2
Július végén Katolikus Ifjúsá- gi Világtalálkozót rendeztek Krakkóban, melyen az Egri Fő- egyházmegyéből is sok fiatal vett részt. Füleczki István atya elmondta, hogy az ifjúsági iro- da által szervezett buszok jú- lius 20-án hajnalban indultak Egerből és Miskolcról kétszáz fiatallal, közöttük papokkal, papnövendékekkel. Egyház- megyénk zarándokai először a Lodz városában tartott előta- lálkozón vettek részt, és csalá- doknál szálltak meg. Több he- lyen tartottak magyar nyelvű katekéziseket, lelkiségi és kul- turális programokat. KRAKKÓ Az Ifjúsági Világtalál- kozó központi eseményeire jú- lius 26. és 31. között került sor. A nemzetközi zarándokcsopor- tok legtöbbje július 25-én ér- kezett Krakkóba. Kedden a ta- lálkozót megnyitó szentmise főcelebránsa a hagyományok- nak megfelelően a helyi püs- pök, Stanislaw Dziwisz bíboros, Krakkó érseke volt. A fiatalok jú- lius 27. és 29. között délelőttön- ként püspökök vezetésével nyel- vek vagy országok szerinti cso- portokban katekéziseken vet- tek részt. Ezek helyszínei temp- lomok, iskolák, sportcsarnokok voltak. A zarándoklat a II. János Pál-központtól az Isteni Irgal- masság Bazilikáig vezetett, ahol a szentévi kapun is átléphettek a fiatalok. A világtalálkozón jelen volt Ferenc pápa is, aki csütörtökön csatlakozott a zarándokokhoz: villamossal érkezett a Blonia parkba, útján pedig sérült fia- talok kísérték. Pénteken felke- reste az egykori auschwitzi kon- centrációs tábort, majd Krakkó- Prokocimben a helyi gyermek- kórházat. A délutáni órákban kezdődött a keresztút a Szent- atya vezetésével, amely a bűnbá- natra irányította a találkozó za- rándokainak figyelmét. Szombaton Ferenc pápa szent- misét mutatott be a II. János Pál- központban, majd pedig fiata- lokkal ebédelt.A pápa a koraesti órákban öt fiatal kíséretében lép- te át a Campus Misericordiae-n felállított szentévi kaput. Ez a virrasztás a találkozó legsze- mélyesebb, legmeghittebb prog- ramjának bizonyult. Az esti-éj- szakai imavirrasztás egyszerre az imádság, az öröm, a kölcsö- nös egymásra figyelés időszaka volt. A találkozó zárónapján, va- sárnap a Szentatya megáldotta a Campus Misericordiae közelé- ben található két Karitász-épüle- tet: az Irgalmasság Háza szegé- nyeket és időseket fogad majd be, a Kenyér Háza pedig szegény- konyhaként működik majd a rá- szorulók számára. Több magyar püspök is részt vett a találkozón, közöttük Ternyák Csaba egri érsek is ellá- togatott a rendezvényre. A találkozó szentmisével zá- rult, melyet a Szentatya a jelen- lévő püspökökkel és papokkal együtt mutatott be. Homa János AUGUSZTUS ÜZENETE „Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katoli- kus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éber- séggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alatt- valódnak példát mutass, s valamennyi egyházi sze- mély méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak; enélkül bizony, tudd meg, sem keresztény- nek, sem az egyház fiának nem mondanak.” (Szent István király intelmei Imre herceghez) JEGYZET S ajnos, nagyon sok embertársunk szá- mára a vasárnap csak munkaszüne- ti nap, illetve a várva várt hétvége utol- só napja. A vasárnap arculata megváltozott, és elveszítette eredeti értelmét. A vallásos em- berek jól tudják, hogy az „Úr napját” meg kell szentelni, de vasárnaponként a magyar ke- resztények közül átlagosan csak 5-10 száza- lék jelenik meg az Isten házában. Az Egyház öt parancsa közül az első kifejezetten is előír- ja, hogy vasárnap és parancsolt ünnepeken vegyünk részt a szentmisén és ne dolgozzunk. A vasárnapi szentmise az első keresztények számára nem volt még bűn terhe alatt köte- lező egyházi törvény. Ők érezték, hogy mint Krisztus hívei erre kötelezettek. Ez keresztény létük legbensőbb igénye. „Az Úr napján hagy- jatok abba mindent – írja egy ősegyházi irat a 3. század elején – és serényen igyekezzetek közösségetekbe, mert ez a ti dicséretetek Isten előtt. Különben miféle mentsége lehetne azok- nak, akik az Úr napján nem jönnek el hall- gatni az élet igéjét és nem táplálkoznak az örök életre megmaradó isteni eledellel”. Elvilágiasodó és pluralista társadalmunk- ban kiváltképpen is fontos a vasárnapi szent- misén való részvétel. Csak akkor vagyunk ké- pesek megmaradni a hitben, ha hűségesen ragaszkodunk a vasárnapi szentmiséhez. A vasárnap nemcsak az Úr napja, hanem az Egyház napja is, hiszen a vasárnapi szentmi- sén találkoznak mindazok, akik a hit és ke- resztség által Jézus Krisztushoz kapcsolták az életüket. Erre a törvényszerűségre emlékez- tet bennünket a választott nép története és az első keresztények élete. Egy múlt századi német katolikus pap az önéletrajzában azt is leírta, hogy egy alka- lommal hosszasan elbeszélgetett a város zsi- dó rabbijával. Ez a pap a beszélgetés során dícsérőleg megjegyezte, hogy milyen csodá- latos, szép dolog az, hogy a zsidók a törté- nelem viharaiban, a szétszóratásban és ül- dözések közepette is mindig megtartották a szombatot. Mire ez a bölcs rabbi szellemesen ezt mondta: „Főtisztelendő Úr! Nem az a fon- tos, hogy mi megtartottuk a szombatot, ha- nem az, hogy a szombat megtartott minket”. Ahogyan a példa is tanítja, mi katolikus ke- resztények is biztosak lehetünk abban a va- sárnaphoz való ragaszkodás, illetve a vasár- nap megszentelése minket is megtart őseink katolikus hitében. Segít bennünket, hogy a mai világ sokféle hitet veszélyeztető kísértése ellenére is hűségesek maradjunk Krisztus- hoz és az ő egyházához. Az első keresztények a római birodalom- ban, akkor is hűségesen ragaszkodtak a va- sárnaphoz, amikor még az nem volt munka- szüneti nap. Amikor Diocletianus császár ezt megtiltotta, sokan még a vér- tanúságot is vállaltak a vasár- napi szentmise miatt. A vértanú- akták leírják azt, hogy 304-ben, Észak Afrikában, Abitene város- ban 49 keresztény embert pogány bíróság elé állítottak, mert a tilalom ellenére össze- gyűltek a vasárnapi szentmisére. A vádlók- nak a miértre egy Emeritus nevű keresztény így válaszolt: „sine dominica non possumus vivere”, ami magyarul azt jelenti: „vasárnap nélkül nem tudunk élni”. E vértanúk példáján nekünk, a 21. szá- zad keresztényeinek is el kell gondol- kodnunk. A tapasztalat az mutatja, hogy azok a testvéreink, akik eltávolodnak a templomtól, lassan, fokozatosan eltávolod- nak az Istentől is. Szükségünk van tehát a vasárnapi szentmisére, illetve az Oltáriszent- ségre, amely mint az „élet kenyere” megerő- síti a lelki életünket és az Istennel való kap- csolatunkat. Dolhai Lajos Az Úr napja EGER Az egri Eszterházy Károly Főiskola július 1-jétől hivatalo- san is Eszterházy Károly Egye- temként működik, az ünnep- re július hetedikén került sor. A nap során vezetők és okta- tók együtt adtak hálát a bazili- kai szentmisén, melyet Ternyák Csaba érsek mutatott be az egy- házmegye papjainak részvételé- vel. A szentmisén Ternyák Csa- ba érsek arról beszélt, hogy az egyetemmé válással a Líceum építőjének, Eszterházy Károly püspöknek évszázados álma vált valóra. A Líceum épületére felkerült egyetemi táblát is ezen a napon áldotta meg Ternyák Csaba érsek a központi díszün- nepség előtt, amelyet Liptai Kál- mán megbízott intézményveze- tő nyitott meg. – A hit megható diadala a mai nap – fogalmazta meg beszédé- ben, melyben beszámolt az egye- temmé válás folyamatáról. Az ünnepségen jelen lévő Balog Zol- tán, az emberi erőforrások mi- nisztere arról szólt, hogy az Esz- terházy Károly Főiskola mindig is nyitott volt a fejlődésre, számos területen állt élen a tanulmányi és a kutatómunkában. Az intéz- mény már eddig is bizonyított. Megvalósult Eszterházy Károly püspök álma EGER Az Egri Főegyházmegye te- rületén működő egyházmegyei nevelési oktatási intézmények eredményesen pályáztak az Emberi Erőforrás Támogatáske- zelőnél nyári hittantábor támo- gatására. A sarudi lelkigyakor- latos ház mellett az egri Érseki Szent József Kollégium és a mát- raszentimrei Stella Üdülőköz- pontban tartanak hittantáboro- kat a nyár folyamán sokszáz di- ák részvételével. A támogatások jóvoltából a tö- rökszentmiklósi Bercsényi Mik- lós Katolikus Gimnázium im- máron második alkalommal tu- dott felejthetetlen hittantábort szervezni, ezúttal Egerbe – tud- tuk meg Kunné Balogh Ritától és Molnár Évától a tábor szervezői- től. – A reggeli közös napindító gondolatok és a reggeli ima után számos programon vettek részt. Többek között meglátogatták az érseki palotát, a bazilikát, s el- utaztak Szilvásváradra is. Szá- mos lelki programon vettek részt a bánrévei Szent Mihály Katoli- kus Általános Iskola diákjai is, akik szintén az Érseki Szent Jó- zsef Kollégiumban táboroztak. Tanáraik, Babusné Erki Tünde és Belles Istvánné vezetésével megtekintették a Marcipán Mú- zeumot, a Varázstornyot, s elláto- gattak a szomszédos Érseki Pap- nevelő Intézetbe is, amelyet Bu- da Péter rektor mutatott be a diá- koknak. H. J. Hittantábor diákoknak A világtalálkozón jelen volt Ferenc pápa is, aki csütörtökön csatlakozott a zarándokokhoz Ternyák Csaba érsek megáldotta az épületre felkerült egyetemi táblát A diákok megtekintették a bazilika orgonáját Krakkóban találkoztak a katolikus fiatalok Az imádság, az öröm ideje

Az imádság, az öröm idejeeger.egyhazmegye.hu/uploads/content_uploads/2016Mc... · az imádság, az öröm, a kölcsö-nös egymásra figyelés időszaka volt. A találkozó zárónapján,

  • Upload
    others

  • View
    2

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Az imádság, az öröm idejeeger.egyhazmegye.hu/uploads/content_uploads/2016Mc... · az imádság, az öröm, a kölcsö-nös egymásra figyelés időszaka volt. A találkozó zárónapján,

Július végén Katolikus Ifjúsá-gi Világtalálkozót rendeztek Krakkóban, melyen az Egri Fő-egyházmegyéből is sok fi atal vett részt. Füleczki István atya elmondta, hogy az ifjúsági iro-da által szervezett buszok jú-lius 20-án hajnalban indultak Egerből és Miskolcról kétszáz fi atallal, közöttük papokkal, papnövendékekkel. Egyház-megyénk zarándokai először a Lodz városában tartott előta-lálkozón vettek részt, és csalá-doknál szálltak meg. Több he-lyen tartottak magyar nyelvű katekéziseket, lelkiségi és kul-turális programokat.

KRAKKÓ Az Ifjúsági Világtalál-kozó központi eseményeire jú-lius 26. és 31. között került sor. A nemzetközi zarándokcsopor-tok legtöbbje július 25-én ér-kezett Krakkóba. Kedden a ta-lálkozót megnyitó szentmise főcelebránsa a hagyományok-nak megfelelően a helyi püs-pök, Stanisław Dziwisz bíboros, Krakkó érseke volt. A fi atalok jú-lius 27. és 29. között délelőttön-ként püspökök vezetésével nyel-vek vagy országok szerinti cso-portokban katekéziseken vet-tek részt. Ezek helyszínei temp-lomok, iskolák, sportcsarnokok voltak. A zarándoklat a II. János Pál-központtól az Isteni Irgal-masság Bazilikáig vezetett, ahol a szentévi kapun is átléphettek a fi atalok.

A világtalálkozón jelen volt Ferenc pápa is, aki csütörtökön csatlakozott a zarándokokhoz: villamossal érkezett a Błonia parkba, útján pedig sérült fia-talok kísérték. Pénteken felke-reste az egykori auschwitzi kon-centrációs tábort, majd Krakkó-Prokocimben a helyi gyermek-kórházat. A délutáni órákban kezdődött a keresztút a Szent-atya vezetésével, amely a bűnbá-

natra irányította a találkozó za-rándokainak figyelmét.

Szombaton Ferenc pápa szent-misét mutatott be a II. János Pál-központban, majd pedig fiata-lokkal ebédelt.A pápa a koraesti órákban öt fiatal kíséretében lép-te át a Campus Misericordiae-n felállított szentévi kaput. Ez a virrasztás a találkozó legsze-mélyesebb, legmeghittebb prog-

ramjának bizonyult. Az esti-éj-szakai imavirrasztás egyszerre az imádság, az öröm, a kölcsö-nös egymásra figyelés időszaka volt. A találkozó zárónapján, va-sárnap a Szentatya megáldotta a Campus Misericordiae közelé-ben található két Karitász-épüle-tet: az Irgalmasság Háza szegé-nyeket és időseket fogad majd be, a Kenyér Háza pedig szegény-

konyhaként működik majd a rá-szorulók számára.

Több magyar püspök is részt vett a találkozón, közöttük Ternyák Csaba egri érsek is ellá-togatott a rendezvényre.

A találkozó szentmisével zá-rult, melyet a Szentatya a jelen-lévő püspökökkel és papokkal együtt mutatott be.

Homa János

AUGUSZTUS ÜZENETE„Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katoli-kus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éber-séggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alatt-valódnak példát mutass, s valamennyi egyházi sze-mély méltán nevezzen igaz keresztény hitvallásúférfinak; enélkül bizony, tudd meg, sem keresztény-nek, sem az egyház fiának nem mondanak.”

(Szent István király intelmei Imre herceghez)

JEGYZET

Sajnos, nagyon sok embertársunk szá-mára a vasárnap csak munkaszüne-ti nap, illetve a várva várt hétvége utol-

só napja. A vasárnap arculata megváltozott, és elveszítette eredeti értelmét. A vallásos em-berek jól tudják, hogy az „Úr napját” meg kell szentelni, de vasárnaponként a magyar ke-resztények közül átlagosan csak 5-10 száza-lék jelenik meg az Isten házában. Az Egyház öt parancsa közül az első kifejezetten is előír-ja, hogy vasárnap és parancsolt ünnepeken vegyünk részt a szentmisén és ne dolgozzunk.

A vasárnapi szentmise az első keresztények számára nem volt még bűn terhe alatt köte-lező egyházi törvény. Ők érezték, hogy mint Krisztus hívei erre kötelezettek. Ez keresztény létük legbensőbb igénye. „Az Úr napján hagy-jatok abba mindent – írja egy ősegyházi irat a 3. század elején – és serényen igyekezzetek közösségetekbe, mert ez a ti dicséretetek Isten előtt. Különben miféle mentsége lehetne azok-nak, akik az Úr napján nem jönnek el hall-gatni az élet igéjét és nem táplálkoznak az örök életre megmaradó isteni eledellel”.

Elvilágiasodó és pluralista társadalmunk-ban kiváltképpen is fontos a vasárnapi szent-misén való részvétel. Csak akkor vagyunk ké-pesek megmaradni a hitben, ha hűségesen ragaszkodunk a vasárnapi szentmiséhez. A

vasárnap nemcsak az Úr napja, hanem az Egyház napja is, hiszen a vasárnapi szentmi-sén találkoznak mindazok, akik a hit és ke-resztség által Jézus Krisztushoz kapcsolták az életüket. Erre a törvényszerűségre emlékez-tet bennünket a választott nép története és az első keresztények élete.

Egy múlt századi német katolikus pap az önéletrajzában azt is leírta, hogy egy alka-lommal hosszasan elbeszélgetett a város zsi-dó rabbijával. Ez a pap a beszélgetés során dícsérőleg megjegyezte, hogy milyen csodá-latos, szép dolog az, hogy a zsidók a törté-nelem viharaiban, a szétszóratásban és ül-dözések közepette is mindig megtartották a szombatot. Mire ez a bölcs rabbi szellemesen ezt mondta: „Főtisztelendő Úr! Nem az a fon-tos, hogy mi megtartottuk a szombatot, ha-nem az, hogy a szombat megtartott minket”. Ahogyan a példa is tanítja, mi katolikus ke-resztények is biztosak lehetünk abban a va-sárnaphoz való ragaszkodás, illetve a vasár-nap megszentelése minket is megtart őseink katolikus hitében. Segít bennünket, hogy a

mai világ sokféle hitet veszélyeztető kísértése ellenére is hűségesek maradjunk Krisztus-hoz és az ő egyházához.

Az első keresztények a római birodalom-ban, akkor is hűségesen ragaszkodtak a va-sárnaphoz, amikor még az nem volt munka-szüneti nap. Amikor Diocletianus császár

ezt megtiltotta, sokan még a vér-tanúságot is vállaltak a vasár-napi szentmise miatt. A vértanú-akták leírják azt, hogy 304-ben, Észak Afrikában, Abitene város-

ban 49 keresztény embert pogány bíróság elé állítottak, mert a tilalom ellenére össze-gyűltek a vasárnapi szentmisére. A vádlók-nak a miértre egy Emeritus nevű keresztény így válaszolt: „sine dominica non possumus vivere”, ami magyarul azt jelenti: „vasárnap nélkül nem tudunk élni”.

E vértanúk példáján nekünk, a 21. szá-zad keresztényeinek is el kell gondol-kodnunk. A tapasztalat az mutatja,

hogy azok a testvéreink, akik eltávolodnak a templomtól, lassan, fokozatosan eltávolod-nak az Istentől is. Szükségünk van tehát a vasárnapi szentmisére, illetve az Oltáriszent-ségre, amely mint az „élet kenyere” megerő-síti a lelki életünket és az Istennel való kap-csolatunkat. Dolhai Lajos

Az Úr napja

EGER Az egri Eszterházy Károly Főiskola július 1-jétől hivatalo-san is Eszterházy Károly Egye-temként működik, az ünnep-re július hetedikén került sor. A nap során vezetők és okta-tók együtt adtak hálát a bazili-kai szentmisén, melyet Ternyák Csaba érsek mutatott be az egy-házmegye papjainak részvételé-vel. A szentmisén Ternyák Csa-ba érsek arról beszélt, hogy az egyetemmé válással a Líceum építőjének, Eszterházy Károly püspöknek évszázados álma vált valóra. A Líceum épületére felkerült egyetemi táblát is ezen

a napon áldotta meg Ternyák Csaba érsek a központi díszün-nepség előtt, amelyet Liptai Kál-mán megbízott intézményveze-tő nyitott meg.

– A hit megható diadala a mai nap – fogalmazta meg beszédé-ben, melyben beszámolt az egye-temmé válás folyamatáról. Az ünnepségen jelen lévő Balog Zol-tán, az emberi erőforrások mi-nisztere arról szólt, hogy az Esz-terházy Károly Főiskola mindig is nyitott volt a fejlődésre, számos területen állt élen a tanulmányi és a kutatómunkában. Az intéz-mény már eddig is bizonyított.

Megvalósult Eszterházy Károly püspök álma

EGER Az Egri Főegyházmegye te-rületén működő egyházmegyei nevelési oktatási intézmények eredményesen pályáztak az Emberi Erőforrás Támogatáske-zelőnél nyári hittantábor támo-gatására. A sarudi lelkigyakor-latos ház mellett az egri Érseki Szent József Kollégium és a mát-raszentimrei Stella Üdülőköz-pontban tartanak hittantáboro-kat a nyár folyamán sokszáz di-ák részvételével.

A támogatások jóvoltából a tö-rökszentmiklósi Bercsényi Mik-lós Katolikus Gimnázium im-máron második alkalommal tu-dott felejthetetlen hittantábort szervezni, ezúttal Egerbe – tud-tuk meg Kunné Balogh Ritától és

Molnár Évától a tábor szervezői-től. – A reggeli közös napindító gondolatok és a reggeli ima után számos programon vettek részt. Többek között meglátogatták az érseki palotát, a bazilikát, s el-utaztak Szilvásváradra is. Szá-mos lelki programon vettek részt a bánrévei Szent Mihály Katoli-kus Általános Iskola diákjai is, akik szintén az Érseki Szent Jó-zsef Kollégiumban táboroztak. Tanáraik, Babusné Erki Tünde és Belles Istvánné vezetésével megtekintették a Marcipán Mú-zeumot, a Varázstornyot, s elláto-gattak a szomszédos Érseki Pap-nevelő Intézetbe is, amelyet Bu-da Péter rektor mutatott be a diá-koknak. H. J.

Hittantábor diákoknak

A világtalálkozón jelen volt Ferenc pápa is, aki csütörtökön csatlakozott a zarándokokhoz

Ternyák Csaba érsek megáldotta az épületre felkerült egyetemi táblát

A diákok megtekintették a bazilika orgonáját

Krakkóban találkoztak a katolikus fi atalok

Az imádság, az öröm ideje

Page 2: Az imádság, az öröm idejeeger.egyhazmegye.hu/uploads/content_uploads/2016Mc... · az imádság, az öröm, a kölcsö-nös egymásra figyelés időszaka volt. A találkozó zárónapján,

A Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület huszadik alkalommal hirdette meg pá-lyázatát „Az év múzeuma” cím elnyerésére. Deme Péter, a társaság elnöke elmondta, a Szent Bertalan Templom Kincstára az elismerést a hely-reállított épületben egyházi gyűjteményként példaadóan kialakított, sokoldalú kiállítá-sáért, sikeres múzeumpedagó-giai programjaiért kapta.

GYÖNGYÖS A Szent Bertalan Temp-lom Kincstára az uniós támoga-tással felújított barokk Almásy-házban kapott helyet, amely a Szent Korona őrzési helye volt a napóleoni háborúk idején. A tör-ténelmi múltú épület egyik felét a plébánia, míg másik felét a mú-zeum céljaira restaurálták. A tel-jes felújítás és a múzeum beren-dezése 2014 nyarára készült el, ekkor nyílt meg az újrarendezett kiállítás.

A Szent Korona-házban bemu-tatásra kerülnek 15–16. századi és fiatalabb ötvös remekek, ame-lyeket jól kiegészítik a textiliák, (miseruhák, kehelykendők, stó-lák) és a zömmel 17. század utáni könyvek és írott emlékek.

Juhász Ferenc plébános be-mutatta a múzeumban műkö-dő két műhelyt is. Juhász And-rea, a textil-restaurátor műhely

vezetője elmondta, hogy eddig a kiállításhoz tartozó miseru-hákat, oltárterítőket, egyházi zászlókat tették rendbe, s beszá-molt arról is, hogy az első terve-zett külső munkájuk a székes-fehérvári székesegyház falikár-pitjának konzerválása lesz. Az ötvösműhelyben, melynek ve-zetője Bencze András, éppen a háromhutai templomból ideke-rült cibórium tisztításán, a hi-ányzó kereszt pótlásán fáradoz-tak. Végzik a felvidéki Bacsfáról ideszállított monstrancia res-taurálását is. Elmondták, hogy a minőségi szintű aranyozást

nem tudja biztosítani a külső cég, ezért szeretnék, ha a kör-nyék egyik üres plébánia épüle-tében alakítanának ki egy olyan restaurátor műhelyt, amelyik – sok más teendő mellett – elvég-zi ezt a feladatot is. Juhász atya kiemelte: Szent Orbán pápa – aki itt Gyöngyösön is az egyik ősrégi templom védőszentje – volt az, aki előírta, hogy azt az edényt, amelyik Krisztus testé-vel és vérével érintkezik, a leg-nemesebb anyagból kell készíte-ni, ezért fontos, hogy a kelyheket mindenütt rendben tartsák. Az ötvösműhely várja a plébániák

megkereséseit, hogy felújíthas-sa ezeket a tárgyakat.

A kincstár működésének el-ső teljes éve 2015 volt. Közös-ségfejlesztő és múzeumpeda-gógiai programjai egyre jelen-tősebbek a tárlatvezetések mel-lett. Az intézmény több, elsősor-ban egyházi fenntartású iskolá-val kötött kulturális megállapo-dást, s elkezdődött az egyezte-tés a Gyöngyösi Tankerülettel is. Juhász Ferenc plébános és a kincstár dolgozói bíznak ab-ban, hogy bebizonyítják: joggal kapták meg „Az év múzeuma 2015” címet. H. J.

2016. AUGUSZTUSII EGYHÁZMEGYEI HÍREK

Szentmisea bazilikábanAUGUSZTUS 20-ÁN, Szent István király ünnepén Ternyák Csaba egri érsek az egri bazilikában mond ünnepi szentmisét este fél hatkor.

Jász VilágtalálkozóJÁSZÁROKSZÁLLÁS várossá ava-tásának negyedszázados évfor-dulóján rendezték meg a XXII. Jász Világtalálkozót, amelyre több ezer ember látogatott el az idei évben is. A világtalálko-zó díszünnepségének nyitányán Ternyák Csaba egri érsek celeb-rált szentmisét a Szenthárom-ság tiszteletére szentelt temp-lomban. Szentbeszédében fel-hívta a fi gyelmet arra, hogy a hagyományőrzés és a múlt tisz-telete mellett a jövőbe is kell tekintenünk, gyermekeinket ke-resztény szellemben kell nevel-nünk. A településen számos program, kiállítás, koncert, ve-télkedő, kézműves foglalkozás, művészeti bemutató adott teret a helyben működő csoportok, illetve a jászsági hagyományőr-zők seregszemléjének.

Diplomaosztó ünnepségAZ ELMÚLT tanévekhez képest sokkal több, nyolcvan diplomát osztott ki az Egri Hittudományi Főiskola. A diplomaosztó ünnep-ség június 25-én szentmisével vette kezdetét a szeminárium kápolnájában, amelyet Ternyák Csaba érsek mutatott be a főis-kola paptanáraival együtt.

Búcsú JászladánybanA SZENT MÁRTON ÉV alkalmából, a közösség meghívását elfogad-va, a jászladányi Sarlós Boldog-asszony búcsú ünnepi szentmi-séjét Várszegi Asztrik pannon-halmi bencés főapát celebrál-ta július 3-án. Az esemény jelen-tőségét jelzi az is, hogy először érkezett bencés főapát a Jász-ságba, hiszen idáig ferences és premontrei szerzetesek vettek részt az egyházközségek éle-tében - mondta Kovács Tamás plébániai kormányzó.

Lelkigyakorlat MáriabesnyőnAZ EGRI FŐEGYHÁZMEGYE hit-oktatói és katekétái számá-ra tartottak lelkigyakorlatot Máriabesnyőn. A lelkigyakorla-tot Hugyecz János gödöllői plé-bános tartotta, aki az Irgalmas-ság Szentévében a nyolc bol-dogságot állította elmélkedése középpontjába.

Fiúkórus fesztiválEGERBEN a bazilikában és a Mi-norita templomban tartották meg július 9. és 12. között a III. Nemzetközi Fiúkórus és Orgo-nafesztivált, az Egri Érseki Fiú-kórus szervezésében.

HÍREK

Egyházmegyei HírekKiadja az Egri Főegyházmegye

3300 Eger, Széchenyi u. 1.Szerkeszti a szerkesztőbizottságFelelős szerkesztő: Homa János

Honlap: www.eger.egyhazmegye.hu

e-mail: [email protected]

Aközreműködésével.

Kedvezményes előfi zetés:06-40/510-510

A megdicsőült, vég-nélküli-Létcsillagsugárba fonta földi Kelyhét,hogy a Nagyasszonynak dicséretétkéső korok ujjongva visszazengjék.Ki Teremtőjének Hajléka volt,Választott az idők kezdete óta,Kinek a Szívében hét tőr hatolt,fölmagasztalva ült az égi trónra.Hol ki-nem-hunyó lánggal ég a Nap,hol a Szeretetnek nincs árnya, éje,szüntelenül zeng a Magnifi catés Irgalom száll minden nemzedékre,mert az Asszony, ki boldog s áldva-áldott,átöleli e népet s a világot.

A HÓNAP VERSE

Balássy László (1928 -1990): újságíró, műfordító. Középiskolai évek után bölcsészhallgató, majd teológus az esztergomi szeminá-riumban és a budapesti Hittudo-mányi Akadémián. Elvégezte a bu-dapesti Állami Pedagógiai Főisko-lát. 1952 után az Ecclesia Könyv-kiadó szerkesztője, majd a Szent István Társulat irodalmi lektora, 1959- től a Magyar Rádió, 1978-tól az Új Ember munkatársa volt.

Bemutatásra kerülnek 15–16. századi ötvös remekek

A Madaras terem falát a ritka madarakról készített színes rajzok díszítik

A Szent Bertalan Templom Kincstára lett az év múzeuma

Balássy László

Nagyasszonyunk

EGER A közelmúltban felújított és a turisták előtt megnyitott Ér-seki Palota egyik érdekessége a Madaras terem.

Amikor Bél Mátyás történet-író 1730-ban Egerben járt, lá-togatást tett Erdődy Gábor püs-pöki rezidenciájában is; útle-írásaiban ké-sőbb részle-tesen ki is tér annak szép-ségeire. Írt a püspök egzo-tikus fákkal és virágokkal beültetett, sé-tányokkal ta-golt díszkert-jéről, melyben madárházat is elhelyeztek. A madárházban gerlék, galam-bok, fenyőri-gók, gémek, szárcsák és hasonló mezei és vízimadarak, fácánok, tengelicék, csízek és apróbb madárkák kerültek elhe-lyezésre. A madárház falát a rit-ka madarakról készített színes rajzok díszítik – írta Bél Mátyás.

2013-ban Herling Zsuzsa és Faragó Ferenc falképrestau-rátor-művészek a palota felújí-tását megelőző épületkutatás során megtalálták a teljes fal-felületet beborító, száraz vako-latra festett, madarakat ábrázo-ló seccót.

A helyiségben ma már újra a valósághűen megfestett vízi- és szárazföldi szárnyasok: kócsa-gok, nádasban leszálló gémek, egyéb színes tollazatú madarak csoportjai csodálhatók meg.

Érdekességek azegri Érseki Palotából

Fotó

: Fe

deric

s R

óber

t

HERNÁDNÉMETI Az Egyházme-gyei Hírek júliusi számában adtuk hírül, hogy Jaskó Lász-ló hernádnémeti plébános 2016. augusztus 1-i hatállyal nyugállo-mányba került. Az 1992 óta érse-ki tanácsos, 2013 óta pedig tisz-teletbeli kanonoki címmel is ren-delkező atyával a hernádnémeti plébánián beszélgettünk.

– Károlyfalván születtem 1944-ben – mondta. – Egy nyolcgyerekes vallásos család-ban nevelkedtem, a templom szomszédságában. Rendszere-sen ministráltam egy olyan fa-luban, amely 10 papot adott az egyházmegyének. Sátoraljaúj-helyen érettségiztem, közben a bátyám is pap lett. Így aligha csoda, hogy egyenes út vezetett a szemináriumba. A családtag-jaim is örültek neki, hogy a pa-pi hivatást választottam. Az Eg-ri Érseki Papneveldében 1967-ben fejeztem be a tanulmánya-imat. Abban az esztendőben, június 18-án szenteltek pappá. Jelmondatom a következő lett: „A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit megmentsek” (1Kor 9,22).

Káplánként az első helye Nyírtelek volt, majd egy év után, 1968-ban Mezőkövesd II. plébániára helyezte át főpász-tora. Itt 1974-ig segítette a plé-bános munkáját, majd Sáros-patakra került káplánnak, na-gyon közel szülőfalujához.

– Az első plébánosi kinevezé-sem Tiszalúcra szólt 1977-ben – mondta. – Elődöm hirtelen ha-

lála miatt kerültem oda, az el-ső időkben még sok nehézség-be ütköztem, de szép lassan si-került megtalálni a hívekkel a megfelelő hangot. Nagyszerű közösség formálódott a telepü-lésen. Ennek eredményeként templomtornyot építettünk és új harangot öntettünk. 1991-ben helyeztek át Hernádnéme-tibe, de az az érdekes helyzet állt elő, hogy az előző plébániá-mat, Tiszalúcot is idecsatolták. Ezek mellett Hernádkak, Ber-zék és Bőcs települések is ide-tartoznak. Boldoggá tett, hogy az ünnepi szentmisékre sokan jönnek el, sok ministráns veszi körül az oltárt. De az is, hogy az idén több mint 40 fiatalt bér-mált meg Ternyák Csaba érsek úr Hernádnémetiben.

Mivel naponként csak há-rom szentmisét lehet bemutat-ni, ezért úgy alakította a hétvé-gi miserendet, hogy Bőcsön és Berzéken szombatonként úgy-nevezett előesti misét tartott, vasárnaponként pedig Tiszalú-con, Hernádnémetiben és Her-nádkakon mutatta be a legszen-tebb áldozatot.

– Úgy tartják, hogy egy pap-nak három fontos feladata van – mondta. – Papot kell nevelnie, templomot kell építenie és ha-rangot kell öntetnie. Elégedett vagyok a sorsommal, hiszen a Jóisten segítséget nyújtott, hogy ezeket teljesíthettem, hiszen a hozzám tartozó településeken több fiatalt is szenteltek pappá az utóbbi években. A 2014-ben szentelt Greutter Györgynek és a 2015-ben szentelt Zsova Já-nosnak a nevét kell említenem. Hernádkakon egy kis templo-mot építettünk, Hernádnémeti-ben pedig a régi templomot bő-vítettük. S ahogy már utaltam rá, a harangöntés sem maradt ki az életemből, hiszen Tiszalú-con ezt is megtettük, a hívekkel közösen. A szentelésemkor vá-lasztott mottó szellemében él-tem az életem. A gyöngék között gyönge voltam, de a Jóisten se-gítségével megerősödtem a hi-vatásomban. Mindenütt hűség-gel kitartottam. Ternyák Csa-ba érsek úr lehetőséget biztosí-tott, hogy nyugállományban a tiszalúci plébánián maradhas-sak, és szükség szerint segít-sem az új hernádnémeti plébá-niai kormányzó, Nagy Krisztián munkáját. Homa János

Beszélgetés a nyugállományba vonuló Jaskó László atyával

A Jóisten megerősítettpapi hivatásomban

Jaskó László plébános