A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Bob Burg and John David Mann – It’s not about you

A little story about what matters most in business Copyright © Bob Burg and John David Mann, 2011

All rights reserved including the right of reproduction in whole or in part in any form. !is edition is published by arrangement with

Portfolio, a member of Penguin Group (USA) Inc.

Fordította: Bayer AntalFelel"s kiadó és szaklektor: Pongor-Juhász Attila

Szerkesztette: Pro Eventus Kft. – Szladek MihályBorítót készítette: Kis-Szölgyémi Ákos

#$%& '()*+%Minden jog fenntartva.

A könyv – a kiadó írásos jóváhagyása nélkül – sem egészében, sem részletei-ben nem sokszorosítható vagy közölhet", semmilyen formában és értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve a nyilvános el"adást vagy tanfolyamot, a hangoskönyvet, bármilyen internetes közlést, a fénymásolást, a rögzítést vagy az információrögzítés bármely formáját.

A könyv oktatási, üzleti vagy promóciós célokra is megvásárolható. További információkért vegye fel a kapcsolatot kiadónkkal.

Jogtulajdonos: © Pongor Publishing Üzleti Kiadó Kft., 2010-2012PONGOR PUBLISHING ÜZLETI KIADÓ KFT., Budapest

Web: www.pongorkiado.huE-mail: ertekesites@pongorkiado.hu

ISBN 978-963-89384-9-7ISSN 2061-9235

7

TARTALOMJEGYZÉK

A Magyar Kiadó El!szava . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8 1. fejezet: Az ajánlat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11

2. fejezet: A kérdés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 17

3. fejezet: A legfels! emelet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 23

4. fejezet: Befolyás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 30

5. fejezet: A m"veleti központ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 38

6. fejezet: Az er! nyelvezete . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 48

7. fejezet: A munka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 62

8. fejezet: Sárban . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 68

9. fejezet: Születés és halál . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 79

10. fejezet: Lenyomat a lelken . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 86

11. fejezet: Robbie . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 94

12. fejezet: Káosz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 101

13. fejezet: A beszéd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 107

14. fejezet: A szék . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 114

Köszönetnyilvánítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 128 A szerz!kr!l . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 131

8

_______________

A MAGYAR KIADÓ EL!SZAVA

Nagy izgalommal vettem a kezembe az Adakozó Trilógia harmadik könyvét, mivel az els", Az Adakozó, avagy miért igaz, hogy aki ad, sokkal többet kap vissza, cím! könyv számomra az alapm,. Szívbe markolóan szépen és egyben egyszer,en fogalmazza meg a tartós sikerhez vezet" öt törvényt, amely a megjelenése óta majd’ 10.000 olvasóhoz jutott el. Számtalan emailt kaptunk, melyben megköszönik és hálájukat fejezik ki az olvasók, hogy ez a csodálatos üzleti mese elérhet" magyar nyelven.

A második rész, Az Adakozók mindig többet értékesítenek, bemutatja a konkrét értékesítési technikákat, amelyek könnyen alkalmazhatóak és gyorsan értékesítési eredményt bizto-sítanak, akik vallják és élik az Adakozó stílusú értékesítést.

Kedves Olvasó, ezek után érted, hogy miért vettem izgatottan kezembe a harmadik részt. A történet visszarepít bennünket ugyanabba a városba, ahol Az Adakozó játszódik, még néhány szerepl" is újra felt,nik ebben a könyvben.

Lehet, hogy furcsának t,nik a címe számodra:

Adakozó !- !Ez nem rólad szól!Kulcs a legendás vezetéshez

9

Azonban ennek a mesének a tanítása nem az Adakozóról szól, hiszen itt már nem - a lényeg…, hanem sokkal inkább azok, akiket… vezet!

Nos, hogyan vezeti embereit egy Adakozó?

Legendásan!

Pontosan err"l szól a legújabb üzleti mese!

A Te üzleti sikereidért

Pongor-Juhász AttilaAdakozó .- .Ez nem rólad szól! c. könyv szaklektora,üzleti motivációs el"adó és értékesítési tréner,a Pongor Publishing Üzleti Bestseller Könyvkiadó alapító-ügyvezet"je

Ui. Ajánlom ezt a csodálatos könyvet barátomnak és példa- képemnek, aki éli és m,ködteti azt, amit ez a könyv tanít nekünk, mégpedig idehaza Magyarországon. Aki tánc- m,vészként alig 8 év alatt a családi vállalkozásból épített fel egy 130 f"s nagyon sikeres és pro/tábilis magyar közép- vállalatot ugyanezen elvek mentén. Ha "neki sikerült, akkor nekünk is sikerülni fog!

Mike és Myrna Burgnek ésAlfred és Carolyn Mann-nak:

Ti tartotok meg minket.

_______________

17

2. FEJEZET

A KÉRDÉS

Az öreg téglaépületet maga mögött hagyva Ben elindult az utcán egy közeli kis étterem felé, amelyet egy ismer"se ajánlott neki. A kedvenc helye, feltétlenül próbálja ki, ha ezen a környéken jár, mondta.

Ben belépett a zsúfolt kávéházba, és az ismer"se tényleg ott ült most is az egyik sarokban. Valójában Ben remélte is, hogy belefuthat. S"t, tulajdonképpen így is tervezte.

Claire köztiszteletben álló marketingspecialista volt, és pár évvel korábban elvégzett pár küls"s munkát az Allen & Augustine számára, miel"tt megszerezte jelenlegi remek állását egy közeli nonpro/t cég jótékonysági ügyekre gy,jt" igazgatójaként. Felvet"dött Benben, hogy Claire értékes információkkal szolgálhatna a vállalatról, esetleg a bels" hatalmi viszonyokról is tudna mondani valamit neki.

Sosem árt tudni az ilyesmit.Ben épp készült felhívni magára Claire /gyelmét, amikor

szomorúságára észrevette, hogy nincs egyedül: az asztalánál vele szemben ült egy id"sebb hölgy, és éppen a forró teás-kannával bajlódott. Már azon vívódott, hogy menjen-e vagy maradjon, amikor Claire felé pillantott és észrevette, ahogy az ajtónál áll.

– Ben! – kiáltotta, és intett neki, hogy menjen oda hozzájuk.– Ben, hadd mutassalak be Elle néninek.– Aha – gondolta magában Ben, miközben kezet rázott

a hölggyel. Az arca enyhén ismer"snek t,nt, hát ez volt a magyarázat. – Rokoni hasonlóság.

Ebben a pillanatban megjelent egy pincér egy kis tálcával, rajta kávé Claire-nek és egy b"séges desszert a nagynénjének.

18

0. 1#2#3#4– Gyere, csatlakozz hozzánk – mondta Claire. – Nekünk

nemsokára mennünk kell, de a tiéd lehet az asztalunk.Miközben az id"sebb n" hozzálátott a desszertjéhez,

Claire Ben felé fordult.– Mi szél hozott a környékre?Ben röviden elmagyarázta, nagy vonalakban felvázolva a

történetet. Nem említette meg a cég nevét, ahol dolga volt, csak annyit mondott, hogy jó nev, gyártó cégr"l van szó, amelyre rájár a rúd, és hogy a Marden csoport ajánlatott tett a megvételére. Egyel"re nem ment bele túlságosan a részletekbe. Elvégre a falnak is füle van.

Elle néni felnézett.– Tehát maga a Marden csoportnál dolgozik.– Igen – ismerte be Ben. – Hallott már róla?Elle néni tétován bólintott, majd ismét a zabaglionénak és a

forró teának szentelte a /gyelmét.Ben röviden elmondta Claire-nek, mivel áll szemben.– Szóval van egy hetem arra, hogy meggy"zzek ötszáz

embert – vonta meg a következtetést. Tartott egy kis szünetet. – Te mit javasolnál?

Claire összeráncolta a szemöldökét, majd Ben meglepeté-sére az id"sebb n"höz fordult.

– Nem is tudom. Elle néni, te mit javasolnál?Ben legbelül felmordult.Elle néni felnézett Benre.– Ezek az emberek, akiket meg kell gy"znie... ötöt

mondott, ugye?– Valójában ötszázat – javította ki /noman Ben.– Hát persze. Szóval ezek az emberek nem értenek egyet

azzal, ahogy maga látja a dolgokat?– Még nem – válaszolta Ben. – Éppen ezért kell meggy"znöm

"ket.Elle lebiggyesztette az ajkát, majd ismét megszólalt.

19

A '56*5%– Nos – Ben felé fordult, hogy hangsúlyt adjon a követke-

z" szavainak. – Minél kevesebbet mond, annál nagyobb lesz a befolyása.

Ben /gyelmesen bólintott. Igyekezett udvariasnak mutat-kozni.

– Tudja, hogy miért? – kérdezte a n".– Nem – válaszolta Ben. – Miért?– Mert minél többet enged, annál nagyobb hatalommal fog

rendelkezni.Ben egy pillantást vetett Claire felé abban a reményben,

hogy ismét be tudja kapcsolni a beszélgetésbe, de " a kávéjára koncentrált, és ha Ben jól látta, igyekezett elfojtani a kuncogását.

Bennek mondania kellett valamit, nehogy udvariatlannak látszódjon.

– Ez olyan... zen.Claire-b"l feltört a kacagás.– Igaza van! – kiáltotta. – Mostantól Zen néninek foglak

hívni!Elle néni felemelte a szemöldökét mindkettejükre, majd

megint visszatért a zabaglionéjához.– Szóval, Claire – kezdett bele Ben. – Kérhetnék t"led egy

szívességet?– Mondd csak – válaszolta Claire.– Holnap reggel és egész héten találkozóim vannak az

ottani kulcsemberekkel. Jól jönne egy barát szakért" objektivitása. Ha ráérnél, örülnék, ha elmondanád a vélemé- nyedet a találkozóimról. Mintha... kikérdeznél. És adnál információkat. Belterjes értesüléseket.

Claire letette a kávéját, Elle nénire pillantott, majd le a csészéjére, utána fel Benre. Mintha egymásnak ellentmondó szempontokat mérlegelt volna. Végül bólintott.

– Rendben – mondta. – Nem ígérhetem, hogy nagy

20

0. 1#2#3#4meglátásokkal tudok szolgálni. De persze, rendben van. Találkozzunk itt holnap, ebédre.

A pincér kihozta a hölgyek számláját, és Claire ki/zette. Elle néni hirtelen ismét megszólalt.

– Kérdezhetek magától valamit?– Hát persze.– Azt mondja, tett egy ajánlatot ennek az öt embernek?– Ötszáznak – igazította helyre Ben.– Igen, igen, ötszáznak.Ránézett Benre és /xírozta. Ben meglep"dve vette most

el"ször észre, mennyire tiszta jég kék a tekintete.– Mi az, amit valójában kínálni tud nekik?Olyan határozottsággal mondta ki ezeket a szavakat, mint

egy csendes könyvtáros, és Ben elképzelte, hogy az évtizedek során több száz rendetlenked" diákot kellett lecsitítania. Ti ott... ne beszéljetek! Egy pillanatra megzavarodott.

– Nos, hát – dadogta – jelent"s forrásokkal tudunk szolgálni nekik... – és elkezdte felsorolni az el"nyöket, amelyek a b"vülés lehet"ségéb"l, a terjeszt"i csatornából és a nagyobb piaci lefedettségb"l következnek.

Befejezte a mondókáját, érezte, hogy valamilyen oknál fogva üresen cseng, és felmerült benne egy kérdés:

– Miért viselkedem ennyire defenzíven, miért magyarázkodom valakinek, akit még csak nem is ismerek?

Elle néni megvárta, amíg végez, majd biccentett, és csak annyit mondott:

– Aha.Ben úgy érezte magát, mint aki visszament az általánosba

villámdolgozatot írni... és megbukott.Aznap este amikor Ben elmesélte Melanie-nak a napját,

leírta a Claire-rel folytatott beszélgetését és a találkozást a könyvtáros nagynénivel.

– És akkor feltette nekem ezt a dilis kérdést – mondta. – Mi az, amit valójában kínálni tud nekik? Csak így. Nem hittem a fülemnek.

21

A '56*5%Melanie elgondolkodva nézett Benre. Egy kis id" után azt

mondta: – Egy pillanat – majd kiment a szobából. Mire visszajött, egy kis ajándékcsomagot tartott a kezében,

és Ben felé nyújtotta.– Vettem neked valamit. Ez egy olyan „Hurrá, drágám,

gratulálok az el"léptetésedhez a Fúziók és felvásárlások igazgatóság élére” ajándék.

Ben átvette és óvatosan kicsomagolta. Egy szépen bekötött notesz volt. A fedelére Melanie szépen kalligrafálva ráírta:

Ben kiáltványa– Rajta, nyisd ki! – mondta. Ben a könyv els" oldalára

lapozott. Noha a kötet többi része üres volt, Melanie a legels" oldalra felírt egy rövid címet:

Ben kulcsa a legendás min!ség" vezetéshez

– Komolyan? – kérdezte Ben. – Legendás min"ség, vezetés? Nem gondolod, hogy ez egy kicsit túlzás, Mel? Próbaid"s vezet"je vagyok csak a Fúziók és Felvásárlások igazgatóságának. Ez azért nem olyan, mintha az Egyesített Vezérkar f"nöke lennék...

Mel elmosolyodott és a vállába bokszolt.– Igenis, tábornok úr! – Majd a könyv felé bólintott, és az

mondta: – Olvasd el a feliratot!Ben a bels" címlapra nézett, és ott az alábbi szavakat látta:

Bennek – hiszek benned.

22

7. 1#2#3#4

Ben visszanézett Melre. Hogy lehetett ekkora szerencséje, hogy rátaláljon, és kimondassa vele az „igent” annyi évvel ezel"tt?

– Igenis hiszek benned – mondta Mel.Ben benyúlt két kézzel a nadrágzsebeibe, és kifordította "ket.– Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de úgy t,nik, nincs

nálam más kulcs, mint a kocsié.– De majd lesz – mondta Mel. Elhallgatott, mintha valami

foglalkoztatná.– Mel? – kérdezte Ben.– Hmmm? Á, semmi. Csak gondolkodtam.– És...? – noszogatta Ben. Ezt igazán szerette Melben.

- tényleg elgondolkodott a dolgokon.– Hát... az, amit az az id"s hölgy mondott. Mit gondolsz

róla?– Azt, hogy egy kicsit hibbant – válaszolta Ben mosolyogva.– Mármint úgy értem, a kérdésér"l. Mit tudsz kínálni

ezeknek az embereknek, szerinted?Ben megrázta a fejét, nem annyira azért, hogy nemet

mondjon, mint hogy elhessegesse a kérdést.– Ugyan már, Mel. Hát hogy lehet ilyet kérdezni?– Aznap éjjel Ben sokáig ébren maradt még azután is, hogy

Melanie elaludt, és a plafont bámulta.Tényleg, mi az, amit valójában kínálni tud nekik?

_______________

23

3. FEJEZET

A LEGFELS! EMELET

Másnap reggel Ben frissen lépett be a robusztus öreg téglaépületbe, kezében g"zölg" kávéval indult megküzdeni az ellenféllel. Ebéd után majd találkozik az alkalmazottak egy részével is. Els"ként azonban Allen volt beütemezve, a társ-alapító és társelnök, egyben a tervezés vezet"je.

Ennek a találkozónak stratégiai fontossága volt. Ahogy Akhillész, amikor Hektórral akart megvívni Trója harc- mezején, Ben úgy érezte, a párbaj sokkal értelmesebb megoldás, mint nekimenni az egész seregnek. Márpedig egy az egyben igencsak bízott önmagában. A maga idejében rengeteg eladást zárt le sikeresen.

Nem ment oda a recepcióhoz, hanem egyb"l belépett az egyik öreg liftbe, és megnyomta a 8-as gombot, hogy feljusson az épület legfels" emeletére.

Abban a pillanatban, hogy Ben belépett Allen irodájába, a cingár fér/ felállt az íróasztalától.

– Ben! – intett felé Allen, miközben kilépett a függönyfal el"l. – Hadd mutassak magának valamit!

Ben csatlakozott hozzá, és kinézett a függönyfalon. Oda-kint felh"tlen volt az ég, a kilátás kristálytiszta. Ben látta elterülni a várost, és azon túl a nyugatra elnyúló hegyláncot is.

– Tudja, hogy miért van az irodám a legfels" emeleten?– Hogy emlékeztesse a többieket, ki a f"nök?Allen elnevette magát. A távolba mutatott.– Látja azt a sz,k völgyet, ott? – Ben látta. – Augustine és

én ott n"ttünk fel.Pár fokkal északabbra mutatott, ahol Ben egy erd"kben

gazdag területet látott.

24

7. 1#2#3#4– És ott? Onnan indult az els" fakitermel" programunk.

Amikor megvettük ezt az épületet, úgy tizenöt évvel ezel"tt, lebontattam innen az egész falat, és üvegtáblát tetettem be helyette, hogy minden egyes nap azt láthassam, amit most maga is.

– Azt hiszem, talán ez a leg fontosabb mindenki számára, aki bármilyen szervezetnél vezet" akar lenni – folytatta.

Ben nem tudta követni.– Mármint mi?Allen rövid pillantást vetett Ben felé.– Az, hogy ne felejtse el, honnan jött – azzal ismét a messzi

völgyre révedt. – Ott kezdtük el a céget, egy elhagyott templomban. Néhány barátunk segítségével /llérekért meg tudtuk szerezni egy árverésen. Egyébként lebontották volna.

– „A k", amelyet az épít"k megvetettek, szegeletk"vé lett”, mi? – idézte Ben a Zsoltárok könyvét.

Allen megint elmosolyodott és bólintott.– Nagyjából.– Említette a fakitermel" programjukat...Valójában Ben mindezt már tudta. A feladat átvétele

óta eltelt négy nap alatt rengeteg kutatást végzett a céggel kapcsolatban, legalábbis amennyire ilyen rövid id" alatt tellett. De hallani akarta Allen szemszögéb"l is.

– Nos... Ott azokat a fákat látja, amelyekb"l a székeink készülnek – mondta Allen. – Persze, nem minden nyers-anyagunk pont innen származik – húzta végig a kezét a panorámán – de a többsége pár száz kilométeres körön belül terem. Csakis erd"hasznosítási programok keretében kitermelt fát használunk, hogy meg"rizzük és megvédjük a fákat. Jelent"s erd"telepít" programjainknak köszönhet"en összes-ségében valójában pozitív módon járulunk hozzá az ország erd"s területeinek a fenntartásához.

– Drága, de szükséges. És ez itt – húzta végig ismét a kezét a kitáruló látvány el"tt – sosem hagyja, hogy megfeledkezzem róla.

25

A $#81#$%& #9#$#4– Hogy alakult ez pénzügyileg?Allen ismét Benre pillantott röviden.– Mint mondtam, ez drága. Amikor belekezdtünk, ki

is nevettek minket. De mi hittünk abban, hogy a vev"ink hajlandók lesznek meg/zetni az árát. De mi nevettünk utol-jára, mert így is történt. – Ekkor már teljesen Ben felé fordult. – Tudta, hogy a harmadik évünkben bekerültünk a város évkönyvébe, mint a leg...

– „A legígéretesebb új vállalkozás a városban?”Allen nevetett egy rövidet és meghajolt.– Elvégezte a házi feladatát.Ben elmosolyodott.– Nem vicceltem tegnap, amikor azt mondtam, hogy

maguké az egyik legkiválóbb sikertörténet a városban.Ez ügyes húzás volt Ben részér"l. Mindketten tudták, hogy

amikor el"z" nap ezt a kijelentést tette az Allen & Augustine tárgyalótermében, a következ" szava az volt, hogy „de”...

Allen biccentett, és visszafordult a kilátás felé.– Látok itt még valami mást is.– A várost? – találgatta Ben.Allen megint nevetett egy kicsit.– Hát, azt nem is tudnám nem észrevenni, akárhol is

állnék. De nem, én a hegyekre gondoltam. Az erd"k emlékez- tetnek arra, hogy mit csinálunk. A hegyek meg arra, hogy miért csináljuk. Hogy milyen hihetetlen magasságokat tudunk elérni. A kiválóságra.

– A kilátás önmagában is csodálatos innen – tette hozzá. – De számomra attól lesz igazán fontos, hogy táplálja a kilátást idebent – bökött rá az egyik ujjával a homlokára. – És ami itt bent van, az teszi lehet"vé mindazt, ami kint történik.

Egy ideig nem mondott semmit, csak bámulta a nyugati ormokat. Aztán vett egy nagy leveg"t, sóhajtott, és Ben felé fordult.

26

7. 1#2#3#4– Üljön le, kérem.Az íróasztalával szemben álló, egyszer,nek látszó faszék

felé terelte Bent. Ben leült és megdöbbent. Úgy érezte, mintha egy

tökéletesen az " hátának és combjának körvonalaihoz illesztett hámban lógna. Szinte földöntúli érzés volt, így lebeghetnek az asztronauták az ,rben. Úgy érezte, hogy... megtartják.

– H,ha! – kiáltott fel.Allen elmosolyodott és biccentett.– Ugye, még sosem ült az egyedi székeinken?Ben megrázta a fejét.– Ez az els" – mondta Allen.– Igen – ismerte be Ben. – Ez az els" alkalom a számomra.– Nem, nem úgy értem – javította ki Allen. – Ez az els".

A legels" szék, amit valaha is gyártottunk, huszonnyolc évvel ezel"tt.

Ben felpattant a székr"l, mintha az meggyulladt volna alatta, és igyekezett megállni a lábán.

– Uramisten!– Ugyan már, semmi baj! – nevetett Allen. – Ne aggódjon.

Történelmi szék, de semmiképpen sem törékeny. – A mosolya tovat,nt, ahogy folytatta. – Bárcsak elmondhatnám ugyanezt magáról a vállalkozásról is.

Pillanatnyi kínos csend következett.Ben visszaült az Els" Székre, Allen pedig elfoglalta a

sajátját a nagy íróasztal mögött.– Nos, hát természetesen ezért vagyok én itt – kezdett

bele Ben. – Azt akarom, hogy az Allen & Augustine vissza- szerezze korábbi dics"ségét...

– Ahogy én is – vágott közbe Allen – ahogy én is. De azonnal meg kell mondanom, hogy én nem támogatom ezt a fúziót. Biztos vagyok benne, hogy a Marden csoportnál

27

A $#81#$%& #9#$#4mindenkit a jó szándék vezérel. De a jó szándék nem elég még akkor sem, ha jól meg van támogatva pénzügyileg.

Ismét elfordította a székét, hogy kinézzen a széles üvegen.– Önöknél nincs meg ez a kilátás.Ben mérlegelte a lehet"ségeit. Úgy érezte, némileg

kicsúszott a kezéb"l a beszélgetés irányítása. Megpróbálja visszaszerezni a kezdeményezést, és elérni a lezárást most, vagy adjon id"t a másiknak, hogy végigvegye a gondolatait?

Már készült belekezdeni az alaposan betanult érvelésébe, amikor Allen újra megszólalt.

– Innen nem látszik az öreg templom, mert már nem is létezik – mondta Allan. – Egy nyári estén, a cégünk harmadik évében, nem sokkal azt követ"en, hogy bevettek minket a legjobbak közé az újságban, t,z ütött ki. Senki sem tudja, hogyan. Teljesen elszabadultak a lángok. Odaveszett minden készletünk és nyersanyagunk, az egész nyilvántartásunk és könyvelésünk, márpedig abban az id"ben még a teljes nyilvántartás papíron volt.

– Személyi sérülés nem történt, de a két napon át tomboló t,zvész után szó szerint hamuban hevert a vállalkozásunk. Minden elégett, kivéve egyetlen széket, amely éppen nem volt a helyszínen – biccentett Ben széke felé. – El"z" héten odaajándékoztuk annak a faragómesternek, aki megtanította nekünk a fa megmunkálásának a m,vészetét. A t,zeset után ragaszkodott hozzá, hogy visszaadja nekünk.

Allen csendesen felnevetett.– Hát nem ironikus? Csak azért van a birtokomban ez a

szék, mert elajándékoztam – merengett.Ben bólintott.– Olvastam arról a t,zr"l. Szörny, lehetett.– És ezzel még nem is volt vége – mondta Allen. – Valami

gond volt a biztosításunkkal. Nem tért ki a t,zesetekre.– Ezt nem mondhatja komolyan! – Ezt a tragikus részletet

nem fedte fel Ben kutatása.

28

7. 1#2#3#4– Pedig nem – mondta Allen. – Totális cs"d volt.– H,ha. – Ez volt az egyetlen, ami Bennek eszébe jutott.– Valóban.– És akkor mit csináltak?Allen visszaperdült, hogy Benre nézhessen.– Aznap este, miután a t,zoltók elmentek, összehívtam

mindenkit az udvaron, mind a húsz embert, aki akkoriban nekünk dolgozott, és azt mondtam nekik: „Tudjátok, miért égett le ez az épület?”

– „Rossz volt a karmája?”, tippelte az egyik, ami nevetést váltott ki a többiekb"l. Egy másik azt mondta, „Gyújtogatás volt!” A harmadik: „nagyon nagy balszerencsénk volt”. – Allen szomorúan mosolygott. – Le voltak törve rendesen. És hát teljesen jogosan, persze.

Ismét a kilátást nézte, majd megint Benhez fordult.– A távoli város felé fordultam és mutattam. Alkonyodott.

Kezdtek meggyulladni a fények. És azt mondtam:„Mert ideje volt átköltözni egy nagyobb épületbe!”– Arra az épületre mutattam, amelyben maga meg én most

ülünk.Ben teljesen le volt ny,gözve. Egy pillanatra teljesen el-

felejtette, " azért jött ide, hogy meggy"zze ezt az embert.– Persze nem volt könny, – folytatta Allen. – Tíz évbe telt,

mire eljutottunk odáig, hogy ténylegesen megvehessük ezt a helyet. És tucatszor, akár százszor is azon a ponton voltunk, hogy nem fog sikerülni. Az embereket könny, inspirálni és motiválni – egy adott pillanatban. Könny, azt mondani, hogy „tartsd meg ezt a víziót, azaz a jöv"képet”. Tudja, mi ebben a nehéz?

Ben rázta a fejét.– Nem a vízió a nehéz. Víziója bárkinek lehet. Hanem a

megtartás.A megtartás. Ben ezen elgondolkodott.

29

A $#81#$%& #9#$#4– Aznap este a templom udvarán mindenki inspirált és

motivált volt, és másnap úgyszintén – folytatta Allen. – De alig telt el egy hét, és már szinte mindegyik készült eltávozni. Minden alapjuk meg is lett volna rá. Nem volt pénzünk, nem volt készletünk, nem volt gyárunk, nem volt semmink. Az, amit a kiégett templom romjain állva mondtunk a többieknek, tökéletes abszurditásnak t,nt. Abszolút semmi sem bizonyí-totta, hogy ez valaha is bekövetkezhet. Láthatatlan drótokon kellett el"rehaladnunk, véd"háló nélkül.

– És hát err"l szól az egész, Ben. Egy vállalkozás felépíté-séhez kell ügyesség, munka és anyag... de mindezek részletek. Egy vállalkozás felépítése, s"t bárminek a felépítése els"sorban hit kérdése. Mert hát a semmib"l teremtünk valamit, ugye?

Ben egyszer,en csak biccentett.– Ezt nem tanítják a vezetésr"l az üzleti iskolákban,

Ben. Bármely szervezet számára a legnagyobb kihívást az érintettek feje felett állandóan tekerg" félelem és kétség jelen-ti. A vezet"nek az a dolga, hogy kitartóan nagyban gondol-kozzon, hogy mindig kristálytisztán lássa az elméjében, hová akar eljutni – arra a helyre, amely az adott pillanatban még csak az elméjében létezik. És hogy akkor is lássa ezt, amikor senki más.

– F"leg akkor, amikor senki más – hangsúlyozta ki. – Az alkalmazottak számítanak ránk. Ez a legf"bb feladatunk.

Miközben beszélt, Allen végig a kilátást nézte, de most ismét Ben felé fordult.

– Minden kihívást, amellyel szembesültünk, minden problémát, amelyet meg kellett oldanunk, ezzel küzdöttük le... – El"re hajolt, és az egyik ujjával /noman megérintette Ben homlokát.

– A látással.

Ezen és további üzleti sikerkönyvenket is megvásárolhatja kiemelt kedvezményekkel,

közvetlenül kiadónk webáruházában:

www.pongorkiado.hu

Tetszett a könyv részlete?

Ismeri már a többi bestseller üzleti könyvünket is?