Buddhista Meditáció - Az Alapok

Szerző: Ácsán SzucsittóFordította: Malik Tóth IstvánForrás: Buddhist Meditation: The Foundations, Amaravati Publications, 1998Eredeti mű címe: Buddhist Meditation: The FoundationsCopyright by Malik Tóth István, 2007

Felhasználás feltételei:

Mi változott

Ha hibákat, megjelenési vagy egyéb problémákat találsz, írjnekünk:a-buddha-uj ja-szerk@googlegroups.com

2012-07-01, v1.0, Első kiadás.

Tippek az Ebook olvasókhoz

Próbálgasd az eszköz vagy program beállításait, hogy a szövegkönnyen olvasható legyen a kijelződön:

Betűtípus (font): A páli szavak (pl. diṭṭhi, saṃsāra,viññāṅa) olyan betűket tartalmaznak, amit a legtöbbbetűtípus nem. Ajánlott fontok:

Ha lehetséges, telepítsd és használd a Gentiumfont-ot, letölthető ahttp://scripts.sil.org/FontDownloadsGentiumcímen.DejaVu Serif gyakori font és széleskarakterkészletű, vagy valamilyen Garamondváltozat is jó.

Betűméret (fontsize): A hosszú sorokat nehéz követni.Állítsd úgy a betűméretet, hogy kb. 65-70 betű essenegy sorba.Háttérvilágítás: Kíméld a szemed, a kijelzők gyakorialapbeállítása a “ reflektor” fényerősség. Próbáld lejjebbvenni a beállítást. Elég, ha olyan világos, mint egy jólmegvilágított könyvlap.Háttérszín: az ember szeme hamar belefárad az erőskontrasztba (fekete betűk égető fehér alapon). Válassz egyenyhén barnás, vagy egyéb finoman árnyalt világosháttérszínt. Vannak viszont, akik a sötét alapon világosbetűket kedvelik.

Buddhista Meditáció - Az Alapok

A Felkészülés

Aki ezt az útmutatót olvassa, valószínűleg már kíváncsi arra, hogymiért ülnek egyes emberek mozdulatlanul, egyenes háttal éscsendben hosszú időn keresztül. Mire gondolhatnak ilyenkor?Valamiféle vallás lenne ez? S ha igen, miben hisznek? Hát igen,bizonyára vannak olyanok, akik tudatosan követnek egygondolkodási rendszert; néhányan pedig mélyen hisznek egyIstenben vagy Igazságban. De ezek nélkül is lehetséges meditációtvégezni. Hogy egyszerűen és egyértelműen megfogalmazzuk: az alényeg, hogy megtaláljuk a tudat békéjét – magán a tudaton belül.Hogy a keresésnek ez a helyszíne, az még nyilvánvalóbbmanapság, amikor – a technológiai és társadalmi vívmányokdacára – az emberiség legalább annyira feszült és nyugtalan, mintkorábban. Alább azokat az irányelveket találjuk, amelyekszellemében napjainkban a meditációt gyakorolják, és amelyösszhangban van a mintegy 2600 évvel ezelőtt élt Buddhatanításaival.

A kezdetek

A meditáció a kívülálló szemlélő számára azt jelenti, hogymozdulatlanul ülünk és nem teszünk semmit. Ez könnyűnekhangzik, de természetesen már maga az elképzelés is kihívás:hogyan lehetünk mozdulatlanok? Hiszen amikor így ülünk, azelménk zsong, mint egy méhkas, a testünkbe fájdalom nyilall, ésminden apróság komoly akadályt jelent az elnyugvásban, nem isbeszélve arról, ha egyetlen dologra akarunk összpontosítani. Azértvan ez, mert aki nincs tisztában a meditációval, annak nincs

tapasztalata arról, mi szükséges a tudat elcsendesítéséhez. Ez finommentális „tevékenységet” igényel, s a jártasság, amelyre etevékenység végzése során szert teszünk és amit igencsak élvezünk,teszi a meditációt rendkívül gyümölcsöző tapasztalattá.

Tisztázzuk, mit is jelent a mentális tevékenység. Szokványosesetben ezt a tudat mozgásaként érzékeljük: megérezhetjük afigyelem irányváltását és működését, amikor megpróbálunkemlékezni egy múltbéli eseményre; megérezhetjük a figyelemfinom ráhangolódását, amikor egy törékeny tárgyat óvatosanmegfogunk; megérezhetjük a figyelem elernyedését a lazításpillanatában; vagy megérezhetjük, hogyan változik a figyelmünk,amikor együttérzően hallgatunk valakit, aki bajban van. Mindez„mentális tevékenység”, mely szinte észrevétlenül finom lehet, ésnem egy intellektuális folyamat. Ez a tudatosság tevékenysége, s atudatosság a tudat természetes – jóllehet fejletlen – képessége. Ameditáció során megtanuljuk képezni ezt a tudatosságot azáltal,hogy a figyelmet szándékosan az összeszedettséget elősegítődolgokra irányítjuk.

Éppen úgy, ahogy bármilyen testi cselekedethez szükségesek azerőfeszítés elemei, az érzékenység és az elvégzendő feladatra valókitartó összpontosítás, a meditáció mentális tevékenysége is háromfő tényező körül összpontosul. Ezek: az erőfeszítés (vájáma), azéberség (szati) és összeszedettség (szamádhi). Az erőfeszítés aza „művelet”, amellyel felébresztjük és fenntartjuk a figyelemirányítását. Az éberség az a finomabb tevékenység, mellyeltökéletesen megfigyeljük, mi történik. Az összeszedettség azeredmény: a figyelem elnyugodott és kellemes állapota. Noha aszamádhit általában „koncentrációnak” fordítják, ez a szó nem utalarra a folyamatra, melynek során kitartóan előidézzük és

összegyűjtjük a figyelem, a nyugalom, a vizsgálódás és az örömtényezőit, melyek a szamádhihoz szükségesek. A „koncentráció”gyakran a figyelem leszűkítése és megfeszítése – ez pedig ameditáció folyamatával ellentétben áll.

A Buddha által tanított meditáció azt veszi alapul, ami kéznél van:a testet és a tudatot, vagyis alapjában véve mindazt, aminekérezzük magunkat. Noha meglehet róla az elképzelésünk, hogy ezekmire képesek, amikor azonban figyelmen kívül hagyjuk őket, akkoraz idő legnagyobb részében csupán homályos benyomásainkvannak arról, mik is valójában. Mennyire vagyunk kapcsolatbanazzal, ami a testünkben történik? Az emberek folyamatosan kárttesznek a testükben azzal, hogy helytelen módon ülnek és helytelentesttartásban dolgoznak. És mi a helyzet a tudat kiszámíthatatlan ésgyakran különös hangulataival, az ingerlékenységgel, akedélyváltozással, az elidegenedés és az unalom érzésével? Hogyanébred fel az öröm és az együttérzés? Ezek olyan életbevágókérdések, melyek akár évekig megválaszolatlanok maradnak, ameditáció azonban segíthet nekünk megtalálni a személyre szabottválaszokat – vagy legalább feltenni a helyes kérdéseket.

Az ilyen meditáció tehát nagyon gyakorlatias eszköze annak, hogykapcsolatban maradjunk a mindennapi életünk alapjául szolgálóvalósággal. Amellett közvetlen is, hiszen aminek legpontosabbantudatában lehetünk, az nem más, mint ami éppen itt történik,bármikor, bármelyikünkkel. És itt van meg a lehetőségünk, hogymegváltoztassuk az életről szerzett tapasztalatunkat.

Testhelyzetek

A meditációt lehet ülve, állva, séta közben, sőt fekve is végezni.

Aki érdeklődik a gyakorlás iránt, az legalább napi fél órát szánjonrá, lehetőleg kora reggel, mielőtt a szokásos napi tevékenységekmegkezdődnek, vagy kora este, miután a napi tevékenységeinketletudtuk. Természetesen a nyugodt környezet az ideális, esetlegolyan látvánnyal, mely megnyugtatja vagy megörvendezteti aszívünket. Ilyen például egy tiszta, csendes szoba, lágy fénnyel,vagy egy erdő. Ezek hiányában érdemes felkeresni egy ürestemplomot vagy buddhista kolostort, vagy megosztani ameditációs szobát egy hasonló érdeklődésű barátunkkal.

A különböző testhelyzetek némileg különböző minőségekkelbírnak. Az ülés (meditációs pózban, egyenes háttal, egymásonkeresztbe helyezett lábakkal, vagy ha ez nem megy, egyenesháttámlájú széken) jó a finomtest energiáinak összhangba hozására,és a figyelem egy pontba irányítására. Úgy kell ülni, hogy aderéktáj homorú, az alhas pedig függőleges legyen. Így a mellkaskitágul, a váll viszont ellazul. Ebben a testhelyzetben a légzésmély, egyenletes és érezhetően különbözni fog a megszokottól.

A séta kiváló arra, hogy egyfajta áradó figyelmet fejlesszünk ki –hagyjuk megesni a dolgokat, csak könnyedén kapcsolatban állvavelük, mintha hullámon lovagolnánk. Ehhez egyenletes,vízszintes, lehetőleg magányos ösvényt találjunk, mely mintegy20–30 lépésnyi hosszú. Ha kevesebb a rendelkezésünkre álló hely,akkor megpróbálhatunk körbe-körbe járni. Miután összeszedtük afigyelmünket az ösvény egyik végén állva, nyugodt és megfontoltléptekkel kezdjünk sétálni, tekintetünket szegezzük szilárdan, dekönnyedén három méterre magunk elé az útra, a karjainkat pediggyengéden kulcsoljuk össze a testünk előtt vagy mögött. Haelérjük az út másik végét, álljunk nyugodtan néhány másodpercig,forduljunk meg, és ismételjük meg a sétát.

Az állás az energiaegyensúly megteremtése szempontjából jó.Amikor állunk – lábaink vállszélességben, kis terpeszben, ellazítotttérddel –, észrevehetjük, hogy például testünk egyik oldala vagyegyik végtagunk nehezebbnek vagy erősebbnek érződik, mint amásik. Az egyensúly úgy jelenik meg, hogy az „erősebb” oldalraösszpontosítjuk a figyelmünket, majd azt fokozatosan ésismétlődően az ellenkező oldalra vagy végtagra irányítjuk. Az állásés a séta egyaránt kiváló gyógyír az ülés során esetleg ránktörőálmosságra vagy eltunyulásra (és kényelmetlenség-érzetre).

A fekvés lazító hatású, mely a testi kényelmetlenség, sőt atúlfeszített gyakorlás ellenszere, jóllehet először nagyon valószínű,hogy az ember közben elalszik vagy álmodozni kezd. Ezt bizonyosfokig megakadályozhatjuk azzal, ha hanyatt fekve talpunkat a földrehelyezzük, miközben térdeinket behajlítva tartjuk úgy, hogy felfelénézzenek.

Javaslat:

Talán egy ideig szükséges kiegészítő testgyakorlást végeznünk,amely a végtagok lazítását és a testtartások megerősítését foglaljamagában. Sokan úgy találják, hogy bizonyos hatha-jóga, vagy ak í n ai csi-kung gyakorlatok előnyösek a meditáció végzéseszempontjából.

Alapok

Amikor a négy testhelyzet bármelyikét tudatos és éber módontartjuk fenn, akkor figyelmünk is állhatatosabb, és el tudjukkezdeni teljesebben és körültekintőbben azonosítani pillanatnyitapasztalatunkat. A testhelyzet hétköznapisága és a testi érzetek

segítenek abban, hogy motivációnk szilárd maradjon: célunk nemaz, hogy valami elragadó, kifinomult vagy eksztatikus dolgottaláljunk, hanem hogy teljesebben megtapasztaljuk azt, ami máramúgy is történik. Ez különbözik mindennapi életünktől,amelyben az indíttatás egyre változik: talán azért vagyunktudatában a testünknek, mert zavar bennünket kényelmetlenhelyzete, vagy a külsőnkkel törődünk, esetleg túl akarjuk élni azátkelést egy forgalmas útkereszteződésen, vagy óvatosan akarunkbánni egy törékeny tárggyal. Az éberség mögött meghúzódómotiváció az, hogy a testi vagy elmebeli tapasztalásnak nemmásért szentelünk figyelmet, minthogy olyan tisztasággal éljük át,amely segít nekünk természete megértésében.

Minek leszünk tehát tudatában a testi és mentális tapasztalatoktermészetével kapcsolatban, amikor csendben ülünk? Ami szinteazonnal nyilvánvalóvá válik, az a tény, hogy a figyelem ide-odaugrál és akadályokba ütközik, így hát ritkán vagyunk zavartalanultudatában annak, ami a testünkben és a tudatunkban valójábanzajlik. Úgy segíthetünk elő egy szilárdabb összpontosítást, hogyegy alkalommal tapasztalatunknak csak egyetlen aspektusátkezdjük el vizsgálni, és ehhez hasznos egy rendszert alkalmaznunk.Az „éberség négy alapjának” rendszere szerint javasolt vagy a testijelenlétre (kája), vagy az érzés minőségére (védaná), vagy a tudatállapotára (csitta), vagy azokra a mintákra összpontosítanunk,melyeken a tudat áthalad (dhamma). A későbbiekben eztrészletesebben is tárgyaljuk. A fenti lista fokozatos előrehaladástmutat, vagyis eleinte könnyebb fókuszálnunk a testi jelenlétre,mielőtt áttérnénk a gyorsabban változó és érzékeny hangulatokra ésérzésekre.

A meditációs gyakorlat egyik célja ezért az, hogy bizonyos ideig

ezen alapok valamelyikén tartsuk a figyelmünket. Ez nyugtatóhatású, és bepillanthatunk általa a tudat természetébe.

Témák

A figyelem összpontosításának határozottabbá tételére van néhányalapvető meditációs téma, melyek között a négy alap kimunkálásais megtalálható. Néhány részletre majd a megfelelő helyenkitérünk, összefoglalásként pedig álljon itt a következő lista:

sétáló meditáció, amint már korábban említettük;meditáció a testi jelenlét fölött;meditáció a testi érzetek fölött („a test végigseprése”), atest módszeres pásztázása figyelmünkkel, hogymegtaláljuk a jelenlévő finom érzeteket;meditáció a légzés fölött (ánápánaszati), a figyelemösszpontosítása a ki- és belégzéshez társuló érzetekre.

Testi jelenlét

Az első alap abból áll, hogy tudatában vagyunk a testnek,miközben sétálunk, állunk, ülünk vagy fekszünk. Alegáltalánosabb testtartás az ülés, melyet 15 perctől kezdve egyóráig, vagy még tovább gyakorolhatunk, ahogy hozzászokunk ésegyre kényelmesebbnek találjuk a testhelyzetet.

Ez idő alatt arra összpontosítsunk, ami a testet jelenlévővé tesziszámunkra. Például a szilárdság benyomására, mely különbözőfeszültségekből áll össze; vagy arra az egyesítő benyomásra, melyaz érzetek áramló sorát egyenlővé teszi a test jelenlétével. Azelőbbit „földnek”, az utóbbit „víznek” nevezzük. A további

elemek, melyek a testi jelenlétet alkotják: a „levegő”, a testbenmeglévő mozgó, lüktető, vibráló és ritmikus minőség; és a „tűz”,mely az általunk érzett meleg mértékére utal. Próbáljuk meg ezeketegyenként megkülönböztetni – nyilvánvaló módon a „levegőt” lesza legkönnyebb felismernünk a lélegzetben –, majd pedig amikoregymással összefonódnak (a lélegzet például változó mértékűnyomással és hővel jár együtt).

Szinte biztos, hogy testi érzetek, a rájuk adott reakciók és zavarógondolatok fognak felmerülni, és emiatt figyelmünket vissza kellvezetnünk a testi jelenléthez. Amikor a dolgok némilegelnyugodtak, akkor az érzések és tudatállapotok sebessége egyrecsökken, és egyre nagyobb távlatból szemlélhetjük azokat.

A test pásztázása

„A test végigseprése” azt jelenti, hogy a testünkön határozottanvégigvezetjük a figyelmet. Ez kezdődhet azzal, hogy a teljes testijelenlétre összpontosítunk, majd egy adott ponton megállapodunk.Miután ez megtörtént (például megállapodtunk jobb lábfejünknél),figyelmünket fokozatosan mozgatjuk, mint egy fénypásztát, a lábfejkörül, majd lassan felfelé a lábon, és így tovább. Választhatjuk aztis, hogy módszeresen egy pontra irányítjuk a figyelmünket, majd atest ellenkező oldalára (például a jobb vállcsúcsunkra, majd a balra,ezután a jobb könyökre, majd a balra, ezután a jobb csípőre, majda balra), mindezt igengyorsan.

Amint a tudat otthonosabban mozog a testben, áttérhetünk arra is,hogy megfigyeljük a test különböző részeihez kapcsolódókellemes, kellemetlen vagy semleges érzéseket. Amikor ebbenjártasságra teszünk szert, képesek leszünk felbecsülni, hogy maga a

tudat milyen tiszta és érzékeny. Először azonban csak aztgyakoroljuk, hogy teljesen befogadjuk a testet és érzéseit, ahelyetthogy a tudatállapot elemzésébe vagy magyarázatába bocsátkoznánk.Azzal, hogy befogadó módon csak a testre összpontosítunk,tudatunk egyensúlyát és tisztulását segítjük elő.

A légzés ébersége

A légzés felett történő meditációt is hasonló szellembenvégezhetjük. Ebben a gyakorlatban a belégzések és a kilégzésekegyenletes áramlására összpontosítunk, és azt tapasztaljuk meg,hogy a testet miként befolyásolja a légzés folyamata. Akülönbséget az energiák mozgásában vehetjük észre, vagy annakmegváltozásában, ahogyan a testünket érezzük.

A tudatnak szüksége van némi időre, amíg megszokja, hogymegállapodjon és ne veszítse szem elől a testi érzeteket, melyeket alégzés idéz elő. A korábban leírt ülő testhelyzet elősegíti a légzésteljes és természetes áramlását, és könnyebbenmegkülönböztethetővé teszi a hozzá kapcsolódó érzeteket. Az issegíthet, ha szándékosan megnyújtjuk minden ki- és belégzésünketöt-hat légzésen keresztül, hogy az egyes légzések végéhezkapcsolódó érzeteket erősebbé tegyük, és a tüdő teljesen megteljen.

Azzal is erősíthetjük a tudatnak a légzéshez fűződő kapcsolatát,hogy egy békét sugárzó szót mondunk magunkban a légzésáramlásának idejével összhangban, vagy pedig arra is figyelhetünk,hogy számoljuk minden egyes lélegzetvételünket.

A lélegzetvételek számolásának sokféle változata van. Vannak, akikegytől ötig számolnak majd vissza öttől egyig, mások tízig és

vissza. Van akinek ez túl egyszerű, és bonyolultabb feladatra vanszüksége a gondolatai lendületének megtöréséhez, ezért az alábbimintát használja:

be, ki, be, ki, …1, 1, 2, 2, (egytől kettőig,)2, 2, 1, 1, (majd vissza)1, 1, 2, 2, 3, 3, (egytől háromig,)3, 3, 2, 2, 1, 1, (majd vissza)1, 1, 2, 2, 3, 3, 4, 4,4, 4, 3, 3, 2, 2, 1, 1,… így tovább, végül egytől tízig:1, 1, 2, 2, 3, 3, 4, 4, … 9, 9, 10, 10,majd vissza:10, 10, 9, 9, … 4, 4, 3, 3, 2, 2, 1, 1.

Maga a gyakorlat csak eszköz a figyelem megalapozására, tehátnem az a fontos, hogy melyik változatot alkalmazzuk.

Ennél a gyakorlatnál minden alkalommal, amikor elkalandozunk aszámolástól, kezdjük újra egynél. Bár ez talán megalázó módonmutat rá az elme csapongására, mégis erőszak nélkül megszilárdítjaa figyelmet egyszerű és ismétlődő közvetlensége által, s végülképesek leszünk szabályszerűen eljutni a számolás végéig. Akkor,ha megalapoztuk a kellő stabilitást, figyelmünket egykifinomultabb meditációs tárgyra irányíthatjuk, vagyvizsgálódhatunk egy adott téma felett, mint az állandótlanság

(aniccsa), a nem-én jelleg (anatta), vagy az üresség (szunnyatá).

Jóllehet fontos, hogy a légzés érzetével tartsunk, ahogy az a testbenmozog az adott pillanatban, mégse foglaljuk le magunkat túlzottanazzal, hogy fenntartsuk vagy megpróbáljuk megtelepíteni a légzéstudatosságát a test egy adott részében, mivel ennek csak feszültségés görcsösség lesz az eredménye. Csupán vegyük tudomásul alégzés sajátos érzetét, amit abban a pillanatban tapasztalunk, ésengedjünk el minden feszültséget. Bár a figyelem eleinteelkalandozhat, a gyakorlat nem más, mint a tudat enyhefeszültségét mindig magával hordozó gondolatáramlat elengedése,és visszatérés a légzéshez. Ez természetesen eltart egy ideig, de nekezdjük el bírálni magunkat. Ehelyett egyszerűen oldjuk csalódotthangulatunkat, és térjünk át a következő lélegzetre, olyanhozzáállással, mintha az lenne az első. Ilyen módon mindenfogalmi értelmezést megszakítunk, és önmagában csak a testitapasztalásra utalunk vissza.

Ahogy önbizalomra teszünk szert, növelhetjük a meditációidőtartamát, sőt váltogathatjuk is a módszereket – például a testvégigseprését, a légzést és a sétát fél órás szakaszokban, halehetőségünk van egy délutánt a meditációra szánni. Ez afigyelemnek örömteli kikapcsolódást nyújt. Ezeket a szakaszokatnyújthatjuk vagy csökkenthetjük képességünknek és arendelkezésünkre álló időnek megfelelően.

A Tapasztalat Áttekintése

Van tehát elég sok teendőnk. Ez jelenti az eddig tárgyaltakalkalmazását, de az éberség latba vetését is azért, hogy a tudatvalóban kapcsolatba kerüljön figyelme tárgyával. Az éberség egy

kicsit olyan, mint az emlékezés, vagy a képesség, hogy valamitészben tartsunk. Először csak a meditáció témáját tartja észben(azáltal, hogy a figyelem elkalandozása esetén visszatérünk azaktuális lélegzethez), és az általunk kifejtett erőfeszítés minőségétés eredményét. Tehát az éberség felügyeli a figyelemmegszilárdulását a következő szempontokból: A témánál vagyokmég? Nem válok merevvé és feszültté a túlzott erőfeszítéstől? Nemkellene megfontolnom, hogy némi idő elteltével testhelyzetetváltoztassak, amely kényelmesebb, és több energiát biztosít? Vagytűrjem a nehézségeket, és inkább a hozzá fűződő viszonyomonmunkálkodjak?

Ez így nagyon intellektuális folyamatnak tűnhet, de sokkal inkábbegy tapasztalt háziasszony esetéhez hasonlít, aki gyümölcsért megya piacra. Egy szempillantás alatt képes megmondani egy narancsrólvagy körtéről, hogy kellően érett-e, anélkül hogy vívódnia kénerajta. Először talán tanácsot kér az árustól, de miután megfelelőtapasztalatra tett szert, megtanul megbízni a saját ítéletében: hiszenvégül is az árus azt akarja, hogy vegye meg az áruját! Ugyanez ahelyzet az éberség fejlődésével: eleinte talán könnyebnek találjuk,ha kifejezett gondolatokat használunk a dolgok megjelölésére: „alábujjam,” „a csípőm,” „belégzés,” „álmosság” stb., ám egy időután jobban fogunk bízni az éberségünkben, mint agondolatainkban. Gondolataink, akárcsak az árusok, hajlamosakfélrevezetni bennünket: „Ez csak időpocsékolás! Ez lehetetlenség!Vajon mi mehet a tévében?”

Tehát megfelelő erőfeszítéssel létrehozva maga az éberség irányítjaés ellenőrzi majd az erőfeszítést. Az eredményeket is megfigyeli ésészben tartja – például hogy nyugodtabbnak érezzük magunkat,hogy élesebbnek tűnik a figyelmünk, vagy hogy éppen egy

ellenérzésen vagy téves feltevésen alapuló kellemetlengondolatmenetet ismerünk fel. Ezekre az eredményekre azutánépíteni lehet: „A tudatom jobban működik, amikor tisztább:érdemesebb tehát csendben ülni, mint ide-oda rohangálni, hogyelintézzek dolgokat. Fel kell ébresztenem magamban a másokiránti megbocsátást és türelmet – a saját érdekemben!” Ez teháttermészetes módon elvezet bennünket oda, hogy tudatosítsuk atöbbi alapot: az érzéseket, a tudatállapotokat és a mentálismintákat.

Egyensúly a változásban

Egy másik fontos jellemző, amit az éberség megfigyel, amegtapasztalt jelenségek változása és áramlása. Amit normálisesetben „lábamnak” nevezek, az most bizsergések és lüktetésekkörforgása, egy olyan érzés-áramlat, mely igen kevéssé hasonlít alátható formához. Ráadásul az egyik láb különbözik a másiktól.Amit pedig a „lélegzetemnek” hívok, az a kiterjedés, a rezonálás ésaz összehúzódás birodalma, az áramlásé és az elnyugvásé, melyneksokkal több dologhoz van köze, mint pusztán a tüdőhöz. Ameditáció tapasztalatainak egyre ismerősebbé válásával felismerjüka négy alap közös jellemzőjét: mind a változó tapasztalatokövezetei. Ez a figyelmet a megnyilvánulások „felszíne alá”irányítja, s így a változás (aniccsa) „a belátás jelévé” válik, melyetminden dologban észrevehetünk.

Ha megtanulunk ráhangolódni a változás jellegzetességére, ami jólmegfigyelhető a légzésben, akkor találni fogunk egy egyensúlyipontot, mely nem is statikus, és nem is ingadozó. Ezáltalkönnyebb lesz fenntartanunk az egyensúlyt, amikor tudatállapotokfölött szemlélődünk – melyek természetüknél fogva hajlamosak

kizökkenteni bennünket. Mindig ide térünk vissza, mint azösszeszedettség egyre szilárdabbá váló gyűjtőpontjához, amelynyugodt és érzékeny. Segít ennek felismerésében, ha megtanuljukkifinomítani erőfeszítésünket: nyilvánvaló, hogy elveszti azegyensúlyát az, aki túlzottan nehézkessé, lanyhává vagy öntelttéválik. Abban a pillanatban, hogy azt gondoljuk: „Megvan végre!”– már el is vesztettük. De ne is törődjünk vele, kezdjük újra, adolgok változnak – új pillanat, új lélegzet…

Ez a reakció elkezdi felszámolni a trükköket, az öndicséretet és azönbecsmérlést, melyeket a gondolkodó elme felvethet. Ahelyett,hogy megrekednénk vagy elsodródnánk, ismerjük fel, haelvesztettük a fonalat, majd kezdjük elölről. Az egyensúlyt tűzzükki célul.

Tanulás

Ahogy telik az idő, meditációs gyakorlatunkban fokozatosanelérünk egyfajta jártasságot, noha eleinte az csak ugrás volt azismeretlenbe (vagy tapogatózás volt a sötétben). A test, haközvetlenül megtapasztaljuk (nem pedig gondolunk rá), inkábblesz változó áramlat, mint tehetetlen massza. Az összeszedettségeredményeként megjelenő elmebeli érzés nagyon ragyogó és békéslehet. A figyelem által a testi tapasztalás élővé válik, és gyakorlottmeditálók arra is használhatják gyakorlásukat, hogy testüket újélettel töltsék fel és megszüntessék a feszültséget. Beszámolók mégazt is igazolják, hogy emberek testi betegségeikből gyógyultakmeg ezen a módon. A test éber tudatossága hatalmas erőforrássálesz.

A meditáció tapasztalatának egy másik aspektusa, hogy

elsajátítjuk, hogyan kell tanulni, és miképpen kell elkerülniugyanazon hibák ismételgetését. Hasznos lehet emlékeztetnimagunkat az észben tartandó lépésekre, melyek attól is függhetnek,hogy hajlamunk szerint inkább előre rohannánk, anélkül hogymegfelelő módon megalapoztunk egy témát, vagy inkábbingadozunk, és nem tesszük lehetővé a téma kibontakozását.

Lássunk egy egyszerű rendszert, ahogyan az éberségetkifejleszthetjük a testben:

1. lépjünk kapcsolatba a testünkkel, vegyük tudomásul,hogy érezzük magunkat a jelen pillanatban;

2. maradjunk ezzel a jelenben, hogy megszilárdítsuk azéberséget;

3. hagyjuk az éberségre annak meghatározását, hogy milyenerőfeszítésre van szükség a nyugalom és belátásmegerősítéséhez a meditáció tárgya körül;

4. erősítsük meg a kitartást a megalapozottság vagy a lelkinyugalom érzetéig;

5. tartsunk fenn egy nyugvópontot az érzetek szakadatlanulváltozó áramlatában;

6. amikor figyelmünk összeszedetten a meditáció tárgyánmarad, engedjük, hogy a tudatunk tejes mértékbenélvezze azt.

Meditáció az Érzések és a Tudatállapotok Felett

A meditáció gyakorlása során azt, amit általában „tudatnak”tekintünk, változó állapotok sorozataként (melyeket összességébencsittának nevezünk) tapasztaljuk meg. Ezen állapotok fluktuációja

„mintákat” (dhamma) formál, vagy formálódik általuk, ilyen mintapéldául a kétség, az öröm, az izgatottság, vagy a nyugalom. Atudatállapotok és tudatminták természete hasonlítható a tenger ésaz áramlatok viszonyához: a tenger áramlatokat hoz létre, amelyeka tengert mozgatják, mint ahogy a tudatállapotok mintákatformálnak, melyek visszahatnak a tudatállapotokra. Ezek nem agondolkodás témái – melyek hatására esetleg nem veszünktudomást a tudatállapotunkról vagy annak mintájáról, éppen úgy,ahogy a tenger hullámai elrejthetik előlünk a tenger mélységét ésáramlatait. Talán fel tudjuk idézni azt az állapotot, amikor sajátkedélyállapotunkat sem ismertük föl, amíg valaki egy elejtettmegjegyzésével hatalmas érzelemhullámot nem váltott ki bennünk.

Bizonyos tekintetben a test fölötti meditáció arról szól, hogymegváltoztatjuk tudatállapotunkat, azáltal hogy a nyugalom és akitartás mintáit vetjük be. Más szempontból viszont a testen mintalapon való munkálkodás előkészület arra, hogy közvetlenülmagára a tudatra fordítsuk figyelmünket. Ahogy a figyelemösszeszedetté válik és megnyugszik, úgy válik hatékony, amentális érzések, állapotok és minták világában alkalmazhatóeszközzé.

A test kiegyensúlyozza a tudatot

A test feletti meditáció tudatossá tesz bennünket kellemes vagykellemetlen testi érzetekre vagy tudatállapotokra (melyek lehetnekpéldául bizonytalanok, ellazultak vagy ihletettek), amint elkezdünkönmagunkkal foglalkozni és a gyakorlás során előrehaladunk.Észrevehetjük, hogy a tudatunk világosabb vagy látszólag tágasabblesz, vagy egy elsöprő erejű hangulat bukkan fel hirtelen asemmiből, vagy esetleg dühroham tör ránk a szomszéd kutyájának

ugatásától. És ekkor fontos mentális érzések, tudatállapotok ésminták vannak jelen, melyeket meg kell és meg lehet szólítanunkaz éberség alkalmazásával. Erről később még lesz szó.

A test éber tudatossága – a légzés, a test pásztázása, a séta vagy azállás által – a gondolkodó elme lecsillapodását idézi elő. Emellettazt a felismerést is megerősíti, hogy a gondolkodó elme nincskapcsolatban a közvetlen tapasztalattal, s így hajlandóak leszünkhátrébb lépni a gondolkodás folyamatától, és felülvizsgálni azt. Ezkönnyebbé válik, ha kifejlesztettük az összeszedettséget: azösszeszedett tudat valójában távolságot tart a gondolatoktól. Ebbenaz esetben a tudat önmagában is kellemesen, sőt időnkéntpompásan érzi magát. Tehát nem lesz szüksége az elképzelések,rendszerek vagy emlékek ösztönzésére, és kevésbé is fog érdeklődnie működések iránt, hacsak nem lesz rájuk szükség. Ahogy ez afelismerés valóssá válik számunkra, olyan távlat nyílik meg, melylehetővé teszi, hogy közvetlenül a tudaton munkálkodjunk.

Amikor a mentális világra összpontosítunk, felismerhetjük,mennyire azonosítjuk magunkat tudatállapotainkkal ésérzéseinkkel. A tudatban felmerülő érzelmek, valamint ahangulatok és az értelmi tisztaság esetleges fokozatai számoslehetőséget kínálnak az örömre és a fájdalomra, a dicséretre, aszemrehányásra és az önhittségre. A „piaci árusnak” valójában nemkevés mondandója van az érzések minőségéről – legyen azkellemes, kellemetlen vagy semleges: „Ne ezt vedd! Nézd azokataz érzéseket ott, azok érettebbek! A tegnapról, a holnapról, azennivalókról, a szórakozásról és sikerről szólnak, és sokkal jobbakazoknál, mint amelyeket a légzés során tapasztalsz.” És ígyelfelejtjük, hogy az érzések tiszavirág-életűek és változékonyak.

Amikor a tudatállapotok felett történő meditációhoz érünk – etudatállapot lehet lelkesült, izgatott, lehangolt, feszült stb. –, aminta a „kellene” és „nem kellene” egyre erősödő viharáváfokozódhat. Ez a „kommentár” lehet akár még szó nélküli feszülthangulat is, amikor odaérünk, hogy egyfelől az akadályozótényezők (mint például a nyugtalanság, a tompaság stb.), másfelőlpedig az előmozdító tényezők (mint például az energia és azönbizalom) felett szemlélődünk. Igazából valószínűtlen, hogyvalaki képes lesz közvetlenül megtapasztalni (nem pedig csakgondolatban felidézni) a meditációt előmozdító tényezőket, amíg aháziasszony le nem csendesítette az árust azzal, hogy nyugodtan ésállhatatosan a vásárlásra figyel, vagy nyíltan a szemébe néz. Ez alelki nyugalom előfeltétele. Ekkor lehetséges lesz felismernünkbármilyen felszín alatt húzódó mentális feszültséget, mely aligészrevehető testi feszültséggel is járhat. Ilyenkor a tudatotközvetlenül közelítjük meg, nem pedig az általa felvetettgondolatok által. Ezen a ponton, ha eléggé tiszta a tudatunk ahhoz,hogy felismerjük a mentális vagy testi feszültséget, pusztán azelhatározással, hogy ellazítjuk vagy hagyjuk elmúlni, lehetővéválik, hogy eloszlassuk azt.

Bölcs elmélkedés

Jóllehet a meditáció során zajló rendszertelen gondolkodásáltalában eltereli és megzavarja a figyelmet, fegyelmezéssel agondolkodást értékes szövetségesünkké tehetjük. Rengeteg energiakapcsolódik a gondolatokhoz, és jó tudni, hogyan lehet ezt azenergiát a megfelelő módon használni. Tehát ha valaki olyan fokúösszeszedettséget fejlesztett ki magában, hogy a tudat egyensúlybanérzi magát és ráhangolódott a változásra, akkor helyénvaló leheta gondolkodó elméhez fordulni. Először is ahelyett, hogy

bosszantana vagy izgatna bennünket a gondolkodás, tanuljuk megúgy használni, hogy értékelje a meditációt, ami nem jelent mást,mint hogy képes mérlegelni, melyik a megfelelő téma vagytesthelyzet, ahelyett hogy makacsul kitartana amellett, ami nemműködik. Azt is magában foglalja, hogy képesek vagyunk felmérniaz eredményeket, és az azokból eredő következményeket.

A meditáció után a világos gondolkodás segít nekünkeltöprengenünk viselkedésünkön vagy életmódunkon: milyenéletmód eredményez mindig rendelkezésünkre álló figyelmet ésolyan tudatot, mely nem harcol az aggodalommal, a bűntudattalvagy az ellenségeskedéssel? Talán rendszeresebbnek kell lennem aszabadidőm eltöltésében, vagy jobban meg kell választanom amunkámat, figyelembe véve azt, mire van valóban szükségem.Esetleg több figyelmet kell fordítanom arra, hogy összeillünk-e amunkatársaimmal vagy a partneremmel. A meditáció részleteireügyelve az ember azzal is tölthet némi időt, hogy bölcsenelmélkedik az indítékain és a képességein, vagy a tudatárólalkotott, kétségbe nem vont feltételezésein. Talán nem csakintelligenciára van szükségünk, hanem több türelemre ésérzékenységre is. Itt újra emlékezetünkbe idézhetjük, hogy azerőfeszítésnek az önbizalmon és a hajlandóságon kell alapulnia,nem pedig a kötelességérzeten és az akaraterőn. Ennek megfelelőena bölcs elmélkedés a meditáció fontos támasza lehet. Csak nefeledjük hagyni, hogy a dolgok változzanak – és ne vegyünkmindent magunkra! Számos helyzetben ez nagyon értékesészrevétel lehet.

Javaslat:

Vizsgáljuk meg életmódunkat és erkölcsünket. Egy jó barát

segítségünkre lehet abban, hogy átfogó képet kapjunk életünkpillanatnyi állásáról.

Érezzük meg gondolatainkat

A közvetlenül a gondolatra vonatkozó meditáció egy módja annak,hogy mélyebben belelássunk tudatállapotunkba vagy mentálismintánkba. A gondolat nyilvánvalóan egy tudatállapot eredménye,és arra kényszerít bennünket, hogy észrevegyünk egy olyantudatállapotot, amelynek közvetlenül nem vagyunk tudatában – decsak ha a gondolat ritmusát és hangulatát vesszük figyelembe atémája helyett. Itt dől el, hogy bölcsebbek leszünk-e, vagybecsapjuk magunkat. Emlékszünk még az árusra? Miért beszélakkor hévvel az időjárásról? Mert nem akarja, hogy észrevegyük:rothadt a körtéje! A gondolatok – még ravaszabb módon – mégarra is hajlamosak, hogy beképzelten fecsegjenek a nyugalomról ésa belátásról, sőt egészen ésszerűnek tűnjenek, miközben önmagunkvagy mások lebecsülésének formáit rejtik csupán. Másrészrőlnéhány egészen remek mentális mintához (mint például azörömhöz és a bizalomhoz) esetleg igen kevés gondolat társul. Ha atémára összpontosítunk, megvan az esélye, hogy végülbelebonyolódunk, és rögeszmés tudatállapotba kerülünk. Ám ha agondolat hangulatára figyelünk, az távolságot teremt. Ekkorlehetségessé válik orvosolni vagy elejteni egy negatív gondolatot,megerősíteni és bátorítani egy segítő erejű gondolatot, vagy csaktanújának lenni, amint a gondolatok elhaladnak, mint a felhők azégen.

Ha kifejlesztjük a gondolkodás vizsgálatában való jártasságot,akkor elkezdhetjük megtapasztalni azt a tudatot, amelygondolkodás nélküli, vagy „túl van” a gondolkodáson. Ez a tudat

ragyogónak és tágasnak tűnhet, mint az ég, melyen a felhőkáthaladnak, és amely időről időre felhőtlen. Próbáljunk ehhez teljesmértékben hozzájárulni és ebben megpihenni. Figyeljük meg, mihoz ki belőle, és hogy esetleg hogyan akarunk ragaszkodni hozzá.Ám megpróbálni visszahódítani, az éppen a tágasság ellentéte,tehát amikor eltűnik, csak engedjük el.

Hallgassunk a szívünkre

Különösnek tűnhet, de a nyugalom és a tágasság egy viszonylagosfoka akár elő is idézheti mélyen rejlő gondolataink felmerülését.Megértésünk, melyet az éberség által palléroztunk, fel fogja mérni,mikor és hogyan foglalkozzunk velük. Talán el kell fordulnunktőlük, esetleg fel kell ébresztenünk magunkban a megbocsátást,vagy meg kell vizsgálnunk a természetüket és azt, hogy mitüzennek. De a megértés legalább lehetővé teszi, hogy ne kelljenazonnal elkezdenünk munkálkodni a gondolatokon és azérzelmeken, s nem is kell automatikusan elnyomnunk vagysemmibe vennünk őket.

Noha tanulságos és felszabadító hatású lehet megérteni akényszerítő erejű gondolatmintákat, és kikerülni a karmaik közül, ameditációban való jártasság nélkül ez meglehetősen nehéz lehet.Szenvedésünk legnagyobb része abból fakad, hogy bele ragadtunkolyan gondolatokba, melyeket gyötrő érzelmek látnak elenergiával.

E kellemetlen érzelmek világos felismerését még nehezebbé teszikaz általuk kiváltott reakcióink (az elutasítás, a bűntudat, a félelem,a jogosság érzete stb.), melyek aztán maguk is gondolatokatidéznek elő azzal, hogy igazolnák vagy védelmükbe vennék ezeket

az érzelmeket, esetleg panaszkodnának miattuk. Néha kényszeresenarra gondolunk, hogy minden egyes gondolatunkat meg kellfejtenünk, minden kínzó érzelmünket pedig fel kell oldanunk. Nemarról van szó, hogy ez teljesen hamis, de legyünk tudatában mégannak a kényszernek is, „hogy mindent félretennénk”, mert ez egylabirintusba vezethet bennünket. Talán a legbölcsebb tanács alegegyszerűbb is egyben: hallgassunk a szívünkre. Ez elnyugtatja afigyelmet egy védekezés nélküli csendességben, amelybőlmegjelenhet egy tiszta tér. Ebben számos dolog önmagátólmegoldódik, ahogy a figyelő szív szert tesz az irányításhozszükséges önbizalomra.

Javaslat:

Egy szellemi beállítottságú barátunk, azáltal hogy meghallgatbennünket, segíthet abban, hogy meghallgassuk önmagunkat.Akkor is képesek leszünk nyíltan és őszintén meghallgatniönmagunkat, ha azt gyakoroljuk, hogy véleményformálás nélkülhallgassunk meg másokat.

A meditáció jelei

Az összeszedettség eredményeként képek vagy benyomásokbukkanhatnak fel a tudatban. Ahogy hozzászokunk az üléshez, alégzéshez vagy a sétához, egyre inkább tudatában lehetünk azösszeszedettséggel járó mentális érzéseknek, és ezek, ahogy szinténleülepednek és megszilárdulnak, benyomásokká alakulhatnak,melyek fényre vagy térre, sőt finom hangra emlékeztethetnekbennünket. Ezeket a finom formákat nimittaként vagy „útjelzőként”ismerik, mivel egy tapasztalt meditáló számára olyan „tárgyakká”válnak, melyek alapján tájékozódni lehet, vagy amelyek körül

mélyebb összeszedettséget lehet elérni. Ha ilyen dolgokfelmerülnek, ne váljunk túlzottan lelkessé vagy nyugtalanná, csakszilárdítsuk tovább a tudatunkat, azt figyelve, hogyan viszonyulhozzájuk.

A Szív Megnyitása

Térjünk most vissza a gondolatokhoz és a tudatállapotokhoz: ameditációban arra is lehetőségünk nyílik, hogy olyan gondolatokatébresszünk fel és erősítsünk meg, melyek céljaink beteljesítésételősegítő állapotokat idéznek elő, és ezek aztán örömmel töltik elaz életünket. A bölcs elmélkedés témáját követve kiváló gyakorlat,ha némi időt azzal töltünk, hogy olyan dolgokon tűnődünk, mintpéldául saját jótetteink, vagy mások önzetlen cselekedetei. Ezzelkiemeljük a tudatot a negatív hozzáállásból, az unalomból, vagy amindennapi körülményeinkkel való túlzott foglalatoskodásból.Vegyük észre a tisztelet, a hála és az ihletettség mindentudatállapotát, melyek az ilyen gondolatokkal együtt felmerülnek, serősítsük ezeket a gondolatokat és a belőlük fakadó cselekedeteket.Ez segítségünkre lesz a kritikus hajlamok hatástalanításában,melyeket a teljesítményközpontú életstílus idéz elő.

A magasztos szív

A jótékony tudatállapotok, melyekről a könyvek nem véletlenülírnak, brahma-viháraként ismeretesek. A brahma-vihára nagyjából„magasztos, határtalan állapotokat” jelent. Ezek a kedvesség(mettá), a részvéttel teli törődés (karuná), az együttérző vagyelismerő öröm (muditá), és a szív tökéletes kiegyensúlyozottságavagy lelki nyugalom (upékkhá). Ebből látható, hogy a„tudatállapot” (csitta) szót miért fordítják „szívként” is. Ezek nem

intellektuális tapasztalatok, és valójában minden gondolatot inkábbezen állapotok elősegítésére, mintsem bemutatására kelleneirányítanunk. Ha megpróbálunk kedvesek lenni vagy kedvesgondolatokat elgondolni azért, mert úgy véljük, hogy „így kellenetennünk”, azzal csak takarót borítunk tudatállapotunk felszínére.Természetesen a gondolkodó elme el tud téríteni bennünket agyakorlástól, azáltal hogy panaszkodik hiányosságaink miatt, vagyújra meg újra hozzáadja, hogy „kellene”, ezzel is tovább sűrítve aködöt.

Javasolt tehát úgy megközelítenünk ezeket a magasztosállapotokat, hogy tudomást veszünk róluk, amikor jelen vannak,majd megbecsüljük őket, tűnődünk rajtuk, és kiterjesztjük őket.Idézzünk fel például egy emléket, amikor kedvességben voltrészünk, vagy a kiegyensúlyozottságból fakadó nyugodt és mélyelfogadásban. Ilyen alkalmakkor hibáinkat nem megítélték, hanemelfogadták vagy tanácsot adtak. Emlékezhetünk olyan időszakokrais, amikor valaki nyilvánvalóan élvezte a társaságunkat – tehátkedvessége nem kötelezettség volt, hanem természetes dolog.Vegyük észre, hogy ez milyen érzés, és időzzünk el ebben azérzésben. A jó közérzet ajándéka, mely a másik emberkedvességéből fakad, gyönyörű alap az empátia számára.Felismerjük természetes összetartozásunkat.

Ezt vonja maga után az empátia. Emlékezetünkbe idézünk valakit,aki megmutatta, hogy előrehaladásunk úgy kezdődik, hogy sajátmagunk felé indulunk. Elkezdünk tudatosan kapcsolódni azéletünkben felbukkant igaz és jóindulatú emberekhez, majdkiterjeszthetjük a megtapasztalt jóindulatot azáltal, hogy jótkívánunk másoknak. Ez segít megszüntetnünk azt a szokásunkat,hogy saját kellemetlenségeinken tépelődjünk, tehát kiváló

időtöltést jelent egy időre.

Természetesen ez könnyebben megy olyan emberekkel, akik irántmár rokonszenvet érzünk, de ha ezt kiterjesztjük és elidőzünk azérzésben, akkor lehetővé válik az empátia kialakult fokát és jellegétolyanokra is vonatkoztatnunk, akikkel szemben szokás szerintközömbösek, sőt esetleg ellenségesek vagyunk. Ne feledjükazonban, hogy ezen állapotok alapját az empátia, nem pedig ajóváhagyás képezi – s a fő megajándékozottjuk mi magunkvagyunk. Tehát csak azért, mert nem értünk egyet valakivel, akijól érzi magát, még nem kell neheztelő vagy irigy tudatállapotmiatt szenvednünk. Az empátia lehetővé teszi számunkra, hogyörömet érezzünk, ha valakit jószerencse ér – vagyis lehetővé teszi,hogy osztozzunk benne.

Vannak sajátos elmélkedések, melyek elősegítik a számunkraellenszenves emberek iránt érzett empátia felébresztését. Ezek akammán alapulnak, vagyis azon, hogy minden egyénnek együttkell élnie cselekedetei és tudatállapotai eredményével, és meg kelltapasztalnia azokat. Nem kell ítélkezővé és bosszúvágyóváválnunk. Tartsunk tükröt másokról alkotott véleményeink elé:milyen érzéssel töltenek el bennünket?

Nagyon könnyen megeshet, hogy negatív tudatállapotainktöbbsége amiatt jelenik meg, amit mások tettek velünk. De neítélkezzünk – még saját irigységünket és önbírálatunkat se ítéljükel. Legyünk nagylelkűek önmagunkkal! A negativitás köreire mosttudunk hatást gyakorolni, a bűntudat érzése viszont csakmegakasztja a folyamatot. A körforgásnak akkor lesz vége csupán,ha kifejlesztjük magunkban a brahma-vihárákat.

Tudatunk Mintái

Ezek a gyakorlatok segítségünkre lesznek a tudatállapotokmegértésében. Elkezdjük magunkévá tenni azt, amit helyeslátásmódnak neveznek – felismerve, hogy a tudatállapotok okok és(kedvező vagy kedvezőtlen) feltételek eredményeként jelennek meg,és szándékosan előidézhetők vagy eloszlathatók. Amintmegértésünk mélyül, tudatállapotainkra úgy gondolunk, mintamelyek nem állandóak, és ez egyre inkább lehetővé tesziszámunkra, hogy többé „ne vegyük őket magunkra”. Ezt jelenti aszabadság „nem-én”-ként (anattá) ismert aspektusa. Létezikegyfajta tárgyilagosság, nem vagyunk egyetlen állapot béklyójában.Amikor képesek vagyunk bölcsen reagálni a tudat működésére, azelnyugszik. Ahelyett, hogy feszült vagy izgatott lenne, békéssé ésemelkedetté válik. Egy tendencia, egy pozitív minta szilárdul meg,mely a béke és a szabadság felé vezet. Az ismétlődőhajlandóságokat, melyek újra és újra visszahoznak és ily módonállandósítanak tudatállapotokat, tudatmintáknak vagy dhammáknaknevezzük.

Az akadályok

Mint a meditáció többi lépésénél, a viszonylagos szabadság kínzótudatmintákat is felszínre hozhat, hogy azok tudatosabbá váljanak.Jó példa erre a nélkülözés, mely az érzékek vágyainak tárgyaitteremti meg; a sebezhetőség és az ingerlékenység, melyekneheztelést és haragot hoznak elő; és az önbizalom hiánya, melyingadozó kételyek formájában ölt testet. Életünk során e lélektaniminták mindig képesek találni valamit, amit mozgásba hozhatnakkörülöttünk, és megeshet, hogy úgy találjuk, képtelenek vagyunkdűlőre jutni velük. Ekkor a kérdést úgy intézzük el, hogy

szórakozással elvonjuk róla a figyelmünket, s ezzel magunkbatemetjük. A meditáció – a vele együtt járó éberséggel ésösszeszedettséggel – eszköz, mellyel kiemelhetjük a tudatotezekből a negatív mintákból, vagy amikor mégis megjelennek,segítségével átláthatunk az akadályokon, megérthetjük az okaikat,és eltávolíthatjuk őket. A szabadság eleinte talán csak időlegeslesz, ám ahogy egyre nagyobb jártasságra teszünk szert ameditációban, a tudat e szabadsága olyan tartós lehet, hogymegláthatjuk benne életünket, hogy életünket a szokásostól eltérőmegvilágításban láthatjuk. Tehát ha bölcsen szembenézünk azakadályok kihívásaival, akkor általuk is erősebbé és elmélyültebbéválunk.

Az érzéki vágyak

Amikor a tudat egyre csak visszatér az érzékek vágyainaktárgyaihoz, akkor szemlélődjünk a mintán: a tudat egy étellel,szórakozással, ruhákkal, szexszel, vagy bármi egyébbel kapcsolatosképet hoz fel, és ajnározza ezt a tárgyat. Az ajnározás tudatitevékenysége stimuláló hatású, de a folyamat tudatossága, melyetaz éberség által kifejlesztettünk, megmutatja nekünk, hogy afantáziálás izgató és csalódást okozó tapasztalás. Még ha meg isszerezzük az érzéktárgyakat, azok nem elégítenek ki bennünketteljesen – még inkább jellemző az elégedetlenség akkor, amikorcsak képzelődünk róluk! A frusztráció és a feszültség folyamatánaktudatossága segít bennünket abban, hogy az érzékek vágyainakragyogó tárgyaitól eltávolodjunk, és a meditáció tárgyáraösszpontosítsunk. Ez valószínűleg idejében megtörténik,köszönhetően a meditáció témájának újra megszilárdításárairányuló erőfeszítésünknek, és annak, hogy felismerjük az érzékivágyak káprázatszerű természetét. Az a fontos, hogy kezdjük

megérteni a mintát, ahelyett hogy önmagunkat korholnánk azérzékek vágyainak megtapasztalása miatt. Ha bűntudatot,megbánást és elkeseredettséget adunk az akadályhoz, azzal csakéberségünk erejét és tisztaságát csökkentjük. Ellenben bármikor,amikor megszabadítjuk tudatunkat az akadálytól, olyan tisztaságbaés nyugalomba léphetünk, amely lelkünk mélyéig kielégítbennünket.

Rosszakarat

Hasonló mondható el arról, amikor a rosszakaratra reagálunk:ismerjük fel a mintát amögött a gondolat mögött, hogy mindenrossz, hogy az egyik ember bosszantó, a másik pedigmegbízhatatlan; és összpontosítsunk arra, mit csinál és hogyan érezéppen az elménk. Természetesen még a meditációt is a rosszakaratterepévé tehetjük: „Lehetetlen éberséget gyakorolni ezekkel azérzéketlen emberekkel körülvéve!” Az árulkodó jel az, hogy mégmiután keserűségünk, cinizmusunk, bosszankodásunk vagydühünk közvetlen tárgya eltűnt, a tudatunk azután is a témánidőzik. Ráadásul úgy érezhetjük, hogy a rosszakarat igazolbennünket, és emiatt nem vesszük észre azt a rengeteg dolgot,amiért hálásak lehetnénk, s amelyek felemelőek. Jogosnak érezzük,hogy minden aszerint haladjon, ami jó, igazságos és kedves. De adolgok nem úgy mennek, igaz? A meditáló megtanulja, hogyjobban megbízzon saját éberségének erőforrásaiban, mint az olyanelképzelésekben, hogy miként kellene lennie a dolgoknak.

Kétely

Ez a minta könnyen létrejön életünk választásaival vagy ameditáció gyakorlatával kapcsolatban: „A helyes dolgot teszem?Egyfelől így lehet, másfelől azonban talán jobb lenne amúgy…”

Természetesen a kétely e példái fölött elmélkedhetünk, vagytanácsot kérhetünk felőlük. A minta azonban tartósabb problémátkezd okozni, ha képtelenek vagyunk választani, vagybizonytalanságban hagyni dolgokat. Az elme zsörtölődik,mesterkedik és határozat képtelen, de nem tud előrehaladni – s azakadályozás frusztráló folyamata nyilvánvalóvá válik. A kétely agyökerénél egy olyan határozatlanság, amely sokkal mélyebb afogalmi bizonytalanságnál, s például az önbizalom hiányánalapulhat.

A meditációban tehát ott a lehetőség, hogy ne csupán időlegesentoljuk félre az akadályt, hanem megértsük és megszüntessük afolyamatot. Úgy gyakorlunk, hogy szilárd figyelmünket azontartjuk, amit az elme tesz, nem pedig azon, amit mond. A kétségesetében tehát adjuk fel annak szükségét, hogy bizonyosaklegyünk, és összpontosítsunk teljes odaadással a bizonytalanságra.Ekkor többé nem tartjuk fenn egy olyan jövő káprázatát, amelybena dolgok rendben mennek, és mindenki egyetért velünk.

Ez lehetővé teszi számunkra, hogy közvetlenül a jelenbenmeglássuk, hogy a kétséget a gondolkodás folyamata hordozza, agondolkodást pedig a felmerülő és eltűnő gondolatok alkotják. Hateljes figyelmünket annak szenteljük, hogy e folyamatotmegvizsgáljuk, akkor nem fordítunk több energiát továbbigondolatok előidézésére. Ekkor a gondolkodás folyamaelcsendesedik, és elkezdjük érzékelni a gondolatok közötti tereket,valamint a gondolatmenetek közötti szüneteket. A tiszta tudatosságezekben a terekben lakozik, ahol a kétség nincs jelen.

Gyakran még feltalálókkal és tudósokkal is az a helyzet, hogymegoldásaik és felismeréseik akkor jelentek meg, amikor

abbahagyták a gondolkodást. A gondolat egy gépies folyamatrésze, mely az intuitívebb tudatosságot szolgálja – de nemhelyettesítheti azt. Elfelejtjük, hogy életfolyamataink és a velünktörténő dolgok legnagyobb része gondolkodásunk, elhatározásunk,sőt tudomásunk nélkül zajlik!

Nyugtalanság

Valójában a két legáltalánosabb akadály a nyugtalanság és atompaság. Ezek az akadályok, melyek a többi alapjául éstáplálékául szolgálnak, azt igazolják, hogy a tudatminták nembizonyos tárgyakból erednek. Vagyis, noha rávetíthetjük érzékivágyainkat egy ételre, vagy valakinek a megjelenésére, az ilyendolgok igazából csak megnyilvánulási lehetőségek vagykatalizátorok: amikor egy katalizátor eltűnik, a vágy (vagyingerültség stb.) mintája egy másik kép körül épül ki. Anyugtalanság és a tompaság tisztán megmutatja ezt ajellegzetességet azáltal, hogy sohasem képes hosszabb ideigszilárdan összpontosítani egyetlen dologra. Ezek az akadályok aszokás miatt olyan általánosak, amelyet kifejlesztünk, hogyeltereljük vagy gyengítsük a figyelmünket a többi akadályhatásának csökkentése érdekében!

A „nyugtalanság” arra a ciklikus hajlandóságra utal, hogy újra ésújra kilépünk egy kielégületlen vagy tökéletlen állapotból, majdvisszatérünk ugyanoda. A felszínen ez a figyelem gyorsirányváltásából eredő szokásban nyilvánul meg, melyet atársadalmi élet kíván meg tőlünk. Amikor ez a szokás kikerülellenőrzésünk alól, gondolatok és kedélyállapotok alapjául szolgál.A figyelmünk csapong, és különböző témákba kap bele, anélkülhogy végkövetkeztetésre jutna. Ez természetesen élénkíti a kínzó

vágyat vagy sóvárgást, csakúgy, mint a gáncsoskodást, a sérelmekés a neheztelés felhalmozását. Amikor ezek felmerülnek,dolgozhatunk velük mint sajátos esetekkel, érettebbé téveszívünket türelmesen ismételgetett, ám szilárd igyekezettel.

Ekkor lehetővé válik, hogy kissé mélyebbre hatoljunk, hogyátlássuk a nyugtalanság másodlagos, rögeszmés jellegét, amelybőlaz erejét nyeri, bár ez a felszínen kevésbé nyilvánvaló. A rögeszmemeg nem kérdőjelezett igyekezet, hogy a tapasztalás valamilyensajátságát felhalmozzuk, és ne engedjük, hogy a dolgokváltozzanak – mint ahogy a valóságban változnak. Ez az igyekezetazt a határozott feltételezést táplálja, mely szerint van valami, amitel kell érnünk, vagy meg kell ragadnunk. Még ha a tudat eléggényugodt is, a nyugalom megszállottjává válhat, és máris feszültségjelenik meg bennünk.

Ha azonban az éberséget átható módon alkalmazzuk, jobbanráhangolódunk a mélyben meghúzódó mintára, a témátólfüggetlenül. Minden „feltételezést”, minden játéktervet, amit ajelen pillanatba hozunk, akként fogunk felismerni, ami. Tehát ategnap belátásait és nyugalmát nem várjuk el a mától. Mostbízzunk meg a gyakorlásban!

Tompaság

A tompaság, mely először energiahiányként vagy álmosságkéntjelentkezik, mélyebben alapvető vonakodás: „Nem akarok ezzeltörődni! Nem akarok itt lenni! Van ebből kiút?” Rövid időreugyan kirángathatjuk magunkat ebből, ám a meditáció, kevésingerével, unalmasnak tűnhet, sőt kényelmetlen és látszólagterméketlen is lehet: az ember értékesebben töltené az idejét, hafelásná a kertet…

Hasznos szándékosan töprengeni segítő témákon, melyek munkárakésztetik az elmét. Ezek az ösztönző témáktól – mint a Buddhapéldamutató élete, amelytől szellemünk életre kel – egészen ahalandóság kijózanító megfontolásáig terjedhetnek. A halál ésannak kiszámíthatatlan bekövetkezése arra emlékeztet bennünket,hogy a szívünkön való – időnként talán eseménytelen –munkálkodás tartósabb értékű, mint kerti tevékenységünk.

Próbáljuk nyitva tartani a szemünket, amikor ezek az akadályokmegerősödnek, és összpontosítsunk valamilyen külső tárgyra.Álljunk fel, és ily módon tartsuk figyelmünket a testünkön. Amitalán „energiahiánynak” tűnik, kényelmetlen tudati érzésekkel észavaros figyelemmel, az gyakran olyan energia-kiegyensúlyozatlanság, mely összpontosítást igényel, hogyvisszanyerje jelenlétét és erejét. A téma és a testhelyzetmegváltoztatása segíthet az egyensúly megszilárdításában.

A tompaság megfertőzi a „meditáció általi elnyugvásról” (azaz haelalszunk), vagy „nem-ragaszkodásról” (vagyis nem kellfelelősséggel jelen lennünk) alkotott elképzeléseinket, azok viszontelősegítik a tompaságot. Ez az érzéki vágyakat és a rosszakaratot istáplálja, így hangsúlyozva a figyelem ingadozását aközött, ahogyana dolgok valójában vannak, és ahogyan szeretnénk, hogy legyenek.Győződjünk meg tehát arról, hogy a hajlandóságunk jelen van-e, sha úgy találjuk, hogy nincs, akkor vizsgáljuk meg, mit szeretnénktenni, vagy hogy milyen hangulat van a háttérben, amelytőlmenekülnénk. Soha ne törődjünk a válasszal (ami talánirracionálisnak vagy elfogadhatatlannak tűnik) – nem arról van szó,hogy vakon követjük e hangulatokat, hanem arról, hogy ezek talánolyan „rejtőző” nyugtalanságainkról vagy óhajainkról árulkodnak,amelyeket érdemes szemügyre vennünk. Ezek a hangulatok

ráadásul olyan dolgok lehetnek, melyekkel inkább kapcsolatba kellkerülnünk, mintsem követnünk, „megoldanunk” vagyelnyomnunk. Bármi történjék is, a vizsgálódás élesíti az elménket.

Ha a jelenben vagyunk, a dolgok azok, amik. Ha a kívánságot ésaz idegenkedést félretesszük, igaz kapcsolat alakul ki a jelennel, s atudat ragyogó és örömteli lesz.

Az akadályok meghaladása

A meditáció folyamata képes meggyengíteni az akadályok erejét.Még ha jelentkeznek is, lehetséges meggátolni, hogy olyangondolatokat idézzenek elő, melyek támogatnák vagy erősítenékőket. Tehát ahelyett, hogy emlékeznénk mindazokra azigazságtalan és önző tettekre, melyeket valaki velünk szembenelkövetett, a megbántottság érzésére összpontosítunk, majd arosszakarat mintájára – de mint mintára, nem pedig olyasvalamire,amit mi teszünk, s nem is valamilyen gyűlöletes személyre. Ekkorlehetővé válik személytelen módon megtapasztalnunk azakadályokat, melyekről kiderül, hogy változásnak vannak kitéve.Ez a folyamat megvonja az akadálytól a „táplálékát”. Ámtürelmesnek kell lennünk: az akadály esetleg eltűnik egy időre, deaztán újra és újra visszatér.

A tudat akadályoktól való megszabadítása fokozatos folyamat,melynek során eloszlatjuk a róluk alkotott félreértéseinket, majd avelük kapcsolatos bosszúságot és bűntudatot, majd pedigmeggyengítjük intenzitásukat és gyakoriságukat. Vegyük észre,mennyire erősíti az akadályokat az, hogy meddig tart a „milyennekkellene lennem” és „mit nem tesz meg ő soha” személyes történeteés személyes kivetítése: vajon nem egy tartós én feltételezésénalapul-e mindez? S vajon ez a feltételezés megállja-e a helyét?

Ha éberen figyelünk az akadályokra, az elvezet bennünket oda,hogy mindenféle szükségleteinkre és határainkra vonatkozófeltételezést megkérdőjelezünk, és megszabadulunk tőlük. Azakadályokkal való munkálkodás által az elhatározás, azállhatatosság, a bölcsesség és az együttérzés hatalmas erejéretehetünk szert. Ez az erő mélyebbre hatol, mint a meditációkorábbi szakaszaiban kialakított bármilyen nyugodt hangulat, éselkezdi felszámolni a gátló mintákat a tudat legmélyén, hogy afelébredés tényezőivel helyettesítse őket.

Javaslat:

Ez és a következő fejezet olyan területekről szól, amelyeken egytapasztalt vezető segítsége megkímél bennünket attól, hogymegrekedjünk és összezavarodjunk, s emiatt elvesztegessük azidőnket. Minden olyan gyakorlat, amely csak erősíti azakadályokat vagy gyengíti a felébredés tényezőit, haszontalan, ésigen ártalmas lehet. Használjuk józan ítélőképességünket, és nevezessenek félre bennünket ezoterikus elképzelések.

A Felébredés Tényezői

Amikor hajlamosak vagyunk azonosulni az akadályokkal, akkorelfogadhatjuk azt a feltételezést, hogy a tudat nem egyébreménytelen zűrzavarnál. Ez a mélabú azonban csak egy újabbkétely. Jó tehát észrevenni ezt, és megmaradni a gyakorlást kísérőtörekvések és alkalmas eszközök területén. Ezek az ügyes tudatiminták éppen azok a tényezők, melyeket mindeddig fejlesztettünk:a felmerülő folyamatok éber tudatossága – inkább folyamatként,mint „énnek” nevezett halmazként; vizsgálódás ennek fényében;lankadatlan energia; öröm (vagy „gyönyörűség”); nyugalom;

összeszedettség; kiegyensúlyozottság. Ezeket nevezik „a felébredéstényezőinek”. Ahogy gyakorlásunk érettebb lesz, felismerjük,melyikük van éppen jelen és melyikük hiányzik, melyikük erős ésmelyikük gyenge. Ez a számbavétel az éberség további működése,mely nélkülözhetetlen kulcs a továbbiakhoz.

A felébredés tényezőit meg kell tapasztalnunk, és használnunk kellőket, ám anélkül, hogy azonosulnánk velük. Ez hatástalanítja a„hozzá nem értő” hajlandóságot, amely „magasabb rendű énemmé”merevítené ezeket a mintákat. Egy ilyen elképzelés az önhittségalapjává válhat, sőt elválaszthat bennünket a világtól vagy aszemélyiségünktől. Ha a felébredés tényezőit a változásmegértésével és megtapasztalásával összhangban fejlesztjük, akkormegérlelődik a mindig valamilyen állásponthoz ragaszkodó, s ezértaz ellenállás feszültségét érzékelő én korlátaitól való szabadulás. Emegszilárdulás a felébredés ösvényén, és annak emlékezetbentartása, az éberség negyedik alapjának beteljesülése.

Folyamatos Útmutatás

A folyamatos útmutatás annyit jelent, hogy a meditáló bátranbeszámol tapasztalatairól más meditálóknak, vagy tanácsot kap egytanítótól. Mindazonáltal megvannak a módjai és eszközei annak,hogy önmaga gondolkodjék el gyakorlásán, és irányítsa azt. Egyilyen elemzés a „tiszta megértés” (szampadzsannya).

A tiszta megértés az elmélkedésben való jártasság, és négyalkalmazási módja van. Az első a szándékra vonatkozó tisztamegértés. Tehát például amikor leülünk meditálni, megfigyeljük,hogy mik az indítékaink. Talán olyasvalami, amivel nem isvagyunk egészen tisztában. Lehet, hogy csak azt gondoljuk: „Jó

ötletnek tűnik.” Vagy: „Már fél nyolc.” Próbáljuk meg azonbantudatosítani azt a háttérben meghúzódó hangulatot vagytudatállapotot, amely irányít bennünket. Ha nem vagyunk tisztábanindítékainkkal, akkor a tudatunk nem lesz tökéletesen figyelmes, adolgokat lélektelenül vagy megszokásból végezzük, s az eredményis lesújtó lesz.

Ez nem jelenti azt, hogy szándékainkat intellektuális módonelemeznünk kell, csak érezzük meg az indítékot, amikor leülünkmeditációt gyakorolni. Lehet bennünk érdeklődés aziránt, hogymegvizsgáljuk, mit is cselekszünk, vagy hogy kiegyezzünkönmagunkkal – némi hajlam a figyelmességre. Ez abban issegíthet, hogy megfontoljuk, mire kellene összpontosítanunk, amiazért fontos, mert időnként azért koncentrálunk bizonyos dolgokra,hogy ne legyünk tudatában az éppen zajló történéseknek. Esetlegúgy próbáljuk használni a meditációt, hogy kizárjunk valamit;talán a légzésre figyelünk, hogy eltávolítsuk magunktól – vagyálcázzuk magunk előtt – a bűntudat vagy a félelem érzését. Ameditációt olyan dolgok elfojtásává torzíthatjuk, melyeket inkábbtudomásul kellene vennünk és meg kellene vizsgálnunk. Tehátahelyett, hogy a tudatállapotunkra tekintenénk, a testi tapasztalásrafigyelünk, pedig fontosabb lenne a tudatállapotunkat szemügyrevenni. Meg kell vizsgálnunk hát a szándékunkat: a megértésrevágyunk-e, vagy inkább megpróbálunk elkerülni valamit?

A tiszta megértés másik alapja a területre vagy helyre vonatkozik.Ez arra utal, hogy hová irányítjuk és hol tartjuk fenn afigyelmünket: a test, az érzések, a tudat, vagy valami más felettszemlélődünk? Majd pedig ebből egy gyakorlatot hozunk létre,hogy valóban meg tudjuk tapasztalni a testi vagy tudatifolyamatokat, egy sor időpontban és energia-állapotban. Ez azt

jelenti, hogy tudjuk, mire összpontosítsunk, és hogyan maradjunkvele. Eközben a mentális megszokások mindenféle kihívás eléállítanak bennünket, melyek próbára teszik ügyességünket. Ezek azakadályok mind olyan dolgok, melyekre éberséggel tekinthetünk,tehát a folyamatos gyakorlás abból áll, hogy képesek vagyunkmegvizsgálni félelmeinket, aggodalmainkat, gyötrő gondolatainkatés hangulatainkat, s az éberség segítségével kellő megvilágításbanlátni őket. Ez azzal jár, hogy a meditáció tárgykörén belülmaradunk, hogy a tudatosság azon aspektusait, melyeket átlagosesetben befolyásolunk vagy elnyomunk, megfontoltan éstárgyilagosan szemléljük. Ez a tiszta megfigyelés lehetővé teszi,hogy elengedjük őket. A „területen” belül maradni azt jelenti,hogy a közvetlen tapasztalásban időzünk, a fogalmi értelmezéshelyett. Ebből megértés fakad majd, mely a szív megnyugvásátsegíti elő, nem pedig magyarázatokat, bírálatokat vagyspekulációkat. Ez jelenti a helyes terület megtalálását, mely a tisztamegértés egyik alapja.

Egy másik alap az alkalmasság, a meditáció tárgyánakalkalmassága, mely nem jelent mást, mint hogy olyan tárgyatválasztunk, amely meghozza a kívánt eredményt. Tehát példáulnem érdemes a légzésre összpontosítanunk, ha túl fáradtakvagyunk, hiszen csak elaludnánk tőle. Akkor sincs sok értelme, hatúlságosan izgatott az elménk, mivel nem tudnánk figyelni rá.Ilyen esetekben jobb, ha találunk egy kevésbé finom meditációstárgyat, mint például a kezünkben, a fejünkben vagy a testünkbenlévő érzeteket, vagy a testtartást. Szexuális vágy esetén szemléljüka testet alkotórészeiben és elemi formáiban, ellenérzés és neheztelésesetén vegyük fontolóra, hogy ránk nézve milyen ártalmasak ezekaz állapotok, és gyakoroljuk, hogy tágabb nézőpontból tekintünk akérdésre. Az ilyen gyakorlatok felszabadítják a tudat erőit távolabbi

célok számára. Tehát a meditáció tárgya vagy az erőfeszítésalkalmassága azt teszi lehetővé, hogy a meditáció során a megfelelőfajta erőfeszítést vessük latba, amely céljainkat szolgálja, anélkülhogy feszültséget okozna.

A negyedik megfontolás pedig – mely bizonyos értelembenmagában foglalja a többit is – az, hogy nem hagyjuk félrevezetnimagunkat, hanem tisztán megértjük tudatállapotainkat. Másszavakkal, ezeket önmagukban tapasztaljuk meg, nem pedig egyszemélyiség aspektusaiként. Ez viszont trükkös dolog, s gyakranazzal jár, hogy dűlőre kell jutnunk abban a kérdésben, hogy vajonmiért fogjuk föl olyannyira személyesen a tudat erőit ésváltozásait? Mire alapozzuk önbecsülésünket? Mire tanítottak megbennünket gondolni, mi váltja ki érzéseinket? Ezeket aprogramokat és üzeneteket a személyiségünk hozza létre ésbirtokolja? Vagy éppen fordított a helyzet? Ez nem a személyiségelutasítását jelenti, hanem azt, hogy észrevesszük: az nem életünkértelmi szerzője, sokkal inkább annak közvetítője.

Tehát mindig szükséges friss szemmel néznünk a tudatra.Elkezdhetünk egy megfelelő tárgyat használni a meditációhoz, mintpéldául a légzést, és megfigyelni, mi merül fel. Talán boldognak ésnyugodtnak, esetleg zavarodottnak és nyugtalannak érezzükmagunkat. Ha ekkor képesek vagyunk egyszerűen csak fenntartaniaz éberséget, amely ezeket a megjelenő és eltűnő tudatitapasztalatokat észleli, akkor minden jó és jól lesz. Ha azonbannémi kísérlet után már nem tudjuk fenntartani egyensúlyérzetünket,akkor egy másik meditációs tárgyat kell találnunk, példáulfigyeljünk a tudatra, vagy összpontosítsunk a test egy másikaspektusára.

Kérdések

Kérdés: A meditáció önelemző, csak önmagával van elfoglalva?Csupán az én tanulmányozása?

Válasz: A meditáció segít arra összpontosítanunk, hogyan vannakszámunkra a dolgok. Ez meglehetősen indokolt, hiszen a külsőnektűnő világ valójában az arról alkotott képünk csupán. Igen erősenbefolyásolja az a döntésünk, hogy mire vagyunk tudatosak, hogyanfogadjuk be azt, és mit teszünk vele. Tehát a világ és az énelkülönültségének elképzelése igencsak téves.

Mi a világ? Kiindulópontként: amit érdemesnek tartunkmegvizsgálni. A kékzöld moszatok talán nem túl fontosak neked,de egy biológus esetében más lehet a helyzet. Számára esetleg azokjelentik az egész világot: ismeri a kék-zöld moszatokat, ám mitsem tud a jogrendszerről. Ha foglalkozásodra nézve tanár vagy,akkor ez az egész világodat igencsak kitölti. Vagy ha az újságokatolvasod, akkor a világ Jugoszláviának, Iraknak vagy Szomáliánaktűnik, vég nélküli csapások és szörnyűségek sorának. Tehát a világaz, amit érdemesnek tartunk megvizsgálni, vagy ami felénkirányul. Van benne egy olyan elem, amit mi választunk, s ami ahozzánk elérkező sajátos világot meghatározza.

A világ az is, ahogyan érzékeljük a dolgokat. Érzékelhetjük őket abecsvágy szemszögéből – hogyan boldogulunk velük –, deérzékelhetjük abból a szempontból is, hogy miképpen érzünkirányukban. Láthatjuk fenyegető, félelmetes helyként, olyanhelyként, ahol szakadatlanul küzdenünk kell az érvényesülésért,olyan helyként, amelyben nem bízhatunk. De olyan helyként isérzékelhetjük, ahol kötelességünk együttérzőnek és kedvesnek

lennünk, s ekkor ez a hozzáállásunk természetes módonbefolyásolja majd világlátásunkat.

Még folytathatnánk, de a lényeg valójában az, hogy nem érthetjükmeg a világot mindaddig, amíg magunkat meg nem értjük. Ámaddig nem értjük magunkat igazából, amíg nem értjük a világot!Hiszen a kettő egyetlen teljesség, egyetlen folytonosság,ugyanannak a dolognak a két vége. Tehát megvizsgálhatjuk egybot egyik vagy másik végét, ám attól az még ugyanaz a bot lesz.Minden bizonnyal néhányan, akik meditálnak, rendkívülrögeszmések és öntudatosak lesznek, de igazából nem erről lenneszó. Akkor történik ilyen, ha félreértjük a meditációt; tehát annakmagában kell foglalnia egyfajta megértést is, a reflektálás egyelemét. A tanulás fontos, hiszen más különben egyszer csak aztvesszük észre, hogy monomániássá váltunk, vagy megrekedtünk azönzésben; és ez olyan kifinomult kifejezésmódokban jelenik megpéldául, hogy el akarunk menekülni mindentől, vagy szeretnénk,ha valamilyen kellemes tapasztalásban lenne részünk, esetlegkülönleges valakivé válnánk, valamiféle rendkívüli ezoterikustudással a birtokunkban. Ezek a hajlamok és ösztönökmegjelenhetnek bennünk valóban, de e meditáció célja nem az,hogy kifejlesszük, hanem hogy megértsük és meghaladjuk őket.Amikor jelen van az éberség és a tiszta megértés, amikor éber atudatosságunk, akkor felmerülő vágyaink milyenségét ismegvizsgáljuk.

Ez nem azt jelenti, hogy moralisták leszünk a vágyak tekintetében,csak éppen tudomásul vesszük, hogy milyen a vágy érzése, amikoraz elme kifelé irányul. Ám hogy valamilyen kifinomulttudatállapotot vagy egy közönséges fizikai tárgyat akar e elérni, aznem lényeges. A lényeg, hogy megértsük azt a mozdulatot,

amellyel megragadnánk és birtokolnánk valamit, valamivéválnánk, vagy valahová elérnénk – hogy valóban észrevegyük: atudatnak ez a mozdulata más, mint amiről az éberség szól. Azéberség látja mindezt, majd elengedi.

Tehát mindig visszatérünk az alaphoz a meditáció során: anyugalom és állhatatosság, a szerzés- és elutasításmentességhelyéhez. Ez nagyon megalapozó hatású. Minél többször tudjuk eztmegtenni, annál nyitottabbak leszünk arra, ami látszólag akülvilágban található, mivel elengedjük védekezőmechanizmusainkat, kapzsiságunkat és önző reakcióinkat. Egyreinkább képesek leszünk elkerülni azt, hogy e megszokásokatkövessük – a tudati viselkedés előbb említett mintáit –, ígyvalóban sokkal nyitottabbak és érzékenyebbek lehetünk a világra ameditáció e fajtája révén, feltéve, hogy megfelelő módon végezzük.

Ám az is nagyon igaz, hogy ezeken a rögeszmés állapotokon átkell mennünk. Időnként az elme a legostobább rögeszmével áll elő,olyan nevetséges dologgal, amely teljesen értelmetlen. Tehátamikor rögeszmeszerű, szűnni nem akaró gondolatunk támad,akkor az a dolgunk, hogy ne bosszantsuk fel magunkat miatta – aztgondolva, hogy megbolondultunk; vagy találgatva, hogy mitjelenthet –, hanem csak vegyük észre, és maradjunk összeszedettek.Észrevesszük, ahogy felmerül a gondolat, és ahelyett hogykövetnénk, elhinnénk vagy elutasítanánk, egyszerűen megértjük,hogy egy gondolat csupán, amely áthalad az elmén. A tudat szintemindenre gondolhat, és így is tesz, amint megfosztjuk attól, hogyvalamilyen adott dologra gondoljon. A gyakorlás tehát arögeszmementesség és az éntelenség gyakorlása – hogy mindeztcsak nyersanyagnak lássuk, és hagyjuk eltűnni.

Kérdés: Amikor az ember elkezd meditálni, akkor először csakrövid időtartamokig gyakoroljon, majd egyre hosszabban, vagypedig hagyja, hogy minden menjen a maga útján?

Válasz: Amikor én elkezdtem meditálni, az eleinte negyed óraülésből, majd negyed óra sétából állt. Úgy találtam, hogy az ülésés a séta váltogatása nagyon jó, mert mindjárt fél órát tudtammeditálni, míg fél órán keresztül csak ülni igen kimerítő vagynehéz lehet kezdetben, hiszen a tudat nem képes egyetlen dolognálmegmaradni hosszabb ideig. Úgy találhatjuk, hogy testileg nagyonkényelmetlenül kezdjük érezni magunkat, vagy túlzottan feszültekleszünk amiatt, hogy próbáljuk megtartani a meditáció tárgyát. Ámha változtatunk, ha csinálunk egy kicsit ebből, majd abból is,azután szünetet tartunk, akkor hosszabb ideig vagyunk képesekfenntartani a gyakorlást. Ezután természetesen felépíthetjük: fél óra,sőt egy óra ülésig és így tovább… Ám egy pillanat is több, mint asemmi! Ha azon kezdünk gondolkodni, hogy milyen soktennivalónk van, akkor ez a gondolat akadállyá válik. Jobb, haátgondoltan, tervszerűen kezdünk hozzá, ugyanúgy, mint ahogybármilyen gyakorlatot végeznénk: jussunk el addig a pontig, aholmár egy kis erőfeszítés szükséges, egy kis igyekezet, nem túl sok,majd ezt fejlesszük tovább.

A másik fontos tudnivaló, melyet mindig szem előtt kelltartanunk, hogy lehetséges beépíteni a meditáció gyakorlásánakaspektusait a mindennapi életünkbe. Tegyük fel például, hogy egyforgalmi dugóban ülünk, vagy a buszon, vagy a vonaton. Miért netöltenénk egy kis időt azzal, hogy a testi érzetekreösszpontosítunk? Néhány másodperc ebből, vagy a légzésreirányított figyelem, s máris enyhül bármely feszült tudatállapot, ésmegnyugszanak az energiáink, ha zaklatottá válunk. Próbáld ki,

nem vesz sok időt igénybe. Amihez még kevesebb időre vanszükség, és talán még inkább segítségünkre van, ha indulatos vagysebtében odavetett szóváltásba keveredünk valakivel, az, hogy egyteljesen tudatos kilégzést engedünk meg magunknak, mielőttmegformálnánk soron következő válaszunkat. A nap végén pedigpróbáljuk meg lecsillapítani tudatunkat a test pásztázásával, amikorlefekszünk aludni. Ha békés tudattal alszunk el, akkor valószínűbb,hogy úgy is ébredünk!

Összefoglalás

Hely és idő

1. Megfelelő időpont: minél nyugodtabb, annál jobb, úgybelsőleg, mint külsőleg.

2. Megfelelő hely: mint az 1. pontban. Ahogy agyakorlásunk fejlődik, figyeljük meg, hogyan tudunk egyhelyet még inkább úgy alakítani, hogy elősegítsemeditációnkat. Megfelelő világítás, virágok vagy egyébtárgyak üdvös tudatállapotokat idézhetnek elő.Készítsünk szentélyt.

3. Megfelelő megközelítés: legyünk türelmesek,határozottak, valamint újra és újra hozzuk visszafigyelmünket a jelenbe, a meditáció alapjaira.

4. Megfelelő társaság: hasonló beállítottságú emberek,gyakorlott tanácsadók, akik önérdek nélkül cselekszenek.

5. Ha időnként fel tudsz keresni egy tanítót, használd ki jólezt a lehetőséget, tisztelettel, de félénkség nélkülközelítve meg őt.

Lista a meditáció végzéséhez

[1.] Sajátítsunk el jól egy ülő testtartást. Ez akár évekig iseltarthat, de az út minden egyes lépése megéri az erőfeszítést.Végezhetünk ennek érdekében bizonyos nyújtó gyakorlatokat,melyek lazítják a kötőszövetet a csípőízület körül, hogy a térdekkönnyedén nyugodjanak a talajon. Ezzel egyidejűleg eddzük aderéktájat, hogy megerősítsük az izmokat, melyek segítségévelkönnyen tartjuk egyenesen magunkat. A helyes testtartás lényegeseleme inkább a hát, nem pedig a keresztbe tett lábak, tehát egyegyenes támlájú szék is megfelel a célnak. A derék tájéka legyenhomorú, hogy az alhas függőlegesen álljon, a mellkas legyennyitott, a váll pedig laza. Ebben a testhelyzetben a légzés mély,egyenletes és tisztán megfigyelhető, és önmagát szabályozza.

Ha tartásunk egyenetlennek tűnik, ne erőltessük a hát felső részét,ez ugyanis lerövidíti a légzés időtartamát és feszültséget okoz.Figyeljünk az ágyéktáji területre, és onnan dolgozzunk. Addigüljünk, ameddig képesek vagyunk fenntartani a megfelelőtesttartást. Azután álljunk, sétáljunk vagy feküdjünk le.

[2.] Tanuljuk meg ellazítani a tekintetünket. Ennek szükségességea sétáló meditációban a legnyilvánvalóbb, amikor a szemünkgyakran nyugtalanul jár ide-oda, vagy tekintetünk megmerevedik.Az egyik izgatottságot okoz, a másik pedig élénkséget ésrögeszmésséget. Tudatosan engedjük, hogy szemünk nefókuszáljon semmire, majd a lehető legkisebb összpontosításttartsuk fenn. Képzeljük el, hogy a szemgolyóink lebegnek. Térjünkvissza erre időről időre séta közben, és amikor megállunk utunkvégén. A merev vagy nyugtalan tekintet elősegíti a következőképzet felmerülését: „Itt járkálok fel és alá, de nem jutok sehová!”

A könnyed és nyugodt tekintet révén viszont azt tapasztaljuk, hogyhatártalan téren haladunk keresztül, amely éppen ott nyílik meg,ahol a testünk van. Lehetünk tehát itt is, nem pedig az ösvényünkkét vége között félúton.

[3.] A légzés éber tudatosságával, miután elsajátítottunk egymegfelelő testtartást, gyakoroljuk elfogadni a lélegzetet úgy, ahogyvan, ott és ahol tapasztaljuk. Talán hasznos lehet néhány hosszú ésteljes légzéssel kezdeni, de ne erőltessük vagy terheljük meg afigyelmünket. Ne fókuszáljunk, de összpontosítsunk alegközvetlenebb jelenre. Eleinte segíthet, ha számoljuk alélegzetünket ötig, majd visszafelé nulláig, ezután újra ötig. Mivelnagyon valószínűtlen, hogy kezdetben kettőnél sokkal továbbjutunk, a gyakorlat egyben türelmünk fejlesztését is szolgálja.Minden alkalommal, amikor elkalandozunk, kezdjük újra egytől.Amikor ez már könnyen megy, menjünk el tízig. Ez a gyakorlathatározottan megtöri a rögeszmés gondolatmeneteket.

Minden be- és/vagy kilégzésünket „megjelölhetjük” egy segítőhatású gondolattal, például: „Érezzem jól magam!” Vagy:„Békesség!”

Ahogy megkülönböztetjük a be- és kilégzést, legyünkérzékenyebbek ezekre, és rögzítsük figyelmünket időről időremesterkéletlen egyszerűségükre. Amint egyre nyugodtabbá válunk,vegyük észre és engedjük a figyelmünknek, hogy megtapasztalja abe- és kilégzések közötti szünetet. Amikor ez megszokotttapasztalatunkká válik, érezzük meg a jelenlévő tudatárnyalatot,csillapítsuk le és tegyük kiegyensúlyozottabbá azáltal, hogy mégteljesebben belépünk a légzés megtapasztalásába.

[4.] Lényegileg elsősorban a közvetlen figyelem, a bölcs

elmélkedés és az empátia különböző megközelítéseit fejlesszükmagunkban.

[5.] Járjunk elvonulásokra egy gyakorlott (tízévnyi tapasztalattalrendelkező) vezetővel.

Általános problémák

[1.] Fájdalom és kényelmetlenség. Kezdetben a testi kényelemkorlátain belül kell végeznünk gyakorlásunkat, testhelyzetetváltoztatva szükség esetén. Nyújtó és erősítő gyakorlatok teszikfokozatosan lehetővé, hogy megszilárdítsunk egy viszonylagkényelmes tartást. Amikor a tudat lecsillapodott, és képesekvagyunk hosszabb ideig gyakorolni, lehetővé válik gyógyítóenergiát „lélegeznünk” a fájdalmon keresztül, vagy felismernünk éslecsendesítenünk a tudatnak az érzésre adott reakcióját, hogy az nelegyen többé gond. A kezdőknek ajánlott, hogy akényelmetlenséget csak addig tűrjék, amíg nem okoz bennükfeszültséget.

[2.] Rögeszmés gondolkodás. Ez lehet mániás vagy csapongó. Akövetendő stratégia az, hogy az éberség alkalmazását nagyobbélénkséggel vessük be, mint a gondolkodó elmét – amely gyakranegészen makacs. Tehát gondolatokkal fordulhatunk a gondolkodóelméhez, feltéve neki kérdéseket, mint például: „Miért fontos ez?Miért gondolod így?” Talán lesznek rá válaszok, talán nem, afontos az, hogy elfoglaljuk a gondolkodó elmét ahelyett, hogyelkergetnénk.

Egy még erőteljesebb megközelítés az, ha megkérdezzük: „Kigondolkodik?” – majd minden egyes felmerülő gondolatnak

nekiszegezzük ezt a kérdést. Ha e kezdeti lépést megfelelő módonés ismételten alkalmazzuk, a későbbi szakaszok nyilvánvalóak.Éppen úgy teszünk, ahogy megzaboláznánk egy megbokrosodottlovat: először bezárjuk az összes kaput (elhatározzuk, hogy nemteszünk semmi olyat, amit az elme tanácsol), ezután lasszótdobunk a nyaka köré (lefoglaljuk a figyelmét), majd szavakkal ésélelemmel megnyugtatjuk (bölcs és gyengéd figyelem), és azutánfelülhetünk a hátára és megragadhatjuk a gyeplőt (szilárdantudatosítva egy meditációs tárgyat, és a figyelmet rá irányítva).Legfontosabb azonban, hogy a meditáció időszakát a figyelemedzésére fordítsuk, ne pedig csak sodródjunk és álmodozzunk.

[3.] Elbóbiskolás. Az álmosság jelentéktelenebb eseteitvalószínűleg orvosolja a megfelelő testtartás, és ha ügyelünk acsapongó gondolatokra, amint fentebb vázoltuk. Ha az energianehézkesebb, tartsuk nyitva a szemünket, és összpontosítsunk egypontra magunk előtt a padlón vagy a falon. Ha ez sem segít, akkorideje felállnunk és sétáló meditációt végeznünk. Ha ez sem használ,akkor végezzünk könnyű gyakorlatokat – de az is lehet, hogy idejealudnitérnünk.

Kategória: Meditáció

Váljon minden lény javára.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5Magy arország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható.

TartalomjegyzékMi változottTippek az Ebook olvasókhozBuddhista Meditáció - Az Alapok

A FelkészülésA kezdetekTesthelyzetekAlapokTémákTesti jelenlétA test pásztázásaA légzés éberségeA Tapasztalat ÁttekintéseEgyensúly a változásbanTanulásMeditáció az Érzések és a Tudatállapotok FelettA test kiegyensúlyozza a tudatotBölcs elmélkedésÉrezzük meg gondolatainkatHallgassunk a szívünkreA meditáció jeleiA Szív MegnyitásaA magasztos szívTudatunk MintáiAz akadályokA Felébredés TényezőiFolyamatos ÚtmutatásKérdésekÖsszefoglalás

Hely és időLista a meditáció végzéséhezÁltalános problémák