Upload
others
View
5
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
H Í R E K
\
HADTÖRTÉNÉSZ-KONFERENCIA DREZDÁBAN
1966. január 20—21-én a Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Néphadseregének Engels Frigyes nevét viselő Katonai Akadémiáján tudományos hadtörténész-konferencia zajlott le.
A tanácskozás témája volt: „Német kommunisták és más antifasiszták harca a spanyol nép nemzeti forradalmi háborújában."
A konferencián megjelent: Heinz Hoffmann hadseregtábornok, honvédelmi miniszter, Németország Szocialista Egységpártja Központi Bizottságának tagja, Waldemar Verner admirális, politikai főcsoportfőnök, a párt központi bizottságának tagja, miniszterhelyettes, Herbert Grunstein altábornagy, a belügyminiszter első helyettese, Walter Borning, Németország Szocialista Egységpártja Központi Vezetőségének osztályvezetője, továbbá az NDK Nemzeti Néphadseregének több tábornoka és más magas beosztású tisztje, valamint a párt-, az állami- és társadalmi szervezetek sök vezető személyisége.
A tudományos hadtörténész-konfe-rencián részt vett még a szovjet, a lengyel, a csehszlovák és a magyar hadsereg küldöttsége. Néphadseregünket Nagy Gábor ezredes és Györkéi Jenő őrnagy képviselte. Ott volt még a tanácskozáson Ignacio Guallego, a Spanyol Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja és Ignacio Hidalgo tá
bornok, a volt spanyol köztársasági légierő főparancsnoka.
Wiesner vezérőrnagynak, az Engels Katonai Akadémia parancsnokának megnyitó szavai után a plenáris ülés referátumát — a fent idézett címmel — Horst Kühne alezredes, az Engels Katonai Akadémia munkásmozgalom története tanszékének vezetője tartotta meg. v
Az előadás után felolvasták a betegsége miatt távolmaradó Franz Dah-lemnek, Németország Szocialista Egységpártja Politikai Bizottsága tagjának a levelét, amelyben a jövő feladataira mutatott rá.
Verner admirális a nyugatnémet Bundeswehr hagyományaival és propa- v ganda tevékenységével, valamint az NDK Nemzeti Néphadsereg politikai munkájának feladataival foglalkozott.
Az előadások után a tanácskozás résztvevői két munkacsoportban folytatták munkájukat. Ezen hangzott el — „Német—imagyar kapcsolatok a spanyol nép nemzeti forradalmi háború-pában" címmel — Györkéi Jenő korreferátuma. Mindkét szekcióban 16—16 előadás hangzott el.
A rendkívül magas színvonalú, hasznos és tanulságos hadtörténész-konfe-rencia Hoffmann hadseregtábornok, honvédelmi miniszter zárszavával ért véget.
Gy. J.
208
MIT OLVASHATUNK A ZRÍNYI KATONAI KIADÓTÓL 1966-BAN?
A Zrínyi Katonai Kiadó 1966-ban számos, változatos témájú, színvonalas könyvvel örvendezteti meg olvasóit.
A megjelenő kiadványok közül elsőként az elmúlt évben nagy sikert aratott
NAGY HONVÉDŐ HABORÜ TÖRTÉNETE című, hatkötetes sorozat negyedik kötetét említjük meg. A könyv az 1944-es esztendő Szovjetunióbeli és a második világháború egyéb hadszínterein lefolyt hadműveleteket ismerteti.
Az erkölcsi-politikai nevelés kérdéseit tárgyalja Újvári Imre László:
CÉLOK ÉS ESZKÖZÖK című könyvében.
A néphadsereg legtapasztaltabb egység- és alegységparancsnokainak tanulmányait gyűjtötte össze a Kiadó.
A SZOCIALISTA NEVELÉS KÉRDÉSEI A MAGYAR NÉPHADSEREGBEN című kiadványában. A tanulmányok a hadseregben jelenleg legaktuálisabb nevelési kérdésekkel foglalkoznak.
Az 1966-ban megjelenő haditechnikai kiadványok közül mint legérdekesebbet említjük meg: Gyurák Béla:
RÁDIÓLOKÁCIÓS FELDERÍTÉS ÉS ÄLCÄZÁS című könyvét. Az űrkutatás eszközeit, a mesterséges égitesteket, az űrhajókat pályájukra juttató hatalmas erejű rakéták ballisztikáját ismerteti Dr. Kovács Zoltán:
NÉPSZERŰ BALLISZTIKA című művében.
rv unrváth Arpád: AZ ÄGYÜ HISTÓRIÁJA című könyvében a tüzérség Lortenetét írja meg, ezen belül elsősorban a technikai fejlődést vázolja a korra jellemző gazdasági és hadtörténelmi háttérrel.
Az infravörös technikán alapuló harcászati eszközökről ír Kapeller Lajos:
AZ INFRAVÖRÖS FELDERÍTÉS ELLENI ÁLCÄZÄS című könyvében.
1966 első félévében jelenik meg Engels:
VÁLOGATOTT KATONAI ÍRÄSAI-nak második kötete, mely a szerző 1859 és 1895 közötti írásait tartalmazza.
A dialektika törvényeinek érvényesülését a korszerű háborúban ismerteti Krupnov:
A DIALEKTIKA ÉS A HADTUDOMÁNY című művében.
Magyar munkaközösség válogatása alapján kerül az olvasók elé a
NYUGATI KATONAI SZAKÍRÓK A HÁBORÚRÓL című könyv. Az összegyűjtött anyagban sorra megszólalnak Liddel Hart, F. O. Miksche, Me Nama-ra, M. D. Taylor és mind azok, akik jelenleg is az egységes nyugati katonai doktrína létrehozásán munkálkodnak.
A vezető imperialista hatalmak fel-lazítási politikájáról, a jelenlegi ideológiai hadviselésnek és propagandának tartalmát és módszereit mutatja be Kalmár Tamás munkájában, amely
AZ IMPERIALISTÁK LÉLEKTANI HADVISELÉSE címmel kerül az olvasók elé.
14 Hadtörténelem 209
Szovjet szerzői munkaközösség cikkgyűjteménye mutatja be, hogy a technika rohamos fejlődése következtében milyen forradalmi változások mentek végbe a hadügyi területén. A könyv
A HADÜGY FORRADALMA címmel jelenik meg.
Nagy Gábor: PÁNCÉLOS CSATÁK című művében a páncélos fegyvernem történetét ismerteti 1916-tól napjainkig.
Magyar szerzői munkaközösség állította össze az ÖTNYELVŰ KATONAI SZÓTAR ÉS TARSALGÓ-t.
A szótár minden érdeklődőnek igen hasznosnak ígérkezik. 3000 címszót tartalmaz magyar, orosz, cseh, német és román nyelven. Ezeknek kb. egyharmada katonai kifejezés. A társalgási rész kb. 300 mondatot ölel fel.
A Kiadó 1966. évi programjában a felsoroltakon kívül számos szépirodalmi riport és dokumentumkötet is szerepel. Mint érdekességet külön említjük az év első hónapjaiban induló sorozatot.
A FÁKLYA-könyvek kötetei a közönségigényként jelentkező életrajz és történelmi regények iránti érdeklődés kielégítésére szolgálnak. A könyvekben az elmúlt néhány évtized történelme elevenedik meg, egy-egy kiemelkedő hős életleírásán keresztül.
E sorozaton belül jelenik meg Fülöp János József Attila-díjas író
RENDÜLETLENÜL című könyve, melyben a szerző Sziklai Sándor harcos, forradalmár életét vetíti izgalmas, érdekes módon az olvasó elé.
Az újpesti partizánok harcainak legizgalmasabb két hónapját írja le Be-decs Éva:
A KÜLVÁROS ELLENÁLL című könyvében.
Egy titkos levél útját követi végig Földes Péter:
JELADÁS című regényében.
A REFLEKTOR-sorozat kém- és kalandregényeiben felderítők, kémek, diplomaták izgalmas, kulisszák mögött folyó párbajának történetét adja közre a Kiadó.
Az amerikai és a japán titkosszolgá
lat harcát eleveníti meg Pearl Harbour elleni japán támadás előestéjén Kim:
ELOLVASÁS UTÁN ELÉGETENDŐ című munkájában.
A KEZDET ÉS A VÉG című könyv két írást tartalmaz, Berezskov:
DIPLOMÁCIAI KÜLDETÉSBEN HITLERNÉL és Rzsévszkája:
HITLER HALÁLA MÍTOSZ NÉLKÜL.
Günter Spranger a fasiszták és a lengyel partizánok második világháború-beli élet-halál küzdelmét eleveníti fel
A ROKITNÓI TÁMASZPONT című írásában.
Fordulatos, izgalmas kalandregényben írják le Ámort és Jedlička egy náci-német magasbeosztású polgári alkalmazott átállását és tevékenységét a csehszlovák földalatti ellenállási mozgalomban az
A/54-ES KÉM TITKA című regényükben.
A továbbiakban megjelenik még Békés Sándor:
ÁRADÁS című novellás kötete.
Canaris tengernagy által irányított náci titkosszolgálat és a szovjet elhárítok izgalmas történetét eleveníti fel Ardamatszkij
A SATURN NEM VÁLASZOL című regényében.
A szovjet államvédelmi szervek munkájával ismerteti meg olvasóit Brjan-cev:
VÉKONY JÉGEN című munkájában. A magas irodalmi igénnyel megírt könyv a detektívregény, a kémtörténet és a riport szerencsés ötvözete.
A Tanácsköztársaság korát rajzolja olvasói elé Szamuelyné:
EMLÉKEIM című önéletleírásában. Kovacsevics: KAPELAI SZIKRÁK
című művében a jugoszláv felszabadító harcok egy partizánegységének életét örökíti meg.
1934 és 1942 között a náci Németországban játszódik Dodd:
AKIK SZELET VETNEK című regénye. Az író izgalmas, fordulatos for-
'ir
mában mutatja be, hogyan válik a hajdani tisztességes emberből a nácizmus hatalomraj utasa után gátlástalan szörnyeteg.
1944. június 6-a a normandiai partraszállás napja a „leghosszabb nap".
Ennek az izgalmas előkészületeit és magát a partraszállást tárgyalja C. Ryan:
A LEGHOSSZABB NAP című dokumentum kötetében.
Futár Józsefné
14* 211
TARTALOM
TANULMÁNYOK
PINTÉR ISTVÁN
MÉSZÁROS KÁROLY
TAKÁTS LÁSZLÓ
HORVÁTH MIKLÓS
MUCS SÁNDOR
PERJÉS GÉZA
SZ. A. ANDRJUSENKO MERÉNYI LÁSZLÓ FEKETE REZSŐ
A szlovák nemzeti felkelés és a magyar ellenállási mozgalom — — — — — — — — 3 Adalékok a somogy-baranyai 44. vörös dandár történetéhez — — — — — — — — — 19 A magyarországi utolsó török háború egészségügyi ellátásának megszervezése 1788—89-ben— 40 A magyar hadtörténetírás fejlődése és feladatai (II. rész) — — — — — — — — — — 64 A tervtanulmány vitájáról — — — — — 94
VITA
Clausewitz magyar fordítása — — — — — 104
KÖZLEMÉNYEK
A Duna hullámain (II. rész) — — — — — 133 Király János életútja — — — — — — 151 Egy repülő vállalkozás története — — — — 160
SZENTESI EDE
TÓTH SÁNDOR
M. S.
NAGY GÁBOR SINKA JÓZSEF
SZEMLE
Godó Ágnes—Sztana Béla: A Horthy-rendszer katonai ideológiája (kritika) — — — — — 171 Csillag Ferenc: A kézi lőfegyverek és a hadművészet (ismertető) — — — — — — — 177 Harsanyi János: Magyar szabadságharcosok a fasizmus ellen (ismertető) — — — — — 181 Godó Ágnes: Drávától a Muráig (kritika) — — 185 Nagy István György: Űrkutatás — űrtechnika (kritika) — — — — — — — — — — 190
213
SZABÖ SÁNDOR Három új könyvről (ismertető) — — — — 193 GAZDAG LASZLÖ Československý Vojenský Atlas (ismertető) — 197 GAZSI JÓZSEF Heinz Bergschicker: Der zweite Weltkrieg. Eine
Chronik in Bildern (ismertető) — — — — 200 GLATZ FERENC A „Századok" 99. évfolyamának (1965) 1—2. szá
máról (ismertető) — — — — — — — 203 HÍREK
GY. J. Hadtörténész-konferencia Drezdában — — — 203 FUTÄR JÓZSEFNE Mit olvashatunk a Zrínyi Katonai Kiadótól
1966-ban? _ _ _ _ _ _ _ _ _ 209
214
С О Д Е Р Ж А Н И Е
Иштван ПИНТЕР
Карой МЕСАРОШ
Ласло ТАКАТШ
Миклош ХОРВАТ
Шандор МУЧ
СТАТЬИ \
Словацкое национальное восстание и венгерское движение сопротивления — — — — — — 3 Материалы к истории 44. красной бригады «Шо-модь—Бараньа» — — — — — — — — 19 Организация медицинского обеспечения последней турецкой войны на территории Венгрии в 1788— 1789 гг. — — — — — — — — — - 40 Развитие венгерской военной историографии и ее задачи (2. часть) — — — — — — — — 64 О дискуссии статьи «Развитие венгерской военной историографии н ее задачи» — — — — — 94
Геза ПЭРЬЕШ
С. А. АНДРЮШЕНКО Ласло МЕРЕНИ Реже ФЕКЕТЕ
Эде СЕНТЕШИ
Шандор Т О Т
ш. м. Габор НАДЬ Йожеф ШИНКА
Шандор САБО
ДИСКУССИЯ
Венгерский перевод Клаузевица — — — •— 104
СООБЩЕНИЯ
На волнах Дуная (2. часть) — — — — — 133 Жизненный путь Яноша Кирай — — — — — 151 История одного военно-воздушного предприятия — 160
РЕЦЕНЗИИ
Агнеш Г о до—Бела Стана: Военная идеология хор-тийского режима (критика) — — — — — 171 Ференц Чиллаг: Ручные огнестрельные оружия и военное искусство — — — — — — — — 177 Янош Харшани: Венгерские борцы за свободу против фашизма — — — — — — — — — 181 Агнеш Годо: От Дравы до Муры (критика) — 185 Иштван Дёрдь Надь: Исследование космоса и его техника (критика) — — — — — — — — 190 О трёх новых книгах — — — — — — — 193
215
Ласло Г А З Д А Г Йожеф Г А Ж И
Ференц Г Л А Ц
Йене Д Ь Е Р К Е И
Йожефне Ф У Т А Р
Се8.коз1<хуеп8|ку Уо^ешаку АНаз — — — — 197 Негпг ВегдзсЫскег: Бег гшеИе \Ме11;кг1еб. Е т е СЪгогпк т ВПйегп — — — — — — — 200 О 1-ом и 2-ом номерах года издания 99. журнала „Ззагаскяк" за 1965 г. — — — — — — — 203
НОВОСТИ
Научная конференция военный историков в Дрездене — — — — — — — — — — — 208 Что можно читать от Военного Издательства Зри-ни в 1966 г.? — — — — — — — — — 209
216
I N H A L T
STUDIEN
ISTVÁN PINTER
KÁROLY MÉSZÁROS
LÁSZLÓ TAKÁTS
MIKLÓS HORVÁTH
SÁNDOR MUCS
GÉZA PERJÉS
3
19
— — 40
Der slowakische Nationalaufstand und die ungarische Widerstandsbewegung — — — — Beiträge zu der Geschichte der Somogy—Bara-nyaer 44sten roten Brigade — — — — — Die Organisation der Versorgung des Sanitätswesens des letzten ungarländischen Türkenkriegs in den Jahren 1788—1789 — Die Entwicklung der ungarischen Kriegsgeschichtsschreibung und ihre Aufgaben (II
Von der Diskussion des Planaufsatzes — —
DISKUSSION
Die ungarische Übersetzung von Clausewitz —
64 94
104
SZ. A. ANDRJUSENKO LÁSZLÓ MERÉNYI REZSŐ FEKETE
MITTEILUNGEN , Auf den Wellen der Donau (II. Teil) — — — 133 Der Lebenslauf von János Király — — — 151 Die Geschichte einer Fliegerunternehmung — 160
EDE SZENTESI
SÁNDOR TÖTH
S. M.
GÁBOR NAGY
JÓZSEF SINKA
SÁNDOR SZABÓ LÁSZLÓ GAZDAG
RUNDSCHAU Ágnes Godó—Béla Sztana: Die militärische Ideologie des Horthy-Regimes (Kritik) — — 171 Ferenc Csillag: Die Ge rchichte der Handfeuerwaffen und der Kriegskunst (Rezension) — — 177 János Harsányt: Ungarische Freiheitskämpfer gegen den Faschismus (Rezension) — — — 181 Ágnes Godó: Von der Drau bis zur Mur (Kritik) — _ _ _ _ _ — _ _ — _ 185 István György Nagy: Weltraumforschung — Raumtechnik (Kritik) — — — — — — 190 Über drei neuen Bücher (Rezension) — — — 193 Československý Vojenský Atlas (Rezension) — 197
217
JÓZSEF GAZSI
FERENC GLATZ
Heinz Bergschicker: Der zweite Weltkrieg. Eine Chronik in Bildern (Rezension) — — — 200 Über die 1—2. Nummer des 99. Jahrganges der Zeitschrift „Századok" (Rezension) — — 203
J. GY. FRAU KATHARINA FUTÁR
NACHRICHTEN
Kriegshistoriker-Konferenz in Dresden — — 208 Was bringt der Zrínyi Militärverlag im Jahre 1966? _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ 209
218
I
E SZAMUNK MUNKATÁRSAI
Sz. A. Andrjusenko altábornagy, a Szovjetunió Hőse — Árokay La-josné nyelvtanár (Budapest) — Doma Lászlóné nyelvtanár (Budapest) — Fekete Rezső (Budapest) — Futár Józsefné, a Zrínyi Katonai Kiadó propagandistája — Glatz Ferenc, a Magyar Történelmi Társulat tudományos segédmunkatársa — Merényi László kandidátus, a Budapesti Dolgozók önálló Közgazdasági Technikumának tanára — Mészáros Károly, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem docense — Nagy Gábor kandidátus, a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia hadművészettörténeti tanszékének vezetője — Perjés Géza, a Magyar Tudományos Akadémia munkatársa — Sinka József tanár, a Híradástechnikai Ipari Kutatóintézet tudományos kutatója — Szabó Sándor, a Zrínyi Katonai Kiadó felelős szerkesztője — Szentesi Ede kandidátus, Honvédelmi Minisztérium — Dr. Takáts László (MN. Központi Kórház Bp.), valamint Dr. Böhm Jakab, Györkéi Jenő, Dr. Gazdag László, Horváth Miklós kandidátus, Mues Sándor kandidátus, Németh Ferenc (fényképész). Rákóczi Katalin (tárlatvezető), Tóth Sándor, a Hadtörté
nelmi Intézet és Múzeum tudományos munkatársai.
Szerkeszti a szerkesztő bizottság
Főszerkesztő: Sztana Béla
Tagok: Barta István, Csillag Ferenc, Horváth Miklós, Liptai Ervin, Mues
Sándor, Nagy Gábor, Tóth Sándor
Felelős szerkesztő: Otta István
Szerkesztő : Molnár Pál
A szerkesztőség címe: Budapest, I., Kapisztrán tér 2. sz. Telefon: 360—764
Felelős kiadó: Zrínyi Katonai Kiadó Budapest, XIII., Dózsa György út 49. sz. Telefon: 409—550
Megjelenik negyedévenként. Egyes szám ára: 8 F t Előfizetési díj egész évre 32 Ft
Előfizethető: Posta Központi Hírlap Iroda 1. sz. Hírlapboltjában (Budapest, V., Bajcsy-Zsilinszky út 78. Telefon: 316—173), a Kiadóban
és bármely postahivatalban. Csekkszámlaszám: Közületi 61066, egyéni 61297, vagy átutalás a Bp.
MNB—8 sz. folyószámlájára.
INDEX: 25—371
6600367/2 — Zrínyi Nyomda, Budapest, F. v.: Bolgár I.
ÄRA 8,— Ft
A ZRÍNYI KATONAI KIADÓ első negyedévi kiadványaiból
I. A. Szeleznyev : HÁBORÚ - IDEOLÓGIAI HÁBORÚ
MEGJELENT műanyag kötésben, 228 oldal terjedelemben Ara: 21,— Ft
Horváth Árpád: AZ ÁGYÚ HISTÓRIÁJA
MEGJELENT műanyag kötésben, 292 oldal terjedelemben Ara: 30,— Ft
Nagy Gábor: PÁNCÉLOS CSATÁK
MEGJELENT műanyag kötésben, 228 oldal terjedelemben Ara: kb 27,50 Ft
Szamuely Tiborné: EMLÉKEIM
MEGJELENT félvászon kötésben, 276 oldal terjedelemben Ara: kb. 21,— Ft