- 2 -

Tartalom

Iskolánk mai képe • 3 Érdekességek • 4

Az eredeti iskola-épület • 7 –����–

Tabló • 8 Osztály-névsor • 9

Halottaink • 10 Tanáraink és nevelőink • 11

Emlékek • 12 Képgyűjtemény • 21

–����–

Találkozók időrendje • 22 Emlékek • 23 Képek • 26

Vers a 45 éves találkozón • 31 –����–

Utószó • 32 Epilógus (Arany János) • 33

Osztály-napló : Budapesti Petőfi Sándor Gimnázium 1961-ben végzős E osztályának 50. évfordulója

Írta és szerkesztette: Martényi Árpád és Kostyán Ákos

2011

- 3 -

- 4 -

Érdekességek iskolánkról Amikor az ember készül egy ilyen emlékfüzet szerkesztésére, könyveket,

honlapokat böngészget és sok érdekes dologra bukkan. Nem akarok iskolatörténetet írni, de a fellelt érdekességek közül néhányat – az

évforduló örvén – megosztanék veletek. Iskolánk neve a következőképpen változott: 1892-1895 között Budapesti I.kerületi Királyi Katholikus Gimnázium 1895-1920 között Budapesti I.kerületi Magyar Állami F őgimnázium 1920-1945 között Budapesti I.kerületi Állami Werb őczi István Gimnázium 1945- től Budapesti I.kerületi Petőfi Sándor Gimnázium Az iskola otthona Iskolánkat 1892-ben alapították, de mivel nem volt még épülete, ezért a

működését az I. ker. Várfok u. 14. sz. alatti bérházban kezdte. Amikor ezt kinőtte, akkor az I. ker. Bors (ma Hajnóczy József) utca 15. sz. alatti házban béreltek további helyiségeket.

Az iskolaépület az Attila utca 1-3. sz. alatt 1900-ban készült el. Tervezője Alpár Ignác, korának egyik legfoglalkoztatottabb építésze volt. Alpár tervezte többek között a Tőzsdepalotát (az elmúlt évtizedekben a TV-székház volt, Deák Zsolt, mint az elnök jogtanácsosa, sokszor megcsodálhatta belülről is!), a Nemzeti Bank épületét, a mai Belügyminisztérium épületét, a városligeti millenniumi épületegyüttes több darabját, számtalan templomot, középületet, lakóépületet és országszerte több mint 20 gimnáziumot, főgimnáziumot. (Adatok: Surányi Imre tanár úr iskolatörténete és a Wikipédia .)

Az eredetileg háromemeletes épület a II. világháborúban – közelebbről a Várért folytatott harcok alatt 1945 elején – bombatalálatot kapott, az újjáépítés során pedig kétemeletessé tették.

Az iskola helye Iskolánk tulajdonképpen az Ördög-árok partján áll. Az Ördög-árok egy vízfolyás, amely Nagykovácsi határában ered, Máriaremete,

Hűvösvölgy, majd a Városmajor, a Vérmező és a Tabán érintésével a mai Döbrentei térnél folyik a Dunába. A csendes kis patakocska viszonylag nagy vízgyűjtő területtel rendelkezik (Hűvösvölgy, Zugliget és a Rózsadomb nyugati oldala), így időnként nagy vizeket vezetett le. 1875. június 26-án óriási felhőszakadás zúdult a budai hegyekre, az Ördög-

árok úgy megduzzadt, hogy mindent elsodort, ami az útjában volt, a burkolatokat és támfalakat felszaggatta, a Városmajor, a Vérmező és a Tabán sártengerré vált. Ezután – a Közmunkák Tanácsának irányításával – rendezték a medret, ülepítőket

- 5 -

építettek, a városi részeken befedték és a károsult városrészeket radikális bontások után rendezték. Így alakult ki a Tabán és a Krisztinaváros új arculata a Horváth-kerttel együtt. A befedett árok területén alakították ki az Attila utat, mint a budai körút egy szakaszát.

Az Ördög-árok Máriaremetén és a Hűvösvölgyben ma is nyílt árok, befelé az 56-os villamos vonalán is jól követhető, a Hűvösvölgyi úton a katonai Akadémiánál kerül fedett árokba. A dunai beömlése is jól látható az Erzsébet-híd fölött. A város csatornázása óta szerepe már nem ugyanaz, mint a XIX. század végén volt.

(Az adatok a birtokomban lévő Siklóssy László „Hogyan épült Budapest? 1870-1930.” című munkájából valók. Ezt a könyvet, amelyet a Közmunkák Tanácsa 1931-ben adott ki, majd 1984-ben reprint kiadásban jelent meg, azért vettem meg, mert ükapám, dr. Országh Sándor volt a Közmunkák Tanácsának a vezetője, és több helyütt szerepel benne, sőt életrajza és fényképe is megtalálható a könyvben.)

Iskolánk státusa Kezdetben felekezeti, nyolcévfolyamos reál fiúiskola volt, majd 1920-tól,

amikor állami iskola lett, humán szakkal bővült. 1945-ben a nyolcéves általános iskola bevezetésével a gimnázium áttért a négyéves képzési időre; 1964-ig fiúiskola volt, akkor a korszellemnek megfelelően koedukálttá vált.

Az elsők között, 1955-ben vezették be az iskolában a politechnikai oktatást, amelynek később mi is haszonélvezői voltunk. Osztályfőnökünk, Gálos Ferenc tanár úr volt az iskolai műhely vezetője és az oktatás szervezője. Először az iskolai műhelyben tanultunk fém- és üvegtechnikát, de villamos szerelést is végeztünk, ezt még bérmunkában is. Később kihelyezett képzések is indultak. Mi nyomdászatot tanultunk, gyakorlatra az akkor még várbeli Állami Nyomdába jártunk. A késői kezdés – csak két évet jártunk a Nyomdába – miatt nem kaptunk szakmunkás bizonyítványt, de akik folytatták (emlékezetem szerint Máthé, Miklauzi č, Perjési és Szederkényi), azoknak elismerték az idejét.

A gimnázium az 50-70-es években kiemelkedő sportgimnázium volt köszönhetően jó testnevelő tanárainak, főleg a kiváló sportszervező Paulinyi Jenő tanár úrnak, aki 1956-57-ben a forradalom és szabadságharc alatt iskolaigazgató is volt. (Minket is még ő vett fel az iskolába, illetve a felvételi értesítésen az ő aláírása szerepel. Máig őrzöm ezt a papirkát, amely 1957. 05. 11-én kelt és 07. 01-re hív be beíratkozni!)

Amikor a 70-es, 80-as években beindultak a különböző kiemelt tantárgyi tagozatok, akkor a biológia, a fizika és az idegennyelvű tagozatok szereztek jó hírnevet az iskolának.

- 6 -

1956 utóélete iskolánkban Az 56-os forradalom az iskolát is megérintette. A munkástanácsok mintájára

tanártanács alakult, amely szélsőségektől mentesen, kiegyensúlyozottan működött. A testület egyben maradt, igazgatónak Paulinyi Jenőt választották meg, aki igazgatói teendőit a tanév végéig töltötte be.

A diákok, főleg a IV . osztályosok, 1957 tavaszán a „ MUK” hatására szervezkedésekbe kezdtek. Elhatározták, hogy március 15-én, az első óra kezdetén eléneklik a Himnuszt. Ennek azután következménye lett, az esetet kivizsgálták, több diák fegyelmi büntetést kapott, többeket más iskolába helyeztek át, néhányat kizártak az ország összes középiskolájából. Ez utóbbiak között volt Kupa Mihály , aki később kérelmek eredményeként leérettségizhetett, még később – a 80-as években – mint pénzügyminisztériumi osztályvezető a személyi jövedelemadó bevezetésében vállalt szerepet, majd az Antall-kormányban pénzügyminiszter is volt.

Itt említhetjük meg, hogy az angol szakon végzett Wolf József tanár úr, akinek az egyetemen volt valamilyen ’56-os szerepe (a lábsérülése is ebből eredt!), büntetésből került az iskolába oroszt tanítani. Meg kell mondani, angolosan oldotta meg!

Az iskola centenáriuma 1992. március 8-15 között, a hagyományos Petőfi napok idején, az iskola

alapításának 100. évfordulójára emlékeztek a volt diákok és tanárok. A centenáriumi ünnepség keretében hangversenyek, szaktárgyi vetélkedők, sportbemutatók, szavalóversenyek voltak, a záróünnepségre pedig a Kongresszusi Központban került sor.

Ezen nagyszabású ünnepség narrátora Czigány György, rádiós szerkesztő, iskolánk egykori diákja volt, ünnepi beszédet Göncz Árpád köztársasági elnök mondott, aki ugyancsak iskolánk diákja volt. Műsort az iskola diákjai adtak, de több egykori diák, ismert és befutott ember emlékezett a régi, szép időkre.

(Magam is részese lehettem az ünnepségnek, a földszint, balközép, 7. sor 2. széken ülhettem.)

Iskolánk hírességei Éppen a centenárium kapcsán vették számba az iskolánkban végzett és később

ismertté vált egykori diákokat. Mi is szóljunk róluk! Göncz Árpádról, Kupa Mihályról és Czigány Györgyről már esett szó. Itt most

időrend és rang nélkül soroljuk fel néhányukat: Szentkuthy Miklós író, Schöpflin Gyula író, Tandori Dezső író (általánosban is előttem járt 4 évvel!), Nemes Nagy Ágnes költő, Hincz Gyula grafikus, Ferencsik János karmester, Gregor József operaénekes, Makovecz Imre építész, Sediánszki János rádiós szerkesztő, Szőke Gábor válogatott atléta… Külön kell szólnunk azokról, akik közvetlen

- 7 -

iskolatársaink, sőt évfolyamtársaink voltak: Schmitt Pál jelenlegi köztársasági elnök és Hajós Béla, az első Orbán-kormány vízügyi államtitkára közvetlenül előttünk, 1960-ban végzett, évfolyamtársunk volt Benkő László zenész, az Omega együttes alapítója és billentyűse, Medgyessy Péter politikus, volt miniszterelnök, Fluck Miklós magyar bajnok futó és Keresztényi József sporttörténész, Paulinyi Jenő bácsi üdvöskéje, valamint Pethő Sándor, a Magyar Nemzet napilapot alapító család sarja, televíziós szerkesztő, eggyel utánunk végzett Hammang Ferenc kardvívó bajnok és Ránky Mátyás, későbbi kosárlabda szövetségi kapitány (kuvaiti teniszpartnerem).

Bizonyára voltak még többen, én őket tudtam összeszedni. Minden válogatás szubjektív, ez meg különösen!

–����–

Az eredeti iskola–épület (forrás: www.petofi-bp.sulinet.hu)

- 8 -

- 9 -

Osztály-névsor (tablónk alapján)

Albert András Bazsó Ágoston Bolgár Csaba Csípő Iván Deák Zsolt Erlaky György Fehér Mihály Fényes Balázs Gela Gábor Horváth Dezső Horváth Ferenc Korompai János Kostyán Ákos Ligeti János Madari László Majthényi Zsombor Martényi Árpád Máthé Attila Miklauzič István Perjési Béla Péteri György Simon Attila Sónyi Tamás Szabó Gusztáv Szederkényi János Szűcs János Vaskó György (27 fő, de Fehér Mihály nem érettségizett velünk, így 26 fő a tényleges létszám.)

Néhányan a nem velünk végzettekből Akik visszataláltak Dörögdy Miklós Horváth Péter Kovrig Mihály Quiquerez Ivor (Tőkés Péter) Veress Pál (Paul Koenig) Akik elvesztek Bíró Barna Balázs Bereczki Csaba Bodméri Csaba Forray Tibor Gerstner Nándor Habl Nándor Horváth Rezső Kállay Tamás Nahoczky József Schunerits István Széll Imre

*

- 10 -

HHaalloottttaaiinnkk

– Horváth Ferenc Valamikor a 70-es évek második felében halt meg. A 71-es találkozót

még ő szervezte. Az IBUSZ-nál dolgozott, a felesége is. – Fehér Mihály A 80-as években halt meg. Egyik találkozón hallottuk a hírt, hogy

váratlanul elment. – Szűcs János 1985. április 29-én halt meg. Ebben a korban (42 éves volt!) mindig

váratlan a halál. Rendőrtiszti főiskolát végzett, majd nyomozó lett, jogi doktorátust is szerzett. Sportos fiú volt, a rendőri pálya is fegyelmezett életmódot követel, érthetetlen a korai halála.

– Majthényi Zsombor 1998 őszén mehetett el. Ez is érthetetlen, hiszen nyáron vitorlázott (az

ő fiai – Szabolcs és Zsombor – a világbajnok vitorlázók!), télen síelt (az én gyermekeim hozzá jártak síiskolába a Normafára!), egészségesen élt. Ritkán jött találkozóra, de 96-ban ott volt Szentendrén, mintha megérezte volna! Bazsó Tyumirnak volt kapcsolata vele, velük; feleségével azóta is. Én a Királyhágó-téri sörözőben, amit Szőke Gábor volt petőfis üzemeltetett, hallottam a szomorú hírt hónapokkal a bekövetkezése után, a Petőfiről beszélgetve szó szót követett és került elő szegény Zsombi is.

– Gela Gábor 2007. november 4. Rákkal küzdött éveken át. Az utolsó találkozókon

mondta is, láttuk is. Zenész volt, ütős: az Állami Hangverseny Zenekarban játszott, onnan ment nyugdíjba. Felesége „szintén zenész”. Ő, Klári , hívott meg minket 2008-ban piliscsabai otthonukba, hogy elbúcsúzzunk Gabitól, ugyanis hamvasztás után Klári hazavitte az urnát.

– Horváth Dezső 2010. decembere; Karácsony előtt kaptam a hírt Pertli től, hogy…

Hívást kapott Horváthéktól, visszahívta és oly váratlanul érte a hír, hogy meg sem kérdezte, mikor és hogyan? Csak elment!

Nyugodjanak békében!

- 11 -

Tanáraink és nevelőink Igazgató: dr. Kerek Gábor Osztályfőnökök: Gálos Ferenc magyar, német, orosz, politechnika Csekő Árpád fizika Tanárok: Almási Miklós dr. filozófia, logika, politechnika Ambrózy Gusztáv dr. biológia, földrajz Barátosi Józsefné kémia Csák Endre német Fodor Dénes földrajz Jablonkay István dr. biológia Kaposi Gyula testnevelés Kerékjártó János testnevelés Kézdy Gyula történelem Koháry Béla fizika Kőhalmy Sándor kémia Kuttenberg Tivadarné dr. művészettörténet Lukács Sándorné dr. történelem Milhofer Hugóné matematika Papp Géza ének Paulinyi Jenő testnevelés, sportköri vezető tanár Surányi Imre dr. történelem Szappanos Balázs magyar Szigetváry Ernő latin, igazgatóhelyettes Tagscherer Erzsébet latin Varga Sándor testnevelés Wolf József orosz Szakoktatók: Taky Miklós mérnök Kosaras István műszerész Pedellusok: Piros bácsi Horváth bácsi

- 12 -

Emlékek az osztályunkról

Általánosságok Néhány kivételtől eltekintve 1957 szeptemberében kezdtünk. Évfolyamunkon

hat osztály indult, három reál- (a-c.) és három humán (d-f.) tagozat. Mi az „E” osztály voltunk. Harmadikban az „F” osztály megszűnt, leginkább a „D” osztályba olvadt be.

Emlékezetem szerint 46-an indultunk. Az elsős osztálytermünk a II. emeleten hátul – a Vár oldalában, ott is a Tabán felőli sarokban – egy sötét, barátságtalan terem volt.

Akkor létezett még kultúrterem (mondhatni színházterem, hisz színpada is volt) az I. emeleten, a Horváth-kerti fronton, később ebből három tanterem lett, többek között a mienk is.

(Én még szerepeltem a kultúrterem színpadán, Bíró Barna Balázzsal, elsős osztálytársunkkal, aki a Nyúl utcában lakott; Kerékjártó tanár úr betanításában egy orosz népi táncot adtunk elő egy ünnepségen – na, mit gondoltok, melyiken? –, Surányi tanár úr szervezésében pedig a Robin Hood-ot adtuk elő egy irodalmi műsorban, ahol én Little John voltam.)

De nem ezért említettem meg a kultúrtermet, hanem azért, mert később három osztálytermet alakítottak ki belőle, amiből az egyik a mienk lett. Ez már szép, világos és barátságos hely volt.

Különleges osztály volt a mienk! Osztályfőnökünk, Gálos tanár úr volt az iskolai műhely vezetője, így mi politechnikai osztály lettünk. Tőlünk ezért csak kimaradtak fiúk, hozzánk alig jöttek, mert a politechnikát más osztályokban nem tanulták, ezt nem lehetett pótolni. (Deák Zsolt, aki másodikban vagy harmadikban csatlakozott hozzánk, mesélte többször, hogy micsoda protekcióra volt szüksége bekerülni az osztályba.) Így esett meg, hogy a kezdő 46-ról 27-re csökkent az osztály létszáma, ebből pedig 26-ot bocsátottak érettségire.

Elsőben a 46 fiú sok helyről került az osztályba, a legtöbben a Krisztinából (Albert, Dörögdy, Fehér, Gela, Kállay, Korompai, Kovrig és Simon – csak úgy hirtelen), de más budai iskolákból is, mi z Attilából négyen (Csípő, Forray, Máthé és én) jöttünk. A várbéli Táncsics Mihály utcai iskolából Kostyán, Perjési és Szabó Gerzson jöttek, sőt az ő osztálytársaik voltak a már említett Fluck és Medgyessy évfolyamtársaink is; és elsőben négy Horváth (Dezső, Feri, Péter és Rezső) volt az osztályban.

Emlékszem egy különleges alakra, Hábl Nándorra. Idősebb volt, mint mi: 56-ban disszidált, de hazajött és velünk kezdett. Sokat mesélt a lágerről, ahol hosszabb időt töltött, és volt egy különleges, önfelhúzós órája, amit többen megcsodáltunk.

- 13 -

Latin-német Humán osztály voltunk, de nem az egész osztály tanult latint, csak a fele, a másik

fele németet. Hogy mégis humán osztály volt, az abból következett, hogy néhány reál tárgy (pl. ábrázoló geometria) helyett mi művészettörténetet, filozófiát és logikát tanultunk.

A nyelvtanulás már akkor kiscsoportos formában folyt, a latin (Szigetváry Ernő, majd Tagscherer Erzsébet) és a német (Gálos Ferenc, majd Csák Endre) természetesen külön voltak, de az orosz is ugyanilyen megoszlásban (Wolf József valamint Gálos Ferenc, negyedikben egységesen Wolf József). A latin-német megoszlás, bár ellentétet nem jelentett, végig megmaradt az osztályban, pl. ha fociztunk, akkor is rómaiak-germánok (latinosok-németesek) párharca volt.

Negyedikben, amikor Gálos Feri bácsi elment, akkor együtt lett az oroszóránk Wolf tanár úrnál.

Gálos Ferenc A mi osztályunk egy különleges osztály volt! Ezt főleg Gálos Ferenc

osztályfőnökünknek köszönhettük. A politechnikát, mint megkülönböztető dolgot, már említettem. De ebből származott a többi is. Feri bácsi – nevezzük így, hisz az érettségi találkozókon már engedélyt kaptunk ennek használatára – volt a műhely vezetője. A műhely a tanári mellett, a tornaterem (díszterem a háború előtt) galériáján volt, így másodiktól a kultúrteremből kialakított egyik osztályba kerültünk, közvetlenül az igazgatói iroda mellé, hogy Feri bácsinak, Feri bácsihoz közel legyünk. Hát, közel is voltunk! Ő, mint a műhely vezetője, nem sok osztályban tanított, talán csak nálunk, de itt

magyart, oroszt és németet; ha viszont helyettesíteni kellett, akkor bármilyen tárgyat magas színvonalon tanított (a latint pláne), így aztán minden idejét velünk töltötte. Ennek volt jó oldala is, meg rossz is.

Mindig ott volt közöttünk az óraközi szünetekben is. Mai ésszel visszagondolva vigyázott ránk! Rád szólt, ha zsebben volt a kezed. Ellenőrizte a WC-t, hogy ki cigizik. Érdekes, később, talán csak harmadikban, azt már megengedte, hogy a műhelyben rágyújtsunk. Hiába, ő is nagy dohányos volt! Szipkából szívta a cigarettáját. A rágyújtása mindig szertartásszerű volt.

Szigorú volt, de igazságos és emberséges! Mai ésszel mindezt az érdekünkben tette.

Néhány példa! Kötelező volt a diáksapka viselése. Ha valakivel sapka nélkül találkozott az utcán, az másnap büntetésre számíthatott. Ha valamelyik tanár panaszkodott az osztályra, akkor hamarosan „statárium” volt. Szólt azért is, ha hosszú volt a hajad, ha jampis volt az öltözeted stb. Egyszer ebből volt is kínos eset. Dörögdy Frigyest tolta le valami ilyen dolog miatt, aki úgy válaszolt, hogy a tanár úr a fiával törődjön inkább. Ehhez tudni kell, hogy a fia kettővel fölöttünk járt és nagy jampi volt! Hiába, a szabónak szakadt a ruhája, a cipésznek lyukas a cipője.

Tudatosan és okosan büntetett. Egyszer engem kapott rajta valami stiklin (olyan sok volt, hogy konkrétan már nem is emlékszem), a büntetés az volt, hogy a Várban

- 14 -

egy meghatározott területen a szobrokat és az emléktáblákat kellett felmérni és erről beszámolni. Mindegyiket tudta, hogy hol van és mi van ráírva. Visszaküldött, hogy nézzem meg pontosan.

Ugyanígy volt a magyar kötelező olvasmányokkal. Nem az eseményfolyamot kérdezte, hanem pl. hogy milyen színű volt Fanni ridikülje. Ha azt tudtad, akkor biztos elolvastad.

Szervezte az osztályt! Nálunk volt osztálylottó, volt karácsonyi ajándékozás, volt tánciskola, volt papírgyűjtés, volt osztálykirándulás, hogy csak néhány fontosabb dolgot említsünk.

Még beteg sem lehettél, hogy ne ellenőrizze le, valóban beteg vagy-e? Ehhez kapcsolódik, hogy amikor Szabó Gerzson sokat mulasztott betegség miatt,

elintézte, hogy kivizsgálják őt más osztálytársaink orvos–szülei! Meg is találták a gennyes manduláját, mint a betegség okozóját, annak kivétele után rendbejött, sőt növekedésnek indult: Gerzson a negyedik végére a tornasor végéről az elejére került.

Ha már Gerzsonnál tartunk, akkor említsük meg, hogy Feri bácsi katonai tisztiiskolában tanított, onnan jött iskolánkba. Ez a katonás szellem meg is látszott rajta. Ő ajánlotta Gerzsonnak, hogy menjen katonai pályára. Látta benne az értelmet, de azt is, hogy a rendezetlen családi háttér miatt ez nem tud érvényesülni, a katonaságnál majd ráncba szedik és… így is lett, Gerzson szép karriert futott (repült) be!

Szeretett mindenkit átnevezni! Így lett Albert András Abigél, Csípő Iván Balambér, Erlaky György Lipót, Horváth Dezső Desider, Ligeti János Jeromos, Sónyi Tamás Hugó, Szabó Gusztáv Gerzson, Dörögdy Miklós Frigyes és Kállay Tamás Tódor! (Remélem, nem maradt ki senki!) Ezek az átnevezések többnyire irodalmi–történelmi alapokon nyugodtak. Mindenesetre bevéste az emlékezetünkbe, egymásközt máig használjuk ezeket a neveket.

A Gellérthegy utcai általános iskola igazgatójává kérték fel 1960 nyarán, így – nagy szívfájdalmak közepette – elhagyott bennünket, de Csekő Árpádra bízott, akiben méltó utódot kaptunk.

Valamikor a 80-as évek elején halt meg. Halálhírét késve kaptuk, így alig néhányan voltak a temetésén. Pedig az egész osztálynak ott kellett volna lennie, ennyivel igazán tartoztunk neki!

Csekő Árpád Másodiktól ő tanította a fizikát nekünk, negyedikben pedig az osztályfőnökünk

lett. Egy igazi tanárember volt, mindig arra koncentrált, hogy a tudást át tudja adni a diákoknak! Tudtuk, éreztük, hogy jó tanár és nagy ember volt, de ez igazán temetésekor tudatosodott bennünk. A parte-cédulán a következők állnak: “… az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat tiszteletbeli elnöke, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és a Petőfi Gimnázium volt fizikatanára, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem docense, a Magyar Köztársaság kiskeresztjének kitüntetettje életének 91. évében, 1993. január 19-én elhunyt.” Temetésén gyászbeszédet egykori diákja, Kálmán Attila művelődésügyi államtitkár mondott.

- 15 -

Az élete volt a fizika! Mindig kísérletezett, nekünk is mindig minden jelenséget kísérletekkel mutatott be. A fizika-előadó és -szertár volt a birodalma, ott igazán otthon volt. Az iskolanapokra mindig előkészített néhány látványos kísérletet, amit a látogatóknak mi, diákok mutattunk be.

Egy stiklinket azért hadd mondjam el! A teljesítményről, mint fizikai fogalomról tanultunk éppen, ezt kívánta szemléltetni. Az osztály kivonult az iskola lépcsőházába stopperrel felszerelkezve. Kijelölt két fiút, a kicsi és vékony Korompait és a nagytestű Dörögdyt, hogy jelre fussanak fel a földszintről a II. emeletre, mi pedig mérjük az időt. A fiúk összebeszéltek, Frigyes előbb ért fel, mint Koromzáj, a fizikai tétel megdőlni látszott! Persze, megismételve aztán már minden a helyére került.

Szigorúan követelte az óráról órára történő készülést, szinte mindenki felelt minden órán. Nem az osztálynaplóba írta ezeket a jegyeket, kis notesza volt, abba kerültek az apró jelek, amiből azután összeállt az érdemjegy.

Csendes, határozott, jólelkű ember volt. Ő vitt érettségire minket, ott már segített, hiszen ő is vizsgázott, hogyan tudta megtanítani a fizikát a nebulóknak.

A 91-es szentendrei találkozónkon még ott volt, már nagyon diétásan étkezett. Aztán hamarosan elment. Isten nyugosztalja!

A többi tanárunkról röviden Először talán a hölgyekről! Hugó néni (Milhofer Hugóné) négy évig tanította nekünk a matematikát. Azért

megtanultuk! Volt olyan, amikor a levezetésbe belezavarodott és mi segítettük ki. De lelkes volt és alapos, mindig adott alkalmat a javításra.

Barátosi Piri néni a kémiát tanította. A tárgyból nem sok mindenre emlékszem, de igazi nevelő volt. Nála viselkedni kellett. A menzán még enni is tanított minket: húzd ki magad, fiam, emeld a kezed, a könyöködet zárd a tested mellé stb. A 86-os találkozónkon az Ezüstpontyban még ott volt velünk, elhozta férjét, Józsi bácsit, aki korábban az albertfalvai Szabó József geológiai technikum igazgatója volt.

Kuttenberg Tivadarné (a keresztnevére már nem emlékszem) csinos asszony volt (szép dolgot szép asszonynak kell tanítania!), művészettörténetet tanított nekünk. Sok szépet és hasznosat tanultunk tőle. (Azóta tudom, hogy mi a quattrocento és a cinquecento!)

Lukács Sándorné ( az ő keresztnevére sem emlékszem) történelmet tanított, nem maradt emlékem róla.

Tagscherer Erzsébet (csak keresztneve volt!) latint tanított 3 évig a fél osztálynak. Csendes, finom hölgy volt, azt mondták, hogy korábban apáca volt. Hihető! Egyszer azonban ő is kiborult. Illetve kiborítottuk! A felelő a katedra mellett állt, ezért úgy kellett súgni, hogy előre súgtuk az első pad szélén ülő Gerzsonnak, aki továbbította a felelőnek. Erzsók, mert így hívtuk, észrevette és kiabálni kezdett: Banda! Derékszögben súgnak! Lett is következménye, Gálos is megtudta, statárium következett!

- 16 -

Az urakról is néhány szót! Ők még tényleg urak voltak, öltönyben, nyakkendőben jártak órára, választékosan beszéltek és tartották az egy lépés távolságot! (Micsoda engedmény volt, amikor érettségi után tegezhettük őket!)

Szigetváry Ernő igazgatóhelyettes volt, ő csinálta az órarendet. Ez akkor, gyalog-módszerrel, nagy tudomány volt, osztályokat – tanárokat – tantermeket kellett egyeztetni, hogy minden stimmeljen. Latint tanított nekünk elsőben. Egyszer derékban megdőlve jött be az órára, derékbántalmai voltak, mi automatikusan elnevettük magunkat. Nem szidott le, csak halkan megjegyezte, hogy még mi is járhatunk így. (Ahogy Kostyán később járt is a porckorong-sérvével a 80-as, 90-es években…)

Surányi Imre elsőben történelmet tanított, éppen a görög-római történelmet. Nagytudású ember volt és rendkívül szellemes. Hallottuk, hogy később disszidált! Szűk lehetett neki az ország!

Ambrózy Gusztáv, Guszti bácsi, idős tanár volt már akkor is, biológiát és földrajzot tanított nekünk. A neves Ambrózy család sarja volt, amelyik tábornokot is adott a hazának. Így megengedhette magának, hogy tanulmányutakat tett a világban. Ezeket a magyarázatai során mindig említette. Pl. amikor a tenger hullámzásáról tanultunk, akkor az egyik Földközi-tengeri útjáról mesélte, hogy egy vidám társaság volt a fedélzeten, akik reggelire igencsak belakmároztak, aztán az erős hullámzás hatására „a pompás reggeli a tenger martaléka lett” – fogalmazta ilyen választékosan. Nála mindig mindent tudni kellett, elölről az egész anyagot, biológiából pl. az első felelő várhatóan azt a kérdést kapta, hogy ki volt az első állatrendszerező, mi volt rendszerének alapja, mi a faj? Így erre fel lehetett készülni, de már álmunkban is tudtuk. (Azóta is tudom, hogy Linné, és hogy a faj azon állategyedek összessége, amelyek…)

Egyszer nála is csináltunk egy nagyobb balhét. Észrevettük, hogy nem ismer minket, talán csak egy-két fiút, pl. Sónyi Hugót esetleg éppen a tábornokság okán, így egymás helyett feleltünk. Egy alkalommal Bereczki helyett Bazsó ment ki felelni, közben Bereczki a helyén rendetlenkedett; a tanár úr felszólította és megkérdezte: Mi a neved, neveletlen csámpás? Mire ő mondta: Bereczki! A tanár úr tudta, hogy Bereczki felel éppen, tisztázta a helyzetet, egy ideig mondta: Bazsó-Bereczki, Bereczki-Bazsó, de nagyobb ügyet nem csinált belőle. Vasváry tanár úr jött be később és figyelmeztetett bennünket, hogy ilyet ne csináljunk. Még jó, hogy nem Gálosnak mondta el a kellemetlen intermezzót!

Ha már a földrajznál tartunk, akkor jöjjön Fodor Dénes tanár úr! Földrajzot tanított egy évig. Precíz, akkurátus ember volt, mindig jólöltözött, mindig felkészült. Annyira felkészült, hogy a felelőket is mindig előre kiválasztotta. A fiúk (ha jól emlékszem, akkor a Fényes-Majthényi páros) egy idő után rájöttek a rendszerére, a szabályos ismétlődésre, és így előre tudtuk, hogy mikor fogunk felelni. A jegy szempontjából ez jó volt, a tanuláséból nem!

Winettoo alias Kézdy Gyula történelmet tanított egy éven át. Cserzett és piros arcbőre miatt hívtuk úgy, mint az apacsok főnökét. Feladatának rendesen eleget tett, különös dolog nem maradt meg bennem róla.

Kőhalmy Sándor kémiát tanított nekünk. Ő egy különleges figura volt. Év elején azzal kezdte, hogy átírtuk a könyvet, mert szerinte az rossz volt. Úgy magyarázott,

- 17 -

hogy „itt röfögnek a molekulák”. Ha nagyon nem tudtunk, akkor begurult és a tarkóját csapkodva azt kiabálta: ”Ide szarjatok, ide!” Tényleg egy unikum volt!

Jablonkaceæ-nek hívtuk Jablonkay István biológia tanárunkat, aki a növények rendszertanát és azok latin nevét is követelte tőlünk. (Máig tudom, hogy mi a Pinus Nigra!) Ő is mindig az előadóban tartotta az óráit és sokat szemléltetett. Növény-gyűjteményt kellett készítenünk, lepréselve kellett leveleket és szárakat hozni és mellé írni a nevét. Akkor talán nem is tudtuk, hogy milyen sok érdekes és hasznos dolgot tanultunk!

Papp Géza tanár úr kis, köpcös ember volt, éneket tanított elsőben. Nemcsak énekeltünk, hanem zeneirodalmat is tanultunk és némi elméletet. Sok mindenre nem emlékszem már; Igmándinak hívtuk magunk között, mert pont úgy nézett ki, mint a versenyfutó egy akkori keserűvíz plakáton: mozgékony, ideges ember volt, egyszer előre toltuk a padokat, beszorítottuk a katedrához, szinte megijedt.

Koháry Béla elsőben fizikát tanított, aranykeretes szemüvegén kívül nem sok nyomot hagyott bennem.

Csák Endre negyedikben a németet vette át Gálostól, nehéz dolga lehetett. Én, mint latinos, nem nagyon emlékszem rá.

A testnevelő tanárok mind foglalkoztak velünk: Jenő bácsi, Kaposi, Kerékjártó és Varga. Mindközött a legkülönlegesebb figura Kaposi Gyula bátyánk volt. Kétszeres olimpikon (tornában és birkózásban), többször összetörte magát, fém szegekkel és csapokkal volt tele. Mindig hozzáöltözött az órához, ő is „tornaruhában” volt. Ha kellet, be is mutatta a gyakorlatot. Ebben a rövidujjas trikóban járt télen is a fűtetlen iskolafolyosón, karizmai dagadtak. (Karizmatikus volt!) Neki köszönhetem, hogy negyedikben képes voltam ülésből-ülésbe függeszkedni!

És a két ifjú titánról! Almási és Wolf évfolyamtársak voltak az egyetemen, együtt kerültek a Petőfibe. Almási egy jóképű, ambiciózus fiatalember volt, különleges tárgyakat is tanított: filozófiát és logikát. (Máig tudom, hogy mi a véletlen: két, egymástól független okozati lánc találkozása!) Sok érdekes dolgot hallottunk tőle, negyedikben ő volt a nyomdai kísérőnk. Többször hívtuk érettségi találkozóra, de nem jött soha. Egyszer az ELTE Bagolyvárban hallgattam az előadását, utána odamentem hozzá, látszólag örült, de legközelebbi hívásunkra sem jött.

Wolf Öcsi, valahogy így hívtuk, hiszen akkor még semmit sem tudtunk az ő ’56-os múltjáról, sebesüléséből visszamaradt mozgáskorlátozottsága miatt nem olyan fellépésű volt, mint Almási. Sántítva járt, mi azt mondtuk, skandál. De jó tanár volt, emberséges, szellemes és nyitott minden viccre. Sokáig járt a találkozóinkra, Csekő Árpád bácsi halála után „átvette” az osztályt, de ő sem sokáig volt velünk, 2000-ben ment el.

És azért ne feledkezzünk meg Szappanos Balázsról! Ő is a fiatalabb tanáraink közé tartozott. Negyedikben magyart tanított, Gálos Feri bácsi távozása után vette át az osztályt. Érzékeny ember volt, maga is író, költő. Mellette az Európa Kiadónál lektorként dolgozott.

Negyedikre a XX. századi magyar- és világirodalom maradt. Ő ennek részese volt, igen nagy átérzéssel tudta interpretálni. Emlékszem egy órára, amikor elsírta magát, mert szegény Attila (József Attilát tanultuk éppen!) 36 fokos lázban égett! Aztán később még találkozóinkat is megtisztelte. Rá is hálával emlékezhetünk!

- 18 -

Nem lenne teljes az emlékezés, ha a két jellegzetes pedellust, Piros bácsit és Horváth bácsit nem említenénk meg. Hozzá tartoztak az iskolához. Különösen Piros bácsi. Egyenruhában, pödört bajusszal állt reggel a kapuban és üdvözölt mindenkit. Színfoltja volt az iskolának.

Osztálylottó Másodiktól volt osztálylottó, szintén Gálos tanár úr találmánya: 50 szám közül

3-at kellett eltalálni. Fénymásolt szelvény volt (Kostyán édesapja csinálta), rajta 3 rubrika. Akár ugyanazt a számot is megjátszhattad háromszor! (Emlékszem, Széll Pimpusznak egyszer így volt hármasa, talán ez volt a legnagyobb nyeremény!)

Mindenkinek kötelező volt legalább egy szelvényt venni. A pénztáros és lottófelelős Péteri Gyuri volt. Ő árusította a szelvényeket és gyűjtötte be a pénzt.

A húzás mindig a pénteki nagyszünetben volt. Nagy izgalommal vártuk. A számokat, amelyek kis fakorongok voltak, egy vászonzacskóból húzta mindig másvalaki.

Jó szórakozás volt, összetartotta a közösséget. Osztálykirándulások Minden évben volt kirándulás, így négy kirándulásunk volt, de én csak két

kirándulásra emlékszem: a Dobogókő–Királyrét-ire másodikban és a Pécs–Siklós-ira negyedikben. A másik kettőn azért nem vettem részt, mert akkor volt az országos középiskolai atlétikai bajnokság, Jenő bácsi kikért, hogy indulhassak.

– A Dobogókő–Királyrét-iről! Ez ’58 őszén volt. Menetrend szerinti busszal mentünk föl. Első nap délután

csillagtúra volt négy csoportra osztva. A kísérő szülők is vezettek csoportot. A miénket Perjési Béla édesapja vezette. Másnap lementünk Dömösre, át komppal, majd kisvasúttal Királyrétre. A turistaházban szálltunk meg sokágyas szobákban. Harmadnap vonattal jöttünk haza.

– A Pécs-iről! A pécsi kirándulást 1960-ban már Csekő Árpád bácsi vezette, de velünk volt

Gálos Feri bácsi is. Éjszakai vonattal mentünk a Déliből. A vonatindulás előtt néhányan felmentünk Fehér Misihez, aki MÁV-os házban lakott a Kosciuskó utcában, egész közel a pályaudvarhoz, sőt, Misi a titkos hátsó bejáratot is ismerte a pályaudvarra, inni egy kis bemelegítőt. A vonaton aztán eleresztettük magunkat, egyesek befeküdtek a csomagtartóba. A kalauz, de főleg a tanár urak csináltak rendet.

Pécsett, az állomás előtt eligazítást tartott Árpád bácsi. Egy aknafedőre állt fel, hogy jobban lássuk. Az aknafedő megbillent és ő beleesett, a hátizsákja tartotta meg.

Siklóson a Várban lévő turistaszállóban szálltunk meg. A Várat éppen renoválták, fel volt állványozva. Bár a várkaput este bezárták, néhányan az állványokon kimentünk a városba. Gálos ezt kiszúrta, már várt minket az ablaknál, nagy leszúrást kaptunk.

- 19 -

Elmondások szerint ’57 őszén buszos kirándulás volt Vác–Balassagyarmat–Szécsény–Pétervására–Eger útvonalon; az Eger melletti Várkúton, túristaházban aludt a társaság és velünk együtt, másik busszal utazott Jablonkáceæ nejének leányosztálya, akik igen kellemessé tették az utat.

A Mátrában ’59 őszén volt a kirándulás, sátor volt a szállás, és sokat esett az eső. Volt egyszer egy rendkívüli buszos kirándulásunk, amikor megnyertük a

papírgyűjtési versenyt az iskolában. Talán harmadikban, tavasszal. A fél tanári kar velünk volt, még Piros bácsi is. Dobogókőn fociztunk, utána lementünk Esztergomba, onnan haza.

Nem tudom, hogy tanmenetben volt-e a kirándulás, vagy az osztályfőnöktől függött, de a mi osztályfőnökeink megszervezték minden évben, mert tudták, hogy a közösségépítésnek ez nagyon jó módja.

Tánciskola Iskolabálok voltak minden évben a tornateremben, jót ráztunk, de az amolyan

össze-vissza tánc volt. (Ugye, Csuszek?) Kispolgári csökevény ide vagy oda, Gálos Feri bácsi a tánciskolát is megszervezte.

Kétszer volt tánciskola (talán másodikban és harmadikban), mindkétszer itt Budán, a Gárdonyi téren lévő hivatalos tánciskolában. Még a lányokat is a tanár úr szervezte, emlékezetem szerint egy szilágyis osztály volt velünk, de ki-ki elhívhatta a rokon lányokat vagy valamelyik ideálját, ha volt neki.

Szóval tanultunk keringőt, tangót, foxtrottot és minden társasági társastáncot, ami egy érettségizett embertől később elvárható. Ezt is tudta: nemcsak a memoritert, a kötelező olvasmányokat, a nyelveket, de a táncot is meg kell tanulni!

Osztály-nóta Különleges osztály volt a mienk, mondtam már többször is. De valóban az volt!

Még nótája, vagy ha úgy tetszik, egy kis pátosszal, osztályhimnusza is volt. Kostyán Ákos csempészte be a tudatunkba a „Vékony, hosszú a pipaszár” kezdetű nótát, amelyet aztán minden lehető alkalomkor énekeltünk. Énekeltük a kirándulásainkon és énekeljük találkozóinkon is. Ez is egy érdekes színfolt!

Vékony, hosszú a pipaszár, Végig csorog rajta a nyál, Csorog a nyál, szörcsög a lé, Majd meg siketülök belé.

- 20 -

Politechnika Ha Feri bácsi felrémlik előttetek, akkor mindenre gondolhattok görbe hátára,

lassú mozgására, a mindig kezében lévő cigarettára emlékezve, csak arra nem, hogy egy praktikus ember, egy műszaki zseni volt. De lehetett, mert a műhelyt tökéletesen megszervezte. Ha Csekőnél azt mondtam, hogy a fizika-előadó volt a birodalma, akkor itt is igaz: a műhely volt a birodalma!

A politechnika akkor, az 50-es évek közepén egy új irány volt az oktatásban, bár még csak kísérleti fázisban, tanuljanak praktikus műszaki dolgokat a diákok. Természetes volt, hogy ha a műhely vezetője az osztályfőnökünk, akkor - humán osztály létünkre! - mi lettünk a kiválasztott osztály.

Nagyon jó volt! Fúrtunk-faragtunk fát és fémet, szereltünk villamos szerelvényeket (ebből még tömeggyártás is volt, amiért pénzt kaptunk!), üveget fújtunk, karácsonyi díszeket készítettünk. És ez még akkor is ment, amikor már a nyomdába jártunk. A műhelyben Taky bácsira emlékszem, aki tervezőmérnök volt, és Kosaras Pistára, aki műszerész, és már akkor tegeztük a műhelyben.

Szóval, nyomdába jártunk, méghozzá az Állami Nyomdába, ami akkor a Várban volt. (Ma már kiköltöztették Kőbányára, az épület jelenleg az I. kerületi Önkormányzat.) Ez is jól meg volt szervezve, Feri bácsi mindig ott volt velünk, negyedikben Almási Miklós vette át ezt a szerepet. Volt elméleti oktatás és sok gyakorlat. Minden, a nyomdaiparban művelt szakmára be voltunk osztva, volt közöttünk szedő, gépmester, galvanizáló, kötő, rajzoló, sőt még szakács is! Kár, hogy csak 3 évet végeztünk (ezt ugyanis másodikban kezdtük), így nem kaptunk szakmunkás bizonyítványt, pedig később a 4 teljes év után ez is volt.

Így is érdekes és hasznos volt! A berakónőkről nem is beszélve! Érettségi bankett A bizonyítványból visszakövetkeztetve 1961. június 13-14-én érettségiztünk. Az

eredményhirdetés után este sor is került a bankettre. A Márványmenyasszonyban jöttünk össze, több tanárunk is ott volt, többek között Feri bácsi is.

Vagy sokat ettem, vagy sokat ittam, de nem sok momentumra emlékszem a bankettből. Arra viszont igen, hogy utána még tele voltunk energiával, kószáltunk a környéken. Egy német vagy osztrák, ovális rendszámtáblás Volkswagen bogár kocsit felraktunk a járdára, közben letörött az első rendszámtáblája, amit valaki hazavitt. Ennyi!

- 21 -

Pécs, 1960.

Dobogókő – Királyrét, 1958. Pécs / Tettye, 1960.

Dobogókő / Pilisszentkereszt, 1958. Tánciskola, 1958. (Kostyán Éva gyűjt.)

- 22 -

5 éves 1966. 09. 24. Márványmenyasszony 10 éves 1971. 09. 04-05. Veszprém, Kemping (Horváth Ferenc) 15 éves 1976. 05. 14. Ezüstponty 20 éves 1981. 05. 10. Budai Hegyvidék (családos kirándulás) 21 éves 1982. (Az előző sikerén felbuzdulva megismételtük; feljegyzéseim nem maradtak, csak fényképeim!) 25 éves 1986. 05. 31. Ezüstponty 30 éves 1991. 05. 31. Szentendre (Szabó Gusztáv) 35 éves 1996. 10. 18. Szentendre (Szabó Gusztáv) 40 éves 2001. 05. 16. Mongol étterem 42 éves 2003. 04. 12. Mongol étterem 45 éves 2006. 05. 27. Márványmenyasszony 46 éves 2007. 09. 07. Mongol étterem 47 éves 2008. 09. 06. Piliscsaba (Gela-emléknap) 48 éves 2009. 05. 15. Mongol étterem (Perjési Béla) 49 éves 2010. 05. 14. Mongol étterem 50 éves 2011. 05. 14. Márványmenyasszony (bizottság)

* * *

- 23 -

Emlékek a találkozókról

Az osztálytalálkozóknak – különösen a középiskolai találkozóknak – elvi jelentősége és szellemi tartalma is van: életünk legfogékonyabb idejét, a 14-18 éves korunk közötti időt – korábban a 10-18 év közöttit – töltjük együtt, ilyenkor szövődnek a legnagyobb barátságok, de ha nem is, akkor sem feledjük el ezeket a kedves éveket és egymást soha: ezekre emlékezni kell!

Az emlékezésben is van érdekesség: a szelektív memória! Csak a szépre emlékezünk. Ez egy isteni adomány! Ki emlékszik már a rossz jegyekre, a büntetésekre vagy egyéb kudarcokra? De csínyekre, a sikerekre, a kellemesen – és hasznosan – eltöltött időre igen. Ezt szolgálják a találkozók! Mert emlékezni is jobb együtt!

Persze ez magától nem megy. No, nem az emlékezés, hanem a találkozás! Mindig kell valaki, aki összefogja a társaságot és szervezi a találkozókat. Minden szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nálunk ez én voltam, vagyok. A találkózók időrendjében megnézhetitek, hogy mikor és hol találkoztunk; de azért néhány érdekességet nem árt kiemelnünk.

Az első találkozó meghívóját az akkor még az Állami Nyomdában dolgozó osztálytársaink készítették. Két változat készült, egyik a tanároknak (ebből a Wolf tanár úrnak küldött példányt máig őrzöm, mert az „címzett ismeretlen”-ként visszajött), a másik pedig az osztálytársaknak azzal, hogy feleségüket illetve menyasszonyukat (nem a Márványt!) is hozzák magukkal az érettségi bankettünk helyszínére szervezett 5 éves találkozónkra.

A másodikra bejelentkezett Horváth Feri, aki akkor az IBUSZ-nál dolgozott, csoportokat vezetett a Balaton-felvidékre és Veszprémbe, így azt a területet választotta. Emlékeim szerint nem voltunk túl sokan; Feri és jómagam mellett Csekő tanár úr, Kostyán Ákos, Majthényi Zsombor, Máthé Attila, Sónyi Hugó és Szabó Gerzson – ő hölgy társaságában – vett részt. Mindenki maga utazott: Gerzson a Trabantjával, a többiek vonattal. Feljegyzéseim bizonyítják, hogy 177 forintot fizettünk a veszprémi kempingbeli ellátásért, ami halovány emlékeim szerint a vacsorát, a szállást és a reggelit jelentette. Reggeli után a helyi buszjárattal Almádiba mentünk (menetközben módosult az eredetileg Füredre tervezett program!), ahol fürödtünk és Hugóék nyaralójában is voltunk. Ezen a találkozón ért minket az a megtiszteltetés, hogy a tanár úr felszólított a tegeződésre. Haza is vonattal jöttünk, csak Árpád bácsit már Gerzsonék vitték.

A harmadik ’76-ban volt az Ezüstponty nevű étteremben, amit korábban Aranyflaskónak hívtak. (Ez volt Gerzson édesapjának, aki a közelben lakott, a kedvenc helye. Még hallottam énekelni is, csodálatos baritonja volt!) Azért jöttünk ide, mert a Márványmenyasszony idővel átalakult és valami késdobáló lett belőle: 15-en jöttünk össze, „oldalbordák” is voltak, Szappanos Balázs tanár úr is eljött. Ekkor 80 forint volt a fejenkénti taksa; összesen – borravalóval – 2000 forintot fizettünk! Két érdekesség: Koromzáj írta válaszlevelében, hogy jön, de kicsit később, mert a gyerekeket le kell fektetni. Kostyán kimentette magát, hogy beteg, de kérte a további kapcsolattartást új, mátyásföldi címén. Gerzson versben énekelte

- 24 -

meg a régi szép időket, nálam a kézirat, de olvashatatlan. (Nem elhalványodott, hanem macska-kaparás!)

Legszebb korunkban, ’81-ben, amikor gyermekeink már járóképesek voltak, családi kirándulást szerveztünk. Ott volt Árpád bácsi fia, menye és az ő gyermekeik is. Sokan voltunk, sok gyerek, kitűnő hangulat volt. Egy Makkosmária melletti réten szalonnát sütöttünk, játszottunk és Gerzson megint verselt. Sónyi exkuzálta magát, hogy kislánya még csak másfél éves, különben is már Kecskeméten lakik. Ivor válaszlevelében jelezte, hogy két fiával jön, és hogy már Tőkés Péternek hívják. Kovrig Lipcséből küldött egy sajnálkozó lapot.

Ez olyan sikeres találkozó volt, hogy ’82-ben megismételtük egy rendkívüli találkozással, egy újabb kirándulással. Ez már nem volt olyan jó, mint az előző. (Kevesebben voltunk és nem maradtak feljegyzéseim sem!) Itt is igazolódott az általános igazság, hogy a jónál nincs jobb!

A 25 éves (1986!) megint az Ezüstpontyban volt és megtisztelt minket a Barátosi házaspár, Piri néni és Józsi bácsi, valamint Szappanos Balázs is. Örvendeztünk, hogy Csernobil után 35 nappal még élünk! Gerzson ismét rímekben csillogtatta humorát. Itt már 3-ra emelkedett halottaink száma Szűcs Jancsival, aki az előző évben hunyt el.

A 30 éves találkozónk ’91-ben már a rendszerváltás utánra esett. Gerzson ajánlkozott a megszervezésére, Szentendrén a helyi tisztiklub kínált erre jó lehetőséget. Árpád bácsi és Wolf Jóska bátyánk volt velünk: 18-an voltunk ott, ez egy elfogadható részvételi szám! Ennek a találkozónak 500 forint volt a költsége. Vendégként ismét meg kellett hallgatnunk a szervező, a házigazda strófáit! (Itt meséltünk Miklával kuvaiti élményeinkről, ugyanis – egymástól függetlenül – mindketten átéltük az iraki inváziót 1990 augusztusában Kuwait Cityben. A kalandos úton kimentett 150 fős magyar kolóniában a Petőfi 1961-es E. osztálya ilyen nagy arányban volt reprezentálva, ami ismét csak azt bizonyítja, hogy különleges osztály volt a mienk!)

A ’96-os találkozónk is Szentendrén volt, ezt is Gerzson szervezte, de akkor a tisztiklub foglalt volt, így egy másik étteremben voltunk. Árpád bácsi már nem lehetett közöttünk, de ott volt Jablonkay tanár úr és Wolf Jóska bátyánk. Mi 15-en voltunk, csak az együtt érettségizettek. Ott volt Zsombi is, vele ez volt az utolsó találkozásunk. Persze, vers megint volt! (Bár ez nincs meg nekem.)

A 40 éves találkozót új, aztán később kedveltté vált helyszínen, a Mongol étteremben töltöttük. Csak 11-en voltunk (meg 3 feleség), Albert, Jeromos és Szeder mentette ki magát. És a többiek? Nekik 40 év nem mond semmit? Prózai dolog: 3500 forint volt a taksa. Hiába, a kapitalizmus! Tíz év, 7-szeres költség.

Abból az alkalomból, hogy 2003-ban 60 évesek lettünk – tisztelet a kivételeknek! – , rendeztünk egy rendkívüli találkozót – na, hol? – a Mongolban. Itt 14-en voltunk jelen, 5000 forint volt az egységár. Micsoda infláció! Gerzsonnak az ide írt és elmondott versét őrzöm! A 45 éves találkozónak megadtuk a módját, az időközben jónevű, hagyományos vendéglővé visszaváltozott (avanzsált!) Márványmenyasszonyba mentünk. Vagy az eltelt idő, vagy a régi helyszín, de most megmozdult végre a társaság! Eljöttünk 19-en, asszonyokkal együtt 28-an! Nagy dolog! Az arányt nehéz kiszámítani, mert a viszonyítási alap bizonytalan, de a tablón lévőket tekintve és a halottainkat leszámítva 78%-os részvétel volt!

- 25 -

Emelkedett hangulatban folyt le a találkozó (még Péteri Gyuvika fimjeit is levetítettük, Gerzson versét is meghallgattuk, tanárainkra Frigyes emlékezett), érződött, hogy 45 év után kezd összeérni a társaság! Itt határoztuk el, hogy ezután évente találkozunk!

Megint a Mongolban találkoztunk 2007-ben: 13-an jöttünk össze és velünk volt Péteriné Ildi is. Itt került elő hosszú külföldi tartózkodás után (Paul Koenig néven) Veress Pali! Gela Gabi már igen rossz állapotban volt, alig evett! (Novemberben hunyt el…)

A 2008-as találkozó többszörösen is rendkívüli volt! Klárival, Gela Gabi özvegyével tartottuk a kapcsolatot, mert a búcsúztatója (temetése) bizonytalan volt, végül el is maradt, Klári hazavitte a hamvakat; 2008 tavaszán, amikor mindez nyugvópontra jutott, meghívott bennünket piliscsabai otthonába. Szeptember 6-án voltunk ott, éppen 10 hónappal azután, hogy halálhíréről értesültünk! A megható kis találkozóról már beszámoltam az osztályról írottak között, azonban itt teszem hozzá, hogy 11-en voltunk, a Gabi hamvait tartalmazó kis urna előtt gyertyát gyújtottunk és imádkoztunk érette mindnyájunk nevében.

Érdekességként elmondom, hogy vonattal mentünk Csabára. A vonat akkor az Északi Vasúti Összekötő híd felújítása miatt a Margit-híd budai hídfőjétől indult. A HÉV -vágányon jött be úgy, mint ’45-től, amikor a híd felrobbantása miatt hosszabb ideig a Császár uszoda előtt volt a végállomás; közöttünk is vannak, akik még emlékeznek erre.

Perjési Pertli szervezte 2009-ben a találkozót, ismét a Mongolban jöttünk össze, mi 12-en voltunk és leghűségesebb kísérőnk, Péteri Ildi. Itt került elő Horváth Péter és szintén hosszú külföldi tartózkodásából Kovrig Misi, akiket közel 50 éve nem láttunk. Ezek a nagy találkozások is mutatnak valamit, a nosztalgián túl is!

Tavaly, 2010-ben a Mongolban 9-en jöttünk össze (Kostyán, Gerzson és Szeder mentette ki magát) és elhatároztuk, hogy az ötvenedik évfordulót méltóképpen megünnepeljük (ideje május 14, szombat, helye a Márványmenyasszony), erre szervezőbizottságot (Erlaky, Martényi, Perjési) hoztunk létre.

Általánosságban hozzátenném még, hogy az évek során kialakult a találkozók „elfogadott” forgatókönyve is: az evések és ivások szüneteiben megemlékezünk tanárainkról (anekdotázunk!), emlékezünk elhunyt osztálytársainkra (itt is elhangzik néhány kedves emlék!), majd valaki összefoglalja gondolatait iskolánkról, osztályunkról, a találkozókról. Bár ezeket külön nem jegyeztem, de emlékezetem szerint szólt már Erlaky, Péteri, Sónyi, Deák, Perjési és Koromzáj, Piliscsabán Szeder. A kiscsoport előnye, mint a nyelvtanulásnál, hogy egymással is jut időnk és alkalmunk beszélgetni.

No és rendszerint elhangzanak Gerzson veretes versezetei, továbbá – megfelelő hangulatban – az osztály-nótánkat is elénekeljük.

Reméljük, hogy még sokáig folyik a nyál és szörcsög a lé, de mi

nem süketülünk meg belé!

- 26 -

Iskolánk „madártávlatból”………… forrás: wikimapia

Találkozó a „Mongol” étteremben, 2009. (Sónyi felvételei)

- 27 -

Találkozó Piliscsabán, 2008.

- 28 -

Találkozó a „Mongol” étteremben, 2007.

(…idáig, 2007.) A 45-éves találkozó, 2006. (még…-››)

- 29 -

(‹‹- folyt.) A 45-éves találkozó: „Márványmenyasszony”, 2006.

Szentendre, 1991.

- 30 -

Makkosmária, 1981.

Veszprém, 1971.

- 31 -

Szabó Gusztáv Gerzson verse a 45 éves találkozón

- 32 -

Utószó (epilógus)

Kívánkozik ide a végére valami. Valami, egy összefoglalás vagy némi konklúzió.

Az utószó – epilógus – hallatán mindnyájunknak bizonnyal Arany János verse jut eszébe. Tőle is vehetnénk át valamit. Ha nem is azt, hogy „Az életet már megjártam…”, pedig mi is közelítünk már a vége felé; de azt mindenképpen, hogy ha bevertek sárral, töröld le és felejtsd el, és hogy a kedves emlékeid mind virágok szíved kedve érdekében. (Lapozz e füzet végére és olvasd el újra! Máshogy fogod megérteni, mint 50 éve!)

Csekő Árpád bácsi mondta az egyik találkozón, hogy a találkozóknak van olyan szerepe is, hogy a volt osztálytársak segítsenek egymásnak, ha erre szükség van, például munkahelyet szerezni vagy egyéb módon. A munkahely már nem aktuális, de az egyébbe sok minden belefér. Aminek mindenképpen eleget tehetsz az az, hogy tartod a kapcsolatot a volt osztálytársaiddal, eljössz a találkozókra és segítesz felidézni a régi szép emlékeket.

Ezért, ez utóbbiakért született ez a kis füzet is, hogy ha olvasod, emlékezz az együtt töltött időkre.

Ne felejtsd el soha és maradj közöttünk, amíg megteheted!

- 33 -

Arany János

EPILOGUS

Az életet már megjártam. Többnyire csak gyalog jártam, Gyalog bizon’... Legfölebb ha omnibuszon. Láttam sok kevély fogatot, Fényes tengelyt, cifra bakot: S egy a lelkem! Soha meg se’ irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel, Hetyke úrral, cifra nővel: Hogy’ áll orra Az út szélin baktatóra.

Ha egy úri lócsiszárral Találkoztam s bevert sárral: Nem pöröltem, – Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott Egy kis virág nekem nyitott: Azt leszedve, Megvolt szívem minden kedve.

Az életet, ím, megjártam; Nem azt adott, amit vártam: Néha többet, Kérve, kellve, kevesebbet.

Ada címet, bár nem kértem, S több a hír-név, mint az érdem: Nagyravágyva, Bételt volna keblem vágya.

Kik hiúnak és kevélynek – Tudom, boldognak is vélnek: S boldogságot Irígy nélkül még ki látott?

Bárha engem titkos métely Fölemészt: az örök kétely; S pályám bére Égető, mint Nessus vére.

Mily temérdek munka várt még!... Mily kevés, amit beválték Félbe’-szerbe’, S hány reményem hagyott cserbe’!...

Az életet már megjártam; Mit szivembe vágyva zártam, Azt nem hozta, Attól makacsul megfoszta.

Egy kis független nyugalmat, Melyben a dal megfoganhat, Kértem kérve: S ő halasztá évrül-évre.

Csöndes fészket zöld lomb árnyán, Hova múzsám el-elvárnám, Mely sajátom; Benne én és kis családom.

Munkás, vídám öregséget, Hol, mit kezdtem, abban véget... Ennyi volt csak; S hogy megint ültessek, oltsak.

Most, ha adná is már, késő: Egy nyugalom vár, a végső: Mert hogy’ szálljon, Bár kalitja már kinyitva, Rab madár is, szegett szárnyon? (1877. július 6.)

- 34 -

Utoljára mentette: Kostyán Ákos Paul (Koenig) „-e” nélkül Szűcs János dr. 42 évet élt (†1985), Szentendrén már nem lehetett velünk Széll Imre (nem Tibor!)