14
Duna-Tisza Közi If A rendezvény ideje: 2016. m A rendezvény ismertetése: A Duna-Tisza Közi Ifjúsá hagyományteremtő szándékka Kiskunfélegyházi Fúvószenek szántunk! A meghívott zene szakemberek előtt, akik az or nap első részében került s adottságokkal rendelkező u bemutatandó darabok közé k Árpád: Kockásfülű muzsika hangozni még egy magyar sze meghatározott pontozási rends A rendezvény másik jelentő Egyrészt a verseny nyilváno lehetőséget biztosítottunk, ho esemény. Másrészt a zenekaro a város közönségét, ezzel is h négy különböző pontján, azo került sor, ahol a résztvevő zen A résztvevők visszajelzései a döntöttünk, melyre előre látha KISK Szakmai beszámoló a fjúsági Fúvószenekari Találkozó című zenei rendezvényről május 07. ági Fúvószenekari Találkozót és Versen al rendeztük meg. A szervezésben a Kisk kari Egyesület vett részt. A rendezvényn ekaroknak lehetőséget biztosítottunk a bem rszág határain belül és azon túl is elismerés sor a verseny lebonyolítására, a Kiskun udvarában. A versenyen minden résztve kellett illeszteni, Balázs Árpád: Magyar Ro című művét, továbbá a 25 perces műso erző által komponált darabnak. A verseny vég szer alapján, eredményt hirdetett. ősége, hogy a fúvószene népszerűsítésére os volt (ingyenes belépéssel), így minden ogy betekintést nyerjenek, hogyan is zajlik ok a versenyprogram után térzenei programo hozzájárulva a fúvószene népszerűsítéséhez. A onos időben került sor. Az eredményhirdeté nekarok két közös műsorszámmal köszöntötté alapján a szakmai esemény rendszeres meg atóan kétévente kerülhet sor. KUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KISKUN MÚZEUMA 6100 Kiskunfélegyháza, dr. Holló Lajos u. 9. Telefon: +36/76/461-468. E-mail: [email protected] Honlap: www.kiskunmuzeum.hu ó és Verseny nyt hiánypótló és kun Múzeum és a ek kettős szerepet mutatkozásra, olyan snek örvendenek. A n Múzeum kiváló evő zenekarnak a ondó, vagy Balázs oridőben, el kellett gén a zsűri az előre is lehetőség nyílt. érdeklődő számára egy ilyen szakmai okkal szórakoztatták A térzenére a város ésre a Petőfi téren ék a közönséget. gszervezése mellett TÁNAK com

Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny

A rendezvény ideje: 2016. május 07.

A rendezvény ismertetése:

A Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó

hagyományteremtő szándékkal rendeztük meg. A szervezésben

Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület vett részt.

szántunk! A meghívott zenekaroknak lehet

szakemberek előtt, akik az ország határain belül és azon túl is elismerésnek örvendenek. A

nap első részében került sor a verseny lebonyolítására, a Kiskun Múzeum kiváló

adottságokkal rendelkező udvarában. A versenyen minden résztvev

bemutatandó darabok közé kellett illeszteni,

Árpád: Kockásfülű muzsika

hangozni még egy magyar szerz

meghatározott pontozási rendszer alapján, eredményt hirdetett.

A rendezvény másik jelentősége, hogy a fúvószene népszer

Egyrészt a verseny nyilvános volt (ingyenes belépéssel), így minden érdekl

lehetőséget biztosítottunk, hogy betekintést nyerjenek, hogyan is zajlik egy ilyen szakmai

esemény. Másrészt a zenekarok a versenyprogram után térzenei programokkal szórakoztatták

a város közönségét, ezzel is hozzájárulva a fúvószene népszer

négy különböző pontján, azonos id

került sor, ahol a résztvevő zenekarok két közös m

A résztvevők visszajelzései alapján a szakmai esemény rendszeres megszervez

döntöttünk, melyre előre láthatóan kétévente kerülhet sor.

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Szakmai beszámoló a

Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny című zenei rendezvényről

2016. május 07.

Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Verseny

szándékkal rendeztük meg. A szervezésben a Kiskun Múzeum és a

Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület vett részt. A rendezvénynek kett

szántunk! A meghívott zenekaroknak lehetőséget biztosítottunk a bemutatkozás

tt, akik az ország határain belül és azon túl is elismerésnek örvendenek. A

részében került sor a verseny lebonyolítására, a Kiskun Múzeum kiváló

ő udvarában. A versenyen minden résztvev

bemutatandó darabok közé kellett illeszteni, Balázs Árpád: Magyar Rondó, vagy Balázs

című művét, továbbá a 25 perces műsorid

hangozni még egy magyar szerző által komponált darabnak. A verseny végén a zs

meghatározott pontozási rendszer alapján, eredményt hirdetett.

A rendezvény másik jelentősége, hogy a fúvószene népszerűsítésére is lehet

Egyrészt a verseny nyilvános volt (ingyenes belépéssel), így minden érdekl

, hogy betekintést nyerjenek, hogyan is zajlik egy ilyen szakmai

esemény. Másrészt a zenekarok a versenyprogram után térzenei programokkal szórakoztatták

a város közönségét, ezzel is hozzájárulva a fúvószene népszerűsítéséhez. A térzenére a v

pontján, azonos időben került sor. Az eredményhirdetésre a Pet

ő zenekarok két közös műsorszámmal köszöntötték a közönséget.

k visszajelzései alapján a szakmai esemény rendszeres megszervez

re láthatóan kétévente kerülhet sor.

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAKKISKUN MÚZEUMA

6100 Kiskunfélegyháza, dr. Holló Lajos u. 9. Telefon: +36/76/461-468. E-mail: [email protected]

Honlap: www.kiskunmuzeum.hu

Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny

és Versenyt hiánypótló és

Kiskun Múzeum és a

A rendezvénynek kettős szerepet

séget biztosítottunk a bemutatkozásra, olyan

tt, akik az ország határain belül és azon túl is elismerésnek örvendenek. A

részében került sor a verseny lebonyolítására, a Kiskun Múzeum kiváló

udvarában. A versenyen minden résztvevő zenekarnak a

Balázs Árpád: Magyar Rondó, vagy Balázs

űsoridőben, el kellett

által komponált darabnak. A verseny végén a zsűri az előre

sítésére is lehetőség nyílt.

Egyrészt a verseny nyilvános volt (ingyenes belépéssel), így minden érdeklődő számára

, hogy betekintést nyerjenek, hogyan is zajlik egy ilyen szakmai

esemény. Másrészt a zenekarok a versenyprogram után térzenei programokkal szórakoztatták

sítéséhez. A térzenére a város

sor. Az eredményhirdetésre a Petőfi téren

sorszámmal köszöntötték a közönséget.

k visszajelzései alapján a szakmai esemény rendszeres megszervezése mellett

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK

[email protected]

A verseny szabályai:

- játékidő: 20-25 (maximum) perc (az időtúllépést a zsűri pontlevonással büntetheti)

- a versenyprogramban elő kell adni egy kötelező darabot, mely Balázs Árpád: Magyar

Rondó, vagy Balázs Árpád: Kockásfülű muzsika című művei közül választható

- a versenyprogramban el kell hangoznia egy további szabadon választható magyar

szerző tetszőleges művének

- az előadásokat szakmai zsűri értékeli egy előzetesen kialakított pontozási rendszer

szerint (a zsűri tagjai: Neumayer Károly, Szabó Ferenc, Szélesi Attila)

- a profinak minősülő (zeneművészeti felsőoktatás hallgatója, diplomása) zenészek

száma nem haladhatja meg a jelenlevő zenekari létszám 20 százalékát

- a 25 év feletti zenészek száma nem haladhatja meg a jelenlevő zenekari létszám 30

százalékát

- kérjük a versenyprogram elhangzását megelőzően, a kötelező darab eredeti

partitúráját bemutatni a zsűri részére

- kérjük a versenyprogram elhangzását megelőzően, a versenyprogramban elhangzó

darabok partitúráinak másolatát átadni a zsűri részére

- nevezési díj: 5 000 Ft/zenekar

- jelentkezők vállalják, hogy a verseny lezajlása után 30 perc térzenét adnak

(tetszőlegesen kiválasztott darabokból)

- jelentkezők vállalják továbbá, hogy részt vesznek az eredményhirdetést megelőző

közös zenélésen, ahol két induló hangzik el (Stirczl József: IV. Honvéd-kerületi

induló és Müller József: Jászkun induló)

A zsűri tagjai:

Neumayer Károly (tanszékvezető egyetemi docens, trombitaművész, PTE Zsolnay Vilmos

Fúvószenekar művészeti vezető, Liszt Ferenc díjas, Artisjus díjas, Hidas

Frigyes Díjas fúvószenekari karnagy)

Szabó Ferenc elnök (Győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti

Intézetének tanára, Hidas Frigyes Díjas Karmester, A Magyar Fúvószenei

és Mazsorett Szövetség Elnöke)

Szélesi Attila (Sárvári Koncertfúvószenekar karnagya, a Sárvári Várfesztivál és

Fúvószenekari Verseny művészeti vezetője, a Magyar Fúvószenei és

Mazsorett Szövetség elnökségi tagja)

Díszvendég:

Balázs Árpád Erkel-díjas, Magyar Örökség díjas, Érdemes Művész zeneszerző,

Kiskunfélegyháza díszpolgára

Résztvevő zenekarok:

Az előzetes jelentkezésekhez képest némiképp csökkent a ténylegesen jelentkező zenekarok

száma. A visszajelzések alapján több meghívott zenekar nem tudta a versenykiírásban

megfogalmazott feltételeket teljesíteni, versenyen kívül pedig nem kívántak részt venni a

rendezvényen. Többeknek az időpont nem volt megfelelő, míg az Abonyi Fúvószenekar,

visszavonta a jelentkezését.

Ezen okoknál fogva a rendezvényen végül 5 zenekar (cca. 200 zenész) vett részt:

Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar

Kalocsai Fúvószenekar

Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar

Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar

Id. Vándor Rudolf Fúvószenekar Kistelek

A résztvevő zenekarok műsora:

Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar

James Curnow: Fanfare and Flourishes

Balázs Árpád: Kockásfülű Muzsika

Farkas Antal: Üveges Tánc

Johnnie Vinson: Disney Film Favorites

Kalocsai Fúvószenekar

Fricsay Richárd: Magyar Vér-induló

Balázs Árpád: Magyar Rondó

Balázs Árpád: Négy kép

Lloyd Webber: Jézus Krisztus Szupersztár

Nick La Rocca: Tiger Rag

Id. Vándor Rudolf Fúvószenekar

Lehár Ferenc: Delegáció-induló

Balázs Árpád: Magyar rondó

Hidas Frigyes: II. Népdal-szvit

Gustav Holst: First suite I. tétel (Chaconne)

Ted Huggens: Choral and Rock-out II. tétel (Rock-out)

Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar

Alfred Reed: Evolutions

Balázs Árpád: Magyar Rondó

Hidas Frigyes: Capriccio

Paul Hart: Silver Screen

Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar

Müller József: Batthyány Induló

Balázs Árpád: Kockásfülű Muzsika

Farkas Antal: Üveges tánc

A verseny eredménye:

Az eredményhirdetésre a Petőfi téren került sor. Az eredményhirdetés kezdéseként és zárásaként

elhangzott egy-egy a zenekarok által közösen eljátszott induló (Stirczl József: IV. Honvéd-

kerületi induló és Müller József: Jászkun induló). A zenekarokat és a közönséget Szabó Ferenc a

zsűri elnöke köszöntötte. A díjakat Szabó Ferenc, Balázs Árpád és Csányi József

Kiskunfélegyháza polgármestere adta át.

A rendezvényen kiosztott díjak:

1 . Díj: Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar plakett (19 cm) és oklevél

2 . Díj: Id. Vándor Rudolf Fúvószenekar plakett (17 cm) és oklevél

3 . Díj: Kalocsai Fúvószenekar plakett (15 cm) és oklevél

Karnagyi Különdíj:

Czipták Zsolt (Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar) plakett (15 cm) és oklevél

Különdíj a több generáción átívelő példás zenekari együttjátékért:

Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar plakett (15 cm) és oklevél

Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának Különdíja:

Kis-Fekete Vilmos (Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar) plakett (15

cm) és oklevél

Legjobb repertoár:

Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar oklevél

Kötelező mű legjobb előadása:

Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar oklevél

A rendezvény kísérő eseményei:

A Kiskun Múzeumban a résztvevő zenekarok elmúlt évtizedeit bemutató kamara kiállítás nyílt,

mely a rendezvény napján volt megtekinthető. A múzeum épületében szakmai kiállítónak

biztosítottunk helyszínt.

A rendezvény bevételei:

A zenekari találkozó és verseny a Kiskun Múzeum épületében valósult meg. A térzenére

Kiskunfélegyháza négy terén (Petőfi tér, Móravárosi Park, Petőfi Lakótelep park, Hősök parkja)

került sor. A rendezvényen belépődíjat nem állapítottunk meg, ingyenesen lehetett megtekinteni.

A zenekarok bemutatására ingyenesen terjesztett bemutató anyag (leporelló) készült.

Kiskunfélegyháza, 2016.06.29. ……………………………

Dr. Knipl István

régész, történész

A rendezvény a nyomtatott és elektronikus sajtóban:

„Olajozottan zajlott a fesztivál. Látszott és érződött, hogy nagy csapatmunka áll mögötte –

nyilatkozta lapunknak a zeneszerző. – Mindegyik zenekart szerettem, mindegyikben találtam

kedvemre való tételt. Nehezen tudnék dönteni. Kiemelném azonban a kalocsai együttest, Betlenné

Dajkó Ágnes karnagy munkáját. A kistelekiek muzsikálása is kimagasló volt. A kiskunhalasi

zenekar is kiegyensúlyozottan, jó tempóban, felszabadultan muzsikált. A kiskunfélegyháziak jó

házigazdák voltak. Látszott, hogy nagyon sokat készültek, dolgoztak a fesztivál sikeréért.

Számomra a meglepetés csapat a hajósi zenekar volt. Profik voltak a műsorválasztásban,

igényességben, elővezetésben egyaránt.”

Balázs Árpád (Petőfi Népe, Baon.hu)

elektronikus sajtó:

Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny | Hírek ... www.infokiskunfelegyhaza.hu/.../duna-tisza-kozi-ifjusagi-fuvoszenekari-talalkozo-es-... 2016. máj. 2. - Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny ... Kistelekről és természetesen a Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar. Program - Fúvószenekari találkozó Kiskunfélegyházán felegyhazikozlony.eu/...fuvoszenekari_talalkozo_kiskunfelegyhazan...%20Fúvószene... 2016. ápr. 30. - Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozóra és Versenyre kerül sor május 7-én, szombaton Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban. Fúvószenekari találkozó Kiskunfélegyházán | infoFélegyháza www.infofelegyhaza.hu/.../fuvoszenekari-talalkozo-kiskunfelegyhazan-2016-05-08 2016. máj. 8. - Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozóra és Versenyre került sor május 7-én, szombaton Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban. Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny ... https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1096869217020910.1073741838... Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny. By Infokiskunfélegyháza · Updated 5 hours ago. Program: 11:00 Megnyitó 11:15 – 15:00 ... Találkoznak a fúvósok – Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség mafusz.hu/2016/01/25/talalkoznak-a-fuvosok/ 2016. jan. 25. - Első alkalommal rendezi meg a Duna-Tisza közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun Múzeum és a Kiskunfélegyházi ... Félegyházán randevúznak az ifjúsági fúvószenekarok | baon.hu ... www.baon.hu › Bács-Kiskun › Kultúra 2016. máj. 4. - A Duna-Tisza közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun Múzeum és a Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület május ... Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny lesz május 7.-én a ... siriusradio.hu/kiskunfelegyhaza/hirek.php?hir=2121&hit=1

2016. ápr. 29. - A kiskunfélegyházi intézményben idén először rendezik meg a Duna- Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt, melyen a ... PressReader - Petofi Nepe: 2016-05-10 - Taroltak a hajósi fúvósok www.pressreader.com/hungary/petofi-nepe/20160510/281505045431799 2016. máj. 10. - ... Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun Múzeum és a Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület közösen.

A hajósiak taroltak, a kalocsaiak dobogósok a fúvószenekari találkozón www.kalohirek.hu/.../a-hajosiak-taroltak-a-kalocsaiak-dobogosok-a-fuvoszenekari-tal... 2016. máj. 10. - ... meg a Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun Múzeum és a Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület. Büszkeségeink - Szilády Áron Református Gimnázium szilady.net/diakelet/buszkesegeink A Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar 2016 május 8-án Pro Urbe díjban részesült, valamint aKiskunfélegyházán megrendezett Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozón és Versenyen különdíjat kapott. PDF Export - Petőfi Sándor Városi Könyvtár Kiskunfélegyháza www.psvk.hu/sajtofigyelo/sajtofigyelo_2016_04_29_05_06/pdf 2016. ápr. 29. - 2016. május 15-én a kiskunfélegyházi Equita Lovarda országos lovas .... órától Duna-Tisza-közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó, zenekarok ... [PDF]Untitled - Kiskunfélegyháza Város portal.kiskunfelegyhaza.hu/sites/default/files/hirek/kfh_kultkiadv_16-1_web.pdf Kiskunfélegyházi Magyar szerzők vokális és hangszeres műveire kiírt országos versenyt. Nevelő és oktató ..... Duna-Tisza-közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó,. Rendezvények – Kiskun Múzeum kiskunmuzeum.hu/?page_id=65 7. szombat, Duna-Tisza-közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó, zenekarok versenye. 9-10-11. ...Kiskunfélegyházi Libafesztiválhoz kapcsolódva: kerékpáros és ... Taroltak a hajósi fúvósok Félegyházán | Museum & Security museum.breuerpress.com/2016/.../taroltak-a-hajosi-fuvosok-felegyhazan-146281404... 2016. máj. 9. - ... Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun Múzeum és a Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület közösen. Taroltak a hajósi fúvósok Félegyházán | Hírek ma, friss hírek percről ... hirek.ma/hirek/taroltak-a-hajosi-fuvosok-felegyhazan Első alkalommal rendezte meg a hét végén a Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun Múzeum és a Kiskunfélegyházi ... KORONAfm100 -Hajós tarolt, Kalocsa dobogós koronaradio.hu/cikk/hajos-tarolt-kalocsa-dobogos-20586 2016. máj. 9. - A hét végén a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum patinás barokk épülete adott otthont aDuna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozónak.

Napi-hirek.hu | Taroltak a hajósi fúvósok Félegyházán

www.napi-hirek.hu/hirek/tartalom/taroltak-a-hajosi-fuvosok.../92312257 2016. máj. 9. - KISKUNFÉLEGYHÁZA | Első alkalommal rendezte meg a hét végén a Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun ... Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny | Hírek ... www.infokiskunfelegyhaza.hu/.../duna-tisza-kozi-ifjusagi-fuvoszenekari-... 3 napja - Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny. Május 7-énKiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban több fúvószenekar ... Program - Fúvószenekari találkozó Kiskunfélegyházán felegyhazikozlony.eu/...fuvoszenekari_talalkozo_kiskunfelegyhazan...%... 2016. ápr. 21. - Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozóra és Versenyre kerül sor május 7-én, szombaton Kiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban. Félegyházi Program: Minden, ami Kiskunfélegyházán és térségében ... www.felegyhaziprogram.hu/ A Kiskunfélegyházi Honvéd T.K. Boxklub mindenkit sok szeretettel vár nyílt ... Duna –Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny 2016. május 7. Többször ellátogatott már erre az oldalra. Az utolsó látogatás ideje: 2016.04.11. Találkoznak a fúvósok – Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség mafusz.hu/2016/01/25/talalkoznak-a-fuvosok/ 2016. jan. 25. - Első alkalommal rendezi meg a Duna-Tisza közi IfjúságiFúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun Múzeum és a Kiskunfélegyházi ... Múzeum - Kiskun Múzeum - Museum.hu www.museum.hu/muzeum/126/Kiskun_Muzeum Kiskun Múzeum - Kiskunfélegyháza ... Cím: 6100, Kiskunfélegyháza Dr. Holló Lajos út 9. ... Duna – Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny. Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny lesz május 7.-én a ... siriusradio.hu/kiskunfelegyhaza/hirek.php?hir=2121&hit=1 6 napja - A kiskunfélegyházi intézményben idén először rendezik meg a Duna- Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt, melyen a ... infoFélegyháza | Információs és szórakoztató portál, hírek, bulifotók ... m.infofelegyhaza.hu/ Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny. Május 7-énKiskunfélegyházán, a Kiskun Múzeumban több fúvószenekar előadását élezhetik az ...

NKA 2015. – Kiskun Múzeum kiskunmuzeum.hu/?page_id=110 Pályázó neve: Kiskunfélegyháza Város Önkormányzatának Kiskun Múzeuma. Pályázati .... Felhívás Duna-Tisza közi ifjúsági fúvószenekari találkozó 701.50 KB.

Sajtófigyelő 2016.01.15-01.22. | Petőfi Sándor Városi Könyvtár ... www.psvk.hu/sajtofigyelo/sajtofigyelo_2016_01_15_01_22 2016. jan. 15. - Első alkalommal rendezi meg a Duna-Tisza közi IfjúságiFúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun Múzeum és a Kiskunfélegyházi ...

[PDF]Untitled - Kiskunfélegyháza Város portal.kiskunfelegyhaza.hu/sites/default/.../kfh_kultkiadv_16-1_web.pdf Közszolgáltatásaival a lakosság tájékozódását, tanulását, olvasását, tartalmas időtöltését segíti ..... Duna-Tisza-közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó, zenekarok. Program - Félegyházi Közlöny felegyhazikozlony.hu/sa_hirek/i_program_7/t_Program/index.html 2 napja - A Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat és a Kiskunfélegyházi Petőfi ...Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozóra és Versenyre kerül ... Félegyházán randevúznak az ifjúsági fúvószenekarok | Museum ... museum.breuerpress.com/.../felegyhazan-randevuznak-az-ifjusagi-fuvos... 1 napja - A Duna-Tisza közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun Múzeum és a Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület május ... Félegyházi Közlöny - Facebook https://www.facebook.com/felegyhazikozlony A Kiskunfélegyházi Védőnői Szolgálat és a Kiskunfélegyházi Petőfi Sándor .....Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozóra és Versenyre kerül sor ... Infokiskunfélegyháza - Facebook www.facebook.com › Places › Kiskunfélegyháza › Residence Értékelés: 4,5 - 29 szavazat ... 3 were here. Kiskunfélegyháza első számú információs és szórakoztató portálja. ...Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozó és Verseny. Május 7-én ... Baon.hu hírek | Üdvözöljük Önt Városunk Honlapján! - Lajosmizse www.lajosmizse.hu › Címlap › Hírolvasó › Hírforrások

A Duna-Tisza közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun Múzeum és a Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület május 7-én, szombaton ...

Tájékoztató a Zenei Kollégium pályázatairól - Nemzeti Kulturális Alap www.nka.hu/archivum/tamogatasok/tamogatott.../zenei/zenei_151119 2015. nov. 19. - KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KISKUN ... A DUNA-TISZA KÖZI IFJÚSÁGI FÚVÓSZENEKARI TALÁLKOZÓ ÉS ... Félegyházán randevúznak az ifjúsági fúvószenekarok | Hírek ma, friss ... hirek.ma/hirek/felegyhazan-randevuznak-az-ifjusagi-fuvoszenekarok A Duna-Tisza közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun Múzeum és a Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület május 7-én, szombaton ... Napi-hirek.hu | Félegyházán randevúznak az ifjúsági fúvószenekarok www.napi-hirek.hu/hirek/tartalom/...az...fuvoszenekarok/92307917 A Duna-Tisza közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozót és Versenyt a Kiskun Múzeum és a Kiskunfélegyházi Fúvószenekari Egyesület május 7-én szombaton ... Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar - Facebook https://hu-hu.facebook.com/Hajósi-Ifjúsági-Fúvószenekar-152201808308665/

... 63 ember beszél erről. A Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar hivatalos Facebook oldala :) ... AKiskunfélegyházán megrendezett Duna-Tisza Közi Ifjúsági Fúvószenekari Találkozón és Versenyen I. DÍJAT értünk el. :) Ezen kívül 3 különdíjat is ... Duna-Tisza közi Fúvószenekari Találkozó... - Kalocsai Ifjúsági ... https://www.facebook.com/633680383402298/photos/a.../705100789593590/?type... Duna-Tisza közi Fúvószenekari Találkozó és Verseny. ... Kalocsai Ifjúsági Fúvószenekar added 6 new photos to the album: Kiskunfélegyháza — with Betlen ...

nyomtatott sajtó: Bemutatkozhatnak az ifjúsági fúvósok. Petőfi Népe 2016.05.03.

Taroltak a hajósiak. Petőfi Népe 2016.05.10.

Örömzenéltek a fúvósok. Félegyházi Közlöny 2016.05.20.

Kiskunhalasi Városi Fúvószenekar

Kalocsai Fúvószenekar

Id. Vándor Rudolf Fúvószenekar Kistelek

Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar

Kiskunfélegyházi Ifjúsági Fúvószenekar

Neumayer Károly, Szabó Ferenc, Szélesi Attila

1. díj: Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar

2. díj: Id. Vándor Rudolf Fúvószenekar

Kistelek

3. díj: Kalocsai Fúvószenekar

A zsűri és a karnagyok

Térzene: Kiskunfélegyházi Ifjúsági

Fúvószenekar

Térzene: Id. Vándor Rudolf Fúvószenekar

Kistelek

Térzene: Hajósi Ifjúsági Fúvószenekar

Térzene: Kalocsai Fúvószenekar

Térzene az egyesített zenekarokkal Nézők az eredményhirdetésen

Oklevél

Oklevél

Emlék plakett

Kiállítási tabló

Kiállítási tabló