14
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS 1 amely egyrészről a „…” (székhelye: „…”, adószáma: „…”, a „…” Törvényszék Cégbíróságán nyilvántartott társaság cégjegyzékszáma: „…”) képviseletében eljáró „…”, mint eladó (a továbbiakban: „Eladó”), másrészről az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (székhelye: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 21., törzskönyvi azonosító száma: 329343, adószáma: 15329341-2-42) képviseletében eljáró Dr. Haidekker Bence mb. főigazgató, mint vevő (a továbbiakban: Vevő”, együttesen „Szerződő Felek”. Szerződő Felek rögzítik, hogy a Vevő egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Kormányrendelet 17. §-a alapján 2017. január 01. napjától jogutódlással - az Állami Egészségügyi Ellátó Központba történő beolvadással – megszűnik) között jött létre az alábbi feltételekkel a megjelölt helyen és napon: I. Előzmény 1.1. A Vevő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) 81. § -a alapján nyílt közbeszerzési eljárást indított „Adásvételi és minőségmegóvó csereszerződés az Állami Egészségügyi Tartalék részére gyógyszerek szállítására és minőségmegóvó cseréjük biztosítására” – 2. kör. 1.2. Ajánlatkérő/Vevő minden részajánlatot külön bírált el, és a jelen szerződés tárgya szerinti gyógyszerek (a jelen szerződés 1. számú elválaszthatatlan mellékletében megjelölt részek) szállítására az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban előírt értékelési szempontok alapján Eladót hirdette ki a közbeszerzési eljárás nyertesének a … részben. 1.3. A közbeszerzési eljárást megindító felhívás, az ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatásai (adott esetben), a nyertes ajánlattevő (Eladó) által benyújtott ajánlat (a továbbiakban Ajánlat”), hiánypótlás (adott esetben), felvilágosítás (adott esetben) a jelen szerződés részét képezik, és a Szerződő Felekre kötelező érvényűek, függetlenül attól, hogy ezek fizikai értelemben jelen szerződéshez nem kerülnek csatolásra. A jelen adásvételi szerződés teljesítése során (amennyiben a jelen szerződés rendelkezései és az alapját képező közbeszerzési okiratai, valamely rendelkezése nem egyértelmű, egymásnak 1 Ajánlatkérő valamennyi részben jelen szerződéstervezetet alkalmazza.

ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS...és az illetékes Hatóság (OGYÉI) által kiadott alaki hibás vagy végleges minta engedélyező határozatát. A bizonylatnak a jogszabály által előírt

  • Upload
    others

  • View
    7

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

  • ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS 1

    amely egyrészről

    a „…” (székhelye: „…”, adószáma: „…”, a „…” Törvényszék Cégbíróságán nyilvántartott társaság cégjegyzékszáma: „…”) képviseletében eljáró „…”, mint eladó (a továbbiakban: „Eladó”),

    másrészről

    az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (székhelye: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 21., törzskönyvi azonosító száma: 329343, adószáma: 15329341-2-42) képviseletében eljáró Dr. Haidekker Bence mb. főigazgató, mint vevő (a továbbiakban: „Vevő”, együttesen „Szerződő Felek”. Szerződő Felek rögzítik, hogy a Vevő egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásáról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Kormányrendelet 17. §-a alapján 2017. január 01. napjától jogutódlással - az Állami Egészségügyi Ellátó Központba történő beolvadással – megszűnik) között jött létre az alábbi feltételekkel a megjelölt helyen és napon:

    I. Előzmény 1.1. A Vevő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”)

    81. § -a alapján nyílt közbeszerzési eljárást indított „Adásvételi és minőségmegóvó csereszerződés az Állami Egészségügyi Tartalék részére gyógyszerek szállítására és minőségmegóvó cseréjük biztosítására” – 2. kör.

    1.2. Ajánlatkérő/Vevő minden részajánlatot külön bírált el, és a jelen szerződés tárgya

    szerinti gyógyszerek (a jelen szerződés 1. számú elválaszthatatlan mellékletében megjelölt részek) szállítására az eljárást megindító felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban előírt értékelési szempontok alapján Eladót hirdette ki a közbeszerzési eljárás nyertesének a … részben.

    1.3. A közbeszerzési eljárást megindító felhívás, az ajánlatkérő kiegészítő tájékoztatásai

    (adott esetben), a nyertes ajánlattevő (Eladó) által benyújtott ajánlat (a továbbiakban „Ajánlat”), hiánypótlás (adott esetben), felvilágosítás (adott esetben) a jelen szerződés részét képezik, és a Szerződő Felekre kötelező érvényűek, függetlenül attól, hogy ezek fizikai értelemben jelen szerződéshez nem kerülnek csatolásra.

    A jelen adásvételi szerződés teljesítése során (amennyiben a jelen szerződés rendelkezései és az alapját képező közbeszerzési okiratai, valamely rendelkezése nem egyértelmű, egymásnak

    1 Ajánlatkérő valamennyi részben jelen szerződéstervezetet alkalmazza.

  • ellentmondanak, az adott rendelkezés értelmezése során az egyes okiratok sorrendje a következő:

    a) a szerződés; b) a közbeszerzési eljárás ajánlati felhívása; c) a közbeszerzési eljárás közbeszerzési dokumentumai; d) a közbeszerzési eljárásban benyújtott és elfogadott ajánlat a kiegészítő

    tájékoztatásokkal együtt. 1.4. Mivel a közbeszerzési eljárásban a nyertes gazdálkodó szervezetek közös ajánlatot

    nyújtottak be, ezért a jelen szerződésből eredő jogok egyetemlegesen illetik meg őket, és a kötelezettségek tekintetében is egyetemlegesen kell helytállniuk. Szerződő Felek már most rögzítik, hogy a Vevő által bármelyik nyertes gazdálkodó szervezethez intézett nyilatkozat valamennyiükkel szemben közöltnek tekintendő.2

    II. A szerződés tárgya és mennyisége 2.1. Az Eladó által az Ajánlatában megajánlott és a közbeszerzési dokumentumokban

    meghatározott specifikációnak (mennyiség, minőségi, felhasználhatósági követelménynek) megfelelő (a jelen szerződés 2. számú elválaszthatatlan mellékletében részletezett) gyógyszerek jelen szerződésben előírt feltételek szerinti szállítása:

    Gyógyszer megnevezése

    ATC kód:

    Kiszerelés:

    Felhasználhatóság:

    Mennyiség:

    Betárolási határidő I:

    Lejárati idő:

    Gyógyszer megnevezése:

    ATC kód

    Kiszerelés:

    Mennyiség:

    Betárolási határidő II:

    Lejárati idő:

    Gyógyszer megnevezése:

    ATC kód:

    Kiszerelés:

    Mennyiség:

    2 Az 1.4. pont kizárólag közös ajánlattétel esetén része az adásvételi szerződésnek.

  • Betárolási határidő III.:

    Lejárati idő:

    Gyógyszer megnevezése:

    ATC kód

    Kiszerelés

    Mennyiség

    Betárolási határidő IV.:

    Lejárati idő:

    2.2. A szerződés tárgyát képezi a megajánlott gyógyszerek leszállítása, és határidőre történő

    betárolása.

    Szállítás alatt a gyógyszerek adott időpontban esedékes teljes mennyiségének a jelen adásvételi szerződés 6.1. pontban meghatározott helyre történő leszállítása értendő.

    Betárolás alatt a gyógyszerek adott időpontban esedékes teljes mennyiségének a Vevő számára forgalomképes módon történő rendelkezésére bocsátása értendő.

    Az Eladó a jelen szerződés alapján a gyógyszerekkel folytatott nagykereskedelmi és párhuzamos import tevékenységről szóló 53/2004. (VI. 2.) ESzCsM rendelt 9. §-ának (5) bekezdése és az Állami Egészségügyi Tartalékkal való gazdálkodás szabályairól szóló 1/2016. (I. 13.) EMMI rendelet 4. §-ának (1) bekezdése ac) pontja alapján a jelen szerződés aláírását követően köteles a 2.1. pontban hivatkozott, 2. számú elválaszthatatlan mellékletben részletezett gyógyszerek közül a megjelöltek minőségmegóvó cseréjét végrehajtani az Ajánlati Felhívásban és az Ajánlati Dokumentációban és az ajánlatban részletesen meghatározott feltételekkel.

    Az Eladó a szerződés teljes hatálya alatt szavatolja, hogy kizárólag olyan gyógyszere(ke)t szállít, amely(ek) Magyarországon, vagy bármely más Európai Uniós tagállamban törzskönyvezett(ek), és amelyek az adott szállítási időpontban felszabadított(ak), szabadon felhasználható(k).

    Eladó kijelenti, hogy a jelen szerződés teljesítéséhez szükséges hatósági engedélyekkel rendelkezik.

    2.3. A szerződés mennyisége: a jelen adásvételi szerződés 2.1. pontjában meghatározott

    mennyiség.

    III. A Vételár

  • 3.1. A jelen szerződés tárgyát képező gyógyszerek és a minőségmegóvó csere részét képező gyógyszerek tételes és összességében megállapított ellenértékét (továbbiakban: „Vételár”) a jelen szerződés 3. számú elválaszthatatlan melléklete tartalmazza:

    Részajánlat száma

    Meghatározás ATC kód

    Mennyiség Nettó egységár (Ft)

    Összesen Nettó ajánlati

    ár (Ft)

    Bruttó összár (Ft)

    Az ajánlati ár tartalmazza a minőségmegóvó csere/cserék ellenrétékét is. 3.2. Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a nettó Vételárat kötöttnek tekinti, és azt

    semmilyen jogcímen nem jogosult módosítani. 3.3. A Vételár a jelen szerződésben meghatározott valamennyi feladat szerződés- és

    jogszabályszerű teljesítése érdekében felmerülő költséget magában foglalja. Eladó vállalja, hogy a gyógyszerek gyártási tételeinek minőségi ellenőrzésével (7.5.) kapcsolatos szolgáltatási díjat az OGYÉI számlájára megfizeti. Az Eladó a Vételáron felül semmilyen további költség elszámolására nem jogosult, a Vételár a szerződés teljesítésével kapcsolatos (előállítás, csomagolás, szállítás, átadás, stb.) valamennyi költséget tartalmazza, beleértve – valamennyi megajánlott minőségi csere díját.

    IV. A Vételár teljesítése 4.1. A vételár kiegyenlítése:

    A Vevő a vételárat a szabályszerűen kiállított és aláírt teljesítésigazolással ellátott számla ellenében, figyelemmel a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdésére és a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra, továbbá az Art. 36/A §-ára is, a számla Vevő által történő kézhezvételétől számított 30 napon belül, átutalással (a kincstári fizetés szabályai szerint) teljesíti. Vevő előleget nem fizet.

    4.2. Az Eladó a 2.1. pontban meghatározott, adott időpontban esedékes gyógyszer mennyiség igazolt leszállítását és betárolását követően jogosult a számlát benyújtani a Vevő számára.

    4.3. Mivel a Vevő a szállítást több határidőben jelölte meg, úgy az Eladó (az egyes szállításokat követően, ez egyes betárolások szerint) több számla kiállítására jogosult.

    4.4. A számlához csatolni kell a szállítólevelet, az áru átvételéről szóló bizonylatot, átvételi elismervényt vagy a betárolás megtörténtére vonatkozó jegyzőkönyvet, amelyek alapján sor kerül a teljesítésigazolás kiállítására.

  • 4.5. A teljesítés igazolására a Vevő kijelölt képviselője3 jogosult. A teljesítésigazolás akkor állítható ki, ha az Eladó a 2.1. pontban egy betárolási határidőhöz kapcsolt teljes gyógyszermennyiséget leszállította és betárolta, és a gyógyszer(ek) a 7.5. pont szerinti minőségi ellenőrzése során megfelelőnek bizonyult.

    4.6. Fizetési késedelem esetén a Vevőtől a késedelembe esés idején érvényes Ptk. 6:155. § (1)-(3) bekezdés szerinti késedelmi kamat igényelhető.

    4.7. Minőségmegóvó csere esetén az árumozgásról Felek számlát állítanak ki. A minőségmegóvó csere díjának kifizetésére szabályszerűen kiállított és a minőségmegóvó csere teljesítéséről szóló, aláírt teljesítésigazolással ellátott számla ellenében, figyelemmel a Kbt. 135. § (1), (5) és (6) bekezdésére és a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakra, továbbá az Art. 36/A §-ára is, a számla Vevő által történő kézhezvételétől számított 30 napon belül, átutalással (a kincstári fizetés szabályai szerint) kerül sor.

    V. Teljesítési (szállítási) feltételek

    Együttműködési kötelezettség

    5.1. Eladó a szerződés teljesítése során a gyógyszerek épségének megóvása és biztosítása

    érdekében – így különösen a gyógyszerek átadása, minőségi és mennyiségi ellenőrzése során – köteles a Vevő kijelölt képviselőjével együttműködni.

    5.2. Az Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a jelen szerződés 2.1. pontjában nevesített

    gyógyszereketa vonatkozó törzskönyvi dokumentációban foglalt minőségben a Vevő által kijelölt telephelyre szállítja.

    5.3. Az Eladó köteles haladéktalanul, de lehetőség szerint legkésőbb az adott betárolási

    határidőt megelőző tizenöt (15) nappal a Vevőt tájékoztatni minden olyan eseményről, körülményről, amely a gyógyszerek szállításában várhatóan fennakadást, problémát, késedelmet okoz.

    A teljesítési időpontja és ütemezése

    5.4. A teljesítés ütemezése a szerződés 2.1 pontjában meghatározott betárolási

    időpontokban, az egyes betárolási időpontokhoz előírt mennyiségben történik. Amennyiben a szerződés 2.1 pontjában meghatározott betárolási határidő nem munkanapra esik, a betárolás határideje a szerződés 2.1 pontjában meghatározott határidőt követő első munkanap.

    3 Jelenleg nem tudjuk meghatározni pontosan, hogy a közbeszerzési eljárás lezárásakor ki lesz jogosult ezt a feladatot ellátni.

  • Az Eladó köteles az első szállításkor a teljes szerződéses mennyiség 25 %-át a jelen szerződés aláírását követő legkésőbb hatvan (60) napon belül, majd ezt követően a alábbi – ajánlat szerinti – szállítási határidők szerint teljesíteni: 1. ütem: 2. ütem: 3. ütem: 4. ütem:

    Az Eladó a gyógyszerekkel folytatott nagykereskedelmi és párhuzamos import tevékenységről szóló 53/2004. (VI. 2.) ESzCsM rendelt 9. §-ának (5) bekezdése és az Állami Egészségügyi Tartalékkal való gazdálkodás szabályairól szóló 1/2016. (I. 13.) EMMI rendelet 4. §-ának (1) bekezdése ac) pontja alapján az ajánlatban tett megajánlásnak megfelelően … alkalommal a 2.1. pontban hivatkozott 2. számú mellékletben részletezett gyógyszerek közül a megjelöltek minőségmegóvó cseréjét végrehajtani az Ajánlati Felhívásban és az Ajánlati Dokumentációban részletesen meghatározott feltételekkel.

    5.5. Eladó a szállítást külön értesítés nélkül köteles teljesíteni. 5.6. Eladó a szállítás előtt legalább 3 nappal köteles a gyógyszerek beérkezéséről a z EKI-

    t értesíteni. 5.7. A Vevő a megjelölt betárolási határidő előtt történő teljesítést elfogad, előteljesítés

    esetén is a 4.2. pont szerint kerülhet sor számla kiállítására és kifizetésére. (előteljesítés)

    VI. A teljesítés helye 6.1. Szerződő Felek a szállítás teljesítésének helyeként a Vevő által megjelölt telephelyét

    határozzák meg. 6.2. Vevő a teljesítés helyének változása esetén köteles az Eladót, illetve annak kijelölt

    kapcsolattartóját, legkésőbb az esedékes szállítást megelőző tizenöt (15) nappal korábban írásban értesíteni.

    VII. Mennyiségi és minőségi vizsgálat rendje

    Mennyiségi ellenőrzés (a szállított Gyógyszerek átvétele) 7.1. A gyógyszer mennyiségi vizsgálata és átvétele a gyógyszernek a teljesítési helyre

    történő megérkezésekor történik. A mennyiségi átvételt a Vevő végzi. 7.2. A mennyiségre vonatkozó okmányok a leszállított gyógyszerekkel együtt érkező

    szállítólevél és fuvarlevél, minőségre vonatkozó okmányok: Az Eladó a gyógyszerek („Certificate of analysis/ Minőségi / Eladható készletbe helyezési bizonylat) bizonylatát az adott tételből történő szállítással egyidejűleg köteles átadni Vevő részére

  • és az illetékes Hatóság (OGYÉI) által kiadott alaki hibás vagy végleges minta engedélyező határozatát. A bizonylatnak a jogszabály által előírt adatokat kell tartalmaznia: a beérkező áru nevét, az áru gyártóját, a gyártás helyszínét (amennyiben ismert), a gyártási számot (lot/sarzs), a gyártási tétel gyártásának és lejáratának idejét, valamint a gyógyszerek megfelelősségére vonatkozó nyilatkozato(ka)t, dátummal, az arra feljogosított személy(ek) által érvényesen aláírva. Áru visszaszállítása: Vevő a visszaszállításra kerülő Áruhoz köteles mellékelni bizonylatot („Certificate of analysis/ Minőségi / Eladható készletbe helyezési bizonylat) és a gyógyszerekre vonatkozó tárolási nyilatkozatot, melyen deklarálja, hogy az Árut a forgalomba hozatali engedélyben előírt körülményeknek megfelelően tárolta.

    7.3. A csomagegységek sértetlenségét, mennyiségét, a hűtőlánc folyamatosságának

    biztosítását a Vevő ellenőrzi. A sértetlen és megfelelő mennyiségű csomagegységekről szóló fuvarokmányok átvételével, a szállítólevél aláírásával mennyiségileg a szállítás befejezést nyer.

    A szállításkor, illetve az Eladó által végzett átadáskor esetlegesen sérült csomagegységekről az Eladó és a Vevő jegyzőkönyvet készít, amelyben rögzítik a sérülés által érintett csomag azonosítására alkalmas adatokat, a sérülés mértékének leírását, az esetlegesen felhasználásra alkalmatlanná vált gyógyszerek mennyiségét, a sérülés feltételezett okának leírását, valamint az OGYÉI sérült gyógyszerek további sorsára vonatkozó rendelkezését.

    7.4. A szállítás során bekövetkező sérülésnek minősül, ha megállapítható, hogy a gyógyszer

    hőmérséklete az alkalmazási előiratában meghatározott hőmérsékleti tartománynak nem felel meg, illetve a szállítás során, a szállítólevélhez csatolt kinyomtatott, hőmérsékleti regisztrátum alapján megállapítható, hogy a hűtőlánc folyamatossága nem volt biztosított, vagy a szállítás hőmérsékletét nem tudja igazolni

    A Vevő a 7.3. pontban írt, sérült gyógyszerek további sorsára nézve értesíti az Eladót.

    Minőségi ellenőrzés és a betárolás folyamata

  • 7.5. A leszállított gyógyszerek összetételére, minőségére, tárolására, kezelésére, használatának módjára vonatkozóan a gyógyszer elfogadott törzskönyvezési dokumentációja és az érvényes alkalmazási előírások rendelkeznek.

    7.6. A Termék átvételekor nem felismerhető hibák esetén a Vevő a hiba észlelésétől

    számított legkésőbb 48 órán belül elektronikus levélben értesíti az Eladót. Egyidejűleg 5 munkanapon belül Vevő megjelöli a további áruvizsgálat időpontját, melyen az Eladó képviselői kötelesek megjelenni. Az áruvizsgálatról jegyzőkönyv készül.

    7.7. A Termék átvételekor az alább részletezett hibák nem tekinthetők felismerhetőnek: 7.7.1. Az egységen belüli csomagolás sérüléséből származó minőségi hiba vagy áruhiány. 7.7.2. Csomagolási egységen belüli áruhiány. 7.7.3. Egyéb minőségi hiba, mely a Termék rendeltetésszerű felhasználását megakadályozza 7.8. Amennyiben az Eladó nem ismeri el a hiányt, vagy a minőségi hibát, illetőleg az

    áruvizsgálaton a kijelölt időpontban nem jelenik meg, és/vagy a neki megküldött jegyzőkönyv megállapításait vitatja, a vitás kérdés tisztázása érdekében a Vevő az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől („OGYÉI”) kér állásfoglalást, illetve amennyiben szükséges vizsgálat elvégzését.

    7.9. Ha a Termék az Eladó által is elismert módon, vagy az OGYÉI álláspontja vagy vizsgálata alapján nem megfelelőnek/minőséghibásnak bizonyul vagy hiányos, úgy az Eladó köteles az összes hibás vagy hiányzó Termékmennyiséget saját költségén haladéktalanul kifogástalan Termékre cserélni, vagy a hiányt pótolni, illetve az OGYÉI részére a vizsgálat költségét megtéríteni.

    7.10. Ha az Eladó által elismert vagy az OGYÉI álláspontja alapján minőséghibásnak/nem

    megfelelőnek bizonyul Termék cseréjére az Eladó hibájából az áruvizsgálatot követő 30 napon belül nem kerül sor, úgy a Vevő jogosult helyettesítő Termék terápiásan egyenértékű mennyiségének soron kívüli beszerzésére, és az ebből eredő többletköltségek Eladóra hárítására

    7.11. Bizonyítvány elfogadása alapján kiállított minőségi bizonyítványt az igazgatási

    szolgáltatási díj befizetése igazolásának kézhezvétele után az OGYÉI kiadja az Eladónak.

    Hibás teljesítés, meghiúsulás 7.12. A nem megfelelőnek minősített gyártási tétel leszállítása hibás teljesítésnek

    tekintendő, amelyről az OGYÉI haladéktalanul értesíti az Eladót és a Vevőt. A Vevő ebben az esetben jogosult minden további minőségi vizsgálat nélkül a szállítmány kicserélését kérni.

    Amennyiben a gyógyszer megnevezése, és/vagy kiszerelése nem egyezik meg a szerződésben rögzítettel, lejárati ideje az előírtnál rövidebb, a Vevő jogosult a szállítást hibás teljesítésnek tekinteni és további minőségi vizsgálat nélkül a szállítmány kicserélését kérni.

  • Az Eladó - a 7.9.. pont szerint nem megfelelőnek, illetve a 7.3. és 7.4. pont szerint sérültnek minősített gyógyszerek esetében - köteles saját költségén gondoskodni a hibásnak minősített gyógyszereknek a vizsgálat és a leszállítási helyéről történő visszaszállításáról, illetve azok szakszerű megsemmisítéséről. Az Eladó köteles a 7.9 pont szerint nem megfelelőnek, illetve a 7.3. és a 7.4. pont szerint sérültnek minősített gyógyszerek kicserélésére.

    7.13. Meghiúsult teljesítésnek minősül, ha a Ptk. 186. § (6) bekezdése alapján az Eladó

    olyan okból, amelyért felelős, nem tárolja be az adott betárolási időpontban esedékes mennyiségű gyógyszer teljes egészében, az adott betárolási határidőt követő 30. napig.

    VIII. Alvállalkozó igénybevétele

    8.1. Az Eladó a jelen adásvételi szerződés aláírásával egyidejűleg bejelenti, hogy a jelen adásvételi szerződés teljesítésében az ajánlatában megjelölt alvállalkozó(ka)t veszi igénybe. Az Eladó a jelen adásvételi szerződés aláírásával egyidejűleg bejelenti, hogy a jelen adásvételi szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe alvállalkozót.4

    8.2. Az Eladó nyilatkozik arról is, hogy a 8.1. pontban megjelölt, általa igénybe venni kívánt

    alvállalkozó(k) nem áll(nak) kizáró okok hatálya alatt. (adott esetben) 8.3. Az Eladó a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles a Vevőnek minden

    további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.

    8.4. Az eljárás során a Vevő által bemutatott valamely szervezet vagy szakember

    bevonásától nem lehet eltekinteni olyan esetben, ha az érintett szerződés sajátos tulajdonságait figyelembe véve az adott személy (szervezet) igénybevétele a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésekor meghatározó körülménynek minősült. Ilyen esetben csak a jogutódlás olyan eseteiben változhat a bevont szervezet, ha az új szervezet az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény - különös tekintettel a 76. § (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben az értékelt személyi állomány - tekintetében az eljárásban bemutatott szervezet jogutódjának tekinthető. Az értékeléskor meghatározó szakember személye csak az ajánlatkérő hozzájárulásával és abban az esetben változhat, ha az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény tekintetében az értékelttel egyenértékű szakember kerül bemutatásra.

    IX. Szavatossági feltételek

    4 A 8.1. pont a Kbt. 138. § (3) és (4) bekezdéseiben foglaltakra figyelemmel kerül kitöltésre.

  • 9.1. Az Eladó szavatolja, hogy az általa szállított gyógyszer maradéktalanul megfelel az Ajánlati Felhívásban és a jelen szerződés elválaszthatatlan mellékletét képező Ajánlatában meghatározott minőségi specifikációnak és a gyógyszer felhasználhatóságára vonatkozó szabvány szerint előírt szavatossági feltételeknek, a szállítás időpontjában még legalább a 2.1. pontban megadott hónap lejárati idővel rendelkezik.

    Szerződő felek rögzítik, hogy a gyógyszerek lejárati ideje alatt azt a felhasználhatósági időtartamot értik, amelynek végéig kizárólag a minőségi követelményekben rögzített határértékeken belül változva, a Termék megőrzi a gyógyszer fizikai, kémiai, mikrobiológiai és biofarmáciai tulajdonságait, vagyis minőségét, hatékonyságát és relatíve ártalmatlanságát, és amely időtartam az alkalmazási előiratában szerepel. 9.2. Az Eladó szavatolja, hogy a gyógyszer gyártása megfelel Magyarország és az Európai

    Unió mindenkor hatályos jogszabályaiban meghatározott rendelkezéseknek. 9.3. Az Eladó kötelezi magát arra, hogy amennyiben a gyógyszer forgalmazására

    vonatkozó, előírt engedélyeket visszavonják, a gyógyszer forgalmazását felfüggesztik, vagy megszüntetik, akkor e körülményről a Vevőt haladéktalanul értesíti.

    9.4. Szerződő Felek a gyógyszer forgalomból való kivonása esetén a jelen szerződést

    meghiúsultnak tekintik.

    X. Szerződésszegés és jogkövetkezményei

    10.1. Szerződő Felek súlyos szerződésszegésnek tekintik az Eladó részéről különösen, de nem kizárólagosan a 120 napon túli szállítási késedelmet, a gyógyszer minőségi problémáit, a Vevő részéről az általa nem vitatott követeléssel kapcsolatos 60 napon túli fizetési késedelmet.

    10.2. A Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján a Szerződő Felek a jelen szerződésben késedelmi,

    meghiúsulási, illetve hibás teljesítési kötbért kötnek ki. 10.3. Késedelmi kötbér: Az Eladó, ha olyan okból, amelyért felelős, késedelmesen tárolja

    be a gyógyszert, kötbér megfizetésére köteles, melynek alapja a késve betárolt gyógyszer áfa nélkül számított ellenértéke, mértéke pedig a késedelembe esés 1. napjától a késedelem 120. napjáig naptári naponként 0,25 (azaz huszonöt század) százalék. 120 naptári napot meghaladó késedelem esetén ajánlatkérő további késedelmi kötbért nem számít fel.

    A késedelembe esés kezdő napjának a gyógyszer betárolási határidejének lejárati napját követő nap számít. Amennyiben a betárolási határidő munkaszüneti napra esik, úgy a késedelembe esés kezdő napjának a gyógyszer betárolási határidejének lejárati napját követő második munkanap számít. A késdelembe esés utolsó napjának a szerződés szerinti betárolási kötelezettség teljesítésének napja minősül.. Amennyiben a gyógyszer betárolása a jelen adásvételi szerződés 2.1. pontja szerint több időpontban történik, a

    https://hu.wikipedia.org/wiki/Fizikahttps://hu.wikipedia.org/wiki/Kémiahttps://hu.wikipedia.org/wiki/Mikrobiológiahttps://hu.wikipedia.org/wiki/Biofarmácia

  • késedelmi kötbér az adott időpontban esedékes mennyiségű gyógyszer alapján számítandó.

    A Vevő a késedelmi kötbér érvényesítése érdekében a késedelmes betárolás napját követő 15 napon belül igazolható módon felszólító levelet intéz az Eladóhoz, amelyben tájékoztatja az Eladót a késedelmi kötbér összegéről, és a befizetés határidejéről, célszámla számáról. .

    10.4. Meghiúsulási kötbér: Amennyiben a szerződés teljesítése a 7.13. pont szerint

    meghiúsul, és a Vevő vagy az Eladó a szerződést a 11.2. pont szerint felmondta, az Eladó egyszeri meghiúsulási kötbér fizetésére köteles. A meghiúsulási kötbér mértéke a felmondás időpontjában a jelen adásvételi szerződés alapján még be nem tárolt, teljes mennyiségű termék áfa nélkül számított ellenértékének 30 %-a.

    Az Eladó 120 naptári napot meghaladó késedelem esetén a 10.3. pontban foglaltak szerint késedelmi kötbér megfizetésére kötelezhető vagy az adásvételi szerződés 11.2. pont szerinti felmondása esetén az e pontban foglaltaknak megfelelően meghiúsulási kötbér megfizetésére kötelezhető.

    10.5. Hibás teljesítési kötbér: Az Eladó hibás teljesítés esetén a termék kicseréléséig, illetőleg az OGYÉI által történő felszabadításig naptári naponként 0,25 (azaz huszonöt század) százalék kötbér fizetésére köteles. A hibás teljesítési kötbér vetítési alapja a 7.9 pont szerint nem megfelelőnek minősített, illetve a 7.3. és 7.4. pontok szerint sérültnek minősített gyártási tételek nettó értéke. A meghiúsulás kötbér összesen maximum a 7.9 pont szerint nem megfelelőnek minősített, illetve a 7.3. és 7.4. pontok szerint sérültnek minősített gyártási tételek nettó ellenértékének 30 %-a lehet. Az Eladó hibás teljesítési kötbér fizetési kötelezettsége kezdő napja a termék mennyiségi átvételének napja, záró napja a kicserélt termék OGYÉI általi felszabadításának napja.

    10.6. A Vevő jogosult a fent meghatározott módon kiszámított kötbér összegét az Eladó

    esedékes számlájába beszámítani, amennyiben a Kbt. 135. § (6) bekezdésében foglalt feltételek fennállnak.

    XI. A szerződés megszűnése

    11.1. A Vevő felmondással, egyoldalúan megszüntetheti a szerződést, amennyiben az Eladó hibásan teljesít, és a hibás gyógyszer (gyártási tétel) kicserélésére és az OGYÉI általi felszabadítására a betárolási határidőtől számítottan 90 napig nem kerül sor.

  • 11.2. A 7.13. pont szerinti meghiúsulási esetben az Eladó vagy a Vevő felmondással, egyoldalúan írásban megszüntetheti a szerződést, a meghiúsulási kötbér kifizetése mellett. A meghiúsulási kötbér érvényesítése érdekében a rendkívüli felmondás időpontját követő 15 napon belül a Vevő a betárolási határidő lejártát követően felszólító levelet intéz az Eladóhoz, amelyben a tájékoztatja az Eladót a meghiúsulási kötbér összegéről, a befizetés határidejéről.

    11.3. A Vevő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan

    határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon – ha a) az Eladóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést

    szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel.

    b) az Eladó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott valamely feltétel.

    11.4. A Vevő köteles a szerződést felmondani, vagy (a Ptk.-ban foglaltak szerint) attól elállni,

    ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a szerződő fél tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból.

    11.5. A külföldi adóilletőségű Eladó köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást

    csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.5

    11.6. A szerződés időbeli hatálya annak megkötésétől 36. hónap utolsó napjáig tart.

    XII. Vegyes-és záró rendelkezések 12.1. Szerződő Felek tudomásul veszik, hogy egyrészről a jelen szerződést az Állami

    Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 5. §-ának (5) bekezdésében, továbbá a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. XII. 30.) Korm. rendelet 6. §-ában foglaltak alapján az Állami Számvevőszék, illetőleg a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is jogosult ellenőrizni a rendelkezésükre bocsátott költségvetési pénzeszközök szerződésszerű felhasználását, másrészről az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXXII. törvény („Infotv.”) 26. §-a, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény alapján a szerződés tartalmáról való tájékoztatást nem lehet üzleti titok címén megtagadni.

    5 A 11.5. pont kizárólag akkor része a szerződésnek, ha az Eladó külföldi adóilletőségű.

  • 12.2. Az Eladó tudomásul veszi, hogy a Vevő a jelen szerződést a Kbt. 31. § (1) bekezdés e) pontja értelmében köteles honlapján közzétenni.

    12.3. Az Eladó a Kbt. 136. § (1) bekezdése értelmében vállalja, hogy nem fizet, illetve nem

    számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.

    12.4. Az Eladó a Kbt. 136. § (2) bekezdése értelmében vállalja, hogy a szerződés

    teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti.

    12.5. Jelen szerződés módosítása – a Kbt. 141. §-ában foglaltak szerint – csak

    szerződésmódosító közös nyilatkozatban, mindkét Szerződő Fél által történő cégszerű aláírással érvényes.

    12.6. Szerződő Felek kijelentik, hogy a közöttük esetlegesen felmerülő vitás kérdések

    rendezésének elsődleges eszközének a képviselőik közötti haladéktalan egyeztetést tekintik, melynek helye minden esetben Vevő székhelye. Jogviták esetére a magyar jog az irányadó, és Szerződő Felek, értékhatártól függően alávetik magukat a hatáskörrel rendelkező illetékes bíróság, illetőleg törvényszék eljárásának.

    12.7. A Vevő részéről kapcsolattartásra jogosult: Haláchy Enikő osztályvezető

    Kapcsolattartó címe: 1088 Budapest, Szentkirályi utca 21. Telefonszám: +36-30- 597-53-93 E-mail cím: [email protected] 12.8. Az Eladó részéről kapcsolattartásra jogosult:

    Kapcsolattartó címe: „…” Telefonszám: „…” E-mail cím: „…” 12.9. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló

    2013. évi V. törvény („Ptk.”) és a Kbt. hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni. 12.10. Jelen tizenegy (11) oldalas szerződés hat (6) egymással szó szerint megegyező

    példányban készült.

    Alulírott Szerződő Felek a jelen szerződést elolvastuk, a tartalmát együttesen értelmeztük, s azt, mint akaratunkkal mindenben megegyező jognyilatkozatot, helybenhagyó hatállyal írjuk alá. Budapest, 2017. „…”

  • …………………………………………….. ……………………………………………

    Eladó képviseletében Vevő képviseletében Pénzügyi ellenjegyző: ………………………………………………