ETIKA A jó életről szóló tanítás

Papp Tibor

2012.

2

„Amit egynek a legkisebbek közül tesztek,

azt nekem teszitek”

Mt 25,40

3

BEVEZETÉS 7

ALAPOK 14

AZ ETIKA FOGALMA 14

AZ ETIKA FELADATA 16

AZ ETIKAI KÉRDÉSFELTEVÉS 18

AZ ETIKA ÉRTELMEZÉSE 20

KÉRDÉSEK 23

AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGE 24

1. AZ IDŐK JELEINEK KÉRDÉSE 24

2. AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGÉNEK TAGADÓI 27

3.TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS 30

4. ÖSSZEGZÉS 34

KÉRDÉSEK 36

A KINYILATKOZTATÁS ETIKAI DIMENZIÓJA 38

KÉRDÉSEK 40

AZ EMBERI SZEMÉLY MÉLTÓSÁGA 42

A KERESZTÉNY EMBERKÉP ÉS FORRÁSA 42

ANTROPOCENTRIZMUS 52

KÉRDÉSEK 54

4

AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG ETIKÁJA 56

AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG FOGALMA 56

ESÉLYEGYENLŐSÉG AZ OKTATÁSBAN 58

ESÉLYEGYENLŐSÉG FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA 59

ESÉLYEGYENLŐSÉG A NŐK SZÁMÁRA 61

KÉRDÉSEK 62

SZABADSÁG 63

AZ EMBER SZABADSÁGA A SZENTÍRÁSBAN 67

A SZABAD EMBERI CSELEKEDET KORLÁTAI 70

AZ INTELLEKTUÁLIS AKADÁLYOK 71

A SZABAD BELEEGYEZÉS CSORBULÁSAI 73

„ELŐNYSZABÁLYOK” 78

CSELEKVÉS VÉSZHELYZETBEN 81

CSELEKVÉS KÖZVETETTEN AKART HATÁSSAL 83

CSELEKVÉS KETTŐS HATÁSSAL 85

KÉRDÉSEK 88

A LELKIISMERET 90

A LELKIISMERET A TÖRTÉNELEMBEN 92

A LELKIISMERET A SZENTÍRÁSBAN 102

A LELKIISMERET KÖTELEZŐ EREJE 104

A LELKIISMERET KÉPZÉSE 110

KÉRDÉSEK 118

5

A CSALÁD 121

A CSALÁD SZEREPE ÉS FONTOSSÁGA 121

A CSALÁD LÉNYEGE 128

A HÁZASOK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI 134

SZÜLŐI KÖTELESSÉGEK ÉS JOGOK 137

A SZÜLŐI JOGOK HATÁRAI 143

KÉRDÉSEK 145

ETIKA AZ EGÉSZSÉGBEN 146

AZ EGÉSZSÉG ELTÉKOZLÁSA 152

KÉRDÉSEK 157

GYÓGYÍTÁS A LEGJOBB TUDÁS ÉS LELKIISMERET SZERINT 159

AZ ETIKA IDŐSZERŰSÉGE 159

AZ ÉLET KEZDETÉNEK KÉRDÉSE, AZ EMBERI SZEMÉLY MÉLTÓSÁGÁNAK

TÜKRÉBEN 163

A JOG VÁLASZKERESÉSE 172

AZ ABORTUSZ 176

KÉRDÉSEK 180

A GAZDASÁGRÓL 182

A KERESZTÉNY ÁLLÁSPONT 183

KÉRDÉSEK 189

DOKUMENTUM 191

6

FORRÁSOK 196

IRODALOMJEGYZÉK 198

7

BEVEZETÉS

A szociális munka különösen sokszor kerül kérdések elé,

hiszen nehéz döntéseket kell hozni a mindennapokban.

Sok érdek ütközik a munka folyamán – talán több mint más

hivatások gyakorlásakor. Hiszen figyelembe kell venni a

munkaadót, a munkatársakat és természetesen

megkülönböztetett figyelemmel kell fordulni mindazok

felé, akik a segítségünkre szorulnak. Sok félreértést kell

elkerülnie a szociális szférában dolgozónak, ezért nem

maradhat védelem nélkül. De milyen vezérfonal létezik,

hogy a helyeset a helytelentől, vagy a jót a rossztól

megkülönböztesse?

Döntést hozni azt jelenti, hogy a különböző érdekeket –

értékeket mérlegelni kell. De melyik érdek, kinek az

elsőbbsége esik nagyobb súllyal a latba? Itt segít az etika.

De ez a rendkívül fontos tudomány a mindennapi életben

még nincs annyira meggyökerezve, ahogy az elvárható

lenne. Ez elegendő ok arra, hogy a képzésben helye és

szava legyen az etikának, az erkölcsnek. Hiszen sokszor

látjuk, hogy a professzionális munka magában még lehet

nagyon lelketlen, és akkor az eredményessége is kevésbé

érzékelhető. A másik végletet nem is említve, hiszen a

szaktudásra támaszkodó és csak abból támpontot kereső

orvosok, akiknek az erkölcse távol van az emberitől (náci,

emberekkel kísérletező orvosok) – hihetetlen károkat

okoztak a történelemben. A szaktudás a határokról, a tudás

használatának hogyanjáról nem képes segítséget adni.

Az etikát általában a jó, a helyes, az igazságos fogalmakkal

hozzuk összefüggésbe – és ez nagyjából jól is van így. De

8

mennyire tiszta ezen fogalmak tartalma a hivatásban, a

szakmai életben? A szociális munka sokak szerint „per se”,

eleve jó, helyes és igazságos. A kérdés úgy is feltehető, hogy

a szociális szférában dogozók nem nemes és emberi

motivációból tesznek meg mindent, ami a munkájukkal

kapcsolatos? Jó, helyes és igazságos – ezek egészen

egyértelmű dolgok az életnek ezen a területén. Vagy

mégsem?

Komplikálttá akkor lesz a dolog, ha az a kérdés merül fel,

hogy mit jelent a jó és a helyes. Sokan állítják, hogy meg

sem kellene ezt kérdezni, hiszen elvont fogalmakról van

szó, amit nem képesek vagy nem akarnak megérteni.

Mégis, mindenki érzi, hogy nagy szükség van az etikára –

mert tudjuk, hogy az életben számtalanszor találkozunk

olyan dolgokkal, melyek nem egyértelműek. Az etika éppen

ezt tanítja: semmi sem olyan egyértelmű, mint amilyennek

látszik. Bármilyen cselekvést lehet etikai szempontból

vizsgálni, a látszólag semlegeseket is. Ha valaki televíziót

néz, az látszólag nem egy „súlyos” tett. De ha

megkérdezzük, hogy mikor és mit néz, milyen más

cselekvés helyett ül a TV előtt – akkor máris olyan

kérdések merülnek fel, melyek erkölcsileg megítélhetőnek

állítják be ezt az egyébként egészen hétköznapi tettet.

Az etika a jó élet és cselekvés tanítása, az emberi értékek,

normák és célok tana. Mert nem lehet jó és beteljesült az az

élet, mely nem a jóra irányul. A szociális munka etikája

mindenekelőtt a jó hivatásbeli vagy szakmai cselekvést

tartja szem előtt.

9

A jó szociális munka elsősorban a szolgált személyek

emberi méltóságának megőrzésére és – főleg, ha

szociálpedagógiáról van szó, akkor – fejlesztésére irányul.

Emiatt a szociális munka egy alapvetően humánus

foglalkozás. Ez azt jelenti, hogy az életet és a társadalmat

az emberi méltóságnak és a személyiség

kibontakoztatásának megfelelően kell alakítani a képzés és

a nevelés eszközeivel.

A szociális területen dogozók hivatásbeli hétköznapjaikban

állandóan etikai kérdésekkel konfrontálódnak, és

megfelelően reagálniuk kell az eseményekre. Találkoznak

idősekkel, akik teljesen elszigetelve élnek, nem ritkán

kétségbeesések között. Dolgozni fognak drogosokkal,

fiatalkorúakkal, akikről nyilatkozniuk kell. Gyermekekre

kell vigyázniuk, nevelniük kell őket, felelősek lesznek

értük. Látni fogják az erőszak sokféle formáját, tanácsot

kell adniuk állapotos nőknek stb. Mi felel meg az emberi

méltóságnak? Kit kell védeni a konfliktushelyzetekben? A

szülő jogai megelőzik a gyermek testi-szellemi

sértetlenségre való jogát?

Az etikai kérdések itt egészen konkréttá válnak. Bár

társadalmi kérdésekről van szó, érezzük a kliensekkel

szembeni viselkedés konkrétumait is. Mindehhez jön még,

hogy a munkatársakkal szemben is felmerül a tolerancia, a

distancia és a felelősség kérdése.

Melyek az etikai alapok a hivatásbeli cselekvéshez?

Mindenki tudna erre választ adni – egy személyes,

10

szubjektív választ. De kell lennie általános érvényű

válaszoknak is.

Az etikus cselekvés, mint értékorientált kölcsönhatás a

segítő hivatások esetében egy középponti momentumot

mutat. Az ilyen cselekvés azzal tűnik ki, hogy a célok és a

hozzájuk vezető utak szándékuk szerint is vizsgálat tárgyát

képezik: „Milyen célról van szó, amit követni kell?”

A válságok, melyek a mai korra annyira jellemzőek, s

melyek azt mutatják, hogy az emberiség történelmének

több szempontból is fordulópontjaihoz érkeztünk – szóval

a válságok okai között egyre többen látják az etika

válságát, vagy sokkal helyesebb, ha azt mondjuk, hogy az

etika hiányát. A modern társadalmakban a régóta elismert

etikai alapelvek sokat veszítettek érvényességükből.

Például a gazdaságetikában a másik elismerése.

Mindez a szociális szférában is érezhető. Mi lehet ennek az

oka? A világ feletti technikai rendelkezés növekedése a

szociális területet sem hagyta érintetlenül. Ebben új,

rendkívül komplex problémák merülnek fel, melyek

differenciált döntéseket kívánnak, és emiatt elvont elvek

kizárólagos használatával nem elégedhetnek meg.

Miért kell etikusan viselkednie egy ezen a területen

dolgozónak? Talán azért, mert olyan emberekkel

foglalkozik, akik jobban rá vannak szorulva a támogatásra,

akik támadhatók és emiatt sebezhetőbbek is, mint mások.

Ha abból indulunk ki, hogy az ember és kapcsolatai,

melyekben él, minden érték kiinduló pontja – és

ugyanakkor tudjuk, hogy ezek az emberhez kötött értékek

11

a szociális munka „pácienseinél” veszélyeztetve vannak,

akkor az etikai elvek megkövetelése a szociálpedagógusok

körében egészen kézenfekvő.

Etikusan cselekedni a szociális szférában mindenekelőtt

azt jelenti, hogy a nehéz helyzetben lévő ember személyes

méltóságát a lehető legteljesebb mértékben meg kell

őrizni. Szakmaiságot is érint a kérdés, hiszen hogy kinek

meddig van szüksége segítségre, mikor nem sértjük már az

önállóságot, és mikor lenne elhanyagolás a nem segítés –

ezt mérlegelni nem egyszerű.

Van, aki a szociálpedagógusok és a szociális területen

dolgozók munkáját az „emberi jogok hivatásának” nevezi.

Vagyis egy humánus tettről van szó.

Ehhez jön még a mi esetünkben, hogy keresztények –

krisztusiak vagyunk. Vagyis teljesen szerényen, és inkább a

felelősséget tartva szem előtt, mint fennhéjázóan – de

elmondhatjuk, hogy olyan többlet birtokában vagyunk, ami

minőségileg teheti mássá az életünket és a munkánkat. A

keresztény humanizmus, az ember, az éppen előttünk lévő

ember szeretete (mert ez a lényeg Krisztus tanítása

alapján) nem csak egyszerűen profi ellátást jelent. Hiszen

az embernek lelke van, mely szeretet, elfogadás után

vágyakozik.

A kereszténységben olyan többlet van, olyan életmentő

plusz, ami nélkül az összemberi élet válik szegényebbé, sőt,

embertelenné. A kereszténység nem egyszerűen egy kis

szépséget jelent, nem egyszerűen egy kis világosságot,

12

vagy esztétikailag gyönyörködtető hegyre épült várost,

hanem olyan valamit, ami lényegileg nélkülözhetetlen.

Mi ez a többlet? Tisztább látás arról, hogy mi az értékes,

mi a lényeg, és mi nem az. Tisztább perspektíva, hogy mire

osszam be az egyetlen drága, visszafordíthatatlan életem. A

kereszténység erőforrás, ami akkor is ad erőt, amikor a

pusztán emberi erő elfogy: a szenvedésben, a lelkiismeret-

furdalásban, a haldoklásban és a gyászban is.

A kereszténység elvehetetlen, lerombolhatatlan remény,

hogy érdemes emberségesnek lenni, kitartani,

becsületesnek maradni. Olyan többlet, amely kultúrákat

hoz létre és ihlet: ma nem tartana itt az európai

gondolkodás, mára nem fejlődött volna ki az emberi

alapjogok listája, az emberi méltóság fogalma, ha nincs

kereszténység.

A világon, ahol tiltják és elnyomják a kereszténységet,

nagyon sérül az emberi méltóság, az emberi alapjogok,

mert nincs jelen, vagy nem lehet elég erős a keresztény

többlet. A kereszténység azt jelenti: nincs az ember

kiszolgáltatva, nem kell félni, nem tanácstalan, nem

reménytelen semmilyen élethelyzetben, és ezt a többletet

nekünk kell belevinnünk a környezetünkbe, a

munkahelyünkbe, a világba, a szociális szférába.

Ebben segít az etika, ezért része a képzésnek, ezért jó, hogy

erről is szólhat egy kötet.

13

14

ÁLTALÁNOS ETIKA

ALAPOK

AZ ETIKA FOGALMA Az erkölcs, az erkölcsiség az ember önértelmezésének

legalapvetőbb tapasztalatai közé tartozik: mindenki tudja

egy nem reflektált, természetes módon, amikor valamit

tesz, hogy a jó és rossz cselekedetek között különbség van.

Ezt a jelenséget, vagyis az emberi cselekvés normáit teszi a

tudományos reflexió tárgyává az etika.

Abból az alaptapasztalatból indul ki, hogy az ember az

állattal ellentétben nem csak viselkedik, vagyis nem

határozzák meg véglegesen ösztönei és biológiai

adottságai, hanem cselekszik, ami azt jelenti, hogy képes

gondolkodni, és ebből eredően értelmesen szabad döntést

hozni. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az etika a cselekvés

meggondolása vagy rendszerének tudatossá tétele. Hiszen

cselekvéseink rendkívül sokfélék lehetnek, ami szabályok

és rendszer felállítását követeli. Amilyen sokrétű az emberi

élet, olyan sokrétű az etika is, illetve az életnek nincs olyan

területe, ahol ne lenne jelen. Minden élethelyzet, minden

szakma és hivatás megkívánja, hogy tárgyával etikai

szempontból is foglalkozzon, mert látszólag semleges

területeken is egyre inkább egyértelmű lesz a mai ember

számára, hogy nem lehet etikai alapelvek nélkül élni.

15

Az embernek van egy előzetes tudása az etikáról,

valószínűleg ez fejeződik ki abban, hogy a hétköznapi

beszédünkben nagyon sok etikához közeli fogalmat,

kifejezést használunk. Teljesen természetes a jó és a rossz

megkülönböztetése, a lelkiismeret feltételezése, a

kötelesség megkövetelése, a felelősség elvárása,

igyekszünk emberségesek lenni és kerülni a bűnt. Az

embernek tehát van egy „vele született”, az emberségéhez

kapcsolódó érzéke, ítéletalkotása, mely erkölcsiségében

gyökerezik. Mindenki tudja, hogy mit jelent a lelkiismeret

nyugtalansága, az életállapothoz vagy a hivatáshoz fűződő

kötelessége, vagy hogy hogyan lehetett volna elkerülni

egyes bűnöket egy tudatosabb, átgondoltabb életvitel által.

Érezzük, hogy nagy differencia van az emberek között

abban a tekintetben, hogy egy-egy bűnt ki mennyire tart

súlyosnak vagy „természetesnek”. „Akarva-akaratlanul”

etikai légkörben élünk, de ebben nincs benne a rendszer, a

megalapozás, a teljes tudatosság.

A görög ethosz vagy éthosz általában az erkölcs

tudományát jelenti. Nagyon hasonlít egymásra a két

fogalom, de a közöttük lévő különbség mégsem teljesen

elhanyagolható. Az ethosz eredetileg az állatok legelőjét,

majd az ember lakóhelyét jelentette, de később a közös

lakóhely szokásaira, hagyományaira, törvényeire is

használták. Aki megtanulta és megszokta, hogy a lakóhelye

törvényei szerint éljen, az etikusan cselekszik. Így

elmondható, hogy az ethosz egy inkább statikus fogalom,

mivel egy rögzült hagyományt jelent, és még nem az egyedi

ember magatartását jelzi. Aki viszont már nem csak vakon

átveszi az elődök hagyományait, hanem átgondolja és

16

bensőleg elfogadja, jónak tartja, sajátjává teszi és ebben

megszilárdul, abban az ethosz éthosszá nemesül, amely

gondolkodást, cselekvésmódot vagy jellemet, karaktert is

jelent.

Érdemes különbséget tenni az erkölcs és az etika fogalmak

között is. Az erkölcs leginkább az egyes, konkrét

cselekvésre vonatkozik, amikor az embernek egy

helyzetben döntenie kell. Az etika ezeket az erkölcsös

tetteket vizsgálja tudományosan. Az erkölcs tárgya az

egyes tett, az etikáé az erkölcs egésze, vagyis magasabb

szinten gondolkodik az erkölcsről, úgy is mondhatjuk, hogy

az erkölcs elmélete. A hétköznapi nyelvben sok átfedés

van, de tudományos szinten jogos a fogalmak tisztázása.

AZ ETIKA FELADATA A nyugati kultúra és vele együtt az újkori világ és annak

kialakítása krízisben van. Az ember jólétnek örvendhet és

élete sok szempontból bebiztosított. Az itt élők nagy része

messzemenően jobban él, mint a harmadik világ

népessége. Közvetlenül nem szenved az élelmiszerek

hiányától, hozzájuthat ivóvízhez, viszonylag rendezett

körülmények között élhet. De szembesülnie kell az élet

fonákjával is, hiszen a természeti katasztrófák, melyek a

Föld kizsákmányolásának, a csak a jelent figyelembe vevő

életmódnak a következményeként szinte mindennaposak

lettek; az embertelen háborúk, az igazságtalan

munkamegosztás mind arra mutatnak rá, hogy

válságokban élünk. A modern emberre a régiekkel

összehasonlítva sokkal inkább jellemző a kimerültség, az

otthontalanság érzése – mindezek miatt az ember olyan

17

lénynek ismeri fel magát, aki veszélyben van, akinek

segítségre van szüksége.

Az etika nagy feladata éppen az, hogy az embert kivezesse

a krízisből, hogy lehetővé tegye az igazán sikeres vagy

inkább sikerült életet. Ez az etika feladata: segíteni az

embert a sikerült élet elérésében. A sikerült élet

természetesen nem az anyagi javakban mérhető, ahogy

erre oly sokan talán túl későn döbbennek rá. Az az ember

lesz kiegyensúlyozott, harmonikus, nyugodt és boldog, aki

a magában megérzett, meghallott lelkiismerete szerinti

legjobb módon cselekszik. Ezt felismerni és kiművelni – ez

az etika feladata.

Ezzel az alapvetéssel kapcsolatban komoly kritikák

merülnek fel.

Egyrészt sokan megkérdőjelezik az ember etikus

cselekvőképességét. Képes az ember kivonni magát a

hozzátapadt szerepekből? Akarja megtenni a jót és

helyeset, ha felismerte azokat?

A következő probléma: Milyen messzire nyúlik az egyéni

etikus döntés a világ összességében? A modern világ

érthető megoldásokat követel – nem tehetetlen az ember,

amikor a rossznak és a bűnnek egy átláthatatlan

szövevényével állunk szemben?

Harmadrészt: A vélemények sokfélesége lehetővé teszi,

hogy egy objektív etikáról beszéljünk? Manapság elterjedt

az a nézet, hogy minden lehetséges, nem lehet

18

megkövetelni az egyértelmű alapokat. Az embernek joga

van olyan orientációt követni, amilyet csak akar.

Így az etika nagy kihívás előtt áll: segítséget kell nyújtania

az embernek, konkrét esetünkben: segítséget ad a szociális

téren dolgozóknak.

AZ ETIKAI KÉRDÉSFELTEVÉS Az etikát úgy is megfogalmazhatnánk, hogy az emberlét

lehetőségével és szükségességével foglalkozik. A cselekvés

és általában az életvezetés elméleteként ugyanis az emberi

lét rendkívül lényeges területét vizsgálja. Miért fontos az

etikai megközelítés? Mert az ember, ha nyitott szemmel és

szívvel él, belátja, hogy felelősségre és élete alakítására

hivatott. A felelősség tudata abból is ered, hogy a mai

ember különösen is belátja: a hagyományok és a

konvenciók már nem mondják meg neki egyértelműen,

hogyan kell élni, hanem önmagának kell cselekednie és

utánajárnia, hogyan lehet az emberségének igazán

megfelelően élni. Az előző korokban a nagycsalád, az

átlátható és kontrollt is jelentő települési közösségek, a

nagy súllyal bíró vallási közösségek megtartó, integráló

ereje nagy volt. Ha nem is kész válaszokat, de biztos

útmutatást adtak az élet vezetésére vonatkozólag.

Individuális társadalmainkban ez alapvetően hiányzik. A

mai kor embere sok szempontból magára hagyatott, talán

többet kell tennie azért, hogy tisztábban láthasson és

jobban vállalja a felelősséget.

A felelősségre hivatkozni, valakit a tettéért felelőssé tenni

azt jelenti, hogy feleletet várunk tőle. Az az elvárás

19

fogalmazódik meg ebben, hogy a cselekvő, érett ember

észérvekkel meg tudja magyarázni, mit miért tett. Olyan

kérdés ez, melyről emberként naponta el kell gondolkodni.

Az evolúcióban az ember azzal emelkedett ki az élőlények

közül, hogy szabadon kibontakoztathatta magát – ezt

segítette a felegyenesedett járás, az agy mérete, a

közösségre való ráutaltság. Az ember szabad, és ezt nagyon

komolyan kell vennie. Az ember a valóságra való

nyitottsága miatt szinte kényszerítve van, hogy

cselekedjen. Kant még azt írta, hogy „minden embernek

ugyanaz a lehetőség adott a valóság megismerésére”. Ma

egészen más az általános felfogás: mindenkinek más

lehetőségei vannak.

Az ember csak személyként létezhet, márpedig

személyként cselekedeteket visz végbe. Ebből a szoros

összefüggésből következik, hogy az etikai kérdésfeltevés

szükséges és ugyanakkor lehetséges is. Van alapja és

értelme az ember életében.

Vannak, akik ezt megkérdőjelezik a következőkre

hivatkozva:

- az etikai megfontolások mindig túl későn érkeznek

(a technika például hihetetlen módon fejlődik, mire

etikai megfontolások születnek, akkorra már

egészen más problémák merülnek fel),

- tulajdonképpen nem másról van szó, mint az

érdekek magasabb szintre emeléséről,

- a vélemények sokfélesége mindenek fölött való

(mindenki magának alkothat etikai cselekvési

20

kereteket, illetve mindenki azt tesz, amit akar,

hiszen a szabadság ezt jelenti),

- az elmélet és a gyakorlat között túl nagy differencia

van – az etika megélése túl nehéz feladat az ember

számára.

Mindezekkel szemben elmondható, hogy az etikai elvek az

ember humanitásának ismertetőjelei. Az etika az emberség

iskolája, hiszen aki így él és cselekszik, az emberebb

emberré válik. Cselekedni egyébként is csak az ember

képes, minden más esetben – pl. az állatvilágban – csak

analóg módon beszélhetünk bármilyen erkölcsiségről.

AZ ETIKA ÉRTELMEZÉSE Az emberi életet alakító viselkedési szabályokat a

következő csoportokba lehet osztani.

Az illem vagy etikett a legfelületesebb szint. Az erkölcsi

tartalomtól messze áll, tulajdonképpen az emberi

érintkezés külsődleges, felszínes szabályait írja elő. Aki

megtartja, az még nem törvényes, pláne nem erkölcsös, de

illedelmes. Nem lehet róla tudni, hogy igazából milyen

ember, hiszen az elvárások látszatának megfelel.

A jognak kettős funkciója van: jogot kell adni és jogot kell

követelni. A cselekvések szabályait és tereit határozzák

meg a jogban megfogalmazott, írásban is lefektetett

formulákban. A jog mindig összefüggésben áll a

szankciókkal, melyek a jogkövetést segítik. De csak akkor

léphetnek érvénybe, ha az „elkövetőt” észreveszik, és ezt

bizonyítani is lehet. A jog az erkölcs minimuma, aki csak

21

ehhez tartja magát, az keresi és meg is találja a kiskapukat.

Nem lenne szükség a jog kényszerére, ha mindenki az

erkölcs szintjén élne.

Az erkölcs olyan szabályok és tiltások összessége, melyek

az emberek együttélését meghatározzák. Ily módon az

egész életet lefedi, nincs olyan területe a tudatos és szabad

életnek, amit ne lehetne erkölcsileg megítélni.

Az etika alapvetően a jó cselekvés és így a jó élet elmélete.

Az etikán belül három alapformát különböztetünk meg:

A metaetika az erkölcs nyelvezetét teszi vizsgálata

tárgyává, szokás analitikus etikának is nevezni.

Magyarázza az etikai kifejezések és állítások jelentését,

támpontot nyújt az etikai érveléshez a fogalmak

tartalmának tisztázásával, megalapozásával. Nem

nevezhető az etika elméletének, mert nem mutatja meg a

kritériumokat, melyekkel az erkölcsi ítéletet más normatív

ítélettől meg lehetne különböztetni. A metaetikát művelők

figyelmének középpontjában az áll, hogy pl. a jó objektív

fogalom-e, vagy, hogy az etikai megismerés az ember

sajátos képessége, és az intuíciók szintjén érzi meg a jó és

rossz közötti különbséget.

A fundamentáletika célja feltárni és magyarázni az

erkölcsiség alapjait, emberi és általános feltételeit. További

3 területre vagy megközelítési formára figyelhetünk fel a

fundamentáletikán belül:

22

- a deontológikus etika – főleg a parancsokkal

foglalkozik, ide sorolható Kant etikája illetve

kategorikus imperatívusza: "Cselekedj úgy, hogy

akaratod maximája mindenkor egyszersmind

általános törvényadás elveként érvényesülhessen."

- az axiológikus etika – az értékekkel és a célokkal

foglalkozik. Max Schelert idézhetjük: „A

cselekedetekben értékeket kell létrehozni!”

- a teleologikus etika – a célokból kiindulva

vizsgálódik. Az egyén és a közösség boldogsága

érdekében kell a jót tenni.

Témakörei: szabadság és szabad akarat, lelkiismeret, az

emberi személy méltósága, az erények, a kötelességek, az

erkölcsi törvény, a normák, a bűn és fajtái stb.

Az alkalmazott vagy gyakorlati etika az élet minden

cselekvési területén konkrétan alkalmazza mindazokat az

alapokat, amiket a fundamentáletika megállapít. Feladata a

meglévő normák vizsgálata és bírálata, illetve

megalapozott érvekkel való megújítása.

Az ember az élet minden területén cselekvőként vesz részt,

ezért az élet minden területét vizsgálhatja, és vizsgálja is az

etika. Nem nagyon találunk olyan szaktudományt, mely ne

foglalkozna tárgyával etikai szempontból is. A szaketikák

egész sorát ismerhetjük meg, hiszen létezik gazdaságetika,

médiaetika, ökoetika, bioetika, orvosi etika, a jog etikája, a

szabadidő etikája stb.

A szaketikák megértése és művelése megköveteli, hogy az

adott tudományban kellő és megalapozott szaktudással is

23

rendelkezzünk, enélkül könnyen lehetnek olyan

megállapításaink vagy etikai javaslataink, melyek

betarthatatlanok vagy éppen már túlhaladottak.

Könyvünk ezt a felosztást követi, s így a rövid történeti

bevezetés és az etikai alapfogalmak tisztázása után a

szaketikák egy részét is igyekszünk megismerni, különösen

kiemelve a szociális területen dolgozók számára

legfontosabb területeket.

KÉRDÉSEK 1. Mit jelent az etika?

2. Mi a különbség az ethosz és az éthosz között?

3. Mi az etika feladata?

4. Milyen ellenvetések vannak az etikai

kérdésfeltevéssel szemben?

5. Milyen erkölcsi szintjei vannak a cselekvésnek?

6. Milyen alapformái vannak az etikának?

24

AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGE

1. AZ IDŐK JELEINEK KÉRDÉSE Amikor az életről, annak alapelveiről, etikájáról van

szó, és mindebben az egyház is hallatja hangját,

sokakban felmerül a kérdés, hogy milyen jogon teszi

ezt.

Amíg az ember él, érdekli a jövő. Különösen érvényes

ez, ha a jelen nehéz. Ilyen helyzetben úgy tapasztalja

meg magát az ember, mint őrző, virrasztó

egzisztencia, mely éppen a kor viszonyaira vigyáz.

Ezért már a kereszténység előtti időben mély és

jelentős szimbólum volt az őré. Az a feladata, hogy

figyelmeztesse a népet, mely természetesen nyitott

kell, hogy legyen a figyelmeztető szóra.1

Izajás prófétánál a babiloni birodalom összeomlását

remélve így jelenik meg: „Őr, meddig tart még az éj?”

Az éj nem más, mint az elnyomás és a veszélyeztetett

szabadság képe, ebben az esetben kétségtelenül az

idegen uralom szimbóluma. Mögötte az intenzív

remény van, hogy a hajnal nemsokára felsejlik, és a

nagy fordulatra nem kell már sokáig várni. A látnok

önmegtartóztatást tanácsol, hiszen a merész remény

gyakran megcsal, a viszonyok még nem eléggé

1 Vö.: Ez 33, 1-9; 3,17.

25

átláthatóak. Az ember tehát jót tesz, ha

türelmetlenségét megszelídíti.

Hasonló képet használ a Szentírás akkor is, amikor az

idők jeleiről beszél. 2 Ebben a jelek túlságosan

külsőséges magyarázatának veszélyére hívja fel a

figyelmet. Nem csak egyszerűen egy távoli

villámlásról van szó: „Az ég és föld jeleiből tudtok

következtetni, ezt az időt miért nem tudjátok hát

megítélni?” (Lk 12,56). A földművesnek éber

tapasztalata van az időjárással való kapcsolatában. Az

idő jeleit tehát fel kell fedezni, meg kell „mérni”, hogy

mennyit nyomnak a latban, és meg kell őket

különböztetni más jelektől. Amikor a II. Vatikáni

Zsinat az „idők jeleiről” beszél, melyek felismerése és

megkülönböztetése segíthet abban, hogy az egyház

helyzetét és küldetését pontosabban megértsük,

akkor ennek megbízható bibliai alapja van.

„Az egyház kötelessége – említett feladata érdekében

–, hogy szüntelenül vizsgálja és az evangélium

fényénél értelmezze az idők jeleit, enélkül ugyanis

nem adhatja meg minden egyes nemzedéknek a

korszerű választ az örök emberi kérdésekre az evilági

és a túlvilági élet értelméről és a kettőnek egymással

való összefüggéséről. Ismernie és értenie kell tehát

azt a világot, amelyben élünk: várakozásait,

2Vö. Mt 16,1kk.; Lk 12,54kk.

26

törekvéseit és sokféle formában megmutatkozó

drámaiságát.”3

A mindenkori idő értékeléséhez szükség van a

hatalmaktól és hatalmasságoktól való belső és külső

függetlenségre. Megtévesztő lehet, ha csak részleges

események vagy netalán érzelmek alapján ítélünk.

Viszont még az is, aki a tudományokat segítségül

hívja, nincs megvédve sem a besimulástól, sem attól,

hogy túlságosan gonosznak állítson be valakit vagy

valamit. Az idő jeleinek megítéléséhez igen nehéz

megszabni a feltételeket. Leginkább talán a lelkek

megkülönböztetésének szabályai látszanak

használhatónak, ahogy Loyolai Szent Ignác

Lelkigyakorlatos Könyvében megfogalmazta.4

Kétségtelenül szükség van bizonyos élettapasztalatra,

okosságra és arra a művészetre, amivel az ember

képes megbecsülni az események horderejét. Ehhez

segíthet még a Lélek által megvilágosított hit, mely

képes megkülönböztetni a pelyvát a búzától. Nincs

szükségünk arra, hogy a csillagok állását és ezek

magyarázatát segítségül hívjuk, de az is hiba lenne, ha

3 „Gaudium et spes”, A II. Vatikáni Zsinat Az egyház a mai világban kezdetű pasztorális konstitúciója, Art. 4. 4 Vö.: Szent Ignác Lelkigyakorlatos Könyve, 313-336 pontok, in: Loyolai Szent Ignác írásaiból, Róma 1990.

27

a tudományok megbízható ismereteit nem vennénk

figyelembe vagy megvetnénk.

2. AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGÉNEK TAGADÓI Az egyház nem elégszik meg azzal, hogy a kinyilatkoztatás

szerint értelmezze a társadalmi eseményeket, hanem

követendő erkölcsi értékeket is állít a keresztény ember

szeme elé. Felmerül azonban a kérdés: illetékes-e az

egyház arra, hogy értékelje a társadalom életét, és hogy a

társadalomban élő keresztények számára értékrendet

állítson?5

A szabadgondolkodó és totalitárius rendszerek mindig

tagadták az egyház illetékességét a gazdasági és a

társadalmi kérdésekben. Szerintük a vallás az ember

magánügye, és semmiképpen sem tartozik a társadalmi

szférába. Ez az egyik véglet.

De vallásos körökben is találkozhatunk olyanokkal, akik

annyira hangsúlyozzák az egyház természetfeletti

küldetését, hogy még az evilági létét is kérdésessé teszik.

Az egyház nem evilágból való, ne foglalkozzék tehát a világi

dolgokkal.6

5 NELL- BREUNING, Soziallehre der Kirche, Wien 1977, 12.o 6 MUZSLAY I., Az Egyház szociális tanítása, Budapest 1997, 38.o.

28

Sokan úgy vélik, hogy még szolgálatot is tesznek az

egyháznak, amikor sajátos működési területére utalják.

Szerintük minél inkább beleavatkozik az egyház a világ

dolgaiba, annál inkább kiteszi magát annak a veszélynek,

hogy belekeveredik a hatalmi érdekharcokba, amint azt a

történelem is igazolta. Szerintük tehát az egyháznak a

világi dolgokban inkább semlegesnek kell maradnia.7

Ezzel szemben vannak még mindig olyanok is, akik a

szociális problémák megoldását, Isten országának

megvalósítását itt a földön az egyháztól várják. Saint-

Simon például ezt írta XII. Leó pápának: „Ön nem elégedhet

meg azzal, hogy a szegényeknek hirdeti, hogy Isten

gyermekei, hanem fel kell használnia a harcos egyház

minden eszközét arra, hogy megjavítsa a társadalmi

osztályok erkölcsi és anyagi helyzetét.”8

Lamennais és Leibnitz is javasolta egy törvényszék

felállítását Rómában a pápa elnöksége alatt. A földi dolgok

rendező elve ugyanis az isteni törvény, amelynek az

értelmezése az egyház feladata.

Még ma is vannak olyanok, akik túl sokat várnak az

egyháztól, és benne a szociális problémák megoldásának

egyetemes intézményét látják. Túlzott és irreális elvárás

azt hinni, hogy a bonyolult gazdasági összefüggések

ellenére könnyen meghatározható, hogy pl.

Magyarországon mit kellene tenni a munkanélküliség

7 Uo. 8 Nouveau Christianisme, Idézi: Muzslay, 38k.

29

megszüntetésére. Gyakorlati javaslatokkal csakis a helyi

Püspöki Kar állhat elő a helyzet pontos ismeretében,

szakemberek bevonásával és az egyház társadalmi tanítása

alapelveinek az ismeretében.

Ezt tette a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1996 nyarán,

először a magyar katolikus egyház történelmében, az

Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél

megírásával. „A Magyar Katolikus Püspöki Kar – krisztusi

küldetéséből fakadóan az országért érzett

felelősségtudatától indíttatva – kezdettől fogva

figyelemmel kísérte az országban lejátszódó folyamatokat.

Most immár tovább nem halasztható kötelességének tartja,

hogy e történelmi sorsfordulón megszólaljon, s az

Evangélium fényében értékelje az ország gazdasági,

társadalmi és kulturális helyzetét.” 9 A körlevélben a

Püspöki Kar magyarázatot ad a kérdésre, hogy miért szól

illetve szólhat hozzá a társadalomban lejátszódó

folyamatokhoz, hiszen az egyház elsődleges feladata az

evangelizáció. „Az Evangélium hirdetése azonban nem

zárja ki, sőt szervesen magába foglalja azt a feladatot, hogy

a keresztény közösség együttesen és egyes tagjain

keresztül is fáradozzon az emberek egyéni életének

jobbításán, egy igazságosabb és testvériesebb társadalom

építésén.”10

9 Igazságosabb és testvériesebb világot! 5. 10 Igazságosabb és testvériesebb világot! 7.

30

3.TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A keresztény hagyományban ismertek azok az irányzatok,

amelyek különválasztják az „evilági” és a „túlvilági”

elköteleződést, a vallást és a politikát. Magyarázóinak egy

része már Szent Ágostonnál, a „civitas terrena” és a „civitas

Dei” megkülönböztetésben ilyesmit vél felfedezni. A

dualizmus egészen egyértelművé válik a protestáns

kétbirodalom- ill. két-hatalom felfogás egyik-másik

képviselőjénél. Ezzel szemben a katolikus gondolkodásban

egyre erőteljesebben fejeződik ki az örök küldetés és az

evilági tevékenység összekapcsolódása. Ez a keresztény

társadalmi tanítás legáltalánosabb maradandó alapja.

Az egyház illetékességét a szociális gondokkal

kapcsolatban már XIII. Leó is megfogalmazta: „Ha a

keresztény erkölcs hiánytalanul érvényesülne, spontán

módon megteremtené, legalábbis részlegesen, a jólétet a

külső dolgokban is…”.11

XXIII. János pápa szerint az egyház hivatása mindenekelőtt

az, hogy az embereket megszentelje és az örök javakban

részesítse. Közben azonban a mindennapi élet

szükségleteire is gondol, amelyek nem csak a puszta lét

fenntartására szolgálnak, hanem hozzátartoznak az emberi

jóléthez és boldoguláshoz, az idők változásainak

megfelelően: „Az egyháznak nem csupán joga és

kötelessége, hogy az erkölcsi és vallási értékrend alapelvei

felett őrködjék, hanem az is, hogy tanítói tekintélye alapján

11 Rerum novarum 13; 23.

31

ezen elvek gyakorlati megvalósításáról állásfoglalást

terjesszen elő.”12

A II. Vatikáni Zsinat határozottan állást foglalt az egyház

illetékességének kérdésében. Tanítása szerint az

egyháznak mindig és mindenütt joga van arra, hogy teljes

szabadságban hirdesse a hitet, előadhassa szociális

tanítását, és erkölcsi szempontból ítéletet mondhasson a

politikai rendszerekről is, amennyiben az emberi személy

alapvető jogai vagy a lelkek üdvössége úgy követeli, és e

céllal használhassa mindazokat az eszközöket, amelyek a

különböző korokhoz és körülményekhez mérten

összhangban vannak az evangéliummal és mindenki

javával.13

Az egyház Krisztustól kapott küldetése „nem politikai,

gazdasági vagy társadalmi” hanem vallási természetű.

Ámde éppen ezzel a vallási küldetéssel jár együtt az a

feladat, hogy az emberek közössége az isteni törvény

szerint épüljön fel és legyen szilárddá.14

Pár évvel később VI. Pál azt fogalmazta meg enciklikájában,

hogy az egyház nem földi hatalmat akar magának szerezni,

de a történelemben él. Ezért kötelessége, hogy kutassa az

idők jeleit, és az evangélium fényében értelmezze azokat.

Összhangban az emberek legjobb törekvésével, minden

vágya az, hogy elérjék a legteljesebb kibontakozásukat.

12 Mater et magistra 239. 13 Vö. Gaudium et spes 76. 14 Vö. Gaudium et spes 42.

32

Ennek érdekében azt állítja az emberek elé, amivel egyedül

ő rendelkezik: az emberről és az emberiségről való

egyetemes felfogását.15

Szintén ő ír arról is, hogy az egyház egyetlen kultúrának

vagy civilizációnak sem szóvivője. Jézus Krisztus nevében

hallatja szavát, hogy közölje az emberekkel, milyen

feltételek mellett valóban emberhez méltó az életük, és

hogy a teljes humanizmust tárja eléjük, amely lehetővé

teszi minden ember számára a saját képességeinek

megfelelő fejlődést. A valódi fejlődés ugyanis nem

szorítkozhat a pusztán gazdasági növekedésre, hanem az

egész ember növekedését biztosítja.16

VI. Pál külön ír arról, hogy az egyháznak és minden egyes

kereszténynek kötelessége, hogy hirdesse Jézus jó hírét

(Mt 28, 19), mégpedig nem csak elméletben és

semmiképpen sem személytelenül! „Akkor beszélünk

evangelizálásról, amikor az egyház magának az általa

hirdetett isteni üzenetnek az erejével megtéríteni igyekszik

az egyes embereket és az emberi közösségeket, és

megújítani törekszik mindent, ami az emberhez tartozik:

munkáját, életét, közvetlen környezetét”.17

II. János Pál megnyilatkozásaiban többször is utal arra,

hogy az egyház azért fogalmazza meg szociális tanítását,

mert az ember iránti aggodalom és a felelősségtudat vezeti

15 Populorum progressio 12-13. 16 Populorum progressio 20. 17 Evangelii nuntiandi 18-19.

33

ebben, mellyel Krisztus bízta meg. Emlékeztet arra is, hogy

korunk súlyos problémáinak megoldására nem elég az

anyagi javak termelése vagy a jogi keretek átalakítása,

hanem szükség van az erkölcsi és vallási elvek

alkalmazására, valamint a gondolkodásmód és szokások

megváltoztatására is.

Az egyház főleg abban illetékes, hogy közreműködjék a

társadalmi kérdések megoldásához nélkülözhetetlen

erkölcsi alapok kialakításában, a társadalom széles

rétegeinek bevonásával. Ebben a munkában az egyház a

világ minden vallási közösségével és minden jóakaratú

emberrel együtt akar működni a béke megőrzésére és az

emberhez méltó élet felépítésére.18

Centessimus annus kezdetű enciklikájában a keresztény

társadalmi tanítás továbbadását az újraevangelizálás

lényegi alkotó elemeként jelöli meg,19 máshol az egyház

prófétai küldetésének egyik arculataként jelenik meg.20

Érdekes még, amit az egyházi Törvénykönyv mond az

egyház illetékességéről: „Az egyház illetékes arra, hogy

mindig és mindenütt erkölcsi elveket hirdessen a

társadalmi renddel kapcsolatban is, továbbá, hogy ítéletet

18 Vö. Centessimus annus 60. 19 CA 5. 20 Vö. Sollicitudo rei Socialis 41.

34

mondjon bármely emberi dologról, ha az emberi személy

alapvető jogai vagy a lelkek üdve megkívánja”.21

Világos, hogy a társadalom politikai megszervezése és

irányítása nem tartozik az egyház hatáskörébe, ahogy ezt

egyesek elképzelték. Akkor viszont, amikor ellentmondás

áll fenn az evangélium erkölcsi követelményei és a

társadalom politikai és gazdasági berendezkedése között,

az egyháznak nem csak joga, hanem kötelessége is, hogy

hallassa szavát, és megmutassa a helyes utat a problémák

megoldására. A problémák megoldásához szükséges

eszközök kiválasztása viszont a megfelelő szakemberekre

tartozik. Az egyház illetékessége esetén tehát a főhangsúly

mindig az erkölcsi szempontokon van!

4. ÖSSZEGZÉS Amint láttuk, az egyház és az élet kapcsolatáról többféle

elképzelés is létezik. Az egyik szélsőség szerint mivel az

egész világ Isten teremtménye, a világi hatalom is Istentől

van, és nincs más törvény, mint az övé. Ennek

következtében semmilyen politikai szereplő sem húzhatja

ki magát Isten törvényei alól, aminek a hiteles

interpretációja az egyháztól jön, tehát ennek kell

engedelmeskedni. A másik szélsőség ezt a transzcendens

világképet és érzékenységet magánügynek tartja,

mondván, az egyházaknak nincs más szerepük, mint

bármilyen más civil szervezetnek. Így semmilyen

kapcsolódási pont sem lehetséges.

21 CIC. Kán. 747, 2.§.

35

A két szélsőség között van egy harmadik felfogás is. Itt

lehet hivatkozni a II. Vatikáni Zsinatnak arra a

kijelentésére, hogy Isten úgy teremtette meg a világot,

hogy egyfajta autonómiát adott a teremtésnek, így a

társadalomnak is. Egyfajta autonómiát, ami természetesen

nem korlátlan, de a teremtett világban benne van az aktív

önfelülmúlás lehetősége.

Fontos beszélnünk arról, amit sokan félreértenek, ez a hit

és a vallás különbözősége. Hiszen ismerünk olyan

politikusokat, akik azt mondják, hogy a vallás magánügy.

Soha nem volt az. A hit egyéni, lelki kategória, de a hit

megvallása, minden, ami vallás, az mélységesen közügy. Az

egyháznak van közösségi funkciója, ha megszólítják

válaszolnia kell.

A hívő ember személyének egysége is tiltakozik az olyan

erőszakos kettéválasztás ellen, mely előírná a magánélet és

a társadalmi élet merev elválasztását a hit és a vallás

kérdésében. A magánélet és a társadalmi élet szerves

egységben van egymással. A keresztény ember miközben a

társadalomban él, nem tudja és nem is akarhatja

megtagadni hitéből fakadó értékrendjét. Éppen

ellenkezőleg: a világ elé kell élni, hogy mi boldogságunk és

reményünk alapja.

Az egyháznak mindig az egészre kell figyelnie, nem a

részletekben kell elvesznie. Az evangéliumot hirdető

egyházaknak kötelességük, hogy nyilvános funkciót

vállaljanak, de ennek módját okosan kell megválasztani.

36

És végül: a közélet és a gondolkodás átalakítása az

evangélium szellemében nagyon fontos feladat, de ezt nem

úgy kell megvalósítani, hogy az egyházi elöljárók kiadnak

egy diktátumot, amihez mindenkinek tartania kell magát.

Inkább a vallásos embereknek kell részt venniük

különböző közösségekben, és elkötelezettségüktől

indíttatva kell megpróbálniuk rávezetni saját

közösségüket, hogy más szemszögből próbálják átalakítani,

átformálni a közéletet és a politikát, nevezetesen nem a

hatalom szeretetének, hanem a szeretet hatalmának a

jegyében.

KÉRDÉSEK 1. Kik és hogyan tagadták az egyház illetékességét az etikai

kérdésekben?

2. Az egyház maradjon meg a templomok falai között, ne

szóljon bele társadalmi, erkölcsi kérdésekbe. Hogyan

reagál erre a támadásra?

3. Milyen módon lehetne az evangéliumot hatékonyan

hirdetni a mai világban? Milyen lehetőségeket nem vesz

észre az egyház?

4. Mivel lehetne még hitelesebbé tenni a mai emberek

szemében az egyház tevékenységét?

37

5. Az egyház tagjaként milyen javaslatot tenne előjáróinak

a médiában való szerepléshez, ha etikai kérdésekben kell

válaszokat adni?

38

A KINYILATKOZTATÁS ETIKAI

DIMENZIÓJA Mitől lesz kereszténnyé a keresztény etika? A teológia

keretein belül az etika nem spórolhatja meg az önreflexiót:

meg kell mutatnia egyediségét. A kérdés, hogy a keresztény

etika valami egyedit képes-e felmutatni a többi etikával

szemben, több mint csupán egy pragmatikus kérdés a

tárgy létének megalapozására a teológián belül. Arról van

szó, hogy egyrészt az etika a keresztény hitösszefüggés

szempontjából sajátos (nélkülözhetetlen); másrészt pedig

az a kérdés, hogy ez a hitösszefüggés a etikai kérdéseknek

egy sajátos (összetéveszthetetlen) jelleget ad-e.

A Biblia a keresztény hit és az abban gyökerező keresztény

világértelmezés, világnézet alapirata. A szó szoros

értelmében minden keresztény teológia fundamentuma.

A keresztény etika különböző forrásokból táplálkozik. A

filozófiai etika megállapításait és a valóság tudományok

általi empirikus kutatásait ki kell egészíteni a hamisítatlan

teológiai forrásnak számító Biblia mondanivalójával, és

természetesen nem hagyható figyelmen kívül az egyháznak

a bibliai istenhiten alapuló sajátos hagyománya sem.

Egyiket sem szabad mellőzni, ideális esetben kölcsönösen

kiegészítik egymást, illetve szükség esetén kijavítják

egymást, ha valamelyik forrás határához érkezik.

Etikai szempontból nagyon fontos megállapítani, hogy

milyen szerepe nem lehet a Bibliának: nem etikai

kézikönyv, melyből konkrét cselekvési mintákat lehetne

39

venni úgy a magán, mint a kollektív élethez. A Szentírás a

mai korban felmerülő problémákra nem adhat választ,

hiszen keletkezésének idején egészen más etikai

problémák foglalkoztatták az embereket. Nem volt

munkanélküliség, nem jelentett nagy gondot a

környezetszennyezés vagy a szervátültetés. A lényeg az

volt, hogy a Szentírás alapelveinek ismeretében a kiáradt

Szentlélek segítségével az emberi értelem képes arra, hogy

Isten akarata szerint döntsön.

A keresztény hit a Szentírásból nyeri azokat a mértékadó

bizonyosságokat, amelyek a keresztény gyakorlat számára

döntő fontosságúak. Ha a Szentírást olvassuk és vesszük

alapul, akkor mindenképpen tisztán kell látni, hogy a

Bibliából nem vonhatunk le túl egyszerűen

következtetéseket a mai társadalmi élet számára. Etikai

utasításai egy tőlünk távol eső korból és számunkra sok

szempontból idegen társadalomból származnak. A

történelmi távolság megakadályozza, hogy a szentírási

normákat közvetlenül a jelenre vonatkoztassuk. „Az Úr

parancsát, hogy „Tanítsátok őket mindannak megtartására,

amit parancsoltam nektek” – az Egyház nem azáltal

teljesíti, hogy az Úr parancsait ugyanazon szavakkal

elismétli, hanem azáltal, hogy megtanítja az embereket

arra, hogy napjainkban hogyan kell az Úr akaratát

teljesítenünk. Tehát fel kell ismernünk, hogy ezek a

parancsok itt és most mit kívánnak tőlünk.”22 Minden

22 NELL-BREUNING, O. v.., Soziallehre der Kirche, Wien 1977, 14.

40

esetben konkrétan fel kell tenni a kérdést, hogy át lehet-e

ültetni ezeket az általános dolgok területére.

Minden esetre négy „funkciója” mindenképpen van a

Bibliának.

1. Hermeneutikus funkció: a Bibliából vett szöveget lehet

használni, ha keresztény antropológia és etika

alapirányairól van szó. (pl.: a prófétai szavakra való

hivatkozás, melyek az Isten általi szabadítás és Izrael

társadalmi ethoszának összefüggéseit feltárják.)

2. Érzékeltető funkció: a biblikus hivatkozások az etikai

érzékelést motiválhatják. (pl.: Jézus viselkedésének

példájával érvelni a szegények, a kitaszítottak, a nők

mellett.)

3. Megalapozó funkció: egyes esetekben bibliai

motívumokat vezetünk be, amikor antropológiai vagy

etikai megállapításokat meg akarunk alapozni. (pl.: az

ember istenképiségére való hivatkozás az emberi személy

méltóságának megalapozásához.)

4. Kultúrtörténeti funkció: bibliai szövegekre lehet

hivatkozni, hogy megmagyarázzuk a hagyomány és a

társadalmi kultúra bizonyos összefüggéseit (pl.: változások

a Ter 1-3 kijelentéseinek magyarázatában, a nemek

viszonyáról.)

KÉRDÉSEK

41

1. Mitől lesz kereszténnyé a keresztény etika?

2. Adhat-e konkrét válaszokat a Szentírás korunk komplex

kérdéseire?

3. Milyen „funkciói” vannak a Szentírásnak?

42

AZ EMBERI SZEMÉLY MÉLTÓSÁGA A társadalomban és általában az életben mindig emberek

interakcióiról van szó, ezért minden etikai eszmélődésnek

az ember fogalmából és rendeltetéséből kell kiindulnia.

XXIII. János pápa, aki a Katolikus Egyház újkori világ felé

való nyitásának szempontjából az egyik legfontosabb

személyiség volt, így ír egyik enciklikájában:

„Minden társadalmi berendezkedés hordozója, alkotója és

célja az ember, mégpedig az ember, amennyiben

természettől együttlétre van rendelve, és ugyanakkor

olyan magasabb rendre hivatott, amely túllép a

természeten és fölülmúlja azt. Ez a legfelső elv hordozza és

óvja az emberi személy érinthetetlen méltóságát” (MM

218-220).

Az ember áll tehát minden cselekvés központjában. Az

emberről alkotott képpel és fogalommal kell először

tisztában lenni ahhoz, hogy helyes értékítéleteket hozzunk.

Az emberiség történelmében ismert válságok nagy része

antropológiai válság, az ember lényegének félreértéséből

erednek. A közelmúlt gazdasági válságára különösen is igaz

ez – ha az ember lényege csak az lenne, hogy minél többet

birtokoljon, akkor is, ha ezt nem engedheti meg magának,

akkor ennek szinte szükségszerűen válság a vége.

A KERESZTÉNY EMBERKÉP ÉS FORRÁSA Az Egyház nem kíván tökéletes recepteket adni, hogy

hogyan kell pl. a társadalom életét szabályozni. Ezért

43

alapelve és kiindulópontja nem egy tévedhetetlen ideális

rendszer, hanem az emberi személy illetve a személy

szabadsága. Az élet területeit annak megfelelően értékeli,

hogy azok elősegítik-e az emberi személy méltóságának

kibontakozását és megtartását vagy sem.

Az élet sok területén vannak olyanok, akik azt állítják, hogy

nincs szükség erkölcsi elvekre, hiszen a saját

törvényszerűségek elegendőek. Pedig egyáltalán nem

mindegy, hogy pl. egy gazdaság mit állít elő és, hogy

hogyan teszi ezt – kizsákmányolva dolgozóit, nem adózva,

kizárólag a nagy profitra törekedve, tönkre téve a

környezetet. Ezek a „körülmények” nagyon is etikai

kérdéseket vetnek fel.

Kiindulópontunk az alapelvek megállapításánál a

kereszténység. Vessünk egy pillantást arra a cselekvésre,

amin keresztül tulajdonképpen így neveznek minket. Ez

nem más, mint a keresztség az Atya, a Fiú és a Szentlélek

nevében. Ez nem csak egy üres formula értelem és

tartalom nélkül, hanem egzisztenciális jelentősége van az

ember számára. Az az Isten, akiben mi hiszünk, akinek

létünket köszönhetjük: a szentháromságos Isten. Egy

közösség. Ez hitünk alapja, de ebben rejlik a keresztény

emberkép, vagyis antropológia gyökere is. Az istenkérdés

nem egy használhatatlan spekuláció. Miért?

A mi Istenünk a szentháromság Istene, vagyis a három

isteni személy közössége. Ez a három személy lényegét

tekintve egyenlő, egyenértékű. Nincs közöttük semmiféle

alárendeltség – ezt az Egyház történelme folyamán sokszor

44

megvédte az eretnekségekkel szemben. S a keresztény

antropológia erre épül.

A másik nagyon fontos kijelentése a teológiának, hogy az

embert Isten a saját képére és hasonlatosságára

teremtette. Ebből már logikusan következik tehát, hogy az

ember is közösségre lett teremtve, mégpedig olyanra,

melyet a szeretet tart össze – ahogy azt a

Szentháromságban is látjuk. Az emberi közösségeknek

pedig úgy kell felépülniük, hogy azokban nem lehet

semmiféle alárendeltség, mindenki egyenértékű,

mindenkit ugyanaz a méltóság illet meg.

Minden egyházi megnyilatkozásnak ez a lényege és a

kiindulópontja: az emberi személy méltósága mindenféle

megkülönböztetést megelőz. Mindenkit megillet nemre,

fajra, társadalmi állapotra való tekintet nélkül. Ha a

teremtő és mindenható Isten valakinek a létét akarja,

akkor nekünk nincs okunk megkérdőjelezni ennek a

jogosságát. Az ember viszonyaiban önálló, senki nem

rendelkezhet a másikkal, nem zsákmányolhatja ki

semmilyen módon.

Az etika vizsgálja a személyfogalom különböző aspektusait,

az ember individualitásából és közösségiségéből adódó

problematikát, azt a kérdést, miféle emberi jogok illetik

meg a személyt, mi az emberközpontúság értelme a

teremtett világon belül.

45

A személyes méltóság elve tehát így magyarázható: A

teremtésteológia alapkijelentése a Biblia alapján, hogy az

embert Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtette

(Ter 1,26). Az ember személyes méltóságának

lerombolhatatlan alapját az istenképisége adja: az ember

alaptermészete az, hogy személy. Ez az Isten akarta

egyedülállóság, egyediség az alapja az önbecsülésnek, s az

alapja a másik becsülésének is.

A másik ember a maga különbözőségében nem fenyegetés,

nem szabad, hogy a félelem forrása legyen, hanem ígéret,

egy Isten által akart többlet. Ez a személyes méltóság

elveszíthetetlen, fokozhatatlan, nem függ a rokonságtól,

szimpátiától, teljesítménytől. Ez a méltóság emberléténél

fogva jár mindenkinek, magához az emberhez tartozik,

nem a személyes tulajdonságaihoz.

A személyes méltóságot semmilyen más igazságból nem

lehet levezetni, ilyen értelemben ez egy úgynevezett

határfogalom. Az erkölcsi értelem feladata, hogy ennek a

méltóságnak a tartalmát értelmezze, s az erkölcsi

szabadság dolga ezeket a tartalmakat megvalósítani:

erkölcs csak azért van, mert van személyes méltóság,

minden norma végső kiindulópontja a személyes méltóság.

A személyes méltóság az alapja a szabadságnak, melynek

lényege: minden ember meghívott. Az istenképiség ugyanis

nem csak adottság, hanem feladat is. Minél inkább

hasonlóvá kell válnunk Istenhez. Az emberi szabadság így

nem semlegesen áll a jóság, az erkölcsi szabályok elé, nem

egyenlő arányban választhatja a jót és a rosszat is. A jól

46

értelmezett szabadság eleve elfogult a jóra, a személyes

méltóságot eleve érinti Isten meghívása a jóra.

Az erkölcsi kötelességek gyökerénél nem egy puszta

racionális belátás, hanem meghívottság áll: az élet eleve

Krisztus követésére hív, ha valaki ezt meg tudja valósítani,

akkor boldog, megelégedett ember lehet. Mivel a

személyes méltóság Istentől ered, s nem az emberi

nyilatkozatoktól (azok csak a keresztény alapfelfogás

leképezései, következményei), semmilyen emberi fórum

nem merészkedhet arra, hogy ezt a méltóságot

megkérdőjelezze, vagy a gyakorlatban megcsonkítsa.

Az erkölcsi alaptétel így hangzik: kétséges esetben mindig

az emberi méltóság javára kell dönteni. Ezt minden

mérlegelésnél észben kell tartani, különösen az élet

kezdeténél, határeseteinél és az élet végénél. Az emberről

való rendelkezés sohasem lehet totális, az önrendelkezés

határait végső esetben mindig tiszteletben kell tartani.

Emberségében sérül, aki nem tudja nagyra becsülni és

tisztelni a személyes méltóságot.

A személyes méltóság egyik legfontosabb következménye,

hogy megtilt minden olyan cselekvést, mely az embert

eszközként használja. A kizsákmányolás minden formája,

az ember beleegyezése nélkül végzett kísérletek szöges

ellentétben állnak a méltósággal, és soha nem fogadhatók

el.

Az ember következő általános jellemzője az egyenlőség és

testvériesség: Isten emberré válása lerakta az alapjait egy

olyan embertársiságnak, felebarátiságnak, amit

47

radikálisabban már nem lehet elgondolni. Isten emberré

válása az embereket is egyenlővé teszi egymással, s kihívás

akar lenni minden, ember által felállított történelmi

különbözőség felé: az egyenlőség megelőzi az ember

alkotta önkényes különbözőségeket. Aki emberi arcot

hord, egymásnak fivére és nővére. A másik ember nem

sziget, akit közömbösen szemlélhetek (szélsőséges

individualizmus), de nem is pusztán a versenytársam

(szélsőséges liberalizmus, evolucionizmus), nem

ellenfelem, hanem a testvérem.

Ez persze nem jelent ideológiát, nem arról van szó, hogy

ideologikusan semmissé tegyünk minden értelmes, jogos,

megérdemelt különbséget. Inkább az önkényes, a bűnös

különbözőségek megszüntetése a cél. Az erkölcsi

alaptörvény így hangzik: az azonossal azonos módon, a

különbözővel különböző módon kell bánni. Ami az

emberekben azonos – vagyis a személyes méltóság –, azt

egyenlő bánásmód illeti, vagyis mindenkinek azonos

alaplehetőségeket kell biztosítani személyes méltósága

kibontakoztatásához. Az már az egyén szabad döntésének

dolga, hogy mit kezd az azonos lehetőségekkel.

Ugyanakkor a jogos, az emberiséget gazdagító, a

teljesítmény alapján megérdemelt különbségeket

különböző módon kell kezelni. Minél erősebben biztosított

az egyenlőség, annál inkább lesz tere a jogos

különbözőségnek is. Az egyenlőség biztosítása nem lehet

matematikai: a hátrányos helyzetű egyénnek vagy

csoportnak, a gyengébbnek, a kisebbnek, az elesettnek

több előnyt kell biztosítani (jog, lehetőségek, anyagiak).

48

Erről bővebben az esélyegyenlőségről szóló részben

olvasunk. A keresztény gondolkodás szerint a

szegényekkel kell kezdeni: az elesettségből, szenvedésből,

kiszolgáltatottságból fakadó ellentéteket gyógyítani kell.

Krisztus szolidaritása a keresztényeken keresztül

folytatódik a történelemben az emberiség

legszegényebbjei felé. Joggal mondható, hogy a keresztény

etikának gyógyító etikának kell lennie. Emberségében

sérül, aki a másikat szigetnek, vagy farkasának tartja, s

nem testvérének.

Ezeken kívül az értelmesség igénye is jellemzi az embert.

Nem tud úgy élni napról-napra, hogy ne látna valami

értelmet benne. Az értelmesség vonatkozik magára a

történelemre is: a hívő alapvetően abból indul ki, hogy a

történelem értelmes, az idő az ígéret hordozója lett. Ez is

egy olyan alaptétel, ami mögé már nem lehet kérdezni:

egyetlen filozófia sem tudja bizonyítani, hogy az élet, a

történelem értelmes. Jézus személyében Isten hatékonyan

jelenvalóvá vált a történelemben. Krisztus születésének

körülményei, vagy éppen a kereszt után a keresztény tudja:

a paradoxonok, a látszólagos vereségek mögött is lehet

értelmesség, felragyoghat a feltámadás.

Az értelem csúcsteljesítménye, hogy a szemmel látható

zűrzavart, történelmi értelmetlenségeket szellemileg át

tudja járni, át tudja szellemíteni: a meseszerű harmónia

meghalt a kereszten, végérvényesen kiderült, hogy a jóság

erőszakot szenved, hogy a határok és a bűnök közepette

utópia a „minden mindig rendben legyen” boldogság-

elképzelés. Rendkívüli tévedés a kereszten meghalt

49

Krisztustól bármilyen emberi boldogságfogalmat számon

kérni. Krisztustól új boldogságfogalmat kaptunk: az a

boldog, aki már Istennel van, még ha szegény, ha sír, ha

üldözik is. Az erkölcsi ész feladata, hogy ebben a

behatároltságban is kikutassa az értelmes és szeretetteljes

élet lehetőségét: itt van a helye a felelős

kompromisszumnak, a stratégiai tervezésnek és az értékek

rangsora szerinti mérlegelésnek. Ez nagymértékű

éberséget, sőt, lélekjelenlétet követel. Isten ígérete a

történelemben beteljesült: az erkölcsi ész dolga, hogy az

ígéretet minden történelmi helyzetbe közvetítse és a

cselekvés számára lefordítsa. Isten emberré válása magát

az embert is felszabadítja az igazi emberré válásra. Ennek

legnagyobb segítő ereje a szorongató határhelyzetekben

van, amikor a legsűrűbb sötétben is a hívő mer bízni, s

erkölcsi cselekvését ennek megfelelően alakítani. Lehet,

hogy a teljes értelmet nem látja, mégis elfátyolozott

értelemmel, de reménykedve tapogatózik előbbre.

Emberségében sérül, aki nem hisz abban, hogy az élet még

a visszásságok ellenére is értelmes.

Az ember tisztában van önmaga, környezete értékeivel, de

tud korlátairól is, főleg időbeli behatároltságáról. Tudja,

hogy nem állat, ami leragadhat a pillanatnyi létben, mert

csak pillanatnyi jóléte és ösztöne érdekli. De nem is Isten,

hiszen mindig mindenre nem telik idő, energia, szeretet.

Az embernek hosszú távon, átfogóan sikeres jó életre kell

törekednie, az ember úton van. Merhet az ember egy úton

menni, bízva abban, hogy ezen az egy úton mindent

megkap. A cél nem mindent kipróbálni, hanem

50

intenzívebbé válni, növekedni, töményebbé válni. Az

ember nem forgácsolhatja szét önmagát a pillanatokra,

nem teljesíti be, ha rövid távú földi, történelmi

boldogságokat keres, az ember nem rögtönözhet.

A semmi nyomasztja az embert: nem akarunk

semmirekellő életet élni. Ezért az ember képes átfogó

életdöntéseket meghozni, s abban hűségesen növekedni

egy életen át. Itt a remény eleve egy pozitív előjelet ad az

ember gondolkodásához: az embert élettervei, a boldog

életről való elképzelései vezetik, s ennek távlatában

értelmezi a tényeket, méri fel a lehetőségeket. Nem a

környezet lökdösi ide-oda, hanem ő maga hozza ki a

környezet nyersanyagából az életterveinek megfelelő

dolgokat. Ez egy szellemi fenntartás, szellemi látásmód. A

legvégső előjelet ehhez a feltámadás teszi: a világ átfogó

értelmezése és a saját életünk átfogó értelmezése csak a

kereszt és a feltámadás fényében érhető el. A kereszten

meghal az értelmesség emberi felfogása, a boldogság

emberi fogalma, az önmegvalósítás meseszerű elképzelése,

nem humanista jóléti etikát hirdetünk a keresztre feszített

Krisztussal. Emberségében sérül, aki leragad a pillanatnyi

örömben vagy bajban, s nem képes élet-döntésekre.

Az ember lényegéhez az is hozzátartozik, hogy a teremtett

világban egyedül ő képes szeretni. Aki tudja, hogy már

szeretik, mert Isten mindannyiunkat szeret, az tud

másokat is szeretni. Aki tudja, hogy kegyelemből lett,

kegyelem kíséri életét, kegyelemből igazul meg, annak ez

hatni fog az erkölcsi életére is. Isten megelőző, kegyelmi

odafordulása nem megérdemelt, nem megindokolható,

51

nem kiprovokálható. Ajándék. Aki így megajándékozva

tudja magát, az tud megelőzően szeretni, kezdeményezően

odalépni a másikhoz, ajándékszerűen szolgálni, hiszen a

kegyelem ösztönöz.

A keresztény etika így elsősorban Krisztusban való élet,

aminek már csak lecsapódása a normák megfogalmazása. A

kegyelem ösztökél itt és most arra, hogy az emberen felüli,

a józan észen felüli erőbevetésekre képesek legyünk. Az

igény az Istennel való kapcsolat intenzitásából fakad: az

Isten általi megérintettség, sőt, meghatódottság indítja az

embert. Aki így megérintett, az már „nem tud másként

cselekedni”, mint jónak lenni. Ez a cselekvés a keresztény

erkölcs csúcsa. Nem a parancsok szigorúságával lehet

elérni az egyre igényesebb erkölcsös életet, hanem az Isten

szeretetétől való megérintettséggel. Az így élő ember nem

normákat akar megtartani, hanem szeretni akar. Itt a

számítgatásnak már nyoma sincs – hiszen Istentől mindent

megkapott az ember. Ez különös felelősséget ró a

keresztényekre a konfliktusos helyzetek megoldásához

kicsiben és nagyban is: új lehetőségek nyílnak meg a

konfliktusok gyógyító kezeléséhez. Emberségében sérül,

aki nem tud szeretni, nagyvonalú, irgalmas, bizakodó lenni.

Az ember olyan lény, aki képes saját halálát megidézni, és

akinek a halállal szembesítve válik problémává élete mint

egész. Csak az embert tünteti ki a teremtmények közül a

haláltudat: egészen fiatal korától tud arról, hogy meg fog

halni. Így a halál igazából nem az élete végén bekövetkező

katasztrófa, hanem az egész életét átjáró szempont: ars

moriendi. A feltámadás után már felszabadultan tudjuk,

52

hogy nem a halál az érdekes, hanem az élet. Nem az a baj,

hogy meghalunk, hanem ha úgy halunk meg, hogy előtte

nem éltünk jól, nem éltünk igazán. A haláltudat így érlel:

nem elvesz valamit, nem csak egyszerűen félelemmel tölt

el, hanem éppenséggel felszabadít, hogy a saját, igazi

életem éljem, a maradandó értékek alapján. A halál tudata

vezet az igazi önmagunkhoz, segít, hogy Istennek tetsző és

emberhez méltó életet éljünk.

ANTROPOCENTRIZMUS23

A létezés természeti adottságainak ökológiai átértékelése

során felfokozódott az érzékenység a természet védelme és

a nem emberi élőlények, elsősorban az állatok helyzete

iránt. Ennek következtében élesen megfogalmazódott a

kérdés, vajon jogos-e az etika kiindulópontját a személy

emberjogi státusában rögzíteni, vagy ez nem egyéb, mint

az ember önmagával szembeni jogosulatlan elfogultsága,

az emberi faj biológiai gőgje (szpecieszizmus, P. Singer).

Alternatívaként új etikai elgondolásokat javasoltak,

amelyek figyelembe vesznek minden érző lényt

(pathocentrizmus), minden élőlényt (biocentrizmus), vagy a

természet összefüggő egészéből indulnak ki

(fizikocentrizmus). Keresztény-bibliai perspektívából

tekintve két fontos mozzanat rajzolódik ki:

Egyrészt a többi teremtményhez viszonyítva az ember

helyzete különleges. Egyedül ő Isten képmása. Neki adatik

a föld uralma, és neki szolgálnak táplálékként a növények

és az állatok.

23 Vö.: TUBA, I., Szociáletika jegyzet, 18.

53

Másrészt az uralomra és birtoklásra való jog nem

önkényes, illetve despotikus. A Biblia számos képben

rajzolja meg az élőlények közösségét, amelyek az isteni

teremtésnek köszönhetik létüket. Ezenkívül a Teremtő

iránti tisztelet magában foglalja a Teremtő által jónak talált

teremtmények megbecsülését. Az emberi rendelkezési jog

gondnoki-képviseleti igazgatásra és gondoskodásra irányul

a teremtmények érdekében, s arra való, hogy az ember

„művelje és őrizze” a teremtett világot.

A teremtmények egymáshoz rendelt közösségét

figyelembe vevő etikának is az embert kell középpontjába

állítani legalább a két következő szempontból:

Egyrészt csak az ember erkölcsi lény, aki ennek alapján

képes a teremtés megőrzését mint feladatot felfogni –

felelősséggel megvalósítani és az összes teremtménnyel

erkölcsileg szabályozott módon bánni. Ő az egyedüli

címzettje az erkölcsi kötelességnek, és egyedül képes arra,

hogy a többi teremtményt úgy tekintse, mint amire az

erkölcsi kötelessége irányul.

Másrészt a teremtmények közösségének keresztény

erkölcse sem hagy kétséget az emberi személy elvi

elsőbbsége felől. Egy ökológiai, illetve természet- és

állatvédő szempontokat érvényesítő etikának el kell

kerülnie azt, hogy a személy emberjogi státusát

pathocentrikusan vagy biocentrikusan értelmezze és ezzel

fellazítsa. A keresztény etikának abból kell kiindulnia, hogy

az emberi személy az „összes társadalmi

intézményrendszer alapja, létoka és végcélja” (MM 219).

54

Ám ez nem jelenti, hogy például az állatokkal, érző

lényekkel korlátlanul lehetne rendelkezni. Bár az ember

használati jogának keretében tenyészthetők, adhatók-

vehetők, és feldolgozhatók, mindazonáltal alapvető

ontológiai önértékük van, amelyet bármiféle használatuk

esetén is tiszteletben kell tartani. Igaz, hogy ez az önérték

lényegileg különbözik attól, ami az emberi személy

méltóságának alapja, mégis föltétlenül beletartozik az

ember erkölcsi felelősségének hatókörébe.

KÉRDÉSEK 1. Mi áll a keresztény értelmezés szerint minden cselekvés

középpontjában?

2. Megelégedhetünk-e az élet legkülönbözőbb területein a

saját törvények létével?

3. Miért fontos a Szentháromság az emberrel kapcsolatos

kijelentésekben?

4. Mi az emberi személy méltóságának alapja?

5. Mi következik az emberi méltóság fogalmából?

6. Hogyan kell az embernek a sikerre törekednie?

7. Miért fontos a szeretet az emberi méltóság kapcsán?

8. Mit tanul az ember abból a tényből, hogy az élete véges?

55

9. Milyen konkrét területei vannak az életnek, ahol a

méltóság sérülhet?

10. Mit tehet az egyház az emberi méltóságért? Van-e köze

az egyháznak a személyes méltóság fogalmának

kialakulásához?

56

AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG ETIKÁJA

AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG FOGALMA Az emberi személy méltóságából egyenesen következik,

hogy a társadalomban élő egyének mindegyikét megilleti,

hogy egyenlő esélyekkel élhessen az élet minden területén.

Ennek megteremtése mindenkinek saját kötelessége, de az

államnak és más intézményeknek is (mint például iskola,

egyház) feladata elősegíteni. Ha az ember méltóságát nem

egészsége, teljesítménye, társadalmi rangja határozza meg,

hanem az istenképisége, akkor minden kizárás, minden

jogtalan egyenlőtlenség elítélendő.

Az esélyegyenlőség egy politikai színezetű fogalomnak

tűnik, de az élet több területére nézve is érvényes, így

etikai megítélésére figyelmet kell fordítani.

Az esélyegyenlőség egy manapság sokat hangoztatott

fogalom, ennek oka talán leginkább abban keresendő, hogy

az egyenlőtlenségek különösen is jellemzőek a mai

világban. Az emberek nem azonos kiindulópontról kezdik

el életcéljaik megvalósítását. Akik hátrányból rajtolnak

betegségük, fogyatékosságuk, koruk, anyagi helyzetük,

vagy egy népcsoporthoz tartozásuk miatt, azok nem tudják

ugyanazon körülményeket megvalósítani, mint akik nem

szenvednek hátrányt ezeken a területeken.

Ha röviden akarnánk megfogalmazni, akkor az

esélyegyenlőség azt jelenti, hogy mindenkiből lehetne

nagyon sikeres, egészséges ember, függetlenül

előzményeitől. Ez nyilvánvalóan elképzelhetetlen,

57

megvalósíthatatlan. Helyes lehet az esélyteremtés

fogalmával is élni, mert ebben benne van, hogy mindenki

az adottságainak megfelelően, a hasonló adottságúakkal

egyenlő módon kap lehetőséget, hogy előrébb jusson az

életben, függetlenül attól, hogy hol és milyen körülmények

között él.

Nem szabad összekeverni az esélyegyenlőséget az egyenlő

bánásmód elvével. Ha ugyanazokat a körülményeket

teremtjük meg a betegeknek, mint az egészségeseknek,

akkor a közöttük lévő szakadékot csak jobban elmélyítjük.

Egy mankóval közlekedő ember esélyeit nagymértékben

csökkentjük, ha ugyanazon a lépcsőn kell felmennie, mint

egy egészséges lábúnak. A rosszabb helyzetből induló

ember számára jobb körülményeket kell teremteni és még

akkor sem tökéletes az esélyegyenlőség.

John Rawls Az igazságosság elmélete című művében

nagyszerűen írja körül ezt az állapotot. Az emberek között

egyenlőtlenség van, mert a „természet lottója” és a

„társadalom lottója” más kiindulópontokat okoz. Aki jobb

testi adottságokkal, jobb felfogóképességgel,

egészségesebb alapfelépítéssel születik, annak több esélye

van sikereket elérni. Aki gazdag családba születik, vagy

például értelmiségi szülőktől, az egészen más eséllyel

indul, mint az, aki a szegénységgel való küzdésben élte

gyermekkorát. Akiknek kihúzták a számait, az jobban

halad. (Az egyenlőtlenség kiküszöbölésére talált

megoldása, nem tűnik rossz elméletnek.24) A használt

24 RAWLS, J., Az igazságosság elmélete, Budapest 1997.

58

képből az mindenképpen leszűrhető, hogy esélyegyenlőség

mindaddig nem létezhet, amíg az emberek lehetőségei és

adottságai között egyenlőtlenség lesz. Olyan ideál ez,

melyre törekedni kell, de tökéletes formában nem

valósulhat meg.

Akik bármilyen módon hátrányt és hiányt szenvednek,

többet kell, hogy kapjanak az emberektől, a társadalomtól,

az egyháztól. Akadnak, akik a pozitív diszkriminációban

látják a megoldást, vagyis, hogy az elmaradt vagy

hátrányban lévő csoport felzárkóztatása végett

megengedett a kivételezés. Mások azzal kritizálják ezt,

hogy a hátrányban élők sokkal inkább áldozatnak tűnnek,

vagy, hogy a támogatások megállapításához kategóriákba

kell sorolni az embereket, ami megint csak inkább mélyíti a

különbségeket, mint megszünteti. A pozitív diszkrimináció

emellett konkrét cselekvést, pénzbeli segítséget is jelent,

nem elméleti színezetű.

ESÉLYEGYENLŐSÉG AZ OKTATÁSBAN Az esélyegyenlőség megteremtését sokan tévesen egyedül

az iskolarendszertől várják el. A pedagógusok nagy nyomás

alatt lehetnek emiatt, de felelősségük korlátolt az ügyben,

mert mindent képtelenség megtenni, a hozott különbségek

ellenére. Együttműködésre való készségük viszont sokat

segíthet, hogy a hátrányban lévők esélyei magasabbak

legyenek.

59

A család anyagi helyzetét vagy a szülők képzettségének

szintjét nem képes a pedagógus megváltoztatni, pedig a

lehetőségek terén ez egyáltalán nem mindegy, komoly

meghatározó tényezők ezek. De ha egy olyan növendéke

van, aki jó képességekkel bír, aki szorgalmával kitűnik a

többiek közül, akkor odafordulásával, megkülönböztető

figyelmével sokat tehet az esélyegyenlőségért vagy

esélynövelésért. A gyermekekre fordított idő

mennyiségének és minőségének növelése, az egyéni

bánásmód elvének használata az eltérő képességű tanulók

között, a sikerélmények fokozása sok energiát követel, de

hasznossága nem megkérdőjelezhető. Keresztény

pedagógusként ez akár egy jó fogadalom is lehet, hogy több

szeretetet sugározzon a tanár a gyermekek felé. Egyre

inkább elfogadott, hogy az ilyen „kisugárzó” pedagógusok a

nevelésben eredményesebbek, mint azok, akik csak a

teljesítményre koncentrálnak.

ESÉLYEGYENLŐSÉG FOGYATÉKKAL ÉLŐK SZÁMÁRA Az esélyegyenlőség megvalósításának másik nagy területe

a fogyatékkal élők szolgálata. Már a szavak

megválasztásával is érdemes figyelmesnek lenni, hiszen

akit valamilyen egészségkárosodás ért, annak nem az egész

embersége sérült, nem lett „fogyatékos”, az emberi személy

méltósága ugyanúgy megilleti, mint másokat. Az embernek

erkölcsi kötelessége segíteni a fogyatékkal élőket, hogy

amennyire csak lehetséges, emberhez méltóan tudjanak

élni. Lenézésük, állapotuk pejoratív szavakkal való

körülírása egészen elfogadhatatlan. Mivel rendkívül

érzékenyek, ezért minden velük kapcsolatos szó és minden

60

mozdulat figyelmet kíván, teljes tisztelettel kell feléjük

fordulni. Elkülönítésük, otthonokba zárásuk motívuma

gyakran összefügg a kényelemkereséssel, vagy egyszerűen

a lelkiismeret furdalásával, pedig sokat lehet tőlük és velük

tanulni. Az élethez való ragaszkodásuk, a körülmények fölé

kerekedésük, értékrendszerük segíthet az ép emberek

gondolkodásának csiszolásában. Aki fogyatékkal élők

között dolgozik, különleges szolgálatot végez, hiszen az

emberek többsége félelemből, tudatlanságból vagy akár

rossz szándékból nem képes bennük az isteni képmást

felismerni.

Esélyegyenlőségük megteremtése társadalmi feladat és

kötelesség is. Fogyatékosságuknak megfelelően

támogatásban kell részesülniük, az állami segítségek széles

spektruma alakulhat ki kellő odafigyeléssel. A melléjük

állásnak nem a segélyek adása a legjobb formája (ahogy

máshol sem). A munkaadóknak kötelességük a törvények

szerint a foglalkoztatottak bizonyos arányában csökkent

munkaképességűeket is alkalmazni. Meglévő adottságaik

kibontakoztatása hozzátartozik személyes méltóságukhoz.

Amit meg tudnak tenni, annak teret kell adni.

Esélyegyenlőségükhöz sok segítséget nyújthat a fizikai

világ alakítása: nem tudnak minden hivatalba vagy más

helyiségbe bejutni, az épületek és utak akadálymentesítése

folyamatos kell, hogy legyen. A manapság szinte

nélkülözhetetlen közlekedés sokkal nehezebben

megoldható a számukra, ezt lehetővé kell tenni. Mozgásuk

segítésére gyakran van szükségük speciális járművekre

vagy segédeszközökre, ezeket anyagi lehetőségeik

61

szűkössége miatt társadalmi segítség nélkül nem tudják

maguknak biztosítani.

ESÉLYEGYENLŐSÉG A NŐK SZÁMÁRA Az egyenlőtlenség egy sajátos formájával állunk szemben,

amikor a nők társadalomban betöltött szerepéről van szó.

Az emberiség történelmében a kereszténység egyik talán

legnagyobb szolgálata a nők méltóságának helyreállítása

vagy megadása, a férfival való egyenrangúságának

kimondása. A patriarchális gondolkodást, a nők feletti

hatalomgyakorlást Krisztus egyértelműen elutasította.

Követői között asszonyok is voltak, korának és népének

vallásgyakorlatát többször átlépve beszélt asszonyokkal,

feltámadásának első tanúi is asszonyok voltak. A tanítását

továbbvivő egyház is kiállt a nők jogai mellett, hirdetve,

hogy a nő nem tulajdona a férfinak, hogy a hűségre a férfi is

kötelezve van. A nőket ugyanazok a jogok illetik meg, mint

a férfiakat.

Ezen alapon állva, etikailag elfogadhatatlan, és mindent

meg kell tenni azon igazságtalanság ellen, hogy ugyanannyi

elvégzett munkáért, ugyanolyan beosztásban dolgozó nők

kevesebb fizetést kapnak, mint férfi társaik. A

gyermekvállalás és -nevelés hivatását vállaló nőknek olyan

szociális hálót kell biztosítani, ami lehetővé teszi, hogy

ezeknek az anyáknak ne kelljen életszínvonalbeli

csökkenést elszenvedniük. A megszülető gyermek a

társadalom érdeke, születését és anya általi nevelését a

lehető legteljesebb módon támogatni kell. A szülési

szabadságról visszatérő nők számára a munka világába

62

való elhelyezkedés komoly gondokat okoz. Kisebb

munkaidejű munkahelyek alapításával vagy átképzésekkel

jelentősen lehet növelni esélyeiket.

A nők családon belüli kiszolgáltatott helyzetén is erkölcsi

kötelesség változtatni, hiszen gyakran válnak agresszió

áldozatául, vagy élnek egészen kiszolgáltatottan.

A példákat természetesen lehet még folytatni, hiszen

például a romák esélyegyenlősége egyre gyakrabban merül

fel a magyar társadalomban, de erről külön kötet készült

ebben a sorozatban. Az erkölcsi alapelv rájuk is ugyanúgy

vonatkozik, mint a többi egyenlőtlenséget elszenvedő

csoportra: az emberi személy méltósága őket is megilleti,

ezért számukra a taníttatásban, a képzésben, a kulturális

gondolkodás alakításában minden lehetséges és ésszerű

eszközt meg kell adni, hogy emberségüket meg tudják élni.

KÉRDÉSEK 1. Mit jelent az esélyegyenlőség fogalma? Mivel lehet

könnyen összetéveszteni?

2. A liberális irányzatok szerint az államnak csak az a

feladata, hogy mindenkinek biztosítsa ugyanazokat a

feltételeket az életben. Egyetért ezzel? Miért?

3. Hogyan valósítható meg az oktatásban az

esélyegyenlőség? Mik a határai?

63

4. Milyen egyenlőtlenségek és ezzel igazságtalanságok

jellemzik a nők életét a társadalomban?

5. Mit kell tennie az államnak és az egyházaknak a

fogyatékkal élők esélyegyenlőségéért?

SZABADSÁG Az ember a saját életét élve és vezetve szüntelenül

cselekszik testileg, pszichikailag vagy szellemileg.

Különbséget lehet tenni aktív és passzív tett között, ez

utóbbi leginkább a mulasztásban érhető tetten. Az etikailag

megítélhető tettre jellemző, hogy tudatosan és szabadon

kell történjen. Az így megtett emberi cselekedet

visszafordíthatatlan, vagyis következményei vannak. A

cselekedetek erkölcsi megítélésében az egyik legfontosabb

kritérium a szabadság.

Az egész etika alapja az, hogy az ember szabad, hogy

döntéseket kell hoznia, melyekért felelősséget is kell

vállalnia. A boldog, kiegyensúlyozott élet záloga a

szabadság helyes ismerete. Az erkölcsi tett minőségét csak

az a cselekedet éri el, mely legalább a döntési képesség

minimumát bírja.25 Az állatvilágban, ahol az ösztönök

szerepe a meghatározó, nem beszélhetünk erkölcsiségről, a

„hűséges”, „barátságos”, „szeretetre méltó” fogalmak csak

analóg módon használhatóak, hiszen nem egyedi, szabad

döntések, hanem csak ösztönök következménye minden

reakciójuk.

25 PESCHKE, Christliche Ethik I, 263.

64

Az embernek is vannak ösztönös cselekedetei, de egy szem

elé kapott védekező kézmozdulat vagy az a

tulajdonságunk, hogy bizonyos körülmények között

izzadunk, erkölcsileg nem megítélhető, hiszen nem

tudatosan és szándékosan tettük. 26

A szabadsággal kapcsolatban két nagy ellenvetés vagy

eltévelyedés hallható a mai világban. Egyrészt elterjedt a

nézet, miszerint a szabadság azt jelenti, hogy az ember azt

tesz, amit akar. Sokan gondolják úgy, főleg fiatalok, hogy

akkor szabadok, ha semmiféle korláttal nem kell

számolniuk. Másrészt hihetetlen mértékben találkozunk a

nézettel, hogy egyáltalán nem vagyunk szabadok, mert a

környezetünk, a csillagok állása, mindenféle idegen erő

teljesen determinál minket, az ember tehetetlen ebben a

hálóban, csak engedi, hogy a sors folyama előbbre vigye.

Létezik- e egyáltalán a szabadság?

Az abszolút szabadsággal szemben elmondható, hogy az

emberi létet számtalan olyan összetevő alakítja, mely

időben mögöttünk vagy tudatunk mélyén húzódik meg, s

így számunkra elérhetetlennek bizonyulnak, nem vagyunk

képesek változtatni rajtuk. Életünk alapvető adottságai és

elvi korlátai meghatározottak. Életünk kezdete teljesen

másoktól függött, nem állt szabadságunkban dönteni felőle,

hogy van-e értelme világra jönni, ha a végén a halál vár

ránk. Nem választhattuk meg szüleinket és így genetikai

adottságainkat sem. Nem dönthettünk nemünkről,

biológiai valóságunkról. Meghatározott pszichológiai

26 Vö.: TUBA, I., Keresztény erkölcstan, Budapest 2000., 17.

65

képességekkel rendelkezünk, pedig néha szeretnénk

egészen másfélék lenni. Nem választhattuk meg, hogy

melyik korban, milyen történelmi adottságok között,

milyen szellemi-kulturális térben és feltételek között

éljünk a Föld melyik részén. Mindehhez jön még a

társadalom és a nevelés hatása, illetve a saját múltunk,

amit átéltünk és elszenvedtünk, vagyis a korábbi

döntéseink és cselekedeteink – s kétségeink a szabadságot

illetően egyre mélyebbek lesznek. Összefoglalva azt

mondhatjuk, hogy életünk alapvető adottságait nem

választhatjuk meg, a teljes, mindentől független szabadság

tehát illúzió. Ezek alapján azt is elfogadhatjuk, hogy a

szabadság egy viszonyfogalom, mely azt fejezi ki, hogy az

embernek egy adott kerethez kell tartania magát.

Ugyanakkor az sem igaz, hogy minden előre meg lenne

írva, hogy felettünk kilométerekre keringő kőtömbök

határozzák meg a munkánkat vagy mindennapi

döntéseinket. Nem lehet hátradőlni vagy legyinteni, hogy

semmit nem lehet tenni, minden fáradságért kár. A

szabadság teljes tagadása logikailag is tarthatatlan, hiszen

egy szabad kijelentésről van szó, amit elvileg, saját

kiindulópontja szerint meg sem tehetne. Nincs minden

előre megírva, bár a szabadság játéktere néha valóban

kicsi. Az ember mindig alakul, egészen az utolsó pillanatig

igenis dönthetünk, hogy mit teszünk meg és mit hagyunk

el, a jövő egy része rajtunk múlik.

Az igazság a két véglet között van: létezik szabadság, de az

nem abszolút, hanem relatív, viszonylagos. A szabadság

nem a teljes függetlenséget jelenti, hiszen kapcsolatok

66

hálójába születünk, nem légüres térbe. Nem lehet a

szabadság korlátok nélküli sem, hiszen mások szabadsága,

a társadalom közjava mindig behatárolják a

cselekedeteket.

A szabad cselekvés feltétele, hogy az ember ezekkel az

adottságokkal és korlátokkal tisztában legyen.27

Ezek alapján a szabadságnak két oldala van. Egyrészt

szabadok lehetünk valamitől, ami egyébként kényszerítő

erővel hatna ránk (ösztöneinktől, lehúzó erőinktől,

félelmeinktől). Ez a negatív szabadság feladatot is ró ránk,

mert mindenki érzi, hogy az egyéni és társadalmi

szabadságért harcolni kell. De az így megszerzett

szabadsággal valamit tenni is kell, szabadok vagyunk

valamire – ez a pozitív szabadság, ami az élet célra-

irányultságát jelenti. Az ember ugyanis az értékek és célok

közül kiválaszthatja a számára jókat és elérhetőeket.

Az emberi személy méltóságából következik, hogy az

ember közepe, mélye sérthetetlen és így szabad is. Az itt

született döntésekre sok minden hatással van kívülről és

belülről, de azt az alapvető képességét, hogy itt mindentől

függetlenül csak önmagára hallgasson, azt nem lehet

vitatni. Hat ránk kívülről a környezet, a neveltetés, a baráti

kör, a divat; belülről az ösztönök, a félelem, az előrelátás,

de legbelül érzi az ember, hogy dönthet, hogy szabad. Az

empirikus ingerek csak énünk empirikus felszínét tudják

27 WEBER, H., Általános erkölcsteológia, Budapest 2001, 258.

67

befolyásolni, ami valamennyire mérhető, és így kívülről

alakítható is. A szaktudományok ezt vizsgálhatják, és kell is

vizsgálniuk, de módszerük és tárgyuk miatt nem

vonhatnak le erkölcsi következtetéseket. A

pszichológiában és a szociológiában gyakran megtörtént

ez, vitatott eredményekhez vezetve (pl. Quetelet).

Minden befolyásoló történelmi, pszichikai, társadalmi

tényező mellett az ember benső énje szabadon hozhat

döntéseket, állást foglalhat jó és rossz ellen vagy mellett.

Erről számolnak be a fogságokat megélt emberek, akik

minden kényszer és korlát ellenére megmaradtak

embernek. Ezt tapasztalhatjuk meg, amikor legyőzzük

ösztönös énünket és felülemelkedünk magunkon,

lemondva valamiről, ami nagyon fontosnak tűnt

számunkra. A belső én szabad marad mindig – ennek

legérezhetőbb bizonyítéka, hogy tetteink – főleg a rosszak

– után mindig tudjuk: tehettünk volna másképp is. Vagyis

nem lehet döntéseink után a felelősséget pusztán a

befolyásoló tényezőkre kenni. A következményekért

felelősek vagyunk, ebben mutatkozik meg leginkább a

szabadság, amit nem lehet empirikus módszerekkel

bizonyítani, de az életben megmutatja magát.

AZ EMBER SZABADSÁGA A SZENTÍRÁSBAN Az Ó- és Újszövetség írásai azt a meggyőződést hirdetik,

hogy az embernek szabadsága van, hogy a jót tegye és a

rosszat elvesse, és emiatt cselekedeteiért felelősséggel

tartozik. Ez a feltétele a bibliai szavaknak az isteni

büntetésről és jutalmazásról a rossz és a jó viszonzásaként.

Az Ószövetségben az Isten képére és hasonlóságára

68

teremtett ember egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy

egyéni döntéseinek meghozatalában szabadságot

birtokol.28 A szabadság a feltétele az isteni parancs

átlépésének, mely a paradicsomból való kiűzetést maga

után vonta (Ter 3). Izrael népének élet és halál, áldás és

átok között lehetősége van választani: „Válaszd az életet!”

(MTörv 30,15) A bölcsességi irodalomban is előkerül ez a

fontos motívum: „Ő teremtette kezdet kezdetén az embert,

és kiszolgáltatta saját döntése hatalmának. Módodban áll,

hogy megtartsd a parancsokat, hogy hűséges légy, megvan

a hatalmad.” (Sir 15, 14k) A próféták számtalanszor

figyelmeztetik a népet, hogy szabadságukat jól használják,

és maradjanak hűek Istenhez (Iz 1,19k; Jer 11,6-8; Ez 18,

21-28).

Az Újszövetségben az emberi szabadság sajátos tiszteletét

olvashatjuk ki Jézus Jeruzsálembe való bevonulásakor

mondott szavaiban: „Hányszor akartam összegyűjteni

fiaidat, …, de nem akartátok.” ( Mt 23,37) Az utolsó ítélet

bibliai képében egyértelmű, hogy a szabadság

eredményeképpen meghozott döntések, a felebarát

szükségleteinek észrevétele alapján történik az üdvösségre

való meghívás vagy az abból való kivetettség (Mt 25, 31-

46). Szent Pál több helyen is figyelmeztet, hogy aki

helytelenül cselekszik, az nem örökölheti Isten országát

(1Kor 6,9k; Gal 5,19-21; Ef 5,5). Az örök élet azoknak lesz

jutalma, akik nem a test, hanem a lélek szerint élnek,

döntenek, szabadon (Gal 6,7).

28 Vö.: PESCHKE, Christliche Ethik I., 265.

69

A szükségtelen törvényektől való szabadságot védelmezi

Szent Pál, amikor a pogányokból lett keresztények számára

nem íratja elő a mózesi törvények betartását (ApCsel 15).

A keresztény ember szabad a történelmileg és kulturálisan

korlátozott, és bizonyos értelemben meghaladott

törvényekkel szemben.

Pál ugyanakkor a szabadság önkényes értelmezésével is

találkozott. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy egyesek az

áldozati ételekből is fogyasztani akartak, vagy akár

prostituáltakkal is együtt akartak lenni. Ez

összeegyeztethetetlen a szabadság keresztény értelmével:

„Minden szabad nekem, de nem minden használ” (1Kor

6,12). A Szentlélek templomaként az erkölcstelen tetteket

kerülniük kell a Krisztus-követőknek, illetve az Isten által

megkívánt rendet testükben is be kell teljesíteni (1Kor

6,12-20).

A mózesi törvénytől való mentesség viszont nem azt

jelenti, hogy a keresztények törvény nélkül állnának Isten

előtt (1Kor 9,21). Krisztus törvénye mindenkit kötelez.

Szent Pál különbséget tesz a maradandóan érvényes és a

történelmileg meghatározott törvények között. Az ember

szívébe írt törvény, melyet természetéből eredően ismer,

mindenkit egyetemesen kötelez, és mindenkit eszerint ítél

majd meg Krisztus (Róm 8,4-8). A keresztény szabadság

tehát nem a mindentől való teljes függetlenséget jelenti.29

Az az ember szabad igazán, aki nem áll a bűn hatalma alatt,

hanem vágyaitól megtisztítva követi hivatását, és Isten

29 Vö.: PESCHKE, Christliche Ethik II., 267.

70

akaratát képes beteljesíteni (Róm 6,15-23; Gal 5,13-26). A

keresztény szabaddá válik, hogy Istent szolgálja, hogy a jót

tegye. 30 Az Újszövetségben nem csak magáról a

szabadságról, hanem annak alapjáról és céljáról is

útmutatást kapunk.

A szabadság eszerint megbízást jelent – mások

szolgálatában, a felebarát segítésében, az önzés

legyőzésében kell megjelennie. A szabadság nem cél,

melynek elérésére minden erőt bevetve törekedni kellene,

ahogy korunkban ezt sokan gondolják és teszik. A

szabadság eszköz lehet a kezünkben, hogy céljainkat

megvalósítsuk, hogy végül is eljussunk a maradéktalan

boldogságra, Isten meglátására. Vagyis nem elég, ha

szabadok vagyunk valamitől – fontosabb, hogy szabadok

legyünk valamire, a jóra, annak megtételére.

A SZABAD EMBERI CSELEKEDET KORLÁTAI31 Az emberi szabadság korlátai olyan tények, melyekkel az

etikának és a jognak is számolnia kell. Ahogy láttuk,

számtalan meghatározottsága van az embernek, melyek a

teljesen szabad cselekvést lehetetlenné teszik. Ez persze

nem jelentheti az ember valódi szabadságát, melyet ki

lehet tágítani, ha a tudatlanság vagy a kényszerítés határait

sikerül kitolni. Mégis, a szabadságnak maradnak korlátai,

30 BLÄSER, P., Freiheit, in: LThK IV, 329k. 31 Vö.: Peschke, Christliche Ethik II., 270k.

71

melyek tartósan befolyásolhatják vagy akár egészen

elvehetik a szabadságot.

Vannak olyan akadályok, melyek nem a szabad cselekedet

megtételét veszélyeztetik, hanem annak akaratlagos voltát

és ezzel hatásainak beszámíthatóságát, amennyiben a tett

tárgyának ismeretében jelent hiányosságot – ez az

intellektuális összetevő. Ilyen a tudatlanság, a tévedés, a

feledékenység és a figyelmetlenség. Más akadályok magát

az emberi cselekedet megtörténtét teszik lehetetlenné a

szabad akarat beleegyezésének kizárásával vagy

csökkentésével – ez az akarati összetevő. Ide tartozik a

szenvedély, a félelem, az erőszak, a megszokás és a

hajlamok.

AZ INTELLEKTUÁLIS AKADÁLYOK A tudatlanság és a tévedés okai sokrétűek. Származhatnak

vétlen körülmények következményeként és személyes

mulasztásokból. A társadalom téves nézeteiben vagy

előítéleteiben is lehetnek alapjai, de a téves neveltetés, a

rossz társaság befolyása, a téves tartalmú írások olvasása

is ebbe az irányba vihetik az embert. Az embernek fontos

feladata, hogy a rossz irányba vivő erők hatása alól kivonja

magát, és jól megalapozott meggyőződése legyen, hiszen a

téves meggyőződés téves életvezetést eredményez. Az

embernek tehát fáradnia kell az igazságért, a

tárgyilagosságért és a valóságért. Az egyén gyakran túl

gyenge, hogy a környezete hatásaitól mentesítse magát.

Szüksége van egy jó közösségre, melynek megbízható

72

értékrendszere van, és segít az eltévelyedésektől. Az

egyház például pótolhatatlan szerepet játszik ebben az

igazság védőjeként.

A tudatlanság kétféle lehet: elhárítható és elháríthatatlan.

Utóbbiról beszélünk, ha az ember értelmes igyekezete

ellenére sem képes legyőzni a szabadságot korlátozó

akadályokat. Nem képes az ember az ellen vétkezni, amit

nem tud, hiányzik az akarati aktus. Ha egy szakács olyan

alapanyagból készít ételt, ami nem emberi fogyasztásra

való, de ő erről nem tudott, mert az eladó felelőtlen módon

elhallgatta – akkor az ételt elkészítő vétlen és felelősségre

sem vonható. Ha egy beteg vagy bármilyen más ellátott

nem közli a betegségét, illetve pontosan nem közli a

körülményeit, melyben segíteni kell neki – akkor a segítő

szolgálatot végző nem vétkes és nem vonható felelősségre.

Éppen így értelmetlen évekkel ezelőtt elkövetett hibák

miatt aggódni, melyek helytelenségét akkoriban nem

lehetett felismerni.

Hasonló érvényes a figyelmetlenségre is. Ha valaki nem

figyel arra, amit tesz, akkor hiányzik belőle az akarati

tetthez szükséges belátás. Aki alkoholos befolyás vagy

drogok hatása alatt áll, az nem beszámítható. Így van ez a

félig alvó állapotban vezető autósok esetében is. Viszont

nem mentes az ember az erkölcsi felelősség alól az okok

tekintetében ebben az esetben sem – vagyis nem lehet csak

az alkoholra fogni egy balesetet, mert az alkohol

fogyasztása, mint ok elkerülhető lett volna, így a felelősség

alól sincs kibúvó!

73

Elhárítható tudatlanságról akkor beszélünk, ha a cselekvés

vagy mulasztás úgy történik meg, hogy a tudatlanság oka

akartnak számít, mert a hanyagság, a tétlenség vagy akár a

gonoszság áll mögötte. Az a jogász vagy orvos, aki

hivatásbeli képzését és továbbképzését nem veszi

komolyan és azt elhanyagolja, nem menthető fel a

felelősség alól, ha emiatt hivatása gyakorlása közben hibát

követ el. Vétkes tudatlanságnak is lehet nevezni, hiszen

utánajárással megszüntethető lenne az ok, ami rosszat,

igazságtalan viszonyokat, esetleg szenvedést hoz magával.

Az embernek minden lehetséges eszközzel küzdenie kell a

vétkes tudatlanság ellen, mert a szélesebb tudás és a

pontosabb ismeret sokat segíthet, hogy ne kövessen el az

ember hibákat, illetve mindig a lehető legjobb döntést

hozza meg. A szakmai kérdéseknek való utánajárás a segítő

foglalkozást választóknak állandó feladat és nagy

felelősség! Nem lehet az elfelejtett anyagra vagy a

kihagyott órákra hivatkozni, amikor emberek lelkéről,

életéről vagy azok minőségéről van szó!

A SZABAD BELEEGYEZÉS CSORBULÁSAI Az erőszak az akaratra kívülről ható befolyás, fizikai vagy

pszichikai kényszerítő erőt jelent. Lehet abszolút, ha az

akarat ellenállást tanúsít amennyire képes, és lehet relatív,

ha az akarat csak részben áll ellen, kényszerből elfogadva

egy tettet illetve azt a látszatot keltve kívülről, hogy

elfogadja azt. Ez utóbbiról beszélünk például, ha valaki egy

hatalom által arra van kényszerítve, hogy megtagadja

74

egyházát vagy hitét a kínzástól vagy a haláltól való félelem

miatt.

Az abszolút erőszak kizárja a kikényszerített cselekmény

szabadságát, a szabad beleegyezést. Így felelősségről és

felelősségre vonásról sem beszélhetünk. A relatív erőszak

esetében a szabad akarat nincs teljesen kizárva, de erősen

csökkent mértékben van jelen, hiszen az ember olyan

dolgokat is megtehet a következményeként, amit

egyébként nem tenne.

Az emberiség egyik legfontosabb törekvése kell, hogy

legyen az erőszak minden formája ellen fellépni, hogy az

ember szabadsága semmilyen mértékben ne sérülhessen.

A hajlam és a megszokás két fontos dolog az ember

életében. A velünk született hajlamokban és a mindenkit

jellemző karakterben gyökerező készségek különböző

magatartásformákat és reakciókat váltanak ki az

emberekből. A szokások kialakulásában ezen kívül óriási

szerepe van a családban való nevelésnek és a

környezetnek.

Pszichével rendelkező lényként nem feledkezhetünk meg

az emberi szabadság korlátai között a tudattalan lelki

élményekről sem. A gyermekkorban megtapasztalt

elutasítás vagy elfogadottság, a szeretet vagy a félelem

légköre egész életünkre kihatnak. Ezeket a körülményeket,

melyek erősen hatnak, de nem determinálnak, meg kell

ismernünk és használni kell őket nem csak önmagunk

megismerése, hanem a mások felé fordulásunk

tökéletesítése miatt is. Minden további nélkül nem

75

hivatkozhat egy felnőtt ember a gyerekkori rossz

élményeire, ha kötelességét meg kell tennie.

A nevelés hatása a jó és rossz szokásokra azt is

egyértelművé teszi, hogy a gyermekekre figyelés ebből a

szempontból is óriási jelentőségű. Ha arra lesznek nevelve,

hogy a rossz szokásaikat legyőzzék, és jó szokásokat illetve

erényeket tegyenek magukévá, akkor hasznos tagjai

lesznek a társadalomnak, akkor a nevelés a lehető

legnagyobb szolgálatot teszi meg. Ebben az értelemben kell

elgondolkozni azon is, hogy a gyermekek vallásos

nevelését csak arra az időre kellene kitolni, amikor már

önállóan tudnak dönteni annak hasznossága felől. Az

imádság értékelését, az Isten szeretetének

megtapasztalását, a vallásos igazságok ismeretét már

gyermekkorban be lehet gyakorolni, meg lehet szerettetni.

Később ezek az élmények és tapasztalatok, a jó szokások

nagy segítségére lehetnek az embernek az életben, hiszen

éppen azokban az életszakaszokban, amikor problémák

merülnek fel (és ilyen rendkívül sok van), a reményt nem

veszíti el, lát kiutat, nem érzi teljesen elhagyatottnak

magát. Ezzel energiát spórolhat, sok tévedéstől

szabadulhat meg, és erejét pozitív feladatok ellátására

fordíthatja.

A jó és rossz szokások kialakulásáért és megtartásáért az

ember felelősséget visel. Ha valaki egy szokást elfogad,

akkor azzal együtt a szokás következményeiért is

felelősséggel tartozik – vagyis a megszokás nem mentesít a

szabadság és a felelősség alól, bár ez sokak szemében néha

jogosnak tűnne.

76

A szenvedélyek az érzelmi törekvés mozdulatai, melyeket

egy jó vagy rossz dolog hív elő. A szenvedélynek ebben az

értelemben nincs köze az erkölcstelenséghez. Isten

teremtette az embert ilyen törekvésekkel, melyek egész

érzéki életünket átjárják, és eszközként szolgálnak, hogy

önmagunkat és az egész emberiséget fenn tudjuk tartani. A

szenvedélyek tehát nem önmaguktól rosszak. Rosszá csak

akkor válnak, ha az értelem nem képes kontroll alatt

tartani. Egy szenvedély szabad elfogadása még történhet

spontán módon, de egy idő után képes meggyengíteni az

akaratot. Tudatosan hívja elő a szenvedélyt az, aki

szándékosan ébreszti fel, pl. pornográf anyag segítségével.

A túl heves szenvedély az értelmet és az akaratot képes

olyan mértékben befolyásolni, hogy a szabad döntés és a

szabad emberi cselekedet szinte egészen akadályozva van

általa. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a szenvedély, ha

csak indirekt módon is, de akaratlagos. Aki úgy érzi, hogy

az alkoholtól, a drogtól vagy akár a virtuális világtól való

függése, a szenvedélyei tőle függetlenül lettek a sajátjai –

az téved. Mindezek a rossz szokások valószínűleg lassan

váltak túlságosan fontossá, de nem az ember beleegyezése

nélkül. Ebben a folyamatban nagy szerepe van a

szociálpedagógusnak, hiszen észrevenni a szenvedélyek

által veszélyeztetetteket, és amíg nem késő, addig segíteni

nekik – mindez olyan feladat, ami sokakat megmenthet a

végső lecsúszástól. Az ember tehát felelős a

szenvedélyeiért, azok kialakulásáért és azok

következményeiért is. Az igazán szabad ember nem

szolgája, hanem ura szenvedélyeinek is.

77

A félelem a lélek megriadása egy fenyegető rossz dolog

előtt. Az akarat kontrollja általában megmarad, emiatt a

személy szabadsága is. A félelem nem feltétlenül negatív

jelenség, hiszen jobb teljesítményre is sarkallhat, és ekkor

természetesen nem korlátozza a szabadságot sem. A

félelem lehet abszolút súlyos, ha nagy fenyegetettséget

jelent egy átlagember számára: a halál, a kínzás, vagy akár

a családját nevelő apa munkanélküliséggel való

fenyegetése. Viszonylagos a félelem, ha objektíve nézve

nem jelent nagy veszélyt, viszont szubjektíve megijeszt egy

személyt, annak nagyobb félénksége miatt (pl.: gyermekek

félelme a sötéttől).

A félelem nem szünteti meg teljesen az akarat szabadságát,

de csökkenti a beszámíthatóságot és ez által a bűnt is.

Főleg azokban az esetekben, amikor a félelem olyan dolog

akarását hozza magával, amit az ember normál esetben

nem akart volna. A kínzástól való félelem miatt elkövetett

bűn természetesen mérhetetlenül kisebb, mint egy hivatal

megtartása érdekében megtett vétség.

A súlyos félelem mentesít a pusztán egyházi vagy polgári

törvények alól. Egy elnyomó hatalomtól való súlyos félelem

mentesíti a keresztényeket a vasárnapi misehallgatás

kötelezettségétől. De ha egy félelemből elkövetett tett a

közjó nagyfokú megsértését vonja magával, akkor erkölcsi

szempontból elfogadhatatlan. Egy pap például semmilyen

körülmények között nem sértheti meg a kötelező gyónási

titkot. Az idegen vagyon védelmének kötelezettsége alól

viszont mentesül az a banki alkalmazott, aki az életét

fenyegető rablónak átengedi a kasszában található pénzt.

78

A társadalmi nyomás, a divat, a média hatása is

korlátozza egy bizonyos mértékben az ember szabadságát.

Az ember életében csak ritkán tudatosul egy ösztönös

igény az elismerésre, a megbecsülésre, a biztonságra –

mindezek arra indítják, hogy igazodjon az uralkodó

cselekvési mintákhoz, hogy azt tegye, amit mások is vagy

sokan tesznek. Néha egészen nehéz az embernek

függetleníteni magát ezektől a hatásoktól, hiszen a téves

szégyenérzet akadályozza az ember szabadságát és

hátráltatja annak megtételében, amit a lelkiismerete

szerint meg kellene tennie vagy el kellene hagynia.

A szabadság akár teljes elvesztését vonhatja maga után az

alkohol illetve a drogok fogyasztása. Bármilyen

tudatmódosító szerről is legyen szó, bár a fogyasztása után

csorbul a szabadság, a kezdet, a felé fordulás szabadon

történik, és így erkölcsileg is megítélhető. Nem fogadható

el az érv, hogy valaki azért mentesülne egy bűn alól, mert

azt drog befolyása alatt tette.

Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a szabadságra törekvés

állandó feladat az ember számára, de ezt a feladatot nem

mindig sikerül tökéletesen teljesíteni, vagyis előfordulhat,

hogy a szabad döntés csökkenéséről vagy akár

megszűnéséről kell beszélni.

„ELŐNYSZABÁLYOK” A következőkben a több lehetőség esetén elvárt helyes

erkölcsi döntésekről és a cselekvő személyek

illetékességéről lesz szó. Az előnyszabályokban az

előnyben részesítendő nagyobb jó kérdése merül fel a

79

cselekvési alternatívák közül, illetve az egyes feladatokra

jobban kötelezett személyek témája. Ezen kívül a kisebb

rossz problémája is komoly kérdéseket vet fel komplex

világunkban.

Az előnyszabályokban tulajdonképpen az erkölcsi normák

létrejöttéről van szó, egy értékrend szerint, mely az

értelmes emberi életre és egy végső célra irányul. Minden

etikai norma végül is olyan ítéleteken alapul, melyek

előnyben részesítenek egy értéket egy másik előtt. A

norma, miszerint a gyermekek nevelésének joga és

kötelessége mindenekelőtt a szülőket illeti meg, kimondja,

hogy elsőbbséget élveznek a nevelésben részt vevő más

személyek és intézmények előtt.

Általánosságban úgy adhatnánk meg a legtöbb törvény és

szabály lényegét, hogy az alapvető jelentőséggel bíró

értékek megelőzik a kevésbé fontosakat. Kérdéses, hogy mi

alapján jön létre az értékek rangsora. Itt az a döntő, hogy

mi az emberi élet végső célja. A cél felől kell értelmezni és

megítélni az értékeket. Azok az értékek, melyek a cél

elérése érdekében nagyobb súllyal esnek a latba, előnyben

kell, hogy részesüljenek. Egy materialista beállítottságú

ember részére az anyagi javakban való gyarapodás fölötte

áll akár a becsület vagy a vallás értékénél. A keresztény

értékrend csúcsán az Isten megismerése, az igazságosság, a

béke, a teremtés munkájának továbbvitele áll – így minden

más ennek van alárendelve.

Az alapelven túl nézzünk néhány konkrétabb szabályt.

80

1. Egy ember részleges java az egész ember általános

javának alá van rendelve. Ide tartozik például, hogy azt a

cselekvést kell választani, ami az ember fontosabb

szükségletét és kibontakozását, fejlődését szolgálja. Egy

fiatal számára fontos lehet idegen kultúrákat és országokat

megismerni, de mindez nem mehet a képzése, a

tanulásának a rovására.

2. Ha valaki egy feladat elvégzésére az egyedül

legalkalmasabb személy, akkor ő egyben kötelezve is van

arra a munkára. Aki a többiekhez képest jobban el tud

végezni egy feladatot, annak az ezt illető kötelessége is

nagyobb, vagyis inkább neki kell azt elvégezni, mint

másnak. A képességek és képesítések alapján mindenkinek

éreznie kell, hogy melyik az a terület, ahol többet várnak el

tőle.

Ez az alapelv ugyanakkor azt is jelenti, hogy mindenkinek

felelnie kell önmagáért, önmaga fejlődéséért, jobban, mint

másoknak. A saját egészségünkre, saját lelki

egyensúlyunkra, Isten felé fordulásunkra elsősorban nem

másoknak kell ügyelni, hanem nekünk magunknak.

3. A nagyobb siker reményét mutató cselekvés előnyt élvez

azzal szemben, amelyiknek a sikere kevésbé biztos.

Természetesen az eredménynek erkölcsileg jónak kell

lennie. Itt kell megemlíteni azt is, hogy azokat a tetteket,

melyeknek valószínűleg rossz következményeik lesznek,

előnyben kell részesíteni azokkal szemben, melyek

ugyanazt biztosan magukkal hozzák.

81

4. Azon értékek, melyek védelme feltétlenül szükséges és

nem tűr időben halasztást, előnyt kell, hogy kapjanak

azokkal szemben, melyek védelme időben később is

megtehető. Egy balesetben az életveszélyben lévők

mentése fontosabb, mint a kisebb sérülést szenvedőké.

5. A már meglévő értékek védelme előbbre való az új

értékek megteremtésénél. A meglévő élet védelmének

kötelessége sokkal fontosabb, mint a jog az új élet

nemzésére. Mindenesetre, ha egy magasabb rangú érték

elérése csak egy kisebb, már meglévő feláldozása által

lehetséges, akkor ez kivételt jelent a szabály alól. Az élet

mindig értékesebb és ezáltal fontosabb, mint bármilyen

más érték – kényelem, vagyon, hivatal stb.

6. Azonos veszély esetén a segítségnyújtás kötelessége is

egy bizonyos rangsor szerint köti az embert. Először annak

kell segíteni, aki a rokonság foka vagy a barátság miatt

közelebb áll, vagy akihez felelősség köt, akiről gondoskodni

kell. A rokonok között a következő az általánosan

elfogadott rangsor: házastárs, gyerekek, szülők, testvérek,

más hozzátartozók. Különösen oda kell figyelni a

barátokra, a kollégákra, mindazokra, akik nagyon

segítőkésznek bizonyulnak a nehéz helyzetekben – és így

akár az is előfordulhat, hogy több figyelmet és segítséget

érdemelnek, mint az eltávolodott vérségi hozzátartozók.

CSELEKVÉS VÉSZHELYZETBEN A ránk bízottak vagy hozzánk tartozók vészhelyzetei nem

egyformán súlyosak. Ennek megfelelően a segítség vagy a

82

meghozandó áldozat sem ugyanolyan. 32 Az

esélyegyenlőség jegyében különösen is oda kell figyelnünk

azokra, akik valamilyen okból a társadalom perifériájára

kerültek. A velük szembeni kötelességünket sem emberi,

sem keresztény indíttatásunk miatt nem hanyagolhatjuk el.

Ha egy ember ugyanolyan vészhelyzetben van, mint a

felebarátja, akkor nem kötelezhető saját vagyonának vagy

energiájának feláldozására, ezáltal rosszabb helyzetbe

kerülve, mint a társa. A saját lelkéért mindenki felelős,

annak üdvösségét kockáztatni másért nem lehet. A

másokért való aggódás nem vezethet ahhoz, hogy terror-

cselekmény vagy bármilyen más rossz eszköz segítségével

lehetne problémákat megoldani, jó célokat elérni.

Ha a ránk bízott ember nagy veszélyben van, akkor

nagyobb fáradsággal és nagyobb anyagi áldozattal is

segítenünk kell. Ebben is természetesen az értékek

rangsora a vezérelv. Ha a házastársnak vagy a gyermeknek

az egészségét csak azáltal lehet megmenteni, hogy a

családnak le kell mondania a kényelméről vagy bármilyen

nem létszükségletű vagyonáról, akkor magától értetődik,

hogy ezt meg kell tenni. Az orvosok, az ápolók, a papok a

betegek ellátására a saját egészségük veszélyeztetése

esetén is kötelezve vannak, jobban, mint mások.

Mindeközben nem szabad figyelmen kívül hagyni a

nagyobb közösség vagy a társadalom javát, vagyis nem

áldozhatják fel magukat egy egyén illetve néhány személy

32 Vö.: Peschke, Christliche Ethik II., 232k.

83

java miatt, megvonva így sokaktól az elvárható jobb

ellátást.

Bizonyos körülmények között a nagylelkű és nagyon

szerető emberek hajlandóak arra, hogy a kötelességeiket

messze meghaladva, akár életüket is feláldozva nyújtsanak

segítséget. Azok a szülők, akik az életüket áldozzák fel

gyermekük egészségéért, minden tiszteletet

megérdemelnek. De erre senki nem kötelezhető. Aki a

halála esetén itt maradó gyermekek megfelelő ellátása

miatti aggodalmában ezt nem teszi meg, azt nem lehet

azzal vádolni, hogy objektíve helytelenül cselekedne.

A szükséget szenvedők helyzetén az embernek kötelessége

segíteni, de nem minden esetben. Egyik ilyen korlát, hogy a

saját vagyoni helyzettől és a testi-lelki egyensúlytól

függően kell megállnunk embertársaink mellett. Minél jobb

materiális helyzetben él valaki, annál inkább kell

kötelességet éreznie a nehezebb körülmények között élők

ínségének enyhítése iránt.

CSELEKVÉS KÖZVETETTEN AKART HATÁSSAL Közvetetten akart egy cselekedet, ha nem célként és

eszközként tekinti a cselekvő, hanem csak egy másik

cselekvés következményeként jön létre. Aki szereti a bort,

az azért iszik belőle, mert örömet jelent neki az íze, nem

beszélve arról, hogy egy társaságban a közösséget

összehozó ereje is van. De aki ezután autót szeretne

vezetni, annak tudnia kell, hogy az alkohol a reakcióidőre, a

közlekedésben való részvételre nagyon rossz hatással van

– ez egy igen erős mellékhatás, mellyel komoly veszélyt

84

okozhat az ember. A vezetőnek ez nem lehetett cél, de

eszköz sem az italozás közben. Viszont egy olyan hatásról

van szó, amit a vezető nem vett figyelembe, de amiért

felelősséggel tartozik. Ismernie kell az alkohol

következményeit, és így kötelezve is van arra, hogy kerülje

azt, ha vezetnie kell. Az életállapotához vagy a hivatásához

szükséges tudásra mindenképpen szüksége van, az alól

nincs kibúvó.

A közvetett módon való jó hatás a cselekmény

megítélésénél nem számítható be kedvező módon. Ennek

az az oka, hogy egy akarati döntés áll mögötte. Ha valaki

azért lop el egy értékes műszert vagy egy segédeszközt,

hogy azzal egy nehéz körülmények között élő embertársán

segítsen, olcsón eladva részére az eszközt, az nem

mentesül a bűn elkövetésének súlya alól, lopása nem

számít jó tettnek. A jó mellékhatás nem igazolja a rossz

tettet, a cél nem szentesíti ebben az esetben sem az

eszközt.

Ezzel szemben a közvetett módon bekövetkezett rossz

hatást a tett megítélésénél figyelembe kell venni, ha az

egyébként elkerülhető lett volna. Az ok: sérti az alapvető

erkölcsi elvet, hogy a jót kell tenni, és a rosszat el kell

kerülni. Az embernek kötelezettsége van, hogy

amennyiben rajta múlik, tetteinek rossz következményeit

előzze meg. Ha valaki erre nem törekszik, akkor egy

akarati döntéssel állunk szemben, ami beszámít a tett

megítélésébe. Az ittas sofőr felelős az okozott balesetért. A

folyót szennyező gyár tulajdonosa bűnt követ el. A

gyógyszergyártóknak felelniük kell termékeik

85

mellékhatásaiért. Ezek a hatások nem közvetlenül akart

hatások, de elkerülhetőek, és ezért az értük felelősek

felelősségre vonhatók.

Hogy mikor kell a közvetett hatást mindenképpen

elkerülni és mikor nem, ezt tisztázza a kettős hatás

fogalma.

CSELEKVÉS KETTŐS HATÁSSAL33 Az előzőekből egyértelmű, hogy a szabadság és a belőle

fakadó tett nem a levegőben lóg és nem teljes tisztaságban

valósul meg, hanem beágyazott az életbe, a történelembe,

annak mindenféle együttműködésével, korlátozásával és

kockázatával. A tettnek, ahogy láttuk többféle hatása van,

és az erkölcsös ember a legtöbb és legfontosabb hatásokra

figyelemmel akar lenni. De minden hatást a

legkörültekintőbb akarattal sem lehet felmérni és

ellenőrzés alatt tartani. Az élet és a hatások bonyolultságát

akarja kontroll alá vonni a kettős hatású cselekvés

(dupplex effectus) elve. A jó és a rossz hatások rangsorát

látnunk kell az olyan lehetséges esetekben, ahol a

cselekvés akár rossz következményekkel illetve hatásokkal

van összekötve. Egy jól átgondolt cselekvési tervre van

szükség, hogy a cselekvő feddhetetlen maradhasson, ne

bántsa a lelkiismeret a rossz hatások miatt, valamint a kárt

annyira csökkentsük, amennyire csak lehet.

Minden cselekedetnek van fő hatása, és több olyan

mellékhatása, amit talán előre nem is láttunk és nem is

33 Vö.: Peschke, 299k.

86

akartunk, vagy ha mégis, még akkor is csak alárendeltjei a

fő célnak: direkte nem szándékolt, hanem eltűrt

következményei. Komplex helyzetben az ember először is

keres más alternatívákat, kell-e egyáltalán cselekednie,

halasztható-e a beavatkozás.

Különösen sürgős esetben megtörténhet, hogy nagyobb

bűn a tétlenség, mint belemenni olyan cselekvésbe, aminek

nem csak jó hatásai és következményei vannak (ha egy

áldott állapotban lévő nő élete és magzatának biztonsága is

veszélyben van, jobb egyiküket menteni, mint

mindkettőjük halálát megengedni). A kettős hatás tana az

ehhez hasonló esetekben tud segíteni: igyekszik jól

megállapítani a tett alapjait, hogy a hatásokat amennyire

lehet hatalmunk alatt tartsuk, a kárt annyira csökkentsük,

amennyire csak lehetséges. Négy olyan feltétel van, aminek

teljesülni kell, hogy nagyon komplex helyzetben is

nyugodtabb lelkiismerettel cselekedjünk – még akkor is, ha

lesz rossz mellékhatás is.34

1. A cselekvés tárgya nem lehet „eleve, önmagában rossz”

cselekvés. Az Egyház meghatároz olyan tetteket, melyek

önmagukban, mindig minden körülmény között rosszak,

soha semmilyen enyhítő körülmény nem teszi azokat jóvá,

nincs az a cél, amit el lehetne érni ezeken az utakon. Ilyen a

házasságtörés, a direkt abortusz, a népirtás, a munkás

súlyos becsapása stb. (GS 27, VS 79-83). Ha a cselekvés

ilyen tettre irányulna, akkor eleve tilos, fölösleges minden

további lépésen gondolkodni. Isten nem lehet annyira

34 Vö.: Peschke, Christliche Ethik II, 300.

87

szegény, hogy egy helyzetben csak ilyen nagyon rossz

megoldás lenne elképzelhető, hogy ne kínálna alternatívát.

2. A cselekvő szándékának alapvetően a jóra kell irányulni.

Elsősorban a jót kell akarnia, a rosszat csak eltűrheti.

3. A jó hatás a fő tetten és szándékon keresztül valósul

meg, azaz a jó megvalósításához nem a rossz az eszköz. A

cél itt sem szentesíti az eszközt. A rossz hatás (a magzat

halála az anya életmentése közben, a terrorista lelövése, a

halálos vírus karanténba zárása akár ártatlanokkal)

ugyanannak a tettnek nem kívánt, hanem eltűrt,

elkerülhetetlen következménye (a jó hatás – az ártatlanok

életének a megvédése – nem egy rossz dolgon keresztül

valósult meg, hanem pl. a méhdaganat eltávolításán

keresztül; a karantén felállításán keresztül).

4. Arányos és súlyos oknak kell lennie az ilyen

beavatkozásra (pl. életveszély). A hagyomány a kettős

hatású cselekvés tanával válaszol az ilyen kiélezett

helyzetre: megengedett olyan cselekvés, ahol a cselekvés fő

célja az anya életének megmentése, miközben nem direkt

szándékolt mellékhatásként, sajnálatos módon a gyermek

halála is bekövetkezhet. Nem a gyermek halálát akarják,

ebben az esetben nem az orvos osztja ki a halált! Csak azt

dönti el, hogy cselekszik vagy nem, hogy egy veszélyben

lévő veszíti el az életét vagy mindkettő. A cselekvés nem a

halált akarja elsősorban: a fő cél az anya életének

megmentése, a gyermek halálát csak eltűrik, sajnálattal

elfogadják. Az orvos nem abszolút szabadon dönt, hanem a

kényszerhelyzet miatt. Ilyen lehet pl. ha az anyán

88

életmentő operációt kell végrehajtani, kockázatos

gyógyszert kell beadni, ami megmenti az életét, de elveszíti

a magzatot. A direkt ölés és a halni engedés különbségét

nem szabad elfeledni.

A rossz hatások megengedése azért elfogadott, mert ezek

nélkül az élet sokkal nehezebb lenne. Az elektromos áram

által okozott esetleges rossz hatások miatt nem kell

lemondani róla. A közlekedésben vagy a modern orvosi

módszerekben rejlő veszélyek nem jelenthetik azt, hogy le

kellene mondani előnyeikről.

A kettős hatású cselekvés tana nagyon nehéz helyzetekben

is segíti a tájékozódást és a cselekvést. Még ha a szabadság

bekorlátozott marad is, akkor is előfordulhat, hogy jobb

cselekedni, mint semmit sem tenni. Ha teljesülnek a

dupplex effectus kritériumai, akkor nagyon nehéz

helyzetben is vállalhatjuk lelkiismeretesen a cselekvést.

KÉRDÉSEK 1. Milyen eltévelyedéseket ismer a szabadsággal

kapcsolatban?

2. Abszolút-e az ember szabadsága? Miért?

3. Milyen két oldala van a szabadságnak?

4. Hogyan jelenik meg az ember szabadsága a

Szentírásban?

5. Milyen korlátai vannak a szabad emberi cselekedetnek?

89

6. Milyen erkölcsi megfontolásokat kell figyelembe venni a

tudatlanság két fajtája esetén?

7. Hogyan befolyásolják a gyermekkori lelki tartalmak a

szabadságot? Mit tehet ennek jó alakulásáért a pedagógus?

8. Mik azok az előnyszabályok? Hol van jelentőségük?

9. Hogyan kell cselekedni vészhelyzetben?

10. Mi az erkölcsi megítélése a közvetetten akart hatású

tetteknek?

11. Mi az a duplex effectus? Milyen erkölcsi alapelvek

fontosak vele kapcsolatban?

12. Milyen tanácsokat adna a nevelésben részvevőknek a

gyermekek szabadságának alakításához, jó irányba történő

mozdításához?

13. Hogyan magyarázná meg egy olyan szülőnek a

szabadság lényegét, aki szerint gyermeke szabadsága azt

jelenti, hogy nem szabad őt semmilyen módon korlátozni,

majd magától mindent jól fog alakítani?

14. Fiatalok gyakran érvelnek azzal, hogy a szabadság azt

jelenti: „Azt teszek, amit én akarok”. Hogyan segítene nekik

megérteni, a szabadság keresztény értelmét, magasabb

rendűségét?

90

A LELKIISMERET Az erkölcsi törvények útmutatók és jelekként vannak jelen

az ember életútján, hogy irányítsák, és célja elérésében

segítsék. De ez nem lehet elégséges. Szükség van az

értelemre, mely megérti a jeleket és kiválogatja közülük az

értékeseket, illetve ott is támaszként szolgál, ahol

nincsenek útjelzők. Emellett szükség van az elérendő cél

ismeretére is. Ez az értelem az ember lelkiismerete. Olyan

képessége ez, mely megmondja, hogy mi a jó és rossz, és

felhívja a figyelmet erkölcsi kötelességeire. Eszerint az

embernek van egy olyan erkölcsi kompetenciája, mely az

emberi szabadság összetett meghatározottságát nem

nyomja el, hanem mindezt egy nagy célra tekintve

transzcendálja. Olyan mindenkire jellemző erkölcsi

képességről van szó, mely minden pszichológiai és

szociális meghatározottság ellenére mégis kitűnik.35 A

lelkiismeret megismerése, döntéseinek csiszolása

rendkívül fontos minden ember életében, a

szociálpedagógia területein, minden döntésében pedig

egészen elengedhetetlen.

A Katolikus Egyház életében a II. Vatikáni Zsinat óriási

jelentőséggel bír, hiszen teológiájában, a modern világ felé

való nyitottságában egészen új távlatokat nyitott meg. A

lelkiismeretről az egyik zsinati dokumentum (Gaudium et

spes) a következőket mondja:

35 Mieth, D., Gewissen, in: Christlicher Glaube in moderner Gesellschaft, Bd. 12, Hg. v. F. Böckle u.a., Freiburg 1981, 150.

91

„Az ember lelkiismerete mélyén egy olyan törvényt fedez

föl, amelyet nem ő ad önmagának, hanem

engedelmességgel tartozik iránta, s e törvény hangja –

mely mindig arra szólítja, hogy szeresse és cselekedje a jót

és kerülje a rosszat – a kellő pillanatban fölhangzik

szívében: "ezt tedd, amazt kerüld!" Isten ugyanis törvényt

írt az emberi szívbe, melynek engedelmeskedni maga az

ember méltósága és szerinte ítéltetik meg. A lelkiismeret

az ember legrejtettebb magva és szentélye, ahol egyedül

van Istennel, akinek szava visszhangzik bensőjében.”(GS

16)

Az emberi méltóságról szóló dokumentum (Dignitatis

humanae) mindehhez hozzáteszi:

„Az emberi személy méltóságának korunk emberei napról

napra jobban tudatára ébrednek, és növekszik azok száma,

akik követelik, hogy ne kényszerből, hanem

kötelességtudattól vezérelve saját belátásuk szerint és

felelős szabadsággal cselekedhessenek.”(DH 1)

A lelkiismeret nagyon fontos alapérték lett az egyházban és

azon kívül is, de tartalma és értelme sok félreértésnek van

kitéve, hiszen rá hivatkozva sokan minden hagyományt

megtámadhatónak tartanak, minden biztos erkölcsi

alapelveket relativizálnak, vagy akár emberek életét

veszélyeztetik.

A lelkiismeret a görög „syneidesis” és a latin „conscientia”

megfelelőjeként egy belső tudást jelent. Az eredeti szavak

az „együtt-tudás” értelemhez vannak közel. A

lelkiismeretben az ember tud önmagáról, ember voltáról

92

erkölcsi értelemben, ami annyit tesz, hogy érez egy

bizonyos igényt, mely cselekvése szempontjából kötelezi

őt.

A LELKIISMERET A TÖRTÉNELEMBEN Szókratész (i.e. 469-399) szerint a lelkiismeret egy isteni

dolog, egy olyan belső hang, mely az emberben fiatal kora

óta él, és a rossz dolgoktól távol tartja.

Aquinói Szent Tamás (1226-1274) tanításában a

lelkiismeret nem képes tévedni, és mindig egybecseng az

természetes isteni törvénnyel; ennek megfelelően mindig a

jót akarja és elítéli a rosszat. Ezzel az alapadottsággal

minden ember természetéből fakadóan rendelkezik. A

lelkiismeret alapvonásait az értelem logikus és helyes

következtetésekhez vezeti, néha viszont ennek ellenkezője

is megtörténik. Ekkor lép működésbe a cselekvő

lelkiismeret, mégpedig háromféleképpen: igazolja, mit tett

meg és mit nem; megbocsát vagy vádol; figyelmeztet vagy

bátorít.

Immanuel Kant (1724-1804) a lelkiismeretről azt tanítja,

hogy az nem más, mint tudat egy, az emberben lévő belső

törvényszékről. Híressé vált idézete így hangzik:

"Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb

tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban

foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az

erkölcsi törvény bennem. Egyiket sem szabad mintegy

homályba vagy fantasztikumba burkolva, látó-körömön

kívül keresnem, és pusztán sejtenem; magam előtt látom, s

93

közvetlenül létezésem tudatához kapcsolom őket. … Az erény

az ember akaratának erkölcsi ereje, kötelességének

követésében". 36 Vagyis a legfontosabb a kötelesség, a

törvény betartása, nem a tartalmi helyesség. A

lelkiismeretben lévő kötelező akarat önmagát feltételezi.

Kant szerint csak a cselekvés jósága számít, még akkor is,

ha a külső körülmények akár mást diktálnának. Például

akkor is igazat kell az embernek mondania, ha egy

menekültet rejtegetve megkérdezik annak hollétéről –

akkor is, ha ez az életét veszélyezteti.

Fichte (1762-1814) olyan bírónak tekintette a

lelkiismeretet, mely fölött semmi hatalmasabbat nem

ismer el.37

Míg Kierkegaard (1813-1855) az igazi önmagunkká válás

segítőjeként írja körül, addig Heidegger (1889-1976) az

ember saját hangjaként jellemzi.38

A háborúk és az azokban megélt szörnyűségek hatására,

melyek sokszor a lelkiismeretre hivatkozva történtek, a

későbbi filozófusok már nem tartották olyan

tévedhetetlennek. Hegel (1770-1836) bizonytalan

instanciának tartja, amelynek objektív mércéhez kell

36 Kant, I., A gyakorlati ész kritikája, 269. 37 Fichte, das System der Sittenlehre. Ausgewählte Werke in sechs Bänden, Darmstadt 1962, II, 568. 38 Heidegger, M., Lét és idő, 454-503.

94

igazodnia – ez az államban található meg.39 Schopenhauer

(1788-1860) szkeptikus volt a lelkiismeretet illetően,

szerinte nem megbízható, és meggyőződései babonából és

félelemből nőnek.40

Nietzsche (1844-1900) filozófiájában már nincs is helye a

lelkiismeretnek: „a lelkiismeret számomra a legmélyebb

megbetegedés, melyet az ember valaha is átélt, ezért félre a

bűn és a lelkiismeret őrületével”.41

A XIX. századtól a lelkiismeret vizsgálata átkerült az

empirikus módszerekkel dolgozó tudományok

hatáskörébe. Ezzel egy új megalapozás vette kezdetét,

melyben mindenekelőtt a pszichológiának volt nagy

szerepe.

Freud (1856-1939) szerint a lelkiismeret gyermekkorban

keletkezik és teljesen pszichikai folyamatoknak

köszönhető. Először egy ún. tabu-lelkiismeret alakul ki,

amikor is a gyermek vakon követi szülei utasításait és

viselkedését. Mindez az „ösztönös én” ellen irányul, de a

gyermek félve a szeretet megvonásától és a büntetéstől,

erőt merít a lemondáshoz. 5 éves kortól kezdődik a

második szakasz, a „felettes én tudata” (az Ödipusz-

komplexus idején, amikor a gyerek nemisége, saját vágyai

39 Grundlinien der Philisophie des Rechts, Sämtliche Werke, Hg. H., Glockner, Stuttgart 1964, VII, 196-198. 40 Schopenhauer, A., Über die Grundlage der Moral, Sämtliche Werke, Hg. Hübscher, a., leipzig 1938, IV, 192. 41 Zur Genealogie der Moral, Kritische Gesamtausgabe, Hg. G. Colli – M. Montinari, Berlin 1968, VI/2, 337kk.

95

komolyan szót kérnek). A gyerek ekkor a szülőt és annak

értékeit pszichikai valóságként befelé vetíti: ez a hang a

lelkiismeret, a fölöttes-én, ami megmondja, mit kell tennie,

mit kell kerülnie a jelen-énnek. Ez a fölöttes-én kezdetben

a szülők hangját ismétli, később tartalmilag megnyílik más

közösségek, kultúrák befolyásai előtt, azok

„hagyományának hordozójává” válik.

A fölöttes-énnek két aspektusa van: tartalma szerint

magába foglalja az „ideális ént” (milyennek is kellene

lenni), és az ezt védelmező, tiltó-ellenőrző „ideális én őrét”.

Az „ideális én” a célkép, amire az egyén viselkedésében

irányul (bár ez tele van Freud szerint negatív határokkal,

állandó hiánnyal), az „ideális én őre”42 pedig folyamatosan

ellenőrzi, figyeli az „aktuális ént”, hogy az ideális formája

felé haladjon. Freud számára a lelkiismeretnek elsősorban

a fölöttes-énnek ez az őrző-ellenőrző funkciója felel meg.43

Ez az ellenőrzés olyan totális lett Freud rendszerében,

hogy a bűntudat és a szorongás elviselhetetlenül széles

területét nyitotta meg: innentől szorongással tölti el az

embert minden kósza gondolat, ösztönös vágy miatt, a

szorongás nyomasztó lett.

Freud is felismerte ezt, s a lelkiismeret fejlődésének

következő fokát abban látta, amikor az ember elhagyja

ezeken „mások hangja miatti” belső szorongásokat, az

42 FREUD, Sigmund, Massenpsychologie und Ich-Analyse, GW. XIII, 147. 43 Vö.: PAPP, Miklós, Etika, Jegyzet, 42kk.

96

ember felül-múlja a felettes énjét, rátalál igazi önmagára,

akinél Freud már az „intellektus hangjáról” beszél: aki ezt

követi, helyesen cselekszik.44

Freud érdeme, hogy felfedezte a lelkiismeret fejlődését és a

környezettel való kapcsolat fontosságát. A teológia több

fontos kérdést is felvet: a lelkiismeret kialakulásának elve

túl erősen kötődik az Ödipusz-komplexushoz (ami

önmagában vitatott elmélet). Nem lehet igaz, hogy a szülői

intelmek bensővé tételének ez lehet az egyetlen oka, s hogy

a szexuális érés ilyen sokat magyarázzon az ember

életében, mint Freud teszi egész rendszerében. A

lelkiismeret „helye” is kérdéses: az egész hagyomány

alapján a lelkiismeret éppen az ember közepéhez tartozik,

Freudnál kitolódik a középpontból a fölöttes-énbe, így a

középtől, az ember magjától távoli, idegen instanciává

válik, ami elidegenítően és uralkodóan hat az emberre.45

Másrészt a lelkiismeretben tapasztalunk bíztatást,

motiválást, sőt, dicséretet és megnyugvást is – nem csak

tiltást és vádolást, ahogy Freud véli.

A teológia azt is hangsúlyozza Freuddal szemben: amikor

valaki a lelkiismeretet mindenestől, csakis a maga

szaktudományával akarja megmagyarázni, akkor átlépi

illetékességének határait. Elmondhatja, hogy

szaktudománya és ő maga a saját szemszögéből mit tud a

lelkiismeretről, de nem mondhatja, hogy a lelkiismeret

„csak ennyi, és semmi más”. E hiányosságok mögött Freud

44 FREUD, Sigmund, Zukunft eine Illusion, GW. XIV, 377. 45 PAPP, Miklós, i.m., 43.

97

világnézeti felfogását kell észrevenni: materialista és

darwinista volt, aki így akarta értelmezni az ember minden

tettét. A lelkiismeret nála egy természetszerűleg kialakult

eszköz, ami a nyers-állati embert műveli, fékezi az életben

maradásért. Freud szakszerű kérdései és válaszai sokat

adtak a lelkiismeret megismeréséhez, de ideológiája

jelentős mértékben torzította is annak tárgyilagos

megismerését.

C. G. Jung munkássága komoly mélységet ajándékozott a

lelkiismeret megértéséhez. Nem a szexualitás felől

értelmezi a lelkiismeret kialakulását; nem is tartja csak

tiltó fórumnak, hanem építőnek és vezetőnek is látja;

továbbá nem is szűkíti le csak empirikus valóságra, nyitva

hagyja a transzcendens eredet felé. Jung szisztémája

szerint az ember nem csak a testét örökölte az ősi

emberektől, hanem a pszichéjében is sok-sok tartalmat.

Ezeket „archetípusoknak”46 nevezte el, melyek minden

egyes emberrel vele születnek, az ősi emberek kollektív

tudását-tapasztalatát őrzik, az ember pszichéjének

tudatalattijában rejtőzködnek szimbolikus alakokban. A

lelkiismeret ezekhez az archetípusokhoz kötődik, azok

tartalmához, örökölt reakciómódjához, erkölcsi kincseihez.

A társadalmi szocializáció folyamán ennek tartalmai

megerősödnek a törvények esetében, de összeütközésbe

kerülnek a rossz szokásokkal, törvényekkel. A jóról való

tudás mélyebben ered az emberből, mint a környezetéből,

46 JUNG, Carl Gustav, Über die Archetypen des kollektiven Unbewussten, GS. IX. 11-51.

98

így tehát Jung szerint a lelkiismeret velünk születik (nem

kialakul, mint Freudnál). A legalapvetőbb lelkiismereti

tartalmak velünk születnek, nem utólag rakódnak az

ember lelkébe. A lelkiismeret eredeti, természetes realitás

– de pont ezért van benne fény és árnyék, ambivalencia,

növekedés, polaritás. Jung számára a lelkiismeret egy

erkölcsi előtti vezérelv, ami lehet őrangyal, de csábító is,

buzdíthat a jóra, de a pusztításra is. Fő célja a

„természetes” ember, nem elsősorban a morális ember. A

morális ambivalenciája ellenére a lelkiismeretre hallgatni

kell, mert többet ad, mint amire az egyén önmagától képes:

a kollektív tudás tartalmát képes közvetíteni.

A teológia és az etika számára fontos Jung elmélete,

miszerint a lelkiismeret velünk születik, ráadásul minden

emberben azonos erkölcsi tartalmakkal, útmutatással

(nem pedig pszichés-szociális produktum, mint Freudnál).

Ezt a szisztémát könnyebb kapcsolni a „természetes

erkölcsi tanítás” keresztény elméletéhez, miszerint a

legfontosabb erkölcsi elvek velünk születnek, s

mindenkiben azonosak.

Nem talál viszont általános elfogadásra Jung dualizmusa.

Eleve azt feltételezi, hogy akár az Istenben, akár

mindenben, van fény-árnyék, ellentét, dualizmus – így az a

„természetes”, ha ennek engedünk. A keresztény

Szentháromságtan és a jóságról szóló tanítás nem tartja a

rosszat ugyanolyan eredetűnek, rangúnak, mint a jót. Így

elvetendő a lelkiismeretnek azon értelmezése, miszerint ha

rosszra hív, akkor is követni kellene, mert így lenne

„természetes”. A kinyilatkoztatás tanításával nem

99

egyeztethető össze a mindent átjáró dualizmus ezoterikus

tana, amitől Jung nem tudott távolságot venni.

A morálteológia másik észrevétele az embertárs, a

közösség hiányát teszi szóvá: az egyénnek mintha csak a

saját lelkében kellene vájkálni, hogy megtalálja a jót és a

rosszat. A nevelés, a felebarát, a közösség, az Egyház itt is

sokadrangú: azaz Jung lelkiismeret tana is túl

individualista, az egyén túl elszigetelt az élő másoktól, s

erősen függ az elhunyt másoktól (kollektív tudattalan).47

A mai lélektan továbbfejleszti örökségét. Freud fölöttes-

énjének elméletét sokan analizálták később. Módosították

azonban a felettes-én kialakulásának időpontját: előbbre

tolták egészen az első gyermekévekig, sőt, egyesek az

anyaméhben kapott hatásokig (A. Freud, R. Spitz). A gyerek

korán megtanul azonosulni elsősorban az anyával,

utánozza mimikáját, szavait, ha rosszat tesz.

A másik módosítás a felettes-én „leértékelése”, egyszerűen

az „én” középpontba helyezésével. Az ember önmaga a

kezdetektől, a felettes-én kialakulása előtt és után is, s

ennek az énnek is megvannak a maga tartalmai, melyek

nem kívülről jönnek, nem idegen képzetek. Jónak

tarthatunk valamit azért is, mert mi magunk jónak tartjuk,

s nem csak azért, mert mások mondják. A lelkiismeret így

nem a külvilággal való azonosulás elsősorban, hanem az én

saját önmagával való azonosulása.

47 WEBER, Helmut, Általános erkölcsteológia, 187-188.

100

Fromm szerint a lelkiismeret első formája lehet a felettes-

én, de ez átmeneti, fel kell váltania pubertás kortól a

személyes, humanista lelkiismeretnek. Persze ez a

felülmúlás egy életre szóló feladat, a fölöttes-én bizonyos

elemei nem ritkán az élet későbbi szakaszában is

hatékonyan szót emelnek. A fejlődéslélektan az erkölcsi

ítélet alakulását figyeli, ami közvetett információ a

lelkiismeret alakulására.

Piaget48 azt vizsgálta, hogy tartják be a gyermekek a

játékszabályokat. Azt állapította meg, hogy ezeket a

szabályokat kezdetben „szentnek és sérthetetlennek”

tartották, míg 11 éves kor körül elkezdik saját kezükbe

venni a szabályok alakítását, és közmegegyezés szerint

alakítani kezdték. A heteronóm, kapott szabályokat

autonóm módon kezdték fölülmúlni.

Kohlberg a gyerekek etikai ítéletét vizsgálta: megállapítása

szerint az ítéletalkotásban fokozatok alakulnak ki,

életkoruknak és belátásuknak megfelelően.

Megkülönbözteti a konvenció előtti, a konvencionális, és a

konvención túli szinteket – és ezeken belül további

szinteket. A legérettebb az a személy, aki a legutolsó

érettségi szintig jut el, ahol a jót önmagáért teszi, de ahová

talán nem minden ember ér el.

48 OSER, F., Das Gewissen lernen, Meilen 1984, 317-331.

101

Allport szerint a lelkiismeret mintha az én őre lenne. Az

emberrel együtt nő, és mint egy lázmérő, megmutatja, hogy

egy cselekvés az énünk lerombolásával fenyeget.49

A szociológia megállapításai is érdekesek a lelkiismerettel

kapcsolatban. A társadalom, valamint

törvényszerűségeinek vizsgálata ráirányította a figyelmet

arra, hogy a társadalom hatással van az egyénre, annak

lelkiismeretére. Durkheim vizsgálatai egészen konkrétan

mutattak rá, hogy egy közösség integrációs erejétől

mennyire függ pl. az öngyilkosságok száma. Ahol az

integráció túl erős, ott becsületbeli üggyé válik, hogy a

közösség értékeinek megsértése miatt el kell dobni az

életet. Ha valaki nem tartozik semmilyen közösséghez, az

szintén könnyen válik gondolatainak rabjává, és

kétségbeesésében az önkezű halált választja.50

A szociológia vizsgálati körébe tartozik az is, hogy a

különböző kultúrákban más és más etikai alapelvek

érvényesülnek. Ami egyes helyeken kötelesség, az másutt

súlyos bűnnek számít. A megöregedett szülőket időben

megölni, hogy egy jobb jövő előnyeit élvezhessék – a világ

egy részén kötelesség. Míg más kultúrákban az idősek

iránti hála a gondozás fontosságát hangsúlyozza. A

lelkiismeret mindezek fényében nem egy velünk született

képesség, hanem a társadalmi, közösségi élet

következménye, terméke.

49 ALLPORT, Gordon, W., A személyiség alakulása, Budapest 1985, 151-153. 50 Vö.: DURKHEIM, Emil, Az öngyilkosság, Budapest 1982.

102

Az etika szemszögéből nézve ezek a megállapítások

helyénvalóak, de nem abszolutizálhatóak. Ugyanis minden

kultúrában megfigyelhetők a különbségek mellett a

lényeges alapelvek is: így az önkényes ölés, házasságtörés,

lopás mindenütt tilos. Az emberrel tehát vele születik egy

alapvető etikai tartalom, amiben benne vannak a

mindenkire érvényes normák, amiket nem a szokások, nem

a kívülről jövő hatások, nem pusztán a társadalom

alakítanak, hanem eleve adottak.

A LELKIISMERET A SZENTÍRÁSBAN Az Ószövetségben még nem találkozunk kifejezetten a

lelkiismeret fogalmával. A szív képét használják a szent

szerzők51, mely az ember középpontja, ahonnan az értelmi

ismeretek, a jó és rossz gondolatok erednek (2Sám 24,10).

A szívben megszólító hang Istentől ered, aki személyesen

szólítja meg az embert és figyelmezteti, óvja vagy elítéli

(Ter 4,4-7; 2Sám 12).52 Isten ugyanis a szívek és vesék

vizsgálójaként minden titkos gondolatot ismer (Jer 11,20).

A szívében az ember önmaga előtt áll, itt beszél magához,

itt teszi bensővé az erkölcsi törvényeket, melyek így igazán

hatékonnyá lesznek (Zsolt 37,30). Az ószövetségi ember

valószínűleg azért nem tartotta fontosnak a lelkiismeret

fogalmának említését, mert istenképének lényege az, hogy

az ember mindig Isten előtt áll, vagyis nincs szükség

semmilyen közvetítőre. Az ember feladata, hogy állandóan

51 Vö.: WOLF, H., W., Az Ószövetség antropológiája, Budapest 2001, 76k. 52 SCHREINER, J., Az Ószövetség teológiája, Budapest 2004, 250kk.

103

figyeljen Istenre, és az ő parancsait kövesse. Az ószövetség

gondolatvilága tehát teljesen az Istennel való kapcsolat

körül forgott, semmi nyoma az elvont gondolkodásnak, a

fogalmaknak.

Az Újszövetségben Jézus tanításában is, a lelkiismeret

megtapasztalásának helye a szívben van. Innen erednek a

gonosz gondolatok (Mk 7,21), és itt van az Istennek

teljesen átadott élet lehetősége, amit a szív tisztasága tesz

lehetővé (Mt 5,8). A lelkiismeretet képezni kell, vagyis

nyitott szívvel kell hallgatni Isten szavát, be kell azt fogadni

és engedni kell, hogy átalakítsa az embert (Lk 8,15).

Szent Pálnál már előkerül a lelkiismeret fogalma, bár nála

sem kulcsfogalom. A Rómaiakhoz írt levél viszont nagyon

fontos kijelentések találhatóak: „Amikor a pogány törvény

híján a természet szavára jár el a törvény szerint, törvény

híján saját magának a törvénye. 1Ezzel igazolja, hogy a

törvény szabta cselekedet a szívébe van írva. Erről

lelkiismerete tanúskodik és önítélete, amely hol vádolja,

hol menti majd azon a napon, 1amelyen evangéliumom

szerint Isten Krisztus által ítélkezik az emberek rejtett

dolgai fölött.” (Róm 2,14-16). A lelkiismeretben az ember

önmaga előtt áll, és belátja, hogy felelős önmagáért.53

Mindez nem öntörvényűséget jelent, hanem egy minden

emberben meglévő, közös erkölcsiséget jelent. Ennek a

követelménynek a felfogása, hogy felelősek vagyunk

emberségünkért, a lelkiismereti döntésben történik. Az

Isten előtti sors itt dől el, tehát nagyon ügyelni kell rá. Az

53 WEBER, H., Általános erkölcsteológia, 197k.

104

ember képes arra, hogy felismerje mi a jó és mi a rossz,

viszont nem ő dönti el a kettő közötti különbséget. A

lelkiismeretében az ember végső felelősséggel áll Isten

előtt, tulajdonképpen üdvösségéről vagy kárhozatáról

dönt. 54 A lelkiismeret Szent Pál számára szubjektív

valóság, vagyis úgy látja, hogy elsősorban az egyén

igazolására törekszik, és emiatt az objektív helyes akár

háttérbe is szorulhat. Így nem lehet teljesen ráhagyatkozni,

de tapintatlanul rá hivatkozni sem. „Nem képez abszolút

tekintélyt és nem azonosítható Istennel. az emberi

gyöngeség ismérveit viseli magán…”.55

A LELKIISMERET KÖTELEZŐ EREJE A lelkiismeret akkor lép működésbe, ha meg kell ítélni egy

személy számára egy konkrét tettel kapcsolatban, hogy az

jó vagy rossz. A jó követése és a rossz kerülése az ítélet

utáni parancs része. Ezt gyakorlati ítéletnek nevezzük,

hiszen az erkölcsi cselekedet gyakorlatára utal. Ez az ítélet

az esetek többségében nem reflektált, hanem spontán

módon történik. A lelkiismeret szavára kifejezetten figyelni

kell a kétséges esetekben.

A lelkiismeret szava két elemet tartalmaz. Az első a

konkrét tett – amit valaki megtenni készül vagy megtett –

erkölcsiségét illető ítélet. Ez az ítélet lehet téves, mert a

lelkiismeret egy cselekedetet képes helyesnek ítélni akkor

is, ha az objektíve nem az, vagy fordítva, helytelennek

ítélni, pedig az helyes lenne. A második elem a parancs

54 WEBER, H., Általános erkölcsteológia, 197. 55WEBER, H. , Általános erkölcsteológia, 198.

105

vagy kötelezettség eleme, ami azt jelenti, hogy a felismert

jót meg kell tenni, a felismert rosszat pedig kerülni kell. Ez

a kötelezettség kategorikus, vagyis nem csak hogy mindig

helyes a követése, hanem mindig követni is kell.56

A lelkiismeret lehet a tettet megelőző és a tettet követő.

Megelőző, ha a cselekedet erkölcsiségének megítélése,

illetve annak eldöntése, hogy meg kell-e tenni, már a tett

megtétele előtt megtörténik. A megelőző lelkiismeret

parancsol, óv, megenged vagy megtilt. Tettet követő a

lelkiismeret, ha egy már megtörtént cselekedet vagy

mulasztás után értékel. Ekkor elismer, megbocsát, vagy

éppen vádol a tettet követő lelkiismeret.

A lelkiismeret lehet biztos és kételkedő. A biztos

lelkiismeret félelem és tévedés nélkül képes ítéletet hozni.

Az erkölcsi bizonyossághoz elég, ha minden értelmes

félelem kizárható. Ha valaki egészen biztos abban, hogy

tartozását barátjának megadta, akkor biztos a

lelkiismerete. Ennek ellenére lehet téves, hiszen

előfordulhat, hogy részletekben fizetett és kimaradt egy

részlet.

A biztos lelkiismeretnek mindig engedelmeskedni kell,

akár javasol, akár tilt valamit. A lelkiismereti döntésekben

kívánatos bizonyosság általában nem a szűkebb

értelemben megkövetelt biztonságot jelenti, hanem

elegendő a tágabb értelemben vett biztonság.

56 SCHOCKENHOFF, E., Wie gewiss ist das Gewissen?, Breisgau 2003, 203kk.

106

A szűk értelmezés a kételkedés minden megalapozott

aggályát kizárja. Ilyen meggyőződés például, hogy az

ember önkényesen senki életét nem veheti el. Ennek

ellenkezője az értelmes ember viselkedésének

ellentmondana. A tágabb értelemben vett biztosságot a

tévedéstől való félelem kíséri, amit viszont semlegesíthet

az ember, ha a tévedés lehetősége kevésbé valószínű. Az a

feltevés, hogy az orvosok felelősen és szakmailag helyesen

járnak el betegeikkel vagy, hogy a közlekedésben részt

vevők ismerik a KRESZ szabályait – tágabb értelemben vett

erkölcsi bizonyosságok. A tágabb értelmezést nagyon

magas valószínűségnek, vagy gyakorlati biztonságnak is

nevezhetjük. Ez elegendő, hogy a hétköznapi életben és

értelemben egy cselekedetet véghezvigyünk, mert nagyon

fontos megállapítás, hogy gyakran a bizonyosságnak csak

ezt a fokát érhetjük el. Ha mindig a szűkebb értelemben

vett bizonyosságot várnánk el a megengedett tetthez,

akkor az életet végtelenül sok félelemmel terhelnénk és

elviselhetetlenné tennénk.

A kételkedő lelkiismeret viszont egy tett erkölcsiségét

illetően bizonytalan. Ezért vagy elhalasztja az ember az

ítéletet vagy meghoz egy döntést, amit a tévedés alapos

félelme kísér. Kételkedő lelkiismerettel állunk szemben,

amikor egy fiatal kételkedik abban, hogy helyes-e számára

egy erkölcsileg vitatott film megnézése.

A lelkiismeret lehet helyes vagy téves, attól függően, hogy a

gyakorlati erkölcsi ítélet az erkölcsiség objektív normáival

összhangban van, vagy nem. Aki azt az ítéletet hozza, hogy

egy házasságot nem lehet felbontani pusztán azért, mert a

107

felesége már nem olyan csinos, mint régebben, annak

helyes a lelkiismerete.

A téves lelkiismeret lehet leküzdhető vagy leküzdhetetlen.

Az utóbbiról van szó, ha a cselekvőnek nincs tudása a

lehetséges tévedésről. Az ilyen lelkiismeret nem vétkes. Ha

egy hindu azt hiszi, hogy a tehenek húsát nem szabad

megenni, akkor lelkiismerete keresztény szempontból

tévesnek bizonyul. Az ő részéről ez egy leküzdhetetlen

akadály, hiszen vallásuk azt tanítja, hogy a tehenek szent

állatok.57

A leküzdhetetlen téves lelkiismeretet követni kell. Aki

hazudik azért, hogy a szomszédját valamilyen nagy bajtól

megmentse, és közben meg van győződve felőle, hogy ezzel

a szeretet cselekedetét hajtja végre, az ténylegesen a

felebaráti szeretetet valósítja meg. Ha a lelkiismerete ellen

cselekedne, akkor bűnt követne el, pedig objektíve téves a

lelkiismerete. Aki úgy gondolja, hogy súlyos bűn azt

mondani, hogy „átkozott” és mégis megteszi azt – az bűnt

követ el, pedig ez a kifejezés, mint olyan nem feltétlenül a

legsúlyosabb vétség. A szubjektív lelkiismeret az

erkölcsiség legfontosabb normája, még akkor is, ha téved.

Ha ez nem így lenne, vagyis, ha valaki nem követné

lelkiismeretét, mert az néha téved, akkor az erkölcsi

kérdésekben nem lenne segítségére egy mindenkori

irányelv, és akkor az ember képtelen lenne arra, hogy

felelős döntéseket hozzon, akár csak a mindennapi életben

is.

57 Vö.: PESCHKE, Christliche Ethik, Trier 1997, 198.

108

A leküzdhetetlen téves lelkiismeret tartalmáról beszél

Jézus, amikor a vakságot és a bűntelenséget

összekapcsolja: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök”

(Jn 9,41).

Viszont rendkívül fontos, hogy ha valakinek a lelkiismerete

súlyos és alapvető dologban téved, azt mindenképpen fel

kell világosítani arról, hogy nem csak egyszerűen

másképpen gondolkozik. A leküzdhető téves lelkiismeret

elfogadásának határa a legalapvetőbb törvényeknél,

gyakorlatilag a Tízparancsolatnál húzódik. Az

esélyegyenlőséget, az emberi személy méltóságát, az életet

sértő lelkiismeret, eszmék és tettek ellen, határozottabban

is fel kell lépni, keresztény kötelességünk pl. a rasszizmus

minden formája ellen küzdeni. Nem nézhetünk el a

természetes emberséget semmibe vevő ideológiák felett

mondván, hogy akinek a lelkiismeretébe ez belefér, az

pusztán másképp látja a világot. Amikor lelkiismeretbeli

ítéletek ütköznek, akkor igazából nem ellentétes

lelkiismeretekről van szó, hanem eltérő érettséggel bíró, az

igazi élet, az igazi jóság felé tartó úton eltérő szintet elérő

lelkiismeretek találkoznak.

Ha viszont enyhébb tévedésről van szó, akkor nem minden

esetben kell ezt megtenni. A nagyobb jó megmentése

érdekében el lehet tűrni a jó szándékú tévedéseket, nehogy

nagyobb görcsöket okozva komolyabb megrendülést

okozzunk.

A leküzdhető téves lelkiismeret az előzőekkel ellentétben

vétkes és nem szabad követni, hiszen a tévedés jó akarattal

109

korrigálható lenne. Így természetes, hogy ezt a téves

lelkiismeretet nem kell követni.58 Akinek szakképzettsége

hiányosságai miatt kétségei merülnek fel egy döntéssel

kapcsolatban, az érezze kötelességének, hogy

mindenekelőtt utána kell járnia a hivatásból eredő

feladatainak. Erről van szó, ha valaki tudatára ébred, hogy

erkölcsi tartása nem egészen helyes vagy, hogy

döntéseiben felelőtlenül és gondatlanul cselekedett. Ha egy

orvos csak felületesen vizsgál meg egy beteget és nem tud

felelős diagnózist felállítani, akkor komoly tévedést és bajt

okozhat. Ha egy ápoló nem megfelelő módon látja el a

rábízottakat, akkor bűne alól nincs mentség. Egy segítő

foglalkozást ellátó szociálpedagógusnak tisztában kell

lennie azzal, hogy életek, családok függhetnek tanácsaitól,

így az azzal kapcsolatos döntéseit megfontoltan,

körültekintően kell meghoznia. Nem lehet az elmaradt

vagy elmulasztott előadásokra hivatkozni, amikor

emberekről van szó.

Az embernek figyelmesnek és felnőttként gondolkodónak

kell lennie, nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy milyen

elvárások érvényesek felé, nem kezelheti túl könnyen a

felelősséget, nem engedhet meg bármit.

A lelkiismeret tehát kötelezi az embert. De mivel a tévedés

lehetősége benne van, ezért nem szabad elvárni, hogy

önmagától jó legyen. A téves lelkiismeretet egy rosszul

beállított órához lehet hasonlítani: mutat egy időt, jár, de

nem az „igazi” időt olvassuk le róla. Az embernek néha meg

58 Vö.: PESCHKE, Christliche Ethik, Trier 1997, 199.

110

kell állnia, és óráját az egyetlen Jósághoz kell állítani.

Követni kell, de még előtte nevelni is, hogy erkölcsileg

helyes döntések származzanak belőle. A lelkiismeret

képzése és alakítása olyan elodázhatatlan feladat, ami segít

abban is, hogy ne engedjünk az erkölcsi lazaságnak.

A LELKIISMERET KÉPZÉSE Az ember felelős a lelkiismeretéért, mert az magától nem

feltétlenül mutatja a jó utat. Az ember, ahogy fejlődik, és

egyre többet igyekszik megérteni a világból, annál inkább

egyértelmű, hogy nagyobb lesz a felelőssége, az életnek

egyre több és egyre bonyolultabb területein kell

erkölcsösen megállnia. Ahogy a nevelésben általában, úgy a

lelkiismeret nevelésében is óriási azok felelőssége, akik

közel vannak az emberhez. A lelkiismeret nem

automatikusan alakul ki. A szülők, tanárok, nevelők jókora

részt vállalnak abban, hogy a felnövekvő gyermekek stabil

erkölcsi tartással rendelkezzenek. A lelkiismeret

mindenkinek saját feladata, figyelni kell mások

magatartására és a mindig érvényes normákra. Ezért a mai

pedagógiában nagyon divatosnak tűnő tekintélyellenes

nevelés nem jó irányba mozdítja, vagy inkább engedi a

gyermekeket.

A lelkiismeret képzésének, fejlődésének alapja már akkor

megkezdődik, amikor látszólag még semmilyen jele nincs a

döntéseknek. A csecsemő számára a születés utáni időben

rendkívül fontos, hogy elfogadottságot, szeretetet

tapasztaljon meg, főleg az anyától. Ha a bizalom

légkörében kezdheti meg az életet, akkor olyan alapot kap,

amire fel lehet építeni későbbi érett személyiségét. Aki

111

„nem várt gyermekként” jön a világra, az lelkében

megsebezve kezdi az életet.

Az önállósodás idején (2-4 életév) figyelni kell arra, hogy a

gyermek ne legyen túlságosan szigorú követelmények és

korlátok elé állítva, mert ezektől bizonytalanná válhat,

félelmei pedig aggodalmas lelkiismerethez vezethetnek.

A konkrétabban vett lelkiismereti nevelés 4 és 8 éves kor

között történik, amikor meg kell tanítani a gyermeket

dönteni, választani az értékek között. Ekkor válik

érzékennyé az értékekre, és elsősorban a szülők felfogása

hat rá, azt követi, utánozza. A szülők felelőssége tehát erre

az egyáltalán el nem hanyagolható területre is jelentősen

kihat.

Az iskolai évek alatt aztán az iskola, a nevelők, a kortárs

csoport is elkezd jobban hatni a gyermekre, de ha jó

alappal érkezik, akkor jobb eséllyel alakul ki benne egy jól

működő lelkiismeret. Ha követ is bűnöket, de az az

alapérzés kíséri, hogy a rossz el nem hallgatása mellett,

akár még büntetések ellenére is, mégis szeretettel

próbálják jó irányba terelni, akkor meg fogja tanulni,

hogyan lehet értékes tagja az emberi társadalomnak.

A fiatalkorban, a nagy döntések idején, amikor életállapot,

hivatás, életmód mellett kell állást foglalni, már önálló

elhatározás, személyes belátás kell, hogy vezesse az

embert. Ekkor válhat egészen a sajátjává a felismerés, hogy

a saját életét kell élnie, hogy a döntések súlyát viselnie kell,

és el kell szakadni a szülők által nyújtott terelgetések

biztonságától.

112

De a lelkiismeret nevelésének igazából ezzel nincs vége,

hiszen az ember élete végéig újabb és újabb hatásoknak

van kitéve, állandóan hatnak ránk a média világa, a család

vezetésének nehézségei, a munkahely hétköznapjai, a

különböző ideológiák. Figyelnie kell tehát az embernek és

törekednie az éberségre, hogy valóban hű maradjon az

igazi alapelvekhez, hogy hű maradjon Istennek a benne

megszólaló hangjához.

A felnőtt lelkiismerettel bíró ember szilárdan követi

meggyőződését, ellen tud állni a divatos elméleteknek, nem

enged a mindenkori korszellem kísértéseinek, hanem

megvalósítja azokat az értékeket, melyek egy boldogabb,

harmonikusabb élet felé segítik. Keresztényként ebben a

legfontosabb forrás az Istennel való állandó kapcsolat. Aki

figyel Isten szavára, aki mérlegeléseinél úgy keresi a

választ, hogy közben azt kérdezi, mit tanácsolna most a

mindeneket látó és fenntartó Isten, az csak jó irányba

mehet. Ha az ember ebből indul ki, akkor kizárt, hogy bűnt

követne el, hogy olyan döntéseket hozna, amit később

megbánna.

Ezért a lelkiismeret alakításában különösen figyelni kell a

Szentírás tanítására, a benne megszólaló Istenre. A Biblia

tévedhetetlenül tanítja mindazt, amit hit és erkölcs

dolgában mond el. Aki Krisztus lelkületét, mindenkihez

való szerető odafordulását tartja szem előtt, és teszi meg

cselekvési mintának, az boldogan fog élni és a körülötte

lévőket is nagyban segíti, hogy egy élhetőbb, emberséghez

méltóbb világban lehessünk otthon.

113

A lelkiismeret csiszolásában szükségünk van

példaképekre, erkölcsileg magas szinten álló, hiteles

emberekre, a velük való beszélgetésekre. A nagy

döntésekben mindig mellettünk álló Isten

munkatársaiként segíthetnek a mindennapokban az

alapelveket megfogalmazni.

Az egyház élő hite a változó és fejlődő világban ugyancsak

támaszul szolgál. Az egyházi Tanítóhivatal útmutatásai

nem gyengíteni akarják az ember önállóságát. Éppen

ellenkezőleg: a hivatalos dokumentumokban is

megfogalmazott tanítás hosszú idő, több szaktudomány és

sok teológus nagyon komolyan vett munkájának a

gyümölcseként segítségünkre van, hogy az etikai

problémák megoldásában ne legyünk reménytelenül

magunkra hagyva, hogy ne tévedjünk el a sokszor zavaros

eszmék között. Az egyházhoz hozzátartozik, hogy a hit

védelme mellett a hit megélésének, vagyis az erkölcsnek a

legfontosabb alapvetését is vigyáznia kell. Mindez nem

emberi találmány, hanem egészen Krisztusra vezethető

vissza, aki tanítását nem holt betűkben hagyta hátra,

hanem egy élő közösségben. A katolikus egyházon belül

tehát érvényes az az alapelv, hogy az egyéni lelkiismerettel

szemben a Tanítóhivatalnak elsőbbsége van, amitől nem

térhet el az ember. Aki az egyházi Tanítóhivatal

útmutatásait követi, az nem járhat rossz úton – azzal a

bizonyossággal élhet, hogy a Szentlélek által ihletett és

vezetett egyház tanításának segítségével lelkiismerete

tiszta, és ha ennek megfelelően cselekszik, nem követ el

bűnt.

114

A II. Vatikáni Zsinat így ír erről:

„A püspökök fő hivatalai közt kimagaslik az evangélium

hirdetése. A püspökök ugyanis a hit hírnökei, akik új

tanítványokat vezetnek el Krisztushoz; hiteles, azaz

Krisztus tekintélyével bíró tanítók, akik a rájuk bízott

népnek hirdetik a hitet, melyet el kell fogadni és az erkölcsi

életre kell alkalmazni; a Szentlélek világosságával

magyarázzák és termékennyé teszik a hitet, újat és régit

hozva elő a kinyilatkoztatás kincseiből (vö. Mt 13,52); s

éberen elhárítják a nyájat fenyegető tévedéseket (vö. 2Tim

4,1-4). A római pápával közösségben tanító püspököket

mindenkinek úgy kell tisztelnie, mint az isteni és katolikus

igazság tanúit; a hívőknek pedig egyet kell érteniük a

nyilatkozattal, melyet hit és erkölcs dolgában püspökük

Krisztus nevében terjeszt elő, és a lélek vallásos

engedelmességével kell ragaszkodniuk hozzá. Az értelem

és akarat e vallásos engedelmességét különös módon

tanúsítani kell a római pápa Tanítóhivatala iránt, még

akkor is, ha nem "ex cathedra" beszél; azaz tisztelettel el

kell ismerni legfőbb Tanítóhivatalát, őszintén ragaszkodni

kell tételeihez, az ő elgondolásának és akaratának

megfelelően, ami az okmányok jellegéből, ugyanazon

tanítás megismétléséből vagy a fogalmazás módjából

ismerhető meg. Jóllehet az egyes püspökök külön-külön

nem rendelkeznek a tévedhetetlenség isteni ajándékával,

amikor szerte a földkerekségen közösségben vannak

egymással és Péter utódával, és hit és erkölcs dolgairól

tekintéllyel egy véglegesnek tekintett tételben

megegyeznek, tévedhetetlenül hirdetik Krisztus tanítását.

Ez még nyilvánvalóbb akkor, amikor Egyetemes Zsinatra

115

egybegyűlve az egész Egyház számára a hit és erkölcs

tanítói és bírái, akiknek végzéseihez hívő

engedelmességgel kell ragaszkodni.

Ez a tévedhetetlenség, mellyel az isteni Megváltó Egyházát

a hit és erkölcs tanításában föl akarta ruházni, az isteni

kinyilatkoztatás szentül megőrzendő és hűségesen

előadandó letéteményének körére terjed ki. A római pápa,

a püspöki kollégium feje hivatalból rendelkezik a

tévedhetetlenséggel, amikor mint az összes Krisztus-hívő

legfőbb pásztora és tanítója, aki megerősíti testvéreit a

hitben (vö. Lk 22,32), hit vagy erkölcs kérdésében

végérvényes tételt hirdet ki. Ezek a tanbeli döntések

magából a pápából és nem az Egyház egyetértéséből

fakadóan megmásíthatatlanok, mert a Szentlélek Szent

Péter személyében megígért támogatásával terjesztette

elő, és ezért nem szorulnak senki más jóváhagyására, és

nem tűrnek más ítélőszékhez való fellebbezést. Ilyenkor

ugyanis a római pápa nem mint magánszemély nyilvánít

véleményt, hanem mint az egyetemes Egyház legfőbb

tanítója, akiben egyedülálló módon van meg az Egyház

tévedhetetlenségi karizmája, fejti ki vagy védi meg a

katolikus hit tanítását. Az Egyháznak ígért

tévedhetetlenség megvan a püspökök testületében is,

amikor Péter utódával együtt gyakorolja a legfőbb

Tanítóhivatalt. Mindeme döntések sohasem maradhatnak

az Egyház hozzájárulásának válasza nélkül ugyanannak a

Szentléleknek működése következtében, mellyel Ő Krisztus

egész nyáját őrzi és gyarapítja a hit egységében. Amikor

pedig akár a római pápa, akár a püspökök testülete vele

együtt meghatároz egy tételt, a kinyilatkoztatás alapján

116

terjeszti elő. Mivel pedig a kinyilatkoztatást írásban vagy a

püspökök törvényes utódlása s elsősorban magának a

római pápának gondoskodása révén hagyományként

épségben adják tovább, és az igazság Lelkének

világosságánál az Egyházban szentül őrzik és hűségesen

tanítják, ezért mindenkinek csatlakoznia és igazodnia kell

hozzá. Kellő föltárásán és helyes megfogalmazásán a római

pápa és a püspökök megfelelő eszközökkel, nagy

odaadással munkálkodnak, amint azt hivataluk és az ügy

fontossága megkívánja, új, nyilvános kinyilatkoztatást

pedig, mintha a hit isteni letéteményéhez tartoznék, nem

fogadnak el”. GS 25

Egy másik dokumentum így egészíti ezt ki: „Az Egyház

Tanítóhivatala nemcsak a hit, hanem attól

elválaszthatatlanul az erkölcs területén is megnyilatkozik,

mert feladata ’a hívők lelkiismerete számára kötelező

érvényű (normatív) ítéletekkel megkülönböztetni azokat a

cselekedeteket, melyek önmagukban megegyeznek a hit

követelményeivel és előmozdítják a hit kifejezését az

életben, azoktól, melyek ellenkezőleg benső rosszaságuk

miatt nem egyeztethetők össze ezekkel a

követelményekkel’ (AAS 81).

Isten parancsolatait és Krisztus szeretetét hirdetvén az

Egyház Tanítóhivatala a hívőknek konkrét és részleges

parancsolatokat is tanít, s kéri őket, hogy

lelkiismeretükben tekintsék azokat erkölcsileg

kötelezőknek. Emellett jelentős felügyeletet is gyakorol

azzal, hogy figyelmezteti a híveket esetleg burkolt

tévedésekre is, olyan esetekben, amikor lelkiismeretük

117

nem jut el azoknak a helyes és igaz erkölcsi normáknak

elismerésére, melyeket a Tanítóhivatal tanít”. VS 110

A Tanítóhivatal útmutatásai viszont nem terjednek, nem

terjedhetnek ki minden egyes konkrét esetre. Sokkal

inkább az általános tanítás tulajdonságait viselik magukon.

Hihetetlen gyorsasággal változó világunkban a mindennapi

helyzetek annyira különfélék, egyes helyzetek lehetnek

annyira sajátosak, hogy mindenre „receptet” adni

lehetetlen és nem is cél. Mindemellett az ember

nagykorúságát, lelkiismeretének szabadságát is

tiszteletben tartja az egyház. A tanításhoz való ragaszkodás

mellett nyitottságról tesz tanúságot a Zsinat:

„Sajátosan, bár nem kizárólag a világi hívekre tartoznak az

evilági feladatok és tevékenységek. Amikor tehát akár

egyenként, akár közösségben a világ polgáraiként

munkálkodnak, ne csak az egyes szakterületek sajátos

törvényeit tartsák tiszteletben, hanem igyekezzenek az

adott területen igazi szakértelmet szerezni. Szívesen

dolgozzanak együtt az azonos célokért fáradozókkal.

Elismervén a hit követelményeit, erejével bátran legyenek

találékonyak, s valósítsák meg kezdeményezéseiket. Az ő

megfelelően kiművelt lelkiismeretükre tartozik a feladat,

hogy az isteni törvény beleíródjék a földi város életébe. A

papoktól pedig világosságot és erőt várjanak a világi hívek.

Ne higgyék azonban, hogy lelkipásztoraik mindenhez

értenek, és az összes fölmerülő, esetleg súlyos kérdésben

azon nyomban gyakorlati megoldást tudnak ajánlani, vagy

hogy ez lenne a papok küldetése. Vállalják csak a világi

hívők a maguk sajátos szerepét, keresztény bölcsességgel

118

és engedelmesen figyelve a Tanítóhivatal eligazító

szavaira. Többször előfordul, hogy a dolgok keresztény

szemlélete bizonyos körülmények között egy

meghatározott megoldást sugall. Más hívők viszont, amint

ez gyakorta és egészen jogosan megtörténik, nem kisebb

őszinteséggel másképp vélekednek ugyanarról a dologról.

Ha a javasolt megoldásokat a felek önkéntelenül is

kapcsolatba hozzák az evangélium tanításával, nem szabad

elfelejteni, hogy ilyen esetekben senkinek sem szabad az

Egyház tekintélyét kizárólag a maga véleményének

támogatására lefoglalni. Mindig őszinte párbeszéd útján

iparkodjanak magukat a másikkal megértetni, gyakorolva a

kölcsönös szeretetet és elsősorban a közjóval törődve.” GS

43

A lényeg: aki utánajárt saját életét, szakmáját, hivatását

illetően az egyház által tanított alapelveknek, az eleget tett

a lelkiismeret elvárt képzése, nevelése szabályainak, és ha

azokat követve cselekszik, akkor mind az isteni, mind az

emberi törvények és kritériumok szerint helyes életet

élhet.

KÉRDÉSEK 1. Miért van szükség a szociálpedagógiával foglalkozók

életében különösen is a lelkiismerettel kapcsolatos

fogalmak tisztázására?

2. Milyen képet használ a GS kezdetű dokumentum a

lelkiismeretre?

3. Mit tanít Kant a lelkiismeretről?

119

4. Hogyan segít a pszichológia és a szociológia a

lelkiismeret megértésében?

5. Milyen lehet a téves lelkiismeret? Melyiknek kell

engedelmeskedni?

6., Hogyan jelenik meg az Ószövetségben a lelkiismeret?

7., Hogyan fejlődik az ember lelkiismerete? Mi lehet ebben

a pedagógus szerepe?

8., Kell-e képezni a lelkiismeretet? Hogyan?

9., Az egyházi Tanítóhivatal megvonja az ember

szabadságát, amikor törvényeket és normákat állít elé.

Hogyan érvel az állítás ellen?

10., Mit jelent az, hogy a lelkiismeret lehet leküzdhetően

téves? Mit kell tenni vele? Követendő-e az iránymutatása?

120

GYAKORLATI ETIKA Az etika fontos alapfogalmainak nagy részét tárgyaltuk

eddig. A következőkben azokkal a területekkel

foglalkozunk, illetve szintén azok egy részével, melyek az

életben és különösen a szociálpedagógus életében

fontosak, és etikai kérdéseket vetnek fel.

Alapok nélkül semmit nem lehet sikeresen felépíteni. Az

erkölcsösség alapjai azért lényegesek, mert minden egyes

konkrét esetet az emberi élet sokszínűsége és

változatossága miatt nem lehet tárgyalni. Akinek jó alapjai

vannak, az mindig vissza tud nyúlni ezekhez és a

mindennapok forgatagában nem marad támasz nélkül.

De embernek nem elegendő csak a nagy alapelveket

ismerni, azokat tettekre is kell váltani a hétköznapokban.

Krisztus tanításán állva az egyház kifejezetten felhívja a

figyelmet arra, hogy a kimondott jó, a kimondott

erkölcsiség nem elég, a cselekedetben is meglátszó jó

viszont az Isten akarata szerint van. A világ és a

tudományok előre haladásával sok olyan téma merült fel,

melyek korábban nem is léteztek, ezekre is választ kell

adni. A részterületek elmélyülése olyan speciális módon is

kidolgozott etikát kíván, amit az egyén pusztán saját

erejére és lehetőségeire támaszkodva nem lenne képes

felismerni.

Ezért fontos a gyakorlati etika, az alapelvek lefordítása.

121

A CSALÁD

A CSALÁD SZEREPE ÉS FONTOSSÁGA A mindennapok speciális témái közül az első a család.

A család a legalapvetőbb közösség. Az ember, az emberség

forrása, hiszen biológiailag és lelkileg is életében az

indulás, az első évek különös jelentőséggel bírnak. A

szociálpedagógus gyakran szembesül azokkal a

problémákkal és örömökkel is, melyek a családból

indulnak ki, a család életét érintik. Ezért a legalapvetőbb

igazságokat, erkölcsi tudnivalókat érdemes ismerni.

Az embernek és méltóságának a legmegfelelőbb

kiindulópont a szerető családban való kiteljesedés. Az

emberről alkotott felfogás középpontjában az a

kinyilatkoztatásból nyert igazság áll, hogy Isten az embert

saját képére és hasonlóságára alkotta. Az Isten pedig

Szentháromság, vagyis egy közösség, az Atya, Fiú és

Szentlélek szeretetközössége. Az ember is akkor él igazán

boldogan, ha egy szerető családban élhet és nevelkedhet

fel. Az ember egyrészt individuum, egyedülálló, hiszen

személyként csak egy van belőle, megismételhetetlen

csoda. De elszigetelten, egyedül nem teljes az élete, rá van

utalva másokra, a közösségre. A Szentírás ezt is megemlíti,

hiszen az ember teremtésekor maga a teremtő Isten

mondja ki: „Nem jó az embernek egyedül lennie.” (Ter

2,18) Az élőlények közül egyik sincs annyira ráutalva a

gondoskodásra, mint az ember, aki megszületve annyira

122

esendő, hogy gyakorlatilag ifjúkoráig nevelni, vezetni kell

nagy felelősséggel.

Az erkölcsösség egyik záloga, hogy az ember képes legyen

a szeretetre. Ezt az alapvető képességet a családban, a

szülők szeretetét megtapasztalva lehet a legjobban

elsajátítani.

A II. Vatikáni Zsinat így fogalmaz:

„A személy, valamint az emberi és a keresztény közösség

jóléte szorosan összefügg a házastársi és a családi közösség

kedvező helyzetével.” (GS 47)

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia „Boldogabb

családokért!” című körlevele hasonlóan írja meg mindezt:

„A család olyan személyes kapcsolatrendszert kínál fel

tagjainak, amely lehetővé teszi önmegvalósításukat, életük

személyes kibontakoztatását. A család maga a

kommunikáció: a kölcsönösség, a bizalom, a

felelősségvállalás, a leleményes problémamegoldás

elsajátításának legdöntőbb helye. A család alapozza meg a

gyermek helyes önbecsülését, önszeretetét, nevel rá az

önismeretre és az önfegyelemre. Az ember számára olyan

minőségű (például fenyegető vagy befogadó) lesz a világ,

amilyennek a családi szocializáció során megismerte, s

annyi boldogulási lehetőséget lát benne a maga számára,

amennyit a családja megengedett neki. Az elsődleges

szocializáció révén szerzett tapasztalat nem

megváltoztathatatlan ugyan, de igen mélyen gyökerezik

bennünk. Többnyire csak különleges esetekben lehetséges

123

az emberek "újraszocializációja", a világhoz való viszonyuk

és világképük radikális megváltozása. A családban

uralkodó szeretet egyszerre irányítja tagjainak életét,

ösztönzi a szülőket a gyermekvállalásra, erősíti az

összetartozás érzését. Megerősíti és jutalmazza az egymás

iránti hűséget és a gyermekgondozás eredményét: az

utódok viszontszeretete jutalmazza meg a szülőket

önfeláldozásukért.”59

Ezért az emberi közösségek, a társadalom megújítása a

család megújításával kezdődik, hiszen a történelemben

több példa is mutatja, hogy a családi élet széthullása

mélyreható változásokat hoz az egész emberi közösség

számára.

Gyakran hallunk a mai világban a család válságáról. A

válások óriási száma olyan adat, ami valóban

elgondolkodtató. Ma minden második házasság

hivatalosan is kimondott válással végződik. Ha ehhez még

hozzávesszük a nehezen élhető házasságokat, melyekben

mindennaposak a veszekedések; a hivatalos válással fel

nem bontott házasságban, de gyakorlatilag külön élőket;

illetve azokat, akik csak élettársi kapcsolatban éltek, és

ezért nem dokumentálható kapcsolatuk tönkre menetele –

akkor az összes házasság vagy párkapcsolat 75%-a bomlik

fel. Pedig a közvélemény kutatások szerint az emberek

nagy része mai napig a boldog élet kulcsaként értékeli a jó

családi életet. Valahol a szíve mélyén mindenkibe

beleültette Isten a vágyat, hogy családban teljesedjen ki, de

59 Boldogabb családokért!, Budapest 1999, 55.

124

a megvalósítás gyakran mégsem sikerül. Ebben a

következetlenségben talán az érhető tetten, hogy bár

vágynának sokan a boldog családi életre és a gyermekek

nevelésére, de tenni érte, készülni rá tudatosan, már csak

lényegesen kevesebb embernek jut eszébe. Márpedig

magától nem fog jól működni a családi élet, felelősséget

visel az ember, hogy minden tőle telhetőt megtegyen érte.

A családok gyengülését az emberek gondolkodásában és a

társadalomban lezajlott változások is elősegítik. A

függetlenségre törekvés és ezzel a szabadság téves

értelmezése, az egy szülős családok szaporodása, az

élettársi kapcsolatok elterjedése, mind olyan jelek, melyek

ebbe az irányba mutatnak.

Az egyik oldalon tehát erős vágy és magasra értékelés, a

másik oldalon válság és nehezen élhető élet – a

családokkal, a családi életre neveléssel rendkívül fontos

foglalkozni. Akik tehetnek érte és tudnak segíteni ennek a

kettősségnek a feloldásában, legyenek pedagógusok,

papok, szociális munkások, azoknak ezt minden

rendelkezésre álló eszközzel és jól megalapozott tudással

meg kell tenniük.

A fiatalok nevelésében érdemes figyelni az életnek erre a

területére is. Az életben ugyanis mindenért meg kell

dolgozni. Semmi nem hullik magától az ölünkbe, és

mindennek nagyobb értéke van, ha teszünk is érte valamit.

A mai világban egészen természetes, hogy sokat kell

tanulni ahhoz, hogy jó szakmánk vagy hivatásunk legyen.

Az általános iskola után jönnek a boldog gimnazista évek,

125

utána egyetem és gyakorlat – 17-18 év tanulás után

kapunk diplomát vagy szakmát a kezünkbe, ami többé-

kevésbé arról árulkodik, hogy valamihez talán értünk egy

kicsit. Ezután kezdődhet a munka, a sok tudás bizonyítása.

Közben számtalan, az érdeklődési köreinket talán nem is

érintő tárgyat is megtanulunk. Ahhoz, hogy valaki autót

vezethessen, szintén sokat kell tanulnia. Elmélet, vizsgák,

gyakorlat – több hét után kaphat egy plasztik lapot, ami

arra jogosítja fel, hogy közlekedjen a forgalomban. Annyi

mindent megtanulunk, mert hisszük, hogy csak így lehet

haladni az életben.

Közben, ha megkérdezzük az embereket, akkor a

magyarok döntő hányada – minden rossz társadalmi

folyamat ellenére – még ma is azt állítja, hogy az igazán jól

sikerült élet titka a harmonikus családi életben rejlik.

Fontos a szakma és a hivatás – de ha nincs mögöttünk

békés otthon, ha nem élhetünk boldog családi életet, akkor

a lényegről maradunk le. Sokat lehet hallani arról, hogy aki

családban él, aki gyereket nevel az mentális és biológiai

szempontból is egészségesebb lesz.

Két fontos és igaz témát említettem meg – és a kettő között

komoly ellentmondás feszül: a legfontosabb a családi élet,

és mégsem tanítják az emberek többségének. Néhányan így

gondolkoznak: Majd csak lesz valahogy, hiszen a régiek

sem tanulták az iskolában, hogy micsoda érték a család,

hogy hogyan kell párt választani, milyen helye van a

gyermeknek a családban, hogyan kell a káros

szenvedélyektől megóvni a fiatalokat, lehet-e köze a hitnek

a házassághoz, vagy, hogy hogyan kell megélni a

126

szexualitást. Az iskolában talán kevés szó esett ezekről a

dolgokról, de a világ egészen más volt. A nagycsalád nevelő

ereje gyökeresen más volt, a szülők és nagyszülők

tekintélye sok elhajlást nem engedett meg, az egyház

tanítása szinte kézenfekvő volt, a kevesebbel való

megelégedettség egy lassabb, emberibb életvitelt tett

lehetővé. Manapság már a fiatalok is rohannak, leterheltek,

a média hihetetlen mértékű negatív és erkölcstelen

üzenetet ömleszt főleg ezeken a területeken, az egyház

szavát kevesen fogadják el. Ezért kell a fiatalokat abban is

nagyon segíteni, hogy jó családban akarjanak élni, mert ez

nem fog magától megvalósulni, és egyáltalán nem

szerencse kérdése, ahogy azt sokan szeretnék elhitetni.

Az iskola igazi feladata kettős: tanít és nevel. Megtanít sok

mindent, amire szükség van az életben, ami alakítja az

ember gondolkodását, ami segít, hogy boldog,

kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak az itt tanulók.

Közben minden pillanatban nevel is, hiszen mindezt olyan

körülmények, feltételek és lelkület segítségével teszi,

melyek eredményeképpen nem csak nagy tudású, hanem

szilárd tartású, lelkiismeretes emberek válhatnak a

társadalom és az egyház hasznos tagjává.

Minden ember értékek, értékrendszerek szerint él. Számos

olyan érték van, amelyet leghatékonyabban a család

közvetíthet. Az alkalmazkodás, a kölcsönös tisztelet, a

toleranciára való készség. A családi életre nevelés igazi és

első helye is a család. „Az első könyv, amit a gyermek olvas,

a szülők élete.” Az iskolai nevelésben ezt kellene

kiegészíteni a családok és a fiatalok segítése érdekében.

127

Hiszen mindannyian átérezzük a felelősséget, hogy az

életnek ezen a területén sem szabad magukra hagyni a

gyermekeket, el kell mondani, hogy lehetséges a boldog

családban való élet, és ahogy mindent, úgy ezt is egy kicsit

lehet és kell tanulni. Ha egy előttünk álló feladatra a

magunk erejéhez képest jól felkészülünk, figyelembe véve

mindazt, amit az adott témával kapcsolatban tudni lehet;

ha emellett a jó cél eléréséért kitartóan imádkozunk, akkor

jó eséllyel lehetünk részesei annak az örömnek és

boldogságnak, amit a „sziklára épített” családok

sugároznak a világba. Sokan hiányolják, nem látják ezeket a

családokat, pedig léteznek, vannak sokan, csak csendesek.

Nincs hír-értékük, élik a maguk hálás és boldog

hétköznapjaikat.

Az iskolának azért is nagy szerepe van ebben a munkában,

mert éppen abban az időszakban van jelen a fiatalok

életében, amikor a legfontosabb döntések az élet

alakításával kapcsolatban kezdenek kialakulni. Ha itt

hitelesen és jól felkészült módon beszélnek nekik arról,

hogy hogyan kell felkészülni a családi életre, akkor hátha

sikerül elkerülni azt a rengeteg hibát és buktatót, ami ezen

az úton előfordulhat.

Családban élni egy sajátos életállapot. Erről sok mindent

lehet tudni, de csak az ösztönökre bízni, hogy mindent

helyesen „mondjanak” el, az túl nagy elvárás. A család

kötelességekkel és különleges feladatokkal jár, amiket

ismerni kell. A szélesebb tudás a jobb döntések

meghozatalában támaszt nyújt. Az egyház a családról szóló

tanítással tulajdonképpen azt a két évezredes tudást, azt a

128

sok családot állítja elénk példaképként, akik már jól

megélték ezt. Az összegyűjtött tapasztalatot meg nem

ismerni, a jó lehetőség elszalasztását jelenti. Nem akar

jogtalanul beleszólni az egyház az emberek életébe, hanem

segíteni szeretne támpontot adni.

Mindezt azért, hogy ha egy ilyenfajta nevelésben is részt

vesz a következő generáció, akkor remélhetőleg már

komolyabban veszik az életnek ezt a nagyon fontos részét,

és már sokkal felkészültebben vághatnak neki.

A CSALÁD LÉNYEGE Az ember lelki egészsége, kiegyensúlyozottsága

szempontjából alapvető fontosságú, hogy része legyen

közösségeknek. A család az a legalapvetőbb közösség, ahol

az erre való fogékonyságot a legnagyobb valószínűséggel

megtanulhatja az ember.

A család egyik alapvető funkciója ez, hogy stabil, kölcsönös

biztonságot jelentő érzelmi, kapcsolati hálót biztosít.60

Ez a funkció a társadalom számára is rendkívül fontos,

ugyanis érdeke, hogy a család jól működjön, hiszen a

nagyobb, családon túli közösségek is csak akkor tudnak

létezni, ha az embernek megvan az érzelmi háttérvilága, ha

úgymond otthon minden rendben van.

60 PESCHKE, Karl-Heinz, Spezielle Moraltheologie, 604kk.

129

A családok belső összetartó ereje viszont sokat gyengült a

világban lezajlott folyamatok eredményeképpen –

mindenki máshol (iskola, munkahely) tölti idejének nagy

részét a nap folyamán.

A nők illetve az anyák munkába állása sok energiát kivisz a

családon kívülre. A férfiak is az életnívó elérése és

megtartása érdekében mindig több munkát vállalnak, ami

szintén időt, energiát vesz el a családtól, és azt is

eredményezi, hogy rendkívül sok családon kívüli

kapcsolatban vesz részt mindenki. Mindez a család érzelmi

erejének teljes kiüresedéséhez vezethet. A család ezen

funkciója egyre kevésbé tud a maga teljességében

megvalósulni.

A család a szülők és gyermekek közössége, melynek célja

és feladata a szülők egymás iránti szeretetének megélése, a

gyermekeknek való életadás, illetve a családtagok

szükségleteinek kielégítése.

A gazdasági funkcióból a termelés szinte teljesen kikerült

a családból, de a fogyasztás megvalósulása illetve

jelentősége megmaradt.61

A család gazdasági egységként gondoskodik tagjainak

ellátásáról az étkezés, a megfelelő ruházat és lakás

biztosításával. A család minden bevétellel rendelkező

tagjának hozzá kell járulnia a költségekhez, közösen kell a

terheket viselni. Mivel a család anyagi helyzete a

61 HÖFFNER, Joseph, Kereszténytársadalmi tanítás, Budapest 2002, 102kk.

130

bevételektől függ, ezért az államnak is kötelessége olyan

kereseti lehetőségeket adni, melyek a család életét segítik.

Az adózás rendszerének alakításával, a gyermekek után

járó kiegészítő jövedelmekkel, a lakástámogatásokkal előre

lehet lendíteni a családok életét.

A család gazdasági helyzete viszont nem csak kizárólag a

bevételektől függ. Meg kell tanulni, hogyan lehet

felelősséggel a pénzzel bánni, hogyan kell azt beosztani. A

takarékosság és a gondoskodás olyan erények, melyekben

fejlődhet az ember. Ha egy család a szülők vagy a gyerekek

felelőtlen pénzszórása miatt kerül nehéz helyzetbe, akkor

másodlagos szegénységről beszélünk.

A család a még, vagy időlegesen, vagy már önellátásra

képtelenek (kisgyermekek, betegek, idősek)

gondozásának, ellátásának legtermészetesebb helye. Ezt

a család képes a legegyszerűbben elvégezni, mert a család

közel van a gondozásra, ellátásra szorulóhoz fizikai és

mentális, érzelmi értelemben is, ugyanis akit szeretünk, azt

szívesebben, odafigyelőbben gondozzuk és ő is kevésbé

érzi magát kiszolgáltatottnak.

A rászorulók gondozása-ellátása általában a család

szokásos tevékenységeinek kisebb-nagyobb átalakításával

megoldható. Az ellátáshoz a családi keretben az

alapfeltételek általában adva vannak, míg intézményes

ellátás esetén ezeket az alapfeltételeket is meg kell

teremteni.

A társadalmi változások következtében a családtól sok

feladat átkerült intézményes keretek közé, ami negatívum,

131

hiszen erősítette, az összetartást szolgálta a gyermekek és

a betegek ellátása.

Ahogy a lelkiismeretről szóló részben láttuk, a család

közvetíti és egyben alakítja a kulturális értékeket,

hagyományokat, így a véleményformálódás egyik

elsődleges tere.

Az egyén számára nem csak az a fontos, hogy hozzájusson

a számára szükséges információkhoz, hanem hogy legyen

egy olyan vonatkoztatási kerete, amely értékrendszerének

segítségével segít szelektálni és értelmezni a manapság

különösen sokfelől érkező információmennyiséget. Ezek

kiválogatása, értelmezése egyéni feladat, de a család

kialakítja azokat a lehetőségeket, alapelveket, amelyek

segítségével a feladat elvégezhető, másrészt segít a

feldolgozásban. Mindez feltételezi a családon belüli állandó

információáramlást, ami sok időt és együttlétet igényel.

Modern világunkban viszont egyre csökken a családok

együtt töltött ideje, míg a feldolgozandó információk

mennyisége rohamosan nő, aminek az a következménye,

hogy az egyén a családon belül is magára marad

információival. Pedig a barátság, a beszélgetés, a játék, a

pihenés, az öröm és fájdalom megtapasztalásának

elsődleges helye a legalapvetőbb közösség, a család lenne.

A valakihez tartozás és a védettség érzése máshol nem

pótolható módon a családban valósulhat meg a

legteljesebb módon. A szellemi-kulturális funkciónak ezt a

részét a család egyre hiányosabban képes megvalósítani,

ami egyrészt kár, mert sok bizonytalanságot szül, másrészt

132

észre kell venni az iskolában, az egyházban azokat a

lehetőségeket, amikor segíthetünk, vagy segítenünk kell.

Az ember szellemi és erkölcsi fejlődése döntően a

családban megtapasztalt neveléstől függ. Ebben a körben

tanulja meg a gyermek az első ismereteket a világról. Itt

tapasztalhatja meg a kölcsönös szeretet önzetlenségét. Az

ember életében a legfontosabb erények a felebarát

szeretete és az igazságosság, illetve például az

engedelmesség, amit a segítőkészség, a másik tisztelete

követ – mind-mind olyan értékek, amiket elsősorban a

családban lehet és kell megtanulni.

A család szocializációs funkciója szintén pótolhatatlan. Az

ember itt tanulja meg azokat az értékeket, normákat és

szabályokat, amelyek birtokában a társadalomnak

megfelelően tud élni. Ebben a folyamatban a családnak

kitüntetett szerepe van: itt alakulnak ki azok a fő értékek,

melyek a későbbi életben megszabják cselekvéseink fő

irányát, mint pl. a más emberekhez való viszony

alakításának képessége. Az ember úgynevezett

szerepkészlete is itt alakul ki, hiszen a családban tanulja

meg a gyermek, hogy mit jelent férfinek és nőnek, férjnek

és feleségnek lenni – ezért óvja az egyház a családot az

olyan elhajlásoktól (egyneműek házassága), melyek

alapvetően veszélyeztetik ezeket az értékeket.

A nevelés és a szocializáció természetesen nem egyirányú

történés. A gyermek nevelése a szülőket is alakítja, hiszen

újra és újra meg kell tanulniuk, hogy mit jelent

türelmesnek, toleránsnak lenni illetve felelősséget vállalni

133

a rájuk bízottakra. Ki kell hozniuk magukból a legjobbat,

hogy boldog családot tudhassanak maguk körül.

Bár a világban sok változás történt ezen a téren is, hiszen

az időbeosztás változása és a nevelés iskolába való téves

átkerülése látható; azért nagyon fontos tudni, hogy sok

olyan érték van, amelynek közvetítésére külső közegek,

intézmények nem alkalmasak. A tolerancia készséget, az

alkalmazkodást, a szülők és gyermekek kölcsönös

tiszteletét, az egyenlő esélyek biztosítását minden ember

számára nem lehet könyvekből és tanároktól elsajátítani –

bár a tanárok sokat tehetnek, ha már így alakult a szerepük

és feladatuk.

A családokat összetartó erők mára nagyon meggyöngültek,

ezért sokak szemében úgy tűnik, hogy nem is lehet

megvalósítani a boldog házasság és család eszményét. A

mai kor embere szinte immunissá vált a szétbomló

családok hírére, az ezeket követő tragédiákra. A fiatalok

nagy része is szinte kezdetben katapultál, amikor a

házasság elavultságára hivatkozva inkább az együttélés

más formáit választják, vagy a magány és az élvezetek

önzésébe menekülnek. A házasságról alkotott téves képek,

a hozzá fűzött túlzott és hibás elvárások (a másik

megváltoztatásával, az otthonról való elkerüléssel, a

konfliktusmentes élettel kapcsolatban) mind hozzájárultak

ahhoz, hogy sokak szemében már nem az élet egyértelmű

állapota. Fontosabb a kötetlenség és az önállóság, mint az

134

áldozatkészség és a lemondás.62 A kép sajnos akkor lesz

teljes, ha az okok között megemlítjük a kényelem túlzott

szeretetét, a konfliktusmegoldásra való képtelenséget, a

beszélgetés kultúrájának sivárságát, a kommunikációs

csatornák elszemélytelenedését. A média szerepe sem

elhanyagolható, a benne megjelenő szabadosság, a szinte

példaként feltüntetett hűtlenség, a problémákra válással

reagálás sokat árt a házasságnak és a családnak.

A házasság és a család nem elavult intézmények, nem

lettek értéktelenné, csak a mai ember és a világ változott

sokat.

Azt sem kellene elhallgatni, hogy ma is vannak jó

házasságok és boldog családok. Csak ezeknek nincs

hírértéke, kevésbé jelennek meg az emberek előtt. Pedig

igazi küldetés lenne vonzóvá tenni ezt az életformát,

beszélni arról, hogy egyáltalán nem lehetetlen boldog

házasságban és harmonikus családban élni. A keresztény

házasságban, az Isten kegyelmével is felvértezett

kapcsolatokban élők felelőssége is nagy, hogy a

nehézségeken is könnyebb úrrá lenni, ha mindezt nem

pusztán a saját erőnkre támaszkodva akarjuk megtenni.

A HÁZASOK JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI A férfi és nő kapcsolata az élet minden területén való

együttgondolkodást kíván. Jelenti ez a lakás, az ellátás, a

test és lélek minden örömének és nehézségének

62 GRUBER, H.-G., Christliche Ehe in moderner Gesellschaft, Darmstadt 1995, 40.

135

közösségét. A biztonság és nyugalom, amit a tudat adhat,

hogy a másik felelősnek érzi magát a család

kibontakozásáért, sok gondtól megóvja az embert. Közösen

kell tervezni a jövőt, figyelembe kell venni egymás vágyait

és kétségeit, nyitottnak kell lenni a másik gondolkodására,

belátva, hogy bizonyos szempontból mindenki egyoldalúan

látja a világot. Időt kell szánni egymásra, hogy legyen esély

megismerni a másik gondolatvilágát, gondjait és örömeit.

Persze reálisan kell látni a házasságot, vagyis nem szabad

figyelmen kívül hagyni benne a vitákat, a széthúzást, a

feszültségeket.63 Ezekben sokan csak a rosszat veszik

észre, pedig éppen a kapcsolat elevenségét támasztják alá,

azt, hogy két felnőtt ember a saját gondolkodásának

megfelelően, néha egymástól eltérően törekszik a

harmóniára. Ahol ez teljesen hiányzik, az lehet az

éretlenség vagy az elnyomottság jele és így nem egészen

pozitív dolog. A mélypontokon is kitartó szeretet, a

megbocsátásban és a kibékülésben való növekedés olyan

tapasztalattá lehet, melynek megtartó ereje óriási.

A házasok kötelesek a család minden tagjának a jólétét

megteremteni. A férfi kereső munkája az emberiség

történelmében egy meg nem kérdőjelezhető fogalom.

Régebben egyértelmű volt a szerepek megoszlása a munka

téren: a férfi volt a kenyérkereső, a nő pedig a háztartás

vezetéséről és gyerekek neveléséről gondoskodott. Mára ez

lényegesen megváltozott: a nők munkahelyeken való

63 Vö.: RÖMELT, Josef, Freiheit, die mehr ist als Willkür, Regensburg 1997, 124.

136

foglalkoztatottsága is egyértelművé vált a család

bevételeinek emelése érdekében. Közrejátszik a gépek

megjelenése és tökéletesedése a háztartásokban, a kész és

félkész ételek megjelenése stb. A nők képzettsége is egyre

magasabb, ami egyre több hivatás és foglalkozás felé

nyitottá teszi őket. A gyermeknevelés intézményesítése

mára már abban is sokat segít, hogy a munka világába

visszatérő nők az emberiség gazdagításában egyre

nagyobb részt vállaljanak. Ezzel együtt a házimunka nagy

része még mindig rájuk vár, így leterheltségük gyakran a

családok ingatagságához is hozzájárul, illetve viták forrása

lehet a családon belül. Ha kötelességekről van szó, akkor a

férfiak szerepét az otthoni munkában talán jobban ki kell

emelni manapság.

A kötelességek között ki kell emelni a gyermekneveléssel

kapcsolatos feladatokat. Természetesen az anyáknak

különleges képességük és adottságuk van a gyermekek

neveléséhez, hiszen olyan szimbiózisban élnek, amit nem

lehet megtanulni és teljesen megérteni sem. Ez viszont

nem jelentheti az apák kizárását a gyermeknevelésből. Ők

azok ugyanis, akik „harmadikként” a gyermeket bevezetik

a társadalomba, a közösségi életbe. A férfi világhoz való

hozzáállása, sajátos gondolkodása, szerepe, szigora

szükséges a gyermek egészséges fejlődéséhez. Mindezt

belevinni a nevelésbe a férfiak joga és kötelessége is.

A házastársi szeretet a férj és feleség közötti szoros

kapcsolatban különösen is kifejeződik. A házasoknak

kölcsönös joguk és kötelességük is van ezt illetően, de

mindig a másik fél méltóságát megtartva, figyelembe véve.

137

Az egymásra hangolódás, a szexualitásban

megtapasztalható harmónia olyan biztonságot és

kiegyensúlyozottságot ad, ami mind a házasok, mind a

gyermekek java miatt nem elhanyagolható, nem csak

egyszerűen egy kiegészítő jó, pláne nem szükséges rossz. A

sokakban még ma is kísértő szexuál-pesszimizmus nem

egyeztethető össze a kereszténység józan és mára jól

kidolgozott tanításával a testiség értékéről.

SZÜLŐI KÖTELESSÉGEK ÉS JOGOK A szülők felelőssége egészen kézenfekvő és abból a tényből

indul ki, hogy ők adnak életet a gyermeknek és, hogy a

megszülető gyermek teljesen képtelen segítség nélkül élni.

Viszont a gyermekről való gondoskodás kötelességéből a

szülők számára jogok is következnek. Pszichikai és lelki

fölényük miatt személyes tekintélyük van a gyermek fölött,

mely minden más intézményes tekintélyt megelőz, annál

az oknál fogva, hogy ők vannak hozzá legközelebb

mindenféle értelemben. Az egyház és az állam ezeket a

jogokat és kötelességeket a törvények és a szokások

alapján állapítja meg és ismeri el.

A kötelességek közül az első a szülőség felelősségteljes

elfogadása. Ezzel összefügg, hogy szülőknek „csak akkor

szabad gyermeket nemzeniük, ha megalapozott reményük

van arra, hogy emberhez méltóan tudják nevelni és

138

felnevelni”.64 Ez azt is jelenti, hogy nem ajándékozhatják

több gyermeknek az életet, mint amennyit el tudnak látni.

Nagyon vigyázni kell ennek az alapelvnek a megélésével,

hiszen ezt nem szabad a kényelemre való felhívásként

értelmezni. A másik hiba az ismert gondolat, hogy csak egy

vagy két gyermeket vállalunk, mert annak mindent meg

akarunk adni. Ez a többnyire materialista hozzáállás nem

veszi figyelembe, hogy a gyermeknek nem csak anyagi

javakra van szüksége, sőt fejlődése szempontjából sokat

árthat neki, ha mindent meg fog kapni és semmiért nem

kell megküzdenie.

A megszületett gyermekkel kapcsolatban mindkét

szülőnek ugyanazok a kötelességei. Ha a gyermek

házasságon kívül születik, akkor az apának ugyanúgy

feladata a gyermek neveltetéséről és anyagi biztonságáról

gondoskodni, mint ha házasságban született volna meg.

Amikor egy család nem képes a gyermeket felnevelni, és

kellően megalapozott ok van rá, akkor rábízhatja a

gyermek nevelését egy olyan párra, akik adopció után

képesek megadni neki, amire szüksége van. Akik vállalják,

hogy így gyermeket neveljenek, a keresztény felebaráti

szeretet egyik legnagyobb tettét viszik véghez. Nem

beszélve arról, hogy a gyermektelen házaspárok életét

milyen mértékben gazdagíthatja egy örökbefogadott

gyermek.

64 MOLINSKI, W., „Eltern”, Sacramentum Mundi I, 1967, 1037.

139

A szülők nagy kötelessége, amit normál esetben nem kell

elmondani, hiszen teljesen egyértelmű érzés, hogy

szeressék gyermeküket. A szeretetben, a védettség és

bizalom légkörében felnövő gyermek képes az életben

magabiztosan és kiegyensúlyozottan élni, ez az első és

leglényegesebb, amit meg kell kapnia. A szülők nélkül

maradt gyermekek számára ezt biztosítani, ezt megadni

olyan szolgálat, amit minden rendelkezésünkre álló

eszközzel meg kell tennünk.

Ahogy azt már láttuk a szülőknek fontos feladata a

gyermek vezetése, számára az értékek és normák

közvetítése. A gyermeknek szüksége van a korlátokra és

rendreutasításra. Ennek módja viszont nem lehet a

jogosulatlan fegyelmezés. Ennek eredményessége is

vitatott, hiszen gyakran többet ér a pozitív bátorítás, mint

az állandó kritika. A jogosulatlan és agresszív testi

fegyelmezés, a verés pedig egészen elítélendő, hiszen

inkább vált ki ellenállást mindenféle tekintély ellen, mint

jobbulást. Emellett súlyosan sérti a gyermek jogait, hiszen

az emberi méltóság őt is megilleti.

A szülőknek az is feladatuk, hogy a nevelési elveik

következetesek legyenek. Ha a gyermek amiatt aggódik,

hogy tettét szülei az adott pillanatban éppen milyennek

fogják ítélni, hiszen felfogásuk gyakran változik, akkor

állandó bizonytalanságban lesz. Hasonló a helyzet, ha a két

szülő között feszül állandó ellentét a fontos alapelvek

tekintetében, vagyis ha egyikük túlságosan engedékeny a

másik pedig túl szigorú, a gyermek nem képes választani,

hogy kinek az útmutatását kövesse.

140

A gyermekkel szembeni kötelességek közé tartozik az

egészségük óvása is. Az előzőekben említést nyert, hogy a

dohányzás, a kábítószerek és az alkohol milyen kárt

okozhat a fejlődő gyermek szervezetében. Azok a

kismamák, akik erről nem akarnak tudomást venni,

vétenek gyermekük egészsége ellen, nem teljesítik szülői

feladatukat. A megfogant életet óvni kell a káros

hatásoktól, a megerőltetéstől, a kismamával szembeni

erőszakosság a gyermek ellen való vétség is. A gyermek

érdeke azt is megkívánja, hogy szülei együtt neveljék, hogy

ne váljanak el, hiszen végtelenül sok lelki problémát és

egzisztenciális válságot lehetne elkerülni a házasságban,

egymást elfogadó szülők által övezett életben. Az apa és az

anya szilárd kapcsolata adja meg leginkább azt a légkört,

amiben a gyermek harmonikusan felnőhet, a társadalom

hasznos tagjává válhat.

A legnagyobb és egyben legnehezebb kötelessége a

szülőknek a gyermek nevelése. „A szülőket, mivel életet

adtak gyermekeiknek, terheli a nevelés súlyos kötelessége,

és ezért el kell ismerni, hogy ők az első és legfontosabb

nevelők. E nevelői feladat annyira jelentős, hogy ha

hiányzik, alig pótolható. A szülőknek ugyanis az Isten és az

emberek iránti szeretet és jóság olyan családi légkörét kell

megteremteniük, mely a gyermekek egész, személyes és

közösségi nevelésének kedvez.” (GE 3) Az első években a

gyermek lelkének és életben való megállásának alapjai

eldőlnek. A családban élheti meg a gyermek azt az

ősbizalmat, ami lehetővé teszi, hogy értékelje és elfogadja

önmagát, illetve, hogy szeretettel és bizalommal tudjon

fordulni mások felé. Ebben az időben, amikor a gyermek

141

még talán nem is nagyon reagál környezetére, már

végtelenül sok hibát lehet elkövetni, ha nem tapasztalja

meg az elfogadottságot, a szeretetet.

Az erkölcsi nevelés, az értékek átadása és megértetése

olyan folyamat, mely különösen sok figyelmet és

fáradságot követel. A szülőknek kötelességük

felelősségteljes, az Isten hívására is nyitott és az élet nagy

kérdéseiben tájékozott gyermekeket nevelni, akik önálló

döntéseket hoznak majd, és képesek lesznek a saját

lábukra állni. A jó és rossz közötti különbséget nem lehet

csak felnőtt korban megtanulni, akinek gyermekkorában

elmagyarázták és elé élték, hogy a jót tenni és a rosszat

kerülni kell, az jobb eséllyel eleget is tud majd tenni az

alapvető erkölcsi követelményeknek, egyszerűen jobb

ember lesz. Ezt lehetővé tenni a legszebb feladat, ami nagy

komolyságot igényel.

Hasonlóan fontos a munka szeretetére megtanítani a

gyermeket, hogy ne a társadalmi ellátórendszertől várja el

az életéhez szükséges bevételeket, hanem tisztességes

munkával akarja azt megkeresni. A családban

megtapasztalt minta a pályaválasztásra és a munkavégzés

becsületességére is hatással van.

A kényelem, a materializmus és a kifejezett

egyházellenesség következménye, hogy a szülők manapság

nem tartják fontosnak a gyermekek vallásos nevelését. A

„majd ha ő maga fontosnak tartja, megtanulja” mondat

elvileg az élet egyéb területein is használható lenne, de az

ezt hangoztatók ki sem látszanak a különórák, zenei

142

foglalkozások és a sportrendezvények tömegéből. Nagyon

fontos dolog nyelveket tanulni, zenélni, sportolni és ezt el

kell kezdeni időben, akkor is, ha a gyereknek nincs kedve

hozzá. Az Isten megismerése miért lenne más kategória?

Aki gyermekének megadja az igaz Istenben (tehát nem a

hamis istenképek haragvó, követelő, büntető Istenében)

való hitet, az olyan kapaszkodót ad utódainak, ami soha el

nem múlik, aki akkor is segíteni fog és támaszt ad, amikor a

szülő ezt már nem teheti meg. Ezt a biztos, maradandó

segítséget meg nem adni nagy felelőtlenség.

Az a gyermek, aki szüleivel rendszeresen imádkozik és

templomba jár, aki kicsi korától hall a Szentírás

üzenetéből, az jelentősen kisebb eséllyel lesz a

szenvedélyek foglya, vagy durva lelkű, agresszív ember.

A gyermekek szellemi fejlődése is elsősorban a szülők

feladata. Aki nem járatja iskolába gyermekét és így nem

teszi neki lehetővé a legalapvetőbb ismeretek elsajátítását,

az a társadalom szemében is bűnt követ el, melynek jogos

büntetése akár a gyermek elvétele is lehet.

A gyermek nevelése nem csak kötelessége, hanem joga is a

szülőknek. Dönthetnek a nevelés módjáról, és ezt a jogot

semmilyen családon kívüli erő vagy intézmény nem veheti

el, kivéve nagyon szélsőséges esetben, ha a gyermek

alapvető java ezt megköveteli. Ide tartozik a szülők joga,

hogy olyan világnézetű iskolát válasszanak szabadon

gyermekük számára, amelyik saját gondolkodásuknak

megfelel. Joguk van arra is, hogy az iskolában is kapjon

gyermekük vallásos nevelést.

143

A szülőknek joguk van igénybe venni az állam segítségét65,

hogy gyermekük nevelésének költségeit meg tudják

teremteni illetve, hogy egyáltalán támogatást kapjanak a

megélhetéshez, hogy ne maradjanak le azok mögött, akik

ezt a munkát nem vállalják fel. Természetesen az ezzel

kapcsolatos visszaélések nem fogadhatók el, az ezen

jogukat túlságosan hangoztatók a kötelességek terén néha

közel sem ilyen következetesek.

A SZÜLŐI JOGOK HATÁRAI A szülők jogainak viszont vannak határai66. A gyermekek

érdeke, a közjó néha határt szab tekintélyüknek.

A gyermek nem tulajdona a szülőnek, nem tehet vele

bármit. Keresztényként természetesen hozzátesszük, hogy

Isten ajándékaként fogadva őket egészen másként

értelmezhetjük a velük való viszonyt is. A szülők jogai a

gyermek felnőtté válásával jelentősen csökkennek, az

életükbe való beleszólás sok békétlenség és rossz családi

viszony okozója. Ha a gyermekkor éveiben harmonikus

kapcsolat alakul ki a családon belül, akkor nem kell tartani

a felnőtté válástól. Akkor a szülő elmondhatja jól

megalapozott véleményét és tanácsait, a gyermek pedig

meghallgatja azt, és nem veszi jogosulatlan irányításnak a

segítőkész tanácsot.

A vallásos nevelés nagy kötelesség, de a gyermek

szabadságát ezen a téren is figyelembe kell venni. Ahogy

65 Családjogi Charta, Róma 1980, §9. 66 Vö.: PESCHKE, 620k.

144

láttuk az élő istenkapcsolat felépítése a személyes példán

keresztül kötelesség. De a felnőtt emberre bármilyen

vallással kapcsolatos meggyőződést ráerőltetni nem

szabad.

A nevelés és oktatás minden feladatát a szülők nem

képesek ellátni. Mai világunkban olyan sokrétű tudásra van

szükség a mindennapi élethez, hogy ennek elsajátítására

csak intézményeken keresztül van lehetőség. A szülők nem

dönthetnek úgy, hogy ők nem akarják mindezt

gyermeküknek megadni. Az iskolakötelességet minden

állam komolyan veszi, hiszen a társadalmi felemelkedés

igazi záloga a minél magasabb képzésben való részvétel, az

emberi kultúra alapos megismerése.

A tanároknak és a nevelőknek kötelessége a gyermekeket

az általánosan elfogadott normák szerint vezetni, ami néha

korlát a szülők felé. A szülőknek nincs joguk az

intézményes nevelés elveibe beleszólniuk, ha az egyébként

a gyermek javával összhangban van. Azokban az

esetekben, amikor a szülők a gyermeküknek rossz

osztályzatot adó vagy a gyermek magatartását kifogásoló

nevelőt veréssel fenyegetik vagy akár a tettlegességig is

eljutnak – súlyos igazságtalanságot és jogtalanságot

követnek el. Kevésbé kriminális esetekben sem

buzdíthatják gyermeküket az intézményes rend

áthágására, sokkal inkább támogatniuk kell a nevelők

törekvéseit, hogy értékes gyermekeket nevelhessenek.

145

KÉRDÉSEK 1. Mi a család szerepe az ember életében?, Milyen

példákkal igazolhatjuk ezt?

2. Fontosnak tartják-e a mai emberek a családot? Milyen

ellentmondások merülnek fel ezzel kapcsolatban?

3. Milyen funkciói vannak a családnak?

4. Milyen jogai és kötelességei vannak a házasoknak?

5. Milyen jogai és kötelességei vannak a szülőknek?

6. Milyen határai vannak a szülői jogoknak?

146

ETIKA AZ EGÉSZSÉGBEN A szociálpedagógiát használók életük, munkájuk során

többször is szembesülnek az egészséggel és betegséggel

kapcsolatos kérdésekkel. Az alapelvek tisztán látása tehát

lényegbevágó.

A köznyelvben az egészség leginkább a betegségtől való

mentességet jelenti. Pedig az „egész-ség” az egész ember

jólétét jelentené, annak lelki, pszichés összetevőivel.

Hiszen a lelki problémákkal küzdő ember nem egész, egyik

nagyon fontos része igenis szenved. Egy viszonylag

gyengébb testtel bíró ember, akinek a lelke és a szelleme

rendben van és azt képes mások szolgálatába állítani és

hasznossá válni – közelebb van az emberi egészség

eszményéhez, mint akinek kicsattanó testi egészsége van,

de a lelke nem szabad. Egy még szélesebb értelmezés

szerint az ember szociális rendezettsége is hozzátartozik

az egészséghez.

Az egészség fontosságát mindannyian megtapasztaljuk, az

ember életében különböző módokon, de előbb-utóbb

előtérbe kerül. A hétköznapi tapasztalatok is emellett

szólnak, a nyelv sok mindent elárul. „Fő az egészség” –

minél többet él az ember, annál inkább egyetért ezzel a

közhelyszerű kijelentéssel. Születés- és névnapok

alkalmával, az évek kezdetén a legtöbb jókívánság a jó

egészség körül forog. A közvélemény-kutatások is

alátámasztják, hogy az egészség értéke az emberek

szemében a legnagyobb rangot foglalja el. A leküzdött

147

betegségek után az emberek arról a tapasztalatról

számolnak be, hogy a betegség több olyan értéket, amit

előtte nagyon fontosnak tartottak, viszonylagossá tett.

Ezek a példák jól illusztrálják, hogy az ember

értékrendjében az egészségnek nagy értéke van. Ezt az

állítást és a belőle következő konzekvenciákat tárgyaljuk

ebben a részben.

Az első következmény, hogy az ember viszonylag nagy

gondot fordít az egészségére. Nem mindenki él ennek

megfelelően, ezért a viszonylagosság. Mindez az ember

vitális és egzisztenciális ösztönében gyökerezik. Két ösztön

felel ezért különösen is: az önfenntartás és boldogságra

törekvés ösztöne. A betegség veszélyezteti az ember

boldogságát és életét. Ezért az etikának, mely az embert

helyezi középpontba különösen is figyelnie kell az

egészségről való gondoskodásra. Az etika ezzel

kapcsolatban az ember önmagával szemben való

kötelezettségeiről beszél. Olyan kötelességekről van szó,

melyeknek társadalmi dimenziója is van, hiszen nem

izolált egyénként élünk a világban s így felelősek vagyunk a

körülöttünk élőkért és az egész világért. A testi élet és az

egészség olyan javak, melyeket Isten az emberre bízott.

Normál esetben senki nem hanyagolja el az egészségét,

Szent Pál találóan fogalmaz: „Saját testét senki sem gyűlöli,

hanem táplálja és gondozza azt” (Ef 5,29).

Az egyén mindenesetre különös felelősséggel tartozik az

egészségéért, természetesen, amennyire rajta múlik,

amennyiben nem kell olyan betegségekkel megküzdenie,

melyek energiái nagy részét elveszik. Ez az elsődleges

148

felelősség két okból fontos. Először is, a szabadság, ahogy

láttuk az erkölcsiség érvényességének feltétele. Az ember,

ha nem is mindent, de sokat tehet szabadon azért, hogy

egészségét megőrizze. Hasonlóan sokat tesz szabadon az

emberek nagy része azért, hogy egészsége tönkremenjen.

Másodsorban minden lehetséges problémát a lehető

legalacsonyabb szinten kell megoldani, az egyház

tanításában is érvényes szubszidiaritásnak megfelelően. Ez

azt jelenti, hogy nem lehet mástól vagy egy magasabb

rendű közösségtől elvárni, hogy gondoskodjon rólunk.

Természetesen nagyobb gond esetén kötelessége például a

társadalomnak gondoskodni a szükséget szenvedőről –

legyen az beteg, fogyatékos vagy egyszerűen csak

eszköztelen –, de egyébként nem szabad belefolynia

minden áron az egyén és a kisebb közösség dolgaiba, nem

veheti el kompetenciájukat.

A modern pszichológia bebizonyította, hogy a lélek és a

szellem sérülései az ember testi egészségét milyen

mértékben befolyásolja. A pszichoszomatikus

kölcsönhatások meglétét nem lehet kétségbe vonni.

Számtalan betegség létezik, melyek oka pszichológiai

eredetű. A szervi betegségek gyógyítása is többször a lélek

egyensúlyba hozásával, az ember belső hozzáállásának

megerősítésével kezdődik. Az ember tehát a saját és a

rábízottak pszichikai egészségéért is felelősséget visel.

Az ember mindig is látott egy bizonyos összefüggést a

betegség és a bűnök között. Talán túlságosan is

leegyszerűsítve és igazságtalanul, de az Isten büntetését

látta benne az Ószövetség embere. Az evangéliumok

149

elbeszéléseiben különös jelentősége van azoknak a

gyógyításoknak, melyekben Krisztus először a lelket

gyógyította meg, megbocsátva a bűnöket, és csak ezután

következett a test megszabadítása a betegségtől. A mai

orvostudomány mintha ezt támasztaná alá, amikor azt

mondja, hogy a lélek gyógyítása nélkül nem képzelhető el

az ember testének hatékony orvoslása.

A biológiai élet nem minden, ugyanakkor nem lehet

elhanyagolni, hiszen olyan keretet, lehetőséget biztosít,

amiben emberhez méltóan lehet élni. A magyarokra

különösen is jellemző, hogy nem megfelelő életmódjuk

miatt sokan megrövidítik életüket. A testi egészségért való

felelősséget, az erre való nevelést és a példamutatást

sokkal komolyabban kellene venni, például a következő

területeken.

Az első téma az étkezés. Az élet fenntartásához az

embernek szüksége van megfelelő mennyiségű és

minőségű étel és ital felvételére. Az elegendő étel

bevitelének kötelességét a Teremtő azzal akarta

biztosítani, hogy egy öröm-élményt kapcsolt hozzá. Ezt

átélni semmi esetre sem bűn, amíg az evés és ivás az

étkezés céljának van alárendelve. De ha csak ezt tartja

maga előtt célként és csak a gyönyör kedvéért eszik és

iszik, akkor könnyen ellentmond az egészséges táplálkozás

követelményeinek is. Ami az élet fenntartását szolgálja étel

és ital formájában, azt helyesnek kell tekinteni, ami ezzel

ellenkezik, az helytelen.

150

A mértékletesség erényét valósítja meg, aki be tudja

határolni, hogy mire van igazán szüksége az

önfenntartáshoz. Aki mértéktelenül többet eszik és iszik,

veszélyeztetve ezzel egészségét, az vétkezik, ugyanúgy,

mint aki nem veszi magához azt a mennyiséget, amire

testének szüksége lenne. Aki egészséget károsító ételt és

italt fogyaszt, az tulajdonképpen a „ne ölj” parancs ellen

vét, hiszen lassan tékozolja el Istentől kapott lehetőségét a

boldog, teljes életre. Ha valaki Istenhez közeledését böjttel,

bármilyen étel megtagadásával akarja kifejezni, akkor

természetesen nem ezen megítélés alá esik, hiszen egy

nagyobb célnak rendeli alá alapvető szükségleteit.

Az öltözködés megóvja az embert az időjárás

viszontagságaitól és fontos kulturális célokat is betölt.

Amíg megmarad ebben a funkciójában, addig jó helyen is

van, amikor már viszont a divat kényszere hat és a hiúság

lesz a vezérelv, még az egészség árán is, akkor etikailag

már nem lehet jónak értékelni. Persze a másik véglet is

bűn: az elhanyagolt, minden higiéniát nélkülöző ruházat

visszatetszést vált ki, és tulajdonképpen azok

semmibevételét jelenti, akik az ember környezetében

élnek. A segítés szándékával felhívni erre a figyelmet

egyáltalán nem egyszerű feladat, de az esetleg ránk

bízottak emberi méltósága mégis megköveteli.

Pihenésre van szükségünk ahhoz, hogy az átlagos

mindennapokban leadott erőinket újra helyreállítsuk. Az

ember természetéből mindenképpen következik, hogy

bűnt követ el önmaga ellen, ha nem biztosítja, nem adja

151

meg magának azt a mennyiséget és minőséget a

pihenésben, amire szüksége lenne.

A művészetekkel való foglalkozás vagy a természet

szemlélése olyan örömöt adhat, amire szüksége van az

embernek a munka, a fáradság után. A játékokban az

ember megfeledkezik magáról, és egy másik világban

érezheti magát, ezek is alkalmasak arra, hogy erőt gyűjtsön

magának.

Az aktív pihenés részeként nagy szerepe van az életben a

sportnak. A világ változásai miatt, manapság nem kell erőt

kifejteni, fáradni azért, hogy hozzájussunk a

mindennapokhoz szükséges élelemhez, vagy, hogy

megvédjük magunkat. A hiányzó mozgásra viszont

szüksége van izmainkon kívül az egész testnek. A modern

ember sok betegsége megelőzhető lenne tudatosan

tervezett mozgással. A magas koleszterinszint, a

cukorbetegség, a szívinfarktus kockázata jelentősen

csökken, ha nem marad ki az ember életéből a sport.

Mindenkinek erkölcsi felelőssége megtalálni a módját,

hogy a mozgás milyen formáját választja ahhoz, hogy testi

egészségét kiegyensúlyozottságát, így is megőrizze, ápolja.

Ezen kívül a sportban olyan erényeket gyakorol az ember,

mint az együttdolgozás, szolidaritás, bizalom, mások

elfogadása, fair játék stb. Természetesen az életnek ezen a

terén is a mértéktartást meg kell tanulni. A más

területeken az emberre eső kötelességek elhanyagolása –

pl. családra szánt idő – nem fogadható el a sportbeli

aktivitás miatt. A túl nagy mértékben jelen lévő pénz és

más érdekek megfosztják a sportot attól a jó céltól, ami

152

egyébként benne lenne. A doppingszerek használata mára

olyan irányba vitte el a sportot, ami erkölcsileg elítélendő,

hiszen a segítségükkel elért eredmények hazugságon

alapulnak, igazságtalanok. De az ember önmagának is

árthat ezekkel a szerekkel, hiszen nem új energiát

termelnek, hanem a fáradtság érzését nyomják el, és így a

test teljes kimerüléséhez vezethetnek.

Betegségben sokan vétenek épségük ellen azzal, hogy nem

tartják be az orvosi előírásokat vagy egészen önmaguk

erejére és tudására akarnak csak támaszkodni. Az

orvostudomány vívmányai segítséget nyújthatnak, hogy

minél hamarabb visszatérhessünk az élet rendes medrébe,

ezzel a lehetőséggel nem élni felelőtlenség. A

környezetében élőkkel szemben tiszteletlenséget és

gondatlanságot tanúsít, aki fertőző betegségét tovább adja

vagy elhanyagolja a védőoltásokat, szűréseket. Az

egészséget megőrizni nem mindig egyszerű, sok

fáradsággal jár, de még mindig sokkalta egyszerűbb, mint

visszaszerezni, gyógyítani.

AZ EGÉSZSÉG ELTÉKOZLÁSA67 Az élénkítő szerek (alkoholos italok, dohány, kávé, tea)

mértékkel fogyasztva a felnőtt, érett ember egészségét,

kikapcsolódását szolgálják. Önmagukban nem rosszak,

csak akkor válnak azzá, ha nem jól használják őket.

Esetükben az evésnél is sokkal fontosabb kötelesség a

mérték megtartása, hiszen könnyen vezethetnek

függőséghez és az egészség tartós rombolásához.

67 Vö.: Peschke, Spezielle Moraltheologie, 274.

153

Különösen ki kell emelni a dohányzás és még jobban az

alkohol szerepét.

A dohányzás káros hatásainak következtében milliók

veszítik el életüket – messze többen, mint autóbalesetben,

vagy más súlyos betegségben. A legnagyobb kárt a fejlődő

fiatalok szervezetében teszi, hiszen gátolja a tüdő

egészséges fejlődését. Ma már nem lehet vitatni, hiszen

sokféle módon nyert bizonyítást, hogy akár a passzív

dohányzás is milyen károkat okoz az ember szervezetében,

és megvonja a nemdohányzóktól a jó levegőhöz való jogot.

Mivel ezáltal mások egészségét is veszélyezteti a dohányos,

ezért erkölcsi felelőssége nem áll meg önmagánál. Egy

kismama a gyermekének visszafordíthatatlan károkat

okoz, hiszen általában kisebb súllyal születik meg és a

testi-lelki fejlődésben is lemarad. Aki gyermekét később is

kiteszi a dohányfüst okozta veszélyeknek, az felelőtlenül

bánik vele, kárt okozva neki. Ehhez egy szülőnek sincs

joga! A közhelyeken való tiltást nem csak az esetleges

szankciók miatti félelem, hanem sokkal inkább a másokért

érzett felelősség miatt kell betartani. A nevelésben vagy

példamutatásban lehetőséget kapó emberek függősége a

rájuk bízottak szemében sokszor erkölcsileg romboló

lehet, jó ezt szem előtt tartani például tanárként.

Az alkoholos italokkal való visszaélés még súlyosabb

gondokat okoz világunkban. A nagy mennyiséget

fogyasztók agya, mája, emésztőrendszere, szíve nem bírja

hosszú ideig a mérgezést. De nem csak testi károkat okoz,

hanem a növekvő agresszió, az akaratgyengeség, az

érzelemvilág eldurvulása révén a lelket is tönkreteszi. Ha

154

lehet, még ettől is súlyosabb a családokban, a lelkekben

okozott kár. A közlekedési és munkahelyi balesetek nagy

része is az alkoholnak „köszönhető”. A rendszeresen

alkoholt ivó kismamák megvonják gyermeküktől az

egészséges élethez és fejlődéshez való jogot. Gyakran

születnek testi fogyatékossággal vagy szellemi-lelki

zavarral, de később is instabil lesz a lelkiviláguk, hiszen a

családi békétlenség vagy az agresszió kíséri életüket. Az

alkoholisták gyermekei olyan emberek, akiktől elrabolták a

gyermekkorukat. 68 Fontos tehát nagyon felhívni a

figyelmet az alkohol felelősséggel és mértékkel való

fogyasztására, de az is lényeges, hogy az alkoholt nem elég

csak pusztán tiltani. Ha elmagyarázzuk, hogy mire való és

mi az a mennyiség, ami fogyasztható belőle, akkor

valószínűleg több eredményt érhetünk el, főleg, ha ezt

személyes példánkkal is alá tudjuk támasztani.

Nagyon lényeges, hogy alkoholistává nem egyik pillanatról

a másikra lesz az ember. Ha valakin azt látjuk, hogy a

függőség felé tartó úton elindult, akkor minél hamarabb

segíteni kell rajta, vissza kell téríteni az alkohollal bánás

helyes módja felé, meg kell védeni a lecsúszástól.

Az alkoholistákkal foglalkozóknak nagyon körültekintőnek

kell lenniük, amikor segíteni akarnak. Semmi esetre sem

megoldás a megbántás, a lenézés, a megvetés. Ebben is

példa lehet számukra Krisztus, aki bár a bűnöket mindig

nevén nevezte és elítélte – de a bűnöst, az embert mindig

meghagyta méltóságában, mindig szerette. Ezt a

68 Peschke, Spezielle Moraltheologie, 275.

155

művészetet megtanulva, intézményes segítséget is igénybe

véve sikerülhet az alkoholizmusban szenvedőket jobb útra

vezetni.

Az emberi személy méltósága többek azt is jelenti, hogy

soha nem adhatjuk fel a reményt és nem mondhatjuk azt

senkire, hogy ő már úgysem fog megváltozni. Nem

tudhatjuk, hogy mi rejlik az ember legmélyén. Ha nem

adunk esélyt a jobbulásra, akkor biztosan semmi nem fog

történni. A krisztusi pedagógiának megfelelően senkit ne

skatulyázzunk be életvitele miatt, észre kell venni és meg

kell szólítani a benne lévő jót, az isteni szikrát.

A drogok elterjedése, egészséget károsító hatása mára

egészen hihetetlen méreteket öltött. Olyan kémiai

anyagokról van szó, melyek az agyban hallucinációt,

eufóriát okoznak. Egészséget károsító hatásuk a szív- és

érrendszer valamint az agy tönkretételében jelentkezik, de

a drogok tisztaságát érintő visszaélések és a túladagolás

miatt sokan veszítik el életüket. A függőség kialakulása és a

drogok magas árának következtében elkövetett

bűnözésből származó károk egyre elviselhetetlenebb

terheket ró a társadalomra.

Dohányzásból és alkoholból létezik az a mennyiség, ami

nem káros, amivel lehet kulturáltan és erkölcsösen élni – a

kábítószerekről viszont nem mondható el ugyanez. A

tapasztalat azt mutatja, hogy aki csak kis mennyiségben is,

de elkezd élni a drogokkal, az nem tud határt szabni

vágyának és csak rendkívüli erőfeszítés árán térhet vissza

az élet normális keretei közé. Nagyon fontos, hogy az első

156

lépéseket se tegye meg felé az ember. Aki mégis ezt teszi,

az nagy veszélynek teszi ki egészségét és így súlyos bűnt

követ el.

Az ismert veszélyek ellenére a függőségek széles körben

elterjedtek a mai világban. Az okok között vannak egészen

egyszerűek is, hiszen néhányan csak az élvezetet keresik,

illetve főleg fiatalokra jellemző, hogy nem akarnak kilógni

a sorból, vagy éppen kalandra vágynak. A pszichés okokat

sem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen a bizonytalanság-

érzés, a megfelelési kényszer, az életkörülmények

rendezetlensége (családi gondok, munkanélküliség) nagy

szerepet játszhatnak benne. Aki nem tanul meg küzdeni,

kudarcot elviselni, hanem mindent készen megkap, az

könnyen esik a drogok áldozatául, ha nem tud feldolgozni

egy problémát. Mindezt már gyermekkorban meg kell

tanulni, a pedagógia és a pedagógus szerepe fontos ebben a

folyamatban, vagyis a megelőzésben. A szenvedélyfüggők

között gyakoriak bizonyos karaktervonások: „A krónikus

alkoholisták és az erős narkotikus kábítószerek rabjai

között mindenekelőtt olyan embereket találunk, akik soha

nem jutottak el a személyes önállóság és érettség szintjére,

szexuális téren csalódásokat szenvedtek el vagy soha nem

voltak képesek igazi személyes kapcsolatokat kiépíteni

másokkal. Ezért keresik „boldogságukat” az alkohol vagy a

kábítószer álomvilágában.”69

69 B. Häring, Heilender Dienst. Ethische Probleme der modernen Medizin, Mainz 1972, 163.

157

A céltalanság, az élet értelmetlenségének érzése sokakat űz

a kábítószerek felé. Az uralkodó világról alkotott képben az

anyagi javaknak, a sikernek túl nagy szerepe van. Ha

hiányoznak az igazi ideálok, akkor a nagy kényelem

közepette az éltető nagy célok sem láthatóak és ezt az űrt

ki kell tölteni valamivel. A keresztény emberek felelőssége

megmutatni, hogy a mi életfelfogásunk értelmesebb,

boldogabb életet tesz lehetővé. A keresztény ember a

kudarcot is másképp viseli, hiszen Krisztus halálára

Istennek volt válasza: a feltámadás, mely olyan reményt ad,

ami segít az élet útvesztőiben. A függőségből való kiutat

tehát az egész élet és annak értelmének újragondolásával

érdemes kezdeni. A családtagoknak is át kell gondolniuk,

hogy mit lehetne másképpen tenni, hogy a családon belüli

viszonyok rendeződjenek, és a problémák

megoldódhassanak.

A kábítószerfüggőkkel foglalkozók hasonló alapelvek

segítségével sokat lendíthetnek azokon, akik szabadságuk

korlátozottsága miatt nem, vagy csak nagyon nehezen

képesek elszakadni függőségük tárgyától. Aki ezt a munkát

vagy szolgálatot végzi nehéz és dicséretre méltó feladatot

vállal, s ha mindezt nem a saját erejére támaszkodva,

hanem Isten segítségét kérve teszi, akkor

áldozatvállalásának gyümölcse sem fog elmaradni.

KÉRDÉSEK 1. Mennyire fontos az emberek gondolkodásában az

egészség?

158

2. Milyen területeken kell komolyan venni a testi

egészségért való felelősséget?

3. Milyen módokon lehet ártani egészségünknek?

4. Milyen módon tenne a drogok elterjedése ellen?

5. Hogyan kell az alkoholisták felé közelednünk?

159

GYÓGYÍTÁS A LEGJOBB TUDÁS ÉS LELKIISMERET

SZERINT

AZ ETIKA IDŐSZERŰSÉGE Az etika iránti érdeklődés újbóli megerősödésének egyik

oka az, hogy az emberek komoly veszélyeknek vannak

kitéve a modern technika, vagy például a modern orvosi

beavatkozások által.

Ma már Istennek hála sokkal nagyobb tudással

rendelkezünk ezen a téren, mint a régebbi időkben. Ez a

többlet azonban veszélyes manipulációra is csábíthat.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az embert élete folyamán

sok mindenre ráveszik, akár embertelen dolgokra is. Van

azonban egy belső hang, egy igény ennek a tudásnak az

ellenőrzésére, a humánum és az emberek szolgálatába

állítására.

Egy teológus kolléga – aki főleg az orvosi etikával

foglalkozik – mondta egyszer, hogy a modern

orvostudomány mentette meg a morálteológiát. Ezzel

pedig arra gondolt, hogy a modern orvostudomány

veszélyeivel, lehetőségeivel felkeltette és megerősítette az

igényt, a morálteológia útmutatásaira, a biztos alapokra és

a korrektúrára. Ha az orvosi beavatkozások vagy

egyáltalán a technika segítségével lehetővé váló

beavatkozások növekvő veszélyeivel foglalkozunk

(egészen az ABC fegyverekig), akkor felismerjük, hogy

ezeknek a veszélyességét bizonyos emberek, csoportok,

államok adják. Mindenekelőtt az emberellenes érzület az,

160

amire figyelni kell. Az érzés egyébként már azoknál az

orvosoknál is megvolt, akik a hippokratészi esküt követték.

Ez jelenik meg az orvosok számára adott, az első

pillantásra paradox rendelkezésben, hogy tudniillik a

gyógyíthatatlanokkal, és a haldoklókkal nem kellene

foglalkozni. Egy hasonló, rendelkezés szerint, az

orvosoknak nincs tennivalójuk ott, ahol nem lehet

gyógyítani, a mindig veszélyben lévő tekintélyük

megőrzésének érdekében. Természetesen egy ember élete

és méltósága végtelenül nagy érték, és soha nem lehet

arányban egy orvos tekintélyével.

A modern etika szemére gyakran vetik, hogy túl sokat

foglalkoznak az emberi cselekvés és viselkedés normáival

és irányelveivel, de keveset magával az érzülettel.

Ezért kell az etikai megfogalmazást ezzel az oldallal

kiegészíteni. Az etika egy szisztematikusan megalapozott,

az értelmes emberi élet ötletétől vezetett kijelentés a

helyes cselekvésről, a különböző érzések figyelembe

vételével, a megfelelő intézményekre és struktúrákra

irányulva. Eszerint a szemlélet szerint egyre inkább

előtérbe kerülnek az orvostudományban is a folyamatosan

növekvő lehetőségek és tudás. Mint évtizedekkel ezelőtt,

ma is - az olykor hevesen folyó - béketárgyalások joggal

hangsúlyozzák, hogy az emberekre és az emberiségre

leselkedő veszélyek lényeges részei a borzasztó fegyverek

borzasztó kezekben. Így az orvosi etikában a technika és a

tudomány által adott lehetőségek helyes és elfogadhatatlan

használatával, az ezekkel kapcsolatos érzületekkel és

felelőségekkel kell foglalkozni.

161

Itt kell kitérni egy manapság fontos jelenségre, aminek a

kezdetét az előző fejezetben ismertük meg. Az egészség

jelentősége mindig is nagy volt az ember értékrendjében,

de modern világunkban mintha az egészség eltúlzásával,

abszolúttá válásával állnánk szemben. Ha az egészség,

teljesítmény, fiatalság és ehhez hasonlók abszolúttá válnak,

akkor ez más értékek megkérdőjelezését is magával

vonzza. Fontos az egészség, de nem abszolút. Mert ha azzá

lenne, akkor rögtön felmerül a kérdés, hogy mi legyen

azokkal, akik nem egészségesek, és akár soha nem is

lehetnek már azzá. A gyengébb emberek burkolt

veszélyeztetése lenne ez a gondolat. Így például a súlyosan

sérült emberek, akik különleges ápolásra szorulnak,

könnyen az „értéktelen élettel bíró” kategóriába esnének,

akik számára igazi jócselekedetet követ el az, aki a kegyes

halál által megszabadítja szenvedéseitől.

Mai világunkra nagyon jellemző, hogy egyik oldalról az

orvostudomány egészségért folytatott, hihetetlen energiát

és pénzt követelő harca, másik oldalról a gyógyíthatatlan

betegek és „fölösleges” emberek eltávolítása –

tulajdonképpen ugyanannak a medálnak a két oldala,

mégpedig a pusztán evilági életnek és az egészség

abszolúttá tételének. A beteg, ápolásra szoruló ember, aki

nem, vagy csak nehezen tud visszatérni a társadalom

fogyasztói rétegébe – botrány a mai nagyzási mániában

szenvedő, egy fájdalommentes életet szem előtt tartó

világban. Ehhez hasonló a megfogant, de még nem

fogyasztó élet sorsa sokak szemében.

162

163

AZ ÉLET KEZDETÉNEK KÉRDÉSE, AZ EMBERI SZEMÉLY

MÉLTÓSÁGÁNAK TÜKRÉBEN

Az élet kezdetének meghatározása sok gondot okoz az

abortusz etikai következményeinél éppúgy, mint a

mesterséges megtermékenyítéssel illetve az embrionális

őssejtkutatással kapcsolatban. Ezt orvosilag és teológiailag

többféleképpen magyarázzák, és eltérő módon adnak

megoldásokat. Ezért fontos a lehetséges megoldásokat

megismernünk, hiszen ez lehet az alapja az életről alkotott

felfogásunknak. Ebből következik az is, hogy védenünk

kell-e és milyen mértékben a keletkező életet.

Megfontolandó a következő gondolat: „Az élet kezdetének

meghatározása kevés gondot okoz akkor, ha a gyermeket

várják, vagy legalábbis elfogadják. Ilyenkor mindenki

szívesen elfogadja a kézenfekvő, biológiai meghatározást:

amikor a spermium és a petesejt egyesül, amikor a

megtermékenyítés megtörténik. Nincs ok arra, hogy másik

időpont után nézzünk.”70 Teljesen más a helyzet, ha a

gyermeket nem várják, vagy ha a megtermékenyítés

egyáltalán nem ebből a célból történik.

Az első és legfontosabb kérdés tehát az emrionális

őssejtkutatás kapcsán az emberi embriók embersége,

személy volta, emberi méltósága, hiszen a beavatkozás, az

őssejtek kiemelése miatt a tudomány jelenlegi állása

70 GAIZLER, Gy., A bioetika alapkérdései, Budapest 1997, 73.

164

mellett az embriók elpusztulnak – bár a kutatások ennek

elkerülésének érdekében nagy erőkkel folynak, több-

kevesebb sikerrel.

Mert mi is tulajdonképpen a megtermékenyített petesejt, a

korai embrió? Három lehetőség nyer megemlítést a

bioetikai vitákban: személy, emberi élőlény, emberi sejtek

halmaza. Az utóbbit talán már kezdetben kizárhatjuk,

hiszen nagyon jelentős különbség van az emberi ivarsejtek

és a korai embrió között. Mert az embriónak adott a

potenciál, nem csak a lehetőség értelmében, hanem a

kapacitás értelmében is, hogy emberré legyen, ha a fejlődés

az intenciónak megfelelően sikerül, vagyis ha nem tesznek,

illetve ha nem halasztanak el valamit direkt módon

ellene.71

Sokan nagyon egyszerűen rövidre zárják a problémát és

azt mondják, hogy az embriótól meg kell tagadni ember

voltát, azt hogy individuum és akkor már nincs is gond,

lehet vele kísérletezni. Anne McLaren pl. ezt írja: „Az

embrió nem létezik a megtermékenyítés utáni első két

hétben”.72 Valamit mégis kell mondani, ezért találták ki a

pre-embrió fogalmát, mintha nem is emberről, hanem egy

elő-emberi lényről lenne szó. Angliában ezt a kijelentést

71 Vö. ISENSEE, J., „Der grundrechtliche Status des Embryos”, in Gentechnik und Menschenwürde. An den Grenzen von Ethik und Recht, Köln 2002, 37-77. 72 McLAREN, A., „Embryo research”, in Nature 320 (1986) 570.

165

azzal finomította a Warnock Bizottság,73 hogy az első két

hétben is emberi személyről kell beszélnünk, de az értéke

kisebb, mint a felhasználása által várható előnyök, és ezért

felhasználását javasolták. Ez mára odáig fajult, hogy nem

emberi embrióról, hanem csak egy sejtcsomóról van szó,

aminek nem jár ki a méltóság. A pre-embrió fogalom

természetesen sokaknak jó, de tudományosan

semmiképpen sem megalapozott.74

Itt kell megemlítenünk egy elméletet, melynek lényege,

hogy a megtermékenyített petesejt, a differenciálódás

előtti embrió még nem indivíduum, így a személy egyik

lényegi ismérvét nélkülözi.75 A beágyazódás előtt ugyanis

még osztódhat az embrió, vagyis nem egyed, mert ha az

lenne, akkor a részei külön-külön nem lennének

életképesek. Továbbá ekkor még lehetséges az ikresedés és

a sejtek mindegyike magában hordja a teljes egyeddé

fejlődés lehetőségét. Vagyis nem beszélhetük

individuumról, mindössze arról van szó, hogy ez a

„célirányosan egyesült sejtcsomó” 76 a közös emberi

természetet már birtokolja és kifejlődhet belőle egy

bizonyos emberi lény, de az emberlét teljességét még nem

73 Angliában az embriókon való kísérletezés lehetőségeivel foglalkozó az államelnök által kinevezett bizottság. 74 McEVOY, A., J., „Life begins at...”, in Nature 333 (1988) 293k. 75 SHANNON, T. A., „Teremtsük újjá önmagunkat? Az őssejtkutatás etikája”, in Mérleg 4 (2000) …? 76 SHANNON, T. A., „Viták és értékek a génsebészetben”, in Mérleg 1 (1997) 19.

166

foglalja magában. Az elmélet képviselői szerint az emberi

természetnek kijáró tisztelet mellett az ilyen

„képződményből” származó sejtek felhasználhatók

őssejtnyerés céljára, hiszen itt nem emberi személyen

történő kísérletekről van szó, hanem általános emberi

természetünkön, s ezért erkölcsileg igazolható. A genetikai

értelemben vett egyszeriség és egyediség egyik szinten a

beágyazódás megtörténte után valósul meg együttesen.

Így, ha a beágyazódást vesszük mind a fogamzás, mind az

egyediség határkövének, ez csak a megtermékenyülés

kezdete után kb. egy héttel következik be. Ha viszont az

elköteleződést és restrikciót tekintjük a megvalósuló

emberi egyediség jelzésének – mivel a sejtek totipotenciája

megszűntét jelentik –, akkor az individualitás csak a

megtermékenyülés után három héttel jelenik meg.77 Itt

csak annyit jegyeznék meg, hogy a nagyon komoly és

alapos orvosi ismeretekkel – melyek ugyanakkor nem

minden esetben igazoltak78 – is alátámasztott elmélet

térnyerése valószínűleg kevés garanciát tudna adni arra

vonatkozólag, hogy az első két-három hétben a

beágyazódást gátló tablettákat ne lehessen elfogadni,

77 SHANNON, T. A. – WOLTER, A. B., „A magzati élet korai szakaszának erkölcsi vonatkozásairól”, in Mérleg 2 (2001) 165-190. 78 A tételek ellentmondásaira és cáfolatára mutat rá SERRA, A. – COLOMBO, R., „A humánembrió identitásának és státuszának kérdése természettudományos szempontból”, in Correa, J. V. – Sgreccia, E. (szerk.), A humánembrió identitása és jogállása, Budapest 2001, 130-196, különösen 165-175.

167

illetve hogy a megfogant magzatot ne lehetne minden

gondolkodás nélkül abortív eljárások segítségével

elpusztítani. Márpedig a két problémát, az őssejtekét és az

abortuszét ebben a kontextusban egymástól nehezen lehet

elválasztani.

Továbbá az is igaz, hogy ha nem vetődne fel az abortusz és

a humánembriókon folytatott kísérletek jogossága, akkor

„senki sem vonná kétségbe azt, ami a genetika és az

embriológia számára biztos ismeret, vagyis, hogy a

megtermékenyítés pillanatától és az első sejt vagy zigóta

megjelenésétől kezdve egy individuumal van dolgunk,

amely saját struktúrával rendelkezik, és

megkülönböztethető attól az anyai szervezettől, amelytől

függ”.79

Ha az embrió egy emberi élőlény, vagyis a species homo-ról

van szó, és a kromoszómák száma alapján a biológiai

meghatározás érvényes, akkor továbbgondolkodásra

vagyunk késztetve, hogy megáll-e gondolkodásunk ezen a

szinten, vagy lényegesen tovább kell mennünk, és egy

morális státuszról is kell beszélnünk. Ha így van, akkor

individuális jogokkal rendelkezik, és ez kizárja

megsemmisítését és veszélyeztetését is. Viszont mégsem

elégedhetünk meg azzal, hogy az embriót, mint egy

különös figyelmet és tiszteletet érdemlő biológiai anyagot

79 COTTIER, G., Scritti di etica, Casale Monferrata 1994, 213k., idézi MELINA, L., „A humánembrió státuszának megítélésével kapcsolatos ismeretelméleti kérdések”, in Correa – Sgreccia, A humánembrió identitása és jogállása (38. lábj.), 95.

168

szemléljük, hanem a morálteológusok és filozófusok

gondolatmenetét követve, az emberi fajhoz tartozás már

önmagában különös védelemre teszi méltóvá az embriót.80

Valószínűleg ez a legvitatottabb és legnehezebben

megoldható kérdés, mindenekelőtt talán az első 14 napon

belüli embriók esetében. 81 Három jellegzetes irányzat

különböztethető meg a kérdés megválaszolásakor.

Az első, a konzervatív irányzat, az embriót már kezdettől

fogva, a megtermékenyült petesejt pillanatától védelemre

méltónak ítéli, mert a reális potencialitással rendelkezik,

hogy személlyé fejlődjön, és mert a további fejlődés

folyamán nem lehet olyan éles határvonalat találni. A

zigóta éppen olyan ember, mint bármelyikünk, elpusztítása

tehát éppen olyan bűn, mint egy ember megölése. A

katolikus egyház hivatalos dokumentumai ezt az

álláspontot tartják.

A második álláspont, a liberális, alacsonyabbra teszi a

védelem szintjét, mert a személy-létbe való átmenetet

folyamatosnak és fokozatosnak tartja, melynek

kiindulópontja természetesen az emberré válás első

lépésében van, és így egyébként meg is illeti a védelem,

viszont ez nem abszolút értelemben érvényes, vagyis

elképzelhető egy mérlegelés, és adott esetben egy

80 MIETH, Was wollen wir können? (29. lábj.), 242. 81 HILPERT, K., „Brennpunkte der aktuellen bio-ethischen Diskussion”, in Bachleitner, G. – Winger, W. (Hrsg.), Moderne im Umbruch. Fragen nach einer zukunftsfähigen Ethik, Freiburg-Wien 2003, 47.

169

magasabb szintű jó érdekében alárendelt szerepet is

kaphat. Így vélekedik például Jürgen Habermas vagy

Hubert Markl.82

A harmadik Peter Singer és Norbert Hoerster álláspontja,

mely szerint az embrionális élet – mint olyan – egyáltalán

nem méltó a védelemre, hiszen a személy-lét empirikus

kritériumai, vagyis az érzékelési képesség, az öntudat,

szenvedni vagy örülni tudás, a halál tudata nincs meg. Ha e

tulajdonságok aktuális meglétéhez kötjük a személy

meglétét, akkor az emberi magzatokat és az egészséges

állatokat egy szinten tartja Singer védhetőnek, illetve

elpusztíthatónak.83

De nem többről van itt szó? A katolikus

dokumentumokban az áll, hogy az embriót „mint egy

személyt” kell tekinteni és így élete egy olyan magas rangú

jó, hogy azt más javakkal nem lehet összemérni, hiszen a

személyt méltóság illeti meg, a Katekizmus szavai szerint:

„Az ember fogantatása első pillanatától az örök

boldogságra rendelt lény”. 84 Az 1987-ben a Hittani

Kongregáció által kiadott Donum vitae kezdetű instrukció

a következőképpen fogalmaz: „Az emberi életet a fogamzás

pillanatától kezdve teljes mértékben tisztelni és védeni

kell. Az emberi lénynek létezése első pillanatától kezdve

tapasztalnia kell a személyiség jogainak elismerését,

köztük minden ártatlan élőlény sérthetetlen jogát az

82 I. m., 48. 83 SINGER, P., Practical Ethics, Cambridge 31993, 151. 84 A Katolikus Egyház Katekizmusa, 1073§.

170

élethez.”85 A II. Vatikáni Zsinat pasztorális konstitúciója

ugyanezt az alapelvet képviseli: „Az életet tehát a

fogamzástól kezdve a leggondosabban óvni kell”.86

Az embrió már a megtermékenyülés kezdetétől az emberi

méltóság védelme alatt áll, hiszen a petesejt

megterméknyítésével legyen az in vivo vagy in vitro, egy

olyan fejlődési folyamat kezdődik el, mely döntő és

minőségi fordulópontok nélkül az organizmus

differenciálódásához és születéséhez vezethet. A két

ivarsejt egyesülésekor már adva van a személy genetikai

kódja, a megváltozott anyagcsere pedig egyértelműen

mutatja, hogy egy új egyed keletkezett. Ha az emberi élet

védelemre méltóságának alapja az ember személy-léte, ami

pedig azt jelenti, hogy képes erkölcsi döntéseket hozni,

akkor a döntő kérdés az lesz, hogy a személyesség

lehetősége, képessége (potencialitása) egyenlő-e a

személy-léttel, mely a későbbi fejlődés folyamán érhető el;

vagy az embrió esetében a személynek csak egy előzetes

formájával és kiindulópontjával állunk szemben, mint egy

elő-személlyel, aki védendő, de még nem feltétlenül. A két

álláspontban mindenképpen közös, hogy az emberi

embriók erkölcsi szempontból védelmet kell hogy

kapjanak, és nem szabad velük úgy bánni mint más emberi

sejtekkel vagy mint állatokkal.87 Ahol emberi élet létezik,

85 Donum vitae, 1,1. 86 Gaudium et Spes, 51,3. 87 HONNEFELDER, L., „Die Frage nach dem moralischen Status des menschlichen Embryos”, in Höffe, O. – Honnefelder, L. – Isensee, J. – Kirchhoff, P. (Hrsg.),

171

azt megilleti az emberi méltóság, és az nem számít, hogy ő

maga tud-e erről a méltóságról vagy nem. Az egyház, ahogy

ezt fentebb láttuk, a „tutiorizmus” elvét alkalmazza, hiszen

emberi életről, a legdrágább, a legfontosabb dologról van

szó, így a már szintén említett maximális védelmet akarja

biztosítani már a legkisebb valószínűség esetén is.

Az emberi méltóság védelme alá esők körét érdemes a

lehető legszélesebbre tágítani. A határok meghúzása

mindig tetszőleges, ezek mindig kívülről jönnek és mindig

sok magyarázkodást kívánnak, hogy az emberi méltóságot

miért éppen attól a ponttól tartják sérthetetlennek:

beágyazódás, agyi funkciók kezdete, életképesség, az

öntudat kezdete. Ezek a tételek az ember szelekcióját

jelentik, bizonyos emberképek, antropológiák szerinti

kiválasztást. Ez mindig ellene mond az emberi méltóság

fogalmában benne lévő diszkrimináció tilalmának.88 Ha

komolyan vesszük az emberi méltóság fogalmát, akkor

nem marad más út számunkra, mint hogy az ember

minimális definícióját kimondjuk, hogy ezzel a maximális

védelmet megadhassuk és garantálhassuk. Vagyis az

emberi gondolkodásnak leginkább az felel meg, ha azt

mondjuk, hogy az emberi méltóság alapelve mindenkit

Gentechnik und Menschenwürde. An den Grenzen von Ethik und Recht, Köln 2002, 79-110. 88 HOLDEREGGER, A., „Ethische Probleme in der Stammzellenforschung”, in Holderegger, A. – Müller, D. – Sitter-Liver, B. – Zimmermann-Acklin, M. (Hrsg.), Theologie und biomedizinische Ethik. Grundlagen und Konkretionen, Freiburg-Wien 2002, (Studien zur theologischen Ethik 97), 258.

172

megillet, aki az ivarsejtek összeolvadása után azt a

lehetőséget birtokolja, hogy emberi alannyá váljon, hogy

értelemmel bíró lénnyé fejlődjön.

Összegezve: az emberi élet önmagában álló értékén nem

tud változtatni semmiféle célhoz vagy eszközhöz való

felhasználhatósága. II. János Pál pápa, illetve a Pápai

Életvédő Akadémia több alkalommal is fölemelte szavát a

megfogant élet méltóságának védelmében, és ezzel egy

erős ellenállás bontakozott ki, hogy embert nem lehet

előállítani úgy, mint egy bármilyen tárgyat, mert ennek

súlyos etikai és világnézeti vonatkozásai vannak.

Remélhetőleg ezek a figyelmeztetések sokak szívében

visszhangra találnak, és az emberiség megérti, hogy az

emberi embrió éppúgy ember, mint a megszületett és

egészséges emberek.

A teremtés célja az emberrel és az egész csodálatos

világgal az, hogy ember legyen, nem pedig egy máj vagy

vese esetleg egy tüdő alapanyaga. Ez egy olyan pont, amit

nem szabad átlépni.

A JOG VÁLASZKERESÉSE Az emberi méltóság vitathatatlanul egy központi etikai

fogalom, egy elsőrangú alapelv. Az alkotmányjogi gyakorlat

elvileg abból indul ki, hogy az emberi élőlénynek már a

kezdeti formái is a méltóság hordozói.

A huszadik század végére a természettudományok gyors

fejlődését követve a jogtudomány eljutott arra a pontra,

hogy a méhmagzat jogállásának tisztázása

173

megkerülhetetlen kérdéssé vált. A kérdés

megválaszolásának nehézségét az jelenti, hogy nem csak az

egyes állampolgárok életében sorsdöntő (abortusz, művi

megtermékenyítés, béranyaság, embrionális őssejt-

kutatás), hanem befolyásolja az adott állam

jogrendszerének bioetikai irányvételét.89

A méhmagzat jogállása szempontjából a kulcskérdés

továbbra is – ahogyan évezredek óta – az, hogy embernek,

személynek tekinthető-e a magzat? Amennyiben jogilag

tagadjuk a méhmagzat emberi voltát, egy rendkívül nehéz

kérdéssel kerülünk szembe: ha nem személy, akkor mi a

méhmagzat? Mikortól ember az ember? És miért pont

akkortól? Milyen védelem illeti meg az anyaméhen kívül

létrehozott embriót? Lehet-e az anya személye kérdéses?

Ellenőrizhetőek-e a nagyon fejlett és a hétköznapi ember

szemében már-már misztikusnak tűnő orvosi, technikai

eljárások? Mennyire dologiasodik el, instrumentalizálódik

az emberi lét? Több-e az ember, mint sejtjeinek összessége,

mint egyszerűen egy „sejthalmaz”? És végül:

tulajdoníthatunk-e nagyobb értéket a tudománynak, mint

az életnek? Az élet kezdetéről alkotott hagyományos

elképzeléseink elhomályosulása, értékrendszerünk

felpuhulása és átrendeződése arra sarkallja a

jogtudományt is, hogy továbbra is keresse a választ a

kérdésre. A jognak persze nem az a feladata, hogy az

orvostudományi fejlődés egyfajta értékmentes

89 JOBBÁGYI, G., „A méhmagzat jogállása, életjoga és védelme a terhesség-megszakítás ellen”, in Magyar Jog 8 (1993) 475-482.

174

legitimációját adja, hanem az, hogy a fennálló jogi és etikai

védvonalakból kiindulva adekvát megoldást találjon.90

Természettudományos szempontból az emberi élet a

fogantatástól kezdődik, legyen az természetes vagy in

vitro. A jog gyakran elszakad ettől a valóságtól,91 nem meri

vagy nem akarja a kezdődő emberi életet védelemben

részesíteni, ezzel kapcsolatban pedig egy alkotmányos

visszásságra lehet rámutatni. A Magyar Köztársaság

Alkotmánybírósága elvi éllel mondta ki nevezetes

abortusz-határozatában, hogy „az Alkotmány szerint nem

lehet semmit sem visszavenni az ember eddig elért jogi

pozíciójából. Eszerint a jogalanyiság köre sem

90 NAVRATYIL, Z., „A művi megtermékenyítés a jogi szabályozás tükrében”, in Magyar Jog 11 (2005) 641-649. 91 Valószínűleg követendő példa lehetne a német alkotmányjog által kialakított rendszer, amelyben messzemenően tartja magát az a nézet, hogy az emberi élet a férfi és női ivarsejtek egyesüléséből következik, így az anyaméhen kívüli embriót emberi életként kell értékelni, s alkotmányjogilag is megilleti az élet és a méltóság védelme. A kilencvenes évek eleje óta hatályban lévő embrióvédelmi törvény (Embryonenschutz-gesetz) az embrió életét és emberi méltóságát egyértelműen a kutatás szabadsága elé helyezi. Ezt alátámasztani látszik a német alkotmánybíróság ítélete is, miszerint, ha emberi élet létezik, azt megilleti a méltóság. WILLE, M., Die Rechtstellung des Nasciturus gegenüber der Nutzung fetaler und embryonaler Zellen, 2002. – idézi NAVRATYIL, „A művi megtermékenyítés a jogi szabályozás tükrében” (50. lábj.), 645.

175

szűkíthető.” 92 Azonban ezzel ellentétes, hogy az

egészségügyről szóló törvény szerint a testen kívül

létrejött embriót a méhmagzati jogállás csak az anyaméhbe

történő beültetés napjától illeti meg,93 amely rendelkezés

így gyakorlatilag mégiscsak „visszavesz” az ember eddig

elért pozíciójából. A hatályos törvényi szabályozás tehát

ellentmondani látszik a másik azonos szintű jogszabály, a

magzati élet védelméről szóló törvény szövegének, amely

szerint „a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és

védelmet érdemel”. 94 Újabb dogmatikai ellentmondás

szűrhető le abból, hogy az Eütv. más meghatározásokat

használ a fejlődés különböző fokaira és az embrió

„elhelyezkedésére” vonatkozóan, miszerint embrió:

„minden élő emberi embrió a megtermékenyítés

befejeződése után a terhesség 12. hetéig, magzat: a méhen

belül fejlődő emberi lény a terhesség 12. hetétől”.95 E

logika alapján emberi lényről csak a terhesség 12. hetétől

beszélhetünk és csak akkor, ha a magzat az anyaméhben

van. Ez alapján az in vitro embrió nem emberi lény, nem is

illeti meg védelem, a szabályozás szövegéből pedig kiderül,

hogy rendelkezési jog állhat fenn rajta, aminek

következtében tulajdonjog tárgya lehet.96 Innen már csak

egy lépés annak a tényleges gyakorlata, hogy az adott

időpont előtt az embrió szabad rendelkezés tárgya, a

92 64/1991. (XII. 17.) AB határozat. 93 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 179. § (3). 94 1992. évi LXXIX. törvény preambuluma. 95 Eütv. 165. § a-b). 96 Eütv. 175. §.

176

szülők adományozzák, az orvosok „elhasználják” a

kísérletekhez.97

AZ ABORTUSZ Az emberi személy méltósága és annak védelme, tisztelete,

a szociális szférában dolgozók etikai alapelvei közül az első

és legfontosabb. Az előzőekből kiderült, hogy ennek a

védendő életnek a kezdete nem tehető máshová, mint a két

ivarsejt egyesülésének időpontjához, minden más

határvonal meghúzása nem következetes, nem felel meg az

emberi logikának. A biztos lelkiismeretnek ugyanis

biztonságra van szüksége, és mivel gyakran a foganás

pontos időpontja is csak nagyjából mondható meg, így

minden más határ-tologatás bizonytalanságot okoz, az

egyik percben még lehetne abortuszt végezni, a másikban

már nem. Az orvostudomány egyértelműen állítja, hogy az

ember nem emberré fejlődik az anyaméhben, hanem

emberként, vagyis a két ivarsejt egyesülése után (kb. 24

óra) az új élet genetikai kódja készen van, innentől már

„csak” mennyiségi változások következnek. Az anya

méhében fejlődő embrió nem valamikor később kapja meg

az emberséget, hanem kezdettől benne van. Ezt megértve

már logikus, hogy ha kezdettől emberről beszélünk, akkor

azt kezdettől védelem illeti meg, nem pusztítható el

semmilyen okkal és semmilyen eszközzel. A

megtermékenyülés után a fejlődő életnek ugyanaz a

méltóság és tisztelet jár, mint a megszületett életnek. Az

egyház, ahogy láttuk, ezzel a tutiorista álláspontot

97 Az Eütv. 181. § (1) bekezdése szerint az embrió a kutatás során 14 napig tartható életképes állapotban.

177

képviseli: amennyiben az emberi élet minimuma jelen

lehet, akkor már a védelem maximumát kell biztosítani. A

zigóta megölése nem születésszabályozás, hanem egy élet

elpusztítása.

Az egyház teljes súlyával, a kezdetektől fogva tanítja, hogy

az abortusz súlyos bűn, és mint ilyen elítélendő. II. János

Pál így foglalja ezt össze Evangélium vitae kezdetű

körlevelében:

„Éppen ezért azzal a tekintéllyel, amelyet Krisztus adott

Péternek és utódainak, a Püspökökkel közösségben, akik a

legkülönbözőbb módokon elítélték az abortuszt és az

említett konzultációk során szerte a világon egyetértettek

e tanítással, kinyilvánítom, hogy a közvetlen abortusz,

melyet célként vagy eszközként szándékolnak, mindig az

erkölcsi rend súlyos felforgatása, mert egy ártatlan emberi

élet előre megfontolt kioltása. E tanítás a természetes

erkölcsi törvényen és a Szentíráson alapszik, az Egyház

Hagyománya továbbadta és tanítja a rendes és egyetemes

Tanítóhivatal.” EV 62

A lelkiismeret így egy tévedhetetlen erkölcsi tanítással

megtámogatva biztosra mehet, amikor döntenie kell az élet

kezdetével és az abortusszal kapcsolatban: minden formája

súlyos bűn. Ez azokat is terheli, akik tanácsot adnak rá,

akik más utakat lehetetlenné tesznek egy nő életében.

Orvosként, ápolóként abortuszt végrehajtani és abban

segédkezni súlyos bűn. Politikusként az abortusztörvény

lazítására szavazni bűn. Senkit nem lehet kényszeríteni

178

ezekre a tettekre, a kórházban dolgozókat törvény védi,

hogy ne kelljen lelkiismeretük ellenére ezt tenniük.

Szociális területeken dolgozva gyakran lehet találkozni az

abortusszal. Az élet kezdetének tisztán látása és az egyház

egyértelmű tanítása, ami nem pusztán a teológián és

filozófián, hanem az orvostudománnyal való párbeszéden

is alapul, segít, hogy sikerüljön jó döntést hozni.

Az egyház álláspontja abban az esetben sem változik, ha az

anya erőszak következtében fogant gyermeket. A lelki

megterhelést nem lehet elvitatni, de ezt nem egy élet

kioltásával kell rendezni.

A szegénység sem lehet ok az abortuszra, a kényelemnél

lényegesen fontosabb az élet maga. Az ártatlan életek nem

szabad, hogy gazdasági kérdéssé váljanak.

A nagy valószínűséggel fogyatékos gyermeket várók

számára sem megengedett a megfogant élet kioltása. A

genetikai vizsgálatok a gyermek megfoganása előtt sokat

segíthetnek, hogy az ember tisztában legyen genetikai

állományával, és felelős döntést hozzon, főleg, ha a

családban előfordult már örökletes betegség. Ebben az

esetben el lehet gondolkozni, hogy vállal-e a pár egyáltalán

gyermeket, vagy inkább örökbe fogad. De a genetikai

vizsgálatok a betegségek kimutatásával nem

kényszeríthetnek senkit az abortuszra. Az egyház tanítása

szerint minden életnek, (a fogyatékkal rendelkezőnek is)

méltósága van, hiszen Istentől származik. A fogyatékkal

születő embert nincs joga senkinek elpusztítani, sem

születése után, sem előtte.

179

De nem elégedhetünk meg a puszta tiltással. Az elvi alapok

lerakása után a gyakorlati, mindennapi életben kell

segítségére lennünk azoknak a nőknek, akik nagyon

helyzetben vannak, amikor az abortusz lehetősége

felmerül bennük.

Bár vannak, akik már túl soknak tartják az iskolai

felvilágosítások számát, mégis érdekes, hogy a fiatalok

mennyire keveset tudnak a szexualitásról és a felelős

családi életről. A szexualitás biológiáján túl a lelki

tényezőkre sokkal jobban rá kellene irányítani a figyelmet,

mert végtelen sok sérülés származik a tudatlanságból.

Ezzel párhuzamosan pedig a felelősségérzetet is nevelni

kellene, hogy megértsék: itt életekről van szó, a sajátjukról

(hiszen minden gyökeresen megváltozik egy terhesség

miatt) és a megfogant gyermekekéről is.

Az oktatásban a megelőzés lenne a lényeg. A teológiában is

létezik a felelős szülőség fogalma, hogy a szülőknek joga

van dönteni gyermekeik száma felől – de csak

megfoganásuk előtt. A fogamzásgátlás módjára és etikai

értékelésére viszont ebben a könyvben nincs lehetőség.

Nagyon lényeges, hogy segítségére legyünk a

kismamáknak, és megóvjuk őket a túl gyors döntéstől. A

problémáival küzdő nő legnagyobb támasza lehet egy rá

figyelő, őt komolyan vevő, a szociális szférában dolgozó

segítő. Aki a meghallgatás és az emberi hozzáállás mellett

minden körülményt segít számba venni, és más

megoldások felé mozdítja a bajban lévőt. Idővel

felmerülhetnek olyan távlatok, amik más fénybe helyezik a

180

problémát, ezeket sokszor csak ki kell várni. Vigyázni kell,

a tények kegyetlenségével nem szabad sokkolni, hagyni

kell ülepedni a gondot. A lelki tanácsokat nagyon komolyan

kell venni ezekben az esetekben. Az ilyen segítség

megadása hihetetlen hatékony, akik egyházi személytől,

vagy az egyház tanításán alapulva kaptak tanácsot, nagy

százalékban megtartják gyermeküket.

Fel kell mutatni azokat a lehetőségeket, melyek a gyermek

kihordásában és megszülésében segítenek. Az

anyaotthonok oltalmat adnak, az egyházi karitatív

intézmények, az állami otthonok befogadják a bajban lévőt

– ezeket ismernie kell a szociális szférában dolgozónak,

hogy szükség esetén fel tudja ajánlani segítségüket. A

kórházak előtt lévő inkubátorok anonimitást biztosítanak –

és abból a szempontból lelkiismereti nyugalmat, hogy nem

követett el gyilkosságot az anya. Az örökbefogadás sok

gyermektelen családnak szerez óriási, mással nem

pótolható örömet, az anyának pedig az előbbi példához

hasonlóan, nyugalmat.

Aki ezzel az alappal és emberi hozzáállással segít nehéz

helyzetben lévő családokon, és az ebben való jártasságát

még műveli, az igazi támasza lehet a rábízottaknak.

KÉRDÉSEK 1. Miért időszerű különösen az orvoslás területén az etikai

kérdésfeltevés?

181

2. Mikor kezdődik az emberi élet a keresztény álláspont

szerint?

3. Milyen ellenérvek léteznek ezzel kapcsolatban?

4. Hogyan válaszol a jog az így felmerülő kérdésre?

5. Miért ellentétes az abortusz az emberi személy

méltóságával?

6. Hogyan kell segítenünk egy abortuszon gondolkodó

nőnek, hogy mégis az élet mellett döntsön?

7. Milyen feladat hárul az abortusszal kapcsolatban az

oktatásra?

182

A GAZDASÁGRÓL

Ez az utolsó témakör tulajdonképpen egy kitekintés. Azt

akarja megmutatni, hogy az élet valóban minden területén

szükség van az etikai alapelvekre. A mindennapjainkat

nem csak a materializmus térhódítása, hanem egyszerűen

a világ alakulása miatt nagyban meghatározza a gazdasági

élet alakulása.

Az emberiség szociális, gazdasági és tulajdonképpen egész

életét átfogó változások, vagyis maga a globalizáció

szükségessé teszi, hogy a keresztények, ill. a keresztény

egyházak elgondolkozzanak, hogyan kell a mai kor

emberének sokrétű problémáival ebben az egyre

bonyolultabb társadalomban kijönnie. A problémák nem

ismernek földrajzi határokat, viszont az egész világot nem

tarthatjuk szemünk előtt. A keresztény egyházaknak

ébernek kell lenniük, hogy egyrészt az alapigazságokat,

másrészt a konkrét embert ne veszítse soha szem elől.

Manapság az a benyomása az embernek, hogy a változások

eredménye nem más, mint hogy a gazdaság és annak egyik

legfontosabb alapelve: a profit áll előtérben. Az ember

vallásos igényei a magánszféra területére szorulnak,

mondván, hogy a mai társadalom emberének életében ezek

a kérdések irrelevánsak.

Azt hiszem, kimondhatjuk, hogy ma nem csak az

ember vallásos irányultsága és az Istenre való rákérdezés

nem vitatéma, hanem maga az ember származásával,

jelenével és jövőjével egyre kevésbé lesz cél, főleg a jóléti

társadalmakban. Van, aki ezt úgy fogalmazza meg, hogy bár

183

az ember mindenféle történelmi kutatások

eredményeképpen egészen biztos, hogy egy eleve vallásos

lény – homo religiosus – az emberiség mégis jó pár éve

arra tesz elkeseredett kísérletet, hogy Istent kiiktassa

mindenből, az életéből.

Meg kell értenie az emberiségnek, hogy az a benne

lévő űr, ami mindannyiunknak sajátja, és amit a teológia

nyelvén úgy nevezünk, hogy transzcendencia – semmi

mással nem tölthető be, csak azzal az abszolút létezővel,

akit mi Istennek hívunk. Erről tanúskodik az a végtelen sok

óriási vagyonnal és hatalommal bíró ember, aki őszinte

pillanataiban bevallja, hogy sok-sok mindene megvan, csak

éppen annak van híjával, amire csak az ember lenne képes

ezen a világon: a boldogságnak. És szinte irigykedve

tekintenek azokra, akik akár szegényebben, akár egy jó

szintnek örvendve, de abba nem beleragadva azt mondják,

hogy végtelenül boldogok, mert harmonikus az életük,

mert nem materiális javakkal akarják megtölteni a lelket

ami az embert emberré teszi, és amit nem lehet anyagi

javakkal megtölteni.

A KERESZTÉNY ÁLLÁSPONT Az Egyház nem kíván tökéletes recepteket adni, hogy

hogyan kell a gazdaság és a társadalom életét szabályozni.

Ezért szerkezeti elve nem egy tévedhetetlen ideális

rendszer, hanem az emberi személy illetve a személy

szabadsága. Az élet területeit aszerint értékeli, hogy azok

elősegítik-e az emberi személy méltóságának

kibontakozását és megtartását vagy sem.

184

A gazdaság területén vannak olyanok, akik azt

állítják, hogy nincs szükség erkölcsi elvekre, hiszen saját

törvényszerűségei elegendőek. Pedig egyáltalán nem

mindegy, hogy egy gazdaság mit állít elő és, hogy hogyan

teszi ezt – kizsákmányolva dolgozóit, nem adózva,

kizárólag a nagy profitra törekedve, tönkre téve a

környezetet. Ezek a „körülmények” nagyon is etikai

kérdéseket vetnek fel.

A kiindulópontunk a kereszténység. Vessünk egy

pillantást arra a cselekvésre, amin keresztül így neveznek

minket. Ez nem más, mint a keresztség az Atya, a Fiú és a

Szentlélek nevében. Ez nem csak egy üres formula értelem

és tartalom nélkül, hanem egzisztenciális jelentősége van

az ember számára. Az az Isten, akiben mi hiszünk, akinek

létünket köszönhetjük: a szentháromságos Isten. Egy

közösség. Ez hitünk alapja, de ebben rejlik a keresztény

emberkép, vagyis antropológia gyökere is. Az istenkérdés

nem használhatatlan spekuláció. Miért?

A mi Istenünk a szentháromság Istene, vagyis a

három isteni személy közössége. Ez a három személy

lényegét tekintve egyenlő, egyenértékű. Nincs közöttük

semmiféle alárendeltség – ezt az egyház történelme

folyamán sokszor megvédte az eretnekségekkel szemben. S

a keresztény antropológia erre épül.

A másik nagyon fontos kijelentése a teológiának,

hogy az embert Isten a saját képére és hasonlatosságára

teremtette. Ebből már logikusan következik tehát, hogy az

ember is közösségre lett teremtve, mégpedig olyanra,

185

melyet a szeretet tart össze – ahogy azt a

Szentháromságban is látjuk. Az emberi közösségeknek

pedig úgy kell felépülniük, hogy azokban nem lehet

semmiféle alárendeltség, mindenki egyenértékű,

mindenkit ugyanaz a méltóság illet meg.

Minden egyházi megnyilatkozásnak ez a lényege és

a kiindulópontja: az emberi személy méltósága mindenféle

megkülönböztetést megelőz. Mindenkit megillet nemre,

fajra, társadalmi állapotra való tekintet nélkül. Ha a

teremtő és mindenható Isten valakinek a létét akarja,

akkor nekünk nincs okunk megkérdőjelezni ennek a

jogosságát. Az ember viszonyaiban önálló, senki nem

rendelkezhet a másikkal, nem zsákmányolhatja ki

semmilyen módon.

Visszatérve az alapgondolathoz: a cél mindig az

ember, a gazdaságban is, a piac csak eszköz az ember

szolgálatában. Egyes közgazdászok teljesen egyetértenek

ebben az egyházzal, és ezen a talajon állva dolgozták ki a

neoliberalizmus rendszerét, melyben a gazdaság

felelőssége újra előtérbe került. Ez pedig azt is jelenti, hogy

a gazdaságot, ha ártalmas az embernek, akkor szabályozni

kell, és nem szabad a piac és a verseny szabályainak

gyeplőjét elengedni.

A gazdálkodást etikai tartalom nélkül csak az

képzelheti el, aki sem a gazdálkodás, sem az erkölcs

fogalmával nincs tisztában. A hitel nélkülözhetetlen a

gazdasági életben. A „credit” a „credere” igéből származik,

ami hitet, bizalmat jelent. A bankok működése mindig is a

186

bizalomra épült, történetük kezdetén legalábbis

mindenképp. A célszerű és hosszútávra tervező gazdaság

nem épülhet csalásra.

Milyen igazi célja is van a gazdaságnak? A görög

szó, az OIKONOMIA az oikos és nomos szavakból tevődik

össze. A lakott ház és szabály. A feladat tehát az, hogy a ház

lakóit segítse abban, hogy egzisztenciális problémáit meg

tudja oldani. Másképp megfogalmazva a helyes

háztartásról van szó, mely az élet jó előfeltételeit

megteremti, mely az emberhez méltó kibontakozást segíti.

Az ember pedig nem csak pusztán ebben a világban él, nem

csak pusztán test, hanem lélek is. Az egész embert kell

szem előtt tartani nem csak az egyik dimenzióját.

Mivel a gazdaságban az ember van jelen, minden

róla szól. S ahol az ember jelen van, ott minden más kell,

hogy legyen. Az ember szívét és értelmét Isten maga felé

vonza – ezt mindenki érzi, csak nem mindenki értelmezi

ugyanúgy, vagy nevezi ugyanúgy. De egy nagy meghívása

mindannyiunknak van. S ahogy keretek közé tereljük,

emberibbé tesszük az agressziót, nem engedve, hogy

eluralkodjék az emberiség fölött, éppen így nem

engedhetjük, hogy a gazdaság törvényei abszolutizálva

jelenjenek meg, amelyek előtt az embernek tehetetlenül

kellene meghajolnia. A gazdaságot is mederbe kell terelni:

az Isten felé tartó embert kell szolgálnia. Aki így vesz részt

a gazdaságban, az hosszú távon azzal a nyereséggel

számolhat, ami minden földi hasznot, profitot alapvetően

szárnyal túl.

187

Ez a primér feladat úgy tűnik sokak gazdaságról alkotott

véleményéből erősen kimarad. A profit maximálása mintha

előrébb lenne. Pedig a piac szabadságát nem szabad, hogy

bárki felhasználhassa mások becsapására és tönkretételére

– az ilyen esetekben igenis szükség van más szabályzókra

is, például az államra, mert ha ez nem történik meg, akkor

az egész rendszer hiteltelenné válik. Ahogy a valódi

demokrácia is megvéd minket azoktól, akik visszaélnek a

politikai szabadsággal. A történelemben számos példa is

alátámasztja, hogy a piac csak akkor szolgálhatja a közjót,

ha az állami keretfeltételek és a gazdasági szereplők

erkölcse is a helyén van. Magyarországon a szocializmus

bukása után éppen ez utóbbival voltak, vannak komoly

gondok.

De azt is tudni kell, hogy a gazdaság igazságosabb

működéséhez nem elég a személyek erkölcsi nevelése,

hanem a struktúrákat is alakítani kell. Ezt megtenni nem

könnyű, de az ember nem is katapultálhat egyszerűen az

adottságok előtt, főleg ha azt maga alakította ki.

Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy nem a

semmiből kell mindezt létre hozni. A saját kultúránkat, az

eddigi történelmünket, a globalizációt figyelembe kell

venni, az igazságosabb struktúrák kialakítása nem

elhatározás kérdése, az etika nem lehet naiv utópista. Bár

az igazságot csak megközelíteni lehet, az ember mégsem

mondhat le róla.

Ezért kell az erkölcsről beszélni a gazdasági

szakemberek képzésében is, s ha az erkölcs megalapozása

ráadásul a keresztény hitben és hagyományban történik,

188

akkor jó eséllyel egy élhetőbb, emberhez méltóbb gazdaság

felé tehetünk egy komoly lépést. Hayek kifejezetten is

említi, hogy a keresztény hit egy olyan közvetítő eszköz

lehet, mely a gazdaságban szükséges erkölcsi

meggyőződést adhatja.

„A gazdaság morális dimenziója összekapcsolja a gazdasági

hatékonyságot és az emberiség szolidáris fejlődését,

jóllehet ezek egymástól különböző, alternatív, ám

ugyanakkor egymástól elválaszthatatlan célok. Az erkölcs,

mint a gazdasági élet konstitutív eleme nem áll szemben

azzal és nem is semleges; ha az igazságosság és a

szolidaritás vezérli a gazdaságot, akkor az éppen a

társadalmi hatékonyság összetevőjévé lesz.” (Kompendium

332.) „A gazdaság tárgya a gazdagság megteremtése és

progresszív, mind mennyiségi, mind minőségi növekedése:

ez erkölcsileg helyénvaló, ha az emberek és a társadalom

egyetemes és szolidáris fejlődésére irányul, amelyben

élnek és dolgoznak.” (Kompendium 334.)

A piacgazdaság közel sem tökéletes, de nem látszik

más jól működő rendszer, mely az emberek hatalmas

tömegét képes lenne ellátni a szükséges javakkal és

szolgáltatásokkal.98 Persze nem szabad belőle kihagyni az

erkölcsi dimenziót, úgy is mondhatnánk, hogy meg kell

szelídíteni és szociális piacgazdasággá kell fejleszteni a

kapitalizmust.

98 Marx, R., Tőke, 26.

189

A humanizmus nem tagadhatja le, hogy értékei,

melyekre épít, nem mások, mint a kereszténység értékei

szekularizált formában. Az európai kultúra gyökerei

nagyon mélyen a kereszténységre nyúlnak vissza, a

felvilágosodás sem a semmiből nőtt ki.

A keresztény hit nem szabad, hogy csak szép szó és

idealista, üres elképzelés maradjon. Konkrét, konzekvens

tett, tevékeny szeretet kell hogy legyen. „A tanítást

váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben

magatokat csaljátok meg.”

S bár vannak, akik szerint ez egy jó ötlet, de ma egy

lehetetlen próbálkozás, mi mégis ellenállhatunk a világ

lavinájának, s kimondhatjuk, amit nem mi találtunk ki,

hanem attól tanultunk, akinek nevünket, létünket

köszönhetjük:

„EMBERNEK EZ

LEHETETLEN, DE AZ

ISTENNEK NEM. MERT

ISTENNEK MINDEN

LEHETSÉGES.”

KÉRDÉSEK 1. Van-e helye az etikának a gazdaságban?

2. Milyen választ ad a keresztény etika a gazdaságban

felmerülő problémákra?

190

3. Miből indul ki a keresztény etika a gazdasággal való

párbeszédben?

4. Mit kell megváltoztatni az emberséges gazdaság

érdekében?

191

DOKUMENTUM A szociálpedagógusok szakmai kompetenciáiról

Montevideóban rendezett konferenciát a

Szociálpedagógusok Nemzetközi Egyesületének Európai

Irodája (International Association of Social Educators,

AIEJI Europa). A szervezet célja a szociálpedagógiával

foglalkozók összefogása, illetve azon kritériumok

megfogalmazása, melyek az európai szociálpedagógusok

szükséges kompetenciáihoz tartoznak.

A könyv záró részében a szervezet által 2005-ben

megrendezett konferencia záródokumentumának etikával

foglalkozó részének fordítása következik.99 A dokumentum

jól alátámasztja azokat az alapelveket, melyeket

könyvünkben lefektettünk.

Mivel a dokumentum 5. fejezetéről van szó, ezért az abban

használt beosztást és pontozást követjük.

5. Az etika szükségszerűsége

99http://www.vegjd.de/downloads/AIEJI%20conceptual%20framework_DE.pdf

192

A szociálpedagógusok szakmai munkája humánus és

demokratikus értékekre épül.

A szociálpedagógusok minden emberi személy

egyenlőségét és tiszteletét hangsúlyozzák és ennek

megfelelően figyelembe veszik a személyek egyéni

szükségleteit. Elismerik és óvják klienseik magánszféráját,

valamint ezek autonómiáját, önállóságát. A

szociálpedagógusok szaktudásukat arra használják, hogy

klienseik életkörülményeit és életük minőségét javítsák. A

szociálpedagógusok hivatásának, munkájának alapját az

adja, hogy tisztelik, ápolják és megértik a klienseket

valamint családjaikat; szolidaritást vállalnak a hátrányban

lévő csoportokkal, és harcolnak a szegénység ellen

valamint fáradoznak a szociális igazságosságért.

5.1 Célok és etikai vezérvonalak

5.1.1 Cél a cselekedetek és aktivitások etikai tudatának

erősítése a szociálpedagógia területén.

5.1.2 Cél, a példaszerű gyakorlatot és professzionális

teljesítményt előmozdítani, azon egyetemesen

megfogalmazott alapelvekkel és kritériumokkal

összhangban, melyeket a Szociálpedagógusok Európai

Szövetsége definiált második szimpóziumán.

5.1.3 Megteremteni a figyelmet a szociálpedagógia etikai

alapelveire és a nyilvános érdeklődést sarkallni erre.

5.1.4 A szociálpedagógusok professzionális identitását

előmozdítani, nemzeti hovatartozástól függetlenül.

193

5.1.5 A szociálpedagógusok közötti etikai reflexiók

előmozdítása és moderálása.

5.2 Alapelvek és etikai alapok

5.2.1 A szociálpedagógusok elismerik az ENSZ

nyilatkozatait és dokumentumait valamint a nemzetközileg

elismert emberjogi szervezeteket, melyek minden emberi

létformával kapcsolatban a szabadság tiszteletétére és

védelmére, az egyenjogúságra, a méltóságra és az

autonómiára szólítanak fel. A szociálpedagógusok

feladataikat nemzetiségtől, etnikai háttértől, vallástól,

bőrszíntől, nemtől vagy egyéni korlátozástól függetlenül

végzik.

5.2.2 A szociálpedagógusok klienseikkel teljes

együttműködésben dolgoznak, annak lehetőségét erősítve,

hogy minden egyén rendelkezhessen saját élete fölött. A

szociálpedagógusi gyakorlat alapvető eleme a méltóságot

és a tiszteletet figyelembevevő felhatalmazás.

5.2.3 A szociálpedagógusok hallgatást és diszkréciót

biztosítanak klienseik személyes információiról. A

professzionális bizalomnak a klienseket és

magánszférájukat meg kell védeniük. A bizalmasság

központi eleme a szociálpedagógusok és klienseik közötti

bizalommal teli kapcsolatnak. Minden személyes adatot

olyan módon kell feljegyezni és megőrizni, hogy a

hozzáférés védett legyen. Abban az esetben, ha a bizalmas

és személyes információkat képzési- vagy információs

célokra használják, ezt csak a kliensek engedélyével tehetik

meg. Ugyanakkor a névtelenséget biztosítani kell. A

194

kliensekről szóló információk bizalmas kezelése alóli

kivételnek megalapozottnak kell lennie, utalva a magasabb

indítékra, melyet hivatalos oldalról is igazolni kell.

5.2.4 A szociálpedagógusok magas szakmai színvonalat

tartanak be. Ez professzionális tudást, etikai reflexiókat és

a mindennapi munka minőségét foglalja magában. A

szociálpedagógusok teljesen felelősek saját

cselekedeteikért, függetlenül a magasabb hivatalok

megbízásától. A szociálpedagógusok tiszteletben tartják

klienseik személyi autonómiáját és küzdenek azon nyomás

ellen, mely nem a törvényekre és előírásokra hivatkozik

vagy etikailag nem tartható.

5.2.5 A szociálpedagógusok elfogadják a professzionális

bizalmat szakmai képzésükkel összefüggésben. Célként

helyezik maguk elé, hogy olyan szolgáltatásokat kínáljanak,

melyek a legmagasabb professzionális kívánalmaknak

megfelelnek. A szociálpedagógusok felelősek a szakmai

képzési szint eléréséért.

5.2.6 A szociálpedagógusok tisztelettel bánnak

munkatársaikkal és arra törekszenek, hogy a színvonalat, a

tekintélyt és a hivatás iránti érdeklődést óvják, nem csak

személyesen, hanem a nagyobb közösség esetében is.

Meghatározó a kollégák közötti és a kliensekkel való építő

jellegű kapcsolat tekintetében az átfogó és jól szervezett

szolgáltatás. A szociálpedagógusok a hálózatukban

működő más szakcsoportokat, kollégákat és az

adminisztrációval foglalkozó munkaerőket tisztelettel és

bizalommal kezelik. Tanácsot és támogatást keresnek

195

szükség esetén más specialistáknál és elismerik más

szakcsoportok szakmai tudását, de saját szaktudásukat is

használják, hogy másoknak tanácsot adjanak.

5.2.7 A szociálpedagógusoknak kötelessége felhívni a

figyelmet az olyan életkörülményekre, melyek szociális

problémákat okoznak és kiközösítéshez vagy

elfogadhatatlan életformákhoz vezethetnek.

5.2.8 Néha szükséges lehet, hogy a szociálpedagógusoknak

a politikát és a médiát közvetlenül befolyásolják, azért

hogy a szociális változás példaértékű gyakorlatára

felhívják a figyelmet. Minden nyilvános megjelenési

formában világosnak kell lennie, hogy az egyén függetlenül

aktivizálja magát vagy hivatásából eredően cselekszik. A

szociálpedagógusok elkötelezettek professzionális etikai

alapelveik iránt, ahogy a személyes felelősség alapelve

iránt is.

5.2.9 Ezek az alapelvek és értékek a szociálpedagógusok

professzionális gyakorlatának nem egy tökéletes és lezárt

formájának értelmében értendőek.

196

FORRÁSOK A Katolikus Egyház Katekizmusa

Gaudium et spes

Gravissimum educationis

Dignitatis Humanae

Nouveau Christianisme

Mater et magistra

Populorum progressio

Evangelii nuntiandi

Evangelium vitae

Centessimus annus

Donum vitae

Rerum novarum

Sollicitudo rei Socialis

CIC.

Boldogabb családokért!, Budapest 1999.

197

Igazságosabb és testvériesebb világot!, Budapest 1995.

Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma, Budapest

2010.

Családjogi Charta, Róma 1980.

Die professionellen Kompetenzen von

Sozialpädagogen/innen/innen. Ein konzeptioneller

Rahmen,http://www.vegjd.de/downloads/AIEJI%20conce

ptual%20framework_DE.pdf

198

IRODALOMJEGYZÉK

ALLPORT, G., W., A személyiség alakulása, Budapest 1985.

HÄRING, B., Heilender Dienst. Ethische Probleme der

modernen Medizin, Mainz 1972.

BLÄSER, P., Freiheit, in: LThK IV.

COTTIER, G., Scritti di etica, Casale Monferrata 1994,

DURKHEIM, E., Az öngyilkosság, Budapest 1982.

FICHTE, Das System der Sittenlehre. Ausgewählte Werke in

sechs Bänden, Darmstadt 1962.

FREUD, S., Massenpsychologie und Ich-Analyse, GW. XIII.

FREUD, S., Zukunft eine Illusion, GW. XIV.

GAIZLER, Gy., A bioetika alapkérdései, Budapest 1997.

GRUBER, H.-G., Christliche Ehe in moderner Gesellschaft,

Darmstadt 1995.

HEGEL, G., W., Grundlinien der Philisophie des Rechts,

Sämtliche Werke, Hg. H., Glockner, Stuttgart 1964.

HEIDEGGER, M., Lét és idő, Budapest 2007.

HILPERT, K., „Brennpunkte der aktuellen bio-ethischen

Diskussion”, in Bachleitner, G. – Winger, W. (Hrsg.),

199

Moderne im Umbruch. Fragen nach einer zukunftsfähigen

Ethik, Freiburg-Wien 2003.

HOLDEREGGER, A., „Ethische Probleme in der

Stammzellenforschung”, in Holderegger, A. – Müller, D. –

Sitter-Liver, B. – Zimmermann-Acklin, M. (Hrsg.), Theologie

und biomedizinische Ethik. Grundlagen und Konkretionen,

Freiburg-Wien 2002, (Studien zur theologischen Ethik 97).

HONNEFELDER, L., „Die Frage nach dem moralischen

Status des menschlichen Embryos”, in Höffe, O. –

Honnefelder, L. – Isensee, J. – Kirchhoff, P. (Hrsg.),

Gentechnik und Menschenwürde. An den Grenzen von

Ethik und Recht, Köln 2002.

HÖFFNER, J., Keresztény társadalmi tanítás, Budapest

2002.

ISENSEE, J., „Der grundrechtliche Status des Embryos”, in

Gentechnik und Menschenwürde. An den Grenzen von

Ethik und Recht, Köln 2002.

JOBBÁGYI, G., „A méhmagzat jogállása, életjoga és védelme

a terhesség-megszakítás ellen”, in Magyar Jog 8, 1993.

JUNG, Carl Gustav, Über die Archetypen des kollektiven

Unbewussten, GS. IX.

KANT, I., A gyakorlati ész kritikája, Budapest 1996.

LOYOLAI Szent Ignác írásaiból, Róma 1990.

MARX, R., Tőke, Budapest 2011.

200

McEvoy, A., J., „Life begins at...”, in Nature 333, 1988, 293k.

McLAREN, A., „Embryo research”, in Nature 320, 1986.

MIETH, D., Gewissen, in: Christlicher Glaube in moderner

Gesellschaft, Bd. 12, Hg. v. F. Böckle u.a., Freiburg 1981.

MIETH, Was wollen wir können?, Freiburg 2002.

MOLINSKI, W., „Eltern”, Sacramentum Mundi I, Freiburg

1967.

MUZSLAY I., Az Egyház szociális tanítása, Budapest 1997.

NAVRATYIL, Z., „A művi megtermékenyítés a jogi

szabályozás tükrében”, in Magyar Jog 11 , 2005.

NELL- BREUNING, Soziallehre der Kirche, Wien 1977.

OSER, F., Das Gewissen lernen, Meilen 1984.

PAPP, Miklós, Etika, Jegyzet.

PESCHKE, Christliche Ethik I, Trier 1997.

PESCHKE, Christliche Ethik II, Trier 1995.

RAWLS, John, Az igazságosság elmélete, Budapest 1997.

RÖMELT, Josef, Freiheit, die mehr ist als Willkür,

Regensburg 1997.

SCHOCKENHOFF, E., Wie gewiss ist das Gewissen?,

Freiburg 2003.

201

SCHOPENHAUER, A., Über die Grundlage der Moral,

Sämtliche Werke, Hg. Hübscher, a., leipzig 1938, IV.

SCHREINER, J., Az Ószövetség teológiája, Budapest 2004.

SERRA, A. – Colombo, R., „A humánembrió identitásának és

státuszának kérdése természettudományos szempontból”,

in Correa, J. V. – Sgreccia, E. (szerk.), A humánembrió

identitása és jogállása, Budapest 2001.

SHANNON, T. A. – Wolter, A. B., „A magzati élet korai

szakaszának erkölcsi vonatkozásairól”, in Mérleg 2, 2001.

SHANNON, T. A., „Teremtsük újjá önmagunkat? Az

őssejtkutatás etikája”, in Mérleg 4, 2000.

SHANNON, T. A., „Viták és értékek a génsebészetben”, in

Mérleg 1, 1997.

SINGER, P., Practical Ethics, Cambridge 31993.

TUBA, I., Keresztény erkölcstan, Budapest 2000.

TUBA, Iván, Szociáletika jegyzet.

WEBER, H., Általános erkölcsteológia, Budapest 2001.

WEBER, H., Speciális erkölcsteológia, Budapest 2001.

WILLE, M., Die Rechtstellung des Nasciturus gegenüber der

Nutzung fetaler und embryonaler Zellen, 2002. – idézi

Navratyil, „A művi megtermékenyítés a jogi szabályozás

tükrében”.

202

WOLF, H., W., Az Ószövetség antropológiája, Budapest

2001.

NIETZSCHE, F., Zur Genealogie der Moral, Kritische

Gesamtausgabe, Hg. G. Colli – M. Montinari, Berlin 1968.