12
(Folytatás a 2. oldalon) Dél-Zala Murahíd Dél-Zala Murahíd Muraszemenye, templom Muraszemenye, templom Térségi havilap VIII. évfolyam 2018. május Május 27-én (vasárnap) 10 órakor szentmisével, majd 11 órakor a felújított I. világhá- borús emlékmű megáldásával, koszorúzásokkal és emlékező beszédekkel vette kezdetét a letenyei Hősök napi ünnepség. Végh Ágoston kürt fan- fárjával kezdődött a program, Gerák Hanna konferálta a rendezvényt, és Andor Nina Kiss Dorina pedig versekkel emlékeztek a hősökre. Pusztai Ferenc, a Hadirok- kantak, Hadiözvegyek, Hadiár- vák Letenyei Szervezetének el- nökhelyettese szólt a letenyei emlékmű történetéről. Farkas Szilárd polgármes- ter köszöntőjében ismertette, régóta vártak az emlékmű fel- újítására annak a jelentős állag- romlása miatt. A renoválásra Hősök napi ünnepség Letenyén közel 2 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott Le- tenye önkormányzata, melyet egy emléktábla is jelöl az alko- tás talapzatán. Simon Márta, a helyi álta- lános iskola történelem szakos tanára kiemelte a hősökre való emlékezés fontosságát, majd em- lékezett az első és második vi- lágháborúkban elesettekre, Tria- non fontosságára és az akkori eseményekre. A felújított emlékművet Tóth János plébános áldot- ta meg. A megemlékezést a Szózat zárta. A megemlékezést a Hadi- rokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Letenyei Szervezete és Letenye Város Önkormány- zata közösen szervezték. Az emlékművet Farkas Szilárd és Simon Márta is megkoszo- rúzta. Falunapot tartottak Semjén- házán a pünkösdi hétvége alatt. A programok már május 19-én, szombaton megkezdődtek, ezen a napon gyermek- és sport- napot tartottak. A gyerekek ke- rékpártúrával indították a na- pot, délután büntetőrúgó, de- kázó versenyen vehettek részt és az ifjúsági labdarúgó-mér- kőzésen Semjénháza SE csapa- Falunap Semjénházán ta Gyenesdiás ellen mérhette fel erejét. A kis gyerekeket a népi játszótér játékaival, tram- bulinnal és arcfestéssel várták a futballpálya melletti téren. Mindeközben a felnőtteknek is jutott versenyzési lehetőség, ők főzési tudásukat bizonyíthatták. 9 főzőcsapat indult a legjobb kakaspörkölt címért, bár volt, Kilenc csapat mérte össze főzőtudását.

Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

(Folytatás a 2. oldalon)

Dél-Zala MurahídDél-Zala MurahídMuraszemenye,

templomMuraszemenye,

templomT é r s é g i h a v i l a p VIII. évfolyam 2018. május

Május 27-én (vasárnap) 10órakor szentmisével, majd 11órakor a felújított I. világhá-borús emlékmű megáldásával,koszorúzásokkal és emlékezőbeszédekkel vette kezdetét aletenyei Hősök napi ünnepség.

Végh Ágoston kürt fan-fárjával kezdődött a program,Gerák Hanna konferálta arendezvényt, ésAndor NinaKiss Dorina pedig versekkelemlékeztek a hősökre.

Pusztai Ferenc, a Hadirok-kantak, Hadiözvegyek, Hadiár-vák Letenyei Szervezetének el-nökhelyettese szólt a letenyeiemlékmű történetéről.

Farkas Szilárd polgármes-ter köszöntőjében ismertette,régóta vártak az emlékmű fel-újítására annak a jelentős állag-romlása miatt. A renoválásra

Hősök napi ünnepség Letenyénközel 2 millió forint vissza nemtérítendő támogatást kapott Le-tenye önkormányzata, melyetegy emléktábla is jelöl az alko-tás talapzatán.

Simon Márta, a helyi álta-lános iskola történelem szakostanára kiemelte a hősökre valóemlékezés fontosságát, majd em-lékezett az első és második vi-lágháborúkban elesettekre, Tria-non fontosságára és az akkorieseményekre.

A felújított emlékművetTóth János plébános áldot-ta meg.

A megemlékezést a Szózatzárta.

A megemlékezést a Hadi-rokkantak, Hadiözvegyek ésHadiárvák Letenyei Szervezeteés Letenye Város Önkormány-zata közösen szervezték.

Az emlékművet Farkas Szilárd és Simon Márta is megkoszo-rúzta.

Falunapot tartottak Semjén-házán a pünkösdi hétvége alatt.A programok már május 19-én,szombaton megkezdődtek, ezena napon gyermek- és sport-napot tartottak. A gyerekek ke-rékpártúrával indították a na-pot, délután büntetőrúgó, de-kázó versenyen vehettek résztés az ifjúsági labdarúgó-mér-kőzésen Semjénháza SE csapa-

Falunap Semjénházán

ta Gyenesdiás ellen mérhettefel erejét. A kis gyerekeket anépi játszótér játékaival, tram-bulinnal és arcfestéssel várták afutballpálya melletti téren.Mindeközben a felnőtteknek isjutott versenyzési lehetőség, őkfőzési tudásukat bizonyíthatták.9 főzőcsapat indult a legjobbkakaspörkölt címért, bár volt,

Kilenc csapat mérte össze főzőtudását.

Page 2: Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

2 201 .8 májusDél-Zala Murahíd

(Folytatás az 1. oldalról)

Június 1-én délelőtt a lete-nyei városházán Farkas Szilárdpolgármestertől aranydiplomá-ját vehette át nyu-Tóth Lászlógalmazott tanító, tanár.

Tóth László 1968-ban vetteát tanítói oklevelét a FelsőfokúTanítóképző Intézetben. 1973-ban a pécsi Tanárképző Főis-kola levelező tagozatán mező-gazdasági ismeretek és gyakor-latok szakán általános iskolaitanári diplomát szerzett.

1963. áprilisától Murasze-menyén, 1963. szeptemberétőlSemjénházán az általános isko-lában képesítés nélküli neve-lőként dolgozott.

1975-ben a körzetesítésmiatt a általánostótszerdahelyiiskolában folytatta oktató, ne-velő munkáját. 1982-től Lete-

Aranydiploma a letenyei tanárnaknyén, az Általános Iskola ésDiákotthonban tanított.

Tanulmányi, sport és kultu-rális téren a gyermekek ver-senyekre való felkészítésébenis részt vett, nyaranta rendsze-resen táboroztatott. Munkájáérttöbb elismerésben is részesí-tették, 1987-ben „Kiváló mun-káért”, 2000-ben „Gyermeke-kért érdemérem” kitüntetéstnyújtottak át részére.

Letenye Város Képviselő-testülete nevében jó erőt ésegészséget kívánva elismerésétfejezte ki Tóth Lászlónak apolgármester. A város Humánés Ügyrendi Bizottsága nevé-ben kö-Mikóné Farkas Ildikószöntötte, visszaemlékezve azintézményben egykor folyóközös pedagógusi munkára is.

B-j.: Farkas Szilárd polgármester, Tóth László, Tóth Lászlóné,Mikóné Farkas Ildikó.

Megkoszorúzták a világháborús hősök emlékművét.

Színpadon Semjénháza Gyöngyszemei.

aki vegyes pörkölttel próbál-kozott. polgár-Preksen Lászlómester köszöntötte egyenkéntaz induló csapatokat.

Mindemellett a felnőtt baj-noki labdarúgó-mérkőzésre issor került, szintén a Gyenesdiásellen. A jó hangulatú délutánt aszámos versengés eredményhir-detésével és vacsorával zárták.

A vasárnapot kulturális mű-sorral töltötték ki, melyen szépszámmal megjelentek. A szóra-kozást megelőzően megkoszo-rúzták az 1991-ben emelt elsőés második világháborús hősökemlékművét. A megemlékezésrendkívül ünnepélyes keretekközött zajlott. A Himnusz utána polgármester mondott meg-emlékező beszédet, majd Mar-ton István plébánossal imád-

koztak a megjelentek a hősihalottakért. Ezt követően azönkormányzat és a helybeliekelhelyezték a koszorúkat és avirágcsokrokat az emlékműlábánál.

Vasárnap délután számosszínes programmal folytatódotta pünkösdi ünnepség a faluházelőtti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és avendégeket. A színpadon asemjénházai és molnári óvodá-sok előadásával kezdődött aközönség szórakoztatása, eztkövette a hagyományőrző Sem-jénháza Gyöngyszemei Asszony-kórus előadása.

A jelenleg 12 tagú asszony-kórus rendszeresen fellép a falueseményein, mint a farsangi,falunapi, idősek napja, szüretifelvonulás rendezvényein, ame-

lyeken szívesen nyújtanak segí-tő kezet a rendezvények lebo-nyolításában – mondta el KissGyuláné, az asszonykórus ve-zetője.

A délután vendége volt mégMegyesi Zoltán nótaénekes, azÚjudvari Dalkör, a murake-resztúri Mura dance tánccso-port, akik Abba és countryzenére adtak elő táncproduk-ciót. Majd káp-Dara Gáborráztatta el a közönséget bűvész-mutatványaival. További pro-dukciókat láthatott a közönségKárász Tímea Fatima sanzonműsora révén, és a SZKEStánccsoport tagjainak előadá-sában. A délutánt Kadlott Ká-roly fellépése zárta.

Este a szóra-Happy Gangkoztatta az egybegyűlteket,majd a koncert után megkez-dődött a bál, amelyen a MuraBand zenekar gondoskodotttovábbi jó hangulatról.

A semjénháziak büszkénünnepelhették a falu napját, hi-szen a település számos fej-

lesztésen ment keresztül azutóbbi időben. Az önkormány-zat sorra nyeri el a pályázatokata falu gazdasági és infrast-rukturális fejlődése elősegítésé-nek és a település népesség-megtartó erejének növelése ér-dekében – tudtuk meg PreksenLászló polgármestertől.

A falunapi versenyek ered-ményei:

Felnőtt kvíz: 1. Kiss Gergő.Gyermek kvíz: holtversenyalakult ki – 15 ponttal 1. Szlá-vec Csenge, Dobri Inez, Kar-dos Ádám, Novák Albert.Gyermek futóverseny:1. LangMáté. Ifjúsági futóverseny: 1.Kardos Ádám. Felnőtt futóver-seny: 1. Tersztenyák Benjá-min. Asztalitenisz verseny:1.Kardos Ádám. Tollaslabda: 1Talabér Martin. Dekázó ver-seny: 1. Nagy Milán. Bünte-tőrúgó: 1. Lang Máté. Főző-verseny: 1. Semjénháza Gyöngy-szemei Asszonykórus.

Kép és szöveg:Trojkó Tímea

Falunap Semjénházán

Page 3: Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

3Dél-Zala Murahíd

2018 május 4-én anyák napiajándék készítésre hívtuk agyerekeket. Az összejövetelre ahelyi IKSZT-ben került sor. AzIKSZT dolgozói és jómagammár előzőleg mindent gondo-san előkészítettünk: barátságoshelyé alakítottuk át a nagyter-met, kikészítettünk minden fel-használható alapanyagot, kellé-ket, eszközt, elkészültek a min-tadarabok, sablonok is,

Vidám együtt munkálkodás-hoz, szükséges jókedvről a fog-lalkozás alatt szóló gyermek-dalok, zenék gondoskodtak.

Először az édesanyáknakkészítettünk ajándékot. Zöldrefestett fakanálból pillanatokalatt mókás „üzenő békát vará-zsoltunk, némi dekorgumi, moz-gó szemek és csipesz segítségé-vel. Első üzenetként meghatósorok kerültek ráírásra a gye-

Anyák napi készülődés a Molnári IKSZT-benrekek részéről: „Anya nagyonszeretlek”, „Te vagy a világlegjobb anyukája, stb. Ezutánegy szép, virágos képeslapotcsináltunk egy versidézettel ki-egészítve: „Ha csak egy madárszólna,/megtanulnék a hang-ján./Ami csak szép s jó volnaédesanyámnak adnám.” (LétayLajos: Édesanyámnak).

Pici szünetet tartva Évanéni üdítővel és rágcsálnivaló-val kínálta a „kis művészeket,”majd neki láttunk a nagyma-mák ajándékainak. Nekik is ké-szült virágos képeslap, termé-szetesen nagymamás idézettel:„…. így fogadott nagy-anyám:/Ez a május a legszeb-bik,/mert megjött az unokám!”(Gazdag Erzsi: A legszebbmájus)

Utoljára maradt a legnehe-zebb feladat, amikor is origami

szívet hajtogattunk a nagyik-nak, kicsit megszenvedtünkvele, de a végeredményt látvanem volt hiába való a fárado-zásunk, hiszen a szívecskékbeillatos vattapamacsok kerültek.Minden kisgyerek ügyesen éskitartóan munkálkodott, ígynem csoda, hogy örömmel ésbüszkén fényképeszkedtek a„kincseikkel”.

Reméljük, hogy az általuk el-készített ajándékok hozzájárul-tak az anyák napi méltó megem-lékezéshez, és odaadták a sajátkezűleg készített ajándékokat.

Köszönjük a községi önkor-mányzat és az IKSZT segítsé-gét, anyagi hozzájárulást, va-lamint hogy biztosították aprogram megvalósulását.

Benkőné Mészáros Dóra

Saját kezűleg készítették az ajándékot.

A május 28-án megnyíltvizslafotó kiállítás a murasze-menyei IKSZT-ben kapott he-lyet. A szervezők tovább gon-dolva az eseményt, egybekötöt-ték egy gyerekrajz készítéssel.

A kiállítás célja, hogy a fo-tókon keresztül felhívják afigyelmet a magyar vizslára,mint hungarikumra a különle-ges kutyaportrék bemutatásánkeresztül. A vizslát, mint egye-di és különleges vadászkutya-fajtát az egész világon csodál-

Négylábú hungarikumVizslafotó kiállítás Muraszemenyén

ják, nem csak kivételesen ele-gáns megjelenése, hanem kifi-nomult vadászképességei ésrendkívüli intelligenciája miatt.

Göblyös Péter képei sajáttapasztalatból és élménybőlmerítenek, ugyanis saját kutyáivoltak az első modelljei, akik agazdival együtt fejlődtek a fo-tózás terén az elmúlt években.

Innen pedig már összeálltaka képek, melyeket június vé-géig tekinthetnek meg az ér-deklődők.

Felhívja a kiállítás a figyelmet a magyar vizslára.

keresünk a megye minden részébõl!Érdeklõdni lehet: 92/596-936,

8-12 óráig, illetve 30/378-4465.

Hirdetésszervezõket

www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu

2018. május

Page 4: Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

4 2018. májusDél-Zala Murahíd

A TIT EGYESÜLET AZ ALÁBBIKÉPZÉSEKET INDÍTJA:

Építő és anyagmozgató gépkezelője E-000803/2014/A001

Kisteljesítményű kazán fűtőE-000803/2014/A007

Gépkezelő hatósági vizsgaTűzvédelmi szakvizsga

Munkavédelmi képviselőktovábbképzése

TIT Egyesület8900 Zalaegerszeg, Dísz tér 7.Telefon: 30-477-6070 / 92-510-159

A Zalai Falvakért Egyesületmájus 23-án, a Mura-mentitérségben szervezte az ez évimásodik tanulmányútját, amelyBecsehelyen vette kezdetét ésKerkaszentkirályon végződött.A tanulmányút célja a térség-, ahelyi gazdaságfejlesztési lehe-tőségeinek megismerése, kap-csolatok építése, jó gyakorlatokgyűjtése. Most kiemelt szerepetkaptak a térség újszerű, inno-vatív kezdeményezései, ame-lyek példaszerűek, követhetőekvagy ötletet adhatnak másokszámára is.

Becsehelyen Németh Gézapolgármester köszöntötte azérdeklődőket, akik ezután Mik-lós Ákos birtokára indultak, a„magyar becsehelyi kivi” ül-tetvényre. A családi vállalkozásvezetője előadásában kiemelte,hogy a kivi szaktudással éssok-sok gondoskodással itt eb-ben a térségben eredményesentermeszthető.

A tanulmányút résztvevőitebéddel várták Kerkaszentkirá-lyon. Majd a Zala Zöld SzíveVidékfejlesztési Egyesület mun-

Tanulmányút a Mura-menti térségben

kaszervezetének vezetője, Tö-rök Henrik mutatta be a helyiLeader egyesület egyik köz-ponti programját, a HegyhátiÖrökség Programot. Kiemelte,hogy több olyan projekten isdolgoznak, amely a szőlőhe-gyek megőrzésére, hagyomá-nyainak megmentésére fóku-szál. A Hegyháti Örökség Prog-ram is egy olyan komplexprogram, amely részben a tra-díciókra, részben pedig az

innovatív, új megoldásokra építa szőlőhegyek gazdasági funk-cióinak újrateremtése érde-kében.

A szakmai előadást köve-tően kezdődött a Zalai Falva-kért Egyesület évi rendes köz-gyűlése. Guitprechtné MolnárErzsébet elnök arról számoltbe, hogy megtárgyalták és el-fogadták a 2017. évi szakmaiés pénzügyi beszámolókat, eztkövetően a közgyűlés az el-lenőrző bizottságot hallgattameg és elfogadta a múlt évrőlszóló közhasznúsági jelentést.Végül a 2018-ra vonatkozószakmai és pénzügyi tervek jó-váhagyásával zárult a közgyű-lés. Az egyesület továbbra isközhasznúként működik to-vább, amelynek 270 tagja közül150 zalai kistelepülési önkor-mányzat.

A nap zárására a LeaderEgyesület elnökének, Pál Zol-tánnak és családjának Vörcsö-ki-hegyi birtokára indultak a

résztvevők. A gazda hangsú-lyozta, a szőlőhegyek megmen-tését egyik központi küldetésé-nek tekinti: „nem csak azért,mert természetesen minket isezer szál köt szülőföldünkhegyhátaihoz, hanem azért is,mert hiszünk abban, hogy ezekfejlesztések képesek hozzájá-rulni térségünk egészének fel-emelkedéséhez” – mondta.

Szeder-Kummer Mária, aZalai Falvakért Egyesület ügy-vezető titkára, a nap szervezőjeelmondta, hogy a programösszeállítása során arra töre-kedtek, hogy térségi együttmű-ködésben létrejövő, működő,életképes családi gazdaságokat,a falusi turizmus és vendéglátásjó példáit mutassák be.

A tanulmányút során sokhasznos és alkalmazható meg-oldásokkal gazdagodtak arésztvevők. Az egyesület kö-vetkező tanulmányútja a MesésHetésbe vezet.

Káli Éva

Tapasztalatszerzés, kapcsolatok építése volt a cél.

Page 5: Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

2018. május 5Dél-Zala Murahíd

Fõzni jó!

mxm lakberendezés rovata

Gyerekeknél, ahogy ré-gen, ma is előfordul, hogy ajáték hevében valamelyikkedvenc játékukat balesetéri. Ilyenkor az ijedtségen ésnéha a síráson túl az anyákmindig elmondják a varázs-latos mondatot:

– Nincs baj, majd apamegjavítja!

Ez rendre megteszi a ha-tását, a gyerekek megnyug-szanak.

Egy fárasztó nap után es-te hazaért László. Az íróasz-talán, a számítógép melletttalált egy játékot, amivel va-lami történt. Eltörött vagyszétesett. Játék közben meg-esik az ilyesmi gondoltaLászló és bosszankodás he-lyett mosolyogva elővette afiókból az erre a célra be-szerzett szerszámait és va-rázsolt. Majd másnap reggel,a reggelinél odaadta a meg-javított játékot. Az örömilyenkor nagyobb volt,mintha új játékot kapottvolna a gyerek. László azilyen pillanatokat többre be-csülte, mint a munkája sorána főnökétől kapott elisme-rést, mert a főnök szemenem szokott úgy csillogni azörömtől, mint a gyerekeké.

Teltek múltak az évek, agyerekek is nagyobbak let-tek. A játékok meg egyre si-lányabb minőségűek. Lász-lónak egyre nagyobb feladatlett varázsolni. A feleségeészre is vette ezt. Ezért úgygondolta, hogy segít László-nak és egy új varázsmonda-tot talált ki ezeknek a játék-baleseteknek a kezelésére:

– Nincs baj, majd apavesz másikat!…

mxm lakberendezés:Miszori Imre

Majd az apa…

A nyári munkát vállalódiákok a közteherviselés szem-pontjából felnőttnek számíta-nak. Bejelentésükre, adózásuk-ra – a diákszövetkezeten ke-resztül vállalt munka kivéte-lével – ugyanolyan szabályokvonatkoznak, mint más mun-kavállalók esetében.

A diákok szülői engedéllyel16 éves koruktól dolgozhatnak,de szünidőben már a 15 évesnappali tagozatos tanulók isvállalhatnak munkát, ha általá-nos iskolába, szak- vagy közép-iskolába járnak. A munkavál-laláshoz adóazonosító jelre vanszükség, ezért ha a diák mégnem rendelkezik vele, vagy el-vesztette az adókártyáját, akkorazt a NAV-nál tudja igényelni a18T34-es nyomtatványon.

A munkavégzésről szólómegállapodás előtt célszerű aleendő munkáltatót ellenőriznia NAV honlapján, az „Adatbá-zisok” rovatban, a be nem je-lentett alkalmazottat foglalkoz-tató cégeknél ugyanis kocká-zatos munkába állni.

A diákmunkával szerzett jö-vedelem – néhány foglalkozta-

Dolgozó diákoktási formát kivéve – is adókö-teles. A személyi jövedelemadómértéke 15 százalék, amit amunkaadó adóelőlegként von lea diák bruttó jövedelméből. Hamunkaviszonyban, vagy bizto-sítást eredményező megbízásijogviszonyban dolgozik a tanu-ló, akkor egyéni járulékot iskell fizetnie, melyet szintén amunkáltató von le. A foglalkoz-tatónak az adóévi összes jöve-delemről és a levont közter-hekről igazolást kell kiállítania2019. január 31-ig, amire adiáknak jövőre szüksége lesz aNAV által készített személyi-jövedelemadó-bevallási terve-zet ellenőrzéséhez.

Munkaviszony esetében ra-gaszkodni kell az írásban meg-kötött – alapbért, munkakört,munkaviszony időtartamát, jel-legét és a munkavégzés helyét

tartalmazó – munkaszerződés-hez, mely csak a törvényesképviselő hozzájárulásával ér-vényes. A munkaviszony alap-ján létrejött biztosítási jogvi-szonyt a munkáltatónak be kelljelentenie a NAV-hoz. A mun-kaszerződésben a felek megál-lapodhatnak havi, heti, napivagy órabérben, vagy teljesít-ménybérben is, a diáknak azon-ban meg kell kapnia a mini-málbért, ami napi 8 órás fog-lalkoztatásnál havonta bruttó138 000 forint.

Ha a diákok egyszerűsítettfoglalkoztatás (alkalmi- vagyidénymunka) keretében dolgoz-nak, akkor ebben az esetbennem kötelező a szerződéstírásba foglalni.

A diákok foglalkoztatásá-ról bővebb információ olvas-ható a 72. számú Információsfüzetben, a www.nav.gov.huoldalon.

Forrás: NAV Zala MegyeiAdó- és Vámigazgatósága

Idén tizenkettedik alkalom-mal került megrendezésre má-jus 19-én a letenyei HorvátNemzetiségi Önkormányzat sza-badtéri „főzőversenye”. A ha-gyományos piknik a korábbiak-kal ellentétben ezúttal Letenyehíres, többszáz esztendős cso-dálatos platánfája alatt zajlott.Számos helyi szervezet és azesemény apropójából össze-

Horvát piknik Letenyén

verbuválódott csapat – többekközött a Mura Mentőcsoport, aMákvirág citerazenekar, a Fi-desz-KDNP helyi szervezete, aletenyei DOHÖTE (Dunántúli„St” Flórián Olimpiai Sport ésHagyományőrző Önkéntes Tűz-oltó Egyesület), a Polgári Egy-let, a „letenyei fiatalok” együt-tese, a tótszerdahelyi „StipanBlazetin” Horvát Művelődési

Intézet, és természetesen magaa szervező, a Horvát Nemzeti-ségi Önkormányzat – csillog-tatta meg szakácsművészetét. Ahatár túlsó feléről, Hodošan-bólis érkezett egy lelkes csapat,ezáltal az esemény nemzetközirangra emelkedett. Néhányanigazi gasztronómiai különle-gességgel készültek; egyebekmellett tradicionális magyar éshorvát ételek főttek a bográ-csokban, sültek a grillrácsokon.

A rendezvényen tiszteletéttette a térségCseresnyés Péter,országgyűlési képviselője, azInnovációs és Technológiai Mi-nisztérium államtitkára. A Fák-lya Művelődési Ház és Könyv-tár képviseletében Dömők Jó-zsef igazgató volt jelen.

A jó hangulatú, kötetlen, be-szélgetős-barátkozós, magyarés horvát népzenével „fűsze-rezett” gasztro-ünnep egészenkéső estig tartott.

Molnár Dániel

A pikniken részt vett Cseresnyés Péter, a térség országgyűlésiképviselője is.

Page 6: Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

6 201 .8 májusDél-Zala Murahíd

Május 19-én (szombaton)Kistolmácson a közlekedésibalesetben elhuny motorosokemlékművénél tartott megem-lékezést a Honda MotorosokBaráti Köre.

Szabó Miklós, a közel 1800tagú országos csoport vezetőjelapunknak elmondta, különféleprogramok, közös túrázások

Az elhunyt motorosokra emlékeztek Kistolmácson

tartják egyben a csapatot. Kis-tolmácsra most először szer-veztek találkozót és nagyontetszik nekik a rendezett tér, ató és a környék is.

A rendezvényre mintegy 50motoros jött el, közülük leg-többen a környékbeli tele-pülésekről gurultak Kistol-mácsra.

Szabó Miklós köszöntőjeután kistolmácsiBirkás Zoltánpolgármester szólt az emlékműtörténetéről, amelyre ezidáigmár sajnos 18 motoros táblájakerült fel.

Farkas Szilárd letenyei pol-gármester, egyben a KistolmácsJövőjéért Közhasznú Egyesületvezetője többek között szólt azúton közlekedők, a hajósok ésutasaik védőszentjéről, SzentKristófról, akinek képét ma issok autós és közlekedő magá-val hordja, kéri közbenjárást azút során.

A motoros programra egyidős házaspár is eljött Zala-

egerszeg környékéről, akik azinternetről tudták meg, hogylesz ez a rendezvény. Gyer-mekük 2014-ben vesztette éle-tét motoros balesetben.

Farkas Zsanett főszervezőlapunknak elmondta, szándé-kuk szerint a baráti társaságezentúl minden évben visszatéra zalai kisfaluba.

Ezt követően a koszorúzásés a mécsesgyújtás következett,majd a támogatóknak köszön-hetően helyszínen készített íz-letes pincepörkölttel és üdí-tőkkel vendégelték meg a Kis-tolmácsra látogató motoro-sokat.

Motorosok koszorúzzák meg az emlékművet.

Elérhetõségeink:

Telefon: 92/596-936,e-mail cím:

[email protected]

Page 7: Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

72018. május Dél-Zala Murahíd

Letenyén május utolsó va-sárnapján rendezték a Kastély-parki Gyermekpartit Fáklya. AMűvelődési Ház és Könyvtáráltal szervezett gyermeknapicsaládi délután keretében azérdeklődők a könyvtárban lát-hatták Moso-Nagy Bernadettlyonc Műhelyének kiállítását.

Kastélyparki GyermekpartiAz ősi platán árnyékában

íjászbemutató, aszfaltrajzver-seny, játszóház, interaktív ze-nés műsor, bohóc és zsonglőr-produkció, népi játszótér, aFolk sátorban bőrművesség ésagyagozás, valamint mindenfé-le gyermekjátékok biztosítottákaz önfeledt, vidám hangulatot.

Új autóipari üzemcsarnokotépített a , aFlex Zalaegerszegenberuházást 2,5 millió euróvaltámogatta a HIPA Nemzeti Be-fektetési Ügynökség.

A százfős létszámbővítéstlehetővé tévő, 2600 négyzet-

Új autóipari üzemcsarnokot avatott a Flex Zalaegerszegenméteres csarnok május 31.-iavatásán in-Palkovics Lászlónovációs és technológiai mi-niszter azt mondta: a tech-nológiai változás gyorsulni fog,a mesterséges intelligencia, arobotok és a digitalizáción ala-

puló negyedik ipari forradalomfogja meghatározni az életet.Azok a vállalatok lehetnek si-keresek, amelyek válaszokattudnak adni ezekre a kihívá-sokra – fogalmazott.

Hozzátette, hogy a kormányéppen ezeknek a kihívásoknakmegfelelve döntött az új mi-nisztérium létrehozásáról. Za-laegerszeg és a Flex együttmű-ködését példaadónak nevezte,hiszen a duális képzés elin-dításában vagy a városban épü-lő járműipari tesztpálya adtalehetőségekben is több kapcso-lódási pont van.

Magyar Levente, a Külgaz-dasági és Külügyminisztérium(KKM) parlamenti államtitkáraazt hangsúlyozta, nem válasz-tási fogás, hanem maga a va-lóság az, hogy az elmúlt évbenminden korábbinál több befek-tetés érkezett Magyarországra.A következő hónapokban,években egy sor olyan bejelen-tés vagy beruházás indítása vár-ható, amelyek a lehető legmo-dernebb gazdasági környezetetteremtik meg Magyarországon,komoly növekedési lehetőségetbiztosítva az itt működő cé-geknek.

Vigh László, a térség or-szággyűlési képviselője (Fi-desz) felidézte, hogy az elmúltnyolc év alatt 800 ezer új mun-kahely jött létre Magyarorszá-gon. A munkanélküliek arányakevesebb mint 4 százalék, amiEurópában a 3-4. legjobb ered-mény, a gazdasági növekedéspedig 4 és 5 százalék közöttvárható idén.

Balaicz Zoltán, Zalaeger-szeg polgármestere (Fidesz-KDNP) arról tett említést, hogy

a Flex 1994 óta tevékenykedikZalaegerszegen, utoljára 2002-ben avatott a vállalat új üzem-egységet.

Harjinder Bajwa, a Flexglobális irányításért felelős al-elnöke kifejtette: az autóipariszektor a cégen belül 3,5 mil-liárd dolláros árbevétel hoz,ami háromszorosa a 2010-11-esidőszak bevételének. Magyar-országon Zalaegerszeg mellettSárváron, továbbá Mexikóbanés Kínában van jelen a cég azautóipar területén. A fejlesz-tésekkel főként a német autó-gyárakat szolgálják ki, de je-lentős amerikai járműgyártók-kal is szoros az együttmű-ködésük.

Uri Bechor, a Flex Euró-páért felelős alelnöke arra em-lékeztetett, hogy a vállalat ko-rábban csupán termékgyártóvolt, mára viszont a tervezéstől,a fejlesztésen át a gyártásigminden területen jelen van.

Radenko Prnja alelnök aztmondta: Európában nagyon jóa pozíciója a Flexnek, erőteljesa növekedése a kontinensen. Amagyarországi gyáregységekfolyamatosan jól teljesítenek,ennek is köszönhető hogy máraa régió egyik legnagyobb mun-káltatójává vált a cég.

Péter Ágota, a zalaegersze-gi gyár vezetője kifejtette: a2013-ban indult növekedésnekköszönhetően mára 800-zalnőtt és eléri a 2000-et a zala-egerszegi dolgozók létszáma.Országszerte több mint 10 ezeralkalmazottat foglalkoztat aFlex, az autóipari szegmensbenZala az éllovas, ahol több mint70 millió eurót fektettek be azelmúlt öt év alatt. (Forrás: )MTI

A Flex autóipari cég új zalaegerszegi üzemcsarnoka az avatásnapján, 2018. május 31-én.

Page 8: Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

8 Dél-Zala Murahíd

A pályázat meghirdetése és benyújtása a Zala Megyei Köz-gyűlés 9/2000.(IV.18.) KR rendelete alapján történik. A pályá-zat lebonyolítója a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal.

1. A pályázat benyújtásának feltételei:A kollégiumi férőhely elnyerésére az a hallgató pályázhat, aki• állandó lakóhellyel rendelkezik Zala megyében,• érvényes tanulói jogviszonnyal rendelkezik valamelyik pécsiegyetem vagy főiskola nappali tagozatán, (illetve tárgyévbenfelvételt nyert) és megfelel azon egyetem és főiskola kollé-giumi férőhely elbírálási szempontjainak,• kollégiumi helyét nem fegyelmi okból veszítette el, és• akit nem zártak ki a 9/2000. (IV. 18.) KR rendelet 3.§ (4)bekezdésében foglalt szabályok megszegéséért. (Amennyiben ahallgató bármely okból nem tart igényt az általa elnyert férőhely-re, köteles postafordultával azt jelezni a pályázat kiírójának.A férőhely másnak nem adható át.)

2. A pályázat elbírálásának szempontjai:• a hallgató szociális körülményei, melyek a kollégiumi ellátástindokolttá teszik.• a hallgatónak az elbírálást megelőző félévben elért jó tanul-mányi eredménye (első évfolyamos hallgató esetén az érettségieredménye), választott szakterületével, vagy más tanulmányai-val összefüggő kiemelkedő teljesítménye.

3. A pályázat benyújtásának módja:A kollégiumi férőhelyre pályázni adatlappal (és a szükségesmellékletek csatolásával) lehet.A pályázati adatlap kötelező mellékletei:• a tárgyév lezárt tanulmányi eredményének hivatalos igazolá-sa, első évfolyamos hallgató esetén érettségi bizonyítvány má-solata, valamint felsőoktatási intézmény igazolása a felvételről,• tanulói jogviszony igazolása (iskolalátogatási igazolás)• a jövedelem típusának megfelelő igazolások (munkáltatóikereset, NAV jövedelemigazolás), nyugdíj és nyugdíjszerűrendszeres szociális ellátásokról szóló igazolás, önkormányzat,munkaügyi szervek által folyósított pénzbeli ellátásról szólóigazolások, és egyéb a kollégiumi ellátást indokoló (pl. egész-ségügyi rászorultságról szóló) dokumentumok.Az adatlap átvehető, illetve igényelhető megcímzett, felbélyeg-zett válaszborítékkal a Zala Megyei Önkormányzati HivatalSzervezési Osztályán (8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.),vagy letölthető a Zala Megyei Önkormányzat honlapjáról(www.zala.hu).A pályázatot a Zala Megyei Önkormányzati Hivatal címére(8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 10.) 1 példányban, postaiúton, vagy személyesen kell benyújtani.A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet: Zala MegyeiÖnkormányzati Hivatal, telefon: 92/500-722.

4. A pályázatok beérkezésének határideje: 2018. Augusztus 10.A pályázók értesítése az elbírálásról: 2018. augusztus 31-ig.

5. A pályázati felhívás kiírásait figyelmen kívül hagyó pá-lyázó automatikusan kizárja magát a részvételből.

6. Egyéb:• A kollégiumi férőhely egy tanítási évre vonatkozik.• Amennyiben a hallgató bármely okból nem tart igényt azáltala elnyert férőhelyre, köteles postafordultával azt jelezni apályázat kiírójának.• A férőhely másnak nem adható át. E szabály megszegésekizárást jelent a tanulmányok teljes idejére.• Azonos feltételek esetén elsőbbséget élveznek a megye kisebbtelepülésén élő hallgatók.

a Pécsi Tudományegyetem kollégiumi férőhelyeirePÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Május 6-án (vasárnap) SzentFlóriánra, a tűzoltók védő-szentjére, keresztény vértanúraemlékeztek, s a tűzoltók reggel9 órakor koszorúzással róttákle tiszteletünket a tavaly fel-újított Flórián-szobornál.

A Körzeti Tűzoltó Egyesület– mint szervező – mellett aDOHÖTE becsehelyi kis-, a , atolmácsi horvát szlovén, a ésönkéntes tűzoltók is részt vet-tek a rendezvényen.

Kovács Tibor elnök beszé-dében méltatta a hivatást, a tűz-oltók munkáját. Vukics Hannaés egyesületiAdorján Ferenctagok eredményeik és munká-juk elismeréseként oklevelet ésajándékot vettek át Kovács Ti-bor egyesületi elnöktől ésErnszt Gábor egyesületi pa-rancsnoktól. A megemlékezéstkövetően a jelenlévők és meg-hívott vendégek szentmisénvettek részt.

Délután már a helyi önkén-tes tűzoltók objektumában zaj-lottak az események, ahol a

Szent Flóriánra emlékeztek Letenyén

hagyományoknak megfelelőenúj tagok avatására is sor került.

Farkas Szilárd polgármes-ter lapunknak elmondta, hogynagyon fontosak az ilyen meg-emlékezések:

– A tűzoltók azok, akik el-sőként szállnak szembe tűzzel,vízzel és a természeti erőkkel.Sok milliárdos értéket, számosemberi életet mentenek meg,amelyet a kívülállók igen gyor-san elfelejtenek, mert egy tudósalkotását, egy felfedezést évti-zedekig, sőt évszázadokig lehetemlegetni, de egy eloltott tűz,egy megmentett emberélet csaknapi hír a médiában. Az em-berek nagy többsége csak bajesetén szembesül a tűzoltók ve-szélyes, embert próbáló mun-kájával. Sokszor el sem tudjákképzelni, hogy mekkora fizikai,szellemi erőfeszítést és kon-centrációt igényel a felkészü-lés, az, hogy embertársaik éle-tét, testi épségét úgy tudjákmenteni, hogy közben maguk isépségben maradjanak.

Vízzel avatták fel a letenyei ÖTE új tagjait.

201 .8 május

Page 9: Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

2018. május 9Dél-Zala Murahíd

Page 10: Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

10 201 .8 májusDél-Zala Murahíd

Többfunkciós sport- és ren-dezvénycsarnok, valamint egyversenyuszoda épülhet össze-sen 15 milliárd forintból, a Mo-dern városok program része-ként , a támoga-Nagykanizsántói okirat most készült el –közölte a város polgármestereminap a sajtótájékoztatón.

Dénes Sándor (Fidesz-KDNP)elmondta: a Miniszterelnökség-től csütörtökön érkezett meg akét létesítmény anyagi fedeze-tét biztosító támogatói okirat. Asport- és rendezvénycsarnokköltsége 8,8 milliárd, a ver-senyuszodáé 6,2 milliárd forint.Mindkét létesítménynek elké-szültek és jogerőssé is váltak akiviteli tervei – jelezte a pol-gármester.

Cseresnyés Péter, az Inno-vációs és Technológiai Minisz-térium parlamenti államtitkára,a térség fideszes országgyűlési

15 milliárd forintos beruházás NagykanizsánRendezvénycsarnok és uszoda épülhet

képviselője közölte, ha a kor-mány nem segítette volna amegyei jogú városokat a Mo-dern városok program révén,akkor a dél-zalai városnak atávoli jövőben sem nagyon lettvolna lehetősége erre a kétberuházásra. Ezek nemcsak aváros lakóit, hanem a térségetis szolgálják majd, megépíté-sükkel évtizedes álmok válnakvalóra.

Rodekné Hederics Erika, aNagykanizsai VárosfejlesztőKft. ügyvezetője a műszakiadatokat ismertetve elmondta: amintegy 11 ezer négyzetméte-res, a keleti városrészben épülősport- és rendezvénycsarnokállandó lelátóin 1800-an, mobillelátókon további 1200-an fog-lalhatnak helyet, de egy-egyszínpadi rendezvény idejénmég 2000 néző fér el a küzdő-téren. Az épület mellett 32 ezer

négyzetméternyi zöldfelületetalakítanak ki, ami továbbifejlesztési lehetőségeket kínál.

A szintén csaknem 11 ezernégyzetméter alapterületű, a je-lenlegi városi uszodával össze-köttetésben épülő új uszodalelátóin 700 néző foglalhat he-lyet. Egy 50 méter hosszú ver-senymedencét, valamint egy25 méteres, állítható vízmély-ségű tanmedencét alakítanakki, az épület környezetében 12ezer négyzetméternyi zöldfe-lület lesz.

Az ügyvezető hozzátette,hogy a műszaki megoldásoktervezésénél elsődleges szem-pont volt a fenntartható műkö-dés, ezért geotermikus energia,napelemek és új termálkútfelhasználásával kívánják ellát-ni a létesítményeket.

Arról egyelőre nem tudottbeszámolni, hogy a kivitelezés-re vonatkozó közbeszerzési el-járást mikor írhatják ki, illetvemikorra várható, hogy a kétnagykanizsai létesítmény elké-szül. (Forrás: )MTI

A látványtervek…

Május 13-án került megren-dezésre a Zala MegyeiBakonCTIF verseny, ahol a KörzetiTűzoltó Egyesület ifjúságiCTIF versenyszámban nevezettés a négy versenycsapatból II.helyezést ért el. A helyezéslehetőséget ad, hogy a csapatrészt vegyen az országos ver-senyen is, amelyet Tatán ren-deznek meg július 7-8-án.

A megyei versenyen to-vábbjutott csapat pedig 2019-

Országos versenyre készülnekben Svájcban képviselhetihazánkat – értesült lapunkFarkas Szilárd polgármes-tertől.

A sikeres Letenyei ÖTE if-júsági csapatának tagjai: UgyanAmália, Varga Anasztázia, GaálPatrik, Eszes Marián, HalászBálint, Kovács Laura, BedőBella, Kovács Péter, VukicsHanna, Gyergyák Mercédesz,Kovács Gergő, ifj. Vukics Gá-bor, Tóth Ferenc.

Zalatáj naponta!Nem kell a következõ nyomtatott számára várnia,Zalatájha a laptól megszokott érdekes, kényes témájú cikkekrekíváncsi. Elég, ha rákattint honlapunkra:

A cikkek oldalunkon meg is oszthatók!facebookNaponta új riportok, interjúk, jegyzetek!

www.zalatajkiado.hu

Page 11: Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

11Dél-Zala Murahíd

Megjelenik a Dél-Zala Murahíd LetenyeTöbbcélú Társulás településeinek támogatásával

Kiadja: Zalatáj KiadóEkler Elemérkiadó-főszerkesztő:

szerkesztőségi ügyfélszolgálat:8901 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 1/B. Pf.: 381.

Tel.: (92) 596-936e-mail: [email protected]

www.zalatajkiado.hu ISSN 2063-000XKészült: , Zalaegerszeg, Bajcsy-Zs. tér 2.Göcsej Nyomda Kft.

Tel./fax: (92) 316-783

Dél-Zala MurahídKistérségi havilap

A ,MOL Nyrt. Üzemi Tanácsa MOL Bányász Szakszervezetés Bázakerettye Önkormányza-ta által támogatott rendezvénya helyi sportegyesület teke szak-osztályának közreműködésévelimmár hagyományosan májusutolsó hétvégéjén, 2017.05.25-27-e között került lebonyo-lításra. Az 53. Olajos Teke Ku-pát és a 12. Lukvár FerencEmlékversenyt Éblné NémethMargit, a MOL Bányász Szak-szervezet alelnöke, MonostoriAnita, a Zala Megyei TekézőkSzövetségének elnöke, illetveIványi László, Bázakerettye pol-gármestere nyitották meg szom-baton délelőtt.

Az olajos kupasorozatbanrésztvevő 4 fős csapatok túl-nyomó többségben a hazai NB-s bajnokságokban (NB I, NB II,NB III) szerepelnek. Az ideiversenyre 20 csapat nevezett,amelyek 100 dobásos (50 teli,50 tarolás) versenyben küzdöt-

Idén Kanizsára „vándorolt” a serlegtek meg a kupa és tisztelet-díjakért, valamint a minél jobbhelyezésekért.

Az olajos csapatoknak kü-lön motivációt jelentett a MOLBányász Szakszervezet RotaryAlapszervezete által felajánlotta „Legjobb Olajos Csapat”kupa megszerzése. A rendezőklegnagyobb örömére a hölgyekversenyében idén immár 4 csa-pat nevezett, ezzel még nívó-sabbá téve a rendezvényt.

A 3 napos küzdelem során ahagyományoknak megfelelőenmagas színvonalú játékot éssok szép eredményt láthattak arésztvevő játékosok és a nézők.Idén sem maradtak el az izgal-mak, hiszen a férfiak csapatver-senyében a 2-3. helyen holtver-seny alakult ki, csapataReszneka jobb tarolásának köszönhető-en szerezte meg a 2. helyezést.1. helyen az csapataNK Teke SEvégzett, ezzel 1 évre ők a jogosbirtokosai a vándorkupának is.

A kupasorozat zárásakéntvasárnap az esti órákban kerültsor az eredményhirdetésre, me-lyen a díjakat Lukvár Ferencözvegye, ésZsuzsa FülöpCsaba adták át.

Eredmények: Egyéni leg-jobb férfi: 1. Hegyi Norbert(Vonyarcvashegy SE) 466 fa, 2.Tamás Renátó (Resznek TK)464, 3. Iványi Tamás (Bázake-rettyei SE I.) 455. Egyéni leg-jobb női: 1. Lánczky Alíz(Zalaszentgrót) 403, 2. BicsákErika (Nk. Teke vegyes) 399, 3.

Balázs Zsoltné (Zeus) 392.Csapat férfi: 1. Nk. Teke SE I.1732, 2. Resznek TK 1722, 2.Nk. Teke SE II. 1722. Csapatnői: 1. Zeus (Zalaegerszeg), 2.Zalaszentgrót, 3. Nagykanizsa.Legjobb Olajos Csapat: Báza-kerettyei SE II. (különdíj) 1711.Legjobb taroló férfi: Hegyi Nor-bert (Vonyarcvashegy SE) 169.Legjobb teli férfi: Pordán Ta-más (Lenti TK) 308. Legjobb ta-roló női: Lánczky Alíz (Zala-szentgrót) 131. Legjobb teli női:Balázs Zsoltné (Zeus) 285.

A verseny megnyitója.

Az idei viadalra 20 csapat nevezett.

Színvonalas versenyt láthattak a résztvevők.

A megyei és térségi lapjaihoz (Zalatáj, Észak-Nyugat Zala,Zalatáj KiadóKözép-Zala, Lenti és Vidéke, Zalalövő és Környéke,

Szentgrót és Vidéke, Dél-Zala Murahíd, Pacsa és Környéke)keres a megye minden részéből.tudósítókat

Elengedhetetlen szempont a fotózás, s az alapvetőszámítástechnikai ismeretek

alkalmazása.

Tudósítókat keresünk!

Érdeklődni lehet:30/378-4465, [email protected]

2018. május

Page 12: Dél-Zala Murahíd · eltti téren, fedett sátorban bü-fével várták a falu lakóit és a vendégeket. A színpadon a semjénházai és molnári óvodá-sok eladásával kezddött

12 2018. májusDél-Zala Murahíd

Hungariku

m

Hungariku

m

• • •Bérfőzés Kereskedelmi főzés Palackozás

A főzési díj szeszadóval együtt 1600 Ft/l

Nálam az 50-60 l pálinkának a főzési ideje 10-12 óra,

nem egylépcsős rendszerben, hanem hagyományos módon,

kétszeri lepárlással és egy új, korszerű technológiával.

Mert a minőségi, jó, zamatos pálinkához idő kell és a

mester több, mint 30 éves tapasztalata!

Várom régi és leendő megrendelőimet:

Farkas Tibor pálinkafőző mester

Nagylengyel

Telefon: 30/586-3090 • 92/380-037

HIRDETÉSÉT feladhatja ahavilapban.Dél-Zala Murahíd

Telefon: (92) 596-936;E-mail: [email protected]

Hirdessen

nálunk !

www.zalatajkiado.huwww.zalatajkiado.hu