12
November 11-e és 15-e között lesz községünkben Egészség- hét, amelynek mottója: „Egy csipetnyi megelőzés többet ér, mint száz mázsa gyógyítás!”. Európai uniós pályázatok segítik most a szervezést és a rendezvények lebonyolítását. Mivel a betegségek megelőzése kapott hangsúlyt az idén, több szűrővizsgálatra lesz lehető- ség. Fül-orr-gégész, bőrgyógy- ász, kardiológus, reumatológus szakorvosokhoz jelentkezhet be a lakosság, de hallásvizsgálatra, csontsűrűség mérésre, fogászati szűrésre és baleset-megelőzés- ről szóló előadásra és újraélesz- tés bemutatóra is várják a szer- vezők az érdeklődőket. Ebben az évben szintén sok- féle programból választhatunk. A szűrésekre Molnár Lilla vé- dőnőnél kell előzetesen jelent- kezni. Részletes program a 6-7. oldalon B ALÁSTYAI ÚJSÁG INGYENES öNKORMáNYZATI HAVILAP XIX. ÉVFOLYAM 2013. NOVEMBER Napelempark Balástyán Balástya tanyavilágában, az erdőközi részen az Európai Unió 206 629 777 forintos támogatásával napelemparkot épített a pécsi székhelyű ÉP-CAR-NET Kft. 3. oldal Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösz- töndíjpályázat Október 14-én jelent meg a Bursa Hungarica Felsőokta- tási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat a 2013/2014. tan- év második és a 2014/2015. tanév első félévére vonatko- zóan. 3. oldal Elhunyt községünk díszpolgára, Horváth Andrásné Horváth Andrásné Szőke Erzsébet 91 éves korában örök- re megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 29-én, kedden lesz a balástyai temetőben. 4. oldal A „Balástya Község Díszpolgára” címet az idén Hász Béláné nyugdíjas tanítónő, és a posztumusz kitüntetést Frányó János tanító, a Munkácsy Mihály Általános Iskola egykori igazgatója kapta. Balástya Község Önkormányzata nevében Ujvári Lász- ló polgármester adta át az elismeréseket szeptember 27-én, a Balástyai Falunapok, Zöldség- és Virágfesztivál és Lovasnapok nyitórendezvényén, az ünnepi képviselő-testületi ülésen. Részletek a 4. oldalon Márton napi Böllérfesztivál Balástyán November 8., péntek 17.00 GRB (Garázs Retro Band) élő koncert 18.00 Disznó-sirató versek felolvasása és értékelése 19.30 Dolly Roll koncert Tábortűz, szalonnasütés (Böllérnapi támogató jegy: 200 Ft – szalonna, kenyér, nyárs) November 9., szombat 7.30 A böllérek és a vendégek köszöntése A Böllérnap megnyitója ágyúszóval – megnyitja a Tápióbicskei 1848-as Hagyományőrző Tüzércsapat 8.00 Megkezdődik a sertések vágása és a tájjellegű vágások be- mutatása 8.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny megnyitója. A főzőverseny elnöke, Blaskó János mesterszakács, első magyar fehér asztal lovagrend tagja, a süteménykészítő verseny elnöke Bakos László mestercukrász 9.00 Színes vidám gyermekprogram, bohóc, kosaras körhinta 9.00 Veterán járművek évadzáró találkozója a Vadásztanya Ven- déglő előtti parkolóban 9.30 A tűzoltók műsora 10.00 Ludas Matyi vásári komédia – 2. része 11.00 Kulturális programok a színpadon 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny eredmény hir- detése Egész nap Húsipari és sajtkészítő cégek vásárlással egybekötött kiállítása, vá- sári árusok sokadalma, a szegedi Ford Hovány és a Jamaha Kalmár kereskedés jármű kiállítása, a gyerekeknek játszóház, ugrálóvár, bungee jumping. Büfé és éttermi szolgáltatások: hurka, kolbász, frissen sült pecse- nye, birkapörkölt, pacal és töltött káposzta, valamint forralt bor és pálinka. Az ételt és italt a bordányi Vadgesztenye Étterem, a balástyai Vadásztanya Vendéglő és a Juhász kocsma biztosítja. Szombat este 19.00 Böllérbál Sztárvendég: Kónya Krisztina, a Szegedi Nemzeti Színház művésze A Hayat Hastánc Egyesület műsora Zene: makói Party Zenekar Vacsora: aperitif, sertés raguleves, vegyes sültes tál, sütemény Jegyek elővételben kaphatók a polgármesteri hivatalban Túriné Török Ilonánál: 06 (30) 533-1406 A rendezvénnyel kapcsolatos információ: Kiss József alpolgármester – 06 (30) 466-9117 Balástya község Önkormányzata szeretettel várja Önt és kedves családját! Balástya DÍSZPOLGÁRAI Egészséghét Balástyán Hász Béláné és Frányó János leánya, dr. Frányó Ildikó az ünnepségen Adventi gyertyagyújtás December 1-én, 15.00 órától adventi gyertyagyújtás lesz a Páduai Szent Antal Római Katolikus templomnál. Az esemény a hitta- nos gyerekek műsorával kezdődik, ami után szentmise lesz, majd Forgó Miklós plébánossal látogatható a templomtorony. Söté- tedéskor a gyertyagyújtás következik, és forralt bort, forró teát, kalácsot kínálnak Balástya Község Önkormányzata munkatársai. Szeretettel várunk mindenkit!

Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

  • Upload
    others

  • View
    4

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

November 11-e és 15-e között lesz községünkben Egészség-hét, amelynek mottója: „Egy csipetnyi megelőzés többet ér, mint száz mázsa gyógyítás!”.

Európai uniós pályázatok segítik most a szervezést és a rendezvények lebonyolítását. Mivel a betegségek megelőzése kapott hangsúlyt az idén, több szűrővizsgálatra lesz lehető-ség. Fül-orr-gégész, bőrgyógy-

ász, kardiológus, reumatológus szakorvosokhoz jelentkezhet be a lakosság, de hallásvizsgálatra, csontsűrűség mérésre, fogászati szűrésre és baleset-megelőzés-ről szóló előadásra és újraélesz-tés bemutatóra is várják a szer-vezők az érdeklődőket.

Ebben az évben szintén sok-féle programból választhatunk. A szűrésekre Molnár Lilla vé-dőnőnél kell előzetesen jelent-kezni. Részletes program

a 6-7. oldalon

Balástyai Újság ingyenes önkormányzati havilap XiX. ÉvFolyam 2013. novemBer

Napelempark Balástyán

Balástya tanyavilágában, az erdőközi részen az Európai Unió 206 629 777 forintos támogatásával napelemparkot épített a pécsi székhelyű ÉP-CAR-NET Kft.

3. oldal

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösz-töndíjpályázatOktóber 14-én jelent meg a Bursa Hungarica Felsőokta-tási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat a 2013/2014. tan-év második és a 2014/2015. tanév első félévére vonatko-zóan. 3. oldal

Elhunyt községünk díszpolgára, Horváth Andrásné

Horváth Andrásné Szőke Erzsébet 91 éves korában örök-re megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 29-én, kedden lesz a balástyai temetőben.

4. oldal

A „Balástya Község Díszpolgára” címet az idén Hász Béláné nyugdíjas tanítónő, és a posztumusz kitüntetést Frányó János tanító, a Munkácsy Mihály Általános Iskola egykori igazgatója kapta. Balástya Község Önkormányzata nevében Ujvári Lász-ló polgármester adta át az elismeréseket szeptember 27-én, a Balástyai Falunapok, Zöldség- és Virágfesztivál és Lovasnapok nyitórendezvényén, az ünnepi képviselő-testületi ülésen.

Részletek a 4. oldalon

Márton napi Böllérfesztivál BalástyánNovember 8., péntek17.00 GRB (Garázs Retro Band) élő koncert18.00 Disznó-sirató versek felolvasása és értékelése 19.30 Dolly Roll koncert Tábortűz, szalonnasütés (Böllérnapi támogató jegy: 200 Ft – szalonna, kenyér, nyárs) November 9., szombat 7.30 A böllérek és a vendégek köszöntése A Böllérnap megnyitója ágyúszóval – megnyitja a Tápióbicskei 1848-as Hagyományőrző Tüzércsapat 8.00 Megkezdődik a sertések vágása és a tájjellegű vágások be- mutatása 8.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny megnyitója. A főzőverseny elnöke, Blaskó János mesterszakács, első magyar fehér asztal lovagrend tagja, a süteménykészítő verseny elnöke Bakos László mestercukrász 9.00 Színes vidám gyermekprogram, bohóc, kosaras körhinta 9.00 Veterán járművek évadzáró találkozója a Vadásztanya Ven- déglő előtti parkolóban 9.30 A tűzoltók műsora10.00 Ludas Matyi vásári komédia – 2. része11.00 Kulturális programok a színpadon12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora12.30 A tordai Samu zenekar műsora13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny eredmény hir- detése Egész napHúsipari és sajtkészítő cégek vásárlással egybekötött kiállítása, vá-sári árusok sokadalma, a szegedi Ford Hovány és a Jamaha Kalmár kereskedés jármű kiállítása, a gyerekeknek játszóház, ugrálóvár, bungee jumping.Büfé és éttermi szolgáltatások: hurka, kolbász, frissen sült pecse-nye, birkapörkölt, pacal és töltött káposzta, valamint forralt bor és pálinka.Az ételt és italt a bordányi Vadgesztenye Étterem, a balástyai Vadásztanya Vendéglő és a Juhász kocsma biztosítja.Szombat este19.00 Böllérbál

Sztárvendég: Kónya Krisztina, a Szegedi Nemzeti Színház művésze

A Hayat Hastánc Egyesület műsora Zene: makói Party ZenekarVacsora: aperitif, sertés raguleves, vegyes sültes tál, süteményJegyek elővételben kaphatók a polgármesteri hivatalban Túriné Török Ilonánál: 06 (30) 533-1406 • A rendezvénnyel kapcsolatos információ: Kiss József alpolgármester – 06 (30) 466-9117

Balástya község Önkormányzata szeretettel várja Önt és kedves családját!

Balástya DÍSZPOLGÁRAI

Egészséghét Balástyán

Hász Béláné és Frányó János leánya, dr. Frányó Ildikó az ünnepségen

Adventi gyertyagyújtásDecember 1-én, 15.00 órától adventi gyertyagyújtás lesz a Páduai Szent Antal Római Katolikus templomnál. Az esemény a hitta-nos gyerekek műsorával kezdődik, ami után szentmise lesz, majd Forgó Miklós plébánossal látogatható a templomtorony. Söté-tedéskor a gyertyagyújtás következik, és forralt bort, forró teát, kalácsot kínálnak Balástya Község Önkormányzata munkatársai. Szeretettel várunk mindenkit!

Page 2: Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

önkormányzat Balástyai Újság • 2

A legfontosabb hírekUjvári László polgármestertől

A 90 éves Harmath Ferencet köszöntötték

Balástyai csapat a kisteleki Gasztronó-miai Fesztiválon

Kisteleken tizennegyedik al-kalommal rendezték október 12-én a Gasztronómiai Fesztivált a sportcsarnokban és környékén, a Szent László téren. Eredetileg az M+M Sajtgyártó Kft. és Kis-telek Város Önkormányzata hív-ta életre a fesztivált, ahol eleinte csak a tejtermékek bemutatója, kóstolója és ezzel kapcsolatos szakmai programok voltak. Ma már színesebbé vált az esemény, mert bővült a kiállítók köre. A különféle sajtok mellett borá-

szok, húskészítmények gyár-tói, grillázst és más édességet árusítók, bioélelmiszereket, szörpöket, lekvárokat kínálók asztalainál lehetett megkóstol-ni és vásárolni a termékeiket. A

kiállítók között két balástyai is akadt, Sársánszky Vass Márta mézet, és Széll Ferencné pe-dig lekvárokat, szörpöket árult. A téren a látványkonyhákban különféle finomságok készültek, ahová Balástya Község Önkor-mányzatának csapata is csatla-kozott. Egész nap öt kilogramm lisztből sütötték a régi, hagyo-mányos süteményt, a csőrögét, amellyel Ujvári László polgár-mester személyesen kínálta a rendezvényen résztvevőket.

A szakácspárbajra benevezők, a baráti társaságok, civil szer-vezetek, a települések csapatai a sportcsarnokban tartott zenés esten fogyaszthatták el ételei-ket.

Október 20-án Ujvári László polgármester Balástya Község Önkormányzata nevében kö-szöntötte a 90 éves Harmath Ferencet, akinek átadta Orbán

Viktor miniszterelnök üdvözlő levelét. A családi ebédet a Va-dásztanya Vendéglőben tartot-ták, ahol Feri bácsi testvéreivel, lányával, vejével, fiával és me-nyével, valamint négy unkájá-val és a rokonsággal ünnepelte születésnapját.

Harmath Ferenc 1923. október 18-án született. A Móra Tsz-ben volt tsz-tag, és vadőr, valamint az Ellenőrző Bizottság elnöke. Sok, finom bográcsos pörköltet főzött az ünnepségek alkalmá-val. A tanácsi rendszerben éve-ken át tanácstagként képviselte a tanyán élők érdekeit.

Szennyvízcsatorna be-ruházásról

Változatlanul zajlik a szenny-víztisztító próbaüzeme, ami tavasszal fejeződik be. Kérem lakosságot, hogy mielőbb vé-geztessék el a szennyvízháló-zatra a rákötéseket.

Jelenleg még folynak a vég-ső elszámolással kapcsolatos egyeztetések. A Nemzeti Fej-lesztési Ügynökségnél tárgyal-tam a közelmúltban arról, hogy a beruházás kezdetén módosított

műszaki tartalmakat véglegesít-sük, mert ezek adminisztrációja még mindig folyamatban van. Például, amelyik utcában lehet-séges volt, a zöldövezetben ve-zettük a csatornát az út felbon-tása nélkül. Vagy a közútkezelő a sávos helyreállítás helyett fél-pályás helyreállítást kér az ál-lami utakon, viszont a pályázat a sávost tartalmazza. Ezeket a módosításokat egy éve beadtuk, és még most is ezzel kapcsolat-ban zajlanak az ügyintézések.

Falunapok – köszönet

Tisztelettel köszönöm minden kedves résztvevőnek, szervező-nek, támogatónak, a programok lebonyolításában dolgozó mun-katársaimnak, az intézmények dolgozóinak, vállalkozóknak, civil szervezeteknek, és minden lakosnak a 14. alkalommal megrende-zett Balástyai Falunapok, Zöldség- és Virágfesztivál, Lovasnapok háromnapos programsorozatának lebonyolításában való segítő közreműködését, amely közös munkánk eredményeként színvo-nalas községi rendezvény volt!

Ujvári László polgármester

Meghívó Böllérnapra

Balástya Község Önkormányzata nevében nagy tisztelettel hí-vunk és várunk minden kedves érdeklődőt és idelátogató ven-déget a tizenharmadik alkalommal rendezett balástyai Márton napi Böllérfesztivál rendezvénysorozatára. Ismét szeretnénk be-mutatni a hagyományos vágási módokat, a hagyományos ételek készítését, és a hagyományos ízeket. Az elkészült finomságokat természetesen bárki megkóstolhatja majd. Ezzel együtt a szóra-koztató, kulturális programokkal olyan kikapcsolódási, szóra-kozási lehetőséget kínálunk Önöknek, mint az elmúlt években. Munkatársaimmal, a szervezőkkel, rendezőkkel mindent megte-szünk azért, hogy újra egy sikeres rendezvény részesei lehessünk! Ujvári László

polgármester

Kedves Olvasóink!Anyagtorlódás miatt a Balástyai Újság következő lapszámaiban

adunk hírt a Szántóversenyről, a tordai Kukoricafesztiválról, az Idősek Világnapjáról, a Sajtkukacparkban tartott Családi Napról, az útszéli keresztekről, az olvasótáborokról és a Szuperbringa programról.

Page 3: Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

Borús időben, esőben is termel-nek energiát a napelemek, sőt, ha nagyon szép nyári napunk van, és erősen tűz a nap, az nem biztos, hogy jó, mert erő-sen felmelegednek, és a túlzott felmelegedés általában nem segíti a termelést. De nagyobb hóesésben sem tudnak termelni, mert a napelemen megtapadt hó leárnyékolja.

Mikor kezd termelni a napelempark?

Az építkezést szeptember 30-ra kellett befejezni, de elsősor-ban az engedélyek megszerzése miatt ez év végéig mindenkép-pen pénzügyileg be kell fejezni a projektet, és üzembe kell he-lyezni a napelem-rendszert.

Hol értékesítik az áramot?Az áramot az áramszolgáltató

hálózatába adjuk át, nem konk-rétan a balástyai lakosságnak fog áramot termelni. Az üzleti oldala a beruházásnak, hogy Magyarországon az áramszol-gáltatóknak kötelező áramátvé-

teli tarifarendszere van, és szer-ződni kell a Magyar Energia Hivatallal. Egy villanyóra méri az átadott áram mennyiségét, és ezért fizet az áramszolgáltató.

Mikorra térül meg a beruhá-zás?

A pályázat szerint három éves fenntartási kötelezettség van, de ez egy középtávú beruhá-zás, ami nem térül meg három év alatt. Nem lehet megjósolni előre, hogyan süt a nap, a fényt mennyi idő alatt gyűjtik össze az elemek, de 10-15 év megté-rülési idővel lehet számolni.

Községünknek milyen előnyt jelent a cégük beruházása?

Balástyára telephellyel be kel-lett jelentkezzen a cég, és helyi adót fizet az önkormányzatnak a megtermelt elektromos áramból származó bevételei után.

A projekt honlapja: http://balastya.sybac-solar.hu

Október 14-én jelent meg a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpá-lyázat felsőoktatási hallgatók számára – A típusú pályázat –, valamint a felsőoktatási tanul-mányokat kezdeni kívánó fiata-lok számára – B típusú pályázat – a 2013/2014. tanév második

és a 2014/2015. tanév első fél-évére vonatkozóan.

Részletes információk: http://www.emet.gov.hu/hatter_1/bursa_hungarica/.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2013. november 15.

Ügyintéző: Lippai Laura, Balástyai Polgármesteri Hivatal

3 • Balástyai Újság önkormányzat

Illin Klára

Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Napelempark BalástyánBalástya tanyavilágában, az

erdőközi részen az Európai Unió 206 629 777 forintos tá-mogatásával napelemparkot épített a pécsi székhelyű ÉP-CAR-NET Kft. A kivitelezés munkálatai augusztus 13-án kezdődtek, és ez év végére már befejeződik a kivitele-zés. A horganyzott acél cölöp tartószerkezetekre déli tájo-lással, 35°-os dőlésszögben 1996 darab 250Wp-s nap-elemet szereltek. Sarkadi Gábor ügyvezető igazgató a napelemparkkal kapcsolat-ban kiemelte, hogy napjaink-ban egyre szélesebb körben alkalmaznak olyan eljáráso-kat világszerte, amelyekkel a napsugárzás erejéből minél több energiát igyekeznek ki-nyerni.

Miért Balástyát választották a beruházás helyszínéül?

A helyszín kiválasztásakor a napsütéses órák száma volt a döntő szempont, így esett a vá-lasztás a Dél-Alföldi régióra, és azon belül is a kisteleki kistér-ségben Balástyára.

Hogyan működik a napelemrendszer?

A napelemek úgynevezett stringekbe, egységekbe van-nak kötve, ezek bedolgoznak az inverterekbe, amelyek ösz-szegyűjtik és átalakítják az

egyenáramot, és az átalakított váltóáramot eljuttatják a transz-formátort tartalmazó konténer-be. Ez 0,4 kW-os feszültség, és mi a 22 kW-os középfeszültsé-gű hálózatba transzformátoron keresztül tápláljuk majd bele a megtermelt áramot, egy úgyne-vezett termelői vezetéken ke-resztül. Az egész napelem park-nak komoly, és villámvédelmi rendszere van, a legmodernebb biztonságtechnikai rendszer készül majd, ami már azt is jelzi, ha közelébe megy valaki. A földben kilométerekben kife-jezhető kábelhosszúságok van-nak, a cölöpöket leütéses tech-nológiával rögzítették.

A Natura 2000-es területi be-sorolás miatt milyen előírásokat kellett teljesíteni?

A napelemparkunk Natura

2000-es területtel van körbe véve, ezért a környezetvédelmi hatóság előírásit be kell tartani a beruházó cégnek. Például a középfeszültségű transzformá-torház, ami úgy néz ki, mint egy konténer, tájba illeszkedő sátor-tetővel kell ellátni, és meghatá-rozott színű festékkel kell lefes-teni a falát, valamint a termelői kábelt a földben, fúrt lyukba húzhatjuk be, ami drágább kivi-telezésű.

Ezek a legújabb típusú napele-mek mikor termelik az áramot?

Teremfoci Balástyán, a sportcsarnokban!November 16-án teremfoci bajnokság első fordulója lesz a sportcsarnokban. A mérkőzések 16.00-tól 20.00 óráig tartanak, és a meccsek időtartama a nevezett csapatok számának megfele-lően alakul. A csapatok 4+1-es felállásban játszanak, és nevezni 10-12 főt lehet. A nevezés határideje: november 9. Akinek kér-dése van, és jelentkezni szeretne Dékány Anitánál teheti meg a +36 (30) 329-4798-as telefonszámon vagy a Facebook-on!

Balástyai Újság az internetenA www.balastya.hu oldalon a nyomdai kiadást megelőzően

már olvasható a Balástyai Újság, és a korábbi lapszámok is megtalálhatóak.

Page 4: Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

Frányó János – posztu-musz díszpolgári cím

Frányó János egykori iskola-igazgató kitüntetését lánya, dr. Frányó Ildikó vette át.

Frányó János 1927. december 12-én született Szatymazon. Elemi iskolai tanulmányait a településen végezte, majd Szegeden, a Klauzál Gábor Gimnáziumban érettségizett. Tanítói oklevelet Hódmezővá-sárhelyen szerzett. 1952-ben kezdte meg tanítói pályafutását a szatymazi Szirtosi Általános Iskolában. A következő tanévtől 1958-ig Pusztaszeren, a mun-kástelepi általános iskola 1-4. osztályát tanította. 1958-ban került Balástyára, és 1976-ig a Balástya alsógajgonyai általá-nos iskolában oktatatta, nevelte a gyermekeket. 1976 és 1986 között a Munkácsy Mihály Álta-

lános Iskola igazgatója volt. Pe-dagógustársai visszaemlékezé-sei alapján olyan ember volt, aki a kollégákkal és gyermekekkel egyaránt mindig emberséges, barátságos, és segítőkész volt. Kedvessége, türelmes megértő viselkedése kellemes munkahe-lyi légkört teremtett. Az oktatás során mindig szem előtt tartotta, hogy a tanulók az alapismere-teket elsajátítsák. Nagy gondot fordított a gyermekek erkölcsi nevelésére, és az egészséges életmódra szoktatására. Fontos feladatnak tekintette, hogy a gyermekek szüleiket tisztelő, szerető, becsületes, dolgos em-berekké váljanak. Tanítványait ösztönözte a továbbtanulásra, sokszor a szülőket meggyőzve ennek fontosságáról. A taní-tás mellett igazi „lámpás” volt a tanyai emberek szemében. Nemcsak a betűvetést tanította a gyerekeknek, de a környéken élők életével, sorsával is sokat törődött. Kereste a lehetősége-ket az elektromos hálózat kiépí-tésére, majd bővítésére a tanya-világban. Közvetlen, barátságos és jó közösségi ember volt. A segítségért hozzá fordulók-nak és a rászorulóknak mindig készségesen segített ügyes-ba-jos dolgaik elintézésében. Nagy tisztelettel és szeretettel emlé-kezünk rá!

Balástya Község Önkor-mányzata 2009-ben alapította a „Balástya Község Díszpol-gára” címet. Ezzel a kitün-tetéssel Balástya a település érdekében és szolgálatában végzett munkát ismeri el, olyan kiváló embereket díjaz, akik méltán lehetnek példa-képei közösségünknek. Az elismeréseket szeptember 27-én, a Falunapok, Zöldség- és Virágfesztivál, Lovasnapok nyitórendezvényén, az ünne-pi képviselő-testületi ülésen Ujvári László polgármester adta át. Az idei év díjazottai tanyai tanítóként kezdték pá-lyafutásukat.

Hász Béláné Nagy IlonaHász Béláné Nagy Ilona 1932.

szeptember 26-án, Szegeden született. Elemi iskoláit Szeged-Felsőközponton, az Aigner isko-lában, a későbbi Becsey iskolá-ban végezte. Az általános iskola befejezése után, 1949-ben a sze-gedi Pedagógia Gimnáziumban folytatta tanulmányait. Az in-tézmény közben Állami Tanító-képző Gimnáziummá változott, így itt szerzett képesítést 1953-ban. Az 1953-54-es tanévben Csengelén gyakorló tanító volt, és naponta kerékpárral tette meg a Balástya-Csengele kö-zötti utat. 1954-ben sikeres gya-korlati vizsga után és megsze-

rezte a tanítói oklevelet. Ezután 1955-ben a csengelei tanyavilág Pántlika úti iskolájában találta meg első munkahelyét, és im-már kinevezett tanítóként taní-totta betűvetésre, nevelte em-berségre, tisztességre a rábízott gyermekeket. 1955. októberé-ben egy fiatal erdészt helyeztek Balástyára Hász Béla személyé-ben, a balástyai puszták szélén megüresedett erdész álláshely-re. Még ebben az évben megis-merkedtek, és összeházasodtak, majd az egy év csengelei tanítói tevékenység után a balástyai er-dősarki iskolába került. Később a vedresszéki, majd az erdőkö-zi iskolákban tanított osztatlan alsó tagozatban 1963-ig. Mivel erdész férje a kecskeméti erdé-szetnél kapott állást, így a család Helvéciára költözött, ahol Hász Béláné először a matkópusztai, majd a nyárlőrinci iskolában tanított. 1971-ben költöztek vissza Balástyára. Először nap-közis nevelőként, majd az 1972-73-as tanévtől már tanítóként dolgozott. 1982-ben a Magyar Népköztársaság Minisztériuma a Kiváló Munkáért Kitüntető Jelvényt adományozta neki. 1993-ban, 40 éves tanítói pá-lyafutás után ugyan nyugdíjba ment, de nem szakadt el a taní-tástól, előfordult, hogy naponta 3-4 gyermeknek is segített az iskolai felzárkóztatásban még legalább 10 évig.

Hász Béláné kedves, barátsá-gos tanító néni volt. Úgy oktatta, nevelte, tanította a gyerekeket, hogy a felsős tanárok elégedet-ten vették át tőle az osztályo-kat. A munkáját maximálisan, becsülettel végezte, nagyon szerette a gyerekeket. Az ő osz-tálya volt a legfegyelmezettebb, a legjobb eredményeket érték el későbbi tanulmányaik során is. Volt kollégái, tanítványai nagy tisztelettel, szeretettel emlé-keznek vissza az együtt töltött időkre.

Horváth Andrásné Szőke Er-zsébet 91 éves korában örökre megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása október 29-én,

kedden lesz a balástyai teme-tőben.

Horváth Andrásné 2011-ben kapta meg a „Balástya Község Díszpolgára” címet, és ebből az alkalomból mondta: „Nagyon boldog vagyok a mai napon, ez életem egyik legszebb napja. Úgy érzem, hogy volt értelme az életemnek.”

Erzsike néni csodálatos sze-mélyisége saját életvitele példa-ként szolgált nemcsak a gyere-kek, hanem a környezetében elő felnőttek számára is. Emlékét kegyelettel őrzi Balástya Köz-ség Önkormányzata és tisztelői.

önkormányzat Balástyai Újság • 4

Balástya díszpolgárai

Elhunyt községünk díszpolgára, Horváth Andrásné

Page 5: Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

A Falunapok, Zöldség- és Virágfesztivál, Lovasnapok alkalmával ebben az évben is annyi élmény részesei lehet-tünk, hogy szinte lehetetlen mindent felsorolni. Az ese-mények közül csak néhányat idézünk fel.

Ünnepi képviselő-testü-leti ülés

A Falunapok, Zöldség- és Virágfesztivál, Lovasnapok pénteki megnyitója az ünnepi képviselő-testületi üléssel kez-dődött, amelyen Farkas Sándor országgyűlési képviselő is részt vett, és Magyar Kertészetért Díjat, egy üveg emléktárgyat adott át Ujvári László polgár-mesternek. Ez az Országgyű-lés Mezőgazdasági Bizottsága Kertészeti Albizottságának ajándéka Balástya lakosságá-nak, az elmúlt években nyújtott kimagasló színvonalú kertészeti munkájáért. A kertészek nevé-ben Ujvári László az elismerést megköszönte, és méltatta közsé-günk kertészeinek szorgalmát.

Az ünnepségen a polgármester átadta a „Balástya Község Dísz-polgára” címet Hász Béláné nyugdíjas tanítónőnek. Néhai Frányó János tanító, a Mun-kácsy Mihály Általános Iskola egykori igazgatója posztumusz kitüntetését lánya, dr. Frányó Ildikó vette át. Meghatódva kö-szönte meg édesanyja és a csa-lád nevében az önkormányzat képviselő-testületének, vala-mint Ujvári László polgármes-

ternek, továbbá mindazoknak, akik ismerték, tisztelték, sze-rették az édesapját, hogy ennyi év távlatából sem felejtették el munkásságát, amit az alsó-gajgonyai tanyai gyermekekért, a lakosságért, majd a balástyai tanulókért, tantestületért, a köz-ségért tett.

A kiállításA sokféle gyönyörű alkotást

sokáig kellene sorolni, de kö-zülük a kiállításon talán a leg-jobban a nagyságával és szép-ségével az elefánt vonzotta a látogatók tekintetét, amelyhez sokféle paprikát, karalábét,

hagymát, zellert, kukoricát, pa-tisszont, padlizsánt használt fel a kiállítás fő látványtervezője, Egriné Sztancs Mária.

Csodálatos volt a Bozsó és Zsikó családok kiállítása, ame-

lyen bemutatták a régi paraszti kultúra tárgyaival, hogyan kí-sérik a virágok az életünket a születéstől az elmúlásig.

Kedves színfolt volt, hogy a gyerekek a Hupikék törpike ké-pében, a felnőtteknek egy virág-

szoknyás nő feje helyén dughat-ták ki fejüket és így készíthettek fényképet. A sokféle vágott vi-rág és cserepes növény mellett a legszebb zöldségféléket rend-kívül szép elrendezésben láthat-tuk. Ebben az évben több mint

százan hozták terményeiket a bemutatóhoz. Örvendetes, hogy nemcsak az idősebb korosztály, hanem a fiatalok is segítenek, részt vesznek a készülődésben.

A fogathajó versenyTizenhét versenyző fiákerfo-

gat és nyolc fuvaroskocsi állt rajthoz a fogathajtó versenyen, amelyet a résztvevők az idén el-hunyt Lőcsei Antal sándorfalvi fogatos társuk emlékének aján-lottak, aki a kezdetektől itt volt, mind a tizenhárom balástyai versenyen részt vett. A főszer-vező Bozsó Gábor és Csányi Imre különdíjat ajánlott fel az emlékverseny alkalmával a Lő-csei családnak. Édesapja foga-tával eljött a lánya és veje, akik az eredményhirdetéskor vették át az ajándékot.

A kettes fogatok közül hi-bátlan hajtást alapidőn belül csak két fogatos teljesített, így a kisteleki Mészáros András és Bozsó Gábor között az idő-arány volt a döntő, és Mészáros András ért hamarabb a célba. Harmadik lett a mórahalmi Kiss Mónika. A fuvarosok közül a bordányi Tari Attila lett az első, a második helyre Losonczi An-tal, a harmadik helyre Vakulya Norbert balástyai hajtó került. A verseny levezetői most is a domaszéki Papp János és fele-sége, Ilona voltak. A startbíró, Ekő Sándor szintén a megszo-kott precizitással végezte a fel-adatát.

5 • Balástyai Újság önkormányzat

A Falunapok eseményeiből

Illin Klára

Page 6: Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

egÉszsÉg Balástyai Újság • 6

HÉTFŐ, november 11. KEDD, november 12. SZERDA, november 13.

1. TA

NácS

Adó

Számítógépes érvizsgálatA szív- és érrendszeri betegségek még a tünetmentesség ideje alatt felismerhetőek. A vizsgálat javasolt egészsége-seknek, sportolóknak, magas vérnyomásúaknak, cukorbe-tegeknek, dohányosoknak, túlsúlyosaknak, változó korban lévőknek illetve azoknak, akiknek a családjában már az előző betegségek bármelyike előfordult. Mindenki hozza magával az esetleges előző vizsgálat és a koleszterin mé-rés eredményét. A vizsgálat előtt sok folyadék fogyasztása szükséges, illetve két órával megelőzően mellőzze a do-hányzást és a koffeinfogyasztást!Időpont: 14.00-17.00 óráigA vizsgálatot végzi: dr. Frányó IldikóAz Egészséghét ideje alatt 50 % kedvezménnyel lehet igénybe venni a vizsgálatot, így a díja 4 000 Ft Előzetes bejelentkezés szükséges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

Komplex nőgyógyászati vizsgálat (rákszűrés + ult-rahang)A vizsgálatot végzi: dr. Kajtár István szülész nőgyó-gyász főorvosA vizsgálatra a TAJ kártyát feltétlenül hozza magával. A vizsgálat anyag díja: 2 000 Ft Időpont: 9.00-12.00 óráig Előzetes bejelentkezés szükséges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278- 255

Homeopátiás tanácsadásVégzi: dr. Kiss EszterIdőpont: 13.00-16.30 óráig A tanácsadás díja: 6000 FtElőzetes bejelentkezés szükséges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278- 255

Ortopédiai szakvizsgálatA végtagok csontjainak és ízületeinek betegségei, az izombetegségek egy része, valamint a gerinc csigo-lyáinak és a környező lágy részek elváltozásai tartoz-nak e szakterülethez.Végzi: dr. Fiszter IldikóIdőpont: 15.00-17.00 óráigDíja: 6000 FtElőzetes bejelentkezés szükséges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

2. M

űvel

ődéS

I Ház

Komputeres szemvizsgálat: látásvizsgálat, szürke- és zöld hályogszűrés Rendel: dr. Vincze Katalin szemész főorvosA vizsgálat díja: 2 000 Ft Időpont: 8.00-11.00 óráig • Előzetes bejelentkezés szükséges Szél Viktóriánál: 06 (30) 858-7071

CsontkovácsA hagyományos csontkovácsolás technikákban a csontokra és izületekre történő közvetlen nyomó-feszítő mozdulatok következtében sokszor jelentős, erőteljes fájdalom árán érik el, hogy egy-egy csont a helyére ugorjon, amely va-lamilyen rendellenesség miatt, külső mechanikai sérülés, rossz mozdulat vagy rossz izomtartás következtében moz-dult el a helyéről.Végzi: Micheliné Jakab ÁgnesIdőpont: 9.00-17.00 óráigA kezelés 35 percet vesz igénybe, az érdeklődők ké-nyelmes, szabadidő ruházatban jelenjenek meg. Díja: 3500 Ft. Előzetes bejelentkezés szükséges a védőnő-nél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

Komputeres szemvizsgálat: látásvizsgálat, szürke- és zöld hályogszűrés Rendel: dr. Vincze Katalin szemész főorvosA vizsgálat díja: 2 000 Ft Időpont: 8.00-11.00 óráigElőzetes bejelentkezés szükséges Szél Viktóriánál: 06 (30) 858-7071

GyógymasszázsIngyenes gyógymasszázst vehetnek igénybe az ér-deklődők, mely választható módon felső-vagy alsó testfélre/talpra koncentrálódik. A kezelés 30-35 percet vesz igénybe. A jelentkezők, kérjük hozzanak maguk-kal törölközőt.Végzi: Bánóczkiné Szarvas Csilla Időpont: 9.00-12.30 óráigElőzetes bejelentkezés szükséges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

Fizikai állapotfelmérésTesttömeg, testmagasság nem, életkor és fizikai akti-vitás figyelembe vételével testzsír-százalék számítás, testtömeg index számítás és értékelés, valamint fizikai állóképesség ellenőrzés. Időpont: 14.00-16.00 óráigA felmérés ingyenes, előzetes bejelentkezés szükséges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

VéradásA Magyar Vöröskereszt 1939 óta vesz részt a térítés-mentes véradás szervezésében. A biztonságos hazai vérellátáshoz évente 500 000 egység vérre van szük-ség. Ehhez közel félmillió embertársunk önkéntes véradományát, önzetlen segítségét várják beteg em-bertársaink. Szeretettel várunk minden egészséges, segítőkész felnőttet! Időpont: 10.00-13.00 óráig

Krónikus beteg a családban - sclerosis multiplex, legfrissebb kutatási eredmények, fórumA sclerosis multiplex a központi idegrendszert érintő gyulladásos autoimmun betegség, amelynek során az agy és a gerincvelő idegsejtjeinek védőburka, az úgynevezett velőshüvely megbomlik. A velőshüvely bomlása befolyásolja az idegrendszer bizonyos részei közötti kommunikációs képességet: a károsodás kö-vetkeztében az idegrost rosszul működik: lassabban vezeti és/vagy blokkolja az ingerületetAz előadást és fórumot tartja: dr. Rajda Cecília ad-junktus, Szent-Györgyi Albert Klinikai KözpontIdőpont: 16.00-17.30 óráig

3. Há

zIOrv

OSI r

eNde

lőK

Vérnyomás és vércukormérésA vizsgálatot dr. Györe Ferenc háziorvos és Gera Nándorné asszisztens végzi.Időpont és helyszín: 8.00-11.00 óráig, Györe rendelő

Vérnyomás, vércukor és koleszterinszint mérésA vizsgálatot dr. Veidner Tibor háziorvos és Juhászné Gyöngyi Margit asszisztens végzi.Időpont és helyszín: 8.00-11.00 óráig, Veidner rendelő

Vérnyomás, vércukor és koleszterinszint mérésA vizsgálatot dr. Veidner Tibor háziorvos és Juhászné Gyöngyi Margit asszisztens végzi.Időpont és helyszín: 8.00-12.00 óráig, Veidner rendelő

Vérnyomás, vércukor és koleszterinszint mérésA vizsgálatot dr. Györe Ferenc háziorvos és Juhászné Gyöngyi Margit asszisztens végzi.Időpont és helyszín: 13.00-16.00 óráig, Veidner ren-delő

Urológia Prosztata vizsgálat, merevedési zavar, vizelettartási problémák – nőknek is. Inkontinencia betét felírás-hoz szükséges javaslat kiadása. Hozza magával előző vizsgálati eredményét abban az esetben, ha részt vett már hasonló vizsgálaton.A vizsgálat ingyenes!A vizsgálatot végzi: dr. Szalai István főorvosIdőpont és helyszín: 14.00-16.00 óráig, Veidner ren-delő

Vérnyomás és vércukormérésA vizsgálatot dr. Györe Ferenc háziorvos és Gera Nándorné asszisztens végzi.Időpont és helyszín: 8.00-11.00 óráig, Györe rendelő

4. TA

NOdA

ReflexológiaA reflexológiai kezelés segít beindítani a szervezet öngyó-gyító erejét azáltal, hogy segíti a vérkeringést, javítja a szervek, szövetek salaktalanítását és a vérkeringését. A test különböző pontjain (például: talp) a szervezet egé-szének kicsinyített mása található. Ha valahol felborul az egyensúly, zavar támad a szerv energetikájában és a kivá-lasztásban. Ez a zónákban salakanyag formájában jelenik meg. A lerakódás jellemzőiből lehet következtetni az adott szerv egészségi állapotára, ezért állapotfelmérésre is alkal-mazható.Az Egészséghét alkalmával ingyenes reflexológiai állapot-felmérést végez: Bárkányi Edit reflexológus, természet-gyógyász.Időpont: 9.00-17.30 óráig • Előzetes bejelentkezés szüksé-ges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

Táplálkozási tanácsadásSpeciális étrendek kialakítása, általános tanácsadásVégzi: Lada Szilvia, dietetikusIdőpont: 8.00-14.00 óráigAz Egészséghét idején a tanácsadás ingyenes.Előzetes bejelentkezés szükséges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

Gyógytea bemutató kóstolással egybekötveSzámos különböző gyógyteát ismerhetnek meg és kós-tolhatnak az érdeklődők, melyek segítenek a jó közér-zet kialakításában és támogatják immunrendszerünket. Mindenkit szeretettel várunk!Időpont: 14.30-17.30 óráig

Bellyfitdance és hastáncA gyakorlatsorok alkalmasak életkori, rugalmasságbeli és erőnléti differenciálásra. Tudatos felépítésüknél fog-va karcsúsítanak, szálkásítanak, erősítenek. Az órákon nagy súlyt fektetnek a tartásjavításra, a helyes légzés-technika megtanítására.Az órák alapja a teljes testi-lelki-mentális jelenlét. Gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt hasznos!Tartja: Bertáné Farkas Szilvia orientális tánc- és bellyfit oktatóIdőpont: 18.00 óra

Autogén tréningAz autogén tréning az egyik leghatékonyabb rela-xációs technika, amely során testi-lelki ellazulást, nyugalmat érhetünk el azáltal, hogy megtanuljuk ellazítani az izmainkat. Ezzel beindulnak a szervezet önszabályozó mechanizmusai, amit számos pozitív testi-lelki változás követ. Az érdeklődők egy 30-40 perces összefoglaló elő-adást hallgathatnak meg az autogén tréning lénye-géről, majd saját magukon meg is tapasztalhatják a módszer jótékony hatását mely 60-90 percet vesz igénybe.Vezeti: dr. Rácz ZsuzsannaIdőpont: 14.30-16.30 óráigA részvétel ingyenes, előzetes bejelentkezés szüksé-ges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

BEMER terápiaA BEMER terápia, a bio-elektromágmágneses ener-gia reguláció segít egészsége megtartásában, a beteg-ségek megelőzésében és gyógyításában önálló, vagy kiegészítő terápiaként. Növeli a fizikai és szellemi teljesítményt, javítja az erőnlétet, pozitívan befolyá-solja a szervezet anyagcseréjét és regenerációját.A filmvetítéssel egybekötött orvosi előadás időpont-ja: 17.00-18.30 óráig. A BEMER készülék az előadás után ingyenesen kipróbálható.Az előadást tartja: dr. Frányó Ildikó

Egészséghét november 11-től november 15-igMinden vizsgálatra kérjük, hozza magával a TAJ kártyáját!

Kossuth utcai gyermekklubSpinracingA spinracing zenés, csoportos, teremkerékpározási fitnesz tréning, mely az egyik legkiválóbb zsírégető és állóképesség fejlesztő kardió edzésforma. Szépsége abban rejlik, hogy el-térő korú, nemű és edzettségi állapotú emberek együtt, egy nagy csapatban tekerhetnek, egyszerűen használható terem-kerékpárokon. • Időpont: 19.00-20.00 óráigAz Egészséghét alkalmával ingyenes!Tartja: Balázs Anikó, akinél előzetes bejelentkezés szüksé-ges: 06 (20) 402-2290

Page 7: Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

7 • Balástyai Újság egÉszsÉg

Mottó: „Egy csipetnyi megelőzés többet ér, mint száz mázsa gyógyítás”. A programokról bővebb tájékoztatást ad Molnár Lilla védőnő.

CSÜTÖRTÖK, november 14. PÉNTEK, november 15.

1. TA

NácS

Adó

Akupunktúrás tanácsadás és kezelésAz akupunktúra bizonyos, meghatározott testfelszínhez kö-zeli területek, pontok mechanikus ingerlése, amelynek léte-zése a Hagyományos Kínai Orvoslás egyik szakterületeként vált ismertté.Igény felmérés, tanácsadás, test-vagy fülakupunktúra.Végzi: dr. Weszeloyszky ErzsébetIdőpont: 8.00-12.00 óráigDíja: testakupunktúra 6000 Ft, fülakupunktúra 5000 FtElőzetes bejelentkezés szükséges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

Emlővizsgálat Breastlight lámpával, emlő önvizs-gálat tanításaA Breastlight mell-lámpát hölgyek vizsgálatára fej-lesztették ki. Segítségével az esetleges elváltozások időben felismerhetők. Speciális piros fénye – amely teljesen ártalmatlan a szövetekre – jól átvilágítja a mell szövetállományát. Sötét helyiségben használva láthatóvá válnak a mellben lefutó erek. A homályo-sabb vagy sötétebb foltok elváltozásra utalhatnak. Eb-ben az esetben feltétlenül szakorvoshoz kell fordulni.Végzi: Molnár LillaIdőpont: 8.30-10.00 óráig

Fül- orr- gégészeti vizsgálatHallásszűrés csak gyerekeknek! A vizsgálat ingyenes!Végzi: dr. Török KláraIdőpont: 11.00-16.00 óráigElőzetes bejelentkezés szükséges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278- 255

2. M

űvel

ődéS

I Ház

KönyvtárÍrisz diagnosztikaA vizsgálatot végzi: Vajda RudolfA vizsgálat díja: 3 000 FtIdőpont: 9.00-15.00 óráigElőzetes bejelentkezés szükséges Fekete Katalinnál: 06 (30) 513-4622

Baleset-megelőzés előadás és újraélesztésIzgalmas előadás a leggyakrabban előforduló ház-tartási balesetekről, megelőzésükről és ellátásukról. Az előadó Ambu-baba segítségével bemutatja az új-raélesztés technikáját és egyénileg kipróbálhatják és gyakorolhatják az érdeklődők.Időpont: 11:00-16:00 óráigElőadó: dr. Szollár Márta

CsontsűrűségmérésA csontsűrűségmérés a csontritkulásban szenvedő betegeknek, nőknek és férfiaknak egyaránt ajánlott,. Továbbá mindazoknak akik csonttörésen átestek, kli-max körüli életkorban levő nőknek, vagy olyanoknak, akiknek a családjában csontritkulásra visszavezethető törés fordult elő. Hormonális betegség vagy felszívó-dási zavar, vagy cukorbetegség esetén is javasolt.Időpont: 11.00-16.00 óráigVégzi: Rozsiné Paragi IbolyaA vizsgálat ingyenes, előzetes bejelentkezés szüksé-ges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

Bőrgyógyászati szakvizsgálatIdőpont: 11.00-16.00 óráigVégzi: dr. Szécsei IldikóA vizsgálat ingyenes, előzetes bejelentkezés szüksé-ges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

Vöröskeresztes vásárCsere-bere, tiszta használt ruhák és játékok osztása. Aki mások számára még használható ruhát, játékot szeretne adományozni, a vásár idején adhatja át az ott jelenlévő szer-vezőknek. Időpont: 9.00-12.00 óráig

3. Há

zIOrv

OSI r

eNde

lőK

Vérnyomás és vércukormérésA vizsgálatot dr. Györe Ferenc háziorvos és Gera Nándorné asszisztens végzi.Időpont és helyszín: 8.00-11.00 óráig, Györe rendelő

Vérnyomás, vércukor és koleszterinszint mérésA vizsgálatot dr. Veidner Tibor háziorvos és Juhászné Gyön-gyi Margit asszisztens végzi.Időpont és helyszín: 8.00-11.00 óráig, Veidner rendelő

ReumatológiaVégzi: dr. Nagypál ErikaIdőpont: 11.00-16.00 óráig Veidner rendelőA vizsgálat ingyenes, előzetes bejelentkezés szüksé-ges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

Kardiológia – EKGVégzi: dr. Eszes GabriellaIdőpont: 12.00-17.00 óráig, Györe rendelőA vizsgálat ingyenes, előzetes bejelentkezés szüksé-ges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

4. TA

NOdA

Baba-mama klub„Okos kezek, babajelek” – Rövid ismertető a babajelekről, majd játékos foglalkozás, és néhány jel elsajátítása.Tartja: Hajnal EdinaIdőpont: 10.00-12.00 óráig

Babaruha és játék börzeBabaholmik „adok-veszek”. Akinek van gyermekruhája amit a gyermeke kinőtt vagy játék, amivel már nem játszik, és nincs hely tárolni, esetleg már nem lesz rá szükség, hozza el, adja tovább kedvező áron olyanoknak, akik hasznát ve-szik. Mindenkit szeretettel várunk!Időpont: 13.00-15.00 óráig

„Kalandozás a gasztronómia világában” – krémekIdén, mint minden évben a hagyományoknak megfe-lelően az egészséghét záró programja egy ételkósto-lással és versennyel egybekötött előadás az egészsé-ges étkezésről, és Egészséges tárolásukról. Az előadást tartja: Molnár LillaEbben az évben a reformkonyhából a krémek kerül-nek „terítékre”. Nevezni különböző, kenyérre kenhető szendvicskré-mekkel, mártogatósokkal lehet. Jelentkezni a védőnőnél lehet a 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255 telefonszámon. az ételeket 15.00 és 15.30 között várjuk. Az előadás 15.45 perckor kezdődik.

Támogatott szűrések az egész-séghéten

Az idén Európai Uniós pályázatok segítik az Egészséghét lebonyolítását. Az egyik a TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0002 jelzésű, „Együtt gon-dolkodunk, együtt gondoskodunk - A Kisteleki Kistérség egészségfejleszté-si programja” elnevezésű pályázat, amely a november 15-én, pénteken tartott szűrővizsgálatokat támogatja. Fül-orr-gégész, bőrgyógyász, kardio-lógus, reumatológus szakorvosokhoz jelentkezhet be a lakosság, de lesz hal-lásvizsgálat, csontsűrűség mérés, fo-gászati szűrés és baleset megelőzéssel egybekötött újraélesztés gyakorlat, me-lyet idén ingyenesen vehetnek igénybe a balástyaiak. Egy további pályázat, a TAMOP-6.1.2/LHH/11/A „Egészségre nevelő programok a Balástya Községi Önkormányzatnál” elnevezésű, mely-nek keretén belül fizikai állapotfelmé-résen vehetnek részt az érdeklődők, valamint számos további orvosi szű-rővizsgálat díja csökken a pályázatok segítségével.

Tüdőszűrés nem lesz az idénA tüdőszűrő busz ebben az évben nem

jön el Balástyára. Ennek oka, hogy köz-ponti szabályozás miatt az Egészséghét után két héttel lett volna lehetőségük eljönni, valamint a tavalyi szűrés 800 Ft-os díját 1700 Ft-ra emelték, emel-lett az eredményt nem tudják azonnal átadni. Ugyanez a tüdőszűrés a Kiste-leki Járóbeteg Szakellátóban azonna-li eredmény mellet 1650 Ft-ba kerül. A tervek szerint a 2014. évi Egészség-héten a szokásos időben érkezik a mobil szűrőállomás.

Hasi ultrahangDr. Ádám Edit a hasi ultrahang vizs-

gálatot elfoglaltsága miatt az Egészség-hét után, november 18-án, hétfőn egész nap és november 20-án, szerdán végzi majd a tanácsadóban. Előzetes bejelent-kezés szükséges a védőnőnél: 06 (30) 869-5037 vagy 62/278-255

Fogászati rendelőDr. Szabó Orsolya fogorvos november 15-én, pénteken 10.00-15.00 óráig végzi a fogászati szűrést, ami teljes körű fogászati szűrés, de a kezelést nem tartalmazza. 15 percenkénti elő-jegyzés alapján az Egészségházban, a fogá-szati rendelőben várja a doktornő a vizsgálatot igénylőket.

Page 8: Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

oktatás, művelődÉs Balástyai Újság • 8

Általános Művelődési KözpontBölcsőde

Bölcsőde és óvoda

Óvoda

Ismerkedő program az el-sősöknek

Folyamatosan érkeznek az új kisgyermekek a bölcsődei cso-portokba. A Csipet csoportba a következő évben óvodába kerü-lő 16 nagyobb gyermek jár, míg a Süni csoportban folyamatos

beszoktatás mellett a 2 évestől fiatalabb gyermekek gondozása történik.

A bölcsőde mindennapi éle-téről a Facebook közösségi ol-dalon rendszeresen jelentetnek meg a mindennapi életet bemu-tató fotókat a dolgozók.

Madarak, fák napja Kellemes őszi időben tett lá-

togatást az óvoda apraja-nagyja a szegedi állatkertben. Mivel az óvodai beszoktatás szeptember végére lezárult, a legkisebbek is részt vettek a kiránduláson, ahol nagyobb társaikkal együtt öröm-mel köszöntötték a Vadaspark új és régi lakóit.

Színházi előadásOktóber elején pályázati tá-

mogatásnak köszönhetően

dalos-verses előadás zajlott az óvodában. Az őszi témájú gyermekirodalmi alkotások dalba szedve hangzottak el az előtérben bemutatkozó előadók, a Palinta Társulat művészeinek tolmácsolásában. A gyermekek bátran és élvezettel csatlakoztak az énekesek produkcióihoz.

Mindkét intézmény képvisel-tette magát a gyermekek mun-káival a Falunapon. A gyerme-

kek által díszített almafák szép színfoltjai voltak a település kiállításának.

Vozárné Csontos MáriaÁMK igazgató

TÁMOP-3.3.7-09/1-2009-0057

ÓVODAI PROGRAMOKAz intézményi változások miatti szerződésmódosítás után, 2013. szeptembertől a Balástyai Általános Műve-lődési Központ óvodai programjai az eredeti terveknek megfelelően kerülnek lebonyolításra.Az előző évben elkezdett egyéni fejlesztések szakképzett fejlesztőpedagógus bevonásával ismét zajlanak. Október 11-én programokkal tarkított Gyermekmosoly napot tar-tottunk.

A nagycsoportosok a tervek szerint novemberben ismét a Kecskeméti Katona József Színházba tesznek látogatást a Művészet projekt keretében. Minden korosztály bevoná-sával megrendezzük a Föld napja programot, és folyta-tódik a növénykert bővítése a Környezetvédelmi projekt tervei alapján. Az óvodapedagógusok október 25-26-án a Baranya megyei Szentlőrinc óvodájában ismerkednek meg a néphagyományok ápolásának helyi gyakorlatával. Az óvoda udvarán, a főépület melletti téren fedett foglal-koztató épül.

Kedves balástyaiak!A művelődési ház, ifjúsági klub, a Kossuth utcai klub és a Tanoda

helyiségeit magánszemélyek, és minden szervezet előzetes időpont egyeztetéssel veheti igénybe!

A helyiségek használatával kapcsolatos feltételek ügyében Dékány Anitánál érdeklődhetnek a 06 (30) 290-7773-as telefonszámon.

Az állandó programok a www.balastya.hu/programok menü-pont alatt megtalálhatóak.

MŰVELŐDÉSI HÁZ

Page 9: Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

Megemlékezés az aradi vértanúkról

Október 4-én a hetedik évfo-lyam Márkus Marianna veze-tésével ünnepi műsorral emlé-kezett meg a 164 évvel ezelőtt kivégzett katonai vezetőkről, Batthyány Lajos volt miniszter-elnökről és valamennyi szabad-ságharcos áldozatról. Az iskola nevében megkoszorúzták az aradi vértanúk emlékére négy éve állított kopjafát.

rendhagyó történelem-óra

Október 4-én a 6. osztályo-sok tanulmányi kiránduláson vettek részt az Emese Parkban. A várispán az Árpád-korba ka-lauzolta vissza a gyerekeket. Íjászat, gyertyamártás, evezés és „cserekereskedelem” tette még emlékezetesebbé a napot.

A program egy kistérségi pá-lyázatból valósult meg.

Hónap szentje:Assisi Szent Ferenc

Október 14-én a Hónap szent-je program keretében Assissi Szent Ferenc életútjával ismer-kedtek meg a gyermekek Jenei Norbert hitoktató közreműkö-désével. Szent Ferenc imáját ajánlotta a tanulók figyelmébe,

aki azt mondja:„… Ahol gyűlölet lakik, oda

szeretetet vigyek,Ahol sértés, oda megbocsátást,

…Ahol kétségbeesés, oda re-

ményt, Ahol szomorúság, oda örö-

met.”

9 • Balástyai Újság oktatás

Sinkó Szabolcsnéigazgató-helyettes

Iskolai ESEMÉNYEK

Hónap diákjai1. a Rogoz Adrienn, 2. a Goldmann Boglárka, 3. a Csányi Tamás,3. b Lengyel Zsanett, 4. a Kehi Szabolcs, 5. a Kauczki Gréta,5. b Nagynemes Szabolcs, 6. a Nagy Krisztina, 7. a Gémes Balázs, 8. a Tóth-Sári Szilvia

TÁMOP-3.3.7-09/1-2009-0057 Tovább… A minő-ségi oktatás kiteljesítése balástyai és ópusztaszeri közoktatási intézményekben

Több mint egy éves szerződésmódosítási folyamatot kö-vetően idén szeptemberben végre újra elindulhattak a fenti projekt tevékenységei. A szerződésmódosítás hát-tere: a korábbi pályázó közoktatási intézmény (BOKIT, Balástya-Ópusztaszer közös Intézményfenntartó Társu-lása) megszűnt. 2013. szeptember 1-jétől konzorciumi formában bonyolítjuk a programokat. Főpályázó: a Mun-kácsy Mihály Katolikus Általános Iskola Balástya, konzor-ciumi partnerek a Balástyai ÁMK és a Szent Miklós Katoli-kus Általános Iskola és Óvoda.Ős-erdei iskola a BükkbenSzeptember 16-20-ig az ötödik osztályosok a hagyomá-nyos bükki kompetencia-fejlesztő táborban vettek részt Geráné Buknicz Mária és Vén László osztályfőnökök vala-mint Márkus Marianna vezetésével. Az öt napos kirándu-lás során az „őskori ember bőrébe bújva igyekeztek téli szálláshelyet találni” hazánk legmagasabb átlagmagassá-gú hegységében, miközben komplex történelmi és a ter-mészetismereti tudást kaphattak vezetőiktől. A kiváló he-lyi erdész, régész, barlangász szakemberek vezetésével igen sokrétű, változatos programokon vettek részt a kis „ősemberek”: természetjárás, barlangászat, múzeumlá-togatás, kézműveskedés, ősi szertartások. A gyerekek egész héten egy ősi füzetbe jegyzetelték és rajzolták le a látott-hallott dolgokat, ismereteket, majd a hazatérés után az iskolában egy dolgozattal adtak számot a meg-szerzett tudásról. Az előző tíz évfolyamhoz hasonlóan a mostani ötödikeseinknek is maradandó, szép élményt szerzett a Bükkben eltöltött öt nap.Gyereknap betyárpróbávalOktóber 8-án, egy szép őszi napon, rendhagyó módon Gyermeknapot tartottunk iskolánkban, ahol igazi betyárt próbáló feladatokkal lehetett a gyerekeknek bizonyítani ügyességüket, rátermettségüket a „jó betyári” címre. A reggeli „betyáreskü” után számtalan program közül lehe-tett választani. A Szuperbringa program keretében kerék-páros ügyességi verseny, bringavizsgálat és kiállítás vár-ta a gyerekeket. A felsősök Kapitánylabda bajnokságán 5-6. évfolyamban Zöld Marci bandája, 7-8. évfolyamon Angyal Bandi bandája bizonyult a legjobbnak. A délelőtt folyamán a légvár, az élőcsocsó és a trambulin mellett rejtvények, íjászat, memóriajáték, erdei kincskeresés, grundbirkózás, ping-pong, kézműves foglalkozások vár-ták a gyerekeket. A gyermeknap a déli ítélethirdetéssel zárult, ahol a legügyesebbeket megjutalmazták. MiniszínházIsmét ellátogatott hozzánk a szegedi Miniszínház társula-ta. A Kukori és Kotkoda című gyermekelőadást hozták el az alsós gyermekeknek. Az előadás nagy sikert aratott.

Az elmúlt tanév tevékenységei: A rászoruló általános- és középiskolás gyermekek tanuló-kör formájában zárkózhattak fel társaikhoz. A projekt keretében készülhettek fel gyermekeink a Zrí-nyi Ilona matematika versenyre, a KerekEmese, a Mada-rak-fák napi, és a Herman Ottó vetélkedőkre, valamint az alsós matematika versenyekre.Elballagott nyolcadikosaink pályaorientációs tevékenysé-geken vehettek részt.

Page 10: Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

művelődÉs, hirdetÉsek Balástyai Újság • 10

A Vöröskeresztes ingyenes csere-bere vásár november 14-én, csütörtökön 9.00-13.00 órá-ig lesz a művelődési ház nagy-termében. A következő vásár időpontja:

december 12., csütörtök.Márkus Andrásné – telefon: 62/278-405, és 06 (30) 478-5084

Kérjük, ruhaadományaikkal segítsenek rászoruló ember-társaikon!

vÖrÖSKereSzTeS vásár

A mozi műsoraNovember 15., péntek 18 óraA NYOMOrUlTAKSzínes, feliratos angol film (160 perc)Rendező: Tom HooperSzereplők: Hugh Jackman, Russell Crowe, Anne Hathaway

A XIX. századi Franciaországban játszódó történet az összetört álmokról, a viszonzatlan szerelemről, a szenvedélyről, az áldozatról és a megváltásról szól - az emberi lélek túlélésének időtlen testa-mentuma...

November 29., péntek 18 óra KHUMBASzínes, szinkronizált dél-afrikai animációs film film (85 perc) Rendező: Anthony Silverston

Khumba, a kölyökzebra testét csak félig borítják csíkok, ezért ba-bonás családja őt hibáztatja a szárazság miatt, ami a területüket sújtja. Khumba kiközösítve érzi magát és úgy dönt, hogy nem ma-rad tovább csordájával. Útnak indul hogy megszerezze maradék csíkjait...

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk • Mozijegy ára: 400 FtA mozi tulajdonosa: Balástya Község Önkormányzata

VéradásNovember 13-án, szerdán 10.00-13.00 óráig Véradó Nap lesz a művelődési ház nagytermében.Szeretettel várunk minden egészséges, segítőkész felnőttet! Kérjük Önöket, hogy a személyigazolványt, lakcímkártyát, TAJ kártyát hozzák magukkal!

„Balástyai részvétel nélkül nincs ruzsai lakodalmas…”A XI. ruzsai Hagyományőrző Lakodalmas rendezvényen Bozsó Gábor balástyai kertész – gazdálkodó hafflingi fajtájú, gondosan ápolt fogatával, csinos segédhajtójával - Bozsó Andrea leányával - vettek részt. A fogat a menet dísze volt és méltán képviselték a balástyai gazdaközösséget. Köszönetünket fejezzük ki az önzetlen segítségükért!Jó egészséget kívánva:

dr. Szanka János szervező

Tisztelt Balástyaiak, Kedves Hívek! A Páduai Szent Antal plébánián november 16-án, szombaton délelőtt 8 órától 12 óráig ruhacsere akciót, ruhabörzét tartunk, amit Árpádházi Szent Erzsébet ünnepe tiszteletére hirdetünk meg. Ha van otthon olyan, még jó állapotú csecsemő, gyermek illetve felnőtt ruha, amit már nem használnak és elhoznák plé-bániánkra, azt szívesen fogadjuk. Nagyon sok szeretettel várjuk azokat a családokat, akik szeretnének ezekből a ruhákból vá-logatni maguk és gyermekeik részére. A felajánlásokat előre is köszönjük. Isten fizesse meg mindenkinek!Tisztelettel és szeretettel a szervezők:

Széll Sándorné Tünde, Jenei Norbert

Id. Papp Pál e. v., Kistelek, Temető sor 1.

KRIPTÁK, SÍRKAMRÁK KÉSZÍTÉSE MŰKŐ-BŐL, GRÁNITSZEMCSÉS SÍREMLÉKEK

Régi síremlékek felújítása, tagcseréje, márványtáblák cseréje és betűk felújítása

Az általam készített síremlékek felújítására és tisztítására

20-30% kedvezmény! Telefon: 06 (30) 9837756, 62/259-635

• Teljes körű ügyintézés• Halottszállítás• Kegyeleti tárgyak értékesítése• Síremlékkészítés márványból, gránitból, műkőből • Teljes körű temetkezési szolgáltatás megrendelése eseténKistelek Járás területén az ügyintézés, a halottszállítás és a hűtés ingyenes!

Halottszállítás – éjjel-nappal hívható ügyelet: 06 (30) 958-9667

Kisteleki iroda: Kistelek, Temető sor 1. [email protected]

A MÁRVÁNY ÉPÍTŐKŐ KFT. balástyai temetkezési irodája a

Széchenyi u. 12. sz. alatt

Nyitva: hétfőtől péntekig 9-16 óráigBALÁSTYAI IRODA: 06 (70) 947-4139KISTELEKI IRODA: 06 (70) 940-2179, 68/597-360

Page 11: Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

11 • Balástyai Újság hírek, inFormációk

November 6.: SzabadfoglalkozásNovember 13-án 14 óra: Egészségheti előadásNovember 20.: SzabadfoglalkozásNovember 27.: Vendégünk Ujvári László polgármesterDecember 4.: Mikulás-délután

Az Őszi Alkony Nyugdíjas Klub programja

Balástyai Újság - Ingyenes önkormányzati havilap - Kiadó: Balástya Község Önkormányzata - Telefon: 62/278-222 - Felelős szerkesztő: Illin Klára - Telefon: +36 (30) 345-5053 - E-mail: [email protected] - Grafika: Csikó Tímea - Hirdetésfelvétel a Teleházban - Telefon: 62/578-024, +36 (30) 768-4373 - Nyomda: Innovariant Nyomda Szeged – Telefon: 62/493-626

Megjelenik: 1500 példánybanISSN 2061-7577 (Nyomtatott) - ISSN 2061-7585 (Online)

Házasságkötés• Bán Sándor és Kelsch Dóra• Rosta Ferenc György és dr. Gera Ágnes• Imreh Mária Izabella és Lócskai Tibor

Születés• Szombati Amália-Rachelnek és Ferenczi Pálnak: Fanni

Keresztelő• Tóth Antal – szülei: Tóth Gyöngyi és Tóth Antal• Karsai Attila János – szülei:

Kónya Mariann és Karsai Sándor József• Szilágyi Csaba László – szü-lei: Szilágyi László Nándor és Nagy Bernadett

Elhunytak• Kele Ferenc, élt 65 évet• Zákány Róbert, élt 83 évet• Csányi Péterné Ördögh Valé-ria, élt 72 évet• Török István Györgyné Gera Ilona, élt 69 évet• Csányi Mátyásné Szél Ilona, élt 88 évet • Horváth Andrásné Szőke Erzsébet, élt 91 évet

November 1., 2., 3.: dr. Sikter András – Telefon: 06 (20) 936-4208November 9., 10.: dr. Dakó Zoltán – Telefon: 06 (70) 424-4455November 16., 17.: dr. Sipos Attila – Telefon: 06 (30) 390-4624 November 23., 24.: dr. Huszár Péter – Telefon: 06 (30) 487-4030November 30., december 1.: dr. Kunstár Pál –

Telefon: 06 (30) 488-0267 Ügyeleti időn kívül állatorvos Balástyán:

dr. Dakó Zoltán – Telefon: +36 (70) 424-4455

Állatorvosi ügyelet

Ap

róh

ird

eté

s

Balástyán, a Táncsics utcában családi ház 3 szobával, központi fű-téssel, 370 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: 06 (20) 546-6698

Eladó Fiat Altea 1.4 2006-os 38.000 km, első tulajdonostól. Ugyan-itt automata mosógépek eladók. Érdeklődni: 06 (20) 392-1350

Eladó ház Balástya, Virág u. 7. szám alatti családi ház

4 100 m2-es telekkel eladó. Érdeklődni: 06 (30) 955-2089

GYÁSZKÖZLEMÉNYMély fájdalommal tudatjuk, hogy Kele Ferenc2013. október 2-án életének 65. évében távozott

közülünk.Drága emléke szívünkben él!

Gyászoló szerettei

GyászközleményMegemlékezés

Sohasem halványul szívemben emléked, sohasem szűnik meg lelkem gyásza érted, még élek, nem feledlek Téged!

Fájó szívvel emlékezünk Kunszabó Sándor halálá-nak 8. évfordulójára.

Feleséged és fiad

Egyházi események – halottainkra emlékezünk

November 1-jén, 14 órakor a temetőben halottainkra emléke-zünk, és sírszentelés lesz, majd 16 órakor a templomban szentmi-sét tartunk minden elhunytért.

Szárzúzás, parlagfű-irtás, tárcsázás

Kocsis AttilaTelefon: 06 (30) 269-8335

A temető üzemeltetőjének tájékoztatója

Balástya Község Önkormányzatának megbízásából a te-metőt üzemeltető Kisteleki Temető Üzemeltető Kft., tájé-koztatja az elhunytak hozzátartozóit, hogy az 1988-ban és korábban váltott sírhelyek váltási ideje lejárt, ezért a teme-tőben, a ravatalozó épületében levő irodában lehet intézni a sírhelyek újraváltását. A temetkezési és temetőgondnoki iroda nyitva tartása: kedd 8-12 óráig, pénteken 13-16 óráig. Egyéb időpontban telefonos egyeztetéssel: 06 (20) 483-0550

Mindenszentek és Halottak napja előtti ügyfélfo-gadás a temetkezési és temetőgondnoki irodában: október 23-tól november 4-ig 8.00-16.00 óráigA temető éjjel zárva van. Nyitva tartás: 8.00-16.00 óráig

Halottszállítás: Lévai János – 06 (30) 451-0371

ANYAKÖNYVI hírek

Page 12: Ba l á s t y a i Új s á g - illinklara.hu · 12.00 Börcsök Bea táncdalénekes műsora 12.30 A tordai Samu zenekar műsora 13.30 A főzőverseny és a süteménykészítő verseny

KEREKHÁZ ABC • Balástya, Rákóczi u. 5/A.KEREKHÁZ ABC

Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 6.30-15.30 óráigÚJ, ÚJ, ÚJ!!! Reform élelmiszerekből válogasson nálunk!

• Gluténmentes lisztek és egyéb gluténmentes termékek, durumlisztek, rozslisztek, szójatermékek, tönkölybúzalisztek, nádcukor, diabetikus mézpótló és még sok új termék. • Laktózmentes termékek

A KEREKHÁZ ABC-ben is érvényesek a CBA-s AKCIÓK! Szeretettel várjuk régi és új vásárlóinkat!

MÁR A CBA LILA ABC is a FACEBOOK-on! • Hasznos informáci-ók, akciók! Minden nap 1-2 kiemelt termék akciós áron!

Új termékek:• RACKA juhsajtok és egyéb juhtejből készült termékek• ARANYÁGI kézműves gyúrt félkemény sajtok különféle ízesítésekkel • Háztáji tejtermékek (2,8 % tej, kis és nagytejföl 20 %, tehéntúró 25 g)Nagybevásárlását kezdje egy ötszázas árelőnnyel! • Csak a CBA Lila ABC-ben november 1-től!!! • MINDEN 10 000 Ft fölötti készpénzes

vásárláskor minimum egy ötszázast takaríthat meg! Vásároljon készpénzzel 10 000 Ft fölött és mi megajándékozzuk

5% árkedvezménnyel!

ÁG ÉTTEREM, PIZZÉRIA ÉS KÁVÉZÓBalástya, Rákóczi u. 17. • Telefon: 62/278-616

Étterem ajánlata: Menü már szombatra és állami ünnepnapokra is ren-delhető elvitelre vagy házhoz szállítással Kistelek és Balástya belterületé-re. Bőséges háromfogásos ételek 660 Ft/adag.Szeretettel várjuk azokat a vendégeket is, akik családi eseményt, céges rendezvényt szeretnének lebonyolítani az éttermünkben.

Vendéglátás „Orchidea” módra:• udvarias kiszolgálás• házias ízek• szombaton és vasárnap kedvezményes étlap• bőséges, választékos előfizetéses menü 650 Ft/adag

CSALÁDI ÉS BARÁTI RENDEZVÉNYEK SZÍNVONALAS LEBONYOLÍTÁSA AKÁR 350 FŐIG

BALLAGÁSRA HELYFOGLALÁS!Igény esetén székszoknyát biztosítunk. Rendezvénytermünk külön is bérelhető!

Számítógép, WIFIAz étterem nyitva minden nap 8-22 óráig!

Érdeklődni: 62/278-272, 06 (30) 235-5083www.hotelorchidea.vnet.hu

Szeretettel várjuk vendégeinket!

Szállodánkban megnyílt az Orchidea Szépségsziget és a masszázs előzetes bejelentkezéssel!

MÉLYBARNÍTÓ, ÁLLÓ SZOLÁRIUM 0-24 ÓRÁIG!December 31-én évbúcsúztató rendezvényünkre várjuk

vendégeink előzetes asztalfoglalását!

hirdetÉsek Balástyai Újság • 12

A Böllérnap alkalmával november 8-án és 9-én az étlapon megjelölt

főételek kedvezményes áron helyben fogyaszthatóak!

Hétvégi és ünnepi kedvezményes menük!Pizza helyben fogyasztható és

elvitelre is megrendelhető!

Kedden és csütörtökön helyben fogyasztható12-22 óráig: meghatározott főétel akciós áron 1000 Ft/adag, és meg-határozott leves akciós áron 400 Ft/adag

Előfizetéses étkeztetés! OTP SZÉP Kártyát, Erzsébet utalványt elfogadunk!

Nyitva tartás: 10-22 óráig, de rendezvény esetén későbbi időpont is!

Balástya, Széchenyi u. 1. • Telefon: 62/278-520Internet, WIFI • www.vadasztanyavendeglo.hu