AZ MDMA HATÁSAI A VIGILANCIÁRA ÉS

NEURONKÁROSÍTÓ HATÁSÁNAK FARMAKOLÓGIAI

KÖVETKEZMÉNYEI

-Balogh Brigitta-

Témavezető: Dr. Bagdy György Programvezető: Dr. Nagy Zoltán

Semmelweis Egyetem, Általános Orvostudományi Kar

Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet

korábban:

Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Neuropszichofarmakológiai és Neurokémiai Laboratórium

SEMMELWEIS EGYETEM

SZENTÁGOTHAI JÁNOS IDEGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA

2008

A szigorlati bizottság tagjai: Dr. Török Tamás (elnök) Dr. Tímár Júlia Dr. Lévay György

Hivatalos bírálók: Dr. Hársing László Gábor Dr. Riba Pál

TARTALOMJEGYZÉK

A DOLGOZATBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK JEGYZÉKE 4

1 BEVEZETÉS 6 1.1 Történelmi áttekintés 6

1.2 A szerotonerg rendszer működésének áttekintése 8

1.2.1 A szerotonin (5-HT) szintézise és felszabadulása az idegsejtekből 8

1.2.2 Az 5-HT visszavétele és lebontása 9

1.2.3 Az 5-HT receptorai 10

1.2.4 A szerotonerg rendszer anatómiája 12

1.2.5 Az 5-HT szerepe az alvás szabályozásában 13

1.2.6 Az 5-HT szerepe a motoros aktivitás szabályozásában 14

1.3 A dopaminerg, a noradrenerg és a kolinerg rendszer szerepe az alvás

és a motoros aktivitás szabályozásában 16

1.4 Az MDMA akut hatásai állatokban 17

1.4.1 A monoaminok felszabadítása az agyban 18

1.4.2 Az acetilkolin felszabadítása az agyban 19

1.4.3 Az MDMA akut élettani és viselkedési hatásai állatokban 20

1.4.4 Aggregációs toxicitás 23

1.5 Az MDMA hosszútávú hatásai állatokban 23

1.5.1 A neurotoxikus hatás feltételezett mechanizmusai 23

1.5.2 Bizonyítékok a szerotonerg idegsejtek működésének tartós

csökkenésére patkányokban 25

1.5.3 A szerotonin-rendszer csökkent működésének következményei

patkányokban 27

1.6 Az állatkísérletekben használt és az ecstasyszedők által alkalmazott

dózisok összehasonlítása 30

1.7 A Dark Agouti patkánytörzs, mint az MDMA-t örökletesen lassan

metabolizáló emberek állatmodellje 30

1.8 Az MDMA (ecstasy) hatásai emberekben 31

1

1.8.1 Akut és szubakut hatások 31

1.8.2 Az ecstasy-szedés hosszú távú következményei 33

2 CÉLKITŰZÉSEK 37

3 MÓDSZEREK 38 3.1 Az állatok és tartásuk 38

3.2 Motoros aktivitás és alvás vizsgálatok 38

3.2.1 A kezelések 38

3.2.1.1 Kezelések az MDMA akut, szubakut és hosszútávú hatásainak

vizsgálatához 39

3.2.1.2 Kezelések a citalopram akut hatásainak vizsgálatához 40

3.2.2 A krónikus EEG és EMG elektródák műtéti beültetése 41

3.2.3 Az EEG, EMG és a motoros aktivitás mérése 42

3.2.4 Az alvásstádiumok meghatározása 43

3.2.5 A cosinor analízis módszer 44

3.2.6 Az adatok statisztikai elemzése 45

3.3 A [3H]-paroxetin kötés mérése autoradiográfiával 46

4 EREDMÉNYEK 48 4.1 Az MDMA akut hatásai: első 24 óra 48

4.2 Az MDMA hatásai a kezelést követő napokban 52

4.3 Az MDMA krónikus hatásai: 14. és 28. nap 58

4.4 Az MDMA hatásai a [3H]-paroxetin kötésre 65

4.5 Az MDMA akut hatásai az MDMA-val előkezelt állatokban 66

4.6 A citalopram akut hatásai az alvásra 72

4.7 A citalopram akut hatásai az alvásra MDMA-val előkezelt

állatokban 73

5 MEGBESZÉLÉS 81 5.1 Az MDMA akut hatásai: első 24 óra 81

5.2 Az MDMA hatásai a kezelést követő napokban 83

2

5.3 Az MDMA krónikus hatásai 84

5.4 Az MDMA akut hatásai az MDMA-val előkezelt állatokban 87

5.5 A citalopram akut hatásai az alvásra 88

5.6 A citalopram akut hatásai az alvásra MDMA-val előkezelt

állatokban 89

6 KÖVETKEZTETÉSEK 90

7 ÖSSZEFOGLALÁS 91

8 SUMMARY 93

9 IRODALOMJEGYZÉK 95

10 AZ ÉRTEKEZÉS TÉMÁJÁHOZ KÖZVETLENÜL

KAPCSOLÓDÓ KÖZLEMÉNYEK, KIVONATOK,

ELŐADÁSOK ÉS POSZTEREK 111

11 AZ ÉRTEKEZÉS TÉMÁJÁHOZ KÖZVETLENÜL NEM

KAPCSOLÓDÓ KÖZLEMÉNYEK, KIVONATOK,

ELŐADÁSOK ÉS POSZTEREK 115

12 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 118

3

A DOLGOZATBAN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK

JEGYZÉKE

5-HIAA 5-hidroxi-indolecetsav

5-HT 5-hidroxi-triptamin, szerotonin

5-HTP 5-hidroxi-triptofán

AW active wakefulness, aktív ébrenlét

Ca2+ kalcium

CI konfidencia intervallum

CSF cerebrospinális folyadék

CYP2D6 debrisoquin-4-hidroxiláz

CYP450 citokróm-P-450

DAG diacil-glicerol

DAT dopamin transzporter

DHA dihidroxi-amfetamin

DHMA dihidroxi-metamfetamin

GABA γ-amino-vajsav

h óra

i.p. intraperitoneális

IP3 inozitol-trifoszfát

LSD lizergsav-dietilamid

MAO monoamin-oxidáz

MAO-A monoamin-oxidáz-A

MAO-B monoamin-oxidáz-B

m-CPP meta-klorofenilpiperazin

MDA 3,4-metiléndioxi-amfetamin

MDMA 3,4-metiléndioxi-metamfetamin, ecstasy

min perc

NAT noradrenalin transzporter

NMDA N-metil-D-aszpartát

NREM-alvás non-rapid eye movement, lassú hullámú alvás

4

NREM-1 felületes alvás, szendergés

NREM-2 mélyalvás

PET positron emission tomography, pozitron emissziós tomográfia

PKC protein-kináz C

PLC foszfolipáz C

PW passive wakefulness, passzív ébrenlét

REM-alvás rapid eye movement, paradox alvás

s másodperc

SERT szerotonin transzporter

SH-csoport szulfhidril-csoport

SPECT single photon emission computed tomography, egyfoton-emissziós

komputer tomográfia

SSRI selective serotonin reuptake inhibitor, szelektíven szerotonin-visszavételt

gátló

TPH triptofán-hidroxiláz

5

1 BEVEZETÉS

1.1 Történelmi áttekintés

Napjainkra az egyre szélesebb körben elterjedt, egyre fiatalabb korosztályt érintő

kábítószer-élvezet világméretű problémává vált. A klasszikus kábítószerek mellett

megjelentek a szintetikus drogok és ma az ecstasy a világon a leggyakrabban előforduló

szintetikus kábítószerek egyike (EU 2006).

Az ecstasytabletták hatóanyaga túlnyomó többségében a hallucinogén és

szimpatomimetikus hatásokkal egyaránt rendelkező amfetaminszármazék, az MDMA

(3,4-metilén-dioxi-metamfetamin, 1. ábra) (Parrott 2004; EU 2006). Az MDMA-t az

entaktogének csoportjába sorolják utalva ezzel sajátos hangulatmódosító hatásaira

(entaktogén = belsőleg megérintő hatás) (Green és mtsai 1995; Doyon 2001). Első

szintézisének időpontja és célja körül ma is viták vannak. A legvalószínűbb, hogy

Anton Kollisch, a német Merck Gyógyszergyár vegyésze szintetizálta először 1912-ben,

a vérzéscsillapító hidrasztinin előállítása közben, mint mellékterméket. Ezt követően

1914-ben kapta meg a szabadalmat a gyár az MDMA-nak (ekkor metil-zafrilaminnak

hívták), mint a hidrasztinin prekurzorának gyártására (Benzenhofer és Passie 2006;

Freudenmann és mtsai 2006). A következő évtizedekben az amerikai hadsereg néhány

kísérletétől eltekintve nem használták egészen addig, amíg az 1970-es években

Alexander Shulgin pszichofarmakológus Kaliforniában ismét előállította és humán

vizsgálatokat végzett vele (Shulgin 1986). Shulgin munkacsoportja elsőként írta le az

MDMA pszichés hatásait 1978-ban (Anderson és mtsai 1978), ezt követően a

pszichoterápiában járulékos szerként alkalmazták. Viszonylag enyhe és rövid hatású

szernek tartották, ami javítja az önelemző képességet, közvetlenebbé tesz észrevehető

változások, érzelmi kiszámíthatatlanság és ellenséges reakciók nélkül (amelyek pl. az

LSD-hez társulnak). Önkénteseken vizsgálva még 1986-ban is biztonságosnak tartották,

úgy vélték, használata nem fog visszaéléshez vezetni (Grinspoon és Bakalar 1986). Az

állatkísérletek azonban hosszútávú neurotoxikus hatásaira derítettek fényt (Schmidt és

mtsai 1986; Stone és mtsai 1986), ezért 1986 novemberében az FDA (Food and Drug

Administration, Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság) az illegális, gyógyászati

felhasználással nem rendelkező kábítószerek közé sorolta (Freudenmann és mtsai 2006).

6

A betiltás körül hatalmas viták voltak, számtalan újságcikk jelent meg róla, ami

sokakban felkeltette az érdeklődést az immár illegális kábítószer iránt (Parrott 2001).

Stimuláns és pszichoaktív hatásai, valamint könnyű alkalmazhatósága (per os jól

felszívódik) és egyszerű előállíthatósága is hozzájárultak ahhoz, hogy széles körben

elterjedt rekreációs droggá váljon (Doyon 2001; Parrott 2001). Ma már az ecstasy az

amfetaminal és a metamfetaminnal együtt – rögtön a kannabisz után - a világon a

második leggyakrabban használt kábítószerek csoportját alkotja. Fogyasztói manapság

főként fiatalok, az Európai Unió Kábítószerügyi Központjának 2006-os felmérése

szerint használatának életprevalenciája az Európai Unióban az összes felnőttet (15-64

évesek) figyelembe véve 2,6%, míg a fiatal felnőttek (15-34 évesek) körében ennek a

duplája, átlagosan 5,2% (EU 2006).

Az ecstasy népszerűségével párhuzamosan emelkedett a használatából eredő

halálesetek száma, sok esetben már néhány tabletta elfogyasztása végzetes kimenetelű

volt (Henry és mtsai 1992; Green és mtsai 1995). Úgy tűnik, a súlyos esetek növekvő

száma kapcsolatban áll megváltozott fogyasztásával is: az 1980-as évek közepéig főként

egyedül vagy kis társaságban használták, többnyire havonta egyszer és mindössze egy

tablettát fogyasztottak. Később divattá vált, hogy egyre gyakrabban használták és egyre

több tablettát vettek be alkalmanként (Parrott 2001). Ráadásul ma főként éjszakai

szórakozóhelyeken - diszkókban, rave partikon, klubokban – használják, ahol toxikus

hatását még tovább fokozzák a dehidratálódást elősegítő körülmények (tömeg, meleg,

intenzív mozgás) (Schifano 2000; Parrott 2001). A környezeti faktorok mellett a

tragikus kimenetelű esetek számát növeli az is, hogy az MDMA metabolizálásában fő

szerepet játszó CYP2D6 enzim polimorfizmusának köszönhetően fogyasztói különböző

mértékben érzékenyek toxikus hatásaira (Tucker és mtsai 1994). Az sem

elhanyagolandó, hogy bár az ecstasyként árusított tabletták többsége pszichoaktív

anyagként általában kizárólag MDMA-t vagy más, hasonló hatású

amfetaminszármazékot (metilén-dioxi-etamfetamint vagy metilén-dioxi-amfetamint)

tartalmaz (EU 2006), előfordulnak köztes termékek, más kábítószerek és pszichoaktív

anyagok is a tablettákban pl. LSD, amfetamin, metamfetamin, koffein, szelegilin,

efedrin, ketamin (Parrott 2004). További veszélyt jelent, hogy a tabletták MDMA-

tartalma nagyon változó és nem utolsósorban az ecstasyval együtt elfogyasztott alkohol

7

és más kábítószerek (pl. opiátok) is növelhetik toxicitását (Green és mtsai 1995; Parrott

2001).

MDMA amfetamin

1. ábra: A 3,4-metilén-dioxi-metamfetamin (MDMA) és az amfetamin szerkezeti

képlete

1.2 A szerotonerg rendszer működésének áttekintése

Számtalan vizsgálat bizonyítja, hogy az MDMA a szerotonerg rendszer tartós

károsodását okozza anélkül, hogy hasonlóan károsítaná a többi neurotranszmitter

rendszer idegsejtjeit (Green és mtsai 2003). Hatásmechanizmusa, valamint akut és

krónikus hatásainak értelmezése előtt ezért fontosnak tartom a szerotonerg rendszer

működésének rövid áttekintését.

1.2.1 A szerotonin (5-HT) szintézise és felszabadulása az idegsejtekből

A központi idegrenszerben lévő 5-HT (2. ábra) a szerotonerg neuronok

citoplazmájában szintetizálódik az esszenciális triptofán aminosavból. A szintézis

sebesség-meghatározó lépése a triptofán-hidroxiláz (TPH) által katalizált reakció,

melynek során 5-hidroxi-triptofán (5-HTP) keletkezik. A következő lépésben az 5-HTP

dekarboxiláció útján 5-HT-ná alakul, ami a preszinaptikus axonvégződésekben

található vezikulákba transzportálódik a vezikulák membránjához kötött vezikuláris

monoamin transzporterek (VMAT) segítségével (Rudnick és Clark 1993; Liu és

Edwards 1997). A VMAT-ek 12 transzmembrán doménnel rendelkező H+/ATP-áz

8

pumpák, melyek az 5-HT transzportjával párhuzamosan H+-t pumpálnak ki a

vezikulákból és a dopamin és a noradrenalin vezikuláris transzportját is biztosítják a

dopaminerg illetve noradrenerg neuronok axonvégződéseiben. A VMAT-eknek két

izoformája ismert: a VMAT1 és a VMAT2, a központi idegrendszerben szinte kizárólag

a VMAT2 fordul elő (Rudnick és Clark 1993; Liu és Edwards 1997).

A szerotonerg neuronok kisülésekor az axonvégződések vezikuláiban

raktározódó 5-HT exocitózissal a szinaptikus résbe ürül, ahol a posztszinaptikus

membrán 5-HT receptoraihoz kapcsolódva fejti ki hatásait (Azmitia 2000).

5-HT

2.ábra: A szerotonin (5-HT) szerkezeti képlete

1.2.2 Az 5-HT visszavétele és lebontása

A szinaptikus résbe ürült 5-HT egy része a preszinaptikus membránban lévő

szerotonin transzproteren (SERT) keresztül visszajut a szerotonerg neuronba (Azmitia

2000). A SERT egy 12 transzmembrán doménnel rendelkező fehérje, a Na+/Cl--függő

neurotranszmitter transzporter család tagja, ehhez a családhoz tartozik a dopamin

transzporter (DAT) és a noradrenalin transzporter (NAT) is. Az 5-HT transzportjához

szükséges energiát a Na+ és K+ kationok koncentráció- és feszültséggrádiensének

irányába történő kotranszportja biztosítja. Az 5-HT-nal együtt ezért az idegsejtbe jut egy

Na+ és egy Cl- is, miközben az intracelluláris térből egy K+ a szinaptikus résbe

transzportálódik (Rudnick és Clark 1993; Malpass és mtsai 1999).

9

Az axonvégződésekbe visszakerült 5-HT egy része újra a vezikulákba

transzportálódik, míg a többi a citoplazmában marad. A citoplazmában az 5-HT-t a

mitokondrium membránján elhelyezkedő MAO-B (monoamin oxidáz B) enzim bontja

(Azmitia 2000; Holschneider 2000). A MAO (monoamin oxidáz) enzimnek két

izoformája ismert: a MAO-A (monoamin oxidáz A) és a MAO-B, melyeknek eltérő a

szubsztrátspecificitása és a gátlószerek iránti érzékenysége (Holschneider 2000). A

szerotonerg neuronokban a MAO-B enzim található, amelynek az 5-HT iránti affinitása

viszonylag alacsony (jóval kisebb, mint a MAO-A enzimé), ezért az idegsejten belül az

5-HT bontása lassú (Westlund és mtsai 1988). A citoplazmában ennek köszönhetően

jelentős mennyiségű 5-HT marad, amit különböző vegyületek pl. MDMA, para-klór-

amfetamin, fenfluramin a SERT-en keresztül – depolarizációtól független módon – fel

tudnak szabadítani (Berger és mtsai 1992). A visszavételre nem került, extracelluláris

térbe jutott 5-HT-t a környezetben lévő különböző neuronok (pl. a dopaminerg neuron)

és asztrociták képesek felvenni és lebontani a bennük található, az 5-HT-t nagy

affinitással bontó MAO-A enzim segítségével (Azmitia 2000; Holschneider 2000).

.

1.2.3 Az 5-HT receptorai

Az 5-HT meglehetősen sokszínű hatásait pre- és posztszinaptikusan

elhelyezkedő receptorain keresztül fejti ki. Az utóbbi évtizedekben a farmakológia és a

molekuláris biológia fejlődésének köszönhetően ugrásszerűen megnőttek az ismereteink

az 5-HT receptorokról. Hoyer és munkatársai 1994-ben (Hoyer és mtsai 1994) 7 típusba

sorolták az 5-HT receptorokat farmakológiájuk, aminosavszekvenciájuk és

szignáltranszdukciós mechanizmusuk alapján (1. táblázat). Az elmúlt 20 évben

klónozásos vizsgálatokkal bizonyították, hogy legalább 14 altípust is

megkülönböztethetünk, amelyeket különböző gének kódolnak. Mára több altípusnak

különböző splice-variánsait is azonosították, s ezalapján kijelenthetjük, hogy legalább

30 különböző fehérjeszerkezetű 5-HT receptor létezik (Raymond és mtsai 2001; Oliver

von Bohlen und Halbach 2006). Az 5-HT3 receptorok ligand-függő ioncsatornák, míg a

többi 5-HT receptor a hét transzmembrán doménnel rendelkező receptorok családjába

tartozik. A hét tramszmembrán doménnel rendelkező receptorok szignáltranszdukciója

heterotrimer G-fehérjékhez kapcsolt. Az 5-HT1 receptorok a Gi/0 fehérje közvetítésével

10

gátolják az adenil-ciklázt. Az 5-HT2 receptorok a Gq fehérje serkentésén keresztül a

foszfolipáz C-t (PLC) aktiválják. A PLC által katalizált reakcióban inozitol-trifoszfát

(IP3) és diacil-glicerol (DAG) keletkezik. Az IP3 az intracelluláris Ca2+-koncentráció

fokozódását váltja ki, a DAG pedig a PKC fehérjecsaládot aktiválja. Az 5-HT4, 5-HT5A,

5-HT6 és 5-HT7 receptorok Gs fehérje közvetítésével aktiválják az adenil-ciklázt, amely

a protein kináz A stimulációjához vezet (Sanders-Bush 1998; Aghajanian 2002). Az 5-

HT5B-receptor szignáltranszdukciós mechanizmusa még nincs teljes részleteiben

megfejtve (Oliver von Bohlen und Halbach 2006).

1. táblázat: Az 5-HT receptorok csoportosítása (zárójelben a receptorok korábbi

elnevezései vannak feltüntetve; PLC: foszfolipáz C, IP3: inozitol-trifoszfát, DAG:

diacil-glicerol)

Az 5-HT receptorok típusai és altípusai

5-HT1A

5-HT1B (Dβ)

5-HT1D (Dα)

5-HT1E

5-HT1F

5-HT2A (2)

5-HT2B (2F)

5-HT2C (1C)

5-HT3 5-HT4 5-HT5A

5-HT5B

5-HT6 5-HT7

Szignáltranszdukciós mechanizmus

Gi/0-

fehérjén

keresztül

Adenil-

cikláz ↓

Gq-

fehérjén

keresztül

PLC ↑

IP3/DAG ↑

Ligand-függő

ioncsatorna

Na+-, K+-

csatorna ↑

Gs-

fehérjén

keresztül

Adenil-

cikláz ↑

5A: Gs-

fehérjén

keresztül

5B: ?

5A:

Adenil-

cikláz ↑

5B: ?

Gs-

fehérjén

keresztül

Adenil-

cikláz ↑

Gs-

fehérjén

keresztül

Adenil-

cikláz ↑

11

1.2.4 A szerotonerg rendszer anatómiája

A szerotonerg neuronok az agytörzsben, kevés kivételtől eltekintve a raphe

magvakban találhatók (Azmitia 2000; Hornung 2003). A raphe magvak a nyúltvelőtől a

középagyig terjednek ki és 9 régióra oszthatók: raphe pallidus (B1), raphe obscurus

(B2), raphe magnus (B3), a nyúltvelő központi szürkeállománya (B4), a hídi mediális

raphe (B5), a hídi dorzális raphe (B6), a középagyi dorzális raphe (B7), caudális lineáris

mag (B8) és a lemniscus mediális (B9) (Tohyama 1998). A caudalis (inferior) raphe

magvakból (B1-B4) kiinduló axonjaik a gerincvelőhöz futnak, ezek az axonok alkotják

a leszálló szerotonerg rendszert (Azmitia 2000; Hornung 2003). A rostralis (superior)

raphe magvakból (B5-B9) kiinduló pályák (felszálló szerotonerg rendszer) egyéb

agytörzsi struktúrákhoz, valamint a hipotalamuszhoz, a limbikus rendszerhez, a

hippocampushoz és az agykéreghez futnak, de kisebb-nagyobb sűrűségben az agyban

mindenütt kimutathatók (Tork 1990; Jacobs és Azmitia 1992; Azmitia 2000; Hornung

2003). A neurotranszmitter rendszerek közül a szerotoniné a legkiterjedtebb, rendkívül

szerteágazó, azonban igen különböző az egyes területek beidegzettségének mértéke

(Jacobs 2000). Egyes agyterületeken komplex, több különböző raphe régióból származó

szerotonerg beidegzésre is fény derült (Palkovits 1987; Takeuchi 1988; Murphy 1989;

Murphy és mtsai 1991).

Az 5-HT a szervezetben a központi idegrendszeren kívül a periférián is

előfordul: nagy mennyiségben megtalálható a gyomor-béltraktusban, vérlemezkékben,

hízósejtekben és a mellékvese velőállományában (Zifa és Fillion 1992). Széleskörű

előfordulásából következően fontos szerepet játszik számos élettani folyamat: többek

között a testhőmérséklet (Schwartz és mtsai 1995), az endokrin rendszer (Ruggiero és

mtsai 1999; Lowry 2002), a szexuális funkciók (Meston és Gorzalka 1992), a

táplálékfelvétel (Levine és mtsai 1987; Guy-Grand 1995), a fájdalom (Le Bars 1994), a

tanulás és a memória (McEntee és Crook 1991), a napszaki változások, az alvás (Portas

és mtsai 2000) és a motoros aktivitás (Jacobs és Azmitia 1992; Jacobs és Fornal 1997)

szabályozásában. A dolgozatom témájából adódóan az 5-HT-nak az alvás és a motoros

aktivitás szabályozásában betöltött szerepét fogom részletesen ismertetni a következő

fejezetekben.

12

1.2.5 Az 5-HT szerepe az alvás szabályozásában

Az alvásszabályozásban részt vevő szerotonerg neuronok a dorsalis és medialis

raphe magvakban helyezkednek el, nyúlványaik a lateralis hypothalamuson futnak

keresztül és más, az alvásszabályozásban ugyancsak részt vevő (noradrenerg,

hisztaminerg, orexinerg) neuronok nyúlványaival együtt sűrűn behálózzák a cortexet

(Saper és mtsai 2001). Számos emlős állatfajban bizonyították, hogy a raphe magvak

szerotonerg neuronjainak lassú, tónusos tüzelési aktivitása van feltehetően belső,

tónusos pacemaker mechanizmusoknak köszönhetően (Aghajanian 2002). Ébrenlét alatt

a szerotonerg neuronok fokozott aktivitása figyelhető meg, NREM-alvás (non-rapid eye

movement, lassú hullámú alvás) alatt ehhez képest csökken az aktivitás, míg a REM-

alvás (rapid eye movement, paradox alvás) ideje alatt egyáltalán nem sülnek ki ezek az

idegsejtek (Portas és mtsai 2000; Pace-Schott 2002). Már az 1970-es években felmerült,

hogy a szerotonerg neuronok és a locus coeruleusban, valamint a peribrachialis magban

elhelyezkedő, nagyrészt noradrenerg neuronok gátolják a REM-alvást kiváltó, kolinerg

ún. REM-on neuronokat. Ez az oka annak, hogy a szervezet akkor kerül a REM-alvás

fázisába, amikor felfüggesztődik működésük (McCarley és Hobson 1975; Bódizs 2000).

Ma is vitatott, hogy az 5-HT mely receptorain keresztül, milyen módon vesz

részt az alvás-ébrenléti ciklus szabályozásában. A REM-alvás gátlásában úgy tűnik

legnagyobb szerepe az 5-HT1A receptoroknak van (Monti és Monti 2000; Filakovszky

és mtsai 2001; Monti és Jantos 2004). Emellett 5-HT2B (Popa és mtsai 2005) és 5-HT2C

(Martin és mtsai 1998) receptor agonistákról és 5-HT2A receptor antagonistákról

(Tortella és mtsai 1989; Monti és Jantos 2006) bizonyították, hogy csökkentik a REM-

alvás időtartamát. Meglepő módon viszont az 5-HT2B (Kantor és mtsai 2004; Popa és

mtsai 2005) és az 5-HT2C (Smith és mtsai 2002; Popa és mtsai 2005; Monti és Jantos

2006) receptorok antagonistái is gátolják a REM-alvást. Részt vesznek a REM-alvás

szabályozásában az 5-HT7 receptorok is (Thomas és mtsai 2003; Monti és Jantos 2006;

Bonaventure és mtsai 2007). Az ébrenlét és a NREM-alvás szabályozásában ugyancsak

több 5-HT-receptor játszik szerepet. Bizonyított, hogy az 5-HT1A (Monti és Jantos 1992;

Filakovszky és mtsai 2001), az 5-HT3 (Monti és mtsai 1999; Kantor és mtsai 2000) és

az 5-HT2C (Martin és mtsai 1998; Kantor és mtsai 2005) receptorok agonistái fokozzák

az ébrenlétet. Az 5-HT2A antagonisták és az 5-HT2B agonisták csökkentik az ébrenlét

13

idejét és növelik a NREM-alvás időtartamát (Popa és mtsai 2005), míg az 5-HT3 (Monti

és mtsai 1999; Kantor és mtsai 2000) és az 5-HT2A (Dugovic és mtsai 1989; Monti és

Jantos 1992; Kantor és mtsai 2000) receptorok agonistái csökkentik a NREM-alvás

időtartamát.

1.2.6 Az 5-HT szerepe a motoros aktivitás szabályozásában

Általános összefüggés van a tónusos motoros aktivitás, az éberség mértéke és a

szerotonerg neuronok aktivitása között, beleértve mind a superior, mind az inferior

magvakban elhelyezkedő idegsejtek működését (Jacobs és Fornal 1997; Frazer 1999;

Jacobs és Fornal 1999). A szerotonerg neuronok pacemaker aktivitását számos

neurotranszmitter, például a noradrenalin (NA) és maga az 5-HT is befolyásolja. A NA

α1-receptorokon keresztül fokozza a szerotonerg neuronok pacemaker aktivitását, míg

az 5-HT az 5-HT1A autoreceptorokon keresztül csökkenti azt, így korlátozva negatív

feedback mechanizmussal az idegsejtek aktivitását (Aghajanian 2002).

Az 5-HT és a motoros rendszer szoros kapcsolatának megfelelően az elsődleges

és másodlagos motoros területek nagyon sűrű szerotonerg beidegzéssel rendelkeznek:

patkányban a gerincvelő elülső szarvának, a trigeminális motoros magnak (a V. agyideg

magva), a faciális motoros magnak (az VII. agyideg magva), a substancia nigrának és a

globus pallidusnak igen sűrű a beidegzése (Jacobs 2000). Érdekesség, hogy a motoros

területek beidegzése nem homogén: a gerincvelőben sűrű beidegzéssel rendelkeznek az

axiális izmok, míg a disztálisak beidegzése ritka (Steinbusch 1981). Az agytörzsben

sűrű beidegzése van az áll, az arc és a nyak nagy izmaihoz vezető motoneuronoknak,

míg a szemmozgató izmok motoneuronjai viszonylag gyér beidegzéssel rendelkeznek

(Steinbusch 1981; Takeuchi és mtsai 1983). A finommozgásokat koordináló kisagyhoz

is kevés szerotonerg nyúlvány fut. A motoros területek különböző beidegzése sokat

elárul a szerotonerg rendszer szerepéről a motoros aktivitás szabályozásában. A

szerotonin-tartalmú idegsejtek fokozott működése figyelhető meg a nagyobb izmokat

igénybevevő, tónusos és repetitív mozgások esetén, például rágás, grooming (sztereotip

mosakodás), futás közben, míg a finommozgások alatt nem fokozódik aktivitásuk

(Jacobs 2000).

14

Jacobs és Fornal (1999) alkották meg azt a hipotézist, miszerint a szerotonin

rendszer fő funkciója a szervezet motoros működésének elősegítése (Jacobs és Fornal

1999). Másodlagos funkciói: az autonóm és a neuroendokrin rendszer szabályozása az

aktuális motoros működéstől függően, például részt vesz a vér oxigenizációjának, a

vázizmok vérellátásának, valamint az agy glükózellátásának fokozásában (Jacobs és

Fornal 1999; Jacobs 2000). Gátolja az ingerületátvitelt a legtöbb szenzoros idegpályán,

ez az oka annak, hogy amikor a szerotonin rendszer működése gátlódik figyelmi és

orientációs stimulusok következtében, megszűnik a motoros rendszer működésének

serkentése és felszabadulnak a szenzoros információkat közvetítő idegpályák a gátlás

alól (Frazer 1999; Jacobs és Fornal 1999; Jacobs 2000).

Több 5-HT receptorról is kimutatták, hogy részt vesz a motoros aktivitás

szabályozásában. Az 5-HT2C receptorok agonistái gátolják (Martin és mtsai 1998;

Bagdy és mtsai 2001), míg az 5-HT2B antagonista SB 215505 fokozza (Kantor és mtsai

2004) és a nem szubtípus szelektív 5-HT2 receptor antagonista ritanserin csökkenti a

motoros aktivitást (Kantor és mtsai 2002). Az 5-HT izgatja a gerincvelőben a

motoneuronokat 5-HT2A és 5-HT7 receptorok közvetítésével (Inoue és mtsai 2002;

Gilmore és Fedirchuk 2004; Liu és Jordan 2005; Jordan és mtsai 2008) és ezen

receptorok antagonistái ugyanott gátolják a motoros aktivitást (Jordan és Schmidt 2002;

Madriaga és mtsai 2004; Liu és Jordan 2005; Jordan és mtsai 2008). Az 5-HT1B

receptornak is fontos szerepe van a lokomotoros aktivitás szabályozásában (Sari 2004),

agonistái fokozzák a lokomotoros aktivitást (Green és mtsai 1984; Chaouloff és mtsai

1999).

A szerotonin rendszer működésének fokozása (például 5-HTP-nal vagy L-

triptofánnal) emlősállatokban szerotonin viselkedési szindrómát okoz, amelyet a

következők jellemeznek: megnövekedett lokomotoros aktivitás, tremor, ataxia, head-

weaving (fej fordítása egyik oldalról a másikra), hátsó végtag abductioja, piloerectio

(szőrszálak felborzolódása), nyálfolyás, székletürítés (Jacobs 2000; Green és mtsai

2003). Ugyanez történik az 5-HT felszabadulását fokozó indirekt agonisták, például az

MDMA alkalmazása esetén is (Geyer 1996).

15

1.3 A dopaminerg, a noradrenerg és a kolinerg rendszer szerepe az alvás és a

motoros aktivitás szabályozásában

Az MDMA, mint erről a következő fejezetben részletesen is írok nagymértékű,

akut 5-HT-felszabadító hatása mellett dopamint, noradrenalint és acetilkolint is

felszabadít az idegsejtekből. Ezeknek a neurotranszmittereknek is fontos szerepük van

az alvás illetve a motoros aktivitás szabályozásában, s ezért az MDMA – általam is

vizsgált – akut motoros aktivitás és alváshatásaiban.

A lokomotoros aktivitást fokozó környezeti ingerek növelik a dopamin

neurotranszmissziót és fordítva: a dopamin neurotranszmisszió növelésével a dopamin

agonisták fokozzák a lokomotoros aktivitást és az ébrenlétet emlősökben, míg az

antagonisták csökkentik (Brown és mtsai 2007; Sadock 2007). A dopaminerg rendszer

mesolimbicus pályája közvetíti a pszichostimulánsok lokomotoros aktivitást fokozó

hatását (Alcaro és mtsai 2007).

A locus coeruleusban, valamint a peribrachialis magban elhelyezkedő

noradrenerg neuronok kisülése ébrenlét alatt fokozott, a NREM-alvás ideje alatt

csökkent és a REM-alvás ideje alatt felfüggesztődik. Csakúgy, mint a szerotonerg

neuronoknak, az ébrenlét fenntartásában és a REM-alvás gátlásában van szerepük

(Bódizs 2000; Pace-Schott 2002). A locus coeruleus noradrenerg neuronjai különösen

aktívak stressz vagy nagyfokú éberség, figyelem esetén (Robbins 2000).

A hídban található pedunculopontinus és laterodorsalis tegmentális magvak

kolinerg neuronjai is aktívak az ébrenléti fázis alatt, aktivitásukkal hozzájárulnak az

ébrenlét fenntartásához (Saper és mtsai 2001; Pace-Schott 2002). Emellett a REM-alvás

létrejöttében és fenntartásában játszanak központi szerepet, ezek az ún. REM-on

neuronok; a REM-alvás ideje alatt különösen aktívak (Bódizs 2000; Pace-Schott 2002).

Ha kolinerg agonistát vagy acetil-kolinészteráz (az acetilkolint lebontó enzim) gátlót

juttatnak erre a területre, az REM-alvást vált ki kísérleti állatokban (Capece és mtsai

1997). Valószínűleg az agytörzsi retikuláris rendszer M2 receptorainak aktiválása a fő

mechanizmusa a REM-alvás kiváltásának (Baghdoyan és Lydic 1999). A szerotonerg

neuronok posztszinaptikus 5-HT1A receptorokon keresztül gátolják a REM-alvást

kiváltó kolinerg neuronokat (Monti és Monti 2000; Monti és Jantos 2004). A

noradrenerg neuronok REM-alvást gátló hatásában pedig úgy tűnik, mind az α1, mind az

16

α2 receptorok közvetítő szerepet játszanak (Williams és Reiner 1993; Ross és mtsai

1995).

A dopamin-felszabadulás nem változik olyan drámaian az alvás-ébrenléti ciklus

során, mint az 5-HT, a noradrenalin és az acetilkolin felszabadulása. REM-alvás

depriváció azonban növeli a dopamin-felszabadulást és a dopamin receptorok

érzékenységét (Pace-Schott 2002). Dopamin-reaptake gátlók és indirekt agonisták

növelik a REM-alvás időtartamát emberben (Nofzinger és mtsai 1995). A dopamin

fokozza a kortikális acetilkolin-felszabadulást, míg a REM-on neuronok fokozzák a

mesolimbikus pályán a dopamin-felszabadulást. Kölcsönös serkentés van tehát a

kolinerg és a dopaminerg rendszer között, aminek a REM-alvás fenntartásában és

mélyítésében lehet szerepe (Pace-Schott 2002).

1.4 Az MDMA akut hatásai állatokban

Az MDMA akut hatásai körülbelül 24 órán át tartanak (Schmidt és mtsai 1986;

Schmidt 1987; McKenna és Peroutka 1990), ezt követően hoszútávú, neurotoxikus

hatásai 12 hónapig, sőt tovább is fennmaradhatnak a kísérleti állatokban (Battaglia és

mtsai 1988; Scanzello és mtsai 1993). Akut viselkedési hatásainak egyedülálló

kombinációja annak köszönhető, hogy erőteljesen fokozza a dopamin, 5-HT,

noradrenalin és acetilkolin felszabadulását a preszinaptikus idegvégződésekből (Cole és

Sumnall 2003; Green és mtsai 2003; Gudelsky és Yamamoto 2007). Kisebb mértékben

az is hozzájárul hatásai sokszínűségéhez, hogy számos neurotranszmitter receptorhoz

kötődik: többek között az 5-HT2A-, α2-, M1-, H1- és M2-receptorokhoz (Cole és Sumnall

2003; Green és mtsai 2003).

Az MDMA királis molekula és sztereoizomérjei közül, az S (+) izomér

erőteljesebb monoamin-felszabadító hatással rendelkezik, hatásai jobban hasonlítanak

az amfetaminéra, míg az R (-) izomérre jellemzőbbek a meszkalin- és LSD-szerű

hatások (Kalant 2001; Baumann és mtsai 2007). Többnyire racém elegyét állítják elő és

használják az állatkísérletek során és az ecstasytabletták is ebben a formában

tartalmazzák az MDMA-t (Kalant 2001).

17

1.4.1 A monoaminok felszabadítása az agyban

Az SERT nagy affinitással köti az MDMA-t és aktív transzporttal, 5-HT-

MDMA csere mechanizmussal az idegsejtbe pumpálja. Az idegsejtbe jutott MDMA

fokozza az 5-HT felszabadulását exocitózis útján (Ca2+-függő felszabadulás) és Ca2+-tól

független mechanizmussal a SERT-en keresztül is (Crespi és mtsai 1997). A

transzporter intracelluláris részéhez kapcsolódva annak konformációváltozását idézi elő,

aminek hatására a transzport megfordul, és az 5-HT a szinaptikus térbe ürül (Levi és

Raiteri 1993; Rudnick és Clark 1993; Rothman és Baumann 2002). Az 5-HT kiürülését

tovább fokozza, hogy az MDMA a VMAT transzportját megfordítva a vezikulákból is

felszabadítja az 5-HT-t és így erőteljesen megnöveli a szinaptikus koncentrációt

(Rudnick és Clark 1993; Rothman és Baumann 2002). Az MDMA ezenkívül a MAO

enzimeket is gátolja, mind a MAO-A-t, mind a MAO-B-t, de az 5-HT-t nagyobb

affinitással bontó MAO-A-t mintegy tízszer erősebben (Leonardi és Azmitia 1994). A

kiáramlott 5-HT-t az idegsejtek nem tudják újraszintetizálni, mert az MDMA gátolja az

5-HT-szintézis sebességmeghatározó enzimének, a TPH enzimnek az aktivitását (Cole

és Sumnall 2003; Green és mtsai 2003).

Az MDMA által indukált noradrenalin-felszabadulás az 5-HT felszabadításához

hasonlóan történik (Baumann és mtsai 2007), a NAT (noradrenalin transzporter) is

jelentős, bár a SERT-nél kisebb affinitással köti az MDMA-t, ennek megfelelően a

noradrenalin-felszabadulás az 5-HT-énál kisebb mértékű MDMA hatására (Rothman és

Baumann 2002).

A DAT (dopamin transzporter) a NAT-nél is jóval kisebb affinitással köti az

MDMA-t (Rothman és Baumann 2002), ennek ellenére MDMA adását követően igen

erőteljes dopamin felszabadulás mérhető in vivo mikrodialízissel patkányokban (Nash

és Yamamoto 1992; Yamamoto és mtsai 1995; Colado és mtsai 1999). Megállapították

azt is, hogy a felszabadított dopamin mennyisége összefüggésben áll a felszabadított 5-

HT mennyiségével (Cole és Sumnall 2003). Ennek okát abban sejtik, hogy a

szerotonerg neuronokból felszabaduló 5-HT a striatumban és a substantia nigra-ban

elhelyezkedő GABA- (γ-amino-vajsav)-erg interneuronokat az 5-HT2A receptorok

közvetítésével gátolja, aminek hatására a dopaminerg neuronok felszabadulnak a

GABA-erg gátlás alól és kisülnek (több dopamin szintetizálódik és szabadul fel) (Ball

18

és Rebec 2005). Ugyanez történik a ventrális tegmentális áreaban is, ahol a GABA-erg

neuronok 5-HT2B/2C receptorainak aktiválása csökkent GABA-felszabadulással jár és

ennek hatására nő a dopamin-felszabadulás a nucleus accumbens-ben (Bankson és

Yamamoto 2004). Kimutatták azt is, hogy a NAT gátló desipramin is csökkenti az

MDMA-val kiváltott dopamin-felszabadulást a hippocampusban, amiből arra

következtettek, hogy a NAT által a noradrenerg neuronokba felvett MDMA fokozhatja

az ezekbe az idegsejtekbe bekerült dopamin felszabadulását (Shankaran és Gudelsky

1998).

Az akut monoaminfelszabadító hatás eredményeképpen a monoaminok

kiürülnek a neuronokból és míg a noradrenalin- és a dopaminraktárak néhány napon

belül újratöltődnek, az 5-HT tartós deplécióját okozza az MDMA (Green és mtsai

2003).

1.4.2 Az acetilkolin felszabadítása az agyban

Fischer és munkatársai (2000) mutatták ki először, hogy az MDMA patkány

stiatumában in vitro fokozza az acetilkolin-felszabadulást. Bizonyították azt is, hogy

H1-receptor antagonistákkal csökkenthető az MDMA-t követő acetilkolin-felszabadulás

(Fischer és mtsai 2000). Acquas és munkatársai (2001) ezután in vivo mikrodialízissel

bizonyították, hogy patkány striatumában és frontális cortexében is fokozódik az

acetilkolin felszabadulás MDMA hatására és ugyancsak az MDMA H1-receptorokhoz

kötődésének szerepét valószínűsítették a hatásban. Néhány évvel később ugyancsak in

vivo mikrodialízissel kimutatták, hogy az MDMA-t követő acetilkolin-felszabadulás a

prefrontális kéregben para-klór-fenilalanin (5-HT-szintézis gátló) és α-metil-para-tirozin

(dopamin-szintézis gátló), hatására csökken, viszont a dorzális hippocampusban az

acetilkolin-felszabadulást nem befolyásolják az említett gátlószerek (Nair és Gudelsky

2006). A prefrontális cortexben kimutatták, hogy D1-receptor antagonista és 5-HT4

receptor antagonista is csökkenti az acetilkolin-felszabadulást patkányokban (Nair és

Gudelsky 2005). A prefrontális cortexben ezalapján a szerotonerg és a dopaminerg

rendszerek szerepét feltételezhetjük az acetilkolin-felszabadítás mechanizmusában (Nair

és Gudelsky 2005; Nair és Gudelsky 2006; Gudelsky és Yamamoto 2007).

Elképzelhető, hogy az MDMA pszichomotoros stimuláns hatásainak egy részéért az

19

acetilkolin-felszabadulás felel (Cole és Sumnall 2003; Gudelsky és Yamamoto 2007),

mert számos pszichostimulánsról (pl.: kokain, amfetamin, metamfetamin) kimutatták,

hogy fokozza az acetilkolin-felszabadulást (Day és Fibiger 1992; Imperato és mtsai

1993; Taguchi és mtsai 1998; Arnold és mtsai 2001).

1.4.3 Az MDMA akut élettani és viselkedési hatásai állatokban

Az MDMA szobahőmérsékleten adva 1-2 oC-kal emeli a patkányok

testhőmérsékletét, 40-60 perccel adása után a legnagyobb a hőmérsékletváltozás

(Schmidt és mtsai 1990; Colado és mtsai 1993; O'Shea és mtsai 1998). A

testhőmérséklet-változás dózisfüggő (Dafters 1994; Dafters és Lynch 1998; Adori és

mtsai 2006) és nagyban befolyásolja a külső hőmérséklet is: magas hőmérsékleten adva

az MDMA erőteljesebben emeli a testhőmérsékletet, míg alacsony hőmérsékleten adva

általában csökkenti (Gordon és mtsai 1991; Dafters 1995; Dafters és Lynch 1998). A

hipertermiás válasz nagysága összefüggésben áll a monoamin-felszabadulás erősségével

(Green és mtsai 2004a). A testhőmérséklet emelkedésében úgy tűnik jelentős szerepe

van az 5-HT-felszabadulás hatására aktiválódott 5-HT2A/2C receptoroknak (Schmidt és

mtsai 1990; Green és mtsai 1995; O'Loinsigh és mtsai 2001; Herin és mtsai 2005). A

Dark Agouti patkányokkal történt vizsgálatok alapján viszont egyre inkább

valószínűsítik a D1-receptorok alapvető szerepét is a hipertermiás válaszban (Colado és

mtsai 1999; Mechan és mtsai 2002).

Más 5-HT-felszabadító drogokhoz és 5-HT-agonistákhoz (Levi 1994) hasonlóan

az MDMA is megemeli patkányokban a kortizon- és a prolaktin-szintet (Nash és mtsai

1988).

Gordon és munkatársai (1991) leírták, hogy az MDMA patkányokban arritmiát

okoz és növeli a szívfrekvenciájukat. Érösszehúzódást kiváltó és artériás vérnyomást

növelő hatása is ismert (Fitzgerald és Reid 1994; Vollenweider és mtsai 1998; Bexis és

Docherty 2006). A kardiovaszkuláris változások renin-felszabadulással járnak, aminek

hatására nő az angiotenzin-II-szint (Burns és mtsai 1996). Az angiotenzin-II

érösszehúzódást okoz és fokozza az aldoszteron felszabadulását a mellékvesekéregből,

mindezek a vérnyomás emelkedéséhez vezetnek (Fürst 2006). A kardiovaszkuláris

hatások úgy tűnik, nagyrészt az MDMA által indukált noradrenalin-felszabadulásnak

köszönhetőek (Fitzgerald és Reid 1994), de hozzájárulnak az MDMA α2- és 5-HT2-

20

receptorokra kifejtett agonista hatásai is (Lyon és mtsai 1986; Battaglia és De Souza

1989; Lavelle és mtsai 1999).

Az agyban fiziológiás körülmények között szoros kapcsolat áll fenn a

vérkeringés és a glükózfelhasználás között (Kuschinsky 1991). Az MDMA akutan

számos agyterületen fokozza a glükózfelhasználást (Frederick és Paule 1997; Balogh és

mtsai 2004; Ando és mtsai 2006; Ferrington és mtsai 2006; Kirilly és mtsai 2006),

ugyanakkor ezek egy részében csökkenti a vérkeringést (Quate és mtsai 2004;

Ferrington és mtsai 2006). Az agyi vérkeringés csökkenésének feltehetően az az oka,

hogy a felszabaduló 5-HT érösszehúzódást vált ki az agyban 5-HT1B- (Craig és Martin

1993) és 5-HT2-es receptorokon keresztül (Chang és Owman 1987). A

glükózfelhasználás fokozódása és egyidejűleg a vérkeringés csökkenése, energiahiányos

állapotot hoz létre, ami hozzájárulhat a neurotoxicitás kialakulásához (Nixdorf és mtsai

2001).

Az MDMA akutan, dózisfüggő módon fokozza az állatok lokomotoros

aktivitását (Spanos és Yamamoto 1989; Callaway és Geyer 1992; Dafters 1994;

McNamara és mtsai 1995; Bengel és mtsai 1998). Érdekesség, hogy míg a kokain és az

amfetamin egyenletesen, minden irányba kiterjedően fokozzák a motoros aktivitást; az

MDMA hatására az állatok rotációs mozgást végeznek, körbe-körbe futnak a ketrecben

(Callaway és mtsai 1990; McCreary és mtsai 1999; Scearce-Levie és mtsai 1999). A

klasszikus, 5-HT-felszabadulást kiváltó hallucinogének hatására is hasonló

mozgássorozat látható az állatokon (Callaway és mtsai 1991; Cole és Sumnall 2003).

Megfigyelték azt is, hogy nagyobb dózis MDMA ismétlődő, sztereotíp

mozgássorozatokat vált ki, amelyek a szerotonin-szindróma elemeire emlékeztetnek

(Spanos és Yamamoto 1989). Úgy tűnik, hogy az 5-HT-felszabadulás és az 5-HT1B

receptorok aktivációja alapvetően fontos a motoros aktivitás-fokozódásban, mert

genetikailag módosított SERT-hiányos egerekben hiányzik (Bengel és mtsai 1998), míg

5-HT1B-hiányos egerekben jelentősen csökkent az MDMA-nak ez a hatása (Scearce-

Levie és mtsai 1999). Ráadásul az 5-HT1B receptor agonisták hasonló lokomotoros

hiperaktivitást váltanak ki, mint az MDMA (Rempel és mtsai 1993). A folyamat

összetettségére utal, hogy 5-HT2A receptor antagonista csökkenti az MDMA-t követő

lokomotoros aktivitás-fokozódást (Bankson és Cunningham 2002; Herin és mtsai 2005),

míg az 5-HT2C receptor antagonista potencírozza az MDMA ezen hatását (Bankson és

21

Cunningham 2002; Fletcher és mtsai 2006). Később bizonyították, hogy az 5-HT-

felszabadulás mellett a dopamin-felszabadulásnak is szerepe van az MDMA-t követő

lokomotoros aktivitás-fokozódásban, mert az dopamin receptor antagonistákkal

gátolható (Ball és mtsai 2003; Bubar és mtsai 2004). Nemrégiben knock-out egereken is

megvizsgálták a D1, a D2 és a D3 receptorok szerepét: a D1-hiányos egerek MDMA

hatására fokozott hiperaktivitást, míg a D2- és a D3-hiányos egerek csökkent

hiperaktivitást mutattak a vad típusú, MDMA-val kezeltekhez képest (Risbrough és

mtsai 2006). Ezt követően a noradrenalin-felszabadulás szerepét is bizonyították: az α1-

receptor gátló prazosin mind szisztémásan, mind lokálisan adagolva a prefrontális

kéregbe illetve a ventrális tegmentális áreába, gátolta a kis dózisú MDMA-által kiváltott

lokomotoros választ patkányokban (Selken és Nichols 2007).

Az MDMA-ról kimutatták, hogy akutan csökkenti az agresszivitást egerekben

(Navarro és Maldonado 1999; Maldonado és Navarro 2001) és patkányokban (Morley

és McGregor 2000; Kirilly és mtsai 2006). Az 5-HT1B receptor agonistái is antiagresszív

hatásúak (Bell és mtsai 1995; Fish és mtsai 1999; Clark és Neumaier 2001; Kirilly és

mtsai 2006), ezért ennek a receptortípusnak a közvetítő szerepét feltételezik a hatásban,

azonban valószínűnek tűnik a dopaminerg, a kolinerg, a GABA-erg és a glutamáterg

rendszerek résztvétele is (Sexton és mtsai 1999; Clark és Neumaier 2001). Az MDMA

akut anxiogén hatását is leírták különböző viselkedés-vizsgálatokban (pl.: szociális

interakciós teszt, „resident-intruder” teszt, megemelt keresztpalló teszt, „emergence”

teszt) (Bhattacharya SK 1998; Morley és McGregor 2000; Ando és mtsai 2006; Kirilly

és mtsai 2006). A szorongást fokozó hatásával lehet kapcsolatban, hogy több szorongás-

tesztben („open field” szorongás teszt, „resident-intruder” teszt, szociális interakciós

teszt) csökkentette a felfedező viselkedést, az ágaskodást és a lokomotoros aktivitást az

állatokban (Scearce-Levie és mtsai 1999; Ando és mtsai 2006; Kirilly és mtsai 2006).

Ezalapján úgy tűnik, hogy az MDMA hatására az állatok érzékenyebbekké válnak a

félelmet keltő szituációkra, s talán ez az oka, hogy fokozódik a szorongásuk, magával

vonzva a lokomotoros aktivitás csökkenését a szorongás-tesztekben (Cole és Sumnall

2003).

Az MDMA, főként nagy dózisban az állatok pusztulását okozhatja, többnyire a

testhőmérséklet-emelkedés és a szerotonin-szindróma együttes hatásaként. Nagyok az

egyéni érzékenységbeli különbségek, Sprague-Dawley és Dark Agouti patkányoknál is

22

leírtak az adott patkányfajra meghatározott LD50 dózisnál jóval kisebb dózisok esetén is

letalitást (Rochester és Kirchner 1999; Cole és Sumnall 2003).

1.4.4 Aggregációs toxicitás

Az aggregációs toxicitás fogalma először az 1940-es években merült fel az

amfetamin kutatása kapcsán, amikor észrevették, hogy amfetaminnal kezelt egereknél

súlyosabb toxicitás és jelentősebb viselkedési változások tapasztalhatók, ha a kísérlet

során egy ketrecben több egeret tartanak (Gunn és Gurd 1940; Chance 1947). A magas

hőmérséklet, az erős zaj és a folyadékhiány is növeli az amfetamin és a metamfetamin

toxicitását (Chance 1947; Morton és mtsai 2001). Később, az MDMA hatásait vizsgálva

kimutatták, hogy ha legalább 5 egeret tartottak egy ketrecben, az ötödére csökkent az

MDMA LD50 dózisa az egyedül tartott egerekéhez képest (Davis és Borne 1984). Az

egerekhez hasonlóan, embereknél is fokozhatják az ecstasy szedésének általános

körülményei a nem kívánt mellékhatások előfordulásának gyakoriságát és az előidézett

idegrendszeri károsodás mértékét (O'Shea és mtsai 1998; Green és mtsai 2003).

1.5 Az MDMA hosszútávú hatásai állatokban

Az MDMA fő célpontjai a szerotonerg neuronok, amelyekben tartós

neurotoxikus hatását mutatták ki számos állatfajban (Battaglia és mtsai 1987; Commins

és mtsai 1987; Schmidt 1987; Stone és mtsai 1987; McKenna és Peroutka 1990).

Egyedül az egerek tűnnek ellenállónak a szerotonerg idegsejteket károsító hatásával

szemben, viszont dopaminerg idegsejtjeik károsodnak (Colado és mtsai 2004), ennek

oka valószínűleg a többi fajtól jelentősen eltérő MDMA-metabolizmusuk (Escobedo és

mtsai 2005).

1.5.1 A neurotoxikus hatás feltételezett mechanizmusai

Az MDMA által okozott szerotonerg neuronkárosodás fő okát először a dopamin

központi idegrendszerbeli felhalmozódásában sejtették. Emellett szólt, hogy ha kísérleti

állatoknak L-DOPA-t, a dopamin prekurzorát adták MDMA kezelés előtt, még

23

súlyosabban károsodtak a szerotonerg idegsejtek (Levitt és mtsai 1982). További

bizonyítékul szolgált, hogy a dopamin-szintézis gátlása α-metil-p-tirozinnal (a tirozin-

hidroxiláz enzimet gátolja) vagy 6-hidroxi-dopaminnal (dopaminerg neurotoxin)

kivédte a neurotoxicitást (Stone és mtsai 1988; Schmidt és mtsai 1990).

Az elmélet szerint az MDMA kezelés után az extracelluláris térben felgyülemlett

dopamin eljut a kiürült szerotonerg idegsejtek SERT-eihez (Sprague és mtsai 1998). A

SERT csak kis affinitással köti a dopamint, ezért fiziológiás körülmények között csak

nagyon kevés dopamin jut be a szerotonin-tartalmú idegsejtekbe és a - MAO-B általi -

metabolizációja során felszabaduló szabadgyökök semlegesítődnek (Cadet és Brannock

1998). A kórosan felhalmozódott dopamin azonban jelentős mennyiségben bekerülhet a

szerotonerg neuronokba, ebben az esetben a nagy mennyiségben képződött

szabadgyököt az idegsejt nem tudja semlegesíteni és az károsítja (Levitt és mtsai 1982;

Cadet és Brannock 1998). A teória szerint ennek a következménye, hogy az 5-HT-nak

és metabolitjának, az 5-hidroxi-indolecetsav- (5-HIAA)-nak a szöveti koncentrációja,

valamint a SERT-ek denzitása tartósan csökken számos agyterületen (Schmidt és mtsai

1986; Stone és mtsai 1986; Schmidt 1987; Stone és mtsai 1987).

A dopaminteória mellett felvetődött az is, hogy az MDMA hosszútávú

neurotoxikus hatásait nem maga az MDMA, hanem metabolitjai okozzák, mert kísérleti

állatokban az MDMA intracerebrális injektálását követően nem jött létre szerotonerg

neurotoxicitás (Schmidt és Taylor 1988; Paris és Cunningham 1992; Esteban és mtsai

2001).

Az MDMA metabolizmusának első lépésében három metabolittá alakulhat: N-

demetilációval MDA-ná, demetilációval dihidroxi-metamfetaminná (DHMA) és gyűrűn

hidroxilálódva 2-hidroxi-4,5-metiléndioxi-metamfetaminná. Az MDA, az MDMA fő

metabolitja, ezt követően újra demetilálódik és dihidroxi-amfetamin (DHA) képződik

belőle. A DHA és a DHMA kinonnokká oxidálódnak, majd glutationnal konjugálódnak

(Hiramatsu és mtsai 1990; Tucker és mtsai 1994). A képződött glutation-

konjugátumokról feltételezik, hogy miután a vér-agy gáton átjutnak, majd bejutnak az

axonvégbe, reakcióba lépnek a TPH enzimeken található szulfhidril- (SH-)

csoportokkal, inaktiválják az enzimet, ami az 5-HT-szintézis gátlásához vezet és a

szerotonerg neuronok visszafordíthatatlan károsodását okozza (Rattray 1991; Tucker és

mtsai 1994; Capela és mtsai 2006). In vitro bizonyították súlyos, idegkárosító hatásaikat

24

(Jones és mtsai 2004; Capela és mtsai 2006). Az MDMA metabolizmusának bizonyos

lépései az agyban is végbemennek és az ezek során képződő szabadgyökök ugyancsak

károsíthatják a szerotonerg neuronok terminális szakaszait (Rattray 1991; Colado és

mtsai 1997; O'Shea és mtsai 1998; Lyles és Cadet 2003; Capela és mtsai 2006).

A sokáig a legvalószínűbbnek tűnt dopaminteória ellen szól és a

testhőmérséklet-emelkedés szerepére hívja fel a figyelmet Yuan és munkatársainak

(2002) kísérlete: ha az MDMA kezelés előtt rezerpint (kiüríti a monoaminraktárakat,

véd a neurotoxicitás ellen) vagy α-metil-p-tirozint adtak patkányoknak és a kísérlet alatt

a testhőmérsékletüket magasan tartották, az előkezelések nem védték ki az MDMA

neurotoxikus hatását. Emellett számtalan, a testhőmérsékletet csökkentő vegyületről

bizonyították, hogy kivédi az MDMA neuronkárosító hatását (Sprague és mtsai 1998;

Green és mtsai 2003) és in vitro bizonyították, hogy az MDMA-nak és metabolitjainak

neurotoxikus hatása hőmérsékletfüggő (Capela és mtsai 2006). Több vizsgálat is

kimutatott összefüggést a hipertermiás válasz nagysága és a neurotoxicitás mértéke

között MDMA-val kezelt állatokban (Broening és mtsai 1995; Malberg és Seiden 1998;

Sanchez és mtsai 2004). Vannak azonban olyan, a neurotoxicitást megakadályozó

vegyületek, amelyek nem csökkentik a testhőmérsékletet (Colado és mtsai 1997; Colado

és mtsai 1998; Sanchez és mtsai 2001). Az eddig rendelkezésünkre álló bizonyítékok

alapján valószínűnek tűnik, hogy a testhőmérséklet-emelkedés fokozza a

neurotoxicitást, de nem önmagában okozza azt (Green és mtsai 2004a).

1.5.2 Bizonyítékok a szerotonerg idegsejtek működésének tartós csökkenésére

patkányokban

Az MDMA kezelést követő extracelluláris 5-HT- és 5-HIAA-koncentrációk

tartós csökkenéséről tekintélyes számú cikkben olvashatunk (Battaglia és mtsai 1987;

Commins és mtsai 1987; Schmidt 1987; Stone és mtsai 1987; McKenna és Peroutka

1990; Nash és Yamamoto 1992; Colado és mtsai 1993; O'Shea és mtsai 1998). A

vizsgálatok során különböző patkánymodelleken, különböző dózisokat alkalmazva

számos agyterületen bizonyították a fenti paraméterek csökkenését és megállapítható,

hogy az egyes patkánymodellek eltérő érzékenységűek az MDMA neurotoxikus

hatására (Green és mtsai 2003). A legérzékenyebbek a Dark Agouti patkányok,

25

amelyekben 10-15 mg/kg MDMA legalább 30-50%-kal csökkentette a különböző

agyterületeken a szöveti 5-HT-koncentrációt (Colado és mtsai 1995; O'Shea és mtsai

1998), míg a Sprague-Dawley, a Hooded Lister és a Wistar patkányoknak legalább 20

mg/kg-os dózis többszöri adása volt szükséges ugyanolyan mértékű károsodás

létrejöttéhez (Colado és mtsai 1993; Aguirre és mtsai 1998; Shankaran és Gudelsky

1999). A beadást követően kb. 3-6 óra elteltével mérhető a legalacsonyabb szöveti 5-

HT-koncentráció, 24 óra elteltével a szintek nagyjából megegyeznek a kezelés előtti

értékekkel, majd egy héten belül újra csökkenés tapasztalható és az 5-HT-koncentráció

tartósan alacsony marad az agyszövetben (Stone és mtsai 1986; Schmidt 1987; Battaglia

és mtsai 1988). Hasonlóan alakul az 5-HIAA agyszöveti koncentrációja (Stone és mtsai

1986; Battaglia és mtsai 1988) és tartósan csökken a TPH aktivitása is (Stone és mtsai

1986; Schmidt és Taylor 1987).

A szerotonerg neuronok paroxetin- és citalopramkötő képessége is jelentősen

csökken patkányokban MDMA kezelés hatására (Battaglia és mtsai 1987; Sharkey és

mtsai 1991; Scanzello és mtsai 1993; Hewitt és Green 1994; Colado és mtsai 1995;

O'Shea és mtsai 1998; Ando és mtsai 2006; Ferrington és mtsai 2006). A paroxetin- és

citalopramkötő képesség csökkenésének oka, hogy csökken az ezeket kötő SERT-ek

mennyisége az idegsejtek nyúlványain, mutatva ezzel pusztulásukat (Schmidt 1987).

Ezen paraméterek mérése pontosabb képet ad az MDMA által okozott neurotoxicitás

mértékéről, mint az 5-HT és az 5-HIAA szöveti koncentrációinak mérése (Battaglia és

mtsai 1987; Green és mtsai 2003).

Az idegsejtek axonvégeinek károsodása láthatóvá tehető a SERT-ek

immunhisztokémiával történő kimutatásával (Ricaurte és mtsai 2000). O’Hearn és

munkatársai (1988) patkányokban vizsgálták a szerotonin-tartalmú idegsejteket ezzel a

módszerrel számos agyterületen. Napi 2*20 mg/kg-os MDMA-dózist alkalmaztak 4

egymást követő napon és megállapították, hogy két héttel a kezelést követően az axonok

alakja megváltozott, mennyiségük jelentősen csökkent a neocortexben, a striatumban és

a thalamusban. Az előzőeknél kisebb mértékű csökkenést találtak a hippocampus, a

septum és az amygdala területén (O'Hearn és mtsai 1988).

A prolin anterográd transzportjának kimutatásával is vizsgálható a szerotonerg

neurotoxicitás mértéke (Ricaurte és mtsai 2000; Green és mtsai 2003). A kísérlet során

előzetesen MDMA-val kezelt patkányok raphe magjaiba tríciummal jelölt prolint

26

injekcióznak, és ezzel a felszálló szerotonerg axonokat láthatóvá teszik. Az MDMA

jelentősen csökkenti a prolin anterográd transzportját (Callahan és mtsai 2001).

Úgy tűnik, a szerotonerg neuronok sejttestjei nem károsodnak, csak axonjaik,

mert immunhisztokémiai vizsgálat 2 héttel a kezelés után patkányokban a sejttestek

épségét igazolta (O'Hearn és mtsai 1988) és egy másik vizsgálatban a raphe magvak

kisülési aktivitásának mintázata nem tért el a kontrollokétól 2 héttel nagy dózisú

MDMA kezelést (napi 2*20 mg/kg 4 napig) követően (Gartside és mtsai 1996).

1.5.3 A szerotonin-rendszer csökkent működésének következményei patkányokban

In vivo mikrodialízis tanulmányok segítségével megvizsgálták a szerotonerg

rendszer csökkent működésének következményeit az MDMA neurotoxikus dózisával

előkezelt patkányokban:

• Az extracelluláris 5-HT-szint nem csökkent az előkezelt állatokban a

frontális cortexben illetve a striatumban (Series és mtsai 1994; Shankaran

és Gudelsky 1999), viszont az 5-HIAA-szint csökkent volt a frontális

cortexben 2 héttel a kezelés után (Series és mtsai 1994).

• 2 héttel az előkezelés után a dorzális raphe magvak elektromos ingerlése

kisebb 5-HT-felszabadulást okozott a frontális kéregben, mint nem

előkezelt állatokban (Gartside és mtsai 1996).

• 1 héttel az előkezelés után immobilizációs stressz hatására a

hippocampusban és a frontális kéregben kisebb 5-HT-felszabadulást

regisztráltak, mint nem előkezeltekben (Matuszewich és mtsai 2002).

• 1 héttel az előkezelés után a következő MDMA kezelés kisebb 5-HT-

felszabadulást okozott, mint nem előkezeltekben (Shankaran és Gudelsky

1999).

• Változásokat mutattak ki a fenfluraminnal kiváltott prolaktin- és kortizon-

szekréció mértékében, még egy év elteltével is volt kimutatható változás a

válaszban, annak ellenére, hogy ekkorra a szöveti 5-HT-szintek már

helyreálltak (Poland és mtsai 1997).

MDMA-val előkezelt patkányokban a hőszabályozás zavarát is megfigyelték:

magas hőmérsékleten az állatok testhőmérséklete gyorsabban emelkedett, mint a

27

kontrolloké és lassabban tért vissza a normális értékre, amikor visszahelyezték őket az

általuk megszokott hőmérsékleti viszonyok közé (Dafters és Lynch 1998; Mechan és

mtsai 2001). Ehhez hasonlóan, ha magas külső hőmérsékleten újabb MDMA kezelést

adtak patkányoknak, nagyobb testhőmérséklet-emelkedést figyeltek meg, mint nem

előkezeltekben és a testhőmérsékletük lassabban tért vissza az eredetire (Green és mtsai

2004b). Szobahőmérsékleten adva az újabb MDMA-kezelést ellentmondásos

eredményekhez vezetett: két korábbi tanulmányban kisebb (Shankaran és Gudelsky

1999), illetve nagyobb (Dafters 1995) hipertermiás választ figyeltek meg, míg az

előzőeknél kisebb mértékű idegkárosodást okozó tanulmányok szerint nem volt

különbség a hipertermiás válaszban (Beveridge és mtsai 2004; Green és mtsai 2004b;

Ferrington és mtsai 2006). Mindezek alapján úgy tűnik, az MDMA által okozott

neurotoxicitás a hőleadást károsítja leginkább (Green és mtsai 2004a).

Az MDMA-val kezelt állatok hosszútávú lokomotoros aktivitás-változásának

követésével kevés tanulmány foglalkozik és eredményeik is eléggé ellentmondásosak.

Wallace és munkatársai (2001) 4*10 mg/kg MDMA-val kezelt patkányok nappali és

éjszakai lokomotoros aktivitását monitorozták a kezelés utáni 7. naptól a 14. napig

folyamatosan és csökkentnek találták a kontrollokéhoz képest. Ezzel ellentétben

Marston és munkatársai (1999) 3 napig kezeltek patkányokat az első napon 2*10, a

másodikon 2*15, a harmadikon 2*20 mg/kg MDMA-val és nem találtak különbséget a

lokomotoros aktivitásban a kezelést követő 16 napon kontrollokhoz viszonyítva. A

különböző dózisok különböző mértékű neurotoxicitást okozva befolyásolhatták az

eredményeket.

A cirkadián ritmus pacemakere, a hipotalamuszban elhelyezkedő nucleus

suprachiasmaticus jelentős szerotonerg beidegzést kap a raphe magvakból és a

szerotonerg neuronok a laterális geniculate magon keresztül is befolyásolják a

működését (Meyer-Bernstein és Morin 1996). Ismert, hogy 5-HT agonisták segítségével

befolyásolható a nucleus suprachiasmaticus működése, átállítható a biológiai óra

(Cutrera és mtsai 1996; Morin 1999). Biello és munkatársai megvizsgálták, hogy az

MDMA szerotonerg neuronokat károsító hatása megváltoztatja-e hosszútávon a nucleus

suprachiasmaticusnak a 8-OH-DPAT-re (5-HT1A és 5-HT7 receptor agonista) adott

válaszát patkányokban (Biello és Dafters 2001; Dafters és Biello 2003). Az első

vizsgálatukban kimutatták, hogy a 8-OH-DPAT-tel kiváltott fáziseltolódás csökkent az

28

MDMA-val 6-10 nappal, illetve 20 héttel korábban előkezelt patkányok koronális

hypothalamus szeleteiben in vitro. Az eredmény arra utal, hogy a patkányok nucleus

suprachiasmaticusában az 5-HT1A és/vagy az 5-HT7 receptorok mennyisége és/vagy

eloszlása a neuronkárosodás következtében megváltozott (Biello és Dafters 2001).

Később bizonyították, hogy a nucleus suprachiasmaticus működésének károsodása

akkor is létrejön, ha kivédik az MDMA akut hipertermiás hatását (Dafters és Biello

2003).

Már egy dózis MDMA kezelés hosszútávú szorongás-fokozó hatását is

kimutatták különféle szorongás-tesztekkel („emergence”, „open field”, megemelt

keresztpalló (elevated plus maze), szociális interakciós teszt) 1-3 hónappal a kezelést

követően Sprague-Dawley és Wistar patkányokban (Morley és mtsai 2001; Fone és

mtsai 2002; Gurtman és mtsai 2002; Walker és mtsai 2007). Előfordult, hogy a szöveti

5-HT-koncentrációk mérésével nem tudtak kimutatni idegkárosodást, a szorongás mégis

fokozódott (Fone és mtsai 2002). Érdekes azonban, hogy a Dark Agouti patkányokban,

amelyeknél MDMA kezelés nélkül az „open field” és a megemelt keresztpalló

tesztekkel nagyobb mértékű szorongás mérhető, mint a Wistar és Sprague-Dawley

patkányoknál; az MDMA csökkentette a szorongást (Morley és mtsai 2001; Mechan és

mtsai 2002; Mechan és mtsai 2002). Megmagyarázhatja az ellentmondást, hogy a

szerotonin-rendszer működésének csökkenése maga után vonhatja a szorongás

fokozódását és csökkenését is (Griebel 1995; Green és McGregor 2002).

Meglepő módon számos vizsgálat, ami az MDMA-val kezelt állatok tanulási és

memória károsodását vizsgálta, nem talált rendellenességre utaló jeleket (Slikker és

mtsai 1989; Ricaurte és mtsai 1993; Robinson és mtsai 1993; Seiden és mtsai 1993;

McNamara és mtsai 1995; Byrne és mtsai 2000). Kivételt képez két munkacsoport

(Marston és mtsai 1999; McGregor és mtsai 2003) eredménye, akik az MDMA-val

kezelt állatok rövid távú memóriájának károsodását bizonyították. Emellett Piper és

munkatársai a figyelem károsodását mutatták ki patkányokban, amelyeket fiatalkorban

kezeltek többszöri MDMA dózissal (Piper és Meyer 2004; Piper és mtsai 2005). A sok

negatív eredmény oka lehet, hogy a szerotonerg neurotoxicitást követő kompenzációs

mechanizmusok elégségesek ahhoz, hogy a kialakult szerotonin-hiány ellenére is

fenntartsák a normál fiziológiás működést vagy az állatoknál használt tanulási és

29

memóriatesztek nem elég érzékenyek a létrejött tanulási és memória problémák

kimutatására (Baumann és mtsai 2007).

1.6 Az állatkísérletekben használt és az ecstasyszedők által alkalmazott dózisok

összehasonlítása

Nehéz az MDMA állatkísérletekben kimutatott hatásai alapján egyértelmű

következtetéseket levonni arra vonatkozólag, hogy mit okozhat pontosan az

ecstasyszedőkben. A kisebb emlősöknek gyorsabb a szívritmusuk, a vérkeringésük és

általában gyorsabban eliminálódnak belőlük a szervezetükbe juttatott vegyületek, mint

nagyobb állatokból (Green és mtsai 2003; Baumann és mtsai 2007). Az anatómiai,

élettani és biokémiai ismeretek alapján felállítottak egy képletet, amellyel a különböző

állatfajokban alkalmazott dózisok összehasonlíthatók (White és Seymour 2005).

Ezalapján a Dark Agouti patkányokban neurotoxikusnak talált 10-15 mg/kg-os dózis

egy 70 kg súlyú ember esetében 140-190 mg-os dózisnak felel meg (Green és mtsai

2003). Az ecstasy tabletták MDMA-tartalma igen változó, az átlagos hatóanyagtartalom

az utóbbi évek felmérései szerint 80-100 mg között van. Az ecstasyfogyasztók dózisai

igen különbözőek, van, aki csak negyed vagy fél tablettát fogyaszt egyszerre, vannak

azonban, akik 5-10 tablettát is bevesznek rövid időn belül. A többségük egyszerre 1-2

tablettát fogyaszt, tehát 2 tablettát bevéve már eléri a képlet alapján számított dózist

(Schifano 2004). Klinikai vizsgálatokban azonban kimutatták, hogy ha egyszerre nagy

dózist vagy több kisebb dózist vesznek be a fogyasztók egymás után, a vártnál jóval

magasabb vérszintet érhet el az MDMA, tehát a kinetikája nem lineáris (de la Torre és

mtsai 2000). A szokatlanul magas vérszint és szöveti koncentráció súlyos

következményekkel járhat (Parrott 2002; Schifano 2004).

1.7 A Dark Agouti patkánytörzs, mint az MDMA-t örökletesen lassan metabolizáló

emberek állatmodellje

Az emberi szervezetben az MDMA lebontásának sebességmeghatározó enzime a

nagy genetikai polimorfizmust mutató debrisoquin-4-hidroxiláz (CYP2D6) (Tucker és

mtsai 1994). Az európaiak 5-10%-ában a CYP2D6 enzim kódolásáért felelős gén

30

mutációjának köszönhetően a CYP2D6 enzim működése deficiens, vagyis az MDMA-t

csak lassabban vagy elégtelenül képesek lebontani, ezért az MDMA igen magas

vérkoncentrációt érhet el bennük és különösen nagy veszélyt jelentenek számukra az

MDMA akut hatásai (de la Torre és Farre 2004; de la Torre és mtsai 2005).

A Dark Agouti patkánytörzsben - főként a nőstény, de kisebb mértékben a hím

állatokban is - az MDMA metabolizálásáért elsődlegesen felelős CYP2D1 enzim

működése deficiens, ezért ezzel az állatmodellel jól vizsgálhatók a lassú

metabolizálókban lezajló MDMA-hatások (Colado és mtsai 1995; Malpass és mtsai

1999). A Dark Agouti patkányok érzékenysége jelentősen nagyobb az MDMA toxikus

hatásaira, mint a Sprague Dawley-ké: Dark Agouti patkányokban magas hőmérsékleten

10 mg/kg-os i.p. dózist követően leírtak letalitást, míg ugyanolyan körülmények között

vizsgált Sprague Dawley patkányoknak ez a dózis nem okozta a pusztulását (Malpass és

mtsai 1999).

1.8 Az MDMA (ecstasy) hatásai emberekben

1.8.1 Akut és szubakut hatások

Az ecstasyfogyasztók elmondásuk alapján mintegy 20 perccel a bevétel után

eufóriát, másokhoz való közelséget, nyitottságot, empátiát éreznek, beszédesebbekké

válnak, fokozódik éberségük, energikusabbak, nő az önbizalmuk és nyitottabbak az új

ötletek iránt (Morgan 2000; Parrott 2001; Fürst 2006). Citalopram (szelektíven

szerotonin-visszavételt gátló, SSRI), ketanserin (5-HT2A antagonista) és haloperidol (D2

antagonista) segítségével MDMA-val kezelt önkénteseken megállapították, hogy a

pozitív hangulati hatásokért és az entaktogén jellegért főként az 5-HT-felszabadulás

felel, míg a stimuláns hatások nagyrészt a dopamin-felszabadulásnak köszönhetők

(Liechti és Vollenweider 2001). A pozitív hatások mellett a felhasználók harmada-

negyede tapasztal akut, nemkívánatos mellékhatásokat: pl. egyensúlyzavart, szájzárt,

csökkent étvágyat, koncentrációs zavarokat, látászavarokat, izomfájdalmat,

nyugtalanságot, erős szívdobogást, remegést, lehangoltságot vagy gyengeségérzést

(McCann és mtsai 1996; Burgess és mtsai 2000; Parrott 2002).

31

A fogyasztók túlnyomó többségének megemeli a testhőmérsékletét, ami

különösen veszélyes, ha intenzív testmozgás, tánc és magas külső hőmérséklet is társul

mellé, amelyek jellemzően kapcsolódnak az ecstasy fogyasztásához (Parrott 2001;

Parrott 2002). A túlzott testhőmérséklet-emelkedésnek életveszélyes szövődményei

lehetnek: rhabdomyolysis (az izmokat alkotó fehérjék szétesnek és a vérbe kerülnek),

disszeminált intravaszkuláris koaguláció (a vérlemezkék kicsapódnak az érpályában és

vérrögöket képezve elzárják az ereket, majd vérzések lépnek fel), akut veseelégtelenség,

májelégtelenség, szívmegállás (Henry és mtsai 1992; Kalant 2001; Green és mtsai 2003;

Schifano 2004). A legtöbb fogyasztó verejtékezésről és szomjúságérzésről panaszkodik

ecstasy fogyasztását követően. Sokan emiatt egyszerre túl sok folyadékot fogyasztanak,

aminek következménye hyponatraemia lehet és súlyos esetben a fogyasztó halálát

okozhatja (Henry és mtsai 1992; Parrott 2002). Leírtak halálos neurológiai

szövődményeket is ecstasy-szedést követően: agyburok alatti vérzést, agyinfarktust,

agyi vénás trombózist, amelyek eredhetnek az ecstasy akut hipertóniát, illetve

dehidrációt okozó hatásaiból (McCann és mtsai 1996; Milroy és mtsai 1996). A legtöbb

emberben létrehoz egy enyhe szerotonin-szindrómát és annak jellegzetes tünetei közül

is tapasztalnak néhányat: viselkedéses hiperaktivitás, zavartság, izgatottság, láz,

hiperreflexia, tachycardia, reszketés, izomgörcsök, tremor, szemtekerezgés, szájzár,

fogcsikorgatás (Parrott és Lasky 1998; Parrott 2002). A pozitív tünetekhez gyakran

tolerancia fejlődik ki, míg a nemkívánatos hatások erősödnek a gyakori használattal

(Parrott 2001; Parrott 2002; Fürst 2006).

Az akut hatások a bevételtől számítva általában 6 órán belül lecsengenek és 24-

48 órán belül jelentkeznek a szubakut hatások, amelyek akár egy hétig is tarthatnak

(Morgan 2000; Green és mtsai 2003). Jellemző, hogy ekkor többnyire az akut

hatásokkal ellentétesen kimerültségről, rossz hangulatról, depresszióról, fokozott

ingerlékenységről számolnak be a fogyasztók (Parrott és Lasky 1998; Topp és mtsai

1999; Huxster és mtsai 2006). Ezekhez sok esetben a koncentrálóképesség csökkenése,

fejfájás, álmatlanság, étvágytalanság, illetve izomfájdalom társul (Topp és mtsai 1999;

Huxster és mtsai 2006).

32

1.8.2 Az ecstasy-szedés hosszútávú következményei

Az ecstasy szerotonerg idegsejteket károsító hatását jóval nehezebb emberekben

vizsgálni, mint állatokban. A rendelkezésünkre álló vizsgáló módszerekkel mért

változások viszont összhangban állnak az állatkísérletek eredményeivel (Morgan 2000;

Green és mtsai 2003; McCann és Ricaurte 2007).

Állatokban a szöveti 5-HT- és 5-HIAA-koncentráció tartós csökkenését

bizonyították, mérésükre emberben csak post mortem van lehetőség. Kish és

munkatársai (2000) egy, a halála előtt rendszeresen ecstasy-t szedő férfi striatumában

post mortem a fenti paraméterek 50-80%-os csökkenését mérték.

A cerebrospinális folyadék (CSF) 5-HIAA-koncentrációja élő emberben is

mérhető és mérésének eredményeiből következtetéseket vonhatunk le a szerotonerg

neuronok működésére vonatkozóan (Morgan 2000). Peroutka (Peroutka 1987) nem

talált különbséget a CSF 5-HIAA-koncentrációjában szórakozási droghasználókat, akik

átlagosan 18 ecstasy tablettát fogyasztottak el életük során, kontrollokhoz hasonlítva.

Több vizsgálat viszont az említett paraméter csökkenését mérte ecstasyt

rendszeresebben szedőket (átlagosan mintegy 50-200 ecstasy tablettát fogyasztottak)

más kábítószereket fogyasztókkal összehasonlítva (Ricaurte és mtsai 1990; McCann és

mtsai 1994; Bolla és mtsai 1998; McCann és mtsai 1999).

Mint az állatkísérleteknél is írtam erről, a különböző 5-HT-agonisták kortizol- és

prolaktinszint növelő hatása is jelezheti a szerotonin-rendszer működési

rendellenességeit (Morgan 2000). L-triptofán használatával nem tudtak különbséget

kimutatni ecstasyszedők és más kábítószereket használó kontrollok, illetve kábítószert

egyaltalán nem szedő kontrollok között (Price és mtsai 1989; McCann és mtsai 1994),

D-fenfluramin és m-CPP (meta-klorofenilpiperazin) segítségével viszont több

kutatócsoport is csökkent prolaktin- illetve kortizolszint növekedést írt le (Gerra és

mtsai 1998; McCann és mtsai 1999; Gerra és mtsai 2000; Verkes és mtsai 2001).

Közvetlenebb bizonyítékokkal szolgálnak a modern képalkotó eljárások, a

pozitron emissziós tomográfia (PET)- és az egyfoton-emissziós komputer tomográfia

(SPECT)-tanulmányok eredményei. Ezen eljárások során olyan radioaktív izotóppal

jelölt ligandot juttatnak a szervezetbe, amely a SERT-hez vagy valamelyik 5-HT

receptorhoz nagy szelektivitással kötődik, így mérhető a SERT illetve az adott 5-HT

33

receptor denzitása a különböző agyterületeken (Morgan 2000). A SERT-ek

denzitásának csökkenését mutatták ki PET-val és SPECT-val is ecstasyt rendszeresen

fogyasztókban (McCann és mtsai 1998; Semple és mtsai 1999; Reneman és mtsai 2001;

Buchert és mtsai 2003; Buchert és mtsai 2004; McCann és mtsai 2005). SPECT-val

kimutatták a corticalis 5-HT2A receptorok sűrűségének változását ecstasy-

fogyasztókban: ha néhány hetes absztinenciát követően mérték a receptorsűrűséget, a

corticalis 5-HT2A receptorok csökkenését tapasztalták (Reneman és mtsai 2000), míg, ha

hosszabb absztinenciát követően mérték, az occipitális cortexben ezen receptorok

sűrűségének növekedését figyelték meg (Reneman és mtsai 2000; Reneman és mtsai

2002). A fokozott receptorsűrűség hátterében valószínűleg az 5-HT-depléció

kompenzálására irányuló törekvések állnak (Reneman és mtsai 2002).

Ecstasy-t fogyasztókon végzett vizsgálatok számos esetben számolnak be arról,

hogy a krónikus pszichiátriai megbetegedésekre jellemző tünetek gyakrabban fordulnak

elő az ecstasysokban, mint az azt nem fogyasztóknál. Leírták a pánik rohamok,

alvászavarok, rossz hangulat, szorongásfokozódás, hallucinációk, paranoid képzetek, a

testsúly és a személyiség megváltozása, bulímia, szomatizáció, kényszeresség,

ellenségesség és a flashback (az akut hangulati hatások, hallucinációk újra átélése a

drog fogyasztása nélkül) gyakori előfordulását (Green és mtsai 1995; Morgan 2000;

Schifano 2000). Súlyos pszichiátriai kórképekről is pl. depresszióról, pánikzavarról,

étkezési zavarokról, kognitív zavarokról, impulzuskontroll-zavarokról, szociális

fóbiáról, paranoiáról, deperszonalizációról, pszichotikus dekompenzációról is gyakran

beszámolnak. A vizsgálatok alapján összefüggés van az elfogyasztott ecstasytabletták

száma és a tünetek gyakorisága között (Schifano és mtsai 1998).

A kialakult alvászavarok és cirkadián ritmusbeli változások önmagukban is

tanulási és memóriakárosodáshoz, hangulatzavarokhoz, az impulzivitás és az endokrin

működés megváltozásához vezethetnek az ecstasy-fogyasztókban (Parrott 2001;

McCann és Ricaurte 2007). Kevés, az ecstasyfogyasztók alvásának minőségi és

mennyiségi változásait tanulmányozó vizsgálat történt napjainkig. Allen és munkatársai

(1993) a NREM-alvás 2. fázisának csökkenését és ennek köszönhetően a teljes alvásidő

csökkenését állapították meg olyan szórakozási kábítószer-élvezőkön, akik életük során

legalább 25 alkalommal vettek be ecstasyt, de a vizsgálatot megelőzően már

abbahagyták a szedését. Később ugyanez a kutatócsoport hosszabb alvásidőt mért

34

ecstasyfogyasztókat vizsgálva. Enyhén csökkent ugyan a NREM-alvás 2. fázisának

időtartama, de a csökkenés nem volt szignifikáns, továbbá a 3. és a 4. fázis

szignifikánsan hosszabb volt az ecstasy-fogyasztókban, ez növelte meg a teljes alvásidőt

(McCann és mtsai 2000). Megvizsgálták az alvásstruktúrát m-CPP adását követően is:

az m-CPP növelte a NREM-alvás 4. fázisának hosszát az ecstasy-fogyasztókban,

viszont csökkentette a kontrollokban (Ricaurte és McCann 2001). Nemrégiben ugyanez

a kutatócsoport azt figyelte meg, hogy az ecstasy-fogyasztók NREM-alvásának 2. fázisa

rövidebb, az 1. fázisa viszont hosszabb időtartamú, mint a kontrolloké és a teljes

alvásidő csökkenését trend jelezte. Megvizsgálták az α-metil-para-tirozin hatását is a két

csoporton: a kontrollok alváslatenciáját (az alvás kezdetéig eltelt idő) jobban

megnövelte, mint az ecstasyhasználókét, míg a REM-latenciát (az alvás kezdetétől a

REM-fázis kezdetéig eltelt idő) növelte az ecstasysokon és csökkentette a kontrollokon.

Negatív korrelációt figyeltek meg a 2. fázis időtartama és az elfogyasztott ecstasy

tabletták száma, valamint az ecstasyhasználat hossza között, és a két utóbbi paraméter

pozitívan korrelált az 1. fázis időtartamával (McCann és mtsai 2007). Az

alvástanulmányok eredményei tehát kissé ellentmondásosak, de abban megegyeznek,

hogy az ecstasyhasználat változásokat okoz az alvásstruktúrában és a korrelációk az

ecstasyhasználat hosszával és az elfogyasztott tabletták számával megerősítik az

MDMA lehetséges szerepét a változásokban (McCann és Ricaurte 2007).

Kuypers és munkatársai (2007) 14 ecstasy-fogyasztót vizsgáltak, akiknek egy

része 125 mg MDMA-t, másik része placebo-t kapott és az éjszakai alvásmegvonás alatt

különböző tanulási teszteken vettek részt. Az MDMA csökkentette az álmosság érzését,

viszont a megosztott figyelmet vizsgáló tesztekben azok, akik MDMA-t kaptak

rosszabb eredményeket értek el (Kuypers és mtsai 2007). Más vizsgálatok is a

kontrollokénál gyakoribb memória- és gondolkodásbeli zavarokról írnak

ecstasyfogyasztókban (Morgan 2000; Parrott 2001).

A rendelkezésünkre álló, a szerotonerg rendszer károsodását bizonyító, illetve

arra utaló preklinikai és klinikai bizonyítékok alapján feltételezhetjük, hogy a

psziciátriai és pszichológiai zavarok oka az MDMA szerotonerg neuronkárosító hatása.

Támogatja ezt az is, hogy az alacsony CSF-beli 5-HIAA-koncentrációval rendelkező

személyekről már évtizedekkel ezelőtt bizonyították, hogy impulzívabbak,

agresszívebbek, ellenségeskedőbbek, míg az átmeneti 5-HT-aktivitás csökkenéséről,

35

hogy egészségesekben rossz hangulatot eredményez (Brown és mtsai 1979; Young és

mtsai 1985; Smith és mtsai 1987; Coccaro 1989; Linnoila és mtsai 1993). Egyértelmű

következtetések azonban nem vonhatók le az ecstasy fogyasztása és az említett

pszichiátriai betegségek, pszichiátriai és pszichológiai tünetek megjelenése között, mert

a kábítószerfogyasztók között eleve nagyobb arányban vannak azok, akik valamilyen

pszichiátriai megbetegedéssel vagy arra való hajlammal rendelkeznek (Morgan 2000;

McCann és Ricaurte 2007). Másrészt, a humán vizsgálatoknál sosem zárhatók ki teljes

biztonsággal az ecstasy mellett fogyasztott más illegális kábítószerek és az

alkoholfogyasztás következményei, ezért különösen fontosak az MDMA tartós

pszichiátriai és neuropszichológiai következményeit vizsgáló állatkísérletek eredményei

is (Parrott 2001; McCann és Ricaurte 2007).

36

2 CÉLKITŰZÉSEK

Tekintélyes és szerteágazó szakirodalommal rendelkezünk az MDMA

neurotoxikus hatásaival kapcsolatban, ennek ellenére kevés az irodalomban fellelhető,

az MDMA rövid- és hosszútávú alvás-ébrenléti hatásaival foglalkozó vizsgálat. Nem

rendelkezünk információval arról, hogy miben különböznek az MDMA-val előkezelt

állatokon az újabb MDMA dózis és az SSRI citalopram akut alvás-ébrenléti hatásai

valamint, hogy befolyásolja-e hosszútávon az állatok napszaki ritmusát az MDMA

kezelés.

Az MDMA rövid- és hosszútávú káros hatásai különösen veszélyesek és

kiszámíthatatlanok a lassú metabolizálókban, akiknek állatmodelljei a Dark Agouti

patkányok. Munkám során ezen az állatmodellen tanulmányoztam az MDMA akut,

szubakut és hosszútávú motoros aktivitás- és alváshatásait a kábítószer-élvezők által

fogyasztott dózisnak megfelelő MDMA-dózist alkalmazva. Kísérleteimmel a

következőkre kerestem a választ:

1) Milyen akut változásokat idéz elő az MDMA 15 mg/kg-os dózisa a lassú

metabolizáló Dark Agouti patkányok motoros aktivitásában és alvásparamétereiben?

2) Milyen szubakut és hosszútávú változások figyelhetők meg a kezelés hatására

ezekben a paraméterekben?

3) Miben térnek el az általunk alkalmazott MDMA dózis akut hatásai az azonos dózisú

MDMA-val 3 héttel korábban előkezelt állatokon?

4) Megváltoztatja-e a 3 héttel korábban alkalmazott MDMA előkezelés a 2,5 mg/kg

dózisú citalopram kezelés akut alváshatásait?

37

3 MÓDSZEREK

Az állatkísérleteket a helyi etikai bizottságok engedélyével, a hazai (az 1998.

december 31-én az állatkísérletekről kiadott kormányrendelet) és a nemzetközi (az

Európai Közösség Tanácsának 1986. november 24-én kiadott 86/609/EEC számú

direktívája és a Nemzeti Egészségügyi Intézet által kiadott „A laboratóriumi állatok

tartásának alapelvei” című, 1985-ben átdolgozott, 85-23. számú kiadvány) előírásoknak

megfelelően végeztük.

3.1 Az állatok és tartásuk

A vizsgálatokat hím Dark Agouti (Harlan, Olac Ltd, Egyesült Királyság)

patkányokon végeztük. Az állatok a laborba érkezésükkor 4-5 hetesek voltak, súlyuk

50- 80 g között volt. A szabványos tápot (CRLT AM, Charles River, Magyarország) és

a vizet szabadon fogyaszthatták, almukat a kísérlet menetétől függően 2-3 naponta

cseréltük és legalább 24 óra telt el az alomcsere és a kezelések között. A helyiségek

állandó hőmérsékletét (21±1 oC) és 12 órás világos/sötét periodicitását (a világítás

kezdete: 09:00) biztosítottuk, a relatív páratartalom 40-50 % között volt.

3.2 Motoros aktivitás és alvás vizsgálatok

3.2.1 A kezelések

A kezeléseket 7 napos szoktatási periódus előzte meg, amelynek során az

állatokat minden nap a világos fázis első 5 percében fiziológiás sóoldattal kezeltük

intraperitoneálisan. A szoktatási periódusra azért volt szükség, hogy az állatok

hozzászokhassanak a kezeléseket végző személy átmeneti jelenlétéhez, a kézbevételhez

és a kezelésekhez.

38

3.2.1.1 Kezelések az MDMA akut, szubakut és hosszútávú hatásainak vizsgálatához

Az állatokat (összesen 66-ot) véletlenszerűen 4 csoportra osztottuk (2. táblázat).

A kezelésekhez használt (±)MDMA-t (>99,5%-os tisztaságú, Sanofi-Synthelabo-

Chinoin, Magyarország) fiziológiás sóoldatban oldottuk fel és 15 mg/ml-es töménységű

oldatot készítettünk. A vizsgálat -21. napján (3 héttel az MDMA akut hatásainak

tanulmányozása előtt) az MDMA+Veh (n=12) és az MDMA+MDMA (n=12)

csoportba sorolt állatoknak 15 mg/kg MDMA-t adtunk intraperitoneálisan. A Veh+Veh

(n=21) és a Veh+MDMA (n=21) csoportba tartozó állatokba pedig fiziológiás sóoldatot

(0,9%-os NaCl-oldat) juttatunk 1 ml/kg-os térfogatban, szintén intraperitoneálisan. A

vizsgálat 1. napján (az akut kezelés napja) a Veh+MDMA és az MDMA+MDMA

csoport tagjai 15 mg/kg MDMA-t kaptak, míg a Veh+Veh és az MDMA+Veh csoportba

tartozó állatok fiziológiás sóoldatot kaptak intraperitoneálisan. Az állatokat minden

esetben a világos periódus kezdetének első 5 percében kezeltük.

EEG, EMG és motoros aktivitás felvételeket készítettünk a Veh+Veh és a

Veh+MDMA csoportban lévő állatokról az 1., a 3., az 5., a 14. és a 28. napon, míg az

MDMA+Veh és az MDMA+MDMA csoportban lévőkről az 1. napon (2. táblázat). A

vizsgálat előtti napon (0. nap) minden állatról felvételt készítettünk és ellenőriztük az

EEG- és az EMG-jel minőségét. Azokat az állatokat, amelyeknél a jel nem volt

megfelelő minőségű, kizártuk a vizsgálatból. A vizsgálat alatt is figyelemmel kísértük a

jelminőséget és indokolt esetben kizártuk az állatot a további tanulmányozás alól. Az

állatok a vizsgálat 1. napját követően minden nap (azokon a napokon is, amikor nem

készült felvétel) kaptak egy fiziológiás sóoldat injekciót a világos periódus kezdetének

első 5 percében. Erre azért volt szükség, hogy kivédjük az injekció által okozott

esetleges viselkedésbeli különbségeket, valamint, hogy az egyes felvételeket a

korábbiakhoz tudjuk hasonlítani.

39

2. táblázat: A kezelések menete és a csoportok elnevezése az MDMA

hatásainak vizsgálata során

A csoport neve -21. nap 1. nap 3.nap 5. nap 14. nap 28. nap

Veh + Veh fiz. só fiz. só fiz. só fiz. só fiz. só fiz. só

Veh + MDMA fiz. só MDMA fiz. só fiz. só fiz. só fiz. só

MDMA + Veh MDMA fiz. só

MDMA + MDMA MDMA MDMA

MDMA: 15 mg/kg MDMA i.p., fiz. só: 1 ml/kg 0.9% NaCl (fiziológiás sóoldat) i.p.

3.2.1.2 Kezelések a citalopram akut hatásainak vizsgálatához

Az állatokat (összesen 61-et) véletlenszerűen 4 csoportra osztottuk (3. táblázat).

Három héttel a citalopram akut hatásainak vizsgálata előtt (-21. nap) az MDMA+Veh

(n=15) valamint az MDMA+Citalopram (n=15) csoportokba tartozó állatoknak 15

mg/kg MDMA-t adtunk intraperitoneálisan, míg a Veh+Veh (n=16) és a

Veh+Citalopram (n=15) csoportokba sorolt állatoknak fiziológiás sóoldatot adtunk 1

ml/kg-os térfogatban, intraperitoneálisan. Az akut citalopram kezelés napján (1. nap) az

MDMA+Citalopram és a Veh+Citalopram csoport tagjai 2,5 mg/kg citalopram

(Citalopram hydrobromide, Tocris Bioscience, Biotrend, Köln, Németország) kezelést,

míg az MDMA+Veh és a Veh+Veh csoportokba tartozó állatok fiziológiás sóoldatot

kaptak intraperitoneálisan. A kezeléseket a világos periódus első 5 percében végeztük és

a vizsgálat napján (1. nap) a következő fejezetekben részletezett módon - 24 órás EEG,

EMG és motoros aktivitás felvételeket készítettünk az állatokról. Felvételt készítettünk

a kezelés előtti napon (0. nap) is minden állatról, hogy ellenőrizhessük az EEG- és

EMG-jel megfelelő minőségét. Ha a 0. napon vagy a vizsgálat napján a jel nem volt

megfelelő minőségű, csakúgy, mint az MDMA hatásainak vizsgálata során, kizártuk az

állatot a vizsgálatból.

40

3. táblázat: A kezelések menete és a csoportok elnevezése a citalopram hatásainak

vizsgálata során

A csoport neve -21. nap 1. nap

Veh+Veh fiz. só fiz. só

Veh+Citalopram fiz. só citalopram

MDMA+Veh MDMA fiz. só

MDMA+Citalopram MDMA citalopram

MDMA: 15 mg/kg MDMA i.p., fiz. só: 1 ml/kg 0.9% NaCl (fiziológiás sóoldat) i.p.,

citalopram: 2,5 mg/kg citalopram i.p.

3.2.2 A krónikus EEG és EMG elektródák műtéti beültetése

Az MDMA- illetve fiziológiás sóoldat előkezelések után kb. egy héttel történt az

EEG és EMG regisztrálásához használt krónikus elektródák műtéti beültetése. A

műtéteket altatás (2% halotán oxigénben, Fluotec 3) mellett, sztereotaxikus készülék

(Kopf) segítségével végeztük. Az EEG-hez használt, rozsdamentes acélból készült,

csavar-elektródákat epiduralisan a bal frontális cortex (a bregmához viszonyítva L: 2,0

mm és A: 2,0 mm) valamint a bal parietális cortex (a lambdához viszonyítva L: 2,0 mm

és A: 2,0 mm) felett rögzítettük. A föld elektródát a kisagy felett helyeztük el. Az EMG-

hez használt, rozsdamentes acélból készült, szilikon-gumi bevonatú, spirál-elektródák

(Subcutaneous Electrode Wire, Plastics One Inc., Roanoke, Egyesült Államok, 550 mm

hosszú, 1,2 mm átmérőjű a szilikon-gumival) megtisztított végét két öltéssel a hátsó

nyaki izmokba varrtuk. A rugalmas szilikon-gumi bevonatú spirál-elektródák lehetővé

tették az állatok szabad mozgását. Az EEG és EMG elektródák szabad végeit egy

kisméretű csatlakozóba vezettük, amelyet rögzítő-csavarok és speciális cement

(cranioplastic cement, Plastics One Inc., Roanoke, Egyesült Államok) segítségével az

állat koponyacsontjához rögzítettünk.

A műtétet követően az állatokat egyesével 3500 mm * 3500 mm * 4050 mm-es

üvegketrecekbe helyeztük, majd 8 nap elteltével kábelre csatlakoztattuk (3. ábra) és így

további 7 napot töltöttek el a vizsgálat előtt.

41

3.2.3 Az EEG, EMG és a motoros aktivitás mérése

Az EEG és EMG jeleket elvezető kábelre mágnest rögzítettünk, a kábel a

mágnes szintjén áthaladt egy elektromos tekercsen, majd a ketrec fölött elhelyezett

forgócsatlakozóban végződött. A forgócsatlakozó lehetővé tette az állatok szabad

mozgását, s tevékenységük közben mozgásba hozták a fejükhöz csatlakoztatott kábelt a

rajta lévő mágnessel, ami áramot indukált a tekercsben (Svensson és mtsai 1987; Kantor

és mtsai 2002). Az így kapott jeleket, mint a motoros aktivitás mutatóit az EEG és EMG

jelekkel együtt, megfelelő alsó és felső szűrést követően (0,53 – 30 Hz, 6 dB/ oktáv),

differenciál erősítő segítségével felerősítettük (EEG * 5000, EMG * 20000 és motoros

aktivitás * 5000). Az analóg jeleket csatornánkénti 64 Hz-es mintavételezéssel

digitalizáltuk, a számítógép képernyőjén megjelenítettük és merevlemezén tároltuk a

későbbi feldolgozásokhoz.

A motoros aktivitás megállapításához a felerősített jelsorozatokat 4 másodperces

szakaszokra osztottuk. Az eredeti jelet, ami - az állat mozgásának köszönhetően - a

görbén mind pozitív, mind negatív irányban megjelenhet, átalakítottuk egy csak a

pozitív tartományban megjelenő jellé, az eredeti abszolút értékévé. Emellett

meghatároztunk egy zajszintet, ami alatt a jelet nem tekintettük az állat mozgásának és a

zajszint feletti jelet tartalmazó 4 másodperces szakaszokat összegeztük, s az így kapott

idő adta a motoros aktivitás idejét (Svensson és mtsai 1987; Kantor és mtsai 2002).

42

mágnes

forgó-csatla-kozó

Elektro-mos tekercs

3. ábra: Az állatok elhelyezése a ketrecekben: az EEG-, EMG- és motoros aktivitás

tanulmányozásához a megműtött állatokat egyesével üvegketrecekbe helyeztük és

kábelre csatlakoztattuk. A vizsgálathoz használt elektromos tekercs, mágnes és

forgócsatlakozó helyét a nyilak mutatják.

3.2.4 Az alvásstádiumok meghatározása

A citalopram akut alváshatásait a szakirodalomra támaszkodva az első néhány

órában vártuk, ezért az első 4 óra időtartamait, a minél pontosabb kiértékelés érdekében

vizuálisan elemeztük és a következő szempontok alapján határoztuk meg az egyes

alvásfázisokat:

• Ébrenlét: alacsony amplitúdójú (max. 60-80 µV), gyors frekvenciájú (alfa: 8-13

és béta: 14-30 Hz) EEG, fokozott EMG és motoros aktivitás (aktív ébrenlét,

AW) illetve a motoros aktivitás hiánya (passzív ébrenlét, PW).

• A szendergés és felületes alvás (NREM-1): átmeneti szakasz az ébrenlét és a

mélyalvás között, amelynek EEG-jét a lassú hullámokkal (delta: 0,75-6 Hz) és

43

alvási orsókkal (6-15 Hz) tarkított ébrenlétszerű háttértevékenység, valamint

csökkent izomtónus és motoros aktivitás jellemez.

• A mélyalvás (NREM-2): nagy amplitúdójú, kis frekvenciájú (max 350-400 µV;

delta: 0,5-6 Hz) EEG, amely csökkent izomtónussal és a motoros aktivitás

hiányával párosul.

• A paradox alvás (REM): alacsony, közel egyforma amlitúdójú, gyors théta

hullámok az EEG-n, az izomtónus és a motoros aktivitás teljes hiánya mellett,

amelyet időnként 1-2 másodperces izomrángások szakíthatnak meg (Gottesmann

1992; Filakovszky és mtsai 2001).

Vizuálisan állapítottuk meg, ugyancsak a pontosság érdekében, az MDMA akut,

szubakut és hosszútávú hatásainak vizsgálatánál az alváslatencia hosszát is: az

alváslatencia a világos fázis kezdetétől az alvás kezdetéig eltelt időt jelenti.

A citalopram akut hatásainak vizsgálatánál (az első 4 óra kivételével) és az

MDMA akut, szubakut és hosszútávú hatásainak vizsgálatánál az éberségi szintek

megállapítása alvás-elemző program (Sleepsign for Animal, Kissei Comtec America,

Inc., Egyesült Államok) segítségével történt. A vizuális értékelés kapcsán a fent leírtak

szerint egy algoritmust építettünk fel. Az algoritmus alapján a program 4 másodperces

szakaszokra osztotta az EEG-, EMG- és motoros aktivitás görbéket, majd minden

szakaszra vonatkozóan megállapította az éberségi szinteket. Az MDMA hatásainak

vizsgálata során a motoros aktivitás értékelését különösen fontosnak tartottuk, így azt

külön értékeltük, ezért az ébrenlétet nem osztottuk fel AW-re és PW-re, hanem azokat

összesítve értékeltük a külön megadott motoros aktivitás érték mellett.

Az alvás-elemző programhoz felépített algoritmus pontosságát ellenőriztük

azzal, hogy 8 állat 4*30 perces görbéit (0:00-0:30, 9:00-9:30, 13:30-14:00 és 22:30-

23:00 között) a programmal és vizuálisan is elemeztünk és az eredményeket

összehasonlítottuk. A programmal kapott eredmények szorosan korreláltak a vizuális

vizsgálat eredményeivel.

3.2.5 A cosinor analízis módszer

A ciklikus élettani működéseket (amelyek közé a cirkadián ritmus is tartozik)

matematikailag szinuszoid függvényekkel lehet jellemezni. A különböző időpontokban

44

mért értékekből a periódikus regresszió segítségével állíthatjuk fel a biológiai ritmust

jellemző szinuszoid függvényt. A periódikus regresszió számítására vizsgálatainkban a

cosinor analízis módszerét használtuk. A szinuszoid hullámokat mesor értékükkel

(átlagszintjükkel), amplitúdójukkal (a legnagyobb eltérés az átlagszinttől, a hullám

maximumánál mérhető), és akrofázisukkal (az az időpont, amelynél a hullám eléri a

maximumát) jellemeztük (Nelson és mtsai 1979).

4. ábra: A biológiai ritmust jellemző szinuszoid hullám jellemzése az amplitúdó, a

mesor és az akrofázis segítségével

3.2.6 Az adatok statisztikai elemzése

Az MDMA akut, szubakut és hosszútávú hatásainak vizsgálatához az adatokat

többszempontos variancia analízissel (MANOVA) dolgoztuk fel, a két fő tényező: a

kezelés (nem ismételt mintavételezéses, fiziológiás sóoldat (Veh) és MDMA kezelés,

illetve első MDMA kezelés és második MDMA kezelés) és az idő (ismételt

mintavételezéses, 1-23 óra). A post-hoc összehasonlításhoz a Tukey honest significant

difference (Tukey HSD) tesztet (STATISTICA 6.0, Statsoft, Tulsa, Egyesült Államok)

használtuk. A cosinor analízist (az amplitúdó, akrofázis, mesor értékek és ezek

±konfidecia határainak számítását) az El Temps, 1998 program segítségével végeztük

(Cambras és mtsai 2000).

A citalopram akut alváshatásainak vizsgálatához az adatokat variancia

analízissel (MANOVA) dolgoztuk fel, a három fő tényező: az előkezelés (fiziológiás

45

sóoldat (Veh) vagy MDMA), a kezelés (fiziológiás sóoldat (Veh) vagy citalopram) és az

idő (ismételt mintavételezéses, 1-23 óra) volt. Faktoriális variancia analízist (ANOVA)

végeztünk, a két fő tényező, az előkezelés és a kezelés hatásának vizsgálatára. A post-

hoc összehasonlításhoz a Tukey honest significant difference (Tukey HSD) tesztet

(STATISTICA 6.0, Statsoft, Tulsa, Egyesült Államok) használtuk. A cosinor analízist

(az amplitúdó, akrofázis, mesor értékek és ezek ±konfidecia határainak számítását) a

Time Series Analysis, Serial Cosinor 6.2-Lab View (Expert Soft Technologie, Esvres,

Franciaország) program segítségével végeztük.

3.3 A [3H]-paroxetin kötés mérése autoradiográfiával

A [3H]-paroxetin kötés autoradiográfiás mérésével a különböző agyterületeken a

SERT-hez kötött, radioaktív izotóppal (tríciummal) jelölt ligand (paroxetin)

mennyiségét mutattuk ki. Célunk az volt, hogy igazoljuk az alkalmazott MDMA-dózis

neuronkárosító hatását az occipitális cortexben valamint, hogy megvizsgáljuk,

károsodtak-e a szerotonerg neuronok nyúlványai a substantia nigra pars reticulata, pars

compacta és a striatum területén.

A patkányok egyik csoportját 15 mg/kg MDMA-val, másik csoportját

fiziológiás sóoldattal kezeltük. 21 nappal később mindkét állatcsoportot gyors hatású

intravénás barbiturát injekcióval elaltattuk, majd az agyukat kivettük, lefagyasztottuk és

cryostat segítségével 2 metszetsorozatot készítettünk. A zselatinnal borított

tárgylemezekre felvitt metszeteket -70 oC-on tároltuk az autoradiográfiás feldolgozásig.

A feldolgozás során a metszeteket először kétszer 5 percre puffer-oldatba

helyeztük (előinkubáció), hogy növeljük a receptor-kötés specificitását, majd az egyik

metszetsorozatot tríciummal jelölt paroxetint - telítő, 0,25 nM-os koncentrációban -

tartalmazó puffer-oldattal jégen, 2 órán keresztül inkubáltuk. A nem-specifikusan

kötődött ligandok mennyiségének megállapítása érdekében a másik metszetsorozatot a

0,25 nM paroxetin mellett citalopramot is – 4 µM-os koncentrációban - tartalmazó

puffer-oldattal inkubáltuk. A citalopram leszorítja a paroxetint az 5-HT-felvevő

helyekről, így csak a nem-specifikusan kötődött paroxetin ligandok maradnak kötve ez

utóbbi metszetsorozatban. Az egyes inkubáló edényekből 100 µl-es mintákat vettünk és

10 ml szcintillációs folyadék hozzáadásával, szcintillációs számlálóval ellenőriztük az

46

oldatban a radioaktív ligand koncentrációját. Az inkubáció befejeztével 3-szor 5 percig

puffer-oldatba, majd a puffer sók eltávolítása és az autoradiográfiás műtermékek

kivédése céljából, desztillált vízbe helyeztük a metszeteket. Ezt követte a metszetek

szárítása, melynek során vákum-kapcsolt Pasteur-pipettával távolítottuk el a

vízcseppeket és forró levegővel szárítottuk a metszeteket. Mindezek után kartonpapírra

ragasztottuk és fényvédő kazettába helyeztük őket az ismert koncentrációjú tríciumot

tartalmazó standardokkal és a trícium-érzékeny filmmel együtt. Végül a film gyári

előírásainak megfelelően 6 hétig tároltuk a metszeteket, majd a standardok segítségével

kiszámítottuk a létrejött paroxetin-kötés mennyiségét mindkét metszetsorozatban és a

két metszetsorozat értékeinek különbsége adta a specifikusan kötött paroxetin-kötés

mennyiségét. Az adatok statisztikai elemzését Student’s t-teszt segítségével végeztük.

47

4 EREDMÉNYEK

4.1 Az MDMA akut hatásai: első 24 óra

Az MDMA a kezelés napján erőteljesen fokozta az állatok motoros aktivitását

(5. ábra) és gátolta az alvást (6. ábra). A Veh+MDMA csoportba tartozó állatok motoros

aktivitása szignifikánsan megemelkedett a 2., 3., 4., 5. és 6. órában a Veh+Veh csoport

értékeihez képest. A lokomotoros aktivitás növekedésével párhuzamosan nőtt az

ébrenlét időtartama és csökkent az NREM-1, az NREM-2 és a REM fázisok időtartama

az első 5-11 órában az MDMA-val kezelt (Veh+MDMA csoport) állatoknál. A REM-

alvás gátlása jóval tovább tartott, mint az NREM-1 és az NREM-2 fázisoké. A hatás

lecsengése után, a sötét (aktív) fázis alatt a motoros aktivitás időtartamok csaknem a

fázis teljes ideje alatt szignifikánsan kisebbek ennél az állatcsoportnál, mint az MDMA-

val nem kezelt, Veh+Veh csoportba tartozó állatoknál.

A motoros aktivitás és az alvás-ébrenléti fázisok időtartamainak cosinor

analízisével kapott amplitúdó, akrofázis és mesor értékei is többnyire szignifikáns

különbségeket mutattak a kezelés napján (4. táblázat). Az amplitúdók szignifikánsan

megemelkedtek az MDMA-val kezelt állatoknál (Veh+MDMA csoport) az ébrenlét és

az NREM-2 fázis esetén, ami az óránként mért időtartamok egymáshoz viszonyított

nagyobb különbségeire utal (lásd 3.2.6 fejezet). A mesorok (az óránként mért

időtartamok értékeinek átlagára utal) és az akrofázisok (az az időpont, amelynél a mért

paraméterek cirkadián ritmusát jellemző (periódikus regresszióval illesztett) szinuszoid

hullám eléri a maximumát) szignifikáns eltéréseit figyeltük meg a Veh+MDMA és a

Veh+Veh csoportok értékeit összehasonlítva majdnem minden (kivéve az NREM-1)

paraméter esetén. A hatások megmutatkoznak a két csoport akrofázisértékeinek

különbségeiben is (11. táblázat).

Az alváslatencia 7±3-ról 392±28 min-re emelkedett az MDMA hatására [kezelés

interakció: F(1,20)=187,031, p<0,001] az 1. napon (7. ábra).

48

5. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatásai a patkányok motoros aktivitására

és ébrenléti idejére az első 24 órában. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat

előkezelést, majd a vizsgálat napján MDMA-t (jobb oldal, Veh+MDMA csoport) vagy

fiziológiás sóoldatot (veh, bal oldal, Veh+Veh csoport) kaptak a világos fázis

kezdetekor. Az ANOVA (2 fő tényező: kezelés, idő) kezelés-idő interakciók (F, df és p

értékek) az ábrákon láthatók és csillag (*) jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján

megállapított szignifikáns (p<0,05) eltérést a Veh+Veh csoporttól.

49

6. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatásai a patkányok felszínes alvás

(NREM-1), mélyalvás (NREM-2) és paradox alvás (REM) fázisokban töltött

idejére az első 24 órában. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat előkezelést,

majd a vizsgálat napján MDMA-t (jobb oldal, Veh+MDMA csoport) vagy fiziológiás

sóoldatot (veh, bal oldal, Veh+Veh csoport) kaptak a világos fázis kezdetekor. Az

ANOVA (2 fő tényező: kezelés, idő) kezelés-idő interakciók (F, df és p értékek) az

ábrákon láthatók és csillag (*) jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított

szignifikáns (p<0,05) eltérést a Veh+Veh csoporttól.

50

4. táblázat: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés akut hatásainak vizsgálata cosinor

analízissel. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat előkezelést, majd a

vizsgálat 1. napján MDMA (Veh+MDMA csoport) vagy fiziológiás sóoldat (Veh+Veh

csoport) kezelést kaptak és cosinor analízissel kiszámítottuk az első 24 órában mért

motoros aktivitás, ébrenlét, felszínes alvás (NREM-1), mélyalvás (NREM-2) és paradox

alvás (REM) időtartamok amplitúdó (min/h), akrofázis (h) és mesor (min) értékeit. Az

értékek átlagai és a konfidencia intervallumok (CI) láthatók a táblázatban. Csillag (*)

jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított szignifikáns (p<0,05) eltérést

a Veh+Veh csoporttól.

Motoros aktivitás Ébrenlét Nap Veh+Veh Veh+MDMA Nap Veh+Veh Veh+MDMA

1 Átlag CI Átlag CI 1 Átlag CI Átlag CI Ampl. 5,3 3,7-6,9 8,0 5,1-10,9 Ampl. 9,4 7,0-11,9 18,4* 12,8-23,9 Akr. 16,9 15,7-18,1 2,3* 0,9-3,8 Akr. 17,1 16,1-18,1 2,4* 1,2-3,6 Mesor 8,9 8,0-9,8 7,2* 5,6-8,8 Mesor 22,1 20,7-23,5 32,2* 29,0-35,3

NREM-1 NREM-2 Nap Veh+Veh Veh+MDMA Nap Veh+Veh Veh+MDMA

1 Átlag CI Átlag CI 1 Átlag CI Átlag CI Ampl. 1,7 0,8-2,5 4,4 2,5-6,4 Ampl. 5,4 3,1-7,7 13,1* 9,1-17,1 Akr. 3,8 1,6-6,0 16,0 14,2-17,9 Akr. 4,7 2,9-6,4 13,4* 12,2-14,5 Mesor 11,1 10,6-11,6 10,2 9,1-11,3 Mesor 21,6 20,3-22,9 15,6* 13,4-17,8

REM Nap Veh+Veh Veh+MDMA

1 Átlag CI Átlag CI Ampl. 2,6 1,9-3,2 2,3 1,8-2,8 Akr. 6,8 5,8-7,8 17,3* 16,4-18,2 Mesor 4,8 4,5-5,2 2,0* 1,7-2,3

51

7. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatása az állatok alváslatenciájára. Az

állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat előkezelést, majd a vizsgálat 1. napján

MDMA (Veh+MDMA csoport) vagy fiziológiás sóoldat (Veh+Veh csoport) kezelést, s

ezt követően minden nap fiziológiás sóoldatot kaptak a világos fázis kezdetekor. Az

ábrán csillag (*) jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított szignifikáns

(p<0,05) eltérést a Veh+Veh csoporttól.

4.2 Az MDMA hatásai a kezelést követő napokban

Szignifikáns kezelés-idő interakciókat kaptunk az MDMA-val kezelt állatoknak

(Veh+MDMA csoport) a kezelés utáni 3. napon mért motoros aktivitás, ébrenlét (8.

ábra) és NREM-2 (9. ábra) fázisokban töltött időtartamait összehasonlítva a Veh+Veh

csoport értékeivel. Az 5. napon is szignifikánsak voltak a kezelés-idő interakciók a

motoros aktivitás (10. ábra) és a REM (11. ábra) időtartamok esetében a két csoport

eredményeit összehasonlítva. A motoros aktivitás csökkenése a 3. napon a mesor

értékének csökkenésében is megmutatkozott (5. táblázat) a Veh+MDMA csoportnál. Az

5. napon az MDMA kezelésnek köszönhetően ennél az állatcsoportnál az amplitúdók

szignifikánsan lecsökkentek a motoros aktivitás, az ébrenlét és a REM esetén a

Veh+Veh csoport értékeihez képest és a mesor értékek is szignifikánsan különböztek

ennél a 3 paraméternél a 2 csoport eredményeit összehasonlítva (6. táblázat). Ezenkívül

a REM időtartama drámaian lecsökkent ezen a napon a Veh+MDMA csoport állatainál

52

[szignifikáns kezelés hatás: F(1,19)=12,002, p<0,01], míg az ébrenléti idő

szignifikánsan nőtt [szignifikáns kezelés hatás: F(1,19)=12,558, p<0,01].

8. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatásai a patkányok motoros aktivitására

és ébrenléti idejére a kezelés utáni 3. napon. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás

sóoldat előkezelést, majd a vizsgálat 1. napján 15 mg/kg MDMA-t (jobb oldal,

Veh+MDMA csoport) vagy fiziológiás sóoldatot (bal oldal, Veh+Veh csoport), s ezt

követően minden nap fiziológiás sóoldatot (veh) kaptak a világos fázis kezdetekor. Az

ANOVA (2 fő tényező: kezelés, idő) kezelés-idő interakciók (F, df és p értékek) az

ábrákon láthatók és csillag (*) jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított

szignifikáns (p<0,05) eltérést a Veh+Veh csoporttól.

53

9. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatásai a patkányok felszínes alvás

(NREM-1), mélyalvás (NREM-2) és paradox alvás (REM) fázisokban töltött

idejére a kezelés utáni 3. napon. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat

előkezelést, majd a vizsgálat 1. napján MDMA-t (jobb oldal, Veh+MDMA csoport)

vagy fiziológiás sóoldatot (bal oldal, Veh+Veh csoport), s ezt követően minden nap

fiziológiás sóoldatot (veh) kaptak a világos fázis kezdetekor. Az ANOVA (2 fő tényező:

kezelés, idő) kezelés-idő interakciók (F, df és p értékek) láthatók az ábrákon.

54

5. táblázat: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés szubakut hatásainak vizsgálata cosinor

analízissel a kezelés utáni 3. napon. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat

előkezelést, majd a vizsgálat 1. napján MDMA (Veh+MDMA csoport) vagy fiziológiás

sóoldat (Veh+Veh csoport) kezelést, s ezt követően minden nap fiziológiás sóoldatot

kaptak és cosinor analízissel kiszámítottuk a kezelés utáni 3. napon mért motoros

aktivitás, ébrenlét, felszínes alvás (NREM-1), mélyalvás (NREM-2) és paradox alvás

(REM) időtartamok amplitúdó (min/h), akrofázis (h) és mesor (min) értékeit. Az

értékek átlagai és a konfidencia intervallumok (CI) láthatók a táblázatban. Csillag (*)

jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított szignifikáns (p<0,05) eltérést

a Veh+Veh csoporttól.

Motoros aktivitás Ébrenlét Nap Veh+Veh Veh+MDMA Nap Veh+Veh Veh+MDMA

3 Átlag CI Átlag CI 3 Átlag CI Átlag CI Ampl. 4,6 3,4-5,9 2,5 1,0-4,0 Ampl. 8,9 5,7-12,1 6,1 2,4-9,8 Akr. 16,5 15,5-17,6 19,5 16,9-22,0 Akr. 16,4 14,9-17,9 19,2 16,6-21,6 Mesor 7,4 6,7-8,1 5,9* 5,0-6,7 Mesor 20,5 18,7-22,4 19,7 17,6-21,8

NREM-1 NREM-2 Nap Veh+Veh Veh+MDMA Nap Veh+Veh Veh+MDMA

3 Átlag CI Átlag CI 3 Átlag CI Átlag CI Ampl. 1,4 0,4-2,5 0,3 22,4-2,2 Ampl. 5,4 2,8-8,0 4,6 1,4-7,7 Akr. 3,9 0,8-7,1 23,7 20,4-3,0 Akr. 4,0 2,0-6,0 6,7 3,7-9,6 Mesor 12,8 12,2-13,4 11,9 11,4-12,4 Mesor 21,6 20,1-23,1 22,5 20,7-24,3

REM Nap Veh+Veh Veh+MDMA

3 Átlag CI Átlag CI Ampl. 2,5 1,7-3,3 1,7 0,9-2,5 Akr. 6,2 4,9-7,5 9,1 7,2-10,9 Mesor 5,0 4,5-5,4 5,5 5,1-6,0

55

10. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatásai a patkányok motoros aktivitására

és ébrenléti idejére a kezelés utáni 5. napon. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás

sóoldat előkezelést, majd a vizsgálat 1. napján MDMA-t (jobb oldal, Veh+MDMA

csoport) vagy fiziológiás sóoldatot (bal oldal, Veh+Veh csoport), s ezt követően minden

nap fiziológiás sóoldatot (veh) kaptak a világos fázis kezdetekor. Az ANOVA (2 fő

tényező: kezelés, idő) kezelés-idő interakciók (F, df és p értékek) láthatók az ábrákon.

56

11. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatásai a patkányok felszínes alvás

(NREM-1), mélyalvás (NREM-2) és paradox alvás (REM) fázisokban töltött

idejére a kezelés utáni 5. napon. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat

előkezelést, majd a vizsgálat napján MDMA-t (jobb oldal, Veh+MDMA csoport) vagy

fiziológiás sóoldatot (bal oldal, Veh+Veh csoport), s ezt követően minden nap

fiziológiás sóoldatot (veh) kaptak a világos fázis kezdetekor. Az ANOVA (2 fő tényező:

kezelés, idő) kezelés-idő interakciók (F, df és p értékek) az ábrákon láthatók és csillag

(*) jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított szignifikáns (p<0,05)

eltérést a Veh+Veh csoporttól.

57

6. táblázat: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés szubakut hatásainak vizsgálata cosinor

analízissel a kezelés utáni 5. napon. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat

előkezelést, majd a vizsgálat 1. napján MDMA (Veh+MDMA csoport) vagy fiziológiás

sóoldat (Veh+Veh csoport) kezelést, s ezt követően minden nap fiziológiás sóoldatot

kaptak és cosinor analízissel kiszámítottuk a kezelés utáni 5. napon mért motoros

aktivitás, ébrenlét, felszínes alvás (NREM-1), mélyalvás (NREM-2) és paradox alvás

(REM) időtartamok amplitúdó (min/h), akrofázis (h) és mesor (min) értékeit. Az

értékek átlagai és a konfidencia intervallumok (CI) láthatók a táblázatban. Csillag (*)

jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított szignifikáns (p<0,05) eltérést

a Veh+Veh csoporttól.

Motoros aktivitás Ébrenlét Nap Veh+Veh Veh+MDMA Nap Veh+Veh Veh+MDMA

5 Átlag CI Átlag CI 5 Átlag CI Átlag CI Ampl. 5,5 4,1-7,0 1,9* 0,2-3,5 Ampl. 10,5 7,7-13,4 4,2* 1,1-7,2 Akr. 17,5 16,4-18,6 19,4 15,2-23,3 Akr. 17,0 16,0-18,1 18,2 14,9-21,4 Mesor 8,4 7,6-9,2 6,5* 5,6-7,4 Mesor 23,8 22,2-25,4 31,7* 30,0-33,4

NREM-1 NREM-2 Nap Veh+Veh Veh+MDMA Nap Veh+Veh Veh+MDMA

5 Átlag CI Átlag CI 5 Átlag CI Átlag CI Ampl. 2,3 1,1-3,5 0,0 22,6-1,4 Ampl. 5,1 2,9-7,3 3,7 0,8-6,6 Akr. 3,8 1,6-6,1 15,7 6,0-1,3 Akr. 4,6 2,8-6,4 6,0 2,5-9,4 Mesor 11,2 10,5-11,9 7,4 7,1-7,6 Mesor 19,4 18,1-20,6 19,6 18,0-21,3

REM Nap Veh+Veh Veh+MDMA

5 Átlag CI Átlag CI Ampl. 2,4 1,7-3,2 0,5* 0,0-0,9 Akr. 6,9 5,7-8,2 7,1 2,2-11,8 Mesor 4,1 3,7-4,6 1,2* 1,0-1,5

4.3 Az MDMA krónikus hatásai: 14. és 28. nap

Az MDMA-val kezelt állatoknál (Veh+MDMA csoport) a kezelést követő 14.

napon szignifikáns kezelés-idő interakciókat kaptunk a motoros aktivitás (12. ábra) és a

REM (13. ábra) fázis időtartamát összehasonlítva a Veh+Veh csoportba tartozó állatok

értékeivel. A 28. napon is szignifikánsak voltak a kezelés-idő interakciók a motoros

58

aktivitás, az ébrenlét (14. ábra) és az NREM-2 (15. ábra) fázisok esetén a két csoport

értékeit összehasonlítva. A Veh+MDMA csoportnál a paramétereknek – a Veh+Veh

csoporténál - nagyobb ingadozásai láthatók a görbéken. A motoros aktivitás átmenetileg

fokozódott a sötét fázis kezdete előtt 4-5 órával a 14. napon (12. ábra) az MDMA-val

kezelt állatoknál, s ehhez társult az NREM-2 és a REM (13. ábra) időtartamának

csökkenése. A 28. napon az időtartamok értékeinek ingadozásai később, a passzív és az

aktív fázis végén láthatók a motoros aktivitás, az ébrenlét (14. ábra), a NREM-2 és a

REM (15. ábra) fázisok esetén. A motoros aktivitás általános fokozódását a mesor

értékének növekedése (7. táblázat) és szignifikáns kezelés hatás mutatja a kezelés utáni

14. napon a Veh+Veh csoporthoz képest (12. ábra, [F(1,19)=7,065, p<0,05]). Ezen a

napon a post-hoc tesztek a motoros aktivitás szignifikáns növekedését mutatták a sötét

fázis kezdetekor (12 és 13 óránál, 12. ábra), míg a 28. napon hasonló, de szignifikanciát

el nem érő változások láthatók az MDMA-val kezelteknél (14. ábra).

59

12. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatásai a patkányok motoros aktivitására

és ébrenléti idejére a kezelés utáni 14. napon. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás

sóoldat előkezelést, majd a vizsgálat 1. napján MDMA-t (jobb oldal, Veh+MDMA

csoport) vagy fiziológiás sóoldatot (bal oldal, Veh+Veh csoport), s ezt követően minden

nap fiziológiás sóoldatot (veh) kaptak a világos fázis kezdetekor. Az ANOVA (2 fő

tényező: kezelés, idő) kezelés-idő interakciók (F, df és p értékek) láthatók az ábrákon és

csillag (*) jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított szignifikáns

(p<0,05) eltérést a Veh+Veh csoporttól.

60

13. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatásai a patkányok felszínes alvás

(NREM-1), mélyalvás (NREM-2) és paradox alvás (REM) fázisokban töltött

idejére a kezelés utáni 14. napon. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat

előkezelést, majd a vizsgálat 1. napján MDMA-t (jobb oldal, Veh+MDMA csoport)

vagy fiziológiás sóoldatot (bal oldal, Veh+Veh csoport), s ezt követően minden nap

fiziológiás sóoldatot (veh) kaptak a világos fázis kezdetekor. Az ANOVA (2 fő tényező:

kezelés, idő) kezelés-idő interakciók (F, df és p értékek) láthatók az ábrákon.

61

7. táblázat: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hosszútávú hatásainak vizsgálata

cosinor analízissel a kezelés utáni 14. napon. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás

sóoldat előkezelést, majd a vizsgálat 1. napján MDMA (Veh+MDMA csoport) vagy

fiziológiás sóoldat (Veh+Veh csoport) kezelést, s ezt követően minden nap fiziológiás

sóoldatot kaptak és cosinor analízissel kiszámítottuk a kezelés utáni 14. napon mért

motoros aktivitás, ébrenlét, felszínes alvás (NREM-1), mélyalvás (NREM-2) és paradox

alvás (REM) időtartamok amplitúdó (min/h), akrofázis (h) és mesor (min) értékeit. Az

értékek átlagai és a konfidencia intervallumok (CI) láthatók a táblázatban. Csillag (*)

jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított szignifikáns (p<0,05) eltérést

a Veh+Veh csoporttól.

Motoros aktivitás Ébrenlét Nap Veh+Veh Veh+MDMA Nap Veh+Veh Veh+MDMA

14 Átlag CI Átlag CI 14 Átlag CI Átlag CI Ampl. 4,9 3,5-6,3 5,8 2,3-9,4 Ampl. 10,7 6,7-14,8 9,7 4,5-14,8 Akr. 16,9 15,8-18,1 15,7 13,2-18,3 Akr. 18,1 16,6-19,6 16,5 14,3-18,8 Mesor 7,6 6,8-8,4 14,9* 12,9-16,9 Mesor 23,4 21,1-25,7 23,2 20,2-26,1

NREM-1 NREM-2 Nap Veh+Veh Veh+MDMA Nap Veh+Veh Veh+MDMA

14 Átlag CI Átlag CI 14 Átlag CI Átlag CI Ampl. 1,9 0,8-2,9 1,3 0,1-2,4 Ampl. 6,2 2,3-10,1 6,8 2,5-11,2 Akr. 4,3 1,9-6,7 22,9 18,5-27,3 Akr. 5,8 3,1-8,4 4,9 2,1-7,6 Mesor 10,0 9,4-10,6 8,9 8,3-9,5 Mesor 22,0 19,8-24,2 22,8 20,3-25,3

REM Nap Veh+Veh Veh+MDMA

14 Átlag CI Átlag CI Ampl. 2,9 2,1-3,7 2,6 1,1-4,1 Akr. 7,3 6,2-8,3 5,3 2,8-7,7 Mesor 5,4 4,9-5,8 4,8 3,9-5,6

62

14. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatásai a patkányok motoros aktivitására

és ébrenléti idejére a kezelés utáni 28. napon. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás

sóoldat előkezelést, majd a vizsgálat 1. napján MDMA-t (jobb oldal, Veh+MDMA

csoport) vagy fiziológiás sóoldatot (bal oldal, Veh+Veh csoport), s ezt követően minden

nap fiziológiás sóoldatot (veh) kaptak a világos fázis kezdetekor. Az ANOVA (2 fő

tényező: kezelés, idő) kezelés-idő interakciók (F, df és p értékek) az ábrákon láthatók.

63

15. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatásai a patkányok felszínes alvás

(NREM-1), mélyalvás (NREM-2) és paradox alvás (REM) fázisokban töltött

idejére a kezelés utáni 28. napon. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat

előkezelést, majd a vizsgálat 1. napján MDMA-t (jobb oldal, Veh+MDMA csoport)

vagy fiziológiás sóoldatot (bal oldal, Veh+Veh csoport), s ezt követően minden nap

fiziológiás sóoldatot (veh) kaptak a világos fázis kezdetekor. Az ANOVA (2 fő tényező:

kezelés, idő) kezelés-idő interakciók (F, df és p értékek) láthatók az ábrákon.

64

8. táblázat: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hosszútávú hatásainak vizsgálata

cosinor analízissel a kezelés utáni 28. napon. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás

sóoldat előkezelést, majd a vizsgálat 1. napján MDMA (Veh+MDMA csoport) vagy

fiziológiás sóoldat (Veh+Veh csoport) kezelést, s ezt követően minden nap fiziológiás

sóoldatot kaptak és cosinor analízissel kiszámítottuk a kezelés utáni 28. napon mért

motoros aktivitás, ébrenlét, felszínes alvás (NREM-1), mélyalvás (NREM-2) és paradox

alvás (REM) időtartamok amplitúdó (min/h), akrofázis (h) és mesor (min) értékeit. Az

értékek átlagai és a konfidencia intervallumok (CI) láthatók a táblázatban. Csillag (*)

jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított szignifikáns (p<0,05) eltérést

a Veh+Veh csoporttól.

Motoros aktivitás Ébrenlét Nap Veh+Veh Veh+MDMA Nap Veh+Veh Veh+MDMA

28 Átlag CI Átlag CI 28 Átlag CI Átlag CI Ampl. 5,6 4,2-7,0 7,9 4,7-11,1 Ampl. 8,1 4,6-11,6 12,7 7,4-18,0 Akr. 17,1 16,1-18,1 16,6 15,0-18,2 Akr. 16,6 14,9-18,4 16,6 14,9-18,3 Mesor 8,3 7,5-9,1 12,6* 10,8-14,4 Mesor 20,9 18,8-22,9 22,7 19,7-25,7

NREM-1 NREM-2 Nap Veh+Veh Veh+MDMA Nap Veh+Veh Veh+MDMA

28 Átlag CI Átlag CI 28 Átlag CI Átlag CI Ampl. 0,8 23,0-2,6 2,9 1,5-4,3 Ampl. 5,4 2,2-8,7 6,7 2,5-10,9 Akr. 3,0 0,1-5,9 5,1 3,0-7,1 Akr. 4,1 1,6-6,7 4,2 1,5-6,9 Mesor 9,6 9,0-10,2 10,2 9,4-11,0 Mesor 23,6 21,7-25,4 21,4 19,1-23,8

REM Nap Veh+Veh Veh+MDMA

28 Átlag CI Átlag CI Ampl. 2,2 1,0-3,3 2,7 1,4-3,9 Akr. 6,4 4,3-8,6 5,3 3,4-7,1 Mesor 5,7 5,0-6,3 5,0 4,3-5,7

4.4 Az MDMA hatásai a [3H]-paroxetin-kötésre

A [3H]-paroxetin-kötést a 3 héttel korábban fiziológiás sóoldattal illetve

MDMA-val kezelt állatok különböző agyterületein mértük (9. táblázat). Nem találtunk

szignifikáns különbséget a substantia nigra pars compacta (–13%), a pars reticulata

65

(–2%) és a striatum (–15%) területén, az occipitális cortexben viszont jelentős volt az

eltérés (–81%) a két csoport értékei között.

9. táblázat: A [3H]-paroxetin kötés mértékének vizsgálata fiziológiás sóoldattal

(Veh) és MDMA-val (15 mg/kg) 3 héttel korábban kezelt állatokon. Az adatok az

átlagos kötés denzitás értékeket mutatják (fmol/mg szövet)±SEM. Csillag (*) jelöli a

Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított szignifikáns (p<0,05) eltérést a

fiziológiás sóoldattal kezelt csoporttól. SNR: substantia nigra pars reticulata, SNC:

substantia nigra pars compacta.

Agyterület Veh (n=6) MDMA (n=5) Lézió

SNR 229±40 225±20 –2%

SNC 274±33 237±30 –13%

Striatum 57±11 49±6 –15%

Occipitális cortex 77±20 14±7* –81%

4.5 Az MDMA akut hatásai az MDMA-val előkezelt állatokban

Az MDMA-val 3 héttel korábban előkezelt állatok motoros aktivitását és

éberségét fokozta, míg a különböző alvásfázisokban töltött időt csökkentette az újabb

15 mg/kg dózisú MDMA kezelés (MDMA+MDMA csoport, 16. ábra). A mért

paraméterek időtartamait cosinor analízissel elemezve az akrofázisok és a mesorok

szignifikáns változását figyeltük meg majdnem minden (kivéve az NREM-1 fázist, 10.

táblázat) paraméternél az MDMA+Veh csoport értékeihez képest. Az amplitúdók

közötti eltérések nem érték el a szignifikancia szintjét (10. táblázat) a két csoport

értékeit összehasonlítva.

Az MDMA-val előkezelt állatok (MDMA+MDMA csoport) akut MDMA

kezelésre adott válaszát a Veh+MDMA csoportéval összehasonlítva a következőket

figyeltük meg: az akut MDMA kezelésnek rövidebb hatása volt a motoros aktivitásra,

66

az NREM-1-re, az NREM-2-re és a REM-re (5-6., 16-17. ábra) az MDMA-val előkezelt

állatoknál, mint azt a Veh+MDMA csoportnál láthattuk (lásd 4.1 fejezet). Szignifikáns

előkezelés-idő interakciókat figyeltünk meg a motoros aktivitás- [F(22,330)=1,924,

p<0,01] és a REM-eredményeknél [F(22,330)=1,665, p<0,05] a két csoport értékei

között, míg az ébrenléti [F(22,330)=0,675, p=0,863], valamint az NREM-1

[F(22,330)=0,779, p=0,751] és az NREM-2 fázisban töltött idők [F(22,330)=0,818,

p=0,704] esetén az előkezelés-idő interakciók nem voltak szignifikánsak (5-6., 16-17.

ábra). Az időtartamokat cosinor analízissel vizsgálva is megfigyeltünk néhány

különbséget: a REM időtartamok mesor értéke nagyobb az MDMA+MDMA csoportba,

mint a Veh+MDMA csoportba tartozó állatoknál (10. táblázat). Az MDMA kezelés által

okozott akrofázis-változás is jelentősen eltért a két csoport értékei között a NREM-1

fázis időtartama esetén (11. táblázat).

Az akut MDMA kezelés 8±3 min-ről 301±19 min-re emelte az MDMA-val

előkezelt (MDMA+MDMA) állatok átlagos alváslatenciáját (18. ábra) a kezelés napján

[kezelés hatás: F(1,16)=326,761, p<0,001]. Ugyanakkor a 301±19 min alváslatencia

érték a Veh+MDMA csoport átlagos alváslatenciájánál szignifikánsan kisebb

[előkezelés hatás: F(1,15)=4,992, p<0,05].

67

16. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatásai az MDMA-val (15 mg/kg) előkezelt

patkányok motoros aktivitására és ébrenléti idejére az első 24 órában. Az állatok 3

héttel korábban MDMA előkezelést, majd a vizsgálat napján MDMA-t (jobb oldal,

MDMA+MDMA csoport) vagy fiziológiás sóoldatot (veh, bal oldal, MDMA+Veh

csoport) kaptak a világos fázis kezdetekor. Az ANOVA (2 fő tényező: kezelés, idő)

kezelés-idő interakciók (F, df és p értékek) az ábrákon láthatók és csillag (*) jelöli a

Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított szignifikáns (p<0,05) eltérést az

MDMA+Veh csoporttól.

68

17. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatásai az MDMA-val (15 mg/kg) előkezelt

patkányok felszínes alvás (NREM-1), mélyalvás (NREM-2) és paradox alvás

(REM) fázisokban töltött idejére az első 24 órában. Az állatok 3 héttel korábban

MDMA előkezelést, majd a vizsgálat napján MDMA-t (jobb oldal, MDMA+MDMA

csoport) vagy fiziológiás sóoldatot (veh, bal oldal, MDMA+Veh csoport) kaptak a

világos fázis kezdetekor. Az ANOVA (2 fő tényező: kezelés, idő) kezelés-idő

interakciók (F, df és p értékek) az ábrákon láthatók és a Tukey honest post-hoc teszt

alapján megállapított szignifikáns (p<0,05) eltérést csillag (*) jelöli az MDMA+Veh

csoporttól és kettős kereszt (#) jelöli a Veh+MDMA csoporttól.

69

18. ábra: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés hatása az MDMA-val (15 mg/kg) előkezelt

állatok alvás latenciájára. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat (Veh+Veh

és Veh+MDMA (Veh+MD) csoport, bal oldal) vagy MDMA (MDMA+Veh (MD+Veh)

és MDMA+MDMA (MD+MD) csoport, jobb oldal) előkezelést majd a vizsgálat napján

MDMA (Veh+MDMA és MDMA+MDMA csoport) vagy fiziológiás sóoldat (Veh+Veh

és MDMA+Veh csoport) kezelést kaptak a világos fázis kezdetekor. Csillag (*) jelöli a

Veh+MDMA csoport értékeinek a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított

szignifikáns (p<0,05) eltérését a Veh+Veh csoporttól és az MDMA+MDMA csoport

értékeinek eltérését az MDMA+Veh csoporttól. Kettős kereszt (#) jelöli az

MDMA+MDMA csoport értékeinek a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított

szignifikáns (p<0,05) eltérését a Veh+MDMA csoporttól.

70

10. táblázat: Az MDMA (15 mg/kg) kezelés akut hatásainak vizsgálata cosinor

analízissel az MDMA-val (15 mg/kg) előkezelt állatokon. Az állatok 3 héttel

korábban MDMA előkezelést, majd a vizsgálat napján MDMA (MDMA+MDMA

csoport) vagy fiziológiás sóoldat (MDMA+Veh csoport) kezelést kaptak és cosinor

analízissel kiszámítottuk az első 24 órában mért motoros aktivitás, ébrenlét, felszínes

alvás (NREM-1), mélyalvás (NREM-2) és paradox alvás (REM) időtartamok

amplitúdó (min/h), akrofázis (h) és mesor (min) értékeit. Az értékek átlagai és a

konfidencia intervallumok (CI) láthatók a táblázatban. A Tukey honest post-hoc teszt

alapján megállapított szignifikáns (p<0,05) eltérést csillag (*) jelöli az MDMA+Veh

csoporttól és kettős kereszt (#) jelöli a fiziológiás sóoldattal előkezelt Veh+MDMA

csoporttól.

Motoros aktivitás Ébrenlét Nap MDMA+Veh MDMA+MDMA Nap MDMA+Veh MDMA+MDMA

1 Átlag CI Átlag CI 1 Átlag CI Átlag CI Ampl. 7,6 4,2-11,0 7,3 2,8-11,8 Ampl. 11,3 6,3-16,3 17,8 9,8-25,9 Akr. 16,1 14,3-17,9 0,9* 22,5-3,4 Akr. 16,6 14,8-18,4 1,9* 0,1-3,7 Mesor 16,2 14,2-18,1 8,5* 6,0-11,0 Mesor 21,9 19,0-24,7 28,6* 24,1-33,1

NREM-1 NREM-2 Nap MDMA+Veh MDMA+MDMA Nap MDMA+Veh MDMA+MDMA

1 Átlag CI Átlag CI 1 Átlag CI Átlag CI Ampl. 0,9 22,2-3,6 5,1 2,5-7,7 Ampl. 7,8 3,7-11,9 10,8 4,7-17,0 Akr. 23,7 16,1-7,3 14,1 12,0-16,2 Akr. 4,6 2,4-6,8 13* 10,8-15,3 Mesor 9,7 9,0-10,4 12,6 11,1-14,0 Mesor 22,4 20,1-24,8 15,5* 12,1-18,9

REM Nap MDMA+Veh MDMA+MDMA

1 Átlag CI Átlag CI Ampl. 2,9 1,5-4,3 2,8 1,6-4,1 Akr. 5,71 3,7-7,7 16.8* 15,0-18,7 Mesor 5,5 4,7-6,3 3,1*# 2,4-3,8

71

11. táblázat: A motoros aktivitás, ébrenlét, NREM-1, NREM-2 és REM

időtartamok akrofázis értékeinek különbségei MDMA (15 mg/kg) vagy fiziológiás

sóoldat kezelést követően a kezelés napján (1. nap). Az állatok MDMA

(MDMA+MDMA és MDMA+Veh csoport) vagy fiziológiás sóoldat (Veh+Veh és

Veh+MDMA csoport) előkezelést kaptak 3 héttel az akut kezelés előtt. Csillag (*) jelöli

a szignifikáns (p<0,05) eltérést az MDMA+Veh csoporttól.

Motoros aktivitás Nap Veh+Veh Veh+MDMA Különbség MDMA+Veh MDMA+MDMA Különbség Akrofázis (h) Akrofázis (h)

1 16,9 2,3* 14,6 16,1 0,9* 15,2 Ébrenlét

Nap Veh+Veh Veh+MDMA Különbség MDMA+Veh MDMA+MDMA Különbség Akrofázis (h) Akrofázis (h)

1 17,1 2,4* 14,7 16,6 1,9* 14,7 NREM-1

Nap Veh+Veh Veh+MDMA Különbség MDMA+Veh MDMA+MDMA Különbség Akrofázis (h) Akrofázis (h)

1 3,8 16,0 -12,2 23,7 14,1 9,6 NREM-2

Nap Veh+Veh Veh+MDMA Különbség MDMA+Veh MDMA+MDMA Különbség Akrofázis (h) Akrofázis (h)

1 4,7 13,4* -8,7 4,6 13* -8,4 REM

Nap Veh+Veh Veh+MDMA Különbség MDMA+Veh MDMA+MDMA Különbség Akrofázis (h) Akrofázis (h)

1 6,8 17,3* -10,5 5,7 16,8* -11,1

4.6 A citalopram akut hatásai az alvásra

A citalopram gátolta a REM-alvást az MDMA előkezelést nem kapott állatokban

(Veh+Citalopram csoport, 19-20. ábra): 73%-kal csökkent a REM-alvás időtartama az

első 2 órában (20. ábra) és 55%-kal az ezt követő 2 órában (3. és 4. óra, 21. ábra). A

REM-alvás 24 órás görbéjén is jól látható, hogy a citalopramnak markáns hatása volt a

REM-alvás időtartamokra az első 4 órában (19. ábra). A citalopram emellett jelentősen

fokozta az ébrenlétet: az első 3 órában a Veh+Citalopram csoport PW fázis időtartama

198%-kal nagyobb volt, mint a Veh+Veh csoporté (22. ábra). Az AW fázis időtartama is

72

emelkedett kis mértékben a citaloprammal kezelt állatoknál, de a változás nem érte el a

szignifikancia szintjét (23. ábra). A NREM-1 és a NREM-2 fázisok esetében sem

figyeltünk meg szignifikáns változást a Veh+Veh és a Veh+Citalopram csoport értékeit

összehasonlítva.

Cosinor analízissel a REM időtartamok mesorjának szignifikáns csökkenését

mutattuk ki a citaloprammal kezelt állatoknál (Veh+Citalopram csoport, 12. táblázat), az

amplitúdó és akrofázis értékek azonban nem tértek el szignifikánsan a Veh+Veh csoport

értékeitől. Nem találtunk szignifikáns különbségeket a többi alvásstádium értékeinek

cosinor analízisével sem a két csoport eredményei között.

4.7 A citalopram akut hatásai az alvásra MDMA-val előkezelt állatokban

A citalopram csökkentette a REM-alvás időtartamát az MDMA-val előkezelt

állatoknál is (MDMA+Citalopram csoport, 19-21. ábra). A csökkenés mértéke az első 2

órában pontosan ugyanakkora volt, mint a nem előkezelt állatoknál (73%, 20. ábra). A

következő 2 órában azonban jelentős volt a különbség: míg a Veh+Citalopram csoport

REM időtartamai 55%-kal kisebbek voltak a 3. és a 4. órában a Veh+Veh csoporténál,

addig az MDMA+Citalopram csoport eredményei nem különböztek szignifikánsan az

MDMA+Veh csoportétól (-16%, 21. ábra). A PW időtartamának növekedése sem volt

szignifikáns az előkezelt állatoknál a kezelést követő első 3 órában (8%, 22. ábra), míg a

nem előkezelt állatoknál ugyanezekben az órákban vizsgálva jelentős volt az emelkedés

(198%, 22. ábra). A citalopram kezelés nagyon szoros trendet okozott a REM fázis

kezelés-idő interakciójában (F22,572=1,560, p=0,0504, 19. ábra) a kezelést követő 24 órára

számítva, míg a többi alvásstádium időtartamában nem volt szignifikáns változás az

MDMA+Citalopram és az MDMA+Veh csoport értékei között a 24 órás

összehasonlításban.

Cosinor analízissel elemezve az időtartamokat megfigyeltük, hogy az

MDMA+Citalopram csoport REM időtartamának mesorja szignifikánsan kisebb, mint az

MDMA+Veh csoporté, azonban a különbség jóval kisebb, mint a Veh+Citalopram

csoportot a Veh+Veh csoporthoz hasonlítva látható (12. táblázat). Az akrofázisok és az

amplitúdók között nem volt szignifikáns különbség (12. táblázat) és a többi alvásstádium

73

időtartamainak cosinor analízisével sem figyeltünk meg szignifikáns eltérést az

MDMA+Citalopram és az MDMA+Veh csoport eredményei között.

Az MDMA-val előkezelt és nem előkezelt állatok adatait összehasonlítva a

következőket figyeltük meg: az MDMA+Veh csoport REM-alvás időtartama a világos

fázis első 2 órájában 88%-kal több volt, mint a Veh+Veh csoportba tartozó állatoké (19-

20. ábra, F1,27=5,284, p=0,029), viszont az első 2 óra után már nem volt különbség a két

csoport eredményei között (19. ábra). Ezenkívül a 3. órában az MDMA+Citalopram

csoportba tartozó állatok szignifikánsan több időt töltöttek REM-alvásban, mint a

Veh+Citalopram csoport (19. ábra) és a 3. és 4. óra REM időtartamait elemezve is

szignifikáns különbséget találtunk a két utóbbi csoport értékeit összehasonlítva (21.

ábra). Az AW és a PW adatait elemezve nem találtunk szignifikáns előkezelés hatásokat

(22-23. ábra).

74

19. ábra: A citalopram (2,5 mg/kg) kezelés hatásai a 3 héttel korábban előkezelt

patkányok REM (rapid eye movement, paradox alvás) fázisban töltött idejére az

első 24 órában. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat (Veh+Veh és

Veh+Citalopram csoport, felső sor) vagy MDMA (15 mg/kg, MDMA+Veh és

MDMA+Citalopram csoport, alsó sor) előkezelést kaptak, majd a vizsgálat napján

citalopram (cit, Veh+Citalopram és MDMA+Citalopram csoport) vagy fiziológiás

sóoldat (veh, Veh+Veh és MDMA+Veh csoport) kezelést kaptak a világos fázis

kezdetén. Csillag (*) jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított

szignifikáns (p<0,05) eltéréseit a Veh+Citalopram csoport értékeinek a Veh+Veh csoport

értékeitől és az MDMA+Citalopram csoport értékeinek az MDMA + Veh csoportétól.

Kettős kereszt (#) jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított szignifikáns

(p<0,05) eltéréseit az MDMA+Veh csoport értékeinek a Veh+Veh csoport értékeitől és

az MDMA+Citalopram csoport értékeinek a Veh+Citalopram csoportétól. Az ANOVA

(3 fő tényező: előkezelés, kezelés, idő) kezelés-idő interakció értékek (F, df és p érték) az

ábrán fel vannak tüntetve.

75

20. ábra: A citalopram kezelés (2.5 mg/kg) hatásai a 3 héttel korábban előkezelt

patkányok REM (rapid eye movement, paradox alvás) fázisban töltött idejére a

kezelést követő első 2 órában. Az állatok fiziológiás sóoldat (Veh+Veh és

Veh+Citalopram (Veh+Cit) csoport) vagy MDMA (MDMA+Veh (MD+Veh) és

MDMA+Citalopram (MD+Cit)) előkezelést kaptak 3 héttel a citalopram kezelés előtt.

Csillag (*) jelöli a Veh+Citalopram csoport értékeinek szignifikáns (p<0,05) eltéréseit a

Veh+Veh csoporthoz képest és az MDMA+Citalopram csoport értékeinek szignifikáns

(p<0,05) eltéréseit az MDMA+Veh csoporthoz képest. Kettős kereszt (#) jelöli az

MDMA+Veh csoport értékeinek szignifikáns (p<0,05) eltéréseit a Veh + Veh

csoporthoz képest.

76

21. ábra: A citalopram kezelés (2.5 mg/kg) hatásai a 3 héttel korábban előkezelt

patkányok REM (rapid eye movement, paradox alvás) fázisban töltött idejére a

kezelést követő 3. + 4. órában. Az állatok fiziológiás sóoldat (Veh+Veh és

Veh+Citalopram (Veh+Cit) csoport) vagy MDMA (MDMA+Veh (MD+Veh) és

MDMA+Citalopram (MD+Cit)) előkezelést kaptak 3 héttel a citalopram kezelés előtt.

Csillag (*) jelöli a Veh+Citalopram csoport értékeinek szignifikáns (p<0,05) eltéréseit a

Veh+Veh csoporthoz képest. Kettős kereszt (#) jelöli az MDMA+Citalopram csoport

értékeinek szignifikáns (p<0,05) eltéréseit a Veh+Citalopram csoporthoz képest.

77

22. ábra: A citalopram (2,5 mg/kg) kezelés hatásai az MDMA-val előkezelt

patkányok passzív ébrenléti (PW) fázisban töltött idejére a kezelést követő első 3

órában. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat (Veh+Veh és Veh+Citalopram

(Veh+Cit) csoport, bal oldal) vagy MDMA (15 mg/kg, MDMA+Veh (MD+Veh) és

MDMA+Citalopram (MD+Cit) csoport, jobb oldal) előkezelést kaptak, majd a vizsgálat

napján citalopram (Veh+Citalopram és MDMA+Citalopram csoport) vagy fiziológiás

sóoldat (Veh+Veh és MDMA+Veh csoport) kezelést a világos fázis kezdetén. Csillag

(*) jelöli a Veh+Citalopram csoport értékeinek szignifikáns (p<0,05) eltéréseit a

Veh+Veh csoporthoz képest.

78

23. ábra: A citalopram (2,5 mg/kg) kezelés hatásai az MDMA-val előkezelt

patkányok aktív ébrenléti (AW) fázisban töltött idejére a kezelést követő első 3

órában. Az állatok 3 héttel korábban fiziológiás sóoldat (Veh+Veh és Veh+Citalopram

(Veh+Cit) csoport, bal oldal) vagy MDMA (15 mg/kg, MDMA+Veh (MD+Veh) és

MDMA+Citalopram (MD+Cit) csoport, jobb oldal) előkezelést kaptak, majd a vizsgálat

napján citalopram (Veh+Citalopram és MDMA+Citalopram csoport) vagy fiziológiás

sóoldat (Veh+Veh és MDMA+Veh csoport) kezelést a világos fázis kezdetén.

79

12. táblázat: A citalopram (2,5 mg/kg) kezelés akut hatásainak vizsgálata a

paradox alvás (REM) időtartamok cosinor analízisével. Az állatok 3 héttel korábban

MDMA (15 mg/kg, MDMA+Veh és MDMA+Citalopram csoport) vagy fiziológiás

sóoldat (Veh+Veh és Veh+Citalopram csoport) előkezelést, majd a vizsgálat napján

citalopram (Veh+Citalopram és MDMA+Citalopram) vagy fiziológiás sóoldat

(Veh+Veh és MDMA+Veh csoport) kezelést kaptak és cosinor analízissel kiszámítottuk

az első 24 órában mért REM időtartamok amplitúdó (min/h), akrofázis (h) és mesor

(min) értékeit. Az értékek átlagai és a konfidencia intervallumok (CI) láthatók a

táblázatban. Csillag (*) jelöli a Tukey honest post-hoc teszt alapján megállapított

szignifikáns (p<0,05) eltérését a Veh+Citalopram csoport értékeinek a Veh+Veh

csoporttól és az MDMA+Citalopram csoport értékeinek szignifikáns (p<0,05) eltérését

az MDMA+Veh csoporttól.

REM kezelés

előkezelés veh citalopram amplitúdó: 3,5 amplitúdó: 2,1

CI: 2,8 – 4,2 CI: 1,2-3,1 akrofázis: 8,0 akrofázis: 7,4CI: 7,2 – 8,7 CI: 6,0 – 8,8 mesor: 5,3 mesor: 3,2 *

veh

CI: 4,9 – 5,8 CI: 2,7 – 3,7 amplitúdó: 2,6 amplitúdó: 2,1

CI: 2,0 – 3,2 CI: 1,4 – 2,8 akrofázis: 6,3 akrofázis: 5,7CI: 5,3 – 7,3 CI: 4,3 – 7,0 mesor: 4,8 mesor: 3,7 *

MDMA

CI: 4,4 – 5,3 CI: 3,2 – 4,2

80

5 MEGBESZÉLÉS

Az előző fejezetekben tárgyalt kísérleteinkkel arra kerestük a választ, hogy

milyen változásokat okoz az MDMA egyszeri dózisa a DA patkányok szerotonerg

rendszerének működésében. A DA patkányok az MDMA-t lassabban metabolizáló

emberek állatmodelljei. Vizsgálatukkal ezért jobb következtetéseket vonhatunk le arra

vonatkozólag, hogy az ecstasy fogyasztása milyen potenciális veszélyeket rejt magában

az MDMA-t lassabban metabolizáló embercsoportra nézve. Tanulmányoztuk, hogy az

MDMA egyszeri dózisa hogyan befolyásolja a DA patkányok motoros aktivitásának és

alvás-ébrenléti paramétereinek cirkadián ritmusát a kezelést követő 28 napon.

Párhuzamosan kezelt csoportokban a szerotonin transzporterek (3H)-paroxetin-kötését

elemeztük a motoros agyterületeken és az occipitális cortexben, hogy igazoljuk, hogy az

általunk alkalmazott dózis tartósan károsította a szerotonerg neuronok nyúlványait az

állatokban. Megvizsgáltuk, hogy egy újabb MDMA kezelés akut motoros aktivitás és

alvás-ébrenléti hatásai milyen változásokat mutatnak az MDMA-val 3 héttel korábban

előkezelt állatokban. Emellett a citalopram (SSRI) akut alváshatásait is

összehasonlítottuk MDMA-val előkezelt állatokon és nem előkezelteken. Eredményeink

igazolták azt a hipotézist, mely szerint az MDMA által okozott szerotonerg

idegkárosodás változásokat okoz az állatok motoros aktivitásában és alvás-ébrenléti

ciklusában. A továbbiakban részletesen áttekintem az általunk megfigyelt, a szerotonerg

rendszer működésének károsodására utaló változásokat.

5.1 Az MDMA kezelés akut hatásai: első 24 óra

Az MDMA akutan fokozza a monoaminok (legnagyobb mértékben az 5-HT)

felszabadulását számos agyi régióban és akut lokomotoros aktivitás-növekedést okoz

kísérleti állatokban (Spanos és Yamamoto 1989; Callaway és Geyer 1992; Dafters

1994; McNamara és mtsai 1995; Bengel és mtsai 1998). A megfigyelt, dózisfüggő

lokomotoros aktivitás-fokozódásban bizonyították az 5-HT-felszabadulás (Callaway és

mtsai 1990; Rempel és mtsai 1993; Bengel és mtsai 1998; Scearce-Levie és mtsai 1999;

Bankson és Cunningham 2002; Herin és mtsai 2005), a dopamin-felszabadulás (Ball és

mtsai 2003; Bubar és mtsai 2004; Risbrough és mtsai 2006) és a noradrenalin-

81

felszabadulás (Selken és Nichols 2007) szerepét is. Az MDMA kezelést követő

lokomotoros válasz (vizsgálatunkban: Veh+MDMA csoport, 5. ábra) tehát feltehetően

komplex neurokémiai folyamatok, hatások, ellenhatások összegződése (Green és mtsai

2003).

Az MDMA fokozza az acetilkolin felszabadulását is (Fischer és mtsai 2000;

Acquas és mtsai 2001; Nair és Gudelsky 2005; Nair és Gudelsky 2006). A hídban

található pedunculopontinus és laterodorsalis tegmentális magok kolinerg neuronjai

kisülési aktivitásukkal fokozzák az ébrenlétet és különösen aktívak a REM-alvás ideje

alatt. A locus coeruleusban, valamint a peribrachialis magban elhelyezkedő noradrenerg

neuronok és a raphe magvak szerotonerg neuronjai az ébrenlét fenntartásában játszanak

szerepet, emellett gátolják a REM-alvást kiváltó kolinerg neuronokat (Bódizs 2000;

Saper és mtsai 2001; Pace-Schott 2002). Az ébrenléti idők jelentős növekedését

figyeltük meg (Veh+MDMA csoport, 5. ábra), amiben a monoamin-felszabadulás (és

ennek hatására a motoros aktivitás és az ébrenlét fokozása) mellett az acetilkolin-

felszabadulás szerepe is feltételezhető. A REM-alvás időtartamok jelentősen csökkentek

az első 11 órában az MDMA hatására (Veh+MDMA csoport, 6. ábra). Az acetilkolin-

felszabadulás úgy tűnik, ezt nem befolyásolta, ami az első 6-7 órában azzal indokolható,

hogy az állatok nem aludtak el (az ébrenléti idők és az alvás latencia jelentős

növekedése, Veh+MDMA csoport, 7. ábra). A későbbiekben, a 8-11. órában a

monoamin-felszabadulás REM-alvást gátló hatásának túlsúlya mutatkozik meg, mert

ezekben az órákban az MDMA csak a REM-alvást gátolta, a NREM-1-et és a NREM-2-

t nem (Veh+MDMA csoport, 6. ábra). Más, az MDMA akut alváshatásait vizsgáló

preklinikai vagy klinikai vizsgálatot nem közöltek még le napjainkig, a magyarázat

tehát későbbi vizsgálatok tárgya lehet.

10-12 órával az MDMA kezelés után kezdődtek az akut hatásokkal ellentétes,

szubakut hatások (csökkent motoros aktivitás és hosszabb alvásidők, Veh+MDMA

csoport, 5-6. ábra). Az ecstasy-fogyasztók is az akut hatások lecsengését követően,

azokkal ellentétes, szubakut hatásokról: pl. kimerültségről, depresszióról számolnak be

(Parrott és Lasky 1998; Topp és mtsai 1999; Parrott 2002; Green és mtsai 2003; Huxster

és mtsai 2006). A szubakut hatások megjelenésének oka feltehetően a monoamin-

(elsősorban az 5-HT-) -raktárak kiürülése (Parrott 2001; Parrott 2002), habár a

tünetekkel párhuzamosan a klinikai tanulmányok nem vizsgálták a monoamin-szintekre

82

utaló markereket. Az általunk alkalmazott dózis esetén patkányokban az MDMA

kezelést követően különböző agyterületeket érintő, már az első 12 órán belül kialakuló

és hosszantartó szöveti 5-HT-szint csökkenésről számos cikkben olvashatunk, míg ez a

dózis nem okoz tartós dopamin-, noradrenalin- vagy acetilkolin-szint csökkenést az

agyban (Green és mtsai 2003). 10-20 mg/kg MDMA-t követően beszámolnak a DAT-ek

működésének átmeneti, 24 órán belül helyreálló csökkenéséről patkány striatumában

(Metzger és mtsai 1998), a szakirodalom alapján azonban nincs kellő információnk

arról, hogy mikorra állnak helyre 15 mg/kg MDMA adását követően patkányokban a

noradrenalin- és az acetilkolin-szintek. A kísérleteinkben alkalmazottnál jóval nagyobb

dózis esetén a noradrenalin-szint tartós csökkenését is leírták patkányokban

(Mayerhofer és mtsai 2001). Az általunk megfigyelt szubakut tünetek kialakulásában

tehát az 5-HT-szint csökkenésének hatása mellett valószínűsíthetjük a dopamin-szint

csökkenését is az első 24 órában, de nem zárhatjuk ki a noradrenalin- és az acetilkolin-

szintek átmeneti csökkenésének hatását sem.

5.2 Az MDMA hatásai a kezelést követő napokban

A kezelés utáni 3. napon a motoros aktivitás általános csökkenését (mesor

csökkenése, 5. táblázat) tapasztaltuk főként a sötét (aktív) fázis alatt (Veh+MDMA

csoport, 8. ábra). Tímár és munkatársai (2003) ugyancsak a kezelés utáni 3. napon a

spontán lokomotoros aktivitás csökkenését figyelték meg Wistar patkányokban 4*10

mg/kg (+) MDMA kezelést követően. Az általuk alkalmazott dózis hosszú távon

csökkenti az 5-HT-szintet a striatumban (Wallace és mtsai 2001), tehát feltételezhető,

hogy a tartós 5-HT-depléció eredményezte a lokomotoros aktivitás csökkenését (Timar

és mtsai 2003). Vizsgálatunkban mi jóval kisebb dózist és (±)MDMA-t (a (+) izomér

erőteljesebb monaminfelszabadító hatással rendelkezik, mint a racém) adtunk az

állatoknak és a lokomotoros aktivitás csökkenését az állatok régóta megszokott

környezetében tapasztaltuk (míg az említett tanulmányban azt új környezetben figyelték

meg). 10-15 mg/kg (±)MDMA is csökkenti az 5-HT-szintet, az 5-HIAA-szintet és a

[3H]-paroxetin-kötés mértékét az MDMA-t a Wistar-nál lassabban metabolizáló DA

patkányokban számos agyterületen (Colado és mtsai 1995; O'Shea és mtsai 1998). Az

MDMA által felszabadított többi neurotranszmitter szintje (az általunk alkalmazott

83

dózis esetén) nem csökken tartósan (Green és mtsai 2003), tehát a motoros aktivitás

csökkenésének a 3. napon elsősorban az 5-HT tartós depléciója lehet az oka.

Még az 5. napon is tart a motoros aktivitás csökkenése, ugyanakkor

szignifikánsan nőtt az ébrenlét (a passzív ébrenlét növekedése miatt) és csökkent a

REM-alvás időtartama (Veh+MDMA csoport, 10-11. ábra). Ismert, hogy egy dózis

MDMA (10 mg/kg) patkányokban 2 fázisban szabadítja fel az 5-HT-t, az első, akut 5-

HT-felszabadítást követi egy második, kisebb mértékű 5-HT-felszabadítás kb. egy héttel

a kezelés után (Schmidt 1987). Feltételezzük, hogy az 5. napon megfigyelt változások

mögött ez a második, az elsőnél kisebb mértékű 5-HT-felszabadulás, az 5-HT

„kiszivárgása” a károsodott axonokból, állhat. Ugyanezen a napon az MDMA-val kezelt

állatok (Veh+MDMA csoport) cirkadián ritmusa jelentősen eltért a kontrollokétól

(Veh+Veh csoport): a motoros aktivitás, az ébrenlét és a REM-alvás időtartamok

amplitúdói csökkentek (6. táblázat), az időtartamok minimum-maximum különbségei

kisebbek (10-11. ábra). Az 1. napon ennek az ellenkezőjét tapasztaltuk (nagy minimum-

maximum különbségek, amplitúdók növekedése: ébrenlét, NREM-2, 5-6. ábra, 4.

táblázat). Felmerül a kérdés, hogy mi lehet az ellentétes irányú cirkadián ritmusbeli

változás oka, amely még a kismértékű 5-HT-felszabadulás ellenére is jelentkezett.

Feltételezéseinket az MDMA krónikus hatásainak megbeszélésén belül tárgyalom.

5.3 Az MDMA krónikus hatásai

Az MDMA-val kezelt állatoknál a motoros aktivitás időtartamokat elemezve

szignifikáns kezelés-hatást és a mesor értékének növekedését mutattuk ki a kezelés

utáni 14. és 28. napon, amelyek feltehetően a fázisváltás környékén megfigyelhető

nagyarányú motoros aktivitás-fokozódás eredményei (4.3 fejezet, Veh+MDMA csoport,

7-8. táblázat). Wallace és munkatársai (2001) 4*10 mg/kg MDMA-val kezelt patkányok

motoros aktivitásának csökkenését figyelték meg a kezelés utáni 7. nap és 14. nap

között. Marston és munkatársai (1999), akik 3 napig kezeltek patkányokat az első napon

2*10, a másodikon 2*15, a harmadikon 2*20 mg/kg MDMA-val, nem találtak

különbséget a lokomotoros aktivitásban a kezelést követő 16 napon kontrollokhoz

viszonyítva. Az egymástól eltérő eredmények a különböző dózisokból adódóan a

különböző mértékű neurotoxicitás következményei lehetnek. Vizsgálatunkban a

84

fázisváltás környékén megfigyelt nagyarányú motoros aktivitás-fokozódás, az

időtartamok értékeinek a kontrollokénál (Veh+Veh csoport) nagyobb ingadozásai

(Veh+MDMA csoport, főként a sötét fázis kezdete körül, 12-15. ábra) a motoros

aktivitás cirkadián ritmusbeli zavarára utalnak. Az MDMA kezelés hosszútávon

megváltoztatja a cirkadián ritmus pacemakerének, a nucleus suprachiasmaticusnak a

működését patkányokban és hörcsögökben is (Biello és Dafters 2001; Colbron és mtsai

2002; Dafters és Biello 2003; Gardani és mtsai 2005). MDMA-val 6-10 nappal, illetve

20 héttel korábban előkezelt patkányok koronális hypothalamus szeleteiben in vitro

kimutatták, hogy a 8-OH-DPAT-tel (5-HT1A/7 agonista) kiváltott fáziseltolódás csökkent

a kontrollokéhoz képest (Biello és Dafters 2001). Hörcsögöket vizsgálva azt

tapasztalták, hogy a 8-OH-DPAT-kezelés és a 15 percig alkalmazott fény a

kontrollokétól kisebb fáziseltolódást okozott az MDMA-val kezelt hörcsögök cirkadián

ritmusában 3-5 héttel a kezelés után (Colbron és mtsai 2002). Az MDMA tehát

megváltoztatta a cirkadián ritmus pacemakerének működését, amelyet a fény stimulusra

és a 8-OH-DPAT-re adott, a kontrollokétól különböző válaszok jeleznek (Colbron és

mtsai 2002). Az eredmények arra utalnak, hogy a patkányok nucleus

suprachiasmaticusában az 5-HT1A és/vagy az 5-HT7 receptorok mennyisége és/vagy

eloszlása a neuronkárosodás következtében megváltozott (Biello és Dafters 2001;

Colbron és mtsai 2002). Megvizsgálták MDMA-val 2 héttel korábban előkezelt

hörcsögök motoros aktivitásának cirkadián ritmusbeli változását triazolam

(benzodiazepin) hatására is és tanulmányozták, hogy ha a fény-sötét ciklust

mesterségesen eltolják, mennyi idő alatt alkalmazkodnak az új ciklushoz.

Ugyanezekben az állatokban megvizsgálták a szerotonerg neuronok nyúlványainak

denzitását is immunhisztokémiával. A triazolam a kontrollokénál kisebb fáziseltolódást

okozott az MDMA-val kezelt állatokban, míg az új fény-sötét ciklushoz lassabban

alkalmazkodtak ezek az állatok. A kezelt állatok nucleus suprachiasmaticusában

csökkent a szerotonerg neuronok denzitása, amiből arra következtettek, hogy a

neuronkárosodás okozta a kontrollokétól eltérő válaszokat (Gardani és mtsai 2005).

Vizsgálatunkban a [3H]-paroxetin-kötés mértékének csökkenését mutattuk ki az

occipitális cortexben 3 héttel korábban MDMA-val előkezelt állatokban (9. táblázat),

ami az általunk alkalmazott dózis neurotoxikus hatását mutatja. A dolgozatomban

bemutatott kísérletsorozatokban nem vizsgáltuk a szerotonerg neuronok károsodására

85

utaló markereket a nucleus suprachiasmaticusban. Munkacsoportunk egy későbbi

vizsgálatában viszont kimutatta az MDMA, az itt leírtakkal azonos dózisának (15

mg/kg) neuronkárosító hatását DA patkányok nucleus suprachiasmaticusában: a

szerotonerg neuronok nyúlványainak a sűrűsége csökkent 7 és 21 nappal a kezelést

követően (Kirilly és mtsai megjelenés alatt). Az általunk tapasztalt cirkadián ritmusbeli

változások (az 5. napon több vizsgált paraméter cirkadián ritmusának amplitúdója

csökkent és a paraméterek ingadozásai láthatók még a 14. és a 28. napon is, 6. táblázat,

12-15. ábra) mögött tehát valószínűsíthető, hogy a szerotonerg neuronok nyúlványainak

károsodása áll.

Az 5-HT gátolja a REM-alvást kiváltó kolinerg, ún. REM-on neuronokat (Monti

és Monti 2000), tehát nem kizárt, hogy a neuronkárosodás következtében csökkent 5-

HT-neurotranszmisszió csökkenése okozta a REM-alvás növekedését a világos

(nyugalmi) fázis első óráiban 3 héttel a kezelés után (19-21. ábra). Genetikailag

módosított SERT-hiányos egerekben ugyancsak a REM-alvás időtartamának

növekedését figyelték meg (Alexésre és mtsai 2006).

Eredményeink bizonyítják a cirkadián- és az alvásparaméterek kóros eltéréseit

14, 21 és 28 nappal a kezelés után kísérleti állatokban. Ecstasy-fogyasztókban több, az

éjszakai alvást tanulmányozó EEG-vizsgálat is alvásstruktúra-változásokról, illetve m-

CPP (5-HT agonista) hatására különböző alvásparaméter-változásokról számol be

(Allen és mtsai 1993; McCann és mtsai 2000; Ricaurte és McCann 2001; McCann és

mtsai 2007). A humán vizsgálatoknál mindig felmerül, hogy a változásokat nem

okozhatták-e az ecstasy mellett fogyasztott más kábítószerek, illetve nem, már az

ecstasy-fogyasztás előtt is meglévő különbségekről van-e szó. Az ecstasy, illetve az

MDMA szerepére utal azonban, hogy az említett vizsgálatokban megfigyelt

alvásstruktúra-változások mértéke korrelált az ecstasyhasználat hosszával és az

elfogyasztott tabletták számával, illetve, hogy ugyanezekben az emberekben m-CPP-vel

a szerotonerg rendszer működésbeli változása is kimutatható volt (McCann és mtsai

2007). A szerotonerg rendszer károsodása tehát úgy tűnik, emberekben is

alvásstruktúra-változásokhoz vezet (McCann és Ricaurte 2007).

86

5.4 Az MDMA akut hatásai az MDMA-val előkezelt állatokban

Az MDMA előkezelést követő akut MDMA kezelés hatásainak vizsgálata

különösen jelentős, hiszen az előkezelt állatokon tapasztalt akut hatáskülönbségek

mutatják a szerotonerg rendszer tartós károsodásának funkcionális következményeit.

Vizsgálatunkban az MDMA kisebb változásokat okozott az MDMA-val előkezelt

állatok (MDMA+MDMA csoport) motoros aktivitás- és alvásparamétereiben, mint a

nem előkezelteknél (Veh+MDMA csoport) láthattuk: a motoros aktivitás és az ébrenlét

fokozása, valamint a NREM-1, a NREM-2 és a REM időtartamok csökkenése rövidebb

ideig tartott (16-17. ábra. 10. táblázat) és az amplitúdók nem változtak meg (4. táblázat).

Az alvás latencia kisebb (18. ábra) és a REM mesor értéke nagyobb (4., 10. táblázat) az

MDMA+MDMA csoport állatainál, mint a Veh+MDMA csoportnál. A REM mesor

értékeinek különbsége adódhat abból, hogy az előkezelt állatokon az MDMA rövidebb

ideig gátolta a REM-alvást. Másrészt nem kizárt, hogy ehhez az előkezelt állatokban az

MDMA krónikus, a REM-alvás időtartamát növelő hatása is hozzájárult (5.3 fejezet,

19-21. ábra).

Más vizsgálatok is alátámasztják az MDMA akut hatásainak csökkenését

MDMA-val előkezelt állatokon. Egy héttel nagy dózisú MDMA előkezelés (4*10

mg/kg) után a következő MDMA (7,5 mg/kg) kezelés kisebb 5-HT-felszabadulást

okozott az előkezelt állatokban, mint nem előkezeltekben, míg a dopamin-

felszabadulásban nem volt különbség. Ugyanezekben az állatokban kisebb

testhőmérséklet-változást és kisebb mértékű szerotonin szindrómát váltott ki az újabb

MDMA kezelés és csökkent volt az 5-HT-szint a striatumban (Shankaran és Gudelsky

1999). Mi jóval kisebb dózist alkalmaztunk az előkezelés során és talán ez az ok, hogy a

párhuzamosan kezelt állatokban nem volt különbség a striatumban a [3H]-paroxetin-

kötés mértékében (9. táblázat). Az akut motoros aktivitás és alvás-ébrenléti hatások

azonban csökkentek, ami a szerotonerg rendszer működésének károsodására utal.

Poland és munkatársai (1997) is arról számoltak be, hogy bár az 5-HT-szintekben már

nem volt kimutatható változás, a szerotonerg rendszer működészavara kimutatható volt

(a fenfluraminnal kiváltott prolaktin- és kortizonszekréciós válasz csökkent) még egy

évvel az MDMA kezelés után is.

87

Az előbb leírtakkal ellentétben megfigyeltek hatásfokozódást is az újabb

MDMA kezelés hatására. Ha magas külső hőmérsékleten újabb MDMA kezelést adtak

patkányoknak, nagyobb testhőmérséklet-emelkedést figyeltek meg, mint nem

előkezeltekben és a testhőmérsékletük lassabban tért vissza az eredetire (Green és mtsai

2004b). Dafters (1995) szobahőmérsékleten is nagyobb hipertermiás választ figyelt

meg. Emellett több tanulmány szerint nő az akut MDMA kezelést követő lokomotoros

aktivitás-fokozódás az MDMA többszöri dózisával előkezelt patkányokban (Spanos és

Yamamoto 1989; Kalivas és mtsai 1998; Modi és mtsai 2006; Aberg és mtsai 2007). A

magyarázat talán abban rejlik, hogy az MDMA által kiváltott akut hipertermia és

hiperaktivitás mögött több monoaminerg rendszer interakciói állnak, ezért a szerotonerg

rendszer hosszútávú és különböző mértékű károsodása különbözőképpen

befolyásolhatja ezeket.

5.5 A citalopram akut hatásai az alvásra

A citalopram kezelést követően a REM-alvás időtartamának csökkenését

tapasztaltuk (19-21. ábra). A hatás jó néhány órán keresztül fennállt, mert a REM 24

órára számított mesor értéke (ami az óránként mért értékek átlagának csökkenésére utal)

is szignifikánsan csökkent volt. Más kutatócsoportok is beszámoltak a citalopram REM-

alvást gátló hatásáról, melynek oka feltehetően az, hogy nő a szinaptikus 5-HT-

koncentráció a szerotonin-visszavételének gátlása következtében (Neckelmann és mtsai

1996; Monaca és mtsai 2003; Wilson és mtsai 2004; Ivarsson és mtsai 2005;

Bonaventure és mtsai 2007).

Vizsgálatunkban a citalopram kezelés fokozta a passzív ébrenlétet (22. ábra). A

szakirodalomban néhány klinikai vizsgálat ugyancsak az ébren töltött idő növekedéséről

és a teljes alvási idő csökkenéséről számol be SSRI-kezelés hatására (Sharpley és mtsai

1996; Feige és mtsai 2002). Az ok feltehetően – csakúgy, mint a REM-alvás gátlásánál -

a szerotonin-visszavétel gátlásának a következménye: a szinaptikus 5-HT-koncentráció

növekedése. Valószínűleg a szinaptikus 5-HT-szint gyors növekedésének köszönhető,

hogy a REM-alvást gátló hatás és az ébrenlét fokozása azonnal létrejön az SSRI beadása

után, míg a hangulati hatások – amelyeket feltehetően csak az 5-HT receptorok

88

lassabban kialakuló adaptációja hoz létre - csak jóval később jelentkeznek (Wilson és

mtsai 2004).

5.6 A citalopram akut hatásai az alvásra MDMA-val előkezelt állatokban

Bonaventure és munkatársai (2007) azt tapasztalták, hogy az 5-HT7 agonista SB-

269970 fokozta a citalopram hatására létrejött extracelluláris 5-HT-koncentráció-

növekedést és ezzel együtt a REM-alvást gátló hatást. Vizsgálatunkban a citalopram

rövidebb időre változatta meg a REM-alvás időtartamát az MDMA-val előkezelt

állatokon, mint a nem előkezelteken (19-21. ábra) és nem fokozta a passzív ébrenlétet

az előkezelt állatokon (22. ábra). Feltételezhetjük, hogy mindez annak köszönhető, hogy

az axonkárosodás következtében a citalopram kevésbé növelte meg a szinaptikus 5-HT-

koncentrációt az MDMA-val előkezelt állatokban.

Dolgozatomban az MDMA tartós, szerotonerg idegkárosító hatásának

funkcionális következményeit vizsgáltam az MDMA-t örökletesen lassabban

metabolizáló DA patkányokban. Eredményeink felhívják a figyelmet arra, hogy

akár egyetlen, viszonylag kis dózis MDMA is maradandó, hosszan fenálló

idegrendszeri károsodásokat okozhat az arra érzékenyekben. Különösen fontos

tehát küzdeni az ecstasy széleskörű fogyasztása ellen és törekedni arra, hogy a

káros hatásairól rendelkezésünkre álló ismeretek eljussanak azok körébe is, akik a

drogfogyasztás által veszélyeztetettek.

89

6 KÖVETKEZTETÉSEK

Az MDMA motoros aktivitás és alvás-ébrenléti hatásaira, valamint

neurotoxicitásának farmakológiai következményeire irányuló állatkísérletes

vizsgálataim új eredményei az alábbiakban foglalhatók össze:

• Az MDMA a kezelés napján lényegesen hosszabb ideig gátolta a REM-alvást a

patkányokban, mint a NREM-1-et és a NREM-2-t.

• Az akut hatásokat 10-12 órával a kezelés után ellentétes hatások követték az

MDMA-val kezelt állatokon.

• A kezelés utáni 3. és 5. napon a paraméterek cirkadián ritmusának zavarát

figyeltük meg az MDMA-val kezelt állatcsoporton.

• A 14. napra a cirkadián ritmus nagyjából normalizálódik, de a kontrollokéhoz

képest nagyobb ingadozások láthatók mind 14., mind a 28. napon az

időtartamok értékeiben.

• Az MDMA növelte a REM fázisban töltött idő hosszát az alvás első óráiban 3

héttel a kezelés után.

• Az MDMA akut hatásai rövidebb ideig tartottak a droggal előkezelt állatokban,

mint a nem előkezeltekben.

• A citalopram rövidebb ideig gátolta a REM-alvást és nem fokozta a passzív

ébrenlétet az MDMA-val előkezelt állatokban.

Az új eredményekből levonható következtetések:

• Megállapítható, hogy egyetlen dózis MDMA hosszútávon befolyásolta - az

azt lassan metabolizáló - DA patkányok motoros aktivitását és

alvásparamétereit.

• Egyetlen dózis MDMA tartós, az újabb MDMA kezelés és a citalopram

akut hatásainak csökkenésével kimutatható változásokat eredményezett a

DA patkányok szerotonerg rendszerének működésében.

• Mindezek felhívják a figyelmet a humán ecstasy-fogyasztás potenciális

veszélyeire.

90

7 ÖSSZEFOGLALÁS

A rekreációs drogként ismert ecstasy (3,4-metilén-dioxi-metamfetamin,

MDMA) népszerűsége ma is töretlenül növekszik a fiatalok körében az egész világon.

Az MDMA akut neurokémiai és tartós, szerotonerg neuronokat károsító hatásait jól

ismerjük, azonban nincsenek kellőképpen felderítve rövid- és hosszútávú alvás-ébrenléti

hatásai. Nem rendelkezünk információval arról sem, hogy miben különböznek az

MDMA-val előkezelt állatokon az újabb MDMA dózis és a szelektíven szerotonin-

visszavételt gátló citalopram akut alvás-ébrenléti hatásai.

Kísérleteinkkel célunk az volt, hogy megállapítsuk, milyen változásokat okoz

egyetlen dózis MDMA a szerotonerg rendszer működésében. Mindezt az MDMA-t

örökletesen lassabban metabolizáló, ezért klinikai szövődményeire különösen érzékeny

emberpopuláció állatmodelljén, a Dark Agouti patkányokon vizsgáltuk.

Tanulmányoztuk az MDMA hatásait a motoros aktivitásra és az alvás-ébrenléti ciklusra

a kezelést követő 4 héten keresztül. Megvizsgáltuk az újabb MDMA dózis akut motoros

aktivitás- és alvás-ébrenléti hatásait 3 héttel korábban előkezelt patkányokon. Emellett

összehasonlítottuk a citalopram akut alváshatásait MDMA-val előkezelt és nem

előkezelt állatokon. Párhuzamosan kezelt csoportokban elemeztük a szerotonin

transzporterek (3H)-paroxetin-kötését a motoros agyterületeken és az occipitális

cortexben, hogy tanulmányozzuk az axonkárosodás mértékét 3 héttel az MDMA kezelés

után.

Az MDMA akutan fokozta a motoros aktivitást és az ébrenlétet, s hosszabb ideig

gátolta a REM-alvást (paradox alvást), mint a lassú hullámú alvást. 10-12 óra múlva

ellentétes, szubakut hatások (csökkent motoros aktivitás, hosszabb alvásidők) követték

az akut hatásokat. A kezelést követő 3. napon a motoros aktivitás csökkent, főként a

sötét (aktív) fázis ideje alatt, míg az 5. napon az ébrenlét időtartamának növekedését és

a REM-alvás idejének csökkenését figyeltük meg. 14 és 28 nappal az MDMA kezelés

után is a motoros aktivitás és az alvásparaméterek cirkadián ritmusának zavarát

tapasztaltuk. 3 héttel a kezelés után a REM-alvás időtartamának növekedése látható az

alvás első óráiban. A szerotonin transzporterek (3H)-paroxetin-kötésének csökkenése az

occipitális cortexben az axonkárosodást bizonyítja, ugyanakkor a motoros

agyterületeken nincs jelentős változás. Az előkezelt állatokon az MDMA motoros

91

aktivitás- és alvás-ébrenléti hatásai rövidebb ideig tartottak. A citalopram a passzív

ébrenlétet nem fokozta az előkezelt állatokon és a REM-alvást gátló hatása kisebb

mértékű volt, mint a nem előkezelteken.

Vizsgálataink bizonyítják, hogy egyetlen dózis MDMA is tartós változásokat

okozhat a motoros aktivitás, a cirkadián ritmus és az alvás-ébrenlét szabályozásában,

ami felhívja a figyelmet az ecstasyfogyasztás potenciális veszélyeire.

92

8 SUMMARY

The recreational drug ecstasy (3,4-methylenedioxymethamphetamine, MDMA)

has become increasingly used by young people all over the world. Despite the well

documented acute neurochemical and long-term serotonergic neurotoxical actions of

MDMA, short- and long-term effects on sleep-wake cycle have not been extensively

explored. No information is available on the acute sleep effects of a second MDMA

dose on MDMA-pretreated animals and the effect of the selective serotonin reuptake

inhibitor citalopram on sleep patterns has not been explored under these conditions

either.

Our aim was to assess possible functional changes in the 5-HT system following

the administration of a single dose of MDMA. In our experiments we used Dark Agouti

rats which provide a model for the genetically-defined, poor metabolizer human sub-

population in which clinical complications of MDMA may be more likely to occur. We

examined the effects of MDMA on motor activity and sleep-wake cycle up to 4 weeks

after treatment in drug-naïve rats and studied the acute effects on rats exposed to the

drug 3 weeks earlier. Additionally we compared the acute effects of citalopram on sleep

patterns in drug-naïve rats and in rats previously exposed to MDMA. Furthermore, in

parallel groups of animals, we quantified axonal damage by measuring (3H)-paroxetine

binding in motor areas and the occipital cortex 3 weeks after MDMA treatment.

In drug-naïve rats, MDMA initially increased motor activity and the awake period

and caused longer inhibition of REM (rapid eye movement) sleep than that of slow

wave sleep. 10-12 hours later adverse subacute effects such as decrease in motor

activity and increase in sleep followed the acute effects. Three days after MDMA

treatment motor activity was reduced mainly during dark (active) phase. Furthermore,

MDMA increased wakefulness and reduced REM-sleep 5 days after treatment.

Circadian patterns of motor activity and sleep/vigilance parameters were also disturbed

14 and 28 days after treatment. An increase in the length of REM was observed early in

the sleep cycle 3 weeks after MDMA treatment. Significant reductions in

[3H]paroxetine binding in the occipital cortex of MDMA-treated animals provided

evidence for axonal damage, although no significant change was observed in motor

areas. In rats exposed to MDMA 3 weeks earlier, acute effects induced by MDMA on

93

motor activity and vigilance had a shorter duration. Both groups of animals exhibited a

decrease in REM following citalopram treatment, although the effects seen in rats

previously exposed to MDMA were attenuated compared to drug-naïve animals.

Futhermore citalopram did not increase passive wakefulness in rats exposed to MDMA

3 weeks earlier.

In conclusion, our findings provide evidence that even a single dose of MDMA

can result in long-term changes in the regulation of circadian rhythms, motor activity

and sleep generation, highlighting the potential dangers of human ecstasy-use.

94

9 IRODALOMJEGYZÉK Aberg, M., D. Wade, E. Wall and S. Izenwasser (2007). "Effect of MDMA (ecstasy)

on activity and cocaine conditioned place preference in adult and adolescent rats." Neurotoxicol Teratol 29(1): 37-46.

Acquas, E., P. Marrocu, A. Pisanu, C. Cadoni, G. Zernig, A. Saria and G. Di Chiara (2001). "Intravenous administration of ecstasy (3,4-methylendioxymethamphetamine) enhances cortical and striatal acetylcholine release in vivo." Eur J Pharmacol 418(3): 207-11.

Aghajanian, G. K., Sanders-Bush, E. (2002). Serotonin. Chapter 2. Neuropsychopharmacology: The Fifth Generation of Progress. K. L. Davis, Charney, D., Coyle, J. T., Nemeroff C., American College of Neuropsychopharmacology.

Alcaro, A., R. Huber and J. Panksepp (2007). "Behavioral functions of the mesolimbic dopaminergic system: an affective neuroethological perspective." Brain Res Rev 56(2): 283-321.

Anderson, G. M., 3rd, G. Braun, U. Braun, D. E. Nichols and A. T. Shulgin (1978). "Absolute configuration and psychotomimetic activity." NIDA Res Monogr(22): 8-15.

Ando, R. D., A. Benko, L. Ferrington, E. Kirilly, P. A. Kelly and G. Bagdy (2006). "Partial lesion of the serotonergic system by a single dose of MDMA results in behavioural disinhibition and enhances acute MDMA-induced social behaviour on the social interaction test." Neuropharmacology 50(7): 884-96.

Arnold, H. M., J. Fadel, M. Sarter and J. P. Bruno (2001). "Amphetamine-stimulated cortical acetylcholine release: role of the basal forebrain." Brain Res 894(1): 74-87.

Azmitia, E. C., Whitaker-Azmitia, P.M. (2000). Anatomy, cell biology, and maturation of the serotonergic system: neurotrophic implications for the actions of psychotropic drugs. In: S.J. Watson(ed.): Psychopharmacology: The Fourth Generation of Progress, Part I., Chapter 42. New York, Lippincott Williams & Wilkins, Online Edition.

Baghdoyan, H. A. and R. Lydic (1999). "M2 muscarinic receptor subtype in the feline medial pontine reticular formation modulates the amount of rapid eye movement sleep." Sleep 22(7): 835-47.

Ball, K. T., D. Budreau and G. V. Rebec (2003). "Acute effects of 3,4-methylenedioxymethamphetamine on striatal single-unit activity and behavior in freely moving rats: differential involvement of dopamine D(1) and D(2) receptors." Brain Res 994(2): 203-15.

Ball, K. T. and G. V. Rebec (2005). "Role of 5-HT2A and 5-HT2C/B receptors in the acute effects of 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA) on striatal single-unit activity and locomotion in freely moving rats." Psychopharmacology (Berl) 181(4): 676-87.

Balogh, B., E. Molnar, R. Jakus, L. Quate, H. J. Olverman, P. A. Kelly, S. Kantor and G. Bagdy (2004). "Effects of a single dose of 3,4-methylenedioxymethamphetamine on circadian patterns, motor activity

95

and sleep in drug-naive rats and rats previously exposed to MDMA." Psychopharmacology (Berl) 173(3-4): 296-309.

Bankson, M. G. and K. A. Cunningham (2002). "Pharmacological studies of the acute effects of (+)-3,4-methylenedioxymethamphetamine on locomotor activity: role of 5-HT(1B/1D) and 5-HT(2) receptors." Neuropsychopharmacology 26(1): 40-52.

Bankson, M. G. and B. K. Yamamoto (2004). "Serotonin-GABA interactions modulate MDMA-induced mesolimbic dopamine release." J Neurochem 91(4): 852-9.

Battaglia, G., S. Y. Yeh, E. O'Hearn, M. E. Molliver, M. J. Kuhar and E. B. De Souza (1987). "3,4-Methylenedioxymethamphetamine and 3,4-methylenedioxyamphetamine destroy serotonin terminals in rat brain: quantification of neurodegeneration by measurement of [3H]paroxetine-labeled serotonin uptake sites." J Pharmacol Exp Ther 242(3): 911-6.

Baumann, M. H., X. Wang and R. B. Rothman (2007). "3,4-Methylenedioxymethamphetamine (MDMA) neurotoxicity in rats: a reappraisal of past and present findings." Psychopharmacology (Berl) 189(4): 407-24.

Bengel, D., D. L. Murphy, A. M. Andrews, C. H. Wichems, D. Feltner, A. Heils, R. Mossner, H. Westphal and K. P. Lesch (1998). "Altered brain serotonin homeostasis and locomotor insensitivity to 3, 4-methylenedioxymethamphetamine ("Ecstasy") in serotonin transporter-deficient mice." Mol Pharmacol 53(4): 649-55.

Benzenhofer, U. and T. Passie (2006). "[The early history of "Ecstasy"]." Nervenarzt 77(1): 95-6, 98-9.

Biello, S. M. and R. I. Dafters (2001). "MDMA and fenfluramine alter the response of the circadian clock to a serotonin agonist in vitro." Brain Res 920(1-2): 202-9.

Bódizs, R. (2000). Alvás és álmosság. Alvás, álom, bioritmusok.Budapest, Medicina Könyvkiadó: 21-74.

Bolla, K. I., U. D. McCann and G. A. Ricaurte (1998). "Memory impairment in abstinent MDMA ("Ecstasy") users." Neurology 51(6): 1532-7.

Bonaventure, P., L. Kelly, L. Aluisio, J. Shelton, B. Lord, R. Galici, K. Miller, T. W. Lovenberg, J. Atack and C. Dugovic (2007). "Selective blockade of 5-HT7 receptors enhances 5-HT transmission, antidepressant-like behavior and REM sleep suppression induced by citalopram in rodents." J Pharmacol Exp Ther.

Brown, G. L., F. K. Goodwin, J. C. Ballenger, P. F. Goyer and L. F. Major (1979). "Aggression in humans correlates with cerebrospinal fluid amine metabolites." Psychiatry Res 1(2): 131-9.

Bubar, M. J., K. M. Pack, P. S. Frankel and K. A. Cunningham (2004). "Effects of dopamine D1- or D2-like receptor antagonists on the hypermotive and discriminative stimulus effects of (+)-MDMA." Psychopharmacology (Berl) 173(3-4): 326-36.

Buchert, R., R. Thomasius, B. Nebeling, K. Petersen, J. Obrocki, L. Jenicke, F. Wilke, L. Wartberg, P. Zapletalova and M. Clausen (2003). "Long-term effects of "ecstasy" use on serotonin transporters of the brain investigated by PET." J Nucl Med 44(3): 375-84.

96

Buchert, R., R. Thomasius, F. Wilke, K. Petersen, B. Nebeling, J. Obrocki, O. Schulze, U. Schmidt and M. Clausen (2004). "A voxel-based PET investigation of the long-term effects of "Ecstasy" consumption on brain serotonin transporters." Am J Psychiatry 161(7): 1181-9.

Burgess, C., A. O'Donohoe and M. Gill (2000). "Agony and ecstasy: a review of MDMA effects and toxicity." Eur Psychiatry 15(5): 287-94.

Burns, N., H. J. Olverman, P. A. Kelly and B. C. Williams (1996). "Effects of ecstasy on aldosterone secretion in the rat in vivo and in vitro." Endocr Res 22(4): 601-6.

Byrne, T., L. E. Baker and A. Poling (2000). "MDMA and learning: effects of acute and neurotoxic exposure in the rat." Pharmacol Biochem Behav 66(3): 501-8.

Cadet, J. L. and C. Brannock (1998). "Free radicals and the pathobiology of brain dopamine systems." Neurochem Int 32(2): 117-31.

Cambras, T., J. Vilaplana, A. Campuzano, M. M. Canal-Corretger, M. Carulla and A. Diez-Noguera (2000). "Entrainment of the rat motor activity rhythm: effects of the light-dark cycle and physical exercise." Physiol Behav 70(3-4): 227-32.

Capece, M. L., S. M. Efange and R. Lydic (1997). "Vesicular acetylcholine transport inhibitor suppresses REM sleep." Neuroreport 8(2): 481-4.

Capela, J. P., A. Meisel, A. R. Abreu, P. S. Branco, L. M. Ferreira, A. M. Lobo, F. Remiao, M. L. Bastos and F. Carvalho (2006). "Neurotoxicity of Ecstasy metabolites in rat cortical neurons, and influence of hyperthermia." J Pharmacol Exp Ther 316(1): 53-61.

Chance, M. (1947). "Factors influencing the toxicity of sympathomimetic amines to solitary mice." J Pharmacol Exp Ther 89: 289-296.

Chang, J. Y. and C. Owman (1987). "Involvement of specific receptors and calcium mechanisms in serotonergic contractile response of isolated cerebral and peripheral arteries from rats." J Pharmacol Exp Ther 242(2): 629-36.

Coccaro, E. F. (1989). "Central serotonin and impulsive aggression." Br J Psychiatry Suppl(8): 52-62.

Colado, M. I., T. K. Murray and A. R. Green (1993). "5-HT loss in rat brain following 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA), p-chloroamphetamine and fenfluramine administration and effects of chlormethiazole and dizocilpine." Br J Pharmacol 108(3): 583-9.

Colado, M. I., E. O'Shea and A. R. Green (2004). "Acute and long-term effects of MDMA on cerebral dopamine biochemistry and function." Psychopharmacology (Berl) 173(3-4): 249-63.

Colado, M. I., J. L. Williams and A. R. Green (1995). "The hyperthermic and neurotoxic effects of 'Ecstasy' (MDMA) and 3,4 methylenedioxyamphetamine (MDA) in the Dark Agouti (DA) rat, a model of the CYP2D6 poor metabolizer phenotype." Br J Pharmacol 115(7): 1281-9.

Colbron, S., M. Jones and S. M. Biello (2002). "MDMA alters the response of the circadian clock to a photic and non-photic stimulus." Brain Res 956(1): 45-52.

97

Cole, J. C. and H. R. Sumnall (2003). "The pre-clinical behavioural pharmacology of 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA)." Neurosci Biobehav Rev 27(3): 199-217.

Commins, D. L., G. Vosmer, R. M. Virus, W. L. Woolverton, C. R. Schuster and L. S. Seiden (1987). "Biochemical and histological evidence that methylenedioxymethylamphetamine (MDMA) is toxic to neurons in the rat brain." J Pharmacol Exp Ther 241(1): 338-45.

Craig, D. A. and G. R. Martin (1993). "5-HT1B receptors mediate potent contractile responses to 5-HT in rat caudal artery." Br J Pharmacol 109(3): 609-11.

Crespi, D., T. Mennini and M. Gobbi (1997). "Carrier-dependent and Ca(2+)-dependent 5-HT and dopamine release induced by (+)-amphetamine, 3,4-methylendioxymethamphetamine, p-chloroamphetamine and (+)-fenfluramine." Br J Pharmacol 121(8): 1735-43.

Dafters, R. I. (1995). "Hyperthermia following MDMA administration in rats: effects of ambient temperature, water consumption, and chronic dosing." Physiol Behav 58(5): 877-82.

Dafters, R. I. and S. M. Biello (2003). "The effect of 3,4-methylenedioxymethamphetamine ('Ecstasy') on serotonergic regulation of the mammalian circadian clock mechanism in rats: the role of dopamine and hyperthermia." Neurosci Lett 350(2): 117-21.

Dafters, R. I. and E. Lynch (1998). "Persistent loss of thermoregulation in the rat induced by 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA or "Ecstasy") but not by fenfluramine." Psychopharmacology (Berl) 138(2): 207-12.

Davis, W. M. and R. F. Borne (1984). "Pharmacologic investigation of compounds related to 3,4-methylenedioxyamphetamine (MDA)." Subst Alcohol Actions Misuse 5(2): 105-10.

Day, J. and H. C. Fibiger (1992). "Dopaminergic regulation of cortical acetylcholine release." Synapse 12(4): 281-6.

de la Torre, R. and M. Farre (2004). "Neurotoxicity of MDMA (ecstasy): the limitations of scaling from animals to humans." Trends Pharmacol Sci 25(10): 505-8.

de la Torre, R., M. Farre, B. O. Mathuna, P. N. Roset, N. Pizarro, M. Segura, M. Torrens, J. Ortuno, M. Pujadas and J. Cami (2005). "MDMA (ecstasy) pharmacokinetics in a CYP2D6 poor metaboliser and in nine CYP2D6 extensive metabolisers." Eur J Clin Pharmacol 61(7): 551-4.

de la Torre, R., M. Farre, J. Ortuno, M. Mas, R. Brenneisen, P. N. Roset, J. Segura and J. Cami (2000). "Non-linear pharmacokinetics of MDMA ('ecstasy') in humans." Br J Clin Pharmacol 49(2): 104-9.

Doyon, S. (2001). "The many faces of ecstasy." Curr Opin Pediatr 13(2): 170-6. Dugovic, C., A. Wauquier, J. E. Leysen, R. Marrannes and P. A. Janssen (1989).

"Functional role of 5-HT2 receptors in the regulation of sleep and wakefulness in the rat." Psychopharmacology (Berl) 97(4): 436-42.

Escobedo, I., E. O'Shea, L. Orio, V. Sanchez, M. Segura, R. de la Torre, M. Farre, A. R. Green and M. I. Colado (2005). "A comparative study on the acute and long-term effects of MDMA and 3,4-dihydroxymethamphetamine (HHMA) on brain monoamine levels after i.p. or striatal administration in mice." Br J Pharmacol 144(2): 231-41.

98

EU, K. K. (2006). A kábítószer-probléma Európában. Éves jelentés. Luxemburg, Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontja: 47-57.

Feige, B., U. Voderholzer, D. Riemann, R. Dittmann, F. Hohagen and M. Berger (2002). "Fluoxetine and sleep EEG: effects of a single dose, subchronic treatment, and discontinuation in healthy subjects." Neuropsychopharmacology 26(2): 246-58.

Ferrington, L., E. Kirilly, D. E. McBean, H. J. Olverman, G. Bagdy and P. A. Kelly (2006). "Persistent cerebrovascular effects of MDMA and acute responses to the drug." Eur J Neurosci 24(2): 509-19.

Fischer, H. S., G. Zernig, D. S. Schatz, C. Humpel and A. Saria (2000). "MDMA ('ecstasy') enhances basal acetylcholine release in brain slices of the rat striatum." Eur J Neurosci 12(4): 1385-90.

Fitzgerald, J. L. and J. J. Reid (1994). "Sympathomimetic actions of methylenedioxymethamphetamine in rat and rabbit isolated cardiovascular tissues." J Pharm Pharmacol 46(10): 826-32.

Fletcher, P. J., J. Sinyard and G. A. Higgins (2006). "The effects of the 5-HT(2C) receptor antagonist SB242084 on locomotor activity induced by selective, or mixed, indirect serotonergic and dopaminergic agonists." Psychopharmacology (Berl) 187(4): 515-25.

Fone, K. C., S. R. Beckett, I. A. Topham, J. Swettenham, M. Ball and L. Maddocks (2002). "Long-term changes in social interaction and reward following repeated MDMA administration to adolescent rats without accompanying serotonergic neurotoxicity." Psychopharmacology (Berl) 159(4): 437-44.

Frazer, A., Hensler, J. G. (1999). Serotonin: Involvement in Physiological Function and Behavior. Basic Neurochemistry, Lippincott Williams and Wilkins. Part Two. Intercellular Signaling.

Frederick, D. L. and M. G. Paule (1997). "Effects of MDMA on complex brain function in laboratory animals." Neurosci Biobehav Rev 21(1): 67-78.

Freudenmann, R. W., F. Oxler and S. Bernschneider-Reif (2006). "The origin of MDMA (ecstasy) revisited: the true story reconstructed from the original documents." Addiction 101(9): 1241-5.

Fürst, Z. (2006). Farmakológia. Budapest, Medicina Könyvkiadó. Gardani, M., R. N. Blance and S. M. Biello (2005). "MDMA alters the response of

the mammalian circadian clock in hamsters: effects on re-entrainment and triazolam-induced phase shifts." Brain Res 1046(1-2): 105-15.

Gartside, S. E., R. McQuade and T. Sharp (1996). "Effects of repeated administration of 3,4-methylenedioxymethamphetamine on 5-hydroxytryptamine neuronal activity and release in the rat brain in vivo." J Pharmacol Exp Ther 279(1): 277-83.

Gerra, G., A. Zaimovic, M. Ferri, U. Zambelli, M. Timpano, E. Neri, G. F. Marzocchi, R. Delsignore and F. Brambilla (2000). "Long-lasting effects of (+/-)3,4-methylenedioxymethamphetamine (ecstasy) on serotonin system function in humans." Biol Psychiatry 47(2): 127-36.

Gerra, G., A. Zaimovic, G. Giucastro, D. Maestri, C. Monica, R. Sartori, R. Caccavari and R. Delsignore (1998). "Serotonergic function after (+/-)3,4-methylene-dioxymethamphetamine ('Ecstasy') in humans." Int Clin Psychopharmacol 13(1): 1-9.

99

Geyer, M. A. (1996). "Serotonergic functions in arousal and motor activity." Behav Brain Res 73(1-2): 31-5.

Gordon, C. J., W. P. Watkinson, J. P. O'Callaghan and D. B. Miller (1991). "Effects of 3,4-methylenedioxymethamphetamine on autonomic thermoregulatory responses of the rat." Pharmacol Biochem Behav 38(2): 339-44.

Green, A. R., A. J. Cross and G. M. Goodwin (1995). "Review of the pharmacology and clinical pharmacology of 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA or "Ecstasy")." Psychopharmacology (Berl) 119(3): 247-60.

Green, A. R. and I. S. McGregor (2002). "On the anxiogenic and anxiolytic nature of long-term cerebral 5-HT depletion following MDMA." Psychopharmacology (Berl) 162(4): 448-50.

Green, A. R., A. O. Mechan, J. M. Elliott, E. O'Shea and M. I. Colado (2003). "The pharmacology and clinical pharmacology of 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA, "ecstasy")." Pharmacol Rev 55(3): 463-508.

Green, A. R., E. O'Shea and M. I. Colado (2004a). "A review of the mechanisms involved in the acute MDMA (ecstasy)-induced hyperthermic response." Eur J Pharmacol 500(1-3): 3-13.

Green, A. R., V. Sanchez, E. O'Shea, K. S. Saadat, J. M. Elliott and M. I. Colado (2004b). "Effect of ambient temperature and a prior neurotoxic dose of 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA) on the hyperthermic response of rats to a single or repeated ('binge' ingestion) low dose of MDMA." Psychopharmacology (Berl) 173(3-4): 264-9.

Griebel, G. (1995). "5-Hydroxytryptamine-interacting drugs in animal models of anxiety disorders: more than 30 years of research." Pharmacol Ther 65(3): 319-95.

Grinspoon, L. and J. B. Bakalar (1986). "Can drugs be used to enhance the psychotherapeutic process?" Am J Psychother 40(3): 393-404.

Gudelsky, G. A. and B. K. Yamamoto (2007). "Actions of 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA) on cerebral dopamineric, serotonergic and cholinergic neurons." Pharmacol Biochem Behav.

Gunn, J. A. and M. R. Gurd (1940). "The action of some amines related to adrenaline. Cyclohexylalkylamines." J Physiol 97(4): 453-470.

Henry, J. A., K. J. Jeffreys and S. Dawling (1992). "Toxicity and deaths from 3,4-methylenedioxymethamphetamine ("ecstasy")." Lancet 340(8816): 384-7.

Herin, D. V., S. Liu, T. Ullrich, K. C. Rice and K. A. Cunningham (2005). "Role of the serotonin 5-HT2A receptor in the hyperlocomotive and hyperthermic effects of (+)-3,4-methylenedioxymethamphetamine." Psychopharmacology (Berl) 178(4): 505-13.

Holschneider, D. P. a. S., J.C. (2000). Monoamine Oxidase: Basic and Clinical Perspectives Psychopharmacology: The Fourth Generation of Progress, Part I., Chapter 46 S. J. Watson. New York, Lippincott Williams & Wilkins, Online Edition.

Hornung, J. P. (2003). "The human raphe nuclei and the serotonergic system." J Chem Neuroanat 26(4): 331-43.

Hoyer, D., D. E. Clarke, J. R. Fozard, P. R. Hartig, G. R. Martin, E. J. Mylecharane, P. R. Saxena and P. P. Humphrey (1994). "International

100

Union of Pharmacology classification of receptors for 5-hydroxytryptamine (Serotonin)." Pharmacol Rev 46(2): 157-203.

Huxster, J. K., A. Pirona and M. J. Morgan (2006). "The sub-acute effects of recreational ecstasy (MDMA) use: a controlled study in humans." J Psychopharmacol 20(2): 281-90.

Imperato, A., M. C. Obinu and G. L. Gessa (1993). "Effects of cocaine and amphetamine on acetylcholine release in the hippocampus and caudate nucleus." Eur J Pharmacol 238(2-3): 377-81.

Ivarsson, M., L. M. Paterson and P. H. Hutson (2005). "Antidepressants and REM sleep in Wistar-Kyoto and Sprague-Dawley rats." Eur J Pharmacol 522(1-3): 63-71.

Jacobs, B. L. and C. A. Fornal (1997). "Serotonin and motor activity." Curr Opin Neurobiol 7(6): 820-5.

Jacobs, B. L. and C. A. Fornal (1999). "Activity of serotonergic neurons in behaving animals." Neuropsychopharmacology 21(2 Suppl): 9S-15S.

Jacobs, B. L., Fornal, C. A. (2000). Serotonin and Behavior. A General Hypothesis. Psychopharmacology: The Fourth Generation of Progress.

Jones, D. C., S. S. Lau and T. J. Monks (2004). "Thioether metabolites of 3,4-methylenedioxyamphetamine and 3,4-methylenedioxymethamphetamine inhibit human serotonin transporter (hSERT) function and simultaneously stimulate dopamine uptake into hSERT-expressing SK-N-MC cells." J Pharmacol Exp Ther 311(1): 298-306.

Kalant, H. (2001). "The pharmacology and toxicology of "ecstasy" (MDMA) and related drugs." Cmaj 165(7): 917-28.

Kalivas, P. W., P. Duffy and S. R. White (1998). "MDMA elicits behavioral and neurochemical sensitization in rats." Neuropsychopharmacology 18(6): 469-79.

Kantor, S., K. Gerber, P. Halasz and G. Bagdy (2000). "The role of 5-HT2A, 5-HT2C and 5HT3 serotonin receptors in the regulation of sleep." J. Physiol. 526(Suppl): 66P-67P.

Kantor, S., R. Jakus, B. Balogh, A. Benko and G. Bagdy (2004). "Increased wakefulness, motor activity and decreased theta activity after blockade of the 5-HT2B receptor by the subtype-selective antagonist SB-215505." Br J Pharmacol 142(8): 1332-42.

Kantor, S., R. Jakus, R. Bodizs, P. Halasz and G. Bagdy (2002). "Acute and long-term effects of the 5-HT2 receptor antagonist ritanserin on EEG power spectra, motor activity, and sleep: changes at the light-dark phase shift." Brain Res 943(1): 105-11.

Kantor, S., R. Jakus, E. Molnar, N. Gyongyosi, A. Toth, L. Detari and G. Bagdy (2005). "Despite similar anxiolytic potential, the 5-hydroxytryptamine 2C receptor antagonist SB-242084 [6-chloro-5-methyl-1-[2-(2-methylpyrid-3-yloxy)-pyrid-5-yl carbamoyl] indoline] and chlordiazepoxide produced differential effects on electroencephalogram power spectra." J Pharmacol Exp Ther 315(2): 921-30.

Kirilly, E., A. Benko, L. Ferrington, R. D. Ando, P. A. Kelly and G. Bagdy (2006). "Acute and long-term effects of a single dose of MDMA on aggression in Dark Agouti rats." Int J Neuropsychopharmacol 9(1): 63-76.

101

Kirilly, E., Molnar, E., Balogh, B., Kantor, S., Hansson, S. R., Palkovits, M., Bagdy, G. (in press). "Decrease in REM latency and changes in sleep quality parallel serotonergic damage after MDMA: a longitudinal study over 180 days." Int J Neuropsychopharmacol. EPub: 2008 Feb 8;:1-15.

Kish, S. J., Y. Furukawa, L. Ang, S. P. Vorce and K. S. Kalasinsky (2000). "Striatal serotonin is depleted in brain of a human MDMA (Ecstasy) user." Neurology 55(2): 294-6.

Kuschinsky, W. (1991). "Coupling of function, metabolism, and blood flow in the brain." Neurosurg Rev 14(3): 163-8.

Kuypers, K. P., M. Wingen, N. Samyn, N. Limbert and J. G. Ramaekers (2007). "Acute effects of nocturnal doses of MDMA on measures of impulsivity and psychomotor performance throughout the night." Psychopharmacology (Berl) 192(1): 111-9.

Le Bars, D. (1994). Serotonin and pain. Neuronal Serotonin. N. N. Osborne, Hamon, M. New York, Wiley: 171-229.

Leonardi, E. T. and E. C. Azmitia (1994). "MDMA (ecstasy) inhibition of MAO type A and type B: comparisons with fenfluramine and fluoxetine (Prozac)." Neuropsychopharmacology 10(4): 231-8.

Levitt, P., J. E. Pintar and X. O. Breakefield (1982). "Immunocytochemical demonstration of monoamine oxidase B in brain astrocytes and serotonergic neurons." Proc Natl Acad Sci U S A 79(20): 6385-9.

Liechti, M. E. and F. X. Vollenweider (2001). "Which neuroreceptors mediate the subjective effects of MDMA in humans? A summary of mechanistic studies." Hum Psychopharmacol 16(8): 589-598.

Linnoila, M., M. Virkkunen, T. George and D. Higley (1993). "Impulse control disorders." Int Clin Psychopharmacol 8 Suppl 1: 53-6.

Liu, Y. and R. H. Edwards (1997). "The role of vesicular transport proteins in synaptic transmission and neural degeneration." Annu Rev Neurosci 20: 125-56.

Lowry, C. A. (2002). "Functional subsets of serotonergic neurones: implications for control of the hypothalamic-pituitary-adrenal axis." J Neuroendocrinol 14(11): 911-23.

Maldonado, E. and J. F. Navarro (2001). "MDMA ("ecstasy") exhibits an anxiogenic-like activity in social encounters between male mice." Pharmacol Res 44(1): 27-31.

Malpass, A., J. M. White, R. J. Irvine, A. A. Somogyi and F. Bochner (1999). "Acute toxicity of 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA) in Sprague-Dawley and Dark Agouti rats." Pharmacol Biochem Behav 64(1): 29-34.

Marston, H. M., M. E. Reid, J. A. Lawrence, H. J. Olverman and S. P. Butcher (1999). "Behavioural analysis of the acute and chronic effects of MDMA treatment in the rat." Psychopharmacology (Berl) 144(1): 67-76.

Martin, J. R., M. Bos, F. Jenck, J. Moreau, V. Mutel, A. J. Sleight, J. Wichmann, J. S. Andrews, H. H. Berendsen, C. L. Broekkamp, G. S. Ruigt, C. Kohler and A. M. Delft (1998). "5-HT2C receptor agonists: pharmacological characteristics and therapeutic potential." J Pharmacol Exp Ther 286(2): 913-24.

102

Mayerhofer, A., K. A. Kovar and W. J. Schmidt (2001). "Changes in serotonin, dopamine and noradrenaline levels in striatum and nucleus accumbens after repeated administration of the abused drug MDMA in rats." Neurosci Lett 308(2): 99-102.

McCann, U. D., V. Eligulashvili, M. Mertl, D. L. Murphy and G. A. Ricaurte (1999). "Altered neuroendocrine and behavioral responses to m-chlorophenylpiperazine in 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA) users." Psychopharmacology (Berl) 147(1): 56-65.

McCann, U. D., V. Eligulashvili and G. A. Ricaurte (2000). "(+/-)3,4-Methylenedioxymethamphetamine ('Ecstasy')-induced serotonin neurotoxicity: clinical studies." Neuropsychobiology 42(1): 11-6.

McCann, U. D., M. Mertl, V. Eligulashvili and G. A. Ricaurte (1999). "Cognitive performance in (+/-) 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA, "ecstasy") users: a controlled study." Psychopharmacology (Berl) 143(4): 417-25.

McCann, U. D. and G. A. Ricaurte (2007). "Effects of (+/-) 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA) on sleep and circadian rhythms." ScientificWorldJournal 7: 231-8.

McCann, U. D., A. Ridenour, Y. Shaham and G. A. Ricaurte (1994). "Serotonin neurotoxicity after (+/-)3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA; "Ecstasy"): a controlled study in humans." Neuropsychopharmacology 10(2): 129-38.

McCann, U. D., S. O. Slate and G. A. Ricaurte (1996). "Adverse reactions with 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA; 'ecstasy')." Drug Saf 15(2): 107-15.

McCann, U. D., Z. Szabo, U. Scheffel, R. F. Dannals and G. A. Ricaurte (1998). "Positron emission tomographic evidence of toxic effect of MDMA ("Ecstasy") on brain serotonin neurons in human beings." Lancet 352(9138): 1433-7.

McCann, U. D., Z. Szabo, E. Seckin, P. Rosenblatt, W. B. Mathews, H. T. Ravert, R. F. Dannals and G. A. Ricaurte (2005). "Quantitative PET studies of the serotonin transporter in MDMA users and controls using [11C]McN5652 and [11C]DASB." Neuropsychopharmacology 30(9): 1741-50.

McEntee, W. J. and T. H. Crook (1991). "Serotonin, memory, and the aging brain." Psychopharmacology (Berl) 103(2): 143-9.

McKenna, D. J. and S. J. Peroutka (1990). "Neurochemistry and neurotoxicity of 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA, "ecstasy")." J Neurochem 54(1): 14-22.

McNamara, M. G., J. P. Kelly and B. E. Leonard (1995). "Some behavioural and neurochemical aspects of subacute (+/-)3,4-methylenedioxymethamphetamine administration in rats." Pharmacol Biochem Behav 52(3): 479-84.

Meston, C. M. and B. B. Gorzalka (1992). "Psychoactive drugs and human sexual behavior: the role of serotonergic activity." J Psychoactive Drugs 24(1): 1-40.

Metzger, R. R., G. R. Hanson, J. W. Gibb and A. E. Fleckenstein (1998). "3-4-Methylenedioxymethamphetamine-induced acute changes in dopamine transporter function." Eur J Pharmacol 349(2-3): 205-10.

103

Meyer-Bernstein, E. L. and L. P. Morin (1996). "Differential serotonergic innervation of the suprachiasmatic nucleus and the intergeniculate leaflet and its role in circadian rhythm modulation." J Neurosci 16(6): 2097-111.

Milroy, C. M., J. C. Clark and A. R. Forrest (1996). "Pathology of deaths associated with "ecstasy" and "eve" misuse." J Clin Pathol 49(2): 149-53.

Modi, G. M., P. B. Yang, A. C. Swann and N. Dafny (2006). "Chronic exposure to MDMA (Ecstasy) elicits behavioral sensitization in rats but fails to induce cross-sensitization to other psychostimulants." Behav Brain Funct 2: 1.

Monaca, C., B. Boutrel, R. Hen, M. Hamon and J. Adrien (2003). "5-HT 1A/1B receptor-mediated effects of the selective serotonin reuptake inhibitor, citalopram, on sleep: studies in 5-HT 1A and 5-HT 1B knockout mice." Neuropsychopharmacology 28(5): 850-6.

Monti, J. M. and H. Jantos (1992). "Dose-dependent effects of the 5-HT1A receptor agonist 8-OH-DPAT on sleep and wakefulness in the rat." J Sleep Res 1(3): 169-175.

Monti, J. M. and H. Jantos (2006). "Effects of the 5-HT(7) receptor antagonist SB-269970 microinjected into the dorsal raphe nucleus on REM sleep in the rat." Behav Brain Res 167(2): 245-50.

Monti, J. M. and H. Jantos (2006). "Effects of the serotonin 5-HT2A/2C receptor agonist DOI and of the selective 5-HT2A or 5-HT2C receptor antagonists EMD 281014 and SB-243213, respectively, on sleep and waking in the rat." Eur J Pharmacol 553(1-3): 163-70.

Monti, J. M. and D. Monti (2000). "Role of dorsal raphe nucleus serotonin 5-HT1A receptor in the regulation of REM sleep." Life Sci 66(21): 1999-2012.

Monti, J. M., A. Ponzoni, H. Jantos, P. Lagos, R. Silveira and P. Banchero (1999). "Effects of accumbens m-chlorophenylbiguanide microinjections on sleep and waking in intact and 6-hydroxydopamine-treated rats." Eur J Pharmacol 364(2-3): 89-98.

Morgan, M. J. (2000). "Ecstasy (MDMA): a review of its possible persistent psychological effects." Psychopharmacology (Berl) 152(3): 230-48.

Nair, S. G. and G. A. Gudelsky (2005). "3,4-Methylenedioxymethamphetamine (MDMA) enhances the release of acetylcholine by 5-HT4 and D1 receptor mechanisms in the rat prefrontal cortex." Synapse 58(4): 229-35.

Nair, S. G. and G. A. Gudelsky (2006). "3,4-Methylenedioxymethamphetamine enhances the release of acetylcholine in the prefrontal cortex and dorsal hippocampus of the rat." Psychopharmacology (Berl) 184(2): 182-9.

Nash, J. F., Jr., H. Y. Meltzer and G. A. Gudelsky (1988). "Elevation of serum prolactin and corticosterone concentrations in the rat after the administration of 3,4-methylenedioxymethamphetamine." J Pharmacol Exp Ther 245(3): 873-9.

Nash, J. F. and B. K. Yamamoto (1992). "Methamphetamine neurotoxicity and striatal glutamate release: comparison to 3,4-methylenedioxymethamphetamine." Brain Res 581(2): 237-43.

Navarro, J. F. and E. Maldonado (1999). "Behavioral profile of 3,4-methylenedioxy-methamphetamine (MDMA) in agonistic encounters between male mice." Prog Neuropsychopharmacol Biol Psychiatry 23(2): 327-34.

104

Neckelmann, D., B. Bjorvatn, A. A. Bjorkum and R. Ursin (1996). "Citalopram: differential sleep/wake and EEG power spectrum effects after single dose and chronic administration." Behav Brain Res 79(1-2): 183-92.

Nelson, W., Y. L. Tong, J. K. Lee and F. Halberg (1979). "Methods for cosinor-rhythmometry." Chronobiologia 6(4): 305-23.

Nixdorf, W. L., K. B. Burrows, G. A. Gudelsky and B. K. Yamamoto (2001). "Enhancement of 3,4-methylenedioxymethamphetamine neurotoxicity by the energy inhibitor malonate." J Neurochem 77(2): 647-54.

Nofzinger, E. A., C. F. Reynolds, 3rd, M. E. Thase, E. Frank, J. R. Jennings, A. L. Fasiczka, L. R. Sullivan and D. J. Kupfer (1995). "REM sleep enhancement by bupropion in depressed men." Am J Psychiatry 152(2): 274-6.

O'Loinsigh, E. D., G. Boland, J. P. Kelly and K. M. O'Boyle (2001). "Behavioural, hyperthermic and neurotoxic effects of 3,4-methylenedioxymethamphetamine analogues in the Wistar rat." Prog Neuropsychopharmacol Biol Psychiatry 25(3): 621-38.

O'Shea, E., R. Granados, B. Esteban, M. I. Colado and A. R. Green (1998). "The relationship between the degree of neurodegeneration of rat brain 5-HT nerve terminals and the dose and frequency of administration of MDMA ('ecstasy')." Neuropharmacology 37(7): 919-26.

Oliver von Bohlen und Halbach, R. D. (2006). Neurotransmitters. Neurotransmitters and Neuromodulators (Second Edition). R. D. Oliver von Bohlen und Halbach, Wiley-VCH Verlag GmbH & Co. KGaA, Online Edition: 45-142.

Pace-Schott, E. F., Hobson, J. A. (2002). Basic Mechanisms of Sleep: New Evidence on the Neuroanatomy and Neuromodulation of the NREM-REM Cycle. Chapter 128. Neuropsychopharmacology: The Fifth Generation of Progress. K. L. Davis, Charney, D., Coyle, J. T., Nemeroff C., American College of Neuropsychopharmacology.

Parrott, A. C. (2001). "Human psychopharmacology of Ecstasy (MDMA): a review of 15 years of empirical research." Hum Psychopharmacol 16(8): 557-577.

Parrott, A. C. (2002). "Recreational Ecstasy/MDMA, the serotonin syndrome, and serotonergic neurotoxicity." Pharmacol Biochem Behav 71(4): 837-44.

Parrott, A. C. (2004). "Is ecstasy MDMA? A review of the proportion of ecstasy tablets containing MDMA, their dosage levels, and the changing perceptions of purity." Psychopharmacology (Berl) 173(3-4): 234-41.

Parrott, A. C. and J. Lasky (1998). "Ecstasy (MDMA) effects upon mood and cognition: before, during and after a Saturday night dance." Psychopharmacology (Berl) 139(3): 261-8.

Peroutka, S. J. (1987). "Incidence of recreational use of 3,4-methylenedimethoxymethamphetamine (MDMA, "ecstasy") on an undergraduate campus." N Engl J Med 317(24): 1542-3.

Piper, B. J., J. B. Fraiman and J. S. Meyer (2005). "Repeated MDMA ("Ecstasy") exposure in adolescent male rats alters temperature regulation, spontaneous motor activity, attention, and serotonin transporter binding." Dev Psychobiol 47(2): 145-57.

Piper, B. J. and J. S. Meyer (2004). "Memory deficit and reduced anxiety in young adult rats given repeated intermittent MDMA treatment during the periadolescent period." Pharmacol Biochem Behav 79(4): 723-31.

105

Poland, R. E., P. Lutchmansingh, J. T. McCracken, J. P. Zhao, G. L. Brammer, C. S. Grob, K. B. Boone and R. N. Pechnick (1997). "Abnormal ACTH and prolactin responses to fenfluramine in rats exposed to single and multiple doses of MDMA." Psychopharmacology (Berl) 131(4): 411-9.

Popa, D., C. Lena, V. Fabre, C. Prenat, J. Gingrich, P. Escourrou, M. Hamon and J. Adrien (2005). "Contribution of 5-HT2 receptor subtypes to sleep-wakefulness and respiratory control, and functional adaptations in knock-out mice lacking 5-HT2A receptors." J Neurosci 25(49): 11231-8.

Portas, C. M., B. Bjorvatn and R. Ursin (2000). "Serotonin and the sleep/wake cycle: special emphasis on microdialysis studies." Prog Neurobiol 60(1): 13-35.

Price, L. H., G. A. Ricaurte, J. H. Krystal and G. R. Heninger (1989). "Neuroendocrine and mood responses to intravenous L-tryptophan in 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA) users. Preliminary observations." Arch Gen Psychiatry 46(1): 20-2.

Quate, L., D. E. McBean, I. M. Ritchie, H. J. Olverman and P. A. Kelly (2004). "Acute methylenedioxymethamphetamine administration: effects on local cerebral blood flow and glucose utilisation in the Dark Agouti rat." Psychopharmacology (Berl) 173(3-4): 287-95.

Reneman, L., J. Booij, K. de Bruin, J. B. Reitsma, F. A. de Wolff, W. B. Gunning, G. J. den Heeten and W. van den Brink (2001). "Effects of dose, sex, and long-term abstention from use on toxic effects of MDMA (ecstasy) on brain serotonin neurons." Lancet 358(9296): 1864-9.

Reneman, L., E. Endert, K. de Bruin, J. Lavalaye, M. G. Feenstra, F. A. de Wolff and J. Booij (2002). "The acute and chronic effects of MDMA ("ecstasy") on cortical 5-HT2A receptors in rat and human brain." Neuropsychopharmacology 26(3): 387-96.

Reneman, L., J. B. Habraken, C. B. Majoie, J. Booij and G. J. den Heeten (2000). "MDMA ("Ecstasy") and its association with cerebrovascular accidents: preliminary findings." AJNR Am J Neuroradiol 21(6): 1001-7.

Ricaurte, G. A., K. T. Finnegan, I. Irwin and J. W. Langston (1990). "Aminergic metabolites in cerebrospinal fluid of humans previously exposed to MDMA: preliminary observations." Ann N Y Acad Sci 600: 699-708; discussion 708-10.

Ricaurte, G. A., A. L. Markowska, G. L. Wenk, G. Hatzidimitriou, J. Wlos and D. S. Olton (1993). "3,4-Methylenedioxymethamphetamine, serotonin and memory." J Pharmacol Exp Ther 266(2): 1097-105.

Ricaurte, G. A. and U. D. McCann (2001). "Experimental studies on 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDA, "ecstasy") and its potential to damage brain serotonin neurons." Neurotox Res 3(1): 85-99.

Ricaurte, G. A., J. Yuan and U. D. McCann (2000). "(+/-)3,4-Methylenedioxymethamphetamine ('Ecstasy')-induced serotonin neurotoxicity: studies in animals." Neuropsychobiology 42(1): 5-10.

Risbrough, V. B., V. L. Masten, S. Caldwell, M. P. Paulus, M. J. Low and M. A. Geyer (2006). "Differential contributions of dopamine D1, D2, and D3 receptors to MDMA-induced effects on locomotor behavior patterns in mice." Neuropsychopharmacology 31(11): 2349-58.

106

Robbins, T. W., Everitt B. J. (2000). Central Norepinephrine Neurons and Behavior. Psychopharmacology: The Fourth Generation of Progress. S. J. Watson. New York, Lippincott & Williams, Online Edition.

Robinson, T. E., E. Castaneda and I. Q. Whishaw (1993). "Effects of cortical serotonin depletion induced by 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA) on behavior, before and after additional cholinergic blockade." Neuropsychopharmacology 8(1): 77-85.

Ross, R. J., P. J. Gresch, W. A. Ball, L. D. Sanford and A. R. Morrison (1995). "REM sleep inhibition by desipramine: evidence for an alpha-1 adrenergic mechanism." Brain Res 701(1-2): 129-34.

Rothman, R. B. and M. H. Baumann (2002). "Therapeutic and adverse actions of serotonin transporter substrates." Pharmacol Ther 95(1): 73-88.

Rudnick, G. and J. Clark (1993). "From synapse to vesicle: the reuptake and storage of biogenic amine neurotransmitters." Biochim Biophys Acta 1144(3): 249-63.

Ruggiero, D. A., M. D. Underwood, P. M. Rice, J. J. Mann and V. Arango (1999). "Corticotropic-releasing hormone and serotonin interact in the human brainstem: behavioral implications." Neuroscience 91(4): 1343-54.

Sanders-Bush, E., Canton, H. (1998). Serotonin Receptors: Signal Transduction Pathways. In: S.J. Watson (ed.): Psychopharmacology: The Fourth Generation of Progress. Chapter 41. New York, Lippincott Williams & Wilkins Publishers.

Saper, C. B., T. C. Chou and T. E. Scammell (2001). "The sleep switch: hypothalamic control of sleep and wakefulness." Trends Neurosci 24(12): 726-31.

Sari, Y. (2004). "Serotonin1B receptors: from protein to physiological function and behavior." Neurosci Biobehav Rev 28(6): 565-82.

Scearce-Levie, K., S. S. Viswanathan and R. Hen (1999). "Locomotor response to MDMA is attenuated in knockout mice lacking the 5-HT1B receptor." Psychopharmacology (Berl) 141(2): 154-61.

Schifano, F. (2000). "Potential human neurotoxicity of MDMA ('Ecstasy'): subjective self-reports, evidence from an Italian drug addiction centre and clinical case studies." Neuropsychobiology 42(1): 25-33.

Schifano, F. (2004). "A bitter pill. Overview of ecstasy (MDMA, MDA) related fatalities." Psychopharmacology (Berl) 173(3-4): 242-8.

Schifano, F., L. Di Furia, G. Forza, N. Minicuci and R. Bricolo (1998). "MDMA ('ecstasy') consumption in the context of polydrug abuse: a report on 150 patients." Drug Alcohol Depend 52(1): 85-90.

Schmidt, C. J. (1987). "Neurotoxicity of the psychedelic amphetamine, methylenedioxymethamphetamine." J Pharmacol Exp Ther 240(1): 1-7.

Schmidt, C. J., G. M. Abbate, C. K. Black and V. L. Taylor (1990). "Selective 5-hydroxytryptamine2 receptor antagonists protect against the neurotoxicity of methylenedioxymethamphetamine in rats." J Pharmacol Exp Ther 255(2): 478-83.

Schmidt, C. J., C. K. Black, G. M. Abbate and V. L. Taylor (1990). "Methylenedioxymethamphetamine-induced hyperthermia and neurotoxicity are independently mediated by 5-HT2 receptors." Brain Res 529(1-2): 85-90.

107

Schmidt, C. J., L. Wu and W. Lovenberg (1986). "Methylenedioxymethamphetamine: a potentially neurotoxic amphetamine analogue." Eur J Pharmacol 124(1-2): 175-8.

Schwartz, P. J., T. A. Wehr, N. E. Rosenthal, J. J. Bartko, D. A. Oren, C. Luetke and D. L. Murphy (1995). "Serotonin and thermoregulation. Physiologic and pharmacologic aspects of control revealed by intravenous m-CPP in normal human subjects." Neuropsychopharmacology 13(2): 105-15.

Seiden, L. S., W. L. Woolverton, S. A. Lorens, J. E. Williams, R. L. Corwin, N. Hata and M. Olimski (1993). "Behavioral consequences of partial monoamine depletion in the CNS after methamphetamine-like drugs: the conflict between pharmacology and toxicology." NIDA Res Monogr 136: 34-46; discussion 46-52.

Selken, J. and D. E. Nichols (2007). "Alpha1-adrenergic receptors mediate the locomotor response to systemic administration of (+/-)-3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA) in rats." Pharmacol Biochem Behav 86(4): 622-30.

Semple, D. M., K. P. Ebmeier, M. F. Glabus, R. E. O'Carroll and E. C. Johnstone (1999). "Reduced in vivo binding to the serotonin transporter in the cerebral cortex of MDMA ('ecstasy') users." Br J Psychiatry 175: 63-9.

Series, H. G., P. J. Cowen and T. Sharp (1994). "p-Chloroamphetamine (PCA), 3,4-methylenedioxy-methamphetamine (MDMA) and d-fenfluramine pretreatment attenuates d-fenfluramine-evoked release of 5-HT in vivo." Psychopharmacology (Berl) 116(4): 508-14.

Shankaran, M. and G. A. Gudelsky (1998). "Effect of 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA) on hippocampal dopamine and serotonin." Pharmacol Biochem Behav 61(4): 361-6.

Shankaran, M. and G. A. Gudelsky (1999). "A neurotoxic regimen of MDMA suppresses behavioral, thermal and neurochemical responses to subsequent MDMA administration." Psychopharmacology (Berl) 147(1): 66-72.

Sharpley, A. L., D. J. Williamson, M. E. Attenburrow, G. Pearson, P. Sargent and P. J. Cowen (1996). "The effects of paroxetine and nefazodone on sleep: a placebo controlled trial." Psychopharmacology (Berl) 126(1): 50-4.

Shulgin, A. T. (1986). "The background and chemistry of MDMA." J Psychoactive Drugs 18(4): 291-304.

Slikker, W., Jr., R. R. Holson, S. F. Ali, M. G. Kolta, M. G. Paule, A. C. Scallet, D. E. McMillan, J. R. Bailey, J. S. Hong and F. M. Scalzo (1989). "Behavioral and neurochemical effects of orally administered MDMA in the rodent and nonhuman primate." Neurotoxicology 10(3): 529-42.

Smith, M. I., D. C. Piper, M. S. Duxon and N. Upton (2002). "Effect of SB-243213, a selective 5-HT(2C) receptor antagonist, on the rat sleep profile: a comparison to paroxetine." Pharmacol Biochem Behav 71(4): 599-605.

Smith, S. E., R. O. Pihl, S. N. Young and F. R. Ervin (1987). "A test of possible cognitive and environmental influences on the mood lowering effect of tryptophan depletion in normal males." Psychopharmacology (Berl) 91(4): 451-7.

Spanos, L. J. and B. K. Yamamoto (1989). "Acute and subchronic effects of methylenedioxymethamphetamine [(+/-)MDMA] on locomotion and

108

serotonin syndrome behavior in the rat." Pharmacol Biochem Behav 32(4): 835-40.

Sprague, J. E., S. L. Everman and D. E. Nichols (1998). "An integrated hypothesis for the serotonergic axonal loss induced by 3,4-methylenedioxymethamphetamine." Neurotoxicology 19(3): 427-41.

Steinbusch, H. W. (1981). "Distribution of serotonin-immunoreactivity in the central nervous system of the rat-cell bodies and terminals." Neuroscience 6(4): 557-618.

Stone, D. M., K. M. Merchant, G. R. Hanson and J. W. Gibb (1987). "Immediate and long-term effects of 3,4-methylenedioxymethamphetamine on serotonin pathways in brain of rat." Neuropharmacology 26(12): 1677-83.

Stone, D. M., D. C. Stahl, G. R. Hanson and J. W. Gibb (1986). "The effects of 3,4-methylenedioxymethamphetamine (MDMA) and 3,4-methylenedioxyamphetamine (MDA) on monoaminergic systems in the rat brain." Eur J Pharmacol 128(1-2): 41-8.

Svensson, K., P. Alfoldi, M. Hajos, G. Rubicsek, A. M. Johansson, A. Carlsson and F. Obal, Jr. (1987). "Dopamine autoreceptor antagonists: effects on sleep-wake activity in the rat." Pharmacol. Biochem. Behav. 26(1): 123-9.

Taguchi, K., J. Atobe, M. Kato, T. Chuma, T. Chikuma, T. Shigenaga and T. Miyatake (1998). "The effect of methamphetamine on the release of acetylcholine in the rat striatum." Eur J Pharmacol 360(2-3): 131-7.

Takeuchi, Y., M. Kojima, T. Matsuura and Y. Sano (1983). "Serotonergic innervation on the motoneurons in the mammalian brainstem. Light and electron microscopic immunohistochemistry." Anat Embryol (Berl) 167(3): 321-33.

Thomas, D. R., S. Melotto, M. Massagrande, A. D. Gribble, P. Jeffrey, A. J. Stevens, N. J. Deeks, P. J. Eddershaw, S. H. Fenwick, G. Riley, T. Stean, C. M. Scott, M. J. Hill, D. N. Middlemiss, J. J. Hagan, G. W. Price and I. T. Forbes (2003). "SB-656104-A, a novel selective 5-HT7 receptor antagonist, modulates REM sleep in rats." Br J Pharmacol 139(4): 705-14.

Timar, J., S. Gyarmati, A. Szabo and S. Furst (2003). "Behavioural changes in rats treated with a neurotoxic dose regimen of dextrorotatory amphetamine derivatives." Behav Pharmacol 14(3): 199-206.

Tohyama, M., Takatsuji, K. (1998). Atlas of Neuroactive Substances and Their Receptors in the Rat. New York, Oxford University Press.

Topp, L., J. Hando, P. Dillon, A. Roche and N. Solowij (1999). "Ecstasy use in Australia: patterns of use and associated harm." Drug Alcohol Depend 55(1-2): 105-15.

Tortella, F. C., E. Echevarria, R. H. Pastel, B. Cox and T. P. Blackburn (1989). "Suppressant effects of selective 5-HT2 antagonists on rapid eye movement sleep in rats." Brain Res 485(2): 294-300.

Tucker, G. T., M. S. Lennard, S. W. Ellis, H. F. Woods, A. K. Cho, L. Y. Lin, A. Hiratsuka, D. A. Schmitz and T. Y. Chu (1994). "The demethylenation of methylenedioxymethamphetamine ("ecstasy") by debrisoquine hydroxylase (CYP2D6)." Biochem Pharmacol 47(7): 1151-6.

Verkes, R. J., H. J. Gijsman, M. S. Pieters, R. C. Schoemaker, S. de Visser, M. Kuijpers, E. J. Pennings, D. de Bruin, G. Van de Wijngaart, J. M. Van

109

Gerven and A. F. Cohen (2001). "Cognitive performance and serotonergic function in users of ecstasy." Psychopharmacology (Berl) 153(2): 196-202.

Wallace, T. L., G. A. Gudelsky and C. V. Vorhees (2001). "Alterations in diurnal and nocturnal locomotor activity in rats treated with a monoamine-depleting regimen of methamphetamine or 3,4-methylenedioxymethamphetamine." Psychopharmacology (Berl) 153(3): 321-6.

Westlund, K. N., R. M. Denney, R. M. Rose and C. W. Abell (1988). "Localization of distinct monoamine oxidase A and monoamine oxidase B cell populations in human brainstem." Neuroscience 25(2): 439-56.

White, C. R. and R. S. Seymour (2005). "Allometric scaling of mammalian metabolism." J Exp Biol 208(Pt 9): 1611-9.

Williams, J. A. and P. B. Reiner (1993). "Noradrenaline hyperpolarizes identified rat mesopontine cholinergic neurons in vitro." J Neurosci 13(9): 3878-83.

Wilson, S. J., J. E. Bailey, A. S. Rich, M. Adrover, J. Potokar and D. J. Nutt (2004). "Using sleep to evaluate comparative serotonergic effects of paroxetine and citalopram." Eur Neuropsychopharmacol 14(5): 367-72.

Young, S. N., S. E. Smith, R. O. Pihl and F. R. Ervin (1985). "Tryptophan depletion causes a rapid lowering of mood in normal males." Psychopharmacology (Berl) 87(2): 173-7.

Yuan, J., B. J. Cord, U. D. McCann, B. T. Callahan and G. A. Ricaurte (2002). "Effect of depleting vesicular and cytoplasmic dopamine on methylenedioxymethamphetamine neurotoxicity." J Neurochem 80(6): 960-9.

Zifa, E. and G. Fillion (1992). "5-Hydroxytryptamine receptors." Pharmacol Rev 44(3): 401-58.

110

10 AZ ÉRTEKEZÉS TÉMÁJÁHOZ KÖZVETLENÜL

KAPCSOLÓDÓ KÖZLEMÉNYEK, KIVONATOK,

ELŐADÁSOK ÉS POSZTEREK

Közlemények

1. Balogh B, Molnár E, Jakus R, Quate L, Olverman HJ, Kelly PA, Kántor S,

Bagdy G (2004). Effects of a single dose of 3,4-methylenedioxymethampheta-

mine on circadian patterns, motor activity and sleep in drug-naive rats and rats

previously exposed to MDMA. Psychopharmacology (Berl) 173: 296-309.

IF= 3,146

2. Eszter Kirilly, Eszter Molnar, Brigitta Balogh, Sandor Kantor, Stefan R.

Hansson, Miklos Palkovits, Gyorgy Bagdy: Decrease in REM latency and

changes in sleep quality parallel serotonergic damage after MDMA: a

longitudinal study over 180 days. Int J Neuropsychopharmacology. EPub: 2008

Feb 8;:1-15. IF= 5,184

Kivonatok

1. B. Balogh, E. Molnar, L. Quate, H. J. Olverman, P. A. T. Kelly, S. Kantor, G.

Bagdy: Acute and long-term consequences of 3,4-methylenedioxy-

methamphetamine administration to rats on motor activity, local cerebral

glucose utilization and [3H]paroxetine binding. FENS Abstracts, 2, A132.2,

2004.

2. B. Balogh, R. Jakus, E. Molnar, S. Kantor, G. Juhasz, G. Bagdy: Sleep and

vigilance effects of 3,4-ethylenedioxymethamphetamine in rats in a 28 days

long, 24-hour continous monitoring study. Fundamental and Clinical

Pharmacology 18, suppl.1. pp. 150, 2004.

111

3. B. Balogh, R. Jakus, S. Kantor, M. Graf, A. Benko, G. Bagdy: Effects of

3,4-Methylenedioxymethamphetamine on motor activity, sleep and

circadian patterns in drug-naive rats and rats previously exposed to

MDMA. Fundamental and Clinical Pharmacology 18, suppl.1. pp. 104, 2004.

4. N. Gyöngyösi, B. Balogh, S. Kántor, G. Bagdy: Effects of the 5-HT1B receptor

agonist CP94253 in rats treated with MDMA (Ecstasy) 6 months earlier.

Clinical Neuroscience 58, 1, 2005. B.88.

Előadások és poszterek

1. Balogh Brigitta, Molnár Eszter, Kántor Sándor, Bagdy György: Az Ecstasy

(MDMA) akut és krónikus hatásai patkányok alvás-ébrenléti ciklusára. IV.

Magyar Viselkedés-élettani konferencia, Budapest, 2003. október 30.

2. Balogh Brigitta, Jakus Rita, Molnár Eszter, Kántor Sándor, Graf Márton, Bagdy

György: Az ecstasy (MDMA) motoros aktivitás- és alvás/ébrenléti hatásainak

tanulmányozása Dark Agouti patkánytörzsön. PhD Napok 2004, Semmelweis

Egyetem, Budapest, 2004. április 8.

3. Bagdy György, Balogh Brigitta, Kántor Sándor: Az MDMA (Ecstasy) akut és

hosszú távú hatásai a napszaki ritmusra és az alvásra. A Magyar Alvástársaság

szimpóziuma, Budapest, 2004. június 18.

4. B. Balogh, E. Molnar, L. Quate, H. J. Olverman, P. A. T. Kelly, S. Kantor, G.

Bagdy: Acute and long-term consequences of 3,4-methylenedioxy-

methamphetamine administration to rats on motor activity, local cerebral

glucose utilization and [3H]paroxetine binding. FENS 2004, Lisszabon, July 10-

14, 2004.

5. B. Balogh, R. Jakus, S. Kantor, M. Graf, A. Benko, G. Bagdy: Effects of

3,4-Methylenedioxymethamphetamine on motor activity, sleep and

112

circadian patterns in drug-naive rats and rats previously exposed to

MDMA. EPHAR 2004, Porto, July 14-17, 2004.

6. B. Balogh, R. Jakus, E. Molnar, S. Kantor, G. Juhasz, G. Bagdy: Sleep

and vigilance effects of 3,4-Methylenedioxymethamphetamine in rats in

a 28 days long, 24-hour continous monitoring study. Serotonin Club Meeting

2004, Porto, July 18-19, 2004.

7. B. Balogh, E. Molnar, R. Jakus, L. Quate, H. J. Olverman, P. A. T. Kelly, S.

Kantor, G. Bagdy: Acute and long-term consequences of 3,4-

methylenedioxymethamphetamine administration to rats on motor activity,

sleep, local cerebral glucose utilization and [3H]paroxetine binding. IBRO

CEERC Summer School, Sensory and integrative neuroscience: from receptors

to behavior, Moscow, Russia, August 18-31, 2004.

8. Balogh, B., Molnar, E., Quate, L., Olverman, H. J., Kelly, P. A. T., Kantor, S.,

Bagdy, G.: Acute and long-term effects of 3,4-

methylenedioxymethamphetamine on motor activity, local cerebral glucose

utilization and [3H]paroxetine binding in motor areas. 10th International

Symposium on Motor Control, Sofia, Bulgaria, September 25-27, 2004.

9. Gyöngyösi Norbert, Balogh Brigitta, Jakus Rita, Kántor Sándor, Bagdy

György: Az MDMA (Ecstasy) hatásai a vigilanciára hosszú távú követéses

vizsgálatban, Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság VI.

Kongresszusa, Debrecen, 2004. december 9-11.

10. N. Gyöngyösi, B. Balogh, S. Kántor, G. Bagdy: Effects of the 5-HT1B receptor

agonist CP94253 in rats treated with MDMA (Ecstasy) 6 months earlier. 11th of

Congress of the Hungarian Society of Neuroscience, Pécs, January 25-29, 2005.

113

11. N. Gyongyosi, B. Balogh, S. Kantor, G. Bagdy: Long term effects of MDMA on

5-HT1B receptor functions. Spring Symposium of the Hungarian Society for

Experimental and Clinical Pharmacology, Budapest, June 6-7, 2005.

12. T Kitka, N Gyongyosi, B Balogh, S Kantor, G Bagdy. Suppression of REM as a

Measure of Antidepressant Pharmacotherapy: Studies with Citalopram.

Pharmacy: Smart Molecules for Therapy, Semi-centennial conference of

Semmelweis University, Faculty of Pharmacy, October 12-14, 2005.

13. T Kitka, Z Kátai, E Kirilly, B Balogh, T. Renoir, L. Lanfumey, M. Hamon, S.

Kantor, G. Bagdy. Partial serotonergic lesion attenuates REM sleep reduction by

citalopram. Joint Meeting of the Slovak Physiological Society and The

Physiological Society and The Federation of European Physiological Societies,

Bratislava, September 11-14, 2007.

114

11 AZ ÉRTEKEZÉS TÉMÁJÁHOZ KÖZVETLENÜL

NEM KAPCSOLÓDÓ KÖZLEMÉNYEK, KIVONATOK,

ELŐADÁSOK ÉS POSZTEREK

Közlemények

1. Rita Jakus, Marton Graf, Romeo D. Ando, Brigitta Balogh, Istvan Gacsalyi,

Gyorgy Levay, Sandor Kantor, Gyorgy Bagdy: Effect of two non-competitive

AMPA receptor antagonists GYKI 52466 and GYKI 53405 on spike-wave

discharges, vigilance and behavior in a genetic rat model of absence epilepsy.

Brain Research, 1008/2: 236-244, 2004. IF= 2,389

2. Sandor Kantor, Rita Jakus, Brigitta Balogh, Anita Benko, Gyorgy Bagdy:

Increased wakefulness, motor activity and decreased theta activity after selective

blockade of the 5-HT2B receptor by the subtype-selective antagonist SB-215505.

Br J Pharmacol, 142(8):1332-42, 2004. IF= 3,325

Kivonatok

1. R. Jakus, M. Graf, R.D. Ando, B. Balogh, I. Gacsalyi, G. Levay,

S. Kantor and G. Bagdy: Effects of AMPA receptor antagonists GYKI

52466 and GYKI 53405 on spike-wave discharges, vigilance and

behaviour in a genetic rat epilepsy model. Fundamental and Clinical

Pharmacology 18, suppl.1. pp. 48, 2004.

2. R. Jakus, M. Graf, G. Juhasz, B. Balogh, G. Levay, K. Gerber, and G. Bagdy:

Activation of 5-HT2C receptors inhibit, and 5-HT1A and 5-HT7 receptors

activate the generation of spike-wave discharges in a genetic rat epilepsy model.

Fundamental and Clinical Pharmacology 18, suppl.1. pp. 41, 2004.

115

3. S. Kantor, R. Jakus, B. Balogh, A. Benko, G. Bagdy: Increased wakefulness,

motor activity and decreased theta activity after selective blockade of the 5-

HT2B receptor by the subtype-selective antagonist SB-215505. Journal of Sleep

Research 13, suppl. 1., P. 382, 2004.

Előadások és poszterek

1. Kántor Sándor, Balogh Brigitta, Jakus Rita, Bagdy György: A szerotonerg

rendszer szerepe az alvás szabályozásában. A Magyar Alvástársaság

szimpóziuma, Budapest, 2004. június 18.

2. R. Jakus, M. Graf, R.D. Ando, B. Balogh, I. Gacsalyi, G. Levay,

S. Kantor and G. Bagdy: Effects of AMPA receptor antagonists GYKI

52466 and GYKI 53405 on spike-wave discharges, vigilance and

behaviour in a genetic rat epilepsy model. EPHAR 2004, Porto, July 14-17,

2004.

3. R. Jakus, M. Graf, G. Juhasz, B. Balogh, G. Levay, K. Gerber,

and G. Bagdy: Activation of 5-HT2C receptors inhibit, and 5-HT1A and

5-HT7 receptors activate the generation of spike-wave discharges in a

genetic rat epilepsy model. EPHAR 2004, Porto, July 14-17, 2004.

4. S. Kantor, R. Jakus, B. Balogh, A. Benko, G. Bagdy: Increased wakefulness,

motor activity and decreased theta activity after selective blockade of the 5-

HT2B receptor by the subtype-selective antagonist SB-215505. 17th Congress

of the ESRS, Prague, Czech Republic, October 5–9, 2004.

5. Bagdy Gy., Gyöngyösi N., Kitka T., Lazáry J., Balogh B., Benkő A., Andó

R.D., Kántor S. Klinikai hatások előrejelzése a központi idegrendszerre ható

gyógyszerek fejlesztésében: alvás és EEG vizsgálatok rágcsálókban. MBKE

Gyógyszerbiokémiai Szakosztály XXI. Munkaértekezlet, Balatonőszöd, 2006.

május 22-24.

116

6. Bagdy Gy., Gyöngyösi N., Kitka T., Balogh B., Benkő A., Andó R.D., Kántor

S. A klinikai hatások előrejelzése a központi idegrendszerre ható gyógyszerek

kutatásában: rágcsálókon végzett EEG-vizsgálatok. Az MFT II. tavaszi

experimentális szimpóziuma. Pécs, 2006. június 3.

117

12 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Kutatásaim eredménye ez a doktori disszertáció, amelynek elkészítéséért

köszönettel tartozom mindazoknak, akik segítségükkel, személyes támogatásukkal,

ösztönzésükkel hozzájárultak e munka elkészültéhez. Elsőként szeretném megköszönni

témavezetőmnek, Dr. Bagdy Györgynek, aki szakmai irányításával támogatott, értékes

tanácsaival segítette munkámat. Köszönöm Dr. Tímár Júliának a dolgozatom házi

bírálatát, áldozatkész segítségét, javaslatait, melyekkel rendkívül sokat segített a

dolgozatom jobbá tételében. A kísérleti módszerek elsajátításában nyújtott

nélkülözhetetlen segítségükért és értékes tanácsaikért köszönettel tartozom Dr. Kántor

Sándornak, Dr. Graf Mártonnak, Dr. Jakus Ritának, Dr. Anheuer Egonné Zsuzsának és

Nagy Rezsőné Nórának. Köszönöm segítségét Dr. Módosné Ányok Editnek, aki sok-

sok adminisztrációs és kémiai problémát segített megoldani. Köszönettel tartozom

munkatársaimnak: Molnár Eszternek, Kirilly Eszternek, Kitka Tamásnak, Gyöngyösi

Norbertnek, Dr. Juhász Gabriellának, Andó Rómeó Dénesnek, Benkő Anitának és a

többi munkatársamnak is. Köszönöm odaadó segítségét és tanácsait Dr. Paul A. T.

Kelly-nek, akinek edinburgh-i laboratóriumában 9 hónapot töltöttem, köszönettel

tartozom edinburgh-i munkatársaimnak, Dr. Henry J. Olverman-nak, Dr. Linda

Ferrington-nak és Neil Dawson-nak is segítségükért. Külön köszönet illeti Sidló

Zsuzsannát értekezésemmel kapcsolatos, rendkívül értékes szakmai és stilisztikai

tanácsaiért. Köszönöm férjemnek, Dr. Tamás Péternek kutatómunkám alatt és

értekezésem megírása közben nyújtott hasznos tanácsait, biztatását, támogatását. Végül,

de nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani szüleimnek, kisfiamnak, férjem

édesanyjának, testvéremnek és családjának kitartó türelmükért és támogatásukért a

kutatómunkám hosszú évei alatt.

118