Upload
others
View
8
Download
0
Embed Size (px)
Citation preview
FELZÁRKÓZTATÓK
ÉS
EMELT SZINTŰ KÉPZÉSEK
1
TARTALOMJEGYZÉK
FELZÁRKÓZTATÓK 2
Angol nyelv 3
Német nyelv 17
Matematika 33
Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 38
EMELT SZINTŰ KÉPZÉSEK 41
Magyar nyelv és irodalom 42
Angol nyelv 58
Német nyelv 74
Francia nyelv 104
Latin nyelv 115
Matematika 127
Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek 143
Biológia-egészségtan 213
Fizika 221
Kémia 252
Földrajz 312
Informatika 340
2
FELZÁRKÓZTATÓK
3
ANGOL NYELV
Felzárkóztató foglalkozás
9. évfolyam
Célok és feladatok A felzárkóztató foglalkozás célja, hogy a rendelkezésre álló óraszámban segítséget nyújtson
azoknak a tanulóknak, akik kimutathatóan nagy hátránnyal kezdik meg középiskolai
tanulmányaikat, vagy több gyakorlásra van szükségük az újonnan elkezdett idegen nyelv biztos
elsajátításához. Az óra fontos feladata a tanulókkal megismertetni a fontosabb tanulási
stratégiákat, emellett pedig ismételni és gyakorolni a legfontosabb nyelvtani és kommunikációs
tartalmakat. Mivel a felzárkóztató foglalkozáson elvárhatóan azon tanulók vesznek majd részt,
akik tanulási nehézségekkel küzdenek, fontos a motiváció szintjének fenntartása. A lassabb
haladási tempó mellett is elvárható, hogy a tanulók egyéb angolóráik mellé beépítve a
felzárkóztató foglalkozáson tanultakat, a 9. évfolyam végére elérjék azt a szintet, ami a
társaikkal való biztos továbbhaladást lehetővé teszi.
Órakeret A felzárkóztató óra csak a 9. évfolyamon indul, hetente egy tanórában.
A tanulók értékelése Az értékelésnek az általános iskolai nyelvtanulás teljes időtartama alatt az a legalapvetőbb
funkciója, hogy motiválja a tanulót az idegen nyelv tanulásában. Ezért a visszajelzés is minden
évfolyamon elsősorban pozitív, a kevésbé sikeres, javításra szoruló fejlesztések csak a
pozitívumokhoz képest kaphatnak hangsúlyt. A tanuló maga is egyre inkább képessé válik saját
eredményeinek, eredményességének értékelésére mind a tanóra, mind a tanórán kívül folytatott
idegennyelvi kommunikáció során.
Kialakul emellett az a funkció is, hogy visszajelzést adjon arról, a tanuló a készség-fejlesztés
területén az adott időpontban (a tanév közben folyamatosan vagy a tanév végén) éppen hol tart.
Visszajelzés a tanulónak (és a szülőnek), hogy melyek az erős és gyenge pontjai, milyen attitűd
jellemzi a nyelvtanuláshoz való viszonyát, honnan meríthet bátorítást, önbizalmat, illetve hová
kell még energiát befektetnie.
Fontos, hogy az értékelés rendszeres legyen, tartalmazzon formális (pl. dolgozat) és nem
formális (órai munka) elemeket. Az értékelés során is ügyelni kell a differenciálás elvére,
például külön feladatokkal ösztönözhetjük a motiváltabb tanulókat.
A tankönyvek kiválasztásának elvei
Fontos alapelv, hogy nem a tankönyv hivatott meghatározni a nyelvoktatást, hanem a
koncepcionális, tanterv-alapon végiggondolt nyelvoktatás megvalósításához kell kiválasztani a
megfelelő tankönyvet, tankönyvcsaládot.
A tankönyv akkor hasznos eszköze a nyelvoktatásnak, ha mindig az idegen nyelvi
kommunikáció fejlesztését célozza, akkor korszerű, ha eleget tesz a Közös Európai
Referenciakeretben megfogalmazott és a NAT-ban nevesített nyelvtudási szintek funkcionális
nyelvhasználati előírásainak, és akkor jó, ha a tanárnak öröm tanítani belőle, és a tanulónak
öröm tanulni vele. Lényeges szempont lehet a kiválasztásban, hogy a tankönyv feleljen meg az
életkori sajátosságoknak és a magyar nyelvtanuló _ esetenként speciális _ igényeinek. Legyen
a tankönyv tartalmában és kivitelezésében motiváló, a nyelvtanulás iránt kedvet ébresztő.
4
A továbbhaladás feltételei
Hallott szöveg értése
A tanuló legyen képes
kéréseket és utasításokat követni;
ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdéseket és közléseket megérteni;
ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegből fontos információt kiszűrni;
jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérteni. Beszédkészség
A tanuló legyen képes
– ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdésekre egyszerű struktúrákba rendezett válaszokat adni;
– egyszerű mondatokban közléseket megfogalmazni, kérdéseket feltenni; – megértési problémák esetén segítséget kérni; – egyszerű párbeszédben részt venni. Olvasott szöveg értése
A tanuló legyen képes
1. ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szövegben fontos információt megtalálni; 2. jórészt ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott szöveg lényegét megérteni, azt
felolvasni;
3. egyszerű, képpel illusztrált történetet követni. Íráskészség
A tanuló legyen képes
– ismert nyelvi eszközökkel megfogalmazott, néhány szavas mondatokat helyesen leírni; – egyszerű közléseket tanult minta alapján írásban megfogalmazni; – egyszerű, strukturált szöveget (pl. baráti üzenet, üdvözlet) létrehozni.
Az éves órakeret felosztása: Új anyag feldolgozására: 19 óra
Gyakorlásra és kiegészítő anyag feldolgozására: 15 óra
Számonkérésre: 2 óra
Fejlesztési egység Hallott szöveg értése
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv
tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek,
motiváció. A tanuló már megért bizonyos célnyelvi fordulatokat,
amelyek az anyanyelvében vagy első tanult idegen nyelvében is
használatosak.
A tematikai egység
nevelési-fejlesztési
céljai
Az eleinte nonverbális eszközökkel is támogatott célnyelvi
óravezetés követése, a rövid, egyszerű tanári utasítások megértése;
az ismerős témákhoz kapcsolódó egyszerű közlések és kérdések
megértése;
az egyszerű, konkrét, mindennapi helyzetekhez kapcsolódó
közlésekből az alapvető fordulatok kiszűrése.
A fejlesztés tartalma
A rövid és egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekre, a közös munka megszervezésére
vonatkozó tanári utasítások megértése.
Egyszerű, konkrét mindennapi szükségletekre vonatkozó kifejezések megértése világos
beszédben, az ismert témakörökhöz kapcsolódó, egyszerű szövegekben.
Egyszerű instrukciók, útbaigazítások követése, egyszerű, személyes kérdések megértése
világos beszéd esetén.
5
A korosztálynak megfelelő, ismert témakörökhöz kapcsolódó, rövid, egyszerű autentikus
szövegek bemutatásának aktív követése; a tanult nyelvi elemek felismerése; következtetés
levonása a szövegfajtára, a témára és a lehetséges tartalomra vonatkozóan.
A számok, árak, alapvető mennyiségek, az idő kifejezésének megértése.
Alapvető stratégiák alkalmazása, például rövid hallott szövegben ismeretlen elemek
jelentésének kikövetkeztetése; az ismert szavak, a beszédhelyzetre, a szereplőkre vonatkozó
információk, a hallott szövegeket kísérő nonverbális elemek (például képek, képsorok,
tárgyak, testbeszéd, hanglejtés) felhasználása a szöveg megértéséhez. A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
Közlemények, párbeszédek, instrukciók, figyelmeztetések, útbaigazítások, kisfilmek, rajz- és
animációs filmek, rövid részletek a médiából, egyszerű dalok, versek, találós kérdések, viccek.
Fejlesztési egység Szóbeli interakció
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv
tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek,
motiváció.
A tematikai egység
nevelési-fejlesztési
céljai
A beszédszándék kifejezése egyszerű nyelvi eszközökkel, bővülő
szókinccsel és nonverbális elemekkel támogatva;
személyes adatokra vonatkozó kérdésfeltevés, és egyszerű nyelvi
eszközökkel válaszadás a hozzá intézett kérdésekre;
kommunikáció nagyon egyszerű, begyakorolt nyelvi panelekkel;
törekvés a célnyelvi normához közelítő kiejtésre, intonációra és
beszédtempóra.
A fejlesztés tartalma
Konkrét, egyszerű, mindennapos kifejezések megértése, ha a partner közvetlenül a tanulóhoz
fordul, és világosan, lassan, ismétlésekkel beszél.
A gondosan megfogalmazott, lassan elmondott, a tanulóhoz intézett kérdések és utasítások
megértése, rövid, egyszerű útbaigazítások adása és követése.
Részvétel egyszerű beszélgetésben szükség szerinti lassú ismétléssel, körülírással vagy
módosítással.
Egyszerű, az osztálytermi rutincselekvésekhez kapcsolódó kommunikáció.
Beszédszándék kifejezése verbális és nonverbális eszközökkel (például bemutatkozás,
bemutatás, valamint az üdvözlés és elköszönés alapvető formáinak használata, kérés,
kínálás, érdeklődés mások hogyléte felől, reagálás hírekre).
Egyszerű kérdések és állítások megfogalmazása, válaszadás, reagálás.
Betanult beszédfordulatok alkalmazása, elemi információk kérésére és nyújtására például a
tanulóról, beszélgetőpartneréről, lakóhelyről, a családtagok foglalkozásáról.
A számok, árak, alapvető mennyiségek, idő kezelése. Érdeklődés árucikkek áráról, egyszerű vásárlási párbeszédek, néhány mondatos telefonbeszélgetések
lebonyolítása.
A beszélgetés strukturálásának néhány egyszerű eleme, például beszélgetés
kezdeményezése, figyelemfelhívás.
Egyszerű nyelvtani szerkezetek és mondatfajták betanult készletének szűk körű alkalmazása;
szavak, illetve szócsoportok összekapcsolása nagyon alapvető lineáris kötőszavakkal.
Nagyon rövid, különálló, többnyire előre betanult megnyilatkozások.
Egyszerű jelenetek közös előadása.
Magyarázat, segítség, ismétlés kérése metakommunikációs eszközökkel.
Metakommunikációs és vizuális eszközök használata a mondanivaló támogatására.
A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
Rövid társalgás, rövid tranzakciós és informális párbeszédek, szerepjátékok, betanult
jelenetek, információ hiányán illetve különbözőségén alapuló szövegek.
6
Fejlesztési egység Összefüggő beszéd
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv
tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek,
motiváció.
A tematikai egység
nevelési-fejlesztési céljai
Saját magához és közvetlen környezetéhez kötődő, ismert
témákról egyszerű, begyakorolt fordulatokkal rövid
megnyilatkozások;
munkájának egyszerű nyelvi eszközökkel történő bemutatása;
a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó
alkalmazása.
A fejlesztés tartalma
Ismerős, személyes témák (saját maga, család, iskola, ismerős helyek, emberek és tárgyak)
leírása szóban.
Rövid, egyszerű szövegek felolvasása és emlékezetből történő elmondása.
Történet elmesélése, élménybeszámoló, előre megírt szerep eljátszása egyszerű nyelvtani
szerkezetekkel, mondatfajtákkal.
Konkrét szituációkra vonatkozó, különálló szavakból és fordulatokból álló szókincs
alkalmazása, ezek összekapcsolása az alapvető lineáris kötőszavakkal.
A helyes kiejtés gyakorlása autentikus hangzóanyag segítségével.
A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
Rövid történetek, témakifejtés, dalok, versek, mondókák, rapszövegek, rövid prezentációk és
projektek csoportos bemutatása.
Fejlesztési egység Olvasott szöveg értése
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv
tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek,
motiváció.
Különböző szövegfajták olvasásában való jártasság a tanuló
anyanyelvén és az első idegen nyelven.
A tematikai egység
nevelési-fejlesztési
céljai
Az ismert nevek, szavak és mondatok megértése egyszerű
szövegekben;
az egyszerű leírások, üzenetek, útleírások fő gondolatainak megértése
az ismerős szavak, esetleg képek segítségével;
a korosztálynak megfelelő témájú, egyszerű autentikus szöveg
lényegének megértése, a szövegből néhány alapvető információ
kiszűrése.
A fejlesztés tartalma
Egyszerű, mindennapi szövegekben (például feliratokon) az ismerős nevek, szavak és
egyszerű fordulatok, a nemzetközi és a más nyelven tanult szavak felismerése.
Egyszerű információkat tartalmazó, rövid leíró szövegek fő gondolatának megértése, például
hirdetésekben, plakátokon vagy katalógusokban.
Egyszerű, írott, képekkel támogatott instrukciók követése.
Egyszerű üzenetek, például képeslapok szövegének megértése.
Nyomtatványok, űrlapok személyes adatokra vonatkozó kérdéseinek megértése.
Egyszerű, írásos útbaigazítások, útleírások követése.
Az alapvető olvasási stratégiák alkalmazása, például az ismerős nevek, szavak és alapvető
fordulatok összekapcsolása, szükség esetén a szöveg különböző részeinek újraolvasása, a
szövegekhez kapcsolódó képek, képaláírások, címek, a vizuális információk felhasználása a
7
szöveg megértéséhez.
A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
Hirdetések, reklámok, plakátok, névjegykártyák, feliratok, versek, dalszövegek,
újságfőcímek, könyv- és filmcímek, szöveges karikatúrák, képregények, viccek, nagyon
egyszerű katalógusok, nyomtatványok, egyszerű üzenetek, útleírások, képeslapok.
Fejlesztési egység Íráskészség
Előzetes tudás
Az iskolán kívül, az iskoláztatás során és az első idegen nyelv
tanulása közben szerzett tapasztalatok, ismeretek, készségek,
motiváció. Bizonyos írásbeli műfajok és jellegzetességeik ismerete.
Az írást illetően esetleg már kialakult attitűdök.
A tematikai egység
nevelési-fejlesztési
céljai
Ismert témáról rövid, egyszerű mondatok írása;
írásban személyes adatokra vonatkozó egyszerű kérdésekre
válaszadás;
minta alapján néhány közismert műfajban egyszerű és rövid,
tényközlő szövegek írása őt érdeklő, ismert témákról.
A fejlesztés tartalma
Szavak és rövid, jól olvasható szövegek másolása.
Lista írása.
Egyszerű fordulatok és mondatok írása a legegyszerűbb nyelvi szerkezetek használatával
(például hol lakik, mit csinál a tanuló vagy mások).
Adatok kérése és megadása írásban (például számok, dátumok, időpont, név, nemzetiség,
cím, életkor); formanyomtatványok kitöltése.
Rövid, egyszerű üdvözlő szöveg, üzenet írása.
Személyes információt, tényt, tetszést vagy nem tetszést kifejező rövid üzenet, komment
írása (például internetes fórumon, blogban).
Egyszerű levél, e-mail írása a legfontosabb formai elemek betartásával (például címzés, a
kommunikáció tárgyának megjelölése, a címzett megszólítása, búcsúzás).
Kreatív, önkifejező műfajokkal való kísérletezés (például listavers, rapszöveg, rigmus,
dalszöveg, rövid jelenet) írása, illetve átírása.
Egyszerű írásos minták követése, aktuális, konkrét és egyszerű tartalmakkal való megtöltése.
Kész szövegekből hasznos fordulatok kiemelése, alkalmazása.
A mondanivaló közvetítése egyéb vizuális eszközökkel (például nyilazás, kiemelés,
központozás, internetes/SMS rövidítés, emotikon, rajz, ábra, térkép, kép).
A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
Hagyományos és elektronikus nyomtatványok, űrlapok, listák, hagyományos és elektronikus
képeslapok, poszterszövegek, képaláírások, üzenetek, SMS-ek/MMS-ek, levelek, e-mailek
vagy internes profilok, üzenetek, internetes bejegyzések, instrukciók, versek
Fejlesztési egység Íráskészség
Előzetes tudás
Az iskolán kívül és az iskoláztatás során szerzett tapasztalatok,
ismeretek, készségek, személyes és szociális kompetenciák,
tanulási képességek, a tanuló természetes kíváncsisága,
idegennyelv-tanulás iránti motivációja.
A tematikai egység
nevelési-fejlesztési
céljai
Összefüggő mondatok írása a közvetlen környezettel kapcsolatos
témákról;
az írás kommunikációs eszközként történő használata egyszerű
8
interakciókban;
gondolatok kifejezése egyszerű kötőszavakkal összekapcsolt
mondatsorokban;
a nyelvismeret kreatívan alkalmazása egyszerű szövegek írására az
őt érdeklő, ismert témákról;
az alapvető írásbeli műfajok sajátos szerkezeti és stílusjegyeinek
felismerése és követése.
Ajánlott témakörök
Témák Kapcsolódási pontok
Személyes vonatkozások, család
A tanuló személye, életrajza, életének fontos állomásai.
Személyes tervek.
Családi élet, családi kapcsolatok.
A családi élet mindennapjai, otthoni teendők.
Technika, életvitel és
gyakorlat: család és
háztartás.
Ember és társadalom
Emberek külső és belső jellemzése.
Baráti kör.
A tizenévesek világa: kapcsolat a kortársakkal, felnőttekkel.
Felelősségvállalás másokért, rászorulók segítése.
Ünnepek, családi ünnepek.
Öltözködés, divat.
Környezetünk
Az otthon, a lakóhely és környéke (a lakószoba, a lakás, a ház
bemutatása).
A lakóhely nevezetességei, szolgáltatások, szórakozási
lehetőségek.
A városi és a vidéki élet összehasonlítása.
Növények és állatok a környezetünkben.
Időjárás, éghajlat.
Történelem, társadalmi
és állampolgári
ismeretek. lakóhely és
környék hagyományai.
Földrajz:
településtípusok; globális
problémák,
életminőségek
különbségei; a Föld
mozgása, az időjárás
tényezői, a Föld
szépsége, egyedisége.
Az iskola
Saját iskolájának bemutatása (sajátosságok, pl. szakmai képzés,
tagozat).
Tantárgyak, órarend, érdeklődési kör, tanulmányi munka nálunk és más
országokban.
Az ismeretszerzés különböző módjai.
Az iskolai élet tanuláson kívüli eseményei.
Informatika: digitális
tudásbázisok, könyvtári
információs rendszerek.
A munka világa
Diákmunka, nyári munkavállalás.
Foglalkozások és a szükséges kompetenciák, rutinok,
kötelességek.
Technika, életvitel és
gyakorlat:
pályaorientáció és
munka.
Életmód
Napirend, időbeosztás.
Az egészséges életmód (a helyes és a helytelen táplálkozás, a
testmozgás szerepe az egészség megőrzésében, testápolás).
Életünk és a stressz.
Technika, életvitel és
gyakorlat: testi és lelki
egészség, balesetek
megelőzése, egészséges
ételek.
9
Étkezési szokások a családban.
Ételek, kedvenc ételek, sütés-főzés.
Étkezés iskolai menzán, éttermekben, gyorséttermekben.
Ételrendelés telefonon és interneten.
Gyakori betegségek, sérülések, baleset.
Életmód nálunk és más országokban.
Biológia-egészségtan:
testrészek, egészséges
életmód, a betegségek
ismérvei, fogyatékkal
élők, betegségmegelőzés,
elsősegély.
Testnevelés és sport: a
rendszeres testedzés
szerepe, relaxáció.
Szabadidő, művelődés, szórakozás
Szabadidős elfoglaltságok, hobbik.
Színház, mozi, koncert, kiállítás
A művészetek szerepe a mindennapokban.
Sportolás, kedvenc sport, iskolai sport.
Olvasás, rádió, tévé, videó, számítógép, internet.
Kulturális és sportélet nálunk és más országokban.
Földrajz: más népek
kultúrái.
Magyar nyelv és
irodalom: különböző
kultúrák mítoszai,
mondái; a reklám és a
popzene új szóbeli
költészete.
Informatika: e-könyvek,
médiatudatosság.
Testnevelés és sport:
táncok, népi játékok, a
sport és olimpia története,
példaképek szerepe,
sportágak jellemzői.
Ének-zene: népzene,
klasszikus zene, popzene.
Utazás, turizmus
A közlekedés eszközei, lehetőségei
Nyaralás itthon, illetve külföldön.
Az egyéni és a társas utazás előnyei és hátrányai.
Turisztikai célpontok.
Célnyelvi és más kultúrák.
Földrajz: a kulturális élet
földrajzi alapjai, nyelvek
és vallások, egyes
meghatározó jellegű
országok turisztikai
jellemzői.
Tudomány és technika
Népszerű tudományok, ismeretterjesztés.
A technikai eszközök szerepe a mindennapi életben.
Az internet szerepe a magánéletben, a tanulásban és a munkában.
Történelem, társadalmi
és állampolgári
ismeretek; fizika:
tudománytörténeti
jelentőségű felfedezések,
találmányok.
Informatika:
számítógépen keresztül
való kapcsolattartás,
információ keresése, az
informatikai eszközöket
alkalmazó média, az
elterjedt
infokommunikációs
eszközök előnyei és
kockázatai, a netikett
alapjai, élőszóval kísért
bemutatók és
felhasználható eszközeik.
10
A fejlesztés várt
eredményei a
ciklus végén
A2 szintű nyelvtudás:
A tanuló egyszerű hangzó szövegekből kiszűri a lényeget és néhány konkrét
információt.
Válaszol a hozzá intézett kérdésekre, sikeresen vesz részt rövid
beszélgetésekben.
Egyre bővülő szókinccsel, egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazva
történetet mesél el, valamint leírást ad saját magáról és közvetlen
környezetéről.
Megért ismerős témákról írt rövid szövegeket, különböző típusú, egyszerű
írott szövegekben megtalálja a fontos információkat.
Összefüggő mondatokat, rövid szöveget ír hétköznapi, őt érintő témákról.
A fejlesztés tartalma
Szavak és rövid szövegek másolása és diktálás utáni leírása.
Egyszerű szerkezetű, összefüggő mondatok írása a tanuló közvetlen környezetével
kapcsolatos témákról, különböző szövegtípusok létrehozása (pl. leírás, élménybeszámoló,
párbeszéd).
Egyszerű szövegek írása kommunikációs céllal (pl. levél, üzenet, blogbejegyzés,
fórumbejegyzés).
Egyszerű írásos minták követése, kreatív átdolgozása, aktuális, konkrét és személyes
tartalmakkal való megtöltése (pl. egyszerű, személyes témákról minta alapján vers, dalszöveg,
rap írása).
Gondolatok összekapcsolása egyszerű kötőszavakkal (pl. és, vagy, mert, de, ezért, azután).
Gyakori írásbeli műfajok legalapvetőbb szerkezeti és stílusjegyeinek követése saját írásmű
létrehozása során (pl. megszólítás levélben, e-mailben, záró formula).
A mondanivaló közvetítése vizuális eszközökkel (pl. szövegkiemelés, internetes, vagy SMS-
ben használt emotikon, rajz, ábra, diasor).
A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
Leírás, ismertető, képaláírás, élménybeszámoló, párbeszéd, üzenet, levél, email, SMS,
blogbejegyzés.
Tartalom Kommunikációs szándékok
A társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs szándékok
Kezdeményezés és válasz
Megszólítás:
Excuse me.
Pardon?
Köszönés: How do you do?
Good morning.
Hello Tom.
Hello, how are you?
Hi!
How do you do?
Good morning.
Hello Mary.
Very well, thank you. And
how about you?
Hi!
11
Elköszönés:
Goodbye.
Bye-bye!
See you later.
Good night.
Take care.
Give me a ring some time.
Have a good trip.
Keep in touch!
Goodbye.
Bye!
Good night.
Thanks. Bye!
Thank you, I will.
Thanks.
I will.
Okay, bye.
Bemutatkozás,
bemutatás:
My name is…
Have you met Jane?
May I/Can I/ Let me
introduce myself.
May I/Can I/ Let me
introduce you to Rosy?
Hello.
Hi!
Pleased to meet you.
Nice to meet you.
Érdeklődés mások
hogyléte felöl és arra
reagálás:
How are you feeling today?
What’s the matter?
Fine. / OK / All right.
Much better, thanks.
Not very well, I am afraid.
Actually, I am suffering
from…
Engedélykérés és arra
reagálás:
May I use your telephone?
Do you mind if I open the
window?
Yes, go ahead.
Not at all.
Köszönet és arra
reagálás:
Thanks.
Thank you very much.
Thanks a lot.
It’s very kind of you.
I’d like to thank you for your
help.
Not at all.
You are welcome.
No problem.
Do not mention it.
My pleasure.
Bocsánatkérés és arra
reagálás:
I am sorry. I am very sorry.
I beg your pardon
Please, forgive me.
That’s all right.
It doesn’t matter.
Never mind.
No problem.
Gratulációk,
jókívánságok és azokra
reagálás:
Happy Christmas/New
year/Birthday!
Many happy returns (of the
day)
Congratulations!
Have a nice holiday.
All the best.
Cheers!
Happy Christmas /New
Year/ Birthday!
Thank you.
Thank you, the same to
you.
Cheers!
Megszólítás személyes
levélben:
Dear John,
Elbúcsúzás személyes
levélben:
Best wishes,
Love (from),
I am looking forward to
hearing from you soon.
12
Érzelmek és lelkiállapotok kifejezésére szolgáló kommunikációs szándékok
Öröm, sajnálkozás,
bánat:
Are you happy about that?
What do you think of that?
How do you feel about that?
Great!
I am so glad /very happy.
I am glad to hear that.
I am so pleased that…
Good for you.
Congratulations.
I feel so happy for…
I’m sorry to hear that.
Oh, no!
Oh, dear!
I feel so sorry for…
Elégedettség,
elégedetlenség,
bosszúság:
What do you think of…?
Are you pleased with…?
Are you happy with…?
Are you satisfied with…?
That’s fine/nice/not bad.
That was fine/good/ nice
I’m quite satisfied with…
I’m quite happy with…
Csodálkozás: Jane has lost her money.
Tom is twenty.
This is a book for you.
How come?
Is he?
What a surprise!
Remény: What are you hoping for?
What are you looking forward
to?
I am looking forward to…
I hope you’ll have time to
join me for dinner.
Személyes beállítódás és vélemény
Véleménykérés és arra
reagálás:
What do you think? How do
you like it? What’s your
opinion about it?
I think it is difficult. I
don’t like it. I think it’s fair
enough.
Valaki igazának
/elismerése és el nem
ismerése:
You are right.
You are wrong.
Egyetértés,
egyetnemértés:
Do you agree?
What’s your opinion?
How do you feel about it?
OK
All right.
I think he’s wrong/right.
I’m afraid I don’t agree.
Tetszés, nemtetszés: Do you like Italian food?
You like meat, don’t you?
What do you think of the new
teacher?
I think it’s great.
I don’t like it.
He looks nice.
I don’t think much of…
Akarat, kívánság: Would you like a cake?
Can I have my bill, please?
I want to pay.
I’d like an ice-cream
Képesség:
Can you speak French?
Are you able to ride a horse?
I can understand French
I am unable to ride a horse.
Szándék, kívánság: What would you like to do?
Would you like to have a rest?
I’d like to see that film
13
Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs szándékok
Dolgok, személyek
megnevezése, leírása:
What is it?
What’s it in English?
What does that mean?
What is it like?
It’s…/ That’s…/ It’s a
kind of…/It’s used for…
It means…
It’s green, small and it can
jump.
Események leírása: What happened?
First she opened the
window, then she phoned
the ambulance and finally
she told the neighbours.
Információ kérés, adás:
Did you see him?
When will the guests arrive?
How do you make an
omelette?
How far is your school?
How long does it take to get
there?
Please, can you tell me the
way to the station?
Who is that?
Yes, I did
At 6 p.m.
You take two eggs and
some milk and flour.
It’s 20 minutes by bus.
Take the second turning on
the right
It’s me..
Tudás, nemtudás: Do you know where he lives? I have no idea.
Bizonyosság,
bizonytalanság:
Do you think they will come?
She can’t be very old. She
must be 25.
A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs szándékok
Kérés: Could you give me your
telephone number?
Do you have a stamp by any
chance?
Would you pass me the sugar
please?
Yes, sure.
Of course.
Yes, of course.
I’m afraid I can’t.
Tiltás, felszólítás:
Keep off the grass.
You must not smoke here.
Javaslat és arra reagálás:: Let’s go to the cinema tonight.
I suggest going to Prague.
Good idea.
Meghívás és arra
reagálás:
Would you like to come to the
cinema?
Can we meet at, say, six?
Are you free on Tuesday?
Let’s meet on Sunday.
Yes, I’d love to.
That’s very kind of you,
but…
No, I am afraid I can’t.
I am sorry, I can’t.
Yes, that would be okay.
Sorry, I can’t make it then.
No, I am afraid, I can’t.
14
Kínálás és arra reagálás: Would you like another drink?
What would you like?
Help yourself!
Let me get you a drink.
Have an orange.
Here you are.
That’s very kind of you.
Yes, please.
No, thank you.
I am sorry, I can’t.
1. Fogalomkörök:
Fogalomkörök Fogalomkörök nyelvi kifejezései
Cselekvés,
történés, létezés
kifejezése
Jelenidejűség Present Simple
When do you get up? I don’t
drink milk.
Present Continuous
Why is she crying? I’m not
listening. I’m leaving.
Present Perfect Simple Have you done your room?
I haven’t finished it yet.
Múltidejűség Past Simple
And then she kissed me. Why
didn’t you come yesterday?
Jövőidejűség Going to
What are you going to do on
Saturday?
Possessive adj. My, your, his/her/its,our, their
dog
Possesive pronouns
Genitive ’s
Of
Whose?
Mine, yours,…theirs
Kate’s brother
the corner of the room
Térbeli viszonyok Irányok,
helymeg-
határozás
Prepositions,
Prepositional Phrases,
Adverbs
picture location
Here, there, on the left, on the
right, in, on, under, opposite,
next to, between, in front of,
behind, inside, outside, above
…
at the top of/at the bottom of,
on the left hand side…
Gyakoriság How often?
Always, often, sometimes,
never, once/twice a week,
every day … I always make my bed.
She goes swimming twice a
week.
15
Időpont When? What time?
What’s the time?
Now, in the morning
Yesterday, last week, two years
ago,
Tomorrow, next week
In 1997, in July, at 5 o’clock, on
Monday
It’s quarter to eight.
Mennyiségi
viszonyok
Irregular and regular
plurals
Children, people, men, women
…
Cardinal numbers one. two…
Ordinal numbers first, second…
Countable nouns
Uncountable nouns
How many CDs have you got?
I’ve got a lot of/few CDs.
How much money have you
got?
I’ve got a lot of/little money.
A cup of tea, a piece of cake
Minőségi
viszonyok
Comparative sentences
(short, long adjectives)
Tom’s younger than Sue. Mary
is the prettiest girl.
She is the most intelligent of all.
Modalitás
Should/shouldn’t You should ask her.
Can (ability)
Can/could/may
(permission)
I can swim.
Can/could/may I open the
window?
Logikai viszonyok Linking words And/or/but/because
Infinitive to express
purpose
I’ve been to London to visit the
Queen.
16
Szövegösszetartó
eszközök
Névelők
Some+plural noun
any+plural noun
Some +singular noun
Any + singular noun
Nominative and
accusative of personal
pronouns
Demonstrative pronouns
Indefinite pronouns
A, an, the
There are some pencils in the
bag.
Have you got any sisters?
I haven’t got any matchboxes.
There’s some water in the vase.
There isn’t any juice in my
glass.
I, he, they…
Me, him, them…
This, that, these, those
A fejlesztés várt
eredményei a
két évfolyamos
ciklus végén
A tanuló követi a célnyelvi óravezetést, megérti az ismerős szavakat és
alapvető fordulatokat, amelyek a személyére, családjára vagy a
közvetlen környezetében előforduló konkrét dolgokra vonatkoznak.
Képes egyszerű nyelvi eszközökkel, begyakorolt beszédfordulatokkal
kommunikálni, személyes adatokra vonatkozó kérdéseket feltenni, és
ezeket megválaszolni.
Képes saját magához és közvetlen környezetéhez kötődő, ismert
témákról röviden, önállóan beszélni egyszerű, begyakorolt
fordulatokkal, szerkezetekkel.
Megérti az ismert neveket, szavakat, és az egyszerű szövegek egyszerű
mondatait. Megérti az egyszerű leírások, üzenetek, útleírások
gondolatmenetét az ismerős szavak, esetleg képek segítségével.
Képes minta alapján néhány közismert műfajban egyszerű és rövid,
tényközlő szövegeket írni őt érdeklő, ismert témákról.
17
NÉMET NYELV
9. évfolyam
Éves óraszám: 36 óra
Heti óraszám: 1 óra
Célok, feladatok
Az általános iskolákból érkező tanulók különböző szintű ismeretekkel rendelkeznek. A
felzárkóztató foglalkozások alapvető célja, hogy a valamilyen oknál fogva (tanulási kudarc,
nem megfelelő nyelvtanulási stratégia stb.) lemaradt tanulók ismereteit újraalapozva eljuttassa
a középiskolai idegen nyelvi képzés belépési szintjére, vagyis a Közös európai Referenciakeret
(KER) második szintjére, az A2 szintre. Így lehetővé válik, hogy a kerettantervben
meghatározott képzési szakasz végére készségeinek fejlettségi szintje elérje a második és
harmadik KER szint közötti (B1 mínusz) értéket.
Közös referenciaszintek: általános szintrendszer
Mes
terf
okú n
yel
vh
aszn
álók
C2 Szinte minden hallott vagy olvasott szöveget könnyedén megért. A
különböző beszélt vagy írott forrásokból származó információkat
össze tudja foglalni, összefüggően tudja felidézni az érveket és a
beszámolókat. Természetes módon, nagyon folyékonyan és
pontosan tudja kifejezni magát, a jelentések kisebb árnyalatai
között is különbséget tud tenni, még a bonyolultabb helyzetekben
is.
C1 Meg tud érteni igényesebb és hosszabb szövegeket a különböző
típusú szövegek széles körében, és a rejtett jelentéstartalmakat is
érzékeli. Folyamatosan és természetes módon tudja kifejezni
magát, anélkül, hogy túl sokszor kényszerülne arra, hogy keresse a
kifejezéseket. A nyelvet rugalmasan és hatékonyan tudja használni
társasági, tanulmányi és szakmai célokra. Világos, jól szerkesztett,
részletes szöveget tud alkotni összetettebb témákban is, és eközben
megbízhatóan alkalmazza a szövegszerkesztési mintákat,
kötőszavakat és szövegösszekötő elemeket.
Önál
ló n
yel
vhas
znál
ó
B2 Meg tudja érteni az összetettebb konkrét vagy elvont témájú
szövegek fő gondolatmenetét, beleértve a szakterületének
megfelelő szakmai beszélgetéseket is. Folyamatos és természetes
módon olyan szintű normális interakciót tud folytatni anyanyelvű
beszélővel, hogy az egyik félnek sem megterhelő. Világos,
részletes szöveget tud alkotni különböző témák széles körében, és
ki tudja fejteni a véleményét egy aktuális témáról úgy, hogy
részletezni tudja a különböző lehetőségekből adódó előnyöket és
hátrányokat.
18
B1 Megérti a fontosabb információkat olyan világos, standard
szövegekben, amelyek ismert témákról szólnak, és gyakori
helyzetekhez kapcsolódnak a munka, az iskola, a szabadidő stb.
terén. Elboldogul a legtöbb olyan helyzetben, amely a
nyelvterületre történő utazás során adódik. Egyszerű, összefüggő
szöveget tud alkotni olyan témákban, amelyeket ismer, vagy
amelyek az érdeklődési körébe tartoznak. Le tud írni élményeket és
eseményeket, álmokat, reményeket és ambíciókat, továbbá röviden
meg tudja indokolni és magyarázni a különböző álláspontokat és
terveket.
Ala
psz
intű
nyel
vhas
znál
ó
A2 Megért olyan mondatokat és gyakrabban használt kifejezéseket,
amelyek az őt közvetlenül érintő területekhez kapcsolódnak (pl.
nagyon alapvető személyes és családdal kapcsolatos információ,
vásárlás, helyismeret, állás). Tud kommunikálni olyan egyszerű és
begyakorolt feladatok során, amikor egyszerű és közvetlen
információcserére van szükség ismerős és begyakorolt dolgokra
vonatkozóan. Tud egyszerű nyelvi eszközöket használva beszélni
saját hátteréről, szűkebb környezetéről és a közvetlen
szükségleteivel kapcsolatos dolgokról.
A1 Megérti és használja a számára ismerős mindennapi kifejezéseket
és nagyon alapvető fordulatokat, amelyeknek célja konkrét
szükségleteinek kielégítése. Be tud mutatkozni, és be tud mutatni
másokat, meg tud válaszolni és fel tud tenni olyan kérdéseket,
amelyek személyes jellegűek, pl. a lakhelyre, ismerősökre és
tulajdontárgyakra vonatkozóan. Képes egyszerű interakcióra,
amennyiben a másik személy lassan és világosan beszél és
segítőkész.
Az A1 szint fogalmának meghatározása:
Az A1 szint /Minimum szint/ a generatív nyelvhasználat legalacsonyabb szintje. Ez az a szint,
amelyen a tanuló egyszerű módon tud kommunikálni, fel tud tenni és meg tud válaszolni saját
személyével kapcsolatos egyszerű kérdéseket / lakóhelyéről, ismerőseiről, tulajdonában lévő
tárgyakról/. Közvetlen szükségletekkel vagy nagyon ismerős témákkal kapcsolatban egyszerű
megállapításokat tud tenni, vagy ilyenekre reagálni tud, és már nem csupán a szituációhoz
kapcsolódó fordulatok begyakorolt, lexikailag elrendezett, meglehetősen korlátozott készletére
épít.
Az A1 szint készségekre lebontott követelményei:
Hallott szöveg értése:
Megérti
- a köszönéseket
- az egyszerű utasításokat
- a célnyelvi óravezetést
- a mindennapi életben elhangzó egyszerű közléseket /például elfogadás, elutasítás,
megköszönés stb./, ha lassan és tagoltan hangzik el, és így módja van arra, hogy
megértse a partnerét
- a gondosan fogalmazott, lassan elhangzó kérdést vagy kérést
- az időpont egyszerű kifejezését.
19
Megérti a mindennapi életben elhangzó igen egyszerű mondatokat, ha lassan és nagyon
tagoltan beszélnek.
Íráskészség:
- Írott szövegben felismeri az ismert vagy nemzetközi szavakat.
- Megérti az egyszerű szöveges irányjelző táblák közléseit.
- Egy nyomtatvány / például szállodai bejelentőlap/ kérdései közül megérti a
személyes adataira, például a nevére, születésére, állampolgárságára vonatkozó
kérdéseket.
Felismeri a neveket, az önállóan álló és ismert szavakat, valamint például a táblákon és
prospektusokban található igen egyszerű mondatokat. Ismert témáról rövid, egyszerű
mondatokat ír.
Szóbeli interakció:
- be tud mutatkozni, és be tud mutatni valakit
- köszönni és elköszönni
- valakinek valamit javasolni és ajánlani
- egyszerű kérdésekre válaszolni, vagy le tud bonyolítani olyan vásárlásokat, ahol
gesztusokkal is ki tudja egészíteni, amit mond
- valakinek a személyére vonatkozó kérdéseket feltenni /például, hogy hívják, hol
lakik stb./, és ilyen típusú kérdésekre választ is tud adni, ha azokat lassan és tagoltan
fogalmazzák meg
- időpontot pontosítani vagy találkozót megbeszélni olyan kifejezésekkel, mint a jövő
héten, múlt pénteken, novemberben, három órakor stb.
- egyszerű helyzetekben elboldogul, de szüksége van arra, hogy beszélőtársa
mondanivalóját lassabban megismételje vagy újrafogalmazza.
Egyszerű nyelvi eszközökkel, begyakorolt beszédfordulatokkal képes kommunikálni, amelyhez
szüksége lehet arra, hogy a másik beszélő lassabban is megismételje, amit mondott vagy
másképpen is kifejezze magát. Tud egyszerű kérdésekre válaszolni, és hasonlókat feltenni,
amikor ismert témában konkrét / és szükséges / dolgokról van szó.
Összefüggő beszéd:
El tudja mondani
- a személyi adatait
- hogy ki ő és mit csinál
- Egyszerű mondatokban tud emberekről és helyekről beszélni.
Egyszerű kifejezésekkel és mondatokkal be tud mutatni ismert személyeket és a lakóhelyét.
Felkészülés után képes rövid szövegeket elmondani.
Íráskészség:
- hibátlanul le tud írni szóban már ismert egyszerű mondatokat.
- tud képeslapra szöveget írni.
- ki tud tölteni egyszerű, személyére vonatkozó űrlapot /például egy szállodai
bejelentő lapot/.
- egyszerű mondatokban le tudja írni, hol lakik, mit csinál vagy hasonlóan tud írni
másokról is.
Az egyszerű nyomtatványokon ki tud tölteni a személyi adataira vonatkozó kérdéseket /például
a nevét, a címét, állampolgárságát stb./ tud képeslapra egyszerű szöveget írni. Ismert témáról
tud rövid, egyszerű mondatokat írni.
20
Az A2 és A2+ /alapszint/ fogalmának meghatározása:
Itt található meg a társadalmi funkciókra vonatkozó szintleírások többsége, például az üdvözlés
és megszólítás egyszerű, udvarias mindennapi formáinak használata, mások üdvözlése,
érdeklődés hogylétük felől, reagálás az új információkra, nagyon rövid társalgási beszélgetések
kezelése, munkahellyel, szabadidős tevékenységekkel kapcsolatos kérdések feltevése és
megválaszolása, meghívások és az arra adott válasz, annak megvitatása, hogy tegyenek, hova
menjenek és a találkozással kapcsolatos megállapodások, felajánlások tétele és elfogadása. Az
utazással és külföldön előforduló nyelvi interakciókkal kapcsolatos ismeretek, például:
egyszerű ügyek lebonyolítása boltban, postán vagy bankban, egyszerű utazási információk
megszerzése, a tömegközlekedési eszközök busz, vonat és taxi használata, alapvető
információk kérése, útbaigazítás kérése, megadása és jegyvásárlás, mindennapi áruk és
szolgáltatások vétele vagy adása.
Az A2+ sáv egy erős alapszint szerinti teljesítményt képvisel. Itt ugyan némi segítséggel és
bizonyos határokon belül, de a beszélgetésben való aktívabb részvétel figyelhető meg. Például:
A nyelvtanuló tud egyszerű, korlátozott beszélgetést kezdeményezni, azt fenntartani és
befejezni. Eleget ért ahhoz, hogy az egyszerű, begyakorolt beszélgetések során túlzott
erőfeszítés nélkül boldoguljon, megérteti magát, valamint gondolatokat, információkat cserél
ismerős témákról kiszámítható mindennapi szituációkban, amennyiben beszélgető partnere
szükség esetén segít, alapvető témákról sikeresen kommunikál, ha segítséget kérhet abban,
hogy kifejezhesse, amit szeretne, elboldogul előrelátható tartalmú mindennapi szituációkban,
bár általában korlátozott nyelvi eszközökkel adja elő mondanivalóját, és keresgéli a szavakat,
strukturált szituációkban meglehetősen könnyen kommunikál, ha segítséget kap, de nyitott
beszélgetésben való részvételre csak korlátozott mértékben képes. Ezenfelül sokkal jobban
képes hosszabb ideig egybefüggően beszélni, például: egyszerűen fejezi ki, hogy érzi magát,
saját környezetének mindennapi aspektusairól hosszabb leírást ad, pl. emberekkel, helyekkel,
munkával vagy tanulással kapcsolatos élményeit ismerteti, leír múltbeli eseményeket és
személyes élményeket, szokásokat és mindennapi tevékenységeket, terveket és előkészületeket
mutat be, elmagyarázza, hogy valamit miért szeret, illetve nem szeret, eseményekről és
tevékenységekről rövid, alapvető leírást ad, háziállatokat és tulajdontárgyakat jellemez,
egyszerű, leíró nyelvet használ tárgyak és tulajdontárgyak leírásához és összehasonlításához.
Az A2 és A2+ szint készségekre lebontott követelményei:
Hallott szöveg értése:
- Felismeri a már tanult szavakat vagy egyszerű mondatokat.
Megérti,
- hogy kérdést intéznek hozzá, állítanak valamit, vagy megkérik, hogy tegyen meg
valamit,
- ha megkérdezik a nevét, keresztnevét, életkorát, címét, hogy mit szeret és mit nem,
illetve, hogy mit csinál a szabad idejében,
- Egyszerű, rövid történetben az ismert szavak és nevek segítségével felismeri a
szereplőket.
Felismeri a mindennapi életben már hallott egyszerű közléseket. Megérti az igen egyszerű
elbeszélésben személyekre vonatkozó egyszerű szavakat.
Megérti,
- hogy parancsolnak, tanácsolnak vagy megtiltanak neki valamit még akkor is, ha
nem tökéletesen ért mindent,
- az egyszerű utasításokat, még ha számára szokatlan mondatokat használnak is,
- amikor valaki megmondja életkorát, címét, bemutatja neki a szüleit, testvéreit,
barátait,
21
- amikor valaki megmondja, hogy mit szeret vagy mit nem szeret,
- amikor egy mondatban valaki számokat használ /például cím, telefonszám,
valaminek az ára/, ha világosan és lassan beszél,
- amikor elmagyaráznak neki egy útvonalat, vagy azt, hogy hol van egy személy vagy
egy tárgy,
- az egyszerű nyelven megjelölt helyeket,
- hogy az elbeszélt események jelenben, múltban vagy jövőben zajlanak,
- néhány egyszerű kulcsmondat felismerésével, hogy miről szól egy rövid történet,
- amikor a telefonbeszélgetés során arra kérik, hogy várjon, vagy azt mondják, hogy a
keresett személy nincs ott, vagy hogy kit kell keresnie.
Megérti a korábban nem hallott, mindennapi témákra vonatkozó egyszerű közléseket. Megérti
az önmagukban elhangzó számokat.
- Megérti, amikor valaki a családjáról, a mindennapi tevékenységéről, szabad idejéről
egyszerű mondatokban beszél.
- Egyszerű, egy-két perces történetben megérti az formában elhangzó
mondatelemeket.
- Felismeri azokat a szavakat vagy szócsoportokat, amelyek arra utalnak, hogy a
történetben ok, magyarázat, következmény vagy ellentét következik.
- Telefonbeszélgetés során megérti, hogy mi a hívás tárgya, és szükség esetén kihez
kell fordulnia.
Egy mindennapi témában elhangzó beszélgetésben megérti, miről van szó. Követni tud két
percnél rövidebb, igen egyszerű vagy ismert témájú elbeszélést. Megérti az időre utaló és
mondatrészeket összekötő leggyakrabban előforduló szavakat vagy szókapcsolatokat.
Olvasott szöveg értése:
Felismeri
- a már tanult szavakat vagy egyszerű mondatokat,
- egy általános témájú szöveg műfaját: párbeszéd, elbeszélés, leírás stb.
- egy újságszöveg jellegét: politikai, kulturális vagy gazdasági témájú, kis színes hír,
hirdetés, időjárás stb.
- Tud tájékozódni egy város térképen, el tud olvasni egy étlapot vagy egy
menetrendet.
- Megérti a magánlevélben felvetett témákat /család, szabad idő, iskola, szünidő, stb./
- Megérti, hogy miről szól egy szöveg vagy egy levél, ha témája nem ismeretlen
számára.
Felismeri a szóban már ismert közlések írott alakját. Magán jellegű levélben vagy ismert
témájú szövegben megérti a felvetett témák lényegét.
Megérti
- az egyszerű, csak nagyon kevés ismeretlen szót vagy szószerkezetet tartalmazó,
tizenöt sornál nem hosszabb szöveg lényegét.
- a húsz sornál nem hosszabb egyszerű szövegben a számára ismert információkat, ha
azokat ismert szavakkal fogalmazzák
- amikor valaki arról ír, hogy mit szeret vagy mit nem szeret
- Közismert témában pontos információhoz tud jutni egy honlapon.
- Egy magánlevélben megérti az ismert témákban, egyszerű mondatokban
megfogalmazott lényeges információkat.
22
- egy elbeszélő szövegben felismeri, hogy kikre vonatkoznak az elbeszélő által
használt különböző utalások.
Megérti egy nagyon egyszerű és nagyon rövid, csak néhány is meretlen szerkezetet vagy szót
tartalmazó szöveg lényegét.
- Felismeri azokat a szavakat vagy szókapcsolatokat,
- amelyek egy elbeszélésben az időrendi kapcsolatokra utalnak,
- amelyek arra utalnak, hogy az elbeszélésben ok, magyarázat, következmény vagy
ellentét következik,
- Szótár használata nélkül viszonylag rövid idő alatt megérti a húsz sornál rövidebb
szöveget, ha kevés összetett mondat szerepel benne és témája ismert.
- Megérti egy harminc sornál rövidebb, egyszerű nyelven megfogalmazott
magánlevél lényegét.
- Néha szótár segítségével, de egészében megérti egy ismert típusú hivatalos levél
tárgyát: rendelés, reklamáció, leírás stb.
Megérti az ismert témában íródott szöveg vagy magánlevél lényegét. Egy elbeszélésben
felismeri a logikai, illetve időrendi kapcsolatokra utaló szavakat.
Szóbeli interakció:
- Utazás során tud egyszerű felvilágosítást kérni.
- Tud inni- és ennivalót kérni.
- Le tud bonyolítani egyszerű vásárlásokat, meg tudja mondani, hogy mit kér, és meg
tud ja kérdezni az árát.
- Tud bocsánatot kérni, és mások bocsánatkérésére reagálni.
- Telefonon meg tudja kérni a beszélőpartnerét, hogy várjon, és ne tegye le a telefont.
Részt tud venni gyakori helyzetekbe lezajló rövid beszélgetésben anélkül, hogy ez a másik
beszélő számára különösebb megértési nehézséget okozna.
- Meg tudja kérdezni, hogyan jut el valahova, és egy várostérkép segítségével meg is
tudja mutatni azt.
- Meg tudja mondani, hogy mit szeret és mit nem.
- Meg tudja mondani, hogy valamivel egyetért.
- Meg tudja kérdezni, valakitől, hogy mi a munkája, és mit csinál szabad idejében,és
hasonló kérdésekre tud válaszolni.
- Tudja jelezni, ha megért valamit.
- Ha valamit nem ért, meg tudja kérni, hogy ismételjék meg egyszerűbben.
- Telefonon meg tudja kérni beszélgető társát, hogy kevésbé gyorsan beszéljen, vagy
ismételje meg mondanivalóját, hogy lejegyezhesse azt.
- Telefonon tudja betűzni a nevét, és meg tudja adni a telefonszámát.
Tud kérdéseket feltenni egy ismert vagy érdeklődési körének megfelelő témájú rövid
beszélgetésben, és válaszolni is tud, ha az nem igényel sem hosszú kifejtést, sem állásfoglalást.
- Tud útbaigazítást kérni, és várostérkép segítségével el is tudja magyarázni egy
útvonalat.
- Tud valaki után érdeklődni, és ki tudja fejezni meglepetését, örömét vagy
szomorúságát és új hírrel kapcsolatban.
- Meg tudja vitatni valakivel, hogy mit csináljon, hova menjenek.
- Meg tud állapodni valakivel egy találkozó időpontjában és helyében.
- Tud udvariasan beszélgetést kezdeményezni.
- Fel tudja hívni beszélgető partnerei figyelmét arra, hogy beszélni fog.
23
- Ha valami nem jut eszébe, gesztussal vagy más módon ki tudja fejezni azt.
- Ha nem tud egy szót vagy kifejezést, beszélőpartnere segítségét kéri.
- Telefonon meg tudja értetni beszélőpartnerével, hogy továbbítja kérését a megfelelő
személyhez.
- Telefonon meg tudja kérni beszélőpartnerét, hogy hívja fel máskor vagy más
telefonszámon.
Felkészülés után tud olyan egyszerű, rutinszerű helyzetben kommunikálni, amelyben az
egyszerű és közvetlen információcsere csak ismert cselekvésre és témára vonatkozik. Ennek
során csak kevés megértési problémát okozó nyelvi hibát követ el.
Összefüggő beszéd:
- El tudja mondani, hogy ő milyen, be tudja mutatni családtagjait és más személyeket.
- A szükséges részletekkel pontosan el tudja mondani, hogy hol lakik.
- Tud szokásairól beszélni.
Néhány egyszerű mondatban be tud mutatkozni, és be tudja mutatni a családját és a
barátai /személyazonosság, munka, szabad idő, lakóhely stb./
- El tudja mondani, hogy milyen képesítése van, mit tanul vagy mi a jelenlegi, illetve
mi volt a megelőző munkája.
- Meg tudja mondani, hogy miért szeret vagy nem szeret valamit.
- El tudja mondani, hogy mit szándékozik tenni és mi célból
- El tudja mondani, ha erre van felkészülési ideje, hogy különösen mi tetszett / vagy
nem tetszett/ egy tanfolyamon vagy programban.
- Felkészülés után tud rövid telefonüzenetet hagyni.
Néhány mondatban, egyszerű formában be tud számolni személyes helyzetéről, és össze tudja
foglalni a személyére vonatkozó és a témájával összefüggő legfontosabb információkat.
- Össze tud hasonlítani személyeket, tárgyakat vagy helyzeteket.
- El tudja mesélni, hogy mi történt vele.
- Felkészülés után, ismert témában tud rövid előadást tartani.
- El tudja mondani, hogy hol tanul, és össze tudja foglalni, hogy mi mindent csinál.
- Néhány feljegyzés alapján be tud számolni egy telefonbeszélgetésről.
Néhány mondatban egyszerű nyelvi eszközökkel be tud számolni valamiről /események,
tanulmányok, tevékenységek stb./
Íráskészség:
- Hibátlanul le tud írni szóban már ismert egyszerű mondatokat és kifejezéseket.
- Ismert mondatok mintájára tud más, hasonló szerkezetű mondatokat alkotni.
Két-három mondatban le tudja írni a szóban kapott és megértett információkat.
- Össze tudja kapcsolni szövegek különböző részeit a leggyakrabban használt
kötőszavakkal, mint és, de vagy mert.
- Összefüggő szövegben le tud írni ismert vagy kitalált történetet, amiből az olvasó
azonnal megérti az egymást követő eseményeket, azok okát és következményeit.
- Többszöri átolvasás után ki tudja javítani a hibáit.
Szótár segítségével összefüggő szövegben le tud írni ismert vagy kitalált történetet, le tud
jegyezni egy rövid és egyszerű üzenetet. Van ugyan még nyelvi hibája, de az a megértést nem
zavarja.
- Tud egyszerű üzenetet vagy levelet írni /például, hogy megköszönjön valamit vagy
elnézést kérjen valamiért/.
- Telefonbeszélgetés során leírt jegyzeteit összefüggő üzenetté tudja rendezni.
24
- Érthetően be tudja mutatni családi és munkakörülményeit, környezetét és
tevékenységét.
- Le tudja írni, hogy mi történt vele, kellő lexikális és nyelvtani ismerettel rendelkezik
múltbeli események leírásához.
- Bár még elkövet nyelvi hibákat, mondanivalójának jelentése világos érthető marad.
Tud egyszerű /pl. bemutatkozó, köszönő stb./ magánlevelet írni, valamint kérésre jegyzetet
vagy üzenetet készíteni. Írását többször át kell olvasnia, hogy kijavítsa az értelemzavaró
hibákat.
A különböző készségek fejlesztése integráltan történik, ezért nem szerepelnek óraszámok a
fejlesztési egységek mellett. A táblázatokban megjelenő fejlesztési egységek (a hallott szöveg
értése, szóbeli interakció, összefüggő beszéd, az olvasott szöveg értése és az íráskészség) a
valóságban nem különíthetők el egymástól.
A táblázatok Fejlesztési célok rovata a nyelvtanítás aktuális életkori szakaszra vonatkozó,
az adott kompetenciával kapcsolatos fejlesztés céljait tartalmazza. A fejlesztés tartalma
elnevezésű rész olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek segítségével az adott nyelvi
fejlesztés megvalósítható. A nyelvtanulási és nyelvhasználati stratégiák szervesen beépültek a
tartalomba.
Külön táblázat tartalmazza az ajánlott témaköröket, amelyben más tantárgyakkal való
kapcsolódási pontok is megtalálhatók. A tanulócsoportban más tantárgyakat tanító tanárokkal
való együttműködés elevenebbé, aktuálisabbá és érdekesebbé teszi a nyelvtanulást, mert
lehetőséget nyújt a témák, témakörök természetes, életszerű összekapcsolására.
Fejlesztési egység Hallott szöveg értése
Előzetes tudás
A1 nyelvi szint, azaz a gazdagodó nyelvi eszközökkel
megfogalmazott célnyelvi óravezetés megértése, egyszerű, rövid,
hangzó szövegekhez kapcsolódó feladatok megoldása.
A tematikai egység
nevelési-fejlesztési
céljai
Az osztálytermi tevékenységekhez kapcsolódó tanári utasítások
megértése;
az ismert témákhoz kapcsolódó egyszerű kérdések és kijelentések
megértése;
a tanult témakörökben elhangzó szövegekben a tanult szavak, szó-
és beszédfordulatok felismerése, és ezekből következtetés a
szövegek témájára, tartalmára;
az ismert témakörökben elhangzó szövegekben a beszélők
gondolatmenetének követése;
a lényeg és néhány alapvető információ kiszűrése az ismert
témakörökben elhangzó szövegekből, részben önállóan, részben a
megértést segítő, változatos feladatokra támaszkodva;
néhány, a megértést segítő alapvető stratégia egyre önállóbb
alkalmazása.
A fejlesztés tartalma
Az ismert nyelvi elemekre támaszkodó, szükség szerint nonverbális elemekkel támogatott
célnyelvi óravezetés folyamatos követése (pl. osztálytermi rutincselekvések, a közös munka
megszervezése, eszközhasználat) és a tanári utasítások megértése.
Ismert témákhoz kapcsolódó rövid kérések és kijelentések megértése.
Az életkornak megfelelő, ismert témakörökhöz kapcsolódó, rövid, egyszerű autentikus
szövegek bemutatásának aktív követése; a tanult nyelvi elemek felismerése; következtetés
levonása a szövegfajtára, a témára és a lehetséges tartalomra vonatkozóan;
25
a szöveg lényegének, néhány konkrét információnak a kiszűrése megértést segítő, változatos
feladatok segítségével.
Ismert témakörökben elhangzó rövid, egyszerű szövegekben a beszélők gondolatmenetének
követése a tanult nyelvi eszközökre támaszkodva, a beszédhelyzetet figyelembe vételével.
Különböző beszélők egyre nagyobb biztonsággal való megértése, amennyiben azok a
célnyelvi normának megfelelő vagy ahhoz közelítő kiejtéssel, a tanuló nyelvi szintjéhez
igazított tempóban, szükség esetén szüneteket tartva és a lényegi információkat megismételve
beszélnek.
A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
Dalok, versek, képekkel illusztrált mesék és történetek, kisfilmek, a célnyelvi kultúrát
bemutató multimédiás anyagok, a korosztálynak szóló egyéb hangzó anyagok; tanárral,
tanulótársakkal, célnyelvi országokból érkező személyekkel folytatott rövid párbeszédek,
tanári beszéd, interaktív feladatok.
Fejlesztési egység Szóbeli interakció
Előzetes tudás A1 nyelvi szint, azaz egyszerű nyelvi eszközökkel, begyakorolt
beszédfordulatokkal folytatott kommunikáció.
A tematikai egység
nevelési-fejlesztési céljai
Egyszerű és közvetlen információcserét igénylő feladatokban
kommunikáció ismert témákról, egyszerű nyelvi eszközökkel,
begyakorolt beszédfordulatokkal;
kérdésfeltevés kiszámítható, mindennapi helyzetekben,
válaszadás a hozzá intézett kérdésekre, illetve rövid párbeszédek
folytatása;
az első lépések megtétele a célnyelv spontán módon történő
használata útján;
egyre több kompenzációs stratégia tudatos alkalmazása a
megértetés, illetve a beszédpartner megértése érdekében;
törekvés a célnyelvi normához közelítő kiejtésre, intonációra és
beszédtempóra.
A fejlesztés tartalma
Tudatosan megválasztott nonverbális elemekkel támogatott mondanivaló kifejezése, egyre
bővülő szókinccsel, begyakorolt beszédfordulatokkal, egyszerű nyelvi eszközökkel.
Egyszerű, tényszerű információk megszerzése és továbbadása.
Vélemény, gondolat, érzés kifejezése, illetve ezekre való rákérdezés egyszerű nyelvi
eszközökkel.
Ismert témákhoz, mindennapi helyzetekhez vagy osztálytermi szituációkhoz kapcsolódó,
egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazott kérdések feltevése, kérések, felszólítások
megfogalmazása, illetve az azokra történő válaszadás.
Részvétel ismert témákhoz, mindennapi helyzetekhez kapcsolódó rövid párbeszédben,
beszélgetésben.
A célnyelv tudatos használata a tanórai tevékenységek során, spontán kommunikálás
strukturált, előre látható szituációkban (pl. pár- vagy csoportmunka során társakkal).
Lehetőség esetén kapcsolatfelvétel, rövid társalgásban való részvétel, spontán kommunikálás
célnyelvi beszélőkkel.
Beszélgetés során meg nem értés esetén ismétlés, magyarázat kérése, visszakérdezés
alkalmazása, illetve szükség esetén a saját mondanivaló átfogalmazása, egyszerűsítése,
pontosítása a kommunikáció fenntartása érdekében.
26
Néhány egyszerű, a beszélgetés strukturálása szempontjából fontos elem megismerése és
alkalmazása (pl. a kommunikáció fenntartása, követése, lezárása).
Észlelt (hallott/látott) jelenségekre (pl. váratlan osztálytermi történésekre, helyzetekre) való
reagálás egyszerű nyelvi eszközökkel.
A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
Rövid párbeszédek, egyszerű társalgás, szerepjátékok, dramatizált jelenetek, kérdések,
felszólítások, kérések, információ hiányán, illetve különbözőségén, véleménykülönbségen
alapuló szövegek, spontán megnyilvánulások.
Fejlesztési egység Összefüggő beszéd
Előzetes tudás A1 nyelvi szint, azaz felkészülés után rövid szövegek elmondása.
A tematikai egység
nevelési-fejlesztési céljai
Rövid, de egyre bővülő szókincs, egyszerű beszédfordulatok
alkalmazásával, összefüggő beszéd saját magáról és közvetlen
környezetéről;
munkája bemutatása egyszerű nyelvi eszközökkel;
rövid, egyszerű történetek mesélése;
egyszerű állítások, összehasonlítás, magyarázat, indoklás
megfogalmazása;
egyszerű nyelvtani szerkezetek és mondatfajták használata;
a szavak, szócsoportok, egyszerű cselekvések, történések
összekapcsolása lineáris kötőszavakkal, és az ok-okozati
összefüggések kifejezése;
a megértést segítő legfontosabb stratégiák alkalmazása;
a célnyelvi normához közelítő kiejtés, intonáció és beszédtempó
alkalmazása.
A fejlesztés tartalma
Egyre bővülő szókinccsel, egyszerű nyelvi elemekkel megfogalmazott szöveg elmondása
ismert témákról, felkészülés után.
Történet elmesélése, élménybeszámoló, előre megírt szerep eljátszása egyszerű nyelvtani
szerkezetekkel, mondatfajtákkal.
Minta alapján összefüggő szöveg alkotása; szavak, szócsoportok, cselekvéssorok
összekapcsolása egyszerű kötőszavakkal (pl. és, de, azután), illetve magyarázatok, indoklások,
ok-okozati kapcsolatok kifejezése kötőszavakkal (pl. mert, ezért, tehát).
A mondanivaló jelentésének pontosítása, tisztázása a testbeszéd tudatos alkalmazásával.
Csoportos előadás vagy prezentáció jegyzetek alapján.
Önálló vagy csoportban létrehozott alkotás rövid bemutatása és értékelése (pl. közös plakát
készítése, kiállítása, szóbeli bemutatása és értékelése).
Tanári példa vagy autentikus hangzóanyag meghallgatás utáni elismétlése, a célnyelvi
normához közelítő kiejtés gyakorlása.
A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
Rövid történetek, élménybeszámolók, szerepek, leírások (pl. képleírás, tanulói munka
bemutatása), előadás, prezentáció, témakifejtés.
Fejlesztési egység Olvasott szöveg értése
27
Előzetes tudás A1 nyelvi szint, azaz közös feldolgozást követően egyszerű olvasott
szövegek lényegének, tartalmának megértése.
A tematikai egység
nevelési-fejlesztési
céljai
Az ismerős témákról szóló rövid szövegek megértése;
az alapvető információk megtalálása az egyszerű, hétköznapi
szövegekben;
az életkornak megfelelő témájú autentikus szövegek lényegének
megértése, a szövegekből az alapvető információk kiszűrése;
az olvasott szövegekre vonatkozó feladatok elvégzése;
a készsége kreatív használata az olvasott szövegek megértéséhez,
értelmezéséhez;
tájékozottság növelése a célnyelvi kultúráról;
az érdeklődés fokozása a célnyelvi kultúrába tartozó irodalmi,
művészeti alkotások iránt.
A fejlesztés tartalma
Rövid, egyszerű nyelvi eszközökkel, bővülő szókinccsel megfogalmazott szövegek megértése
(pl. leírás, történet, párbeszéd a tanulóhoz közel álló témákról).
Lényeges információk megtalálása egyszerű szövegekben (pl. hirdetésben, prospektusban,
étlapon és menetrendben, rövid újságcikkben, programfüzetben).
Egyszerű üzenetek, levelek, elektronikus üzenetek, SMS-ek, bejegyzések megértése.
Egyszerű használati utasítások, instrukciók megértése, követése.
Információszerzés hagyományos és elektronikus forrásokból.
Egyszerű, rövid történetek, mesék, versek és egyszerűsített célnyelvi irodalmi művek olvasása.
A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
Ismeretterjesztő szövegek, egyszerűsített irodalmi szövegek, mesék, rövid történetek, versek,
dalszövegek, cikkek a korosztálynak szóló újságokból és holnapokról, útleírások, hirdetések,
plakátok, hagyományos és elektronikus nyomtatványok, internetes fórumok hozzászólásai,
képregények, egyszerű üzenetek, képeslapok, feliratok, étlap, menetrend, egyszerű biztonsági
előírások, magánlevelek.
Fejlesztési egység Íráskészség
Előzetes tudás
A1 nyelvi szint, azaz ismert témáról rövid, egyszerű mondatok írása;
mintát követve különböző műfajú és a tanulók életkorának megfelelő
témájú szövegek alkotása.
A tematikai egység
nevelési-fejlesztési
céljai
Összefüggő mondatok írása a közvetlen környezettel kapcsolatos
témákról;
az írás kommunikációs eszközként történő használata egyszerű
interakciókban;
gondolatok kifejezése egyszerű kötőszavakkal összekapcsolt
mondatsorokban;
a nyelvismeret kreatívan alkalmazása egyszerű szövegek írására az
őt érdeklő, ismert témákról;
az alapvető írásbeli műfajok sajátos szerkezeti és stílusjegyeinek
felismerése és követése.
A fejlesztés tartalma
28
Szavak és rövid szövegek másolása és diktálás utáni leírása.
Egyszerű szerkezetű, összefüggő mondatok írása a tanuló közvetlen környezetével kapcsolatos
témákról, különböző szövegtípusok létrehozása (pl. leírás, élménybeszámoló, párbeszéd).
Egyszerű szövegek írása kommunikációs céllal (pl. levél, üzenet, blogbejegyzés,
fórumbejegyzés).
Egyszerű írásos minták követése, kreatív átdolgozása, aktuális, konkrét és személyes
tartalmakkal való megtöltése (pl. egyszerű, személyes témákról minta alapján vers, dalszöveg,
rap írása).
Gondolatok összekapcsolása egyszerű kötőszavakkal (pl. és, vagy, mert, de, ezért, azután).
Gyakori írásbeli műfajok legalapvetőbb szerkezeti és stílusjegyeinek követése saját írásmű
létrehozása során (pl. megszólítás levélben, e-mailben, záró formula).
A mondanivaló közvetítése vizuális eszközökkel (pl. szövegkiemelés, internetes, vagy SMS-
ben használt emotikon, rajz, ábra, diasor).
A fenti tevékenységekhez használható szövegfajták, szövegforrások
Leírás, ismertető, képaláírás, élménybeszámoló, párbeszéd, üzenet, levél, email, SMS,
blogbejegyzés.
29
Ajánlott témakörök
Ajánlott témakörök Kapcsolódási pontok
Család
Én és a családom.
Családtagok bemutatása, családfa.
Erkölcstan: társas kapcsolatok: család,
otthon; az ember az időben: gyermekkor,
felnőttkor, öregkor.
Otthon
Otthonom, szűkebb környezetem.
Lakóhelyiségek, bútorok, berendezési
tárgyak.
Lakóhelyem, tágabb környezetem.
Történelem, társadalmi és állampolgári
ismeretek: család és lakóhely.
Hon- és népismeret: az én városom, falum.
Étkezés
Napi étkezések.
Kedvenc ételeim, italaim.
Biológia-egészségtan: táplálkozás.
Idő, időjárás
Az óra.
Évszakok és hónapok.
A hét napjai és a napszakok.
Időjárás.
Földrajz: éghajlat és lakóhelyek; időjárási,
éghajlati elemek.
Öltözködés
Ruhadarabok.
Kedvenc ruháim.
Történelem, társadalmi és állampolgári
ismeretek: öltözködés, divat.
Sport
Testrészek és mozgás.
Kedvenc sportom.
Biológia-egészségtan: az ember megismerése
és egészsége.
Testnevelés és sport: mozgásos játékok,
sportversenyek, szabályok.
Iskola, barátok
Iskolám, osztálytermünk.
Tantárgyaim, tanáraim.
Osztálytársaim, barátaim.
Erkölcstan: társas kapcsolatok: barátság,
szeretet, tisztelet, egymás segítése.
Szabadidő, szórakozás
Szabadidős tevékenységek, kedvenc
időtöltésem.
Testnevelés és sport: sportok.
Ének–zene: zenehallgatás.
Informatika: Az információs technológián
alapuló kommunikációs formák,
médiainformatika.
Város, bevásárlás
Városok, települések, falvak.
Épületek, utcák.
Tájékozódás, útbaigazítás.
Üzletek, bevásárlóközpontok, piac.
Vásárlás.
Földrajz: országok, városok.
Hon- és népismeret: az én városom, falum, a
hazai táj, a világörökség elemei.
Technika, életvitel és gyakorlat: közlekedés,
vásárlás.
Utazás, pihenés
Vakáció, nyaralás.
Közlekedési eszközök.
Földrajz: tájékozódás a földrajzi térben,
Európa, Európán kívüli kontinensek, tájak,
országok.
Biológia-egészségtan: az erdők világa.
Hon- és népismeret: az én városom, falum, a
hazai táj, a világörökség elemei.
30
A fejlesztés várt
eredményei a
ciklus végén
A2 szintű nyelvtudás:
A tanuló egyszerű hangzó szövegekből kiszűri a lényeget és néhány
konkrét információt.
Válaszol a hozzá intézett kérdésekre, sikeresen vesz részt rövid
beszélgetésekben.
Egyre bővülő szókinccsel, egyszerű nyelvi eszközökkel megfogalmazva
történetet mesél el, valamint leírást ad saját magáról és közvetlen
környezetéről.
Megért ismerős témákról írt rövid szövegeket, különböző típusú, egyszerű
írott szövegekben megtalálja a fontos információkat.
Összefüggő mondatokat, rövid szöveget ír hétköznapi, őt érintő témákról.
Kommunikációs eszközök A2
1. Társadalmi érintkezéshez szükséges kommunikációs eszközök A2 Megszólítás Entschuldigung!
Köszönés, elköszönés Guten Morgen / Tag! Auf Wiedersehen! Tschüs!
Köszönet és arra reagálás Danke! Bitte!
Bemutatkozás Ich heiße Martin.
Megszólítás Entschuldigung, ich gehe jetzt.
Érdeklődés hogylét iránt és arra
reagálás
Wie geht’s dir? Danke, prima. Und dir?
Bocsánatkérés és arra reagálás Entschuldigung! Kein Problem!
Gatuláció, jókívánságok és arra reagálás Herzlichen Glückwunsch zum…! Danke. Fröhliche
Weihnachten.
Személyes levélben megszólítás,
elköszönés
Lieber Karl!
herzlichst Deine…, viele Grüße
2. Személyes beállítódás és vélemény kifejezésére szolgáló kommunikációs eszközök Véleménykérés és arra reagálás Magst du Mathe? Ja.
Valaki igazának az elismerése és el nem
ismerése
Da hast du (nicht) Recht!
Egyetértés, egyet nem értés Ja, das stimmt! Das stimmt aber nicht!
Tetszés, nemtetszés Das finde ich gut / blöd/ toll!
Akarat, kívánság, képesség ich will…, Ich will das nicht.
ich möchte…, Ich möchte nach Hause gehen.
ich kann… Ich kann jetzt mitgehen.
3. Információcseréhez kapcsolódó kommunikációs eszközök Dolgok, személyek megnevezése,
leírása
Das ist mein Bruder.… Meine Mutter ist schön.
Információkérés, információadás Wie ist das Zimmer? Prima. /Wie alt bist du? 12.
Igenlő vagy nemleges válasz ja, nein, nicht,
kein, doch
Ich habe kein Geld. Doch, ich spiele auch!
Tudás, nem tudás Ich weiß (nicht).
4. A partner cselekvését befolyásoló kommunikációs eszközök Kérés Ein Buch, bitte! Gibst du mir ein Buch, bitte?
Javaslat és arra reagálás Möchtest du einen Tee? Ja, gerne!
Meghívás és arra reagálás Kommst du? Ja. Nein, leider nicht. Nein, es tut mir
leid.
Kínálás és arra reagálás Noch ein Stück Kuchen? Ja, bitte. Nein, danke.
31
5. Interakcióban jellemző kommunikációs eszközök Visszakérdezés Wie bitte?
Nem értés Ich verstehe nicht.
Betűzés kérése, betűzés Buchstabiere bitte.
Fogalomkörök A2
Cselekvés,
történés, létezés
kifejezése
jelenidejűség Präsens Ich bin heute zu Hause. Die
Sonne scheint schön.
Präsens mit
Vokalwechsel,
trennbare Verben
Der Zug fährt gleich ab.
Er liest das Buch vor.
múltidejűség Präteritum
Perfekt
Er machte einen Fehler. Ich ging
in die Schule.
Ich habe ein Eis gegessen.
jövőidejűség Futur Ich werde dieses Jahr nach
Spanien fahren.
sich-Verben Ich freue mich.
Birtoklás
kifejezése
haben Ich habe einen Bruder.
Possessivpronomen Das ist meine Familie.
gehören + D. Dieses Fahrrad gehört mir.
Térbeli
viszonyok
irányok,
helymeghatározás
hier, dort, links, rechts
oben, unten, hinten…
Mein Schreibtisch steht links.
in, auf, vor, hinter,
neben (A/D)
Ich lege das Heft auf den Tisch.
Er steht neben dem Bett.
Időbeli
viszonyok
gyakoriság Wie oft?
selten, manchmal,
oft, immer, nie
einmal, zweimal
monatlich,
wöchentlich
Ich spiele oft mit Peter.
Ich mache Gymnastik zweimal
am Tag.
Ich gehe wöchentlich zweimal
schwimmen.
32
időpont in, um, am, wann?
jeder, dieser, voriger
gegen
im Winter, um 8 Uhr, am
Freitag
Vorigen Freitag fuhren wir nach
Berlin.
Er wird gegen acht nach Hause
kommen.
Mennyiségi
viszonyok
számok eins, zwei
határozott
mennyiség
eine Portion Pommes
határozatlan
mennyiség
alles, viel, wenig,
nichts
viele, wenige
Ich lerne viel, und ich habe
wenig Zeit.
Viele meinen, es stimmt nicht!
sorszámok erst, viert Der vierte auf dem Foto bin ich.
Minőségi
viszonyok
Wie? Ich bin zufrieden. Das finde ich
prima.
Was für ein?
Welcher?
(Adjektivdeklination)
Das ist eine leichte Aufgabe.
Ich finde den roten Rock
modisch.
Modalitás möchte
können, wollen
Ich möchte ein Eis.
Er kann nicht schwimmen.
Ich will nach Hause.
felszólítás Komm morgen wieder! Spielt
Tennis!
Nehmen Sie bitte Platz! Gehen
wir jetzt!
Esetviszonyok Nominativ,
Akkusativ
Dativ, Genitiv
Er zeichnet Bilder. Grete fragt
uns, nicht ihn.
Er gibt seinem Freund die Hand.
Die Tür des Zimmers führt in
den Garten.
Szövegösszetartó
eszközök
kötőszók
névmások
und/oder/aber/denn
das
ich, mich, mein, mir, dir
dieser
man
33
FELZÁRKÓZTATÓ FOGLALKOZÁS MATEMATIKÁBÓL 9. évfolyam
(éves óraszám 36 óra, heti óraszám 1 óra)
Az iskolai matematikatanítás célja, hogy hiteles képet nyújtson a matematikáról, mint
tudásrendszerről, és mint sajátos emberi megismerési, gondolkodási, szellemi tevékenységről.
A matematika tanulása érzelmi és motivációs vonatkozásokban is formálja, gazdagítja a
személyiséget, fejleszti az önálló rendszerezett gondolkodást, és alkalmazásra képes tudást hoz
létre. A matematikai gondolkodás fejlesztése segíti a gondolkodás általános kultúrájának
kiteljesedését.
A matematikatanítás feladata a matematika különböző arculatainak bemutatása. A
matematika: kulturális örökség; gondolkodásmód; alkotó tevékenység; a gondolkodás
örömének forrása; a mintákban, struktúrákban tapasztalható rend és esztétikum megjelenítője;
önálló tudomány; más tudományok segítője; a mindennapi élet része és a szakmák eszköze.
A tanulók matematikai gondolkodásának fejlesztése során alapvető cél, hogy mind
inkább ki tudják választani és alkalmazni tudják a természeti és társadalmi jelenségekhez
illeszkedő modelleket, gondolkodásmódokat (analógiás, heurisztikus, becslésen alapuló,
matematikai logikai, axiomatikus, valószínűségi, konstruktív, kreatív stb.), módszereket
(aritmetikai, algebrai, geometriai, függvénytani, statisztikai stb.) és leírásokat. A matematikai
nevelés sokoldalúan fejleszti a tanulók modellalkotó tevékenységét. Ugyanakkor fontos a
modellek érvényességi körének és gyakorlati alkalmazhatóságának eldöntését segítő
képességek fejlesztése. Egyaránt lényeges a reproduktív és a problémamegoldó, valamint az
alkotó gondolkodásmód megismerése, elsajátítása, miközben nem szorulhat háttérbe az
alapvető tevékenységek (pl. mérés, alapszerkesztések), műveletek (pl. aritmetikai, algebrai
műveletek, transzformációk) automatizált végzése sem. A tanulás elvezethet a matematika
szerepének megértésére a természet- és társadalomtudományokban, a humán kultúra számos
ágában. Segít kialakítani a megfogalmazott összefüggések, hipotézisek bizonyításának igényét.
Megmutathatja a matematika hasznosságát, belső szépségét, az emberi kultúrában betöltött
szerepét. Fejleszti a tanulók térbeli tájékozódását, esztétikai érzékét.
A tanulók rendszeresen oldjanak meg önállóan feladatokat, aktívan vegyenek részt a
tanítási, tanulási folyamatban. A feladatmegoldáson keresztül a tanuló képessé válhat a pontos,
kitartó, fegyelmezett munkára. Kialakul bennük az önellenőrzés igénye, a sajátunkétól eltérő
szemlélet tisztelete. Mindezek érdekében is a tanítás folyamában törekedni kell a tanulók
pozitív motiváltságának biztosítására, önállóságuk fejlesztésére.
Változatos példákkal, feladatokkal mutathatunk rá arra, hogy milyen előnyöket jelenthet
a mindennapi életben, ha valaki jártas a problémamegoldásban. A matematikához való pozitív
hozzáállást nagyban segíthetik a matematika tartalmú játékok és a matematikához kapcsolódó
érdekes problémák és feladványok.
Tematikai egység/
Fejlesztési cél 1. Számtan, algebra
Órakeret
20 óra
Előzetes tudás
Számolás racionális számkörben. Hatványjelölés. Egyszerű algebrai
kifejezések ismerete, zárójel használata. Egyenlet, egyenlet megoldása.
Egyenlőtlenség. Egyszerű szöveg alapján egyenlet felírása (modell
alkotása), megoldása, ellenőrzése.
A tematikai
egység nevelési-
fejlesztési céljai
Tájékozódás a világ mennyiségi viszonyaiban, tapasztalatszerzés.