Mint már jelentettük, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulója alkalmából hazánkban tartózkodó szovjet íróküldöttség hétfőn Szegedre

látogat. A szovjet írók — Róbert Rozsgyesztvenszkij, Kim-ma Kazakova, Bulat Okudzsava. Mihail Lukonyin és Mark Szergejev — holnap, hétfőn este a Tisza Szálló hangversenytermében 7 órai kezdettel irodalmi esten lep-nek a közönség elé. Szegedi látogatásuk alkalmából kö-zöljük a küldöttség három tagjának egy-egy versét, vala-mint Rozsgyesztvenszkijnak, a hazánkban is népszerű szovjet költőnek a Dél-Magyarország számára adott in-ter jú já t .

F U M M A K A Z A K O V A

Az asszony Megy az asszonyka mosolyogva, és töltöttcukrot szopogat. Mint a földgolyót tolja, tolja maga előtt a nagy hasat.

Még láthatatlan, érthetetlen az üvegsejtelmü világ. Még minden folt ragyogva rebben mint falon napfény-karikák.

De élesednek már a formák, ledobják létük lepleit. Folyók zuhognak és a sziklák a horizontot szétvetik.

És az asszonyka megy kopogva, súlyosan, lassan bandukol. S a földgolyó mint gumilabda léptei alatt meghajol.

VERESS MIKLÓS fordítása

W

Ujabb fellendülés BMIÉI9.IÉS M M irodalmunkban Rozsateszlvensztiiiiel

— Nézze, mit tagadjam. Az ott töltött egy hónap nem a régi se-pár évvel ezelőtt mi nehá- alatt az amerikai irodalom beket akar juk nyan „rossz fiúk" voltunk legjobbjaival ismerkedett feltépni. nem egyes kritikusok és egyes meg: Millerrel, Tennessee régi fá jdalma-személyek előtt. „Ránkszáll- Williamssel, Gibsonnal. tak" — ahogy mondani szo- Ginsberggel, John Updi-kás. Nem értették meg. hogy ke-kel. minket mindig a javítás, a teljesebb, jobb élet elérésé-nek szándéka vezetett. Apám néha engem is nyakon le-gyintett, nem mert gyűlölt, hanem mert szerette volna, ha jobb fia vagyok. Ez a légkör ma már eltűnt: az elmarasztalt írók, költök ter-mékenyebbek, mint valaha.

— Alkalmam volt köze-lebbről belepillantani a be-atnik irodalom berkeibe, s magába a beatnik életfor-mába is. Az előbbiről az a véleményem, hogy tulajdon-képpen már túl van a ze-nitjén. Legjelesebbjei — mert kétségtelen, hogy há-rom-négy nagy egyéniség:

kat akarunk új ra fájdítani, hanem a múlt tisztábban iá tását kívánjuk

elősegíteni, hogy leszámol-hassunk mind-azzal, ami rossz és hibás volt, akkor van jogosult-ságuk az ilyen

Akszjonovnak most jelent S a i í „ g e r ; K c r o u a c > Ginsberg! müveknek. Az meg egy kitűnő novellás-kötete és egy regénye, Jev-tusenko 1963 óta a harma-dik verseskötetét adja ki, s énnekem Ts nemrég jelent meg azóta a második köte-tem — egyben a tizedik. Fő-

Norman Mailer szervesen illeszkedik a legjobb ame-rikai iorodalom folyamatá-ba —, beleépülnek a hu-szadik századi amerikai iro-dalom történetébe, hiszen végül is sok úja t és érde-leg a líra es a próza dicse- k e s e t m o n d t a k e l e g v g e n e _

kedhet sok figyelemre mél- r á c i ó v a l l o m á s á t . . D e a z > o u j alkotassal. Megemli- a m i t m a i r m k m d r n e m

tem Anatol.j Kuznyecovnak, h e a t . i r o d a i o m > t ö b b i m é _ a Junoszty hasabjain meg- j b b é s t i s z t u ] t a b b . E z t e r . jelent regenyet, a Babi, m é s z e t e s f e j i6dés. Jar-t , amely oriasi vissz-hangot váltott ki. örömmel Valaki megemlíti Stein-hallottam, hogy hamarosan becket. Rozsgyesztvenszkij magyarul is megjelenik. keserűt sóhajt, újabb — ki

Róbert Rozsgyesztvenszkij, tudja, már hanyadik — ci- _ ___ a hazánkban tartózkodó garettára gyújt meglepően t'eend"ő a"mai ma~£var költé-szovjet. íródelegáció tagja, finom, törékeny kezével. — - : • külsejében legkevésbé sem Életem egvik nagy csalódá-emlékeztet a költőről kiala- s a — mondja szomorúan. — kult közképzetekre. öles Mikor Steinbeck Moszkvá-termet, hatalmas mellkas, ban járt, el voltam tőle ra-araszos vállak. dörmögő gadtatva. Nagyon szerettem basszus — inkább súlyeme- a müveit, s mint ember is lőnek vagy nehézsúlyú bir- megnyerte a tetszésemet.

igazsag me-lyebb megis-merésére tö-rekvés nem mindig fá jda-lommentes, de nem feltétle-nül azonos a sebekben tur-kálással.

Érdekes, milyen keveset szeret beszélni magáról. Azt ugyan elmondja, hogy ked-vence Radnóti, akinek Ecio-srá-it, más versekkel együtt, ő fordította oroszra, s azt is hangsúlyozza, még sok a

Szlklay Éva fe lvéte le

„Hogv milyen költó vagyok , azt ma id e ldönt ik a k r i t i kusok . . . "

szet. főként a fiatal generá-ció orosz nyelven való meg-ismertetése terén.

Hosszú papírcsíkot, „ku-

tyanyelvet" vesz elő, s leírja legújabb versét. Még sehol sem jelent meg. — Fogadják üzenetként és névjegyként, egy kicsit költői hitvallás-ként is — mondja. — Rozs-gyesztvenszkij versét, amely tehát először a Dél-Magyar-országban jelenik meg, itt közöljük.

TAKÁCS ISTVÁN

kózónak hinném. — Nem tudom, miért kép-

zelik sokan a költőt kis, nyápic figurának — nevet. — Majakovszkij közel két-

Amikor az első vietnami ri-portját elolvastam, azt mondtam: nem, ezt nem ír-hatta Steinbeck, ezt csak aláíratták vele. Aztán el

. , . . . . . . . kellett hinnem, hogy nem-meteres, tagbaszakad fickó c s a k a n e v é t a d t a o d a h a _ u? 1 ^ példakepem, n e m s a j a t m a g á t i s. E r r e é n Walt Whitman valóságos n e m ,alalok semmiféle onas. Jevtusenko tel fejjel mentséget, még magvaráza-magasabb nalam, s en sem t o t sem. Az én szememben panaszkodhatom. Sziberia-ban, szülőföldemen ' ffyert ..mackók" teremnek. De a költészetünk sem nyápic.

A költői hitvallásra, ars poeticára terelődik a szó.' — Sokan kérdezik, melyik ver-semet tekintem én ars poeti

ez -jp .bármi^yep kqrn^ny szó is — árulás.

Visszatérünk a Babij Jar -ra és szóba kerül az úgyne-vezett láger-irodalom, Szol-zsenyicin és mások. — Ko-rántsem mondtunk még el mindent. amit ezekről a camnak. Egyiket se és mind- d o l g o k r á l e l k e l l m o n d a n i ,

égyiket. Vannak koltok. b á r s o k J á t o m n a k és sok akik megírnak egy ragyogo kritikusnak is az á vélemé-ars poeticát, aztan ennyi- , • , ben is maradnak, a hitval- n y e - h a g y l u k a z ötvenes lást nem követi költészet, évek elejét, van »lég mai Én inkább sose írjak hitval- téma. s azok sem kevésbé lást, de mindig írjak költé- izgalmasak, ha nem is olvan szelet. S hogy milyen költő tragikusan és keserűen vagyok, azt majd eldöntik a kritikusok.

Nemrég tért haza Ameri-kából, ahol másodszor járt.

vág-nák a húsunkba. Én azt mondom: minden azon mú-lik. hogyan nyúlunk az úgy-nevezett láger-témákhoz. Ha

A beteg arca nem látszott a kötés alatt, de ajka még halványabb lett és szeme ki fényesedet t . . . Nyilvánvaló-an . . . talán fájdalmai vannak, és még sir i s . . . Szegény e m b e r . . .

— Találkozunk valakivel — ezt most mintha nem nekem, mintha önmagának mondta volna a sofőr —, és kész a szerencsétlenscg. Vagy nem találkozunk senkivel, és akkor is kész a szerencsétlenség.

Keservesen oldalt fordította a fejét. Tekintetével az ápolónőt kereste.

— Az ember nem tudja, mikor ha j t gyorsan — las-san, halkan beszélt. Ez ugyan nem tartozott a tárgyhoz, de nem szoktuk félbeszakítani azokat, akik vallomást tesznek. — Megszületünk, iskolába járunk, mesterséget ta-nulunk, megházasodunk és gyerekeink lesznek.

— Ez így van. Azért kell egy gépkocsivezetőnek óva-tosnak lennie.

— Igen, igen. És akkor összetalálkozunk valakivel. Az ápolónő a beteghez lépett, egy korty vizet adott

neki, es nagyon meleg hangon azt mondta: — Kérem szépen . . . nagyon kérem . . . pihenjen. — Beszélnem kell. Az ápolónő letette a poharat, és az ablakhoz ment. — Szeretjük őket is, a családot, a feleséget, a gyere-

keket, hozunk nekik az útról mindig valami kis ajándé-kot. Szeretjük őket. Az ember szereti a családját.

Nem tudtam mit tegyek. Szakítsam-e felbe? Nem le-het. Nem sérthetem meg és nem zavarhatom össze. Talan rátér a tárgyra. Igaz, hogy közben az én hivatalos idom l e j á r . . .

— Ez, azt hiszem, olyan kettős dolog, mint a hen-gerfej a gépkocsiban. Ez is szeretet, az is szeretet. Mégis . . . Az a szeretet olyan, mint az olaj, mint a folyó, tiszta, sima, csendes, zavartalan. Mint mikor az ember ki-köt a garázsban, leteríti a bundáját , és édesen pihen a gép-kocsi kabinjában . . . Ez más . . . Ez olyan, mint egy szer-pentin. Ez olyan, mint a Lovcenra, vagy a Durmilorra vezető út. Elszédülsz a gyönyörűségtől, nem tudod, melyik pillanatban zuhansz le, de húznak, vonzanak a csúcsok, az erdők, a szakadékok, a patakok, a szamóca illata, a bükkös zizegése és a hegytető, a beteljesülés, a menny-ország, akár bele is pusztulhatsz . . .

najiviM' •

eg lg.. I Figyelmeztetnem kellett az ápolónőt, hogy a beteg ig. csak felizgatja magát.

— Hallja, nővér? — folytatta a sofőr. — Hallja? Olyan ő, akivel találkozunk az úton, érti, nővér? Er minden napunk egy kanyar. Minden találkozás közeleb; visz a szakadék széléhez. Minden pillantás feljebb visz . csúcs felé. Minden visszafordulás lehetetlen. Innen, e r r a keskeny útról nem lehet visszafordulni . . . Hallja, nc vér? Mondja meg az úrnak . . .

— Nyugodjék meg, barátom — mondtam — majc holnap folytatjuk.

— Nem. Nem. Be akarom fejezni, el akarom mondani, hogyan történt a szerencsétlenség. . . Vagy csak bal-e s e t . . . ? Így t ö r t é n t . . . Értse meg. Hajtottam az ú t o n . . . Az út egyik szélén az olajos, tiszta, csendes, nyugodt folyó . . . A másik szélén a hegyek illata, az erdők zöldje, a nap aranya, az Ararát, ahol az ember csodává válik . . Oda akarok menni . . . Csodává akarok válni . . . Csodái akarok l á t n i . . . Csodát akarok a d n i . . . Eladom magamat egészben ezért a csodáért, mindent eladok érte. mindent odaadok érte, csak engedd, Ararát, hogy estenként le-menjünk aludni a völgybe, a folyó mellé, mert szeretem a folyót is, a csendet, és a csend is keres e n g e m . . .

— Jól van, — fel szándékoztam állni, mert. nyilván-való, h o g y . . . ez az ember fé l rebeszél . . . Hol van a. Ararát? Miket beszél ez az ember?

— Nem akart . . . Nem tudott megérteni. Magát min denki mindig megérti, uram? Ha az mondta volna, hogj menjek a fenébe, hogy unalmas vagyok, hogy mit képzelek be magamnak, ha nem nézett volna a szemembe, ha nem reszketett volna, mikor megfogtam a kezé t . . . De nem . . . Nem é r t e t t e . . . Nem é r t e t t e ! . . . És akkor most én, uram. mit tegyek? . . . Mit tehetek? Mi az, hogy életösztön? Az ember szeretne élni. ÉLNI. Csúcsot látni, völgyben pihenni. Ez az életösztön, uram . . . És nem l e h e t . . . Ak-kor jött a k a n y a r . . . NEM LF.HET. Kicsit ránehezedtem i gazpedálra, a kormánykereket a mélység felé fordítottam, ezt parancsolta nekem az ÉLETÖSZTÖN, MEGHALNI! MEGHALNI! MEGHALNI!

Végre felálltam. — Nővér, ez a szegény ember félrebeszél. Majd jö-

vök holnap. Ugyan ne sírjon, nővér. A kutyafáját. Nézze meg az ember. Ez már nem is kórház. Ez bolondokháza.

Hétköznapi história Hol-hol nem,

élt egyszer a Földön

egy jelentéktelen, kicsi emberke. Minden dolga is

kicsi volt. Pénztárcája is kiest volt, fizetsége is kicsi volt.

És egyszer egy csodaszép reggelen

bekopogtatott hozzá csöndesen

egy kis százlábú-százkarú

háború. Kis géppisztolyt nyomtak

a kezébe, kiscsizmát húztak a lábára, kis sisakot a fejére, kis köpenyt

löktek a hátára.

És amikor esetlenül megtántorult

és elterült, s utolsó

parányi ordftásba merevedett kitatott szája, nem akadt a földön

fehér márvány annyi, amennyiből ember-nagy szobrát megpróbálhatnánk kifaragni.

SZÁNTÖ GÁBOR fordítása

TfJlAT O K U P 7 / A Y A

tr

Éjféli troli Tudom, sikerül kikerülnöm a bajt, nem ér, ami rossz se utói soha, ha éjszaka fölvesz a kék troli majd: a biztos, utolsó...

Te éji trolim, te vezesd haza mind, lehess ma te néki a mentség, ki leste, hiába kereste megint az esti szerencsét!

Éjféli trolim, nosza nyílj ki nekem, a jéghideg éj vize mély. vad: sok éji hajósod e mély vizeken a néma segélyhad.

A szótlan utak sora... vállon & váll: sodornak is óvnak is engem; ha bárhová áll, csupa társra talál az ember e csendben.

Elúszik a moszkvai éjben a busz, derengeni készül a bulvár; a szívben a gond seregélye motoz — de halkul, elül már.

HARS GYÖRGY FORDÍTÁSA

Vasárnap, 1967. oktober 22. ^ÉL-MAGYARORSZÁG 7