Az 1976-1983 között működő Salgótarjáni Krízis-intervenciós osztály munkája és tevékenységének társadalmi tanulságai

Buj Tímea Eszter URC6SQ 2011. XI. 14.

1

Tarta lomjegyzékTarta lomjegyzék

BEVEZETÉS........................................................................................................................................................... 2 A TÉMA ................................................................................................................................................................. 2

I. FEJEZET: KULCSFOGALMAK ÉS TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS.................................................... 3 KULCSFOGALMAK ................................................................................................................................................ 3 A LÉLEKTANI KRÍZIS FOGALMA ........................................................................................................................... 3

Gerald Caplan................................................................................................................................................. 3 Erik H. Erikson ............................................................................................................................................... 4 Selye János ...................................................................................................................................................... 5 J. Cumming és E. Cumming ........................................................................................................................... 6 Peter E. Sifneos ............................................................................................................................................... 6 Gerald F. Jacobson ........................................................................................................................................ 7 Thomas Holmes és Richard Rahe .................................................................................................................. 7

A KRÍZIS-TEÓRIA ÉS GYAKORLAT ........................................................................................................................ 7 A PSZICHIÁTRIAI KRÍZIS-INTERVENCIÓ ............................................................................................................... 9 INTERVENCIÓ KONTRA PREVENCIÓ?..................................................................................................................12

A prevenció meghatározása .........................................................................................................................13 TÖRTÉNETI VÁZLAT............................................................................................................................................15

II. FEJEZET: A SALGÓTARJÁNI KRÍZIS-INTERVENCIÓS OSZTÁLY (KIO) ................................16 A HELYSZÍN ÉS A KORSZAK................................................................................................................................16 AZ INTÉZMÉNY MEGALAKÍTÁSÁNAK TÖRTÉNETE.............................................................................................17 A SZEREPLŐK BEMUTATÁSA ..............................................................................................................................20

Dr. Samu István ............................................................................................................................................20 Dr. Kallós Mária...........................................................................................................................................22 Dr. Szentesi Péter .........................................................................................................................................22 Dr. Ratkóczi Éva ...........................................................................................................................................23

DR. SAMU ISTVÁN INTÉZMÉNY-FILOZÓFIÁJA ...................................................................................................23 A KIO MŰKÖDÉSE..............................................................................................................................................26

A KIO alapvető célkitűzései .........................................................................................................................26 Az Osztályra történő bekerülés menete .......................................................................................................27 Alkalmazott terápiák.....................................................................................................................................28 A team-munka ...............................................................................................................................................31 Az intézmény megszűnése, és annak körülményei.......................................................................................32

GONDOLATOK EGY KUTATÁSRÓL ......................................................................................................................35 A kutatás előkészítése ...................................................................................................................................35 A kutatás lehetséges menete .........................................................................................................................37 Hipotézisem ...................................................................................................................................................39 A kutatás hibaforrásai ..................................................................................................................................39

III. FEJEZET: HAZAI ÉS NEMZETKÖZI ÁTTEKINTÉS........................................................................42 Marlborough Experiment .............................................................................................................................42 Magyarországi példák ..................................................................................................................................43

IV. FEJEZET: A MULTIDISZCIPLINARITÁS JELENTŐSÉGE A KRÍZIS-INTERVENCIÓS MODELLBEN.......................................................................................................................................................45 ÖSSZEGZÉS .........................................................................................................................................................48 IRODALOMJEGYZÉK ......................................................................................................................................49

2

BevezetésBevezetés

A téma

Dolgozatom témája a pszichiátriai krízis-intervenciós modell, mint komplex

multidiszciplináris segítő rendszer. Legszemléletesebben az egykori salgótarjáni

pszichiátriai krízis-intervenciós osztály (továbbiakban: KIO) tevékenységének leendő –

vagy lehetséges – vizsgálatával lehetne közelebbről bemutatni ennek az egyedi

pszichiátriai kezdeményezésnek a gyakorlatát, valamint körüljárni a krízis-intervenciós

stratégia működését. Áttekinteni történetét, céljait, módszereit, valamint boncolgatni a

segítők és segítettek kapcsolatának, együttműködésének szövetét.

A téma ismertetését hazai, és külföldi példák, illetve történeti áttekintések keretébe

foglalva teszem meg. Ezáltal láthatóvá téve az említett pszichiátriai módszer

kialakulásának állomásait. Ehhez kapcsolódóan pedig górcső alá veszem a pszichiátria

azon paradigmaváltásait, amelyek a krízis-központok kialakulásához vezető folyamatot

szegélyezték. 1 Ez ugyanis egy merőben más felfogást kívánt meg mind a kórházzal

(közelebbről a pszichiátriai osztállyal), mind pedig a betegekkel kapcsolatban.2

Végül pedig szeretnék rávilágítani a krízis-intervenciós gyakorlatnak más

diszciplínákkal való kapcsolatára3 – különös tekintettel a szociológiai vonatkozásokra –

melyet már a krízis-intervenciós modell gyakorlatának kialakulásánál bábáskodó tudósok

is hangsúlyoztak.4

Sajnálatos módon a hazai krízis-intervenciós kezdeményezésekről nagyon kevés

feljegyzés maradt meg, ezért szeretném, ha a dolgozatomban vázolt kutatási terv alapján az

országban működő, vagy már nem működő, de a fennmaradt adatok és beszámolók alapján

rekonstruálható krízis-szolgálatok egységesen vizsgálhatóak lennének.

1 Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 6-7. o. St Louis, 1994, Mosby. 2 Buda Béla: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései. 202-203. o. Budapest, 2002, Animula. 3 Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízis-intervenciós“ szolgálat hét éve. 17. o. Végeken, 1991/3. Buda Béla: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései. 10. o. Budapest, 2002, Animula. 4 Bellak L. (szerk.): Handbook of community psychiatry and community mental health. New York, 1964, Grune & Stratton

3

II . fejezet:. fejezet: KulcsfogalmakKulcsfogalmak és történelmi át tekintés és történelmi át tekintés

Kulcsfogalmak

A krízis görög eredetű szó, többek között jelenthet válságot és fordulatot is.5 Az

orvostudomány szóhasználatában egy betegség azon stádiumát jelenti, amelynek lezárulása

kétélű: vezethet a beteg állapotának gyors ütemű javulásához, de hirtelen halálhoz is.6 A

pszichiátria által használt krízis-fogalom szintén magában foglalja ezt a jelentést abban az

értelemben, hogy egy pszichés krízis szintén kettős kimenetelű: magában hordozza az

életminőség javulását, új dolgok tanulását, életbölcsesség, tapasztalatok szerzésének

lehetőségét, valamint az egyén teljes kétségbeesését, bezárkózását, vagy akár az

öngyilkosságot is.

A lélektani krízis fogalma

Gerald Caplan

Ő definiálta talán a számunkra legpontosabban a krízishelyzetet, mivel ő a korábbi

krízis-intervenciós tapasztalatokat is számításba vette, integrálta az elméletébe. Így

fogalmaz tehát a krízisről: „egy olyan lélektanilag kritikus szituáció, amely a személy

számára érzelmileg hangsúlyos, kiemelten fontos az adott időszakban, semmiképpen sem

elkerülhető, az egyén kénytelen szembenézni vele, minden figyelme és erőfeszítése a

megoldásra irányul, de a szokásos problémamegoldó eszközökkel az illető számára nem

leküzdhető.“7 De mint olyan, semmi konkrétat nem mond a krízishelyzet mibenlétéről,

csupán a természetéről és a fordulóponti jelentőségéről. A krízishelyzeteket ugyanis több

szempont mentén vizsgálhatjuk. Bár több neves szakember is kidolgozott logikus

elméleteket a krízisről, jómagam azért választottam Caplan definícióját, mert talán ez

építhető be a legjobban a krízis-intervenció elméleti háttereként, általánossága, részletekbe

nem bocsátkozó volta miatt. De éppen azért, mert nem árul el semmi közelebbit, érdemes

megvizsgálni a többi, más szempontból vizsgálódó tudós elméletét.

5 Hajduska Marianna: Krízislélektan. 11.o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. 6 Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció. 43. o. Budapest, 2004, Medicina 7 Hajduska Marianna: Krízislélektan. 13.o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft.

4

Erik H. Erikson

Az első, akinek a krízis-elméletét szemügyre kell venni, az Erik H. Erikson. 1968-ban

publikálta „Identity, youth and crisis“8 (önazonosság, ifjúság és krízis) című könyvét,

amelyben kifejti személyiségfejlődési modelljét. Ő ugyanis megkülönböztet akcidentális és

fejlődési kríziseket, ez utóbbit mint az élettel együtt járó, természetes folyamatokat írja le,

Freud életszakasz-változásokról szóló elméletét egészítve ki, ám vele ellentétben Erikson a

felnőtt élet szakaszait, és annak fordulópontjait is vizsgálja, ugyanis ott is bekövetkeznek

ilyen, úgynevezett fejlődési, vagy életszakasz-változási krízisek. Összefoglalva Erikson

elméletét, a krízis – a görög szó „fordulópont“-értelmével összhangban – nem valami

ártalmas, rossz dolog, pontosabban lehet éppen az is, ez attól függ, hogy az egyén hogyan

küzd meg a vele. Amennyiben ugyanis jól veszi az akadályokat, akkor egy fejlődési

lépcsőfokkal feljebb lép, érettebb, tapasztaltabb ember válik belőle, míg ha elbukik, akkor

megreked, vagy vissza is eshet a fejlődésben. Freud elmélete nyomán konkrét

állomásokhoz köti ezeket a krízishelyzeteket. Az alábbi táblázat sorolja fel ezen

szakaszokat, valamint az egyes krízishelyzetek kimeneteleit:

1. táblázat Az Erikson-féle személyiségfejlődési modell9

Korszak Krízis lényege Magasabb szint Alacsonyabb szint

Újszülött bizalom – bizalom hiánya kölcsönösség autisztikus magány, ön-

magába záródott állapot

Kisgyermek autonómia – bizonytalanság önmaga, kezdeményezőkészség önbizonytalanság,

bűntudat

Serdülőkor szerepek elővételezése – szerepgátlás

készségek, azonosulás a feladatokkal

kisebbrendűség, semmirekellőség érzése

Felnőttkor önazonosság (identitás)

identitás, időperspektíva, hosszútá-vú gondolkodás, magabiztosság, szereprugalmasság, reagálókész-ség, szexuális önazaonosság (ffi-női azonosságtudat), vezetés és kollegialitás, megegyezés az értékekkel kapcsolatban, intimitás, partner közelségének értékelése

identitászavar, csak a jelenben él, önmarcan-golás, szerepmerevség, bénultság, szexuális zavar, bizonytalanság, tekintélyzavar, értékza-var, magányosság

Időskor generációs felelősség

felelősségérzet a fiatalokért, integritás, a személyiség kiteljesedése

stagnálás, megrekedés, reménytelenség

8 Erikson, Erik H.: Identity, youth and crisis. 1968, Norton. 9 Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció. 44. o. Budapest, 2004, Medicina

5

Selye János

A krízis pszichológiai megközelítésének Erikson-on kívül Selye János volt az úttörője.

Stresszelméletében kidolgozta a generális adaptációs szindrómát,10 ami tulajdonképpen

stressz által kiváltott reakciókból álló tünetegyüttes. A szervezet károsító hatásokra adott

reakciójának – tehát a már említett szindrómának – három szakasza különíthető el:

I. Alarm reakció: a szervezet első válasza a stresszhelyzetre, védelmi erőinek

riadókászültségét jelenti. Ez egy rövidebb szakasz, mivel az élő szervezet nem

lehet tartósan ebben az állapotban. Ugyanis ha a károsítási tényező fennmarad,

vagy ismétlődik, tehát ha a szervezet olyan tényezővel találja szemben magát,

amely működését lehetetlenné teszi, akkor az alarm reakció nagyon hamar

(órák kérdése) megszakad, mert bekövetkezik a halál. Ám ha túléli a szervezet

a károsítást, akkor szügségképp egy másik állapot váltja fel az alarm-fázist, ez

pedig a:

II. Rezisztencia-szakasz. Ez nagyon sok vonatkozásban különbözik az alarm

reakciótól, például biokémiai és fiziológiai, szervi tekintetben. Ez egy

adaptációs fázis, ilyenkor a szervezet amellett, hogy reagál a stresszre, erőt

tartalékol, berendezkedik a stressz hosszabb távú kibírására, egyfajta

védettséget hoz létre. Ám ha az ártalom továbbra is folytatódik, ez a szakasz is

véget ér, és a szervezet a harmadik fázisba lép. Ez a:

III. Kimerülés szakasza. Megnyilvánulásai nagyon hasonlítanak az első, az alarm-

reakció jelenségeihez. A stress ennél a szakasznál idő előtti öregedést hoz létre,

felemészti, elhasználja a szervezet erőtartalékait, majd magát a szervezetet. Ez

úgy jellemezhető, mint második gyermekkor, ami sok tekintetben olyan, mint

az első.

Bizonyos mértékű stressz feltétlenül szükséges a fejlődéshez. A stressz vezet a

megküzdési stratégiák kialakulásához, a személyiség differenciálódásához, valamint

előnyösen befolyásolja a pszichés funkciókat. Csak az elhúzódó stressz válik ártalmassá,

amíg csak az első szakasz zajlik, addig a stressz kimondottan hasznos dolog.11 Ha

belegondolunk, minden, amit az ember csinálni szeret, stresszel jár. Felfedezés, a társas

10 Selye János: Életünk és a stress. 46-47. o. Budapest,1978, Akadémiai Kiadó 11 Hajduska Marianna: Krízislélektan. 13.o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft.

6

kapcsolatok, játékok, minden. A lényeg, hogy a stresszhatás még az első fázisban

megszűnjön, hogy a szervezetet ne terhelje túl.

Meg kell említeni Radó Sándor orvos, pszichoanalitikus nevét. Ő alkotta meg az

adaptációs pszichodinamika fogalmát, ezzel a tudatalatti új megközelítését biztosította, és

egyben a terápia új céljait és módszereit tűzte ki a szakma számára.12 Az USA-ban nagy

elismertségre tett szert, ott ő indította el az első pszichoanalitikai tanfolyamot. Több orvosi

és elmeegészségügyi fórumnak tagja, nem egynek vezetője is volt.13

J. Cumming és E. Cumming

A krízis három csoportját különböztették meg:14

I. Biológiailag megalapozottak: Semmiképpen nem elkerülhetőek, ezek az

Erikson által kidolgozott fejlődési kríziseknek felelnek meg. Ilyen például a

serdülőkor.

II. Környezeti, társadalmi tényezők által kiváltott: Bizonyos mértékig

elkerülhetőek. Ilyenek pl a társadalmi mobilitás vagy a migráció.

III. Véletlen eredetűek: Elkerülhetetlen, és felkészülni rá teljességgel lehetetlen.

Például a közlekedési baleset, katasztrófa, vagy váratlan egészségromlás,

hirtelen betegség. Legtöbbször tárgyvesztéshez köthetőek.

Peter E. Sifneos

Pszichiáter, a rövid dinamikus pszichoterápia úttörője. Ő alkotta meg az érzelmi krízis

fogalmát. Meghatározása szerint az érzelmi krízis veszélyes élethelyzetet követően alakul

ki, ez egy feszült, fájdalmas lelkiállapot. Nem feltétlenül hatalmasodik el, de

mindenképpen fordulópontot jelent: megvan a lehetőség egy jobb, harmonikusabb lét felé

fordulásra, viszont ott a veszély, hogy egy beszűkült, diszharmonikus állapotba kerül az

egyén.15

12 Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 4. o. St Louis, 1994, Mosby. 13 http://en.wikipedia.org/wiki/Sandor_Rado 2011.03.26. 14 Hajduska Marianna: Krízislélektan. 12. o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. 15 i.m. 13. o.

7

Gerald F. Jacobson

Krízismátrix-elméletében összevonta a fejlődési és az akcidentális kríziseket, mivel az

életszakasz-változások alatt jelentkező egyéb krízishelyzetek fokozott veszélyt jelentenek

az egyén számára. A krízismátrix tehát egy olyan hosszabb – akár hónapokig, évekig tartó

– időszak, amely alatt az egyén sokkal érzékenyebb a felkavaró, kritikus helyzetekkel

szemben, ilyenkor sokkal sérülékenyebb krízisek kialakulására.16

Thomas Holmes és Richard Rahe

1967-ben, több, mint 5000 pácienst vizsgálva alkották meg az úgynevezett Szociális

Alkalmazkodási Skálát.17 Az egyén életében lezajló jelentősebb életesemények és az ezen

időszakok alatt előforduló komolyabb megbetegedések között kerestek összefüggést. Ezen

a vizsgálat eredményeire támaszkodva született meg a fent említett skála, amelyben 43

jelentős életeseményt soroltak fel – örömtelieket és tragikusakat egyaránt – és

pontszámmal látták el ezeket. Ezek a pontszámok az alkalmazkodás nagyságrendjét jelölik.

A konklúziójuk a kutatással kapcsolatban az lett, hogy minél több alkalmazkodást kívánó

életesemény történik egy időszakaszon belül az egyén életében, annál nagyobb a veszélye

annak, hogy testi-lelki egyensúlya fölborul, ami pszichés és testi megbetegedések talajául

szolgál.

A krízis-teória és gyakorlat

A sokak által megfogalmazott krízis-elméletekből ki lehet választani közös elemeket,

tételeket, amelyek segítségével összetettebben és részletesebben megismerhetjük a krízis

mibenlétét, valamint a krízisben lévőknek történő segítségnyújtásra is kiterjeszthetjük a

megszerzett tudást. Összefoglalva mit lehet tehát elmondani a krízisről?

Előszöris kialakulásuk szerint megkülönböztethetünk:

• normatív, vagy fejlődési, valamint

• akcidentális, véletlenszerű kríziseket.

A fejlődési krízisek elkerülhetetlenek, az emberi élet szakaszaival együtt járnak, s nem

csupán pszichoszociális, hanem élettani folyamatok ezek. A véletlenszerű, vagy kevésbé

16 Hajduska Marianna: Krízislélektan. 13. o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. 17 http://en.wikipedia.org/wiki/Holmes_and_Rahe_stress_scale 2011.03.26.

8

véletlen, de szintén esetleges környezeti, társadalmi hatások okozta krízisek többnyire nem

megelőzhetők.

Súlyosságát, patológiás kockázatát tekintve szintén kétféle krízist különböztethetünk

meg:

• normál krízist, és

• valódi krízist.

A normál krízisek csoportjába tartoznak azok, amelyek nem léptek át patológiás, kóros

stádiumba, vagyis például az egészséges gyászreakció is ebbe a kategóriába sorolható.

Mindaz pedig, ami már túllépett ezen a szinten, azok alkotják a valódi krízisek csoportját.

Dr. Samu István-ék úgy fogalmazták meg a krízis szakaszait, hogy egy súlyos stressz-

hatással egyidőben, vagy közvetlenül utána 3 krízis-szakasz különíthető el:18

1. A csapás szakasza – közvetlen stresszhatással jár, pl. félelem, bánat,

tompultság, stb.

2. A második szakaszt a visszahúzódás, dependens, vagy gyermekes

viselkedés jellemzi;

3. A poszttraumás periódusban az egyénben tudatosulnak a saját

reakcióformái, szükségletei, tervei, interakcióitól, lehetőségeitől függően.

Az utolsó két fázis a legfontosabb, amely tanulságul szolgál a jövőbeni krízisek

szempontjából, ezek alapján formálja át az egyén a saját megküzdési stratégiáit, valamint a

segítőknek is ebbe a két szakaszba sikerülhet eredményesen a beavatkozás – amit viszont

már az elsző szakaszban érdemes elkezdeni, hogy az minél rövidebb legyen, a

krízisállapotú ember kevesebb ideig legyen kiszolgáltatott állapotban. Fontos, hogy a

harmadik fázist az egyén a krízis megoldásával, adaptációval zárja, tapasztalattal, új

megküzdési stratégiákkal felvértezve kerüljön ki. Amennyiben ugyanis nem így lesz, az a

traumatizáló élmények prezervációjával jár, ami – ahogyan Selyénél láttuk – felemészti az

ember erőtartalékait, pszichiátriai vagy fizikai romlással, dependens viselkedéssel stb. jár

együtt.

18 Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízis-intervenciós“ szolgálat hét éve. 18. o. Végeken, 1991/3.

9

A pszichiátriai krízis-intervenció

A krízis-intervenciót, mint nem-specifikus kríziskezelést is értelmezhetjük.19 Ez azt

jelenti, hogy a krízisbe nem csupán szakember avatkozhat be eredményesen, hanem

laikusok is. Ezek a segítő szándékú emberek elsősorban a krízisbe került egyén közvetlen

környezetében keresendők: családtagok, barátok, munkatársak, szomszédok, stb.20

Másfelől a krízis-intervenció értelmezhető specifikus kríziskezelésként is, abban az

értelemben, hogy mindig személyre szabottan, a segítséget kérő egyedi tulajdonságait,

lehetőségeit és igényeit föltérképezve, szakember által történik a krízisbe való

beavatkozás.21

Az embert élete során folyamatosan stresszhelyzetek érik, ám ezek az egyént érő

terhek, problémák egészen addig nem okoznak krízishelyzetet, amíg a személyiség

számára megoldhatóak maradnak.22 Ennek megoldásában segítséget nyújt az egyén

számára az én-ereje, saját énvédő mechanizmusa, megküzdési stratégiái, illetve közvetlen,

támogató környezete, például a család, barátok, egyéb külső kapcsolatok. Krízisbe akkor

fordul az egészséges ember lelkiállapota, amikor olyan helyzettel találja magát szemben,

amelynek megoldására irányuló kísérletei csődöt mondanak. Természetesen meg kell

különböztetnünk az egészésges és a beteg személyiség krízishelyzetét, illetve azon

eseteket, amelyek előző, meg nem oldott krízishelyzetekből táplálkoznak, és hibás

beidegződésekhez, eleve problémás személyiséghez vezetnek. Ilyenek lehetnek a

neurotikus, pszichotikus illetve depressziós betegek.

Az, hogy az egyén a természetes, életfolyamatokkal együtt járó, illetve a váratlan

krízishelyzeteket hogyan oldja meg, befolyásolja későbbi sikerességét, énvédő

mechanizmusainak kiépülését - vagy ennek elmaradását. Az én belső egyensúlyát,

homeosztázisát biztosító énvédő vagy hárító mechanizmusok természetét Anna Freud

dolgozta ki, és publikálta először.23 Később, a XX. század közepén Lazarus és munkatársai

19 Dr. Bakó Tihamér: Verem mélyén (könyv a krízisről). Sorsfordító könyvek sorozat, 1. 71. o. Budapest, 2004, Psycho Art 20 Hajduska Marianna: Krízislélektan. 32.o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. 21 Csürke József és mtsai (szerk.): Mindennapi kríziseink. A lélektani krízis és a krízisintervenció kézikönyve. Budapest, 2009, Lélekben otthon könyvek, Oriold és Társai 22 Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció. 43. o. Budapest, 2004, Medicina 23 Freud, Anna: Ego and the Mechanisms os Defense. London, 1936, idézi: Hajduska M.

10

új fogalmat vezettek be: az úgynevezett megküzdést,24 amelyet idegen szóval coping-

srtatégiának is nevezünk.25 Lazarus szavaival röviden összefoglalva: "a coping adekvációra

törő, rugalmas és aktív megküzdési stratégia". Ha csoportosítani szeretnénk ezeket a

stratégiákat, három fő aspektus mentén látszanak rendeződni, ezek pedig a következők:

• érzelmi fókuszú

• probléma-fókuszú, valamint

• belátásos coping.

Az érzelmi fókuszú coping az érzelmek, emóciók kontrollálását jelenti, a probléma-

fókuszú coping esetében az egyén a helyzet elfogadható megoldására törekszik, a belátásra

törekvő coping-stratégia pedig a helyzet megértésére irányul. Természetesen ezen

kategóriák csupán vezérfonalat jelentenek egy személyiség boldogulási mechanizmusainak

feltérképezésénél, ám önmagukban ritkán fordulnak elő, többnyire ugyanis ezek - eltérő

arányú - keveréke adja az adott személy megoldási stratégiáját, mégpedig nem olyan

módon, hogy az ember mindig ugyanazon metódust alkalmazza, hanem nagymértékben

függ az élettapasztalatoktól - sőt, kifejezetten csak az élettapasztalatokból merítve

dolgozza ki az egyén, külön, minden élethelyzetre a coping-stratégiáit. S bár a coping-

fogalom nem minősít, azért belátható, hogy vannak helyénvaló, kevésbé helyénvaló és

helytelen megoldások adott helyzetekre nézve.

Ahhoz, hogy az ember ne kerüljön (valódi) krízishelyzetbe, előfeltétel, hogy adekvát

boldogulási, probléma-megoldási stratégiái legyenek, hogy tisztában legyen belső -és külső

erőforrásaival (a belső erőforrás az én-erőből, valamint kognitív attribútumokból, illetve

lelki terhelhetőségből tevődik össze, a külső erőforrás pedig a kapcsolati tőke és a szociális

háttér függvénye), és képes legyen felhasználni azokat. Megkülönböztetünk normál- és

valódi krízist. A normatív krízisek az életciklusok mentén tagolódnak, azt is mondhatjuk,

hogy előre láthatóak az ember, vagy a család életében, olyan stresszorokról van szó

ehelyütt, amelyeknek lehetnek általánosan, vagy az egyént, családot körülvevő szűkebb

közösségben elfogadott, bevett megoldási sémái, "receptjei". Ennélfogva nem is feltétlenül

éli meg az egyén vagy család krízisként, problémakét az adott szituációt, hanem elfogadja,

és a megfelelő megoldási móddal próbálja meg kezelni. Valódi krízis akkor jön létre, ha az

egyén, vagy család addig használt, bevált módszerei csődöt mondanak, ha a probléma nem 24 Hajduska Marianna: Krízislélektan. 27.o. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft. 25 Buza Domonkos: A stressz és a krízis. In: A meghallgatás feltételeiről. 53-88. o. Budapest, 2002, ÉLET Alapítvány – LESZ

11

szűnik meg ezek hatására - esetleg egy-egy megoldott probléma után "terem" egy másik,

illetve ha olyan jellegű, mértékű, vagy olyan újfajta problémával szembesül, amelyre eddig

nem voltak megoldási módjai, és nem is sikerül találnia rá "gyógymódot".

Amikor az egyén, vagy a család krízishelyzettel szembesül, többféle válasszal élhet:

• Szembenéz a problémákkal, konfrontálódik, a homeosztázis elve alapján új

egyensúlyi helyzetet hoz létre, vagy legalábbis arra törekszik, megoldási

módokat keres, ha szükségesnek érzi, külső segítséget is bevon. Ez a

legegészségesebb alapállás, melyben minden esély megvan arra, hogy az adott

egyén vagy család, ha komoly harcok árán is, komolyan átértékelve

önmagukat, a szerepeket stb, de megtalálja a kilábalás útját a bajból, és ezáltal -

még ha veszteségek érik is - az így gondolkodó, viselkedő emberek

személyisége fejlődhet, a megoldott probléma kapcsán új tapasztalatokkal

gazdagodhat.

• "Szőnyeg alá söpri" a problémát, ezáltal egy látszat-megoldáshoz folyamodik.

Mivel nem szembesül a problémával, nem vállalja fel (gyakran nem is kezeli

problémaként a helyzetet) ez a reakció komoly veszélyt rejt magában.

Legfőképpen azért, mert a le nem zárt, le nem kezelt, "elpúderezett" problémák

újból felszínre kerülhetnek - mondjuk egy újabb krízis-helyzet kapcsán - immár

sokkal súlyosabb formában.

• Felismeri a krízishelyzetet, de nem tudja - vagy nem akarja a régi, beidegződött

mintáit megváltoztatni, sem újat kidolgozni. Emiatt a krízis egyre mélyül, s ha

a bajba jutott nem kap külső segítséget, igazán komolyra is fordulhat a

szituáció: lelki- és mentális betegségek, addikció, abúzus vagy akár szuicídum

is lehet a végkifejlete.

Meg kell, hogy említsek egy fontos szempontot: az úgynevezett krízisre hajlamosító

tényezők figyelembevételét. Ez természetesen nem a normál krízisre vonatkozik, hanem a

valódi krízis-kialakulás veszélyének valószínűségére az adott egyén (vagy család)

életében. Különbséget tehetünk krízisre hajlamosító endogén és exogén, azaz belső (a

személyiségben, egészségi állapotban vagy - család esetében - annak szerkezetében

keresendő okok), valamint külső (anyagi-társadalmi háttér, családi-, baráti-, munkahelyi

közösség, esetleg szubkultúra által teremtett tágabb- és szűkebb környezet hatásai)

hajlamosító tényezők között. Sajátos a helyzete a szocializációnak, amely - meglátásom

12

szerint - belső és külső ok is lehet egyaránt, viszont nagyon fontos tényező, akármelyik

oldalról is nézzük. Belső ok azért lehet, mert a szocializáció hatásai belső mozgatórugókká

válnak: az egyén interiorizálja, magáévá teszi a család, a társadalom, egyszóval a

környezete írott- és íratlan szabályait, kulturális és egyéb sajátosságait , külső ok pedig

lehet azért - főleg gyermekek esetében - mivel nem vonatkoztathatunk el attól, hogy

eredetileg az egyénen kívülről érkező hatás-együttesről van szó.

2. táblázat Főbb különbségek a pszichoanalízis, a rövid pszichoterápia és a krízis-intervenció módszereiben26

Pszichoanalízis Rövid dinamikus pszichoterápia Krízis-intervenció

A terápia célja A személyiség újrarendezése

A jellemző tünetek megszüntetése

A krízis sürgős feloldása

Mire összpontosít a

kezelés?

1. A lélektani múlt 2. A tudatalatti felszabadítása

1. Ahogyan a lélektani múlt kapcsolódik a jelen eseményeihez 2. A tudatalatti elfojtása és az energiák kordában tartása

1. A lélektani jelen 2. A krízis előtti szintre történő visszaállítás

A terapeuta főbb

tevékenységei

1. Fürkésző 2. Passzív megfigyelő 3. Nem irányító

1. Irányító 2. Résztvevő megfigyelő 3. Közvetett

1. Irányító 2. Aktív résztvevő 3. Direkt

Tünetek Neurotikus személyiségminták

Akut romboló érzelmek, és súlyos körülmények

Az élethelyzetekben való boldogulás képességének hirtelen elvesztése

A kezelés hozzávetőleges

időtartama

Nem meghatározható 1-20 alkalom 1-6 alkalom

Intervenció kontra prevenció?

Az intervenció beavatkozást jelent. Tehát a krízis-intervenció tulajdonképpen a

krízisbe való külső beavatkozást jelenti, a fentebb vázolt szempontok alapján. Ám – mint

minden mentálhigiánás kezdeményezésnél – itt is előkerül a prevenció, mint kívánatos cél,

ám krízises esetekben konkrétan prevencióra törekedni nem lehet, mármint a szó szoros

értelmében vett krízis-prevencióra. Ugyanis a krízishelyzeteket legtöbbször megelőzni nem

lehet. Amennyiben viszont a prevenciót úgy fogjuk fel, mint a krízis eszkalálódásának

megfékezését, valamint a krízisben lévő lelki egyensúlya helyreállításának, én-erejének

növelése érdekében új megküzdési módok létrejöttét és személyiségébe történő

26 Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 22. o. St Louis, 1994, Mosby.

13

integrációjának szorgalmazását – hogy az újabb krízis-szituációkat eredményesebben

kezelje majd a későbbiekben, akkor igenis van értelme a krízis-intervenció prevenciós

potenciáljáról beszélni.

A prevenció meghatározása27

A lélek egészségvédelme szempontjából a megelőzésnek három lépcsőjét

különíthetjük el: a primer (elsődleges), szekunder (másodlagos) és tercier (harmadlagos)

prevenciót.

A primer prevenció tulajdonképpen oki megelőzés, magában foglalja a testi,

szomatikus egészség fenntartását – vagy visszaszerzését, a pszichoszociális igények

kielégítését – vagyis a személyiség érzelmi, szellemi fejlődésének biztosítását – ez

tulajdonképpen az emberi kapcsolatok iránti igényt jelenti, végezetül a szociokulturális

támogatást, hogy az egyén a társadalom hasznos tagjaként élhessen. A krízis-intervenció

metódusa szempontjából a primer prevenció irreleváns, mivel ennek a kezelési módnak

éppen az a sajátossága, hogy a már krízisben lévőknek nyújt segítséget. Az elsődleges

prevencióban talán a legnagyobb szerepet a család játssza, mint elsődleges szocializációs

színtér, illetve az állam tud némileg segítséget nyújtani, például az oktatáson (felvilágosító

programok szervezése), a munkaügyön (valamint ezt kiegészítve a szociális ellátó

rendszer), stb. keresztül.

A szekunder prevenció a korai stádiumban lévő esetek gyors, hatékony megoldása. A

krízis-intervenció beavatkozásának legjobb terepe. A korai stádium azt jelenti, hogy a

krízis nem állandósult, még formálható a „kép“ az egyén elméjében, még alakítható, jó

irányba terelhető. Sajnos viszont erre kevesebb példa akad a szakmában, mivel az emberek

problémáikkal – teljesen érthető módon – először a közvetlen környezetükhöz fordulnak,

és csak a helyzet elmérgesedése után mennek szakemberhez, ilyenkor viszont sokkal

nehezebb már a beavatkozás.

A tercier prevenció célja Caplan szerint28 egész egyszerűen az elszenvedett kórkép

további károsító hatásainak, következményeinek csökkentése. Fel kell mérni az egyén

potenciálját a rehabilitáció szempontjából, és azt minél eredményesebben, a további

károsító hatások lehetséges elkerülésével kivitelezni. Hárdi István „A lélek

27 Dr. Hárdi István: A lélek egészségvédelme. 1992. Springer Tudományos Kiadó Kft. 28 i.m. „A lelki egészségvédelem lépcsői: Tercier prevenció“ című fejezetben hivatkozik rá a szerző.

14

egészségvédelme“ című könyvében így foglalja össze a rehabilitáció állomásait, főbb

szempontjait:

• Fel kell mérni a kórkép okozta károkat, a beteg elidegenedését és

produktivitásának hanyatlását.

• Mindent meg kell tenni a betegség okozta elidegenedés ellen. A gondozónő

feladata, hogy a környezet a beteget kedvezően fogadja.

• A kórházi beutalást lehetőleg el kell kerülni. Mindent meg kell tenni a beteg

elszigetelődése ellen és kitaszítottságának elkerülésére.

• Stimulálni kell a beteg produktivitását: célszerű a kezelésbe sokszínű ösztönző

elemek bekapcsolása.

• A felmerült nehézségek ellenére - akár átmeneti intézmények (pl. nappali

szanatórium, védett munkahely) segítségével - minden eszközzel segíteni kell a

beteg közösségbe való beilleszkedését.

15

Történeti vázlat

A pszichiátriai krízis-intervenció kialakulása köthető a közösségi pszichiátria

(community psychiatry), a rövid dinamikus pszichoterápia (brief psychotherapy) valamint

az úgynevezett nappali szanatóriumok (day hospital) gyakorlatához.29 Alább nagy

vonalakban fogom bemutatni a krízis-intervenciós modell evolúciójának főbb állomásait.

3. táblázat A közösségi pszichiátria fejlődésének főbb állomásai

Nagy gazdasági világválság, amely a tőkés világ termelési válsága volt, éreztette hatását a pszichiátriai betegek ellátásában. Ennek hatására kezdtek a kórházon kívüli betegellátással foglalkozni. 1929-

1933 Az első pszichiátriai betegek részére létrehozott nappali szanatórium 1933-ban létesült Moszkvában, az Első Pszichiátriai Kórház működésében. Ugyancsak a ’30-as évek elején Hollandiában, Amszterdamban is létesült hasonló intézmény.

1938

Joshua Bierer megalapítja a „Marlborough Experiment day hospital“-t Londonban. Az itt történő segítő tevékenységet „terápiás közösségi klub“-ként jellemzik. Több ellátási projektet hoznak létre (ahogyan ezt majd a KIO esetében is látni fogjuk): Nappali Szanatórium, Éjjeli Szanatórium, Utógondozási Rehabilitációs Központ, Független Irányítású Közösségi Szállás, „Neurotics Nomine“ (az AA-hoz hasonló terápiás közösség neurotikus betegek részére), Hétvégi Szanatórium.

1942

A Coconut Grove-tűz: Eric Lindemann pszichiáter és munkatársai a Massachusetts General Hospital-ból a túlélők és a gyászolók számára nyújtanak segítséget. Ennek a szörnyű eseménynek „köszönhetjük“ a modern krízis-intervenció elméleti alapvetésének kialakulását. Eric Lindemann és Gerald Caplan elindítják a Wellesley Project-et, ami egy széles körű mentálhigiénés program volt a Harvard körzetében. 1946 Donald Ewen Cameron a Montreal-i Állami Kórházban bevezeti a közösségi pszichiátriai ellátást nappali szanatóriumi jelleggel.

1948 Bostonban létrejön a Wellesley Emberi Kapcsolatok Szolgálat, amely egyike a legelső közösségi mentálhigiénés szolgálatoknak. Középpontjában a rövid távú terápia áll, a megelőző pszichiátria kontextusában. Californiai Közösségi Mentálhigiénés Szolgálat

1958 Leopold Bellak által létrehozott „Problémamegoldó Klinika“ az Elmhust Városi Kórházban, New York-ban.

1961 A Californiai Mentálhigiéné Minisztérium volt az első állami képviselet, amely a közösségi pszichiátriában tevékenykedő szakemberek képzését vállalta föl.

1962 A Los Angeles Pszichiátriai Szolgálat részlegeként létrehozzák a Benjamin Rush Élet Gondjaiért Központot.

1967 A San Francisco Állami Kórházban kényszerű fogvatartást fölváltja a szabad, krízis-intervenciós terápia, ami végett interdiszciplináris team-ek alakulnak.

29 Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 2-8. o. St Louis, 1994, Mosby

16

IIII . fejezet. fejezet :: A A salgótarjánisalgótarjáni krízis krízis -- intervenciós osztály (KIO)intervenciós osztály (KIO)

A salgótarjáni krízisosztály 1976-tól 1983-ig, hét éven át működött az akkori Madzsar

József Megyei Kórház és Rendelőintézet osztályaként, ám nem a kórház központi

épületében, hanem attól távolabb, az ideggondozóval és alkohol-detoxikálóval egy helyen.

Ezek az osztályok ugyanis egészen a KIO megjelenéséig kihasználatlanok voltak, pedig 14

főnyi jól képzett szakszemélyzettel működtek, valamint saját autóval és sofőrrel is

rendelkeztek.30

A helyszín és a korszak

Salgótarján megyei jogú város, 1950-től Nógrád megye székhelye. Lélekszámát

tekintve Magyarország második legkisebb megyeszékhelye. A legtöbben 1980 körül lakták

– kicsit több, mint 50 000-en, azóta folyamatosan csökken a lélekszáma, amit tetézett az

egyik, korábban a városhoz csatolt falu – Somoskőújfalu – önállósulása 2006-ban.

Történelme Szent István király koráig nyúlik vissza: a jelenlegi területén letelepedett

Tarján törzs alapította falu ekkor kapott engedélyt templomépítésre. A középkorban kis

jobbágyfalu volt.31 Még a XIX. század elején is csak 8-900 fő lakta. A népesség

növekedése az 1800-as évek közepén indult meg, a barnakőszén-telepek felfedezésével.

Ekkor kezdődött város kapitalizálódása: a szénbányászat, s az erre épülő vaskohászat és

üveggyártás sok munkahelyet teremtett. Városi rangot 1922-ben kapott. A II. világháborút

megsínylette a város, ám a bányát és a bányavasút alagútját lehetett óvóhelyként használni.

Ezen kívül az acélgyár üzemeltetője: a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság

építtetett óvóhelyeket – ezek bejáratai még a mai napig láthatóak az Acélgyár környékén.

A háború után – az államszocializmus ideje alatt – a térségben a nehézipart igyekeztek

még inkább fellendíteni, s bár a bányászatot az 1960-as években visszafejlesztették, az

1980-as évek elején a nehéziparban dolgozók aránya mégis az aktív keresők mintegy 70%-

át tette ki. Ez lényegesen az országos átlagot meghaladó érték volt.32 Ami a Krízis-

intervenciós osztály szempontjából fontos, mivel ennek köszönhetően a város és annak

30 Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízis-intervenciós“ szolgálat hét éve. 16. o. Végeken, 1991/3. 31 http://hu.wikipedia.org/wiki/Salgótarján 2011. 04. 08. 32 Dr. Csongrády Béla: Közelkép Nógrádról. Kritika 1984/6. 15. o.

17

környéke akkortájt bővelkedett munkalehetőségekben, ez kiváló talaja volt

munkaterápiával egybekötött rehabilitációs programoknak.33

Az intézmény megalakításának története34

Négy pszichiáter orvos: Dr. Samu István, Dr. Kallós Mária, Dr. Ratkóczi Éva és Dr.

Szentesi Péter kezdeményezésére jött létre és működött 7 évig a Salgótarjáni krízis-

intervenciós osztály. Tapasztalataikat igen sok helyről szerezték: dolgoztak hagyományos,

"ósdi", és modern pszichiátriai osztályokon, valamint ideggondozó intézetekben is. Az ott

szerzett tapasztalatok fényében született meg a krízis-intervenciós osztály ötlete, amely

csak megvalósulása után kapta meg ezt a nevet, ugyanis csak utólag derült ki számukra,

hogy az a segítő rendszer, amelyet alkottak, a nemzetközi szakirodalomban ezen a néven

szerepel. Nem voltak ugyanis egyedül az ötlettel - nem csak világviszonylatban, hanem

hazánkban sem - csak sajnálatos módon ezekről az osztályokról nem maradt fenn semmi

leírás, adat, csupán említés szintjén ismerjük őket – valószínűleg a teljesség igénye nélkül.

Azonban elég is annyit tudnunk, hogy léteztek, bizonyítva J.E. Cooper35 megállapítását,

amelyet afölötti meglepettségében fogalmazott meg, hogy az ilyen, krízis-intervenciósnak

nevezett szerveződések egymásról tudomást nem szerezve, önállóan alakultak, s bár sok

közös vonásuk volt, a területi, kulturális viszonyok, valamint a személyi segítő-gárda

összetétele szempontjából sok különbséget mutattak, amely mind arra utal, hogy ilyen

szerveződésekre mindenhol szükség van, értem ezt úgy, hogy államformától, gazdasági

színvonaltól, kulturális-morális fejlettségtől, stb függetlenül, természetesen mindig a

33 Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízis-intervenciós“ szolgálat hét éve. 16. o. Végeken, 1991/3. 34 A KIO megalakításának történetéről több forrásból gyűjtöttem információt. Elsősorban édesapám és nagyapám elbeszéléseiből, akik a KIO-n dolgoztak ápolói státuszban, majd az említett két orvos-házaspárral készítettem interjút, amelyben az osztály megalakulásának és működésének körülményeiről beszélgettünk. Ezután összevetettem az általam készített interjút a tanulmányozott szakirodalmakkal, és észrevettem, hogy a beszélgetésünkkor elhangzottak mások által már rögzítésre kerültek. Négy ilyen írást vizsgáltam meg:

• Bakonyi Péter: Téboly, terápia, stigma című könyve; • Dr. Samu, Dr. Szentesi, Dr. Ratkóczi és Dr. Kallós által összefoglalt írás, az „ Egy

korai magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története“; • A Végeken c. folyóirat 1991/3. számában megjelent cikk Dr. Samu, Dr. Szentesi és

Dr. Ratkóczi tollából; • Vörös T. Károly interjúja Dr. Samu Istvánnal az 1984/6-os „Kritiká“-ból.

Mind a négy írásra támaszkodtam ezen fejezet megírásakor. 35 Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízis-intervenciós“ szolgálat hét éve. 17. o. Végeken, 1991/3.

18

helyben felmerülő problémákra koncentrálva, nem pedig egy adott sémát ráhúzva,

ráerőltetve kell megszervezni őket.

Az 1950-es évektől jelentősen megnövekedett az öngyilkossági kísérletek, valamint az

emocionális eredetű megbetegedések száma Amerikában, valamint az Óvilágban is. Nagy

valószínűséggel az iparosodás és fokozódó urbanizációs tendencia hatására megnövekedett

stresszhatás és megváltozott életvitel, életritmus számlájára írható.36

A régi, addig bevett, hagyományos értékek - és közösségek (főképp itt nálunk, Közép-

kelet Európában, pontosabban a Szovjetunió vonzáskörzetében) megszűntek, felbomlottak,

a helyükön keletkező űrt semmi nem töltötte be, s bár az akkori ideológia azt vallotta, hogy

a hagyományos értékrend és a meglehetősen hierarchikus közösségek megszűntével új,

humánusabb értékrend, és egyenlőség-elven szerveződő közösségek jönnek majd létre, a

várakozásokkal ellentétben ez mégsem történt meg, meghagyva azt az ürességet, amely

nem tette lehetővé, hogy az emberek életét valami rendezőelv sínen tartsa, megadva nekik

azt az érzelmi-morális biztonságot, amelyre szükségük lett volna a társadalmi

együttéléshez és a beilleszkedéshez. Ennek következményeképp megfigyelhető volt az

elidegenedés és az atomizáció. Sokat lehetne írni az akkori társadalom védekező

mechanizmusairól, valamint a különböző - akkor már erőszakosan „egyenlővé tett“ -

társadalmi osztályok, rétegek megítéléséről, területi elhelyezkedéséről, átszerveződéséről,

stb, ám ehelyütt csupán annyira szorítkoznék, ami ezzel a témával összefügg: Nevezetesen

arra, hogy a különböző foglalkozások, sőt földrajzi területek között megfigyelhető volt egy

elég nagyfokú különbségtétel, egy úgynevezett prioritási sorrend, ami egészen a

rendszerváltásig nem is, sőt, azután sem sokat változott: a tanyákat felszámolták, a falvakat

nem támogatták, nem zárkóztatták fel, a vidéki megélhetés ennek következtében - a

termelőszövetkezeteket leszámítva - lehetlenné vált, ezzel párhuzamosan felduzzadt az

ipari munkásság létszáma és a városok lélekszáma.37 Ez a diagnózis különösen igaz

Salgótarjánra és környékére, mivel az államszocializmus előtt már meglévő szénbánya és

más nehézipari létesítmények kedvesek voltak a háború után felépülő „új rendszer“

szájízének. A városkép is jelentősen megváltozott: megjelentek a többemeletes

panellakások, amelyekbe akár egy egész falunyi ember lakhatott – anélkül, hogy ismerték

volna egymást.

36 i.m. 17.o. 37 Kritika – művelődéspolitikai és kritikai lap. 1984/6. 15-20. o.

19

Dr. Samu István elmondta nekem, hogy amikor fölmerült az ötlete egy, a pszichiátriai

betegek - lehetőség szerint - extramurális kezelésén alapuló, nyitott rendszerű, komplex

egészségügyi-mentálhigiénés modellnek, komolyan el kellett gondolkodni

megvalósíthatóságának lehetőségei felől. 1976-ra alakult a körülményeknek egy olyan

konstellációja, amelyet meglovagolva el tudták indítani a megálmodott intézményt. Előállt

ugyanis - egy váratlan tragédia okán38 - egy olyan helyzet, amely szinte lehetetlenné tette,

hogy a salgótarjáni Madzsar József Megyei Kórház Ideggondozó-részlegéhez új

pszichiáter orvost kerítsenek. Az előző orvost - egy fiatal hölgyet - ugyanis az egyik betege

késsel halálosan megsebesítette. Az ő helyére menni tehát senki nem vállalkozott, és ekkor

kereste meg a kórház a Samu házaspárt - akik dolgoztak már korábban is a salgótarjáni

kórházban - hogy munkájuk elismeréseképp felkérjék őket, vállalják el a megüresedett

pozíció betöltését. Ekkor ők - ismerve az ottani körülményeket és a kialakult helyzetet is -

feltételeket támasztottak, amelyet el is fogadott a megyei hatóság. Ennek egyik eleme volt

a másik orvos-házaspár: Dr. Szentesi Péter és Dr. Ratkóczi Éva maguk mellé vétele,

valamint a később Krízis-intervenciós Osztálynak (továbbiakban KIO) nevezett

munkacsoport beindítása.

Fontos szót ejteni az épületről is, amelyben a KIO működött. Abban az időszakban

Salgótarjánban az Ideggondozó és a Detoxikáló egy külön, a kórháztól távol lévő, ám a

városközponthoz, valamint olyan fontos intézményekhez, csomópontokhoz közel eső

épületben működött, mint a Rendőrség, a Mentőállomás, a piac, valamint a vasútállomás és

a távolsági buszmegálló. Ez - Dr. Samu István elmondása alapján - szintén nyomós érv

volt amellett, hogy Salgótarjánban kezdjék el megvalósítani tervüket. Külön figyelemre

méltó volt, hogy akkoriban Salgótarján - és környéke - bőven tartogatott munkalehetőséget

a társadalomba visszaillszkedni kívánó betegek számára, vagy amennyiben nem

betegségről, hanem átmeneti krízisről volt szó, abban az esetben is sokat jelentett a

munkahelyek gazdag választéka, így egyfajta munkaterápiát is be lehetett iktatni a kezelés

menetébe. Tehát a körülmények és az események ilyen - fölöttébb kedvező - együttállása

teremtette meg a lehetőséget a KIO kibontakozásához.

A KIO működése kiterjedt a város - akkor - 50 000, valamint a környék 100 000

lakosára, sőt, Dr. Samu István azt vallotta erről a dologról, hogy ők szívesen láttak - és

elláttak - mindenkit, aki a segítségüket kérte, mivel nem csupán Salgótarjánt -és környékét,

38 Dr. Szentesi Péter, Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Kallós Mária: Egy korai magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története. 2. o. (I. melléklet)

20

vagy Nógrád megyét tekintették "szolgálati terepnek", hanem, ha lehet, az egész országot.

Érkeztek is hozzájuk Nógrád megyén kívülről is - főként Budapestről - páciensek.

A szereplők bemutatása

A KIO szellemi atyja és legfőbb háttere Dr. Samu István volt, akit az osztály egykori

dolgozói a mai napig is „Főnök“-nek szólítanak, de nem ám a szó pejoratív értelmében,

mely szerint egy basáskodó, önkényes személy lenne ő, sokkal inkább egy mindenki által

elismert, hatalmas elme, akinek komoly elhivatottsága, és mindenekfölött hatalmas szíve

van – ezért inkább valamiféle atyai szerep lehetett az övé. S bár érdemei elvitathatatlanok,

nem szabad megfeledkeznünk az osztály életének többi résztvevőjéől sem: Dr. Samun

kívül még három nagyszerű orvos vitte vállán a krízisosztályt, köztük volt Samu doktor

felesége is, Dr. Kallós Mária. A másik két orvos szintén egy házaspár: Dr. Szentesi Péter

és Dr. Ratkóczi Éva. Az ő fiatalos lendületük és szabad gondolkodásuk szintén új

nézőpontot képviselt hivatásuk művelésében. Nem szabad elfeledkeznünk a szak-

személyzetről sem. Az orvosok munkáját 1 pszichológus, 4 gondozónő, 2 gondozói

asszisztens, 9 ápoló, 2 takarítónő (az ő szerepük is fontos volt volt az esetmunkában),

valamint 1 gépkocsivezető segítette.39

Dr. Samu István

1923-ban született Jánosiban40, egy Rimaszombat melletti

kis református faluban, ami akkor már (az I. világháborút

követően) Csehszlovákiához tartozott. Szorgalmas földművelő

család egyetlen gyermekeként látta meg a napvilágot.

Rimaszombatba, az Egyesült Protestáns Gimnáziumba járt, és

itt is érettségizett 1944-ben.41 Pár héttel előbb kellett

leérettségizniük a németek bejövetele miatt, mivel fennállt a

veszélye, hogy behívhatják őket katonának. Ezután több

társával együtt Losoncra ment, ahol bejelentette szándékát,

39 Dr. Szentesi Péter, Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Kallós Mária: Egy korai magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története. 9. o. 40 Vörös T. Károly: Egy értelmiségi Nógrádban (Beszélgetés dr. Samu István pszichiáterrel). Kritika – Művelődéspolitikai és kritikai lap 1984/6. 21-23. o. 41 Iványi Gábor: „Tebenned bíztunk eleitől fogva“. Beszélő. III. foly., IV. évf., 7-8. sz. 1999 július/augusztus.

1. kép Dr. Samu István

21

hogy egyetemre szeretne menni. Ez 1945 februárjában meg is történt, ugyanis ekkor kezdte

meg tanulmányait a Debreceni Egyetemen. 1950-ben kapott diplomát, ezután a debreceni

Idegklinikán dolgozott 1957-ig. Egy igen rövid ideig Dr. Sántha Kálmán professzor mellett

is tanult, dolgozott. Így vallott erről az időszakról, és Sántha professzorról Bakonyi

Péternek: „1950-től 1957-ig a debreceni neurológiai klinikán és idegsebészeten dolgoztam.

Pszichiátria szakvizsgát csak 57-ben tettem. Néha műtöttem is, abban a műtőben, amelyet

Sántha professzor a Kossuth-díjából vett a klinikának. Sántha mellett nagyszerű dolog volt

tanulni és dolgozni, kár, hogy csak olyan rövid ideig tarthatott. Sántha becsületes, tiszta,

humanista természettudós volt, kutató és orvos, alkata, aspirációi és személyisége Albert

Schweizert idézi nekem. A debreceni egyetemnek akkoriban szinte az egyetlen igazi

csillaga volt, s lehetett volna a magyar idegsebészet felvirágoztatója. De a körülmények

(…) ellene dolgoztak.“42

Dr. Sántha Kálmánról egyébiránt mások is igen elismerően nyilatkoztak, 2006-ban egy

megemlékezés keretében – halálának 50. évfordulója alkalmából – felavatták mellszobrát a

Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának szoborparkjában.43

Sántha professzort sokan jellemzik úgy, mint szerény, becsületes, emellett

hajlíthatatlan, jellemes embert, aki mindemellett kitűnő

szakember is. Nem lehet elsiklani afölött a párhuzam

fölött, hogy Bakonyi Péter majdnem pontosan így írt Dr.

Samu Istvánról is.44 Az viszont csak a sors iróniája, hogy

Debrecenből ő is éppen Balassagyarmatra került, a

pszichiátriai osztálynak az élére, amely posztra egykori

tanárát is „száműzték“. Objektíven nehéz megállapítani,

hogy mekkora hatást gyakorolhatott Sántha professzor Dr.

Samu Istvánra, de személyiségük, s a pszichiátria akkori

metodológiájával szemben megfogalmazott véleményük

terén is egyértelmű a hasonlóság. Ezek tükrében

természetes, hogy Samu doktor megalkuvást nem ismerve

harcolt az ottani betegek jogaiért, valamint az ottani

42 Bakonyi Péter: Téboly, terápia, stigma. 447. o. Budapest, 1983, Szépirodalmi Könyvkiadó, Magyarország Felfedezése-sorozat. 43 http://www.deoec.hu/hirek.aspx?&nid=4721 2011. 04. 12. 44 Bakonyi Péter: Téboly, terápia, stigma. 443. o. Budapest, 1983, Szépirodalmi Könyvkiadó, Magyarország Felfedezése-sorozat.

2. kép Dr. Sántha Kálmán professzor

mellszobra a DEOEC szoborparkjában

22

milieu oldásáért. Ennek érdekében sok radikális változtatást eszközölt: az úgynevezett

„családi ápolás“ rendszerének támogatását, a munkaterápia egyre szélesebb körben való

alkalmazását, a kórházat körülvevő masszív kőkerítés megbontását. Ám sajnálatos módon

a gyarmati kórház szabotálta a kezdeményezéseit, ezért úgy döntött, máshol kamatoztatja

képességeit: Berettyóújfaluba ment, azt gondolván, hogy ott korszerűbb, rehabilitációs

szemlélettel találkozik, de tévedett, így hát onnan is továbblépett – 1975 decemberében

elhagyta a berettyóújfalui intézetet. 1976-tól dolgozott Salgótarjánban, a Krízis-

intervenciós Osztály főorvosaként. Ennek a komplex segítő rendszernek az ötlete már a

Balassagyarmaton, majd Berettyóújfaluban töltött évek alatt megfogalmazódott benne,

amely eleinte az ottani intézményeknek a megreformálására irányult. Ám ezek a

kezdeményezések mind meghiúsultak – vagy megrekedtek, ezért új helyszín után kellett

nézni. Így került képbe Salgótarján, és a – szakmailag és ágyszám szempontjából is –

kihasználatlan Ideggondozó és Alkoholdetoxikáló állomás.45

Dr. Kallós Mária

Dr. Samu István hitvese, a Salgótarjánban eltöltött évek

alatt az Ideggondozó főorvosa volt.46 A KIO egykori

dolgozói mind elismerőleg nyilatkoztak tevékenységéről:

ha kellett, erős kézzel fogta a „gyeplőt“, ám alapvetően egy

gyengéd, gondoskodó jellem. Mindnyájan kitűnő

szakemberként jellemezték őt.

45 Dr. Szentesi Péter, Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Kallós Mária: Egy korai magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története. 2. o. 46 Bakonyi Péter: Téboly, terápia, stigma. 443. o. Budapest, 1983, Szépirodalmi Könyvkiadó, Magyarország Felfedezése-sorozat.

3. kép Dr. Kallós Mária

23

Dr. Szentesi Péter

1947-ben született, diplomát a Semmelweis

Orvostudományi Egyetemen szerzett 1972-ben. Több

pszichiátriai és pszichoterápiás osztályon dolgozott, köztük a

salgótarjáni Krízis Intervenciós Osztályon is, majd az OPNI

(Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) ambulanciáján,

valamint az OAI-ben (Országos Addiktológiai Intézet), egészen

annak megszűnéséig. Főorvosként vezette a Félút Centrum nevű

alkoholbeteg-ambulanciát, jelenleg magánrendelést folytat.

Dr. Ratkóczi Éva

1947-ben született, a Semmelweis Orvostudományi

Egyetemen szerzett diplomát 1972-ben. 1976-tól a

salgótarjáni Krízis Intervenciós Osztályon dolgozott,

később a SOTE Pszichiátriai Klinikájának adjunktusa

lett. Jelenleg a Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítványt

vezeti, ezen kívül elmeorvosi tanácsadást folytat a Búra-

team tagjaként.47

47 http://bura.hu/csoportok/altalanos-csoport-mindenkinek/csoporthir/ratkoczi-eva-doktorno-valaszol 2011.04.15.

4. kép Dr. Szentesi Péter

5. kép Dr. Ratkóczi Éva

24

Dr. Samu István intézmény-filozófiája

Dr. Samu – beszélgetésünkkor és mások vele készített interjúja során, valamint az

általa publikált anyagokban is – sokszor emlegette a betegek úgynevezett „extramurális“

ellátását, kezelését. Mit is takar ez a fogalom, és hová köthetjük ennek megjelenését?

Mint már az előző fejezetben leírtam, az 1930-as évek gazdasági válsága – és ennek

nyomán az egészségügyi ellátórendszer nyomora – kényszerhelyzetet teremtett a

pszichiátriai ellátásban.48 Ez egyrészről tragikus, viszont ahogy láttuk a Coconut Grove-

béli tűz esetében is, valami „nagyobb jóhoz“, egy paradigmaváltáshoz vezetett egyes

pszichiáterek gondolkodásában. Ez a zseniális ötlet a nappali szanatóriumi ellátás volt,

vagy ahogy angolszász területen nevezik: a „day hospital“. Az általam megkeresett

orvosok, de még az ápolók is, leterhelőnek vélték a „kórház“ megjelölést, ezért inkább

nevezték ezt az ellátási formát „nappali szanatórium“-nak, így hát én is megmaradok ennél

a megjelölésnél a továbbiakban.

A pszichiátriában bekövetkezett szemléletváltás alapja lényegében a hospitalizáció

folyamatához köthető. A hospitalizáció egyrészt jelenti a beteg kórházban, szakemberek

által, aktuálisan a lehető legmagasabb szakmai színvonalon történő ellátását, ám a

pszichiátriában jelenthet mást is, mégpedig a kórháznak az ellátásra szoruló emberre

gyakorolt lelki, vagy akár fizikai hatását. Ergo nem csupán a szakszerű ellátás és a

szakemberek közelsége, valamint a kapott kezelések sorolandók ide, hanem például annak

a környezetnek a hatása is a betegre, amely a kórházakat jellemzi. Természetesen minket

most nem a fizikai hatások (pl az egyes fertőzések elkapásának kockázata) érdekelnek,

hanem a lelki vonatkozások. Amelybe ugyanúgy beletartozik az orvosokba és az ápoló-

személyzetbe vetett bizalom által indukált esetleges biztonságérzet, mint a rideg légkör, a

többi páciens közelsége által kiváltott frusztráció, az úgynevezett „milieu-ártalom“ is.49 Ez

lényegében bármelyik kórházi osztályon fekvő embert próba elé állít, ám a pszichiátriai

osztályon kezelteknek mindezek mellett még egy nagyon fontos – és szomorú – tényezővel

is találkozniuk kell, és ez a stigmatizáció. A társadalom – teljesen érthető és természetes

módon – fenntartással kezeli a mentálisan instabil embereket. Azért mondom azt, hogy ez

érthető, mert egy elmebetegséggel küzdő ember viselkedése kiszámíthatatlan lehet, ami

48 Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 6. o. St Louis, 1994, Mosby. 49 Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízis-intervenciós“ szolgálat hét éve. 15. o. Végeken, 1991/3.

25

miatt a többi ember nem tudja, milyen viselkedést vagy reakciót várhat, és épp ezért azt

sem tudja, hogy ő hogyan viselkedhet vele szemben. Ami pedig a szomorú oldala ennek a

jelenségnek azt legvilágosabban a krízisbe jutott egyénekkel szemben tanúsított

stigmatizáló magatartás megfigyelésén keresztül követhetjük nyomon. Azt állítottam az

előbb, hogy szerintem érthető a mentális betegegekkel szemben tanúsított óvatoskodó

magatartás, mert a társadalom többsége által értelmezhetetlen és kiszámíthatatlan

viselkedés megrémíti és elbizonytalanítja őket. Nos, a krízisállapotú ember is produkálhat

ilyen tüneteket: a gondolkodás és cselekvés irracionalitása (például rögeszmék

hangoztatása, öngyilkossági kísérlet, más ember zaklatása stb50), hektikus,

kiegyensúlyozatlan viselkedés előfordulhat ilyen esetekben. Mielőtt a kórházon kívüli

betegellátás gondolata megfogalmazódott, a krízisállapotú egyénnek két opciója maradt:

• Otthon marad, és megpróbálja egyedül, vagy közvetlen környezetében élők

segítségével átvészelni a krízist, megkockáztatva ezzel a probléma

eszkalálódását, esetleg a kezdeti stádiumban még segítőkész embertársai

türelmének elvesztését – ezáltal pedig újabb és újabb krízisek halmozódását;

• Felkeres egy szakembert, aki vagy hazaküldi mondván, hogy semmi szervi baja

nincs, vagy elmeosztályra irányítja, ahol ugye fennáll a hospitalizáció

negatívumainak veszélye, ami súlyosbíthatja a krízist. Arról nem is beszélve,

hogy az átlagos (tehát nem kóros) krízisállapotú egyénnek nincs is szüksége

közvetlen elmeorvosi beavatkozásra, csupán a krízis lefolyását irányító,

„levezénylő“ ember segítségére – aki lehet akár pszichiáter, de laikus segítő is.

50 Dr. Bakó Tihamér: Verem mélyén (könyv a krízisről). Sorsfordító könyvek sorozat, 1. Budapest, 2004, Psycho Art Ebben a könyvben a szerző több különböző eset tanulságait is közli, az általam felsorolt viselkedésmódokra is ír példát.

26

A KIO működése

A KIO-t nyílt rendszerű (kivéve a részegek számára a Detoxikálót, mivel az számukra

nem volt nyitott rendszerű ellátás), multidiszciplináris ellátó helyként lehetett értelmezni,

mert noha „ideg-pszichiátriai“ megnevezéssel bírt, sokrétű ellátást biztosított az ott kezelt

páciensek számára. Annál is inkább, mivel nem csupán krízises egyéneket, hanem

pszichiátriai betegeket és részegeket is elláttak.

A KIO alapvető célkitűzései

A KIO alapvető törekvései között szerepelt a hagyományos pszichiátriai betegellátás

módosítása az alábbi pontok alapján:

1. "Az elmekórházi felvétel elkerülése lehetőleg, kivéve a demencia, a

súlyosan veszélyeztető magatartás, s általában a megítélhetően tartósabb

ápolási formát igénylő pszichiatriai eseteket.

2. Minél koraibb kezelésbevétel, vagy segítő kapcsolat létesítése a

rászorultakkal. Az ellátás olyan jellegének biztosítása, amely nem vált ki

averziót a rászorultaknál, s az együttműködés, önkéntesség irányában hat.

3. Munkahypothesisül az, hogy nehéz élethelyzet, existencialis félelem, stress,

krízis pszichozishoz is vezethet bizonyos dispozició talaján, vagy a

meglevő pszichozist súlyosbíthatja.

4. Különös figyelem essék a suicidum megelőzésére, s a már kísérletet

elkövetettek segítésére.

5. Szükség esetén a legrövidebb időtartamú osztályos felvétel történjék olyan

ellátással, mely a betegség okozta krízisre nem terheli a beteget újabb

krízis-reakcióval.

6. Területközeli ellátás követelménye, az otthonnal jó közlekedési

lehetőséggel.

7. A család bevonása a kezelésbe.

8. A munkahelyi kapcsolat ápolása.

9. Minél nyitottabb kommunikációs lehetőség biztosítása, állandó

látogathatóság.

10. Terápia csak a beteg beleegyezésével, illetve tudatzavarnál a

hozzátartozóval megbeszélve történjék.

27

11. Otthonról kivert családtagok befogadása, gyors és hatásos intézkedés

érdekükben.

12. Alkoholbetegek, narkomániások egyéni- és csoportterápiája.

13. Bűncselekmény-megelőzési törekvés, különös tekintettel a szociopathákra,

alkoholbetegekre.

14. A rendőrséggel való kapcsolatban mentalhigienés szemlélet propagálása

szóban és gyakorlatban.

15. A férőhelyeknek tetszés szerint, vagy folyamatos, vagy csak nappali, vagy

csak éjjeli szanatóriumi helyként való igénybevehetősége.

16. Munkatársi hierarchiával szemben partnerségi kapcsolat és légkör erősítése,

s hasonlóképpen a betegekkel is.

17. Olyan felelősségtudat alapjára helyezkedés, amilyen egy kórházi ügyeletes

orvosnál megkövetelt. Azzal a különbséggel, hogy nem mi vagyunk a város

osztálya, hanem a város a mi elmeosztályunk.

18. Állandó készenlét felvételre- és telefon-lelki-segélyszolgálatra."51

Az Osztályra történő bekerülés menete

Krízisesek esetében:

• Legtöbbször kórházból érkeztek, öngyilkossági kísérletet követően

• Mentő közvetlenül is behozhatta, amennyiben a környezetében élők idejében

észlelték a bajt.

• A balassagyarmati Pszichiátriai Osztályról is kerülhettek át, mivel gyakran

először oda vitték, mondván, hogy „megbolondult“.

• Ritkán ugyan, de az Ideggondozót felkeresve is átkerülhetett a Krízisre. Ez

azért volt ritka, mert erős volt a stigmatizációtól való félelem a krízises

embereknél (teljesen érthető módon), hogy egyből megbélyegzik, mint

„futóbolondot“.

51 Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízis-intervenciós“ szolgálat hét éve. 15. o. Végeken, 1991/3.

28

1. ábra A Krízis Intervenciós Osztály (KIO) ellátási folyamata vázlatosan

Pszichiátriai betegek esetében:

• Amennyiben alkalmas volt az állapota, nyílt rendszerű ellátást kaphatott.

Ilyenkor ha szükséges volt, ideggondozói megfigyelés és követés során

beutalhatták a KIO-ra.

• Magától is jelentkezhetett, beutaló nélkül.

• Kórházból utalták be.

• Balassagyarmatról is átkerülhetett, ha adottak voltak a feltételek.

Részegek esetében:

• Rendőrök vitték be.

• Mentők vitték be.

• Sérülés esetén kórházi ellátás után vitték át.

29

Alkalmazott terápiák52

Krízisállapotú ember esetén:

• Gyógyszeres kezelés, de csak korlátozott ideig, amíg feltétlenül szükséges.

• Fontos, hogy „beilleszkedjen“ a KIO légkörébe, hogy kellőképpen meg tudjon

nyílni, és ezáltal lehetőséget biztosítson önmagának a továbblépésre.

• Egyéni beszélgetések – pszichológiai feltárás.

• Csoportos beszélgetések – csoportterápia, családterápia: sokszor hagyták, hogy

„egymásnak ugorjanak“ a felek, ebből is sokmindent szűrhetett le az orvos. A

szempontok ütköztetése ugyanis árulkodó lehet, ha a felek szabadjára tudják

engedni a gondolataikat (néha az indulataikkal együtt is akár), abból nagyon

sok dolog lesz nyilvánvaló a terapeuta számára. Ezután természetesen helyes

mederbe kell terelni a gondolatokat és segíteni a feleknek a krízishelyzet

megoldására törekedni.

• Szabad, kötetlen beszélgetések – akár az ápolókkal, akár a takarítónőkkel, vagy

betegek egymás közt – az itt elhangzott információk végül úgyis az orvosokhoz

jutottak, mivel mindenki be volt vonva a „munkába“. Ez azért volt nagyszerű,

mert egy átlag ember, aki nem ritkán bizalmatlan az orvosokkal, vagy a szak-

személyzettel szemben, a takarítónővel úgy tud beszélgetni, mint akárkivel

mondjuk a szomszéddal, vagy a fűszeressel. Más, kötetlenebb légkör

teremthető ezáltal, a beteg könnyebben megnyílik. Nincs tudomásom róla,

hogy más krízis-központok kiaknázták-e ezt a remek lehetőséget, de a KIO

tapasztalatai azt mutatják, hogy nagyon hálás volt így cselekedni, nagyon sok

esetben ezek az „elszólt“ információk vezettek a beteg krízisének mélyebb

megértéséhez. Ezen kívül az ellátottak egymásért is szemmel láthatóan

felelősséggel viseltettek, ami külön amiatt is jó dolog, mert ha valaki a másikra

vigyáz, törődik, kevesebbet őrlődik a saját problémáján, emellett érzi azt is,

hogy fontos, hogy számít az, hogy van, segíthet másnak, hasznossá teheti

magát. Ezek mind nagyon fontos szempontok, és mind bizonyítják a közösségi

pszichiátria zsenialitását. A részegekkel való kapcsolat is sokszor hozzájárult a

terápiás légkörhöz, kicsit „megszelídültek“ tőle. Ami pedig a részegség okát

52 I. melléklet: ifj. Buj József, a KIO egykori ápolójának beszámolója a Krízisosztály működéséről.

30

illeti, a legtöbb esetben a részegeskedésnek is van „möge“, a kijózanodás után

róluk is kiderült egy-s más, előfordult tehát, hogy a beszélgetések hatására az,

aki addig az italhoz nyúlt, inkább átgondolta a problémáit, és megpróbált

érdemi megoldást találni – vagy legalábbis segítséget kért.

• A teljes körű felvétel mellett lehetőség volt vagy csak nappali, vagy csak éjjeli

benn tartózkodásra (Nappali- vagy éjjeli szanatóriumi ellátás).

• Utógondozás: 4 gondozónő és 2 gondozói asszisztens járt ki terepre, hogy a

gyógyulás, rendeződés menetét segítse és ellnőrizze, arról az orvosoknak

referáljon, valamint javasoljon további lépéseket, ha a helyzet úgy kívánja.

Ebben nagy szerepet játszott, hogy az Osztálynak volt saját autója sofőrrel, így

a terepre történő kiszállás nem volt olyan körülményes. Viszont sok esetben

nem volt szükséges nyomon követni az egykori ápoltakat, mivel azok

maguktól, szívesen visszajártak a KIO-ra, és beszámoltak a fejleményekről:

örömökről éppúgy, mint a kudarcokról, vagy arról, ha éppen megakadtak

valamiben, ilyenkor látszott, hogy mennyire megtérül a bizalom, és a

közvetlen, családias légkör. Ezzel ugyanis elejét lehetett venni az elbocsátást

követő visszaesésnek, állapotromlásnak.

Pszichiátriai beteg esetén:

• Gyógyszeres kezelés.

• Amely esetekben szükséges volt, elektrosokk-terápia (bi-frontális- vagy

hemisferium-convulsio).

• Egyéni beszélgetés.

• Csoportos beszélgetések az orvosokkal, ápolókkal, pszichológussal, de a

takarítónők is előfordult, hogy bekapcsolódtak ezekbe.

• Utógondozás.

• Kontroll (előre egyeztetett időpontokban).

• Amennyiben feltétlenül szükségesnek bizonyult, Balassagyarmatra történő

beutalás.

31

Részeg ember esetén:

• Őrzés (fizikai és egészségügyi szempontból is).

• Folyadékpótlás (tea).

• Szükség esetén nyugtató.

• Szintén amennyiben szükséges volt, szíjbilincs alkalmazása (ön- és

közveszélyes esetekben).

A team-munka

A krízisteam munkája – mint már fentebb leírtam – érintett minden ott dolgozót, ott

tartózkodó beteget, valamint azok hozzátartozóit is. Itt vissza kell utaljak Salgótarján (ami

egy elég kicsi város), és a KIO kapcsolatára. Mivel közel volt, a betegek, de a dolgozók is

gyakran kijártak a városi piacra. A piac maga egy rendkívül érdekes közösség volt abban

az időben, jómagam csak gyermekkoromból emlékszem rá, ahogy hömpölygött benn a sok

ember, de nem ám a vásárlás miatt, mert sokan csak egy kis zöldségért, tojásért,

miegyébért mentek a piacra, amit manapság egyszerre vesz meg az ember, nagy tételben.

Kérdés az, hogy miért mentek ezek az emberek minden áldott nap oda? Ráadásul

ennyien… Engem kiskoromban rendkívül mérgesített, hogy háromszor végig kell járni az

egész „kócerajt“, de ha ez még nem lett volna elég, úton-útfélen belebotlottunk valami

ismerős nénibe vagy bácsiba, akikkel nagymamám legalább negyed órát beszélgetett. Én

meg addig álltam, és nézhettem az emberek hátsó felét (mert méreteimből kifolyólag még

csak ennyit láttam a világból). Itt pedig elérkeztünk egy sarkalatos ponthoz, mégpedig a

közösségek, valamint az információ-áramlás témaköréhez. A piac ugyanis egy hatalmas

terápiás színtér volt. Mondhatjuk úgy is, hogy „pletykafészek“. Erre pedig Samu doktorék

– rendkívül élelmes módon – odafigyeltek. Minden apró információ jól jött, nem csak az

aktuális betegekről, hanem azokról is, akik már régen „kiröpültek“ az Osztály óvó szárnyai

alól. Nem ritkán látogattak meg úgy régebbi betegeket a gondozónők, hogy valaki hallott

róluk ezt-azt, és úgy döntöttek, utánajárnak a dolognak, nehogy megint valami baj

történjen, nehogy visszaessen a korábbi, rossz állapotába. Nem is hiába nyilatkozott úgy a

négy orvos a KIO-val kapcsolatban, hogy „a város a mi elmeosztályunk“.

Így ment ez „bent“ is, a falak között, ilyen szabadon. Még a takarítónő is bejárt a

vizitre, és referált, ha valami olyant látott, hallott vagy tapasztalt, ami a beteg

szempontjából fontos lehet. Ha jobban belegondolunk, ez egyáltalán nem egy légből

32

kapott, ostoba dolog, sőt! Mi, emberek – mint szociális lények – érzékenyek vagyunk

egymás problémájára. Sokszor jobban is, mint a sajátunkéra. Nem véletlenül jár közszájon

az a gondolat, hogy az ember a másik gondját sokkal eredményesebben meg tudja oldani

(persze csak elméletben), mint a sajátját. Talán azért, mert „kívülről“ nézve a másik életét

a szemlélődőt nem terhelik azok a „keresztek“, amelyek kötik azt, aki benne él. Az is

előfordulhat, hogy a krízisben lévő ember a pillanatnyilag beszűkült gondolkodása végett

nem látja tisztán a helyzetét, és a problémákból kivezető uta(ka)t. Mind a két szempont

helyénvaló, úgy vélem.

Ami pedig szintén a KIO „szabadelvű“ gyógyítási módszere mellett szól, az az, hogy a

krízisterápiák jelentős részét laikusok végzik. Család, szomszédok, barátok, kollégák,

alighanem mindnyájunknak volt már része krízis-intervencióban – mindkét részről. Nos

éppen azért, mert – ahogy az imént kifejtettem – egymás gondjára érzékenyek az emberek,

nincs olyan, hogy valaki „nem ért hozzá“, hogy „nincs meg a végzettsége“. Természetes,

hogy a lélekbúvár olyan tüneteket, tendenciákat is észrevesz, amelyek a laikus szeme előtt

rejtve vagy legalábbis értelmezhetetlenül maradnak, ám a szakember munkáját nagyon

sokmindenben segítheti a laikus team. Egyfelől a „több szem többet lát“ szempont miatt.

Másfelől azért, mert a képzettséggel járó specializáció igenis beszűkítheti a gondolkodást,

harmadrészt azért is, mert a laikus – bár lehet, hogy tanulatlan – de élettapasztalatai

nagyon is lehetnek!

Az intézmény megszűnése, és annak körülményei53

Bár a krízis-szolgálat a lakossággal való kapcsolatában harmónikusan, szakmai

szempontból is kielégítően működött, 1983-ban mégis megszüntették. Ennek hátterét az

akkori kor felső pártvezetésének a hozzáállása adta, amely berzenkedett annak a ténynek a

beismerésétől, hogy a társadalomban (szocializmus ide- vagy oda) bizony problémák

vannak, az emberek élete nem „fenékig tejfel“. Másrészről az országos pártvezetés – az

ideológiai sallangokon túl – vajmi keveset tudott a helyi problémákról, a „vidék“

igényeiről. Jelzésértékű a párhuzam az akkori kor szemellenzése, de ezzel egyidejű

okoskodása és jelenkorunk vezetőinek hozzáállása között. Jelenleg szintén nagy probléma

a „vidék“ helyzete – de sajnálatos módon ezt még mindig a „vidékiek“ megkérdezése

nélkül, a fejük felett átnyúlva szeretik intézni, aztán csodálkoznak, hogy nem sikerül, és a

53 Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízis-intervenciós“ szolgálat hét éve. 20. o. Végeken, 1991/3.

33

problémák maradnak – vagy halmozódnak – de legalábbis az egyik „tünet“ megszüntetése

után keletkezik egy, vagy több másik. Álláspontom szerint a probléma nyilvánvaló, és

bűnbakok keresése és az egymásramutogatás helyett célravezetőbb volna a kommunikáció

kiszélesítése. De mint már említettem, nem szeretnék ebbe a témába túlságosan belemenni,

ez az én egyéni véleményem a dologról, csupán azért említettem meg, mert ez – elég

látványosan – sajnos azóta sem látszik változni.

De térjünk vissza az 1983-as eseményekhez: az országos pártvezetés ideológiai és

„dilettantikai“ alapon (mert erre mást mondani nem lehet) kinyilatkoztatja, hogy „erre

semmi szükség nincs“, és egyébként is „hamvába holt ötlet“. Ez utóbbi mondatot attól a

Dr. Veér Andrástól kölcsönöztem, aki egyébként sok zseniális írás szerzője, vagy

társszerzője volt mentálhigiénés témában, például Buda Bélával is írtak közösen egy

nagyszerű tanulmányt „A mentálhigiéné és fejlesztésének lehetőségei hazánkban“

címmel.54 Szóval elindult a boszorkánypör, és a kifogás-gyártás. Csak címszavakban

szerepeljen itt a KIO hat „fő bűne“, amely az akkori felsővezetés szemében

megbocsáthatatlannak bizonyult:

1. Kapcsolat a „demokratikus ellenzéki csoport“ néhány tagjával.

2. Nem cenzúrázták a KIO-ról kimenő leveleket.

3. Irodalomkritikai közlés indult ki a krízis-szolgálatról, amely helytörténeti

kiadványokat író vezetőket kellemetlenül érintette.

4. Az 1956 december 8-i sortűz adatainak felkutatása kapcsolatba hozható a

KIO-val.55

5. Társadalmi problémákat túldramatizáló hírverés az országos és helyi

vezetés tekintélyének lejáratására.

6. A Szabad Európa Rádió szervezett hallgatása folyik az Osztályon, a SZER

ügynökei rendszeresen ellátogatnak a KIO-ra, emiatt a pártvezetés

korábban már „finoman“ intette őket, akik hajthatalanok voltak.

54 Buda Béla: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései. 9.-15. o. Budapest, 2002. Animula. 55 Könczöl Csaba kutatta ezt a témát akkoriban, és azért feküdt be a KIO-ra, hogy ezt zavartalanul megtehesse. Kutatásának eredményeit a Szabad Európa Rádió ismertette – erre a pártvezetés felkapta a fejét. Iványi Gábor: „Tebenned bíztunk eleitől fogva“. Beszélő. III. foly., IV. évf., 7-8. sz. 1999. július/augusztus.

34

Annak idején volt szóbeszéd még valami nyomdáról is, amit állítólag a gondozó

épületének pincéjében üzemeltettek Samuék, ahol mindenféle rendszerellenes, lázító

szamizdatot nyomtattak – de az általam készített interjúk során kiderült, hogy ez

egyértelmű hazugság volt. A fenti „vádpontok“ közül viszont némelyiknek volt is alapja,

például a demokratikus ellenzék közül valóban volt, aki feküdt az osztályon, többek között

az 1956-ról folyó kutatást végző Könczöl Csaba is. A cenzúrázatlan levelek vádja is talált,

ám ami a tudatos rendszer-rombolást illeti, az – mondanom sem kell – túlzás. A társadalmi

problémák létezése ugyanis (akármilyen szívesen vette magára a pártvezetés) nem róluk,

nem nekik szólt, hanem a társadalomról, és a társadalomnak, az orvosközösségnek,

valamint mindazoknak, akik tehetnek ellene. Gondolom azt sem kell hosszan ecsetelnem,

hogy olyasmi, mint a társadalmi problémák eltúlzása, elég nehezen elképzelhető dolog.

Tudjuk ugyanis, hogy mindig is voltak, és lesznek ilyen problémák, a hangsúly inkább

azon van, hogy az adott társadalom, és annak vezetése mennyi figyelmet szentel ennek az

ügynek, illetve mennyire hatékonyan ragadja meg a rossz dolgok gyökerét. Sajnos a mi

mai társadalmunk sem jeleskedik ebben a kérdésben, de mentségére legyen mondva,

legalább elismeri, hogy léteznek társadalmi gondok, és legalább megpróbál tenni ellene.

De az a hozzáállás, mely szerint nincsenek problémák a társadalomban, vagy ha vannak is,

maguktól úgyis elmúlnak – ez teljességgel érthetetlen számomra, és elfogadhatatlan.

A kérdés (ami szintén megérne egy további elemzést), hogy végülis a krízis-szolgálat

konkrét szakmai tevékenységének mi köze volt ezekhez a vélt, vagy valós „bűnökhöz“,

tevékenységekhez? Miért kellett az egész Osztályt „végképp eltörölni“, amellett, hogy az

orvos-gárdát elmozdították onnan? Költői kérdések ezek, valószínűleg már sohasem fog

kiderülni, hogy kinek, és miért szúrta a szemét ez a kezdeményezés, de úgy vélem, nem is

ez a legfontosabb kérdés, hogy miért szüntették meg. A tény, hogy megszüntették, ami

nagyon szomorú. Sajnos az érdekek, hatalmi jászmák, lobbyk gyakran keresztbetesznek az

ártatlan, segítő szándékú törekvéseknek, ezzel is sulykolva az éppen aktuális ideológiát.

Annak idején azt hangoztatták, hogy a boldog szocialista közösségnek nincsenek

problémái, annál is inkább, mivel ezt az idilli közeget szintén nagyon boldog és teljes

életet élő emberek alkotják, manapság azzal törik le a lelkesedést, hogy „ennek nincs

piaca“, „nem megtérülő befektetés“ stb. Ugye ismerősen csengnek ezek a frázisok?

Tanulságul szolgálhat, hogy – amíg csak lehetett – ezek a bátor emberek is kitartottak a jó

és önzetlen cél mellett, egy olyan korban, ahol konkrét fenyegetettségnek is ki lehetett téve

az ember, ha ellent mert mondani az államhatalomnak. Bátoríthatja ez a mai kor emberét,

35

hogy ne süllyedjen apátiába, hanem próbáljon tenni, segíteni ahol tud, mert bár a

társadalom nagyon sok emberből áll, a társadalmi jelenségek mégis az egyének szintjén

kezdődnek.

Gondolatok egy kutatásról

Szándékomban állt a Madzsar József Megyei Kórház és Rendelőintézet jogutód

intézményének, a Szent Lázár Megyei Kórháznak az irattárát megtekinteni, valamint a

KIO hét évnyi iratanyagát kutatás céljára felhasználni. Ám sajnos a kért kutatási engedélyt

nem kaptam meg. Így egyfelől a már meglévő információkra támaszkodom, amelyek

sajnos hiányosak, (valamint ezeket az információ-morzsákat nem lehet egy kvantitatív

kutatáshoz hasznosítani), másfelől leírom, hogy amennyiben sikerült volna hozzájutnom a

kívánt dokumentumokhoz, hogyan végeztem volna el a kutatást, mely szempontokra

lettem volna kíváncsi és a leszűrt információkat hogyan illesztettem volna bele a krízis-

terápiáról alkotott gondolataim közé. Fontos ezentúl a szociológiai vonzatait is figyelembe

venni a meghiúsult kutatásnak, ezért kifejtem azt is, melyek lehetnek azok a szociológiai

szempontok, amelyek ennek a körülbelül 30 éve működött pszichiátriai jellegű kórházi

osztálynak fennmaradt dokumentumaiból leszűrhetők.

A kutatás előkészítése

Kutatásom célja leginkább a leírás tárgykörébe esik, ami a KIO iratanyagának

statisztikai feldolgozását jelenti bizonyos, a társadalomtudományok számára releváns

szempontok alapján. Ezek alatt olyan adatokat értek, amelyek által eligazodhatunk az

akkori társadalom egy apró szegmensében: a pszichiátriai gondokkal küzdő emberek

csoportjában. Ez azért is fontos, mert őket megismerve, majd gondolatban belehelyezve az

akkori kor valamint közösség keretei közé, már megközelítőleg levonhatunk bizonyos

következtetéseket ezek természetéről, kapcsolatáról, stb.

Viszont mielőtt a leíró vizsgálathoz hozzákezdhetnék, mindenképpen érdemes

felderítő vizsgálódást végezni, amely fényt deríthet az intézmény működésének olyan

részleteire, amelyek alapján a leíró jellegű kutatásomat megtervezhetem. Ezért én első

lépésként elbeszélgettem a KIO-t egykor vezető orvosokkal: Dr Samu Istvánnal és

feleségével, Dr Kallós Máriával, valamint a másik orvosházaspárral is: Dr Szentesi Péterrel

és Dr. Ratkóczi Évával. Ezeket a beszélgetéseket leginkább kötetlen, rugalmas kvalitatív

interjúknak lehet tekinteni. Elemzési egységem ennél a felderítő vizsgálódásnál a KIO

36

egykori dolgozóinak csoportja. Két okból választottam elemzési egységnek a csoportot –

és nem az egyéneket:

• Mert minden információ, amit az egykori munkájukról elmondtak nekem,

valamint az is, amit nem nekem, hanem más kutatóknak mondtak el, esetleg ők

maguk írtak le, mind-mind az egész krízis-intervenciós modellre utaltak.

• Az én érdeklődésem is az egész osztály munkájára irányult, mert – mint később

bővebben is kitérek rá – a krízis-intervenciós szolgálat alapvető lényege, hogy

nem egy személyről szól, hanem egy közösségről. Ez a közösség elsődlegesen

a rászoruló és annak közvetlen környezetében lévők (család, barátok,

munkatársak, stb.), s végül – de korántsem utolsó sorban – a segítők csoportja.

• Ők maguk is „team“-ként, mint szétválaszthatatlan egységként hivatkoztak az

akkori munkaközösségre. A munkában betöltött szerepüket úgy határozták

meg, mint a csapat hasznos és elidegeníthetetlen része.

Ezen beszélgetések alapján, kiegészítve az édesapámtól és nagyapámtól szerzett, KIO-

ra vonatkozó ismereteimet, tágíthattam látókörömet, valamint értékes információkat

szereztem interjúalanyaimtól a szakirodalmak fellelhetőségére vonatkozóan.

A következő lépés – ami még mindig a felderítő kutatáshoz tartozik – a szakirodalmi

áttekintés. Először természetesen csupán nagy vonalakban tekintettem át a számomra

elérhető szakirodalmakat, majd csoportosítottam őket: elsősorban abból a szempontból,

hogy dolgozatom témájához mennyire kapcsolódnak – vagyis mennyire hasznosak most a

számomra. Ezután pedig aszerint végeztem csoportosítást, hogy a téma mely részletét

tárgyalja az adott mű: a metódus kialakulásához, történetéhez találok-e benne hasznos

információkat? Esetleg a módszerről magáról, vagy a hátterében meghúzódó gyakorlati-

vagy elvi okokat tárgyalja? Vagy éppen a páciensekre gyakorolt hatásait mutatja be és

esettanulmányokat dolgoz fel stb. Külön csoportot alkottak a kiegészítő információkat

hordozó írások, például amelyek az általam is bemutatni kívánt orvosok életével vagy

munkásságával foglalkoznak, illetve azok, amelyek az adott korszak, vagy helyszín

bizonyos aspektusait tárgyalják.

Ezután jöhet a szakirodalom szisztematikus feldolgozása, a témám szempontjából a

lényeg kiemelése, majd ezek összegzése, saját gondolataimmal való összevetés, reflexió.

37

A kutatás lehetséges menete

Miután tisztázom a kutatásban szereplő fogalmakat a vizsgált szakirodalmak tükrében,

meghatározom a kutatás módszerét. Feltételezem, hogy a kórház adminisztrációja, jelen

esetben a KIO által vezetett kórlapok, anamnézisek, stb. már meglévő adatok alkalmasak

kvantitatív elemzésre. A meglévő adatok elemzése beavatkozás-mentes vizsgálat.

Egyszerű, olcsó és kockázatmentes (könnyen javítható) kutatási forma,56 akár egy ember

által is elvégezhető. Valójában az ápolási lapon szereplő meglévő adatok mellett nagyon

sok, a beteggel összefüggő egyéb információt is tartalmaztak a KIO kartonjai,57 amelyek

bonyolíthatják a kutatást, ám bizonyára nem jelentenek áthághatatlan akadályt. Az

elemzési egység a kutatásban az egyén (egészségügyi karton formájában). Sajnos nem volt

alkalmam belenézni a KIO kórlapjaiba (a fentebb már vázolt okok miatt), de az Osztály

egykori dolgozói elmondása alapján a következő információkat kaphatom meg belőlük:

• Az ápolt neme;

• Az ápolt életkora (születési dátum formájában);

• Az ápolt családi állapota (Lengyel Katalin egykori KIO-dolgozó elmondása

szerint amennyire csak lehetett feltérképezték, és a kórlapon feltüntették a

beteg egész kapcsolati hálóját);

• Az ápolt lakóhelye (ez újabb csoportosításra adhat lehetőséget, pl falu, város,

megyeszékhely, főváros, stb.);

• Az ápolt foglalkozása (1990 előtt ezt szinte minden hivatalos iratban

rögzítették);

• Az ápolt iskolai végzettsége;

• Osztályra kerülés oka (tünetek, diagnózis);

• Milyen ellátásban vett részt? (nappali- éjjeli szanatórium, stb.);

• Milyen kezeléseket kapott?

56 Earl Babbie: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. 352. o. Budapest, 2001, Balassi Kiadó. 57 Lengyel Katalin, egykori KIO-ápoló elmondása alapján. Ő adminisztrációs feladatokat is ellátott az Osztályon.

38

• Hová került, miután az Osztályról elbocsátották (otthonába, Balassagyarmatra,

stb.)?

De természetesen csak a kórlap részletes ismeretében lehet majd az összes számba

vehető szempontot feltérképezni.

A kódolásnál – mivel egészségügyi intézményről van szó – nagy segítséget jelentenek

a BNO-kódok (Betegségek nemzetközi osztályozása), amelyeket a diagnosztizálás során

használnak. Ezeket egyszerűen át lehet emelni a WHO adatbázisából.58 Ez azért is lenne

így jó, mert amennyiben más krízis-intervenciós szolgálat adatait vizsgáljuk, ugyanezekkel

a kódokkal lehet operálni, nem kell új kódrendszert kialakítani, még akkor sem, ha más

betegségeket állapítottak meg az ápoltaknál, mint a salgótarjáni osztályon. Így könnyebb

lesz, ha összevonva szeretnénk vizsgálni több ilyen jellegű intézményt.

Az adatrögzítés- valamint feldolgozás történhet az IBM által készített SPSS59

(Statistical Package for the Social Sciences) nevű programmal, vagy a PSPP60 nyílt

forráskódú statisztikai szoftverrel is.

58 http://hu.wikipedia.org/wiki/Betegségek_nemzetközi_osztályozása 2011.04.17. 59 http://en.wikipedia.org/wiki/SPSS 2011.04.17. 60 http://en.wikipedia.org/wiki/Pspp 2011.04.17.

39

Hipotézisem

Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy a – sajnos nem megvalósult – kutatáshoz

nem alkottam hipotézist, bár nagyon csábító a gondolat, hogy előre megfogalmazzak

gondolatokat, amelyeket – mint valami törvényszerűséget – adatokkal alátámaszthatok,

semmiképpen sem szeretnék abba a hibába esni, hogy előre eltervezem a kutatásom

kimenetelét, ügyet sem vetve olyan összefüggésekre, amelyek más irányba terelnék a

gondolataimat. Ennélfogva úgy vélem (bár eretnek dolog), helyesebb ex post facto

hipotézist alkotni. Semmi ötletem sincs ugyanis, hogy az egyes pszichiátriai betegségek

nőknél fordulnak-e elő gyakrabban, vagy férfiaknál. Amire számíthatok (és ebben a KIO

egykori dolgozói minden empirikus kutatás nélkül, saját tapasztalataik alapján

felvilágosítottak), hogy több férfi részeg került be a Detoxikálóba, mint nő, ugyanez

fordítva: a KIO-ra több krízisállapotú nőbeteget vettek fel, mint amennyi férfit.

A társadalomtudomány számára hasznos információt abból a szempontból rejtene ez a

kutatás, hogy milyen összefüggéseket lehet felfedezni a Krízisosztályra történő felvétel

oka, és olyan személyes attribútumok közt, mint a nem, kor, lakóhely-típus, vagy a családi

állapot. A krízisállapotba történő „belecsúszás“ okait utólag kikövetkeztetni szintén elég

nehéz, ám egy megközelítőleg helyes összefüggést mindenképpen föl lehetne tárni ennek a

kutatásnak a segítségével.

A kutatás hibaforrásai

Kétségtelen, hogy nagyon nehéz így cca 30 év távlatából a konkrét okokra fényt

deríteni, ám más adatokkal is „meggyűlhet a bajunk“. Néhány példa a lehetséges hibákra, a

teljesség igénye nélkül:

Említettem már, hogy több részeg férfi került a Detoxikálóba, mint amennyi nő.

Tudjuk, hogy „látványosan“ valóban több férfi részegeskedik, ám arról is tudomásunk van,

hogy a nők is alkoholizálnak adott esetben, csak nem mennek vele az utcára, a kocsmába

vagy a „haverokhoz“. Tehát a Detox-ra kerülő férfiak és nők arányát fenntartásokkal kell

kezelni, nem szabad belőle messzemenő következtetéseket levonni – például az összes

férfira, vagy nőre nézve.

Szintén „becsapós“ lehet a városból/faluból bekerültek aránya, bekerülésük oka, stb.,

mert bár a KIO közel volt a távolsági buszmegállóhoz, faluról – feltételezhetően – mégis

keveseb krízisállapotú került a KIO-ra, mint a városból, vagy lehet, hogy épp fordítva: a

40

falusi emberek, mivel jobban figyelnek egymásra, hamarabb észreveszik a bajt, és időben

segítséget hívnak. Tehát ezt a szempontot is szőrmentén kell kezelni, pedig nagyon jó

lenne – ha csak megközelítőleg is – tudni, milyen problémák merülnek fel inkább

városban, avagy vidéken élők között, illetve melyek a főbb igények. Ez főként a mai

viszonyok között lenne fontos, amikor szeretnék a falvakat újra benépesíteni, a vidéki

életformát népszerűsíteni. Ehhez viszont érdemes lenne tisztában lenni a falusi életforma

minden jó- és rossz oldalával, valamint a lehetséges megoldásokkal egyaránt.

Ugyancsak nehéz eldönteni a család támogató- vagy visszahúzó, hátráltató mivoltát

adott esetben. Ez akkor fontos, ha a családi állapot függvényében szeretnénk megállapítani

valami tendenciát. Felmerült bennem ugyanis a kérdés, hogy az egyedül, vagy inkább a

házasságban, élettársi kapcsolatban élők (bár ez utóbbi akkoriban még elég ritka volt)

közül került-e ki több krízisállapotú? Elgondolkodva a lehetőségeken, szintén nem tudtam

előfeltevést alkotni, mivel az egyedül élők esetében az elmagányosodás elég komoly

problémaforrás lehet, az egyedülállóknál ugyanis hiányzik az intim kapcsolat, a lelki társ,

akivel jóban-rosszban együtt lehetnek, megoszthatnának örömöt-bánatot. Viszont gyakran

látunk rosszul működő kapcsolatokat, amelyekben ahelyett, hogy a társak egymás

segítőiként viselkednének, csak visszahúzzák és bántják egymást (sokszor sajnos nem

csupán lelkileg, hanem fizikailag is). Édesapám és a többi volt KIO-dolgozó

elbeszéléseiből sem derült ki, hogy melyik állapot jelentett nagyobb kockázatot a krízis-

kialakulás szempontjából, ezért ezt a kérdést is nyitva kell hagynom.

Megkérdeztem a KIO egykori dolgozóit arról is, hogy emlékeik szerint milyen

foglalkozási körből került ki az ellátottak többsége. Erre a válasz elég egyértelmű volt: a

munkásosztály, mai megnevezéssel az alkalmazottak, vagy beosztottak közül. Ez azért

olyan magától értetődő, mivel eleve ők vannak a legtöbben a munkaerőpiacon, régen

pedig, a magas foglalkoztatottság révén ez a réteg még szélesebb volt. Nyilván a nagy

számok törvénye alapján is, valamint abból kifolyólag, hogy ezen a rétegen csapódik le a

társadalmi és politikai események legnagyobb része, belátható, hogy közülük került ki a

KIO egykori betegállományának jelentős hányada.

A foglalkozás nélküliek (a KMK-sok, vagy a háztartásbeliek) is megjelentek, az

elmondások alapján a „közveszélyes munkakerülők“ közül jópáran az alkoholisták sorait

gyarapították, a KIO-n pedig a „hivatásos háziasszonyok“ fordultak meg többször. Lengyel

Katalin beszámolójából derült ki, hogy például a bányászok családjai avvégett kerültek a

látóterükbe, mert elég sajátos helyzetük volt az akkori világban: a bányászok az akkori

41

átlaghoz viszonyítva elég jól kerestek, emiatt feleségeiknek nem volt létfontosságú munkát

vállalniuk. Természetesen ez nem jeletett tétlenséget, mivel a háztartás vezetésével, a

gyermekek nevelésével és némi háztáji gazdálkodással foglalatoskodtak, ám így is

rengeteg „szabadidejük“ maradt. Férjeik viszont a hosszú és megerőltető munka után nem

csekély fizetésüket jellemzően rendszerint a kocsmába vitték. Az alkoholizmus hatására –

jegyzi meg Lengyel Katalin – a férfiak libidója nőtt ugyan, ám „teljesítőképességük“

csökkent, ami (ráadásként számításba véve a munka és az utána következő kocsmázás

időtartamát) a feleségek félrelépéseihez vezetett. Ez aztán egy öngerjesztő folyamattá lett:

az alkoholtól „feltüzelt“ férj hazatérvén hűtlen – és vélhetően igen mérges – feleséget

talált, és máris kész volt a családi konfliktus, mégpedig nem is alaptalanul. Hogy „ki dobta

az első követ“, vagyis végső soron kinek a hibája is volt a házasság megromlása: az

alkoholista férjé-e, vagy a kikapós feleségé? Teljesen mindegy, Lengyel Katalin szerint az

ilyen családokból kikerülők gyakran gazdagították – férjek esetében – a Detoxikáló, vagy –

feleségként – a KIO ápoltjainak táborát.

A közép- valamint felsővezetők sem voltak teljesen ismeretlenek a KIO dolgozói

számára, ámbár inkább az Ideggondozó ellátásában vettek részt. A középvezetők voltak

egyértelműen a nehezebb helyzetben, mivel ők „két tűz között“: alulról és felülről is

nyomás alatt voltak. Felsővezetőknek pedig jellemzően inkább a hozzátartozóik kerültek

krízishelyzetbe – vélhetően a családtagjuk pozíciójából eredő problémák miatt.

Szellemi szabad foglalkozásúak valamint az értelmiségiek – több forrás egybehangzó

állítása szerint – arányaiban és a társadalom összetételéhez képest is igen sokan fordultak

meg a Krízis-intervenciós Osztályon. Jellemzően művészek, tanárok. Sokan közülük a

Demokratikus Ellenzék soraiból kerültek ki, ezt az akkori pártállam komoly

fenyegetésként értékelte, végső soron talán ez (az ellenzéki értelmiség érdeklődése)

jelentette a KIO megszüntetésének legfőbb mozgatórugóját.

42

II IIII . fejezet:. fejezet: Hazai és nemzetközi áttekiHazai és nemzetközi átteki ntésntés

Az első lökést a krízis-intervenciós szolgálatok kialakulása irányába a '30-as évek

gazdasági válsága adta meg. A legelső – pszichiátriai betegek gondozására létrehozott –

nappali szanatórium 1933-tól működött Moszkvában. Bár mivel kicsi és eléggé elszigetelt

kezdeményezés volt, nem gyakorolt nagy hatást a nyugaton alapított intézményekre. Ezért

is, valamint a modern krízis-intervenció elméleti alapjainak lefektetése végett Eric

Lindemann amerikai pszichiáter munkásságát tekintik úttörőnek ebben a témakörben. Ő és

kollégái nagy szerepet játszottak a Coconut Grove nevű bostoni bárban 1942 november 28-

án lejátszódott tragikus tűz túlélőinek, valamint az áldozatok hozzátartozóinak krízisben

való megsegítésében. Ennek a szörnyű eseménynek köszönhetjük, hogy Lindemann és

munkatársai – miközben az érintetteknek segítséget nyújtottak – megfigyelhették és

megfogalmazhatták a gyászreakció mibenlétét, szerepét a krízis földolgozásában,

szakaszait és kimeneteleit. Lejegyezték a gyász folyományaként előforduló pszichiátriai

problémákat, kóros gyászreakciókat is. Hollandiában szintén a ’30-as évek válsága hatott

az elmekórházi betegek számának csökkentése irányában. A háború miatt viszont később,

csak 1945 után indulhatott el az amszterdami pszichiátriai szolgálat egy extramurális – a

kórházi falakon kívüli gyógyítást preferáló – irányban. Angliában és az Egyesült

Államokban is felfigyeltek erre a kezdeményezésre,61 bár minden kétséget kizáróan a

Coconut Grove-tűz, és Eric Lindemann munkássága hatott az Újvilág közösségi

pszichiátriáira.

Marlborough Experiment

Érdemes kiemelni a ’30-as évek végétől működő Marlboroug Experiment elnevezésű

kezdeményezést. Véleményem szerint az általam megvizsgált egykori közösségi

pszichiátriai kezdeményezések közül a Joshua Bierer által alapított „terápiás közösségi

klub“ állt a legközelebb a salgótarjáni KIO rendszeréhez, sőt, még valamivel bővebb

ellátási palettát is vonultatott fel. A következő ellátási típusok működtek (mind külön

projektként) ebben az intézményben:

61 Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízis-intervenciós“ szolgálat hét éve. 17. o. Végeken, 1991/3.

43

• Nappali Szanatórium: nappali benntartózkodásra;

• Éjjeli Szanatórium: csak bennalvás esetén;

• Utógondozási Rehabilitációs Központ;

• Független Irányítású Közösségi Szállás;

• „Neurotics Nomine“: az Anonim Alkoholistákhoz hasonló terápiás közösség

neurotikus betegek részére;

• Hétvégi Szanatórium: a munkanapokon kívüli időre.

A program elsődleges célja a páciensek szerepkoncepciójának megváltoztatása volt: a

passzív, elszenvedő fél helyett egy aktív, résztvevő-együttműködő beállítódás

meggyökerezését kívánták elősegíteni. Ezzel egyidejűleg a pszichiáter és a segítők

megpróbálták újraértékeltetni a páciens gondolatait. Hangsúlyozni az értékeit, ahelyett,

hogy a pszichés zavaraira, vagy a konfliktusaira koncentrálnának.

Ezek a hozzáállás-beli újítások növelték ennek a kezdeményezésnek az

elfogadottságát. Az ápolt maga is a segítők együttműködő partnerévé válik, egyenlő

bánásmódban részesül. Az orvosok és az ápolók inkább mint tanácsadók működnek közre.

A páciensek közössége felelősséget vállal tagjaik viselkedéséért, valamint azért, hogy

közösen konstruktív terveket fogalmaznak meg a tagok jövőjét illetően, illetve segítik

egymást. A csoport és a csoportban zajló közösségi módszer a folytonos interakción és

egymás bátorításán alapult.62

Magyarországi példák

Elsőként természetesen a salgótarjáni Krízis Intervenciós Osztályt említem meg, mivel

erről van a legtöbb és legrészletesebb információm. Ám a KIO működésével közel

egyidőben az országban több krízis-intervenciósnak minősülő kezdeményezés is létesült,

ám ezekről csupán említés szintjén értesültem. Címszavakban felsorolva:

• Gerzsa Ferenc által szervezett szegedi drogközpont;

• Telkes József-féle család- és párterápiás tanácsadó szolgálat;

• Rátai Csaba sátoraljaújhelyi családterápiás szolgálata;

62 Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 6-7. o. St Louis, 1994, Mosby.

44

• Juhász Pál által alapított budapesti, VIII. kerületi nappali szanatórium;

• Gerevich József által szervezett Szociálpszichiátriai Műhely;

• a Kézdi Balázs által kezdeményezett lelkisegély-telefonszolgálatok esete

egyedi, mivel megalakulásuk óta működnek, sajnos azóta történt egy nagyobb

átszervezés (leépítéssel egybekötve), de még mindig megvan a maga bázisa,

mind segítők, mind hívók körében.63

Sajnos egyik fentiekben fölsorolt kezdeményezésről sem maradt elérhető írásos anyag

– kivéve a telefonszolgálatokat – ezért is volna hasznos egy, a magyar közösségi

pszichiátriai kezdeményezéseket feltérképező, országos szintű kutatás, amelynek keretein

belül a fellelhető összes anyagot összegyűjtve, valamint a kórlapokat is áttekintve, egy

egységes képet kaphatnánk ezekről a szolgálatokról.

63 Dr. Szentesi Péter, Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Kallós Mária: Egy korai magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története. 1. o.

45

IV. fejezet :IV. fejezet : A multidiszciplinaritás jelentősége a kríA multidiszciplinaritás jelentősége a krí ziszis -- intervenciós intervenciós

modellbenmodellben

Bellak szerint a közösségi pszichiátria több diszciplína: a társadalom- és

magatartástudományok együttes eredményeiből született, és alapvetően kötődik a

pszichoanalitikus elmélethez.64 A hosszútávú pszichoterápiás kezeléssel szemben rövid

lefolyású terápiát részesíti előnyben, a krízis minél gyorsabb, és ezáltal komplikáció-

mentesebb lefolyását elősegítve.65 A „közösségi“ jelzőt azért kapta, mert nagymétékben

támaszkodik a közösségi erőforrásokra.66 Művelői felismerték, hogy a páciens

rehabilitációját nagymértékben elősegíti, ha természetes környezetében lábadozhat. Ez

fölveti az úgynevezett extramurális (kórházon kívüli) betegellátás ötletét, amely

megvalósul mind a közösségi pszichiátria, mind a „day hospital“-ok, valamint a krízis-

intervenció esetében is. A „day hospital“-rendszer alapjai Ross szerint valójában a

hagyományos kórházi ágyak hiányában gyökereznek: ágyhiány végett a betegeket idő előtt

kényszerültek otthonukba elbocsátani.67 Az első kifejezetten „day hospital“-ként indított

intézmény 1933-ban, a moszkvai Első Pszichiátriai Kórház keretein belül létesült.68

Ezután, a ‘30-as évek végén kezdte el Bierer a Marlborough Kísérletet Angliában. A

páciensei, egy „terápiás közösségi klub“ tagjaként a kórházi intézményen kívül töltötték

mindennapjaikat, és csak időszakonként jártak be kezelésekre. Ez így működött a

salgótarjáni KIO-n is, olyan esetekben, amikor nem volt szükséges az állandó orvosi

megfigyelés. Ennek a gyakorlatnak másik előnye volt, az ápoltak ismerős környezetben

való gyógyulása mellett, hogy sokkal több rászoruló ember ellátását tudták megvalósítani:

olykor a 200%-os ágyszám-kihasználtságot is elérték.69

64 Bellak, Leopold (szerk.): Handbook of community psychiatry and community mental health, New York, 1964, Grune & Stratton, idézi: Aguilera, D. C. 65 Donna C. Aguilera: Crisis Intervention - Theory and methodology. 6. o. St Louis, 1994, Mosby 66 Ébredések Alapítvány http://www.ebredesek.hu/node/41 2011. 03. 26. 67 Ross, M: Extramural treatment techniques. In: Bellak, L: Handbook of community psychiatry and community mental health, New York, 1964, Grune & Stratton, idézi: Aguilera, D. C. 68 Dzhagarov M. A.: Experience in organizing a day hospital for mental patients. Neurapathologia Psikhiatria 6:147, idézi: Aguilera, D. C. 69 Édesapám, ifj Buj József (ápoló volt a KIO-n) elmondása alapján.

46

A krízis-intervenció tehát egy komplex rendszerként működik, melyben nem csupán a

segítők és a segítettek, hanem a közvetlen társadalmi környezet is részt vesz. Legelső

sorban ugye a család, a rokonok, a barátok, a szomszédság, ismerősök, kollégák, a segítő

intézménnyel való kapcsolat-felvételt követően pedig az orvosok, ápolók, a kisegítő-

személyzet, valamint a többi ellátott is bekerül ebbe a bizonyos körbe. Mivel egyfajta

közösségi pszichiátriaként értelmezhető, ezért annak jellemzőit is magába tömöríti. Ami

mégis megkülönbözteti a legtöbb közösségi pszichiátriai módszertől, az a felkészült,

képzett segítő-gárda állandó jelenléte. A krízis-intervenciós szolgálaton orvosok,

szakápolók és pszichológusok dolgoznak.

Amellett, hogy az orvos-társadalom számára is egyértelműek a közösségi pszichiátriák

elméleti kapcsolata a társadalomtudományokkal – ahogy ezt egy korábbi fejezetben már

kifejtettem – állandó szociális munkát igényel ez a tevékenység. Mert míg a krízis

ambuláns „ellátásához“, a közvetlen beavatkozáshoz pszichiáterekre és pszichológusokra

van szükség, hogy a krízisbe sodródott ember lelkivilágát, belső lelki egyensúlyát

segítsenek helyreállítani, hogy az vissza tudjon illeszkedni a régi – vagy éppen a

megváltozott – életébe, addig az utógondozáshoz elengedhetetlenek a szociális munkások.

Más szemlélet, képzés, hozzáállás jellemzi őket, mint az egészségügyi szakembereket.

Emellett nagyon fontos, hogy több szempontból vizsgálják meg az egyes eseteket. Van

erre egy remek hasonlat: ha két ember egymással szemben áll, és maguk elé tartanak egy

kanalat – úgy, hogy az egyikük felé az öblösebb része nézzen – elkezdhetnek azon

vitatkozni, hogy ki milyennek látja a kanalat. Az egyik azt mondja: homorú, míg a másik

váltig állítja, hogy nem az, mert domború. Közben pedig ugyanarról a kanálról beszélnek,

és természetesen mindkettejüknek igaza van. Így van ez minden, emberi kapcsolatokat

vizsgáló tudománnyal, legyen az egészségügyi, vagy társadalomtudományi vonatkozású: a

tárgy ugyanaz, csak a nézőpont más. De kérdem én: baj-e ez? Meggátolja-e az egyetértést,

a konklúziót, vagy a segítő szándék végül felülkerekedik a tudományos nézőpont-beli

vitán? Ez azt hiszem az egyéneken múlik. Márpedig egy ilyen felelős segítő munkához

elengedhetetlen az empatikus, konstruktív szellemíségű szakemberek és alkalmazottak

köre.

Ami végett még érintett lehet a szociológia egy ilyen szervezet működésében, az a

társadalmi tendenciák integrálásának igénye a segítségnyújtás elméletébe. Ugyanis a

szociológia „feladatai“ közé nem csupán a megfigyelés és leírás tartozik, hanem egy

bizonyos szintig az előrejelzés is. Márpedig egy segítő rendszer, amely az emberek

47

aktuális, mindennapi gondjaival törődik, szükségszerű, hogy tájékozott legyen – és ne

csupán a betegeitől szerezzen információkat – az ellátottak tágabb emberi környezetének

aktuális problémáival, érdeklődésével, össznépi vesszőparipáival kapcsolatban.

A közhangulat és a társadalmi változások elemzésén túl nagyon fontos szempont a

devianciák kezelésének a kérdése. Mert ugye a devianciákhoz nem csupán az olyan –

mindenki számára nyilvánvaló – dolgok tartoznak, mint például a bűnözés, vagy a

drogfogyasztás, hanem minden olyan magatartás, vagy állapot, amely az adott közösség

számára nem elfogadott, amely az általánosan bevett normákat megszegi. Egyes

betegségek, például az alkoholizmus, a nemi betegségek, öngyilkosság vagy a pszichiátriai

kórképek is ebbe a kategóriába esnek. A KIO példáján láttuk, hogy ott az

Alkoholdetoxikáló egy épületben működött a krízisosztállyal – és milyen jól tette! -

Mondhatnánk. Az alkoholizmus gyönyörű példa arra, hogy gyakran a deviáns

viselkedésmód mögött valami komoly probléma lapul az illető életében, amely ráadásul

nem is mindig egyértelmű és kézzelfogható. Egy interdiszciplináris team viszont

könnyebben ráérezhet arra, mi is lappang az illető lelkében, amennyiben kialakítják

egymás közt a kölcsönös tájékoztatás szabályait. Így – a kanalas példánál maradva – már

van esélyük megállapítani a kanálról, hogy domború is, homorú is, sőt, még arra is fényt

deríthetnek, hogy kanalunk mely oldala domború, és melyik homorú.

A KIO kutatásának fontos szempontja lehet a politikai természetű problémák

témaköre, mivel az a politikai berendezkedés, amelynek érájában a KIO működött,

kifejezetten kirekesztő volt a másképpen gondolkodókkal szemben. Ezt az Osztály

megszűnésénél már megemlítettem, hogy politikai indokkal zárták be az intézményt,

mivel a másképpen gondolkodókkal igy éppúgy bántak, mint akárki mással: emberként.

Ezt a pártatlan jóindulatot mindkét fél: az akkori politikai elit, és az ellenzék is

barátkozásként értelmezte, ennek folyományaként valóban volt az akkori ellenzék tagjai

közt olyan, aki kifejezetten ezért ment Salgótarjánba „kezeltetni magát“, mert tudta, hogy

ott biztonságban van, illetve volt, aki ugyanezen oknál fogva többször is megfordult az

intézményben.

A mai viszonyok között politikai üldöztetésről, kirekesztésről értelmetlen beszélni, de

egyébként sem szabad, hogy egy segítő szervezet aktuálpolitikai csörtékbe bocsátkozzon.

A segítségnyújtás, a gyógyítás nem párt- vagy hatalomfüggő. Mindenkié, és minden olyan

ember számára elérhető kell, hogy legyen, aki segítséget kér.

48

ÖsszegzésÖsszegzés

A krízis-intervenció lényege nem más, mint a krízisbe minél hamarabb történő

beavatkozás. A krízisbe került személy én-erejének növelésével, megküzdési stratégiáinak

fejlesztésével – de semmiképpen sem helyette – kell a krízist megoldani. Krízis-

intervenciós segítséget nem csupán szakember adhat a rászorulónak, mi magunk is ezt

tesszük, ha például a legjobb barátunknak tönkremegy a kapcsolata, és akár éjszakákon át

beszélgetünk vele, próbáljuk „önteni belé a lelket“ – ahogy azt nagyon találóan fogalmazza

meg a mondás. Természetesen a pszichiátriai krízis-intervenciós szolgálat is ugyanerre a

metódusra épül, csak éppen pszichiáter, pszichológus, szociális munkások, valamint

szakápolók közreműködésével. Az ideális krízis-intervenciós team multidiszciplináris,

vagyis egyaránt épít az orvosok, ápolók és szociális alkalmazottak egyéni beállítottságára,

nézőpontjára. Ezen kívül felhasználja az ápolt emberi kapcsolatait, mukáját (ha van) és

érdeklődési körét is, tehát minden olyan dolgot, amelybe az egyén bele tud kapaszkodni,

ami fogódzót jelenthet számára lelki egyensúlya visszanyeréséhez, hosszabb távon pedig a

társadalomba történő vissza-illeszkedéséhez.

A salgótarjáni Krízis Intervenciós Osztály hét évig működött egy meglehetősen jól

frekventált helyen. A KIO-t megálmodó négy orvosnak: Dr. Samu Istvánnak, Dr. Kallós

Máriának, Dr. Szentesi Péternek és Dr. Ratkóczi Évának sikerült egy olyan egyedi, jól

működő krízisszolgálatot létrehozni, ami minden bizonnyal megállná a helyét a mostani

viszonyok között is – természetesen némi kiegészítéssel a mai kor problémáit figyelembe

véve. Sajnos a hatalmi nyomásra 1983-ban megszüntetett intéményt azóta sem sikerült

senkinek újjáéleszteni, holott a rendszerváltás körüli időben a KIO egykori dolgozói

szerették volna ezt megkísérelni.

Sok kérdést vet fel, hogy miben változott a társadalom azóta, hogy nem működik a

KIO, ám úgy vélem, hogy egy ilyen haladó szellemiségű, komplex mentálhigiénés segítő

rendszernek manapság is éppúgy lenne létjogosultsága, mint akkoriban. Sőt, a

megváltozott társadalmi helyzet nagyon sok új problémát vetett fel, és sajnos – a politikai

fenyegetettséget leszámítva – a régi gondok sem tűntek el a „palettáról“. Nagyon remélem,

hogy egyszer majd eljön az az idő, amikor újra felfedezik a szakemberek ezt a remek

kezdeményezést, integrálják a mai korszak igényei közé, és elindulhat újra – immár nem

csak elszórtan, hanem országos szinten is – egy ilyen jellegű hálózat.

49

IrodalomjegyzékIrodalomjegyzék

Aguilera, Donna C.: Crisis Intervention - Theory and methodology. St Louis, 1994,

Mosby.

Babbie, Earl: A társadalomtudományi kutatás gyakorlata. Budapest, 2001, Balassi Kiadó.

Bakonyi Péter: Téboly, terápia, stigma. Budapest, 1983, Szépirodalmi Könyvkiadó,

Magyarország Felfedezése-sorozat.

Dr. Bakó Tihamér: Verem mélyén (könyv a krízisről). Sorsfordító könyvek sorozat, 1.

Budapest, 2004, Psycho Art

Buda Béla: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései. Budapest, 2002, Animula.

Buza Domonkos: A stressz és a krízis. In: A meghallgatás feltételeiről. Budapest, 2002,

ÉLET Alapítvány – LESZ

Dr. Csongrády Béla: Közelkép Nógrádról. Kritika 1984/6. 15. o.

Csürke József és mtsai (szerk.): Mindennapi kríziseink. A lélektani krízis és a

krízisintervenció kézikönyve. Budapest, 2009, Lélekben otthon könyvek, Oriold és

Társai

Davanloo, Habib: A krízis dinamikus rövidterápiája. In: Rövid dinamikus pszichoterápia.

Szerk. Dr. Bakó Tihamér, Dr. Bíró Sándor. Budapest, 1992, Animula.

Davanloo, Habib; Sifneos, Peter E.: A krízis-támogatás technikája In: Rövid dinamikus

pszichoterápia. Szerk. Dr. Bakó Tihamér, Dr. Bíró Sándor. Budapest, 1992,

Animula.

Gerevich József: Közösségi mentálhigiéné. Budapest, 1989, Gondolat.

Hajduska Marianna: Krízislélektan. 2008, ELTE Eötvös Kiadó Kft.

Dr. Hárdi István: A lélek egészségvédelme. 1992. Springer Tudományos Kiadó Kft.

Iványi Gábor: „Tebenned bíztunk eleitől fogva“. Beszélő. III. foly., IV. évf., 7-8. sz. 1999

július/augusztus.

Kopp Mária – Skrabski Árpád: Alkalmazott magatartástudomány. 1995, Magyar

Pszichológia és Egészséglélektani Társaság.

50

Marmor, Judd: Krízis-intervenció és dinamikus terápia. In: Rövid dinamikus

pszichoterápia. Szerk. Dr. Bakó Tihamér, Dr. Bíró Sándor. Budapest, 1992,

Animula.

Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Szentesi Péter: A salgótarjáni „krízis-intervenciós“

szolgálat hét éve. Végeken, 1991/3.

Selye János: Életünk és a stress. Budapest,1978, Akadémiai Kiadó

Szabó Lajos: Krízisintervenció a szociális esetmunkában. In: A szociális munka elmélete

és gyakorlata. 2. kötet. Szerk. Tánczos Éva. Budapest, 1994, Semmelweis Kiadó.

Szabóné Kármán Judit: Családgondozás – krízisprevenció. Budapest, 2004, Medicina

Dr. Szentesi Péter, Dr. Samu István, Dr. Ratkóczi Éva, Dr. Kallós Mária: Egy korai

magyar közösségi pszichiátriai kezdeményezés története.

Vörös T. Károly: Egy értelmiségi Nógrádban (Beszélgetés dr. Samu István pszichiáterrel).

Kritika – Művelődéspolitikai és kritikai lap 1984/6.