13

A telefon kialakulása, fejlődése

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A telefon kialakulása, fejlődése
Page 2: A telefon kialakulása, fejlődése

- A telefon olyan távbeszélő eszköz, amely beszédet továbbít elektromos jelek formájában.

- Lehetővé teszi, hogy emberek olyankor is tudjanak egymással beszélni, mikor hallótávolságon kívül tartózkodnak.

Page 3: A telefon kialakulása, fejlődése

Történet Legtöbben úgy tudják, hogy Alexander Graham Bell

találta fel, majd építette meg 1876-ban, de rajta kívül még sokan mások szerepet játszottak a feltalálásában.

Page 4: A telefon kialakulása, fejlődése

Az alapokat Morse találmánya, a távíró fektette le, ez volt ugyanis az első elektromos jeleket továbbító hálózat.

Page 5: A telefon kialakulása, fejlődése

1854-ben egy francia távíróműszerész, Charles Borseulfelvetette annak lehetőségét, hogy hangot is lehetne valahogy a hálózaton továbbítani. Szintén ebben az időszakban kísérletezett még Johann Philipp Reis és Elisha Gray is.

Page 6: A telefon kialakulása, fejlődése

Bell egy olasz bevándorló, Antonio Meuccinyomdokain indult el. Amit Meucci 1874-ben anyagi nehézségek miatt nem tudott jogi védelem alá helyezni, azt két évvel később Bell szabadalmaztatatta.

(2002-ben az Egyesült Államok

képviselőháza nyilatkozatot

fogadott el, melyben az olasz

feltalálót ismeri el a telefon feltalálójaként.)

Page 7: A telefon kialakulása, fejlődése

Végül Bell és az ő csapata építette meg a telefont, ami végül 1876 után Bostonból kiindulva meghódította a világot.

Page 8: A telefon kialakulása, fejlődése

Nem sokkal később, 1878-ban feltalálták a szénporos mikrofont, mely jelentősen javított a hangfelvétel minőségén.

Page 9: A telefon kialakulása, fejlődése

1888-ban Almon Strowger feltalálta és megépítette az első automata telefonközpontot.

Page 10: A telefon kialakulása, fejlődése

FajtáiA készülékek csoportosítása többféleképpen

történhet.

- Vezetékes telefonok:- Nyilvános

- Nosztalgia

- Cselédhívó

- Kezelői

- ISDN telefon

- IP telefon

Page 11: A telefon kialakulása, fejlődése

- Hordozható telefon:- Vizsgáló

- Tábori

- Vezeték nélküli

Page 12: A telefon kialakulása, fejlődése

- Rádióhullámokkal működő:- Rádiótelefon

- Mobiltelefon

- Műholdas

Page 13: A telefon kialakulása, fejlődése

- Egyebek:- Kaputelefon

- Áltelefon