15
Amit Thaiföldről Tudni Érdemes Befektetői Szemmel Thaiföldi Királyság Terület: 513.115 km2 Tengerparti területek: 3.219 km2 Népesség: 70 millió Nyelv: Thai Klíma: Trópusi Főváros: Bangkok GDP: 8700 USD (egy főre eső) Pénznem: Thai Baht Az 1932-es demokratikus forradalom után Thaiföld államformája alkotmányos monarchia lett, miniszterelnökkel, aki a kormányt vezeti. A kormány kiemelkedő fejlesztési stratégiájának köszönhetően, modern infrastruktúrát hoztak létre, a környező országok, de jellemzően Thaiföld túlnyomó része jó minőségű autópályákon és autóutakon elérhető. A közlekedés területén is jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, amelyből kiemelnénk a Suvarnabhumi Nemzetközi Repülőteret, amely a világ egyik legnagyobb és legmodernebb repülőtere és a világ 10 legjobb repülőtere közé sorolják. Valamint óriási méretű, kelet tengerparti kikötőt. Kiépült országosan a modern internet és telefonhálózat, elősegítve a magánemberek és cégek könnyű kapcsolatteremtését. A Suvarnabhumi Nemzetközi Repülőtérről pár perc alatt Bankok központjában lehetünk a Sky Train (magasépítésű gyorsvasút)-el és 1,5 óra alatt, rendszeres buszjárattal az egyik legkedveltebb turistacélpontot, Pattayát is elérhetjük. A repülőtérről szinte a világ összes fontosabb utazási célpontja elérhető (az esetek többségében közvetlenül) és egyszerűen elérhetjük a legtöbb Ázsia utazási célpontot és Ausztráliát is.

Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

  • Upload
    others

  • View
    3

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

Amit Thaiföldről Tudni Érdemes Befektetői Szemmel

Thaiföldi Királyság

• Terület: 513.115 km2• Tengerparti területek: 3.219 km2• Népesség: 70 millió• Nyelv: Thai• Klíma: Trópusi• Főváros: Bangkok• GDP: 8700 USD (egy főre eső)• Pénznem: Thai Baht

Az 1932-es demokratikus forradalom után Thaiföld államformája alkotmányos monarchia lett, miniszterelnökkel, aki a kormányt vezeti.

A kormány kiemelkedő fejlesztési stratégiájának köszönhetően, modern infrastruktúrát hoztak létre, a környező országok, de jellemzően Thaiföld túlnyomó része jó minőségű autópályákon és autóutakon elérhető. A közlekedés területén is jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, amelyből kiemelnénk a Suvarnabhumi Nemzetközi Repülőteret, amely a világ egyik legnagyobb és legmodernebb repülőtere és a világ 10 legjobb repülőtere közé sorolják. Valamint óriási méretű, kelet tengerparti kikötőt. Kiépült országosan a modern internet és telefonhálózat, elősegítve a magánemberek és cégek könnyű kapcsolatteremtését.

A Suvarnabhumi Nemzetközi Repülőtérről pár perc alatt Bankok központjában lehetünk a Sky Train (magasépítésű gyorsvasút)-el és 1,5 óra alatt, rendszeres buszjárattal az egyik legkedveltebb turistacélpontot, Pattayát is elérhetjük. A repülőtérről szinte a világ összes fontosabb utazási célpontja elérhető (az esetek többségében közvetlenül) és egyszerűen elérhetjük a legtöbb Ázsia utazási célpontot és Ausztráliát is.

Page 2: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

Thaiföld Gazdasága

Thaiföld Ázsia leggyorsabban fejlődő országainak egyike. Az OCBC Bank jelentése alapján a Thai gazdaság jelenleg a 8. helyen áll a világ 50, gazdaságilag kiemelkedő országai között és előreláthatóan folyamatosan erősödik, míg a jellemzően az Európai országok és USA gazdaságai folyamatosan gyengülnek ezzel szinte világgazdasági válságot előidézve.

Thaiföld gazdasága a dél-kelt ázsiai országokhoz képest fejlett, a gazdasági és politikai környezet stabil. A tradicionális buddhizmusnak is köszönhetően az ország közbiztonsága az európai normáknál is jobb.

Thaiföld képes ellenállni a negatív világgazdasági hatásoknak, ami elsősorban a Thai gazdaság gyökereibe ágyazott erős gazdasági alapoknak köszönhető. Amíg az Európa és USA komoly gazdasági problémáktól szenved - vergődik, addig a Thai gazdaság dinamikusan és szinte gondtalanul fejlődik.

A thaiföldi kormány kiemelten támogatja a kis- és középvállalkozók szolgáltatás exportját, ami jelentős tőkeexporttal is jár és folyamatosan, gazdaságélénkítő intézkedés csomagokkal tovább javítja a thai gazdaság amúgy is kiváló gazdasági mutatói. Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy Thaiföldön kiválóan működik az alacsony mértékű, kötelező járulékfizetés mellett az öngondoskodás és a magán egészségbiztosítás rendszere. Az adórendszer lényegében egyszerűnek mondható, és a munkabérek közterheinek aránya a bérekre vetítve elenyésző része az európainak. A munkanélküliség összesen 1-1,5% és az infláció is 3% körül mozog.

Page 3: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

Amit Pattayáról Tudni Érdemes Befektetői Szemmel

Pattaya nem csak Thaiföld, egész Délkelet-Ázsia legnagyobb forgalmú tengerparti üdülőhelye. Pattaya Bangkoktól délre, megközelítőleg 140km-re található, a Suvarnabhumi Nemzetközi repülőtértől mindössze 1-1,5 órányira.

Pattaya 50 évvel ezelőtt még csak egy aprócska halászfalu volt, ma már itt található Ázsia legnagyobb tengerparti bevásárlóközpontja, megannyi luxusszálloda, s minden más, mi kortól, érdeklődési körtől és pénztárcától függetlenül maradáktalanul kielégíti az idelátogató turisták vágyait.

A Sziámi-öböl partján fekvő népszerű nyaralóhely északi városrészén ma már úgy nőnek ki a földből az újabbnál újabb toronyházak és luxusszállodák, mintha csak az amerikai filmekből kerültek volna oda. Az amerikai szelet, melynek a rohamos fejlődés első lendülete köszönhető, persze nem most fogták ki a thai vitorlák. Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban itt állomásozó tengerészgyalogosok pihenésképpen a Sziámi-öbölben kerestek menedéket és kikapcsolódást. Nos, minden jel arra utal, megtalálták a paradicsomi idillt! A szikrázó napfény, a trópusi gyümölcsök, a csodaszép lányok, az olcsó árak hamar rabul ejtették az amerikai nemzet harcoló fiait. Olyannyira, hogy a háború végeztével aztán újra visszatértek, de már barátokat is hoztak magukkal. Valahogy így kezdődött...

Page 4: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

Az évtizedek gyorsan teltek, s a folyamatosan növekvő keresletnek köszönhetően, az egykori filléres bambuszkunyhók helyén ma már gigantikus felhőkarcolók épülnek. A telekárak természetesen azóta az eredeti ár sokezerszeresére emelkedtek, matematikai szorzót nem is nagyon lehet találni erre az értéknövekedésre.Természetesen ez a folyamat ma már racionalizálódni látszik, ám a tengerparti városban rejlő üzleti, befektetési lehetőség továbbra is töretlen. Pattaya mai, nyüzsgő forgalma - aktív éjszakai életének és a köré épülő megannyi szórakozási, sportolási, kirándulási lehetőségnek köszönhetően - kevésbé függ a szezonális ingadozásoktól, mint bármely más turista desztinációé. Az egykori kis halászfalu ezért is nőtte ki magát néhány évtized alatt ilyen óriási nagyvárossá. A trópusi ország 12 millió lakosú fővárosától, Bangkoktól mintegy 90 percnyi autózásra található tengerpart ma is a legnépszerűbb célállomás a Thaiföldre utazók körében. A sok szempontból ékkőnek számító Suvarnabhumi repülőtér ennél is rövidebb idő alatt, mindössze 75 perc alatt elérhető, ráadásul a dugókat elkerülendő, ma már többféle autópálya közül is lehet választani Pattayára jövet, menet. A mesébe illő trópusi kerttel rendelkező Nong Nuch Garden, a gyönyörű hölgyeknek látszó, ám valójában férfiak által előadott világhírű Tiffany Show, a tengerre néző, páratlan kilátással bíró luxusszállodák kiváló éttermei (pl. Hilton vagy Sheraton), a tigrisetetés, az elefántogolás, az utcai, olcsó kifőzdék, árusok forgataga éppúgy hozzátartozik Pattaya semmihez sem hasonlítható, egyedülálló vonzerejéhez, mint a hírhedt, éjszakai bárokkal és szórakozóhekkel roskadásig teletűzdeld tengerparti Walking Street.

Page 5: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

Pattayai Ingatlanárak

Pattaya a külföldiek mellett a thai emberek kedvelt lakóhelye, Bangkokhoz való közelsége és a térség dinamikus fejlődése miatt. A Pattayai ingatlanok értékét az elmúlt években jelentősen növelte az összesen egy órára lévő Nemzetközi repülőtér is. A város kezd azoknak az embereknek a centrumává válni, aki dolgoznak és élnek Keleti-Tenger térségében. Nekik a mélytengeri kikötő és a környék erős petrolkémiai és egyéb ipara nyújt kedvező lehetőségeket.

A jelenlegi, kifejezetten kedvező piaci feltételek és a minden igényt kielégítő ingatlanfejlesztések jelentős száma vonzza ide az ingatlanbefektetőket a világ minden pontjáról. Pattayának robbanásszerűen fejlődik az ingatlanpiaca minden fronton, beleértve a bevásárlóközpontokat, kereskedelmi és szolgáltató egységeket, szállodákat és a lakóingatlanokat is. A várost napjainkban a Kelet-Tengeri térség fejlődésének metropolisza-ként is hívják.

A Pattayai ingatlan befektetések előreláthatóan a térségben a legjobb nyereséget fogják eredményezni, messze - messze felülmúlva az európai ingatlanbefektetések hozamát. Még a kiváló 2011-es adatokhoz képest is a következő években a lakossági és az üzleti ingatlanoknál is évi 5-10% körüli értéknövekedés biztonsággal előirányozható. Mi magyarok, Pattayai ingatlanbefektetéseink esetében még jelentős árfolyamnyereséggel is tervezhetünk, mivel a THB évről évre, jelentősen erősödik a Forinthoz képest.

A pattayai ingatlanok átlagárainak növekedése:

2005-ben: 68.420 THB/m2

2006-ban: 86.300 THB/m2

2007-ben: 89.840 THB/m2

2008-ban: 94.330 THB/m2

2008-at követően is megmaradt, sőt erősödött az ingatlanok árainak növekedési trendje Pattayán

Page 6: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

Hasznos Információk

A thai törvények a condominium (lakás-apartman) vásárlását engedélyezik külföldiek számára, tehát apartmanlakást a külföldi állampolgár saját nevére vásárolhat.

A családi ház vásárlásával ellentétben, amelyet kizárólag thaiföldi magánszemély vagy thaiföldi cég nevére lehet vásárolni. Minden társasház lakásaiból 49%-ot lehet értékesíteni külföldiek részére, az 51% thai magánszemély vagy thaiföldi cég részére értékesíthető. Befektetők a thai lakásokat saját nevükre is megvásárolhatják, de azokat az ingatlanokat, amelyekhez földterület is tartozik úgy tudják megvásárolni, hogy thai céget kell, hogy alapítsanak, és a thai cég veheti meg az ingatlant.

A thaiföldi ingatlanvásárlás célja többféle is lehet: befektetési céllal, bérbeadásra, nyaralónak, lakáscélú felhasználásra.

Thaiföldön az ingatlanárak lényegesen kedvezőbbek, mint a hasonló adottságokkal rendelkező országokban. Az ingatlanbefektetések hozama jellemzően jelentősen meghaladja, akár többszöröse az európai átlagnak, ennek köszönhetően befektetések megtérülési ideje is jóval rövidebb.

Thaiföldön nincs ingatlanadó!

Az ingatlanpiaci trendek alapján előre, jól prognosztizálható értéknövekedés kimagasló hozamot biztosíthat az ingatlan rövid időn belül történő értékesítése esetén is.

Tulajdon szerzési illeték:

Thaiföldi ingatlanvásárláskor a tulajdonjog átruházásával kapcsolatban többféle illetékek fizetendők. Ezeket azonban nem a vételár alapján határozzák meg, hanem a földhivatali nyilvántartásban szereplő összegek értékeket veszik alapul. Ez jellemzően jóval alacsonyabb összeg, mint a tényleges vételár. Minden thaiföldi ingatlan adásvételnél az átruházáskori költségeket eladó és vevő fele-fele arányban fizetik meg. Ha figyelembe vesszük ezeket a körülményeket, megállapíthatjuk, hogy a vevőnek thaiföldi ingatlanvásárlás esetén a vételár megközelítőleg 2-3%-át kell a földhivatali ügyintézéskor kifizetnie.

Page 7: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

Használt Ingatlanok

A használt ingatlanok esetében, nem lehet számottevő értéknövekedéssel számolni. Mivel az épület amortizálódik és az árak tartósan magasan vannak, de ezzel szemben a keresletük már megkopott, mert mindenki az új építésű ingatlanok felé orientálódik.

íme egy példa:

Ebben a 20 éves épületben eladó egy 48 nm-es stúdió lakás a 16. emeleten Dél Pattayán. Teljes berendezés tartozik hozzá, az ára 3,300,000 THB ( megközelítőleg 24,000,000 FT ) nm. ár: 68,750 THB ( kb. 500,000 FT )

Page 8: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

Új Ingatlanok

Az új ingatlanokkal szemben más a helyzet. Modern design, beépített anyagok, bútorok és kivitelezés. Pattaya egész területén megtalálhatóak az új beruházások, közkedvelt területek a Jomtien Beach ( Dél ), mert csendes nyugodt környék, ahol jó megpihenni és feltöltődni a téli nehéz napok után.

Az új fejlesztésű projectekben nem szükséges kifizetni a teljes összeget, elegendő 15%-30% ( fejlesztőtől függően ) kifizetni, és lehetőség nyílik a havi törlesztésre is. A fennmaradó 50%-70% ( fejlesztőtől függően ) akkor kell kifizetni, amikor az épület kulcsrakész állapotba kerül.

íme egy példa:

Ebben az épület komplexumban egy 1 hálószobás lakás, amit teljes berendezéssel lehet megvásárolni, Induló nm. ár 49,000 THB!

Tehát egy 49 nm-es lakás ára: 2,449,000 THB ( kb. 17,600,000 FT )

Stúdió lakások is elérhetőek ami 24 nm.-es, ára pedig: 1,299,000 THB ( kb. 9,200,000 FT )

Ez a project a Jomtien Beach-en fog felépülni, kb. 600 méterre a tengerpartól. Ebben a fejlesztésben konkrétan minden megtalálható lesz. Úszómedence, 24 órás portaszolgálat, fittnesszterem, kávézó, éttermek, mini mart. A közelben megtalálható hipermarketek is, Tesco, Big C, Makro.

Fizetési Ütemezés:

20.000 THB foglaló

30% szerződés kötéskor ( a foglaló levonásra kerül ebből az összegből )10% minden 3. hónapban X6 ( ez 60% )10% amikor kulcsra kész az épület ( 2014 nov. )

Page 9: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

3D –s látványtervek:

Page 10: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

íme egy másik példa:

Ez a project is Délen található, a Jomtien Beach-en 200 méterre a tengerpartól!

Gyönyörű tengeri kilátással, a tetőn elhelyezkedő medencével felejthetetlen élményt nyújt minden egyes embernek aki ebben az épületben lakást vásárol, saját részre vagy hasznosítás céljából. Stúdió, 1-2 hálószobás lakások egyaránt megtalálhatóak lesznek az épületben, aminek letisztult, ultra modern designja lesz. A két épület 2015 év elején kerül átadásra, az építkezés 2 hónapon belül elkezdődik. Teljes berendezés jár a lakásokhoz, és minden megtalálható lesz az épületben akár egy 5 csillagos szállodában! 5 percre található a belváros és a walking street.

Árak:

34,5 nm-es stúdió lakás induló ára: 1,821,000 THB ( kb. 13,000,000 FT ) nm. ára: 52,782 THB ( kb. 380,000 FT )

47,5 nm-es 1 hálószobás lakás induló ára: 2,432,000 THB ( kb. 17,500,000 FT ) nm. ára: 51,200 THB ( kb. 368,000 FT )

Fizetési Ütemezés:

50.000 THB foglaló

20% szerződés kötéskor ( a foglaló levonásra kerül ebből az összegből )

30% 24 hónapos havi törlesztésben

50% amikor kulcsra kész az épület ( 2015 )

Page 11: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban
Page 12: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

És egy harmadik példa:

Ez a project a Phratamnak Hill-en lesz majd megtalálható, 23 emelet, ultra modern design, minden felszereltség megtalálható az épületben, 24 órás portaszolgálat, fitnesz terem, kávézó, úszómedence a 20. emeleten gyönyörű tengeri kilátással, 2 percre a belvárostól! A lakásokhoz teljes bútorozás és légkondicionáló jár, 1-2 hálószobás lakástípus között lehet választani. Az épület 2014-ben kerül majd átadásra.

Árak:

Ez a project elég közkedvelt, éppen ezért nagy arányban már értékesítették, de természetesen található még elérhető ingatlan.

47 nm-es 1 hálószobás lakás induló ára: 2,790,000 THB ( kb. 20,000,000 FT ) nm. ára: 59,361 THB ( kb. 427,000 FT )

83,5 nm-es 2 hálószobás lakás induló ára: 7,780,000 THB ( kb. 56,000,000 FT ) nm. ára: 93,173 THB ( kb. 670,000 FT )

Fizetési Ütemezés:

50,000 THB foglaló

25% szerződés kötéskor ( a foglaló levonásra kerül ebből az összegből )

70% részletekben, negyedévente

5% amikor kulcsra kész az épület ( 2014 )

Page 13: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban
Page 14: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

Ingatlan hasznosítás

Ingatlanokat kétféleképpen érdemes hasznosítani.

- Bérbeadás

- Újraértékesítés profittal

Bérbeadás:

Ha az ember nem akarja eladni a befektetését, könnyedén ki lehet adni rövid, van hosszútávra. Stúdió és az 1 hálószobás lakások a legkelendőbbek, ezeknek az induló árai a mai beköltözhető piacon a következő.

- Stúdió : 18,000 – 30,000 THB / Hó ( elhelyezkedésétől és felszereltségtől függően )

- 1 hálószobás : 20,000 – 50,000 THB / Hó ( elhelyezkedésétől és felszereltségtől függően )

A bérbeadás nagyon jól működik, évente több millió turista érkezik Pattayára, akiknek nagy része visszajáró, vagy kiköltöző a téli hónapokban, de egyre többen a végleges kiköltözés mellett döntenek, mivel az időjárás mindig jó, a gasztronómia lenyűgöző, és sokkal élhetőbb az élet mint Európában. A múlt szezonban teljesen megtelt Pattaya, nem volt lehetőség szállodai szobát sem lakás bérelni, mivel a turisták mellett a fővárosi nagyközönség is itt töltötte a száraz évszakot, ami jó hír a hasznosítás terén.

Újraértékesítés:

Az újraértékesítésnél több lehetőség is adódik.

- A megvásárolt ingatlan elkészültség előtti állapotban való újraértékesítése

- A megvásárolt ingatlan elkészült állapotban való újraértékesítése

Fontos a jó fekvésű ingatlan, ( tengerre való kilátás vagy medencére való kilátás ) mert ha itt sikerül ingatlant vagy esetleg több ingatlant is vásárolni ( ezek a keresetebbek ) akkor itt jó esetben sikerül újraértékesíteni az ingatlant a vásárlástól számított 4-5 hónapon belül ( fő szezontól függően ) profittal!

Ha megvárjuk az elkészült állapotot, több profitra is szert lehet tenni, ha 50-60 ezer THB közötti nm. áron jutunk ingatlanhoz, akkor kb. 70-80 ezer THB nm. áron lehet értékesíteni az ingatlant ha elkészült az épület. ( Pattayai ingatlanok nm. árai 45,000 THB-tól 210,000 THB-ig tartanak, fejlesztőtől és projectől függően. )

Page 15: Amit Thaiföldről Tudni Érdemes - Milliomosinasmilliomosinas.hu/ckfinder/userfiles/files/amit... · Még az 1960-as években, a vietnámi háború idején történt, hogy az akkoriban

Aktuális pattayai ingatlanbefektetésekről bővebb információ:

Unique Befektetői KlubKirály Norbertwww.milliomosinas.huE-mail: [email protected].: +36 70 3819617