a Nílus oldalcsator­nájához úsztak, onnan pedig elérték a Kheopsz-építkezés kikötő­jét (9. kép). Lauer szerint ez az útvonal jó hét kilométert tett ki. [63I Ezek a hajók szállították a négy tonnánál nem sokkal súlyo­sabb kőtömböket.

Miután a Kheopsz-bárka jól demonstrálja a korabeli hajógyár­tók kiemelkedő szaktudását, az ilyen méretű, biztonságosan köz­lekedő szállítóhajók különösebb fantázia nélkül elképzelhetők.

A vízi úton történő szállítás a Níluson és az oldalcsatornákon figyelmet követelt ugyan, de nem igényelt sem hajócsavarokat, sem titokzatos póterőket. Szükség volt a hajóvontatók fárasztó munkájára, plusz az áramlások pontos ismeretére. Különös gon­dossággal kellett óvni a finom mészkövet a nedvességtől, hogy megőrizzék minőségét. A hajó rakodásánál valószínűleg rögzített fordítóbakok könnyítették meg jelentősen a munkát - ezt a szá­munkra „központi” gépet alább részleteiben leírjuk. A Níluson való átkelést a Hérodotosz által leírt tutaj- és kőirányítással lehe-

44

14. kép: R lED L K É rrŐ R ZSŰ CSÓNAKJA A FKLIIAJTÓERŐT KIIIASZNÁLÓ KŐ'EEHERREl.

( R i e d l 2 0 9 . o . ) .

kőtéllel összekötött cölöpök munkapliiró

c d TTZ.p r o r x r Y T o r ^ c o c r x r

t i

%> © t á v « l s á g , l - 2 m '1

*> j t *N

r•+J

>5

oo -r-Í 5

X

M m a m

t ..............................

kőtchci 1,5 mVlrn

súly: 2.^ r/l'm H l

- — i

f - -------- 2 .5 0 -------------,1 ( 10 v 25 cm á iiu c rő )

¥ ...............f~}

© e

------- 2 .5 0 -----------; ‘w

1 5. kép : P lTLIK „KATAMARÁN TUTAJA” ,

\ KŐTEIIER A VÍZ(SZINTJE) ALATr FEKSZIK A KÉT TUTAJTEST KÖZÖTT

( P i t é ik 8 2 . o .) .

45

tett a leginkább megoldani - ezt majd az „Asszuán” kulcsszó alatt magyarázzuk meg mivel a folyó áramlása okos kormányzás mel­lett a kompot szinte magától mozgatta előre. A csatornák mentén aztán megint hajóvontató csapatokat vetettek be a töltésen.

Ha abból indulunk ki, hogy minden hajó tíz követ tudott szál­lítani, naponta hét hajószállítmányra volt szükség. Egy teljes na­pot számítunk minden fuvarra: először egy hajóvontatás a Nílu­son felfelé, azután az átkelés a folyón, majd egy 6-7 kilométeres vontatás a csatornákban, végül a kirakodás után ugyanez az út visszafelé. A hét hajó személyzete hajónként 15 emberrel számít­va 105 hajós, őket a kikötőkben összesen 15 segéderővel szolgál­ták ki. Hajónként húsz hajóvontatót feltételezve a szükséges von­tatómunkások száma 7 x 20 = 140 fő.

A hajón történő szállítás létszámigénye:

105 hajós,15 segéderő,

140 hajóvontató,20 felügyelő.

280 ember a Tura-flottillában.

Tudjuk, hogy Ciizához legalább két kikötő tartozott: egy a ké­sőbb épített Szfinx- és Khefrén-völgytemplomoknál, valamint egy a Kheopsz-völgytemplomoknál (10. és 18. kép). Ezt 1993- ban fedezték fel, és egy hetven méter hosszú épületként azonosí­tották. [64] Mégis, a másik kikötőmedence lényegesen közelebb fekszik, és két kikötőgátat tartalmaz.

A fontos és súlyos szállítmányokra a többi hajónak - melyek a fát, köteleket, egyéb építőanyagokat, valamint a munkások ellátá­sához szükséges anyagokat szállították - kellett figyelnie, és előnyt biztosítania. Mivel a többi szállítóhajó mindenütt ki tu­dott kötni a csatorna- és kikötőfalaknál, nem volt szükségük spe­ciális kikötőkre.

Feltételezzük, hogy legénységük létszáma, a Tura-flottilla két­szerese: 560 ember.

46

Itt újra a nagy építkezés terepéhez érkeztünk, amely így rész­leteire bontva már nem is tűnik oly különlegesnek, már-már be­leolvad az egykori Egyiptom mindennapjaiba.

Gránit Asszuánból

A mai szemlélő számára problematikusabbnak tűnik az, hogy a hatalmas gránitrudakat miként szállították az építkezés helyszí­nére a távoli Asszuánból. Itt fel kell tenni a kérdést, vajon ez a fel­adat nem haladta-e meg az egyiptomi hajók teherbírását. A Hatsepszut idejéből fennmaradt ábrázolás olyan hajókat mutat, amelyek megfelelőek a feladat végrehajtására; az óbirodalomból való domborműveken pedig akkora, a legjobb kötélzettel ellátott hajók láthatóak, hogy a kérdés egyértelműen megválaszolható- nak tűnik.

Egyes kutatók nagy ötletgazdagsággal még egyszerűbb lehe­tőségeket találtak ki. Erre egyébként mindig is van érkezése a ku­tatónak, mivel az ókori egyiptomiak perspektivikus ábrázolása más értelmezéseket is lehetővé tesz.

Oskar Riedl 1982 körül meglepő ötlettel állt elő egy „teherkatamaránról” (14. kép): két hajó, mindegyik körülbelül 14 méter hosszú és 1,5-2,5 méter széles, s ezeket két keresztgeren­dával kötötték össze. Ezeken a gerendákon lógtak a gránittöm­bök a vízbe. Súlyuk így a víz felhajtóereje által 40-ről 24 tonná­ra csökken. Riedl azt gondolta, hogy ezzel megmagyarázhatja a két, a Khefrén-kikötőben talált, átlósan a vízbe futó mólót. Kikö­tésnél a két hajótest a móló két oldalán, azt közrefogva siklik, az építőkő nekimegy az átlós mólóknak, ahová felvonják. [65] Majd­nem ezzel egy időben Franciaországban Eric Guerrier azt java­solta, hogy7 a köveket függesszék a hajógerinc alá. [66] Herbert Pitlik tíz évvel később, sajnos anélkül, hogy elődeit megnevezte volna, egy egészen hasonló megoldást javasolt. [67] Igaz, ő nem kettős bárkát alkalmaz, hanem kettős tutajt (15. kép). Abból in­dult ki, hogy a Dunán még 150 évvel ezelőtt is óriási tutajok vol­tak a szállítóeszközök. Ez a tutajozás elegánsan megoldja a szük­séges fa- és kőanyag egyidejű szállítását. Pitiik számításai szerint

47

1 köbméter kő szállíthatóságához körülbelül 6 köbméter tutajfát kell számítani. Az ő szerkezete szerinti tutajok körülbelül 2 mé­teres mélyjáratnál minden futó méternél kb. 1,5 köbméter kőanyagot fuvarozhatnak.

Ennél a magyarázatnál kézenfekvő, hogy a szállítóeszközöket nem kellett Asszuánba visszavontatni, hanem mint építőanyagot ott lehetett hagyni a piramisnál. Nem ésszerű Pitlik azon elkép­zelése, hogy a tutajokat alacsony vízállásnál rakták meg, s azok a magas vízállásnál tiszták fel Gizáig. Ez azt jelentené, hogy éven­te csak egyszer volt lehetséges egy tutajszállítás, és azt az egész flottának egyszerre kellett megkezdenie. Pitlik azért jutott erre a következtetésre, mert a Nílus vízállását egész évben figyelte, és megállapította, hogy jelentős merülésű tutajainak nem mindig volt megfelelő a vízmélység.

F. Löhner itt két variánst mutat be. Az egyiknél két csónakot és egy tutajt kombinál egymással (16. kép). A lapos tutajt a két csó­nak oldala között hosszában úgy rögzítik, hogy a csónakok a tu­taj megterhelése közben nem befelé hajlanak, hanem a tutaj megterhelését felhajtó erejükkel kiegyenlítik. Ilyen kombináció­kat ma is használnak: egy jugoszláv hajókomp a határfolyónál Montenegró és Albánia között egy fatutajból áll, amelyet két ki­szolgált mentőcsónak fog közre. Ez a látszólag ingatag konstruk­ció bizonyítottan elszállított két kaviccsal teljesen megrakott te­herautót, összesen majdnem 50 tonna súllyal.

Ennek a változatnak az előnye egyrészt az erősen csökkentett merülési mélység, amely a Níluson való szállítást Egyiptom víz­ben szegény évszakaiban is lehetővé teszi. Másrészt a kövek nem a folyóba merülnek, ami csupán a gránitnál megengedhető, a mészkőnél nem.

A második variánsnál három, talán négy csónak is össze van fűzve, és a kőteher nyomását néhány keresztgerendával mind­egyikre elosztják. Mindenesetre az első variáns mellett szól, hogy a csónak-tutaj kombinációt a Gizában talált átlós mólóknál sok­kal jobban lehetett volna alkalmazni.

Időközben a teherkatamarán ötlete az egyiptológusokat is foglal­koztatta. Ármin Wirsching bebizonyította nekik [68]; hogy az

48

16. kép: LÖHNKR ELSŐ VARIÁNSA:

KETTŐS CSÓNAKOK A KÖZÖTTÜK FEKVŐ TU'FAJJAL ( I l J J G R'AJZA).

17. kép: HÉRODOTOSZ IRÁNYÍTÓRENDSZERE ORRTUTAJJAL ÉS FARKÓ A FOLYAMI HA­

JÓK szám ára ( G o y o n 100. o .) .

49

Unasz- és Hatsepszut-hajókról készült zavaros perspektívájú áb­rázolások kettős törzsű hajókról készültek. Ezzel mindenesetre világossá vált, hogy a 40 tonna súlyú kövek sem terhelték túl a korabeli szállítóhajókat.

Hérodotosz hajókormányzása

Most emlékezzünk arra, hogy Goyon hitelesített egy módszert, amellyel Hérodotosz szerint a hajókat a Níluson kormányozták (17. kép). Eszerint egy kötélen a hajó elé egy tamariszkuszfából készített tutaj volt erősítve, amely azt állandóan áramlatban tar­totta. A fart egy kő stabilizálta, amely a folyóágyban csúszott. [69] Goyon kérésére egy tudományos laboratórium ezt a kormányzás­technikát megvizsgálva kiváló eredményeket kapott. Alapjában véve ez a rég elfelejtett módszer még túl jól is működött, ahogy Löhner megállapította: egy hajó gyakorlatilag csak akkor jön ki az áramlatból, ha tutajt és követ vontat.

Hanem itt felvetődik egy kronológiai probléma. Hérodotosz Kr. e. V századi fékezőköve már Unasz domborművén is látható. Ez azt jelenti, hogy a megoldás már a Kr. e. XXIV században, te­hát már az V dinasztiában is ismert volt. Egyes kronológiahű ma­gyarázók - mint R. L. Bowen -, akik nem akarták elismerni, hogy a Kr. e. I. évezredben használt kő már a Kr. e. III. évezredben is divatozott, megkísérelték, hogy a fékezőkövet „áldozati kenyér­ként” állítsák be, de kudarcot vallottak.

Löhner kísérletei egy további eredményt is hoztak. Ha Héro­dotosz stabilizáló eljárását egy kettős törzsű csónaknál használják- tehát kettős vontatókővel és kettős irányítótutajjal -, akkor ezt a „hajókaravánt” éppúgy lehet az áramlatban kormányozni, mint az áramlat ellen. A „horgonykötél” megrövidítése vagy meg­hosszabbítása által a járművet nagy folyógyorsaságnál sokkal pontosabban lehet kormányozni, mint evezőkkel. Még a kisebb, gyors áramlatok esetén is lehet ezzel a módszerrel irányítani.

Mindezen kifinomult hajózási művészetekre azonban nincs szükség, amint a hajót a szűk csatornákban kell vontatni. Már nem alkalmaznak irányító tutajt és követ, itt egy másik tudornak

50

IS. kép: K ik ö t ő k a K h e o p sz - p ir a m isn á l ;

1 9 7 7 - e s á l l a p o t ( G o y o n 1 0 6 . o .) .

19. kép: M . M i n g u e z h id r a u l ik u s l é t r á j a a N í l u s t ó l a p iram isig .

A TÖBBI ZSILIPKAMRÁT A PIRAMIDIONIG A FELTALÁLÓ NEM ÁBRÁZOLTA

( G o s s a r t 1 8 . 0 . ) .

51

kell kiegyenlítenie az egyoldalú vontatómozdulatokat a kor­mánynál.

Miután erről mindeddig nem kerültek elő képek és leírások, végül is csak azt állapíthatjuk meg, hogy a nehéz és legnehezebb terhek vízi úton történő szállítására különböző lehetséges meg­oldások létezhetnek.

Egy dolog azonban biztosan nem volt lehetséges.Manuel MingueziőX származik az a javaslat, hogy egy „hidrau­

likus létrát” 64 zsilippel a Nílustól a Kheopsz-piramis csúcsáig építsenek, amelyben a kőtömbök víz alatt, azaz a vízben függve voltak vontathatok (19. kép). A vizet minden felső zsilipkamra megtöltéséhez a fellahoknak kézzel lentről felfelé kellett meríte­niük - majdnem 200 méter magasságra. [70] Meglehet, legalább a felfedező hisz az ő fantasztikus módszerében, mert ha a piramis alatt vízálló zsilipkamrákat feltételez, akkor minden probléma meg van oldva...

Hogy hány ember vitte véghez a szállítást Asszuántól Gizáig? Gránitköveket csak az építkezés első felében lehetett használni, 70 méterig. Tehát jóval kevesebb idő állt rendelkezésre, mint húsz év, ezért nyolc évből indulunk ki.

Egy nagy folyami hajó körülbelül húsz ember bevetésével leg­feljebb négy kicsi gránitkővel lehetett megrakodva. Legalább húsz napig úton volt, először a Níluson, aztán a József-csatornán, a Bahr-Juszfnél vagy a Birket el- Karunnál [71], amely a Kheopsz- kikötőhöz vezetett. Miután a visszaút a folyón felfelé ugyanúgy legalább húsz napig tartott, egy hajónak biztos két hónapra volt szüksége egy forduló megtételéhez.

A Kheopsz-piramis összesen 500 gránitelemet tartalmaz, me­lyek közül a legnagyobbak az egész hajót betöltötték. Tehát kö­rülbelül 350 fordulóra volt szükség Asszuán és Giza között. Egy egész évben ingázó hajó évente körülbelül tíz követ szállíthatott, nyolc év alatt tehát körülbelül nyolcvanat. Ha 10 hajót feltétele­zünk (ez alkalmasint közel jár a valósághoz), létszámként 200 ha­jóst kapunk.

Feltételezésünk arról, hogy a hajók egész évben mozgásban voltak - Pitlikkel ellentétben - jogos, mert a Nílus oldalcsatorná­ja már akkor értelemszerűen tele volt vízzel a Faijum-medence

52

fölött, miáltal a mély merülésű hajók biztonságosan közlekedhet­tek egész évben, vízbe függesztett kövek nélkül is. Az aránytala­nul nagy gránittömegek Khefrénnél és Mükerinosznál közvetle­nül ehhez a végkövetkeztetéshez vezetnek.

Nincs kellő ismeretünk arról, hogy a csatornákban a mai szo­káshoz hasonlóan vitorláztak-e, vagy kizárólag vontattak. Ezért tételezzünk fel még hat vontatócsapatot 30-30 emberrel, így az egész asszuáni flotta még mindig csak 380 fős létszámú. Egészít­sük ki a létszámot még 50 áccsal és 20 segítővel 450 főre. A hosszú szállítási útvonalra tekintettel ezt a számot akár meg is tízszerezhetjük, anélkül, hogy Egyiptom népét zavarba hoznánk. Ekkora létszám mellett még akár azt is feltételezhetjük, hogy a szállítást az éves dagályidő korlátozta.

Eddigi számításaink nem „kék hangyák seregét”, hanem átte­kinthető létszámú csapategységeket eredményeztek.

Ugyanígy áttekinthető volt a hajószállítás a Níluson és oldal- csatornáin: naponta legfeljebb hét hajó érkezett Túrától - ha a termelési időt húsz évre emeljük, akkor pusztán három-négy. Es csak ritkán, nem pedig naponta érkezett egy hajó, gránittal meg­rakodva, Asszuánból.

53

A helyi szállítás

Foglaljuk össze az építkezésről adott leírásunkat: a piramis körü­li kőfejtőkből hozták a nummulit mésztömböket, a Mokattam- hegység kőbányáiban fejtették a turai mészkövet, amit a Nílus­hoz hurcoltak, majd hajóval Kheopsz kikötőihez vittek. Már csak az a kérdés, hogy miként szállították a piramis lábánál fekvő épí­tési helyre a kőtömböket a kikötőkből és a gizai kőfejtőkből.

Kheopsznak a Nílus-csatoma mellett fekvő völgytemplomától igen dekoratív út vezetett fel a piramis lábánál fekvő halotti temp­lomhoz. Ez egy 825 méter hosszú feljáró, amely legalább 44 mé­ter szintkülönbséget hidalt át (Goyon 658,60 vagy 668,60 méte­rét Ijt] azóta már felülvizsgálták, mert Hawass szerint a felvezető út a völgyben megtörve folytatódik [73J).

A terep meredek lépcsőin változott az emelkedés. Az első felén 4 ujjat (= 7,5 centiméter) tett ki, aztán már csak 3 ujjat (= 5,6 cen­timéter) méterenként. Goyon közzétett számításai ezt az utóbbi meredekséget vették alapul a rámpákhoz (5,6 centiméternél a = 3° 30’ [74]). Egy 2,5 tonnás súlyú „szabvány kő” + 500 kilogramm (a szán, a vontatókötél, meg a fogat súlya) esetében Goyon a kö­vetkező két változattal számol:

a) A |xs = 0,25 súrlódási együttható esetén 931,5 kp vonóerő szükséges. Emberenként 12 kp vonóerő bevetésével - az érték egykoron kötelező volt a francia uszályok hajóvontatóinál - 78 ember adódik egy tömbre,

b) Ha elhanyagoljuk a súrlódási tényezőt, feltételezvén, hogy az egyiptomiak tökéletes kenőanyagokat használtak, akkor a von­tatócsapatnak már csak 183 kp-ot kell teljesíteni, és így 16 főt (+9 embernyi kíséretet) számolnak.

Ezek a megfontolások elvileg jogosak, mert a régi egyiptomiak az ó-, a közép- és az újbirodalomból egyaránt olyan dombormű- veket hagytak ránk, amelyeken szános transzportokat ábrázolnak

55

20. kép: S z o b o r s z á l l í t á s .

DZSEHUTIHOTFP TARTOMÁNYI FEJEDELEM SÍRJÁBÓL SZÁRMAZÓ RELIEF (E L -B f RSZEH);

A 1 7 2 VONTATÓNAK CSAK EGY RÉSZÉI' ADTUK ITT VISSZA, A DOMBORMŰ A JELZETT

VONAL FELETT ELVESZETT (MlCHALOWSKI 5 6 6 . 0 . ) .

56

(21-23. képek). Dzsehutihotep híres féldomborművén (el- Berszeh) 172 ember húz szánon egy kb. 60 tonna súlyú szobrot (XII. dinasztia), miközben súrlódáscsökkentő folyadékot is alkal­maznak (20 . kép).

Ellentétben Goyonnal, de összhangban a legújabb elgondolások­kal, többé már nem abból indulunk ki, hogy a völgytemplomból a halotti templomhoz vezető út a kőszállítmányoknak vontatóút­ként szolgák. így például Abitz leírja [75J, hogy Khefrén és Miikerinosz kikötőjének medencéjéből az anyagokat valószínűleg a piramis déli oldalához vitték. Egy elkülönített szállítómat fel­tételezve akadálytalanul folyhatott az építkezés a kultikus felveze­tő úton, ezen a vélhetőleg reliefekkel díszített reprezentatív épít­ményen - nem zavarta az állandó transzportok forgalma, ami mindenképpen előnynek számít.

Követelmény marad természetesen a lehető legrövidebb szál­lítóm. Abitz frappáns példát nyújtott erre. Ha a szállítási utat csak egyetlen egy méterrel meghosszabbítják, akkor egy 2,5 tonna súlyú tömböt „kiegyenlítésképp” pótlólag 2300 km hosszú szakaszon kell vé­gighurcolni!* [76] Az intést megszívleltük; az „új” szállítási útvo­nal kereken felére rövidíti a kőmonstrumok vonszolásának út- hosszát.

Löhner síneken haladó szánjai

Az nem vitatott, hogy használtak szánokat a felfelé vivő úton (24. kép), Minguez extravagáns, hidraulikus elképzelését pedig figyelmen kívül hagyhatjuk.

A szállítás ezen archaikus módját még ma is egészen magától értetődő módon használják. A csúszás alapelvéhez akkor térnek vissza, ha a súlyok rendkívülivé válnak. A nagy, kerekes rakodók az óriási, alacsony nyomású abroncsaikkal 30 tonnáig alkalmaz­hatók. Ha még nagyobb „csomagokkal” kell megküzdeniük, ak­kor sem adják fel, hanem „szánkóra” teszik és elhúzzák. A teher

*Az egy m éterre l hosszabb ú t 2 300 000 db kőtöm b esetében 2300 km-es több- letu tat jelent.

57

hatalmas acélvillákon nyugszik, amikor már nem tudják megemelni, akkor egyszerűen a földön vonszolják. Ilyenkor a gé­pek kinyújtják a hátsó részüket a levegőbe, míg az elülső kerekek gondoskodnak a meghajtásról.

Egy oberpfálzi gránitbányában megfigyelhettük, hogy az ilyen motoros „szánok” 70 tonnát meghaladó tömböket tudtak centi­méter pontosan mozgatni. Az ott tevékenykedők biztosan nem voltak tudatában, hogy „elvben” ősrégi technikát használnak, amit már az egyiptomiak és más megalitépítészek is bevetettek. Napjainkig éppen arra használták az egyszerű szánt, hogy nehéz terheket vigyenek vele, miközben motoros csörlők és drótkötelek húzták a szánokat, részben bonyolult terelőcsiga-rendszereken át. De most már térjünk vissza a piramisok egykori építkezési helyére.

Goyon úgy véli, a felvezető utat pálmatörzsből készült kereszt­fákkal rakták ki [jj \ miközben a gizai platóra szánnyomokat is ki­gondoltak, amit agyaggal vagy valami hasonló anyaggal kentek. Újabban azonban más elgondolások is születtek.

A Thyssen Engineering* kutatócsapata 1990-ben megalit- sírokhoz használt kövek szállításának lehetőségeit vizsgálta. Nagyméretű kövekkel folytatott kísérletek után szánok, görgők és félbevágott fatörzsek kombinációjából összerakott megoldást dolgoztak ki. Vagyis vizsgálataik fasínekhez vezettek (25. kép). A nagy súlyú köveket szabadon mozgó görgőkön vontatták faszá­non, a görgőket pedig kevéssé akadályozta a súrlódás a síneken. A puszta talajon való vonszoláshoz képest a vonóerőben szüksé­ges munkát így kereken kétharmadára tudták csökkenteni. [78] Pitlik mérnök úr 1992-ben fejtette ki véleményét a piramisépítés­sel kapcsolatban, és 330 gramm súlyú modellekkel folytatott kí­sérleteivel a Thyssenéhez kísértetiesen hasonló eredményre jutott. Szerinte a szán, a görgők és a fatörzsekből álló két sín kombinációja a legkedvezőbb.

* Thyssen Engineering: ném et építőipari nagyvállalat.

58

21. kép: S z o b o r s z á l l í t á s ;

T i, S z a h u r e te m p lo m á n a k ÉS PIRAMISÁNAK f e l ü g y e l ő j e SÍRJÁBÓL SZÁRMAZÓ

RELIEF; V . DINASZTIA, SZAKKARA (KÉRISEL 82. 0 .) .

22. kép: S z o b o r s z á l l í t á s ;

RELIEF T i s í r já b ó l , S z a k k a r a ( S in g e r I, 710. 0.).

23. kép: K ő s z á l l í t á s h á ro m ö k ö r r e l ;

A FURÁI KŐBÁNYÁKBÓL, ÚJBIRODALOM (KüTTM ANN 35. O .); JÓLLEHET 1000 ÉV

IDŐBELI ELTÉRÉS VAN, VERNER (VERNER 84. 0 . ) MÉGIS A PIRAMISÉPÍTÉS

MUNKÁLATAIRA HOZZA FEL BIZONYÍTÉKKÉNT.

59

A SZÜKSÉGES HÚZÓERŐ 330 GR SÚLYHOZ:

Fagörgők fasínen ! 5 p.Sima, kemény felület, görgők nélkül 90 p.E rősen nedves agyag ! 400 p. Kézi nedvesítésű agyag 540 p. [79]

Pitlik úr felhívja a figyelmet arra is, hogy valós súlyok esetében az agyagból vagy Nílus-iszapból álló rugalmas aljzat sokkal fárad­ságosabban küzdhető le, mert az erősebb besüllyedés miatti el­lenállás még szívóhatást is kifejt. „A sár két kemény és sima felü­let közti vékony rétegként csökkenti a súrlódást - vastagabb réteg­ben és egyenetlen vagy változékony talajon viszont növelik [80]

Riedl már korábban hangsúlyozta, hogy a valóban nehéz terhek- nél, ami alatt 60 tonnás tömeget ért, a vályog kipréselődik a szán­talpak alól, és az abból eredő minden csúszóhatás megszűnik. [81]

Másfelől néhány éve felmerült, hogy a sokcélú malterként használt vályog taflával igen jó kis szállítórámpákat lehetne elő­állítani. A kísérletek állítólag azt eredményezték, hogy a taflába rakott és öntözött pallókon mint a vizes szappan, úgy csúsztak a 4 tonnás tömbök. [82]

Löhner tehát új kísérleteket végzett, amelyek ugyan igazolták a síneket, a Thyssen-féle szabad görgőket azonban nem. Ezek már a legkisebb egyenetlenségnél, enyhe oldalirányú hajlásnál vagy a legkisebb nem egyforma húzásnál elfordulnának az irány­ból, úgyhogy a csapatnak egyfolytában azzal kellene foglalkoz­nia, hogy a görgőket újból elrendezze. A Thyssen-kísérletnél ezért is volt szüksége 50 embernek egy egész munkanapra (8 óra), hogy egy 14 tonnás megalitot szerény 200 méterre el­mozdítson. E különleges problematikát - európai inegalitok a sí­neken - most el is felejthetjük, annál is inkább, minthogy Dieter Würch [83] időközben gyökeresen más javaslattal állt elő: a „lég­párnás szállítással”, ez esetben a követ felfújt kecskebőr tömlők felett tolnák.

Löhner kísérletei azt eredményezték, hogy a fatörzsekből készí­tett síneken, amit olajjal vagy szappannal síkosítanak, a szán köz-

60

24. kép: S z á n v a g y c s ú s z k a a X I I . d in a s z t iá b ó l , D a h s ú r . F i g y e lm e t é r d e ­

m e l A SOKFÉLE LYUK ÉS A FOGAS ILLESZTÉSEK (KOTTMANN 3 6 . 0 . ) .

25. kép: M f . g a l i t s z á l l í t á s a a T iiyssfn E n g in e e r i n g m ó d s z e r é v e l ( I l l i g RAJ­

ZA FOTÓ ALAPJÁN).

26. kép: L ö h n e r s z á n ja s ín e k e n

( I l l i g r a jz a ) .

61

2 7 . kép: P lTLIK : A1KRF.DEK SZÁLLÍTÓRÁMPA, HORGONYCSÖRLÓ ÉS ÁTRAKODÓPLATÓ

( P i t l i k 8 5 . o . ) .

vetlenül, tehát görgők nélkül, ugyanolyan könnyen mozgatható, mint a sín és görgők kombinációjával; a csúszási súrlódás együtt­hatója éppen olyan alacsony. Ha libanoni cédrust használnak sín­nek (a Sznofru-kor merufája [84]), akkor csak kevés mennyiségű kenőanyagra van szükség, mert ez a fa különösen gazdag olajban és gyantában, ráadásul nagymértékben ellenáll a rothadásnak, amiért is sokáig maradhat a földön fekve.

A két párhuzamos sínből álló vágányoknál egyszerű szánokat használnak, amelyek két hosszú és három keresztfából állnak. Löhner javaslata szerint nem a szántalpak, hanem a keresztfák csúsznak a fasíneken (26. kép). A talpak a sínen kívül fekszenek és- mivel valamivel nagyobbra tervezik őket - meg tudják akadá­lyozni, hogy a szán a vágányról oldalirányba kicsússzék. A kifor­dult fagörgők szüntelen újraigazítását így „félautomata” vezetés helyettesíti; ezek a szánok összehasonlíthatatlanul könnyebben mozdíthatók előre, mint a szabad fagörgőkön, amelyek állandó­an azzal fenyegetnek, hogy leugranak a sínről.

62

28. kép: A JÁRGÁNY KEREKES VÍZMERÍTŐ SZERKEZET, JÓ LLEH ET CSAK A

P t o l e m a i o s z o k - k o r a b e l i E g y ip to m b a n ( R i f .d l 6 3 . o . ) .

A 2,5 tonnás teher szállítására alkalmas szán talán nem lesz egé­szen olyan kecses, mint amivel L. Croon állt elő (30 kg), de aligha­nem könnyebb lesz, mint a Goyon által kihozott bruttó 500 kg. [85] Mi a vontatókötelekkel meg a „vonóhámmal” együtt a szán súlyaként 300 kilogrammot számolunk.

Hogyan jutottak mármost a szánok a kőfejtőből és a kikötőből a piramishoz? Bizonyosan két vágány vitt a csatorna kikötőjéből a felvonulási területhez, hogy vágánytörés esetén ne kelljen leál­lítani a szállítást. A sínek mindegyike folyamatos fatörzsekből állt, ■múke.t fedett bütüs* illesztéssel kötöttek össze, és keresztdon­gákkal kapcsoltak a párhuzamos sínhez, hogy megakadályozzák a szétcsúszást. Ezek a favágányok éveken át ott feküdhettek a szi­lárd szállítóutakon, mert az anyag kopása csekély volt, amíg tö­rődtek vele, hogy jó csúszós maradjon. A tisztaságról és a jó csú­szásról alighanem külön erre a feladatra alkalmazott munkások gondoskodtak, és akkoriban is biztosan úgy volt, mint ma: jaj a pályaőrnek, akinél síntörés fordul elő.

* Bütü: a fa szálirányára merőlegesen vágott felület.

63

A horgonycsörlő

A szánokat a síneken húzni kell. A szakértők általában csak sok főből álló vontatócsapatokat vesznek számításba, mivel az egyip­tomiaktól és az asszíroktól is ismerünk ilyenfajta ábrázolásokat. Stadelmann újabban, hogy fölöttébb problémás rámpáit mere- dekebbre tervezhesse, feltételezte, hogy Sznofru piramisának építésekor ökröket is használtak. 186] Ennek legitimációja egy XVIII. dinasztiából származó reliefből lenne levezethető, ahol egy ökröt látunk a kővel rakott szán előtt. Mivel azonban itt egy 1 0 0 0 évvel későbbi emlékről van szó, és az ökrök igénybevétele sem jelent elvileg más munkamódszert, a továbbiakban figyel­men kívül hagyjuk őket.

Pitlik 1992-ben olyan segédeszközt ajánlott, amit valószínűleg Oskar Riedltől vehetett át: a horgonycsörlőt (27. kép). Riedl 1981-ben újból megkísérelte bizonyítani a horgonytekerő alkal­mazását, miután Strub-Roessler 1952-ben már kudarcot vallott ve­le (lásd lentebb). Ez egy egyszerű gép. A függőlegesen vezetett tengelyre 4, 6 vagy 8 rudat vagy ágat illesztenek vízszintesen, aminek ugyanennyi ember nekitámaszkodik, és körbejárva tolják. A hajó horgonylánca, vagy esetünkben a kenderkötél eközben nem a tengelyre tekeredik fel, hanem csak egyszer vagy kétszer vezetik körbe körülötte, hogy aztán továbbfusson, és utána kéz-

29. kép: K h e o p s z k ir á l y b á r k á ja ,

1224 ÖNÁLLÓ RÉSZELEMBŐL ÖSSZEÁLLÍTVA; F.R N ST B a DLOW RAJZA

(SCH Ú SSLER 193. 0 .) .

64

zel tekercseljék össze. Az ilyenfajta kötélcsörlőnél tehát a lánc vagy a hajókötél nem a tengelyre csévélődik, ami egyébként is le­hetetlen lenne, tekintettel a feladathoz szükséges kötélhosszú­ságra.

Míg Strub-Roessler ennek az eszköznek a régi egyiptomiak álta­li használatát egyszerűen kinyilatkoztatta, Riedl vette magának a fáradságot, hogy felkutasson valami hasonló segédeszközt az ősi Egyiptomban. Éppen a húros hangszereknél lelt rá, amiket már akkor kis húrfeszítőkkel feszítettek meg, ahogy azokat az ábrázo­lások kifogástalanul tanúsítják. [87] Nevetséges is lett volna, ha az akkori zenekarok hangolható hangszerek nélkül játszottak volna kakofóniában egymás ellen, nem pedig a hangszerek harmóniá­jában... [88] Utalt Tutanhamon szandáljára is, melynek zsinórza- ta tulajdonképpen egyszerű csigasornak hat. [89] E két szerző csörlőivel még újfent találkozunk majd, amikor a kőtömböknek a piramisra történő felemelésével foglalkozunk. Azt viszont máris

65

31. kép: Á r b o c o z a t

AZ ÓBIRODALOMBÓL; UGYANCSAK

L is c h t ( G o e d ic k e 1 0 7 . o .) .

elárulhatjuk, hogy az egyiptológusok „abszurdnak” bélyegezték Riedl szerkezeteit. [90]

Herbert Pitlik ennek ellenére újból igényt tartott a horgony- csörlőre, ezúttal már a piramishoz vezető rámpáknál történő fel- használásnál. Számunkra ez éppoly elfogadhatatlannak tűnik, mint Riedl esetében. Számos ábrázolás maradt ugyanis fent az óbirodalomból, amelyekből megismerhetjük a piramisok korá­nak hajóit, márpedig a hajózás a kötélverő mesterek eldorádójá-

32. kép: T e r e l ő k ó

M ü k e r in o s z v ö lg y te m p lo m á b ó l

( I s l e r 4 1 . 0.) .

66

34. kép: B r o n z á c sk a p c so k K h e f r é n és U n a s z v ö lg y te m p lo m á b ó l ,

IV . ÉS V . DINASZTIA; A KAPCSOK A KÓBK VÁJT MÉLYEDÉSEKBŐL LETTEK KIKÖVETKEZ­

TETVE ( A r n o l d 1 9 9 1 , 1 2 5 . o . ) .

67

nak számított mindig is. Azokon a képeken látni mindenféle ha­jókötelet, egészen a hatalmas árbocfeszítő kötélzetig, de nem ta­lálunk sem egy horgonycsörlőt, sem mozgatható fordítóbakot, ami a hajókötelet vezetné (30. kép). Ehhez még párosul egy to­vábbi észrevétel is. Általános nézet szerint a sadúfot, mint vízmé­rőt csak a Ptolemaiosz-korban váltotta le a kerekes vízkiemelő szerkezet, a járgány. [91] A járgány azonban a horgonycsörlő el­lentéte, ahol a toló vagy húzó (állat vagy ember) szintén egy füg­gőlegesen elhelyezett hajtókerék körül halad körben (28. kép).

Harmadik és negyedik követelményünk értelmében a „pirami- sos” horgonycsörlő ennyiben „megengedhetetlen” munkaesz­köz, jóllehet megfelelő minőségű kötélanyagok meglétében nem kételkedhetünk. A legjobb kenderköteleket s nem csupán gyenge pálmarost hajóköteleket használtak - egy szerencse folytán ere­detiben ismerjük őket a Kheopsz-piramis napbárkájáról (29. kép). Ennek a leletnek köszönhetően a Kheopsz-piramis árnyé­kában pontosan felbecsülhetjük az óbirodalom magasan fejlett hajóépítő művészetét is.

Az ilyen jellegű megfontolások azonban további kronológiai problémákat vetnek fel. Amilyen szép és elegáns hajókat pro­dukált az óbirodalom, olyan rosszul néznek ki a középbirodalom „királycsónakjai”, amelyeket III. Szeszosztrisztől eredetiben ismerünk. Ezzel szemben az újbirodalom hajói - 1000 évvel később - Kr. e. 1100 után majdnem azonosnak hatnak az óbiro­dalom hajóival, igaz, később 800 hosszú évre teljesen kihal a ha­józás és a hajóépítés, ha hihetünk az Egyiptomban talált régésze­ti leletek tanúságának. [92]

A továbbiakban újra és újra rá kell mutatnunk hasonló időren­di képtelenségekre, amelyeket az egyiptológusok fáraóbirodalma meglehetősen nagy bőségben tartogat. Egyelőre mégis ügyelünk az ó-, a közép- és az újbirodalom tiszta elválasztására, s a krono­lógiával kapcsolatban majd csak a zárófejezetben foglalunk állást.

68

16. kép: KÖ TÉLCSIGAPÁR A VONTATÓSZAKASZ M ENTÉN (Il.I .IG RAJZA).

69

Egyszerű terelés: Löhner kötélcsigái

Miután a horgonycsörlő nehezen hozható összefüggésbe az ősi egyiptomiakkal, F. Löhner hosszadalmas és részben költséges kísérletek után felállította azt az elvet, amelyet a Kheopsz-pira­mis építésénél bizonyíthatóan alkalmaztak: a vontatás áttétel nélküli terelését. Ezalatt nem csigasort ért, hanem egy mozgat­ható keresztfa körüli egyszerű kötélvezetést egy forgatható or­só körül, ami tulajdonképpen egy kötélcsiga. A kőtömbről egy kötelet vezetnek a csigára, és körülötte vissza a vontatókra; a vontatócsapat így ellenirányba mozog a szállítandó kő mozgá­sával.

Igyekszünk kerülni a „terelőcsiga” fogalmát, mert az gyakran bemart kötélvezetéssel ellátott, szabadon mozgó részt jelöl. Ilyen szabad terelőcsigák, amelyek aztán a csigasorok részét alkotják, és amelyeket hajósnyelven taljénak vagy emelőcsigának nevez­nek, az egyiptomi kötélzetek ábrázolásában sehol sem találunk. Nagyon is előkerültek viszont kőből készült „terelők” a IV di­nasztiából (32. kép), amivel akár három párhuzamos kötelet is más irányba lehetett terelni. [93] Alkalomadtán óbirodalmi dom- borművek ábrázolnak szabadon mozgó kötélvezetést az árbocon, amin ugyan nincs szabadon mozgó csiga, hanem egy kötelet te­relnek viszonylag nagy súrlódással. [94]

A mi kötélcsigánkat egy terelőbakba helyezték, amit a következő­képpen képzelünk el. Mindkét oldalsó része több, egymáshoz ra­gasztott és facsappal egymásba illesztett lapból áll, ami megfelel az akkori idők asztalosművészetét jellemző magas nívónak (35. kép). Ennek mesterműve - Kheopsz anyjának, Heteferésznek a bútorai - épp oly nagy becsületére válnak a Kairói Múzeumnak, mint Tutanhamon 1000 évvel fiatalabb bútorai.

Az oldalsó részébe mindig egy lyuk van fúrva, ami két oldalról kúpszerűen összeszűkül. A voltaképpeni (csap)ágyazásra legalább három lehetőség képzelhető el. A gömbfa jól megkenve vagy közvetlenül a keskeny, kevéssé súrlódó facsapágyban mozog, vagy rézlemezzel borítják, ami jelentősen csökkenti a súrlódást. A har­madik lehetőségnél a csapágyat is rézzel burkolják úgy, hogy a

70

réz a rézzel érintkezik. A réz az acélon még alacsonyabb súrlódá­si együtthatót érne el, de nem tételezünk fel semmilyen acélból készült eszközt.

Eközben gyengül azon egyiptológusok frontja, akik a Kr. e. XVI. századi gizai piramisokat az őskori rézkőkorban kívánják látni. [95] Bár a legkorábbi bronztárgyak a IV dinasztiából származnak, de először csak D. Arnold mutatott be bronz fecskefarkkapcsokat Khefrén völgytemplomából (34. kép), amiket pótlólag kerek zá­rócsapokkal láttak el, és negyed mázsát nyomtak. [96] Aki ilyen kapcsokat tudott önteni a nehéz gránit építőelemekhez, az nagy valószínűséggel képes volt arra is, hogy tartós bronz csapágyakat állítson elő.

A bronz csapágyaknak nem kellett szükségképpen a fából ké­szült részekbe illeszkedniük, azok kőbe is rögzíthetőek. A célnak a félperselyek is megfelelnek, ahogy azzal magában a Kheopsz- piramisban találkozunk. E vonatkozásban egészen eltérő változa­tok is kialakíthatók.

Mindenesetre a csigának lehetőség szerint rövidnek kell len­nie, és nagyobb átmérővel kell rendelkeznie, minthogy egy véko­nyabb csigánál a súrlódás jelentősen megnehezedne, ha az hajla­mos lenne a besüllyedésre. S tekintettel arra, hogy tonnányi sú­lyok megmozgatása a feladat, a négyzetcentiméterre nehezedő nyomás sem nőhet túlságosan, különben a csiga először akadna, majd felmondaná a szolgálatot. Összhangban van ezzel az a szempont is, hogy a kenderkötelek sem „hajlíthatok” tetszés sze­rint, hanem valamely minimum átmérőt meghaladva kell futniuk a csigák körül.

Terelőbakjainkat párosán, a vontatónyom jobb és bal oldalán ál­lítjuk fel, hogy a szerkezet ne álljon útjában az odacsúszó kő­tömbnek (36. kép). Ha a középhez viszonyítva aszimmetrikusan húzzák, akkor a kötél becsípődhet a csiga és az oldalfal közé. Ez könnyen elkerülhető, amennyiben a csigahengert (mint egy cér­natekercset) felhajlított peremmel alakítják ki, vagy azt enyhén ferdén illesztik a bakba.

Egy ilyen eszköz használata elsődlegesen attól függ, hogy

71

3 7 . kép: V o n t a t ó s z a k a s z a z é p ítk e z é s h e ly é k ; ( I l l i g r a jz a ) .

72

mennyi a leküzdendő járulékos súrlódással járó munka. A járulé­kos súrlódás, a szállítószán és az altalaj közötti csúszási súrlódá­son túlmenően két helyen lép fel: egyszer a kötél és a kötélcsiga között, másodszor a csiga és a csapágy között. A következőkben részletesen meghatározzuk e súrlódási tényezőket; aki nem érté­keli a fizikai képleteket és alkalmazásukat, az átugorhatja a követ­kező fejezetet, és a rákövetkezőben értesül a vontatócsapatok szá­mított erejéről.

S z á m íto t t sú r ló d á s

A körbefutó kötélnek lehetőleg minden csúszás nélkül kell a kö­télcsigát forgatnia, s nem pedig a fán csúszkálnia. Miután a szá­raz „kenderkötél” súrlódási tényezője a „nyers fán” 0,5 körül van, ami igen magas érték [97] ezért garantált, hogy a kötél csak mi­nimálisan dörzsölődik a csigán, és így alig van kitéve a baleset- veszélyes kopásnak. A csiga gyantásodása kizárt, miáltal a kötél tiszta és jó fogású marad. Nem szükséges és nem is hasznos a kö­telet több mint egy fél körülvezetéssel ráhelyezni a csigára. A

kőkövön

kográniton

gránitgrániton

fafémen

fafán

bőralátétfémen

fékbetétkövön

38. kép: T a PADASI ES CSÚSZÁSI SÚRLÓDÁS KULONFELE ANYAGKOMBINACtOKNAL

( D u b b e l 2 3 0 . 0.) .

73

többszörös hurkolás még fokozná a súrlódási tényezőt, és folyto­nosan blokkolná a mozgást. A kötél ugyanis „csavarmenetben” vándorolna a csigán, és a végére érve berágódna.

Ennyiben a kötélsúrlódás az átfogási szöggel együtt elhanyagol­ható. [98]

A terelőbak csapágyának súrlódása ezzel szemben központi je­lentőséggel bír (38. kép). Idevonatkozóan a következő tapasztala­ti értékek érvényesek [99]:

Csúszási súrlódás együttható p, fa fán fa fémen fém fémen

szaraz0 , 2 - 0 , 4 0

0 , 2 - 0 , 5 0

0 , 1 - 0 , 2 5

megkenve0 , 0 4 - 0 , 1 6

0,02-0,100 , 0 1 - 0 , 1 5

Löhner különböző anyagokkal kísérletezett és igazolta, hogy a jól megolajozott fa-fa „találkozás” a fa-réz és réz-réz kombináci­ókhoz hasonlóan ugyanolyan kevéssé súrlódik, s vele hasonlóan jó minőségű csapágyazás érhető el. Mezőgazdasági gépeknél- meglepő módon - még mostanság is használnak fa csapágya­zást: a II. világháború után ilyen csapágyazással épített szovjet és keletnémet tárcsás boronákat tartósságuk és könnyű kezelhetősé­gük miatt csak manapság selejtezik le.

Miután az egyiptomiak nem matematikai úton keresték a mini­mumértékeket, hanem kísérletek során választották ki a legjobb kenőanyagokat és csapágyfelszíneket, ezért feltételezhetjük, hogy a súrlódási együtthatót sikerült leszorítaniuk olyan értékre, amely ezen skálaértékek alsó tartományában helyezkedik el. A szán és a sínek közötti súrlódási együtthatóra (jls , ugyanazt a számértéket választottuk, mint a (JLz-re (csapágysúrlódás), vagyis |xs = |x7 = 0,04; s e két tényezővel nem a legalacsonyabb értéket vettük számításba. Ez egyébként a Dzsehutihotep-reliefből leve­zethető érték felett van. Abitz alapján ott így számoltunk:

A 172 ábrázolt vonóember fejenként 12 kp vonóerőt kifejtve összesen 2064 kp hatást eredményez. így becslés szerint 60 ton­

74

nás szobrot képesek mozgatni. A vízszintes terepen történő von- szolás erőviszonyait meghatározó súrlódás alapképlete:

F = G m

Az egyenlet átrendezése után jjls= F:G, ami a 2064:60 000 törtet eredményezi, s ebből |xs = 0,0344. [iool Mégis ez az együttható ott egy olyan súrlódásra vonatkozik, amit nem definiáltunk köze­lebbről, és ami a fagörgők, meg a sima aljzat között alakul ki, s azt az állandóan adagolt nedvességgel csökkentették. Esetünkben pontosan meghatározott súrlódásról van szó a jól kialakított súrlódási felületek viszonylatában: egyszer a fasínek és a szán kö­zött (fjis), másfelől a fa vagy fém csapágyban fellépő ellenállás te­kintetében (ijlJ, amire a 0,04-es érték biztosan nem tekinthető szűknek.

Ezek után kibővítjük vizsgálódásunkat a ferde felületen történő szállítás esetére, amelyhez Hans-Ulrich Niemitz (berlini okleveles mérnök) nyújtott segítséget. Hogyan számítható a teher felhúzá­sához szükséges erő lejtő esetén ?

F = G • (sin a + |o.s • cos a)

Az erő kiszámításához három adat ismerete szükséges: a moz­gatandó súly tömege (G), a lejtő meredeksége (a) és a kőtömb és a ferde felület közötti súrlódás együtthatója (|xs).

A kőtömb súlya (G) nem titok, adott esetben lemérhető és ki­számítható bármely anyagra - mészkőre és gránitra is.

A zárójeles kifejezésből következik, hogy a kő annál inkább „esik latba”, minél meredekebb az emelkedő. A szinusz függvény értéke eközben 0-tól (0°) 1-ig (90°) nő, a koszinusz függvény pedig 1-ről (0°) 0-ra (90°) csökken. A függőleges emelésnél az egyenlet ily módon F = G-re redukálódik, vagyis a súly sima emelésére.

Hogy mármost a kötélcsigát is behozzuk a számításba, úgy figye­lembevételével az egyenletet még tovább bővítendő:

F = G • (sin u + m ■ cos a) ■ (1 + jiz) / (1 - (jlz)

75

A második zárójeles kifejezés a törtvonal mögött a csapágy súrló­dási értékét tartalmazza (|jl7) olyanformán, hogy a növekvő súr­lódási együtthatóval együtt jelentősen emelkedik a szükségessé váló vonóerő. Ezt az összefüggést a következő táblázatban mutat­juk be:

/X F kiegészítő erőráfordítás

0 ,0 1 1 ,0 2 2 %0,04 1,083 8,3 %0,05 1,105 10,5 %0 ,1 1 ,2 2 2 2 2 , 2 %0 ,2 1,5 50 %0,333 2 ,0 1 0 0 %0,429 2,5 150 %0,5 3,0 2 0 0 %

A pótlólagos erőráfordítás grafikusan ábrázolva egy hiperbolát ír le. Ami azt jelenti, hogy a |x7 0,2 alatti tartományban a súrló­dásban bekövetkező növekmények csak csekély vonóerő-változást eredményeznek. Amikor viszont a súrlódási együttható a |xz 0,3 fölé kerül, a súrlódási tényező további romlásával aránytalan mértékben növekszik az erőráfordítás igénye, amely gyorsan tart a végtelen felé (határérték: |xz = 1), ezzel megbénítva a csiga mű­ködését.

E megfontolások figyelembevételével kiszámítható a csap­ágysúrlódás ( | jlz) és a meredekségi szög függvényében (a) az az erő, amellyel a 2800 kp-os „átlagsúly” (a Kheopsznál az átlagkő 2500 kp + 300 kp szán, kötél és a hám) |xs = 0,04 stabil súrlódá­si együttható mellett elhúzható. A kőtömbnek a sínen való súr­lódását (|xs) nem változtattuk, mert ez csak lényegtelen mérték­ben befolyásolná az eredményt (ennyiben nem vesszük figye­lembe azt sem, hogy S. K. Wier [ io i] a 0,07 és 0,1 közötti |jls ér­tékeket hihető becsléseknek tartotta).

A meredekség szögét 0° és 52° között változtattuk, ez utóbbi a

76

Kheopsz-piramis felkerekített dőlési szöge. Az általunk választott súrlódási együtthatónál (j j l s = |x7 = 0,04) a kötélcsiga esetén 121 kp erő adódik a sík talajon. Ha a piramis oldalát lejtőként kíván­juk használni, akkor 2465 kp húzóerőt kell a kötélcsigán kifejte­ni, hogy a kőtömböt, a szánt és a kötelet felszállítsuk rá.

A SZÜKSÉGES VONÓERŐ

0,00 0,03 0,04 0,05 0,1 0,5 0,6

P fi O 0 112 119 121 124 137 336 448

P II o 356 378 385 393 435 1067 1422a = 10° 597 633 646 659 729 1789 2386a = 20° 1063 1129 1151 1175 1299 3189 4252a = 30° 1497 1589 1622 1654 1830 4491 5988a = 40° 1886 2002 2043 2084 2305 5657 7542a = 52° 2275 2416 2465 2515 2781 6826 9101

Az értékek kp-ban szerepelnek.

Összehasonlításképp más értékeket is felsoroltunk más meredek­ségek, és főként más súrlódási együtthatók esetén. Ezekből vilá­gossá válik, hogy a húzásnál kifejtett munka milyen aránytalanul növekszik a súrlódási együttható emelkedésével. Fontos összeha­sonlítási alapul szolgál az első oszlop, ahol (x7 = 0. Ez azt mutat­ja, hogy milyen vonóerők lépnek fel terelő kötélcsiga nélkül. A síkon csupán 112 kp esik a csúszási súrlódásra. Ha Goyonhoz ha­sonlóan 12 kp/fő vonóerőt feltételezünk (az irodalomban 10 és 15 kp közötti értékekkel számítanak), akkor a sík terepen 2,8 ton­nás egy „szabványkő”

112 kp : 12 kp = 9,33

vagyis felkerekítve 10 emberrel elvontatható. A kötélcsiga hasz­nálata többletmunkán kívül semmit sem eredményezne, mert 1 2 1 kp : 12 kp felkerekítve 1 1 fős vontatócsapatot tesz ki.

A meredekké váló vontatóúton kötélcsiga nélkül összehason­líthatatlanul több vontatóra van szükség. A „hegyen” ugyanis már nem tudják kifejteni 12 kp-os vonóerejüket, a meredekség

77

függvényében egyre kevesebbet bírnak. Ez is csak addig tart azonban, amíg bekövetkezik a pillanat, amikor a vontatók kezde­nek lefelé csúszni, nem pedig a terhük felfelé. A következő táblá­zat tartalmazza a vonóerőt a rámpa meredekségétől és a talaj ta­padási súrlódásától függően, ami lépcsőzetlen rámpa esetén a 0,2-es érték körül reális. A táblázat értékeit a következő képlet alapján számítottuk:

F = G • (ja0 • cos a - sin a)

A súlyra (G) ismét 60 kp-ot számítunk emberenként, ez akkor csúszik meg, ha F értéke negatív lesz (-).

Már az a = 5°-os emelkedésnél 12-ről 6,7-re csökken egy ember vonóereje. Ugyanakkor a kifejtendő erő 112-ről 356 kp-ra emel­kedik. Ezzel együtt növekszik a vontatócsapat 356 : 6,7 53 fő­re, hogy tovább növekvő meredekség esetén igen gyorsan százak­ra rúgjon, ennek ellenére a munkát hamarosan kénytelen lenne feladni. 30°-os meredekség felett semmiféle vonó teljesítmény sem fejthető ki. Ezt a hatást G. Goyonnak figyelmen kívül kellett hagynia, hogy egyáltalán megmaradhasson a rámpáinál, de F. Abitz is eltekintett tőle. [10 2 ] Ez talán nem a szerző megbízható­sága mellett szól. Mert aki egyszer már megtolta az autóját, az is­meri a különbséget: ami sima úton majdnem gyerekjáték, az a legkisebb emelkedőnél szörnyű vesződség, s gyorsan a test súlyos megerőltetésével végződő kaland.

a0°

5°10°

20 °

30°40°

F (m.0 = 0,2)126,7 1,4

F (n„ = 0,4) 24 18,713,2

2,0

F (n,u = 0,6) 3631.025.013,3

1,2

F értéke kp-ban van megadva.

78

Haasénak, az egyiptológia nem hivatalos szószólójának is messzemenően figyelmen kívül kellett hagynia ezt a hatást, hogy könyvünk ismerete ellenére kiálljon a rámpák és a hegynek fel történő vontatás mellett. Mivel megértette, hogy 12 kp húzó­erő/fő már nem vethető be a rámpán, így azt 7 kp-ra redukálta. Ezt a belátást azonban már rögtön el is felejti a következő sorban, ugyanis vontatócsapatát 12%-os (>6 °), sőt még 16%-os (>9°) meredekségű rámpán is megállás nélkül gürcölted [103], D. Klemmhez hasonlóan, aki 8°-os emelkedőt ajánlott. [104] Haasét mindazonáltal nyugtalanítja az általa egy szán húzására a 1 2 %-os meredekségű rámpa esetére kiszámolt 136 fő. így gyanítja, „hogy bizonyosan szerepet játszott még pótlólagos segítség is, mint például kötélcsiga vagy csigasorszerű konstrukciók”. [105]

A kötélcsiga alatt az általunk ajánlott modellt érti, sőt Löhnert kifejezetten említi is. [106]

Haase hagyta magát a rámpahívőktől egy rendkívül meredek te­repre csalogatni. Informátorai 1980-ban Abüdosz közelében egy kisebb lépcsős piramis és a hozzátartozó, 29%-os, illetve 16°-os szállítórámpa maradványait fedezték fel újra (jóllehet már a szá­zadforduló óta ismert volt, és R. Stadelmann átsiklott rajta). Még­is, amikor megállapítják, „hogy a rámpán a köveket jól lehetett szállítani minden különleges segédeszköz nélkül, görgőkön vagy csúszkán egy átvetett vonókötéllel” [ioj\ akkor ennek kizárólag úgy lenne értelme, ha a húzócsapat a piramis sima platóján tudna tevékenykedni. Ez könnyen elképzelhető egy összesen 12 méter hosszúságú rámpánál, bár nyilvánvaló, hogy egy kereken 19 m alaphosszúságú piramis amúgy is kevés nehézséget jelent.

Abban a pillanatban viszont, amint a vontatócsapatnak magán a rámpán kell lendületet vennie - és ez az egyiptológusok né­hány száz méteres rámpáinál magától értetődő feladat - , a már bemutatott táblázataink érvényesülnek. Az adatokból könnyen belátható, hogy a rámpameredekség reális határértéke 5°, illetve szűk 9%.

A Löhner-féle kötélcsigánál örvendetes módon jelentkezik az el­lenkező hatás, mivel itt - az ötlet eddig még számszakilag nem

79

merült fel - a húzócsapat saját súlya lényegesen megkönnyíti a munkát. Minél meredekebb a rámpa, a vontatók annál inkább „bevethetik” a saját súlyukat, amit továbbra is 60 kg-osnak téte­lezünk fel. Amennyiben az emelkedési szög eléri a 90°-ot, egy felvonóval lenne dolgunk, amiben a vontatók függőlegesen húz­nák felfelé egy szállítókosárban a terhet élő tiszta súlyukkal. De még többet is tudnak teljesíteni, mint 10 0 %, igen, még a saját testsúlyuknál több erőt is latba vethetnek, ha a meredek terepen megvethetik a lábukat, és így pótlólagos nyomást fejtenek ki a felsőtestükkel. A húzóerő ugyanazzal a standard képlettel számít­ható ki, mint fentebb, csak ezúttal nem a csúszási, hanem a tapa­dási súrlódás együtthatójának figyelembevételére van szükség:

F = G • (|x0 • cos a + sin a)

A mi céljainkra a jobb oldali oszlop lenne a mérvadó a nagyobb húzóerőkkel, mert a mi vontatóink hegynek le szilárdan állnak a lábukon. De hogy számításunk továbbra is nagy biztonságot tar­talmazzon, így a bal hasáb (|x0 = 0 ,2) értékeit vesszük figyelembe. Most már felállíthatunk egy összehasonlító táblázatot, ami a vontatók számát adja meg „normál kövekre vetítve” kötélcsigával vagy anélkül.

a ! !•>„ 0,2) F (|a 0 = 0 ,4) F (fx0 = 0,6 )

0 ° ; 12 2 4 365 ° 1 7 , 2 2 9 , 1 4 1 , 1

1 0 ° 2 2 ,2 3 4 , 0 4 5 ,9

2 0 ° 3 1 , 8 4 3 , 1 54 ,33 0 ° 4 0 ,4 5 0 ,8 6 1 , 24 0 ° 4 7 ,8 5 7 ,0 6 6 ,2

52° 54,7 62,1 69,46 0 ° 5 8 ,0 6 4 ,0 7 0 ,07 0 ° 6 0 ,5 6 4 ,6 6 8 ,78 0 ° 6 1 , 2 6 3 , 3 6 5 ,39 0 ° 60 6 0 6 0

F értéke kp-ban van megadva.

80

A munka során leküzdendő ellenállás a kötélcsiga használatakor elvileg nagyobb, mert ennek az eszköznek a súrlódását is le kell győzni.

A vontatók számaA rám pa m eredeksége kötélcsiga nélkül kötélcsigávalCL = 0 112 1 2 ,0 10 121 12,0 11

a = 5° 356 6,7 53 385 17,2 23a = 10° 597 1,4 427 646 2 2 ,2 30a = 20° 1063 - - 1151 31,8 37a = 30° 1497 - - 1622 40,4 41a = 40° 1886 - - 2043 47,8 43a = 52° 2275 - - 2465 54,7 46

Ezen eredmények alapján két döntő megállapítást tehetünk. Egy 5°-os emelkedő a terelő kötélcsigának köszönhetően 23 von­tatóemberrel leküzdhető. Közvetlenül a Kheopsz-piramis oldal­falán, ami 51° 50’ meredekségű, 46 ember tud felhúzni egy2,8 tonnás szabványméretű követ! A követ szállító szán és a sínek közötti (|xs), valamint a kötélcsiga csapágyának (|xj súrlódására is a 0,04-es értéket tételezzük fel. A vontatómunkások talajfogásá­nak biztonságára, vagyis a tapadási súrlódásra csak 0 ,2 -t számí­tunk, jóllehet a 0 ,6-os tényező is bőven valóságos feltételezés lenne. Ezek után megállapítható, hogy a kötélcsigát a piramis oldal­falán is munkába állíthatjuk.

Táblázatunk ezen túlmenően arra is rámutat, hogy a kötélcsigát még nagyobb súrlódás esetén is hatékonyan lehet használni. A vontatócsapatok létszáma ugyanis még |x7 = 0,1 érték esetén sem lenne lényegesen nagyobb a fent említett 46 főnél, hiszen az még ekkor is csak

2781 kp : 54,7 kp /fő 51 fő lenne.

Eszerint a súrlódási együttható értékének 0,04-ről 0,1-re történő rosszabbodása (+150%) csak 5 emberrel igényelne többet (+11%), mivel még a függvény alsó részén mozgunk. Csak annak felső régiójában növekszik meg rendkívüli módon a húzóerő.

81

Láthatjuk tehát, hogy az erőterelő kötélcsiga már mérsékelt emelkedőnél is jól használható. Ezen eszköz nélkül már az 5°- os emelkedő leküzdéséhez is 53 fő lenne szükséges, míg a kötél­csigának köszönhetően az 52°-os emelkedő is csak 46 ember bevetését igényli. Ennyiben számításaink során figyelembe vehetjük a kötélcsigát mind a kikötőből az építőudvarba, mind a piramishoz közeli kőfejtőkből az építési területre vezető von­tatósínes szállítás során. Egyébként hasznos segédeszközként már említést tettünk róla a hajóknak kövekkel való megrakodá- sánál is.

A vontatáshoz szükséges csapatok nagysága

A mérsékelt emelkedőkön olyan vontatási ütemre kell törekedni, amelynek sebessége majdnem megfelel a gyaloglásénak. Ezt a se­bességet a javasolt megoldás egy további előnye teszi lehetővé. Emlékszünk, hogy Goyonnak bruttó 500 kilogrammal kellett megindítani szánjait. Ott volt ugyanis még a vontatócsapat hámja és a kötél súlya. A hegynek lefelé masírozó csapat esetén még mindig megvan a vontatóhám súlya, de ez teherből részben (a vontatást segítő) erővé változik. A kötél pedig annál jobban húz, minél inkább letekeredett a csigáról. Ezt a hatást - főként meredek emelkedőn/lejtőn - nem szabad alábecsülni, hisz két 4 centiméter átmérőjű kenderkötél 100 méteres hosszal kereken 270 kg-ot tömeget képvisel [io8(, tehát jóval többet, mint négy vontatóember.

Eddig egészen más módon végezték a számításokat. Abitz táb­lázatai szerint a csapatok nagysága a kő súlya, az emelkedő és a fellépő súrlódás függvényében 42 és 139 fő között váltakozna. [109] Croonnak 48 emberre volt szüksége a rámpán [no], Goyon ezzel szemben megelégedett csupán 16 emberrel! [m] Edwards pedig a sík terepen állítólag még 8 emberrel is beérte, [ni] A kü­lönbségek egyrészt az egészen eltérő módon figyelembe vett súr­lódási együtthatókból adódnak - amit egyes kutatók, mint Chevrier egészen simán és egyszerűen 0 -nak tekintenek [113] -, másfelől - Goyonnál - az emelkedő erőteljes elhanyagolásából.

82

Nála a valóságban 16 ember helyett akár 53 főnek is kötélnek kellett volna állnia, vagyis több mint háromszorosára kellett vol­na növelnie csapatai létszámát.

A mi számításunk a sima felületen 11 vontatót eredményez; azaz felügyelővel, sínellenőrökkel és kötélvizsgálóval, valamint víz­hordóval kiegészítve 15 főből áll egy csapat.

A körülbelül 5°-os meredekségű felfelé vezető úton 2 3 vontató szük­séges + 2 tartalékember + 5 kiegészítő feladatokat ellátó ember, vagyis 30 fős a csapat.

A piramis oldalán a szabvány 2800 kp-os súly - ami az 52°-os emelkedőn 2465 kp-ra redukálódik - elvontatására képes csapat­ból indulunk ki. A vontatók száma - amint azt az előzőekben ki­számoltuk - 46 fő. Ehhez jönnek még a felvigyázók, sínfelügye­lők, akik kenik a síneket, a fékezők, a kötélvizsgáló, a tekerőmes- ter, az emelők, a segéderő, ezek azonban nem tartoznak vala­mennyien egyetlen csapathoz, úgyhogy a piramis oldalán 56 fővel vehetünk figyelembe egy vontatócsapatot.

Miért soroltunk fel „emelőket” is? Eddig mindig csúszási súrló­dási együtthatóval számoltunk. Hogy azonban a nyugvó követ megmozdítsuk, először is a tapadási súrlódást kell legyőzni, ami sokkal nagyobb lehet, mint a csúszási súrlódásé (vö. a 38. képpel). Ez a legegyszerűbben hatalmas emelőkarokkal küzdhető le. Asszír reliefek pontosan ennél a műveletnél olyan eszközöket áb­rázolnak, amelyek olyan magasak, hogy az embereknek kötelek­kel kell kezelni őket, és így óriási emelőerőt fejtenek ki ( az össze­vetés időbeliségének megbízhatóságát az utolsó fejezetben tár­gyaljuk). A következő részlet markánsan mutatja be a tapadási súrlódás leküzdését.

„Gyorsított léptekkel, a lendületet kihasználva, görnyedve és izzadva, a tűző napon vonszolták felfelé a tömböket.” [irzj.] Ha a szerző még ezen az oldalon arról számol be, hogy az építkezésen dolgozók átlagéletkora 35 év volt, akkor némely dolog arra lát­szik utalni, hogy szisztematikus doppingolás áldozatai voltak.

83

Mert mi másként tudtak volna napokon, éveken át „gyors léptek­kel” tonnányi súlyokat felcipelni a végtelen rámpákon 100 méte­res és annál nagyobb magasságokba?

A kötélcsigapárral lefedett vontatási pályát csak a kötél hossza korlátozta. Mert a mázsás kenderkötelet minden transz­port után vissza kellett vinni vagy húzni, és ezért a kötél hossza nem nehezíthette meg feleslegesen a műveletet. Az átmérő nem jelent külön korlátozást, mert a Deutsche Seilerschaft* felvilá­gosítása alapján már egy 3 cm átmérőjű kenderkötél is könnye­dén elbír 3 tonnát (sőt Guerrier szerint 5,3 tonnát [115]). Egy kb. 3 tonnás „normál” kőtömb esetén a két párhuzamosan futó, említett minőségű kötéllel több mint kétszeres biztonsággal dolgozunk.

Vegyünk szemügyre most egy olyan szállítmányt, amelynek a ke­reken 500 méter hosszú úton kell a kikötőből feljönnie. Az emel­kedő legyen 4,3°, ennyit állapít meg Goyon a felfelé vezető útra, és ez az érték elfogadható. [116] Minden 7 5 méteren két terelő- bak áll a vontatópálya jobb és bal oldalán. Ezekhez 22 fős vonta- tóesapat tartozik, két 1 1 fős „fogatra” felosztva, amelyek párhu­zamosan húznak jobb és bal oldalt. A kő szilárdan rá van szíjazva a szánra, mellette állnak az emelők; a kötelek ráhelyezve a két csi­gára, s mellettük készen áll egy-egy vontatófogat. A 30 fős csapat többi tagja is elfoglalja a helyét.

Parancsra latba vetik erejüket, míg az emelők a kőtömbnek gyürkőznek neki; a szán mozgásba lendül, és a tömbbel együtt siklik a sínen felfelé, mialatt a vontatócsapat a lejtőn lefelé mene­tel. Amikor elérik a kötélcsigát, a szánt kitámasztják; a használt két kötelet kiakasztják, és a következő terelőbak köteleit akasztják be. Amíg az új fogatok a völgybe mennek, addig az imént teher­mentesített lenti csapat ismét visszatér saját bakjaihoz. Az egész munkát nagy tisztaság jellemzi, mert sehol sincs szükség nedves vályognyoinokra, amin nem a szán csúszna, hanem sokkal inkább a vontatók.

* Deutsche Seilerschaft: kb. N é m e t K ötélgyártó Szövetség.

84

Ahhoz, hogy naponta 69 db Tura-követ szállítsanak fel a kikötő­ből az építkezés helyszínére (ez azt jelenti, hogy tíz éven belül az összes követ odaszállítják), hétpercenként kell érkeznie egy kő­tömbnek a fenti rakodóterepre, a fél órát igénybevevő teljes szál­lítási időtartam mellett. Az út egésze hét, egyenként 75 méteres részszakaszra van osztva. Mindegyikre egy csapat van beosztva, tehát egyszerre hét kő vonul felfelé. Ha még egy nyolcadik csa­patot is bevetünk ott, ahol éppen akadozik a munka, akkor 8 - 2 2 = 176 fő foglalkozik a Tura-tömböknek a kikötőből az építkezés helyszínére történő szállításával. Ennél a számnál mindig számí­tásba kell vennünk, hogy a csapat nagysága közvetlenül a min­denkori kő súlyához igazodik, vagyis adott esetben meg kell erő­síteni ráadásként beálló emberekkel.

E létszámhoz adódik még 44 asztalos, kenőember, irányító, előmunkás, írnok, összesen kereken 220 ember. Ezt rögtön ki­egészítjük a gránittömbszállítókkal, akiknek azokkal a nagy ter­hekkel kell bajlódniuk, amelyek Asszuánból futnak be. A „40 ton­násokhoz” alkalmanként 200 pótembernek kell beugrásra készen állnia.

39. kép: F o r g a t h a t ó

CSAPÁGYOZÁSÚ KÖTÉLCSI­

GÁK a K h e o p sz - p ir a m is

„ k ir á ly k a m r á já n a k ” e l ő ­

t e r é b e n . Z áró g r á n i t -

TOMBÓK FELFÜGGESZTVE

( G o y o n 1 7 6 . o . ) .

85

4 0 . kép: A BUKÓKÖ­

VEK LEERESZTÉSEKOR

VÁLIK FELISMERHETŐVÉ

A CSIGÁK GRÁNITCSAPÁ-

GYA (BORCHARDT 1 0 .

TÁBLA).

E szállítmányhoz elégséges lenne egyetlen egy vontatószakasz a kikötőből az építkezésig. De hogy egy síntörés se akadályozza a munka folyamatosságát, bizonyosan volt egy második vontató­ik, ami célszerűen a nagy kövek szállításának igényeit fedezte.

Sínek és kötélcsigák az ókori Egyiptomban?

Most következik bizonyára az ellenvetés, hogy semmi nem ma­radt fenn arról, hogy a piramisok korában ismerték volna a sínek és a kötélterelés technikáját. Ezt a kontrát azonban a valóság nem igazolja.

A kötélcsigával Ludwig Borchardt óta valamennyi egyiptológus megbarátkozott, anélkül, hogy tán észrevették volna. Ha ennek igazolására útra kelünk a Kheopsz „királykamrájához”, akkor a nagy galéria után az ún. előkamrán haladunk át. Ebben három nehéz gránitkő függ, amiket vezetősínekben ereszthettek le, hogy a központi kamrát hermetikusan lezárják (39. és 40. kép). Borchardt 1932-ben leírta, hogy az oldalfalakba félkör alakú csapágyazás volt bemélyesztve, „bizonyos módon a gránitba vá­gott tengelyágy”- [n/] Azóta gömbfák csapágyaként értelmezik:

86

41. kép: K ö t é l c s i g a

a lk a lm a z á s a a

SZARKOFÁGOK LEERESZ­

TÉSEKOR A FÖLD ALAT­

TI TERMEKBE. A GE­

RENDÁK LYUKAZATA1

ALAPJÁN REKONSTRUÁL­

VA I bi sír já b a n , VI. DINASZTIA (ARNOLD

1991,73. o.).

ezeken futottak a kötelek, amelyekkel a zárótömböket először rögzítették, és később lesüllyesztették. Vájatokat is mélyesztettek a hátsó falba, hogy a hátsó kötelek ne csípődjenek be a fa és a fal közé. Pontosan ugyanezen elv alapján - amelyet 60 éve elfo­gadnak a IV dinasztiánál, viszont ismeretlen okokból még sosem gondoltak arra, hogy e rendszert a szabadban is használhatták - működnek Löhner kötélcsigái.

Ugyanezt a módszert vették figyelembe már Sznofrunál, Khe- opsz apjánál is. J. E. Perring rekonstruálta egy bukókő kötélcsigá­val történő megállítását, amikor Sznofru „törött piramisával” foglalkozott Dahsúrban. [118] A könyvben szereplő ábra (41. kép) igazolja, hogy ezen elvet már ismerték és alkalmazták a VI. di­nasztiában. Mellékesen hadd jegyezzük meg, hogy az Egyiptom­ban számtalan helyen előforduló húrfűrész - zsinórral és forgó fával (42. kép) - kis méretekben elégségesen bizonyítja az erőát­tétel elvének ismeretét.

Az itt javasolt szános szállítási módszerben ugyancsak nem kétel­kedik senki. Mindenesetre vitatható, hogy a szán tud-e síneken haladni. E kérdésről a következőt mondhatjuk el. Talán kivitelez­

87

hető, hogy egy csúszásnyomot alkotunk közvetlenül a sziklában, épp oly alacsony súrlódási értékkel. Ekkor azonban minden érin­tett megtapasztalná, hogy a szán a legkisebb oldalra dőlésnél ki­csúszik a nyomból. Ezt elkerülendő a szánt egyfajta vezetősínnek kell megvezetnie, amivel máris a témánál vagyunk. Elvileg mind­egy, hogy a szán hosszanti szántalpaival keresztfákon mozog, vagy pedig kerek keresztfáival hosszanti gerendákon. Sem kerék­vágások, sem sínek nem maradtak fenn, ám ezen nem kell feltét­lenül csodálkozni. A nagyméretű keményfa rendkívül keresett cikk volt Egyiptomban, ezért ősi cédrusfa gerendákat bizony már csak Sznofru rompiramisából ismerünk Dél-Dahsúrból. [119]

Ezzel szemben tudjuk, hogy a Földközi-tenger körül mindig kő­vágányokat használtak. [120 ] Eközben nemcsak az ősi máltai „car-ruts”-ok vannak a szemünk előtt, hanem a görögök kő ke­rékvágásai, például Szirakúzából, a rómaiaké általában a hegyi utakról, az illíreké Dalmáciából vagy a spanyol őslakosoké a bá­nyavidékekről és a kikötővárosokból. Az asszírok palotáikban fémsíneket helyeztek le a hordozható parázstartóknak. Mindeze­ket a technikai berendezéseket nem illusztrációkból, hanem ré­gészeti leletekből ismerjük. Ennyiben számolhatnánk egyiptomi fasínekkel is, amennyiben a piramisok kora időben nem helyez­kedne el az összes többi megnevezett kultúra előtt. E kérdéskör­re az utolsó fejezetben térünk ki bővebben.

Mindenesetre világos, hogy semmi esetre sem a sínek hiánya hi­úsította meg a fölöttébb hasznos kötélcsigák alkalmazását. Chevrierrel és Goyonnal együtt vélelmezhetjük, hogy a csú-

42 . kép: Az ÍJFÚRÓ­

NÁL A FÚRÓT AZ ÍJ FŰ­

RÉSZELŐ MOZGÁSA FOR­

GATJA: UGYANAZ AZ

ELV, MINT A KÖTÉLCSI­

GÁNÁL ( R i e d l 9 6 . 0.) .

88

szósúrlódás minimumra csökkentésére más utat is találhattak, anélkül, hogy a súrlódási együtthatót nullának kellene feltételez­ni, amint azt mindkét kutató tette számításai során. [12 1] Szá­munkra azonban gazdagabb kilátással kecsegtet a sín és a szán kombinációja, mint például a szán és a jól előkészített sziklapálya összetétele.

Löhner kötélcsigájával így olyan megoldást találtunk, amely nemcsak az akkoriban használt technikának felel meg, hanem az egyiptomi építkezésről alkotott mai „elképzeléseinknek” is. Ez­alatt azt értjük, hogy például nem számolunk hellenista fogaske­rekekkel vagy Héron gőzgépeivel, még ha ez az éles eszű ember Alexandriában élt is. A mi „gépünk” magán a piramison fejti ki tulajdonképpeni hatását.

Miért nem kerék?

Kerek egy évtizeddel ezelőtt felmorajlott a sajtó. Egy kívülálló - mérnök - újraértelmezett egy Champollion idejéből származó, régi leletet. A XIX. században bukkant fel egy körszelethez ha­sonló fadarab. Hosszas vizsgálódás után néhány szakértő billenő szánként értékelte (43. kép). Ezen állítólagos emelőszerkezettel majd a megfelelő cím alatt foglalkozunk. Az a bizonyos mérnök, John Bush azonban egy lépéssel továbbment. Ha négy megfele­lően kialakított körszeletet egy kőtömbre helyezünk, akkor ke­rékformájú kontúrt kapunk. Két ilyen „faabronccsal” a kőtömb­ből nehézsúlyú kőhenger lesz, ami hat ember által „tetszés sze­rint” mozgatható (44. kép). Ez a meglepő szerkezet, amit Bush megvalósított, úgy hat, mint „Imhotep kereke”, és úgy tűnik, hogy forradalmasíthatta az ókori szállításmódokat. [12 2 ] Ezt a „kerek tárgyat” mindig újból kitalálták, így például Albrecht Kottmann [123] vagy egy cambridge-i mérnök. [124 ] Az egyipto­lógusok ezzel szemben csak keveset profitálhattak ebből a gon­dolatból, mert a kerék az ő (szak)területükön csak a hükszoszok* korában jelenik meg, vagyis kereken 800 évvel később.

Ilyen egészen könnyen azért nem menthetők fel a felelősség

89

43. kép: A XVIII.DINASZTIA IDEJÉBŐL

SZÁRMAZÓ FAMODELL

K ÉT, RUDAKKAL ÖSSZE­

K Ö T Ő IT KÖRSZELETBŐL

ÁLL; EGY ALAPKŐLETÉ­

TELKOR ELÁSOTT KINCS

RÉSZE. A HASZNÁLATÁT

BEMUTATÓ ÁBRÁZOLÁ­

SOK NEM ISMERTEK

(K ottmann 36. 0 .).

alól. Végül is vannak ábrázolások, melyek szerint már az V és VI. dinasztiában, tehát az óbirodalomban rohamlétrákat kereken mozgattak (45. és 46. kép). [125] Ezeknél a példáknál a szaktudó­sok azt az ellenvetést teszik, hogy primitív tárcsáskerekekről volt szó, amelyek csak ilyen felhasználásnál váltak be, de nem a gyor­sabb járműveknél. Ez nem jelent mást, mint hogy „görgő kövek” nem voltak lehetségesek Kheopsz idejében.

Mi szól eme alternatíva mellett vagy ellen? Mai elképzeléseink bizonyos értelemben túl kényelmesek, amikor az aszfaltozott úton gördülő kerekekre gondolunk. Aki akkoriban egy 2,5 tonnás görgővel döcögött az egyenetlen talajon, annak nagyon gyorsan új fa alkatrészekre volt szüksége. Ráadásul a tömbök nem egyez­tek centiméter pontosan, így minden tömbhöz saját fa körszele­teket kellett volna illeszteni. A szállítandó 2,5 millió kő esetén rendkívüli hiány mutatkozott volna az Egyiptomban amúgy is ritka keményfában, amit még egyébként gondosan meg is kellett volna munkálni.

Továbbá a szállítás sem tűnik olyan egyszerűnek. Azok a töm­bök, amelyek nem kockák és nem pontosan egyenlő oldalú hasá­bok, a görgetésnél jelentős egyensúlytalanságot mutatnak, ami

*Hükszoszok (hyksos): túlnyom órészt sém ita eredetű, harcias közel-keleti törzsek, akik a X II. dinasztiát követően elárasztották, és uralm uk alá hajto tták E gyipto­m ot.

90

4 4 . kép: B u s h ja v a s ­

l a t a A „GÖRDÜLŐ KŐ­

RE” KorraANN ÁBRÁ­

ZOLÁSÁBAN, AKI HAT

ÉVVEL KÉSŐBB A MÓD­

SZERT SAJÁTJAKÉNT

MUTATTA BE. AZ EGYENLŐ OLDALÚ HA­

SÁB FELTÉTELEZÉSE

NEM FELEL MEG A VA­

LÓSÁGNAK

( K o t t m a n n 3 7 . 0.) .

azt eredményezi, hogy minden átfordításnál a rövid késlekedést egy jelentősen meggyorsult mozgás követi. Ezért a húzócsapat és a „henger” mögött egy fékezőcsapatnak kell haladnia, amely megakadályozza a hirtelen mozgásokat. Ha pedig egyszer egy vontató kiesik - például mert megbotlik - , akkor fennáll a ve­szély, hogy a „henger” önállósítja magát, és hamarosan már sem­milyen emberi közbeavatkozás nem fékezheti le. Ezért további munkásokat kellene készenlétben tartani, hogy szükség esetén minden lejtés után elölről vagy hátulról fékezőékeket rakjanak be, hogy megakadályozzák a „henger” kitörését. És végezetül a gördülő súrlódás együtthatója nem jobb, mint a csúszó súrlódá­sé. A tapasztalati szerint „utcai járműveknél, poros stb. műúton” értéke 0,028, és csak a jó aszfaltúton süllyed 0 ,0 1 -re vagy az alá. [126]

Mellékesen tehát - bár ez minket, autóvezetőket meglephet - a „görgő hengerek” használatának nincs előnye, inkább hátránya. M. Haase [127], az egyiptológusi szakértelem védelmezője köny­vének „Az építkezéshez gördülve?” című fejezetében minden vonatkozásban igazat ad nekünk.

A legsúlyosabban azért mégis kétségtelenül az a kérdés esik a latba, hogy a kerék miként illeszthető be Egyiptom technológia­történetébe. A „gördülő kövek” épp oly kevéssé illenek az egyipto­miakról ránk maradt képbe, mint a „Rolling Stones”. Főként pe­dig: hogyan képzelhető el az, hogy az egyiptomiak - miközben a kereket már legalább 2,5 millió alkalommal felhasználták - mégis

91

a hükszoszokra vártak, hogy tőlük vegyék át a „modern” küllős ke­reket harci szekereikhez? Miért nem fejlesztettek ki sokkal koráb­ban egy „kerekeken nyugvó kultúrát”? Ennek kapcsán először is azt állapíthatjuk meg, hogy az újbirodalom idejéből nem ismerünk „teherjárműveket”, csak kizárólag könnyű harci eszközöket, me­lyek már azért sem tagadhatják valódi származásukat, mivel olyan fafajtából építették őket, amely egyáltalán nem az egyiptomiakra, hanem inkább az északi sztyeppék népeire volt jellemző.

A vo n ta tó m u n k á so k lé ts z á m a

Ezért a gizai fennsík második számú anyagmozgatási feladatánál, a kőfejtőből az építkezéshez történő szállításnál megmaradha­tunk a kötélcsigánál és a síneknél, és eszerint számolhatunk.

Tehát a feladat a több kőfejtőből érkező, naponta 500 kő elszál­lítása, kereken 300 méternyi távolságra. [128] Mi három vontatósza­kaszt rögzítünk, amelyeken 75 méterenként bakok állnak kötélcsi-

sá rg a

V

45. kép: OSTROMLKTRA,

K á m h e s z e t s í r ja , S z a k k a r a , V I . d i n a s z t ia

( A r n o l d 1 9 9 1 , 2 8 2 . 0.).

92

gával, vagyis szakaszonként négy pár bak. Ebből - miután részben emelkedő terepről van szó -1 2 húzócsapat adódik, egyenként 30 fővel, amit itt ráadásul meg kell kettőzni, hogy váltakozva tevékeny­kedhessenek, és ezzel is fokozzák a munka intenzitását. Míg tehát az egyik csapat visszamegy, a második csapat máris tovább húzza a következő követ. Egy vágány így kétpercenként szállít le egy követ, ami annyit tesz, hogy a teljes szállítási kapacitás egy kőre számítva 40 másodperccel jobb, mint az igényelt 1 kő/perc, és szükséghely­zetben - vagyis éppen a piramis építésének kezdeti szakaszában - egy további vontatószakasszal nehézség nélkül növelhető.

Ekképp 24 ■ 30 = 720 vontatónk van, akikhez 80 asztalos, ke­nőember, előmunkás, vízhordó stb. rendelhető, tehát összesen 800 ember.

Szükségünk van azonban még egy harmadik szállítási szakasz­ra: az ácsudvartól a piramis lábáig. Ez a kereken 200 méter ugyan a legrövidebb távolság, ehelyütt viszont fáradságosnak bizonyul­hat a mindenkor szükséges kövek egyenes vonalú szállítása egy teli kőmetsző műhelyben vagy kőraktárban. Mozgatható síndara-

46. kép: U g y a n a z

AZ OSTROMLÉTRA

( K o t t m a n n 36. 0 . ) .

93

bokra volt szükség, hogy elérjék a vontatóberendezést, amelyek a piramisra felvivő öt út előtt voltak felszerelve. A sík vontatóbe­rendezésnél az imént leírt módon 5 - 15 = 75 ember dolgozott. Továbbá szükségünk van nyolc csapatra egyenként 18 emberrel, hogy a tömbökkel kimanőverezzünk az ácsudvarból ezekhez a rö­vid sínszakaszokhoz, ez összesen 150 fő. Mivel itt sok emelő szükséges, az ottani csapatokat egyenként 3 fővel növeltük.

A számítások alapján, 75 + 150, további 225 fő jön ki, akik 75 főnyi segéd-, igazgatási és felügyelőszemélyzettel együtt tar­toznak egy ácsudvar 300 fős csapatába.

K a la n d o zá s a t t k ö rü l

Az egyiptomi kerék a piramisok korában még egy második külö­nös változatban is felbukkant. A piramidológusoknak - vagyis azoknak az embereknek, akik szuperpontos mérésekből szuper­merész következtetéseket vonnak le (Oskar Riedl lényegesen kriti­kusabb megfogalmazásában piramidiótáknak nevezi őket, de Bob Forrest „pyramyths” kifejezése is terjed) - már régen feltűnt, hogy a t t értéke a Kheopsz-piramisból pontos közelítésben levezethető. Mert az alaplap két oldalhosszából, vagyis az alapkerület feléből és a magasságból a fent megnevezett számok alapján adódik, hogy

(2 • 230,383 m) : 146,59 m = 3,143229... t t

A piramidológus Max Eyth 1902-ben megjelent regényében, a Harc a Kheopsz-pirarnisértban, más láb (feet) mértékegységekkel élt, és még jobb eredményt ért el:

2 • 763,810 láb : 486,256 láb = 3,141596 ( 2 • 232,809 m : 148,211 m = 3,141596...)

Eredménye öt tizedesig azonos a mai értékkel ( t t =

3,14159265...). Az egyiptomiak ezzel hajszálpontosan megköze­lítették volna a kör négyszögesítését, mert a piramis alapjának te­rülete megfelel egy olyan körnek, amelynek a sugara a piramis magassága (47. kép).

94

47. kép: ELKGÁNS ÉS PRECÍZ KÖZELÍTÉS* MEGOLDÁS A KÖR NÉGYSZÖGESÍTÉSÉRE:

a K h e o p sz - p ir a m is m a g a s s á g á v a l m e g e g y e z ő s u g a r ú k ö r k e r ü l e t e a z a la p la p

NÉGY ÉLÉNEK HOSSZÁVAL EGYENLŐ (ILLIG , TOVÁBBFEJLESZTVE LEPRE 1 2 7 . OLDALT).

Eyth eredménye ugyanakkor azt is megmutatja, hogy ez a pontosság egyedül egy romos építményen végzett méréstől függ, miközben feltételezik, hogy az állítólag lehetséges pontosság ke­vesebb, mint 1 mm. [129] Újfent más mérésekből az következik- amint H. Kracke közli -, hogy a ír értéke 3,1418... vagy3.1380... Ez a bölcs matematikus ráadásul felhívta a figyelmet arra, hogy Hérodotosz egy adatából is kinyomozható egy t t ér­ték. Ha a Kheopsz-piramis mindegyik oldallapjának felszíne ak­kora volt, mint egy négyzet, aminek az oldala a piramis magassá­ga (49. kép), akkor az ebből levezethető egyenlet t t értékére a3.1446... értéket adja (a számítás Krackénél [130]).

Nos, egyiptomi papiruszokból is ismerünk a ir-rc közelítő érté­keket, amelyek azonban 1500-2000 évvel később már igen pon­tatlannak bizonyulnak. Ezekben ugyanis a (16:9)2 közelítéssel dolgoztak, ami 3,16049...-et eredményez. Ebből némelyek nem arra következtettek, hogy a piramis Tr-viszonylatai véletlenszerű­ek, hanem pengeéles elmével arra, hogy a piramisok még régeb-

95

48. kép: Az APOTÉMA (AZ OLDALLAP MAGASSÁGA) AZ ALAPLAP OLDALÁNAK FELÉBŐL

SZÁMÍTHATÓ KI, AZ ARANYMETSZÉS 1 ,6 1 8 -A S TÉNYEZŐJÉVEL ( L e PRF. 1 2 7 . 0 . ) .

biek, és egy egészen más, még magasabb kultúrából kell származ­niuk. Néhány éwel ezelőtt a geológus Róbert M. Schoch R. A. Schwaller de Lubicz régi erózióérvét felhasználva abba a kísérlet­be kezdett bele, hogy a Szfinxet, mint újabb óbirodalmi em­lékművet ebbe a fantasztikus múltba (Kr. e. VII. évezred) vigye vissza. [131] Mindeközben a Kr. e. 10 000-es keltezést sem zárja ki. [132]

A szomszédos kultúrnépek a -rr-re részben jobb, részben rossz­abb közelítéseket használtak: a babiloniak a valamivel jobb t t = 3 + 1/8 = 3,125 értékig dolgozták előre magukat, míg a zsidók hosszú ideig megelégedtek a sima 3-mai. [133]

Az elektronikai szakértő T. E. Conolly aztán arra a gondolat­ra jutott, hogy az egyiptomiak nem mérőzsinórokkal, hanem mé­rőkerekekkel vihették fel alaprajzaikat a talajra. [134] Ha az alkal­mazott mérőkerék 1 könyök átmérőjű, akkor kerülete pontosan Tr"'szeresét méri egy könyöknek. így meglepően pontos érték adódhat ir-re az épület méreteiben anélkül, hogy akár csak egyet­len gondolatot is fecséreltek volna a t t számszerű meghatározá­sára. A régi matematikusok pedig így még hosszabb ideig nem is­

96

merték fel, hogy máris olyan módszerekkel rendelkeznek, amivel -rr-t lényegesen pontosabban leképezhetik. De Conolly is a Lexi­kon dér Agyptologie verdiktjébe ütközött: „A mérőhenger elutasí­tandó.” [135]

Más töprengők közben azzal teszik fel a körre a „csúcsot”, hogy körök segítségével jutnak el a Kheopsz-piramis pontos for­májához:

„Helyezzünk egy tetszőlegesen nagy kör alakú korongot sima alapra és görgessük - rögzített pontból - egy fordul atnyival to­vább. E szakasz végén helyezzük négyszer a kör alakú korongot egymás fölé... és jelöljük meg a legmagasabb pontot. Ezzel már­is egyértelműen meghatároztuk a hajlásszöget és a piramisformát; csak össze kell kötni ezt a legmagasabb pontot az eredetileg rög­zített ponttal... Az eredmény pontosan megfelel a Kheopsz-pira- mis körvonalának, hajlásszög: 51° 52’!... A t t körszámnak is kény­szerűen fel kell bukkanni aztán a piramis arányaiban; mert hisz a szélessége (vagyis a kerülete) és magassága köradatokból született, a kör kerületéből és átmérőjéből. Es ebben nincs szerepe annak, hogy az egyiptomiak ismerték-e ezt a számot vagy sem.” [136I

A mellékelt rajz [137] mégis cáfolja a bizonyítani kívánt viszonyt. Ezért nem kell megbénulnunk a tisztelettől a csodálatos tt- konstrukció előtt (50. kép), még ha további ilyen kapcsolatokra is

49. kép: A K e ie o p sz - a r á n y o k H é r o d o t o s z a la p já n :

AZ OLDALLAPOK FELÜLETE MEGEGYEZŐ MÉRETŰ AZZAL A NÉGYZETTEL, AMINEK OLDA­

LA A PIRAMIS MAGASSÁGA (ToM PKINS 2 1 0 . 0 . ) .

97

50. kép: A K h e o p sz - p ir a m is o l d a l a i n a k r e l á c ió i k ö z v e t l e n ü l a d ó d n a k e g y

GÖRGŐ SEGÍTSÉGÉVEL: AZ 1 KÖNYÖK ÁTMÉRŐJŰ MÉRŐHENGER EGY TELJES KÖRBEFOR-

DÍTÁSA KIADJA AZ ALAPÉL FELÉT ( 3 , 1 4 1 5 9 KÖNYÖK), NÉGY MÉRŐHENGER EGYMÁS

FÖLÖTT ( 4 KÖNYÖK) KIADJA A MAGASSÁGOT. 3 , 1 4 1 5 9 : 4 = 11 : 1 4

( M e n d e l s s o h n 7 1 . o . ) .

bukkantak. [138] Sokkal inkább azt kellene meggondolnunk, hogy a Kheopsz hajlásszöge másként, méghozzá sokkal egyszerűbb módon is előállítható. Szokásos módon a régi egyiptomiak egész számokban rögzítették a piramis magasságának viszonyát a pira­mis alapkerületének feléhez. A Kheopsznál a 14:11 viszonyt használták (51. kép).

Ebből közvetlenül adódik az 51 ° 50’ 35” hajlásszög és a t t „kö­zelítő értéke”, 3,1428. A meredekség minimális megváltoztatása az 51° 49’ 42”-et adja, ami az aranymetszésnek felel meg (az alapkerület fele • 1,618 = az oldallap magassága (48. kép). A t t

jobb közelítését az 51° 51’ 14”-es szög adná. [139] Ez a három szög a gyakorlati kivitelben egymásba megy át. így csupán arról lehet vitázni, hogy a Kheopsz-piramis véletlenül tesz-e eleget ennek a három relációnak, vagy azt egy matematikai géniusz ha­tározta meg.

JVlár a Khefrén-piramis is az első lehetőségre szűkíti a választást. Az építész vagy a fáraó ugyanis itt a szent háromszög mellett döntött a 4:3-as arányokkal, amit hét további piramisnál is előny­ben részesítettek, viszont a Kheopsz-szög csak két másik alka­

98

lommal bukkan fel. [140] Ennyiben a Khefrén-piramis lenne a „legegyiptomiasabb” piramis az összes közül, amely valaha is a „nagy” nevet viselte. De hogy lehetne ezt a 4:3 arányt, s a többit, 17:18 (Sznofru), 14:9 (III. Amenhemet), 7:6 (I. Szeszosztrisz), 7:5 (Sznofru), 5:4 (Mükerinosz) vagy 3:2 (Unasz) körökkel, -rr-kö- zelítéssel vagy hasonló matematikai relációkkal magyarázni ?

Itt mindenki csődöt mond, aki a TT-re esküszik.

Ebből leszűrhető, hogy még az oly pedánsan kimért Kheopsz-pi- ramisban is valamennyi viszonyszám több módszerrel előállítha­tó. Ha az összes beleérzett viszonyszám tudatos meggondolás eredménye lenne, akkor olyan építménnyel lenne dolgunk, amely bár sokféle előzetes adat reménytelen determinációjában sínylődne, azaz az építész nem rendelkezne semmilyen szabad­sággal, mégis zseniális alkotásnak számítana.

Ludwig Borchardt ironikusan megjegyezte: „Hogy a piramis­teoretikusok is megtalálják számításukat, szeretnék nekik leg­alább egy kis tippet adni, s nem kétlem, hogy ez szíves fogadta­tásra talál: a természetes logaritmus alapját (e = 2,71828...) ed­dig még nem találták meg a piramisban. És mégis könnyen ki­mutatható. Elég csak a Szahure király abuszíri piramisa mellett fekvő királynői piramisnál - aminek dőlésszöge (4 + 1/2 + 1/4) - a kerületet a magasság kétszeresével elosztani:

K/m = 4 (4+3/4)/7 = 19/7,

SÍ . kép: A PIRAMIS ARÁ­

NYAIT TÜKRÖZŐ HÁROM­

SZÖG: APOTFMA

X : MAGASSÁG H : AZ ALAPÉL

FELE B. A KHEFRÉNNÉL

5 :4 :3 , A KhEO PSZN Á L

„CSAK” 1 7 ,8 :1 4 :1 1

( L a u e r 2 7 4 . o . ) .

99

52. kép: A K h e o p s z b e l s e je a v i l á g és ü d v t ö r t é n k i .k m MEGJELENITŐJEKÉNT

( E d g a r / E d g a r 8 6 . o . ) .

100

hogy a 2,7143...-at megkapjuk, vagyis az „e” értékét 1,5 ezred- nyi hibával!” [14 1]

Hagyjuk is el ezt a terepet, ahol olyan kétes gyorsasággal sodród­hatunk át a piramidológiába. Itt még az is bizonyítható, hogy a Kheopsz-piramis járatai és kamrái minden apró részletre kiterje­dően visszaadják az emberiség egészének történelmét [141], de a Nílus folyását is utánozza a felső folyásától egészen a deltáig. [143I Ezért elég csak utalnunk az efféle ötletek számos cáfolatára L. Borchardt óta (legutóbb pl. Dröfiler [144]).

101

Rámpák, avagy feljárók és gépek

A piramisépítés alighanem legnagyobb problémájának mindig is azt tekintették, hogy az óriási mennyiségű, köbméteres nagyságú tömböket hogyan helyezhették gyorsan egymásra, az egyre na­gyobb magasságokban. A magyarázatok - ha az ezoterikus lehe­tőségektől eltekintünk - két alapvető irányba mutattak. Az egyik irány képviselői Hérodotosz gépeit igyekeztek rekonstruálni, amelyet a másikhoz tartozók - Diodórosz óta - csak a látogató­kat szórakoztató idegenvezetők fecsegésének tartottak, és ehe­lyett inkább különböző rámpákat terveztek.

A rámpa mint ferde sík (vagyis lejtő) gyenge emelkedésével alkal­mas az építőkövek szállítására és emelésére. A probléma megol­dására sokféle változatot javallottak. Mindenestre, ha ma még a „helyszínen” netán arról mesélnének, hogy a rámpákat egyszerű­en homokkal töltötték fel, nyugodtan kezdjünk gyanakodni: így ez túl szimpla dolog lenne. A fokozatosan 146 méterre növekvő homokdomb nem igazán megfelelő alapzat egy olyan vontatópá­lyához, amelyen tonnányi súlyú tömbök mozgatása történik, nem is beszélve arról, hogy az egész gizai fennsík eltűnt volna ennyi homok alatt [145]; a rámpák leírásában egy ideig azt a tu­dós embert követjük, aki maga is javasolt egy megoldást (jelentős nehézségeket okozva ezzel magának). Csak Sir Flinders Petrie dolgozott ld egy olyan homokjavaslatot (54. kép), ami tényleg ak­kora feltöltési térfogathoz vezetett, „hogy vele összevetve a pira­misé kevéssé nyomna a latban”. [146]

A z eg yen es tég la fe ljá ró

A homokkal összevetve praktikusabbnak látszik a levegőn kiszárí­tott téglák alkalmazása. Emellett érvel gyakorlatilag minden ré­gész (Hölscher, Borchardt, Croon, Engelbach, Lauer, Goyon, Arnold, Stadelmann). E megoldási kísérletet nem támasztják alá a Kheopsz-piramis épületrégészeti leletei, melyek nem regélnek

103

53. kép:U . H ö l s c h e r c i k k -

CAKKRÁMPÁJA A FORDU- LÖHELYEKEN NEM HAGY TERET A vonta­tócsapatnak (G oyon 63. o.).

semmiféle rámpamaradványokról. [147] Megtalálhatók viszont különböző más piramisoknál, még ha vitatott is, hogy elsődleges, vagy csak a későbbi idők másodlagos rámpáiról van-e szó. [148] Érdekes módon éppen a félig kész piramisoknál nem maradtak fenn rámpamaradványok. A hiányzó anyag igen különös megfon­tolást eredményezett, mellyel a rámpaeszme fennmaradhatott anélkül, hogy a rámpáknak bármi nyoma is maradt volna:

„Esetleg a rámpák anyagát mindig újból felhasználták, amíg új piramisokat emeltek.” [149]

Na persze kérdés: nem lett volna túlságosan értelmetlen munka 400 000 köbmétert piramisról piramisra cipelni, amikor az agyagtégla már az első bontásnál eltörik? Hova tűntek volna te-

54. kép: P f.trie ho­mokrámpája TERJEDEL­MÉT TEKINTVE TÖBB­SZÖRÖSE A PIRAMISNAK (G oyon 54. o.).

104

hát az ominózus rámpák, ha már egyszer, legalábbis állítólag, bi­zonyosan léteztek?

Elsőként bizonyára Uvo Hölscher emelt feljárókat a piramishoz (53. kép). Ezek még nem egyenesen futnak neki az építménynek, hanem cikkcakkalakban simulnak annak oldalához. [150] Alkal­masint elcsodálkozhatunk azon, hogy a vonatatócsapat miként tudta leküzdeni a számos éles kanyart. Egy ilyen menetoszlopnak kellett aztán a hely: míg a kő majdnem az oldalára fordult, a leg­első vontatóknak egy félkört kellett megtenni, melynek sugara húsz vagy még több métert is kitehetett. Ezekről a nagy forduló­helyekről Hölscher nem gondoskodott: e mulasztásával a képze­let síkján mozgó újabb rámpakészítők majd csak évtizedekkel ké­sőbb találkoznak. „Elvileg” a csapat egy szakasz végén egyszerű­en oldalt cserélhetett, és az ellenkező irányba húzta tovább. A gyakorlatban a tömböt egyáltalán nem vihetik el a forgatópontig, mert e mozzanathoz hiányozna a talaj a lábuk alól.

A

APRÓ RÁMPÁVAL: A) FÜGGŐLEGES VETÜLF.T, B) ALAPRAJZ. A RÁMPÁK

VÉGÉN TÚL KEVÉS A FIELY A VONTATÓKNAK, A TAPADÁSI SÚRLÓDÁST

PEDIG TÚL GYAKRAN KELL LEKÜZDENI

(L auer 259. 0 .).

105

Louis Croon 1925-ben mutatta be első vázlatát (55. kép). Nála nagy számú, kis rámpa vezetett körbe a piramis belső téglateste körül. [151] Ennek ellenére a piramis térfogatának egynegyede volt szükséges a rámpát alkotó anyaghoz. [152] Ezen túl e mere­dek feljárók a számos hirtelen irányváltással minden vontatócsa­patot zsákutcába csalogattak és kétségbeesésbe kergettek volna.

Croon ezután az egyiptológus Ludwig Borchardt kutatásában vett részt. O Sznofru meidumi piramisához javasolt egy agyagtéglá­ból készült feljárót, ami egyenesen fut neki a piramis oldalának (56. és 57. kép). A Kheopsz-piramisra átszámolva ez egy 3332 méter hosszú ideiglenes - mert a rámpát mint ilyet ugyanakkor le is kellene bontani - segédszerkezetet jelentene. [153] Aki nem rémül meg az ehhez szükséges térfogattól, annak még két másik lehetetlenséget is el kell fogadnia: a feljáró betemetné a 660 mé­terre fekvő Nílus-csatornát, és messze mögötte végződne. Egy ilyen feljárót a piramis minden kész kőrétege után egész hosszá­ban egyenlő mértékben meg kellene magasítani. Ez az egész von- tatóút vonatkozásában nem csupán a csúszópálya megemelését jelenti, hanem a töltés vagy az alátámasztás szélesítését is. Vagy­is kétszázszori felújítás és magasítás, jóllehet a szállítmánynak le­hetőleg egyetlen perc késedelmet sem szabad szenvednie. Louis Croon feljárómetszetei egyértelművé teszik, hogy mekkora ráfor­dítást igényelne ennek a feljárónak a megépítése is, és hogy mi­lyen megoldatlan probléma a folyó szállítási munkálatok közben a vontatóút ugyancsak folyamatosan építése és megemelése.

56. kép: L. B o r c h a r d t é s L. C r o o n ó r iá s i , m e re d e k rám p á ja m e ts z e tb e n

( S t a d e lm a n n 2 5 4 . 0.) .

106

Segítség ígérkezett, amikor az egyiptológus Jean-Philippe Laner egy olyan feljárót tervezett, ami növekvő magasságával megfelel­ne a változó igényeknek, elvégre a kőtömbszükséglet a növekvő magassággal együtt rendkívül gyorsan csökken. Lauer a követ­kező példaszámítást hozza: 64 000 tömb alkotja az alapréteget, fele magasságnál már csak 16 000 tömb kell, míg 7/8-ad magas­ságban 1000 tömb szükséges egy réteghez. Minél magasabbra növekszik az építmény, annál kevesebb követ kell felrakni. [154] Még érthetőbben világította meg mindezt Stadelmann (58. kép). A 15 méteres magassághoz máris felhasználják a Kheopsz-pira­mis terjedelmének több mint harmadát, 30 méternél pedig több mint a felét; a 100 méter feletti részre, tehát a maradék 46 mé­terre pedig csupán az építőanyag három százaléka jut. [155]

57 . kép: A B o r c h a r d t - C r o o n - r á m p a r é t e g s z e r ű FELHÚZÁSA o l d a l r ó l és METSZETBEN. MlNDF.N ÚJ PIRAMISRÉTEGNÉL SZÉLESÍTENI KELL A RÁMPA ALAPJÁT ÉS f u t ó f e l ü l e t é t ( G o y o n 5 8 . o . ) .

107

Lauer ezért egy olyan feljárót javasol, ami a kezdeti 70 méter­ről folyamatosan 2,5 méteres hordfelületszélességre csökkenne (59. kép). Ezért nem kell - ellentétben Croonnal és Borchardttal- a rámpát minden magasításkor kiszélesítenie. A feljáróhoz használt anyag így is igen tekintélyes marad: meredeksége és az alapzat szélessége függvényében 500 000-től 1 millió köbméte­rig terjedő eredmények jönnek ki. Ez annyit jelent, hogy a pira­mis terjedelmének egyötödét vagy egyhatodát pótlólag feljáró­ként használják fel, és azt az építkezés végeztével lebontják. [156] Ha pedig Lauer olyan kis meredekséggel számolt volna az építés­nél, amint azt Goyon kívánja, akkor a feljáró térfogata alighanem megfelelne a piramis összterjedelmének. Ugyanakkor e javallato­kat mégiscsak megkérdőjelezi az a körülmény, hogy a feljárók építési volumene óriási, a rámpán pedig nem lehet egyszerre közlekedni, és azt folyamatosan magasítani is.

Tekeredő, avagy csigarámpák

A problémák orvoslására újra és újra felüti fejét egy csigaformá­jú feljáró javaslata. Először valószínűleg Moses B. Cotswortbnál- ő egyébként naptár-specialistaként is tevékenykedett - , aki az­zal az őrült javaslattal állt elő, hogy a piramis „előre” felhúzott déli falának árnyékában minden további munka nyugodtan lezajlódhatott. [157] Egyébként 1935-ben némiképp mellékesen N. F. Wheeler tesz említést a tekeredő feljárókról. Costworth két feljáróval futtatta körbe a piramist, T. B. Pittmann, Dows Dunham és Walter Vose 1951-ben az ún. Boston-megoldással állt elő, ami négy sarokról induló négy feljárót vizionál. [158]

Georges Goyon ezt követően megpróbálta a tekeredő rámpát gya- korlatiasabbá tenni, zavarta ugyanis a korábban javasolt feljárók meredeksége. O csupán háromujjnyi, azaz 5,6 cm emelkedést ja­vasol 1 méteren, bár tudta, hogy ez 2067 méter hosszú rámpát eredményez. Azonkívül nem tetszett neki, hogy a használt vonta- tóút csak kereken három méter szélességű. [159] A piramist ezért egyetlen rámpába csomagolja, melynek elülső vége folyamatosan

108

58. kép: AZ ÉPÜLET TÖMEGÉNEK ELOSZLÁSA A KHEOPSZ-PIRAMISBAN

( S t a d e l m a n n 1 9 9 0 , 2 6 1 . o .) .

59. kép: J . - P . L a u er rám pája .

BÁR ITT IS MINDEN RÉTEGNÉL MAGASÍTANI KELI. A FUTÓFELÜLETET, DE NEM LENNE SZÜKSÉG AZ ALAP FOLYTONOS SZÉLESÍTÉSÉRE (STADELMANN 1 9 9 0 , 2 6 1 . () .).

109

növekszik felfelé (60. kép). Goyon átlagosan 14 méter széles von- tatóúttal számol (24 méterről 6 méterre csökkenve; [160]), és hangsúlyozza, hogy a hajlásszög leküzdhető marad, a gizai fenn­síkot pedig nem torlaszolja el egy óriásfeljáró. Ehhez egy igen komoly hátrányt előnnyé kell kovácsolnia, amikor a következőt állítja: „Ez az egyetlen rendszer, amely lehetővé teszi a piramis csúcsáról kezdődő kiegyengetést.” [161]

így pl. Hérodotosz gépeiről, az általa leírt, felülről lefelé haladó kiegyengetéssel szemben, nem vesz tudomást.

Valójában szinte megoldhatatlan feladat elé állította magát az­zal, hogy a rámpa teljesen beborítja a piramist. Ez a rámpaburok még mindig nagyon nagy terjedelmű, majdnem 400 000 köbmé­ter, vagyis egyhatoda a piramis térfogatának [i6x\ és teljesen be­fedi a piramis felszínét. Ezzel azonban az építmény kimérése is szinte lehetetlenné válik, hiszen négy bázispontban hiányoznak a hosszúság, szélesség és magasság méréséhez szükséges vonatkoz­tatási helyek. Ráadásul ez kétszeresen is zavaró. Először is a köz­ponti építmény éleit röviddel felállítása után a rámpa elfedi, ami igen fájdalmas dolog a mérést végző szakemberek számára. Ha aztán a rámpaborítást fentről lefelé folyamatosan lehordják, és a burkolatot a pengeéles saroksorjával együtt felhelyezik, akkor a finombeállítás ismételten lehetetlen az elfedett bázispontok mi­att. Goyon a kettős problémát lényegileg annyiban hagyja, és a megoldását rábízza - saját szavaival: „bárhogy is legyen” - a régi egyiptomiak ötletgazdagságára és precíziójára.

Későbbi kritikusok, mint O. Riedl, ezt a hiányzó pontos mérhe- tőségi lehetőséget rótták fel a Goyon-féle modell hibájául. Riedl ezen túlmenően joggal kifogásolta, hogy a vontatócsapatok fen­tebb már nem tudták volna „bevenni a kanyart”. Ugyanis amikor a vontatócsapat elülső sora oldalirányba mozdul a kanyarban, a mögötte vonszolt kő máris 10, 20 vagy 40 méterrel vált irányt. [163] Alig több mint hatméteres útszélességnél a vontatóknak a levegőben kellene járniuk-lebegniük (61. kép), vagy a követ min­den kanyarban nagy emelőkkel kellene vesződségesen körbe­húzniuk. Ez ismét nem engedi meg a vontatócsapatok gyors egy-

110

60. kép: G . G o y o n csigarámpája, amely máig a le g e lte r je d te b b rámpamo-DELL. HÁTRÁNYAI: TÚL SZŰK ÉS FELFELÉ HALADVA TÚL SOK KANYAR VAN BENNE, AZ ÉPÜLET BEMÉRÉSE ÉS A RÁMPA MEGSZERKESZTÉSE ALIG LEHETSÉGES (G O YO N 6 4 . 0.).

61. kép:EGY NAGYMÉRETŰ

TÖMB SZÁLLÍTÁSA( G oyon 62 . o. alap­

ján). A SZERZŐK ÁLTAL BEMONTÍROZOTT VON­TATÓCSAPATNAK A KA­NYAROKBAN SZABADON

LEBEGVE KELLENE DOLGOZNI.

111

másutánját, mivel a kőszállító szánok sajnos nem csomagszállító kocsik, ügyesen csapágyazott első tengellyel, melyek vékony pe­ronon haladó hosszú konvojban is tartanák a nyomot; a szép rámpák gyorsan következő felsőbb fordulóikon bizonyára kihasz­nálatlanok maradnak.

Ennek ellenére a teljesen meddő rámpológia egyáltalán nem ér véget Goyonnal, ellenkezőleg. Két népszerű könyv, melyek sok szép illusztrációval kívánnak bevezetni a piramisépítkezések min­dennapjaiba, minden lehetetlensége ellenére továbbra is a kör-

62. kép: A G oyon- féle csigarámpa belső szerkezete.E g y 2 0 m éte r magas, ré z sű re r a k o t t v á ly o g té g la rámpának azonban egé­szen MÁS BELSŐ VÁZZAL KELL RENDELKEZNIE ÁLLANDÓ ÁTNEDVESÍTKS ÉS KOMOLY TERHELÉS MELLETT (GOYON I S I . 0.).

112

betekeredő rámpát tekinti végső bölcsességnek. [164] Bár kissé kételkedve 1993-ban még a négyes „á la Boston” rámpát is elő­hozzák a szertárból. [165]

Végül is 1998-ban minden ismét olyan lesz, mint Goyon alatt a „régi szép időkben”. Éppen Rudolf Gantcnbrink - az a régész­építész, aki az általa készített robottal megvizsgálta a „király­nékamra” szellőzőaknáit, míg Stadelmann professzor le nem kapcsolta nála az áramot -, áll elő újból a Goyon-féle körrámpák­kal. Mivel a meidumi piramist nem beomlott romnak, hanem egy nem teljesen kibontott építkezés helyének tartja, gigantikus hordalékhegyet javasol körrámpának. [166] Számítógépes szimu­lációja sajnos nem ad magyarázatot arra, hogy egy túl szűk ka­nyar hirtelen miért lesz elegendő sugarú attól, hogy nem ho­mokból, hanem hordalékból építik fel.

Belső feljárók és kombinált modellek

Még Rainer Stadelmann [167I számára is „nyilvánvaló”, hogy a köveket a piramis magasságának kétharmadáig csak rámpákon le-

63. kép: D . A r n o l d b e l s ő RÁMPÁJA. A f o r d u l ó p l a t f o r m t ú l k ic s i , a z á r ó ­

rám p a TÚL MEREDEK (EDW A RDS 2 6 7 . 0 . ) .

113

64. kép: S t a d e lm a n n k o m b irám p a m o d e llje i:

az ELSŐ FÁZISOK 1 6 INDULÓRÁMPÁVAL, 8 KÖZTESRÁMPÁVAL ÉS EGY NAGY OLDAL­

RÁMPA ( S t a d e l m a n n 1 9 9 0 , 2 6 7 . o .) .

114

65. kép: S t a d e l m a n n k o m b ir á m p a m o d e l l je :

A FELSŐ HARMAD ÉPÍTÉSEKOR SZÁRNYRÁMPA ÉS CIKKCAKKRÁMPA (STADELMANN 1 9 9 0 ,

2 6 8 . 0 . ) .

115

hetett felvinni és elhelyezni. Ugyanúgy elveti viszont az egyetlen, derékszögben a piramis oldalához vezető feljáró modelljét, mint a spirálrámpát. [168] A Kheopsz-piramisnál Dieter Amold külön­leges modelljét sem hagyja érvényesülni. Arnold a középbiroda­lom piramisaihoz olyan rafináltan vezetett belső feljárót javasol, amely behatol az épülettestbe, hogy aztán cirka 60 méteres ma­gasságban fordítson, és így érjen el kereken 90 méteres magas­ságba. A Kheopsz-piramis sokféle belső építménye azonban „igen masszívan” ellenáll ennek az elgondolásnak. [169] Időköz­ben Arnold maga „puszta képzeletként mondott búcsút minden eddig javasolt elméleti rendszernek,” a sajátját sem tekintve kivé­telnek. [170]

Stadelmann közvetlenül ezt megelőzően ajánlott még egy fantá­ziadús - hogy ne mondjam fantasztikus kombimodellt (64. kép): 20 méterig 16 rámpa emelkedik minden oldalról. Ezt követi az átmenet egyfajta toronyszerű lépcsőzetes építménybe kis cikk- cakkrámpákkal. Ezután következik egy nagy rámpa, amely a pira­mis egyik oldalára támaszkodik és 100 méteres magasságig ér. A tulajdonképpeni csúcsot aztán ismét egy cikkcakkrámpa teszi hozzáférhetővé. [17 1] Egy szkeptikus kortárs valószínűleg a hom­lokához kapna, ha maga elé képzelné mindezen rámpák - ame­lyeket váltakozva építettek fel, majd bontottak le ismét - teljes össztérfogatát. Ehhez hozzáadódik még, hogy Stadelmann a rámpákon felül további kisegítőeszközöket is alkalmaz. A piramis csúcsa alatt így mégis látni véli Hérodotosz masináinak sűrű munkálkodását, ökrök vontatnak meredek rámpákon, és semmi­képpen sem hagyná ki az emelő csigasort sem. [172] Itt búcsúzik el az egyiptológia önhibájából eredő képtelenségek miatt az óbirodalomtól, amit mi nem engedhetünk meg magunknak. Stadelmann becsületére válik, hogy nagyon határozottan [173] lép fel saját kritikusaként [1741/ míg az illusztrátorok, mint Matthias Schulz [175] hűek maradtak saját ötleteikhez.A legújabb változattal Herbert Pitlik mérnök úr állt elő 1992-ben. Gyanúsak előtte a magas külső rámpák, ezért 14 méter fölött már csak az épülettesten belül tudja elképzeli a szállítórámpákat. [176] Rámpáinak emelkedése drasztikusan megnőtt, mert, mint fentebb

116

említettük, a tömböket nyolc fő által mozgatott horgonycsörlők- kel huzatja fel. Harmincöt centimétert emelkednek minden mé­teren, ellentétben azzal az 5,6 centiméterrel, amit Goyon számít ki saját rámpáira. [177] A horgonycsörlőnek az az előnye, hogy7 el­vileg szűk fordulókat is megenged. A kis kanyarszélességeknél mindenesetre két vagy három csörlőt kellene egymás után helyez­ni, és a kőtömböket alig egyméternyi „utazás” után ismét másként befogni. Miután a tapadási súrlódás lényegesen nagyobb, mint a haladási súrlódás, az embereknek őrülten nagy teljesítményt kel­lene nyújtaniuk a csörlőknél az ismételt „nekiindulások” miatt.

Emlékezzünk korábbi kijelentésünkre, miszerint a csörlő nem helyezhető el az egyiptomi „építészet és kultúra képébe”, és kri­tikus összefoglalásunkra: valamennyi feljáró céljára szolgáló épít­mény túl nagy terjedelmű. Ez okból már Diodórosz első könyvé­ben és Pliniusnál is azt olvashatjuk, hogy a rámpa sóból és salét­romból állt, így könnyen fel lehetett oldatni a Nílus vizével. [178] A régieknél csupán arról nem történik említés, hogy honnan származott az a csekély 400 000 köbméter só és salétrom, és ho­gyan méregtelenítették az oldást követően a Nílus deltáját. Az egyenes feljáró zavarja a melléképítmények építését, és kilométe­rekkel túlnyúlna a völgytemplomon, a kikötőn és a csatornán, ha­csak nem a Nílustól távoli irányba vezetne a fennsíkon. A csiga­lépcső nem csupán az építmény bemérését akadályozza, hanem felső, szűkebb fordulóiban járhatatlan is a vontatóegységek szá­mára. Az összes kombimodell ismételten azt a benyomást kelti: jobb, hogy sosem próbálták ki őket a gyakorlatban. Az pedig szinte felfoghatatlan, hogy a „gépek” - Stadelmannál egészen az emelő csigasorokig - egytől egyik mind csak 100 méter fölötti magasságban kezdenek el működni.

A legdrámaibb természetesen magának a rámpának az építése. Hogyan erősítenek meg egy 100 méter magas, meredek rámpát? Miután maga a kőpirainis is hajlamos a „szétfolyásra”, amint azt Peter Mendelssohn részletesen kifejtette [179], ez a veszély össze­hasonlíthatatlanul nagyobb a levegőn szárított téglák és a közé­jük kevert szalma esetében. Rengeteg kitámasztásra lehetett

117

szükség a szárnyainál. A spirálfeljáró merőleges támaszfalakat igényelt az igen ferde alapozásnál; ez bonyolult belső struktúrá­kat követel meg, amely dolog vonatkozásai messze túlnyúlnak egy ideiglenes jellegű segédszerkezet kérdéskörén (62. kép). Mindenesetre Gantenbrink hordalékhegye önmagát stabilizálná. Mindehhez súlyosbító, jobban mondva „lazító” tényezőként járul még egy körülmény.

Gyakorlatilag minden rámpológus abból indul ki, hogy a csú- szópálya nedvesítésre kerül. Ezt az elképzelést alátámasztja egy szobortranszport ábrázolása, ahol több férfi vizet vagy más folya­dékot cipel magával korsókban, amit aztán a vontatószánkók elé öntenek, ü e vajon mennyire marad stabil egy 40 méter magas agyagfal, amelyre szüntelenül vizet locsolnak, mert a számítások szerint percenként követték egymást a csapatok. Belátható, hogy ez az agyagépítmény sohasem jutna túl kezdetein, mert az agyag­téglákból igen gyorsan agyagbucka, aztán pedig szétfolyó agyag­kása lenne. [180]

És hogy néz ki egy vontatócsapat a nedves agyagon? Képzel­jünk magunk elé 20-30, vizes agyagban ide-oda csúszkáló, kisik­ló, sőt lezuhanó embert, akiknek egy teljesen kontroll nélkül mozgó, irányíthatatlan szánt kell a nehéz kővel feljebb ráncigál- ni. Meg vagyunk győződve róla, hogy egy ilyen kísérletre csak egyetlen egyszer kerülhetett volna sor. Legkésőbb ezen a ponton nem csupán minden rámpa, hanem a hozzájuk tartozó elméletek is megbillenek - és megdőlnek.

Korlátozásképp természetesen meg kell jegyeznünk, hogy egyál­talán nem tagadjuk valamiféle rámpa létezését, mint ahogy azok egyfelől töredékesen meg is találhatóak a helyszínen (pl. Meidum vagy a Haase által felvonultatott kisebb rámpa Abüdosz mellett); másfelől ezeknek írásos emlékük is maradt. így a Papyrus Anastasi I. egy 730 könyök hosszú rámpáról beszél. [181] De egy ilyen hosszú, kereken 370 méteres feljáró sem bizonyíték arra nézve, hogy valaha is építettek volna kilométer hosszú, 80, 100 vagy 140 méter magas rámpákat. Éppoly kevéssé szabad 600 méteres vagy még hosszabb, tömör kőből és az „örökkévalóság­nak” készített felvezető utakból düledező agyagból dagasztott,

118

égbe nyúló rámpákra következtetni. Mi magunk az alacsony rám­pák létét is fontolóra vesszük, melyekkel az első 10 vagy 15 mé­teres magasságot leküzdhették a piramisnál. Az általunk ajánlott csigaköteles megoldás természetesen tetszőleges meredekségű rámpával kombinálható! Felhasználásánál még előnyös is lenne, ha a rámpát nem töltik túl laposra, mert különben a csigakötél nem fejti ki lényegi hatását.

Egyszerű emelőkészülékek

Nos, már Hérodotosz megmutatta a módszert, amellyel a teher­szállítás rámpák nélkül is működhetne, éppen csak az általa leírt gépeket kellene munkába állítani. Az építész Udo Hölscher 1912- ben tervezett egyfajta emelőszerkezetet, amely bizonyos leletek­kel valóban harmonizál (68. kép). Miután a Kheopsz-piramist borító gránitköveken mély barázdákat, a hozzá tartozó völgy- templomban pedig 25 cm átmérőjű és mélységű talajba fúrt lyukakat fedezett fel, ezekbe a lyukakba gerendaállványzatot állít­tatott, amely segítségével a tömbök egy művészien megalkotott rendszer segítségével megemelhetők lehettek. Az egyiptológia azonban nem fogadta el ezt az ötletet, mert ehhez fordítócsiga, csörlő és acélkampó szükségeltetik, három olyan dolog, amit az ősi Egyiptom számára a kutatók - még ha igen, akkor is - csak nagy kétségek közepette engedélyeznének. [182] Ugyanezen okokból utasították vissza [183] szintén mindig nagy vehemenciá­val - megfelelőbb indoklással alátámasztva - az óegyiptomi eme- ISdarut (67. kép) is.

Következőként A. Choisy és G. Legrain tekintette Champollion egy kora XIX. századi leletét emelőeszköznek. A már említett fa körszeletről van szó. Legrain minden egyes tömböt két ilyen fa- körszeletre helyez, és hintaként szeretné használni: a tömböt bal­ra hintáztatja, jobbra alá egy támaszték (69. kép); most jobbra mozdítja, balról egy nagyobb gerenda aláhelyezve, és így tovább. Ezt a módszert billenöszánnak [184] vagy hintázó felvonásnak [185] nevezik. L. Croon már 1925-ben szembefordult ezzel az elgon-

119

66. kép: A KÉPZELET SZÜLTE MEGOLDÁSOK ILLUSZTRÁLÁSÁRA:

JEAN-JACQUES LOUP JAVASLATA A MEXIKÓI PIRAMISOK ÉPÍTÉSÉRE (ILLIG RAJZA J .- J . LOUP UTÁN).

67. kép:A Z EGYIPTOLÓGUSOK

ÁLTAL MINDIG ELUTA­

SÍTOTT BAKOS EMELŐ

(CiOYON 4 7 . () .).

120

dolással, hisz kivitelezése során a hintáztató nagyon gyorsan ész­revenné, hogy a tömböt minden egyes hintáztató mozgásnál nagy erővel igen csak meg kellene emelnie: csak a legelső, fél billegésnél küzdené le elegánsan a nehézségi erőt. S. Clarké és R. Engelbach 1930-ban aztán ezt a libikókát a kiigazítást szolgáló segédeszközként értelmezte át (71. kép), melyekkel a tömböket a helyükön állítólag a megfelelő pozícióba állíthatták. [186] Azon­ban ezt sem tudták bizonyítani; mégis úgy tűnik, hogy az egyip­tológus Arnold 1984-ben újból előállt vele, anélkül, hogy javított volna az eredeti elképzelésen. [187]

Sokkal jobbak lettek volna azok az emelő segédeszközök (70. kép), amelyeket Sir Flinders Petrie tervezett. [188I Ezek a tömbö­ket valóban csak meghimbálnák, s nem úgy, mint a „billenőszá­nok”, meg is emelnék (legalábbis Goyon illusztrációja alapján, az elmaradhatatlan gerendákkal; lásd a 69. képen). Mindazonáltal velük egyedül nem lehetne államot építeni, illetőleg egyetlen pi­ramist sem, mert túl gyorsan és túl gyakran kellene megerősíteni Petrie támasztékait.

68. kép:E m e lő r e n d s z e r

U . H ö l s c h e r a la p ­

já n ( G o y o n 4 9 . 0.) .

121

Louis Croon, aki minden rámpát elvetett számításai elvégzése után, 1925-ben ugyancsak kifejlesztett egy alternatív modellt, visszanyúlva az ősi egyiptomi vízmerítőre, a sadúfra (72. kép). Ez­zel az eszközzel osztják szét még ma is a Nílus vizét. Egy függő­leges póznára mozgatható keresztfát rögzítenek, és a rövidebb végére súlyt helyeznek. A másik végén függ a víztartó edény. Az üres „vödröt” a vízbe lehet engedni úgy, hogy a - hosszú eme­lőkarként szolgáló - keresztfát megsüllyesztik, hogy aztán az el­lensúlynak köszönhetően a teli „vödröt” is könnyen magasba emelhessék, és a vizet a magasabban fekvő öntözőcsatornákba szétoszthassák. Croon tehát egy hordozható sadúfot konstruált, amely, pontosan úgy, ahogy Hérodotosz leírta, a tömböt mindig egy fokkal feljebb tudta emelni (73. kép). így aztán magát a sadú­fot kellett újra és újra a következő fokra vinni. [189] Ez az „újra és újra” azonban megfeneklik a számtalan kő napi több százszori át­helyezésén (355 köbméter naponta [190]). Majd 1970-ben a mér­nök Olaf Tellefsen újból síkraszállt e módszer mellett, de nem keltett vele jelentős visszhangot. [191]

Daruállványok és emelhető szállítólapok

H. Strub-Roessler 1952-ben lépett a színre. Hérodotosznak meg­felelően föntről lefelé építette a burkolatot, úgy, hogy az ehhez

69 . kép: A . C i io i s y

é s G . L e grai „ h in -

TAFELVONÓJA” VAGY

BILLENŐSZÁNJA.

A KERESZTGERENDA

MEGAKADÁLYOZ MIN­

DEN TOVÁBBI FELBILLE-

n é s t ( G o y o n

4 5 . 0.) .

122

szükséges köveket nagy, fából készült daruállványokkal emelte fel (74. kép). Ezek a daraállványok megdőltek, ha kellett, hogy a kö­veket ne csak felemeljék, hanem - végül is a piramis oldala ferde- „előre-felfelé” meg is lóbálják. Ezekre a munkálatokra javasol­ta a fentebb leírt horgonycsörlős módszert. A talajon elhelyezve, egy rendkívül hosszú kötélen keresztül a daruállványoknak még messze felfelé is mozogniuk kellett volna. Az egyiptológusok azonban máris meghiúsították ezen elképzelés diadalmenetét a csörlő miatt, amely szerintük nem felelne meg a piramisok korá­nak. [192] Miután sem a Kheopsznál, sem más piramisnál nem ta­láltak olyan burkolókövet, ami a különleges, Strub-Roessler által kívánt módon lett volna megfaragva (84. kép), így ezt az elképze­lést végérvényesen elvetették.

Éppen a csörlő, tehát alapjában véve az egyszerű köteles csörlő támad fel hamvaiból egy legújabb tervezetben. Oskar Riedl hasz­nálja igen eredeti elképzelése sarokpontjaként. Miután a na­gyobb rámpák minden értelemben tarthatatlannak tűntek előtte, átgondolta Hérodotosz egy másik masináját. Ez ugyancsak a fer­de lejtővel dolgozott, de egész más módon: a piramis meredeken emelkedő oldala szolgált most ferde síkként, melyre ráakasztotta a szállítólapokat. Ezeket a lapokat azonban nem csak egyszerűen felhúzatta, hanem rajtuk és velük egy igen körülményes procedú­ra is zajlott (75. kép).

A szállítólap két kötélen függ, amelyet a piramis törzsének ma­gasságából két csőrlővel emelnek fel. Bal és jobb oldalt a szállító­lapon is van egy-egy csörlő.

Helyezzünk először egy tömböt a szállítólap bal oldalára. Ezt most jobb felé - ahol tehermentesítve van - felhúzza az egyes számú csörlő. A ferdén függő szállítólap maga is ferde síkot al­kot. Ezután a szállítólapon lévő kettes számú csörlő felvonszolja a tömböt. Az immár balról tehermentesített szállítólapot a hár­mas csörlő, mely fent áll a piramis törzsén, felhúzza. Végezetül a tömböt felhúzzák balra a szállítólapra; ezt a négyes csörlő végzi, szintén a szállítólap részeként. [193] Ezen első „négyütemű eljá­rás” után a tömb csak igen kevés méterrel feküdne magasabban.

123

70. kép: C s a k P e t r i e h in ta e s z k ö z e i m ű k ö d n e k

( P e t r i e C e r a m 1 9 5 7 , 1 7 2 . o . a la p já n ) .

Nagyon sok ilyen „ütemnek” kellene még következnie ahhoz, hogy a tömb a kívánt magasságba jusson.

A Riedl által javasolt csörlő nagyon egyszerűre terveztetett. Fent, a piramis törzsén nem állnak emelők, kifúrt középten­gellyel, csapágypersellyel stb., hanem egy keresztgerendára fek­tetett rönkből álló eszköz található. [194]

„Az ő konstrukciója alapján, mely egyáltalán nem tűnik bo­nyolultnak, az így leírt köteles emelőcsörlők már csak csekély el­utasításba ütköznek a szakemberek között.” [195I

71. kép: A U1NTAFEI.VONÓ, MÁS NÉVEN GURULÓ KŐDARAB ÁTÉRTELMEZÉSE

S . C la r k é : é s R . E n g k lb a c h e lk é p z e lé sé b e n : a k ö v e k p o n t o s b e i l l e s z t é s é r e

szolgál. M i n d a z o n á l t a l a tö m b ö k b e ig a z í t á s a c s a k a k k o r l e h e t s é g e s , h a a

TÖMBÖKET LEVESZIK A KÖRSZELETEKRŐL (GO YO N 1 5 4 . 0 . ) .

124

Ez a vallomás olyan egyiptológusok barátságos vállveregetését je­lentette, mint Stadelmann vagy G. Thausing [V)6\ de aligha volt érvényben sokáig. Az 1984-es Lexikon dér Agyptologie ellentmon­dást nem tűrően fejezi ki kritikáját: „abszurd”. [197] A kezdetben dicsérő Stadelmann néhány évvel később megállapította, hogy „a Riedl által kieszelt emelőlapok [...] legjobb esetben néhány kö­vet tudtak volna naponta felszállítani, de nem 2,5 millió tömböt, eltekintve attól, hogy ez a fajta hintázás számtalan balesethez ve­zetett volna.” [198]

Riedl elképzeléseit illetően a konkrét kritika helyénvaló. Ezért aztán - saját szavai ellenére - nem primitív, hanem teljesen sza­bályszerűen megmunkált csörlőket épített a szállítólap modellje- ibe, melyeknek helyhiány miatt nem vízszintesen, hanem függő­legesen kellett forogniuk. [199] Ez jelentősen megnehezítette vol­na használatukat, minthogy legfeljebb két „tekerő ember” tudna a maga ellensúlyával az egyik oldalt lévő fokra függeszkedni; a másik oldalon lévőknek felfelé kellene nyomni, ami túlságosan megerőltető lenne. Pusztán két emberrel számolva elképzelhe­tetlen ez a tartós megterhelés. Annál is inkább, minthogy a ter­het nem tudnák 5 vagy 6 méternél messzebb mozgatni, és az ál­landó „nekilódulás” a tapadási súrlódás miatt a ferde felületen még megerőltetőbb lenne, mint a folyamatos mozgatás.

7 2 . kép: E g y ip to m i s a d ú f

HÁROMSZÖGŰ MERÍTÖVEL ÉS

ELLENSÚLLYAL, M IIT A MÁSIK

MERÍTŐEDÉNY RÉSZBEN ELFED;

IPI THÉBAI SÍRJÁBÓL, XIX. DI­

NASZTIA (Kf.M PP 1 2 . <).).

125

13 . kép:L. C r o o n s a d ú f-

SZERŰ EMELŐDARUJA

( S t a d e lm a n n

1990, 248. o.).

A négy horgonycsörlővel ez az időrabló és erőpocsékoló játék egyidejűleg akár 80 emelőlapon, vagyis 320 horgonycsörlővel zajlana. [2.00 ] Az ősi Egyiptomban a 20 munkalap és 80 csörlő képe a piramis minden egyes oldalán igen megdöbbentően hat. Nem lehetne esetleg a dülöngélő szállítólapokat és csörlőket nél­külözni ?

A ferde lift

Ezért állt elő Friedrich Abitz a ferde lift ötletével. [20 1] Ez alatt két párhuzamos, kereken 12 méter magas téglafalat ért, ame­lyeken hatalmas, 1,5 méter átmérőjű fahenger fut szabadon (77. kép). Az emelőmunka a következőképp zajlik le: a kőtömböt egy kötélre kötik, amit átvetnek a fahengeren, és egy szállítóko­sárhoz rögzítik. Ebbe 20 ember száll be, akik ráadásul fél mázsa terhet is magukkal cipelnek. így már elég nagy a szállítókosár összsúlya, hogy leereszkedjék, és a követ 10 méterre felemelje:

20 ember • (70+50) kg + 100 kg (szállítókosár) = 2,5 tonna

126

14. kép: B a k o s d a r u k a b u r k o l ó k ö v e k h e z ,

AMELYEKET I I . STRUB-ROESSLER SZERINT A FÖLDRŐL HORÜONYCSÖRLŐKKEL MOZ­

GATNAK ( T o m p k in s 240. o .) .

Mivel ettől a mozgástól a nagy henger mozgásba lendülne a tar­tófalakon, a kő egyúttal 10 méterrel előrébb jönne. Ez a 45°-os pótlólagos hatás körülbelül kiegyenlítené a piramis ferdeségét.

Most tehát 17 darab ilyen ferde liftet kellene egymás után kap­csolni, hogy leküzdjék a piramis magasságát. Abitz olyan számí­tással állt elő, miszerint az egész piramis anyaga 18 és fél év alatt felvonható 125 ilyen ferde felvonóval, melyeket mind egy oldal­ra kellene helyezni. Egyetlen bökkenő: a tíz tonnát meghaladó megalittömböket ezzel a rendszerrel nem lehet felszállítani. Ezeknek az építés kezdetekor készen kell állniuk a piramis felszí­nén, hogy aztán hihetetlenül fáradságos munkával igen kis eme­lési magasságokba feltornázzák őket. A módszer egyáltalán nem kielégítő. Mert ha csak egyetlen nagyobb kő eltörik ennek az emelgetésnek a folyamán (70 méteres magasságból visszazuhan), többé nem lenne lehetőség, hogy a pótkövet felvigyék az épülő piramisra.

További bírálatot provokált a ferde felvonó szerkezetének a pi­ramison, illetve a piramisban történő elhelyezése. Ezek a ferde liftek ugyanis akár 12 méter szélességű réseket igényelnek a pira-

127

7 5 . kép: O. Riedi. f.m fi.ö - é s s z á l l í t ő p a d o z a t a i f x ö ln é z e t b k n . K i v e h e t ő a

KÉT TEKERŐ A MUNKAÁLLVÁNYOKON, AMELYEKE T FELÜLRŐL IS KÉT TEKERÖVEL VON­

TAK FEL ( R i e d l 1 7 9 . 0 . ) .

76. kép: A CSÚCS KIÉPÍTÉSEKOR KÉT SZÁLLÍTÓI'ADOZAT VONT FEL EGY HARMADIKAT

A PIRAMIS SZÁRNYÁN. A KÉPEN EGY FERDÉN BEÁLLÍTOTT MUNKALAP LÁTHATÓ, AME­

LYEN A KÖVET JOBB FELÉ HÚZZÁK (R lED I. 1 9 5 . 0 . ) .

128

mis törzsén. Emellett nem is túl keskenyek, mert végül is a lift­nek háromméteres szilárd fala van, és a szállítókosár a vezetékkel együtt szintén két méter széles, [20 2] Nem utolsósorban pedig a legénységnek is helyre van szüksége a kiszálláshoz és a vissza- menetelhez. Ezért a kérdéses bevágások nem csupán 12 méter mélyek, hanem hat méter szélesek is lennének (Abitz [203] öt méterrel is beérné). Ekkora méretű rések utólagos megnyitása je­lentősen csökkenthetné a piramis statikai jellemzőit, amiért a fa- lazási munkák során még több helyet kellene szabadon hagyni, hogy a kövek szükséges összeillesztését (csorbázását) lehetővé te­gyék az utólagos megnyitásnál. Ez a 125 ferde felvonó esetén már jelentős méretű mennyiségi problémát jelent, ami a csúcs­hoz közel komoly fenyegetést jelent az épületet szilárdságára. Ott a piramistestet az utolsó felvonóra vagy közvetlenül mellé kell helyezni, amit aztán valahogy ki is kellene bontani alóla.

Még sokkal fontosabb: az állandó visszakászálódás az üres szállí­tókosárba 50 kilogrammnyi súllyal a háton senki számára nem je­lenthet igazi élvezetet. Még Reinhold Messner sem mászna fel napról napra egy félmázsás hátizsákkal a lépcsőkön. Ennek kö­vetkeztében a hordozók számát meg kellene kétszerezni vagy há­romszorozni, hogy az egy főre jutó terhelés elviselhető mértékű­re csökkenjen.

Csakhogy még ezzel sem hárult el minden akadály. E módszer kitalálója bevallja, hogy nem elegendő csupán egy végleges ferde felvonót építeni, hanem szükség van egy „ideiglenes állványzat” építésére is, hogy a végleges felvonót felállíthassák. Végül mind az ideiglenes, mind a végleges felvonót elbontása is elvégzendő feladat. [20 4]

További problémát jelent, hogy a hengereket a maguk 1,5 mé­teres átmérőjével vagy a libanoni cédrus törzséből kellene fa­ragni, vagy költséges módon ék alakúra vágott gerendákból összeilleszteni. [205] Ezzel azonban, úgy tűnik, az egyiptomiak ácsképességeit majdnem a végsőkig kimerítettük. Mert az öt mé­ter hosszú hengert körszeletekből összerakni annyit jelenti, hogy a 125 lifthengerhez több mint 1000, egyenként öt méter hosszú

129

77. kép: F. A b i t z f e r d e f e l v o n ó j a .

A SZÁLLÍTÁS KÉT SZAKASZA LETT ÁBRÁZOLVA: ELŐSZÖR IS A KŐTÖMB LENT, A FELLA-

HOK SZÁLLÍTÓKOSARA BESZÁLLÁSRA KÉSZEN A LÉPCSŐ FELSŐ SZAKASZÁN; EKKOR A KŐ

1 0 M ÉTERREL FELJEBB ÉS 1 0 MÉTERREL ELŐBB FÜGG, MÍG A FELLAHOK A LÉPCSŐ LÁ­

BÁNÁL KISZÁLLNAK (ABITZ 6 7 . () .).

130

keményfából készített éket kellett úgy kiszabni, fűrészelni, hogy azok tökéletesen illeszkedjenek.

Egyébként - amennyiben elkészíthető - Abitz feltételezett eszköze biztosan működőképes lett volna. Ferde liftje azonban oly kevéssé illik az ősi egyiptomiak egyszerű, „egyenes vonalú” építési módszereihez, hogy ez a lehetőség semmiképpen sem jö­het számításba.

Azt már csak mellékesen jegyezzük meg, hogy aki a leírt mó­don ék alakú fákból kerékformát tudott építeni, az hasonlóan for­mált ék alakúra vágott kövekből (boltkövekből) valódi boltozatot is tudna emelni. Ám a valódi kőboltozat éppenséggel ismeretlen a IV dinasztia korában. A Sznofru-piramisban csak álboltívet ta­lálni, a Kheopsz-piramisba álboltozatot és támasztott boltozatot építettek, a valódi kőboltozat legkorábban a VI. dinasztia vége felé jelent meg, mindazonáltal - ez az ismert időrend egyik sar­kalatos rejtélye - már a III. dinasztia idején, Dzsószer alatt is megvalósították. [206]

131

Bérmunkások kötélcsigái a piramison

Itt a helye, hogy még egyszer emlékeztessünk a fentebb megne­vezett öt kritériumra, és tisztázzuk őket: „elvileg” - elegendő „emberanyagot” és időt feltételezve - persze végtelenül sok lehe­tőség kínálkozik a Kheopsz-piramis megépítésére: ferde felvonó vagy sadúf, egyszerű emelő vagy oszlopos forgódaru stb. Emiatt a piramisépítés egyáltalán nem jelentene problémát. A javasolt módszernek azonban nem csak elméletben kell működnie, ha­nem illeszkednie kell az egyiptomiak előttünk egyébként isme­retlen munkamódszereihez; nem lehet feltétel, hogy a munkások korlátlan létszámban álljanak harcra készen, elvégre milliós ha­dakat mindenekelőtt fölöttébb fáradságos élelemmel ellátni és irányítani; ezen túlmenően dinasztiákon át sem tarthatott az építkezés, annak befejezésével ugyanis még a fáraó életében, de legalábbis belátható időn belül illett számolni.

Ezen előfeltevések fényében a legtöbb, eddig megnevezett meg­oldási kísérlet „elégtelen” eredményre vezet. Gondoljunk csak az egyenes és a csigaformájú rámpaelméletekre. Valójában egyálta­lán nem oldják meg a problémát, csak a nehézségeket növelik: hiányzik a feljárókhoz szükséges anyag, nem tudják garantálni terhelhetőségüket, az idő- és munkaráfordítás elviselhetetlen mértékre növekszik, a vontatási utat állandó forgalom mellett kellene folyamatosan megemelni, vagy a fogatok nem „vennék be” egyszerűen a csigavonal kanyarjait. Sárban csúszó szánok gyakorta szenvednének balesetet, mert a csapattal együtt ellen­őrizhetetlenül csúszni kezdenének. Egyetlen, a feljárókhoz kötő­dő megfontolás sem vezet eredményre a piramisforma esetén, mivel ezek egyre őrültebb másodlagos munkálatokat igényelnek, melyek közepette az eredeti épület a szó szoros és átvitt értelmé­ben egyaránt elsüllyedne.

Nem elfogadhatók a horgonycsörlők vagy egyéb komplikált gé­pek sem, melyek bizonyos módon idegenül állnának az egyipto­mi kézműves tradícióban, amelyet a domborművekből, freskók­

133

ból és agyagmodellekből elég jól ismerünk. Álljon itt egy más időből vett példa. Miután egy Antikiithera előtt elsüllyedt ha­jóroncsból biztonságba helyeztek, restauráltak és az athéni Nem­zeti Múzeumban kiállítottak egy bonyolult fogaskerékrend­szerrel ellátott sárgaréz ladikot a Kr. e. I. századból, némely görögbarát számára egészen új világ nyílt, mások számára pedig szinte összeomlott az egész klasszikus kor. A görögök között mégiscsak voltak „banauszoszok” (kézművesek), vagyis olyan em­berek, akik egészen prózai módon a gyakorlati tevékenységnek szentelték életüket. Görögségképünk ezen forradalma azonban csak állítólagos. Aki Arisztotelésznél utánanéz, már a Kr. e. IV században említést talál fogaskerekekről. [207]

A horgonycsörlőkre viszont semmi sem utal az egész általunk ismert Egyiptomban. Ez persze még nem zárja ki a létezésüket - ám egy csupán potenciális lehetőségre alapítani az egész pira­misépítést -, mindez alkalmasint egy egészen új, de sajnos csak feltételezett kultúra létéhez kötött. Ez lehet izgalmas hobbi, csakhogy fantáziadús és fantasztikus Dániken-világok létrehozá­sa a legkevésbé sem járul hozzá az ősi Egyiptom megértéséhez.

A kötélcsiga elfogadható technikája

Az általunk itt ajánlott megoldás saját követelményeinkből követ­kezően megmarad a „primitív technika” határain belül, mely technika természetesen egyáltalán nem érdemli meg ezt az elne­vezést, már csak azért sem, mert olyan valószínűtlen építmé­nyeket hozott létre, mint például éppen a piramisok. Eddig be­mutattuk, hogy a köveket szánokkal, fasíneken és kötélcsigákkal sokkal könnyebben szállíthatták egészen az építkezésig, mint azt gondoltuk volna. így hát vessük be ugyanezt a rendszert, némi számítást követően, közvetlenül a piramis oldalául A piramis meg­felelően előkészített felszínére egyenesen felfelé haladó meredek síneket fektetnek, melyeken a kőszállító szánokat kötélcsigával felhúzzák. A vontatócsapat legénysége - ezt most javasoljuk először - úgy húzza fel a terhet a lejtőn elsődlegesen saját súlyának bevetésével - nem pedig erőből -, hogy közben lefelé menetel!

134

78. kép: Lóhnkr szánja,AMELYET A VONTATÓFOGATOK HÚZNAK FEL A PIRAMIS SZÁRNYÁN (llUC NAJZA).

135

Ez először is nagyon egyszerűen megy, mert a külső felszín „pár excellence” lejtőt képez, avagy a piramis - Hérodotosz el­mondásával ellentétben - borítását nem csak a munkafolyamatot megkoronázó lezárásként kapja meg. Stadelmann a Dahsurban lévő Sznofru-piramisnál kimutatta, hogy „a burkolóköveket kez­dettől a központi építmény tömbjeivel együtt helyezték el, azaz rögtön burkoltak, ami épülettechnikailag nem is lehetséges más­képp, ha csak nem akarták kockáztatni, hogy a borítás a nagy tö­meg nyomásának hatásaként mintegy laöblösödjék és széttör­jön”. [208]

Hérodotosznak tehát már csak annyiban lehetne igaza, hogy a burkolás végső kiegyenlítésére és lesimítására felülről lefelé ke­rült sor. De még ez is - egy „apró” kivétellel - valószínűtlen (lásd lejjebb).

Ezen a majdnem 52°-os lejtőn kibontakozhatott a kötélcsigák tu­lajdonképpeni előnye, amint az már fentebb megmutatkozott. A vontatók ugyanis most sokszorosan hatékonyabban „be tudnak szállni”. Vonóerőként saját súlyukat vetik be, mellyel „fáradság nélkül” tudják felfelé szállítani a követ. Ezen felül azonban meg is erőltethetik magukat, s kézzel és lábbal további kilopondokat fejthetnek ki a kötélre (78. kép).

Korábban már kiszámítottuk, hogy mekkora vonócsapat szüksé­geltetik egy 2,5 tonnás „szabványkő” felvontatásához a szánnal és egyéb tartozékokkal együtt: 46 valódi vontató és 10 „kísérő- személy”, tehát 56 ember. A csapat természetesen nincs ehhez a pontos erőkifejtési szinthez kötve, mint ahogy a kövek súlya sem egyértelműen rögzített. Amint egy kőnél latba vetik erejüket, automatikusan észlelik, hogy szükség van-e segítőkre a biztonsá­gos szállításhoz, és ha igen, még mennyire. Mert a kőtömb és a vontatócsapat, mint két mérlegsúly, egy és ugyanazon vastag kö­télen függ. Úgyszintén a hátsó vontatók kiállnak, ha a felhúzás­nál - a kötélből folyamatosan ellensúly lesz, és - az emelőmoz- gás a kívánt mértéken felül gyorsul.

136

Nézzünk meg illusztrációképp egy kőtömböt, amit egy 20 mé­ter magas piramistörzsre kell felvontatni. Ott fent két fordítóba­kot állítanak fel kötélcsigákkal. A kőtömbből két kötelet vezetnek a két csigán át. Szabad végükre keresztfákat illesztenek a csapat két vontatófogatának emberei számára. Ezek fent állnak készen­létben - a síntől jobbra és balra és szó szerint nekifekszek a munkának. Míg ők a szilárd vezetőúton leereszkednek, és a ke­resztfát a mellükkel nyomják maguk előtt, a tömböt saját súlyuk­kal felfelé húzzák. A „vezetőút” azt jelenti, hogy nem jöhet szóba valamiféle kényelmes lépcső. Aki fokról fokra ereszkedne le „elő­tét” nélkül, az nem helyezné súlyát a kötélre.

A z ördög a részletekben lakozik?

Az eljárást ezzel még természetesen csak „elvben” írtuk le. Az emelőmunka akadálymentes elvégzéséhez még egy sor részlet- problémát kell figyelembe vennünk. Ezért ismerkedjünk meg előbb azokkal a megoldási javaslatokkal, amelyek erre vonatkozó gondolatokat tartalmaznak.

így például M. Isler 1976-ban felvázolt egy kötélpályát a piramis törzse fölé, amelynél tartályba töltött homok szolgál ellensúly­ként (79. kép). Egy egész homokdombot rajzolt könnyedén a ké­szülő piramisra is, ellenben nem árulta el, hogy ki fogja ezt a homokot ott fent újra és újra - méghozzá könnyűszerrel - lepa­kolni. Ezért ezt az elfajult perpetuum mobilét joggal nevezhetjük „abszurdnak”. [2.09]

E. Guerrier 1981-ben egészen hasonló ötlettel kívánta megolda­ni a kérdést, amelyet az egyiptomi művészetből vett ábrázolások­kal támasztott alá. Javaslata a piramisokon átívelő fordítócsigás vonórendszerekként azonosítható (80. kép). Mérhetetlenül hosszú kötelekre van szüksége és több fordítócsigára, vontatófo­gatait azonban a talajszinten dolgoztatja. [2 10 ]

J. P. Adam is olyan emelőeszközt javasolt (81. kép), amelynél egy feltölthető tartály szolgál ellensúlyként. [2 11]

137

üres

19. kép: M . I s l e r e l l e n s ú l y o s f e l v o n ó ja . T i s z t á z a t l a n marad, h o g y a l e j u ­

t o t t HOMOK HOGYAN KERÜL FEL ISMÉT (ISLF.R 4 1 . 0 . ) .

80. kép: E l l e n s ú l y o s f e l v o n ó E . G u e r r i e r a la p já n ( G u e r r i e r 4 3 . o . ) .

A KÖTELEK FIT TERELŐCSIGÁK SEGÍTSÉGÉVEL FUTNAK VÉGIG A PIRAMISON. A KÖVET

ÉS AZ ELLENSÚLYT A JOBBOLDALI CSAPAT HÚZZA FEL; A BALOLDALIAK CSUPÁN AZ EL­

LENSÚLYT HÚZZÁK FEL ISMÉT LEÉRKEZÉSE UTÁN. H a EZT TUDNAK, .AKKOR RÖGTÖN

ELLENSÚLY NÉLKÜL IS DOLGOZHATNÁNAK.

138

Az a gondolat, hogy magukat a munkásokat kell ballasztként al­kalmazni, kétszer fordul elő. Abitz (1992) szállítókosárban süllyeszti őket alá (77. kép), a súlycipelést viszont bizonyos érte­lemben ismét visszacsempészi a hátsó ajtón, [m ] Kottmann és Heise 1988-ban egy olyan sadúfot gondolt ki, amelynél 20 mun­kás száll be egy szállítókasba ellensúlyként (82. kép). A szerkezet a maga 40 centis emelőrúdjával azonban azért tűnik borzalmasan lassúnak, mert a kőtömb minden egyes emelés után csak kereken három métert emelkedne. Ezt az igen körülményes szállítási mó­dot a kötélcsigás módszer mindenben megelőzi.

Már beszámoltunk kötélcsigánknak a piramishoz vezető úton tör­ténő felhasználásáról, továbbá a Kheopsz-piramison belüli tény­leges bizonyítékáról. A meredek részen történő alkalmazásnál is két fordítóbak áll a csúszópálya jobb és bal oldalán, jól kiékelve és ki­kötve, a köteleit pedig 23-23 ember húzza. Szilárd, fából készült és karfákkal jól biztosított vezetősínre van szükségük, amelyen le­ereszkedhetnek a völgybe, míg a teher nélküli visszaút valószínű­leg szabályos lépcsőkön zajlik. Ez a konstrukció jól rögzíthető a piramis ferde oldalához, ha a többé-kevésbé sima felszínéből bütykök és kövek állnak ki, amiket csak a befejező lebontás után vésnek és csiszolnak le.

Ugyanez áll a vontatónyomra, ami hasonlít a síkon fekvőhöz: két fatörzssorból egy sínt vezetnek fel közvetlenül a csúcsra, ön­magával kimerevítve és kívülről a kőbütykökkel megtámasztva. A csúszási súrlódás a szán és a sín között még inkább csökken, mivel - amint a kísérletek mutatják - a szánnak csak a hátsó ha­rántfája fekszik fel a sínre.

At kell gondolni a kő indulását és a platóra történő megérkezé­sét. A sima talajról az átmenet a meredek falra egy vagy két köz­vetítő sínszakaszt valószínűsít. Ekkor kezdődhet a gördülékeny szállítás a piramis oldalán, amelyet itt is kiegészít az emelős meg­oldás a kezdeti tapadási súrlódás leküzdésére. Csak röviddel a pi­ramis csonka törzsének felső éle előtt adódhat probléma. Ha egy csapat munkás lefelé vonul, abban a pillanatban elveszti teljes hú­zóerejét, amint az elsők elérik a vízszintes talajt. Ekkorra a kő-

139

81. kép: S a d ú f s z e r ü e m e lő s z e r k e z e t J.-P . Adam a la p já n . S a jn o s a b a l l a s z ­

t o t MINDEN BERAKODÁS ELŐTT FEL KELL HORDANI. A Z EMELÉS SZINTJE HOSSZABB

EMELŐKARRAL LÉNYEGESEN MAGASABBAN FEKSZIK, MINT AHOGY AZT A RAJZ MUTATJA

(KÉRISEL 8 2 . () .) .

82. kép: S a d ú f s z e r ű e m e lő e s z k ö z K o t t m a n n é s H e i s e e lk é p z e lé s e a la p já n .

A b a l l a s z t i r r m a g a t u d v i s s z a s z á l ln i , d e a z e m e lé s t ú l c s e k é ly

( K o t t m a n n 3 8 . o .) .

140

tömb azonban még nem került egészen felülre. Hogy megy ak­kor tovább?

Egyik lehetőség lenne a kőtömbök indulási helyét néhány méter­rel a vontatócsapat célpontja fölé helyezni. Amúgy is valószínű, hogy a köveket a legelső rétegekbe nem 2, 4 vagy 6 méter, vagy­is csak egészen rövid szakaszból álló síneken vontatják fel, hanem ehhez feljárót emelnek.

A Kheopsz-piramisnál az első 16 kőréteg mintegy 15 méteres szintet ér el, és ez már magába foglalja az összes kő egyharmadát, vagyis a teljes térfogat egyharmada már áll. Hasznos lehetett leg­feljebb eddig a magasságig - mi mindenesetre 10 méternél alig javaslunk többet - rámpákat vezetni a piramis szárnyaihoz. Az építkezés folytatásánál a rámpák végeit a kövek indítóállásaiként használhatták, míg az emelőcsapat emellett leereszkedhetett egészen a fennsík szintjéig (83. kép). Ezzel eltávolítottuk a ma­gassági különbségből eredő akadályt.

Természetesen mindenféle rámpa nélkül is megy a dolog. Ke­véssé lett volna praktikus megoldás a tömböket egyetlen csapat­tal felhúzatni 100 és még több méterre. Hogy ne kelljen végtele­nül hosszú, nehéz kötelekkel bajlódniuk, jobb volt minden 20, 30 vagy 50 méteren megállni és a kőtömböt a következő magas­ságban elhelyezett vontatófogatra „ráakasztani”. Ugyanez tör­ténhetett a plató peremének elérésekor is, amíg ez még olyan alacsonyan feküdt, hogy az első csapat lefelé szállva elérte a sík felszínt. Ebben az esetben időben megálljt parancsoltak, egy rö- videbb kötelet tettek rá, és a második felfelé menő csapat teljes súlyát bevethette.

Egyébként azt is lehetségesnek tartjuk, hogy a tömböt köztes megálló nélkül vigyék fel a legmagasabb kőrétegig. Jóllehet „ki­zárólag” a gúlatest felhordását írtuk le, ez a módszer minden to­vábbi nélkül jelentheti a normális esetet is. Ehhez a vonóköte­lek menet közbeni „gyorsváltása” szükséges, ami begyakorolt csapatokkal minden további nélkül megoldható. E módszer nagy előnye abban rejlik, hogy kiesik az összes köztes megálló, melynél rendre újra le kell győzni a tapadási súrlódást, azt a problémát, amit a rámpológusoknak szántszándékkal ki kell ke-

141

83., 84. és 85. kép: A L ő h n e r —I l l i g - m o d e l l h á r o m r é s z l e t e ( I l l i g r a j z a i ) :

S t a r t a r á m p á r ó l , m i n t e g y l e h e t ő s é g , h o g y a k ő t ö m b ö t a m u n k a m a g a s s á g b a

s z á l l í t s á k .

B i l l e n t ő e l já r á s a m u n k a p l a t f o r m o n n o r m á l m é r e t ű k ö v e k e s e t é n .

B i l l e n ő s z á n a g r á n i t o s z l o p o k h o z , a m e n n y ib e n h o s s z á b a n , é s n e m s z é l i é b e n

VISZIK FEL ŐKFT.

142

rülniük. Itt „a hegyen” az ügyesség jelentős mennyiségű erőfe­szítést válthat ki.

A kőtömb így jut el közvetlenül a munkafelület peremére. A szán itt megáll, és két biztosító munkás, akik állandóan kísérik a szál­lítmányt, ékkel kitámasztják azt. Most megcserélik a vonókötele­ket: a felvonócsapatét a szán hátsó végéről az elülsőre akasztják át, míg fenn az a csapat helyezi el köteleit, amelyik a piramis tör­zsén szállítja és helyezi el a tömböket (84. és 85. kép). A felvonó­csapat addig húzza a követ, míg körülbelül egyharmada át nem nyúlik a plató peremén. Mielőtt azonban az elhelyezésért felelős csapat erőteljesen belehúzna, a szán harántfái alá hosszúság sze­rint két négyszögletű fát helyeznek, amelyek hintaként szolgál­nának. Elkezd megdőlni. Hogy a tonnányi súly ne dőljön le vé­gül recsegve-ropogva, egy kötél fogja fel. Mindegyik oldalon egy saccra egy méter magasban felbakolt dongafára van ráhurkolva a kötél, amelyet két ember fog. Lassan megengedik a kötelet, és a billenőfák a szánnal és kőtömbbel együtt lágyan földet érnek.

A szállítás további részleteit meg kell fontolni. Először is az a megoldás kínálkozik, hogy a szán hosszabb legyen, mint a kő és hátrafelé túlnyúljon. így elkerülhető, hogy a kövek túlsúlyra te­gyenek szert és átbillenjenek. Ez a veszély csak nagyobb mére­teknél fenyeget, ami a felsőbb rétegeknél szinte már nem fordul elő: a Kheopsz-piramis első rétege büszke 150 centimétert tesz ki, a kövek magassága a 120.-tól a 200. rétegig már csak 49,5 és 75 cm között mozog. A 201. rétegnél még egyszer 112 centimé­terre ugrik [213], talán a csúcs rendkívül kompakt kiépítésének támpontjaként.

1 logy a felvonóutat optimálisan tudják használni, két csapat mun­kába állítása kívánatos, amelyek váltakozva lépnek színre. Az itt vázolt technikánál a tömbök emelkedési sebessége minden továb­bi nélkül 3-5 perc 50 méterenként. Két vontatócsapat esetén min­den egyes pár fordítóbak sínenként 10 0 követ tudott felhordani naponta. A vontatási irány megfordításával - fáradságos, felfelé vezető út helyett sokkal könnyebb lefelé - a csapat visszatérése

143

majdnem több időt rabol el és megerőltetőbb, mint a súly húzá­sa; a kiindulási ponthoz viszont - lényeges előny az Abitz-féle fer­de felvonóhoz képest - anélkül térnek vissza, hogy egyetlen gramm terhet is cipelnének a hátukon. A kötél súlya 200-300 ki­ló, ez megoszlik a felfelé vezető út során vagy a felhúzásnál a kö­télcsigás csapat 46 embere között, így voltaképpen elhanyagol­ható. A felfelé vezető lépcsőknek nem kell olyan meredeken emelkedniük, mint a piramis szárnyának, szükség esetén laposab­ban is vezethetők.

Páros üzemben 110 emberből indulunk ki, mert legalább a for­gatómesternek és a főfelügyelőnek mindig helyben kell marad­nia. Emlékszünk: ebből a századból 92 ember vontatóként Iát ne­ki a munkának, négy biztosításból követi a tömböt, ellenőrök vizsgálják a siklóágyat és a kötelet, „kenőemberek” tartják simán a síneket, hordárok hoznak póteszközöket és vizet, felügyelők tartják szemmel a vontatófogatokat és a szánokat.

86. kép: R ö g z í t ő s e g k d k s z k ö z a

KÖVKT SZÁLLÍTÓ SZÁNOKNAK (lL L IG

RAJZA).

144

A balesetveszély

A piramis oldalfalán végzett munkálatok szempontjából döntő kérdés a munkából származó balesetek elkerülése. Miután nem bru­tális hajcsárok parancsolgattak tehetetlen rabszolgáknak, ezt a szempontot is biztosan számításba vették. De hol is vannak a kri­tikus pontok?

Először is garantálni kell, hogy a szánt a kőtömbbel együtt a lejtőn bármikor le lehessen fékezni. Ellentámaszként szolgálnak a sín fa harántrúdjai, valamint a bordák és más tudatosan állva hagyott kőbütykök a sín alatt. Két fékezőember mindig a szán mögött van, és a vágányzárakat olyan pozícióban tartják, hogy szán az első visszacsúszásnál megkapaszkodjék. Ezek a fa vágány­zárak úgy néznek ki, mint a kereszt, amelyiknek négy különböző hosszúságú karja különböző irányban áll el, hasonlóan a kismére­tű harckocsiakadályokhoz (86. kép). Még akár az is lehetséges lenne, hogy a szánokra két fékezőkeresztet függesztettek, ame­lyek teljesen automatikusan beakadnak a harántfákba, amikor a tömb visszacsúszni kezd.

87. kép: F é k e z ő é k e g y l e e r e s z ­

t e t t b u k ó k ő iiö z ( A r n o l d 1 9 9 1 ,

2 2 8 . o .) .

145

88. kép: A PIRAMIS CSÚCSÁNAK ÉPÍTÉSE A PLATFORMON,

a h o l J . - P . L a u e r a s z ö v e g b e n t e r e l ő c s ig á k a t is m e g e n g e d ( L a u e r 2 5 7 . o . ) .

Hogy az egyiptomiak előtt ismertek voltak az ilyen fajta fékezőberendezések, bizonyítható például Szenvoszretankh masztabújában. Itt a bevetésre kész bukókő mögött faék helyez­kedett el a falban fúrt lyukban (87. kép). Amint a kő elérte vég­érvényes pozícióját, a faék egy darabnyit kicsúszott, és megaka­dályozta a torlasz felnyomását. [2.14 I

Erich Kástner Damoklész tanácsa című verse alapján, mi­szerint:

„A lehetséges sérülés közelsége nem a kard élén, hanem sokkal inkább a fonál vékonyságán múlik.”, egyszóval ennek ismeretében a köteleket kellene megvizsgál­

nunk. Mivel azonban a kenderkötél nem szakad el hirtelen, ha­nem ilyen alacsony sebesség és állandó terhelés esetén először szálakra bomlik, folyamatos ellenőrzése elég megbízhatóan ki­zárja a váratlan baleset lehetőségét.

Mi történik akkor, ha egy húzóember megbotlik? Bizonyosság­gal leállítja a csapatot, ám aligha sodorja őket veszélybe. A tömb és a csapat kiegyensúlyozott helyzete csak néhány kilogrammal változik, ami nem vezet az egyensúly gyors felborulásához. A két

146

biztosítóember parancsra alátámasztja a tömböt a fékezőkereszt- tel úgy, hogy nem tudja önállósítani magát, amíg a csapat újra formálódik. Ugyanez a megoldás kerül alkalmazásra mindannyi­szor, amikor hiba mutatkozik a síneken vagy bárhol másutt.

Mi történik viszont, ha egy fordítóbak kilazul a rögzítéséből vagy eltörik a facsiga, vagyis bizonyos értelemben bekövetkezik a fel­tételezhető legsúlyosabb baleset? Ebben az esetben legelőször is áthelyeződik az egész súly a másik fordítóbakra. A bakok és a kö­tél úgy vannak méretezve, hogy egy tömb súlyát az ellenpárja nélkül is tudják viselni, úgyhogy itt sem következik be azonnal katasztrófa. Miután a szán szélessége mindössze egy méter, a ba­kok egymáshoz olyan közel állnak, hogy a fuvar csak igen kis mértékben fog oldalra sodródni, így még a sínről sem csúszik le. Az ellentartás nélküli húzócsapat viszont előrezuhanhatna. Mivel azonban vezetőúton ereszkednek le, amit két szorosan egymás mellett álló emberre méreteztek, mindegyiknek jó esélye van ar­ra, hogy megkapaszkodjon a szilárd korlátban. Biztosan nem vi­seltek vontatóhámot, ami egymáshoz láncolta volna őket, hanem keresztrudakat toltak, amelyeket veszély esetén egyszerűen el­ereszthettek.

A másik, megmaradt csapat nem tudja megtartani a tömböt, de legalább addig fékezné, amíg a fékezőembereknek esélyük van az ütközőkeresztek becsúsztatására. Csak ha ez nem sikerülne, akkor száguldana a mélybe a tömb. Odalent nagy pusztítást vé­gezne, viszont a második csapatot nem rántaná magával, mivel tagjainak a keresztrudakat csupán el kell engedniük.

Természetesen valamennyi egység rá lehetne kötve egy fentről lebocsátott biztosítókötélre. A tömböt szintén biztosíthatná egy „fedezőcsapat”, hogy a monstrum a csigatörés vagy kötélszakadás következtében beálló legsúlyosabb baleset esetén se kerüljön ki az ellenőrzés alól. Léteznének tehát egyszerű lehetőségek a ka­tasztrófák megbízható - eltekintve az „emberi mulasztástól” - ki­zárására. Ez azonban nem utolsósorban mentalitás kérdése. A „technikai ellenőrzési egyesület” felállítása még nálunk is vi­szonylag új dolog, más országokban pedig még csak tervezik életre hívását. Ismertek a sasfészekhez hasonló Meteorák kolos­

147

torainak szerzetesei, akik a szabadon lebegő felvonókosaraik kö­telét állítólag mindig csak a régi elszakadását követően cserélik ki, S ne feledjük, hogy még a XIX. század végén, a Szuezi-csator- na építésénél is ezrek életét követelték halálos balesetek.

Az eddigieket összegezve elmondhatjuk, hogy ami első látásra vakmerő tornamutatványnak tűnik a meredek falon, az erősen behatárolt és ellenőrizhető kockázatú munka, amelyet sokan és sokáig végezhettek anélkül, hogy több halálos balesetre kerülne sor annál, amennyi más, nagyszabású építkezéseken szokott történni.

Hány csapatra van szükség az emeléshez? Az imént láttuk, hogy a szállítandó kövek mennyisége a piramis emelkedésével jelentő­sen csökken. Elég tehát egyetlen csúcsig érő vontatóút négy fordítóbakpárral 35 méteres távolságokban. Ezek négy kettős csapatot igényelnek, összesen tehát 440 embert. Ezzel szemben kezdetben öt párhuzamos felvezető út szükséges, amelyekhez elég 550 ember, mert mindig csak egy kötélcsigapár működik. Hetven méteres magasságig elegendő három vontatóút egyen­ként két párral, vagyis hat kettős csapattal vagy 660 emberrel. A maximális igény nagyjából 880 ember lehetett, ha négy felveze­tő úton egyenként két bakpárt vetettek be. Amennyiben bukások esetére egy vagy két rámpát nemcsak készenlétben tartottak, ha­nem üzemeltettek is, akkor egy vagy kétszáz emberrel többre volt szükség. Mindenesetre az eddigi modellek szerinti sok ezer rám­paépítő és szállítómunkás létszámigénye lecsökken ezer főre, vagy akár még az alatti értékre is.

Végezetül, az első pozitív szakvélemények ismeretében - bár né­mi kis mosollyal - szabadjon utalni arra, hogy Riedl mellesleg megemlítette, átfutott a fején a gondolat, hogy munkalapjait közvetlenül a piramis oldalán horgonycsörlővel is feltekerhetné. Még az emelkedési sebességet is kiszámolta, ami másfél perc alatt egy méter. Azután mégis újra elvetette a „legegyszerűbb el­járási módot”, mert túl balesetveszélyesnek tűnt, és túl sokat kö­vetelt volna a csörlőktől. [215] Átmenetileg tehát teljesen a lehe­

148

tőségek határán belül számolt azzal, hogy a piramis oldalait köz­vetlenül ferde lejtőként használja. Kötélcsigákra és ellensúlyként szolgáló vonócsapatokra nem gondolt. Még a szenvedélyes rám­pakészítő, J.-P. Lauer is kacérkodott a legutolsó, a rámpák számá­ra megközelíthetetlen métereken a „gépezetes” megoldással. A piramist záró gúla szűk helyen való feltételére vázolt fel egy kise­gítő platformot (88 . kép), és el is képzelte, de csakis itt először, hogy a vontatócsapat „például a köteleit rönkökre csavarhatná fel, amelyek a piramishoz illesztett ideiglenes platform korlátain túl vannak vízszintesen felerősítve. Azután ismét lemehetnek a rámpára, vagy egy agyagból készült emelvényen folytathatják az útjukat.” [2.16]

Miért ne lehetne egy bevált eszközt, amelynek használatát J.-P. Lauer csak a végső szükséghelyzetben, Borchardt és Perring pedig csak a piramis belsejében „engedélyez”, általános módon működésbe állítani? A vázolt kötélcsigaötletet 1993-ban a kriti­kusok és az építészek elé tártuk. Az egyiptológusok - amint vár­tuk - tudomást sem vettek javaslatunkról.

Mindenestre dr. Annin Wirsching építészmérnök azért beha­tóan foglalkozott módszerünkkel, és egy továbbfejlesztett válto­zattal is előállt. Neki nem tetszett a kötélcsigán függő kettős súly, vagyis a teher és a vontatócsapat. Ezért a vontatókötelet M. Islerhez és E. Guerrierhez hasonlóan (79. kép) a piramis­csonkon át futtatja, az éleken pedig gránitköveken keresztül. A vontatócsapat pedig az ellenkező oldalon fut lefelé, miközben ismét a saját összsúlyát veti be. [217]

E módszer jelentős hátránya a túlságosan hosszú, 190-230 mé­teres kötél. Mintegy 600 kilopondnyi súlyát a platón terelőtár- csákkal kell alátámasztani, zavarja az építés menetét bent, a kam­rák területén, valamint a két piramisoldal közötti érintkezés

anélkül, hogy látnák egymást - , a mindennapos üzemben jelen­tős nehézségeket támasztana. [218] Fentieken kívül még ráadásul egy ilyen hosszú kötél megnyúlása is jelentősen megnehezítené a „milliméterre pontos” munkát. Ezek miatt nem tartjuk indokolt­nak, hogy ezt a változatot előnybe részesítsük az általunk javasolt módszerrel szemben.

149

Különleges problémák

A piramisok két különleges kihívást jelentettek építőik számára: egyik a belső tereket - különösen a nagy galériát - kialakító kö­vek abszolút hibátlan elhelyezése, a másik a „királykamra” és ki­egészítő terei túlsúlyos elemeinek igen pontos egymás mellé il­lesztése.

A nagy galéria csodálatra méltó, gyakorlatilag hézagmentes kő­szerkezete elsősorban az egyiptomi kőfaragók mesterségbeli tu­dását dicséri. Megjegyzendő ugyanakkor az is, hogy bőven volt idejük eme példátlan precizitású munka elvégzéséhez. Azt sem szabad elfelejtenünk ugyanis, hogy mennyi időt vehetett tényle­gesen igénybe, míg az épület akár csak egyetlen „kőemelettel” is nőtt. Ha - alapfeltevésünk szerint - percenként egy tömb került a munkaszintre, akkor ez munkanaponként körülbelül ötszáz tömböt jelentett. A „királykamra” magasságának rétege összesen 16 000 tömbből áll: ennek megfelelően kereken harminckét na­pig tartott, amíg a következő rétegnek pontosan nyolcvan centi­méterrel magasabban neki lehetett kezdeni. Ez az építési ütem tehát elég időt hagyott a kövezőmunkásoknak és az egyengetők- nek arra, hogy a bámulatos nagyságú galéria azon tökéletességé­ben készülhessen el, amely még napjainkban is őszinte csodála­tot vált ki mindannyiunkból. [219]

A „terhelőkamra” kérdése

A „királykamra” teljes egészében vörös gránittömbökből áll. A kutatók, szemmérték alapján, száz [2 2 0 ] vagy százharmincegy kővel [2 2 1] számolnak (91. kép). Ezen kőtömbök mérete egészen különböző: amíg a talapzatot huszonegy nagy lap alkotja, addig a falakra inkább kváderkövek kerültek, az ötödik, legfelső réteg kivételével, amelyet mindössze hét hosszú kő alkot; továbbá a termet kilenc óriási, több mint 5,15 méter hosszú keresztgeren­da fedi. És mindezek fölött található az öt ominózus „tehermen-

151

tesítő kamra”, melyeknek köszönhetően az impozáns tetőtáma­szok paraméterei pontosan felmérhetők: az 5,6 méter fölötti hosszúságból több mint negyvenegy tonna súlyú kőborda adó­dik. Éspedig legalább kilencven ilyen nagyságú bordát építettek be ezen a szinten. [2 2 2 ] Miután pedig ezen gránittömböket het­ven méter magasságba kellett emelni, Goyon meglehetősen szo­rult helyzetbe kerül a maga csigarámpás elgondolásával kapcso­latban, aminek ő is tökéletesen a tudatában van: „Sok az olyan kcrdés e pillanatbaji, amelyet megválaszolatlanul kell hagynunk; semmifajta összehasonlítható példa nem áll ugyanis a rendelkezésünk­r e [2.23I

Számunkra ezen „tehermentesítő kamrák” rendeltetése tehát to­vábbra is rejtély. Nem járnak ugyanis semmiféle statikai előn­nyel; a legfelső kamra oromformájú szarufa tetejét éppen úgy fel­állíthatták volna a „királykámra” felett is. Sőt, pontosan a felsőbb kamrák azok, amelyek különösen nagy nyomást fejtenek ki a „ki­rálykamra” falaira, így némely kritikus ezért szigorú bírálatban is részesíti a királykamra hajdani építészeit: „Az asszuáni gránit és a turai mészkőtömbökből épült királykámra büszke együttese egyáltalán nem tekinthető építészeti mesterműnek. ” [224]

Jean Kérisel azért engedhet meg magának ilyen kritikus ítéletet, mivel 1986-ban az EDF-nek (Electricité de Francé) köszönhetően olyan alaposan kutathatta a piramis belső részeit, hogy ő volt, aki 1836 óta először azokban valami újat is talált. [225] Kutatásai alapján ezek az ún. „tehermentesítő kamrák” olyan módon terhe­lik meg a „királykamra” falait, hogy ő szívesebben nevezné azo­kat inkább „túlterhelő kamrák”-nak. [226] A „királykamra” és a „túlterhelő kamra” masszív együttese ugyanis kemény gránit­magként feszül a lágy mészkőben, következésképpen ez a mész- héj akár tizenöt centimétert is süllyedhetett az idők folyamán a maghoz képest. Annál is inkább elfogadhatónak látszik ez az el­mélet, mivel mindenütt, ahol a kövek nem sima felületen, hanem kisebb egyenetlenségeken állnak, ezek az egyenetlenségek a nö­vekvő nyomás hatására gyakorlatilag laposra sajtolódtak. Kérisel vélekedése szerint ez már az építés során bekövetkezett. Mivel a

152

89. kép: A K h f.o p sz -p ira m is k ü l s e je é s b e ls e je (T o .m p k in s 4 4 . o .) .

153

harmadik „túlterhelő kamrában” a gránittetőzet és a nyugati fal között egy tizenöt centiméteres rést kellett elfedni gipsszel [i±7\ és némely helyen a javítást megismételték, ezért Kérisel azzal a gyanúval él, hogy a Kheopsz-piramis építésénél épphogy csak el­kerülték a katasztrófát: először, amint a mész szarufás tetőzettel ellátott gránitmagot a mészkő burokkal megterhelték, a gránit­gerendák a „királykamrában” meghasadtak. Ezt követően a fáraó még egyszer eltávolíttatta a legfelső mészkőréteget, hogy a „túl­terhelő kamrákban” utólagos javításokat eszközöltessen [228]; - azóta tehát a felső, mészkő szarufa tetőzet elemei rosszul illesz­kednek egymáshoz. Kérisel kutatásai szerint - a gránitgerendák továbbra is hallható töredezése ellenére - a piramist mégis to­vábbépítették, majd pedig temetkezési helyként használták. Ko­rábban ugyanezen okokból kifolyólag feltételezték, hogy a „szar­kofág” üres maradt. [229] De éppen ez esetben válna teljesen megmagyarázhatatlanná az a tény, hogy a piramis miként jutott el mégis a teljes befejezésig.

90. kép: A K h e o p s z - piram is r e n d s z e r e é s já r a t a i;

1 9 9 3 - 1 9 9 8 - a s á l l a p o t . G a n t e n b r in k r o b o t j a i 6 0 m é t e r t v é g i g k u t a t t a k a

s z e l l ő z ő a k n á b a n a 3 - a s t ó l a 9 - e s p o n t ig . Orr e g y k ő la p z á r t a e l az ú t j u ­

k a t KÉT MARADVÁNYAIBAN MEGMARADT RÉZVERETl'KL (FORRÁS: DAVH) K e YS, GRAFI­

KA: D i e P r e s s e , B é c s ) .

154

Véleményünk szerint ezek a beépítések egy, a fentiekkel ellenté­tes megközelítésből is levezethetőek. Éppen, és csakis azért, mert a „királykamra” és a „túlterhelő kamrák” rendkívül homogén egészet alkotnak, volt képes ez a kemény mag megbirkózni a fi­zikai problémákkal, amelyek miatt az oldalfal négy centimétert süllyedt az idők folyamán [230], és sok fedőgerenda a torziós nyo­más hatására kétszeresen is meghasadt: egyik végük (a tetőzeten jól látható módon) az alsó oldalukon, a másik végük pedig a fel­ső oldalukon (ahogy ez a „terhelőkamrák” padlózatán megfigyel­hető). Csakis egy ilyen kompakt egységet alkotó, sziklaszilárd mag volt képes ilyen hosszú ideig dacolni a környezetével - e „betét” nélkül aligha beszélhetnénk a piramisokról, mint Föl­dünk talán legrégibb épületeiről, és a bennük teljes egészében sértetlenül megőrződött helyiségekről. Ezen magyarázat révén tehát, első ízben, immár valós értelmet nyernek a tehermentesítő kamrák úgy is mint „terhelőkamrák”.

, i 1 1...] i r í í . j j .... M M ~ r n I M I

M I I . 1.1 1 l l 1 I I Ij . i i. j _ _L 1..J ...1 1 1 1 * 1 1 1 1 1i i u.. 11 1 1 T El M i i j í t t i ! 1

01 1

91 . kép: A „KIRÁLYKAMRA” 1 3 1 KÖVÉNEK ELHELYEZKEDÉSE (LF.PRE 9 8 . 0 . ) .

155

Aki a „terhelőkamrákat” hibás konstrukcióknak tartja, építészü­ket azonban szívesen felmentené, akár azt a kérdést is feltehetné, hogy vajon egyáltalán az eredeti terv alapján lettek-e azok kivite­lezve? Netán a gránittömbökből valami egészen mást akartak építeni, mint például egy belső csarnokot Khefrén völgytemplo­mának stílusában? Amikor a terveket a feltételezések szerint megváltoztatták, a gránittartó gerendák már lényegében ott vol­tak a helyszínen, így akár könnyen fel is tudták volna őket hasz­nálni, immár az új tervek alapján másfajta épület felépítéséhez.[231] Ezt a feltevést az az érv támaszthatja alá, hogy amíg a hátul- só oldalukon valamennyi fedőlap finoman le van csiszolva, addig a fenti részen göröngyösen hagyták a felületüket.

Ezt a kérdést pillanatnyilag nem szándékozzuk tisztázni, mindazonáltal e körülményben a rámpákkal operáló elmélet gyengeségeinek beigazolását látjuk. Ugyanis, ha a negyventonnás gránittömböket nem lehetett vályogtégla feljárón szállítani, ak­kor a csúcsra juttatásukra csak egyetlen lehetőség maradt: a mun­kálatok megkezdése előtt valamilyen módon az építkezési hely központjába kellett őket szállítani, majd pedig az emelkedő épü­lettel együtt centiméterenként megemelni. Márpedig a tervek át­dolgozásáról szóló elmélet a feljárók céltalanságát tételezi fel.

Ezt az egyszerűnek látszó, fokozatos magasba emelést elvben nagyméretű emelőeszközökkel kellett megoldani. Elvégre el­mondható, hogy tizenkét ember már két, hat méter hosszú emelőfával is fel tudna emelni egy ilyen kolosszális tömböt. Le­hetségesnek látszik továbbá Petrie hintaszerkezetének sikeres használhatósága is (70. kép), amellyel a legnagyobb gránitgeren­dát váltakozva, két támasztékra döntve hintáztathatták felfelé[232], még ha minden méternyi magasságnyereség után szilárd alátéteket is kellett igénybe venniük az építőknek.

Mégis, hogyan is festene ebben az esetben maga az építkezési terület? Kilencven, az imént vázolt paraméterekkel bíró gránit­tömb egymás mellett, egyméteres közökkel elhelyezve mintegy ezerötszáz négyzetméternyi területet venne igénybe. A „király­kamra” magasságában az építés területe egy százhatvankét méter élhosszúságú négyzet, a felülete tehát körülbelül 26 500 négyzet-

156

A fedél enyhén besüllyedt., mert a két oromzati tömb nem támaszkodik egymás­nak pontosan.

Töredezések a mészkő támaszokon a rendkívüli nyomás miatt.

A z eredeti gipszkötés a legfelső nyugati gránit­oszlop és a n y ugati fa l kö­zött 15 centiméterrel elto­lódott.

1 00 méter magas fa l ter­helődik a kemény, magas gránitépítményre. Körü­lötte 15 centiméterrel megsüllyedt a kevésbé ke­mény mészkő mag és en­nek során megsérült a déli oldal, a kamra eltolódott, fedoboltozata akár 4 centi- méterrel elfordult és meg­repedezett.

0 1 2 3m

UA: Vv uV:;-V:;í

»» •* * ' •"V

•i •. > V-V •

i— * ----------- r T

í;.

j l t el ’ t

i f í v í

v . ••//•.)

J l — -

i y * v •

V K1 "

.....r ~ iTjtH 'v :*

m m w :»** * , . « \

)O C

92. kép: A „KIRÁLY-” ÉS AZ ÖT „TERHKLÓKAMRA” ÉSZAK-DÉLI METSZETE (KÉRISKI, 71 . o .).

157

méternyi. így tehát lényegében elég hely volt ehhez a központi gránittárolóhoz. Az építkezés gyors előrehaladásában egy ilyesfaj­ta gránittároló mégis állandó akadályt jelentett volna, ráadásul igen korán el kellett volna helyezni a területen. Az összes gránit­követ már jóval az építkezés tulajdonképpeni kezdete előtt ki kel­lett volna bányászni, majd azokat a nyolcszáz kilométerre - az Asszuántól északra - fekvő bányából a helyszínre is kellett volna szállítani, és a gizai fennsíkon az építkezés céljaira megfelelő módon előkészíteni. Mindezek tetejében - ami folyamatos, nem alábecsülendő kockázatot jelentett volna az építkezés sikeres elő­rehaladásában - egyetlen, ötvenméteres magasságban eltörő grá­nittömb helyett sem lehetett volna póttömböt a magasba juttatni.

Nehéz teherfelvonó, ellensúllyal

Pa, „ellensúlyos teherfelvonó” alkalmazására vonatkozó javas­latunk azzal a gyakorlati előnnyel bír, hogy a szerkezet akár a nehéz monolittömböket is elbírja. A kötélcsigás megoldás ez esetben is lehetséges, bár bizonyára nem emberi ellensúllyal kal­kulálva. Végeredményben negyven tonna teher a szánnal együtt (300 kp) több mint hatszázhetven vontató erejét vette volna igénybe. Persze elvileg ez a rendkívüli sokaság is munkába állít­ható lett volna harmincfős csoportokkal és huszonhárom kötél­csigával számolva, de mindezt kevesebb kockázattal és „elegán­sabb” módon is meg lehetett oldani.

Végső soron negyven méter magasságban, ahol a „királykamra” első gránitköveit kellett beépíteni, elég mésztömb állt rendelke­zésre ahhoz, hogy ellensúlyként újból a völgybe szálljon alá. Egy negyventonnás gránittömb ellensúlyként tizenhét, szokásos két és fél tonnás mésztömböt igényelt volna, vagy tizenegy darab 3,6 tonnásat, ami a Kheopsz-piramis esetében szintén használatos volt. Ezt a tizenegy kockát addig húzhatták fel „normál módon” és eresztették vissza a völgybe, amíg a kilencven túlsúlyos gránit­tömböt fel nem emelték velük; ráadásul, tekintettel a 2 300 000 mészkőtömbre, ez nevetségesen csekély - mindössze félezreléknyi - pótmunkát jelenthetett.

158

A használatos kenderkötelek ugyanis minden további nélkül elbír­nak 3,6 tonnányi súlyt. Mindazonáltal sajnálatos módon nem volt rá lehetőségünk, hogy ilyen nagyságú súlyokkal ténylegesen kísér­letezzünk. Emiatt aztán különböző lehetőségeket adunk meg, ar­ra nézvést, hogy az egyiptomi építőmesterek rövid kísérletezés után hogyan lelhettek rá a számukra legkedvezőbb megoldásra.

Az első változat szerint minden ellensúlyhoz felépíthettek egy kötélcsigát a vontatónyomvonallal együtt. Tizenegy ellensúly és tizenegy kötélcsiga esetén szükség volt azonban még egy továb­bi, tizenkettedik csigára is, amelyen egy vonócsapat úgy egyensú­lyozta ki az ellensúlyt, hogy a gránittömb lassan emelkedett a magasba. Ennek a vontatócsapatnak az volt az előnye, hogy egyes vontatók lemaradhattak, ha az emelkedésnél egyre több kötél szaladt át az ellenkező oldalra, és az így folyvást növekvő ellen­súly egyben veszélyesen fel is gyorsíthatta a „felvonót”. Ugyan­akkor teljesen le is mondhattak az emberi ellensúlyról, és a kő­tömböket úgy is kitárázhatták, hogy a gránittömb felemelkedjék. Ebben az esetben az ellensúlyokat pótkötelekkel annyira lefékez­hették, hogy nem következhetett be az említett ellenőrizhetetlen felgyorsulás.

A sok pótlólagos sínnyomvonal elkerüléséhez pedig az a meg­oldás kínálkozhatott, hogy több ellensúlyt egyszerűen egymás­hoz kapcsoltak, amelyek aztán konvojszerűen csúszhattak le az egyetlen vonónyomon. De mennyi súllyal volt terhelhető egyet­len kötélcsiga? A csigának a csapágyra kifejtett (kp/cmz-ben mé­rendő) növekvő nyomásával a csapágy súrlódása olyan jelentősen nőtt volna meg, hogy egy meghatározott határértéktől kezdve a csiga egyszerűen elkopott volna. Ezen túlzott mértékű palástnyo­más kialakulása megelőzhető nagy keresztmetszetű csiga haszná­latával is. (Mindazonáltal nem kívánunk íróasztal mellől becs­lésekbe bocsátkozni afelől, hogy mi a felső határértéke kopás tekintetében a fordítóbaknak és a hozzátartozó csigának.) Továb­bi lehetőségként kínálkozhatott volna ezenkívül több kötélcsiga munkába állítása is, melyeknek vonóköteleit úgy köthették volna egymással össze, hogy a kősúlyok egymásután, egy sínpáron csúszhassanak le.

159

További különleges problémát jelentett, amikor a hatalmas osz­loptömbnek hosszában át kellett billennie a munkafelület élén. Eközben ugyanis meglehetősen nehezen uralható erők léptek fel. Bár az átlagos méretű köveket mindkét együttműködő csapat jól kézben tudta tartani, a megalit viszont a billentés során messze kilóghatott a piramis oldalából. Ugyanis a lényeges erőkompo­nens immár nem a piramis oldalának hosszában hatott, hanem majdnem vízszintesen állt el az építmény falától azzal fenyeget­ve, hogy kiszakítja a falban álló fordítóbakokat. Ezt a nem kívá­natos következményt két módon lehetett elkerülni. Meglehet, keresztben szállították fel a kőtömböt - ami egy szélesebb vagy megkettőzött sínnel volt lehetséges -, így jóllehet szintén fellé­pett a veszélyt jelentő erőkomponens, de ezúttal sokkal rövidebb emelőkaron. Am elképzelhető, hogy egy ún. „billenőszánra” he­lyezték a monolitot. Merthogy a szán megfelezésének köszönhe­tően - ami egyfajta keresztzsanér - a hátsó része még akkor is problémamentesen a sínen maradhatott, amikor a tömb kifelé fordult. Az épülőfélben lévő piramis tetején dolgozó vonócsapat köteleinek támpontja így ugyanabban a helyzetben lehetett, mint a könnyebb kövek esetében. Ezáltal tehát a fordítóbakok sem ter­helődtek meg túlzottan, mint ahogy egyébként történt volna. Rá­adásul a magasban dolgozó csapat esetében különben sem válto­zott volna lényegében semmi; a megszokott módon a szán elülső részén vontathatták a tömböt a munkafelületre.

Ezen részletvizsgálatok bemutatása után immár a következők ál­lapíthatók meg: a kötélcsigarendszer elég játékteret biztosít az építőknek ahhoz, hogy még a különleges nehézségű tömböket is a helyszínre szállíthassák. Ez a megoldás megkülönbözteti javas­latunkat szinte az összes eddigitől, amelyek általában szándéko­san tértek ki a súlyos terhek mozgatásának érdemleges vizsgálata elől! Eme megállapítás ugyanúgy érvényes Abitz ferde felvonójá­ra, mint Riedl szállítólapjaira, és szintúgy áll az összes „rámpoló- gus” elképzelésére, akik egyetlen egy nagy gránittömböt sem kí­vánnak rámpáikon a magasba emelni. De megállja a helyét azon emelőtechnikus-specialisták esetében is, akik elméleteikben megelégedtek a sadúfszerű emelőeszközök használatának feltéte-

160

lezésével. Ebből a nézőpontból is teljes joggal állítható tehát, hogy valóban új, a problémákat átfogóan megoldani képes javas­lattal álltunk elő.

Gránitfeldolgozás - vörösrézzel?

Ezen a ponton érkezett el az ideje annak, hogy néhány szót ejt­sünk, a mégoly körülményesen, de mégis a magasba juttatott gránitoszlopok megmunkálásának kérdésköréről. Löhner alapos kísérletsorozatokkal igazolta azon tételt, hogy ilyenfajta kemény kőoszlopokat sohasem lehetett volna megmunkálni azokkal a rézeszközökkel, amelyeket a régészek a régi egyiptomi kultúrkör­ben feltártak. [233] Ez a megállapítás egyaránt érvényes az összes gránitmegmunkálással kapcsolatba hozott eszközre, mint példá­ul a rézből készült fűrészekre, vésőkre vagy fúrókra. Tudniillik nincs olyan rézfűrész, amelynek akár egyetlen foga is „túlélné”, ha gránitba próbálnák mélyeszteni - ezzel szemben maga a grá­nit lényegében teljesen sértetlen maradna! A feltárt és a múzeu­mokban kiállított fogas fűrészek viszont elégséges bizonyítékul szolgálnak arra, hogy lágyabb anyagok megmunkálásához, ame­lyek nem állhattak ellen fogaiknak, igenis használták őket. Azon­ban az egyiptológusok által feltételezett korund- és smaragderő- sítésű fűrészlapoknak - teljesen ellentétben azzal, ami a leletek­ből szemmel láthatóan kitűnik - értelemszerűen fogatlanoknak kellett volna lenniük, mivel éppen a sima féméi eredményezi a legjobb csiszolóteljesítményt a kövezet megmunkálása szem­pontjából. Ha manapság a sziklát körbefutó acélkötéllel és csi­szolóhomokkal fűrészelnék szét, a fűrészfogak ugyanúgy csak hátráltatnák a munkát, és egyébként is nagyon gyorsan bekövet­kezne teljes elkopásuk.

I la mindezek ellenére állítólag mégis fűrésznyomokra leltek, mint például az ún. Kheopsz-szarkofágon vagy a burkolóköveken

amely nyomokból aztán Flinders Petric a fűrészlap hosszúságát 1,74 méterben [234] vagy 2,4 méterben [235] határozta meg -, ak­kor ezáltal egyszeriben tisztázódna, hogy a piramisok építése so­rán szó sem lehetett rézből készült fűrészlapok alkalmazásáról.

161

A réz ugyanis egyszerűen nem elég kemény és elasztikus ahhoz, hogy az erre a célra megfelelő munkaeszköz alapanyagaként ve­gyük számításba. Egy hosszú réz fűrészlap egész egyszerűen az első kísérletnél használhatatlan, fűrészelésre többé nem alkal­mas, elhajlott fémlappá csorbulna, amint először belekapna a kő­be. A rideg, kevéssé elasztikus réz ugyanis képtelen visszahajolni eredeti formájába, ehelyett abban a pillanatban eltörik.

Petrie - egyébként eredeti szándéka ellenére - bebizonyította, hogy az egyiptomiak Kheopsz fáraó alatt vas-, vagy még valószí­nűbb, hogy acélkészítésű fűrészlapokkal dolgoztak. A nyomok egyaránt megtalálhatók a borítólapokon, valamint a Holtak temp­lomának bazalt talapzatán. [236] Sasse és Haase azonban maguk sem tartották elképzelhetőnek, hogy elméletük kifejtése során ne fű­rész, hanem rézdrót használatát feltételezzék - melynek ürügyén érdemes leszögezni, hogy a vékony drót rögvest elszakadna. A szarkofág felületén pedig - Löhner véleménye szerint - éppenség­gel nem fűrész, hanem csiszolás nyomai fedezhetők fel. Ezt a jel­legzetes formát az a módszer eredményezi, melynek során egy csi­szolókövet kötélen hosszasan húzogatnak a csiszolandó felületen. Ezzel a feltevéssel lenne összhangban Ercivan azon észrevétele, amely szerint a külső felületek simítását befejezetlennek találta.

Egy könnyű rézvéső a grániton tehát formátlan képződménnyé torzulna anélkül, hogy a kövön akár egy karcolást is ejthetne. Az egyetlen, ami vasszerszám alkalmazása nélkül elvileg lehetséges­nek tűnik a gránit megmunkálásakor, egy olyan metódus, amely­nek segítségével a követ előre meghasítják. Ám egy ilyen módon nyert tömböt kizárólag más kemény kövekkel pontos derékszögű formára csiszolni... - nos, ez még talán egy teljes dinasztia türel­mét is jelentősen meghaladta volna!

A „szuperkeménységű” réz és a dolerit problémája

A rézeszközök teljesítőképességét illető meglepő nyilatkozatok folyamatosan foglalkoztattak minket, és ezek főként Löhnemek a

162

rézzel és gránittal folytatott kísérleteire voltak ösztönző hatással. Miközben ugyanis némely szakértő azt szeretné elhitetni, hogy a lágy réz úgy tudja vágni a gránitot, mint a vajat [237], addig má­sok látszólag konkrét technikai részletek birtokában vannak. így például Sir Flinders Petrie elméleteiben a réz kalapálás hatására olyan keménnyé válhat, mint a folytacél. [238] A francia régész és geológus, Jacques de Morgan pedig hovatovább időbeni változá­sokat sejtett a fém molekuláris szerkezetében: „Ha megvizsgáljuk az asszuáni gránitkő töredékeket, megdöbbent minket az a könnyedség, amellyel az egyiptomiak tetszésük szerint vágták ezt az oly kemény anyagot. Az egyiptomiak által használt eszközök keménysége, legalábbis úgy tűnik számunkra, az általuk meg­munkált szikla keménységével volt arányos. Ezek az eszközök szükségszerűen hasonlítanak a mai kőfejtők és bányászok csáká­nyához; de vajon milyen fémből is készültek ezek az eszközök? Az első dinasztia idején biztosan rézből, később bronzból; ám a vörösréz és az ónbronz a ma ismert molekuláris állapot szerint a kemény sziklán eltompul, sőt lapos lesz, anélkül, hogy azt akár csak meg is karcolná. Az egyiptomiak ezért olyan eljárásokat is­merhettek, amelyek a rezet és ötvözeteit úgy megkeményítik, hogy azok elérték legjobb acéljaink tulajdonságait. Ezek az eljá­rások egyáltalán nem érintették a fém kémiai összetételét, hanem kizárólag molekuláris állapotát, ezáltal rövid idejű átmeneti álla­potot váltva ki, mert a ma kiásott eszközök újra a természetes fém jellemzőivel rendelkeznek.” [239]

Eszerint az elmélet szerint tehát a múmiasírok nem csupán az emberi testeknek ajándékoznak „örök életet”, hanem akár a fém­tárgyakat is egy korábbi, magasabb rendű állapotba képesek v isszahelyezni. Jean-Philippe Lauer különös módon nem az áltu­dományos teóriák között ír erről a kérdésről, hanem könyvének a technikai ismeretekről szóló fejezetében: „A szakemberek azon a véleményen vannak, hogy [az egyiptomiak] olyan speciális keményítő eljárást ismertek, amelynek ma már nem vagyunk a birtokában.” [240]

163

93. kép: E gy i.uxori obkliszk hieroglifál

Mll'TÁN MÉG A XVTII. DINASZTIA IDEJÉN SEM ÁLLHATOTT RENDELKEZÉSRE VASF.SZ- KÖZ, EZEKET A FINOM JELEKET DURVA DOLERITKALAPACSOKKAL KEIXKTT VOLNA A GRÁNITBA VÉSNIE AZ EGYIPTOMIAKNAK (ClíRAM 1957, 1 10. O.).

164

Az egyiptológusok pedig még messzebbre is elmerészkednek a probléma elemzése kapcsán. Georges Goyon nyomán akár még az is elképzelhető számukra, hogy az ősi egyiptomiak talán még föl­dönkívüliekkel vagy a sci-fi szerzők képzeletének szülötteivel is kapcsolatot létesíthettek: „Ennél a gyakorlati jellegű problémá­nál maradva feltehetjük magunknak a kérdést, miszerint ez a meglepő nép hogyan tudta rézvésőkkel megmunkálni a gránitot és a dioritot, a legkeményebb amfibolit kőzeteket? Bizonyosan volt valamilyen eszközük, valamilyen fém vagy titkos eljárás, ami lehetővé tette számukra, hogy az építőanyagokat sarkosra vágják vagy faragni tudják. [...] Az arab szerzők által említett módszert, miszerint a köveket varázsigékkel lebegtették, természetesen nem lehet komolyan venni. Mégis megkérdezhetjük annak veszé­lye nélkül, hogy a tudományos módszerekkel szembenálló misz­tika csapdájába esnénk, hogy az ősi egyiptomiak nem rendelkez­tek-e valamely hatékony és gyors, de mesterséges eszközzel, ame­lyet mára már a feledés homálya borít?” [24 1]

94. kép: D . ARNOLD SZERINT A FÁRA KITALÁLT RÉZFŰRÉSSZEL (EGY SÍRBÓL BKNI I [ASSZÁK MELLETT) KGY GRÁNITBÓL KÉSZÜLT SZARKOFÁG TETEJE IS LEVÁLASZTHATÓ

( A r n o l d 1 9 9 1 , 2 6 8 . 0.) .

165

I. E. S. Edivards — felismerhető eredeti forrás hiányában - 1987- ben ismét az ősi, homályos „forrásból” látszik meríteni, neveze­tesen a már említett Morgantól: „Mivel a réz volt az egyetlen eszközkészítéshez használt fém, amivel tudomásunk szerint Egyiptomban, a középbirodalom előtt rendelkeztek, az gyanít­ható, hogy az egyiptomiak egy olyan, mára már elfelejtett eljárást ismertek, amelynek köszönhetően a réz rendkívül megkeménye­dett. Ez a feltételezés mindazonáltal még nem nyert bizonyí­tást.” [2-42-1

E teóriák természetesen nélkülöznek mindenfajta tudományos komolyságot, szakmai hozzáértést és kritikai képességet - a tudo­mány sajnos itt átmenet nélkül vált át az általa oly hevesen osto­rozott áltudományba. Szerencsére vagy szerencsétlenségre, egy efféle hipotézis még az imamalomszeríí ismétlés révén sem válik valósággá! Mégis, az utóbbi években két további, hasonlóan ha­mis nézet is napvilágot látott. Dieter Amold egyfajta szőlővágó fűrész ötletével állt elő, amely elgondolása szerint nem csak fát lett volna képes vágni (94. kép), hanem akár szarkofágfedő mére­tű gránitszeletek megmunkálására is alkalmas lehetett. [243] Ar- nold mindazonáltal kerüli, hogy kifejezetten rézről beszéljen, jól­lehet a vonatkozó sírleletek mindenütt rézből készültek. Ehelyett bemutat egy összefoglaló táblázatot az egyiptomiak által használt kő- és fémeszközökről, amelyek kapcsán csak az az információ hiányzik, hogy a „metál tools” (fémeszközök) gyűjtőfogalom mö­gött kizárólag réz és bronz, vagy netán vas is rejtőzik-e. [24 4I Ennyiben akár vasfűrészről is szó lehetne, noha a gránit az ő számára is túl nagy kihívást jelent.

Ezzel szemben Roseinarie és Dietrich Klemm az ó- és közép- birodalom idejére csak a rézeszközök használatát fogadja el. A gránitnak ennek dacára előforduló megmunkálását kizárólag keménykőből készített eszközök alkalmazásával magyarázzák. Ennek igazolására felhozzák az asszuáni kőbányákban található teléres dolerit példáját, ami gyakorlatilag kalapács méretűre mál- lik, és szanaszét hever a lefejtés valamennyi szakaszában. [245] Kiterjedt képanyag felhasználásával úgyszintén bemutatják, hogy az ottani kőfejtőkben megmaradt félkész építményrészletek és

166

szobortorzók - amelyek egyébként gyakorlatilag kivétel nélkül az újbirodalom vagy a rómaiak korából származnak - valamennyien „lágy” formákban lettek kikalapálva, ami szerintük élezett dole- ritkalapácsok korai használatára vezethető vissza. [2461 Márpe­dig, ha ezek a lágy leverések közvetlenül vésőnyomok mellett tűnnek fel, akkor a fáraók korabeli fejtések időben közvetlenül határosak a Ptolemaioszok alatt történt eseményekkel. [247]

A Klemm-házaspár azonban gyakorlati szempontból teljesen megbízik J. Roeder 1965-ös kísérletsorozatában, aki úgy vélte, hogy a technikailag jól képzett munkások egy doleritkővel per­cenként tizenkét köbcentiméternyi gránitot tudnak lefejteni, és ebből a napi teljesítményt hatezer köbcentiméterre számította ki. E teljesítmény egy kevesebb mint tizenkilenc centiméter él­hosszúságú kockácskában testesíthető meg. [248] Azonban ők sajnálatos módon a nyolcórás munkanapra egyetlen perc pihenőt sem irányoztak elő! Márpedig, aki jóllehet csupán csak egyetlen órán át, méghozzá ruganyos kalapácsnyél nélkül próbálna megál­lás nélkül kővel követ hasogatni, az a nap többi részében egészen biztosan „harcképtelenné” válna. Ezért az így kiszámított mun­kateljesítmények csak úgy tűnnek kivitelezhetőnek, ha legalább nyolcszoros vagy tízszeres létszámú munkáscsapatok váltják egymást.

Mivel a gránit mikrokristályos struktúrája következtében nem hasítható nagyobb darabokra, hanem apró zúzalékká válik, így darabolása minden kőmegmunkálás közül a legfáradságosabb feladat. Mint ahogy az is köztudott, hogy követ csak egy nagyobb keménységű kővel lehetséges megmunkálni. Az asszuáni gráni­tot, amelyet korábban szüenitnek is hívtak, viszont valóban meg lehetne munkálni dolerittel. R. Bömer [249] a technikai felhasz­nálású kőzetekre a DIN-előírásoknak* megfelelően az alábbi ér­tékeket közli:

* D IN = D eutsche Institu t für N o rm u n g (N ém et Szabványügyi intézet).

167

Szüenit: „Nagyon kemény és az időjárással szemben ellenálló, még a gránitnál is nehezebben megmunkálható, jól csiszolható. Fajsúly = 2,6-2,8 .”Nyomásállóság: 1500-2500 kg/cm2; feszítési szilárd­ság: 10 0 -2 0 0 kg/cm2; ütési szilárdság (ütések száma a széttörésig): 10 - 1 2 .

A dolerit durvaszemcsés, a teléreket kitöltő bazaltfajta.

Bazalt: „Nagyon kemény, tartós, nyomásálló, fagy- és időjárás­tűrő, nagyon nehezen munkálható, csiszolható. Fajsúly = 2,8-3,3.”Nyomásállóság: 2500-4000 kg/cm2; feszítési szilárd­ság: 150-250 kg/cm2; ütési szilárdság: 12-17.

Walter Schumann [250] húsz évvel később ismét igazolta ezen ér­tékeket. A keménységi adatok nála mindazonáltal hiányoznak, mert ezek a kőzetek olyan különböző, lényegi és járulékos ré­szekből alkotott elegyek, melyekből a gránitnál a kvarc biztosítja a keménységi fokot, ez azonban mégsem érvényesül minden fel- dolgozási módnál.

A doleritkalapácsok eszerint valóban lehetséges munkaeszkö­zök lehettek. Csakhogy velük nem lehet kikalapálni sarkos derék­szögű hasábokat, hanem csupán lekerekített dolgokat! Még ak­kor is, ha a kalapálásra tetszőlegesen sok időt tudtak volna fordí­tani - végül is egy gránittömbön nem dolgozhat akármilyen sok ember - , a csiszolásra még mindig jó néhány hónapra lett volna szükségük. De vajon volt-e erre a célra ennyi idejük az egyipto­miaknak? Az új birodalom korából ismeretesek ugyanis olyan szövegek, melyek tanúsága szerint csupán hét hónapot emésztett fel, hogy Hatsepszut királynő csaknem harminc méter magas obeliszkjét Thébába vigyék, és ott felállítsák. [2.51] Doleritkalapácsokkal mindenesetre ez a teljesítmény nem old­ható meg!A Dér Spiegel egyik száma azt írja, hogy a Klemm-házaspár meg­találta a választ a gránitmegmunkálás fogós problémájára [252], de éppen saját szavait cáfolja meg a cikk mellett közölt illusztrá-

168

95. kép: N í l u s k ö z e l i g r a n it b á n y á k A s s z u á n b a n a b e f e je z e t le n o b e l i s z k k ö ­

r ü l (K le m m /K le m m 307. o .) .

169

ción látható obeliszk képe! Mert vajon ki lett volna képes azzal a feltételezett durva doleritdarabbal ezeket a finoman formált hie- roglifákat az obeliszken kikalapálni? Annak sokszorosan hajlított, mélységében derékszögűre kidolgozott bemélyedéseit, vélemé­nyünk szerint - ezzel ellenkező állítás bebizonyításáig - csak és kizárólag acélvésővel készíthették; tekintve, hogy az apró részle- tezettségű ornamentikán épp elég fáradságos lehetett már maga a végső csiszolás is. (Ahogy azt a breton Calvaires-gránit figurá­lis kompozíciójának kerekded-durva formái is meglehetősen jól bizonyítják.) Aki azt kifogásolná, hogy a IV dinasztia idején még nem feliratozták a gránitobeliszkeket, az egészen egyszerűen el­hallgatja azt a tényt, hogy Egyiptom történelmének - legalábbis az egyiptológusok konszenzusa alapján - az új birodalom végéig a bronzkorhoz kell tartoznia. Imigyen Egyiptom legnagyobb építtetőinek - III. Amenophisznek és II. Ramszesznek - ugyan­azzal a problémával kellett szembesülniük: hogyan formálják meg a gránitot acél nélkül? Talán Goyon titokzatos műszereivel?

S akad még egy további nehézség is, amelyen még a dolerit használata sem segít: nevezetesen, hogyan is voltak képesek a gránithasáboknak a szikláról történő leválasztására? A Klemm- házaspár mindenekelőtt a gránitfejtésnek a leginkább kézenfekvő módját hangsúlyozva terelte új mederbe a vitát. Eszerint Asszu­án vidéke, amely kereken húsz négyzetkilométert tesz ki (95. kép), ún. „vándorkövekkel” borított. Ez a jelenség a gránitra jellemző „gyapjúzsákos mállás” eredményének tekinthető. Eze­ket a tömböket pedig a kőkalapáccsal már csak meg kellett szaba­dítani a mállásterméktől, hogy neki lehessen látni a végső meg­munkálásuknak. [253I

Aki viszont megkérdez egy mai kőfejtőmunkást, hogy ilyesfaj­ta mállástermékeket vajon felhasználna-e az olyan súlyos és fon­tos épületrészekhez, mint a „királykamra” gránitgerendái, az egyértelműen negatív választ fog kapni. Magas igénybevétel cél­jára — és ez a Kheopsz-piramisra különösen igaz - mindig olyan követ szokás és kell kiválasztani, amelyet közvetlenül a tömör sziklából bányásztak ki. Ha alkalmazni kívánjuk ezt az íratlan sza­bályt az ókori Egyiptom esetére, akkor ismét azzal a kérdéssel ta­láljuk szembe magunkat, hogyan is tudták abban a korban a nagy

170

épületrészeket alkotó köveket a szikláról leválasztani? Ennek megválaszolása annál is inkább nehéznek tűnik, mivel „a fáraók korabeli kőbányák Asszuán gránitot rejtő területén nehezen tár­hatók fel, sőt általában csak az ún. »negatív leletek« révén ragad­hatok meg: a terep törmelékkel beborított lyukaiból és a nagy­számú, eldobott dole-ritkalapács létéből derül rájuk fény”. I254I A Ptolemaioszok korabeli és a római kőfejtési tevékenység ezzel szemben világos nyomokat hagyott hátra. így a Klemm-házaspár- más szempontból egyébként figyelemre méltó válasza - még mindig nem tekinthető kielégítőnek.

D. Arnold ugyancsak sietősen tiltakozik az ilyesfajta értelmezé­sek ellen. Fentebb már tárgyalt „szőlőfűrésze” ellenére ő ugyan­is teljesen tudatában van a problémának, mégis elsősorban D. Stock ítéletét idézi a kérdés taglalása kapcsán: „Tudjuk, hogy az olyan kemény kövek, mint a gránit, a granodiorit, a szüenit vagy a bazalt nem faraghatok fémeszközökkel.” [255] Azonban D. Stock ezen felsorolásba a fémek közé nem értette bele a vasat vagy az acélt, mivel értelemszerűen ahhoz a hagyományos egyip­tológus kánonhoz tartotta magát, hogy a régi Egyiptomban úgy­is csak réz és bronz volt használatban. Arnóldnak még arról is tu­domása van, hogy már A. Zuber is majdnem kétségbe esett a fél tucat ék alakú lyuknak a gránitban hagyott nyomai kapcsán, mi­vel a gránitra gyakorlatilag még a bronzvésőnek sincs semmi ha­tása („no effect”). [256] Talán az is ismeretes előtte, hogy az álta­la idézett Roeder is tévedett, amikor kimutatta, hogy csak a ptolemaioszi kőbányákban robbantották ki ékekkel a tömböket a falból, azelőtt viszont faemelőkkel tették ezt, mivel azok előbb a vízben megdagadnak. [257] Azonban, legalábbis manapság, a gránit egyáltalán nem reagál a megdagadt fára, és végképp nem hasad meg tőle. Ezt az eredményt bizonyítják az általunk elvég­zett kísérletek és szakmai tájékozódásunk is, melyek ebben a kér­désben tökéletesen egybevágnak Goyon véleményével, aki az egyiptológusok előítéletei ellenére ebben a kontextusban elfo­gadta a vasvésők használatának feltételezését. [258]

171

Mégis Amold az a kutató, aki végül az egyiptológusok számára ki­utat tudott mutatni a zsákutcából. A kizárólag vésőnyomokból nyert kronológiai sorrend szerinte ugyanis a következőképpen fest:

• lágy rézvésők használata az ó- és a középbirodalomban,• keményebb bronzvésőké az újbirodalomban,• vasvésőké a Ptolemaioszok és a rómaiak alatt.

Ebben a fejlődésben viszont egyes-egyedül a speciális eszközök használatának bizonyítékát látja, s nem más fémből készült és el­térő korokból származó eszközök tanúságát. Nem tartja ugyanis elképzelhetőnek, hogy két birodalom ideje alatt csakis a kőmeg­munkálásra alkalmatlan hegyes véső lett volna használatban, míg végre aztán az új birodalom időszakában a célra megfelelő lapos vésőt is elkezdték volna használni az egyiptomiak. [259] Márpe­dig, ha Arnold kezdeményezése ezen a logikai szálon még inkább a kronológiára irányult volna, akkor rá lelt volna a ténylegesen helyes nyomra!

Úgy véljük ugyanis, hogy a munkamódszerek és -eszközök egy­máshoz rendelése egy körkörös érvelés foglyává tették elgondo­lásait. Abból indul ki tudniillik, hogy fa-, kő-, bronz- és vasesz­közök együttes használata a korabeli egyiptomiak esetén nem képzelhető el, mivel a piramisok építésének klasszikus korát idő­rendben messze a vaskor elé helyezték, következésképpen a vas nem jöhet számításba korabeli munkaeszközként. Kritikus szelle­mű kutatók azonban már hatvan évvel ezelőtt is látták ezt a kro­nológiai problémát, és egy látszólag lehetséges következtetést le is vontak belőle. Nevezetesen a vaskornak sokkal hosszabb ideig kellett tartania ahhoz, hogy vissza tudjon nyúlni a piramisok épí­tésének korszakáig. [260] Sajnos, ez a következtetés sem vezet túl messzire, mert a túlzottan nagy időbeli ugrással éppen Egyiptom- melynek fáraói az új birodalom idején a hettitáktól szerezték be a vasat, és az egyiptomi vasfeldolgozás csak a Kr. e. VI. század­ban mutatható ki - kerülne történelmileg a vaskészítő népek élé­re. Mindenesetre ezt a száznyolcvan fokos fordulatot a régészet semmiképpen sem tudja igazolni.

172

Ezért vonta le G. Heinsohn, majd H. Iliig az ellenkező irányú következtetést: a vaskor datálása maradna a régi, elfogadott (kb. Kr. e. 600-tól), a piramisok megépítésének időbeliségét viszont újra kell datálni, mégpedig a vaskor kezdeteire! Az alaposan megtisztított kronológiával végre egyenes vonalúvá válik az óko­ri világ kulturális fejlődése, és immár nem kell többé a Kheopsz- piramis lábánál olyan „kovácsműhelyeket” feltételezni, „ahol réz­vésőket edzettek”, amint arról az egyiptológusok elvárásai miatt legutóbb például M. Schulz [261] elmélkedett.

Az emberiség történetének egyik legnagyobb rejtélye így végül álproblémaként lepleződik le. A régészek a mai napig hiába ku­tatnak az ón kinyerésére alkalmas, a Kr. e. III. évezredben léte­zett bányák után. Hogyan is fedezték volna fel, és terjedt volna el akkoriban a termékeny félholdon a bronz, réz és ón ötvözete, ha a nélkülözhetetlen ón ekkor még ismeretlen volt, és azt valójában a korszak folyamán sehol sem bányászták? Ennek a kérdésnek a megválaszolásától függ tudniillik kultúránk egész evolúciója. James Muhly ezen alapvető ellentmondás fölötti kétségbeesésé­ben „bukkant rá” ónbányákra Bolkar Dagban és Kasztelben (Anatólia), melyek aztán később persze szerencsétlen módon ólom-, ezüst-, és aranybányákká „változtak” [262]; hogy majd a következő menetben Közép-Azsiát, pontosabban Tádzsikisztánt és Uzbegisztánt azonosítsa be az ón Kr. e. II. évezredbeli lelőhe­lyeiként, mely helyszíneket aztán egyben diadalittasan extrapo- lálni is lehet a különösen rejtélyes Kr. e. III. évezredbe: „Amennyiben a feltételezés helyesnek bizonyul, az emberiség egyik nagy rejtélye nyerne megoldást: nevezetesen az ón őskori származása.” [263!

Az azonban semmiképpen nem megoldásnak, sokkal inkább tudományos önámításnak tekinthető, amikor azzal a feltételezés­sel élünk, mely szerint a „sumérok” a Kr. e. III. évezredben már egyfajta megrendelőként tűntek volna fel a kőkorszak korában a földközi-tenger térségében még teljesen ismeretlen Cornwall vagy Üzbegisztán virágzó ónbányáinak bejáratánál. A valódi megoldást ugyanis akkor kapjuk meg, ha végre hajlandók leszünk tudomásul venni, hogy a bronzkor a Kr. e. I. évezredben, a

173

Kr. e. 600-tól induló vaskor előtti időintervallumban, valamint vele egy időben helyezkedett el.

Még néhány szó a már kifejtettek világosabbá tétele végett. Amikor vasról beszélünk, főként az acélra gondolunk, vagyis az ötvözött vasra, ami kovácsolható és lényegesen szilárdabb, elasz- tikusabb és jobb szakítószilárdságú, mint a tiszta vas. Acél márpe­dig úgy jön létre, hogy a vasat más elemekkel, főként szénnel „felforralják”, „cementálják” (szenítik) vagy „nitridálják”. Az ar­chaikus időkben elsősorban olyan szerves anyagokat használhat­tak erre a célra, amelyek speciális hatással bírnak a fém szerkeze­tére, mint például az aludttej, vizelet, ürülék vagy a madárpiszok. Ezt az ókori Kelet kapcsán „struccgyomormódszerként” száinon- tartott eljárást jól ismerjük egyébként, például a Dietrich von Bernről szóló mondákból is: Wieland, a kovács háromszor egy­más után szétreszel egy kardot, hogy a liszttel kevert forgácsot majdan szelíd madarakkal etesse fel. A madárürülékből aztán is­mét kiizzítja a vasat, és így nyer végül egy „legendásan” jó minő­ségű kardot. [264] A vas keményítéséhez tartozik továbbá a víz­ben való edzése, amit az angol hangutánzó szóval quenchingnek hív. Láthatjuk tehát, hogy az acél egyáltalán nem olyan termék, amely kizárólag csak a XIX. és XX. század hatalmas kohóiból volt nyerhető!

A megfúrt gránit kérdése

Az egyiptológus feleség és a geológus férj alkotta Klemm-házaspár ismételten nehéz helyzetbe került, amikor Torsten Sasse A pira­misok árnyékában című filmje [265] a piramisokat alkotó gránitban található magfúrások tényével szembesítette őket. Ezek lényegé­ben olyan csőfúrások, mint amilyet a lyukfűrészek hoznak létre, ahol a fúrás eredményeként egy kőmag marad az anyagban, me­lyet végül kitörnek. Klemmék meglepetésüknek adtak hangot: ilyesfélével ez idáig ők még nem találkoztak, jóllehet a jelenség az egyiptológusok előtt idestova immár jó száz éve ismeretes: az ása­tásokat végző Petrie számolt be róluk először. [266] Mivel azonban ezen korabeli technikának a figyelembevétele minden egyiptomi

174

kronológia - amiből pedig Lepsius óta [267] számtalan van - meg­dőlését jelentené, ezért tehát hosszú ideig következetesen hallgat­ni illett a dologról. Majd 1973-ban Peter Mendelssohn volt az, aki újfent emlékeztetett rá. [268]

Petrie leleteihez Henry Kjellson és Carl-Anton Mattson [lóg] bátorkodott újból odamerészkedni. Majd pedig - éppen könyvünk első kiadásának köszönhetően - Walter Stender - aki foglalkozását tekintve Kjellsonhoz hasonlóan repülőgéptervező­mérnök - ismertette meg a jelenséget immár a német nagykö­zönséggel is. [270] O hívta fel például a figyelmet a kemény amfi- bolitban található ötven milliméter átmérőjű furatokra is. Amint könyvében kifejti: „a spirálformájú vágásnyomot két és fél milli­méteres fordulásonkénti előretolással idézték elő”. [271] Eközben a világosan felismerhető fűrésznyom csak egy milliméternyi mélységű volt. Az eljárás ebből kifolyólag hat és százhuszonöt milliméter átmérőjű lyukak kapcsán volt alkalmazható, márpedig ehhez többtonnányi nyomósúlyra volt szükség, finom falú csö­vekre, amelyek képesek voltak ellenállni a nagy nyomásnak, to­vábbá használtak drágaköveket is. Kjellson a berillt, a topázt, a krizoberillt, a korundot és a zafírt nevezi meg, mint szóba jöhe­tő anyagokat, „de egészen biztos, hogy a gyémánt az összes anyagnál keményebb, és célravezetőbb akár a kvarcnál is”. [272] Bár Kjellson és Mattson bronzeszközöket említ, mi azonban a vas, illetőleg acél mellett tesszük le a voksot.

A rejtélynek újabban Michael Haase közreműködésével Torsten Sasse próbált utánajárni. [273] Ok ketten Abuszir temetkezési he­lyén filmeztek le számtalan ilyen jellegű fúrást Szahure (az V. di­nasztia második fáraója) halotti templomában, anélkül azonban, hogy azok átmérőjét és a fúrási mélységet megmérték volna. Ugyanebben a filmben idézik H.-D. Gassmant, a Hilti fúrógép­gyártó cég egyik szakértőjét, aki a fúrások kapcsán egyszerűen nem tud elképzelni rézcsöveket, még ha azok akár a legfinomabb csiszolóporral működtek volna is - csakis kemény csövekre il­lesztett vágó-, illetve fúrófejeket, mégpedig különösen a Klemm-házaspár által makacsul vitatott gyémántot. Haase [274] utánajárt a korszakbeli drágakőhasználat kérdésének, és az

175

egyiptológusok állásfoglalásait követve a IV dinasztia idejében csak zafírt talált. Sasse és Haase [275] tehát az alábbi módon fog­lalják össze a helyzet kétértelműségét: „Furcsa, hogy Flinders Petrie óta egy régész sem kutakodott intenzíven a magfúrásokkal kapcsolatban. [...] Es különösnek hat, hogy a régi korok techni­káját vizsgáló Rudolf Gantenbrink oly behatóan foglalkozott ve­lük, hogy azok felkeltették a kísérleti fizikus, Horst-Detlef Gassmann kíváncsiságát, és hogy a tudomány által rettenetesen alábecsült szerző, Erich von Danikén úgyszintén figyelmet szen­telt a kérdés tanulmányozásának - a régészet képviselői a jelen­séggel kapcsolatban azonban messzemenő érdektelenséget mutattak.”

Részünkről azonban ezt nem tartjuk annyira különösnek, inkább nagyon is jellemzőnek arra a tudományágra, amely lényegében a saját maga által készített kényszerzubbonyban vergődik már szinte időtlen idők óta.

A vaskori piramisok

Függetlenül a bizonyított „lágy” formájú gránitmegmunkálástól, abból a feltételezésből indulunk ki, hogy először Kheopsz ural­kodása alatt használtak vasat. Apja, Sznofru ugyanis még nem alkalmazott semmiféle kemény kőzetet épületeiben, míg fia Kheopsz immár 17 000 köbméter, unokája pedig 15 000 köbmé­ter gránitot építtetett be halotti piramisába. [276]

Tisztázatlan még az Abu Rosz-i Dzsedefré-piramis időrendi besorolása is. Ezt az uralkodót ugyanis az uralkodási rend krono­lógiái nem mindig szerepeltetik közvetlenül Kheopsz után. Ami­óta Michel Vallogia alaposabban megvizsgálta a piramis marad­ványait, az egyiptológusok meg vannak győződve arról, hogy ez a viszonylag kicsiny építmény - oldalhosszúsága 106, magassága 67 méteres - a maga meredek oldalaival mégiscsak elkészült an­nak idején. [277] Egyes kutatók olykor komplett felszínt tulaj­donítanak neki [278], vagy akár teljes gránittestet is feltételeznek vele kapcsolatban. A végkövetkeztetések mindenesetre eléggé

176

merészek, mivel a fennmaradt szerkezeti maradványok csupán11,4 méteres átlagmagasságot mutatnak.

Klemmék végkövetkeztetése, mely szerint a kemény kőzetek könnyed alakithatósága „a kőkalapács-technika bevezetésével” vált lehetővé [279], véleményünk szerint helytelen. A premisszá­inkból fakadó kronológiai következményeket azonban egyelőre félretesszük, és mindenekelőtt azzal az elgondolásunkkal kíván­juk megismertetni az olvasót, hogy „acélkemény” nézetünkből kiindulva milyen is lehetett a gránittömb útja a kőfejtőből a fel­építendő piramisig?

Legelőször is, az összes fontos gránit épületrészhez a hegyből „friss” sziklakőzetet választottak. Ez a megállapítás főképpen a Kheopsz-piramis építésére igaz, amelyhez amúgy is még vi­szonylag kevés gránitmennyiséget (kétezer köbmétert [280]) használtak. Tudnivaló, hogy egykori lehűlésekor a gránit felülete gömbszerű elrendezés formájában zsugorodott össze, ami a ké­sőbbi erózió során aztán lekerekített sarkú tömböket (a fentebb már említett, ún. „gyapjúzsákokat”) eredményezett. Ezen a fel­színen vált aztán lehetségessé a gránit kívánt darabokra történő szétválasztása, mégpedig ékek beverésének segítségével. Hogy a kívánt nagyságú tömböt kapják, egy vonal mentén kellett egysor- nyi lyukat fúrni, majd a kívánt darabot ékek beverésével lehasíta- ni. A folyamat értelemszerűen volt ismételhető a további részek­re darabolások esetén is. A mai kőbányákban például a leírt mó­don állítják elő a macskakövet, a szegélykövet vagy akár a nagy kőhasábokat is.

A lyukfúrás ma ún. vídiás préslégfúróval történik. A korábbi idők kőfejtői elsősorban keményre kovácsolt vésőfúrókat használtak, amit „fúróvasnak” vagy nemes egyszerűséggel csak „vasnak” ne­veztek. Mivel még ez a vas is igen gyorsan kicsorbul a kemény kő­zeten, bizonyos számú gyakorlott kovács és megfelelő műhely je­lenléte elengedhetetlen feltétele mindenfajta gránitfejtő műkö­désének. Mi tehát, ahogy az a fentebbiekből következik, az ősi Egyiptom esetében is a vasvésők használatának feltételezését ja­vasoljuk.

177

A hasítás, nézetünk szerint, az alábbi módon ment végbe: egy fellah ült a lehasítandó tömb felületén, és a mester által kijelölt fúrási pontra tartotta a fúróvasat, amíg körülötte három munkás állt, akik nehéz, kétkezes kalapácsokkal felváltva verték a vasat. Minden ütés után a vasat tartó egynyolcadnyit fordított a fúrón. Amint az első lyuk elérte - a tömb nagyságától függően - a tíz­tizenöt centiméteres mélységet, és aztán az egész lyuksorozat el­készült, a keményre kovácsolt vasékeket egyszerűen belehe­lyezték a lyukakba. Jól megkenve - azaz bezsírozva - fémlemezek közé verték be őket, hiszen csakis így lehetett gránitot hasítani, nem pedig megdagadó faékekkel! Az egyiptológusok által fellelt „rézvésők” csupán segédeszközként funkcionálhattak; ráadásul ugyanebben a formában és szerepben még napjainkban is hasz­nálatosnak számítanak. Mindezt ki kell egészítenünk azzal a ténnyel is, hogy a Kheopsz-piramisban ráadásul vasmaradványo­kat is találtak [2.81], vagyis a vaseszközök korabeli használatát nem csak mi feltételezzük. [282] Arra a lehetséges ellenvetésre pedig, hogy a régészek nem találtak a korból származó vasvésőt, kön­nyen megadható a magyarázat: az akkoriban rendkívül költséges vasat feltehetően mindig gondosan beolvasztották, míg a rozsda a többit gyakorlatilag megtette.

A Kheopsz-piramisnak azonban egyik gránitköve sem volt elég nagy ahhoz, hogy egyszerre kettőnél több munkacsapat dolgoz­hasson vele párhuzamosan. Az egység két csoportra tagolódott, melyekben külön-külön egy vésőtartó és kilenc ütőember tevé­kenykedett - a munkacsapat összesen tehát mintegy húsz főből állhatott. Három kalapácsos öt percig ütötte váltakozva a vésőt, eztán leváltotta őket a következő hármas alegység, ezt pedig a harmadik. Félórás munka után a másik vésőtartó lépett a helyük­be a maradék kilenc kalapácsossal, másképp ugyanis - ellentét­ben például Roeder véleményével -, egész egyszerűen nem lett volna elvégezhető ez a nehéz fizikai munka! A munka gyors elő­rehaladása szempontjából külön szerencse, hogy a Kheopsz-pira- mis viszonylag kevés gránitkövet igényelt. Tudniillik mindössze­sen kereken ötszázat, melyekből viszont több mint száz nagyon súlyos volt - egységenként mintegy negyven tonna körüli tömeg­

178

gél. Összességében azonban elég idő juthatott a Kheopsz-pira- mis köveinek a kőfejtőkben történő darabolására és a helyszínre szállítására, minthogy a gúlának először is el kellett érni a negy­venméteres magasságot, míg az első gránitkövet beépíthették a piramis testébe, és az építménynek majdnem hetven méter ma­gasra kellett nőnie ahhoz, hogy a legfelső „terhelőkamra” utolsó gránittömbjét is a helyére lehessen illeszteni.

Ha egy munkacsapat akár csak egy „normál méretű” követ fejtett volna is ki naponta a szikla falából, négy csapat akkor is bősége­sen elég lett volna arra a célra, hogy7 féléves határidőn belül az összes gránitkövet kitermelje! Mi ezt a határidőt felemeljük a húszszorosára, vagyis húsz napra munkacsapatonként és gránit­tömbönként, illetve végeredményben tíz évre, hogy egyetlen idő­határ se kerüljön veszélybe.

Tehát egy húsz emberből álló rakodócsapat húzhatta fel a gránit­köveket a szánokra, további huszonöt szállította a kifejtett köve­ket a rakodóhelyre, ami mintegy másfél kilométeres távolságra feküdhetett a kitermelés helyétől. A kellő nagyságú csapat létszá­ma pedig a következő módszerrel becsülhető meg: a kőfejtő és a folyó közti másfél kilométeres távolság megtételére egy szánnak hetvenöt percre van szüksége, pihenővel és visszaúttal pedig to­vábbi negyvenöt percre. így tehát ötszáz perces napi munkaidő­vel számolva egy munkacsapat négy követ tudott naponként a Nílushoz hordani, ami azonban valószínűleg még meg is haladja a valós számot. Ebből a számításból azonban az asszuáni csapat létszámát illetően egy meglepően kicsi szám adódik: összességé­ben mintegy százötven fő:

80 kőfejtő négy csapatban,14 kovács és kisegítő,10 mester, írnok, vízhordó, élelmező,20 rakodómunkás,25 hordár,1 felügyelő.

179

Láthatjuk tehát, hogy habár az asszuáni kőbányák a nagy pirami­sok nyersanyagának előkészítése céljából elsősorban specialisták és büntetésüket töltő elítéltek munkáját vehették igénybe - de korántsem embertömegekét! Elméletünk alapján, még ha tízsze­resét is küldenénk kőtörőnek a kőfejtőkbe, akkor is csak ezeröt­száz embert kellene Asszuánba „irányítanunk”. Jóllehet a negy­ventonnás kövekhez időről időre egy-egy 180 fos, nagyobb létszá­mú vontatócsapatot is a helyszínre kellett küldeniük.

Pitagorasz piramisa?

A szamoszi Pitagorasz nevét minden iskolás jól ismeri híres téte­le révén, miszerint a derékszögű háromszögek oldalai fölé írt négyzetek az alábbi, nevéhez fűződő formulának tesznek eleget:

a2 + b2 = c2

Annak ellenére, hogy a „Pitagorasz-tételt” aligha a Kr. e. VI. szá­zadban élt Pitagorasz állította fel, van néhány pitagoraszi három­szög, melyeknek kizárólag egész számúak az oldalhosszúságai. A leghíresebb a 3:4:5-ös reláció, ami így, iskolásán kiszámolva az alábbi értékeket adja: 9 + 16 = 25. Emlékezetünkbe idézhetjük, hogy Khefrén a 4:3 arányt választotta piramisához, és így lénye­gében egy pitagoraszi szabású piramist kapott eredményül! A többi egész számú „pitagoraszi” arány mindazonáltal kevésbé jel­lemző a piramisok általános „szabásmintájára”: 5:12:13 vagy 7:24:25 vagy 119:120:169 (96. kép).

Kheopsz, Khefrén apja kevésre becsülte a 4:3-as arányt, és inkább a 14:11-es mellett tört lándzsát. Közelebbről nézve a dolgot az a benyomásunk támadhat, hogy piramisával Kheopsz mintha „a” Pitagorasz-tételnek akart volna emlékművet állítani.

A „királykamra” helyzete így például annak révén tűnik ki az épü­leten belül, hogy ebben a magasságban a piramiscsonk felszíne fele az 53 000 négyzetméteres alapterületnek; a pontos magas­

180

sága pedig hatvanöt centiméterrel van a kamra 42,28 méteres ta­lajszintje felett, vagyis áthúzza a kilencven centiméter magas „szarkofágot”. [283] A „Pitagorasz-tétel” gyakorlati alkalmazása ezáltal tehát kétezer évvel előzné meg annak általunk ismert bi­zonyítását!

Még egyértelműbben mutatkozik meg a „Pitagorasz-tétel” eredményes alkalmazása a „királykamrában”, amelynek mérete 5,24 m x 10,48 m x 5,28 m-t fog át, ami egyiptomi királykönyök­ben mérve pontosan megfelelt a 10 x 20 x 11,14-es aránynak. Va­jon miért nem választottak a magasság tekintetében is egész szá­mot? Nos, az egyiptomiak ebben a kérdésben a bizalom kérdése elé helyezték az ellenőrizhetőségét. Egy fal számukra akkor volt elég stabilnak tekinthető, ha mindkét átlója egyenlő hosszúságú volt. A rövid oldalakon ezért választották tehát a kerek tizenöt kö- nyöknyi átlót. Ez adta meg aztán az 5,858 méteres kamramagas­ságot, amit a gyakorlatban csupán minimális mértékben vétettek el. Ezen túlmenően további kontrollehetőség nyílt számukra az amúgy is inkább egy kisebb csarnokhoz hasonlítható kamrán ke­resztül, átlósan. A tizenöt könyöknyi falátlóból és a húszkönyök- nyi oldalhosszból pedig kényszerítőén adódott a kerek huszonöt könyök hosszúságú teremátló, ami immár a tétel alapján bizo­nyítható volt számukra. Ezeken ldvül megemlítendő, hogy a kam­ra bejáratát egy olyan hatalmas kő hidalta át, amely impozáns mé­retével rögtön két réteget is kitett. Természetesen ez a kő is „hó­dol” a Pitagorasz-tételnek, amint azt J. P. Lepre [284] igazolta.

Érdekes módon Hérodotosznak, bár az építési terveket már kétezer éve úgymond „félretették”, még mindig tudomása volt a piramisfelszín klasszikus arányáról: a Kheopsz-piramisnak mind a négy oldallapja akkora, mint a piramis magasságával megegye­ző oldalú négyzet. Ez a valóságos „Pitagorasz-tétel” a következő- képen fest:

(teljes magasság)2 + (alapterület oldalának fele)2 =(az oldallap magassága)2. [285]

Ezen matematikai finomságok ellenére az egyiptomiak éppen­séggel egyáltalán nem számítanak a matematikai tudás úttö­

181

rőinek: „Miután tehát egészen nyilvánvaló, hogy a magasabb ma­tematika területén az állítólagos, rejtélyes ismeretekkel kapcso­latban semmi sincs, amit Oegyiptom építészei több mint 4000 évvel ezelőtt a nagy piramisok építésekor, különösen a Kheopsz- piramis kapcsán fejlesztettek volna ki, ideje lenne, hogy immár az egyiptomi papiruszok tanúbizonyságához forduljunk.” [1 &6] A legrégibb matematikai leírások, amelyek Egyiptom területén fennmaradtak, csupán a második átmeneti korszakból származ­nak, tehát körülbelül a Kr. e. XVTI. századból. Ezek ráadásul el­sődlegesen az Egyiptom területére benyomuló hükszoszok ér­deklődését tükrözik, nem pedig magukét az egyiptomiakét, akik­nek első, önálló matematikai kezdeményezései majd csak a kö­zépbirodalom tájékán keresendők. A rendkívüli matematikai te­hetséggel megáldott görögök Pitagorasz követőiként a mai tudo­mányos álláspont szerint az óbabiloni Marduk kései tanítványai lennének, aki Kr. e. 2000 és 1700 között karcolta agyagba a „Pi­tagorasz-tételt”. Az azonban, hogy miként kerülhetett át ez az ősi tudás a görögök lakta területekre, egyelőre még teljesen tisztá­zatlan kérdés, mert a babiloniak ezerévnyi „black-out” és nyugta­lanító szellemi gyengeség után csak Kr. e. 600 után vetették bele magukat ismét a számtantudomány művelésébe.

96. kép: H á r o m pi-

TAGORASZI HÁROM­SZÖG; A BAL OLDALI MEGEGYEZIK AK h e f r é n - piram is

FÜGGŐLEGES METSZE­TÉNEK FELÉVEL( K rackf . 5 7 . O .).

182

Ha a szokásos kronológiánál maradunk, úgy a Pitagorasz-tétel esetében paradox módon a kora bronzkori piramis vaskori geo­metriájáról kellene beszélnünk. Itt tehát aggasztóan recsegni-ro- pogni látszik a Mezopotámia és Egyiptom közötti hagyományos kronológia építménye. Minthogy az a bibliai és pszeudo-csil- lagászati normákhoz igazodik elsősorban, nem is fogja magát so­káig tartani, minthogy állításait a régészeti leletek újra és újra megcáfolják. [2.87]

Hogy mennyire nehéz dolga van saját felhalmozott tudásával kapcsolatban magának az egyiptológiának is, azt legutóbb példá­ul Miroslaw Verner könyve is érzékeltette. „A világ egyik legne­vesebb piramiskutatója foglalja össze tudományága ismereteinek aktuális állását” - mindezt pedig egy paradoxonban megfogal­mazva. Az itt idézett kiadói fülszöveg ugyanis az alábbi kérdést veti fel: „Hogyan sikerülhetett közel ötezer évvel ezelőtt egy népnek, amely sem a vasat, sem a bronzot, sem az alapvető szá-

2 : 3=5 : 3 , A KAMRA 3 : 4 : 5 (F lX 2 0 . 0 . ) .

183

molási technikákat nem ismerte, a hatalmas kőtömböket egymás­ra helyeznie?” Vajon megnyugtató választ kapunk-e a könyvben az ilyen módon feltett kérdésre? Nos, ahogy a szerző kifejti: „Az első lépések a jövendő építmény majdani létrejötte felé a »pro- jektirodában« tétettek meg. Itt alapos matematikai és geomet­riai ismeretekkel felvértezett szakemberek dolgozták ki a terveket [...] Az ősi egyiptomiak építményei maguk a legjobb bizonyíté­kai matematikai képességeiknek.” [288] Láthatjuk tehát, hogy Verner ezúttal egész egyszerűen a piramisok építésének korába helyezi át azon matematikai papiruszok tudásanyagát (így nem utolsósorban a Pitagorasz-tételt is!), melyek, ahogy fentebb már kifejtettük, elvben egy fél évezreddel későbbre datálódnak. [289]

(Föld)mérési problémák

Megkockáztatunk még egy utolsó pillantást vetni az építkezési hely bemérését érintő kérdéskörre. A voltaképpeni építési telek kereken nyolc focipályányi területet foglalt el. Felülete egyáltalán nem volt teljesen sima, tulajdonképpen egy még meghatározat­lan nagyságú sziklacsonkot alkotott. Ez a térbeli elhelyezkedés a „szállítási oldal” esetében ugyanúgy megfigyelhető, mint két, ha nem egyenesen három sarkán és a nyugati oldalán egyaránt. [290] Ezzel azonban a sziklacsonk megakadályozta az átlók lemérését, vagyis a legbiztosabb eszközt, amivel az építmény derékszögeit az építők le tudták volna ellenőrizni. Ezért még azokkal a módsze­rekkel is foglalkoznunk kell, amelyeket azért fejleszthettek ki, hogy a piramis orientációjának és szögei pontosságának közmon­dásos precizitását kivitelezhessék.

Mindazonáltal ez az alapterület - beleértve az építményt körbe­vevő kövezetei is - olyan precizitással lett szintbe hozva, hogy a függőlegestől való legnagyobb eltérés a kereken kétszáznegyven méternyi hosszúságon is csupán 2 ,1 centimétert tesz ki! [291] A „nonkonformista” szemléletű kutatók elméletei ezért legin­kább egyszerűen vízelvezető árkot csákányoztatnának a korabeli egyiptomiakkal, ami aztán a vízinértékes szintező elve alapján

184

eredményezhette a bámulatos pontosságot, hogy azt követően kövezettel vagy sziklákkal fedjék be a felületet. Léteznek továbbá olyan javaslatok is, melyek szerint az építési területet egy alacso­nyabb gáttal kellett a piramisépítőknek körülvenni - hiszen csak egy ilyen nagy vízfelszín garantálhatta volna a meglepően sima felületet. [292]

Mindazonáltal Dröfíler meglehetősen pontatlan megfogalmazá­sát („és vizet vezettek a területre”) nem lehetett túlzottan könnyű átültetni a gyakorlatba, minthogy a Nílus és a Nílus-csatorna az építkezés szintje alatt negyvennégy méterrel mélyebben folyik. Az egyiptológusok ezért élénk tiltakozásuknak adtak hangot az ilyesfajta feltételezésekkel szemben. Mivel a vizet előbb valahogy mégis a magasba kellett volna juttatni, „igen valószínű”, hogy az a mérés előtt már lényegében „elpárolgott vagy elszivárgóit vol­na”; ezért „egyetlen vízzel operáló elmélet sem jöhet számítás­ba”. [293] A vízmértékes szintező használatát megengedő feltéte­lezések hiányában ezért gyakorlatilag „szükségállapot” uralkodik a vonatkozó magyarázatok terén. M. Haase, aki kőkeményen vé­di az egyiptológusok véleményét, ezért aztán mintegy ötven cen­timéter hosszú faszintezőkről igyekszik gondoskodni magyaráza­taiban, bátran kiegészítve azokat feltételezett szintezőkeresztek korabeli használatával is. Tekintettel azonban a szerény kapacitá­sú korabeli kéziszerszámokra, a szerző ezen elméletének négy ol­dal terjedelmű kommentálására kényszerül, melynek keretében nem győz hangot adni afelett érzett csodálatának, hogy az egyip­tomi szakemberek kéziszerszámaik minősége ellenére milyen „bámulatosan precíz eredményekre jutottak”, illetve, hogy azok mily „hihetetlenül pontos”, „megdöbbentő” és „egészen bámu­latos eredmények”-nek számítanak is valójában. [294] „Víziszo­nyuk” miatt tehát az egyiptológusok még mindig a Kolumbusz tojására várnak a rejtély megoldása kapcsán. Mindeközben a fennsík tömítését bizonyító nyomokra bukkantak nemrég: a te­reppel szomszédos szikláknak a hasadékait olyan ügyesen zárták el kődugaszokkal az építés korában, hogy azok P. Délétie-nek csak 1986-ban tűntek fel. [295]

185

Térjünk át immár az égtájak szerinti pontos betájolás fogós kér­désére: Ottó Neugebauer 1980-ban felvetett indítványa óta íme még egy, az egyiptológusok előtt tornyosuló rejtély! Maga a ja­vasolt eljárás a következőképpen működik: vegyünk egy precízen kidolgozott gúlát, és azt helyezzük úgy a jövendő építmény ab­szolút sík területére, hogy két éle körülbelül dél-észak irányban fusson, majd pedig hosszabbítsuk meg ezeket az éleket vonalak­ként az alapfelületen. Egy huszonnégy órás időintervallum alatt figyeljük meg, hogy a gúla árnya mely ponton metszi a két vona­lat. Ha mindkét élvonalszakasz abszolút egyenlő hosszúságú, ak­kor a gúla pontosan dél-észak irányban áll. Ha nem, akkor egy kicsit fordítani kell rajta, és a következő nap folyamán mindezt újramérni. Naponként ismételve az eljárást az végül pontos eredményre vezet. A régi egyiptomiak tehát így tájolhatták be a Kheopsz-piramist minden égi és csillagászati ismeret nélkül, és főként annak hiányában, hogy tudomásuk lett volna a pontosan északon álló sarkcsillagról. [296]

A pontos tájolás ezen útja minden bizonnyal egy sor közbenső ál­lomáson keresztül vezethetett el a végleges eredményig. Miután a gúla nagyjából pontos közelítésben mutatta a dél-észak irányú tengelyt, a három mellékpiramis - amelyek amúgy a főpiramis 1:5 léptékű lekicsinyített modelljeiként hatnak [297] - közül az első voltaképpen egy huszonkilenc méteres gnómónként tervez­tetett. így vált aztán lehetségessé számukra, hogy ezen mérések­kel - amelyeket egy másik mellékpiramissal még egyszer ponto- síthattak - megoldják a főpiramis „egyenesbe hozását”, amely olyannyira sikeres volt, hogy annak aprólékos precizitása még ma is őszinte bámulatot kelt. Sajnos, ez az elegáns módszer csak a néhány téli hónapban működik hatékonyan, mert a magasan álló Napnál egy gúla éppoly kevéssé vet árnyékot, mint az ötvenkét fokos hajlásszögű piramis délidőben...

Jóllehet már egy obeliszk vagy egy másik gnómón árnyéka is jobb szolgálatot tehetne a magyarázat szempontjából, mégis, ezt az idevágó szakirodalom csak Isler óta kezdi így látni. [298] Egy hosszabb méréssorozatban fáradság nélkül meghatározhatták

186

minden napra vonatkozóan azt a pontot, amíg az a legrövidebb árnyékhoz nem ért (98/b. kép). Legkésőbb egy év után pedig a megfigyelők pontos egyenest húzhattak, amely immár az obe- liszktől precízen északi irányba mutatott. Kár, hogy ezek a méré­si pontok az árnyékvetőhöz egytől egyig igen közel vannak, mi­vel Egyiptomban a Nap általában mindig igen magasan áll!

Következésképpen célszerűbbnek látszik ahhoz az éjszakai méré­sekre használt mesterséges horizonthoz fordulni, amely I. E. S. Edwards felvetésére került a vita áramlatába (98/a. kép). Ezt a célt szolgálhatja egy egyenes vagy görbített fal, amely egy abszolút vízszintes felső záró peremmel rendelkezik. Egy rögzített megfi­gyelési pontból az éjszaka folyamán az a jelenség válik pontosan megfigyelhetővé, hogy a csillagok cirkuinpoláris mozgásuk során miként mennek le és fel ezen fal mögött. A csillag két „falérinté­si” pontjának megjelölésével pedig kitűnik, hogy ezen mérési pontok között, mégpedig pontosan középen fekszik a pontos északi irány. [2.99]

Ennek a módszernek az a nagy előnye, hogy az éjszakai tájo­lás sokkal hosszabb mérési szakaszra rögzíthető, akár az egész piramis hosszában is. Ennek köszönhetően már igen figyelem­re méltó mérési pontosság érhető el. Ráadásul attól függetlenül működik a módszer, hogy a csillag az adott korban pontosan az égi északi póluson állt-e. Időközben Rolf Krauss [300] ugyan el­vetette a metódust, mert a gizai fennsíkról látható csillagok nem függőlegesen kelnek fel, ezért keleti irányú mérési hibának kellene jelentkeznie, míg a valóságos piramis minimális mér­tékben nyugatra „húzódott”. A módszer egy változatát azonban Josef Domer kipróbálta a gyakorlatban, és jónak találta. [301]

így már érthetővé válik, hogy a három piramisoldal kevesebb, mint 2,5 ívpercnyi, abszolút minimális mértékkel tér el az észak-dél iránytól. S habár a mérés ténye önmagában nem is te­kinthető csodának, azért az építés pontos kivitelezését, amit egyetlen más nagy volumenű építkezés sem volt képes felülmúl­ni, talán mégis csak annak nevezhetjük.

Az épülettervekről azonban jóformán semmit sem tudunk. A kivitelezés pontossága alapján mégis a legpontosabb minták

187

98. kép: a) É s z a k m e g h a t á r o z á s a m e s te r s é g e s h o r i z o n t t a l é s c s i l la g ,m e g f i­

g y e l é s s e l E d w a r d s a la p já n , b) k é t , a N a p v e t e t t e á r n y é k m é ré sé n e k f e l e z é ­

s é v e l M . I s l e r u t á n ( S t a d e lm a n n 1 9 9 0 , 2 5 4 . o . ) .

99. kép: A l a p r a jz - k é s z í t é s i m ó d sz e re k (A . K o t i m a n n ) :

A FÜGGŐLEGES METSZETET 1:1-BEN FELRAJZOLJÁK A SÍKRA ÉS KIEGÉSZÍTIK AZ ALAP­RAJZ FELÉVEL. A Z ÁTLÓ LEFORDÍTÁSÁVAL MEGKAPJUK A NÉGY GERINCÉI. VALÓDI HOSSZÁT ÉS HAJLÁSSZÖGÉT. F a SZÖGIDOMOKKAL ELLENŐRIZHETŐ A MÉRTÉK MEGTAR­

TÁSA .AZ ÉPÍTKEZÉS SORÁN (KüTTMANN 39. ().).

188

használatát kell feltételeznünk. A legbátrabb javaslat ezzel kap­csolatban Kottmanntól és Heisétől származik (99. kép), elgondolá­saik szerint a függőleges vetületet eredeti nagyságban karcolták bele egy sima felületbe és egészítették azt ki az alaprajz felével, így kézzel fogható módon kaphatták meg a valódi hosszúságot és a négy él hajlását. [302] Mégis, hol lehetett elégséges kőfelület ehhez az óriás tervrajzhoz? Mivel Kottmann ránk hagyja a prob­léma megoldását, arra egyedül a későbbi Khefrén-piramis alap­területe kapcsán akadhatnánk rá. A közvélekedés szerint azonban ezen terület akkoriban a Kheopsz-piramis építési udvaraként szolgált. Hogy itt készítettek volna elő egy rajztáblát, ahhoz nem csak egy másik, úgyszintén közel fekvő építkezési területet kellett volna találni, hanem az egész, eredetileg meglehetősen ferde dő­lésű felszínt szintbe kellett volna hozni már Kheopsz uralkodása alatt, ami igen valószínűtlen elképzelésnek tűnik. Emiatt sokkal inkább egy hatalmas köteg papiruszlap használatát volna célsze­rű feltételezni - ezek kiteregetésére azonban sajnos sehol sem volt lehetőség...

Pontosabb felvilágosítás tehát csak a helyszíni ásatásoktól várha­tó. A saját hazájában tapasztalt jelentős mértékű ellenállás dacá­ra Zahi Hawassnak, Giza igazgatójának és ásatójának 1992-1993-ban a főpiramis délkeleti sarkán álló kis kísérőpira­misoktól (ún. „kultuszpiramisok”) kezdődően a völgytemplomon és a negyvenöt fokos feljárón át a munkás, művész és papi váro­sok vizsgálatáig bezáróan egy egész sor feltárást sikerült lebonyo­lítania. Hawass ennek köszönhetően immár sziklajelzésekkel is tud szolgálni a gizai fennsík területén, amelyek egy piramis próbaszakaszainak számítanak. [303] Ha pedig idővel az összes ásatási munka lezárul, és a róluk szóló publikációk is napvilágot látnak, akkor a fáraókori mérési technikák is jobban körülhatá- rolhatóak lesznek.

189

A piramis lábától a csúcsig

Most a „királykamra” szintjén maradunk, de egy olyan időbe me­gyünk vissza, amikor ezt a kamrát még el sem kezdték építeni. A szabad területre, mint azt már tudjuk, percenként egy új kőtömb érkezik. Ez a szám rémisztőbben hangzik a valóságos helyzetnél. Ebben a magasságban körülbelül 16 ezer 400 kőtömb számára van hely. A rendelkezésre álló terület nagysága négy fut- ballpályának felel meg, és számos munkacsapat számára kínál bő­séges helyet.

Itt fent is síneket helyeztek el a megrakott szánok vontatásá­hoz. A sínpár végén kioldozták a kőtömböt, több erős emelővel felemelték és aláékeltek, majd eltávolították a szánt és az utolsó sínt. Ekkor a kváderkövet egyetlen görgő és több emelő segítsé­gével a megfelelő helyre szállították, a görgőt eltávolították és az emelőkkel a megfelelő helyzetbe emelték. A kődarab a számára meghatározott pozícióban feküdt, és az utolsó, mozgatható sín­darabot a következő helyre rakták. Clarké és Engelbach körsze- letformájú kiigazító eszközeit a raktárban hagyjuk, mert a kő csak akkor állítható fel végleges helyzetébe, ha ezekről a farészekről lehúzták. (Sok más társához hasonlóan a gyakorlatban Clarke-ék segédeszköze is használhatatlan.)

A négyből minden egyes, ezen magasságba vezető hitrendszer­hez hét lerakodócsapatot feltételezünk. Mivel a könnyen eltolha­tó síndarabok nem csúsznak olyan jól, mint a sík talajon vagy az épület szárnyán jól rögzített sínek, ezért a vontatócsapatok lét­számát tizenegyről tizenháromra emeljük. Ehhez jön még tizen­három emelő, kőfaragó, sínépítő, felügyelő, vízhordó stb. Tehát összesen 26 x 28 = 728 emberünk lenne a lerakodócsapatban. Ezt a középértéket vesszük figyelembe, a végső számításnál azonban tudnunk kell, hogy ez a szám a piramis építésekor lehetett sokkal több, de sokkal kevesebb is.

Amennyire fel tudjuk ismerni, a piramisok belsejében lévő köve­ket a külső kövekhez képest kevésbé pontosan illesztették egy-

191

100 . kép: Á t l ó s - és

SAROKFUGÁK A BURKO­

LATKÖVEKEN (G O YO N

1 5 8 . 0.).

máshoz. így, ha a kődarabok megfelelő átlós felülettel voltak el­látva, kevesebb lezáró kőfaragó munkára volt szükség.

Az itt bemutatott módszer megegyezik az épületrégész által megállapítottal: a burkolóköveket mindig a kőrétegekkel együtt kellett elhelyezni - ez nem is történhetett másképpen. A spirális rámpa védelmezői egyvalamit figyelmen kívül hagynak. Csiga­lépcsős tekervényeik majdnem teljesen elfedik ugyan az egész te­rületet, de egyáltalán nem érik el a felület összes pontját. Ez eredményezi azt a kellemetlenséget, hogy a beborító rámpa le­bontásával párhuzamosan folyamatosan kis rámpákat kell építeni úgy, hogy az összes burkolókő a helyére kerülhessen. Ennek a munkának az anyagszükséglete lehetetlenül nagy, hiszen az el­bontott rámpaanyag másodszor már nem használható fel.

A levegőn szárított vályogtéglákat ezért, hogy anyaguk új tég­lák vetéséhez alkalmassá váljon, elbontásuk után szét kell törni, majd morzsolni.

Pontosabban: csak kellene - kellett volna.Merthogy a fentiekből tán kiderül: a spirális rámpát végképp

kiselejtezhetjük az utókor ötleteinek sorából.

Glettelés és kőkötés

A javasolt megoldás feltételezi, hogy a burkolatot a piramis alap­jaitól kezdve kiegyengették. Ez a munka a magasabb helyeken,

192

101. kép: S o k s z o ­

r o s a n FOGAZOTT

ALAPDARABOK F.GY SA­

ROKKŐ KÖRÜL (F l\

239. 0.).

ahol a kövek átlagos vastagsága 60 centiméterre csökken, csak fekve végezhető. Ennek ellenére olyan munkaállványokból indul­hatunk ki, amelyeket fentről két kötélen, rézsútosan lógattak le, hogy a glettelési és a csiszolási munkálatok a lehetőség szerint minél kényelmesebben elvégezhetőek legyenek. Ezt a munkát 20 ember nyélbe ütheti. Nem árt tudni, hogy miközben a „király­kamra” magasságában minden egyes „emeleten” csupán 650 bur­kolókövet kell lefektetni (körülbelül), eközben belül 16 400 követ kell a helyére rakni. Ha - és ez megfelel alapfeltevésünknek - minden percben elhelyeznek egy követ (persze egy-egy kő beépí­tésére - a 28 elhelyezőcsapatnak köszönhetően -, sokkal több idő jut), akkor egy sor építése több mint 32 munkanapot igényel. Ez idő alatt a 20 csiszoló minden egyes munkanapon egy-egy bur­kolókövet, tehát egy körülbelül másfél négyzetméternyi felületet képes ki egyengetni.

Hogy nézett ki az akkori kőkötés? Ha a burkolatot ina beton­ból építenék, akkor meg kellene határozni a hőtágulási hézagok pontos számát. Csak így lehetne elkerülni a napi magas hőinga­dozások miatti állandó kiterjedés és összehúzódás miatt a burko­lat egészében keletkező káros feszültségeket. A megannyi nagy­méretű kő használatával ezt a probléma ideálisan megoldható; ha ez másképp lenne, ma már nem állnának az antik világ ezen utol­só csodái sem.

Egy másik ok a lefektetés módja. Mint ahogy minden kőmű­ves tudja, az a fal, amelyben egyszerűen csak felhalmozzák a kö­

193

veket, nem tói sokáig marad meg. „A falazat tartóképessége és te­herbírása a kőfelületek minél nagyobb felületen való érintkezésé­ből és azok sűrűségéből származik, valamint az ezekből eredő súrlódási ellenállásból.” [304] Ezért a köveket egy pontosan meg­határozott minta szerint kell lefektetni, és ez a minta a növekvő falerővel mind bonyolultabbá válik. Az egyköpenyű falépítmény­nél, amely csak egy kőrétegből áll, a fúgákat csupán a következő sor kövei fedik. A kétköpenyű falépítmény esetében a kövek egy­más alatt is fogazottak - itt felső kövekről és kötőkövekről be­szélünk, kétsoros és keresztkötésről. Ez érvényes a magfalépít- ményre és a falburkoló téglákra is, ezek például az illesztésnél lehetnek az alappal összekötve.

A régi egyiptomiak még összetettebb illesztéseket választot­tak. Szívesen használtak átlós fúgákat vagy trapéz alakú szabáso­kat, hogy az építményt optimálisan védjék a feszítő erőktől és a repedések képződésétől (100. kép). Egy, a déli oldalon keletkezett falrepedésnek köszönhetően tudjuk, hogy az építkezésnél mindig kiemelték az alsó sort a fölötte levőhöz képest. [305J Egy ilyen fogazáshoz olyan kis vastagság is elég, hogy a nem beavatottak el­siklanak felette. Am rendkívül fontos marad a kölcsönös fúgata­karás: minden fúga takar, és el is van takarva, miközben a kő nem­csak az alatta vagy a felette fekvővel van kapcsolatban, hanem a mellette levővel is.

102. kép:Á t l ó s n y o m ó e r ő k

EGY A.) JÓL MF,GÉPÍ­

T E T T ; KIFELÉ HA l'Ő

NYOMÓERŐK EGY B)

ROSSZUL M EGÉPÍTETT

p ir a m is b a n ( M e n ­

d e l s s o h n 9 1 . o . ) .

194

A Kheopsz-piramis esetében a habarcs két formája ismert. Az alapfalépítménynél bőségesen alkalmazták „a gipsz, mészliszt, homok, sőt gránittörmeléket”. Milyen célt szolgált mindez? „Hogy7 ne helyezzenek el nagy és súlyos kőtömböket, és ne kell­jen egészen pontosan illesztve glettelni az összes kőfelületet- ahogy ezt az ókori építőmesterek még megtették -, az utókor feltalálta a habarcsfúgát. Tehát a habarcs nem ragasztóanyag, amely összeragasztja a köveket, hanem inkább keményítő töltő­massza.” [306]

Hogy a kemény töltőmassza ellenére is kapjunk tágulási héza­gokat, lehetőleg homokkal töltött hézagokat építettek be, ahogy ezt a Kheopsz-piramisnál Kérisel mikrogravimetrikus módszer­rel kifürkészte a „királynői kamra” bejáratánál. [307! Azonkívül úgy tűnik, hogy a tömbök nem tökéletesen illeszkednek egymás­hoz. Az építmény belsejében a fúgák között, meghatározott elhe­lyezési szabályok szerint levegő van. [308]

Ezzel szemben a megmaradt burkolóköveket gipszhabarcs kö­ti össze egy vékony lemezre emlékeztető, legfeljebb millimé- temyi vastagságú réteggel. [309] Ez lehetett glettelőanyag, de szolgálhatott a behatoló víz elleni védelemként is. A Khefrén- piramisnál D. Klernm még cementmaradékokat is kimutatott. A cement készítéséhez „a mész, kvarchomok és ásványi anyagok szuszpenziójának keverékét 1000 fokra felhevítették”. [310]

103. kép: E n y h é n

LEJTŐS KŐFFKVF.S

A SARKOK FELÉ AZ ÁT­

LÓS TOLÓFRÖ ELLENI

VÉDELEMKÉNT ( M E N ­

DELSSOHN 114. 0 .) .

195

A piramis felső részénél folyó munkálatok felügyeletére állít­sunk oda 72 férfit. Itt, ahol ezt az óriási puzzle-t, ezt a hatalmas építkezésdobozt lehetőleg súrlódásmentesen állították össze, ennyi ellenőrre van szükség - ők legfőképpen az esetleges eltéré­sére ügyelnek, valamint a külső réteg pontos kivitelezésére.

A későbbi elemzők sokáig nem vették észre, hogy egy ilyen hatalmas súlyú kőtömegnél fellép a kifelé mutató erőkomponens is. Mert egy olyan tömeg, amely lefelé nyom, saját súlya alatt ki­felé is „el akar indulni”, amennyire azt az alap engedi (10 2 . kép). Emiatt jellegzetes erővonalak alakulnak ki. [311]

Egy piramis alsó köveinek kinyomulását meg lehet akadályozni azzal, hogy minden egyes követ a közép felé hajlítva építenek be. Ennek a módszernek a használata a III. dinasztiában megfigyel­hető, a Kheopsz-piramison viszont nem mutatható ki. [3121 En­nek ellenére úgy tűnik, hogy több kutató állításának megfelelő­en [313] a kősorok rétegződése rézsútosan a közép felé esik (103. kép). Ezt csak akkor tudnánk pontosan lemérni, ha lebontanánk

104. kép: B o r c h a r d t a z t á l l í t o t t a , h o g y a K h e o p s z - p i r a m i s m a jd n e m

FÜGGŐLEGES, EGYMÁSBA ÁLLÍTO TT KOCKÁKBÓL ÉPÜ LT, .AMELYEK FÖ LÖ TT BURKOLÓ­

KÖVEK VOLTAK. E Z A GONDOLAT BIZONYÍTHATATLAN MÓDON M ÉG MINDIG KÍSÉRT .AZ

IRODALOMBAN (G O Y O N 43. 0 .) .

196

a piramist - ugyanakkor már láthatók az érintkező sziklák által képzett sarkok, illetve a sziklaalapba bemélyedt saroktömbök. Ezek önmagukban még nem elegendő bizonyítékok; ha azonban a lerakásnál nem gondoskodnak minderről, akkor a hatalmas nyomás alatt ezek a támasztékok szétmorzsolódnának, miközben a kövek köröskörül kitörnének (1 0 1 . kép).

A Kheopsznál, mint a Sznofru-piramisnál is Eszak- Dahsúrban, minden egyes piramisoldal közepe valamelyest be­nyomódott, mint ahogy ezt egy, a nyári napforduló idején készült felvétel optikailag jól bizonyítja. Valószínűleg ez a „szabásminta” is az elszakíthatatlan felület kialakítását célzó statikai biztonsági intézkedések sorába tartozott.

Az összes ilyen típusú építési trükk egyetlen egy dolgot nem tűr meg, nevezetesen hosszan futó függőleges vagy vízszintes fúgá­kat. Ezek egy emeletet egyenesen instabillá tennének. (Csak a gránitmagnál lehet abból kiindulni, hogy fogazás nélkül „dugták be” mészkőburkolatába.) Már csak ezért is határozottan el kell utasítani a Kheopsz-piramis héjait, amelyek L. Borchardt 1932-es publikációja óta gyakran felbukkannak az irodalomban [314] anél­kül, hogy valaha is bizonyították volna létezésüket. [315] Az állí­tólagos, egy középtorony köré függőlegesen állított, különálló 38 kocka a legbiztosabb megoldás lenne a Kheopsz-piramis élet­tartamának drasztikus megrövidítésére (104. kép). így Borchardtnak ez a feltevése, amelyet egyetlen későbbi kutató sem tudott megerősíteni, teljesen elvetendőnek ítélendő.

Kurt Mendelssohn fizikus a meidumi piramissal foglalkozott. Ma ennél a piramisnál egy meredek belső mag emelkedik ki a horda­lékkúpból. Ezért Mendelssohn piramisbeomlásról beszél, amely­nek elháríthatatlannak kellett lennie, mert a burkolatot nem eléggé fogazta be ez a mag. Mindamellett ma az egyiptológusok vagy határozottan visszautasítják elképzelését - újabban Gantenbrink is [316] - vagy meg sem említik a piramisburkolat beomlásának elméletét. [317] Sajnálatos, hogy az egyiptológia ilyesfajta „külsős” felvetéseket csak ritkán fogad el, talán annak a reményében, hogy azok valamikor elavulnak - végül is az „osré-

197

105 . kép: A P1RAMIS1DŐK KÉZISZERSZÁMAI AZT M UTATJÁK, HOGY EZEK SOKÁIG

VOLTAK HASZNÁLHATÓAK: 1 - 5 , 7 RÉZVÉSŐ; 6 , 1 2 RÉZVÁGÓ; 8 , 1 8 , 1 9 ÁSÓ, FEJSZE;

9 , 1 0 EAKALAPÁCS; 1 1 RÉZFŰRÉSZ; 1 3 KŐTÖRŐ CSÁKÁNY; 1 4 DOLEK1TKALAPÁCS; 1 6

FAKAMPÓ; 1 7 EMELŐ; 2 0 - 2 3 FŰRÓ ÉS FÚRÓFEJ TŰZKŐBŐL (GO YO N 9 0 . 0 . ) . SAJNOS

G . G o y o n EGY KŐFARA(;Ó FEJSZÉJÉT EGY k ő t ö r ő K EZÉBE ADJA ( G o y o n 8 3 . 0 . ) ,

AKI SEM AKKOR, SEM MA NEM DOLGOZOTT VELE.

198

gi” egyiptológia már sok újító kísérletet túlélt változatlanul. Ez megmagyarázná azt is, hogy miért van manapság forgalomban ennyi nyilvánvaló butaság a piramisok építését illetően, mint pél­dául az egyiptológusok részéről a réz abszurd keménységének végtelenített, ráolvasásszerű ismételgetése, vagy a görcsös ra­gaszkodás a régen megcáfolt rámpatechnikákhoz.

A valóság nevetségessé teszi az efféle, szemellenzős mentalitásból adódó hazugságokat. Az egyiptomi piramisépítők megtalált szer­számai dokumentálják a legjobban a szerszám jelen időkig tartó, folyamatos használatát. Aligha lehet ez másképp, minthogy a szerszámok, ha egyszer megfeleltek speciális feladatuknak, na­gyon hosszú időn keresztül megőrizték formájukat. Változtatások csak akkor következnek be, ha vagy teljesen új anyagokat kezdtek használni, vagy - a legutóbbi időkben - ha a célirányos ergonó­miai vizsgálatok módosításra késztetik a használókat. Ezért tör­ténik a kövek „lezsinórozása” a jelenben ugyanúgy, mint az ősi­dőkben, tehát az, hogy a köveket egy kifeszített, okkerszínűre fes­tett zsinórral jelölik meg, s a kőfaragó előkészítő fakalapácsa még ma is olyan formájú, mint egykor az egyiptomiaknál. Igaz, ha egy kőfaragó fakalapácsát egy kőtörőmunkás kezébe nyomjuk (105. kép), ahogy ez az egyiptológusokkal megtörténhet 1^ 8], akkor persze a szerszámfolytonosság megtörik...

Kicsúcsosodás

Térjünk vissza az építkezés helyére. A piramis növekvő magassá­gával arányosan szemmel láthatólag zsugorodik a rendelkezésre álló munkaterület és felület. A szános felvonókat egymás után visszabontják, egészen addig, amíg a végső magasságba már csak egyetlen út vezet felfelé. A terelőbakoknak köszönhetően még az erősen leszűkült munkaterületen sem lépnek fel problémák, mi­vel azok egészen a piramis szélén állnak, és így csak kevés helyet foglalnak el.

A végére maradt vonóbrigád a „tetőn” az egészen kicsi felüle­ten is - például 15x15 méteren - egy követ még meg tud moz­

199

dítani. Két terelőbakkal segíti magát, amelyeket a felfelé menő bakokkal ellentétben az építkezés felületén a hátsó peremnél he­lyeztek el. Tehát a csapat ahhoz, hogy felhúzza a kőtömböt, ugyanazon az úton tud leereszkedni a piramisról, mint amelyen a felvonócsapat dolgozik. Azon kívül az egyre rövidebbé váló út­szakaszokat emelőerővel is le kell győzni. így a tulajdonképpeni csúcsig nincsenek problémák - de mi a helyzet a piramidionnal? Hogyan viszik fel az utolsó követ a piramis legexponáltabb helyé­re? Löhner megkísérelte, hogy ezt az akciót egy kép segítségével rekonstruálja.

Először ellent kell mondanunk F. Abitznak és Ottó Mucknak. Abitz legfelső rézsútos felvonójának ideiglenes beépítése, közvet­lenül az „örök időkre” elhelyezett piramidion alatt és mellett a legnagyobb problémákat veti fel, amelyeket a feltaláló nem sö­pört félre az útból. Miiek azt feltételezte, hogy a Kheopsz-pi­ramis egy kb. 2,5 m oldalhosszúságú emelvényben végződött, amelyen egy aranykorong vagy -golyó állt. [319] Egyáltalán nem

106. kép:A K h e f r é n - p ira m is.

A FELSŐ KŐRÉTEGEK

L e p siu s s z e r in t , és a

PIRAMIDION REKONST­

RUKCIÓJA

( S t a d e l m a n n 1985, 134. o.).

200

lenne szükséges idéznünk Erhard Kastnert, aki érezte: „a piramis csúcsa az, ami meghatározza a piramist”. [3 10 ] Már a Khefrén- piramis analógiájából következtetve nagyon valószínűtlenül hat Muck ötlete. Mert itt ma még látható, milyen nagy volt a piramidion, és miképpen volt megerősítve: a felső négy tömb, amely kb. 1,50 x 1,50 m területű, középre volt bemélyesztve; itt helyezkedett el sík talapzatán a piramidion, miáltal a legerősebb szél sem ártott neki. [32.1]

Szubsztanciáját csak feltételezhetjük: gránit, diorit vagy arannyal futtatott kő volt az obeliszkek csúcsának analógiájára? A régi bi­rodalomból csak három zárókövet ismerünk: Kheopsz és Mükerinosz kis piramisaiból, és az észak-dahsúri Sznofru- építkezésből. [322] Mind a három mészkőből van, de ebből kény­szerítő módon semmilyen következtetés nem vonható le a legna­gyobb piramisokra vonatkozóan. Sznofru zárókövénél feltűnő a megformálás, amellyel a sztereometria „helyre van hozva”, és így szó szerint illeszkedik a megfelelő ponthoz. Merthogy az építke-

M u n k a p la t f o r m a

L ö h n e r - I i l i g - m o -

DFLF SZÁMÁRA

( I l l ig rajza) .

10 7. kép .:

201

108. kép: A MUNKAKRŐ-FELHASZNÁLÁS SEMATIKUS DIAGRAMJA A PIRAMISOK EGYMÁS

UTÁN (FEN T ) TÖRTÉNŐ ÉPÍTÉSE ESETÉN ÉS AZ IDŐBELI ÁTFEDÉS KÖZBEN (LEN T)

( M e n d e l s s o h n 1 2 9 . o .) .

zés lehető legnagyobb pontossága ellenére a négy él és felület sohasem fog milliméter pontossággal illeszkedni, amiért is itt minden él másként van megformálva, és minden felület másképp hajlik. [323]

A piramidion felrakása

Nyugodtan és mégis gyorsan mászott fel majdnem 500 ember szorosan egymás mellett és mögött a piramis csúcsához vezető felvonók két oldalán fekvő lépcsőkön, hogy aztán elfoglalják he­lyüket a vonókötél keresztfáinál; ezt már több ezerszer megtették. Több ezerszer másztak le a piramisról; mindig mellükhöz szorít­va mindkét kezükkel a becsavart fát, félig fekve nekitámaszkodva, és egyik követ húzták fel a másik után. Mindig figyeltek arra, hogy egyformán húzzanak, egyformán menjenek, hogy a vonófát ne döntsék meg, az előttük, mögöttük, mellettük állót ne akadá­lyozzák, majdnem automatikusan engedelmeskedtek az elő- munkás utasításainak, és mégis találtak időt és levegőt arra, hogy beszélgessenek, még tán tréfálkozzanak is egymással és egymás rovására. Néhányan már évek óta ott voltak, mások, fiatalabbak, csak hónapok óta, de már ők is gyakorlottnak számítottak.

A napfelkelte előtt a derengő fényben rnég reggeli hűvösség uralkodott, ám ezt nemsokára felváltja a nappali hőség.

202

így történt ez ma is, mint más napokon ezen a hatalmas épít­kezésen, és mégis, ma másképp alakult minden. Mert ma teszik fel a piramidiont, ma koronázzák meg a piramist. A kőfaragók már hetek óta dolgoznak rajta. A kőfejtőből ormótlan tömbként került ki, s csak körülbelül volt piramis formájú. Aztán a kőfara­gók kidolgozták a kő végleges formáját, bár ehhez minden mes­terségbeli tudásukra szükség volt. Elvégre benne fut össze négy él és négy felület, amelyek a legpontosabb mérések ellenére is va­lamennyire eltérnek az ideálistól. A kőfaragóknak ezt az eltérést most ki kellett egyenlíteniük, ezért egészen felül, amikor már csak kevés réteg hiányzott, létrehoztak egy mintaívet lécekből, hogy az élek tényleges hajlását a legpontosabban vehessék figye­lembe.

Utánuk a kőcsiszolók következtek. Körös-körül csiszolták a tömböt, hogy a kidolgozandó oldal mindig teljesen vízszintes le­gyen. Sok ezerszer húzták át rajta a csiszolótömböt. A vízhordók állandóan úton voltak, és mindig új korsókat borítottak a fakád­ba, amelyből állandóan egy vékony csermely folydogált a csiszolt felületre. Végül a legfinomabb kvarchomokot és smirglit használ­ták, kóclabdákkal vizet dörzsöltek bele a kőbe, amely már csodá­latosan csillogott.

Mialatt fenn a piramison elkészítették a zárókő alapját, mások előkészítették azt a felhúzásra. Miután a széleit bebugyolálták, a követ lefedték. Férfiak hatalmas emelőkötelekkel, egy készülék előtt hármasával, két oldalánál fogva felemelték, majd egy rövid síndarabot és egy speciális szánt toltak alá. Ez különleges, a nor­málisnál hosszabb eszköz volt, a hosszítófák, ugyanúgy, mint az elülső kampók, kétszeres hosszúságúak, és átlósan voltak megtá­masztva.

A csúszófák két hétig álltak olajkádban, és ma reggel még egy­szer vastagon bekenték őket faggyúval.

Ácsok erősítették meg a támasztékokat és a zsalukat, amelyek­nek tartaniuk kellett a követ a felhúzásnál. Gondoskodtak az anyagról is, amellyel az egész fát, ahol érintkezett a polírozott kővel, be kellett burkolni. Semmi sem csorbíthatta a kő csillo­gását.

203

A legfőbb építőmester egész idő alatt építésztársaival tanács­kozott, széles gesztusok kíséretében új munkaváltozatokat be­széltek meg, és emelőkkel, valamint görgőkkel végzendő munka- folyamatokat szimuláltak.

Ezután összehívták a mestereket és előmunkásokat, hogy egy hosszan tartó megbeszélés közben pontosan meghatározzák az egyes csapatok, s azon belül minden egyes munkás feladatát. Lá­zas munkával telő napok következtek. Minden részt átvizsgáltak, sok oszlopot felújítottak, keresztfákat cseréltek ki, csavaros eme­lőket ellenőriztek, azokat újonnan bekenték, pontosan elhelyez­ték, újra ellenőrizték, és helyenként vakolókanállal kijavították rögzítési helyüket.

Ezalatt a pirainidiont, még mindig gondosan letakarva, oda­vonták a piramishoz, a rövid rámpát felállították, és az utolsó, nagy felfelé vezető út lábánál gondosan alátámasztották, majd ki­ékelték.

A tegnapi pihenőnap különlegesen múlt el. Sokan a családjukkal töltötték, mások a munkásvárosban maradtak, az árnyékban szu­nyókáltak, egy kicsit játszottak és iszogattak. A mesterek és az előkészítők ugyanezt tették, azonban mind az építkezésen voltak: ők is beszélgettek, tréfálkoztak, nevettek, és egy kicsit ittak. De a beszélgetés ismételten elnémult, gondolataik elkalandoztak. Új­ra és újra átgondolták a másnapi feladatukat; lélekben felidézve az egyes munkafolyamatokat, még az egyes kézmozdulatokat is, rögzítették saját helyüket, hogy az esetleges vészhelyzetnél idő­ben tudjanak beavatkozni. Mert holnap két bemutató lesz. A piramidionnak lassan, királyian és méltóságteljesen, egyetlen lendülettel, megingás nélkül kell felemelkednie helyére. És ekkor mutatja majd be a piramis első ízben egész nagyságát és szép­ségét.

A folyamatos felvontatás több húzóerőt követel, mint máskor, és azt, hogy az oszlopokat gyorsan cseréljék ki csavaros emelőkre. Ez jelentős mértékű együttműködést követelt az egyes tekerő- mesterektől, a kötélakasztóktól és a húzólegénységek előkészítő­itől, s ez az összedolgozás még ezen a jól megszervezett építke­zésen is új és szokatlan volt. Különleges kézjelekben egyeztek

204

meg, és az előkészítők újra és újra megismételték ezeket, hogy az ünnepélyes csendet ne törje meg ordítozás.

Ehhez jött még, hogy több húzócsapatot és csavaros emelőt vetettek be, éppen azért, hogy biztosítsák a kívánt egyenletesen nyugodt felemelkedést. Am ez a kötél futásában nehézségeket okoz, amiért is az előkészítők egy részének az a feladata, hogy fi­gyelje a köteleket és kampós végű botokkal megakadályozza a za­vart. Sok embernek, valamint eszköznek kifogástalanul kell dol­goznia, hogy bármely zavar elkerülhető legyen.

Viszont a felelős emberek számára nem kevés főfájást okozott, hogy a Magas Palota, a fáraó személyesen is jelen lesz. Ra isteni fia az egész udvar és a főpap jelenlétében avatja fel a piramidiont és a piramis építményét. Ezért rendelték el a zárókő nyugodt, ünnepélyes felhúzását, mert a szokásos felhúzás, az oszlopok cse­réje közbeni többszöri megállással nem felelt meg a napkorong felemelkedési ütemének. Márpedig ennek szimulálása fontos és nem kevés gondot jelentett a mestereknek.

De végre elérkezett a nagy nap. A hosszú menet, soraiban a fel­séggel közeledett a piramishoz, majd elhelyezkedett a délkeleti csúcsnál. Imák és énekek kísérték a korai napfény lesiklását a pi­ramis oldalán, és mielőtt az első napsugarak megjelentek, a piramidiont ünnepélyesen leleplezték, s a szent égitest tükröző­dött a csillogóra csiszolt kövön. A kő középen állt a déli oldal előtt, amelyen az utolsó megmaradt felfelé vezető út vezetett. Mindenki tudta a jelenlévők közül, hogy ez a felragyogás az első, amellyel a szent égitest a fenséges építményt beragyogja. Saját ragyogásának szelíd visszfényével az istenség mindennap áldón felmelegíti az országot, és elűzi az éjszaka árnyait. Ezt ígérte a fő­pap az istenség képviselőjeként.

Ezután a felség, udvartartása és a főpap helyet foglalt az ár­nyékban gondosan felépített pavilonban, amelynek oldalai vidá­man lengedeztek a könnyű szélben. Megadták az ünnepélyes je­let, és mindenki figyelte, hogyan mozdul meg a piramidion, a napot sötét csillogással visszatükrözve, majd hogyan siklik fel szemmel láthatóan könnyedén az építmény oldalán.

205

A kötélakasztók a megbeszélt helyeken vártak, és a megfelelő jelre villámgyorsan kicserélték a köteleket. Ezeket színes szala­gokkal jelölték meg, és az oszlopokat is ezzel festették be, a te- kerőmester felkarjára is azonos színű anyagcsíkot kötött. A kö­télhurkokhoz való kampók szintén e színnel voltak megjelölve. Habár a kő súlya amúgy is megakadályozta, hogy a megterhelt kötél kioldódjon, mindent kétszeresen biztosítottak. Ezért min­den emelőmagasságban pótcsapat állt készen, hogy a csúcs kitervelt ünnepélyes felvonása a legnagyobb biztonsággal tör­ténjen meg.

A piramidion az első emelőcsavaróhoz közeledik. Itt állt volna meg először, mert mielőtt továbbmegy, biztosítani kell a követ, és a felső kötélpárt be kell akasztani. Ma a felső köteleket a szánon lévő pótkampókra akasztották, a felső csapat nekifekszik a mun­kának, miközben az alsó csapat óvatosan tovább enged. így a te­her egészen zavartalanul emelkedik tovább, miközben a kötél­akasztók kioldják az alsó köteleket.

Miután a csapat megszakítás nélkül négyszer cserélődik, még előttük áll a vízszintes felületre való kényes átmenet. Ehhez ala­pos előmunkálatok szükségesek. A felfelé vezető út most egy munkaterepbe torkollik, amely három oldalról teríti be a csúcsot.

A Tura-burkolatból, amely felfelé az utolsó sorig ki van simít­va, egy állványzat emelkedik ki. Ez ki van kötve a csúcsra, és az otthagyott kőbütykökön áll. Ezen állványzatban folytatódik a fel­felé vezető út jobb és bal oldalán a piramis testének síkja, miköz­ben a kétkönyöknyivel mélyebben fekvő híd az északi oldalon mindkét felet összeköti egymással. így a piramidion alapfelülete fölött a kb. 9 négyzetkönyökön kívül további 90 négyzetkönyök munkaterület áll rendelkezésre. A déli oldalon két pár fordítóba­kot helyeztek el, ezek között kellett a zárókőnek felemelkednie. Itt a billentőcsapat 15 embere állt készen.

A szánt az elöl enyhén kiálló piramidionnal a két külső bakkal négykönyöknyire húzták a peremhez. Többet nem tett lehető­vé az elülső kampókhoz való felkötés, hiszen a húzás oldalirány­ba túl nagy volt. Ám a vontatás közben fürge kezek beakasztot­

206

ták hátul a szánba a két belső bak köteleit, mialatt az elülső pót­kampóba beakasztották a kötelet a platformon lévő billentőcsa­pat számára. Most az utolsó vonócsapat megmozdíthatta a kö­vet harmadáig, a perem fölé, miközben a feljebb lévő csapat megakadályozta a visszaborulást. Neki tudtak támaszkodni a meredek északi oldalon, és komoly húzóerőt fejtettek ki. így a piramidion kiemelkedett az útról, készen arra, hogy átbillenjen a platformra.

Természetesen semmiképpen sem dőlhetett le csak úgy, egy­szerű módon. Mivel fent már szűk volt a hely, itt már nem két ember állt, mint máskor a keresztirányba kifeszített biztonsági kötéllel. Ehelyett a szán végéről két kötél vezetett lefelé, mind­egyikük egy vastag rönk köré tekeredett, úgy, hogy az valamivel mélyebben rá volt karimázva két nagy bütyökre. így két ember oly módon képezhetett ellensúlyt borulásveszély esetére, hogy lassan engedték utána a kötelet - így egészen lassan hajlott előre a piramidion, mintegy egyensúlyban az előre- és a visszacsúszás között.

Most majdnem vízszintesen feküdt, alapjának több mint fele felületével a végleges helyén. Elülső része - emlékszünk, hogy ez kiállt a szánból - rásüllyedt egy hengerre, amelynek átmérője ki­sebb volt, mint a szán és a billenőtalpak együttes mérete. Mivel a billenőtalpak középen voltak a legvastagabbak, két végükön vi­szont lényegesen vékonyabbak, a szán most könnyedén előre dőlt, és így a billentőcsapatnak nem kellett oly nagy erőt kifejte­nie, hogy most egy könyöknyivel még jobban a platóra húzzák és felemeljék. Mostantól a csúcs, a piramis szélének támaszkodva már jól áll. Most elöl aláfektetnek egy második, valamivel véko­nyabb hengert. így megmarad az átlós helyzet, és a piramidion végleges helyére csúszik.

Csakhogy még mindig a görgőkön, billentőtalpakon és szánon fekszik. Erős emelőkkel - miközben a két hátulsó „fékezővel” együtt a billentőcsapat biztosít - a követ több oldalról kiemelik, majd eztán eltávolítják az alátéteket. E pillanatban a piramidion talapzatával az előre megjelölt mélyedésbe süllyed, és a fenséges építmény elmozdíthatatlan részévé válik.

207

Azonnal megkezdték a munkaterep lebontását, mert a fáraónak úgy kell bemutatni a piramist, mintha az már teljesen készen len­ne. Időközben odalent az ünneplő társaság helyet változtatott. Amióta a piramidion elérte a munkálatok színhelyét, lentről sem­mi sem volt látható. Ünnepélyes zene közben a menet tovább­vonult a nyugati piramisoldalig, ahol a fáraót a második tisztelet­sátor várta. Ennek árnyékában figyelte azt a pillanatot, amikor atyja, a Nap, tiszta, absztrakt alakjában mutatja meg neki a pira­mist. Már csak a munkálatok színhelye zavarta ezt a hatást, mert a déli felfelé vezető út látómezőn kívül feküdt.

Az állvány leszerelése gyorsan és ügyesen történt, azt csak né­hány nyugodt utasítás szakította meg. Ekkor váradanul az egyik ács kezéből kicsúszott egy deszka és leesett. De a kötél, amelyen függött, erősen tartotta. Minden tárgyat a platformon előtte összekötöztek egy felső biztonsági kötéllel. Ez ugyanúgy át volt vetve a felhelyezett piramidion körül, és feltekercselt ékekkel volt biztosítva a lecsúszás ellen. A kötélbiztosítás ugyanúgy kötelező volt a mozgó anyag számára, mint a munkásoknak. Elképzelhe­tetlen volt, hogy ezen az ünnepélyes napon a felség jelenlétében egy tárgy vagy ember lezuhanjon a piramisról. így a közjátékot lent valószínűleg még csak észre sem vették, s az előmunkások feszültsége egy félhangosan elsziszegett durva tréfában oldódott fel.

A munkaplatform utolsó részeit kötelekkel engedték le. Csak a csúcs körül lévő biztonsági kötél jelezte, hogy a piramis a felvo­nóm miatt még munkaterület. Onnan felülről most megérkezett a várva várt jel. A megkönnyebbült-megelégedett építésvezető a király elé áll, és a legnagyobb alázatossággal jelenti az építkezés befejezését. A fáraó odafordul a piramishoz, miközben az esti nap a piramis csúcsával együtt besugározza őt. Mindenütt ujjon- gás tör fel, amely dicsőítő énekekbe csap át — és megkezdődik a bokrétaünnep.

A déli oldalon az utolsó férfiak is leléptek a lépcsőkről, és bár né­hány testen az éppen elvégzett munka verítéke ragyog, az arcok

208

büszkeséget fejeznek ki. Ma ők a hősök. Most mindenki ünne­pelni fog, a sör sistereg a korsókban, és néhány vidám tréfa jár körbe. Holnap még egy rendkívüli szabadnapot kapnak, de az­után további munka várt rájuk, mert a felfelé vezető utat is el kell tüntetni, a segédbütyköket ki kell vésni, és a most még eltakart felszínt le kell hordani.

Mindez már a holnap feladata. Ma viszont megkoronázták a Kheopsz-piramist.

Burkolás, avagy igazi piramis

A Kheopsz-piramis tehát elérte teljes és végleges magasságát. [324] Külső befejezéséhez már csak egy utolsó munkafolyamat hiányzott: a piramis burkolatának glettelése a déli oldalon, amelyhez csak a felfelé vezető sínek leszedését követően kezdhet­tek neki.

Ha „burkolat”-ot mondunk, akkor e szó egészen nyilvánvaló ket­tős jelentése ellenére a tulajdonképpeni piramisról beszélünk, ahogy egykor - egészen a késő középkorig - az látható volt. Nyil­vánvaló, hogy valósággal „irreális” benyomásról volt szó: itt a si­vatag szélén nem feltornyosult tömbök vagy testek álltak, hanem elvont geometriai szimbólumok, világító háromszögek. Ma is, amikor a három gizai piramis burkolata majdnem teljesen hiány­zik, az anyagot pedig Kairó palotáiban és mecsetjeiben kellene keresni, feltűnik a távoli szemlélőnek, hogy a három építmény különös testetlen benyomást kelt, amelyek minden egyes szem­szögből háromszögnek tűnnek. Ahogy már a bevezetőben emlí­tettük, ez a sajátságos látvány csak a felmászás közben enyhül, de ez egykoron nem volt lehetséges. E benyomás nemcsak a miénk, ezt már 1901-ben Alois Riegl is megállapította. Általában szólt az egyiptomiak művészi „tériszonyáról”, arról a tendenciáról, hogy a mélység összefüggéseit rendszeresen síkösszefüggésekké alakí­tották át. [325]

Ahhoz, hogy ezt a különös hatást előidézzék, a felületeknek a lehető leghomogénebbnek kellett lenniük, és nem volt szabad

209

arra gondolni, hogy a belsőben valamiféle teret alakítsanak ki. E hatáshoz a legideálisabb egy hatalmas, piramis alakúra formált mészkőtömb. Mivel ilyesmi nem állt rendelkezésre, az építőmes­terek legalábbis úgy tettek, „mintha”, és az elkerülhetetlen fúgá­kat olyan vékonyra készítették, hogy még az alap közelében is alig voltak láthatóak (8 . kép).

Joggal számít ez a munka a kőfaragó művészet ma ismert leg­nagyszerűbb teljesítményének.” [326]

Persze, nemcsak a külső fúgákat kellett precízen elrejteni. A pira­mis következő legmélyebb részeit, a bélésfalépítmény helyzetét meghatározták a külső Tura-kősorok. Mert a legjobb beleillesz- tés a mögötte fekvő kőrétegekbe, valamint a pontos elhelyezés feltétlenül fontos volt, különben már egyetlen könnyelműen fel­rakott kő a belső részen a külső kövek eltolásához vezetett volna, továbbá ahhoz, hogy a külső fal repedezései láthatókká váljanak, és így megzavarják a fúgamentes simaság benyomását. W Fix összehasonlítása találó: „Emberek olyan kínos pontossággal épí­tettek hegységeket, amilyennel drágaköveket vágunk.” [327]

Hogy milyen elsőrangúan valósították meg ezt a szándékot, azt a Khefrén-piramis csúcsa bizonyítja. „Borításának” a foszto­gatástól megkímélt része évszázadok óta úgyszólván lóg a leve­gőben, mert a támasztékokat eltávolították alóla (2. kép). Mégis kitart.

Egy másik eszköz arra, hogy megakadályozzák a repedések képződését, a fúgák szabálytalan átlós elhelyezése. Ennek segít­ségével úgyszólván eltűnnek a repedések akkor is, ha nem rakják szorosan egymás mellé az egyes köveket. [328] A szabálytalan, egymásba illesztett peremfúgák ugyanezt a célt szolgálják. [329]

Egy ilyen fúgázás a lehető legprecízebben megtervezett mun­kát igényli. A megmunkáló kőfaragóknak a lerakás előtt időben kell tudniuk, hova kerül minden egyes kő, és ismerniük kell a kö­rülötte lévő köveket is. Lehetetlen volt akár egyetlen követ is ki­vételes módon elhelyezni: minden tevékenység, amely „felülírta” volna az egyenetlenségek elsimításával járót, más munkákat aka­dályozott volna, és azonfelül nagyobb mennyiségű kőtörmelék elszállítását igényelte. Ne felejtsük el azt sem, hogy minden kő­

210

darab, amely a megmunkálás során megrepedt, veszélyt jelentett. Ha figyelmetlenül helyeztek el egy tömböt, feszültségek alakul­hattak ki az építményben, ez anyagtöréshez vezethetett - mint ahogy összességében úgy tűnik: a piramis is megsüllyedt néhány centiméterrel.

Ezért a tömböket az építőudvaron pontos terv szerint készí­tették elő, megjelölve, tárolva, majd az építkezés helyére az elő­írt sorrendben szállították, és az előre eltervezett helyére rakták be. Itt bontakozhatott ki az egyiptomiak mesteri szervezése és tervezése, itt vihették végbe az írnokok talán legnagyobb tettü­ket. Ezért aztán Egyiptomban az építész(ek)nek megadták a tisz­teletet.

Vajon Kheopsz ezt a feladatot nagybátyjára, Khaefsznofrun bízta, aki már Sznofru számára is épített? [330] Khufa-Ankh is szó­ba jött [331] vagy a hasonlóan hangzó Ankhaf [332], valamint Anchhaf\^\ Kheopsz egyik veje. Azt is írják, hogy az építész egy Hem-On nevű ember volt [334], akit Hemonnak [335]; Emjummak [336] vagy Hm- ’lwnwnak [337] neveznek. Kheopsznak ez az uno­katestvére már Sznofrunál vezérként szolgált. Vagy talán Ka-wab trónörökös volt az építés fő vezetője, akinek feladata halála után Kheopsz fiára, Dzsedefrére szállott, vagy lehet, hogy az ominózus Philirtisz [338] vezényelte a munkálatokat? Mindenesetre úgy tű­nik, nemcsak a színészeknek nem fon koszorút az utókor.

Az építkezés, amely állítólag százezres munkásseregnek adott munkát, mindig is foglalkoztatta a fantáziát. J. H. Breasted úgy látta, hogy itt egy kis állam jött létre az államban [339]; ellenlába­sa, Wieslaw Kozinski 1968-ban kizárólag egy állami nagyvállala­tot tudott elképzelni a piramis építésére, amely technikusokat és tanulatlan segédmunkások seregét toborozta. [340] Mendelssohn 1974-ben még egy lépést tett előre azzal, hogy a piramis építése mögött egy tudatosan lezajlott kormányzati aktust látott, amely­nek össze kellett kovácsolnia a Nílus menti szomszédokat. [341] Végső számításaink azonban bebizonyítják, hogy ezek az elkép­zelések elsősorban a nagyságrendekkel magasabbra becsült mun­káslétszámból származnak.

211

A számítások összegzése

Az összesítés megkezdése előtt még szót kell ejtsünk a Kheopsz- piramis központi építőudvaráról, amelyet tulajdonképpen felvo­nulási területnek-épületnek is nevezhetnénk. Mert mint egy gó­tikus dómnál, itt a kövek nemcsak pontosan voltak elrendezve, hanem próbaképpen még össze is állították, és aztán egy - egé­szen pontosan megállapított sorban összeállított - szállítmány­ban az építkezés helyére szállították őket.

Egy „szabványkő” kifaragásához egy kőfaragónak négy vagy öt órára volt szüksége, ha jó szerszáma volt. Egy burkolókő kifaragá­sához, annak bonyolult formái miatt, alighanem ennek az időnek kétszeresére, sarokköveknél a háromszorosára is szükség lehetett. Miután minden nap ötszáz követ kellett beépíteni (percenként egyet), itt körülbelül 300 képzett kőfaragóra volt szükség, és mel­lettük ugyanennyi segédmunkásra - a vízi szállításhoz, omlások megakadályozására vagy a szerszámok biztosítására. Aztán persze jó kovácsok is kellettek. Az ő számuk bizonyosan 100 körül lehe­tett, és segédlegénységük gyorsan megkétszereződött vagy meg­háromszorozódott, hiszen szükség volt emberekre a fujtatónál, az anyagok tűzben tartásánál, anyagbeszerzésnél, vízhordásnál és így tovább. Ha még ehhez hozzászámítjuk a különböző felügyelőket és kormányzati hivatalnokokat, durván számolva 1000 embert ka­punk a felvonulási épületben.

Hozzávetőleges számításunknál nem kívánunk Hérodotoszhoz hasonlóan azon töprengeni, hogy mennyi retket, hagymát és fokhagymát fogyasztottak el a munkások [342.]; hanem azt a kér­dést szeretnénk megválaszolni, hogy mennyi munkáskézre volt szükség a piramis építéséhez. E feladat elvégzésében elsősorban Georges Goyon számításai nyújtanak támpontot [343], anélkül, hogy feltevéseit osztanánk. Forgatókönyvünkben a munkások egyharinaddal kevesebbet dolgoznak évente, mint Goyonnál. Zsinórmértékül 290 munkanapot veszünk, egy munkanapra 500 percet számolva. így összehasonlítást tehetünk Goyon eredmé­nyeivel: nála 8165 munkásra, összesen kb. 20 000 emberre van

212

A 6650 FOGLALKOZTATOTT MEGOSZLÁSA:

1020 felvonulási épület

820 piramis

2400 szárazföldi szállítás

410 gizai kőfejtő

300 kőfaragó Giza 4650100 kovács500 segédmunkás120 felügyelő, kormányzat, tervező stb.728 lerakó és vontató

20 köszörűs72 építkezési felügyelő és segéderő

720 vontató a kőtörőktől 80 pótlólagos kisegítő

176 vontató a kikötőtől 44 pótlólagos kisegítő

200 pótlólagos vontatóem ber a kikötőből 225 vontató az építkezési udvartól

75 pótlólagos kisegítő + ügyintéző 880 vontató a piramisra 200 kőfejtő

80 sáncmunkás 130 feltöltő

380 Túra

330 Asszuán

280 Tura-liajós

560 szükséghajós 450 asszuáni hajós

Egyéb kőfejtők 710120 kőfejtő 40 sáncmunkás 30 feltöltő

190 vontató 104 kőtörő 46 fuvarozó

180 tetszőlegesen nagy szállítócsapat

Hajószállítás 1290120 komphajós 140 hajóvontató em ber 20 felügyelő

560 a fához, kötelekhez, ellátáshoz 200 hajós180 hajóvontató a piram is közelében 70 ács, koordináció stb.

szükség [344], ami a mi számításainkban 10 860, illetve 26 600 embernek felelne meg.

Összesítve mi 6650 embert kapunk. E szám pontosabbnak tűnik, mint amennyire lehet; hozzávetőleges számításokból származik,

213

befolyásolhatták napi és szezonális ingadozások, évenkénti cse­rék. Mivel a 100 méteres jelzésen felül a piramison foglalkozta­tott munkások száma állandóan csökkent, eközben a létszám fennmaradó része a völgy- és a halotti templomokat, a felfelé ve­zető utat és a mellékpiramisokat építhette.

Az így elvégzett számítás szerint a piramisépítés végérvényesen elveszti azt a látszatát, hogy itt egy mértéktelen tömegű, nyüzs- gő, teljesen átláthatatlan hangyabolyt kellett volna irányítani, ehelyett egy teljesen áttekinthető és tervezhető nagy építkezés le­nyűgöző képe tárul elénk. Az általunk javallott nagyságrend egyébként sokkal jobban megfelel a piramisépítő időkből eddig feltárt munkástelepülések nagyságának is. A Khefrén-piramis építésénél elszállásoltak számát régebben 4000-re, újabban 8000-re becsülik. [345] Kheopsz munkásvárosa, amelyet csak most tártak fel, kereken három négyzetkilométernyi területével Egyiptom legnagyobb települése volt. Lakosainak számát a Hawass-féle ásatás először harmincezerre becsülte [346], de ő be­leszámította az asszonyokat, következésképpen a gyerekeket is. Mivel Hawass munkáit még nem publikálták - bizonyára a sok­féle egyiptológiai vita miatt, amelyekből Mark Lehner [347] so­kat idézett Giza-rekonstruktorként került ki -, a becslések nád­szálként lebegnek a Níluson, elvégre Haase már csak 3000 sze­mélyről beszél. [348] A végleges érték olyan nagyságrendbe fog illeszkedni, amely összhangban van az általunk végzett számítá­sok eredményeivel.

Mindamellett az ottani sírokban lévő grafitiknek köszönhető­en az L. Borchardt [349] által a durva rabszolgamunkáról elhí­resztelt, és Kurt W Marék, alias Ceram [350] által szuggerált rémtörténet végérvényesen hitelét vesztette. [351] Időközben Hawass munkásságának eredményeként Gizában munkássírokat is találtak.

„A sírok piramishoz hasonló formája bebizonyította, hogy ilyen architektonikus mesterművek a munkások számára is épül­tek.” [352]

A körülbelül 6500 foglalkoztatott létszáma mindenféle „mel­lékfigurákkal” kiegészülve 7-8 ezerre is nőhet, végül is Keleten az

214

átmenet az állandóan foglalkoztatottaktól a segéderőkön és az ér­dektelen résztvevőkön át az érdekelt nem résztvevőkig folyamatos. Ezt a létszámot egy hozzáértő építésvezetés komoly számítógépes háttér nélkül is megfelelően tudja irányítani, még akkor is, ha egy kritikus olvasó további, általunk „kifelejtett” munkások százait vé­li szükségesnek, vagy számításainkat még magasabb biztonsági tartalékokkal látja el. Ami viszont makacs és komoly tény: tízezer munkás is csak egy százaléka a milliós létszámnak. Összehasonlí­tásképpen: 1992-ben Róbert Strauli, nem mérve fel helyesen a Nílusnál levő viszonyokat, még úgy látta, hogy Kheopsz és Khephrén építkezésénél körülbelül ötmillió rabszolgamunkás halt meg. [353] A valóságban ez az építkezés nem követelt túl sokat a Nílus népétől, és kivitelezését a Nílus nem korlátozta az éven­kénti dagály három-négy hónapjára.

Mendelssohn azon elképzelése, hogy a fáraó csak a mamutépítke­zés alatt egyesítette népét állammá, ezzel tulajdonképpen érvé­nyét vesztette. „Saját” munkásai csak „kb. 50 000 férfira” korlá­tozódtak, beleértve az összes vontatót, kőfaragót és kőművest a gizai munkaterületen, ahol még kb. 20 000 főnyi segéderő és kő­fejtőmunkás állt készenlétben. [354] így vitatja Hérodotosz elmé­letét (100 000 ember), amit Petrie is valószínűnek tart [355]/ ellen­tétben Diodorosszal, aki 360 000 emberre bővítette a létszámot. Tulajdonképpen csak Mendelssohn felismerése marad érvény­ben (108. kép), miszerint a piramis emelkedésével gyorsan csök­ken az azon dolgozók száma, a kiesők pedig új feladatokra hasz­nálhatók. [356]

Goyon lényegesen kisebb számról ír, mint Mendelssohn, összefüg­géseiben azonban erősen különbözik a mienktől. így a bőséges törmeléket eredményező kőfejtő módszerei miatt 5680 munkást számol Giza és Túra kőtörőiben, ez a munkások összességének hetven százaléka. Ezzel szemben csak 1775 vontatóról beszél, mert sem a csúszási súrlódást, sem a rámpaemelést nem vette fi­gyelembe. A számításait illető korrektúránk és időmegtoldásunk nála több mint négyszer annyi vontatót eredményez. Csak fenn a piramis emelvényén vezet mindkét feltevés hasonló eredmények­

215

hez. Az ő 710 kőművese - átszámítva 923 ember - áll szemben a mi 870 munkásunkkal. Goyonnak összesen több mint kétszer annyi munkásra lenne szüksége - egy pillanatra elfogadva lehetet­lenül tekervényes rámpáját ha nem ír a számlájukra több mun­kaórát évente, mint mi.

Az egyiptológusok ma kb. 36 000 emberből indulnak ki, ez Borchardt és Croon régi javaslata. [357] Azonkívül M. Haase becslései szerint „az építkezés és ellátás személyzete kb. 15 000 főre rúgott, akik egyidejűleg a Giza-síkon dolgoztak. A külső szállítócsapatokkal együtt, akik a kőtörésnél vagy a hajókon vé­geztek szolgálatot, a munkássereg maximálisan 20 000 ember le­hetett”. [358]

Becslések és számítások, amelyekből csak a puszta eredményt közlik, sajnos értéktelenek mind az olvasó és a tudomány számá­ra is. Hogy ezekről ítéletet mondhassunk, legalább néhány uta­lásra lenne szükség, mint például: hogy tudja Haase a 16°-os rámpán való vontatásnál a túlterhelt vontatócsapatot megsokszo­rozni, és mégis - számításaink ismeretében - a kurrens tanításon alapuló számokat majdnem megfelezni?

Haase nem vette figyelembe, hogy Stuart Kirkland Wier a Denveri Egyetemről 1996-ban a szükséges potenciális energia fi­gyelembevételével megpróbálkozott egy hozzávetőleges számí­tással. Ebben a feltételezésben csak a tiszta, fizikai emelőmunka fogadható el, miközben az „az emelés közbeni hatékonyságcsök­kenést” nem veszi figyelembe. [359] Éppígy kiszámolta a vontató­munkákat a kőszállításnál a Giza-kőtöréseknél, hogy a következő meggondolásra jusson: „Nyilvánvalóan elegendő volt 10 000 em­ber, hogy a Kheopsz-piramis fő részét felépítse [...] Ez az ember­erő nem tartalmazza a rámpák, kikötők, csatornák, templomok, raktárhelyiségek, pékségek, munkásszállások építésének vagy a logisztikus támogatások munkáját.” [360]

lan Stewart 1998-ban a Scientific American-ben ezeket a gondola­tokat egy „amatőr egyiptológuséinak” minősítette. Wier becslé­

216

seben a rámpán való felhúzás a munka tekintetében még nagyon jelentős tétel, mert világos premisszákat vezet be: „Az egyiptomi munkaerő egyetlen forrása az emberi izom.” [361] De ha ennek az izomerőnek egy részét - Löhner alapvetően új gondolata - ne­hézségi erővel helyettesítik, akkor igazolást nyer az általunk 1993 óta javasolt, 7000 főnél kevesebb munkaerő.

217

Az építés ideje és célja

Az egyiptológusok számára mindig problémát okozott, hogy e világcsoda építésével kapcsolatban csak közvetett informátorok­kal rendelkeztek. Hérodotosz legalább 2100 évvel, Sztrabo és Diodorosz majdnem 2500 évvel később írtak építéséről. Az ekko­ra időtávot átívelő szájhagyomány értéke általában véve is kevés vagy semmi. Az egy másik kérdés, hogy ezt az időbesorolást egyébként is tévesnek tartjuk.

Gunnar Heinsohn 1988-ban elsőnek mondta ki azon sejtését, hogy a nagy piramisok a nagyon kemény kövek kidolgozása mi­att olyan korszakban épülhettek, amikor Egyiptomban már volt vasvéső; azonban nem azt ajánlotta, hogy a vaskorszakot ter­jesszük ki a Kr. e. III. évezredre, amint azt 1927-ben két angol­szász tette [362.], inkább a piramisokat fiatalította meg jelentősen. [363] Miért nem megy egyszer a hegy a prófétához?

Heinsohn és Iliig azután azt fejtegette, hogy a boltozatépítés gyors minőségi, és a gránitfelhasználás mennyiségi fejlődése Sznofru építkezéseitől Kheopszon és Khefrénen át Mükerinosz hoz vezet. Sznofrunál még gyakorlatilag nem találunk gránitkö­vet, miközben a Míikerinosz-piramisnál már elegendő fémvéső állt rendelkezésre, hogy a burkolás 16 kősorát gránitból készít­sék, hogy uralkodási ideje alatt kevesebb mint 20 év alatt 15 000 köbméter gránitot feldolgozzanak. Mivel Kheopsz idejében Pita­gorasz tanításai már átmentek a gyakorlatba, és az új kronológi­ára utaló jelek egy egész könyvet betöltötték, 1990-ben Heinsohn és Iliig azt javasolta, hogy a Kheopsz-piramis építését a Kr. e. VII. és a Kr. e. VI. század határára tegyék, abba az időbe, amikor Egyiptomban ténylegesen bebizonyítható régészetileg a kezdődő vaskorszak. [364]

F. Löhner erre konkrét kísérletekben bemutatta, hogy egy olyan gránitmegmunkálás, ahol építőköveket állítanak elő hie- roglifadíszítéssel együtt, elképzelhetetlen jelentős mennyiségű fém, pontosabban vas nélkül. [365]

219

MANETHÓN: GÖRÖG, - 4 7 ELÉGETT; I-TŐ L A XXX-XXXI. DINASZTIÁIG

É p ít ő m é : azaz k iv o n a t o k , g ö r ö g , e l v e s z e t t ; 1 - t ő l a XXXI. d in a sz t iá ig

Z sid ó s z e r z ő k á t d o lg o z á sa i, e l v e s z e t t

JOSEPHUS: LATIN, MEGMARADT; A XIX. DINASZTIA KEZDETEITŐL

AFRICANUS: ÖTKÖTETES „KRÓNIKA” , LATIN, ELVESZETT

E u s z é b io s z : „ K r ó n ik a ” , l a t in , e l v e s z e t i-; k e r e s z t é n y m ó d o n á t d o lg o z v a

J e r o m o s : E u sz é b io sz - v er z iő , IV. sz . v é g e , l a t in , m e g m a r a d t , a leg k o r á b b i

KÉZIRAT V. VAGY VI. SZ. (110. KÉP)

Ö r m é n y v á l t o z a t : E u s z é b io s z - v e r z iő , l a t i n , m e g m a r a d t

S z ü n k e l l o s z G e o r g i o s z : „ V i l á g t ö r t é n e t ” , g ö r ö g , m e g m a r a d t [366]

220

109. kép: K ivágás az A b ü d o s z - l ist á b ó l a XIX. d in a sz t iá b ó l .

7 6 KIRÁLYT NEVEZ MEG M É N É SZ T Ő L , AZ ELSŐ FÁRAÓTÓL ( I . DINASZHA)

I. SZETOSZIG (XIX. DINASZTIA); MÁS FORRÁSOK 250 VAGY 300 FÁRAÓT NEVEZNEK

MEG (LOCKYER 2 1. 0 . ) .

221

A IV. dinasztia kronológiájához

Az időbeli átsorolás a Kr. e. XXVI. századból a Kr. e. VT. század­ba természetesen megijeszti a felkészületlen olvasót. Mivel sem azt nem tudja, hogy Hérodotosz a Történeteiben olyan uralkodói listákat és uralkodási időket nevez meg, amelyek Kheopszot a Kr. e. IX-VIII. századba teszik, sem azt, hogy Isaac Newton az ő kizárólag írásos forrásokon nyugvó Kronológiájában Kr. e. 838-ra helyezi Kheopsz trónra kerülését. [367] Ugyanolyan kevéssé tud­ja, hogy a látszólag megbízható formában ránk maradt fáraóbe­sorolások olyan feltevéseken alapulnak, amelyekre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy megalapozottak.

A viszonylag leghitelesebb, Manethón Ptolemaiosz-korabeli pap királylistája, csak harmad- vagy ötödkézből ismert számunk­ra, ráadásul ez a Kr. e. III. századi hellenista Egyiptomból szár­mazik. A csillagászati spekulációk viszont, amelyek a Szíriusz csil­lag minden évben előforduló feltűnéséből következtetnek, és a fá­raók idejében alkalmazott 1460 éves Szothisz-perióduson alapul­nak, egyetlen, utolsó Szothisz-dátumra nyúlnak vissza. A többi - összesen nincs egy tucat - királylista nem állta ki az egyiptológia próbáját. így az abszolút datálások a természettudományosán eg­zakt igénynek már nem felelnek meg. [368] De a IV dinasztia re­latív kronológiája önmagában is eléggé problematikus. Hogy ezt bebizonyítsuk, elég egy pillantást vetnünk a forrásokra.

Már a királyok számáról is rendkívül ellentmondásos tudósítások maradtak fenn. A hieroglifikusan írt Abüdosz-lista (a XIX. di­nasztiából; 109. kép) hat királyról tud, a görög Pszeudo- Eratoszthenész (Kr. e. II. szd.) hétről. A démotikusán írott tori­nói királypapirusz (XIX. dinasztia) csakúgy, mint Africanus görö­gül fennmaradt Manethón-verziója (III. szd.) nyolc királyt, az ún. Szakkara-lista (hieroglifikusan a XIX. dinasztiából) kilencet, míg Euszébiosz latin nyelvű Manethón-verziója (IV szd.) 17 királyt említ.

A IV dinasztián belüli nevek és a sorrend még több problémát vetnek fel. Itt egyiptomi és görögösített neveket kell egymásnak

222

0)M3ul<3 nixc íbow'

iN ic < íN Ö iT U K C « < ;iv > 5 o b f) iiN c ife c 'U u ;

Lxxt»olvn*p'"Ul l^ > e llu n ’>qao5iivi'H->e)KTiopYU3<;<^xxi!U

T x jn ic jC ’itM '(-'öSxL>u>Ti'Jjjr'N X iixLeuii co;TXiY>eN/~ ;\TV><íMi<>Jse.Sp»txxu uhu uiV)lnciK.oa.'«.U.xiMT7' hVíRoaiKN x x u i

co>vt UUU CIISIS ÍCNKT xxun\e^o'l"Ut5rt.vCccii.vv.tiii:13CtiST^:

.vcvjo.scin.iK.txxuiolvnip’

X fccllunMMyvl.v.iíiScTiNi'nYcxlc VKUltlrvi nireuopo.-rrccíoM<iM^-K_v;u.si< y c u im,xn '■r'í'ujvNiiMii'emíxenv.'er' x.\*vXIII piMÍXKU5ot.\H.USllNl>CTUK XXXI

tvviniolyrnf ‘V iiii 'rhcoiisrc«clfStv4|’eiiS.vsj;uciT x x v nXLI |Tőol'Ocl.cSTUN-COc t.VK«.ItY-\SCRIEr.tXXX»U

p iíi iv> 11 r>' i n 115u i o p ejuViV) p u&liXl.ll C A lir ry •)lOi'»'>NcLIIKCOSuMi'C>eXN'Xllll

p R.C I'é«4 SM VIST U f »iO 11111. x u i i fS»>|:«>clc-s*eTetiKip^c‘s c lx i : i r X x x q LÍC.'Cii Hl otvir^h.Mj óvlTT-l VL ,

h c^Koi'o'rush i STonuMiim > se ki jtorvc-jo-«í ' x u m f £ .\ccN>í.iü^c^tC>i.scoií.ns,\rf>eus v x x u i ír.*.—-—»v~í

SÍK n ’ o j <íp Ui s Irt i o c H cts KXCl I ti ooM Xvnm fS iíu x i^ ic ro T ix c x o x c m iiiíx c x m is .v , vi'i'n ^ v ' v,/-r ^

i ai.\Ciw irvC)u.ví,|'liiv.inDJO>tMiiirx *'rr* r-t u s p e c o tv r l xu .vc ku ro b iSjorrh i ouli i\ > x|> p t4is>0Tvt m x t B i rv-wn tf. r n e m i .sto v'Lr_s\''.xtt s t or.v t i m

110 . kép: E g y o l d a l E u s z é b io s z K r ó n ik á já n a k l a t i n u l í r o t t B o d le i a n -

k é z i r a t á b ó l , J e r o m o s s z e r k e s z té s é b e n , a IV. sz. v é g e . A k é z i r a t a z V. v a g y a

VI. s z á z a d b ó l sz á rm a z ik (M o sh a m m e r 25. o.).

rjU M C IfMWíWlxKI56TUMJ>uiv»c*5

223

megfeleltetni, ami sok fáradsággal jár. Ezért itt csak a Kheopsz fá­raó megnevezésére talált névvariációkat soroljuk fel:

Anoiphisz Chufu Khufui ShofoAnoiszisz Komasztész Kufwey ShufuApappusz H nm u-huj.f-uj Koufou ShureA pathusz Huj.f-uj M edsdu SzoiphiszBikui-nebu Khembész M edsdu-N ebti SzoriszChem bisz Khem m esz M etheru SzufiszC hem brész Kheopsz N em -Shufu SzuphChem isztisztész K heuf N o-Szuphisz SzuphiszChem m iszi Khufu Phiopsz SzuridC hem nisz Khufwey Szaoph SzüphaiosziszC heop K hnem -K heuf Szaophisz SzüphoaszC hnubosz K hnum -K hufw ey Szen-Szuphisz SzüphuriszC hnum -C hufu K huf Shaaru Xufu

A figyelemreméltó sokszínűség azért is megkapó, mert nem min­dig volt lehetséges az egyértelmű megfeleltetés, hiszen az azono­sításba más fáraók nevei is belezavartak. Például egy ideje - kö­rülbelül Heinrich Brugsch egyiptológustól számítva - Sznofrut a III. dinasztia fáraójának tekintik; ezzel Kheopsz a dinasztia fejé­vé lépett elő, és megkapta a dinasztiabesorolásokban a minden­kori első nevet. Az, hogy emiatt most Sznofrut a III. dinasztia Szephuriszával, vagy inkább a IV dinasztia Szorszával azonosít­juk-e, szerencsére nem a mi problémánk.

Most összehasonlításképp helyezzük egymás mellé a IV di­nasztia fontos forrásait. Rögtön látható, hogy függetlenül egyip­tomi, ptolemaioszi vagy görög eredetüktől, egyik sem mutat a di­nasztiáról ellentmondás nélküli képet. Az alábbi táblázat a fenn­maradt neveket eredeti sorrendjükben sorolja fel, de lemondunk arról, hogy visszaadjuk az első három lista hieroglifikus és a démotikus neveinek tiszta egyiptológiai átírását.

A nem olvasható neveket áthúzással jelöltük. A nevek előtti számok az éppen érvényesnek tekintett sorrendnek megfelelő­en adják meg a fáraók helyét, amit az utolsó hasábban „mai ál­lapotként” külön is feltüntetünk. Erősen elgondolkodtató,

224

hogy sem a nevek, sem a sorrend nem maradtak fenn kifogás­talanul.

Abüdosz1 Sznefraj2 Hujefuj3 Dzsedefré4 Khajefré6 M enkauré7 Sepszk.

Africanus1 Szorisz2 Szuphisz4 Szuphisz6 M enkherész3 Ratoiszész5 Bikherész7 Szeberkherész8 T ham pth isz

Szakkara1 Sznefruj2 Hujefuj3 Dzsedefré4 Khajefré

Pszeudo-E.1 Sziriusz2 Khnubosz3 Raüoszisz 5Biüerész2 Szaophisz4 Szaophisz6 Moszkherész

T orinói p.1 Sznefruj

4 Khajefré

M ai állapot1 Sznofru2 K heopsz3 Dzsedefré4 K hefrén5 Bikherisz6 M iikerinosz7 Szeberk.8 T ham phth .

H érodotosz2 Kheopsz4 Khefrén6 M ükerinosz

Kari Richard Lepsius korszakalkotó jelentőségű Kronológia-mű- ve (1849) óta természetesen előkerültek új források és régészeti leletek is, amelyekkel a sorrendet egyre megbízhatóbban lehet megállapítani. Aki a mai sorrendet adottnak veszi, annak ismer­nie kell annak gyenge pontjait is. Sznofru nem mindig számított a dinasztia fejének, Dzsedefre sokáig Mükerinosz után követke­zett, ahelyett hogy megelőzte volna, néhány kutató [369] Bicherisz átmeneti ellenkirályt nem számította a dinasztiához. M. Lehner még tovább megy, mert a „Nebka” piramist nem a III. dinasztia elejére, hanem Khefrén mögé, a IV dinasztiába he­lyezi. [370] Valószínűleg ezért azonosítja Haase, aki egyébként nem csinál gondot a kronológiából, a III. dinasztia Nebkáját aIV dinasztia Bakájával = Bicheriszével = Bokoriszávai - „vélemé­nyem szerint a ma elfogadott tanítással szemben”. [371] Haase

225

Uralkodási idők

T.P. Hero Pseu Afri New Raw Brug Petr Beck Horn Stad Beck e vszazad 1 3 5 2 3 m g l g g l l g 9 J l 9 2 4 1 9 7 1 l 9 g g 19 9 () l 9 9 7

Sznofru 24 - 18 29 19 (33) 29 25 24 45 35Kheopsz 23 50 22 63 14 ? 33 63 25 23 31 23Dzsedefré 8 - 29 9 <1 4 25 9 8 8 9Ishefirén ? 56 27 66 16 ? 33 66 25 26 27 26Bikherisz ? 10 7 22 4 ? 7M ükerinosz 18 >6 31 63 6 ? 33 63 28 19 18 28Sepszeszkaf 4 7 25 ? 34 7 7 4 ? 5Tham phrhisz 2 13 2 9 2 ? 2

£ > 79 112 150 264 36 20 137 284 119 110 129 135T.P. = torinói királypaptnisz (újbirodalom)Hero = H érodotosz (i. e. V. sz.) Kilenc tö rténeti könyvPseu = P szeudo-Eratoszthenész (i. c. H. sz.), valószínűleg Apollodnrnsztól; Batra szerint

Afri = A frica m is, IV. sz . M a n e th ó n e g y verz ió ja

New — Isaac Newton (1728): The Chronology of Ancient KingdomsRaw = George Rawlinson (1881): History of Ancient EgyptBrug = Heinrich Brugsch (1891): Egypt under the PharaohsPetr = Flinders Petrie (192411): A History of Egypt from the earliest icingsBeck = Jiirgen von Beckerath (1971): AbriB dér agyptischen GeschichteHorn ■ Erik Homung (1988): Grundzüge dér agyptischen GeschichteStad = Rainer Stadelmann (1990): Die grófién Pyramiden von GizaBeck = Jürgen v. Beckerath (1997): Chronologie des pharaon. Ágypten

egyébként nem adja okát a cserének, s nem céloz valamiféle meg­tévesztési manőverre sem.

Ráadásul az utolsó fáraók emléke olyan halovány, hogy számuk és besorolásuk egyedül Africanusnak köszönhető. Bicherisnek tulaj­donítottak névhasonlóság alapján egy befejezetlen piramis, Thamphthis viszont a történelem homályába vész.

226

A következő lépést a negyedik dinasztián belüli abszolút időrend­hez vezető, igencsak rögös úton kell megtennünk. A forrásokat itt is csak fáradsággal lehet megtisztítani az ellentmondásoktól. A következő táblázat elárulja, milyen csodálatosan „lélegzik” ez a dinasztia: a kutatás folyamán harmonikaszerűen rövidül vagy hosszabbodik. G. Rawlinsont nem utolsósorban azért idézzük, mert ő az időpontjait közvetlenül a torinói királypapiruszból ve­zette le, amelynek 164 töredékét később egészen másképp állí­tották össze. [372] Brugsch nem bízott ebben a puzzle-kísérlet­ben, ezért a generációk hosszát 33 évben határozta meg. Petrie 1924-ben még szkeptikus volt, és inkább bízott Africanus nagy számaiban, amelyeket azonban átcsoportosított, ahogy ezt kü­lönböző forrásoknál ma is teszik. Meg kell még említeni, hogy a Kr. u. 79-ben elhunyt idősebb Plinius szerint a három gizai pira­mis 78 év és négy hónap alatt épült fel. Ez az időtartam a három fáraó uralkodási idejeként is értelmezhető.

A negyedik dinasztia uralkodásának összideje olyan kiszámíthatatla­nul ingadozik, mint fűszál a szélben. Még a számok és a nevek megfeleltetése sem biztos. Africanus számai összesen 284 évet tesznek ki, míg a fennmaradt kéziratok explicite 277 vagy 274 évet adnak meg. [373] Euszébiosz, a másik Manethón-kompilátor 448 évről tud, de csak Szuphisz piramisépíttetőt említi név sze­rint, mert a többinek semmi különös teljesítményt nem tulajdo­nít. Az összidő Bartánál 120 évet [374]; Hornungnál viszont csak 110 évet tesz ki.

A történelem iróniája, hogy a klasszikus kronológián éppen a pi­ramisok ütöttek rést. Jó ideje az újonnan összefoltozott - az új­birodalomból származó, tehát a piramisoknál állítólag ezer évvel fiatalabb - torinói királypapirusz a garancia a negyedik dinaszti­án belüli uralkodási időkre, még úgy is, hogy Khefrénre vonatko­zó száma megsemmisült.

Ezeknek a „hivatalos” számoknak mégis ellentmondanak az egyes piramisok építőkövein található évszámok, amelyek az adott fáraó uralkodási időszakáról beszélnek. A későn felfedezett grafitik szerint Sznofrunak 45-48 évig, Kheopsznak pedig 30-32

227

évig kellett uralkodnia. Ezért az utóbbi években a negyedik di­nasztia legfontosabb fáraói számára új, hosszabb uralkodási idő­tartamokat javasoltak. Ennek a kutatók örültek, mert csak ezek­kel a hosszabbításokkal csökkent elfogadható mértékűre az addig a piramisépítésre elfogadott óránkénti építési teljesítmény (lásd a táblázatot):

Fáraó Uralkodási idő Építési Valós Építési(torinói) teljesítm ény uralkodási idő teljesítm ény

év m '/ó ra év m ’/ó raSznofru 24 43 45 23K heopsz 23 32 30-32 23Dzsedefré 8 8 8 8K hefrén (26) 23 26-28 21M ükerinosz 18 5 18 5

13751

Megjegyezzük, hogy a mi építkezési forgatókönyvünk szerinti óránkénti építési teljesítmények reálisak, úgyhogy emiatt a fára­ók uralkodásának idejét nem kellett volna meghosszabbítani.

Ennek ellenére a feliratok a kronológusok számára több mint kellemetlenek. Ezért kivárjuk, elfogadják-e az egyiptológusok a negyedik dinasztia regnálási idejének meghosszabbítását. 1990- ben Rainer Stadelmann a hosszabb uralkodási időszakokat vette számításba, anélkül, hogy emiatt az egész negyedik dinasztiát új­radatálta volna, míg Winfried Barta ugyanebben az évben a rövi- debb időket alkalmazta időrendjében. [376] Beckerath [377] is be­lejavított az uralkodási időkbe, de nem Kheopsz és Khefrén, ha­nem Mükerinosz javára.

Már a negyedik dinasztián belüli viszonylagos időrend felállí­tásának kísérlete is a legkomplikáltabb elgondolásokká fajult, de még nehezebben lehet rögzíteni az abszolút időbeliségeket. Az óbirodalomhoz sohasem volt társítható még egy valószínűsíthe­tő Szothisz-dátum sem, így a csillagászati datálás lehetősége sincs meg. Kerülő úton ezt mégis megkísérelték. Mivel a római Censorinustól tudták, hogy Kr. u. 139-ben kezdődött egy új Szothisz-periódus, ebből aztán élénk spekuláció eredt.

228

EGYIPTOM SZÜLETÉSE

Az egyiptomi történelem legfontosabb eseményének, az első dinasztia kezdeté­nek, az öbirodalomnak Felső- és Alső-Egyipto?n egyesítésével történő megala­pításának, az első fáraó, Ménész trónra kerülésének időpontját csak nagyon nehezen tudták lehorgonyozni az időtengelyen. A következő táblázatban be­mutatjuk, hogy az utolsó 150 évben milyen erősen ingadoztak az e fontos dá­tumot illető feltételezések. Közben, mivel Felső- és Alsó-Egyiptomból Ménész előttről is ismertté váltak uralkodók, egy egyre növekvő hosszúságú 0. dinasz­tia beiktatása is szükségessé vált.

-6400 H enne (1845) -3360 Szethé (1905)-5867 C ham polion-F igeac -3315 E. M eyer (1904)-5773 L esueur -3315 Breasted (1906)-5702 Böckh (1845) -3200 S teindorff (1900)-5619 M oulin (1991) -3114 Hayes-5613 U nger (1867) -3059 Bunsen (alternatív)-5546 Petrie (1911) -3032 v. Beckerath (-2982) (1997)-5000 e. M aspero (1910) -3000 Errnan (1904)-5004 M ariette /L enorm ant -3000 N ew berry/G arstang (1904)-4455 Brug-sch (1877) -3000 A ma elfogadott-4455 Budge (1902) dátum ok köre-4186 B orchardt (1917) -2955 v. Beckerath (1971)-4157 L auth (1865) -2785 G um pach-4000 e. v. Bissing (1904) -2781 Seyffarth (1850)-4000 Chabas -2717 Poole-3893 Lieblein (1863) -2700 G . Rawlinson-3892 Lepsius (1857) -2681 W illdnson-3623 Bunsen (1845) -2320 W ilkinson (alternatív)-3500 H all -2224 Palmer-3400 Breasted -1700 Sharpé

13781

Vajon mikor kezdődött az 1460 esztendős időszakot felölelő idő­számítás? A kutatás megegyezik abban, hogy ez csak az óbiro­dalomban történhetett, és csak a periódusok egyikének elején, mert az egyiptomi újév napja, naptár szerint Thot 1-je (a mi jú­lius 19-énk) egybeesett a Szíriusz által csillagászatilag rögzített július 19-ével.

Egyszerű visszaszámolásokkal Kr. u. 139-től eljutottak a

229

Kr. e. 1321-es, Kr. e. 2781-es, Kr. e. 4241-es, Kr. e. 5701-es, Kr. e. 7161-es kezdő évekhez. Eduard Meyer „a világtörténelem legrégibb biztos napjának”, a Szothisz-naptár bevezetésének idő­pontját, Kr. e. 4241. július 15-ét nevezte meg. [379] Más kutatók nem bíztak ebben ennyire, így történhetett meg az, hogy a fára­ók birodalmának kezdete, a birodalomegyesítés időpontja az I. dinasztia első fáraója, Ménész alatt kedélyesen tántorgott az év­ezredek között. A bemutatott táblázat 39 dátumot nevez meg 6400 és 1700 között.

Aki ezt az egyiptológia szürke őskorának tartja, azt hadd emlé­keztessük Sir Flinders Pertrie-re (1942). O 1924-ben az óbiro­dalom kezdetét a Kr. e. 5546-os évre tette! Következésképpen nála a IV dinasztia Kr. e. 4777-től 4493-ig tartott. [380] És Meyer 1952-ben ezt újból a „legrégebbi biztos dátumként” rögzítette, amit művének 1985-ös utánnyomása változatlanul tartalmaz. [381]

Egon Fridell írja 1936-ban, hogy „Eduard Meyer, James Hen­ry Breasted és Georg Steindorff számai ma meglehetős általá­nosságban a legnagyobb tiszteletnek örvendenek”. [382.]

Akkoriban Petrie ellenére az óbirodalom a fiatalító visszavonulás útját járta: Breasted az első fáraó trónra lépésének dátumaként Kr. e. 3400-at, Meyer a naptár bevezetésének saját maga általi datálása alapján Kr. e. 3315-öt, végül Steindorff Kr. e. 3200-at nevezte meg. Azóta a csökkentés lassan halad tovább. Az utolsó 22 év kutatásai Ménész uralkodásának kezdetét például az alábbi időpontokra teszik: körülbelül Kr. e. 3100 1383 Kr. e. 3051 [384], Kr. e. 2955 [385], Kr. e. 2950 [386], Kr. e. 2920 I387), illetve Kr. e. 2850. [388]

Kiküszöbölt gyenge pontok

így tehát, az, hogy a IV dinasztiát a Kr. e. 2641-től Kr. e. 2521- ig terjedő időszakra helyezik [389], kizárólag az egyiptológusok éleselméjűségének, és nem a biztos egyiptomi forrásoknak kö­szönhető. Ezt az időbeliséget, legyen az abszolút vagy akár rela­

230

tív, a régi források minden új értelmezése, vagy minden egyes új lelet halomra döntheti. Az egyiptológusok ebből a témából már semmit sem nyerhetnek. Amikor Dávid Rohl [390] kollégájuk jó okkal és még jobb dokumentációval a harmadik átmeneti kor 300 éves rövidítését javasolta, az angol nyelvű egyiptológusoknak elakadt a szavuk. [391] Mi magunk, a technológiai evolúcióból ki­indulva azon fáradozunk [392.], hogy egy új, az eddigieknél lénye­gesen kevesebb időt átölelő fáraólistához jussunk. [393]

Ezzel Hérodotosz újra jelentőséget nyer, avagy lehet, hogy Egyiptomban mégis megtudhatott a piramisokról valamit, ami hagyomány és nem legenda volt. Az „oral history”-ról (szájha­gyományról) szóló tanulmányok megmutatták, hogy a még élők­nek az utolsó 80 évre vonatkozó szóbeli adatai valamelyest meg­bízhatóak, a 80 és 150 év közötti időszakra vonatkozóan kezde­nek mindinkább bizonytalanná válni, hogy aztán belevesszenek a mondák világába.

így a hajóépítés esetében a mai hajós szakemberek csodálkoz­hatnak azon, „hogy a középbirodalom hajóépítő technikája a XIX. században megegyezik a Hérodotosz által a Krisztus előttiV században megfigyelttel”. [394]

Mindabból, hogy Heinsohn és Iliig az itt szóba hozott XII. di­nasztiát a IV dinasztiával együtt a Kr. e. VII-VT. századra datál­ja [395]; következik, hogy Hérodotosz a Kr. e. V században nem füllentett.

Heinsohn és Iliig egy új, „időmegragadó” kronológiát vázolt fel, amely elszakad a Nílus országának részben manethóni, részben „csillagászatilag” nyert abszolút dátumaitól. Ezzel azonban az ókori világ többi országának és birodalmainak idősorai is meg­dőlnek. Éppen azért, mert Egyiptom csillagászatilag és ezzel ab­szolút módon datáltnak tűnt, még Stonehenge-et és Harappa In- dus-kultúrájának időpontjait is Egyiptomhoz viszonyítva hatá­rozták meg. Mivel az egyiptomi kronológia egyre inkább légből kapottnak tűnik, alaposan meg kell tisztítani az egész kutatást a régi dátumoktól; így pedig csak relatív kapcsolatok maradnak, amelyek immár új hálót képeznek, s ez majd újra meghatározha­tó lesz abszolút számokkal is.

231

RÉTEGEK ÉS „DINASZTIÁK” Ö S S Z E H A N G O L Á S A

[396 ]

•330-tó l Hellenisztikus rétegcsoport (ptolem aidák)

•525-tői Az első rétegcsoport a hellenisztikus alatt, a klasszikus korszek­vencia perzsa ideje, azaz a „közép- és késő asszír” és „óba­bilonitól a késő babiloniig”,Ide tartoznak a következő dinasztiák: az V , a késő X II., a X III., a késői XIX., XX., X XII., X X III , XXIV, a késői XXV, valam int az am úgy is ide sorolt X X V II, X X V III, X X IX , XXX. és XXXI.

•610-től a második, kora vaskori rétegcsoport, tehát a klasszikus kor­szekvencia m éd korszaka, azaz a „m itanni-időbeli”, magába foglalja a IV dinasztiát K heopsztól, a V I.-at, a X II. közepét, a késő XVTII.-at (Ekhnaton), a kora X lX .-et, a XXI.-et, a kora X XV -et, és a késői XXVI.-at.

• 700-tól a harmadik, közép bronzkori rétegcsoport, tehát a klasszikus korszekvencia N inosz-assz ír ré tegcsoportja , azaz az „óakkád”, tartalmazza az I , I I , I I I , a korai IV (Sznofru), a X I , a korai X I I , XV (Hükszosz), X V I, X V II , és a korai X V III. dinasztiákat.

•800-tól a negyedik, kora bronzkori rétegcsoport, tehát a klasszikus kor­szekvencia kora urbánus asszírjai és káldeusai, azaz az „óakkádok” és „sum érok”, a predinasztikus leleteket („0. d i­nasztia”) és a Gerzean* periódust tartalmazza.

•900-tól N agada II. (rézkőkorszak)

•1150-től N agada I (rézkőkorszak)

Itt felmerülhet az az ellenvetés, miszerint teljesen kizárt, hogy a Nílus mentén több fáraó, tehát Felső- és Alsó-Egyiptom királyai egyidejűleg uralkodtak. Azt a kérdést először is nyitva kell hagy­

* Gerzean: Kr. e. 3500-3200.

232

nunk, hogy a királylistákban egy-egy fáraó esetenként különböző nevek és dinasztiák alatt is fel van tüntetve. George Rawlinson egyiptológus [397] nyilvánosságra hozta az angol tudósok szerin­ti dinasztiarendet: szerintük nyolc dinasztia párhuzamosan ural­kodott. Ezzel a mintával különböző modelleket vázoltak fel. [3g8] A jelenlegi állapotot a következő vázlat tükrözi. Modellszerűen abból indul ki, hogy Kr. e. 672-től Egyiptomban vasat használtak a vésők készítéséhez. Ez az évszám két körülményre utal: ismert tény, hogy a széles körű vaskohósítás csak a Kr. e. VI. században terjedt el Egyiptomban, tehát egy bizonyos bevezetési idővel kell számolnunk. Másfelől Thomas Völker [399] jó közvetett bizonyí­tékokat gyűjtött össze arra vonatkozóan, hogy III. Tuthmószisz megegyezik I. Pszammetichhel. Ez lehetővé teszi, hogy vissza­számoljunk I. Tuthmósziszig, akinek idejében - a XVIII. dinasz­tia alatt - először alkalmaztak vasat.

Ehhez a Kr. e. 672-es évhez mindazok a fáraók hozzá rende­lődnek dinasztiáikkal együtt, akiknek uralkodása alatt (újra és új­ra) kemény kőzeteket munkáltak meg. így kényszerűségből ki­lencszeres párhuzamot vonhatunk. Magától értetődő, hogy a végleges megoldás másképp fog kinézni [400]; de illusztrációként ez a modell is használható. Döntő jelentőségű itt az a „lehetet­len” tényállás, hogy a vasfelhasználást mindig újra el kellett kez­deni, mintha időközben elfelejtették volna.

Az újonnan rekonstruált időrendben, amely az összes magas kultúrát Egyiptomban, Mezopotámiában, Európában és Indiá­ban Kr. e. 1000-től eredezteti, jól el tudjuk helyezni azokat az időrendi meglepetéseket, amelyekkel e vizsgálat folyamán talál­koztunk.

így amint Hérodotosz fékkőtechnikája most már a megfelelő korszakban található, nem lehet csodálkozni azon, hogy a hajó­evolúció bizonyos mértékben átugrotta a középbirodalmat, hogy azután Kr. e. 1100 és 300 között semmilyen emléket ne hagyjon hátra. Ilyesfajta lyukak és látszólagos újrakezdések a Nílus menti hajóépítés meglévő folyamatossága mellett a helytelen időrend bizonyítékai.

Egy látszatprobléma abból a „megfigyelésből” is adódik, hogy csak ezer évvel az egyiptomi nagy építkezések után szerzünk elő-

233

Dyn.: 1.+ 7 3 0

Athotis(733)-686

-720

-710

4.

Snofru715-675

11./12.

Mentuhotep II. 728-687

-700

-690

-680

Ita686-673

+ 6 7 0 673-626

—660

-650

--640

~~630 K/' U'Miebis 626-620

- -620 Semerchet Biéneches

+ 6 1 0 614~589

Nebka692-675

Djoser

' 6*5-65*'

Cheops

675-635*

Mentuhotep III.687-675

Sechemchet655-648Mesochris648-624

Huni624-589

Djedefre635-625

Chephren625-585

Mentuhotep IV.

* 6 7 5 * 6 8 * * * * *Amenemhet I.668-638

Sesostris I. 638-593

--600

-590Mykcrinos585-565

Amenemhet II. 593-559

(a táblázat a német elnevezéseket tartalmazza)

15.

Salitis7 2 3 -?

Beon ? - ?

Pachnan ? - ?

Chian ? - 665

Apophis665-624

Chamudi624-614

234

Dyn.: 18.730

--690

--680

Ahmose727-701

720

710

700Amenophis I. 701-680

Thutmosis I. 680-667

-670^ . I¥ Thutmosis II.Hatschepsut

--660 664-642

+ 6 5 0

Thutmosis III. --640 642-610

--630

—620

--610Amenophis II. 610 585

--600

■590,

24. 25. 26.

Pije711-680

Tefnacht691-684Bokchoris

Schabaka680-666

Schebitku666-654

TMiarqa654-628

Psammetich I. 664-610

Tanwetamani628-620

Necho II. 610-595

Psammetich II. 595-589 Apries 589-570

Thutmosis IV. (585-576)

\ z Ó-, k ö z é p - é s ú jb iro d a lo m á tte k in té se ,a z első vasfelhasz.nálás f e l té te le z e t t é v é re (-672) irányozva

235

szőr hírt a piramisokról, mint ahogy nem ismerjük az újbirodalom előtti látogatók grafitijait sem. Egy megfiatalított Egyiptomban azonban érthetővé válik a kerék- és a valódi boltozat eddig külö­nösnek tartott fejlődése, vagy az évezredekkel megelőzött Pitago­rasz tudása. Ugyanúgy érthető lesz a fékkövek látszólag évez­redekre megszakított használata a Kr. e. XXIV évszázad és a Kr. e. V század hajóin, vagy a hajóépítés fejlődésének az állítólagos középbirodalom idejében való szünetelése. Megengedhető lesz az egyiptomi módszerek összehasonlítása az asszír emelőfákkal, amelyek az újra átdolgozott időrendben a Nílus mentieknél már csak körülbelül száz évvel fiatalabbak [401], és a mediterrán knke­rékvágásokkal a Kr. e. I. évezredből. Végül végérvényesen megol­dódik a gránit rézeszközökkel történő feldolgozásának rejtélye a vaskori szerszám használatával - mindenekelőtt a lyukfúrásnál de ez egyben már a mi időrendi megfontolásaink előfeltételezé­se is. A különböző vésőformák egyidejű használata, amit D. Ar- nold az ütésnyomok időben egymás utáni besorolása helyett kez­deményezett, csak ebben az új időrendben érvényesülhet először.

Ugyanakkor hangsúlyoznunk kell, hogy a piramisépítésre vonat­kozó jelentősen megkönnyített és leegyszerűsített javaslatunk egyáltalán nem függ attól, hogy a piramisokat időben a Kr. e. VI. században lokalizáljuk, vagy attól, hogy Gizában és Túrában használtak-e vasat és fémet. Löhner kötélcsigái nagyon jól dol­goznak fémraktár nélkül is, a kőrakók és a glettelők megvannak vasemelők és vasreszelő nélkül is, elvannak a hajósok vas nélkül a fedélzeten, és a kőfaragók vasvéső nélkül. A kőfaragók minden­esetre már sokkal könnyebben bántak volna a mészkővel vas se­gítségével. De hogyan vésték ki vas és fém nélkül az asszuáni grá­nitoszlopokat és - az obeliszkek esetében - hogyan díszítették őket hieroglifákkal; ez a doleritkalapácsok ellenére is azoknak az egyiptológusoknak a problémája marad, akiknek fontosabb a gyengélkedő időrend megtartása az építkezési módszerek éssze­rű magyarázatánál.

236

Hagymahéjak - üres sírok

Alapjában véve helytelen, ha az építés időtartama és a fáraó ural­kodási ideje közé egyenlőségjelet teszünk. Ha a fáraó - amint ab­ban mindenki egyetért - rögtön trónra lépése után megkezdte síremlékének építését, akkor nehéz feladattal állt szemben. Az építménynek egyrészt a lehető legpompásabbnak kellett lennie, másrészt pedig hogy testének meglegyen a megbízható védelme, haláláig be kellett fejeződnie. Hogyan tudott helyesen dönteni, hisz a jósok és álomfejtők segítsége ellenére is csak sejthette, hogy meddig fog élni.

„»Sepeszeszkaf csak négy évig uralkodott« - mondja az egyip­tológus Altenmüller -, »egyszerűen nem engedhetett meg magá­nak egy piramist. « ” [402]

Hogyan készülhetett el a két gizai piramis, miközben a vi­szonylag „apró” Mükerinosz-piramis befejezetlen maradt?

E megfontolások alapján fejlesztette ki Richard Lepsius a saját „hagymahéjelméletét”. A szakkarai lépcsőzetes piramis és a mei- diumi beomlott piramis esetében konstatálta a bővítéseket és át­építéseket, és a következőket állapította meg. Először, a hirtelen halál esetére egy kis piramismagot építettek, majd ezt folyamato­san „felülépítették”, így a többszöri ráépítés következtében egy­re nőtt és magasodott; tehát a leghosszabb életű fáraót temették el a legnagyobb piramisban. Ezt a gondolatot néhány kutatóge­neráció hellyel-közzel el is elfogadta. Az építész Choisy még fél évszázaddal később is ezt írta: „A piramisok óriási kristályokként nőttek az egymást borító rétegek által.” [403]

Ha ez legalább az óbirodalomban mindig így lett volna, akkor a VI. dinasztiabeli II. Pepi építménye Kheopszénál háromszor- négyszer nagyobb lenne, hiszen az uralkodói listák szerint 94 évig uralkodott. Ezt az adatot Africanus hagyta ránk, és az ál­tala közölt =90 számmal a torinói papirusz is megerősítette. Más kérdés, hogy II. Pepi nem tartotta magát ehhez a „megállapodás­hoz”, és megelégedett a Kheopsz-piramis terjedelmének 4,2 szá­zalékával.

Ezek az állandó kibővítések nem utolsósorban azt követelték, hogy minden építési fázis fölé új külső burkot építsenek. Ezek­

237

nek a speciális „héjaknak” a megléte azonban ugyanolyan kevés­sé bizonyítható, mint bármi egyéb. A fáraó halála után 70 nappal- ennyi legalább kellett, hogy a múmiát kipreparálják - az utol­só, még befejezetlen héjat le kellett volna bontaniuk, hogy az építmény önmagában tökéletes legyen. Mivel Lepsius szerint nem létezhetnek eleve nagyszabásúra tervezett piramisok marad­ványai, s erre a valóság többször rácáfolt, elmélete jogosan ki­ment a divatból. Viszont azóta a levegőben van a kérdés: hogy le­het az, hogy Sznofru három piramist építtetett, mintha három teste lett volna; honnan tudta Kheopsz, hogy megéri a legna­gyobb és legtökéletesebb piramis befejezését, honnan sejtette Mükerinosz, hogy nem tudja befejezni nagyapja piramisának ki­lencven százalékát sem?

Mendelssohn erre adott egy új választ azzal a tézisével, hogy a fáraók egyszerűen csak piramist építettek piramis után, hogy né­püket megóvják a tétlenségtől, és nemzetté kovácsolják. Elméle­te azonban a hatalmas munkássereg bizonyítékainak hiányában elveszítette alapját.

Mi úgy látjuk, hogy a piramisok egyáltalán nem voltak sírok (ezért is mindig zárójelben szerepelnek az ilyen fogalmak mint „Kheopsz-szarkofág” és „királykamra”). Ez a gondolat nem új, már Diodorosz is kimondta. [404] És a kétséget soha nem lehetett egészen eloszlatni, így pl. 1919-ből ezt olvashatjuk: „Ennek elle­nére az embernek először is még mindig ahhoz a feltevéshez kell tartania magát, hogy a nagy Kheopsz-piramis is az egyiptomi ki­rály temetési helye volt.” [405].

Mert mi szól tulajdonképpen a sír mellett? Az ott talált múmi­ák biztosan nem, mert azok nincsenek. Nincs semmi biztos jele annak, hogy7 a piramisokban valamiféle sír lenne. [406] Viszont nagyon sok lepecsételt, tehát feltöretlen szarkofágot találtak, amelyek ennek ellenére üresek voltak, mint például Szehemheté a III. dinasztiából. [407] Ha korrektek akarunk lenni, a pirami­sokat minden esetben temetes nélküli sírhelyekként, nagy kenotáfiumokként* jelölhetjük meg. Miután minden fáraónak volt még egy második sírja - gyakran Abiidoszban -, amit az

* Kenőid fiúm : jelképes sír, hamvak megléte nélkül emelt sírjel.

238

egyiptológusok ugyancsak kenotáfiumnak tartanak, mégis csak gondoskodtak az uralkodók végső pihenőjéről. Mivel azonban meg kell adni az egyiptológusoknak, ami az egyiptológusoké, újonnan éppen most mondatták ki M. I laase- val 1408], hogy a pi­ramisok túl nagyra sikerült szarkofágok.

Ezzel a geológus Tollmann azon különös tézise is elveszti ér­telmét, amely szerint a piramisoknak az árvíz és a dagály ellen kellett megvédeniük építtetőik testét. [409] Egyrészt nem vilá­gos, hogy ezek az építmények egyáltalán vízállóra voltak-e ter­vezve, ami a sivatag szélén nem éppen magától értetődő. Más­részt hiányoznak a mélyreható bizonyítékok a sírként történt használatra, mely esetben éppen Kheopsz esetében a temetés méltatlan jelleget öltött volna. A múmiát ereklye tartó nélkül a legszűkebb járatokon fel és le kellett ráncigálni, végül az elfogó- dott gyásznépnek be kellet lökdösnie a holttestet az 1,08 x 1,05 méteres nyíláson keresztül a „királykamrába”, ahol elhelyezhette a „szarkofágban”. Ez a „búvárnyílás”, melyet a fölötte lévő bukó­kövek csak még jobban leszűkítettek, egyébként több mint hat méter hosszúságú. Haase, akit megragadott ez a kép [4x0] hagy­ja, hogy a méltóságteljes temetési menet a piramis bejáratánál véget érjen; a holttest fáradságos belökdösését és elhelyezését „válogatott munkások és agyondíszített szolgák” végzik el.

Végezetül annyit, hogy csak a Kheopsz-piramisban és az észak- dahsúri Sznofru-piramisban van olyan kamra, amely a föld szint­je felett említésre méltó magasságban fekszik. Szokás szerint a belső helyiségek a sziklában, a tulajdonképpeni építmény alatt he­lyezkednek el. A Tollmannoknak következetesen fel kell tételezni­ük, hogy a tulajdonképpeni királyi kamrákat még sehol sem sike­rült felfedezni. [4 11] így a valóság kiesik a látóterükből, s dominál a mítoszban való hit. Igaz, közben éppen a mítosz szól a két szer­ző ellen. A régi egyiptomiak szerint a piramisok már a nagy özön­víz előtt megépültek, hiszen a vízből először a csúcsaik bújtak elő, és ennek ellentmond a tudomány álláspontja, mely szerint a pira­misok csak hétezer évvel az „özönvíz” után épültek. [411 ]

Érdekes módon az egyiptomiak egyáltalán nem kötötték olyan szorosan a piramisokat egy bizonyos uralkodóhoz. Habár az épít­mények olyan neveket hordtak, amelyek tartalmazták építtetőjük

239

nevét is (Baines és Málek [413] ellenkező kisebbségi véleményü­ket hieroglifákkal bizonyítják), s habár a piramisok nevei is re­gisztrálva voltak [414 \ az építmények nyilvánvalóan nem horda­nak magukon „névtáblákat”.

így a gizai piramisoknak a három görög névhez történő hoz­zárendelése a görög Hérodotosztól, és nem az egyiptomiaktól származik. Ha a római idők Diodoroszához tartottuk volna ma­gunkat, akkor Armaiosz, Amoszisz és Inarosz uralkodók építmé­nyeiről beszélnénk, de ezek a hozzárendelések a XVIII., XXVI. és XXX. dinasztia idejébe vezethetők vissza. [415] Mi már kifej­tettük, hogy az egyiptomi nevekhez való kötések - Khufu, Khaefre, Menkaré - nem kényszerítő erejűek. Nem minden ok nélkül írt George Rawlinson 1881-ben egészen óvatosan csak az első, második és harmadik gizai piramisról, anélkül, hogy azokat a fáraók nevével ellátta volna. [416]. Miközben ugyanúgy ismerte Hérodotoszt, és a legfelső „terhelőkamrában” talált kártus* lele­teket is, mint mi. Zecharia Sitchin jó okkal állította 1982-ben, hogy ezek a Kheopsz-kártusok Róbert Howard Vyse és J. R. Hill hamisítványai 1837-ből. [417] Ezt az állítást Michael Haase [418] olyan felháborodottan utasította vissza, ahogyan csak a renegá­tok szokták. Erre Erdogan Ercivan [419] súlyos bizonyítékokat vonultatott fel, miszerint ezek a hieroglifák a kőfugákon keresz­tül futnak. Eszerint ezek nem kőfeliratok és -címzések voltak - hisz csak ilyeneket ismerünk ebben a formában.

Bárhogy is legyen: senki sem állíthatja, hogy a kőfaragójelek, vagy a piramis leghátsó szegletében talált kártusok a piramisok hivatalos megjelölései voltak. A Kheopsz-piramis a mai szemlé­lőnek valószínűleg ugyanúgy mutatja magát, mint egykoron: dombormű, felirat és díszítés nélkül. Még az a kérdés is felvető­dik, hogy a felfelé vezető út menti állítólagos domborművek áb­rázoltak-e valamit. Feltételezett maradványokat csak nagyon messze találtak, valahol a középbirodalom első piramisában, Listben. [420]

* Kartus: gazdag díszítésű keretező ornam entika, m elynek középrésze felirat, c í­m er, em blém a, vagy ábrázolás elhelyezésére szolgál.

240

111. kép: N ég y m ó l o sz l o p f ő :

a) I z r a e l , i . e . X . sz . ( D ever 1 1 3 . o .) , b) M e g id d o , I zr a el i . e . 1 0 0 0 k ö r ü l

( W e ip p e r t 2 6 0 . o . ) , c ) C e r v e t e r i, E t r u r ia , i . e . V I . s z . ( C h a rb o n n ea u x

1 7 2 . o .) , d ) E n k o m i, C ipr u s , i . e . V I I I . sz . ( M urray 2 6 . o .) .

112. kép: A i o l f o ­

g a d a lm i OSZLOPOK,

L a r i s s z a , G o r ö g o r -

s z á g ( C h a r b o n n e a u x

1 7 4 . o .) .

241

Ezzel újra feltesszük a fő kérdéseket: miért és mi célból épül­tek a piramisok? A következő megoldást látjuk. Először valame­lyik uralkodó - aki nálunk nem lehet Dzsószer [421] - becsvágyá­ból, a hosszú élet iránti reményéből és birodalmának gazdasági helyzetéből, mindenekelőtt azonban pszichológiai okokból- melyekről még szót ejtünk - kiindulva tervezte meg álmai pira­misának nagyságát. Korai halála esetén - ha életében jól haladt előre az építkezés - az építményt bizonyára utódai fejezték be. Ezt követte a következő piramis, amelynek nagyságát ugyancsak fenti kritériumok szerint méretezték. Ha a fáraó halálakor egy piramis építése még nem haladt sokat előre, megtörténhetett, hogy a tervet ejtették, és másik helyen egy másik építésébe kezd­tek. így a piramisépítkezések folyamata végighúzódna az egyip­tomi történelmen, és csak ínséges és háborús időkben szakadt volna meg. Ez az egész egyiptomi történelemre érvényes lenne, mert az úgynevezett óbirodalom, közép- és újbirodalom korsza­kai egymást időben fedték. [4 2 2] Ezzel, a sírhelyek építésének vagy a nemzeti azonosságtudat erősítésének szándéka nélkül el­jutottunk a Mendelssohn által feltételezett folyamatos építési te­vékenységhez.

Am még ezzel sem válaszoltuk meg a valamennyi építmény céljára, értelmére vonatkozó kérdést. A Kheopsz-piramis eseté­ben, a sokféle helyiségének köszönhetően sokféle cél is elképzel­hető - igaz, a többi építménynél a lehetséges értelmezések szá­ma kivétel nélkül csökken. így például a Kheopszén kívül csak egy további piramist - Sznofru vörös piramisát - ismerünk, ame­lyiknek egy kamrája a sziklapadló szintjénél magasabban fekszik. [423] Járatok, galériák és átjárók hiányában a többi építménynél az a fantáziálgatás, amely egy piramisban az egyiptomiak vagy az istenek egész tudását leli meg, és a piramisból ki tudja olvasni az emberiség jövőjét, továbbá csillagvizsgálókat fedez fel még ott is, ahonnan soha nem lehetett egy pillantást sem vetni kifelé, nem kap semmilyen támpontot.

242

113 . kép: POSZEIDŐN-OLTÁR SAROKOSZLOPDÍSZEKKEL,

K a p M o n o d e n d r i ( C h a r b o n n e a u x 1 7 4 . o .) .

114 . kép: H á r o m „ s z a r v a l t ” o l t á r :

a ) o l t á r , M e g i d d o , I. E. V T I I - V I I . sz . ( S c h l a t t e r 4 4 . 0.) , b) te m p lo m e l ő t ­

t i o l t á r r e k o n s t r u k c ió ja J e r u z s á le m b e n ( S c h l a t t e r 4 5 . o . ) , c ) I . T u k u l t i -

M i n u r t a „ sz im b ó lu m k ö v e ” , i. f,. XIII. sz . (A m ié t 1 1 2 . o .) .

243

A Kheopsz-piramis helyiségszerkezetéről

A piramisok céljára vonatkozó kérdés megválaszolásához röviden be kell mutatnunk a Kheopsz-piramis különféle helyiségeit, me­lyek száma egyébként jellegzetességeinek egyike. Az egyetlen be­járat az északi oldalon, a tizenkilencedik kőréteg magasságában található. Hatalmas, dupla mészkő „szarufából” készült oromtető fedi, melyet a felszín sima burkolata magától értetődően teljesen eltakart. Innen körülbelül 26,5°-os dőlésszöggel vezet lefelé egy járat körülbelül 105 méter hosszan. [424] Egyébként a szikla­csonk magasságának megmérésére itt adódik az egyik lehetőség. A járat a piramis szintje alatt majdnem harminc méter mélyen egy vízszintes járatba megy át, mely a sziklakamrában torkollik (14,08 x 8,36 x 5,03 m). A sziklakamra befejezetlennek hat; mind­amellett még egy körülbelül tizenhat méter hosszúságú járat star­tol belőle vízszintesen. A sziklakamrából indul még egy megkez­dett, de be nem fejezett átlós akna is. Az, hogy ezt a kései kincs­keresőknek tulajdonítják I425], nem meggyőző, mivel senkiről sem feltételezhető, hogy a tömör sziklában kincsek után fog ásni.

Ha járatokról beszélünk, akkor azok mindig körülbelül 1,05 méter (2 könyök) sz-élesek és 1 ,2 0 méter magasak, közlekedni bennük csak négykézláb lehet. Méretük jelzi, egyáltalán nem ar­ra szolgálnak, hogy a szertartások alatt méltóságteljesen hömpö­lyögjenek bennük. Valószínűleg összekötőjáratokként szolgáltak, melyeket végül kövekkel lezártak.

1 I S . kép: B a b i l o n i

ZIKKURAT („BÁ BELI TO­

RONY” ), I. E . VI. SZ.

( A m ié t 9 5 . 0. ) .

244

116 . kép: DZSEDPILLÉR MINT FAJANSZ F,S KŐFRÍZ;

I I I . DINASZTIA (BADAWY I . 8 6 . () .).

A lefelé vezető járatból 19,70 méter után elágazik az ugyanaz­zal a dőlésszöggel és a keresztmetszettel épült felfelé vezető járat. (Gantenbrink [426] joggal mutat rá, hogy ez a járat egyetlen csil­lagot sem céloz meg.) A járat elejét ma is három gránitkő torla­szolja el. A turisták csak ezeket megkerülve léphetnek az eredeti járatrendszerbe a kincskereső alagúton át, amely az eredeti járat alatt és mellett, majdnem vízszintesen, egy sokkal puhább mész­kőben kerüli meg a gránittorlaszt, és vezet ehhez az elágazáshoz, hogy aztán a felfelé menő útba torkolljon. A célirányosan haladó vágat arra enged következtetni, hogy ásásakor a piramis építésé­re még emlékeztek. Eszerint pedig a „sírrablás” nem IX. századi arab, hanem óegyiptomi kísérlet lehetett. [427]

A felfelé vezető járat 37,76 méter után a piramison belül elér a „központi elágazáshoz”. Itt ugyanazzal a meredekséggel a „nagy galériában” folytatódik, és itt tér le egy vízszintes járat is az ún. „királynőkamráig”, valamint ide torkollik egy összekötő já­rat, amely sok spekulációra adott okot: az úgynevezett szellőző­vagy menedékakna. Ezt az elején függőlegesen futó járatot elein­te jól ki is falazták, azután a tömör sziklába vezet és itt irányt vált. Gyanítható, hogy ennél a szakasznál egy régi masztaba ásatási alagútjáról van szó, amely pontosan azt a pontot célozta meg,

245

amelynél a lefelé vezető járat a sziklakamra előtt vízszintesbe megy át. Ezt az irányt azonban nem tartja meg végig, mert me­rőlegesbe vált, és így a lefelé vezető járatot jóval hamarabb eléri. Ez az akna az úgynevezett barlang mellett fut el, ez talán termé­szetes barlang a sziklában, itt lehetett az akna eltorlaszolásához szükséges anyagot raktározni.

Ezt a járatot szellőző-, sírrabló és vészkijárati aknaként is értel­mezik. Egyértelműen a sírrablóelmélet ellen szól a „központi el­ágazáshoz” vezető, pontosan megépített és végül még ki is fala­zott összekötő járat. Valószínű, hogy szellőzőaknának épült, bár ezt a funkciót nem tölthette be kielégítően, különben a munká­latok a sziklában befejeződtek volna. Ám az a kérdés, hogy a szel­lőzőt eredetileg „hátsó kijáratként” is kívánták használni, vagy a funkcióját csak az építés alatt változtatták meg, még megválaszo­latlan. Elképzelésünk szerint, miután a központi elágazástól a felfelé vezető járatot eltorlaszolták, a munkások a menedékaknán leereszkedtek a lefelé vezető járatig, és a függőleges aknában ás­tak egy járatot. Azután átmásztak a lefelé vezető járaton keresz­tül a bejárathoz, majd ezt a járatot is kívülről kövekkel beborítot­ták. így a „királykamrához” vezető közvetlen utat majdnem negyvenméternyi mész- és gránitkővel, a kerülő utat pedig körül­belül 100 méternyi mészkővel és kőgörgeteggel zárták el.

A „központi elágazástól” a vízszintes járat a „királynő kamrájá­

éi 7. kép: Su LEV E-

GÖISTEN SZÉTVÁLASZT­

JA N U T ÉCiISTENNŐT

É s G éb f ö l d i s t e n t

( L a u e r 2 7 2 . o .) .

246

ig” körülbelül harmincnyolc méter hosszúságban vezet. Tőle ol­dalt megmagyarázhatatlan eredetű homokfeltöltéseket mutattak ki, amelyekkel az egyiptológusok nem nagyon foglalkoztak, és to­vábbi „homokraktárakat” is gyanítanak ezen a területen. A „király­nő kamrája” mészkő oromtetővel épült; homlokzatán egy konzol­boltozatos fülke van bemélyesztve, ebből még egy 15 méter hosszúságú szűk tárna vezet. Ennek egy része eredetileg is meg­volt, majd a kincskeresők továbbásták. A kamrának és az előtte lé­vő járatnak nincs padlója. Hogy a fosztogatók bontották-e ki és vitték ki az épületből, az mindenesetre vitatható. [428]

A két ún. szellőzőaknát nagyon alaposan megvizsgálták. Waynman Dixon a múlt évszázadban észrevette, hogy a falak két helyen üresen konganak. Amikor a falburkolatokat megnyitotta, 20 x 20 cm nagyságú nyílásokat fedezett fel, amelyek felfelé ve­zettek, de méretük miatt nem tudta őket sokáig követni. Csak Gantenbrink robotjai tudtak itt 1993-ban továbbjutni: az északi „szellőzőaknában” 19 méter hosszan egy, az utat elzáró akadá­lyig, a déli „szellőzőaknában” pedig 60 méterig egy torlaszkőig. [429] Mivel innen még 17 méternyire van a piramis felszíne, ele­gendő tér marad a meglepetések számára. Pillanatnyilag egyetlen egy dolog világos: a mindkét oldalról zárt akna bizonyosan nem szolgálhatott szellőzőként.

Gantenbrink [430], mielőtt még kitiltották volna onnan, pon­tosan fel tudta mérni a piramist. Be tudta bizonyítani, hogy a

118 . kép:Sü LEVEGŐISTEN

MINT 'ÍU TA NH AM O N

NYAKTÁMASZTÓJA,

XV11I. DINASZTIA

( I l l i g RAJZA).

247

119. kép: A KflEOPSZ-PIRAMIS BELSEJE

( L e h n e r s z e r i n t 1 9 9 7 , 1 1 2 . És a k ö v . o l d a l ) .

248

„központi elágazás” fedelén az épület eme részének mérési pont­ja volt. Kézenfekvő, hogy egy építkezésnél nem a földön, a tör­melék között, hanem szabad területen mérnek. E módszer mel­lett szól az is, hogy a befejezetlen sziklakamrának is van egy gondosan kidolgozott teteje. Ettől a mérési ponttól az építmény fontos méreteit egészen egyszerű relációkkal lehet megállapítani- lemondva ezzel a piramidológusok valamennyi üdvözítő Tr-eljá- rásáról.

A „központi elágazásnál” kezdődik a nagy galéria. Valamivel hosszabb, mint a felfelé vezető járat és sokkal magasabb is: 46,71 m x 8,46 m, és egy rendkívül precíz konzolboltozat zárja le. Itt a meredek úton kőből készült korlát nem jelent segítséget a gyászolók vagy a munkások számára. Ellenkezőleg: a környe­zet kimondottan technikus-futurisztikusan hat, józanul, funkci­onálisan kialakítva. A galériának „dupla padlója” van: a hosszab­bításnál, valamint a felfelé vezető út szélességében (két könyök) egy derékszögű bemélyedés fut egy könyök magas oldalfalakkal. Balról és jobbról könyökszélességű rámpák húzódnak fölfelé. Itt, hasonlóan a galéria kezdetéhez, a falakban egymástól azo­nos távolságban lyukak vannak. Ezeket a végükön lezárták. A magyarázat a következő lehet: 26 keresztfa mögött [431] torlasz­kövek feküdtek, amelyek kitöltötték volna a felfelé menő járatot. A három elöl lévő kő gránit, a többi mészkő volt (és ezért el le­hetett őket távolítani). Azért, hogy a kövek a galériából a járat­ba tudjanak csúszni, szükség volt a központi elosztónál egy fa­rámpára, amely áthidalta az elágazást a „királynő kamrájáig”, s ennek lehorgonyzására előrelátó módon lyukakat fúrtak a falak­ba. Erwin Wedemann egy rafinált javaslatot dolgozott ki a tor­laszkövek automatikus kioldására és továbbcsúsztatására.

A kőraktár a nagy galériában jelentősen megnehezítette volna a múmiák szállítását. Ez még fáradságosabb lett volna, ha itt töl­telékkövet is raktároztak volna. Ezzel azonban számolni kell, még akkor is, ha az irodalomban erre nem találtunk utalást. Mivel a „királynő kamrájához” vezető vízszintes járat ugyanolyan átmé­rőjű, mint a többi járat, kézenfekvő, hogy mészkő törmelékkel is el kellett volna tömíteni. Ide ugyanis a kövek a nehézségi erő mi­att nem csúszhattak be. Ezért kis méretű köveket kellett alkal­

249

mazni, amelyeket szintén a nagy galériában kellett tárolni — ez indokolhatja a galéria magasságát. Aki aztán a vízszintes járatot a nagy galéria lábánál szabaddá akarta tenni, az vagy belefulladt ebbe a töltelékanyagba, vagy csak nagy fáradsággal szállíthatta ki azt a piramisból.

A „nagy galéria” körülbelül 28 méterrel magasabban - körül­belül 42 méteres építési magasságban -, egy sík területben vég­ződik, amely a torlaszkövek csatornájánál majdnem egy méterrel magasabban fekszik. Mérete 1,85 x 2,45 méter; valószínűleg a kamrához és az előkainrához szükséges torlaszköveket ide készí­tették elő. Az előkamrába és így a gránitból épült grandiózus te­rületre egy körülbelül 1,30 méter hosszú vízszintes műszójáról vezet. Kötélcsigára erősítve itt függtek a vezető barázdákba le­ereszthető gránittáblák. Stadelmann azon állítása, hogy itt a régi építészek a már általuk is jól ismert csigasorokat alkalmazták [43±], puszta agyszülemény, mivel a rendelkezésre álló hely csak az egyszerű terelőcsigák részére elegendő. Az egyiptológusok le­írásainak pontossága azon is lemérhető, hogy sem Goyon, sem Stadelmann, sem Haase nem ismerte azt a gránit zárókövet, amely még mindig a helyén található. [433]. Wedemann [434] egyébként két 1,50 x 0,30 x 0,60 méter nagyságút is látott.

A mászójárat körülbelül két és fél méteren keresztül folytató­dik, majd a „királykamrában” ér véget. A kamra teljesen díszte­len; benne a „szarkofág” mellett még egy gránithasáb is hever, amelyet a leírásokban nem említenek [435], ez talán egy torlaszkő maradványa lehet. A szintén teljesen dísztelen „szarkofágon” fel­tűnőek az (elveszett) tető lereteszelésére szolgáló furatok és a vá- jatok, de a szarkofág méretei is meglepőek. 2,27 x 0,98 x 1,05 méteres méreteivel ugyanis egészen pontosan megfelel a mászó­járat belméretének. így kézenfekvő, hogy felállítására már az építkezés alatt sor került.

Vagy esetleg a piramison belül mozgathatták? Stadelmann [43ó]; Petrie és Goyon ezt a lehetőséget egytől egyig kizárják. Petrie azt állította, hogy a kamraajtó túl kicsi. [437] Stadelmann [438] viszont azt írja, hogy a „nagy galéria” és a „királykamra” kö­zött a járat végig 1,04 x 1,23 méteres volt. Eszerint a kamrából kiindulva a „nagy galérián” és a felfelé vezető járaton keresztül a

250

„szarkofágot” mégiscsak mozgathatták. Csak a felfelé vezető já­rat torkolata szűkül le 0,97 méterre [439], és képez imigyen le­küzdhetetlen akadályt. A „szarkofágot” vajon a járat lezárására al­kalmazták?

A „királykamrától” két, itt nyitva hagyott „szellőzőakna” vezet a piramis felszínéig, de a külvilágtól valószínűleg burkolókövek zárták el. (Biztosabbat erről nem lehet mondani.) Az északi szel­lőzőaknának el kellett kerülnie a nagy galériát, és így a túlvilági ceremóniáknál főszerepet játszott vas szájpecek letört formáját öltötte magára. (440)

A kész piramisban ideális esetben csak négy kamrának kellett volna lennie: az egymás feletti sziklakamra, „királynői kamra”, a „királykamra” és a nagy galéria. Az összes járatot sűrűn megtöltöt­ték torlaszkövekkel, csak a „szellőzőaknák” maradtak szabadon.

A gyakorlatban azonban ez valószínűleg egészen másképpen nézett ki. Az arab híradások szerint ugyanis egyáltalán nem bari- kádoztak el minden járatot; lehet, hogy a bejárati torlasz csak a három gránitkő volt a felfelé vezető út elején. Eszerint a piramist nagy valószínűséggel már az ókorban feltörték. Feltűnő, hogy a „királykamra” területén betörésre utaló nyomokat alig találni. A betörés során végzett munkálkodásnak ugyanis a rendkívül ke­mény gránittorlaszon és a falakon körben is csúnya nyomokat kel­lett volna hátrahagynia - a „szarkofághoz” hasonlóan. Ezért azu­tán kérdéses, hogy vajon annak idején a piramis teljes belső biz­tonsági rendszerét - lásd a beszorított bukókövet - bevetették-e. „Hivatalosan” csak az igazolt, hogy a piramis burkolata a bejára­tot olyan jól eltakarta, hogy a sírrablók egészen a közelében kezdtek el ásni, anélkül, hogy észrevették volna.

A piramisban a fentieken kívül is vannak helyiségek. A „király­kamra” fölötti öt terhelőkamra elvileg már a kialakításánál fogva is hozzáférhetetlen volt. Ennek ellenére már az építkezés alatt az első „terhelőkamrához” egy segítőjáratot kellett a nagy galériából ásniuk, hogy a gránit fedőgerendán kialakult repedéseket meg­vizsgálják és lezárják.

A kutatók - a fáraók kincseit és tudását keresve - fáradhatatla­nul egyre újabb kamrákra vadásznak. Még Luis Alvarez Nobel- díjas fizikus is — aki később rábukkant a dinoszauruszok kihalását

okozó gyilkos aszteroidára, és ezzel a geológiát visszavezette a katasztrófaelmélethez részt vett az üreges helyiségek bonyolult eszközökkel történő kutatásában. [441] Am eddig még nem talál­tak említésre méltó méretűeket. Érdekes módon ezeket a kísérle­teket olyannyira rosszul dokumentálják, hogy ma már csak nagy fáradsággal elemezhetők. Emiatt azután „kacsák” még a hivata­los irodalomba is bekerülhetnek: „húsz méterrel a koporsóhelyi­ség I442] felett 1972-ben egy kamrát fedeztek fel, egykor talán ez volt a királyi múmiahelyiség”. [443]

Sajnos, a valóságban erre a felfedezésre még várni kell; jelen­leg minden remény a „királynő kamrájának” déli „szellőzőakná­ja” végén levő bukókőhöz fűződik.

A z ég hordozója

A lehetőség, hogy egy tízezer éves magaskultúra titokzatos tudá­sa talán mégiscsak a piramis egyik kamrájában nyugszik, még mindig nem zárható ki kétség nélkül, még ha személy szerint mi nem is hiszünk benne. Új szempontot tártunk fel az egykori Földközi-tenger melléki vidék kultuszainak összehasonlító vizs­gálatával. Szembeötlő, hogy bizonyos képződmények, amelyeket jobb magyarázat híján többnyire kultikus tárgyaknak nevezünk, szoros rokonságot mutatnak egymással, habár nagyság, eredet és időbeli besorolás tekintetében erősen különböznek. [444]

A görögországi és levantei aioloszlopok és oszlopfők (111. és 1 1 2 . kép) a kelet-mediterrán világ oltárai (113. kép), a mezopotá­miai lépcsős zikkuratok* (115. kép), a núbiaiak lépcsős piramisai és az egyiptomiak hegyes piramisai újra és újra az ég hordozóinak mítoszaira vezetnek vissza, tehát azokra a mítoszokra, amelyek a görögöknél Atlasszal és Héraklésszel, az egyiptomiaknál Nu égi istennővel, Su levegőistennel és a négyszeres dzsedoszloppal van­nak összefüggésben (116. és a köv. képek).

Az oszlop és az oszlopfő esetén ez közvetlenül belátható (111.

* Zikkurat: négyszögletes töm bökből álló, felfelé lépcsőzetesen keskenyedő to ­rony, a sumér, a babiloni és az asszír tem plom ok fontos alkotórésze.

252

és 1 1 2 . kép); az oltárnál a „szarvak” emlékeztetnek a határkőre és a sarokpillérekre (114. kép), melyek eredetileg körülállták, majd ugyanazokká a volutákká* absztrahálódtak, mint amelyek az aiol oszlopfőt rajzolják ki. Eszerint az oltár konkrétan és elvontan is az oszlop rövid alakját ábrázolja! A görögök ezt ugyanígy látták. Platón a Kritidsz című dialógusában mesél a késő bronzkor - ko­ra vaskorszak örökké vitatott Atlantiszának királyairól és a nekik tulajdonított szokásoktól [445]: „Azonban az ökröt, amelyet ők (a királyok) fogtak, feltették az oszlopokra, és ennek a magasságá­ban vágták le a felirat fölött.” [446]

Ahhoz hasonlóan, hogy ezeket az ökröket nem volt szabad vas­fegyverrel elejteni, a zsidók vasszerszámot csak a salamoni temp­lom építkezésének helyétől távol alkalmazhattak [447], és csak vas­véső által nem érintett kőből készíthették oltáraikat. [448] A Bib­liában leírt szarvasoltárokat ugyanúgy lépcsőzetesre építették, mint a mezopotámiai zikkuratokat, amelyek legfelső szintjén Isten háza vagy az oltár volt (115. kép). A piramisok pedig lesimított, absztrahált háromszögformájukban, amelyet az aiol oszlopfőről (1 1 1 . kép) is ismerünk, megismétlik a zikkurat lépcsőzetes formá­ját. Már beszéltünk a piramisok testetlen megjelenési formájáról és távolságtartó hatásáról, azonban lehet, hogy ez a kép kicsit szí­nezett. Hérodotosz azt sugallta, hogy a piramis felszínét hierogli­fikus írásokkal látták el [449], mai elképzelésünk szerint inkább há­rom színzónát gyanítunk: vörös színezetű festett követ felül, fehér Tura-mészkövet középen, és vörös-fekete gránitot az alapon. Emellett szólnak a vörösre festett Tura-kövek a gizai platón [450], a meglehetős szélességű gránitszalagok a Khefrén-piramisnál, Dzsedefrénél és Mükerinosznál, és a hieroglifikus piramisszimbó­lum is. Ezt néha keresztvonalakkal ábrázolják [451], M. Lehnernél [452] az alsó résznél ráadásul gránitszerűen befestve.

Az oltár - csakúgy, mint az oszlop - áldozati hely volt, a véres áldozat helye. Ebből a szempontból következetes dolognak tart­ható, hogy - alapjában ez minden építményre érvényes - a pira­mishoz közvetlenül kapcsolódó halotti templomban egy közpon­

* Voluta: a jón oszlopfő csiga a lakú díszítése.

253

ti, oszlopokkal körülvett vágóhíd található (121. kép). A halotti áldozati terem, ebben a templomban a „szentek szentje”, álbol­tozattal volt befedve, ami - másutt bizonyíthatóan - egy kőből való kerek boltozatot utánzott. [453] A boltozatos forma a felfes­tett csillagokkal együtt elegendő mértékben utal a szimbolizált égre. Az égre, és az uralkodó Orion csillagképre való utalást Bauval és Gilbert [454] hangsúlyozta azzal, hogy a három gizai piramis elrendezését az Orion égövi jegyeivel hozták kapcsolat­ba. így a piramis és az oltár, áldozat és égbolt a legszorosabb kap­csolatba lép egymással.

Lehet, hogy éppen a piramis meredek tornyosulása talált olyan sok követőt az egész világon, hogy a filozófus Alain [455] a kö­vetkező kérdést feltette: „Vajon a piramis minden építmény tit­kos modellje?”

Es így J. Kérisel, aki ennek a gondolatnak egy egész könyvet szentelt, úgy találja, hogy ilyen építmény a Mont Saint-Michel, amely Bretagne és Normandia határán fekszik. [456] Ez a gótikus építmény, amely ma inkább a tengeren, mint a tengerben trónol hetvennyolc méteres szikláján, magasságával megközelíti a ho­moktengeren trónoló Kheopsz-piramist (122. kép). [457] Magas­sága 141 és 158 méter között ingadozik, ami főleg az ebben az öbölben tapasztalható rendkívüli, 14 méteres árapályeltérésre ve-

120. kép: Ö k ö r a z

ÁLDOZATI OLTÁRON.

K rétai s z t e a t it m u n -

KA (SCHACHERMEYR

UTÁN 1 9 7 9 , 1 5 8 . 0. ) .

254

1 2 1 . kép: K h e o p s z h a l o t t i t e m p lo m a :

a) ALAPRAJZ (EDWARDS 1 1 2 . 0 . ) , B) IZOMETRIKUS REKONSTRUKCIÓ (R lC K E 4 3 . 0 . )

HALOTTI ÁLDOZATI TEREM X-SZEL JELÖLVE.

255

zethető vissza. Ugyanezen asszociáció alapján helyezi Goyon [458] könyvének bevezetésében a strassburgi katedrálist (142 mé­ter) a Kheopsz-piramis körvonalába. A piramis, mint a nyugati templomok előképe?

A piramis merész feltornyosulása Alain szerint alapvető impul­zusként benne rejlik az egész építészetben. Mégis, mit jelentett ez a felfelé törekvés? Az ókori embereket nagy katasztrófák félel­mei hatották át, ezt eddig elhallgatták, de az Időugrások című német folyóirat szerzői (mindenekelőtt G. Heinsohn professzor, számos, a kulturális és a kronológiai jelenségekről írt fejtegetésé­vel) újra rámutatnak. A Tollmann házaspár könyvében egyáltalán nem szolgáltatott igazságot nekik és elődeiknek (többek között Immánuel Velikovszkijnak és Ottó Mucknak), mert ugyan átvet­ték tőlük a katasztrófatematikát, de azt „legújabb divatként” a ge­ológiára akarták rátukmálni, miközben kipellengérezték és gúny tárgyává tették. [459]

Ez a fáraói, majdnem paranoiás félelem az égi csapásoktól, a csillaghullástól és a leomló égtől valószínűleg jó ok volt arra, hogy a korai magaskultúrákban az égbolt egyre újabb hordozóit állítsák fel, például oszlopokat és piramisokat.

Ezen félelmeknek nagyon is reális okai voltak. A bronzkorban- tehát a történelmi időkben - régészetileg bizonyítottak a régi­ókon átnyúló, nagy valószínűséggel világméretű katasztrófák. (Ehhez és a katasztrófa - áldozatok - istenek teremtése komp­lexumhoz lásd Heinsohnt [460].) A túlélők a sorscsapásokra kez­detben emberáldozattal reagáltak, ezzel igyekezve önmagukat a bekövetkezhető ismételt katasztrófáktól megmenteni. A kozmi­kus jelenségek tehát mindig földi következményekkel jártak.

„Először jön valami az égből, és azután ez szertartássá válto­zik.” [461]

A kultuszalapítók először valószínűleg maguk is mint „szent hóhérok” cselekedtek, és ezzel átvették közösségük bűnének nagy részét. így jön világra a papi nemesség, a következő kataszt­rófa jóslata és a királyság. És: „Amikor az emberi színészek áldo­zatában utánozták a kozmikus hatalmakat, akkor jöttek létre az istenek.” [462]

256

122. kép: K é t f ő s m e t s z e t a M o n t - S a i n t - M i c h e l e n k e r e s z t ü l :

BAI. HÉL ÉSZA K-D ÉL, JOBB FÉL N YU G A T-KELET (M IC H E L IN 1 2 9 . 0 . ) , KIEGÉSZÍTVE A

K h e o p s z - p ir a m is m é r e t a r á n y o s k ö r v o n a l a i v a l .

257

A fenyegető istenek létrehozása mint az ég rettegett összeom­lására való reakció, könnyebbség volt az embereknek, azonban az, hogy ezekkel az istenekkel szembeszálltak, új bűntudatot éb­resztett. Az emberek saját viselkedésüket, az éggel való szembe­szállásukat „elbizakodottságnak” ítélték, mint ahogy az Otesta- mentumban is kifejezésre jut: „Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, amelyet építenek az ember fiai.” [463]

És mert megállapította, hogy megpróbálták fölöslegessé ten­ni - „bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek min­dent, amit elgondoltak magukban” [464] -, megakadályozta a to­vábbi építkezést.

Az emberek azonban mégis tovább építkeztek. De az égi „ka­tasztrófák” elmaradásával az áldozat szükségessége kérdésessé vált. Olyan eszmék léptek fel, amelyek vértelen áldozatot köve­teltek, sőt azt, hogy egyáltalában mondjanak le az áldozatokról. A zsidók az áldozat szertartását egyetlen helyre - a jeruzsálemi templomra - redukálták, így annak lerombolásával az áldozati kultusz teljes egészében megszűnt. Ezzel egyidejűleg a zsidóknál létrejön a monoteizmus, és kialakul a teljesen láthatatlan, névte­len Isten. Más népek és vallások azonban szigorúan ragaszkod­nak a véres áldozatokhoz, s bár a „Fiúisten” feláldozásáról való elképzelés ostyává és borrá absztrahálható, ez azonban - a kato­likus egyház tanítása szerint -- még mindig Jézus testét és vérét jelképezi. [465]

Ebben a drámai fejlődésben Egyiptom vezető szerepet töltött be. Végül is a vallásalapító Mózest többen egyiptominak tekintik - Sigmund Freud [466] vagy Jan Assmann [467] -, aki F.hnaton le­hetséges monoteizmusát Júdába vagy Izraelbe vitte.

Az egyiptomi fáraók Kheopsz óta Ré napisten fiainak tekintet­ték magukat. Mert Kheopsz Kabab koronaherceg után további fiait Ré napistenről nevezte el (Dzsedef-ré, Ká-ef-ré, Bá-ef-ré), és ezzel hosszú tradíciót nyitott meg. így lett a fáraó, aki valami Istenhez hasonlót és Istennek tetszőt tett, Isten fiává. Csak az fel­tűnő, hogy Kheopsz - mindenesetre csúnyán szétrombolt - ha­lotti templomában nem találtak áldozati asztalt, és Herbert Ricke csak feltételezhetett egy szabadon álló sztélészentélyt. [468]

258

Vajon Kheopsz Ré-kultuszának sem sztélére, sem oltárra nem volt szüksége?

Hérodotosz ezeket a gondolatokat elfogadhatóbbá teszi, hi­szen művében arról beszél, hogy Kheopsz beszüntette az áldoza­tokat és az ünnepeket, bezáratta a templomokat, és ehelyett pira­misát építtette. így ő és azután Khefrén csapásokat hozott Egyiptomra. [469] Ez az „öndicsőítő”, eget ostromló építkezés­nek az istenek megsértéseként - a babiloni zikkurátról szóló bib­liai tudósításhoz hasonlóan - történő megítélése. Kheopsz tehát fiúisteni minőségében szüntette be az áldozatokat? Az ő ege nem követelt sem áldozati füstöt, sem egyéb kiengesztelést? Eszerint istenségéről már megvolt az - ugyanolyan absztrakt piramisfor­mához hasonló - elvont elképzelése?

Nem tudjuk. Ellene szól, hogy valószínűleg építtetett egy templomot az áldozati szertartás céljára, ebből azonban bizonyí­tékul csak az udvar bazaltkövezete maradt. Alatta egy csatornát találtak, így az udvar közepén mégiscsak valószínűsíthető egy ál­dozati oltár. [470] Lehet, hogy Hérodotosz története tulajdon­képpen Kheopszra illik? Hogy lehet az, hogy Kheopsz és Khefrén után még olyan sok piramist - az „istenellenség” törvé­nyen kívül helyezett építményét - építettek?

Ehnaton, aki korlátlan Aton-tiszteletével lerombolja az egyiptomi istenek égboltját, modellkronológiánkban nem sokkal Kheopsz után következik. Lehetséges, hogy bizonyítható tettét- az Amon-templomot az Aton-papok kedvéért bezáratta — Kheopszra és Khephrénre ruházták át.

Mindenesetre látható, hogy a IV dinasztia piramisai egy olyan vallásos elképzelést ábrázolnak, amely homlokegyenest ellent­mond az egyiptomi hitformáknak. Még ha azt minduntalan vélel­mezik is [471], a piramisokban sem isten-, sem pedig fáraószobro­kat nem találtak. A gizai piramisok is némák; a piramisokon sehol nincsenek szövegek, ajánlások, sem más feliratok. A piramisok háromszögformája a szemlélő számára minden egyéb kiegészítés nélküli absztrakt formát képez; mintha itt lenne annak az isteni szimbolikának az ős oka, amely újra és újra visszatér a három­szögre. A piramisokba történő temetkezések nem bizonyíthatóak.

259

Az építmények különböző elemei - mint a kétoldalt bezárt „szel­lőzőaknák” - csak szimbolikusan értékelhetőek. A Kheopsz-pira­mis úgy hat, mintha teljes bezárása, a kőtömeggel való kitömése után csak négy helyiség maradt volna szabadon. De a „királynő” és főleg a „király” kamrájának teljes üressége arra enged követ­keztetni, hogy itt kizárólag vallásos elvekről, és nem egy valós te­metésről van szó (függetlenül attól, hogy a bezárást talán soha­sem vitték véghez tökéletesen). A horizonton három emlékmű emelkedik, melyeket szinte soha nem ábrázoltak építőik és utóda­ik - akkor hát milyen vallásos elképzelések állnak mögöttük?

Ehnaton Amarnájára akad itt párhuzam, amire még kronoló- giailag is utalna néhány dolog? [472] Nem tudjuk, de az világo­san látható, hogy milyen sürgető szükség van egy új egyiptomi, illetve közel-keleti időrendre.

Számunkra a piramis megkövesedett jelképe annak, hogy az embereket valós veszély fenyegette az égből, és hogy ezt a trau­mát az eget megtámasztó építmények lankadatlan építésével akarták legyőzni. A komló égbolt bolygónkhoz kapcsolódó hatása­iból következett a megtámasztott égboltozat. Minthogy az eget meg kellett támasztani, egy botrány maradt, a támaszték, azaz a piramis tabuvá vált, ezért nem ábrázolták és nem szóltak róla az írásokban (először Verner [473] említ egy ábrázolást az újbiroda­lomból, méghozzá kérdéseset). A messzi múltból egyedül a Kos csillagjegy emlékeztet a félelemkeltő égi jelenségekre: megnyitja a csillagjegyek ekliptikus évkörét, egy áldozati állatot jelképez és a Y oszlopdíszalakjában ábrázolják.

Lassanként visszatért a hit egy támasz és (majdnem) áldozat nélküli égben. Ez majd két évezred múltán oda vezetett, hogy Immánuel Kant, a felvilágosodás híve számára a felettünk lévő csillagos ég „számtalan világ és a rendszerek rendszereinek belát­hatatlan nagyságává, s ezenfelül periodikus mozgásának, kezde­tének és fennmaradásának határtalan idejévé” I474] tágult, s ez világszemléletünk fix pontjává vált. Ez a rendíthetetlen égbe ve­tett bizalom sokáig megmaradt. Csak néhány év óta rémisztget­nek újfent az égből fenyegető veszélyek, csavargó aszteroidák alakjában [475]/ időről időre bizonytalanságot keltve mindannyi­unk tudatában.

260

JEGYZÉKEK

HIVATKOZÁSOK ÉS FORRÁSOK

é. n. = évszám nélkül

[1] Ceram 1957, 121. o.[2 ] ugyanott 119. o.[3] Arnold 1984[4] Baines/Málek 1980, 138. o.[5] Stadelmann 1985, 224. o.[6] Kastner, 1993[7I Baines/Málek 1980, 140. és a

köv. oldalak[8] Stadelmann 1985, 105. o.[9] ugyanott

[10 ] Schüssler 217. o.[11] Helck2169. o.[12 ] M ichalow sld 14 4 . o.[13] Gossart, 5. o.[14 ] Michalkowski 139. o.[15I Helck2198. o.[16] Stadelmann 1985, 108. o.[17 I Tompkins 221. o.[18] ugyanott[19] Helck2198. o.

[2 0 ] Riedl é. n. 142. o.[2 1 ] Stadelmann 1985, 108. o.[2 2 ] ugyanott 109. o.[23] Goyon 236. és a köv. oldalak [2 4 I Tompkins 245. o.[25I Riedl é. n. 142. o.[261 A b itzó l.o .[2 7 I Riedl é. n. 142. o.[28] Tompkins 249. o.[29] Abitz 6 I . 0 .[30] ugyanott[31] Stadelmann 1990, 259. o. (ott

magasabb köbrnéterértékek); Kastner 1993

[32! Kastner 1993 [33] vö. Stadelmann 1990, 251. o. [34I Fix 5 3. és a köv. oldalak [35I 1998, 84. o.[361 Heinsohn/IUig 122. o.[37I Hérodotosz II: 124-127. o.

A. Homeffer fordításában [381 vö. Heinsohn/Illig 43-47. o. I39] Hérodotosz II: 101. és 148. o.

[4 0 ] ugyanott 148. és a köv. oldalak

Í4 1] ugyanott 96. o.[4 2 ] Rawlinson 1981, 206. o.[43] Kérisel 67. o.[44 ] pl. Fix 117, 239. vagy 247. o.[45] Erwin Wedemann, 78. o.[46] lásd mégVfemer 1998, 123. o. [47I Bames 1994; vö. Iliig 1995b;

Lehner 1997, 208. és a köv. oldalak

[48] Bames 1994 [49I Goyon 232. és a köv. oldalak [50I Klemm/Klemm 54. o.[51] J . Davidovits 1986[52] Vandersleyen 1989 [53I Klemm/Klemm 53. o.[54I Goyon 8 I . 0 .[55I ugyanott[561 Schulz, 1996, III. 137. o.[57] Klemm/Klemm 1992[58] ugyanott 56. o.[59] Goyon 234. o.

[60] Klemm/Klemm 61. o.[öl] Schulz II 160. o.[62] Goyon, fotó 14.[63] Gossart 19. o.[64I Kastner 1993[65] Riedl é. n. 201-213. o.[661 Guerrier Gossatr szerint,

17. és a köv. oldalak[67] Pitlik 1992a[68] Wirsching 1998b[69I Goyon 99. és a köv. oldalak,

Hérodotosz II: 96. o.[70] Minguez 1985 I71] Dávid 1. o.[72 ] Goyon 107. és a köv. oldalak[73] Kastner 1993[74 ] Goyon 95. és köv. oldalak [75I Abitz 1992[76] ugyanott 65. o.[77] Goyon 147. o.[78] Thews[79I Pitlik 1992b, 83. o.[80] ugyanott[81] Riedl é. n., 78. o.[82] Sülberg 1993, 108. o.

263

[83] Dietcr Würch 1993[84] Goyon 97. o.I85) ugyanott 95. o.[86] Stadelmann 1990, 266. o.[87] pl. Michalowski 338. o.[88] Riedl é. n., 162. és a köv.

oldalak[89] ugyanott 157. o.[90] Arnold 1984[91] Keating 164. és a köv. oldalak [92.I vö. Heinsohn/IUig 417-433. o.[93] Arnold 1991, 283. o.; Isler

36. o.[94] Landström[95I példáulLauer 239 vagy

Lucas/Harris 64. és 219. o.[961 Arnold 1991, 125. o.[97I H ütte211.o .[98] képleteket ld. Bayer 28. o.[99] Dubbel 230. o.

[10 0 I Abitz 77. o.[10 1] S. K. Wier 1996, 156. o.[10 2 ] Abitz 1992, 79. o.[103] Haase 1998, 106. o.[104 ] Schulz 1996, II., 159. o.[105] ugyanott 106. és köv. oldalak[106] ugyanott 170. o.[10 7 ] Haase 102. o.[108] Pitlik 1992b, 86 . o.[109] Abitz 79. o.[110 ] Lauer 257. o.[m] Goyon 96. és 234. o.[1 12 ] Helck 2268. és 2271. o.[113] Goyon 95. o.[1 14 ] Schulz II., 159. o.[115] Guerrier 43. o.[116] Goyon 108. o.[117 ] ugyanott 176. o.I118] Stadelmann 1985, 91. és a köv.

oldalak [119I ugyanott 94. o.

[12.0 ] Iliig 1990a[1 2 1 ] Goyon 95. o.[12 2 ] ismeretlen szerző 1982[123] Kottmann 1988, 37. o.[12 4 I ismeretlen szerző 1997[125] Kottmann 36. o.; Arnold 1991,

282. o.

[126] Hiitte 213.0 .[127] Haase 1998, 109. és a köv.

oldalak[128] Abitz 78. o.[129] vö. Fix 243.0.[130] Kracke 43. és a köv. oldalak[131] vö. Iliig 1992b, 7, 69. o.H32I Morlay 1998[133] 1 Kir 7,23; Kracke 44. o.[134] Mendelssohn 70. és a köv.

oldalak[135] Arnold 1984[136] Ditfurth/Arzt; DrölSler 106. és

a köv. oldalak után idézve[137] DrölSler 107. o.[138I Wedemann 6 . és a köv. oldalak[139] Lauer 276. o.

[14 0 ] Schüssler 330. o.[14 1] Borchardt 1922, Henne 1993,

27. o. alapján[14 2 I F.dgar/Edgar 86 . o.; olvas­

mányos főcímmel [143] Rousseau-Liessens 13-39.o. I14 4 I DrölSler 1990, 101-109. o.[145] Goyon 52. o.[146I ugyanott 55. o.[147I Arnold 1991, 98. o.[148] Goyon 52. o.[149] Stadelmann 1985, 223. o.[150I Goyon 63. o.[151] Lauer 258. és a köv. oldalak[152] ugyanott 260. o.[153] Goyon 57. o.[154I Lauer 254. o.[155I Stadelmann 1990, 261. o.[156] Lauer 258. o.[157I Riedl é. n., 66 . és a köv.

oldalak [158] Goyon 64. o.(159I ugyanott

I160] ugyanott 128. o.[161I ugyanott 65. o.[162] ugyanott 128. és 148. o.[163] Riedl é. n., 77. o.[164I Macaulay, 1983 óta; Morlay

1992[1Ó5I Sülberg 109. o.[166] Wisnewski 1998, 18. o.

264

[IŐ7Í Stadelmann 1990, 261. o.[168] ugyanő 1985, 22. és a köv.

oldalak; 1990, 263. o.[i6g] ugyanott 265. o.[170 ] Arnold 1991, 98. o.[17 1] Stadelmann 1990, 268. és a

köv. oldalak[17 2 ] ugyanott 265. o.[173I Knapp 1998, 64. o.[17 4 I Wildung 51. o., követi őt [175] Schulz 1996, II, 160. o.[176I Pitlik 1992b, 84. o.[177] Goyon 145. o.[178] ugyanott 189. o.[179] Mendelssohn 91. o.[180] Riedl é. n., 78. o.[181I Lauer 263.0.[182] Goyon 48. o.[185] ugyanott 47. o.[184I Lauer 246. o.[185] Goyon 45 .o .[186] Lauer 251.0.I187I Riedl é. n., 82. és a köv.

oldalak; ismeretlen, 1984[188] Petrie 1938; Goyon 45. o.[189] Goyon 49. o.[190] Lauer 50. o.[191] Tompkins 249. o.[192] Goyon 51.o.[193] Riedl é. n., 181. o.[194] ugyanott 164. o.[195] ugyanott 167. o.[196] ugyanott 7. és a köv. oldalak[197] Arnold 1984[198I Stadelmann 1990, 275. o.[199I Riedl é. n., 166. o., fotó a 140.

oldalon I2 0 0 ] ugyanott 184. o.[2 0 1] Abitz 1992[2 0 2 ] ugyanott 66 . o.[203] ugyanott 72. o.[2 0 4 I ugyanott 74. o.[205] ugyanott 77. o.[206I vö. Heinsohn/Illig 72-93. o.,

138. és a köv. oldalak; Iliig 1992b, 123-130. o.

[2 0 7 I Neuburger 219. o.[208I Stadelmann 1990, 247. o.

[209] Arnold 1984(2 10 ] Guerrier 45. és a köv. oldalak I211I Adam 1975; Kérisel 81. o.I2 12 I AbitzI213I Goyon 236. és a köv. oldalak [2 14 ! Arnold 1991, 228. o.; ld. 1994,

228. o.[215I Riedl é. n., 177. és a köv.

oldalak [216] Lauer, 257. o.I2 17 ] Wirsching 1998a, 7. o.[218] Illig/Löhner 1998 [219I vö. Goyon 173. o.

[2 2 0 ! Neuburger 348. o.[2 2 1 ] Lepre 98. o.[2 2 2 ] Goyon 177. és 183. o.[223I Goyon 184. o.[2 2 4 I Kérisel 70. o.[225I ugyanott 67. o.[226] ugyanott 72. o.[227 I ugyanott 71. o.[228] ugyanott 77. o.[229I Michalowski 1971, 141. o.[230] Kérisel 70. o.[231] így Riedl é. n., 136. és a köv.

oldalak; ellenkezőleg Stadelmann 1985, 119. o.

[232] Petrie 1938[233I liihner/Ulig, 1992 [234I Tompkins 116. o.[235I Arnold 1991, 267. o.[236I Sasse/Haase 206. o.; Haase

57. ábra [237] vö. Löhner/Illig, 1992 [238I Petrie 1909, 100. o.[239] Morgan 1926, II. 216. és a köv.

oldalak[2 4 0 ] Lauer 243, első kiadás

1974-ben[2 4 1I Goyon 232. és a köv. oldalak;

először 1977 [2 4 2 I Edwards 250. o.[243! Arnold 1991, 268. o.

I24 4 I ugyanott 258. és a köv. oldalak [245I Klemm/Klemm 1992, 313. és a

köv. oldalak[246] ugyanott 310, 313[2 4 7 ] ugyanott 313

265

[248] ugyanott 322[249] Bömer 1965, 167. és 182. és a

köv. oldalak[250] Sdhuman 1985[251] Goyon 232. o.[252] névtelen szerző 1993[253] Klemm/Klernm 307. és a köv.

oldalak és 318. o.[254] ugyanott 309. o.[255I Arnold 1991, 48. o.[256] ugyanott 39. és 54. o.; Zuber

1956[257] Arnold 1991, 33. o.[258I Goyon 86 . o.[259] Arnold 1991, 33. o.; itt

Klemm/Klemm álláspontjának egy megelőző változatára reagál

[260] Garland/Bannister 1927,104. o.

[261] Schulz 1996, II. 158. o.[262] Muhly, 47. o.[263I Antiké Welt 1998, 259. o.[264] vö. Lüling 1985; Iliig 1990b[265] Sasse 1996[266] Petrie 1883[2671 Lepsius 1849[268] Mendelssohn 1975, 117. o.[269] Kjellson/Mattson 1984[270 I Stender 1994[2 7 1] Stender 10. o.[2 7 2 I ugyanott[273] Sasse 1996[2 7 4 I Sasse/Haase 162. és a köv.

oldalak[275] ugyanott 2 2 0 . és a köv. oldalak[276] hipotézisünkhöz ld.

Heinsohn/Illig 194-200. o. és 384-403. o.; Löhner/Illig 1992; a gránitmennyiséghez pedig Klemm/Klemm 321. o.

[277] ismeretlen 1996[278] Schulz 1996,11. 156. o.[279] Klemm/Klemm 321. o.[280] Haase 158. o.[281] Lucas/Harris 1962, 237. o.[282] Heinsohn/Illig 388. és a köv.

oldalak

[283I Iliig 1992a, 132. o.[284] Lepre 1990, 102. o.[285] Hérodotosz II, 124. o.; Kracke

43. o. alapján[286] Mendelssohn 71. o.[287] Ehhez és az ebből kiinduló

kronológiai megoldásokhoz vö.: Heinsohn 1996; Heinsohn/Illig 55. o., 118-123.0., 385. és a köv. oldalak és 403. o.; Iliig 1992b, 131-135. o.

[288] Verner 1998, 90. és a köv. oldalak

[289] ugyanott 91. o.[290I Haase 1998, 25. és a köv.

oldalak, 18. és 2 1 . ábra[291I Stadelmann 1990, 252. o.[292] Ditfurth/Arzt 1982; Dröfiler

1990, 106. o.[293] Lehner 1997, 214. o.[294] Haase 55-58. o.[295] Kérisel 67. o.[296] Neugebauer[297] Michalowski 1971, 140. o.

alapján Kozinski[298] Stadelmann 1990, 254. o.[299] Edwards 246. és a köv. oldalak[300I Haase 1998, 64. és a köv.

oldalak[301I vö. Stadelmann 1990, 254. o.[302] Kottmann 38. és köv. oldalak[303] Kastner 1993; Haase 1998, 17.

ábra[304] G ö re sl3 .o .[305] Stadelmann 1985, 109. o.[306] G ö resl3 .o .[307] Kérisel 70. o.[308] Arnold 1991, 160. és a köv.

oldalak[309I Stadelmann 1985, 109 és a köv.

oldalak[310] Schulz 1996, II. 159.0.[311] Mendelssohn 91. o.[312] Stadelmann 1985, 109. o.[313] Mendelssohn 114. o.; Lepre

70. 0 .[314] így Lange/Hirmer 1961,

43. o.; 1985 is

266

[315] Stadelmann 1985, 109. o.[316] Wisnewski 1998, 18. o.[317] Stadelmann 1985[318] Goyon 83. o.[319] Muck 208-212. o.

[32.0 ] Kastner 1976, 343. o.[321] Stadelmann 1985, 134. o.[322 ] Haase 172. o.[323] Stadelmann 1985, 101. o.,

29. tábla[324] vö. Haase 1998, 172. o., analóg

fejezetek „A piramis koronája” és „Az utolsó simítások”

[325Í Riegl 36. és a köv. oldalak; vö.Fridell 208. és a köv. oldalak

I326] Michalowski 470. o.[327I Fix 17. o., az összes illusztratív

fényképpel[328] Goyon, fényképek a 24. és a

köv. oldalon, a Mükerinosz- piram ishoz

[329] ugyanott 158. o.[330J ugyanott 75. o.[331] ugyanott[332.I Rice 214.0.[333] Goyon 76. o.[334I ugyanott I335] Schüssler 203. o.[336] Barta[337] Helck 2202. o.[338] Muck 276. o.[339] Breasted 86 . o.

[340] Kozinski, Michalowski 140. o.[341I Mendelssohn[342 ] Hérodotosz II: 125. o.[343I Goyon 234. és a köv. oldal[344] ugyanott 235. o.[345] Haase 1998, 38. o.[346] Kastner 1993[347I Lehner 1997, 110., 115. és

204. o.[348] Haase 39. o.[349] Schulz III. 139. o.[350] Ceram 1949, 143. és a köv.

oldal[351] Kastner 1993[352] dpa 1988 [353I Strauii 14. o.

[354I Mendelssohn 128. o.[355] Breasted 86 . o.[356] Mendelssohn 129. o.[357I Schulz 1996, I. 156. o.; Haase

1998,41. o.; Verner 1998,99. o.

[358] ugyanott [359I Wier 153. o.

[360] ugyanott 160. o.[361] Stewart 76. o.[362] Garland/Bannister[363I Heinsohn 1988, 176. és a köv.

oldal[364] Heinsohn/Illig 78-83. o.,

116-123. o., 194-200. o., 384-391. o., 452. és a köv. oldal, 457. o.

[365] Löhner/Illig 1992[366] Barta után 1989. és a köv.

oldalak[3Ő7J Newton 33.o.[368I vö. Heinsohn/Illig 14-33. o.;

Iliig 1992 b, 54-81.0.[369] pl. v. Beckerath 1971, 18. o.[370] Lehner 1997, 16. o.[371] Haase 1998, 214. o.[372] vö. I. Spalte [373I Widdell 47. o.[374] Barta 1989[375] Stadelmann 1990, 260. o.

alapján[376I Barta 1989. és a köv. oldalak[377] Beckerath 1997, 159. o.[378] forrás különösen Borchardt

1917, 48. és a köv. oldalak[379] Meyer 1904, 45. o.[380] Petrie 1924, 54. o.[381] Meyer 1952,1. 370. o.[382] Friedell 129. o.[383] Rice 324. o.[384] Barta[385] v. Beckerath 1971, 12. o.[386] Homung 159. o.[387I Baines/Málek 36. o.[388] Ottó 256. o.[389] Barta[390] Rohl 1995[391] vö. Iliig 1996a; 1996b

267

[392] Heinsohn/Illig[393] legutóbb Iliig 1998a[394] Casson; Heinsohn/Dlignél 432. o. [395I Heinsohn-Illig 457. o.[39ÖI Heinsohn/Illig 1997, 457. o.[397] Rawlinson 1900, 24. o.; vö.

Iliig 1986b[398] pl. Iliig 1989[399] Völker 1997

[4 0 0 ] vö. Iliig 1998a, más fel­tevésekkel

[4 0 1] vö Heinsohn 19962[4 0 2 ] Schulz 1996, III 142. o.[403] Riedl é. n. 57. o.[4 0 4 ] vö. Heinsohn/Illig 141. o.[405] Neuburger 348. o.[406] Lepre[407] Schlüssler 107. o.[408] Haase Id. 8 . o.[409] Tollinann/Tollmann 1993,473. o. [4 10 I Haase 1998, 11. o.[4 11] ugyanott 43. o.[4 12 ] Helck 2276. o.[413] Baines/Málek 140. o.[4141 pl. Haase, 65. kép[415] Helck 2272. o.[416] Rawlinson 1981, 193. és a köv.

oldal, 197. o.[4 17 ] Sitchin 1982, vö. Iliig 1986a[418] Haase 1998, 156. és a köv.

oldal[419] Ercivan 1997, 72. o.

[4 2 0 ] vö. Goedicke 1971[4 2 1I Heinsohn/Illig 165-184. o.,

különösen a 177. o.[4 2 2 ] vö. Heinsohn/Illig 449-459.,

különösen a 457. o.[423I vö. Schüssler 46-49. o.I4 2 4 ] Stadelmann adatai szerint

1985; Goyon[425] Stadelmann 1985, 114. o.[426] Gantenbrink 1998, 201. o.[4 27 ] vö. Haase 220. o.[428] Stadelmann 1985, 118. o.[429] vö. Sasse/Haase 1997[430] Gantenbrink 1998[431] Mendelssohn 165. o.[432I Haase 145. o.

[433] Strelocke 211. o.[434] Wedemann 75. o.[435] a fotót ld. Lehner 114. o.[436] Stadelmann 1985, 120. o.I437] Lehner 114.0.[438] Stadelmann 1985, 119. o.[4391 Goyon 179. o.; Stadelmann

1985, 115. o.[440 ] vö. Ocklitz 1997[4 4 1] Mendelssohn 290. és a köv. old.[4 42 ] „királykamra”; H. I.[443] Strelocke 1976, 212. o.[444 ] részletesebben Iliig 1992a [4451 vö. Iliig 1988, 143. és a köv.

oldal[446] Kritidsz 119e[447] 1 Kir 6,7[448] 1 Makk 4,44. és a köv. oldal[449] Hérodotosz II., 125. o.[450] Hassan[451] ugyanott 182. o.[452I Lehnernél 1. o.[453I Heinsohn/Illig 79. o.[454] Bauval/Gilbert 1994[455] Alain 566. o.[4561 Kérisel 119. o.[457I ugyanott 147. o.[458] Goyon 6 . o.[459] Tollmann/Tollmann 1993,

444. és a köv. oldal[460] Heinsohn 1997[461] ugyanott 93. o.[462] ugyanott 12 0 . o.[463] Móz. I. 11,5[464] Móz. I. 11,6[465] részletesen Heinsohn 1998a[466] Freud 1938[467] Assmann 1998[468] Ricke 45. o.[469] Hérodotosz II., 124. o.[470 ] Stadelmann 1985, 123. o.[4 7 1] pl. Stadelmann 1985, 118. o. [4 72 I vö. Iliig 1998a[473] Verner 1998, 78. és 269. o.[4 7 4 ] Kant 253.0.[475I vö. Iliig 1992b, 231. és a köv. old.

268

TÁBLÁZATOK ÉS KÉPEK

1. séma: A Kheopsz-piramis méretei ..................................................................232. séma: Az eredeti egyiptomi kronológia...........................................................283. séma: A Kheopsz-építkezés munkaerőszükséglete ................................... 2134. séma: Manethón a hagyományban............................................................... 2205. séma: Kheopsz nevei és névvariánsai ...........................................................2246 . séma: Fáraósorrend a IV dinasztián b e lü l................................................... 2257. séma: Uralkodási idők a IV dinasztián b e lü l...............................................2268 . séma: Egyiptom születése (a fáraói idők kezdete)......................................2299. séma: Rétegek és „dinasztiák” összehangolása .......................................... 232

10. séma: Modellszerű korszakolás Egyiptomra ..................................... 234-235

1. kép: A Kheopsz-piramis, ........................................................................... 14-152. kép: Rálátás a Khefrén-piramisra, ..................................................................163. kép: A piramismetszetek összehasonlítása......................................................194. kép: A piramist jelentő h ieroglifák..................................................................225. kép: A Gizai-plató Kheopsz ide jében ............................................................. 296 . kép: Kőfejtés a G izai-platón ............................................................................. 347. kép: Állítólagos kőfejtővágat a Khefrén alatt ...............................................358. kép: A Kheopsz-piramis burkolókövei ...........................................................359. kép: Piramisterületek és N ílus-csatornák......................................................39

10. kép Giza-plató ...................................................................................................3911. kép: Obeliszkszállítás ......................................................................................... 4312. kép: Oszlopok szállítása .................................................................................... 4313. kép: Rekonstruált Unasz-hajó........................................................................... 4314. kép: Kettős törzsű csónak.................................................................................. 4515. kép: „Katamarántutaj” .......................................................................................4516. kép: Kettős törzsű csónak tu ta jja l.................................................................... 4917. kép: Hérodotosz kormányrendszere............................................................... 4918. kép: Kikötők Gizánál ......................................................................................... 5119. kép: Minguez hidraulikus létrája .................................................................... 5120. kép: Nagy szobor szállítása, újbirodalom ......................................................5621. kép: Szoborszállítás, óbirodalom .................................................................... 5922. kép: Szoborszállítás, óbirodalom .................................................................... 5923. kép: Kőszállítás, újbirodalom ........................................................................... 5924. kép: Szán, középbirodalom................................................................................6125. kép: A'legalitszállítás szánnal és sínnel ...........................................................6126. kép: Löhner szánja sínen .................................................................................. 6127. kép: Horgonycsörlő a rámpán .........................................................................6228. kép: Járgány horgonycsörlőhöz erősítve ........................................................ 6329. kép: Kheopsz királybárkája................................................................................6430. kép: Hajókötélzet, óbirodalom .........................................................................6531. kép: Arbocozat, óbirodalom ..............................................................................6632. kép: Terclőkő, Miikerinosz-korszak ............................................................... 6633. kép: Rekonstruált terelőkő, Mükerinosz-korszak ........................................6734. kép: Bronz ácskapcsok, IV és V dinasztia......................................................67

269

35. kép: Löhner kötélcsigája..................................................................................... 6936. kép: Kötélcsigapár a vontatóútvonalon........................................................... 6937. kép: Az építkezési udvarhoz tartó vontatóútvonal ...................................... 7238. kép: Tapadási és csúszási súrlódás adatai, diagram ...................................... 7339. kép: Kheopsz „királyi kamrájának” kötélcsigái ............................................. 8540. kép: Gránitcsapágy a csigák számára, Kheopsz-piramis .............................8641. kép: Kötélcsiga a föld alatti szarkofágszállítás számára ...............................8742. kép: íjfúró ............................................................................................................ 8843. kép: Körszeletformájú famodell .......................................................................9044. kép: Görgő kövek .............................................................................................. 9145. kép: Ostromlétra, .............................................................................................. 9246. kép: Ostromlétra, .............................................................................................. 9347. kép: A tt és a kör négyszögesítésének közelítése.......................................... 9548. kép: A piramis területének aranymetszete ....................................................9649. kép: Hérodotosz területrelációja a Kheopsz-piramison ............................ 9750. kép: A magasság u-relációja mérőhenger alkalmazásával ..........................9851. kép: A piramis arányait tükröző háromszög ................................................. 9952. kép: Kheopsz belseje mint a világ és üdvtörténelem megjelenítője . . . .10053. kép: Hölscher cikkcakkrámpája .................................................................... 10454. kép: Petrie homokrámpája ..............................................................................10455. kép: Croon sokszoros rámpája ...................................................................... 10556. kép: Borchardt és Croon egyenes rámpája ................................................. 10657. kép: Rendszeres emeletfelhúzás a Borchardt-Croon rámpán .................10758. kép: Epítőtömeg eloszlása a Kheopsz-piramison ......................................10959. kép: Lauer egyenes rám p á ja ........................................................................... 10960. kép: Goyon csigavonalrámpája...................................................................... 11161. kép: Lehetetlen kanyarmanőver Goyon rámpáján..................................... 11162. kép: Goyon csigavonalrámpájának belső szerkezete .................................11263. kép: Arnold belső rámpája ............................................................................. 11364. kép: Stadelmann kombinált rámpamodellje, első fázisok ........................11465. kép: Stadelmann kombinált rámpamodellje, végső fáz iso k ..................... 11566 . kép: Légi szállítás ........................................................................................... 12067. kép: Bakos e m e lő ..............................................................................................12068 . kép: Em előrendszer......................................................................................... 12169. kép: Hintafelvonó ........................................................................................... 12270. kép: Hintasegítség ........................................................................................... 12471. kép: Gördülő k ő ................................................................................................ 12472. kép: Sadúf, tíjbirodalom ..................................................................................12573. kép: Sadúfhoz hasonló daru ...........................................................................12674. kép: Bakos daruk ..............................................................................................12775. kép: Szállítási emelvény ..................................................................................12876. kép: A csúcs építése szállítási emelvénnyel .................................................12877. kép: Ferde felvonó ........................................................................................... 13078. kép: Szán a piramis oldalán ...........................................................................13579. kép: Felvonó ellensúllyal ............................................................................... 13880. kép: Felvonó ellensúllyal ............................................................................... 13881. kép: Sadúfhoz hasonló emelőszerkezet ..................................................... 14082. kép: Sadúfhoz hasonló emelőszerkezet ..................................................... 14083. kép: Löhner szánjának indulása a rámpától .............................................. 142

270

84. kép: Billentő eljárás Löhner szánjánál ........................................................ 14285. kép: Billenőszán a gránitoszlopokhoz ........................................................ 14286 . kép: Rögzítő segédeszköz a szán számára ................................................. 14487. kép: Fékező ék a leeső kövek számára, óbirodalom ................................... 14588 . kép: A piramidion felhelyezése .................................................................... 14689. kép: A Kheopsz-piramis külseje és belseje ................................................. 15390. kép: A Kheopsz-piramis járatai és kam rái................................................... 15491. kép: A „királykamra” köveinek elhelyezkedése ..........................................15592. kép: A „király-” és a „terhelési kamra” keresztmetszete ..........................15793. kép: F.gy luxori obelisz hieroglifái ............................................................... 16494. kép: Fára kitalált rézfűrész gránithoz ...........................................................16595. kép: Nílus-közeli gránitkőfejtők Asszuánban ............................................ 16996. kép: Három pitagoraszi háromszög ............................................................. 18297. kép: A pitagoraszi „királykamra” .................................................................... 18398. kép: Észak meghatározása mesterséges horizonttal................................... 18899. kép: Alaprajz-készítési módszerek ............................................................... 188

100. kép: Átlós- és sarokfugák a burkolóköveken ...............................................192101. kép: Sokszorosan fogazott alapdarabok egy sarokkő körül ..................... 193102. kép: Nyomóerők egy piramisban ..................................................................194103. kép: F.gy piramis enyhén lejtősített kősorai ...............................................195104. kép: A Borchardt által feltételezett kockaépítési m ódszer........................196105. kép: A piramisidők kéziszerszámai ............................................................... 198106. kép: A piramidion elhelyezése a Khefrén-piramisnál ...............................200107. kép: A piramidion munkaplatformja ...........................................................201108. kép: Átfedő munkáseloszlás több p iram ison ...............................................202109. kép: Abüdosz-tábla, újbirodalom ..................................................................221110. kép: Euszébiosz „Krónikája”, kézirat az V és VI. századból ...................223111. kép: Négy aiol oszlopfő .................................................................................. 241112. kép: Aiol fogadalmi o sz lo p ............................................................................. 241113. kép: Poszeidón-oltár sarokdíszekkel ............................................................. 243114. kép: Szarva.soltárok............................................................................................243115. kép: Zikkurat, Babilon .....................................................................................244116. kép: Dzsed-oszlop, III. dinasztia ..................................................................245117. kép: Su levegőisten, mint az ég hordozója ................................................. 246118. kép: Su levegőisten, fejalátét, újbirodalom ................................................. 247119. kép: A piramis belseje .....................................................................................248120. kép: Krétai bika az áldozati oltáron ............................................................. 254121. kép: Kheopsz halotti temploma .................................................................... 255122. kép: Mont-Saint-Michel és a Kheopsz-piramis összehasonlítása ......... 257

271

F E L H A S Z N Á L T IR O D A L O M

ABITZ, F r i e d r i c h ( 1 9 9 2 ) : »D er Bau dér grófién Pyramide mit einem Schragaufzug«; in Zeitschrift für ágyptische Sprache und Altertuinskunde119. kötet (2) 61. o.

Adam, J. P . (1975): L ’archéologie devant l’imposture; Párizs A la in , (Emii.E C h a r t ie r néven, 1931): »L es Árts et les Dieux«; in Legons sur

l’architecture, Párizs Avüet, P ie rre És mások (1988): Handbuch dér Formen- und Stilkunde. Antiké;

WiesbadenA n g e re r , K a r l (é. n.): '•(icset/.t den Fali - wir sollten heute die Cheopspyramíde

bauen«; in Oskar Riedl, (1981 után, é. n.) 214-225. o.A n tik é W e l t (1998): »Ratsel dér Menschheit gelöst?«; in Antiké Welt X X IX (3)

259. o.A rn o ld , D ie TÉR (1 9 8 1 ): » ü b e r le g u n g e n z u m P ro b le m d e s P y r a m id e n b a u s « ; in

M D A I K 3 7 . k ö te t , 15. é s a köv. o .

- (1984): »Pyramidenbau«; in Lexikon dér Agyptologie, V kötet, Wiesbaden- (1991): Building in Egypt. Pharaonic Stone Masonry; Oxford- (1994): Lexikon dér agyptischen Baukunst; ZürichAssm ann, J a n (1998): Moses dér Ágypter. Entzifferung einer Gedachtnisspur;

München

Badaw y, A. (1954): A History of Egyptian Architecture, 1. kötet; Marvin Hall B aines, J o h n /M á le k , Ja ro m ir (1980): Weltatlas dér altén Kulturen, Agypten;

MünchenB arn es, M ic h a e l (1994): Die Mini-Pyramide von Gizeh; kétrészes, 90 perces

dokumentumfilm, iMark Lehner, N D R , 1995 B a r t a , W in fr ie d (1989-1991): Ágyptische Chronologie; előadás a Ludwig-

Maximilian Egyetemen, München B aü v a l, R o b e r t /G i lb e r t , A d rián (1994): Das Geheimnis des Orions; München Bayer, W o l fg a n g K. (1987): Grundformeln dér T'echnik; Kmstanz BECKERATH, JÚRGEN VON (1971): Abrifi dér Geschichte des altén Ágypten; München- (1997): Chronologie des pharaonischen Ágyptens; MainzB ó rn e r , R u d o l f (1965): Welcher Stein ist das? Mineralien, Edelsteine, Gesteine;

StuttgartB o r c h a r d t , L u d w ig (1917): Die Annáién und die zeitliche Festlegung des Altén

Reiches dér agyptischen Geschichte; Berlin- (1922): Gegen die Zahlenmystik in dér grófién Pyramide bei Gisa; Berlin- (1928): Die Entstehung dér Pyramide an dér Baugeschichte dér Pyramide bei

Mejdum nachgeweisen mit einem Beitrag über Lastentransport und Bauzeit von Louis Croon; in Beitráge Bf. 1., 17. és a köv. o.

- (1932): Einiges zűr dritten Bauperiode dér grófién Pyramide bei Gise; Berlin

273

B r e a s te d , Jam es H e n ry (1936): Geschichte Ágyptens ; Berlin B ru g sc h , H e ín r ic h (1891): Egypt Under the Pharaohs. A History Derived

Entirely from the Monuments; London B ü rg in , L u c (19 9 7 ) : Irrtiiraer dér Wissenschaft. Verkannte Genies, Erfinderpech

und kapitale Fehlurteile; München

C eram , C . W . (K . W . M a ré k néven é . n.): Götter, Gráher und Gelehrte. Román dér Archáologie; Berlin (1949)

- (é. n.): Götter, Gráber und Gelehrte im Bild; Berlin (1957)C h arbon n eau x , J e a n (1977): Das archaische Griechenland; München C iia r t ie r , E m ilé : lásd AlainC h o isy , A u g u ste (1977): L ‘art de bátir chez les Égyptiens; Bologna C la r k é , S o m ers/E n g e lb ac h , R. (1930): Ancient Egyptían Masonry; London C r o o n , L o u is (1925): Lastentransport beim Bau dér Pyramiden; Hannover- (1928) Borchardt 1928, 26-31. o.

D áv id , A n n R o sa u e (1986): The Pyramid Builders of Ancient Egypt. A Modern Investigation of Pharaoh’s Workforce; London

D av id o v its , J. (1986): »L e calcaire des pierres des Grandes pyramides d’ Egypte serait un beton géopolymére vieux de 4600 ans«; in Revue des Questions scientifiques 157 (2) 199-225. o.

D e v e r , W illiam G. (1 9 9 0 ) : Recent Archaeological Discoveries and Biblical Research

D it f u r t h , H o im ar v o n /A rz t , V o lk e r (1982): Querschnitte: Reportagen aus dér Naturwissenschart; München

DPA (1998): »Pyramidengraber auch fiir einfache Arbeiter«; dpa-hír in Stuttgarter Zeitung 1998. aug. 3.

DrÖIÍLER, R u d o lf (1990): Astronomie in Stein. Archaologen und Astronomen entratseln alté Bauwerke und Kultstátten; Lipcse

D u b b e l = Sass, F ./B o u ch É , C h ./L e i tn e r , A. (1974): Dubbel. Taschenbuch für den Maschinenbau, Berlin

E d g á r , Jo íIN AND M o r t o n (1923): The Great Pyramid. Passages and Chambers in three volumes in which is shown how The Great Pyramid of Gizeh symboli- cally and by measurement corroborated the Philosophy and Prophetic times and seasons of the divine plán o f the Ages as contained in The Holy scrip- tures. I. rész; Glasgow

F.DWARDS, I. E . S. (1987): The Pyramids of Egypt; Harmondsworth E rc iv a n , E r d o g a n (1997): Das Stementor dér Pyramiden; München- (1998): »D ie "Vferborgene Kammer des Thot - Neueste Forschungsergebnisse«;

Vortrag auf dem Ersten Weltkongress über Verbotene Archáologie, 1998. ápr.11. Berlin

274

Fix, WlLLIAM R, (1988): Pyramid Odyssey; UrbannaF r ie d e l l , E g o n (1963): Kulturgeschichte Ágyptens und des altén Orients;

München

G a n te n b r in k , R u d o l f (1998): »Erm itlung und Auswertung relevanter Konstniktionspunkte am Beispiel dér Cheops-Pyramide«; in D. Ahrens/R. C.A. Rottlánder: Ordo et Mensura IY. Ordo et Mensura V Internationaler interdisziplinárer Kongrefi für Historische Metrologie 1997, St. Katharinen, 196. o.

G arlaN D , H ./B a n n is te r , C. O. (1927): Ancient Egyptian Metallurgy; London G ü ed ick e , H a n s (1971): Re-used Blocks from the Pyramid of Amenenhat I at

Lisht; New YorkG ö r e s , H a n s H erm an n (1 9 7 2 ) : Mauern leicht gemacht; Köln - Braunsfeld G o s s a r t , Ja c q u e s (1 9 8 9 ) : »L e grand retour de Chéops«; in Kadath (7 0 ) 3 . o. G o y o n , G e o rg e s (1 9 8 7 ) : Die Cheopspyramide. Geheimnis und Geschichte;

HerrschingG u e rr ie r , E r ic (1981): »Le principe de la pyramide égyptienne«; in Kadath (41) 36.

H a ase , M ic h a e l (1998): Das Rátsel des Cheops. Die Letzten Geheimnisse dér grófién Pyramide von Giza; München

HASSAN, A. (1973): »W&ren die Aufienseiten dér Pyramiden in Giza farbig?«; in Mitteilungsblatt des Deutschen Archologischen Instituts, (28) 153. o., Mainz

H e in so h n , G u n n a r (1988): Die Sumerer gab es nicht. Von den Phantom- Imperien dér Lehrbücher zűr wirklichen Epochenabfolge in dér „Zivilisationswiege” Mesopotamien; Frankfurt/M.

-(1988a): Was ist Antisemitismus? Dér Ursprung von Monotheismus und Judenhafi. Warum Antizionismus?; Frankfurt/M.

-(1992): »Plagiator Pythagoras? Mangelperioden mesopotamischer Mathematik«; in Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart IV (1) 6 . o.

- (1996): Assyrerkönige gleich Perserherrscher! Die Assyrerfunde bestátigen dasAchamenidenreich; Grüfelfing

- (1997): Die Erschaffung dér Götter. Das Opfer als Ursprung dér Religion; Reinbek H e in so h , G . / I l l i g , H . (1 9 9 7 ) : Wann lebten die Pharaonen? Archaologische und

technologische Grundlagen für eine Neuschreibung dér Geschichte Agyptens und dér übrigen Welt; Frankfurt/M.

H e lc k , W o l f g a n g (1959): »Pyramiden«; in Paulys Realencyclopadie, Sp.2167-2282. o., Stuttgart

H e n n e , W il l ib a ld (1993): »Altágyptische Berechnungen an Pyramiden«; in ZÁS(21) 21. o., 1993. febr.

H é r o d o to s z (1971): Historien; A. Horneffer fordítása, kiadta: H. W Haussig; Stuttgart

- (1984): Neun Bücher dér Geschichte; Heinrich Stein fordítása, WolfgangStammler átdolgozása; Essen

275

H k ry , F ra n c o is—X a v ik r /E n e l , T h ie r r y (1990): La Bibié de Pierres. L ’alphabet sacré de la Grande Pyramide; Párizs

HöLSCIIER, UVO (1912): Das Grabdenkmal des Königs Chephren; Lipcse H o r n u n g , E r ik (1988): Grundzíige dér agyptischen Geschichte; Darmstadt H ü t t e = Des Ingenieus Taschenbuch, Akadémischen Véréin »H ütte« kiadása

(1899), Berlin

I l l i g , H eriber'I' (1986a): »Ágyptischer Schiffsbau«; in GRM NG-Bulletin (5) 1. o. -(1986b): »Ágyptens Dynastienfolge vor 80 Jahren«; in GRM NG-Bulletin III

(5) 5. o.-(1989): »D ie verachtfachte Dynastie oder Herodots Rehabilitierung«; in

Vorziet-Frühzeit-Gegenwart I (4) 8 . o.-(1990): »Steingeleise in dér Altén Welt«; Vortrag auf dem Jahrestreffcn dér

Zeitschrift Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart, 1990. máj. 26., Be'cs -(1990b): »D er Straufi im W appen«; in Streifzüge. Heimatkundlicher

Arbeitskreis Vohenstraufö (10) 36. o.-(1991): »Offener Brief an einen Agyptologen«; in Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart

III (2) 9. o.- (1992a): »Zur Symbolik dér áolischen Saulé. Opferaltar - Zikkurat - Pyramide

- Himmelstráger«; in Vorzeit-Frühzeit-Gegenwart IV(3) 69. o.-(1992b): Chronologie und Katastrophismus; Gráfelfmg- (1995a): »D ie Pyramiden des Orion. Rezension«; in Zeitensprünge VII (1) 89. o.- (1995b): »Und Cheops baut weiter. Kritiken«; in Zeitensprünge VII (3) 348. o. -(1996a): »David RohPs le s t of Tim e«; in Zeitensprünge VII (1) 14. o. -(1996b): »Gleichtakt zwischen Nil und Jordán? Rohl-Rezension«; in

Zeitensprünge V III (4) 550. o.-(1997): »Pyramidales Interieur. Eine Sammelrezension«; in Zeitensprünge IX

(3) 398. o.- (1998a): »Neunfacher oder einmaliger Eisenzietbeginn? Hartsteinbearbeitung

in Agypten«; in Zeitensprünge X (2) 181.o.-(1998b): »Fast alles gelöst? Das náchste Cheopspyramidenbuch«; in

Zeitensprünge X (3) 425. o.I l l i g , H e rib ert/L ö H N F R , F r a n z (1 9 9 8 ) : » D i e h e r a u s g e fo r d e r t e

Pyramidenbauhütte...«; in Zeitensprünge X (1) 14. o.ISLER, M a r t in (1976): »Ancient Egyptian Methods of Raising Weights«; in

Journal of the American Research Center in Egypt V>1 X I I I , 31. o.Ism e re t le n (1 9 8 2 ) : »Rolling Stones«; in Stem, 1 9 8 2 . jan. 7 ., 128. o.I s m e r e t le n (1 9 8 4 ) : »Wiener Agyptologe löst Rátsel urn tonnenschwere

Steinquader. Mit Schlitten zűr Pyramidenspitze«; in dér Gazette dér Wiener Arbeiterzeitung, 198 4 . ápr. 19.

Ism e re t le n (1993): »Heiliger Klotz. Wie formten die Steinmetze dér Pharaonen den harten Gránit? Zwei deutsche Forscher fanden die Antwort«; in Dér Spiegel (20) 290, 1993. máj. 17.

276

I s m e r e t l e n (1996): »D ás Rátsel des Pyramidensockels. Die Begrábnisstátte des agyptischen Pharaos Radjedef...«; in Horizonté. Schweizer Forschungsmagazin, Bern (31) 8 , 1996. dec.

I sm e re t le n (1997): »Rátsel gelöst. So bauten die Ágypter die Pyrainiden«; in Berliner Zeitung, 1997. márc. 22., 39. o.

K a s t n e r , E r h a r d (1976): Aufstand dér Dinge; Frankfurt/M.K a s tn e r , E r ic h (1967): Kurz und bündig. Eprigramme; Darmstadt K a s tn e r , R u t h (1993): »Cheops spáter Segen«; in Hamburger Abendblatt, 1993.

máj. 26.K a n t , Im m ánuel (é . n .) : K r it ik d é r p ra k tisc h e n \b r n u n f t ; Stuttgart (1 7 8 8 )

K e a t in g , R . (1975): Nubian Rescue; London-New York Kempp, B a rry J . (1989): Ancient Egypt. Anatomy of a Civilization; London K é r ise l , J e a n (1991): La pyramide á travers les áges. Art et religions; Párizs K je l l s o n , H e n r y /M a t t s ü n , C a r l- A n to n (1984): Teknik i Fomtiden; Stockholm Klem m , Rosem arie És D ie t r ic i i (1992): Steine und Steinbrüche im Altén Ágypten;

BerlinK napp, W o lfr a m (1998): »Pyramiden. Das Geheimnis dér Baumeister«; in Bild

dér Wissenschaft (6) 62. o.K o t t m a n n , ALBRECHT (1988): Uralte Verbindungen zwischen Mittelmeer und

Amerika. Gleiche Mafóeinheiten beidseits des Atlantik; Stuttgart K ü ZINSKI, WlESLAW (1968): The Great Pyramid Enigma; Varsó K r a c k e , H e l m u t (1972): Aus eins mach zehn und zehn ist keins. Glanz und Elend

dér Mathematik; Reinbek

LANDSTRÖM, BjÖRN (1970): Ships of the Pharaohs. 4000 Years of Egyptian Shipbuilding; London

L a n fra n c h i , G. B ./P a rp o la , S. (1990): The Correspondence of Sargon I I , Part I I ;

HelsinkiL a n g e , KURT/HlRMER, Max (1961): Ágypten. Architektur. Plastik. Maierei in drei

Jahrtausenden; München L a u e r , JeaN-Piiilippe (1980): Das Geheimnis dér Pyramiden; Rastatt L e h n e r , M a rk (1997): Das erste Weltwunder. Die Geheimnisse dér agyptischen

Pyramiden; Düsseldorf L ep re , J . P. (1990): The Egyptian Pyramids. A Comprehensive, Ulustrated

Reference; Jefferson. London L ep siu s, R. (1849): Die Chronoligie dér Agypter: Einleitung und erster Teil,

Kritik dér Quellen; Berlin L o c k y e r , J . N o rm an (1897): The Dawn o f Astronomy. A Strudy o f the Temple-

Worship and Mythology of the Ancient Egypt; New York LÖHNER, F ./Illig , H. (1992): »Auf Gránit beilSen. Von den praktischen

Möglichkeiten, Hartgestein zu bearbeiten«; in Vorzeit-Frühzeit-GegenwartIV (2) 58. o.

277

L u g a s , A ./H a r r is , J . R. (1962): Ancient Egyptian Materials and Industries; London LÜLING, GÜNTER (1985): »Archaische Metallgewinnung und die Idee dér

Wiedergeburt«; in G. Lüling (1982): Sprache und archaisches Denken. Neun Aufsátze zűr Geistes- und Religionsgeschichte; Erlangen, 133. o.

MACULAY, D ávid (1983): Wo die Pyramiden stehen; München MENDELSSOHN, Kurt (1976): Das Rátsel dér Pyramiden; Frankfrut/M.MEYER, E d u a rd (1904): Aegyptische Chronologie; Berlin- (1952-1958): Geschichte des Altertums. 8 kötet M ic h a l o w sk i, K azlmierz (1971): Ágypten. Kunst und Kutur; Freiburg MICHELIN (1970): Bretagne; PárizsM in g u fz , M a n u e l (1985): Les pyramides d'Egypte - Le secret de leur construc-

tion; PárizsM o r g a n , Ja c q u e s DE (1926): La préhistoire orientale. Törne II. L ’Egypte et L ’

Afrique du nord; Párizs M o r la y , Ja c q u e lin e /B e r g in , M arc tJam e s, Jo h n (1992): Eine Pyramide in Ágypten; M o r la y , J o h n Dávid (1998): »D es Rtsels Lösung?«; in ZS Magazin (28) 26. o.,

1998. júl. 10.M o ssh am m er, A ld e n A . (1979): The Chronicle o f Eusebius and Greek

Chronographic Tradition; Lewisburg, London M u c k , O t t ó H. (1958): Cheops und die groíSe Pyramide. Die Glanzzeit des altá-

gyptischen Reiches; Olten-Freiburg Műi ily , Jam es (1990): »The Beginning of Bronze Metallurgy in Anatolia and the

Question of Local Sources«; in International Symposium on Archaeometry, 1990. ápr. 1-6. Heidelberg

M u r ra y , A . S. (1900): Excavations in Cyprus; London

N eu g e b aru e , Ottó (1980): »O n the Orientation of Pyramids«; in Centaurus 24. szám, 1-3. o.

N e u b u rg e r , A l f r é d (1977): Die Technik des Altertums; Lipcse (1919)N e w to n , Isaac (1 9 8 8 ) : The Chronology of Ancient Kingdoms Amended; USA

(1928, London)N o l a n , R a y (1998): Die Siebte Offenbarung; München

OcKLl'i’Z, A n d rea s (1 9 9 7 ) : »Kardio-pulmonale Reanimation in Ágypten schon vor 5 0 0 0 Jahren?«; in Wiener klinische wochenschrift 1 09 (11) 4 0 6 . o.

OTTÓ, E b er iia rd (1979): Ágypten - dér Weg des Pharaonenreiches; Stuttgart

P e tr ie , S ir W. F lin d e r s (1883): The Pyramids and Temples of Gise; London- (1909): T he Art & Crafts of Ancient Egypt; LondonP e tr ie , W. F. (1924): A History o f Egypt from the Earliest Kings to the XVth

Dynasty; London- (1938): Egyptian Architecture; London

278

P it l ik , H e r b e r t (1992a): »Baustelle Cheops Pyramide (Auszug Bau- und Nutzholz - Wassertransporte«; in Göttinger Miszellen (127) 81. o.

-(1992b): »Baustelle Cheops Pyramide (Auszug Rampen und Materialtransporte)«; in Göttinger Miszellen (129) 83. o.

R aw lin so n , G e o r g e (1 8 8 1 ): History O f Ancient Egypt. I . szám; London- (1900): Ancient History. From the earliest Times to the Fali of Western

Empire; New YorkR ice , M ic h a e l (1990): Egypt’s Making. The origins of Ancient Egypt 5000-2000

BC; London, New York R ick e, H e r b e r t (1950): »Bemerkungen zűr agyptischen Baukunst des altén

Reichs II«; in (Herbert Ricke, 1950): Beitráge zűr agyptischen Bauforschung und Altertuinskunde; Kairó

R ie d l, O sk a r M. (1981): »D as Transportproblem beim Bau dér grófién pyrami- den«; in Göttinger Miszellen (52) 67-73. o.

- (é. n. 1981 után): Die Maschinen des Herodot. Dér Pyramidenbau und seineTransportprobleme. Die Lösung des Jahrtausendrátsels ohne Wunder und Zauberei; Becs

R ie g l , A lo is (1992): Spátrömische Kunstindustrie; Darmstadt R o h l , D áv id M. (1995): A Test o f Time. Vfalume One. The Bibié - From Myth

to History; LondonR o u sse a u -L if sse n s , A. (1970): L e d o s s ie r s e c r e t d u N i l e t la p ie r re d e P a le rm e ;

Brüsszel

S ass , F. és mások: lá sd D u bbel

S asse, T orsTEN (1 9 9 6 ) : lm S c h a tte n d é r P y r a m id e n ; (d o k u m e n tu m film )

S a sse , T o r s t e n /H a a s e , M ic iia e l (1997): lm S c h a tte n d é r P y ra m id e n . S p u r e n su c h e

im a lté n Á g y p te n ; Düsseldorf S ciiaciierm eyr, F r i t z (1979): Die m in o isc h e Kultur d e s altén Dreta; Stuttgart S c h Ü ss le r , K a r lh e in z (1987): Die a g y p t is c h e n P y r a m id e n . E r f o r s c h u n g ,

B a u g e sc h ic h te u n d B e d e u tu n g ; Köln S c h u lz , M a t t h ia s (1995/1996): » E x p e d it io n z u d e n P h a r a o n e n . Die le tz te n

G e h e im n is s e d é r P y ra m id e n (I-III)«; in Dér S p ie g e l ; I. 1995. d ec . 25., II, 1996. ja n . 1., III. 1996. jan . 8 ., Hamburg

SCHUMANN, WALTER (1985): Dér n e u e B L V S te in e - u n d M in e ra l ie n fü h r e r ;

MünchenS in g e r , C h ar i.e s/H o lm y ard , E. J . / H a l l , A. R. (1956): A History of Technology. I.

rész; OxfordSlTCIIIN, Z e c iia r ia (1982): Stufen zum Kosmos; Unteriigeri S tad e lm an n , R a in er (1985): Die agyptischen pyramiden. Vöm Ziegelbau zum

Weltwunder; Mainz- (1990): Die grófién Pyramiden von Giza; Graz

279

STENDER, W a l t e r (1994): »Technik im altén Ágypten«; in Vorzeit-Frühzeit- Gegenwart VI (2) 8 . o.

STEWART, Ián (1998): »Mathematical Recreations: Counting the Pyramid Builders«; in Scientific American, 1998. szept., 76. o.

S trA u li, R ó b e r t (1992): »Wie teuer ware die Pyramiden?«; in Museion 2000 (6)14. o.

S t r e lo c k e , H a n s (1 9 7 6 ) : Ágypten. Geschichte, Kunst und Kultur im Niltal: Vöm Reich dér Pharaonon bis zűr Gegenwart. DuMont Kunst-Reiseführer; Köln

S t r u b - R o e s SLER, H e r m a n n (1952): »Vom Kraftwesen dér Pyramiden«; in Technische Rundschau (42/43) 1952. okt. 24., Bem

SÜLBERG, H erm an n (1 9 9 3 ) : »D as MilIionen-Tonnen~Rátsel«; in Geo Spezial Ágyipten 3. szám, 19 9 3 . jún.

T h e w s , K la u s (1 9 9 0 ) : »Steinzeit in Westfalen. Für einen Fernsehfilm über den Bau von Hünengrábern wurde ausprobiert, wie viele Menschen notwendig gewesen waren, um die Findlinge zu bewegen«; in stem magazin 43. szám, 1 9 9 0 . okt. 18.

ToLLMANN, ALEXANDER ÉS E d i t i i (1993): Und die Sintflut gab es doch. Vöm Mythos zűr historischen Wahrheit; München

Tom pkins, P e te r (1 9 7 5 ) : Cheops. Die Geheimnisse dér Grófién Pyramide - Zentrum allén Wissens dér altén Ágypter; Bem

VANDERSLEYEN, D la e jd e /P u lte r , T h ie r r y de (1989): » P y r a m id e s d e Giza. D e la Géopolymérisation á la Géopoésie«; in Göttinger Miszellen (110) 65. o.

VERNER, MlROSLAW (1998): Die Pyramiden; ReinbekVÖLKER, T h om as (1 9 9 7 ) : »Grundrisse z ű r Rekonstruktion dér Antiké ( I ) « ; in

Zeitensprünge IX (3) 402. o.

WADDELL, W . G. (1940): Manetho; LondonW edem an n , E rw in (é. n . 1992 u tá n ): pechvogel Pyramide; HamburgW eip p ert , H. (1977): »Sule«; in K. Galling: Biblisches Reallexikon; TübingenW lE R , S t u r t K irk la nd (1996): »Insight from Geometry and Physics intő the

Construction o f Egptian Old Kingdom Pyramids«; in Cambridge Archaelogical Journal VI (1) 150. o., 1996. ápr.

WlLDUNG, DlE'lRICII (1 9 9 7 ) : Á g y p te n . V bn d é r p ráh is to r isc h e n z e it b is z u d en

Römern; KölnWlRSCHiNG, Á rm in (1998a): »Weiteres zum Bau dér Cheopspyramide«; in

Zeitensprünge X (1) 7. o.- (1998b): »D as Doppel - Schiff - die altágyptische Technologie zűr

Beförderung schwerster Steinlasten«; 1998. júl. 4. Stándige Ágyptologische Konferenz, Hamburg

280

W is n e w s k i, G erh a rd (1998): »D as Geheimnis dér Pyramiden. F.in Roboter erforscht die agyptischen Königsgraber«; in P. M. Das neue Magazin für Geschichte 1998/1. szám, 14. o.

W Ü R ZII, DlETER (1993): »D er ganz andere Megalithtransport«; in Vorzeit- Frühzeit-Gegenwart V (3) 8 . o.

Z u b e r , ANTOINE (1956): »Techniques du travail des pierres dures dans l’Ancienne Egypte«; in Techniques et Civilisation V (5) 161-178. oldal, (6) 196-215. o.

281

A KÖNYVBEN SZEREPLŐ SZEMÉLYEK

A b itz , F r ie d r ic h (1924-1994) Német egyiptológus volt.A r isz A harc és viszálykodás istennője a görög mitológiában. A „Legszebbnek”

feliratú almáját Héra, Athéné és Aphrodité istennők közé hajítva szított kö­zöttük - a trójai háborút előidéző - viszályt.

ARNOLD, D ie t e r A New York-i Metropolitan Múzeum egyiptomi részlegének ve­zetője, a dahshúri ásatások vezetője.

B. COTSWORTH, M oSES (1860-1943) Angol származású amerikai matematikus volt. Egész életében a naptárak tudományával is foglalkozott, kidolgozta a 13 hó­napos naptár tervezetét.

B o r c h a r d t , L u d w ig (1S6Í-1938) Német egyiptológus, építész volt. Ásatásokat végzett Abusirban és Amarnában.

B re a s te d , Jam es H e n ry (1865-1935) Angol történész, egyiptológus volt. 1905 és 1907 között expedíciót vezetett Egyiptomba és Szudánba.

C e n so r in u s Kr. u. III. században élt római nyelvész. A De die natali című asztro­lógiai, kronológiai tanulmánya a régi idők időszámításairól sok információt tartalmaz.

C iie n tk a u s A IV d in a sz tia fá r a ó ja v o lt (Kr. e. 2506-2504).C h e v r ie r , H e n r i Francia archeológus, az 1930-as években Hatsepszut templomát,

az 1950-es évek elején Amenhotep templomát kutatta.C h am p o lh o n , Je a n -F ra n c o is (1790-1832) Francia történész, az egyiptomi hierog­

lifírás megfejtője volt.

D av id o w i s, Jo sep h (1935-) Francia kémikus, a piramisok építésének kutatója.DE LUBICZ, SCHWALLER (1887-1961) Francia matematikus volt, a luxori templom­

ban végzett kutatásokat 1937 és 1952 között.DE MORGAN, JaCQUES (1857-1924) Francia régész, a Louvre egyiptomi régiségtárá­

nak igazgatója.D io d ó r o sz (Kr. e. 89-20) Szicíliai, Kr. e. 1. századi görög történetíró, a

Bibliothéké (latinul Bibliotheca historica) című egyetemes történeti mű szer­zője volt.

DORNER, J o s e f Osztrák geodéta.Dr. H a w ass, Z aiii (1947-) Egyiptomi egyiptológus, az Egyiptomi Régiségek Leg­

főbb Tanácsának (SCA) főtitkára, a gizai piramisok ásatásának igazgatója.

E y t h , M a x (1836-1906) Német gépészmérnök, író volt.

G o y o n , G eorgf.S Francia építész, a Nílus-deltabeli Tánisz, Felső-Egyiptom egyko­ri fővárosának specialistája.

GUERRIER, E r ic Francia építész, amatőr csillagász, sokirányú érdeklődéssel megál­dott egyetemi tanár.

H a a se , M ic í im l (1960-) Német matematikus, amatőr archeológus.H é ro d o to s z (Kr. e. 484-425) Görög történetíró és földrajztudós volt.

283

H é ro n Alexandriai matematikus, fizikus és feltaláló. Tevékenysége Kr. e. 100 körűire esett.

H o r n e ffe r , Al'GUST (1875-19 5 5) Német kultúrtörténész volt.H ö l s q ie r , Uvo (1878-1963) Német régész, egyiptológus, a Medinet Habu temp­

lom feltárója volt.H u n i A III. dinasztia utolsó fáraója volt (Kr. e. 2599-2575).

I s le r , M a r t in (1926—) Grafikus, szobrász, az egyiptomi kőépítmények kutatója.

K h e fr é n A IV d in a sz tia f á r a ó ja v o lt (Kr. e. 2520-2494).K h eopsz A IV d in a sz tia fá r a ó ja v o lt (Kr. e. 2551-2528).KÉRISEL, Je a n (1908—) N e v e s fr a n c ia é p íté sz .

Klem m , D ie t r ic h Német geológus professzor, feleségével Rosemarie Klemm egyiptológussal Gizában tanulmányozták a piramisokat.

Klem m , Rosem arie Német egyiptológus, férjével Dietrich Klemm geológussal Gizában tanulmányozták a piramisokat.

K ra u ss , R o l f Német egyiptológus, a berlini Egyiptomi Múzeum tudományos munkatársa.

L a u e r , Jean-PhilIPPE (1902-2001) Francia régész, egyiptológus, évtizedekig vég­zett ásatásokat Szakkarában.

L ehner , M ark A m erik a i ré g é sz , e g y ip to ló g u s , a g iz a i á s a tá so k v e z e tő je .

L ep siu s, K a r i, R ic iia rd (1810-1884) Német egyiptológus, litográfus és rézmetsző volt.

MEYER, E d u a rd (1855—1930) Német ókortörténész volt.M uck , O t tó O sz tr á k tö r té n é sz , író .

M u ii ly , Jamf.s A z Athéni Klasszikatudományok Amerikai Iskolájának igazgatója.M ü k erin osz A IV d in a sz tia fá r a ó ja v o lt (Kr. e. 2490-2472).

P e rr in g , Jo h n (1813-1869) Angol mérnök, egyiptológus volt.P lín iu s , G a ju s Secu n d u s, az idősebb (Kr. u. 23-79) Római természettudós volt.PoCHAN, A n d r É Francia kutató, az ókori Egyiptom történelméről és rejtélyeiről írt

könyvei ismertek.

R ie g l, A lo is (1858-1905) Osztrák művészettörténész volt.

S ir P e tr ie , W illiam F l in d e r s (1855-1942) Angol egyiptológus volt, tudományos módszert vezetett be az ősi egyiptomi leletek, főleg a cserépedények leírására és nyilvántartására.

S tad e lm an n , R ain er (1933-) A kairói Német Régészeti Intézet igazgatója.S tr a b o (S tra b o n ) (Kr. e. 60-20) Görög földrajzi író volt. Utazásainak tapasztala­

tait Geographika című könyvében írta le.

S z e sz o sz tr isz A XII. dinasztia fáraója volt (Kr. e. 1878-1841).S z n o fr u A IV d in a sz tia fá r a ó ja v o lt (Kr. e. 2575-2551).

U n a sz Az V dinasztia fáraója volt (Kr. e. 2356-2323).

284

V a l lo g i a , M ic iia e l A Genfi Egyetem egyiptológus professzora.VANÜERSLEYEN, C l au de Belga archeológus, egyiptológus.VON D an ik én , E r ic h (1935-) Svájci amatőr kutató, az ós Asztronauták Szövetsége

(AAS) alapítója.

W . M aré k , K u r t (1915-1972) C. W. Ceram művésznevén ismert német író volt.W lI.l.IAM L a n e , EDWARD (1801-1876) Angol orientalista volt. fo művének, az An

account of the manners and customs of the modern Egyptians-nak rézkarca­it is ő metszette. Monumentális vállalkozása volt az Arabic-English Lexicon (1863-1874).

WlRSCHING, Ármin Német rendszerszervező és közlekedési mérnök, a Hamburgi Egyetem munkatársa.

285

-------------------------------------B f f l -----------------------------------primtKÖNYVEK

Történelmi témájú könyveink:

Megjelent:

H eribert Iliig K IT A LÁ LT K Ö ZÉPK O R

// történelem legnagyobb időhamisítása

U w e T opper A N A G Y N A PTÁ R H A M ISÍTÁ S

Kitalált évszázadaink rejtélye

Előkészületben:

H eribert Ü lig-K laus W eissgerber M AGYAROK A K ITALÁLT K Ö ZÉ PK O R B A N

Újraírt történelem

Luc Bürgin R É G É SZ E T I REJTÉLYEK

L E G Y E N T A G JA O L V A S Ó K Ö R Ü N K N E K ! Kiadványainkról rendszeresen tájékoztatjuk hír­

leveleinkben. Levelezőlistánkra e-mailben, telefonon, telefaxon vagy levélben is jelentkezhet, a kiadó címén.

„De hát hol a könyv, mely célhoz vezet?”

------------------- aft1— _pri*t

KÖNYVEK

Egyéb témájú könyveink:

Megjelent:

Em m anuel T od d A B IR O D A LO M U T Á N

Tanulmány az amerikai rendszer széteséséről

Előkészületben:

Eric Laurent A B U SH O K HÁBORÚJA

Leleplező titkok az USA külpolitikájáról

SZÉKELY M E SE -B E SZ É DNépmesék betűre, képre és emberi hangra

(A könyv Budai Ilona CD-jéveljelenik meg!)

Allprint Kiadó1114 Budapest, Kanizsai u. 6.

postacím: 1519 Bp., pf. 322 telefon: (06-1) 381- 0464, (06-1) 381-0465

fax: (06-1) 466-2694 E-mail: al2print@axelero.hu

„De hát hol a könyv, mely célhoz vezet?”

Allprint Kiadó • 1114 Budapest, Kanizsai u. 6. •

postacím: 1519 Bp., pf. 322 • telefon: (06-1) 381- 0464,

(06-1) 381-0465 • fax: (06-1) 466-2694 •

E-mail: al2print@axelero.hu • A kiadásért felel Tolnai

A. László • Irodalmi szerkesztő: Csurka Gergely •

Nyelvi lektor Angyal István * Borítótef'v Valentin

Andrea • A fordítás az Allprint Kiadó műhelyében

készült • A szedés és a tördelés az Allprint Kft.

munkája • Nyomta az ALTO Nyomda, Székesfehérvár

• Felelelős vezető Vass Tibor • ISBN 963 21 183 9