Joghatósággal kapcsolatos jogesetek

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2012. szeptember 6.(*)

„Joghatóság polgári és kereskedelmi ügyekben – Joghatóság fogyasztói szerződések esetén – 44/2001/EK rendelet – 15. cikk, (1) bekezdés, c) pont – E joghatóságnak a távértékesítési szerződésekre való esetleges korlátozása”

A C-190/11. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet az Oberster Gerichtshof (Ausztria) a Bírósághoz 2011. április 22-én érkezett, 2011. március 23-i határozatával terjesztett elő az előtte,

Daniela Mühlleitner

és

Ahmad Yusufi,

Wadat Yusufi

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),

tagjai: J.-C. Bonichot tanácselnök, K. Schiemann, L. Bay Larsen, C. Toader (előadó) és E. Jarašiūnas bírák,

főtanácsnok: P. Cruz Villalón,

…a főtanácsnok indítványának a 2012. május 24-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; a továbbiakban: „Brüsszel I”-rendelet) 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmezésére vonatkozik.

2 A jelen kérelmet a Daniela Mühlleitner, valamint Ahmad Yusufi és Wadat Yusufi közötti, egy gépjármű-eladási szerződés rejtett hibák miatti felbontása, a vételár visszatérítése, valamint kártérítés tárgyában indult peres eljárás keretében terjesztették elő.

Jogi háttér

Az uniós jog

3 Az új tagállamok csatlakozásáról szóló egyezményekkel módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27-i

Brüsszeli Egyezmény (HL L 1972. 299., 32. o.; a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény) 13. cikkének (3) bekezdése ekképp rendelkezik:

„Valamely személy – a továbbiakban: a fogyasztó – által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot a 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül e szakasz határozza meg [...]:

[…]

3) minden más esetben, ahol [helyesen: minden más olyan esetben, amikor] a szerződés tárgya szolgáltatás nyújtása vagy ingó dolog értékesítése, ha:

a) a szerződés megkötését a fogyasztó lakóhelye szerinti szerződő államban kifejezett vételi ajánlat vagy reklám előzte meg,

és

b) a fogyasztó ebben a szerződő államban megtette a szerződés megkötéséhez szükséges intézkedéseket.”

4 A „Brüsszel I”-rendelet (13) preambulumbekezdése szerint a biztosítási, fogyasztói és munkaszerződésekkel kapcsolatban a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal kell védelemben részesíteni.

5 A „Brüsszel I”-rendelet 2. cikke írja elő azon elvet, miszerint a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.

6 A „Brüsszel I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja a következőképpen szól:

(1) Valamely személy, a fogyasztó által kereskedelmi vagy szakmai tevékenységén kívül eső céllal megkötött szerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot a 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül e szakasz határozza meg, ha:

[…]

c) […] a szerződést olyan személlyel kötötték, aki a fogyasztó lakóhelyének tagállamában kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytat, vagy ilyen tevékenysége bármilyen módon az említett tagállamra, illetve több állam között az említett tagállamra is irányul, és a szerződés az ilyen tevékenység körébe tartozik.

[…]”

7 A „Brüsszel I”-rendelet 16. cikkének (1) és (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

(1) A fogyasztó a másik szerződő fél ellen akár annak a tagállamnak a bíróságai előtt, ahol a fél lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik, akár saját lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást.

(2) A fogyasztó ellen a másik szerződő fél kizárólag a fogyasztó lakóhelyének bíróságai előtt indíthat eljárást.

[…]”

8 A szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló, 2008. június 17-i 593/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (Róma I.) (a továbbiakban: „Róma I”-rendelet; HL L 177., 6. o.) (7) preambulumbekezdése kimondja, hogy a hivatkozott rendelet tárgyi hatályának és rendelkezéseinek összhangban kell lenniük a „Brüsszel I”-rendelet rendelkezéseivel.

9 A „Róma I”-rendelet (24) preambulumbekezdése így hangzik:

„Különösen a fogyasztói szerződések esetén a [„Brüsszel I”-]rendelettel való összhang megköveteli egyrészről az egy másik tagállamra »irányuló tevékenység« fogalmára való hivatkozást, mely a fogyasztót védő szabály alkalmazásának feltétele, másrészről azt, hogy e fogalmat a [„Brüsszel I”-]rendelet és e rendelet keretében harmonikusan értelmezzék, tekintettel arra, hogy a Tanácsnak és a Bizottságnak a [„Brüsszel I”-]rendelet 15. cikkére vonatkozó közös nyilatkozata hangsúlyozza, hogy a 15. cikk (1) bekezdése c) pontjának alkalmazásához »nem elegendő, hogy a vállalkozás tevékenysége a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamra, illetve több állam között az említett tagállamra is irányul, az is szükséges, hogy a szerződést az ilyen tevékenység körében kössék«. E nyilatkozat kimondja azt is, hogy »pusztán az a tény, hogy egy internetes oldal elérhető, nem elegendő a 15. cikk alkalmazásához, hanem az is szükséges, hogy ez az internetes oldal távollevők közötti szerződés megkötésére hívjon fel, és hogy egy ilyen szerződés megkötése bármilyen módon, de ténylegesen megtörténjék. E tekintetben a weboldalon használt nyelvnek vagy valutának nincs jelentősége«.”

10 A „Róma I”-rendelet 6. cikkének (1) bekezdése előírja:

„(1) A 5. és 7. cikk sérelme nélkül egy olyan szerződésre, amelyet egy természetes személy üzleti vagy szakmai tevékenységén kívüli célra (»a fogyasztó«) kötött egy másik, az üzleti vagy szakmai tevékenysége gyakorlásának keretében eljáró személlyel (»vállalkozó«), annak az országnak a joga az irányadó, ahol a fogyasztó szokásos tartózkodási helye található, feltéve hogy a vállalkozó:

a) üzleti vagy szakmai tevékenységét abban az országban folytatja, ahol a fogyasztó szokásos tartózkodási helye található; vagy

b) minden más esetben ilyen jellegű tevékenységei ebbe az országba vagy az ezen országot is magában foglaló országokba irányulnak,

és a szerződés e tevékenységekkel kapcsolatos.”

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés

11 Az előzetes döntéshozatalra utaló végzésből és az eljárás irataiból kitűnik, hogy az ausztriai lakóhellyel rendelkező Daniela Mühlleitner az interneten keresett a személyes szükségleteit szolgáló német márkájú személygépjárművet. Miután csatlakozott a „www.mobil[e].de” német keresőfelülethez, megadta a kívánt jármű márkáját és típusát, amelynek alapján megjelent a megadott feltételeknek megfelelő gépjárművek listája.

12 Miután kiválasztotta a keresési feltételeknek leginkább megfelelő gépjárművet, a keresőfelület az alapeljárás alpereseinek, Ahmad Yusufinak és Wadat Yusufinak az ajánlatához irányította, akik a hamburgi (Németország) székhelyű, Autohaus Yusufi GbR elnevezésű magánvállalkozáson keresztül (a továbbiakban: Autohaus Yusufi) kiskereskedelmi gépjármű-eladási tevékenységet végeznek.

13 Mivel Daniela Mühlleitner a keresőfelületen ajánlott gépjárművel kapcsolatosan további információkat szeretett volna kapni, az Autohaus Yusufi internetes honlapon feltüntetett, nemzetközi előhívószámot is tartalmazó telefonszámon kapcsolatba lépett az alapeljárás alpereseivel. Mivel a szóban forgó gépjármű már nem volt elérhető, az alapeljárás alperesei egy másik gépjárművet ajánlottak neki, amelynek jellemzőit később elektronikus levélben részletezték. Továbbá azt a tájékoztatást adták, hogy az alapeljárás felperesének osztrák állampolgársága nem képezi az alapeljárás alpereseitől történő gépjármű-vásárlás akadályát.

14 Ezt követően Daniela Mühlleitner Németországba utazott, és a 2009. szeptember 21-én aláírt adásvételi szerződéssel 11 500 euróért megvásárolta Ahmad Yusufitól és Wadat Yusufitól a szóban forgó gépjárművet, és azt haladéktalanul át is vette.

15 Miután visszatért Ausztriába, Daniela Mühlleitner felfedezte, hogy a megvásárolt gépjárműnek alapvető hibái vannak, ezért azt követelte az alapeljárás alpereseitől, hogy a gépjárművet javítsák meg.

16 Mivel az alapeljárás alperesei megtagadták a gépjármű javítását, Daniela Mühlleitner a gépjármű-adásvételi szerződés – amelyről azt állítja, hogy fogyasztóként egy Ausztria felé (is) irányuló kereskedelmi vagy szakmai tevékenységet folytató vállalkozással kötötte, amely helyzet a „Brüsszel

I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának hatálya alá esik – felbontása iránti keresettel fordult a lakóhelye szerinti bírósághoz, a Landgericht Welshez (Ausztria).

17 Az alapeljárás alperesei vitatták Daniela Mühlleitner „fogyasztói” minőségét, valamint az osztrák bíróságok nemzetközi joghatóságát, úgy vélve, hogy a jogvitát az illetékes német bíróság előtt kell lefolytatni. Azt állították továbbá, hogy tevékenységük nem Ausztria felé irányult; az alapeljárás felperese a szerződést vállalkozásuk németországi székhelyén kötötte meg.

18 2010. május 10-én az elsőfokú bíróság, a Landgericht Wels elutasította a keresetet, megállapítva joghatósága hiányát. Ugyan nem vonta kétségbe Daniela Mühlleitner fogyasztói minőségét, ám a szóban forgó bíróság úgy ítélte meg, hogy az Autohaus Yusufi internetes honlapjának Ausztriában való elérhetősége nem elegendő az osztrák bíróságok joghatóságának alátámasztásához, hogy a szerződés megkötésének alapjául az alapeljárás felperesének telefonhívása szolgált, és hogy az ezt követően az alapeljárás alperesei által történő elektronikus levél küldése nem értékelhető Ausztriára irányuló tevékenységként. Daniela Mühlleitner e határozat ellen az Oberlandesgericht Linzhez fellebbezett.

19 2010. június 17-én a másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság határozatát. E bíróság sem vonta kétségbe Daniela Mühlleitner fogyasztói minőségét, hanem a Tanácsnak és a Bizottságnak a „Brüsszel I”-rendelet elfogadásának alkalmából az e rendelet 15. és 73. cikkére vonatkozó közös nyilatkozatára (a továbbiakban: közös nyilatkozat) emlékeztetett, amely szerint egy pusztán „passzív jellegű” internetes honlap még nem elegendő ahhoz, hogy feltételezni lehessen a tevékenységnek a fogyasztó lakóhelye szerinti államra irányulását; a másodfokú bíróság kijelentette, hogy az Autohaus Yusufi internetes honlapja ilyen „passzív” weboldal jellegzetességeivel rendelkezett. Továbbá megjegyezte, hogy e közös nyilatkozat szerint a szerződésnek távollévők között kell megköttetnie, ám nem ez a helyzet áll fenn a jelen ügyben. Mindazonáltal e bíróság engedélyezte a felülvizsgálat („Revision”) iránti kérelmet, elismerve, hogy a hivatkozott közös nyilatkozatjogi terjedelme vitatott.

20 Daniela Mühlleitner ezen ítélettel szemben felülvizsgálat („Revision”) iránti kérelmet terjesztett az Oberster Gerichtshof elé.

21 Amint az ügy irataiból kitűnik, a hivatkozott bíróság úgy véli, hogy az alapeljárás alpereseinek tevékenysége a „Brüsszel I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának értelmében Ausztria felé (is) irányult, tekintettel arra a lehetőségre, hogy az Autohaus Yusufi internetes honlapja Ausztriában is megtekinthető, valamint arra, hogy a szerződő felek között telefonon és elektronikus levelezés útján létrejött kapcsolatfelvétel történt.

22 Mindazonáltal az Oberster Gerichtshof 2010. november 9-i végzésével úgy döntött, hogy az eljárást felfüggeszti, amíg a Bíróság ítéletet nem hoz a C-585/08. és C-144/09. sz., Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben (2010. december 7-i ítélet [EBHT 2010., I-12527. o.]), amely pontosabban meghatározta a „tevékenység fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamra (is) való irányultságának” fogalmát.

23 A hivatkozott ítélet kihirdetése megerősítette az Oberster Gerichtshofot abban a meggyőződésében, hogy Ahmad Yusufi és Wadat Yusufi kereskedelmi vagy szakmai tevékenységét Ausztriában (is) folytatta. E bíróság Daniela Mühlleitner „fogyasztói” minőségét sem vonja kétségbe.

24 Mindazonáltal a hivatkozott bíróság arra vár választ, hogy a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélet 86. és 87. pontjából nem az következik-e, hogy a „Brüsszel I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja csak a távollévők között kötött szerződésekre alkalmazható.

25 E körülmények között az Oberster Gerichtshof úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé:

„Feltételét képezi-e a […] »Brüsszel I«-rendelet […] 15. cikke (1) bekezdése c) pontja alkalmazásának, hogy a fogyasztó és a vállalkozó között megkötött szerződés távollévők között jöjjön létre?”

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésről

26 Először is emlékeztetni kell arra, hogy „Brüsszel I”-rendelet 15. cikk (1) bekezdésének c) pontja kivételt képez az e rendelet 2. cikkének (1) bekezdésében meghatározott általános joghatósági szabály

alól, mivel azon tagállam bíróságainak joghatóságát mondja ki, amelynek területén az alperes lakóhelye található, valamint az ugyanezen rendelet 5. cikkének 1. pontjában meghatározott, a szerződések esetén előírt különös joghatósági szabály alól is, amelynek értelmében az eljárás tárgyát képező kötelezettség teljesítésének helye szerinti bíróság rendelkezik hatáskörrel (lásd ebben az értelemben a C-464/01. sz. Gruber-ügyben 2005. január 20-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-458. o.] 34. pontját) (a fent hivatkozott Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélet 53. pontja).

27 Következésképpen mivel valamely általános szabálytól való minden eltérést vagy kivételt megszorítóan kell értelmezni, ez az eltérés is szükségszerűen megszorító értelmezés tárgya.

28 Továbbá emlékeztetni kell arra, hogy a „Brüsszel I”-rendeletben használt – és különösen e rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontjában szereplő – fogalmakat egymástól függetlenül, elsősorban a hivatkozott rendelet szerkezetének és céljainak megfelelően kell értelmezni annak érdekében, hogy ezáltal e rendelet egységes alkalmazása valamennyi tagállamban biztosítva legyen (lásd ebben az értelemben a C-27/02.sz. Engler-ügyben 2005. január 20-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-481. o.] 33. pontját, valamint a fent hivatkozott Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélet 55. pontját).

29 E tekintetben a Bíróság már kimondta, hogy a „Brüsszel I”-rendelettel létrehozott rendszerben e rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja – amint az ugyanezen rendelet (13) preambulumbekezdéséből kitűnik – ugyanazt a helyet foglalja el, és ugyanazt a – gyengébb felet védő – szerepet tölti be, mint a Brüsszeli Egyezmény 13. cikke első bekezdésének 3. pontja (a C -180/06. sz. Ilsinger-ügyben 2009. május 14-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-3961. o.] 41. pontja).

30 Végül hozzá kell fűzni, hogy nem kell megvizsgálni, hogy Ahmad Yusufi és Wadat Yusufi kereskedelmi tevékenysége Ausztria felé (is) irányult-e, mivel a kérdést előterjesztő bíróság már úgy ítélte meg, hogy e feltétel teljesült.

31 Az előterjesztett kérdést e megfontolások fényében kell megválaszolni.

32 A kérdést előterjesztő bíróság előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésével lényegében arra vár választ, hogy a „Brüsszel I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell-e értelmezni, hogy e rendelkezés nem követeli meg, hogy a fogyasztó és a vállalkozó között megkötött szerződés távollévők között jöjjön létre. Ezzel összefüggésben a hivatkozott bíróság továbbá arra vár választ, hogy a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélet 86. és 87. pontjából az következik-e, hogy a „Brüsszel I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának hatálya a távollévők között kötött szerződésekre korlátozódik.

33 E tekintetben, bár kétségtelen, hogy a „Brüsszel I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának célja a fogyasztók védelme, ez nem jelenti azt, hogy e védelem abszolút lenne (lásd a fent hivatkozott Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélet 70. pontját). Egyébiránt a fogyasztói távértékesítési szerződések kötésének szükségességét a közös nyilatkozat, valamint a „Róma I”-rendelet (24) preambulumbekezdése – amely a közös nyilatkozat szövegét ismételi meg – is megemlíti.

34 Mindazonáltal az észrevételeket benyújtó összes kormány, valamint a Bizottság is e rendelkezés olyan, szó szerinti értelmezésére, e rendelkezés keletkezésére, illetve annak teleologikus értelmezésére vonatkozó érveket terjeszt elő, amelyek az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdés nemleges megválaszolása mellett szólnak.

35 Elsősorban meg kell állapítani, hogy a „Brüsszel I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja alkalmazását nem teszi kifejezetten attól a ténytől függővé, hogy a hatálya alá tartozó szerződések távollévők között kerüljenek megkötésre.

36 E rendelkezés szövegéből ugyanis az tűnik ki, hogy e rendelkezés akkor alkalmazandó, ha bizonyos különös feltételek teljesülnek. Így először is szükséges az, hogy a kereskedő kereskedelmi vagy szakmai tevékenységét a fogyasztó lakóhelyének tagállamában folytassa, vagy ilyen tevékenysége bármilyen módon az említett tagállamra, illetve több állam között az említett tagállamra is irányuljon, másodszor pedig az, hogy a szerződés e tevékenység körébe tartozzon.

37 Ezenfelül meg kell jegyezni, hogy a Bizottság által 1999. július 14 -én előterjesztett, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló tanácsi rendeletjavaslat (COM(1999) 348 végleges) indokolásában a Bizottság úgy véli, hogy „[a]z a tény, hogy a [Brüsszeli Egyezmény] korábbi 13. cikkében szereplő azon feltétel megszűnt, hogy a fogyasztónak a lakóhelye szerint államban meg kellett tennie a szerződés megkötéséhez szükséges intézkedéseket, azt jelenti, hogy a 15. cikk első bekezdésének 3) pontja a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamon kívül más tagállamban kötött szerződésekre is alkalmazandó […].”

38 A Bíróság ugyanakkor azt is kimondta, hogy „Brüsszel I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdésének szövege nem minden tekintetben azonos a Brüsszeli Egyezmény 13. cikke első bekezdésének megfogalmazásával. Így különösen megállapította, hogy azon alkalmazási feltételek, amelyeknek a fogyasztói szerződéseknek eleget kell tenniük, ezt követően általánosabb megfogalmazásban szerepelnek annak érdekében, hogy az új kommunikációs eszközökre és az elektronikus kereskedelem fejlődésére tekintettel a fogyasztók számára nagyobb védelmet biztosítsanak (lásd a fent hivatkozott Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélet 59. pontját).

39 Az uniós jogalkotó így csupán a kereskedőre vonatkozó követelményekkel váltotta fel az egyrészt a kereskedőt terhelő követelményeket, miszerint kifejezett ajánlatot kell tennie, vagy a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállamban reklámot kell közzétennie, és másrészt a fogyasztót terhelő követelményeket, miszerint ezen államban meg kell tennie a szerződés megkötéséhez szükséges intézkedéseket (a fent hivatkozott Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélet 60. pontja).

40 E tekintetben érdemes megjegyezni, hogy az Európai Parlament jogi és belső piaci bizottságának a leendő „Brüsszel I”-rendeletről szóló javaslatra vonatkozó 2000. szeptember 18-i jelentése (A5-0253/2000 végleges dokumentum, 23. módosítás és indokolás) rögzíti az azon feltétel hozzáadásának lehetőségéről szóló vitát, amely szerint a fogyasztói szerződések távollévők között kell, hogy megkötésre kerüljenek, valamint azon érveket, amelyek végül a hivatkozott 15. cikk ez irányú módosításának elvetéséhez vezettek.

41 Amint azt a főtanácsnok indítványának 17. pontjában kifejti, a Brüsszeli Egyezmény korábbi 13. cikkének új, kevésbé megszorító megfogalmazása a Brüsszeli Egyezménnyel, illetve a „Brüsszel I”-rendelettel – és különösen a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló egyezménynek a Közösség nevében történő aláírásáról szóló, Luganóban 2007. október 15-én aláírt tanácsi határozathoz csatolt egyezmény 15. cikke (1) bekezdésének c) pontjával – párhuzamos egyezményekben is tükröződik.

42 Másodsorban a „Brüsszel I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának teleologikus értelmezése kapcsán meg kell jegyezni, hogy a távollévők között megkötött fogyasztói távértékesítési szerződések megkötésére vonatkozó feltétellel való kiegészítése ellentétes lenne az ezen – új megfogalmazásában már kevésbé megszorító – rendelkezés által követett céllal, vagyis a fogyasztók – a szerződések gyengébb felei – védelmével.

43 Harmadsorban a Bíróság a Pammer és Hotel Alpenhof egyesített ügyekben hozott ítélet 86. és 87. pontjában a Hotel Alpenhof által előterjesztett érvekre – miszerint a „Brüsszel I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontja nem alkalmazható, mivel a fogyasztóval a szerződést a helyszínen kötötték meg, és nem távollévők közötti szerződésről van szó – válaszolva megállapította, hogy ezen érvek a vizsgált ügyben hatástalanok, tekintettel arra, hogy a szállodai szoba foglalása és annak megerősítése valójában távollévők között történt.

44 Amint arra a főtanácsnok a jelen ügy indítványának 36–38. pontjában rámutatott, a hivatkozott ítélet 86. és 87. cikke csupán a Bíróság által a Hotel Alpenhof által előterjesztett érvekre adott válaszát tartalmazza, anélkül hogy e pontok terjedelmét a szóban forgó ügy sajátos körülményein túl is ki lehessen terjeszteni. Ebből következően a „Brüsszel I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdése c) pontjának alkalmazása a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam felé (is) irányuló kereskedelmi vagy szakmai tevékenységre vonatkozó lényegi feltétel teljesülésétől függ. E tekintetben mind – az alapeljáráshoz hasonló helyzetben történő – távollévők közötti kapcsolatfelvétel, mind valamely dolog vagy szolgáltatás távollévők közötti lefoglalása, illetve szükségszerűen valamely fogyasztói szerződés távollévők közötti megkötése olyan jel, amely ilyen, más tagállamra irányuló tevékenységgel kapcsolatos szerződésre utal.

45 Figyelemmel a fenti megfontolásokra, az előterjesztett kérdésre azt a választ kell adni, hogy a „Brüsszel I”-rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés nem követeli meg, hogy a fogyasztó és a vállalkozó között megkötött szerződés távollévők között jöjjön létre.

A költségekről

46 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet 15. cikke (1) bekezdésének c) pontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés nem követeli meg, hogy a fogyasztó és a vállalkozó között megkötött szerződés távollévők között jöjjön létre.

Aláírások

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (nagytanács)2012. július 19.(*)„Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – 44/2001/EK rendelet – Joghatóság egyedi

munkaszerződések esetén – Harmadik állam nagykövetségével kötött szerződés – A munkáltató állam mentessége – A 18. cikk (2) bekezdése szerinti »fióktelep, képviselet és más telephely« fogalma – Harmadik állam bíróságainak joghatóságát kikötő megállapodásnak a 21.  cikkel való összeegyeztethetősége”

A C-154/11. sz. ügyben,az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Landesarbeitsgericht Berlin-Brandenburg (Németország) a Bírósághoz 2011. március 29-én érkezett, 2011. március 23-i határozatával terjesztett elő az előtteAhmed Mahamdiaésaz Algériai Demokratikus Népi Köztársaságközött folyamatban lévő eljárásban,A BÍRÓSÁG (nagytanács),tagjai: V. Skouris elnök, A. Tizzano, K. Lenaerts, J.-C. Bonichot tanácselnökök, A. Rosas, R. Silva de Lapuerta, E. Levits, A. Ó Caoimh, L. Bay Larsen, T. von Danwitz, A. Arabadjiev, C. Toader (előadó) és C. G. Fernlund bírák,főtanácsnok: P. Mengozzi,hivatalvezető: A. Calot Escobar,figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:–        az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság képviseletében B. Blankenhorn, Rechtsanwalt,–        a spanyol kormány képviseletében S. Centeno Huerta, meghatalmazotti minőségben,–        az Európai Bizottság képviseletében M. Wilderspin és A.-M. Rouchaud-Joët, meghatalmazotti minőségben,–        a Svájci Konföderáció képviseletében D. Klingele, meghatalmazotti minőségben,a főtanácsnok indítványának a 2012. május 24-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,meghozta a következőÍtéletet1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL L 12., 2001.1.16., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.) 18. cikke (2) bekezdésének és 21. cikkének értelmezésére vonatkozik.2        E kérelmet az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság berlini (Németország) nagykövetségén alkalmazott A. Mahamdia és a munkáltatója közötti jogvita keretében terjesztették elő.

 Jogi háttér A nemzetközi jog A bécsi egyezmény3        A diplomáciai kapcsolatokról Bécsben, 1961. április 18-án aláírt nemzetközi szerződés 3. cikkének 1. pontja értelmében:„A diplomáciai képviselet feladatköre – egyebek között – a következőkből áll:a)      képviseli a küldő államot a fogadó államban;b)      védelmezi a fogadó államban a küldő állam, valamint a küldő állam polgárainak érdekeit a nemzetközi jog által megengedett keretekben;c)      tárgyal a fogadó állam kormányával;d)      tájékozódik minden megengedett módon a fogadó államban levő viszonyokról és fejleményekről és ezekről jelentést tesz a küldő állam kormányának;e)      előmozdítja a baráti kapcsolatokat a küldő és a fogadó állam között és fejleszti a gazdasági, kulturális és tudományos kapcsolataikat.” Az uniós jog A 44/2001 rendelet4        A 44/2001 rendelet (2) preambulumbekezdése a következőképpen szól:„A joghatóságra és a határozatok elismerésére vonatkozó nemzeti jogszabályok között fennálló egyes különbségek akadályozzák a belső piac megfelelő működését. A polgári és kereskedelmi ügyekben (…) elengedhetetlenül szükségesek a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok egységesítésére (…) irányuló rendelkezések.”5        E rendelet (8) és (9) preambulumbekezdése a harmadik államban lakóhellyel rendelkező alperesekre vonatkozó rendelkezéseket illetően a következőket tartalmazza:„(8)      Az e rendelet hatálya alá tartozó eljárások és az e rendelet által kötelezett tagállam területe között kapcsolatnak kell fennállnia. Ennek megfelelően általában közös joghatósági szabályokat kell alkalmazni, ha az alperes az említett tagállamok egyikében lakóhellyel rendelkezik.(9)      Valamely tagállamban lakóhellyel nem rendelkező alperes általában az ügyben eljáró bíróság tagállamában hatályos nemzeti joghatósági szabályok hatálya alá tartozik, az e rendelet hatálya alá nem tartozó tagállamban lakóhellyel rendelkező alperes pedig továbbra is a [a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, az új tagállamok csatlakozási egyezményei által módosított 1968. szeptember 27-i egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.; a továbbiakban: brüsszeli egyezmény)] hatálya alá tartozik.”6        Az említett rendelet (13) preambulumbekezdése többek között az egyedi munkaszerződésekkel kapcsolatos joghatóságot illetően a következőképpen szól:„A biztosítási, fogyasztói és munkaszerződésekkel kapcsolatban a gyengébb felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal kell védelemben részesíteni.”7        A 44/2001 rendelet 1. cikkének (1) bekezdése a következőképpen határozza meg a rendelet tárgyi hatályát:„E rendeletet polgári és kereskedelmi ügyekben kell alkalmazni a bíróság jellegére való tekintet nélkül. E rendelet nem terjed ki különösen az adó-, vám- vagy közigazgatási ügyekre.”8        A harmadik államban lakóhellyel rendelkező személyek ellen indított kereseteket illetően e rendelet 4. cikkének (1) bekezdése a következőket írja elő:„Ha az alperes nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban, valamennyi tagállam bíróságainak joghatóságát a 22. és 23. cikk alapján az adott tagállam joga határozza meg.”9        Az említett rendelet 5. cikkének 5. pontja szerint valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető: „fióktelep, képviselet vagy más telephely működéséből származó jogvita tekintetében a fióktelep, képviselet vagy más telephely helyének bírósága előtt”.10      A 44/2001 rendelet II. fejezetének a 18–21. cikket tartalmazó 5. szakasza az egyedi munkaszerződésekkel kapcsolatos jogvitákra vonatkozó joghatósági szabályokat tartalmazza.11      A 44/2001 rendelet 18. cikke a következőképpen szól:„(1)      A 4. cikk és az 5. cikk 5. pontjának sérelme nélkül az egyedi munkaszerződéssel kapcsolatos ügyekben a joghatóságot e szakasz határozza meg.(2)      Amennyiben a munkavállaló a tagállam területén lakóhellyel vagy székhellyel nem rendelkező, azonban valamely tagállam területén fiókteleppel, képviselettel vagy más telephellyel rendelkező munkaadóval köt egyedi munkaszerződést, a munkaadóra a fióktelep, képviselet vagy más telephely működéséből származó jogvitában úgy kell tekinteni, mintha lakóhelye vagy székhelye az említett államban lenne.”12      E rendelet 19. cikke szerint:„Valamely tagállamban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező munkaadó perelhető:

1.      annak a tagállamnak a bíróságai előtt, ahol lakóhellyel vagy székhellyel rendelkezik; vagy2.      más tagállamban:a)      a munkavállaló szokásos vagy legutóbbi munkavégzési helyének bíróságai előtt; vagyb)      amennyiben a munkavállaló egyik államban sem végez vagy végzett rendszeresen munkát, annak a helynek a bíróságai előtt, ahol a telephely, amely a munkavállalót foglalkoztatta található vagy található volt.”13      Az említett rendelet 21. cikke a következőképpen rendelkezik:„E szakasz rendelkezéseitől kizárólag olyan, a joghatóságot kikötő megállapodással lehet eltérni, amely:1.      a jogvita keletkezését követően jött létre; vagy2.      lehetővé teszi a munkavállaló számára az e szakaszban megjelölttől eltérő bíróságok előtt történő perindítást.” A német jog14      A Németországi Szövetségi Köztársaság Alaptörvényének (Grundgesetz für die Bundesrepublik Deutschland) 25. cikke szerint:„A nemzetközi jog általánosan elismert szabályai a szövetségi jogrend részét képezik. Azok elsőbbséget élveznek a törvényekkel szemben, és az ország területének lakóit közvetlenül megillető, illetve terhelő jogokat és kötelezettségeket keletkeztetnek.”15      A bíróságokról szóló 1975. május 9-én kihirdetett törvény (Gerichtsverfassungsgesetz) 18. §-a szerint:„Az e törvény hatálya alá tartozó területen létesített diplomáciai képviseletek tagjaira, azok családtagjaira és az e személyek által foglalkoztatott háztartási alkalmazottakra a német joghatóság a diplomáciai kapcsolatokról szóló 1961. április 18-i bécsi egyezmény értelmében nem terjed ki. […]”16      A bíróságokról szóló törvény20. §-a a következőképpen rendelkezik:„(1)      A német joghatóság más államok azon képviselőire és azok kíséretére sem terjed ki, akik a Németországi Szövetségi Köztársaság hivatalos meghívására tartózkodnak [Németországban, és] e törvény hatálya alá [tartoznak].(2)      Ezenfelül a német joghatóság az (1) bekezdésben, valamint a 18. és 19. §-ban megjelölt személyektől eltérő személyekre sem terjed ki annyiban, amennyiben e személyek a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai, nemzetközi megállapodások vagy egyéb jogszabályok alapján nem tartoznak a német joghatóság alá.”17      A német polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung) „Megengedett joghatósági megállapodások” című 38. §-ának – a 2005. december 5-én kihirdetett szövege szerinti – (2) bekezdése a következőképpen rendelkezik:„Akkor is kiköthető valamely elsőfokú bíróság joghatósága, ha legalább a szerződő felek egyike tekintetében nem áll fenn valamely belföldi általános joghatósági ok. A megállapodást írásban kell megkötni, vagy azt – amennyiben azt szóban kötik meg – írásban meg kell erősíteni. […]” Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések18      Az algériai és német állampolgár A. Mahamdia Németországban lakik. 2002. szeptember 1-jén egy évre szóló, meghosszabbítható tartamú, szerződéses alkalmazotti szerződést kötött az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság Külügyminisztériumával az ezen állam berlini nagykövetségén gépkocsivezetői feladatok ellátására.19      E francia nyelven megfogalmazott szerződésben szerepel egy joghatóságot kikötő megállapodás, amely a következőképpen szól:„VI.      A jogviták rendezéseA jelen szerződésből eredő nézeteltérés vagy jogvita tekintetében kizárólag az algériai bíróságok rendelkeznek joghatósággal.”20      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatból kitűnik, hogy A. Mahamdia feladata a vendégek és a munkatársak – helyettesítőként pedig emellett a nagykövet – fuvarozása volt. Az ő feladatát képezte továbbá a nagykövetség leveleinek a német szervekhez és a postára történő szállítása is. A diplomáciai postát a nagykövetség valamely másik munkatársa vette át, illetve továbbította, akit szintén A. Mahamdia fuvarozott. Az említett határozatból az is kitűnik, hogy a felek között vitatott, hogy A. Mahamdia tolmácsolási feladatokat is ellátott-e.21      2007. augusztus 9-én A. Mahamdia pert indított az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság ellen az Arbeitsgericth Berlin előtt, azt kérve, hogy fizessenek neki díjazást az általa 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben állítólag teljesített túlórák után.22      2007. augusztus 29-én a nagykövetség munkatársa arról tájékoztatta A. Mahamdiát, hogy 2007. szeptember 30-i hatállyal elbocsátották.23      Ekkor az alapügy felperese az eredeti kérelmét kiegészítő kérelmet nyújtott be az Arbeitsgericht Berlinhez, amelyben egyrészt vitatta a munkaszerződése megszüntetésének jogszerűségét, másrészt azt

kérte, hogy részesüljön távolléti díjban, és a jogvita befejezéséig tartsák fenn a munkakörében való foglalkoztatását.24      Az elbocsátással kapcsolatos eljárás keretében az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság a joghatóság alóli mentességre irányadó nemzetközi szabályokra és a munkaszerződésben szereplő, joghatóságot kikötő megállapodásra hivatkozva a német bíróságok joghatóságának hiányára vonatkozó kifogást emelt.25      2008. július 2-i ítéletében az Arbeitsgericht Berlin helyt adott e kifogásnak, és ennek következményeként elutasította A. Mahamdia kérelmét. E bíróság úgy ítélte meg, hogy a nemzetközi jogi szabályoknak megfelelően az államok a szuverén hatalmi jogosítványaik gyakorlását illetően joghatóság alóli mentességet élveznek, és az alapügy felperese által ellátott feladatok, amelyek funkcionálisan a nagykövetség diplomáciai tevékenységéhez kötődnek, nem tartoznak a német bíróságok joghatósága alá.26      Az alapügy felperese fellebbezést nyújtott be ezen ítélet ellen a Landesarbeitsgericht Berlin-Brandenburghoz, amely bíróság a 2009. január 14-i ítéletében részben hatályon kívül helyezte az Arbeitsgericht Berlin ítéletét.27      A Landesarbeitsgericht Berlin-Brandenburg megállapította, hogy mivel a fellebbező gépkocsivezető volt a nagykövetségen, az általa ellátott feladatok nem tartoznak az alapeljárásban alperes állam által gyakorolt közhatalmi jogosítványok körébe, hanem az ezen állam szuverenitásához képest kiegészítő tevékenységet képeznek. Ennélfogva az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság e jogvitában nem rendelkezik mentességgel. Ezenfelül a Landesarbeitsgericht Berlin-Brandenburg úgy ítélte meg, hogy a német bíróságok joghatósággal rendelkeznek az említett jogvita elbírására, mivel a nagykövetség a 44/2001 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „telephelynek” minősül. Ebből következően alkalmazni kell az e rendelet 19. cikkében megfogalmazott szabályokat. E tekintetben a Landesarbeitsgericht Berlin-Brandenburg hangsúlyozta, hogy igaz ugyan, hogy a „telephely” rendesen kereskedelmi tevékenységek színhelye, a 44/2001 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése alkalmazandó a nagykövetségekre is, mivel egyrészt e rendeletben nincs olyan rendelkezés, amely alapján az államok diplomáciai képviseletei ki lennének zárva a rendelet hatályából, másrészt a nagykövetségeknek saját vezetése van, amely önállóan szerződéseket köt, köztük olyan magánjogi szerződéseket, mint a munkaszerződések.28      A Landesarbeitsgericht Berlin-Brandenburg mellőzte továbbá a szóban forgó munkaszerződésben szereplő, joghatóságot kikötő megállapodás alkalmazását. Úgy ítélte meg, hogy e megállapodás nem felel meg a 44/2001 rendelet 21. cikkében megállapított feltételeknek, mivel azt a jogvita keletkezését megelőzően kötötték, és e megállapodás kötelezően az algériai bíróságokhoz irányítja a munkavállalót.29      Az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság „felülvizsgálati” kérelmet nyújtott be a Bundesarbeitsgerichthez, amelyet az őt megillető, joghatósági alóli mentességre és a joghatóságot kikötő említett megállapodásra alapított.30      2010. július 1-jei ítéletében a Bundesarbeitsgericht hatályon kívül helyezte a megtámadott ítéletet, és az ügyet visszautalta a Landesarbeitsgericht Berlin-Brandenburg elé. A Bundesarbeitsgericht többek között arra kötelezte a kérdéseket előterjesztő bíróságot, hogy a benyújtott bizonyítékok alapján minősítse az alapügy felperese által végzett tevékenységeket, különösen a tolmácsolásra vonatkozó feladatokat, és állapítsa meg, hogy e tevékenységeket az alapügyben alperes állam szuverenitásába tartozó funkcióknak lehet-e tekinteni. Ezenfelül, arra az esetre vonatkozóan, ha a bizonyításból az következne, hogy az említett állam nem rendelkezik joghatóság alóli mentességgel, arra kötelezte a Landesarbeitsgericht Berlin-Brandenburgot, hogy határozza meg az alapeljárás tárgyát képező jogvita elbírálására joghatósággal rendelkező bíróságot, többek között a 44/2001 rendelet 18. cikke (2) bekezdésének és az államok mentességéről szóló, az Európa Tanácsban kidolgozott és az államok általi aláírásra 1972. május 16-án Bázelben megnyitott európai egyezmény 7. cikkének figyelembevételével.31      Az alapügy tárgyát képező szerződésre alkalmazandó jogot illetően a Bundesarbeitsgericht úgy határozott, hogy a fellebbviteli bíróságnak meg kell vizsgálnia, hogy a felek – kifejezett rendelkezés hiányában – hallgatólagosan megállapodtak-e abban, hogy a szerződésre alkalmazandó jogként az algériai jogot választják. Szerinte e tekintetben az olyan körülményeket, mint a szerződés nyelve, az alapügy felperesének származása vagy az általa végzett tevékenység jellege, bizonyítékként figyelembe lehet venni.32      Az előzetes döntéshozatalra utaló határozatában a Landesarbeitsgericht Berlin-Brandenburg úgy ítélte meg, hogy a Németországi Szövetségi Köztársaság Alaptörvénye 25. cikkének megfelelően az államok csak a szuverenitásuk gyakorlásával összefüggő jogvitákban hivatkozhatnak a joghatóság alóli mentességükre. Márpedig a Bundesarbeitsgericht ítélkezési gyakorlata szerint a nagykövetség alkalmazottai és az érintett állam közötti munkajogi jogviták akkor tartoznak a német bíróságok joghatóságába, ha a munkavállaló az őt alkalmazó állam számára nem az utóbbi szuverenitásának részét képező feladatok körébe tartozó tevékenységet végez.

33      A jelen esetben a kérdéseket előterjesztő bíróság „vélelmezi”, hogy A. Mahamdia nem végzett ilyen tevékenységet, mivel az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság nem bizonyította, hogy részt vett az említett feladatok ellátásában.34      Ezenfelül a kérdéseket előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy a német bíróságok joghatósága levezethető a 44/2001 rendelet 18. és 19. cikkéből, de e cikkek alkalmazása érdekében meg kell állapítani, hogy a nagykövetségek az e rendelet 18. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „fióktelepnek, képviseletnek vagy más telephelynek” minősülnek-e. Az Algériai Demokratikus Népi Köztársaságot ugyanis csak ebben az esetben lehet valamely tagállamban székhellyel rendelkező munkáltatónak tekinteni.35      A Landesarbeitsgericht Berlin-Brandenburg szerint ezenfelül ebben az esetben – a 44/2001 rendelet 21. cikke 2. pontjának megfelelően – az alapügy tárgyát képező szerződésben szereplő, joghatóságot kikötő megállapodás főszabály szerint nem alkalmazható a német bíróságok joghatóságának kizárására.36      E megfontolások alapján a Landesarbeitsgericht Berlin-Brandenburg felfüggesztette az eljárást, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatal céljából a Bíróság elé:„1)      A […] 44/2001 […] rendelet 18. cikkének (2) bekezdése értelmében vett »fióktelepnek, képviseletnek vagy más telephelynek« tekintendő-e az e rendelet hatálya alá nem tartozó államnak a tagállamok valamelyikében található nagykövetsége?2)      Amennyiben a Bíróság az első kérdésre igenlő választ ad: megalapozhatja-e a 44/2001 rendelet hatálya alá nem tartozó bíróság joghatóságát a jogvita keletkezését megelőzően létrejött joghatósági megállapodás, ha e megállapodás kizárná a 44/2001 rendelet 18. és 19. cikkén alapuló joghatóságot?” Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről Az első kérdésről37      Első kérdésével a kérdéseket előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 44/2001 rendelet 18. cikkének (2) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy a nagykövetségek az e rendelkezés értelmében vett „telephelynek” minősülnek, és ennek következtében alkalmazható-e az említett rendelet azon bíróság meghatározása céljából, amelyik joghatósággal rendelkezik a valamely harmadik államnak az egyik tagállam területén található nagykövetségén foglalkoztatott munkavállaló által az e harmadik állam ellen indított kereset elbírálására.38      Előzetesen meg kell állapítani, hogy a 44/2001 rendelet, amely a tagállamok bíróságai joghatóságának megállapítására vonatkozó szabályokat tartalmazza, minden polgári és kereskedelmi jogvitára alkalmazandó, kivéve ezek közül néhányat, amelyeket ugyanezen rendelet kifejezetten megjelöl. Amint az a jelen ítélet 10. pontjából kitűnik, az említett rendelet II. fejezetének a 18–21. cikkből álló 5. szakasza megállapítja az egyedi munkaszerződésekkel kapcsolatos jogvitákra vonatkozó joghatósági szabályokat.39      A 44/2001 rendelet területi hatályát illetően a rendelet (2) preambulumbekezdéséből és a Bíróság 2006. február 7-i 1/03. sz. véleményének (EBHT 2003., I-1145. o.) 143. pontjából kitűnik, hogy e jogi aktus célja a tagállamok joghatósági szabályainak egységesítése, méghozzá nemcsak az Unión belüli ügyekben, hanem az Unión kívüli elemet tartalmazó ügyekben is, annak érdekében, hogy megszüntessék a belső piac működésének a tárgykörre vonatkozó nemzeti jogszabályok eltéréseiből eredő esetleges akadályait.40      Ugyanis a 44/2001 rendelet és különösen a 18. cikket magában foglaló II. fejezete átfogó rendszert alkotó szabályokat tartalmaz, amelyek nemcsak a különböző tagállamok közötti kapcsolatokban alkalmazandóak, hanem az egyik tagállam és valamely harmadik állam közötti kapcsolatokban is (lásd a fent hivatkozott 1/03. sz. vélemény 144. pontját).41      Konkrétabban, az említett rendelet 18. cikkének (2) bekezdése szerint, amennyiben a munkavállaló az Európai Unió területén kívüli lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező, azonban valamely tagállamban fiókteleppel, képviselettel vagy más telephellyel rendelkező munkaadóval köt munkaszerződést, e munkaadóra a joghatósággal rendelkező bíróság meghatározásakor úgy kell tekinteni, mintha lakóhelye vagy székhelye az említett államban lenne.42      Az e rendelet és különösen a 18. cikke teljes körű érvényesülésének biztosítása érdekében az említett rendelkezésben szereplő jogi fogalmakat önálló és így valamennyi tagállamban azonos módon kell értelmezni (lásd ebben az értelemben, a brüsszeli egyezmény értelmezését illetően, különösen a 33/78. sz. Somafer-ügyben 1978. november 22-én hozott ítélet [EBHT 1978., 2183. o.] 8. pontját).43      Konkrétabban a 44/2001 rendelet 18. cikkének (2) bekezdésében szereplő „fióktelep”, „képviselet” és „más telephely” fogalmát jellemző elemek meghatározása érdekében, a rendelet szövegében erre vonatkozóan fellelhető utalás hiányában az említett rendelkezés célját kell figyelembe venni.44      A munkaszerződésekre vonatkozó jogvitákkal kapcsolatban a 44/2001 rendelet II. fejezetének 5. szakasza olyan szabályokat tartalmaz, amelyek célja az – amint e rendelet (13) preambulumbekezdéséből is kitűnik –, hogy a gyengébb szerződő felet az érdekeinek megfelelő, az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályokkal védje (lásd ebben az értelemben a

C-462/06. sz., Glaxosmithkline és Laboratoires Glaxosmithkline ügyben 2008. május 22-én hozott ítélet [EBHT 2008., I-3965. o.] 17. pontját).45      E szabályok többek között lehetővé teszik a munkavállaló számára, hogy azon bíróság előtt perelje be a munkáltatót, amelyről úgy véli, hogy az érdekeinek leginkább megfelelő, és elismerik számára azt a lehetőséget, hogy a lakóhelye, a szokásos munkavégzési helye vagy a munkáltató telephelye szerinti állam bíróságához forduljon. Ezenfelül az említett szakasz rendelkezései korlátozzák a munkavállalóval szemben fellépő munkáltató fórumválasztási, illetve azon lehetőségét, hogy a rendeletben megállapított joghatósági szabályoktól eltérjen.46      Amint az a Bíróságnak a munkaszerződésekkel kapcsolatos, a brüsszeli egyezményben foglalt joghatósági szabályokra vonatkozó ítélkezési gyakorlatából kitűnik (lásd a 133/81. sz. Ivenel-ügyben 1982. május 26-án hozott ítélet [EBHT 1982., 1891. o.] 14. pontját; a C-125/92. sz. Mulox IBC ügyben 1993. július 13-án hozott ítélet [EBHT 1993., I-4075. o.] 18. pontját; a C-383/95. sz. Rutten-ügyben 1997. január 9-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-57. o.] 22. pontját és a C-437/00. sz. Pugliese-ügyben 2003. április 10-én hozott ítélet [EBHT 2003., I-3573. o.] 18. pontját), a 44/2001 rendelet II. fejezete 5. szakaszának rendelkezéseit annak figyelembevételével kell értelmezni, hogy törekedni kell a gyengébb szerződő félnek minősülő munkavállaló megfelelő védelmére.47      Ezenfelül az e rendelet és a brüsszeli egyezmény közötti folytonosság biztosítása érdekében a „fióktelep”, „képviselet” és „más telephely” rendeletben szereplő fogalmát azon kritériumok alapján kell értelmezni, amelyeket a Bíróság az említett brüsszeli egyezmény 5. cikkének 5. pontjával összefüggő ítélkezési gyakorlatában megállapított, amely pont szintén tartalmazza e fogalmakat, és megállapítja a valamely vállalkozás által működtetett másodlagos székhellyel kapcsolatos jogvitákra vonatkozó különleges joghatósági szabályokat. Egyébiránt e rendelkezés szó szerint ugyanígy szerepel a 44/2001 rendelet 5. cikkének 5. pontjában.48      A „fióktelep”, „képviselet” és „más telephely” említett fogalmának értelmezésekor a Bíróság két olyan kritériumot azonosított, amelyek meghatározzák, hogy az említett típusú szervezeti egységek működtetésére vonatkozó keresetek köthetők-e valamely tagállamhoz. Először is a „fióktelep”, „képviselet” és „más telephely” fogalma egy olyan tevékenységi központ fennállását feltételezi, amely a külvilág számára tartósan valamely anyavállalkozás részeként jelenik meg. E központnak saját üzletvezetéssel kell rendelkeznie, és megfelelően felszereltnek kell lennie ahhoz, hogy harmadik felekkel tárgyaljon, akiknek így nem kell közvetlenül az anyavállalkozáshoz fordulniuk (lásd a 139/80. sz. Blanckaert & Willems ügyben 1981. március 18-án hozott ítélet [EBHT 1981., I-819. o.] 11. pontját). Másodszor a jogvitának vagy az említett egységek működtetésével kapcsolatos aktusokra kell vonatkozniuk, vagy az egységek által az anyavállalkozás nevében vállalt kötelezettségekre, ha e kötelezettségeket az egységek székhelye szerinti államban kell teljesíteni (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Somafer-ügyben hozott ítélet 13. pontját).49      Az alapügyet illetően előzetesen emlékeztetni kell arra, hogy valamely nagykövetség feladatai – amint az a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezmény 3. cikkéből kitűnik – lényegében a következőkből állnak: a küldő államnak a fogadó államban történő képviselete, a küldő állam érdekeinek védelme, valamint a fogadó állammal való kapcsolatok előmozdítása. E feladatok ellátása során a nagykövetség – csakúgy, mint a többi közjogi jogalany – iure gestionis is eljárhat, illetve magánjogi jogok és kötelezettségek alanyává válhat, különösen magánjogi szerződések megkötése révén. Éppen ez a helyzet akkor, amikor a közhatalmi jogosítványok gyakorlásába nem tartozó feladatokat ellátó személyekkel munkaszerződést köt.50      A jelen ítélet 48. pontjában említett első kritériumot illetően meg kell állapítani, hogy valamely nagykövetség a külvilág számára tartósan érzékelhető tevékenységi központnak tekinthető, amely hozzájárul a küldő állam megjelenítéséhez és képviseletéhez.51      A jelen ítélet említett pontjában szereplő második kritériumot illetően nyilvánvaló, hogy az alapeljárásbeli jogvita tárgya – nevezetesen egy munkaviszonnyal kapcsolatos vita – kellőképpen köthető a szóban forgó nagykövetségnek a személyi állománya igazgatásával kapcsolatos működéséhez.52      Ennélfogva a valamely nagykövetség által az állam nevében kötött munkaszerződések vonatkozásában a nagykövetség a 44/2001 rendelet 18. cikkének (2) bekezdése értelmében vett „telephelynek” minősül, amennyiben a vele az említett munkaszerződéseket megkötő munkavállalók feladatai a nagykövetség által a fogadó államban folytatott iure gestionis tevékenységhez kötődnek.53      Az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság a német bíróságok előtt, valamint a jelen előzetes döntéshozatali eljárásban előterjesztett észrevételeiben azt állította, hogy a valamely nagykövetséget fogadó állam bírósága joghatóságának elismerése a joghatóság alóli mentességre vonatkozó nemzetközi szokásjogi szabályok megsértését jelentené, valamint hogy e szabályok alapján a 44/2001 rendelet és különösen annak 18. cikke nem alkalmazható olyan jogvitában, mint amelyről az alapeljárásban szó van.

54      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a nemzetközi jog általánosan elismert, a bírósági joghatóság alóli mentességre vonatkozó szabályai kizárják annak lehetőségét, hogy az olyan jogvitában, mint amelyről az alapeljárásban szó van, valamely állam ellen egy másik állam bírósága előtt indítsanak pert. Az államok joghatóság alóli ilyen mentességét elismeri a nemzetközi jog, és az a  parem non habet imperium elvén alapul, vagyis azon, hogy valamely államot nem lehet egy másik állam joghatósága alá rendelni.55      Mindazonáltal, amint azt a főtanácsnok az indítványa 17–23. pontjában megállapította, a nemzetközi gyakorlat jelen állapotában e mentesség nem abszolút, hanem azt általában akkor ismerik el, ha a jogvita a szuverenitás körébe tartozó, iure imperii aktusokra vonatkozik. Ezzel szemben kizárható e mentesség, ha a bírósági jogorvoslati kérelem iure gestionis aktusokra vonatkozik, amelyek nem közhatalmi jellegűek.56      Ennélfogva, tekintettel az államok bírósági joghatóság alóli mentességére vonatkozó említett nemzetközi jogi elv tartalmára, úgy kell tekinteni, hogy ezen elvvel nem ellentétes a 44/2001 rendelet olyan jogvitában való alkalmazása, mint amelyről az alapeljárásban szó van, amely jogvitában egy munkavállaló juttatások folyósítását kéri, és vitatja a valamely állammal kötött munkaszerződésének megszüntetését, amennyiben a jogvita tárgyában eljáró bíróság megállapítja, hogy az e munkavállaló által ellátott feladatok nem tartoznak a közhatalom gyakorlása körébe, vagy amennyiben a kereset nem veszélyezteti az állam biztonsággal kapcsolatos érdekeit. E megállapítás alapján az olyan jogvita tárgyában eljáró bíróság, mint amelyről az alapeljárásban szó van, úgy tekintheti továbbá, hogy e jogvita a 44/2001 rendelet tárgyi hatálya alá tartozik.57      A fentiekből következően az első kérdésre azt kell válaszolni, hogy a 44/2001 rendelet 18.  cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely harmadik államnak az egyik tagállam területén található nagykövetsége az e rendelkezés értelmében vett „telephelynek” minősül a nagykövetség által a küldő állam nevében kötött munkaszerződésre vonatkozó jogvitában, amennyiben a munkavállaló által ellátott feladatok nem tartoznak a közhatalom gyakorlásának körébe. Az ügyben eljáró nemzeti bíróság feladata a munkavállaló által ellátott feladatok pontos jellegének meghatározása. A második kérdésről58      Második kérdésével a kérdéseket előterjesztő bíróság lényegében arra vár választ, hogy a 44/2001 rendelet 21. cikkének 2. pontját úgy kell-e értelmezni, hogy a valamely jogvita keletkezését megelőzően kötött, joghatóságot kikötő megállapodás e rendelkezés hatálya alá tartozik, ha e megállapodás az említett rendelet hatálya alá nem tartozó bíróság kizárólagos joghatóságát ismeri el, és kizárja az e rendelet 18. és 19. cikkében szereplő különös szabályokon alapuló joghatóságot.59      Az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság szerint nem ellentétes az említett 21.  cikkel az, ha egy munkaszerződésbe foglalt megállapodással a felek harmadik állam bíróságának joghatóságát kötik ki az e szerződésre vonatkozó jogviták elbírálása tekintetében. Szerinte a jelen esetben e választás semmilyen hátrányt nem jelent a munkavállaló számára, és megfelel a szerződő felek azon akaratának, hogy a szerződésre az említett állam joga legyen az irányadó.60      Amint az a 44/2001 rendelet (13) preambulumbekezdéséből kitűnik, a II. fejezet 5. szakaszának e különös szabályai arra irányulnak, hogy garantálják a munkavállaló megfelelő védelmét. A Bíróságnak a jelen ítélet 46. pontjában hivatkozott ítélkezési gyakorlata szerint e célt figyelembe kell venni az említett szabályok értelmezése során.61      A 44/2001 rendelet 21. cikke korlátozza a munkaszerződést kötő felek azon lehetőségét, hogy joghatóságot kikötő megállapodást kössenek. Ennek megfelelően az ilyen megállapodást a jogvita keletkezését követően kell megkötni, vagy ha korábban kötötték, a megállapodásnak lehetővé kell tennie a munkavállaló számára, hogy az említett szabályok által joghatósággal felruházott bíróságoktól eltérő bíróságokhoz forduljon.62      Tekintettel a 44/2001 rendelet 21. cikkének céljára, ez utóbbi feltételt – amint azt a főtanácsnok az indítványa 58. és 59. pontjában megállapította – úgy kell érteni, hogy a valamely jogvita keletkezését megelőzően kötött említett megállapodásban a munkavállaló által indított keresetek elbírálása vonatkozásában joghatósággal felruházott fórumoknak hozzá kell adódniuk a 44/2001 rendelet 18. és 19. cikkében szereplő fórumokhoz. Az ilyen megállapodásoknak tehát nem az a hatása, hogy kizárják az utóbb említett fórumok joghatóságát, hanem az, hogy kiszélesítik a munkavállalónak a joghatósággal rendelkező több bíróság közül való választásra vonatkozó lehetőségét.63      Ezenfelül a 44/2001 rendelet 21. cikkének megfogalmazásából kitűnik, hogy a joghatóságot kikötő megállapodások „lehetővé” tehetik a munkavállaló számára a rendelet 18. és 19. cikkében megjelöltektől eltérő bíróságok előtt történő perindítást. Következésképpen e rendelkezést nem lehet úgy értelmezni, hogy a joghatóságot kikötő valamely megállapodás kizárólagos módon alkalmazható, és így megtilthatja a munkavállaló számára, hogy az említett 18. és 19. cikk alapján joghatósággal rendelkező bíróságokhoz forduljon.

64      Ugyanis a munkavállaló mint gyengébb szerződő fél védelmére irányuló, a jelen ítélet 44. és 46. pontjában hivatkozott cél nem valósítható meg, ha az említett 18. és 19. cikkben szereplő fórumokat ki lehetne zárni a jogvita keletkezését megelőzően kötött, joghatóságot kikötő megállapodással.65      Egyébiránt sem a 44/2001 rendelet 21. cikkének tartalmából, sem a céljából nem következik, hogy az említett megállapodással nem lehet harmadik állam bíróságainak joghatóságát kikötni, feltéve hogy e megállapodás nem zárja ki a rendelet cikkei alapján elismert joghatóságot.66      A fentiekből következően a második kérdésre azt kell válaszolni, hogy a 44/2001 rendelet 21. cikkének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy a valamely jogvita keletkezését megelőzően kötött, joghatóságot kikötő megállapodás e rendelkezés hatálya alá tartozik, amennyiben biztosítja a munkavállaló számára annak lehetőségét, hogy az e rendelet 18. és 19. cikkében foglalt különös szabályok alapján rendesen joghatósággal rendelkező bíróságokon kívül más bíróságokhoz forduljon, beleértve adott esetben az Unió területén kívül található bíróságokat. A költségekről67      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.A fenti indokok alapján a Bíróság (nagytanács) a következőképpen határozott:1)      A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet 18. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy valamely harmadik államnak az egyik tagállam területén található nagykövetsége az e rendelkezés értelmében vett „telephelynek” minősül a nagykövetség által a küldő állam nevében kötött munkaszerződésre vonatkozó jogvitában, amennyiben a munkavállaló által ellátott feladatok nem tartoznak a közhatalom gyakorlásának körébe. Az ügyben eljáró nemzeti bíróság feladata a munkavállaló által ellátott feladatok pontos jellegének meghatározása.2)      A 44/2001 rendelet 21. cikkének 2. pontját úgy kell értelmezni, hogy a valamely jogvita keletkezését megelőzően kötött, joghatóságot kikötő megállapodás e rendelkezés hatálya alá tartozik, amennyiben biztosítja a munkavállaló számára annak lehetőségét, hogy az e rendelet 18. és 19. cikkében foglalt különös szabályok alapján rendesen joghatósággal rendelkező bíróságokon kívül más bíróságokhoz forduljon, beleértve adott esetben az Unió területén kívül található bíróságokat.Aláírások

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (harmadik tanács)2012. július 12.(*)„Polgári ügyekben folytatott igazságügyi együttműködés – Joghatóság, a határozatok elismerése és

végrehajtása – 44/2001/EK rendelet – Európai szabadalomra vonatkozó bitorlási kereset – Különös és kizárólagos joghatóság – A 6. cikk 1. pontja – Több alperes – A 22. cikk 4 pontja – A szabadalom érvényességének vitatása – 31. cikk – Ideiglenes, illetve biztosítási intézkedések”

A C-616/10. sz. ügyben,az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Rechtbank ’s-Gravenhage (Hollandia) a Bírósághoz 2010. december 29-én érkezett, 2010. december 22-i határozatával terjesztett elő az előttea Solvay SAésa Honeywell Fluorine Products Europe BV,a Honeywell Belgium NV,a Honeywell Europe NVközött folyamatban lévő eljárásban,A BÍRÓSÁG (harmadik tanács),tagjai: K. Lenaerts tanácselnök, J. Malenovský (előadó), R. Silva de Lapuerta, Juhász E. és D. Šváby bírák,főtanácsnok: P. Cruz Villalón,hivatalvezető: K. Sztranc-Sławiczek tanácsos,tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. november 30-i tárgyalásra,figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:–        a Solvay SA képviseletében W. A. Hoyng és F. W. E. Eijsvogels advocaten,–        a Honeywell Fluorine Products Europe BV Honeywell Belgium NV és Honeywell Europe NV képviseletében R. Ebbink és R. Hermans advocaten,–        a német kormány képviseletében T. Henze és J. Kemper, meghatalmazotti minőségben,–        a görög kormány képviseletében S. Chala, meghatalmazotti minőségben,–        a spanyol kormány képviseletében S. Centeno Huerta, meghatalmazotti minőségben,–        az Európai Bizottság képviseletében A.-M. Rouchaud-Joët és R. Troosters, meghatalmazotti minőségben.a főtanácsnok indítványának a 2012. március 29-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,meghozta a következőÍtéletet1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.) 6. cikke 1. pontjának, 22. cikke 4. pontjának és 31. cikkének értelmezésére vonatkozik.2        Ezt a kérelmet a belgiumi székhelyű Solvay SA (a továbbiakban: Solvay) és a hollandiai székhelyű Honeywell Fluorine Products Europe BV, a belgiumi székhelyű Honeywell Belgium NV és a szintén a belgiumi székhelyű Honeywell Europe NV (a továbbiakban: Honeywell társaságok) között egy európai szabadalom különböző részeinek bitorlása tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő. Jogi háttér A Müncheni Egyezmény3        Az európai szabadalmak megadásáról szóló, 1973. október 5-én Münchenben aláírt egyezmény (a továbbiakban: Müncheni Egyezmény), az 1. cikke értelmében, létrehozza „a szerződő államoknak a találmányi szabadalmak megadására vonatkozó közös jogrendjét”.4        A megadásra vonatkozó közös szabályokon kívül, az európai szabadalmak továbbra is azon szerződő állam nemzeti szabályozásának hatálya alá tartoznak, amelyre kiterjedően azokat megadták. E tekintetben a Müncheni Egyezmény 2. cikkének (2) bekezdése a következőket mondja ki:„Az európai szabadalom mindegyik Szerződő Államban, amelyre kiterjedően azt megadták, ugyanazzal a hatállyal rendelkezik és ugyanolyan feltételek alá esik, mint az ebben az államban megadott nemzeti szabadalom [...]”.5        Az európai szabadalom jogosultjának jogait illetően az említett egyezmény 64.  cikkének (1) és (3) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

„(1)      [...] a szabadalom jogosultja a megadásról szóló értesítés meghirdetésének napjától kezdve mindegyik Szerződő Államban, amelyre kiterjedő hatállyal a szabadalmat megadták, ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint amelyek az érintett államban nemzeti úton megadott szabadalomból erednének.[…](3)      Az európai szabadalom bitorlása esetén a nemzeti jog szerint kell eljárni.” Az uniós jog6        A 44/2001 rendelet (11), (12), (15) és (19) preambulumbekezdése a következőket tartalmazza:„(11) A joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg, és a joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a per tárgya vagy a felek szerződéses szabadsága eltérő joghatósági okot kíván meg. […](12)      Az alperes lakóhelyén kívül a bíróság és a per közötti szoros kapcsolaton alapuló vagylagos joghatósági okokat is meg kell állapítani az igazságszolgáltatás megbízható működésének előmozdítása érdekében.[…](15)      A harmonikus jogalkalmazás érdekében a párhuzamos eljárások lehetőségét el kell kerülni, és biztosítani kell, hogy ne hozzanak egymással összeegyeztethetetlen határozatot két tagállamban. […][…](19)      Biztosítani kell a [polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27-i Brüsszeli Egyezmény (HL 1972. L 299., 32. o.; a továbbiakban: Brüsszeli Egyezmény)] és e rendelet közötti folytonosságot, ennek érdekében átmeneti rendelkezéseket kell megállapítani. Ugyanez a folytonossági követelmény vonatkozik a Brüsszeli Egyezménynek az Európai Közösségek Bírósága általi értelmezésére is, és az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is [a Bíróság ezen értelmezési munkájára vonatkozó, felülvizsgált és módosított] 1971-es Jegyzőkönyvet [HL 1998. C 27., 28. o.] kell alkalmazni.”7        E rendelet 2. cikke értelmében:„(1)      E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.(2)      Arra a személyre, aki nem állampolgára annak a tagállamnak, ahol lakóhellyel rendelkezik, a tagállam állampolgáraira irányadó joghatósági szabályokat kell alkalmazni.8        A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja, amely a rendelet II. fejezetének a „Különös joghatóság” címet viselő 2. szakaszában szerepel, a következőképpen rendelkezik:„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy perelhető továbbá:1.      amennyiben több személy együttes perlése esetén az adott személy az alperesek egyike, bármely alperes lakóhelyének bírósága előtt, feltéve, hogy a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni”.9        E rendelet 22. cikkének 4. pontja szerint:„A lakóhelyre való tekintet nélkül a következő bíróságok kizárólagos joghatósággal rendelkeznek:[…]4.      olyan eljárásra, amelynek tárgya szabadalom, védjegy, formatervezési minta vagy hasonló, letétbe helyezést vagy lajstromozást igénylő jogok lajstromozása vagy érvényessége, annak a tagállamnak a bíróságai, ahol a letétbe helyezést vagy lajstromozást kérelmezték, vagy az megtörtént, illetve közösségi jogi aktus vagy nemzetközi egyezmény alapján megtörténtnek tekintendő.Az Európai Szabadalmi Hivatal [a Müncheni Egyezmény] alapján fennálló joghatóságának sérelme nélkül, az egyes tagállamok bíróságai a lakóhelyre való tekintet nélkül kizárólagos joghatósággal rendelkeznek az említett államnak megadott európai szabadalom lajstromozását vagy érvényességét érintő eljárásban”.10      Az említett rendelet 25. cikke a következőképpen hangzik:„Amennyiben valamely tagállam bíróságához olyan keresettel fordulnak, amelyre a 22.  cikk alapján más tagállam bírósága kizárólagos joghatósággal rendelkezik, a bíróság hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát.”11      Ugyanezen rendelet 31. cikke értelmében:„Valamely tagállam bíróságainál a tagállam joga alapján rendelkezésre álló ideiglenes intézkedések, beleértve a biztosítási intézkedéseket is, még akkor is kérelmezhetőek, ha e rendelet alapján az ügy érdemére más tagállam bírósága rendelkezik joghatósággal.” Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések12      A Solvay – az EP 0 858 440 számú európai szabadalom jogosultja – 2009. március 6-án a Rechtbank ’s-Gravenhage előtt bitorlási keresetet indított az említett szabadalom Dániában, Írországban, Görögországban, Luxemburgban, Ausztriában, Portugáliában, Finnországban, Svédországban,

Liechtensteinben és Svájcban érvényben lévő nemzeti részeire vonatkozóan a Honeywell társaságokkal szemben amiatt, hogy azok a Honeywell International Inc által gyártott, és az említett szabadalommal védett termékkel azonos terméket (HFC-245 fa) forgalmaztak.13      A Solvay azt rója fel a Honeywell Fluorine Products Europe BV-nek és a Honeywell Europe NV-nek, hogy Európa-szerte jogosulatlan tevékenységet folytattak, a Honeywell Belgiumnak pedig azt, hogy Észak- és Közép-Európában folytatott jogosulatlan tevékenységet.14      A Solvay ezen szabadalombitorlási eljárás keretében 2009. december 9-én arra irányuló közbenső kérelmet is benyújtott a Honeywell társaságokkal szemben, hogy a bíróság ideiglenes intézkedéssel tiltsa meg az alapjogvita eldöntéséig a határokon átnyúló szabadalombitorlást.15      A Honeywell társaságok a közbenső eljárás keretében a szóban forgó szabadalom nemzeti részeinek semmisségére hivatkoztak, anélkül azonban hogy megsemmisítés iránti keresetet nyújtottak volna be, vagy egyáltalán jelezték volna erre irányuló szándékukat, és vitatták volna az alapkeresetre és közbenső eljárásra vonatkozóan eljáró holland bíróság joghatóságát.16      E körülmények között a Rechtbank ’s-Gravenhage felfüggesztette az eljárást, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdéseket terjesztette a Bíróság elé:„A [44/2001] rendelet 6. cikkének 1. pontjával kapcsolatban:1)      Fennáll-e [a 44/2001] rendelet 6. cikkének 1. pontja értelmében vett »ellentmondó határozatok« elkülönített eljárásokban történő meghozatalának lehetősége olyan esetben, amikor különböző tagállamokban székhellyel rendelkező két vagy több társaság mindegyikének e tagállamok egyikének bírósága előtt külön-külön azt róják fel, hogy ugyanarra a termékre vonatkozó jogosulatlan tevékenységeik folytatásával megsértették egy másik tagállamban érvényben lévő európai szabadalomnak ugyanazt a nemzeti részét?A [44/2001] rendelet 22. cikkének 4. pontjával kapcsolatban:2)      Alkalmazni kell-e [a 44/2001] rendelet 22. cikkének 4. pontját külföldi szabadalomra alapított ideiglenes intézkedés (például határokon átnyúló bitorlástól való ideiglenes eltiltás) elrendelésére irányuló eljárásban, ha a kérelmezett kifogásában az érvényesített külföldi szabadalom semmisségére hivatkozik, tekintettel arra, hogy ebben az esetben az eljáró bíróság nem dönt véglegesen az érvényesített szabadalom érvényességéről, hanem csak felméri, hogy [az ezen] rendelet 22. cikkének 4. pontja szerint joghatósággal rendelkező bíróság milyen döntést hozna, és ha az eljáró bíróság véleménye szerint fennáll az ésszerű, nem elhanyagolható lehetősége annak, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság az érvényesített szabadalmat semmisnek nyilvánítja, az ideiglenes intézkedés – bitorlástól való eltiltás formájában történő – elrendelése iránti kérelmet elutasítja?3)      Az előző kérdésben említett eljárásban támaszthatók-e a [44/2001] rendelet 22. cikke 4. pontjának alkalmazhatóságára vonatkozóan a semmisségi kifogással szemben olyan alaki követelmények, amelyek értelmében ez a cikk csak akkor alkalmazható, ha [az e] rendelet 22. cikkének 4. pontja szerinti joghatósággal rendelkező bíróság előtt már benyújtottak, vagy – a bíróság által meghatározott határidőn belül – benyújtanak megsemmisítés iránti keresetet, illetve ha legalább kibocsátottak vagy kibocsátanak erre vonatkozó idézést a szabadalom jogosultja részére, vagy elegendő csupán semmisségi kifogás előterjesztése, és amennyiben elegendő, támaszthatók-e olyan követelmények az előterjesztett kifogás tartalmával szemben, hogy azt kellőképpen meg kell indokolni, és/vagy hogy e kifogás érvényesítését ne lehessen visszaélésszerűnek tekinteni?4)      Ha az első kérdésre igenlő válasz adandó: a semmisségi kifogásnak az első kérdésben említett eljárásban történő előterjesztése után azzal a következménnyel marad-e fenn a bíróságnak a szabadalombitorlási kereset elbírálására vonatkozó joghatósága, hogy (amennyiben a felperes kívánja) a szabadalombitorlási eljárást a [44/2001] rendelet 22. cikkének 4. pontja szerint joghatósággal rendelkező bíróságnak a szabadalom érvényesített nemzeti része érvényességére vonatkozó döntéséig fel kell függeszteni, vagy a keresetet el kell utasítani, mert a bíróság nem határozhat a döntés szempontjából meghatározó jelentőségű kifogásról, vagy a semmisségi kifogás előterjesztése után a bíróságnak a szabadalombitorlási keresetre vonatkozó joghatósága is megszűnik?5)      Ha [a második] kérdésre igenlő válasz adandó: [alapíthatja-e] valamely nemzeti bíróság [a 2001/44] rendelet 31. cikké[re] olyan külföldi szabadalomra alapított ideiglenes intézkedés elrendelése (például határokon átnyúló bitorlástól való eltiltás) iránti kérelem elbírálására vonatkozó joghatóságát, amellyel szemben védekezési jogalapként az érvényesített szabadalom semmisségére hivatkoznak, vagy (amennyiben megállapítható, hogy [az ezen] rendelet 22. cikke 4. pontjának alkalmazhatósága a Rechtbank[ 's-Grevenhagénak] a szabadalombitorlási kereset elbírálására vonatkozó joghatóságát nem érinti) az érvényesített külföldi szabadalom semmisségének elbírálására vonatkozó joghatóságát?6)      Amennyiben [az ötödik] kérdésre igenlő válasz adandó: milyen tényállás vagy körülmények szükségesek ahhoz, hogy a [C-391/95. sz.] Van Uden ügyben [1998. november 17-én] hozott ítélet

[EBHT 1998., I-7091. o.] 40. pontjában szereplő, a kérelmezett intézkedések tárgya és az eljáró bíróság államának területi joghatósága közötti valós összekötő kapocs fennállása megállapítható legyen?” Az előzetes döntéshozatal iránti kérdésekről Az első kérdésről17      A kérdést előterjesztő bíróság első kérdése lényegében arra irányul, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontját úgy kell-e értelmezni, hogy e rendelkezés értelmében elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatokat eredményezhet, amikor különböző tagállamokban székhellyel rendelkező két vagy több társaság mindegyikének e tagállamok egyikének bírósága előtt külön-külön azt róják fel, hogy ugyanarra a termékre vonatkozó jogosulatlan tevékenységeik folytatásával megsértették egy másik tagállamban érvényben lévő európai szabadalomnak ugyanazt a nemzeti részét.18      Elöljáróban emlékeztetni kell arra, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülése érdekében úgy rendelkezik, hogy több személy együttes perlése esetén az adott személy bármely alperes lakóhelyének bírósága előtt perelhető, feltéve, hogy a keresetek között olyan szoros kapcsolat áll fenn, hogy célszerű azokat együttesen tárgyalni és róluk együtt határozni.19      A 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontjában foglalt joghatósági szabály a célját tekintve megfelel a rendelet (12) és (15) preambulumbekezdésében megfogalmazott, a gondos igazságszolgáltatás előmozdítására, a párhuzamos eljárások lehetőségének elkerülésére, és ezáltal az elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatok elkerülésére irányuló törekvésnek (lásd a C-145/10. sz. Painer-ügyben 2011. december 1-jén hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 77. pontját).20      Másfelől az említett különös joghatósági szabályt egyrészt a 44/2001 rendelet (11) preambulumbekezdésére tekintettel kell értelmezni, amely szerint a joghatósági szabályoknak nagymértékben kiszámíthatóknak kell lenniük, és azt az elvet kell követniük, hogy a joghatóságot általában az alperes lakóhelye alapozza meg, és a joghatóságnak ezen az alapon mindenkor megállapíthatónak kell lennie, kivéve egyes pontosan meghatározott eseteket, amelyekben a per tárgya vagy a felek szerződéses szabadsága eltérő joghatósági okot kíván meg (lásd a C-98/06. sz. Freeport-ügyben 2007. október 11-én hozott ítélet [EBHT 2007., I-8319. o.] 36. pontját).21      Ezt a különös joghatósági szabályt, mivel eltérést enged az alperes lakóhelyének tagállama szerinti bíróság joghatóságát kimondó, a 44/2001 rendelet 2. cikkében foglalt elvtől, megszorítóan kell értelmezni, és nem teszi lehetővé az említett rendelet által kifejezetten szabályozott eseteken túlmenő értelmezést (lásd a fent hivatkozott Painer-ügyben hozott ítélet 74. pontját és az ott hivatkozott ítélkezési gyakorlatot).22      Ezenkívül ez a szabály nem értelmezhető úgy, hogy alkalmazása lehetővé tegye a felperes számára, hogy csupán azért indítson eljárást több alperes ellen, hogy az egyik alperest kivonja a lakóhelye szerinti bíróság joghatósága alól (lásd ebben az értelemben a 189/87. sz. Kalfelis-ügyben 1988. szeptember 27-én hozott ítélet [EBHT 1988., 5565. o.] 8. és 9. pontját; a C-51/97. sz., Réunion européenne és társai ügyben 1998. október 27-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-6511. o.] 47. pontját, valamint a fent hivatkozott Painer-ügyben hozott ítélet 78. pontját).23      Másfelől a Bíróság megállapította, hogy a nemzeti bíróság feladata a hozzá benyújtott különböző kérelmek közötti összefüggés fennállásának, vagyis elkülönített eljárások esetén az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatala veszélyének mérlegelése, és erre vonatkozóan az iratokban fellelhető minden szükséges adat figyelembevétele (lásd a fent hivatkozott Freeport-ügyben hozott ítélet 41. pontját és a fent hivatkozott Painer-ügyben hozott ítélet 83. pontját).24      A Bíróság e tekintetben azonban pontosította, hogy ahhoz, hogy a határozatokat a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontja értelmében egymásnak ellentmondónak lehessen tekinteni, nem elegendő az, hogy eltérés van közöttük a jogvita megoldását illetően, ezenfelül az is szükséges, hogy ez az eltérés ugyanazon ténybeli és jogi helyzetben álljon fenn (lásd C-539/03. sz., Roche Nederland és társai ügyben 2006. július 13-án hozott ítélet [EBHT 2006., I-6535. o.] 26. pontját; a fent hivatkozott Freeport-ügyben hozott ítélet 40. pontját és a fent hivatkozott Painer-ügyben hozott ítélet 79. pontját).25      A Bíróság egyrészt kimondta az ugyanazon helyzet fennállásának megítélésével kapcsolatban, hogy nem lehet az ugyanazon tényállás fennállására következtetni abban az esetben, ha az alperesek eltérőek, és a nekik felrótt, különböző szerződő államokban elkövetett bitorlási cselekmények sem azonosak. Másrészt a Bíróság úgy ítélte meg, hogy nem lehet az ugyanazon jogi helyzet fennállására következtetni abban az esetben, ha több szerződő állambeli bírósághoz fordulnak az ezen államokra kiterjedően megadott európai szabadalom bitorlása miatti keresetekkel, amelyeket az ezen államokban lakóhellyel rendelkező alperesek ellen általuk a területükön állítólagosan elkövetett cselekmények miatt indítanak (lásd a fent hivatkozott Roche Nederland és társai ügyben hozott ítélet 27. és 31. pontját).

26      Egy európai szabadalom ugyanis – ahogyan ez a Müncheni Egyezmény 2. cikkének (2) bekezdéséből és 64. cikkének (1) bekezdéséből világosan következik – továbbra is azon szerződő állam nemzeti szabályozásának hatálya alá tartozik, amelyben azt megadták. Ezért az európai szabadalombitorlás miatt indított kereseteket – ahogyan ez a Müncheni Egyezmény 64. cikkének (3) bekezdéséből kitűnik – minden egyes olyan állam területén hatályos nemzeti szabályozásra tekintettel kell megvizsgálni, amelyre kiterjedően a szabadalmat megadták (a fent hivatkozott Roche Nederland és társai ügyben hozott ítélet 29. és 30. pontja).27      Az olyan ügyekben, mint amilyen az alapügy, az ügy sajátosságaiból következik, hogy ugyanazon ténybeli és jogi helyzetben esetlegesen eltérően határozhatnak a jogvitáról, és ezért nem kizárt, hogy az ilyen eltérések elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatokat eredményezhetnek.28      Ugyanis – ahogyan ezt a főtanácsnok indítványának 25. pontjában kiemelte – mindkét bíróságnak az „európai szabadalom” különböző, állítólag megsértett „nemzeti részeire” vonatkozó különböző nemzeti jogokra tekintettel kellene a maga részéről megvizsgálnia a sérelmezett bitorlásokat. Így például a finn jog szerint kellene megítélniük az európai szabadalom finn részének azáltal történő megsértését, hogy a Honeywell társaságok Finnország területén ugyanolyan hamisított terméket forgalmaznak.29      A nemzeti bíróságnak ahhoz, egy olyan helyzetben, mint amilyen az alapeljárásban fennáll, az elé terjesztett különböző kérelmek közötti összefüggés fennállását, vagyis elkülönített eljárások esetén az egymásnak ellentmondó határozatok meghozatalának veszélyét mérlegelje, különösen azt a kettős körülményt kell figyelembe vennie, hogy egyrészt az alapeljárás alpereseinek külön-külön ugyanazon termékekkel szemben elkövetett, azonos bitorlási cselekményeket rónak fel, másrészt a vonatkozó bitorlási cselekményeket ugyanazon tagállamokban követték el, és ezáltal a szóban forgó európai szabadalom ugyanazon nemzeti részeit sértették meg.30      A fentiekre tekintettel az első kérdésre úgy kell válaszolni, hogy a 44/2001 rendelet 6. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés értelmében elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatokat eredményezhet, amikor különböző tagállamokban székhellyel rendelkező két vagy több társaság mindegyikének e tagállamok egyikének bírósága előtt külön-külön azt róják fel, hogy ugyanarra a termékre vonatkozó jogosulatlan tevékenységeik folytatásával megsértették egy másik tagállamban érvényben lévő európai szabadalomnak ugyanazt a nemzeti részét. A kérdést előterjesztő bíróságnak kell az iratok valamennyi releváns elemét figyelembe véve mérlegelnie azt, hogy ennek veszélye fennáll-e. A második kérdésről31      A kérdést előterjesztő bíróság második kérdése arra irányul, hogy alkalmazható-e a 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontja külföldi szabadalomra alapított ideiglenes intézkedés (például határokon átnyúló bitorlástól való ideiglenes eltiltás) elrendelésére irányuló eljárásban, ha az alapeljárás alperesei védekezésként az érvényesített külföldi szabadalom semmisségére hivatkoznak, tekintettel arra, hogy ilyen esetben az eljáró bíróság nem dönt véglegesen az érvényesített szabadalom érvényességéről, hanem csak felméri, hogy az ezen rendelet 22. cikkének 4. pontja szerint joghatósággal rendelkező bíróság milyen döntést hozna, és ha az eljáró bíróság véleménye szerint fennáll az ésszerű, nem elhanyagolható lehetősége annak, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság az érvényesített szabadalmat semmisnek nyilvánítja, akkor az ideiglenes intézkedés – bitorlástól való eltiltás formájában történő – elrendelése iránti kérelmet elutasítja.32      Márpedig magának az előzetes döntéshozatali kérdésnek és az előzetes döntéshozatalra utaló határozatnak a szövegéből következik, hogy az alapjogvita középpontjában álló kérdés a 44/2001 rendelet 31. cikkében foglalt joghatósági szabály által szabályozott ideiglenes intézkedés elrendelésére irányuló eljárásra vonatkozik.33      Következésképpen a feltett kérdést úgy kell érteni, mint amely lényegében arra irányul, hogy úgy kell-e értelmezni a 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontját, hogy az olyan körülmények között, mint amelyek az alapeljárásban fennállnak, ellentétes a rendelet 31. cikkének alkalmazásával.34      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a 44/2001 rendelet 31. cikkéből következően valamely tagállam bírósága akkor is jogosult egy ideiglenes, illetve biztosítási intézkedésről dönteni, ha e rendelet alapján az ügy érdemére más tagállam bírósága rendelkezik joghatósággal.35      Egyébiránt a 44/2001 rendelet – amint ez 22. cikkének 4. pontjából kitűnik – kizárólagos joghatósági szabályt állapít meg, amely szerint olyan eljárásra, amelynek tárgya szabadalom lajstromozása vagy érvényessége, kizárólag annak a tagállamnak a bíróságai rendelkeznek joghatósággal, ahol a letétbe helyezést vagy lajstromozást kérelmezték, vagy az megtörtént, illetve közösségi jogi aktus vagy nemzetközi egyezmény alapján megtörténtnek tekintendő.36      Ami mindenekelőtt a 44/2001 rendelet 22. cikke 4. pontjának és 31. cikkének szövegét illeti, rá kell mutatni arra, hogy ezek a rendelkezések különböző helyzeteket szabályoznak, és eltérő alkalmazási körrel

bírnak. Ezért, míg a 22. cikk 4. pontja egy pontosan meghatározott területre vonatkozó jogvitákban történő érdemi határozathozatalra irányuló joghatóság kikötését tartalmazza, a 31.  cikk az ügy érdemére vonatkozó bármely joghatóságtól függetlenül alkalmazandó.37      Egyébiránt ez a két rendelkezés nem utal egymásra.38      Továbbá a 44/2001 rendelet felépítésével kapcsolatban hangsúlyozni kell, hogy az említett rendelkezések a 44/2001 rendelet „Joghatóság” címet viselő II. fejezetében szerepelnek, és „különös rendelkezéseknek” minősülnek az ugyanezen fejezet 1. szakaszában foglalt „általános rendelkezésekhez” képest.39      Semmi nem utal azonban arra, hogy a szóban forgó rendelkezések közül az egyik általánosnak vagy különösnek minősülhetne a másikhoz képest. Ugyanazon II. fejezet két külön szakaszában – a 6., illetve a 10. szakaszban – szerepelnek ugyanis.40      A 44/2001 rendelet 31 cikke ebből következően a rendelet 22. cikkének 4. pontjához képest önálló alkalmazási körrel rendelkezik. Ez a 31. cikk ugyanis – amint a jelen ítélet 34. pontja is megállapítja – következésképpen akkor alkalmazandó, amikor az ügy érdemére vonatkozóan joghatósággal rendelkező bíróságon kívüli más bíróság egy ideiglenes, illetve biztosítási intézkedés iránti kérelemmel kapcsolatban eljár, és így az említett 22. cikk 4. pontja – amely az ügy érdemére vonatkozó joghatóságra irányul – főszabály szerint nem értelmezhető úgy, hogy eltérhetne az említett 31. cikktől, és következésképpen kizárhatná annak alkalmazását.41      Meg kell azonban vizsgálni, hogy a Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontjára vonatkozóan adott értelmezése nem vezet-e eltérő következtetésre.42      Emlékeztetni kell ugyanis arra, hogy mivel a 44/2001 rendelet a tagállamok egymás közötti viszonyában a Brüsszeli Egyezmény helyébe lép, a Bíróság által az ezen egyezmény rendelkezéseire vonatkozóan adott értelmezés az említett rendelet rendelkezéseire is érvényes, amennyiben ezen közösségi jogszabályok rendelkezései egyenértékűnek tekinthetők (lásd különösen a C-189/08. sz. Zuid-Chemie ügyben 2009. július 16-án hozott ítélet [EBHT 2009., I-6917. o.] 18. pontját; a C-292/08. sz. German Graphics Graphische Maschinen ügyben 2009. szeptember 10-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-8421. o.] 27. pontját, és a C-406/09. sz. Realchemie Nederland ügyben 2011. október 18-án hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 38. pontját).43      Márpedig a 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontja, amely a jelen kérdés megvizsgálása szempontjából releváns, a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontjával megegyező rendszert tükröz, ezenkívül a szövege is majdnem azonos. Erre az egyenértékűségre tekintettel, ezen rendelet (19) preambulumbekezdésének megfelelően biztosítani kell a két jogszabály értelmezése közötti folyamatosságot (analógia útján lásd a C-167/08. sz., Draka NK Cables és társai ügyben 2009. április 23-án hozott ítélet [EBHT 2009., I-3477. o.] 20. pontját; a C-180/06. sz. Ilsinger-ügyben 2009. május 14-én hozott ítélet [EBHT 2009., I-3961. o.] 58. pontját, valamint a fent hivatkozott Zuid-Chemie ügyben hozott ítélet 19. pontját).44      E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a Bíróság a C-4/03. sz. GAT-ügyben 2006. július 13-án hozott ítéletének (EBHT 2006., I-6509. o.) 24. pontjában, hatékony érvényesülését biztosítandó, szélesen értelmezte a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontját. Kimondta ugyanis, hogy ennek a rendelkezésnek az egyezmény rendszerében elfoglalt helyére és a kitűzött célra tekintettel, az említett rendelkezésben foglalt joghatósági szabályok kizárólagos és imperatív jelleggel rendelkeznek, amely különleges erővel köti mind a peres feleket, mind a bíróságot.45      A Bíróság egyébiránt úgy ítélte meg, hogy a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontjában foglalt kizárólagos joghatóság mindig alkalmazandó, akármilyen eljárás keretében merül is fel a szabadalom érvényességének a kérdése, akár a keresetlevélben, akár kifogás útján, a kereset megindításakor vagy bármely ezt követő későbbi szakaszban (lásd a fent hivatkozott GAT-ügyben hozott ítélet 25. pontját).46      Ezenkívül a Bíróság kifejtette, hogy annak megengedése a Brüsszeli Egyezmény rendszerén belül, hogy a szabadalmak megadásának állama szerintitől eltérő államok bíróságai járulékos jelleggel dönthessenek e szabadalom érvényességéről, megtöbbszörözné a határozatok ellentmondásosságának kockázatát is, amelyet az egyezmény éppen elkerülni igyekszik (lásd a fent hivatkozott GAT-ügyben hozott ítélet 29. pontját).47      A Bíróságnak a Brüsszeli Egyezmény 16. cikkének 4. pontjára vonatkozóan adott értelmezésére, a határozatok ellentmondásosságának e rendelkezés által elkerülni kívánt kockázatára tekintettel, és figyelembe véve a 44/2001 rendelet 22. pontja 4. cikkének és a Brüsszeli Egyezmény 16. cikke 4. pontjának tartalma közötti, a jelen ítélet 43. pontjában megállapított egyenértékűséget, meg kell állapítani, hogy a 44/2001 rendelet 22. cikke 4. pontjának a jelen ítélet 44. pontjában említett sajátos hatálya kihathat az ezen rendelet 22. cikkére kifejezetten utaló 25. cikkében foglalt joghatósági szabály és más – így különösen az említett rendelet 31. cikkében foglalt – joghatósági szabályok alkalmazására.

48      Következésképpen az a kérdés merül fel, hogy a 44/2001 rendelet 22. cikke 4. pontjának a Bíróság által értelmezett sajátos alkalmazási köre kihat-e ezen rendelet 31. cikkének alkalmazására egy olyan helyzetben, mint amilyen az alapügyben szerepel, amelyben olyan szabadalombitorlási keresetről van szó, amelynek keretében járulékosan, határokon átnyúló bitorlástól való eltiltásra irányuló ideiglenes intézkedés elrendelésével szembeni védekezési jogalapként egy európai szabadalom semmisségére hivatkoztak.49      E tekintetben rá kell mutatni arra, hogy a kérdést előterjesztő bíróság szerint az ideiglenes intézkedéssel kapcsolatban eljáró bíróság nem dönt véglegesen az érvényesített szabadalom érvényességéről, hanem csak felméri, hogy a 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontja alapján joghatósággal rendelkező bíróság erre vonatkozóan milyen döntést hozna, és ha az eljáró bíróság véleménye szerint fennáll az ésszerű, nem elhanyagolható lehetősége annak, hogy a joghatósággal rendelkező bíróság az érvényesített szabadalmat semmisnek nyilvánítja, az ideiglenes intézkedés elrendelése iránti kérelmet elutasítja.50      Ilyen körülmények között nem áll fenn határozatok ellentmondásosságának a jelen ítélet 47. pontjában hivatkozott kockázata, mivel a közbenső eljárásban eljáró bíróság által hozott ideiglenes határozat semmiképpen nem dönti el előre annak a határozatnak a tartalmát, amelyet a 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontja alapján joghatósággal rendelkező bíróságnak az ügy érdemében meg kell hoznia. Azok az indokok, amelyek miatt a Bíróság szélesen értelmezte a 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontjában foglalt joghatóságot, nem követelik meg ezért az említett rendelet 31.  cikke alkalmazásának kizárását egy olyan esetben, mint amely az alapeljárásban szerepel.51      A fenti megállapítások összességére tekintettel a második kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan körülmények között, mint amelyek az alapeljárásban fennállnak, nem ellentétes a rendelet 31. cikkének alkalmazásával. A harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik kérdésről52      A második kérdésre adott válaszra tekintettel a harmadik, a negyedik, az ötödik és a hatodik kérdést nem kell megválaszolni. A költségekről53      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.A fenti indokok alapján a Bíróság (harmadik tanács) a következőképpen határozott:1)      A polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet 6. cikkének 1. pontját úgy kell értelmezni, hogy e rendelkezés értelmében elkülönített eljárásokban hozott, egymásnak ellentmondó határozatokat eredményezhet, amikor különböző tagállamokban székhellyel rendelkező két vagy több társaság mindegyikének e tagállamok egyikének bírósága előtt külön-külön azt róják fel, hogy ugyanarra a termékre vonatkozó jogosulatlan tevékenységeik folytatásával megsértették egy másik tagállamban érvényben lévő európai szabadalomnak ugyanazt a nemzeti részét. A kérdést előterjesztő bíróságnak kell az iratok valamennyi releváns elemét figyelembe véve mérlegelnie azt, hogy ennek veszélye fennáll-e.2)      A 44/2001 rendelet 22. cikkének 4. pontját úgy kell értelmezni, hogy az olyan körülmények között, mint amelyek az alapeljárásban fennállnak, nem ellentétes a rendelet 31.  cikkének alkalmazásával.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (első tanács)2012. március 15.(*)„Joghatóság és a határozatok elismerése a polgári és kereskedelmi ügyekben – Bírósági iratok hirdetményi kézbesítése – Az alperes valamely tagállam területén lévő ismert lakóhelyének vagy tartózkodási helyének hiánya – Joghatóság »jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben« – A személyiségi jogok esetleges megsértése tárgyában benyújtott kereset esetében, amely jogsértésre fényképeknek internetes oldalon való elhelyezésével került sor – Azon hely, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet”A C-292/10. sz. ügyben,az EUMSZ 267.cikk cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Landgericht Regensburg (Németország) a Bírósághoz 2010. június 11-én érkezett, 2010. május 17-i határozatával terjesztett elő az előtteGésCornelius de Visserközött folyamatban lévő eljárásban,A BÍRÓSÁG (első tanács),tagjai: A. Tizzano tanácselnök, M. Safjan (előadó), A. Borg Barthet, J.-J. Kasel és M. Berger bírák,főtanácsnok: P. Cruz Villalón,hivatalvezető: Fülöp B. tanácsos,tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. május 25-i tárgyalásra,figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:–        a dán kormány képviseletében C. Vang, meghatalmazotti minőségben,–        Írország képviseletében D. O’Hagan, meghatalmazotti minőségben, segítője: A. Collins SC és M. Noonan BL,–        az olasz kormány képviseletében G. Palmieri, meghatalmazotti minőségben, segítője: S. Varone avvocato dello Stato,–        a luxemburgi kormány képviseletében C. Schiltz, meghatalmazotti minőségben,–        a magyar kormány képviseletében Fehér M. Z., Szíjjártó K. és Molnár K., meghatalmazotti minőségben,–        a holland kormány képviseletében C. Wissels, meghatalmazotti minőségben,–        az Európai Bizottság képviseletében M. Wilderspin és S. Grünheid, meghatalmazotti minőségben,tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,meghozta a következőÍtéletet1        Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem az EUSZ 6. cikk és az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta) 47. cikkének, a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8-i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv) (HL L 178., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 13. fejezet, 25. kötet, 399. o.) 3. cikke (1) és (2) bekezdésének, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet (HL 2001. L 12., 1. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 4. kötet, 42. o.; helyesbítés: HL L 242., 2006.9.5., 6. o. és HL L 124., 2011.5.13., 47. o.) 4. cikke (1) bekezdésének, 5. cikke 3. pontjának és 26. cikke (2) bekezdésének, valamint a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló, 2004. április 21-i 805/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 143., 15. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 7. kötet, 38. o.) 12. cikkének értelmezésére irányul.2        Ezt a kérelmet a G és C. de Visser között olyan fényképek internetes oldalon való elhelyezése miatti felelősség megállapítása iránti kereset tárgyában folyamatban lévő jogvitában terjesztették elő, amely fényképeken G részben meztelenül látható. Jogi háttér Az uniós jog A 2000/31 irányelv3        A 2000/31 irányelv (23) preambulumbekezdése a következőt mondja ki:„Ennek az irányelvnek nem célja, hogy a kollíziós nemzetközi magánjog terén további szabályokat állapítson meg, és nem foglalkozik a Bíróságok hatáskörével sem; a nemzetközi magánjog szabályai szerint megállapított alkalmazandó jog rendelkezései nem korlátozhatják az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások nyújtásának ebben az irányelvben rögzített szabadságát.”

4        Ezen irányelv 1. cikke (1) bekezdésének megfelelően az irányelv „a belső piac megfelelő működéséhez kíván hozzájárulni az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások tagállamok közötti szabad mozgásának biztosítása által”.5        Az említett irányelv 1. cikke (4) bekezdésének szövege a következő:„Ez az irányelv nem állapít meg újabb nemzetközi magánjogi szabályokat, és nem foglalkozik a Bíróságok [helyesen: bíróságok] hatáskörével.”6        Ugyanezen irányelv „Belső piac” címet viselő 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:„Minden tagállam biztosítja, hogy a területén letelepedett szolgáltatók által nyújtott, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások megfeleljenek azoknak az adott tagállamban alkalmazandó nemzeti rendelkezéseknek, amelyek beletartoznak a szabályozott területbe.”7        A 2000/31 irányelv 3. cikke (2) bekezdésének szövege a következő:„A tagállamok nem korlátozhatják a szabályozott területtel összefüggő okokból az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások másik tagállamból történő nyújtásának szabadságát.” A 44/2001 rendelet8        A 44/2001 rendelet (2) preambulumbekezdése a következőt mondja ki:„A joghatóságra és a határozatok elismerésére vonatkozó nemzeti jogszabályok között fennálló egyes különbségek akadályozzák a belső piac megfelelő működését. A polgári és kereskedelmi ügyekben az e rendelet hatálya alá tartozó tagállamok határozatainak gyors és egyszerű elismerése és végrehajtása céljából elengedhetetlenül szükségesek a joghatósági összeütközésre vonatkozó szabályok egységesítésére és az alaki követelmények egyszerűsítésére irányuló rendelkezések.”9        E rendelet 2. cikke értelmében:„(1)      E rendelet rendelkezéseire is figyelemmel valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam bíróságai előtt perelhető.(2)      Arra a személyre, aki nem állampolgára annak a tagállamnak, ahol lakóhellyel rendelkezik, a tagállam állampolgáraira irányadó joghatósági szabályokat kell alkalmazni.”10      Az említett rendelet 3. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállam bíróságai előtt kizárólag e fejezet 2–7. szakaszában megállapított rendelkezések alapján perelhető.”11      Ugyanezen rendelet 4. cikkének szövege a következő:„(1)      Ha az alperes nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban, valamennyi tagállam bíróságainak joghatóságát a 22. és 23. cikk alapján az adott tagállam joga határozza meg.(2)      Ilyen alperessel szemben, valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező bármely személy, állampolgárságára való tekintet nélkül, az adott tagállam állampolgáraihoz hasonló módon igénybe veheti az állam hatályos joghatósági szabályait, különösen az I. mellékletben meghatározott szabályokat.”12      A 44/2001 rendelet II. fejezetének „Különös joghatóság” címet viselő 2. szakasza 5. cikkének (3) bekezdése a következőt írja elő:„Valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező személy más tagállamban perelhető:[...]3.      jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekben annak a helynek a bírósága előtt, ahol a káresemény bekövetkezett vagy bekövetkezhet”.13      A rendeletnek az említett II. fejezetben található, „A joghatóság és az elfogadhatóság vizsgálata” címet viselő 8. szakaszában szereplő 26. cikkének szövege a következő:„(1)      Amennyiben a valamely tagállamban lakóhellyel rendelkező alperes ellen másik tagállam bíróságán indítanak peres eljárást, és az alperes a bíróság előtt nem jelenik meg, a bíróság hivatalból megállapítja joghatóságának hiányát, kivéve ha e rendelet rendelkezései alapján joghatósággal rendelkezik.(2)      A bíróság mindaddig felfüggeszti az eljárást, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy az alperes a védelméről történő gondoskodáshoz megfelelő időben kézhez vehette az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot, illetve valamennyi szükséges intézkedést megtették ennek érdekében.(3)      Amennyiben az eljárást megindító iratot, illetve azzal egyenértékű iratot e rendelet alapján egyik tagállamból a másikba kellett továbbítani, a (2) bekezdés rendelkezései helyett a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről szóló, 2000. május 29-i 1348/2000/EK tanácsi rendelet [HL L 160., 37. o.; magyar nyelvű különkiadás 19. fejezet, 1. kötet, 227. o.] 19. cikkét kell alkalmazni.(4)      Amennyiben az 1348/2000/EK rendelet rendelkezései nem alkalmazhatók, a bírósági és bíróságon kívüli iratoknak polgári és kereskedelmi ügyekben külföldön történő kézbesítéséről szóló, 1965. november 15. napján kötött Hágai Egyezmény [a továbbiakban: 1965. évi Hágai Egyezmény] 15.  cikkét

kell alkalmazni, amennyiben az eljárást megindító iratot, illetve azzal egyenértékű iratot az említett egyezmény alapján kellett továbbítani.”14      A 44/2001 rendelet „Elismerés és végrehajtás” címet viselő III. címében szerepel a 34. cikk, amelynek 2. pontja előírja, hogy a határozat nem ismerhető el, amennyiben:„a határozatot az alperes távollétében hozták, amennyiben az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot nem kézbesítették az alperes részére megfelelő időben ahhoz, hogy védelméről gondoskodhasson, kivéve ha az alperes elmulasztotta a határozatot megtámadó eljárás kezdeményezését, annak ellenére, hogy lehetősége lett volna rá”.15      A 44/2001 rendelet 59. cikke a következőképpen rendelkezik:„(1)      Annak megállapítása során, hogy a fél rendelkezik-e lakóhellyel abban a tagállamban, amelynek bíróságához fordultak, a bíróság saját belső jogát alkalmazza.(2)      Amennyiben a fél nem rendelkezik lakóhellyel abban a tagállamban, amelynek bíróságához fordultak, annak megállapítása során, hogy a fél más tagállamban rendelkezik-e lakóhellyel, a bíróság az említett másik tagállam jogát alkalmazza.” A 805/2004 rendelet16      A 805/2004 rendelet 1. cikke értelmében a rendelet célja a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozása annak érdekében, hogy minimumszabályok megállapítása révén lehetővé váljon a határozatok, bírósági egyezségek és közokiratok szabad mozgása a tagállamok között, anélkül hogy a végrehajtás szerinti tagállamban az elismerést és a végrehajtást megelőzően bármely közbenső eljárás meghozatalára [helyesen: lefolytatására] lenne szükség.17      A rendelet „A végrehajthatóvá nyilvánítási eljárás eltörlése” címet viselő 5. cikkének szövege a következő:„A származási tagállamban európai végrehajtható okiratként hitelesített határozatot a többi tagállamban a végrehajthatóvá nyilvánítás szükségessége és az elismerés megtámadhatóságának lehetősége nélkül el kell ismerni és végre kell hajtani.”18      Az említett rendelet 12. cikke (1) bekezdésének szövege a következő:„A 3. cikk (1) bekezdésének b) vagy c) pontja értelmében nem vitatott követelésre vonatkozó határozat kizárólag akkor hitelesíthető európai végrehajtható okiratként, ha a származási tagállamban lefolytatott bírósági eljárás megfelel az e fejezetben meghatározott eljárási követelményeknek.”19      A 805/2004 rendelet 14. cikkének (1) és (2) bekezdése értelmében:„(1)      Az eljárást megindító irat vagy azzal egyenértékű irat, valamint a bírósági tárgyalásra való idézés a következő módok valamelyikével is kézbesíthető az adós részére:a)      személyes kézbesítés az adós személyes címére, az adóssal egy háztartásban élő vagy az ott foglalkoztatott személyek részére;b)      ha az adós önálló munkavégző vagy jogi személy, személyes kézbesítés az adós üzlethelyiségében, az adós alkalmazásában álló személyek részére;c)      az irat elhelyezése az adós levélszekrényében;d)      az irat elhelyezése egy postahivatalban vagy az illetékes hatóságoknál, és az adós levélszekrényében egy írásos értesítés elhelyezése a letétről, azzal a feltétellel, hogy az írásos értesítés egyértelműen bírósági iratként jelöli meg az irat jellegét, illetve utal arra, hogy a kézbesítés ezen értesítéssel megtörténtnek tekintendő, és ezáltal a határidők számítása megkezdődött;e)      postai kézbesítés a (3) bekezdés szerinti bizonyíték [helyesen: igazolás] nélkül, ha az adós címe a származási tagállamban van;f)      a kézbesítést automatikus megerősítő rendszerrel igazoló elektronikus értesítés, feltéve hogy az adós előzetesen kifejezetten elfogadta e kézbesítési módot.(2)      E rendelet alkalmazásában az (1) bekezdés szerinti kézbesítés nem elfogadható, ha az adós címe nem ismert kellő bizonyossággal.”Az 1393/2007/EK rendelet20      A tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben a bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről (iratkézbesítés), és az 1348/2000/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2007. november 13-i 1393/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (HL L 324., 79. o.) 1. cikkének (2) bekezdése értelmében a rendelet nem alkalmazható, ha az irat címzettjének címe ismeretlen.21      Az 1393/2007 rendelet „A megjelenést elmulasztó alperes” címet viselő 19. cikkének szövege a következő:„(1)      Amennyiben e rendelet rendelkezései alapján idézést [helyesen: eljárást megindító iratot] vagy azzal egyenértékű iratot kézbesítés céljából egy másik tagállamba kellett továbbítani, és az alperes nem jelent meg, határozat addig nem hozható [helyesen: a bíróságnak mindaddig fel kell függesztenie az eljárást], amíg megállapítást nem nyer, hogy:

a)      az iratot olyan módon kézbesítették, amelyet az átvevő tagállam belső joga a saját területén keletkezett iratoknak az ott tartózkodó személyek részére történő kézbesítésére előír; vagyb)      az iratot ténylegesen átadták az alperes számára, vagy azt eljuttatták a lakóhelyére az e rendelet által előírt valamely más módon,és az iratot mindkét esetben megfelelő időben kézbesítették vagy adták át ahhoz, hogy az alperes védekezést terjeszthessen elő.(2)      Bármely tagállam a 23. cikk (1) bekezdésének megfelelően közölheti, hogy a bíróság az (1) bekezdés rendelkezéseitől függetlenül akkor is hozhat határozatot, ha nem kapott igazolást a kézbesítésről vagy az átadásról, amennyiben a következő feltételek mindegyike teljesül:a)      az iratot az e rendeletben előírt módok egyikén továbbították;b)      az irat továbbításának időpontja óta eltelt egy olyan időtartam, amelyet a bíróság az adott esetben megfelelőnek tekint, de legalább hat hónap;c)      semmiféle igazolás nem érkezett, az annak az átvevő tagállam illetékes hatóságai vagy szervei útján való beszerzésére irányuló minden ésszerű intézkedés ellenére sem.(3)      Az (1) és a (2) bekezdéstől függetlenül a bíróság sürgős esetben ideiglenes vagy biztosítási intézkedést rendelhet el.(4)      Amennyiben e rendelet rendelkezései alapján idézést [helyesen: eljárást megindító iratot] vagy azzal egyenértékű iratot kézbesítés céljából egy másik tagállamba kellett továbbítani, és határozatot hoztak olyan alperessel szemben, aki nem jelent meg, a bíróság mentesítheti az alperest a jogorvoslati [helyesen: jogvesztő] határidő elmulasztásának következményei alól, amennyiben a következő feltételek teljesülnek:a)      az alperes – önhibáján kívül – nem értesült időben az iratról ahhoz, hogy védekezést terjesszen elő, vagy a határozatról ahhoz, hogy jogorvoslattal élhessen; ésb)      az alperes védekezése a kereset érdemi részéről nem tűnik [helyesen: az alperes által előterjesztett jogalapok nem tűnnek] megalapozatlannak.Mentesítésre [helyesen: jogvesztő határidő módosítására] irányuló kérelem csak ésszerű határidőn belül nyújtható be azt követően, hogy az alperes tudomást szerzett a határozatról.Minden tagállam a 23. cikk (1) bekezdésének megfelelően közölheti, hogy a kérelmet elutasítja [helyesen: a kérelem elfogadhatatlan], ha azt a közleményében megjelölt határidő lejárta után nyújtják be; ez a határidő azonban nem lehet rövidebb, mint a határozat keltétől [helyesen: meghozatalától] számított egy év.(5)      A (4) bekezdés nem alkalmazható a személyállapot [helyesen: személyi állapotának, jog- és cselekvőképességének ] tárgyában hozott határozatokra.” A nemzeti jog22      A német polgári perrendtartás (Zivilprozessordnung) 185., 186. és 188. §-a a hirdetményi kézbesítés tárgyában a következő rendelkezéseket tartalmazza:„185. § Hirdetményi kézbesítésA kézbesítésre nyilvános hirdetmény útján is sor kerülhet (hirdetményi kézbesítés),amennyiben1.      a fél lakóhelye ismeretlen, az érintett iratot pedig nem lehet képviselő vagy perbeli eljárásra meghatalmazott képviselő részére kézbesíteni,2.      a cégjegyzékbe valamely belföldi székhelyet bejelenteni köteles jogi személyek esetében a kézbesítés sem a bejegyzett címre, sem a kézbesítési megbízott cégjegyzékben feltüntetett címére, sem más –  kutatás lefolytatása nélkül ismert – belföldi címre nem lehetséges,3.      a külföldre történő kézbesítés nem lehetséges, vagy minden valószínűség szerint eredménytelennek mutatkozik, vagy4.      a kézbesítésre azért nem kerülhet sor, mert a kézbesítés helye a bírósági szervezet felépítéséről szóló törvény 18–20. §-a értelmében nem perelhető személy lakása.186. § A hirdetményi kézbesítés jóváhagyása és végrehajtása1)      Az eljáró bíróság határoz a hirdetményi kézbesítés engedélyezéséről vagy az engedélyezés megtagadásáról. Ez a határozat tárgyalás mellőzésével is meghozható.2)      A hirdetményi kézbesítésre az értesítésnek a hirdetőtáblán való kifüggesztésével, illetve ezen értesítésnek a nyilvánosság által a bíróságon hozzáférhető elektronikus tájékoztató rendszerbe való bevitelével kerül sor. Az értesítést a bíróság által hirdetmények céljából működtetett elektronikus tájékoztatási és kommunikációs rendszerben is közzé lehet tenni. Az értesítésnek fel kell tüntetnie az alábbiakat:1. a kézbesítés címzettje,2. a kézbesítés címzettjének neve és utolsó ismert címe,3. az irat kelte, ügyszáma, valamint a jogvita tárgyának megjelölése, és

4. az a helyiség, ahol az iratba be lehet tekinteni.Az értesítésben fel kell tüntetni, hogy valamely iratot hirdetmény útján kézbesítenek, valamint hogy olyan határidők számítása kezdődhet meg, amelyek lejárta jogvesztést eredményezhet. Idézés kézbesítése esetén az értesítésnek fel kell tüntetnie, hogy az irat határnapra szóló idézést tartalmaz, amelynek elmulasztása hátrányos jogkövetkezményekkel járhat.3)      Az iratokba fel kell jegyezni az értesítés kifüggesztésének időpontját, valamint az értesítés levételének időpontját.[...]188. § A hirdetményi kézbesítés időpontjaAz iratot az értesítés kifüggesztésétől számított egy hónap elteltével kézbesítettnek tekintendő. Az eljáró bíróság ennél hosszabb határidőt is megállapíthat.”23      A német polgári perrendtartásnak az „Alperes távollétében hozott határozat” címet viselő 331.  §-a a következőképpen rendelkezik:„(1)      Ha a felperes kérelme arra irányul, hogy a tárgyaláson meg nem jelenő alperessel szemben mulasztási ítéletet hozzanak, a felperes által felhozott tények valóságtartalmát elfogadottnak kell tekinteni. Ez a szabály nem vonatkozik a bíróság 29. § (2) bekezdésén, illetve a 38. §-on alapuló illetékességének megalapozására szolgáló tényekre.(2)      Amennyiben a felperes által előadott érvek az előterjesztett kérelmek tekintetében alapot biztosítanak, azoknak helyt kell adni; ellenkező esetben a keresetet el kell utasítani.(3)      Amennyiben – a 276. § (1) bekezdésének első mondatával és (2) bekezdésével ellentétben – az alperes nem jelezte ésszerű időn belül, hogy a keresettel szemben védekezni kíván, a bíróság –  a felperes kérelmére – tárgyalás mellőzésével határoz; ezt a szabályt nem lehet alkalmazni akkor, ha az alperes nyilatkozata még a bírák által aláírt ítéletnek a hivatal részére történő továbbítását megelőzően megérkezik a bírósághoz. A kérelmet az eljárást megindító iratban is elő lehet terjeszteni. A bíróság akkor is határozhat tárgyalás mellőzésével, ha a felperes által előterjesztett érvelés nem alapozza meg a valamely járulékos kérelemre vonatkozó kereseti kérelmeit, feltéve hogy a felperest a határozathozatal előtt tájékoztatták erről a lehetőségről.” Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések24      C. de Visser a www.*****.de honlap domainjének jogosultja és a honlapért felelős személy. E honlap „Fotos und Videos” (Fotók és videók) linkje alatt megtalálható G fényképe. A „für weitere Fotos hier klicken” (kattints ide a további fotókért) linkre kattintva a honlapon különböző fényképek találhatók a felperesről, amelyeken a felperes részben meztelenül látható.25      Ennek hátterében az áll, hogy G 2003 körül érdeklődött C. de Visser honlapja és szolgáltatásai iránt, és ezért kapcsolatba lépett vele. A későbbiekben ez utóbbi munkatársnője, illetve egy, a C.  de Visser által megbízott fényképész „für eine Party” (egy partira) történő felhasználás céljából fényképeket készített G-ről Németországban. G azonban soha nem járult hozzá ahhoz, hogy ezeket a fényképeket közzétegyék. A szóban forgó fényképek interneten való elhelyezéséről soha nem beszéltek vele, és így konkrét megállapodást sem kötöttek e vonatkozásban.26      G-t csak 2009-ben szembesítették munkatársai az interneten elhelyezett, szóban forgó fényképekkel.27      Mind a szóban forgó honlap impresszumában, mind pedig a DENIC (a .de-t nyilvántartó szervezet) adatbázisában G. S. N***** szerepel „Admin-C-ként” (adminisztrációért felelős személy), Dortmundban (Németország) található címmel. A dortmundi telefonkönyvben azonban senki nem található ilyen néven.28      Nem ismert, hogy hol található az a szerver, amelyen a honlapot tárolják.29      A www.*****.de honlapon található impresszumban C. de Visser a domain-név jogosultjaként egy terneuzeni (Hollandia) címmel és egy venlói (Hollandia) levelezési címmel szerepel. A kézbesítés e címekre azonban nem volt lehetséges, mivel a postai küldemények „a címzett ezen a címen ismeretlen” jelzéssel érkeztek vissza. A Holland Királyság müncheni (Németország) konzulátusa – megkeresés alapján – közölte, hogy C. de Visser semmilyen hollandiai népesség-nyilvántartásban nem szerepel.30      A költségmentesség G számára történő megadását követően a kérdést előterjesztő bíróság 2010. február 8-i végzésével elrendelte az eljárást megindító irat hirdetményi kézbesítését, valamint írásbeli előzetes eljárás lefolytatását. Ezt megelőzően a költségmentesség iránti kérelemre irányuló eljárás keretében hiába próbálták meg C. de Visser részére a keresettervezetet szokásos postai úton – különböző címeire – kézbesíteni.31      Az eljárást megindító irat hirdetményi kézbesítésére – a német polgári perrendtartásnak megfelelően – az e kézbesítésre vonatkozó értesítésnek a Landgericht Regensburg hirdetőtábláján 2010. február 11. és 2010. március 15. között történő kifüggesztésével került sor. Az előzetes döntéshozatalra utaló határozat elfogadásának napján a C. de Visser számára védekezési szándékának bejelentésére vonatkozóan az említett kézbesítésben kitűzött határidők ez utóbbi válasza nélkül lejártak. A kérdést

előterjesztő bíróság szerint – e körülményekre figyelemmel – abból kell kiindulni, hogy C. de Vissernek mindeddig nincs tudomása a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárásról.32      Ez a bíróság hozzáteszi, hogy ha az eljárást megindító irat nemzeti jog szerinti hirdetményi kézbesítése lehetőségének az uniós jog szabályaival szemben háttérbe kellene szorulnia, úgy nem létezne más lehetőség G számára, mint hogy C. de Visser olyan egyéb címeit közölje, ahová a kézbesítést teljesíteni lehet, ami – mivel nem ismeri ezeket a címeket, illetve azokat nem tudja meghatározni – valószínűleg lehetetlen lenne a számára. Márpedig elképzelhető, hogy ez összeegyeztethetetlen a Charta 47. cikkének első bekezdésével, mivel ez esetben G-t ténylegesen megfosztanák a számára garantált, hatékony bírósági jogorvoslathoz való jogtól.33      Egyebekben a Landgericht Regensburg – mivel kételyei merültek fel a 44/2001 rendelet alkalmazására és értelmezésére, valamint az alapeljárás tárgyát képező keresetre alkalmazandó anyagi jog meghatározására vonatkozóan – úgy határozott, hogy felfüggeszti az eljárást, és a következő kérdéseket terjeszti a Bíróság elé előzetes döntéshozatalra:„1)      Ellentétes-e [az EUSZ-nak] […] a […] Charta 47. cikke második bekezdésének első mondatával összefüggésben értelmezett 6. cikke (1) bekezdése első albekezdésének első félmondatával vagy más európai jogi rendelkezésekkel egy a nemzeti jog szerinti ún. hirdetményi kézbesítés (a kézbesítésről szóló értesítésnek a kézbesítést elrendelő bíróság hirdetőtábláján egy hónapra történő kifüggesztése a német polgári perrendtartás 185–188. §-a szerint), ha egy (kezdődő) polgári jogi jogvita alperese ugyan a honlapján egy, az Európai Unió területén […] található címet tüntet fel, azonban a kézbesítés az ott-tartózkodása hiányában nem lehetséges, és egyébként sem állapítható meg, hogy az alperes éppen hol tartózkodik?2)      A[z első] […] kérdésre adandó igenlő válasz esetén:A nemzeti bíróságnak a hirdetményi kézbesítést megengedő nemzeti rendelkezések alkalmazását a Bíróság eddigi ítélkezési gyakorlatának (legutóbb a C-341/06. sz. Petersen-ügyben 2010. január 12-én [EBHT 2010., I-47. o.]) megfelelően akkor is mellőznie kell-e, ha a nemzeti jog ilyen mellőzésre vonatkozó hatáskört csak a Bundesverfassungsgerichtnek biztosít?És:Kell-e a felperesnek közölnie a bírósággal a kereset ismételt kézbesítése végett az alperes új, kézbesítésre alkalmas címét ahhoz, hogy a jogait érvényesíthesse, mivel a nemzeti jog szerint hirdetményi kézbesítés hiányában és az alperes tartózkodási helyének ismerete nélkül az eljárás lefolytatása nem lenne lehetséges?3)      A[z első] […] kérdésre adandó nemleges válasz esetén: ellentétes-e a jelen ügyben a […] 44/2001 […] rendelet […] 26. cikkének (2) bekezdésével a német polgári perrendtartás 331. §-a szerinti olyan mulasztási ítélet meghozatala, amely a […] 805/2004 […] rendelet […] szerinti nem vitatott követelésre vonatkozó végrehajtható okiratnak minősül, amennyiben a kereset legalább 20 000 euró összegű fájdalomdíj (nem vagyoni kár megtérítése) és kamata, továbbá 1419,19 euró ügyvédi munkadíj és kamata megfizetésére irányul?A következő kérdéseket azzal a feltétellel terjesztik a Bíróság elé, hogy a jogvita a felperes részéről a Bíróság által a[z elsőtől a harmadik] kérdésekre adott válaszoknak megfelelően lefolytatható:4)      A 44/2001 rendeletet – a 4. cikkének (1) bekezdésére és az 5. cikkének 3. pontjára figyelemmel – kell-e alkalmazni azokra az esetekre is, amelyekben a polgári per olyan alperesét perlik egy honlap üzemeltetése miatt abbahagyásra kötelezés, tájékoztatás adása és fájdalomdíj megfizetése iránt, aki ugyan (feltehetően) az EUSZ 9. cikk második mondata értelmében uniós állampolgár, azonban a tartózkodási helye ismeretlen, és ezért az is elképzelhető, de semmiképpen sem biztos, hogy jelenleg az Unió területén kívül és a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a bírósági határozatok végrehajtásáról szóló, 1988. szeptember 16-i Luganói Egyezmény (a továbbiakban: Luganói Egyezmény) Unión kívüli alkalmazási területén kívül tartózkodik, ahogy ismeretlen annak a nyilvánvalóan az Unió területén található szervernek a pontos fellelhetősége is, amelyen a honlapot tárolják?5)      Ha a 44/2001 rendelet alkalmazható ebben az esetben: a személyiségi jogok valamely internetes honlap tartalma általi (lehetséges) megsértése esetén [e] rendelet 5. cikkének 3. pontjában foglalt »ahol a káresemény […] bekövetkezhet« fordulatot úgy kell-e értelmezni, hogy:a […] [felperes] bármely olyan tagállam bírósága előtt előterjeszthet a honlap üzemeltetőjével […] szemben abbahagyásra kötelezés, tájékoztatás adása és kártérítés megfizetése iránti keresetet, ahol a honlap letölthető, függetlenül attól, hogy az üzemeltető hol (az Unió területén belül vagy kívül) telepedett le,vagyazon tagállam bíróságai vonatkozásában, amelyben az alperes nem minősül letelepedett személynek, vagy semmi nem támasztja alá azt, hogy az alperes ebben a tagállamban tartózkodik, a joghatóság

megállapításának az a feltétele, hogy a műszakilag lehetséges letölthetőségen túlmenően a kifogásolt tartalomnak vagy a honlapnak a bíróság államához való sajátos kötődése (belföldi kötődés) álljon fenn?6)      Ha egy ilyen sajátos belföldi kötődés szükséges: milyen szempontok szerint határozható meg ez a kötődés?Attól függ a belföldi kötődés, hogy a kifogásolt honlap az üzemeltető rendelkezésének megfelelően célzottan a bíróság államának internetfelhasználóira (is) irányul-e, vagy elegendő, hogy a honlapról letölthető információk objektív kötődést mutassanak a bíróság államához abban az értelemben, hogy az ellentétes érdekeknek – a felperes személyiségi jogainak tiszteletben tartásához fűződő érdekének és az üzemeltető honlapja kialakításához fűződő érdekének – az összeütközése az egyedi eset körülményei, különösen a kifogásolt honlap tartalma alapján a bíróság államában ténylegesen bekövetkezett vagy bekövetkezhet, illetve azáltal következett be, hogy a személyiségi jogaiban megsértett személyek egy vagy több ismerőse tudomást szerzett a honlap tartalmáról?7)      Függ-e a különös belföldi kötődés megállapítása a kifogásolt honlapnak a bíróság államában történő letöltéseinek számától?8)      Abban az esetben, ha a kérdést előterjesztő bíróság a kereset vonatkozásában az előbbi kérdések alapján joghatósággal rendelkezik: a Bíróságnak a C-68/93. sz., Shevill és társai ügyben 1995. március 7-én hozott ítéletében (EBHT 1995., I-415. o.) foglalt jogelvek érvényesek-e a fent leírt esetben is?9)      Ha a bíróság joghatóságának megállapításához nem szükséges a különös belföldi kötődés, vagy ha a megállapításához elegendő, hogy a kifogásolt információk objektív kötődést mutatnak a bíróság államához abban az értelemben, hogy az ellentétes érdekek összeütközése a bíróság államában az egyedi eset körülményei, különösen a kifogásolt honlap tartalma alapján ténylegesen bekövetkezett vagy bekövetkezhet, illetve azáltal következett be, hogy a személyiségi jogaiban megsértett személyek egy vagy több ismerőse tudomást szerzett a honlap tartalmáról, és a különös belföldi kötődés megállapításának nem feltétele a kifogásolt honlapnak a bíróság államában történő minimális számú letöltése, vagy a 44/2001 rendelet a jelen ügyre egyáltalán nem alkalmazható:A […] 2000/31 […] irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy e rendelkezéseknek kollíziós jelleget kell tulajdonítani abban az értelemben, hogy a nemzeti kollíziós szabályok háttérbe szorításával a magánjog területén is a származási országban hatályos jog kizárólagos alkalmazását rendelik el,vagye rendelkezések esetében anyagi jogi szintű korrekcióról van szó, amely a nemzeti kollíziós szabályok szerint alkalmazandónak nyilvánított jog anyagi jogi következményét tartalmilag módosítja, és a származási ország rendelkezéseire korlátozza?10)      Abban az esetben, ha a […] [2000/31] irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése kollíziós jellegű:A hivatkozott rendelkezések csupán a származási országban hatályos anyagi jog kizárólagos alkalmazását vagy az ott hatályos kollíziós szabályok alkalmazását is elrendelik, amelynek következményeként megmarad annak lehetősége, hogy a származási ország joga a rendeltetési ország jogára utaljon?11)      Abban az esetben, ha a […] [2000/31] irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdése kollíziós jellegű:A szolgáltató letelepedési helyének meghatározásakor a (feltehető) jelenlegi tartózkodási helyét, a felperesről készült fényképek közzétételének kezdetekor fennállt tartózkodási helyét, vagy annak a szervernek a (feltehető) fellelhetőségét kell figyelembe venni, amelyen a honlapot tárolják?”34      A Bíróság Hivatala 2011. október 28-i levelében továbbította a kérdést előterjesztő bíróság számára a C-509/09. és C-161/10. sz., EDate Advertising és társai egyesített ügyekben 2011. október 25-én hozott ítélet (az EBHT-ban még nem tették közzé) egy példányát, és felkérte, hogy jelezze azt, hogy ezen ítélet tükrében fenn kívánja-e tartani az 5–11. előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdését.35      A kérdést előterjesztő bíróság a Bírósághoz 2011. november 10-én, illetve 16-án beérkezett 2011. november 10-i, illetve 16-i határozatában arról tájékoztatta a Bíróságot, hogy 5–10. kérdését visszavonja, 11. kérdését azonban az alábbi átfogalmazásban tartja fenn:„A Bíróságnak a […] [fent hivatkozott] EDate Advertising [és társai] ügyben […] hozott ítéletére tekintettel a 2000/31 […] irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy amennyiben ismeretlen a szolgáltató letelepedésének helye, és amennyiben lehetetlen, hogy az az […] Unió területén kívül található, a szabályozott területen alkalmazandó jog kizárólag azon tagállam jogából ered, amelyben a sérelmet szenvedett személy lakóhelye vagy állandó tartózkodás helye található, vagya 2000/31 […] irányelv által szabályozott területen ügyelni kell-e arra, hogy az elektronikus kereskedelmi szolgáltatóra ne vonatkozzanak a valószínűleg a szolgáltató állampolgársága szerinti tagállamban alkalmazandó anyagi jogban előírt követelményeknél szigorúbb követelmények, vagyebben az esetben a 2000/31 […] irányelv által szabályozott területen ügyelni kell-e arra, hogy az elektronikus kereskedelmi szolgáltatóra ne vonatkozzanak a tagállamok összességében alkalmazandó anyagi jogban előírt követelményeknél szigorúbb követelmények?”

36      E körülmények között kizárólag az eredetileg előterjesztett első négy kérdésről, valamint az átfogalmazott utolsó kérdésről kérik a Bíróság határozathozatalát. Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről A negyedik kérdésről37      Elsősorban megvizsgálandó negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy az alapeljárásbeliekhez hasonló körülmények között a 44/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését akként kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes ugyanezen rendelet 5. cikke (3) bekezdésének honlap üzemeltetése miatti felelősség megállapítása iránti, olyan alperessel szembeni keresetre történő alkalmazása, amely alperes valószínűleg uniós polgár, de ismeretlen helyen tartózkodik.38      Előzetes döntéshozatalra utaló határozatában az említett bíróság ugyanis pontosítja, hogy jóllehet számos tényező utal arra, hogy az alperes az Unió területén található, ez egyáltalán nem biztos. A bíróság kérdése tehát különösen a „nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban” kritérium értelmezésére irányul, amely kritérium – a 44/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdése értelmében – az említett rendelet egységes szabályai helyett a nemzeti joghatósági szabályok alkalmazását kívánja meg.39      E tekintetben emlékeztetni kell arra egyrészről, hogy olyan körülmények között, amikor a tagállami állampolgár alperes lakóhelye ismeretlen, a 44/2001 rendeletben megállapított egységes joghatósági szabályoknak a különböző tagállamokban hatályos joghatósági szabályok helyett való alkalmazása megfelel a jogbiztonság követelményének, és az említett rendelettel elérni kívánt azon célnak, hogy fokozzák az Unióban letelepedett személyek jogi védelmét, egyszerre lehetővé téve egyrészt a felperesnek azon bíróság nehézségek nélküli azonosítását, amelyhez fordulhat, másrészt az alperesnek annak ésszerűen történő felmérését, hogy mely bíróság előtt indítható ellene eljárás (lásd ebben az értelemben a C-327/10. sz. Hypoteční banka ügyben 2011. november 17-én hozott ítélet [az EBHT-ban még nem tették közzé] 44. pontját).40      Másrészről a 44/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdésében alkalmazott „nem rendelkezik lakóhellyel valamely tagállamban” kifejezést úgy kell érteni, hogy a nemzeti szabályok egységes joghatósági szabályok helyetti alkalmazása csak abban az esetben lehetséges, ha az ügyben eljáró bíróság rendelkezik olyan bizonyítékkal, amely alapján azt állapíthatnák meg, hogy az alperesnek – az említett bíróság szerinti tagállamban lakóhellyel nem rendelkező uniós polgárnak – ténylegesen az Unió területén kívül van a lakóhelye (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Hypoteční banka ügyben hozott ítélet 42. pontját).41      Ilyen bizonyítékok hiányában a 44/2001 rendelet alapján valamely tagállami bíróság akkor rendelkezik joghatósággal, ha az e rendeletben – köztük különösen a rendelet jogellenes károkozással, jogellenes károkozással egy tekintet alá eső cselekménnyel vagy ilyen cselekményből fakadó igénnyel kapcsolatos ügyekre vonatkozó 5. cikkének 3. pontjában – előírt joghatósági szabályok valamelyikének az alkalmazására vonatkozó feltételek teljesülnek.42      A fentiekre figyelemmel a negyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy az alapeljárásbeliekhez hasonló körülmények között a 44/2001 rendelet 4. cikkének (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes ugyanezen rendelet 5. cikke (3) bekezdésének honlap üzemeltetése miatti felelősség megállapítása iránti, olyan alperessel szembeni keresetre történő alkalmazása, amely alperes valószínűleg uniós polgár, de ismeretlen helyen tartózkodik, ha az ügyben eljáró bíróság nem rendelkezik olyan bizonyítékkal, amely alapján azt állapíthatnák meg, hogy az említett alperesnek ténylegesen az Unió területén kívül van a lakóhelye. Az első kérdésről és a harmadik kérdés első részéről43      Együttesen vizsgálandó első kérdésével és harmadik kérdésének első részével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy az uniós jogot akként kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítélet, aki részére –  mivel tartózkodási helyét nem lehetett megállapítani – az eljárást megindító iratot a nemzeti jog szerint hirdetmény útján kézbesítették.44      E tekintetben már ezen a ponton meg kell jegyezni, hogy az új tagállamok csatlakozására vonatkozó egyes egyezményekkel módosított, a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról és a határozatok végrehajtásáról szóló, 1968. szeptember 27-i egyezményhez (HL 1972. L 299., 32. o.) hasonlóan a 44/2001 rendeletnek nem az a célja, hogy egységesítse a tagállamok valamennyi eljárási szabályát, hanem hogy az ezen államok közötti viszonyokban szabályozza a polgári és kereskedelmi ügyekkel kapcsolatos jogviták megoldására vonatkozó bírósági joghatóságot, és elősegítse a bírósági határozatok végrehajtását (a fent hivatkozott Hypoteční banka ügyben hozott ítélet 37. pontja).45      Az uniós jogban a belső eljárások módszeres szabályozásának hiányában tehát a tagállamok feladata, hogy eljárási önállóságuk keretében meghatározzák a bíróságaik előtt indított keresetekre alkalmazandó eljárási szabályokat, e szabályok azonban nem sérthetik az uniós jogot, köztük – különösen – a 44/2001 rendelet rendelkezéseit.

46      Következésképpen az említett rendelet hatályán belül, valamely nemzeti bíróság – saját nemzeti jogának egyik rendelkezése alapján – csak akkor folytathat eljárást olyan személlyel szemben, akinek lakóhelye ismeretlen, ha azzal nem ellentétesek az ugyanezen rendeletben rögzített joghatósági szabályok.47      Az eljárás során tiszteletben tartandó követelményeket illetően emlékeztetni kell arra, hogy a 44/2001 rendelet minden rendelkezése az arról való gondoskodás iránti törekvést fejezi ki, hogy a rendelet célkitűzéseinek keretében a bírósági határozatok elfogadásához vezető eljárásokat a védelemhez való jog tiszteletben tartása mellett folytassák le (lásd a 125/79. sz. Denilauler-ügyben 1980. május 21-én hozott ítélet [EBHT 1980., 1553. o.] 13. pontját és a C-394/07. sz. Gambazzi-ügyben 2009. április 2-án hozott ítélet [EBHT 2009., I-2563. o.] 23. pontját).48      Mindazonáltal a charta 47. cikkében is szereplő, a védelemhez való jog tiszteletben tartására vonatkozó követelményt a felperes azon jogának egyidejű tiszteletben tartásával kell teljesíteni, hogy a követeléseinek megalapozottságáról való döntés érdekében bírósághoz fordulhat.49      Ezzel kapcsolatban a Bíróság a fent hivatkozott Gambazzi-ügyben hozott ítéletének 29. pontjában kimondta, hogy az alapvető jogok – amilyen a védelemhez való jogok tiszteletben tartása is – nem korlátlan jogosultságként jelennek meg, hanem tartalmazhatnak korlátozásokat. Mindazonáltal e korlátozásoknak ténylegesen meg kell felelniük a szóban forgó intézkedés által követett közérdekű céloknak, és az elérni kívánt célra tekintettel nem jelenthetik az említett jogok aránytalan sérelmét.50      E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a Bíróság már kimondta, hogy az igazságszolgáltatás megtagadását eredményező helyzetek – amilyenben az alperes lakóhelye meghatározásának lehetetlensége miatt a felperes lenne – elkerülésére való törekvés ilyen közérdekű célnak minősül (a fent hivatkozott Hypoteční banka ügyben hozott ítélet 51. pontja).51      Ami a védelemhez való jogok aránytalan sérelme elkerülésének követelményét illeti, meg kell jegyezni, hogy a 44/2001 rendelet 26. cikkének (2) bekezdésében kimondott szabály tartalmaz egy olyan kifejezést, amelynek értelmében a bíróság mindaddig felfüggeszti az eljárást, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy az alperes a védelméről történő gondoskodáshoz megfelelő időben kézhez vehette az eljárást megindító iratot vagy azzal egyenértékű iratot, illetve valamennyi szükséges intézkedést megtették ennek érdekében.52      Egyrészről e rendelkezés alkalmazhatóságát illetően rögtön az elején meg kell jegyezni, hogy az alapeljárásbeliekhez hasonló körülmények között ennek nem képezik akadályát a 44/2001 rendelet 26. cikkének (3) és (4) bekezdésében szereplő szabályok, azaz az 1393/2007 rendelet 19. cikke, illetve az 1965. évi Hágai Egyezmény 15. cikke.53      Az eljárást megindító irat alperes részére történő kézbesítésének jogszerűségét természetesen az említett egyezmény rendelkezései (a C-522/03. sz. Scania Finance France ügyben 2005. október 13-án hozott ítélet [EBHT 2005., I-8639. o.] 30. pontja), és – a fortiori – az 1393/2007 rendelet rendelkezései alapján kell megítélni. Ez a szabály azonban csak addig érvényes, amíg az említett rendelkezések az alkalmazandók. Márpedig mind az 1393/2007 rendelet 1. cikkének (2) bekezdése, mind pedig az 1965. évi Hágai Egyezmény 1. cikkének második bekezdése azt írja elő, hogy e jogi eszközök „nem alkalmazható[k], ha az irat címzettjének címe ismeretlen”.54      Úgy kell tehát tekinteni, hogy az alapeljárásbeliekhez hasonló körülmények között – az alperes címe ismeretének hiányában – sem az 1393/2007 rendelet 19. cikkét, sem pedig az 1965. évi Hágai Egyezmény 15. cikkét nem kell alkalmazni.55      Másrészről a 44/2001 rendelet 26. cikke (2) bekezdésének értelmezését illetően ezt a rendelkezést úgy kell érteni – amint azt a Bíróság nemrégiben megállapította –, hogy az e rendelet alapján joghatósággal rendelkező bíróság, amennyiben nem lehet megbizonyosodni arról, hogy az alperes kézhez vehette az eljárást megindító iratot, csak akkor folytathatja jogszerűen az eljárást, ha valamennyi szükséges intézkedést megtették annak érdekében, hogy az alperes védekezni tudjon. E tekintetben az eljáró bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy ezen alperes felkutatása érdekében a gondosság és a jóhiszeműség elve által megkövetelt minden intézkedést megtettek (lásd a fent hivatkozott Hypoteční banka ügyben hozott ítélet 52. pontját).56      Tény, hogy – amint az alapeljárásban is – az alperes elleni eljárás „hirdetményi kézbesítés” útján való folytatásának lehetősége még az említett feltételek teljesülése esetén is korlátozza az alperes védelemhez való jogát. E korlátozás azonban igazolható a felperes hatékony védelemhez való jogával, mivel az ehhez hasonló kézbesítés hiányában e jog nem érvényesülne (lásd a fent hivatkozott Hypoteční banka ügyben hozott ítélet 53. pontját).57      Ugyanis az alperes helyzetével ellentétben, akinek abban az esetben, ha nem tudja hatékonyan védeni magát, lehetősége van a védelemhez való joga érvényesítésére oly módon, hogy a 44/2001 rendelet 34. cikkének 2. pontja alapján kifogást emel a vele szemben hozott ítélet elismerése ellen, a felperes esetében fennáll az a veszély, hogy jogorvoslatra egyáltalán nem lesz lehetősége (lásd a fent hivatkozott Hypoteční banka ügyben hozott ítélet 54. pontját).

58      Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatából egyébként kitűnik, hogy az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én aláírt európai egyezménynek (kihirdette: az 1993. évi XXXI. törvény) – a charta 47. cikke második bekezdésének megfelelő – 6. cikke (1) bekezdésében garantált bírósághoz fordulás jogával nem ellentétes a „hirdetmény útján történő idézés”, feltéve hogy az érdekeltek jogait megfelelő módon védik (lásd az EJEB, 2003. április 10-i Nunes Dias kontra Portugália ítéletet, Ítéletek és Határozatok Tára, 2003-IV).59      Az első kérdésre és a harmadik kérdés első részére tehát azt a választ kell adni, hogy az uniós jogot akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítélet, aki részére – mivel tartózkodási helyét nem lehetett megállapítani – az eljárást megindító iratot a nemzeti jog szerint hirdetmény útján kézbesítették, azzal a feltétellel, hogy az eljáró bíróság előzetesen megbizonyosodott arról, hogy ezen alperes felkutatása érdekében a gondosság és a jóhiszeműség elve által megkövetelt minden intézkedést megtettek. A második kérdésről60      Tekintettel az előző pontban az első kérdésre adott válaszra, a második kérdést nem kell megválaszolni. A harmadik kérdés második részéről61      Harmadik kérdésének második részével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy az uniós jogot akként kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítéletnek a 805/2004 rendelet szerinti európai végrehajtható okiratként való tanúsítása, amely alperes címe ismeretlen.62      Igaz az, hogy a mulasztási ítélet szerepel az európai végrehajtható okiratként hitelesíthető, az említett rendelet 3. cikke szerinti, végrehajtható okiratok körében. Amint azt a 805/2004 rendelet (6) preambulumbekezdése hangsúlyozza, az adós részéről a kifogások e rendelet 3. cikke (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott hiánya megnyilvánulhat a bírósági tárgyaláson való megjelenés elmulasztásának vagy a bíróság arra irányuló felszólítása nemteljesítésének formájában, hogy védekezési szándékát írásban jelezze.63      Ugyanezen rendelet 14. cikkének (2) bekezdése értelmében azonban e „rendelet alkalmazásában az (1) bekezdés szerinti kézbesítés nem elfogadható, ha az adós címe nem ismert kellő bizonyossággal”.64      Tehát magából a 805/2004 rendelet szövegéből kitűnik, hogy az alperes lakóhelyének meghatározhatatlansága esetén hozott mulasztási ítélet nem hitelesíthető európai végrehajtható okiratként. Erre a következtetésre lehet jutni e rendelet célkitűzéseinek és rendszerének elemzéséből is. Az említett rendelet ugyanis az ítéletek elismerésének közös rendszere alól eltérést engedő mechanizmust hoz létre, amelynek feltételeit – főszabályként – megszorítóan kell értelmezni.65      A 805/2004 rendelet (10) preambulumbekezdése szintén hangsúlyozza azt, hogy ha egy tagállam bírósága az adósnak az eljárásban való részvétele nélkül hoz határozatot egy nem vitatott követelésről, úgy a határozatnak a végrehajtás helye szerinti tagállamban történő vizsgálata csak akkor mellőzhető, ha kellő biztosíték áll rendelkezésre arra nézve, hogy a védekezéshez való jogot tiszteletben tartották.66      Márpedig – amint az a jelen ítélet 57. pontjából kitűnik – az alperes azon lehetősége, hogy a 44/2001 rendelet 34. cikkének 2. pontja értelmében kifogást emeljen a vele szemben hozott ítélet elismerése ellen, lehetővé teszi, hogy tiszteletben tartassa védelemhez való jogait. Ez a garancia azonban hiányozna akkor, ha – az alapeljárásbeliekhez hasonló körülmények között – európai végrehajtható okiratként tanúsítanák azt a mulasztási ítéletet, amelyet olyan alperessel szemben hoztak, aki nem szerzett tudomást az eljárásról.67      Nem lehet tehát a 805/2004 rendelet szerinti európai végrehajtható okiratként tanúsítani az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítéletet, akinek a címe ismeretlen.68      Következésképpen a harmadik kérdés második részére azt a választ kell adni, hogy az uniós jogot akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítéletnek a 805/2004 rendelet szerinti európai végrehajtható okiratként való tanúsítása, amely alperes címe ismeretlen. A tizenegyedik kérdésről69      Tizenegyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kíván választ kapni, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését akként kell-e értelmezni, hogy azt alkalmazni kell olyan helyzetben, amelyben az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató letelepedési helye ismeretlen.70      E tekintetben meg kell állapítani, hogy a fent hivatkozott, eDate Advertising és társai ügyben hozott ítéletből egyértelműen kitűnik, hogy az információs társadalommal összefüggő, szóban forgó szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatónak valamely másik tagállambeli letelepedési helye képezi a 2000/31 irányelv 3. cikkével létrehozott mechanizmusnak mind a létjogosultságát, mind pedig annak alkalmazási feltételét. Az említett mechanizmus célja ugyanis az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások

tagállamok közötti szabad mozgásának azáltal történő biztosítása, hogy az említett szolgáltatásokat a szolgáltatóik letelepedési helye szerinti tagállam jogrendszerének hatálya alá veti (a fent hivatkozott EDate Advertising és társai ügyben hozott ítélet 66. pontja).71      Mivel az említett irányelv 3. cikke (1) és (2) bekezdése alkalmazásának lehetősége azon tagállam meghatározásától függ, amelynek területén az információs társadalommal összefüggő, szóban forgó szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató ténylegesen letelepedett (a fent hivatkozott EDate Advertising és társai ügyben hozott ítélet 68. pontja), a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az alapeljárás alperese ténylegesen valamely tagállam területén letelepedett-e. Ilyen letelepedési hely hiányában a 2000/31 irányelv 3. cikkének (2) bekezdésében előírt mechanizmust nem kell alkalmazni.72      E körülmények között a tizenegyedik kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 2000/31 irányelv 3. cikkének (1) és (2) bekezdését nem kell alkalmazni olyan helyzetben, amelyben az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató letelepedési helye ismeretlen, mivel e rendelkezés alkalmazásának feltétele azon tagállam meghatározása, amelynek területén a szóban forgó szolgáltató ténylegesen letelepedett. A költségekről73      Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.A fenti indokok alapján a Bíróság (első tanács) a következőképpen határozott:1)      Az alapeljárásbeliekhez hasonló körülmények között a polgári és kereskedelmi ügyekben a joghatóságról, valamint a határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, 2000. december 22-i 44/2001/EK tanácsi rendelet 4. cikke (1) bekezdését akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az ugyanezen rendelet 5. cikke (3) bekezdésének honlap üzemeltetése miatti felelősség megállapítása iránti, olyan alperessel szembeni keresetre történő alkalmazása, amely alperes valószínűleg uniós polgár, de ismeretlen helyen tartózkodik, ha az ügyben eljáró bíróság nem rendelkezik olyan bizonyítékkal, amely alapján azt állapíthatnák meg, hogy az említett alperesnek ténylegesen az Európai Unió területén kívül van a lakóhelye.2)      Az uniós jogot akként kell értelmezni, hogy azzal nem ellentétes az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítélet, aki részére – mivel tartózkodási helyét nem lehetett megállapítani – az eljárást megindító iratot a nemzeti jog szerint hirdetmény útján kézbesítették, azzal a feltétellel, hogy az eljáró bíróság előzetesen megbizonyosodott arról, hogy ezen alperes felkutatása érdekében a gondosság és a jóhiszeműség elve által megkövetelt minden intézkedést megtettek.3)      Az uniós jogot akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan alperessel szemben hozott mulasztási ítéletnek a nem vitatott követelésekre vonatkozó európai végrehajtható okirat létrehozásáról szóló, 2004. április 21-i 805/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti európai végrehajtható okiratként való tanúsítása, amely alperes címe ismeretlen.4)      A belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól szóló, 2000. június 8-i 2000/31/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv) 3. cikkének (1) és (2) bekezdését nem kell alkalmazni olyan helyzetben, amelyben az információs társadalommal összefüggő szolgáltatásokat nyújtó szolgáltató letelepedési helye ismeretlen, mivel e rendelkezés alkalmazásának feltétele azon tagállam meghatározása, amelynek területén a szóban forgó szolgáltató ténylegesen letelepedett.Aláírások