16
XVII. évfolyam 1. szám, 2013. február 195 Ft KÖZÉLETI LAP A Himnusz megírásának évfordulóján tartott megemlékezésen adták át idén is a Dunaföldvár Kultúrájáért Alapítvány díjait a mûvelõdési házban. BALOGH EMESE A Dunaföldvár Kultúrájáért Alapítvány 2007-ben ismerte el díjaival elõször a vá- rosunk kultúrájáért kiemelkedõen sokat te- võk érdemeit. Idén a 105. számú IV. Béla Cserkészcsapatnak ítélte a kuratórium a Dunaföldvár Kultúrájáért díjat, melyet csapatparancsnok, Vörös Márton vett át Horváth Zsolt polgármestertõl és Pataki Dezsõ kuratóriumi elnöktõl. A cserkészvezetõ tájékoztatása szerint a 1991-ben alapított csapatnak jelenleg 160- 180 tagja van; korosztályi megosztásban 60 fõs rajokban dolgoznak a kiscserkészek, cserkészek és kószák. A szervezet a kezde- tektõl aktív résztvevõje a város kulturális éle- tének, a városi ünnepségeken, nagyrendez- vényeken tagjai mindig szép számmal meg- jelennek, s az utóbbi eseményekkor gyakran játszóházat, vetélkedõket is szerveznek. A földváriak tapasztalhatták, hogy az el- múlt két évtizedben, elsõsorban a népi- és egyházi hagyományokhoz kapcsolódóan, saját ünnepeket is kialakítottak a helyi cserkészek. Tartanak szüreti bált, betlehe- mezést, adventi koncertet, farsangi mulat- ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már- ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá- rán túl is kiterjedt kötõdéseik vannak, elis- mertek. Többek között ennek is köszönhe- tõ, hogy a Magyar Cserkészszövetség új, családi életre nevelés programjának kipró- bálásával a 105. számú IV. Béla Cserkész- csapatot bízta meg. A helyi kulturális élet támogatói közül a Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetke- zet és a Dunavíz Kft. ügyvezetõ igazgatója vehette át cége 2012-es esztendõben foly- tatott mecénási tevékenysége elismerése- ként az Év Mecénása- díjat. Jákli János ügyvezetõ igazgató elmond- ta, hogy a Dunaföldvár és Vidéke Takarék- szövetkezet fennállása óta támogatja Dunaföldvár kulturális rendezvényeit. Nem tesznek különbséget; egy-egy cso- port, szervezet éppúgy számíthat segítsé- gükre, mint egy-egy rendezvény. A támo- gatás összegét az adott eseményt szerve- zõk céljaihoz szabják, így elõfordult már az is, hogy a pénz mellett tombolatárgyak- kal, társadalmi munkával is hozzájárultak a kulturális program sikeréhez. Varga Lajos, a Dunavíz Kft. ügyvezetõ igazgatója nem egy év támogatói tevé- kenységeként értékeli a díjat. Mint mond- ta, a kft. nyolc éve folytat mecénási tevé- kenységet Dunaföldváron. Szerény hozzá- járulásokkal, de folyamatosan támogatják a helyi nagyrendezvényeket, s az is gyako- ri, hogy a cég tevékenységéhez közelálló társadalmi munkával segítik a kulturális rendezvények lebonyolítását. Vörös Márton Jákli János Varga Lajos

Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

XVII. évfolyam 1. szám, 2013. február 195 Ft

KÖZÉLETI LAP

A Himnusz megírásának évfordulójántartott megemlékezésen adták át idén isa Dunaföldvár Kultúrájáért Alapítványdíjait a mûvelõdési házban.

n BALOGH EMESE

A Dunaföldvár Kultúrájáért Alapítvány2007-ben ismerte el díjaival elõször a vá-rosunk kultúrájáért kiemelkedõen sokat te-võk érdemeit. Idén a 105. számú IV. BélaCserkészcsapatnak ítélte a kuratórium aDunaföldvár Kultúrájáért díjat, melyetcsapatparancsnok, Vörös Márton vett átHorváth Zsolt polgármestertõl és PatakiDezsõ kuratóriumi elnöktõl.

A cserkészvezetõ tájékoztatása szerint a1991-ben alapított csapatnak jelenleg 160-180 tagja van; korosztályi megosztásban 60fõs rajokban dolgoznak a kiscserkészek,cserkészek és kószák. A szervezet a kezde-tektõl aktív résztvevõje a város kulturális éle-tének, a városi ünnepségeken, nagyrendez-vényeken tagjai mindig szép számmal meg-jelennek, s az utóbbi eseményekkor gyakranjátszóházat, vetélkedõket is szerveznek.

A földváriak tapasztalhatták, hogy az el-múlt két évtizedben, elsõsorban a népi- ésegyházi hagyományokhoz kapcsolódóan,saját ünnepeket is kialakítottak a helyicserkészek. Tartanak szüreti bált, betlehe-mezést, adventi koncertet, farsangi mulat-ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk ahelyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán túl is kiterjedt kötõdéseik vannak, elis-mertek. Többek között ennek is köszönhe-tõ, hogy a Magyar Cserkészszövetség új,családi életre nevelés programjának kipró-bálásával a 105. számú IV. Béla Cserkész-csapatot bízta meg.

A helyi kulturális élet támogatói közül aDunaföldvár és Vidéke Takarékszövetke-zet és a Dunavíz Kft. ügyvezetõ igazgatójavehette át cége 2012-es esztendõben foly-tatott mecénási tevékenysége elismerése-ként az Év Mecénása- díjat.

Jákli János ügyvezetõ igazgató elmond-ta, hogy a Dunaföldvár és Vidéke Takarék-szövetkezet fennállása óta támogatjaDunaföldvár kulturális rendezvényeit.Nem tesznek különbséget; egy-egy cso-

port, szervezet éppúgy számíthat segítsé-gükre, mint egy-egy rendezvény. A támo-gatás összegét az adott eseményt szerve-zõk céljaihoz szabják, így elõfordult máraz is, hogy a pénz mellett tombolatárgyak-kal, társadalmi munkával is hozzájárultaka kulturális program sikeréhez.

Varga Lajos, a Dunavíz Kft. ügyvezetõigazgatója nem egy év támogatói tevé-kenységeként értékeli a díjat. Mint mond-ta, a kft. nyolc éve folytat mecénási tevé-kenységet Dunaföldváron. Szerény hozzá-járulásokkal, de folyamatosan támogatjáka helyi nagyrendezvényeket, s az is gyako-ri, hogy a cég tevékenységéhez közelállótársadalmi munkával segítik a kulturálisrendezvények lebonyolítását. n

Díjátadás a Magyar Kultúra Napján

Vörös Márton

Jákli János

Varga Lajos

Page 2: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

2.

Február 6-án városunkat is érintette aközbeszédben éhség menetnek nevezettpolitikai demonstráció, melyet a Köz-munkás Szakszervezet és a Munkát, Ke-nyeret Egyesület szervezett. Céljuk az,hogy felhívják a figyelmet a jelenlegiközmunkás foglalkoztatás tarthatatlanállapotára.

n SZABADOS SÁMUEL

Megalázónak és embertelennek tartják,hogy három hónapos ciklusokban napi hatórában 49 ezer forintért dolgoznak. Ez azösszeg egy család esetében még a létmini-mumhoz sem elég. Követelik, hogy állít-sák vissza a nyolcórás folyamatos foglal-koztatást legalább 60 ezer forinttal, kapjákmeg a munkavállalókat illetõ teljes jogo-kat, például a szabadságot.

Az ország nyolc pontjáról indulnak amenetek, és február 11-én, a parlament ta-vaszi ülésszakának nyitó napján érnek azOrszágháza elé. A demonstrálók remélik,hogy az országgyûlés és a kormány felfi-gyel a problémájukra, meghallgatja õket ésteljesíti kéréseiket.

A demonstráció mellé állt az MSZP,szolidaritást vállalt a szegénysorban élõ tö-megekkel. A helyi szervezetek ételt, italt,szállást, ha szükséges, meleg ruhát biztosí-

tanak a vonulóknak. A paksi MSZP-s akti-visták elkísérték Földvár határáig amenetet, ahol a földvári szervezet tagjaifogadták õket. Heringes Anita, a paksipártszervezet elnöke szerint fegyelmezettvolt a vonulás, semmilyen atrocitás nemérte õket, sõt inkább a szimpátia, azegyüttérzés jeleit tapasztalták.

A földvári szervezet este halászlével lát-ta vendégül a demonstrálókat, másnap pe-dig reggelit biztosított számukra.

Komlón lakik Hüttner Mihály, a menetegyik résztvevõje, aki az indulás óta tagja avonulásnak. Elmondása szerint maga is ne-

héz anyagi körülmények közt él, mint ahogymég milliók az országban. Erre hívja fel a fi-gyelmet a békés menet. A változtatás lehe-tõsége - mint mondta - a politikusok kezé-ben van; a jelenlegi állapot nem tarthatófenn sokáig. Kora miatt Hüttner Mihályrangidõsnek számít a 15-20 fõs társaságban.Fizikailag igen megterhelõnek tartja a napi25-30 kilométeres menetelést, amihez nagykitartás kell. Többeknek vízhólyag nõtt a tal-pán, volt részük havazásban, esõben, napsü-tésben, de szerencsére nap közben nem voltnagyon hideg.

A társaságban jó a hangulat, lelkesítiõket a tudat, hogy milliókért cselekszenek,és nagy lelki erõt ad számukra az útjuk so-rán tapasztalt szimpátia, együttérzés is,mely fõleg a sorstársak, a szegény sorbanélõk részérõl nyilvánul meg. n

Dunaföldvárt is érintette a„Munkát, kenyeret“ elnevezésûdemonstratív menet

Új autóvalgyarapodott ahelyi polgárõrségA Dunaföldvári Polgárõrség DaciaDuster terepjáróra cserélte korábbigépjármûvét.

n BALOGH EMESE

Széles János a Tolna Megyei PolgárõrSzervezetek Szövetségének elnöke el-mondta, hogy a helyi polgárõrség taka-rékos gazdálkodással, szponzori és hi-teltámogatással tudta újra cserélni a te-repjáróját.

A Dacia Duster négymillió forintbakerült; ebbõl egymillió állt a polgárõr-ség rendelkezésére, így hárommillió fo-rint hitel terhére vásárolták meg a jár-mûvet. A hitelt öt évig törlesztik, emel-lett fent is tartják az autót, amely a pol-gárõrök mellett a rendõrség és a mezõ-õrség rendelkezésére is áll a téli idõ-szakban. n

Heringes Anita

Hüttner Mihály

Dunaföldvár VárosÖnkormányzata

Dr. Süveges Árpádné

Petrovics Józsefné

Ráthgéber Lászlóné

TÁMOGATÓINK

Kérjük, támogassa befizetett adója1%-ával a Dunaföldvári PolgárõrségVédelem Alapítványát!Adószám: 18852723-1-17Köszönjük a támogatást!

Page 3: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

3.

A kormány az államadósság finanszíro-zására célul tûzte ki a hazai lakosság ál-lampapír állományának növelését. Azállam biztos pénzügyi partner mindenkiszámára, ugyanis az állampapírok je-lentik a legbiztonságosabb és az egyiklegmagasabb hozamú befektetési lehetõ-séget.

n MAGYAR ÁLLAMKINCSTÁR

TOLNA MEGYEI IGAZGATÓSÁG

A Magyar Állampapírok kettõs biztonsá-got nyújtanak, így a legbiztonságosabb be-fektetési lehetõségnek számítanak Magyar-országon. Az ok egyszerû: lejáratkor a tõketeljes összegére, valamint az esedékes ka-matokra - értékhatártól függetlenül - teljeskörû az állami garancia. Nincs forgalmazóikockázat sem, hiszen a forgalmazó MagyarÁllamkincstár 100 százalékban állami tulaj-donú szervezet. Ha a külföldieknek megérimagyar állampapírt vásárolni, akkor fontos,hogy a hazai lakosság is úgy gondolja, hogyez számára is jó befektetési lehetõség. Azsem elhanyagolható szempont, hogy a bel-földi magánszemély részére kifizetett ho-zam a belföldi jövedelmet növeli és csökkenaz ország devizakitettsége.

A Magyar Államkincstár ÁllampénztáriIrodáiban igen változatos állampapír kíná-latból lehet választani. Mindenki megtalál-hatja a számára megfelelõ befektetési lehe-tõséget attól függõen, hogy mennyi idõre

szeretné lekötni a pénzét. Az úgynevezettkincstárjegyek (Diszkont-, Féléves-, Ka-matozó Kincstárjegy) 3 és 12 hónap közöt-ti futamidejû, rövid lejáratú állampapírok.Az államkötvények futamideje ennél jóvalhosszabb, 3 évtõl 15 évig is terjedhet, tehátazok részére ideális, akik hosszabb távonszeretnék biztos helyen tudni a pénzüket.

Kizárólag a Kincstár forgalmazza arendkívül kedvezõ, akár évi 9,5 százalékoshozamot is elérõ 3, illetve 5 éves lekötésûPrémium Magyar Államkötvényt. 2012.november 23-tól kezdõdõen forgalmazzuka hároméves futamidejû Prémium EuróMagyar Államkötvényt, melynek kama-tozása az euró zóna inflációjához kötött.

A hagyományos értékpapír-számlákonkívül nyithatók adókedvezményre jogosítóTartós befektetési számlák, továbbá azéletkezdési támogatás (Babakötvény) be-fektetésére Start értékpapír-számlák.

Fontos változás 2012. október 1-jétõl,hogy ettõl az idõponttól kezdõdõen Startértékpapír-számla csak a Kincstárnál nyit-ható. Eddig kizárólag a 2005. december31. után született gyermek javára lehetettszámlát nyitni, ezt követõen a szabályozáslehetõvé teszi, hogy a korábban születettgyermekeknek is nyitható legyen. Ebbenaz esetben azonban nincs egyszeri államitámogatás, és huszonötezer forintot aszámla megnyitásakor be kell fizetni. Aszámlát nyitóknak azonban így is elõnyös

az ily módon történõ takarékosság, hiszenévente megkapják a befizetések 10 száza-lékát, a maximum 6.000 forint állami tá-mogatást, illetve a gyermek 18 éves ko-ráig a számlán elhelyezett összeg mentesa kamatadó alól.

Fontos kiemelni, hogy a Kincstárban azértékpapír-számlanyitás és a számlaveze-tés ingyenes. Az értékpapírszámla meg-nyitását követõen az ügyfelek kényelme-sen, akár otthonról is intézhetik ügyeiket aWebKincstáron (interneten) vagy aTeleKincstáron (telefonon) keresztül. AzÁllampénztári Irodánkat személyesen fel-keresõ ügyfeleket hétfõn, kedden és csü-törtökön reggel 8 órától 16 óráig, szerdán-ként 18 óráig, péntekenként 15 óráig,hosszabbított nyitva tartással várjuk. Lehe-tõség van a Kincstár honlapján keresztülelõzetes idõpont-foglalásra, melynek kö-szönhetõen várakozás nélkül, soron kívülintézhetik ügyeiket.

A Magyar Államkincstár Tolna MegyeiIgazgatóság Állampénztári Irodája Szek-szárd, Augusz Imre utca 7. szám alatttalálható. Munkatársaink telefonon keresz-tül is készséggel állnak a meglévõ illetveleendõ ügyfelek rendelkezésre: 74/416-411 és 74/319-937.

Az értékpapírral kapcsolatos általánostudnivalókról, értékpapír ügyintézésrõl, el-érhetõségekrõl tájékozódni lehet a Kincs-tár honlapján is (www.allamkincs-tar.gov.hu).

Bízunk benne, hogy egyre többen élnekmajd a Kincstár által kínált megtakarításilehetõségekkel, és keresik fel Állampénz-tári Irodánkat. n

Állampapír forgalmazás aMagyar Államkincstárban

MeghívóA Magyar Államkincstár Tolna Me-

gyei Igazgatósága rövid elõadás sorántájékoztatni kívánja a tisztelt érdeklõdõ-ket a Magyar Államkincstár által forgal-mazott állampapírok fajtáiról, az aktuá-lis kamatokról és hozamokról, az érték-papír számlanyitás feltételeirõl, az érték-papír forgalmazó rendszer újszerû ele-meirõl (Webkincstár, Telekincstár, tar-tós befektetési számla, Startszámla, euróalapú befektetési lehetõségek).

Az elõadás helyszíne: MûvelõdésiHáz Dunaföldvár. Az elõadás idõpontja:2013. február 25., 17 óra

Minden érdeklõdõt szeretettel várunk!"

Nyolcadikos vagy? A következõ szak-mákat kínáljuk számodra: víz-, csatorna-és közmû- rendszerszerelõ, központi-fûtés- és gázhálózat rendszerszerelõ, he-gesztõ, épület- és szerkezetlakatos, me-zõgazdasági gépész, eladó, nõi szabó,mezõgazdasági gazdaasszony, falusivendéglátó.Betöltötted a 16. évedet? Tanulj a Ma-gyar László Szakiskolában! Lehet belõled, irodai asszisztens, nõiszabó, panziós, falusi vendéglátó,központifûtés- és gázhálózat rendszer-szerelõ, víz-, csatorna- és közmû- rend-

szerszerelõ, hegesztõ, épület- és szerke-zetlakatos, mezõgazdasági gépész. Ha speciális szakiskolánkat választodgépészet, könnyûipar, mezõgazdaságvagy kereskedelem-marketing szakma-csoportban tanulhatsz tovább!Hiányszakmák képzése! Kiváló gya-korlati képzõhelyek! Ösztöndíj!Biztos elhelyezkedés!

Bõvebb információ Magyar László SzakiskolaDunaföldvár, Templom u. 9.Tel./fax: 75/ 541-265, 541-266

Tanulj szakmát helyben aMagyar László Szakiskolában!

Page 4: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

4.

Üléstermitudósításokn BAKSAY ERIKA

Dunaföldvár Város Képviselõ-testülete2013. január 29-én tartotta soros ülé-sét, melynek napirendjén 22 nyilvánosés 3 zárt ülésen tárgyalandó téma sze-repelt.

Az elsõ napirendben a képviselõk je-lentést fogadtak el a lejárt határidejû ha-tározatok végrehajtásáról, majdDunaföldvár 2013. évi költségvetési ren-deletét tárgyalták az elsõ fordulóban. Aköltségvetés fõ számai: bevétel és kiadás2.194.789 ezer Ft, hiány 194.095 ezer Ft.A testület a költségvetést márciusi ülésénfogadja el.

Ezután a képviselõk döntést hoztak azállam általi részleges adósság-átvállalássalkapcsolatban, majd Szervezeti és Mûködé-si Szabályzatukat, illetve a helyi szociálisés gyermekvédelmi ellátórendszer egyesszabályairól szóló rendeletet módosítottákjogszabályi változások miatt.

A testület megállapította tisztségviselõiilletményét, eszerint: a polgármester il-letménye 425.200 Ft, költségátalánya85.040 Ft, az alpolgármester tiszteletdíja173.900 Ft, költségátalánya 26.085 Ft.

A következõ napirendekben a képvise-lõk elfogadták a Városi Mûvelõdési Köz-pont, a Berze-Nagy Ilona Városi Könyv-tár és a Napsugár Integrált Szociális In-tézmény 2012. évi munkájáról szóló be-

számolókat, majd módosították a Polgár-mesteri Hivatal Alapító Okiratát.

Döntöttek a gazdálkodás racionalizálá-sának érdekében a Napsugár IntegráltSzociális Intézmény telephelyének át-szervezésérõl a Hunyadi park 4. számalól a Hunyadi park 5. számba. Meghatá-rozták az óvodák 2013-2014. nevelési évibeíratási rendjét, illetve a D-B-MMikrotérségi Óvoda és Bölcsõde 2013.évi nyári nyitva tartási rendjét, majd elfo-gadták a „Gyermekeink jövõjéért“ köz-alapítvány 2012. évi beszámolóját.

A 16. napirendben a testület az autó-busz pályaudvar fenntartása, üzemelteté-se és hasznosítása ügyében tárgyalt, majda Dunaföldvár Város Önkormányzata, aDunaföldvári Football Club és a HollerUtánpótlás Football Club közötti három-oldalú megállapodásról döntött.

A testület a beérkezett ajánlatokat érté-kelte az energetikai KEOP pályázat elõ-készítésére, illetve a közbeszerzési pá-lyázat lebonyolítására, majd a Hadi út ésegyéb mezõgazdasági földutak önkor-mányzati tulajdonba adása iránti kérel-met vizsgálta. A testület pályázatot írt kiönkormányzati rendezvényeken mentõ-szolgálat biztosítására, önkormányzatiingatlan átminõsítésérõl döntött, majd la-kossági kérelmeket bírált el.

A zárt ülésen a képviselõk tájékoztatóthallgattak meg a strandfürdõ fejlesztésé-rõl, beruházása állapotáról, városi kitün-tetések adományozásáról döntöttek, illet-ve tájékoztatót hallgattak meg a DITNonprofit Kft. peres ügyérõl. n

MEGHÍVÓn HORVÁTH ZSOLT POLGÁRMESTER

Dunaföldvár Város ÖnkormányzatánakKépvisel-testülete 2013. február 19-én(kedden) 18 órakor a polgármesteri hi-vatal nagytermében

KÖZMEGHALLGATÁSTtart, melyre ezúton meghívomDunaföldvár város polgárait és a ci-vilszervezetek képviselit.TERVEZETT NAPIRENDI PONTOK:1. A 2013. év új feladatai:- költségvetés- pályázati lehetségek- fejlesztési tervek, lehetségekEladó: Horváth Zsolt polgármester2. A lakosság közérdek kérdéseire vála-szolnak: a képviselk, a jegyzõ, a hivatalirodavezeti és a polgármesterA kábeltévé a közmeghallgatást élõadásban közvetíti! n

Felhívás

Tisztelt Lakosok!Dunaföldvár Önkormányzatának Kép-

viselõ-testülete „az egyes törvényeknek

a XX. századi önkényuralmi rendszerek-

hez köthetõ elnevezések tilalmával ösz-

szefüggõ módosításáról szóló 2012. évi

CLXVII. törvény rendelkezései alapján“

indítványozza, hogy 2013. február 21-ig

írásban adjanak javaslatot a törvény által

érintett utcák neveire:

Hámán Kató utca, Korvin utca,

Ságvári Endre utca, Sallai József utca.

A képviselõ-testület elsõsorban duna-

földvári kötõdésû személy/ek nevére,

vagy korábban a lakosság köztudatában

lévõ közterületi elnevezésekre vár javas-

latokat, melyket a 2013. március 5-i ülé-

sén vitat meg.

Az írásbeli javaslatokat kérjük, hogy a

11. számú irodában vagy a portaszolgá-

latnál szíveskedjenek leadni.

Horváth Zsolt polgármester

Tüdõszûrésn POLGÁRMESTERI HIVATAL DUNAFÖLDVÁR

2013. február 25-tõl március 14-ig aKossuth L. u. 1. sz. alatti udvarban, a voltidõsek klubjában.

A szûrõvizsgálat idõpontjai:- hétfõn, kedden, csütörtökön: 10-tõl

14.30 óráig (ebédidõ: 12-tõl 12.30 óráig)- szerdán: 11-tõl 16.30 óráig (ebédidõ:

12-tõl 12.30 óráig)- pénteken: 10-tõl 13 óráig.2013. február 25-én (hétfõn) 12.30-tól

14.30 óráig, március 14-én (csütörtökön)10-tõl 13 óráig lesz szûrõvizsgálat.

Tolna megye lakosai tekintetében köte-lezõ tüdõszûrést az ÁNTSZ nem rendelt el.

A tüdõszûrõ vizsgálat a 40. életévet be-töltöttek számára évenként ajánlott, egyévben egy alkalommal ingyenes, beutalónélkül is igénybe vehetõ, nem behívásratörténik.

40 éves kor alatt csak érvényes orvosibeutalóval a foglalkozás - egészségügyivizsgálat részeként végezhetõ el. A téríté-si díj 860 Ft, amit a helyszínen, készpénz-zel kell befizetni.

A szakképzési intézményekben okta-tásban részesülõk tüdõszûrése térítés-mentes (284/1998.(XII.23.) Korm. rende-let.).

18 éves kor alatt a szûrés csak a szülõbeleegyezésével végezhetõ el.

A TAJ kártyát feltétlenül vigyék ma-gukkal! n

Page 5: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

5.

Januárban tartotta hagyományos évzá-ró, illetve évnyitó gyûlését a kertbarátklub, mely városunk egyik legnagyobblétszámú és legrégibb civil szervezete.Az idõpont sem véletlen, hiszen 37 éveéppen januárban alakult meg az egyesü-let, közel száz fõvel. Azóta a taglétszámsosem süllyedt száz alá, és gyakran elér-te a 130 fõt.

n SZABADOS SÁMUEL

Szeleczki Sándor elnök beszámolójábana múlt év eseményeit foglalta össze, ki-emelve, hogy minden tervezett programotsikerült végrehajtaniuk. Az eseményektöbbsége évek során hagyományosan is-métlõdik, de minden évben felbukkannakúj, érdekes feladatok is. Január-februárbannagy érdeklõdés kísérte a Téli esték elõ-adássorozatot, ahol elõadó volt városunkpolgármestere, helyi orvos, állatorvos, ag-rármérnök is. A tavasz során a nõnap, aborverseny, borbírálat jelentették a ki-emelkedõ eseményeket. A nyár a kirándu-lások jegyében telt. Szerepelt köztük szín-házlátogatás, egynapos kirándulás a szõre-gi Rózsa Fesztiválra, ahol a látvány melletta rózsatermesztéssel kapcsolatos hasznosinformációkhoz juthattak az érdeklõdõk.

A szokásos egyhetes külföldi kirándulásezúttal három országot érintett: a csehor-szági prágai két nap után Lengyelországonkeresztül Németországba vezetett az útjuk.A végállomás a mûemlékekben gazdagDrezda városa volt.

A városi rendezvények aktív résztvevõia klubtagok. Részt vettek a majálison, aszüreti fesztiválon, mikor is száz fõ részé-re fõtt a finom étel. A Márton napi esemé-nyen süteménnyel, sült tökkel, gesztenyé-vel és természetesen forralt borral vonultfel a tagság. Múlt évi újdonságnak számí-tott az adventi eseményeken való részvé-tel: az elsõ vasárnap teával, forralt borral,süteményekkel kínálták a Béke téren sétá-lókat.

A magas taglétszám az elnök szerint el-sõsorban a jó programoknak és a barátihangulatnak köszönhetõ. Évente van rotá-ció haláleset, lakhelyváltás miatt, de min-den évben vannak új jelentkezõk is. A tag-felvétel elõzménye, hogy a jelentkezõ is-merje meg a klub életét, vegyen részt né-hány rendezvényen, azonosuljon a klubcéljaival, törekvéseivel. A felvételrõl atagság nyílt szavazással dönt. n

Mozgalmas évet zárt aDunaföldvári Kertbarát Klub

Szeleczki Sándor

n LUKÁCSI PÁL

A dunaföldvári Törekvés Ifjúsági Egye-sület - a cserkészmozgalom megszervezé-sével párhuzamosan - 1925-ben alakultmeg. Alapító elnöke Gyaraky Mihály(1882 - 1959) hajóállomás-fõnök volt.

Az egyesület a Duna-parton, a volt víz-mû irodaház helyén mûködött a két világ-háború között. Csak 1932-ben kapott szék-házat, a Hídépítõ Vállalat felvonulási épü-letét. Ma már nem látható.

A Törekvés egyesületnek bárki tagja lehe-tett: jártak oda iparosok, kereskedõk, pa-rasztfiatalok egyaránt, a világnézeti, vallási-felekezeti hovatartozás sem számított. Azidõs visszaemlékezõk szerint mégis fõleg areformátusokat gyûjtötte maga köré. Termé-szetesen a Katolikus Legényegylettel rivali-

záltak, erre a sapka eltérõ színével is (zöldsapka fehér szalaggal) utaltak. Az adatköz-lõk a sakk-körre, a színvonalas, negyventa-gú dalárdára, az egyesület jó futballcsapatá-ra, a színielõadásokra, a finom halászvacso-rákra emlékeznek szívesen. Kizárólag tagdí-jakból, rendezvények - majális, színielõadá-sok, versenyek - bevételébõl és a lelkes ta-gok adományaiból tartották fenn magukat.Italmérés is mûködött, de csak az egyesületitagok számára. A Duna-parti székházbannapi szórakozási lehetõséget a kártya, a sakkés dominójáték, a biliárd, a pingpongozás ésaz újságolvasás nyújtott. A színielõadásokat,a szüreti mulatságokat õk is az EgyenlõségiKörben (ma Városi Mûvelõdési Központ)tartották. A Törekvésben is - ahogy vala-mennyi földvári egyesületben - sokat adtak akulturált viselkedésre.

Valamennyi adatközlõ és megkérdezettszívesen emlékszik a ‘30-as évekbeli kivá-ló dalárdára.

Az emberi lélek igénye, vágyakozása je-lenik meg a dalárdákban is. A földvári isazért alakult, hogy hozzájáruljon a kultúraápolásához, fejlessze a jó ízlést, erõsítse ahazafias érzést, kellemessé tegye a társasegyüttlétet.

A fotókon többek között Gyaraky Mi-hály egyesületi elnök és testvére,Gyaraky Irén tanítónõ, Farkas Mihály,Joó Lajos, Peterovicz, Szabó József ci-pész (Csinya),Tóth szobafestõ, s a mégkislány Szabó Olga Margit (Regéné Vik-tor Zsuzsanna anyai nagymamája) látha-tó.

A ‘30-as években volt labdarúgó, kerék-pár, lövész, asztalitenisz, teke, sakk és egyjó ökölvívó szakosztályuk. Az utóbbi Jan-kó Árpád aranymûves és ékszerész vezeté-sével mûködött.

A Törekvés Ifjúsági Egyesület

Ü

Page 6: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

6.

1938-ban Dunavecsén a FerencvárosiFC részvételével rendezett négyes tornadöntõjét a Törekvés labdarúgócsapatanyerte meg.

A dunaföldvári Törekvés Ifjúsági Egye-sületbõl 1939-ben alakult a MOVE STE, aMagyar Országos Véderõ Egylet Sport ésTársadalmi Egyesület.

Elnök: Jénay Vilmos; ügyvezetõ alelnök:Skett Béla; szakosztályvezetõk: WeiszgáberJános, Jankó Árpád, Nagy László, LiptaiLászló, Ónody Zoltán és Burján Ferenc. In-tézõk: Weiszgáber János, Kiátz János,Baglyas Lajos, Tóth Lajos, Burján Ferenc,Galambos Lajos, Sárközy Sándor és OnódyZoltán. Labdarúgócsapatuk a környékbelitelepülésekkel karöltve rendezett kupamér-kõzéseken és bajnokságokon (Kiskun-liga,Kiskunsági Alosztály) vett részt. A lövészszakosztály tagjai az egyéni és csapatbaj-nokságokban éveken keresztül elsõk voltaka kerületi lövészversenyeken. A folyamiúszóbajnokságokban, amelyeket az egyesü-let rendezett, országos viszonylatban is fi-gyelemreméltó eredményeket ért el aMOVE STE. Kerékpáros csapata a Kecske-mét-Dunaföldvár közötti távon rendezettversenyen nyolc város versenyzõi közül elsõlett - olvasható Pluhár István könyvében.

A Törekvésnek (MOVE STE) az adat-közlõk szerint ütõképes, kifejezetten jófutballcsapata volt, a környék legjobbsportolói tartoztak a szakosztályba. A jólégkörû, családias csapat mecénása OnódyZoltán kertész-kocsmáros volt. Meccsekután õ látta vendégül a futballistákat. Érde-kességként említjük, hogy a szakosztály-nak utánpótlás és ifi csapata is volt. Sza-

badnapokon a pesti BLASZ-t (BudapestiLabdarúgó Alszövetség) és az I-II. osztályprofiliga csapatait látták vendégül. Akko-riban pénzjuttatásról szó sem lehetett, acsapatok egy kiadós étkezésért jöttek eljátszani. Különösen szikrázó meccseketvívtak a helyi Katolikus Legényegylettelés a Paksi SE csapatával.

1946 nyarán a belügyminiszter rendelet-tel felszámolta a cserkészszövetséget, aKALOT-ot (Katolikus Agrárifjúsági Le-gényegyletek Országos Testületét), ésmindazokat a zömmel katolikus felnõtt ésifjúsági egyleteket, egyesületeket, amelyekaddig hatékonyan formálták a katolikusközéletet. A protestáns egyesületeket ek-kor még csak felülvizsgálatra rendelték, de1950-re ezek felszámolása is megtörtént.

Adatközlõk:Horváth Lajos, Mészáros utcaSzabó József, Rákóczi utca

Irodalom:Pluhár István: Magyarországi sportegye-

sületek története. Közérdekû KönyvkiadóVállalat, 1941

Pataki Dezsõ: Dunaföldvár sportjánaktörténete. (Szakdolgozat) Szekszárd, 1988.6-10. o.

Lukácsi Pál: Egyesületek Földváron =Dunaföldvár közéleti lap, 1991. ápr. 5.

Kaczián János: Egyesületek Tolna me-gyében a kezdetektõl 1950-ig. Tolna Me-gyei

Önkormányzat Levéltára Szekszárd,1996

Bognár Zoltán: A koalíciós idõktõl a ke-mény diktatúra végéig 1945 - 1956. In:Dunaföldvár története az õskortól napjain-kig. Part-Oldalak Kulturális EgyletDunaföldvár, 2002; Magyarország a XX.században. A református egyház 1919 -1944 = mek.oszk.hu n

Ü

n SIMON ISTVÁN

Ezekben a napokban ismét fölvetõdik azominózus kérdés: „Hol vannak a katonák,(Kik harcoltak sok éven át.) Hol vannak akatonák?“ - azok a katonák, akiket többmint hetven évvel ezelõtt bevagoníroztak,s elindítottak a Don felé, hogy farkassze-met nézzenek a halállal. A 2. magyar had-sereg mozgósítását 1942. február végénrendelték el. A csapatokat ugyancsak en-nek az évnek a tavaszán és nyarán szállí-tották ki a hadmûveleti területre.

Az elkeseredetten védekezõ majd támadóhonvédõk, a dermesztõ hideg, a hiányos

muníció csakhamar vert sereggé tették aszerencsétlen sorsú 2. magyar hadsereget.Az elesettek száma meghaladta a százezerfõt. A katonákon kívül még munkaszolgála-tosok és hadifoglyok tízezrei vesztették éle-tüket vagy tûntek el. E százezres nagyság-rendû számokhoz az áldozatokért kiömlöttkönnyek millióit is hozzá kell számolnunkmég. Így a Donnál nemcsak vérontás, dekönnyontás is történt. Mert a történelem so-rán - ki tudja hányadszor - ismétlõdött meg,ami Jeremiás korában. „Hangos jajgatáshallatszott Rámában és keserves sírás. Rá-hel siratta fiait, nem tudott megvigasztalód-ni, hogy nincsenek többé fiai.“ Hány Ráhel

siratta, siratja azóta is fiait, férjét, fivérét,szeretteit, akik a doni apokalipszis áldozatailettek. Sovány vigasz, hogy legalább sirat-hatja, mert volt idõ, amikor még ezt sem te-hette. Hetven esztendõ múltán együtt sírunka sírókkal, és kegyelettel emlékezünk azok-ra, akiket a kegyetlen történelem és háború,ez az öldöklõ angyal hõsi halottakká „lépte-tett elõ“.

Ugyanakkor hálát adunk azokért, akiketa doni pokol 7. bugyrából élve ki tudtakszabadítani az Isten angyalai. Apáinkat si-ratva, fiainkért remegve mondunk nemetmindenféle harcra és háborúra, amelynekcsak vesztesei lehetnek. Hiszen a gyõzte-seknek is vannak Ráheljei, akik éppúgy si-ratják fiaikat, apáikat, mint a vesztesek.„Hol vannak a katonák, (Kik harcoltak

„Hol vannak a katonák…“

Ü

Page 7: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

7.

sok éven át.) Hol vannak a katonák?“Vannak, akikrõl nem tudjuk, hol vannak,hol nyugszanak. Vannak, akikrõl sejtjük,tudjuk. Akiknek nem ismerjük nyugvóhe-lyüket, azok így üzennek:

„Hol nyugszunk, nem tudja barát, fele-ség, gyerek.

Elszórt testünk nyomtalanul nyelte ma-gába a föld.

Szívetek õrizzen: milliók eleven mil-liókat…“ (Keresztúry Dezsõ: Sírvers)

Õrizzük is elmosódó, de mégis ismerõsarcukat, alakjukat. Sõt, nemcsak õrizzük,de siratjuk is õket, különösen is azokat,akiket senki sem siratott el, és siratjuk aföldijeinket, szeretteinket. Siratjuk az is-meretlenül is ismerõs bakákat, õrmestere-

ket, zászlósokat és följebbvalóikat is. Si-ratjuk õket meg nem valósult álmaik, elnem csókolt csókjaik, rövidre szabott éle-tük miatt. Siratjuk õket, mert elõttük voltmég az élet, s nekik mégis a halált kellettválasztaniuk. Siratjuk õket, mert meg kel-lett járniuk a poklot, annak feneketlenmélységeit.

Siratjuk azokat is, akik ellenségeinkkéntestek el. Siratjuk a Ráheleket, szülõket,gyermekeket, testvéreket, akiknek „Köny-nyük lett kenyerük, éjjel és nappal“ (42.Zsoltár). De nemcsak mi siratjuk õket,mert velünk együtt sír az Isten. A Lázársírjánál síró názáreti Jézus a bizonyság ar-ra, hogy az Istennek vannak könnyei azember számára.

„Hol vannak a katonák, (Kik harcoltaksok éven át.) Hol vannak a katonák?“ Mostmár jó helyen, nemcsak a földben, nem-csak a szívünkben, hanem Isten tenyerénvannak. Miután elhordozták a maguk ke-resztjét, az Atya lehajolt értük, harmadna-pon magához emelte õket, miként Egyszü-lött fiát. Legyen érte áldott, s áldjon megminket is, hogy „a harcot, melyet õseinkvívtak, békévé oldja az emlékezés“ (JózsefA.). n

Ü

Dunaföldvár Város Önkormányzata li-citálás útján történ bérbevételre meg-hirdeti az alábbi üzlethelyiségeket:

1. Dunaföldvár, Hunyadi park 4. szám(pinceszint) alatti 701,56 m2 alapterület he-lyiség egyben vagy egységeire bontva.

Kikiáltási ár: 15.220 Ft/m2/év+Áfa. Részletes pályázati kiírás 2013. január

14. és 2013. február 13. között vásárolhatómeg 11.000 Ft-ért Dunaföldvár Város Pol-gármesteri Hivatalának pénztárában (H:09-12 óráig SZ: 09-12; 13-15:30 óráig ésP: 09-13 óráig).

Licitálás idõpontja: 2013. február 18.(hétfõ) 14:00 óra.

2. Dunaföldvár, Hunyadi park 4. számalatti 300 m2 alapterület helyiség egybenvagy egységeire bontva.

Kikiáltási ár: 15.220 Ft/m2/év+Áfa.Részletes pályázati kiírás 2013. január

14. és 2013. február 13. között vásárolhatómeg 11.000 Ft-ért a Dunaföldvári Polgár-mesteri Hivatal pénztárában (H: 09-12 órá-ig SZ: 09-12; 13-15:30 óráig és P: 09-13óráig).

Licitálás idpontja: 2013. február 18.(hétfõ) 13:30 óra.

3. Dunaföldvár, Béke tér 1. szám alatt ta-lálható 88 m2 alapterület üzlethelyiség.

Kikiáltási ár: 15.220 Ft/m2/év+ÁFA.Részletes pályázati kiírás 2013. január

14. és 2013. február 13. között vásárolhatómeg 11.000 Ft-ért a Dunaföldvári Polgár-mesteri Hivatal Pénztárában (H: 09-12óráig SZ: 09-12; 13-15:30 óráig és P: 09-

13 óráig).Licitálás idõpontja: 2013. február 18.

(hétfõ) 14:30 óra.4. Dunaföldvár, Kossuth Lajos u. 5.

szám alatti 77,6 m2 alapterület üzlethelyi-ség.

Kikiáltási ár: 15.220 Ft/m2/év+Áfa.Részletes pályázati kiírás 2013. január

14. és 2013. február 13. között vásárolhatómeg 11.000 Ft-ért a Dunaföldvári Polgár-mesteri Hivatal Pénztárában (H: 09-12óráig SZ: 09-12; 13-15:30 óráig és P: 09-13 óráig).

Licitálás idõpontja: 2013. február 18.(hétfõ) 13:00 óra.

5. Dunaföldvár, Rákóczi u. 2. szám alat-ti 42 m2 alapterület üzlethelyiség.

Kikiáltási ár: 15.220 Ft/m2/év+Áfa.Részletes pályázati kiírás 2013. január

14. és 2013. február 13. között vásárolhatómeg 11.000 Ft-ért a Dunaföldvári Polgár-mesteri Hivatal Pénztárában (H: 09-12óráig SZ: 09-12; 13-15:30 óráig és P: 09-13 óráig).

Licitálás idõpontja: 2013. február 18.(hétfõ) 15:00 óra.

A licitálások helye: Dunaföldvári Pol-gármesteri Hivatal Dunaföldvár, KossuthL. u. 2. Városfejlesztési és Mûszaki Irodatárgyalóterme.

Az ingatlanokról további információt aDunaföldvári Polgármesteri Hivatal Vá-rosfejlesztési és Mûszaki Irodája ad.(Dunaföldvár, Kossuth L. u. 2., Tel.:75/541-558). n

Pályázat

Helyiségek bérbevételére

Elment a tanterem-bõl, a mûhelybõl, atanáribólKovács Zoltán

Nekünk, az elsõ osztályának elõszörZoli bácsi, osztályfõnök úr volt.

Mi voltunk 10-11 évesek, õ 19 esz-tendõs.

Elsõ osztály csak egy van. Összecsi-szolódtunk. Egy erõs tantestülettel, egymindig mosolygó, szelíd (mint õ!) apá-val, Kovács Gyuszi bácsi igazgató úrrala háttérben - megnevelt bennünket.

Meg is „rázatott“ minket a politechni-ka mûhelyben; egyikünk megfogta akisgenerátort, a többiek sorra egymáskezét, az ofõ. megtekerte a kis kart, a 6volt végigrohant rajtunk… Mindnyájankönnyesre nevettük magunkat, õ is.

1986-ban lépdeltünk a nyomában aKossuth utcai iskola földes udvarán,ballagtunk utána.

Mindenkivel szót értõ, különbözõ ne-veltségi szintû tanulókhoz utat találópedagógus volt.

Többen késõbb kollégái is lehettünk,a „bácsiból“ „Zoli“ lett, jóbarát.

Most, ez a temetõi óra szomorúra si-keredett, mert már nem mondta meg,hogyan fogjuk a reszelõt, a kalapácsot,a fûrészt. Már tudnunk kell, hogy ho-gyan, hiszen megmondta. Ott, a mû-helyben, a tanórán.

Ez a temetõi óra nem lehet az utolsóemlék…

Az immár évek óta szokásos nyáriévfolyam-találkozón, a Duna-parton -mindig ott volt õ is - , most is ott lesz!Hiszen megõrizzük az emlékét! n

Page 8: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

8.

A kertbarát klub által szervezett Téli es-ték elõadássorozat évenként visszatérõelõadója Dr. Sûrû János címzetes egye-temi docens, agrármérnök ezúttal is ar-ra vállalkozott, hogy a szakember szem-szögébõl értékelje az elmúlt évet.

n SZABADOS SÁMUEL

Az érdeklõdõk száma a téma okán ma-gas volt. A szakember szerint a múlt esz-tendõt meghatározta a szárazság, ennekkövetkeztében a termésátlagok alacsonyaklettek. A szárazság elõnyös következmé-nye, hogy a betegségek, kártevõk, fertõzé-sek által okozott kár is kisebb mértékû. Eztermészetesen nem jelenti azt, hogy az ideiév is hasonlóan alakul e téren. A gombák,kártevõk egy része a levelek, kérgek alatttúlélte a múlt évet, és az idén aktivizálód-hat a csapadékmennyiség és a napfénytar-tam függvényében. A növényvédelemretehát idén is szükség lesz.

A csapadék évi mennyisége városunkkörnyékén 330 milliméter volt. Ez az értéka több éves átlagot alulmúlja. Az idei év-kezdet biztatóbb, januárban nagyobbmennyiségû csapadék hullott hó, esõ for-májában; 30 milliméter a havi átlag. A ta-laj kb. 35 centiméter mélységig tárolja amegfelelõ mennyiségû vizet, az év során

legalább ezt a szintet kellene megtartani. Az elõadás során kiemelt szerepet kapott

a szõlõtermés és a borok minõsége. A me-leg, száraz nyár kapcsán a gazdák többsé-ge nagyon jó minõségû borokban remény-kedett. A várakozások azonban nem telje-sedtek be, a cukorképzõdéshez ugyanisvíz, azaz csapadék kell. Ennek hiányában aborok minõsége is romolhat. Ahol a szõlõ-ültetvényt nem érte megfelelõ mennyiségûcsapadék, ott ezzel a problémával kellettszembenézniük a gazdáknak.

A gazdálkodók, kertgazdák részére idén isszerveznek zöldkönyves tanfolyamot, ahol avegyszerek kezelésének fontos ismereteit le-het elsajátítani. Kellõ számú jelentkezõ, kb.25 fõ esetén Bölcskén indulna a képzés, ígya földvári gazdáknak nem kellene nagy tá-volságra utazni. Érdeklõdõk már vannak, alétszám tavaszra valószínû összeáll. n

Agrárszakember értékelteaz elmúlt évet

2013.02.17. VASÁRNAP, 15:00

FARSANGI NÓTA ÉSOPERETT GÁLAKözremûködik: Tarnai Kiss László,Szöllõsi Emese, Dócs Péter, SzávolovicsGabriellaJegyár: 1.500 Ft2013.02.24. VASÁRNAP 15:00 ÉS 17:00LEVENDULA NAP2013.02.27. SZERDA, 18:00NÉPSZERÛ TUDOMÁNYGyuri bácsi, a bükki füvesember2013.03.01. PÉNTEK 14:00VÁROS NAPJAVárosismereti vetélkedõ2013.03.01. PÉNTEK 18:00VÁROS NAPJAHorváth Zsolt polgármester köszöntõje

Városi kitüntetések átadásaGálamûsor„Dunaföldvár anno“ c. kiállítás az elõtér-ben2013.03.02.Borverseny az Ispánházban2013.03.12-13.Véradás2013.03.15. PÉNTEK 10:00NEMZETI ÜNNEPÜnnepi köszöntõ és mûsor a MûvelõdésiKözpontbanKoszorúzás az 1848-49-es emlékmûnél2013.03.19. Rút kiskacsa. Mesejáték gyerekeknek2013.03.23. Néptánc gála - Baracsi Néptáncegyüttes2013.03.24. Húsvéti játszóház

A mûvelõdési központ programja

KiállításDunaújvárosban a Kortárs Mûvészeti

Múzeum mellett lévõ Arte Cafe-ban2013.március 1-én nyílik a MezõföldTermészet Foto Egyesület 2013-as kiál-lítása. A kiállítást Koffán Károly fes-tõmûvész nyitja meg. A kiállítókmunkái között dunaföldvári fotósokalkotásai is szerepelnek: megtekinthetikBartos Imre, Bíró Ágnes és Fabó Ferencképeit. n

Kérjük, támogassa adója 1%-ával aDunaföldvári Ördögszekét Táncegyesü-let további munkáját.Adószám: 18864803-1-17Segítségét elõre is köszönjük!

Pályázat

üzlethelyiségek bérbevételére a duna-földvári autóbuszpályaudvar területén

Dunaföldvár Város Önkormányzatalicitálás útján történõ bérbevételre meg-hirdeti az alábbi üzlethelyiségeket:

Dunaföldvár, 4141/1 hrsz. alatti (autó-busz pályaudvar)

– 86 m2 alapterületû üzlethelyiség– 116,6 m2 alapterületû üzlethelyiség– 55,8 m2 alapterületû üzlethelyiség– 16,53 m2 alapterületû üzlethelyiség– 15,3 m2 alapterületû nyilvános WCKikiáltási ár: 15.220 Ft/m2/év+ÁfaAz ingatlanról további információt a

Dunaföldvári Polgármesteri Hivatal Vá-rosfejlesztési és Mûszaki Irodája ad.(Dunaföldvár, Kossuth L. u. 2., Tel.:75/541-558)

Részletes pályázati kiírás 2013. január30. és 2013. február 28. között vásárol-ható meg 11.000 Ft-ért a DunaföldváriPolgármesteri Hivatal Pénztárában (H:09-12 óráig SZ: 09-12; 13-15:30 óráigés P: 09-13 óráig).

Licitálás idõpontja: 2013. március 01.(péntek) 12:30 óra

Helye: Dunaföldvári PolgármesteriHivatal Dunaföldvár, Kossuth L. u. 2.Városfejlesztési és Mûszaki Iroda tár-gyalóterme (udvari épület) n

Page 9: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

9.

Az Õszi Alkony Nyugdíjasklub tagjaivérnyomásmérõt vásároltak a helyimentõállomás számára.

n BALOGH EMESE

Január 17-én szokatlan esemény helyszí-ne volt a mentõállomás. Az Õszi AlkonyNyugdíjasklub képviselõi egy vérnyomás-mérõt adtak át az állomás vezetõjének,Végh Róbertnek.

A karácsonyi vásár megrendezésekordöntöttek úgy a klubtagok, hogy a befolytösszeget nem saját szórakozásukra költikmajd, hanem felajánlják a mentõsöknek -tudtuk meg Németh Lajosné klubvezetõ-tõl. Az összegyûlt húszezer forintból VéghRóbert segítségével vásárolták meg a vér-nyomásmérõt.

Elõször kaptak adományt a helyi men-tõsök, melynek nagyon örültek egyrészta gesztus miatt, másrészt azért is, mert atechnikai eszközök folyamatos karban-tartása, cseréje elengedhetetlen az állo-máson. n

Példaértékû adományozás

Életének 84. évében 2013. február 4-énsúlyos betegségben elhunyt Udvardi Er-zsébet Kossuth-díjas festõmûvész, adunaföldvári származású Tamás Istváníró özvegye, akinek Nepomuki Szent Já-nos kápolnánk csodálatos oltárképét kö-szönhetjük.

n LUKÁCSI PÁL

Udvardi Erzsébet Baján született, szülei,Udvardi Lázár és Kovács Emma, pedagó-gusok voltak. A mûvészetek iránti hajla-mát melegszívû, finom, érzékeny lelkûédesanyjától örökölte.

Elemi és középiskolai tanulmányait abajai „Miasszonyunk“ Leánynevelõ Líceu-mában végezte. A középiskola utolsó évé-ben Rudnay Gyula bajai szabadiskolájánaknövendéke volt.

1948 - 1953 között a budapesti Képzõ-mûvészeti Fõiskola Bernáth Aurél osztá-lyában tanult. Bernáthon kívül tanítottamég Domanovszky Endre és Hincz Gyula.Fõiskolai diplomáját megszerezve 1953-ban rajztanár lett a budapesti Vendel utcaiLeöwey Klára Tanítóképzõben.

1958-tól Badacsonytomajon élt. Több év-tizedes mûvészi alkotómunkájának java ré-sze a Balaton bûvöletében telt el. Festészeté-nek ihletõje, témája a balatoni táj, s az ott élõemberek élete volt. Szívesen ábrázolta képe-

in a balatoni nádvágókat, szõlõmunkásokat,kenyérsütõket. A szakmabeliek szerint EgryJózsefet kivéve nem akadt a Balaton világá-nak olyan egyéni felfogású megörökítõje,mint Udvardi Erzsébet. Keresztury Dezsõ ír-ja festészetérõl: „A fény nem robbantottaelõtte szét a világot: e formák, színek és vo-nalak megõrizték egybe-tartozásukat, har-monikus szerkezetekbe rendezõdtek, sgyengéd világukon a víznek inkább csillo-gását, mint viharzását érzékeltették a beléjükszervezett aranyfüst-csíkocskák.“

A Balaton mellett töltött években talál-kozott a dunaföldvári származású TamásIstvánnal, aki egy életre társa lett. 1974-ben az esztergomi érseki palota kápolnájá-ban kötöttek házasságot. A kiváló író éspublicista sajnos 1998-ban elhunyt, s

Dunaföldváron, a Fehérvári utcai temetõ-ben lelt végsõ nyughelyre az édesanya,Láng Kató néni mellett. Tamás István em-lékét Földváron emléktábla és utca õrzi, aTamás István utca a malom felõl a kápol-nához vezet. A Nepomuki Szent János ká-polnában látható Udvardi Ezsébet oltárké-pe, amelyet 2002-ben adományozott a vá-rosnak. Az oltárkép szentelésére rendezettünnepségen személyesen adta át ajándékátférje szülõvárosának.

„Minden embernek Istentõl kapott felada-ta van, a világ egy parányi részéért felelõstérben és idõben, itt és most, ahová helyez-tetett“ - vallotta. S bár badacsonytomaji mû-termében ott maradt az állványon utolsó,Szent Pált ábrázoló munkája, Udvardi Er-zsébet teljesítette küldetését. n

„Most elment az Aranyhídon“Udvardi Erzsébet (1929-2013)

Egészségnap aDunaföldvári VédõnõiSzolgálatnál

2013. február 14-én 9-tõl 14 óráig,15-én 10-tõl 16 óráig, 21-22-én 9-tõl14.30 óráig.

Ingyenes vizsgálatok: Rákszûrés– Cytológiai kenetvétel a méhnyakról– Kétkezes tapintásos vizsgálat (méh,

petefészkek állapota)– Az emlõk tapintásos vizsgálata– A szájüreg vizsgálata– Bõrdaganat szûrésTérítéses vizsgálatok: Szív- és érrend-

szeri betegségek rizikófaktorainakszûrése

– Testsúly, testmagasság, haskörfogatmérése

– Testzsír, testtömeg index (BMI)meghatározása

– Vércukormérés– A vér teljes koleszterinszintjének

mérése– Vérnyomás- és pulzusmérésTérítési díj: 1.500 FtA vizsgálatokat Dr. Tóth János nõgyó-

gyász- onkológus fõorvos és a Cyto-Prev Bt. munkatársai végzik.

Minden kedves érdeklõdõt szeretettelvárunk! n

Kérjük, ajánlja fel adója 1%-átDunaföldvár tûzvédelméért! Adószám: 18855403-1-17Köszönjük a támogatást!

Page 10: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

10.

Január végén és február elején lezajlottaka szalagtûzõ ünnepségek a Magyar Lász-ló Gimnáziumban és Szakiskolában. Agimnázium két végzõs osztályának 43 di-ákja tûzhette fel a kis kék szalagot, melyazt jelzi, hogy ebben az évben befejezikközépiskolai tanulmányaikat.

n SZABADOS SÁMUEL

A 11. évfolyam diákjai mûsorral ked-veskedtek az ünnepség résztvevõinek.Ünnepi beszédek hangzottak el a diákokrészérõl, majd az osztályfõnökök tûztékfel a kék szalagokat tanítványaik ruhájá-ra. Az est során kép- és filmösszeállításelevenítette fel a végzõsök az MLG-bentöltött éveket. Mint minden évben, idénis nagy sikert arattak a táncok; különbö-zõ táncstílusokat láthattak a vendégek.

Az est zárásaként a rendezõ évfolyam va-csorával vendégelte meg az ünnepelteketés a tanári kart.

Kernné Rujder Erzsébet idén már a ne-gyedik osztályát búcsúztatja. A hatosztá-lyos képzés különlegessége szerinte abbanrejlik, hogy szinte gyerekként, 12 évesenérkeznek ide a diákok a gimnáziumba, és18 éves felnõttként távoznak. Mint mond-ta, osztályfõnökként nagy öröm látni, átél-ni ezt a folyamatot. Arról is beszámolt,hogy gyerekek az utóbbi évtizedekben vál-toztak, a negatív vagy pozitív társadalmihatások a gimnázium falai között is érzé-kelhetõk. Így például a továbbtanulás azoktatási reform miatt idén is sok bizonyta-lanságot okoz, a tájékoztató könyv mégmeg sem jelent. Az osztályfõnök bízik ab-ban, hogy diákjai idõvel megvalósítják cél-jaikat, elképzeléseiket.

Sok szállal kötõdik a gimnáziumhozJákli Balázs 12. a osztályos diák. Nagy-mamája, szülei, testvérei itt végeztek,már gyerekkora óta sokat hallott agimirõl. Hat év alatt szerinte jól összeko-vácsolódott az osztályközösség, barátsá-gok, szerelmek alakultak ki. Megalapo-zott tudást kaptak a gimnáziumban, érett-ségi után a gödöllõi agráregyetemen sze-retne továbbtanulni.

Izgalmak közepette élte át az utóbbi he-teket Ekecsi Erzsébet tanárnõ, mivel osz-tályfõnökként elõször méretett meg a gim-náziumban. A kislétszámú 12. b osztály anégy év során jelentõsen átalakult. Többentávoztak, s volt érkezõ is. Elmondása sze-rint a kezdeti nehézségek után az utolsóévben jó osztályközösség alakult ki. Az el-következendõ napok legfõbb feladatánakaz érettségire való felkészülést tekinti.

Tóth Luca 12. b osztályos tanuló szerinta kis létszámnak is köszönhetõ, hogy han-gulatos, baráti légkör alakult ki az osztály-ban. Értéknek tekinti, hogy az osztálytársaisegítségére a négy év során mindenbenszámíthatott. Különösen az osztálykirán-dulások maradtak emlékezetesek számára,melyek programjait nagyrészt õk állítottákössze. Érettségi után színmûvészeti pályánszeretne tovább tanulni, de tisztába van ve-le, hogy sok nehéz akadályt kell leküzde-nie addig.

A gimnáziumi szalagavató után egy hét-tel a szakiskolai tagozat tartotta ünnepsé-gét. Miskolczy Tamásné a végzõs speciális

tagozat osztályfõnöke meg volt elégedve adiákok munkájával. A tízfõs osztály tanu-lóinak többsége jól érezte magát az iskolá-ban, jó közösséget alkottak, mondtaGyörök Ildikó, aki szállodai szobaasszonyszakmát tanult, de nem hagyja abba az is-kolát. Õsztõl a gazdasszony képzõn foly-tatja tanulmányait.

Bereczné Pintér Judit tanárnõ osztályá-ban több szakma képviselteti magát. Azosztályfõnök szerint sok a másod- vagyharmadszakmás diák is. A fiatalokban tu-datosult, hogy a munkaerõpiacon többszakmával nagyobbak az elhelyezkedésiesélyeik. A szakvizsgától nem félti õket,mivel többségük az év során tisztességesentanult.

Az élelmiszer és vegyi áru eladónak ta-nuló Kiss Richárd tudja, hogy nehéz lesz aszakmai vizsgák után elhelyezkednie. Ép-pen ezért célja, hogy, hogy mielõbb érett-ségi vizsgát is tegyen. n

Szalagavató ünnepségek

Page 11: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

11.

Búcsú az iskolátólDr. Sûrû Jánosné, a Beszédes JózsefÁltalános Iskola igazgatója 37 év után,2013. január 21-én a Kossuth utcai is-kola aulájában ünnepélyes keretek kö-zött köszönt el munkatársaitól, az isko-lától.

n BALOGH EMESE

Dr. Sûrû Jánosné 1975-tõl dolgozott adunaföldvári általános iskolában. Szakta-nárként, osztályfõnökként 15 évet, vezetõ-ként 22 évet töltött az iskolában.

Elmondása szerint nagyon aktív, élmé-nyekkel teli idõszakot zár le nyugállo-

mányba vonulásával; jó kollektívával dol-gozhatott, munkatársai mindvégig támo-gatták abban, hogy vezetõi elképzeléseitmeg tudja valósítani.

„Nyugodtabb idõszak következik az éle-temben, de nem szeretnék elszakadni az is-kolától- mondta Dr. Sûrû Jánosné -, szeret-nék még aktívan részt venni az iskola éle-tében, ha szükség lesz rám.“

A Klebelsberg Intézményfenntartó Köz-pont várhatóan tavasszal írja ki a BeszédesJózsef Általános Iskola vezetõi pályázatát.Addig a vezetési feladatokat az igazgató-helyettes, Lókiné Zsóri Gabriella látja el. n

2013. január 15-én Kamarás István író,szociológus pályaképét, mûveit ismerhet-ték meg Rátkay László Irodalmi Kávéházvendégei a Marcipán cukrászdában.

n BALOGH EMESE

Kamarás István az ELTE magyar-könyvtár szakán végzett, pályakezdésekorolvasás- és irodalomszociológusként dol-gozott. Vitányi Iván munkatársaként for-dult a vallásszociológia felé, s a rendszer-váltást követõen a vallástan, embertan éserkölcstan szakreferensévé vált, õ dolgoz-ta ki a Nemzeti Alaptanterv emberismerettantárgyát.

A pécsi majd a veszprémi egyetemen, akatolikus hittudományi fõiskolán és azevangélikus egyetemen többek között eti-kai, ember- és társadalomismereti, vallás-szociológiai, mûvészetszociológiai kurzu-

sokat vezetett. Tagja a Magyar Tudomá-nyos Akadémiának, a Magyar Szociológi-ai Társaságnak, többek között vezetõ sze-repet töltött be a Pax Romanaban, a Zsina-ti Társaságban.

Közremûködött gyermek- és ifjúsági rá-diómûsorokban, készített hangjátékokat,szervezett olvasótáborokat.

Kutatói, tanári munkája mellett az 1960-as évek közepén kezdett el szépirodalmimûveket írni; több meseregénye, felnõt-teknek szóló regénye, szociográfiája és no-vellája jelent meg.

Dunaföldváron nem elõször járt. Évtize-dekkel ezelõtt Gesztesi András invitálásá-ra gyakran látogatott városunkba; többekközött Berze- Nagy Ilona történelmi regé-nyét is a földvári plébános ösztönzésérerendezte sajtó alá.

Tíz évig követte az úgynevezett duna-földvári szekta életét is - e témában írt val-lásszociológiai témájú mûve két éve jelentmeg.

„Sokszínû közösséggel találkoztam,legszívesebben gyakrabban ide járnék.Unicum ez a közösség; ritkaság egy kis-városban egy irodalmi szalon. Óriási do-log ez, amit budapesti létemre is irigy-lek önöktõl“ - nyilatkozta Kamarás Ist-ván az irodalmi kávéházi elõadását kö-vetõen. n

Kamarás István az irodalmi kávéházban

2013. február 25- ig látható a Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtárban RellKata textilképeinek kiállítása.

n BALOGH EMESE

A szekszárdi alkotó nyugdíjas évei kez-detétõl, kilenc éve készít textilképeket.

A kézi varrást ötvözi a rátéttel, a témákmegjelenítéséhez a sokféle textília mellett- legkedvesebb számára a selyem - használgombot, gyöngyöt, szalagot. A tárlat képeiközött éppúgy megtalálhatók a megye-székhely emblematikus épületei, me-gyénkre jellemzõ tájképek, mint az egyes

évszakokra jellemzõ természeti jelensé-gek, csendéletek.

„Munkáimat géppel, kézzel és a szívem-mel varrom“- vallja Rell Kata. Utóbbit misem bizonyítja jobban, mit hogy az alkotó

saját verseket, történeteket is kapcsol egy-egy képéhez. A tárlat így kapcsol össze kétmûvészeti ágat: képekkel és mesékkel leszgazdagabb a látogató, aki „végiglapozza“ atextilmeséket. n

Textilmesék a városi könyvtárban

Page 12: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

12.

Ifjú Takács Zoltán az asztalitenisz szak-osztály edzõje, egyben a Fogyasztóvé-delmi Hatóság munkatársa egyik edzésután használta ki az alkalmat, hogy elõ-adást tartson a gyerekeknek a fogyasz-tóvédelemmel kapcsolatban.

n SZABADOS SÁMUEL

Az aktualitást az adta, hogy a hatóságnemrég készítette el az Okos kosár nevetviselõ internetes programot elsõsorban agyerekek számára. Az elõadás során inte-raktív táblán értelmezték a program eleme-it, melyek könnyed, játékos formábanigyekeznek a fiatalokat a tudatos vásárlás-

ra orientálni. A 3-10 év közti korosztály a legfogéko-

nyabb az újdonságokra, a reklámok által

nagyon manipulálhatóak. Nagy részükmég olvasni sem tud, így kiszolgáltatottáválhat.

A legkisebbek még a szülõkkel vásárol-nak, így a program a szülõket is érinti.Ezért jó dolog, ha együtt tanulmányozzáka felületet, mely tartalmaz hangos mese-könyvet, online kifesthetõ színezõt.

A gyerekekhez a felületen Pici Lili ésFogyasztó Tóni szól. Felhívják a figyelmeta környezetkímélõ dolgokra, megjelentetika veszélyes termékek listáját. Az Okosbolt oldal bemutatja az egyes termékek jóés rossz tulajdonságait. A már olvasni tudógyerekek hasznos tanácsokkal ismerked-hetnek meg, gyermektotót tölthetnek ki, sa hatóság pályázatot is hirdet a fiataloknakrajz és meseírás formájában. n

Fogyasztóvédelmi elõadás a gyerekeknek

Újévi koncert2013. január 10-én tartotta meg hagyo-mányos, újévi zongorakoncertjét TelekiGergõ a mûvelõdési házban.

n BALOGH EMESE

Teleki Gergõ tehetségének kibontakozá-sát több mint két évtizede figyelhetjük, hi-szen már ötévesen kis klasszikusokat ját-szott a dunaföldvári rendezvényeken. Mû-vészi pályafutása a budapesti Liszt FerencZeneakadémia Különleges TehetségekKépzõjében kapott lendületet, ahova 11

évesen nyert felvételt. Tizenhárom évesenmár a Zeneakadémia Nagytermében Bee-thoven C-dúr zongoraversenyét játszotta, shárom évvel késõbb elnyerte a Zeneakadé-mia Bíró Sári ösztöndíját, majd a Zeneaka-démia Mûvészképzõjében folytatta tanul-mányait.

2006 októberétõl ösztöndíjjal négy évettöltött Svédországban, a Lundi Zenemûvé-szeti Egyetemen, s hazatérve a Liszt Fe-renc Zeneakadémián szerzett diplomát.Diplomakoncertjén, a gödöllõi királyi kas-télyban, több földvári rajongója is jelenvolt.

Koncertezett Svédország, Norvégia,Észtország, Belgium, Németország, Dánia,Csehország, Olaszország, Ausztria és ter-mészetesen Magyarország városaiban.Céljai között szerepel, hogy színpadra lép-hessen Olaszországban, Franciaországban,Svájcban és Kínában.

A dunaföldvári kisszámú, ám annál lel-kesebb közönség Schubert, Rahmanyinov,Wagner, Beethoven és Liszt zongoramû-veit élvezhette Teleki Gergõ tolmácsolásá-ban, ráadásként pedig szem- és elsõsorbanfültanúja lehetett a zongoramûvész elsõ,közönség elõtti improvizációjának. n

A Népszerû tudomány elõadássorozat2013. január 16-i elõadója két vitéz volt.Csepin Péter és Bakó Sándor a BakonyiPoroszkáló Túraklub tagja; északi por-tyájuk élményeit osztották meg hallga-tóikkal.

n BALOGH EMESE

A két várpalotai lovas másfél éves terve-zõ és szervezõ munkát követõen 2012. áp-rilis 7-tõl november 20-ig teljesítette azészaki portyát, mely során 6842 km-t tet-tek meg lóháton. Céljuk a magyarlovaskultúra megismertetése volt Európaészaki területeivel, s így fejezték ki tiszte-letüket is a magyar huszárok helytállásaelõtt.

A hét hónap során a lovasok jártak Szlo-vákiában, Lengyelországban, Csehország-

ban, Németországban, Dániában, Norvégi-ában, Svédországban, Finnországban,Észtországban, Lettországban és Litvániá-ban is.

Csepin Péter elmondása szerint útjuklegfõbb meghatározója a lovak legeltetésilehetõsége volt. Napjaik nagyjából egyfor-

mán zajlottak: hajnalban ellátták állataikat,majd megtettek 30 km-t, a déli legeltetéstkövetõen újabb 20-30 km-es távot teljesí-tettek. Az éjszakák többségét sátorban töl-tötték.

A Bakonyi Poroszkáló Túraklub kéttagja - ahogy korábbi portyájuk során is- most is naplót vezetett, fotókon örökí-tette meg az úti élményeit. Ezekbõl lát-hatott jónéhányat a mûvelõdési ház kö-zönsége.

Csepin Péterék következõ portyára kö-rülbelül három év múlva indulnak. Céljuka világ legnagyobb keresztes várához, aszíriai Margat várához, való eljutás. AzAnszáríjja-hegységben lévõ erõd a keresz-tes háborúk idején a johannita lovagrendkezén volt. Ez idõre datálódik magyar vo-natkozása: II. András 1218-ban hazafelétartva a szentföldi háborúból útba ejtette, sjelentõs évjáradékot adományozott a lo-vagrend számára. n

Négy ló, két lovas - északi portya

Page 13: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

13.

MeghívóTisztelt Horgásztársak!

2012. február 22-én, pénteken 17 órakorDr. Hunyady Attila a Magyar Horgászbólis ismert és elismert szakíró lesz egyesüle-tünk vendége.

A téma: Közép-dunai horgásztapasztala-tok.

A helyszín Dunaföldvári Vár (Ispánház).A rendezvény után lehetõség van egy tá-

nyér finom halászlé elfogyasztására is,melynek térítési díja 700 Ft/fõ.

Jelentkezni és a vacsora költségét befi-zetni a két horgászboltban Nikl Bélánálvagy Pásztor Istvánnál és Garda Lászlógondnoknál a horgásztanyán lehet.

Minden kedves tagtársunkat szeretettelvárjuk! n

Évadzáró gálánünnepelt a DTSE2013. január 26-án, Nagyvenyimen tar-totta szokásos évzáró gáláját aDunaföldvári Technikai Sport Egyesü-let autocross csapata.

n TOMON ADRIENN

Az est Kaszás Tamás elnök ünnepi be-szédével kezdõdött. Beszédében kitért töb-bek között a közvetlen, családias hangula-tú küzdelmekre és a vidéki helyszínekensikerrel megrendezett futamokra, valamintmegköszönte az egyesületet támogatóknakéves munkájukat. Ez után megkezdõdött a2012-es év bajnoki címeinek átadása. Azelsõ díjazottak a Juniorok voltak, akik kö-zül összesen 12 fõt jutalmaztak plakettek-kel, érmekkel és oklevelekkel. A Trabant-kategóriában öt, a Kis-kategóriában 9 ne-vezõ teljesítette a díjazás kritériumát, azévi minimum kettõ versenyen való részvé-telt.

Dunaföldvári érdekeltség - ahogyanegész évben - most is a legnépesebb cso-portban volt. A Közép-kategórián belül 16nevezõ részesült díjazásban. Hazai ver-

senyzõink nagyon jól szerepeltek az ideiévben: Fülöp János a VII., Herpai Istvánaz V. helyen végzett. A dobogó III. fokáraa szintén dunaföldvári Süveges László áll-

hatott fel, õt megelõzve az egyesület elnö-ke, Kaszás Tamás vehette át a bajnoki II.helyezésért járó díjat. A Nagy-kategóriá-ban 8, a Szuper-kategóriában 12 versenyzõvehetett át jutalmat.

Az est további részében egy kellemesvacsora elfogyasztása után élõzene, tánc éstombola várta a résztvevõket, egészen haj-nalig.

A DTSE ismét sikeres évet tudhat magamögött, s ebben nagy szerepet vállaltak aszervezõk: Kaszás Ferenc és családja, va-lamint azok a lelkes dunaföldváriak, akikegész évben segítették az egyesület mun-káját. A téli idõszak az autók javításával ésfelkészítésével telik, a 2013-as kupasoro-zat áprilisban kezdõdik egy dunaföldvárirendezésû versennyel, amelyre az eddigi-ekhez hasonlóan a volt szovjet laktanyamögötti pályán várja az érdeklõdõket aDTSE csapata. n

A diákolimpiárakészülnek agimnazistákA téli hónapokban kemény edzésekkelkészülnek a gimnázium sportolói a diák-olimpiai küzdelmekre. Az iskola márévtizedek óta két sportágban, kézilabdá-ban és röplabdában szerepel eredmé-nyesen, a csapatoknak a megyei ered-mények alapján sikerült bejutniuk azországos döntõbe is.

n SZABADOS SÁMUEL

Berényi Péter testnevelõ tanár a röplabdá-sokat készíti fel heti két edzéssel a közelgõmérkõzésekre. Szerencsére bõ a keret, hi-szen 18-20 fiatal látogatja rendszeresen azedzéseket. Az 5. korcsoportos fiú csapat

Az MLG téged vár!Hatodikos vagy?Légy nálunk kisgimnazista! Szeretettelvárunk induló 7. osztályunkba!Nyolcadikba jársz?Válaszd 5 évfolyamos nyelvi elõkészítõvagy 4 éves általános tantervû osztá-lyunkat!Valamennyi osztályban kiscsoportosmatematika, informatika, idegen nyelv-tanítás.11-12. évfolyamon emelt szintû érettsé-gire felkészítés 10 tantárgyból.Nyelvvizsgára és ECDL vizsgára is fel-készítünk!Tehetséggondozás, tartalmas iskolaiprogramok, aktív sport- és diákélet!Biztos tudás, családias közösség, élet-re szóló élmények!

Bõvebb információ:Magyar László Gimnázium,Dunaföldvár, Templom u. 5. Tel.: 75/ 541-269, 75/ 541-270e-mail: [email protected]

Oszoli Piroskaköszöntése

„Az évek szálltak, mint a percek véred kiontott harmatával irgalmazz nekünk Jézus herceg“Mindnyájan a telõ-múló idõ foglyai

vagyunk, így az esztendeinkrõl idõnkéntszámot vetünk, és számot adunk.

Ezúton szeretnénk köszönteni a94 esztendõs Oszoli Piroskát, szeretett vá-rosunk Dunaföldvár ihletett festõjét.

Isten áldja meg õt szeretteivel együttés adjon neki ezután is erõt az idõs korterheinek elviseléséhez!

Simon István

Kérjük, támogassa befizetett adója 1%-

ával a Magyar László Gimnázium okta-

tói, nevelõi munkáját segítõ „Áldozzunk

Gyermekeink Tudásáért“ Alapítványt!

Adószám: 19232032-1-17

Támogatását elõre is köszönjük!

A Dunaföldvári SporthorgászokEgyesületének vezetõsége kéri a hor-gásztársakat, a természetet és Dunát sze-retõ embereket, hogy befizetett személyijövedelemadójuk 1 %-val támogassákaz egyesült munkáját.

Adószámunk: 19953717-1-17

Page 14: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

múlt évben az országos döntõn a 11. helyetszerezte meg. Valószínû, hogy ezt a sikertidén nem tudják megismételni, mivel öt vég-zõs diák távozott azóta. Néhány év kell,hogy ismét ütõképes gárda alakuljon ki, fõ-

leg a 7-8-os korosztályra lehet alapozni,akikre évekig lehet még számítani.

A leánycsapatnak talán jobbak az esé-lyei. A megyében a nagy riválisok a szek-szárdi Csapó Dániel szakközépiskola fiai,valamint a Bonyhádi szakközepes és gim-nazista lányok.

Rostási Nándor testnevelõ tanár a kézi-labdások sikerében reménykedhet. Amúlt évben a lányok jutottak el az orszá-gos döntõre. Sajnos e csapatból is háromalapember távozott tanulmányai befeje-zése miatt.

A fiúk a profi kategóriában - ebben iga-zolt játékosok is játszhatnak - már elkezd-ték a szereplést. A földvári diákok a me-

gyei döntõben a harmadik helyen végez-tek. Az amatõr kategóriában az 5. korcso-portos fiú- és lánycsapat is indul. Az igazinagy ellenfelek évek óta a bonyhádi isko-lák, õket kell legyõzni az országos döntõ-be jutáshoz. Az erõviszonyok évrõl évreváltoznak. A múlt évi gárdáink talán ütõ-képesebbek voltak, persze esély most isvan az edzõ szerint, hiszen sokszor a mér-kõzések alatt nyújtott pillanatnyi formadönti el a továbbjutást.

Rostási Nándor abban látja a diáksportproblémáját, hogy egyre kevesebb diáksportol. Nyilván ezt a tevékenységet összekell egyeztetni a tanulással, de nem ritkaeset, hogy a jó tanulók egyben jó sportolókis. Fontos a motiváció is a tanárok és a szü-lõk részérõl. Tapasztalható, hogy ahol aszülõ valaha sportolt, ott a diák is nagyobbhajlandóságot mutat erre. A diáksportanyagilag nem megterhelõ, a kiadásokat aziskola illetve az Áldozzunk GyermekeinkTudásáért Alapítvány állja. n

Többször állhattakdobogóra tavaly akick-boxosokSikeres évet tudhat maga mögött adunaföldvári küzdõsport szakosztály,azaz a kick-boxosok. Rozman Istvánszakosztályvezetõ és edzõ büszke tanít-ványaira, hiszen több év munkájánakgyümölcse érett be a múlt évben. A ma-gyar K1 bajnokságban második és har-madik helyet szereztek a földvári fiúk.

n SZABADOS SÁMUEL

Szappanos Dávid nagy küzdelemben pon-tozással szorult a második helyre, többekszerint a pontozó bírók tévedései következ-tében. Farkas Balázs a nehézsúlyban szer-zett bronzérmet. Az év egyik legnagyobb si-kere volt, hogy a tavalyi földvári bokszgálánSzappanos Balázs amatõr Európa bajnokicímet szerzett. A gyõzelem a dunaföldvárisportélet legrangosabb nemzetközi sikereiközt jegyezhetõ. Jelenleg 15-20 fõs az aktívkeret, de ennél többen látogatják az edzése-ket. A csatlakozni szándékozók felé nyitot-tak, a mûvelõdési házban esténként tartottedzéseken lehet jelentkezni. A szakosztályéletérõl az interneten kaphatnak tájékoztatótaz érdeklõdõk.

A sportág jellegébõl adódóan az edzõszerint nem érdemes nagyon fiatalon el-

kezdeni ezt a sportot. Meg kell várni, amíga csontozat, az izomzat megerõsödik. Kb.10-11 éves korban lehet komolyabbanedzeni és készülni az elsõ versenyszerûmegmérettetésekre. Aki lelkes és kitartó,egy éven belül a ringben tétmeccsen is fel-léphet. Rozman István szerint lemorzsoló-dás mindig van, többen tanulmányaik vagymunkahelyi elfoglaltságaik miatt hagyjákabba a sportot, viszont mindig vannakújabb csatlakozók.

Rangos tisztet tölt be Rozman István anemzetközi sportéletben is: a WPKC, azaza Nemzetközi Kick Boksz Szövetség profitagozatának elnöke. Pozíciója által sokattud segíteni a hazai bokszéletnek, így aföldváriaknak is. Tavaly hatvan nemzetkö-zi viadalra juttatott ki magyar versenyzõ-ket, Szappanos Dávid egy júniusi ausztri-ai nemzetközi meghívásos versenyt nyertpontozásos gyõzelmével.

Az idei év is mozgalmas lesz a szakosz-tály számára. Márciusban Elõszállásonszerveznek gálát, lehetõséget adva az elõ-szállási fiúknak a hazai közönség elõtti be-mutatkozásra, nyáron pedig Földváron. In-dulnak a magyar bajnokságban, de szere-pelnek a világkupa versenyeken és azAusztria Openen is. n

Új elnök és edzõ aDFC élénJelentõs személycserék történtek a télsorán városunk labdarúgó csapatánakvezetésében. Holler Ferenc megbízott el-nök után télen Mráz Balázst választottaa tagság elnökül. A tisztségre Holler Fe-renc javasolta, a tagság pedig egybe-hangzóan elfogadta a javaslatot.

n SZABADOS SÁMUEL

Mráz Balázs személye ismert a játéko-sok körében, hiszen tagja volt a HollerUFC vezetõségének. Az új elnök szerintnehéz faladat vár a klubra a tavasz során.El kell mozdulniuk a kiesõ helyrõl, és min-dent meg kell tenniük a bentmaradásért.Ennek érdekében történt az edzõváltás, va-lamint új játékosok igazolásával szeretnéka csapatot megerõsíteni. A feltételek tehátadottak lesznek, a többi a zöld gyepen dõlel. Az elnök úgy érzi, hogy a játékosok ér-zik a felelõsség súlyát, és ennek szellemé-ben készülnek. A városvezetés, a támoga-tók lehetõségeikhez mérten támogatják tö-rekvéseiket.

14.

Rostási Nándor

Berényi Péter

Page 15: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

15.

A háziorvosok péntek délutáni

12 órától 17 óráig történõ

rendelési ideje

2013. február 08. Dr. Hallai Róbert

2013. február 16. Dr. Englert Rolland

2013. február 22. Dr. Palkó Ágnes

2013. március 1. Dr. Móricz Zoltán

2013. március 8. Dr. Hallai Róbert

Dunaföldvár szerzõdéses járat menetrendjeAz új edzõ, Szellák Sándor Holler Fe-

renc közvetítésével érkezett a klubhoz.Évekig aktív labdarúgó volt, játszott a Ta-tabánya, a Dunaferr NB I-es tartalék csa-pataiban, majd Kalocsán és Solton.Edzõsködött Perkátán, Pakson, Dunaújvá-rosban. A múlt évben a Magyar Labdarú-gó Akadémia U18- as csapatánál dolgo-zott. Az évek során figyelemmel kísérte adunaföldvári labdarúgás eredményeit, ésmegdöbbenve tapasztalta az utóbbi évekhanyatlását. Miután tisztázták a feltétele-ket elfogadta a felkérést.

Nagy kihívásnak tartja a feladatot, abentmaradást, de a mostani állapotokat fi-gyelembe véve ez a feladat megoldható. Ajátékos agyag nem rossz, javítani kell vi-szont a fizikai erõnléten, a technikán, éslélektanilag is rá kell hangolni a fiúkat azelõttük álló nehéz feladatokra.

Erõsítettek is a kereten: Jaksa GáborÕcsénybõl, Papp Nándor Dunaújvárosból,Taba Gábor Paksról érkezett. Szó van arrólis, hogy Berényi Péter Bölcskérõl igazol-hat vissza a csapathoz, s ha szükséges,nyáron még folytatható az erõsítés.

Edzõmeccsekkel készül a DFC a tavasziszezonkezdésre. Mérkõzéseket játszottak apaksi utánpótlás csapatokkal, Bölcskével,Elõszállással. A játékosok és a szurkolókegyaránt reménykednek abban, hogy aföldvári labdarúgás mielõbb kilábal a je-lenlegi válságból. n

Nikl Futball

Kupa

n KALMÁR ATTILÁNÉ M. MÓNIKA

2013. február 2-án tartották az elsõ

Földvár Hús Kft., Nikl Futball Kupát a

sportcsarnokban.

A kupán a Holler UFC ovisai is részt

vettek. A kitartó kis csapatra büszke le-

het a város, hiszen ovisaink 5. helyezést

értek el; nagyon kellemes, sportos napot

tölthettek együtt a gyerekek és a nézõk!

Büszkék vagyunk Szigeti Ádám kitar-

tó és lelkiismeretes munkájára is, hiszen

ebben a korosztályban nem elég lelkesí-

teni a gyerekeket, most kell a mozgást

megszerettetni velük. n

Mráz Balázs

Szellák Sándor

Page 16: Díjátadás a Magyar Kultúra Napján · ságot, húsvéti locsolkodást is. Vörös Már-ton elmondása szerint jó a kapcsolatuk a helyi civil szervezetekkel, de a város hatá-rán

15. péntek

VALENTIN NAPI SZERELMES FILMEK

ÉLETEM SZERELMEszínes, feliratos, francia vígjáték

16. szombatVALENTIN NAPI SZERELMES FILMEK

CSALÁDBAN MARADszínes, feliratos, horvát-szerb vígjáték

22. péntek

NE ZAVARJANAKszínes, magyarul beszélõ, francia vígjáték

23. szombat

HISZTÉRIAszínes, feliratos, angol-francia-német-luxemburgi

romantikus vígjáték

Az elõadások 19 órakor kezdõdnek!

Jegyár 500 Ft.

Pénztárnyitás az elõadások kezdete elõtt 1 órával!

FEBRUÁR

TervezésCsaládi házak (szoc.pol.is!), üzletek, irodák,ipari épületek, melléképületek.Értékbecslés Hitelkérelemhez, ingatlan adás–vételhez.Ingatlanforgalmazás Építész tanácsadással, teljes körû ügyinté-zéssel, ügyvéd közremûködésével, ingyenesnyilvántartással.

Elekné Csollány Éva,mobil: (30) 959–29–33 vagy (30) 937–53–24

Ízelítõ üzletünk széles választékából:– Mirelit áruk, konzervek, száraztápok, az olcsó kategóriától a szuper prémium minõségig.

– Madár és kisrágcsáló eledelek, kalitkák, forgács, széna stb.

– Tavi és akváriumi haleledelek, vízkezelõk.

– Nyakörvek, pórázok, játékok, szájkosarak, fekhelyek stb.

– Vitaminok, szõrápolószerek, külsõ élõsködõk elleni készítmények.

Szeretettel várjuk üzletünkben!

Alphazoo DunaföldvárRákóczi u. 2. (a városközpontban)

Telefon: 06 30 902 34 02

NYITVA TARTÁS:HÉTFÕTÕL-PÉNTEKIG: 800 – 1300; 1400 - 1700

SZOMBATON: 800 – 1200

KÖZLEKEDÉS:Sok autós nem tartja be a parkolás rend-

jét: az össze- vissza parkoló autók miatt ke-vesebben találnak szabad helyet gépkocsi-juknak, vagy másodikként megállva eltor-laszolják az utat, akadályozzák a többiekközlekedését.

A közúti ellenõrzések során ittas vezetõellen kellett intézkedniük a rendõröknek,aki kiemelt szabálysértést követett el.

BÛNÜGY:A február csendesen telt városunkban,

kirívó bûncselekmény nem történt. Napjainkban is sláger a falopás. Több

tolvajt elfogott a rendõrség, súlyos, akártöbb tízezer forint büntetésre számíthatnak.A rendõrség a polgárõrökkel és a mezõ-õrökkel együtt folytatja ellenõrzõ útjait akülterületeken is.

Bolti tolvajt fogott el a rendõrség. Tetteszabálysértés, bíróság elõtt felel érte.

Az elmúlt hónapban több vagyon ellenibûncselekményt követtek el, Földváron ésBölcskén több pincét feltörtek, alkoholt,fémet loptak. A bölcskei tolvajok kézre ke-rültek, a földvári bûnözõk ellen még folyikaz eljárás.

Többször írtunk arról, hogy vannak, akiktönkreteszik környezetünket, szemetüketkihordják a határba. Nemcsak a szemétku-pacok látványa az, ami elborzasztó, demérgezik is a környezetet. Több szemetelõtelfogtak, tettük akár bûncselekménynek isminõsülhet, komoly büntetésre számíthat-nak. n

2013. január 14-én 68 éves korábanelhunyt Kovács Zoltán, az általánosiskola nyugalmazott tanára.Családtagjai, volt tanítványai, kollé-gái kísérték utolsó útjára 2013. feb-ruár 1-jén a Fehérvári utcai temetõ-ben. Nyugodjon békében!

Hosszú betegség után 90 éves korá-ban 2013. január 23-án elhunytMüller Mihályné, született RákárMargit. Temetése 2013. február 8-ánvolt a Fehérvári utcai temetõben.Béke poraira!

Január 26-án 84 éves korában el-hunyt özvegy Vida Sándorné.Utolsó útjára 2013. február 7-én kí-sérték a Fehérvári utcai temetõbe.Nyugodjon békében!

MEGJELENIK 500 PÉLDÁNYBAN

KIADJA A PART-OLDALAK KULTURÁLIS EGYLET

FELELÕS SZERKESZTÕ: ANDRÁS FERENC,E-MAIL: [email protected]

TÖRDELÉS: MAGYARI ÁKOS

CÍM: 7020 DUNAFÖLDVÁR, KOSSUTH L. U. 2.,TELEFON: (75) 341–176,

HONLAP: WWW.PART-OLDALAK.HU,SZERKESZTI TAKÁCS ANDRÁS

NYOMTATJA: SÉD NYOMDA KFT.,7100 SZEKSZÁRD, EPRESKERT U. 10.,

TELEFON: (74) 529–950.ISSN 1589–164X