16
S zeretet A ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXIII. ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921 2012. NOVEMBER 11. sz. V alamikor elõdeink sóvárogva kérték, hogy jöjjön el az az idõ, amikor a hívõk sokasága szaba- don tisztelheti Teremtõjét és Megvál- tóját. És eljött a várva várt nap, hang- zott a szívet felemelõ zene és dicsõí- tés. A téren Veress Ernõ szilágyballai baptista lelkipásztor adott hálát ezért a lehetõségért, majd zenekaronkénti fel- vonulás kezdõdött. Egyenként a zene- karok átvonultak az Ady Endre Gim- názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk polgári vezetõitõl. Megtisztelt jelenlétével Kelemen Hunor RMDSZ elnök, Borbély László miniszter, Seres Dénes képviselõ, Pop Imre Kraszna polgármestere, Fazakas Miklós Zilah alpolgármestere. A találkozó imádsággal folytató- dott, amikor néhányan köszönetet mondtak Istennek a gondviselésért. Elekes Sámuel diakónus (Zilah) és Kiss Zoltán lelkipásztor (Kraszna) olvastak igét és hangolták imára a zenészeket és az egybegyûlteket. Egyéni és közös darabok elzenélése váltogatták egymást a nap folyamán, közötte rövid bizonyságtételek voltak Isten munkájáról. A napi programot Szöllõsi Szabolcs vezette, a szervezés nagy részét pedig Barta Tibor zilahi karmester és munkatársai végezték. Igei üzenetet Veress Ernõ, Vadász János (Kalifornia), Király Tibor és Budai Lajos adtak át. Karmesterek és akik segítették a közös darabok eljátszását és az elõkészületekben is részt vállaltak: Kiss Imre Balla, Dimény Sándor Kraszna, Barta Tibor Zilah, Szabó István Kémer, Bokor Barnabás Nagyvárad, Király Tibor Balla, Szekeres Béla Zilah. Föltehetõ az a kérdés, hogy miért kell ilyen alkalmakat szervezni, amikor ennyi zenész összegyûl, és csak zenél egész napon át? A zenénk Istent dicsõí- ti, és mi rá szeretnénk felhívni a figyel- met. Szeretnénk visszatükrözni azokat az értékeket, amiket Tõle kapunk, de kívánjuk beragyogtatni ebbe a könny áztatta szomorú világba is az Õ kincseit, és elmondani az embereknek, hogy van remény és érdemes élni. Ma egyre több zenegép van és sok csatornán lehet zenét hallgatni, de ezek nagy része szórakoztatás, amivel az emberek figyelmét terelik el a valós problémákról. Rövid ideig ez sikerül is, de aztán következik a nagy vissza- zuhanás a régi helyzetbe. Mi, bibliás hívõ emberek valljuk, hogy Isten az embert meg tudja vál- toztatni az evangélium által. Ha valaki átéli az újjászületést, megváltozik az élete. Ez mindenkinél egy felejthe- tetlen esemény, mert bûnbocsánatot nyer és rendbe jön Istennel. Nem elég a vallásosság, mert az élet nehéz kérdéseiben ez nem segít, de segít az Úr Jézussal való õszinte kapcsolat, mert értelmet ad az életünknek. A zene a Biblia tanítása szerint nem más, mint válasz az Isten cselekvé- seire. Amikor valaki átélte, hogy Isten megvigasztalta nehéz helyzetében, a zene segítségével adott hálát. Amikor valaki bocsánatot nyert és megízlelte az új életet, zenébe öntötte örömét. Volt olyan, hogy valaki mindegyik gyermekének a születésekor írt egy- egy új háladalt Istennek. A zenélés képessége Isten adomá- nya és akkor szép a zenénk, ha arra használjuk, amire Teremtõnk adta: az õ imádására. Köszönjük mindenkinek, aki eljött és aki valamivel is hozzájárult, hogy ez a találkozó szép és áldott legyen. Ha valami jóra inspirálhatott ez az alkalom, ne add fel, keresd életed megoldását és találd meg egyedül Istennél. (Megjelent a Szilágyság c. lapban Zilahon.) BUDAI LAJOS DÁNIEL lp. A zenénk válasz Isten tetteire A fúvószenekarok Zilahon, az Ady Endre Líceum hátsó udvarán – aszfaltozott tornapályán – közösen és zenakaronként is játszottak. Gyönyörû napra virradtunk szeptember 29-én, szombaton. Nagy izgalommal készültek zenészek és szervezõk, hogy megkezdõdjön a IV. Erdélyi Baptista Fúvóstalálkozó Zilah fõterén. Megható látvány volt, amikor felsorakozott a 410 zenész, és két közös darabbal indította el a találkozót.

A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

SzeretetA ROMÁNIAI MAGYAR BAPTISTÁK LAPJA – ÚJ SOROZAT: XXI I I . ÉVF. – ALAPÍTÁSI ÉV: 1921

2012.NOVEMBER

11. sz.

Valamikor elõdeink sóvárogvakérték, hogy jöjjön el az az idõ,amikor a hívõk sokasága szaba-

don tisztelheti Teremtõjét és Megvál-tóját. És eljött a várva várt nap, hang-zott a szívet felemelõ zene és dicsõí-tés. A téren Veress Ernõ szilágyballaibaptista lelkipásztor adott hálát ezért alehetõségért, majd zenekaronkénti fel-vonulás kezdõdött. Egyenként a zene-karok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott azörömünnep.

Köszöntéseket hallgathattunk megnépünk polgári vezetõitõl. Megtiszteltjelenlétével Kelemen Hunor RMDSZelnök, Borbély László miniszter, SeresDénes képviselõ, Pop Imre Krasznapolgármestere, Fazakas Miklós Zilahalpolgármestere.

A találkozó imádsággal folytató-dott, amikor néhányan köszönetetmondtak Istennek a gondviselésért.Elekes Sámuel diakónus (Zilah) ésKiss Zoltán lelkipásztor (Kraszna)olvastak igét és hangolták imára azenészeket és az egybegyûlteket.Egyéni és közös darabok elzenéléseváltogatták egymást a nap folyamán,közötte rövid bizonyságtételek voltakIsten munkájáról. A napi programotSzöllõsi Szabolcs vezette, a szervezés

nagy részét pedig Barta Tibor zilahikarmester és munkatársai végezték.Igei üzenetet Veress Ernõ, VadászJános (Kalifornia), Király Tibor ésBudai Lajos adtak át. Karmesterek ésakik segítették a közös darabokeljátszását és az elõkészületekben isrészt vállaltak: Kiss Imre Balla,Dimény Sándor Kraszna, Barta TiborZilah, Szabó István Kémer, BokorBarnabás Nagyvárad, Király TiborBalla, Szekeres Béla Zilah.

Föltehetõ az a kérdés, hogy miértkell ilyen alkalmakat szervezni, amikorennyi zenész összegyûl, és csak zenélegész napon át? A zenénk Istent dicsõí-ti, és mi rá szeretnénk felhívni a figyel-met. Szeretnénk visszatükrözni azokataz értékeket, amiket Tõle kapunk, dekívánjuk beragyogtatni ebbe a könnyáztatta szomorú világba is az Õ kincseit,és elmondani az embereknek, hogyvan remény és érdemes élni.

Ma egyre több zenegép van és sokcsatornán lehet zenét hallgatni, deezek nagy része szórakoztatás, amivelaz emberek figyelmét terelik el a valósproblémákról. Rövid ideig ez sikerülis, de aztán következik a nagy vissza-zuhanás a régi helyzetbe.

Mi, bibliás hívõ emberek valljuk,hogy Isten az embert meg tudja vál-

toztatni az evangélium által. Ha valakiátéli az újjászületést, megváltozik azélete. Ez mindenkinél egy felejthe-tetlen esemény, mert bûnbocsánatotnyer és rendbe jön Istennel. Nem eléga vallásosság, mert az élet nehézkérdéseiben ez nem segít, de segít azÚr Jézussal való õszinte kapcsolat,mert értelmet ad az életünknek.

A zene a Biblia tanítása szerint nemmás, mint válasz az Isten cselekvé-seire. Amikor valaki átélte, hogy Istenmegvigasztalta nehéz helyzetében, azene segítségével adott hálát. Amikorvalaki bocsánatot nyert és megízlelteaz új életet, zenébe öntötte örömét.Volt olyan, hogy valaki mindegyikgyermekének a születésekor írt egy-egy új háladalt Istennek.

A zenélés képessége Isten adomá-nya és akkor szép a zenénk, ha arrahasználjuk, amire Teremtõnk adta: azõ imádására.

Köszönjük mindenkinek, aki eljöttés aki valamivel is hozzájárult, hogyez a találkozó szép és áldott legyen.Ha valami jóra inspirálhatott ez azalkalom, ne add fel, keresd életedmegoldását és találd meg egyedülIstennél. (Megjelent a Szilágyság c.lapban Zilahon.)

BUDAI LAJOS DÁNIEL lp.

A zenénk válasz Isten tetteire

A fúvószenekarok Zilahon, az Ady Endre Líceum hátsó udvarán – aszfaltozott tornapályán – közösen és zenakaronként is játszottak.

Gyönyörû napra virradtunk szeptember 29-én, szombaton. Nagy izgalommal készültek zenészek ésszervezõk, hogy megkezdõdjön a IV. Erdélyi Baptista Fúvóstalálkozó Zilah fõterén. Megható látvány volt,amikor felsorakozott a 410 zenész, és két közös darabbal indította el a találkozót.

Page 2: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

Szeretet • 2012. november2 ÕSZ – ELMÚLÁS – ÖRÖK ÉLET

Antal Ferenc

Isten napsugara

Kis szobámban ülök, merengek,

Virágos ablakok hová lettetek?

Elillant a nyár,

Üres már a határ,

Csípõs szellõ fújdogál,

Csak fújdogál.

Annyi ékessége a mának

a múlté már,

Annyi szépségére, annyi

épségére

a feledés vár.

Csípõs szellõ fújdogál,

Csak fújdogál.

Elillant a nyár,

Tovaszállt az õsz,

Kopogtat a tél,

Pislákoló fénye

a reménynek

szívem mélyén még él.

Istenem, a tél után

ugye lesz tavasz még?

A nagy pihenés után

ugye ránk mosolyg az ég?

Elfáradunk, megpihenünk,

Kizöldülünk újra,

Életre kelt mindenütt, mindent

Isten napsugara,

Isten napsugara.

Ha Isten napsugara vagyok,

Jöhet a tél,

Reményem még él,

Hogy élet-telem

Kizöldül újra,

Ha rám mosolyog,

Isten napsugara.

Túrmezei Erzsébet

Boldog út

Eljön az õsz, meghal az ének.

Elnémul a fülemilének

zengõ szava és minden hallgat.

Dérré dermed hamar a harmat.

Falevelek aranyló ezre

zizegve hull az ösvényedre.

Szívedben halk melódiákkal

mégy a százszínû õszön által.

Virág hervad el utad mellett,

halkan érint hideg lehelet,

de a te lelked nem remeg meg

érintésén fagyos szeleknek.

Hullhat a lomb, halhat a ének

tüntével a nyár melegének.

A szél süvölt, a tél havaz bár,

terád tavasz, tavasz, tavasz vár.

S lelkeden át már fénye rezdül,

amint mégy az õszön keresztül.

A köd mindjobban szerteszéled.

Ó, boldog út! Ó, örök élet!

Dora Rappard

Én vagyok!

Szélvész, vihar, ha támad,

s a szíved megremeg,

mert a sûrû homályban

nem látod Mestered.

Íme közelg feléd, és így beszél:

„Én vagyok! Én vagyok! Én vagyok!

Ó, hát ne félj!”

Hullám fölött visz útja,

királyként jõ az Úr.

Kezét segítni nyújtja,

s a tenger elcsitul.

Hallgatni kell neki, ha Õ beszél:

„Én vagyok! Én vagyok! Én vagyok!

Ó, hát ne félj!”

Csengjen mindig füledbe

e szózat néked is,

míg a hab zúgva-zengve

a biztos révbe visz.

Jézus fogad a parton, s így beszél:

„Én vagyok! Én vagyok! Én vagyok!

Ó, hát ne félj!”

Dani Zoltán

Õsszel

Az õszi sugárban megremeg a szív,mint lehajtott fejû szomorú virág, rozsdás lángolás, majd ködlepel borul,fakó lesz az ég, szintelen a világ.

Kertek haldokolnak párás alkonyatban,száz piros sebbõl vérzik a nyár,de nem halál ez, gazdag õsz utána természet indul pihenni már.

Mint puszta végtelenben magányos fa,megtépázva olyan lesz az ember, mit zúznak kéjjel üvöltõ szelek,s tavaszt remélni nem tud, nem mer!

Ne nyugtalankodj, s ne félj szívem,várj nyugodtan, míg eljön majd a tél.Teremtõd van, kegyelmes Istened,megtartód Õ, hát bízzál és remélj!

Uram! Teremtõm! Vágyunk hozzádmenni,hol nem lesz õsz, s hervadó virág. Hol örök tavaszban, üdvözült békében dicsér hálával a megváltott világ.

Uram, ragyogtasd reményét a fénynek!Tedd, hogy olvassza szívünknek telét!Szentlelked sugara ragyogtassa fel ránkörök dicsõséged fényét, melegét!

Kárász Izabella

Õszvégi szonett

Lágy, õszi esõ permetez az égbõl,lesöpri a még fán lévõ levélt.A tél útjára bocsátja a dért,majd elõtûnik a messzeségbõl.

Kisértni visszajár a nyár, tavasz.Halkan elõjön az emlékezés,a természetben folyik a temetés,s nem érezzük, hogy remélni szabad.

Pedig az õsznek, télnek bús ködében,a szívünk titkos, tiszta belsejébenvirágját bontja egy-egy orgona,

s érzi lelkünk, hogy a tél fagyából,õsznek borongós, bús hervadásából nem más indult el, a tavasz maga.

Page 3: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

3 MEGHÍVÓ

HIRDETÉS

Szeretettel meghívjuk a gyülekezetek képviselõit, hogy vegyenek részt missziókerületük év végikonferenciáján, amelyeket a következõképpen tartunk: a székelyföldi missziókerület konferenciájanovember 24-én lesz megtartva a Hargita táborban; a kolozsvári missziókerületé a szamosújváriimaháznál lesz december 1-én; a nagyváradi missziókerület december 8-án tartja konferenciáját anagyváradi roma gyülekezetnél, míg a zilahi missziókerület a nagyfalui imaháznál konferenciázikdecember 15-én. Minden konferencia délelõtt 10 órakor kezdõdik. DR. KOVÁCS JÓZSEF, fõtitkár

Ajánlás (a kötet elõszavából) – Nagy áldásIstentõl a hosszú életkor. Az pedig már különkegyelem, ha az évek múlásával is az embertevékeny tagja a családnak, vagy éppen egyközösségnek. Antal Ferenc testvér „erõsen“közeledik a nyolcvanhoz. Ennek ellenére ottlehet látni õt rendszeresen a Nagyvárad-Belvárosi gyülekezet összejövetelein.

A Szeretet-szerkesztõséget is meg-meglátogatja. Az elmúlt évben több ízben ishozott tudósítást, frissen írott verseit ismegmutatta. Az idei év elején azt a tervétújságolta el, hogy összegyûjtött egy kötetrevaló költeményt. Istennek legyen hála, hogyez most kézbe is veheti a kedves olvasó.

Az elmúlt öt év termését találjuk meg azÜzenetben, hiszen ennyi idõ telt el alegutóbbi, a 2007-ben megjelent Vallomás akereszt tövében c. kötet megjelenésétõl.A körülbelül 80 vers mellett a korábbioratórium-szövegek is megtalálhatók.

Jó gazda módjára tehát, ót és újat kínál fela Szeretet-lap korábbi szerkesztõje. „Verseimbizonyságtételek“ – hallottam többször isvolt kollegámtól. Sajátos módon fejezi kitehát gondolatait, érzéseit – mostmár a közelnyolc évtized súlyával, tapasztalataival. Széppélda, hogy mennyire megmaradt nála idõskorban is az, ami eddig is nagyon fontosvolt: munkálkodni, szolgálni hûséggel.

Kedves dolog, hogy szeretné még mind-ezt folytatni is, ha „rámosolyog Istennapsugara“, akként, amiképpen errõl azIsten napsugara c. versében vall: „Elillanta nyár, / Tovaszállt az õsz, / Kopogtat a tél, /Pislákoló fénye / a reménynek / szívemmélyén él./ ... Elfáradunk, megpihenünk, /Kizöldölünk újra, / Életre kelt mindenüttmindent / Isten napsugara./ ... Ha Istennapsugara vagyok, / jöhet a tél, / reményemmég él...“.

(Sz.L.)

Év végi missziókerületi konferenciák

HÍRFOTÓ – Folytatódott a tavaly indult képzés és október 5-7. között megtartották a roma szolgálattevõk 2. konferenciáját A szolgálattevõk

példamutatása címmel – ezúttal is a nagyváradi roma imaházban. 16 gyülekezetbõl 120-an jöttek el meghallgatni az elõadásokat.Az angliai Andy Paine misszionáriust Buzle Péter tolmácsolta. Tanítással közremûködött Szûcs Sándor, Veress Efraim és Szabó László lp.

Antal Ferenc: ÜZENET – új verseskötet

Hetven, többnyire új versettartalmaz és 13 korábbanmegzenésített verset; a köte-tet Megyesi József színesgrafikái díszitik. Az ÜZENET megtalálható aszerkesztõségben és a misz-sziókerületi konferenciákon.

Page 4: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

4 TUDÓSÍTÁS

Több mint egy évtizede jönnekössze Magyarországról (Tiszán-túlról), Erdélybõl, és az utóbbi

években már Kárpátaljáról is a lelkimunkások, évente kétszer a TELEK-találkozókon. Nagyon áldásosak ezekaz alkalmak, mert együtt tanulunkIsten Igéjébõl, és egyre jobban meg-ismerjük egymás gondjait, örömeit.

Az idei tavaszi TELEK egy különle-ges alkalommal bõvült, március 11-énSzilágyballán misszionáriust avattunkKárpátaljára. Kelemen Szabolcs testvérés felesége Krisztina, már egy éveszolgált Ungváron és környékén, ésmost elérkezett az ideje annak, hogytestvérünket misszionáriussá avassuk.(Szabolcs teológiát és pszichológiáttanult, Krisztina román-angol szakostanár, és van egy kisfiuk, Dániel.Mindannyian ott voltak az avatáson.)

Az avató istentiszteleten NehraBálint lelkipásztor, a KárpátaljaiMagyar Baptista Közösség vezetõjehirdette az igét Ezékiel 33:1-9 alapján,és az õrálló rendkívüli felelõsségéthangsúlyozta az új misszionáriuscsalád felé. Az igehirdetés után kerültsor az avatásra. Az avató bizottságtagjai: Nehra Bálint, László Imre,Király Tibor, Borzási István és ifj.Budai Lajos egyenként imádkozott aKelemen családért.

Az avatás után köszöntések voltak.László testvér azt hangsúlyozta, hogy„a gyülekezet le is becsülhet, néhatúlbecsülhet, de az út végén majd az

Atya megbecsül“. Nehra Bálint testvéra befogadó Kárpátaljai MagyarBaptista Közösség nevében köszön-tötte a Kelemen családot. BorzásiMárta Krisztinát külön is köszöntötteés arra biztatott (Zsid 12:1-2 alapján),hogy mindíg Jézusra tekintsenek fel,aki hitünk kezdõje és bevégezõje.

Végül Király Tibor testvér kívántsok áldást a 20. Zsoltár alapján. Utánaúrvacsorai közösségünk is volt –együtt az egész gyülekezettel.Köszönjük az erdélyi magyar baptista

testvéreknek és vezetõiknek, hogy„átengedték“ Kárpátaljának ezt adrága családot, akiknek sok erõtkívánunk a szolgálathoz.

Az Észak-Kárpátalján lévõ falvakés városok sok magyar – és magyarajkú roma – embere nagyon kevésreménnyel bír. Vigyétek nékik a jóhírt: Jézus Krisztusban Isten teljesszeretete, gazdagsága és hatalmaérkezett el hozzátok.

DR. LÁSZLÓ IMRE

IMB-misszionárius Kárpátalján

Misszionáriust avattunk Kárpátaljára

Kelemen Szabolcs (középen) lelkipásztori avatásán imádkozott (balról jobbra):Budai Lajos, Borzási István, László Imre, Király Tibor és Nehra Bálint.

Szilágyi Zsigmond (balról) Tóth Zoltán, Vass Gergely, Simon József,Veress Efraim és Elekes Sámuel imádkozott a beiktatáskor.

Hosszú nyolc év után újra pásztorra talált a nagy-váradi Betlehem magyar baptista gyülekezet, ésígy ez év szeptember 23-án lelkipásztor beiktatást

ünnepelhettünk. A kicsi imaház hamar megtelt váradi,remetei, gyantai, újlaki és más gyülekezetekbõl érkezõtestvérekkel. A remetei gyülekezetnek nem kellett elbú-csúznia lelkipásztorától, mert ezentúl Elekes testvérmindkét körzetben szolgálni fog.

Az igét Simon József a szövetség elnöke az ApCsel 6:1-7-bõl hirdette. Felhívta a figyelmet arra, hogy ahogyan azelsõ gyülekezetben Szentlélekkel teljes férfiakat kerestek aszolgálatra, Isten is úgy akarja, hogy Szentlélekkel teljeseklegyenek a lelkipásztorok és szolgálattevõk, de nem csakõk, hanem minden egyes hívõ is.

Ezután következett az Elekes testvér bizonyságtétele,melybõl kiderült, hogy hûségesen kereste az Isten akaratát,és az Úr egyre több munkával bízta meg, amit õ nemutasított el. Diakónusként kapta lelkipásztori megbízását aVass Gergely lp. tv. idejében.

Betlehemi pásztor

��

Page 5: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

5 TUDÓSÍTÁS

Majdnem hat évvel ezelõttfogalmazódott meg az azigény – ami már rég ott volt

bennünk –, hogy a forradalom utánidehaza teológiát végzett lelkipász-torok, hozzunk létre egy közösséget éstovábbtanulást célzó programot.

Fiatal lelkipásztorokként Erdély-ben szétszórva éltünk és törekedtünkszolgálni az Urat és a testvériséget asaját helyünkön. Nem kívántunkelszigetelõdni egymástól és fiatalkéntfejlõdni is szerettünk volna a szolgá-latban. Különbözõ csoportos beszél-getések során kikristályosodott, hogyszervezendõ program együtt imád-kozást, tovább tanulást és közösségápolást kell magába foglaljon. Ennekaz elképzelésnek a megvalósításánfáradoztak néhai tanáraink GergelyIstván és Kovács József is. Így alakultmeg 2007-ben a lelkipásztorok barátiközössége a Barnabás közösség.

A tanulmányozási rész elõbb egyközösen kiolvasott könyv megbeszé-

lése, majd késõbb egy vezetõi tan-folyam elvégzésébõl állt. Az Úrkegyelmébõl folyó év szeptemberébenfejeztük be a vezetõi tanfolyammásodik évfolyamát, és az Egrespatakmelletti Agapé szállóban átvehettük azigazoló okmányokat is. A tanfolyamegy jól megszerkesztett segédeszköz alelki szolgálatban forgolódóknak.

Évente kétszer gyûltünk összeEgrespatakon, ahol ez a kurzus volt azegyik beszélgetési témánk. Igyekez-tünk különbözõ testvéreket is meg-hívni, akik minket érintõ témábantartottak elõadást a találkozók során.Ezúton is szeretnénk megköszönniPüsök Kálmán testvérnek mint ven-déglátónknak, és Floyd Parker test-vérnek mint támogatónak, a szeretetetés a sok segítséget, amiben részesí-tettek bennünket.

A nagy csoportos találkozó, átlag20 lelkipásztor jelenlétével, nem csakegy tanulmányi konferencia volt,hanem minden alkalommal közösségi

igényt is betöltött, a résztvevõk meg-osztották imatémáikat, majd minden-kiért imádkoztunk. A szabad idõtszemélyes beszélgetésekre használtuk,amibõl a szûk két nap alatt sohse voltannyi, amennyit szerettünk volna.Nagyon hasznosnak találtuk ezeket azalkalmakat, mivel elég ritkán sikerülegyütt lennünk ilyen körben.

A nagy csoportos találkozók közötttartottunk kisebb csoportos találkozó-kat is, amikor a területileg egymáshozközelebb levõ testvérek találkoztak,közösséget gyakoroltak és beszélget-tek a tanulmányról is.

Hisszük, hogy az Úr tovább is fogvezetni bennünket és megmutatja:hogyan tovább. Imádkozunk azért,hogy egységesen egymás támogatá-sára tudjunk lenni a lelki szolgálatban,hogy hatékonyabban végezhessükszolgálatunkat, amit az Úr ránk bízottés a testvérek elvárnak tõlünk.

ALBERT ISTVÁN ZSOLT lp., Paptamási

A Barnabás lelkipásztori közösség

Vass testvér elmondta, hogy annak idején fájó szívvelengedte el munkatársát, mégis örömmel, kívánva, hogymég sok ilyen diakónust avathasson.

A lelkipásztort áldáskérõ imádsággal indították újmunkaterületére a beiktatási bizottság tagjai: Simon József,Veress Efraim, Vass Gergely, Elekes Sámuel, SzilágyiZsigmond és Tóth Zoltán.

Veress Efraim ügyintézõ lelkipásztorunk bátorítottaújonnan érkezõ szolgatársát, hogy folytassa a megkezdettmunkát és gondozza a nyájat. Szilágyi Zsigmond elöljáróegy pásztorbotot ajándékozott a lelkipásztornak, amelyre aJn 28:17 van írva: „Legeltesd az én juhaimat“. A remeteiekrészérõl Lukács Sándor testvér szólt, majd a betlehemi és aremetei fiatalok köszöntötték a lelkipásztort.

Közös ebéddel folytattuk együttlétünket, majd adélutáni istentiszteleten is részünk lehetett az Ige és atestvéri közösség áldásaiban. A további köszöntések soraután Elekes testvér igei üzenetet adott át a 2Móz 33:12-23-ból, és elmondta, hogy ennek az igeszakasznak a bátorítá-sára mert igent mondani a Betlehem gyülekezet meghívá-sára. Vass Gergely testvér igehirdetéssel szolgált az ApCsel15:1-29-bõl, ahol az elsõ gyülekezetek példája alapjánbemutatta a biblikus konfliktus-megoldás jellemzõit.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy pásztort adottnyájának. Kívánjuk, hogy lelkünk javára és Istendicsõségére váljon az együtt eltöltendõ idõ.

VARGA MÁTYÁS és EDINA

��

Page 6: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

6 BEMERÍTÉS

Ipp – A jó Isten kegyelmébõl szeptember16-án délelõtt bemerítési ünnepélyünk voltIppon. Hárman tettek vallást hitükrõl abemerítés vizében (a fotón balról jobbra):Borzási Márk, Kerekes Ildikó és Bóné-Gréczi Onézimusz. Isten igéjét BodorSándor lp. hirdette a Mt 3,13-17 versekalapján. Testvérünk párhuzamba állította azt,hogy miért kellett az Úr Jézusnak bemerít-keznie és miért kell minekünk. Két alapvetõigazság is elhangzott: az Úr Jézus a bûnö-sökkel azonosult amikor bemerítkezett, a mibemerítkezésünkkor pedig Isten uralmánakvetjük alá az életünket. Délután hálaadóünnepélyünk volt, amelynek során Bodortv. a Lk 12,13-21 alapján szolgált: a bolondgazdag negatív példa számunkra, aki nem

Koltó – Szeptember 9-én nagy öröm volt a koltóigyülekezetben, amikor öt év után újból beme-rítést tarthattunk. Két fehérruhás tett bizonyságot,és vallotta meg hitét újszövetségi bemerítésben.Az ünnepségre meghívtuk Kiss Zoltán lelki-pásztort, aki egyben a bemerítést is végezte(jelenleg a körzetnek nincs lelkipásztora). Az alkalom áhítattal kezdõdött, majd következetta bemerítkezendõk bizonyságtétele és az ifjúságszolgálata. Az igét Kiss Zoltán lp. hirdette azApCsel 22:3-13 alapján, kihangsúlyozva, hogy aszármazás és a neveltetés nem tesz bennünketkeresztyénekké, szükség van igazi megtérésre.Isten áldja meg az új tagokat, hogy hûségesszolgái legyenek az Úrnak! A fényképen balróljobbra: Halász Jenõ, Koncsárd Alíz, KoncsárdBalázs, Kiss Zoltán lp. (Koncsárd Ottó)

Köröstárkány – Június 24-én bemerítésiistentiszteletet tartottunk Köröstárkányban.A kezdõ áhítat során Mike József helyi lelki-pásztor az alkalmi énekek (HH-197-56) mel-lett az Ef 4:1-6-tal buzdította hálaimára a gyüle-kezetet, különösen a fehérruhásokat. Öröm-mel vallottuk meg énekben is, hogy Egy azÚR, a HIT és a BEMERÍTÉS (HH-127) sõta TEST, a LÉLEK és a REMÉNYSÉG is,amire elhívást kaptunk. Balla Frigyes székely-hídi elöljáró testvér a Róma 6 alapján hirdet-te Isten igéjét, hangsúlyozva, hogy mennyirefontos a Krisztussal való azonosulás, és azerrõl való cselekvõ vallástétel, a bemerít-kezés. Ez alkalommal három fiatal volt készez utóbbira is. Örömmel hallgattuk bizony-ságtételeiket a Belényes környéki Ászáf Tin-Ifi Kórus hitvalló énekeinek keretében.Bordás Zoltán és Erdei Hajnal csak néhányéve látogatják a gyülekezet. Az ifjúsági bib-liaórák és táborozások során indult el ben-nük a megtérés folyamata. A téli evange-lizációs alkalmak, amelyeken a kórussalrészt vettek és szolgáltak is, megerõsítettebennük a döntést, hogy nyilvánosan, akeresztség vizében is elkötelezzék magukat

Krisztus követésére. Benedek Levente kisnyégerfalvi fiatal hívõcsaládban nevelkedett. Sok ideig jónak, sõt másoknál jobbnak láttamagát, míg az Úr meg nem gyõzte õt arról, hogy Isten nélküli igazságaolyan, mint a „vérbe mártott ruha“. Több megtérési kísérlet után õ is ezév elején kapott új életet az Úrtól. Vallástételük alapján és Jézus Krisztusparancsára Mike József lelkipásztor merítette be õket, majd Bunta Ferencés Balla Frigyes gyülekezeti vénekkel együtt kézrátétellel imádkoztakfiatal testvéreink Lélekkel való beteljesedéséért, lelki növekedéséért. Anevek balról jobbra: Bunta Ferenc, Benedek Levente, Erdei Hajnal,Bordás Zoltán, Mike József. Az Úr tartsa meg õket kegyelmében ésvonjon még magához sokakat! (M.J.)

adott hálát Istennek, nem gondolt a szegényekre, nem gondolt a sajátlelkére, illetve életének végére. Az Úr adjon kegyelmet, hogy mind apozitív, mind a negatív példákból tanulhassunk. (Fekete Csaba)

Page 7: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

7 TUDÓSÍTÁSOK

Roma nõkonferencia

Isten kegyelmébõl szeptember 15-éntartottuk Ákoson, immár 9. alka-lommal a roma nõkonferenciát.

Mintegy tizenhat gyülekezetbõl voltakjelen, több mint háromszázan. A kon-ferencia témája: „Tanuljunk együtt“(Tit 2:3-10).

A délelõtti alkalom lelkes éneklésselkezdõdött, melyhez segítséget nyúj-tottak a nagyváradi Roma Gyülekezetzenészei és énekesei. Szûcs Sándor lp.az Eszter 2:7-12 alapján köszöntötteaz egybegyûlteket. Mihály IzabellaNagyváradról, az 1Pt 3:10-12 alapjánés Szûcs Tünde Szatmárról a Zsolt18:26-29,47 szerint buzdítottak imára.

Elsõ alkalommal, de nagyon szépenszolgált a krasznai roma gyülekezeténekkara, Dimény Sándor testvérvezetésével.

Két elõadás következett. Kis Judit„Tanuljunk, mint feleség“ címmel aTit 2:3-8 alapján hangsúlyozta, hogyaz idõs asszonyok viselkedjenek szen-tekhez illõen, tanítsák a fiatalabbasszonyokat a hit dolgaira, a fiatalab-bak törekedjenek tisztelni az idõseb-beket, akik több bölcsességnek vannaka birtokában. A mértékletesség sokbûntõl távol tart minket, ezért töreked-jünk a mértékletességre mindenben.

A második elõadást Bálint Ibolyatestvérnõ tartotta „Tanuljunk, mintgyermekeiket nevelõ édesanyák“.„Neveljék józanságra a fiatalasszo-nyokat, hogy ezek is szeressék agyermekeiket“ (Tit 2,4).

A gyermeknevelés remek dologénünk öldöklésére. A szülõk mindig jó

gyereket akarnak, de a gyermek is jószülõket kíván magának. Három kap-csolattípusról beszélt az anya és agyermek között: a) 0-3 éves korbankapja meg a szeretetet és gondosko-dást, b) 3-12 éves korban kell meg-tanulnia az engedelmességet, önfe-gyelmet, tiszteletadást, felelõsség-tudatot, c) legyen a barátod 13- éveskortól, feltétel nélkül szeresd, kapjontöbb figyelmet, segítsd, hogy önállóváváljon.

A délelõtti alkalom finom ebéddelzárult. A délutánt újból lelkes ének-léssel kezdtük, melyet egy rövid, detanulságos jelenet követett. Utána

Kovács Judit osztotta meg velünknéhány gondolatban: milyen ajándé-kokat adhatunk gyermekeinknek? a) hívõ családot- nem mindegy, hogyhol élnek gyermekeink, b) gyüleke-zetet, ahol gyakorolhatják a közössé-get és az istentiszteletet, c) iskolát,ami segíti gyermekeinket, hogyértelmileg fejlõdjenek

Záró igei üzenettel Fogarasi Dezsõ,a helybeli gyülekezet elöljárója szol-gált az 5Móz 7:6-8 igék alapján. Sokmeglepetésben is részünk volt a napfolyamán. Nagyon kedves alkalomvolt mindnyájunk számára.

PAPP LÁSZLÓNÉ ERZSIKE

Micske – Szeptember 16-án régen várt napra ébredt a micskeigyülekezet, 12 esztendõ múltával megmozdult a víz a helyigyülekezet medencéjében. Kezdéskor imára buzdított CseteLajos szalárdi missziómunkás, és ifj. Hiri János érszõllõsidiakónus a 118. Zsoltár alapján. A bemerítési istentiszteletkeretében nyilvános vallást tett hitérõl Tripó Debora és TripóEgon. A fiatalok a Hóreb-táborban ismerték meg Istenkegyelmét több mint egy éve, de ragaszkodtak hogy bemerítésükis együtt történjen. Az igét ifj. Hubert Imre tv. (a bemerítkezõknagybátyja) hirdette az 1Móz 7. rész alapján, amelyben akegyelemre találás fontosságát emelte ki. A bemerítéstlelkipásztorunk, Veress Efraim tv. végezte. Színvonalasanszolgált az érszõllõsi énekkar. Délután hálaadó istentiszteletet tartott a gyülekezet, ahol igeiüzenettel és bizonyságtétellel id. Veress Ernõ tv. és feleségeszolgáltak. Felemelõ pillanata volt az alkalomnak továbbá egyAlbániába induló misszionárius lány bizonyságtétele amiért agyülekezet imádkozott ez alkalommal. Mindenért Istenné adicsõség. (Tripó István)

Page 8: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

8 LELKIPÁSZTOR-BEIKTATÁS

Kezdéskor Demjén Attila tv.köszöntötte a gyülekezetet, ésSimon András lelkipásztorral

együtt buzdított imára. Kovács Gyulalp., missziókerületi elnök, az 1Kor3:5-18 alapján hirdette az igét: „Együttdolgozni Istennel, az õ keze alatt, mertsem a plántáló, sem az öntözõ nem jönszámításba, csak a növekedést adóIsten, aki elfogadott, hogy munkatársailegyünk.“

Boros Róbert lelkipásztor testvérszékfoglaló beszédében hangsúlyozta:„Békességet akarok, haladást, fejlõ-dést, de nem egyedül, és nem egyénisikereket, hanem együttmûködést,együtt szolgálatot veletek“; majdidézte szolgálati vezérigéjét: „Szövet-ségem volt vele, élet és békességszövetsége. Azért adtam neki, hogyféljen engem. Félt is, és megalázkodottnevem elõtt.” (Mal 2:5).

A beiktatáskor Boros Róbert test-vérért, valamint családjáért imád-kozott: Kovács Gyula ny. lp., BálintPál és Szûcs Benjámin Ottó, gyüle-kezetünk volt lelkipásztorai, BulicãPetru, a Betel román baptista gyüle-kezet lelkipásztora, Sallai Jakab Arad-kisszentmiklósi, valamint SimonAndrás Arad-belvárosi gyülekezet lel-kipásztora.

Az áldáskérés után köszöntésekkövetkeztek. Nagy Géza tv. a helybeligyülekezet részérõl: „Sokat imádkoz-tunk pásztorért, és örvendünk jöve-teleteknek. Akarjuk, hogy együtt épít-sünk, ahogyan Izrael népe is együttépített Nehémiással.“

Erdõ Endre tv. a székelyudvarhelyibúcsúztató gyülekezet részérõl: „Hálátadunk az évekért, amelyben sok áldástnyertünk együtt, és kívánjuk Ézsaiáspróféta szavaival az Isten áldását: „Ésvezet téged az ÚR folytonosan, és meg-elégíti az aszályban lelkedet, és csont-jaidat megerõsíti; és olyan leszel, mintegy öntözött kert, mint egy vízforrás,melynek vize nem hagy cserben. És hoz-zád tartozóid örök romokat építenek

fel, felemeled régi nemzedékek alap-vetéseit; úgyhogy rés-befalazónakneveznek téged, a lakáshoz való ösvé-nyek visszaállítójának.”

Bálint Pál tv., a temesvári gyüle-kezet volt lelkipásztora: „Bánság azország legmelegebb vidéke, legyenhasznos és kellemes ez számotokra is.A legfontosabb tennivaló: az Úr nevé-ben szólni, az õ üzenetét továbbítani.Ezékiel próféta szavaival kívánokáldást szolgálatodra: „Emberfia! Õr-állóvá tettelek téged Izráel házában.Ha igét hallasz tõlem, figyelmeztesdõket az én nevemben!”

Szûcs Benjámin Ottó, a temesvárigyülekezet leköszönõ lelkipásztora:„Igyekeztem úgy szolgálni, hogy foly-tassam a jó munkát. Ha megkérdeznévalaki tõled, miért jöttél Temesvárra,azt kellene felelned; hogy folytassama jó munkát.”

Bulicã Petru, a Betel román gyüle-kezet lelkipásztora: „Örvendek vele-tek. Imádkozunk, hogy az Úr áldjonmeg titeket és a temesvári magyargyülekezetet. Az Úr Jézus két alka-lommal csodálkozott, egyszer amikornázáretben nem talált hitet, ésmásodszor amikor a százados hitétlátta. Kívánom szívbõl, hogy az ÚrJézus elcsodálkozzon a ti hitetek

láttán, és akkor nem lesz hiába a Borostestvér munkája.

Bálint Pálné Ibolya: „Minden szol-gálati helyünkön követünk el hibákat,de kapunk még egy esélyt az újra-kezdéshez; Isten mindig odarendelvalakit, hogy megerõsítsen. Légyáldott, Emília, a nõk között, erõsítsenmeg Isten téged Temesváron.“

Marossy Zoltán, az RMDSZ helyiszervetének képviselõje: „Nemvagyunk egyformák, de van tartásunk,van hitünk. Örülünk, ha valaki ide jön,hogy erõsítse a törzseket, az elhajlótörzseket visszairányítsa, hogy neveljefiatal csemetéinket. Hiszem, hogyolyan embert küldött ide Isten, akirebátran fölnézhetünk. Kívánom, hogyáldja meg az ÚR, és erõsítse meg,hogy tudják végezni a munkát amitfölvállaltak. Isten hozott Temesvárra!“

A délelõtti ünnepi légkör betöltöttea jelenlevõket. Éreztük Isten áldásátlebegni a gyülekezetben. Kérjük a miUrunktól az engedelmesség bátorsá-gát! Ezzel használunk legtöbbet ember-társainknak, testvéreinknek, rokonaink-nak. Az Úr áldja meg Temesvárt!

MUCSI B. JÁNOS

„Haladást, fejlõdést – de nem egyedül“

Boros Róbert lp., felesége Emília, valamint a gyerekek: Róbert 6 éves, Titusz 10, Viktória 12.Kovács Gyula missziókerületi elnök köszöntötte õket a beiktatás után.

Szép vasárnap volt szeptember 23. Temesváron. Több mint 200 személy zsúfolódott be a Drobeta utcaikis baptista imaházba. Az ünnepség délelõttjén Boros Róbert testvér lelkipásztori beiktatása történt.

A köszöntések

Epilógus

A beiktatás

Page 9: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

9 HARGITA TÁBOR

A király asztalának vendégei

A jelenlevõk többsége Maros, Brassó, Hargita, Kolozs, Szilágy, Arad, Beszterce-Naszód, Szatmár megyébõl és Magyarországról érkezett.

Isten kegyelmébõl szeptember 12-15. között harmadik alkalommal került sor a Reménység Konferenciáraa Hargita Keresztyén Központban.

Acélcsoportot ezúttal is különö-sen a mozgássérültek alkották,de a 104 résztvevõ között –

ebbõl 57 hátrányos helyzetû – voltakDown-kórosok, látássérültek és értel-mi fogyatékosok is. A konferencia egyikcélja az volt, hogy reményt ébresszena csüggedtekben. Ugyanakkor lehetõ-ség nyílt a résztvevõknek az egymás-sal való találkozásra, ismerkedésre. A jelenlevõk többsége Maros, Brassó,Hargita, Kolozs, Szilágy, Arad,Beszterce-Naszód, Szatmár megyébõlés Magyarországról érkezett.

A konferencia a Barnabás Házbantáborozó csoportok vezetõinek azösszefogásával jöhetett létre. Éventeegyre több sérült és segítõ részesüllelki és testi felüdülésben fönt ahegyen, ahol az Úr kegyelme évrõlévre kiárad és fonódik a Remény-Háló.

Szolgált közöttük Kis Ottónégyfalusi lelkipásztor és egyben fõ-szervezõ, Kelemen S. Sándorbesztercei, Kelemen J. Sándor maros-vásárhelyi lelkipásztor, Dohi Zoltán,aki a Maros megyei romák és magya-rok között végez szolgálatot, a Barna-bás alapítvány képviseletében ErdõEndre székelyudvarhelyi gyülekezetivén, valamint Szilágyi András, akimaga is mozgássérült.

A konferencia témája: „A királyasztalának vendége.“ Kicsendült azigei szolgálatokból, hogy az Úrmindenkit – még a mozgássérülteketis – várja és hívja a királyi asztalhoz,akárcsak Dávid az ellenséges dinasztiasánta leszármazottját, Méfibósetet.Isten számára mindannyian drágákvagyunk. A reggeli és esti szolgá-latokban különösen az Úr hívása és areménység üzenete domborodott ki.

A konferencia folyamán ugyan-akkor lehetõség nyílt kötetlentársalgásra, vagy szervezett fórum-beszélgetésekre, szabadidõs alternatívprogramokra is, mint: gyógytorna,masszázs, mozgássérültek jogaivalkapcsolatos tanácsadás, sport-foglalkozások a reménység olimpiakeretén belül; olyan sportágakbanpróbálhattuk ki magunkat, mintpéldául: darts, íjászat, kerekesszékesgyorsasági verseny.

A konferencia legnagyobb áldása,véleményem szerint, hogy együttesenIsten igéjére figyelhettünk, megoszt-hattuk egymással tapasztalatainkatUgyanakkor személy szerint újból arratanított az Úr, hogy helyzetemhezmérten és képességeim maximálisodaszánásával szolgáljak õneki, neengedjek a panasz és önsajnálat kísér-tésének.

Szeretném hangsúlyozni, hogyazért is jöhetett létre a konferencia,mert néhányan szívügyüknek tekintikezt a speciális missziót. Ez még olyangyakorlati dolgokban is megnyil-vánult, mint a kerekes székeseknaponkénti felcipelése a kápolnába.Hála az Úrnak a gépkocsivezetõkért,akik a szállításban vállaltak szolgá-latot, valamint azokért a támogatókértis, akik adományaikkal lehetõvé tet-ték, hogy a konferencián való rész-vétel ingyenes legyen.

Azért imádkozom, hogy a hallottige teremjen gyümölcsöt mind-annyiunk életében, kövessük örömmelIstent – a sajátos helyzetre kapottsajátos kegyelem által.

VÉKÁS BENJÁMIN

A konferencia logója

Page 10: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

10 ADVENT JÖN

Mottóként szeretném idézni aBiblia utolsó elõtti versét:„Bizony hamar eljövök“

(Jel 22:40), továbbá a Mt 24:48-at:„Halogatja még az én Uram a haza-jövetelt“. Ez a két ige, a mi UrunkJézus Krisztus visszajövetelével kap-csolatosan – amit a lehetõ legnayobbvilágválság fog megelõzni – azt üzeni,hogy az Úr eljön, hirtelen, váratlanul,nem késlekedve, hanem idejében.A mikorról pontosan senkinek sincsfogalma, de támpontot adnak a meg-jelenését megelõzõ események,amelyek között az egyik a világválság.

Válságról gyakran és igen válto-zatosan szoktunk beszélni. Gazdaságiválság, agrárválság, túltermelési válság,politikai, pénzügyi válság, a válság-kezelés pedig önálló diszciplínává vált– krízisemendzsment címmel.

Alan Greenspan amerikai gazdaság-tudós majdnem 20 évig (1987. aug.11-tõl 2006. jan. 6-ig) volt a FederalReserve (FED) elnöke. Magyar zsidócsaládban született Washington Heights-ben. Négy amerikai elnök idejébenvezette a FED-et. Az amerikai jel-záloghite-válság kapcsán könyvet írt„A zûrzavar kora“ címmel. A világ-válságok kezdete a zûrzavar – mindenértelemben.

Greenspan szerint „A pénzpolitikanem gyakorlati tudomány, hanemmûvészet“. Én inkább azt mondanám,hogy bûvészet, vagy azt, hogy speku-láció, nem akarok ugyanis ezeknélerõsebb kifejezéseket használni.

Soros György (született SchwartzGyörgy, Bp., 1930. aug. 12.) magyar-zsidó származású amerikai befektetõ,pénzügyi spekuláns, közgazdász, aFORBES magazin szerint az EgyesültÁllamok 14., a világ 35. leggazdagabbembere (2010 szept.-i lista) „vitatja,hogy a pénzpiacok az egyensúly felétartanának“. 2010 júniusában kijelen-tette: „Nem zárható ki a kettõs recesz-szió kialakulása. Tulajdonképpen amásodik felvonás csak most kezdõdik,amikor a pénzpiacok kezdik elveszí-teni bizalmukat az adósságlevelekben.A reflektorfény ugyan Görögországraés az eurora vetül, de a hatás világ-

szerte érezhetõ lesz.“ (Soros egymilliódollárral támogatta az ajkai vörösiszapkatasztrófa áldozatait! Megjegyzem,hogy magyar és zsidó, különösenpedig magyar-zsidó közgaszdászokraérdemes odafigyelni!) Soros évek ótabeszél és ír arról, hogy az amerikaigazdasági lufinak csak egy gombostûkell és vége.

A pénzügyi-gazdasági túltermelésiválságok lehetnek lokálisak, mostazonban a szakemberek szerint az1929-33-as elsõ nagy gazdasági világ-válság ismétlõdik, persze egészenmásként, de méginkább globálisan. Eza második világválság sokak szerint azutolsó és végzetes. Mások csupán arablókapitalizmus ciklikus válságai-nak egyikét látják benne.

Ami biztos az az, hogy a világ-válságokat az egész világ menetétbefolyásolni képes emberek okozzák,sokak szerint nemcsak tudatosan, deegyenesen megtervezetten, s ami szin-tén biztos, hogy az eddigi történelemarról tanúskodik, hogy a lokális ésregionális válságok „megoldása“ (in-kább így mondom: „végkifejlete“)mindig a háború volt, az elsõ világvál-ság kövekeztménye pedig, az eddigilegnagyobb, a II. világháború.

Nem kell összeesküvés-elméletahhoz, hogy lássuk, hihetetlenül kevésember kezében hihetetlenül nagy tõke,és hatalom koncentrálódik.

Az emberiség létszáma a napokbanlépte túl a 7 milliárdot. Egyesek szerint

ez túl sok, törvényszerû, sõt kívánatosa létszámnövekedés lassítása. Elkerül-hetetlennek látszik egy nukleáris há-ború, ami kirobbanhat mondjuk Izráelés az arab világ, esetleg Irán és azEgyesült Államok között és világ-méretûvé nõheti ki magát.

A gazdasági összeomlás, a világújrafelosztása, a hihetetlen sebesség-gel fejlõdõ Kína, India, Brazília, amunkanélküliség feltartóztathatatlannövekedése, a pszichés betegségek,a depresszió, a félelem eluralkodása, a kábítószerek terjedése (és sorolhat-nám), abszolút válságjelek és globálisméretûek.

Nem kell Biblia ahhoz, hogy akáraz abortusz, akár az euthanázia, vagyépp a homoszexualitás és egyebek,negatív erkölcsi magatartásnak minõ-süljenek, de e hosszú, mégis talán nemfölösleges bevezetés után nézzük aBibliát.

Elsõ mondatként hadd jegyezzemmeg, hogy a teljes Írással rímelnek amai kor válságjelenségei, bár a Bib-liában a VÁLSÁG szó nem fordul elõ,találunk viszont számos szinonimát.

Induljunk a nemzetközi és a magyarszóhasználatban is gyakori KRÍZIS-bõl. A krizisz görög szó, profán jelen-tése: válság, gazdasági válság, vagyválságos élethelyzet, állapot.

Az Újszövetségben a KRIZISZ aKRINÓ = elválaszt, megkülönböztet,ítél folyamata, maga az elítélés, elvá-lasztás, megkülönböztetés. Ha egysze-rûen akarom mondani, akkor a bibliaikrízis inkább büntetés, ítélet, mintválság; még helyesebb, ha azt mon-dom, hogy a bibliai krízis az isteniítélet, büntetés következményekéntelõálló válság.

Az én olvasatomban: Isten JézusKrisztusban, az õ áldozatával a bûnkérdést a maga részérõl rendezte. A kegyelmet nyert bûnös üdvözül, akegyelmet elutasító elkárhozik. A szét-választás, a megkülönböztetés folya-mata az ítélet, a bûn egyik büntetése aválság.

A válság persze még kétesélyes élet-helyzet, de csak nagyon elméletileg.A krízis ugyan megoldódhat, de

VILÁGVÁLSÁG – „Közel az Úr...”„Közel az Úr...“ – egy kedves ének refrénje kezdõdik így. Évenkénti adventjeink az ünnepvárás jegyébenzajlanak, és a karácsony is mi lehetne más, mint örömünnep. A mi Urunk második eljövetele elõtt azonbanszámos negatív esemény várható. Ezeknek lehetne a válság az összefoglaló neve.

„Elválaszt, megkülönböztet, ítél“

Ez utóbbi válság már globális

A világválság más kategória

Illusztráció: Getty Images

��

Page 11: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

11 BIZONYSÁGTÉTELEK

ennek is ára van, gyakoribb végazonban az összeomlás, egyén ese-tében a pszichózis, az öngyilkosság;társadalmilag a háború, a világháború,de mindenképpen az összeomlás, ateljes vagy részleges csõd.

Az Úr Jézus visszajövetelét kétségkívül megelõzi egy korábban soha nemtapasztalt világválság, amit a magyarszöveg nagy nyomorúságként fordít.A válság félreérthetetlen jelrendszer.Én a következõképpen osztályozomezeket a jeleket: 1) Az ún. politikai jelek: forradalmak,zavargások, helyi háborúk, stb. 2) A társadalmi élet fonáksága: tör-vénytelenség, igazságtalanság, a társa-dalom legkisebb egységén, a családonbelül pedig: hûtlenség, szeretetlenség,gyûlölet. 3) Az egyre nagyobb népszerûségnekörvendõ ateizmus, és a tévtanításokpéldátlan mértékû elterjedése. 4) A természetben egyre gyakrabbanjelentkezõ és egyre nagyobb méretûkatasztrófák, földrengések, cunamik,áradások és aszály, vagy különféle égijelek, netán aszteroidák becsapódása. 5) A missziómunka bizonyos tekin-tetben történõ megélénkülése és lezá-rulása (betelik a pogányok száma),

másfelõl a hitélet hanyatlása („azEmberfia – amikor visszajön – vajontalál-e hitet?”). 6) Izráel országának a helyreállása.7) Soha nem látott pusztító háború.

Ez a lista természetesen bõvíthetõés magyarázatra szorul. Akik ismerjükaz igét, és figyeljük a mai eseménye-ket, tudjuk, hogy ezek a jelek telje-sedtek, vagy beteljesedésük bármikorés hirtelen bekövetkezhet. Tudjuk,

hogy a globalizáció végeredménye azantikrisztusi világbirodalom lesz. Tud-juk, hogy ezt mintegy bevezeti aválság minden formája – beleértve alegújabb észak-afrikai változásokat ésa korábbi sok-sok „apró“ válságot(szuezi, olaj, stb.). Lehet, hogy mostaz utolsó világválság elsõ periódu-sában élünk. Az biztos, hogy elkerül-

hetetlen a pusztulás, mégpedig a sohanem látott mértékû pusztulás, ahogyerrõl maga Jézus beszél. Elkerül-hetetlen a háború, mégpedig olyan,amelyben egynegyed és egyharmadarányban pusztul el minden, a Jelené-sek könyve szerint. A béke csak Jézus-sal érkezik, mindezek után...

Nekünk mégsem az a dolgunk,hogy „világvégét“ prédikáljunk, hanema megfeszített Krisztust. Amikor lát-juk beteljesedni mindazt, ami vár errea világra a bûn miatt, akkor Jézus taní-tására figyelve emeljük föl a fejünket,ne féljünk, hanem tudatosítsuk magunk-ban, hogy megérkezett a mi megvál-tásunk, hogy aki eljövendõ, az itt van,az ajtó elõtt.

Az elmélyûlõ válság egyre aktívabbés egyre hitelesebb életû Krisztus-tanítványokat szükségel. Félre kelltennünk minden kicsinyeskedést, dog-matizmust, tradíciót és a leghatéko-nyabb eszközökkel hirdetni az igét.Ebbe a munkába állított be mind-annyiunkat elhívó Urunk, és ebben amunkában szeretne találni, mikormegérkezik.

(Részlet az Országos Lelkipásztor Konferencián

elhangzott elõadásból, Balatonszemes, 2011. nov. 8.)

DR. ALMÁSI MIHÁLY

Krisztus-tanítványok kellenek!

Félreérthetetlen jelrendszer

Illusztráció: Tanácsadás a Reménység fesztiválon

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülöttFiát adta, hogy aki hisz õbenne, el ne vesszen,

hanem örök élete legyen.“ (Jn 3,16)

Református családban születtem, szüleimnek harma-dik gyermekeként. A templomot csak kötelezett-

ségbõl látogattam. Majd, mint mások, én is konfirmál-tam. Habár a világi szórakozások magukkal ragadtak,mégsem adták meg azt a boldogságot, amire mindigvágytam. Majd férjhez mentem. Hála Istennek, minde-nünk meg volt, egy kislányunk született, de még ezekután sem találtam meg az igazi boldogságot.

Berettyószéplakról költöztünk Szilágybagosra, aholegy hívõ család közelségébe kerültünk. Ebben a család-ban tartottak házi közösséget, ahova engem is meg-hívtak. Az Úr itt kezdte el munkálni szívemet. Ez évfebruárjában az evangélizáló hét folyamán az a kérdéslett feltéve: „Akarsz-e meggyógyulni?“ Én ezt a kérdéstmagamévá tettem. Az Úr Jézus az én gyógyítóm is lett,és benne megtaláltam azt a boldogságot, amire mindigvágytam. Az Úr meggyõzött arról, hogy hitemet azalámerítésben megpecsételjem. Így az Úr Jézusbanörök életet, boldogságot, békességet találtam. Imám az,hogy az Úr tegyen alkalmas eszközzé a mások

megmentésében. ...Kedves olvasóm, hakeresed életed értelmét, célját, akkor arrabátorítalak, hogy ezt az Úr Jézusnál keresd,ahol meg is fogod találni!HORVÁT ILONA, Szilágybagos

Anevem Kincses Berta, református családban születtem,így ilyen neveltetésben is részesültem. Már gyerekkorban

szerettem templomba járni. Megkonfirmáltam, de ez nemhozott változást. A szomszédomban hívõ család lakik, ahovatöbb mint két évig házi közösségbe jártam. Az Úr már ittelkezdte munkáját életembe. Az imaházban az evangélizálóhét alkalmával jelét adtam, hogy döntöttem az Úr Jézusmellett. Ezután az egyik református családnál a reformátuslelkész bibliaórát tartott, ahol én is jelen voltam. Négyszemély elmondta megtérését, ekkor én fölálltam és közöltemazt, hogy én is követni akarom az elõttem levõ testvérnõket,de az Úr Jézus követését akartam kifejezésre juttatni. Papírraimát írtam elõzõleg, hogy majd felolvasom, de erre nem voltszükség, mert adott az Úr szívembe és ajkamra imát.

Az Úr csodás szabadítását tapasztaltam meg életemben.Azóta teljesen kicserélõdtem, és a megváltás öröme élszívemben. Naponként érzem az Úr jóságát, vezetését tapasz-talom. A biblia életem részévé vált. Alámerítkeztem augus-ztus 12-én. Hálás vagyok az Úrnak, hogy férjem nem aka-dályozott. Hiszem, hogy az Úr fogja munkálni a férjem ésgyermekeim életében is a megtérést.

Kedves olvasóm! Ha nem vagy bizonyos abban, hogyörök életed van, csak vallásod, jöjj Jézushoz, aki téged is

megment. Ezzel az igeverssel szeretnék bátorítanimindenkit: „Ezenképpen, mondom néktek,örvendezés van az Isten angyalainak színe elõttegy bûnös ember megtérésén“ (Lk 15,10). KINCSES BERTA, Szilágybagos

��

Page 12: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

12 KITEKINTÕ

Nagy volt a sürgés-forgás augusz-tus utolsó hétvégéjén a békésiimaháznál. A külsõ szemlélõdõ is

észrevehette, hogy nem mindennapieseményre készül gyülekezetünk. Így isvolt. Szombaton délután 5 órakor meg-szólalt a zenekar ünnepélyes hangja.Elkezdõdött a meghívott vendégekbevonulása. Õket Péter István testvérékkövették. Majd a szószéki szolgálatrafelkértek sorakoztak.

Kezdõ ima után, dr. Vass Gergely, azügyintézõ lelkipásztor köszöntötte amegjelenteket. Mészáros Kornél, a MBEfõtitkára olvasott igét az alkalmibeszédéhez: a 2Tim 4,1-8-at. Arra buzdí-totta az új lelkipásztort: „Vigyázzon arra,amit Istentõl kapott, õrizze, de ossza ismeg környezetével. Üzenetét ne igazítsaa hallgatók változó igényéhez. Másokkezét fogva induljon el. Hirdesse azegyszerû igét. Töltse be egészenszolgálatát.“

Az ifjúság éneklése után kezdõdött atulajdonképpeni beiktatás. MészárosKornél fõtitkár lényegre törõ kérdésekettett fel Péter István lelkipásztornak, majdpedig az õt meghívó gyülekezetnek.Válaszai után kézrátételes imádsággaljárt közben testvérünkért MészárosKornél, Budai Lajos, Kiss Tibor Péter,valamint Mike Jenõ. Isten elé vitték abeiktatott igeszolgálatait, kapcsolatát azÚrral, anyagi hátterét és kapcsolatát sajátcsaládjával meg másokkal is. Ez utánMészáros Kornél bemutatta Péter Istvántés feleségét, mint a békési gyülekezetfrissen beiktatott lelkipásztor családját.

A kórus kellemesen hangzó, áldástkérõ éneke után, dr. Vass Gergely tolmá-csolta Dr. Mészáros Kálmán, volt ügyin-

tézõ lelkipásztorunk és elnökünk üdvöz-letét. Hasonlóképpen idézett MerényiZoltán, volt körzeti lelkipásztorunk leve-lébõl is. Az ige megszentelõ hatalmát ésigaz voltát hangsúlyozva átadta a szó-széki Bibliát.

Természetesen következett PéterIstván beiktatott lelkipásztor székfoglalóbeszéde. Elõször életútjukat ismertette:gyökereit, megtérését, polgári tevékeny-ségét, elhívatását, házasságkötését, ed-digi lelkipásztori szolgálatát, teológiaifelkészülését, elsõ feleségének halálát,újra házasodását. Hogy miért jöttekBékésre? Válasz: 1Sám 17:28. Jöttekharcban levõ testvéreik felkeresésére,mert parancsot kaptak rá, friss kenyerethoztak, Jézus gyõzelmének hirdetésére,képviselésére. Ne csak csatazaj legyen akörzetben, hanem gyõzelem is.

A fiatalok újabb lendületes énekeután elindult a köszöntések lavinája. A különbözõ baptista tisztségviselõkközül kiemelem az erdélyi szövetségelnökségét képviselõ Budai Lajos útmu-

tatását és Kiss Tiborné a missziókerületinõszövetség nevében mondott köszön-tését. Megszólaltak a beiktatott barátai, azegyházkerületünk pásztorai, a békésigyülekezetet képviselõ Lisztes Tiborpresbiter. A helyi társegyházak részérõlKatona Gyula, református esperes ésBicskei Róbert, adventista lelkipásztoremelkedett szólásra. A helyi és megyeiönkormányzatot Mucsi András, reformá-tus presbiter képviselte. Közölte, hogyminden 100 békési emberbõl 97 elveszett,és csak 3 jár rendszeresen templomba.Ezt oly módon kell megszoroznunk, hogya 20.000 lakosra vonatkozó adatokatmegkapjuk. Széles tere van az evangé-liumnak.

A szombat esti befejezõ közös ének-ben a nagy Isten vezetését kértük. ÁldástKis Tibor Péter, a Körös-vidéki Egyház-kerület elnöke mondott. A különféle közös-ségeket képviselõ testvéreinkre gondosanelkészített szeretetvendégség várt.

DR. VASS GERGELY ny. lp., Békés

Isten meglátogatta a békési gyülekezetet

Mészáros Kornél (balról), Budai Lajos, Kiss Tibor Péter és Mike Jenõ mondott áldást.

Moody, amerikai evangélista a következõket mondta egyszer a prédikációjában: „Amikor egy új elnökötválasztanak az Egyesült Államokban, igen nagy a lelkesedés az egész országban. Maine-tõl Kaliforniáig nem

találni egyetlen újságot sem, amelyik ne lenne tele a jelöltekrõl szóló cikkekkel. A választás láza az egész országotizgalomban tartja. Nem gondolnám azonban, hogy ez olyan nagy újság lenne a mennyországban. Ha az angolkirálynõ lemondana a trónjáról, akkor az egész világ értesülne róla, mindenki kíváncsi lenne rá, tehát a hír eljutna aföld minden kicsi zugába is. A mennyben talán erre senki nem kíváncsi. Mégis, ha most valahol ebben az órábanegy asszony, egy férfi, vagy akár egy gyermek megbánja a bûneit és megtér, ez azonnal nyilvánosságot kap amennyországban. Ezekre a dolgokra másképpen tekintenek ott, mint itt a földön. Ami számunkra fontos, az ott nemszámít, és amit mellékesnek tartunk, annak ott nagy jelentõsége lehet.“

Te bocsánatot nyertél a bûneidre? Megbékéltél Istennel? Volt-e már öröm megtérésed miatt a mennyországban?Isten azt szeretné, „hogy minden ember üdvözüljön“ (1Tim 2,4), de ezt neked is akarnod kell. A Szentírás aztmondja: „Aki szomjazik, jöjjön! Aki akarja, vegye az élet vizét ingyen!“ (Jel 22,17). Az Úr Jézus Krisztusnak, IstenBárányának az áldozata elegendõ mindenki számára, de mindenkinek személyesen kell õt elfogadnia.

„Mondom nektek, hogy ugyanígy nagyobb öröm lesz a mennyben egyetlen megtérõ bûnösön, mint kilencven-kilenc igaz miatt, akinek nincs szüksége megtérésre.“ (Lk 15,7) – Idézet: A jó vetés 2. címû áhítatos könyvbõl.

– November 6-án, kedden az USA-ban elnökválasztást tartanak. –

A megtérésnek nagy jelentõsége van!

Page 13: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Az elõadásban elhangzott elsõkérdés az volt, hogy Hánycsillag létezik? – a válasz

pedig korántsem volt egyszerû. Ahíres kutató történelmi adatokat soroltfel a régmúlttól napjainkig, rámutatvaa tudomány fejlõdésére is. Ábrahámcsak 3000 csillagot tudott volnamegszámolni, mert puszta szemmelennyi látható, távcsõvel azonbanGalileo Galilei már ennek tízszeresétállapította meg, derül ki Sidereusnuntius címû alkotásából, 1610-ben.

Késõbb számos galaxist és galaxis-fajtát fedeztek fel, mai számításokszerint pedig a csillagok száma 1025.Ez annyi csillagot jelent, hogy egyszámítógépnek 30 millió évre vanszüksége, hogy megszámolja, hamásodpercenként 10 milliót számol.Ennél is meglepõbb amit a Zsoltárok147:4-ben olvasunk, mely szerintIsten nemcsak elrendeli a csillagokszámát, hanem mindnyájukat nevén isnevezi. A csillagok nevét, ha kiadnákzsebkönyvekben, úgy, hogy mindenkönyv 192 oldalas lenne, s mindenoldal 35 sorból állna, soronként egycsillagnévvel, 2100 fényév hosszú-ságú polc telne meg ezekkel akönyvekkel (1 FÉ = 9,46 billió km).

A következõ kérdésre, hogy Hányfélék a csillagok? – az 1 Korinthus15:41-bõl kaptuk a választ: „csillag acsillagtól különbözik dicsõségrenézve“. Szó esett a legközelebbi csil-lagról (Proxima Centauri: 4,28 FÉ), alegtávolabbi tárgyról (Kvazár: 13 mil-liárd FÉ), a legnagyobb ismert csil-lagról (Alpha-Hercules: 250 milliárdkm átmérõ), a legkisebbrõl (FehérTörpe LP 327-16: 1700 km átmérõ, aHold fele), s a legvilágosabbról (Eta-Carinae: 6400 FÉ), melynek fényenégymilliószor nagyobb a Nap fényé-nél, s egyetlen pillanat alatt eltûnnénktõle. Isten nem készít másolatokat,csak eredeti példányokat – mondta azelõadó, s vonatkozik ez nemcsak acsillagokra, de a hópelyhekre, s azemberre is.

Miért vannak csillagok? – tevõdöttfel harmadik kérdésként, s a feleletbenhármas szerepükrõl hallottunk: azért,hogy jelek legyenek és idõk megha-tározói, valamint, hogy Isten üzenet-hordozóiként világítsanak.Elhangzott, hogy Isten kevesebbet várel azoktól, akiknek csupán a csillagokbeszélnek. Akinek Bibliája van, annaknagyobb a felelõssége.

A legmegdöbbentõbb kérdés talánaz utolsó volt: Ki teremtette a csil-lagokat? Válaszként Dr. Werner Gittvégig vitte a fonalat a Biblián (1 Móz1:1-tõl Zsid 1:2-ig), hogy teljes össze-függésében értsük meg a szinte hihe-tetlen gondolatot: a világ teremtõjenem más mint a Megfeszített. Ehhezkapcsolódik egy másik meglepõ tény:körülöttünk minden ennek a váltság-mûnek a hirdetõje.

Isten festõmûvészeket, építészeketis felhasznált a kereszt üzenetének továb-bítására. Valaki fahulladékból ácsolt

keresztet, jelezve ezzel életünk hulla-dékainak lerakathelyét. A legmagasab-ban fekvõ kereszt a volt NDK-banépült adótorony gömb alakú éttermé-nek üvegfalain vonul körbe a nap suga-rai által, napkeltétõl napnyugtáig. A világlegnagyobb keresztje pedig egy vitor-láshajóra emlékeztetõ szálloda Dubai-ban, épp egy muzulmán országban.

Ezekhez hasonló csoda a déliféltekérõl látható legkisebb csillagkép,a Dél Keresztje, mely számos országzászlóján is feltûnik. Közvetlen alattatalálható az Ékszeres doboz csillagképsok színben pompázó csillagaival, s aSzenes Zsák nevezetû sötét felhõ.Elõbbi a Mennyország szépségeireutal, utóbbi pedig a pokol szörnyû-ségét juttatja eszünkbe. Az Örvény-köd M51 magjában is ott látható a ke-reszt. Ugyanakkor, nemcsak a makro-kozmosz hirdeti Isten dicsõségét.

A kereszt üzenete megtalálható amikrokozmoszban is: számos keresztalakú kristály van a kémiai vegyüle-tekben, sõt a könnycsepp sókristályaiis kereszt alakúak. Isten sír az elveszet-tekért, õ mindent megtett az emberért.Álljunk be szolgálatába, szólt a bátorí-tás a záró gondolatban.

„A Biblia minden kérdésre választad az életet és halált érintõen. Sok tu-dományos kérdésre is választ kapunk“– hallhattuk az elõadásban. Mégis,arra a kérdésre, hogy mit üzen aSzeretet lap olvasóinak, a professzor akövetkezõt mondta: „Az életben a leg-fontosabb kérdés, hogy Isten meg-hívott bennünket a mennyországba.“

MELEG ADINA

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

13 KITEKINTÕ

Erre a kérdésre is választ kaphatott az, aki résztvett Prof. Dr. Werner Gitt elõadásán, szeptember 5-én,17 órai kezdettel, a nagyváradi belvárosi gyülekezetben. Testvérünk fáradságot nem kímélve járta végigországunkat, Isten csodáiról s az örömüzenetrõl beszélve. Nyolc napos körútja Kolozsváron kezdõdött, s ott is fejezõdött be, érintve a következõ településeket: Nagyfalu, Szatmár, Nagyvárad, Makfalva, Maros-vásárhely, Segesvár. Legtöbb helyen az alkalmakat a testvérgyülekezetek és a baptista gyülekezetekközös szervezése készítette elõ – Szatmárnémetiben voltak román ajkú hallgatók is. Az ismert professzort Nagy Ernõ kísérte útjain, s tolmácsolta németrõl magyarra.

Miért vannak csillagok?

Prof. Dr.-Ing. Werner Gitt 1937-ben Raineckben, Kelet-Poroszországban szüle-tett. 1963-1968 között végezte mérnöki tanulmányait a Hannoveri Mûszaki Fõ-iskolán. 1971-tõl a Braunschweigi Mûszaki-Fizikai Intézet (PTB) adatfeldolgozásirészlegének vezetõjeként dolgozott, 1978-ban lett az Intézet igazgatója ésprofesszora. Ma nyugalmazott kutatóként tart elõadásokat, s közben bizonyságottesz Istenrõl mint Teremtõrõl és Megváltóról. Magyarul megjelent legismertebbkönyvei: Logosz vagy káosz, Teremtés + Evolúció=?, Gyakran feltett kérdések, ...és a többi vallás, A csodálatos ember, Jelek a mindenségbõl. Elérhetõsége: [email protected], honlap: www.wernergitt.de Nagy Ernõ: a magyarországi Biblia Centrum Alapítvány (Dömös) vezetõje;www.bibliacentrum.org

Page 14: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

AKIK HAZAMENTEK14

Augusztus 24-én kísérte utolsó útjára a gyászoló családés a nagybányai gyülekezet Tulics Miklós testvér

földi sátorházát. Isten vigasztaló üzenetét az 1Kor 9:24-27alapján dr. Kovács József lp. testvér szólta, rávilágítva azemberi lét nagy küzdelmeire, versengéseire, versenyfutásaira– párhuzamot vonva a világi ember és az Úr gyermeke ver-senyfutása között. Minden életpályán lehetnek akadályok,lelassulások. Tulics testvér élete vége felé egyik kezébenfehér bottal, a másikkal pedig a padsorok széleit tapogatvajutott el a helyére az imaházban. A gyerekkorában elszen-vedett baleset következtében az egyik szeme maradandósérülést szenvedett olyannyira, hogy 50 éves korától több-szöri mûtétre került sor, ennek ellenére folyamatosan rom-lott a látása, mígnem teljesen világtalanná vált.

Testvérünk elvált szülõk gyermekeként nõtt fel a világ-ban, 26 éves korában tért meg. Az Úrtól kapott 82 év alattsok mindenben megtapasztalta megváltójának gondviselõszeretetét. Ezt azzal is viszonozta, hogy látásának romlásátészlelve, elhatározta, hogy amíg felesége az énekkari pró-bákon van, õ az imaház alagsorában lévõ orgonán sorraveszi A Hit Hangjai énekeit, s kívülrõl megtanulja. Az ígyszerzett tudását gyümölcsöztette, és éveken át végezte azorgonai szolgálatot a felsõbányai gyülekezetben – kedvesfeleségével együtt. Igei üzenettel szolgált még HusztiRudolf, a Hit gyülekezet lelkipásztora. A gyászistentisz-teleten részt vett és szolgált a gyülekezet énekkara és fúvós-kara. Ezekért a szolgálatokért külön köszönetet mond ezút-tal is elköltözött testvérünk özvegye, Irénke, akinek mi iskívánjuk az Úr vigasztalását. (Mátis Csaba)

Szeptember 14-én gyászistentiszteletet tartott a szilágy-erkedi gyülekezet Varga Zoltán koporsója mellett.Testvérünket az Úr éppen a 80. születésnapján szólítottamagához. Élete, tevékenységei, serénysége, türelme példa-értékû volt az egész falu számára. A gyászistentiszteletenBándi Sándor lp. hirdette az igét, kiemelve, hogy a földiélet úgy értékes igazán, ha összetartunk, mint ahogy VargaZoltán családjában is volt ez. A helyi ének- és zenekar isszolgált alkalmi ének-zeneszámokkal. Vigasztalástkívánunk a hátra maradt özvegynek és a család többi tag-jának. „Mert õ megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezemeg is gyógyít.“ (Jób 5:18)

Pál apostolhoz hasonlóan, Csáki Ferenc is nekifeszülvefutott „egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának aKrisztus Jézusban adott jutalmáért“ (Fil 3,14). Utolsóútjára a népes család és a szilágyerkedi gyülekezet kísérteel július 18-án. Testvérünk 75 éves volt. Elõzõ vasárnapmég az imaházban hallgatta az Urat, egy hét múlva márszemélyes találkozása volt Megváltójával. Bándi Sándorhelybeli lelkipásztor a Jn 18:4-9 alapján beszélt a hûségrõl.Jézus mindvégig hû volt, elvégezte a megváltás munkáját.Példáját követve Csáki Ferenc is hû volt: családjához,hivatásához, Megváltójához. „Én megdicsõítettelek téged aföldön azzal, hogy elvégeztem azt a munkát, amelyet rám bíztál,hogy elvégezzem” (Jn 17,4). Isten vigasztalását kívánjuk amegszomorodott feleségnek, gyermekeknek és unokáknak.

„Elfutnak éveink, nincsen ittmaradás“, így fogalmazta meg azénekíró életünk mulandóságát (H.H.167). Ezt a tényt bizonyítja az is, hogySzilágyballán egy hónap leforgása alattkét idõs testvérnõ költözött el e földilétbõl. Özv. Józsa Zsigmondné (szül.

Mátis Ilona) 83 évet kapott Teremtõjétõl. Az évek soránIsten három leánygyermekkel, kilenc unokával és 13dédunokával áldotta meg, akikért sokat imádkozott. Az életnehézségei között, a 28 évi özvegység alatt, Isten hûségétés gondviselését tapasztalta. Míg ereje engedteszorgalmasan látogatta a gyülekezeti alkalmakat, ám azutóbbi években csak „ablakot nyithatott Jeruzsálem felé“.Kétheti súlyos szenvedés után, július 21-én hívta haza azÚr. A gyászistentiszteleten Borzási Pál lelkipásztor a 62.Zsoltár alapján hirdette az igét, majd Király Tibornyugalmazott lelkipásztor a Fil 3:20-21 alapján szólt ahallgatósághoz. Az Úr vigasztalja a gyászolókat! (Király Tibiné Ani)

Augusztus 24-én id. Király Györgyné (született: BallaBorbála, élt 88 évet) temetése volt Szilágyballán. A gyász-szertartáson a Mt 11:25-30-ból szóltMódi Miklós szilágyszentkirályi ésBorzási István szilágyperecseni lelki-pásztor. Bálint Pál, a gyülekezet hajdanilelkipásztora az 1Sám 25:15-16 alapjánhirdette az igét és emlékezett testvér-nõnk életére. A nekrológot Budai Lajoszilahi ügyintézõ lelkipásztor olvasta fel.A sírkertben Bándi Sándor ny. lp.vigasztalta a gyászolókat (1Sám 2:30/b – „akik engemtisztelnek, azoknak tisztességet szerzek”). A temetésenszolgált a ballai gyülekezet ének- és zenekara.

Id. Király Györgyné 1924. júl.12-én született Szilágy-ballán, utolsóként egy 13 gyermekes családban, akik közülazonban csak öten érték meg a felnõttkort. A hétosztályosáltalános iskola elvégzése után választotta az Úr Jézuskövetését és 1941. augusztus 31-én alámerítkezett BokorBarnabás által. Életének egy nehéz szakasza következett.Fiútestvérei távollétében (hárman az óceánon túlrakerültek, a fiatalabb pedig évekig hadifogságban volt), azidõsödõ, megromlott egészségû szülõk mellett a keményférfimunka is rámaradt a családban. A gyülekezetben tagjavolt a Páth Géza budapesti zenetanár által 1943-ban alapítottpengetõs zenekarnak; fiatalabb éveiben örömmel szolgált agyülekezet énekkarában is.

1946. szeptember 25-én, 66 évvel ezelõtt, házasságotkötött Király György gyülekezeti taggal. HázasságukatIsten két gyermekkel, öt unkával és nyolc dédunokávaláldotta meg. Aránylag fiatalon, 35 évesen súlyos szívbeteglett és nem bírt többet nagyobb fizikai megerõltetést.

Átélõje volt a ’60-as évek lelki ébredésének. A családiház istentiszteletek helyszíne lett és sok vendég ellátásábanvállalt részt; a több irányba kijáró missziós csoportok szol-gálatra kész, eredményes bizonyságtevõje volt.

Családja tagjait mindig ige szerinti becsületes életreintette, aminek gyakorlására õ is teljes igyekezetet fordított.Soha semmilyen tisztességtelen dologgal nem tûrt meg-alkuvást. Igaz volt rá az ige, hogy „félelemmel és rette-géssel vigyétek véghez a ti idvességeteket” ( Fil 2:12/b).

Élete utolsó éveit a fizikai elgyengülés jellemezte. Többmint három év és három hónapot feküdt csaknem teljesentehetetlenül – panasz, zúgolódás vagy a lázadás legkisebbjele nélkül. Augusztus 22-én, a késõ esti órában sóhaj ésjajszó nélkül hunyta le szemeit ez árnyékvilág számára,hogy egy szebb és jobb világban nyissa fel, amit szeretettMegváltója vére árán szerzett – az õ számára is. A feltá-madás és viszontlátás reménységével válunk el egy ideigegymástól. Legyen emléke áldott! (K.T.)

Page 15: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

Szeretet • 2012. november� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

GONDOLKODÓ15

Halál után – a születésre várva

Röstellem, de a mai napig nem tudom a nevét. Évek óta ismertem a nénit;idõnként találkoztunk a lépcsõházban vagy a liftnél, udvariasan köszöntöt-

tük egymást, de semmi több. Ahogy az már – sajnos – lenni szokott a soklakásostársasházakban.

Reggel hatra járok dolgozni; nyáron ilyentájt már hét ágra süt a nap, sõt:sokszor ilyenkor a legkellemesebb, kánikula idején meg egyenesen alegelviselhatõbb az idõ. Ezen a nyáron szinte minden hajnalban ott állt a negyedikemeleti lakása elõtt a függõfolyosón, és láthatólag gyönyörködött. Gyönyörködöttaz éledezõ természetben, élvezte a belváros viszonylagos hajnali csöndjét. Láttamindennap, ahogy munkába indulok, leintegetett a harmadik emeletre, s rámmosolygott. Nem úgy, ahogy a szomszédok szoktak egymásra, hanem olyanszeretettel, mintha közelrõl ismert volna, mintha rokonok vagy családtagoklennénk. Lélekmelegítõ volt e mosoly, mégis volt benne valami... valami olyan,amit ott és akkor csak valahol nagyon hátul éreztem, és igazából meg sem mertemfogalmazni magamnak sem... Nem akartam elrontani... Mert olyan szép volt...

Aztán az egyik reggel már nem állt ott a függõfolyosón. Hiába néztem fel, nemintegetett, nem mosolygott. Eltelt egy-két hét, és ott függött a lépcsõházban agyászjelentés. Csak az asszonyneve szerepelt rajta, meg az, hogy Debrecenbentemetik el. Persze megkérdezhetném a szomszédait, hogy is hívták, mi volt akeresztneve, de ez ma már nem annyira fontos. Én õt már ebben az életbenúgysem fogom nevén szólítani; valaki egésze más szólította õt a nevén...

Ma már tudom: a néni azokon a nyári hajnalokon nem csak gyönyörködött.Búcsúzkodott. Elköszönt ettõl a világtól, melynek szépségeit az utolsó pillanatignem szûnt meg csodálni. S e csodához számára éppúgy hozzátartoztak a boldoganéneklõ madarak, a fák, a bokrok, az égbolton lassan, de biztosan felkúszó nap,mint a feleségétõl búcsúzó, munkába induló férfi.

Nincs olyan nap, hogy reggelente ne vessek egy pillantást arra a negyedikemeleti függõfolyosóra. Pedig most már sötétben kell elindulni, hisz késõ õszvan, nemsokára tél, egyre rövidebbek a nappalok, ami akár kedvünket isszeghatné, ha nem tudnánk, hogy épp a leghosszabb éjszakán fog megszületni afény, amelyet már most, advent elõtt egy hónappal is várunk nagyon.

Hiszem: a néni már ismeri ezt a fényt, s ha az Úr majdan ugyanoda vezet, mintõt, újra találkozhatunk. S akkor már nevén tudom õt szólítani...

(Harangbongás – Protestáns tollforgatók antológiája. 2008)

SZATMÁRI GÁBOR

Késõ õsz van,nemsokára tél,

egyrerövidebbek a

nappalok, amiakár kedvünket

is szeghatné, ha nem

tudnánk, hogy épp a

leghosszabbéjszakán fogmegszületni

a fény,

amelyet mármost, advent

elõtt egyhónappal is

várunk nagyon.

Bibliák, keresztyén könyvek, CD-k, naptárak, képeslapok rendelhetõk (akár nagyobb mennyiségbenis) az alábbi címen: Kovács Zsolt, 410445 Oradea, Str. Corneliu Coposu nr.11, Bl. X 11, Sc. C, ap. 41,.e-mail: [email protected] facebook: Zsolt Kovacs. Tel.: 0724 490 634, 0770 151 811.

HIRDETÉS

Hogy ki a saját halottad, azt nem mindig te döntöd el...

SSzzeerreetteett - kiadja a Romániai Magyar Baptista Gyülekezetek Szövetsége

Elnök: Dr. Simon József. Felelõs szerkesztõ: Veress Efraim. Szerkesztõ-tördelõszerkesztõ: Szilágyi László. 410050 ORADEA, Str.: Gen. H. M. Berthelot 5, ROMANIA. E-baptifon: 0735 500 009, e-mail: szeretetlap@gmail. com

A lap internetes változata a következõ címen olvasható: www.magyarbaptista.comA szerkesztõség fenntartja a jogot, hogy a kéziratokat szükség szerint átdolgozza.

Nyomtatás: Imprimeria de Vest, Oradea. A lap megjelenik havonta. ISSN 1223-4605

Page 16: A zenénk válasz Isten tetteire - rmbgysz.ro filekarok átvonultak az Ady Endre Gim-názium udvarára, ahol folytatódott az örömünnep. Köszöntéseket hallgathattunk meg népünk

� � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � � �

16 Szeretet • 2012. novemberNOVEMBER 4.: ÖRÖK ÉLET VASÁRNAPJA

„Csak halkan sóhajtozz, ne gyászold

úgy, ahogy a halottakat szokták!“

(Ez 24,17a)

Füle Lajos

Mikor a bánatMikor a bánat elköszönt,

a szívben nõni kezd a csönd.Már nem keres, már nem kiált,

bebalzsamozza – a hiányt.

(Egy hosszabb vers részekéntis megjelent, amelyet felesége

halála után írt a költõ.)

Akvarell: Szekeres Béla, Zilah