E u róp ai és n e m z e t i id en titá s

Dér Aladár

Európában az történetileg az európai, hogy nemzetei vannak.

(Hermann Heimpel)

A késői modemitás Európáját - Richard K. Ashley és Robert W. J. Walker szavaival - „a tér, az idő és az identitás paradoxonjai" határozzák meg.1 A metaforát kibont­va az európai társadalom- és nemzetfejlődés két alapvető tendenciája áll előttünk:

1. A nemzetköziesedés, pontosabban annak globalizációs szintje hatására végbemenő geopolitikai átrendeződés, Roger Brubaker kifejezésével: a geopolitikai tér „masszív reor­ganizációja". E folyamat „szenvedő alanya" az eddig triumfáló „vesztfáliai rendszer" alap vető társadalmi-politikai közössége, a nemzetállam, ami a globalizáció során „alulról" és „felülről", a szubnacionális-regionális és szupranacionális-integrációs tendenciák és sze­replők kettős szorításába, „harapófogójába" kerül - ahogy erről Philip G. Cerny vagy Dominique Moissi ír -, s így történelmi szerepe is erősen erodálódik és relativizálódik.2

2. A geopolitikai változások - mint mindig - most is együtt járnak a közösségi tudat­formák változásával, mindenekelőtt az identitásformációk alapos átrendeződésével. A szakirodalom a „kulturális identitások általános kríziséről" (Pierre Hassner), új „al­ternatív identifikációk" keletkezéséről (Jonathan Friedman) és az általános identitás- keresés (Robert Hettlage: „Identitätsfindung") állapotáról beszél.3

Ebből az identitáskrízisből, illetve identitáskeresésből mind jelentőségét, mind pole- mikusságát tekintve kiemelkedik a tradicionális-nemzeti és a születőben lévő új, euró­pai identitás fogalmának, viszonyának és fejlődéstendenciáinak témaköre. A tanul­mány e témakör főbb társadalom- és politikaelméleti vonatkozásait tárgyalja, az empi­rikus-szociológiai részelemzésektől ezúttal eltekintenénk.

A fogalmi egy- vagy különneműség paradigmái

A két identitásforma komparatív elemzésének legegyszerűbb módja a fogalm i egynem ű­ség kimutatása, amit a „nemzeti identitás=nacionalizmus, európai identitás= eurona- cionalizmus" formulával lehetne kifejezni. A paradigma lényege a nacionalizmus fo­

32 K ülügyi Szemle

Európai és nem zeti identitás

galmi modelljének egyszerű átvitele Európára, illetve az európai integrációra - az európai identitás így „nacionalizmus nagyban", a Louis L. Snyder által használt „mak- ronacionalizmus" fogalom egyik variánsaként fog megjelenni.4 Az alapformula első részével, a nacionalizmus és nemzeti identitás fogalmának szinonim használatával - bár az analitikus nacionalizmuselméletek (Ernest Gellner, Alberto Melucci és mások) az identitást gyakran a tágabb értelemben vett nacionalizmusfogalom egyik részfunk­ciójaként, szegmenseként kezelik - az identitás centrális-közvetítő szerepét (amit más helyütt bővebben is kifejtettünk) alapul véve egyet lehet érteni.5 A formula másik ré­sze ugyanakkor alaposan megosztja a téma szakirodalmát - vitáját bővebben is szemügyre kell vennünk.

Maga az „euronacionalista" paradigma két pilléren nyugszik: részben a két identitásfor­ma történelmi, részben azok funkcionális analógiájára épít. Ami a történelm i analógiát illeti, a paradigma hívei szerint Európa - s főleg az európai integráció - a XX. és XXI. század fordulóján a XVIII-XIX. századi európai nemzetté válás, nemzeti konszolidáció klasszikus modelljét fogja követni. Ahogy a neves német teoretikus, Richard Münch fo­galmaz: „A nemzetállamok alacsonyabb szinten járták végig ezt a fejlődési utat. Nap­jainkban magasabb szin ten figyelhetjük meg ugyanazt a folyam atot."6 Európa, az Európai Unió jelenleg e folyamat kezdeti stádiumánál tart: Dirk Richter német történész szerint a XV-XVl. századi állapotokat idézi fel, másokat viszont a XIX. századi alkotmányos monarchiákra (Urs Altermatt) vagy éppen az 1871-es német egység megteremtése előt­ti időkre (Hagen Schulze) emlékezteti.7 A folyamat végeredménye - a nemzeti-nemzet­állami analógiának megfelelően - egyféle „Európa-nemzet" vagy „Európa-állam" kiala­kulása lenne. „Ahogy egykor az olaszok vagy németek kiléptek a széttagoltságból, és egységes nemzetté váltak, a folyamat - átvive az egész európai térségre - kezdi Euró­pát (is) egyetlen nemzetté összeforrasztani" - írja erről az 1989 utáni eufórikus hangu­lattól korántsem mentesen Otto Molden, majd így folytatja: „az európaiak szellemi, tör­téneti-politikai és gazdasági közösségéből így fog kinőni a többnemzetiségű európai nemzet... minőségi ugrást generálva az európai történelemben.. ."8

A funkcionális analógia abból a normatív-integratív alapfunkcióból indul ki, amit az identitás a társadalmi-politikai közösségek létrejöttében, egzisztálásában és fejlődésé­ben játszik. Richard Münch három ilyen részfunkcióról beszél a „közös identitással rendelkező kollektív egységek" esetében: a kifelé történő elhatárolódásról, a belső ho- mogenizációról és a centrum-periféria viszonyaként aposztrofálható ugyancsak belső hierarchizálódásról. Mások, így Galló Béla, a „homogenitás és kohézió", Philippe Mo- reau-Desfarges pedig az „igen erős belső kohézió" fontosságát emelik ki a regionális integrációk - David Held kifejezésével: „szuprarendszerek" - esetében.9

E tetszetős érvelés ellenére az euronacionalista paradigma - ismereteink szerint - ki­sebbségben van a téma szakirodaimában, a többségi vélem ény (némi „euroszkepticiz- mussal") inkább elutasítja azt. Az argumentáció itt is kétirányú, s mindenek előtt az

2003. nyár 33

Dér Aladár

„Európa-nemzet" létrejöttének, egy átfogó európai nemzetépítésnek a lehetőségét és keretfeltételeit vonja kétségbe. Az alapszintű érvelés arról szól, hogy a nemzetköziesedés sem világ-, sem európai méretekben nem jelent „egyirányú utcát", és csakis ellentétes tendenciákkal együtt érvényesül: a globalizációval együtt jár a lokális fejlődés felerő­södése (Roland Robertson: „glocalisation"), az integrációval a fragmentáció (James Ro­senau: „fragmegration"), ami a lineáris európai nemzetté válást legalábbis kétségessé teszi.10 A magasabb szintű argumentáció konkrétan, taxatíve veszi sorra a nemzetépí­tés keretfeltételeit. A téma egyik legkiválóbb szakértője, Anthony D. Smith három ilyen feltételről tesz említést: a premodern-etnikai előzmények, a kulturális homogenizáció hiányáról és a földrajzi határok bizonytalanságáról. Soledad Garda a társadalmi-poli­tikai feltételek irányában bővíti ezt az elemzést, szerinte a közös nyelv és etnicitás, a munkaerő szabad áramlása és a teljes jogú állampolgársággal együtt járó civil társadal­mi mentalitás lehetne egy sikeres európai nemzetfejlődés alapfeltétele. Sergio Della- valle olasz politológus - Karl W. Deutsch nemzetépítési faktorait alapul véve - úgy lát­ja, hogy egy ilyen tendencia „elvileg nem kizárt", de gyakorlatilag nem számíthatunk egy endogén erőkre támaszkodó, spontán összeurópai nemzeti konszolidációra.11

Az „euroszkeptikus" vélemények másik típusa inkább a „végeredm ény", a virtuális „Európa-nemzet" és „euronacionalizmus" politikai irracionalitása és negatív történelmi szerepe felől közelít a kérdéshez. Max Haller osztrák kutató - egy lehetséges nemzetti­pológiát alapul véve - kimutatja, hogy az „etnonemzet" és az „államnemzet" túl homo­genizáló, az „alkotmányos nemzetállam'' pedig túl hierarchizált lenne az európai sok­féleség - mint alapvető érték - megőrzése szempontjából. A neves norvég politológus, Johan Galtung mérvadó elemzése szerint a létrejövő „euronacionalizmus" egy születő­ben lévő európai szuperhatalom ideológiája lenne, és a nacionalizmus végső logikájá­nak megfelelően elhatároló-kirekesztő attitűdöt jelentene a nem európaiakkal szemben. Egy harmadik szerző, Cris Shore egyenesen arról ír, hogy az Európai Unió már jelenle­gi formájában is - a Ralf Dahrendorf által is említett „jóléti sovinizmusával" - „fokozza az idegengyűlöletet..., s nem tud mit kezdeni a különböző ellentétekkel, így például a rasszizmussal...". Ez a jelen- és jövőkép - a humanista megfontolásokon túl - az elöre­gedő, migrációra és migrációs politikára „ítélt" Európa hosszú távú érdekeivel sem összeegyeztethető...12

Az „euronacionalizmus pro vagy kontra"-dilemma leginkább egy m ásik paradigma bevezetésével és alkalmazásával oldható fel, ami a fogalmi transzfer kiiktatásával, a két identitásforma fogalmi kiilönnem űségére, az európai identitás „sui generis" jellegére he­lyezi a hangsúlyt. E paradigmának megint csak két premisszája van:

1. A nemzetállami és integrációs politikai modell szétválasztása. Jean-Marc Ferry francia kutató szavaival: Európa (az európai integráció) „ereded konstrukció", ami azt jelenti, hogy „a nemzeti államnak semmiféle átvitele („Übertragung") nem engedhető meg a szupranacionális szintre..."13

34 K ülügyi Szemle

Európai és nem zeti identitás

2. A nemzeti és európai identitás genetikus elkülönítése. Rien T. Segers és Reinhold Viehoff megfogalmazásában „az európai kulturális identitás szükségszerűen el fog szakadni a régi nemzetállam és részben a múlt politikai »törésvonalaitól« és sajátos m i­nőségi különbséget fog a lkotni", amit - Heinrich Schneider szavaival - „nem lehet speci­fikumában megragadni, ha úgy véljük, egyazon módon lehet koncepcionálni, mint... egy nemzet identitását."14

A fogalmi különneműség paradigmája a fenti premisszákat igazoló gazdag és több­rétű - kód-, nemzet- és politikaelméleti - háttérelem zéssel válik igazán érthetővé. Az identitáskonstrukció kódelméletét Shmuel Eisenstadt és Bernhard Giesen dolgozták ki, és Gerard Delanty fejlesztette tovább. Az alapkoncepció szerint három fontosabb kód létezik: a „primordiális" a közös származási és eredetmítoszokra, a „polgári" a tár­sadalmi intézményekre és tradíciókra épül, s végül a „kulturális" kód a vallástól a ra­cionalizmusig terjedő szellemi beállítottságot fejezi ki - azzal az eltéréssel, hogy Eisen- stadt a harmadik kódot inkább transzcendentális-szakrális értelemben használja. Delanty viszont túlságosan szűkre szabottnak érzi ezt a hárommozzanatúságot, s azt még két - szociális és diszkurzív - kóddal egészítette ki. Ezzel az európai és nemzet identitás kulcsát is megadta, amennyiben a nemzeti identitás esetében a szociális kód biztosítja a „magasan differenciálódott társadalom" belső kohézióját, a „posztnacioná- lis" európai azonosságtudatra pedig a diszkurzív kód, az identitásfejló'dés kommuni­katív logikája és stratégiája jellemző.15

Az identitás politikai elméletéből annak objektív dimenziója (kötődési-vonatkozási pontjai) és szubjektív vetülete (elsősorban tudatossági szintje) jöhetnek számításba. Ami az objektív dimenziót illeti: szerepe lehet a lokális tényezőnek (az európai identitás in­kább univerzális, a nemzeti inkább partikuláris jellegű) - ahogy azt idézett tanulmányá­ban Delanty hangsúlyozza, de a két identitásforma idődimenziója is determinánssá lép­het elő, amennyiben a nemzettudat inkább múltra orientált, tradicionalista, az Európa- tudat pedig inkább jövőorientált karakterrel rendelkezik - ahogy erről André Berten egyik írásában olvashatunk.16 Ugyanilyen hangsúlykülönbségről - s nem kizárólagos­ságról! - beszélhetünk az identitásformák szubjektív dimenziójánál is. H. Mead tipoló­giáját követve: a nemzeti identitás inkább „aktuális", az európai inkább „virtuális" jel­legű azonosságtudatot, illetve támogatást jelent. Egy másik megközelítésben: a nemzet­tudat inkább affektiv (Ulf Hedetoft. „emocionális és morális"), míg az Európa-tudat in­kább kognitív-evaluatív jellegű. Ahogy André-Paul Frognier írja: „Az európai identi­tás... inkább evaluatív identitásfajta... racionális kalkuláció Európa előnyeiről és hátrá­nyairól." Kimondottan átfogó, taxatív leírással találkozhatunk David McCrone-nál, aki az európaiság „pluralista, territoriális ésinkluzív" jellegéről értekezik - szemben a nem­zettudat „restriktiv, etnikailag definiált és exkluzív" karakterével.17

A két identitásforma különneműségének igazolására a modern nemzetelmélet, pon­tosabban az „etnogenezis" modern elmélete is felhasználható. Ennek kiindulópontját a

2003. nyár 35

D ér Aladár

gyakran „népnek" vagy „nemzetiségnek" is nevezett etnikai közösség és a hozzá kap­csolódó kollektív tudatforma, az etnikai identitás jelenti. Az előbbit származási alapon nyugvó kulturális, nyelvi és kommunikációs entitásként lehet definiálni (Robert Hett- lage), az utóbbit a téma szakértői az „etnikai hovatartozás" („Zugehörigkeit") affektiv kifejeződéseként (Bettine Westle) vagy az etnikai lét „szubjektív percepciójaként" (An­thony D. Smith), a tradíciókhoz, szimbólumokhoz és mítoszokhoz kötődő kulturális identitásként határozzák meg. Az etnikai identitás jellemzésekor - a kulturális-tradi­cionális meghatározottságon túl-találkozhatunk a „diffúz-állandósult" (David Schnei­der), illetve a „mechanikus" (Emile Dürkheim) kitételekkel is.18

A modern nem zet és nem zettu da t többféle közösség - Emeri eh Francis tipológiáját ala­pul véve: az „etnosz" és a „démosz"19 - valamint a hozzájuk kötődő kollektív tudat­formák szin tézisének eredményeként jött létre. Ennek lényegét - Bibó István és Szűcs Jenő gondolatait követve - Hanák Péter így fogalmazta meg: „A modern nemzettudat a korábbi etnikai, territoriális, kulturális vagy vallási tudatformák vegyülete és egyút­tal meghaladása... A nemzetek identitástudata... az etnikai, regionális, vallási és egyéb hagyományból, az akkortájt tudatosított eredetmítoszokból és sztereotípiákká sűrűsödő nemzeti karakteriológiából forrott össze." Roger Martinelli francia történész szellemes metaforájával: a modern nemzet és nemzettudat két alapvető társadalmi létezési mód, a politikum és etnikum „liezonját" jelentette, amelyben végbemegy az etnikum és etnikai tudat politizációja, Otto Dann szavaival: „a nemzeti fejlődés... a kollektív politikai tudatosulás folyamata"20 A kialakuló nemzetformáció - eredeté­nek megfelelően - sajátos „duális" (James G. Kellas), „kétarcú" (Daniel Bell) karaktert mutat: egyfelől kulturális-etnikai, másfelől határozott politikai karakterrel rendelke­zik.21 Ez a kétarcúság - mint említettük - esetenként definíciós probléma forrása (is) lehet: a nemzeti identitás fogalmát a téma kutatóinak egy része (például Josef Langer) a nacionalizmussal szinonim értelemben használja, mások (például Alberto Melucci) a nemzeti identitást - affektív-pszichológiai értelemben definiálva - a politikai és szo­ciológiai funkciót is betöltő nacionalizmus összetevőjeként, „alfogalmaként" szerepel­tetik. A magunk részéről a nemzeti identitás „tág", komplex értemezését és a szino­nim szó-, illetve fogalomhasználatot fogadjuk el - a „szűk", szegmentális értelmezés­re pedig - John Breuilly, Stanley Hoffmann és mások elemzéseit követve - a „nemze­ti érzés" vagy „nemzeti büszkeség" kifejezéseket tartjuk alkalmazhatnak 22

A vázolt fejlődésmodell Európával, illetve az európai identitással folyatható, amit sokan az etnogenezis sajátos, politikai lezárásának tekintenek. Azzal a szuverenitás- megosztással és kompetenciaátvitellel, ami a nemzetállam és az európai integrá­ció között történik napjainkban, m egbom lik a korábbi szin téz is , s fokozódó mértékben napirendre kerül az állam és nemzet, etnosz és démosz szétválása-szétválasztása. Ezt a szakirodalom egy része némi pontatlansággal - hiszen a jelenség inkább a nem­zetállam, mi több, az etnocentrikus „nemzeti állam" (Charles Tilly, Roger Brubaker

36 K ülügyi Szem le

Európai és nem zeti identitás

és mások) eróziójaként anticipálható - a nemzet „dekonstrukciója"-ként (Stuart Hall), illetve a nemzetfogalom „analitikus felbontása"-ként (Navracsics Tibor) aposztro­fálja.23 Ez a tendencia - legalábbis témánk szempontjából - két alapvető következ­ménnyel jár:

1. A nemzet és a nemzettudat egyféle depolitizálása megy végbe, Jürgen Habermas szavaival: „a kijózanodott politikai identitás elkülöníti magát a nemzeti történelemre összpontosító múlttól". Másképpen kifejezve: a nemzeti identitást a jövőben inkább a kulturális dominancia fogja jellemezni - Vitányi Iván: „a nemzeti tudat egyre inkább a kultúra körül összpontosul" azaz megszűnik a „kulturális és politikai identitás nem egészen történelmi szintézise" - ahogy Raymond Aron fogalmaz.24 A nemzet és a nem­zettudat depolitizálását ugyanakkor - véleményünk szerint - nem lehet abszolútum- nak tekinteni. Ha a politikát egy plurális - szociálisan, etnikailag, vallásilag stb. tagolt- társadalom szükségszerű érdekkülönbségei és konfliktusai kezelési, „kihordási" módjaként definiáljuk, az állami főhatalomról (vagy annak egy részéről) lemondó nemzeti közösségek sosem juthatnak el a „prepolitikus »mi«" (Roger Scruton) állapo­táig, „korlátozott politikai értelemben" (Dér Aladár) ezután is egzisztálni fognak...25

2. A kialakuló európai identitás - mintegy a fentiek reciprokjaként - döntően politikai jellegű lesz, ami egyre inkább tért hódít a korábban „egyeduralkodó" kulturális para­digmával szemben. Az „európai identitás... az Európai Unió politikai identitása" - írja erről Heinrich Schneider-, s mint ilyen, „nem egyszerűen a tradíciókból vezethe­tő le, inkább politikailag határozható, illetve válaszolható meg". Jacques Lenoble fran­cia kutató formulája még egyszerűbb: Európa „magától értetődően a politika dolga". A fentiekben nem véletlenül használtuk a „döntően" kifejezést. Ahogy ezt másutt bő­vebben is kifejtettük: az európai identitás - mint az etnogenezis korábbi tudatformái is- nem rendelkezik kizárólagos meghatározottsággal, s leginkább egy kulturálisan mo­tivált és közvetített, „posztnacionális" identitásformaként lehetne definiálni.26 Ez azonban nem változtat a különneműségi tézisünkön, az európai és nemzeti identitás többszörösen bizonyított fogalmi eltérésén.

A két identitásforma viszonya: modellek és értelmezések

Az európai és nemzeti identitás lehetséges viszonyát többen és többféleképpen is mo­dellezték, ezek közül Max Haller osztrák kutató hármas - konfliktus-, neutrális és komplementer-viszonyt tartalmazó - klasszifikációját27 vesszük alapul.

A Haller-formula első, konfliktustézisének lényegét két pontban foglalhatjuk össze:1. Az európai identitás - Richard Münch szavaival - „a nemzeti identitások rovásá­

ra alakul ki, és ennek hatására a nemzeti identitások szembefordulnak az új fejlemé­nyekkel".

2003. nyár 37

D ér Aladár

2. Az „euronacionalizmus" - az ismert harapófogó szerkezetnek megfelelően - a ré­giókkal és a regionális identitásokkal „szövetkezve" nemcsak relativizálja és erodálja, ha­nem végső soron felváltja („ersetzt") a poros, idejétmúlt „nemzetit" („das Nationale"), azaz nemzetet, nemzetállamot és nemzeti identitást. Ezt az „Ersatz-tézist" - a „kicsi a szép" elvéből kiindulva - először 1957-ben Leopold Kohr fogalmazta meg, napjainkban pedig a elsősorban „régiók Európája" opciójához kapcsolódik. Segesváry Vidor szavai­val: „csak egyetlen kivezető út van, a régiók szerinti társadalmi-politikai berendezkedés, amely egyben a nemzetállam lassú elhalására is vezet..." Yves Fouéré megfogalmazásá­ban: „Európa akkor valósul meg, ha a helyi és tájegységi realitások győzedelmeskednek a nemzeti mítoszokon, amelyek nevében évszázadokon át elnyomták őket..." Ez az op­ció az európai és globális fejlődést egyfajta „denarionalizálódásként" aposztrofálja.28

A „kicsi a szép" mellett a konfliktustézis másik elméleti alapját az erősen ökonomis­ta színezetű, evolucionista társadalom- illetve fejlődéselmélet jelenti, ami Gustav Cohntól Herbert Spenceren át Norbert Eliasig átfogja a XIX-XX. század politikai gon­dolkodását, és végső soron arról szól, hogy az emberi és európai társadalomfejlődés lineárisan halad a mind nagyobb egységek felé. Gustav Cohn írja 1885-ben: „a civili­zált világ jövője hosszú időre a nagy államok kialakulása („Grossstaatenbildung") felé halad", Norbert Elias pedig arról értekezik, hogy „egy fejlődést látunk: előbb vár áll szemben a várral, majd terület a területtel, aztán állam az állammal és ma tűnnek fel a történelmi horizonton annak a törekvésnek az első jelei, hogy a régiók és embertöme­gek még nagyobb egységbe integrálódjanak."29

A két identitásforma konfliktusának természetesen van bizonyos igazságtartalma, de nem a „ki kit győz le", hanem a versengés, a kompetencia jegyében. Viszonyuk di­namikus viszony - Stanley Hoffmann: „állandó feszültség van a nemzetállam és a szupranacionális integráció között" - Oriana Angelucci formulája szerint: mindkettő „horizontális" identitás, amelyek „szituatíve aktiválódnak és kerülnek fölénybe, anél­kü l azonban, hogy kizárnák egym ást."30

Ez a verdikt azonban most is többoldalú, elemző magyarázatra szorul:1. A kétféle azonosságtudat léte és fejlődése között nincs fordított arányosság, ver­

sengésük nem „nulla összegű játszma" (Richard Münch), nem mindig azok az orszá­gok „európaiabbak", ahol a nemzeti kötődés a leggyengébb - derül ki, többek között, az „Eurobarométer" felméréseiből. Claude Tapia francia szociológus is hasonló követ­keztetésre jut, mondván: „az Európa-ellenesség és a politikai nacionalizmus közötti abszolút megfelelés elképzelése meglehetősen elhamarkodott", másfelől „az Európa- pártiság és az univerzalizmus közötti pszichológiai kontinuitás gondolata ugyancsak vakmerő". A nemzetállami és az integrációs kötődések csak feltételesen („konditio­nal") függenek össze - írja erről Karl-Rudolf Körte - s „az, hogy időnként határozot­tan egyik részszegmens felé fordulunk, nem jelenti egyúttal más szegmensek tudatos elutasítását."31

38 K ülügyi Szemle

Európai és nem zeti identitás

2. A gyakorta favorizált euroregionalizmus sem biztos, - különösen hosszabb távon - hogy olyan „csodaszert" jelent, ami képes az európai társadalom- és nemzetfejlődés összes gondjának megoldására. A téma szakértői közül többen féltenek az elhamarko­dott regionalizálás diszfunkcionális következményeitől: a szolidaritás csökkenésétől (Thomas Student), vagy éppen az így felerősödő identitáskonfliktusoktól (Michael Keating). Szkepticizmusát legszemléletesebben talán Ralf Dahrendorf fogalmazta meg: „a legborúsabb perspektíva éppen a régiók Európája, amelyben homogén és így intole­ráns szubnacionális egységek egy mondvacsinált és gyenge szupranacionális képződ­ményben egyesülnek. Az ilyen kilátással szemben a heterogén nemzetállam az utolsó bástya."32

3. A konfliktus tézis legfőbb ellenérve az lehet, hogy a nem zetállam szerepének relativi- zdlódása - ad abszurdum vive: a nemzetállam mint politikai-közösségi entitás teljes megszűnése - nem jelen ti a nem zet és nem zeti identitás m egszűnését, a tekintélyes irodalom­mal rendelkező „túl a nacionalizmuson"-tézis igazolását.33 Ezt bizonyítandó nemcsak arra kell utalnunk, hogy az államiság nem konstitutív jegye a nemzetfogalomnak (And­ré Dellobelle), s így a nemzet „depolitizált" formában, önmagában is megállja a helyét, s „csak" annyi történik, hogy - Eric Hobsbawn szavaival - „a nem zet eszméjét, mint pu­hatestűt, kivesszük a nem zetállam látszólag kem ény kagylóhéjából..."34 A „nemzeti" fennma­radásánál azt is ki kell emelni, hogy itt korántsem szemantikai vagy metafizikai formu­láról van szó, vagy arról a gyakori interpretációról, amely a nemzetformációt a korai modernitás funkciótlan maradványának, jobbik esetben a globalizáció-integráció pusz­ta „immunjelenségének" tekinti. Argumentációnk tengelyében a mai nemzetfunkció szignifikáns kiemelése kell hogy álljon, miszerint a nemzet a napirenden lévő geopoli­tikai átrendeződés során is az európai társadalomfejlődés „reálfaktora" (Wolfgang Lipp) lesz, vagy ahogy Segesváry Vidor fogalmaz: „az etnikai eredetre és kulturális hovatartozásra alapozott nemzeti közösség az emberi létnek mindig alapvető jellegze­tessége marad." S a nemzettel együtt továbbra is karakteres funkcióval bír (Athur J. Schlesinger: „a legerősebb politikai emóció marad") a nemzeti identitás is - azzal a lé­nyegi változással, hogy a „nemzetállam ideológiájából" (Orosz István) egyre inkább a „nemzetcentrikus nacionalizmus" értékrendje felé tolódik.33 Alberto Melucci mérvadó elemzése a nacionalizmus három - szociológiai, politikai és pszichológiai - funkciójáról beszél, amiből még a politikai szegmens kivétele után is megmarad a másik két dimen­zió: a pszichológiai-ontológiai, ami a közösséghez tartozás „fajspecifikus" (Lánczi And­rás, Tillmann Mayer) emberi alapszükségletét elégíti ki és a szociológiai, ami a „komp­lex" (Jürgen Habermas, Ernest Gellner) vagy „totális" (Maurice Duverger) társadalmak integrációjának optimális lehetőségét látja a kulturális, szemiotikái és kommunikációs nemzeti közösségben. Bojtár B. Endre szép megfogalmazásában: „A nemzet az élő kö­zösség, melyből a folyamatos, a közösség minden szegletét átjáró kommunikáció, be­széd, párbeszéd útján a kormányzást végső soron irányító és korlátozó normák kelet­

2003. nyár 39

D ér A ladár

keznek" Ezen (alap)funkciók határozzák meg David Miller azon kitételét, hogy „meg kell menteni a nacionalizmus elvét, de eközben olyan fajta nemzeti identitást kell terem­tenünk, amely alkalmas a mai kultúrváltozatok pluralizmusának befogadására."36 Vagyis: „nemzeti" nem csak fennmarad - át is alakul, transzformálódik, amiről alább, a komplementer tézisnél fogunk bővebben szót ejteni.

A Haller-formula első tézisének elemzését nyugodtan zárhatjuk azzal a konklúzió­val, hogy a két identitásforma között nincs alapvető ellentét, hogy a „nemzetállam re- lativizálódása... aligha fog a nemzeti identitás átfogóbb identitásokkal való felváltásá­ra vezetni" (Max Haller), s helyette inkább arról lehet szó, hogy az új - többek között: európai - identitások ráépülnek a régiekre (adott esetben a nemzeti azonosságtudatra.) - ahogy erről Paul Taylor könyvében olvashatunk.37 Ráépülnek - de hogyan? A választ a Haller-formula második és harmadik tézisének elemzése adja meg számunkra.

Az úgynevezett neutralitási tézis - Max Haller és Stefan Gruber értelmezésében - a két identitásforma viszonyát a „direkt", genetikus vagy funkcionális összefüg­gés kiiktatásával a passzív-m echanikus egym ásm elletiségre redukálja, ami először a konf­liktustézis negációjaként fogalmazódott meg. Stanley Hoffmann 1966-ban nemcsak az európai és nemzeti identitás közti feszültségről beszél, hanem arról is, hogy ez a viszony könnyen semlegessé is válhat, ha „a nemzet meg tudja győzni önmagát, hogy »kohéziója és különbözősége« jobban megőrizhető egy nagyobb (»larger«) en­titásban..."38

A semlegességi tézisnek kétféle, vertikális és horizontális értelmezése is van. A vertiká­lis értelmezés alapját a föderatív-integrációs entitások legfelső, közösségi „politika- csinálási" szintjének szupranacionális jellege, illetve ennek az identitáskonstrukcióra történő mechanikus átvitele jelenti. Az európai identitás ebben a konstrukcióban úgy jelenik meg, mint a nemzet és nemzettudat felett átívelő (Siegfrid Schwarz, Holger Bonus: „überwölbende"), vagy azokat tetőként lefedő (Albert F. Reiterer: „überdachen­de") közösségi tudatforma, a nemzeti kötődés pedig másodlagos-alárendelt (Kurt Hübner: „übergeordnete") nemzeti eszmeként, vagy éppenséggel a szupranacionális szinttel szemben védekező nemzeti identitásként (James H. H. Weiler: „defending national identity") konstituálódik.39

A horizontális értelmezés bázisául a nemzetközi kapcsolatok elméletéből jól ismert „kormányközi" modell, illetve annak témánkra történő applikációja áll, több megfo­galmazásban is. Klaus Pöhle német politológus például arról ír, hogy az európai és nemzeti identitás nemcsak egymásra épülhet, hanem „egymás mellett is fenn tudnak maradni" („nebeneinander bestehen bleiben"). Egy másik megfogalmazásra a sok­szor idézett „mozaik-Európa" - vagy „Európa-mozaik" - metaforáját lehetne példa­ként felhozni, hozzátéve, hogy maga a mozaikhasonlat eredetileg a kanadai társada­lom multikulturális jellegének szemléltetésére szolgált. Az Augie Fleras-Jean Leonard Elliott szerzőpáros szerint ez a társadalom „egyedi, különleges színű, formájú és felü­

40 K ülügyi Szem le

Európai és nem zeti identitás

letű darabokból áll", amelyek „egységes és összefüggő mintává, illetve teljes képpé rendeződnek. Az összhatás meghaladja az egyes darabokét..." Európára alkalmazva ezt, a nemzeti kultúrák és identitások mozaikszerű egymásmellettiségét, illetve az európai azonosságtudat látványában történő mechanikus összegződését jelenti, ahogy erről a téma irodalmában Eric Holm, R. K. Ramadzani és mások munkáiban ol­vashatunk.40A neutralitási tézis ellenérveit három pontban foglalhatjuk össze:1. A szupranacionalitás alá- és fölérendeltségi aspektusairól a föderatív és integrációs

típusú szervezetek esetében indokolt beszélni, mikor is ez a kategória a szövetségi szint személyi állományának és döntési kompetenciájának a nemzetállamoktól füg­getlen és azokat felülmúló jellegét fejezi ki. A szóban forgó két azonosságtudat viszont horizontális jellegű (Oriana Angelucci), megkülönböztetésük nem jelenti al­só- és felső rendű minősítésüket, és legfeljebb az egyik vagy másik dominanciájáról lehet szó kapcsolatrendszerükön belül. Többek között ezért is tartjuk szerencsé­sebbnek az európai identitás „posztnacionális" jellegéről beszélni, szupranacionális helyett...41

2. A két identitásforma között genetikus kapcsolat is van, amennyiben a fiatalabb európai identitás nem „ex nihilio" keletkezik, hanem a nemzeti identitás „közbejöt­tével", ami, Stanley Hoffmann és Ronald Inglehardt kifejezésével egyféle „ugró­deszka" („springboard") szerepét tölti be egy új, funkcionálisan analóg, de összes­ségében vele nem azonos minőségű tudatforma kialakulásában. Robert Hettlage a nemzettudatot „bázisidentitásnak" nevezi, ami generáló szerepet tölt be az európai orientáció genezisében.42

3. Végül: van funkcionális kapcsolat is az európai és nemzeti kötődés között, amennyi­ben egy-egy politikai ideológia vagy politikai attitűd azok közös nevezőjét, rende­zőelvét képezheti. Claude Tapia szerint az „ideológiai szenzibilitásnak", a „politikai progresszizmusnak" és „ideológiai konzervativizmusnak" jelentős szerepe van az európai, illetve nemzeti attitűdök konstrukciójában, bár a mechanikus azonosítás, a „megfelelési állapot" feltételezése itt is „kockázatos vállalkozás" lenne. Mások - pél­dául a magyar Körösényi András és Simon János - a jobboldali-konzervatív és a baloldali-szocialisztikus eszmerendszerek értékrendjét kutatva jutnak arra a követ­keztetésre, hogy az előbbiek inkább a nemzeti, az utóbbiak inkább az európai orien­tációt és kötődést preferálják.43 A két identitásforma attitudinális viszonyát rend­kívül szemléletesen mutatja be a Guido Martinotti-Sonia Stefanizzi szerzőpáros. Mátrixukon (lásd a mellékelt ábrát) a pozitív és negatív európai és nemzeti orientá­ciók kombinációjából álló négyes kategória-rendszert mutatnak be, melyek nemcsak a kettős kötődés egyidejű kifejezésére alkalmasak, hanem megfelelő párosításban - például: integrált; integrált és innovátor stb. - az egyes országok konkrét jellem­zésére is 44

2003. nyár 41

D ér Aladár

A n e m z e t i p o l i t ik a i r e n d s z e r r e i r á n y u ló o r ie n tá c ió k

A Z E U R Ó P A I K Ö Z Ö S S É G R E IR Á N Y U L Ó O R IE N T Á C IÓ K

p o z it ív n e g a tívp o z i t ív in te g rá l t in n o v á to r

e s z k é p is tan e g a t ív sta t ik u s

n e m z e t ie l id e g e n e d e t t

Táblázat: a nem zeti politikai rendszerre és az Európai Közösségre irányu ló orientációk tipo­lógiája

A Haller-formula harmadik, kom plem enter tézisét már eddigi elemzéseinkben is több­ször érintettük, hiszen a köztük lévő genetikus, illetve funkcionális kapcsolat egyaránt a két identitás egymást kiegészítő alapviszonyát feltételezi. A tézis kifejtése ezzel azon­ban még korántsem teljes, legfontosabb tartalmi komponensei-jelentése, feltételei stb.- még kifejtésre várnak.

Ami a tézis jelentését illeti, a szakirodalom bővelkedik az erre utaló kitételekben. A Max Haller-Stefan Gruber szerzőpáros szerint „a különböző szintű identifikációk kiegészítik, sőt kölcsönösen erősítik egym ást" , Nicole Dewandre az „együtt létezés egyik módjáról" („eine Art von Miteinander") beszél, Gerard Delanty pedig az identitásfor­mák „dialektikus kapcsolataként" aposztrofálja a szóban forgó (alap)viszonyt.45 Ezek a szűkszavú, szlogenszerű kitételek ismét bővebb, tartalmi kiegészítésre szorulnak, mindenekelőtt a fentiekben is szereplő „kiegészítés" - nevezzük „E rgünzung-tézisnek"- esetében. Elemzésünk itt a „mivel?" és a „hogyan?" kérdésre keresi a választ.

1. M ivel egészíti ki egym ást a kétféle azonosságtudat? A kérdésre adandó válasz kul­csát ismét Oriana Angelucci adja kezünkbe, megállapítva, hogy a kétféle identitás „kompatibilis megoldásokat kínál eltérő szükségletekre". Ezek a szükségletek nemcsak az univerzalitás-partikularitás síkján ragadhatok meg, a kétféle orientáció egyéb para­méterek tekintetében is eltérő minőségeket hordoz. A nemzeti identitás - mint láttuk - inkább kulturális, az európai inkább politikai természetű; az első esetben inkább az af­fektiv, a másodikban inkább a kognitív-evaluatív jelleg dominál; s végül a nemzettudat inkább a múlt felé forduló, historizáló-tradicionalista, míg az európai tudatforma in­kább jövőorientált karakterrel rendelkezik. Elemzésünket tovább gazdagíthatjuk - Da­vid Easton nyomán - a „specifikus" (európai identitás) és a „diffúz" (nemzeti identitás) dichotómiával is, továbbá a nemzetfogalom analitikus felbontásának ismert elméleté­vel, miszerint a jövő Európájában ismét önállóbb, de egymást kiegészítő szerephez jut­na a lokálpatriotizmus (regionális identitások formájában), a kulturális-tradicionális nemzettudat és az „alkotmányos patriotizmus"-sal rokonítható európai orientáció.46

2. A „hogyan egészíti k i egym ást a kétféle identitás?" kérdésére kettős válasz adható: egymás tartalmi gazdagításával, amit a köztük lévő kommunikatív-diszkurzív csere­

42 K ülügyi Szem le

Európai és nem zeti identitás

kapcsolat tesz lehetővé. Robert Hettlage szerint „ezek a részidentitások nemcsak egy­más mellett állnak, hanem áthatják és átfedik egym ást", Pablo Jáuregui pedig arról ír, hogy a nemzeti érzés komplementer lehet az európai közösséggel, ha „a békés együtt­élés, szolidaritás és más népek respektálása sikeresen transzformálódik a nemzeti büszkeség alapvető értékei közé..." A permanens interaktív-diszkurzív kapcsolatrend­szer révén Európa „egy vitaközösség identitására" fog szert tenni (Bernhard Giesen), vagy ahogy Ronald Inglehardt fogalmaz: a két identitássík afelé tendál, hogy végül is egy „egységes kozmopolita kommunikációs hálózat" funkcióját töltsék be.47 Az euró­pai és nemzeti azonosságtudat közötti „átjárás" - kölcsönhatás és cserekapcsolat - ugyanakkor nem jelenti a kultúrantropológiában használatos „hibridizáció" és „kreo- lizáció" identitáselméletbe történő szimpla átvitelét - ahogy ezt többek között Sturt Hall teszi. A két identitás fejlődése kétségtelenül „összefonódó folyamat" (Richard Münch), létezik a kettős (sőt: többes) kötődés jelensége is, ez azonban nem jelenti a két­féle orientáció különneműségének, eltérő minőségének eltűnését. Inkább arról van szó, hogy „a kultúrák kölcsönözhetnek egymástól, anélkül hogy fel kellene áldozniuk iden­titásukat" (Felipe Fernandez-Armestro), s kettős vagy többes kötődések „létünk kü lön­böző d im enzió it" jelentik (Manfred Prisching).48

A Haller-formula jól applikálható a napjainkban használatos Európa-opciók, szce- náriók koncepcióihoz: a konfliktus-tézis az „europesszimista" paradigmához, a „lefelé haladó spirál" (Paul Kapteyn) forgatókönyvéhez, a komplementertézis a pedig az „eurooptimista" paradigmához, az eddigi egységfolyamat sikeres folytatásához (Wol- gang Wessels: „Kontinuitätsszenario") köthető 49 A két paradigma közötti vitát - „op­timista" kimenetellel - az döntheti el, ha befejezésül számba vesszük a komplemeter tézis megvalósulásának, illetve megvalósításának keretfeltételeit.

A jövő: feltételek és tendenciák

A komplementertézis realizálódásának feltételeiről is több - szőkébb és tágabb - értelem­ben lehet beszélni. Szőkébb értelemben a két identitásforma megváltozását, modifikációját s mindenekelőtt azok szélsőséges-extremista vonásainak túlhaladását értjük alatta. Claus Leggewie német politológus szavaival: „Integráció... a polgárok durva uniformizálása nélkül,.. .autonómia, a magukat meghatározó emberek ostoba relativizmusa nélkül.. ,"50

A gondolatot tovább vive és konkretizálva, az európai identitásnak az alábbi „teendői" vannak:

1. Fokozatosan túllépni a jelenleg meghatározó pragmatikus-utilitarista jellegen, azon, hogy az Európai Unió, az európai egységtörekvések elfogadása és támogatása a mindenkori eredményességhez kapcsolódó, „szép időjáráshoz kötött rendezvény" (Stefan Immerfall-Andreas Sobisch: „Schönwetter-Veranstaltung") legyen és közelíte­

2003. nyár 43

Dér A ladár

ni a teljesebb legitimációt biztosító affektiv kötődéshez (Christian Meier: „érzelmileg telített közösséget kell létrehozni"), illetve a „normative agreement"-hez - ahogy erről David Heldnél olvashatunk?1

2. Szemantikai és tartalmi elszakadás a John Burton és mások által anticipált „világ- társadalom"-tól és a hozzá kapcsolódó, kanti ihletésű világpolgári-kozmopolita atti­tűdtől. Ez az attitűd nem Európát, hanem „a világ egészét teszi vonatkoztatási keret­té" (Csepeli György), s amit Alvin Toffler „planetáris tudat"-nak, Fred W. Riggs pedig olyan „szuprakulturális posztmodern identifikáció"-nak tart, amelynek az a célja, hogy „a világkultúrába burkolja saját öndefinícióját".52 Az európai identitás nem azo­nos a kozmopolitizmussal és nem is annak egyik válfaja, hanem önálló identitásforma, amely sajátos közbülső pozíciót (Werner Weidenfeld: „Mittelposition"), illetve közbül­ső fokozatot (Ulf Hedetoft, Richard Münch: „Zwischenstufe") alkot a nemzeti iden­titás és a kozmopolitizmus között.53

3. A „nemzeti" elismerése, Karl-Rudolf Körte szavaival: „számolni a nemzetiségekkel". Ez a teendő kétféleképp is kötődik a politikum, az identitáspolitika világához. Egyfelől magában foglalja az etnikai-nemzeti entitások kollektív-jogi elismerését, amit Charles Taylor az „elismerés politikájának" nevez; másfelől az individuum számára is biztosítja az „identitásválasztás szabadságát", amiről Bíró Gáspárnál vagy a Sten Dijkstra vezette kutatócsoport összegző tanulmányában („law and freedom of identity") olvashatunk.54

A nem zeti identitás történelmi sorsára nemcsak az jellemző, hogy a globalizáció kö­zepette is fennmarad és funkcionál, hanem - az európai identitáshoz hasonlóan - „pro­filtisztításon" kell átmennie, amit a szakirodalom a nemzeti „újradefiniálásának" (Manf­red Prisching, William Wallace), illetve a nemzeti „transzform ációjának'1 (Gérard De- lanty) nevez.55 Ennek a transzformációnak két összetevőjét lehet kiemelni:

1. A nemzeti identitás „európai dimenziót" kap (M. Rainer Lepsius), illetve „euró­pai akcentusra" tesz szert (Wolgang Wessels: „europäisch akzentuiert"), részben az európai értékrend - legalábbis részleges - elfogadásával, másrészt azzal, hogy a nem­zeti kultúra és nemzettudat befelé forduló, hagyományőrző jellege is egy Európára nyitott, az „externális cserekapcsolatokra" (Richard Münch) orientált dimenzióval egé­szül ki?6 A szakirodalom gyakran használja e folyamat jellemzésére az „europaizáló- dás" vagy „europanizáció" kifejezéseket - gondosan elhatárolva azokat az „egység" („unity") és az „egységesülés" („Unifikation") fogalmától (James H. H. Weiler, G. Thernbom). Leggyakrabban a fogalom - az európai közösség („community") intézmé­nyesülő rendjének a tagállamok politikai intézményeire gyakorolt hatását vizsgáló - institucionalista értelmezésével (pl. Tanja E. Börzei) találkozhatunk.57

2. Alapjaiban megváltozik a nemzet és a nacionalizmus jellege is. A európai nemzet­fejlődésbe - a korábbi exkluzív nemzetfogalommal szemben - belép az inkluzív vellei- tású „nyílt nemzet" (Rudolf Hanisch: „offene Nation"), „kozmopolita nemzet" (An­thony Giddens), illetve a „nem nacionalista nemzet" (Ralf Dahrendorf) jelensége. Ezek

44 K ülügyi Szemle

Európai és nem zeti identitás

a terminus technicusok azonban korántsem egyneműek: a „nyílt nemzet" fogalma összhangban áll, illetve állhat a nacionalizmus korábban elemzett fennmaradásával és modifikációjával, a „nem nacionalista nemzet" viszont a - a nemzeti érzés, büszkeség leválasztásával - nacionalizmusjelenség teljes kiiktatását jelentené.58 E két elméleti va­riáns közül az elsővel tudunk egyetérteni: az európai integráció esetében a nacionaliz­mus „integrális" formájának (Peter Alter) „megszelídítéséről" (James H. H. Weiler), illetve „civilizálásáról" (Zdiszlaw Mach), azaz szélsőséges - kirekesztő, expanzív - vo­násainak leépítéséről van, illetve lehet szó.59 Bár a téma szakértői közül többen - így például David McCrone vagy Peter Lynch - a nyugat-európai államokon belül fellépő kisebbségi mozgalmak esetében („substate nationalism") használják a „neonaciom liz- m u s" fogalmát, a magunk részéről tágabb értelemben, a nacionalizmus „megszelídí­tett" formájára is alkalmazhatónak tartjuk. Ezt igazolhatja a fogalom feltételeinek McCrone-féle taxatív felsorolása: egy koherens civil társadalom megléte, a kulturális és politikai nacionalizmus komplex viszonya, s nem utolsósorban: a „többes nemzeti identitás" („multiple national identity") - az utóbbi formula a regionális és nemzeti identitás együttes, komplementer szerepét is feltételezi.60

Az eddig elmondottak korántsem jelentik azt, hogy a két alapvető identitásforma „sterilen", csak egymással lehet kapcsolatban, és azt sem, hogy ez a viszony független lehet az Európai Unió mindenkori struktúrájától, az úgynevezett európai architektúrá­tól. Éppen ellenkezőleg: ezek jelentik a komplementertézis általános, „tág" keretfeltéte­leit. Ami az első dimenziót illeti: az európai polgárok többes kötődése - az úgynevezett m u lti- vagy poliidentitás - ma már nemcsak a szociálpszichológia kedvelt fogalma, ha­nem széles körben használt társadalomelméleti (ezen belül: politikaelméleti) kategória is, és két vonatkozásban is túllép a nemzeti és európai identitásra korlátozódó kettős kötődésen. Szerepelnek benne a nemzetinél kisebb léptékű lokális identitások - falusi­városi, illetve regionális jelleggel -, másfelől a nemzetinél tágabb entitásokkal - Euró­pával, az euroatlanti kultúrkörrel és az egész világgal - történő azonosulás is, ahogy ez Heiko Walkenhorst, Max Haller-Stefan Gruber vagy Karlheinz Reif felsorolásában sze­repel, hogy csak néhány kiragadott példát említsünk.61 Ugyanakkor a gyakorta előfor­duló pontatlan szó- illetve fogalomhasználat miatt mind az európai, mind a nemzeti identitás helyét pontosítanunk kell a multiidentitás-konstrukción belül:

1. Az európai identitás fogalma gyakran kap olyan értelmezést, mintha az Európá­ban fellelhető összes identitásforma és identitásszint gyűjtő- vagy főfogalma lenne. M. Rainer Lepsius szerint „az európai kulturális identitás az eltérő értékvonzatokkal ren­delkező identifikációk konglomerátuma" - azaz önálló minőséggel nem rendelkezik... Mások - Rüdiger Görner vagy a Rien T. Segers-Reinhold Viehoff szerzőpáros - értel­mezésében az európai identitás kettős jelentésű: „főfogalom" az előbbi értelemben és „alfogalom", ami az európai kulturális tradíciókra, az uniós intézményekre és a velük kapcsolatos politikai intenciókra fókuszáló, „par excellence" európai (meta)identitást

2003. nyár 45

D ér Aladár

jelent. A magunk részéről a második pozíciót tartjuk elfogadhatóbbnak - megfelelő magyarázattal és differenciált értelmezéssel, de talán még szerencsésebb lenne csak az európai entitáshoz kötődő azonosságtudatot európai identitásnak nevezni, mivel az új minőség, s ahogy David W. Ellwood írja: „megteremtése (is) lényegesen több, mint ré­szeinek egyszerű összegződése..."62

2. Az európai (Európában előforduló!) identitásformák komplementer szerepe nem jelenti azok egyenértékűségét - még a nemzeti és európai identitás esetében sem. Je­lenleg és belátható időn belül a nemzeti identitásnak centrális pozíciója és meghatáro­zó-generáló szerepe van és lesz ezen identitáskonstrukción belül. Hans-Jürgen Puhle német történész szerint „a polgárok (az Európai Unió polgárai - D. A.) az európai iden­titást (még) korántsem részesítik előnyben a nemzeti, regionális vagy lokális identitá­sok előtt"; Klaus Pöhle pedig úgy fogalmaz: ma még a „nemzeti identitás uralja a po­litikai színpadot..." Ez a szituáció (komplementer viszony esetében) „harmonizált identitáshierarchiát" jelent - írja Hanák Péter -, némileg „kiegyenlítve a domináns identitással ellenkező kapcsolatokat." A neves angol történész-politológus, Charles Tilly megkísérelte ugyanezt térben is ábrázolni. Homokórára emlékeztető ábráján alul helyezkednek el a polgárokhoz „közeli", „konkrét és emocionális" terek és kötődések; a keskenyedő középső részen az elvontságot és konkrétságot ötvöző „intermedier" tér­ség van; s végül, az ismét szélesedő felső régióban a „távoli" - „absztrakt és intellek­tuális" - mező helyezkedik el. A nemzeti identitás súlypontja középen van, keskenye­dő végeivel pedig belenyúlik a másik két tartományba is.63 Ezzel az értelmezéssel fenntartás nélkül egyet lehet érteni!

Ami az európai architektúra szerepét illeti, az Európai Unió politikai irodalmában már- már közhellyé vált többszintes politikai-döntési struktúra - „Mehr-Eben-System" (Markus Jachtenfuchs-Beate Kohler-Koch), „multi-level-system" (Joachim Schild és mások) - és az európai multi- vagy poliidentitás között rendkívül szoros, korrelativ kapcsolat van. Eszerint az előbbi nemcsak „kompatibilis" az utóbbival (Joachim Schild), hanem egyenesen generálja („implies") azt, ahogy ez Robert Hettlage, William Wallace és mások munkáiban szerepel. Ugyanez „euroföderalista" megfogalmazásban úgy hangzik, hogy Európa egy „szemiföderális identitást" alakított, illetve alakít ki magának (Rüdiger Corner, John Keane)64

Befejezésül ejtsünk pár szót e kissé hosszúra nyúlt fejtegetés egyik - ha nem legfőbb- társadalom- és történetszem léleti „hozadékáról". A mostani ezredfordulón nemcsak a posztmodernitás, hanem a posztmodern relativizmus korában is élünk, ami túlhala­dottnak tekinti és erőteljesen megkérdőjelezi a modernitás korának „nagy narratíváit"- azaz a „posztizmus" (Ralf Dahrendorf), a „végizmus" (Tony Wright) és az „Auf- hebung-dialektika" (Robert Hettlage) kezd eluralkodni az elméleti és politikai köz- gondolkodásban.6:1 Ennek a „kutatói járványának (Ralf Dahrendorf) egyik fő célpont­ját az európai társadalomszerveződés nemzeti formája jelenti - lásd a „nemzetállam

46 K ülügyi Szem le

Európai és nem zeti identitás

alkonyáról", a „nemzet dekonstrukciójáról" vagy a „nacionalizmus végéről" szóló, cikkünkben is többször hivatkozott teóriákat. Ezeknek társadalomelméleti alapját a „vesztfáliai rendszert" aláásó, új típusú - „hálózati" vagy „pókháló" jellegű - szerve­ződési modell jelenti, ami Manuel Castells, James Burton, Martin Albrow munkáiban tanulmányozható, s ami visszavinné Európát a nemzetállam előtti időkbe, ahogy ezt az „új középkor" elmélete (Hedley Bull) anticipálja.66 Cikkünk viszont a „nemzeti" - s mindenekelőtt a nemzet és a nemzettudat - tartós, funkcionális fennmaradása mellett hozott fel politika- és nemzetelméleti érveket, melyeket befejezésül egy általá­nos, társadalomelméleti argumentummal egészítenénk ki. Az információs társadalom hálózati modellje - megítélésünk szerint - nem jelenti a nemzeti-nemzetállami szer­veződés antagonisztikus ellentétét, már csak azért sem, mert maga a klasszikus euró­pai nemzetté válás is „központok" körül, a hálózati szerveződés logikáját követve ment végbe - ahogy erről Karl W. Deutsch, Stein Rokkan és mások ugyancsak klasszi­kus műveiben olvashatunk.67 Ahogy az európai nemzetfejlődésben nem lehet a két alapvető identitásformát szembeállítani, „vagylagossá" tenni, úgy az európai társada­lomfejlődésben is az „is-is"-formulát kell alkalmazni, azaz a „hálózati" és „nemzeti" modell együttes szerepéről és jelenlétéről kell beszélni. Egy ilyen kettős szerveződés tovább gazdagítaná - s remélhetőleg gazdagítja is! - az európai Sokszínűséget az euró­pai „pluriverzum" (Carl Schmitt, Tillman Mayer), a „multiple political demoi" (James H. H. Weiler) megvalósulását, az „Eurotópia" (Johann Galtung) közeledését a reali­tások felé.68

Jegyzetek1. Ashley, R. K.-Walzer, R. B. J.: Reading Dissidence/ Writing the Discipline: Crisis and the Question of So­

vereignity in International Studies. International Studies Quaterly, 1996. 416. o.2. Cerny, P. G.: Globalisation and the changing logic of collective action. International Organisation,

1995. ősz, 619. o.; Brubaker, R.: Nationalism refrained. Nationhood and the national question in the new Europe. Cambridge University Press, 1996.1-10. o.; D. Moissit idézi: Gömöri Endre: Hová zuhantak New York ikertornyai? Népszabadság, 2001. december 20. 6. o.

3. Hassner, R: Die europäische Einigung und der Umbruch in Osteuropa. Identität und Öffnung. In: Projekt Europa. Postnationale Identität: Grundlage für eine europäische Demokratie? Hg. von Dewandre, N.-Lenoble, J. Berlin, 1999.170. o.; Friedman, ].: Transnationalisation, Socio-political Disorder and Ethnification as Expressions of Declining Global Hegemony. International Political Science Review, 1998. 3. sz. 242-243. o.; Hettlage, R.: Eurovisionen. Identitätsfindung zwischen Region, Nation, Eu­ropa. In: Kollektive Identität in Krisen. E thnizität und Region, Nation, Europa. Hg. von Hettlage, R.-De- ger, P.-Wagner, S. Wiesbaden, 1997. 320. és köv. o.

4. Snyder, L. L: Macro-Nationalism. A History of the Pan-Movements. Wesport, 1984.5. Gellner, E.: Nationalismus und Moderne. Berlin, 1990. 8-9. o.; Melucci, A.: Nomads of the Present: Soci­

al M ovem ents and Individual-Needs in Contemporary Society. London, 1989. 90. o.; Dér Aladár: Identi­tás és politikaelmélet. Világosság, 2002. 2-3. sz. 147-148. o.

2003. nyár 47

D ér Aladár

6. Münch, R.: Between Nation-State, Regionalism and World Society. The European Integration Pro­cess. Journal of Common Market Studies, 1996. 3. sz. 384. o. (kiemelés tőlem - D. A.), továbbá: Hübner, K.: Das Nationale. Verdrängtes, unvermeidliches, erstehenwert es. Graz-Wien-Köln, 1991. 304. o.; Picht,R. : Disturbed Identities: Social and Cultural Mutations in Contemporary Europe. In: European Iden­tity and the Search for Legitimacy. Ed. by Garcia, S. London, 1993.

7 Richter, D.: Nation als Form. Opladen, 1996.132. o.; Altermatt, U.: A szarajevói jelzőtűz. Budapest: Osi­ris, 2000. 227. o.; Schulze, H.: Staat und Nation in der europäischen Geschichte. München, 1995. 340. o.

8 Molden, O.: Die europäische Nation: Die neue Supermacht vom Athlantic bis zu r Ukraine. München, 1990. 299.0.

9. Münch, R.: Between... I. m. 380. o.; Galló Béla: A térségi szemlélet politológiai vonatkozásai az ez­redfordulón: geopolitika, regionalizmus, integráció. In: Integráció: változó feltételek és szereplői maga­tartások. Budapest: MTA PTI, 2000. 55. o.; Moreau-Desfarges, R: Introduction á la geopolitique. Párizs, 1994. 238. o.; Held, D.: Democracy and global order. From the nationale state to cosmopolitan governance. Oxford University Press, 1995.

10. Robertson, R.: Glocalisation: Time-Space and Homogenity-Heterogenity. In: Featherstone,M.-Lash,S. -Robertson, R. (eds.): Global Modernities. London-Thousand Oaks-New Delhi, 1995.; Roseanu, J.: Along the domestic-foreign Frontier. Cambridge, 1997. 99-118. o.

11. Smith, A. D.: National Identity and the Idea of European Integration. International Affairs, 1992. 1. sz. 56. o.; Garcia, S.: Europe's Fragmented Identities and the Frontiers of Citizenship. In: European Identity... 1. m. 2-3. o.; Dellavalle, S.: Für einen normád ven Begriff von Europa: Nationalstaat und europäische Einigung im Lichte der politischen Theorie. In: Die Europäische Option. Hg. von Dr. Bog- dandy, A. Baden-Baden, 1993. 254-255. o.

12. Haller, M.: Auf dem Weg zu einer „europäischen Nation"? ln: Haller, M.-Schachner-Blazizek, P. (Hg.): Europa - wohin? Wirtschaftliche Integration, soziale Gerechtigkeit und Demokratie. Graz, 1994. 381. és köv. o.; Galtung, ].: The Emerging European Supra-Nationalism. In: Hedetoft, U. (ed.): Nation or Integration? Perspectives in Europe 90s. Aarlborg Univ. 1993. 13-26. o.; Shore, C: Ethnicity, xenopho­bia and boundaries of Europe. International Journal on M inority and Group-Rights. 1996-1997. 3M. sz. 247-262. o.

13. Ferry, J-M.: Die Relevanz des Postnationalen, ln: Projekt Europa... I. m. 30. o.14. Segers, R. T.-Viehoff, R.: Die Konstruktion Europas. Überlegungen zum Problem der Kultur in

Europa. In: K ultur - Identität - Europa. Über die Schwierigkeiten und Möglichkeiten einer Konstruktion. Hg. von Viehoff, R. und Segers, R. T. Frakfurt am Main, 1999. 8. o. (kiemelés tőlem - D. A.); Schnei­der, H.: Europäische Identität: Historische, kulturelle und politische Dimension. Integration, 1994.1. sz. 161. o.

15. Az alappozícióra lásd: Eisenstadt, S. M.-Giesen, B.: The Construction of Collective Identity. Euro­pean Journal of Sociology/, 1995.1. sz. 73-102. o. és Eisenstadt, S. M.: Kollektive Identitätskonstruktion in Europa, den Vereinigten Staaten, Lateinamerika und Japan. Eine vergleichende Betrachtung, ln: Kultur - Identität... 1. m. 172. és köv. o. Delanty pozíciójára: Delanty, G.: Inventing Europe: Idea, Iden­tity, Reality. London, 1995. és uő.: Die Transformation nationaler Identität und die kulturelle Ambi­valenz europäischer Identität. Demokratische Identifikation in einem postnationalen Europa. In: Kultur - Identität... I. m. 270-271. o.

16. Delanty, G.: Die Tranformation... 1. m. 267. o.; Berten, A.: Europäische Identität: Einzahl oder Mehr­zahl? Überlegungen zu dem Entstehungsprozess der Identität. In: Projekt Europa... I. m. 61. o.

17. Hedetoft, U.: Introduction: The European Zeitgeist in the 90's. In: Nation or Integration... 1. m. 8. o.; Frognier, A-R: Les identitás territoriales. Concepts, constitution et diffusion. Reime Internatio­nale de Politique Comparée, 1995. 1. sz. 15. o.; McCrone, D.: Sociology of Nationalism. London-New York, 1998.186. o. Mead koncepciójára lásd: Mead, H.: Philosophie der Sozialität. Frankfurt a. M. 1967.

18. Az idézés sorrendjében: Hettlage, R.: Identität und Integration: Ethno-Mobolisierung zwischen Re­gion, Nation und Europa - eine Einführung, ln: Kollektive Identität... I. m. 25. o.; Westle, B.: Eth­nische Zugehörigkeit, nationale Identifikation und Unterstützung der Demokratie. Zur Entwick­lung der baltischen Staaten 1990 bis 1997. Politische Vierteljahresschrift, 1999.1. sz. 281. o.; Smith, A. D.:

48 K ülügyi Szem le

Európai és nem zeti identitás

The Ethnic Origins of Nations. New York, 1986.13-14. o.; Schneider, D.: American Kinship: A Cultural Account. New York, 1968.; Dürkheim, E.: A társadalmi munkamegosztásról. Budapest: Osiris, 2001. 85. és köv. o.

19. Francis, E.: Ethnos und Demos. Soziologische Beiträge zu r Volkshistorie. Berlin, 1965., illetve Lepsius, M. R.: Interessen, Ideen und Institutionen. Opladen, 1991. 254. o.

20. Az idézés sorrendjében: Hanák E: A másokról alkotott kép. In: Uő.: A Kert és a M űhely. Budapest: Gondolat, 1988. 44. o.; Martinelli, R.: Comprendre la nation. Párizs, 1979. 79. o.; Dann, O.: Nation und Nationalismus in Deutschland 1770-1970. München, 1993.12. o.; Smith, A. D.: Tire Ethnic Origins... 1. m. 154. és köv. o.; McCrone, D.: I. m. 37. o.

21. Kellas, J. G.: The Politics of Nationalism and Ethnicity. London, 1991.16. o.; Bell, D.: Ethnicity and So­cial Change. In: Ethnicity. Theorie and Experience. Ed. by Glaser, N. and Moynihan, D. P. Harward University Press, 1975.141. és köv. o.

22. Langer, J.: Nation - schwindende Basis für die soziale Identität? Eine Studie über 17-bis 19jährige Schüler und Schülerinnen. In: Identität und Nationnlstolz der Österreicher. Gesellschaftliche Ursache und Funktionen. Herausbildung und Transformation seit 1945. Internationale Vergleich. Hg. von Haller, M. Wien-Köln-Weimar, 1996. 331. o.; Melucci, A.: Nomads... I. m. 90. o.; Breuilly, J.: Reflections of Na­tionalism. Philosophy and Social Science, 1980.15. sz. 65-75. o.; Hoffmann, S.: Obstinate or Obsolote? The Fate of the Nation State and the Case of Western Europe. Daedalus, 1969. 85. sz. 872-877. o.

23. A „nemzetállam" és a „nemzeti állam" különbségére lásd: Tüly, C: Coercion-Capital and European States 1990-1992. Oxford, 1992. 3. o.; Brubaker, R.: 1. m. 69. o. Az állam és nemzet szétválasztására: Hall, S.: A kulturális identitásról. In: M ultikulturalizm us. Szerk.: Feidschmidt Margit. Budapest: Osi­ris, 1997. 72-75. o.; Navracsics Tibor: Európai belpolitika. A z Európai Unió politikatudományi elemzése. Budapest: Korona K., 1998. 329-330. o.

24. Habermas, J.: Történelmi tudat és politikai identitás. Szociológiai Figyelő', 1989. 4. sz. 5-11. o.; Vitányi Iván: Létezik-e homogén nemzetfogalom? Kritika, 2002.1. sz. 13. o.; Aron, R.: Paix et guerre entre les nations. Párizs, 1982.

25. Scruton, R.: M i a konzervativizm us? Budapest: Osiris, 1995.191. o.; Dér A.: A nacionalizmusfogalom elemzéséhez. Világosság, 1998. 4. sz. 72. o.

26. Schneider, H.: Europäische Identität... I. m. 160. o.; Lenoble, J.: Identität mid Demokratie - in Euro­pa denken. In: Projekt Europa... I. m. 182. o. Az európai identitás definíciójára lásd: Dér A.: Az euró­pai identitás elméletéhez. Európai Szemle, 2002.1. sz. 70. o.

27. Haller, M.-Gruber, S.: Die Identität der Österreicher zwischen lokal-regionaler, nationaler und eu­ropäischer Zugehörigkeit. In: Identität und Nationalstolz... I. m. 338-390. o.; Haller, M.: Search for a Sheet Anchor: Voiceless Submission or Deliberate Choise? European Integration and the Relation between National and European Identity. In: Armingeon, K. and Kriesi, H-P. (eds.): Nation and Na­tional Identity. Diesenhoffen, 1999.

28. Münch, R.: Between... I. m. 398. o.; Kohr, L.: The Breakdown of Nations. London, 1957.; Segesváry Victor: A globalizáció sarokköve: a politikai demokrácia és a liberális, jóléti állam. Valóság, 1997.12. sz. 10. o.; Fouére, Y: L'Europe aux cent drapeaux. Párizs, 1968. 80. o. A „denadonalizálásra" lásd: Zürn, M.: Regie­ren jenseits des Nationalstaat. Globalisierung und Denationalisierung. Frankfurt a. M. 1998.

29. Cohn, G.: Grundlegung der Nationalökonomie. Bd.l. Stuttgart, 1885. 447-449. o.; N. Eliast közli: van den Bergh, G.: Integrations- und Desintegrationsprozesse im heutigen Europa. Die Relevanz von Norbert Elias' Langsicht der Geschichte. In: Macht und Ohnmacht im neuen Europa. Hg. von No­wotny, H.-Taschwer, K. Bécs, 1994. 26-271 o.

30. Hoffmann, S.: Obstinate... I. m. 862. és köv. o.; Angelucci, O.: Die europäische Identität der Euro­päer: eine sozialpsychologische Bestandaufnahme. In: Die Europäische Option... I. m. 320. o. (ki­emelés tőlem - D. A.)

31. Münch, R.: Europäische Identitätsbildung. Zwischen globaler Dynamics, nationaler und regiona­ler Gegenbewegungen... In: Kultur - Identität... I. m. 239. o.; Tapia, C : Lesjeunes face á l'Europe. Párizs, 1997.101-102. o.; Körte, K-R.: Das Dilemma des Nationalstaates in Westeuropa. Zur Identitätspolitik der europäischen Integration. A us Politik und Zeitgeschichte. B. 14/93.1993. április, 24-25. o.

2003. nyár 49

D ér Aladár

32. Student, T.: Regionen unter Konkurrenzdruck. Die Politische M einung, 1997.1. sz. 81-86. o.; Keating, M.: The New Regionalism in Western Europe. Territorial Restructuring and Political Change. Cheltenham- Northampton, 1998. 89-90. o.; Dahrendorf, R.: Warum Europa? Nachdenkliche Anmerkungen eines skeptischen Europäers. Merkur, 1996. 7. sz. 572. o.

33. A téma irodalmából lásd: Deutsch, K. W.: Nationalism... I. m. 167. és köv. o.; Nationalism. Ed. by Hutchinson, J.-Smith, A. D. Oxford-New York, 1994. 287. és köv. o.; Etzioni, A.: On Ending Natio­nalism. Internationale Politik und Gesellschaft, 2000. 2. sz. 144. és köv. o.

34. Dellobelle, A.: La nation n'estpas l'état. Revues Sociologiques, 1997. 1. sz. 79-89. o.; Hobsbawn, E.: A nacionalizmus 200 éve. Budapest: Maecenas, 1997. 200. o. (kiemelés tőlem - D. A.), továbbá: Körte, K-R.: Das [Dilemma... 1. m. 26. o.

35. Lipp, W.: Regionen, Multikulturalismus und Europa.: Jenseits der Nation? In: Estei, B.-Mayer, T. (Hg.): Das Prinzip Nation in modernen Gesellschaften. Wiesbaden, 1994. 99-100. o.; Segesváry V.: A te­rületi állam alkonya. Valóság, 1999. 12. sz. 8. o.; Schlesinger, A. J.: Van-e jövője a demokráciának? Európai Szemle, 1998. 2. sz. 32. o.; Orosz István: A nacionalizmus mint a nemzetállam ideológiája. In: Uő.: A Westminster-modell. Budapest: Katalizátor Iroda, 1993.195-226. o. Az állam- és nemzetcentri­kus nacionalizmusmodellekre lásd: Dér A.: A nacionalizmusfogalom elemzéséhez. Világosság, 1998. 4. sz. 67. és köv. o.

36. Melucci, A.: I. m. 90. o.; Lánczi A.: Demokrácia és politikatudomány. Budapest: Aula, 2000. 213. o.; Mayer, T.: Prinzip Nation. Dimensionen der Frage, dargestellt am Beispiel Deutschlands. Opladen, 1987. 21-22. o.; Habermas, J.: Können komplexe Gesellschaften eine vernünftige Identität ausbilden? In: Uő.: Z ur Rekonstruktion des historischen Materialismus. Frankfurt a. M. 1976. 92. és köv. o.; Gellner, E.: Nationalism and the Two Roads of Cohesion in Coplex Societies. Procedings of the British Accademy, 1982.186-187. o.; Duverger, M.: Politikai szociológia. A politikai tudományok alapjai. Politikaelméle­ti Füzetek, 3. sz. Budapest, 1989. 91-92. o.; Bojtár B. E.: Hogy mit csinál a kormány? Beszélő, 2002. 4. sz. 12. o.; D. Miller: On Nationalism. Oxford, 1995. 420. o.

37. Haller, M.: Nationale Identität in modernen Gesellschaften - eme vernachlässigte Problematik im Span­nungsfeld zwischen Wirtschaft und Gesellschaft, Kultur und Politik. In: Identität und Nationalstolz... 1. m. 43. o.; Taylor, E: The European Community in the 1990's. Oxford University Press, 1996.184. o.

38. Haller, M.-Gmber, S.: I. m. 390. o.; Hoffmann, S.: Obstinate... I. m. 869. o.39. Schwarz, S.: Von internationaler zu europäischer Identität. In: Identitäten in Europa. UB Trier, 1997.

57. o.; Bonus, H.: Europäische Identität aus ökonomischer Sicht. In: A u f der Suche nach europäischer Identität. Bonn, 1995. 88. o.; Reiferer, A. E: Die unvermeidbare Nation. E tlm izität, Nationalität und nach­nationale Gesellschaft. Frankfurt-New York, 1988. 96. o.; Hübner, K.: I. m. 302. o.; Weiler, J. H. H.: The Constitution of Europe. Cambridge University Press, 1999. 271. o.

40. Pöhle, K.: Ist die europäische Identität unmöglich? Internationale Politik und Gesellschaft, 1993. 3. sz. 254. o.; Heras, A.-Elliot, J. L.: A mul tikul turalizmus Kanadában: a „sokféleség felmagasztalása". In: Mul tikul turalizmus... I. m. 36-38. o.; Holm, E.: Europe - a Political Culture? Fundamental Issues from the 1996 IGC. London, 1994. 21. o.; Ramadzani, R. K.: The Euro-Mediterran Partnership: the Barce­lona Framework. In. Reflections on the Identity of Europe. Ed. by T. Row. Bologna, 1996. 67. o.

41. Angelucci, O.: I. m., uo. A szupranacionalitás fogalmára lásd: Zuleeg, M.: Wandlungen im Begriff der Supranationalität. Integration, 1988. 3. sz. 103. és köv. o.; a „posztnacionális" értelmezésére: Dér A.: Az európai identitás... I. m. 67. és köv. o.

42. Hoffmann, S.: Uo.; Inglehardt, R.: Cognitive Mobilisation and European Identity. Comparative Poli­tics, 1970. 3. sz. 45-70. o.; Hettlage, R.: Einleitung: Identitäten im Umbruch. Selbstvergewisserungen auf alten und neuen Bühnen. In: Identitäten in der modernen Welt. Hg. von Hettlage, R.-Vogt., L. Wiesbaden, 2000. 25-26. o.

43. Tapia, C: I. m. 99. o.; Körösényi A.: Politikai tagoltság, 1990. In: Magyarország politikai évkönyve, 1991.. Budapest, 1991. 75-77. o.; Simon J.: Két lábon álló demokrácia, avagy mit jelent a politikai elit szá­

mára a baloldal és a jobboldal? Politikatudományi Szemle, 1999. 2. sz. 100-101. o.44. Martinotti, G.-Stefanizzi, S.: Europeans and the Nation State. In: Public Opinions and International

Governance. Ed. by Niedermayer, O.-Sinnott, R. Oxford University Press, 1995, 176., ill. 188. o.

50 K ülügyi Szem le

Európai és nem zeti identitás

Hasonló, bár többtényezős és többopciós mátrixszal találkozhatunk S. Duchesne és A-P. Frognier ta­nulmányában is (Is There a European Identity? Uo. 202. és köv. o.).

45. Haller, M - Gruber, S.: I. m. 380-381. o. (kiemelés tőlem - D. A.); Dewandre, N.: Europa-Japan: vom rechten Gebrauch der Interdependenz. In: Projekt Europa... I. m. 172. o.; Delanty, G.: Die Transfor­mation... 1. m. 275. o.

46. Angelucci, O.: I. m. 320. o. Az európai és nemzeti identitás eltérő karakterére lásd: Dér A.: Az euró­pai identitás egyes kérdései. In: Nemzetállam - szuverenitás - integráció. Debrecen: Kossuth Egyetemi Kiadó, 2001.115-121. o.; D. Eastonra lásd Uő.: A System Analysis of Political Life. New York-London- Sidney, 1965.149. o.

47. Az idézés sorrendjében: Hettlage, R.: Ethnofragmentierung im Mittel- und Osteuropäischen Raum: über die aktuelle Stärke „schwacher" Bindungen. In: Bewältigen oder bewahren. Dilemmas des m itte­leuropäischen Wandels. Hg. von Gehrlich, P.-Glass, K. Wien-Torun, 1994. 61. o. (kiemelés tőlem - D. A.); Jáuregui, P.: National pride and the meaning of „Europe": a comparative study of Britain and Spain. In: Whose Eurpoe? The turn towards democracy. Ed. by Smith, D.-Wright, S. Oxford, 1999. 283. o.; Giesen, B.: Europa als Konstruktion der Intellektuellen. In: Kultur - Identität - Europa... I. m. 144. o.; Inglehardt, R.: The Silent Revolution in Europe: Intergeneratioml Change in Post-Industrial Socie­ties. American Political Science Review, 1977. 337. o.

48. A hivatkozások sorrendjében: Hall, S.: A kulturális identitásról. In: Múl tikul turalízmus... I. m. 82-83. o.; Münch, R.: Europäische Identitätsbildung... I. m. 226. o.; Prisching, M.: Zwischen Heimat mid Welt - die Vielfalt der Identitäten. In: Identität und Nachbarschaft. Die Vielfalt der Alpen-Adria-Län- dern. Hg. von Prisching, M. Wien-Köln-Graz, 1994. 402. o. (kiemelés tőlem - D. A.); Fernandez- Armestro, E: A jelenkor története. Budapest: Atheneum, 2001. 215. o.

49. Kapteyn, P: The stateless Market. The European Dilemma of Integration and Civilization. London-New York, 1996. 69-70. o.; Wessels, W.: Die Europäische Union der Zukunft - immer enger, weiter und ... komplexer? Die Fusionsthese. In: Europa 2020. Szenarien politischer Entwicklungen. Hg. von Jäger, T - Piepenschneider, M. Opladen, 1997. 66. és köv. o.

50. Leggewie, C.: M ulti Kulti. Spielregeln für die Vielvölkerrepublik. Berlin, 1993.143. o.51. Immerfall, S.-Sobitsch, A.: Europäische Integration und europäische Identität. Die Europäische

Union im Bewusstsein seiner Bürger. A us Politik und Zeitgeschichte, B. 10/97.1997. február, 28-29. o.; Held, D.: Modells of Democracy. Stanford University Press, 1987. 238. o.

52. Burton, J.: World Society. Cambridge University Press, 1972.; Csepeli Gy: A szervezkedő'ember. Buda­pest: Osiris, 2001. 321-322. o.; Toffler, A.: A harmadik hullám. Budapest: Informatikai társadalom A-tól Z-ig, é. n. 351. o.; Riggs, F. W.: Glossary of Terms Used in this Issue. International Political Science Review, 1998. 3. sz. 312. o.

53. Weidenfeld, W.: Europa - aber wo liegt es? In: Uő. (Hg.): Identität Europas. Bonn, 1985.19. o.; Hede- toft, U.: European Integration and the European Mind. In: Nation or Integraion... I. m. 131. o.; Münch, R.: Europäische Identitätsbildung... I. m. 238. o.

54. Körte, K-R.: Nation und Nationalstaat. Bausteine einer Europäischer Identität. Melle, 1993.37. és köv. o.; Ta­ylor, C: M ultikulturalismus und die Politik der Anerkennung. Fischer Verlag, 1997.; Bíró Gáspár: A z identi­tásválasztás szabadsága. Budapest: Osiris, 1995.179-211. o.; Dijkstra, S.-Geuíjen, K.-de Ruijter, A.: Mul- ticulturalism and Social Integration in Europe. International Political Science Review, 2001.1. sz. 79. o.

55. Prisching, M.: Zwischen... I. m. 394. o.; Wallace, W.: The Nation State - Rescue or Retreat? In: The Question of Europe. Ed. by Govan, P.-Anderson, P. London-New York, 1997. 45. o.; Delanty, G.: Die Transformation... I. m. 267. és köv. o.

56. Az idézés sorrendjében: Lepsius, M. R.: Die Europäische Union. Ökonomisch-politische Integration und kulturelle Pluralität. In: Kultur - Identität... I. m. 217. o.; Wessels, W.: Europäische Identität aus politischer Sicht. In: A u f der Suche nach europäischer Identität. Bonn, 1995.122. o.; Münch, R.: Euro­päische Identitätsbildung... I. m. 249. o.

57. Weiler, J. H. H.: I. m. 90. és köv. o.; Thernborn, G.: Europe in the Twenty-first Century, ln: The Ques­tion... I. m. 372. és köv. o.; Börzei, T. E.: Europäisierung und innerstaatlichen Wandeln. Zentralisie­rung ung Entparlamentarisierung? Politische Vierteljahresschrift, 2000. 2. sz. 205-250. o.

2 0 0 3 . nyár 51

D ér A ladár

58. Hanisch, R.: Die künftige Rolle der Nation in der Europäischen Union. Politische Studien, 1997. 4. sz. 133. o.; Giddens, A.: A harmadik út. A szociáldemokrácia megújulása. Budapest: Agora Marketing, 1999. 140-150. o. R. Dahrendorfot idézi Görner, R.: Uber rationellen Universalismus. Die Neue Gesells­chaft. Frankfurter Hefte, 1994. 3. sz. 224. o.A nacionalizmus és a nemzeti érzés szétválasztására: Segesváry V.: A területi állam... I. m. 6. o. és Roth E.: Nacionalizmus vagy demokrácia? Dimenziók, 1994.1. sz. 28. o.

59. Alter, R: Nationalismus. Frankfurt a. M., 1985. 43. és köv. o.; Weiler, J. H. H.: Fin-de Siécle Europe. Washington, 1993. 10. o.; Mach, Z.: Határok és identitások a mai Európában. Pro Minoritáié, 2001. nyár, 92. o.

60. McCrone, D.: I. m. 128. és köv. o.; Lynch, P.: M inority Nationalism and European Integration. Cardiff, 1996. 4. o., továbbá: Tirykian, S. A.-Rogowski, R.: N ew Nationalism of Developed West. Boston, 1985.

61. Walkenhorst, H.: Die Föderalisierung der Europäischen Union. Oldenburg, 1997. 44. o.; Haller, M.-Gru- ber, S.: Die Identität der Österreicher... 1. m. 369., ill. 391. és köv. o.; Reif, K.: Cultural Convergence and Cultural Diversity as Factors in European Identity. In: European Identity... I. m. 138. és köv. o.; A lokális identitások elméletéhez lásd még: Werlen, B.: Identität und Raum. Regionalismus und Na­tionalismus. Soziographie, 1993. 7. sz. 39-73. o.

62. Lepsius, M. R.: Die Europäische Union... I. m. 220. o.; Görner, R.: Einheit durch Vielfalt. Föderalismus als politische Lebensform. Opladen, 1996. 226. o.; Segers, R. T.-Viehoff, R.: I. m. 32-33. o.; Ellwood, D. W.: Do Wee Need Them to Define Our Identity? Europe's American Challenge Today. In: Reflec­tions... I. m. 147. o.

63. Puliié, H-J.: Staaten, Nationen und Regionen in Europa. Wien, 1994. 69. o.; Pöhle, K.: I. m. 259. o.; Ha- nák P: A nemzeti identitás konstrukciója. Európai Szemle, 1997. 3. sz. 68. o.; Tilly, C: Futures of Euro­pean States. Social Research, 51. sz. 1992. 705-717. o.

64. Az idézés sorrendjében: Jachtenfuchs, M.-Kohler-Koch, B.: Regieren im dynamischen Mehrebensy­stem. In: Jachtenfuchs-Kohler-Koch (Hg.): Europäische Integration. Opladen, 1996. 45. és köv. o.; Schild, J.: National versus European Identities? journal of Common Market Studies, 2001. 2. sz. 335-336. o.; Hettlage, R.: Ethnofragmentierung... I. m. 60—61. o.; Wallace, W.: The Nation State... I. m. 44. o.; Görner, R.: Einheit... I. m. 226. o.; Keane, J.: Questions for Europe. In: The Idea of Europe. Ed. by Nelson, B. et al. New York-Oxford, 1992. 59. o.

65. Dahrendorf, R.: A modem társadalmi konfliktus. Budapest: Gondolat, 1994.16. o.; Wright, T: Régi és új szocializmusok. Budapest, Napvilág, 1996. 214. o.; Hettlage, R.: Euro-Visionen. I. m. 329. o.

66. A hivatkozások sorrendjében: Castells, M.: The Information Age - Economy, Society and Culture. 1-3. köt. Oxford, 1996-1998.; Burton, J.: World Society... I. m.; Albrow, M.: The Global Age. State and So­ciety Beyond Modernity. Politiy Press, 1996. Bull, H.: The Anarchical Society. A Study of Order in World Politics. New York, 1977.

67. Deutsch, K. W.: Nationsbildung - Nationalstaat - Integration. Düsseldorf, 1972. 24. és köv. o.; Rokkan, S - Urwin, D.: Economy, Territory, Identity: Politics of West European Peripheries. London, 1983.

68. Schmitt, C: Der Begriff des Politischen. Berlin, 1932. 41. o.; Mayer, T: Prinzip... I. m. 239. o.; Weiler,]. H. H.: European Neo-contitutionalism: in Search of Foundations for the European Constitutional Order. In: Bellamy, R.-Castiglone, D.: Constitutionalism in Transformation: European and Theoretical Perspectives. Oxford, 1996.114. o.; Galtung, J.: Eurotopia. Die Zukunft des Kontinents. Wien, 1993.

52 K ülügyi Szemle

Résumé

European and National Identity

The essay provides a comparative analysis of the two basic forms of identity, and it concentrates on three questions: 1) The dilemma of homogeneity (European identity = "Euronationalism") and heterogeneity (European identity = "sui generis" formation can be singled out conceptually. Based on the lack of the basic conditions of „Euronationalism" and its political irrationality, most of the experts accept the latter paradigm by relying on pronounced political and nation theory argument which, in turn, is based on "ethnogenesis." 2) With regard to the relations between the two forms of identity, Max Haller's triple classification - incorporating conflict, neutral and complementary relations - is applied. According to the conflict thesis, European identity is emerging at the expense of national identity and is replacing it historically. However, the survival of the function of the nation, which can be anticipated sociologically, psychologically, and politically as well, seems to contradict it. The neutrality thesis speaks of a passive-mechanical paralellism of the two different forms of identity (see the concept of "mosaic-Europe"), which is refuted by the "springboard" function of the national identity, as well as by the common role of the two different forms of identity in the realm of political ideologies and attitudes. Finally, the complementarity thesis suggests that the two different identities mutually reinforce and complement each other as a part of the multi- or poliidentity of the modern European man. It is also a vision of the future that may be prefereble to us. 3) The conditions and tendencies of the evolution of European identity affect both forms of identity. European identity should go beyond its current pragmatic-utilitarian nature, it should break with the cosmopolitan attitude and should focus on the recognition of the "national." It is also necessary to "redefine" national identity, insofar as it receives a European dimension and sheds its traditional exclusive character (see the "neo- national" paradigm). The creation and the improvement of a "multilevel" European political structure is also vital. It suits multiidentity the best and it can help European public opinion get rid of the necessity to choose between the two.

Europäische und nationale Identität

Die Studie befasst sich mit der komparativen Analyse der beiden grundlegenden Identitätsformen, wobei drei Fragenkreise hervorgehoben werden:

1. Begrifflich kann das Dilemma der Homogenität (europäische Identität = „Euronationalismus") bzw. der Heterogenität (europäische Identität = „sui generis"- Formation) hervorgehoben werden. Von der mehrheitlichen Meinung der Fachliteratur wird der Mangel an den Rahmenbedingungen des „Euronationalismus"

2003. nyár 53

R ésum é

und die politische Irrationalität zugrunde gelegt und eher das zweite Paradigma akzeptiert, auf die markante Kode- und Politikargumentation und - auf die „Ethnogenese" fundierte - nationaltheoretische Argumentation gestützt.

2. In Bezug auf das Verhältnis der beiden Identitätsformen haben wir die Dreierklassifikation von Max Haller - das Konfliktverhältnis, das neutrale und das komplementäre Verhältnis - zugrunde gelegt. Der Konfliktthese nach entsteht die europäische Identität zu Lasten der nationalen und löst historisch die ab, der ihr antizipierbares Bestehenbleiben der Nationalfunktion von soziologischem, psychologischem und politischem Gesichtspunkt aus widerspricht. Die Neutralitätsthese spricht vom passiven-mechanischen Nebeneinanderexistieren der zweierlei Identitätsbewusstseine (siehe: ,,Mosaik-Europa"-Konzeption), was von der Sprungbrettfunktion der gemeinsamen Rolle, bzw. von der gemeinsamen Rolle der zweierlei Bindungen in der Welt der politischen Ideologien und der Attitüden widerlegt, negiert wird. Nach der Komplementär-These festigen und ergänzen die zweierlei Identitäten einander wechselseitig, durchdringen und überlappen einander, - als Bestandteil der mehrfachen Bindung, der Multi- oder Polyidentität des modernen europäischen Menschen, was für uns zugleich auch das am meisten präferierte Zukunftsbild bedeuten kann.

3. Die Bedingungen und Tendenzen der Entwicklung der europäischen Identität betreffen beide Identitätsformen. Die europäische Identität muss ihren gegenwärtigen pragmatisch-utilitaristischen Charakter überwinden, sie muss sich losreißen von der kosmopolitischen Attitüde und muss auf die „nationale" Anerkennung fokussieren. Auch die „neuerliche Differenzierung" der nationalen Identität ist erforderlich, falls sie die europäische Dimension erhält und ihren traditionellen exklusiven Charakter ablegt (siehe das „Neonationalismus-Paradigma"). Eine wesentliche Bedingung ist noch die Schaffung bzw. Vervollständigung der „aus mehreren Ebenen bestehenden" europäischen politischen Architektur, was am besten der Grundformel mit den Multiidentitäten entspricht und dazu beitragen kann, dass das europäische Denken sich vom Zwang des „Entweder-Oder" frei machen kann.

Identité européenne et nationale

L'étude se consacre ä l'analyse comparative des deux formes d'identité en soulignant trois problématiques:

1. Conceptuellement, on peut souligner le dilemme de l'homogénéité (identité européenne = „euronationalisme") et de l'hétérogénéité (identité européenne = une formation „sui generis"). Dans la littérature, la plupart des spécialistes - compte tenu du manque des conditions de 1"'euronationalisme" et de sont irrationalité politique -

54 K ülügyi Szemle

Résumé

acceptent plutôt le deuxième paradigme, en s'appuyant sur une argumentation de théorie de nations basée sur des genèses politique, ethnique et de code marquantes.

2. En ce qui concerne les relations entre les deux formes d'identité, nous avons pris en considération la classification des rapports de conflit, des rapports neutres et complémentraires de Max Haller. Selon la thèse de conflit, l'identité européenne s'est formée au détriment de l'identité nationale et lui a succédé; cependant la subsistence de la fonction de nation qui peut être anticipée du point de vue sociologique, psychologique et politique contredit à cette thèse. La thèse de neutralité parle d'une coexistence passive et mécanique des deux formes d'identité (conception d'"Europe- mosaiques") mais elle est réfutée par la fonction de „tremplin" de l'identité nationale ainsi que par le rôle des deux attachements joué dans les idéologies et les attitudes politiques. Selon la thèse de complémentarité, les deux identités se renforcent, se complètent et se pénètrent, conformément à l'attachement multiple et à la „polyidentité" de l'homme européen moderne qui peut nous offrir la vision d'avenir la plus préférée.

3. Les conditions et les tendances du développement de l'identité européenne concernent toutes les deux formes d'identité. L'identité européenne doit dépasser son caractère actuel pragmatique et utilitariste, elle doit renoncer à l'attitude cosmopolite et tourner son attention à la reconnaissance du „national". Il faudrait „redéfinir" l'identité nationale également pour qu'elle reçoive une dimension européenne et se débarrasse de son caractère traditionnel et exclusif (paradigme néonacionaliste). Il est important de créer une architecture politique de plusieurs niveaux qui correspond le plus à l'identité multiple et peut contribuer à débarrasser la réflexion européenne de la contrainte de ,,1'alternatif".

2003. nyár 55