Upload
vothuan
View
220
Download
1
Embed Size (px)
Citation preview
MAGYAR PEDAGÓGIA 116. évf. 2. szám 219–253. (2016)
DOI: 10.17670/MPed.2016.2.219
219
AZ ELKERÜLÉS MINT FOLYAMAT – AZ ELKERÜLÉS
KÉRDŐÍV BEMÉRÉSE 15 ÉS 18 ÉVESEK KÖRÉBEN
Kasik László*, Guti Kornél**, Tóth Edit*** és Fejes József Balázs*
* SZTE BTK Neveléstudományi Intézet Neveléselmélet Tanszék ** Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum
*** MTA-SZTE Képességfejlődés Kutatócsoport
Az elkerülés (avoidance) a személyközi – szociális, interperszonális, társas – problémák
megoldásának (social problem solving), a konfliktuskezelésnek (conflict management),
illetve a stresszel való megküzdés (coping) egyik módja, ami igen sok formában (pl.
halogatás, kilépés a helyzetből, negligálás) nyilvánulhat meg (pl. D’Zurilla, Nezu, &
Maydeu-Olivares, 2002; D’Zurilla & Nezu, 2007; Ubinger, Handal, & Massura, 2012).
A problémamegoldás, a konfliktuskezelés és a megküzdés jellemzőinek feltárására hasz-
nált kérdőívek közös sajátossága, hogy az elkerülésre főként mint a megoldási folyamat
eredményére tekintenek, azt mint folyamatot kevésbé vizsgálják. Ugyancsak fontos jel-
lemzőjük, hogy csak néhány elkerülésformát vizsgálnak, melyek többnyire egy faktort
alkotnak, ebből adódóan az egyes formákról külön-külön, valamint kapcsolataikról nem
nyújtanak részletes képet. A kizárólag az elkerülést mérő eszközök legtöbbje szintén
csak néhány forma jellemzőjének feltárására alkalmas (pl. Roskos, Handal, & Ubinger,
2010; Ubinger et al., 2012).
A mérőeszközök kidolgozóinak döntő többsége szerint az elkerülés alapvetően in-
adekvát (diszfunkcionális) megoldási, megküzdési mód, ám hangsúlyozzák, hogy vá-
lasztása nem minden esetben tudatos, illetve nagymértékben személy- és helyzetfüggő
(pl. Frauenknecht & Black, 2009), így csak ezeket figyelembevéve állapítható meg, hogy
az elkerülés az adott szituációban pozitív vagy negatív az egyén és környezete számára.
Csak néhány modellben jelenik meg az elkerülés preventív jellege, illetve kevés kérdő-
ívvel lehet mérni adekvátnak tekinthető formáit, például az erőgyűjtés érdekében tett
halogatást (pl. Elliot, Eder, & Harmon-Jones, 2013; Lazarus & Folkman, 1986).
A tanulmányban ismertetett munka célja egy serdülőkortól alkalmazható kérdőív
(Elkerülés kérdőív) kidolgozása, valamint 15 és 18 évesek (N=490) körében való bemé-
rése volt. Arra törekedtünk, hogy a kérdőívvel az elkerülés minél több formája mérhető,
valamint ezek kapcsolódási rendszere feltárható legyen – ehhez az elkerülést folyamat-
ként értelmeztük, ez a megközelítés adta a kérdőív kidolgozásának elméleti keretét. A
kérdőívvel végzett vizsgálatok adatai jelentős segítséget nyújthatnak az elkerülés termé-
szetének komplexebb megértéséhez, valamint alapjai lehetnek a problémamegoldásra,
ezen belül az elkerülésre fókuszáló segítő-fejlesztő programok kidolgozásának.
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
220
Elkerülés – elméleti megközelítések, mérőeszközök és korábbi
kutatási tapasztalatok
Az elkerülés értelmezése
Az elkerülésnek több meghatározása ismert, nincs egy egységes, mindenki által elfo-
gadott és alkalmazott definíciója. E sokszínűség egyik oka, hogy az elkerülést többé-
kevésbé eltérő elméleti keretek mentén határozzák meg, ami alapján értelmezhető mint
problémamegoldási mód, megküzdési vagy konfliktuskezelési stratégia. A szociálisprob-
léma-megoldás jellemzőivel foglalkozó vizsgálatok jelentős része a D’Zurilla és munka-
társai (2002) által meghatározott definícióból indul ki, miszerint elkerüléskor (mint
megoldási mód alkalmazásakor) nem a problémával való szembenézés, annak megoldási
szándéka, hanem a problémával való foglalkozás és megoldás halogatása, időbeni eltolá-
sa, a probléma nem megoldása jellemző, aminek hátterében nagymértékben a felelős-
ségvállalás alacsony foka és a személyközi probléma okozta kellemetlen érzés csökken-
tésére tett erőfeszítés áll. Az elkerülés mint megküzdési stratégia (viselkedéses és kogni-
tív erőfeszítés) értelmezésekor igen gyakran egy régóta – Lazarus és Folkman (1986)
által – megfogalmazott definíciót alkalmaznak: a stresszel való megküzdés során az
elkerülő (elkerülő-menekülő) személy nem vállalja a konfrontációt, kilép a helyzetből,
célja az, hogy enyhítse az érzelmi reakciókat, megakadályozza a negatív érzelmek elha-
talmasodását (Margitics & Pauwlik, 2006). Mint konfliktuskezelésre a bizonytalan hely-
zetértelmezés, a hatékonynak tűnő eszközök hiánya, valamint annak gondolata jellemző,
hogy az összeütközés destruktív, így azt jobb elkerülni, nem felvállalni (Szőke-Milinte,
2004).
A legtöbb meghatározás – részben vagy egészében – tartalmazza, hogy minek az el-
kerülése történik (mi a tárgya, mit vagy kit kerülünk el), miért történik elkerülés (mi az
oka és a célja) és hogyan teszi azt az egyén (milyen formában nyilvánul meg). Az empi-
rikus vizsgálatok alapján számtalan tárgya, oka, célja és formája lehet az elkerülésnek.
Az elkerülés tárgyát (pl. társas helyzet, esemény, személy, gondolat, emlék, érzelem,
érzés) leggyakrabban három nagy csoportba sorolják, elkülönítik az érzelmek, a kognitív
folyamatok és a személyközi interakciók elkerülését, melyek adott társas helyzetben
összekapcsolódnak; az elkerülés ezek bonyolult összjátékának tekinthető (D’Zurilla et
al., 2002). Abban, hogy mit kerülünk el, az életkor előrehaladtával egyre nagyobb sze-
repe van a tapasztalatoknak, jelentősen meghatározva az elkerülés miértjét és hogyanját,
vagyis az idő előrehaladtával kialakulnak szoros mit-miért-hogyan kapcsolatok, melyek
– például Frauenknecht és Black (2009) kutatásai alapján – forgatókönyvekként jelen-
hetnek meg társas interakcióinkban.
Elliot (2006) szerint az elkerülés hajtóereje az, hogy távol akarjuk magunkat tartani
valakitől vagy valamitől, szeretnénk megelőzni a nemkívánatos személlyel való találko-
zást, a feszültséggel járó esemény átélését. Az elkerülés célja az olyan esemény elkerülé-
se vagy egy olyan tevékenység abbahagyása, amely az egyén számára kellemetlen, szo-
morúsággal tölti el, szégyent vált ki vagy frusztrációt okoz – az elkerülés főként a szé-
gyen, a szomorúság és a félelem, ezek megélésének elkerülésére irányul. Az emberek
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
221
ekkor igyekeznek mérsékelni a helyzet, a probléma bennük kialakult negatív érzelmi
hatását annak érdekében, hogy azt könnyebb legyen elviselni, ami rövid távon megköny-
nyebbülést okozhat, ám hosszú távon kevésbé hatékony, illetve a nemkívánt érzelmek
felerősödhetnek (Lazarus & Folkman, 1986). Ugyanakkor a távolító motívumok preven-
tív jelleggel is bírhatnak, megakadályozhatják, hogy az egyén kellemetlen helyzetben
vegyen részt (a helyzet teljes elkerülését eredményezik), illetve kellemetlenül érezze
magát egy szituációban (menekül onnan vagy részleges elkerülést mutat), ami pozitív
érzésekkel (pl. megkönnyebbüléssel) társulhat (Elliot, 2006). A távolítás ellentéte a
közelítés, aminek hátterében pozitív (közelítő) motívumok húzódnak meg (Elliot et al.,
2013; Fejes, 2015).
Hayes, Strosahl és Wilson (1999) kutatásai alapján az, hogy a gyakori negatív kö-
vetkezmények ellenére az emberek mégis igen sokszor elkerülő viselkedést mutatnak, az
elkerülés okozta negatív megerősítéssel magyarázható: rövid távon enyhülést okoz, úgy
érezzük, az elkerülés által javul helyzetünk, közérzetünk, aminek következtében meg-
erősödik az elkerülés preferálása. Hayes és munkatársai (1996) felvetik, hogy ezek a
helyzetek, gondolatok, érzések, tapasztalatok nem feltétlenül negatívak, illetve nem
minden esetben kapcsolódnak valamilyen személyközi problémához, ugyanakkor az,
hogy miként reagáljunk rájuk hatékonyan, nehézséget okoz. Sőt igen gyakran előfordul,
hogy ezeket a gondolatokat, érzéseket, emlékeket magunk kapcsoljuk egy problémához,
így annak megoldása sem lesz hatékony a megszokott – szokássá vált – elkerülő viselke-
dés miatt (Frauenknecht & Black, 2009).
Antony és Stein (2008) különbséget tettek a teljes elkerülés (total avoidance), a rész-
leges elkerülés (partial avoidance) és a menekülés (escape) között. Teljes elkerüléskor
az egyén kerüli azokat a társas helyzeteket, ahol tudja vagy azt sejti, hogy rá veszélyt
jelent valaki (pl. megbánthatja, megalázhatja), illetve egy társas problémával kapcsolat-
ban úgy gondolja, nagy a valószínűsége annak, hogy problémáját nem tudja kezelni.
Amennyiben nincs lehetőség a teljes elkerülésre, a nem kellemes vagy félelmet kiváltó
helyzetből elmenekülhet az egyén. Részleges elkerülés esetén a helyzetben maradva tesz
olyat, amivel kivonja magát a helyzetből, és ezt felhasználhatja arra is, hogy erőt gyűjt-
sön a megoldáshoz, átgondolja helyzetét, lehetőségeit, ekkor az eltávolodás az erőgyűj-
tés érdekében történik (Leikas et al., 2009).
Borkovec, Ray és Stöber (1998) az elkerülés előtti, közbeni és utáni gondolatok sajá-
tosságait elemezték, és megállapították, hogy az elkerülés igen gyakran nagyfokú aggo-
dalmaskodással jár (ilyenkor veszélyt, fenyegetettséget érez az egyén), mely során a
lehetséges jövőbeni veszélyeket az emberek egy része absztraktabb, verbális alapú gon-
dolatokként ragadja meg (belső beszédként), kerüli, gátolja a nagyobb feszültséggel járó
érzelmi feldolgozást, illetve az ezzel járó képzeleti képeket. Vizsgálataik alapján ez
nagyon gyakran nem nyilvánul meg valamilyen viselkedésben, ami kapcsolódik a GÉV-
modellként (Gondolatok-Érzelmek-Viselkedés) ismert elképzeléshez (Bedell & Lennox,
1997). A korábbi megközelítéssel szemben a GÉV-modell szerint a problémamegoldás-
ban jelentős szerepet játszó éntudatosság elsőként nem feltétlenül valamilyen gondolat-
ban fejeződik ki, amihez érzelem kapcsolódik, majd ezek együttesen valamilyen visel-
kedési formában nyilvánulnak meg, vagyis kapcsolódási rendszerük nem lineáris (Bedell
& Lennox, 1997).
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
222
A gondolkodás, érzelmek és viselkedés hármasa a problémamegoldásról alkotott el-
méleti modellek alappillérének tekinthető. Számos empirikus vizsgálat és mérőeszköz-
kidolgozás alapjául szolgál D’Zurilla és munkatársainak (2002) a szociálisprobléma-
megoldásról (a problémamegoldó gondolkodás és viselkedés együtteséről) alkotott mo-
dellje, mely szerint a szociálisprobléma-megoldás olyan kognitív-emocionális-viselkedé-
ses folyamat, amely elkülöníthető egy orientációs és egy megoldási szakaszra. A problé-
mához és a megoldáshoz való viszonyulás alapvetően lehet pozitív és negatív (ez rokon-
ságot mutat a közelítő és a távolító célokkal). Pozitív orientáció esetén az egyén hisz ab-
ban, hogy meg tudja oldani és meg akarja oldani a problémáját (pozitív énhatékonyság),
illetve bízik abban, hogy a probléma megoldása pozitív következményekkel jár (pozitív
jövőkép). Amennyiben valakit negatív orientáltság jellemez, kevésbé hisz a probléma
megoldhatóságában, önmaga hatékonyságában (negatív énhatékonyság), és többnyire a
probléma kapcsolatromboló jellegét, a megoldási lehetőségek negatív következményeit
helyezi gondolkodásának középpontjába (negatív jövőkép). Mind a pozitív, mind a nega-
tív orientációnak különböző fokozatai határozhatók meg (milyen mértékben tekinthetők
pozitívnak vagy negatívnak), illetve személy- és helyzetspecifikus jegyekkel bírnak, hi-
szen az életkor előrehaladtával egyre inkább fontos, kivel kapcsolatos és milyen helyzet-
ben történik a problémamegoldás.
A személyközi probléma megoldási szakaszában az egyént jellemezheti a racionali-
tás (elsősorban a problémára, a tényekre, azok összefüggéseire, illetve a lehetséges kö-
vetkezményekre is koncentrál), az impulzivitás (érzelmei vezérlik, a tényekre kevésbé
fókuszál, kevés alternatív megoldással számol, gyorsan, gyakran kapkodva dönt) és az
elkerülés (a megoldást nem kezdi meg, halogatja, a helyzetből, a megoldási folyamatból
kilép). E hármat a szerzők alapstílusnak tekintik, melyek a helyzettől, a problémától, a
másik féltől függően különbözőképpen keveredhetnek akár egyetlen társas probléma
megoldása során is.
Az elkerülés mint problémamegoldási stílus, megküzdési és konfliktuskezelési
stratégia formái
A kutatók jelentős része egyetért abban, hogy az elkerülésnek igen sok formája kü-
lönböztethető meg, illetve döntő többségük diszfunkcionális (pl. D’Zurilla et al., 2002;
Frauenknecht & Black, 2009). Ahogyan az elkerülés meghatározásában, úgy a különbö-
ző elkerülésformák jellemzőinek leírásában is meghatározó, milyen elméleti megközelí-
tés alapján értelmezik azokat. Az utóbbi két évtizedben megnőtt azon elméleti és empiri-
kus munkák száma, amelyek törekednek a problémamegoldáson, a megküzdésen és a
konfliktuskezelésen belül értelmezett elkerülés és elkerülésformák összekapcsolására.
D’Zurilla és munkatársai (2002) az elkerülés mint problémamegoldási stílus öt for-
máját tekintik – gyermek-, serdülő- és felnőttkorban egyaránt – a leggyakrabban előfor-
dulónak: (1) negligálás (az egyén nem foglalkozik a problémájával, nem próbálkozik a
megoldással), (2) halogatás (időbeni eltolása a problémával való foglalkozásnak; nem
kizárt a megoldás, ám nagy az esélye annak, hogy nem fogja megoldani a problémát
leginkább az ahhoz való negatív viszonyulás miatt), (3) abbahagyás (megkezdett prob-
lémamegoldás megszakítása kellemetlen érzés, negatív gondolat, valakinek a viselkedé-
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
223
se vagy a szituáció jellemzői miatt), (4) várakozás (arra, hogy magától vagy más által
megoldódjon a probléma; az egyén aktívan nem akar részt venni a problémamegoldás-
ban, de ebben az esetben sem teljesen kizárt, hogy valaminek vagy valakinek a hatására
mégis megpróbálja az egyén megoldani a problémát), valamint (5) figyelemelterelés (a
problémamegoldást helyettesítő – általában kellemes – tevékenység végzése annak érde-
kében, hogy ne kelljen a problémával foglalkozni, feledje azt az egyén, csökkenjen a
negatív gondolatok, érzések hatása). Laplanche és Pontalis (1994) a negligálás mellett
fontos formának tartja az annulálást (meg nem történtté tevés), ami – működését tekintve
– jelentős hasonlóságot mutat a vágyak, érzések, gondolatok tagadásával és az elfojtással
(gondolatok, képek, emlékek tudattalanba száműzése) mint énvédő mechanizmusokkal.
Mindegyik diszfunkcionális, mert bár csökkentik a probléma okozta feszültséget, ám
idővel felbukkannak és általában romboló hatást gyakorolnak a társas kapcsolatokra.
D’Zurilla és Nezu (2007) szerint bár nem minden megküzdés problémamegoldás, va-
lamint a megoldási stílusok nem azonosak a megküzdési stratégiákkal, a negatív és a po-
zitív orientáció összekapcsolható a Lazarus és Folkman (1986) által elkülönített – egész-
séges, nem patológiás személyekre jellemző – nyolc megküzdési stratégiával (konfrontá-
ció, érzelem- és viselkedésszabályozás, társas támogatás keresése, tervezés, pozitív je-
lentés keresése, felelősségvállalás, eltávolodás, elkerülés). Az elgondolás alapja az, hogy
a probléma olykor stresszorként jelenik meg az egyén életében. Feltételezték, hogy e
megküzdési stratégiák közül a legtöbbet pozitív orientáció előz meg, míg az elkerülést
negatív viszonyulás. Köztes kategóriába sorolták az eltávolodást, ami a helyzettől való
mind érzelmi, mind mentális távolságtartásban nyilvánul meg, aminek oka – a cselekvés
tudatosságának növekedésével – egyre inkább a további megküzdéshez való erőgyűjtés.
A pozitív orientációval bíró stratégiák az együttműködés, a kompromisszum, a probléma
megoldásának szándékát fejezik ki. Az eltávolodás esetében felerősödik az énvédelem, a
probléma és a megoldási folyamat okozta érzelmi sérülés kerülésének szándéka, illetve
az elkerülésnél ez kiegészül a konfrontáció vállalásának részleges vagy teljes hiányával,
ami a menekülési és a hárítási reakciók számának növekedésével jár (Barcy, 2012).
Skinner, Edge, Altman és Sherwood (2003, as cited in Oláh, 2005, p. 68.) korábban
azonosított megküzdési stratégiák és kérdőívek tanulmányozása alapján 12 magasabb
rendű megküzdési stratégiát különített el, melyek közül öt – menekülés, delegálás, izolá-
ció, akkomodáció, alárendelődés – teljes mértékben vagy részben elkerülést fejez ki. A
menekülés kognitív vagy viselkedéses elkerülésben, tagadásban, vágyteljesítő gondolko-
dásban nyilvánul meg. A delegálás maladaptív segítségkérést, panaszkodást, önsajnálatot
fejez ki. Izoláció során az egyén visszahúzódást mutat, rejtőzködik, kerüli mások társa-
ságát. Akkomodáció esetében elterelés, kognitív átstrukturálás, minimalizálás és elfoga-
dás jellemzi az egyént. Az alárendelődés rágódást, valamihez való merev ragaszkodást
és betolakodó gondolatokat jelent.
Chang, D’Zurilla és Sanna (2004) szerint a probléma és a problémamegoldás tágabb
kategóriák, mint a konfliktus és a konfliktuskezelés, amiket nagyon sokszor szinonima-
ként használnak nemcsak a hétköznapokban, hanem tudományos munkákban is. E mel-
lett az elképzelés mellett azzal érveltek, hogy a problémamegoldás során nem feltétlenül
történik viselkedésben tetten érhető összeütközés, ami a konfliktusok jellemző sajátja
(erről részletesebben l. Kasik, 2015). Schanell (2010) hangsúlyozta, jóval nagyobb a
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
224
hasonlóság, mint a különbség probléma és konfliktus, illetve problémamegoldás és konf-
liktuskezelés között, így érdemesebb ezek kapcsolatára koncentrálni. Akárcsak De Dreu,
Evers, Beersma, Kluwer és Nauta (2001), valamint Rahim és Psenicka (2002) munkái-
ban, Schanell szerint is a probléma és a konfliktus kapcsolata egy folyamatként értel-
mezhető, melynek elején problémát észlel az egyén, és főként a felek kommunikációjától
függ, hogy abból kialakul vagy sem konfliktus, összeütközés. A kutatók szerint a
problémamegoldási módok és a konfliktuskezelő stratégiák hasonlóak, illetve megra-
gadható egymásba való fonódásuk a motivációs-érzelmi bázis – egyéni és környezeti
tényezők okozta – változása mentén.
A leggyakrabban elkülönített és vizsgált konfliktusmegoldó stratégiák (Gordon,
1995) között szerepel – a kompromisszumkereső, a problémamegoldó, az önérvényesítő
és az önalávető (alkalmazkodó) mellett – az elkerülő stratégia (l. pl. Csepeli, 2014; Hor-
váth-Szabó, 1994). Pozitív orientáció az alapja a problémamegoldó és az önérvényesítő
stratégiának. Az előbbi esetében a felek a megoldással kapcsolatban optimisták, hisznek
a helyzet megoldhatóságában. A cél az, hogy a konfliktust a résztvevők megoldják,
megkeressék a kölcsönös előnyöket; a felek a folyamat során többnyire együttműködő-
ek. Az önérvényesítő kevésbé (vagy egyáltalán nem) együttműködő, legfőbb célja saját
szándékainak elérése. A kezdeti pozitív viszonyulás ellenére mind a problémamegoldó,
mind az önérvényesítő egyén megoldáshoz, esetleg a másik félhez való viszonya átala-
kulhat negatívvá, aminek egyik lehetséges kimenetele az elkerülés, ami önmagában is
negatív orientáltságot feltételez. A kompromisszumkereső esetében is a pozitív viszo-
nyulás dominál, ám az ilyen stratégiát alkalmazók általában jobban számolnak a vesztés-
sel, így a pozitív viszonyulás szintén átfordulhat negatívba, amiből akár elkerülés is
következhet. Az önalávető (alkalmazkodó) stratégiát alkalmazók számára a jó viszony
fenntartása, a velük szemben támasztott követelmények betartása, az elvárásokhoz való
alkalmazkodás, valamint az összetűzés, a vita elkerülése a cél. Ugyanakkor ennek is
lehet elkerülés a vége, amennyiben az egyénre nagyfokú önbizalomhiány jellemző (a
kutatók szerint e stratégia esetében a legkevésbé egyértelmű a kezdeti viszonyulás). Jól
látható, hogy amennyiben a konfliktuskezelést folyamatként értelmezzük, e folyamat
során a stratégiák változtathatók, ami nagyon gyakran főként a helyzethez, a felekhez
(önmagunkhoz és a másikhoz), a konfliktus tárgyához való viszonyuláson és a lehetősé-
gek mérlegelésének eredményén múlik.
Az elkerülés vizsgálatára használt néhány mérőeszköz
A szociálisprobléma-megoldás, a konfliktuskezelés és a megküzdés esetében is az
elkerülést a legtöbb elméleti modell főként a megoldási folyamat eredményeként hatá-
rozza meg. Mint folyamatot és ebben a különböző formák kapcsolódásait kevésbé vizs-
gálják. Az Elkerülés kérdőív kidolgozásának egyik alapja az volt, hogy az elkerülést a
szociálisprobléma-megoldás részfolyamatai mentén, azokkal együtt értelmeztük (erről l.
a Folyamatként értelmezett elkerülés – az empirikus vizsgálat elméleti kerete című részt).
A kidolgozást – az elméleti megközelítések mellett – nagymértékben segítették a külön-
böző (klinikai és nem klinikai vizsgálatok során használt) mérőeszközök tartalmi és szer-
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
225
kezeti jellemzői. Csak olyan – serdülők körében is használható – kérdőíveket tanulmá-
nyoztunk és vettünk alapul, amelyek bizonyítottan jó megbízhatósági mutatókkal bírnak.
Az 1. táblázatban kilenc kérdőív azon területeit tüntettük fel, amelyek az elkerülés
egy-egy formáját vagy az azokkal kapcsolatos területeket tartalmazzák. Az eszközök az
elkerülésnek csak néhány – és ezek leírásai alapján általában nem adekvátnak tekintett –
formáját vizsgálják, melyek közül a legtöbb viselkedéses elkerülést fejez ki, kevesebb
kognitív és érzelmi jellegű elkerülésforma mérését teszik lehetővé.
1. táblázat. Elkerülésformák és az elkerüléssel kapcsolatos területek mérésére alkalmas
kérdőívek
Kérdőív Mért terület
Avoidant Conflict Behavior Scale (ACBS;
Ubinger et al., 2012)
(1) tagadás, (2) negligálás, (3) menekülés,
(4) kommunikáció hiánya és megtagadása
Cognitive Avoidance Questionnaire (CQA;
Sexton & Dugas, 2008)
(1) aggodalmaskodó gondolatok, (2) fenye-
gető gondolatok, (3) kellemetlen gondola-
tok átalakítása
Konfliktusmegoldó kérdőív (Folkman &
Lazarus alapján, magyar adaptáció: Kopp,
1994)
(1) kognitív átstrukturálás, (2) visszahúzó-
dás, (3) segítségkérés
Konfliktusmegoldó kérdőív (Folkman &
Lazarus alapján, magyar adaptáció: Rózsa
et al., 2008)
(1) menekülés-elkerülés, (2) távolítás
Megküzdési Mód Preferencia Kérdőív
(MMPK; Oláh, 2005)
(1) támaszkeresés, (2) figyelemelterelés,
halogatás, (3) emóciófókusz, (4) emóció-
kiürítés
Multidimensional Experiental Avoidance
Questionnaire (MEAQ; Gamez, Chmielewski,
Coton, Ruggero, & Watson, 2011)
(1) helyzetből való kilépés, (2) menekülés,
(3) halogatás, (4) szorongás, (5) negatív
gondolatok és érzelmek elnyomása, (6)
tagadás, (7) stressztűrés, (8) figyelemeltere-
lés
Problem Solving Inventory (PSI; Heppner
& Peterson, 1982; Heppner, 1988)
(1) negatív viszonyulás, (2) halogatás, (3)
elterelés
Problem-Focused Style of Coping (PF–
SOC; Heppner, Cook, Wright, & Johnson,
1995)
(1) elnyomás, (2) viselkedéses elkerülés,
(3) érzelmi reakciók
Social Problem Solving Inventory for
Adolescents (SPSI–A; Frauenknecht &
Black, 2009)
(1) negligálás, (2) halogatás, (3) abbaha-
gyás, (4) várakozás, (5) figyelemelterelés,
(6) szándékolt elkerülés, (7) segítségkérés
Social Problem Solving Inventory–Revised
(SPSI–R; D’Zurilla et al., 2002)
(1) negligálás, (2) halogatás, (3) abbaha-
gyás, (4) várakozás, (5) figyelemelterelés,
(6) támaszkeresés
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
226
Az elkerülés előtti, közbeni és utáni gondolatok vizsgálatra alkalmas a Cognitive
Avoidance Questionnaire (CQA; Sexton & Dugas, 2008). A kizárólag az elkerülés kog-
nitív területeit mérő kérdőívvel az elkerülést okozó és a megoldást gátló (aggodalmasko-
dó) gondolatok, a fenyegető gondolatok elkerülésének és a kellemetlen gondolatok át-
alakításának jellemzői mérhetők. Az Avoidant Conflict Behavior Scale (ACBS; Ubinger
et al., 2012) a viselkedésben tetten érhető elkerülés néhány formáját is vizsgálja a kogni-
tív háttér mellett, azonban csak családon belüli problémákkal, konfliktushelyzetekkel
kapcsolatban. A mérőeszközzel a probléma, vita tagadása és annulálása (a probléma, a
hozzá kapcsolódó negatív gondolatok, érzések, a befejezett cselekvések meg nem tör-
téntté tevése), a konfliktushelyzet figyelmen kívül hagyása (negligálás), a családon belü-
li – konfliktussal, problémával kapcsolatos, annak megoldásáért történő – kommunikáció
hiánya, valamint a viselkedésben megnyilvánuló elkerülés (kilépés a helyzetből; mene-
külés: problémás helyzetek, problémák, az egyén számára problémát, veszélyt jelentő
személyek kerülése) megléte tárható fel.
Az elkerülés kognitív és a viselkedéses jellemzői mellett a segítségkérést (támaszke-
resést) is méri a Social Problem Solving Inventory–Revised (SPSI–R; D’Zurilla et al.,
2002) és a Social Problem Solving Inventory–Adolescents (SPSI–A; Frauenknecht, &
Black, 2009). A segítségkérés (támaszkeresés) esetében másokkal együtt, mások taná-
csai mentén igyekszik megoldani az egyén a problémáját, ami során megnyugvást okoz-
hat a felelősség csökkenése is. Az SPSI–R az Elkerülés faktoron belül a negligálást, a
halogatást, az abbahagyást, a várakozást és a figyelemelterelést méri egy-egy tétellel.
Ezekkel a kijelentésekkel nagymértékben megegyeznek az SPSI–A Viselkedés faktorá-
nak tételei (Kasik, Vidákovich, & Gáspár, 2016). Az elkerülés érzelmi hátterének (nega-
tív viszonyulás) és két viselkedéses forma (halogatás, elterelés) jellemzőit tárja fel a
Problem Solving Inventory (PSI; Heppner & Peterson, 1982; Heppner, 1988). A haloga-
tás esetében egyik kérdőív faktora sem tartalmazza az erőgyűjtés érdekében tett haloga-
tást (nem azonnali megoldás; ez alatt az idő alatt átgondolja az egyén, mi lenne számára
a legjobb megoldás, felkészül arra), ami azonban hasonlóságot mutat az SPSI–R
(D’Zurilla et al., 2002) és az SPSI–A (Frauenknecht & Black, 2009) Racionalitás fakto-
rának tartalmával, illetve a problémacentrikus megküzdéssel (MMPK; Oláh, 2005).
A megküzdési és a konfliktusmegoldó stratégiák együttes vizsgálatára alkalmas a
Folkman és Lazarus-féle Konfliktusmegoldó kérdőív első magyar adaptációja (Kopp,
1994). Folkman és Lazarus (as cited in Kopp & Skrabski, 1995, p. 15.) a konfliktuskeze-
lési stratégiákat problémákra irányuló (problémaelemzés, kognitív átstrukturálás, alkal-
mazkodás) és érzelmekre fókuszáló (érzelmi indíttatású cselekvés, érzelmi egyensúly
keresése, visszahúzódás) csoportokba osztotta, mely faktorok érvényességét megerősítet-
ték Kopp és Skrabski (1995) felmérései, akik ezek mellett elkülönítettek egy támogatást
kereső (segítségkérő) faktort is (Margitics & Pauwlik, 2006). A Rózsa és munkatársai
(2008) által végzett adaptáció alapján elkülöníthető a menekülés-elkerülés és a távolítás
faktor; előbbi tételei a problémától való elhatárolódás mértékében különböznek a távolí-
tástól.
A Multidimensional Experiental Avoidance Questionnaire (MEAQ; Gamez et al.,
2011) az elkerülés kognitív, érzelmi és viselkedéses jellemzőinek mérésére alkalmas. A
kérdőív a kellemetlen helyzetből való kilépést, a fenyegető társas helyzet elől való me-
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
227
nekülést, valamint a halogatást, a probléma okozta szorongást, a negatív gondolatok és
érzelmek elnyomását és tagadását, a stressztűrést és a figyelemelterelést tárja fel.
Ugyancsak mindhárom területhez tartozó tételekkel – elnyomás, negatív érzelmi reakci-
ók, viselkedésben megnyilvánuló elkerülés – méri az elkerülést a Problem-Focused Style
of Coping (PF–SOC; Heppner, Cook, Wright, & Johnson, 1995). A Megküzdési Mód
Preferencia Kérdőívvel (MMPK; Oláh, 2005) ugyancsak mindhárom területhez (kogni-
tív, érzelmi, viselkedéses) tartozó formák – figyelemelterelés, halogatás, valamint emó-
ciófókusz és -kiürítés – és a támaszkeresés jellemzői is mérhetők.
A személyközi problémák elkerülésének néhány életkori és nem szerinti jellemzője
korábbi kutatások alapján
Az életkor előrehaladtával egyre pontosabban azonosítható az általában jellemző vi-
szonyulás és megoldási stílus, illetve ezek kapcsolata, melyek alakulását – akárcsak
változásukat – számos személyiségbeli és környezeti tényező határozza meg (Carver &
Connor-Smith, 2010; Kasik, 2015). Igen sok empirikus bizonyítékkal rendelkezünk
arról, hogy jóval gyakrabban kerülik el mind gyerekek és serdülők, mind felnőttek társas
problémáik megoldását abban az esetben, ha negatívan viszonyulnak a problémához és
annak megoldásához (negatív orientáció), mint akkor, ha hisznek abban, hogy képesek
megoldani, illetve meg akarják azt oldani (pozitív orientáció). A problémától és annak
következményeitől való félelem, a megoldásba vetett alacsony hit, a megoldással kap-
csolatos önbizalom hiánya, a megoldási folyamat során keletkezett kellemetlen érzés –
melyek nagymértékben meghatározzák a jövőbeni problémákhoz való viszonyulást és
azok megoldását – nagyon gyakran elkerülést eredményez (pl. Chang et al., 2004;
D’Zurilla et al., 2002).
Stein és Kean (2000) kutatásai alapján az elkerülésformák jelentős része nagymérték-
ben akadályozza a biztonságot, támaszt nyújtó szociális kapcsolatok kialakítását, fenn-
tartását és ápolását, illetve gyakran negatív hatással bír a tanulmányi-szakmai teljesít-
ményre és előmenetelre. D’Zurilla és munkatársai (2002) szerint a legtöbb elkerülésfor-
ma diszfunkcionális, ám ennek eldöntése nagymértékben függ a probléma természetétől
(ezen belül attól, miként definiálja, értelmezi az egyén a problémát), a problémához való
viszonyulásától (ami általában negatív, ám kérdés, milyen mértékben és megváltoztatha-
tó-e vagy sem), a helyzetben lévők észlelt tulajdonságaitól, valamint a környezet adta
lehetőségektől és korlátoktól. Vizsgálataik során például azt tapasztalták, hogy az elke-
rülés különböző formái jelentek meg legfőbb célként fizikailag bántalmazott serdülők
körében, illetve az elkerülésformák szoros kapcsolatot mutattak a különböző bántalma-
zási módokkal (például a negligálás sokkal nagyobb arányban jelent meg megerőszakolt
fiatal nők körében, mint a halogatás).
Az Amerikai Egyesült Államokban élő 12–16 évesek körében – az SPSI–R-rel vég-
zett vizsgálatok alapján – az életkorral fokozatosan csökken a megoldásba vetett hit (nő
a negatív orientáció mértéke) és ugyancsak nő az elkerülés (halogatás, negligálás) gya-
korisága, ami fiatal felnőttekre (20–25 évesekre) kevésbé jellemző (Chang et al., 2004).
Ugyanakkor magyar egyetemistáknál (20–23 évesek) – ugyancsak az SPSI–R-rel történő
mérések alapján – azt tapasztaltuk, hogy elkerülésük nagyon hasonló a 18 évesekéhez
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
228
(Kasik, 2015). Összehasonlító vizsgálatokban az elkerülés formáiban és gyakoriságában
igen nagy eltérést azonosítottak európai és amerikai diákok között, amit leginkább csalá-
di-kulturális jellemzőkkel, hatásokkal magyaráznak (D’Zurilla et al., 2002). Németor-
szágban (Graf, 2003), Spanyolországban és az Amerikai Egyesült Államokban (Maydeu-
Olivares, Rodríquez-Fornells, Gómez-Benito & D’Zurilla, 2000) született és ott nevel-
kedett 12–17 évesek közül az európai diákokra egyre nagyobb fokú impulzivitás jellem-
ző, ami nem párosul oly mértékben elkerüléssel, mint az amerikai tizenéveseknél, akik
körében már a serdülőkor elejétől nagyobb az elkerülés néhány formájának (pl. haloga-
tás, kilépés a helyzetből) gyakorisága. Kahlbaugh és Haviland (1994) 10–13 és 14–16
évesekkel végzett vizsgálatai alapján az idősebbekre több elkerülésforma alkalmazása
jellemző, ugyanakkor az elkerülésformák gyakoriságában az alapján nincs különbség,
hogy kortárssal, anyával vagy apával kapcsolatos a probléma.
Az SPSI–R-rel végzett hazai keresztmetszeti és longitudinális vizsgálataink (Gál &
Kasik, 2015; Gáspár & Kasik, 2015; Kasik & Gál, 2014, 2016; Kasik, 2015) eredményei
azt mutatják, hogy az óvodásokra kevésbé jellemző az elkerülés (közülük leginkább a
hatévesekre és a lányokra), mint a 7–18 éves diákokra. Az elkerülés – egy-egy tétellel –
mért formáinak (negligálás, halogatás, abbahagyás, figyelemelterelés, várakozás) gyako-
risága együttesen a serdülőkorig kismértékben, majd a serdülőkortól intenzívebben nő
mind a diákok önjellemzése, mind szüleik és pedagógusaik véleménye alapján. Az önjel-
lemzés szerint ez a változás egyaránt jellemző szülőkkel, kortársakkal és pedagógusok-
kal kapcsolatos problémák megoldása esetén, illetve a serdülőkor egésze alatt a lányokra
jellemzőbb. Ám mivel ezen elkerülésformák egy faktort (Elkerülés) alkotnak, az ezzel az
eszközzel végzett vizsgálatokból arról nem kapunk képet, hogy az egyes elkerülésfor-
mák külön-külön milyen jellemzőkkel bírnak a különböző életkorokban, illetve hogyan
változnak az idő előrehaladtával.
A hazai adatok egyértelműen mutatják a problémadefiniálás és az elkerülés szoros
kapcsolatát is. Azok a serdülők, akik a problémát abszolút káros jelenségként definiál-
ják, nagyobb arányban mutatnak elkerülést, mint azok, akiknek problémadefiníciójában
nem jelenik meg ez a viszonyulás. Az előbbi csoportba tartozó diákok szüleikkel, peda-
gógusaikkal és kortársaikkal kapcsolatos problémáik felsorolásánál egyaránt megjegy-
zik, hogy „és ezt nem nagyon lehet megoldani” vagy „amit képtelen vagyok megoldani”
(Kasik, 2015).
Oláh (2005) 12–14 és 15–18 évesekkel végzett vizsgálatokat a Megküzdési Mód Pre-
ferencia Kérdőívvel (Oláh, 2005), ami alapján a fiúkra a problémafókuszú, a lányokra az
érzelemfókuszú (érzelmek csillapításáért tett támaszkeresés) megoldási mód jellemzőbb
mindkét életkori csoportban, ám ezek között jelentős különbséget nem azonosított. Azon
serdülőkre, akik magas depressziós értékkel bírnak, kevésbé jellemző a támaszkeresés, a
másoktól való segítségkérés (V. Komlósi & Rózsa, 2001).
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
229
Folyamatként értelmezett elkerülés – az empirikus vizsgálat
elméleti kerete
Az elméleti megközelítések jelentős része az elkerülésre mint viselkedésre koncentrál,
kisebb részük az elkerülés érzelmi és/vagy kognitív jellemzőit helyezi a középpontba –
mindez jól látható a mérőeszközök esetében is. Bármelyik is álljon a fókuszban, közös
jellemzőjük, hogy az elkerülésre főként mint a megoldási folyamat eredményére tekinte-
nek, az mint folyamat és ebben a különböző elkerülésformák kapcsolata kevésbé hang-
súlyos.
Az elméleti megközelítések és az ismertetett mérőeszközök jellemzőit figyelembe
véve az Elkerülés kérdőív elméleti keretének kidolgozásakor abból indultunk ki, hogy az
elkerülés mint megoldási mód (1) negatív irányultságot, orientációt feltételez a problé-
mákkal, problémahelyzetekkel és a megoldással kapcsolatban (pl. Frauenknecht &
Black, 2009), vagyis alapvetően negatív érzelmi-gondolati bázissal bír; (2) egy folyamat
eredménye, ahol a folyamat jelentős szereppel bír, és e folyamat részfolyamatai meg-
egyeznek a szociálisprobléma-megoldás általános folyamatával (pl. D’Zurilla, 2002);
valamint (3) különböző formákban nyilvánulhat meg, melyek egy része adekvátnak,
másik része diszfunkcionálisnak tekinthető, ám ennek pontos – adott személy esetében
történő – meghatározásakor mindig figyelembe kell venni az egyén pszichés és környe-
zeti sajátosságait, helyzetét (pl. D’Zurilla et al., 2002); (4) ugyanakkor a folyamatrészek
és az elkerülésformák kapcsolódási rendszerének, valamint a korábbi empirikus eredmé-
nyek ismeretében általános megállapítások tehetők az adekvátságról (pl. Eskin, 2013).
Az 1. ábra tartalmazza azokat a területeket (a problémamegoldás folyamatrészeit) és
elkerülésformákat (szürke hátterű részek), amelyek együttesen adják az Elkerülés kérdő-
ív elméleti keretét. Az empirikus vizsgálat során – a mérőeszköz alkalmazhatóságának
vizsgálatakor – nem a teljes elméleti keretet, hanem csak a kiválasztott elkerülésformá-
kat és néhány folyamatrészt, illetve kapcsolatukat vizsgáltuk.
A szociálisprobléma-megoldás általános modellje alapján a megoldás folyamata a
probléma észlelésével, majd meghatározásával és célképzéssel kezdődik (PROBLÉMA észle-
lése, meghatározása, célképzés): az egyén észlel valamit, ami kimozdítja őt megszokott
helyzetéből, ezt a – többnyire kellemetlen – dolgot (pl. társas helyzetet, viszonyt, saját
vagy a másik, mások tulajdonságát, viselkedését) problémának tekinti, meghatározza azt,
és eldönti, mit szeretne vele kezdeni, mi a célja a problémával: foglalkozik vele, meg
akarja oldani vagy sem (D’Zurilla et al., 2002).
Mindezt alapvetően meghatározzák a múltbéli – problémaértelmezéssel, problémameg-
oldással és a következményekkel kapcsolatos – tapasztalatok (Tapasztalat). Frauenknecht
és Black (2009), valamint Gamez és munkatársai (2011) szerint a tapasztalat ismereteket,
tényeket, szokásokat, szabályokat, megoldási módokat foglal magában, melyek gyakran
kiszámíthatatlanul befolyásolják a problémamegoldás menetét. Frauenknecht & Black
(2009) ezeket a problémamegoldás automatikusan működő részének tekintik. Az elméle-
ti bevezetőben bemutatott kérdőívekkel végzett kutatások eredményei alapján ezek közül
a környezet főbb szereplőinek (szülők, pedagógusok, kortársak, felnőttek esetében mun-
katársak) elkerülő viselkedését mint mintát (Környezeti minta), a testi tüneteket (a prob-
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
230
lémamegoldás szorosan kapcsolt egy testi tünethez, például a fejfájáshoz) (Testi tüne-
tek), illetve a korábbi problémamegoldásokhoz kapcsolódó negatív emlékeket, ezen
belül érzelmeket, gondolatokat, eseményeket (Emlékek – érzelmek, gondolatok, esemé-
nyek) különítettük el.
1. ábra
Folyamatban értelmezett elkerülés – elméleti keret
A múltbéli tapasztalatok jelentős szerepet játszanak abban, hogy az egyén általában
véve menekül a problémák elől, illetve igyekszik úgy élni, hogy a lehető legkisebb mér-
tékben kerüljün problémahelyzetbe (Megelőzés, Menekülés). Mindez hatással van egy-
egy probléma azonosítására is (ezt a kapcsolatot jelzik a Tapasztalat és a Megelőzés,
Általános menekülés közötti szaggatott nyilak). Mind a megelőzés, mind az általános (az
egyén esetében általában, gyakran mutatott) menekülés az elkerülés egy-egy formájának
tekinthető. Mindkettő óvó-védő funkciót tölthet be az egyén életében, ám főként az álta-
lános menekülés az, amelyik hosszú távon általában nem hatékony, sőt nagyon gyakran
igen rossz következményekkel jár, mivel a problémák összekapcsolódhatnak, átláthatat-
lanná és kezelhetetlenné válhatnak (Antony & Stein, 2008; Laplanche & Pontalis, 1994).
Megelőzés Általános menekülés
PROBLÉMA
észlelése, meghatározása,
célképzés
Tapasztalat
– emlékek (érzelmek, gondolatok, események)
– testi tünetek
– környezeti minta
VÁLTOZTATÁS: MÁS MEGOLDÁSI MÓD
külső/belső nyomás hatására
NEGATÍV ORIENTÁCIÓ
– negatív érzelmek, gondolatok
- megoldhatatlanság
- énhatékonyság
- másik mint akadályozó
ELKERÜLÉSI LEHETŐSÉGEK
DÖNTÉS
KIVITELEZÉS
Menekülés
Annulálás/Negligálás/Elterelés
Halogatás (erőgyűjtés) Rágódás (erőgyűjtés)
Várakozás Passzivitás
Abbahagyás
Segítségkérés
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
231
Az elkerülés esetében számos vizsgálat azonosította a negatív orientációt, vagyis a
problémához, a megoldásához való negatív viszonyulást, ami negatív érzelmek, gondo-
latok formájában ragadható meg (NEGATÍV ORIENTÁCIÓ). A probléma negatív, káros, rombo-
ló jelenségként való értelmezése szoros kapcsolatban áll a problémák megoldhatatlansá-
gának gondolatával (megoldhatatlanság). A megoldhatatlanság fakadhat önmagunk
értékeléséből, vagyis saját magunk, jellemzőink, helyzetünk miatt gondoljuk úgy, hogy
nem lehetséges a megoldás (énhatékonyság), illetve eredhet a problémahelyzetben lévő
másik fél jellemzőiből (másik mint akadályozó). Az elkerülés esetében a negatív tapasz-
talatok megerősítik a negatív viszonyulást, ami táplálja az általános menekülést és a
megelőzést.
A szociálisprobléma-megoldás folyamatának általános modellje (D’Zurilla et al.,
2004) alapján az orientációs folyamatrészt a megoldási lehetőségek számbavétele, majd
a megfelelőnek tűnő kiválasztása (döntés a megoldási módról) és annak megvalósítása,
kivitelezése (megoldás) követi. A megoldást követheti utólagos kiértékelés, ami a jövő-
beni problémák értelmezésére és megoldására gyakorolhat hatást (bővül a tapasztalatok
tára). D’Zurilla és munkatársai (2004) e folyamatot alapvetően tudatosnak tekintik, ám
felhívják a figyelmet arra – amit számos vizsgálat (pl. Frauenknecht & Black, 2009)
bizonyított –, hogy mindezt bármikor automatikusan megjelenő – többnyire negatív –
gondolatok, érzések befolyásolhatják, módosíthatják, megszakíthatják, melyek gyökere
nagyrészt a tapasztalatokban keresendő, illetve számolni kell a környezet adta feltételek-
kel, lehetőségekkel és ezek kiszámíthatatlanságával is.
Elkerülés esetében az elkerülési formák közüli választás, az arról való döntés és kivi-
telezés történik (ELKERÜLÉSI LEHETŐSÉGEK – DÖNTÉS – KIVITELEZÉS). Az általános menekülés
adott helyzetben konkrét menekülésben mutatkozik meg (Menekülés), ami ugyanazokkal
a jellemzőkkel bír, mint az általános menekülés, kiegészülve az adott szituáció jellemző-
ivel, azok hatásaival és az ezekre adott reakciókkal (Antony & Stein, 2008). Ez a forma
a teljes elkerülésre irányul, akárcsak az igen jelentős negatív érzelmek és gondolatok
táplálta annulálás, a probléma meg nem történtté tevése (Annulálás), a negligálás, a
probléma kizárása, figyelmen kívül hagyása (Negligálás), illetve az elterelés (Elterelés),
más tevékenységek végzése a probléma, illetve a problémával kapcsolatos gondolatok,
érzések csökkentése érdekében, ami sokszor valamilyen kellemes tevékenységben nyil-
vánul meg. Mindegyik esetében az a cél, hogy a problémával ne kelljen foglalkozni. Az
elterelés esetében a problémával való foglalkozás hiánya kiegészül egy helyettesítő te-
vékenységgel, ami az annulálásnak és a negligálásnak nem sajátja.
A menekülést, az annulálást, a negligálást és az elterelést általában nem tekintik adek-
vát problémamegoldásnak elsősorban azt hangsúlyozva, hogy ezeknél kisebb az esélye
annak, hogy az egyén erőfeszítéseket tesz adott probléma megoldása érdekében. Ennek
esélye nagyobb a Halogatás és a Rágódás esetében. A halogatásnál a problémával való
foglalkozás időbeni eltolása történik (legtöbbször a negatív viszonyulás és énhatékonyság
miatt), kevésbé a lehetőségek és a megoldás latolgatása. Ez ugyan hasonlóságot mutat a
meneküléssel, ám ezen idő alatt az egyén fel is készülhet egy megoldásra (Halogatás/
erőgyűjtés). Rágódáskor a megoldás időbeni eltolásáról, a megoldási lehetőségeken való
töprengésről van szó, amiről így feltételezhető, hogy jelentős racionalitással (a problémára
és annak megoldására való koncentrálással) járhat együtt. Akárcsak a halogatás, a rágódás
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
232
is lehet alkalmas erőgyűjtésre, a problémamegoldásra való felkészülésre (Rágódás/erő-
gyűjtés).
A rágódás és a halogatás aktív részvételt fejez ki, nem így a Várakozás (arra, hogy
magától vagy más által megoldódjon a probléma), ám ez átfordulhat aktivitásba, ami
bármilyen megoldási mód melletti döntést és kivitelezést eredményezhet. A várakozás
eredménye lehet az is, ha valóban más által vagy magától oldódik meg a probléma. A
várakozás szoros kapcsolatot mutat a passzivitással (Passzivitás), azonban ez utóbbi azt
jelenti, hogy az egyén megkezdi a probléma megoldását, de egy idő után – számtalan ok
miatt – szemlélődő fél lesz azzal a szándékkal, hogy a kellemetlen helyzet minél hama-
rabb és a legkevesebb saját erőfeszítéssel megszűnjön. Ez gyakran jár együtt alávetett, a
másiknak engedelmeskedő szereppel, ahol a cél a problémahelyzetből való minél hama-
rabbi kilépés, a negatív érzések csökkentése, az azoktól való megszabadulás (D’Zurilla
et al., 2002). A problémamegoldás abbahagyása (Abbahagyás) során ugyancsak meg-
kezdődik a probléma megoldása, de a folyamat közben úgy dönt az egyén, mégsem
foglalkozik tovább a problémával, attól elhatárolódik. Mind az abbahagyás, mind a pasz-
szivitás eredményezhet egy annuláláshoz, negligáláshoz vagy eltereléshez hasonló álla-
potot.
A Segítségkérés nem tekinthető alapvető elkerülésformának, mégis a modell részét
képezi, hiszen sok esetben a segítségkérést egy-egy elkerülésforma előzi meg (D’Zurilla
et al., 2002). E váltás történhet külső nyomásra, javaslatra, tanácsra, és önállóan is dönt-
het úgy az egyén, hogy például az addigi elterelés helyett valakinek a támogatásával
megpróbálja megoldani a problémát, azonban fontos, hogy ez még nem garantálja a
hatékony megoldást. Ugyancsak lehetséges az egyik elkerülésformából egy másik
elkerülésformába való váltás (például halogatásból negligálás), amit szintén okozhat
külső tényező és juthat erre a döntésre önállóan maga az egyén is. Nemcsak az
elkerülésformák változtathatók egy-egy probléma megoldása során (ezt jelzi a nyíl az
elkerülésformákon), hanem ugyancsak egyéni elhatározás vagy mások hatására dönthet
úgy az egyén, hogy másképpen oldja meg a problémát, nem elkerüléssel (VÁLTOZTATÁS:
MÁS MEGOLDÁSI MÓD külső/belső nyomás hatására), vagyis a problémamegoldás kezdeti,
elkerülő lépése megváltoztatható, módosítható.
Az empirikus vizsgálat jellemzői
A kérdőívkidolgozás célja, kutatási kérdések és hipotézisek
A legtöbbször alkalmazott, jó reliabilitás- és validitásmutatókkal rendelkező kérdő-
ívek az elkerülés formáinak csak egy szűk körét mérik, mely formák jelentős részét nem
tekintik adekvát megoldásnak. A legtöbb kérdőívvel leginkább egyetlen faktor mentén
jellemezhető az egyén elkerülése, ezért az adatok nem nyújtanak részletes képet a külön-
böző elkerülésformákról és kapcsolataikról sem. Ugyancsak jellemző a mérőeszközök
többségére, hogy kevésbé koncentrálnak az elkerülést meghatározó gondolatokra és
érzelmekre, sokkal inkább a viselkedésre (mit tesz vagy nem tesz az egyén).
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
233
Vannak olyan területek, amelyek a meglévő mérőeszközökkel nem tárhatók fel, ám
nagyon fontosak a problémamegoldás során az életvezetés, illetve az elkerülés és a kör-
nyezet egymásra gyakorolt hatásának kapcsolata szempontjából. Ilyen például a múltbéli
eseményekből fakadó tapasztalatnak az adott probléma megoldására gyakorolt hatása, az
elkerülés pozitív következményekkel járó viselkedésformaként való megközelítése (fel-
tételezett pozitív orientáció és elkerülés kapcsolata), a más személyek mutatta elkerülés
mint minta, az elkerülés választása a másik személlyel való kapcsolat függvényében,
valamint az elkerülés felfüggesztése és más megoldási mód választása mások kérésére,
tanácsára, javaslatára. E területek fontossága rámutat arra is, hogy érdemes az elkerülést
folyamatnak tekinteni, az egyes folyamatrészeken belül és ezek kapcsolatrendszerében
értelmezni az elkerülésformákat.
Mindezek alapján célunk az volt, hogy egy olyan kérdőívet dolgozzunk ki, amellyel
az elkerülés több – az eddigi kutatások alapján pozitívnak, adekvátnak és negatívnak,
diszfunkcionálisnak tartott – formája egyszerre mérhető serdülőkortól, megadhatók ezek
életkori és nem szerinti sajátosságai. Célunk volt az is, hogy az eredmények alapján az
elkerülés részfolyamatairól és az elkerülésformák kapcsolatairól is megfogalmazhassunk
következtetéseket.
Az elkerülés igen sok formáját különítik el, ám ezek közül a leggyakrabban alkalma-
zott kérdőívek csak néhány forma mérését teszik lehetővé. A kérdőív szerkezetével kap-
csolatban azt vizsgáltuk, hogy az elméleti modellben meghatározott területek (a problé-
mamegoldás általános folyamatrészei) és az elkerülésformák miként különülnek el, illet-
ve mi jellemző ezek kapcsolatára. Feltételeztük, hogy a faktorelemzés eredménye nagy-
mértékben tükrözi az elméleti keret alapján – bár azt teljesen nem lefedően – kidolgozott
kérdőív faktorait (folyamatrészek és elkerülésformák).
A kérdőív konvergens és diszkriminatív validitásának vizsgálatához az SPSI–R-t
(D’Zurilla et al., 2002) használtuk. Azt feltételeztük, hogy e kérdőív faktorai közül a
Pozitív orientáció negatív kapcsolatot, a Negatív orientáció, az Impulzivitás és az Elke-
rülés pozitív kapcsolatot mutat az általunk kidolgozott Elkerülés kérdőív legtöbb fakto-
rával, illetve a Racionalitás az, amelyiknek a leginkább változatos a kapcsolata az új
kérdőív faktoraival: azon faktorral pozitív, amely tartalmazza annak esélyét, hogy vala-
hogyan megoldja a problémát az egyén, ilyen például a Halogatás (erőgyűjtés), a Rágó-
dás (erőgyűjtés) vagy a Segítségkérés. Az Elkerülés kérdőív és az SPSI–R faktorai kö-
zötti korrelációs együtthatók erősségei és irányai segítik egyrészt az elkerülésformák
pozitív (adekvát) és negatív (diszfunkcionális) jellegének pontosítását, másrészt megmu-
tatják az elméleti modellbe felvett folyamatrészek és elkerülésformák viszonyát, ami
együttesen lehetőséget ad arra, hogy pontosítsuk az elkerülés folyamatban való értelme-
zését.
Korábbi, az SPSI–R-rel végzett vizsgálataink (l. Kasik, 2015) során azt tapasztaltuk,
hogy a 15 és a 18 évesek közül az idősebbekre és a lányokra jellemzőbb az elkerülés. Ezt
feltételeztük e vizsgálat során is: az elkerülésformák többségénél – és azoknál mindenképp,
amelyeket az SPSI–R is mér – az idősebbek és mindkét életkorban a lányok értéke maga-
sabb.
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
234
Minta
Az Elkerülés kérdőív bemérését 15 (átlag=15,07, szórás=0,45) és 18 (átlag=17,66,
szórás=0,44) éves gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai diákok (Nteljes=490,
N15=248, N18=242) körében végeztük 2015 őszén. A lányok aránya a 15 évesek körében
54%, a 18 éveseknél 57%. A két életkor kiválasztását korábbi, 8–18 évesekkel végzett
keresztmetszeti és longitudinális vizsgálataink (l. Kasik, 2015) eredményei indokolták: a
15 évesek körében jelentősen gyakoribb az elkerülés, mint a fiatalabbaknál, és ennek
mértéke fokozatosan nő 18 éves korig, vagyis feltehető, hogy ez az életkori szakasz igen
szenzitív időszak az elkerülés és ennek különböző formáinak alakulásában.
A szociálisprobléma-megoldás sajátosságait feltáró korábbi vizsgálatainkból (Kasik,
2010, 2014) tudjuk, hogy nincs számottevő különbség az ország különböző megyéiben
és régióban élő gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai diákok között, ezért a kér-
dőívet kizárólag Csongrád megyei, főként szegedi középiskolák diákjaival töltettük ki.
Ez a mintaválasztás megfelel a kulturális antropológiai és a kultúraközi összehasonlító
kutatások nyomán elterjedt kultúrahordozó egység (culture bearing unit) koncepciójá-
nak: olyan társadalmi-kulturális egység, ami hordozza a vizsgálat szempontjából fontos
jellemzőket, és feltehető, hogy az adott jelenség országos szinten történő vizsgálatakor
hasonló eredmények születnének (pl. Csíkos, 2010). A 15 évesek 34%-a gimnazista,
40%-uk szakközépiskolás, 26%-uk szakiskolai tanuló, a 18 évesek közül 37%-uk jár
gimnáziumba, 42%-uk szakközépiskolába és 21%-uk szakiskolába, ami közel megfelel a
2013-as statisztika szerinti iskolák közötti eloszlásnak (Varga, 2015).
Mérőeszközök
Elkerülés kérdőív: az elméleti keret alapján létrehozott mérőeszköz
Az elméleti keret alapján 80 kijelentést fogalmaztunk meg, a kérdőív az elméleti ke-
ret minden részletét nem fedi le. A kijelentéseket egy 0-tól 4-ig terjedő skálán (0=egyál-
talán nem igaz rám, 1=kicsit igaz rám, 2=közepes mértékben igaz rám, 3=nagyon igaz
rám, 4=teljes mértékben igaz rám) kellett a diákoknak értékelni. A 2. táblázat tartalmaz-
za az elméleti faktorokat, az azokhoz tartozó itemek számát és egy-egy példát.
SPSI–R
Az Elkerülés kérdőív konvergens és diszkriminatív validitásának elemzése érdekében
a diákok ugyancsak kitöltötték az általunk adaptált és már többször, különböző életkorú
diákok körében használt SPSI–R-t (Social Problem Solving Inventory–Revised;
D’Zurilla et al., 2002, magyar változat: Kasik, 2010). E kérdőívvel a társas problémához
és a megoldáshoz való pozitív és negatív viszonyulás (Pozitív orientáció, Negatív orien-
táció), valamint a tényeket középpontba állító, az összefüggésekre és a következmények-
re fókuszáló (Racionalitás), az érzelmeket fókuszba állító (Impulzivitás) és a problémát
kerülő, megoldását halogató (Elkerülés) problémamegoldó stílus jellemzői mérhetők. A
kérdőív 25 kijelentést tartalmaz, mind az öt faktorhoz öt kijelentés tartozik, melyeket –
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
235
az Elkerülés kérdőívhez hasonlóan – 0-tól 4-ig terjedő skálán kellett megítélni (a számok
jelentései megegyeznek az Elkerülés kérdőívnél használtakkal).
2. táblázat. Az elméleti keret alapján kidolgozott kérdőív faktorai, az ezekhez tartozó
itemszámok és példák
Elmeleti
keret Elméleti faktor Item-
szám Példa
Neg
atív
ori
entá
ció
A probléma negatív beállítása 4 Minden problémám bajt hoz rám.
Negatív énhatékonyság 4 Képtelen vagyok megoldani a problémáimat.
Megoldhatatlanság 4 A problémáim megoldhatatlanok.
Tap
aszt
alat
Környezeti minta 4 A szüleim nem foglalkoznak a problémáikkal,
ezért én is ezt teszem.
Negatív gondolatok 4 Egy probléma megbeszélése közben folyton
arra gondolok, hogy abba kellene már hagyni.
Negatív érzelmek 4 Ideges vagyok, ha meg kell oldanom egy
problémát, ezért inkább el sem kezdem.
Testi tünetek 4 Zsibbad kezem-lábam, ha meg kell oldanom
egy problémát, ezért inkább nem oldom meg.
Elk
erü
lés-
form
a
Megelőzés 4 Úgy próbálok élni, hogy ne vitázzak senkivel.
Menekülés 4 Menekülök a problémáim elől.
Annulálás 4 Egy vita után úgy csinálok, mintha nem is
vitáztunk volna.
Negligálás 4 Nem foglalkozom a problémáimmal.
Elterelés 4
Ha van egy problémám, nem oldom meg,
inkább csinálok valami kellemes dolgot he-
lyette.
Rágódás 4 Sokat agyalok egy problémám megoldásán.
Halogatás 4 Húzom-halasztom a problémáim megoldását.
Erőgyűjtés 4
Nem oldom meg azonnal a problémáimat,
hogy ki tudjam gondolni alaposan a legjobb
megoldást.
Várakozás 4 Várok, hátha megoldódik a problémám magától.
Abbahagyás 4 Ha úgy érzem, nem lesz jó vége, abbahagyom
a probléma megoldását.
Passzivitás 4 Egy vita során mindenben igazat adok a má-
siknak azért, hogy minél hamarabb abbahagy-
juk a vitát.
Vál
tozt
atás
Segítségkérés 4 Ha van egy problémám, azt azonnal elmon-
dom valakinek és segítséget kérek tőle.
Külső/belső nyomásra megoldás 4 Elkezdem megoldani a problémáimat, ha a
barátaim ezt kérik tőlem.
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
236
Adatfelvételi eljárás
A papír-ceruza felmérés az intézményvezetők és az érintett osztályfőnökök belegye-
zésével történt, a vizsgálat jellemzőiről írásban tájékoztattuk őket. Az egy tanórát igény-
be vevő mérést a pedagógusok felügyelték, akiket arra kértünk, semmilyen formában ne
segítsék a kérdőívek kitöltését, és ügyeljenek arra, hogy a diákok ne beszélgessenek a
felmérés alatt. A mérés minden tekintetben megfelel az etikai elvárásoknak.
Adatelemzés
A feltáró faktorelemzés SPSS 21 statisztikai programmal, a megerősítő faktorelem-
zés (confirmatory factor analysis) Mplus 6.11 programmal történt (Muthén & Muthén,
2010). Mindkét faktorelemzést elvégeztük a teljes és a két életkori almintán is. A feltáró
faktorelemzés principal axis factoring (PAF) módszerrel történt „promax” (Kappa=4)
forgatással (faktortöltés0,4), mert ez a többinél megfelelőbben ábrázolja a faktorok
egymáshoz való viszonyát, valamint – az ortogonális megoldásokkal ellentétben – a PAF
oblique-forgatás jobb alapját képezi a megerősítő faktorelemzésnek (Lauter, Polner, &
Orosz, 2012). Az adatok faktorelemzésben való alkalmazhatóságának megállapítására a
Bartlett-féle szfericitástesztet és a Kaiser–Meyer–Olkin-féle (KMO) mintaadekvátság-
mutatót használtuk.
Konfirmációs/megerősítő faktorelemzést alkalmaztunk az elméleti modellben megje-
lenített dimenziók meglétének alátámasztására. Az elemzések során WLSMV-becslést
(weighted least squares, mean and variance-adjusted) alkalmaztunk, illetve Theta-
parametrizálást (Muthén & Muthén, 2010). Számos fit-index és hozzájuk tartozó cut-off
kritérium használatos a modellek alkalmazhatóságának, adatokhoz való illeszkedésének
értékelésére. Elemzéseinkben a modell megfelelőségét (fit) a Tucker-Lewis Index-szel
(TLI), a CFI-vel (comparative fit-index) és két abszolút fit-indexszel (RMSEA, SRMR)
vizsgáltuk. A szakirodalom alapján a CFI- és a TLI-indexek 0,9 és 0,95 fölötti értéke,
illetve az RMSEA 0,06-nál vagy 0,08-nál alacsonyabb értéke indikálja a modell helytál-
lóságát (l. Byrne & Stewart, 2006; Vandenberg & Lance, 2000).
A belső konzisztencia megbízhatóságának mutatójául a Cronbach--t választottuk,
ami Nunnally (1978) szerint 0,7-es értéktől elfogadható, 0,8-tól jó. Az életkori és a nem
szerinti eltérések feltárását kétmintás t-próbával végeztük; a korrelációelemzés során a
Pearson-féle r-t alkalmaztuk, a korrelációs értékek különbözőségének vizsgálatára a z-
próbát.
Az empirikus vizsgálat eredményei
Az Elkerülés kérdőív végső változatának kialakítása
Az első feltáró faktorelemzés során nem adtunk meg faktorszámot. Ennek eredménye-
képpen az elméleti 20 faktor (l. 2. táblázat) helyett a teljes mintán 15, a 15 évesek
almintáján 12, a 18 évesek almintáján 11 faktorba különült el a 80 kijelentés. A teljes min-
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
237
tán a Menekülés, a Környezeti minta és a Probléma negatív beállítása faktor tételei jelentő-
sen szóródtak, egyik sem alkotott önálló faktort. A Negatív énhatékonyság és a Megoldha-
tatlanság tételei egy faktort alkottak, akárcsak a Negatív érzelmek és a Negatív gondolatok
tételei. Ezek mellett a 15 évesek almintáján az Abbahagyás tételei ugyancsak szóródtak,
illetve a Várakozás és az Elterelés tételei, valamint a Halogatás és az Erőgyűjtés tételei
egy faktorrá kapcsolódtak. A 18 évesek almintáján ugyancsak egy faktort alkottak a Vára-
kozás és az Elterelés, illetve a Halogatás és az Erőgyűjtés kijelentései, illetve egy faktorba
csoportosultak a Negatív érzelmek, a Negatív gondolatok és a Testi tünetek tételei.
Mivel az egyik célunk az volt, hogy össze tudjuk hasonlítani a 15 és a 18 évesek jel-
lemzőit, amihez azonos tartalmú és szerkezetű mérőeszközre van szükség, ezért az első
feltáró faktorelemzés eredményei alapján a második faktorelemzéskor 11 faktor elkülö-
nítését kértük. Az elemzésbe 45 kijelentést vontunk be. Néhány kijelentés kivételével –
melyek erős faktortöltéssel és tartalmi szempontból indokoltan képezték részét más
faktornak – kihagytuk az elemzésből azokat az elméleti faktorokat, amelyek tételei akár
a teljes, akár valamelyik életkori almintán jelentősen szóródtak. Kizártuk azokat a tétele-
ket is, amelyek 0,4-nél nagyobb kereszttöltéssel bírtak, illetve az itemkihagyásos
reliabilitásvizsgálat eredménye alapján szintén elhagytuk azokat, amelyek alacsony
reliabilitást eredményeztek az egyes faktoroknál.
A 45 tételes kérdőív mind a teljes, mind az életkori almintákon megfelelő jellemzők-
kel (teljes és faktoronkénti reliabilitás, KMO, Bartlett, df, szignifikancia, összvariancia)
rendelkezett, mindegyik faktor tartalma indokolt volt, így ezzel a változattal végeztük el
az első megerősítő faktorelemzést, aminek adatai nem mutattak elfogadható modell-
illeszkedést sem a teljes, sem a két életkori almintán (teljes: 2/df=1,57, p<0,01,
RMSEA=0,052, CFI=0,89, TLI=0,87, SRMR=0,05; 15 évesek: 2/df=1,46, p<0,01,
RMSEA=0,59, CFI=0,88, TLI=0,87, SRMR=0,06; 18 évesek: 2/df=1,48, p<0,01,
RMSEA=0,06, CFI=0,87, TLI=0,86, SRMR=0,06). Ezen elemzés eredményei alapján a
45 tételből hármat elhagytunk, és a második megerősítő faktorelemzést 42 tétellel végez-
tük el, aminek modellilleszkedése – a teljes és az életkori almintákon egyaránt – megfe-
lelő (teljes minta: 2/df=1,61, p<0,01, RMSEA=0,04, CFI=0,93, TLI=0,92,
SRMR=0,04; 15 évesek: 2/df=1,55, p<0,01, RMSEA=0,05, CFI=0,92, TLI=0,91,
SRMR=0,05; 18 évesek: 2/df=1,68, p<0,01, RMSEA=0,05, CFI=0,91, TLI=0,90,
SRMR=0,05).
A végleges, 42 tételből álló kérdőív főbb jellemzőit (faktorok, itemszámok, teljes és
faktoronkénti reliabilitás, KMO, Bartlett, df, szignifikancia, összvariancia) a 3. táblázat-
ban foglaltuk össze. Feltüntettük a teljes minta és a két életkori alminta adatait is.
A 11 faktor a teljes mintán a megmagyarázott variancia 61,49%-át, a 15 évesek
almintáján 62,75%-át, a 18 évesekén 65,28%-át magyarázza. Egy faktorba tartoznak az
eredetileg külön faktort alkotó, a problémamegoldással kapcsolatos, az elkerülést támo-
gató vagy okozó negatív érzelmeket, gondolatokat és kellemetlen testi tüneteket kifejező
kijelentések (Negatív érzelmek, gondolatok, testi tünetek – 6 item). Ugyancsak eredetileg
különálló faktorok tételei alkotják a Várakozás, elterelés (4 item) faktort, ami azt fejezi
ki, hogy az egyén nem akarja megoldani a problémáját, várja, hogy az magától megol-
dódjon, illetve a megoldás helyett valami mást csinál, amivel eltereli figyelmét a prob-
lémáról. Szintén eredetileg két faktorból jött létre a Negatív énhatékonyság, megoldha-
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
238
tatlanság (3 item), aminek tételei azt tükrözik, hogy az egyén nem bízik abban, hogy
meg tudja oldani a problémáit, úgy gondolja, képtelen tenni megoldásukért, illetve álta-
lában a problémáit nem tartja megoldhatónak.
3. táblázat. Az Elkerülés kérdőív végső változatának főbb jellemzői (teljes és életkori mintán)
Faktor/Teljes kérdőív Item-
szám
Cronbach-
Teljes
minta 15 évesek 18 évesek
1. Negatív érzelmek, gondolatok, testi tünetek 6 0,82 0,85 0,80
2. Negatív énhatékonyság, megoldhatatlanság 3 0,78 0,76 0,87
3. Megelőzés 5 0,87 0,86 0,87
4. Annulálás 3 0,79 0,78 0,80
5. Negligálás 3 0,71 0,69 0,72
6. Várakozás, elterelés 4 0,74 0,75 0,73
7. Rágódás 5 0,82 0,86 0,87
8. Halogatás, erőgyűjtés 3 0,72 0,71 0,80
9. Abbahagyás, alárendelődés 3 0,78 0,80 0,77
10. Külső nyomás 3 0,79 0,78 0,80
11. Segítségkérés 4 0,81 0,81 0,82
Teljes kérdőív 42 0,82 0,78 0,83
KMO 0,89 0,79 0,85
Bartlett 7322,21 3867,80 4317,51
df 861 861 861
p 0,00 0,00 0,00
Összvariancia (%) 61,49 62,75 65,28
Az eredeti Passzivitás egy kijelentése szorosan kapcsolódott az Abbahagyás kijelen-
téseihez, ezek egy faktort alkotnak, melynek az Abbahagyás, alárendelődés (3 item)
nevet adtuk. Az összekapcsolt tételek mindegyikének magtartalma az volt, hogy a prob-
lémamegoldásban az egyén alárendelt szerepet vállal annak érdekében, hogy minél ke-
vesebb időt kelljen a problémával foglalkozni, abbahagyhassa, befejezhesse a megoldási
folyamatot, visszavonulhasson, és ennek érdekében igazat ad a másiknak, nem vitázik
vele még akkor sem, ha úgy gondolja, hogy a másik félnek nincs igaza.
Az eredeti és megtartott Megelőzés (5 item) faktor kiegészült a Probléma negatív be-
állítása faktor egy kijelentésével, utóbbi faktor más tételeit elhagytuk. A probléma meg-
előzése a problémák, viták, összetűzések kialakulásának és megélésének megelőzését
jelenti az egyén által helyesnek vélt viselkedéssel. A Rágódás (5 item) faktor tételeihez a
Várakozás egyetlen tétele kapcsolódott, többi kijelentését elhagytuk. A tételek a problé-
mákon való, hosszabb ideig tartó töprengést fejezik ki. A további faktorokat (Erőgyűjtés –
3 item, Annulálás – 3 item, Negligálás – 3 item, Külső nyomás – 3 item, Segítségkérés – 4
item) azok eredeti tételei alkotják (tartalmukat az elméleti keret ismertetésekor leírtuk).
A 42 kijelentésből álló kérdőív végleges faktorstruktúráját (a teljes mintához tartozót) a
2. ábra szemlélteti. A faktorok közötti kapcsolatok közül csak a szignifikánsakat ábrázoltuk.
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
239
2. ábra
Az Elkerülés kérdőív végső változatának faktorstruktúrája (teljes minta)
0,42
1
1 3 2 4
0,13
0,24
0,35
0,28
0,33
0,40
0,24
0,23
2
3
4
5
6
1
Aláren-
delődés
1
Külső
nyomás
Rágódás 2
1
2
3
Várakozás, elterelés
Segítség-
kérés
Negatív
é./g./tt.
0,84
Annulálás
Negatív énhat.
3
1
2
3
4
2
1
2
3
4
5
3
1
2
3
4
1
5
Halogatás,
erőgyűjtés
2
3
0,74
0,80
1
0,71
0,79 0,81
0,75
Negligálás
1
Megelőzés
2 3 2 3
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
240
A 3. ábrán a 15 évesek, a 4. ábrán a 18 évesek körében azonosított erős (0,5 feletti)
és gyenge (0,2 és alatti, szaggatott vonallal jelzett) faktorkapcsolatok láthatók.
3. ábra
Erős és gyenge faktorkapcsolatok a megerősítő faktorelemzés alapján a 15 évesek
almintáján
A 15 évesek (3. ábra) körében jóval több az erős kapcsolat, mint a 18 éveseknél
(4. ábra). A fiatalabbaknál a Negligálás és a Negatív érzelmek, gondolatok, testi tünetek
között a legerősebb a kapcsolat (0,63), vagyis szoros az összefüggés a problémához,
problémamegoldáshoz fűződő negatív érzelmi, gondolati viszonyulás, a problémameg-
oldáshoz kapcsolt kellemetlen testi tünetek és az adott probléma kizárása, az azzal való
foglalkozás, a megoldás szükségességének tagadása között. A kapcsolatrendszerből
látható, hogy a Negatív érzelmek, gondolatok, testi tünetek mint orientációs terület köz-
ponti helyet foglal el, a legerősebb kapcsolatok legtöbbjének ez az egyik tagja. A leg-
gyengébb kapcsolatok egyik tagja – egy kivétellel – az Annulálás, a probléma meg nem
történtté tevése. Ebből arra következtethetünk, hogy annál, aki így tesz, kevés az esélye
Abbahagyás, alárendelődés
Negatív é., g., tt.
Neg. énhat., megold.
Negligálás
Várakozás, elterelés
0,51
0,57
0,54 0,63
0,54 0,51
Halogatás, erőgyűjtés
Annulálás
Külső nyomás
Rágódás
Segítségkérés
0,16
0,55
0,19
0,19
0,52
0,51
0,58
0,19
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
241
annak, hogy segítséget kér mástól (Segítségkérés), foglalkozik a problémával (Haloga-
tás, erőgyűjtés), illetve az is feltételezhető, hogy a probléma teljes kizárása nem feltétle-
nül abból táplálkozik, hogy az egyén önmaga problémamegoldását, problémamegoldá-
sának sikerességét és a probléma megoldhatóságát negatívan értékeli (Negatív énhaté-
konyság, megoldhatatlanság).
4. ábra
Erős és gyenge faktorkapcsolatok a megerősítő faktorelemzés alapján
a 18 évesek almintáján
A 18 éveseknél (4. ábra) közel azonos mértékűek (0,55–0,58) a legerősebb kapcsola-
tok, és nincs egy olyan faktor sem, amely a többinél jóval nagyobb számú kapcsolattal
rendelkezne, mint a 15 éveseknél. A Negligálás és a Negatív érzelmek, gondolatok, testi
tünetek és az Abbahagyás, alárendelődés, utóbbinak az Annulálás faktorral való kapcso-
lata, illetve a Megelőzés és a Külső nyomás kapcsolata a legerősebb, melyek közül a
fiatalabbaknál csak a Negatív érzelmek, gondolatok, testi tünetek és az Abbahagyás,
alárendelődés kapcsolata erős hasonló mértékben. Az idősebbeknél a Segítségkérés és az
Annulálás, valamint a Segítségkérés és a Negligálás kapcsolata a leggyengébb. Az ered-
mények alapján a Negatív érzelmek, gondolatok, testi tünetek és a Külső nyomás kapcso-
lata is igen gyenge, így valószínű, hogy a negatív orientáltság nagymértékben akadá-
lyozhatja, hogy valaki mások tanácsára, javaslatára ne elkerüléssel, hanem valamilyen
más megoldási móddal éljen, és ugyanez lehet a magyarázata a Külső nyomás és a Nega-
tív énhatékonyság, megoldhatatlanság gyenge kapcsolatának is.
Nem tüntettük fel a 3. és a 4. ábrán az egymáshoz szignifikánsan nem kapcsolódó
faktorokat. Ezek száma a 15 éveseknél jóval több: nincs számottevő összefüggés a Meg-
előzés és a Segítségkérés, a Megelőzés és az Abbahagyás, alárendelődés, a Segítségkérés
és a Negligálás, a Negligálás és a Halogatás, erőgyűjtés között, valamint a Külső nyo-
más és az Annulálás, az Abbahagyás, alárendelődés, a Negatív érzelmek, gondolatok,
Negatív é., g., tt.
Neg. énhat., megold.
Abbahagyás, alárendelődés
Külső nyomás
Negligálás
Annulálás
Segítségkérés
0,56
0,20 0,55
0,17
Megelőzés 0,20
0,58
0,20
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
242
testi tünetek és a Negatív énhatékonyság, megoldhatatlanság faktorok között. Mindez azt
mutatja, hogy ebben az életkorban jóval inkább különválnak ezek a területek, mint 18
éves korban, amiben jelentős szerepe lehet az elkerüléssel, az ezzel járó érzésekkel,
gondolatokkal, cselekvésekkel kapcsolatos tapasztalatoknak és az ezekből kiépült ta-
pasztalatrendszereknek. Amennyiben egy adott helyzet hasonlónak tűnik egy korábbival,
az kiválthatja az akkor végzett cselekvéseket, akkori gondolatokat és érzéseket (l.
Frauenknecht & Black, 2009). Erre utalnak a faktorok összekapcsolódásai, a kapcsolatok
életkorok közötti eltérései is. Például míg a fiatalabbaknál jól elkülönültek az elkerülés-
sel összefüggő negatív érzelmek, gondolatok és a kellemetlen testi tünetek, addig ez a
három terület a 18 éveseknél egységet alkotott (Negatív érzelmek, gondolatok, testi tüne-
tek), a legerősebb faktorsúlyokat ezen összevont faktor esetében kaptuk. Ezt a feltétele-
zést megerősíti az is, hogy a 18 éveseknél egyedül a Rágódás nem áll szignifikáns kap-
csolatban két másikkal, az Annulálás és a Negatív érzelmek, gondolatok, testi tünetek
faktorral.
Életkor és nem szerinti jellemzők
Egyik fontos célunk az életkori és a nem szerinti jellemzők vizsgálata volt. A fakto-
ronkénti életkori adatokat (átlag, szórás, kétmintás t-próba: t, p) a 4. táblázat tartalmazza.
4. táblázat. Faktoronkénti életkori jellemzők
Faktor 15 évesek 18 évesek Kétmintás t-próba
Átlag Szórás Átlag Szórás t p
1. Negatív érzelmek, gondola-
tok, testi tünetek 0,72 0,75 0,79 0,88 n.s.
2. Megelőzés 2,26 1,05 1,87 1,01 3,23 0,001
3. Várakozás, elterelés 1,07 0,84 1,25 0,86 -2,21 0,02
4. Negatív énhatékonyság,
megoldhatatlanság 0,70 0,85 0,86 0,96 -1,92 0,04
5. Halogatás, erőgyűjtés 1,32 0,92 1,51 0,91 -2,21 0,02
6. Annulálás 1,21 1,02 1,19 1,01 n.s.
7. Negligálás 0,78 0,74 0,85 0,83 -2,12 0,03
8. Abbahagyás, alárendelődés 0,83 0,95 0,94 0,95 n.s.
9. Rágódás 1,72 1,02 1,91 1,04 -1,91 0,04
10. Külső nyomás 1,65 1,07 1,89 1,12 n.s.
11. Segítségkérés 1,37 0,95 1,41 0,94 n.s.
Megjegyzés: n.s. = nem szignifikáns
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
243
Az eredmények igen összetett képet mutatnak. A 11 faktorból hat esetében (Megelő-
zés, Várakozás, elterelés, Negatív énhatékonyság, megoldhatatlanság, Halogatás, erő-
gyűjtés, Negligálás, Rágódás) szignifikáns a 15 és a 18 évesek közötti különbség. A 18
évesekre jellemzőbb a probléma megoldása helyett más tevékenység végzése, a problé-
mával és a megoldással kapcsolatos negatív érzelmek, gondolatok, kellemetlen testi
tünetek meghatározta elkerülés, a problémával való foglalkozás hiánya, ugyanakkor
jellemzőbb a probléma nem azonnali megoldása, halogatása erőgyűjtés céljából, illetve a
problémán való rágódás is. A 15 évesek értéke egyetlen faktor, a Megelőzés esetében
magasabb, vagyis jellemzőbb rájuk a problémás helyzetek megélésének, a problémák
kialakulásának megelőzése.
Az 5. táblázatban foglaltuk össze a fiúk és a lányok közötti különbségeket életkori
bontásban (átlag, szórás, kétmintás t-próba: t, p). Mindkét életkorban a fiúk értekei ma-
gasabbak a Negatív érzelmek, gondolatok, testi tünetek, a Negligálás és az Abbahagyás,
alárendelődés faktoron, illetve a 18 éves fiúk átlagértékei magasabbak az Annulálás, a
15 éves fiúké a Külső nyomás faktoron. Egyedül a Rágódás faktor értékei magasabbak a
lányok körében mindkét életkori almintán.
5. táblázat. Nem szerinti különbségek a két életkori részmintán
Faktor
Élet-
kori
minta
Fiú Lány Kétmintás
t-próba
Átlag Szórás Átlag Szórás t p
1. Negatív érzelmek, gondo-
latok, testi tünetek
15 0,87 0,82 0,62 0,69 2,40 0,010
18 0,96 0,97 0,64 0,76 2,66 0,005
2. Megelőzés 15 2,16 0,89 2,22 1,17 n.s.
18 1,89 0,98 1,84 1,06 n.s.
3. Várakozás, elterelés 15 1,19 0,79 0,60 0,68 n.s.
18 1,31 0,93 0,63 0,66 n.s.
4. Negatív énhatékonyság,
megoldhatatlanság
15 0,77 0,78 0,65 1,17 n.s.
18 1,89 0,98 1,84 1,06 n.s.
5. Halogatás, erőgyűjtés 15 1,46 0,86 1,23 0,95 n.s.
18 1,60 0,94 1,43 0,87 n.s.
6. Annulálás 15 1,27 1,01 1,18 1,04 n.s.
18 1,40 1,06 0,99 0,91 3,14 0,002
7. Negligálás 15 0,84 0,79 0,60 0,68 2,43 0,010
18 1,08 0,93 0,63 0,66 4,24 0,001
8. Abbahagyás, alárendelődés 15 1,02 1,06 0,70 0,86 2,51 0,010
18 1,18 0,98 0,71 0,86 3,91 0,001
9. Rágódás 15 1,49 0,89 1,87 1,08 -2,76 0,006
18 1,65 0,92 2,16 1,09 -3,68 0,001
10. Külső nyomás 15 1,87 1,11 1,51 1,03 2,52 0,010
18 1,74 1,10 1,65 1,15 n.s.
11. Segítségkérés 15 1,37 0,88 1,38 1,01 n.s.
18 1,49 1,33 1,33 0,96 n.s.
Megjegyzés: n.s. = nem szignifikáns
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
244
A nem szerinti eltérések vizsgálatának eredményei alapján egyik életkorban sincs je-
lentős különbség a probléma megelőzésében, az elterelésben, a negatív énhatékonyság-
ban, az erőgyűjtés érdekében tett halogatásban és a segítségkérésben. Nincs számottevő
eltérés a 15 éves lányok és fiúk között a probléma annulálásában, valamint a 18 éves
fiúk és lányok nem különböznek a külső nyomásra történő problémamegoldásban, az
elkerülés más tanácsára, javaslatára való felfüggesztésében.
Az Elkerülés kérdőív és az SPSI–R faktorainak kapcsolata
Az Elkerülés kérdőív konvergens és diszkriminatív validitásának vizsgálatára az
SPSI–R-t (D’Zurilla et al., 2002) alkalmaztuk. Az ötfaktoros kérdőív a problémához és a
megoldáshoz való pozitív és negatív viszonyulás (orientáció), illetve a racionális, az im-
pulzív és az elkerülő megoldói stílus jellemzőit méri. Akárcsak a korábbi mérések során,
az SPSI–R igen jó megbízhatósággal működött mindkét életkori mintán (Cronbach-:
9. évfolyamon 0,87, 12. évfolyamon 0,90). A korrelációelemzés eredményeit a 6. táblá-
zat tartalmazza.
6. táblázat. Az Elkerülés kérdőív és az SPSI–R faktorainak kapcsolata (Pearson r)
Az Elkerülés kérdőív faktorai
Élet-
kori
minta
Az SPSI–R faktorai
Pozitív
orientáció
Negatív
orientáció
Raciona-
litás
Impulzivi-
tás Elkerülés
1. Negatív érzelmek, gondo-
latok, testi tünetek
15 n.s. 0,56 -0,13 0,21 0,23
18 n.s. 0,47 -0,15 0,22 0,19
2. Megelőzés 15 -0,10 0,18 0,10 0,10 0,12
18 -0,13 0,23 0,11 0,13 0,15
3. Várakozás, elterelés 15 n.s. 0,11 n.s. 0,13 0,34
18 n.s. 0,20 n.s. 0,17 0,27
4. Negatív énhatékonyság,
megoldhatatlanság
15 -0,12 0,21 n.s. 0,16 0,13
18 -0,17 0,34 n.s. 0,24 0,27
5. Halogatás, erőgyűjtés 15 0,15 n.s. 0,20 0,10 0,11
18 0,17 n.s. 0,15 0,11 0,13
6. Annulálás 15 n.s. 0,19 n.s. 0,10 0,29
18 n.s. 0,22 n.s. 0,12 0,34
7. Negligálás 15 n.s. 0,25 n.s. 0,12 0,26
18 n.s. 0,30 n.s. 0,18 0,35
8. Abbahagyás, alárendelődés 15 n.s. 0,27 n.s. 0,23 0,27
18 n.s. 0,23 n.s. 0,22 0,33
9. Rágódás 15 0,15 -0,12 0,12 0,15 0,20
18 0,16 -0,27 0,13 0,14 0,22
10. Külső nyomás 15 n.s. n.s. n.s. 0,12 -0,14
18 n.s. n.s. 0,11 0,11 -0,17
11. Segítségkérés 15 0,16 -0,23 0,12 -0,13 -0,10
18 0,30 -0,19 0,18 -0,12 -0,14
Megjegyzés: n.s. = nem szignifikáns; minden esetben p0,05; félkövérrel kiemelt értékek: a z-próba alapján
szignifikánsan különböznek (p0,05)
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
245
A korrelációs értékek – a két mintát együtt tekintve – 0,10 és 0,56 közöttiek (6. táb-
lázat). A z-próba alapján hat kapcsolat esetében szignifikáns a 15 és a 18 évesek értékei
közötti különbség, ezeket a táblázatban félkövérrel jelöltük (minden esetben p0,05):
Negatív énhatékonyság, megoldhatatlanság – Negatív orientáció (z=-1,55); Negatív én-
hatékonyság, megoldhatatlanság – Impulzivitás (z=-1,25); Negatív énhatékonyság, meg-
oldhatatlanság – Elkerülés (z=-1,61); Negligálás – Elkerülés (z=-1,67); Rágódás – Pozi-
tív orientáció (z=1,72); Segítségkérés – Pozitív orientáció (z=-1,75). Az eredmények
alapján mindegyik terület (folyamatrész) és elkerülésforma szignifikáns kapcsolatban áll az
SPSI–R Elkerülés faktorával (0,11r0,35). Ezen belül a Segítségkérés és a Külső nyo-
más faktorral való kapcsolata negatív (-0,10 és -0,17 közötti), illetve kizárólag e kettő
kapcsolata nem szignifikáns a Negatív orientáció faktorral.
A mért területek (az elméleti keretben leírt folyamatrészek), az elkerülésformák és az
SPSI–R Elkerülés faktorának kapcsolatai nem erősek, ami magyarázható azzal, hogy az
SPSI–R Elkerülés faktora kizárólag az elkerülés negligálás, halogatás, abbahagyás, fi-
gyelemelterelés és várakozás formáit méri együttesen, illetve ezen tételek megfogalma-
zása teljes mértékben nem egyezik az Elkerülés kérdőív tételeivel. Ezen öt forma közül –
ebben a vizsgálatban és a korábbiakban (Kasik, 2010, 2014, 2015) úgyszintén – a halo-
gatást, a negligálást és az abbahagyást kifejező tételek bírtak a legerősebb faktorsúllyal,
és jól látható, hogy az ezeket kifejező elkerülésformák (Várakozás, elterelés, Abbaha-
gyás, alárendelődés, Negligálás) korrelációs értékei – a többihez viszonyítva – a legerő-
sebbek (0,26–0,35 közöttiek). Azt a különbséget is fontos figyelembe venni, hogy az
Elkerülés kérdőívvel mért elkerülésformák között nem szerepel külön a várakozást kife-
jező (az az eltereléssel együtt alkot faktort), valamint a megoldás halogatása és az erő-
gyűjtés ugyancsak egy faktort alkot (utóbbit az SPSI–R nem méri).
Akárcsak az Elkerülés faktorral, az Impulzivitás faktorral is mindegyik mért folya-
matrész és elkerülésforma szignifikáns kapcsolatban áll, a Segítségkérés faktorral való
kapcsolat negatív. Az értékek közül a Negatív érzelmek, gondolatok, testi tünetek, a
Negatív énhatékonyság, megoldhatatlanság és az Abbahagyás, alárendelődés esetében –
a többihez képest – magasak (0,21–0,23). Hat terület és elkerülésforma mutat szignifi-
káns összefüggést a Racionalitás faktorral (Negatív érzelmek, gondolatok, testi tünetek,
Megelőzés, Halogatás, erőgyűjtés, Rágódás, Segítségkérés, Külső nyomás), ezek közül a
Negatív érzelmek, gondolatok, testi tünetek kapcsolata negatív, illetve a Külső nyomás
esetében az összefüggés csak az idősebbeknél szignifikáns.
A problémához és a megoldáshoz való pozitív viszonyulás (Pozitív orientáció) húzó-
dik meg a segítségkérésben (Segítségkérés), ami alapvetően nem tekinthető elkerülésfor-
mának, ám a faktorok kapcsolódási rendszeréből (l. 3. és 4. ábra) is következtethetünk
arra, hogy a legtöbb elkerülésformát követheti az azokkal való felhagyást kifejező vagy
– néhány elkerülésforma esetében – az azokat kísérő segítségkérés (hiszen az egyszerre
több hasonló elkerülésforma működése egyáltalán nem kizárt). A problémán való rágó-
dás (Rágódás) és a megoldáshoz való erőgyűjtés (Halogatás, erőgyűjtés) – mindamel-
lett, hogy mindkettő szignifikáns kapcsolatban áll az SPSI–R Elkerülés faktorával –
ugyancsak pozitív összefüggést mutat a Pozitív orientációval, amivel a Megelőzés és a
Negatív énhatékonyság, megoldhatatlanság negatív kapcsolatban áll.
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
246
Az elméleti keret és az Elkerülés kérdőív kapcsolata – az elkerülés folyamatként
való értelmezésének vizsgálata
Az elkerülés folyamatban való értelmezésének a kutatás eredményei alapján létreho-
zott összegző modelljét az 5. ábra szemlélteti. A korrelációelemzés alapján a 11 faktor
közül a Megelőzés, a Rágódás és a Segítségkérés mindegyik SPSI–R-faktorral kapcso-
latban áll. A Megelőzés a Negatív orientációval, utóbbi kettő a Pozitív orientációval
mutat negatív kapcsolatot, a többivel pozitívat – mindhárom markáns szerepet játszik az
elkerülésben mint folyamatban. Az 5. ábra által szemléltetett folyamat (középen látható
vastag nyíl) és az elkerülésformák rendszere alapján a probléma, a különböző problémás
helyzetek megelőzése alapvető orientációt fejez ki, ami lehet pozitív is, ám többnyire
negatív. Az orientációt meghatározzák a tapasztalatok, melyek az elkerülés mint folya-
mat alapjainak, kiindulási pontjainak tekinthetők (a korábbi problémákhoz és megoldás-
hoz fűződő élmények, az azokhoz kapcsolódó kellemes és kellemetlen érzések, gondola-
tok, illetve ezekkel összefüggésben az, amit az egyén magáról mint problémamegoldó
személyről gondol).
5. ábra
Az elkerülés folyamatként való értelmezése az Elkerülés kérdőívvel végzett vizsgálat
eredményei alapján
Adott
probléma
észlelése,
lehetőségek,
döntés
ennek
elle
nére
Más megoldás
NEM KEZDI MEG
Annulálás
Negligálás
Várakozás
Elterelés
Halogatás
(erőgyűjtés nélkül)
ELKERÜLÉS
(–)
MEGSZAKÍTJA
Abbahagyás
ELKERÜLÉS
(+)
Megelőzés MEGKEZDI
Rágódás
Halogatás
erőgyűjtéssel
FELFÜGGESZTI
Segítségkérés
Külső nyomás
ORIENTÁCIÓ – TAPASZTALAT
érzések, gondolatok, testi tünetek, események
énhatékonyság
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
247
Amennyiben a megelőzés ellenére problémahelyzetbe kerül az egyén, lehetősége van
azt különböző módon megoldani. A szaggatott vonalak jelzik ezt: az alternatív megoldá-
si módok számbavétele, ezek értékelése és a döntés folyamata lehetőségeket kínál a
megoldásra. Ezek közül az egyik az elkerülés, ami nem minden esetben tudatos, hiszen
ebben a tapasztalatoknak is szerepük van, melyek – például Frauenknecht és Black
(2009) kutatásai alapján – gyakran nem tudatos formában jelennek meg a problémameg-
oldó folyamat során.
Az, hogy az elkerülés adott formája pozitív (adekvát) vagy negatív (diszfunkcioná-
lis), mindig csak az adott személy, probléma és helyzet együttes elemzése alapján hatá-
rozható meg. Az 5. ábrán jelzett + és – előjel azt jelzi, hogy az eddigi kutatási eredmé-
nyek alapján feltehető, hogy hosszú távon ezek a formák adekvátak vagy diszfunkcioná-
lisak. Negatív előjelű az annulálás, a negligálás, a várakozás, az elterelés és a halogatás
erőgyűjtés nélkül. Ezen formák lényege, hogy a döntéssel be is fejeződik a folyamat (az
egyén semmisnek tekinti a problémát, nem foglalkozik azzal, időben halogatja a vele
való foglalkozást, mást tesz a megoldás helyett, várja annak saját erőfeszítés nélküli
megoldását). Ugyanakkor lehetséges, hogy az egyén – valamilyen okból kifolyólag –
mégis foglalkozik a problémával, erre utal az a nyíl, ami ebből a csoportból a rágódás és
az erőgyűjtés felé mutat, utóbbi halogatással párosulhat, vagyis a halogatás abban az
esetben diszfunkcionális, ha nem egészül ki erőgyűjtéssel. Ha a folyamat idejéből (idő-
perspektíva) indulunk ki, akkor e formáknál a rágódás és az erőgyűjtés hosszabb folya-
mat, ám az is lehetséges, hogy ezek annulálásba, negligálásba, halogatásba és elterelésbe
fordulnak (ezt szemlélteti a nyíl másik vége). Azonban az eddigi kutatási tapasztalatok
alapján a rágódás és az erőgyűjtés esetében nagyobb az esélye annak, hogy valahogyan,
más módon megoldja az egyén a problémáját – tekinthetők ezek a formák a probléma
más módon való megoldására való felkészülésnek. Fejlesztési szempontból ez az egyik
legfontosabb cél: foglalkozzon az egyén a problémájával, találjon olyan megoldást, ami
hatékony számára.
A problémával való foglalkozás, az azon való rágódás és az erőgyűjtés önmagában is
járhat pozitív következménnyel, ám az összefüggések azt mutatják, hogy ezek segítség-
kéréssel (belső elhatározás) vagy külső nyomásra (más személyek javaslatára, tanácsára)
történő problémamegoldással való kapcsolata szoros. Mindemellett a rágódás, az erő-
gyűjtés folyamata meg is szakadhat, abbahagyhatja az egyén a problémával való foglal-
kozást.
Az időperspektívából kiindulva érdemes négy szempont mentén csoportosítva értel-
mezni a mért elkerülésformákat és kapcsolatrendszerüket: (1) nem kezdi meg: az egyén
nem kezd semmit a problémájával, nem kezd el azzal foglalkozni, a folyamat itt befeje-
ződik; (2) megkezdi: az egyén foglalkozik a problémájával, ez áll a fókuszban, időben
elnyúló folyamat, kilátásba helyezett valamilyen megoldás; (3) megszakítja: a problémán
való rágódást, az erőgyűjtést abbahagyja az egyén; (4) felfüggeszti: az egyén felfüggeszti
a megoldás időbeli eltolását, foglalkozik a problémával, segítséget kér, mások tanácsát
megfogadja a probléma hatékony megoldása érdekében.
E rendszerezés alapján értelmezve az eredményeket: a megkezdett és a nem megkez-
dett szemponthoz tartozó elkerülésformák többsége egyaránt jellemzőbb a 18 évesekre, a
megkezdett jellemzőbb a lányokra mindkét életkorban, a nem megkezdett a 18 évesek
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
248
körében a fiúkra. A felfüggesztett és a megszakított szemponthoz tartozó formák alapján
nincs jelentős életkori eltérés, ám a megszakított egyaránt a 15 és a 18 éves fiúkra jel-
lemzőbb. A 15 évesekre jellemzőbb a megelőzés, ebben szignifikáns nem szerinti kü-
lönbséget egyik életkorban sem azonosítottunk. A 18 évesek elkerülését jobban megha-
tározzák a korábbi negatív tapasztalatok, és mindkét életkorban a fiúk értéke magasabb e
területen.
Összegzés
Kutatásunk célja az elkerülés különböző formáit megbízhatóan mérő kérdőív kidolgozá-
sa és bemérése volt 15 és 18 évesek körében. Az elkerülés igen sok formáját különítik el,
ám ezek közül a leggyakrabban alkalmazott kérdőívek csak néhány forma mérését teszik
lehetővé. A kérdőív szerkezetével kapcsolatban azt vizsgáltuk, hogy az általunk megha-
tározott elméleti keret területei (a problémamegoldás általános folyamatrészei) közül
néhány és az elkerülésformák miként különülnek el, illetve mi jellemző ezek kapcsola-
tára.
A feltáró és a megerősítő faktorelemzés eredményei alapján a legtöbb mért folyamat-
rész és elkerülésforma elkülönül, kapcsolatuk jól tükrözi a korábbi kutatások eredménye-
it. A 11 faktoros, 42 kijelentésből álló Elkerülés kérdőív mindkét életkorban – ezáltal
úgy véljük, a 15–18 éves korosztályban – alkalmas az elkerüléssel kapcsolatos negatív
érzelmek, gondolatok és testi tünetek, a problémamegelőzés, a negatív énhatékonyság,
megoldhatatlanság, a negligálás, az annulálás, a várakozás, elterelés, a halogatás, erő-
gyűjtés, a rágódás, valamint a segítségkéréssel és külső nyomásra történő problémameg-
oldás mérésére. Az adatok alapján azok az elkerülésformák mutatják a legszorosabb
kapcsolatot, amelyekről korábbi kutatások adatai alapján ezt feltételeztük.
A kérdőív konvergens és diszkriminatív validitásának vizsgálatához az SPSI–R-t
(D’Zurilla et al., 2002) használtuk. Az SPSI–R és az Elkerülés kérdőív faktorai közötti
összefüggésekkel kapcsolatos hipotézist igazolták az eredmények: a Negatív orientáció,
az Impulzivitás és az Elkerülés SPSI–R-faktorhoz kapcsolódik szignifikánsan a legtöbb
mért folyamatrész és elkerülésforma, az erőgyűjtés és a rágódás a Pozitív orientációval
mutat összefüggést, akárcsak a segítségkéréssel és a külső nyomásra történő probléma-
megoldással, melyek az Elkerülés faktorral negatív kapcsolatban állnak. A korreláció-
elemzés eredményei jelentős mértékben segítették a faktorelemzés eredményeinek pon-
tosabb értelmezését, ami alapján érdemes az elkerülés formáit nemcsak pozitív és nega-
tív jellegük mentén értékelni, hanem folyamatban értelmezni (megkezdett, nem megkez-
dett, felfüggesztett, megszakított).
Az életkori és a nem szerinti jellemzők esetében teljes mértékben nem igazolták az
adatok a hipotéziseket, ami ugyancsak azt erősíti, hogy az elkerülésformák egyetlen
faktorral történő mérése nem ad részletes és megbízható, például egy fejlesztésnél kiin-
dulási alapként figyelembe vehető képet az elkerülésről. Korábbi, SPSI–R-rel végzett
vizsgálataink (l. Kasik, 2015) alapján az elkerülés gyakorisága a serdülőkorig kismér-
tékben, majd a serdülőkortól intenzívebben nő, és jellemzőbb mindegyik életkorban a
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
249
lányokra (Kasik, 2015). Mindez az SPSI–R által mért negligálásra, halogatásra, abbaha-
gyásra, elterelésre és várakozásra vonatkozik, ezekről nyújt együttes képet. Az általunk
kidolgozott kérdőívben hasonló tartalmú a negligálás, illetve egy faktort alkot a várako-
zás és az elterelés, és mindkettő szignifikánsan jellemzőbb a 18 évesekre, mint a 15
évesekre, tehát a két eszközzel feltárt különbségek hasonlóak. Ugyanakkor az elkerülés
más faktorai mentén ezt a különbséget nem azonosítottuk, és a problémás helyzetek
megelőzése jellemzőbb a 15 évesekre.
A Megelőzés faktor tételeinek tartalma (pl. Úgy próbálok élni, hogy ne vitázzak sen-
kivel.; Arra törekszem, hogy senkinek ne legyen problémája velem.) értelmezhető vá-
gyott, kívánatos viselkedésként, és hasonlóságot mutat a szociális kívánatossággal. En-
nek életkori változásáról nemzetközi vizsgálatokból tudjuk, hogy serdülőkortól csökke-
nést mutat, ám a magyar gyerekek még serdülőkorban is magas értéket érnek el (l.
Gulyás & Varga, 2009; Kálmánchey & Kozéki, 1998). A lányokra jellemzőbb a rágódás,
ám a korábbiakkal ellentétben a fiúkra jellemzőbb az annulálás, a negligálás és az abba-
hagyás, alárendelődés. Azon területen is a fiúk értékei magasabbak, amelyeket az SPSI–
R nem mért (mindkét életkorban: Negatív érzelmek, gondolatok, testi tünetek; 15 éve-
seknél: Külső nyomás).
E vizsgálatban nem volt lehetőségünk külső értékelők (szülők, pedagógusok és a kor-
társak) bevonására, ám erre a jövőben szükség lesz, így még részletesebb képet kapha-
tunk az elkerülés sajátosságairól. Ugyancsak fontos lesz 15 évesnél fiatalabbak és 18
évesnél idősebbek vizsgálata annak érdekében, hogy megtudjuk, még mely életkori
szakaszban mér megbízhatóan a kérdőív, illetve további életkori és nem szerinti össze-
hasonlító elemzéseket végezhessünk. Ezen vizsgálatok eredményeinek ismeretében
lehetséges majd a felmérések adatait figyelembe venni a szociálisprobléma-megoldást
fejlesztő programok kidolgozásakor és megvalósításakor.
_________________
A kutatás ideje alatt Kasik László Bolyai János Kutatási Ösztöndíjban részesült.
Irodalom
Antony, M. M., & Stein, M. B. (2008). Oxford handbook of anxiety and related disorders. New York: Oxford
University Press. doi: 10.1093/oxfordhb/9780195307030.001.0001
Barcy, M. (2012). Konfliktusok és előítéletek. Budapest: Oriold és Társai Kiadó és Szolgáltató Kft.
Bedell, J. R., & Lennox, S. S. (1997). Handbook of communication and problem solving skills training:
A cognitive-behavioral approach. New York: Wiley.
Borkovec, T. D., Ray, W. J., & Stöber, J. (1998). Worry. A cognitive phenomenon intimately linked to
affective, physiological, and interpersonal behavioral processes. Cognitive Therapy and Research, 22(6),
561–576. doi: 10.1023/a:1018790003416
Byrne, B. M., & Stewart, S. M. (2006). The MACS approach to testing for multigroup invariance of a second-
order structure: A walk through the process. Structural Equation Modeling, 13, 287–321.
doi: 10.1207/s15328007sem1302_7
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
250
Carver, C. S., & Connor-Smith, J. (2010). Personality and coping. Annual Review of Psychology, 61, 679–704.
doi: 10.1146/annurev.psych.093008.100352
Chang, E. C., D’Zurilla, T. J., & Sanna, L. J. (2004). Social problem solving: Theory, research, and training.
Washington, DC: American Psychological Association. doi: 10.1037/10805-000
Csepeli, Gy. (2014). Szociálpszichológia mindenkiben. Budapest: Kossuth Kiadó.
Csíkos, Cs. (2010). A PRIMAS-projekt. Iskolakultúra Online, 1(12), Retrieved from
http://www.iskolakultura.hu/iol/csikos.pdf
D’Zurilla, T. J., & Nezu, A. M. (2007). Problem-solving therapy: A positive approach to clinical intervention.
New York: Spring Publishing Company.
D’Zurilla, T. J., Nezu, A., & Maydeu-Olivares, A. (2002). Social Problem-Solving Inventory–Revised (SPSI–
R): Technical Manual. North Tonawanda, NY: Multi-Health Systems. doi: 10.1037/t05068-000
De Dreu, C. K., Evers, A., Beersma, B., Kluwer, E. S., & Nauta, A. (2001). A theory-based measure of conflict
management strategies in the workplace. Journal of Organizational Behavior, 22(6), 645–668.
doi: 10.1002/job.107
Elliot, A. J. (2006). The hierarchical model of approach–avoidance motivation. Motivation and Emotion, 30,
111–116. doi: 10.1007/s11031-006-9028-7
Elliot, A. J., Eder, A. B., & Harmon-Jones, E. (2013). Approach and avoidance motivation and emotion:
Convergence and divergence. Emotion Review, 5, 308–311. doi: 10.1177/1754073913477517
Eskin, M. (2013). Problem solving therapy in the clinical practice. New York: Elsevier, NY.
Fejes, J. B. (2015). Célok és motiváció. Tanulási motiváció a célorientációs elmélet alapján. Budapest: Gondo-
lat Kiadó.
Frauenknecht, M., & Black, D. R. (2009). Is it social problem solving or decision making? Implications for
health education. American Journal of Health Education, 41(2), 112–123.
doi: 10.1080/19325037.2010.10599135
Gál, Z., & Kasik, L. (2015). A helyzet- és személyspecifikus problémamegoldás kapcsolata a tudatelméleti
működéssel 4–6 éves korban. Magyar Pedagógia, 115(4), 297–318. doi: 10.17670/mped.2015.4.297
Gamez, W., Chmielewski, M., Coton, R., Ruggero C., & Watson, D. (2011). Development of a measure of
experiential avoidance: The multidimensional experiential avoidance questionnaire. Psychological
Assessment, 23(3), 692–713. doi: 10.1037/a0023242
Gáspár, Cs., & Kasik, L. (2015). A szociálisprobléma-megoldás, az empátia és a szorongás kapcsolata serdü-
lők körében. Iskolakultúra, 25(4), 48–59. doi: 10.17543/iskkult.2015.10.48
Gordon, Th. (1995). Vezetői eredményesség tréning. A fejlett világ vezetési gyakorlata a XXI. század küszöbén.
Budapest: Studium Effektive.
Graf, A. (2003). A psychometric test of a German version of the SPSI–R. Zeitschrift für Differentielle und
Diagnostische Psychologie, 24, 277–291. doi: 10.1024/0170-1789.24.4.277
Gulyás, M., & Varga, A. (2009). A környezeti attitűdtől a minőségi kritériumokig. Budapest: Oktatáskutató és
Fejlesztő Intézet, Retrieved from http://ofi.hu/kornyezeti-attitudtol-minosegi-kriteriumokig
Hayes, S. C., Strosahl, K., & Wilson, K. G. (1999). Acceptance and commitment therapy: An experiential
approach to behavior change. New York: Guilford Press.
Hayes, S. C., Wilson, K. G., Gifford, E. V., Follette, V. M., & Strosahl, K. (1996). Experiential avoidance and
behavioral disorders: A functional dimensional approach to diagnosis and treatment. Journal of Consulting
and Clinical Psychology, 64(6), 1152–1168. doi: 10.1037//0022-006x.64.6.1152
Heppner, P. P. (1988). The Problem Solving Inventory (PSI): Manual. Palo Alto, CA: Consulting
Psychologists Press.
Heppner, P. P., & Petersen, C. H. (1982). The development and implications of a personal problem solving
inventory. Journal of Counseling Psychology, 29(1), 66–75. doi: 10.1037//0022-0167.29.1.66
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
251
Heppner, P. P., Cook, S. W., Wright, D. M., & Johnson, W. C., Jr. (1995). Progress in resolving problems:
A problem-focused style of coping. Journal of Counseling Psychology, 42, 279–293.
doi: 10.1037//0022-0167.42.3.279
Horváth-Szabó. K. (1994). Konfliktuskezelő stratégiák. Új Pedagógiai Szemle, 44(11), 28–32.
Kahlbaugh, P. E., & Haviland, J. M. (1994). Nonverbal communication between parents and adolescents:
A study of approach and avoidance behaviors. Journal of Nonverbal Behavior, 18(1), 91–113.
doi: 10.1007/bf02169080
Kálmánchey, M., & Kozéki, B. (1998). Az Eysenck-féle személyiség-kérdőív gyermek változatának hazai
adaptációja (HJEPQ). In F. Mérei & F. Szakács (Eds.), Pszichodiagnosztikai Vademecum. I–II. rész (pp.
282–301). Tankönyvkiadó, Budapest.
Kasik, L. (2010). A szociálisérdek-érvényesítő, az érzelmi és a szociálisprobléma-megoldó képességek vizsgá-
lata 4–18 évesek körében (Unpublished doctoral dissertation). SZTE BTK Neveléstudományi Doktori Is-
kola, Szeged.
Kasik, L. (2014). Development of social problem solving – A longitudinal study (2009–2011) in a Hungarian
context. European Journal of Developmental Psychology, 12(2), 142–157.
doi: 10.1080/17405629.2014.969702
Kasik, L. (2015). Személyközi problémák és megoldások. Budapest: Gondolat Kiadói.
Kasik, L., & Gál, Z. (2014). Mit tekintenek 7, 10 és 14 éves diákok személyközi problémának? Iskolakultúra,
24(9), 3–25.
Kasik, L., Vidákovich, T., & Gáspár, Cs. (2016). Az SPSI–A hazai adaptációjának jellemzői 12 és 16 évesek
körében. Magyar Pszichológiai Szemle (in press).
Kopp, M. (1994). Orvosi pszichológia. Manuscript submitted for publication. Budapest: SOTE Magatartástu-
dományi Intézet.
Kopp, M., & Skrabski, Á. (1995). Alkalmazott magatartástudomány. Budapest: Corvinus Kiadó.
Laplanche, J., & Pontalis, J. B. (1994). A pszichoanalízis szótára. Budapest: Akadémia Kiadó.
Lauter, A., Polner, B., & Orosz, G. (2012). Szervezeti kreativitás a konstruktív és destruktív versengés tükré-
ben. Alkalmazott Pszichológia, 4, 5–30.
Lazarus, R. S., & Folkman, S. (1986). Coping and adaptation. In W. D. Gentry (Ed.): The handbook of
behavioral medicine (pp. 235–312). New York: Guilford.
Leikas, S., Lindeman, M., Roininen, K., & Lahteenmaki, L. (2009). Avoidance motivation, risk perception and
emotional processing. European Journal of Personality, 23(2), 125–147. doi: 10.1002/per.708
Margitics F., & Pauwlik Zs. (2006). Megküzdési stratégiák preferenciájának összefüggése az észlelt szülői
nevelői hatásokkal. Magyar Pedagógia, 106(1), 43–62.
Maydeu-Olivares, A., Rodríguez-Fornells, A., Gómez-Benito, J., & D'Zurilla, T. J. (2000). Psychometric
Properties of the Spanish Adaptation of the Social Problem-Solving Inventory-Revised (SPSI-R).
Personality and Individual Differences, 29, 699–708. doi: 10.1016/s0191-8869(99)00226-3
Muthén, L. K., & Muthén, B. O. (2010). Mplus user’s guide. Los Angeles, CA: Muthén & Muthén.
Nunnally, J. C. (1978). Psychometric theory. New York, NY: McGraw-Hill.
Oláh, A. (2005). Érzelmek, megküzdés és optimális élmény. Budapest: Trefort Kiadó.
Rahim, M. A., & Psenicka, C. (2002). A model of emotional intelligence and conflict management strategies:
A study in seven countries. The International Journal of Organizational Analysis, 10(4), 302–326.
doi: 10.1108/eb028955
Roskos, P., Handal, P., & Ubinger, M. (2010). Family conflict resolution: Its measurement and relationship
with family conflict and psychological adjustment. Psychology, 1(5), 370–376.
doi: 10.4236/psych.2010.15046
Kasik László, Guti Kornél, Tóth Edit és Fejes József Balázs
252
Rózsa, S., Purebl, Gy., Susánszky, É., Kő, N. Szádóczky, E., Réthelyi, J., Danis, I., Skrabski, Á., & Kopp, M.
(2008). A megküzdés dimenziói: a konfliktusmegoldó kérdőív hazai adaptációja. Mentálhigiéné és
Pszichoszomatika, 9(3), 217–241. doi: 10.1556/mental.9.2008.3.3
Schannel, M. (2010). The big book of conflict resolution games: Quick, effective activities to improve commu-
nication, trust and collaboration. New York: The McGraw–HillCompanies.
Sexton, K. A., & Dugas, M. J. (2008). The cognitive avoidance questionnaire: Validation of the English trans-
lation. Journal of Anxiety Disorders, 22, 355–370. doi: 10.1016/j.janxdis.2007.04.005
Skinner, E. A., Edge, K., Altman, J., & Sherwood, H. (2003). Coping during childhood and adolescence:
A motivational perspective. In D. L. Featherman, R. M. Lerner, & M. Perlmutter (Eds.), Life-span
development and behavior (pp. 91–133). Hilstade, NJ: Erlbaum.
Stein, M. B., & Kean, Y. M. (2000). Disability and quality of life in social phobia: epidemiologic findings. The
American Journal of Psychiatry, 157(10), 1606–1613. doi: 10.1176/appi.ajp.157.10.1606
Szőke-Milinte, E. (2004). Pedagógusok konfliktuskezelési kultúrája. Új Pedagógiai Szemle, 54(1), 26–39.
Ubinger, M. E., Handal P. J., & Massura, C. E. (2012). Adolescent adjustment: The hazards of conflict
avoidance and the benefits of conflict resolution. Psychology, 4(1), 50–58.
doi: 10.4236/psych.2013.41007
Vandenberg, R. J., & Lance, C. E. (2000). A review and synthesis of the MI literature: suggestions, practices
and recommendations for organizational research. Organizational Research Methods, 3, 4–70.
doi: 10.1177/109442810031002
Varga, J. (Ed.).(2015). A közoktatás indikátorrendszere. Budapest: Magyar Tudományos Akadémia Közgazda-
ság- és Tudományi Regionális Kutatóközpont, Közgazdaság-tudományi Intézet. Retrieved from
http://econ.core.hu/file/download/kozoktatasi/indikatorrendszer.pdf
V. Komlósi, A., & Rózsa, S. (2001). Elhárítás, megküzdés, depresszió. Adatok és gondolatok a három jelenség
kapcsolatáról – fejlődési vetületben. In Cs. Pléh, J. László, & A. Oláh (Eds.), Tanulás, kezdeményezés, al-
kotás: Barkóczi Ilona 75. születésnapjára (pp. 337–351). Budapest: ELTE Eötvös Kiadó.
Az elkerülés mint folyamat – az Elkerülés kérdőív bemérése 15 és 18 évesek körében
253
ABSTRACT
AVOIDANCE AS A PROCESS – PSYCHOMETRIC PROPERTIES OF THE AVOIDANCE
QUESTIONNAIRE AMONG 15- AND 18-YEAR-OLDS
László Kasik, Kornél Guti, Edit Tóth & József Balázs Fejes
We aimed to develop an Avoidance questionnaire for adolescents and test it among 15- and
18-year-olds (N=490). The questionnaire was designed to measure as many avoidance styles
as possible, as well as to explore the link between these styles and some of the elements of
the problem-solving process. Based on the results of exploratory and confirmatory factor
analyses, we concluded that our final Avoidance questionnaire, which consists of 11 factors
and 42 statements, is suitable for measuring the following factors of avoidance in both the
15- and 18-year-old age groups: negative emotions, thoughts and physical symptoms in
relation to avoidance; problem prevention; negative self-efficacy; insolubility; negligence;
annulation; waiting for problems to resolve themselves; distraction; procrastination;
gathering strength; rumination; asking for help; and problem-solving under external pressure.
Therefore, we assume the questionnaire is suitable for use from ages 15 to 18. The
convergent and discriminatory validity of the questionnaire was tested using the SPSI–R
(D’Zurilla et al., 2002). The majority of the process elements and avoidance styles measured
positively correlate with negative problem orientation, impulsivity and avoidance factors on
the SPSI. Procrastination, gathering strength and rumination are significantly related to
positive problem orientation, as are asking for help and problem-solving under external
pressure, which have a negative relationship with the avoidance factor. Correlation values
contributed to a more precise interpretation of the results from the factor analysis. The results
indicate that, besides determining whether they are positively or negatively oriented,
avoidance styles should also be seen as part of a process (started, not started, pending,
interrupted). The data collected with the questionnaire provide invaluable information for a
more complex exploration of the nature of avoidance. Moreover, they can help educators to
develop problem-solving programmes, more specifically, programmes that focus on the issue
of avoidance.
Magyar Pedagógia, 116(2). 219–253. (2016)
DOI: 10.17670/MPed.2016.2.219
Levelezési cím / Address for correspondence:
Kasik László és Fejes József Balázs, SZTE BTK Neveléstudományi Intézet Neveléselmélet
Tanszék, H–6722 Szeged, Petőfi Sándor sgt. 30–34.
Guti Kornél, Dr. Farkasinszky Terézia Ifjúsági Drogcentrum, H–6726 Szeged, Fésű u. 4.
Tóth Edit, MTA-SZTE Képességfejlődés Kutatócsoport, H–6722 Szeged, Petőfi Sándor sgt.
30–34.