•

HOGYAN ÉLJÜNK? IRTA DALMADY ZOLTÁN.

SZINTÉN szólva, bizonyos bátorság kell hozzá, hogy ily cím alatt írjon az ember valamit. Ennek a lobogónak oly rossz híre van már, mióta százszor és százszor felbukkant az irodalom tengerén, hogy ma már senki sem méltatja figyelemre, hisz úgyis tudja, mily árút

szállít. Szinte látom, hogy a tisztelt olvasó is csak azt nézi meg, vajjon itt is a bor, sör, szivar, pipa, fűző, hosszú ruha, biciklizés, késön kelés és egyéb kellemes dolgok ellen prédikálunk-e ? Mert ha igen, úgy szó nélkül átlapozza ezt a részt és keres újabb, érdekesebb, kevésbé elcsépelt dolgokat.

Mert ez a téma bizony elcsépelt. Az emberi elme már a történelem előtti időkben is fürkészte, hogy mily módon lehetne az életet hosszúvá, kellemessé és egészségessé tenni, vagyis már akkor foglalkozott ezzel a kérdéssel, amikor természettudományi alapon nyugvó orvostudományról szó sem lehetett.

A bibliai Dávid király az ember életét 70-80 esztendőre állapította meg.

Ebstein, korunk nagy tudósa, az emberi élet normális tartamát, szintén 70 évre becsüli. Megdöbbentő a két szám egyezése. Annyi ezer esztendő munkája, az

cmberi elme minden vívmánya nem lett volna képes arra, hogy az ember életét egy évvel. is megnyuitsa 2, Hiú tehát minden küzdelmünk az élet és egészség

divnségei ellen ? Hiába kémlelte merészen annyi hatalmas elme az élet és halál titkait, hiába áldozott és áldoz évenként milliókat az egészségért és életért a köz?

Nein, nem hiába !Ami életmódunk mellett nagyobb értékű az a 70 év,

mint _Dávid király 70— 80 éve. Mi máskép élünk ma a nagyvárosok, a technika és tudás századában, mint éltek Dávid király emberei. Ránk, kik testtel, lélekkel, szakadatlan izgalomban, egészségünket százféleképen veszélyeztetve dolgozunk több oldalról vigyorog a halál, mint a patriarkákra, kiknek nyugodt,

kedélyes élete még ma is közmondásos. És mi megküzdünk még a fokozott veszedelmekkel is. Elértük, hogy

normálisnak mondható életkorunk az maradt, mi évezredek előtt, más viszonyok

37*

Életkor (évek)

1751-60 1821-40 1811-20 1881-90

380 50 80

115 165 260

465 59 86

119 168 274

1000 j e 1

0-10 10-20 20-30 30-40 40-50 50-60

zettko

535 64 87

115 165 242

rå közül évenként meghalt:

267 43 61 71 90

150

580 Hogyan éljünk

között volt, átlagos életkorunk pedig határozottan emelkedett. Nézziik esak Svédország vagy Genf kanton évszázados statisztikáit, nem meglepő adatokat tartalmaznak-e ? Kétségbevonhatatlanul mutatják, hogy ma biztosabb az élet és egészség, mint a mult századokban volt.

A halálozás csökkenése Svédországban.

Az átlagos életkor növekedése Genf kanton statisztikája alapján.

Genfben 1000 gyermek közül meghalt: az 1. évében a 2-11. évében

1561-4600 260 313 XVII. század 237 283

XVIII. » 202 187 1801-1813 138 139 1838-1846 123 133

Genfben 1000 ember közül elérte a

10 évet 40 évet 70 évet 90 évet 1501-1600 480 206 41 23 1601-1700 524 296 80 37 1701-1760 601 1761-1800 613 427 145 5d3 1801-1811 694 1814-1833 741 538 186 61 1838-1845 744 529 238 81

Vagy ha az emberiség szaporodását tekintjük, nem feltiinőme, hogy mig a

XIX. század alatt Európa lakossága megduplázódott, voltak századok, mikor a lakosság száma alig növekedhetett. Hiszen ha a szaporodás mindenkor olyan

lett volna, mint most, úgy visszafelé számítva, Krisztus idejében egész Európának alig 1000 lakosa lehetett volna, pedig tudjuk, hogy maga Róma lakossága meg-

haladta az egy milliót. Ezek az adatok és sok más, minden kétséget kizáróan igazolják, hogy

egészségügyi intézkedéseink célszerűek, munkánk, tudásunk nem haszontalan.

Ma útját álljuk az emberirtó járványnak, intézkedéseinken megtörik a fertőzes,

Hogyan éljünk

581 a rossz táplálkozás, a természetellenes városi élet rontó hatása • 1,11,111élrugmácrezgée:;,5etnvtiett is az épségen az ellenség, a modern orvostudomá

n m gk* azt is, ki még pár évtized előtt a halál menthetetlen zysákera-ánlizyda' vele s

lett, volna. Ily, nagy hatása van a közegészségtannak, ily sikereket arat a felvetett

11!'gkérdésben, az élet megnyujtásának kérdésében, a tudomány alapján álló

Yd,.thni együttműködés. De vajjon az egyén megteszi-e azt, amit tehetségéhez

műveltsé e

t arsa képest megtesz a társadalom ? trgy él-e az ember, ahogy korunk ,megtesz

színvonala megkivánja ? Megteszi-e azt, aminek jó és el" g tudom

voltát a tudomány bebizonyította, s kerüli-e a károst, az ártalmak forrása°itn,yaözs egészség ellenségeit ? '‚ Valljuk meg őszintén, hogy nem. Egyikünk sem.

Örülünk, hogy tudományos haladásunkból kiveszett a mese, a romanti-cizmus, a képzelet, s helyébe lépett a való, a »rideg, számító értelem«, a matézis, de ezt életünkbe behurcolni nem hagyjuk. Vagy kinek volna kedve szigorú' szabályok szerint élni, mikor társadalmunk berendezése úgyis annyi korlátot rak utunkba, hogy egyéniségünk a szűk határban elfojtva tengődik ? Kinek van kedve otthonát, megszokott életmódját felforgatni, kényelmét feláldozni, abban a nem is egészen bizonyos reményben, hogy ezt egészség és tartós élet fogja jutalmazni ?

S ha még rászánja is magát valaki, lesz-e módja mindazt megtenni, amit az egyéni egészségtan határozott szabályai kivánnak ? Hiszen ha a szegénység a társadalom egészségügyi berendezésének legnagyobb gátja, nem százszorta nagyobb gátja-e az egyéni életmód tökéletességének ? Maga a társadalmi és anyagi állás számtalanszor teremt olyan helyzetet, mely homlokegyenest ellenkezik az egészség követelményeivel. Csak néhány példát említsünk : a háborúba menés, a bányászmesterség, az éjjeli munka stb. Maga a foglalkozás, a lakóhely, a klima és más külső körülmény oly vis major, hogy azok hatásai ellen az egyén hiába küzd.

A célszerű életmódnak tehát számtalan akadálya van s még aki a leg-nagyobb odaadással igyekszik is a maga részéről az egészségtannak minden követelményét teljesíteni, még az is csak gyenge alkut köthet az egyénnél hatal-masabb társadalmi és természeti tényezőkkel. Ebből folyik, hogy az egyéni egész-ségtan tételei, ha néha abszolút határozottságuak is, mégsem törvények, mert végrehajtásuk igen sokszor lehetetlen.

Minden időben voltak emberek, kiknek életkora messze túlhaladta azt, amit a sors az átlagemberre szabott. A biblia néhány alakja magas életkorának homályos adatát nem véve figyelembe, a rómaiaknál, görögöknél s Európa minden népénél találunk feljegyzéseket 100 évet jóval túlhaladott korú egyé-nekről. Hufeland ismert »Makrobiotikájában« egész sorát gyűjtötte össze az

ily eseteknek Lengyel Bálint az utolsó két századból csaknem 50 magyar-országi esetet közölt.

Az utolsó 1000 év legidősebb embere magyar ember volt. A 185 éves Zart

Péter, ki 1539-ben született s 1724-ben halt meg Nagy-Kövéres faluban. Még kevéssel halála előtt járkált és koldult ; szakála és haja — mondja a feljegyzés — olyan volt, mint a penész, de volt még egy pár foga, s kivörösödött szemeivel

5s ‘) Hogyan éljünk ?

Még' látott. A 176 éves angol Jenkins és a 180 éves skóciai Kentingern öccsei lehett ek. volna.

Érdekes a magyar Robin János és az ő felesége, Sára, élete is. Szadalon a temesi bánságban születtek és éltek. 1781-ben még boldogan élték házasságuk' 147-ik esztendejét s a 172 éves férj 164 éves feleségével együtt gyönyörködhetett unokáik felnőtt unokáiban. Legkisebb fiuk akkor 116 éves volt, s ennek két unokája 27 és 35 tavaszt látott.

nyári

Volt még hazánknak nem egy polgára, ki csaknem másfél század törté-nelmét mesélte saját tapasztalásból a köréje gyűlt új generációnak, mint ahogy Tanárki (1814) írja a 125 éves sallói Berka bácsiról, hogy 1775-ben a »szép est-éken öszve gyűltek körülötte a falubéli fiatalok és áhítatosan hallgatták, ha az öreg a Török-járásról, a Kurutzokról, a Rákóczi és Tököly hadairól és egyéb régi történetekről beszélgetett«.

Minek köszönhették ezek a kiválasztott emberek ritka hosszú életüket ? A természet sajátságos játékával állunk talán szemközt, vagy az egyének élet-módja volt olyan, hogy halál nem mert rájuk sujtani ?

Kétségtelen, hogy a jelenségek legalább részben a természet játékai, ha ugyan szabad ezzel a fogalommal élnünk, de nagyon valószínű, hogy az élet-módnak is igen nagy jelentősége volt. Emellett szól az is, hogy igen gyakori mindkét házasfél szokatlan magas életkora.

Ha átnézzük a szokatlan hosszú életű emberekről feljegyzett dolgokat s kiválogatjuk belőlük azt, ami közös, s ezt a modern tudás kritikáján átrostáljuk, oly adatokat nyerünk, melyek kielégítő feleleteket adnak felvetett kérdésünkre »Hogyan éljünk ?«

A hosszúéletű emberek csaknem kivétel nélkül 1. magas kort érő szülőktől származtak ; 2. falun, vidéken, egyszóval a szabad természetben vagy ahhoz közel éltek ; 3. szabad levegőn dolgozó emberek voltak (földmíves, napszámos, vadász,

halász, erdész, pásztor stb.) ; 4. munkájuk nem volt túlerőltető, kellő pihenésre mindig volt idő ; 6. szelíd, »békességes«, más szóval nyugodt kedélyű emberek voltak ;

, 7. igen mérsékletesen éltek, különösen a szeszféléktől tartózkodtak (néhány kivétel van, például a téti Nemes Kis György, ki 103 évet élt, pedig »mindenkor jól evett, s ami különös, az erős italért és pipáért szinte reszkedtett«, 1822.) ;

8. házasemberek voltak 9. sohasem voltak betegek. Nézzük most ezeket a pontokat tudományos szemmel valamivel közelebbről.

Az első pont, mely szerint a szokatlan magas kort érő emberek elődei is

magas kort érők voltak, minden valószínűség szerint az öröklődéssel függ össze. Tényleg, a modern statisztika és a mindennapi megfigyelés is sokszorosan iga-zolja, hogy az életkor tartama öröklődik. Ismerünk korán és későn vénülő fami-

liákat, ismerünk családokat, hol az öregség bizonyos jelei, pl. az őszülés, kopa-

szodás vagy ütőérkeményedés szokatlanul korán megjelennek. S maga a ter-

mészetes végelgyengülés folytán beálló halál is bizonyos családok tagjainál

hamarább oltja ki az életet, mint másoknál.

11-ogyan éljiink ? 583

deovnerált családok utódai is degeneráltak és kivétel nélkül rövidebb iick, mint akiknek ereiben jó vér csörgedez.

él Tudjuk, hogy a diszpozició, a betegségekre való hajlandóság örökl

ődik s N. e az egészség ellenségeinek hatását, a korai halál útjait egyengeti. Aki 1-orti érő, erőteljes szülőktől származik, aligha hoz magával kóros disz- maga,. ,

poziciót, sőt örökölve elődei erőteljes szerkezetét, dacol az egészség és élet árt almaival.

Az ember azonban nem maga választja meg elődeit s így a tartós élet egyik valószínűsége nincs a mi kezünkben. Minthogy azonban tudjuk, hogy a diszpozició, ti hajlamosság bizonyos fokig befolyásolható, s a célszerű életmód, a szervezet rendszeres edzése erőteljessé teheti az örökölt tulajdonságoktól gyönge szervezetet, nem szabad lemondanunk arról a reményről sem, hogy még az ily terheltséggel meginduló életet is tartóssá tehetjük.

Az utódok jövőjét tartva szem előtt, az első feladat a hitves szerencsés megválasztása.

A második és harmadik ponthoz már jobban hozzáférhet az akarat. Álta-lános tapasztalás, hogy a falun, vidéken élő és a szabadban dolgozó emberek szívósabb egészséggel tovább élnek, mintavárosi, szobában dolgozó polgárok. Hiába, a városok közigazgatása és egészségtani intézkedései még mindig nem oly tökéletesek, hogy a némileg természetellenes tömeges együttlakásból szár-mazó ártalmakat ellensúlyozzák.

Ebből az következik, hogy aki csak teheti, ne lakjék városban, vagy leg-alább is ne a központi részekben. Szabad levegőt élvezzen minden ember annyit, amennyihez csak hozzájut. A kertes lakásoknak, a városok parkjainak s külö-nösen a szellőzésnek óriási egészségtani jelentősége ebből is kitűnik. Minden egyes kirándulás — hogy a jómóduaknak megengedett nyaralásról ne is beszél-jünk — megnyujtja az ember életét.

Sokan ajánlják, hogy mindenki szokja meg szabad levegőn a mély lélegzet-

vételeket. Annak, ha nyugodt séta közben megállunk és 4-5-ször, sőt 10-20-szor

igen mélyen, teljes tüdővel jó levegőt szívunk be, tényleg tudományosan is igazolható jó hatása van. Nem mintha valami bűbájos ereje volna a friss levegő-

nek, hanem azért, mert a mély lélegzetvétel tüdőnk oly részeibe is hoz levegőt

s oly részeken is erősíti a véráramlást, melyek különben légtelenek és vérszegé-nyek s így éppen a gümőkór okozóinak alkalmas megtelepedési helyei.

A szabad levegő és a szabadban folytatott életmód az időjárás viszontag-

ságai ellen is megedzi az embert. A szélben, hóban, rongyos sátorban élő félmez-

telen cigánynép nem fázik meg olyan könnyen, mintaprémmel bélelt bundában, csukott kocsiban is vacogó városi ember.

A célszerű életmódhoz tehát hozzátartozik a szervezet rendszeres edzése

a rneteorológikus hatások ellen. Legegyszerűbb módja ennek a hideg víz meg-

szokása. Kora gyermekkortól kezdve fokozni kell a szervezet hőszabályozó

képességét és a meg hűlést okozó refiektórikus folyamatok kifejlődését meg kell

nehezíteni. Á poljuk tehát bőrünket, de nem úgy, ahogy a magukat »csinosítók« szokták

érteni, hanem a szó valódi egészségtani-élettani értelmében. Naponkénti rend-

584 Hogyan éljünk ?

szeres, bőséges s a test lehetőleg nagy területére kiterjedő mosdás, fürdők, moz-gás a szabadban minden időjárásnál, helyes öltözködés, mely nem a kalen-dáriumot, hanem a hőmérőt.nézi, és számtalan más általánosan ismert, de keve-sek követte életszabály áll a bőredzés szolgálatában. Megemlíthetjük az újabban igen dicsért »lég«- és »nap«- fürdőket, melyeknél az ember egész testfelszinét valóban közvetlenül érik a klimatikus hatások.

A negyedik és ötödik pont a munkarend nagy kérdését foglalja magában' Arra a kérdésre, hogy mennyit dolgozzék az ember, általánosságban nem

lehet felelni, mert nemcsak az emberi munka százféle, hanem minden egyes ember is más- és másképen bírja a munkát. A szervezetnek érzékeny védőesz-köze, a fáradtság, gyakran hiába szólal fel a szervezet védelmére, mikor a meg-élhetés kényszere hatalmasabb szóval vezérli az egyént.

Mégis általános érvényűnek mondható a tétel, hogy a túlfeszített munka árt, bárminő legyen is az. A börzén spekuláló tőkepénzes munkája épúgy túl-feszített és ártalmas lehet, mintagép mellett ülő varróleány, vagy sport címe alatt testi épsége ellen merényleteket elkövető ifjúé. A határt mindenkinek magának kell megítélnie, s amennyire módjában van, meg is tartania. Monda-nunk sem kell, hogy a megszokás és megedzés a határokat jelentékenyen vál-toztathatja.

A munkanélküliség szintén káros az egészségre. A gyakori unatkozás feltétlenül idegességet s igen gyakran erkölcsi sülyedést okoz.

Pihenésre mindenkinek szüksége van. Nem is szólva arról, hogy voltaképen a pihenés sem tisztán naplopás és szórakozás, hanem egyrészt magánmunk (bevásárlás, ügyes-bajos dolgok) elintézése, másrészt természeti szükségletek és egészségápolás elvégzésére fordított idő. Még tisztán egyéni kellemességekre, a »naplopásra« és a szórakozásra is szükség van. .A pihenés egyénenként is más és más. A földmíves akkor pihen, ha a szobájában ül, az órákhosszat íróasztalánál dolgozó »lateiner«, ha kirándulást tesz. S ez így helyes. Pihenés közben is dolgoz-hatunk, csakhogy más szervekkel, más fogalmakkal, mint a kenyérkereső munka között. Ez a tétel azt is magában foglalja, hogy a munkában is szükséges a változatosság.

Ami az alvást illeti, annak egészségtana kiegészíti a »pihenés« egészség-tanát. Ez az egész szervezet nyugalma. Pihen az agyvelő, pihen, az izomzat, pihen minden, kivéve azokat a szerveinket, melyek pihenő idejüket apró rész-letekben élvezik. A szív minden összehúzódás után kis szabadságot kap, az agy-velő egyhuzamban piheni ki az egész nap fáradságát.

Az alvás elsősorban az agyvelő pihenése. Minden, ami ezt a szükséges pihenést zavarja vagy akadályozza, a legfontosabb szerv ellen tör. Természetes,

hogy a célszerű életmód egyik legjelentékenyebb kérdése : mennyit aludjunk ? Ismeretes a salernói iskola 1100-ban készült versének ez a pár sora

Sex horse dormiro sat est juvenique senique, Septem vix pigro, nulli concedimus octo.

(Hat órát aludni elég fiatalnak, öregnek, hét órát alig engedünk a röstnek, senkinek nyolcat.)

Hogyan éljünk? 585

Ez bizony egy kicsit fukar kezekkel van mérve. Vannak ugyan óriási, messze kimagasló lángelmék, kik napi 17-18 óra munka mellett 4-5 órai álommal megelégszenek (Humboldt, Helmholtz, Edison stb.), de ez rendkívüli- séc,, melyhez az egészségtani szabálynak semmi köze. Az álomszükséglet függ e az egyéntől és függ a napi munkától s az egyén kora, állapota és munkabírása is nagyon befolyásolják.

Meggyőződésem szerint az vét a legnagyobb mértékben egészsége és élete ellen, aki nem alszik eleget. A túlsok alvás, bár nem egészséges, sohasem lehet oly káros hatású, mint az elégtelen alvás. Egy kis önmegfigyeléssel mindenki könnyen megállapíthatja álomszükségletét, pontosan megállapítva, hogy hol végződik az üdítő álom, s hol kezdődik a leverő, gyöngítő lustálkodás. túlsolc alvás lever, kedvtelenné tesz, az edzettségnek rovására van s egészségtelen elhízásra vezethet.

Nagyjában azt mondhatjuk, hogy a szocialisták hírhedt kívánsága : a 8 óra munka, 8 óra pihenés és 8 óra alvás az egészségtan szempontjából feltétlenül helyes.

Az alvás történjék egyhuzamban holmi délutáni alvásoknak rendes, egészséges életmódú, dolgozó embernél semmi jogosultsága sincs.

A kora kelés nem feltétlen kelléke az egészséges életmódnak, mint azt sok makrobiotika mondja. Legfeljebb oly módon hat az egészségre, hogy korai lefekvést tételezve fel, a rendesen szobában, tökéletlen mesterséges világítás mellett végzett, mindenkor feltétlenül káros éjjeli munkát kizárja. Annak a hitnek, hogy az »éjfél előtti álom« különösen egészséges, szintén csak ezen az alapon van némi jogosultsága.

Igen érdekes a hosszúéletű emberek életrajzainak az az adata, mely kedélyéletükre vet világot. A beregmegyei 120 éves Szinevits Gergelyről például azt jegyezték fel, hogy »igen szelíd és békességes természetű ember volt, annyira,

hogy minden felhevüléstől tartózkodott«. A 114 évesnél idősebb Malik Susanna asszonyról pedig azt írják : »A muzsikát felette nagyon szereti, most is örömest és helyesen táncol«. Ilyen és ehhez hasonló adat nagyon sok van az életrajzokban megemlítve, de sehol sem találjuk annak nyomát, hogy a magas kort érő egyén

mérges, haragos természetű lett volna. A mindennapi tapasztalás is mutatja, hogy a kedély nyugalma a testi-

lelki egészségérzet legfőbb feltétele, míg a gond, izgalom és mérgelődés önma-

gában is betegség. Már a salernői iskola verse is azt mondja

tibi doficiant medici, medici tibi finnt Haec tris.: mens laeta, roquies, moderata diaetao.

(Ha nincsenek orvosaid, legyen orvosod ez a három : vidám kedv, nyuga- lom, mértékletes élet.)

Nem új dolog tehát, hanem kipróbált, régi j6 tanács, hogy az embernek lgyekeznie kell kedélyvilágát egyensúlyban tartani. Kerüljük mindazt, ami feldúlja lelki életünket, kerüljük az indulatok féktelen kitöréseit, legyenek azok akár kellemes, akár kellemetlen érzésből fakadők. Ebben a lelki nyugalomban

rejlik a patriarkák, a remeték s általában a természet ölén igénytelenül élő

emberek hosszú életének egyik titka.

5S6 Hogyan éljünk

A lelki nyugalom megóvása azonban nem könnyű s igen sokszor az akarat s

általában az egyén hatáskörén kívül áll. A temperamentum s számos egyéb

egyéni lelki tulajdonságon (magas filozófiai gondolkodáson, vallásosságon, beírg-vúságon stb.) kívül a külső körülmények és a nevelés azok a tényezők melyek együttműködésétől a kedélyélet simasága függ. Aki önmagán uralkochi; tud, vagy gondolkodás és tapasztalás útján bizonyos filozófiai magaslatra jutott (üregek), az könnyen biztosíthatja a hosszú életnek ezt a feltételét is.

Köztudomás szerint a lelki nyugalomnál is sokkal fontosabb az a dolog, amit a salernói iskola idézett verse is említ, a »moderata diaeta«.

A mértékletes életet százféle közmondásban és szállóigében dicséri és hirdeti mindenki és senki sem tartja meg. Mai izgalmas, hányatott társadalmi életünk-ben bajos is megtartani, főleg ha valaki nem válogathat benne, hogy mit és mennyit egyék, hanem eszi azt, amije éppen van. De viszont sokan vannak, kiknek nagyon is módjában állana az egészségnek megfelelően élni és táplál-kozni, s tisztán hanyagságból, az egyéni egészségtan tételeinek ignorálásából életüknek ártalmára törnek.

A hosszúéletű emberek százairól találjuk feljegyezve s ismételten hang-súlyozva, kiemelve, hogy mérsékletesen élnek, sőt ami még érdekesebb, életrend-jük, különösen táplálkozás szempontjából, teljesen megfelel annak, amit ma tudományos élettani vizsgálatok alapján helyesnek állíthatunk.

Az ember egész bonctana és élettana azt bizonyítja, hogy a »vegyes« táp- lálékú lényekhez tartozik, vagyis hogy táplálékát részben az állatvilágból, rész-ben a növényvilágból veszi. Az emberi faj fejlődése viszont azt mutatja, hogy a húsevés újabb szerzemény és eredetileg növényevők vagyunk. Ez a két tétel már magában is megdönti azt a sokaktól hangoztatott véleményt, hogy a kg-táplálóbb étel a hús, s a többi tápszer mind csak ínyenckedés.

Az igaz, hogy a tápanyagok legfontosabbikát, a fehérjét, a húsfélék tar- talmazzák legkoncentráltabban, úgy hogy azt a 70-90 gr. fehérjét, amire egy felnőtt, napi munkáját végző embernek feltétlenül szüksége van, legkönnyebben a húsból kapjuk meg ; de a szintén nélkülözhetetlen szénhidrátokat csak olyan húsmennyiség tudná szervezetünkbe vinni, melyet emésztőszerveink nem dol-gozhatnának fel.

A növényi eredetű tápserek bővebb mennyiségű szénhidrátokat tartal- maznak, fehérjetartalmuk azonban csekély. Világos, hogy az állati és növényi eredetű tápszerek sikerült kombinációjával a legkisebb térfogatban, emésztő-

szerveinknek könnyen feldolgozható formában egyesíthetjük mindazokat a tápanyagokat, melyek életfenntartásunkra nélkülözhetetlenek. A tisztán hús-táplálék époly hibás és egészségtelen, mint a kizárólagosan növényi.

Az utóbbinak, az ú. n. vegetarianizmusnak még ina is igen sok híve van. Már az ókorban voltak vegetariánusok, pl. Pythagoras hívei, kik époly hévvel küzdöttek hibás felfogásuk megvédése és terjesztése érdekében, mint ina élő

utódaik. A szigorú vegetarianizmus eltilt minden tápszert, mely állattól szár-mazik. Ez a felfogás helytelen, irracionális, s indokolása nem állja ki a kritikát. Arra hivatkozni, hogy az ember növényevő ősöktől származik, nevetséges, mert tény az, hogy szervezetünk mai fejlettségében a vegyes táplálkozásra van beren-

•,,„$ N

1650 520 4570 1900 2900 110 gr. fehérjét ad ..... . • • • 540 1870 900

(18 db)

2550 750 270 gr. szénanyagot (C) ad . . 3810 2000 1000 1100 750 1830

(37 db)

g r a m m ok b a n

Hogyan éljünk ? 587

Emésztőcsövünk sokkal rövidebb és kisebb térfogatú, semhogy a tisztán (lövényi tápláléknak a testfejlődéshez és anyagforgalomhoz szükséges mennyi-l'éo-ét 'magába fogadhatná és feldolgozhatná. A kizárólagos növényi táplálkozás kellzerüllietetlenül gyöngüléshez és az ellenállóképesség csökkenéséhez vezet,

tehát egészségtelen és veszedelmes. Az enyhe vegetarianizmus, mely csakis az állat életébe kerülő táplálékot,

tehát magát a húst tiltja, nem mondható egészségtelenrek, hiszen a megengedett tojásnak, tejnek, sajtnak stb. bő fehérje-Urtalma van. Az enyhe vegetarianiz-musnak azonban a korunkban érthetetlen szentimentalizmuson kívül semmi más indoka nincs.

Az itt következő kis táblázat bizonyítja, hogy mily aránytalan volna táplálkozásunk, ha egyféle tápszerrel akarnók úgy nitrogén- (fehérje-), mint szén- (szénhidrátok, zsírok) szükségletünket födőzni.

Ezeknek az adatoknak pontos és részletes tanulmányozása alapján Voit, Forster, Uffelmann és mások arra az eredményre jutottak, hogy legcélszerűbben

cselekszünk, ha táplálékunk egyharmadát állati, kétharmadát növényi eredetű anyagokból szerezzük.

A természetadta nyers anyagot sokkal kevésbé tudja szervezetünk kihasználni, mintakellő módon elkészítettet. Például a lencse, nyersen vagy

rosszul elkészítve s meg nem rágva, mondhatni merőben értéktelen, míg át-

törve (passzirozva) a legtáplálóbb ételek egyike, hiszen fehérjét is, szénhid-rátot is Ix'. -ven tartalmaz. (Lásd színes tábla.) A célszerű életmód tehát meg-

kívánja, hogy jól elkészített táplálékunkban helyes arányban legyenek táp- szereink képviselve.

Hogy mennyi legyen az egynapi táplálék mennyisége, azt, mint az élet-

tanból tudjuk, nem lehet általánosságban megállapítani. Függ ez az egyéntől,

a munkától, a klímától és magától a tápláléktól is. A tapasztalás és a kísérleti kutatás egyértelmüen azt bizonyítja, hogy célszerűbb a napi táplálékot 4_5

részletben, reggeli, »tízórai«, ebéd, uzsonna és vacsora alakjában magunkhoz

venni) mint egyszerre, vagy mondjuk 2 részletben bekebelezni. Emésztőszer-

veink a legkisebb mennyiségeket könnyebben és tökéletesebben dolgozzák fel.

588

I-l ogya11 éljiinit

Do viszont hibás volna az étkezéseket túlságosan felaprózni, mert ily módon nein jutnának eniésztőszerveink kellő nyugalomhoz.

Az általában szokásos beosztás, mely szerint csak az ebéd, a vacsora és esetleg a reggeli alkalmával veszünk magunkhoz nagyobb mennyiségű táplá-lékot, igen helyes. A vacsora azonban ne legyen túlságos bő s a lefekvést legalább

órával előzze meg. Az egyszer megállapított és megszokott étkezési rend szigoruan meg-

tartandó. Egész szervezetünk megszokja a rendes étkezés periódusait s étvá-gyunk maga is a periódusok szerint jelentkezik. Pedig az étvágy nagyon fontos tényező az étkezés egészségtanában. Tudjuk az élettanból, hogy emésztőned-veink elválasztását az a lelki ingerület indítja meg, melyet az ételek íze, szaga és látása váltott ki. Akiben ez a pszichikus reflex nem keletkezik étkezéskor, annak emésztése nehezen indul meg és tökéletlen marad. Kerü-lendő tehát evés közben mindaz, ami ezt az emésztőnedv elválasztását meg-indító lelki folyamatot gyöngíti vagy akadályozza. Igy mindennemű erős indu-lat, harag, izgatottság stb., a figyelem másirányú elfoglaltsága, például olvasás, élénk beszélgetés stb.

Ételeink fűszerezése, a tápanyagok sokféle elkészítése s a konyha válto-zatossága, mind csak azt szolgálják, hogy az étel érzékeinkre ingerlőleg hasson s a pszichikus nedvelválasztás jól meginduljon. A nagyon egyhangú étkezés tehát nem célszerű.

Vannak anyagok, melyek a lelki folyamat közbenjárása nélkül is meg tudják indítani az emésztőnedvek elválasztását, tehát még akkor is rendessé teszik emésztésünket, ha az elóbb említett hibák valamelyike miatt ez nem indult volna meg. Ilyen anyagok nagy mennyiségben vannak a levesben, külö-nösen a húslevesben. Ez teszi igen célszerűvé és feltétlenül helyessé azt a szokást, hogy nagyobb étkezéseinket levessel kezdjük. Hibás az a felfogás, mely a leves nem tápláló voltát hangoztatva, a levest értéktelennek és az étrendből törlen-dőnek mondja. A levest nem azért fogyasztjuk, mintha az maga táplálék volna, hanem mert az emésztőnedvek elválasztását megindítva vagy fokozva, táp-lálékaink feldolgozását és kihasználását a leghatározottabban elősegíti.

Magára az evésre vonatkozólag megjegyzendő, hogy minden ételt jól összerágva, nyállal alaposan elkeverve, lassan kell ennünk. Minden sietség vagy rossz szokásból eredő bekapkodás megbosszulja magát, mert egyrészt a táplálószerek rossz kihasználására, másrészt idült gyomorkatarrhusra vezet.

Sokan előnyösnek tartják, ha étkezés közben időnként kevés vizet iszunk. Ennek így közvetlenül előnyös oldala nincs s csak annyit mondhatunk, hogy a tömör ételekből álló táplálkozásnál szükségünk van a táplálékot kissé felhigító folyadékra.

Túlságos sok folyadék felvétele, ha ez ismételten történik, határozottan káros. A táplálékokat s az emésztőnedveket túlságosan felhígítja ; az erekben keringő nedvmennyiséget annyira emeli, hogy a szívre munkaképességét meg-haladómunka háramlik. A német sörgyárak naponként 15-20 liter sört fogyasztó munkásai nem ritkán a folyadékmennyiség nagyságától, s nem csak az alko-holtól betegszenek meg.

Hogyan éljünk

589

Szoinjoltó italnak legjobb a víz ("AQierrov Édv A szeszes italok

cr(V)en nélkülözhetők. Alapjában téves azok felfogása, akik szerint a naérsé-

;-'1,1t szeszfogyasztás asztas,a , táplálkozásra, fejlődésre, munkabírásra előnyösen hatna. zolzatlanul hosszú életű emberek mondhatni kivétel nélkül teljesen absztinens

‘‘,11;berek -voltak, kik soha bort nem ittak. Vannak ugyan tiszteletreméltó aggok, ;,ik rendkívüli mérsékletesség szigorú megtartásával egész életükön át hódoltak a :leszélvezetnek, de ezeknél egyrészt az egyébként is célszerű életmód, másrészt

;1,zj a körülmény, hogy képesek voltak tényleg eltalálni és megőrizni a mérsékle-tesség határait, a szesz káros hatását elhárították. A mérsékelt szeszfogyasztás« icren tág fogalom, úgy hogy ha megengedj-ük ezt, annyi, mintha a korlátlan szesz-élvezést engedtük volna meg. A tudomány mai állása szerint a leghatározottab-ban mondhatjuk, hogy az ideálisan célszerű életmód nem ismeri a szeszt.

Az ételek és italok minőségén és mennyiségén kívül figyelmet érdemel hőmérsékletük. Általánosan szabálynak mondható, hogy ételeink és italaink

40 C foknál melegebbek és + 10 C foknál hidegebbek ne legyenek. (Fagylalt rendesen —10-12 fok C, pezsgő +2-3 fok Celsius.)

Ami a dohányzást illeti, annyit mondhatunk, hogy sokkal kevésbé veszé- lyes mint a szeszélvezés, bár újabb adatok megerősíteni látszanak azt az elég

régi felfogást, hogy a dohányzás elősegíti az öregkor legnagyobb vesze-delmének, az ütőérkeményedésnek kifejlődését. Kétségtelen, hogy a »szárazon« dohányzás, tehát a nikotinélvezés azon fajai, melyeknél a dohány maga a nyálkahártyával érintkezésbe nem jön (szipka-használat, pipa, nargilé stb.), mérsékelten űzve, kimutathatóan káros hatást a dohányhoz szokott egészséges szervezetre nem gya-korol. A mérsékelt dohányzás azonban szintén igen tág fogalom. Naponként 10 cigaretta elszívását nem szokás erős dohányzásnak tekinteni, pedig hogy ez 40 év alatt mennyit tesz ki, azt megmu-tatja a mellékelt ábra.

Az élet azon rendezettsége, melyet a célszerű életmód álta-lában megkíván, legkönnyebben, sőt talán kizárólag a házaséletben érhető el. A szokatlan magas kort élő emberek kivétel nélkül házas-

ságban éltek. Modern statisztikáink is azt mutatják, hogy a házas embernek több reménye van a hosszú életre, mint az egyedül élőnek.

Még egy adatot találunk, mely a magaskorú embe-rek életrajzaiban mindenütt előfordul, s ez az, hogy soha-sem voltak betegek. Ezt az egyszerű tényt, elemezve,

nagyon sok következtetést vonhatnánk le. Elég csak néhány példát mondanunk.

1. Nem volt öröklött diszpoziciójuk.

396. (tbra. Saját teste nagyságához ará-nyítva ekkora cigarettát fogyaszt el az az ember, ki 20 éves korától 60 éves koráig naponkint 10 darab cigarettát szí el.

2. Oly körülmények között éltek, melyek közt kevés oldalról fenyegeti bántalom az ember épségét s viszont melyek fokozzák az ellenálló képességet. 3. Kora gyermekkoruk-tól fogva, esetleg a szintén magas kort érő,

H ugyan éljünk ?

célszerűen ék') szülők ixevelése nyomán, mindenkor eltalálták életük helyes inté-zését. Mindez és még sok más csupa olyan dolog, melyet náluk az ösztön, a nevelés és tapasztalás vezetett, de amelyeket a modern ember már •mint a Í udományos megfigyelések és kutatások kikristályosodott tételeit ismeri.

Mindezeket összevetve, a célszerű életmód alaptételeit így foglalhatjuk össze : Éljünk természetesen, használjunk minden szervet, de mindenkor kímé-letesen. .4.11inden véglet árt.

Magától értetődik, hogy más a csecsemő, a gyermek, a fiatalember, a férfi a nő és az agg célszerű élete, nekünk azonban meg kell elégednünk a célszerű éle; általános tételeinek vázolásával, hisz ezek is annyit kívánnak, — hogy senki sem tartja meg őket teljesen.