Az altaji nyelvek és

népek

A mongol nyelvek

Birtalan Ágnes

2013

Altaji népek https://en.wikipedia.org/wiki/File:Lenguas_altaicas.png

Mongol és mandzsu nyelvek leírása

Birtalan, Ágnes: 26 szócikk a mongol és mandzsu-tunguz nyelvekről. In: A világ nyelvei. Szerk. Fodor István, Akadémiai Kiadó 1998, Burját pp. 206-209; Dahúr pp. 270-273; Déli mongol nyelvek pp. 288-292; Dzsürcsi pp. 309-310; Even pp. 378-379; Evenki pp. 379-381; Halha pp. 490-495; Kalmük pp. 652-655; Hamnigán pp. 659-661; Kitaj pp. 748-749; Mandzsu pp. 922-924; Mandzsu-tunguz nyelvek pp. 925-929; Mogol pp. 961-962; Mongol nyelvek pp. 965-976; Mongvor pp. 976-977; Nanaj pp. 1001-1002; Negidál pp. 1011-1012; Ojrát pp. 1071-1074; Orocs pp. 1103-1104; Orok pp. 1104-1105; Paoan pp. 1168-1170; Sárga ujgur p. 1131; Sibó pp. 1245-1247; Szolon p. 1343; Tunghszinag pp. 1433-1434; Ulcsa pp. 1491-1492.

Geotipológia

Tagjai (nyugatról keletre haladva):

török nyelvek

mongol nyelvek

mandzsu - tunguz nyelvek

Idesorolják még az alábbiakat:

koreai

ajnu

japán

Ural-altaji nyelvi kapcsolatok

Az ural – altaji nyelvrokonság hipotézise;

1844 M. Castrén elméletéből indul ki;

A genetikus kapcsolat kizárható;

Tipológiai egyezések (például):

1. Magánhangzó harmónia

2. Agglutináció

3. A nyelvtani nem hiánya

4. SOV/SOP

Fontosabb nyelvi jellegzetességek

1. agglutináló nyelvek

2. nincs szóeleji mássalhangzó-torlódás

3. magánhangzó-harmónia

4. nincs eredetileg szókezdő r-

5. a kötőszavas alárendelés hiánya

6. kötött szórend

7. állítmánnyal záródó mondat

A mongol nyelvek

Birtalan Ágnes

A mongol nyelvek a török és mandzsu-tunguz nyelvekkel együtt az altaji nyelvközösséghez tartoznak, melyhez az altaji nyelvek rokonságát, összetartozását igazolni kívánó kutatók (régebben G. J. Ramstedt, napjainkban például A. Miller) odasorolják még a koreait, a japánt és az ajnut is. Az altaji nyelvek genetikus rokonságának elmélete nem bizonyított, bár vannak tipológiai egyezések, úgy mint az agglutináció, a magánhangzó-harmónia, a szórend kötöttsége stb., de a szókincsbeli azonosságok valószínűleg későbbi érintkezések eredményei.

Török-mongol-magyar nyelvi kapcsolatok

Dél, ölyv, kebel

Barom, ökör, bika, tinó, borjú, kos, disznó, tyúk

Arat, búza, árpa, dara, ocsú, eke, sarló, őröl,

Tiló, csepű, orsó

Gyümölcs, alma, körte, dió, szőlő, bor,

Tok, süllő, sőreg, csabak,

Sólyom, keselyű, turul, torontál, bese

Hurok, tőr

Ács, szűcs, sátor, karó, gyűszű

Szál, tengely

Bársony, gyöngy, bors, szatócs

Tenger, sár, szél, szirt, teve, sárkány, güzü, béka, bögöly, szúnyog, serke

A Magyar Nyelv Történeti Etimológiai Szótára. 1-3. Budapest, Akadémiai Kiadó 1976.

A Nagy Mongol Birodalom (13. század)

A mongol népek és nyelvek ma

Forrás: Weiers, M.: Die Mongolen. Darmstadt 1986.

Maga a mongol kifejezés eredetileg nem egy nemzetséget vagy törzset jelentett, hanem — a források tanúsága szerint — egy törzsszövetség, a 13. századtól pedig az abból kialakuló birodalom elnevezése volt. 1206-ban Dzsingisz kán törzse, a bordzsigid vezetésével jött létre a Nagy Mongol Birodalom, és ettől kezdve a mongol szó összefoglaló neve lett számos, rokon nyelvű (ma mongolnak nevezett) népcsoportnak. A mai mongol népek gyakran használják a mongol kifejezést jelzős szerkezetben önelnevezésként: halha mongol, burját mongol, csahar mongol, stb.

A mongol nyelvekről

A mongol nyelvek kifejezés alatt több beszélt és írott nyelv, beszélt nyelvjárás értendő, számos idő- és térbeli csoportosításuk létezik. A mai beszélt nyelvek, nyelvjárások bemutatásánál a területi felosztás a legcélravezetőbb, mely egyúttal tipológiailag is egymáshoz közel álló nyelveket fog össze (bár előfordul olyan nyelvi jelenség is, mely a mongol nyelvek elterjedési területének nyugat és keleti végpontjain azonos). A mongol nyelvek meglehetősen nagy területen helyezkednek el Észak-Eurázsiában, elsősorban Belső-Ázsiában és Dél-Szibériában. Az úgy nevezett archaikus perem vagy szigetnyelvek nevet viselő csoport délről (Kína északi, északnyugati részei, Afganisztán) keretezi azt a területet, ahol kevésbé archaikus jellegű nyelveket, nyelvjárásokat beszélik.

A mongol nyelvek területi elhelyezkedése

I. Központi: halha (+ darhat, dariganga; átmeneti nyelvjárás:

szártúl)

II. Északi: burját (keleti: hori, aga; nyugati: alar, alsó-udei, ehirit,

bulagat, bohani, okai, tunkai, ungai; átmeneti nyelvjárások: congol,

szelenga), barga/bargu

III. Nyugati: kalmük (dörböt, torgut, buzava), ojrát (bajit, dörböt,

hoton, mjangat, őlöt, torgut, urjanhaj, zahcsin)

IV. Déli (például), bárin, csahar, gorloszi, harcsin, horcsin, ordoszi,

tümet, üdzsümcsin, stb.

Szigetnyelvek: mogol; dahur, mongvor, sera jögur, pao-an,

tungshsziang (szanta)

Részletesen lásd: Birtalan szócikkei a Világ nyelveiben.

Mongol nyelvek

(forrás: en.wikipedia.org/wiki/Mongolic _languages)

Mongol nyelveket beszélő népcsoportok alkotják a Mongol Köztársaság lakóinak kb. 90 százalékát. Oroszországon belül a mongol népeknek két önálló köztársasága van: a Burját Köztársaság és a Kalmük Köztársaság. Kínán belül a Belső-Mongol Autonóm Területen, a Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartományban (Xinjiang), Kanszu (Gansu) és Csinghaj (Qinghai) tartományokban, valamint a Kirgiz Köztársaság és Afganisztán egyes területein is élnek mongol csoportok.

A magukat mongolnak vallók száma a fenti országokban együttesen körülbelül 7 millió (az anyanyelvi beszélők száma valószínűleg kevesebb). A Mongol Köztársaságon kívül élő mongolok kétnyelvűek, a többségi nyelvi környezet hatására az anyanyelv egyre erősebben háttérbe szorul.

A legáltalánosabban elfogadott diakrón

korszakolás a következő:

1. Ősmongol nyelvállapot.

2. Ómongol nyelvállapot.

3. Középmongol nyelvállapot.

4. Új mongol nyelvállapot.

Az ómongol nyelvállapotot (I. sz. I. évezred) tükrözik a tabgacs (a nép neve a török forrásokban) vagy más néven topa (a kínai forrásokban) nyelv kínai krónikákból ismert szórványemlékei, valamint a kitaj nyelv belső, és a külső (kínaiból ismert) forrásai.

A tabgacsok a nomád hszien-pei törzsszövetségből váltak ki, s alapítottak dinasztiát a mai Mongólia területén Wei néven (386–530). Nyelvemlékeik alapján valószínűleg mongol nyelvű volt a vezetőrétegük. A tabgacs számos eleme más altaji nyelvekből is magyarázható, ezért nyelvi hovatartozása még vita tárgya. Az ismert szórványemlékeket Liget Lajos foglalta össze több cikkében (1941 és 1969).

Az ómongol nyelvállapotnak több jelenségére, szókincsére világít rá a kitaj nyelv.

A kitajok a nomád, félnomád törzsi-nemzetségi szervezettségből kilépve Liao néven alapítottak dinasztiát Északkelet-Kína területén (907–1125); az uralkodó nemzetség feltételezhetően mongol nyelvű volt. Az ómongolban több nyelvjárás létezett, melyek közül sajátos helyet foglalt el a kitaj.

A kitaj

A szintén a szien-pei népek közül származó kitajok

észak-kínai Liao dinasztiája (907-1125) által használt írásrendszerekről már több információnk van és fennmaradt emlékek is rendelkezésre állnak. Kétféle saját írást használtak: a nagy kitaj és a kis kitaj írást. A 920-ra keltezhető nagy kitaj írás a kínai íráson alapult, de a felhasznált több ezer jel (melyek között valószínűleg nem csak szó-, hanem hangjelek is előfordultak) jó részének formája és jelentése a kínaitól eltérő, s máig megfejtetlenek. Az egyszerűbb szerkezetű kis kitaj írást (melyet sokáig tévesen az ujgur írással azonosítottak) 925-ben hozták létre, s bár ez is tartalmaz szójeleket, de emellett szótagokat és hangokat is jelöl, elemeinek száma néhány százra tehető, s szövegemlékeit is sikerült részben megfejteni.

A középmongol időszak (13–16. sz.) a nagy mongol birodalom és utódállamainak kora, mind belső (mongol nyelvű), mind pedig szórványemlékeket, szószedeteket tartalmazó külső forrásokban bővelkedik. Számos emléke közül legfontosabbak: az ujgur-mongol írásos emlékek, melynek nyelvét preklasszikus nyelvnek nevezzük, a kínai átírásos emlékek, mint pl. A mongolok titkos története, a Phags-pa írásos emlékek, valamint a muzulmán történetírók, nyelvészek szótárai, krónikáik szórványemlékei: Ibn Muhanna és Muqaddimat al-Adab szótárai (14. sz.), a szórványok Rašīd ad-Dīn, Ğāmic at-tawārīh című „Krónikagyűjteményében” (befejezése 1310–1311). A középmongol időszakban a nyelvjárási különbségek már karakteresebben megmutatkoznak, a Phags-pa írásos emlékek mögött egy keleti középmongol, a muzulmán és örmény szerzők szóanyaga mögött pedig egy nyugati középmongol nyelvjárás húzódik meg. A középmongol erősen különbözik az írott mongol nyelvtől, s közelebb áll a mai nyelvek kiejtéshez mint a későbbi írott mongol nyelv.

Az írott mongol nyelv kifejezés a Nagy Mongol Birodalom kialakulásától (1206) kezdve napjainkig is ujgur-mongol írással készülő művek nyelvét jelenti, melynek írásképe nem tükrözi a beszélt nyelveket és nyelvjárásokat. Az írott mongol nyelvet hagyományosan egy preklasszikus és egy klasszikus korszakra tagolják. A preklasszikus nyelv a 13. századi szövegek nyelve, mely — mivel a korabeli kiejtést jobban tükrözi — közelebb állt a 13. századi beszélt nyelvhez mint a későbbi ujgur-mongol írásos emlékek. A preklasszikus nyelv sajátosságai ezen kívül megjelennek a 17. századi krónikairodalom és a 13. századi buddhista művek új (16. századi) redakcióinak nyelvében is. A ma Belső-Mongóliában és a 90-es évektől a Mongol Köztársaságban is (itt a cirill betűs írással párhuzamosan) újra használt írás a klasszikus nyelvállapotra épül, Belső-Mongóliában bizonyos nyelvi helyzetekben (pl. a névszóragozás, a kérdő partikula használata) közelítik a kiejtett formákhoz.

A mongolok titkos

története

Mongqol-un niuča to[b]ča’an

Činggis qahan-nu huǰa’ur

de’ere tenggeri-eče ǰaya’atu töreksen

Börte-činō aǰu’u

gergei inü Qo’ai-maral aǰi’ai

Ø Tenggis ketülǰü irebe

Onan-müren-nü teri’ün-e Burqan-qaldun-

na nuntuqlaǰu [1b] töreksen Batačiqan

aǰu’u

Güjük kán pecsétje

Részlet a Kandzsurból

A mai mongol nyelvek hangkészletének alapja az írott mongol hét magánhangzója és tizenhét alapmássalhangzója, melyek különböző hangváltozások során meglehetősen átalakultak. A szóeleji hangsúly miatt a nem első szótagi rövid magánhangzók redukálódnak. A rövidülés mértéke eltérő a különböző nyelvekben, legerősebb a nyugati mongol nyelvekben az ojrátban és a kalmükben, kevésbé jelentkezik a burjátban (északi nyelv), az ordosziban (déli nyelvek). A rövid magánhangzókkal fonematikus ellentétpárt alkotnak a hosszúak; fonematikus kapcsolat van a magas- és mélyhangrendű magánhangzók között is. A mongol nyelvek északi, középső és déli csoportjainál labiális illeszkedés is van. A mássalhangzók fonéma oppozíciói: félzöngés média szemben a hehezetes zöngétlen változatokkal. Az i hang környezetében mind a magán- mind a mássalhangzók lágyulnak (palatalizálódnak). Az egyes mongol nyelvjárások mássalhangzó-állományában a legnagyobb különbségek a zárréshangok (affrikáták) és a belőlük kialakult réshangok (spiráns) között mutatkoznak.

Névszók. A mongol nyelvek agglutináló nyelvek, a névszóragozási esetek a legtöbb mongol nyelvben ugyanazoknak a morfémáknak hangtani változatai (allomorf), de egy-egy különleges, a többitől eltérő esetforma előfordul. A névszókon belül nem különülnek el a melléknevek és a főnevek. A névszóragok a tővég, a hangrend és az ajakmozgás szerint illeszkednek (ez utóbbi a nyugati nyelvekre nem jellemző). A jelzők nem veszik föl névszóragokat, felsorolásnál csak az utolsó tag ragozódik. Számos többesjel van, de használatuk korlátozott. Számnevek után a többes szám nem használatos, de néhány esetben mind az írott, mind a mai nyelvekben szórványosan előfordul.

Igék. Az igéknek a legtöbb mongol nyelvben nincs személyragjuk (kivétel a kalmük, ojrát, burját, dahúr), az igetövekhez időjelek, módjelek, határozói igenévképzők stb. kapcsolódhatnak, közülük az időjeles, a felszólító mód jeles alakok mondatzáró állítmányi helyzetben állnak a határozói igenév (adverbium) néhány elszórt esettől eltekintve, nem lehet állítmányi helyzetben, mondat végén. A legtöbb mongol nyelvben a határozói igenevek csak tagmondatokat köthetnek össze. Sajátos csoportot alkotnak a ragozható igenevek (nomen verbale), melyek szinte valamennyi mondatrészként szerepelhetnek, így mondatzáró, állítmányi szerepben is állhatnak.

A mondatok szórendje kötött, (SOV,

tulajdonképpen SOP), melytől az írott

nyelvben ritkán, a beszélt nyelvben

többször előfordul inverziós eltérés, egy-

egy kiemelt mondatrész hátravetése.

A halha nyelv (halha xalx), a tulajdonképpeni mongol nyelv

A Mongol Köztáraság hivatalos és irodalmi nyelve, és a ország tömegtájékoztatásában használt nyelv. Az anyanyelvi beszélők száma kb. 2.8 millió, nagy részük a Mongol Köztársaság lakója, kisebb csoportok élnek még Kínában (Nyugat-Belső-Mongólia, Hszincsiang Ujgur Autonóm Tartomány) és Oroszország dél-szibériai területein. A halha nyelvjárásának tekinthető a mongóliai Hövszgöl megyében beszélt darhat (darxad), a Szühebátor megyében beszélt dariganga (dariganga), a Hövszgöl, Bulgan, Dzavhan, és Uvsz megyében beszélt hotogoit; átmeneti nyelvjárások: a halha és a burját között a congol (congol) a szelenga burját és a szártúl; a halha és az ojrát között a mjangat (myangad) és az altaji ojrátság keleti peremén kialakult nyelvjárások. Maga a tulajdonképpeni halha nyelv is négy fő nyelvjárásra oszlik: északi (Ulánbátor tágabb környéke és az északi megyék), nyugati (az Orhon folyótól nyugatra eső területek) déli, (Góbi) keleti (a keleti megyék).

Az írott ojrát nyelv

Az ojrát írott nyelv a 17. század közepétől alakult ki, miután az ojrátok neves buddhista misszionáriusa zaja pandita 1648-ban megalkotta az ujgur-mongol írás alapján az ojrát írást, vagy más néven „világos írást”, azzal a céllal, hogy az írott nyelvet közelítse a beszélt nyelvhez és pontosabb hangjelölést tegyen lehetővé. Az ojrát írás főként korai formájában, sokat megőrzött ugyan az ujgur-mongol írásos irodalmi mongol nyelv sajátságaiból, de számos vonatkozásban megfelel vagy közel áll a 17. század beszélt nyelvéhez is.

Ojrát írásos buddhista szútra

A cirill- és latinbetűs írások

A cirill- és latinbetűs írások

A 20. századtól kezdve egyre több mongol nép alkalmazott latin vagy cirill íráson alapuló ábécét, gyakran felsőbb utasításra, az aktuális politikai helyzetnek megfelelően váltogatva azokat. A Volga-menti kalmükök által a 20. század első felében használt latin és cirill írásokból közöl mintákat Kara 1997, és ugyanő adott ki terjedelmes szöveggyűjteményt a mandzsúriai dahúrok hajdani, mára pinyin alapuló latinra cserélt cirill betűs írásbeliségéből (1995).

Az 1940-es évektől kezdve általánossá vált a cirill írás használata Mongóliában (halhák), a burjátok és a kalmükök között, minden esetben sajátos és egymásétól sokszor eltérő betűkkel kiegészítve azt. Belső-Mongólia területén máig folyamatos az ujgur-mongol írásbeliség (kisebb helyesírási újításokkal), de az 1990-es évektől Mongóliában is újra párhuzamosan alkalmazzák a cirill ábécével. Az ojrát írás hivatalosan csak a kelet-turkesztáni ojrátok között maradt fenn (bár néhány éve áttértek a Belső-Mongóliában honos ujgur-mongol írásra), de mind Nyugat-Mongólia területén, mind pedig a kalmükök között is ismert még szórványosan.

Cirill betűs halha

szöveg

Cirill betűs burját

szöveg

Cirill betűs dahúr

szöveg

Cirill betűs kalmük

szöveg

Ода деерән номтнрин илдкҗ авсар

"Җаңһрин" хөрн долан бөлг барлгдҗ

һарсн бәәнә. "Җаңһр" кезә үүдсн

болхмби гисн сурврт хәрү олхин төлә

"Җаңһриг" бийинь авад шинҗләд

хәләй. Җаңһрахн уулта, модта, усн

далата һазрт, өргн ик һолта орнд

бүүрлсәр үзүлгднә. Җаңһрин

баатрмудын теҗәл болсн хот-ундынь,

бәрҗ йовсн аң-аһурсынь, аңнҗ йовсн

заһсынь, түлә кеҗ бәәсн модн-

урһцынь, бәәсн геринь авад

шинҗлхлә, "Җаңһр" ики кесг зун

җилмүд хооран — "эрднин экн цагт"

болсн тууҗин тускар келҗ өгчәнә.