Jon Elster: A társadalom fogaskerekei Bp.: Osiris 1997 (1995), 95-161. old.

10. Nem szándékolt következmények 11. Egyensúly,12. Társadalmi normák13. Kollektív cselekvés14. Alku15. Társadalmi intézmények

10. Nem szándékolt következmények

A dolgok nem mindig úgy sikerülnek, ahogy szeretnénk. Az egymást keresztező egyéni cselekvések és az elmében ható, vágyak mozgatta mechanizmusok nem szándékolt következményekre vezethetnek. Ezzel a jelenséggel csak az utóbbi évtizedekben kezdett el foglalkozni a társfil. (Hegel: az ész csele, Marx: az ember elidegenedése a cselekvéstől).

„Korábban kifejtettem, hogy a cselekvés a vágyak és lehetőségek eredője, de a cselekvés is alakíthatja nem szándékolt módokon a vágyakat és a lehetőségeket.”

„Egy cselekvésnek szándékolt eredményén túl olykor nem szándékolt következménye a vágyak megváltozása is.” (pl. káros szenvedély)

A vágyak és lehetőségek befolyásolják a cselekvést, ami aztán nem szándékoltan befolyásolja a vágyakat és a lehetőségeket is.

Pl. lehet. h egy újabb pohár italra vágyom. de a pohár italon túl nem szándékoltan egy újabb még erősebb ital utáni vágyat is kapok.

Vagy: a cselekvésnek nem szándékolt hatása van a lehetőségekre is. „A vágyak ellenkező irányú hatásnak is ki lehetnek téve, például az újdonság iránti vonzódás miatt.” (pl. Andersen hülye meséje)

„A cselekvéseknek lehet nem szándékol hatásuk a lehetőségekre is.” „Ha mindig azt teszem, ami az adott pillanatban a legjobbnak tűnik, akkor lehet, hogy minden alkalommal rosszul járok. Ha mindenki azt teszi, ami racionális, akkor mindannyian veszíthetnek.”

Pl.: tudom, hogy az ivást a pénztárcám sínyli meg, de ezt vállalom, viszont azt nem tudom, hogy az egészségem is megsínyli, és egyáltalán az a képességem, hogy a jövőben más tevékenységben is örömet leljek. Így ha minden alkalmat, amikor az ivás jó ötletnek tűnhet, megragadok, nagyon rossz állapotba kerülhetek.

Az ember különböző időpontokban hozott döntései kicsit olyanok, mintha különböző emberek döntései lennének. Ha mindig azt teszem, amit az adott pillanatban jónak tartok akkor rosszul járhatok.

Több személy interakciójából keletkezett nem szándékolt következmények (gazdaságelmélet: „pókhálópélda”, vagy „sertésciklus”, mivel először a sertéstenyésztés ingadozásainak magyarázataként fogalmazódott meg az elmélet).

A sertéstenyésztőknek 1évvel korábban el kell dönteniük h mennyi sertést akarnak a piacra vinni, a döntést a sertések várható eladási ára és termelési költsége határozza meg. A várható ár növekedése arra ösztönzi őket h többet tenyésszenek. Ha a termelők több sertést visznek a piacra, mint amennyit a fogyasztók megvásárolnak akkor a termelők özötti verseny az árakat leszorítja, ha kevesebbet mint amennyit a megvesznek akkor a fogyasztók közötti verseny az árakat feltornássza. Akkor lesz egyensúly ha a várható és a realizált ár egybeesik, és a termelők annyiért tudják eladni a terméküket amennyiért eredetileg akarták.

1

Ha a termelők az évben x összegért x mennyiséget termelnek, de a fogyasztók ezen az áron nem vásárolnak meg ilyen mennyiséget, az az ár leszorítását eredményezi. A következő évben a termelők arra számítva h az árak nem változnak, kisebb mennyiséget termelnek ezen az áron. Ennek eredményeképpen a kereslet nagyobb lesz mint a kínálat és az árak felmennek. A következő évben a termelők arra számítva h az ár nem változik, nagyobb mennyiséget termelnek, ami az ár csökkenését okozza.

Az árak és mennyiségek mozgása egyfajta pókhálót alkot, ami csigavonalban távolodik az egyensúlyi ponttól. Kellemes és kellemetlen meglepetések váltják egymást, de a várt végeredmény sohasem követezik be.

Sartre: „célellentétesség”: amikor a földművesek erdőirtással próbálnak termőföldhöz jutni, azt érik el, h csökken a területük mivel az erdőirtás erózióhoz vezet. Célellentétes még: ha mindenki feláll, h jobban láthassa a mérkőzést, senki sem fogja jobban látni.

„A nem szándékolt következmények azonban lehetnek mindenki számára kedvezőek is. Ez az Adam Smith-féle láthatatlan kéz: az önérdek követése a közös érdeket szolgálja.”

„Ha egy közösség minden tagja szemmel tartja gyermekét, míg az kinn játszik, egyúttal elkerülhetetlenül figyelik a többiekét is. Így mindenkinek a gyermekei nagyobb védelmet élveznek.”

„A célellentétes következmények és a láthatatlan kéz szerkezete ugyanaz. Az ember a maga javát keresve cselekszik. Ennek során másodlagosan másokra (és gyakran saját magára) is hat.” „Ha a másodlagos hatás pozitív, a láthatatlan kéz mechanizmusa érvényesül. Ha negatív, akkor két lehetőség van. Vagy a sok apró kár összege nagyobb az elsődleges előnynél (célellentétes következmény), vagy az elsődleges előny nagyobb az összesített kárnál.”

Olyan eset is lehet, amikor nem a cselekvők szenvedik el a nem szándékolt következményeket. Pl.: a régi Kínában sok szegény család megölte a lánygyermekét, ennek eredményeképp sok nőtlen fiatalember lett, akik jó utánpótlást biztosítottak a banditáknak. A banditák áldozatai többnyire a gazdag családok, akik nem éltek a lánygyilkosság eszközével. A gazdagok kifosztása a szegények önvádelmének nem szándékolt következménye. Vagy: a szakszervezetek tevékenysége nem a vállalat, hanem a dolgozók érdekeit tartják szem előtt, de ezzel a vállalatnak is jót tesznek: mert a dolgozók kis mértékű cserélődése csökkenti a betanítás és a munkaerő-toborzás költségeit, így nagyobb termelékenységet eredményez.

„A társadalmi magyarázat filozófiájának egyik régi kérdése, hogy a nem szándékolt következmények bekerülhetnek-e az őket előidéző cselekvés magyarázatába. Egy nyilvánvaló értelemben nem. Egy cselekvés magyarázatának olyan eseményre kell hivatkoznia, amely időben megelőzte. A jövő nem hozhatja létre a múltat.”

Új kérdés a cselekvéssorokat nézve: „Magyarázhatnák-e mai cselekedetem nem szándékol következményei, hogy miért teszem holnap is ugyanezt?” „A megerősítés biztosít egy másik mechanizmust is, amelynek folytán a nem szándékolt következmények magyarázhatják az őket előidéző viselkedés továbbélését.”

Pl.: Egy gyerek első dührohamát az váltja ki, hogy nem kapja mg amit akar, pl. egy csokit. Kis idő múlva megkapja, és ezen felül még valamit kapott: a szülei figyelmét. A kapott figyelem örömét a hisztis viselkedéshez társítja, ami megerősítésként működik. Mindazonáltal

A gyerek szándékolt célja nem a figyelem felkeltése. Vagy: az esőtánc példája: a tánc nem hoz esőt, de hoz társadalmi kohéziót és szolidaritást. Vagy: alapból azt gondoljuk, h egy szervezet hatékonyságának árt a nyílt belső konfliktus, de ennek

inkább az ellenkezője igaz. Az elfojtás addig halmozza a feszültséget, míg a szervezet összeomlik. Ezért sokkal hasznosabb a biz. Időközönkénti kiadása a konfliktusoknak. DE ebből nem következtethetünk arra h a konfliktus funkciója a szervezet összetartása.

2

11. Egyensúly

„Mindkét problémát – hogy miért nem élünk a természeti állapotban, és miért nem vagyunk a káosz állapotában – kétféleképpen lehet megoldani.” „egyrészt a kooperáció és koordináció kialakulhat decentralizált, nem kikényszerített cselekvéssel is.” „Másrészt a kooperációt és a koordinációt központilag érvényesíthetik az erőszak által támogatott társadalmi intézmények.”„A társadalomtudományokban az egyensúly olyan állapotot jelent, amelyben összhang van az emberek tervei között. (pl. a közlekedési szabályok: ha arra számítok, hogy mindenki az út jobb oldalán hajt, akkor nekem is érdekem, hogy így tegyek). Vegyünk biz. Számú embert a maga vágyaival és lehetőségeivel, és tegyünk fel h mindegyik vmilyen cselekvés mellett dönt. Miután valamennyien döntöttek mindegyik felteheti a kérdést: figyelembe véve, hogy mit tettek a többiek, járhattam-e volna jobban, ha másképp cselekszem? Ha egyensúly van, mindenki nemmel válaszol.

„Azokat az egyensúlyokat, amelyekben senki sem akarná, hogy bárki másképp tegyen konvención nyugvó egyensúlynak nevezzük. Ha már létrejöttek, ezek a legszilárdabb egyensúlyok. Kiváló példáját nyújtják a nyelvi konvenciók. Ha azt akarom, h megértsenek, helyesen kell használnom a nyelvet és mivel én is meg akarom érteni, amit mások mondanak, azt szeretném, ha ők is ezt tennék.

„minden közlekedési egyensúly mindenkinek jobb, mint bármely más viselkedési minta.

Egyszerre több egyensúlyi állapot is létezhet, ezek nem egyformán jók vagy előnyösek a résztvevők számára. Pl.: Egy tó körül több telek van. A termőföldek eróziónak indultak, de ez fák ültetésével megállítható. Az egyik telken akkor és csak akkor állítható meg z erózió, ha rajta és a két szomszédos telken fákat ültetnek. Két egyensúlyi pont van: egyetlen fát sem ültetnek és a termőföld elvész, vagy mindegyik telekre fákat ültetnek így az erózió megállítható.

Gyakoriságtól függő egyensúly: érdemes-e becsületesen viselkedni azért, hogy becsületes ember hírében álljunk? Egy túlnyomórészt becsületes emberekből álló társadalomban nem érné meg. Itt egy magányos csaló sokkal jobban járna, mivel a csalás nem derülne ki és büntetlen maradna. De ha sok a csaló, akkor az egy-egy becsületes ember jár jobban, hogy becsületesként ismerik.

„A fogoly dilemmája: egy adott telken akkor és csak akkor fordul elő erózió, ha a két szo9mszédos területen kivágják a fákat. A többi parasztnak viszont az az érdeke, hogy kivágja a fákat, mert ezzel nem önmaguknak, hanem csak a szomszédnak ártanak. Az egyensúlyi eredmény az, hogy a „fogoly” termőföldje elvész, ha csak nem találnak valamilyen politikai megoldást. Ez az egyensúly abban különbözik valamennyi eddigi egyensúlytól, hogy olyan cselekvések eredménye, amelyek mind a legjobb válaszok bármire, amit a többiek tehetnek, s nem pusztán az egyensúlyi viselkedésükre. Az egyensúly így nem követel meg helyes feltevéseket arról, mit tesznek majd a többiek, mivel az egyén ugyanúgy cselekszik, akármit vár is a többiektől. (Az ilyen típusú cselekvést domináns stratégiának nevezik.)”

Idáig a szilárd egyensúlyokat vettük szemügyre, most rátérünk a törékenyekre. „Az a sajátosságuk, hogy bárki bármilyen cselekvése a legjobb válasz lehet a többiek egyensúlyi viselkedésére. Minden válasz legjobb válasz. Mindegy, mit tesz az egyén, amíg a többiek tartják magukat az egyensúlyhoz. De miért tartanák? A racionális döntések elmélete meghatározatlan az egyensúlynál.”

3

„Eddig racionális cselekvésen annak a jól meghatározott cselekvésnek a végrehajtását értettük, amely maximalizálja a cselekvő hasznát. Néha azonban racionális lehet vaktában cselekedni – felállítani egy olyan véletlengeneráló eszközt, amely jól meghatározott valószínűséget rendel a lehetséges alternatívák halmazának minden eleméhez, majd pénzfeldobással vagy kockadobással eldönteni, hogy melyiket is hajtsuk végre. Itt nem a végül is sorra kerülő cselekvés hasznosságát, hanem az összes cselekvés átlagos hasznosságát maximalizáljuk.” game of ’Chicken’, gyáva nyúl példája: két fiú egymással szemben vezeti az autóját és aki elsőként tér ki, az veszít. 3 egyensúly: az egyik kitér a másik nem, vagy mindketten 2/3 valószínűséggel térnek ki. (???)

Kérdések: ha egyensúlytalanságból indulunk ki, van-e olyan mechanizmus, ami előbb-utóbb egyensúlyt teremt? Ha több egyensúly lehetséges, melyik valósul meg, ha egyáltalán megvalósul valamelyik? Ha egy egyensúly megvalósul, ellenálló-e a zavarokkal szemben?Pl.: a sertéspéldánál az egyensúly ingatag. Az egyensúlytól való eltérések között vannak olyanok, amelyek maguktól beállnak és vannak, amelyek kezelhetetlenné válnak.

Adaptív várakozás: a gazdák idővel kifinomultabban kezelik várakozásaikat, nem csak az idei hanem a több éves átlagokat veszik figyelembe. DE! Ez a tanulási mechanizmus lassú, mire a gazdák felismerik, a fogyasztók és a technológia megváltozik és a korábbi árak már nem mérvadóak.

Racionális várakozás: a gazdák tisztában vannak a társadalomtudósok által felállított modellekkel és használják ezeket. A pókhálómodell segítségével ők is felismerik az egyensúlyi állapotokat és eszerint cselekednek. DE! A gyorsan változó világban ez elégtelen, pl. gazdasági válság vagy technológiai újítás esetén a korábbi évek átlaga irrelevánssá válhat.

„Az egyszerű pókhálóciklusnál, de még az adaptív várakozásoknál is fel kell tételeznünk, hogy minden cselekvő azt hiszi, hogy egyedül ő igazodik racionálisan a körülményekhez, míg a többiek többé-kevésbé mechanikusan cselekszenek.” Ez irracionális vélekedés, és nincs is rá bizonyíték, így ezt nem szabad az embereknek tulajdonítanunk. (pl. 1973 olajárak megnégyszereződése)

Ezek a becslések racionálisak abban az értelemben, hogy minden elérhető információt számításba vesznek, de nem tévedhetetlenek. A munkanélküliség és a és a tőzsdei összeomlások egyensúlyi állapotok, mivel az őket előidéző cselekvésekre visszatekintve senki nem mondhatja azt, hogy olyat követett el, ami az akkori ismeretei fényében helytelennek látszott.

„Konvención nyugvó egyensúly – mint a közlekedési szabályoké – nem alakulhat ki racionális várakozások alapján, ha a helyzet nem kínál támpontot arra, hogy a többiek mit fognak csinálni.” „Hogy melyik egyensúly áll be inkább, az a véletlenen is múlhat.”

„Ha racionális várakozásokon túl pszichológiai támpontokat is keresünk, a hallgatólagos koordináció könnyebben elgondolható.” A logikába indifferens, hogy bal vagy jobb, de a pszichológiában a jobb kezesek révén a jobb dominánsabb.Az egyensúlyi helyzetek véletlen kialakulására példa a jobbkezes elsőbbség adás (ehhez többen tartják magukat a versengés kezdetekor) és a főútvonalon közlekedőknek való elsőbbség adás versengése.

4

„Végül az egyensúlyt kikényszeríthetik azok, akiknek a legtöbb hasznuk származik belőle.” A gyengék számára nagyon fontos a törvényesség és a rend., ezek nélkül nem maradnak életben. Az erősek is előnyben részesítik a törvényt és a rendet, de életben maradhatnának ezek nélkül is, számukra kevesebb forog kockán, mint a gyengéknek. Vagyis nagyobb az alkuerejük, amit az általuk kívánt egyensúly kikényszerítésében érvényesíthetnek.

„A társadalom biológiai megközelítésének egyik vészes öröksége az a feltevés, hogy a társadalmak stabilak.” „A társadalmak azonban nem olyanok, mint az organizmusok. Semmi okunk azt gondolni, hogy olyan csodálatos a felépítésük, hogy az egyensúlytól való bármilyen eltérés automatikusan kitolódik.”

12. Társadalmi normák

„A racionális cselekvést, akár gazdaságilag, akár politikailag motivált, az eredmény érdekli.” „A társadalmi normák vezérelte cselekvés nem az eredményekhez igazodik. (Pl.: tedd X-et! Vagy: ne tedd X-et! Vagy: ha Y-t teszed, akkor tedd X-et! Vagy: ha mások Y-t teszik, akkor tedd X-et! Stb.)

„Ahhoz, hogy a normák társadalmiak legyenek, az kell, hogy mások is osszák őket, és részben az ő helyeslésüknek és helytelenítésüknek kell fenntartaniuk őket. Rendszerint azok az érzelmek is hozzájárulnak fennmaradásukhoz, amelyeket megszegésük vált ki: bűntudat, szégyen a normaszegőben, harag, felháborodás a szemtanúkban. A normához gyakran társul az a magasabb szintű norma, hogy meg kell büntetni azt, aki megsérti a normát. A társadalmi norma ilyen jellemzése azonban vitatható.

A nagy kérdés: „Vajon a társadalmi normák valamilyen további célt szolgának-e, vagyis hasznosak-e valamilyen értelemben az egyén vagy a társadalom számára?” Azért léteznek mert célt szolgálnak?

„Vannak normák, amelyek a konvenciókra emlékeztetnek, csakhogy nem világos, szolgálnak-e bármiféle távolabbi célt.” Pl.: öltözködés, étrend, etikett. Ezek nem olyanok, mint a közlekedési szabályok megsértése; itt nem veszélyeztetek senkit, ha rossz villához nyúlok.

„A becsületkódexre (pl.: bosszúállás egy korábbi sérelem miatt) hivatkozó fenyegetések azért olyan hatásosak, mert akkor is beváltják őket, ha az egyébként a fenyegetőnek nem áll érdekében.

(A fűnyírós példa + a 10 és a 20$-os) „Magyarázatképpen felmerült, hogy az emberek másként értékelik a veszteséget, mint az elmulasztott nyereségeket.” „A háztulajdonost is jobban érinti az az összeg, amit zsebből fizetne ki, ha lenyíratja a pázsitot, mint az, ha elesik egy nem várt jövedelemtől.” De itt belép a nem illi formula, nem olyannak tartja magát a háztulajdonos, aki lenyírja más füvét akár 20 dollárért.„A normák egyik fontos csoportja együttműködést javasol a fogoly dilemmája típusú helyzetekben. Közülük a szavazás normái képviselnek egy fontos példát.”

5

„A kantianizmus azt mondja ki, hogy tegyél X-et, ha X olyan tevékenység, amely mindenkinek a javára volna, ha mindenki ezt tenné. Nem az eredményekhez igazodik, és valóban járhat rossz következményekkel.”

„A méltányosság normája arra szólít, hogy tegyük X-et, ha a többség X-et teszi, akkor is, ha nekünk előnyös volna, hogy a többiek X-et teszik, még ha mi nem is tesszük azt.” Ez nem az eredményekhez igazodik, hiszen akkor is együttműködésre buzdítja az egyént, ha mindenkinek jobb lenne, ha nem működne együtt.

„Nem kérdéses, hogy e normák egy távolabbi célt szolgálnak. Egészében véve jótékonyak. A civilizáció nem létezhetne nélkülük.

Néha az emberek önérdekük igazolására hivatkoznak társadalmi normákra. Pl.: az „egyenlő munkáért egyenlő bért!” társadalmi normájára hivatkoznak a munkások, ha kevesebb bért kapnak a hasonló vállalatoknál dolgozókhoz képest, de ha többet, akkor nem érvényesítik ezt a normát, mert az ellenkezne az önérdekükkel.

„Van, aki szerint egy norma ennyi s nem több – a manipuláció eszköze, amelyet az önérdek elfogadhatóbb csomagolására használnak. Ez azonban nem lehet igaz, hiszen egyes normák, például a bosszúállásé, nyilván felülkerekednek az önérdeken. Általánosabb érv a normák cinikus felfogása ellen az, hogy ha senki sem hinne a normákban, nem lenne mit manipulálni.” „A normáknak az az érzelmi színezet kölcsönöz hatalmat, amellyel elménket uralják.”

Egy E. elleni ellenvetés: „Amikor az emberek normáknak engedelmeskednek, gyakran egy bizonyos eredmény lebeg a szemük előtt: elkerülni mások rosszallását. A normavezérelt viselkedést a társadalmi szankciók fenyegetése támogatja, ami racionálissá teszi a normakövetést.”„Erre az érvre válaszolva először is leszögezhetjük, hogy a normák hatékonysága nem szorul rá külső szankciókra. Ha egyszer már interiorizálták a normákat, még akkor is követik őket, ha megsértésük észrevétlen, és nem fenyegetik szankciók. A szégyenkezés vagy a szégyen valószínűsége elégséges belső szankció.” „A normák interiorizálásának a folyamatában lényeges más emberek állásfoglalása, de amint a folyamat lezárult, a normák mintegy önmagukban megállnak.”Ez nem jelenti azt, hogy az interiorizált normákhoz feleslegesek a szankciók. A külső szankciók hasznosan ellensúlyozzák az akaratgyengeséget.

„Mindaddig, míg a rosszallás kifejezésének kötelessége kisebb, mint a rosszallás ki nem fejezéséért kapott rosszallás költsége, kifejezése az egyén racionális önérdeke. Mármost a rosszallás kifejezése mindig költséges, bármilyen viselkedést illet.” „Az emberek nem nézik rossz szemmel azokat, akik elmulasztják szankcionálni azokat, akik elmulasztják szankcionálni azokat, akik elmulasztják szankcionálni azokat, akik elmulasztják szankcionálni a normasértést. Következésképp, kell, hogy legyenek olyan szankciók is, amelyekhez nem a büntetéstől való félelemtől indíttatva folyamodunk. Vagyis ha a normavezérelt viselkedést csak külső szankciók irányítják, akkor nincs egyensúly.

„A következmények még akkor is bekerülhetnek a normák magyarázatába, ha nem tartoznak a normavezérelt viselkedés közvetlen motivációjához. Normák létezhetnek azért is, mert hasznosak az őket követő egyén vagy csoport számára.”„Az etikett szabályainak, az öltözködési normáknak és hasonlóknak, úgy tűnik, nincs semmilyen hasznos következményük,sőt, gyakran értelmetlen gyötrődést okoznak.

6

Vannak, akik hasznos funkciójuk mellett érvelnek: a normák erősítik az egyén identitását vagy a társ.-i csoporthoz való tartozását. De ez az érv nem nagyarázza meg, hogy miért ennyire bonyolultak gyakran ezek a szabályok. Az identitás jelzésére vagy a hovatartozás megerősítésére elég lenne egy kisebb jel, pl. egy nyakkendő vagy ilyesmi. Erre az egyik válasz az, h a szabályok bonyolultsága arra szolgál, h kirekessze a kívülállókat és feltörekvőket. De akkor miért vannak pl. a munkásosztálynak is normái? Nem valószínű h egy felsőbb rétegből valaki a munkásosztályba törekedne..

Ha feltesszük, hogy egy adott norma mindenki helyzetén javít ahhoz képest, ami a norma nélkül lenne, akkor sem következik ebből az a megállapítás, hogy a norma azért létezik, mert javít mindenki helyzetén. Amíg pontosan meg nem határozzuk, hogy milyen mechanizmus révén tartják fenn a normát a normavezérelt viselkedés nem szándékolt előnyei, addig ez csak egy hipotézis.

„Nézetem szerint a normák olyan pszichológiai hajlamokból származnak, amelyekről keveset tudunk.”

13. Kollektív cselekvés

Mókás ember zászló story: a kollektív cselekvés kiváló példája. Az amerikai zászló beiktatásának ünnepén az ünnepség szervezője nagy mennyiségű piros fehér és kék sapkát osztott szét a város lakói között, hogy élő zászlót alkossanak és ő az épület tetejéről lefényképezhesse őket. A embereknek azonban kétségeik támadtak: mert a résztvevők közül senki sem láthatta a zászlót, amit alkottak, csak a szervező, aki felülről fényképezi őket. De ha az emberek is fel akarnak menni megnézni akkor nem lesz, aki alkossa a zászlót. A fényképezés napján azonban egy ember kiugrott a sorból és felrohant a tetőre hogy láthassa, és gyönyörű látványban lett része. Ezután mindenki meg akarta nézni. Bár a szervező nem akarta megengedni, de a résztvevők egyhangúan megszavazták. Egyenként mentek fel megnézni és mindenkinek nagy élmény volt. Amikor az ötszázból már negyvenen fent voltak, a többiek elkezdtek türelmetlenkedni, hogy siessenek, hogy azok is láthassák, akik még lent vannak, olyan sokat vannak, fogyott a türelmük. Két óra múlva, amikor a többség már látta zászlót és visszatért a helyére, unatkoztak, haza akartak már menni, míg azok, akik még nem látták méltatlankodtak, hogy várja meg mindenki, míg ők is sorra kerülnek. Az élő zászlóból ülő zászló lett, s az emberek elkezdtek szétszéledni, így az utolsók már csak egy ágyú szaggatta képet láthattak.

Egy csoport kollektív cselekvés problémájával néz szembe akkor, ha mindenkinek jobb, ha néhányan végzik, mintha senki nem tenné, viszont minden tagjának jobb, ha ő maga nem végzi. „Kooperálni annyi, mint saját önérdekünk ellen cselekedni úgy, hogy mindenkinek előnyös, ha néhányan vagy esetleg mindannyian így cselekszenek.” Egy diagrammal szemlélteti a szerző, hogy az olyan cselekvések esetében, melyeknél mindenkinek az a legjobb, ha minél többen teszik, az nyer a legtöbbet, aki valójában nem tett semmit, vagyis nem kooperált, csak a többiek. A nem kooperálók tehát mindig többet nyernek mint azok akik közreműködtek a cselekvésben, de ha mindenki ezt tartja szem előtt, nem jön létre a cselekvés ami mindenkinek a legrosszabb. Pl. még: minden ingázónak jobb, ha az emberek autó helyett tömegközlekedési eszközöket használnak, de minden egyes ingázónak jobb, ha ő maga autóval jár. Ha ugyanis az emberek nagyobb része tömegközlekedést használna, az járna a legjobban aki autóba ül, hiszen az utak ekkor mentesek a forgalmi fennakadástól!„A legismertebb kollektív cselekvési problémánál mindenkinek az a legjobb, ha mind kooperálnak. Ez a fogoly dilemmája játék kiterjesztése két személyről tetszőleges nagyságú csoportra.” (A célellentétesség szorosan kötődik a kollektív cselekvés problémájához)

7

A kooperáció költsége nem mindig egyenesen arányos a résztvevők számával, vagyis nem biztos h annál sikeresebb minél többen vesznek részt benne. Pl. Ha az emberek csatlakoznak egy közösségi rádióért folyó betelefonálási kampányhoz, jó, ha minél többen telefonálnak b, de h túl sokan akkor a vonal leterhelődik és több időbe telhet a sikeres kapcsolás.

A kooperálók akkor csinálnak több kárt, mint hasznot, ha a kooperáció költségeivel önmaguknak okozott kár nagyobb a mindenki másnak (és önmaguknak) okozott haszonnál.”

„A kollektív cselekvési problémák azáltal jönnek létre, hogy nehéz rávenni az embereket, hogy kölcsönös hasznuk érdekében együttműködjenek. A probléma ’megoldása’ a kölcsönösen előnyös kooperáció megteremtése. Amikor az egyetemes kooperáció nem kívánatos, a megoldásnak ki kell jelölnie, ki kooperáljon, és ki ne. A megoldás lehet centralizált vagy decentralizált, attól függően, igényel-e külső kényszert és ösztönzést. A decentralizált megoldások egyszerűbbek, mert egy központi intézmény iránti engedelmesség biztosítása maga is kollektív cselekvési feladat. Ha viszont az egyetemes kooperáció nem kívánatos, decentralizált megoldással nehéz kijelölni, hogy ki kooperáljon és ki ne. Ebben az esetben egy kétlépéses folyamat léphet életbe: egyetemes részvétellel megalkotnak egy központi intézményt, amely ki tudja kényszeríteni a szelektív részvételt.

„A decentralizált megoldásokat sokféle egyéni indíték hívhatja létre: az önérdek, az altruizmus, a társadalmi normák vagy ezeknek valamilyen együttese.” A kooperatív viselkedés magyarázatában két hibát kell kerülni: 1. durva hiba azt gondolni, hogy létezik egy kitüntetett indíték, amely a kooperáció összes esetére magyarázatot ad. 2. hiba feltételezni, hogy a kooperáció minden egyes esete megmagyarázható egyetlen indítékkal. „A valóságban kooperáció akkor és azért jön létre, amikor a különböző indítékok felerősítik egymást.” Vannak, akik azért működnek együtt, mert azt akarják tenni, ami a legjobb lenne, ha mindenki azt tenné (kantiánusok, ’kategorikus imperatívusz’). Vannak, akik a közjóért cselekednek (utilitaristák), és vannak, akiket a méltányosság normája motivál: ha már a többség részt vesz, akkor ő is csatlakozik. E három indokalap egymást erősíti és láncreakcióként akár az egyetemes részvételig is elmehet, még akkor is ha ez tulajdonképpen rosszat tesz. Semmit sem tudunk arról, hogy hogyan oszlanak el ezek az indítékok a népességben, és hogyan zajlik a kölcsönhatás, amelynek eredményeképp decentralizált kooperáció jön létre.

8

14. Alku

„A kooperációnak két típusa van. Az egyikben van értelme kooperatív egyéni cselekedetekről beszélni; a másikban viszont egy kooperatív viselkedésmód – a kooperatív cselekedetek valamilyen együttese – az alapegység. Az első típushoz tartozik a parkban való szemetelés vagy az adófizetés példája: olyan cselekedetek, melyek még akkor is szolgálják a többiek javát, ha senki nem követi. A 2. típus példája az élő zászló, a munkamegosztás: aminek csak akkor van értelme, ha több, számottevő ember vesz részt benne. Ehhez a típushoz tartozik a munkások és tőketulajdonosok kooperációja is: önmagában egyik sem hoz létre értéket, ehhez az kell, hogy interakcióba lépjenek.

„Ebben a fejezetben a kooperációnak ezt a második, interaktív értelemben vett típusát vizsgálom.”„A sikeres kooperáció ebben az értelemben két probléma megoldását követeli meg. Általában lennie kell valamilyen mechanizmusnak a kooperációból származó haszon felosztására. Azokban az esetekben, melyekben az egyetemes részvételnek semmi értelme, kell egy olyan mechanizmus is, mely arról dönt, hogy ki potyázhat. Mindkét probléma megoldható centralizált és decentralizált módon. Az a decentralizált mechanizmus, mellyel ez a fejezet foglalkozik, az alku.”A legegyszerűbb alkuproblémák kétszereplősek: a ház áráról alkudozó eladó és vevő, a gyerekelhelyezésről alkudozó válófélben lévő házaspár, a közös határuk megvonásáról alkudozó két ország, stb.

Az alkunak számos kimenetele lehet, többek között, hogy a felek nem tudnak megegyezni. „Minden lehetséges kimenetel mindegyik fél számára valamilyen hasznossági szintet képvisel.”Példa: Az apa és anya válásakor a gyermekek elhelyezése. Négy lehetséges kimenetelt ismertet 1. az apánál mind kettő; 2. az anyánál mindkettő; 3. a lány az apáé, a fiú az anyáé; 4. a fiú az apáé, a lány az anyáé; (5. nincs megegyezés) „A kevert kimenetelek kétféleképpen idézhetők elő. Sorshúzással, ami különböző valószínűségeket rendel az alapvető kimenetelekhez, vagy azzal, hogy az alapvető kimenetelekhez járulékos kifizetéseket kapcsolnak.”

„Az alkudozás költsége az egyik olyan tényező, ami az alkudozókat a megegyezésre hajtja.” „A több erőforrással rendelkező fél előnyhöz juthat szándékos időhúzással, tudva, hogy a másik inkább belemegy korábban egy kedvezőtlenebb megállapodásba, mint hogy egy későbbi kedvezőbbre várjon.”

„A fenyegetőzés is kikényszerítheti a megállapodást.” Pl. egy szakszervezet sztrájkkal fenyegetőzhet abban a reményben, hogy a vállalat megretten a termeléskieséstől és vevőinek elvesztésétől.

„A társadalmi normák is hitelt kölcsönözhetnek a fenyegetéseknek, melyek egyébként üresnek tűnnének.”„Az elosztási normáknak hasonlóan hatásaik lehetnek.” (egalitárius: egyenlő elosztásra törekvő, vagy az ellenkezője: egyenlőtlen hozzájárulásért egyenlőtlen elosztás jár.)

„A megegyezést előmozdíthatja, ha az egyik kimenetel különösen szembeötlő.” (Pl. ha két ország a határhúzáson alkudozik, feladatukat nagyban megkönnyíti, ha a térség közelében van egy folyó.)„A kooperáció hasznának egyenlő elosztása nem mindig értelmes elképzelés, de amikor az, gyakran alkotja a megegyezés fókuszpontját.”

„Amikor a felek már tárgyalóasztalhoz ülnek, a kimenetel előre eldöntött ügy. Ez nem azt jelenti, hogy nincs cselekvés, csak azt, hogy egy korábbi szintre tevődik át, oda, amelyen a felek megpróbálják a maguk szája íze szerint alakítani az alkuhelyzetet.”

9

„Azonban az alku környezete rendszerint messze nem áttekinthető. Ha a felek tudása egymásról hiányos, s ennek következtében lehet, hogy nem jön létre megállapodás.” Pl. ha a szakszervezet azt hiszi, hogy a vállalat pénzügyi helyzete jobb mint valójában, de ezt tévesen hiszi, úgy nem jöhet létre a megállapodás, hiába is sztrájkolnak.

„Néha a puszta tény, hogy az alku megköttetett, azt sugallja, hogy kedvezőtlen volt .. Pl. ha egy keleti piacon meglátok valamit, ami egyébként nagyon drága, és alkudozás nélkül olcsón hozzájutok, akkor valószínűleg a tárgy nem volt eredeti.A győzelem átka: az alku megköttetésekor a másik fél olyan információhoz jutott, melynek birtokában az illető nem is tett volna ajánlatot.

„Az alkudozás kimenetele gyakran a Máté evangéliumából ismert igazságot tükrözi: mindenkinek, akinek van, adatik.” pl. gazdag és szegény osztozkodik ezer dolláron, a gazdag fogja a többet kapni, mert ő irányít, azt mondja a szegénynek, hogy 200dollárt kapsz, ha tetszik, ha nem. A szegény kénytelen lesz végül elfogadni, mert neki tényleg szüksége van a pénzre. „Hasonlóképpen a kockázattól idegenkedő és a rövidlátók rosszabbul járnak azoknál, akik nem bánják a hazárdjátékot vagy a kivárást.”

„Megoldatlan kérdés, hogyan hat az alternatívák száma a végső kimenetelre.” „Amiben a tudósok megegyeznek, az talán az, hogy a racionális emberek nem törődnek az irreleváns alternatívákkal, a valóságos emberek viszont igen.”

„Alkuproblémák nagyobb csoportokban is felmerülnek. Néha értelmetlen, sőt egyenesen káros hogy mindeni részt vesz egy kooperációban. Az Alku dolga annak eldöntése, hogy kik mentesüljenek, és mennyit fizessenek a kooperációban részt vevőknek.”

„Több ember között az alkudozás könnyen kudarcot vallhat. Ha sok kölcsönösen előnyös megoldás van más-más győztesekkel és vesztesekkel, senki sem akar a vesztesek között lenni. A kooperatív egyezségeknek éppen a sokasága lehet a gátja annak, hogy bármelyikük is megvalósuljon.”„Kettőnél több személy alkudozása minőségében más, mint két személyé, amennyiben koalíciók kialakítását teszi lehetővé.”„A koalícióalakítás lehetősége még akkor is befolyásolhatja az alku kimenetelét, ha nem jön létre koalíció.” („Az elfogadható vagy stabil elosztás az, mely egyetlen koalíciót sem ösztönöz kilépésre.”)

10

15. Társadalmi intézmények

„Intézmények tartják egyben a társadalmat, feltéve hogy van, ami az intézményeket összetartja.” Megóvnak minket a szenvedély és az önérdek pusztító hatásától, de van, hogy őket is aláássa az önérdek.

Egy intézménynek két arca van. Egyrészt azt látjuk, hogy cselekszik, választ és dönt, mintha felnagyított egyén volna, másrészt egyének hozzák létre és egyénekből áll.

Az intézményt egyrészt szabályokat foganatosító mechanizmusként definiálhatjuk. A szabályok külső, formális szankciók segítségével irányítják az emberek egy jól körülhatárolt csoportjának viselkedését.

„A szankciók természetétől függően az intézmények lehetnek magán- vagy közintézmények. (Magán: vállalatok, szakszervezetek, vallási szervezetek, egyetemek. Szankciójuk a kizárás. Közintézmények: Kongresszus, Oktatási Tanács, stb., szankcióikat a törvény biztosítja: bírságok, adók, bebörtönzés, stb.) Az intézmények számtalan módon hatnak ránk, meghatározott cselekvésekre késztetnek. „A viselkedés módosítása kényszer alkalmazásával az intézmények legszembeszökőbb aspektusa.” Pl.: egy nem kívánatos cselekvést költségesebbé tesznek azok számára, akik hajlamosak rá. Pl.: pénzbírság a szemtelőknek, magasabb adó az alkoholra, cigarettára

Ösztönzés: a kívánatos viselkedés kevésbé költségessé tétele. Pl.: az ókori Athénban fizettek a polgároknak h menjenek el a népgyűlésekre. Vagy: a munkásokat kedvező nyugdíj-és biztosítási feltételekkel ösztönzik a szakszervezetekhez való csatlakozásra.

„Némely intézményt inkább azért hoztak létre, hogy lehetővé tegye bizonyos dolgok megtételét, nem pedig azért, hogy elriasszon tőlük vagy ösztönözzön rájuk.”

„Végül az intézmények az egyének közti alku kontextusának módosításával is befolyásolhatják a viselkedést. Pl.: egyes törvények kötelező döntőbíráskodást írnak elő, vagy engednek meg, ha a felek nem tudnak megegyezni.

„Amikor az intézmények befolyásolják az emberek jólétét, akkor vagy mindenkinek a helyzetét javítják, vagy egyesekét javítják mások kárára, vagy mindenkiét rontják.”

Az intézményeknek ötféle hatásuk lehet. 1. tisztán hatékony: mindenkit jobb helyzetbe hoz. 2. tisztán újraelosztó: veszteség nélkül átcsoportosítja a jövedelmet. 3.más cselevések némi veszteség árán valósítják meg az újraelosztást. 4. megint mások az újraelosztási cél rovására érik el a hatékonyságot. 5. tisztán pusztító: amely mindenki helyzetén ront.„Ezek a hatások lehetnek szándékoltak vagy sem. A remélt hatás gyakran az újraelosztás, míg a veszteség a nem szándékolt mellékhatás.”Néhány pl.: ha az állam kötelezi a munkáltatókat, hogy a 2éve náluk dolgozó munkásokat véglegesítsék, annak nem szándékolt rossz következménye, hogy sok lesz az elbocsátás másfél év után, vagyis az állásbiztonság növekedése helyett a csökkenését éri el.

„A kollektív cselekvési problémák megoldásával az intézmények mindenkit jobb helyzetbe hoznak.”

11

„Ha a nem kooperatív viselkedést magas bírság sújtja, a kooperálók mindig jobban járnak a nem kooperálóknál: a kooperáció domináns stratégia.” A kooperáció csak akkor valósul meg, ha az emberek jól informáltak, s ennélfogva számíthatnak egymás együttműködésére. Az erős ösztönzés domináns stratégiává tehetné a kooperációt.

„Mind ez ideig azt mondtam, hogy az intézmények ezt vagy azt ’teszik’ vagy ’szándékozzák’, azonban ez szigorúan véve képtelenség. Csak egyének cselekedhetnek és szándékozhatnak valamit.”

Ha az intézményeket felnagyított egyénekként fogjuk fel, és elfelejtjük, hogy eltérő érdekű egyénekből állnak, tévútra jutunk.

„Egy intézmény működtethető diktatórikusan vagy demokratikusan. Az előbbi esetben az intézményeknek valóban van ’akarata’ és ’érdeke’, habár lehet, hogy nem könnyű érvényesíteni. A második esetben nem világos, hogyan kellene az akaratát vagy érdekét definiálni. Pl.: van 1 városi gyűlés amelynek minden tagja a választók érdekeit képviseli. A gyűlésen egy uszoda építése, golfpálya létesítése és a helyi szimfónikus zenekar között kell választani. Ha valamelyiket mindenki a legjobbnak véli, azt szokás a népakarat kifejeződésének nevezni. A politikában azonban az egyhangú vélemény a legritkább kivételes eset, így nem beszélhetünk népakaratról. Az egyén esetében általában tényleg van valami, amit akar, még ha nem is jön rá egyből, hogy mi az. De elmondható- ez egy városi közösségről?Az egyik érvelés szerint a gyűlés tagjai racionális vitában leküzdhetik az érdekkonfliktust, úgyhogy mindenki belátja hogy az egyik igény megalapozottabb a többinél. DE ez nem mindig igaz. Gyakran nincs idő ilyen vitákra, és nem minden vita végződik megegyezéssel. Egy másik érvelés szerint a többségi szavazás hibás mert figyelmen kívül hagyja az érdekek intenzitását. Pl. ha a zeneszeretők preferenciája erősebb, a többieknek meg nagyjából mindegy akkor a zenekar támogatása tűnik a legjobb választásnak. De ez lenne a város népakarata?

Az egyén számára a döntés és a végrehajtás nem különül el élesen egymástól. Az intézményeknek viszont egyénekre kell támaszkodnia akiknek megvan a maguk érdeke. Az intézményi döntéseket gyakran eltorzíthatja azoknak az egyéneknek az önérdekű viselkedése, akiknek végre kell hajtania őket. (korrupció)A menedzsereket gyakran jutalmazzák tőkerészesedéssel, h magánérdekük egybeessen a vállalat érdekeivel. Néha az esküdteket, hivatalnokokat, bírókat véletlenszerűen választják, hogy nehzebb legyen megvesztegetni őket.

„A rotáció, a választás és a hivatalnokok véletlenszerű kiválasztása a stabilitás és a hatékonyság ellen hat.”„Noha nehéz bizonyítani, úgy vélem, hogy a korrupció fokának eltérése az egyes országok között nagyrészt azzal magyarázható, hogy milyen fokú a hivatalnokaik köz iránti odaadása, s nem azzal, hogy milyen okosan van az intézmény kialakítva.”„Az intézményekről beszélni csupán leegyszerűsített formája annak, hogy azokról az egyénekről beszéljünk, akik interakciókba lépnek egymással és az intézményen kívüli emberekkel. Bármi is az interakció kimenetele, ezen egyének indítékaival és lehetőségeivel kell magyarázatát adnunk.”

12