Gyönyörű megváltás

8/17/2019 Gyönyörű megváltás

http://slidepdf.com/reader/full/gyoenyoeru-megvaltas 1/349



JAMIE McGUIRE

Gyönyörű MEGVÁLTÁS

Dream

válogatás



Írta:Jamie McGuire

A mű eredeti címe: Beautiful Redemption

Fordította: Szűr -Szabó Katalin

Szerkesztők: Vájna Gyöngyi, Salamon Teodóra

Nyelvi korrektor: Gortva Tamás Műszaki szerkesztő: Daróczi Edit

©Jamie McGuire 2014

©Szűr -Szabó Katalin 2015

© Maxim Könyvkiadó Kft. 2015

A kiadvány a szerző engedélyével készült.

Borítóterv: Sarah Hansen, Okay Creation (puhatáblás); Botos Tamás (keménytáblás)

ISSN: 2063-6989ISBN: 978 963 261 690 2 (puhatáblás), kiadói kód: MX-965

ISBN: 978 963 261 691 9 (keménytáblás), kiadói kód: MX-966

Kiadja: Maxim Könyvkiadó Kft.

Cím: 6728 Szeged, Kollégiumi út 11/HTel.: (62) 548-444, fax: (62) 548-443, e-mail: [email protected]

Felelős kiadó: Puskás Norbert Nyomda: Kinizsi Nyomda Kft., felelős vezető: Bördős János

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítást, a mű bővített, illetverövidített változata kiadásának jogát is. A kiadó írásbeli engedélyenélkül sem a teljes mű, sem annak része semmilyen formában - akár

elektronikusan vagy mechanikusan, beleértve a fénymásolást és bármilyen adattárolást - nem sokszorosítható.

mailto:[email protected]





Autumn Hullnak ajánlom, a barátságod felbecsülhetetlen kincs.

És Kelly Spearnek. Hálás vagyok, hogy mellettem állsz.



ELSŐ FEJEZET

CSAK AZ A VALÓSÁGOS, HA MINDENT KÉZBEN TARTUNK ,

MÁR EGÉSZEN fiatalon megtanultam, hogy a tervezés,mérlegelés és megfigyelés révén a legtöbb kellemetlenségetelkerülhetem: a felesleges kockázatot, a csalódást éslegfőképpen a szívfájdalmat.

A kellemetlenségek elkerülését azonban nem volt mindigkönnyű megtervezni, és ez a tény kőkeményen nyilvánvalólett a Vitorlás kocsma félhomályában.

Csekély vigaszt nyújtott a falakon lógó tucatnyineonreklám és a keskeny, körbefutó fénycső, amelymegvilágította az italos üvegeket a bárpult mögött. Minden

más azt hangsúlyozta, milyen távol vagyok az otthonomtól. A falakat antik, felújított deszkaborítás fedte, a fekete fol-tos, világos fenyőlambériát kifejezetten azzal a céllal tervez-ték, hogy a városközponthoz közeli helyet ócska kis lebujnaktüntessék fel, de ennek ellentmondott a makulátlan tisztaság.A festékbe nem ivódott bele száz év füstje. A falak nemsuttogtak Al Caponéról vagy Dillingerről.

Két órája, amióta megszakítottam a dobozaim kirámolásátaz új lakásomban, ugyanazon a széken gubbasztottam. Miótacsak állni tudtam, eltettem azokat a tárgyak at, amelyek a sze-

mélyiségem részeit képezik. Sokkal érdekesebbnek tűnt az újkörnyék felderítése, annál is inkább, mert hihetetlenül enyhevolt az este, bár február utolsó napja volt. Frissen kivívottfüggetlenségem örömét még az is megtoldotta, hogy sza bad

voltam: nem várt otthon senki, akinek el kellett számolnomazzal, merre járok.



Az üléshuzat, amelyet két órája melegítettem,narancsszínű műbőr volt, és miután mérsékelten

fogyasztottam a Szövetségi Nyomozóirodától kapottköltözési hozzájárulásomból, amit aznap délutánnagyvonalúan voltak szívesek a számlámra utalni, nem esett

nehezemre megtartani rajta az egyensúlyomat. Az aznap esti öt Manhattan koktélom közül az utolsó a

csicsás pohárból a számba csorgott, és végigmarta atorkomat. A gabonapálinka és az édes vermut keverékének

magányíze volt. Legalább ettől otthon éreztem magam. Azigazi otthon azonban több ezer mérföldre volt, és minéltovább ültem az ívelt pultot szegélyező tizenkét bárszékegyikén, annál távolibbnak tűnt.

De azért nem voltam elveszett, inkább szökevény. Ha-lomban álltak a dobozok az új, negyedik emeleti lakásomban,

amelyeket lelkesen csomagoltam be, miközben Jackson, avolt vőlegényem a közös kis chicagói lakásunk sarkában álltés duzzogott.

Az FBI-nál a feljebbjutáshoz elengedhetetlen, hogy az em-

ber tovább tudjon lépni, és kis időn belül ebben egészen jólettem. Jackson nyugodtan fogadta, amikor először közöltemvele, hogy áthelyeztek San Diegóba. Még a repülőtéren, köz-

vetlenül az elutazásom előtt is azt ígérte, hogy menni f og eznekünk. Jackson egyáltalán nem jeleskedett az elengedésben.Azzal fenyegetett, hogy örökké szeret.

Várakozásteljes mosollyal lengettem a koktélos poharatmagam előtt. A pultos srác segített, hogy rendben letegyemmagam elé, aztán teletöltötte. A narancshéj és a cseresznyelassú táncba fogott a felszín és a mély között, akárcsak én.

- Ez az utolsó, szívem - törölte le a két oldalamon a pultot.



- Ne törd magad annyira! Nem adok olyan busás borra-

valót. -

A szövetségiek sosem szoktak - jegyezte meg gyakorla-tiasan.- Ennyire nyilvánvaló?

- Sokan laknak errefelé. Mind egyformán beszéltek, és azotthontól távol töltött első estén berúgtok. Ne izgasd magad,nem ordít rólad, hogy ügynök vagy.

- Istennek hála - emeltem fel a poharamat. Nem gondol-

tam komolyan. Szerettem az FBI-t, és mindent, ami vele járt.Még Jacksont is, aki szintén ügynök volt.

- Honnan helyeztek át? - kérdezte. Túlságosan feszes V-ki-vágású fekete pólója, manikűrözött körmei és tökéletesrezselézett frizurája ellentmondott flörtölős mosolyának.

- Chicagóból.

Felhúzta, aztán csücsörítette az ajkait, amíg egy halra nemhasonlított. A szeme elkerekedett. - Ünnepelned kéne! - Nem kellene kiborulnom miatta, hacsak nem fogynak el

a helyek, ahova menekülhetek. - Ittam egy kortyot, és lenyal-tam a számról a gabonapálinka füstös, égő ízét.

- Á! Az exedtől futsz?

- Az én foglalkozásomnál az ember nem igazán tud

lelépni. - A francba. Ő is szövetségi? Nem kéne a munkát és az

élvezetet keverni, édesem. Végighúztam az ujjamat a pohár peremén. - Ez nincs benne a kiképzési programban.- Tudom, sokszor megesik. Nap, mint nap tapasztalom -

csóválta a fejét, miközben elmosott valamit a tisztítószertőlha bos mosogatóban a pult mögött. - A közelben laksz?



Gyanakvóan méregettem: itt van valaki, aki kiszúr együgynököt és túl sok kérdést tesz fel.

-

Gyakran benézel majd? - fogalmazott világosabban.Láttam, mire akar a faggatózással kilyukadni, ezért bólin-tottam.

- Valószínűleg. - Ne parázz a borravaló miatt. A költözés drága mulatság,

ahogy az is, hogy italba fojtsd a bánatod amiatt, amit magadmögött hagytál. Majd legközelebb bepótolod.

Szavai hallatán úgy kezdtem vigyorogni, ahogy már hóna- pok óta nem, bár valószínűleg senkinek sem tűnt fel rajtamkívül.

- Hogy hívnak? - kérdeztem. - Anthonynak.- Szoktak Tonynak szólítani?

-

Nem, ha itt akarnak inni.- Értettem. Anthony kiszolgálta a pultnál ülő egyeden másik vendéget

ezen a késői hétfő estén, vagy van, aki kedd hajnalnaknevezte volna. A kövérkés, középkorú asszony fekete ruhátviselt, és vörös, duzzadt volt a szeme. Ebben a pillanatbankivágódott az ajtó, és egy velem egykorú férfi rontott be,

aztán tőlem két széknyire leült. Meglazította a nyakkendőjét,és kigombolta a legfelső gombot a tökéletesre vasalt fehér,legombolható gallérú ingén. Felém siklott a tekintete, észöldesbarna szemével fél másodperc alatt felmért velemkapcsolatban mindent, amire csak kíváncsi volt, majdelfordult.

A blézerem zsebében megzizzent a telefonom. Elővettem,hogy megnézzem a kijelzőt. Újabb SMS érkezett Jacksontól.A neve mellett idézőjelben védetten gubbasztott egy kis ha-



tos, ami azt jelezte, hogy ez már a hatodik üzenete. Acsapdába esett szám arra emlékeztetett, amikor utoljára ölelt

meg, azt is úgy kellett kicsikarnom belőle. Kétezer -egyszázötven mérföldre voltam Jacksontól, mégisképes volt bűntudatot ébreszteni bennem. De azért nemeleget.

Megnyomtam a mobilom oldalán levő gombot, amivel el-sötétítettem a képernyőt. Nem válaszoltam Jackson üzenetére.Aztán felemelt ujjal jeleztem a pultosnak, miközben kiittam a

hatodik pohárból a maradékot. A Vitorlás kocsmára a belváros és a külváros, a San

Diegó-i Nemzetközi Repülőtér és az állatkert közöttiválasztóvonalon, az új lakásomtól éppen egy saroknyira

bukkantam. A chicagói kollégáim pufi dzsekit viseltek agolyóálló mellényeik fölött, miközben én itt a szokottnál is

melegebb San Diegó-i időjárást élveztem egy feszes, vállpántnélküli felsőben, blézerben és testhez álló farmerben. Kissétúlöltözöttnek és némileg izzadtnak éreztem magam. Igaz, ezlehetett a szervezetembe került ital mennyiségétől is.

- Irtó kicsi vagy ahhoz, hogy ilyen helyen légy - vetetteoda a két székkel arrébb ülő férfi.

- Milyen helyen? - kérdezte a szemöldökét felvonva Ant-

hony, miközben fenyegetően felemelte az öblös poharat. A férfi ügyet sem vetett rá. - Nem vagyok kicsi - ittam egy kortyot. - Csak filigrán. - Az nem egy és ugyanaz? - Azonkívül egy sokkoló van a táskámban, és kegyetlen a

bal horgom, szóval nehogy túl nagy fába vágd a fejszédet. - Jól értesz a kungfuhoz.

Nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy ráfigyeljek, in-kább magam elé bámultam.



- Ez rasszista megjegyzés volt?

- Távolról sem. Csak kissé erőszakosnak tűnsz. -

Nem vagyok erőszakos - válaszoltam, bár még ez is jobbvolt, mint unalmas, könnyű célpontnak tűnni. - Komolyan? - Nem kérdezte, hanem szembeszállt velem.

- Nemrégiben olvastam ázsiai női békeaktivistákról, akiketkitüntettek. Gondolom, nem voltál közöttük.

- Fele részben ír vagyok - mormoltam.Kuncogott egyet. Volt valami a hangjában; nem csak ego,

de magabiztosságnál több. Arra sarkallt, hogy megforduljakés jól szemügyre vegyem, én azonban a bár túloldalánsorakozó italosüvegekre függesztettem a tekintetemet.

Amikor rájött, hogy nem húz ki belőlem jobb választ, átülta mellettem lévő székre. Felsóhajtottam.

- Mit iszol? - kérdezte.

Égnek emeltem a tekintetemet, aztán úgy döntöttem,mégis felé fordulok. Olyan gyönyörű volt, mint a dél-kaliforniai időjárás, és kevésbé nem is emlékeztethetett volnaJacksonra. Még ülve is láttam, milyen magas, legalábbszázkilencven lehetett.

Zöldesbarna szeme ragyogott bronzbarnára sült arcában.Bár egy átlagférfiban félelmet ébreszthetett, nem volt olyan

érzésem, hogy veszélyes lenne - számomra semmiképpensem -, még ha nálam kétszer nagyobb is volt.

- Azt, amit magamnak fizetek - válaszoltam, és nem is próbáltam leplezni kacér mosolyomat.

Jogosnak éreztem, hogy egy gyönyörű idegen miatt egyórára felfüggesszem az éberségemet, főként a hatodik pohárután. Flörtölünk kicsit, megfeledkezem a maradék

bűntudatomról, aztán hazamegyek. Minden bizonnyal mégegy ingyen italt is kapok. Elfogadható terv volt.



Visszamosolygott rám. - Anthony! - tartotta fel az ujját.

- A szokásosat? - kérdezett vissza Anthony a pult végéből.A férfi bólintott. Törzsvendég volt. A közelben lakhat vagydolgozhat.

A szemöldökömet ráncoltam, amikor Anthony elvette,nem pedig újratöltötte a poharamat.

Vállat vont, az arcán nem látszott bocsánatkérés. - Mondtam, hogy ez volt az utolsó.

Hat csapolással később az idegen annyi olcsó sört döntöttmagába, hogy nagyjából megközelítse az alkoholszintemet.Örültem neki. Nem kellett úgy tennem, mintha józan lennék,és a választott italából azt szűrtem le, hogy nem fontoskodó,és nem próbál hatással lenni rám. Vagy talán csak le voltégve.

-

Azért mondtad, hogy nem fizethetek neked egy italt,mert Anthony nem enged többet innod, vagy mert ténylegnem hagynád? - kérdezte.

- Mert meg tudom venni magamnak az italt - jelentettem

ki, bár kissé összemostam a szavakat. - Errefelé laksz?

A szemem sarkából rápillantottam.

- A gyönge társalgási képességed percről percre kiábrán-

dítóbb. Hangosan, a fejét hátravetve felnevetett.- Szent isten, asszony. Hova valósi vagy? Nem ide. - Chicagóba. Most érkeztem. A nappalimban még halom-

ban állnak a dobozok. - Átérzem - bólintott megértően, s közben tisztelettel

emelte fel az italát. - Az elmúlt három évben kétszer isköltöztem az ország egyik végéből a másikba.



- Hova?

- Ide. Aztán Washingtonba. Aztán megint vissza. -

Politikus vagy? Vagy lobbizó? - kérdeztem somolyogva. - Egyik sem - fintorodott el undorral, aztán meghúzta a

sörét. - Hogy hívnak?

- Nem érdekes. - Rémes név. Grimaszt vágtam. - Így már érthető a költözés. Egy pasi elől menekülsz.

Dühösen rámeredtem. Gyönyörű volt ugyan, de elbizakodott

is, még ha igaza is volt. - És nem keresek másikat. Se egyéjszakás kalandot, se

bosszúdugást, semmit sem. Szóval ne pazarold az időd vagy a pénzed. Biztosan találsz egy helyes nyugati parti lányt, aki boldogan elfogad tőled egy italt.

- Abban meg mi a szórakozás? - hajolt közelebb.

Istenem, még józanul is elvenné az eszemet. Lenéztem a söröspohár karimáját érintő ajkára, és a lá bam

között lüktetést éreztem. Hazudtam, és ezzel ő is tisztá banvolt.

- Felbosszantottalak? - kérdezte a legelbűvölőbbmosollyal, amit csak életemben láttam.

Simára borotvált arcával, rövidre vágott, világosbarna ha-

jával ez a férfi nálam sokkal rettenthetetlenebb ellenfeleket islegyőzött már.

- Azzal próbálkozol, hogy felbosszants? - kérdeztemvissza.

- Meglehet. Ahogy a szád tartod, amikor mérges vagy...hát az kibaszottul elképesztő. Lehet, hogy egész éjjel azidegeidre megyek majd, de nem érdekel, ha a szádat

bámulhatom. Nagyot nyeltem.



Vége volt a kis játékomnak. Győzött, és ezt ő is tudta. - Mit szólnál, ha máshova mennénk? - kérdezte. Intettem

Anthonynak, de az idegen megrázta a fejét, és egy nagycímletű bankjegyet tett a pultra. Ingyen pia: a tervemneklegalább ez a része bejött. A férfi az ajtóhoz sétált, és intett,hogy mutassam az utat.

- Egy heti borravalómat teszem rá, hogy nem csinálja vé-

gig - jegyezte meg Anthony olyan hangosan, hogy agyönyörű idegen is meghallja.

-

A pokolba vele - motyogtam, és gyors léptekkel kimen-tem az ajtón.

Elmentem az új barátom mellett, és kiléptem a járdára. Azajtó lassan becsukódott mögöttem. Játékosan, de erősen meg-

ragadta a kezemet, és magához vont. - Anthony mintha úgy vélné, hogy visszakozni fogsz -

néztem fel rá. Sokkal, de sokkal magasabb volt nálam. Most, hogyennyire közel álltam hozzá, olyan érzés volt, mint a mozi elsősorában ülni. Fel kellett emelnem az államat, és kicsit hátra iskellett ha jolnom, hogy a szemébe nézhessek.

Közelebb húzódtam, hogy kiprovokáljak egy csókot.Habozott, miközben az arcomat fürkészte, aztán ellágyult a

tekintete.- Valami azt súgja, hogy ezúttal nem fogok. Lehajolt, és ami szinte kísérletező, lágy csókként kezdő-

dött, kéjsóvárrá és romantikussá vált. Az ajka együtt mozgottaz enyémmel, mintha emlékezne rá, sőt hiányzott volna azérintése. A korábban átéltekkel szöges ellentétben különös

borzongás futott végig rajtam, amitől szétfoszlott az ideges-

ségem. Számtalanszor csináltuk már ezt, képzeletben vagytán egy álomban. A déjá vu legtökéletesebb fajtája volt.



Miután elhúzódott tőlem, egy másodperc töredékéig méglehunyt szemmel állt, mintha kiélvezné a pillanatot. Amikor

le pillantott rám, megrázta a fejét. - Biztos, hogy nem lépek vissza. Befordultunk a sarkon, gyorsan átmentünk az utcán, aztán

felgyalogoltunk a magasabban nyíló bejárathoz vezetőlépcsőfokokon. A táskámból előhalásztam a kulcsaimat,aztán beléptünk, és a felvonók előtti benyílóban várakoztunk.Az ujjai súrolták a kezemet, és amikor a kezünk

összefonódott, magához rántott. Nyílt a liftajtó, és bebotorkáltunk.

Megragadta a csípőmet, és míg az ujjammal az emeletem-hez tartozó gombot kerestem, magához húzott. Selymes ajkáta nyakamhoz érintette, és a bőröm minden idegvégződéseszik rázott és táncra perdült. Céltudatosan és tapasztaltan

hintette tele apró csókokkal az állam vonalát a fülemtől akulcscsontomig. A keze minden érintéssel azért könyörgött,hogy közelebb legyek hozzá, mintha születésétől fogva csakrám várt volna. Bár bennem is ez az irracionális érzésmotoszkált, tudtam, hogy a vonzás, a csel része az egész, deattól, ahogy érezhetően uralkodott magán, hogy ne tépje letúlságosan vadul rólam a ruhát, kis hullámokban söpört végig

rajtam a vágy. Mire a negyedikre értünk, már félrehúzta a hajamat, és

sza baddá tette az egyik vállamat, miközben végigsimította aszájával a bőrömet.

- Olyan selymes a bőröd - suttogta. Abszurd módon ettől amegjegyzéstől rögtön tetőtől talpig libabőrös lettem.

Miközben a zárral bajlódtam, zörögtek a kulcsaim. A férfielfordította az ajtógombot, és szinte beestünk a lakásba. Kisséhátrahajolt, és a hátával becsukta az ajtót, aztán a kezemnél



fogva magához vont. Sör - és sáfrányillata volt, a kölnijénekkissé faillata, de a szájának még most is mentolos fogkrém

íze volt. Amikor ismét találkozott a szánk, szívesenengedtem, hogy a nyelve becsússzon az ajkaim közé, mialattátkaroltam a nyakát.

Lecsúsztatta a blézert a vállamról, és hagyta, hadd essen aföldre, aztán meglazította a nyakkendőjét, és áthúzta a fején.Miközben kigombolta az ingét, a fejemen át kibújtam a váll-

pánt nélküli felsőmből. Csupasz mellemet csak egy pillanatra

hagytam szabadon, mielőtt fekete hajam visszahullott rá, éseltakarta.

Az idegen levette az ingét. A felsőteste lenyűgöző génekés több évnyi kiadós napi edzőtermi munkát követőtökéletességgel tárult elém. Lerúgtam a magassarkúmat, őugyanazt tette a cipőjével. Ujjaimmal végigsimítottam

kidudorodó mell- és hasizmait, egyik kezem a nadrágjagombjára siklott, míg a másikkal megmarkoltam az alatta

érzett keménységet. Szent é g! Micsoda hatalmas farok!

A cipzár éles hangjától lüktetni kezdett a lábam köze, ésfájón vágytam rá, hogy megsimogasson. Ujjaim a karjábamélyedtek, mialatt a csókjai a nyakamról a vállamra, majd a

mellemre vándoroltak. Időközben lassan lecsúsztatta rólam afarmeromat.

Felegyenesedett, és kis szünetet tartott, hogyméltányolhassa a látványt, ahogy anyaszült meztelenül álltamelőtte. Kissé meglepettnek látszott.

- Nem vettél bugyit? Megvontam a vállam. - Soha nem szoktam.

- Soha? - Könyörgő tekintetével várt a nemre. Imádtam,ahogy nézett: félig meglepetten, félig derűsen és végtelenül



felajzva. A chicagói barátnőim már sokat magasztalták akötöttségektől mentes egyéjszakás kalandok előnyeit. Ez a

pasi tökéletesen megfelelt arra, hogy most én is kipróbáljam. Felvont szemöldökkel élveztem ki, hogy ez a vadidegenmilyen szexis érzést ébreszt bennem.

- Egyetlen bugyim sincs.Felemelt, én meg keresztbe vetettem a lábam a háta

mögött. Az egyetlen anyag, ami elválasztott minket, asötétszürke bokszeralsója volt.

Csókolt, miközben a kanapéhoz vitt, aztán gyöngéden le-fektetett a párnákra.

- Kényelmesen fekszel? - lehelte a szavakat.Amikor bólintottam, még egyszer megcsókolt, aztán gyor -

san otthagyott, hogy előhalásszon egy négyszögletes kis cso-magot a tárcájából. Amikor visszajött, a fogával tépte fel. Jó

volt, hogy a sajátját hozta; még ha eszembe is jutott volna óv-szert venni, nem lett volna meg bennem az előrelátás - vagy

az optimizmus -, hogy az ő méretében vásároljam meg.Gyorsan ráhúzta a vékony latexet a farkára, aztán a végét a

lábam közti finom, rózsaszín bőrhöz érintette. Lehajolt, hogysuttogjon valamit a fülembe, de elakadt a lélegzete.

Átfogtam feszes fenekét, és az ujjaimat a bőrébe

mélyesztve irányítottam, amikor belém hatolt. Most rajtamvolt a sor, hogy felsóhajtsak.

Felnyögött, majd ismét a számra szorította a száját. Tíz perc manőverezés után a kanapén, az idegen izzadva,

kivörösödve, csalódottan, egyszersmind bocsánatkérőennézett le rám.

- Hol a hálószobád? - A folyosóra mutattam. - Második ajtó jobbra.



A combomnál megtámasztva felemelt, én meg a derekárakulcsoltam a lábamat. Meztelen lábbal nesztelenül végigment

a folyosón a tányér - és ágyneműhalmok, nejlonszatyrok ésdobozok mellett. Fogalmam sem volt, hogy nem botlott megsemmiben az ismeretlen lakás félhomályában úgy, hogyközben a számra szorította a száját.

Miközben még belém hatolva ment, akaratlanul is azegyetlen nevet kiáltottam, amit tudtam. - Jézusom!

Éreztem, hogy elmosolyodik csók közben, aztán benyomta

az ajtót, és leeresztett a matracra. A szemembe nézve fölém magasodott. A lábát nagyobb

terpeszbe tette, mint a kanapén, így mélyebbre hatolhatott, ésúgy mozgathatta a csípőjét, hogy egy olyan ponton is meg-

érintett, amitől a térdem minden lökésnél megremegett. Úgykezdett ismét csókolni, mintha elviselhetetlennek érezte volna

a várakozást. Ha nem fél órája ismertem volna meg, akárszerelemnek is vélhettem volna azt, ahogy simogatott,csókolt, mozgott bennem.

Az arcát az enyémhez nyomta, és koncentrálás közbenvisszafojtotta a lélegzetét, ahogy a végéhez közeledett,ugyanak kor igyekezett elnyújtani azt az esztelen, ostoba ésfelelőtlen, mégis elképesztő együttlétet, amiben részünk volt.

Egyik kezével a matracra támaszkodott, a másikkal avállához szorította a térdemet.

Görcsösen markolásztam a takarót, miközben újra megújra belém hatolt. Jackson sem volt alulméretezve, de ez azidegen kétségtelenül teljesen betöltött. Valahányszor mélyen

belém hatolt, csodálatos fájdalom szaggatta a testemet, ésamikor elhúzódott, csaknem pánikot éreztem, és abbanreménykedtem, még nincs vége.



Karral-lábbal csimpaszkodtam belé, és vagy tucatszor si-koltottam fel, amióta felkapaszkodott a lépcsőn. A nyelve

olyan erőteljesen és követelődzőn mozgott a számban, hogy biztosra vettem, ezt már számtalanszor tette. Sokat könnyítettezzel a lelkemen. Nem volt számára olyan fontos a dolog,hogy később elítéljen a viselkedésemért, így én semkényszerültem erre. Amint megláttam, milyen testet takar alegombolt nyakú ing, (nem tehettem magamnakszemrehányást, még józanul sem.

Ismét belém hatolt, a verítékünk összekeveredett, amitőlolyan érzésem volt, mintha összeolvadtunk volna. Amozdulatainktól belém hasító, pusztító fájdalom és gyönyörkeverékétől összeszorítottam a szemem.

Ismét a számra tapadt az ajka, és könnyedén elmerültemaz érzésben, mennyire szenvedélyes, mégis bársonyos és döb-

benetes volt a szája. A nyelve minden villanása kiszámított és begyakorolt volt, és mintha végig az én gyönyörömetszolgálta volna. Jackson nem csókolt különösebben jól, és bármég csak most ismerkedtem meg a fölém görnyedő férfival,éreztem, hogy hiányozni fognak ezek a vágyakozó csókok,amint a hajnali órákban kiteszi a lábát a lakásomból, már haaddig marad.

Miközben csodálatosan és könyörtelenül megbaszott,egyik kezével szétfeszítette a lábamat, a másik kezét pedig acomb jaim közé csúsztatta, és gyöngéden, apró körökbensimogatni kezdte a hüvelykujjával duzzadt, rózsaszín

bőrömet. Néhány másodperc múlva fel is kiáltottam, és csípőmet

felemelve az övéhez szorítottam, ahogy remegő lábbal átfog-

tam a derekát. Lehajolt, és a számra szorította a száját,mialatt; nyögdécseltem. Éreztem, hogy közben mosolyog.



Néhány lassú mozdulat és gyöngéd csók utánszertefoszlott az önuralma. Megfeszültek az izmai, ahogy

belém hatolt, s minden egyes mozdulata erőteljesebb volt azelőzőnél. Miután olyan lenyűgözően eljuttatott a csúcspontra,már csak magára koncentrált, ahogy egyre keményebben éskíméletlenebből döfött.

A csók elnyomta a nyögését, majd az arcomhoz szorítottaaz arcát, ahogy az orgazmusa hulláma dobálta. Végül lecsilla-

podva feküdt rajtam. Egy pillanatba telt, hogy megnyugodjon

a lélegzetvétele, aztán odafordult, hogy arcon csókoljon. Azajka még egy ideig az arcomhoz simult.

Ismeretségünk alig egy percen belül egy spontánkalandból fájdalmasan kínosba fordult.

A szobára telepedő csendtől és mozdulatlanságtól elpá-rolgott belőlem az alkohol hatása, és nehéz súlyként húzott le

annak a tudata, amit tettünk. Ahogy eleinte szexinek éskívánatosnak éreztem magam, most zavarba ejtően sóvár,olcsó numerának.

Az idegen lehajolt, hogy megcsókoljon, de az államatleszegve elhúzódtam, ami nevetséges volt, hiszen még

bennem volt.

- Holnap - kezdtem - korán kezdek.

Ennek ellenére, szégyenkező arckifejezésemről tudomástsem véve megcsókolt. A nyelve táncot járt az enyémmel,simogatta, becézte, az emlékezetébe véste. Mélyen,egyáltalán nem kapkodva az orrán át beszívta a levegőt, aztánmosolyogva húzódott el.

A fenébe is, hiányozni fog a szája, gondoltam, és ettőlhirtelen szánalmasnak éreztem magam. Nem voltam biztos

benne, hogy találok -e valaha is olyan férfit, aki így tudcsókolni.



- Én is - mondta. - Mellesleg... Thomas vagyok - jegyezte

meg lágy hangon. Legurult rólam, és nyugalmasan elnyúlt

mellettem, a fejét feltámasztotta a kezével. Ahelyett, hogyfelöltözött volna, úgy láttam, mintha beszélgetni támadt volnakedve.

Függetlenségi vágyam úgy foszlott szét, ahogy az idegenminden másodperccel valami többé kezdett válni. A fejembenúgy váltakoztak a gondolatok, mintha tévécsatornákatkapcsolgatnék; eddig jelentenem kellett minden pillanatomat

Jackson-nak. Nem azért helyeztettem át magam több ezermérföldnyire, hogy egy másik férfihoz láncoljam magam.Összeszorítottam a számat.

- Én meg... - Tedd meg. Tedd meg, különben később felpofozod magad. - Érzelmileg nem vagyok szabad.

Thomas bólintott, felállt, aztán átment a nappaliba, hogy

csendben felöltözzön. Megállt a hálószobám ajtajában, egyikkezében a cipőjét, a másikban a kulcsait fogta, a nyakkendő jecsálén lógott a nyakában. Igyekeztem nem meregetni a sze-mem, de képtelen voltam uralkodni magamon, ahogy próbál-tam az emlékezetembe vésni az arcát, alakját, hogy hátralévőéletemben fantáziálhassak róla.

Lenézett rám, aztán felnevetett. Az arcán még most sem

tükröződött, hogy elítélne. - Kösz a rohadt hétfő nagyszerű és váratlan befejezését -

mondta, majd elfordult.

Magamra húztam a takarót, és felültem. - Nem rólad van szó. Te csodálatos voltál. Visszafordult

felém, árnyékba vesző száján gunyoros mosoly játszott. - Ne izgasd magad miattam. Nem magamban kételkedve

lépek ki ezen az ajtón. Tisztességesen figyelmeztettél. Nemreméltem többet.



- Ha vársz egy pillanatot, kikísérlek. - Ismerem a járást. Én is ebben a házban lakom. Biztos

összefutunk még. Elsápadtam. - Ebben a házban laksz? Felpillantott a mennyezetre. - Pontosan feletted. - Felmutattam.- Úgy érted, a felettem levő emeleten?

- Igen, de - vigyorodott el szégyenlősen - a lakásom is pontosan a tiéd felett van. De ritkán vagyok otthon.

Elszörnyedve nagyot nyeltem. Ennyit a kötöttségektőlmentes egyéjszakás kalandról. Rágni kezdtem ahüvelykujjam körmét, és azon törtem a fejemet, mit mondjak.

- Oké... akkor hát, jó éjt?

Thomas arrogáns, lebilincselő mosolyt vetett rám. - Jó éjt.



MÁSODIK FEJEZET

A SAN DIEGÓ-I TERÜLETI IRODÁBAN TÖLTÖTT ELSŐ NAPOM

ELŐTT italba fojtani a Jackson miatti bűntudatomat nem tűnt alegér telmesebb cselekedetemnek.

Csak a mellényemet vittem magammal a munkahelyemre,ahol bejelentkezés után oldalfegyvert, iratokat meg egy

mobiltelefont kaptam. Az ötös osztaghoz osztottak be.Kerestem egy üres íróasztalt, az egyetlent, ahonnan az utolsóügynök felállt, aki nem jött ki a hírhedt különlegesvezetőhelyettes ügynökkel, akit csak KVHÜ-kéntemlegettünk. Már Chicagóban hallottam róla, de a gyilkoshangulatnál több kellett volna, hogy elriasszon az

előmenetelemet szolgáló esélytől. Az íróasztalom felületét csak néhány ponton nem fedte fi-nom porréteg, valószínűleg azokon a helyeken tartotta az elő-döm a számítógépét és más holmiját. A laptopom mellétettem a fejhallgatóm dobozát. Az egység közös termébenálló asztalokhoz képest bekeretezett fényképek vagy másdíszítmény híján kissé szánalmasan festett az íróasztalom.

- Siralmas - jegyezte meg egy női hang, amitől felmerült bennem, nem mondtam-e ki hangosan is a gondolataimat.

Egy fiatal, de némileg félelmet ébresztő nő állt összefontkarral az 1,2 x 1,5 méteres, szövettel bevont falnak dőlve,amely a kuckómat a széles folyosótól elválasztotta. (Ezen afolyosón lehetett átjutni a nagyterem egyik végéből amásikba.) Fényes, bár egyébként jellegtelen barna haját kiskontyba teker te a tarkóján.



- Nem cáfolom - válaszoltam, mialatt egy papírtörlővel le-

töröltem a port az asztalról.

A mellényemet már betettem az öltözőszekrényembe.Mást nem hoztam magammal a chicagói irodából. Azújrakezdés reményében jöttem át San Diegóba, ezért nemláttam értelmét, hogy a régi életemet közszemlére tegyem.

- Nem a porra értettem - mondta, és félig leeresztettszemhéjú zöld szemét rám függesztette. Kerek volt az arca,de ez csak a fiatalságáról árulkodott. Minden más ponton

fittnek látszott. - Tudom.

- Val Taber vagyok. De ne szólítsd Taber ügynöknek, kü-lönben nem leszek a barátod.

- A Valhoz mit szólsz? Elfintorodott. - Ugyan mi másnak szólíthatnál?

-

Taber ügynöknek - vetette oda egy arra haladó magas,vékony férfi. Gúnyosan vigyorgott, mintha tudná, mikövetkezik.

- Dugulj el - mondta Val, és kikapta a férfi kezéből az ak -tát, majd rápillantott, aztán ismét felnézett rám. - Te vagy ahírszerzési elemző? Lisa Lindy?

- Liis - húzódoztam a választól. Sosem szoktam meg,

hogy másokat kijavítsak. - Mint a „mísz", csak 1-lel.- Bocs, akkor Liis. Hallom, gyorsan felfelé buktattak. -A

hangjából sütött a szarkazmus. - Szerintem ez faszság, devégül is nem tartozik rám.

Igaza volt. Az, hogy nyelvekre specializálódó ügynöknővoltam, szinte biztossá tette az áthelyezésemet, de azt az uta-sítást kaptam, hogy a felettesem jóváhagyása nélkül nenagyon említsem meg a szakterületemet.



A felettesem irodáját kerestem. Még csupaszabb volt, mint

az enyém. Egy üres irodától jóváhagyást kérni igencsak

nehéz lesz. - Igazad van - válaszoltam, de nem mentem bele a részle-

tekbe.

Kész szerencse volt, hogy az ötös osztagnak éppen akkorvolt nyelvekben jártas szakértőre szüksége, amikor én Chica-

go elhagyása mellett döntöttem. A nyomatékosítottdiszkréciós követelmény arra utalt, hogy volt valami ügy az

FBI-on belül, de ez a feltételezés nem segített volnaáthelyezéshez jutnom, így kitöltöttem a szükségesnyomtatványokat, és összecsomagoltam.

- Nagyszerű - nyújtotta át az aktát. - Hármas jogcímeketkell átírnod. Maddox egy FD-302-est is kér. A beérkezőleveleid között az első e-mailnek a fogadóbizottságtól kellett

érkeznie, a második egy audió fájl Maddoxtól. Előre beszereztem neked FD-302-es formanyomtatványokat és egyCD-t, amíg hozzá nem szoksz a rendszerünkhöz. Maddox aztszeretné, ha azonnal munkához látnál.

- Köszönöm. A hármas jogcím, amely Hollywood és a nagyközönség

számára a telefon vagy más lehallgatások formájában vált

ismertté, az FBI-nál folytatott munkám jelentős részét tetteki. Hangfelvételeket készítettek, amelyeket énmeghallgattam, lefordítottam, majd jelentést, az úgynevezettFD-302-est írtam róluk. De a nekem kiadott hármas jogcímekrendszerint olaszul, spanyolul vagy az anyanyelvemen,

japánul voltak. Ha a hangfelvétel angolul volt, az osztagtitkára, az OT írta át.

Valami azt súgta, hogy Val szerint sántít a dolog, ha egyelemző fordít egy hármas jogcímet, mert kíváncsiság - vagy



talán gyanakvás - csillant a szemében. De nem kérdezett

semmit, én meg nem mondtam semmit. Úgy tudtam, egyedül

Maddox van tisztában a San Diegó-i áthelyezésem valódicéljával. - Rajta vagyok - ígértem. Rám kacsintva elmosolyodott. - Mit szólnál, ha később körbevezetnélek? Megmutatnék

bármit, amit a bemutató túrán nem mutattak meg. Egy másodperc töredékéig törtem a fejemet. - A fitnesztermet?

- Azt jól ismerem. Munka után gyakran megfordulok ott...

közvetlen azelőtt, hogy a bárba mennék - tette hozzá. - Taber ügynök - szólt oda egy feszes kontyú nő, amikor

elsétált mellettünk. - Dugulj el - vetette oda újra Val. Felvontam a

szemöldököm. Vállat vont. -

Biztos imádják, különben nem szólnának hozzám.Elhúztam a számat, és igyekeztem elfojtani a nevetésemet. Val Taber határozottan üdítő jelenség volt. - Az osztagnak mindjárt reggeli eligazítást tartanak. -

Ezen eltöprengett egy pillanatig. - Ebéd után megmutatom azedzőtermet. Tizenegy és dél között tilos a belépés, a főnökszeret koncentrálni. - Az utolsó szavakat suttogta, és

színpadiasan a szája sarkához emelte az ujját. - Tizenkettő harminc - bólintottam. - Az íróasztalom - bökött Val a következő fülkére. -

Szomszédok vagyunk. - Mi a helyzet a pLiissnyúllal? - kérdeztem a nyurga fehér

nyúlra mutatva, akinek a szeme helyére két X-et varrtak, ésaz íróasztala sarkán ült.

Apró orrát ráncolta.



- Múlt héten volt a születésnapom. - Amikor nem vála-

szoltam, undorral elfintorodott. - Dugulj el! - Lassan

szétterült a vigyor az arcán, aztán rám kacsintott, mielőttkifordult tőlem, hogy bemenjen a kuckójába. Leült a székére,és nekem háttal megnyitotta az e-mail fiókját a laptopján.

Megcsóváltam a fejemet, aztán elhúztam a dobozcipzárját, és a fejhallgatómat a fülemre tettem. Miután

bedugtam a lapto pomba, felcsaptam a címke nélküli fehér,rugós iratrendezőt, és előhúztam egy CD-t a műanyag

tartóból, aztán becsúsztattam a leolvasóba. Miközben a CD tartalmát feltöltöttem, az „új

dokumentum"-ra kattintottam. Megdobbant a szívem, ahogyaz ujjaim a billentyűzet felett gépelésre készen lebegtek. Vanvalami egy új feladatban, egy tiszta lapban, ami olyankülönleges élvezetet nyújt nekem, mint semmi más.

A fájlban utaltak a két beszélgetőre, a háttérre és arra,hogy eleve miért is kerestünk erre hármas jogcímet. A SanDiegó-i ötös osztag a szervezett bűnözéssel foglalkozott, és

bár nem ez volt az erőszakos bűncselekmények körében akedvenc területem, elég közel állt hozzá. Ha az embertelkeseredetten űzi valami, bármibe belekapaszkodik.

Két jól megkülönböztethető, mély hang beszélt olaszul, a

fejhallgató által befogott hangok megtöltötték a fülemet.Halkra állítottam a hangerőt. Fura módon az apró fülkék nemsegítették elő a titkok megőrzését egy olyan kormányügynök -ségnél, amit titkok leleplezésére alapítottak.

Gépelni kezdtem. A beszélgetés lefordítása és átírása csakaz első lépés. Ezután következett a kedvenc részem. Ez tett

jól ismertté, és ez az, ami majd eljuttat Virginiába: az elem-

zés. Szerettem az erőszakos bűncselekményeket, és avirginiai Quanticóban székelő Erőszakos Bűncselekményeket



Elemző Országos Központ, más néven EBEOK volt az,ahova be akartam kerülni.

A felvételen hallható két férfi először agyba-főbe dicsérteegymást, megemlítették, hogy a hétvégén hány puncival he-tyegtek, de a társalgás hamar komolyra fordult, amint a főnö-

kükről, egy bizonyos Bennyről kezdtek beszélgetni. Az aktára pillantottam, amelyet Val gépelés közben adott,

hogy gyorsan átfussam, hol áll Benny a maffia ranglétráján,mialatt tisztes játékosnak adja ki magát Las Vegasban.

Kíváncsi voltam, hogy bukkant rá San Diego erre az ügyre,és érdekelt, ki végezte Nevadában az előkészítést. Chicagonem járt sok sikerrel, amikor kénytelen volt az ottani irodáthívni. Akár szerencsejátékosokról, bűnözőkről vagy atörvény embereiről volt szó, Vegas mindenkit bőven ellátottmunkával.

Hét oldallal később már alig vártam, hogy nekifogjak a je-lentésemnek, de még egyszer végighallgattam a hanganyagot,hogy ellenőrizzem a hitelességét. Ez volt San Diegóban azelső megbízásom, és további nyomást gyakorolt rám, hogyezen a szakterületen kiváló ügynökként ismertek. A

jelentésemnek lenyűgözőnek kellett lennie, legalábbis a sajátelképzeléseim szerint.

Repült az idő. Mintha csak fél óra telt volna el, amikor Vala két fülkénk közti elválasztó fal fölött átnézett, és ezúttalmeg is kocogtatta a szélét.

Némán formálta a szavakat, a hangját nem hallottam, ezértlevettem a fejhallgatómat.

- Nem lesz nagyon jó barát belőled. Máris elkéstél az elsőebédmeghívásodról - ismételte meg.

Nem tudtam megállapítani, hogy viccel-e vagy sem.- Én csak... bocs, de nem figyeltem az idő múlását.



- A bocstól nem lesz zsíros sajtburger a gyomromban.Húzzuk el a csíkot!

A lifthez mentünk, és Val megnyomta a földszintet jelzőgombot. Amikor leértünk a garázsba, követtem a kétajtós, fe-kete Lexushoz, és néztem, ahogy benyomja az indítógombot.Az ülés és a kormány az igényeihez idomult.

- Szép - mondtam elismerően. - Sokkal nagyobb fizetéstkaphatsz, mint én.

- Használt. A bátyámtól vettem. Kardiológus. Egy

seggfej. Kuncogtam, míg kihajtott a garázsból. Miutánelhaladtunk a bejárat melletti épület előtt, Val intett az őrnek,

aztán a legközelebbi hamburgeres étteremhez gurult. - Az irodai büfében nem árulnak hamburgert? Undorral

fintorodott el.- De igen, de a Bolyhos Burger a legjobb a környéken. -

Bolyhos Burger? Nem hangzik étvágygerjesztőén. - Nem bolyhos! Az csak a neve! Bízz bennem - fordult

jobbra.Aztán balra fordult, majd egy kézműves cégtáblával hirde-

tett, eredeti kis hamburgerező elé kormányozta a kocsit. - Val! - kiáltott fel egy férfi a pult mögött, amikor belép-

tünk. - Val érkezett! - kiabálta.

- Val jött meg! - visszhangozta egy asszony.

Alig jutottunk a pulthoz, amikor a férfi már egy fehér pa- pírba csomagolt, kis, kerek tárgyat dobott oda a pénztárgépnél álló, vakítóan fehér kötényt viselő nőnek.

- Baconos szendvics sajttal, mustárral és majonézzel - so-

rolta az asszony mindentudó mosollyal. Val felém fordult. - Undorító, mi? - Ugyanezt kérem - mondtam.



A tálcáinkkal egy ablak közeli sarokban kerestünk helyet.Lehunytam a szemem, és hagytam, hadd járjon át a napsütés.

-

Furcsa, hogy olyan gyönyörű az idő, és még alig vanmár cius.- Cseppet sem furcsa. Inkább nagyszerű. Az év ezen idő-

szakához képest az átlagosnál magasabb a hőmérséklet, demég ha nem is az, akkor is tökéletes. Mindenki boldogabblenne, ha a világon másutt is San Diegó-i időjárás lenne. - Vala kunkori, aranyló sült krumplit egy kis csésze ketchupba

mártotta. - Próbáld ki a sült krumplit. Istenem, de finom!Valami csodálatos. Néha, amikor éjjel egyedül vagyok,vágyom rá, és ez gyakrabban előfordul, mint gondolnád.

- Nem gondolok semmit - tunkoltam egy sült krumplit asaját ketchupomba, aztán a számba dobtam.

Igaza volt. Gyorsan vettem egy következőt. -

Ha már erről beszélünk, van pasid? Vagy csajod? Csakkérdezem. Megráztam a fejemet. - És előfordult? Valaha is?

- Micsoda? Hogy lányt csókoltam meg? - Val felvihogott.

- Nem! Volt már tartós kapcsolatod?

- Miért érdekel?

- A, szóval bonyolult. Értem én.

- Tulajdonképpen egyáltalán nem az. - Figyelj csak - mondta, miközben a hamburgere első fa-

latját rágta -, én szuper barátnő vagyok, de jobban meg kénenyílnod előttem. Nem szívesen lógok idegenekkel.

- Eleinte mindenki idegen - jegyeztem meg az idegenemregondolva.

- De nem az FBI-nál. - Miért nem nézel bele az aktámba?



- Abban pláne nincs semmi! Ugyan már, csak az alapokatmeséld el. Azért helyeztetted át magad, hogy feljebb lépj

vagy hogy továbblépj? - Is-is.- Nagyszerű. Folytasd csak. Rémes szüleid vannak? - A

kezét a szája elé kapta. - Ó, a fenébe is, ugye nem haltakmeg?

Fészkelődni kezdtem a helyemen. - Hm... nem. Normális gyerekkorom volt. A szüleim sze-

retnek és egymást is szeretik. Egyke vagyok.Val felsóhajtott. - Hála az égnek. Most akár fel is tehetném a következő

bántó kérdést. - Nem fogadtak örökbe - zsolozsmáztam. - A Lindy név

ír. Az anyám japán.

- Apád vörösesszőke? - somolygott. Dühösen rámeredtem. - Az első napon csak két sértő kérdés engedélyezett. - Folytasd - engedett.- Kitüntetéssel diplomáztam. Jártam egy pasival. Nem jött

össze - tettem hozzá, mert torkig voltam a mesémmel. - Sem-mi dráma. A szakításunk olyan unalmas volt, mint akapcsolatunk.

-

Meddig tartott?- Jacksonnal? Hét évig. - Hét év. És nem volt gyűrű?

- Volt valamiféle - vágtam egy grimaszt. - Á, szóval a munka szerelmese vagy. Betty Bureau. – Ő

is.Valból kirobbant a nevetés. - Egy ügynökkel jártál? - Igen. A SWAT-nál, a kommandósoknál van.



- Még rosszabb. Hogy élhettél vele ilyen sokáig? Hogy vi-selte el, ennyi időn át, hogy csak második helyen van?

Vállat vontam. - Szeretett.- De te visszaadtad neki a gyűrűt. Nem szeretted? Ettem

egy falatot, és vállat vontam. - Van valami, amit tudnom kéne az irodáról? Val

önelégülten somolygott. - Témaváltás. Bevált trükk. Hm... amit tudnod kell. Ne

dühítsd fel Maddoxot. Ő a KVHÜ. - Hallottam - söpörtem le a tenyeremről a sót. - Chicagóig jutott a híre? Bólintottam. - Megalapozott szóbeszéd. Iszonyú, hatalmas, óriási segg-

fej. Holnap majd tapasztalod az eligazításon. - Ott lesz? Bólintott -

Közölni szokta, hogy ügynökként hasznavehetetlenvagy, még ha a jobbnál is jobban teljesítesz, hogy lássa, hogydolgozol, amikor sárba tiporja az önbizalmad.

- Elviselem. Mi van még?

- Sawyer ügynök egy rohadék. Tartsd tőle távol magad.És Davies ügynök is. Tőle is tarts távolságot.

- Ó! - morfondíroztam a hallottakon. - Nem hiszem, hogy

munkahelyi kapcsolatba bonyolódnék a Jacksonnalkapcsolatos kudarc után.

Val elmosolyodott.

- Mindkettőről első kézből szerzett értesüléseim vannak...úgyhogy tőlem is tartsd távol magad!

A szemöldökömet ráncoltam. - Van valaki, akivel biztonságos együtt lógni?



- Maddox - válaszolta. - Anyakomplexusa van, és kis ide-

je nagyon megégette magát. Akkor sem nézné a melledet, ha

megvillantanád előtte. - Szóval gyűlöli a nőket. - Nem - mondta, és a tekintete a távolba révedt, ahogy

eltöprengett. - Csak felhagyott velük. Gondolom, nem akarmegint ráfaragni.

- Nem érdekel, mi a baj vele. Ha igaz, amit mondtál róla,kifejezetten nem akar ok együtt lógni vele.

- Nem lesz gond. Végezd a munkád, és folytasd az életed.

- A munka az életem. Val felszegte az állát, és nem is próbálta leplezni, hogy le-

nyűgözte a válaszom. - Máris közénk tartozol. Maddox kemény csávó, de ezt is

belátja majd. -

Mi történt vele?Val ivott egy korty vizet.

- Amikor valamivel több mint egy éve San Diegóbaérkeztem, munkamániás volt, de elviselhető. Ahogy mármondtam, felsült egy lánynál a szülővárosában. Camille-nél -úgy mondta ki a nevet, mintha megkeserítette volna a szájaízét. - A részleteket nem tudom. Senki sem beszél róla.

-

Fura.- Van kedved egy italt vagy akár ötöt később bedobni? -

kérdezte. Elvesztette az érdeklődését most, hogy már nem amagánéletem volt a téma. - A belváros szélén van egy menőkis kocsma.

- Én is arra lakom - jegyeztem meg, és átfutott a fejemen,vajon találkozom-e megint a szomszédommal.

Elvigyorodott.



- Meg én is. És még sokan közülünk. Együtt fojthatjukital ba a bánatunkat.

-

Nincs bánatom. Csak emlékeim. Maguktól elmúlnakmajd.Val tekintetében ismét felcsillant a kíváncsiság, de nem él-

veztem a faggatózását. Annyira nem voltam szűkében a bará-toknak. Vagyis igen, de meghúztam a határokat.

- És veled mi az ábra? - kérdeztem. - Péntek estére való beszélgetés, amit egy erős ital és han-

gos zene mellett lehet folytami. Szóval azért vagy itt, hogyfelhagyj a pasizással? És megtaláld önmagad? - kérdezteszemernyi komolyság nélkül.

Ha igenlő lett volna is a válaszom, akkor sem ismertemvolna be. Nyilvánvalóan abban reménykedett, hogy gúnyt űz

belőlem. -

Ha így lett volna, keserves kudarcot vallottam - gondol-tam az előző éjszakára. Val közelebb hajolt. - Komolyan beszélsz? Még csak most érkeztél! Egy isme-

rős? Régi középiskolai osztálytárs? Megráztam a fejem, és éreztem, hogy piros lesz az arcom.

Az emlékek sebes villanásokban követték egymást: Thomas

zöldesbarna szeme, ahogy rám néz a bárpult másik végéből,ahol ült, az ajtóm nyikorgása, amikor nekidőlt, az, ahogykönnyedén belém siklott, magasba meredő, mindencsodálatos lökésnél megránduló bokám... mindez olyanreakciót váltott ki, hogy össze kellett szorítanom a lábamat.

Val szája széles mosolyra húzódott. - Egyéjszakás kaland?

- Igen, nem mintha bármi közöd lenne hozzá. - Vadidegen?



Bólintottam. - Úgy valahogy. Egy házban lakunk, de ezt csak később

tudtam meg.Val halkan felkiáltott, aztán hátradőlt. - Tudtam - jelentette ki.

- Mit?- Hogy remek barátok leszünk - dőlt előre, és összefont

karját letámasztotta az asztalra.



HARMADIK FEJEZET

Ki AZ ÖRDÖG AZ A LISA? - PATTANT VISSZA A HANGOS

KÉRDÉS AZ OSZTAG ter mének négy faláról. - Lisa Lindy?A San Diegó-i irodában töltött második napomon több tu-

cat más ügynökkel vártam a kora reggeli értekezlet kezdetét.A kirohanás előtt mindenki ideges volt, de most mintha meg-

nyugodtak volna.Felpillantottam a fiatal különleges vezetőhelyettes ügynök

szemébe, és majdnem szívrohamot kaptam. Ő volt: az egyéj-szakás kalandom, a vágyott ajkak, a szomszédom.

Pánik kerített a hatalmába, epét öklendeztem fel, de gyor -san visszanyeltem.

-

Liisnek kell ejteni, uram - szólalt meg Val. - Mint a„mísz"-t, csak 1-lel.

A szívem majd kiugrott a helyéről. Várta, hogy valaki elő-lépjen. Három, kettő... akárhány perc múlva az újrakezdésbőla legnagyobb zűrzavar lesz...

- Én vagyok Liis Lindy, uram. Valami gond van?

Megmerevedett, amikor találkozott a tekintetünk, és a leg-

nagyobb elszörnyedés csapott át rajtam hullámokban. Az őar cán is tükröződött a felismerés, és egy pillanatra el issápadt.

A kötöttségek nélküli egyéjszakás kaland már akkoragubanc lett, hogy legszívesebben felakasztottam volna

magam.Gyorsan magához tért. Bármi is dühítette fel, egy percre

megfeledkezett róla, de aztán megkeményedtek a vonásai, ésmáris gyűlölt mindent.



Maddox különleges ügynököt megelőzte féktelenségénekhíre. Az ország minden szegletéből az ügynökök úgy

ismerték, mint aki szorosan fogja a gyeplőt, és lehetetlenek azelvárásai. Felkészültem rá, hogy ha ő lesz a felettesem,szenvedni fogok, mint a kutya. De arra nem készültem fel,hogy ez azután következik be, hogy ágyba bújtam vele.

A francba, a jó büdös francba! Pislogott egyet, aztán felém nyújtotta az aktát. - Ez az FD-302-es elfogadhatatlan. Nem tudom, hogy

végzik a dolgukat Chicagóban, de itt, San Diegóban nemcsap juk a szart a papírra, és jelentjük ki róla, hogy jó.

Kíméletlen és nagyon is nyilvános leszúrása kirángatott aszégyenkezésemből, vissza Betty Bureau szerepébe.

- A jelentés alapos - közöltem magabiztosan. Mérgem ellenére is eljátszottam az előző éjszakai emlé-

kekkel: milyen volt a főnököm teste az öltöny alatt, hogy fe-szült meg a bicepsze, amikor belém döfött, milyen érzés volta csókját érezni. Most vágott csak gyomorszájon az érzés,hogy mekkora szarba kevertem magam. Fogalmam sem volt,

hogy tudtam egy értelmes mondatot megfogalmazni, arrólnem is beszélve, miképp adtam elő magabiztosan.

- Uram - szólalt meg Val -, nagyon szívesen vetek egy pil-

lantást a jelentésre... - Taber ügynök? - szakította félbe Maddox. Félig-meddig arra számítottam, hogy Val válasza egy „du-

gulj el" lesz.- Igen, uram?

- Tökéletesen alkalmas vagyok rá, hogy megállapítsam,elfogadok-e egy jelentést vagy sem.

- Igenis, uram - vágta rá Val, és rezzenéstelenül fontaössze az ujjait az asztalon.



- Képes elvégezni az önnek kiadott feladatot, Lindy ügy-

nök? - fordult hozzám Maddox.

Nem tetszett, ahogy kimondta a nevemet: mintha rosszszájízt hagyott volna. - Igen, uram. - Bizarr volt uramozni. Túlságosan

alázatoskodó lettem tőle. Apám vére hevesen tiltakozott bennem.

- Akkor tegye azt.San Diegóban akartam lenni, még akkor is, ha ezzel egy

olyan ijesztő hírű seggfej KVHÜ célpontjává válok is, mintMaddox. Jobb volt, mint Chicagóban ülni, és ugyanazt a hétéven át hallott beszélgetést folytatni Jackson Scultzcal. Az anév határozottan rossz szájízt hagyott a számban.

Mégsem tudtam lenyelni azt, amit ezek után mondtam. - Boldogan megtenném, uram, ha hagyná.

Biztosra vettem, hogy egy-két alig hallható sikoly röppentfel a teremben. Maddox ügynök szeme megrebbent. Egy lé-

pést tett felém. Magas volt, és még jól szabott öltönyében isvészjósló. Bár több mint harminc centivel tornyosult fölém,és állítólag ököllel és pisztollyal is halált osztott, ír véremarra késztetett, hogy összehúzzam a szemem, félrebillentsema fe jemet, és megakadályozzam a felettesemet, hogy akár az

első hivatali napomon is merjen még egy lépést tenni felém. - Maddox ügynök - szólalt meg egy másik ügynök.

Próbálta felhívni magára Maddox figyelmét. Maddox megfordult, és hagyta, hogy a férfi valamit súgjon

a fülébe. Val odahajolt, és szinte lehelte a szavakat a fülembe. - Ő Marks. Itt ő áll legközelebb Maddoxhoz. Maddoxnak

le kellett hajolnia, mert Marks nem volt nálam sokkal



magasabb, de széles vállú és legalább olyan fenyegető jelenség volt, mint a KVHÜ.

Maddox bólintott, aztán hideg, mogyoróbarna tekintete vé-gigsiklott a teremben lévőkön. - Néhány nyomra akadtunk Abernathyt illetően. Marks ma

éjjel találkozik a kapcsolattartó ügynökkel Vegasban. Hol tar -tunk Benny emberével, Arturóval, Taber?

Val belefogott a jelentésébe, miközben Maddox az asztalradobta az FD-302-est.

Hagyta, hogy Val befejezze, aztán dühösen lenézett rám. - Akkor küldjön valamit, ha tényleges hírszerzési adatai

vannak. Carter ajánlása alapján hozattam ide. Ne csináljonhülyét Carterből.

- Carter ügynök nem osztogatja könnyen a dicséreteit -közöltem faarccal. - Nagyon is komolyan veszem.

Maddox f elvonta a szemöldökét, és várt. - Uram. Nagyon komolyan veszem az ajánlását, uram. - Akkor a nap végére olyasmit tegyen az asztalra, amit

használni is tudok. - Igenis, uram - préseltem ki a szavakat a fogaim között. Mindenki felállt és szétszéledt, én meg felkaptam a jelen-

tésemet az asztalról, és dühösen meredtem Maddox után, aki

Marksszal a nyomában elvonult. Valaki egy hungarocell pohárban vizet nyomott a

kezembe. Megfogtam, aztán nehéz léptekkel visszamentem afülkémbe, és nem valami kecsesen lerogytam a szék emre.

- Kösz, Taber ügynök. - Dugulj el - hangzott a válasz. - És iszonyú nagy szarban

vagy. Maddox utál.



- Az érzés kölcsönös - mondtam, mielőtt egy kortyot it-tam. - De itt csak átmenetileg vagyok. A végső célom, hogy

elemző legyek Quanticóban. Val hátrafogta hosszú, vörösesbarna fürtjeit, megcsavartaés a tarkóján kis kontyba tűzte. Az irigység rágott, amikor

bánatosan vékonyszálú, fekete hajamat összehasonlítottam azövével, és elnéztem, ahogy Val négy csattal tudja csakmegakadályozni, hogy a haja súlya alatt kibomoljon a kontya.Féloldalas frufruját kisimította a homlokából, és a bal füle

mögé söpörte. Val fiatalnak látszott, de cseppet sem tapasztalatlannak.

Egy napja sok olyan lezárt ügyet említett, amit már maga mö-gött tudhatott.

- Én is azt mondtam, hogy San Diego csak ideiglenes, ésnégy évvel később mégis itt vagyok.

Követett a falhoz, ahol a beépített kávézósarok és a Keurigkávéfőzőgép volt. Az ötös osztag visszatért a taposómalomba, mindenki a

számítógépén dolgozott vagy telefonált. Amikor megtelt a

bögrém, felkaptam több csomag cukrot és tejport, aztánvisszamentem a magas támlájú, fekete székemhez. Próbáltamnem párhuzamokat vonni a chicagói fülkémmel, de San Die-

góban csak két éve húzták fel az új irodaépületet. Bizonyoshelyeken még éreztem a friss festékillatot Chicago kopottasvolt. Az áthelyezésemet megelőző hat és fél éven át azotthonomnak tekintettem. A székem ott szinte követte afenekem vonalát, az íróasztalomon olyan rendben sorakoztaka dossziék, ahogy én szerettem, a fülkék elválasztó falaiolyan magasak voltak, hogy némi magányt élvezhessek, és aKVHÜ nem tépett darabokra mindjárt a második napon azegész osztag szeme láttára.



Val nézte, ahogy leteszem a gőzölgő kávét azíróasztalomra, aztán leült a székére.

A homlokomat ráncolva fogdostam a tejport.- Kifogyott a zsírmentes tejszín és a tejkeverékem is, de

kétszázalékos tej még van a hűtőben - jegyezte meg némiegyüttérzéssel.

- Nem - fintorodtam el. - Utálom a tejet. Éles válaszomat hallva felszaladt a szemöldöke, aztán

lesütötte a szemét.

- Oké. Szóval nem rajongsz a tejért. Többet nem kérde-

zem.

- Nem. Utálom a tejet, mármint a lelkem utálja. Valkuncogni kezdett.

- Akkor hát nem megyek le a boltba. - Elmerengett az üresasztalon, ahol nem voltak családi képek, még egy tolltartó

sem. - A pasi, akié ez a fülke volt... Trexnek hívták. - Trexnek?

- Scottie Trexlernek. Jaj, de helyes volt! Őt isáthelyezték... teljesen. Azt hiszem, most egy másikügynökségnél dolgozik.

- Felsóhajtott, a tekintete olyasmit látott, amit én nem. -

Kedveltem.

-

Sajnálom - nyögtem ki, mert nemigen tudtam, mi mástmondhatnék.

Vállat vont. - Megtanultam már, hogy ne nagyon ragaszkodjak itt sen-

kihez. Maddox kemény kézzel kormányoz, és nem sokügynök bírja a stílusát.

- Engem nem rémít meg. - Nem árulom el neki, hogy ezt mondtad, különben tény-

leg nem tudod majd levakarni.



Éreztem, hogy elpirulok, de annyira, hogy még Valnak isfeltűnt. Összehúzta a szemét.

-

Elpirultál. - Nem is.- És most még hazudsz is. - A kávétól van. Val mélyen a szemembe nézett. - Még egy kortyot sem ittál. Mondtam valamit, amitől za-

varba jöttél. Maddoxról... a levakarásról...

Feszengeni kezdtem intenzíven fürkésző tekintete kereszt-tüzében.

- A belváros szélén laksz. - Nem - ráztam a fejemet. Nem a lakhelyemet tagadtam,

hanem azt, amiről tudtam, hogy nemsokára kideríti. Fene

essen az olyan barátokba, akik szövetségi nyomozóként

dolgoznak! - Ugye Maddox a szomszédod? Gyorsabban ráztam afejemet, és körülnéztem. - Val, ne... hagyd abba...

- Dugulj el! Biztos viccelsz. Maddox az egyéjszakáskalandod! - sziszegte, és szerencsére csak suttogott.

Tenyerembe temettem az arcomat, aztán a homlokom azíróasztal szélén koppant. Hallottam, hogy áthajol a fülkémbe.

- Jézusom, Liis! Nem nyílt meg alattad a föld, amikor

megláttad? Hogyhogy nem tudtad? És ő hogyhogy nemtudta? Az isten szerelmére, hiszen ő vett fel!

- Nem tudom - ringattam a fejemet egyik oldalról a má-sikra, az ujjaim görcsösen markolták az asztal peremét. Aztánfelegyenesedtem, és közben lehúztam a szemem alatti vékony

bőrt. - Nekem aztán bebasztak, mi?



- Amennyire tudom, egyszer biztosan. - Felállt, a mozdu-

lattól meglendült a jelvénye. Gúnyosan rám vigyorgott, és vé-

kony, hosszú ujját beakasztotta a zsebébe. Kétségbeesetten néztem fel rá. - Végezz velem most rögtön! Ne kelljen tovább szenved-

nem. Van fegyvered. Meg tudod tenni.- Miért tenném? Évek óta ez a legjobb dolog, ami ezzel az

osztaggal történhetett. Maddox lefeküdt valakivel. - Ugye nem mondod el senkinek? Esküdj meg! Val

elfintorodott.- Barátok vagyunk. Nem tennék ilyet. - Úgy van. Barátok vagyunk. Felém nyújtotta a nyakát. - Miért beszélsz úgy velem, mint egy gyogyóssal?

Pislogtam egyet, aztán megráztam a fejem. - Bocsáss meg! Valószínűleg életem legborzalmasabb

nap jában van részem. - Hát eléggé kipirultál - mondta, aztán otthagyott. - Kösz - motyogtam magamban, ahogy végigfutott a te-

kintetem a termen.

Senki sem hallotta a beszélgetést, mégis úgy éreztem,mintha a titok kipattant volna. Visszasüppedtem a székembe,és feltettem a fejhallgatót, Val meg közben a függőfolyosóra

kivezető biztonsági ajtón át távozott a teremből. Egy pillanatra eltakartam a számat, aztán felsóhajtottam.

Össze voltam zavarodva. Hogy szúrhattam el az újrakezdése-

met ilyen alaposan, még mielőtt elkezdődhetett volna? Nem csak a főnökömmel feküdtem le, de ha a többi ügy-

nök rájön, ezzel kockára teszem a lehetőséget is, hogyMaddox irányítása alatt előléptessenek. Ha van benne egyszikrányi becsület, állandóan másokat nevez majd kihelyettem, attól tartva, hogy kiderül az igazság. Az



előléptetés mindkettőnkre rossz fényt vetne. Nem minthaszámítana. Maddox nyomatékosította mindenki előtt, hogy

nem tesz rá jó benyomást a munkám, az a jelentés, amelybeszázszázalékosan mindent beleadtam, és az igyekezetemeredménye piszkosul kifogástalan volt.

Átnéztem a jelentésemet, és a fejemet csóváltam. A for-dítás kifogástalan volt. A jelentés minden részletre kiterjedő.A „play" gombnál lebegtettem az egeret, aztán kattintottam,és még egyszer lejátszottam a hangfelvételt.

Minél tovább évődött a két olasz férfihang a melóról és a prostituáltról, akivel előző éjszaka egyiküknek kapcsolatavolt, annál jobban elvörösödtem haragomban, büszke voltama jelentéseimre. Ez volt az első megbízásom a San Diegó-i

irodában, és szégyenletes volt, ahogy Maddox mindenki előtthibásnak állított be.

Aztán eszembe jutott az előző napi ebédem Vallal, amikorfigyelmeztetett Maddoxra. Közölni szokta, hogy ügynökkénthasz navehetetlen vagy, még ha a jobbnál is jobban teljesítesz,hogy lássa, hogy dolgozol, amikor sárba tiporja azönbizalmad.

Lekaptam a fejhallgatót a fejemről, és felmarkoltam a je-

lentést. A KVHÜ-nek a terem túlsó felében lévő irodája felé

siettem.Megtorpantam, amikor a lélegzetelállítóan szép nőt

megpillantottam, aki ellenőrzőpontként szolgált Maddoxirodája előtt, mielőtt bárki is beléphetett volna. Az asztaláratett névtábla szerint CONSTANCE ASHLEY ült előttem, ésa neve jól illett ezüstösszőke, lágy hullámokban leomlóhajához - amely éppen csak túlért a vállán -, és amelytökéletesen ment porcelánszerű bőréhez. Sűrű szempillájaalól nézett fel rám, és majdnem, hogy rezegtette is.



- Lindy ügynök. - A hangja délies orrhangról árulkodott.Constance rózsás orcája, méltóságteljes tartása és vidékies

ter mészete csak csel volt. Acélkék szeme leplezte le. - Miss Ashley - bólintottam. Bájosan elmosolyodott. - Hívj csak Constance-nak.

- Engem meg Liisnek. - Igyekeztem palástolni a türelmet-lenségemet. Kedves volt, de alig vártam, hogy Maddoxszal

beszélhessek. Megérintette a fülébe tett kis hallgatót, és bólintott

- Attól tartok, Lindy ügynök, hogy Maddox különleges

ügynök nincs a helyén. Beírhatlak egy időpontra?

- Hol tartózkodik? - kérdeztem. - Bizalmas - mondta változatlanul édes mosollyal. Megvillantottam a jelvényemet. - Szerencsére szigorúan bizalmas ügyekben is engedélyez-

ték, hogy beszélhessek vele. Constance nem nevetett.

- Muszáj beszélnem vele. - Igyekeztem nem könyörgőrefogni. - Várja a jelentésemet.

Ismét megérintette a kis műanyag kütyüt, és bólintott. - Ebéd után visszajön a helyére. - Köszönöm - válaszoltam. Sarkon fordultam, és vissza-

mentem az úton, amin jöttem. De nem a fülkémbe mentem vissza, hanem kifordultam a

folyosóra, és addig keresgéltem, míg meg nem találtam Valt.Marks ügynök irodájában volt.

- Válthatnánk egy szót négyszemközt? - kérdeztem.Marksra nézett, aztán felállt.

- Persze.

Az ajkába harapva csukta be maga mögött az ajtót. - Bocs, hogy félbeszakítottalak. Grimaszt vágott.



- Hat hónapja koslat utánam. Most, hogy Trex már nemállja az útját, abban a tévedésben van, hogy esélye lehet

nálam. Elfancsalodott az arcom.- Áthelyeztek egy magányosok bárjába? - Megráztam a

fejem. - Ne is válaszolj erre! Szívességre van szükségem. - Máris?

- Hova jár Maddox ebédidőben? Van valami kedvencétter me? Vagy itt marad?

- Az edzőterembe. Ilyenkor minden nap ott van.

- Igaz, már említetted. Kösz - mondtam.

Utánam szólt. - Nem bírja, ha félbeszakítják. Vagyis a lelke nem bírja! - Semmit sem bír - mormoltam magam elé, és megnyom-

tam a lift hívógombját. Lementem két szintet, aztán a

függőfolyosón átmentem a nyugati irodákba. Az újonnan épített San Diegó-i irodaház három nagy épü-

letből állt, és legalább egy-két hétbe telt volna, hogy alabirintusban kiismerjem magam. Váratlan szerencse volt,hogy előző nap Val megmutatta, hol az edzőterem.

Minél közelebb értem, annál gyorsabban szedtem a lábam.A jelvényemet a falból kiugró, fekete, négyszögletes

dobozhoz nyomtam. Csipogás, majd a zár kattanása utánkinyitottam az ajtót, és Maddox lábát pillantottam meg,amely a levegőben lógott, az arca vörös volt, és fénylett azizzadságtól, ahogy a magasban levő rúdon sebesen fel-lehúzódzkodott. Jóformán rám sem hederített, hanem folytattaaz edzést.

- Beszélnünk kell - tartottam fel a jelentésemet, amely amarkomban összegyűrődött. Ettől csak még jobban felpap-rikázódtam.



Elengedte a rudat, az edzőcipője talpa dobbant a földön.Zihált, és a szürke FBI-os pólója nyakával törölte le az arcá-

ról csöpögő verejtéket. A mozdulattól felhúzódott a póló alja,és kivillant egy csík a tökéletes izomzatú hasából és annak aV-alaknak a fele, amelyről azóta, hogy láttam, már vagytucatszor álmodoztam.

A válasza rántott vissza a jelenbe.

- Kifelé. - Az intézmény összes alkalmazottjáé, nem?

- Tizenegy és dél között nem.

- És ezt ki mondja?

- Én. - Megrándult az állkapcsa a bőre alatt, aztán a pillan-tása a kezemben tartott papírokra esett. - Átdolgozta az FD-

302-est?- Nem.

-

Nem?- Nem - forrt bennem a harag. - Az átírás és a fordítás

kifogástalan, és az FD-302-es, ahogy már említettem, alapos. - Téved - meredt le rám dühösen. Az ingerültsége mögött volt még valami, bár nem tudtam

teljesen megfejteni, mi.

- El tudja magyarázni, mi hiányzik? - kérdeztem. Maddox

otthagyott, a veríték sötétre itatta a hóna alatt és a derekánál a pólót.

- Elnézést, uram, de kérdeztem valamit. Megperdült. - Maga nem jöhet ide hozzám, és tehet fel kérdéseket.

Csak engedelmeskedik a parancsoknak, én pedig aztmondtam, hogy változtassa meg úgy a jelentést, hogy meglegyek elégedve vele.

- És ezt pontosan hogyan szeretné elérni, uram? Vidámságnélkül nevetett fel.



- Chicagóban a felettese végezte el maga helyett amunkát? Mert...

-

Most San Diegóban vagyunk. Tisztában vagyok vele.Összehúzta a szemét. - Függelemsértő, Lindy ügynök? Ezért küldték ide, hogy a

parancsnokságom alatt legyen? - Maga kért ide, emlékszik?

Az arckifejezésén még most sem igazodtam ki, és ez meg-őrjített.

- Nem magát kértem - helyesbített. - A legjobb nyelvszak-

értőt, akink csak van. - Az pedig én vagyok, uram. - Bocsásson meg, Lindy ügynök, de miután elolvastam a

jelentését, nehezen tudom elhinni, hogy olyan jó, mint ami-lyennek képzeli magát.

-

Nem szolgálhatok olyan hírszerzési adatokkal, amelyeknincsenek az anyagban. Esetleg elmondhatná, mit szeretnemegtudni a hármas jogcímből.

- Arra utal, hogy szeretném, ha hazudna a jelentésében?

- Nem, uram. Arra kérem, mondja el, mit vár tőlem. - Hogy elvégezze a munkáját. Összeszorítottam a fogamat, és igyekeztem

személyiségem ír részét elnyomni, nehogy kirúgasson. - Szeretnék megfelelni a rám rótt kötelezettségeknek,

uram, éspedig úgy, hogy ön elégedett legyen. Mi hiányzik önszerint a jelentésemből?

- Minden.

- Ezzel nem segített. - Nagy kár - mondta önelégülten, és ismét ott akart

hagyni. Elfogyott a türelmem.



- Hogy a pokolba nevezték ki KVHÜ-nek? Megállt,sarkon fordult, és hitetlenkedve lehajolt kicsit.

-

Mit mondott?- Bocsásson meg, uram, de jól hallotta. - A második napját tölti itt, Lindy ügynök. Azt hiszi, meg-

teheti...- És könnyen előfordulhat, hogy ezek után az utolsó is

lesz, de azért vagyok itt, hogy elvégezzem a munkámat, ön pedig akadályoz benne.

Maddox az addigi leghosszabb ideig fürkészte az arcomat. - Azt hiszi, jobb munkára is képes?

- A fenébe is, de mennyire! - Nagyszerű. Mostantól maga az ötös osztag irodavezető-

je. Adja oda a jelentését Constance-nak, hogy digitalizálja, éshordja el magát az irodájába.

A tekintetem ide-oda táncolt a teremben, próbáltam meg-emészteni, ami történt. Most adott egy olyan előléptetést,amiről azt hittem, még négy évembe telik elérni.

Maddox a férfiöltöző ajtajához ment, és benyomta.Zihálva kapkodtam a levegőt, talán jobban is, mint ő, edzésután.

Amikor megfordultam, vagy hatan álltak az üvegfalra ta-

padva. Megmerevedtek, és arrébb sétáltak, amikorészrevették, hogy rajtakaptam őket. Kinyitottam az ajtót, éskábultan megtettem a visszafelé vezető utat a folyosón és afüggőfolyosón át.

Eszembe jutott, hogy láttam egy üres dobozt a kávéfőzőmellett, ezért arra kerültem, aztán fogtam, és letettem az író-asztalomra, majd beleraktam a laptopomat, a fegyveremet, ésa fiókjaimban levő néhány dossziét.



- Ilyen rosszul sikerült? - kérdezte Val a hangjábanőszinte aggodalommal.

-

Nem - válaszoltam még mindig kábultan. - Kinevezettirodavezetőnek. - Bocsi - kuncogott Val. - Azt hittem, irodavezetőt

mondtál. Azt is mondtam - néztem fel rá. Elkerekedett a szeme.- Amikor rád néz, jobban süt a szeméből a gyűlölet, mint

amikor Sawyer ügynökre pillant, pedig ezzel sokat mondok.Most pedig azt állítod, hogy egyszer álltad a sarat vele

szemben, és mindjárt előléptetett? Körülnéztem, és próbáltam valami elfogadható indokot

keresni.Val vállat vont. -

Totál bedilizett, ez már tényleg a másik véglet. - Rámmutatott. - Ha tudtam volna, hogy kinevezéshez vezet, hafüggelemsértést követek el, és olyan tiltott dolgot teszek,minthogy megmondom egy másik ügynöknek, hogy intézzenegy ügyet, már régen megmondtam volna neki a magamét.

Nagy levegőt vettem, felkaptam a dobozt, aztán átmentemaz üres felügyelői irodába. Val utánam jött.

- Amióta Maddoxot KVHÜ-nek kinevezték, ez az iroda

üresen állt Ő az FBI egyik legfiatalabb KVHÜ-je. Tudtad?A fejemet ráztam, miközben az új asztalomra tettem a do-

bozt.- Ha valaki megengedheti ezt magának, akkor az Maddox.

Olyan sülve-főve együtt van az igazgatóval, hogy idő előtt ki-nevezik majd vezető különleges ügynöknek is.

- Ismeri az igazgatót? Val szárazon felnevetett.



- Együtt vacsorázik vele. Tavaly a házában töltötte a há-

laadást. Az igazgató kedvence, és ezzel nem azt akarom mon-

dani, hogy csak a San Diegó-i irodából vagy akár akaliforniai irodákból. Az egész FBI- ból. Thomas Maddox aszépreményű ifjú. Megkap, amit csak akar, és ezt tudja is.Ahogy mindenki más is.

Elfintorodtam.

- Nincs családja? Miért nem ment haza hálaadáskor? - Az exéhez van köze, legalábbis így hallottam.

- Hogy fordulhat elő, hogy olyasvalaki, mint Maddox, ko-

mázik az igazgatóval? Olyan természete van, mint egy bűzös borznak.

- Meglehet. De a köreiben levőkhöz lojális, és azok ishozzá. Szóval csak óvatosan, mit mondasz róla és kinek.Meglepetésszerű kinevezésből könnyen lehet

meglepetésszerű áthelyezés. Ez elgondolkoztatott.

- Én... szóval berendezkedem. Val elindult a folyosó felé, de megállt az ajtóban. - Ma este egy ital?

- Már megint? Azt hittem, azt mondtad, tartsam távol ma-

gam tőled.

Elmosolyodott.- Ne hallgass rám! Mindenki tudja, hogy rémes tanácsokat

adok.

Összeszorítottam a számat, hogy elfojtsam a mosolyomat.Lehet, hogy még a gigantikus elcseszéssel sem lesz olyanrossz itt.



NEGYEDIK FEJEZET

LÁM, LÁM, KI ÉRKEZETT! - KIÁLTOTT FEL ANTHONY, ÉS

LETETT KÉT SZALvétát az üres székek elé. - Kösz a minapi figyelmeztetést - jegyeztem meg. - Szól-

hattál volna, hogy a főnökömmel távozom. Valból kiszakadt a nevetés.

- Hagytad, hogy vele menjen el? Még egy célzást sem

ejtettél el? Hát ez nagyon brutális. Anthony elhúzta a száját. - Még nem volt a főnököd. Egyébként is tudtam, hogy

nem történik semmi. Összehúztam a szemem. -

De tudtad, hogy a főnököm lesz, és elvesztetted azt a fo-gadást. Anthonynak leesett az álla. - Maddox? Jaj, ne, édesem, biztos hallucináltál! - Ne vágj ilyen döbbent képet - szóltam rá. - Ez udvari-

atlanság. - Nem arról van szó, csak... - Anthony Valra nézett. -

Végignéztem, hogy számtalan nőt utasít el. Már az meglepett,hogy hívott, hogy vele menj.

Val kuncogva rázta a fejét. - Én megmondtam. Leszokott a nőkről. - Hát... Szent Tamás megszegte a fogadalmát - közöltem.

Anthony kinyújtott ujjal kis köröket rajzolt a levegőbe. - Biztos megvuduztad a puncidat... Val kotkodácsolva

nevetett.- Megeshet! - színleltem a sértettséget.



Anthony „nehogy aztán lepuffants" módon bűntudatos ké-

pet vágott. -

Igazad van. Illett volna szólnom. Én állom az első kört.Barátok maradunk? - Kezdetnek megteszi - ültem fel a székre. - Ó - nézett Anthony Valra. - Sértődékeny! - Várj csak, mi lesz, ha Maddox megtudja, hogy tisztában

voltál vele, hogy Liis is ügynök. Anthony a mellére szorította a kezét, és most már őszinte

aggodalom csillogott a szemében. - Jézus szent szíve! Ugye nem árulod el neki?

- Még megtehetem - rágtam a hüvelykujjam körmét. -Mostantól nem árt, ha véded a hátsómat.

- Úgy éljek! - tartotta fel három ujját Anthony. - Elég ebből a marhaságból! Sosem voltál kiscserkész -

szólt rá Val. - Szia - szólalt meg egy férfihang, majd valaki lehajolt, és

arcon csókolta Valt, majd letelepedett a mellette lévő székre. - Szia, Marks. Ismered Lindyt.

Marks előrehajolt, egy pillantást vetett rám, aztán újra ki-egyenesedett. - Aha.

Val grimaszt vágott.

- Hát ez meg mi volt? - Marks már a nagy tévéképernyőt

bámulta a fejünk fölött, és amikor nem válaszolt, Val akarjába öklözött. - Joel! Mi volt ez a szarság?

- Mi a... Miért ütsz? - kérdezte Marks a karját dörzsölve. -Csak szeretnék kimaradni a bajból.

Égnek emeltem a tekintetem, aztán Anthonyra néztem. - A szokásosat? Bólintottam. - Máris van szokásosod? - kérdezte Val. - Milyen gyakran

jársz ide?



- Ez még csak a harmadik estém - sóhajtottam fel. - Három nap alatt - fűzte hozzá Anthony. Letett elém a

szalvétára egy Manhattant. - Ezúttal hajlandó leszel beszélnivelem?- Szerencséd, hogy most beszélek veled - válaszoltam.

Anthony bólintott, mint aki elismeri, hogy igazam van, aztánValra nézett.

- Ha csak egy italt rendelt volna, akkor is emlékeztem vol-na. Mit gondolsz, kinek a bárja ez?

Val kérdőn felvonta a szemöldökét. - Nem a tiéd, Anthony. - Pedig az enyém - tett le Anthony egy rövid, széles szájú

poharat Val elé. - Látsz itt még valakit, aki ezt a lebujt vezeti?- mutatott körbe. - Na, ugye.

Val kuncogott, Anthony pedig felvette Marks rendelését.

Több udvariaskodáshoz és tréfás megjegyzéshez szoktam.Szerettem az évődésük csípős szellemességét és élességét,amivel nem gázoltak egymás érzéseibe, és ami nélkülözöttminden komolyságot. Az irodában töltött nap után üdítőnekéreztem.

Csilingelt az ajtó feletti csengő, és a futó pillantásombólhosszas bámulás lett, miközben Maddox a Marks melletti

székhez jött. Maddox tekintete csak egy másodperctöredékéig találkozott az enyémmel, aztán már a barátjátüdvözölte. Mielőtt leülhetett és a nyakkendőjét meglazíthattavolna, Anthony már le is tett elé egy sört a pultra.

- Nyugi - súgta oda Val. - Nem marad sokáig. Esetleg egyital erejéig.

- Örülök, hogy sosem kellett beépülnöm. Kezdem azt hin-

ni, hogy a gondolataim és az érzéseim átlátszóak, és még szö-



vegmagyarázat is társul hozzájuk, amennyiben nem elégegyértelműek.

Val segítségével sikerült többé-kevésbé fenntartanom a beszélgetés normális menetét, de aztán Maddox rendelt mégegy italt.

Val a szemöldökét ráncolta. - Ez nem vall rá... Próbáltam visszaemlékezni, hogy egynél több italt

fogyasztott-e az első esténken.

- A fenébe is - mormoltam. - Amúgy is haza kéne men-

nem.

Intettem Anthonynak, hogy kérem a számlámat. Markselőrehajolt.

- Elmész? - kérdezte. Egyszerűen bólintottam. A hallgatásom mintha felbosszantotta volna. -

Most sem beszélsz? - Gondoskodom róla, hogy ne kerülj bajba. - Odafirkan-

tottam a nevemet arra a kis papírcetlire, amelyet Anthonyelém tett, annyi borravalót hagytam, ami mindhárom estétfedezte, aztán a karomra vetettem a táskám szíját.

Az esti levegő arra ösztönzött, hogy a lakásommal ellen-

kező irányban tegyek egy sétát, mégis befordultam a sarkon,

és átmentem a túloldalra, aztán felmentem az épület ajtajáhozvezető lépcsőfokokon. Odabent hangosan kopogtak alépteim, amíg a liftek előtt meg nem álltam.

Nyílt és csukódott a bejárati ajtó. Maddox volt, megállt,amikor meglátott.

- Felfelé? - kérdezte. Kifejezéstelen tekintettel meredtem rá, ő meg körülnézett,

mintha eltévedt volna vagy maga sem hinné, hogy ekkoraosto baságot mondott, ugyanis a földszinten voltunk.



Vidám csilingeléssel nyílt a liftajtó. Beléptem, Maddox

pedig követett. Megnyomtam a negyedik és ötödik emeletet

jelző gombokat, mert lehetetlen volt elfelejtenem, hogyMaddox közvetlenül felettem lakik. - Köszönöm - mondta.

Úgy sejtettem, mintha lágyítani akarná a nyers „én vagyoka főnök" hanghordozását.

Köztem és a felettesem között kézzel tapintható volt a fe-szültség, miközben a lift megtette a négy emeletet, és úgy

nőtt, ahogy az ajtó feletti, megvilágított számok növekedtek. Amikor az emeletemre értünk, kiléptem a liftből, és kifúj-

tam az addig bent tartott levegőt. Megfordultam, hogy búcsú-zóul biccentsek neki, de mielőtt az ajtó becsukódhatott volna,ő is kilépett.

Amint a negyedik emeleti szőnyegre tette a lábát, mintha

megbánta volna, hogy kiszállt. - Nem egy...

- Emelettel feljebb lakom? De igen - válaszolta. Az ajtóm-ra pillantott, és nyelt egy nagyot.

Az ajtóm kopott, kék festékét látva felmerült bennem, vajon őt is olyan erősen és gyorsan rohanták -e meg az emlékek,mint engem.

-

Liis... - Kis szünetet tartott, és igyekezett gondosanmegválogatni a szavait. Felsóhajtott. - Bocsánatkéréssel tar -tozom a megismerkedésünk éjszakájáért. Ha tudtam volna...,ha tisztességesen elvégeztem volna a munkámat, és alaposanátnéztem volna az aktádat, most egyikünk sem lenne ebben ahelyzetben.

- Nagylány vagyok már, Maddox. Ahogy te is, én isviselni tudom a felelősséget.

- Nem amiatt az este miatt kaptad az előléptetést.



- Remélem is. - Ahogy én, úgy te is pontosan tudod, hogy kivételesen jó

volt a jelentésed, és tökösebb vagy, mint az egységemlegtöbb férfiügynöke. Még senki sem állt ki velem szembenúgy, ahogy te. Ilyen ügynökre van szükségemirodavezetőként.

- Mindenki előtt megkérdőjelezted a munkámat, hogymeglásd, bátran szembeszállok -e veled? - kérdeztemegyszerre felbőszülve és kételyektől gyötörve.

Eltöprengett rajta, aztán zsebre vágta a kezét, és vállatvont.

- Igen.- Seggfej vagy.

- Tudom.Akaratlanul is a szájára siklott a tekintetem. Egy pillanatra

elvesztem az emlékekben, hogy milyen csodálatos érzés volt,amikor a karjában tartott. - Most, hogy ebben megegyeztünk, azt hiszem, kijelent-

hetjük, hogy rosszul indítottunk. Nem kell, hogy ellenségeklegyünk. Egy helyen dolgozunk, és az osztag érdekébenajánlatos, ha barátságban vagyunk.

- Az előzményeket tekintve a barátság kifejezetten rossz

ötlet lenne. - Nem barátokra gondoltam - helyesbítettem gyorsan. -

Kölcsönös... tiszteletre, ami kollégák között szokott lenni. - Kollégák - ismételte meg szenvtelenül. - Hivatásosok között - mondtam. - Nem értesz egyet ve-

lem?- Lindy ügynök, én csak tisztázni akartam, hogy ami

kettőnk között történt, hiba volt, és bár minden bizonnyal ezvolt az egyik legjobb éjszakám, amióta San Diegóban va-



gyok... mi... szóval nem követhetjük el még egyszer ugyanezt

a hibát. -

Tudom - feleltem keresetlenül. Igyekeztem elsiklani amegjegyzése felett, hogy micsoda nagyszerű éjszaka volt,mert valóban az volt, nem is csak nagyszerű, annál sokkaltöbb, és soha nem lesz már részem benne.

- Köszönöm - hálálkodott megkönnyebbülten. - Nem

vártam szívrepesve ezt a beszélgetést. Mindenhova néztem, csak rá nem, aztán elővettem a kul-

csomat.- Jó éjt, uram. - Elég a... Maddox megszólítás, amikor nem vagyunk az

irodában. Vagy Thom... szóval a Maddox elég lesz. - Jó éjt - nyomtam bele a kulcsot az ajtógombba, aztán

elfordítottam.

Amikor becsuktam az ajtót, láttam, hogy dühös arccal for-dul a lépcső felé. A kartondobozoktól nem lehetett a kanapémhoz férni. A

függönyök nélküli ablakok mellett a fehér falak még a kinti

enyhe időben is hideget sugároztak. Egyenesen a hálóbamentem, hanyatt vetettem magam az ágyon, és felbámultam a

mennyezetre.

A másnap hosszúnak ígérkezett: be kellett rendeznem azirodámat, és ki kellett derítenem, hol állunk a vegasi ügyben.Ki kellett még dolgoznom, milyen módszerrel tudom nyomonkövetni a többiek munkáját, hogy hol tartanak éppen azaktuális megbízásaikban, és legközelebb min dolgoznakmajd. Irodavezetőként ez volt az első megbízatásom, és olyankülönleges vezetőhelyettes ügynök alatt dolgoztam, aki atökéletességet várta el.

Nagyot fújtattam.



A sarokban egy kis vízfolt volt a mennyezeten; vajon

Maddox kádja csordult túl egyszer vagy valahol szivárgás

történt a falban? Halk kopogás hallatszott a lakásainkatelválasztó gipszkartonon. Odafent volt, biztos éppenzuhanyozni készült, ami azt jelentette, hogy vetkőzik.

Az ördögbe is! Megismertem, mielőtt a főnököm lett volna, és most ne-

hezemre esett, hogy ne emlékezzek az elbűvölő férfira, akivela bárban futottam össze, akinek a szája után már akkor sóvá-

rogtam, mielőtt kiszállt volna az ágyamból. Düh és gyűlölet: e két érzés segít majd, hogy kibír jam a

San Diegóban töltött időt, gondoltam. Meg kell tanulnom,hogy gyűlöljem Thomas Maddoxot, és ha sejtésem nem csal,ezt igencsak megnehezíti majd számomra.

A polcok üresek voltak, de már nem porosak. Azirodavezetői szoba nagyobb volt, mint amit reményeim

szerint bármikor is megtölthettem volna, mégismegtestesítette azt, amire vágytam. Ugyanakkor ez akövetkező fok az FBI ranglétráján csak egy újabb töröttrúdnak tűnt.

Ami egy átlagember szemében fényképek, térképek és

fénymásolatok zűrzavarának látszott, számomra nyomonkövetést jelentett. Tudnom kellett, melyik ügynök melyikfeladattal foglalkozik, mely nyomok látszanak ígéretesnek,melyik személy érdekfeszítőbb a többinél. Megakadt atekintetem egy néven, amely újra meg újra előfordult:Abernathyén, a bukott póker -legendáén. Abby, a lánya isszerepelt néhány fekete-fehér megfigyelési fotón, bár mégnem jutottam el a jelentésekig, hogy mennyiben kapcsolódikaz ügyhöz.



Val lépett be, és áhítattal nézte, ahogy a piros fonálkirojtosodott szélébe beleszúrtam az utolsó tűt.

-

Váó, Liis! Mióta dolgozol rajta? - Reggel óta - válaszoltam a remekművemet csodálva, mi-

közben lemásztam a székemről. Csípőre vágtam a kezem, éskifújtam a levegőt. - Fantasztikus, mi?

Val - láthatóan lenyűgözve - nagy levegőt vett.Valaki kopogott. Amikor hátrafordultam, Sawyer

ügynököt láttam az ajtófélfának dőlni.

- Jó reggelt, Lindy. Van néhány dolog, amit szeretnék

meg beszélni magával, ha nem túl elfoglalt. Sawyer nem látszott annak a szemétládának, akinek Val

beállította. Frissen nyírt haja volt, amit elég hosszúra hagyott,hogy az ujjaival beleszánthasson, mégis illendő volt egymunkahelyen. Lehet, hogy a kelleténél több hajlakkot fújt rá,

de a James Dean-frizura jól állt neki. Szögletes álla,egyenletes, fehér fogsora éles ellentétben állt ragyogó, kékszemével. Férfiszépségnek lehetett volna nevezni, de aszemében volt valami undokság.

Val elfintorodott.

- Szólok a gondnoknak, hogy szemét van az irodádban -

nyomakodott el Sawyer mellett kifelé menet.

- Sawyer ügynök vagyok - lépett beljebb, hogy kezet ráz-

hassunk. - Már tegnap be akartam mutatkozni, de nem szaba-dultam a bíróságról. Sokáig elhúzódott a tárgyalás.

Az íróasztalom mögé sétáltam, és próbáltam rendet terem-teni a papírok és az akták között.

- Tudom. Miben segíthetek, Sawyer ügynök? Leült a két egyforma, kárómintás, gombozott bőr klubfotel

egyikébe, a nagy tölgyfa íróasztalom elé.



- Foglaljon helyet - intettem célzatosan a fotelra,amelyben elterpeszkedett.

-

Úgy terveztem - válaszolta. Lassan és anélkül, hogy elfordítottam volna a tekintetemeta szemközti tengerkék szempárról, leereszkedtem atúlméretezett irodai fotelomba, amelynek magas háta olyanérzést keltett bennem, mintha trónon ültem volna. Atrónomon, és ez a pasi itt, szemben megpróbált a játékteremrerondítani. Úgy néztem vele farkasszemet, mint egy rühes

kutyával. Sawyer egy aktát tett az asztalomra, kinyitottam, és az

élénk narancsszínnel kiemelt bekezdésre mutatott. - Korábban már Maddoxnak is megmutattam, de most,

hogy egy friss szem nézhet rá... Maddox csörtetett be az irodámba.

Sawyer úgy pattant fel, mintha a fenekébe szúrtak volna. - 'reggelt, uram.

Maddox csak intett a fejével az ajtó felé, és Sawyer szónélkül kisurrant. Maddox úgy vágta be az ajtót, hogy azüvegfal beleremegett. Legalább nem nekem kellett.

Hátradőltem a trónusomon, és összefontam a karomat.Egy hülye megjegyzésre számítottam (kicsit reménykedtem

is), amit majd kiejt tökéletes száján. - Hogy tetszik az irodája? - Tessék?

- Az irodája - kezdett fel-le járkálni, és a kezével az üres polcokat mutatta. - Elégedett vele?

- Igen?Maddox tekintete rám szegeződött. - Ez most kérdés? - Nem. Megfelelő az iroda, uram.



- Helyes. Ha bármire szüksége van, csak szóljon. És... - az

üvegfalra mutatott - ha az a mocsok alak zaklatni próbálja,

egyenesen hozzám forduljon, megértette? - Magam is elbánok Sawyerrel, uram. - Amint aljas megjegyzést tesz - füstölgött -, vagy meg-

kérdőjelezi a hatalmát, vagy kikezd magával, azonnal jöjjönaz irodámba.

Kikezd velem? Mit gondol, kit csap be?

- Miért bízta meg ezzel az üggyel, ha ennyire utálja?

- Mert jól végzi a munkáját.

- Mégsem hallgat rá. Frusztráltan dörzsölte meg a szemét a hüvelyk - és a muta-

tóujjával. - Csak mert kénytelen vagyok elviselni a szemétségeit,

hogy a képességeit kihasználjam, még nem jelenti azt, hogy

magának is ezt kell tennie. - Gyöngének látszom? Összevonta a szemöldökét. - Tessék? - Megpróbál tönkretenni? - egyenesedtem ki ültömben. -

Erre játszik? Megpróbáltam az egésznek a végére járni. Ésúgy sejtem, könnyebb nyavalygósnak és alkalmatlannak

beállítania, mint egyszerűen csak kitennie a szűrömet.

-

Hogyan? Dehogy! - vágott őszintén zavart képet. - El tudok bánni Sawyerrel. Boldogulok a pozíciómban,

ahova frissen kinevezett. Képes vagyok irányítani azosztagot. Van még valami, uram?

Maddox ráébredt, hogy tátva maradt a szája, és gyorsan becsukta.

- Ennyi lesz, Lindy ügynök. - Nagyszerű, uram. És most dolgoznom kell.



Maddox kinyitotta az ajtót, két kezét zsebre vágta, bólin-

tott, és kiment. A biztonsági ajtó felé indult. Felnéztem az

órára, és rögtön tudtam, hova megy. Val tágra nyílt szemmel iszkolt be. - Jézusom, mivolt ez?

- Fogalmam sincs, de a végére fogok járni. - Tegnap este rohanva hagyta el a kocsmát. Hazakísért?

- Nem - álltam fel. - Hazudsz.

Eleresztettem a fülem mellett a megjegyzést. - Le kell vezetnem a feszültséget. Velem tartasz?

- A fitneszterembe, a KVHÜ ideje alatt? Az ördögbe is,dehogy! Ne hergeld, Liis! Értem én, hogy ti ketten valamiagyament versengésbe fogtatok, de Maddox híres azindulatosságáról.

Felkaptam az edzőtáskámat a padlóról, és a vállamravetettem.

- Ha azt akarja, hogy hergeljem, akkor azt teszem.- De meddig? Míg el nem veszti a fejét? Ezen egy

pillanatra elgondolkodtam.

- Most járt itt, bepöccent Sawyer miatt. Val megvonta a

vállát.

- Sawyer egy vadbarom. Mindenkit bepöccent.

- Nem erről van szó. Határozottan az volt az érzésem,hogy Maddox... tudom, hogy hangzik, de úgy viselkedett,mint egy féltékeny volt barát. Ha nem ez a magyarázat, akkorazért kaptam a kinevezést, hogy alkalmatlannak tüntessen fel.Ez egybeesik azzal, amit korábban mondtál róla, és amitvelem tett, mielőtt megkaptam a kinevezést.



Val a zsebébe nyúlt, elővett és kinyitott egy kis zacskóropit, aztán egyet a szájához emelt, és rágcsálni kezdte, mint

egy mókus.- Inkább a féltékenységi elméletedre hajlok, de az meg ki-

zárt. Először is, sosem lenne féltékeny Sawyerre - rándultössze az arca. - Másodszor, ez kiveszett belőle, amióta az alány megutáltatott vele mindent, aminek vaginája van.

Szerettem volna emlékeztetni, hogy előttem nem feküdt lesenkivel sem, de ezzel arra utaltam volna, hogy szeretném

féltékennyé tenni, és ezt nem akartam. - Miből gondolod, hogy a lány hibája volt? Val eltűnődött

a válaszon. - Szerelmes volt belé. Jártál már az irodájában?

Megráztam a fejem. - Az üres polcokon sok fénykép volt róla. Mindenki tudta,

mennyit küzdött, hogy megtartsa az állását, és úgy szeresseazt a lányt, ahogy érzése szerint megérdemelte. Most mársenki sem említi, és nem azért, mert Maddox valami rosszattett, hanem mert a lány összetörte a szívét, és senki semakarja, hogy még szerencsétlenebbül érezze magát, mintegyébként.

Lepergett rólam, amit mondott.

- Hírszerzési elemző vagyok, Val. A véremben van, hogy

összerakosgassam az információmorzsákat, és elméletet gyártsak belőlük.

Az orrát ráncolta. - Mi köze ennek bármihez is? Azt próbálom bizonygatni,

hogy nem féltékeny Sawyerre. - Sosem állítottam, hogy az. - De te mégis ezt szeretnéd. - Val biztos volt abban, hogy

igaza van. Őrjítő volt.



- Azt szeretném kideríteni, hogy igazam van-e vele

kapcsolatban. Tudni akarom, hogy tönkre akar -e tenni. A

felszín alá akarok bújni, és tudni akarom, mi van alatta. - Semmi, ami kedvedre lenne.- Majd meglátjuk. - Az ajtó felé indulva elmentem

mellette.



ÖTÖDIK FEJEZET

MADDOX EGY FORDÍTOTT FELÜLÉS KÖZBEN MEGÁLLT, ÉS

FELSÓHAJtott.- Ez valami vicc?

- Nem - feleltem, és egyenesen a női öltözőbe vonultam.Behajlított térddel, keményen földre szorított talppal

hátrazöttyent a padra, amin ült. - Azt akarod, hogy meggyűlöljük egymást? - kérdezte a

mennyezettől. - Kezdem úgy érezni, hogy igen. - Nem jársz messze az igazságtól - nyomtam be a lengő-

ajtót. Miután elővettem az edzőruhámat a kis vászontáskámból,

csípőrázással lehámoztam magamról a szűk szoknyámat, éskigomboltam világoskék blúzomat. Aztán levettem a C-s

melltartómat, és sportmelltartót húztam. Bámulatos volt,hogy egyetlen ruhadarab hogy változtatta át szerényidomaimat egy tizenkét éves fiú alkatára.

A szekrényekkel és motivációs plakátokkal szegélyezettöltözőben nem a várt penész és a koszos, izzadt tornacipőszag

uralkodott. Fertőtlenítőszer és friss festék illata érződött a le-vegőben.

Maddox a felüléseket fejezte be, miközben a legközelebbifutópadhoz indultam. Az Adidasom csikorgott, ahogy a mű-anyagpadlóra léptem. Felálltam a gép futószalagjára, és afehér FBI-os pólóm alját belefűztem a biztonsági pántba.

- De miért most? - hallatszott Maddox kérdése a teremmásik végéből. - Miért kell most jönnöd, az ebédidőm alatt?

Nem edzhetnél reggel vagy munkaidő után?



- Voltál már itt munkaidő előtt vagy után? A gépek mindfoglaltak. A legjobb időszak, amikor teljes edzést csinálhatok

úgy, hogy nem kell izzadt testeket kerülgetnem, az éppen a teebédidőd, mert senki sem akar idejönni, amikor te itt vagy. - Mert nem engedek ide senkit.

- Felkérsz a távozásra? - kérdeztem a vállam fölött hátra-tekintve.

- Úgy érted, hogy utasítalak -e?- Jelentéstan - vontam vállat.

A tekintete feszes nadrágomon időzött, miközben átgon-dolta a választ, aztán felállt a padról, és a nyújtón csaknemmellkasig húzta fel a térdeit. Ha hetente ötször edzett így,nem csoda, hogy kétszer olyan izmos volt a hasa, mint bárkimásnak. Veríték csepegett a hajából, és a felsőteste fénylettaz izzadságtól.

Úgy tettem, mintha észre sem venném, miközben meg-nyomtam a futópad indítógombját. A szalag simán elindultelőre, a gép ismerősen remegett a talpam alatt. A fülhallgatót

betettem a fülembe, és a zenével igyekeztem feledtetni, hogyMaddox a tökéletest még nagyobb tökélyre fejleszti a hátammögött. A futópad sebességének és dőlésszögének változásais segített feledtetni a jelenlétét.

Néhány kör után kivettem az egyik fülhallgatómat, és leló-gattam a vállamról. A tőlem balra levő tükörfal felé

pillantottam, és így szóltam Maddox tükörképéhez: - Jut eszembe, rajtad tartom a szemem.- Tényleg? - fújtatott a háttérben. - Mérget vehetsz rá. - Ez mégis mit jelentsen?

- Nem hagyom, hogy megtedd.



- Komolyan azt hiszed, hogy szabotálni akarlak? - kérdez-

te derűsen. -

Nem így van? - Már mondtam, hogy nem. - Kis szünet után megállt a

futópad mellett, a kezét a biztonsági karra tette. - Tudom,

hogy rossz benyomást tettem rád, Lindy. Bevallom, hogynem minden célzatosság nélkül. De az hajt, hogy jobbáfaragjam az ügynököket, és nem az, hogy megtorpedózzam akarrier jüket.

-

Ez Sawyerre is vonatkozik?- Sawyer ügynöknek olyan múltja van az osztagunknál,

amiről semmit sem tudsz. - Akkor világosíts fel. - Nem az én tisztem elmesélni. - Ennyi lenne? - somolyogtam.

-

Nem értem, mire akarsz kilyukadni. - Valaki más története miatt nem hagyod, hogy szót vált-

son velem?- Szeretem keresztezni az útját - vont vállat. - Az irodámban előadott hisztid, amelyre Sawyer ügynök

távozása után kerítettél sort, az akadályozása volt. Értem. Maddox a fejét csóválta, aztán odébb ment. Vissza

akartam tenni a hallgatót a fülembe, de ismét felbukk antmellettem.

- Miért én vagyok a seggfej, amiért egy olyan gennyládát,mint Sawyer, távol tartok tőled?

Megnyomtam egy gombot, és a futópad megállt. - Nincs szükségem a védelmedre - fújtattam. Maddox szóra nyitotta a száját, de aztán ismét otthagyott,

de ezúttal már be is nyomta a férfiöltöző ajtaját.



Miután nyolc percig emésztettem a mondatait, leugrottama futópadról, és becsörtettem a férfiöltözőbe.

Maddox fél kézzel a mosdóra támaszkodva a fogát mosta.Csak egy törülközőt tekert a derekára. Köpött, öblített, aztán a fogkeféjével megkocogtatta a

mosdót. - Segíthetek valamiben? - Egyik lábamról a másikra

álltam. - Lehet, hogy egészen az igazgatóig mindenkit le tudsz

venni a lábáról, de én akkor is szemmel tartalak. Egy pillanatig se hidd, hogy nem látok át a dumádon. Nemmegyek el innen, tehát jobb, ha felhagysz a kisded

játékaiddal. A mosdóba ejtette a fogkeféjét, és elindult felém. Hátrálni

kezdtem, és amikor gyorsította a lépteit, én is azt tettem. A

hátam a falnak ütődött, mire felkiáltottam. Maddox a fejemmagasságában a falnak támaszkodott. Centikre volt az arca azenyémtől, a bőréről még csepegett a víz.

- Kineveztelek irodavezetőnek, Lindy ügynök. Miből gon-

dolod, hogy meg akarlak fúrni? Felszegtem az államat. - A Sawyerrel kapcsolatos halandzsádnak se füle, se farka.

- Mit szeretnél hallani tőlem? - kérdezte.

Éreztem a leheletén a mentolt, a bőrén a tusfürdő illatát. - Az igazságot. Maddox közelebb hajolt, az orrhegyével végigsimította az

állkapcsomat. Majdnem megroggyant a térdem, amikor azajka a fülemhez ért.

- Bármit megkaphatsz, amit csak akarsz. - Elhúzódott tő-

lem, és a tekintete az ajkamra siklott.



Elakadt a lélegzetem, és ugrásra készen álltam, amikor aszemét lehunyva ismét közeledni kezdett. A szám előtt

azonban megállt. - Mondd ki - suttogta. - Mondd ki, hogy szeretnéd, ha

megcsókolnálak. Felnyúltam, és fentről lefelé végighúztam az ujjaimat

izmos hasán. Elsimítottam a vízcseppeket, amíg a kezem atörülközőhöz nem ért. Minden idegszálam afelé űzött, hogykimondjam.

-

Nem - toltam félre, és már kint is voltam az öltözőből. Visszaléptem a futópadra, a leggyorsabb fokozatot válasz-

tottam, visszatettem a fülembe a két dugót, és addig váltogat-tam a számokat, míg valami visítósat nem kezdtek játszani.

Negyvenöt perccel később kifulladva, megizzadvakezdtem végre lassítani a tempón, és csípőre vágott kézzel

gyalogoltam. Az ötperces lehűlés után lezuhanyoztam, aztánfelöltöztem, és nedves hajamat kontyba tekertem. Val a függőfolyosó túlsó végén várt. - Hogy ment? - kérdezte őszinte aggodalommal.

Továbbmentem a liftek felé, ő pedig követett. Igyekeztemellazult vállal, nyugodt arccal menni.

- Futottam. Remek volt.

-

Hazudsz.- Ne nyúzz, Val. - Csak... futottál? - kérdezte zavartan. - Igen. Milyen volt az ebéded? - Hoztam egy zacskóban mogyoróvajas-gyümölcskocso-

nyás szendvicset. Kiabált veled? - Nem.

- Megpróbált kirúgni? - Nem.



- Nem értem... Felnevettem. - Mit nem értesz? Nem egy emberevő óriás. Sőt, tulajdon-

képpen e ponton inkább ő gondolja ezt rólam. Együtt léptünk be a liftbe, és megnyomtam az emeletünkgombját. Val egy lépést tett felém, és olyan közel hajolt, hogyel kellett húzódnom tőle.

- Pedig Maddox emberevő óriás. Aljas és könyörtelen ésleordítja a fejét azoknak, akik az ő időpontjában bemennek afitneszterembe, még ha csak egy ottfelejtett tornacipőért is.

Tudom. Én voltam az az ügynök. Üvöltött velem, teljesenkifordult magából, pedig csak egy kibaszott tornacipőért ug-

rottam be, amit ott felejtettem. - Az utolsó szavakat lassan,nyomatékosan ejtette, mintha egy ötleteket bekiabálóközönség előtt adná elő villámverseit.

- Lehet, hogy megváltozott. -

Amióta itt dolgozol? Három napja? Kizárt. Lenézőhanghordozása felbosszantott. - Kissé túlzásba estél. - Drámázok?

- Igen.

- Én így beszélek. - Drámaian?

- Igen. Elég már abból, hogy olyasmit keresel, ami miatt

elítélhetsz! Próbáld meghallani, amit mondani szeretnék. - Rendben - válaszoltam. Kinyílt a liftajtó, és kiléptem a folyosóra. Val követett, ahogy a biztonsági ajtó felé indultam. - Joel ragaszkodik hozzá, hogy az irodájában egyem meg

a mogyoróvajas szendvicsemet. - Ki az a Joel?



- Marks ügynök. Most pedig jól figyelj. Múlt éjjel SMS-

ezett nekem. Azt írta, hogy Maddox fura volt. A kisöccse a

jövő hónapban megházasodik, vagyis nem is, hanemújraházasodik. Nem, ez sem teljesen igaz... - Esetleg megújítják a fogadalmukat? - szorítottam össze a

számat. - Ez az - mutatott rám Val. - Miért meséled ezt el nekem? - Találkozni fog... tudod, vele.

- Azzal, aki összetörte a szívét?

- Úgy van. Amikor legutóbb otthon járt, és találkoztak,más emberként jött vissza. - Val az orrát ráncolta. - Nem jóértelemben. Összeomlott. Ijesztő volt.

- Jól van. - Szorong az utazás miatt. Azt mondta Marksnak... ez szi-

gorúan bizalmas, vágod? Vállat vontam. - Folytasd.- Azt mondta Marksnak, hogy tulajdonképpen örül, hogy

áthelyeztek téged ide. Bementem az irodámba, halvány mosollyal Valt is behív-

tam, aki elhúzott mellettem. Amikor az ajtó szépen

belesimult a keretbe, eljátszottam, hogy megbizonyosodom,hogy csukva van, aztán megfordultam, és az ajtónak dőltem,amely a blúzomon keresztül is hideg és érdes volt.

- Jaj, istenem, Val, most mit tegyek? - sziszegtem pánik -rohamot színlelve. - Tulajdonképpen örül? - Olyan borzalmas

képet vágtam, amilyet csak tudtam, aztán lihegni kezdtem. A szemét forgatta, és lezöttyent a trónusomra. - Dugulj el!



- Nem mondhatod nekem, hogy dugulj el, ha egyszer a

székemben ülsz. -

De igen, ha gúnyt űzöl belőlem. - A nadrágja a sötét bőrhuzaton csúszott, amikor előrehajolt. - Én mondom, nagydolog ez. Nem vall rá. Nem szokott örülni, még csak„tulajdonképpen" sem. Utál mindent.

- Rendben, de ennek tényleg nincs értelme, Val. Még hanem is megszokott a dolog, akkor is egy gyertya miatt húzodmeg a tűzjelzőt.

Felvonta a szemöldökét. - Én mondom, most döntötted fel a gyertyáját! - Fontosabb dolgod is van ennél, Val, és nekem is. - Este egy ital?

- Ki kell csomagolnom.- Segítek, és hozok bort.

-

Megegyeztünk - vágtam rá, és Val magamra hagyott. Megvigasztalt, hogy a székemben ülhetek. Szem előtt rej-tőzködtem, a hátam védve, a testemet körülölelte a két derék -magasságú karfa. Az ujjaim a billentyűzeten táncoltak, a nyo-

mukban kis fek ete pontok töltötték meg a monitoron a fehér jelszavas téglalapot. Emlékszem, amikor először léptem be arendszerbe, és láttam megjelenni az FBI emblémáját a képer -

nyőn, felgyorsult a szívverésem. Néhány dolog nemváltozott.

Az e-mail fiókom tele volt üzenetekkel, amelyeket az ügy-

nökök a munkamenettel kapcsolatban küldtek, kérdések ésnyomok sokaságával. Constance neve szinte kiverte a szeme-

met, ezért rákattintottam.

LINDY ÜGYNÖK,



MADDOX KVHÜ MAGÁHOZ HÍVAT DU. 3-RA,

HOGY MEGBESZÉLJETEK EGY FEJLEMÉNYT.

MO NDD LE, KÉRLEK, A TÁRGYALÁSAIDAT.CONSTANCE

A francba.

Az ettől kezdve eltelt minden perc keservesebb volt, mintaz edzőterembe megtett utam. Három előtt öt perccel befejez-tem a munkát, amelyen dolgoztam, és végigmentem a

folyosón. Constance hosszú, fekete pillái verdestek, amikor

észrevett, és rögtön a füléhez kapta a kezét. Halk,kivehetetlen szavak rebbentek vérvörösre festett szájáról.Leheletnyit Maddox ajtaja felé fordult. Hirtelenszőke haja ahátára hullott, majd lágy hullámban visszaugrott előre. Aztán

mintha visszazökkent volna a jelenbe, rám mosolygott. - Kérem, lépj be, Lindy ügynök. Bólintottam. Feltűnt, hogy egy pillanatra sem veszi le a

szemét rólam, míg elhaladtam a kis íróasztala mellett. Nemcsak Maddox titkárnője volt, hanem szőke hajú, törékeny testbe rejtve a házőrzője is.

Nagy levegőt vettem, és elfordítottam a fénytelen nikkele-

zett ajtógombot. Maddox irodáját a mahagóni és a fényűző szőnyegek ural-

ták, de a polcai olyan üresek és szánalmasak voltak, mint azenyémek. Nem láttam családi fényképeket, személyes csecse-

becséket, amelyek bárkiben is azt a gondolatot ébreszthettékvolna, hogy Maddoxnak az FBI-on kívül is van élete. Afalakon a kedvenc emlékei, plakettek, díjak voltak, köztükegy olyan fénykép, amelyiken az igazgatóval ráz éppen kezet.



Az íróasztalán három fénykép állt egymástól egyenlőtávolságra, amelyek háttal voltak felém. Zavart, hogy nem

látom, kiket ábrázolnak. Kíváncsi voltam, vajon róla is van-ekép. Maddox a tengerészkék öltönyében állt, egyik kezét zsebre

vágta, és kinézett a sarokirodája ablakán a gyönyörű panorá-mára.

- Üljön le, Lindy. Leültem. Felém fordult. - Olyan dilemmába kerültem, amiben esetleg a

segítségemre lehet.Száz más kijelentésre számítottam a szájából. De erre

nem.- Bocsásson meg, uram. Hogy mondta?

- Korábban megbeszélésem volt a VKÜ-vel, és ő úgy érzi,ön megoldást jelenthet egy jelenlegi ügyünkben - ült le végre

a székére. A redőnyök beengedték a délutáni napot, amitől az íróasz-

tal amúgy is fényes felülete valósággal felragyogott. Azasztal akk ora volt, hogy akár hatan is elfértek volna mellette,és ha jól sejtettem, két ember nem bírt volna el vele. Alábujjaimat kényelmesen becsúsztattam a szőnyeg és az asztalalja közé. Kifújtam a levegőt, mert úgy éreztem,

lehorgonyoztam magam annyira, hogy bármilyen váratlandologgal álljon is elő Maddox, az nem ugraszt ki innen.

Áthajított az íróasztalán egy dossziét, amely éppen azasztal szélénél állt meg. Felemeltem és a kezembe fogtam avastag irathalmot, de még mindig annyira elterelte afigyelmemet Maddox korábbi megjegyzése, hogy nemnyitottam ki a dossziét.

- Polanski különleges ügynök, a VKÜ megoldásnak tartengem - ismételtem meg gyanakvóan.



Vagy erősen alulértékeltem magamat, vagy Maddoxhülyének nézett.

-

Olvassa csak el - állt fel újra, és az ablakhoz ment. Ko-mor arckifejezéséből és merev tartásából arra következtettem,hogy ideges.

Az első oldalon ütöttem fel a vaskos kartont, aztán sorbanátnéztem az egymást követő számtalan FD-302-est,

megfigyelési fotókat és a halottak névsorát. Az egyik jelentésben szerepeltek egy főiskolás, név szerint Adam

Stockton ellen felhozott vádak és a tárgyalási gyorsírásosfeljegyzések. Valamit szervezett, és ezért tíz év börtönreítélték. Az iratok többségét csak átfutottam, mert tudtam,hogy Maddox nem ezt akarja elolvastatni velem.

Több fényképen is szerepelt egy férfi, aki nagyon hason-lított Maddoxra: ugyanaz a magasság, csak a haja volt rövidre

vágva, és a karját tetoválás borította. Még több képen egy csi-nos lánnyal volt, aki a húszas évei elején járt, de a

tekintetében korát meghazudtoló bölcsességet láttam. Voltakképek, amelyeken egyedül voltak, de a többségén együtt.Felismertem a lányt: az irodám falára kitett fényképeken isláttam, ő volt Abernathy lánya. A rövid hajú fiú és Abbykétségkívül egy pár voltak, de az, ahogy egymást ölelték, azt

a hitet erősítette bennem, hogy friss a kapcsolatuk, és nagyonszenvedélyes. Ha mégsem, akkor nagy volt köztük aszerelem. A fiatalember szinte mindegyik fényképenvédelmező pózban állt, a lány - egyáltalán nem megfélemlítve - a közelébe húzódott. Vajon a fiú tudja-e,

hogy így áll, amikor a lánnyal van, tettem fel magamnak akérdést.





- Jézusom! - kiáltottam fel. - Mi ez?

- Olvassa csak - sürgetett még mindig háttal.

A következő pillanatban két névre lettem figyelmes:Maddox és Abernathy. Újabb pár oldal múlva mindenösszeállt, én pedig felnéztem a főnökömre.

- A testvére Abernathy gyerekének a férje? - Maddox nemfordult meg.

- Szórakozik velem. Maddox felsóhajtott, és végre felém fordult.

- Bárcsak így lenne. A következő hónapban megújítják az

esküjüket St. Thomason..., hogy a család is jelen lehessen. Azelső esküvőjük Vegasban volt csaknem egy éve...

Feltartottam a papírt. - Pár órával a tűz után. Okos lány. Maddox lassan az íróasztalához ment, és ismét leült. Az,

hogy képtelen volt megülni egy helyben, még idegesebbé tett,mint amilyen ő volt. - Miből gondolja, hogy az ő ötlete volt? - tette fel a kér -

dést. - A fiú nem olyan típusnak látszik, aki hagyja, hogy a ba-

rátnője megmentse - jelentettem ki a fényképeken látott test-

tartását felidézve.

Maddox felnevetett, aztán lehajtotta a fejét. - Nem az a típus, aki ezt bárkinek is hagyná, ezért is olyan

nehéz ez az egész. Polanski különleges ügynök ragaszkodikhozzá, hogy ne egyedül menjek, és ebben egyetértek vele.

- Mihez kell támogatás?

- A szertartás után kell közölnöm az öcsémmel. - Hogy a lány azért lett a felesége, hogy alibit biztosítson

neki?



- Nem - rázta a fejét. - Abby talán okkal ment hozzá azöcsémhez, de ez az ok az, hogy szereti. - Maddox a homlokát

ráncolta. - Az öcsémet letaglózná, ha kiderülne az igazság,még ha Abby tényleg meg is akarta menteni. - Mindig azt teszi, ami a testvéreinek a legjobb?

Lepillantott a képekre, amelyeket nem láthattam. - Fogalma sincs, mennyire - sóhajtott fel. - A tűz után

mindent megtettem, amit csak tudtam, de mint a halottak fel-sorolásából is látja, Adam tízéves börtönbüntetése nem tesz

pontot az ügy végére. Adamet kétszázhatvannégy rendbeligondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolták, azaz min-

den áldozatára kettővel-kettővel. - Hogy vitte ezt keresztül a kerületi ügyész?

- Adam ellen két különböző elmélet szerint emeltek vádat: bűnös gondatlanságból elkövetett emberölés és súlyos testi

sértésből fakadó emberölés. Bólintottam. - Meg volt kötve a kezem - folytatta Maddox. - Nem se-

gíthettem az öcsémén, amíg be nem avattam Polanskit abba,amitől az FBI történetének egyik legfiatalabb KVHÜ-jelettem. Kapcsolódtam az ügyhöz. Polanski alig akart hinninekem. A kisöcsém együtt járt, és most már el is vette egy

olyan ember, vagyis Mick Abernathy lányát, aki után azegyik legjelentősebb ügyünkben nyomozunk. RábeszéltemPolanskit - természetesen az igazgató jóváhagyásával -, hogy

ejtse a vádakat, ha Travis beleegyezik, hogy nekünkdolgozik, de ennek az ügynek a felgöngyölítése hosszabbidőbe telik majd, mint amennyi a börtönbüntetése lett volna.

- Beépített ember lesz? - tudakoltam.

- Nem.- Az FBI besorozza? - lepődtem meg.



- Igen. Csak ő még nem tudja. Viszolyogva fintorodtamel.

-

És miért az esküvőjén közli vele? - Nem az esküvője napján mondom el, hanem

rákövetkező reggel, mielőtt elutazom. Személyesen kellmegtennem, és nem tudom, mikor találkozunk legközelebb.Már nem járok haza.

- És ha nem egyezik bele? Maddox hosszan kifújta a levegőt; a gondolat fájdalmat

okozott neki.- Akkor börtön vár rá. - És hol kerülök én a képbe? Maddox kicsit elfordult a székén, a válla még most is fe-

szültségről árulkodott. - Csak... hallgasson végig. Ez teljes mértékben a VKÜ öt-

lete volt. És véletlenül igaza van. - Micsoda? - A gondolataim egymást kergették, a türel-

mem fogytán volt.- Szükségem van egy partnerre, akivel elmehetek az es-

küvőre. Az FBI-tól kell vinnem valakit, aki részt vesz az ese-ményen, és fültanúja a beszélgetésünknek. Nem tudom, hogyTravis hogyan reagál majd. Egy ügynöknő jó villámhárító

lehet. Polanski szer int maga a tökéletes jelölt. - De miért én? - Név szerint magát említette. - És Val? Vagy Constance? Maddox húzódozva szemlélte az ujjait, miközben az aszta-

lon dobolt.- Olyat javasolt, aki nem üt el a többiektől. - A többiektől? - ismételtem meg összezavarodva.



- Két öcsém is olyan nőt szeret, akik meglehetősen... szó-

kimondóak. -

Én szókimondó vagyok? - kérdeztem a mellemre mutat-va. - A francba is, komolyan beszél? - nyújtogattam a nyaka-mat. - És Valról mi a véleménye?

- Látja? - nyújtotta felém a kezét. - Abby vagy... Camille,Trent barátnője is pontosan ezt mondaná.

- Trent barátnője? - Trent a másik öcsém.

- Trent az öcséd. Meg Travis is. Te meg Thomas vagy. Kit

nem említett még? Talabért és Timont?

Maddox nem derült rajta. - Taylort és Tylert. Ikrek. Trent és köztem születtek.

- Mi ez a T-kultusz? - Muszáj volt megkérdeznem, bár azegész beszélgetés halálosan felbosszantott.

-

Közép-nyugati szokás - sóhajtott fel. - Mit tudom én.Szükségem van magára, Lindy, hogy elkísérjen a testvéremesküvőjére. És hogy segítsen rábeszélni, hogy ne menjen bör -tönbe.

- Nem lehet olyan nehéz meggyőzni. A börtönnel szemben az FBI igazán kívánatos alternatíva.

- De beépített ügynök lesz. Titkolnia kell a felesége elől.

- Na és?

- Travis tényleg nagyon, nagyon szereti a feleségét. - Ahogy a többi titkos ügynökünk is - csattantam fel, mert

a legcsekélyebb szánalmat sem éreztem iránta. - Travisnak múltja van. Az Abbyhez fűződő kapcsolata

változékony, és Travis az őszinteségben látja a házasságukiránti elkötelezettsége zálogát.

- Unalmas, Maddox. A titkos ügynökeink egyszerűenelmondják a partnereiknek, hogy nem beszélhetnek a



munkájukról, és ezzel az ügy le van zárva. Ő miért nem tehetimeg ugyanezt?

-

Semmit sem mondhat neki. Olyan nyomozásban lesz be-épített ügynök, ami érinti Abby apját is. És ez egész biztosan problémát jelent majd a házasságukban. Travis nem kockáztatszívesen olyasmit, ami együtt járhat Abby elvesztésével.

- Majd hozzászokik. Biztosítunk neki egy egyszerű, bom-

babiztos alibit, és ragaszkodunk hozzá. Maddox megrázta a fejét.

- Ebben az ügyben semmi sem egyszerű, Liis. Kivételesen

ötletgazdagon kell megoldanunk, hogy Abby ne derítsen kisemmit. - Felsóhajtott, és felnézett a mennyezetre. - Annak alánynak piszkosul jól vág az esze.

Összehúzott szemmel fürkésztem az arcát, mert bizalmat-lanságot ébresztett bennem, hogy a keresztnevemen szólított.

-

A VKÜ azt szeretné, ha elmennék. És maga? - Nem rossz ötlet. - A barátságunk rossz ötlet, de az nem, hogy egész hétvé-

gén úgy teszünk, mintha egy pár lennénk?

- Travis... nehéz ezt elmagyarázni. - Úgy gondolod, hogy erőszakra adja a fejét?

- Tudom, hogy így lesz.

- Feltételezem, nem akarod, hogy lelőjem, ha így lesz.Maddox megsemmisítő pillantást vetett rám.

- És magát lelőhetem? - kérdeztem. A szemét forgatta, énmeg feltartottam a kezem. - Csak próbálom tisztázni az ügy-

ben játszott szerepemet. - Travis rosszul viseli, ha nincs választási lehetősége.

Küzdeni fog, ha úgy érzi, elveszítheti Abbyt. Vagy azértveszíti el, mert hazudik, vagy mert börtönbe kerül, nem



valami remek választási lehetőségek. Lehet, hogy elutasítjaaz egyezséget.

-

Ennyire szereti?- Nem ez a megfelelő szó arra, amit Abby iránt érez. Ha

azzal fenyegetik, hogy elveszítheti, olyan, mintha az életét fe-

nyegetnék. - Nagyon... drámai. Maddox elgondolkodott. - A drámaiság a kapcsolatuk szerves része. - Értem.

- Trent meglepetés legénybúcsúztatót szervezett előtte

való estére a szülővárosomban... az illinoisi Eakinsben. - Hallottam róla - mondtam. Amikor Maddox zavartan

rám pillantott, magyarázni kezdtem. - Chicagóba menet ésonnan jövet néhányszor elhajtottam a város mellett.

Maddox bólintott. -

Másnap kocsival kimegyünk az O'Hare Nemzetközi Re- pülőtérre, és onnan St. Thomasra repülünk. Constance majde-mailben elküldi a dátumokat és az útvonalat.

Vegyes érzelmek dúltak bennem azzal kapcsolatban, hogyaz idejövetelem után ilyen hamar haza kell térnem.

- Oké. - Mint mondtam, úgy állítjuk be, mintha egy pár lennénk.

A családom úgy tudja, hogy marketinggel foglalkozom, ésszeretném, ha meg is maradnának ebben a hitben.

- Nem tudják, hogy FBI-ügynök?

- Nem.- Megkérdezhetem, miér t?- Nem.Pislogtam egyet.

- Oké. Feltételezem, hogy Eakinsben és St. Thomason egyszobában alszunk.



- Úgy van. - Még valami?

- Egyelőre nincs más. Felálltam. - Kellemes napot, uram.Megköszörülte a torkát. A reakcióm láthatóan meglepte. - Köszönöm, Lindy ügynök. Sarkon fordulva hirtelen nagyon is tudatában lettem min-

den mozdulatomnak: amilyen gyorsan lépkedtem, ahogy akarom lengett, vagy amilyen karót nyelve kihúztam magam

távozás közben. Nem akartam semmit sem mutatni. Magamsem tudtam biztosan, mit érzek a várható úttal kapcsolatban,és azt sem szerettem volna, ha Maddox ezen spekulál.

Amikor visszaértem az irodámba, becsuktam az ajtót, éscsaknem belerogytam a székembe. Keresztbevetettem a lába-mat, és feltettem az íróasztalra.

Sawyer ügynök bekopogott az ajtón, majd várakozástelje-sen rám meredt az üvegfalon át. Intettem, hogy menjen el. Maddox örült, hogy áthelyeztek San Diegóba, a VKÜ úgy

véli, túlságosan szókimondó vagyok, még „Dugulj el" Valnálvagy Davies-lotyó-ügynöknél is. Lepillantottam a ropogósra keményített, világoskék, legombolt gallérú blúzomra és atérdet takaró szoknyámra.

Csesszék meg, én igenis diplomatikus vagyok! Csak azért,mert ami a szívemen a számon, még nem vagyok tapintatlan!

Elvörösödtem mérgemben. Azt képzeltem, bealkonyultmár annak a világnak az FBI-nál, amikor a nőket szoptatósdadáknak és punciknak nevezték. A szexista megjegyzésekettevő férfi ügynökök többségébe a többi ügynök gyorsan

belefojtotta a szót, még akkor is, ha nem voltak tudatában amagam vagy más nő jelenlétének .



Hogy nem vagyok tapintatos? Majd megmutatom az egészkiba szott osztag előtt, mennyire diplomatikus tudok lenni!

A szám elé kaptam a kezem, bár nem káromkodtamhangosan. Lehet, hogy nem járnak messze az igazságtól. A vonalas telefon kétszer, élesen megcsörrent. A fülemhez

emeltem a kagylót. - Lindy.

- Maddox beszél. Kihúztam magam, pedig nem is láthatott.

- Van még egy oka, amiért maga a megfelelő jelölt, és

amit nem említettem a VKÜ-nek.

- Tűkön ülve várom, hogy elárulja - mondtam monotonhangon.

- Párnak adjuk ki magunkat, és szerintem... azt hiszem,maga az egytlen női ügynök, akivel feszélyezettség nélkül el

tudom játszani ezt a szerepet. - Elképzelni sem tudom, miért. Tíz másodpercig síri csend következett. - Csak tréfáltam. Jó tudni, hogy nem csak azért, mert a

VKÜ szerint repedtsarkú vagyok. - Tisztázzunk valamit. A VKÜ nem mondott ilyet, ahogy

én sem.

- Bizonyos tekintetben mégis ezt mondta.

- Nem úgy értettem. És behúznék annak, aki valaha isilyet állítana magáról.

Most rajtam volt a hallgatás sora. - K... hm... köszönöm. - Más reakció hirtelen nem jutott

eszembe.- Figyelje, mikor fut be Constance-tól az e-mail.

- Igen, uram.- Viszhall, Lindy.



Visszatettem a kagylót a tartóra, aztán az előbbi pozícióbatettem a lábam, és az utazáson elmélkedtem. Több éjszakát is

kettesben töltök Maddoxszal, mint a barátnője, és ezegyáltalán nem zaklatott fel annyira, mint ahogy szerettemvolna.

Próbáltam nem mosolyogni. Nem akartam, ezért inkább ahomlokomat ráncoltam, és ez volt a legnagyobb hazugságazóta, hogy azt mondtam Jacksonnak, és magamnak is

persze, hogy boldog vagyok vele Chicagóban.

Val halkan kopogott, aztán megkocogtatta az óráját.Bólintottam, ő pedig elment.

Nem tudtam, Maddox mennyit szeretne ebből másokkalmegosztani. Az első éjszakánk titkának és az ötös osztagbanvaló jelenlétem céljának megőrzése így is elég nehéz volt.

Nem volt szerencsésnek mondható, hogy Val volt az egyetlen

barátom San Diegóban, és a követelőzésével mindenben céltért.



HATODIK FEJEZET

Az UJJAIM GÖRCSÖSEN TÚR TAK A HAJAMBA, AHOGY A

KÉPERNYŐN LÁTható szavakra próbáltam koncentrálni. Többmint két órája bámultam a monitoromat, és a szemem előttkezdtek összefolyni a szavak.

A külső ablakok előtt leengedtem a redőnyt, de a naple-

mente sugarai bekúsztak a réseken, aztán órákkal korábbanmár ki is hunytak. Miután átnéztem a Travis ügyét tartalmazóaktát, az este hátralevő részét azzal töltöttem, hogy kisüssem,hogyan menthetném meg attól, hogy a tűz miatt leültessék, dea beépített ügynöki megoldás nemcsak a legjobb megoldás,hanem az egyetlen is volt. Travis balszerencséjére a testvére

olyan remekül értett a munkájához, hogy az FBI úgy érezte,az iroda javára válna, ha felvennének még egy Maddoxot. ígynem pusztán titkos ügynök lesz, de be is sorozzák.

Kopogás hallatszott, és Sawyer ügynök az ajtóm elejérecsavarozott fémtartóba csúsztatott egy dossziét. A tartót azérttették oda, hogy az ügynököknek ne kelljen háborgatniukminden jóváhagyási kérelemmel, de Sawyer kinyitotta az

ajtót annyira, hogy beférjen a feje, és a képére ragyogó,sokfogú mosoly ült ki.

- Későre jár - közölte. - Tudom - fektettem az államat a tenyerem élére. Nem

vettem le a szemem a képernyőről. - Péntek van. - Tisztában vagyok vele - válaszoltam. - Kellemes hét-

végét.



- Gondoltam, szívesen megvacsorázna valahol. Biztos máréhen hal.

Maddox lépett be az irodámba. Velem távolságtartóan, dekedvesen bánt, Sawyerre viszont dühösen, villámló tekintettelnézett.

- Lindy ügynökkel két perc múlva megbeszélésem lesz. - Megbeszélés? - kuncogott Sawyer. Maddox átható tekin-

tete alatt lehervadt a mosolya. Végigsimította a nyakkendőjét,aztán megköszörülte a torkát. - Komolyan?

- Jó éjt, Sawyer ügynök.

- Jó éjt, uram - válaszolta, majd elnyelte a folyosó.Maddox az egyik klub fotelhoz ballagott, és fesztelenül akarfára tett kézzel hátradőlt.

- Nincs is megbeszélésünk - mondtam a monitorra szege-zett tekintettel.

-

Nincs - hagyta rám fáradtan Maddox. - Kinevezett a főnökének. Előbb-utóbb hagynia kell, hogy

beszéljen velem. - Én nem így látom. Oldalra dőltem, hogy lássam az arcát, az én arcomat még

összenyomta a tenyerem. Kétkedve ráncoltam a homlokomat. - Rémesen fest - jegyezte meg.

- Ön még rosszabbul - hazudtam.

Valójában úgy nézett ki, mint egy Abercrombie-modell akomoly, mégis érzéketlen tekintet sem hiányzott -, ésvéletlenül azt is tudtam, hogy az öltöny meg a nyakkendőalatt is úgy fest. Gyorsan visszahúzódtam a számítógépemmögé, mielőtt rajtakapott volna, hogy a tekintetem a

piszkosul feledhetetlen ajkain időzik. - Éhes? - kérdezte. - Rettenetesen.



- Vegyünk valamit. Én vezetek. - Még sok a dolgom - ráztam a fejemet.-

Ennie akkor is kell.- Nem.- A fenébe is, maga nagyon makacs. A hatás kedvéért ismét kikukkantottam a képernyő mögül. - Davies ügynök azt mondja, hogy kifeküdtem magamnak

a vezetői állást. Van fogalma, milyen nehéz rávenni azügynököket, hogy komolyan vegyenek, amikor besétálok ide,

és első nap kinevezést kapok? - Igazság szerint a második napon. És Davies ügynök

tényleg a csúcsig kifeküdt magának mindent, mármint a sajátcsúcsáig. Tovább már valószínűleg nem léphet.

- Adott már neki fizetésemelést? - vontam fel a szemöl-dökömet.

-

Ugyan dehogy!- Nos, Davies talán tényleg kifeküdt magának mindent, de

gyakorlatilag mégis igaza van. És ez nem hagy nyugodni.Túlórázom, hogy elhitessem magammal, kiérdemeltem a

pozíciómat.

- Ne légy gyerekes, Liis. - Te se, Thomas.

Úgy sejtettem, mintha egy leheletnyi nevetés szakadtvolna fel belőle, de úgy tettem, mintha nem hallottam volnasemmit. Csak egy önelégült vigyort engedtem megmagamnak a kettőnket elválasztó, megvilágított képernyőmögött.

Az utcáról dudálás és sziréna hallatszott. Odakint folyt to-vább az élet, nem érintette, hogy sokáig dolgozunk, és magá-

nyosan tengetjük a napjainkat, hogy eggyel kevesebb maffia-főnök, pornóhálózat és szabadon garázdálkodó



sorozatgyilkos nélkül hajthassák álomra a fejüket. Mindenáldott nap a vadászatért és az elfogásért törtem magam, vagy

legalábbis régeb ben ez volt a feladatom. Most az volt adolgom, hogy Thomas öccse ne kerüljön börtönbe.Mindenesetre így éreztem.

Önelégült vigyorom lassan lehervadt. - Mondd meg az igazat - kértem a számat eltakarva.

- Igen, éhes vagyok - mondta Thomas monoton hangon.- Nem erről van szó. Mi a célod? El akarod kapni Bennyt

vagy Travist szeretnéd megóvni a börtöntől? - A kettő elválaszthatatlan egymástól. - Válaszd ki az egyiket. - Gyakorlatilag én neveltem fel az öcsémet. - Ez nem válasz. Thomas nagy levegőt vett, aztán kifújta, és

megereszkedett a válla, mintha a válasz súlyként nehezednerá. - Az életemet adnám, hogy az övét megmerítsem. Bármi-

kor szívesen lepasszolnám ezt a megbízást. Volt már rá példa. - Otthagytad az állásod?

- Nem és nem. Nem akarok róla beszélni. - Értem. - Én sem akartam a lányról beszélni.

- Érted?! Az irodában mindenkit megöl a kíváncsiság.

- Most mondtad, hogy nem akarsz róla beszélni - mered-tem rá dühösen. - De van valami, amit tudni szeretnék.

- Mi lenne az? - kérdezte óvatosan. - Kiket ábrázolnak a fényképek az asztalodon?

- Miből gondolod, hogy emberek vannak rajtuk? Lehet,hogy macskák.

Az arcomról letöröltek minden érzést. - Nincsenek is macskáid.



- De szeretem őket. Hátradőltem, és mérgesen az asztalra csaptam.-

Nem szereted a macskákat. - Ennyire nem ismersz.Ismét elrejtőztem a monitor mögött. - Tudom, hogy vagy egy csodákra képes macskaszőr -eltá-

volító keféd van, vagy nincs macskád. - Attól még kedvelhetem őket. - Az idegeimre mész - hajoltam félre. Alig látható mosoly

játszott az ajkán. - Menjünk vacsorázni. - Csak akkor, ha megmondod, ki van a képeken. Thomas

a homlokát ráncolta. - Nézd meg, amikor legközelebb az irodámban jársz. - Lehet, hogy megteszem.

-

Helyes.Pár másodpercig hallgattunk, aztán végül én törtem meg a

csendet.- Segítek neked. - Hogy elmenjünk vacsorázni?

- Segítek, hogy segíthess Travisen. Feszengeni kezdett aszékén.

-

Nem tudtam, hogy nem akarsz.- Lehet, hogy nem kéne biztosra menned velem kapcso-

latban.

- Lehet, hogy nem kéne igent mondanod - vágott vissza.Lecsaptam a laptopom fedelét.

- Nem mondtam igent. Csak annyit mondtam, hogy figye-lem majd, mikor fut be az e-mail Constance-tól.

- Kénytelen leszek rajtad tartani a szemem - mondtaösszehúzott szemmel.



Elégedetten mosolyodtam el. - Úgy bizony! Megszólalt a mobilom, és Val neve jelent meg a kijelzőn,

benyomtam, és a mobilt a fülemhez emeltem. - Szia, Val. Igen, most végzek. Rendben. Húsz perc

múlva. - Kinyomtam a hívást, és letettem a telefonomat az asz-

talra.

- Ez rosszul esik - ellenőrizte Thomas is a telefonját. - Éld túl valahogy - húztam ki az alsó fiókot, hogy előve-

gyem a táskámat és a kulcsaimat. Összevonta a szemöldökét. - Marks is megy?- Nem tudom - válaszoltam, mielőtt a vállamra tettem a

táskám szíját. A folyosón valahol messzebb porszívókat tologattak. Csak

a lámpák fele égett. A takarítószemélyzeten és kettőnkönkívül senki sem maradt már abban a szárnyban. Thomas arckifejezése láttán felébredt a lelkiismeretem.

Félrebillentettem a fejemet.

- Szeretnél jönni?

- Ha Vallal mész, kevésbé lenne kínos, ha Marks is ottvan - állt fel.

- Egyetértek. - Elgondolkodtam a javaslatán. - Hívd meg.

Thomas szeme felcsillant. Felemelte a mobilját, és gyorsan beírt egy SMS-t. A telefon másodperceken belül visszacsipo-

gott. Thomas felpillantott rám. - Hova mentek?

- A belvárosba, egy Kansas City Barbeque nevű helyre.Thomas kurtán felnevetett.

- Val a hivatalos turistalátványosságokat veszi sorra? -Elmosolyodtam.





- Nem - vallottam be, mielőtt felhörpintettem volna az ita-

lomat. - Elmegyek.-

Micsoda? Ne! - duzzogott Val. Aztán elmosolyodott, ésvisszahúzta lebiggyesztett alsó ajkát. - Nincs is kocsid. Nemmehetsz el.

- Taxit hívtam. Val tekintete hűen tükrözte becsapottságát. - Hogy mered?- Hétfőn találkozunk - igazítottam a vállamra a táskám

szíját. - Hétfőn? És mi lesz holnap? Egy isteni szombat estét

csak úgy elpocsékolsz? - Ki kell csomagolnom, és szeretnék egy kis időt tölteni a

lakásban, amiért fizetek. Val megint duzzogott.

-

Rendben.- Jó éjt, Lindy - köszönt el Marks, mielőtt ismét Val felé

fordult a figyelme.Kiléptem a teraszra, és udvariasan rámosolyogtam a kint

ülő vendégekre. A fentről lógó fényfüzértől olyan érzésem tá-madt, mintha vakáción volnék. Még most sem szoktamhozzá, hogy normálisnak tekintsem a balzsamos levegőt és a

rövid ujjú blúzt. Ahelyett, hogy Chicago fagyos tundráinsteppelt, meleg kabátban caplattam volna, nyári ruhában ésszandálban mehettem ki a szabadba, ha éppen arra támadtkedvem, még kora hajnalban is.

- Már elmész? - sietett ki utánam Thomas. - Igen. Szeretnék mindent kicsomagolni a hétvégén. - Hadd vigyelek haza.

- Elfoglaltnak látszol - néztem kissé hátrahajolva az abla-kon át látható rajongóira.



- Szó sincs róla. - Megrázta a fejét, mintha tisztábankellett volna lennem az ellenkezőjével.

Amikor így nézett rám, úgy éreztem, mintha én lennék azegyetlen ember a városban. Megdobbant a szívem, és arravágytam, bárcsak feltámadna bennem az iránta táplált kisgyűlölet.

- Nem vihetsz haza. Ittál. Letette a félig kiürült Coronás üvegét egy asztalra. - Józan vagyok. Esküszöm. A csuklómra pillantottam.

- Szép - jegyezte meg.

- Kösz. A szüleimtől kaptam a születésnapomra. Jacksonsosem értette meg, miért viselek olyan apró órát, amelyenmég számok sincsenek.

Thomas eltakarta a kezével az órámat, a keze másfélszerkörülérte karcsú csuklómat.

-

Hadd vigyelek haza.- De már taxit hívtam. - Túlélik. - Nem is...

- Liis - a keze a csuklómról a kézfejemre csúszott, így ve-zetett a parkoló felé -, hisz amúgy is egyfelé megyünk.

A mosolya melegségétől még jobban hasonlított arra az

idegenre, akit hazavittem, és nem az emberevő óriásra, akit azirodában megismertem. Nem engedte el a kezem, míg afekete Land Rover Defenderjéhez nem értünk. A kocsi velemegykorúnak látszott, bár Thomas sokat változtatott ésfrissített rajta, és makulátlanul tisztán tartotta.

- Mi az? - kérdezte, amikor beült a vezetőülésbe, és észre-vette az arckifejezésemet.

- Furcsa, hogy ilyen kocsid van városi közlekedésre.



- Igazad van, de nem cserélhetem le. Sok emlékemfűződik hozzá. Az eBay-en vettem, amikor ideköltöztem.

A négyéves, ezüst Toyota Camrymat Chicagóbanhagytam. Nem volt annyi félretett pénzem, hogy áthozassam,és nem vonzott az sem, hogy ekkora utat tegyek meg vele,így most a szüleim felhajtóján állt, a szélvédőjén fehércipőpasztával az ELADÓ szó és a mobilszámom díszelgett.Az eBay meg sem fordult a fejemben. Annyira elszántanzártam ki a gondolataimból Jacksont és az otthonomat, hogy

Chicagóban senkire és semmire sem gondoltam. Nem hívtamfel a régi barátaimat, de még a szüleimet sem.

Thomas nem zavarta meg a merengésemet, ő is elmerült amaga világában, miközben a terepjárójával a házunkig haj-tott. A kezem elhagyatott volt, amióta elengedte, hogykinyissa előttem a kocsiajtót. Amikor leparkolt, és aztán futva

megkerülte a kocsit, hogy úriemberként kisegítsen,igyekeztem nem reménykedni abban, hogy megint megfogja

a kezem, de nem jártam sikerrel. Thomas azonban csalódástokozott.

Összefont karral indultam el, hogy úgy tegyek, minthaamúgy sem fogtam volna meg a kezét. Amint beértünk a ház-

ba, Thomas megnyomta a lift hívógombját, és szótlanul

vártuk, hogy megérkezzen. Amikor kinyílt az ajtó, intett,hogy lépjek be, de ő nem követett.

- Te nem jössz?

- Nem vagyok még fáradt. - Visszamész?

Elgondolkodott rajta, aztán megrázta a fejét. - Nem. Valószínűleg átmegyek a túloldalra. - A Vitorlás kocsmába?



- Ha most rögtön felmennék veled... - kezdte, de az ajtó becsukódott, és nem fejezhette be.

A lift felkúszott négy emeletet, aztán kiengedett magából.Bár nevetségesnek éreztem magam, mégis a folyosó végénnyíló ablakhoz siettem, és Thomas után néztem, aki zsebrevágott kézzel vágott át az utcán. Megmagyarázhatatlanszomorúság fogott el, amíg meg nem állt, és fel nem nézett.Amikor találkozott a tekintetünk, szelíd mosolyra húzódott aszája. Intettem neki, ő visszaintett, aztán folytatta az útját.

Félig zavartan, félig feldobottan mentem a lakásomhoz, ésa táskámban kotorászva kerestem a kulcsaimat. Fémcsikorgott fémen, ahogy becsúsztattam a kulcsot a zárba, éselfordítottam a gombot. Azonnal becsuktam magam mögöttaz ajtót, majd egymás után helyére tettem a láncot, ésrátoltam a reteszt.

A lakásban felhalmozott dobozok lassanként bútor jellegétkezdték ölteni. Lecsúsztattam a táskámat a vállamról amellettem lévő kis asztalra, és lerúgtam a cipőmet. Hosszú,magányos éjszaka elé néztem.

Összerezzentem a három hangos kopogástól, és anélkül,hogy belenéztem volna a kukucskálóba, a zárakat, láncot ki-kapcsolva olyan kapkodva nyitottam ajtót, hogy a feltépett aj-

tószárnytól meglibbent a hajam. - Jó estét - pislogtam.- Ne vágjon olyan elkenődött arcot - nyomult el mellettem

Sawyer, és bement a nappaliba. Leült a kanapémra, hátradőlt a párnákra, és kinyújtott

karjait a párnák tetejére fektette. Otthonosabban érezte magáta lakásomban, mint én.

Nem vettem a fáradságot, hogy megkérdezzek egy FBI-ügynököt, honnan tudta, hol lak om.



- Mi a fenét keres itt, bejelentés nélkül?

- Péntek van. Egész héten próbáltam magával beszélni.

Odaát a szomszédos épületben lakom. Kint voltam, azelektromos cigimet szívtam, amikor Maddox bekísérte magátide, de aztán egyedül ment át a Vitorlás kocsmába.

- Nem értem, ebből hogy következik egy meghívás a laká-somra.

- Bocs - mondta, de szemernyi megbánás sem volt a hang- jában. - Átjöhetek?

-

Nem.- Maddox kisöccséről van szó. Ez elgondolkodtatott. - Mi van vele?Sawyer élvezte, hogy végre csak rá figyelek. - Elolvasta az aktámat? - Igen.

-

Elejétől a végéig? - Igen, Sawyer. Ne lopja az időmet. - Olvasta azt a részt Bennyről, hogy megpróbálta alkal-

mazni Travist? A VKÜ elrendelte, hogy Maddox faragjon be-

épített embert a testvéréből. Olyan kapcsolatai vannak, mintsenk i másnak.

- Ezt is tudom. - Nem akartam elárulni neki, hogy Travist

már kiszemelték arra, hogy felvegyék az FBI-hoz. Azösztöneim azt súgták, hogy ezt tartsam meg magamnak.

- És azt is tudta, hogy ez egy szar ötlet? Abby Abernathyrévén kell bejutni.

- Nincs jóban az apjával. Travis az ügy szempontjából ér -tékesebb.

- Abby Abernathy elragadta magával Travist Vegasba, éshazudott az alibit illetően. Trenton ott volt a mérkőzésen.Tudta, hogy az öccse is ott van. Az egész család falazott.



- Thomast kivéve. Elkeseredetten sóhajtott, és a térdére könyökölve

előredőlt. - Most már Thomas? Dühösen meredtem rá. - Egy éve hajtogatom Thomasnak, hogy használjuk fel

Abbyt. Sokkal jobb beépített ember lenne. - Nem értek egyet - feleltem keresetlenül. A kanapé szélére csúszott, és széttárta a karját. - Csak azt kérem... hallgasson végig.

- Mi értelme? Ha Travis rájön, hogy kényszerítettük a

feleségét, a műveletnek annyi. - Akkor hát az a jobb megoldás, ha a labilis embert bevon-

juk mint beépített embert? - kérdezte pléhpofával. - Szerintem Maddox ismeri az öccsét, és az ő kezében van

a vezetés ebben az ügyben. Bíznunk kell benne. -

Egy hete ismeri. Megbízik benne? - Nem, még egy hete sem. De igen, megbízom benne. - Túlságosan szoros szálak fűzik ehhez az ügyhöz. Az

öccséről van szó. A fenébe is, még az igazgató is túlságosankötődik! Valami ismeretlen oknál fogva szinte örökbefogadta Maddoxot. Lehetne több eszük. Nem én vagyokhülye. Ésszerűen gondolkodom, és megőrjít, hogy senki sem

hallgat rám. Ekkor jelent meg maga: független, és döntésihelyzetbe került. Gondoltam, végre itt az esély, és kutyalegyek, ha Maddox nem szándékosan tart távol magától.

- Ezt elismerem - mondtam.- És ami még rosszabb: minél hangosabban mondom a

magamét, annál kevésbé hallanak meg. - Lehet, hogy meg kellene próbálnia halkabban beszélni.

Sawyer a fejét csóválta. Amikor elfordult tőlem, égő, kékszemében kihunyt a tűz.



- Jézusom, Lindy... Nem kell egy kis segítség a kipakolás-

hoz?

El akartam küldeni, de egy kis segítséggel sokkalgyorsabban haladtam volna.- Tulajdonképpen…

Ismét feltartotta a kezét. - Tudom, milyen a hírem az irodában. A felét, na, jó, a

javát elismerem. De nem vagyok mindig faszfej. Segítek,aztán elhúzom a csíkot. Esküszöm.

Rámeredtem.- Leszbikus vagyok.

- Ugyan már. - Igaza van, de nagyobb az esély arra, hogy az legyek mint

hogy magával lefeküdjek. - Megegyeztünk. Bár nagyon vonzónak találom, és a

valóságban nem is tagadnám, hogy mindent elkövetnék, hogya bárból felvigyem a lakásomra, tudnia kell, hogy báridőnként egy igazi szemétláda és kurvapecér, ostoba azértnem vagyok.

Sosem feküdnék le a főnökömmel. Sawyer megjegyzésétől elpirultam. Hátat fordítottam neki. Déli sármja rám is hatással volt bár a józan eszem azt

diktálta, hogy minden nő, aki tiszteletre vagy kapcsolatravágyik, csak az idejét vesztegeti vele.

Lehet, hogy Sawyer nőfaló volt, és még az esetektöbbségében seggfej is de át lehetett látni rajta. Ha tartom ahárom lépés távolságot, még jól járhatok vele, gondoltam, sőtmég össze is barátkozhatunk.

A konyhár a mutattam.

- Kezdjük ott.



HETEDIK FEJEZET

EGY MAJDNEM TISZTA HÁLÓSZOBÁBAN ÉBREDTEM. A

RUHÁIM MÁR VAGY a szekrényben lógtak, vagy összehajtogatva feküdtek a

komód fiókjaiban. Sawyerrel sikerült majdnem az összesdobozt kicsomagolni, és még a rendetlenséget is

eltakarítottuk, kivéve néhány, láda lezárására szolgáló csavartés üres dobozt, amelyeket széttéptünk és kitettünk az ajtó elé.

Szürke tréningfelsőmre és sötétkék sportnadrágomra terí-tettem a bolyhos, fehér köntösömet, aztán kinyitottam a hálóajtaját, és kinéztem a konyhába meg a nappaliba. Valójábanegyetlen helyiség volt, amelyet egy konyhapult választott el;

főzésre, de akár reggelizésre is lehetett használni. Kis lakás volt, de nem is volt nagyobbra szükségem. Agondolat, hogy az egész lakás csakis az enyém, majdnem arrakésztetett, hogy nagy levegőt véve rázendítsek Maria dalára A

mu zsika hangjából, amíg eszembe nem jutott, hogy nemvagyok egyedül.

Sawyer a kanapémon feküdt, és még mindig aludt. Két és

fél üveg borral végeztünk, mire kidőlt. Egyik karját átvetettea szemén, és az egyik zoknis lába a padlón volt, valószínűlegazért, hogy ne forogjon vele a világ. Elmosolyodtam. Még ré-

szegen is betartotta az ígéretét, hogy nem kezd ki velem, ésezzel igen nagy tiszteletet vívott ki magának, mire a kanapénhagytam, hogy a szobámba menjek.

A siralmasan feltöltött szekrényekben turkálva valami ehe-

tőt kerestem, amit a macskajajom is elvisel. Már éppen a sóskekszig jutottam, amikor kopogtattak.



A rózsaszín-fehér vászonpapucsomban, melyet az anyám-

tól kaptam egy évvel korábban karácsonyra, az ajtóhoz

sasszéztam. A fenébe is, gondoltam. Ma már fel kell hívnom. Kikapcsoltam a láncot, és elhúztam a reteszt, aztán elfordí-tottam a gombot, és kikukkantottam az ajtórésen.

- Thomas! - kiáltottam meglepetten. - Szia. Bocs, hogy tegnap este lepasszoltalak.

- Szó sincs ilyesmiről. - Most ébredtél? - kérdezte, és végigfutott a tekintete a

köntösömön. Szorosabbra húztam az övet. - Kipakolás közben is folyt a buli. - Szükséged van segítségre?

- Nincs. Kész vagyok.A tekintete ide-oda járt, felébredt benne a nyomozó. Ezer -

szer láttam már ezt az arckifejezést. - Egyedül kicsomagoltál ennyi mindent?

Elég volt, hogy ne válaszoljak rögtön, és máris az ajtóratette a kezét, és lassan benyomta. Azonnal fellobbant a

haragja.- Mi a faszt keres ez itt? - Visszatoltam az ajtót az előbbi

helyére.

- A kanapén alszik, Thomas. Az isten szerelmére, hisz ki-

szúrja a szemed. Beljebb hajolt, és suttogva így szólt. - Én is voltam már azon a kanapén. - Cseszd meg - vágtam rá. Be akar tam zárni az ajtót, de Thomas nem engedte. - Mondtam, hogy ha zaklat, szólj nekem. Összefontam a

karomat.



- Nem zaklatott. Kellemes estét töltöttünk együtt.Megvillant a tekintete, a szemöldökét összehúzta. Egy lépést

tett felém, és halkabban folytatta. - Ha fontosnak tartod, mit gondolnak rólad, nem kéne

hagynod, hogy Sawyer nálad töltse az éjszakát. - Szükséged van valamire? - kérdeztem. - Mit mondott neked? Beszélt az ügyről is?

- Miért? - Csak válaszolj a kérdésemre, Lindy - préselte ki a fogai

között. - Be akarja építeni Abbyt. Bólintottam. - És? - kérdezte. Meglepett, hogy engem kérdez. - Az öcséd nem engedi majd. Egyébként sem gondolom,

hogy Abbyben meg lehet bízni. Az aktája szerint labiliskapcsolatuk ellenére is sokszor az apja segítségére sietett.

Nem adná fel, csak legfeljebb Travisért. Előbb le kellenetartóztatnunk. Akkor, és talán csakis akkor lenne hajlandó belemenni a játék ba.

Thomas felsóhajtott, és gondolatban lehordtam magamazért, hogy hangosan elmélkedtem.

- Neked kellene letartóztatnod - helyesbített Thomas.

- Ezt meg hogy érted?

- Leleplezném magam - suttogta szinte a választ.

- Nem vagy titkos ügynök! Mi az ördögről beszélsz?Thomas egyik lábáról a másikra állt.

- Nehéz elmagyarázni, és a folyosón állva nem is fogom,miközben Sawyer úgy tesz a kanapédon, mintha aludna.

Megfordultam, és Sawyer egyik szeme felpattant.Vigyorogva ült fel.



- Az igazsághoz tartozik, hogy aludtam még, amikor beko pogtál. Kényelmes ez a kanapé, Lindy! Hol szerezted? -

fészkelődött el kényelmesen a párnákon. Thomas szélesebbre tárta az ajtót, és a folyosóra mutatott. - Kifelé! - Nem rúghatod ki a lakásomból! - háborodtam fel. - Kifelé, a rohadt életbe! - üvöltötte Thomas. Kidudorod-

tak az erek a nyakán. Sawyer felállt, nyújtózott egyet, aztán felkapta a holmiját a

hosszú, négyszögletes dohányzóasztalomról. A kulcsa köz benvégigkarcolta az üveglapot. Megállt köztem és az ajtógombközött, az arca csak centikre volt az enyémtől.

- Viszlát hétfő reggel. - Kösz a segítséget - válaszoltam. Igyekeztem - nem sok

sikerrel - egyenlő mértékben elegyíteni a bocsánatkérő hang-

súlyt a hivatalos hangnemmel. Sawyer odabiccentett Thomasnak, aztán kiment a folyosó-

ra. Amikor nyílt és csukódott a liftajtó, Thomas szigorúanrám nézett.

Égnek emeltem a tekintetem. - Hagyd már. Túlságosan igyekszel. Otthagytam, ő meg bejött utánam.

Kivettem a sós kekszet a szekrényből, és elé tartottam. - Reggelit?Thomas láthatóan összezavarodott. - Hogyan?- Másnapos vagyok. A keksz reggelire van. - Hogy érted, hogy túlságosan igyekszem? - Kedvelsz - néztem fel rá. - Hát én... okés vagy, azt hiszem - mondta sután.



- De a főnököm vagy, és úgy véled, nem kéne járnunk,ezért elriasztod az érdeklődőket.

-

Nem semmi elmélet - mondta.Felszakítottam a műanyag zacskót, a tartalma egy részétegy tányérra öntöttem, kitöltöttem egy kis langyos vizet, és a

pultot reggeliző asztalnak használtam. - Azt akarod mondani, hogy nincs igazam?

- Nem tévedsz. De nem emlékszel, hogy azt mondtad, ér -zelmileg nem vagy szabad? Lehet, hogy csak szívességet

teszek Sawyernek.A keksz ropogott a fogam alatt, és még rosszabb lett az

érzés, amelyet a túl sok alkohol utáni, vattával bélelt számokozott. Félretoltam a tányért, és ittam egy kortyot.

- Nem kellene olyan keményen bánnod Sawyerrel.Csapat játékos. Megpróbálod megmenteni az öcsédet. Ez

fontos számodra. Ismeretlen oknál fogva a családod nemtudja, hogy szövetségi ügynök vagy, és most rákényszerítedaz öcsédet, hogy ő is álljon be közénk. Mind értjük, de nemkell letojni minden ötletet, amivel a csapatod előhozakodik.

- Tudod, Liis, a meglátásaid nem mindig helytállóak. Néha mélyebben fekszenek a dolgok, mint amit a felszínenlátsz.

- A probléma gyökeréhez vezető okok nem mindig

egyszerűek, de a megoldás igen. Thomas leült a kanapéra. Zaklatottnak látszott. - Nem értik, Liis, és te sem. Kemény külső maszkom repedezni kezdett, amikor láttam,

hogy az övé lefoszlik. - Talán megérteném, ha elmagyaráznád. Az arcát

dörgölve rázta a fejét. - Tudta, hogy ez lesz majd. Ezért vette rá az ígéretére.



- Kicsoda? Camille?

Thomas felpillantott rám. A kérdésem teljesen

kizökkentette a gondolatmenetéből.- Honnan a csudából jutott ez az eszedbe? Odasétáltam a

kanapéhoz, amely úgy három méterre volt és leültem mellé. - Együtt dolgozunk ezen az ügyön, vagy sem? - Együtt. - Akkor bíznunk kell egymásban. Ha valami közém és az

elvégzendő munka közé áll, akkor eltávolítom az utamból,

akármi legyen is az. - Például engem? - kérdezte halvány mosollyal. Eszembe jutott az edzőteremben folytatott vitánk, és elcso-

dálkoztam, honnan volt bátorságom a KVHÜ-nek azt monda-

ni, hogy álljon félre az utamból. - Rendbe kell ezt tenned, Thomas.

-

Micsodát? - Azt, ami összezavarja a gondolataidat. Sawyer úgy érzi,

túl közel állsz az ügyhöz. Igaza van? Thomas homloka ráncba szaladt.- Sawyer azóta ácsingózik erre az ügyre, hogy a

felettesem elé terjesztettem. Akkor is meg akarta szerezni,amikor főnöknek neveztek ki, meg amikor KVHÜ-nek

léptettek elő. - Ez igaz? Az ügyben elért eredményeid miatt léptettek

elő? Mert Travis Abernathy lányával kezdett járni?

A válaszára vártam. - Nagyrészt azért - nézett a szoba másik végébe komor

arccal. - De ettől eltekintve halálra melóztam magam. - Akkor elég a szarakodásból, és hozzuk be ezeket az em-

bereket.Thomas felállt, és fel-le kezdett járkálni.



- Ha be akarjuk őket hozni, akkor előbb le kell tartóztat-nunk őket, és ennek legegyszerűbb módja a kisöcsém

bevetése. - Akkor tedd ezt.- Tudod, hogy nem ilyen könnyű. Ennyire naiv nem le-

hetsz - förmedt rám. - Tudod, mit kell tenned. De nem értem, miért nehezíted

ezt meg ennyire.Thomas egy pillanatig elgondolkodott, aztán visszaült

mellém. A tenyerét a szájára és az orrára szorította, aztánlehunyta a szemét.

- Akarsz róla beszélni? - Nem - mondta tompán. Felsóhajtottam. - Tényleg nem? Vagy most kéne kikövetelnem, hogy nyílj

meg?

Az ölébe hullott a keze, és hátradőlt. - Rákja volt. - Kinek? Camille-nek?- Az anyámnak. A vallomása súlya ránk nehezedett, mozdulni sem bírtam.

Nem voltam képes másra, mint hallgatni. A padlóra szegezte a tekintetét, a szörnyű emlék csapdájá-

ban vergődött. - Mielőtt anyám meghalt, mindegyikünkkel beszélt. Én ti-

zenegy voltam. Sokat gondolkodtam rajta. Képtelen vagyok...- mondta mély levegőt véve - ... még csak elképzelni is,milyen lehetett mindent, amit egy élet alatt akart a fiainakmegtanítani, kényszerűségből pár hét alatt elmondani.

- Én meg azt nem tudom elképzelni, milyen lehetettneked. Thomas megcsóválta a fejét.



- Minden kimondott és ki nem mondott szava beleégett azemlékezetembe.

Hátradőltem a párnán, a tenyerembe hajtottam a fejem, ésúgy hallgattam, ahogy Thomas elmesélte, hogy nyúlt érte azanyja, milyen gyönyörű volt a hangja, bár már alig tudott be-

szélni, és mennyire tisztában volt vele, hogy az anyja még azutolsó pillanataiban is milyen nagyon szerette. Arragondoltam, vajon milyen asszony az, aki felnevelte Thomast,négy másik fiúval együtt? Milyen ember képes olyan erővel

és szeretettel elbúcsúzni a gyermekeitől, hogy az kitartson agyermekkoruk végéig? Az anyja leírása hallatán elszorult atorkom.

Thomas összevonta a szemöldökét. - Azt mondta: „Apádat ez nagyon megviseli majd. Te

vagy a legidősebb. Bocsáss meg, és tudom, hogy nem

igazságos, de minden rajtad múlik most, Thomas. Ne csakgondoskodj róluk, de jó testvérük is légy."

A két kezemre fektettem az államat, és elnéztem az arcánátfutó változó érzéseket. Nem tudtam, hogyan, de együttéreztem vele, olyannyira, hogy le kellett küzdenem a vágyat,hogy átöleljem.

- Az egyik utolsó dolog, amit anyámnak mondtam, az

volt, hogy megpróbálom. Az, amit most majd Travisszelteszek, egyáltalán nem próbálkozásnak tűnik. Egy fikarcnyitsem.

- Tényleg? - kérdeztem kétkedve. - A rengeteg munkasem, amit ebbe az ügybe fektettél? A kövek, amelyeket megkellett mozgatnod, hogy Travist felvegyék az FBI-hoz, és nesitteljék le?



- Az apám nyugdíjas rendőrnyomozó. Ezt tudtad? - nézettrám sötét, mogyoróbarna szemével. Nyakig merült a múltjá-

ban, a családi hordalékban, bűntudatban és csalódottságban. Sejtelmem sem volt, mennyire fordulhat még rosszabbra atörténete. Félig-meddig attól tartottam, mindjárt bevallja,hogy verték otthon.

Óvatosan megráztam a fejem. - Talán... megütött? Thomas arca eltorzult a felháborodástól.

-

Nem, semmi ilyesmi. - A tekintete elködösült. - Apa ki-szállt pár évre, de jó ember.

- Hogy érted ezt? - Közvetlenül azután, hogy anya utoljára beszélt velem, én

kint sírtam a folyosón, a hálószobájuk előtt. Ki akartam bőgnimagam, hogy a fiúk ne lássanak úgy. Hallottam, hogy anya

arra kéri apát, hogy mondjon fel a rendőrőrsön, ésmegígértette vele, hogy sosem hagyja, hogy a nyomábalépjünk. Mindig is büszke volt apára, a munkájára, de tudta,hogy a halála megvisel majd minket, és nem akarta, hogy apaolyan munkát végezzen, ami révén könnyen árvákkáválhatunk. Apa imádta a munkáját, de megígérte anyámnak.Tudta, hogy anyának igaza van. A családunk nem viselt volna

el több veszteséget. A hüvelykujjával a száját dörzsölte. - Trentonnal és Travisszel túl közel kerültünk hozzá.

Abbyvel együtt mindhárman odaveszhettek volna a tűzben. - Apád tud erről? - Nem. De ha valami történt volna velük, nem élte volna

túl. Megérintettem a térdét. - Jó szövetségi ügynök vagy, Thomas. Felsóhajtott.



- Nem így látják majd. A gyermekkorom hátralévő éveitúgy éltem le, hogy megpróbáltam felnőtt módra viselkedni.

Számtalan álmatlan éjszakámba került, hogy kigondoljam, mimás lehetnék. Nem hagyhattam, hogy apám megszegjeanyámnak tett ígéretét. Ahhoz túlságosan szerette. Nemtehettem ezt vele.

A keze után nyúltam, és két tenyerem közé fogtam. Amúltja sokkal rosszabb volt annál, mint gondoltam.Elképzelni sem tudtam, mennyi bűntudatot hurcolt magával

nap mint nap, mert olyan munkát végzett, amit nem lett volnaszabad.

- Amikor úgy döntöttem, hogy jelentkezem az FBI-hoz, azvolt életem legnehezebb, legizgalmasabb cselekedete.Sokszor próbáltam elmesélni nekik, de képtelen voltam rá.

- Nem kell elmondanod apádnak. Ha tényleg azt hiszed,

hogy nem értené meg, akkor ne mondd el. Nyugodtan meg-tarthatod a titkodat. - De most már Travisnek is meg kelltartania. - Bárcsak... - tettem a kezem az övére - úgy látnád,ahogy én. Az egyetlen lehetséges módon véded meg.

- Én szoktattam szobatisztaságra. Esténként én fürdettem.Apám szeretett minket, de elmerült a gyászában. Miután újállásba ment, volt egy időszak, amikor munka után

eszméletlenre itta magát. Azóta jóvátette. Folyton a bocsánatunkat kéri, hogy a könnyebb utat választotta. DeTravet én neveltem fel. Én kötöztem be a sebeit. Rengetegver ekedésbe kerültem miatta, és mellette harcoltam. Nemhagyhatom, hogy börtönbe kerüljön - csuklott el a hangja.

Megráztam a fejem. - Nem is hagyod. Az igazgató belement, hogy felvegyék.

Kimászott a bajból.



- Érted, hogy mivel kell itt megbirkóznom? Travnek ha-

zudnia kell a családunknak és a feleségének, ahogy nekem is

ezt kellett tennem. De én ezt az utat választottam, és tudom,milyen nehéz, Liis. Travisnek nem lesz választása. Apanemcsak csalódik benne, de Travis még beépített ügynök islesz. Csak az igazgató és a csapatunk tud majd róla.Mindenkinek, akit csak ismer, hazudnia kell, mert tudtam,

hogy a Bennyhez fűződő kapcsolata megszerezheti nekem azelőléptetést. A kibaszott bátyja vagyok! Miféle alja ember

tesz ilyet a testvérével? Thomas önutálatát nagyon nehéz volt nézni, kivált abban a

tudatban, hogy nem lehetett rajta könnyíteni. - Nem csak az előléptetésért tetted. Lehet, hogy ezzel ál-

tatod magad, de én nem veszem be. - Megszorítottam a kezét.A nyomorúsága olyan gyötrelmes volt, hogy még rám is

átter jedt. - És nem kényszerítetted arra, hogy illegálistevékenységben vegyen részt. Csak igyekszel megkímélni atettei következményeitől.

- Trav még gyerek - akadt el a hangja. - Az isten szerel-

mére, még csak most lesz huszonegy. Kölyök még, a francbais, én meg cserbenhagytam. Eljöttem Kaliforniába, és hátrasem néztem, és most nagy bajban van.

- Figyelj rám, Thomas. Először is a fejedben kell rendet

teremtened. Ha te sem hiszel a Travis felvétele mellett szólóérvekben, ő még kevésbé hisz majd bennük.

Két keze közé fogta az enyémet, aztán az ajkához emelteaz ujjaimat, és megcsókolta. A testem, mintha egy mágneshúzná ellenállhatatlanul, alig észrevehetően felé hajolt.Amikor az ajka melege a kezemet érte, féltékenységetéreztem a saját kezem iránt.



Miközben a fejemben a lelkiismeretem háborgott, még so-

sem szerettem volna ennyire felrúgni a saját szabályaimat. Az

egymásnak ellentmondó érzések felét sem éreztem azon azéjszakán, amikor úgy döntöttem, elhagyom Jacksont. Thomascsodálatos, őrjítő és ijesztő hatással volt rám.

- Emlékszem a pasira, akivel az első itteni éjszakámonmegismerkedtem, akire nem nehezedett nyomás, hogy egyirodát vezessen, vagy nem kellett egy nehéz döntésselszembesülnie, ami az öccse megmentését érintette. Mindegy,

mivel áltatod magad, Thomas, jó ember vagy. Rám pillantott, és ingerülten kirántotta a kezét az

enyémből. - Nem vagyok szent, a rohadt életbe! Ha elmondanám

Camille történetét, nem így néznél rám. - Azt hiszem, említetted, hogy Trent barátnője. -

Rosszabb a dolog, mint gondolnád - rázta a fejét. - Szerintem vezeklés számodra Travisen segíteni, hogy el-

kerülje a börtönt. - Közelről sem - állt fel. Utána nyúltam, de nem értem el. Nem akartam elengedni.

Ott volt előttem az egész nap, és nem kellett semmit semkicsomagolnom. Most, hogy Thomas a nappalimban volt,

betöltötte a teret. Féltem, hogy magányosnak érzem majdmagam nélküle.

- Menni fog - biztattam. - Travis szabad lesz. Otthon ma-

radhat az újdonsült feleségével, és jó állása lesz. Mindenszépen elrendeződik.

- Ajánlom is. Isten tartozik nekem, nem is eggyel. Nem anappalimban volt, hanem fényévekre onnét.



- Csak annyi a dolgunk, hogy ne tévesszük szem elől acélt - mondtam. - A fenébe is, a legügyesebb trükknek kell

lennie, amit bármelyikünk is bevetett. A szavaimon rágódva bólintott. - És mi van Camille-lel? - kérdeztem. - Azt kézben tartod?

Thomas elindult az ajtó felé, és a kilincsre tette a kezét. - Majd máskor. Egy napra ennyi elég az igazságból. Amikor becsapódott az ajtó, felrántottam a vállam, és le-

hunytam a szemem. Amikor az a néhány dísz; amelyet

Sawyer felszögelt előző este, már nem zörgött, sértettendőltem hátra a kanapén. Thomasnak meg kellett volnakönnyítenie, hogy megutáljam, de azok után, amit elmondott,ez lehetetlen volt.

Kíváncsi voltam, hogy az FBI-nál ki tud a személyes konf-liktusairól, mármint az öccsével és a vegasi üggyel kapcsolat-

ban, meg arról, hogy elhallgatja a családja előtt, hol dolgozik.Talán Marks, esetleg a VKÜ és az igazgató mindenképpen. Val korábban említette, hogy Thomasnak van egy hozzá

lojális köre, és figyelmeztetett, hogy vigyázzak, mit mondok.Most e körhöz tartoztam én is, és eltöprengtem, hogy azért-e,mert szüksége van a képességeimre, ahogy Sawyerére, vagyazért, mert szüksége van rám.

A tenyerembe temettem az arcom, és felidéztem, milyenérzés volt a bőrömön az ajka, és tudtam, hogy mindkettőbenreménykedem.



NYOLCADIK FEJEZET

Szó SEM LEHET RÓLA - MONDTAM DAVIES ÜGYNÖKNEK .

A fogát összeszorítva, mereven ült az irodai székemen. - Nem kap hárommillió dollárt az adófizetők pénzéből egy

hebehurgya tervre.- De ez nem az, Lindy. Ott van minden az aktában. Ha

hárommilliót utalunk arra a számlára, megszerezzük Vick bi-zalmát.

- Tudja, mennyit ér a szememben egy közvetítő bizalma? - Hárommilliót? - kérdezte Davies, és csak félig volt re-

ménykedő a tekintete.- Nem. Ne lopja az időmet. - Tovább gépeltem a laptopo-

mon, és a programomat ellenőriztem. Megbeszéltem Vállal, hogy vele ebédelek a Bolyhosban,aztán meg kellett kérnem Thomast, hogy beszélhetek -e amásik nyelvszakértővel, Grove ügynökkel az FD-302-esébentalált eltérésekről.

Davies az asztalomra csapott, és felállt. . - Megint egy istenverte parancsolgató... - Morgolódó

hangja úgy halkult, ahogy egyre közelebb ért az ajtóhoz. - Davies ügynök! - szóltam utána. Megfordult, és a mozdulattól meglódult hosszú, barna ló-

farka. Bosszús vonásai megkeményedtek, amikor atekintetünk találkozott.

- Egyet meg kell értenie. Nem vagyok parancsolgató. Én afőnök vagyok.

Davies komor arca ellágyult. Pislogott egyet. - Szép napot, Lindy ügynök.



- Hasonló szépeket, Davies ügynök. - Intettem, hogy

csukja be az ajtót, és amikor becsukódott, feltettem a

fejhallgatót, és belemerültem a digitális fájlba, amelyetThomas aznap reggel átküldött. Az akta, amelyet Grove ügynök pár napja lefordított, né-

hány részlettől eltekintve pontos volt. Korábban szerettemvolna ezekről megkérdezni Thomast, de valami nemstimmelt. Jobbára itt-ott egy-egy szám, de aztán Grovehelytelen néven sorolt be egy gyanúsítottat, és kezdett

teljesen kihagyni dolgokat.Levettem a fejhallgatót, és átmentem a nagyterembe. Lát-

tam, hogy Grove nincs az asztalánál. - Val! - kiáltottam. - Láttad Maddoxot? Odajött

hozzám egy zacskó krumpliszirommal, a másik kezéről pediga sót nyalta.

- Kihallgat valakit a Tálib Fogadóközpontban.Összehúztam a szemöldökömet. - Tényleg így fogjuk hívni? - Mindenki így hívja - vonta meg a vállát. Val a több

millió dolláros épületünk előtti egymillió dolláros épületrecélzott. A látogatók biztonsági ellenőrzőpontjának szánták, ésitt tudtuk kikérdezni az érdeklődésünkre számot tartó

személyeket. Ha ők vagy a barátaik megpróbáltak volnarobbanóanyagot behozni, a főépület nem lett volnaveszélynek kitéve.

Az ellenőrzőpontot valaki elnevezte Tálib Fogadóközpont-nak, ami valami bizarr oknál fogva rajta is ragadt.

Megpöcköltem a jelvényemet - ezzel a szokással győződ-tem meg róla, hogy mindig nálam van, amikor távozom -, éskifelé indultam. Ez általában kellemes sétával járt a parkolónát az ellenőrzőközpontba, de most alacsonyan szálló szürke



felhők takarták a napot, és pár perccel azután, hogy kiléptema betonra, nagy cseppekben esni kezdett.

Fémes illat terjengett a levegőben. Mély lélegzetet vettem.Az elmúlt hetet többnyire a négy fal között töltöttem. Erreigazán nem készültem fel. A fagyos chicagói időben nemesett nehezemre bezárva dolgozni. De ahogy a gyönyörűnapok teltek, a rengeteg munka nagy megerőltetéssel jártolyan időben, ami kifejezetten balzsamos volt.

Felpillantottam az égre. A városszélen villámok cikáztak.

Viharos időben könnyebben megy majd a munka, gondoltam.Benyomtam a kétszárnyú üvegajtót, megráztam a kezem,

és esővíz spriccelt a szőnyegre. Bár bőrig áztam, jó volt akedvem.

Széles mosollyal néztem rá az íróasztal mögött ülő ügy-nökre. Pozitív hozzáállásom, a modorom, vagy az, hogy ilyen

hosszú utat tettem meg az esőben, egyáltalán nem nyűgöztele.

Komoly arcot vágtam, és megköszörültem a torkom. - Maddox különleges ügynök?

A titkárnő hosszan meredt a jelvényemre, aztán a fejével aháta mögé intett.

- A kettes kihallgatóhelyiségben.

- Köszönöm - mondtam. A biztonsági ajtóhoz mentem, és

lehajolva az ajtó melletti falra szerelt, kis, fekete dobozhoztartottam a jelvényemet. Nevetségesen éreztem magam, és azeszembe véstem, hogy mihamarabb be kell szereznem egy ki-húzható jelvénytartót.

Kattant a zár, és beléphettem. Végigmentem a folyosón,aztán benyitottam egy ajtón, és csak ekkor láttam megThomast, aki egyedül állt, és figyelte, ahogy Grove ügynök



kihallgat egy ismeretien alanyt. Morcos, nyurga, ázsiai férfivolt. Élénkszínű edzőruhát viselt.

-

Lindy ügynök - köszönt Thomas. Összefontam a karomat, mert ráébredtem, hogy vizes a blúzom és fázom.

- Mióta tart? - Nem régen. Az alany együttműködő. Hallgattam, ahogy japánul beszélgetnek. Rögtön a homlo-

komat kezdtem ráncolni.

- Mi szél hozott erre? - kérdezte Thomas.

- Kérdéseim voltak Grove néhány átírásával kapcsolatban.Szükségem van az engedélyedre, hogy beszélhessek vele.

- A jakuza-ügyhöz?

- Igen.Közönyösen hümmögött. -

Bizalmas az itteni működésed. - Valaki egy halom jelentését hagyta az ajtómon lévő lá-

dában. Feltételeztem, hogy Grove tudja, hogy én is szakértővagyok, és szerette volna, ha átnézem őket.

- A feltételezések kockázatosak, Liis. Én tettem oda aziratokat.

- Ó!

- És találtál valamit?

- Sok mindent.Az üvegen át a bent ülő három embert néztem. Egy másik

ügynök a sarokban ült, jegyzetelt, de amúgy láthatóan nagyonunatkozott.

- Ki az?- Pittman. A harmadik járművét törte össze. Egy időre iro-

dai munkára rendelték.



Thomasra pillantottam, de az arckifejezése semmit semárult el.

-

Nem lep meg, hogy eltéréseket találtam - közöltem, és adetektívtükrön keresztül Grove-ot figyeltem. Aztán rámutat-tam. - Például most is. Azt fordította, hogy a tizenegy korábbi

jakuza egy olyan épületben él, amelyben mások is, akik utánaz FBI nyomoz.

- És? - Az alany azt mesélte, hogy a jakuzák aktív tagok, és

tizennyolcan vannak, nem tizenegyen. Grove kihagydolgokat. Vagy rosszul beszél japánul, vagy megbízhatatlan.

Grove ügynök felállt, aztán magára hagyta az alanyt az át-írást végző ügynökkel. Lassan kisétált, majd becsukta magamögött az ajtót. Amint meglátott minket, megriadt, de hamarvisszanyerte a hidegvérét.

-

Maddox ügynök - mondta orrhangon.Más elsiklott volna a kézremegésén, miközben feltolta azorrára a szemüvegét. Rézvörös bőrű, kövérkés férfi volt. Aszeme olyan sötétnek tetszett, hogy majdnem fekete volt, és

beszéd közben megrándult drótmerev bajusza. Thomas azzal a kezével intett felém, amelyikben a kávét

fogta.

- Lindy ügynök. Az ötös osztag új irodavezetője.

- Hallottam a nevét - vett szemügyre Grove. - Chicagó- ból?

- Telivér chicagói vagyok. Grove olyan képet vágott, amit már sokszor láttam, mielőtt

valaki feltette volna a kérdést, hogy koreai, japán vagy kínaivagyok-e. Próbálta eldönteni, hogy beszélem-e a nyelvet,

amelyet helytelenül fordít.



- Esetleg bejöhetne segíteni. Az alanynak furcsa akcentusavan. Állandóan összezavar - jegyezte meg.

-

Én? - vontam meg a vállam. - Nem beszélek japánul. Degondoltam rá, hogy elkezdek tanulni. Thomas vette át a szót. - Esetleg foglalkozna vele, Grove? - kérdezte. - Mintha lenne ilyesmire időm - mormolta Grove, és iz-

zadt tenyerét közömbösen összedörzsölte. - Csak megfordult a fejemben - mondta Thomas.

- Hozok kávét. Majd még találkozunk.

Thomas felemelte az állát, és megvárta, hogy Grove ügy-

nök elhagyja a szobát. - Ügyes volt - figyelte Thomas Pittmant, aki a füzetébe

firk ált. - Mióta tudod? - kérdeztem. -

Már legalább három hónapja gyanakszom. Biztosan ak -kor tudtam, amikor lecsúsztam egy letartóztatásról, mert üresszobába érkeztem, ahol két nappal korábban tudomásom sze-rint még egymást taposták a jakuzák.

Felvontam a szemöldököm. Thomas vállat vont. - Be akartam vonni a hármas jogcíműek lefordításába,

amelyeket Benny embereivel készítettünk Vegasban, de a

kútba esett letartóztatás után meggondoltam magam. Inkábbáthelyeztettem valaki újat, aki jobb nála.

- Valakit, aki nem kettős ügynök? Thomas halványmosollyal fordult felém.

- Szerinted miért hívtalak ide?

- Letartóztatod? - kérdeztem. - Mire készülsz? Vállat vont. - Kétlem, hogy továbbra is megtartjuk fordítónak.

Elfintorodtam.- Komolyan beszélek.



- Én is.Thomas végigjött velem a folyosón, aztán ki a parkolóba.

A kávéját egy kukába dobta, aztán kinyitott egy ernyőt. - Pénzt kellene áldoznod egy ilyenre, Liis - tanácsolta. -

Tudod, tavasz van.

Nem olyan csípősen ejtette a nevemet, mint korábban, ha-nem lágyan, szinte körbesimogatott minden hangot, és örül-tem, hogy az eső miatt össze kellett bújnunk.

Pocsolyákat kerülgettem, és a lelkem mélyén élveztem,

hogy Thomas milyen keservesen igyekszik a fejem fölötttartani az ernyőt. Végül a szabad kezével átkarolta aderekamat, és magához szorított. Amikor pocsolyához értünk,könnyedén és egyszerűen csak átemelt rajta.

- Sosem szerettem az esőt - jegyezte meg, amikor meg-álltunk a bejárati ajtó előtt, és lerázta a vizet az ernyőről. - De

lehet, hogy meggondolom magam.Felvigyorogtam rá, és próbáltam titkolni azt a képtelenszédülést, ami ártatlan flörtölése hallatán elfogott.

Amint a főépület előcsarnokába léptünk, Thomas ismét atipikus KVHÜ-s modorát vette fel.

- A nap végére kérek egy FD-302-est a felfedezéseidről.Jelentenem kell ezt az esetet a VKÜ-nek.

-

Rajta vagyok - fordultam a lift felé. - Liis?- Igen?

- Ma is edzel?- Ma nem. Vallal ebédelek. - Á! Élveztem a szemében felvillanó csalódottságot. - De holnap ott leszek.





Leültem, és összekulcsoltam az ujjaimat magam előtt. - Mondd el, mit szeretnél tudni, Val. Sok a dolgom. Sze-

rintem most járultam hozzá, hogy Grove ügynököt lapátra te-gyék, vagy akár letartóztassák. - Micsoda? - húzódott fel a szemöldöke egy pillanatra,

aztán ismét a homlokát ráncolta. - Lehet, hogy szuper vagy afigyelemelterelésben, de tudom, mikor nem mond el nekem

valaki valamit, és neked, Liis, titkod van. - Eltakartam aszemem.

- Honnan tudod megállapítani? Javítanom kell a techniká-

mon.

- Hogy érted, honnan tudom? Tudod, hány kihallgatástültem végig? Egyszerűen tudom, és kész. Lehet, hogy látnokvagyok, de ez hülyeség, ezért csak annyit mondok: „Kösz,apa, hogy egy feleségcsaló disznó voltál, és így

kifinomultabb lett a kamumérőm". Elvettem a kezem a szemem elől, és kétkedő pillantást ve-

tettem rá. - Micsoda? Igazat mondok, szemben veled, te... alávaló

álbarát. - Ez durva volt - ráncoltam az orrom. - Ahogy az a tudat is, hogy a barátnőd nem bízik benned.

- Nem arról van szó, hogy nem bízom benned, Val. Egy-

szerűen csak nem rád tartozik. Val felállt, megkerülte a klubfotelt, és a támlájára támasz-

kodott.- Őszintén szólva jobban is szeretném, ha nem bíznál ben-

nem. Ja, és... többé nem hívlak meg a Bolyhosba. - Tessék?! - visítottam fel. - Ne már! - Nem bizony. Neked nincs több Bolyhos hambi. Ők pe-

dig szeretnek engem, Liis. Tudod, ez mit jelent? Nincs több



Bolyhos burger ebédre. Soha többé. - Minden szótagot különhangsúlyozott. Aztán hatalmasra nyitotta a szemét, sarkon

for dult, majd becsukta az ajtót maga mögött. Összefontam a karom, és duzzogtam. Öt másodperccel később megszólalt a vonalas telefonom,

felkaptam, és dühösen beleszóltam. - Lindy.- Siess már, éhes vagyok. Elmosolyodtam, fogtam a táskámat és a cipőmet, és kisiet-

tem a folyosóra.



KILENCEDIK FEJEZET

SZÓVAL - MONDTA VAL, ÉS RÁGAS KÖZBEN LETÖRÖLTE A

SZÁJA SARKÁBÓL a majonéz és a mustár keverékét - három hétmúlva randid van Maddoxszal. Ezt mondod?

- Nem - ráncoltam a homlokom. - Nem mondom, hanemezt húztad ki belőlem.

Elmosolyodott, és a száját csücsörítette, hogy benn tartsa afalatot.

A számat lebiggyesztve az öklömre támasztottam az álla-mat.

- Miért kell folyton kiszedned mindent belőlem, Val?Fontos, hogy megbízzon bennem.

Lenyelte a falatot.- Hányszor mondtam már? Az FBI-nál nincsenek titkok.

Maddoxnak feltételeznie kellett volna, hogy előbb-utóbbrájövök. Nagyon is tisztában van a képességeimmel.

- És ez pontosan mit jelent?

- Uralkodj a féltékenységeden! Úgy értettem, hogyMaddox tudja, hogy barátok vagyunk, és azt is, hogy úgy

szimatolok ki minden titkot, mint egy vadászkutya. - Nézd, klassz munkát végzel, mint irodavezető. A VKÜ

ügyesen kiválasztott. Szerintem hamarabb Quanticóbantalálod magad, mint hogy kimondanád: munkahelyi viszony.

A sült krumpli majdnem a torkomon akadt. - Kinyírsz, Val. - Nem veszi le rólad a szemét. - Elég - ráztam a fejem. Mindentudó mosollyal ugratott.



- Néha elmosolyodik, amikor arra sétálsz. Nem is tudom...

valójában irtó helyes. Még sosem láttam ilyennek. -

Pofa be!- Szóval mi lesz Travis esküvőjén? Vállat vontam. - Illinoisban töltjük az éjszakát, aztán továbbutazunk St.

Thomasra.Val mosolya ragadós volt. - Mi van? - kuncogtam. - Szűnj meg, Val. Csak munka.

Megdobott egy sült krumplival, de aztán hagyta, hogy bé-

kességben befejezzem az ebédemet. Visszaindultunk a Bolyhosból a munkahelyünkre. Marks

intett Valnak, amikor elmentünk az irodája előtt. - Szia! Találkozzunk ma este a Vitorlásban, rendben?

- Ma este? - kérdezett vissza Val. - Nem lehet. Be kell vá-sárolnom.

-

Micsoda? - grimaszolt Marks. - Nem is főzöl. - Kenyeret. Mustárt. Sót. Semmim sincs otthon - védeke-

zett Val.- Akkor találkozzunk utána. Maddox is jön. - A tekintete

egy másodperc töredékéig rám villant, éppen csak annyira,hogy elpiruljak.

Visszavonultam az irodámba, mert nem akartam túlzott

kíváncsiságot elárulni Thomas tervei iránt. A trónusomon ül-tem, és bekapcsoltam a gépemet, amikor Sawyer kopogtatott

be a félig nyitva hagyott ajtón. - Rosszkor? - kérdezte. - Igen - válaszoltam az egeret görgetve. Az e-mail

ikonjára kattintottam, és a homlokomat ráncoltam, amikor arengeteg tárgyon végigfutott a tekintetem. - Hogy történhetilyesmi? Elmegyek egy órára, és harminckét új üzenetem van.

Sawyer zsebre vágta a kezét, és az ajtógombnak dőlt.







Odalett minden szájalásom és merészségem, és azonnalúgy éreztem magam, mint abban a néhány másodpercben,

amikor elélvezett bennem. A feszélyezettség hamarabb ahelyemre tett, mint a megfélemlítés bármikor is tudott volna. - Mi van vele? - kérdeztem a hüvelykujjam körmét rágva.

Habozott egy kicsit.- Komolyan gondoltad, amit akkor mondtál?

- Pontosan mire gondolsz?Örökkévalóságnak tűnő ideig nézett a szemembe, és azon

törte a fejét, mit mondjon. - Hogy érzelmileg nem vagy szabad.

Nem egyszerűen csak készületlenül ért a megjegyzése, ha-nem sebesebben morzsolta szét mindenelővigyázatosságomat, mint az éberségek történetének összesromba döntött elővigyázatosságát.

-

Nem tudom, hogyan válaszoljak erre. - Kivágtad magad, Liis!

- Ez mindenkire áll vagy csak rám? - kérdezte. - Erre sem tudok válaszolni. - Én csak... - Az arckifejezése könnyed flörtölésből kí-

váncsi flörtölésre változott. - Ki az a kommandós pasi, akitChicagóban hagytál?

Úgy pillantottam hátra, mintha hallhatna valaki, aki ahatodik emeleti ablakon lóg ki.

- Dolgozom, Thomas. Mi az ördögért beszélünk most er -ről?

- Ha akarod, vacsora közben is beszélhetünk róla. - Más programom van. Megfeszült a szeme körül a bőr. - Randid van?

- Nem.- Ha nem randi, akkor Sawyert nem izgatja.



- Nem mondom le, amit megbeszéltünk csak azért, mertgyőzni akarsz abban a játéban, amit játszol, akármi legyen is.

Ez már régi nóta. Lefárasztasz. - Akkor hát megegyeztünk. Este fél kilenckor beszélge-

tünk az ex-nindzsádról a kedvenc éttermemben - állt fel. - Szó sincs róla! Ez... egyáltalán nem hangzik vonzónak.

Körülnézett, és játékosan a mellére bökött. - Nem, te sem vagy vonzó - förmedtem rá. - Szövetségi ügynök létedre pocsékul hazudsz - mondta

önelégült vigyorral, aztán az ajtóhoz ment, és kinyitotta. - Mi az ördög bújt ma mindenkibe? Val teljesen megőrült,

te meghibbantál..., és még arrogáns is vagy. Nem akarokmást, mint munkába jönni, hazamenni, esetleg néhanapjánnem egyedül vacsorázni, hanem valakivel, akivel csakakarok, úgy, hogy nem kíséri a dolgot sem dráma, sem

nyavalygás, sem vetélkedés. Az egész ötös osztag egy emberként bámult be azirodámba. Összeszorítottam a fogaimat.

- Hacsak nem akar a legfrissebb fejleményekrőltájékoztatni, Maddox ügynök, kérem, engedje, hogyfolytassam a jelenlegi munkámat.

- Kellemes napot, Lindy ügynök.

- Köszönöm - húztam fel az orromat.

Mielőtt becsukta volna az ajtót, még visszadugta a fejét. -Már éppen kezdtem hozzászokni, hogy Thomasnak hívsz.

- Tűnés az irodámból, Thomas. Becsukta az ajtót, nekem pedig leküzdhetetlen vigyor ter -

jedt szét az arcomon, pirossággal elegyítve. Az utca két szélén folyócskák zubogtak a

kereszteződésekben lévő nagy, négyszögletescsatornanyílásokhoz, és magukkal sodorták a város szennyét



és törmelékét. Éles hangon csapták f el a vizet a kerekek,

ahogy a nedves aszfalton, a kanyarokban megdőltek. A

csíkos előtető alatti nagy kirakat előtt álltam, amelyen régies betűkkel a Brooklyn Girl állt. Akaratlanul is azon mosolyogtam, hogy nem húz le egy

nagykabát súlya. Az égen alacsonyan kúszó felhőket a Holdvilágította meg hátulról, az égből egész nap kis megszakítá-

sokkal szemerkélő eső vagy zápor szakadt San Diegóra,mégis ujjatlan, fehér blúzban, korallszínű blézerben és

testhezálló farmerben álldogáltam. Szandált viseltem, bár ahasított bőr, hátul pántos magassarkúmat akartam felvenni, deaztán mégsem mertem kitenni annak, hogy átnedvesedjen.

- Szia - súgta Sawyer a fülembe. Megfordultam, ésmosolyogva oldalba böktem.

- Foglaltam asztalt - húzott el mellettünk Thomas, és ki'

nyitotta az ajtót. - Három személyre, igaz? Sawyer olyan képet vágott, mint aki képtelen megszólalni.Thomas felvonta a szemöldökét.

- Nos? Együnk végre. Kilyukad a gyomrom. Sawyerrelösszenéztünk, aztán előbb én léptem be, majd a nyomombanő is.

Thomas zsebre vágta a kezét, amikor megállt a hosztesz

pódiuma előtt. - Thomas Maddox - mondta a fiatal nő, és felcsillant a

szeme.

- Régen nem láttuk. - Jó napot, Kasie. Egy háromfős asztalt, legyen szíves. - Jöjjenek csak - mosolygott a lány, és felkapott három ét-

lapot, majd egy sarokbokszhoz vezetett minket.

Sawyer ült le elsőként a falhoz, én a mellette álló székre,így Thomas csak velünk szemben foglalhatott helyet. Eleinte



mindkét férfi elégedett volt a felállással, aztán Thomashomloka mégis elfelhősödött, amikor Sawyer közelebb húzta

a székét hozzám. Gyanakvóan méregettem. - Azt hittem, ez a kedvenc éttermed. - Az is - hagyta helyben Thomas.- A hosztesz azt mondta, régen nem jártál itt. - Nem is.- Miért?

- Nem ide jártál a barátnőddel? - kérdezte Sawyer.

Thomas leszegte az állát, és dühösen Sawyerre bámult, de

amikor a tekintete az enyémmel találkozott, a vonásaiellágyultak. Lesütötte a szemét, és az evőeszközöket meg aszalvétát rendezgette.

- Utoljára vele jártam itt. -

Ó! - mondtam hirtelen kiszáradó szájjal. Mosolyogvaközeledett egy fiatal pincérnő az asztalunkhoz. - Jó napot! Sawyer ismerősen csillogó szemmel nézett fel rá. - Valakinek randija van munka után. Féltékeny vagyok,

Tessa!

Tessa elpirult.

- Új rúzs.

- Tudtam, hogy van valami - időzött el a lányon Sawyertekintete, majd lenézett az étlapra.

Thomas a szemét forgatta, aztán a borlapra sem pillantvarendelt egy üveg bort, és a lány elment.

- Szóval - fordult teljes testével felém Sawyer - megoldot-tad a kép rejtélyét?



- Nem - válaszoltam halk nevetéssel, és a fejemet ráztam. - Nem tudom, miért olyan nehéz. Még mindig annak a falnak

támasztva vár, ahova fel akarom akasztani. - Milyen furcsa, hogy nincs a falban egyetlen nagyfejű

szeg sem - mondta Sawyer, és keser vesen igyekezett, hogy ne

látsszon idegesnek.Thomas megmoccant a székén. - Van csapszegem. Mennyire nehéz? - Ahhoz eléggé, hogy a gipszkarton elbírja. Szerintem egy

csapszeg megteszi - válaszoltam. Thomas vállat vont, és úgy tűnt, sokkal kevésbé feszélyezi

a helyzet, mint Sawyert vagy engem.- Később majd lehozok egyet. A szemem sarkából láttam, hogy Sawyer állkapcsán kicsit

megrándul egy izom. Thomas most biztosította be magát,

hogy később kettesben legyen velem. Nem voltam biztosabban, hogy más nők élvezni szokták -e ezt a helyzetet, de éna nyomorúság határesetének éreztem magam.

Tessa jelent meg az üveggel és három pohárral. Sawyer rákacsintott, miközben a lány töltött. - Kösz, édesem. - Szívesen, Sawyer. - Alig bírta visszafojtani a széles jó-

kedvét, ahogy a cipősarkain billegett. - Hm... választottakmár előételt?

- Én a töltött, sült tököt kérem - r endelt Thomas, és köz-

ben egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. Átható tekintetétől feszengeni kezdtem, de álltam a

pilantását. Legalább kívülről érzéketlennek akartam tűnni. - Én a hummuszt választom - mondta Sawyer; láthatóan

undorítónak tartotta Thomas választását.



Tessa sarkon fordult, és Sawyer nem vette le róla aszemét, amíg el nem tűnt a konyhában.

-

Elnézést - intett Sawyer, és jelezte, hogy szeretne kimen-ni a bokszból. - Ó! - csúsztam arrébb és álltam fel, hogy kiengedjem. Mosolyogva ment el mellettem, és elindult arra, ahol a

mosdót sejtettem a szürke falak és a modern, rusztikus falidíszeken túl.

Thomas mosolygott, amikor visszatértem a helyemre. Be-

indult a légkondi, és összébb húztam magamon a blézeremet. - Kéred a kabátomat? - ajánlotta fel a zakóját. Farmert és

barna bőr, fűzős Timberland bakancsot viselt. Megráztam a fejem. - Annyira nem fázom. - Csak nem akarod a kabátomat viselni, amikor Sawyer

visszajön a mosdóból. Észre sem fogja venni, mert Tessát bű-völi majd. - Nem tartozik rám, hogy Sawyer mit gondol vagy tesz. - Akkor meg miért vagy itt vele? - A hanghordozása nem

volt vádaskodó, mi több, annyira elütött a szokásos, hangosankövetelőző hangjától, hogy a szavait csaknem elnyomta alégkondi zümmögése.

- Nem vele ülök szemben. E pillanatban veled vagyok itt.Mosolyra húzódott a szája. Úgy tűnt, ez tetszik neki, én megnémán átkoztam magam, hogy ez milyen érzéseket ébreszt

bennem.- Tetszik ez a hely - néztem körül. - Rád emlékeztet. - Régebben szerettem ide járni - mondta.- De már nem... Miatta?

- Az utolsó emlékem erről az étteremről az utolsó emlé-kem róla. A reptér nem számít.



- Akkor hát elhagyott. - Igen. Azt hittem, a te exedről beszélgetünk majd, nem az

enyémről. - Az öcséd miatt hagyott el? - kérdeztem tudomást sem

véve róla. Az ádámcsutkája ugrált, amikor nyelt egy nagyot, és a

mosdó felé pillantott; Sawyert kereste a tekintetével. Amintarra számítani lehetett, Sawyer a pult végében állt, és Tessátszórakoztatta.

-

Igen - fújta ki a levegőt, mintha valaki gyomorszájonvágta volna. - De eleve nem volt az enyém. Camille mindig isTrenthez tartozott.

- Miért teszed ezt magaddal? - csóváltam a fejem, ésösszehúztam a szemöldököm.

- Nehéz megmagyarázni. Trent gyerekkorunk óta szerette

Camille-t. Én is tudtam. A vallomása meglepett. Abból, amit a gyerekkoráról és atestvérei iránt táplált érzéseiről tudtam, nehezen képzeltem el,hogy Thomas ilyen szívtelenségre vetemedjen.

- De azért megpróbáltad megszerezni. Csak azt nem ér -tem, miért.

- Én is szeretem - vonta fel kicsit a vállát. Jelen id őben.

Belém nyilallt a féltékenység. - Nem állt szándékomban - folytatta Thomas. - Gyakran

jártam haza, jobbára azért, hogy Camille-lel találkozzam. Ahelyi bárban dolgozik. Egyik este egyenesen a Redbementem, leültem a pultja elé, és akkor belém hasított. Márnem az a copfos kislány volt. Felnőtt nő lett, és rámmosolygott. Trent folyton Camille-ről beszélt, de nekem úgytűnt, hogy sosem fog nála próbálkozni. Hosszú időn keresztülazt hittem, hogy Trent sosem fog megállapodni. Aztán egy



másik lánnyal kezdett járni. Mackenzie-nek hívták. Akkorúgy éreztem, hogy túltette magát a Camille iránti ifjúkori

szerelmén. De nem sokkal később történt egy baleset, ésMackenzie meghalt. Felszisszentem.Thomas egy fejbiccentéssel nyugtázta a döbbenetemet,

majd így folytatta.- Trent utána már nem volt a régi. Sokat ivott, bárkivel

lefeküdt, az iskolát is abbahagyta. Egy hétvégén hazajöttem,hogy megnézzem, hogy vannak apával, és beugrottam a

bárba. Camille is ott volt - rezzent össze. - Igazán igyekeztemtenni ellene.

- Mégsem tettél. - Úgy okoskodtam, hogy Trent nem érdemli meg. Ez volt

életem második legönzőbb cselekedete, és mindkettőt atestvéreim ellen követtem el.

-

De Trent és Camille végül összejöttek? - Sokat dolgozom. Camille ott él. Trent is. Meg kellett tör -

ténnie, amint Trent úgy döntött, hogy megpróbáljamegszerezni. Nem igazán tiltakozhattam ellene. Trent előbbszerette.

Szomorú tekintete láttán megfájdult a szívem. - Camille tudja, mi a munkád?

-

Igen.Felvontam a szemöldököm. - Neki elmesélted, mit dolgozol, de a családodnak nem?

Thomas eltöprengett a kérdésemen, és kicsit fészkelődött aszékén.

- Camille nem fogja elárulni nekik. Megígérte. - Akk or hát mindegyiküknek hazudik?

- Inkább elhallgatja. - Trent elől is?



- Trent tudja, hogy találkozgattunk. Azt hiszi, előle titkol-tuk, mert érzéseket táplált Camille iránt. Még most sem tud

az FBI-ról. - Bízol Camille- ben, hogy nem árulja el? - Igen - vágta rá habozás nélkül. - Megkértem, hogy ne

beszéljen arról, hogy együtt járunk. Hónapokon át senki semtudott róla, csak a lakótársa és néhány kollégája.

- Akkor hát igaz? Nem akartad, hogy az öcséd tudomására jusson, hogy elloptad az orra elől - jelentettem ki önelégülten.

Eltorzult az arca, a tapintatlanságom szíven ütötte. - Részben igaz. És azt sem akartam, hogy apa információt

próbáljon meg kiszedni belőle. Akkor hazudnia kellett volna.És ez a jelenleginél is jobban megnehezítette volna ahelyzetet.

- Mindenképpen hazudnia kellett. -

Tudom. Butaság volt. Egy futó érzés alapjáncselekedtem, és ebből valami sokkal több lett. Mindenkitleheletlen helyzet be sodortam. Önző faszfej voltam. Deszerettem... szeretem. Hidd el, kamatostól visszakapom.

- Ugye ő is ott lesz az esküvőn?

- Igen - csavargatta a szalvétáját. - Trenttel.

-

Együtt vannak. Együtt is élnek.- Ó! - lepődtem meg. - És ennek semmi köze ahhoz, ami-

ért szeretnéd, ha elmennék?

- Polanski ragaszkodik a jelenlétedhez. - Te nem?

- Nem azért, hogy Camille-t féltékennyé tegyem, ha erreakarsz célozni. Szeretik egymást. Camille már a múltamrésze.



- Valóban? - csúszott ki a számon, mielőtt megakadályoz-

hattam volna. Felkészítettem a lelkem a válaszára.

Hosszan nézett. - Miért kérded?

Nagyot nyeltem. Ez a Z igazi kérdés, igaz? Miért akaromtudni? Idegesen kuncogva a torkomat köszörültem.

- Nem tudom, miért. Csak kíváncsi vagyok. Leheletnyitfelnevetett, aztán lesütötte a szemét.

- Szerethetünk úgy valakit, hogy nem akarunk vele lenni.

Ahogy akarhatunk együtt lenni valakivel, mielőtt mégmegszeretnénk.

Felnézett rám, a szeme megcsillant. A szemem sarkából láttam, hogy Sawyer az asztalunk

mellett áll, és Tessára vár, aki tálcát tart a kezében. Thomas nem fordította el a tekintetét, én pedig képtelen

voltam elkapni a pillantásomat. - Ha netán... elnézést - mondta Sawyer. Párszor pislogtam,

aztán felnéztem. - Ó, bocsánat - hebegtem. Felálltam, hogy beengedjem,

aztán visszaültem a helyemre, és próbáltam nem összehúznimagam Thomas rezzenéstelen tekintetének tüzében.

Tessa letette az előételeket és három kistányért. Teletöl-

tötte Thomas félig teli poharát; a sötét merlot meglöttyent, dea tenyeremmel lefedtem a poharamat, mielőtt nekem is töltöttvolna.

Sawyer az ajkához emelte a poharat, és kínos csend telepe-dett az asztalunkra, miközben az étteremben a csevegésállandó zümmögése hallatszott, amit olykor nevetés szakítottmeg.

- Meséltél neki Camille-ről? - kérdezte Sawyer.



A hátamon felállt a szőr, kiszáradt a szám. Felhajtottam a poharamban maradt kis bort.

Thomas felhúzta a felső ajkát, és hunyorgott. Az arcáraszánakozás ült ki. - Meséltél Tessának a bőrkiütésről?

Sawyernek majdnem cigányútra szaladt a bora. Tessavalami válaszon gondolkodott, de nem jutott semmi azeszébe, így beviharzott a konyhába.

- Miért vagy ekkora seggfej? - kérdezte Sawyer. Thomas

kuncogott, én is próbáltam elfojtani a nevetést, de nemsikerült. Belekacagtam a vizespoharamba.

Sawyer is elnevette magát, aztán a fejét csóválta, mielőtthummuszt kezdett kenni a pitájára.

- Mesteri húzás, Maddox. Nagyon ügyes. Thomasfelpillantott rám a szemöldöke alól.

-

Hogy mész haza, Liis? - Te viszel haza kocsival. - Bólintott - Nem akartam eleve ezt feltételezni, de örülök, hogy be-

leegyeztél.





Thomas mély levegőt vett, megrázta a fejét, aztánfelsóhajtott.

- Ami neked örömet szerez. Azt hiszem, jobb..., ha haza-megyek.- Kösz, hogy hazahoztál. És a csapszeget. Meg azért, hogy

felakasztottad a lányokat. - A lányokat?

- Nincs nevük - vontam meg a vállam. - Mert nem valóságosak.

- Számomra azok.

Thomas felemelte a széket és visszatette az asztal mellé,de aztán megragadta a tetejét, és kicsit előrehajolt.

- Ha már a nem valóságról beszélünk... próbáltam szóbahozni az utunk egyes vonatkozásait.

- Melyeket?

Felegyenesedett, és elindult felém, aztán az arcomhoz hajolt, és centikre megállt. Elhúzódtam. - Mit művelsz? -

Elégedetten hátrált egy lépést. - Megnéztem, mit tennél. Igazam volt, hogy ezt most hoz-

tam fel. Ha nem mutatok érzéseket irántad, rögtön tudni fog- ják, hogy valami sántít. Nem húzódhatsz így el tőlem.

- Nem fogok.

- Tényleg? Akkor ez nem volt egy ösztönös reakció?

- De igen..., de korábban hagytam, hogy megcsókolj. -Amikor részeg voltál - mondta önelégült vigyorral.

A szoba közepére ment, és leült a kanapémra, mintha azövé lenne a lakás. - Az nem számít.

Utánamentem, egy pár percig néztem, aztán egészen szo-rosan leültem a jobbjára. A mellkasához nyomtam azorromat, végigsimítottam izmos hasát, aztán megmarkoltam a

bal oldalát, hogy a karom ne csússzon le róla.





hamar, ha az első San Diegó-i éjszakámon Thomas nem érintmeg. Utána minden nap hiányzott.

-

Tudod, hogy értem. - Nem - mondtam. - Miért nem mondod el? A hajamra szorította a száját, és mélyen, békésen beszívta

a levegőt. - Mert nem akarom. Csak élvezni szeretném. - Elfogadom,

gondoltam.Kinyitottam a szemem. Egyedül feküdtem a kanapén.

Ruhástól aludtam a takaró alatt, amelyet általában a székentartottam összehajtogatva.

Felültem, és megdörzsöltem a szemem, aztán megdermed-tem.

- Thomas? - kiáltottam. Nevetségesnek éreztem magam.Rosszabb volt, mint az egyéjszakás kalandunk utáni érzés.

Az órám hajnali hármat mutatott. Zajt hallottam fentről.Mosolyogva néztem fel. Jó érzés volt tudni, hogy ilyen közelvan. De aztán valami mást is hallottam, amitől felfordult agyomrom.

Egy sóhajt. Egy nyögést. Egy kiáltást.

O, istenem!A lakásomba lassan kezdett leszűrődni a falnak ütődő ágy

ütemes, nyögésekkel kísért robaja. Körülnéztem, és nem tud-

tam, mit gondoljak. Elment, és benézett a Vitorlásba? Megis-merkedett egy lánnyal? Felhozta a lakására?

De Thomas nem tenne ilyet. Én voltam az egyetlen a barátnője óta..., bár lehet, hogy kirángattam a lelki

válságából. Ó, istenem!



- Ó, istenem! - ismételte meg egy tompán leszűrődő nőihang, amit gondoltam. A hang betöltötte a lakásomat. Nem!

Ennek véget kell vetni! Felálltam, és valami hosszút kezdtem keresni, amivelmegdöngethetem a mennyezetet. Fütyültem rá, hogy ezzelzavarba hozom. Még az sem érdekelt, hogy én vagyok -e az a

bizonyos szomszéd, a vénkisasszony a lenti lakásból, aki nemszereti a hangos zenét, a harsány nevetést vagy a szexet.Muszáj volt leállítanom a nő lehetetlenül hangos orgazmusát.

Felmásztam az ebédlőszékre, amelyet Thomas korábbanhasznált, a kezemben seprűt szorongattam. Mielőtt azonban anyéllel a mennyezethez érhettem volna, valaki bekopogotthozzám.

Mi a csuda?

Ajtót nyitottam, és tisztában voltam vele, hogy vagy telje-

sen eszementnek látszom, vagy a bekopogó őrült meg, ésakkor a seprűnyelet kell ellene használnom. Thomas állt kimerülten az ajtóban, a szeme alatt sötét ka-

rikákkal. - Itt álhatók? - kérdezte. - Micsoda?

- Mi ez a seprű a kezedben? - kérdezte. - Hajnali három

múlt. Csak nem takarítasz? Összehúztam a szemem. - Vendéged van?

Látszólag a kérdésemtől összezavarodva nézett körül,aztán egyik lábáról a másikra állt.

- Igen.- Akkor nem a lakásodban kellene lenned?

- Izé... nem nagyon tudok aludni. - Ez nyilvánvaló!



Próbáltam rácsapni az ajtót, de megállította, és bejöttutánám.

-

Mi bajod? - kérdezte, aztán a magában álló ebédlőszékre mutatott. - Mi van a székkel? - Éppen fel akartam rá mászni, hogy ezt használhassam! -

nyújtottam felé a seprűt. - Mire? - ráncolta az orrát.- Hogy elérjem a mennyezetet! Leállítsam! Azt a nőt! A szemében felismerés csillant, és azonnal zavarba is jött.

-

Te is hallod?Égnek emeltem a tekintetem. - Hát persze. Ahogy a házban más is. Megdörgölte a tarkóját. - Ne haragudj, Liis.- Ne kérj bocsánatot - fortyogtam. - Nem mintha mi...

szóval ez nem valóságos. - Mi?

- Kérlek, ne mentegetőzz! Attól csak szánalmasabban ér -zem magam!

- Rendben! Bocsáss meg... úgy értem... - Csak menj el - sóhajtottam fel. - Azt szerettem volna megkérdezni... itt alhatok -e. De ha

hallod...Hozzávágtam a seprűt, de átugrotta. - Mi az ördög, Liis?

- Nem alhatsz itt! Menj fel az egyéjszakás kalandodhoz!Úgy látszik, profi lettél...

Elkerekedett a szeme, és feltartotta a kezét. - Ó! Várj! Nem, nem. Az nem én vagyok. Odafent. Azzal

a nővel.



- Micsoda? - hunytam le a szemem teljesen összezava-

rodva.-

Nem vagyok vele. Dühösen rámeredtem. - Kézenfekvő. Hiszen most ismerted meg. Vízszintesen

ide-oda mozgatta a kezét. - Nem én vagyok fent! Nem én dugom. - Tu-dom - hangsúlyoztam, de mintha a falnak beszéltem

volna.- Nem! - ordította elkeseredetten.

Újrakezdődött a döngetés, mire mindketten felnéztünk. Anő kiabálni kezdett, és egy halk nyögés is átszűrődött amennyezeten... egy férfi hangja.

Thomas eltakarta az arcát. - Jézusom... - Valaki lefeküdt egy nővel a lakásodban?

-

Az öcsém - nyögött fel. - Melyik?

- Taylor. Pár napra megszállt nálam. SMS- ben kérdezte,miért nem vagyok otthon. Amikor innen elmentem,felmentem hozzá, de amikor már a lakásban voltunk,valamiért dühös lett, és nem volt kedve a lakásban ülni. Ezért

átvittem a Vitorlásba. Davies ügynök is ott volt, és...

A mennyezetre mutattam.- Az Davies ügynök? Thomas bólintott. - Jaj, hála istennek! - takartam el a kezemmel a szememet.

- Tessék? - ráncolta a homlokát. - Nem érdekes. Davies felkiáltott. Megráztam a fejem, és az ajtóra mutattam. - Meg kell mondanod nek ik, hogy hagyják ezt abba.

Muszáj aludnom. Thomas megint bólintott.



- Igen. Megyek is. - Az ajtó felé indult, aztán megállt,meg perdült, és rám mutatott. - Azt hitted, én vagyok!

Felkaptad a vizet.Elfintorodtam.- Nem is.

- De igen. Valld be!- És ha így volt?

- Miért voltál dühös? - kérdezte kíváncsi tekintettel. - Mert hajnali három van, és aludnom kéne.

- Marhaság.

- Fogalmam sincs, mire akarsz kilyukadni!

Tudtam, persze, mire céloz, ahogy ő is, hogy megjátszomaz értetlent.

Thomas elmosolyodott.- Azt hitted, én döngetek odafent valami csajt a bárból, és

dühös lettél rám! Féltékeny voltál. Amikor néhány másodpercig nem bírtam hihető válasszalelőállni, csak ennyit böktem ki:

- Na és?

Thomas felszegte az állát, aztán a háta mögé nyúlvaelfordította az ajtógombot. - Jó éjt, Liis.

A leggyilkosabb pillantásommal kísértem, míg be nem

csukta az ajtót, aztán odamentem a seprűhöz, felkaptam, ésvisszatoltam a széket az ebédlőasztalhoz.

Úgy egy perc múlva abbamaradt a döngetés és a kiabálás. Becammogtam a szobámba, levetkőztem, és pólót vettem,

mielőtt bezuhantam az ágyba. Nemcsak hogy nem gyűlöltem Thomast, de kedveltem, s

ami még ennél is rosszabb volt: ezt ő is tudta.



TIZENEGYEDIK FEJEZET

MEGFORDÍTOTTAM A CSUKLÓMAT, HOGY ELLENŐRIZZEM AZ

ÓRÁMAT, és közben magamat átkoztam, hogy továbbaludtam. A fülembe nyomtam két hamis gyémánt fülbevalót,

belebújtam a magassarkúmba, felkaptam a táskámat, éskinyitottam az ajtót. Thomas már két műanyag pohárral állt

előttem. - Kávét?

Behúztam az ajtót, és elfordítottam a kulcsot a zárban. - Tej is van a kávéban?

- Nincs. Csak hat cukor és két tejszínpor. - Honnan tudtad, hogy iszom a kávét? - kérdeztem, és el-

vettem a poharat, amelyet felém nyújtott. Együtt sétáltunk a lifthez, és Thomas megnyomta a gom-

bot.- Constance-tól. - Constance tudja, hogy kávét vettél nekem? - Constance mondta, hogy vegyek kávét. Kinyílt az ajtó,

és beléptünk a liftbe. Összezavarodva fordultam felé.

- Constance korán fent van - mormoltam. - Miért mon-

daná, hogy ezt tedd?Vállat vont. - Úgy gondolta, örülnél, ha megtenném. Előrefordultam.

Úgy válaszolt, hogy nem válaszolt, amit a lehető legkevésbészeretek. Meg kell kérnem Valt, hogy tanítsa meg a trükköt,hogy ismeri fel az emberi hazugságokat.

- Nincs több kérdés? - tudakolta Thomas.- Nincs.



- Nincs?

- Egyébként sem adsz őszinte választ. -

Constance tudja, hogy kedvellek. Azt mondja, megvál-toztam, amióta itt vagy, és ez igaz is. - Thomas - fordultam felé. - Igazán értékelem ezt, de...

én... - Érzelmileg nem vagy szabad. Tudom. De most lépsz ki

egy kapcsolatból. Nem arra kérlek, hogy költözz hozzám. - Hát mire kérsz?

- Hogy elvihesselek munkába.

- Ez nem kérdés. - Oké. Vacsorázhatunk kettesben? Felé fordultam, amikor

nyílt az ajtó. - Randira hívsz, Maddox? Kiléptem az előcsarnokba, a cipősarkaim kopogtak a kö-

vön. Néhány másodpercnyi habozás után bólintott. - Igen.- Nincs időm semmi zűrösre. Elköteleztem magam a mun-

ka mellett.

- Ahogy én is. - Nem szeretem, ha el kell számolnom bárkinek is.

- Ahogy én sem.

- Akkor igen.- Igen arra, hogy bevihetlek dolgozni? Vagy arra, hogy

együtt vacsorázhatunk? - Mindkettőre. Diadalittasan elmosolyodott, aztán a hátával nyitotta ki az

előcsarnok ajtaját, hogy ne veszítsen szem elől. - A kocsim arra van.



Munkába menet Thomas elmagyarázta az estéjétTaylorral, elmondta, mikor hagyta el Davies ügynök a

lakását, és milyen kényelmeden volt egy váratlanul beesővendéget fogadni, még ha az a testvére is. Az autópálya még nedves volt az előző napi esőtől. A

Land Roverrel a kocsik között szlalomozott, és bárhozzászoktam a chicagói forgalomhoz, San Diego egészenmás volt, és arra gondoltam, nem biztos, hogy tudok majd ittvezetni, ha egyszer találok egy kocsit.

- Idegesnek látszol - jegyezte meg Thomas.

- Utálom az autópályát - morogtam.

- Még jobban fogod, ha egyszer vezetsz rajta. Mikor ér idea kocsid? Már három hete autó nélkül vagy.

- Nem küldettem ide. A szüleim eladják. Újat keresek,amint lesz egy kis időm, de egyelőre maradok a tömegközle-

kedésnél. Thomas elégedetlen arcot vágott. - Nevetséges. Jöhetsz velem. - Tényleg szükségtelen...- Reggelente találkozzunk a házunk előtt! Egyébként is

ugyanakkor indulunk. És egy helyre megyünk. Mellesleg szí-vességet teszel nekem. A közösségi sávban haladhatok.

- Oké - néztem ki az ablakon. - Ha nem bánod.

- Dehogy bánom.

Rápillantottam. Dühös, szeszélyes főnökből gyöngéd, elé-gedett szomszéddá - esetleg ennél többé - való átalakulásafokozatos volt, így nem is tűnt fel, amíg egymás mellett nemültünk, és a reggeli napsütés megvilágította a szemébentükröződő nyugalmat. Barátságos csendben tettük meg ahátralévő utat.

A biztonsági kapunál álló őr volt, akihez legközelebb be-szélt.



- Maddox ügynök - köszöntötte Trevino ügynök, és elvet-te a jelvényeinket. Lehajolt, hogy azonosítson, aztán elmoso-

lyodott.- Jó napot, Mig - üdvözölte Thomas. - Hogy van a család? - Mindenki nagyszerűen van. Kedves öntől, hogy ma reg-

gel behozta a munkába Lindy ügynököt. Thomas visszavette a jelvényét. - Egy házban lakunk. - Hm - mondta Trevino, és hátradőlt, mielőtt megnyomta a

kapunyitó gombot. Thomas behajtott, aztán nevetni kezdett.

- Mi olyan vicces?- Trevino - válaszolta Thomas, és az ablak alatti

könyöklőre támaszkodott, az ujját pedig az ajkához emelte. Összevontam a szemöldököm. Valahányszor valami az aj-

kához ért, lehangoltság és féltékenység keveréke kavargott bennem. Borzalmas érzés volt, és kíváncsi voltam, mikormarad abba.

- Nevetség tárgya vagyok?

Thomas rám pillantott, aztán kezet cserélt a kormányon, ésmegfogta a kezem, aztán megszorította.

- Ugyan már. Miből gondolod?

- Mi olyan mulatságos?

Thomas befordult a parkolóházba, és kivette sebességből akocsit. Elfordította a kulcsot, és kikapcsolta a motort.

- Én. Trevino rajtam nevet. Nem szoktam senkit kocsivalmunkába hozni. Nem mosolygok, amikor bejelentkezem, éssosem szoktam a családja után érdeklődni. Tudja, hogy... Tud ja, és kész. Minden megváltozott, amióta ideérkeztél.

- Vajon miért? - A tekintetem könyörgött, hogy mondja kia szavakat.



Bevallom, túl büszke és makacs voltam, hogy biztosítéknélkül megszegjem az FBI melletti elkötelezettségemet. A

kávé, a lakásomban végzett apró munkák, még a keze semvolt elég. Nem bántam, hogy a munkája után második helyenkövetkezem. Amikor mindketten az FBI-os munkánk rabjaivagyunk, az egyik valahogy kioltja a másikat. De a harmadikhellyel nem értem be.

Megszólalt a mobilja, és amikor meglátta a nevet akijelzőn, a viselkedése teljesen megváltozott. Összehúzta a

szemöldökét, és felsóhajtott. - Szia - köszönt feszült arccal. Elengedte a kezem, és el-

fordította a tekintetét. - Mondtam, hogy megcsinálom. Én... -A hüvelyk - és mutatóujjával megdörgölte a szemét. - Nem

megy. A gépem egy órával előbb érkezik, mint ahogy Trav aszállodába ér. Oké... mit akarsz mondani?

Lenézett, a háta meggörnyedt. - Igen? Hát ez nagyszerű - mondta, és alig sikerült palás-

tolnia a hangjából sütő kétségbeesést. - Nem, nem, megértem. Nem, Trent, értem, hidd el. Minden rendben. Igen, nagyonörülök. Igen. Oké. Rendben. Szia.

Thomas kinyomta a hívást, aztán a telefon a kezéből azölébe csúszott. Két kézzel fogta a kormányt, de olyan erősen,

hogy a bütykei kifehéredtek. - Akarsz róla beszélni? Megrázta a fejét. - Rendben. Az... irodámban leszek, ha meggondolod ma-

gad.Már az ajtóhoz nyúltam, amikor Thomas megragadta a ka-

romat, és magához húzott. Bámulatosan lágy ajkaegybeolvadt az enyémmel, és körülöttünk minden

elhomályosult, és visszahullottam a megismerkedésünk



éjszakájába: sóvár kezek, nyelve mélyen a számban, tüzes,verítékes bőre az enyémhez tapadva.

Amikor végre elengedett, bánat telepedett rám. Bár össze-tapadt az ajkunk, amikor szétváltunk, még mindig gyötört aza szörnyű érzés.

- Az ördögbe is, Liis. Bocsáss meg! - Ugyanolyandöbbentnek látszott, amilyen én voltam.

Lassan, mélyeket lélegeztem, és még enyhén feléhajoltam.

-

Tudom, hogy nem akarsz kapcsolatot - kezdte bocsánat-kérően. - De esküszöm, képtelen vagyok távol tartani magamtőled.

- Ismerem ezt az érzést - simítottam ki a hajam az arcom-

ból. - Trent hívott? - intettem a fejemmel a telefonjára. Lenézett rá, aztán felpillantott. -

Igen.- Mit mondott, ami így feldúlt?

Thomas tétovázott, és láthatóan nem akart válaszolni. - Travis legénybúcsújáról beszélt. - És?

- Ő lesz a főattrakció. - És?

Thomas idegesen fészkelődött. - Ó... szóval megegyezett Camille-lel - csóválta a fejét. -

Régebben azt mondta, hozzámegy, ha valami igazánégbekiáltó, zavarba ejtő őrültséget művel. Travlegénybúcsúján kerül rá sor, és aztán... - Lesütötte a szemét.Látszott, hogy megszakad a szíve. - ... megkéri Camille kezét.

- Az exedét. Lassan bólintott. - Akibe még mindig szerelmes vagy. És amint ezt megtu-

dod, megcsókolsz, hogy ne gondolj rá?



- Igen - ismerte be. - Bocsáss meg. Szar dolog volt

ilyesmit tenni.

Az első reakcióm a harag volt. Hogy ne lettem volnadühös, amikor a találkozásunk óta másra sem tudtamgondolni, mint hogy megcsókoljam? A nő, ak it szeretett,

nemsokára menyasszony lesz, ő meg gyakorlatilag most adtaa frigyre az áldását. De a sok logikus gondolat sem tett

boldoggá. Irigyeltem a nőt, akivel még sosem találkoztam, ésaki sosem lesz Thomas párja. Nem rá haragudtam, hanem

magamra.Meghúztam a kilincset. - Az osztag háromkor megbeszélést tart. - Liis! - kiáltott utánam. Olyan sebesen hagytam ott, ahogy csak magassarkúban

tudtam. A liftig meg sem álltam.

Becsukódott mögöttem az ajtó, és csendben álltam, ahogya számok váltogatták egymást. Emberek - ügynökök, titkár -nők, városi vezetők - szálltak ki-be. Mind halkan

beszélgettek, már ha egyáltalán megszólaltak. Amikor a hatodikon kinyílt az ajtó, kiléptem a liftből, és

igyekeztem gyorsan elmenni Marks irodája előtt. Mindigkorán kezdett, Val pedig rendszerint vele volt, és csevegtek.

Most is hallottam Val hangját. Elosontam az iroda előtt, ésgyorsan besurrantam a biztonsági ajtón, aztán megkerültemaz első fülkét, majd másik kettőt, végül beugrottam azirodámba, és becsuktam az ajtót.

Leültem a trónusomra, és az ablaksornak hátat fordítva akönyvespolcomat és a város panorámáját bámultam. Kopo-gást hallottam, de nem vettem róla tudomást, aztán valaki egyaktát csúsztatott az ajtón levő tartóba, és magamra hagyott.Úgy ültem, hogy a szék magas támlája eltakarjon az osztag



terme felől. Hosszú, fekete hajamat az ujjamra tekertem, és acsókra gondoltam meg az előző estére, és persze minden al-

kalomra, amikor csak a megérkezésem óta kettesben voltamThomas-szal.Még mindig szerelmes volt Camille-be. Ezt nem fogtam

fel, és ami még rosszabb, a saját érzéseimmel sem voltamtisztában. Tudtam, hogy fontos nekem. Amennyiben őszintevoltam magammal, ezzel átkozottul keveset mondtam. Az,ahogy a testem a jelenlétére reagált, függőséget tudott okozni,

és lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni. Olyan vágy hajtottfelé, amelyet Jackson iránt sosem éreztem.

Megéri-e a munkahelyen esetleg okozott zűrt? Megéri-e afelfordulást, amit az életembe hozhat?

Kihúztam a hajamat a számból, amikor rájöttem, hogy avégét rágom. Kiskorom óta nem csináltam ilyet. Thomas a

szomszédom és a főnököm volt. Logikátlannak ésésszerűtlennek tűnt másra sóvárogni, és ha a helyzet ura

akartam maradni, bele kellett nyugodnom ebbe a ténybe. Nyílt az ajtóm. - Liis? Thomas volt.Lassan megfordultam, és kihúztam a derekam.

Elviselhetetlen fájdalom tükröződött a szemében. Az érzései

kétfelé húzták, ahogy engem is. - Minden rendben - nyugtattam meg. - Nem rád harag-

szom.

Becsukta az ajtót, és az egyik klubfotelhoz ment, mielőttleült volna. Lehajolt, és az íróasztalom szélére könyökölt.

- Ez túlment minden határon. Nem érdemeltél ilyet. - Akadt egy kósza pillanat. Megértem. - A válaszom

kizökkentette. Rám bámult. - Te nem egy kósza pillanat vagy, Liis.



- Vannak célkitűzéseim, amelyeket meg akarok valósítani.A céljaim elérését semmilyen, esetleg irántad táplált érzés

sem akadályozhatja meg. Néha, amikor együtt vagyunk,elfeledkezem erről, de aztán visszatérek az eredeti tervhez,amelyben... nem szerepel egy társ.

Várt egy kicsit, amíg a szavaim leülepedtek benne. - Veled és Jacksonnal is ez volt a helyzet? Nem vágott

egy be a jövőről alkotott elképzeléseiddel? - Itt nem Jacksontól van szó.

-

Nem emlegeted gyakran - dőlt hátra. A fenébe. Nem akartam belekeveredni egy ilyen beszélge-

tésbe Thomasszal. - Azért, mert nincs rá szükség. - Nem voltatok jegyesek?- De azok voltunk, nem mintha bármi közöd lenne hozzá.

Thomas felvonta a szemöldökét. - Semmi hatás? Még egy könnyet sem ejtettél?

- Nem igazán... szóval nem szokásom. Inkább iszom. - Mint azon az éjszakán is a Vitorlásban?

- Pontosan úgy. És azt hiszem, ezzel kvittek is vagyunk. -Thomas álla leesett, és leplezni sem próbálta, mennyire sér -tem a hiúságát.

- Váó! Ha te mondod.

- Thomas, neked kellene a legjobban megértened. AmikorCamille-lel jártál, ugyanezt a döntést kellett meghoznod. Te

is az FBI-t választottad, nem? - Nem - méltatlankodott. - Mindkettőbe kapaszkodtam. -

Hátradőltem, és összefontam az ujjaimat. - És mi lett a vége?

- Nem tetszik ez az oldalad.



- Módfelett szomorú. Mostantól azonban ezt az oldalamatkapod. - Rezzenéstelenül álltam a tekintetét.

Thomas szóra nyitotta száját, de valaki bekopogott, és be-nyomta az ajtót. - Lindy ügynök? - hallatszott egy udvarias, magas fekvésű

hang a folyosóról. - Igen? - néztem Constance-ra, aki az ajtóban állt. - Látogatód van. Lent várt, de felkísértem. Mielőtt eltöprenghettem volna, hogy ki az ördög látogat

meg itt, Jackson Schultz bukkant fel Constance mögött. - Ó, is-te-nem!

Jackson egy középkék, legombolt gallérú inget és mintásnyakkendőt viselt. Két alkalommal láttam ilyen jólöltözötten: aznap este, amikor megkérte a kezem, és Gregoryügynök temetésén. A kék árnyalat pompásan kiemelte

sötétkék szeme színét, ami annak idején a legjobban tetszettrajta, de abban a pillanatban csak azt vettem észre, hogy aszeme olyan kerek, mint az arca. Jackson fitt volt, de simára

borotvált fejével most potrohosabbnak tűnt a valóságosnál. Minél hosszabb ideig voltunk együtt, annál feltűnőbbek

lettek a kevésbé vonzó vonásai és szokásai: étkezések után afogát szívta, oldalra dőlve szellentett még nyilvánosan is, és

nem mindig mosott kezet, miután vagy fél órát töltött amosdóban. Még attól is undorral riadtam vissza, hogy hárommély ránc képződött az álla alatt.

- Ki a fene maga? - támadt neki Thomas. - Jackson Schultz a chicagói terrorelhárítástól. És maga

meg ki az ördög? Felálltam. - Maddox különleges ügynök, a San Diegó-i KVHÜ. - Maddox? - kacagott fel kurtán, nem különösebben meg-

hatva Jackson.



- Igen - mondta Thomas. - A seggfej, aki ezt a kócerájtirányítja. Megbeszélésünk van - fordult Constance-hoz.

-

Elnézést, uram - vágta rá Constance, akin egyáltalánnem látszott, hogy sajnálkozna. Constance nem csapott be. Utasította Thomast, hogy mi-

lyen kávét vegyen nekem, és amint megtudta, hogy Jacksonaz épületben van, gyorsan felkísérte az irodámba, hogyemlék eztesse a főnökét: vetélytársa van. Nem tudtameldönteni, hogy megfojtsam vagy nevessek, de a vak is

láthatta, hogy fontos számára Thomas, és remek érzés volttudni, hogy olyan jó véleménnyel van rólam, hogy össze akar

boronálni minket. - Már éppen befejeztük. Nem, Maddox ügynök? - szólal-

tam meg.Thomas rám nézett, aztán Jacksonra. -

Nem. Schultz ügynök kint várhat addig, a francba is.Constance?

Constance halványan elmosolyodott. - Igenis, uram. Ha lenne szíves követni, Schultz ügynök.

Összehúzott szemmel pillantottam Thomasra.

- Nem volt rá semmi szükség. - Miért nem mondtad el, hogy látogatóba érkezik? - dör -

rent rám. - Tényleg azt hiszed, hogy tudtam róla? - Enyhült a

mérge. - Nem.- Minél hamarabb beengeded ide, annál hamarabb

elmegy.- Nem akarom, hogy itt legyen!

- Elég.



- Micsoda? - csattant fel, miközben úgy tett, mintha a falravagy a polcra kitett fényképeket és ragasztós emlékeztetőket

nézné. - Gyerekesen viselkedsz.Leszegett állal, fenyegetően meredt rám. - Rázd le - mondta lehalkított hangon. Régen talán meg tudott volna félemlíteni, de többé már

nem ijesztett meg. És már abban sem voltam biztos, hogy az-előtt féltem-e tőle.

- Nagy ügyet csináltál abból tegnap este, hogy féltékeny

vagyok. Tudod, hogy elhagytam, és nulla iránta az érdeklődé-

sem, és mégis hogy viselkedsz!Az ajtóra mutatott. - Azt hiszed, féltékeny vagyok Mr. Tisztára? Ez egy kiba-

szott vicc!

-

Mindketten tudjuk, hogy annyira elcsesztek idefent -mutattam a saját fejemre -, hogy nagy általánosságbanfütyülsz a volt vőlegényemre vagy rám.

- Ez nem igaz!

- Még mindig szerelmes vagy Camille-be! - kiabáltam akelleténél hangosabban.

Az ötös osztag minden tagja, aki bent volt, előrehajolt

vagy hátradőlt a székén, hogy az irodám üvegfalán át figyeljea történéseket. Thomas odament, és sorban lehúzta a rolókat,majd becsukta az ajtót.

- Mi köze ennek bármihez is? - kérdezte a homlokát rán-colva. - Nem kedvelhetlek, és lehetek belé még most isszerelmes?

- Igen? Kedvelsz?

- Dehogy, csak azért hívtalak randizni, mert szeretek po-fára esni.



- Közvetlenül a teljes összeomlásod előtt hívtál el vacso-

rázni. Még nem vagy túl rajta, Maddox. -

Már megint Maddoxozol itt nekem.- Nem vagy túl rajta - ismételtem meg, és haragudtam ma-

gamra a hangomból áradó szomorúság miatt. - Nekem pedig

céljaim vannak. - Már mondtad. - Akkor hát egyetértünk abban, hogy semmi értelme. - Rendben.

-

Rendben? - kérdeztem. Szégyelltem, hogy a hangom pá-nikról árulkodik.

- Nem erőltetem. Majd ha túlleszek Camille-en, te megezen a... valamin..., akkor újra beszélünk róla.

Hitetlenkedve bámultam rá. - Hát nem csak mondtad Constance- nak! Tényleg megbe-

szélést tartottunk. - És?

- Ez nem olyasmi, amit ismertethetsz, Thomas. Nem írha-tod elő nekem, hogy folyik majd le, és nem tarthatunkmegbeszélést a fejleményekről. Nem így működik.

- Mi így működünk. - Ez nevetséges! Képtelenséget beszélsz.

-

Lehet, de mi egyformák vagyunk, Liis. Ezért nem műkö-dött a kapcsolatunk másokkal. Nem hagyom, hogyelmenekülj, és te sem tűröd a cirkuszaimat. Öregkorunkigtörhetjük a fejünket, hogy összeülünk -e, vagy akár moströgtön elfogadhat juk. Tagadhatatlan, hogy tervezünk,szervezünk, irányítunk.

Nagyot nyeltem. Thomas a falra mutatott.

- Mielőtt megismertelek, magányos munkamániás voltam,és bár neked volt valakid, te is az voltál. De mi ketten mű-



ködtetni tudjuk a kapcsolatunkat. Minden amellett szól, hogy

összejöjjünk. És amikor majd lapátra teszed Mr. Nindzsát,

szólj, és elviszlek vacsorázni. És meg is csókollak, de nemazért, mert le vagyok törve. Ismét nyeltem egyet. Amikor megszólaltam, vigyáztam,

hogy ne remegjen a hangom.- Helyes. Kicsit zavaró, hogy akkor csókolsz meg, amikor

egy másik nő miatt fáj a szíved. - Még egyszer nem fordul elő.

- Ajánlom is.

- Rendben van, asszonyom.

Kinyitotta az ajtót, kiment, és becsukta maga után.Lerogytam a székbe, és mély lélegzetekkel próbáltamvisszanyerni a nyugalmamat. Mi az ördög volt ez?



TIZENKETTEDIK FEJEZET

- SZIA - KÖSZÖNT JACKSON A FOLYOSÓRÓL NYÍLÓ KIS

VÁRÓSZOBA KÉTszemélyes kanapéjáról. Amikor felállt, fölémtornyosult.

- Gyönyörű vagy. Jót tesz neked Kalifornia. Elismerőmosollyal billentettem oldalra a fejem.

- Csak néhány hete vagyok itt.

- Tudom - hajtotta le a fejét. - Hogy vannak a szüleid? - Apa most lábal ki egy meghűlésből. Anya megesküdött,

hogy ha virágot hozok neked, meggondolod magad. Elhúztam a számat. -

Gyere, járjunk egyet. Jackson követett a liftbe. Megnyomtam a földszinti gom-

bot, és nem szóltunk, míg oda nem értünk. Amikor ismét kinyílt az ajtó, az előcsarnokban nagy volt a

nyüzsgés. Reggel az ügynökök vagy munkába érkeztek, vagykihallgatások levezénylésére, a tárgyalóterembe, vagy aszámtalan kötelezettségeik elvégzésének egyikére igyekeztek.

Látogatók jelentkeztek be, és éppen egy csapat felsőtagozatos általános iskolást vezettek körbe.

Együtt sétáltunk az épület hátsó, kétszárnyú bejáratához,

ahonnan kiléptünk az udvarra. A két épület között egy gyönyörű pihenőhelyet alakítottak ki kerti bútorokkal, folya-

mi kövek közé foltokban ültetett zöld csenkesszel és azelesett ügynököknek emelt emlékművel. Mindig is szerettemvolna pár percet itt tölteni, hogy összeszedjem agondolataimat vagy csak csendben üldögéljek, de egyetlen



szabad percem sem akadt a Vallal közös ebédek és aThomasszal közös edzések mellett Jackson letelepedett az

egyik kétszemélyes, fonott kerti bútorra. Feszengve álltammeg előtte. Egy percig egyikünk sem szólt, aztán végül nagylevegőt vettem.

- Miért nem hívtál fel, mielőtt ideutaztál? - kérdeztem. - Azt mondtad volna, hogy ne jöjjek - válaszolta

szánalmasan szomorú hangon. - Ennek ellenére idejöttél - hunyorogtam a vakító reggeli

napsütésben. Amikor Jackson előrehajolva a tenyerébe temette az arcát,

örültem, hogy kettesben vagyunk. Egy lépést hátráltam, mertegy pillanatig attól féltem, hogy sírva fakad.

- Rosszul viselem, Liisee. Se aludni, se enni nem tudok.Összeomlottam a munkahelyemen.

Megrezzentem, amikor a becenevemet meghallottam. Ezsem az ő hibája volt: sosem mondtam, hogy nem szeretem.Kínosan érintett, hogy ennyire kiszolgáltatottnak látom,holott mindig ura volt az érzelmeinek. A lelkifurdalásommeghatványozódott.

Jackson nem volt rossz srác. De attól fogva, hogy kisze-

rettem belőle, minden, amit tett, groteszknek tűnt, és minél

inkább igyekeztem változtatni az érzéseimen, annál jobban kinem állhattam.

- A munkahelyemen vagyok, Jackson. Itt ezt nem

teheted.Felnézett rám. - Ne haragudj. Csak el akartalak hívni ebédelni.

Felsóhajtottam, és leültem mellé.





- Csak a szerdai gépre volt jegy. Gondolom, rosszabb he-

lyeken is ragadhat az ember.-

Nem tudod átcserélni a jegyed? - Mielőtt megkérdeztem,már tudtam, hogy nem fogja. Jackson nem csak elengedni nem tudott, de hiányzott be-

lőle minden leleményesség, ha olyasmiről volt szó, hogy jegyet kellett átcserélni vagy más időpontot kérni. Biztosravettem, hogy az iderepülése előtt a jegyvételt is az anyjaintézte.

-

Itt van a Top Gunból ismert bár - meséltem. – Tetszenifog.

- Aha - kuncogott. - Klasszul hangzik.- Kikísérlek. Én komolyan... szóval nagyon sajnálom,

Jackson.- Hm. Én is.

Visszavezettem a pázsiton a főépületbe. Egy szót semszólt, míg végigmentünk az előcsarnokon a bejárathoz. - Csak azt szeretném mondani..., mielőtt elmegyek,

hogy... szeretlek.

Arcon csókoltam. - Köszönöm. Nem érdemlem meg, de azért köszönöm.

Önelégülten elvigyorodott.

- Tudom, hogy elbírsz azzal a gecivel odafent, de ha nem

viseled már el, bármikor hazajöhetsz. - Nem gond - nevettem.

- Isten veled, Liis. - Homlokon csókolt, aztán kiment.Mély levegőt vettem. Hirtelen nagyon fáradtnak éreztem

magam.Visszacaplattam a lifthez, ahol a hátsó falnak dőlve

vártam, hogy a csilingelés az emeletemet jelezze. Kiléptem a





- Láttam, mit tett vele..., amikor Camille utoljára elhagyta.

Még rosszabb volt, mint Trent és Cami autóbalesete után.

Cami Trentet választotta, de Tommy nem szűnt meg Camitszeretni. Nem akarok kekeckedni, Liis, de Tommy a barátom.Lehet, hogy beleütöm az orrom a dolgaidba, de Tommymegváltozott Cami elvesztése után, és nem jó irányba. Mostvégre kezd visszatérni az az ember, aki régen volt, mielőttCami összetörte a szívét.

- Tommy? - kérdeztem nem különösebben meghatottan. -

Marks félrefordította a fejét. - Csak ennyit szűrtél le abból, amit mondtam? Itt nem va-

lami díjért folyik a versengés, Liis. Nem próbálom megelvenni tőled. Meg akarom menteni tőled.

Bármilyen keserű pirula is volt, le kellett nyelnem.Szégyelltem magam. Marks is észrevehette, mert megenyhült

az arca.- Nagyra értékelem, hogy fontos számodra a munka, hogy

minden erőddel erre koncentrálsz - folytatta. - De ha nem tu-dod egyszerre szeretni a munkát meg őt is..., akkor nehasználd ki, miközben azt próbálod meg kideríteni, hogy van-e szíved.

A szégyenemet gyorsan felváltotta a harag.

-

Dugulj el, Marks! - kiáltottam, mielőtt elhagytam az iro-dáját.

Egy gombnyomás, és már be is léptem a biztonsági ajtón,majd az irodámhoz siettem.

- Lindy - kezdte Sawyer ügynök. - Ne most - mondtam, és bevágtam az ajtót, hogy

nyomatékosítsam a válaszom. Az üvegfalnak háttal ültem le a székembe. A rolót még

Thomas húzta le, nekem pedig szükségem volt rá, hogy



magam és az osztag közös terme között érezzem a székmagas támláját.

Halk kopogás hallatszott, majd nyílt az ajtó. Amikor nem jött köszönés, és valaki letelepedett a klubfotelba, rögtön tud-tam, hogy csak Val lehet.

- Ebéd a Bolyhosban? - Ma nem. Muszáj az edzőteremben töltenem az ebédidő-

met.- Rendben van. - Megfordultam.

- Ennyi? Semmi faggatózás?

- Felesleges. Egész délelőtt figyeltelek. Először is itt bújtál el, aztán Maddox berohant utánad. Később felbukkantaz exed, és Maddox idebent volt, aztán régi, jó szokásaszerint leordította mindenki fejét. Nagyon odavan érted -mozgatta fel-le a szemöldökét.

Elfordítottam a fejem. - Most törtem össze... másodjára... Jackson szívét. Nem is

értem, hova tettem az eszem. Tudtam, hogy történt valamiThomasszal. A fenébe is, első nap mondtad, hogy megégettemagát. Marksnak igaza van.

- Mit mondott? - merevedett meg Val.

- Hogy tartsam távol magam Thomastól. Hogy nem tud-

tam lehorgonyozni Jackson mellett, és valószínűleg ígyleszek mással is.

Val grimaszt vágott. - Hazudsz. Nem ilyen arcátlan faszi.- Dehogynem, ha rólam van szó. És hogy tisztázzam:

igen, más szavakkal írtam körül. - Akkor a félelmeid beszélnek belőled. De ha kedveled

Maddoxot, Liis, akkor ne hagyd, hogy egy kudarcot vallottkapcsolat rányomja a bélyegét az ú jra. Az, hogy nem



szeretted Jacksont, még nem jelenti, hogy Maddoxot semtudod szeretni.

-

Még most is őt szereti - mondtam, és próbáltam lepleznia hangomon érezhető sértettséget. - Camille-t? Ő hagyta ott Thomast, Liis. Valószínűleg

mindig is szeretni fogja.Émelygés jött rám, és meggörbült a hátam, mert éreztem a

csontig hatoló valódi fájdalmat. Nem ismerjük egymást olyanrégen. Miért ilyen erősek az iránta táplált érzéseim?

Mégsem tehettem fel ezt a kérdést. Túlságosankiszolgáltatottá és gyöngévé tett volna. Hangosan csak azt akérdést tettem fel, amit megengedhetőnek tartottam:

- Mit gondolsz, képes kettőt szeretni?

- Te képes vagy egyet szeretni? - vágott vissza. Az ajkamhoz emeltem az ujjam, és megráztam a fejem.

Val tekintetéből hiányzott az együttérzés.. . - Valójában te zúdítod ezt a saját fejedre. Járjatok vagy ne,

de Marksnak igaza van: ne szórakozz Maddox érzéseivel.Megértem, hogy egyszer azt mondtad, hogy érzelmileg nem

vagy szabad, de a viselkedésed mást sugall. - Azért, mert kedvelem! Vagyis azt hiszem, annál többet

érzek. Pedig nem akarom.

- Akkor beszélj vele őszintén, és tartózkodj attól, hogy hol

hideget, hol meleget sugározz felé. - Nehéz megtenni, ha egyszer a fejem - mutattam - ellent-

mond a szívemnek. Megrázta a fejét. - Megértem, de muszáj döntened, aztán pedig ragaszkod-

nod kell hozzá, különben igazi szívtelen lotyónak látszolmajd.

Felsóhajtottam.



- Nincs időm erre. A dolgomat kell végeznem. - Akkor tisztázd az ügyeidet, és dolgozz. - Val felállt, és

egyetlen szó nélkül távozott az irodámból. Összefontam az ujjaimat, és dühösen meredtem rájuk. Iga-za volt. Marksnak is. Meg Jacksonnak. Nem csak nem voltam

abban a helyzetben, hogy próbára tegyem az elkötelezettségiránti fóbiámat, de Thomas semmiképpen sem olyan alanyvolt, akin ezt a kísérletet kipróbálhattam.

Felálltam, és átmentem Constance asztalához. Nem tu-

dom, hogy kifulladva vagy csak idegesen kértem bebocsátástMaddox ügynökhöz.

- Az irodájában van - közölte Constance a fejhallgatója el-lenőrzése nélkül. - Menj csak be.

- Köszönöm - suhantam el mellette.- Szia! - Thomas azonnal felállt és elmosolyodott, amint

rájött, ki törte rá az ajtót. - Nekem... ez nem megy. A randi. Ne haragudj. - Thomas

azonnal résen volt, én pedig utáltam magam. - Meggondoltad magad Jacksonnal kapcsolatban?

- Nem! Nem, dehogy... csak nem hiszem, hogy Chicagoóta változtak volna az érzéseim a kapcsolatokat illetően. És

nem hiszem, hogy rendes dolog, ha veled próbálkozom.

Thomas rögtön megnyugodott. - Ennyi? Ezzel etetsz?- Hogyan?

- Hacsak nem mondod most rögtön a szemembe, hogynem tetszett, amikor ma reggel megcsókoltalak, akkor nemveszem be.

- Én... te... - Nem erre a r eakcióra számítottam. – Összetörték a szíved. Én most szakítottam valakivel.

- Nem illett hozzád - vonta meg a vállát.



Megkerülte az asztalát, és felém indult. Apró, lassú léptek -kel hátráltam, míg a fenekemmel meg nem éreztem a

hatalmas tárgyalóasztalt. Thomas odahajolt hozzám. Az arca centikre volt azenyémtől.

Visszahőköltem. - A jövő héten végre kell hajtanunk egy megbízást, uram.

Az ezzel kapcsolatos tervekre kellene koncentrálnunk. Lehunyta a szemét, és az orrán át beszívta a levegőt.

- Ne szólíts uramnak.

- Miért zavar annyira?

- Nem zavar - rázta a fejét, és olyan vágyódással fürkészteaz arcomat, hogy mozdulni sem tudtam. - Úgy kell tennünk,mintha együtt járnánk.

Mentolos lehelete melegen legyintette meg az arcomat.

Olyan hevesen tört rám a vágy, hogy odaforduljak, és acsókját érezzem, hogy belesajdult a szívem. - Mégis mióta szólítasz ismét uramnak? - Felnéztem rá. - Mostantól. A kettőnk közti vonzerő tagadhatatlan, de... - Enyhe kifejezés. Van fogalmad róla, milyen nehéz elnéz-

ni, hogy szoknyában jársz-kelsz az irodában, amikor tudom,hogy sosem viselsz bugyit?

Kifújtam a levegőt. - Van valami közöttünk. Ezt én is tudom. Az isten sze-

relmére, hiszen a megismerkedésünk után húsz perccel már leis feküdtünk egymással. De szívességet akarok tenni neked,hallod? Tisztán és egyértelműen szeretnék fogalmazni.

Kedvellek. .. nagyon is. De pocsékul kezelem akapcsolataimat. És ami még fontosabb, nem akarom, hogymegint összetörjön a szíved. És... ezt a barátaid sem akarják.

Elvigyorodott.



- Ugye Marksszal beszéltél?

- És szeretném megkímélni magunkat a munkahelyi drá-

mától is, ami - mindketten tudjuk - bekövetkezik, ha mégsemműködik a dolog. - Arra akarsz ezzel célozni, hogy teátrális vagyok?

- Inkább szélsőségekre hajlamos - tisztáztam. - És nem eztnem tudom végigcsinálni. Kezdettől fogva kudarcra ítélt akapcsolatunk.

- Hány évig maradtál Jackson mellett azután, hogy

rájöttél, nem akarsz a felesége lenni? - Túl sokáig - ismertem be szégyenkezve. Thomas hosszan nézett, és közben elemzett. Rossz érzés

volt. Az elemző helyzetével járó hatalom és irányítás sokkal jobban ínyemre volt.

- Félsz - összegezte. Gyöngéd, megértő volt a hangja. -

Te nem? - kérdeztem, és egyenesen gyönyörű mogyoró- barna szemébe néztem. Lehajolt, és csókot nyomott a szám sarkába, de egy

darabig még nem húzódott el, kiélvezte a pillanatot. - Mitől félsz? - suttogta, és megfogta a könyököm. - Az igazságot akarod hallani?

Bólintott, és lehunyta a szemét, aztán az orrával

végigsimította az állam vonalát. - Nemsokára találkozol Camille-lel, és megint

összeomlasz. Nem örülök majd neki, ahogy a munkatársaidsem.

- Azt hiszed, megint fájdalmat okoz majd, és ismét dühösseggfejként viselkedem?

- Igen.

- Tévedsz. Nem fogok hazudni. Nem lesz örömünnep. Nem fogom élvezni. De... nem is tudom... az élet nem tűnik



olyan reménytelennek, mint azelőtt. - Összefonta az ujjainkat,

és megszorította a kezemet. Olyan megkönnyebbültnek és

boldognak látszott, hogy ezt fennhangon is kimondhatja.Egyáltalán nem tűnt idegesnek vagy szorongónak. - És igazadvan. Erre a megbízásra kell koncentrálnunk, és a végére kell

járnunk, hogy Travet kirántsuk a bajból. A végére talán te ismegszabadulsz attól a nevetséges elképzeléstől, hogy nemlehetsz egyszerr e sikeres a munkádban és a magánéletedben,és ha már mindkettőnk lelkiismerete tiszta, akkor végre azt is

eldöntheted, hogy randizzunk -e vagy sem.Összevontam a szemöldököm. Elnevette magát, és megérintette az államat. - Most meg mi a gond?

- Nem is tudom pontosan. Valami nincs rendjén. Túlságo-san félvállról veszed ezt az egészet.

-

Beszélj Vallal. Kérdezd meg, hogy hazudok -e.- Val nem így működik.

- Dehogynem. Kérdezd csak meg. - Még mondani akar -tam valamit, de a hüvelykujjával becsukta a számat. -

Kérdezd meg. Elhajoltam.

- Rendben. Kellemes napot, uram.

- Ne uramozz engem. Szeretném, ha az esküvő előtt le-

szoknál róla. - Akkor Maddox ügynök - mondtam, mielőtt kisurrantam

az irodájából. - Azt sem szeretem! - kiáltott utánam. Fülig ért a szám. Constance-ra pillantottam, amikor

elmentem mellette, és ő is mosolygott.



TIZENHARMADIK FEJEZET

VAL A SZÁJÁHOZ EMELTE A BOROSPOHARAT,

GRAFITSZÜRKE SZABADIDŐnadrágba bújtatott lábát kinyújtottaa kanapémon, és világoskék pólóján ez a felirat virított: A

PÁTRIÁRKA MÉGSEM MEGY A JÓ BÜDÖS FRANCBA. - Három hete tart - jelentette ki, és olyan mély gondo-

latokba merült, amilyenekbe csak borködben lebegve lehet.Fegyverként szegezte előre a két ujja között szorongatott du-

góhúzót, de aztán keresztbe vetette a lábát, mint egy úrihölgy.

- Mire célzól?- Olyan... nem akarom azt mondani, hogy szerelmes. Azt

még korai lenne állítani. De mégis... annyira... szerelmes. - Lehetetlen vagy.

- Nálad mi az ábra? - kérdezte. - Kedvelem - válaszoltam pár percnyi töprengés után. -

Nagyon. - Valnak nem volt érdemes hazudni. - És az milyen érzés? Mármint Thorhas Maddoxot kedvel-

ni? Olyan régóta utálom, hogy ez teljesen idegen számomra.

A szememben nem is igazán ember. - Lehet, hogy pont ezt szeretem benne.- Hazudsz.

- Úgy értem, van emberi oldala, és szeretem, hogy eztcsak nekem mutatja meg. Ez a mi kis titkunk... valami, amit

csak nekem tart fenn.Körbelötykölte a bort a poharában, aztán a szájához dön-

tötte, és lenyelte az utolsó kortyot.



- Csak légy óvatos. Ijesztően úgy hangzik, mintha el akar -nád csavarni a fejét, szívem.

-

Igaz. Visszaszívom. - Most, hogy ezt a lehangoló megállapítást tettük, és elfo-

gyott a bor is, szedem a sátorfámat. - Úgy érzem, kihasználtál. - De nem volt ellenedre - kacsintott rám. - A reggeli vi-

szontlátásra. - Kikísérjelek?

- A következő háztömbben lakom - morogta, de nem ijed-

tem meg ittas nemtetszésétől. - Milyen érzés? - kérdeztem. - Egy házban lakni

Sawyerrel?

- Régebben jó volt - kapta fel az üres üveget, és a konyha- pulthoz vitte. - De nem tartott sokáig. Most már csak átnézek

rajta.- Miért utálja annyira mindenki?

- Majd megtudod - biztosított. - Mitől akkora titok? - ráncoltam a homlokomat. - Miért

nem tudod egyszerűen elmondani?

- Hidd el, nem segít, ha csak elmondom, hogy egy gazem-

ber. Muszáj a saját bőrödön megtapasztalnod.

Megvontam a vállam. - És Marks? Ő is ott lakik? - Nem. A belvárosban. - Nem tudom, mit gondoljak róla - álltam fel. - Szerintem

gyűlöl. - Markst és Maddoxot testvéri szeretet köti össze. Undo-

rító. - Másfél üveg bor után meglepően biztos léptekkel járt. - Lefekszem - nevettem.



- Rendben van. Jó éjt, „mísz", csak 1-lel. Kivonult, és hal-lottam a lift csendülését.

Az „otthon iszom bort" öltözékemben estem be arccal azágyba, a sárga-szürke mintás paplanomra. Fülelni kezdtem, amikor kopogást hallottam a csendben.

Eleinte azt hittem, a folyosón lévő másik ajtó felől jön, de an-nál hangosabb volt.

- Val! - kiáltottam bosszúsan, hogy megint fel kell tápász-kodnom. Átmentem a konyhán és a nappalin, hogy ajtót nyis-

sak. - Miért nem maradtál in... - Elhalt a hangom, amikorrájöttem, hogy Jackson áll elkeseredve és részegen aküszöbön.

- Liis...

- Jézusom, Jackson. Mit keresel itt? - Ahogy ajánlottad, elmentem a Top Gun bárba. Szexis,

iszonyú dögös - hunyorgott - nők vannak ebben a városban -mondta, de aztán megnyúlt az arca. - De ettől csak még jobban hiányoztál - jajdult fel, és begyalogolt mellettem anappaliba.

Megfeszült a testem. Nem tartozott az új életemhez, és borzalmas érzés fogott el, hogy ott áll a Jacksontól mentes újlakásomban.

- Nem jöhetsz be ide.

- Nem akarom mindezt nélküled csinálni - mosta össze aszavakat. - Veled akarom felfedezni San Diegót. Lehet, hogyha... ha én is átkérném magam ide...

- Részeg vagy, Jackson. Józanul sem szoktál rám figyelni.Hívok egy taxit.

A telefonom felé indultam, de Jackson hamarabb érte el,mint én, és a szoba másik végébe hajította. Átcsúszott a szo-

bán, és nekivágódott a szegélylécnek.



- Mi az ördög ütött beléd? - kiáltottam, mielőtt gyorsaneltakartam a számat.

Átsiettem a szobán, hogy felvegyem a telefont a földről.Arccal lefelé feküdt a szegélyléc mellett, amelynek nekiütkö-zött. Megvizsgáltam, hogy nem esett-e baja, de valami csoda

folytán nem repedt meg, még csak be sem horpadt. - Bocsáss meg! - ordított vissza. A kezét feltartva előre-

dőlt. - Ne hívj taxit, Liisee. Folyamatosan egyik oldalról a másikra dőlt, hogy

megtartsa az egyensúlyát. Nem emlékeztem, hogy láttam-evalaha is ilyen részegnek.

- Majd itt kialszom magam.- Nem - jelentettem ki határozottan. - Nem maradsz itt.

- Liis - tartott felém, üveges tekintetű, kerek szemét féliglehunyta. Még csak rám sem nézett, hanem valahova mellém,

ahogy ide-oda imbolygott. Belecsimpaszkodott a vállamba,aztán csukott szemmel, az ajkát csücsörítve közelebb hajolt. K itértem előle, mire mindketten a földre estünk. - A fenébe is, Jackson! - tápászkodtam fel, és néztem,

ahogy megpróbál tájékozódni. Ahogy felfelé nyújtogatta a karját, és görögve igyekezett

felülni, olyan volt, mint egy hátára fordult teknős.

Feljajdultam. Végül térdre kecmergett, és siránkozni kezdett. - Jaj, ne, kérlek szépen, ne! Hagyd abba, kérlek - nyújtot-

tam felé a kezemet. Felsegítettem, aztán be akartam ütni a taxitársaság számát.

Jackson kiverte a telefont a kezemből, amely ismét a földreesett.

Elengedtem a karját, és hagytam, hogy a padlórazuhanjon.

- Elég volt! Próbáltam kedves lenni. Kifelé!



- Nem rúghatsz csak úgy ki az életedből, Liis! Szeretlek! -

Megpróbált lassan felállni. Eltakartam a szemem. -

Holnap rettenetesen szégyellni fogod magad. - Nem igaz! - A vállamnál fogva megrázott. - Hogy érhet-

ném el végre, hogy meghallgass? Nem engedhetlek csak úgyel! Te vagy az életem szerelme!

- Nem hagysz nekem más választást. - Fogtam az ujjait, éshátrafelé hajlítottam őket.

Inkább a megdöbbenéstől, mint a fájdalomtól jajdult fel.

Ez a fogás bármelyik más részeg idiótán sikerhez vezetettvolna, de nem egy FBI-os kommandósnál. Jackson még

piásan is gyorsan kibújt a markomból, és ismét megragadott. Hirtelen kivágódott az ajtó, a gomb a falnak csapódott. Az

egyik pillanatban még Jackson szorításában voltam, amásikban ő volt valaki máséban.

-

Mi a fenét művel? - kérdezte Thomas, és gyilkos tekin-tettel meredt Jacksonra, akit a falnak szorított, és két kézzelmarkolta az ingét.

Jackson lihegve lerázta magáról Thomast, és ütésrelendítette az öklét, de Thomas lehúzta a fejét, ésvisszanyomta Jacksont a falhoz a karjával, amelyet mint egyrudat tartott a nyaka előtt.

-

Egy. Tapodtat. Sem - mondta Thomas halkan, tagoltanés fenyegetően.

- Tedd, amit mond, Jackson - figyelmeztettem.

- Mit keres itt? - kérdezte Jackson, aztán rám nézett. - Ittlakik? Együtt éltek?

- Jézusom! - emeltem égnek a tekintetemet. Thomashátranézett rám.

- Leviszem, és taxiba ültetem. Melyik szállodában lakik? - Fogalmam sincs. Jackson?



Jackson szeme csukva volt, lassan szuszogott, és a térdemegroggyant.

-

Jackson? - kiáltottam rá hangosabban, és megböktem avállát. - Hol szálltál meg? - Amikor nem válaszolt, leejtettema vállamat. - Nem ültethetjük eszméletlen állapotban egytaxiba.

- Itt nem maradhat - mondta Thomas, és a hangjából mégkicsendült némi harag.

- Nem látok más megoldást.

Thomas előrehajolt, és az előredőlő Jacksont a válláraemelte, majd a kanapéhoz vitte. Gyöngédebben fektette le,mint amire képesnek éreztem, aztán takarót dobott rá.

- Gyere - fogta meg a kezem.

- Tessék? - Kicsit ellenálltam, amikor az ajtó felé kezdetthúzni.

-

Ma éjjel nálam alszol. Reggel fontos megbeszélésemlesz, és ha amiatt kell aggódnom, hogy felébred, és betántorog az ágyadba, nem tudok aludni.

Visszahúztam a kezem. - Igazán nem örülnék, ha a holnapi megbeszéléseden nem

a legjobb formádat hoznád. - Szállj le rólam - sóhajtott fel. - Későre jár. - Felvontam a

szemöldököm. Előbb bosszúsan félrefordította a tekintetét, aztán vissza-

fordult.

- Jó, bevallom. Basszus, nem akarom, hogy hozzád érjen. -A gondolat mélységesen felháborította, de aztán ellágyult,egy lépést tett felém, és gyöngéden megfogta a csípőmet. -Még most sem látsz át a kamuszövegemen?

- Nem lehetne... nem is tudom..., hogy azt mondjuk, amitgondolunk vagy érzünk ?



- Azt hittem, azt mondtam - válaszolta Thomas. - Most

rajtad a sor.-

Igazad volt - piszkáltam a körmöm. - Meg vagyok ret-tenve. Félek, hogy akkor sem tudom ezt csinálni, ha akarom.És abban sem vagyok biztos, hogy te képes vagy rá.

Keményen összeszorította a száját, de jól szórakozott. - Fogd a kulcsod.

Odamentem a pár lépésnyire levő telefonomhoz, és lehajoltam érte. Azután a pultnál egyetlen mozdulattal felkaptam

a kulcsaimat, a másik kezemmel meg a táskámat. Amikor bele bújtam a papucsomba, akaratlanul is visszanéztemJacksonra. Szétvetette kezét-lábát, a szája nyitva volt, éshorkolt.

- Nem esik baja - mondta Thomas, és felém nyújtotta akezét.

Kimentem én is a folyosóra, aztán bezártam az ajtót. El-mentünk a lift előtt, és csendben felkapaszkodtunk a lépcsőn.Amikor az ajtajához értünk, Thomas intett, hogy lépjek be.

Felkapcsolta a villanyt, és az elém táruló lakás olyanmakulátlan volt, mintha nem lakna benne senki. Hárommagazin volt legyezőszerűen szétterítve az asztalon, és egyszinte új kanapét toltak a falhoz.

Minden a helyén volt: növények, magazinok, még a képekis. Mindent láttam, amit egy otthonban szokás, de a meghitt-ségét sugalló díszítmények ellenére is túl tökéletes volt,szinte steril. Olyan érzésem támadt, mintha Thomas ezzel

próbálná bizonyítani, hogy az FBI-on kívül is van élete. A szoba túlsó végében lévő lapos képernyős tévé melletti

konzolasztalhoz léptem. Három ezüstkeretben fekete-fehérfényképek voltak. Feltételeztem, hogy az egyiken a szüleit lá-tom, a másikon Thomas volt a testvéreivel, és elképedtem,



hogy a négy fiatalabb fiú mennyire hasonlít egymásra. És ahar madikon természetesen Thomas volt egy nővel.

Jellegzetes volt a szépsége, vad és erőfeszítés nélküli.Rövid, tépett hajviselete és dekoltázsát kiemelő feszes pólójamegle pett. Nem hittem volna róla, hogy Thomas típusa.Vastagon kihúzott szeme, füstös szemfestése feketén-fehérensokkal feltűnőbb volt. Thomas úgy ölelte, mintha nagyonértékes lenne számára, és éreztem, hogy elszorul a torkom.

- Ő Camille? - kérdeztem.

-

Igen - felelte, és a hangjából sütött a szégyenkezés. - Bo-csáss meg. Ritkán vagyok itthon. Elfelejtem, hogy itt van.

Fájt a szívem. A keretbe foglalt fénykép megadta az egyet-len választ, amelyre szükségem volt. Erőfeszítéseim ellenéreis kezdtem beleszeretni Thomasba, ő azonban még Camille-tszerette. Még egy tökéletes világban is, ahol két olyan ember,

mint mi, akik szenvedélyesen szeretjük a munkánkat, sközben a kapcsolatunkat is működtetni tudjuk, ott egy zavarótényező: a viszonzatlan szerelem. E pillanatban ez még csakThomas gondja volt, de ha hagyom, hogy elmélyüljenek azérzéseim, akkor az enyém is.

Mindig is erősen hittem abban, hogy valaki nem szerethetegyszerre két embert. Ha Thomas még Camille-t szereti, mit

jelent ez számomra? A fejemben megszólalt egy undorító vészjelző, de olyan

hangosan, hogy alig bírtam gondolkodni. A Thomas, vagyisMaddox ügynök, a főnököm iránti érzéseimnek most azonnalvéget kell vetnem. A kanapéjára pillantottam, miközben azontépelődtem, nem könyörgök -e majd neki, hogy szeressen vi-szont, nem török -e rá részegen és érzelgősen, mielőtt az esz-

méletemet vesztem a kanapén, ahogy Jackson tette azenyémen.



- Ha nem bánod, megágyazok a földön. A kanapé nem lát-szik kényelmesnek.

Nevetett.- Taylor is ezt mondta. Szívesen átadom az ágyat.- Az eddigieket tekintve ez kifejezetten rossz ötlet - idéz-

tem korábbi megjegyzését. - Mit tervezel St. Thomason? - kérdezte. Igyekeztem nem

sértetten válaszolni. - Ott rajtad a sor, hogy a padlón aludj.

Thomas átment a hálóba, aztán egy párnával és egy szoro-san összetekert hálózsákkal jött vissza. Gyanakvóanszemléltem a zsákmányt.

- Arra tartogatod, ha valaki itt aludna?

- Kempingezéshez - válaszolta. - Még sosem voltál? - Amióta feltalálták a csapvizet, nem. -

Tiéd az ágy - eresztette el a füle mellett aszurkálódásomat. - Ma este tettem fel tiszta lepedőt. - Kösz - mentem el mellette. - Sajnálom, hogy felébresz-

tettünk. - Nem aludtam. Bevallom, megdöbbentő volt férfikiabá-

lást hallani a lakásodból. - Elnézést.

Thomas elhessegette a szabadkozásomat, aztán akapcsolóhoz ment, hogy eloltsa a villanyt.

- Ne kérj helyette elnézést. Mielőtt átgondoltam volna,már kívül is voltam az ajtón.

- Köszönöm. - Az ajtógombra tettem a kezem. - Aludj egy

kicsit. Nem akarom, hogy engem hibáztass, ha a megbeszé-lésen nem tudsz koncentrálni.

- Ennek csak egy oka lehetne, és az nem az alváshiány. - Ezt világítsd meg.



- A hétvége jórészét együtt töltjük, és rá kell vennem azöcsémet, hogy olyasmit tegyen, amit nem akar. A vasárnap

fontos nap lesz, Liis, és az életemben a legnagyobbfigyelemelterelő éppen te vagy. Elpirultam, és örültem, hogy félhomály van. - Igyekszem majd nem magamra vonni a figyelmedet.- Szerintem erről pontosan annyira nem tehetsz, mint én

arról, hogy állandóan te jársz a fejemben. - Értem már, miért mondtad, hogy rossz ötlet lenne barát-

ságra törekedni. Thomas bólintott. - Ezt három hete mondtam, Liis. A helyzet azóta megvál-

tozott.

- Nem igazán. - Már barátoknál többek vagyunk, ezt te is jól tudod.

Thomas és Camille közös fényképére néztem, majd rámu-tattam.

- Ő ijeszt meg, és ő az, aki nem múlik el. Thomas a fényképhez ment, és arccal lefelé fordította. - Ez csak egy fénykép. A szavak, amelyeket ki akartam mondani, a torkomon

akadtak.

Egy lépést tett felém. Ellöktem magam az ajtógombtól, és felemeltem a kezem. - Vár minket a munka. Koncentráljunk arra. Képtelen volt

titkolni a csalódottságát. - Jó éjt.



TIZENNEGYEDIK FEJEZET

THOMAS EGY VASKOS IRATKÖTEGET DOBOTT AZ

ASZTALOMRA, AZ ÁLLkapcsa idegesen rángatózott. Azutánfel-le kezdett járkálni, és az orrán át szívta be a levegőt.

- Mi ez? - kérdeztem. - Olvasd csak el - morogta.

Amikor kinyitottam a dossziét, berontott Val, aztán meg-torpant az ajtó és Thomas között.

- Most hallottam a hírt. A homlokomat ráncoltam, miközben átfutottam az olda-

lakat.- A főfelügyelő jelentése? - pillantottam fel.

-

A francba! - mondta Val. - A jó fenébe! A jelentés címe így hangzott: Ismertetés Aristotle Grove FBI-ügynök esetének intézéséről és az elkövetett figyelmetlenségről. Felnéztem Thomasra.

- Mit tettél? Val becsukta az ajtót, és az asztalhoz jött. - Grove lent van. Letartóztatják ma?

- Nagy valószínűséggel - füstölgött még mindig Thomas.

- Azt hittem, intézkedtél - csuktam be és toltam el adossziét.

- Intézkedtem? - Thomas szemöldöke felszaladt a hom-lokára.

Előrehajoltam, és igyekeztem halkan beszélni. - Megmondtam, hogy Grove hamis információval etet. - Bizonyítékot gyűjtöttem ellene. Részben ezért is helyez-

tettelek át ide. Val is tudott róla.



A barátnőmre pillantottam, aki úgy meredt a dossziéra,mintha meggyulladt volna.

Az ajkába harapott. - Nem kellett japánul beszélnem ahhoz, hogy tudjam,

hogy csaló szemétláda - mondta. - Várjunk csak... te vagy anyelvszakértő, akit bevont a nyomozásba?

Bólintottam.

Thomas Valra mutatott.- Bizalmas információ, Taber.

Val bólintott, de láthatóan kényelmetlenül érintette, hogyezt nem szimatolta ki azonnal.

Sawyer rontott be, és amint becsukódott mögötte az ajtó,megigazította a nyakkendőjét.

- Jöttem, amint hallottam. Mit tehetek? - kérdezte. Valmegrántotta a vállát.

-

Amiben a legjobb vagy. - Sawyer csalódottnak látszott. - Komolyan? Már megint? A kedvenc ügynökeim listájá-

nak alján van. Tudod jól, hogy ha UV lámpával vizsgálnánkvégig a hálószobáját, minden sarok világítana.

Val undorral kapta a kezét a szája elé. Felálltam, éshatározottan rátámaszkodtam ököllel az asztalomra.

- Ha jlandó valaki elmagyarázni, hogy mi az ördögről be-

széltek? - Nagyon óvatosan kell eljárnunk - válaszolta Thomas. -

Travis nagy bajba kerülhet, ha ebben az ügyben nem klappoltökéletesen minden.

Val megsemmisülten rogyott le a klubfotelba. - Amikor Maddox átkerült a washingtoni központba, mi-

előtt még KVHÜ-nek nevezték volna ki, fülest kapott Bennyegyik verőemberéről a központ Ázsiai Bűnügyi VállalkozóiEgységénél dolgozó egyik ügynöktől.



Kétkedve pillantottam Thomasra. - Fülest kaptál a vegasi olasz maffia egyik emberéről a

washingtoni Ázsiai Bűnüldözési Egységtől? Thomas vállat vont. - Szerencsének is nevezhetném, de éjjel-nappal ezen az

ügyön dolgoztam, amióta csak hozzám került. Nincs egy ujj-lenyomat, amelyet ne ellenőriztem, vagy egy elintézetlen ügy,amelynek ne jártam volna utána.

Val türelmetlenül sóhajtott fel.

- Nyugodtan nevezheted balszerencsének. A verőember

egy fiatal srác volt, a neve Dávid Kenji. Travis eszméletlenre

verte Vegasban egy este, hogy megvédje Abbyt. - Ez nem szerepel Travis aktájában - néztem Thomasra.

Thomas elfordította a fejét, és hagyta, hogy Val folytassa. -Val bólintott.

-

Szándékosan hallgattuk el, hogy ne figyelmeztessük veleGrove-ot. Nem tudhat semmit Travisről. Ha elárulja a tervün-

ket egy jak uzának, Travis már nem lehet az FBI beépített embere.

- Miért adná tovább egy jakuzának Grove a Travis beszer -vezésével kapcsolatos infót? - kérdeztem.

Val előredőlt.

-

David Joshio Tarou nővérének a fia. - Annak a Tarou-nak, aki Japánban a Goto-gumi második

embere? - hitetlenkedtem.

Goto-gumi az eredeti japán jakuzabanda legrégibb szindi-kátusainak egyike volt. Tarou tekintélyes főnök volt, aki ahetvenes évek óta vezette a Goto-gumit, és nem csakmegfélemlítette az ellenségeit. Igen ötletgazdag volt a

kivégzések terén, és szerteszét hagyta a megcsonkítotttesteket, hogy mindenki lássa őket.



Val bólintott. - A nővére együtt élt Tarou-val egészen addig, míg meg

nem halt. Dávid akkor tizennégy éves volt. - Oké - bólintottam. - Szóval azt akarod ezzel mondani,

hogy Travisre a jakuzák is fenik a fogukat?

Thomas megrázta a fejét. A homlokomat ráncoltam. - Még mindig nem értem, mit keres az asztalomon az

istenverte főfelügyelő jelentése. - Tarou nagy problémát jelent, Liis - mondta Thomas. -

Grove a jakuzákon keresztül, akiket itt hallgatott ki, infor-mációt küldött neki, újabban pedig közvetlenül vele beszélt.A kihallgatások ellenére ezért is nem volt nyoma a

bűncselekményeiknek. Egy lépéssel mindig megelőztekminket.

- Akkor hát hagyjuk, hogy a főfelügyelő letartóztassa

Grove-ot. Kit érdekel? - kérdeztem. Thomas arca megnyúlt. - Ennél nagyobb a baj. Pár hónapja David meghalt. Esz-

méletlenre verték egy mérkőzésen, és azóta nem látta senki. - Tarou talán azt hiszi, Travis volt? - kérdeztem. - Ne feledd - szólt közbe Sawyer -, Dávid meccse Travis-

szel egy éve volt, és tudomásuk szerint Travis azóta nem jártVegasban.

-

A meccseket a maffia szervezte - vette át a szót Val. -Benny vérre menő mérkőzésen állította szembe Davidet va-lakivel. Tarou bácsi Bennyt hibáztatta, és több emberét is azállamokba küldte, hogy kérjenek magyarázatot Bennytől. Aharcosra, aki megölte Davidet, rátaláltak a sivatagban, szét-szórva, nem minden testrésze került elő. Jó okkal hisszük,hogy Tarou ideküldött emberei annak a jakuzabandánakvoltak a tagjai, akiket itt hallgattunk ki.

Még mindig értetlenül ráncoltam a homlokom.



- Miért végzett Tarou unokaöccse szar, söprögető melótBennynek?

-

Az anyja miatt - mondta Val olyan hangon, mintha tud-nom kellett volna. - Amikor az anyja meghalt, David Tarou-thibáztatta. Összeverekedtek. David lelépett, és az államokba

jött. Olyan munkák felé sodródott, amelyekben jártasságotszerzett, így került Bennyhez.

- Ez egy kibaszott katasztrófa - összegeztem. Val felpillantott Thomasra, aztán ismét rám szegezte a te-

kintetét. - Vártuk, hogy mikor hozhatjuk nyilvánosságra Grove vi-

selt dolgait, mert tudtuk, hogy kettős játékot játszik, de most,hogy felderítettük a kapcsolatot Bennyvel, nem tud juk,

milyen titkos információt juttatott az ügyünkből az ő fülükbe. - A jó francba - morogtam. - Mennyit tud?

Thomas egy lépést tett felém. - Ahogy már említettem,egy ideje gyanakszom rá. - Sawyer figyelte minden lépését. - Mindent? - kérdeztem. Sawyer összefonta a karját. - Napi szinten mindent; mit eszik, hol alszik. Tudom, mi

fekszi meg a gyomrát, milyen szappant használ, és milyen por nóoldalakra rejszol.

- Kösz - mondtam.

- Megfigyelés, főnök - nevetett Sawyer. - Piszkosul jó va-

gyok benne.- Mint a mester - jegyezte meg Val.

- Kösz - mosolygott rá Sawyer. Val csak a szemétforgatta.

- Dugulj el - vetette oda.- Maddox javarészt eltitkolta Grove elől a vegasi ügyet -

folytatta Sawyer -, de amikor a két ügy kezdettösszekapcsolódni, Grove érdeklődése felébredt, és Tarou-é



úgyszintén. Benny elsimította a nézeteltéréseit Tarou-val, ésezeknél a figuráknál a pénz révén hamar válik barát az

ellenségből. A verekedésben nagy zsé van. Benny bajnokotakar, és Travis bombabiztos. Val hátradőlt a székében. - Irányítani tudjuk, milyen információhoz fér hozzá Grove

az FBI-nál, de ha Benny vagy Tarou megemlíti Tr avis

Maddoxot Grove-nak, akkor mindennek vége. Rá fog jönniaz igazságra.

Felsóhajtottam. - A Travis- féle egyezségre, még Abby kapcsolódására

is... Thomas bólintott. - Az ügyre. Mindenre. Nyilvánosságra kell hoznunk, amit

tudunk, és Travis vagy Abby nélkül kell felgöngyölítenünk. - És Travis nem lesz már az FBI titkos fegyvere. Börtönbe

kerül. A szavaim jelentősége letaglózta Thomast. Akönyvespolcnak támaszkodott.

A Val és köztem csálén fekvő dossziéra siklott atekintetem.

- A főfelügyelő most ásta alá a tervünket. Sawyer a fejétrázta.

- Grove még nem sejt semmit. Fogjuk a telefont, késleltet-

jük a letartóztatását, és még egy kicsit elhúzzuk az egészet. - Meg kellett volna mondanod, hogy a kapcsolata Liis -

rótta meg Thomast Val. - Elkerülhettük volna ezt. Thomas villámló tekintettel meredt rá, de Val nem ijedt

meg.- Hogyan? - kérdezte Thomas. - Ha megmondtam volna,

hogy Liis szemmel tartja Grove-ot, azzal talán



megelőzhettem volna, hogy a főfelügyelő irodája elküldje ezta jelentést? Viccelsz, cseszd meg?

-

Hasznunkr a vált volna, ha tudjuk, hogy Liis átnéziGrove jegyzőkönyveit - tette hozzá Sawyer. - Én ellenőriztettem vele, Sawyer - vetette oda bosszúsan

Thomas. - Azt hiszed, Taylor Swiftet hallgatta idebent,fejhallgatóval a fején?

- Mire volt jó a titkolózás? - csóváltam a fejem. Thomasszéttárta, aztán leejtette a karját.

- Gyorstalpaló kémeknek, gyerekek. Minél kevesebb em-

ber tudja, annál kisebb a kockázat. Nem akartam, hogy Grovemegsejtse, hogy van még egy japán fordító az osztagban.

Figyelnie kellett Tarou megbízásából az összeskihallgatást, és egy másik japánul tudó ügynök belekavartvolna. És Liis könnyen célponttá is válhatott volna, hogy

Grove maradhasson a jakuza kihallgatások irányítója. - Ó! - mondta Val. - Meg kellett védened őt. Sawyer a szemét forgatta. - De hát ez abszurd. Még csak

nem is ismerted, amikor már meg akartad védeni. - Egy

pillanatba telt, hogy felfigyeljen a szememből sütő szégyenre,és máris leesett az álla. Az ujja ide-oda billegett közöttünk. -

Ti ketten...

Megráztam a fejem. - Még azelőtt történt. Akkor még nem tudta, hogy az FBI-

nál dolgozom. - Előbb meg szoktuk kérdezni a nevét, aztán a foglalkozá-

sát - derült Sawyer. - Egy éjszakára ágyba vitted az új munka-

erőt, Maddox? Nem csoda, hogy az első megbeszélésen neki-estél. Nem szereted a meglepetéseket. Kezd a dologösszeállni!



- Nincs erre időnk - förmedt rá Thomas. Sawyerabbahagyta a nevetést.

-

Ezért nevezted ki? Val halvány mosolya eltűnt. - Ó, a francba!

Thomas Sawyernek ugrott, Vallal pedig közéjük álltunk,és flipperlabdaként csapódtunk jobbra- balra, miközbenmegpróbáltuk szétválasztani őket.

- Egy kis méltóságot, bazmeg! - ordítottam. - Felnőttek

vagyunk! A munkahelyünkön! Thomas hátralépett, Sawyer pedig lesimította a

nyakkendőjét, és leült. - Viselkedj felnőtt módjára! - mordultam rá Thomasra.

Thomas az ajkához emelte az ujját, miközben igyekezett lecsillapodni.

-

Bocsánatot kérek - mondta összeszorított foggal. - Fel-hívom Polanskit. Muszáj eltemetnie ezt a jelentést, ésmegakadályoznia, hogy Grove letartóztatási parancsaidejusson. Legalábbis egyelőre.

Val megigazított a ruháját. - Hívd a VKÜ-t. Én hívom a főfelügyelő irodáját. - Én meg követem Grove- ot. Kiderítem, hogy sejt-e vala-

mit - mondta Sawyer.Thomas vonásai szigorúak lettek. - Egy szót se senkinek. - Megértettük - vágta rá Sawyer és Val. Amikor magunkra maradtunk az irodámban, egymásra

néztünk. - Nem szóltál a kulcsfontosságú ügynökeidnek, hogy en-

gem védj? - kérdeztem. - Marks tudott róla. Félrebillentettem a fejem.



- Marks még csak nem is dolgozik ezen az ügyön. - De megbízom benne - vonta meg a vállát Thomas. -

Valban is megbízhatsz. - Valnak túl sokat jár a szája. - Akkor is meg lehet bízni benne. Thomas a fogát

csikorgatta.- Nem szükséges magyarázatot adnom a tetteimre. Veszé-

lyes dologról van szó, Liis. Ha ezek az emberek, akikkelfoglalkozunk, megtudják a nevedet...

- Ennél nagyobb ostobaságot még nem hallottam - csat-

tantam fel.

Thomas pislogni kezdett, annyira meglepte a reakcióm. - Nyolcvanöt méterről telibe találok egy huszonkettessel, egynálam kétszer nagyobb támadóval is elbírok, és napjábankétszer letöröm az arrogáns szarvaidat. Állom a sarat

Bennyvel, a jakuzákkal és Grove-val szemben. Ahogy te is,én is FBI-ügynök vagyok, és eszerint kell tiszteletettanúsítanod irántam. Megértetted?

Thomas nyelt egy nagyot, és alaposan végiggondolta, mitmondjon.

- Nem tartalak gyengének, Liis.

- Akkor meg miért?

- Valami történt velem, amikor megismertelek.

- Csodálatos volt az együttlétünk. Vonzódsz hozzám. Ezazonban nem jelenti, hogy kizárhatod a legjobb ügynökeidet.Újabb ok, amiért rossz ötlet kipuhatolni, hogy mi is ez közöt-tünk - lengettem a kezem kettőnk között.

- Nem, ennél többről van szó. A kezdet kezdetétől...tudtam.

- Mit? - csattantam fel.



- Hogy óvatosnak kell lennem. Már egyszer elvesztettemvalakit, akit szerettem, és ez megváltoztatott. Lemondtam va-

lakiről, akit szerettem, és ettől összeomlottam. Tudom, Liis,hogy ha elmész, bárhogy is alakuljon... az a végemet jelenti. Becsuktam a számat, ami nyitva maradt, majd dadogva vá-

laszoltam.- Miből gondolod, hogy elme... elmegyek?

- Nem ezt szoktad? Menekülsz? Nem ez az egyetlen élet-célod? Hogy továbbállj?

- Ez nem igazság.

- Nem csak kinevezésről beszélek, Liis. Nem egy, hanemkét életveszélyes maffiaszervezetnek eredtünk a nyomába.

Nem tudják, hogy Grove-ot próbáljuk meg elkapni. Ha Groverájön, hogy beszéled a nyelvet, és leleplezheted, szálka leszela szemében. És tudod, milyenek ezek az emberek. Könnyen

felszámolják a problémákat.- De Grove nem tudja, és Val vagy Sawyer sem mondták

meg neki.- Nem kockáztathattam meg - ült le a fotelba, amelyből

Val felállt. - így most két problémánk van: észre fogja venni, amikor

az öcséd dolgozni kezd az FBI-nál. Ha azt akarod, hogy

Travis-szel minden rendben menjen, meg kell szabadulnunkGrove-tól.

- És nem tudunk tőle úgy megszabadulni, hogy Tarou-nak

ne jutna a fülébe, hogy ő és Benny nyomában vagyunk. Azügy zátonyra fog futni.

Tanácstalanul álltam előtte. - Akkor hát mit tegyünk?

- Húzzuk az időt. Az időzítésnek kifogástalannak kelllennie.



- Szóval nem csak egy, de két csodát is kell tennünk. - Nagyon elővigyázatosnak kell lenned, Liis. -

Ne kezdd! Koncentrálnunk kell. - A fenébe is, hosszú ideje nem koncentráltam így!

Amikor beléptem ide, és megláttalak... bevallom, oké? Atudat, hogy én hozattalak át, hogy leleplezzük Grove-ot,halálra rémített, és ez még most is így van. Semmi közeahhoz, hogy szükséged van-e védelemre vagy magadrólgondoskodni tudó ügynök vagy-e, hanem egyedül és

kizárólag arról szól, hogy bármelyik pillanatban célponttáválhatsz, és bazmeg, az az én hibám lesz!

- A végét már ordította, és a nyakán kidagadtak az erek. - Ilyen a munka, Thomas. Ezzel foglalkozunk. Thomas

felkapta a dossziét, és a szoba másik végébe vágta. Papírok repültek szerteszét, aztán lebegve szálltak le a

földre, - Oda sem figyelsz arra, amit mondok! Ez véresenkomoly!

- Lehajolva, a tenyerével támaszkodott az asztalomra. -Ezek az emberek meg fognak ölni, Liis. És a szemük sem fogrebbenni.

Rávettem magam, hogy ellazuljak. - Szombaton Eakinsbe

utazunk, és vasárnap részt veszünk egy esküvőn a Virgin-

szigeteken, azután pedig a hétfői visszautazásunk előtt még rákell vennünk az öcsédet, hogy élete végéig hazudjon afeleségének, mert a főnökünk válaszra vár. Előbb erreösszepontosítsunk.

Thomas arca legyőzötten nyúlt meg. - Csak arra kérlek..., hogy tartsd távol magad Grove ügy-

nöktől. Nem hazudsz ügyesen. - Te mégis bízol bennem, hogy meggyőzően alakítom a

családod előtt, hogy egy pár vagyunk.



- Tudom, milyen érzés, amikor átölellek. Ebben bízom -

válaszolta.

Becsukta maga után az ajtót, én meg másodpercekkel ké-sőbb fújtam csak ki a levegőt, amiről nem is tudtam, hogy bent tartottam.



TIZENÖTÖDIK FEJEZET

HADD VIGYEM ÉN - CSÚSZTATTA LE A BŐRTÁSKÁMAT A

VÁLLAMRÓL, ÉS tette át a sajátjára. - Nem, majd én viszem. - Liis, egy barátnő szereti az ilyesmit. Szedd össze magad.

Ne ügynökként gondolkozz, hanem játszd a szerepedet.

Bólintottam. Szerencsétlenül megadtam magam. Éppen aSan Diegó-i repülőtérre értünk. Örültem, hogy elsietünk a

business classra várakozók sora mellett. A tavaszi szünetutolsó szombatján a repülőtér a szokottnál is zsúfoltabb volt.A kapunkhoz sietve a tömeg kerülgetése az amúgy is feszültThomast még idegesebbé tette.

-

Nem repesek azért, hogy ezt újra meg kell ismételnünkhétfő reggel - morogta.

Amikor feltűnt, hogy a nők kétszer -háromszor ismegnézik, én is kénytelen voltam megbámulni. Kissé feszes,szürke pólót viselt tengerészkék sportdzsekijéhez és afarmerjához, a barna bőröv illett a Timberland cipőjéhez.Megcsapott a kölnije illata, amit mélyen beszívtam.

Aviator napszemüveg takarta a szemét, és kényszeredettenmosolygott, bár nyomasztotta a tudat, hogy hamarosan viszontlátja a családját és Camiile-t is, ráadásul acsomagjainkat is ő cipelte.

A váróteremben üldögéltünk, és Thomas maga köré raktaa poggyászunkat. Ő csak egy táskát hozott, melyet felvihetetta gépre, a poggyászunk többi darabja az én közepes méretű,kerekes bőröndöm, egy húzható, felvihető kis bőrönd és egy

bőr válltáska voltak.





igazat megvallva, nem érdekel, mit mondasz. De ha csak egycsinos pofit akartál hozni, Constance-t kellett volna

felkérned. Thomas elmosolyodott.- Nem hoztam volna. K is híján a VKÜ fiának a

menyasszonya.- Komolyan? - esett le az állam. - Bizony.- Erről is lemaradtál, miközben Camille után búsultál.

Thomas elfintorodott.- Constance nem az esetem.

- Igazad van. Hiszen a gyönyörű, okos és szőke olyan tré. - Nem minden férfi rajong a kedves, hűséges típusokért. - Te sem? - kérdeztem kétkedve. Vidáman pillantott le

rám. -

Nekem a tüzes típusok jönnek be, akik érzelmileg nemszabadok.

Dühösen viszonoztam a pillantását. - Nem én vagyok szerelmes valaki másba.

- Te az FBI- jal kötötted össze az életed, Liis. Ezköztudott.

- Én is pontosan ezt próbáltam megértetni veled. Az olya-

noknak, mint mi, időfecsérlés egy kapcsolatba belefogni. - Gondolod, hogy egy szerelem velem időpocsékolás len-

ne?

- Nem gondolom, tudom. Még csak második helyre semszorulnék, csak a harmadikra.

Értetlenül csóválta a fejét. - A harmadikra?

- A nő után, akibe szerelmes vagy.



Thomas sértettségében először nem is vitatta, de aztán afülemhez hajolt.

-

Miattad egy nap majd azt kívánom, bárcsak ne szóltam volna róla. - Nem te szóltál, emlékszel? Hanem Val. - Túl kéne tenned magad rajta. - Megérintettem a

mellemet.

- Ezt nekem mondod?- Csak egy volt barátnő. Ne cikizz.

Összeszorítottam a számat, nehogy kibukjon rajta, amit kiakartam mondani.

- Hiányzik neked. Szerinted ezt hogy vegyem? Mégmindig a nappalidban tartod a képét.

Thomas arca elkomorult.- Ne már, Liis. Ennek most nincs itt az ideje.

-

Minek? Ne veszekedjünk a volt barátnőd miatt? Mertegy igazi pár nem tenne ilyesmit. - Összefontam a karomat,

és hátradőltem. Thomas lenézett a földre, és felnevetett. - Ezt nem vitatom.Addig vártunk a kapunál, míg az utaskísérő szólítani nem

kezdte az első osztály utasait. Thomas felmálházott mindent,

nem engedte, hogy segítsek. Lassan araszoltunk a sorban, éshallgattuk, ahogy a leolvasó pityeg, amikor az utaskísérő

beszkenneli a beszállókártyát. Feltűnt, hogy a nők, ezúttal az utaskísérők Thomast bá-

mulják mellettem. Ő nem vette észre. Lehet, hogy már túlju-

tott azon a ponton, hogy ez szemet szúrjon neki. Az irodábankönnyen el tudtam játszani, hogy nem gyönyörű, de itt a valóéletben, a többiek reakciója arra a pillanatra emlékeztetett,hogy mit éreztem, amikor először láttam meg.



Leültünk a gépen, és becsatoltunk. Végre elengedtem ma-

gam, de Thomas továbbra is nyugtalannak tűnt.

Rátettem a kezem az övére. - Bocsáss meg. - Nem te vagy az oka - mondta.

Fájtak a szavai. Bár nem szándékosan mondta, a szavakmélyebb jelentést hordoztak. Végig kell majd néznie, hogy anő, akit szeret, igent mond valaki másnak. És igaza volt. Az anő nem én voltam.

- Próbálj nem gondolni rá - biztattam. - Lehet, hogy ott-

hagyhatjuk a partit, mielőtt sor kerül rá. Mondjuk, kimegyünklevegőzni.

Úgy nézett rám, mintha több eszem is lehetne. - Azt hiszed, Trenton lánykérése idegesít? - Hát... - kezdtem, de nem tudtam, mivel fejezzem be.

-

Tudnod kell, hogy eltettem a képet - közöltetényszerűen. - Camille képét? Hova tetted? - Egy emlékekkel teli dobozba. Ahol a helye van. Hosszan néztem rá, a mellkasomban megmoccant valami. - Boldog vagy? - kérdezte. - Boldog - feleltem félig szégyenkezve, félig rémülten.

Indokolatlan makacsság lett volna továbbra is visszahúzódni.Eltette Camille képét. Nem volt több mentségem.

Amikor odanyújtottam a kezem, és összefűztem az ujjain-

kat, Thomas a szájához emelte. Lehunyta a szemét, aztánmegcsókolta a tenyeremet. Az egyszerű mozdulat olyan

bensőséges volt, mint ölelkezés közben lehúzni valakinek aruháját vagy megsimogatni a tarkóját. Valahányszor ilyesmit

tett, könnyen elfelejtettem, hogy valaha másra is gondolt.





Thomas, akk or megszívjuk. Még ha... vagyis amikor majdTravis rámondja az áment, ha nem vagy a legjobb formádban,

Grove ki fogja szimatolni.- Igazad van.- Ne haragudj. Mit mondtál? - ugrattam, és a kezemmel a

fülemet árnyékoltam. Az utaskísérő hajolt le. - Hozhatok italt?- Fehérbort kérek - mondtam.

- Jacket és kólát - sorolta Thomas.

Az utaskísérő bólintott, aztán a mögöttünk levő sorhoz lé-

pett, és feltette ugyanazt a kérdést. - Azt, hogy igazad van - ismételte meg Thomas nem szí-

vesen. Nyugtalan vagy amiatt, hogy ma este találkozol Camille-

lel?- Igen - vágta rá habozás nélkül. - Amikor utoljára talál-

koztunk, csúnya sérülésekkel kórházban feküdt. -Meglepettségemet észrevéve rögtön meg is magyarázta. -

Eakins külterületén hajtottak Trenttel, amikor beléjük rohantegy részeg sofőr.

- Nem tudom, hogy a családod tényleg nagyon szeren-

csés-e vagy hajlamos a balesetekre.- Mindkettő. Az utaskísérő kihozta az italainkat. Előbb szalvétát tett le,

majd a poharainkat. Ittam egy korty bort. Thomas engemnézett, különösen az ajkamat, és átfutott a fejemen, vajon ő isolyan féltékeny gondolatokat táplál-e, mint én a szájával kap-csolatban, hogy az máshoz is hozzáért, nem csak azajkaimhoz. Thomas elkapta a pillantását, és lenézett a földre.

- Örülök Trent boldogságának. Megérdemli.



- És te nem?

Idegesen felnevetett, aztán felpillantott rám. -

Nem akarok Camille-ről beszélni. - Rendben van. Hosszú a repülőút. Beszélgetés, alvás

vagy olvasás?

Az utaskísérő jött vissza egy notesszel és egy tollal. -Miss... Lindy?

- Igen?Elmosolyodott. Többtucatnyi ősz hajszál állt ki a

kontyából, mintha villámok cikáznának a feje körül. - A grillezett csirkét hozhatom édes chiliszósszal vagy a

grillezett lazacot citromos-kapribogyós vajjal? - Hm... a csirkét kérem. - Mr. Maddox? - Én is. A nő lefirkantott valamit a noteszébe. -

Hozhatok még italt? Lenéztünk csaknem tele poharainkra, és megráztuk afejünket.

Az utaskísérő mosolygott. - Remek!

- Beszélgetés - hajolt hozzám Thomas. - Tessék?

Elfojtotta a nevetését. - Azt kérdezted, hogy beszélgetés, alvás vagy olvasás. A

beszélgetést választottam. - Á! - mosolyodtam el.- De nem Camille-ről akarok beszélgetni. Hanem rólad.

Az orromat ráncoltam. - Miért? Nincs bennem semmi érdekes. - Tört már csontod? - kérdezte. - Nem.



- Sírtál már pasi miatt?

- Nem.-

Hány évesen vesztetted el a szüzességed? - Hát... te voltál az első. Thomasnak kiguvadt a szeme. - Micsoda?! De hiszen menyasszony voltál... - Csak tréfáltam - nevettem. - Húszévesen. A főiskolán.

Nem érdemes róla vagy az illetőről beszélni. - Illegális drogok? - Semmi.

- Ittál valaha annyit, hogy elveszítsd az eszméleted?

- Nem.

Thomas körülbelül harminc másodpercig törte a fejét. - Figyelmeztettelek - mondtam szégyenkezve. - Unalmas

vagyok.Ekkor tette fel a következő kérdését. -

Lefeküdtél valaha is a főnököddel? - vigyorgott tetsze-legve.

Összehúztam magam a székemben. - Szánt szándékkal nem. - Hátravetette a fejét, és

felnevetett.

- Nem vicces. El voltam szörnyedve. - Én is, de nem azért, amiért gondolod.

- Azért, mert féltél attól, mit tesz velem Tarou vagy

Benny, ha Grove rájön, miért vagyok itt? Thomas a homlokát ráncolta. - Igen. - Nagyot nyelt, aztán a számra siklott a tekintete. -

A veled töltött éjszaka... mindent megváltoztatott. Várni akar -tam pár napot, hogy ne fessek nagyon szánalmasan, amikor

bekopogok hozzád. Másnap reggel rögtön szóltam Marksnak,hogy kísérjen el a Vitorlásba. Abban reménykedtem, hogy ottösszefutok veled.



- Igen? - mosolyogtam.

- Igen - fordult el megint. - És még most is aggódom.

Nem vehetem le rólad a szemem. - A fenébe! - ugrattam.Thomast nem tette boldoggá a reakcióm. - Nem én vagyok a megfigyelő, emlékszel? - Hanem Sawyer? - kérdeztem. Amikor Thomas egy fejbiccentéssel megerősítette a

gyanúmat, nevetni kezdtem.

-

Nem vicces - mondta komolyan.- Azért egy kicsit igen. Senki sem árulja el, miért utálja

mindenki, csak azt hallom, hogy egy gazember vagy egyseggfej. Se te, se Val nem mond semmi pontosat. Segítettkicsomagolni. Egész éjjel a lakásomban volt, és nem próbáltmeg lefektetni. Egy ócska kocsmatöltelék, de teljesen

ártalmatlan. - Nem az. Nős.Leesett az állam. - Tessék?

- Jól hallottad. - Mintha azt mondtad volna, hogy Sawyer ügynök nős. - Az is.

-

Micsoda?!Thomas pokolian bosszús volt, ám ennek ellenére is képte-

len voltam felfogni, amit mondott. Közelebb hajolt. - Val a felesége. - Tessék?! - A hangom egy oktávval mélyebbre csúszott.

Most már biztosra vettem, hogy átver. - Pedig igaz. Eleinte nagy szerelem volt, mint Rómeó és

Júlia, aztán kiderült, hogy Sawyernek gondjai vannak azelköteleződéssel. Val többször is elküldte már neki a válási



papírokat, de Sawyer húzza az időt. Már majdnem két évek ülön élnek.

Még most is nyitva volt a szám. - De... ugyanabban az épületben laknak! - Neeem - kuncogott. - Ugyanabban a lakásban. - Most már aztán dugulj el! - Külön szobában alszanak. Lakótársak. – Val mindent

elmondat velem. Ez egyszerűen... Becsapottnak érzemmagam. Fel lehet ezt józan ésszel fogni? Mert én nem tudom.

- Hát igen - fészkelődött Thomas a helyén. - Most már biztos, hogy elvágja a torkom.

- Erre aztán nem számítottam - csóváltam a fejem. - Megkérnélek, hogy ne áruld el, amit mondtam, de elég

rád néznie, amint visszaérünk, és mindent tud majd. - És erre hogyan képes? - fordultam felé. Vállat vont. -

Mindig is rendelkezett egy beépítetthazugságérzékelővel, aztán az FBI-nál tökéletesítették aképességeit. A pupilla szűkülése-tágulása, a válaszhalogatása, a felpillantás, balra nézés vagy bármi, amimegjelenik a belső radarján, jelez neki - mindezzel ma már ahazugságoknál többet is fel tud fedezni. Az elhallgatást ismegérzi, még akkor is, ha olyasmi foglalkoztat, amit meg

szeretnél magadnak tartani. Val mindent tud.- Nyugtalanító. - Ezért is vagy az egyetlen barátja. Elhúztam a számat, a fejemet meg a másik oldalra hajtot-

tam.

- Szomorú. - Kevesen viselik el Val adottságát vagy az arcátlanságát,

amivel alkalmazza. Szóval Sawyer ezért olyan farok. - Megcsalta?



- Igen.

- Úgy, hogy tudta, Val rá fog jönni? -

Azt hiszem.- Akkor miért nem válik el Valtól?- Mert nem talál jobbat. - Gyűlölöm Sawyert! - acsarogtam.Thomas megnyomott egy gombot, és az ülése kezdett hát-

rahajolni. Elégedett mosoly terjedt szét az arcán. - Nem csoda, hogy Val sosem engedte, hogy átmenjek

hozzá - merengtem.Még szélesebben vigyorgott, és a feje alá gyűrte a párnát. -

Voltál-e valaha...- Nem. Nincs több kérdés rólam. - Miért? - Mert gyakorlatilag nincs miről beszélni. -

Mesélj, mi történt veled és Jacksonnal. Miért nem jöttössze?

- Mert a kapcsolatunk említést sem érdemelt - válaszol-tam, és úgy formáltam a szavakat, mintha szájról kelleneolvasnia, hogy megértsen.

- Azt akarod mondani, hogy mielőtt San Diegóba jöttél, unalmas volt az életed? - hitetlenkedett.

Nem válaszoltam.- Nos? - nógatott, és addig fészkelődött, míg kényelmesen

el nem helyezkedett.

- Nos, micsoda?- Most, hogy már ismerlek, hajlamos vagyok azt hinni,

hogy nem volt benned spontaneitás. Ésszerűen hangzik. Azonaz éjszakán azért jöttél el velem a Vitorlásból, hogy legyenmiről beszélned - villant meg az arrogancia a szemében.

- Ne feledd, Thomas, azért olyan jól nem ismersz.





- Jaj, ne már! - forgattam a szemem. - Rémlik az első FD-

302-esem?-

Tudod, miért tettem. - Nem vagyok tökéletes - morogtam, és a hüvelykujjam

sarkát rágtam. - Nem is szeretném, ha az lennél. Olyan szeretettel fürkészte az arcomat, hogy hirtelen úgy

éreztem, mintha rajtam kívül senki sem lenne a gépen. Felémhajolt, a tekintetét a számra szegezte. Már éppen csökkenteni

akartam a távolságot, amikor megjelent az utaskísérő. - Húzzák ki, kérem, az asztalukat - kért minket.

Thomasszal pislogva tértünk magunkhoz, és kapkodva bajlódni kezdtünk a karfába épített tálcával. Az övé szabadultki elsőként, aztán segített nekem is kihúzni az enyémet. Azutaskísérő „milyen helyes pár" pillantást vetett ránk, majd

szalvétát terített a tálcáinkra, mielőtt letette az ebédet elénk. - Hozhatok még egy kis bort? - kérdezte. A félig üres poharamra pillantottam. Észre sem vettem,

hogy ittam belőle. - Legyen kedves.Teletöltötte a poharamat, aztán végigjárta a többi utast. Thomasszal szótlanul fogyasztottuk el az ebédünket, de

nyilvánvaló volt, hogy nem a mikrózott grillezett csirkén, akis-kanálnyi édes chili szószon és a lottyadt vegyes zöldségen

járt az eszünk. Az ebéd fénypontja a sós perec volt. Az előttünk ülő férfi feltette a lábát az előtte levő

válaszfalra, és a virágzó igehirdető karrierjéről mesélt aszomszédjának.

A mögöttünk helyet foglaló ezüstös hajú úr az elsőregényéről beszélt a mellette ülő nőnek, és miután a nő feltett



néhány általános kérdést, bevallotta, hogy ő is kacérkodik aregényírás gondolatával.

Mielőtt befejeztem volna a meleg csokoládédarabkás sü-teményemet, a pilóta hangja szólalt meg a hangosbeszélőben.Bejelentette, hogy nemsokára megkezdjük a leszállást, és agépünk a vártnál tíz perccel korábban érkezik megChicagóba.

Amint befejezte, övek csattantak, emberek kászálódtak fel,és megkezdődött a népvándorlás a vécére.

Thomas ismét lehunyta a szemét. Próbáltam nem bámulni.Amióta csak megismerkedtünk, mást sem tettem, mint aziránta táplált érzéseimet tagadtam, és szenvedélyesen harcol-tam a függetlenségemért. De csak akkor voltam szabad,amikor megérintett. A bensőséges pillanatokon túl a kezeemlékének rabszolgája voltam.

Még ha a látszat kedvéért is, de abban reménykedtem,hogy a színlelés kielégíti a kíváncsiságomat. Ha Thomas ésCamille találkozása bármin is változtat, a hazaérkezésünkután a megjátszott kapcsolatunk siratásánál legalább jobbalternatíva lesz a hétvége legszebb emlékeinek felidézése.

- Liis - szólalt meg Thomas még mindig csukott szemmel. - Igen?

- Amint leszállunk, titkos ügynökök vagyunk - nézett rám.- Fontos, hogy senkinek se legyen sejtelme arról, hogyszövetségi ügynökök vagyunk. Senkinek, aki Mickkel vagyBennyvel áll kapcsolatban.

- Értem. - Nyugodtan beszélhetsz az életedről, csak az FBI-nál töl-

tött időt ne hozd szóba. Ezt az időt helyettesíti a kitalált pályád, miszerint a San Diegó-i Kaliforniai EgyetemKulturális Tanulmányok Tanszékének helyettesítő



professzora vagy. Az ottani tanszéken megvannak az eztigazoló iratok.

-

Becsomagoltam az egyetemi irataimat.- Helyes. - Ismét lehunyta a szemét, és elhelyezkedett az

ülésben. - Gondolom, átnézted, amit az egyetemről tudni kell. - Azt is, meg a családodat, és még néhány személyt, akit

esetleg említhettél, ha valóban kapcsolat lenne köztünk:Shepley-t, Americát, Camille-t, az ikreket, Jimet, az apádat, atestvérét, Jacket és a feleségét, Deanát és az édesanyádat.

Elmosolyodott.- Dianne-t. Nyugodtan kimondhatod a nevét. - Igenis, uram.Természetesen csúszott ki a számon, hisz valósággal

belém égett, és nem akartam vele semmit, de Thomas szemefelpattant, és világos volt, hogy csalódott bennem.

-

Thomas! Csak és kizárólag Thomas. - Úgy fordult, hogyszemtől szemben ültünk. - Bevallom, abban a hitben voltam,

hogy ez könnyebb lesz neked. Tudom, hogy megosztja a fi-gyelmedet, hogy visszatérsz Chicagóba, de biztos, hogyvégig tudod ezt csinálni? Hisz nagyon fontos.

Az ajkamba haraptam. Most először aggódtam igazán,hogy hibát követek el, és veszélybe sodrom az egész művele-

tet, és Thomast is azzal, hogy egy hazugság miattösszevesszen a családjával. De ha hangot adok azaggodalmamnak, gondoltam, az FBI egy másik ügynökötküld helyettem, hogy eljátssza a szerepet, és az illető biztos achicagói irodából érkezik majd.

Megfogtam a kezét, és gyöngéden simogattam ahüvelykujjammal a bőrét. Lenézett a kezeinkre, aztán fel rám.

- Bízol bennem? - tettem fel a kérdést. Thomas bólintott,de láttam, hogy bizonytalan.



- Amikor földet érünk, még te sem tudod majd megállapí-tani a különbséget.



TIZENHATODIK FEJEZET

SZIA, FASZFEJ; - KIABÁLTA AZ EGYIK IK ER . A

POGGYÁSZKIADÓN KERESZTÜL kitárt karral sétált Thomas felé.A fejét rövid haj fedte, mézszínű bőre összeráncolódott aszeme körül a mosolygástól.

- Taylor! - Thomas letette a csomagjainkat, és erősen meg-

ölelte a testvérét. Egyforma magasak voltak, és mindkettenfölém tornyosultak.

Egy egyszerű járókelő első pillantásra bizonyára barátoknak vélte volna őket. Taylor még a sötétkék, kétsorosgyapjúkabátja alatt is nagyon izmos volt. Mindössze annyivolt a különbség közte és Thomas között, hogy Thomasnak

kidolgozottabbak voltak az izmai, s ebből is látszott, hogy őaz idősebb testvér. De más is utalt a rokonságra. Taylor bőrszíne kicsit világosabb volt, ami bizonyára alakóhelyükkel volt összefüggésben.

Amikor Taylor megölelte Thomast, észrevettem, hogyegyf ormán széles a tenyerük. Hihetetlenül ijesztő lesz mindaz ötükkel egy szobában lenni.

Thomas megveregette az öccse hátát, érzésem szerint akelleténél erősebben. Örültem, hogy engem nem üdvözöltígy, de az öccsének meg sem kottyant. Elengedték egymást,és Taylor beleöklözött Thomas karjába, de megint csak olyanerővel, hogy hallható volt.

- A fenébe is, Tommy, egy kibaszott szekrény vagy! -Taylor látványosan megtapogatta Thomas bicepszét.

Thomas megrázta a fejét, aztán egyforma vigyorral fordul-tak felém.



- Ő pedig Liis Lindy. - Thomas arca ragyogott.

A hangjából olyan nagyrabecsülés csendült ki, és ugyan-

olyan pillantással nézett rám, mint amivel Camille-re afényképen látható mólón. Úgy éreztem, hogy fontos vagyokszámára, és vigyáznom kellett, nehogy előrehajoljak.

Pár héttel ezelőtt Thomas még úgy ejtette ki a nevem, mintegy káromkodást, de most, amikor kimondta, elolvadtam.

Elvesztem Taylor karjában, amikor a földről felemelve át-ölelt. Zavartan vigyorgott, amikor talpra állított.

- Bocs, hogy a minap nem tudtál miattam aludni. Brutális

hetem volt.

- A munkahelyeden?Elvörösödött, és a lelkem mélyén a levegőbe öklöztem,

hogy pirulásra késztettem egy Maddox fiút. - Lapátra tették - somolygott Thomas.

A diadalérzet elpárolgott, és elnémított a bűntudat. Ám ezsem tartott sokáig, mert eszembe jutott a kiabálás és afaldöngetés.

- Szóval lefeküdtél... - Majdnem kicsúszott a számon,hogy Davies ügynökkel. - Bocs, semmi közöm hozzá.Thomas láthatóan megkönnyebbült. Taylor nagy levegőt vett,aztán kifújta.

- Nem akartam felhozni, csak később, de szörnyen oda-

voltam miatta, és alaposan be is basztam. Falynnel tisztáztuk a dolgokat, és ott lesz St. Thomason, szóval igazán nagyra ér -tékelném, ha...

- Falyn a barátnőd? - szakítottam félbe. Tayloron látszott, hogy iszonyúan szégyelli magát. Nehéz

volt elítélni. Vállat vontam.



- Sosem láttalak. És amit jelentek, az is csak spekulációlenne. - A fenébe is, Liis, ne beszélj úgy, mint egy ügynök

Taylor felvette a táskámat, és a vállára emelte. - Kösz. - Ha megengeded... - nyúltam a táska után. Taylor lehajolt, hogy jobban hozzáférjek. Kivettem a puló-

verem, és Thomas segített, hogy belebújjak. Taylor elindult, Thomas pedig lenyúlt a kezemért.

Megfogtam a kezét, és a testvére nyomában a kijárathoz

mentünk. - Vagy fél órát köröztem, míg helyet találtam a nagy

parkolóban - mesélte Taylor. - Most van a tavaszi szünet,gondolom, mindenki útra kelt.

- Mikor érkeztél? - kérdezte Thomas. - Milyen kocsidvan? Hirtelen már nem is éreztem olyan rosszul magam.

Thomasról jobban lerítt, hogy FBI-ügynök, mint rólam. Amint Taylor kitette a lábát az utcára, már elő is kapottegy csomag cigarettát a zsebéből, és egyet a szájába dugott.Aztán megint a dobozba nyúlt, és előhúzott egy öngyújtót.Meggyújtotta a cigarettát, és addig szívta, míg a papír és adohány vörösen izzani nem kezdett.

Kifújta a füstöt.

- Jártál már Chicagóban, Liis?

- Tulajdonképpen idevalósi vagyok. - Tényleg? - torpant meg hirtelen.

- Igen. - A hangom egy oktávot emelkedett, mintha kér -dést tennék fel.

- Hűha! San Diegóban több millió lány él, és Thomas ép- pen egy illinoisi lányt dönt meg!

- Jézusom, Taylor! - feddte meg Thomas.- Bocs - fordult felém Taylor.



Ugyanolyan elbűvölő arckifejezése volt, mint Thomasnak,amitől egy átlagos lány biztos elalélt volna, és kezdtem

ráébredni, hogy ez Maddox- jellegzetesség. - Falyn apánál van? - kérdezte Thomas. Taylor megrázta a

fejét. - Dolgoznia kellett. St. Thomason találkozunk, aztán

együtt repülünk haza. - Trav jött ki eléd a reptérre? Vagy Trent? - faggatta to-

vább Thomas.

- Édesem - szorítottam meg Thomas kezét. Taylor

felnevetett.

- Hozzászoktam már . Mindig is ilyen volt. Előrement,Thomas tekintete azonban ellágyult, és a szájához emelte a

kezem, majd gyöngéd kis csókot lehelt rá. Taylor bólintott. -

Shepley jött ki értem. Travis Shepley- vel tölti a napot,ezért Trav kocsijával jöttem ki értetek. Nem tudja, hogy a vá-

rosban vagyunk. Azt hiszi, a lányokhoz hasonlóan holnaptalálkozik mindenkivel St. Thomason.

- A lányok már St. Thomason vannak? - kérdeztem.Thomas sokatmondó pillantást vetett rám. Pontosan tudta, mire vagyok kíváncsi.

-

Nem mind, csak Abby és a nyoszolyólányai. - Kijutot-tunk a nagy parkolóba, és Taylor előremutatott. - Távolabbállok, a kerítésnél.

Miután vagy száz métert gyalogoltunk a hideg szélben,Taylor elővett egy kulcscsomót, és megnyomott egy gombot.

Néhány kocsival arrébb egy ezüst Toyota Camry kezdettcsipogni.

- Csak nekem furcsa, hogy Travisnek kocsija van? -meredt a járműre Thomas.



A visszapillantó tükörre egy aranyláncot hurkoltak, amelytöbb szálban végződött, ezekre fehér pókerzsetonokat fűztek.

A zsetonok egyéni jellegét a fekete-fehér csíkos szegély ésközépen az írás adta. Taylor megrázta a fejét, és egy másik gombbal kinyitotta a

csomagtartót. - Látnotok kéne, amikor vezeti: úgy fest, mint egy

nyúlbéla. - Akkor örülök, hogy eladom a magamét - jegyeztem meg.

Thomas nevetett, aztán segített Taylornak berakni a cso-magjainkat. Körbejött, és kinyitotta előttem az anyósülésfelőli ajtót, de megráztam a fejem.

- Nem kell. Ülj csak az öcséd mellé. - Kinyitottam a hátsóajtót. - Én majd hátraülök.

Thomas lehajolt, és arcon csókolt, de ekkor látta meg,

hogy tátott szájjal bámulom az ülést. Neki is elkerekedett aszeme.

- Hát ez meg mi a franc? - kiáltott fel. - Ja! Ő Toto, én vigyázok rá - mesélte Taylor büszke mo-

sollyal, amitől az egyik orcáján mély gödröcske támadt. -Abby valószínűleg kiherélne, ha megtudná, hogy magárahagytam, de csak tíz percre mentem el. A kocsi még nem hűlt

ki.A kutya egész hátsója mozgott, ahogy a farkát csóválta.

Tengerészkék -arany csíkos kötött kabátkát viselt, és egy plüss- párnás, gyapjú kutyaágyon állt.

- Én... - kezdtem, és Thomasra néztem. - Még sosem voltkutyám.

Taylor nevetett.



- Nem kell gondoskodnod róla! Csak mellette kell ülnöd.De muszáj bekötnöm. Abby tisztára flúgos a kutyával

kapcsolatban.Taylor kinyitotta a szemközti ajtót, és a nejlonhámmal be-kötötte a kutyust. Totónak nem lehetett újdonság, mert nyu-

godtan ült, amíg Taylor becsattintotta az összes kapcsot. Thomas felgöngyölte az üléshuzatot, míg elő nem bukkant

a kutyaszőrmentes rész. - Tessék, drágám - mondta, és remegett a szája sarka, ami-

kor próbált nem mosolyogni. Nyelvet öltöttem rá, ő meg becsukta az ajtót. Csattant az

öv, amikor benyomtam az alsó tartóba, és hallottam Taylornevetését.

- Te papucs faszkalap! Thomas megragadta a kilincset.- Hallja, amit mondasz, gecikém. Nyitva van nálam az

ajtó.- Taylor kinyitotta a vezetőülés felőli ajtót, ésszégyenlősen lehajolt.

- Bocs, Liis.Félig derűsen, félig a szócsatájuk miatt hitetlenkedve csó-

váltam a fejem. Mintha visszakerültek volna a múltba, és egyrészeg kiskölykökkel teli kollégiumba cseppentek volna. A

„kapd be" egyszer csak teljesen más értelmet nyert.

Thomas és Taylor is becsatolták magukat, aztán Taylorkitolatott a parkolóhelyről. A legénybúcsúig válogatott, festőisértésekkel és a friss hírekkel szórakoztattak, hogy ki kivelvan, és hol dolgozik.

Feltűnt, hogy Trentont és Camille-t egyszer sem

említették. Eltűnődtem, vajon hogy fogadta a család, hogyCamille előbb Thomasszal, aztán Trentonnal járt, és milyenérzéseket táplálnak iránta, és utálják -e amiatt, hogy Thomasegyáltalán nem jár már haza, hogy ne feszélyezze őket,



önmagát pedig megkímélje a további kínoktól.Szégyenkeztem, amikor egy másodperc töredékéig

felbukkant bennem a remény, hogy gyűlölik ezért. Taylor egy fogadó parkolójába hajtott be, majd hátragurultaz épület mögé. Hátul kétszer annyi kocsi állt, mint elöl.

Taylor kikapcsolta a motort. - Mindenki itt parkol, hogyne sejtsen semmit.

- A Capben? - kérdezte Thomas, és látszott, hogy nincsoda az ötletért - A legénybúcsúra, amire egy évet vártunk, a

Capben kerül sor? - Trent szervezte az egészet. Újból beiratkozott az egye-

temre, és teljes munkaidőben dolgozik. És persze szűk akerete is. Ne rinyálj, ha nem nyúltál a zsebedbe, hogykisegítsd.

Arra számítottam, hogy Thomas visszavág, de elfogadta a

szemrehányást. - Talált. - Mi legyen a... - mutattam a kutyára, aki úgy nézett fel

rám, mintha bármelyik pillanatban a torkomnak akarnaugrani, vagy talán csak azt szerette volna, ha megsimogatoma fejét. Nem tudtam volna megmondani, melyikről van szó.

Egy kocsi állt be mellénk, és kiugrott egy nő. Nem

kapcsolta ki a motort, és a fényszórókat sem. Kinyitotta a hátsó ajtót, és rám mosolygott. - Szia. - Aztán Thomasra pillantott, és lefagyott a mosoly

az arcáról. - Szia, T.J.- Raegan - köszöntötte Thomas. Máris utáltam Thomas becenevét. Taylor nem így szólí-

totta. A nő egzotikus szépség volt, gesztenyebarna haja,amely csaknem a derekáig ért, lépcsőzetesen volt nyírva.

Raegan kikapcsolta a kutyát, aztán összeszedte a holmiját.



- Kösz, Ray - hálálkodott Taylor. - Abby azt mondta, min-

denki más az esküvőre utazik. -

Nem gond - mondta a nő, és igyekezett kerülni, hogyThomasra kelljen néznie. - Kody alig várja már. Úgy szeretnekutyát, de nem értem, hogy tarthatnak az emberek kiskutyát amagány ellen, amikor munkába és iskolába járnak. - Lepillan-tott Totóra, az orrát az övéhez érintette, mire a kiskutyamegnyalta az arcát. Raegan kuncogni kezdett. - Apafelajánlotta, hogy napközben vigyáz rá. Meglátjuk, hogy sül

el. Lehet, hogy pár nap kutyapanziózás segít a dilemmánkbandöntésre jutni. Sétáltassam meg? Nem akarom, hogyösszepiszkolja a kocsimat.

Taylor megrázta a fejét. - Mielőtt felvettem őket, megjárattam. Hazaérkezésig elvi-

leg nem lesz gond. Abby szólt a hámról?

-

Hát persze... részletesen elmondta - vakarta meg Raegana kutyus fejét, aztán megfordult, és kinyitotta a hátsó ajtót.Hagyta, hogy Toto körbejárjon a hátsó ülésen, míg

bekapcsolta a hámot. A kutya meglepően jól nevelten ült, mígRaegan megint ráerősítette a biztonsági övet.

- Rendben, akkor ennyi - mondta Raegan. - Örülök, hogytalálkoztunk, Taylor. - Az arcáról azonnal eltűnt minden érze-

lem, amikor Thomasra pillantott. - T. J.Együtt járhattak. A becenév és a túlzottan hűvös

viselkedés arra utalt, hogy csúnyán megégette magátThomasszal. Újra rám mosolygott.

- Raegan vagyok.

- Én meg Liis - mutatkoztam be. - Örülök, hogy megis-mertelek. - Zavarba ejtett a hirtelen változás.

Gyorsan megkerülte a kocsiját, és beült. A kocsi kihajtott,mi hárman pedig csendben ültünk.



- Rendben - törte meg a csendet Taylor. - Bulizzunk!

- Nem értem ezt az egészet - töprengett Thomas. - Hiszen

nem is agglegény. Taylor megveregette a testvére vállát, de megint csakolyan erősen, hogy összerándultam.

- A hétvége lényege, hogy megünnepeljük azt, amiről le-maradtunk , mert a kis köcsög elszökött. Ja, és Tommy... -

hervadt le Taylor mosolya.- Tudom, Trenton felhívott - szakította félbe Thomas.

Taylor bólintott, a tekintetébe egy kis szomorúság költö-zött. Aztán kiengedte a biztonsági zárat, mielőtt átvágottvolna a par kolón.

Amikor kinyitottam az ajtómat, mellbe vágott a hideg.Thomas megdörgölte a karomat, és ködpárát fújt ki, amelyélesen elütött a bennünket körülvevő éjszakától.

-

Meg tudod csinálni - mondtam máris reszketve. - Máris elfelejtetted, milyen hideg szokott itt lenni?

- Pofa be - fojtottam bele a szót, és elindultam az épületfelé, amelyben Taylor eltűnt.

Thomas utánam kocogott, és megfogta a kezem. - Mi a véleményed Taylorról?

- A szüleid büszkék lehetnek. Kivételes génekkel rendel-

keztek.- Ezt bóknak veszem, és nem annak, hogy ki akarsz

kezdeni vele. Ne feledd, a hétvégére az enyém vagy! Somolyogtam, ő pedig játékosan magához rántott, de az-

tán ráébredtem, mennyi igazság van a könnyed megjegyzésemögött. Megálltunk az ajtó előtt, és figyeltem, ahogy Thomasfelvértezi magát arra, ami az ajtó mögött várta.

Nem tudtam, mi mást tehetnék, ezért felágaskodtam, és puszit akartam nyomni az arcára. Thomas azonban elfordult,



és találkozott az ajkunk. A mozdulat elindított egyláncreakciót. Azonnal két keze közé fogta gyengéden,

óvatosan az arcomat. Amikor szétnyílt az ajkam, a nyelve becsusszant, én meg marokra fogtam a sportdzsekijét. A benti muzsika hirtelen felerősödött, és Thomas elenge-

dett.- Tommy!

Egy újabb testvér - a Taylorral mutatott hasonlóság eztkétséget kizáróan bizonyította - tárta ki előttünk az ajtót.

Csak egy sárga, műszálas Speedo nadrágot viselt, amelyolyan pici volt, hogy alig takarta a férfiasságát, és egyhozzáülő parókát. A fejére húzott undorító, kanárisárgaműanyag csupa fürt és bodor volt, amit Thomas öccsekacéron igazgatott.

- Tetszik? - kérdezte, és apró léptekkel egy piruettet írt le,

amiből kiderült, hogy nem is fürdőnadrágot, hanem ágyékkö-tőt visel. Miután váratlanul telibe kaptam habfehér hátsójalátványát, zavartan fordultam el.

Thomas tetőtől talpig végigmérte, aztán kirobbant belőle anevetés.

- Mi a fenét viselsz, Trenton?

Trenton arcán gödröcske támadt a féloldalas mosolytól.

Megragadta Thomas vállát. - Része a tervnek. Gyertek be! - mondta, és a kezével sür -

getőn intett. - Gyertek csak!

Trenton kitárta az ajtót, mi pedig besétáltunk. Kartonpapírból kivágott női mellek lógtak a mennyezetről,

és pénisz alakú arany konfettit szórtak szét a padlón meg azasztalokon. A terem sarkában egy asztalon italosüvegek, és

jéggel teli vödrök álltak, tele sörrel. Borosüvegeket nem



láttam, de volt egy hatalmas, rózsaszín női mellet formázótorta.

Thomas lehajolt, hogy a fülembe súghasson. - Mondtam, hogy nem jó ötlet idejönnöd. - Azt hiszed, megütközöm rajta? Olyan területen dolgo-

zom, ahol javarészt férfiak vannak. Napjában legalábbegyszer hallom a csöcs szót.

Thomas engedett, de megveregette az öccse vállát, majdlenézett a kezére. A Trenton testét borító csillogó anyag

átkerült Thomas tenyerére, és a fent forgó diszkófénybenfelragyogott. Thomas elszörnyedt.

Lekaptam egy szalvétát az asztalról, és odanyújtottamneki.

- Tessék. - Kösz - mondta félig nevetve, félig undorodva.

Thomas megfogta a kezem. Két kezünk közé szorult a lab-dává gyűrt, csillogó anyaggal átitatott szalvéta, miközbenátvezetett a tömegen. A hangos zene majd beszakította adobhártyámat, a mély hang lüktetését a csontjaimbanéreztem. Több tucat férfi álldogált mindenfelé, és csaknagyon kevés nő volt. Azonnal felfordult a gyomrom, amikor

arra gondoltam, mikor futok össze Camille-lel.

Thomas tenyere melegen simult az enyémbe, a forróságmég a szalvétán is átütött. Ha ideges is volt, nem látszott raj-ta. Több főiskolás korú fiatalembert üdvözölt, miközben át-mentünk a termen. Amikor a túloldalra értünk, Thomaskitárta a karját, aztán megölelt egy pocakos férfit, majd arconcsókolta.

- Szia, apa.

- Üdvözöllek, fiam - mondta Jim Maddox nyers hangon. -A fenébe is, ideje volt, hogy haza gyere.



- Ő az apám, Jim Maddox, Liis - mondta Thomas. Sokkal

alacsonyabb volt a fiánál, de ugyanolyan kedvesség sütött a

szeméből. Jim jóságosan és az öt Maddox fiú felneveléseközben, harminc év alatt szerzett türelemmel nézett rám.Rövidre nyírt, ősz haja sokszínű lett a diszkóvilágításban. Jimfélig csukott szeme felragyogott a felismeréstől.

- A barátnőd, Thomas? - Thomas arcon csókolt. - Én is folyton ezt hajtogatom neki, de nem hisz nekem.

Jim szélesre tárta a karját.

- Hadd öleljelek meg, drágaságom! Örülök, hogy megis-

merhetlek!

Jim nem rázott kezet velem. Átölelt, és erősen magáhozszorított. Amikor eleresztett, Thomas átfogta a vállamat. Sok -kal boldogabb volt a családja körében, mint amireszámítottam.

Thomas magához vont. - Liis a Kaliforniai Egyetemen professzor, apa. Zseniális. - Eltűri a hülyeségeidet? - kérdezte Jim a zenét

túlkiabálva. - Á, dehogy - rázta a fejét Thomas.

- Akkor stabil lány! - nevetett fel hangosan Jim.

- Én is állandóan ezt mondom neki, de nem hisz nekem -

böktem oldalba Thomast a könyökömmel. Jim megint felnevetett.- Minek a professzora vagy, kislány?

- Kulturális tanulmányok - válaszoltam, éslelkifurdalásom volt, hogy ráordítok.

Jim kuncogni kezdett.- Akkor tényleg zseniális lehet. Gőzöm sincs, mi a francot

jelent! - A szájához emelte az öklét, és köhögött. - Hozzak vizet, apa? Jim bólintott.



- Kösz, fiam. Thomas arcon csókolt, aztán kettesben hagyott minket,

hogy vizet keressen. Nem voltam biztos abban, hogy valahais hozzászokom-e a szája érintéséhez a bőrömön. Reméltem,hogy nem.

- Mióta dolgozol az egyetemen? - kérdezte Jim. - Ez az első szemeszterem. - Szép azon a parton az egyetemi város? - bólintott.- Igen - mosolyodtam el.

-

Tetszik San Diego?- Imádom! - válaszoltam. - Azelőtt Chicagóban laktam. A

San Diegó-i időjárás ezerszer kellemesebb. - Illinoisból származol? - lepődött meg Jim. - Igen. - Igyekeztem úgy formálni a szavakat, hogy ne

kell jen olyan hangosan ordítanom.

-

Hajaj - nevetett Jim. - Bárcsak Tommy közelebb élne.De sosem tartozott igazán ide. Szerintem boldogabb odaát -

bólintott, mintha egyetértene magával. - Hol ismerkedtetekmeg?

- A szomszédjába költöztem - feleltem, és észrevettem,hogy egy nő beszélget Thomasszal az italokkal megrakott

asztal mellett.

Thomas zsebre vágta a kezét, és a padlót bámulta. Láttam,hogy szándékosan viselkedik sztoikusan.

Thomas bólintott, aztán a nő is. A következő pillanatban a

nő átölelte Thomast. Nem láttam a nő arcát, de Thomasétigen, és miközben a nőt ölelte, a Thomas arcára kiülőfájdalom még az én szívemet is átjárta.

A korábbi kínzó gyötrelem égett a mellkasomban. Meg-

roggyant a vállam, a hasam előtt összefontam a karomat,hogy leplezzem az önkéntelen mozdulatot.



- Szóval ez a... dolog Thomasszal... új? - kérdezte Jim. - Viszonylag új - mondtam, és még mindig Thomast és a

hozzá simuló nőt figyeltem. Trenton sem táncolt már. Velem szinte párhuzamosan ő isa párt nézte.

- A nő, aki Thomasszal van... Camille? - kérdeztem. Jimhabozott, de aztán bólintott.

- Igen.Thomas és Camille még egy perc múlva is mozdulatlanul

ölelték egymást. Jim megköszörülte a torkát, aztán megszólalt. - Nos, még sosem láttam olyan boldognak a fiamat, mint

amikor bemutatott téged. Még ha új is, a jelenben van... nem

úgy, mint más..., aki a múltban van. Halványan Jimre mosolyogtam, ő pedig magához vont.

- Ha Tommy még nem mondta ezt, meg kéne tennie.Bólintottam, és próbáltam megbirkózni a bennem kavargó

érzésekkel. Meglepő volt, hogy a munkahelyével boldog pár -kapcsolatban élő lány ilyen fájdalmat érez. Hogy nincsszükségem Thomasra, azt a szívem nem tudta.



TIZENHETEDIK FEJEZET

THOMAS SZEME FELPATTANT, ÉS EGYENESEN RÁM NÉZETT.

ELERESZTETTE Camille-t, majd anélkül, hogy elbúcsúzottvolna tőle, vagy akár még egyszer ránézett volna, otthagyta,és egy útközben felkapott vizesüveggel a kezében odajött,ahol Jimmel álltam.

- Alaposan kihallgattad, míg távol voltam, apa? - kérdezte

Thomas.

- Nem olyan jól, mint te tetted volna, ebben biztosvagyok. - Jim hozzám fordult. - Nyomozónak kellett volnamennie.

A mosolyom rezzenéstelen volt, noha Jim aggasztóan

közel járt az igazsághoz. Thomas arcán is különös kifejezést láttam, de aztán elsi-multak a vonásai.

- Jól érzed magad, szívem?

- Kérlek, mondd, hogy ez búcsú volt - jegyeztem meg. Nem tettem kísérletet arra, hogy Jim ne hallja. Tisztességesmegjegyzés volt, amelyet kimondhattam úgy, hogy nem

veszélyeztetem a fedő sztorinkat.Thomas szelíden karon fogott, és a terem egyik

elhagyatott sarkába kísért. - Nem tudtam, hogy ezt teszi majd. Ne haragudj.

Éreztem, hogy elfacsarodik az arcom.

- Bárcsak az én szememen át láttad volna, aztán az én fü-lemmel hallottad volna, hogy ő már a múlté.

- Bocsánatot kért, Liis. Mit kellett volna tennem?



- Nem is tudom... esetleg nem k ellett volna látszania raj-tad, hogy összetörte a szívedet?

Szótlanul meredt rám. Égnek emeltem a tekintetem, aztán a kezénél fogva húznikezdtem.

- Gyere, menjünk vissza a buliba. Elhúzódott tőlem. - De így van, Liis. Összetört a szívem. Az, ami történt,

kibaszottul szomorú. - Nagyszerű! Menjünk! - mondtam, és a szavaimból csö-

pögött a megjátszott izgalom és a gúny. Elnyomakodtam mellette, de elkapta a csuklómat, és

magához húzott. Az arcához emelte a kezemet, aztánmegfordította, hogy lehunyt szemmel megcsókolja atenyeremet.

- Szomorú, mert vége - mondta. A szája a tenyeremet

érintette, meleg lélegzete a bőrömet simogatta. Megfordult, ésa szemembe nézett. - Szomorú, mert olyasmire esett a válasz-

tásom, ami egyszer s mindenkorra megváltoztatta a kapcsola-tomat az öcsémmel. Fájdalmat okoztam neki, Trentonnak ésmagamnak. A legrosszabb az benne, hogy megalapozottnakhittem, de most már attól tartok, hiába volt az egész.

- Hogy érted ezt? - néztem rá óvatosan.

-

Szerettem Camille-t, de... nem így, nem, ahogy téged. -Körülnéztem.

- Hagyd, Thomas. Nem hall senki.

- Hát te? - kérdezte. Amikor nem válaszoltam, elengedte akezemet. - Mi az? Mit mondhatnék, amivel meggyőzhetné-

lek?- Hangoztasd csak lépten-nyomon, milyen szomorú vagy,

hogy elvesztetted Camille-t. Az végül biztos eredményrevezet.



- Csak azt hallottad, hogy azt mondtam, szomorú ez azegész, és eleresztetted a füled mellett, hogy vége.

-

Nincs vége - kacagtam fel kurtán. - Sosem lesz vége. Temagad mondtad. Mindig is szeretni fogod.A terem túloldalára mutatott. - Mit láttál ott? Az a búcsú volt. Hozzámegy az öcsémhez. - Azt is láttam, hogy mindkettőtöknek fájdalmas volt. - Úgy van! Az volt. Mit akarsz tőlem, Liis? - Azt, hogy ne szeresd többé!

A zene éppen elhallgatott a következő dal előtt, és min -denki a sarok felé fordult, ahol Thomasszal álltunk. Camilleés Trenton egy másik párral beszélgettek, és Camille-enlátszott, hogy a helyzet ugyanúgy megalázta, mint engem. Afüle mögé simította a haját, aztán Trenton a tortás asztalhozvezette.

-

Ó, istenem - takartam el a szemem.Thomas mögénk pillantott, aztán leengedte a kezét, és afe jét csóválta.

- Minden rendben. Ne izgasd magad miattuk.

- Nem szoktam így viselkedni. Nem jellemző rám.Megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

- Megértelek. Úgy látszik, ilyen hatással vagyunk

egymásra. Nem csak nem voltam önmagam Thomasközelében, de olyan érzéseket is ébresztett bennem,amelyeket nem tudtam kontrollálni. Forrt bennem a düh. Haegyáltalán ismert volna, megértette volna, hogy akiszámíthatatlan érzések számomra elfogadhatatlanok.

Jackson mellett ura voltam az érzéseimnek. Soha meg semfordult volna a fejemben, hogy egy bulin ráordítsak. Megdöb-

bentette volna, ha kirohanást intéztem volna ellene.



Thomas esetében teljesen összezavarodtam. A józan ész azegyik irányba, Thomas és a szívem a másik irányba húztak.

Halálra rémítettek a váratlan, előre nem látottkövetkezmények. Semmi sem volt ijesztőbb annál, hogy asaját szívem manipulált.

Amikor a ránk bámulok ismét elfordultak, kényszeredettenelmosolyodtam, és felnéztem Thomasra. Thomas rögtön a

homlokát ráncolta. - Mi az? - kérdezte. - Mi ez a hirtelen mosoly?

- Mondtam, hogy nem tudod majd megállapítani a

különbséget - mentem el mellette.

Thomas követett a buliba. Megállt mögöttem, átfogta a de-rekamat, és az arcát a vállhajlatomra fektette.

Amikor nem reagáltam, a fülemhez érintette az ajkát. - A határok kezdenek elmosódni, Liis. Ez csak a show

kedvéért volt? - Dolgozom, és te? - Elszorult a torkom. Életem legjobb

hazugságával hozakodtam elő. - Váó! - mondta, mielőtt elengedett, és otthagyott. Thomas Jim és egy másik férfi között állt. Nem voltam

biztos benne, de a férfi valószínűleg Thomas nagybátyja volt.Megszólalásig hasonlított Jimre. Kétségkívül dominált a

Maddox-DNS, ahogy a családjuk.... és a férfiak is. Valaki lejjebb tekerte a hangerőt, aztán lekapcsolta a vil-

lanyt. Koromsötét lett, én pedig egyedül álltam. Nyílt az ajtó, és néhány másodpercnyi csend után egy

férfihang hallatszott az ajtóból: - A...

Ismét felgyulladt a villany, és az ajtóban Travis meg egymásik fiatalember állt, aki She pley lehetett. Hunyorogtak,

ahogy a szemük kezdett hozzászokni a fényhez. Taylor



péniszalakú konfettit szórt Travis arcába, és mindenkiéljenzésben tört ki.

-

Gratula, faszikám! - Nyúlbéla! - Ez az, Veszett Kutya!

Travist tanulmányoztam, miközben mindenkit üdvözölt.Vállveregetések, ölelkezések és nyers fejsimogatásokkövetkeztek, mialatt a társaság tapsolt és hujjogott.

A még mindig lengén öltözött és csillámporos Trenton

hip-hop táncmozdulatokat adott elő a zenére. Thomas és Jima fe jüket csóválták.

Camille a Trentont körülfogó tömeg előtt állt, buzdítottaés féktelenül kacagott. Oktalan harag tört rám. Tíz perce mégThomason csüngött, és a szakításukat siratta. Nemkedveltem. Képtelen voltam felfogni, hogyan szeretheti nem

is egy, hanem két Maddox fiú. Amikor vége lett a dalnak, Trenton odament Camille-hez,

a karjába kapta, és körbeforgatta a levegőben. Azután letettea földre, Camille átkarolta Trenton nyakát, és megcsókolta.

Újabb dal bömbölt a hangszórókból, és a jelenlévő néhánynő a párját a szerény kis táncparkettre húzta. Néhány férfi iscsatlakozott, de inkább csak a hülyéskedés kedvéért.

Thomas továbbra is az apja és a nagybátyja között állt, éscsak nagy ritkán pillantott felém. Dühös volt rám, és erreminden oka megvolt. Amit tettem, visszaütött rám.Sejtelmem sem volt, hogy Thomas hogy érezheti magát.

Álldogáltam, és Camille-t néztem, valahányszor felhívtamagára a figyelmet. Én sem bántam Thomasszal sokkal job-

ban. Thomas nem csak szerepet játszott. Mielőtt elutaztunkvolna erre a feladatra, már tudomásomra adta, hogy érdeklő-dik irántam. Ha lehet, én még Camille-nél is rosszabb



voltam! Camille legalább nem rángatta dróton Thomas szívét,hiszen tudta, hogy már régen összetörte.

A felelősségteljes választás az lett volna, ha hivatalos szin-ten tartjuk a kapcsolatunkat. Egy nap úgyis választanom kellThomas és az FBI között, és akkor a munkát fogom majd vá-

lasztani. De amit akkor éreztem, amikor kettesben voltunk,vagy amikor megérintett, vagy az érzéseim, amikor Camille-

lel láttam, mindebből tudtam, hogy az érzelmeim bonyolultabbak, semhogy figyelmen kívül hagyjam őket.

Val azt tanácsolta, hogy legyek egyenes Thomasszal, deThomas ezt nem fogadta el. Elpirultam. Erős, intelligens nővagyok, gondoltam. Elemekre bontottam a problémát,meghatároztam a megoldást, döntést hoztam, és ezt a másikfél tudtára adtam.

Felsóhajtottam. Azután szinte az egész családja és a

barátai előtt ráordítottam. Ő pedig úgy nézett rám, mintakinek elment az esze.

Elment?Megmondta, hogy eltette a fényképet, de egy ilyen gesztus

nem változtat az érzéseken. Jim azt áhította, hogy Camille Thomas múltjának a része, és ez igaz is volt. De nem tudtam

megbékélni a tudattal, hogy hiányzik Thomasnak vagy hogy

még mindig szereti. Valójában a lezárást vártam Thomastól, és a megoldás

egyedül rajta múlt. A lezárás nem tűnt ésszerűtlen kérésnek, bár lehetetlennek talán igen. A megoldás nem tőlem függött,hanem Thomastól.

Felnőtt életemben először hagytam, hogy olyan helyzetbekerüljek, amelyet nem tudtam irányítani, sem kezelni, és ettőlfelkavarodott a gyomrom.



Thomasra pillantottam, és megint csak rajtakaptam, hogyengem néz. Végül odamentem hozzá, és feszült tartása végre

ellazult.A derekánál hátracsúsztattam a karom, és mellkasára fek -tettem a fejem. - Thomas... Csókot adott a hajamra.

- Igen?Valaki lehalkította a zenét, és Trenton odament Camihe-

hez. A két kezénél fogva a terem közepére húzta. Fél térdreereszkedett, és elé tartott egy kis dobozt.

Thomas elhúzódott tőlem, és egy-két pillanatig feszengvezsebre vágta a kezét. Aztán a fülemhez hajolt, és azt mondta:

- Bocsáss meg. Pár lépést hátrált, aztán észrevétlenül a tömeg háta mögött

a hátsó fal mentén araszolt, míg el nem érte a kijáratot. Miután egy utolsó pillantást vetett Camille-re, aki a szája

elé kapta a kezét, és bólintott, Thomas résnyire nyitotta azüvegajtót, hogy kisurranhasson. Jim lesütötte a szemét, aztán rám nézett. - Bármelyik férfinak nehéz lenne. Mindenki éljenzett, Trenton pedig felállt, és megölelte az

újdonsült menyasszonyát. A tömeg összezárult körülöttük. - És gondolom, neked is az - tette hozzá kedvesen Jim, és

gyöngéden megpaskolta a vállamat. Keservesen nyeltem egyet, és az üvegajtó felé

pillantottam.

- A házban találkozunk, Jim. Örülök, hogy megismerhet-tem. - Megöleltem Thomas apját, aztán kisiettem a parkolóba.

A szvetterem nem védett meg a közép-nyugati koratavaszi hidegtől. A kötött kabátkát összébb húztam magamon,és összefontam a karom, ahogy a járdán a szálloda háta mögéigyekeztem.



- Thomas? - szólongattam. Egy részeg bukkant fel egy ütött-kopott, nálam idősebb

Chevrolet mögül. Letörölte a hányást a szájáról, és botladoznikezdett felém. - Hát-te-ki-vagy? - kérdezte, a szavai összefolytak.

Megálltam, és előrenyújtottam a kezem. - A kocsimhoz igyekszem. Kérem, álljon félre az utamból. - Itt-szálltál-meg, édeském? Felvontam a szemöldököm. Foltos ingéből és sörpocak -

jából ítélve nem volt egy Adonisz, de ő kétségkívül máshogylátta.

- Joe vagyok - mutatkozott be, majd böfögött egyet. Féligcsukott szemmel rám mosolygott.

- Örülök az ismeretségnek, Joe. Látom, sokat ivott, ezértkérem, ne érjen hozzám. Csak a kocsimhoz szeretnék menni.

-

Melyik-az? - fordult a parkoló felé. - Az ott - mutattam valamerre, mert tudtam, hogy úgysem

számít. - Akarsz-táncolni? - kérdezte, és dülöngélni kezdett a fejé-

ben zsongó zenére. - Köszönöm, de nem. Megkerültem, de elkapta a

szvetteremet.

-

Hova-hova olyan gyorsan?- Nem akarom bántani - sóhajtottam fel. - Kérem, enged-

jen el.

Még egyszer megrántotta a kiskabátomat, én pedig megra-gadtam az ujjait, és hátrafeszítettem. Fájdalmában felkiáltott,aztán térdre esett.

- Jó, jó! - könyörgött. Elengedtem a kezét. - Ha legközelebb egy nő azt mondja magának, hogy ne ér -

jen hozzá, hallgasson rá. Ha csak egy dologra emlékszik majd



erről az estéről - böktem a halántékára, aztán meglöktem a fe-

jét -, ez legyen az.-

Igenis, asszonyom. - A lélegzete kis felhőkben bukott kia száján. Ahelyett, hogy megkísérelt volna felállni,kényelmesen elhelyezkedett a földön.

Felnyögtem. - Nem aludhat itt, Joe. Hideg van. Keljen fel, és menjen

be. Szomorúan nézett fel rám. - Nem-emlékszem, hol a szobám.

- Ó, a fenébe. Joe! Ugye nem zaklatod ezt a csinos höl-

gyet? - kérdezte Trenton, és levette a kabátját, melyet Joe vál-lára terített, aztán felállította, de úgy fogta, hogy Joe súlya ránehezedjen.

- Megpróbálta eltörni a kibaszott kezemet! – panaszkodottJoe.

-

Biztos megérdemelted, te részeg pöcs - mondta Joe-nak,aztán felpillantott rám. - Jól vagy?

Bólintottam.Joe térde megroggyant, és Trenton nyögve a hátára vette a

nagydarab férfit. - Ugye te Liis vagy?

Megint bólintottam. Feszélyezett a beszélgetés Trentonnal,

bár nem tudtam volna megmondani, miért. - Apa azt mondta, hogy Thomas kijött ide. Jól van? - Mit keresel itt kint? - csattant fel Thomas. Nem hozzám,

hanem Trentonhoz intézte a szavait. - Kijöttem, hogy megnézzem, rendben vagy-e - helyezte

át a testsúlyát Trenton. - Mi az ördög folyik idekint? - k érdezte Taylor, és a

Trenton vállán lógó Joe-t nézte. Megszívta a cigarettáját,aztán kifújta a füstöt, a sűrű felhő a levegőben gomolygott.



- Megpróbálta a kibaszott kezem eltörni! - nyafogott Joe.

- Akkor ne emelj kezet rá, seggfej! - nevetett Taylor.

Thomas lenézett rám. - Mi történt? - Vállat vontam.- Hozzám ért. Taylor hétrét görnyedt, a teste remegett a hangos röhö-

géstől. Tyler bukkant fel Trenton és Taylor mögött, és ő is rágyúj-

tott.

-

Igazi bulinak néz ki! Taylor elmosolyodott.

- Liis téged is földre küldött, amikor először megérintet-ted?

Thomas a homlokát ráncolta. - Pofa be, Taylor. Indulnánk.

Tyler szemöldöke felszaladt a homlokára. - Tommy ázsiai szépsége tud ka-ra-téz-ni! - nevetett fel.

Párszor a levegőbe hasított, aztán előrerúgott. Thomas egy lépést tett felé, de a mellére tettem a kezem.

Tyler hátrálni kezdett, aztán tenyérrel Thomas felé emelte akét kezét.

- Csak viccelek, Tommy! Bazmeg!

A négy fiatalabb testvér nagyon hasonlított egymásra, dedöbbenetes volt, hogy az ikrek olyanok, mint két tojás. Még atetoválás is egyforma volt rajtuk. Ahogy egymás mellett áll-tak, nem tudtam megállapítani, melyik melyik, amíg Thomaski nem mondta a nevüket.

- Joe egy kövér disznó - morogta Trenton.- Tegyél le! - nyögte Joe. - Segítsek? - kérdezte Thomas. - Hogy van a karod?



- Kicsit merev - felelte Trenton, és kacsintott. - Ha piálok,alig veszem észre.

-

Viszlát holnap - köszönt el Thomas. - Szeretlek, tesó - indult vissza a buliba Trenton. Thomas

a homlokát ráncolva lesütötte a szemét. Megérintettem akarját.

- Indulhatunk - mondtam Taylornak.

- Oké, semmi gond - mondta Taylor. - Travis már elment.Micsoda pacsker lett belőle!

Visszamentünk a kocsihoz, és Taylor hazafelé tartott. Szá-mos kisebb utcán hajtott át, aztán ráfordult egy murvával fel-szórt, keskeny felhajtóra. A fényszóró szerény kis fehérházat, pirosra festett verandát és piszkos, szúnyoghálós ajtótvilágított meg.

Thomas kinyitotta az ajtót, de nem fogta meg a kezem. Át-

vette Taylortól a csomagokat, és befelé indult a házba. Csakegyszer nézett hátra, hogy megbizonyosodjon, követem. - Apa és Trent erre az alkalomra kitakarították mindenki

szobáját. Alhattok a régi szobádban. - Szuper - mondta Thomas.A szúnyoghálós ajtó nyikorgott, amikor Taylor kitárta, az-

tán bement.

- Édesapátok nem zárja be az ajtót, amikor elmegy hazul-

ról? - kérdeztem, ahogy Taylor sarkában beléptem a házba. Thomas megrázta a fejét. - Ez nem Chicago.Beléptem utána a nappaliba. A bútorok olyan kopottak

voltak , mint a szőnyeg, a levegőben penész, szalonnazsír ésáporodott cigarettafüst szaga érződött.

- Jó éjt - mondta Taylor. - Korán indul a gépem. A tiétekis? Thomas bólintott.



Taylor megölelte. - Akkor viszlát reggel. Valószínűleg öt körül megyek el.

Trav azt mondta, elvihetem a Camryt, mivel ő Sheppel megy.- Megindult a folyosón, aztán még visszafordult. - Tommy?- Igen?

- Klassz egy évben kétszer is látni. Távozott a folyosón, Thomas pedig lehajtotta a fejét, és

nagyot sóhajtott. - Biztosan nem akarta veled azt éreztetni, hogy...

-

Tudom - szakított félbe Thomas, és felnézett amennyezetre. - Odafent leszünk.

Bólintottam, és elindultam a falépcsőn, Thomas nyomá- ban. Recsegett a lábunk alatt, Thomas hazatérésénekkeserédes dalát énekelte. Kifakult fényképek lógtak afalakon, mindegyiken az a platinaszőke kisfiú, akiről Thomas

lakásában is láttam egy képet. Majdnem felsikoltottam,amikor észrevettem a szülei fényképét: mintha Travist láttamvolna Thomas nőnemű változatával. Az anyja szemétörökölte. Az arcuk is hasonlított, csak az anyja álla és hosszúhaja különbözött. Lélegzetelállító nő volt, fiatal, csupa élet.Elképzelni sem lehetett nagybetegen.

Thomas belépett egy ajtón, és letette a csomagjainkat az

egyik sarokba. A kétszemélyes vaságyat a távolabbi sarokbatolták, a fa öltözőasztal mégis alig fért el mellette. Thomasközépiskolás éveiből díjak díszítették a polcokat, mellettük afutball-és baseballcsapatairól készült fényképek lógtak.

- Beszélnünk kell, Thomas - vágtam bele. - Lezuhanyozom. Akarsz előbb te menni? - Megráztam a

fejem.

Thomas bőröndjének cipzárja élesen sivított, amikorelhúzta. Fogkefét, fogkrémet, borotvát, borotvahabot,



sötétszürke bokszeralsót vett elő, meg egy sötétkék kosarassortot.

Szó nélkül átment a fürdőszobába, és be akarta húzni azajtót, de az kiugrott a sínből. Felsóhajtott, a holmiját amosdóra tette, aztán addig rángatta az ajtót, amíg a helyérenem került az ajtónyílásban.

- Kell segítség? - kérdeztem. - Nem - válaszolta, mielőtt teljesen behúzta az ajtót. Sértetten zöttyentem le az ágyra. Nem tudtam, hogy hoz-

zam helyre, amit elrontottam. Egyfelől pofonegyszerű volt amegoldás. Egy a munkahelyünk. Egy megbízáson dolgozunk.Szamárság érzéseken rágódni.

Másfelől meg makacsul közénk tolakodtak az érzelmek. Akövetkező néhány nap nehéz lesz Thomas számára. Többé-kevésbé megtapostam a szívét, mert dühös voltam egy másik

nő miatt, aki merő véletlenségből szintén összetörte a szívét. Felálltam, levettem a kötött kabátkát, és a leszakadt ajtótnéztem. Az ajtó alatti résen fény áradt át a sötét hálóba, a csö-vek panaszosan nyöszörögtek, amikor a zuhany előbbakadozva, aztán folyamatosan lövellte ki a vizet. Azuhanykabin ajtaja nyílt és csukódott.

Becsuktam a háló ajtaját, aztán a tenyeremet és a fülemet

az elhúzható ajtóra tapasztottam. - Thomas? - Nem válaszolt. Elhúztam az ajtót, és gőzpára csapott ki. - Thomas? - szóltam be ismét a falatnyi helyre. Még most

sem válaszolt. Teljesen elhúztam az ajtót, aztán berántottam magam mö-

gött. A zuhanykabin üvege bepárásodott, csak Thomas alak - jának körvonalai látszottak. A mosdóra ráfért volna egy ala-



pos sikálás vízkőoldóval, a rózsaszín linóleum felkunkorodotta sarkokban.

- Nem játszottam meg magam - mondtam. - Féltékeny ésdühös voltam, de jobbára csak riadt. Még most sem szólt semmit, csak szappannal mosta az ar -

cát. - Nem voltam boldog Jacksonnal. Szinte kezdettől érez-

tem, hogy ez más. Látom, érzem is, mégsem tartomhelyesnek, hogy fejest ugorjak megint valamibe, amikor

olyan régen várom, hogy egyedül legyek. Még mindig semmi. - De ha mégis fejest ugrok, akkor szükségem van arra,

hogy százszázalékosan túl legyél rajta. Azt hiszem, ez nem

ésszerűtlen követelés. Szerinted? - Vártam. - Hallasz?Csend.

Felsóhajtottam, és a kicsorbult műanyag tetős, rozsdás fi-ókhúzós öltözőasztalnak dőltem. A vízcsap csöpögött. Azévek során a csöpögéstől fekete folt támadt közvetlenül alefolyó krómozott karikája felett.

A hüvelykujjam vége már a számnál járt, és a körömmelletti bőrt rágtam, miközben azon járt a fejem, mit

mondhatnék még. Lehet, hogy semmire sem kíváncsi, amivel

előhozakodom. Felegyenesedtem, kibújtam a blúzomból, aztán lehúztam a

hosszú szárú csizmámat. Kellett némi erőlködés, hogy le-

hámozzam magamról a testhezálló farmeromat, de a zoknimkönnyen lejött. Reggel szerencsére leborotváltam a lábam.Hosszú, fekete hajam eltakarta a mellemet, így nem éreztemmagam olyan kiszolgáltatottnak. Két lépéssel elértem akabinajtót.



Megrántottam egyszer, aztán még egyszer. Mire kinyílt,Thomas már felém fordulva állt, a szemét lehunyta, és habos

sampon folyt le az arcán. Kimosta a szeméből a szappant,rám pillantott, aztán gyorsan tiszta vizet lötykölt az arcára, és job ban megnézett. A szemöldöke a haja vonaláig szaladt fel.Behúztam magam mögött az ajtót.

- Meghallgatsz végre? Thomas felszegte az állát. - Amint te is odafigyelsz rám. - Később majd beszélgethetünk - közöltem, és a szememet

lehunyva lehúztam a fejét, hogy a szánk összeérjen. Megragadta a csuklómat, és nem engedett közelebb. - Tisztában vagyok vele, milyen csávában vagyunk a mos-

tani hétvégén, de elegem van abból, hogy játszadozzak veled.Torkig vagyok a színleléssel. Csak téged akarlak.

- Itt állok előtted. - Szorosan hozzásimultam, és éreztem a

hasamon lenyűgöző erekcióját. Elakadt a lélegzete, és lehunyta a szemét, a víz a hajáról azarcára csorgott, onnan az orrára, majd az állára.

- Hajlandó vagy maradni? - nézett le rám.A homlokomat ráncoltam. - Thomas...

- Maradsz? - kérdezte újból, és erősen megnyomta a szót. - Részletezd, ez mit jelent.

Egy lépést hátrált, a pillanat varázsa szertefoszlott. Lehúz-ta a zuhanykart, és jéghideg víz zúdult a nyakunkba. Thomasa kifolyócső alatt a falnak támasztotta a kezét, a feje előrebu-

kott, én meg felsikoltottam, és az ajtót kaparászva próbáltammenekülni.

Kirontottam, de elcsúsztam, és térdre estem. Thomas iskiugrott a kabinból, és lenyúlt értem.

- Jézusom, nem esett bajod? - Nem - dörgöltem előbb a könyökömet, aztán a térdemet.



Thomas felkapott egy törülközőt, amelyet összehajtva azuhanykabin ajtajára tett, és a vállára vetette, aztán lekapott

még egyet a tartóról, és a derekára tekerte. - Megsérült valamid? - csóválta a fejét. - Csak a büszkeségem - válaszoltam. Thomas felsóhajtott, aztán felemelte a karomat, hogy meg-

vizsgálja. - A térdeddel mi van? - kérdezte, és lehajolt. Odatartottam

azt, ami a padlónak ütődött, ő pedig alaposan megnézte.

- Címeres balfasz vagyok - dörgölte nedves haját.

- Velem sem könnyű - fújtam fel az arcomat, aztán ki-eresztettem a levegőt.

Néhány másodpercnyi zavart hallgatás után magára hagy-

tam a fürdőszobában, hogy elmenjek a fogkefémért. Amikorvisszamentem, Thomas letekerte a kupakot a fogkrémes

tubusról. Odanyújtottam a fogkefémet, ő meg rányomott egyrövid csíkot a sörtékre, majd ezt megismételte a magáén. A víz alá tartottuk a fogkeféinket, aztán a középiskolás

éveinek fürdőszobatükrébe bámulva, vékony, virágostörülközőbe csavarva, közös mosdónál kezdtük mosni afogunkat. Olyan családias hangulata volt, mégis az elmúlt tíz

perc feszélyezettsége mellett alig lehetett élvezni.

Előrehajoltam, öblítettem, aztán köptem, ma jd Thomas isezt tette. Nevetve törölte le az ujjával az államon maradtfogkrémet, aztán gyöngéden két kezébe fogta az arcomat.Komolyra változott az arckifejezése.

- Csodálom azt a képességedet, hogy minden részletet tü-

zetesen megvizsgálsz, de miért kell ezt boncolgatni? -kérdezte. - Miért nem próbálhatjuk meg csak úgy?

- Mert még nem jutottál túl Camille-en, Thomas. Ma esteegyértelművé tetted. És most kértél meg rá, hogy ígérjem



meg, veled maradok San Diegóban. Mindketten tudjuk, hogy

ezt az ígéretet nem tudom és nem fogom megtartani.

Egyértelmű, hogy állandóságra törekszel azok után, amiveled történt, én viszont nem ígérhetem meg, hogy nem próbálok meg feljebb jutni az FBI ranglétráján.

- És ha biztosítékot adok? - Mint például? Csak azt ne mondd, hogy ez szerelem.

Egy hónapja ismerjük egymást. - Nem vagyunk olyanok, mint bárki más, Liis. Minden na-

pot együtt töltünk, néha az egész napot, sőt még az estéket ésa hétvégeket is. Ha úgy vesszük, éppen elég időt voltunk máregyütt.

Ezen egy pillanatig elgondolkodtam.

- Ne agyalj rajta ilyen sokat! Garanciát akarsz? Ez nemcsak merő találgatás, Liis. Voltam már szerelmes, de amit

irántad érzek... ez ugyanaz az érzés, csak ezerszer erősebb. - Én sem vagyok közömbös irántad. De az érzések néha

nem elegendőek - harapdáltam az alsó ajkamat. - Nyugtalanít,hogy ha nem működik a kapcsolatunk, az megkeseríti amunkahelyi életünket. Képtelen vagyok ebbe beletörődni,mert imádom a munkámat, Thomas!

- Én is szeretem a munkámat, de megéri a kockázatot, ha

veled lehetek.- Ezt nem tudhatod.- Tudom, hogy nem lesz unalmas. Tudom, hogy soha nem

vonnám meg tőled a kinevezést csak azért, mert akkor amunka máshova szólít. Lehet, hogy elegem lesz San

Diegóból. Szerettem Washingtont.- Szóval eljönnél Washingtonba - mondtam fapofával. - Az még odébb van. - Ezért nem ígérhetem, hogy maradok.



- Nem azt akarom, hogy ígérd meg, San Diegóban ma-

radsz, hanem, hogy mellettem maradsz.

Nagyot nyeltem.- Ó... hát azt... valószínűleg meg tudom tenni - ugrált a

tekintetem a kis helyiségben. - Vége a színlelésnek, Liis. - Közelebb lépett, és gyengé-

den meghúzta a törülközőmet, amely a földre hullott. Aztánmeghúzta a sajátját. - Mondd ki - unszolt halk, fegyelmezetthangon. Két keze közé fogta az arcomat. Lehajolt, de pár cen-

tire a számtól megállt. - Oké - suttogtam.

- Mi oké? - kérdezte. A számra szorította a száját. A hajamba túrt, szorosan ma-

gához rántott, és addig irányította a lépteimet, amíg a hátam afalhoz nem nyomódott. Felsikkantottam, a nyelve pedig szét-

nyílt ajkaim közé siklott, és gyöngéden simogatta anyelvemet, mintha a választ keresné. Elhúzódott, én pedig ottálltam kifulladva, újabb csókra áhítozva.

- Oké - leheltem, és nem szégyelltem, hogy könyörgéscsendül ki a hangomból. - Abbahagyhatjuk a színlelést.

Felemelt, én meg a derekára kulcsoltam a lábamat. Olyanmagasan tartott, hogy éppen csak éreztem a két combom

közti finom, rózsás bőrnek nyomódó erekciója végét. A vállába mélyesztettem a körmöm, miközben a bámula-

tos érzésre vártam, ami megismerkedésünk éjszakáján villant

át a testemen. Ha még két centit lejjebb enged, az elmúlthárom hét minden fantáziálását valóra váltja.

De nem mozdult. Várt valamire. A füléhez ért a szám, és az izgatott várakozástól, hogy mit

mondok majd és az mihez vezet, az ajkamat harapdáltam. - Elég a színlelésből, uram.



Thomas ellazult, aztán lassan, de céltudatosan lejjebb en-

gedte a testemet. Amint belém hatolt, felnyögtem, és végig

sóhajtoztam, miközben rácsúsztam, és teljesen betöltött. Ar -comat keményen az övéhez szorítottam, a körmeim erősvállába mélyedtek. Szinte erőlködés nélkül emelt fel ésengedett le ismét, a mozdulattól ő is felnyögött.

- A francba - motyogta egyszerűen, lehunyt szemmel. A lökései ritmusosabbak lettek, és a legcsodálatosabb,

mindent túlszárnyaló mesés fájdalom villámai szaladtak

végig az idegszálaimon. Megpróbált csendben maradni, deelfojtott nyögései percről percre hangosabbak lettek.

- Muszáj lenne...- lehelte.- Ne hagyd abba - esdekeltem.

- Fantasztikus vagy - suttogta, és leállított a földre. Mielőtt tiltakozhattam volna, megfordított, és a falhoz

nyomott. A mellem és a tenyerem a festett falnak préselődött.Elvigyorodtam.

Thomas az arcomra tette a tenyerét, én meg csak annyirafordultam felé, hogy megcsókolhassam az ujjhegyét. Aztánszétnyílt a szám, és hagytam, hogy egyik ujját becsúsztassa.Kissé elhúzódtam, és finoman szívni kezdtem, ő pedig felsó-

hajtott.

Gyöngéden végighúzta a hüvelykujját az államon, a nya-kamon, aztán a vállamon. Onnan a tenyerével simította végiga gerincemet, a fenekem domborulatát, végül becsúsztatta akét combom közé. Szelíd erőszakkal választotta szét őket, én

pedig örömmel tártam szét, aztán jól megtámaszkodtam, ésfelkészültem a pillanatra, amikor hátrahúzta a csípőmet.

A kezével lassan bevezette a péniszét. Nem húzta vissza,

hanem finom, körkörös mozdulatokkal élvezte ki az ölelésemszenvedélyességét.



Fél kézzel megfogta a csípőmet, a másikkal előrenyúlt, ésmegérintette a lábam közti legérzékenyebb pontot. Középső

ujjával körbe- körbesimogatta, aztán hátrahúzta a csípőjét, ésfelnyögött, amikor erőteljesen belém hatolt. Előrehajoltam, és a fenekemet nekinyomtam, hogy olyan

mélyre hatoljon, amilyen mélyre csak akar. Vastag ujjai minden lökéssel belém mélyedtek, és a

gyönyör szélére sodortak. Az ajkamba haraptam, hogy nekiáltsak fel, és amikor már izzadságcseppek borították a

testemet, együtt értük el a csúcsot.



TIZENNYOLCADIK FEJEZET

ÁTNYÚLTAM THOMAS MEZTELEN MELLKASA FELETT, HOGY

A MOBIL járól felhangzó kellemetlen csörgést elhallgattassam.A mozdulattól ráébredtem, mennyire érzékeny és duzzadt letta comb jaim köze az éjszakai többórás szextől, és a felvillanóemlékeken mosolyogva fektettem izmos hasára a fejemet.

Thomas nyújtózott egyet, de a lába hosszabb volt, mint azágy. Mozdulatait az ágynemű susogása kísérte, én pedigvégigsimítottam selymes bőrét, ahogy gyermekkoracsecsebecséitől és díjaitól körülvéve egymás mellettfeküdtünk.

Álmos szeme rám talált, és rögtön elmosolyodott. Addig

igazgatott, míg egymással szemben nem feküdtünk, akkor át-ölelt, és az arcát a nyakamba temette.

Megcsókoltam a feje búbját, és teljes elégedettséggeldünnyögtem. Még soha senki nem éreztette velem, hogyennyire helyénvaló, ami helytelen.

- Jó reggelt, bébi - köszöntött. A hangja erőltetett és re-

kedtes volt. A lábát az enyémhez dörgölte, ahogy kócos haja-

mat kifésülte az ujjaival az arcomból. - Valószínűleg nemkéne feltételeznem, de egy olyan nő esetében, akinek amunkája az első...

- Igen - válaszoltam. - Szedek fogamzásgátlót, és öt évigminden rendben.

Arcon csókolt. - Csak biztosra akartam menni. Lehet, hogy éjjel túlságo-

san elragadott a hév.



- Nem panaszkodom - mosolyodtam el fáradtan. - A gé-

pünk négy óra múlva indul.

Megint nyújtózott, de a karjával továbbra is átkarolta anyakam. Magához húzott, és csókot nyomott a halántékomra. - Ha ez a hétvége nem lenne olyan fontos, egész nap ágy-

ban tartanálak. - Még megtehetjük, amikor visszaérünk San Diegóba. -

Erősen megszorított. - Ez azt jelenti, hogy érzelmileg végre szabad vagy? - Én

is megöleltem. - Nem - mondtam, és elmosolyodtam a reakcióján. - Van

valakim.Thomas a párnára tette a fejét, hogy egyenesen a szemem-

be nézhessen. - Múlt éjjel arra döbbentem rá, amikor Camille-lel beszél-

tem, hogy... a kapcsolataink nem a munka miatt nem működ-tek, hanem mert nem fektettünk eleget beléjük. Gyanakvást mímelve fürkésztem az arcát. - És belém fektetsz eleget?

- Az ötödik alkotmány-kiegészítésre hivatkozom, de csakannak érdekében, hogy ne riasszalak el a válasszal.

Mosolyogva csóváltam a fejemet. Megérintette a hajamat.

- Szeretlek ilyennek látni.

- Fogd be - forgattam a szemem.- Halálosan őszinte vagyok. Még sosem láttalak ilyen gyö-

nyörűnek, ami aztán nagy szó. Amikor először megláttalak... abban a percben, amikor a bárszékemről megpillantottam azarcodat, pánikba estem, mert nem tudtam, hogy hívjam felmagamra a figyelmedet, és azon tépelődtem, hogy ha sikerülis felhívnom, hogy az ördögbe tudom megtartani.

- Másnap rendesen felkeltetted a figyelmemet az irodában.



- Nem szoktam gyakran meglepődni - szégyenkezett Tho-

mas. - Valószínűleg a szokásosnál is nagyobb seggfejként

viselkedtem, amit igyekeztem a többiek előtt titkolni, aztánamikor rádöbbentem, hogy veszélynek tettelek ki... Megérintettem az ujjammal az ajkát, aztán hirtelen

eszembe villant, hogy meg is csókolhatom, ezért éltem azalkalommal. Meleg, lágy volt az ajka, és nehezemre esettelhúzódni, de még amikor el is szántam magam rá, Thomasakkor is megállított, és a nyelvével simogatta az enyémet.

Istenem, maga volt a tökély! Némán szemrehányást tettemmagamnak, hogy ilyen sokáig vártam azzal, hogy élvezzem.

Amikor végül eleresztett, csak pár centire húzódott el, ésaz ajkával végigsimította a számat.

- Mindig is könnyen keltem reggel, de fogalmam sincs,hogy szállok ki az ágyból, ha te benne fekszel.

-

Tommy! - kiabált fel Jim a földszintről. - Húzd le a be-led, és készítsd el anyád omlettjét! Thomas pislogni kezdett.- Meg is van a megoldás. Vállpánt nélküli laza felsőt és hosszú szoknyát vettem fel,

Thomas egy fehér, V-nyakú pólót meg egy keki, nagy zsebesvászonnadrágot.

Összedörgölte a kezét. - A francba is, de hideg van! - bújt bele a sportdzsekijé be.

- De nem akarom szétizzadni magam, amikor CharlotteAmalie- ben leszállunk a gépről.

- Én is így okoskodtam - vettem fel a szvetteremet.

- Esetleg felvehetnél egy... - Kinyitotta a szekrényt, és le-akasztott valamit a vállfáról, aztán odadobta nekem.

Magasba emeltem a szürke, kapucnis felsőt, amelyen sö-tétkék betűkkel ez állt: ESU (Eastern State University) VAD-



MACSKÁK. M-es férfiméret volt. - Mikor viselted ezt? Óvo-

dáskorodban? -

Elsőéves egyetemistaként. A tiéd lehet. Levettem a szvettert, belebújtam a felsőjébe, és hülyénéreztem magam attól, hogy ezt milyen mámorítónak találom.

Elpakoltuk azt a pár holmit, amit előző este elővettünk,aztán Thomas lecipelte a poggyászt a földszintre, mialatt énkifésültem a szex miatt összekócolódott hajamat. Lehúztamaz ágyneműt, rendbe tettem az ágyat, a szennyes ruhát össze-

szedtem, és mielőtt kiléptem volna, még egy utolsóvágyakozó pillantást vetettem a szobára. Ez volt a helyszíne akezdetnek, bármi is legyen a folytatás.

Lementem a lépcsőn, és elvigyorodtam Thomason, aki atűzhely előtt állt, mellette pedig Jim fogta a sót és a borsot.

Jim vállat vont. -

Csak Tommy tud olyan omlettet készíteni, mint Dianne,ezért aztán süttetek vele, amikor csak tudok. - Egyszer majd én is kipróbálom - mondtam, és még szé-

lesebben mosolyogtam, amikor Thomas rám kacsintott. - Hol

a mosókonyha? Jim letette a szórókat a pultra, aztán kitárt karral elindult

felém.

- Hagyd, majd én.

Furcsállottam, hogy átadjam Jimnek a törülközőket, mertThomasszal múlt éjjel az volt az utolsó, amit viseltünk,mielőtt életem legjobb szexében volt részem, de nem akartamvitatkozni vagy magyarázkodni, hanem átnyújtottam őket.

Odamentem Thomashoz, és átfogtam a derekát. - Ha tudtam volna, hogy értesz a főzéshez, több időt töl-

töttem volna odafent.



- Mind tudunk. Anya megtanított, én pedig megtanítottama fiúkat.

A vaj sercegni kezdett, és egy csepp a kézfejemet érte.Visszarántottam, aztán megráztam. - Jaj!Thomas lehajította a lapátot a pultra. Két kézbe fogta a ke-

zemet, és megvizsgálta. - Jól vagy? - kérdezte.Bólintottam. A szájához emelte a kezem, és sorban megcsókolta a büty-

keimet. Miközben figyeltem, megdöbbentett, mennyire másitt, mint az irodában. Senki sem hinné el, ha itt látná az apjakonyhájában állni, ahogy főz, és megpuszilja a fájós kezemet.

- Te is a fiúk közé tartozol - jegyeztem meg, amikor

visszafordult, hogy az omlettet ellenőrizze.- Évek óta mondom neki - hallottam Jim hangját, aki a fo-

lyosóról belépett a konyhába. - Látnod kellett volna, ahogy azelső óvodai nap előtt Trentont öltöztette. Még arra is gondolt,hogy úgy babusgassa, ahogy egy anya tette volna.

- Este megfürdettem, de piszkosan ébredt - ráncolta ahomlokát Thomas. - Négyszer kellett megmosnom az arcát,mielőtt végre felszállt a buszra.

- Mindig szépen gondoskodtál róluk. Ne hidd, hogy nem

vettem észre - mondta Jim, és megbánás csendült ki a hangjá- ból.

- Tudom, hogy észrevetted, apa - nyugtatta meg Thomas,

de látszott, hogy kínosan érinti a beszélgetés. Jim összefonta a karját kiugró pocakja fölött, és Thomasra

mutatott, aztán az ajkához érintette az ujját. - Emlékszel Trav első napjára? Mind szarrá vertétek

Johnny Bankovichot, mert megríkatta Shepley-t.Thomasból kiszakadt a nevetés.



- Emlékszem! A kelleténél több gyereknek mostak be aMaddox fiúk.

Jim büszkén mosolygott. - Mert ti, fiúk mindig megvédtétek egymást. - Meg bizony - hajtotta félbe az omlettet Thomas a serpe-

nyőben. - Nem volt olyan dolog, aminek közösen ne tudtatok vol-

na a végére járni - folytatta Jim. - Kiverted a szart valamelyiköcsédből, aztán ugyanazt tetted másvalakivel, mert nevetett

azon, hogy eltángáltad a testvéredet. Egyikőtök sem tehetolyat, ami változtatna azon, hogy milyen sokat jelentetek

egymásnak. Ezt sose feledd, fiam. Thomas hosszan nézett az apjára, aztán megköszörülte a

torkát. - Kösz, apa. -

Csinos lányt találtál magadnak, és azt hiszem, okosabbis nálad. Ezt se feledd. Thomas tányérra tette Jim omlettjét, és átnyújtotta neki.

Jim megveregette Thomas vállát, és átvitte a tányért azebédlőbe.

- Kérsz egyet? - kérdezte Thomas. - Inkább csak egy kávét iszom a repülőtéren -

válaszoltam. Thomas somolygott. - Biztos? Oltári omlettet készítek. Nem szereted a tojást? - Dehogynem. Csak korai még reggelizni. - Helyes. Ez azt jelenti, a közeljövőben süthetek majd ne-

ked omlettet. Camille nem szerette a tojást... - Hirtelen elhall-

gatott, mert azonnal megbánta a szavait. - Nem is tudom, mia francért mondtam ezt!

- Mert rá gondoltál?



- Csak úgy eszembe jutott. - Körülnézett. - Amikor itt va-

gyok, furcsa dolgok történnek velem. Úgy érzem, mintha két

ember volnék. Nem érzed magad máshogy a szüleidházában? - Mindenütt ugyanaz vagyok - ráztam a fejem. Thomas

eltöprengett azon, amit válaszoltam, aztán a szemét lesütve bólintott.

- Indulnunk kéne. Megnézem, mi van Taylorral. Arcon csókolt, majd balra fordult a folyosóra.

Beballagtam az ebédlőbe, és kihúztam egy széket Jim mellett.A falakat pókerzsetonokkal és kutyákat, pókerezőket ábrázoló fényképekkel díszítették.

Jim csendesen elmerült az omlett élvezetében, az arcánszentimentális érzések tükröződtek.

- Furcsa, hogy az étel mennyire emlékeztet a feleségemre.

Piszkosul jól főzött. Piszkosul. Amikor Thomas az őomlettjét süti, úgy érzem, mintha Dianne még itt lenne velem. - Biztos nagyon hiányzik, főleg ilyen napokon, mint a

mai. Mikor indul a gép?

- Később, aranyom. Trenttel és Camivel megyek ki a rep-térre. Tyler is jön. Egy géppel utazunk.

Cami. Vajon Thomas is így szólította?

- Jó, hogy mind egy kocsival megyünk ki a géphez.

Thomas és Taylor álltak a bejárat mellett. - Jössz, bébi? - kiáltott oda Thomas. - Felálltam.

- Viszlát ma este, Jim. Rám kacsintott, én meg az ajtóhoz siettem. Thomas előre-

engedett engem meg Taylort, aztán odasétáltunk Traviskocsi jához.

Két óra volt még a napkeltéig, és Eakins még mélyenaludt. Az egyetlen hang a cipőnk alatt recsegő fagyott harmat



volt a füvön. A kapucnis felső zsebébe dugtam a kezem, ésmegborzongtam.

-

Bocs - nyomta meg Taylor a távirányítót, hogy kinyissaaz ajtókat, aztán egy újabb nyomással kinyitotta acsomagtartót is.

- Be kellett volna melegítenem a kocsit sajnálkozottTaylor az ajtaja mellett állva.

- Hát az bizony kellemes lett volna - értett egyet Thomas,miközben a csomagjainkat betette hátra.

- Nem aludtam éjjel. Totál kiborít, hogy Falyn esetleg

nem jön el. Taylor beült a kocsiba, aztán várta, hogy Thomas is

beszálljon. Begyújtotta a motort, de a fényszórókat csakakkor kapcsolta fel, amikor kitolatott a felhajtóról, hogy nevilágítson rá az apja házára. Elmosolyodtam a tudatalatti

kedves gesztuson.A műszerfal halvány, zöld fénybe vonta Thomas és Taylorarcát.

- Eljön - bizonygatta Thomas.

- Azt hiszem, elmesélem neki azt a csajt a bárból - tépelő-dött Taylor. - Azóta nem hagy nyugodni, ami történt.

- Beteg ötlet - vélekedett Thomas.

- Szerinted nem kéne elmondania? - kérdeztem.

- Nem, ha meg akarja Falynt tartani.- Nem csaltam meg - érvelt Taylor. - Falyn lapátra tett.

Thomas türelmetlenül nézett rá. - Falynt nem izgatja, hogy ő szakított veled. Otthon kellett

volna gubbasztanod, és azon törnöd a fejed, hogyan szerezhe-ted vissza.

Taylor megrázta a fejét.



- így is tettem, aztán kezdtem úgy érezni, hogy megbolon-

dulok, így repülőre ültem, és San Diegóba mentem.

Thomas a fejét csóválta. - Mikor tanuljátok meg, seggfejek, hogy nem feküdhettek

le valakivel, amint kirúgnak? Attól nem fogjátok jobbanérezni magatokat. Semmitől sem múlik el, csak az idő segít.

- Rajtad is az segített? - kérdezte Taylor. Visszafojtottama lélegzetem. Thomas hátrapillantott rám.

- Talán nem most kéne ezt feszegetni, Taylor.

- Bocs. Én csak... tudnom kell arra az esetre, ha nem jön

el. Nem élhetem át még egyszer azt az érzést, ember. Olyan,mintha meghaltam volna. Te tudod, hogy tedd túl magadvalakin, Liis?

- Hát én... szóval nekem még nem törték össze a szívemet.- Tényleg? - nézett rám Taylor a visszapillantó

tükörből.Bólintottam. - A középiskolában nem sokat randiztam, de az ilyesmi el-

kerülhető. Megvizsgálhatod a viselkedési formákat,megfigyelheted a jeleket, amelyek egy-egy kapcsolat végételőrevetítik. Nem olyan nehéz kockázatelemzést végezni.

- Váó! - kiáltott fel Taylor, és Thomasra pillantott. - Nem

sok üres órád akadhat mellette!

- Liisnek még rá kell jönnie, hogy a matek nem old meg

mindent - mosolyodott el Thomas. - A szerelem nem előrejel-zések vagy viselkedési formák összessége. Becsap, mint avillám, és nincs felette hatalmunk.

Elkomorult az arcom. Az elmúlt három hétben ízelítőtkaptam abból, amiről Thomas beszélt, és nyilvánvaló lett,hogy ez olyasmi, amihez hozzá kell majd szoknom.

- Szóval csak olyan pasikkal jártál, akik nem ébresztettek benned erős érzéseket - összegezte Taylor.



- Kifejezetten olyanokkal, akikbe... nem fektettem bele.

- És most befektettél? - faggatott tovább Taylor.

A hátsó ülésről is láttam, hogy Thomas elvigyorodik.- Hagyod, hogy a kisöcséd elvégezze helyetted a piszkos

munkát? - kérdeztem. - Csak válaszolj a kérdésre - nógatott Thomas. - Befektettem - mondtam.

Taylor és Thomas összenéztek, aztán Thomas odafordulthozzám.

- Ha ettől jobban érzed magad, átfuttattam a számokat.

Nem fogom összetörni a szívedet. - Ó, intellektuális előjáték - gúnyolódott Taylor. - Nem

tudom, mi a faszról beszéltek, de kissé kínosan érzemmagam.

Thomas egy taslit adott Taylornak.

-

Hé! Nem szabad a sofőrt útközben zaklatni! - tiltakozott,és fájó tarkóját dörzsölte. A gép napkelte után szállt fel. Fantasztikus utunk volt.

Reggel még meglátszott a leheletünk, és a levegőn fájt a bőröm a hidegtől. Délután már rétegenként hámoztuk le aruhánkat, és napkrémmel kentük magunkat, hogy az arcunk

ne égjen vörösre a ragyogó karibi napon.

Thomas elhúzta a tolóajtót, és kilépett a Ritz-Carlton szál-loda első emeletén lévő szobánk erkélyére. Ebben a szállodá-

ban tartotta Travis és Abby – másodjára az esküvőjét. Kimentem Thomas után. A korlátra támaszkodva lenéztem

a kertbe, melyet makulátlan rendben tartottak, és ahol színek,hangok tobzódtak. Madarak rikoltoztak egymásnak, de egyetsem láttam. A párás levegőtől minden lélegzetvétel nehézvolt, de imádtam ezt az érzést.



- Gyönyörű - szólaltam meg. - Nézz át a fákon! Látni azóceánt! Egy szempillantás alatt átkéretném magam ide, ha az

FBI-nak lenne itt irodája. - Nyugdíjasként is letelepedhetnénk itt - vélte Thomas.Felpillantottam rá.

- Túl szókimondó voltam? - hőkölt hátra. - Annak tartod? Megvonta a vállát. - Csak hangosan gondolkodom. - Lehajolva puszit adott

az arcomra, aztán visszament a szobánkba. - Gyorsan lezuha-

nyozom. Az esküvőig kilencven percünk van. Visszafordulva ismét a látványban gyönyörködtem, és be-

szívtam a sós, sűrű levegőt. Most egyeztem végre bele, hogyegyütt legyünk, ő pedig már a hátralevő életünket tervezgeti...

Bementem én is a szobába, de Thomas már a zuhanyzóka- binban volt. Bekopogtam, aztán be is nyitottam.

-

Nem akarom hallani - szólt ki, a haját mosva. - Mit?

- Amit mondani akarsz. Agyonboncolgatsz mindent.Ráncba szaladt a homlokom.

- Én részben ilyen vagyok. Ezért végzem jól a munkámat. - Ezt el is fogadom. Azt azonban nem, hogy ezt arra hasz-

nálod, hogy ellökj magadtól. Tudom, mit művelsz.

Harag, megalázottság és kétségbeesés lett úrrá rajtam. - Én pedig azt fogadom el, hogy megvan hozzá a tehet-

séged, hogy olyannak láss embereket, amilyenek valójá ban,

de nem akkor, amikor ezt ellenem fordítod, magaddalszemben pedig egyáltalán nem alkalmazod.

Nem válaszolt. - Thomas?

- Ezt már egyszer végigrágtuk.



- Amit Taylor ma reggel mondott, hogy hogyan jussunk

túl valakin... -

Nem, Liis.- Fogalmad sincs, mit akarok mondani.- Dehogy nincs. Azt szeretnéd tudni, hogy arra használ-

lak-e, hogy elfelejtsem Camille-t. A válaszom nem. - Akkor hogy tetted túl magad rajta? Korábban nem jutot-

tál még túl rajta. Egy pillanatig csendben volt, és hagyta, hogy a víz a feje

tetejéről az arcára csorogjon. - Az ember nem szűnik meg szeretni valakit. Nem tudom,

hogy magyarázzam ezt el neked, ha még sosem voltál szerel-mes.

- Ki mondta, hogy még sosem voltam? - Te. Amikor azt mondtad, hogy még sosem törték össze a

szívedet. - A világon sokan szerelmesek, és nem törik össze a szí-

vüket. - De te nem tartozol közéjük. Összerándultam. - Túljutottál már rajta? Némi habozás után így felelt. - Nehéz ezt elmagyarázni. - Ez egy eldöntendő kérdés. Megtörölte az arcát, és

kinyitotta az ajtót. - Ezredszer is csak azt mondhatom, bébi..., hogy nem

akarok vele lenni. Téged akarlak. - Még vele lennél, ha Trent nem lép közbe?

Elkeseredetten fújta ki a levegőt. - Valószínűleg. Nem tudom. Attól függ, hogy átköltözött

volna-e Kaliforniába, ahogy beszéltük. - Szó volt róla, hogy összeköltöztök? Felsóhajtott.



- Igen. Nyilvánvaló, hogy erről többet kell beszélgetnünk,amíg számodra minden világos nem lesz, és jobban nem

érzed magad bizonyos dolgok tekintetében, de e pillanatbanössze kell készülnünk a szertartásra. Rendben? - Rendben. De... Thomas?

- Igen?- Számomra sosem lesznek elfogadhatóak a nem tisztázott

érzések. Szomorú tekintettel nézett rám.

- Ne csináld ezt! Sajnálom, hogy az itt töltött nyugdíjas

éveinket emlegettem. Korai volt. Kiborítottalak. Felfogtam. - Nem ezen borultam ki. Ez egy le nem zárt, folyamatban

lévő beszélgetés. - Tisztában vagyok vele. A szemem villámokat szórt. -

Liis... - préselte össze a száját, hogy magába fojtsa, amitki akart mondani. Pár pillanat múlva folytatta. - Majd a

végére járunk. Csak tarts ki. Bólintottam, aztán halványan elmosolyodtam, mielőtt be-

húztam a zuhanyfülke ajtaját. - Thomas? - szólaltam meg. Újra kinyitotta az ajtót, és a bosszankodástól elsötétült azt

arca.- Én csak... nem akarok neked fájdalmat okozni. Ellágyult

a tekintete. Sértettnek látszott. - Te nem akarsz fájdalmat. - Ki akar?

- Mérlegelned kell, hogy az öröm megéri-e a kockázatot. Bólintottam, aztán magára hagytam a kabinban. Még a

szo ba közepéről is látni lehetett az óceánt és a növényzetet, és



igyekeztem megfeledkezni a pillanatnyi aggodalmaimról, a jövőnkről és mindenről, ami a kettő között volt.

Hanyatt vetettem magam az ágyon, a lendülettől még két-szer visszapattantam. Felkavaró volt olyannal lenni, akinekilyen erős kamuzás elleni pajzsa volt. Thomas számtalanmenekülési ürügyemről rántotta le a leplet, mielőtt mégrádöbbentem volna, mit művelek.

Kopogtatás hallatszott. Körülnéztem, mert nem tudtam biztosan, hogy szóltunk -e egyáltalán valakinek, melyik

szobát kaptuk. Az ajtóhoz settenkedtem, és kinéztem akukucskálón. Megfagyott az ereimben a vér, ugyanakkorelöntött a düh.

Ó, te jó szagú atyaúristen!



TIZENKILENCEDIK FEJEZET

NEM TUDTAM JOBB MEGOLDÁST, MINT ELHÚZNI A LÁNCOT,

AZTÁN mosolyogva ajtót nyitni. - Szia!

Camille bizonytalanul állt előttem. Tengerészkék, vállpántnélküli koktélruhájának anyagába apró csillámokat szőttek.

Akármilyen kicsit is mozdult, az anyagon megcsillant a fény,és hangsúlyozta minden mozdulatát. Gondolom, kénytelenvolt egyszerű ruhát választani, hogy ne üsse a karjain kígyózótetoválásgyűjteményt.

- Izé... a srácok Shepley és America szobájában készülőd-nek. És fényképezkednek is.

-

Rendben - mondtam, és be akartam csukni az ajtót. -Majd szólok neki. Camille az ajtónak feszítette a kezét, nehogy az orrára

csuk jam. Amikor keményen ránéztem, azonnal elkapta akezét, és védelmezőn átfogta. A karja, de még a bütyk ei istetováltak voltak, s ez, meg a tény, hogy egy bárbandolgozott, azt a benyomást keltették, hogy nem ijed meg, ha

valaki csúnyán néz rá. Egy fejjel magasabb volt nálam, ezértnem sok értelme volt annak, hogy a megfélemlítettet játssza.

- A francba is, bocs - szabadkozott. - Én csak... Tud valamit.

- Thomasszal akartál beszélni?

- Nem! Vagyis igen, de nem úgy. - Megrázta a fejét, és azegyenesre vágott hajtincsei megremegtek, mintha ők is idege-

sek lettek volna. - Itt van?- Zuhanyzik.



- Ó! - Az ajkába harapott, aztán mindenhova nézett, csakrám nem.

-

Visszajössz később? - Én... szóval a másik épületben vagyok a szálloda túlsó

oldalán. Egy darabig hitetlenkedve néztem, aztán kelletlenül a

legkevésbé kívánatos meghívással éltem. - Van kedved bejönni? Szinte szégyenlősen mosolyodott el.

- Ha nem gond. Nem ak arok a terhetekre lenni. Szélesretártam az ajtót, ő pedig belépett. Pontosan arra a helyre ült azágyon, ahol pár perce még én ültem, és elviselhetetlenfájdalmat éreztem a mellkasomban. Azt gyűlöltem legjobban,hogy nem is próbálkozik, mégis halálosan felbőszít.

A fürdőszobában elzárták a csapot, és szinte abban a pilla-

natban nyílt is az ajtó. Thomast, akit csak egy lazán aderekára tekert fehér törülköző takart, egy gőzfelhő előztemeg.

- Bébi, nem láttad a... - Először Camille- t vette észre, az-

tán engem keresett a tekintete. - ... a borotvámat? Bólintottam. Sebeimre némi gyógyírt jelentett a Thomas

ar cán tükröződő megdöbbenés és feszélyezettség, valamint,

hogy a nekem szánt becézésnek Camille fültanúja volt. Deazonnal el is szégyelltem magam gyerekes viselkedésemért.

- Ma reggel a táskád belső zsebébe tetted. - Pár lépésselelértem a táskát, és keresgélni kezdtem benne.

- Légy szíves, adj egy pólót meg egy sortot is - tette hozzáThomas.

Becsukta az ajtót, és amint megtaláltam a kért tárgyakat, bementem hozzá a fürdőszobába.



Thomas elvette a pólót, a sortot meg a borotvát, aztán le-

hajolt.-

Mit keres itt? - suttogta. Vállat vontam. A falat nézte, amelyen túl Camille ült. - Nem mondott semmit?

- Csak annyit, hogy a srácok Shepley szobájábankészülődnek, aztán le fognak fényképezni benneteket.

- Rendben..., de miért van még itt? - Az arcára kiülő vi-szolygástól még elégedettebben éreztem magam.

- Nem mondta. Csak be akart jönni.

Thomas biccentett, aztán lehajolt, és arcon csókolt. - Mondd meg neki, hogy egy perc, és ott vagyok.

Megfordultam, és megfogtam az ajtógombot, de Thomas

hirtelen megfordított, megragadta az arcomat, ésszenvedélyesen megcsókolt.

Amikor elengedett, szédültem és levegő után kapkodtam. - Mi volt ez? - kérdeztem. - Nem tudom, mit akar mondani - fortyant fel. - De nem

szeretném, ha felzaklatna. - Miért nem mentek ki a folyosóra? - kérdeztem. Megrázta

a fejét. - Tudta, hogy egy szobában lakunk. Ha beszélni akar ve-

lem, előtted is elmondhatja. - Ne idegeskedj! Rémültnek látszol. Ledobta a

törülközőjét, és belebújt a pólóba. Visszamentem a szobába. - Egy perc, és itt van. Camille bólintott. Leültem a sarokban álló székre, és a kezem ügyébe eső ol-

vasnivaló után nyúltam. - Szép szoba - jegyezte meg Camille. Körülnéztem. - Igen.



- Szóltak, hogy leszállították a szmokingokat? Az övé már biztosan a szekrényben lóg.

-

Majd szólok neki. Amikor Thomas kijött a fürdőszobából, Camille azonnalfelállt.

- Szia - üdvözölte Thomas. - Szia - mosolygott rá Camille. - A... srácok Shep szobá-

jában vannak. - Hallottam - válaszolta egyszerűen Thomas.

- És a szmokingodat beakasztották a szekrénybe.

- Köszönöm. - Hm... reméltem, hogy válthatunk pár szót - mondta.- Miről? - kérdezte Thomas. - A tegnap estéről... meg más dolgokról. - Camille ugyan-

olyan rémültnek látszott, mint korábban Thomas. -

Tegnap este már beszéltünk. Még mást is szeretnél mon-dani? - kérdezte Thomas. - Esetleg kimehetnénk...? - intett Camille a folyosó felé. - Tisztelettudóbb Liiszel szemben, ha nem. Camille rám pillantott, felsóhajtott, és metálfényű fekete

lakkját kezdte piszkálni. - Igazán boldognak látszol - sütötte le a szemét. - A test-

véreid szeretnék, ha hazajárnál, T.J. - Amikor Thomas nemreagált, Camille felnézett rá. - Nem akarom, hogy feszültséglegyen. Vagy távol maradj. Reméltem, hogy mivel... olyan

boldognak látszol most..., hogy talán fontolóra veszed, hogygyakrabban járj haza. Abby, Liis, Falyn és én közös frontotkell, hogy alkossunk. - Idegesen kuncogni kezdett. - AMaddox fiúkkal nehéz bánni, és szeretnék... jól kijönnimindenkivel.

- Oké - mondta Thomas.



Camille rákvörös lett, én meg magamat átkoztam, hogyegyütt érzek vele.

-

Más lettél, T.J. A napnál is világosabb. Thomas válaszolni akart, de Camille belefojtotta a szót. - Nem, hidd el, örülök neki. Mind örülünk. Az a férfi

lettél, akivé válnod kellett, és azt hiszem, ez nem történtvolna meg, ha velem maradsz.

- Mire akarsz kilyukadni, Camille? - kérdezte Thomas.Camille szája megrándult.

-

Tudom, hogy Liis nem az egyetemen dolgozik. - Amikortátva maradt a szám, feltartotta a kezét. - Minden rendben,

nem ez az első titok, amit megőrzők. - Az ajtóhóz ment, éselfordította a gombot. - Nagyon boldog vagyok, hogy össze-

jöttetek. Neki pontosan rád van szüksége, Liis. Csak... múltéjjel hallottam a beszélgetéseteket a bulin, és gondoltam, az

lenne a legjobb, ha legalább mi megbeszélnénk a dolgot.Muszáj családként túllépni ezen, T.J., és ebben Liisnek jelentős szerepe van.

Thomas mellettem állva mosolygott. - Kösz, hogy benéztél. Igyekszünk gyakrabban hazaláto-

gatni, amennyiben a munkánk engedi. Gyors pillantást vetettem Thomasra.

- Rendben. Akkor találkozunk a szertartáson - mondta,

mielőtt becsukta maga mögött az ajtót. - Beszélni fog? - kérdeztem rémülten. - Nem. Bízom benne. Leültem, és a tenyerembe temettem az arcom. Könnyek

csípték a szememet. - Mi az? - térdelt le elém Thomas, és megsimogatta a tér -

demet. - Mondj valamit! Liis? - Megdermedt, amikor látta,hogy remeg a vállam. - Te... sírsz? De te nem szoktál sírni!



Miért sírsz? - szaggatottan ejtette a szavakat, annyira zavarba

ejtette a látvány.

Könnyes szemmel néztem fel rá. - Csapnivaló titkos ügynök vagyok! Ha nem tudom elját-

szani a barátnődet, amikor tényleg az vagyok, akkorhivatalosan is egy csődtömeg vagyok.

Nevetve simogatta meg az arcomat.

- Jézusom, Liis. Azt hittem, valami teljesen mástmondasz. Még soha életemben nem rémültem meg ennyire.

- Mit gondoltál, mit mondok majd? - szipogtam. Megráztaa fejét.

- Nem érdekes. Camille csak onnan tudja, hogy ügynökvagy, mert tudja, hogy én is az vagyok.

- Anthony is tudta.- Anthony a hét minden napján ügynököket szolgál ki. A

helyiek Sasfészeknek hívják azt a környéket, mert olyan sokszövetségi ügynök jut egy négyzetkilométerre. - A hüvelykuj- jával letörölte a könnyeimet az arcomról, aztán szelíden meg-csókolt. - Nem vallottál kudarcot. Sosem zúgnék ennyire beleegy csődtömegbe.

Pislogni kezdtem.

- Belém fogsz zúgni?

- Már a verem aljára estem. Puff.

Halkan nevettem, és zöldesbarna szemében a zöld fényeksziporkázni kezdtek.

Az ujjával megérintette az alsó ajkamat. - Bárcsak ne kéne most elmennem. Szeretnék egy függő-

ágyban feküdni veled a parton.Camille-nek igaza volt: tényleg megváltozott, már nem az

a férfi volt, akit a bárban megismertem. A szemében ülősötétség teljesen eltűnt.



- Mit szólnál a fogadás után?

Thomas bólintott, aztán búcsúzóul megcsókolt, az ajka

hosszan időzött a számon. - Megbeszéltük - suttogta. - Az esküvőig nem találkozunk,

de apa foglal neked helyet az első sorban. Camille-lel,

Falynnel és Ellie-vel ülsz együtt. - Ki az az Ellie?

- Ellison Edson. Tyler barátja. Tyler ezer éve próbálja be-cserkészni.

- Ezer éve? Hagynom kellett volna, hogy kicsit tovább ül-

dözz. Túlságosan megkönnyítettem a dolgodat. - A szövetségiek nem üldöznek, hanem levadásznak -

mondta dévajul csillogó szemmel. - Menned kell - nógattam mosolyogva. Felugrott, és átment a szobán. Miután egy pár zoknit gyűrt

az elegáns, fényes, fekete cipőjébe, felkapta a műanyagzsákba csomagolt szmokingot, amely a szekrényben lógott, ésvállfás- tól a vállára vetette.

- Viszlát nemsokára. - Thomas?Megállt, a keze az ajtógombon pihent, a fejét oldalra fordí-

totta, miközben arra várt, hogy megszólaljak.

- Nem úgy érzed, mintha egy szuperszonikus gép sebessé-

gével haladnánk? Vállat vont, a hátára vetett holmik kicsit összegyűrődtek a

mozdulattól. - Fütyülök rá. Próbálok nem sokat agyalni rajta. Te

kettőnk helyett is megteszed. - Az agyam azt súgja, hogy fékezni kéne. De nem igazán

fűlik hozzá a fogam.



- Helyes - bólintott. - Abba szerintem úgysem mentemvolna bele - mosolyodott el. - Sok mindent tettem rosszul,

Liis, de az, hogy veled vagyok, nem tartozik közéjük. - Viszlát egy óra múlva - bocsátottam útjára. Elfordította agombot, és becsukta maga mögött az ajtót.

Hátradőltem, aztán lejjebb csúsztam a székben, mélylevegőt vettem, és ezúttal nem voltam hajlandó túl sokatfilózni a helyzeten. Boldogok voltunk, és Thomasnak igazavolt. Nem számított, miért.

Travis a karjába kapta Abbyt, és miközben megcsókolta,kicsit hátradöntötte. Tapsoltunk. Thomas elkapta atekintetem, és rám kacsintott.

A karibi szellő Abby fátylát lebegtette, én megfeltartottam a telefonomat, hogy lekapjam. Az egyikoldalamon Camille, a másikon Falyn ugyanezt tették.

Amikor Travis végül felegyenesítette Abbyt, a Maddoxtestvérek és Shepley harsányan megéljenezték őket. AmericaAbby mellett állt, egyik kezében a menyasszonyi csokrot tar -totta, a másikkal a könnyeit törölgette. Az anyjára mutatott,aki ugyanezt tette, és nevetett.

- Bemutatom önöknek Mr. és Mrs. Maddoxot - mondta a

lelkész emeltebb hangon, hogy túlkiabálja az ünneplést, a

szelet és a hullámok moraját. Travis lesegítette Abbyt az emelvény lépcsőjén, majd

végigsétáltak a széksorok között, és eltűntek a fák és bokroksűrűjében.

- Mr. és Mrs. Maddox arra kérik önöket, hogycsatlakozzanak hozzájuk az étteremben a fogadáson.Szeretném megköszönni a nevükben, hogy részt vettek ezen anagyon különleges napon.



A lelkipásztor bólintott, mindenki felállt, és összeszedte aholmiját.

Thomas széles mosollyal jött oda hozzám; láthatóan nagykő esett le a szívéről, hogy vége a szertartásnak. - Mosolyt! - kiáltotta Falyn, és feltartotta a telefonját.

Thomas magához ölelt, és arcon csókolt, én meg moso-lyogtam.

Falyn is elmosolyodott, és megmutatta a képet. - Tökéletes!

- Ahogy ő is - szorított magához Thomas.

- De helyesek vagytok - áradozott Falyn. Taylor megkocogtatta a vállát, és Falyn megfordult, hogy

megölelje. Tapintható volt a feszültség, amikor Trentonátölelte és megcsókolta Camille-t. Jim összecsapta, aztánösszedörgölte a kezeit.

-

Fogjátok a hölgyeket, fiúk! Éhen halok. Együnk végre!Thomasszal kéz a kézben követtük Jimet Trentonnal és

Camille-lel. Taylor és Falyn, Tyler és Ellison nem sokkal ma-radtak le mögöttünk.

- Taylor megkönnyebbültnek látszik - súgtam oda Tho-masnak.

Thomas bólintott.

- Azt hittem, szívrohamot kap, amikor Falyn SMS-t

küldött, hogy leszállt a gépe. Szerintem addig nem hitte, hogyeljön.

A kerthelyiséges étteremhez sétáltunk. A naplemente ra-gyogásától a kifeszített, nagy, fehér vásznak védték az aszta-

lokat. Thomas egy asztalhoz kísért, ahol Shepley és Americaültek - az utazásunk előtti kutatómunkám során végignézettfényképekről ismert - Jackkel és Deanával. Alig ültünk le,már meg is jelent a felszolgáló, és kérdezte, mit iszunk.



- Úgy örülök, hogy látlak, szívem - mondta Deana.

Hosszú szempillája egy pillanatra eltakarta mogyoróbarna,

zöldpettyes szemét. - Én is örülök, Deana néni - mondta Thomas. - Liist is-

meritek már?

Deana megrázta a fejét, aztán átnyúlt Thomas előtt. - Nem volt alkalmunk az esküvő előtt összeismerkedni.

Káprázatos a ruhád! Az ibolyaszín olyan élénk. Szinteragyogsz! Tökéletesen illik a bőrödhöz és a hajadhoz.

- Köszönöm - ráztam meg a kezét. Mindketten leadták az

italrendelésüket. Thomas füléhez hajoltam. - Hihetetlenül hasonlít édesanyádhoz. Ha nem olvastam

volna róluk korábban, biztosan összezavarodtam volna.Shepley- vel testvéreknek is elmennétek.

- Mások is folyton összetévesztenek minket. Mellesleg

tökéletesen igaza van. Lélegzetelállító vagy. Még nem voltalkalmam elmondani, de amikor befordultál a sarkon, mindenönuralmamra szükségem volt, hogy ne rohanjak oda az emel-vényről.

- Csak egy lila földig érő ruha... - Nem a ruháról beszélek. - Ó! - mosolyodtam el.

Abby és Travis léptek be, a hosztesz a hangosbemondón át jelentette be őket. Rock ballada csendült fel a hangszórókból,és Travis táncolni vitte Abbyt.

- Olyan aranyosak - mondta Deana, és megremegett azalsó ajka. - Bárcsak Dianne itt lehetne, hogy lássa.

- Mind ezt kívánjuk, bébi - karolta át Jack a feleségevállát, és magához vonta.

Jimre pillantottam. Trenton és Camille mellett ült, és velük beszélgetett. Amikor a táncoló Travisre és Abbyre nézett,



ugyanolyan érzelgős mosoly játszott az ajkán. Tudtam, hogyő is Dianne-ra gondol.

A nap sisteregve süllyedt az óceánba, miközben a nem isolyan újdonsült friss házasok a közös dalukra táncoltak. Ami-kor a szám véget ért, tapsoltunk, és kihozták az első fogást.

Ettünk és nevettünk, a fivérek egymást ugratták, ésanekdotáztak az asztalok mellett.

A desszert után Shepley felállt, és megkocogtatta a poharát a villájával.

- Egy évem volt arra, hogy megírjam a beszédemet. Múlt

éjjel aztán neki is ültem. Nevetés hullámzott végig a teraszon.- Vőfélyként és legjobb barátként az én tisztem

felmagasztalni és leégetni Travist. Egy gyerekkori történettelkezdem. Egyszer a padra tettem magam mellé a babos

burritómat, és Travis éppen ezt a pillanatot választotta ki,hogy kipróbálja, át tud-e ugrani a padon, hogy mellém üljön. America kotkodácsolva nevetett. - Travis nem csak az unokatestvérem. A legjobb barátom

és a testvérem is. Meggyőződésem, hogy eddigi életem soránaz iránymutatása nélkül csak fele lennék annak, aki mavagyok... fele annyi ellenséggel.

A testvérek eltakarták az öklükkel a szájukat, és nevettek. - Ma szenteljük annak az időt, hogy elmerengünk, hogyan

ismerkedett meg Abbyvel, és erről könnyen beszámolhatok,mert jelen voltam, amikor történt. Bár talán nem mindig aleglelkesebb drukkerük voltam, Travisnek nem is voltszüksége rám. Kezdettől tudta, hogy Abbyhez tartozik, ahogyAbby is hozzá. A házasságuk megerősítette, amit mindig ishittem, és ami életem vezérelve volt: hogy egy nő



becserkészése, zaklatása és nagy általánosságban a gyötrésevégül kifizetődik.

-

Ó, istenem, Shepley Maddox! - jajdult fel Deana.- Mindezt nem fogom most taglalni. Nem teszek mást,

mint emelem poharamat Mr. és Mrs. Maddoxra. Kezdettőlfogva, a hullámvölgyeken és a hegyeken át, és az elmúlt évalatt, amikor mindenki azt hajtogatta, hogy elment az eszük,és ez nem fog működni, ők egymást szerették. Mindig is ezvolt az állandó tényező, és tudom, hogy ez később is így lesz.

A menyasszonyra és a vőlegényre! - Éljen, éljen! - kiabálta Jim, és magasba emelte a poharát.

Mind követtük a példáját, aztán tapsoltunk, amikor Travis megcsókolta Abbyt. Olyan szeretettel nézett a szemébe!Ismerős érzés volt; Thomas ugyanígy nézett rám.

A tenyerembe támasztottam az állam, és azt bámultam,

ahogy az ég a rózsaszín és a lila színárnyalataiban játszik. Afehér vászonmennyezetről lógó fényes füzérek lengedeztek azenyhe szellőben.

Miután America is elmondta a beszédét, felcsendült azene. Eleinte senki sem táncolt, de a harmadik kör ital utánmár jóformán mindenki a parketten volt. A fivérek, köztükThomas is Travist cikizték saját Travis-szerű mozdulataikkal,

én meg úgy nevettem, hogy a könnyek csorogtak az arcomon. Abby sétált át a termen, és letelepedett mellém, onnan

nézte a fiúkat. - Váó! - szólalt meg. - Szerintem megpróbálják szegény

Camit elriasztani.

- Azt hiszem, lehetetlen - töröltem le a könnyeimet. Abbyaddig nézett, míg végül felé fordultam.

- Úgy tudom, nemsokára a sógornőm lesz. - Igen. A lánykérés nagyon szórakoztatóra sikerült.





- Gondolom, nem hívtátok meg az esküvőre. - Nem. Senkinek sem szóltunk. -

Tényleg? Azt hittem, Trent és Cami tudták. De az nemlehet, hiszen aznap este Trent ott volt a mérkőzésen, nem?Jesszusom, de hátborzongató! Szerencse, hogy most aztnézhetjük, hogy csinál bohócot magából.

Abby bólintott. - Nem voltunk ott. Azt beszélik - kuncogott -, hogy el-

szöktünk Vegasba összeházasodni, hogy Travisnek alibit

biztosítsunk. Na, de hát ez nevetséges! - Tudom - bólintottam, és igyekeztem közömbösnek tűnni.

- Őrültség lenne. És kétséget kizáróan szereted.- Szeretem bizony - mondta meggyőződéssel. - Azt

mondják, nem szerelemből mentem hozzá. Még ha igaz islenne - és nem igaz! -, akkor is ez... kibaszott baromság. Ha

elci peltem volna Vegasba, hogy egy alibi miatt hozzámenjek,azt is szerelemből tettem volna, nem? Nem ez lett volna az

értelme, a francba is? Nem ez lett volna a másik iránt érzettszerelem abszolút bizonyítéka? Hogy lábbal taposod a sajátelveidet, mert túlságosan szeretsz valakit?

Minél tovább beszélt, annál dühösebb lett. - Ha meg is mentettem valamiért, csak azért tettem, mert

szeretem! Más okból nem tesz az ember ilyesmit, nem? - Én legalábbis nem tudok más okot - értettem egyet. - De nem a tűztől mentettem meg. Még csak ott sem vol-

tunk. Ez dühít a legjobban. - Teljesen megértem a helyzetedet. Ne hagyd, hogy tönk -

retegyék az estédet. Ha gyűlölködni akarnak, hadd tegyék. Tedöntöd el, hogy ér véget. Senki másra nem tartozik, csak rád.

Rám mosolygott, és idegesen fészkelődött a helyén.



- Kösz. Örülök, hogy eljöttél. Jó Thomast ismét boldog-

nak látni. Egyáltalán jó viszontlátni. - Mosolygott, és

elégedetten felsóhajtott. - ígérd meg, hogy itt lesz azesküvőtök, hogy legyen miért visszatérnem. - Tessék?

- Ti még az elején tartotok Thomasszal, igaz? És máris el-hozott egy esküvőre! Ez nem jellemző egy Maddoxra, ha

nincs teljesen beléd zúgva, én pedig bármibe lefogadnám,hogy így van. - Elfordult, és elégedetten nézte a táncolókat. -

És sosem vesztek el fogadást. - Nem akarta, hogy csak ő legyen kísérő nélkül. - Marhaság. Sülve-főve együtt vagytok, megértitek egy-

mást. Látom jól, hogy nagyon rá vagytok kattanva a másikra- mondta dévaj mosollyal. Megpróbált kínos helyzetbe hozni,és átkozottul élvezte.

-

Ez a beavatási rítusod? - kérdeztem. Nevetett, odahajolt hozzám, és a meztelen vállával megbö-

kött. - Lebuktam!

- Mit ültök itt, macák? - táncolt oda America. - Kibaszott buli van! Táncoljunk!

Abby kezét rángatta, aztán az enyémet. Befúrtuk magun-

kat a parketten táncoló tömegbe. Thomas elkapta a kezemet, megforgatott, míg háttal nem álltam neki, aztán átfogta a de-rekamat.

Addig roptuk, míg meg nem fájdult a lábam. Észrevettem,hogy Abby és America America szüleitől búcsúzkodnak.Aztán elment Jack és Deana is, és sorban megöleltük Jimet,aki szintén felment a szobájába.



Travis és Abby alig várták, hogy kettesben legyenek, meg-

köszönték mindenkinek, hogy eljött, és Travis eltűnt a felesé-

gével az éjszakában. Mi is elbúcsúztunk, aztán Thomas végigvonszolt a hal-ványan megvilágított, kanyargós járdán, amíg ki nem értünka partra.

- Függőágy - mutatott egy sötét foltra a víztől húsz mé-

terre.Lehúztam a cipőmet, Thomas is az övét, aztán a fehér ho-

mokban sétáltunk. Thomas telepedett le elsőként a fonott kö-telekre, aztán következtem én. A függőágy erősenhimbálózott, ahogy próbáltunk úgy elhelyezkedni benne,hogy közben ne essünk ki.

- Egyszerűbbnek kéne lennie - ugratott Thomas.- Valószínűleg neked kellene... - kezdtem, de a függőágy

megrándult, és kimeresztett szemmel, dermedten egymásbakapaszkodtunk. Aztán egyszerre törtünk ki nevetésben. Alighogy elhelyezkedtünk, egy esőcsepp érte az arcomat.

A további esőcseppek után Thomas megtörölte a szemét. - Ez csak valami vicc lehet.Most már nagy, meleg cseppekben kezdett esni, kopogott

a homokon meg a vízen.

-

Nem mozdulok - szorított izmos karjával magához. - Akkor én sem - fektettem az arcom a mellkasára. - Miért

hívott Toto felvigyázója és Camille is T.J.-nek?

- Így beszéltek rólam úgy, hogy senki se sejtse, ki vagyok. - Thomas James - merengtem. - Ügyes. A másik lánnyal is

jártál? - Dehogy - nevetett halkan. - Ő csak Camille lakótársa

volt.- Á!



Thomas letette a lábát a homokba, aztán ellökte, és lágyanhintáztatni kezdte a függőágyat.

-

Hihetetlen ez a hely. Tényleg el tudom itt képzelni anyugdíjas éveket. Olyan... nem is találok rá szavakat, milyen.Csókot nyomott a halántékomra. - Kicsit olyan, mint beleszeretni valakibe.Az esőfelhők eltakarták a holdat, amitől koromsötét lett.

Az étteremből halkan, mintha nagyon messze lenne,odaszűrődött a tánczene, és a szálloda vendégei futva

igyekeztek fedett helyre menekülni az eső elől. Mi kettenakár egy félreeső szigeten is lehettünk volna, mindenkimástól távol, ahogy a part kicsi, de csendes szakaszánegymás karjában feküdtünk.

- Puff? - kérdeztem. - Megsemmisülés - válaszolta.

Megszorítottam, ő pedig az orrán át mélyen beszívta a le-vegőt. - Nem szívesen mondom, de most már talán ágyba kéne

bújnunk. Holnap korán kelünk. Felnéztem rá. - Minden rendben lesz, nyugodj meg. Travis dolga elren-

deződik. Megszabadulunk Grove-tól. Minden szépen elsimul.

- Ma este csak rád akarok gondolni. Nehéz nap vár ránk

holnap.- Igyekszem lekötni a figyelmedet. - Kievickéltem a füg-

gőágyból, és felálltam. Őt is kisegítettem, és lehúztam a fejét,hogy megcsókoljam. Mielőtt eleresztettem, kicsit beszívtamaz alsó ajkát.

Kéjesen dünnyögött. - Kétségem sincs efelől. Páratlanul terelted el eddig is a fi-

gyelmemet.



Belém hasított az elkeseredés. - Mi az? - vette észre a fájdalmat a tekintetemben. -

Miért nem ismered be? Mondd ki hangosan! Arra hasz-nálsz, hogy ne rajta járjon az eszed. Ez nem lezárás, hanemelodázás.

Megnyúlt az arca. - Nem így értettem. - Nem arról van szó, hogy belém szeretsz, Thomas. Töké-

letesen fejezted ki magad. Belezavarok a dolgokba.

Mozgásra lettem figyelmes a fejünk felett. Thomas isfelpillantott Trenton körbeforgatta Camille-t az étteremerkélyén, aztán a karjába szorította. Camille boldoganfelsikoltott, mindketten nevettek, aztán eltűntek szem elől.

Thomas lehajtotta a fejét, és megdörgölte a tarkóját, majdösszevonta a szemöldökét.

-

Hiba volt vele kezdenem. Trenton gyerekkoruk óta sze-relmes belé, de szerintem nem vette elég komolyan. Rosszultettem, hogy vele jártam.

- Akkor miért nem tudod egyszerűen elengedni?

- Próbálom. - Nem számít, ha ehhez engem használsz fel. -

Feszélyezetten nevetett.

- Kifogyok az ötletekből, hogy miként próbáljam

értésedre adni! - Akkor ne próbálkozz tovább. Más válaszra van

szükségem, és azt nem tudod megadni. - Úgy viselkedsz, mintha ahhoz, hogy kiszeressünk

valaki ből elég lenne egy kapcsolót megnyomni. Tucatszorvégigbeszéltük már. Téged akarlak. Elvagyok.



- Miközben ő hiányzik, és azt kívánod, bárcsak velelennél. És szeretnéd, ha ezért mindenen változtatnék, amiben

csak bízom?Hitetlenkedve csóválta a fejét. - Lehetetlen egy helyzet. Azt hittem, tökéletesen ülünk

egymáshoz, mert egyformák vagyunk, de talán túlságosan ishasonlítunk egymásra. Lehet, hogy a megváltásom helyettmegfizettetsz velem mindent.

- Megfizettetek? Egész hétvégén azt hitetted el velem,

hogy lassan belém szeretsz! - Úgy is van! Úgy is történt! Jézusom, Camille, hogy tud-

nám végre megértetni veled? Megdermedtem. És amikor rájött a nyelvbotlására, ő is. - A fenébe - nyúlt utánam. - Nagyon sajnálom. Megráztam

a fejem, könnyek marták a szememet. - Olyan... ostoba

vagyok.Thomas karja lehullott.

- Nem vagy az. Ezért helyezkedtél várakozó álláspontra.Az első éjszakától fogva tudtad, hogy tarts három lépés távol-ságot. Igazad van. Nem tudlak úgy szeretni, ahogy szükséged van rá. Még magamat sem szeretem. - Az utolsó mondatnálmegbicsaklott a hangja.

Egy vonallá préseltem össze a számat. - Nem válthatlak meg, Thomas. Magadnak kell

kiegyezned azzal, amit Trenttel tettél. Thomas bólintott, aztán elindult a járda felé. Én ott marad-

tam, néztem, ahogy a sötét óceán a homokos partotnyaldossa, és az ég a könnyeit hullatta a vállamra.





Travis a homlokát ráncolta, aztán kurtán, komoran felne-

vetett.-

Mi van?- Az FBI nyomoz az ügyben - folytattam. - És Thomasnak

sikerült rád nézve kedvező alkut kötnie. Travis összekulcsolta a kezeit. - Az FBI? De hát Thomas egy reklámszakember! - intett a

bátyja felé. - Mondd meg neki, Tommy. - Amikor Thomasnem válaszolt, Travis szeme összeszűkült. - Mi ez az egész?

Thomas lenézett a földre, aztán ismét az öccsére emelte atekintetét.

- Nem a reklámszakmában dolgozom, Trav. Az FBIkülönleges ügynöke vagyok.

Travis tíz másodpercig bámult a bátyjára, aztán kotkodá-csolva nevetni kezdett.

-

Ne már, csávókám! Már kezdtem kibukni. Ne csináld eztvelem! Valójában miről akarsz velem beszélni? - Amikor

Thomas el sem mosolyodott, belefagyott a nevetés. - Állítsdle magad, Tommy!

Thomas megmoccant.

- Már egy éve dolgozom a főnökömmel, Travis, hogyösszehozzunk neked egy egyezséget. Tudják, hogy Eakinsben

voltál. Abby terve kudarcot vallott. - Milyen terve? - rázta a fejét Travis. - Hogy a vegasi esküvő majd alibit biztosít, és nem

kerülsz börtönbe - magyarázta Thomas, és igyekezett nyugodtarcot vágni.

- Abby azért jött hozzám, hogy ne sitteljenek le? Thomaslesütötte a szemét, de bólintott.

- Nem akarja, hogy tudd.



Travis felugrott, megmarkolta Thomas ingét, és a szobamásik végébe taszigálva a falhoz szorította. Felálltam, de

Thomas felemelte a kezét, és visszaparancsolt. - Ugyan már, Travis, nem vagy ostoba - dörmögte Tho-

mas. - Nem mondtam semmi olyat, amit ne tudnál. - Szívd vissza - őrjöngött Travis. - Vond vissza, amit a fe-

leségemről mondtál! - Tizenkilenc volt, Travis. Nem akart férjhez menni, amíg

nem fenyegetett az a veszély, hogy a mérkőzés

megszervezéséért börtönbe kerülhetsz. Travis be akart húzni Thomasnak, de az elhajolt az ütés

elől. Dulakodni kezdtek, aztán Thomas felülkerekedett, és azalsó karjával a falhoz szorította az öccsét.

- Elég! A fenébe is! Abby szeret! Annyira szeret, hogyolyasmit tett, ami évekig nem állt még szándékában, csak

hogy mentse az ostoba irhádat! Travis zihált, és a megadás jeleként felemelte a kezét. Thomas elengedte, egy lépést hátrált, és Travis abban a

pillanatban keményen állon ütötte. Thomas megmarkolta atérdét, a másik kezével az állát fogta, és próbált úrrá lenni adühén.

Travis rá mutatott.

- Ezt azért, mert hazudtál apának.

Thomas kiegyenesedett, aztán feltartotta a mutatóujját. - Ez az egy lehetőséged volt. Ne akard, hogy szétrúgjam a

segged. így is elég szarul érzem magam. Travis rám nézett, és felmért. - Tényleg FBI-os vagy? - Bólintottam, és gyanakvóan

méregettem. - Vigyázz, nehogy én is szétrúgjam a segged. - Travis

felnevetett.



- Hagynom kéne, máshogy nem menne. Nem ütök meglányokat.

-

De én megütök fiúkat - közöltem még mindig óvatosan.Thomas megdörzsölte az állát, és felvonta a szemöldökét. - Keményebben ütsz, mint régen. - Még csak félgőzzel csináltam, faszfej - gúnyolódott

Travis.

Thomas ide-oda mozgatta az állkapcsát. - Abby kitüntetést érdemel az ötletességéért, Trav, de a

nyilvántartások szerint jóval a tűz után vetted meg a hitelkár -tyáddal a repülőjegyeket.

Travis csak bólintott.- Hallgatlak.

- Egy másik ügyön is dolgozom, ami egy pénzmosó ésdrogcsempész bandával kapcsolatos, amelyet egy Benny

Carlisi nevű vegasi férfi irányít. - Benny? - kérdezte értetlenül Travis. - Tommy, most

halál komolyan beszélsz? Te vagy a kibaszott FBI! - Jól figyelj, Travis. Nincs sok időnk, és ez életbevágóan

fontos - dörrent rá Thomas. - Nagyon nagy bajban vagy. Afőnököm ma választ vár. Megértetted?

- Milyen nagy bajban? - ült vissza a kanapéra Travis.

-

Ugyanannyi vádpontban ítélnek majd el gondatlanságbólelkövetett emberölésért, mint ahánnyal Adamet vádoltákmeg. Börtönbüntetés vár rád.

- Hány év? - kérdezte Travis. Ijedt kisfiúnak látszott, ami-kor nagy, barna szemét felemelte a bátyjára.

- Adam tízet kapott - válaszolta Thomas, és nagy kínnal próbálta megőrizni sztoikus arckifejezését. - Nem látok ráesélyt, hogy a te tárgyalásodnak más lenne a kimenetele. A



média nagy felhajtást csapott az ügy körül. Megtorlástakarnak.

Travis lehajtotta a fejét, és a kezével megérintette. - Nem lehetek olyan sokáig távol Abbytől. Belesajdult aszívem abba, amit mondott. Nem érdekelte, hogy lecsukják -e.

Csak nem akart elszakadni a feleségétől. - Nem kell börtönbe menned, Travis - mondtam. - A bá-

tyád komoly erőfeszítéseket tett, és nem sajnálta az időt, hogy biztosítsa, hogy ez ne következzen be. De előbb bele kell

egyezned valamibe.Travis Thomasra pillantott, aztán rám. - Mibe?

Thomas újra zsebre vágta a kezét. - Be akarnak építeni, Trav. - A maffiába? - kérdezte Travis, aztán megrázta a fejét. -

Nem verekedhetek Bennynek. Abby elhagyna.

-

Nem a maffiába - mondta Thomas. - Az FBI-ba. - Traviskurtán felkacagott. - Mit akarnak velem? Egyetemista vagyok..., és egy kiba-

szott részmunkaidős személyi edző! - Fel akarják használni a Mickhez és Bennyhez fűződő

korábbi kapcsolataidat, hogy az illegális tevékenységük belsőműködéséről információt szerezzenek - mondtam.

- Azt akarják, hogy fedett ügynök légy - tisztázta Thomas.

Travis felállt, és fel-le kezdett járkálni. - Benny azt akarja majd, hogy verekedjek neki, Tommy.

Azt meg nem tehetem. El fogom veszíteni a feleségemet. - Akkor hazudnod kell - mondtam tárgyilagosan. Travis

rám, majd a bátyjára nézett, és összefonta a karját. - Basszátok meg mindketten! Nem csinálom! - Micsoda? - lepődött meg Thomas. - Nem hazudok Galambnak. Thomas összehúzta a szemét.



- Nincs más választásod. Vagy hazudsz Abbynek, és meg-

tartod, vagy börtönbe kerülsz, és elveszíted. -

Nem hazudok. Nem mondhatom el neki? Olyanok köré- ben nőtt fel, mint Benny. Nem fog eljárni a szája. Thomas megrázta a fejét. - Veszélybe sodrod ezzel. - Azzal teszem kockára az életét, ha baszakodok ezekkel a

fazonokkal! Azt képzeled, beérik azzal, hogy főbe lőnek? Azilyenek kinyírják az egész családodat! Még szerencsénk van,

ha Abbynél leállnak. Valószínűleg bosszút állnak apán ésTrenten, Tayloron és Tyleren is! Mi a faszt műveltél,Tommy?

- Segíts nekem kiiktatni őket, Travis - kérlelte Thomas. - Elárultál minket. És miért? Egy istenverte kinevezésért?

- csóválta a fejét Travis.

Összerezzentem, de nem adtam jelét. Tudtam, hogyThomas emberfeletti kínokat áll ki. - Apa azt mondta, hogy nem helyezkedhetünk el a rendvé-

delemnél! Anya nem akarta! Thomas felsóhajtott. - Mondja az, akinek a fő tárgya az egyetemen a bűnügyi

igazságszolgáltatás. Csak az időt vesztegeted, Travis. Abby

nemsokára felébred. - Kibasztál mindnyájunkkal! Rohadt szemétláda! -

üvöltötte Travis, és a levegőbe bokszolt. - Befejezted? - kérdezte Thomas nyugodt hangon. - Nem hazudok Abbynek. Ha hazudnom kell neki, azzal

semmis az egyezség. - Szóval nem fogadod el az alkut? - kérdezte Thomas.

Travis összekulcsolta a kezét a fején, és tébolyultan bámult maga elé.



- Nem hazudhatok a feleségemnek. - Lehullott a karja, a

tekintete üveges lett. - Kérlek, Tommy, ne kényszeríts erre! -

Megremegett az alsó ajka. - A testvérem vagy! Thomas megnémulva nézett vele farkasszemet.Magabiztosságot mímelve egyik lábamról a másikra álltam.

- Akkor talán nem kellett volna illegális tevékenységetfolytatnod, ami százharminckét egyetemista haláláhozvezetett.

Travis arca elfacsarodott, aztán lehorgasztotta a fejét. Egy

perc után megdörzsölte a tarkóját, és rám nézett. - Meggondolom - mondta, és elindult az ajtó felé. - Travis - szólt utána Thomas, és egy lépést tett felé. - Azt mondtam, meggondolom.

Megérintettem Thomas karját, aztán összerezzentem, ami-kor becsapódott az ajtó.

Thomas a térdére támaszkodott, levegő után kapkodott,aztán lerogyott a földre. Leültem mellé a padlóra, szorosanátöleltem, amíg zokogott.

Intettem a fejemmel Anthonynak, és ragaszkodtam hozzá,hogy töltsön még egy italt Thomasnak. Thomas azóta nemszólt egy szót sem, hogy Travis beleegyezett a felvételébe, ésamióta a szállodából a repülőtérre vitettük magunkat. Nem

beszélt a repülőgépen sem. Egy kézmozdulattal jelezte, hogya házunkig egy taxival menjünk.

Nem kérdeztem, csak kijelentettem, hogy most átmegyünka Vitorlásba. Könnyű volt meggyőznöm bármiről, hiszen egyáltalán nem tiltakozott.

- Jesszusom - mondta Val halkan, miközben némi nehéz-ség árán levette a válláról a táskáját. - Iszonyúan néz ki.



Marks leült Thomas másik oldalára, és hagyta, hogy a ba-

rátja háborítatlanul lerészegedjen. Behajított a szájába pár

mogyorót, és szótlanul bámulta a tévét. - Rendbe jön - mondtam. - Hogy van Sawyer?- Honnét tudnám? - vágott egy grimaszt Val. - Most tényleg? - kérdeztem rezzenéstelen arccal. - Tény-

leg megpróbálsz hazudni?

Thomas tarkójára meredt. - Maddox mondta el? - sziszegte.

- Igen, és szar volt a hétvégéje, szóval nem lehetsz rá pipa.

Én azonban baromira ki vagyok rád bukva, hogy egy ilyen

kolosszális tényt eltitkoltál előlem, miközben kiköveteled,hogy minden információmorzsát megosszak veled. Vallebiggyesztette az ajkát.

- Bocsi. Nem akartam, hogy tudj róla. Senki se tudjon er -

ről. Bárcsak soha meg sem történt volna. - Talán segítene a felejtésben, ha nem élnél vele egy fedél

alatt - vetettem fel.- Nem írja alá a válási papírokat, és ha elköltözöm, elvesz-

tem a lakást. - És?

- Én laktam ott először!

- Költözz át hozzám!

- Komolyan mondod? - lágyult el a tekintete. - Megtennédértem?

- Igen. Micsoda lidércnyomás! És egyébként is rám férne,ha megoszthatnám a rezsit. Vehetnék autót, addig pedig veled

járnék munkába. - Méltányolom a segítségedet - hajtotta félre a fejét Val. -

Őszintén mondom, de nem akarom elveszíteni a lakást. Azenyém, és ő hordja el magát, ne én.



- Miért nem akarsz már munkába járni velem? - motyogta

részegen Thomas.

Órák óta most először szólalt meg, és úgy meglepődtem ahangja hallatán, mintha most bukkant volna fel. - Szívesen megyek veled - válaszoltam. - Csak úgy értet-

tem, hogy ha Val hozzám költözne, akkor ez jó megoldáslenne.

Thomas majdnem a könyökéig tűrte fel az ingujját, anyak kendőjét meglazította, és az most csálén lógott a

nyakában. Olyan sokat ivott, hogy a szemét már csak féligtudta kinyitni.

- Mi baj azzal, ha én viszlek be? - Liishez költözöl? - kérdezte Marks, és hátrahajolt ülté-

ben, hogy lássa Valt. - Nem - felelte Val.

-

Miért nem? - kérdezte Marks. - Felajánlotta, és te nemetmondtál? Miért?

- Mert az az én lakásom, és nem adom oda Charlie-nak!Marks szólásra nyitotta a száját, de mielőtt bármit is mond-

hatott volna, Thomas közelebb hajolt hozzám. - Az én kocsim már méltóságodon aluli? Égnek emeltem a

tekintetem.

-

Nem. - Valra pillantottam. - Ki az a Charlie?- Sawyer - mondta megvetően. - Ó, pedig szerintem így van - folytatta Thomas. - Szerin-

tem sok mindenhez fenn hordod az orrod.- Oké - válaszoltam ingerülten, a hangomból csöpögött a

szarkazmus. Az anyámmal sokszor csináltam ezt, és szabá-lyosan megőrjítettem vele. Japánul szidalmazott, amit máskorsoha, de soha nem tett, hacsak nem azt a jellegzetes két szóta-gos szót hallotta. Az ő szemében ez volt a tiszteletlenség csú-



csa. - Idd le magad, Thomas, hogy hazavihessünk, és Markságyba dugjon.

-

Neked csak Maddox ügynök vagyok... - Majd így szólítalak, ha nem vagy seggrészég. - Elfelejtetted, hogy te juttattál ide - mondta, majd ivott

egy kortyot.Val és Marks összenéztek. - Iszol még? - kérdeztem Thomastól. - Nem - jelentette ki sértetten. - Ideje, hogy mind haza-

menjünk. Felvontam a szemöldököm. - Azt akartad mondani, hogy számodra jött el a

hazamenetel ideje.

- Szóval kamu volt minden, amit a hétvégén mondtál? - Nem. Úgy emlékszem, maximálisan hű voltam az igaz-

sághoz. - Amikor utoljára itt jártunk, és ittunk, hazajöttél velem -

ráncolta az orrát. Marks összerándult. - Thomas, talán nem ártana... - Nem! Te jöttél haza velem - javítottam ki, és igyekeztem

minden erőmmel nem védekező hangnemet megütni.

- Ez egyáltalán mit jelent? - kérdezte Thomas. - Beszélj

érthetően! - Érthetően beszélek, csak nem részegül - válaszoltam.

Undorodó arckifejezése még erőteljesebbé vált. - Még csak nem is mulatságos. - Marksra pillantott. - Egy-

általán nem vicces. És ez baj, mert részeg vagyok - mutatottmagára. - Szerintem minden vicces!

Anthony feltartotta a kezét, amelyből egy kék rongylógott.



- Nem akarom felébreszteni az alvó oroszlánt, de az ide-

geim kész vannak, és Maddox rajtuk táncol. Megkérhetnélek,

hogy húzzatok haza? Thomas hátravetette a fejét, és harsányan nevetveAnthonyra mutatott.

- Na, ez vicces! Megérintettem Thomas karját. - Igaza van, menjünk. Elkísérlek a lakásodig. - Nem! - rántotta el a karját. Kinyújtottam a kezem. - Szeretnéd, ha elkísérnélek, vagy sem?

- Megkérem a barátnőmet, hogy jöjjön haza velem!

Val álla leesett, és Marks tekintete ide-oda ugráltközöttünk. Megráztam kicsit a fejemet.

- San Diegóban vagyunk már, Thomas. A megbízatásnakvége.

- Hát akkor ennyi volt? - állt fel imbolyogva. Marks is

felállt, és arra készült, hogy elkapja, ha elesik.Én is felálltam, és intettem Anthonynak, hogy kérjük aszámlát. Már előre kinyomtatta, így most felkapta a

pénztárgép mellől, és a pultra tette. Ráfirkantottam a nevemet, aztán Thomas karja után nyúl-

tam.

- Rendben, mehetünk. - Thomas megint elhúzta a karját.

- Lapátra tettél, emlékszel?

- Jól van. Marks elkísérhet? - Thomas rám bökött. - Nem! - kuncogott, aztán Marks vállára támaszkodva el-

indultak az ajtó felé. Kifújtam a hajamat az arcomból. - Szeretnék többet tudni a hétvégéről - mondta Val. - De

ezúttal nem erőltetem. Kimentünk a fiúkhoz, akik a járdán álltak, és néztük,

ahogy Marks keservesen próbál Thomasnak segíteni, hogy ne



cikk-cakkban lépkedjen. Négyesben felmentünk az ötödikre,és Vallal figyeltük, ahogy Marks előkotorja Thomas zsebéből

a kulcsait, és kinyitja az ajtót. - Oké, pajtás. Kívánj szépen jó éjt a lányoknak. - Várj. - Thomas megragadta az ajtógombot, miközben

Marks a lakásból a derekánál fogva befelé húzta. - Várj! Marks eleresztette, és Thomas majdnem orra esett. Elkap-

tam, és segítettem neki kiegyenesedni.- Megígérted, hogy velem maradsz. - Elviselhetetlen volt

a szeméből sütő nyomorúság. Valra pillantottam, aki gyorsan megrázta a fejét, mielőtt

visszafordultam volna Thomashoz.- Thomas... - kezdtem, aztán felpillantottam Marksra és

Valra. - Gondoskodom róla. Menjetek csak haza, gyerekek. - Biztos? - kérdezte Marks.

Bólintottam, és bár Val többször is visszanézett, végül le-ment Marksszal a liften a földszintre. Thomas kétségbeesetten magához ölelt. - Elalszom a padlón. Csak szarul érzem magam. Gyűlö l a

családom, és okkal teszik. Igazuk van. - Gyere - vezettem be. Berúgtam az ajtót, aztán hátranyúl-

tam, hogy ráfordítsam a reteszt, végül eltámogattam Thomast

az ágyáig. Hanyatt dőlt, és eltakarta a szemét a kezével. - Forog velem a világ. - Tedd le a lábad a földre. Az segít. - A-földön-van - mosta össze a szavakat. Kihúztam az ágy szélére, aztán a szőnyegre tettem a lábát. - Most van ott.

Nevetni kezdett, aztán a szemöldökét ráncolta. - Mit tettem? Mi a francot követtem el, Liis?



- Figyelj - másztam fel mellé az ágyra. - Most csak aludj.

Holnap máshogy érzed majd.

Felém fordult, és a mellemre fektette a fejét. Párnáértnyúltam, és a fejem alá gyűrtem. Thomas hangosan beszívta alevegőt, mire megöleltem.

- Elbasztam - motyogta. - Iszonyúan elbasztam. - Majd rendbe hozzuk.

- Hogy hozzuk rendbe, amikor végeztél velem? - Elég legyen, Thomas. Holnap majd mindent eligazítunk.

Aludj.Bólintott, aztán mély levegőt vett, és lassan kiengedte.

Amikor már egyenletesen szuszogott, tudtam, hogy elaludt.Felemeltem a kezem, hogy megnézzem, hány óra, és aszememet forgattam. Reggel mindketten holtfáradtakleszünk, gondoltam.

Még egyszer megöleltem, aztán lehajoltam, csókot nyom-tam az arcára, mielőtt engem is lassan elnyomott az álom.



HUSZONEGYEDIK FEJEZET

A KÖRMEIM A BILLENTYŰZETEN KOPOGTAK , MIALATT A

FEJHALLGATÓ ból a felvett szöveget figyeltem. Tört japánsággal, jobbára szlengben beszélt valaki, de Groveügynök megint csak rosszul fordította a számokat. Ezúttalhamisan adott meg egy helyszínt is, amely szerinte egy

feltehetően üres épület volt egy kórház mellett, holottvalójában egy onnan hétmérföldnyire lévő gyógyászatiközpontról volt szó.

Felemeltem a vonalas telefon kagylóját, és megnyomtamaz első gyorstárcsázó gombot.

- A különleges vezetőhelyettes ügynök irodája, itt Cons-

tance beszél. - Lindy ügynök szeretne Maddox ügynökkel beszélni. - Máris kapcsollak - vágta rá Constance. Váratlanul ért a válasza. Általában előbb Thomasszal

egyeztetett.

- Liis. - Thomas hangja lágy és meglepett volt. - A jakuza felvételeket hallgatom. Grove - a hátam mögé

pillantottam, és elfordultam a nyitott ajtótól - kezd merész,majdhogynem óvatlan lenni. Hamisan adja meg ahelyszíneket. Olyan érzésem támadt, mintha valami zajlana aháttérben.

- Dolgozom rajta.

- Egyébként is el kell távolítanunk, mielőtt megneszeliTravis beszervezését. Mire várunk még?



- Egy megrendezett balesetre. Tarou csak így nem sejtimajd, hogy ő és Benny nyomában vagyunk. Máskülönben ve-

szélybe sodorhatjuk az egész műveletet. - Értem. - Hol ebédelsz?

- Ó... a Bolyhosban, Vállal. - Rendben - nevetgélt idegesen. - És egy vacsorához mit

szólnál? - Be kell hoznom a lemaradásomat - sóhajtottam fel. - Ma

későig bent maradok. - Én is. Hazaviszlek, és útközben veszünk valamit, amit

otthon megehetünk. Az üvegfalon át kinéztem a közös terembe. Val telefonált,

és sejtelme sem volt, hogy ma együtt ebédelünk. - Majd szólok, de kicsi az esély, hogy egyszerre

végezzünk - válaszoltam. - Mindenesetre szólj majd - mondta Thomas, mielőtt

letette volna.Visszatettem a kagylót, és hátradőltem a trónusomban. Is-

mét felvettem a fejhallgatót, és lenyomtam a lejátszásgombot.

A reggel semmiben sem különbözött más reggelektől, csak

épp fáradtan és egyedül ébredtem Thomas ágyában. Munkábaöltöztem, amikor kopogtatott az ajtómon. Sajtkrémes bagellelés kávéval állt előttem, amikor ajtót nyitottam.

Feszélyezett volt a hangulat a kocsiban, és gondolatban aztterveztem, hogy végigjárom az autókereskedéseket. Féltem

attól, hogy esetleg vissza kell repülnöm Chicagóba, és megkell tennem a hosszú utat San Diegóig a Camrymban.

A felvétel kezdett érdekes lenni, amikor hirtelenkivágódott az ajtóm, aztán be is csapódott. Thomas



félresöpörte a zakóját, csípőre vágta a kezét, éskétségbeesetten törte a fejét, hogy mit mondjon.

Lekaptam a fejhallgatót. - Mi történt? - Gondolatban végigvettem a legrémesebb

lehetőségeket, amelyek mind Thomas családját érintették. - Kerülsz, és Constance mesélte, hogy egy

autókereskedéssel beszéltél telefonon, amikor erre járt. Mirekészülsz?

- Hm... talán autót akarok venni?

- De miért? Hozlak -viszlek munkába!

- Máshova is járok, Thomas, nem csak munkába. Az íróasztalomhoz lépett, rátenyerelt a sima fára, és a sze-

membe nézett. - Légy velem őszinte. - Azt mondtad, hogy elmagyarázol mindent Camille-ről.

Mit szólnál hozzá, ha ez most lenne? - vetettem fel, és össze-fontam a karomat.

- Micsoda? - nézett hátra. - Itt?- Csukva az ajtó. Thomas leült a székbe. - Nagyon sajnálom, hogy Camille-nek neveztelek. Róla

beszélgettünk, nagy volt a feszültség, és hallottam, ahogyTrenttel nevetgélnek. Jóhiszemű nyelvbotlás volt.

-

Igazad van, Jackson. Megbocsátok.Thomas elpirult.- Szörnyen érzem magam. - Nagyon helyes.- Nem szakíthatsz egyetlen ostoba elszólás miatt, Liis.

- Szerintem soha el sem kezdtük, te hogy gondolod? - Nagyon erős érzéseket táplálok irántad, és azt hiszem, te

is irántam. Tudom, hogy nem szeretsz kívül merészkedni



azon a körön, ahol biztonságban érzed magad, de biztosíthatlak, hogy ez az egész számomra is félelmetes.

-

Én már nem félek. Fejest ugrottam, de te nem ugrottálvelem.Megváltozott az arckifejezése. A lelkembe látott, a

mélybe, amit nem tudtam elrejteni. - Menekülsz. Halálra rémítelek. - Hagyd abba.Az állkapcsán ugráltak az izmok.

-

Nem kergetlek, Liis. Ha nincs rám szükséged,elengedlek.

- Helyes - vágtam rá megkönnyebbült mosollyal. - Sokidőt spórolsz meg mindkettőnknek.

Könyörgő tekintetet vetett rám. - Nem mondtam, hogy ezt akarom.

-

Nézd, Thomas - hajoltam előre -, sok a dolgom. Kérem,tudasd velem, ha kérdésed van az FD-302-essel kapcsolatban.

A mai nap végén Constance-nál hagyom. Hitetlenkedve bámult rám, aztán felállt, és az ajtó felé in-

dult. Elfordította a gombot, de egy pillanatra megtorpant, ésvisszanézett.

- Amíg nem döntesz a kocsi dolgában, továbbra is velem

jöhetsz munkába és vissza. - Köszönöm. De megegyeztem valamiben Vallal.Pislogva megrázta a fejét, aztán kinyitotta az ajtót, és be-

csukta maga mögött. Bal helyett jobbra fordult; tudtam, hogyaz edzőterembe megy.

Thomas alig lépett át a biztonsági ajtón, amikor Val már besurrant az irodámba, és leült.

- Kellemetlen szitunak látszott. - A szememet forgattam.- Vége.



- Minek van vége?

- Tudod, mi... szóval a hétvégén volt valami köztünk. En-

nek most vége. - Máris? Boldogtalannak látszott. Mit műveltél vele? - Miért mindig automatikusan az én saram? - csattantam

fel. Amikor Val felvonta a szemöldökét, így folytattam. - Be-lementem, hogy kipróbáljunk egy kapcsolathoz hasonlót, erre

beismerte, hogy még szerelmes Camille- be. Aztán megCamille-nek szólított, így... - A tartóban levő ceruzákkal

játszottam, és igyekeztem, hogy ne fogjon el megint a harag.- Camille-t szólította? - kérdezte összezavarodva Val. - Nem! Engem szólított Camille-nek... vagyis tévedésből

az ő nevén szólított. - Szeretkezés közben? - sikított fel. - Dehogy - fintorodtam el undorral. - A tengerparton. Vi-

tatkoztunk. Még most sem tudom, pontosan miről. - Ó, hát ez ígéretesen hangzik. Tudnunk kellett volna,

hogy két irányításmániás nem fog egymással kijönni. - Ő is ezt mondta. Mellesleg ma te meg én együtt ebéde-

lünk. - Tényleg?

- Ezt mondtam Thomasnak, tehát igen.

- De én Marksszal beszéltem meg...

- Tartozol nekem egy szívességgel. - Rendben - mondta, aztán az asztalomra könyökölt, és

rám bökött. - De részletekbe menően elmesélsz mindent ahétvégéről.

- Hogyne! Amint beszámoltál a házasságod részleteiről. - Nem! - jajdult fel, és a szemét forgatta. - Látod? Ezért

nem akartam, hogy tudj róla.



- Nem árt, ha megtanulod, hogy nem mindenki akarja azösszes gondolatát, érzését és titkát kiteregetni. Örülök, hogy

valamivel végre nyomást tudok gyakorolni rád. - Rossz barátnő vagy - nézett rám dühösen. - Ebédnél ta-

lálkozunk. Rámosolyogtam, visszatettem a fejhallgatót a fülemre, Val

pedig visszament az asztalához. A nap a szokott mederben folyt, ahogy az utána következő

is.

Reggelente Val várt a házunk előtt. A jobb napokon nemThomasszal utaztam a liftben. Többnyire udvariasan viselke-

dett. Nem járt be az irodámba, az utasításait Constance e-mail jei révén kaptam meg.

Bizonyítékot gyűjtöttünk Grove ellen, majd pedig Tarou belévetett bizalmát kihasználva információt szereztünk. A

Grove és Tarou, valamint a társai között folyó könnyedcsevegés és önelégült megjegyzések között megbújtak aválaszok, miszerint mennyire rászedhető az FBI, és milyenkönnyű kikerülni a rendszerünket, ha valaki ismeri amegfelelő személyt.

Pontosan két héttel azután, hogy Thomasszal vitathatóan jó hírt közöltünk Polanskival Travist illetően, a Vitorlásban

ültem, és Anthonyval évődtem. - Szóval mondom neki: Még csak nem is ismersz, te

rohadt dög - hajtotta félre a fejét. Gyenge tapssal jutalmaztam, aztán f elemeltem a pohara-

mat.

- Le a kalappal!- Bocs, hogy ilyen alpári voltam, de pontosan ezt

mondtam annak a csávónak.



- Szerintem azt tetted, amit kell - mondtam, és ittam egykortyot.

Anthony közelebb hajolt, és egyszer felrántotta a fejét. - Miért nem jársz már ide Maddoxszal? Miért nem teszi

ide be többé a lábát?

- Mert a világ összes nője módszeresen elveszi a kedvét akedvenc helyeitől.

- Ó, ez tök ciki! És még rám mondják, hogy hisztérika va-gyok - tágult ki egy pillanatra a szeme.

- Kik mondják?

- Hát tudod... - intett lenézően - ők. - Rám mutatott. - El

kell, hogy simítsátok. Kicseszés a borravalómmal. - Felpil-lantott, aztán ismét le. - Ohó, védőhálót! Tizenegy óránál.

Meg sem kellett fordulnom, tudtam, hogy Sawyer szuszoga fülembe; ehhez annyi időre sem volt szüksége, mint

amennyi alatt a választott bárszékemhez ért. - Szia, gyönyörű! - Nem fogadták el a sztriptízbárban a pénzedet? - kérdez-

tem.

- Szar a kedved - fintorodott el. - Tudom, hogy már nemvagy a főnök kedvence, de nem kell kivetítened rám aharagját.

Ittam egy kortyot.- Ugyan mit tudsz az ilyesmiről? Téged mindenki utál. - Aú! - kiáltott fel sértetten. - Bocs, ez kicsit erős volt, de mentségemre legyen mond-

va, hogy legalább egy barátot szerezhetnél, ha aláírnád azokata rohadt papírokat.

Pislogott egyet. - Miről... is beszélünk?

- A válási papírokról.



- Tudom, de most ezzel azt akarod mondani, hogy nem

vagyunk már barátok? -

Azt - válaszoltam, és megint ittam egy kortyot. - Ó, a jó büdös francba, Liis. Elég egy hétvége

Maddoxszal, és máris öngyilkosságot követsz el? - A fejétcsóválva húzta meg a sörösüveget, amelyet Anthony letettelé. - Csalódott vagyok.

- Egyszerűen írd alá. Mennyire lehet ez nehéz? - A közvélekedéssel ellentétben kőkemény dolog egy há-

zasság végére pontot tenni. - Tényleg? Azt hittem, egy feleségcsalónak könnyebb. - Nem csaltam meg! Felvontam a szemöldököm. - Arra állt rá, hogy megbolondítson - mutatott a szemére

és a fejére. - Van fogalmad, milyen egy olyan emberrel élni,aki mellett nem lehetnek titkaid?

-

Akkor meg miért csaltad meg? Gyakorlatilagkönyörögtél a válásért, most meg nem akarsz beleegyezni. Kurtán felkacagott, meghúzta a sörét, és az asztalra csapta

az üveget. - Mert úgy gondoltam, azután már nem fog a fejemben

kurkászni. - Úgy hangzik, mintha idióta lennél - mondtam, és egy

fej biccentéssel megköszöntem Anthonynak, hogy elém tettegy Manhattant.

Az üveget babrálta. - Az vagyok. Idióta. De nem hagyja, hogy kibékítsem. A nyakamat nyújtogattam. - Még szerelmes vagy Valba? Nem vette le a szemét a

söréről. - Mit gondolsz, kitől kapta a nyuszit a születésnapjára,

amit az asztalán tart? Markstól biztos nem.



- Ó, a francba - morogta Anthony. - Fogadtam Marksszal,

hogy meleg vagy.-

Tévesen jelez a melegszondád - jegyeztem meg.Anthony féloldalasan elmosolyodott. - Én arra fogadtam, hogy heteró. - Sawyer az orrát

ráncolta. - Marks szerint meleg vagyok? Mi a franc?

Kotkodácsolva nevettem, és mialatt Anthony odahajolt, hogy mondjon valamit, Thomas ült le a mellettem levő

székre. - Anthonynak kell figyelmeztetnie, hogy itt vagyok? - kér -

dezte Thomas.Megmerevedtem, és lefagyott az arcomról a mosoly. - Maddox - üdvözöltem. - Ne kummogj, Maddox - szólalt meg Anthony -, de most

tettem rá esküt, hogy ettől a perctől a védelmem alatt áll. Thomas értetlenül bámult. - Azt akarta mondani, hogy ne vedd zokon - magyaráztam

meg.

- Á! - A szokásosat? - kérdezte Anthony, láthatóan bosszúsan,

hogy fordítanom kellett.

- Ma este egy Jacket kérek kólával - válaszolta Thomas.

- Máris hozom. - Sawyer előrehajolt. - Rossz napod volt, főnök?

Thomas nem válaszolt, csak a pulton összekulcsolt kezéremeredt.

Sawyerrel összenéztünk. - Val tudja?

- Hát persze. Mindent tud - fintorodott el.- Lehet, hogy ideje lenne továbblépni.



Két fiatal fickó nyomult be az ajtón. Még nem láttam ottőket, de a karjukat lóbálva, kidüllesztett mellel közeledtek.

Már majdnem megfordultam, amikor az egyik tetőtől talpigvégigmért. - Szép blézer, Yoko - mondta.

Sawyer letette az egyik lábát a földre, és fel akart állni, demegérintettem a karját.

- Ne törődj velük. A Kazbá ban ma este rockkoncertetrendeznek. Biztos onnan jönnek, és verekedésre vágynak.

Nézd csak a nagyobbik pólóját. Sawyer tekintete a páros felé vágott, és megakadt a férfi

pólóján támadt ötcentis szakadáson. Rendeltünk még egykört.

Thomas felhajtotta az italát, egy bankjegyet dobott a pultra, és szó nélkül távozott.

-

Hát ez kísérteties volt - jegyezte meg Sawyer. - Miótanem járt itt?

- Több mint két hete - mondta Anthony.- És most megjelenik, bedob egy italt, és távozik. - Nem egyet szokott inni? - kérdeztem. Anthony bólintott.

- De soha nem akkor, amikor ilyen képet vág. Az a jtó felé fordultam, és láttam, hogy a szakadt pólójú

meg a barátja távoznak. - Hát ez nem tartott sokáig. - Hallottam, hogy azt mondták, unatkoznak. Nyilván lassú

volt a kiszolgálás - kacsintott Anthony.- Zseniális vagy - mosolyodtam el.

- Beszélned kéne még egyszer Vallal, Sawyer. Terítsd ki akártyáidat az asztalra. És ha mégsem harap rá, akkor ki kellköltöznöd, és alá kell írnod a papírokat. Nem bánsz vele tisz-tességesen.



- Igazad van. Utállak, de igazad van. És mindegy, mitmondasz, Lindy, azért barátok vagyunk.

-

Rendben.Sawyerrel fizettünk, elköszöntünk Anthonytól, aztán át-sétáltunk a sötét termen, és kimentünk az ajtón. A járdát jólmegvilágították a lámpák, a közlekedés is normális volt,valami mégis hibádzott.

Sawyer megérintette a karomat. - Te is érzed? - kérdeztem.

Óvatosan közelítettük meg a sarkot. Valaki felnyögött. Sawyer csak gyorsan ki akart kukkantani, de csak állt és

tátott szájjal bámult. - Ó, basszus! Követtem, és azonnal elővettem a mobilomat. A bárban lá-

tott két férfi egyforma vértócsában feküdt. -

Kilenc-tizenegy. Miben segíthetek? - A húszas évei elején vagy közepén járó két férfi fekszik

alaposan összeverve a belváros szélén egy járdán.Mindkettőért mentőt kellene küldeni a helyszínre.

Sawyer megnézte mind a kettőt. - Ez itt nem reagál - mondta.

- Mindketten lélegeznek. Az egyik nem reagál. Megadtam

a telefonközpontosnak a címet, aztán kinyomtam a telefont.Sawyer körülnézett. Egy középkorú pár sétált ellenkező

irányban a következő háztömb előtt, és rajtuk meg egyszemétben turkáló hajléktalanon kívül, aki északra a tömbvégén volt, egyik saroktól a másikig nem láttunk egy lelketsem. Senkit sem szúrtam ki, aki gyanúsan viselkedett volna.

A távolban sziréna szólt. Sawyer zsebre vágta a kezét. - Azt hiszem, megtalálták a verekedést, amit kerestek.





Ismét a blézeremmel tüntettem el a bizonyítékot, aztántürelmetlenül vártam, hogy kinyíljon az ajtó. Dühös léptekkel

kivonultam, és egyenesen Thomas ajtajához mentem. Bedö-römböltem. Amikor nem nyitott ajtót, újból megdöngettem afémet.

- Ki az? - kérdezte Thomas bentről. - Liis. Basszus, nyiss ajtót! Zörgött a lánc, Thomas elhúzta a reteszt, aztán ajtót nyi-

tott. Benyomultam, a vállammal toltam félre, aztán sarkon

for dultam, és összefontam a karomat. Thomas a jobb kezében egy jégtömlőt szorongatott, a bal

kezén véres kötés volt. - Jesszusom, mit tettél? - nyúltam a kötése után. Óvatosan

lehámoztam a kötést a nedvedző, kisebesedett ökléről, aztánfelnéztem rá.

-

A rasszista gazemberek inzultáltak téged. - Szóval megpróbáltad agyonverni őket? - kiabáltam. - Nem, arra akkor került sor, amikor hallottam, hogy fél-

vállról megjegyezték, remélik, az utad egy sötét sikátormellett visz el.

Felsóhajtottam. - Gyere, megtisztítom a sebed.

- Már megcsináltam.

- A kötés és a jegelés nem sebtisztítás. Megfertőződhetnekaz ízületeid. Jól hangzik?

Thomas a homlokát ráncolta. - Rendben van.

Bementünk a fürdőszobába. Leült a kád szélére, és lazán begörbítve az ujjait elém tartotta a kezét.

- Elsősegélydoboz? - A mosdó felé intett. - Alatta.



Előhúztam egy átlátszó műanyag dobozt, és a tetejét fel-nyitva keresgélni kezdtem.

-

Hidrogén-peroxid?Thomas hátrahőkölt. - Addig versz két felnőtt férfit, amíg az öklödről le nem

nyúzod a bőrt, de nem bírsz ki néhány másodpercnyi csípő,égető fájdalmat?

- Az orvosságos szekrényben. A tükrös ajtót lehetkinyitni.

- Tudom, az enyém is ilyen - mondtam fapofával.

- Haza akartam jönni anélkül, hogy... - Megtámadtad volna őket? - Van, aki világéletében verekedős, ragadozó seggfej,

amíg valaki péppé nem veri. Attól rögtön más megvilágításbakerülnek a dolgok.

-

Így gondolod? Azt képzeled, hogy szívességet tettél ne-kik?

- A világnak tettem szívességet. A sebeire öntöttem a hidrogén- peroxidot, ő pedig az

összeszorított fogai között szívta be a levegőt, ésvisszarántotta a kezét.

Felsóhajtottam.

- Egyszerűen nem fogom fel, hogy egy ostoba sértés és

egy üres fenyegetés miatt elvesztetted a fejedet. Thomas a válla felé hajtotta az arcát, és letörölt két kis

vér -cseppet.- Valószínűleg meg kéne fürödnöd ebben - tartottam fel a

nagy barna üveget. - Miért?

Téptem a vécépapírból, és fertőtlenítőbe mártottam.



- Mert majdnem biztosra veszem, hogy ez nem a te véred.Thomas unottnak tűnt, amikor felpillantott rám.

-

Sajnálom. Menjek el? - kérdeztem. - Tulajdonképpen nem bánnám. - Micsoda? - csattantam fel.

- Á! Ezt már sértésnek veszed. Vattával tisztogattam asebeit.

- Idegenek nem gyalogolhatnak bele az érzéseimbe, deazok igen, akiket szeretek.

Meggörnyedt a válla. Hirtelen olyan fáradt lett, hogy nemvolt ereje vitatkozni.

- Mit kerestél a Vitorlásban? - kérdeztem. - Törzsvendég vagyok ott. - A homlokomat ráncoltam. - Az utóbbi időben nem voltál. - Szükségem volt egy italra. -

Szokott hétfői rosszkedv? - Azon tűnődtem, van-e olyanhétfő, ami jó lehet. Habozott.- Pénteken felhívtam Travist. - Április bolondja? - kérdeztem, de Thomas várt, hogy

kapcsoljak. - Ja, persze! A születésnapja. - Lecsapta a kagylót.

- Aú.

Amint kimondtam, Thomas visszarántotta a kezét. - A jó büdös... - Összeszorította a száját, és az erőlködés-

től kidagadtak a nyakán az erek. - Bocs - rezzentem össze. - Hiányzol - mondta csendesen Thomas - Próbálom a

munkahelyünkön hivatalos keretek közt kezelni, de állandóancsak rád gondolok.



- Dúvadként viselkedtél bent. Egyesek a Camille utániidőszakhoz hasonlítják.

-

Lehetetlen párhuzamot vonni - nevetett fel komoran. -Ez sokkal, de sokkal rosszabb.A sebkötözésre koncentráltam. - Örüljünk, hogy nem engedtük túlságosan elmélyülni.

Bólintott.

- Te valóban örülhetsz. Nekem nem volt ennyi eszem. Azölembe hullott a kezem.

- Miről beszélsz? Két hete még azt mondtad, hogy nem

tudsz szeretni.

- Liis... érzel valamit irántam?- Tudod, hogy igen.

- Szeretsz?Hosszan álltam kétségbeesett tekintetét. Minél tovább vár -

tam a válasszal, annál reménytelenebbé vált a pillantása.Akadozva fújtam ki a levegőt. - Nem akarok szerelmes lenni, Thomas.Lenézett bekötözött kezére, a fehér kötésen már átütött a

vér. - Nem válaszoltál a kérdésemre. - Nem.

-

Hazudsz. Hogy lehet ilyen erős az egyéniséged, miköz- ben ennyire rettegsz?

- És akkor mi van? - csattantam fel. - Te is félnél, ha aztmondanám, hogy még Jacksont szeretem, és te is jóval kívülkerülnél a biztonságos kis körödön.

- Ez nem fair. Felszegtem az állam.- Nem kell, hogy korrekt legyek veled szemben, Thomas!

Csak magammal szemben vannak kötelességeim. - Felálltam,és egy lépést hátráltam az ajtó felé.



A fejét csóválva felnevetett. - Kétséget kizáróan te versz le rajtam mindent, Liis Lindy.



HUSZONKETTEDIK FEJEZET

SZÍVESEBBEN MENTEM EGY EMELETET A LÉPCSŐN, MINT

LIFTTEL. Leballagtam a lakásomhoz, és elhaladtam az ajtómelőtt, hogy a folyosó végén levő ablakhoz lépjek.

Az út túloldalán véres volt a járda, de mintha ez senkineksem tűnt volna fel. Az arra járóknak fogalmuk sem volt a

verekedésről, amely alig egy órája történt azon a helyen, ahol jöttek -mentek.

Egy vitatkozó pár állt meg a legnagyobb vérfolttól nemmessze. A nő jobbra- balra nézett, aztán átjött a mi oldalunkra,és ráismertem, mielőtt eltűnt a bejáratunk feletti védőtetőalatt. Marks is követte, én pedig felsóhajtottam, mert tudtam,

hogy percekkel később mindketten kiszállnak a liftből. Az ajtómhoz mentem, elfordítottam a kulcsot, aztán a nyi-tott ajtóban vártam őket. Csilingelt a lift, az ajtóban megjelenta barátnőm, de olyan dühösen, amilyennek még nem láttam.

Kilépett a folyosóra, de amint meglátott, megtorpant, ésoldalba bökte a belé ütköző Marksot.

- Készülsz valahova?

- Nem. Most értem haza. - Szélesre tártam az ajtót. - Gye-

re csak.Elment mellettem, Marks azonban megállt, és az invitálá-

somra várt. Bólintottam, mire követte Valt a kanapéhoz. Becsuktam az ajtót, és a karomat összefonva

megfordultam.- Nincs kedvem nyilvános lelki tanácsadást tartani nektek.

A saját mizériámban sem igazodom ki - fésültem hátra a haja-



mat az arcomból, aztán a székhez mentem, felkaptam azösszehajtott takarót, és az ölembe fogtam, amikor leültem.

-

Ugye egyetértesz velem, Liis? - kérdezte Mar ks. - Kikell rúgnia. - De nem megy el! - vágta rá elkeseredetten Val. - Akkor küldd el! - morogta Marks. Égnek emeltem a

tekintetem.

- Ne már, Marks. Ismered a törvényt. Sawyer a férje. Hakijönnek a zsaruk, téged szólítanak fel távozásra.

Marks állkapcsa idegesen rángatódzott. A konyhámon túliajtóra pillantott.

- Van másik szobád. Felajánlottad neki. - Nem akarja elveszteni a lakását - világosítottam fel. Val

szeme elkerekedett.- Én is ezt mondtam neki! -

Nem akarom, hogy együtt lakj vele! Kibaszottul fura! -há borodott fel Marks.

- Kézben tartom a dolgot, Joel - intette le Val. - Megér -tem, ha nem akarsz várni.

Összehúztam a szemem. - Miért vagytok itt? Marks felsóhajtott. - Érte jöttem, hogy elvigyem vacsorázni. Sawyer nagy

balhét csapott. Máskor kint szoktam megvárni, de gondoltam,egyszer az életben kibaszott úriemberként viselkedem.Sawyer jelenetet rendezett. És Val kire pipa? Rám.

- Miért tesszük ezt magunkkal? - mondtam fennhangonmagam elé. - Felnőttek vagyunk. Meghülyülünk a

szerelemtől. - Marks nem szeret - mondta Val.

- Dehogynem - nézett rá Marks. Val lassan felé fordult. - Tényleg?



- Hónapok óta, és még most is hajtalak. Azt hiszed, csakkalandra vágyom? Szeretlek.

Val arca megnyúlt, és előrebiggyesztette az alsó ajkát. - Én is szeretlek.Összeölelkeztek és csókolózni kezdtek. Felnéztem a

mennyezetre, és azon törtem a fejem, hogy kivágjam-e ahisztit.

- Bocs - szabadkozott Val, és megigazította a rúzsát. - Minden rendben - mondtam pléhpofával.

- Indulnunk kéne - javasolta Marks. - Alig tudtam asztalt

foglalni. Nem akarok este fél tízkor körbe-körbejárni és parkolóhelyet keresni.

Kényszeredetten elmosolyodtam, és az ajtóhoz mentem,amelyet szélesre tártam előttük.

- Bocs - súgta oda Val, amikor elment mellettem.

-

Rá se ránts - ráztam a fejem.Becsuktam az ajtót, aztán egyenesen a szobámba mentem,és arccal az ágyra zuhantam.

Val és Marks esete azt az érzést keltette, mintha a megol-dás nagyon könnyű lenne még akkor is, ha Val már egy évelakik egy fedél alatt Sawyerrel. Szenvedés volt az életem,hogy egy emelettel Thomas alatt laktam. De a mi problémánk

jóval bonyolultabb volt, mint egy különélő férjjel lakni.Olyan férfit szerettem, akit nem szerethettem, ő pedig valakimást szeretett, de engem jobban szeretett.

A szerelem kinyalhatja, gondoltam.Másnap reggel nagy kő esett le a szívemről, hogy nem

futottam össze Thomasszal a liftben. A hetek múlásával egyre kevésbé aggasztottak a találkozá-

saink, sokkal inkább emlékké lettek.



Thomas úgy intézte, hogy előttem érjen be munkába, és jóval később menjen haza. A megbeszéléseink rövidek és

feszültek voltak, és ha megbízást kaptunk, Vállal ésSawyerrel nem szívesen mentünk vissza üres kézzelConstance-hoz.

Az ötös osztag többi tagja behúzta a nyakát, és dühös te-kintettel méregetett, amikor úgy hitték, nem látom. Hosszúranyúltak a napok. Már attól feszült lettem, hogy az osztaggalegyütt kellett lennem, és gyorsan az épület legkevésbé

kedvelt irodavezetőjévé nőttem ki magam. Nyolc egymást követő napon nem futottam össze Tho-

masszal a Vitorlásban, aztán erre rájött még egy hét. Anthony megadta egy barátja számát, aki ismert valakit,

aki autókat szállított, és amint felhívtam, és megemlítettemAnthony nevét, az árat felére csökkentette.

Májusra megérkezett a Camrym, és jobban bejárhattamSan Diegót. Vallal elmentünk az állatkertbe, és kezdtemmódszeresen felderíteni a strandokat. Mindig egyedül voltam.Lassan hozzászoktam.

Nem tartott sokáig, hogy beleszeressek a városba, és meg-fordult a fejemben, hogy a gyors belezúgás nem kezd-e

jellemző lenni rám. Vallal többször is elmentünk szórakozni,

és ez az érzés hamar elmúlt, amikor rájöttem, hogy aférfiakkal való ismerkedés csak arra emlékeztet, mennyirehiányzik Thomas.

Egy izzadós, forró szombat éjjel beálltam a Kansas CityBBQ parkolójába, és a táskámba ejtettem a kulcsomat. Mégkönnyű nyári ruhában is éreztem, ahogy a veríték a mellemalól a hasamra csöpög. Az ilyen hőséget csak az óceán vagyegy medence vize tudja enyhíteni.



Izzadt volt a bőröm, a hajamat laza kontyba csavartam afe jem búbján. A párás levegő a szigetre emlékeztetett, és

muszáj volt valamivel elterelnem a figyelmemet. Benyomtam az ajtót, és a küszöbön megdermedtem.Azonnal Thomasra esett a pillantásom, aki egy szőke mellett

állt a célba dobó táblával szemben; fél karral átfogta, miközben a másik kezével abban segített, hogy találjon célba.

Amint összevillant a tekintetünk, én már sarkon is fordul-tam, és kisiettem a kocsimhoz. A teletalpú szandálban nem

tudtam futni. Mielőtt azonban átértem volna az utcára nézőteraszon, valaki befordult a sarkon, én pedig nekimentem, ésmajdnem elestem.

De nem buktam orra, mert egy nagy kéz megállított. - Hova ilyen sietve? - kérdezte Marks, és rögtön eleresz-

tett, amint visszanyertem az egyensúlyomat. -

Bocs - mentegetőztem. - Csak késői vacsorára jöttemide.

- Á! - húzta el a hangot sokatmondó mosollyal. - Meglát-tad odabent Maddoxot.

- Én... szóval keresek más vacsorázó helyet. - Liis? - kiáltott oda Thomas az ajtóból. - Nem akar itt enni, mert itt vagy - kiabált vissza Marks,

és megfogta a vállamat.A teraszon vacsorázók egy emberként bámultak rám.

Lesöpörtem magamról Marks kezét, és felszegtem az államat.

- Dugulj el.- Túl sokat lógtál Vallal! - kiabált utánam Marks.

Nem fordultam meg. A táskámba nyúltam a slusszkulcso-mért, és megnyomtam az ajtónyitó gombot.

Mielőtt kinyithattam volna az ajtót, ismét egy kezetéreztem a karomon.



- Liis! - lihegte a parkolón átfutó Thomas. Elrántottam akarom, és feltéptem az ajtót.

-

Csak egy barátom. Constance helyén dolgozott Polanskimellett, amikor Polanski még KVHÜ volt.Megráztam a fejem. - Nem kell magyarázkodnod. - Zsebre vágta a kezét. - Dehogynem. Feldúlt vagy. - Nem azért, mintha az szeretnék lenni. - Felpillantottam

rá. - Majd a végére járok. Addig is jól bejön, hogy kerüljük

egymást. Thomas bólintott.

- Bocsáss meg. Eszemben sincs felzaklatni. Gyö... káprá-zatosan nézel ki. Találkozód volt valakivel?

Grimaszt vágtam. - Nem. Nem járok senkivel. Nem randevúzom. Nem szok-

tam - mordultam rá. - Nem mintha tőled ugyanezt várnám -intettem az étterem felé. Be akartam szállni a kocsiba, de Thomas gyöngéden fogta

a karomat.

- Mi sem randevúzunk - mondta. - Csak célba dobni taní-tottam. A barátja is ott van.

Kétkedve meredtem rá.

-

Remek, de most mennem kell. Nem ettem még. - Egyél itt - noszogatott, és reménykedő, halvány

mosollyal nézett rám. - És megtaníthatlak játszani is. - Kösz, de nem szeretnék egy lenni a sok közül. - Nem vagy az. Sosem voltál. - Nem, csak kettő közül egy. - Akár hiszed, akár nem, Liis... az egyetlen voltál. Soha

nem volt más, csak te.



- Bocsáss meg - sóhajtottam fel. - Nem kellett volna fel-

hoznom. Hétfőn találkozunk bent. Korán lesz

megbeszélésünk. - Igen - mondta, és egy lépést hátrált. Beültem a kormány mögé, aztán bevágtam a slusszkulcsot

a gyújtásba. A Camry halkan feldorombolt. Kitolattam a he-lyemről, és elhajtottam. Otthagytam Thomast, aki egyedülállt a parkolóban.

Beálltam az első megvilágított autós gyorsétteremhez, és

vártam a soromra. Amikor megkaptam a nem Bolyhos ham- burgeremet és a kis adag sült krumplimat, hazahajtottam.

A zacskóm összegyűrődött, amikor becsuktam a kocsimajtaját, és az előcsarnokon keresztül a lifthez mentem.Iszonyatosan éreztem magam. Ahogy a felejtésre szőtt remektervem ennél nagyobb kudarc már nem is lehetett volna.

-

Szia! - rikkantott át Val az utca túloldaláról. Odanéztem,mire integetett.

- Dögös csaj vagy! Ugorj át velem a Vitorlásba! -Felemeltem a zacskót.

- Vacsi? - ordította. - Olyasféle! - kiabáltam vissza. - A Bolyhosból?

-

Nem!- Pfú j! - üvöltött. - Az ital sokkal többet ér! Felsóhajtottam, aztán körülnéztem az úton, mielőtt átmen-

tem hozzá. Val megölelt, de elkomorult az arca, amikor az ar -comat meglátta.

- Mi baj? - kérdezte. - A KCBBQ-ba mentem. Thomas is ott volt, egy nagyon

magas és csinos szőkével. Val a száját csücsörítette.



- Te messze túlszárnyalod. Köztudottan egy bányarém. - Ismered? - kérdeztem. - Polanski titkárnője. -

Ja, ő! - kiáltott fel Val. - Allie irtó aranyos, de majd úgyteszünk, mintha egy bányarém lenne. - Allie? - jajdultam fel, és úgy fújtam ki a levegőt, mintha

gyomron vágtak volna. A név úgy hangzott, minthatökéletesen illene ahhoz a lányhoz, akibe Thomas

beleszerethet. - Most rögtön végezz velem! Átkarolt.

- Fegyver van nálam. Ha akarod, végzek veled. A vállárahajtottam a fejem.

- Jó barát vagy. - Tudom - mondta Val, és beterelt a Vitorlásba.



HUSZONHARMADIK FEJEZET

K ÉNYSZEREDETTEN RÁMOSOLYOGTAM TREVINO

ÜGYNÖKRE, AMIKOR megálltam a sorompós kapunál, aztán behajtottam a Camryval a parkolóba. A hétvége miatt máramúgy is pocsék volt a kedvem, és ez csak rosszabb lett attól,hogy hétfő volt.

Thomasnak igaza volt. Utáltam az autópályán vezetni, ésez még rátett egy lapáttal a bosszúságomra. Kerestem egy

par kolóhelyet, és előretoltam a sebváltót parkoló állásba.Felkaptam a táskámat és a barna bőr irattartó aktatáskámat,aztán kinyitottam az ajtót, és amikor kiléptem, Groveügynököt pillantottam meg, aki nagy keservesen kászálódott

ki a kék kupéjából. - Jó reggelt - köszöntem oda. Csak bólintott, és együtt indultunk a felvonókhoz. Meg-

nyomtam a gombot, és igyekeztem titkolni, hogy idegesít,hogy mögöttem áll.

Szája elé tartott kézzel köhögött, és a hangot kihasználvahátrafordultam. Lófarkam a mozdulattól a jobb vállamra len-

dült. - A nyári meghűlések a legrosszabbak. - Allergia - motyogta szinte magának. Kinyílt a liftajtó, és Grove-val a nyomomban beléptem.

Halványkék inge és kelleténél rövidebb nyakkendője mellettmég jobban előreugrott terebélyes pocakja.

- Hogy mennek a kihallgatások? - érdeklődtem. Grovedrótmerev bajusza megrezdült.

- Kicsit korai még fecserészni, Lindy ügynök.



Felvontam a szemöldököm, aztán előrefordultam, és ma-

gam elé tartottam a kezem. A csilingelés a hatodikat jelezte,

és kiléptem a folyosóra. Visszanéztem Grove-ra, aki mereven bámult, míg az ajtó be nem csukódott. Val a biztonsági ajtónál szegődött mellém. - Nyisd ki az ajtót, gyorsan nyisd ki... - De még nem végeztünk! - méltatlankodott Marks. Val

azonnal mosolyt erőltetett, és visszafordult. - Egyelőre igen!

-

Nem! - villogott dühösen Marks kék szeme. Benyomtamaz ajtót, és Val egy lépést hátrált.

- De igen... bizony befejeztük. - Amikor az ajtó becsapó-dott Mar ks orra előtt, Val felém fordult, és megszorított a ka-

romat. - Köszönöm! - Ez meg mi volt? - kérdeztem.

A szemét forgatva fújta ki a levegőt. - Még mindig azért nyúz, hogy költözzek ki a lakásomból. - Hát... Én sem örülnék, ha a barátom a feleségével lakna. - Marks nem a barátom, és Sawyer nem a férjem. - A státuszod Marksszal vitatható, de Sawyer kétséget

kizáróan még a férjed. Aláírta már a papírokat?

Beléptünk az irodámba, és Val becsukta az ajtót, mielőtt

bezuhant az egyik klubfotelba.- Nem! Egyik este hazajött a Vitorlásból, és órákig hajto-

gatta, hogy Davies tévedés volt. - Várj csak... te most Davies ügynökre célzói? - Igen.

- De te...Val undorral elfintorodott, és amikor belé hasított a felis-

merés, ugrott egyet.



- Nem! Pfuj! Pfuj! Még ha leszbikus is lennék, akkor is

szívesebben választanám a rúzzsal szemben az ajakírt!

Davies úgy néz ki, mint egy Cher -hasonmásverseny kiesett játékosa azzal a sok... - mutatta körbe az arcát a mutatóujjával- mázzal a képén.

- Szóval, amikor azt mondtad, hogy megtapasztaltad Sawyert és Daviest is, úgy értetted, azért, mert Sawyer velecsalt meg.

- Persze! - válaszolta még mindig undorral. Hátradőlt a fo-

telban, de a feneke a szélén maradt, a válla meg a párnánaktámaszkodott.

- Ha arra gondolsz, hogy ezt másnak is elmeséled, tisztáb- ban kellene fogalmaznod.

- A francba - töprengett el egy pillanatra Val, aztánlehunyta a szemét, és meggörnyedt a háta.

-

Nem bocsátasz meg Sawyernek? - kérdeztem. - Jézusom, dehogy! - Mi tart ott, Val? Tudom, hogy a lakásod, de kell még

lennie valaminek.

Felemelte a karját, aztán nagy csattanással leejtette acomb jára.

- Ennyi.

-

Hazudsz.- Lám csak - ült fel összefont karral -. ki élesíti a hazug-

ságjelző képességét! - Inkább csak a józan eszét - helyesbítettem. - Ha rossz

barát leszel, akkor sicc. Dolgoznom kell. - Papírokat rendez-

getve közömbösséget színleltem. - Nem tudok megbocsátani neki - vallotta be elhaló han-

gon. - Próbáltam. Bármi mást megbocsátottam volna. - Komolyan? Bólintott.



- Meg is mondtad neki?

- Nagyjából - piszkálta a körmét. -

Muszáj megmondanod neki, Val. Még most is azt hiszi,hogy van remény. - Marksszal járok. Sawyer meg azt képzeli, hogy

ragaszkodom hozzá?

- A feleségével - Val felsóhajtott. - Igazad van. Tényleg ideje. De figyelmeztetlek, hogy ha

belevágok, és nem tudom kirakni, akkor új lakótársat kapsz.

Vállat vontam.- Segítek pakolni. Val mosolyogva távozott, én meg kinyitottam a laptopot,

beírtam a jelszavamat, és végignéztem az e-mailjeimet. Aszemem megakadt három Sürgős jelzésűn, amelyeketConstance küldött.

Az egeret az elsőre csúsztattam, és kattintottam.

LINDY ÜGYNÖK! MADDOX KVHÜ TALÁLKOZNI SZERETNE VELED

DE. 10-KOR. KÉRLEK, MONDJ LE MINDEN MÁST, ÉSHOZD MAGADDAL AZ ÜGY AKTÁIT. CONSTANCE

Kinyitottam a következőt.

LINDY ÜGYNÖK! MADDOX KVHÜ AZT KÉRI, HOGY HOZZÁTOK

ELŐRE A MEGBESZÉLÉST KILENCRE. KÉRLEK,LEGYÉL PONTOS, ÉS HOZD MAGADDAL AZ

ÜGYIRATOKAT. CONSTANCE

Kinyitottam a harmadikat.



LINDY ÜGYNÖK! MADDOX KVHÜ NYOMATÉKOSAN KÉRI, HOGY

AMINT MEGKAPOD EZT AZ E-MAILT, JELENTKEZZAZ IRODÁJÁBAN. HOZD, KÉRLEK, MAGADDAL AZÜGYIRATOKAT. CONSTANCE

Az órámra pillantottam. Még nyolc óra sem volt.Felkaptam az egeret, átnéztem a legfrissebbdokumentumokat, kinyomtattam az újonnan szerzett

hírszerzési adatokat, amelyeket összegyűjtöttem. Fogtam azirattartót, lekaptam a lapokat a nyomtatóról, ésvégigszaladtam a folyosón.

- Helló, Constance - vetettem oda kifulladva.

Felnézett, rám mosolygott, és hosszú, fekete szempilláitrebegtette.

-

Máris bemehetsz. - Köszönöm - szuszogtam, és elmentem mellette. Thomas

nekem háttal ült, és a sarokirodájából elé táruló mesés kilátástcsodálta.

- Maddox ügynök - igyekeztem normális hangot megütni. - Bocsánat. Most láttam az e-mailt... e-maileket. Hoztam

az ügyiratokat is. Van még néhány...

- Ülj le, Lindy.

Pislogtam egyet, és engedelmeskedtem a parancsnak. Ahárom rejtélyes keret még most is az asztalán állt, de aközépsőt üveggel lefektette.

- Nem tudom őket tovább várakoztatni - közölte Thomas. - A főfelügyelői iroda letartóztatást követel.

- Travisét?

Megfordult. A szeme alatt lila árnyék volt. Ügy láttam, fo-gyott is.



- Nem, nem, Grove-ét. Travis nemsokára elkezdi a kikép-

zést. Ha Grove hall Travisről Bennytől vagy Tarou-tól...,

akkor amúgy is végünk van. - Constance mindent, amid van, átküld az igazságügyi mi-

niszter irodájába. Megrendeznek egy fegyveres rablást a ked-

venc benzinkútjánál. Lelövik. Tanúk bizonyítják, hogymeghalt.

- Tarou és Benny meg majd azt hiszik, hogy piszok balszerencséjük van, és nem csomagolnak és semmisítik meg

a bizonyítékokat, mert Grove-ot letartóztattuk, és minden arramutat, hogy bűncselekményeket követnek el.

- Sima ügynek hangzik, uram. Hűvös válaszom hallatán Thomas szája megrándult. Nem

mozdult az íróasztala mögött. Tíz másodpercig húzódott a kí-nos hallgatás, aztán Thomas keze az ajtó felé rebbent.

-

K öszönöm, Lindy ügynök. Végeztünk is. Bólintottam, ésfelálltam. Az ajtóhoz mentem, de képtelen voltam kilépni.Bár tudtam, hogy nem helyes, mégis visszafordultam, és azegyik kezemet ökölbe szorítottam, míg a másikkal erősenfogtam a dossziét, hogy ne ejtsem el.

Egy halom tetejéről elvett egy lapot, és olvasni kezdte,míg egyik kezében kiemelő tollat fogott, a másikban a

kupakot szorongatta.- Törődik magával, uram? - Thomas elsápadt. - Hogy én... Tessék?

- Azt kérdezem, törődik -e magával. Nagyon fáradtnak tű-nik.

- Jól vagyok, Lindy. Végeztünk. Összeszorítottam afogam, és közelebb mentem.

- Mert, ha beszélgetni szeretne... Mindkét kezét az asztalraejtette.



- Nincs szükségem beszélgetésre, és még ha lenne is,akkor is te lennél az utolsó, akit erre választanék.

-

Bocsásson meg, uram - bólintottam.- Elég... ne szólíts uramnak - engedte le a hangját a mon-

dat végén. - Úgy érzem, nem illendő már, hogy Thomasnak

szólítsalak.

- Akkor legyen Maddox ügynök vagy Maddox - nézett lea papírra. - És most kérlek... kérem, távozzon, Lindy.

- Miért hívtál be ide, ha nem akarsz látni? Kiadhattad

volna a feladatot Constance-nak is.

- Mert néha látnom kell az arcodat, Liis. Hallanom kell ahangodat. Némelyik nap keservesebb, mint a többi.

Nagyot nyeltem, aztán az asztalához sétáltam. A testemegfeszült, arra készülve, hogy most mit teszek.

-

Kérlek, ne! Ne ébressz bennem bűntudatot. Én próbáltam, hogy ne... pontosan ezt nem akartam! - Tudom. Vállalom a teljes felelősséget. - Nem az én hibám, hogy ez történt. - Én is ezt mondtam - válaszolta kimerülten. - Te hoztad magadra. Te akartad, hogy az irántam táplált

érzéseid felváltsák a Camille irántiakat. Szükséged volt

valakire, aki közelebb volt, és akit hibáztathattál, mert őt nemokolhattad. Ki kell jönnöd vele, mert családtag lesz, én megcsak olyasvalaki, akivel együtt dolgozol..., s akiről tudtad,hogy úgyis továbblép.

Thomas érzelmileg olyan elcsigázott volt, hogy vitatkoznisem volt ereje.

- Jesszusom, Liis, azt hiszed, én ezt előre elterveztem?Hányféleképpen magyarázzam még? Amit irántad éreztem,



amit még most is érzek, amellett a Camille iránti érzéseim el-törpülnek.

Eltakartam az arcomat.- Úgy érzem magam, mint egy elakadt lemez. - Úgy is hangzól - mondta élettelen hangon.

- Azt hiszed, nekem könnyű? - támadtam neki. - Nagyon úgy néz ki. - Hát nem az! Azt hittem... nem, mintha most már szá-

mítana, de azon a hétvégén abban reménykedtem, hogy meg

tudok változni. Azt hittem, hogy két megsebzett emberként,ha eleget teszünk bele, ha elég erős az érzés, akkor sikerülnifog.

- Nem vagyunk megsebzettek, Liis. A sebeinket mérjükössze.

Pislogtam egyet.

-

Ha ismeretlen területekre tévednénk, és számomra mindaz, akkor igazodhatunk a változókhoz, érted? De nem hajítha-

tom el a jövőre vonatkozó minden tervemet abban a remény- ben, hogy egy nap már nem leszel szomorú, hogy nemlehetsz vele. - Éreztem, hogy a könnyek csípik a szememet. -Ha rád bíznám a jövőmet, muszáj lenne eltávolodnod amúlttól. - Felkaptam a fekvő keretet, és Thomas szeme elé

tartottam, hogy kénytelen legyen ránézni. A tekintete az arcomról az üveg alatti fényképre siklott, és

halványan elmosolyodott. Felpaprikázva fordítottam meg a képet, és leesett az állam.

Én álltam ott Thomasszal a fekete-fehér képen, amelyet Falyn

készített rólunk St. Thomason. Thomas magához szorított,miközben csókot nyomott az arcomra, én meg úgymosolyogtam, mintha a boldogságnak sosem lenne vége.



Felvettem a másik képet is. Az öt Maddox testvér voltrajta. És az utolsón a szülei.

-

Ő volt az első szerelmem - mondta Thomas. - De te,Liis... te vagy az utolsó, akit valaha is szerettem. Megnémulva álltam előtte, aztán az ajtó felé hátráltam. - Visszakaphatom a... képeket? Ekkor vettem észre, hogy a dossziét az asztalán hagytam,

a képek pedig még a kezemben voltak. Lassan visszamentemhozzá. Kinyújtotta a kezét, én meg beleraktam a képeket.

- Odaadom a dossziét Constance-nak - mondtam, amikor

összezavarodva felvettem az ügyiratokat. Sarkon fordultam,és kivágtattam.

- Liis! - szólt utánam. Amint kiléptem az ajtaján, gyakorlatilag odahajítottam a

dossziét Constance asztalára. -

Szép napot, Lindy ügynök! - Constance hangját a teremtúlsó végében is hallani lehetett. Bevetettem magam az irodámba, leültem a székre, és a te-

nyerembe temettem az arcomat. Val pár pillanattal később berontott a folyosóról. Marks jött be utána, és bevágta magamögött az ajtót.

Felkaptam a fejem.

Val rámutatott Marksra. - Elég! Nem kergethetsz körbe-körbe az épületben! - Akkor hagyom abba, amikor végre egyenes választ

kapok tőled! - ordította. - Mi a fene baja van ma mindenkinek? - kiáltottam rájuk. -

Az egész irodának elment az esze? - Már adtam választ! - mondta Val rólam tudomást sem

véve. - Megmondtam, hogy ma este beszélek vele! Sawyer dugta be a fejét, de előtte kopogott; ahogy szokott.



- Főnök... - Kifelé! - kiabáltunk rá egyszerre. -

Jól van már - húzódott vissza Sawyer. - És aztán? - firtatta tovább Marks. - Ha nem költözik ki, én fogok - nyögte ki Val, mintha

úgy nyomták volna ki belőle a szavakat. - Hála neked, uram! - ordította Marks egy láthatatlan kö-

zönség felé, és Val irányába mutatott. - Kibaszottul egyenesválasz!

Thomas tépte fel az ajtót. - Mi ez az ordítozás?

Ismét a tenyerembe temettem az arcom. - Jól vagy, Liis? -kérdezte Thomas aggodalmasan. - Mi történt vele, Val? Nemesett baja? - Marks szólalt meg először.

- Elnézést. Jól vagy, Lindy?

-

Jól! - rikácsoltam. - Csak tűnés az irodámból, hátulgom- bolósok! Megrökönyödve, dermedten bámultak rám. - Mars ki!

Val és Marks léptek le először, aztán némi vonakodás utánThomas is magamra hagyott, és becsukta maga mögött azajtót.

Az ötös osztag többi tagja engem bámult. Az üvegfalhozmentem, mindkét középső ujjamat a magasba emeltem, többnyomdafestéket nem tűrő káromkodást eresztettem meg japá-

nul, aztán leeresztettem a rolót.



HUSZONNEGYEDIK FEJEZET

MEGIGAZÍTOTTAM A MOBILOMAT, HOGY KÉNYELMESEBBEN

TUD jam a vállammal a fülemhez szorítani, miközben főzni próbáltam.

- Várj egy pillanatot, anyu - tettem le végre a telefont akonyhapultra.

- Tudod, hogy utálom, ha kihangosítasz. - A hangja az

illatok közé keveredett a levegőben. - Tedd vissza a füledhez,

Liis.- Magam vagyok, anyu. Senki sem hall. De mindkét ke-

zemre szükségem van. - Legalább rendes ételt főzöl magadnak, és nem azt az

ömlesztett mérget eszed esténként. Híztál kicsit? - Ami azt illeti, fogytam pár kilót - mosolyodtam el, bár

ezt nem hallhatta.- Remélem, nem sokat. - Téged semmi sem boldogít, anyu - nevettem.

- Csak hiányzol. Mikor jössz haza? Ugye nem vársz kará-

csonyig? Mit főzöl? Jót?

Brokkolit, sárgarépát és vizet tettem a forró repceolajba,aztán a sistergő zöldséget megkevertem a fakanállal.

- Te is hiányzol. Nem tudom. Megnézem az időbe-

osztásomat. Csirkés-zöldséges egytálételt, és igen, remélem, jó lesz.

- Összeállítottad már a szószt? Tudod, hogy össze kell ke-verned, hogy összeérjen és lélegezhessen.

- Igen, anyu. A pultra tettem, magam mellé. - Tettél hozzá még valamit? Úgy a jó, ahogy én csinálom.



- Nem, anyu - kuncogtam. - A te recepted szerint főzöm. - Miért eszel ilyen későn? -

Itt nyugati parti idő van. - Akkor is már este küencre jár. Nem kéne ilyen későn va-

csoráznod. - Sokáig dolgozom - mosolyogtam.- Ugye nem dolgoztatnak bent halálra?

- Én hajtom magam. De szeretek dolgozni, te is tudod. - Ugye nem mászkálsz éjszaka egyedül?

-

De igen! - ugrattam. - Alsóneműben! - Liis! - rótt meg. Hangosan nevettem, jó érzés volt. Olyan volt, mintha rég-

óta nem mosolyogtam volna. - Liis? - kérdezte aggódó hangon. - Itt vagyok.

-

Nincs honvágyad? - Csak ti ketten hiányoztok. Mondd meg apának, hogy pu-

szilom.- Patrick? Patrick! Liis puszil.

Hallottam apám hangját valahonnan a szobából. - Szia, bébi! Hiányzol! Légy jó! - A héten elkezdte szedni a halolajkapszulákat. Szellent

tőle - mesélte anyám. Kihallottam anyám hangjából a korholást, és megint felne-

vettem.

- Mindk etten hiányoztok. Szia, anyu! A kisujjammal lenyomtam a gombot, aztán beletettem a

serpenyőbe a csirkét és a káposztát. Kopogtattak, mielőtt a borsóhüvelyeket és a szószt is hozzákeverhettem volna. Vár -tam, hátha csak képzelődöm, de megint hallottam a kopogást.Ezúttal hangosabb volt.



- Ó, a fenébe - motyogtam magam elé, és maximális taka-

rékra tekertem a hőt.

Megtöröltem a kezem egy konyharuhában, és az ajtóhozsiettem. Kinéztem a kukucskálón, aztán kapkodva, mint egyőrült, húztam le a láncot, és toltam el a reteszt.

- Thomas - suttogtam, mert képtelen voltam leplezni a teljes megdöbbenésemet.

Sima, fehér pólóban és edzősortban állt előttem, még arrasem pazarolta az időt, hogy cipőt húzzon, legalábbis a mezte-

len lábából ítélve. Szóra nyitotta a száját, aztán meggondolta magát. - Mit keresel itt? - kérdeztem. - Jó illatot érzek - szimatolt a levegőbe. - Igen - fordultam a konyha felé. - Csirkés-zöldséges ke-

verék. Bőven főztem, gyere be, ha éhes vagy. -

Magad vagy? - nézett be a lakásba. - Persze - nevettem. - Ki lenne itt?

Pár másodpercig csak engem bámult. - A kapucnis felsőm van rajtad. Végignéztem magamon. - Ó! Visszaadjam? Megrázta a fejét. - Dehogy. Semmi esetre sem. Nem tudtam, hogy még vi-

seled.- Sokat hordom. Néha jobban érzem magam tőle. - Hm... beszélnem kell veled. Az iroda felbolydult a kiro-

hanásod miatt. - Csak az enyém miatt? Én vagyok a lobbanékonyságra

hajlamos, hiszen nő vagyok. Tipikus - morogtam.- Liis! Japánul beszéltél az irodában. Most már mindenki

tudja.Kifutott a vér az arcomból.



- Ne haragudj! Feldúlt voltam, és... ó, a francba! - A KVÜ szabad kezet adott, hogy valósítsam meg a

Grove eltávolítására szőtt tervet. - Helyes - kereszteztem a hasam előtt a karomat. Sebezhe-

tőnek éreztem magam. - De sehol sem találják. - Micsoda? Sawyerrel mi van? Azt hittem, ő a

megfigyelés nagymestere. Nem tartja nyilván, hogy Grovemerre jár?

- Sawyer a városban van, és most is őt keresi. Ne aggódj,

Sawyer meg fogja találni. Szeretnéd, ha... veled maradnék?

Rápillantottam. Az arckifejezése könyörgő volt; aztszerette volna, ha igent mondok. Én is ezt szerettem volna, deha így tesz, csak hosszú beszélgetések kerekedtek volna,amelyeknek vita lett volna a vége, és mindketten

belefáradtunk már a veszekedésbe. - Nem, megleszek így - ráztam a fejemet. Ellágyult a tekintete. Közelebb lépett, és két keze közé

fogta az arcomat. A szemembe nézett, zöldes mogyoróbarnaszeme hűen tükrözte belső konfliktusát.

- Az ördögbe vele! - Odahajolt hozzám, és megcsókolt. A konyharuha kiesett a kezemből, én pedig marokra fog-

tam a pólóját, de Thomas nem sietett sehova. Ráérősen ízlel-gette a számat, ahogy forró ajkunk összeforrt. Magabiztosanés parancsolóan csókolt, ugyanakkor engedett, amikor a számkövetelődzőn az övének feszült. Amikor már azt hittem, elhú-zódik, két karral átölelt.

Úgy csókolt, mintha ezer éve vágyna rám, egyúttaléreztem, hogy ez búcsúcsók is. Sóvárgás, szomorúság ésharag egyesült benne robbanásra várva, mégis féken tartva



ebben a lágy, édes csókban. Amikor végre eleresztett,kábultan dőltem hozzá, és a folytatásra vágytam.

-

Küzdöttem ellene - pislogott. - Nagyon sajnálom. Hátatfordított, és otthagyott. - Nem haragszom - mondtam az üres folyosónak. - Min-

den rendben.Becsuktam az ajtót, és nekidőltem. Thomas csókját még a

számon éreztem. Amióta beköltöztem, most először neméreztem a lakásomat menedéknek vagy a függetlenségem bi-

zonyítékának. Csak a magányt éreztem. Az összedobottvacsorának sem volt olyan étvágygerjesztő az illata, mint pár

perccel korábban. A Takato-képen levő lányokra pillantottam, és eszembe jutott, hogy Thomas segítettfelakasztani. Még a festménytől sem kerültem jobblelkiállapotba.

Határozott léptekkel a beépített tűzhelylaphoz mentem,elzártam az étel alatt a lángot, és felkaptam a táskámat meg akulcsaimat.

Egy örökkévalóságig tartott, míg a lift leért a földszintre;az izgalomtól fel-le ugráltam. Muszáj volt elmennemhazulról, nem bírtam tovább Thomas lakása alatt. Anthonynálakartam ülni egy Manhattannel a kezemben, és meg akartam

feledkezni Grove-ról és Thomasról, és arról, amitmegtagadtam magamtól.

Jobbra- balra néztem, aztán nagy léptekkel átmentem azúton, de amikor felléptem a járdára, egy nagy kézkulcsolódott a karomra.

- Hova a pokolba mész? - kérdezte Thomas. Kirántottam akarom a szorításából, és ellöktem magamtól.

Szinte meg sem moccant, én mégis a számhoz kaptam akezem, aztán a mellkasomra szorítottam a tenyeremet.



- Ó, istenem. Bocsáss meg. Ösztönösen tettem... Thomas ahomlokát ráncolta.

-

Amíg nem akadunk rá Grove-ra, nem mászkálhatsz éj-szaka egyedül, Liis.Egy pár állt a sarkon, és azt várták, hogy zöldre váltson a

lámpa. Rajtuk kívül senkit sem láttam. A szívem még hevesen dobogott, de megkönnyebbülten

sóhajtottam fel. - Nem ragadhatsz csak úgy meg! Nagy szerencséd, hogy

nem úgy végezted, mint az a részeg fazon. Thomas lassan elmosolyodott.

- Bocs. Hallottam, hogy csapódik az ajtód, és nyugtalan-kodni kezdtem, hogy esetleg miattam megkockáztatod, hogyelmész hazulról.

- Lehet, hogy így volt - szégyelltem el magam. Thomas

megmerevedett, mert előre fájtak a következő szavai.- Eszemben sincs boldogtalanná tenni téged. Az ember azt

hihetné, lefoglal, hogy magamat teszem azzá. Megnyúlt az arcom. - Nem akarom, hogy boldogtalan légy! De ez az: nyomo-

rúság. - Akkor hát menjünk vissza - nyúlt utánam. - Ha akarod,

egész éjjel beszélgethetünk róla. Elmagyarázom, ahányszorcsak szeretnéd. Lefektethetjük az alapszabályokat. Az elejéntúlságosan nyomultam, ezt ma már belátom. Haladjunk lépés-

ről lépésre. Köthetünk kompromisszumot. Még életemben nem vágytam így semmire. - Nem.- Nem? - kérdezte porig sújtva. - De miért nem?

Elhomályosult a tekintetem, és amikor lesütöttem a szemem,a könnyeim lecsorogtak az arcomon.



- Mert annyira sóvárgok utána, és ez rettenetesen meg-

ijeszt!

A hirtelen rám törő érzések megleptek, de Thomasban el-indítottak valamit. - Nézz rám, bébi - emelte fel a hüvelykujjával az államat,

hogy a szemembe nézhessen. - Együtt sem lehet rosszabb,mint külön-külön.

- De patthelyzetbe kerültünk. Mindig ugyanazon vitatko-zunk. Muszáj túllépnünk rajta.

Thomas a fejét rázta. - Még mindig Camille-t próbálod elfelejteni - gondolkoz-

tam hangosan. - Lehet, hogy időbe telik, de nem lehetetlen.És senki sem kaphat meg mindent, amit akar, nem?

- Én nem csak akarlak téged Liis, hanem szükségem vanrád. Ez nem múlik el.

Belekapaszkodott a trikóm szélébe, és a homlokomnakdöntötte a fejét. Olyan csodálatos, tiszta pézsmaillata volt.

Elég volt egyetlen érintése a ruhámon, hogy azt kívánjam, bárcsak beleolvadhatnék.

A tekintetét fürkésztem, és képtelen voltam egy szót is ki-nyögni.

- Azt akarod, hogy kimondjam: túl vagyok rajta? Túl va-

gyok - mondta, és a hangja minden szóval egyrekétségbeesettebb lett.

Megráztam a fejem, és végignéztem a sötét utcán. - Nem pusztán azt akarom, hogy kimondd. Szeretném, ha

igaz lenne.

- Liis. - Kivárta, hogy felpillantsak rá. - Kérlek, higgy ne-kem. Valóban voltam már szerelmes, de még sosemszerettem senkit úgy, mint téged.



Nekidőltem, és hagytam, hogy átöleljen. Nem álltam ellen,

hanem elengedtem magam, és átadtam magam az univerzum

erőinek. Két lehetőség között választhattam. OtthagyomThomast, és valahogy elviselem a szívfájdalmat, amelynélküle minden napom velejárója volt. Vagy pusztán ahitemre hagyatkozva fejest ugrok, előrejelzés, számítás és

bizonyosság nélkül. Thomas szeretett. Szüksége volt rám. Lehet, hogy nem én

voltam az első szerelem az életében, és megeshetett, hogy az

a szerelem, amit egy Maddox férfi érzett, örökké tartott, denekem is szükségem volt rá. Nem én voltam az első, de bizo-

nyosan én leszek az utolsó, gondoltam. Ettől még nem lettemmásodhegedűs, hanem az örökké tartó szerelme.

Hangos dörrenés visszhangzott a rosszul megvilágítottutca túloldaláról. A hátam mögött egy tégla ezernyi darabra

fröccsent szét. Megperdültem, és felpillantottam: a bal vállam fölött egylyukat láttam a falban, a levegőben kis porfelhő lebegett.

- Mi az ördög?! - kiáltott fel Thomas. A tekintete bejárta afelettünk nyíló ablakokat, aztán a köztünk és a lakóházunkközti üres útra siklott.

Grove kinyújtott karral közeledett felénk, remegő kezében

a szolgálati fegyverét szorongatta. Thomas védelmezőn elémlépett, és a testével takart el.

Fenyegetően meredt a támadónkra. - A rohadt életbe, tegye le a földre a fegyverét, Grove, és

akkor nem végzek magával! Grove mindössze húszméternyire, egy párhuzamosan par -

koló kocsi mögött megtorpant.



- Láttam, ahogy mezítláb kirohant az épületből, hogy utol-

érje Lindy ügynököt. Kétlem, hogy fegyver lenne magánál.

Esetleg a sortjába dugta, mielőtt kilépett a lakásából? Leereszkedően beszélt ahhoz képest, hogy milyen zsírosanápolatlan, kövérkés, alacsony ember volt.

Grove bajusza megrezzent, amikor elmosolyodott, és látniengedte a szájából lassan kirohadó fogait. Igaz hát,gondoltam: a gonoszság belülről rágja szét az embert.

- Elárult, Lindy - acsargott.

- Én árultam el - mondta Thomas, és lassan behajlította a

könyökét, hogy felemelje a kezét. - Én hozattam át őt, mertgyanakodtam az információszerzésére.

Két férfi fordult be a sarkon, de rögtön meg is álltak. - A francba! - kiáltott fel egyikük, aztán sarkon fordultak,

és visszaszaladtak oda, ahonnan jöttek.

Lassan a táskámba csúsztattam a kezem; Thomas testeeltakarta a mozdulatomat.

Grove fegyvere elsült, és Thomas összerándult. Lenézett,és a kezét a jobb oldalán, a hasára szorította.

- Thomas? - sikoltottam fel. Felnyögött, de nem volthajlandó félreállni.

- Ebből nem kerül ki élve - mondta nehézkesen Grove-

nak. - Az a két férfi már hívja a rendőröket. De átállhat,Grove, és információt szolgáltathat a jakuzákról.

Grove szeme üveges lett. - Már így is halott vagyok. Ostoba ribanc - mondta, és is-

mét célba vett minket. Thomas hóna alatt előrenyújtottam a pisztolyomat, és lőt-

tem. Grove térdre esett, a fehér inge zsebénél vörös foltkezdett terjedni. Az oldalára gurult, és Thomas csak akkorfordult meg nyögve.





- Megint a földön fekszik! Lehet, hogy meghalt! - mondta

a férfi, és Grove- ra mutatott.

Thomas mellett kikukucskálva láttam, hogy a két férfióvatosan odamegy Grove-hoz, aztán egyikük félrerúgta afegyverét.

- Nem lélegzik! Thomas az arcán végtelen döbbenettel hullott térdre, aztán

oldalra dőlt. A feje hangosan koppant a járdán. - Thomas? - sikoltottam fel. - Thomas! - A szemembe to-

luló könnyektől elhomályosult a látásom. Thomas suttogott valamit, én meg lehajoltam, hogy jobban

halljam.- Mi az?

- Kimeneti seb - suttogta megint.Megemeltem, hogy megvizsgálhassam. Egyforma lőtt

sebe volt, az alhas jobb- és baloldalán. Az egyik a jobboldalon, ahol Grove először lőtte meg, a másik a túloldalon. - Ez tiszta - mondtam. - Egyenesen átment.

Megdermedtem. Kimeneti seb.

A hasam tájékán égő fájdalmat éreztem. Lenéztem. Vörösfolt terjengett a pólómon. A golyó átment Thomason, és

belém fúródott. Felrántottam a pólót, és láttam, hogy a vér

közvetlenül a bordák alatt, a jobb oldalon alul, egy kislyukból folyik.

Nem a könnyektől, hanem a vérveszteségtől homályosultel a látásom. Thomas mellé rogytam, mert még mindig asebét szorítottam le az egyik kezemmel, míg a másikat asajátomra nyomtam.

A szirénát mintha egyre távolabbról, és nem közelebbrőlhallottam volna. Forogni kezdett velem a világ, és arccal aföld felé elnyúltam.



- Liis - fordult a hátára Thomas, hogy egymásra nézhes-

sünk. A bőre fakó lett, és kiverte a veríték. - Maradj velem,

bébi! Jönnek már! A hideg járda kellemesen hűsítette az arcomat. Úgy érez-tem, mintha mázsás súly nehezedne rám; ehhez foghatókimerültséget még sosem éreztem.

- Szeretlek - súgtam a maradék erőmmel. A szemem sarkából lepottyant egy könnycsepp, átgurult az

orrnyergemen, aztán betonágyunkra hullott, és elvegyült az

alattunk terjedő vörösséggel. Thomas eleresztette a pólót, és gyönge kézzel értem nyúlt,

a tekintete elhomályosult. - Szeretlek.

Nem bírtam mozdulni, de éreztem, hogy a keze megérint,aztán összekulcsolódnak az ujjaink.

-

Tarts ki - kérlelt, aztán a homlokát ráncolta. - Liis?Beszélni akartam, igent pislogni, tenni valamit, amivel el-

oszlathatom a félelmét, de már nem tudtam megmozdulni.Láttam a szemében a páni rémületet, ahogy elhagyott az élet,de tehetetlen voltam.

- Liis! - hallottam gyenge kiáltását. Sötétség kúszott be a szemem sarkából, aztán elnyelt. A

semmibe hullottam, egy olyan néma magányba, ahol meg pi-henhetek és mozdulnom sem kell.

Aztán hirtelen felrobbant a világ: vakító Lények,utasítások, csipogás a fülemnél, csipkedés a karomnál és akezemen.

Különös hangok szólongattak a nevemen. Pislogtam egyet.

- Thomas? - A hangomat elnyomta a számra és orromratett oxigénmaszk.



- Magához tért! - kiáltotta egy fölém hajló nő. A betonjárda helyett most kemény matracot éreztem ma-

gam alatt. Fehér volt a szoba, ami felerősítette a felettemvilágító spotlámpa fényét. Megállapításokat hallottam a vérnyomásomról, a pulzu-

somról és a véroxigénszintemről, de semmit aszomszédomról, a partneremről, a férfiról, akit szerettem.

- Liis? - Egy nő hajolt fölém, és eltakarta a szemem a va-kító fénytől. - Örülök, hogy magához tért - mosolygott rám.

Szavakat próbáltam formálni, ki szerettem volna mondaniőket.

A nő kisimította a hajamat az arcomból, és még mindig azoxigénmaszkra erősített labdát nyomta, amely a fülem mellettsziszegő hangokat adott ki.

Mintha csak olvasott volna a gondolataimban, a fejével a

háta mögé intett. - A barátja még a műtőben van. Eddig semmi gond. A se-

bész szerint rendbe fog jönni. Lehunytam a szemem, és hagytam, hogy a könnyeim a ha-

lántékomról a párnámra folyjanak. - A barátai a váróteremben vannak. Val, Charlie és Joel.

Zavartan néztem fel rá. Végül kiokoskodtam, hogy Charlie és

Joel Sawyer és Marks lehet. - Susan most ment át hozzájuk, hogy közölje: stabil az ál-

lapota. Mindjárt jönnek. Próbáljon pihenni. Tompán szűrődő szavaimat nem lehetett kivenni.- Mit mondott? - emelte fel a maszkot.

- Ugye nem hívják fel a családtagokat? - kérdeztem, ésmeglepett, mennyire gyönge a hangom.

- Nem, hacsak nem kéri.



Megráztam a fejem, és átnyúlt az ágy fölött, mielőtt egykönnyebb maszkot tett az orromra, amelynek a belsejéből jött

a sziszegő hang. - Kérem, mélyeket lélegezzen - mondta, és eltűnt a látó-

mezőmből, amíg a körülöttem lévő berendezéseket igazgatta.- Később felviszik majd, de a doktor úr előbb azt szeretné, haaz értékei javulnának.

Körülnéztem, de éreztem, hogy szédülök. Párszor pis-logtam is, de mintha lassított felvétel lett volna. Megint el-

nehezült a testem, és egy pillanatra kihagytam, mielőtt ismétfelriadtam.

- Váó! - ugrott fel Val a székéről. Már egy másik kórteremben voltam. A falakat színes

virágcsokrokat ábrázoló festmények díszítették. - Hol van Thomas? - kérdeztem. A torkomat még most is

olyannak éreztem, mintha smirglizték volna. Val mosolyogva intett a fejével. Thomas mélyen aludt aszomszéd ágyon, amikor odanéztem. A korlátot leengedték,és a két kórházi ágyat összetolták. Thomas fogta a kezemet.

- Komoly kapcsolatokat kellett igénybe vennie, hogy ígylegyen - mondta Val. - Jól vagy?

Valra mosolyogtam, de az arca csupa aggodalom volt.

- Még nem tudom - vonaglott meg az arcom.

Val felvette a nővérhívót, és megnyomta a gombot. - Miben segíthetek? - kérdezte egy orrhang. A hangot annyira lehalkították, hogy alig hallottam.Val a szájához emelte a műanyag távirányítót, és beleszólt. - Felébredt. - Szólok a nővérnek. Val óvatosan megsimogatta a térdemet.



- Stephanie máris hozza a fájdalomcsillapítódat. Fantaszti-kusan ápol benneteket. Szerintem szerelmes Thomasba.

-

Ahogy mindenki más is - szólalt meg Sawyer egy sötétsarokban.- Szia, Charlie. - A távirányítóval kicsit megemeltem az

ágyam fejrészét. Sawyer és Marks a szoba két ellentétes sarkában ültek.

Sawyer morcos képet vágott. - Az elmúlt huszonnégy órában már meghaltál egyszer, ne

akard, hogy most kinyírjalak. Nevetni kezdtem, aztán elakadt a lélegzetem. - A fenébe is, ez fáj! Elképzelni sem tudom, hogy két seb

mennyire fájhat. Thomas valószínűleg moccanni sem tudmajd, amikor felébred. - Ránéztem, és megszorítottam akezét.

Thomas pislogni kezdett.- Jó reggelt, napsugár! - kiáltotta Marks. Thomas azonnal balra fordította a fejét. Ellágyult a tekin-

tete, és elgyötört mosoly derítette fel az arcát. - Szia! - A szá-

jához emelte a kezem, és megcsókolta. Aztán letette a fejét a párnára.

- Szia.

- Azt hittem, elveszítelek.

- Neem - ráncoltam az orromat. Sawyer felállt. - Megyek. Örülök, hogy mindketten egyben vagytok. A

melóban találkozunk. - Odajött hozzám, puszit nyomott ahajamra, és távozott.

- Szia - szóltam utána. - Megígérte, hogy aláírja a papírokat - mosolyodott el Val.

- Tényleg? - lepődtem meg.



- Azzal a feltétellel, hogy megtarthatja a lakást - horkant

fel Marks.

Valra pillantottam. Vállat vont. - Remélem, komolyan gondoltad, amikor azt mondtad,

hogy lakótársat szeretnél. - Amúgy is csak ideiglenes - sietett hozzátenni Marks. -

Rábeszélem, hogy költözzön hozzám. - Dugulj el - förmedt rá Val, aztán lemosolygott rám. -

Most csak azzal törődj, hogy felépülj. Én majd gondoskodom

minden másról. Egyébként is tökéletes az időzítés. Valaki átkell, hogy vegye tőled a főzést és a takarítást.

Marks Thomasra nézett. - Piszkos nagy peched van, cimbora.

- Beköltözhetek én is? - ugratta Valt Thomas. Visszafoj-totta a lélegzetét, míg kényelmesebb helyzetet keresett.

Val intett Marksnak.- Mennünk kéne. Hadd pihenjenek. Marks bólintott, aztán felállt, és megveregette az ágy

lábát. - Jobbulást, tesó. Mi majd odabent tartjuk a frontot. - Féltem tőle, hogy ezt mondod - viccelt Thomas. Marks

Val felé nyújtotta a kezét, aki megfogta, és együtt sétáltak ki

a folyosóra. - Mi van Grove-val? - kérdeztem Thomast. - Van új hír?

Thomas bólintott.

- Marks azt mondta, hogy a korábbi változat értelmében járnak el: egy utcai rablás, ami balul sült el.

- És a tanúk? - Azt a szálat is elvarrták. Bennynek fogalma sincs róla,

hogy Travis nemsokára jelentkezik nála, és Tarou is abban a



hitben lesz, hogy elvesztette a beépített emberét. A nyomozásaz eddigi mederben folyik tovább.

Bólintottam. Thomas az enyémhez dörgölte ahüvelykujját, én meg lenéztem összefont ujjainkra. - Remélem, jó így - mondta.

- Több, mint jó - válaszoltam. - Ugye tudod, ez mit jelent? - kérdezte. Megráztam a

fejem.- Egyforma sebeket. Szélesen elvigyorodtam.

Thomas az arcához tartotta a tenyeremet, aztánmegcsókolta a csuklómat. Lassan leengedte a kezeinket azágyra, kényelmesen elhelyezkedett, és elengedte magát,miközben vigyázott, hogy elalvás előtt lásson.

Szüksége volt rám. Boldoggá tett, megőrjített, és igaza isvolt: az egésznek csak együtt volt értelme. Nem voltam haj-

landó azon töprengeni, hogy mi történik ezután, nem akartamvalószínűség számításba vagy a sikeres kapcsolat

logisztikájába merülni, vagy akár megpróbálni visszafogni azérzéseimet. Végre rátaláltam arra a szerelemre, amiértérdemes volt egy esetleg összetört szívet kockáztatni.

Rá kellett lelnünk egymásra, hogy végre megértsük, hogya szerelem felett nincs hatalmunk. A jóslatok, feltevések és

abszolútumok csupán illúziók. Szeszélyes volt az iránta érzettszerelmem, ingatag, kontrollálhatatlan és hatalmas, de... aszerelem ilyen. A szerelmem valóságos volt.



EPILÓGUS

BÁR ÉVEK TELTEK EL AZÓTA, HOGY UTOLJÁRA ÁLLTAK

FÉLIG KICSOMAGOLT dobozok minden helyiségben, aszervezett káosz még most is mosolygásra késztetett. Azemlékek a San Diegó-i első lakásomba költözésről, még aszeszélyes első hónapokról is kellemesek voltak, és

átsegítettek a kiképzésemen, melyet a quanticói ErőszakosBűncselekményeket Elemző Országos Központjánaklegfrissebb alkalmazottjaként végigcsináltam.

Alig hat hónapja jelentkeztem az álomállásra. Három hó-

nappal később már át is helyeztek. Most köntösben és bolyhos zokniban csomagoltam ki a könnyű nyári ruhákat,

amelyeket Kaliforniában viseltem volna. Így inkábbmegfogadtam, hogy nem tekerem - megint - feljebb a

hőfokszabályzót, és igyekeztem minél többet tartózkodni ahálószobai kandallóban lobogó tűz közelében.

Kikötöttem a köntös övét, és hagytam, hogy a köntös szét-nyíljon, aztán felemeltem a szürke, FBI-os, kapucnis

felsőmet, és kitapogattam a vastag, kerek sebhelyet a hasam

alján. A begyógyult seb mindig Thomasra fog emlékeztetni.Segített elhitetni, hogy közel van, amikor nincs. Egyformasebeink kicsit olyanok voltak, mint egy égbolt alatt lenni,csak még annál is jobb.

Csendes volt a környék. A forgalom egyetlen jele a felhaj-

tómon álló kocsi volt. A szomszédos házak ablakai majdnemmind sötétek voltak. Szerettem az új házat és az újközösséget. Sok kisgyermekes, fiatal család élt a közelemben,és bár a helyi iskolás gyerekek rendszeresen bekopogtattak,



és naponta próbáltak csokit vagy sajtot eladni, itt ezerszerinkább otthon éreztem magam, mint eddig bárhol.

Sötét alak szállt ki a járműből, és kivett egy málhazsákot.A következő pillanatban megint felgyulladtak a fényszórók, akocsi visszatolatott az útra, és a sofőr elhajtott. Izzadó tenye-

remet a felsőmbe töröltem, miközben a férfi árnyéka a veran-dám felé tartott. Még nem lett volna szabad itt lennie. Mégnem voltam kész.

Felkapaszkodott a lépcsőn, de habozott, mielőtt az ajtó-

gomb után nyúlt. Elfordítottam a reteszt, és magam felé húztam az ajtót. - Vége? - Vége - válaszolta Thomas láthatóan elcsigázottan.

Szélesre tártam az ajtót, és Thomas belépett, aztán magáhozszorított. Nem szólt egy szót sem, levegőt is alig vett.

Az áthelyezésem óta az ország két túlsó szegletében lak -tunk, és már hozzászoktam, hogy hiányzik. De amikor el-utazott Travisszel pár órával azután, hogy az új quanticóiotthonunkban a holmink leszállítását felügyelte, elfogott azaggodalom. A megbízatása nem csak veszélyes volt. Thomasés Travis együtt csaptak le Benny Carlisi irodáira, ésVegasban egyszer s mindenkorra megváltoztatták a szervezett

bűnözés arculatát. Thomas arckifejezéséből ítélve a rajtaütés nem sült el jól. - Jelentést tettél?

Bólintott. - De Travis nem volt hajlandó. Egyenesen hazament. Ag-

gódom miatta. - Abbyvel ma van a házassági évfordulójuk. Hívd fel

holnap. Gondoskodj róla, hogy megtegye.



Thomas leült a kanapéra, a combjára könyökölt, éslenézett a földre.

-

Nem így kellett volna lefolynia. - Úgy vett levegőt, mint-ha gyomorszájon vágták volna. - Van kedved beszélni róla? - kérdeztem. - Nincs.Vártam, mert tudtam, hogy mindig ezt mondja, mielőtt be-

lefog a mesélésbe. - Trav lebukott. Benny és az emberei ismeretlen helyre

vitték. Először pánikba estem, de Sawyer a nyomukra akadt.Hallgattuk, ahogy jó egy órán át verték Travist.

- Jézusom! - érintettem meg a vállát. - Travis nagyon fontos értesüléseket szedett ki belőlük. -

Komoran felnevetett. - Benny nagyszabású beszédet tartott,és mindent elmondott, mert azt hitte, Travisnek vége.

-

És? - nógattam. - Az ostoba gazember megfenyegette Abbyt. Részletesen

előadta, hogy milyen kínzásokat kell majd kiállnia, miutánvégzett Travisszel. Nagyon szemléletes volt.

- Szóval Benny meghalt. - Inkább kijelentés volt, mintkérdés.

- Igen - sóhajtott fel Thomas.

- Évek munkája, és még csak bíróság elé sem kerül.

Thomas a homlokát ráncolta. - Travis azt mondta, hogy nagyon bánja. Még sok munka

vár ránk. Mick Abernathynak Bennyn kívül még sokmaffiavezérrel volt kapcsolata. Ebből a kiindulási pontból isfelgöngyölíthetjük az ügyet.

Gyöngéden beletúrtam Thomas hajába. Nem tudott róla,hogy Abbyvel van egy titkunk. Átad majd az FBI-nak min-dent, amit az apjáról tud, cserébe azért, hogy a férje kilép jen,



és ne kerüljön bajba. Abby belement, hogy a házasságiévfordulójukra ezt adja Travisnek, Travis pedig továbbadja az

értesüléseket Valnak, akit a San Diegó-i iroda új KVHÜ- jének neveztek ki. - Megígértem, hogy kicsomagolok, mire hazaér sz - bán-

kódtam. - Most kellemetlenül érzem magam. - Nincs gond, úgyis segíteni akartam - mondta, az esze

azonban másutt járt. - Sajnálom, hogy nem lehettél ott. Ezlegalább annyira a te nagy pillanatod volt, mint az enyém. -

Felnyúlt, és megérintette a kidudorodó pocakomra feszült kapucnis felsőt, a második be nem tervezett dolgot, ami velünktörtént. - De örülök is, hogy nem voltál jelen.

- Már nem látom a sebhelyemet - mosolyodtam el.

Thomas felállt, és erős karjába szorított. - Most, hogy végre itt vagyok, a következő tizenegy

hétben - plusz-mínusz pár nap - az enyémet nézheted, amígnem látod megint a sajátodat. Kéz a kézben sétáltunk át a nappaliból a hálónkba. Leül-

tünk az ágyra, a lángnyelveket és a kartondobozokon táncolóárnyékokat néztük, amelyekben közös életünk képei éscsecsebecséi voltak.

- Az ember azt hihetné, hogy ennél hatékonyabb módszert

is kitaláltunk már eddigre - mondta Thomas, és kelletlentekintettel méregette a dobozokat.

- Te csak a kicsomagolást utálod. - Azt senki sem szereti, függetlenül attól, hogy mekkora

örömmel költözködik. - Te örömmel költözöl? - kérdeztem. - Boldoggá tesz, hogy megkaptad ezt az állást. Régóta és

sokat törted magad érte. Felvontam a szemöldököm.



- Kételkedtél bennem?

- Egy pillanatig sem. De a washingtoni KVHÜ-i pozíció

nyugtalanított. Kezdtem izgulni, hogy sikerül-e mindentelrendezni a baba érkezése előtt, és te sem sürgettél, hogymielőbb idekerüljek.

Az orromat ráncoltam. - A napi egyórás ingázás nem lelkesít. Megvonta a vállát. - Még mindig jobb, mint a nyugatiról a keleti partra ingáz-

ni. De kikerülted a választ arra a megjegyzésemre, hogy nem

volt sürgős, hogy a gyermeked apja a közeledben legyen. - Csak azért, mert kezdek hozzászokni, hogy néhány

változónak is helyet adjak, még nem jelenti azt, hogy feladoma főtervet.

Felvonta a szemöldökét. - Á, szóval ez volt a terv? Hogy beleőrüljek a hiányodba

az elmúlt három hónapban? Hogy késő éjszakai gépekkelrepüljek ide, valahányszor a nőgyógyász fogadott? Hogyazon izguljak, hogy minden telefonhívás rossz hírt tartogat?

- Most végre itt vagy, és minden tökéletes. Elkomorult azarca.

- Tudtam, hogy jelentkezni fogsz erre az állásra.Felkészültem lelkileg a költözésre. De semmi sem

készíthetett fel arra, hogy négy héttel később közlöd, hogyvárandós vagy. Tudod, milyen érzés volt végignézni, hogy aterhes barátnőm egyedül az ország túlsó végébe költözik?Még csak nem is vittél el magaddal mindent. Meg voltamrettenve.

Felnevettem.- Korábban miért nem mondtad ezt el?

- Próbáltam melletted állni.



- Pontosan úgy történt minden, ahogy elterveztem -

mondtam mosolyogva, a kijelentésemmel mérhetetlenül

elégedetten. - Megkaptam az állást, és pontosan annyit vittemmagammal, ami az első időkben kellett Most te is megkaptadaz állást, és együtt csomagolhatunk ki.

- És mi lenne, ha - amennyiben a családunkat illeti -velem együtt terveznél?

- Amikor együtt tervezünk el valamit, akkor soha nemmegy úgy semmi, ahogy kéne - ugrattam, és megböktem a

könyökömmel. Átölelt, és magához szorított, a másik kezét pedig kerek

pocakomra tette. Sokáig tartott így, miközben a tüzet néztük, és élveztük a csendet, új otthonunkat és az ügy végét,amelyen mindketten pár év híján egy évtizeden átdolgoztunk.

-

Még mostanra sem tudod? - kérdezte Thomas, és meg-csókolta a hajamat. - Az előre nem látható tartogatja életünklegjobb, legfontosabb történéseit.



KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

K ÖSZÖNET KRISTY WEIBERGNEK , HOGY NEM CSAK AZ EGYIK

LEGLELKEsebb drukkerem, de azért is, hogy bemutatott AmyThomure-nak, aki Andrew Thomure FBI-ügynök felesége.

Andrew - nagyra becsülöm a türelmedet, amikor olyankérdésekkel bombáztalak, amelyeket bizonyára furcsállottál,

bár ezt sosem éreztetted velem. Köszönök minden segítséget. Mint mindig, hálával tartozom fantasztikus férjemnek,

Jeffnek. Fel sem tudnám sorolni, hogy napi szinten mimindent teszel a háztartás akadálytalan működéséért, hogy agyerekek mindenhova - időben - eljussanak, ahova kell, ésezen kívül mennyit töröd még magad a színfalak mögött. A

megmentőm vagy, és nélküled képtelen lennék ennyitdolgozni.

Köszönöm a gyerekeimnek, hogy megértik szokatlan idő- beosztásomat, és kérem, bocsássatok meg, amikor anyaezredszer is azt válaszolja: „Most nem megy, dolgozom".

Hálás vagyok a Wordsmith Publicitynél Autumn Hullnak,

az Unforeseen Editingnél Jovana Shirley-nek, az Okay

Creationsnél Sarah Hansennek, valamint Deanna Pylesnak. Acsapatom értékes tagjai vagytok, és méltányolom azt a hatal-mas erőfeszítést, amellyel a regényem megírását lehetővé tet-tétek.

Teresa Mummert, Abby Glines és Colleen Hoover íróknakis köszönetet szeretnék mondani, hogy szabadon hagynak ömlengem és ünnepelni, rendszertelenül viselkedni és butakérdéseket feltenni: ti vagytok életem szilárd alapjai, ésl tt l ék élkül t k

Documents

Gyönyörű megváltás