25
1 Fejedelmi Rovókör 1. A MAGKÖZPONTRA VONÁS Új fogalmat szeretnék bevezetni a rovó társadalom számára. Ez a fogalom a „CENTRÁLIS ÖSSZEVONÁS” A táblán látható egyszerű példával megvilágítom a centrális összevonás lényegét. A magán, vagy mássalhangzókat reprezentáló magyar betűket centrálisan egymásra helyezzük. Az így kapott jeleket az adott szó logójának nevezzük. Ez a logo-grafikus írásrendszer elnevezésének írástechnikai alapja. Ennek ismeretében az alábbi mondat is, jól értelmezhető: A nyakadban lógó logó logo-grafikus titkokat rejthet a Logosz-ról. A példának bemutatott életvirág-mag az egyik legnagyobb titkot rejti.A naprendszerben a nap körül kering egy égitest, amelyen jelenlegi ismereteink szerint a világegyetemben egyedüliként virágzik az élet. Ezt az égitestet csak magyar nyelven nevezzük FÖLD-nek. A négybetűs szó magyar betűi centrikusan egymásra vetítve, írva, róva csodálatosan kirajzolják az életvirág magot. A bemutatott magyar betűk a logo-grafikus magyar betűkészlet tagjai. Varga Béla A hozzászólások az 1. képhez: Veres József Csak az a baj, hogy az L betűnek a rovásírásban nem ez a jele! Ez az S betű!!! március 5., 17:14 · Tetszik

Fejedelmi Rovókör próba vltozat

Embed Size (px)

DESCRIPTION

A fejedelmi rovókőr

Citation preview

Page 1: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

1

Fejedelmi Rovókör

1. A MAGKÖZPONTRA VONÁS

Új fogalmat szeretnék bevezetni a rovó társadalom számára.

Ez a fogalom a „CENTRÁLIS ÖSSZEVONÁS”

A táblán látható egyszerű példával megvilágítom a centrális összevonás lényegét. A magán, vagy

mássalhangzókat reprezentáló magyar betűket centrálisan egymásra helyezzük. Az így kapott jeleket az adott szó

logójának nevezzük. Ez a logo-grafikus írásrendszer elnevezésének írástechnikai alapja. Ennek ismeretében az

alábbi mondat is, jól értelmezhető: A nyakadban lógó logó logo-grafikus titkokat rejthet a Logosz-ról. A példának

bemutatott életvirág-mag az egyik legnagyobb titkot rejti.A naprendszerben a nap körül kering egy égitest,

amelyen jelenlegi ismereteink szerint a világegyetemben egyedüliként virágzik az élet.

Ezt az égitestet csak magyar nyelven nevezzük FÖLD-nek.

A négybetűs szó magyar betűi centrikusan egymásra vetítve, írva, róva csodálatosan kirajzolják az életvirág magot.

A bemutatott magyar betűk a logo-grafikus magyar betűkészlet tagjai.

Varga Béla

A hozzászólások az 1. képhez:

Veres József Csak az a baj, hogy az L betűnek a rovásírásban nem ez a jele! Ez az S betű!!!

március 5., 17:14 · Tetszik

Page 2: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

2

Fejedelmi Rovókör Kedves József! Köszönöm hozzászólását. A Forrai Sándor és a Magyar Adorján ábécéje szerint

az általam l (el) betűként használt rovásbetű a t (té) betű. Az általam használt jelkészlet nem a székely-magyar

rovás ábécé, hanem a magyar.

március 5., 17:45 · Tetszik · 3

Csörögi Gábor egyetértek a szerzővel

március 30., 11:46 · Tetszik

Tátrai Tamás Sajnos nem találok ilyen táblázatot

május 30., 12:59 · Tetszik

Nyisztorné Szabó Erzsi Sosem késő a tudásunkat gyarapítani, és több oldalról vizsgálni a vélt igazat.

június 13., 20:15 · Tetszik

Lőrinc Kiss Ez nem a J betű amit az L helyére illesztettél?

június 15., 13:18, mobil használatával · Tetszik

Lőrinc Kiss Félrenyomtam: T betűre gondoltam

június 15., 13:18, mobil használatával · Tetszik

Fejedelmi Rovókör Kedves Lőrinc! Olvasd el légy szíves a melléklet szövegét! Ott jeleztem, hogy itt nincs szó

székely-magyar rovásjelekről. Itt a logo-grafikus magyar ÁBÉCÉ jelkészletét használom. Annak írási és olvasási

iránya balról jobbra halad. A hozzászólások között is sok érdekes információt találhatsz!

június 16., 8:42 · Tetszik · 3

Szántó Ferenc Tanulj meg róni.

Page 3: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

3

június 17., 7:27 · Tetszik

Fejedelmi Rovókör Kedves Ferenc! Köszönöm tanácsodat! Igyekszem megfogadni. Én is tanácsolok Neked

valamit! Mielőtt cselekszel, előtte gondold át, hogy mit okozhatsz cselekedeteddel! A szöveges mellékletben

jelzem, hogy egy logo-grafikus írásrendszer jelkészletét használom. Légy kedves küldd át nekem email -be, vagy

SMS-ben , amit erről tudsz! Kíváncsi lennék a tudásszintedre.

június 17., 7:38 · Tetszik · 4

Tudás Vágy eszembe jutott egy idézet: Az élet olyan mint egy sárgabarack.Először megkóstolod a húsát

megtudod milyen és azt hiszed tudod milyen ízű a barack.Egy kis idő múltán megkóstolod a legbelső magját és

akkor világosulsz meg!

július 10., 12:36 · Tetszik

Zoltán Kurucz Kedves Rovókör! Ha megtisztelnél neved feltüntetésével, kicsit személyesebben tudnék írni. Előre is

köszönöm. Szeretném segítséged kérni, hogy jobban elmélyülhessek a témában. Fantasztikus képeket

reprezentálsz. Jómagam is a székely-rovást tanultam, de mikor egy-egy szimbólumot faragok, sohasem

illeszkedett valami a logika-körömben. Az általad vázoltak mögött erős logikai rendszert vélek felfedezni. Tudnál

küldeni pár linket, esetleg könyvcímet, hol tudnék olvasni a fent említett logo-grafikus magyar abc-ről. (kezdő

szint, hogy tisztán lássam a képet)

Előre is köszönöm segítséged. Tisztelettel: Kurucz Zoltán

július 15., 13:53 · Tetszik

Page 4: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

4

2. AZ ÉLET VIRÁGA MINT CÉLMEGHATÁROZÓ

A táblán bemutatott ábra az életvirág-mag középpontjára, centrumára fókuszál. A FÖLD, amelyen ma virágzik az

élet, valamikor fiatalabb korában sokkal forróbb volt, így a benne lévő viszonylag nagy mennyiségű nehéz vas

lesüllyedt a középpontba. A könnyebb anyagok, így a kőzetek és a szén felemelkedtek a kialakult fémes központi

mag fölé. Az idő haladtával a FÖLD lehűlt és megtelepedett rajta az élet. A FÖLD központi magjáról az iskolákban

ma azt tanítják, hogy a FÖLD középpontjában egy szilárd acél mag található, körülötte pedig egy olvadt fémekből

álló külső mag. Az életvirág mag belső rajzolata elgondolkodásra késztet minket, hogy több szempontból

értelmezzük azt. Az életvirág mag szerkesztése során tapasztalhatjuk, hogy ez a rajzolat valaminek a felszínén

hozható létre. Tehát a rajzolat középpontja első megközelítés szerint valaminek a felszínén jelölhet ki középpontot,

centrumot vagy célpontot. Az életvirág mag középpontja a tengelye körül forgó FÖLD felszínére vetítve az

egyenlítő vonalában minden pillanatban kijelöl egy konkrét pontot. Második megközelítés szerint a közel gömb

alakú FÖLD gravitációs középpontját is jelölhetjük ugyanezzel az ábrával. Ebben az esetben a FÖLD- gömböt

képzeletben egy középpontján áthaladó síkkal megfelezzük.. Ezen a síkon már képzeletben felszerkeszthető az

életvirág-mag. Az itt kialakuló középpontot a betűvel jelölöm. Ez az a betű egybe esik a célponttal. Az a pont

egyesítve a célponttal, acél pontként jelzi a föld központi magját. Ez az a pont, amely kitüntetett szerepet tölt be

minden ember számára. Ugyanis, bárhol álljon a FÖLD felszínén, minden esetben e pont fölött áll. Ez a FÖLD

gravitációs középpontja.

Varga Béla

Hozzászólások a 2. képhez:

Dudás László Sándor A rovásbetűket mikor teccik megtanulni?:-)

március 30., 0:03 · Tetszik · 1

Emery Olah Igen, sokat segítene.

Page 5: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

5

március 30., 0:58 · Tetszik · 1

Csörögi Gábor Ismeri. Ha megnézzük a táblaképet, akkor láthatjuk, hogy a körbezárt hatszirmú virágból vezet le

értelmet, és jelet. Ezek a jelek annyiban egyeznek a ma ismert rovás jelekkel, mint amennyiben különböznek.

Érdemes elolvasni még a mellékelt írást is, akkor érthetőbb. A lényeg, alaki szempontból, a virágjel levezetés.

március 30., 11:43 · Tetszik

Emery Olah A baj azzal van, hogy őseink úgy 35-40 ezer évvel ezelött nem ezt az érdekes ábrát szerkesztették

meg, hogy szétszedhessék betűkre. Remélem ezzel nincs kedve senkinek vitetkozni. A rovásbetűk szép lassan,

évezredeken át kezdtek kialakúlni, jelképes értelmük lehetett, s csak azután kezdtek fonetikus jelleget felvenni,

amiból végűl fonetikus írás keletkezett. Az ábrának és a rovásnak, szerintem, az égvilágon semmi közük

egymáshoz.

március 30., 17:25 · Tetszik · 1

Csörögi Gábor Írj erről Imre - az Emery, az Imre ugye(?) - írj erről egy tanulmányt. És tedd közzé. Ilyen rövid válaszos

dolgokban igazából nincs érthetőség.

március 31., 8:20 · Tetszik · 1

Emery Olah Kedves Gábor! Igen, Imre.(Amerikában regisztráltam a Facebookon az itt felvett nevemmel. Sajnos

így rámragadt).

Nem gondolom, hogy tanúlmányt kellene írnom, hiszen csaak azt mondtam k,i "szerintem", hogy az ;letvir'gnak

semmmi köze a rovásbetűkhöz, mert azok hosszú évezredek alatt alakúltak ki fonetijus jelekké. Azért sem kell

tanulmányt írnom mert ezt már mások elvégezték, legalább is addig a fokig amiről itt szó van.Alexander Marsack:

The Roots if Civilization művét ajánlanám, ott nyomon követhetők a legkorábbi szakaszok. Varga Csaba művei is

rengete idevonatkozó dolgot tárgyal. Rovással kapcsolatban az életvirágnak évtízezredek folyamán, nyoma

sincs. Az életvirág más ezotertkus jellegeivel nem foglalkozom, fő élrdeklődési köröm a magyar nyelvemlékek

megfejtése, magyarázása.

március 31., 19:05 · Tetszik

Csörögi Gábor Varga Csabát inkább hagyjuk. Ő összekeverte az egyiptomi demotikus írást az ógörög írással.

Csinált egy összehasonlító tanulmányt a magyar rovás és a demotikus írás kapcsán, a baj csak az volt, hogy a

demotikus írás helyett a mondott görög ábc-t használta, ami alapján a Rosette-i kő görög felirata készült. Hogy a

virágos felvetés mennyire állja meg a helyét, azt majd az idő eldönti, maga a szerző azt mondja, hogy nem teljes

az azonosság a ma ismert rovással. De ez látszik is.

március 31., 19:21 · Tetszik

Page 6: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

6

Emery Olah Kedves Gábor, akkor talán tényleg a legokosabb lenne a jövőre hagyni a Rovás és az Életvirág

kapcsolatát. Varge Csaba mélyremenő rovásösszefüggéseivel én sem értettem mindenben egyet, de a őskorból

ránkmaradt jelrendszerek, számrendszerek tekintetében nagyszerű munkát végzett. Nagyon szépen mutatta ki,

hogy a magyar neylv, mint láthatatlan talajvíz, keresztül kasúl hatja át a görög, angool, szlovák, és más nyelveket.

Én személyesen is leveleztem vele vagy két évig, ő maga írtaa, hogy a jelekkel morfológiai szinten foglalkozik és

fonetikával nem. Megfejtéssel sem foglalkozott, kivéve egyszer, a campagnai fokos bronztokja feliratára adott

egy olvasattot ami sajnos teljesen rosszra sikerűlt.

március 31., 19:58 · Tetszik

Fejedelmi Rovókör Kedves Dudás László Sándor! Milyen rovásbetűkre gondol? Ezen az oldalon az első táblán

jelzett módon a Logo-grafikus magyar ábécé jelkészletét használom.

április 2., 8:48 · Tetszik · 1

Fejedelmi Rovókör Kedves Emery Olah!Állításoddal kedvem van vitatkozni. A rovásbetűk kialakulásának

folyamatával még egyet is érthetnék, de Én a Logo-grafikus írásrendszerekkel foglalkozom elsősorban, így ennek

kialakításáról van inkább véleményem. 37 egymásra vetíthető betű által kialakított logó 100%- ban bizonyossá

teszi a logóból való eredeztetést és kizárja a betűk egyenkénti fejlődését, addig a pontig, amikor logóvá állnak

össze. A logo-grafikus magyar ábécé hangzóinak száma 37, írásjeleinek száma 37. A Logo-grafikus magyar ábécé

jelei jellemzően nem rendelkeznek szó vagy fogalom jelentéssel, mindössze az állítható biztosan, hogy a jelek

mindegyike egy hangértéket reprezentál.

június 14., 15:16 · Szerkesztve · Tetszik · 1

Tátrai Tamás Ez új, vagy van valami hagyománya, eredete? Laikusként így is úgy is érdekelne, de szeretném

agyilag a helyére tenni. Köszönöm.

május 30., 13:12 · Tetszik · 1

Kiss Ferenc "A múltat végképp eltörölni" -be ez is beletartozott, mindent elégettek, megsemmisítettek amihez

hozzáfértek már István korától kezdve ... a tudás HATALOM ! Mire használod ? Mindenki javára vagy a többiek

ellen... Újra fel kell fedezni, összerakni morzsákból - és emlékezni. Akinek dolga van ezzel kapcsolatban az ránéz és

TUDJA.

június 14., 13:00 · Szerkesztve · Tetszik · 1

Page 7: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

7

Vince Fekete megvan cserélve a t betű... hogylehet ugyanaz az 'el' meg az 'l' betű.. mi ez

június 16., 8:39 · Tetszik

Fejedelmi Rovókör Kedves Vince! Meglepő, hogy ezt kérdezed! Az előzményeket és a hozzászólásokat is el kéne

olvasnod! Ezen az oldalon nem a székely-magyar rovást használom, hanem a logo-grafikus MAG ÁBÉCÉ

jelkészletét. Ennek írási és olvasási iránya balról jobbra halad!

június 16., 8:48 · Tetszik

Fosztó Zsolt Nem tudom...

Nekem fenttartásaim vannak ezzel kapcsolatban. Mindennek a lényege a természetesség, és ebben én

természetellenességet fedezek fel, ami taszító tényező számomra. Például a természetben vegyünk egy falevelet.

Nézzük meg, mit látunk, egy falevelet, most ezt a falevelet döltsük el 90 fokban, Mit fogunk látni?! Egy diót?! Nem,

szintén egy falevelet, csak elforgatva. Az hogy az S elforgatva Ő, az természetellenes. Az ősi szótagróvásban (és

ez volt a zép benne, és ezért nincs 2 egyforma róváskarakter sem) bárhogy forgatjuk, ugyan az. Csak a mai

torzított írásokban van, hogy ha valamit elforgatunk, akkor az már nem az. pl p,b, d, q. Most leírtam 4 latin

karaktert, holott ez a 4 teljesen ugyan az. Na ez már így tremészet ellenes vagy u, n. Tökáletesen egyforma a 2

betü, csak az egyik a másikhoz képest el van forgatva 180 fokkal. A róvás ezért szép. Akárhogy forgatok egy

betüt, az nem lesz más. Az ősróvásban, a szótagróvásban, ami a valódi összeróvás, meg is van engedve, sőt

javallt, hogy lehet bátran forgatni a betüket. Miért ne?! Hadd mozgassuk meg az agy mindkét féltekéjét.

június 18., 13:47 · Tetszik

Fejedelmi Rovókör Kedves Fosztó Zsolt! Remek ! Az élet virágát természetellenesnek látod. Kíváncsi vagyok, hány

embert tudsz erről meggyőzni? Megosztanád velünk, hogy mit jelentenek azok a fogalmak, hogy: ősi szótagróvás,

ősróvás, és valódi összeróvás !

június 18., 13:58 · Tetszik

Fosztó Zsolt természetesen!

http://osszerovas.hu/Nagy/KiMinekGondolR.jpg

erre az írásra gondolok

június 18., 14:03 · Tetszik

Page 8: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

8

Fosztó Zsolt vagy itt van egy teljes könyv kézzel írva

http://osszerovas.hu/Nagy/AN03R.pdf

június 18., 14:03 · Szerkesztve · Tetszik · 1

Fosztó Zsolt vagy itt van egy mese

http://osszerovas.hu/Nagy/UdvarhelyiR.pdf

június 18., 14:04 · Tetszik

Fejedelmi Rovókör Köszönet! Tipped szerint ezt hány ember képes ma elolvasni és értelmezni?

június 18., 14:07 · Tetszik

Fejedelmi Rovókör Zsolt! Lenne még egy kérdésem. : Átnézted mind a 26 képet és átolvastad a mellékleteket is,

mielőtt véleményt nyilvánítottál?

június 18., 14:12 · Szerkesztve · Tetszik

Fosztó Zsolt sajnos nagyon kevesen

Amúgy az élet virágát természetesnek látom. A magyarázatot nem találom annak!

június 18., 14:12 · Tetszik

Fosztó Zsolt én mindössze 3 embert ismerek, magammal együtt 4-et, aki ezt folyékonyan olvassa, ezen kívül

tudomásom van még egy pár emberről, akiket nem ismerek, de valójában ez az írás tartozott a magyar nyelvhez,

csak ezt épp úgy kiírtották, ahogy minden mást, ami a magyarságtudatot erősíti. Mára egyéb nem maradt csak

a anyelvünk, ezért most azt kezdték ki. Ezért mondják minden időjárás jelentésben, hogy esik a hó (a hó nem esik,

hanem hull) Ezért mondják, hogy hullik az eső (az eső esik, de ha hullne sem hullik, hanem csak simán, hull) Ezért

mondják a hiradóban, hogy a vádlott nem akarta az arcát megmutatni, ezért kitakarták. Hágy hogy lehet ekkora

visszáságot mondani, kitakarni, csak azt lehet, aki be van takarva... stb... szóval ma így forgatnak ki.

június 18., 14:16 · Tetszik · 1

Fosztó Zsolt szerencsére azért csak fel tudott támadni ez az írás is, ahogy a magyarság is lassan feltámadóban

van. Az, hogy ezt az írást nem ismerik el, az csak jó, mert így nem tudják kikezdeni, félremagyarázni,

belemagyarázni, s megőrizzük, hogy továbbadhassuk!!!

Page 9: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

9

június 18., 14:17 · Tetszik · 1

Fosztó Zsolt Nem kell átolvasnom, mert nekem a levél elforgatva is levél. És, ha valaki a falevelet elforgatva azt

mondja, hogy az nem levél, azzal így sem úgy sem tudok egyet érteni!

június 18., 14:20 · Szerkesztve · Tetszik

Fosztó Zsolt főleg, hogy az S az betű, de az Ő az csak hangzó! A magyar nyelveben mint tudjuk nem ugyan az és

nem ugyan az a szerepe a betüknek és hangzóknak. (betük alatt mássalhangzót értek) mirt birmilyen

miginhingzivil huluttusutum u mogonhongzokot, mündün mügyür mügürtü. Na szóval... látszik, hogy a

mássalhangzókon van a lényeg a magyarban. Szóval a mássalhangzók a szó teste, a magánhangzó a lélek. A

magyar olyan, mint a teremtés, és mint a természet, mint az élő test. Test és lélek. Ilyen a magyar szó összetétele.

Ez csak a magyarban van. Ebben a magyarázatban ugyan azzal van ábrázolva test és lélek. Már csak ebből

kifolyólag sem tudok ezzel az ábramagyarázattal egyet érteni

június 18., 14:24 · Tetszik · 2

Fejedelmi Rovókör Kedves Zsolt! Nagyon sajnálom, hogy még esélyt sem adsz ennek a rendszernek. Közlöm

veled, hogy e nélkül a rendszer nélkül ezt a párbeszédet le sem folytathattuk volna!

június 18., 14:39 · Tetszik · 1

Fosztó Zsolt Ez tökéletesen így van. Enélkül nem folytathattuk volna le ezt a párbeszédet, és nem mutahattam

volna meg az ősróvást. (és hosszu ó természetesen a róvás )

június 18., 14:45 · Tetszik · 1

Fejedelmi Rovókör Kedves Zsolt! Egyre több van a rovásodon! Te hogyan értelmezed az ŐS szót? Több benne az

Ő, mint az S ? , vagy mire utalhat ez a két betű? Talán egy matematikai aránypár van elrejtve benne? Esetleg

elmondanád, hogy szerinted mit jelenthet?

június 18., 16:30 · Tetszik

Fosztó Zsolt nem, nem több benne az ő, mint az s, de ennek mi köze ahhoz, hogy a magyarban egy szón belül a

betüknek és hangzóknak, nem azonos a szerepük, ahogy a testnek sem az a szerepe, mint a léleknek, ám az igaz

léthez mindkettőre együtt van szükség annak ellenére, hogy nem egy a kettő!

június 18., 21:44 · Tetszik

Page 10: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

10

Tátrai Tamás Ez nagyon izgalmas, folytassátok

június 19., 12:27 · Tetszik

Fejedelmi Rovókör Kedves Zsolt! Fókuszáljunk arra a mondatodra, hogy: " A magyarban egy szón belül a

betűknek és hangzóknak nem azonos a szerepük,...." Hogy érted ezt? Tudtommal az írásjelek hangértékeket

reprezentálnak, legalább is a magyar nyelv esetén.

június 19., 13:59 · Szerkesztve · Tetszik

Fosztó Zsolt Elég csak a székely róvásírásig visszamenni, ahol minden karakternek nem csak hangérték

reprezentálnak, hanem komoly saját jelentéssel is bírnak.

Pl:

T: jelentése támasz, de a formája is ezt tanusítja.

S: Sarok, de a formája is ezt tanusítja

F: Föld sizntén úgy is néz ki

GY: Egy, de nem is akármilyen, hanem, mint a szent háromság (Három a magyar igazság)

.... stb

Az, hogy mára a latin karakterekkel a legvégsőkig torzítva a magyar nyelvet, csak hangértéket reprezentálnak, az

egy dolog, de valamikor a nyelv és "írás" eredetiségében ez nem így volt. Ha ősi, egészen a termetésig

visszamenő dolgokat keresünk, akkor a mai értelemzésekkel, nagyon rosz úton járunk!

(Fentebb érzékeltettem mai érzékkel is érzékelhetően)

Sajnos ez hosszú téma ahhoz, hogy pár mondatba belesűrithessem. De egy teljesen más páldát azért mondok a

torzításokra

Ugye az írás a szó és a gondolat rögzített formája. Akkor minek nekem ki és nagy betü?! Mond ki, hogy Zsolt, és

most mond ki, hogy zsolt. Az első nevet nagy betűvel írtam. Másképp mondtad, mint a másodikat?! ... Akkor

minek?! Épp ezért noncs a rovásírásban kis és nagy betű...

De ez csak egy példa. A kérdésedre a legrövidebb válaszom az ősrovás! Tanuld meg és rájössz nélkülem is!

június 19., 22:44 · Tetszik · 1

Fejedelmi Rovókör Kedves Zsolt! Érdekes dolgokat írsz! Ezek érzékelhetően a meggyőződésedből fakadnak, tehát

ezekben mélységesen hiszel. Én nem akarlak eltéríteni ezektől a számodra tényként kezelt dolgoktól. Amiről én

tájékoztatni tudlak, az az, hogy valamikor nagyon régen valaki, vagy valakik megalkottak egy tiszta geometrián

és matematikán alapuló jelrendszert, amelyre ráillesztették az általuk ajánlatos ÁBC -t és ennek az ÁBC-nek a

fonetikus átiratát, az ÁBÉCÉ-t, valamint az időmérést, a térfelosztást. a síkfelosztást, a zodiákus segítségével

Page 11: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

11

kozmológiailag tájolták, és ennek a egyesített TÉR-IDŐ elméleti modellnek az alapjain létrehoztak egy nyelvet. El

tudod ezt képzelni?

június 20., 15:50 · Tetszik · 1

Tátrai Tamás Én mindenképp a rovással kezdeném pont a Zsolt által leírtak miatt (S: sátor talán jobb, nem?) De én

teljesen laikus vagyok. Mindenkinek legalább annyit tudnia kéne, hogy a mássalhangzók a fontosak, a

magánhangzók legtöbbször csak úgy jönnek ("e"-vel es, el, er, ep, et és nem pé, té) Viszont ez a tudományos

matematikai megközelítés is érdekel. (Nem találom a forrást, úgyhogy vegyük úgy, hogy a "nagyon régen

valakik" az pár hónapja a rovókör, de ha nincs ez a maszálás, akkor szép újkori elmélet is kerekedhet belőle. A Sci-

fi szabályaival: önmagában legyen következetes. Tehát balról jobbra, magánhangzókat használva, egy-két

konkrét eltérés az ősi rovástól, stb. ezeket a szabályokat le kell rögzíteni és egy helyen összegyűjtve elérhetővé

tenni. Ehhez hozzá lehet szokni....és ha lesz ilyen, hozzátenni a történelmi hátteret. Ha nincs, akkor nem így

reklámozni)

június 20., 16:15 · Tetszik

Fejedelmi Rovókör Kedves Tamás! A következtetéseid alapjaiban tévesek! Ez a rendszer időben korábbi, mint a

Zsolt által bemutatott ősrovás. A feltételezéseid nem sejtetnek alapos tudást, mint, ahogy jelzed is. Korábban már

kértem Tőled egy kis türelmet! Az alapos tudás hiányában levont következtetések általában tévesek!

Amennyiben Budapesten laksz kérj tőlem egy személyes találkozót, ahol bővebben tájékoztatlak a részletekről.

Esetleg megvárod a 100. táblát.

június 20., 16:43 · Tetszik

Tátrai Tamás Tátrai Tamás Kedves....rovókör! Rendben, várok, mert nem budapesti vagyok. Addig én csak annyit

kérnék, hogy ismerkedjen meg a székely rovással és a jelek jelentésével. A jeleket egy óra alatt megtanultuk a

lányommal, a jelentéseket még mindig tanulmányozom. Eredetileg azért kerestem rá, hogy könnyebb legyen a

tanulás, de aztán rájöttem, hogy sokkal mélyebb dolgok vannak benne. Itt szerettem bele a szavaink gyökeinek

értelmezésébe is. Szintén elvesz (ít)ett tudomány, de így még sokkal érdekesebb és izgalmasabb. Eleinte mindenki

kiröhögi, aztán csendben marad, aztán elragadja a hév....én már akármit beszélek, mindig előjönnek más

rétegek is, más értelmek is. Ezt élvezem. A Magyar nyelv magáért beszél. Sőt, kiált! (Nem emelgetem ki az

értelmeket, de érdemes odafigyelni, mit jelent, amit mondunk. Minden szó, szótag, gyök, hang, hangpár oda-

vissza. Mind értelmes. Sajnos nem tudok vele többet foglalkozni. Igaz, régen is érdekelt a nyelvünk, írtam verseket

is, de most nem a költészetről van szó, hanem egy egyfajta tudásról. Hú, milyen jó szavak ezek....na de nagyon

eltértem üdvözlettel: Tamás

június 20., 16:55 · Tetszik · 1

Fejedelmi Rovókör Kedves Tamás! Miért feltételezed rólam, hogy kutatásaim során nem tanultam meg néhány

rovás ábc-t? Húsz éve foglalkozom ezzel a témával. Gondolod, hogy elkerülték a figyelmemet az általad említett

dolgok? Te is sejted, hogy itt valami sokkal mélyebb értelmezést kell keresnünk. Köszönöm a türelmedet!

Page 12: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

12

június 20., 17:52 · Tetszik

Fosztó Zsolt Korán keltem, fáradt vagyok a vitához, de annyit hozzá fűznék, hogy abban azért kételkedem, hogy

az ősrovásnál idősebb ez a rendszer! Ugyanis az ősrovás maga az írás, minden írás anyja. A teremtés írása! mint a

nyelvünk. Olyan tökéletes, olyan természet közeli, hogy ember ilyen alkotni nem tud. Az ősrovás is ilyen. Ember

ilyent alkotni nem tud. De erre csak az jön rá, aki rovóvá válik. gyakorlati rovóvá. Elméleti rovóként sosem érti meg

az ember. június · Tetszik

Valóság Amit Tudnod Kell MINDEN ott van mindenben...ahogy a kicsi a nagyban és fordítva. Amint fent úgy lent.

A sok érdekes hozzászólást olvasva mosolyogtam, hisz ezt csak beavatott értheti, aki ismeri Ön MAGát és tudja mit

jelent Hermész mondata: "Amint fent, úgy lenn", vagy " Amint a mikrokozmoszban, úgy a makrokozmoszban". Az

az ember, aki nem ismeri a forrást, amin csatlakozik a MINDENhez, nincs ere (hálózat csatlakozni) és ezért nem

ÉRti. Azért nem érti, mert a hasonlóság és rezgés törvénye ezt idézi elő...nem ÉRdekli, mert saját maga korlátozza

be ezt a régihez való ragaszkodással, valamint leginkább azzal, hogy MINDENT kint keres..az anyagban, holott

belül sokkal több és halhatatlan dolog lakozik. Mindenben, ebben a következtetésben Fejedelmi Rovókörtől is le

lehet írni a MINDENT ami a világegyetem. Fraktálszerű az világunk matematikailag grafikusan ábrázolt képe.

Hatalmas TERemtő ERőnk van!!

július 26., 16:46 · Szerkesztve · Tetszik · 1

Kromek Pál Csak ámulok.

Nagy élvezettel olvastam a beszélgetést. Tanultam, és maradok. Tanulok továbbra is belőle.

Pár éve –talán tíz- belebonyolódtam az addig számomra rejtelmes magyar nyelvi, elemzésekbe. A rovások, a

hangok, a betük, a gyökhangok, gyökök, gyökpárok, világába. A valóságos eredeti, vagy alternatív

jelentéseikbe. Az elhazudott történelmünkkel, a magyarból történő kitanítással, a magyarsággal, szinte minden

szinten, foglalkozom, csak úgy. Mégis ez a beszélgetés ráébresztett újból arra, hogy a nyelvünk olyan kincse az

emberiségnek, amit védeni, elemezni, tanulmányozni kell. Minden elragadtatás nélkül elmondhatom, hogy a

magyart beszélő ember megtalálja a nyelvében a világ teremtését, annak leírását, Az ember, miután erre

rádöbbent, meglepetésében ezt tudatni szeretné. Én is. Úgy gondolom, van mit tenni ezen a területen. Rengeteg

teória, leírás létezik. Minden kezdeményezés, elképzelés, szükséges és beleillik a logikus magyar nyelvi képbe. Azt

szoktam viccesen mondani, hogy a magyar nyelvet valaki megalkotta. Azért viccesen, mert még nehezen

képzelhető el, hogy a teremtő leül és egy szuper komputeren összerak egy nyelvet.

Mindenkinek megvannak a saját alapjai, kit miből sikerült kitanítani. Sajnos az oktatásunk arról, szól, hogy tudják

elfelejtetni azt, amit anyánktól annak a hasába már tudtunk. E miatt, az oktatás miatt nem értünk egyet. A

beszélgetésbe az elképzelésbe –Fejedelmi Rovókör- a felmerült vita kérdésekbe most én nem fejtem ki a

véleményem, mert mindkét oldalon vannak olyan dolgok, amit nem úgy látok és olyanok is amelyek, teljes

mértékben egyeznek az elképzeléseimmel.

Haladok az anyagba. Midig az adott területen leírom a véleményem.

Page 13: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

13

3. AZ ÉLETVIRÁG-MAG SZERKESZTÉSE

Egy tökéletes életvirág-mag szerkesztéséhez mindössze egy körzőre van szükség. Aki már ismeri, az tekintsen el az

alábbi néhány mondat elolvasásától. Az Én életvirágomat az alábbi lépések szerint készítettem: A tábla körülbelüli

középpontjára kis kereszttel kijelöltem az életvirág-mag középpontját, amelyet A betűvel jelöltem. Ebbe a

középpontba szúrtam bele képzeletbeli körzőm hegyét és rajzoltam egy r sugarú kört. Ez az első kör, amelynek

kerületén egy képzeletbeli függőónnal kijelöltem a második kör középpontját, amelyet L betűvel jelöltem. Az L

középpontból rajzoltam meg az első kör sugarával megegyező második kört. Ez a kör újabb két középpontot

metszett ki az első kör kerületén. Ezeket Ö és GY betűkkel jelöltem. Ezekből a középpontokból is rajzoltam egy egy

r sugarú kört, amelyek újabb két középpontot metszettek ki az első kör kerületén. Ezeket a pontokat T és CS

betűkkel jelöltem. Ezekből a középpontokból is rajzoltam két r sugarú kört. Ezek a körök egy pontban metszették el

az első kör kerületét. Ezt a pontot V betűvel jelöltem. Ebből a középpontból rajzoltam meg a hetedik, befejező r

sugarú kört. Az életvirág mag egy egyetemes szimbólum. Szerkesztéséhez nincs szűkség mértékegységekre.

Információ hordozó képessége független a méretétől. ,A LOGO-GRAFIKUS MAGYAR ÁBÉCÉ betűivel leírt "ÍR" szó

szólogója az életvirág-mag központi részét adja.

Varga Béla

Nincsenek hozzászólások.

Page 14: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

14

4. A KÖR / MÉRTANI SÍKIDOM /

A KÖR azon pontok halmaza a síkban, amelyek a kör A középpontjától egyenlő távolságra vannak. A kör

KERÜLETE a körvonal hosszúsága. A körvonal egy szakasza a KÖRÍV. Az A középpontot a körvonal egy tetszőleges

pontjával összekötő egyenes a SUGÁR (r). Az ÁTMÉRŐ (d) a körvonal két átellenes pontját összekötő, a

középponton áthaladó egyenes. Az átmérő a sugár kétszerese. A HÚR a körvonal két pontját összekötő egyenes.

A leghosszabb húr az átmérő. A KÖRCIKK két sugár és egy körív által határolt terület. A KÖRSZELET egy húr és egy

körív által határolt terület. A LOGO-GRAFIKUS MAGYAR ÁBÉCÉ K, Ö, és R betűivel pontosan a célra illeszthető a "

körző " amellyel a kör megrajzolható.

Varga Béla

Nincsenek hozzászólások.

Page 15: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

15

5. A CSILLAGSZEMŰ ÜZENETE

A FÖLD és a NAP átlagos távolsága: mintegy 149,6 millió kilométer. Ez egy Csillagászati Egység (CsE). A Föld felszíni

átlaghőmérséklete +15 C fok és a Nap ekliptikájának azon sávjában kering, ahol a feltételek alkalmasak ahhoz,

hogy virágozzon rajta az élet. A Naphoz közelebb keringő (0,72 CsE) Vénusz felszíni átlaghőmérséklete + 464 C

fok, amely túl magas a szén-víz alapú élet fennmaradásához. A Mars tőlünk mintegy fél Csillagászati Egységgel

távolabb kering a Naptól és felszíni átlaghőmérséklete -87 C fok. Ez az alacsony hőmérséklet nem ideális az élet

tartós megtelepedéséhez. Ennek ellenére komolyan el kell gondolkodnunk az üzeneten. A Napunk életciklusának

körülbelül felénél jár. Hozzávetőleg ötmilliárd év múlva, amikor a magjában lévő összes hidrogén átalakult

héliummá, a magja összeomlik. Külső rétegei kitágulnak, Napunk vörös óriássá duzzad. A Nap olyan hatalmasra

nő majd, hogy a Merkúrt és a Vénuszt egyszerűen elnyeli és a Föld is atmoszféráján belül kerül. Azt nem tudjuk,

hogy milyen gyors ütemű lesz a növekedés, de valószínűsíthető, hogy az ekliptika élhető sávja a Mars irányába

tolódik majd. El kell tehát gondolkodnunk, hogy a Földi élet csodáját veszni hagyjuk, vagy egyesítjük erőinket,

terraformáljuk a Marsot és időben áttelepítjük az élet csiráit. A távlati cél meghatározva. A feladat adott, még

van rá elég időnk!

Varga Béla

Hozzászólások az 5. képhez. Akasapjt Pjt Ahhoz, hogy a felvetett cél elérését megtervezhessük, szükséges lesz a logo-grafikus titkokat

rejtő magyar nyelv és írás megismerése, valamint azt a nemzeti alapoktatás részévé tenni.

március 24., 2:08 · Tetszik · 1

Fejedelmi Rovókör A felvetett cél eléréséhez leginkább a céllal való egyetértésre és összefogásra van szükség.

március 24., 20:51 · Tetszik · 3

Akasapjt Pjt Az összefogás a tudatosság eredményeként jön létre.

Page 16: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

16

március 24., 23:39 · Tetszik · 1

Fejedelmi Rovókör Ezzel egyetértek. Elsődleges célként kijelölhetjük az egyén tudatossági szintjének folyamatos

emelését. Ennek következtében a közösségi tudat szintje is folyamatosan emelkedik majd. Azzal is egyetértek,

hogy ez csak az oktatási rendszereken keresztül valósítható meg.

március 25., 9:46 · Tetszik · 2

Kubatov István Az élhetővé tételbe a Sors is besegíthet... http://www.origo.hu/...

március 29., 14:56 · Tetszik · 1

Rajmund Csombordi hűha már csak 5 milliárd évünk van, bazmeg gyerekek bele kéne húzni ebbe a nasa izébe!!!

június 21., 0:01 · Tetszik · 1

6. CÉLBAN A FÖLDI IDŐ

Az életvirág-magot egy körző segítségével szinte gyerekjáték megszerkeszteni. Nagy előnye ennek az egyetemes

szimbólumnak, hogy szerkeszthetősége mértékegységektől független és információhordozó képességét a mérete

nem befolyásolja. A hét kör körvonalainak metszéspontjait érintve, egy vonalzó segítségével az A középpontból

kiinduló 12 egyforma hosszú egyenest rajzoltam. A táblaképen jól látható, hogy a 12 egyenes a jelenlegi

óraszámlapunk órairányait jelöli ki. Ennek megfelelően ezeket az egyeneseket sorszámoztam. A logo-grafikus

számok mellett a maják által is használt korai számírással is megszámoztam az órairányokat.

Page 17: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

17

Varga Béla

nincsenek hozzászólások.

7. A LOGO-GRAFIKUS VILÁGSZÁM

Ma általánosan elfogadott, hogy a végtelent fekvő nyolcassal szimbolizáljuk. A táblaképen látható értelmezés

szerint: Amennyiben a logo-grafikus számokat egymásra vetítjük, akkor egy nyolcas számjegyet kapunk. Ez a

nyolcas a számjegyeink logója. Ezek alapján állítható, hogy a ma általánosan használt pozitív egész számjegyek

mindegyike és a nulla is a végtelen jegyéből ered.

Varga Béla

Hozzászólások a 7. képhez. Jim Tucker a 8as szám az ouroborosz, a saját farkát evő kígyó -- onnan a végtelen jelentése

Tetszik · Válasz · 2 · június 16., 20:35

Edina Horváth ez mekkora

Tetszik · Válasz · július 23., 10:19

Szabó Lajosné Ránézett erre a képre az unokám most volt másodikos, mama ez egy kóód.

Tetszik · Válasz · június 27., 12:21

Page 18: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

18

8. A TÍZES ALAPÚ SZÁMSOR ÉS A VÉGTELEN.

A számaink a végtelen jegyéből erednek. Eredeti gondolat, amely teljesen reális alapnak tekinthető, hiszen

számaink segítségével végtelen nagy számokat leírhatunk, mind a pozitív, mind a negatív tartományban.

Természetesen egy tizedesvessző segítségével végtelen kis számokat is leírhatunk. Az alábbiakban bemutatom,

hogy még ezt az eredeti gondolatot is túl lehet szárnyalni. A tízes számot tízes számrendszerben két számjegy

segítségével írhatjuk le, amelyhez két jelpozíciót, karaktert foglalunk el,:10. Ez a két számjegy logo-grafikusan

egymásra vetítve csak a táblaképen látható egyes szám alkalmazása esetén rajzolja ki a nyolcast. Tehát nem

véletlenül írjuk így az egyes számjegyet. A 20-as, 30-as, 40-es, 50-es, 60-as, 80-as, 90-es számok esetén a

számjegyek egymásra vetítésekor a nyolcas szintén kirajzolódik. A 70-es szám leírásánál ez a kívánalom csak a

táblaképen bemutatott 7-es számjegy használata esetén teljesül. A hetes számjegyben az áthúzás ebből a

szándékból ered. A tíznél kisebb számok leírása estén is érvényesül ez a szándék: 01, 02, 03, 04, 05, 06, 07, 08, 09.

Megállapíthatjuk, hogy a táblaképen látható számjegyek segítségével leírt tetszőleges nagyságú szám esetén

érvényesül az a törekvés, hogy a szám leírásához felhasznált valamennyi számjegy egymásra vetítésének

eredményeként a nyolcas számjegyet kapjuk. Ez végtelenül ötletes, egyszerűen megerősíti azt a tényt, hogy ezek

a számjegyek logo-grafikusak. A rendszer gyakorlati alkalmazása a digitális technikában valósul meg

leglátványosabban. A digitális kijelzők hét " világító " magjának kombinálásával ezek a számjegyek

megjeleníthetők.

Varga Béla

Nincsenek hozzászólások.

Page 19: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

19

9. A DERÉKSZÖGŰ KOORDINÁTA-RENDSZER ALAPJA

A sík a geometriában, azon belül is a háromdimenziós térgeometriában fontos fogalom. A sík legfontosabb

jellemzője geometriai szempontból, hogy a sík kétdimenziós objektum, azaz két irányban végtelen, a harmadik

irányban pedig nulla kiterjedésű. A végtelen sík egy tetszőlegesen kijelölt A pontjába egy rajta átmenő vízszintes

számegyenes és egy, szintén az A ponton áthaladó függőleges számegyenes egymásra szerkesztésével

hozhatunk létre derékszögű koordináta rendszert. A táblaképen látható, hogy a rendszer 4 db. 90 fokos részre

osztja az A középpontú síkot. A négy db. 90 fokos rész egyesítve 360 fokos síkfelosztást eredményez. Jelenlegi

tudásunk szerint a síknak egy középpontból való 360 fokos felosztását először az i.e. 3250 körül a Folyamközbe

ismeretlen helyről betelepült ősnép alkalmazta.

Varga Béla

Hozzászólások a 9. képhez.

Viktoria Peter a magyarok?

Tetszik · Válasz · június 29., 11:44

Page 20: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

20

10. A VÍZSZINTES IDŐ TENGELY

Általánosan elfogadjuk, hogy az időt a vízszintes idő tengelyen ábrázoljuk. Az elmúlt eseményeket az

időtengelyen kijelölt null ponttól balra, míg a jövő várható eseményeit a null ponttól jobbra ábrázoljuk. Az

időtengely végein lévő nyílhegyek, azt jelképezik, hogy a tengely mindkét irányban a végtelenbe tart. A végtelen

időtengelyen kijelölt null pontot számtalan elnevezéssel illethetjük. : null, nulla, null pont, nulla pont, null szám, nulla

szám, null jel, nulla jel, cél, cél pont, cél szám, cél jel, kereszt, kereszt pont, kereszt szám, kereszt jel, mag, mag

pont, mag szám, mag jel, középső, középső pont, középső szám, középső jel. Az a pont, az a szám, az a jel, első

pont, első szám, első jel... stb. A végtelen időtengelyen a jelen pillanatot erre a nulla pontra helyezzük. Ebből a

pontból az É betűvel jelzett tengelyen haladhatunk a jövő irányába, vagyis az É betűn, az É tengelyen, azaz az Én

haladunk! Ez az irány az Én irányom is, ahol haladok. Tömörebben kifejezve: Én haladok. Még tömörebben

kifejezve: haladok.

Varga Béla

Nincsenek hozzászólások.

Page 21: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

21

11. AZ EREDENDŐ IRÁNY

11. AZ EREDENDŐ IRÁNY

A végtelen időtengelyen a null ponttól balra a már megtörtént eseményeket ábrázoljuk. Ez az irány az R (er)

betűvel jelzett végtelenbe tartó tengely iránya. Ezen a tengelyen, az időben visszafelé haladva kell keresnünk azt

a pillanatot, amikorra az első Homo sapiens földi megjelenését tehetjük. Az ez irányú kutatást tehát nem

véletlenül nevezzük eredet kutatásnak. Ebben az irányban keresendő az az ős előemberpár, akiktől mindannyiunk

családfája ered. Itt keresendő Ő a nő, aki megszülte az első Homo sapiens egyedet és itt keresendő Ő a nemző,

aki nemzette az első Homo sapiens egyedet. A szűznemzés lehetőségétől eltekintünk, mert azt csak alacsonyabb

rendű élőlényeknél valószínűsíthetjük. Ebben az irányban kell keresnünk a Föld, a Nap, a Tejútrendszer, a

Világegyetem keletkezésének időpontját, ez az eredendő irány.

Varga Béla

Hozzászólások a 11. képhez:

Fejedelmi Rovókör Kedves Prukker Zoltán! Annyi bizonyos, hogy a null pontból nem indultunk ki. A null pont maga

a pillanat a végtelen térben. Ez a pont a Te null pontod, ezt mindig viszed magaddal, bárhova is mozdulsz a

végtelen térben. Az eseményeket viszont a végtelen vízszintes időtengelyen gondolatban a null pont alá

gördítheted . Tehát Te mindig a rendszer A pontjában maradsz.

Page 22: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

22

12. A MAGKÖZPONTÚ TÉRFELOSZTÁS

Bátran állíthatjuk, hogy az írás feltalálása örökre megváltoztatta világunkat. Tulajdonképpen mi is az írás? Erre a

kérdésre a legáltalánosabb válasz a következő: Az emberi hangok szimbólumokkal történő reprezentálását

írásnak nevezzük. Az írás jelentőségét Kéki Béla Az írás története című könyvében az alábbiak szerint fogalmazza

meg: "Az írás tulajdonképpen látási ingerek útján felfoghatóvá és bármikor reprodukálhatóvá tette az elröppenő

szót, s ezzel egyszeriben kiküszöbölte a gondolatközlés útjából a földrajzi távolság okozta akadályokat, és

lehetővé tette ismereteink, tapasztalataink átörökítését későbbi nemzedékek számára. Tulajdonképpen

lebontotta a tér és idő korlátait a tudás széles körű és gyors terjedésének útjából." A szerző remekül ragadja meg

a lényeget. A következő állítást a magam nevében teszem. Bátran merem állítani, hogy remek választás volt a

Logo-grafikus magyar írásrendszer megalkotóitól az életvirág-mag kiindulási alapként való kiválasztása. Az eddigi

táblaképek segítségével már több irányból bemutattam az életvirág-mag információhordozó képességét. Most

egy újabb jellemzője kerül bemutatásra. A táblaképhez mindösszesen annyit fűznék, hogy az egyetemes

térfelosztási modell magában rejti a síkban történő térhatású képalkotás lehetőségét. Ezt ma axonometrikus

ábrázolásként ismerjük. A továbbiakban az életvirág-mag célmeghatározó belső részét a Logo-grafikus magyar

írásrendszer egyesített tér-idő elméleti alapmodelljének tekintem. Ez a Logo-grafikus magyar tér-képírás tér-idő

elméleti és filozófiai alapja. Ez a modell egyesíti a térfelosztást, a síkfelosztást, az időfelosztást, a

célmeghatározással. Természetesen, ezeken kívül még számos fontos dolgot rávetíthetünk ere a modellre, ezeket

a teljességre törekedve a továbbiakban ismertetni fogom.

Varga Béla

Hozzászólások a 12. képhez.

Magyar Nyelvhttps://www.facebook.com/photo.php...

Tetszik · Válasz · július 17., 13:15

Page 23: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

23

Tátrai Tamás Köszönöm! Pont ilyesmit kerestem a gyökök rendszerezésére és az összes variáció

megkeresésére (Egyre izgalmasabb)

Tetszik · Válasz · május 30., 11:58

13. SZÁMSZIMBOLIKA

A számjegy egy szimbólum,( vagy szimbólumok egy csoportja), ami egy számot ír le. A számábrázolás

legegyszerűbb rendszere az egyes számrendszer, amelyben minden természetes számot megfelelő számú

szimbólummal ábrázolnak. A korai idők ismert kultúrái jellemzően pont, ék vagy pálcika szimbólumot választottak

az egyes számrendszereik szimbólumaként. Az egyes számrendszer nagyon jól használható kisebb számok esetén,

azonban nagyobb számok esetén igen körülményes és lassú a használata. A számszimbolika fejlődése során

megfigyelhető a tömörítésre való törekvés. Ennek során igyekeztek az egy szám egy szimbólum elvet alkalmazni.

A számszimbolika fejlődése és a bonyolultabb számrendszerek felfedezése magával hozta a ma legáltalánosabb

alkalmazott tízes alapú helyi-értékes rendszer kialakítását. Ez a rendszer, amelynek alapszáma a tízes, a számok

tényleges számértékének kifejezésére tíz számszimbólumot alkalmaz. A ma rendelkezésre álló számírás-emlékek

azt valószínűsítik, hogy a ma arab számoknak nevezett számjegyeket i.e.300 körül az Indiában alkalmazott brahmi

számjegyekből alakították ki és arab közvetítéssel került Európába, ahol elnyerte ma használt formáját.

Ellentmondani látszik ennek a teóriának, az általam korábban bemutatott logo-grafikus számrendszer

származtatása és az a tény, hogy a helyi-értékes tízes, húszas, hatvanas alapú számrendszerek már évezredekkel

korábban ismertek voltak. A helyi-értékes számrendszerek a nulla számot is alkalmazzák. A XVII. században

felfedezett korai Közép-Amerikai civilizációk már ismerték a nulla fogalmi jelentését és használták a helyi-értékes

húszas alapú számrendszert. A Folyamköz ősnépe pedig már i.e.3250 körül a tízes és hatvanas számrendszer

kombinációját is használta. A végtelen jegyéből származtatott logo-grafikus számjegyek szimbolikája mélyebb

számtani, geometriai és filozófiai értelmezést sejtet. A szám-ok kutatása során rá kellett ébrednem a számok és az

anyanyelvem különös kapcsolatára. A számokat számnevekkel illetjük. A számnevek a nyelv azon rétegéhez

tartoznak, amelyek legkevésbé vannak kitéve a nyelvi változásnak. A magyar számnevek a magyar nyelv

legkorábbi rétegeihez tartozhatnak, valószínűleg az alapréteghez.

Varga Béla

Nincsenek hozzászólások.

Page 24: Fejedelmi Rovókör próba vltozat

24

14. "A VÉGTELEN TÉR-IDŐ-SÍK VÉGES FELOSZTÁSA"

Jelenlegi tudásunk szerint I.e. 3250 körül a Folyamköz területére betelepült egy viszonylag alacsony növésű sötét

hajú egyedekből álló népcsoport. Ezek a számunkra ismeretlen helyről érkezett jövevények intellektuálisan és

technológiailag igen fejlettek voltak. Egy ragozó nyelvet beszéltek, amely nyelvészek szerint egyetlen ismert

nyelvvel sem rokon. Ismerték a kereket és ők használták először a kör 360-as felosztását. Fejlett matematikájuk volt,

a tízes és hatvanas számrendszer kombinációját használták. Ők alkalmazták először a jelenleg is használt

időmérési rendszert. Fejlett kozmológiájuk volt és ők alkalmazták először az ékírást. Ez a csodálatos nép, amely

jelenlegi kultúránk alapjait már I.e.3250-ben birtokolta, mint a Folyamköz ősnépe az az ős szkíta nép volt. Ennek az

ősnépnek 1859-évi munkájában Julius Oppert (1825-1905) asszirológus a " sumer " nevet adta. További

kutatásokat igényel annak kiderítése, hogy honnan érkeztek a Folyamközbe az ős szkíták és hol volt kultúrájuk

kialakulásának bölcsője. A táblaképen bemutatásra került a 360 -as szám oszthatósági vizsgálata, az első 12

természetes egész szám szempontjából. Az eredmények magukért beszélnek, praktikussága ebből a szempontból

elvitathatatlan. A táblaképen bemutatásra kerül még három oszthatósági vizsgálat. Ezek közül a 365-ös szám a

Földünk nap körüli keringésének mérőszámát jelenti. Ez a szám az egy évünk napjainak száma. Ez a szám a

valóságban 365,2596425 nap. A négyévenkénti szökőnap beiktatásával részben korrigáljuk a valóságtól való

eltérést. Ezért vizsgáltam meg a 365,25-ös szám oszthatóságát. A 366-os szám oszthatóságát, azért vizsgáltam

meg, mert egyes kutatók szerint voltak olyan őskultúrák, amelyek a kört 366 fokra osztották. A vizsgálatokból jól

kitűnik, hogy oszthatósági szempontból a legelőnyösebb a 360 fokos körfelosztási modell, amelyet ma is

egyetemesen alkalmazunk.

Hozzászólások a 14. képhez:

Tarkhan László Oláh Tegyük hozzá, a ma használatosan 365 napra kerekített napév szerinti időszámíás csak

behatárolt időszakot vizsgálva igaz. Amióta és amíg égi kísérőnk, a Hold megtartja viszonylagos kiegyensúlyozott

pályáját. Viszont épp ősi írások bizonysága szerint a Hold nem mindig, vagy nem ilyen távolságból tartott velünk,

valamint más égitestek is feltűnnek olykor. Ha tudjuk, egy nagyobb földrengés, vulkánkitörés is mérhetően

befolyásolja a forgást, akkor felvetődik a kérdés, van e értelme kozmikus állandóként tekinteni egy még

emberöltőnyi szinten is változó jelenséget? A 360 egységre osztott kör viszont ténylegesen magas tanokba