Esperesi székfoglaló beszéd Táp, 2015. január 10.

„Neki növekedni kell, nekem pedig kisebbé lennem. „- halljuk az Igéből Keresztelő János bizonyságtételét. Lehet, hogy a testvérek közül vannak olyanok, akik meglepődnek azon, hogy ez az Ige hangzik el egy egyházmegyei közösség ünnepén. Mert, amit hallunk az egy nagyon személyes vallomás. Tehát egyes szám első személyben hangzott el ez a kijelentés. De hiszem és tudom, hogy ennek az Igének ünnepünkben történő megjelenése nem véletlen. Nem én kerestem és választottam ezt az Igét, hanem hónapokkal korábban talált rám ez a keresztelő jánosi szó. Még mit sem lehetett tudni, hogy a választás miként alakul, de megerősödött bennem, hogyha méltónak talál az Úr Isten és az Egyházmegye közössége erre a tisztségre, akkor ez a textus legyen az alapja mindannak, amit ezen az ünnepi alkalmon elmondok. Két nézőpontból szeretném most ennek az Igének az üzenetét hirdetni. Egyrészt szeretnék arról vallani, hogy mit üzen nekem, majd pedig arról, hogy Egyházmegyénk közösségére nézve miben világosodott meg előttem mondanivalója. Meggyőződésem, hogy mindkét vonatkozásban tanácsol minket e mély és szent vallomás.

Arra kérem a testvéreket, hogy ne ütközzenek meg rajta, ha azzal kezdem, hogy mit jelent nekem az Ige üzenete. Azért követem ezt a formát, mert célszerűbbnek látszik ez a megközelítés, hogy aztán részletesebben láttassam Igénk közösségünknek adott bíztatásait.

Elgondolkoztatott az, hogy Keresztelő János milyen természetesen, egyszerűen és mekkora örömmel mondja ki ezt a mondatot: „Neki

növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. „ Keresztelő János felismerte, hogy kicsoda a Krisztus. Felismerte, hogy Ő az Isten Báránya, Aki elveszi a világ bűneit. Elvállalta a neki adatott küldetést, hogy érkezése előtt egyengesse az utat. Hálás a szívem, hogy Veletek együtt én is felismerhettem, hogy kicsoda a Krisztus, és azt is köszönöm Istennek, hogy Veletek együtt engem is elhívott az Ő szolgálatára. Nagyon szükségesnek érzem, hogy mindez tudatosodjon bennünk minél többször. Azt is nagyon inspirálónak érzem, hogy Keresztelő János öröme hozzákapcsolódik e vallomásához. „Akié a menyasszony, az a vőlegény, a vőlegény barátja, pedig aki ott áll, és hallja őt, ujjongva örül a vőlegény hangjának. „ (Jn 3,29) A vőlegény Jézus Krisztus. A menyasszony az Ő népe. Mindazok, akik hisznek az Ő nevében. A vőlegény barátja: János, aki nagyon örül annak, hogy ez a szövetség, ez az egymásra találás, ez a menyegző létrejöhet. A vőlegény barátja volt az, aki annakidején előkészítette a menyegzőt és gondoskodott arról, hogy minden szépen és rendben történjék. A vőfély boldogsága az volt, amikor a vőlegény és menyasszony egymás mellett álltak kéz a kézben, és őket ünnepelték a meghívottak. Keresztelő János azt mondja magáról, hogy a vőlegény barátjaként teljes szívből örül a vőlegény hangjának. Azért mondja ezt, mert Keresztelő János tudta a maga helyét. Nem kényszerűségből, hanem felismerve szolgálata lehetőségét, önként vállalta azt, hogy szolgálja a vőlegény és menyasszony egymásra találását és boldog életét. Az Ő alakja mélyen megérintett engem, hogy magamat úgy lássam, mint aki alázatos szolgája lehetek az Úr Jézus Krisztusnak. Az én örömöm is leginkább abban teljesedhet ki, hogyha Jézus Krisztust minél többen

ismerik fel, úgy mint aki az egyház Vőlegénye, aki az Ő megváltó Uruk. Keresztelő János nagyon jól tudta, hogy szolgálatának értelme az, hogy az Eljövendőre mutasson. Vallomása elkötelez engem is arra, hogy amikor az Úr Isten és a Pápai Egyházmegye az esperesi szolgálatra elhív és megerősít, akkor nem láthatom másként magamat én sem, csak úgy, ahogy Keresztelő megvallotta: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem. „Szolgálatomra és személyes életemre nézve adott a cél.

Közösségünkre nézve is fontosnak tartom, hogy vegyük komolyan ezt az Igét. Mert keresztyén emberekként, gyülekezetekben élve, egyházmegyei közösségbe tömörülve sem magunkért kell élnünk, hanem az Úr által adott norma szerint. Az egyházmegye gyülekezeteinek sem lehet önmagukban és közösséget alkotva sem más céljuk az, hogy a Krisztusnak növekednie kell. A kérdés nekünk is szól: Mekkora Krisztusunk van? Nagyobbnak látszik e Krisztus és valóban nagyobb-e, mint mimagunk? Nem takarjuk-e el, gyülekezeti életünk aktivitásával vagy éppen közönyünkkel, minden mindegy beállítódásunkkal a mi Urunk Jézus Krisztust? Mert azt nem felejthetjük sosem, hogy nekünk nem nagy keresztyéneknek kell lennünk, hanem úgy a jó, ha nagy Krisztusunk van. Semmiképpen sem szeretném azonban, ha minket mindez csupán a passzivitás felé terelne, valamilyen passzív Krisztus-szemlélés útjára vezetne minket, keresztyén cselekedetek. nélkül. A keresztyén jócselekedetek szükségesek. Mindezek a háládatosság gyümölcsei. Azt kérdezi hitvallásunk, a Heidelbergi Káté, hogy az ingyen kegyelemből való megigazulás tana:”nem tesz-

e könnyelmű és gonosz emberekké? Így felel a Káté:”Nem. Mert lehetetlen, hogy azok, akik igaz hit által Krisztusba vannak oltva, ne teremjék a hálaadás gyümölcseit.”(64. k-f.) Látjuk a válaszból, hogy az Istennek odaszentelt, hálaadó élet nélkül nem lehet meg a keresztyén ember, sem a gyülekezet. Megragadott-e bennünket a Krisztus és igazán döntőnek tartjuk-e és éljük-e az Igét, mely így szól: „Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala. „ ( Kol 3,17) Egyre jobban életté kell válnia a mi Urunk Jézus Krisztus szavának:” Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsötök megmaradjon. „ ( Jn 15,16-Rev.Károli) Legnemesebb vágyunk hát mindnyájunknak az legyen, hogy Neki növekednie kell!

A kérdésünk most az, hogy mik lehetnek azok a területek, ahol ennek a célnak meg kell valósulnia? Melyek azok az eszközök, hatékony alkalmazásával előrébb juthatunk a cél felé?

Hálával említem meg azokat a területeket, amelyek eddig is a lelki növekedést szolgálták és a jövőben sem nélkülözhetjük őket.

- A találkozókat, gyülekezeti napokat, konferenciákat szerveznünk szükséges, és az Egyházmegye támogatását eddig is élvezték, és támogatnunk kell továbbra is ezeket. Fontosak, mert a hitbeli közösség átélésének alkalmai. Buzdítani szeretném azokat a gyülekezeteket is, hogy éljenek e kiváló lehetőségekkel, akik eddig kimaradtak belőle.

- Erősíteni szeretnénk továbbra is a lelkipásztorok közötti közösséget. Szoros egymással való közösség nélkül sokat veszítünk szolgálatunk hatékonyságából. A lelkipásztor társainktól való elkülönülés csak tovább erősíti sebezhetőségünket és megfáradásunkat. Mindenkinek szeretettel ajánljuk, hogy éljenek a kirándulások, a lelkészcsaládok találkozói, a tanulmányi és lelki elcsendesédesek szervezett alkalmaival.

- Szeretnénk ápolni a Pozsonyi Református Egyházmegyével kapcsolatunkat. Ennek örömteli jele, hogy az Egyházmegye esperesi tisztségétől megváló és beiktatandó esperesei és az ekecsi gyülekezet tagjai a nagytiszteletű asszonnyal jelen vannak ünnepi alkalmunkon. Szeretettel köszöntjük őket és nagyon örülünk, hogy eljöttek hozzánk.

- A presbiteri kisköröket és együttléteket szükséges kiterjeszteni. A környékbeli presbiterek egymásra találását és összefogásukat segíthetnék ezek az alkalmak. A bakonyi presbitériumok rendszeresen találkoznak egymással

- Hittanos és ifjúsági alkalmainkat is ajánlatos regionális szinten gyarapítani és színesíteni. (pl. hittanversenyek rendezése)

- Egyházmegyei kis-gyülekezetei támogató programunk működik. A kis gyülekezetet támogatása erősíti a megyebeli gyülekezetek közötti összetartozás érzését is. Kérem, hogy minél inkább legyen szív-ügyünk ez a törekvésünk. Az összegyűlt adományok átadását ünnepélyesebbé tehetnénk.

- A kis gyülekezetek támogatását az Egyházmegye Tanácsa lehetőségeihez mérten továbbra is szívén viseli.

- Ugyanez áll a városi gyülekezetekre is. A városi gyülekezetek is katechetikai programjaik lebonyolításához jelentős mértékű támogatásokat kaptak. Ezt a gyakorlatot továbbra is szeretnénk folytatni.

- Szeretném mindnyájunk szívére helyezni, hogy imádkozzunk és könyörögjünk többet gyülekezetünk, egyházmegyei közösségünk, egyházkerületünk, anyaszentegyházunk és testvéregyházaink szolgálatáért, nemzetünk és világunk életéért. Szükséges, hogy újra felfedezzük az egymásért mondott imádság áldásait!

Adja a kegyelmes Isten, hogy a jövőben éljen és munkálkodjon bennünk az Ige intése: „Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom. „ ( Jn 3,30 Rev. Károli) Isten kegyelme és vezetése maradjon mindnyájunkkal!