Charles Bukowski-

Vegyes felvágott(részlet)

a nagy léha

született léha vagyokmindig is szerettem (természetesen pecsétes) (és cigarettával kiégetett)trikóban végignyúlni az ágyoncipő nélkülsörrel a kezembenés megfeledkezni egy sorosnehéz éjszakáról, miközbena nőm föl alá járkálés erről-arrólpanaszkodikmire én ráförmedek: „FIGYELJ, HA NEM TETSZIK,AKKOR HÚZZ EL INNENA PICSÁBA!”

nagyon szerettem magam, ésa léhaságom,és úgy tűnt,ők is:mindig elmentekde majdnemmindigvisszajöttek.

a lányok és a madarak

a lányok fiatalok voltakés az utcándolgoztakde gyakran nem akadtkuncsaftjuk, és ahotelszobámbankötöttek kihárman vagy négyenitták a borthajuk az arcukba lógotta harisnyájuk futottkáromkodtak, és történeteketmeséltek…

valahogyolyan békés

estékvoltak azok

a régi időkreemlékeztettekamikor mégkisfiú voltamés néztemahogy a nagy-mamám kanárijaibelekakáltaka magok közéés a vizükbeés gyönyörűek voltakazok a kanárikés csicseregtekde soseménekeltek.

sehol

hát, hol vannak?a Hemingwayek, a T. S. Eliotok, a Poundok, aze. e. cummingsok, a Jeffersek, a William CarlosWilliamsek?hol van Thomas Wolfe? WilliamSaroyan? HenryMiller, Celine, Fante, DosPassos?hol vannak?halottak, tudom, kik léptek a helyükbe, holvannak az újak?

számomra a jelenlegi brigádegy csapat puhányutánzat.

hol van Carson McCullers?hol vanbárki?holvannak?

mi történt, illetve minem történt?

hol van a Turgenyevünk? aGorkijunk?

Dosztojevszkijt már nem is kérem számon,Fjodor Mihajlovicsot nem lehet

pótolni.

de ezek most,mik ezek? apró hullámokatvetnek, milyenostobaságokat írnak, milyenunalmas nyelvezetet használnak,micsoda egy vaskos trágár tréfa eza nyomtatással szembena könyvoldalakkal szembena belégzésselés a kilégzéssel szemben.

elveszett egy természetes ésgyönyörű erő.

körbenézekés csak nézekésazt kérdezem: hol vannakaz írók?

AZ ELÁTKOZOTTAK BOSSZÚJA

A népszállón, mint általában, nagyon hangosan horkoltak az emberek. Tom nem tudott aludni. 60 ágy volt, és mindegyik foglalt. Az alkoholisták horkoltak a leghangosabban, és a legtöbben alkoholisták voltak. Tom nézte az ablakon besugárzó hold fényét, amely megvilágította az alvókat. Sodort egy cigarettát, és meggyújtotta. Ránézett az emberekre. Micsoda egy csapat ronda, léhűtő fasz. Faszok? Ezek nem is használták a faszukat. Nem volt miért. A nőknek nem kellettek. Senkinek sem kellettek. A fasznak sem kellettek, ha-ha. És Tom is közéjük tartozott. Elővette az üveget a párnája alól, és megitta a maradékot. Ez mindig szomorú pillanat volt. Begurította az üres üveget az ágya alá, és még egyszer végignézett az embereken. Még lebombázni sem volt őket érdemes.

Tom ránézett a haverjára, Maxra, aki a mellette lévő ágyon aludt. Nyitott szemmel terült el az ágyon. Meghalt?

– Hé, Max!– Ige’– Nem alszol?– Nem tudok. Neked is feltűnt? Sokan egy ritmusra horkolnak. Az hogy lehet?– Nem tudom, Max. Sok dolog van, amit nem tudok.– Ezzel én is így vagyok. Azt hiszem, buta vagyok.– Azt hiszed? Ha tudnád, hogy buta vagy, nem lennél az.Max felült az ágya szélére.– Tom, szerinted kijutunk valaha a nyomornegyedből?– Igen.– Hogyan?– Holtan…Max sodort egy cigarettát, és rágyújtott.Max elszomorodott. Mindig elszomorodott, amikor belegondolt a dolgokba. Nem szabadott

gondolkodni. Ki kellett zárni minden gondolatot.– Figyelj, Max – szólalt meg Tom.– Igen?

– Gondolkodtam…– Gondolkodni nem jó.– De nem hagy nyugodni valami.– Van még piád?– Nincs sajnos. De figyelj…– Faszomat már, nem akarok figyelni…Max újra végignyúlt az ágyán. A beszélgetés sem segített. Felesleges volt.– Azért is elmondom, Max.– Na jó, bazmeg, mondjad.– Látod ezeket a csávókat itt? Sokan vannak. Akárhova nézel, mindenütt csövesek.– Igen, nagyon zavar a látványuk…Állandóan azon gondolkodom, hogy lehetne kihasználni ezt a rengeteg munkaerőt. Mert így

csak kárba vész az egész.– Senkinek nem kellenek ezek a csövesek. Te mit tudnál kezdeni velük?Tom egy kicsit izgatott lett.– Nekünk épp az válik előnyünkre, hogy senki másnak nem kellenek.– Tényleg?– Igen. Börtönbe azért nem küldik őket, mert az azt jelentené, hogy szállást és kosztot kéne

biztosítani nekik. Nincs hová menniük, és vesztenivalójuk sincs.– És?– Rengeteget gondolkodtam éjjel. Ha össze tudnánk terelni őket, mint a marhákat, akkor

masíroztathatnánk őket. Átmenetileg megoldást jelenthetnének ilyen-olyan helyzetekben…– Te nem vagy magadnál – mondta Max.De felült az ágyán.– Azért csak folytasd…Tom nevetett. – Hát, lehet, hogy megőrültem, de csak azon jár az eszem, hogy mire lehetne

felhasználni ezt a rengeteg embert. Éjszakákon át csak azon gondolkodom, hogy mit lehetne kezdeni velük.

Most Max nevetette el magát. – Na és mit?Senkit sem zavartak a beszélgetésükkel. Továbbra is mindenki horkolt körülöttük.– Hát, lehet, hogy tényleg őrültség, de sokat pörgettem az agyamban azt, hogy…– Igen? – kérdezte Max.– Ne nevess. Lehet, hogy a bor már kikezdte az agyamat.– Megpróbálok nem nevetni.Tom beleszívott a cigarettájába, aztán kifújta a füstöt. – Van egy ilyen vízióm, hogy

összetereljük az összes fellelhető csövest, akik aztán itt LA-ben végigmasíroznak a Broadway-n. Az egész tömeg együtt, végig a Broadway-n…

– És?– Hát, nagyon sokan lennének. Olyan lenne az egész, mint az elátkozottak bosszúja. A

kitaszítottak Paradicsoma. Mintha egy film lenne. Látom is a kamerákat, a lámpákat, a rendezőt. A Legyőzöttek Felvonulása. A Halottak Feltámadása! Ó, istenem, édes istenem!

– Szerintem – válaszolta Max – jobban tennéd, ha visszaszoknál a portóiról a muskotályosra.– Úgy gondolod?– Igen. Oké, szóval ott masíroznak a homlesszek a Broadway-n, mondjuk délben. És utána mi

van?– Betereljük őket a város legnagyobb és legelőkelőbb üzletébe…– A Bowarmsba?– Igen, ott mindent lehet kapni. Ott vannak a legjobb borok, a legjobb ruhák, órák, rádiók,

tévék, van ott minden, amit csak akarsz.Ekkor néhány ággyal lejjebb egy öreg felült, tágra nyitotta a szemét, és azt üvöltötte: ISTEN

EGY 200 KILÓS LESZBIKUS NÉGER!Aztán visszadőlt az ágyára.

– Őt is visszük? – kérdezte Max.– Naná. Ő az egyik legjobb. Melyik börtön fogadná be?– Oké, bemegyünk a Bowarmsba. És utána mi van?– Csak képzeld el. Egyszerűen bemegyünk, majd kijövünk. Annyian leszünk, hogy a

biztonságiak nem tudnak majd megállítani. Képzeld el: bemegyünk, és elvesszük, amit csak akarunk. Mindent, amire vágyunk. Bármit, amiről már álmodni sem merünk, csak fogjuk, és elvesszük. Lehet, hogy még egy eladólány seggét is megfogjuk. És aztán eltűnünk onnan.

– Tom, néhányunknak betörhetik a képét. Nem piknik lesz csodaországban.– De ez az élet sem az, amit élünk. Az, hogy megengedjük, hogy élve eltemessenek, és még

csak nem is tiltakozunk.– Hát, van abban valami, amit mondasz, pajtás. Hogy álljunk neki megszervezni?– Először is azt döntsük el, hogy melyik nap, hány órakor. Van tíz olyan ismerősöd, akik

csatasorba állnának?– Szerintem van.– Nekem is.– És mi van, ha valaki köp a rendőröknek?– Nem valószínű. És különben is, mit veszíthetünk?– Az igaz.

Dél volt.Tom és Max a csapat élén haladt. Los Angeles belvárosában vonultak a Broadway-n. Több mint

50 csöves ment Tom és Max után. 50 vagy még annál is több csöves tántorgott hunyorogva, és egyikük sem tudta igazából, mi is történik. Az utcán járó átlagpolgárok le voltak döbbenve. Megálltak, félreálltak és néztek. Volt, aki megrémült, volt, aki nevetett, és volt, aki azt gondolta, hogy egy vicc az egész, vagy filmforgatás zajlik. A smink tökéletes volt: a színészek úgy néztek ki, mint a hajléktalanok. De hol voltak a kamerák?

Tom és Max vezette a felvonulást.– Figyelj, Max, én csak 8 embernek szóltam. Te?– Talán 9-nek.– Akkor vajon mi történhetett?– Biztos szóltak egymásnak.Mentek tovább. Olyan volt, mint egy megállíthatatlan, őrült álom. A 7-ik utca sarkán pirosra

váltott a lámpa. Tom és Max megállt, a többiek összeverődtek mögöttük, és vártak. Mosatlan zoknik és alsónadrágok, pia és rossz lehelet szaga töltötte meg a levegőt. A Goodyear léghajója céltalanul körözött a levegőben. Szürkéskék szmog szállt le az utcára.

Aztán a lámpa zöldre váltott. Tom és Max előrelépett. A csövesek mentek utánuk.– Bár így képzeltem el, hihetetlen, hogy tényleg megtörténik.– Pedig így van – válaszolta Max.Annyi csöves jött mögöttük, hogy néhányan még a zebrán voltak, amikor a lámpa újra pirosra

váltott. Csak jöttek és jöttek, feltartották a forgalmat, és néhányan az autósokra emelték borosüvegeiket, vagy rájuk ittak. Masíroztak, de zene nem volt hozzá. Csend volt, csak a kitaposott cipők csoszogása hallatszott a járdán. Csak ritkán szólalt meg valaki.

– Hova a faszba megyünk?– Adj egy kortyot abból!– Kapd be a faszom!Forrón sütött a nap.– Szerinted csináljuk végig? – kérdezte.– Kimondottan rosszul érezném magam, ha meghátrálnánk – válaszolta Tom.Megérkeztek a Bowarms elé.Tom és Max egy pillanatra megállt.Aztán együtt benyomták az impozáns üvegajtót.A tömeg hosszú, rendezetlen sorban haladt utánuk. Mentek az elegáns folyosókon. Az eladók

rájuk néztek, és nem igazán értették, hogy mi van.A férfiosztály az első emeleten volt.– És most példát kell mutatnunk – mondta Tom.– Oké – válaszolta Max bizonytalanul.– Csináljuk meg, Max.– Hát jó…A többiek megálltak, és figyeltek. Tom egy pillanatra hezitált, aztán odament egy

kabátállványhoz, és leemelt egy szőrmegalléros sárga bőrkabátot. A saját régi kabátját ledobta a földre, és felvette az újat. Odament hozzá egy eladó, egy vékony fickó takaros kis bajusszal.

– Segíthetek, uram?– Igen, ez tetszik nekem, és el is viszem. Írják fel egy számlára.– American Express kártyával fizet?– Nem, Chinese Express-szel.– És ezt is elviszem – mondta Max, és belebújt egy oldalzsebes aligátorbőr kabátba, aminek

szőrrel bélelt kapucnija volt a zord időjárás ellen.Tom levett egy kalapot egy polcról, egy eléggé nevetséges, de elbűvölő Cossack kalapot.– Ez jól megy a bőröm színéhez, elviszem.És azzal beindultak a csövesek. Kabátokat, kalapokat, sálakat, esőkabátokat, bakancsokat,

pulóvereket, kesztyűket és egyéb kiegészítőket aggattak magukra.– Készpénz vagy kártya? – kérdezte egy ijedt hang.– Dugd fel a számlát a seggembe, köcsög.Egy másik pultból:– Az jól áll önnek, uram.– 14 napon belül ki lehet cserélni?– Természetesen, uram.– De lehet, hogy 14 napon belül maga meghal.Aztán megszólalt egy riasztó. Valaki rájött, hogy az üzletet kirabolják. A vásárlók, akik addig

hitetlenkedve néztek, szétszéledtek.Három, rosszul szabott szürke öltönyös férfi rohant feléjük. Nagydarabok voltak, de inkább

kövérek, mint izmosak. Odarohantak a csövesekhez, és ki akarták őket terelni. De túl sokan voltak. A csövesek legyűrték őket. A dulakodás, káromkodás és fenyegetőzés közepette az egyik őr a fegyveréért nyúlt. Lövés dörrent, de ennél nagyobb hülyeséget nem is csinálhatott volna, mert hamar lefegyverezték.

Egyszer csak az egyik csöves megjelent a mozgólépcső tetején. Nála volt a fegyver. Részeg volt. Életében nem fogott még fegyvert. De tetszett neki. Célzott és meghúzta a ravaszt. Eltalált egy próbababát. A golyó átment a nyakán. A fej a padlóra esett: egy aspeni síelő halála.

Ennek a tárgynak a halála felbátorította a csöveseket. Hangos üdvrivalgásban törtek ki. Felrohantak a mozgólépcsőkön, és szétszóródtak az üzletben. Összevissza kiabáltak. Egy pillanatra eltűnt belőlük minden frusztráció és sikertelenség. Ragyogott a szemük, a mozdulataik gyorsak és határozottak voltak. Furcsa, különös és ronda látványt nyújtottak.

Gyorsan haladtak emeletről emeletre, területről területre.Már nem Tom és Max vezette a tömeget, félresöpörték őket.Pultokat döntöttek fel, üvegeket törtek be. Egy kozmetikapultnál egy fiatal lány felsikoltott, és

a magasba emelte mindkét kezét. Erre felfigyelt az egyik fiatalabb csöves, aki felhúzta a lány ruháját, és elkiáltotta magát: „A MINDENIT!” Nem sokkal később már egy egész csapat csöves állta körül a lányt, és a ruháját tépdeste. Ronda jelenet volt. És felbujtotta a többieket is, akik kergetni kezdték az eladólányokat.

– Jézus Mária! – mondta Tom.Tom talált egy ép pultot, felmászott rá, és elkiáltotta magát.– NEM! EZT NE! EZT HAGYJÁTOK ABBA! NEM EZÉRT JÖTTÜNK!Max Tom mellett állt.– Ó, bassza meg – mondta halkan.

De a csövesek nem engedelmeskedtek. Függönyöket szakítottak le, asztalokat borítottak föl, és tovább zúzták az üvegpultokat. Hangos sikolyok hallatszottak. És valami nagy zajjal összetört.

Aztán egy nagy lángcsóva tört fel valahonnan, de az emberek tovább fosztogattak.Tom leugrott a pultról. Az egész akció nem tartott tovább öt percnél. Ránézett Maxra.– Na, húzzunk innen a faszba!Egy újabb álom a kanálisban, egy újabb döglött kutya az úton, újabb szemét álmok jönnek.Tom futni kezdett, Max utánaeredt. Lementek a mozgólépcsőn. A szomszédos mozgólépcsőn

rendőrök rohantak fel. Tomon és Maxon még mindig az új kabátjuk volt. Vörös, borostás képüket leszámítva már-már tiszteletre méltónak tűntek. Az első emeleten elvegyültek a tömegben. Az ajtóknál rendőrök álltak. Csak kifelé lehetett menni, be senkit sem engedtek.

Tom ellopott egy pár szivart. Odaadott egyet Maxnek.– Tessék, gyújts rá. Igyekezz tiszteletre méltónak tűnni.Tom is rágyújtott egy szivarra.– Nézzük meg, hogy ki tudunk-e innen jutni.– Szerinted át tudjuk őket verni, Tom?– Nem tudom. Próbálj meg úgy kinézni, mint egy orvos vagy egy bróker…– Azok hogy néznek ki?– Elégedetten és hülyén.Elindultak a kijárat felé. Gond nélkül kijutottak. Néhány emberrel együtt kikísérték őket.

Bentről fegyverlövést hallottak. Felnéztek az épületre. A felső szint egyik ablakából lángok csaptak ki. Aztán közeledő tűzoltóautók szirénáját hallották.

Délnek fordultak, és elindultak a szegénynegyed felé.

Aznap este ők voltak a legjobban öltözött csövesek a szálláson. Max lopott egy órát is. A mutatói világítottak a sötétben. Éjszaka lett. Végignyúltak az ágyukon, az emberek pedig szokás szerint horkolni kezdtek.

Annak ellenére telt ház volt, hogy rengeteg embert letartóztattak. Hajléktalanból mindig volt utánpótlás.

Tom elővett két szivart, és az egyiket odaadta Maxnek. Rágyújtottak, és egy darabig csendben szivarozgattak. Pár perc múlva Tom megszólalt.

– Hé, Max…– Ige’?– Én nem így terveztem a dolgot.– Tudom. Nem baj.A horkolás egyre hangosabb lett. Tom elővett egy üveg bort a párnája alól. Lecsavarta a

kupakját, és meghúzta.– Max?– Igen?– Bort kérsz?– Persze.

Tom átadta az üveget. Max meghúzta, és visszaadta.– Kösz.Tom visszacsúsztatta az üveget a párnája alá.Muskotályos volt.