A STÁTUSTÖRVÉNYmek.oszk.hu/05900/05986/05986.pdf · gi növekedést, az állami gondoskodást, a jóléti államot, az anti-kolonializmust. A valóságban ezek meglehetõsen partikuláris

A STÁTUSTÖRVÉNY*

ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK

KÖZÉP-EURÓPAI KÖNYVEK

TELEKI LÁSZLÓ ALAPÍTVÁNY

AST

ÁTU

STÖ

RVÉ

NY

* E

LÕZ

MÉ

NY

EK

ÉS

KÖ

VE

TKE

ZM

ÉN

YE

K

ISBN 963 85774 7 9

A STÁTUSTÖRVÉNYELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK

Teleki László Alapítvány2002

cimnegyed statustorveny.qxd 10/19/2003 11:29 PM Page 3

A kötet a Teleki László Intézetben 2001. november 30-án megrendezett

„A STÁTUSTÖRVÉNY: ELÕZMÉNYEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK"

konferencia anyagait tartalmazza.

Szerkesztette:Kántor Zoltán

A kötet a Teleki László Intézet könyvkiadási programja keretében készült.

A kiadvány megjelenését az Oktatási Minisztérium

Nemzeti Kisebbségi és Fejlesztési programja „Kulturális külpolitika és nemzeti identitás”

alprogramja és a XXI. Század Intézettámogatta.

Olvasószerkesztõ:Fedinecz Csilla

© Teleki László Alapítvány, 2002Felelõs kiadó: Diószegi László

ISBN 963 85774 7 9ISSN 1417-9180


TARTALOM

Bevezetõ 7

ELMÉLETI SZEMPONTOK

SCHÖPFLIN GYÖRGY

A magyar státustörvény: politikai, kulturális és szociológiai kontextusok 9

KÁNTOR ZOLTÁN

Státustörvény és nemzetpolitika: elméleti szempontok 18

A STÁTUSTÖRVÉNY A JOGALKOTÁSBAN

JAKAB ANDRÁS

Jogalkotói töprengés a kedvezmény-törvényrõl a kodifikáció szakmai szabályai tükrében 29

RENATE WEBER

Az anyaország és kisebbségei: európai standardok? 36

TÓTH JUDIT

A státustörvényrõl – A Velencei Bizottság véleménye és a magyar jog tükrében 57

VARGA ATTILA

Jogalkotási szempontok és politikai kifogások:magyar–román véleménykülönbségek a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban 70

CONSTANTIN IORDACHI

A nemzet újrarajzolt határai: a magyar „státustörvény” és Románia kettõs állampolgárságra vonatkozó politikája a Moldovai Köztársaságban 90

5


A STÁTUSTÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSA ÉS A MAGYAR KISEBBSÉGPOLITIKÁK

BÁRDI NÁNDOR

A kedvezménytörvény mint támogatáspolitikai lehetõség: segélyezés vagy építkezés? – Problémafelvetés 117

VERESS LÁSZLÓ

Határon túli támogatások – elmélet és gyakorlat 127

JÓZSA LÁSZLÓ

A vajdasági ajánló/partnerszervezet mûködtetésével kapcsolatos elképzelések, valamint a Vajdaságba irányuló támogatási rendszer perspektívái 133

SZÉKELY ISTVÁN

A kedvezménytörvény romániai végrehajtásának dilemmái 141

KEREKASZTAL

A státustörvény és a kisebbségi társadalmak– a kerekasztal-beszélgetés szerkesztett változata – 149

Vitavezetõ: Heltai PéterRésztvevõk: Bakk Miklós (Románia)

Brenzovics László (Ukrajna)Dobos Ferenc (Magyarország)Öllõs László (Szlovákia)Losoncz Alpár (Jugoszlávia)

Szerzõk 163

6


B E V E Z E T Õ

A kötet a Teleki László Intézet és a XXI. Század Intézet által2001. november 30-án szervezett konferencián elhangzott elõ-adások alapján készült tanulmányokat tartalmazza.

Akét intézet fontosnak tartotta, hogy a státustörvény elméle-ti problémáit és gyakorlati következményeit magyarországi éskülföldi szakértõk részvételével megvitassa. Ennek érdekébensikerült mozgósítani a magyarországi és a szomszédos országokkisebbségi szakértõit. A szervezõk szándéka szerint Románia ésSzlovákia, mint a két „problematikus” szomszédos állam, több-ségi nemzetéhez tartozó szakértõi is bemutathatták volna állás-pontjukat. Ez csak félig sikerült. A szlovákiai meghívottak azutolsó pillanatban lemondták részvételüket. A szervezõk különörömére szolgált, hogy Schöpflin György, a London School ofEconomics professzora elfogadta meghívásukat.

A konferenciát Fricz Tamás, a XXI. Század Intézet tudomá-nyos igazgatója és Czoch Gábor, a Teleki László Intézet fõigaz-gató helyettese nyitotta meg. Az elsõ részbe az elméleti tanulmá-nyok kerültek, a következõbe pedig a jogi megközelítések.Ezt követik a státustörvény és a határon túli támogatások össze-függéseire rávilágító írások. A kötetet a kerekasztal-beszélgetésszerkesztett változata zárja.

A konferencián nem hangzott el, viszont az írás relevanciájamiatt fontosnak tartottuk közölni Constantin Iordachi tanul-mányát.

7

8

E L M É L E T I S Z E M P O N T O K

�

A magyar státustörvény: politikai, kulturálisés szociológiai kontextusok

SCHÖPFLIN GYÖRGY

Univerzalizmus és partikularizmus

Avilágnak sokféle interpretációja lehetséges, és ezek közül egyiksem tarthat igényt kizárólagosságra. Ugyanakkor mindegyik

interpretációs módszernek megvan a maga szellemi és sok eset-ben ideológiai kontextusa, ezért nagyon is fontos, hogy –amennyire csak lehetséges – az általunk éppen vizsgált kérdéstmegpróbáljuk mintegy kívülrõl szemlélni. A követendõ metodoló-giai alapmegközelítés ebben a vonatkozásban az, hogy a társadal-mi folyamatokat két szemben álló szélsõ pólus között keletkezõfeszültség eredményeként próbáljuk megérteni; ezek a pólusokegymást erõsítik, és egymás nélkül nem létezhetnek. Ilyen volta hidegháború. A Nyugat, mint a liberális demokrácia bajnoka,sokkal könnyebben tudta álláspontját legitimálni addig, ameddiga demokráciát a marxizmus-leninizmus antidemokratikus gyakor-latával állíthatta szembe.

Ami a hidegháború utáni korszakot illeti, az egyik ilyen,központi jelentõségû polaritás az identitásnak a politikában ját-szott szerepével függ össze. Mennyi politikai hatalom kapcso-lódjon a kultúrához és annak hordozóihoz, és kapcsolódjon-eegyáltalán? A lényeget tekintve szembenállás azok között van,akik egyfelõl maximális jelentõséget tulajdonítanak az univer-zalizmusnak (vagyis tagadják a kultúra jelentõségét), másfelõlpedig azok között, akik szerint a partikularizmus legalább akko-ra, ha nem nagyobb jelentõséggel rendelkezik, mint az univer-zális tételek. Ez az univerzalista–partikularista szembenállás

9

egyáltalán nem új keletû. Megvoltak a maga elõzményei a kö-zépkori római katolicizmus univerzalista igényeiben, és amia mai kor számára relevánsabb, a Felvilágosodás racionalizmu-sának örökségében, amely a helyi eljárásokat, szokásokat obsku-rantistának bélyegezve utasítja el.1

A partikularizmus azon formája, amely minden vitán felüla leginkább a figyelem középpontjában áll, és a legtöbb rosszal-lást váltja ki, az az etnicitás és a nemzet etnikai dimenziója. A leg-több univerzalista, ha némileg vonakodva is, de elfogadja a nem-zetek és a nemzeti lét realitását; ugyanakkor ragaszkodik ahhoz,hogy a demokráciában a legtöbb nemzet hasonló, és az állam –lehetõség szerint inkább a polgári, semmint a nemzetállam – azetnicitáshoz csak minimálisan, vagy inkább sehogyan se kapcso-lódjon. Minden olyan próbálkozás, amely az etnicitás realitása mel-lett érvel, aláássa az állampolgárság normáit, továbbá összeegyez-tethetetlen az állampolgárság és a civil társadalom eszméjével.

Másfelõl, reálisan – a reális itt arra a szociológiai kategóriá-ra utal, amely elismeri, hogy bizonyos folyamatok immúnisaka dekonstrukcióval szemben vagy a dekonstrukció után reprodu-kálódnak – az etnicitás sokkal komplexebb és finomabb szere-pet játszik a demokráciában. A konszenzus legmélyebb alapréte-gei kulturálisan kódoltak, és ez a kód etnikus normaként artikulá-lódik. Ebben az értelemben a francia állampolgárság eszméjefrancia színezettel rendelkezik, a holland állampolgárság eszmé-jét pedig holland normák járják át és így tovább. Ha semmi másnem, a nyelv mindig is bizonyos üzeneteket és emlékeket közve-tít, amelyek egyeseket befogadnak, másokat viszont kizárnak.2

Nem létezik semleges nyelv, és egyetlen állam sem mûködhetnyelv nélkül, így minden állam kimondatlanul is rendelkezikbizonyos, a nyelv által meghatározott és nem az állampolgárság-hoz kötõdõ normák készletével. A mítoszok-szimbólumok rend-szere, amelyet minden kollektív entitás használ fennmaradásaérdekében, hasonló szerepet tölt be. Vagyis az etnicitás tovább

10

SCHÖPFLIN GYÖRGY

1 Zygmunt Bauman: Legislators and Interpreters. Cambridge: Polity Press,1987.

2 Yuri M. Lotman: Universe of the Mind. A Semiotic Theory of Culture. Lon-don: I. B. Tauris, 2001.

él, és logikusan vetõdik fel a miért kérdés. Megválaszolandó azis, hogyan lehetséges az állampolgárság és az etnicitás kombiná-lása. Az elsõ kérdésre a válasz az, hogy az etnicitás kiemelt sze-repet játszik a koherencia fenntartásában, a közmegegyezés ésa kommunikáció biztosításában. Az állampolgárságot illetõenviszont nem önmagában az etnicitás a probléma, hanem az intéz-ményi, eljárási és állampolgári normák gyengesége, különösenaz imperszonális közszféráé; ez hozza létre az állam etnicizáló-dásának feltételeit.

Az 1945-öt közvetlenül követõ idõszak igencsak nem ked-vezett a partikularizmusnak, mivel általános vélekedés szerinta nacionalizmushoz, a háborúhoz és a nácizmushoz kapcsoló-dott, és e három dolgot logikus ok-okozati láncolatba rendezték.Ebbõl következõen bizonyos tételeket gyakorlatilag egyetemes-nek deklaráltak: a demokráciát, az egységes Európát, a gazdasá-gi növekedést, az állami gondoskodást, a jóléti államot, az anti-kolonializmust. A valóságban ezek meglehetõsen partikulárisjellegûek voltak, és a francia, valamint az angol felvilágosodásuralkodó kulturális normáit juttatták kifejezésre. Az EurópaiUnió például a francia kategóriák és gondolkodásmód jól meg-határozható mintáin épült fel.

Valójában ez az univerzalizmus a sikeres európai moderni-zátorok kultúrája volt, és további hegemóniáját a háború utánisikere biztosította. Ezzel párhuzamosan a Nyugat és a Kelet,pontosabban a „Nyugat” és a „Kelet” között zajló hidegháborúegyetemes normaként internalizálta a két modernista diskurzusnagyszabású konfliktusát. Ez azzal a következménnyel járt,hogy a többi diskurzus kirostálódott, vagy marginálisnak és efe-mernek minõsülve figyelmen kívül maradt. Ez lett a sorsa az1960-as évek etnikai újjáéledésének (ethnic revival), amely gaz-dasági engedmények révén megszelídíthetõ tiltakozó mozga-lomként került azonnal a lomtárba.3 A partikularizmusokat min-denütt a haladás ellenségének, maradinak és reakciósnak nyilvá-nították. Négy évtizedre ez az univerzalizmus került hegemónszerepbe. Ebbõl a nézõpontból azok a herderi eszmék, amelyek

11

A magyar státustörvény: politikai, kulturális és szociológiai kontextusok

3 Joseph Rotschild: Ethnopolitics. A Conceptual Framework. New York:Columbia University Press, 1981.

minden közösség értékteremtõ jellegét mondták ki, perifériáraszorultak, és még az 1960-as évek etnikai újjáéledése után is azaddig domináns világkép õrizte tovább egyeduralkodó jellegét.A Nyugat ezzel az önképére formált univerzális kultúrávallépett be a hidegháború utáni korszakba.

Mélyebb szinten az európai politikai berendezkedés ésa modernitás mindig is nagyfokú kulturális kohéziót követeltmeg; ezen nyugodott a modern állam sikere, vagyis a kulturá-lisan kódolt konszenzus folyamatos jelenlétén. Ezt a kulturá-lis kódoltságot etnicitásként határozhatjuk meg. Baumanvilágosan kifejtette: annak a ténynek, hogy az állam magábakoncentrálta a kulturális hatalmat, egyik nem szándékoltkövetkezménye az, hogy egyúttal az etnikai hatalmat is magá-ba sûrítette.4 Ez az állam által koncentrált etnikai hatalomvált azután az etnikai identitások alapjává, az állam pedigérdekelt lett abban, hogy viszonossági alapon fenntartsa eze-ket az identitásokat.

Mélyebbre hatolva láthatjuk, hogy a modern európai államegyszerre bizonyul politikainak-állampolgárinak és etnikusnak.A demokrácia és az állampolgárság önmagukban nem-etnikusnormái etnikai színezetet kapnak, és bizonyos mértékig azt a ko-héziót hívják segítségül, amelyet az etnicitás biztosít. A valóság-ban igencsak nehezen lenne elképzelhetõ, hogyan fogadnák elaz emberek az etnikus normák által létrehozott konszenzusnélkül az állam mindenhová behatoló aktivitását, állandó rend-szabályozó és újrarendezõ tevékenységét, szünet nélküli törek-vését, hogy az embereket „olvashatóvá” („legible”) tegye.5

Ugyanakkor ezeket az etnikai elemeket folyamatosan kirostál-ják, szükségtelennek és irrelevánsnak minõsítik, éppen azért,mert a hidegháború és közvetlen elõzményei hatására szükséges-sé vált az univerzalizmusra való hivatkozás. A demokráciát azuniverzalizmus függvényeként értelmezték, és miután ezt azelõfeltevést elfogadták, logikus volt, hogy szellemi harcot indí-tottak a partikularizmus ellen. Nyugat-Európa társadalmaival

12

SCHÖPFLIN GYÖRGY

4 Bauman: i. m.5 James C. Scott: Seeing like a State. How Certain Schemes to Improve the

Human Condition Have Failed. New Haven: Yale University Press, 1998.

bizonyos mértékig sikerült az antipartikularizmus hegemóniá-ját elfogadtatni.

Általában is elmondhatjuk, hogy a sikeres nyugati moderni-záció bebiztosította e gondolkodási modell egyeduralmát, ésegy partikuláris gondolkodásmódot, gondolati stílust univerzá-lisként vezetett be.6 A marxizmus-leninizmus – amelyet nemtekinthetünk másnak, mint a Felvilágosodás eszmekörébõl kiin-duló deformált hajtásnak – az univerzalizmus egy még inkábbszigorúan megrendszabályozott variánsát, valamint az ehhez tar-tozó gondolkodási stílust próbálta meg uralomra juttatni. MígNyugat-Európában az univerzalizmus és a partikularizmusközötti kapcsolat tényét egyszerûen a föld alá számûzték, addiga kommunizmusban hivatalosan törvénytelennek minõsítették(szocialista internacionalizmus), és a Szovjetunió gondolkodásistílusát, amelyre igencsak rányomta a bélyegét annak orosz ere-dete, univerzális kommunizmusként oktrojálták másokra.A sztálinizmusnak ezt a sajátos örökségét soha nem sikerültleküzdeni.

Ugyanakkor 1989 eseményeivel megkezdõdött az európaiuniverzalizmus relatív, reflexív jellemzõinek feltárulása, és egy-re nyilvánvalóbbá vált, hogy az európai univerzalizmus nagyonis sajátosan európai jelenség. Ezt önmagában semmiképpen semtarthatjuk kárhoztatandónak. Ami itt problematikus, az az uni-verzalitás igénye. A hidegháború kemény politikai kényszereinekfelpuhulásával egyre több fény vetült azoknak a diskurzív straté-giáknak a jellegére is, amelyeket a hidegháború életben tartott.

Azóta Európa egy olyan komplex küzdelem idõszakát éli,amelyet leginkább az univerzalisztikus diskurzusok és a rájuképülõ politikák (emberi jogi normativitás, acquis, multikultu-ralizmus, kisebbségi jogok), valamint a partikularista diskurzu-sok és politikák (diverzitás, lokalizmus, a tudás partikuláris for-mái) harca jellemez; ez ingatag, a globalizáció által még továbbfenyegetett egyensúlyt eredményezett. A globalizációt többszintûfolyamatok (tõke, pénzügyek, információk, technológia, szabad-idõ) összességeként foghatjuk fel; ezek egyetlen összemérhetõ-

13


6 Mary Douglas: How Institutions Think. Syracuse, NY: Syracuse UniversityPress, 1986.

ségi kritériumot igyekeznek bevezetni, amely lényegét tekintvenem más, mint a profit kritériuma minden tevékenységi formaszámára, és mindent e kritérium szerint törekszenek értelmezni.Ez szükségszerûen marginálisnak vagy irritálónak bélyegezveértékeli le a helyi normákat.

Ahogyan arról fentebb már szóltunk, mindegyik európaiállamnak van valamifajta etnikai alapja (ami csak a kimondot-tan multietnikus államokban szembeötlõ); ez etnikai szolidari-tást, diskurzusokat, mítoszok és szimbólumok komplexumátfoglalja magában, amit azonban az állampolgárság eszméjébõlfakadó normák és szabályok ellensúlyoznak (eljárás, szabályo-zás, joguralom). Mind a kettõre szükség van, de jelenleg alap-vetõen az állampolgárság eszméjébõl származó normák állnakelõtérben. A globalizációnak van egy nem várt következménye– erodálja a nagy kultúráknak az univerzalitásra formált igé-nyét, és megkérdõjelezi saját etnicitásuk tagadását, még akkoris, ha ténylegesen ez a tagadás az általánosan elterjedt. A leg-jobb példa Franciaország, amely újra és újra ellenállást tanúsíta globalizációval szemben; a brit konzervatív párt a magadiskurzív stratégiáival – e párt az angol nacionalizmus pártjávávált – nem is áll olyan messze Franciaországtól az „Európával”szembeni önmeghatározás útján történõ identitáskeresés terén.

Közép- és Délkelet-Európában a posztkommunista orszá-gok a kommunizmus összeomlása után demokratikus politikaiberendezkedést vezettek be, azonban a kommunizmus okoztapusztítás következményeképpen nem rendelkeztek elégségesállampolgári tartalékkal; ennek az lett az eredménye, hogy sok-kal nyíltabban támaszkodtak etnikai normáikra, mint ahogyanezt a Nyugat szerette volna. Az egész problémakört továbbsúlyosbította Jugoszlávia tragédiája.7 Jóllehet Jugoszlávia szét-esésének és az azt követõ háborúnak az etnikai nacionalizmusonkívül voltak más okai is, Nyugaton számosan egyszerû, habárredukcionista magyarázatokat kerestek, és a bekövetkezett ese-ményeket végletekig leegyszerûsített okoknak tulajdonították,

14

SCHÖPFLIN GYÖRGY

7 Tim Judah: The Serbs. History, Myth and the Destruction of Yugoslavia.London: Yale University Press, 1997; Laslo Sekelj: Yugoslavia. The Processof Disintegration. New York: Columbia University Press, 1993.

nem utolsó sorban azért, mert azzal, hogy destruktivitást tulajdo-nítottak a nacionalizmusnak, megerõsítették az 1945 után kapottkognitív modellek érvényét. Azok a félelmek, hogy a pusztítókór a nyugati demokráciára is átterjedhet, eltúlzottak voltakugyan, de tovább erõsítették a Nyugat ellenérzését a nacionaliz-mussal és az etnicitással kapcsolatban. 1989 után a nyugativezetõknek és a közvéleménynek sokféle új tudásra kellett szerttennie, új módon kellett saját és mások diskurzusaira tekintenie;a tudás új formáinak elsajátítása pedig sohasem megy egy-könnyen.

A magyar státustörvény

Ez az a háttér, amelynek fényében a magyar státustörvényt szem-lélnünk kell. Valójában Európában egy egész sor hasonló politikaés jogalkotás létezik, amelyekben kifejezõdésre jut az állam etni-kai alapja, de mindezt tudatosan figyelmen kívül hagyják, méghoz-zá nem véletlenül, mivel az a határozott törekvés az egyeduralko-dó, amely mindent az állampolgárság eszméjének szemüvegénkeresztül kíván látni.8 Ez segít megérteni a státustörvény általkiváltott reakciók ellentmondásosságát, ugyanis az elfogadásnagyfokú idegenkedéssel párosul.

Átfogóbban tekintve, a státustörvény két dimenzióval rendel-kezik. Az egyik az a törekvés, amely Magyarország és a szomszé-dos országokban élõ magyar közösségek kapcsolatainak szabályo-zását tûzte ki célul; ezt a problémát nem Magyarország idézte elõ,hanem az 1918-ban gyõztes hatalmak. A helyzet az, hogy mára magyar állam puszta léte is feszültséget generál Magyarországés a szomszédos államokban élõ magyar kisebbségek között,tekintettel a közös kultúra által teremtett bensõséges kapcsolatra.9

Ez a bensõségesség mindig megvan az anyaországok és a szom-szédos országokban élõ kisebbségeik viszonyában, még azokbanaz esetekben is, amikor pedig ezt szigorúan kordában tartják,

15


8 Lásd Grúber Károly: „Pozitív, nemzeti alapú intézkedések a kisebbségek éshatáron túli nemzetpolgárok identitásának megõrzésére Európában”. ProMinoritate, 2001, Õsz, 52–65.

9 Michael Herzfeld: Cultural Intimacy. Social Poetics in the Nation-State.London: Routledge, 1997.

például a svájci és a belgiumi frankofón közösségek és Francia-ország kapcsolatában. Már csak abból következõen is, hogy nyel-vészeti értelemben ugyanazt a nyelvet beszélik, a frankofónokattöbb minden köti össze, mint ami elválasztja; ebbõl szükségszerû-en következik a Franciaországgal való kapcsolat meghatározásá-nak szükségessége. Ez még inkább vonatkozik Magyarország ésa magyarul beszélõk közösségének kapcsolatára. A státustörvénye célt kívánja megvalósítani. Végsõ soron a kultúrát nem lehet elvá-lasztani a politikai hatalomtól, és a politikai hatalom, legalábbis egymeghatározott szinten, szükségszerûen az államhoz kapcsolódik.

A státustörvény másik, szélesebb kontextusát az a történelmitörekvés alkotja, hogy a kulturális dimenzióban létrejöjjön a ma-gyar nemzet mint modern közösség új narratívája. Nagy-Magyaror-szág összeomlása 1918-ban katasztrofális volt a modernitásmagyar modellje számára, és azóta Magyarország küszködik, hogyegy új narratívát találjon, amelyben a modell az új kontextusbanújrafogalmazható; ez a modell vitán felül nagyon fontos Magyaror-szág Európába történõ visszatérése és az Európai Unióhoz történõcsatlakozása szempontjából. Ebbõl következõen a törvény, megal-kotói szándéka szerint, egyszerre tükrözi a demokrácia, az európaikörnyezet és a magyar állam szükségleteinek követelményeit.

Ugyanakkor a dolgok sohasem olyan egyszerûek, mint ami-lyennek elsõ látásra tûnnek. Azt lehetett volna várni ugyanis,hogy Magyarország törekvése – a szomszédos államokban élõmagyarokkal való kapcsolatainak explicitté és világossá tétele –általános helyesléssel találkozik majd, de nem ez történt. Min-dent összevéve, az európai államok többségében hasonló szabá-lyozás van érvényben a határon túl élõ nemzettársakkal való kap-csolatokat illetõen, de tekintettel az etnicitás fentebb elemzettháttérbe szorítására és kiszûrésére, ez nagyjából figyelmenkívül is marad. Az Európa Tanács Velencei Bizottságának jelen-tése a nemzeti kisebbségek számára az anyaállamok által biztosí-tott kedvezményes bánásmódról nem tartalmaz semmilyen infor-mációt az Egyesült Királyság és Írország idevágó jogalkotásá-ról; csak csodálkozhatunk azon, miért nem tartották érdemesnekezen információk közlését. A státustörvény világossá tettea helyzetet, és egyesekben ez bizonyos fokú zavart idézett elõ.

16

SCHÖPFLIN GYÖRGY

Mindenesetre az elkötelezett univerzalistáknak meg kelletttámadniuk a törvényt, és ezt meg is tették, miközben nem voltakképesek meglátni saját elõfeltevéseik etnikus alapjait.

Magyarország kis ország, nem igazán játszik jelentõsszerepet Európában. Az a képessége, hogy hallassa hangját,messze elmarad az olyan országokétól, mint például Franciaor-szág. Ezért valószínû, hogy a státustörvény – bár néhol támad-ják – kikerül a figyelem elõterébõl, és viszonylag rövid idõalatt elfogadják majd mint az európai rend egyik standard ele-mét, éppen úgy, ahogy másutt sem vesznek tudomást azetnicitásról és az állam etnikai alapjáról.

Végsõ soron minden állam gondoskodik mind az egyénijogok, mind a kollektívum – vagyis a kulturális kontextus,amelyben az egyén gyakorolja jogait – reprodukciójának védel-mérõl. A kollektív normák az emberi tevékenység alapvetõaspektusát képezik, pontosan azért, mert ezek a normák bizto-sítják, hogy az egyén kulturálisan ne legyen meztelen, hanemolyan kontextusban tevékenykedjen, amelyben cselekedeteitmegértik.10 A státustörvény, lehetõségeket kínálva az összesmagyar kulturális reprodukciójához, jelentõs hozzájárulást jelentehhez a stratégiához, és elfoglalhatja a maga helyét a többi, azetnicitást az állampolgárság keretei között szabályozni kívánómegoldási kísérlet mellett. A magyar státustörvény azzal, hogyaz állampolgárságot elválasztotta az etnikai identitástól, vala-mint világosan definiálta és elkülönítette a magyar állampol-gársággal rendelkezõ és a más államokban élõ, de magyar nem-zetiségû személyek fogalmát, az állampolgárság fogalmát fej-lesztette és gazdagította. A törvény bírálói minden bizonnyalnincsenek tisztában saját kiinduló alapelveikkel és implicit elõ-feltevéseikkel, amelyek maguk is etnikusan kódoltak, és ezértõszintén azt hiszik, hogy univerzalista álláspontot artikulálnak.A fentebbi elemzés ezeket a rejtett motívumokat próbálta meg fel-tárni, és ezáltal a vita számára hozzáférhetõvé tenni.

Fordította: Sisák Gábor

17


10 Mary Douglas, Steven May: Missing Persons. A Critique of Personhood inthe Social Sciences. Berkeley: University of California Press, 1998.

Státustörvény és nemzetpolitika:elméleti szempontok

KÁNTOR ZOLTÁN

Tanulmányomban a nemzetpolitika keretében elemzem a stá-tustörvény hatálya alá kerülõ személyek kérdését, amely, ha

nem is azonos, de implikálja a ki a magyar megválaszolását.Elméleti szinten ez a különbözõ nemzet-meghatározások, illet-ve az egyén és a nemzet viszonyának vizsgálatára redukálódik.

Felvállalva vagy sem, minden állam folytat valamilyen nem-zetpolitikát. A huszadik századi nemzetállam, amely az etno-kulturális semlegesség látszatát igyekszik fenntartani, a gyakorlat-ban elsõsorban valamelyik etnikum, nemzet vélt vagy valós érdeke-it érvényesíti. A nemzetpolitikának két vetülete van, amelyek vizs-gálatát módszertanilag külön kell választani. Az egyik a sajátnemzetállamban érvényesül, és ezt – Rogers Brubaker nyomán –nemzeterõsítõ politikának, nemzeterõsítõ nacionalizmusnaknevezhetjük; a másik az állam határain kívül élõkre irányul, ésanyaországi nacionalizmusként határozhatjuk meg. Nacionaliz-muson – értéksemlegesen – egyszerûen nemzeti elven alapulópolitikát értek. Elõadásomban kizárólag ez utóbbival, az anyaor-szági nacionalizmussal, a határon túli magyarokra vonatkozónemzetpolitikával, foglalkozom. Ez a nemzetpolitika valamilyenformában, implicit vagy explicit módon, meghatározza a sajátetnokulturális csoportjukhoz tartozókat.

A státustörvény megszületésének folyamata két kulcskér-dést vet föl. Az egyik az, hogy ki a magyar, a másik pedig, hogyezt ki határozza meg. Az utóbbival kezdem.

Kik határozzák meg, hogy ki a magyar?

Sokféleképpen meg lehet határozni, hogy ki a magyar, viszonta döntõ kérdés az az, hogy ki intézményesíti a meghatározást, ki

18

és milyen formában teremti meg a jogi keretet és biztosítja annakvégrehajtását. Ennek az intézményesítésnek legitimnek kell len-nie, és hatalmi támogatással kell rendelkeznie. A nemzet-megha-tározás intézményesítéséhez szükséges hatalommal csupán azállam rendelkezik. Ezért kiemelten fontos megvizsgálni az olyanjogszabályokat, mint a státustörvény. A jog nem megfelelõ esz-köz a nemzethez való tartozás meghatározására. Varga Attila sze-rint: „A jog általában, illetve a jogszabályok nem alkalmasakarra, hogy meghatározzák bárkinek is a nemzeti hovatartozását.A jog csupán azt határozhatja meg, hogy adott esetben ki a ma-gyar állampolgár, kik azok a személyek, akikre nézve a magyarállam fõhatalmi jogosítványait gyakorolja. Ez azonban nem zár-ja ki, hogy a magyar jogalkotó jogosítványokat, kedvezménye-ket vagy éppen kötelezettségeket írjon elõ más országok állam-polgáraira nézve, különösen, ha azok Magyarországon tartózkod-nak.”1 Így látja ezt Tóth Judit is: „a magyar nemzethez tartozásjogi szempontból érdemben nem határozható meg, legfeljebb for-málisan (például anyanyelve magyar, vagy – a szabad identitásvá-lasztás alapján – az illetõ nyilatkozatot tehet magyar nemzetiségé-rõl)”.2 Bár a státustörvény nem határozza meg, ki a magyar, a vég-rehajtás által felvetett kérdések óhatatlanul ahhoz vezetnek,hogy ezt valamilyen formában mégis megtegye. A státustörvény,a MÁÉRT állásfoglalások, mint jogi aktusok a jogosultságravonatkozó kritériumok megállapításával gyakorlatilag az etno-kulturális értelemben vett magyar nemzetet határozzák meg a tér-ségben. Intézményi értelemben a magyar állam, a MÁÉRT(ebben a keretben az összes politikai képviselettel rendelkezõ ma-gyar párt vagy szervezet), és a határon túli ajánlószervezetek(információt szolgáltató szervezetek) teszik ugyanezt.

A státustörvény a magyar állam törvénye, és kizárólaga szomszédos államok egyes állampolgáraira (magyar kisebb-séghez tartozókra, illetve házastársaikra) vonatkozik. A tör-vényt a magyar országgyûlés szavazta meg 92%-os többséggel.Az állam, a mindenkori kormány rendelkezik azzal a hatalommalés legitimitással, hogy területén intézményesítsen egy nemzet-

19

Státustörvény és nemzetpolitika: elméleti szempontok

1 Varga Attila: A jogállástól a kedvezményekig. Fundamentum, 2000. 3. sz., 104.2 Tóth Judit: Státusmagyarság. Mozgó Világ, 2001. 4. sz., 14.

koncepciót. Az anyaország legitimitása és hatalma viszont nemmindig elég, amikor a határain túl élõkre vonatkozóan hoza nemzet-meghatározást érintõ politikai intézkedéseket. Jelenesetben ezt a célt szolgálja a MÁÉRT, amelyet azzal az elsõdle-ges céllal hoztak létre, hogy a parlamenti vagy tartományi képvi-selettel rendelkezõ, ezáltal legitim pártok és szervezetek közö-sen vegyenek részt a státustörvény kidolgozásában. Ez által meg-teremtõdött az a formai követelmény, hogy a kárpát-medenceimagyar szervezetek közösen hoznak döntést az etnokulturálisértelemben vett magyar nemzetrõl. A MÁÉRT legitimálja azo-kat a döntéseket, amelyeket a magyar állam hoz a határon túlikisebbségekre vonatkozólag, és így mint intézménynek kulcs-szerepe van az etnokulturális értelemben vett magyar nemzetmeghatározásában. Ugyancsak a MÁÉRT az, amely úgymonda javaslatokat adja a magyar kormány, s ezzel egyidejûleg a hatá-ron túli szervezetek számára is. A státustörvényt a magyar parla-ment szavazta meg, formálisan a MÁÉRT felkérése alapján.A MÁÉRT-ról Németh Zsolt a következõket mondta: „A magyar-ság ma már nem csupán kulturális nemzet ilyen értelemben,hanem olyan közösség, amelynek politikai teste is van. A MagyarÁllandó Értekezlet politikai téren képviseli, megjeleníti a 15 milli-ós magyar nemzetet. Ehhez a politikai testhez nemcsak a politikaiszervezetek tartoznak, nemcsak a politikai elit integrációja jelentia politikai integrációt, hanem a státustörvénnyel immáron a köz-ember számára is hétköznapi valósággá válik mindez.”3

Végül ebben a körben a határon túl mûködõ információtszolgáltató szervezetek azok az intézmények, amelyek össze-gyûjtik a magyar igazolványra vonatkozó kérelmeket. A kére-lem elfogadásához a nemzethez való tartozás vállalásán, azaz azönidentifikáción túl igazolás szükséges valamelyik oktatási, egy-házi vagy politikai szervezet részérõl. A MÁÉRT, valamint a he-lyi irodák és szervezetek azok, amelyek a Magyar Országgyûlésáltal megfogalmazott elvek alapján gyakorlatilag eldöntik a jo-gosultságot. Tehát azt, hogy ki magyar. „Akinek nem ítélik odaaz igazolványt, azt magyarnak sem ismerik el” – figyelmeztet,

20

KÁNTOR ZOLTÁN

3 Németh Zsolt felszólalása a szomszédos országokban élõ magyarokról szólótörvényjavaslat általános vitáján, az Országgyûlés 2001. április 19-i ülésnapján.

jogosan, a szlovákiai Öllõs László, amikor számba veszi a lehet-séges buktatókat.4

Az elõbbiekben azzal foglalkoztunk, hogy mely intézmé-nyek határozzák meg a nemzethez való tartozást, a továbbiak-ban pedig azokkal a kérdésekkel foglalkozunk, hogy milyenszempontok szerint határozhatók meg a jogalanyok.

Ki a magyar?

A törvény hatálya alá kerülõ személyek körének meghatározásátvégigkísérte az objektív és szubjektív kritériumok közötti vita.Az identitás szabadságának szubjektív elve ütközött a nyelvisme-ret, illetve a magyar intézményekhez – egyház, párt, szervezet –való tartozás objektív kritériumaival. A határon túli magyarokjogállása körüli vita elméleti síkon lényegében a nemzethez tarto-zás meghatározása körül forgott. Annak ellenére, hogy a ki a ma-gyar kérdést a kedvezményekrõl szóló törvény nem érinti, mégisarról van szó, hogy tisztázni kell: a határon túl élõk közül kik tar-toznak a magyar etnokulturális értelemben vett nemzethez. A tör-vénytervezet úgy próbálja meghatározni a törvény hatálya alá ke-rülõk körét, hogy csak a magyar etnokulturális nemzethez, de azösszes ahhoz tartozó személy kerüljön a hatálya alá. A törvényszándékát a preambulum fejezi ki, amely szerint a magyarOrszággyûlés a szomszédos államokban élõ magyaroknak azegységes magyar nemzethez való tartozása, szülõföldjükön valóboldogulása, valamint nemzeti azonosságtudatának a biztosításavégett alkotta meg a törvényt.

A nemzet különféle meghatározásai két csoportra osztha-tók. Az egyik megközelítés a nemzetet a modern kor terméké-nek tekinti, amely társadalmi változások következményeképpenés az államhoz kötötten jött létre. A másik megközelítés az etni-kai magot hangsúlyozza, amely jóval a modern nemzetek megjele-nése elõtt is létezett. Ezek a megközelítések elsõsorban a nyelvetés a kultúrát, valamint az etnoszimbólumokat hangsúlyozzák.Az említett nemzetdefiníciók hivatkozási pontjai, elõfeltevéseikülönbözõek, esetenként egymást kizáróak. Viszont alaposabban

21


4 Öllõs László: Hova tartozhatunk? Fundamentum, 2000. 3. sz., 101.

megvizsgálva a helyzetet, szembetûnik, hogy a különbözõ politi-kai csoportosulások politikai érdekeiknek, ideológiájuknak meg-felelõen használják a számukra leginkább kedvezõnek vélt meg-határozást. Szûcs Jenõ találóan állapítja meg, hogy a magyarpolitikai elit a monarchia idejében kulturális nemzetként határoz-ta meg magát az osztrákokkal szemben, és politikai nemzetkénta Magyar Királyság területén élõ kisebbségekkel szemben.Bármely nemzetpolitikában felfedezhetõ ez a kettõs viszonyu-lás. Emiatt csak különbözõ elvekre támaszkodó politikákról be-szélhetünk. A politikai nemzet tulajdonképpen nem jelentmást, mint egy adott ország állampolgárainak összességét.Nézetem szerint hibás ezt a fogalmat használni, nem utolsó sor-ban azért, mert semmilyen segítséget nem nyújt a nemzetpoliti-ka elemzéséhez.

Elméleti szinten a kérdést a legkomolyabban Bauer Tamásvetette fel.5 Szerinte a romániai magyarok a romániai politikaiközösség tagjai azáltal, hogy a romániai magyarok román állam-polgárok, és részt vesznek a romániai politikai életben. Tekinthe-tõk-e ez által a román politikai nemzet tagjainak is? Ehhez tisztáz-nunk kell a kulturális és politikai nemzet fogalmát: az elõbbietnokulturálisan határozza meg a nemzetet, és a közös nyelvre éskultúrára helyezi a hangsúlyt, az utóbbi pedig az egy államonbelül élõket tekinti egy nemzet tagjainak. A politikai a jelzõ, azalany pedig a nemzet. A kulturális (más szóhasználattal az etno-kulturális) nemzet esetében a kulturális a jelzõ, az alany ugyan-csak a nemzet. A hangsúly a nemzet fogalmán van. A kérdésugyanúgy merül fel, mint a polgári, illetve etnikai nacionalizmusesetében.6 A Bauer Tamás által használt értelemben a magyar poli-tikai nemzet és a magyar állampolgárok egymást átfedõ fogal-mak. E logika mentén a romániai, szlovákiai stb. magyaroka román, szlovák stb. politikai nemzet tagjai. Amennyiben a politi-kai nemzetet azonosítjuk az állampolgársággal, ez így is van.Viszont ebben az esetben szinte fölösleges a politikai nemzet fogal-mát használni. Magyarországi szemszögbõl tekintve talán jogosezzel a fogalommal élni, lévén, hogy a magyarországi kisebbségek

22

KÁNTOR ZOLTÁN

5 Bauer Tamás: A hazátlanság tartósítása. Népszabadság, 2001. január 10.6 Kántor Zoltán: Polgári nacionalizmus? Provincia, 2000. 7. sz.

részesei voltak a 19. századi modern nemzet kialakulásának ésa nemzetépítési folyamatnak. A jelenleg kisebbségekhez tarto-zókról pedig elmondható, hogy kettõs nemzeti identitással (ígymagyarral is) rendelkeznek. A Magyarországgal szomszédosállamok magyar kisebbségei esetében ez nincs így. A jelenlegimagyar kisebbségek nem vettek részt a szomszédos nemzetekkialakulásában, s az 1918 utáni nemzetépítési folyamatok rész-ben e kisebbségek ellen irányultak.7 Kettõs identitásról nembeszélhetünk, legfeljebb a vegyes házasságok esetében.

Az, hogy a romániai magyarok, közvetlenül vagy szervezetei-ken keresztül részt vesznek a romániai politikai életben, hogyRomániában, Szlovákiában és Jugoszláviában a kisebbségi pártokkormányzati szerepet töltöttek/töltenek be, hogy a kisebbségek azilletõ ország állampolgárai és ez által az adott ország politikaiközösségéhez tartoznak, még nem jelenti, hogy az illetõ állam poli-tikai nemzetéhez is (!) tartoznának. A politikai értelemben vett nem-zet és a kulturális értelemben vett nemzet elsõsorban a különbözõnemzetek kialakulására, illetve az állam valamely nemzeti elvenvaló szervezõdését kifejezõ különbözõ politikákra vonatkoznak.Semmiképpen sem tényt kifejezõ állítások. Ez a gyakorlatban úgyjelenik meg, például Románia esetében, hogy a román állam az or-szágban élõ kisebbségek irányában a politikai nemzet elvéretámaszkodó politikát folytat, és a nemzet kulturális elvére támasz-kodó politikát a Románia határain kívül – elsõsorban a MoldovaiKöztársaságban – élõ románok irányában. Magyarország a politi-kai nemzet elvén alapuló politikát folytatott 1867 és 1918 közötta Magyar Királyság területén, és ezt folytatta 1918 után Magyaror-szág területén, párosítva ezt egy, a kulturális nemzet elvén alapulópolitikával a szomszédos országok magyarsága irányába. Ezekkela példákkal csak arra akartam rámutatni, mennyire helyzetfüggõvalamelyik meghatározás kritikátlan használata.

Bauer Tamás, a státustörvényt radikálisan elutasító SZDSZképviselõje szerint e törvény tulajdonképpeni üzenete a következõ-képpen fogalmazható meg: „Ati voltaképpeni hazátok a magyar ál-lam, és nem az, amelynek polgárai vagytok. […] a magyar állam

23


7 Erre a különbségre Molnár Gusztáv hívta fel a figyelmemet. – K. Z.

szíve szerint megadná… amit attól az államtól, amelynek fennható-sága alá Trianon rendelt titeket, hiába vártok. […] ne reméljetekintegrálódást annak az államnak a politikai közösségébe, amelynekpolgárai vagytok […] továbbra is reménykedjetek valami másban,holott az valójában sohasem valósulhat meg”.8 Bauer szerint eza törvény különösen azért ártalmas, mert már elindult egy olyanfolyamat, melynek végeredményeként a kisebbségi magyarokhazájuknak fogják tekinteni azt az államot, amelyben élnek.E folyamatot törné meg a státustörvény, amely szembe fogja állí-tani a kisebbségi magyarokat a többségi lakossággal, s így a szom-szédos államokban élõ magyarok hazátlanságát tartósítaná.

A Bauer állításai mögött rejlõ szemléletmóddal szembelehetne állítani egy másik, természetesen nem igazabb, hanemugyanolyan relatív – és éppannyira vitatható – szemléletet.A szerzõ felfogásában a kisebbségi kérdés a megoldás feléhalad, a határok „légiesítésével” közömbössé válik, hogy egyilletõ milyen nemzethez tartozik. Nézete szerint a kérdés addigkérdés, ameddig Magyarország és a szomszédos országok nemválnak az EU tagjaivá. Nem osztom ezt az optimista nézetet,mert az általam elfogadott – de elismerem: pont annyira vitatha-tó – nézet szerint ezt nem támasztja alá sem a nemzetállam, sema kisebbségi nemzetépítés logikája. Bár hipotetikusan elgondol-ható az, hogy a nemzeti elv meghatározó jellege megszûnik, vi-szont ennek egyelõre semmi jele nem mutatkozik, és a nemzetiversengés – nézetem szerint – továbbra is meghatározó marad.A morális jellegû elvárást a szociológiai folyamatokkal szembe-állítva azt állítom, hogy a hazátlanság érzése nem szûnik meg,és valamilyen formában továbbra is fennmarad a többségi és a ki-sebbségi lakosság szembenállása is.

Bauer Tamás szemléletével rokon Tamás Gáspár Miklós meg-közelítése. Tamás megfogalmazásában: „A törvény – szemben al-kotmányunk szellemével – újradefiniálja a „nemzet” fogalmát,etnicista módon, a szalonképtelen szélsõjobboldal ujjmutatásátkövetve. Ebbe a nemzetfogalomba a vérségi leszármazás és a kultu-rális hovatartozás függvényében tartoznak bele fizikai személyek,

24

KÁNTOR ZOLTÁN

8 Bauer Tamás, uo.

tekintet nélkül állampolgárságukra. Ez a magyarországi nemzeti/etnikai kisebbségekre nézve azt jelenti, hogy az egyenlõ honpolgá-ri méltóságot és jogigényt letromfolja az etnokulturális önazonos-ság, hogy a politikai közösség (a honpolgárok nemzete) elválik azetnokulturális közösségtõl. Ez egyrészt visszaveszi – egyelõre jel-képesen – a honpolgári emancipáció évszázados vívmányait, más-részt pedig kirekesztõ, etnokulturális-vérségi jelentésaránnyalruházza föl a „magyarság” képzetét.”9

Tamás Gáspár Miklós két igen fontos megállapítást tesz.Az egyik a nemzet etnicista újra-meghatározására, a másik a ma-gyarországi kisebbségek másodrendûvé válására vonatkozik.Vizsgáljuk meg mindkét állítást. Tamásnak teljes mértékben iga-za van, amikor azt állítja, hogy a törvény a nemzet újradefiniálá-sát implikálja. Viszont nem biztos, hogy ez a magyar alkotmányszellemével ellentétben áll. Tamás szövegébõl az etnicista meg-határozási mód, valamint a kirekesztõ, etnokulturális-vérségijelentésarány azt a szemléletet tükrözi, amely élesen szembeál-lítja az úgynevezett politikai és kulturális nemzetfelfogásokat.10

Tamás a klasszikus keleti és nyugati,11 illetve etnikai és polgáritipológiákból12 indul ki. Ezekben a tipológiákban a kulturálisnemzet, az etnikai nemzet, valamint a keleti nemzet a származás-hoz, vérséghez kötõdik, viszont a státustörvény nem köti szárma-záshoz vagy vérséghez az igazolványra jogosultak körét. A tör-vényben egy szó sincs arról, hogy valaki azon az alapon kérhetiaz igazolványt, miszerint szülei, felmenõi magyarok. Mintahogy Magyarország alkotmánya, melynek szellemével Tamásállítása szerint a státustörvény ellentétes, sem etnikai, származásialapon határozza meg az állampolgárokat. Magyarországalkotmánya, több szomszédos állammal ellentétben, nem defini-

25


9 Tamás Gáspár Miklós: A magyar külpolitika csõdje. Népszabadság, 2001.június 30.

10 Meinecke, Friedrich: Cosmopolitanism and the Nation State. Princeton:University Press, 1970, 9–22.

11 Kohn, Hans: „Western and Eastern Nationalism”. In Hutchinson, John ésSmith, Anthony D. (szerk.): Nationalism. Oxford University Press, 1994,162–165.

12 Plamenatz, John: „Two Types of Nationalism”. In Kamenka, Eugene (szerk.):Nationalism: the nature and evolution of an idea. Edward Arnold, 1973,23–36.

álja magát nemzeti államnak, viszont – a kisebbségi jogok elis-merésével – rámutat, hogy etnokulturális értelemben nem homo-gén. Ennek értelmében biztosít jogokat a területén élõ kisebbsé-geknek. A sokat idézet 6.3. paragrafus alapján viszont a törvény-hozók jelezték, hogy a magyar állam különleges csoportkéntkezeli a határon túl élõ magyarokat. Az alkotmány nem tér kiarra, hogy az a bizonyos felelõsség mire terjed ki, de a speciálisviszony jelzése az etnokulturális nemzetfelfogást sugallja. Teháta státustörvény nem ellentétes a magyar alkotmány szellemével,és a státustörvény nem klasszikus etnicista szemléletû.

A második kérdés ennél súlyosabb, és igencsak meglepõ,hogy e problémának eddig milyen kevés figyelmet szenteltek.Annak ellenére, hogy a státustörvény kizárólag a határon túlimagyarságra vonatkozik és semmilyen formában nem érintia magyarországi kisebbségeket, a nemzet újra-meghatározásá-val közvetlen módon mégiscsak kihatással van rájuk. Magyaror-szág alkotmányának 68. paragrafusa 1. bekezdése szerint:

„A Magyar Köztársaságban élõ nemzeti és etnikai kisebbségekrészesei a nép hatalmának: államalkotó tényezõk”. A státustör-vény csak a határon túli magyarokat részesíti kedvezményekbenés támogatásban.13 Tehát a státustörvény jogilag semmilyenösszefüggésben nincs a magyarországi kisebbségekkel, viszontfelvet két elméleti problémát:

a) Elõször is, az etnokulturális meghatározás kiemeli, meg-erõsíti azt a nemzetfelfogást, amely jelzi, hogy Magyarországelsõsorban a magyar etnokulturális közösséghez tartozók álla-ma. Ugyanis, mivel a Magyarországon élõ kisebbségek is állam-alkotó tényezõk, a státustörvényt úgy is megfogalmazhatták vol-na, hogy eme államalkotó kisebbségek Magyarország határainkívül élõ etnokulturális csoportjához tartozók szintén részesülje-nek a státustörvény által nyújtott kedvezményekben.

Mintegy Tamás Gáspár Miklós írására adott válaszként is ér-telmezhetõ Bakk Miklós véleménye. Az õ értelmezésében a „stá-tustörvény eredetisége abban rejlik, hogy miközben deklaratívenemzetpolitikai és kisebbségvédelmi célokat fogalmaz meg,

26

KÁNTOR ZOLTÁN

13 A magyarországi kisebbségekre vonatkozó rendelkezéseket a „1993. éviLXXVII. törvény a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól” rögzíti.

valójában azt az utat jelöli ki, amelyen térségünkben megkezdõ-dik a területi állam – a vesztfáliai paradigma – leépülése. A stá-tustörvény eredetisége – ebben az összefüggésben – az, hogynem a területén belüli homogenitás »kiteljesítésével« készül azeurópai integrációra, hanem a területén kívüli kulturális-szimbo-likus terek szervezésével”.14 Bakk Miklós a koncepció újszerû-ségére helyezi a hangsúlyt, és arra a hipotézisre épít – amelyet e ta-nulmány szerzõje nem tud elfogadni –, hogy egy újfajta politikavan kialakulóban, amelynek egyik lényeges eleme a nemzetál-lam gyengülése. Ennek következményeképpen az elavult nem-zetállami politika helyét átveszi egy új, poszt-nemzetállami kor-szak, amelybe a státustörvény koncepciója tökéletesen beleillik.A „területen kívüli kulturális-szimbolikus terek szervezésével”Biró Béla sem tudja megkerülni az etnokulturális nemzetfelfo-gást. Ezt a következõ megállapítása is alátámasztja: „A határontúli kisebbségek körében a nyugati értelemben vett állampolgá-ri nemzet fogalma ki sem alakulhatott. Hiszen a magyar nyelvûés kultúrájú embert az adott államok másodrangú polgárnaktekintették. Számára a nemzethez való tartozás csakis a ma-gyar kulturális nemzethez, s – a magyar kultúra letéteményesé-nek tekintett – Magyarországhoz való (képzeletbeli) tartozástjelenthette.”15

A fentiekbõl az következik, hogy két nemzetfelfogásra ala-puló politika helyezkedik egymással szembe. Az egyik elsõsor-ban államokat, a másik elsõsorban nemzeteket lát, amikor a tér-ség térképére tekint. A kettõ közötti feszültség feloldhatatlan, ésa szakirodalomban még nem is találtak rá megoldást.16 Az axio-matikus elõfeltevésekbõl kiindulva eme kérdést illetõen nemlehet érdemleges vitát folytatni, illetve csupán szemléletbeli, ideo-lógiai álláspontokat nem lehet szakmai érvekkel „alátámasztani”.

Ebben a tanulmányban nem térek ki részletesen a további,ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódó témákra, viszont rövidenutalok rájuk. Az elsõ téma a törvény hatálya alá kerülõ házastárs

27


14 Bakk Miklós: Két nemzetkoncepció európai versenye zajlik. Magyar Nem-zet, 2001. július 7.

15 Bíró Béla: Itt-hon vagy ott-hon? Népszabadság, 2001. január 6.16 Tom Nairn: Faces of Nationalism: Janus revisited. London: Verso, 1997.

kérdéséhez kapcsolódik. Az igazolvánnyal rendelkezõ személynem magyar nemzetiségû házastársa – amennyiben ezt kérvé-nyezi – alanyi jogon megkapja a „Magyar hozzátartozói igazol-vány”-t. Így a törvény nem zárja ki a kedvezményekbõl a nemmagyar házastársat, de ugyanakkor nem kényszeríti arra, hogy –kedvezmények fejében – magyarnak nyilvánítsa magát.

b) A második ilyen kérdéskör a határon túl élõ, magukat ma-gyarnak (is) valló németek, zsidók, cigányok stb. kérdése.Elvben minden további nélkül kérvényezhetik és megkaphatjáka „Magyar igazolványt”, viszont kérdéses, fõleg a cigányok ese-tében, hogyan fognak viszonyulni az ajánlószervezetek tisztvise-lõi a kérelmezõkhöz, illetve a kérelmek elbírálásához. A jogo-sultságot eldöntendõ a Velencei Bizottság azon kritériumok pon-tos meghatározását javasolta, amelyek alapján egyértelmûbbétehetõ az, hogy ki tekinthetõ a magyar kisebbséghez tartozónak.Ez – mint láttuk – az objektív meghatározást részesíti elõnyben.Ennek szellemében a 2001. október 15–16-i MÁÉRT konferen-cia17 résztvevõi úgy határozták meg a jogosultak körét, hogy azkerülhet a törvény hatálya alá, aki magyarnak vallja magát, tudmagyarul, illetve eleget tesz a következõ három kritérium egyi-kének: 1. valamely bejegyzett magyar szervezet nyilvántartotttagja; 2. valamely egyházi nyilvántartásban magyarként tartjákszámon; 3. az állampolgársága szerinti állam magyarként tartjanyilván.

A státustörvény által felvetett elméleti kérdések hosszabbtávon is aktuálisak maradnak, és a további elemzésére bizonyáraérdemes lesz visszatérni a végrehajtás tapasztalatai alapján.

28

KÁNTOR ZOLTÁN

17 A Magyar Állandó Értekezlet IV. Ülésének Zárónyilatkozata, Budapest,2001. október 26.

A STÁTUSTÖRVÉNY A JOGALKOTÁSBAN

�

Jogalkotói töprengés a kedvezmény-törvényrõl a kodifikáció szakmai szabályai

tükrében

JAKAB ANDRÁS

Az Országgyûlés 2001. június 19-én nagy többséggel elfogadtaa szomszédos államokban élõ magyarokról szóló 2001.

évi LXII. törvényt, amely a köznyelvben „státustörvény”, illetõ-leg – a tartalmát jobban kifejezõ – „kedvezménytörvény” elneve-zéssel honosodott meg. A kedvezménytörvény már 2002. január1-jei hatályba lépését megelõzõen is politikai és nemzetközijogi viták kereszttüzébe került. Szabályait többek között elemez-te az Európa Tanács Parlamenti Közgyûlése Jogi és Emberi JogiBizottsága, az Európa Tanács Velencei Bizottsága, az EurópaiBiztonsági és Együttmûködési Szervezet illetékes testülete.Írásomban – a jelen helyzetben rendhagyó módon – nem az emlí-tett viták során megfogalmazódottakkal kapcsolatos állásponto-mat kívánom kifejteni, hanem a törvény megalkotása során a jog-alkotót vezérlõ általános kodifikációs szempontok néhány aspek-tusának elemzését tûztem ki célul.

A kodifikáció jelentõsége

A kodifikáció nem egyszerû jogszabályalkotás, hanem az a jogal-kotói tevékenység, amelynek során meghatározott jogterülethosszabb idõ alatt kialakult szabályai egységes logikai rendbefoglalva, a megismert, elemzett és értékelt tapasztalatok birtoká-ban átfogóan újraszabályozásra kerülnek. Ez a „hosszabb idõ-szak” a legendás francia polgári törvénykönyv, a Code Civil des

29

Français esetében – a római jogi alapokra figyelemmel – többmint ezer, a középkori Európa kodifikációjának egyik csúcspont-ját jelentõ Werbõczy Hármaskönyve félezer, az „Anglo-IndianCodes”, amely India – mint angol gyarmat – számára a hindu jogés a kikristályosodott angol precedens jog tudatos ötvözésével,a végrehajthatóság gyakorlati szempontjainak figyelembe vételé-vel készült (1881) néhány száz év alatt kialakult szokásjog ésírott jog tapasztalataira támaszkodva készült el.

Felgyorsult világunkban nyilván e „tapasztalatgyûjtõ idõ-szak” rövidülhet, azonban egy jogterület kodifikációját ma semlehet elvégezni szokásjogi vagy szabályozási elõzmények ésazok elemzése nélkül. Ez egyrészt azt jelenti, hogy a kodifikációnem pusztán jogalkotói (és a mögötte meghúzódó nélkülözhetet-len politikai) elhatározás kérdése, másrészt azt, hogy a sikeresenelvégzett kodifikáció eredménye – a megalkotott törvény – szük-ségszerûen magasabb rendû jogszabályt eredményez a minden-napi jogalkotásnál.

A kedvezménytörvény elõkészítése során a jogalkotóka határon túli magyarsággal kapcsolatos rendelkezések átfogóáttekintésére, értékelésére és egységes logikai rend szerintiújraszabályozására törekedtek, egyúttal építve a nemzetközijog vonatkozó szabályainak fejlõdésére is. Nem véletlen, hogyerre a munkára hazánkban kerülhetett sor: a világ magyarságá-nak mintegy 40%-a Magyarország határain kívül él. Enneklogikus következményeként a magyar jogszabályok sokaságatartalmazott rendelkezéseket velük kapcsolatban: az elõkészí-tõ munka során közel 100 ilyen jogszabály került számbavétel-re. Erre való tekintettel a kedvezménytörvény rendelkezései-nek tekintélyes része nem új, és az általa szabályozott jogintéz-mények többsége is már hosszabb-rövidebb múltra tekinthetvissza. Minek tulajdonítható hát az, hogy a többségében máreddig is létezõ, és az érintett államok által kifejezetten vagyhallgatólagosan elfogadott jogintézmények új jogi keretbe fog-lalása a tapasztalt heves reakciókat váltotta ki? A választ abbana hangsúlyozottan magánjellegû beszélgetés keretében elhang-zott, külföldi nemzetközi jogász által feltett kérdésben látom,amely így hangzott: „Mondja uram, Magyarországon eddig nem

30

JAKAB ANDRÁS

léteztek olyan jogszabályok, amelyek a határon túl élõmagyarokkal kapcsolatban rendelkezéseket tartalmaztak?És ezek nem voltak kielégítõk? Nem léteztek élõ emberi kap-csolatok az anyaországban és a határon kívül élõ magyarokközött? Ha igen, miért volt szükség e témakörben egy ország-világ elõtt zajló, a magyar Országgyûlés által minden elemé-ben megvitatott és végül elfogadott nagy, átfogó törvénymegalkotására?” A választ – ismét csak kifejezetten jogalko-tói szempontból – a kodifikáció mint speciális jogalkotói tevé-kenység jelentõségében látom. Bízom abban, hogy a Magyar-ország határain kívül élõ magyarság egy meghatározott részé-re – a szomszédos államokban élõ magyarokra – vonatkozójoganyag kodifikációjára tett elsõ kísérlet is más minõségûjogi normát eredményezett, mint az egyes részszabályok idõ-ben és politikai célokban eltérõ körülmények között létrejöttösszessége, és így hatékonyabb jogi támogatást tud nyújtaniaz érintetteknek nyelvük, kultúrájuk, önazonosság-tudatukmegõrzéséhez. Az idézett kérdést feltevõ nemzetközi jogász– távolról sem támogató hozzáállás mellett – felismertea kodifikációban rejlõ erõt.

Tisztában vagyok azzal, hogy a szóban forgó jogterületklasszikus értelemben vett kodifikációja csak megkezdõdött.Nemcsak azért, mert a kodifikációra is vonatkozik a társadalmiviszonyok és az emberi életviszonyok örök változásának a szabá-lya és az ezekbõl fakadó, örökké megújuló szabályozási igényekjelentkezése. A tárgyalt jogterület valódi és teljes kodifikációjaérdekében még átfogó szabályozásra vár a nem a szomszédosállamokban élõ határon túli magyarokra vonatkozó részszabá-lyok sokasága. Nyilvánvalóan módosításra, finomításra, adottesetben bõvítésre szorul maga a kedvezménytörvény több ren-delkezése is, a végrehajtása során szerzett gyakorlati tapasztala-tok, a nemzetközi jog alakulása, az annak alakításában szerepetjátszó politikai erõk, szakmai szervezetek állásfoglalásai figye-lembevételével. Meggyõzõdésem, hogy az említett folyamatok-ra egy részben kodifikált joganyag is – puszta léténél fogva –jelentõsebb befolyást gyakorolhat, mint a tárgykört érintõ rész-szabályok összessége.

31

Jogalkotói töprengés a kedvezménytörvényrõl a kodifikáció szakmai szabályai tükrében

„Jót s jól, ebben áll a nagy titok”

A kodifikációs munka elválaszthatatlan részét képezik azoka szakmai szabályok, amelyek meghatározzák e jogalkotói tevé-kenység tartalmi követelményeit. A jogalkotás európai szabályai-nak kialakulására napjainkig ható befolyást gyakorolt a rómaijognak Justinianus alatt történt rendezése (533): a Corpus juriscivilis a kodifikáció õsforrásává vált. Nagyot ugorva az idõben,Montesquieu: A törvények szellemérõl 1748-ban kiadott mûvé-nek 29. könyvében már 19 fejezetben foglalta össze „a törvény-szerkesztés módjáról” vallott nézeteit. A kodifikációval foglalko-zó magyar jogászoknak azonban nem kell kizárólag más európainemzetek neves fiainak mûveire hagyatkozni munkájuk klasszi-kus szabályainak megismerése érdekében. Werbõczy István,korának – a 16. századnak – kiemelkedõ kodifikátora hatalmasmûvet alkotott: az Opus tripartitum juris consuetudinarii regniHungariae –, amely Hármaskönyv néven került be a jogi köz-nyelvbe – ötszáz év magyar szokásjogát foglalta egységes kódex-be. A mû témánk szempontjából különös jelentõsége az, hogyalkotója a tételes jogi rendelkezések elõtt részletesen kifejti azáltala elvégzett kodifikáció jogfilozófiai, erkölcsi és törvényszer-kesztési elveit. Ennek kapcsán rögzíti: „A törvénynek igazságos-nak, tisztességesnek, mind a természet, mind a hazai szokásokszerint lehetségesnek, helyhez és idõhöz illõnek, szükségesnekés hasznosnak kell lennie, világosnak is, nehogy olyasmiket fog-laljon magában, amikbõl homályossága miatt csûrés-csavarás,valamint elõre nem látott dolog hozható ki, vagyis nehogy aztvalaki csavarosan magyarázhassa.”

Az európai államokban a jogalkotás szakmai szabályai – épít-ve a vázlatosan felvillantott elõzményekre – kikristályosodtak ésrészben törvényi szabályozást is nyertek (hazánkban e szabályo-kat a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény, a jogszabály-szer-kesztésrõl szóló IM rendelet, illetõleg IM irányelv foglalja össze).E szakmai szabályok között szerepel például, hogy az azonosvagy hasonló életviszonyokat általában ugyanabban a jogsza-bályban kell szabályozni, a jogszabálynak a szabályozandótárgykörre is figyelemmel megfelelõen tagoltnak, részletesnek,

32

JAKAB ANDRÁS

továbbá a magyar nyelv szabályainak megfelelõen világosan ésközérthetõen megszövegezettnek kell lennie. Pontosan meg kellhatározni a jogszabály területi, személyi és tárgyi hatályát.

A kedvezménytörvény elõkészítése során a kodifikációbanközremûködõk törekedtek arra, hogy e kritériumoknak elegettegyenek. A törvény a tárgykör egy meghatározott részénekátfogó szabályozására tett kísérletet, építve a hatályos magyarjogban a határon túli magyarokra vonatkozó szabályokat elszór-tan már korábban is tartalmazó közel száz különbözõ szintû nor-mára. A törvény négy fejezetre, azokon belül tizennyolc alcímretagoltan, huszonkilenc paragrafusban tartalmazza a rendelkezé-seket. Pontosan meghatározza területi és személyi hatályát, ésrészletesen rendelkezik a törvény által alanyi jogon biztosítottegyes kedvezmények, valamint a pályázat útján elnyerhetõtámogatások biztosításában részt vevõ szervezetekrõl, azok eljá-rásának rendjérõl.

Elsõ pillantásra – paradox módon – a kedvezménytörvényemlített jellemzõi a nemzetközi politikai és jogi viták során nemkönnyítették, hanem megnehezítették a magyar álláspont védel-mét. Az Európa Tanács Velencei Bizottsága által megvizsgáltkilenc, a kedvezménytörvényhez hasonló tárgykörû, különbözõeurópai államok által kibocsátott jogszabály közül a legkeve-sebb kritikát azok kapták, amelyek tárgyi és személyi hatályukatcsak általánosságban határozták meg, tételes rendelkezéseketszûkkörûen tartalmaztak, és a rendelkezések végrehajtásánakrészleteivel sem foglalkoztak. Így például A támogatás nyújtásá-ról a nagyvilág román közösségeinek címû, 150/1998. számúromán törvény összesen tizenegy szakaszból áll, személyi hatá-lyát tekintve pedig „szerte a nagyvilágban élõ románok”-at jelö-li meg [5. § (1) bekezdés]. Viszonylag részletesen „a más álla-mok területén élõ román közösségek támogatását célzó akciókfinanszírozásának a biztosítása céljából” a miniszterelnök ren-delkezésére álló pénzügyi alap létrehozásáról rendelkezik.További paragrafusaiban túlnyomó részben a támogatások inté-zésének céljából létrehozott „Nagyvilág Román KözösségeinekTámogatását Célzó Minisztériumközi Tanács” mûködésénekadminisztratív szabályait tartalmazza.

33


A szabályozás részletességét és konkrétságát illetõen hason-ló jeleket mutat a „Görög származású albán állampolgárok részé-re a tartózkodáshoz és a munkavállaláshoz való jog megszerzésé-re vonatkozó eljárás, a tartózkodási és munkavállalási engedélyidõtartama” címû, 4000/3/10. számú, hat görög szakminiszteregyüttes rendelete. A rendelet – a hatályba lépés idõpontját tar-talmazóval együtt – öt paragrafusból áll, melyek közül négy egymondat terjedelmû. A jogalkotó tehát a rendelet címébõl láthatófontos témakörök szabályozására elegendõnek tartotta a jelzettterjedelmû norma megalkotását.

Az említett két jogszabály a nemzetközi szervezetek általvégzett elemzések során a kedvezménytörvényhez képest a kriti-kai észrevételek töredékét kapta. E látszólagos „elõny” álláspon-tom szerint csak rövidtávú: a klasszikus kodifikáció elveit köve-tõ jogalkotás hosszabb távon remélt pozitív hatásai érdekébenérdemes vállalni a vitákat a lakonikus stílusban megalkotott jog-szabályok nemzetközi elfogadtatásában jelentkezõ pillanatnyielõnyökhöz fûzõdõ látszólagos érdekekkel szemben.

A „feszítõ jogalkotás”

A kedvezménytörvény már a hatályba lépését megelõzõ idõszak-ban több kritikai észrevételt kapott abból a szempontból is, hogyaz egyes rendelkezéseinek végrehajtásához szükséges tárgyi ésszemélyi feltételek még nem állnak fenn. Tény, hogy a kodi-fikáció szakmai kritériumai között szerepel az a követelmény is,hogy a kibocsátandó új jogszabály reális legyen végrehajthatósá-gát illetõen, mert ha az új szabályok elszakadnak a valóságtól,akkor szabályai végrehajthatatlanok, és mint ilyenek a kívánt ha-tást nem érhetik el.

Létezik azonban egy olyan kodifikációs gyakorlat is, amelyetszakmai körökben „feszítõ jogalkotás”-nak neveznek. E kifejezésmögött az húzódik meg, hogy a jogalkotó tudatában van annak,hogy az általa alkotandó szabályok végrehajtásának minden felté-tele még nincs meg. E szabályok rendeltetése, hogy olyan célele-meket tartalmazzanak, amelyek az elérendõ társadalmi hatásttekintve pozitív folyamatokat generálnak, és a végrehajtás felté-telei ezek hatására belátható idõn belül megteremtõdnek.

34

JAKAB ANDRÁS

Hazai jogalkotásunk történetében a „feszítõ jogalkotás”-rajó példa a gazdasági társaságokról szóló 1988. évi VI. törvény,amely megteremtette a különbözõ típusú magánvállalkozások lét-rejöttének átfogó jogi kereteit. E jogszabály a vállalkozások létre-hozását cégbírósági bejegyzéshez kötötte. 1988-ban hazánkbannégy személy mûködött cégbíróként abból a célból, hogy a kizáró-lag külkereskedelmi szempontok miatt Magyarországon mindvé-gig részvénytársaság formájában mûködõ gazdasági vállalkozá-sokban (pl. IBUSZ Rt., MEDICOR Rt.) bekövetkezõ változásokataz 1975. évi XXXVII. törvénycikk részvénytársaságokra vonatko-zó rendelkezésének megfelelõen átvezessék.

Az 1988. évi VI. törvény hatályba lépése elõtt – különbözõokok miatt – nem sikerült kialakítani az új jogszabály elõírásaitfigyelembe vevõ, korszerû cégbíróság mûködésének személyiés tárgyi feltételeit Magyarországon. A jogalkotó ennek ismere-tében is úgy döntött, hogy a gazdasági társaságok létrejöttéta nemzetközi gyakorlatnak megfelelõen cégbírósági bejegyzés-hez köti, tudatosan vállalva ezzel azokat a tumultuózus jelenete-ket, amelyek a kft-k, bt-k stb. megalakulásának cégbíróságibejegyzését igénylõk sokasága miatt alakultak ki. Az éles kriti-kát kiváltó fennakadások tudatos vállalása nem volt eredményte-len: a hazai gyakorlathoz képest rendkívül rövid idõ alatt kialakí-tásra került egy korszerû, modern számítástechnikai eszközök-kel ellátott cégbírósági szervezet, megfelelõ létszámú kineve-zett cégbíróval.

Bízom abban, hogy a kedvezménytörvény azon rendelkezé-sei, amelyek végrehajtásának tárgyi és személyi feltételei teljeskörûen még nem adottak, inspirálni fognak azok gyors megte-remtésére. Nem is beszélve a szélesebb értelemben vett végre-hajtási feltételek alakulásáról…

35


Az anyaország és kisebbségei:európai standardok?

RENATE WEBER

1. Heves reakciók

AJoggal a Demokráciáért Európai Bizottság (a továbbiakban:Velencei Bizottság) A nemzeti kisebbségek számára az

anyaországok által biztosított kedvezményes bánásmódról címûjelentésében megállapította:

„Az utóbbi idõk azon fejleménye, hogy az anyaországok bel-sõ jogszabályok és egyéb szabályok révén különleges jogokatbiztosítanak nemzeti kisebbségeiknek, egészen az utóbbi idõkignem keltett figyelmet, és a nemzetközi közösségbõl minimális,vagy semmilyen érdeklõdést sem váltott ki. Eddig nem történtekkísérletek a szóban forgó jogszabályok és egyéb szabályok felül-vizsgálatára és koordinálására. Ennek ellenére A szomszédosországokban élõ magyarokról szóló törvény elfogadását övezõkampány azt mutatja, hogy mindenképpen szükség van az ilyentörvények és egyéb jogszabályok, valamint a nemzetközi jog ésa kisebbségvédelemmel kapcsolatos európai normák közöttikompatibilitás vizsgálatára.”

„Mindenképpen szükség van a státustörvényre”? Minden-esetre idõrendben a Velencei Bizottság által elemzett kilenc jog-szabály közül A Szomszédos Államokban Élõ Magyarokról szó-ló Törvény volt a legutolsó. Meggyõzõdésem, hogy megalkotóimár a törvény gondolatának megszületésekor számoltak azzal,hogy heves reakciókat fog kiváltani. Hasonló, az anyaországokhatáron túl élõ kisebbségei számára kedvezményes elbánást biz-tosító szabályozás már eddig is létezett a világnak ezen a táján,akár belsõ jogszabályok, akár kétoldalú megállapodások, akáradminisztratív intézkedések formájában, és ez eddig nem jelen-

36

tett problémát. Ugyanakkor a jelen esetben a magyar kormányigencsak biztos lehetett abban, hogy a reakciók igencsak heve-sek lesznek, legalábbis bizonyos országokban. A legutóbbi idõ-szak történései a kétoldalú kapcsolatok terén néhány szomszé-dos ország vonatkozásában, az alapszerzõdések megkötéséneknehézségei mind azt vetítették elõre, hogy a magyar kisebbsé-gekkel kapcsolatos ügyekben bizonyos országok igen nagyérzékenységet mutatnak majd. Éppen ezért az a tény, hogy a ma-gyar kormány nem folytatott konzultációt velük a törvény általbiztosított jogokról és a törvény alkalmazásának részleteirõl,szándékos mulasztásnak tûnik. Ebbõl kiindulva gondoljuk azt,hogy a törvény által a szomszédokból kiváltott felzúdulás elõrekalkulált és kívánatos volt.

A román kormány viszont a maga részérõl nem volt képesátlátni ezen a stratégián, és mintha csupán azt tartotta volnaszem elõtt, nehogy csalódást okozzon a terv kiagyalóinak,válaszreakciója jóval túlment a törvény egyes aspektusainak éselfogadási módjának bármifajta normális tartalmi kritikáján.Ennek következményeképpen az utóbbi hónapokban a Románi-át leginkább foglalkoztató kérdés nem az ország siralmas gazda-sági állapota, nem a polgárok óriási hányadát érintõ rossz szociá-lis ellátás volt, ideértve a súlyos, szembeötlõ közegészségügyiproblémákat is, hanem azok a lehetséges elõjogok, amelyeketa magyar nemzetiségû állampolgárok és családtagjaik élvezhet-nek majd. Szinte az egész román politikai elit és média, ahelyett,hogy racionálisan és méltósággal érvelt volna álláspontja mel-lett, kampányba kezdett a törvény ellen, méghozzá olyan hang-nemben, amelyrõl már-már azt hihettük, rég a múlté.

2. Európai standardok?

A román kormány odáig ment, hogy a miniszterelnök 2001. októ-ber 19-én este, a Legfelsõ Védelmi Tanács ülése után sajtóérte-kezletet hívott össze, és mindenki legnagyobb megrökönyödésé-re nem az ülésen történtekrõl beszélt, hanem a Velencei Bizott-ság jelentését taglalta, kiemelve a román kormány által elértsiker nagyságát, mivel a román álláspontot egy európai testület isigazolta.

37

Az anyaország és kisebbségei: európai standardok?

Pár nappal késõbb, október 30-án a megosztott és állandó bel-sõ konfliktusok által gyötört romániai ellenzék elõször volt képesközös nevezõt találni, és együttes nyilatkozatban ítélte el a kor-mányt; felrótta neki a nemzeti érdekek elárulását és az ellenzék sze-repét állította elõtérbe a magyar törvény elleni küzdelemben. Az el-lenzéki nyilatkozat kiemelte, hogy mindannyian határozottan kiáll-nak „Románia állampolgárainak etnikai alapon és egy külföldikormány kezdeményezésére történõ diszkriminációja ellen, amiaz ország polgárainak mély megosztottságához vezethet”. Sõt aztis megfogalmazták, hogy a „román társadalom reakciója a kiegyen-súlyozottság, a szolidaritás és a határozottság példája volt, és ezta Joggal a Demokráciáért Európai Bizottság határozata egészEurópa színe elõtt alátámasztotta. Románia sikerének alapját azaz elszántság képezte, amellyel mindenfajta habozás nélkül muta-tott rá a dolog lényegére.”

Mind a miniszterelnök, mind az ellenzék újra és újra azt hang-súlyozta, hogy a határon túli magyarokról szóló törvény rendelke-zései ellentétesek az európai standardokkal, és ezt a VelenceiBizottság jelentése is egyértelmûen alátámasztotta. A médiatovábbította ezt az üzenetet, és a román közvélemény legnagyobbrésze meg van gyõzõdve arról, hogy az európai normákkal ellenté-tes törvényrõl van szó, amelynek rendelkezései összeegyeztethe-tetlenek az európai egyezményekben és szerzõdésekben lefekte-tett standardokkal. A kormány október 19-i sajtóközleménye meg-állapította: „A magyar törvény rendelkezéseinek és a VelenceiBizottság megállapításainak összehasonlító elemzése egyértelmû-en bizonyítja, hogy a magyar törvényben lényegi változtatásokravan szükség ahhoz, hogy összeegyeztethetõ legyen a meglévõeurópai standardoknak a Velencei Bizottság jelentésében szerep-lõ interpretációjával”. A kormány kifejezésre juttatta azon remé-nyét, hogy a Velencei Bizottság jelentése „az európai értékek ésnormák szerint tisztázza azokat az alaptételeket, amelyekben a tör-vény kapcsán nem értünk egyet.”

Ugyanakkor ezeket a hivatkozott európai normákat sohasemhatározták meg közelebbrõl, bár a kérdést úgy igyekeztek beállíta-ni, mintha a törvény sértené a határon túl élõ kisebbségek védel-mére vonatkozó standardokat.

38

RENATE WEBER

Az Európai Bizottság Magyarország elõrehaladása a tagságfelé címen 2001-ben kiadott éves jelentésében maga is megálla-pítja, hogy „bár a törvény célja a szomszédos országokban élõmagyar kisebbségek támogatása és kulturális örökségének meg-õrzése, e törvény néhány rendelkezése elsõ pillantásra ellentétbenáll a kisebbségvédelem általánosan elfogadott európai normáival,amint azt az Európa Tanács Joggal a Demokráciáért Bizottsága2001. október 19-én elfogadott jelentése megállapította”.

Az EBESZ Kisebbségügyi Fõbiztosa 2001. október 26-i,Szuverenitás, felelõsség és nemzeti kisebbségek címmel kiadottközleményében hangsúlyozta: „Ha meg akarjuk elõzni a konflik-tusokat, meg akarjuk védeni a kisebbségeket, integrálni akarjukaz etnikai sokszínûséget és baráti kapcsolatokat akarunk ápolniaz államok között, akkor nem szabad kikezdeni az elmúlt félévszázadban gondosan kifejlesztett elveket, normákat és mecha-nizmusokat.”

A jelen tanulmány azt a célt tûzte maga elé, hogy mélyebbrehatolva a retorika mögé nézzen, és meghatározza, melyek lenné-nek ezek a sokat emlegetett standardok, valamint megállapítsa,kiknek milyen jogait sértheti a szóban forgó törvény. Vélemé-nyem szerint nincsenek olyan kisebbségi jogok, amelyeket a tör-vény rendelkezései sérthetnének. Ami itt sokkal inkább relevánslehet, az azoknak a standardoknak a köre, amelyek az államokközötti jószomszédi kapcsolatok általános nemzetközi jogi alap-elveibõl fakadnak, illetve azoké a standardoké, amelyek a tör-vény potenciális kedvezményezettjeinek emberi jogait érintik.Meggyõzõdésem, hogy a törvényben nincsenek olyan rendelke-zések, amelyek diszkriminatívak lennének a többségi lakosság-gal vagy valamely kisebbséggel szemben. Mielõtt rátérnék a fen-tebbiek vizsgálatára, néhány dolgot még tisztázni szeretnék.

3. A diszkrimináció fogalma

Elõször a diszkrimináció fogalmát igyekszünk tisztázni. A ro-mán kormány és a politikai elit állandóan azt hajtogatja, hogya magyar státustörvény diszkriminatív a román állampolgárok-kal szemben, mivel kedvezményes elbánásban csupán a magyarszármazású román állampolgárokat és családtagjaikat részesíti.

39


De vajon igaz-e ez? Vajon ezt a különbségtételt „diszkrimi-nációnak” tekinthetjük-e? A diszkrimináció fogalmának egyet-len nemzetközi jogi meghatározása A Faji MegkülönböztetésValamennyi Formájának Kiküszöbölésérõl szóló NemzetköziENSZ-egyezményben található: „a [faji megkülönböztetés] kife-jezés minden olyan különbségtételt, kizárást, megszorítást vagyelõnyben részesítést jelent, amelynek alapja a faj, a bõrszín, a le-származás, a nemzetiségi vagy etnikai származás, és amelynekcélja vagy eredménye politikai, gazdasági, társadalmi, kulturálistéren vagy a közélet bármely más terén az emberi jogok és alapve-tõ szabadságjogok elismerésének, egyenrangú élvezetének vagygyakorlásának megsemmisítése vagy csorbítása”.

Ez azt jelenti, hogy egy eljárás csak akkor tekinthetõ diszkrimi-natívnak, ha egyes embereket megfoszt egyetemesen elismert embe-ri jogaiktól vagy attól a lehetõségtõl, hogy ezekkel a jogaikkaléljenek. Ebbõl következõen az az eljárás, amely emberek egy cso-portjának pótlólagos jogokat biztosít, még ha etnikai alapon teszi is,nem tekinthetõ hátrányosan megkülönböztetõnek más személyekkelszemben, akik emberi jogaikat csorbítatlanul élvezik tovább.

Egészen mostanáig ez volt a faji megkülönböztetés egyet-len meghatározása. Az Európai Unió 2001. június 20-án irányel-vet fogadott el A Személyek Közötti Egyenlõ, Faji vagy EtnikaiSzármazástól Független Bánásmód Elvének Alkalmazásáról.Az irányelv 2. cikkének 2. pontja értelmében „közvetlen diszkri-minációról beszélünk, ha egy személy kedvezõtlenebb bánásmód-ban részesül, mint amilyenben egy másik ember részesül,részesült vagy részesülne hasonló helyzetben, és ennek alapjaa faji vagy etnikai származás”. Vagyis a kedvezõtlenebb bánás-mód elengedhetetlen feltétele annak, hogy egy törvény vagymagatartás diszkriminatívnak minõsüljön.

Hasonlóképpen, „közvetett diszkriminációról beszélünk,ha egy látszólag semleges szabályozás, feltétel vagy gyakorlategy bizonyos faji vagy etnikai származású személy más szemé-lyekkel összehasonlítva sajátosan hátrányos helyzetbe hoz,hacsak egy jogszerû cél, és az ennek a célnak az eléréséhez meg-felelõ és szükséges eszközök nem igazolják objektív módon azadott rendelkezést, feltételt vagy gyakorlatot”.

40

RENATE WEBER

Aligha lehet amellett érvelni, hogy e definíció alapján Romá-nia román nemzetiségû állampolgárait hátrányos megkülönbözte-tés érné amiatt, hogy egy másik állam, mint anyaország, törvényiúton bizonyos elõjogokat biztosít a határain túl élõ nemzeti közös-ségéhez tartozó egyének számára. Még abban az esetben sem, haezek az elõjogok túlmennének a nemzetközi és az európai jogidokumentumokban elismert emberi és kisebbségi jogokon. Ezeka privilégiumok nem fogják megfosztani a románokat egyetemesemberi jogaiktól.

Az egy másik kérdés, vajon az ilyen eljárás – az anyaor-szág kedvezményes elbánásban részesíti a határon túl élõ nem-zeti kisebbségét – okoz-e feszültséget a lakóhely szerintiországban. Számos tényezõ, többek között a feszültségkeltéstcélzó, jól szervezett politikai és médiakampány eredményekép-pen a belsõ politikai légkör izgatottá és vészterhessé válhat, denem azért, mert a törvény vagy a bánásmód maga diszkrimina-tív. Fontosnak tartom, hogy a diszkrimináció fogalmát a magareális és jogilag meghatározott tartalmának megfelelõen hasz-náljuk, amelyet a régóta meghonosodott gyakorlat alakított ki.

Ebbõl következõen az egyetlen hátrányosan megkülönböz-tetõ magatartás, amely e törvény alkalmazásánál egyáltalánadódhat, azokat érintheti csupán, akik magukat magyarnak vall-ják, vagyis a törvény kedvezményezettjeit. Erre az aspektusra,valamint a jogsérelem esetén alkalmazható jogorvoslat kérdésé-re a késõbbiekben még visszatérünk.

4. A kisebbségi jogok védelme

Amásodik aspektus a kisebbségi jogok védelmét érinti. A kisebb-ségi jogok védelmének kötelezettségét világosan meg kellkülönböztetnünk attól, hogy az anyaországok a határaikon túlélõ nemzeti kisebbségi közösségeiket kedvezményes elbánás-ban részesítik.

Az elõbbi egy olyan kötelezettség, amely azon államokravonatkozik, amelyek területén e kisebbségekhez tartozók élnek,és amelyeknek állampolgárai, és fontos tárgyát képezi a nemzet-közi kapcsolatoknak, amibõl következõen számos nemzetköziés európai jogi és politikai dokumentum vonatkozik rá. Az anya-

41


országok által folytatott gyakorlatra viszont, hogy a határaikontúl élõ nemzeti közösségeik tagjait kedvezményes elbánásbanrészesítik, nem vonatkozik egyetlen, valamely kormányközistruktúra által kibocsátott jogi vagy politikai dokumentum sem,ezért nem is jelent kötelezettséget, hanem csupán az anyaországpolitikai akaratától függ.

A Velencei Bizottság 2001. október 19–29-i, 48. plenáris ülé-sén elfogadott jelentésében egyértelmûen fogalmazott: „A nem-zeti kisebbségek megfelelõ és hatékony védelme, mint az embe-ri jogok és alapvetõ szabadságjogok védelmének egyik aspektu-sa, továbbá az európai stabilitás, demokrácia, biztonság és békeelõmozdításában betöltött kiemelkedõ fontossága számos eset-ben megerõsítésre és hangsúlyozásra került. A vonatkozó nem-zetközi egyezmények maradéktalan teljesítése […] az EurópaTanács valamennyi tagállama számára prioritássá vált. Ennekellenére a kisebbségvédelem elõtérbe kerülõ új és eredeti for-mái, különösen az anyaországok által alkalmazottak, kedvezõtrendet képviselnek, amennyiben hozzá tudnak járulni a kisebb-ségvédelem céljainak eléréséhez.”

Az EBESZ kisebbségügyi fõbiztosa 2001. október 26-i köz-leményében a két helyzet különbségét emelte ki, a potenciálisveszélyekre helyezve a hangsúlyt: „A kisebbségi jogok védelmeannak az államnak a kötelessége, amelyben ezek a kisebbségekélnek. A történelem azt mutatja, ha államok egyoldalú lépésekettesznek az állam jogi fennhatósági területén kívül élõ nemzetikisebbségek védelmére a nemzeti összetartozás alapján, ez néhafeszültségekhez és súrlódásokhoz, sõt erõszakos konfliktusok-hoz vezet.” Ez nem jelenti azt, hogy a fõbiztos azt mondja: azilyen intézkedések elítélendõk vagy kerülendõk, hanem csupánazt, hogy problémák merülhetnek fel az olyan helyzetekben,

„amikor ilyen lépéseket terveznek annak az államnak az egyetér-tése nélkül, ahol az érintett kisebbségek élnek”.

Ugyanezt a gondolatot – némileg konstruktívabb formában– tartalmazzák a Velencei Bizottság jelentésének következteté-sei is: „A kisebbségek védelméért elsõsorban a lakóhelyük sze-rinti állam tartozik felelõséggel. A Bizottság tudomásul vesziugyanakkor, hogy az anyaországok szintén szerepet játszanak

42

RENATE WEBER

kisebbségeik védelmében és megõrzésében, az õket összekötõnyelvi és kulturális kötelékek szorosan tartásának céljával. […]A Bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy a kisebbségvédelem jelenle-gi kereteinek tiszteletben tartása elsõbbséget kell hogy élvezzen.Európai kezdeményezések kereteiben e területen két- és többoldalúszerzõdések jöttek létre. A szerzõdéses megközelítés hatékonysá-gát aláaknázhatja, ha ezeket a szerzõdéseket nem jóhiszemûen ésaz államok közötti jószomszédi kapcsolatok alapelvének fényébenértelmeznék és hajtanák végre. Az államok által elfogadott,a kisebbségeikhez tartozó személyek részére kedvezményeket meg-állapító egyoldalú intézkedések – aminek gyakorlata a Bizottságvéleménye szerint még nem rendelkezik elégséges hagyománnyal(diuturnitas) ahhoz, hogy nemzetközi szokássá váljon – csak akkorjogszerûek, ha az államok területi szuverenitásának, a megkötöttszerzõdések betartásának (pacta sunt servanda), az államok közöttibaráti kapcsolatok fenntartásának, valamint az emberi jogok ésalapvetõ szabadságok tiszteletének, különösen a diszkriminációtilalmának alapelveit tiszteletben tartják.”

A fentebbiek azt jelentik, hogy nem beszélhetünk az anyaor-szágok által a határon túli kisebbségi közösségeik számára bizto-sított kedvezményes elbánást szabályozó európai vagy nemzet-közi standardokról, amelyek betartását számon lehetne kérni.Ezért ebben a vonatkozásban csupán emberi jogi és kisebbségijogi standardok jöhetnek szóba, valamint a nemzetközi jog álta-lános alapelvei, különös tekintettel az államok közötti jószom-szédi kapcsolatok elvére.

5. A határon túli magyarokról szóló törvény rendelkezései

Ez idáig a Velencei Bizottság jelentése tûnik a határon túli magya-rokról szóló törvény legátfogóbb elemzésének; fontos megemlí-teni ugyanakkor, hogy a Bizottság kilenc európai ország gyakor-latát vizsgálta abban a vonatkozásban, milyen módon biztosíta-nak kedvezményes elbánást a határaikon túl élõ közösségeiknek.A jelentés sem az érintett országok jogalkotását, sem gyakorlatátnem rangsorolja ezen a téren, nem értékel, hanem inkább leírjaa létezõ helyzetet, habár egyúttal néhány hiányosságra és aggoda-lomra okot adó tényezõre is rámutat.

43


5.1. A nemzeti hovatartozás deklarálása

Az egyik leginkább vitatott aspektus a nemzeti hovatartozásdeklarálásának követelménye. A jelentés szerint az ilyen jelle-gû deklaráció megkövetelése nem megengedhetõ. Ebben a vo-natkozásban három kérdéskört kell tüzetesebben szemügyrevennünk.

Az elsõ: valakit arra kötelezni, hogy vállaljon és deklaráljonvalamilyen nemzeti hovatartozást, abban az esetben nem megen-gedhetõ, amennyiben ez alapot képez valamilyen hátrányosanmegkülönböztetõ magatartás számára. Ugyanakkor a nemzetiidentitás vállalása és deklarálása önmagában véve még nemképez megengedhetetlen dolgot. Gondoljunk csak arra, hogyszámos olyan nemzetközi jogi dokumentum létezik, amely azttartalmazza, hogy a nemzeti kisebbségekhez tartozó egyének-nek joguk van az anyanyelvükön történõ oktatáshoz, vagyahhoz, hogy élvezzék egy bizonyos kulturális politika elõnyeit;ezek a dokumentumok továbbá rendelkeznek „speciális intézke-désekrõl” a kisebbségi identitás megerõsítése érdekében. Nyil-vánvaló tehát, hogy ez csak akkor lehetséges, ha a kisebbségheztartozók vállalják a kisebbségi státust. Az a kérdés, hogy mind-ezt írásos formában vagy szóban, formális úton vagy hallgatóla-gosan teszik-e, nem lényeges. Ami itt fontos, az az, hogy egysajátos identitással rendelkezõ, meghatározott csoporthoz ren-delt emberi/kisebbségi jogok értelmüket vesztik abban az eset-ben, ha ez a sajátos identitás önmagában véve nem vállalható.

Ahogy a Velencei Bizottság jelentése megállapítja: „[…]ahhoz, hogy ezeket az igazolványokat csak mint az adminisztra-tív teendõk leegyszerûsítésének eszközét alkalmazzák, az iga-zolványoknak csak a jogszabályok vagy egyéb szabályok általbiztosított kedvezmények igénybevételére való jogosultságotkellene tanúsítaniuk”.

A második kérdés az, hogy még azokban az esetekben is,amikor a pozitív diszkrimináció (affirmative action vagy speci-ális intézkedés) szóba jöhet, az egyént nem lehet arra kötelez-ni, hogy vállaljon vagy deklaráljon valamely nemzeti vagy etni-kai identitást, vagy hogy élvezze az ehhez az identitáshoz valótartozásból fakadó jogokat vagy elõnyöket. Ez mindig az adott

44

RENATE WEBER

egyén személyes döntésének kérdése, mivel az õ joga kinyilvá-nítani, vagy éppen nem nyilvánítani ki identitását. Ebben a vo-natkozásban a standardok egyértelmûen fogalmaznak. A vonat-kozó nemzetközi szerzõdések, nyilatkozatok és politikai jelle-gû dokumentumok kihangsúlyozzák, hogy senkit sem érhetsérelem nemzeti hovatartozása kinyilvánítása miatt, vagyéppen azért, mert nem nyilvánította ki identitását. Ezt mondjaki az ENSZ A Nemzeti vagy Etnikai, Vallási és Nyelvi Kisebb-ségekhez Tartozó Személyek Jogairól szóló Nyilatkozata3. cikkének 2. pontja, illetve az Európa Tanács A NemzetiKisebbségek Védelmérõl szóló Keretegyezmény 3. cikkének1. pontja: „Minden, valamely nemzeti kisebbséghez tartozó sze-mélynek joga van szabadon megválasztani, hogy kisebbségikéntkezeljék-e vagy sem, és ebbõl a választásából vagy e választásá-val összefüggõ jogainak gyakorlásából semmiféle hátránya neszármazzék.”

A harmadik kérdés azzal függ össze, hogy az adott egyénjoga nemzeti hovatartozásának kinyilvánítása, és semmilyenközvetítõ szervezet vagy állami hatóság nem dönthet ebbena kérdésben. A Velencei Bizottság jelentése külön is kitért errea veszélyre a határon túli magyarokról szóló törvényt illetõen:

„Míg a szomszédos országokban élõ magyarokról szóló törvény1. cikkelyének 1. §-a úgy értelmezhetõ, hogy a magyar igazolvá-nyért folyamodó nyilatkozata elégséges, úgy tûnik, hogy a szom-szédos országokban a magyar nemzeti közösségeket képviselõszervezeteknek vizsgálniuk kell a kérvényezõ magyar származá-sát az elõírt ajánlás kiállítása – vagy megtagadása – elõtt. Ugyan-akkor a törvény nem részletezi azt, hogy a kérdéses szervezetekmilyen kritériumokat alkalmaznak ennek során.”

5.2. A törvény kedvezményezettjei

A törvény potenciális kedvezményezetti körére vonatkozóan kétkérdést kell megválaszolnunk: milyen szempontok alapján hatá-rozzák meg, illetve az érintett családok mely más tagjai fognakrészesülni a kedvezményekbõl.

A kedvezményezettek kategóriáit illetõen a Velencei Bizott-ság jelentése megállapította, hogy „míg az olasz és román tör-

45


vény nem tartalmaz egyértelmû kritériumokat a nemzetiségrevonatkozóan, a többi vizsgált törvény, ha eltérõ mértékben is,viszont igen”. Ugyanakkor a valóságban a magyar törvény nemis annyira explicit ebben a vonatkozásban, mivel az 1. cikkely 1.pontjában csupán azt mondja, hogy „a törvény hatálya […]a Horvát Köztársaságban, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaság-ban, Romániában, a Szlovén Köztársaságban, a Szlovák Köztársa-ságban vagy Ukrajnában lakóhellyel rendelkezõ nem magyar ál-lampolgárságú, magát magyar nemzetiségûnek valló sze-mély[ek]re terjed ki”. Semmilyen más kritériumról nincsen szó,vagy ahogyan Szilágy Sándor egyik kitûnõ cikkében megfogal-mazta: „tegyük fel a kérdést ilyen módon: milyen [objektív krité-riumok] alapján fogják egy egyén kérelmét elutasítani [hogy ma-gyar nemzetiségûnek ismerjék el]?”

Ezek a kritériumok nem léteznek, ami igencsak problema-tikus, hiszen ha visszaélés történne, az érintett személy szintesemmilyen eszközzel nem rendelkezik annak bizonyítására,hogy jogtalanul tagadták meg tõle a törvény által kínált kedvez-ményeket, mivel nem ismerték el nemzetiségi hovatartozását.

A másik megválaszolandó kérdés, vajon milyen jogorvosla-ti lehetõséggel lehet élni ebben a helyzetben. A válasz egyszerû:semmilyennel, és itt, ebben a konkrét esetben egy alapvetõ em-beri jogi standard megsértésérõl beszélhetünk, mivel a jogorvos-lathoz való jogot számos nemzetközi emberi jogi egyezménykimondja, többek között az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatko-zata (8. cikkely), valamint Az Emberi Jogok és az Alapvetõ Sza-badságok Védelmérõl szóló Európai Egyezmény (13. cikkely).

A második aspektus a törvény potenciális kedvezmé-nyezetti körébe esõ családokat érinti. A román kormányzat szá-mos alkalommal hangsúlyozta, hogy a szóban forgó kedvezmé-nyek kiterjesztése a házastársra és a kiskorú gyermekekre túl-megy a kisebbségi jogi standardokon. Ez így egy teljesenabszurd állítás, ugyanis éppen az ellenkezõjérõl van szó,hiszen, ha megvizsgáljuk a nemzetközi és az európai kisebbsé-gi jogi dokumentumok szellemét és betûjét, különösen a Kisebb-ségek Védelmérõl szóló Keretegyezményt, nem nehéz észre-vennünk, hogy a kisebbségek védelme magában foglalja

46

RENATE WEBER

a családokat is – még ha ezt a vonatkozó dokumentumok expli-cite nem is mondják ki –, tekintet nélkül arra, vajon a házastár-sak egy nemzetiséghez tartoznak-e vagy sem. Ellenkezõ eset-ben ugyanis a házastárs nemzeti hovatartozása alapján történõhátrányos megkülönböztetésrõl beszélhetnénk, ami megenged-hetetlen lenne. Képzeljük el, például, hogy az anyanyelvhaszná-lathoz való jogot csupán az egy nemzetiséghez tartozó családok-ban ismernék el, míg a vegyes családok esetében nem! A gyer-mekek vonatkozásában is nyilvánvaló, hogy részesülnek mind-azon kisebbségi jogokból, amelyekbõl a szüleik vagy akár csak azegyik szülõjük. Elvégre is az anyanyelven történõ oktatáshozvaló jog gyakrabban vonatkozik a gyermekekre, mint a szülõkre.

5.3. A törvény biztosította kedvezményekre való jogosultságottanúsító okirat

A vita során elhangzott, hogy nevetséges dolog egy olyan igazol-vány birtoklása, amely valaki nemzeti hovatartozását tanúsítja.Meglehet. De ami nevetséges, az még nem törvénybe ütközõ, leg-alábbis addig, ameddig nem használják fel arra, hogy hátrányo-san megkülönböztessék az okirat tulajdonosát. A magamrészérõl nem szeretem az olyan igazolványokat, amelyek tulajdo-nosuk nemzetiségét tanúsítják, és az egyéb, ugyanezt a célt szol-gáló megoldásokat sem. Ugyanakkor el kell ismernem, hogyilyen jellegû okiratokat – eltérõ megnevezéssel – igenis kibocsá-tanak. A magyar törvény nem az egyetlen, amely a különbözõkedvezményekre való jogosultságot egy ilyen jellegû okirat, iga-zolvány birtoklásához köti. A szlovák és az orosz törvény, vala-mint a görög miniszteri határozat hasonló követelményeket tartal-maznak, habár az okirat jellege ezekben eltérõ; a Velencei Bizott-ság jelentése kitér ezekre a különbségekre.

A „»Magyar Igazolvány« tartalmazza a tulajdonos fényké-pét és valamennyi személyi adatát”.

„A görög szabályozás értelmében ennek az okiratnak a meg-nevezése (a tulajdonos fényképét és ujjlenyomatát tartalmazó)személyi igazolvány, amelynek érvényességi ideje három év(meghosszabbítható). Ez az igazolvány tartózkodási és munka-vállalási engedély is egyben.”

47


„A szlovák »Külhoni Igazolvány«, amelyet meghatározat-lan idõre adnak ki, tartalmazza a tulajdonos személyi adatait,állandó lakhelyének címét (a kiskorú gyermekek adatait szinténfel lehet tüntetni az érintett személy kérésére, amennyiben azösszeegyeztethetõ a hatályos nemzetközi egyezményekkel).Ez az igazolvány önmagában nem tekinthetõ személyi igazol-ványnak, ugyanis csak a lakóhely szerinti állam által kiállítottegyéb, a személyazonosság igazolására alkalmas igazolvánnyalegyütt érvényes. Az igazolvány tulajdonosa azonban bebocsá-tást nyer Szlovákiába írásos meghívás, vízum vagy tartózkodásiengedély nélkül is.”

Ezen okiratok jellegére vonatkozóan a Velencei Bizottsága következõket állapította meg: „Abban a mértékben, amennyi-re a kérdéses igazolványok megkönnyítik a szóban forgó ked-vezmények igénybe vételét, a Bizottság elismeri, hogy az iga-zolványok hasznosak lehetnek. Ugyanakkor észrevételezi aztis, hogy több országban ezek az igazolványok rendelkezneka személyi igazolványok jellemzõivel: tartalmazzák a tulajdo-nos fényképét, valamennyi személyi adatát, és utalnak annakszármazására. Nagyon valószínû, hogy ezeket az igazolványo-kat személyi igazolványként használják tulajdonosaik, leg-alábbis az anyaország területén. Ebben a formában az igazolvá-nyok politikai köteléket teremtenek az igazolványokat birtoklókülföldiek és anyaországuk között, ami érthetõ aggodalmatkelt a lakóhely szerinti államokban”. A Bizottság, egyetértveezekkel az aggodalmakkal, úgy véli, hogy a kérdéses igazolvá-nyok megalkotására irányuló tevékenység elõtt konzultálni kel-lett volna a kisebbségek lakóhelye szerinti államokkal. Itta Bizottság implicite az államok közötti jószomszédi kapcsola-tok elvére hivatkozik.

A másik, valódi aggodalomra okot adó aspektus az okirattulajdonosának személyi adatait érinti. Az Emberi Jogok ésAlapvetõ Szabadságok Védelmérõl szóló Európai Egyez-mény 8. cikkelye és az Európai Emberi Jogi Bíróság esetjogateljesen egyértelmû ebben a kérdésben. Véleményem szerinta fõ probléma itt a személyes adatok védelmének hiánya.A magyarországi hatóságok, amelyek adatokat gyûjtenek a hatá-

48

RENATE WEBER

ron túl élõ magyarokról, hogy bizonyos kedvezményeket nyújt-sanak nekik, nem adhatják át ezeket az adatokat más állami,köz- vagy magánintézménynek, ideértve a kisebbségi szervezete-ket és pártokat a lakóhely szerinti országokban vagy másutt; nemadhatnak át olyan információt, amely más célra használható fel(például a kisebbségi közösség belsõ céljaira, választások lebo-nyolítására stb.).

Ezen okiratok kibocsátási eljárása szintén számos ellenve-tést váltott ki. A román hatóságok vehemensen tiltakoztak azellen a szerep ellen, amelyet a szomszédos országokban élõ ma-gyarokról szóló törvény a lakóhely szerinti államokban mûködõkisebbségi szervezeteknek szán, habár világos, hogy ez a szerepcsupán a javaslattételre korlátozódik, és nem foglalja magábanaz igazolvány kiadását. Ez a feladatmegosztás már a kezdetektõlfogva némileg homályos volt, mivel tisztázatlan maradt a javas-lattevõ szervezet kiválasztásának módja, valamint nem voltakvilágosak az e szervezet által alkalmazandó kritériumok sem.Az elmúlt hónap fejleményei megmutatták, hogy ez nem csupána lakóhely szerinti államok kormányainak problémája, hanemmaguké a határon túli magyar szervezeteké is. Korábban azt hit-tem, Romániában a reprezentativitás kérdése nem képezheti vitatárgyát, hiszen az RMDSZ, az elmúlt tizenegy év választási ered-ményeire alapozva, joggal formálhat igényt a reprezentatív szer-vezet státusára. Tévedtem. Vannak ugyanis más magyar szerve-zetek – például az egyházak –, amelyek igényt formálnak ugyan-erre a szerepre, és nincs olyan ésszerû indok, amely alapján eztaz igényüket el lehetne utasítani. A többi szomszédos országbana helyzet nagyjából hasonló.

A gyakorlati kérdéseket félretéve, vajon vannak-e olyan eu-rópai standardok, amelyek ebben az esetben sérülhetnének?A Velencei Bizottság különös figyelmet szentelt ennek a vonat-kozásnak, és arra a következtetésre jutott, hogy „ami a kérdésesigazolványok kiállításával kapcsolatos eljárást illeti, az igazolvá-nyokat az anyaország hatóságai adják ki: »egy, a magyar kor-mány által erre a célra kijelölt központi közigazgatási szerv«1;

49


1 A szomszédos országokban élõ magyarokról szóló törvény, 19. cikkely, 2. §.

a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériuma;2 az »illetékes ható-ságok«, vagy külföldön lévõ orosz diplomáciai, konzuli képvise-letek;3 a külföldiekért felelõs rendõrkapitányság.4 Általában azanyaországok konzulátusai szerepet kapnak az eljárásban, példá-ul a szlovák vagy az orosz törvény szerint. A görög esetben a gö-rög konzuli hatóságoknak nincs és nem is lehet szerepük a folya-matban, mivel a különleges görög személyi igazolvány csak a gö-rög területen tartózkodóknak adható ki.

Ugyanakkor a magyar szabályozás esetében a helyzet más.„A szomszédos országokban élõ magyarokról szóló törvénynem ruház semmilyen feladatot a magyar konzulátusokra ésmissziókra, de a folyamatban érdemi szerepet szán a külföldönélõ magyarok szervezeteinek. A Magyar Igazolványt ténylege-sen a magyar hatóságok állítják ki, amennyiben a kérelmezõ ren-delkezik az ilyen, a kérelmezõ magyar nemzethez való tartozásá-ról szóló nyilatkozatának ellenõrzését és aláírása hitelesítésételvégzõ, valamint többek között a fényképét és személyi adataitis továbbító szervezetek valamelyikének ajánlásával.” A kritéri-umok hiánya az, ami itt aggodalomra ad okot.

A Velencei Bizottság megállapította, hogy a kisebbségi szer-vezetek szerepet játszanak a szlovák és a bolgár szabályozás sze-rint is, azonban a nekik szánt szerep meglehetõsen eltérõ. A szlo-vák esetben a kisebbségi szervezetek „tanúsíthatják az egyénszlovák kisebbséghez való tartozását, amennyiben az nem ren-delkezik a 2. cikkely 4. §-ában meghatározott hivatalos doku-mentumokkal. Ezzel kapcsolatban fontos arra emlékezni, hogya szlovák törvény egyértelmû kritériumot fogalmaz meg a szlo-vák származás megállapítására”, mégpedig közvetlen felmenõõsöket, akár a harmadik generációig visszamenõen is. A bolgár

50

RENATE WEBER

2 A külhoni szlovákokról és egyes törvények módosításáról, kiegészítésérõlszóló, 1997. február 14-i, 70. számú törvény, 3. cikkely, 1. §.

3 Az Orosz Föderációnak a külföldön élõ honfitársakkal kapcsolatos hivatalospolitikájáról szóló szövetségi törvény, 1999. március, 3. cikkely.

4 A Belügyminiszter, a Védelmi Miniszter, a Külügyminiszter, a MunkaügyiMiniszter és a Közrendészeti Miniszter 4000/3/10. számú, 1998. április15–29-i közös miniszteri határozata a görög származású albán állampolgár-ságú személyek részére kiállítandó különleges személyi igazolvány feltét-eleirõl, érvényességérõl és eljárási rendjérõl, 1. cikkely.

szabályozás nagyjából hasonló: „a bolgár törvény (3. cikkely)ugyancsak lehetõvé teszi, hogy az egyén a külföldön élõ bolgá-rok valamely szervezete által kiadott igazolással tanúsítsa bolgárszármazását, és rögzíti azt is, hogy mi szorul bizonyításra (azazlegyen legalább egy bolgár nemzetiségû felmenõ ági rokona)”.

Figyelemre méltó, hogy míg a román kormány 2001. októ-ber 19-i hivatalos nyilatkozata a szomszédos országokban élõmagyarokról szóló törvény megváltoztatását kérte abban a vo-natkozásban, hogy „az igazolvány kiállításának eljárása jelen-legi formájában túl sok kapcsolatot feltételez az egyének ésa magyar állam hatóságai között”, addig a Velencei Bizottságéppen azt hangsúlyozza, hogy ez a követendõ eljárás.

5.3.1. A jogorvoslati lehetõségek hiánya

Mi az igazi probléma az e szervezeteknek juttatott szerep-pel, különösen a magyar esetben? A Velencei Bizottság errea következtetésre jutott: „A szóban forgó ajánlás hiányábana Magyar Igazolvány kiállítására nincs lehetõség, és nincsenekaz ajánlás kiadását megtagadó szervezet döntésével szembenijogorvoslati lehetõségek sem. Amint arra már az elõbbiekben isutaltunk, az ajánló szervezetek által követendõ kritériumok nemvilágosak”. A jogorvoslathoz való jog jogsérelem vagy diszkri-mináció esetén alapvetõ emberi jog, amelyet nemzetközi és euró-pai dokumentumok is kimondanak, például Az Emberi Jogok ésAlapvetõ Szabadságok Védelmérõl szóló Európai Egyezmény13. cikkelye. A jogorvoslati lehetõség hiánya egyértelmûen egyemberi jogi alapelv megsértését jelenti.

Figyelemre méltó, habár mind a román kormány, minda Velencei Bizottság aggodalmának adott hangot, hogy a tör-vény a lakóhely szerinti államokban mûködõ magyar kisebbségiszervezeteknek a Magyar Igazolvány kiállításának teljes folya-matát illetõen hatáskört juttat, a két megközelítés között jelentõskülönbségek vannak. Míg a román kormány ezt a tényt szuvere-nitása elleni támadásnak tekinti, addig a Velencei Bizottságaggodalmai az egyének jogainak lehetséges megsértésével kap-csolatosak. Újra csak hangsúlyozni szeretném: ebben az esetbenarról van szó, hogy éppen a törvény potenciális kedvezménye-

51


zettjeinek jogai nem részesülnek kellõ védelemben, és nempedig arról, hogy esetleg a többségi lakosság vagy más kisebbsé-gek jogai sérülnének.

5.4. A kedvezmények jellege

5.4.1. Oktatás és kultúra

A szomszédos országokban élõ magyarokról szóló törvényszámos olyan kedvezményt biztosít, amelyek a kulturális identi-tás erõsítését szolgálják oktatási és kulturális eszközök segítségé-vel mind Magyarország, mind a lakóhely szerinti állam területén.Az ezen a területen alkalmazható standardok a létezõ nemzetközijogalkotás és joggyakorlat területérõl származnak. „Ha léteziknemzetközi szokásjog a fent felsorolt területeken, úgy az állam-polgárság szerinti ország egyetértése feltételezhetõ, és az anyaor-szágok ennek fényében egyoldalú adminisztratív és törvényhozá-si intézkedéseket hozhatnak.” Ettõl eltérõ esetben más megközelí-tésre van szükség: „Az egyezmények, vagy a nemzetközi szokás-jog által le nem fedett területeken ezzel szemben az anyaországintézkedései által érintett lakóhely szerinti állam egyetértésénekexplicitnek kell lennie.” A nemzetközi jog egyik fontos alapelvét,az állami szuverenitás elvét be kell tartani.

A Velencei Bizottság ezután egy kicsit tovább megy, és óva-tosan megemlíti a diszkriminációmentességhez való jogot is.

„Ami az elõbbieket [az oktatás és a kultúra területén biztosítottkedvezményeket] illeti, az általuk megtestesített megkülönböz-tetett bánásmódot meg lehet indokolni az intézkedés által meg-célzott népesség és az anyaország lakossága közötti kulturáliskapcsolatok elmélyítésének legitim célkitûzésével. Az elfogad-hatóság érdekében a biztosított kedvezményeknek valóbankötõdniük kell az állam kulturális életéhez, és azzal arányosnakkell lenniük. A Bizottság nézete szerint például az oktatási támo-gatásoknak a nemzetiségi kritériumok szerinti odaítélésénekindoklása, az érintett egyén által folytatott tanulmányok jellegé-tõl függetlenül, nem állna biztos lábakon.” Megértem ugyana Bizottság aggodalmait, de mégiscsak azt kell mondanom,hogy aligha képzelhetõ el az ilyen jellegû kedvezmények min-

52

RENATE WEBER

denfajta különbségtétel nélküli juttatása. Ezen a téren példáulbizonyos nyelvismereti követelmények megszabása teljesenmagától értetõdõ.

Elméleti szempontból még ezekben az esetekben is különb-séget kell tennünk a jogszabályi rendelkezések biztosította ked-vezmények céljai között, ugyanis például elõállhat egy olyanhelyzet, amikor valamely kisebbség identitása veszélybekerült, és ilyenkor a lakóhely szerinti ország kötelessége, hogytámogatást nyújtson, ezen kívül az anyaország részérõl iskomoly érdeklõdés nyilvánulhat meg az adott kisebbség hely-zete iránt. Ebben az esetben a kisebbségi identitás megerõsíté-sét célzó pozitív diszkrimináció, a lakóhely szerinti állam általfoganatosított speciális intézkedések nem tekinthetõk diszkri-minatívnak azokkal szemben, akik nem tartoznak az adott ki-sebbséghez. Pontosan ezt mondja ki az A Faji Megkülönbözte-tés Valamennyi Formájának Kiküszöbölésérõl szóló Nemzet-közi Egyezmény 1. cikkelyének 4. pontja: „Az olyan különle-ges intézkedések, amelyeket kizárólag az esetleg védelemreszoruló egyes faji vagy etnikai csoportok vagy egyének megfe-lelõ fejlõdése érdekében azért hoznak, hogy az ilyen csoportokvagy egyének számára az emberi jogok és alapvetõ szabadság-jogok egyenlõ élvezetét vagy gyakorlását biztosítsák, nemtekinthetõk faji megkülönböztetésnek, feltéve azonban, hogyaz ilyen intézkedések nem eredményezik külön jogok fenntar-tását a különbözõ faji csoportok számára, és hogy nem lesznekhatályban azután, amikor azok kitûzött céljukat elérték.”[Kiemelés tõlem – R. W.]

Létezhet persze olyan helyzet is, amikor egy állam csupánnyelvét és kultúráját szeretné terjeszteni más országokban,ebben az esetben valóban problematikus a nemzetiségi alapontörténõ megkülönböztetés; mindazoknak hozzáférést kell bizto-sítani a kedvezményekhez, akik beszélik a nyelvet.

Itt most mindenképpen szükségét érzem, hogy kitérjek a ro-mák sajátos helyzetére, akiknek igencsak szükségük van pozitívdiszkriminációra ahhoz, hogy úrrá lehessenek mai nehézségei-ken; ezeket a nehézségeket éppen azért kénytelenek elszenved-ni, mert évszázadokon át diszkrimináció áldozatai voltak.

53


5.4.2. Gazdasági és szociális jogok (munkavállalási enge-dély, társadalom- és egészségbiztosítás)

A határon túli magyarokról szóló törvény nem az egyetlen,amely az anyaországban történõ munkavállalás terén kedvezmé-nyeket biztosít. Ezt a román kormány igencsak vehemensenvitatta, habár például a határon túli magyarokról szóló törvényszerint munkavállalási engedély mindössze három hónapraadható, míg például a szlovák törvény szerint még csak nem isszükséges munkavállalási engedélyért folyamodni. A román ha-tóságokat a magyar nemzetiségûek Magyarországra irányulóvárható exodusa foglalkoztatja, ami munkaerõ-piaci problémá-kat okozna a román gazdaságban.

A Velencei Bizottság a következõket állapította meg ebbena vonatkozásban: „az oktatási és kulturális területen kívül másterületeken csak kivételes esetekben biztosítható kedvezményesbánásmód, akkor, ha az kimutathatóan az anyaországgal meglé-võ kapcsolatok fenntartására irányul, és arányos az elérni kívántcéllal (például a kedvezményes bánásmód olyan kedvezményekigénybevételét segíti elõ, amelyek az anyaországgal nem azonosnemzetiségû külföldi állampolgárok számára is elérhetõek)”.Az a kérdés, vajon ki és hogyan fogja eldönteni, mi minõsül „kivé-teles esetnek” és mi számít „arányosnak”, visszavezet bennünketaz államok közötti jószomszédi kapcsolatok alapelvéhez, mivelnincsen olyan nemzetközi dokumentum vagy intézmény, amelyezt a kérdést eldönthetné.

Mindeközben nem szabad szem elõl tévesztenünk azta tényt, hogy jelenleg nagyon sok illegális munkavállaló dolgo-zik Magyarországon. Azzal, hogy munkavállalásukat legalizál-juk, társadalom- és egészségbiztosításuk kérdéseit rendezzük,nem teszünk egyebet, mint hogy gazdasági és szociális jogai-kat biztosítjuk. E jogokat senki sem kérdõjelezheti meg. Az Eu-rópai Szociális Karta teljesen egyértelmûen fogalmaz ebbena vonatkozásban, és ez egy olyan emberi jogi standard, ame-lyet a Kartát aláíró Magyarországnak és Romániának egyarántbe kell tartania.

54

RENATE WEBER

5.5. A területen kívüliség kérdése

Elõször is, annak megállapításához, vajon egy törvénynek van-nak-e területen kívüli következményei, nem azt kell vizsgál-nunk, kiket érintenek ezek a következmények, hanem azt, hogyhol jelentkeznek. A Velencei Bizottság teljesen világosan foglalállást ebben a kérdésben: „az a puszta tény, hogy egy adott jogsza-bály címzettjei külföldi állampolgárok, nem jelenti a területi szu-verenitás elvének megsértését”.

A román kormány igencsak vehemensen fejezte ki nemtet-szését a határon túli magyarokról szóló törvény területen kívülikövetkezményeivel kapcsolatosan. Véleménye szerint a magyarkisebbségi szervezetek joga, hogy ajánlást adjanak a MagyarIgazolvány igényléséhez, ami a törvény területen kívüli végre-hajtását jelenti. A Velencei Bizottság jelentése egyértelmûenmegállapította, hogy errõl nincsen szó, hiszen az igazolványo-kat a magyar hatóságok bocsátják ki.

Ugyanakkor a Bizottság jelentése hangsúlyozza, hogy vannéhány nemzetközi jogi alapelv, amelyeket nem lehet figyelmenkívül hagyni, különösen igaz ez az államok közötti jószomszédiviszony elvére. A Bizottság a Nemzeti Kisebbségek Védelmérõlszóló Keretegyezmény 2. cikkelyére hivatkozik, amely így szól:

„A jelen Keretegyezmény rendelkezéseit jóhiszemûen, a megér-tés és a türelmesség szellemében, valamint az Államok közöttijószomszédság, baráti kapcsolatok és együttmûködés elveivelösszhangban kell alkalmazni.” Ugyancsak hivatkozik a Bizott-ság A Szerzõdések Jogáról szóló Bécsi Egyezményre.

Ezek értelmében az ugyanazon nemzetközi szerzõdéseketratifikáló államoknak, nem is beszélve azokról az esetekrõl, ami-kor kétoldalú szerzõdések vannak érvényben, tartózkodniukkell az egyoldalú lépésektõl.

6. Kétoldalú szerzõdések

Végezetül a kétoldalú szerzõdésekrõl szeretnék néhány szót szól-ni; ezek jelentõségéhez nem fér kétség. A nemzetközi jog egyikigen fontos elve, a pacta sunt servanda megköveteli, hogy az álla-mok, amelyek szerzõdések révén különbözõ kérdésekben meg-egyezésre jutottak, a szerzõdéseket betartsák és jóhiszemûen

55


alkalmazzák. A Velencei Bizottság jelentése megállapítja:„A kisebbségeknek nyújtott kedvezményes bánásmódot szabá-lyozó egyoldalú intézkedések, a lakóhely szerinti állam azokbavaló kifejezett beleegyezése, vagy azok hallgatólagos, de egyér-telmû elfogadása nélkül nem érinthetnek olyan területeket, ame-lyeket kétoldalú szerzõdések már nyilvánvalóan szabályoznak.”Emellett nagyon is nyomós érvek szólnak: „Akétoldalú szerzõdé-sek végrehajtását vagy értelmezését érintõ viták esetén a rendel-kezésre álló valamennyi vitarendezési eljárást jóhiszemûenigénybe kell venni, és egyoldalú intézkedések csak annyiban hoz-hatók az anyaország részérõl, amennyiben ezek az eljárások nembizonyultak eredményesnek”.

Az EBESZ kisebbségi fõbiztosának 2001. október 16-i köz-leménye igencsak másképp fogalmaz: „A kétoldalú szerzõdésekhasznos szerepet tölthetnek be a nemzeti kisebbségek vonatkozá-sában azzal, hogy keretet nyújtanak az államok közötti legiti-mált információcseréhez, az aggodalmak megosztásához, azérdekek és eszmék követéséhez, valamint a kisebbségek védel-méhez azon állam egyetértésével, amelynek fennhatósága alattélnek. Mindazonáltal a kétoldalú megközelítésnek nem szabadaláásnia a multilaterálisan kidolgozott elveket. Ezenkívül, az álla-moknak óvatosan kell eljárniuk, nehogy olyan privilégiumokat te-remtsenek bizonyos csoportok számára, amelyek dezintegrálóhatással lehetnek azon államra, amelyben e csoportok élnek”.[Kiemelés tõlem – R. W.] Véleményem szerint a fõbiztos közle-ménye pontosításra szorul, vagy ellenkezõ esetben, ahelyett,hogy segítené a konfliktus megelõzését, éppenhogy a feszültségnövekedését eredményezheti. A világnak ezen a részén azolyan szavakkal, mint „dezintegráció” vagy „dezintegrálóhatás” rendkívül óvatosan kell bánni, mivel jelentésük ezena tájon jóval túlmegy az egyszerû szótári jelentésükön, ezérthasználatuk különös körültekintést igényel.


56

RENATE WEBER

A státustörvényrõlA Velencei Bizottság véleménye

és a magyar jog tükrében

TÓTH JUDIT

„Scire aliquid laus est, culpa est nil discere velle”(Cato)

Mit vizsgálunk?

Az elõadás címébõl kitûnik, hogy a szomszédos államokbanélõ magyarokról szóló törvényt (2001. évi LXII. tv.), vagy

ahogy a köznyelvben elterjedt, és úgy tûnik, így is fog továbbélni, a státustörvényt kétféle mérce szerint vizsgáljuk meg. Egy-felõl viszonyítási pontnak tekintjük a Velencei Bizottság,1 vala-mint az ahhoz készített hazai beadvány2 szövegét. Másrészt,a korábbi elemzések eredményeinek3 felhasználásával rövidenösszefoglaljuk, hogy a hazai jogban milyen helyet foglalhat ela 2002. januárjában hatályba lépõ törvény. Ehhez természetesen

57

1 European Commission for Democracy Through Law (Venice Commission),Strasbourg, 22 October 2001 (CDL-INF (2001) 19 „Report on the preferentialtreatment of national minorities by their kin-state” adopted by the VeniceCommission at its 48th Plenary Meeting (Venice, 19/20 October 2001).

2 Paper containing the position of the Hungarian Government in relation to theAct on the Hungarians Living in Neighbouring Countries (Budapest), 1–21.

3 Tóth Judit: Mozaikok a migráció hazai szabályozásához – az állampolgárságiés az idegenrendészeti törvényrõl. Magyar Jog, Vol. XLI. No. 4. (1994)213–222; Tóth Judit: Egy amerikai kutató írásának margójára. Sik E.–Tóth J.(szerk.): Migráció és politika. Budapest: MTA Politikai Tudományok Intéze-te, 1997, 137–139; Tóth Judit: A diaszpóra a jogszabályok tükrében. Regio,1999/3–4., 46–92; Tóth J.: Az elmúlt évtized diaszpórapolitikája. In: Sik E. –Tóth J. (szerk.): Diskurzusok a vándorlásról. Budapest: Nemzetközi Migráci-ós és Menekültügyi Kutatóközpont (MTA Politikai Tudományok Intézete),2000. 218–251; Tóth Judit: A határon kívül élõ magyarokért való felelõsségegyes alkotmányjogi összefüggéseirõl. Tóth Judit (szerk.): Schengen. A ma-gyar–magyar kapcsolatok az uniós vízumrendszer árnyékában. Budapest:Kisebbségkutatás könyvek. Lucidus, 2000. 123–173; Tóth Judit: Státusma-gyarság. Mozgó Világ (2001) XXVII. évf. 4. sz., 12–19.

elõre kell bocsátani, hogy a végrehajtását szolgáló tucatnyi ren-deleti szintû normát, és persze az egész szabálytömeg alkalmazá-sát nem vesszük figyelembe, mert az majd egy másik vizsgáló-dás tárgya lehet.

A Velencei Bizottság kevéssé ismert a közvélemény elõtt,és az Európa Tanács tagállamainál is szélesebb körre támaszko-dó testület bulletinjét is inkább csak az alkotmányjogászok for-gatják, vagy keresgélnek adatbázisában (CODICES). A Bizott-ság alapszabály szerinti fõ feladata tanácsadás alkotmányjogikérdésekben, de rendszeresen tartott konferenciái is elõsegítikaz európai alkotmánybírák eszmecseréjét, a jogállam európaialapelemeinek közös értelmezését. Ez az Európa Tanácsonbelül, egy részegyezmény alapján létesített, mintegy félszázállam csatlakozásával mûködõ szervezet mára az alkotmányjog-ászok szakmai együttmûködésének nélkülözhetetlen fórumávávált.4 A Bizottság 2001. október végén kiadott álláspontjánakkialakításakor természetesen figyelmesen tanulmányozta a ma-gyar kormány igen részletes beadványát a törvény elõzményei-rõl, a jogalkotói szándékról és a határon túli magyarokkal kap-csolatos tényekrõl.

A tudományos vizsgálódáshoz nyilvánvalóan további forrá-sokat kellene elemezni, ha arra keressük a teljes körû választ,hogy milyen a nemzetközi közjog keretei között maradó együtt-mûködés, kapcsolat, támogatás az anyaország és egy másikállamban élõ kisebbségei között. Ehhez csupán egy adalék eza polémia, ám nem tanulságok nélkül való.

Minek nevezzelek?

A tudományos vizsgálódás egyik alapkövetelménye, hogy egyér-telmûen határozzuk meg és következetesen használjuk a tárgyszempontjából legfontosabb fogalmakat. Ugyanakkor itt kelljelezni, hogy nem könnyû az elnevezés, mert nincsenek általáno-san használt, egyértelmû szavaink e körben a három legfonto-sabb alanyra.

58

TÓTH JUDIT

4 Sólyom László: Az alkotmánybíráskodás kezdetei Magyarországon. Buda-pest: Osiris, 2001. 197–198.

Az „anyaország” kifejezés a gyarmatbirodalom idejébõlvaló, holott e térségben errõl nincs szó. Itt nem kolonizáció,hanem az állami szuverenitás, fõhatalom változásával kerültekkisebbségi sorba a magyarok is. Az „utódállam” kifejezés félre-vezetõ az államhatároknak az utóbbi évszázadban való sûrûátszabása miatt, sõt egyesekben revíziós felhangokat kelthet.A „származási ország” kifejezés sem jó, mert nem mindenkisebbség jött létre migrációval, a magyarok egy része soha semmozdult ki a szülõhelyérõl.

Mindezért a következõ oldalakon a három szereplõre (a) a te-rületi állam, azaz a lakóhely állama, (b) a nem területi állam és(c) a nemzeti kisebbség kifejezést használjuk. A „területi állam”jelzi, hogy a kisebbség nézõpontjából beszélünk róla, míg a „nemterületi állam” esetünkben Magyarországot jelenti. Végül, aki-kért az egész szabályozás (állítólag) megszületett, rájuk jobb hí-ján alkalmazzuk a „nemzeti kisebbség” kitételt, hiszen jeleznikell: minden külföldön élõ magyar része a nemzetnek, még hanem is él mindegyikük a Kárpát-medencében, azaz a jogi tolvaj-nyelv szerint nem mindegyikük „határon túli”.

Ez a szókeresés is jelzi, hogy meglehetõsen szituatív módonhasználjuk a szavakat, kevéssé semlegesen, következetesen ésegyértelmûen, ha magyarokról van szó. Kérdés, vajon e polémiakapcsán a szóhasználat jelentõsége tudatosul-e a beszélõkben,amikor általános tanulságokra vagyunk kíváncsiak.

A magyar kormányzat álláspontja

A Velencei Bizottságnak benyújtott magyar álláspont abból indultki, hogy az európai etnikai sokszínûség fenntartása a cél, mikéntazt az Európa Tanács számos dokumentuma is megfogalmazta,továbbá a kisebbségi jog értelmében a pozitív diszkrimináció, azelõnyben részesítés elfogadott és megengedett. Így tehát nincs szóa törvény kapcsán hátrányos megkülönbözetésrõl.

Másrészt, az Európa Tanács kisebbségi jogokkal foglalkozóKeretegyezménye5 az összes abban részes államnak megengedia kisebbségekkel kapcsolatos fellépést, támogatás nyújtását.

59

A státustörvényrõl – A Velencei Bizottság véleménye és a magyar jog tükrében

5 Kihirdették az 1999. évi XXXIV. törvénnyel.

A törvényben szereplõ intézkedések megfelelnek a keretegyez-ménynek, mert (1) jogszerû, legitim célt szolgálnak, (2) objektí-ven meghatározott és igazolható a céljuk, (3) arányosak a kedvez-ményezés és a kisebbségi létbõl eredõ hátrányok szempontjából.

Az érvelés nagy teret szentel annak, hogy bemutassa, szám-talan más országban is léteznek hasonló szabályok a külföldönélõ nemzettagok érdekében. Ezt röviden „Bezzeg mások” érve-lésnek nevezhetjük, mert ha „nekik szabad, õket nem vizsgál-ták, akkor nem méltányos, ha most minket elmarasztalnakugyanazért”.

A kedvezményekben részesülés alapfeltétele a magyar iga-zolvány, amelynek megszerzésében az ajánló szervezetek – a ne-vük szerint is – csak ajánlást tesznek. Ez pedig jogilag nem köte-lezi a magyar hatóságokat – érvelünk a beadványban.

Végül fontos elem, hogy a kedvezményben részesülõk körenyitott (pl. romániai magyar cigányok is élvezhetik, ha magyar-nak vallják magukat), így tehát a magyarországi törvényben szósincs hátrányos megkülönböztetésrõl.

A magyar fél tehát a konkrét szabályozás kapcsán egyfajtaapologetikát fogalmazott meg. Nem akarta általánosságban ki-mérni a nemzetközi közjog határait a nemzeti kisebbség – terü-leti állam – nem területi állam viszonyában. Kár az elszalasz-tott lehetõségért. Noha nemzetközi dokumentumokra és azEurópai Emberi Jogi Bíróság néhány ítéletére hivatkozott,mégsem általános érvényû tételeket, téziseket fejtett ki, vagytöbbféle értelmezési lehetõségre mutatott rá, hanem elsõsor-ban „a törvény” szabályait írta le. Eközben idõnként példátadott a tágító törvény-értelmezésre is. Ezt az érvelést erõsíten-dõ, több mellékletet is csatoltak az anyaghoz, amelyek fõkénta területi államokkal és a nemzeti kisebbségek szervezeteivelvaló egyeztetést illusztrálták, mintegy elutasítva a diplomáciaielõkészítetlenség vádját. Másként fogalmazva, a szövegbennem érzékelhetõ, hogy a jogalkotó a kérdés újszerûségével ésbonyolultságával tisztában van, így felismeri a választott meg-oldás vitatható pontjait, esetleg ezért kérdéseket fogalmazmeg, amelyekre választ vár a kisebbségi jog európai léptékûfejlesztése érdekében.

60

TÓTH JUDIT

A Velencei Bizottság álláspontja

AVelencei Bizottság alaposan áttekintette a beadványokat, köztenyilvánvalóan a magyar fél álláspontját is, és a következõkre hív-ta fel a figyelmet. A nemzeti kisebbségekrõl a nem területi álla-mok az utóbbi idõben kezdenek belsõ jogszabályokat alkotni(alkotmányban szereplõ klauzulát, státustörvényt). Ez a törek-vés mintegy elleplezi, hogy nem akar egymással szót érteni,megállapodni a területi és a nem területi állam. Ezzel szembena kérdés megfelelõ megközelítését az egyezményen alapuló sza-bályozás jelenti, amely a felek megállapodására, párbeszédéreépít. Ez lehet multilaterális egyezmény vagy bilaterális szerzõ-dés. Kétségtelen, hogy a keretjellegû (pl. alapszerzõdés-szerû)új megállapodások hiányosak. Például azért, mert alkalmazá-suk nincs alávetve nemzetközi jogi fórumnak, a megállapodásmegsértésének nincsenek szankciói, nem lehet rájuk közvetle-nül hivatkozni a részes államok bíróságai elõtt, végrehajtásuk-hoz (a területi államban) belsõ jogalkotási munkára van szük-ség, a speciális nemzeti kisebbségi igényeket nem rendezik.További nehézség, hogy nincsenek viszonylag független egyez-tetést biztosító közös fórumok az efféle keretjellegû megállapo-dások értelmezésére, alkalmazására. Azaz végképp a végrehaj-tó hatalom kezébe tették le annak részes felei az egyezményérvényesítését, a nemzeti kisebbségek pedig nem kaptak e me-chanizmusban egyértelmû részvételi vagy vétójogot.

A Bizottság szerint e mára súlyossá vált hiányosságokat kikell küszöbölni, mégpedig az idõközben felmerülõ kérdések ren-dezésével együtt. Ezt a legjobban három oldalú (területi állam –nem területi állam – nemzeti kisebbség képviselõi) párbeszéddel,a bilaterális egyezmények kibõvítésével lehet biztosítani.

A Bizottság ugyanakkor arra is rámutat, hogy a bilaterálisegyezményeket és a párbeszédet a nemzetközi mechanizmusok-kal együtt, komplementer módon kell kezelni. Ilyen példáula számos nemzetközi vitarendezõ fórum, az EBESZ kisebbségibiztosa, az ENSZ emberi jogi biztosa, a politikai cselekvést orien-táló soft law, a jószolgálati missziók igénybe vétele. Önmagábantehát egy nemzetközi egyezmény nem ítélhetõ meg, és ugyanígy

61


a párbeszédet, az államközi együttmûködést sem lehet egyoldalúszabályozással pótolni.

Mind a párbeszéden alapuló nemzetközi szerzõdésben,mind az egyoldalú szabályozás megalkotása és alkalmazása ese-tén a nemzetközi jogelveket tiszteletben kell tartani. Melyekezek?

(1) Aszerzõdések betartása (pacta sunt servanda). Ez vonat-kozik például a már megkötött alapszerzõdésekre, az oktatási,kulturális egyezményekre, amelyekben a kapcsolódó, a nemzetikisebbségeket, a területi és a nem területi állam polgárainak joga-it szabályozzák.

(2) A jóhiszemû joggyakorlás elve és a nemzetközi jogikötelezettségek jóhiszemû teljesítésének követelménye (beleért-ve az emberi jogiakat is).

(3) Az emberi jogok tiszteletben tartása, különös tekintettela diszkrimináció tilalmára. A kulturális értékek és örökség, azidentitás megõrzésén kívüli egyéb kedvezményezés, ha azta nemzeti kisebbség részére nyújtják, ellentétes a jogegyenlõség-gel. Így például sérti a diszkrimináció tilalmát, ha kedvezménytnyújtanak a bárhol, bármilyen nyelvû és tartalmú felsõoktatás-ban tanuló nemzeti kisebbségnek (vagy ilyen a munkavállalás,egészségügyi ellátás, szociális ellátás, utazás terén nyújtott ked-vezmény is).

(4) Az államok szuverenitásának tiszteletben tartása. Eztsérti, ha egyoldalú szabályozással az állam joghatósága alá nemtartozó személyeket (a nem területi államban) kedvezményezneknemzeti kisebbségként, vagy például személyes adatokat tartalma-zó, személyazonosításra is felhasználható igazolványt ad kia nem területi állam, illetõleg közjogi jogosítványokhoz hasonlófelhatalmazással lát el a területi államban mûködõ civil szerveze-teket, mégpedig bizonytalan kritériumok alkalmazásával.

(5) Az államok közötti baráti kapcsolatok kialakításának,megõrzésének és erõsítésének elve. Ez különösen akkor esik lat-ba, ha eleve léteznek ilyen célt szolgáló egyezmények a (területiés nem területi) államok között.

Összességében tehát a Velencei Bizottság szerint, a fentiek fé-nyében, a területi és a nem területi állam, valamint a nemzeti

62

TÓTH JUDIT

kisebbségek dialógusával, a szerzõdéses megközelítéssel, továb-bá a már létezõ nemzetközi jogi mechanizmusok alkalmazásávallehet belül maradni a nemzetközi jogi kereteken, egyben haté-konyan biztosítani a nemzeti kisebbségek fejlõdését. Máskéntfogalmazva, a Bizottság a területi és a nem területi állam közöt-ti párbeszédre, szerzõdéses vállalásokra, valamint a nemzetkö-zi jog alkalmazására, ellenõrzésére, jogviták megelõzésére éseldöntésére hivatott nemzetközi (jogi) intézmények útján valójogfejlesztést támogatja. Ehhez képest csak szerény és kiegé-szítõ szerep juthat az egyoldalú szabályozásnak a nem területiállamokban, amennyiben az a szerzõdéses kötelezettségek ésa nemzetközi jogi elvek érvényesítésére hivatott.

A magyar jogrendszer felõl nézve

Sajátos ellentmondás feszül a magyar jogalkotás, jogalkalma-zás kétféle mércéje között. Egyfelõl az Alkotmány 70/A. § (1)bekezdése tiltja a faji, nemzeti, etnikai hovatartozás szerintidiszkriminációt az állam joghatósága alá tartozó személyekközött. Ennek érdekében meg kellene alkotni minden olyan jog-viszonyra a diszkriminációt büntetõ, orvosló és leleplezõ eljárá-si, tartalmi szabályt, amelyek a jogalkalmazók ismeretei szerintis mindennaposak. Ennek azonban hazai végrehajtása késik,így az egyenlõ bánásmód törvénye, a hátrányos megkülönböze-tést szigorúan szankcionáló törvények hiányoznak, valaminta széles körû, jól kiépített alapjogi bíráskodás, ingyenes jogvé-delem sincs jelen. E hiányosságok ellenére – félgõzzel – folyikaz Európa Tanács Emberi Jogi Egyezménye6 12. Jegyzõkönyv-ének ratifikációja, anélkül, hogy lenne valódi szándék a szüksé-ges jogi feltételek megteremtésére. Miközben a Jegyzõkönyva diszkrimináció tilalmát nem csak az Egyezményben foglalt,hanem a magyar jogban bármely törvény által biztosított jog éshatósági kötelezettség teljesítésére is kiterjeszti, biztosítvaa strasbourgi bírói fórum elõtti panaszeljárást, az antidiszkrimi-nációs törvény sehogy sem akar megszületni. Ugyan a hazaikisebbségekkel, alapvetõen a romákkal vagy éppen az erdélyi-

63


6 Kihirdette az 1993. évi XXXI. törvény.

ekkel7 szembeni elõítéletek a szociológiai kutatások szerint is nõ-nek, a társadalmi kohézió és szolidaritás csökken, területi állam-ként nem tesszük meg a szükséges jogi lépéseket.

Ezzel párhuzamosan, az Alkotmány már említett 70/A. § (3)bekezdésében foglalt felhatalmazás nyomán már 1993-ban meg-született a nemzeti és etnikai identitás megõrzését segítõ pozitívdiszkriminációs intézményrendszer. Ennek a határon túlra törté-nõ kiterjesztéséhez pedig hivatkoztak az Alkotmány 6. § (3)bekezdésére, és megszületett a törvény a nemzeti kisebbségekkedvezményezésérõl, rövidesen pedig hatályba lépnek a kapcso-lódó jogszabályok is. Mintha azt remélné a jogalkotó, hogy eza kettõs mérce (ti. területi államként számunkra államalkotótényezõk a kisebbségek, akiknek identitása, kultúrája sajátosjogok és intézkedések biztosításával megvédendõ érték, de pol-gári jogegyenlõségük, a hatósági diszkrimináció elleni védel-mük már nem fontos) alkalmazható a határokon túl is, illetõlegez az ellentmondás esetleg a „nemzetben gondolkodás” hatásáramegszûnik. A nemzeti összetartozás alapján a területi állambanélõ nemzeti kisebbségeink identitásának megõrzése olyan felha-talmazást jelent a nem területi állam számára, hogy pozitív diszk-riminációs intézkedéseket hozhat, noha e kisebbségek külföldi-ek. Esetleg abban reménykednek a jogalkotók, hogy létezik sze-lektív lakossági intolerancia? Az államalkotó etnikai kisebbsége-ket mindennapos ügyeikben diszkrimináljuk, de az erdélyicigányokat, ha magyarnak vallják magukat, a státustörvényvédõernyõje alá helyezzük, remélve, hogy õket a munka világá-

64

TÓTH JUDIT

7 2001. novemberi adatfelvétel alapján, 1989 óta hetedszer vizsgálták azonoskérdések felhasználásával országosan reprezentatív mintán a lakosság véle-ményét az erdélyi magyarok magyarországi migrációjáról. A feltett hárompozitív kijelentéssel („Az itt élõ magyarokban erõsítik a nemzeti érzést”,„Szerencsétlenek, ezért segíteni kell rajtuk”, „Nekik köszönhetõen nem fogyMagyarország lakossága”) és három negatív kijelentéssel („Elveszik az ittélõ magyaroktól a munkahelyeket”, „Cserbenhagyják az ottani magyarsá-got”, „Nem is igazán magyarok”) való egyetértés vagy elutasítás alapján2000-hez képest erõsen megugrott a negatív állításokkal egyetértõk aránya(50%, 40%, 22% a három kijelentésre). Ugyanakkor nem változott a pozitívállításokkal egyetértõk alacsony értéke. (Sik Endre: Jelentés az ENSZ Mene-kültügyi Fõbiztosság és az MTA Nemzetközi Migrációs és MenekültügyiKutatások Központja megbízásából, a TÁRKI által készített közvélemény-kutatás elsõ eredményeirõl. Budapest, 2001. december 3.)

ban, a közszolgáltatásokban vagy hatósági ügyeikben (sem) fog-ják hátrányosan megkülönböztetni Magyarországon? Különö-sen zavaró, hogy a magyar fél a nemzetközi fórum elõtt éppena nemzeti kisebbségi jogokkal, a pozitív diszkriminációvalérvelt az államok sajátos felhatalmazottsága mellett, amely per-sze a területi államok számára jelent kötelezettséget a kisebbsé-gi identitás megóvására saját joghatóságán belül. Ezt mi úgy ter-jesztenénk ki a joghatóságunk alá nem tartozó emberekre külön-bözõ közalapítványok, ajánlóirodák közbeiktatásával, hogya mindennapi diszkrimináció megelõzésére, leleplezésére, orvos-lására és szankcionálására sem a hazai, sem a külföldi „áldozatok-nak” nem nyújtunk jogi mechanizmust.

A másik gond, hogy a törvény nem illeszkedik be a hazaijogrendszerbe. A legfõbb kifogások a következõk.

(1) A 2002 januárjában életbe lépõ törvény nem módosítegyetlen hatályos törvényt sem. Noha nem szabályozatlan jogvi-szonyokba hatolt be, nem alkalmaz még utaló szabályokat sem.Ugyanígy nem reflektál a magyar jog részét képezõ nemzetköziegyezményekre a konkrét jogviszonyokban, két mondatot kivé-ve. Ez pedig jelentõs jogbizonytalanságot okoz, sértve a jogálla-miság követelményét. Furcsa hasznosítása a korábbi kutatások-nak, hogy a törvénytervezet elõterjesztésében maga a benyújtóhivatkozott arra, miszerint mintegy 150 jogszabályban rendel-keznek a határon túli magyarokról. Az általunk diaszpóra jog-nak nevezett jogterületen8 ugyan számtalan a rendeleti szintûnorma, amelyet deregulálni kellene szigorú szakmai szempont-ok és határidõ szerint, de azért akadtak törvényi és nemzetköziszerzõdésekben szereplõ rendelkezések is. Ezek és az új törvényegyüttes értelmezése a jogalkalmazó önkényére adhat alapot.

(2) Atörvény többszörösen származékos jogviszonyokat hozlétre, hiszen a családfõhöz kapcsolódik a házastárs és a kiskorúgyermek kedvezményezése. Ráadásul a kiskorú gyermek e kérdésbennem is rendelkezik saját nyilatkozati képességgel, függetlenül

65


8 Tóth Judit.: A diaszpóra a jogszabályok tükrében. In: Sik E. – Tóth J.(szerk.): Diskurzusok a vándorlásról. Budapest: Nemzetközi Migrációs ésMenekültügyi Kutatóközpont (MTA Politikai Tudományok Intézete), 2000.185–217.

attól, hogy a gyermeki jogok része az érettségnek megfelelõenfigyelembe vett akaratkijelentés9. Továbbá, a családfõ jogváltozá-sa a családtagokra automatikusan kihat. (Ez a modern jogbanmár nem fogadható el, hiszen például a feleség állampolgárság-ára nem hat ki automatikusan a férj állampolgársága vagy annakidõközi változása.10) Ezt csak tetézi, hogy merõben más jellegûjogviszonyokból eredõ jogokkal kapcsolódik össze a kedvezmé-nyekre való jogosultság. Például az idegenrendészeti szabályokmegsértése miatt kiutasított11 igazolványos gyermeke vagy fele-sége sem mehet majd könyvtárba ingyenesen. Ez pedig ellenté-tes a gyermekeknek a szüleik magatartása, jogi helyzete miattidiszkriminálási tilalmával.12

(3) Az Alkotmány sokat citált regulája a határon kívül élõvalamennyi magyarért való felelõsségrõl szól. Ám ettõl eltérõenaz új törvény diszkriminatív, mégpedig a világon máshol, azaza területi hatály alá nem sorolt országokban élõ magyarok szá-mára. Noha a történelmi gesztus az országból elûzöttek, elmene-kültek, mindenféle okból telepítettek, deportáltak esetében isindokolt lenne. A világban sokféle országban élõ magyar közös-ségek és családok nemzeti identitásának megõrzéséhez való álla-

9 ENSZ Egyezmény a gyermeki jogokról, kihirdetve az 1991. évi LXIV. tör-vénnyel. A 12. cikk értelmében: „Az Egyezményben részes államok az ítélõ-képessége birtokában lévõ gyermek számára biztosítják azt a jogot, hogy min-den õt érdeklõ kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét; a gyermekvéleményét, figyelemmel korára és érettségi fokára, kellõen tekintetbe kellvenni. Ebbõl a célból nevezetesen lehetõséget kell adni a gyermeknek arra,hogy bármely olyan bírói vagy közigazgatási eljárásban, amelyben érdekelt,közvetlenül vagy képviselõje, illetõleg arra alkalmas szerv útján, a hazai jog-szabályokban foglalt eljárási szabályoknak megfelelõen meghallgassák.”

10 A férjezett nõk állampolgárságáról szóló egyezmény, kihirdette az 1960. évi2. törvényerejû rendelet.

11 A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény,amely 2002. január 1-jén lép életbe, rendelkezik az idegenrendészeti kiutasításés a beutazási, tartózkodási tilalom intézményérõl. Ilyen tilalmat, kiutasítást ren-delnek el például azzal szemben, aki sérti a közegészséget (fertõzõ beteg lett),nem fizette ki a szabálysértési eljárásban a helyszíni bírságot, engedély nélkülvégzett munkát Magyarországon, vagy éppen érdekházassággal gyanúsítható.Az, akivel szemben évekig fennáll a kiutasítás és a beutazási, tartózkodási tila-lom, nem kaphat magyar igazolványt, de még hozzátartozója sem, és a márkiadott igazolványát és az összes rá tekintettel kiadott hozzátartozói igazolványtvissza kell vonni. (2001. évi LXII. tv. 19. § (2) bek.)

mi hozzájárulás, támogatás szükségessége és az esetleg ennekhiányával okozott hátrány arányossági mércéje szerinti elemzésmég csak fel sem merült. Egyes rendelkezések a magyar állam-polgárokkal szemben diszkriminatívak, így az utazási kedvez-mény, amennyiben az adott célcsoport objektív meghatározása,az intézkedés szükségessége és az alkotmányos céllal az ará-nyosság szerinti tesztje nem áll meg. Végül felmerül a diszkrimi-náció a nemzeti kisebbséghez nem tartozó külföldiekkel szem-ben, különösen az azonos állampolgárságúak között, ha egyikü-ket pusztán nemzeti hovatartozása miatt kedvezményezi a tör-vény olyan jogviszonyokban, amely hagyományosan nem azidentitás erõsítésének, megõrzésének része (munkavállalás,kereskedelmi célú diákkedvezmények, bármilyen kihelyezettképzés). A hátrányt a nem magyar házastársak és kiskorú gyer-mekek és az igazolvánnyal nem rendelkezõ többi külföldi(házastárs, kiskorú) szempontjából tett különbség terén kellenemegindokolni. Ha e téren a diszkrimináció megáll, úgy alkot-mányellenességrõl is szó van.

(4) A törvény személyi hatálya téves, de legalábbis kétértel-mû. Ugyanis nem kapunk arra nézve választ, miért enged bea jogviszonyba nyilvánvalóan nemzeti kisebbséghez nem tarto-zót (házastársat, kiskorú gyermeket), ha a cél a kulturális örök-ség megóvása. Vajon az õ esetükben ez egyfajta asszimilációtszolgál, vagy csupán kóstolót kínál a többes identitáshoz? Ennélpersze sokkal nagyobb kérdés is van. Minek pár ezer fõ miattegy ekkora port kavaró törvényt hozni? Mert a „magyar állam-

67


12 A gyermeki jogokról szóló ENSZ Egyezmény 2. cikke értelmében:„Az Egyezményben részes államok tiszteletben tartják és biztosítják a jog-hatóságuk alá tartozó gyermekek számára az Egyezményben lefektetettjogokat minden megkülönböztetés, nevezetesen a gyermeknek vagy szülei-nek vagy törvényes képviselõjének faja, színe, neme, nyelve, vallása, politi-kai vagy más véleménye, nemzeti, nemzetiségi vagy társadalmi származása,vagyoni helyzete, cselekvõ- képtelensége, születési vagy egyéb helyzeteszerinti különbségtétel nélkül. Az Egyezményben részes államok megteszika megfelelõ intézkedéseket arra, hogy a gyermeket hatékonyan megvédjékminden, bármely formában jelentkezõ megkülönböztetéstõl és megtorlástól,amely szülei, törvényes képviselõi vagy családtagjai jogi helyzete, tevé-kenysége, véleménynyilvánítása vagy meggyõzõdése miatt érhetné õt.”És mivel az Egyezmény 30. cikke kimondja a kisebbségi kultúrához valójogot is, ezt együttesen kell tiszteletben tartani.

polgárságát nem önkéntes lemondással veszítette el” kitétel(2001. évi LXII. tv. 1. § (1) bek.) ugyan kire vonatkozhat? Arra,akinek volt magyar állampolgársága, és azt megfosztással vagynemzetközi egyezménnyel veszítette el. (Az elbocsátás valószí-nûleg a második és a harmadik állampolgársági törvény szerintielvesztést, illetve a lemondást fedi.)13 Ilyen lehet, aki 1921 elõttszületett, de a párizsi békeszerzõdés14 alapján nem optált. E sze-mélyek ma legalább 80 évesek, számuk minimális lehet. Esetlegide tartozhatnak azok, akik 1938–1941 között, a bécsi döntésekés az azt végrehajtó magyar jogszabályok alapján15 szereztekmagyar állampolgárságot. Ám ha nem költöztek be a maiMagyarország területére 1945-ig, akkor a moszkvai fegyverszü-neti egyezmény és a békeszerzõdés értelmében16 azt elvesztet-ték. E személyi körbe tartozók is 60 év felettiek, nem lehetneksokan. Végül e szûk körbe tartozhatnak azok, akik 1957–1993között a szocialista országok között életben volt, a kettõs állam-polgárság elkerülésérõl szóló kétoldalú egyezmények17 alapjánmagyar állampolgárságot szereztek, szülõjük nyilatkozatarévén. De mert Magyarországról a szocialista világba alig voltmigráció, pár tucat emberrõl lehet csak szó.

A személyi hatályt illetõen tehát feltehetõen e személyekenkívül az õ leszármazóikról akartak rendelkezni, de a nagy kava-rodásban valahogy ezt kifelejtették. Így az egész vita tulajdon-képpen csak arra irányulhatna, hogy vajon ez a pár száz, legfel-jebb ezer fõ, közöttük sok idõs ember, vajon mit kezd a 6. élet-évét be nem töltötteknek nyújtandó utazási kedvezménnyel, azállami ösztöndíjakkal vagy a pedagógusok továbbképzéséhezadott szállásköltséggel. Ha komolyan vesszük a törvény szöve-

68

TÓTH JUDIT

13 1948. évi LX. törvény a magyar állampolgárságról, valamint az 1957. évi V.törvény az állampolgárságról.

14 Kihirdette az 1921. évi XXXIII. tc.15 1939. évi 2.200. M. E. rendelet, 1939. évi VI. tv., 1940. évi XXVI. tv.,

1941.évi XX. tv.16 Kihirdetve az 1945. évi V. törvénnyel, az 1947. évi XVIII. törvénnyel, vala-

mint a 11.800/1947. Korm. sz. Rendelet.17 Kihirdetve az 1963. évi 21. tvr-rel, az 1959. évi 27. tvr-rel, az 1961. évi 6. tvr-

rel, az 1962. évi 4. tvr-rel, az 1970. évi 17. tvr-rel, az 1978. évi 5. tvr-rel, 1980.évi 2. tvr-rel, valamint a végrehajtást szabályozó 1/1978. (II. 18.) B. M. rende-let, az 1/1980. (II. 24.) B. M. rendelet, 5/1970. (VII. 24.) B. M. rendelet.

gét, azon nem lehet enyhíteni még bármilyen jó szándékú végre-hajtási rendeletben sem, mert ugyebár a magyar állampolgárságegykori meglétét, annak elvesztését, sõt annak módját („nem ön-kéntesen”) jogi ténynek kell tekinteni, nem pedig átértelmezhe-tõ fogalomnak. Nem válna a jogállamiság javára, ha egyszerûenlegyintenénk: ugyan, a belügyminisztériumi hivatal adja ki a ma-gyar igazolványt, majd a miniszter egy körlevélben rendezia „rugalmas” jogértelmezést. Bár ennek nagy hagyományai van-nak a rendészeti igazgatásban, vajon a státustörvény is az idegen-rendészeti jogalkalmazás részévé válik?

Csupán e néhány dilemma is jól jelzi, hogy nem kitaposottaz a jogi út, amelyen járunk, de kérdéses, hogy jó irányba indul-tunk-e el? Az útkereséshez a Velencei Bizottság és a hazai jogszámos támpontot ad. S ha nem jó az irány, úgy szívleljük megCato mottóul választott mondását, miszerint „Valamit tudnidicséretes, vétek semmit sem akarni tanulni”.

69


Jogalkotási szempontok és politikai kifogások:magyar–román véleménykülönbségeka kedvezménytörvénnyel kapcsolatban

VARGA ATTILA

A 20. század olyan nemzetközi államközösséget hozott létre– különösen Közép- és Délkelet Európában –, melynek

keretében egyes államok képtelenek voltak a szerves fejlõdésútjára lépni és egy tartós, belsõ, valamint külsõ integrálódástmegvalósítani. Ennek egyik fõ oka, hogy a világháborúkat lezá-ró békekötések nyomán létrejött új államok jelentõs része nemrendelkezett mint önálló, nemzetközi jogalany több évszázadostörténelmi múlttal, modern állampolitikai hagyományokkal.Mindezeken túlmenõen pedig sok esetben nem képeztek egy-részt nyelvi, kulturális, esetenként gazdasági vagy éppen vallásiközösséget, másrészt nem alakítottak ki megfelelõ strukturálisés funkcionális államszervezési egységet. Az ún. egységes nem-zetállamok – melyeket a legtöbb esetben elfogultan, szubjektívmódon és kevésbé valamely tényszerû, valós nemzeti egységléte alapján határoztak meg – a valóságban etnikailag sokszínû-ek, kulturálisan, civilizációs szint- és értékrendszer szempontjá-ból heterogének, gazdaságilag, társadalmilag megosztottak, amiakár gazdagíthatná is az illetõ társadalmakat, de ha mindez nemintegrálódik, nem épül be szervesen az állami és társadalmi létalapvetõ értékrendszerébe, akkor gyengíti, sérülékennyé teszi azt.

Az említett térségben az állami lét nem esik egybe a nemzetiléttel, az állami egység a nemzeti egységgel, ami azt (is) eredmé-nyezte, hogy ezekben az országokban, vállaltan vagy burkoltan,különbözõ jellegû és tartalmú nemzetpolitikát alakítottak ki.Következésképpen megállapítható, hogy „felvállalva vagy semminden állam folytat valamilyen nemzetpolitikát. A huszadikszázadi nemzetállam, amely az etnokulturális semlegesség

70

látszatát igyekszik fenntartani, a gyakorlatban valamelyik etni-kum/nemzet – vélt vagy valós – érdekeit érvényesíti”.1

A nemzetpolitikai stratégiák, vagy egyszerûen a nemzetpoli-tikák léte nem a nemzetállamot igazolja – mely éppenséggelmára anakronisztikus, félrevezetõ és hamis történelmi kategóriá-vá vált –, hanem a nemzetek, államok feletti, államhatárokatátívelõ, azokat esetenként „túlélõ” létjogosultságát, fontosságátbizonyítja, ami szervesen illeszthetõ egy tágabban értelmezettnemzeti és európai integrációs politika folyamataiba.

Ebbe a gondolatkörbe illeszkedik a magyar kormány ésOrszággyûlés azon jogalkotási szándéka, mely A szomszédosországokban élõ magyarokról szóló 62/2001-es számú törvény-ben öltött testet. Ez a törvény a határmódosítás nélküli nemzetiegység gondolata, és az ebben megfogalmazható politikai-erkölcsi-történelmi követelményrendszer jogi, normatív megje-lenítésének tekinthetõ. Minden bizonnyal túlzás nélkül állítható,hogy ez a jogszabály tartalmában egyedülálló és különösebbelõzmények nélküli a magyar törvényhozás történetében.Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy nemzetközi összehasonlítás-ban már nem tekinthetõ sem egyedülállónak, sem magyar talál-mánynak. Hasonló jogszabályok jöttek létre az elmúlt évekbenAusztriában (1979), Olaszországban (1991), Szlovéniában(1996), Szlovákiában (1997), Görögországban (1998), Románi-ában (1998), Oroszországban (1999), Bulgáriában (2000).2

Következésképpen joggal beszélhetünk egy nemzetközi szintûjogalkotási precedensrõl, mely perspektivikusan akár jelenségértékû folyamattá alakulhat, befolyásolva ezáltal a kisebbségvé-delem területén mára kialakult nemzetközi szabványrendszert.

A következõkben a magyar jogalkotó egyes politikai ésjogi természetû szempontjait, majd ezt követõen a törvénnyelszemben megfogalmazott és elsõsorban jogi jellegû kifogáso-kat elemzem.

71

Jogalkotási szempontok és politikai kifogások

1 Kántor Zoltán: A magyar nemzetpolitika és a státustörvény. In: Bárdi Nándorés Lagzi Gábor (szerk.): Politika és nemzeti identitás Közép-Európában. Bu-dapest: Teleki László Alapítvány, 2001. 57.

2 Joggal a Demokráciáért Európai Bizottság (Velencei Bizottság) jelentéseA nemzeti kisebbségek számára az anyaállamok által biztosított kedvezmé-nyes bánásmódról 168/2001.

1. Fogalmi keret

A fentebb jelzett elemzés szükségessé teszi a törvény jellegével,jogi természetével kapcsolatos fogalomhasználat és fogalmikeret tisztázását. Megítélésem szerint a köztudatban és a minden-napi szóhasználatban elterjedt „státustörvény” kifejezés tartalmi-lag helytelen, megtévesztõ, mivel a jogszabály „kedvezménye-ket és támogatásokat nyújt”.3 Lényeges, hogy az egyes kedvez-mények, illetve a státus (jogállás) meglehetõsen eltérõ jogi meg-ítélés alá esõ jogi fogalmak, hiszen míg a kedvezményekvalamely létezõ jogosítvány keretében megszabott feltételektõlderogáló, esetünkben kedvezõen eltérõ körülmények közötti gya-korlását jelenti, addig a jogállás a jogosítványok valamely önállórendszerét, ezen belül pedig egy szélesebb körû, „bensõsége-sebb” viszonyt fejez ki a státussal rendelkezõ jogosult és a státustbiztosító magyar állam között.

Ajogalkalmazás és joggyakorlat szempontjából a státus kereté-ben a jogok mint alanyi jogok jelennek meg, vagyis érvényesítésükkülönösebb hatósági mérlegelés nélkül, illetve az aktuálpolitikaicélszerûségeken kívül valósíthatók meg. A kedvezmények eseté-ben természetszerûleg az egyéni elbírálás, mérlegelés vagy politi-kai, gazdasági megítélés, opportunizmus szempontjai alapján hatá-rozzák meg a konkrét alkalmazást. Az én értelmezésemben a státusnagyobb jogi stabilitást biztosít bizonyos jogi automatizmusok mû-ködése révén, viszont a kedvezményeket elsõsorban a politikai gaz-dasági konjunkturális állapotok, a politikai szándék és a hatóságokeseti elbírálása határozná meg.

A kérdés, a különbségtétel nem elhanyagolható, amit az isigazol, hogy Martonyi János külügyminiszter a törvénytervezetelõterjesztése során megtartott expozéjában utalt erre a kérdés-re, és a fenti értelmezéstõl némiképp eltérõ megállapításokatfogalmazott meg. Eszerint a kedvezmények és a támogatások

„között világos különbséget kell tenni. A kedvezmény a javaslatszóhasználatában mindig olyan juttatást jelent, amelyet az arrajogosult mintegy alanyi jogon, tehát külön mérlegelés nélkül

72

VARGA ATTILA

3 Martonyi János: A szomszédos államokban élõ magyarokról szóló törvény-javaslat általános vitája. 2001. április 19.

élvezhet. Ilyen például az utazási kedvezmény vagy a diákiga-zolvánnyal és a pedagógusigazolvánnyal járó kedvezmény. [...]Ezzel szemben a támogatás jellegû juttatás soha nem jár automa-tikusan, iránta pályázat útján, egyedi kérelmet kell benyújtaniaaz érintettnek”.4 Eszerint tehát a kedvezmények körében vannakolyan jellegû jogosítványok, melyek a státus fogalmához közelí-tenek, hiszen az említett példák (diákigazolvány, pedagógusiga-zolvány) valóban a jogosult személy jogállásához kapcsoljáka kedvezményeket. Azt is mondhatnánk, hogy ezáltal a kedvez-mény státust teremt az érintettek számára.

A fogalmi keretet meghatározó, de legalábbis pontosító elemazzal a kérdésfelvetéssel is összefügghet, hogy tekinthetõ-e a ma-gyar és a hozzá hasonló más „kedvezménytörvény” a szó hagyo-mányos, nemzetközi jogi értelmében kisebbségvédelmi törvény-nek. A nemzetközi jog, a vonatkozó nemzetközi egyezmények,jogi erejû szabályozások a kisebbségvédelem jogi, törvényhozásijogérvényesítési és jogorvoslati feladatát alapvetõen a nemzetikisebbségekhez tartozók állampolgársága szerinti országraruházzák.

Ezzel szemben, vagy még inkább ezt kiegészítve „az anyaál-lamok azonban kinyilvánították azon kívánságukat, hogy – pár-huzamosan a vonatkozó nemzetközi együttmûködés keretei közöttéletre hívott fórumokkal – aktívabban és közvetlenebb módon sze-retnének beavatkozni a nemzeti kisebbségeik érdekében”.5 Tény,hogy a szabályozás alanyai – történjen az akár az anyaországban,akár az állampolgárság szerinti államban – a nemzeti kisebbségek,és ilyen szempontból a kedvezménytörvény mindenképpen kisebb-ségvédelmi jogszabálynak tekinthetõ.

Megítélésem szerint az anyaországban hozott és más országállampolgáraira vonatkozó jogszabály motivációja és joghatásaeltérõ a nemzeti kisebbségek állampolgársága szerinti ország-ban hozott kisebbségvédelmi jogszabálytól. Ez utóbbi állam tör-vényhozó jogalkotó intézményei kisebbségvédelmi jogszabálytideális esetben a jog és esélyegyenlõség elvének érvényesítésecéljából hoznak, optimális esetben pedig a nemzetközi vonatkozó

73


4 uo.5 Velencei Bizottság jelentése.

normaszabványok (standardok) tiszteletben tartása érdekében,a jobb nemzetközi megítélés és elfogadtatás reményében.

Az anyaország esetében a határain kívül élõ nemzeti kisebb-ségeinek a támogatása tudatosan vállalt kötelezettség, melynekbetartására a nemzetközi jog nem kényszerít, de amit fontosnaktart, a közös nyelv, kultúra és identitás megõrzése, kifejezése ésfejlesztése érdekében. Azt is mondhatnánk, hogy az anyaország-ban hozott ilyen típusú kisebbségvédelmi szabályozások jelen-leg kívül esnek a nemzetközi jogi normarendszeren, nem kérhe-tõk számon nemzetközi fórumokon, és nem tényezõi egy országmegítélésének az emberi jogok tiszteletben tartása terén. Ugyan-akkor a Velencei Bizottság jelentése kinyilatkoztatta, hogy

„nincs stabilitás és béke a nemzeti kisebbségek részére biztosí-tott megfelelõ védelem nélkül”.

Következésképpen, ez a szakértõi jelentés egyértelmûvé teszi,hogy a nem nemzetközi szabályozásoknak a célja a nemzeti kisebb-ségek megfelelõ védelme, amely értelemszerûen különbözõ tartal-mú, jogi természetû, kiegészítõ jellegû jogi eszközökkel történhet.Ez mindenképpen azt igazolja, hogy az anyaországban hozottkisebbségvédelmi törvények sajátos, sui generis jellegûek.

Lehetséges, hogy mindez túlzottan spekulatív jogi okfejtés-nek tûnhet, melynek gyakorlati haszna megkérdõjelezhetõ, azon-ban a nemzetközi tapasztalat, az egyes országok törvényhozásipróbálkozásai éppen azt igazolják, hogy az európai intézmény-rendszeren belül is kell e kérdéssel foglalkozni, esetenként a rutin-szerûvé vált szemléletet újraértékelni és, ha szükséges, átértékelni

2. Magyar törvényhozási szempontok

A lehetséges jogalkotói megfontolások, elvi szempontok közülmegkülönböztetem az elvi, a politikai (vagy jogpolitikai) és a ki-fejezetten jogi természetûeket.

2.1. Elvi, politikai szempontok

Megállapítható, hogy a kedvezménytörvény olyan jogszabály,mely tartalmilag elõsegíti a határon túli magyarok számára nem-zeti önazonosságuk megõrzését, kifejezését és fejlesztését azadott nemzetközi keretek adta feltételek tiszteletben tartása mel-

74

VARGA ATTILA

lett, formailag pedig megteremti a határon túli magyarság ésMagyarország kapcsolatrendszerének szervezeti, intézményesés jogi kereteit.

a) A jogalkotás elvi, eszmei motivációs hátterében a határ-módosítás nélküli nemzeti egység létrehozásának a gondolataáll. Ebben nyilvánvalóan a kultúrnemzet fogalma jut kifejezés-re, az organikus azonosság, a nyelvi, kulturális, történelmi emlé-kezet, a hagyomány közösségének az eszméje. Szemben a politi-kai nemzetnek azzal a fogalmával, mely, legalábbis elméletben,abból az alapfeltevésbõl indul ki, hogy a nemzet létének morálisalapja a tudatosan, akaratlagosan választott csatlakozás (amiéppen térségünk államaira a legkevésbé jellemzõ).6 A határmó-dosítás nélküli nemzeti egység, a nemzeti együvé tartozás éshatárokon átívelõ szolidaritás víziója bizonyos értelemben jogivagy éppen alkotmányjogi formákat is ölthet. Az államoknakilyen irányú törekvése, annak kifejezõdése, amit a VelenceiBizottság jelentése úgy fogalmazott meg, hogy „1990-ben a hideg-háború lezárulását és a kommunista rendszerek bukásátkövetõen a kisebbségek védelme kiemelt kérdés lett, és még nyil-vánvalóbbá vált Kelet- és Közép-Európa országainak azonvágya, hogy meghatározó szerepet játsszanak a határaikon kívülélõ kisebbségeik védelmében”.7 Ez több ország alkotmányábanis megjelenik a következõ formában: „A Magyar Köztársaságfelelõsséget érez a határain kívül élõ magyarok sorsáért, és elõ-mozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását.”(6. cikk.); a román „állam elõsegíti a külföldön élõ románokkalvaló kapcsolatok erõsítését...” (7. cikk.); „Szlovénia felelõssé-get érez... és elõmozdítja...” (5. cikk.); a „Horvát Köztársaság -különleges felelõsséget érez... és különleges védelmet biztosít...”(10. cikk); „Ukrajna támogatja...” (12. cikk); „ A Lengyel Köz-társaság elõsegíti ...” (6. cikk); „A Szlovák Köztársaság elõsegí-ti...” (7. cikk). Ezek az alkotmányos szinten megfogalmazotttézisek kinyilvánítják azt a szándékot, hogy – nem kérdõjelezvemeg a létezõ határokat – intézkedéseket kell tenni a más orszá-gokban élõ nemzetrészek, nemzeti kisebbségeik védelmére,

75


6 Bakk Miklós: Egy törvény és jövõképei. Provincia, 2001. május.7 Velencei Bizottság jelentése.

támogatására. Ez pedig, kimondva kimondatlanul, egyfajta hatá-rokon túlmutató nemzeti egység létrehozásának szándékárólszól, arról, hogy az államhatárok közjogi létébõl adódó korlátokne lehessenek akadályai egy más típusú egység, a nemzeti egységlehetõségének. Ilyen értelemben a kedvezménytörvény nemmás mint a magyar Alkotmány 6. cikkelyének konkrét törvényialkalmazása és érvényesítése.

b) A törvényhozó másik alapvetõ szempontja az, hogy a jog-szabály a szülõföldön való maradást segítse elõ, és ne a kivándor-lást serkentse. Jelen pillanatban nem lehet eldönteni, hogymelyik történik.8

Ez semmiben sem csökkenti a törvényhozó szándékát,hiszen a törvény éppen a kedvezmények biztosításával, a támo-gatások rendszerével, az anyaországgal való akadálytalan kap-csolattartással kívánja azt elérni, hogy minél kevesebben döntse-nek szülõföldjük elhagyása mellett. Ez az eszmei megközelítésösszecseng többek között azzal az erdélyi, a romániai magyar-ság által is meghatározónak tartott alapelvvel, miszerint olyanjogszabályra van szükség, amely a jószándékon és a kedvezmé-nyek biztosításán túlmenõen a szülõföldön való megmaradástsegíti elõ. Nyilvánvalóan erre garanciákat a törvény nem tartal-mazhat, és rajta kívülálló okok miatt akár az „átcsábítás törvé-nye” is lehet.9 Ez azonban alapvetõen a „szomszédos államok”-ban létezõ és alakuló feltételek függvénye, hiszen a szülõföldelhagyására késztetõ tényezõk több országban is bõven akadnak.

c) Végezetül említem azt a lényeges, elvi jelentõségû meg-közelítést, hogy a törvény nem kívánja (nem akarja és nem is tud-ja) helyettesíteni a szomszédos országokban, a szülõföldön ho-zandó vagy már létezõ kisebbségvédelmi jogszabályokat.Ez egy teljességgel racionális és jogszerû felismerésbõl adódik,mely révén kifejezõdik az illetõ államok szuverenitásának, jog-hatóságának elismerése saját állampolgárai felett.

Mindezeken túlmenõen ez az elvi alapállás teljes mérték-ben egyezik a Velencei Bizottság vonatkozó megállapításával,mely szerint „a nemzetközi szokásjog néhány általános elvén

76

VARGA ATTILA

8 Kántor Zoltán, i.m. 62.9 Tabajdi Csaba megfogalmazása. Idézi Kántor Zoltán uo.

túlmenõen a vonatkozó nemzetközi egyezmények az állampol-gárság szerinti országokra ruházzák azt a feladatot, hogy a hatá-rokon belül élõ valamennyi személy számára biztosítsák azalapvetõ emberi jogok, ideértve a kisebbségi jogok gyakorlá-sát”.10 Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a kedvezményeket éstámogatásokat biztosító országnak igencsak korlátozott jogieszközei, törvényhozási lehetõségei vannak a szomszédosországokban élõ nemzetrészek életminõségének, élethelyzeté-nek szülõföldjükön történõ átfogó módosítására.

2.2. Jogi szempontok

Apolitikai megfontolásokon túl, melyeknek jelentõsége kétségte-len, a jogszabály egy sor megoldásra váró jogi problémát is fel-vet. Ezeket, megítélésem szerint, a magyar törvényhozónak sike-rült megoldania.

2.2.1. A törvény személyi hatálya

Atörvény hatálya alá tartózó személyek körének megállapítá-sa a jogszabály egyik sarkalatos kérdése. A jogalkotó sikeresenelkerülte azt a csapdát, mely a nemzet vagy a nemzethez való tar-tozás fogalom-meghatározásának a kényszerébõl adódik. Termé-szetszerûleg a törvénynek nem arra a kérdésre kellett választadnia, hogy ki a magyar, hanem arra, hogy kik azok a személyek,akik jogosultak lesznek bizonyos jogosítványok, kedvezményekgyakorlására. Megítélésem szerint jogszabályok nem alkalmasakarra, hogy bárkinek is meghatározzák a nemzeti hovatartozását,mint ahogyan a nemzet léte sem jogszabályfüggõ.

Atörvény személyi hatályának megállapításával kapcsolato-san két tényezõ döntõ jelentõségû, nevezetesen: alapvetõena szabad identitásválasztás dönti el, hogy valamely személya törvény hatálya alá kerül, másrészt a törvényhozó kiterjesztõés nem kirekesztõ jelleggel kívánja a törvény alkalmazását.

A szabad identitásválasztás elvének érvényesítésévelmaga az identitás, annak elismerése, megõrzése, kinyilvánítá-sa és fejlesztése nyer közjogi elismerést. Való igaz, a történe-

77


10 Pap András László: Státus és identitás. Élet és Irodalom, 2001. június 1.

lem (a jogtörténet is) azt bizonyítja, hogy amennyiben a vala-mely csoporthoz, valamely vállalt identitáshoz való tartozás-hoz a jogalkotó negatív elbírálást vagy kirekesztést köt,akkor a jogszabályok hatálya alá esõ személyek körének meg-állapítása – különösen a jogalkalmazónak – nem okoz különö-sebb gondot. Mivel a nemzeti, etnikai identitás többletjogok-kal, kedvezményekkel jár, az érintett személyek körének meg-határozása problémássá válhat. Ugyanakkor tény, hogy „a ki-sebbségi származás egyrészt közvetlen összefüggésben vanegyfajta hátrányos társadalmi pozícióval, másrészt pedig azebbéli identitás a személyiség igen fontos eleme, így az embe-ri méltóság elidegeníthetetlen kelléke...”.11 Következés-képpen, a tulajdonképpeni kisebbségvédelmi intézkedéseknekvagy a kedvezményeket biztosító megkülönböztetésekneka szabad identitásválasztás eredményeként kell meghatároz-niuk az érintett jogalanyok körét.

A személyi hatállyal kapcsolatos másik fontos elem a kiter-jesztõ jelleg érvényesítése. Túl a kérdés érzelmi elemein, a jog-alkotó belátja, elismeri, hogy a törvényen belül normatív eszkö-zökkel nem zárhatja ki a megsértését, vagy akár a joggal valóvisszaélés lehetõségét sem. Ez esetben két magatartást követ-het: vagy szigorítja a feltételeket, garanciákat emel be a vissza-élések lehetõségének a csökkentésére, ezáltal bizonyos alapel-vek sérülhetnek (például a szabad identitásválasztás joga) ésa törvény kirekesztõ jellegû lesz; a másik lehetséges megoldásabból a jogszerkesztési alapelvbõl adódik, hogy a norma meg-sértésének lehetõsége nem jelenti a jogalkotás szükségtelensé-gét. A magyar törvényhozó a következményeket illetõen ezutóbbit választotta és minimális kritériumrendszert szabott meg,miáltal kiterjesztõ jellegûvé tette a jogszabályt és annak alkalma-zását. Másrészt kiterjesztõ jellegû abban az értelemben is, hogya személyi hatály megállapításánál alkalmazott alapelvhezképest kivételt is rendel, amikor a törvény hatályát kiterjesztia nem magyar házastársra is.

78

VARGA ATTILA

11 Uo.

2.2.2. A törvény területi hatálya

A magyar jogalkotó szempontjából egyértelmû, hogy a ked-vezmények, a különbözõ jogosítványok gyakorlásának színtereMagyarország, és ennek megfelelõen alkotta meg a jogszabályt.Amikor a támogatások részben az érintett jogalanyok szülõföld-jén valósulnak meg, ez önmagában még nem teremt területenkívüli állapotot, mivel a jogosultak, a támogatottak nem kerül-nek ki az állampolgárságuk szerinti ország fõhatalma alól.Másrészt a határon túl élõ nemzeti kisebbségek számára bizto-sított anyaországi kedvezmények és támogatások rendszerenem idegen a nemzetközi és az összehasonlító jogi gyakorlat-ban. Az ilyen típusú szabályozásokra sok esetben éppen a máremlített alkotmányos elõírások teremtik meg a jogalapot, ámennek hiányában lehetõségük van erre az államoknak szuvere-nitásuk gyakorlása keretében oly módon, hogy eközben semmás országok fõhatalmát, sem a nemzetközi normarendszertnem sértik meg.

A kifogásként felhozott vélt extrateritoriális állapotra a tanul-mány egy késõbbi részében még visszatérek.

2.2.3. Jogtechnikai észrevételek

Jogszerkesztési, törvényhozás-technikai szempontbóla magyar Országgyûlést az a szándék vezette, hogy átfogó keret-törvényt alkosson, olyan jogszabályt, mely egységes, átfogó sza-bályozást biztosít a szabályozandó területnek. A kerettörvény-jelleget minden bizonnyal az is indokolttá tette, hogy e törvénymegalkotásáig a hatályos jogban mintegy 150 különbözõ szintûjogszabály létezett. Ez olyan mennyiségû normaanyag, melyminden bizonnyal széttöredezetté, áttekinthetetlenné vagyéppen konfliktusossá tehette a szabályozást. A kerettörvénymegalkotásával nemcsak az volt a cél, hogy „rendet teremtsenek”a már létezõ szabályozások tömegében, hanem egy világos, egy-séges nemzetpolitikai koncepció jogi formájának megteremtéseoly módon hogy az biztosítsa a szabályozás belsõ koherenciájátés alkalmazásának, illetve érvényesítésének hatékonyságát.Ezen jogszerkesztési technikának, legalábbis elméletileg, lehet-séges alternatívája a részletekre kiterjedõ, törvénykönyv jellegû,

79


kódszerû forma, mely minden részletre kiterjedõen szabályoznáa határon túli magyarok helyzetét. Ennek a rendkívül igényes,esetenként körülményes jogalkotási módnak az indokoltsága,szükségessége és hatékonysága nyilvánvalóan igen alapos elem-zést igényel, de mint potenciálisan létezõ alternatívát nem kellab initio, és a priori elvetni.

3. A kedvezménytörvénnyel kapcsolatos román jogi kifogások

A kedvezménytörvény elfogadásakor a hivatalos román politikameglehetõsen heves és indulatos támadásba kezdett. Kifogásaikgyakran túllépik a jóhiszemû bírálat és esetenként a racionalitáskereteit is. Olyannyira, hogy mára a „státustörvényrõl” folytatottromán politikai diskurzus régen meghaladta eredeti tartalmát éskereteit, és nehezen megfogalmazható mögöttes (néhol alantas)politikai célokat szolgál. (Csak találgatni lehet a mögöttes célok-ról: a magyar–román kormányközi viszonyban a feszültség fenn-tartása; a magyar ellenségkép felmutatása révén magyarelleneshangulatkeltés, esetleg intézkedések megtételének motiválása;figyelemelterelés a valós társadalmi gazdasági szociális gondok-ról stb.).

E tanulmány keretében nem vállalkozhatom különösebbpolitológiai elemzésre, hanem sokkal inkább a racionalitás kere-tei között megfogalmazott és tartalmát tekintve valamelyes kon-zisztenciával rendelkezõ kifogásokra utalnék.

3.1. Jogelvi kifogások

3.1.1. Extrateritorialitás

A leggyakrabban használt ellenérv a kedvezménytör-vénnyel kapcsolatosan, hogy extrateritoriális elemeket tartal-maz, vagyis a törvény hatálya átterjed egy másik állam területé-re, sértve annak szuverenitását.12

Vizsgáljuk meg, mit jelent az extrateritorialitás fogalma.Az extrateritorialitás nemzetközi jogi kategória, mely szerintegy állam törvényhozása által elfogadott törvény egy másik

80

VARGA ATTILA

12 „A nemzetközi jogi normákkal ellentétben.” A Román Kormány külpolitikaiállamtanácsos kabinetirodájának állásfoglalása. 2001. június 11.

állam területén kerül alkalmazásra. (Ez elfogadottan, a nemzet-közi jog elõírásainak megfelelõen, az államok különbözõ rangúkülképviseletei esetében mûködik.) Ugyanakkor az extrateri-torialitás (negatív értelemben) meghatározza valamely országjoghatóságának (jurisdictiójának) kiterjesztését más államok-ban élõ személyekre, állampolgárokra, szervezetekre, oly módon,hogy ez utóbbi államok joghatósága nem érvényesül, és nemkerül alkalmazásra az illetõ személyekre, szervezetekre, azoktevékenységére vonatkozólag. Ezt a nemzetközi jog, egy a nem-zetközi szokásjoggal és írott normákkal össze nem egyeztethetõszabálytalan eljárásnak minõsíti.

A fenti meghatározásból azonban kiderül, hogy két feltétel-nek kell egyidejûleg teljesülnie ahhoz, hogy az extrateri-torialitás, a területen kívüliség állapota bekövetkezzen, neveze-tesen szükséges egyrészt egy olyan jogszabály, mely hatásábankiterjed más államban élõ személyekre és szervezetekre, esetleghatóságokra, másrészt ezáltal megszûnne az adott állam jogható-sága az illetõ személyekre, szervezetekre, hatóságokra, azoktevékenységére. Területen kívüliségrõl kizárólag akkor beszél-hetünk, ha ez a két feltétel egyidejûleg teljesül.

Esetünkben való igaz, hogy a kedvezménytörvény személyihatálya a szomszédos országokban élõ magyar nemzetiségû, denem magyar állampolgárokra vonatkozik abban az értelemben,hogy bizonyos kedvezményekben és támogatásban részesülhetnekMagyarország területén, de ez a szabályozás semmiben sem csök-kenti a román állam fõhatalmát, az érintett személyek nem kerül-nek ki a román állam jurisdictiója alól. A magyar törvény egyetlenrendelkezésében sem sért semmilyen romániai jogszabályt, nemtartalmaz kényszerítõ intézkedéseket nem magyar állampolgárokravagy szervezetekre, esetleg hatóságokra nézve. A kedvezménytör-vény joghatását akkor éri el, a követett jogkövetkezmény akkor állelõ, ha az érintettek szabad akaratnyilvánításuk alapján a felkínáltjogosítványokkal élni kívánnak, az elõírt kedvezményeket igénybeveszik, és semmiképpen sem a román állam joghatóságának a meg-szûnése vagy felfüggesztése révén. Az természetesen nem zárhatóki, hogy létezhetnek a törvény szövegében nem kellõen pontosvagy félreérthetõ megfogalmazások, esetleg a végrehajtás során

81


elõfordulhatnak olyan eljárási elemek, melyeket egyeztetni kella román hatóságokkal, de mindezek egy jóhiszemû értelmezés ésviszonyulás esetén nem vezethetnek ilyen aránytalanul súlyos bírá-latok megfogalmazásához.

3.1.2. Diszkrimináció

Ugyancsak gyakran hangoztatott kifogás, hogy a törvénydiszkriminatív jellegû, amennyiben etnikai alapon megkülönböz-teti – adott esetben – a román állampolgárokat. Köztudott és álta-lánosan elfogadott a nemzetközi jogban, hogy a kisebbségek lét-helyzete óhatatlanul bizonyos hátrányos állapotot jelent, amiolyan intézkedéseket is indokolttá tehet, amelyek megkülönböz-tetõ jellegûek, másokra nem vonatkoznak, és az esélyegyenlõségmegteremtése érdekében az esélykiegyenlítõdést segítik elõ.Ha elfogadjuk az ilyen típusú intézkedések jogosultságát, ésösszevetjük a mindkét állam – Magyarország és Románia – alkot-mányában szereplõ azon rendelkezéssel, hogy felelõsek és „gon-doskodniuk” kell a határaikon túl élõ nemzeti kisebbségeikrõl,akkor nehezen érthetõ, miként minõsíthetõk az ilyen, alkotmá-nyos keretekbe is illeszkedõ, intézkedések diszkriminatívaknak,miként állhatna elõ a diszkrimináció tényállása. Ezen túlmenõena törvény nem hátrányosan különböztet meg valakiket, nemteremt hátrányos helyzetet valakik számára, hanem kedvezmé-nyeket, jogosítványokat kínál az esélyegyenlõség megteremtésé-re, éppenséggel a természetszerûleg adódó hátrányos helyzetcsökkentésére.

Más összefüggésben a diszkrimináció „vádja” egy hibás(tudatosan vagy tévesen megfogalmazott) fordításból is adó-dott, mivel a kedvezmények kifejezést preferenciáknak fordítot-ták, és ezt sikerült úgy értelmezniük, hogy a törvény sérti a Ma-gyarország által is aláírt 1965-ös nemzetközi egyezményt

„A faji diszkrimináció valamennyi formájának tiltásáról”.Hasonlóképpen a román kormány értelmezése szerint a kedvez-ménytörvény ellentétben van az 1995-ös kisebbségvédelmikeretegyezménnyel, valamint az ENSZ 1992-es KisebbségiNyilatkozatával. A vonatkozó kormánynyilatkozat nagyvonalú-an eltekint az ellentétek bemutatásától, mindössze azt nyilatkoz-

82

VARGA ATTILA

tatja ki, hogy a törvény preferenciált bánásmódban részesít bizo-nyos személyeket, ami diszkriminatív és sérti az említett nemzet-közi egyezményeket. Csakhogy a „kedvezmények” pontos románfordítása a „facilitãþi”, s ennek a jogosultságát a nemzetközi jogidokumentumok már nem kérdõjelezik meg, és semmiképpensem minõsítik diszkriminatív jellegûeknek.

Az extrateritorialitással és a diszkriminációval kapcsolato-san egy értelmezési dilemma is felmerül. Mindkét fogalom meg-lehetõsen pontosan körülírt és behatárolt mind jogi, mind polito-lógiai értelemben.

Következésképpen nem lenne lehetséges, hogy ugyanazonrendelkezések kapcsán bizonyos államok saját joghatóságaikranézve ne fedezzék fel a területen kívüli vagy a diszkriminatív jel-leget, mások pedig ezt fennen hangoztassák. Ezek a fogalmakbírnak annyi egzaktsággal és megállapítható jogi konzisztenciá-val, hogy ha valóban léteznek, fennállnak, akkor magában a tör-vényben kell kimutatni, és nem érzelmi, indulati, esetleg értel-mezési síkokon levezetni. Az extrateritorialitás, a diszkriminá-ció nem attól létezhet, mert van, aki úgy érzi vagy értelmezi,hanem vagy kimutathatóan van, vagy nincs.

3.2. Tételes, konkrét kifogások

3.2.1. Határmódosítás nélküli nemzeti egység gondolatánakelutasítása

A román külügyminiszter, Mircea Geoanã a következõ állí-tást fogalmazta meg: „A Velencei Bizottság aláhúzta, hogy elkell kerülni a politikai kapcsolat kialakulását a kisebbségek ésaz anyaország között. Ezzel magától értetõdõen elutasította azesetleges lépést, amely a kisebbségvédelemre hivatkozva a hatá-ron túli nemzetrész úgynevezett egyesítésére irányulna.”13

Ebben a kijelentésben az elsõ mondat félreérthetõ, ugyanisa megállapítást a bizottság általános elvként fogalmazta meg, ésnem tett konkrét utalást a magyar törvényre. A következõ mon-dat pedig a külügyminiszter úr következtetése és nem a bizottságé.

83


13 Mircea Geoanã: Túl a státustörvényen. Magyar Hírlap, 2001. november 9.

Sem a törvény, sem a határmódosítás nélküli nemzeti egységpolitikai gondolata nem tartalmaz olyan elemeket, melyek politi-kai kapcsolatot teremtenének az anyaország és a határon túlinemzeti közösségek között. A törvényhozó tudatosan a szabá-lyozási körön kívül hagyta a politikai jogokat, és nem kívántaa választás, a választhatóság jogát, vagy bármilyen más, a politi-kai kapcsolatra utaló jogosítványokat elõírni. A megállapítottkedvezmények és támogatások rendszerét pedig semmilyenértelmezés szerint sem lehet politikai kapcsolatnak minõsíteni.Egyébként a román külügyminiszter vélekedésével szembenidézni lehetne a román miniszterelnök június 21-i sajtónyilatko-zatát, melyben rendkívül lényegre tapintóan fejtette ki, misze-rint: „Természetesen minket zavar, hogy mindenféle cukorkákés gazdasági, szociális csemegék, mindenféle elõnyök felajánlá-sával bizonyos etnikai kapcsolatokat bátorítanak.”14

Ezek lennének tehát a politikai kapcsolat elemei? A nemzetiegység (és nem egyesítés) alapvetõen érzelmi, lélektani állapotés nem közjogi kategória. Nemzeti egység létezhet azon közös-ség tagjai között, akik különbözõ országokban élnek, és hiányoz-hat adott állami keretek között élõ nemzeten belül is. Tény, hogya törvény nem hoz létre semmilyen politikai tartalmú közjogikapcsolatot a határon túli nemzetrészekkel.

3.2.2. Az oktatási, kulturális tartalmat túllépõ kedvezmé-nyek kifogásolása

Mint már korábban jeleztük, a kisebbségvédelem közép-pontjában az identitás, a nemzeti, etnikai, kulturális, vallásiönazonosság áll. A kisebbségvédelmi intézkedések végsõ soronaz identitás megõrzését, kifejezését és fejlesztését segítik elõ ak-tív, tevõleges módon.

Az identitás kulturális oktatási elemein túl léteznek másösszetevõk is. Ilyen egyrészt a felekezeti hovatartozás, a hagyo-mányok, a tudati és magatartásbeli, mentalitásbeli tényezõk,a szellemi és anyagi kultúra, tárgyi emlékek stb. Másrészt létezikaz identitás megõrzését, kifejezését és fejlesztését elõsegítõ, azt

84

VARGA ATTILA

14 Adrian Nãstase román miniszterelnök sajtónyilatkozata, 2001. június 21.

támogató gazdasági-szociális háttér. Ha az elõzõ tényezõk az iden-titás célrendszerét, az utóbbiak az eszközrendszerét alkotják.Mindezeken túlmenõen nem beszélhetünk a nemzeti, nyelvi, kul-turális megmaradás esélyérõl, ha a közösség tagjai alapvetõ meg-élhetési gondokkal is küszködnek. Az olyan irányú támogatásokés kedvezmények tehát, amelyek az anyagi, fizikai megélhetéstsegítik elõ, közvetett módon járulnak hozzá az identitás megõrzé-séhez, fejlesztéséhez, s ezáltal részét képezhetik az effektívkisebbségvédelemnek.

3.2.3. A nem magyar házastársra vonatkozó elõírások bírálata

A román kormány kifogásolta a törvény azon elõírását is,hogy kiterjeszti hatályát a nem magyar házastársra, illetve a ve-gyes házasságból származó gyermekekre is. Ezt a rendelkezéstbírálattal illetni csak egy teljességgel rosszindulatú, ellenségesértelmezés keretében lehet. Mint már korábban szó volt róla,a törvény egyik alapelve, hogy kiterjesztõ jellegû, ami azt jelen-ti, hogy a magyar törvényhozó nem kívánta etnikai alapon meg-osztani a személyeket egy létezõ kötõdés (pl. házastársiviszony) keretében. Amennyiben a jogszabályban elõállt volnaez a megkülönböztetés, vagyis a nem magyar házastársat kire-kesztette volna a jogosultak körébõl, akkor a román állam joggalvethette volna fel a diszkrimináció problémáját.

A román bírálat tovább megy és azt is kifogásolja, hogy a ve-gyes házasságokból született gyermek is a törvény hatálya alátartozhat. Ez végképp elfogadhatatlan, hiszen abból a téves felte-vésbõl indul ki, hogy egy gyermek nemzeti hovatartozását azállam állapítja meg. Csakhogy az államnak vagy a hatóságok-nak ehhez semmi köze. Ami rá tartozik, az az illetõ személyállampolgársága. A román alkotmány és a jogi szaknyelv egyér-telmûen különbséget tesznek állampolgárság és nemzeti hovatar-tozás között.

3.2.4. A magyar igazolvány kérdése

A román álláspontban ez a leginkább elutasított, kifogásoltrész. Tudatosan vagy a törvény nem ismeretébõl adódóan arány-talanul nagy szerepet kap ez a rész a bírálat egészében. Olyannyira,

85


hogy egyesek a státustörvény amúgy is téves megnevezésehelyett némi cinizmussal a „magyar igazolvány törvényérõl”beszélnek.

Valójában a törvénnyel kapcsolatosan hamis, fordított cél-eszközrendszert állapítottak meg. A törvényben szabályozottmagyar igazolvány nem más, mint egy eljárási eszköz, melyneka segítségével az alkalmazás, a végrehajtás történik. A magyarigazolvány tehát nem önmagáért létezõ célként jelenik mega jogszabályban, hanem egy procedurális kellékként. A magyarigazolvány kifejezéssel szemben megfogalmazható egyetlenbíráló észrevétel, hogy megtévesztõ lehet, hiszen nem a magyarnemzeti hovatartozást, a magyar nemzeti identitást igazoló, bizo-nyító okirat – hiszen nem jelenti azt, hogy csak az a magyar, akiezzel az igazolvánnyal rendelkezik –, hanem olyan igazgatásiokmány, melynek birtokosa, bizonyos kedvezményekre vagytámogatásokra jogosult Magyarországon. Romániában, a románhatóságok elõtt, ennek hasznát venni nem lehet, ellenkezõleg, azottani hatóságok azon igyekeznek, hogy ürügyül szolgáljon a ma-gyarok hátrányos megkülönböztetésére.

3.2.5. Egy ellentörvény-kezdeményezés

A román kifogások egyik megnyilatkozása a jogalkotásszintjén a Képviselõházhoz Nagy-Románia Pártja által benyúj-tott törvénytervezet A szomszédos államokban élõ magyarokrólszóló törvény romániai hatásának szabályozásáról.15 A mind-össze öt cikkelybõl álló tervezet azon túlmenõen, hogy mindenjogi és alkotmányjogi alapot nélkülöz, alantas, silány politikai,

„nemzeti” indulatok kifejezõdésének tekinthetõ. A közismertenszélsõséges parlamenti párt javaslata értelmében a magyar tör-vény kedvezményezettjei, a magyar igazolvány birtokosai auto-matikusan kettõs állampolgárok lennének, s ilyen minõségük-ben a román törvények szerint nem tölthetnének be semmilyenközhivatalnoki vagy közméltósággal járó tisztséget. Az indula-tok fokozódása következtében a következõ cikkelyben azt terve-

86

VARGA ATTILA

15 Propunerea legislativã privind reglementarea efectelor „Legii privindmaghiarii care trãiesc în statele învecinate” pe teritoriul României,Parlamentul României, Camera Deputaþilor 359/21.06.2001.

zik, hogy a polgári jogok gyakorlása szempontjából ezek a sze-mélyek idegen állampolgároknak minõsüljenek majd, annakminden következményével. A jogi személyek vonatkozásábanpedig az az elképzelés, hogy azt a szervezetet, amely ajánlástfogalmaz meg, azonnali hatállyal feloszlatják. Végül pedig bün-tetõjogi felelõsség terhe mellett megtiltja az ajánlástevést bár-mely természetes és/vagy jogi személynek egyaránt. A vétkesszemélyek cselekedetének büntetõjogi besorolása a hazaáruláskategóriájához közelít.

A tervezetet minden részében színvonaltalan és akár figyel-met sem érdemelne, ha nem éppen egy parlamenti párt szabály-szerûen benyújtott törvényjavaslatáról lenne szó.

A tervezet a szakbizottsági vita során elutasították, tekintet-tel arra, hogy nélkülözi a legelemibb jogi ismereteket és alkotmá-nyossági követelményeket. A román alkotmány és a hatályos tör-vények értelmében a kettõs állampolgárság nem szerezhetõ megkollektív módon egy törvényes elõírás következményeként.A kettõs állampolgárok (akiknek egyik állampolgárságaromán) nem foszthatók meg román állampolgárságuktól,mivel ennek megállapítása a vérségi származás elve alapján tör-ténik. Másrészt nem lehet valakit kettõs állampolgárként, s ez-zel egyidejûleg külföldiként, idegenként is kezelni. Végül azegyesülési szabadság alkotmányos elve keretet biztosít a jogi sze-mélyek mûködésének, amit nem lehet önkényesen behatárolni vagykorlátozni.

4. Néhány következtetés és kérdés

Összegezve a fenti elemzést megfogalmazható néhány alapvetõkövetkeztetés:

a) A kedvezménytörvény nem tekinthetõ sem rendkívüli,sem egyedülálló szabályozásnak, hiszen nemzetközi összeha-sonlításban találunk hasonló, esetenként tartalmukat tekintveszélesebb körû jogosítványokat biztosító jogszabályokat.

b) A kisebbségvédelem alapvetõen annak az államnak a fel-adata, melyben a nemzeti kisebbségek élnek, és amelynek állam-polgárai. Ez nem fogható fel az illetõ állam részérõl mintkizárólagosan értelmezett szuverenitásának hegemonisztikus

87


jogosítványa, hanem mint nemzetközileg is vállalt és elszámol-ható kötelezettség.

c) Az anyaországoknak joguk van egyoldalú intézkedésekkeretében is támogatni a más államokban élõ „nemzetrészeket”.Ez jogosnak tekinthetõ olyan esetekben is, amikor a nemzetikisebbségek kisebbségvédelme az állampolgárságuk szerintiországban mintaszerû, hiszen az anyaországi intézkedésekfékezhetik adott esetben a természetes asszimilációt is, ami legi-tim gondoskodásnak minõsül, s ez szervesen illeszthetõ a nem-zetközi kisebbségvédelmi elõírások rendszerébe.

d) Az egyoldalú anyaországi intézkedések nem helyettesít-hetik a kisebbségvédelmi intézkedéseket és megfelelõ joggyakor-latot azokban az országokban, ahol a nemzeti kisebbségek élnek.

e) A nemzetközi kisebbségvédelmi standardokra, szabvá-nyokra való hivatkozás gyakran rosszhiszemûen történik, és ürü-gyül szolgál a megfelelõ – az érintett nemzeti kisebbségek általis jogosan igényelt – intézkedések elodázására. Ugyanakkor léte-zik egy téves értelmezése is ezeknek a szabványoknak, amennyi-ben ezeket olyan maximális jellegû intézkedéseknek tekintik,melyeknek meghaladása óhatatlanul ellentétet teremt, és meg-sértését jelenti az illetõ normáknak. Valójában a nemzetközi em-berjogi elõírások, a szabványoknak tekinthetõ normák olyanközös nevezõt jelentenek az elfogadó államok között, amikormindegyik állam vállalja, hogy (ha erre igény van) minimálisanmegvalósítja ezt a szintet. Ebbõl azonban nem következik, hogyha az adott normarendszer szellemével nem ellenkezik, ne lehet-ne e kereteket, szabványokat meghaladó támogatásokat, kedvez-ményeket, jogosítványokat is biztosítani. Ezt az értelmezésttámasztja alá az az egyre inkább körvonalazódó új nemzetközitrend, irányzat a kisebbségvédelem terén, mely éppen az anyaor-szágok egyoldalú intézkedései jogosságának az elismerésébennyilvánul meg.16

A kedvezménytörvény a megfogalmazott kifogások ellené-re alkalmazásra kerül, és tulajdonképpeni szerepét ezek függvé-nyében tölti majd be. Erényei és fogyatékosságai a végrehajtás

88

VARGA ATTILA

16 Bõvebben l. Sólyom László: Kiállta a próbát a státustörvény. Heti Válasz,2001. október 26.

és az alkalmazás során fognak igazán megmutatkozni. Válaszo-kat kapunk további kérdésekre, úgymint: mennyire képes a tör-vény szervesen beilleszkedni a magyar alkotmányos jogrend-be; milyen alkalmazási nehézségeket támaszt az esetleges hiá-nyos szabályozás, egyáltalán milyen szabályozási fogyatékos-ságok vagy hiányosságok (joghézagok) vannak; végül dekorántsem elhanyagolhatóan, hogyan fogadja a törvényt a ma-gyarországi társadalom. Mindezek a kérdések, és még inkább azezekre adott válaszok fogják majd eldönteni, hogy a kedvez-ménytörvény egy sajátos jogalkotási próbálkozás marad mérhe-tõ kedvezõ hatásokkal a határon túli nemzetrészek és azösszmagyarság számára, avagy egy átgondolt perspektivikusnemzetpolitikai stratégia részeként megfogalmazható tudatostörvényhozási tevékenység, mely hatásában képes lesz új szem-lélettel és megoldásokkal gazdagítani a nemzetközi kisebbségvé-delem jelenlegi kereteit.

89


A nemzet újrarajzolt határai:

a magyar „státustörvény”

és Románia kettõs állampolgárságra vonatkozó

politikája a Moldovai Köztársaságban

CONSTANTIN IORDACHI

Miután a magyar parlament 2001. június 19-én elfogadtaA szomszédos országokban élõ magyarokról szóló tör-

vényt, komoly nyilatkozatháborút eredményezett Magyaror-szág és Románia között. A két ország diplomáciai kapcsolatai jónéhány hétre mélypontra jutottak, és veszélybe kerültek a politi-kai megbékélés és stratégiai partnerség megteremtésére irányu-ló, 1996 óta tett erõfeszítések eredményei.1 Romániában úgy te-kintettek erre az általában csak „státustörvényként” emlegetetttörvényre, mint ami nyilvánvalóan szembehelyezkedett a bel-sõ román jogrenddel, túlment a kisebbségi jogok jelenlegi euró-pai standardján és a nemzeti szuverenitás általánosan elfoga-dott elvein, kártékony hatást gyakorolva a román többség ésa magyar kisebbség, illetve Románia és Magyarország viszo-nyára. Magyarországon viszont a törvényt a politikai határokáltal szétszabdalt magyar etnokulturális nemzethatárok felettiintézményesítésének irányába mutató újabb lépésként üdvözöl-ték, lehetséges megoldásként arra vonatkozóan, hogyan része-

90

1 A Románia és Magyarország közötti megbékélés fõ szakaszainak, tartalmá-nak és nemzetközi kontextusának átfogó elemzését a biztonsági tanulmá-nyok legújabb elméletének szempontjából lásd: Constantin Iordachi: „TheRomanian-Hungarian Reconciliation Process, 1994–2001. From Conflict toCooperation”, PolSci. Romanian Journal of Political Science I (December2001) 3–4, 88–134. A cikk külön figyelmet szentel a két ország eltérõ nem-zet-meghatározásaiból fakadó ideológiai konfliktusának, és a státustörvénytmint releváns példát külön is elemzi.

sítse az anyaország anyagi jólétében a határon túli nemzeti kö-zösségeit, és hogyan nyújtson kulturális támogatást számukra.

Vajon mennyire újak és precedens nélküliek a „státustör-vény” rendelkezései? Habár számos elemzõ a törvény vizsgála-ta során annak egyedi, innovatív jellegét emelte ki, a jelen tanul-mány amellett érvel, hogy a státustörvény annak a tágabb folya-matnak a része, amelyet a közép- és kelet-európai posztkommu-nista nemzetállamok etnonemzeti politikái újjáéledésének lehetnevezni. A kommunista rendszer 1989-ben történt lebontása ésa nemzetek feletti hatalom összeomlása – amit számos kutatóa nemzeti identitás marxizmus felett aratott gyõzelmeként, „a ke-let-európai nacionalizmus legszebb pillanataként”, „a nemzetektavaszaként”2 értékel – példa nélkül álló lehetõséget teremtetta nemzeti és a kisebbségi politikák radikális újjászervezéséreKelet- és Közép-Európában.3 1989 után az anyaországok és a ha-táraikon túl élõ kisebbségek nemzeti integrációját célzó politi-kák meglehetõsen eltértek egymástól a demográfiai és a geopoli-tikai kontextus sajátosságaitól függõen. Ezen a téren igen sokfé-le megoldási lehetõség tûnt fel a kultúra szférájára korlátozódópolitikáktól a honosítási privilégiumok megadásáig, a gazdaságikedvezményektõl a határon túl élõ kisebbségek, kompakt nem-zeti közösségek védelmének legátfogóbb és leginnovatívabb

91

A nemzet újrarajzolt határai

2 Lásd Misha Glenny: The Rebirth of History. Eastern Europe in the Age ofDemocracy. New York: Penguin, 1990. 294, valamint Zbigniew Brzezinski:„Post communist nationalism,” Foreign Affairs 68 (Winter 1989/90) 5, 2–3.

3 Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a kommunista rendszer képes volt tel-jesen elnyomni az etnonemzeti konfliktusokat. Valójában az 1980-as évekvégétõl a nacionalizmus egyre erõteljesebb megnyilvánulásai jelennek meg,amire jó példa Románia és Magyarország éles, az 1980-as végén kialakultdiplomáciai konfliktusa. Raymond Pearson és George Schöpflin több, az1989-es nacionalista fellángoláshoz vezetõ okot is kiemelt: a „demográfiaiváltozásokat”, a „média forradalmát”, a „szupranacionális tekintély buká-sát”, valamint az „ökológiai fenyegetettséget”. Lásd Pearson: „The makingof ’89: nationalism and the dissolution of communist Eastern Europe,”Nations and Nationalism (July 1994), 69–70; George Schöpflin:„Nationalism in Eastern Europe”, Nations and Nationalism (September1994), 38–40. A nacionalizmus és a kommunizmus kapcsolatának klasszi-kus elemzésére lásd Robert R. King: Minorities under Communism.Nationalities as a Source of Tension among Balkan Communist States.Cambridge, MA: Harvard University Press, 1973.

formájáig, a kettõs állampolgárságig.4 Ezek a törekvések, min-den lényeges különbségük ellenére, azon általánosabb törekvé-sek sorába illeszkednek, amelyek a nemzeti „elképzelt közössé-gek” rekonstrukcióját célozzák az 1989 utáni, radikális társadal-mi-politikai és területi újjászervezõdés keretei között.5

A jelen tanulmány annak érdekében, hogy a „státustör-vényt” tágabb kontextusba helyezze, az állampolgárság Románi-ában, Magyarországon és a Moldovai Köztársaságban adott,ellentétes, de végsõ soron egymást részben átfedõ definícióit sze-retné elemezni, valamint ezek következményeit, a kettõs állam-polgárság vagy éppen a szimbolikus nemzettagság kapcsán ki-alakult diplomáciai feszültségeket kívánja górcsõ alá venni.A kiindulópont és az összehasonlítási alap Románia: földrajzihelyzetének köszönhetõen áthidalja a Magyarország által képvi-selt Közép-Európa és a volt szovjet terület – amelyet a jelen eset-ben a Moldovai Köztársaság testesít meg – állampolgárságrólfolytatott polémiáit. A státustörvény eredeti és sajátos rendelke-zéseit az elemzés két oldalról is összehasonlító vizsgálatnak vetialá: egyrészt a kettõs állampolgárságra vonatkozó romániai jog-alkotás és ennek Románia és Moldova kapcsolatára gyakorolthatása felõl, másrészt a román–magyar ideológiai konfliktusáltalánosabb kontextusába helyezve. Végezetül, a tanulmány –a státustörvénybõl mint esettanulmányból kiindulva – Kelet-Közép-Európára érvényes általánosabb következtetéseket islevon a nemzettagság evolúcióját, a rá váró kihívásokat illetõen.

Az állampolgárságra vonatkozó romániai jogalkotás:az örökölt helyzet és az 1989 utáni változások

A romániai jogalkotás a nemzetállamnak a 19. század másodikfelében történt megteremtése óta a francia „államnemzeti” jogfel-

92

CONSTANTIN IORDACHI

4 A kettõs állampolgárság eddig példa nélküli kelet-közép-európai expanzió-jának és politikai felhasználásának részletes elemzésére lásd ConstantinIordachi: „Debates over dual citizenship in East-Central Europe”, elõadása „Nationality and Citizenship in Post-Communist Europe” konferencián,a párizsi Politikai Tanulmányok Intézetében, 2001. július 10–11.

5 Az „elképzelt közösségek” fogalma Benedict Anderson: ImaginedCommunities: reflections on the origin and spread of nationalism. London:Verso, 1983. mûvébõl származik.

fogást követte, amely az állampolgárság fogalmát illetõen a iussanguinis elvén nyugodott, míg szelektív ius soli politikát köve-tett a honosítás terén.6 A román állam emellett aktív nemzeti poli-tikát követett azzal, hogy a szomszédos országokban élõ romá-nok számára az állampolgárság privilegizált megszerzését tettelehetõvé a honosítási stádium kihagyásával. Ugyanakkor a romá-niai jogalkotás, az állampolgárság klasszikus meghatározásánakmegfelelõen, nem tette lehetõvé a kettõs nemzettagságot.Az állampolgárságra vonatkozó romániai jogi szabályozáse vonásai megõrzõdtek a kommunista idõszakban is. Így az1971-es A román állampolgárságról szóló törvény újra meg-erõsítette a ius sanguinis elvét mint a homogén nemzeti közös-ség alapját,7 és ugyancsak tiltotta a kettõs állampolgárságot.Románia a kettõs állampolgárság azon eseteinek megszünteté-se érdekében, amelyek a második világháború utáni határmó-dosítások következtében álltak elõ, valamint az ezekbõl faka-dó jogi viták kiküszöbölésének szándékával nemzetköziegyezményeket írt alá az állampolgárság kérdéseinek szabályo-zásáról Magyarországgal (1949), a Szovjetunióval (1957) ésBulgáriával (1959).

1989 után a politikai rendszer demokratizálódása jelentõshatást gyakorolt a román állampolgársági törvénykezésre is, elõ-segítve a román nemzeti közösséghez tartozás kritériumainakújradefiniálását. Az 1991 márciusában elfogadott A románállampolgárságról szóló törvény szerint román állampolgársá-got a következõ módokon lehet szerezni: 1) román szülõtõl valószármazással, 2) román állampolgár általi örökbefogadással,3) repatriációval, 4) honosítással. Ami a repatriációt illeti, a tör-vény 8. és 37. cikkelye kimondja, hogy „azok a személyek, akikelvesztették román állampolgárságukat”, valamint leszármazot-taik, kérelmezéssel, visszanyerhetik azt, „még abban az eset-ben is, ha rendelkeznek más állampolgársággal, és állandó lakó-

93


6 Az állampolgárságra vonatkozó romániai jogalkotásról lásd C. Iordachi: „TheUnyielding Boundaries of Citizenship: The Emancipation of ‘Non-Citizens’in Romania, 1866–1918”, European Review of History 8 (August 2001) 2,156–187, valamint C. Iordachi: „Állampolgárság és nemzeti identitás Romá-niában. Történeti áttekintés”, Regio, 2000. 3. szám, 27–61.

7 Iordachi: „Állampolgárság és nemzeti identitás Romániában”, 52.

helyüket nem helyezik át Romániába” [kiemelés tõlem – C. I.].A törvény két új elemet is bevezetett a román állampolgárságrólszóló jogalkotásba: elõször is, megengedi a román állampolgárok-nak, hogy kettõs állampolgársággal rendelkezzenek, másodszor,túlmegy a repatriáció általánosan elfogadott felfogásán, mivelnem csak azt teszi lehetõvé a román állampolgárságukat vissza-szerzõ személyek számára, hogy a már meglévõ állampolgárságu-kat megõrizzék, hanem azt is, hogy állandó lakóhelyük továbbrais külföldön legyen.

E liberális szellemû törvény megalkotóit demokratikusintenciók vezérelték, ugyanis lehetõvé kívánták tenni a voltromán állampolgárok számára, hogy kérelem alapján visszakap-hassák elvesztett állampolgársági jogaikat. A törvény fõ haszon-élvezõi a korábbi Moldovai Szovjet Szocialista Köztársaság,illetve Észak-Bukovina és Dél-Besszarábia lakosai voltak.Az 1940-es szovjet megszállást követõen a Bukovinában ésBesszarábiában lakókat megfosztották román állampolgárságuk-tól, és az 1991-es törvény éppen azt célozta, hogy visszakaphas-sák ezeket az elveszített jogokat. Ugyanakkor az 1991-esállampolgársági törvény megalkotása mögött nacionalista inten-ciók is meghúzódtak; elfogadására hatással volt a Szovjetunió1991-es szétesése és a korábbi Moldovai Szovjet SzocialistaKöztársaság függetlenségének kikiáltása. Románia elsõkéntismerte el az új államot, és egyben ez volt az elsõ lépés a kétország fokozatos politikai integrációját célzó különleges partne-ri viszony útján. Az is igaz, hogy a romániai politikai elit nemvolt képes konszenzusra jutni a két ország várható unióját illetõ-en, mint ahogyan nem rendelkezett a cél eléréséhez szükségesvilágos stratégiával sem. Úgy tûnt, hogy a két ország diplomáci-ai viszonyát leginkább a Moldovai Népfront 1989-es „kétromán állam” megfogalmazása határozta meg.8 Eszerint,

94

CONSTANTIN IORDACHI

8 Lásd Gheorghe Cojocaru: Colapsul URSS ºi dilema relaþiilor româno-române. Bucureºti: Omega, 2001. A könyv a Románia és Moldova közti két-oldalú kapcsolatok inherens dilemmáinak elemzését nyújtja az 1989 és 1992közti idõszakra vonatkozóan. A Moldovai Köztársaságról szóló 1990 utánipublikációk közül itt most csak néhányat említenék: Michael Bruchis: TheRepublic of Moldavia: from the collapse of the Soviet empire to therestoration of the Russian empire. New York: Distributed by Columbia

Moldova Szovjetuniótól való 1991-es állami függetlenedése azelsõ és a legfontosabb lépést jelentette a két ország fokozatospolitikai egyesüléséhez vezetõ folyamatában. Valójában a Mol-dova függetlenségének kikiáltását követõ idõszak nyilvánvaló-vá tette, hogy bár a két ország döntéshozói hallgatólagosanegyetértettek a politikai integráció ideáljával, ugyanakkor azegyesüléshez vezetõ „kis lépések” szükségességét hangsúlyozták.Románia e cél érdekében a két ország között vízum- és útlevél-mentes utazást vezetett be, külön oktatási programokat indította Moldovai Köztársaságból érkezett diákok számára, továbbáa minisztériumközi konzultációk egész hálózatát építette kia két ország között. Ebben az összefüggésben az 1991-es állam-polgársági törvény tartalmából az látszik, hogy szerzõi a kettõsállampolgárságot a két, politikai határok által elválasztottországban lakó románok egyetlen politikai közösségbe valóösszefogásának eszközeként fogták fel, illetve egy újabb elõké-szítõ lépésként Románia és Moldova szorosabb, esetlegesen azegyesüléshez vezetõ integrációjához. A törvény rendelkezéseimindazonáltal elõre nem látott belpolitikai és nemzetközi követ-kezményekkel jártak, ami hatással volt Románia két szomszédjá-hoz, Moldovához és Magyarországhoz fûzõdõ viszonyára – ésmost ez kerül megvilágításra.

Moldova: többes állampolgárság a határköztársaságban

Az 1991-es romániai állampolgársági törvény számos pontonellentétben áll a Moldovai Köztársaság állampolgársági szabá-lyozásával. Az ugyancsak 1991-es moldovai állampolgársági tör-

95


University Press, 1996; Iftene Pop: Bessarabia: from the international legalviewpoint. Bucureºti: Editura Fundaþiei Culturale Române, 1999; Donald L.Dyer (ed.): Studies in Moldovan: the history, culture, language andcontemporary politics of the people of Moldova. Boulder: East EuropeanMonographs, 1996; Ion Nistor: Istoria Basarabiei. Bucureºti: Humanitas,1991. és Alexandru V. Boldur: Basarabia ºi relatiile româno-ruse:Chestiunea Basarabiei ºi dreptul internaþional. Bucureºti: Albatros, 2000.A legátfogóbb monográfia szerzõje, Charles King Moldova kapcsán „siker-telen nacionalizmusról” beszél, amely még mindig a nemzeti identitás ro-mán és moldovai rivalizáló meghatározásai között oszcillál. Lásd CharlesKing: The Moldovans. Romania, Russia, and the Politics of Culture.Stanford: Hoover Institution Press, 2000.

vény a maga idejében az egyik legliberálisabb volt a Szovjetunióutódállamaiban elfogadott állampolgársági törvények közül,mivel teljes körû állampolgári jogokkal ruházta fel a köztársaságminden állandó lakosát.9 Az 1989-es szovjet népszámlálás adataiszerint a Moldvai SzSzK-nak 4 335 360, a román anyanyelvûek(64,5%), az ukránok (13%), az oroszok (11%), a gagauzok(3,5%) és a bolgárok (2%) etnikai csoportjaihoz tartozó lakosa10

a függetlenné vált Moldova állampolgára lett, etnikai hovatarto-zására vagy születési helyére való tekintet nélkül.

Moldova állampolgársági törvénye egy fontos ponton eltérta román állampolgársági törvénytõl: míg a román törvény min-denfajta feltétel nélkül lehetõvé teszi a kettõs állampolgárságot,addig Moldova alkotmányának 18. cikkelye kimondja, hogy

„a Moldovai Köztársaság állampolgárai valamely más államállampolgárai csak a Moldovai Köztársaság által megkötött nem-zetközi megállapodás megléte esetén lehetnek”. Mivel Romániá-val nem kötöttek ilyen tartalmú megállapodást, a kettõs román–moldovai állampolgársággal rendelkezõk megsértették a Moldo-vai Köztársaság belsõ normáit. Románia és Moldova állam-polgársági szabályozásának egymásra hatása súlyos következ-ményekkel járt a kétoldalú kapcsolatok terén. Elõször is, a romá-niai állampolgársági törvény elfogadása után Moldovában meg-indult a román állampolgárság tömeges igénylése. Nemhivatalos becslések szerint 1991 után a román kormány 300ezer, különbözõ etnikai csoportokhoz tartozó moldovai állam-polgárnak adta meg a román állampolgárságot.11 Ezek a szemé-lyek Romániában automatikusan megkapták a szociális és politi-kai jogok teljességét, kivéve azokat a jogokat és kötelezettsége-ket, amelyek gyakorlása, illetve teljesítése ideiglenesen szünetela tartósan külföldön élõ állampolgárok esetében, ilyen példáulaz adózási kötelezettség vagy a kötelezõ katonai szolgálat. Ugyan-akkor az új állampolgárok tömeges beáramlása Moldovából egy-

96

CONSTANTIN IORDACHI

9 A volt Szovjetunió utódállamainak az állampolgárságra vonatkozó jogalko-tásáról lásd Rogers W. Brubaker: „Citizenship Struggles in Soviet SuccessorStates”. International Migration Review XXVI (Summer 1992) 2, 275–276.

10 King: The Moldovans. XXVII–XXVIII.11 Mircea Druc volt miniszterelnök becslése. L. Evenimentul Zilei, 2000. má-

jus 20.

felõl óhatatlanul felvetette azt a kérdést, hogy milyen hatássallesz mindez Romániára társadalmi-politikai és választási szem-pontból,12 másfelõl pedig egyáltalán nem segítette a két országpolitikai uniójának megteremtését célzó erõfeszítéseket. Ehe-lyett a Moldova jövõjérõl folytatott viták továbbra is meglehetõ-sen marginális szerepet játszanak a romániai 1989 utáni politi-kai diskurzusban; ezt a kérdéskört teljesen kisajátították maguk-nak az olyan nacionalista pártok, mint például a Moldovábólbeáramlott közéleti személyiségek többségét befogadó és a „mol-dovai kérdést” rövid távú politikai érdekeinek szolgálatába állítóNagy-Románia Párt. Kormányzati szinten Románia Moldovávalfolytatott politikája a „román–román kapcsolatok dilemmájának”csapdájában a „pragmatizmus” és a „szentimentalizmus” közötthányódott. 13 Ennek a kétértelmû állásfoglalásnak köszönhetõen,a Moldovai Népfront „két román államának” korábbi, mindkétország politikai elitje által elfogadott formuláját fokozatosana „két testvéri állam,” majd a „két szomszédos állam” semlege-sebb megfogalmazása váltotta fel.

A moldovai politikai életben rövid idõ alatt nyilvánvalóvávált, hogy a kettõs állampolgárság nemhogy nem segíti elõ,hanem sokkal inkább aláássa Románia és Moldova „uniójának”ügyét. A kettõs állampolgárság lehetõsége a moldovai értelmi-ség és politikusok számára egyfajta menekülési lehetõségetkínált az akut gazdasági válsággal küszködõ Moldovából.14

Számos moldovai egyesüléspárti értelmiségi, ahelyett, hogya „románság” képviselõjeként fejtett volna ki aktív tevékeny-séget Moldovában, egyszerûen a Romániába történõ emigrá-lást választotta. A román állampolgárságért folyamodott egy-szerû moldovai állampolgárok többségét anyagi megfontolások

97


12 „Unde se duce votul basarabenilor”. Evenimentul Zilei, 2000. május 28.13 A pragmatizmus politikájának legelszántabb képviselõje Adrian Severin ro-

mán külügyminiszter (1996–1997) volt, aki újraindította a Moldova függet-lenségének kikiáltásával függõben maradt, kétoldalú szerzõdés aláírásáravonatkozó tárgyalásokat. A következõ külügyminiszter, Petre Roman(1997–2000) viszont egy 1997-es kisinyovi látogatásán Moldova és Romá-nia közti „egyesülés vágyáról” beszélt.

14 A kisebbségi politika számára elérhetõ politikai lehetõségek mérvadó tár-gyalására lásd Albert Hirschman: Exit, Voice, and Loyalty. Cambridge, MA:Harvard University Press, 1970.

vezérelték, ugyanis a román útlevéllel – a moldovai útlevéllelellentétben – vízummentesen lehetett utazni Közép-Európában.Nagyon is árulkodó, hogy a legtöbb állampolgársági kérelmet1998-al kezdõdõen regisztrálták, vagyis azután, hogy Romániátmeghívták az európai uniós csatlakozási tárgyalásokra. Ehhezjárul még, hogy a román állampolgárságot elnyert moldovaiállampolgárok olyan „repatriációs” igazolást is kaptak, amelylehetõvé teszi az igazolás birtokosa számára, hogy javait vám-mentesen vigye át a két ország határán. Nem meglepõ, hogya repatriációs igazolás igencsak keresett árucikk lett Moldo-vában: az olyasfajta helyi újságokban, mint amilyen példáula Makler, 1000 és 2000 USD közötti áron hirdették darabját.15

A román állampolgársági kérelmek száma 2002 januárjábanrekordszintre ugrott: ekkortól vált lehetõvé a román állampolgár-ok számára a vízummentes utazás a schengeni határokon belül.A román kormány, szembesülve az állampolgársági kérelmekóriási számával, 2002. január 15-én úgy döntött, megváltoztatjaa külföldön élõ korábbi állampolgárok kedvezményes és gyorshonosítási eljárásának gyakorlatát.

Románia állampolgársági politikája jelentõsen befolyá-solta Moldova politikai életét is. Kezdetben, mivel az állam-polgárságra vonatkozó törvényalkotás befogadó jellegû volt,a nemzetpolitikai küzdelmek középpontjában nem az állam-polgárságra vonatkozó jogalkotás állt – ellentétben a többiszovjet utódállammal –, hanem a nemzet és a nemzeti identi-tás meghatározása, a hivatalos nyelv kérdése, valamintMoldovának mint államnak a viszonya Romániához és Orosz-országhoz. A függetlenség elnyerése óta Moldova politikai éle-tére a moldovai nemzeti identitásról folytatott éles viták nyom-ták rá a bélyegüket. A fõ konfliktus a „moldovanizmus” propa-gálói és azok között volt, akik szerint a moldovánok nemzetisé-güket tekintve a valójában románok, nyelvük, vélelmezettleszármazásuk azonos a románokéval, és egy ideig közös volttörténelmük és államiságuk is; ezzel szemben a szovjet kor-szakban konstruált „moldovanizmus” teóriája szerint a románok

98

CONSTANTIN IORDACHI

15 Infotag, 2000. február 14.

és a moldovánok különbözõ népek,16 a román és a moldovánkét különbözõ nyelv. A két tábor külpolitikai orientációja szin-tén gyökeresen eltér egymástól: míg a „moldovanizmus” képvi-selõi az Oroszországgal való szoros kooperáció és integrációmellett állnak ki, addig a másik tábor Románia és Moldova álla-mi egyesülése mellett tör lándzsát. A két oldal konfliktusáttovább mélyítette a köztársaság déli részén élõ gagauzok moz-galma, amely a közigazgatási autonómia megszerzését tûztezászlajára, illetve a Dnyeszteren túli, Ukrajnával határos terü-let (Transznyisztria) oroszbarát és reformellenes elitje általkifejezésre juttatott szeparatista törekvés. 1992-ben a „románirányzat” politikai elõretörését és a latin ábécé bevezetését kö-vetõen Transznyisztria deklarálta elszakadását Moldovától.1993-ban, Oroszország hallgatólagos diplomáciai és katonaisegítségére támaszkodva, az Igor Szmirnov által vezetett helyitransznyisztriai elit sikeresen állt ellent a központi moldovaikormányzat kísérleteinek, hogy katonai erõ alkalmazásávalállítsa helyre uralmát a terület felett. Egyértelmûen kifejezésrejuttatták, hogy figyelmen kívül hagyják a moldovai parlamentáltal elfogadott törvényeket, és olyan klientúrán alapuló államiinfrastruktúrát építettek ki, amelyet a politikai elemzõk egybe-hangzóan sztálinista maradványnak tekintenek.17

A román állampolgársági törvénynek Moldova állami szu-verenitására gyakorolt destabilizáló hatását tovább súlyosbítot-ta, hogy közben kölcsönhatásba került Oroszország etnikai ésállampolgársági politikájával.18 Oroszország befogadó állampol-gársági politikájának és a kettõs állampolgárság oroszországimegengedésének köszönhetõen 60 ezer moldáviai állampolgárszerzett orosz állampolgárságot. Ez a folyamat különösen inten-zíven zajlott a 2000. évet közvetlenül megelõzõ idõszakban,

99


16 Angela Sîrbu: „Protesting ‘Moldovanism.’ A proposal by the communist govern-ment to revise history sparks protests in Moldova”, OMRI Analytical Briefs.

17 Lásd King: „The Transnistrian Conundrum”. In: The Moldovans. 178–208 p.Lásd továbbá Bruchis: The Republic of Moldavia.

18 Oroszország 1991 utáni állampolgárságra vonatkozó politikájáról lásdLowell Barrington: „The domestic and international consequences ofcitizenship in the Soviet successor states” Europe-Asia Studies, 47 (July1995), 5, 731–764.

ugyanis az oroszországi állampolgársági törvény ezt a dátumotszabta meg a volt szovjet állampolgáro,knak határidõként azállampolgárság egyszerûsített eljárással történõ megszerzésére.Az orosz állampolgársággal rendelkezõk javarészt a szeparatistatransznyisztriai területen koncentrálódtak, ahol a jelentések sze-rint a teljes politikai vezetõ garnitúra – magát Igor Szmirnovot,a helyi elsõ embert is beleértve – megszerezte az orosz állampol-gárságot. Ehhez járul még, hogy Transznyisztria nekilátott a sa-ját állampolgárság kiépítsének, ugyanis 2001. május 24-én sajátszemélyi okmányokat vezetett be a régi szovjet okmányok he-lyett.19 Ezt az is elõsegítette, hogy 1991 után nem mindentransznyisztriai lakos erõsítette meg moldovai állampolgárságátazzal, hogy lepecsételtette okmányát, és így bejelentette magáta központi hatóságoknál. A hivatalos statisztika szerint 2000-ben Transznyisztriában mindössze 180 ezer regisztrált moldo-vai állampolgár volt, pedig a lakosság összlétszáma körülbelül742 ezret tett ki.20

Moldovát a fentebbiekbõl is jól láthatóan éles megosztottság jel-lemzi, ami a nemzeti identitásról, a politikai orientációról és az állam-polgársági hovatartozásról folytatott heves viták eredménye. 2000-ben körülbelül 500 ezer moldáviai állampolgár rendelkezett kettõsállampolgársággal, ami jelentõs szám a 4,32 milliós teljes lakosság-hoz viszonyítva.21 Közülük 300 ezer moldáviai állampolgár rendel-kezett román állampolgársággal, õket az orosz, ukrán, izraeli és bol-gár kettõs állampolgárok követik. Beszámolók szerint a kisinyoviromán, orosz és ukrán nagykövetségeket naponta 100–150 állampol-gárságot kérelmezõ „tartja ostrom alatt”.22 A kettõs állampolgárságezen felül jelentõs mértékben segítette a területrõl való tömegesemigrációt is. Valeriu Pasat, Moldova Információs és BiztonságiSzolgálatának igazgatója szerint 1990 és 1999 között hivatalosan

100

CONSTANTIN IORDACHI

19 „Transnistria Introduces Own Passports” Infotag, 2001. május 24.20 „Doar 24 la sutã din locuitorii Transnistriei vor putea participa la alegerile de

la 25 februarie”. Basa Press, 2001. február 6.21 Infotag, 2000. február 14. Ez a szám még jelentõsebbnek tûnik, ha Moldova

összlakosságának számából levonjuk Transznyisztria azon lakóinak számát,akik nem erõsítették meg moldáviai-moldovai állampolgárságukat; számu-kat 560 ezerre becsülik.

22 Infotag, 2000. február 14.

80 ezer moldovai állampolgár emigrált.23 A többség Romániátválasztotta, 11 240 Izraelt, 2300 pedig az Egyesült Államokat ésKanadát. Ezen felül jelenleg több mint 600 ezer moldovai állampol-gár él és dolgozik a köztársaság határain kívül.24

Ez a helyzet, amelyben az állampolgársági hovatartozásokilyen jelentõs mértékben fedik egymást, komoly aggodalommaltöltötte el a moldovai politika formálóit, akik attól tartottak, hogyRománia a kettõs állampolgárság intézményét arra kívánja fel-használni, hogy növelje befolyását Moldova felett. 2000 február-jában Moldova elnöke, Petru Lucinschi elismerte, hogy „egyretöbb” moldovai állampolgár folyamodik román állampolgárság-ért, és ezért arra kérte a külügy- és a belügyminisztériumot, hogy

„tanulmányozzák, miért folyamodik egyre növekvõ számú mol-dovai állampolgár román állampolgárságért”,25 valamint, hogydolgozzanak ki egy olyan mechanizmust, amely megállíthatnáa kettõs állampolgársággal rendelkezõk számának rohamos növe-kedését. A moldovai fél erõfeszítéseit ugyanakkor nem koronáztasiker, mivel a román oldal újabb lépésekre szánta el magát. A ro-mán kormány 2000. március 6-án újabb intézkedéseket fogadottel a „repatriációs” eljárás felgyorsításának érdekében, ami addigátlagosan három és fél hónapot vett igénybe.26 A lépést bíráltaMoldova külügyminisztere, Iurie Vition, aki azzal vádolta Romá-niát, hogy ösztönzi Moldova belsõ jogrendjének a moldovaiállampolgárok általi megsértését.27

A fentebbiekbõl következõen halaszthatatlanná vált, hogya két ország tárgyalások útján találjon megoldást a kettõs állam-polgárság kérdésére. A moldovai elnöki hivatal egy megállapo-dás-tervezetet dolgozott ki, amely rögzítette a kettõs állampol-gársággal rendelkezõk speciális jogait és kötelességeit az olyan

101


23 Valeriu Pasat: „Exodus”. Nezaviszimaja Moldova.24 Valeriu Pasat: „Exodus”. Nezaviszimaja Moldova. Ennek eredményeképpen

Moldova teljes népessége az 1989-es 4,33 millióról 1997-re 4,32 millióracsökkent. Lásd King: The Moldovans. XXVII–XXVIII.

25 Az Infotag idézi az elnöki szóvivõt, Anatol Golea-t: „President OrdersMinisters to Study Why Moldovans Rush for Romanian Citizenship”.Infotag, 2000. február 7.

26 Infotag, 2000. március 6.27 „Romania Indirectly Stimulates Legislation Violation by Moldovans”.

Infotag, 2000. március 7.

alapvetõ kérdésekben, mint az adózás, katonai szolgálat, ingat-lanvásárlás; az elnöki hivatal kifejezte továbbá a Moldovai Köz-társaság azon szándékát is, hogy a kettõs állampolgársággal kap-csolatos kérdéseket Romániával, Oroszországgal és Izraellelszerzõdéses úton kívánja rendezni.28 Az ezt követõ kétoldalútárgyalásokon a román külügyminiszter, Petre Roman és moldo-vai tárgyalópartnere, Nicolae Tãbãcaru megállapodtak abban,hogy kétoldalú megállapodást hoznak tetõ alá a kettõs állam-polgárságról.29 Beszámolók szerint a moldovai megállapodás-ter-vezet feltételként szabta, hogy a román fél szolgáltasson adato-kat a kettõs állampolgárokról a moldovai fél számára a kétország közötti kapcsolatok nagyobb átláthatósága és minden faj-ta „gyanakvás” kiküszöbölése érdekében. Ezzel egy idõbena moldovai elnök, Petru Lucinschi politikai kampányba kezdetta kettõs állampolgárságra vonatkozó moldovai jogi szabályozásmódosítása érdekében; ezt állítólag az tette szükségessé, hogyMoldova 1999-ben csatlakozott Az állampolgárságról szólóeurópai egyezményhez, amely a résztvevõ államoknak megenge-dõbb hozzáállást ajánl a kettõs állampolgárság intézményévelkapcsolatban.30

Az állampolgársági törvény módosítása mindazonáltal nagybelpolitikai vitát robbantott ki, amely szorosan kapcsolódottMoldova bel- és külpolitikai dilemmáihoz. A moldovai parla-ment által 2000. május 25-én megszavazott törvény szigorúbbkövetelményeket fogalmaz meg a moldovai állampolgárságelnyerésével kapcsolatban, ugyanis megköveteli az állampolgár-ságért folyamodóktól, hogy a honosítás elõtt tíz évet Moldovábanlakjanak, és bizonyítsák jártasságukat a moldovai jogrend, törté-nelem és nyelv ismeretében. Az állampolgárságról szóló európaiegyezménynek megfelelõen az új törvény elfogadja a kettõsállampolgárságot a vegyes házasságban élõ személyek, valaminta külföldrõl örökbe fogadott vagy vegyes házasságból született

102

CONSTANTIN IORDACHI

28 „Preºedenþia a elaborat un proiect de accord cu privire la dubla cetãþenie”.Basa Press, 2000. március 13.

29 „Bucureºtiul va oferi Chiºinãului date despre cetãþenii moldoveni care deþinºi cetãþenia românã”. Basa Press, 2000. március 28.

30 „Chiºinãul a recunoscut dreptul la dublã cetaþenie în anumite cazuri”. BasaPress, 1999. október 14.

gyermekek esetében. Ugyanakkor a törvény elõírja, hogy a kül-ügyminisztériumnak azonosítania kell a kettõs állampolgársággalrendelkezõk személyét, és kérnie kell denaturalizációjukat.31

A romániai és a moldovai parlamenti választások elõestéjén elfo-gadott új állampolgársági törvény pánikot keltett a kettõs állam-polgársággal rendelkezõk körében, és egyúttal gyengítette a poli-tikai ellenzéket. Nyilvánvaló volt, hogy Lucinschi elnök a 2001februárjára kitûzött választások elõtt az állampolgársági tör-vényt a Románia-barát ellenzék elleni politikai fegyverkénthasználja.

2001 februárjában a Románia-barát politikai erõk súlyosválasztási vereséget szenvedtek Moldovában, a gyõzelmeta Kommunista Párt szerezte meg. Azóta az új elnök, VlagyimirVoronyin erõteljes kampányt indított a kulturális politika teréna Románia-barát politikai erõk marginalizálására, ami Mol-dova és Románia kapcsolatait teljes zsákutcába jutatta. A mol-dovai politikai elit, a nemzeti identitás mibenlétérõl folytatotttízévnyi terméketlen vita után újra a nemzeti identitás szovjetvariánsát vette elõ, a moldovanizmust. A szovjet utódállamokközött Moldova nagyon is sajátos esetet képez, ugyanis a függet-lenség kihirdetésekor az állampolgárság kérdése körül nem foly-tak politikai küzdelmek, de tíz év alatt a kettõs állampolgárságrohamos terjedése az állampolgárság jogi szabályozását a politi-kai küzdelem középpontjába állította, és a nemzeti identitásrólés a fejlõdés követendõ útjáról folytatott heves viták ütközõzóná-jává tette.

A kettõs állampolgárság és a román–magyar viszony

Az 1991-es román állampolgársági törvénynek a kettõs állampol-gárságra vonatkozó része hatással volt az Erdélyben élõ magyarnemzetiségûek státusára is. Ahhoz, hogy megértsük ezt a kapcso-latot, helyénvaló lesz, ha most röviden áttekintjük a nemzet egy-mást részben fedõ, de végsõ soron ellentétes meghatározásáhozkapcsolódó román–magyar ideológiai konfliktust. Ez a vita az1918-at követõ idõszakban kezdõdött, amikor Erdély Romániához

103


31 „O comisie parlamentarã recomandã preºedenþiei sã renunþe la un articol dinproiectul legii cetãþeniei”. Basa Press, 2000. március 22.

csatolása szükségessé tette a két ország állampolgárságának jogielhatárolását, ami viszont hosszú nemzetközi jogi eljárást eredmé-nyezett a magyar állampolgárságot választott erdélyi magyarnemzetiségûek földtulajdonlásával kapcsolatban.32 Ez a vita nem-csak folytatódott, hanem még fel is erõsödött a kommunista idõ-szakban, amikor is a határon túli magyarok sorsa iránti, az 1970-es években megjelent magyarországi érzékenység és érdeklõdésszembetalálkozott a Nicolae Ceauºescu által vezetett romániaikommunista rezsim nacionalista irányvonalával, ami a két országnyilvános és hivatalos politikai diskurzusának ütközéséhez veze-tett. A vita csúcspontját az 1980-as évek végén érte el, amikora romániai magyar kisebbség státusáról folytatott román–magyar jogi és politikai viták uralták a különbözõ nemzetközitanácskozások, például a EBESZ-ülések napirendjét. E viták so-rán a román fél a nemzet államközpontú meghatározását alkal-mazta, területi és politikai egységként definiálva azt. Mivela nemzeti öntudatot kulturális, és nem politikai jelenségként értel-mezték, az erdélyi magyarokat értelemszerûen „etnikai kisebb-ségként” határozták meg, amelyet csupán a közös kultúra köt a ma-gyarországi magyarokhoz. Ennek megfelelõen a romániai kommu-nista rendszer vezetõje, Nicolae Ceauºescu tagadta, hogy az etnikaikisebbségek más nemzetekhez tartoznának, mivel – véleménye sze-rint – a nemzet sok évszázados „együttélés” eredményeképpen jöttlétre, és a magyarok, németek, szerbek és a többi kisebbségi cso-port a román nemzet részét alkotják.33

A másik oldalon viszont a magyar fél a nemzet etnicistameghatározását alkalmazta, közös kultúrával és eredettel defini-álva azt.34 Ebbõl az eltérõ perspektívából szemlélve, a nemzetiöntudat politikai – és nem csak kulturális – jelenség, amely egyközös kormányzat igényében is kifejezõdik. Ebbõl következõen

104

CONSTANTIN IORDACHI

32 A trianoni békeszerzõdés 10. cikkelye lehetõvé tette, hogy a kisebbségekmegválasszák állampolgárságukat a Osztrák–Magyar Monarchia utódálla-mai közül.

33 Nicolae Ceauºescu, 1987. február 23. A Szabad Európa Rádió Archívuma,Budapest, Romanian SR/3, Radio Free Europe Background Report, 1987.április 22., 12.

34 A nemzet államközpontú és etnicista definíciójára vonatkozóan lásdAnthony Smith: Theories of Nationalism. London: Duckworth, 1971. 176.

a romániai magyarok „nemzeti kisebbségnek” tekintendõk.A magyar diplomáciában az 1980-as évek második felében fon-tos szerepet betöltõ Szûrös Mátyás ezt a szemléletet 1985-bena következõképpen fejezte ki: „a határainkon túl, de fõkénta Kárpát-medencében élõ magyarok a magyar nemzet részétképezik. Minden joguk megvan arra, hogy elvárják Magyaror-szágtól, hogy felelõsséget érezzen a sorsukért és felemelje a sza-vát értük, ha diszkrimináció éri õket”.35

Magyarország és a romániai magyar kisebbség közötti kap-csolat 1989 után is nagyon érzékeny kérdés maradt a románpolitikusok és a román közvélemény számára. 1990-ben a vitaúj szakaszába lépett, amikor a magyar állam azon kötelezettsé-ge, hogy védelmezze a határon túl élõ magyarok érdekeit, azalkotmány 6. cikkelyében is megfogalmazást nyert: „A MagyarKöztársaság felelõsséget érez a határain kívül élõ magyarok sorsá-ért, és elõmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolá-sát.” Ehhez járult még, hogy a magyar diplomácia ezen elv nem-zetközi jogi érvényességét is megpróbálta elfogadtatni, a nemzetikisebbségek és az „anyaország” közötti kapcsolatok fontosságáthangsúlyozva, azt állítva, hogy a nemzetiségi ügy nem képezi azadott ország kizárólagos belügyét, mivel vannak emberi jogi ésállamközi vonatkozásai is. Ez a magyar álláspont hozzájárulta román–magyar diplomáciai viták további elmérgesedéséhez.

A vita új romániai belpolitikai dimenzióval gazdagodott ak-kor, amikor 1989 decemberében létrejött a Romániai MagyarDemokrata Szövetség (RMDSZ), a romániai magyarok legfon-tosabb politikai képviseleti szerve. Az RMDSZ egyfelõl a romá-niai magyarokat a magyar nemzet integráns részének tekinti, ésõket Romániában társnemzetként vagy államalkotó nemzetkénthatározza meg. Másfelõl viszont, nemzetközi szinten azRMDSZ igényt tart arra, hogy a romániai magyar közösség legi-tim képviselõjének ismerjék el, és bevonják minden, Romániaés Magyarország között, a magyar kisebbség státusára vonatkozó-an kötendõ kétoldalú megállapodás elõkészítésébe. Ezt az igénytMagyarország legitimnek ismerte el. A szomszéd országokban

105


35 A Szabad Európa Rádió Archívuma, Budapest, Romanian SR/3, Radio FreeEurope Background Report, 1985. április 22. 3.

élõ magyar kisebbségek képviselõivel való állandó és rendsze-res politikai konzultáció intézményes kereteinek megteremté-se céljából a magyar kormány a Miniszterelnöki Hivatal Hatá-ron Túli Magyarok Titkársága néven bizottságot állított fel, ame-lyet 1992-ben a Határon Túli Magyarok Hivatalaként újjá-szervezett, és a Külügyminisztérium ellenõrzése alá rendelt.36

Továbbá, a magyar kormány ugyancsak kiállt az RMDSZ azonjoga mellett, hogy véleményt nyilváníthasson a román– magyar alap-szerzõdés kimunkálásának folyamatában (1994–1996): „A magyarkormány formálisan nem képviselheti más államok magyar nem-zeti kisebbségeihez tartozó állampolgárait, azonban lényegikövetelménynek tartja, hogy az érintett kisebbségek képviselõikifejthessék véleményüket a folyamat [a román– magyar tárgya-lások] során, és úgyszintén véleményt nyilváníthassanak azelért megállapodásokról”.37

A román fél visszautasította ezt az igényt azzal érvelve,hogy az RMDSZ egy politikai párt, míg a Magyarország ésRománia közötti kérdések megoldása a kormányok dolga:

„A kétoldalú szerzõdés egy Románia és Magyarország közöttiszerzõdés, és a két ország kapcsolatait érinti. A magyar kisebb-séghez tartozó személyek Románia állampolgárai, és a románállammal való kapcsolatuk hasonlóképpen nyer megoldást,mint az összes többi állampolgár kapcsolata. A romániai ma-gyar kisebbség jogait nem a román–magyar szerzõdés garantál-ja, hanem Románia alkotmánya, az ország törvényei és a Romá-nia által aláírt nemzetközi egyezmények”.38

Végül is a román és a magyar fél egy hosszú és fáradságostárgyalási idõszak után, 1996. szeptember 16-án aláírta A Ma-gyar Köztársaság és Románia között a megértésrõl, az együttmû-ködésrõl és a jószomszédságról szóló szerzõdést. A szerzõdéstartalmaz egy kitételt, amely szerint mindkét ország „nem diszk-riminatív alapon” támogatja egymás integrációs erõfeszítéseit

106

CONSTANTIN IORDACHI

36 Lásd a 90/1992. számú, A határon túli magyar kisebbség kormányhivatalárólszóló kormányhatározatot.

37 Concluding Document of the Inaugural Conference for a Pact on Stability inEurope, Interpretative Statement, point 1.5.

38 Traian Chebeleu román elnöki szóvivõ szavai. Evenimentul Zilei, 1997. május 27.

a NATO-ba és az Európai Unióba.39 Ezen felül a két ország intéz-ményesített mechanizmust állított fel az állandó dialógus fenn-tartására, amit a francia–német megbékélés modellje inspirált.40

Természetesen a szerzõdés nem jelentette azt, hogy nem lesznekkonfliktusok a közeljövõben, de biztosította, hogy azok jogi vitákformáját öltik majd, és politikai egyeztetéssel oldódnak meg.

Kettõs állampolgárság: megoldás a vízumkérdésre?

A román–magyar diplomáciai megbékélés ellenére, a Romániá-ban élõ magyarok státusa továbbra is éles vitákat generált a kétország között. 1997-tõl kezdõdõen e viták középpontjában a ket-tõs állampolgárság kérdése állt; a vitát tovább erõsítette a Romá-nia és Magyarország között esetlegesen bevezetendõ vízumkény-szer, valamint Magyarország jobb EU-csatlakozási kilátásai.

A kettõs állampolgárságról folytatott vita az osztrák külügy-miniszternek a cseh és a magyar hatóságokhoz intézett azonkérése kapcsán robbant ki, hogy a két ország vezessen be vízum-kényszert a Romániából érkezõ turisták számára. Mivel a románállampolgárokkal szemben alkalmazandó vízumkényszer óha-tatlanul káros hatással lett volna a romániai magyarokMagyarországgal való szabad és intenzív kapcsolattartására – ezszámukra létfontosságú –, e javaslat heves reakciókat váltott kia romániai magyar kisebbség körében, és konkrét garanciákatköveteltek, hogy az „anyaországgal” való kapcsolattartást eznem fogja komolyabban gátolni. Ilyen elõzmények után állt elõKatona Ádám, az Erdélyi Magyar Kezdeményezés elnöke 1997.augusztus 26-án azzal az RMDSZ vezetõségéhez intézett kérés-sel, hogy a szervezet iktassa céljai közé a magyar állampolgár-ság megadását a romániai magyarok számára, ezzel biztosítvaszabad mozgásukat.41 A magyar diplomácia nagyon óvatosanfogadta ezt a javaslatot. Mind Szõcs Ferenc, Magyarország buka-resti nagykövete, mind Kovács László magyar külügyminiszterelismerte a kérdés rendkívüli jogi és társadalmi politikai bonyo-

107


39 România ºi minoritãþile. Colecþie de documente. Târgu Mureº: Pro Europa,1997. 162.

40 Iordachi: „The Romanian-Hungarian Reconciliation Process”.41 Evenimentul Zilei, 1997. augusztus 27.

lultságát, és tagadták, hogy a magyar kormány jogszabályterve-zetet készítene elõ a kettõs állampolgárság megadásáról a romá-niai magyarok számára. Igaz, hasonlóan a romániai állampolgár-sági törvénykezéshez, az 1993-as magyar állampolgárságról szó-ló törvény szerint azok a nem magyar állampolgárságú magyarnemzetiségûek jogosultak kedvezményezett honosíttatásra,akiknek felmenõi ágon legalább egy rokona magyar állampol-gár volt (4. fejezet, 3. paragrafus).42 Azonban a magyarországiszabályozás szerint a repatriáció egyénileg és nem kollektívmódon történik, és ellentétben a romániai törvénykezéssel, szá-mos elõfeltétel teljesülése szükséges hozzá, többek között az,hogy a kérelmezõ az elõterjesztés elõtt folyamatosan egy évigMagyarországon lakjon, és meghatározott jövedelmet igazol-jon. Egy sajtókonferencián Szõcs Ferenc elismerte, hogy a tör-vény bevezetésével több ezer ember rendelkezik kettõs,román–magyar állampolgársággal, de rámutatott, hogy ez csakazért lehetséges, mert ezek az emberek jelenleg Magyarországterületén élnek.

A magyar diplomácia által elfoglalt bölcs álláspont abbóla felismerésbõl fakadt, hogy ez a kérdés jogi és társadalmi-politi-kai szempontból rendkívüli következményeket rejt magában.A kettõs állampolgárság megadása a Romániában élõ magyarokszámára jóval túlmegy a Magyarországra történõ, a magyar nem-zettel való kulturális kapcsolatok fenntartásához szükséges sza-bad beutazásra vonatkozó legitim igényük biztosításán: felruház-ná õket mindazon polgári és politikai jogok teljességével, amely-re a magyar állampolgárok jogosultak az ország jogrendjébõlkövetkezõen, ideértve a Magyarországon történõ, korlátlan idõ-re való letelepedés, valamint ingó és ingatlan vagyon szerzésé-nek jogát, a munkavállaláshoz, a meghatározott szintû oktatás-hoz, az orvosi és a társadalombiztosítási ellátáshoz való jogot.Nem szükséges hangsúlyoznunk, hogy az ilyen, Magyarországrairányuló bevándorlás következményei felmérhetetlenek lennének.

CONSTANTIN IORDACHI

108

42 Evenimentul Zilei, 1998. szeptember 17. A magyar hatóságok 1991 és 1993 között13 000, fõleg erdélyi és vajdasági etnikai magyar igényét regisztrálták. 1998 elsõ fe-lében 3027 személy kapott magyar állampolgárságot, közülük 1772 román állam-polgár volt. Az adatokra vonatkozóan lásd Evenimentul Zilei, 1998. július 21.

Egy ilyen döntés ellentétes lenne Magyarország hagyományos,a régióban folytatott bevándorlási politikájával is. A történelemazt mutatja, hogy – a többi „magas státusú” kelet-közép-európaikisebbséggel (németek, zsidók) ellentétben – az emigráció sohasem volt kívánatos opció a magyar kisebbség számára. Elõszöris, Magyarország népsûrûsége az egyik legmagasabb Kelet-Közép-Európában, ugyanakkor Magyarország gazdasági poten-ciálja viszonylag korlátozott, ebbõl következõen rendkívülinehézségekbe ütközne az, ha egyik napról a másikra potenciálisúj állampolgárok millióit fogadná be. Fontos annak a felidézéseis, hogy az RMDSZ programja szintén a romániai magyar közös-ség történelmi szülõföldjeként határozza meg Erdélyt, különkiemelve az emigráció nem kívánatosságát. Ezért nem meglepõ,hogy az RMDSZ elnöke, Markó Béla hivatalos minõségébenegyszer sem támogatta a romániai magyarok kettõs állampolgár-ságára vonatkozó javaslatot.

Az 1998. májusi magyarországi politikai változás utánugyanakkor számos jel arra utalt, hogy az Orbán Viktor vezetésé-vel felállított új kormány újragondolhatja a romániai magyarok-nak adandó magyar állampolgárság kérdését. Orbán Viktor1998 júliusában, elsõ hivatalos romániai látogatásakor jelezte,hogy a magyar kormány alternatív megoldásokon gondolkozik,ugyanakkor nem zárta ki egyértelmûen a kettõs állampolgárságlehetõségét, sõt kijelentette, hogy „amennyiben ilyen irányúkérés érkezik [az RMDSZ-tõl], Magyarország meg fogja adnia kettõs állampolgárságot”43. Ez a félreérthetetlen ígéret felbá-torította a kettõs állampolgárság híveit az RMDSZ-en belül.Nyomásuk hatására Markó Béla, aki soha sem foglalt állásta kettõs állampolgárság megadása mellett, némileg árnyaltaálláspontját, és kijelentette, hogy „az RMDSZ sem nem ellen-zi ezt a lépést, sem nem javasolja, hanem elemzi. Mindazonál-tal az optimális megoldás a vízummentesség”44.

Orbán Viktor nyilatkozata azonnal a román illetékesekheves reakcióját váltotta ki. A román elnök fõtanácsadója „két-ségbeesett megoldás”-nak minõsítette a kettõs állampolgárság

109


43 Evenimentul Zilei, 1998. július 21.44 Evenimentul Zilei, 1998. július 27.

megadását a romániai magyar népesség számára, amely „azállampolgárok két kategóriáját hozná létre egy országban”, éskövetkezésképpen „megrontaná kisebbség és többség viszonyátRomániában”.45 A romániai ellenzéki pártok szintén azonnalelutasították a kettõs állampolgárságot mint a romániai magya-rok számára kínálkozó megoldási lehetõségét. A Romániai Szo-ciális Demokrácia Pártja (PSDR) a javaslatot úgy minõsítette,hogy annak célja a „román állam tekintélyének aláásása állam-polgárai elõtt, valamint a nemzetállam gondolatának lejáratá-sa”, és figyelmeztetett, hogy azok a román állampolgárok, akik

„más állampolgárság után sóvárognak, el fogják veszítenia románt”. Ezen felül a PSDR elvetett mindenfajta alternatívkompromisszumos javaslatot, ami biztosítaná a romániai magya-rok szabad utazását, és arra figyelmeztetett, hogy már annaka gondolata is, hogy Magyarország megkülönböztetett elbánás-ban részesítse a romániai magyarokat a vízumrendszert illetõen,

„súlyos nemzeti feszültséget” fog kelteni. Mint láthatjuk, a ket-tõs állampolgárság gondolatának felvetése szenvedélyes reakci-ókat váltott ki a román és a magyar politikusokból, és egy új dip-lomáciai vitafrontot nyitott a két ország között, veszélybe sodor-va a két ország közötti politikai megbékélés eredményeit.

A státustörvény: a kettõs állampolgárság leplezett formája?

A státustörvény 2001 júniusában történt elfogadását – amivelegy újabb jelentõs diplomáciai krízis alakult ki a térségben – a ro-mániai magyarok jogi státusáról folytatott román–magyar polé-mia csúcspontjának tekinthetjük. Elsõ pillantásra a törvény Ma-gyarország nemzetpolitikájának folytatása: a magyar alkotmány6. cikkelyével összhangban kinyilvánított célja, hogy biztosítsa

„a szomszédos államokban élõ magyaroknak az egységes ma-gyar nemzethez való tartozását, szülõföldjükön való boldogulá-sát, valamint nemzeti azonosságtudatát”.

Mindemellett a státustörvény számos magyar nemzetpoliti-kai újítást is tartalmaz. Elõször is, hatálya azokra „a HorvátKöztársaságban, a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban, a Ro-

110

CONSTANTIN IORDACHI

45 Evenimentul Zilei, 1998. július 27.

mániában, a Szlovén Köztársaságban, a Szlovák Köztársaság-ban vagy Ukrajnában lakóhellyel rendelkezõ nem magyarállampolgárságú, magát magyar nemzetiségûnek valló szemé-lyekre terjed ki”, akik „magyar állampolgárságukat nem önkén-tes lemondással veszítették el”, valamint együttélõ házastársaik-ra és „a közös háztartásukban nevelt kiskorú gyermekeikre, mégha egyébként nem magyar nemzetiségûek is”. Így a törvény hatá-lya kombinálja az etnikai-nemzetiségi elvet („magyar nemzeti-ségû személyek”) az államközpontú megközelítéssel („ma-gyar állampolgárságukat nem önkéntes lemondással veszítettékel”) és a területi elvvel (csak a környezõ országokban élõ magya-rokra vonatkozik és nem a teljes magyar diaszpórára az egészvilágon). Éppen a területi és az államcentrikus elemek e kombi-nációja, valamint az állampolgárság nem önkéntes elvesztéséretett történelmi utalás volt az, ami azon vádak kiindulópontjáulszolgált, melyek szerint a törvényben Nagy-Magyarország szim-bolikus helyreállítását célzó, rejtett irredenta program húzódik.Ehhez járul az, hogy a „státustörvény” területi alkalmazhatóságátsokan szintén problematikusnak találják. A törvény szerint a hatá-lya alá tartozó személyek kedvezményekben és támogatásokban

„a Magyar Köztársaság területén, illetõleg a szomszédos államok-ban lévõ lakóhelyükön” részesülnek. A törvény e területen kívülijellege összeütközésben van az államiságról és a területi szuvere-nitásról a szomszéd országok jogrendje által képviselt felfogás-sal. A törvény másik, igencsak vitatott aspektusa egy, „Magyarigazolvány” néven bevezetendõ arcképes igazolvány, amely „ta-núsítja a kérelmezõ magyar nemzetiségét”. Ez az igazolvány hiva-talos személyi okmánynak tekinthetõ, mivel rendszeresen megkell újítani és visszavonható, ha tulajdonosa bûncselekményt kö-vet el vagy megváltozik a magyar államhoz való jogi viszonya.Ami a határon túl élõ magyaroknak nyújtott támogatást illeti, a tör-vény hatálya alá tartozók „kedvezményekben és támogatásokbanrészesülnek”, amelyek a következõ nagyobb kategóriákba sorolha-tók: oktatás és kultúra, tudomány, társadalombiztosítási ellátás ésegészségügyi szolgáltatás, utazási kedvezmények és munkavállalás.

Aromán kormány kommünikéje, amelyben a státustörvénytértékelte, azt a romániai magyarok számára „második állampol-

111


gársággal felérõ helyettesítõ megoldásnak” minõsítette.46 A fõkifogások a törvény diszkriminatív jellegére vonatkoztak, azthangsúlyozva, hogy etnikai alapon különbséget tesz Romániaállampolgárai között, ami ellentétes az Európa Tanács, az emberijogok és alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló európai egyez-mény és a román–magyar alapszerzõdés betûjével és szellemé-vel. Ugyancsak kifogásolták a törvény területen kívüli alkalmaz-hatóságát, ami potenciálisan összeütközésben van a románállam elfogadott szuverenitási doktrínájával. Válaszul a románkormány kifejezte határozott szándékát, hogy a kettõs állampol-gárságra vonatkozó törvénykezés szigorításával és a külföldrõlszármazó juttatások kedvezményezettjeire kivetendõ speciálisadó bevezetésével Románia területén meg fogja akadályoznia törvény alkalmazását.

Vajon valóban a kettõs állampolgárságról szóló törvénynektekintendõ-e a „státustörvény”? Az elõbb elmondottak alapján azbiztos, hogy a törvény eredetét tekintve valóban a romániai ma-gyaroknak adandó kettõs állampolgárságról szóló viták szülötte.Sõt a törvény rendelkezései túlmennek a kisebbségi jogok Európá-ban elfogadott standardján, ugyanis intézményesítik az etnikaihovatartozást, kedvezményes elbánást biztosítva a magyar nemze-tiségûek számára a magyar állammal való kapcsolatukban, lehetõ-vé téve, hogy részt vegyenek az anyaország kulturális életében ésrészesüljenek anyagi jólétébõl. Ugyanakkor a törvény mégsembiztosít teljes körû szociális és politikai jogokat a határokon túlélõ magyaroknak. Az õket megilletõ gazdasági jogosultságoka minimumra szorítkoznak, és csupán idényjellegû munkavállalá-si engedély megadását, korlátozott utazási kedvezményt, vala-mint a kulturális és az oktatási intézményekhez való hozzáférés jo-gát tartalmazzák. A lényegesebb szociális juttatások, mint példá-ul az orvosi ellátás csupán a Magyarország területén ideiglenesentartózkodó személyeket illetik meg, méghozzá bizonyos feltéte-lek teljesülése esetén. Az is igen fontos, hogy a törvény a határontúl élõ magyar nemzetiségûeket a fentebbi szociális-gazdasági

112

CONSTANTIN IORDACHI

46 Cabinetul consilierului de stat pe probleme de politicã externã a GuvernuluiRomâniei, „În contradicþie cu normele internaþionale de drept”. 22 Plus, XII(5–11 June 2001) 130.

jogosultságokon kívül nem ruházza fel semmilyen, a magyarállampolgársághoz kapcsolódó politikai jogosítvánnyal, mint ami-lyen például az országos és az önkormányzati választásokon valórészvétel joga, a föld tulajdonlásának joga vagy a magyar állam-apparátusban való munkavállalás joga. Bizonyos szempontbólúgy tûnik, hogy a státustörvényt sokkal inkább az anyaország gaz-dasági szükségleteihez igazították, semmint a szomszédos orszá-gokban élõ magyarok igényeihez; a törvény a kedvezményezettekszámára a nemzettagság szimbolikus formáját kínálja, miközbennem adja meg a kollektív állampolgársági tagságot. Ezenkívüla törvény negatívan hatott a magyar kisebbség és a román többségviszonyára, ösztönözte a romániai magyar nemzetiségûek ma-gyarországi munkavállalását és anyagi segélyezését, ahelyett,hogy elõsegítette volna boldogulásukat abban a társadalomban,ahol élnek. Végül, de nem utolsó sorban az, hogy a státustörvénymegalkotása magyar–román politikai egyeztetések nélkül zajlott,a törvény bevezetése után a két ország viszonyában jelentõs krí-zist okozott, és ez a krízis erõsen próbára tette a Románia ésMagyarország közötti, 1996-os politikai megbékélést.

Összegzés

Jelen tanulmány a befogadó jellegû nemzeti és állampolgárságipolitikák feléledését vizsgálta a posztkommunista Kelet-Közép-Európában, rámutatva arra, hogy a lezajlott radikális gazdasági,társadalmi és politikai változások az állampolgárság klasszikusdefiníciói helyett a nemzethez tartozás összetett és heterogén for-máit részesítették elõnyben. A tanulmány felvonultatta a befoga-dó jellegû nemzetpolitikák elterjedése mögött álló, meglehetõ-sen sokféle motivációkat: ide tartozik az a törekvés, hogy politi-kailag intézményesítsék a nemzeti kisebbségek és az anyaországközötti kulturális összetartozást, garantálják az anyaországbavaló beutazás szabadságát a nemzeti kisebbségek számára, elejétvegyék tömeges bevándorlásuknak, vagy éppen külföldrõl szak-képzett munkaerõt vonjanak be a gazdaságba. Ezek az érdekekszabják meg minden esetben a nemzeti kisebbség és az anyaor-szág integrációjának fokát, és ez a kulturális politikától a kedvez-ményezett honosíttatási jogokig, kedvezményes jogi státustól

113


a határon túli kisebbségek, kompakt nemzeti közösségek védel-mének legátfogóbb formájáig, a kettõs állampolgárságig terjedõ-en variálódhat. Az elemzés nem csak az államközi szintet vizsgál-ta, hanem a nemzettagságban érintett és a politikai folyamatkülönbözõ rétegeiben elhelyezkedõ szereplõket is azonosította.Így, az egyén szintjén, a regionális gazdasági és politikai megosz-tottság világában egy második útlevél megszerzése „kiutat”jelenthet – társadalmi mobilitást és szabad utazást, valamintolyan anyagi javakhoz való hozzáférést biztosít, mint a munka,a képzés és a társadalombiztosítás. A nemzeti kisebbségek szá-mára az anyaországi állampolgárság az anyaországgal való kap-csolat megõrzését, illetve az anyaország anyagi javaiban és kultu-rális életében való részesedést jelenti. Ugyanez a „kiút-lehetõ-ség” vonzza a nemzeti kisebbségek politikai elitjét, amely azanyaország politikai szervezetének része kíván lenni, illetve gaz-dasági-politikai krízis idején személyes jólétét látja ezáltal bizto-sítva. A nemzetépítõ állam (nationalizing states) számára a ket-tõs állampolgárság megtagadása az etnikai kisebbségek és anya-országuk közti kapcsolatot lehatárolhatja, sõt meg is szüntetheti.Ezzel szemben, a kettõs állampolgárság megadása az anyaország(external national homelands) számára a határon túli nemzetiközösségekkel való kapcsolat intézményesítésének leghatáso-sabb eszköze.

A jelen tanulmány végkövetkeztetése az, hogy a státustör-vény meghozatala és végrehajtása körüli román–magyar polé-mia a Románia és Magyarország között már régóta meglévõ ide-ológiai vita megváltozott körülmények közötti folytatása, amelya nemzet ellentétes, de némileg egymást fedõ meghatározásá-nak eredménye. Ezért a státustörvény körüli politikai viták mint-egy sûrítve tartalmazzák a román–magyar viszony teljes minta-készletét, feltárva az egyes elemek, vagyis a „nemzetállami poli-tikát folytató állam”, az „anyaország” és a „nemzeti kisebbség”közötti komplex, interaktív viszony természetét.47 A jelen tanul-

114

CONSTANTIN IORDACHI

47 Itt a Rogers Brubaker által kidolgozott, három különbözõ és egymással ellentétes nacionalizmus-fogalmakra támaszkodom. Lásd Rogers Brubaker:Nationalism Reframed. Nationhood and the National Question in the NewEurope. Cambridge: Cambridge University Press, 1996.

mány amellett érvel továbbá, hogy a státustörvényt a közép-kelet-európai befogadó nemzet- és állampolgársági politikák újjászületé-sének tágabb összefüggésében kell vizsgálni. Románia és Magyar-ország szimbolikus nemzettagságának és állampolgárságának poli-tikái közti kölcsönhatás jól szemlélteti a posztkommunista kelet-közép-európai nemzetállamok számára elérhetõ politikai lehetõsé-gek széles körét. A tanulmány hátralevõ része a két ország politikaielitje által követett, a határon túli nemzeti közösségekre vonatkozónemzeti politikák hasonlóságaira és különbségeire világít rá.

Milyen következtetések vonhatók le a magyar státustör-vény és a kettõs állampolgársággal kapcsolatosan folytatottromán politika összehasonlításából? Elsõ látásra úgy tûnik,hogy a két törvény különbözõ kategóriába tartozik. Míg a romántörvény a volt román állampolgárok repatriációhoz való jogárólbeszél, addig a magyar státustörvény a magyar állam által a hatá-ron túl élõ magyarok számára juttatott és fenntartott jogokat,illetve kivételes bánásmódot szabályozza. Ugyanakkor mindkéttörvény a saját kategóriáján túlmutató elemeket is tartalmaz. Elõ-ször is, a román állampolgársági törvény, a klasszikus repatriá-ciós törvényekkel ellentétben, nem követeli meg a volt állampol-gároktól, hogy visszatelepüljenek az országba. Így a törvény ren-delkezései a „repatriáció” fogalmát teljesen kiürítik, és inkábbaz állampolgárság helyreállításáról szóló szabályozásnak tekint-hetõk. A magyar státustörvény pedig több egy kisebbségvéde-lemre korlátozódó törvénynél. Nem pusztán megvalósítandókulturális politikákat vagy a nemzettagság tisztán szimbolikusformáját tartalmazza, hanem a határon túl élõ magyarok számá-ra hozzáférést biztosít a munkaerõpiachoz és bizonyos jólétiintézményekhez, ami máskülönben csupán a magyar állampol-gárok számára állna nyitva. Ebbéli törekvéseikben a két törvényközött számos hasonlóságot fedezhetünk fel. Elõször is, mind-kettõ államcentrikus megközelítést alkalmaz, mivel a volt állam-polgárokat célozzák, akik a határok megváltozása következté-ben vesztették el állampolgárságukat. Ugyanakkor, míg a romántörvény az összes korábbi állampolgár számára megadja azállampolgárság helyreállításának jogát, nemzetiségüktõl függet-lenül, a magyar státustörvény az államcentrikus szemléletet az

115


etnikai elvvel kombinálja, mivel csupán a magyar nemzetiségû-eknek (és családjuknak) biztosít kedvezményes státust.

Másodszor, mindkét törvény – a határon túl élõ nemzetikisebbséghez tartozókra vonatkozóan – az állampolgárság „nemönkéntes” elvesztésére utal, ami implicite a határváltozások tör-vénytelen jellegének kimondását foglalja magában. Ez az irreden-tizmus vádját vonja maga után. Ehhez a vádhoz újabb érveket szol-gáltatott az a tény, hogy a státustörvény hatálya csupán azokraa szomszédos országokban élõ magyar nemzetiségû személyekreterjed ki, akik valaha a magyar állam határain belül éltek. Habára román törvény hatálya – a magyarral ellentétben – nem korlátozó-dik kimondottan bizonyos területekre, rendelkezései fõként a kétvilágháború közötti Nagy-Románia két tartományának, Besszará-biának és Bukovinának a lakosait érintették. Ehhez járul még az is,hogy mindkét törvényt úgy értékelték, mint amelyek Románia, illet-ve Moldova belsõ jogrendjével ellentétesek, és amit a régió statusquo-jának megkérdõjelezéseként interpretáltak.

A két törvény között lényegi különbségek vannak abban a tekin-tetben, hogy milyen jogokat és kedvezményeket nyújtanak. Hevespolitikai viták után a magyar döntéshozók elvetették azt a megoldást,hogy kettõs állampolgárságot adjanak a határon túl élõ magyarok-nak, ehelyett a nemzettagság kifejezésre juttatásának szimboliku-sabb formáját választották. Ezzel ellentétben a román állampol-gársági törvénykezés az állampolgárság helyreállítására vonatko-zó igen megengedõ rendelkezései a moldovai állampolgároktömeges romániai honosítását eredményezték az állampolgárijogok teljességét juttatva nekik. Végezetül, de nem utolsó sorban:Romániában a kettõs állampolgárságról folytatott vita rávilágította romániai döntéshozók alapvetõ következetlenségére, ugyanisa romániai magyarok esetében rendíthetetlenül elutasították a ket-tõs állampolgárságot mint megoldási lehetõséget, míg a moldovaiállampolgárok esetében éppen ezt a megoldást javasolták. Ez an-nak a következménye volt, hogy Románia kettõs politikai szerep-ben lépett fel: a romániai magyarok vonatkozásában mint „nem-zetállami politikát folytató” állam, a moldovai állampolgárokvonatkozásában viszont mint „anyaország”.


116

CONSTANTIN IORDACHI

A STÁTUSTÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSAÉS A MAGYAR KISEBBSÉGPOLITIKÁK

�

A kedvezménytörvény mint támogatáspoliti-kai lehetõség: segélyezés vagy építkezés?*

– Problémafelvetés –

BÁRDI NÁNDOR

Abudapesti kormányzatok 1918 óta a nemzetközi, valaminta belsõ gazdasági és politikai viszonyok függvényében

különbözõ módon viszonyultak a határon túli magyarság intéz-ményes támogatásához.

1. 1918–1920 között a békeszerzõdés aláírásáig, ahoválehetett, eljuttatták a magyar tisztviselõi kar illetményeit. Ám azimpériumváltás után az intézményhálózatot eseti egyházi segé-lyeken túl már nem tudták támogatni. (A Vajdaság tekintetébenmég ez sem mûködött.)

2. 1920–1931 között a budapesti kormányzat társadalmiegyesületeken keresztül (Népies Irodalmi Társaság, RákócziSzövetség, Szent Gellért Társaság) folytatta támogatáspolitiká-ját, amely elsõsorban a kulturális és demográfiai pozíciók meg-õrzésére irányult. Romániában ez döntõen az egyházi iskola-rendszer fenntartását, Csehszlovákiában az önálló magyar politi-kai pártok és az országos sajtó (Prágai Magyar Hírlap) mûködé-sét, míg Jugoszláviában a politikai személyiségek akcióitsegítette. A közvetítõ intézmények a követségek – a vízumdíjakbevételeit fordították e célra –, illetve az egyházak voltak. A kor-szak második felére a sajtó, a pártapparátus és Erdélyben az isko-lák támogatására éves, normatív rendszer alakult ki.

117

* A kerekasztal-beszélgetés felvezetõjének írásos változata.

A STÁTUSTÖRVÉNY VÉGREHAJTÁSAÉS A MAGYAR KISEBBSÉGPOLITIKÁK

�

A kedvezménytörvény mint támogatáspoliti-kai lehetõség: segélyezés vagy építkezés?*

– Problémafelvetés –

BÁRDI NÁNDOR

Abudapesti kormányzatok 1918 óta a nemzetközi, valaminta belsõ gazdasági és politikai viszonyok függvényében

különbözõ módon viszonyultak a határon túli magyarság intéz-ményes támogatásához.

1. 1918–1920 között a békeszerzõdés aláírásáig, ahoválehetett, eljuttatták a magyar tisztviselõi kar illetményeit. Ám azimpériumváltás után az intézményhálózatot eseti egyházi segé-lyeken túl már nem tudták támogatni. (A Vajdaság tekintetébenmég ez sem mûködött.)

2. 1920–1931 között a budapesti kormányzat társadalmiegyesületeken keresztül (Népies Irodalmi Társaság, RákócziSzövetség, Szent Gellért Társaság) folytatta támogatáspolitiká-ját, amely elsõsorban a kulturális és demográfiai pozíciók meg-õrzésére irányult. Romániában ez döntõen az egyházi iskola-rendszer fenntartását, Csehszlovákiában az önálló magyar politi-kai pártok és az országos sajtó (Prágai Magyar Hírlap) mûködé-sét, míg Jugoszláviában a politikai személyiségek akcióitsegítette. A közvetítõ intézmények a követségek – a vízumdíjakbevételeit fordították e célra –, illetve az egyházak voltak. A kor-szak második felére a sajtó, a pártapparátus és Erdélyben az isko-lák támogatására éves, normatív rendszer alakult ki.

117

* A kerekasztal-beszélgetés felvezetõjének írásos változata.

3. 1931–1938–1940–41 között, a Bethlen miniszterelnöksé-ge utáni korszakban az egyesületek helyett a kormányzat a direk-tebb támogatásra tért át, is háttérbe szorult a „normativitás”.Az ország gazdasági helyzete sem engedte meg a rendszertovábbfejlesztését.

4. A bécsi döntések és 1944 között Dél-Erdélybe az egyhá-zakon keresztül, Szlovákiába egyes politikusok közvetítéséveljutottak el az esetlegesnek mondható és inkább csak tûzoltásraalkalmas segélyek.

5. 1944–1948 között egyedül Romániába ment némi támo-gatás a FKGP szervezésében, ami elsõsorban az erdélyi magyarszövetkezeti mozgalmat célozta meg.

6. Ezt követõen a hetvenes évekig szervezett támogatások-ról nem beszélhetünk. Alapvetõen könyvajándékokról, a hatva-nas évektõl könyvkiadási csereüzletekrõl volt szó. (Pl. Magyar-ország ugyanannyi könyvet vihetett be Romániába, mintamennyit onnan exportált. Ezért magyarországi könyvkiadóka határon túl adták ki nagy példányszámban a magyar klassziku-sokat, ami már a hatvanas évek közepétõl állandó diplomáciaifeszültséget, vitákat hozott.) A magyar kulturális termékek külö-nösebb nehézség nélkül hozzáférhetõk voltak Kárpátalján, Felvi-déken és a Vajdaságban. Az MSZMP KB 1968-as Agit. Prop.Biz.-i határozata nyomán magyar elõadómûvészek, írók, tudó-sok „nagy számban” szervezetten utaztak a szomszédos orszá-gok magyarok lakta területeire. Ez a folyamat a hetvenes évekközepére – Jugoszlávia kivételével – beszûkült, elgyengült.Ettõl kezdve megnõtt – különösen Romániában – a magyar nagy-követségek, konzulátusok kulturális közvetítõ szerepe. Romá-nia esetében a nyolcvanas években döntõen az egyéni szolidari-tás, a különbözõ informális szervezõdések határozták meg a kap-csolattartást. Az ide irányuló „támogatás” esetében – döntõena nyolcvanas évtized második felében – a kulturális segélyezésenés kapcsolattartáson túl a szociális, egészségügyi támogatásokszerepe nõtt meg. Ezt egészítette ki 1989–1990 telének eufóriá-ja, amelynek egyik oldala – a magyarországi tömeges szolidari-tás-élmény, a másik pedig – a romániai magyar társadalom aztélhette meg, hogy nincs egyedül, figyelnek rá, kézzelfoghatóvá

118

BÁRDI NÁNDOR

lett nagyobb közösséghez való tartozása. A szimbolikus tettvalóságos élményt jelentett (és nemzetiesített).

7. Az 1989 utáni idõszak elsõ korszaka 1994-ig tartott;ekkor épültek ki a határon túli támogatáspolitika elsõ intézmé-nyei: a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH), az OktatásiMinisztérium (OM) fõosztálya, az Illyés Közalapítvány (IKA)stb. Az idõszakot alapvetõen a következõk határozták meg:

a) a határon túli magyar intézmények rohamos revitali-zációja és az intézményteremtési láz. Az általánosan elfogadottelképzelés ekkor az volt, hogy az intézményteremtést kell segíte-ni, amit majd a kisebbségi társadalom (nemzeti autonómia kere-tében) tart fenn és mûködtet.

b) Budapestrõl (a Németh-, az Antall-, a Boros-kormány)alapvetõen a magyarságpolitika helyét és súlyát kívánták meg-alapozni a kormányzati munkán belül. Helykeresés folyt, amely-ben a gazdaság szerkezetének átalakítása és a nemzeti érdekekképviselete mellett ez a téma az állandó válságkezelés tárgyalett. Tûzoltás és építkezés egyszerre folyt.

c) e munkában a politika (pártok – személyek) és a társada-lomépítés támogatása teljesen összekapcsolódott/összekevere-dett. Ez vezetett ahhoz, hogy ez idõszakban keletkeztek a legna-gyobb támogatáspolitikai botrányok is (Hódi-ügy, Szõcs-ügyek).

8. 1994-tõl indult el a támogatáspolitika „társadalmasítá-sa” az elõkuratóriumok, ösztöndíjtanács, szakmai elõzsûrik lét-rehozásával, amivel mintegy 300 határon túli értelmiségit von-tak a döntések köré. Mindez egyszerre kívánt politikai és szak-mai legitimitást adni a döntéseknek.

1998 után annyi változás történt, hogy a gazdasági helyzet-bõl is adódóan, a jelentõsen megnövelt támogatási rendszerbenerõteljesebben megjelentek a stratégiai programok, amelyekdöntõen magyarországi kezdeményezések voltak.

A kilencvenes évek második felében új helyzet alakult ki,amely alapvetõen megváltoztatta a támogatáspolitika kereteit.Három tényezõt kell kiemelni, amely ekkor alapvetõen meghatá-rozta a magyarországi magyarságpolitika támogatási rendsze-rét, illetve gyakorlatát.

119

A kedvezménytörvény mint támogatáspolitikai lehetõség: segélyezés vagy építkezés?

1. Magyarország nyolcvan éve másodszor került olyanhelyzetbe, amikor a közép-európai politikában a magyar kérdéstekintetében nem csak válaszlépéseket ad/adhat, hanem kezde-ményezõen léphet fel. De ez az elsõ alkalom, amikor az európaierõviszonyok által meghatározott folyamatok (keleti bõvítés)hosszú távon is egybeesnek a magyar nemzeti érdekekkel.Új a helyzet abban a tekintetben is, hogy Magyarország olyangazdasági erõforrásokkal rendelkezik, amelyek lehetõvé teszik,hogy – a multinacionális vállalatok mellett – fontos szerepelegyen Kárpát-medence gazdasági életének növekedési pályáraállításában. Épp ezért – a nemzeti szolidaritáson túl – Magyaror-szág érdekelt a határon túli magyarok fokozott kulturális és mun-kaerõ-piaci támogatásában.

2. A kilencvenes évek közepére nyilvánvalóvá vált, hogya határon túli magyar politikai elitek által megteremtett jövõkép(a nemzeti autonómia megvalósítása, a társnemzeti koncepcióalapján) a jelenlegi nemzetállami keretek között, a történelmilegegymást kizáró nemzetépítések konfliktusa miatt, csak részletei-ben, illetve az európai integrációs folyamatba való részvételnélkül nem valósítható meg. Napjainkra párhuzamosan többkisebbségpolitikai és magyarságpolitikai stratégia alakult ki:a) regionalizációs törekvések és mozgalmak, b) társadalmimodernizációs, felzárkóztatási programok, c) a határon túli ma-gyar kulturális intézményrendszer (építése és) integrálása a magyar-országi szerkezetekhez, d) az adott ország kormányzati politikájá-ban való kisebbségi részvétel. Természetesen ezek nem elszigetel-ve, hanem egybefonódva, kölcsönhatásaik viszonyrendszerébenmûködnek.

3. A kilencvenes évek intézményteremtõi abban gondol-kodtak, hogy a magyar kisebbségi intézményhálózatok – ame-lyek a határon túli magyar társadalmaknak szerkezeteket adnak,és ezzel a nemzeti autonómiák/magyar kulturális pillérek alapjátképezik – az elindulásban segítõ magyarországi támogatásokután a saját társadalmuk támogatásával mûködhetnek. Ez azon-ban nem így történt. Ma ezt az ún. magyar intézményrendszertdöntõen magyarországi támogatásokból próbálják fenntartani.Ebbõl adódóan az állandó évenkénti és az esetleges forrásgyûj-

120

BÁRDI NÁNDOR

tés nem teszi lehetõvé hosszú távú mûködési stratégia kialakítá-sát, így ezen intézményektõl nehezen kérhetõ számon a haté-konyság. Egy másik következmény az, hogy a forrásokért, illet-ve a forráselosztásért folytatott harcban a politikai eliteké letta döntõ szerep. Ezzel a társadalomépítés gyakorlatilag alárende-lõdött az érdekvédelmi, politikai munkának. Így az politika- éspolitikusfüggõvé vált, ami gyengítheti a kisebbségi társadalomstabilitását, belsõ kontrollmechanizmusait. Nem politikuselle-nességrõl van részünkrõl szó, hanem arról hogy tudatosítani sze-retnénk: a kisebbségi társadalmak hosszú távú fejlõdése szem-pontjából a jelenlegi helyzet azt a veszélyt hordozza magában,hogy a politika nem rendelkezik megfelelõ társadalmi visszajel-zõ rendszerrel, társadalmi kontrollal. Így a kisebbségi társada-lom csak az elitek politikai konstrukciója marad(hat) és nem egyszerves társadalomszerkezeti egység.

*A jelenlegi támogatáspolitikai gyakorlatot és problémáit

a következõképpen vázolhatjuk:

1. A támogatáspolitika szervezeti keretei:

a) (Köz)Alapítványok: Illyés Közalapítvány, Apáczai Köz-alapítvány (AKA), Segítõ Jobb Közalapítvány, Mocsáry Alapít-vány, Bethlen Gábor Alapítvány, Arany János Alapítvány,Új Kézfogás Közalapítvány (ÚK).

A pályázati tematika változó: két szélsõ esete az IKA,amely szinte minden fajta pályázattal foglalkozik és az AKA,amely kizárólag csak a célprogramjaiba illeszkedõ pályázatokatfogad el.

Az alapítványoknál kuratóriumok hozzák az ügyvezetésáltal elõkészített anyagok alapján a döntéseket (társadalmi mun-kában). A kuratóriumok szakmai és politikai legitimációja válto-zó, a határon túli elõkuratóriumi rendszer az IKA, ÚK és a Segí-tõ Jobb esetében mûködik. A többi alapítványnál a határon túliképviselõk vagy a kuratóriumban vesznek részt, vagy eseti szak-értõket kérnek fel egy-egy program elbírálásához.

b) Minisztériumi, köztestületi keretek: Külügyminisztérium(KÜM – Kisebbségi Koordinációs Keret), Oktatási Minisztérium

121


(OM – Határon Túli Magyarok Fõosztály, Nemzeti és HatáronTúli Felsõoktatási Fejlesztési Programiroda), Nemzeti Kulturá-lis Örökség Minisztériuma (NKÖM – Nemzetiségi és HatáronTúli Fõosztály), Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM), (MagyarTudományos Akadémia (MTA – Domus Program).

A minisztériumi költségvetési kereteken túl fontos, hogyezek a szervek a magyarországi támogatási források egy részéta határon túli magyar pályázók számára is elérhetõvé tették pl.Nemzeti Kulturális Alap (NKA), Országos Tudományos Kutatá-si Alap (OTKA).

E keretek között célprogramokba lehet bekapcsolódni vagyeseti pályázatok nyújthatók be (pl. Kisebbségi Kutatási Keret).Ezen a szinten jelenik meg legerõteljesebben a hosszú távú mû-ködtetés igénye. A támogatási igény – több éves stratégiában elõ-re gondolkodva – már nem segélyezés, hanem alapfeladat ésa normativitás problémája, hiszen a forráselosztás során vala-hogy súlyozni és értékelni kell.

c) Stratégiai programok: Sapientia Alapítvány, illetve azErdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) támogatása, a ko-máromi egyetem és a tervezett vajdasági egyetem-projekt, vala-mint a Kárpátaljai Magyar Tanárképzõ Fõiskola – rendszeresséváló – költségvetési támogatása. Ezekben az esetekben egy-egyjól körülhatárolt és Magyarországról elindított célprogramrólvan szó. Itt a politikai és a szakmai fejlesztési logikák az elõbbijavára történõ egyensúlytalansága mellett alapvetõ problémátjelent az, hogy a finanszírozó mi módon érvényesítheti elképzelé-seit (pl. minõségbiztosítási elvárásait) ha az intézmény már önállóhatáron túliakból álló vezetéssel mûködik.

d) Befektetési alapként mûködik a Corvinus Rt., amelya Kárpátmedencébe irányuló magyarországi tõkekivitelt segíthetielõ. Ennek a támogatási formának azonban az elõbbiektõl eltérõ-en alapvetõen az üzleti élet szabályai szerint kell mûködnie.

2. A mai támogatási rendszer alapproblémái:

a) A határon túli támogatási igények ellátása egyre inkábbalapfeladatként jelentkezik. Alapfeladatokat ellátni a jelenlegirendszerben döntõen társadalmi szervezeti formákban (közala-

122

BÁRDI NÁNDOR

pítványok) egyre kevésbé lehet és érdemes. A társadalmasítotttestületi döntéshozatal – a pályázatok nagy száma és az alapfel-adatokból fakadó folyamatosság és kiszámíthatóság igénye mi-att – nem tartható. E tekintetben a jelenlegi rendszer a mûködõ-képessége határára érkezett. Ma például az IKA kuratóriumi ülé-sein valamivel több mint 1 perc jut egy döntésre, legyen az szá-zezres, milliós vagy tízmilliós nagyságrendû. A kuratórium –önhibáján kívül – képtelen ellenállni a rá nehezedõ, változó ér-dekkörû nyomásgyakorló csoportoknak, így viszont nem lehethosszabb távú normatív stratégiát képviselni és megvalósítani.

b) A kisebbségi érdekvédelem és a politikusok – mindenkorszükséges – támogatása nem válik külön a közösségi intézmé-nyek, a társadalomépítés segítésétõl. Ez sok esetben az etnikaivonatkozásoktól független közösségépítést is átpolitizálja.Ráadásul ez a keveredés nem teszi lehetõvé, hogy tisztán norma-tív alapon mûködhessenek támogatási programok. A sokféle ér-dek viszonyrendszerében ma a politikai felelõsséget viselõknek(kormányzat) nincs jogilag egyértelmû, teljes körû döntési lehe-tõsége támogatási ügyekben: alkufolyamatok mûködnek, politi-kai súlyok alapján.

c) A támogatási összegek növekedése miatt elengedhetet-len a rendszer ésszerûsítése, hatékonyságának növelése. Ha erremeg is van a politikai akarat, szakmai szempontokból ezt jelen-leg döntõen három dolog akadályozza:

– a megfelelõ döntésekhez és a koordinációhoz nem rendel-kezünk megfelelõ információkkal. Jelenleg nincs olyan nyilván-tartás, amely egységes rendszerben kezelné valamennyi határontúlra irányuló, költségvetési forrásokból származó támogatásadatait. Természetesen léteznek külön-külön alapítványi adatbá-zisok, ám ezek sok esetben nem kompatibilisek, nem teljesek, ésegy-egy ágazat, intézmény, személy támogatását csak külön-kü-lön lehet feltárni;

– az utóbbi 10 év támogatáspolitikájáról nem készültekhatékonyság-vizsgálatok. Ma például nincs arról világos képünk,hogy a magyar állami támogatással különbözõ határon túli intéz-ményeknek vásárolt ingatlanok hogyan is vannak kihasználva:mi lett a sorsuk, ki mûködteti azokat és milyen célból. Nincs


123

a támogatáspolitikának visszajelzõ rendszere. A kuratóriumok,kormányzati tisztviselõk különösen az elõkuratóriumok kénye-sen ügyelnek a rendszer stabilitásának fenntartására és mindenszerkezeti módosítástól tartanak. Ebben a helyzetben a pályázatidöntések kritikáihoz könnyû besorolni a szakértõi, szervezetikritikákat. Elmozdulás csak felülrõl indítható el;

– az egységes nyilvántartási rendszer mellett az egységespénzkezelési, felhasználási és elszámolási rendszer is hiányzik.Ezen belül külön problémát jelent a magyarországi támogatásokadóztatása a szomszédos országokban. Ma a támogatások adó-tartalmát egy másik, jórészt olyan állam kapja meg, akinek a ma-gyarságpolitikája hozzájárul(t) ahhoz, hogy az adott magyarintézményrendszer magyarországi támogatásra szorul.

*Stratégiai célok, lehetséges alapelvek és a kerekasztal-

beszélgetés lehetséges vitakérdése:

1. Lehetséges stratégiai alapelvek:

a) A határon túli magyarság jövõje alapvetõen munkaerõ-piaci pozícióitól függ. A nemzetközi kisebbségvédelem, az anya-ország politikai támogatása, saját érdekvédelmi erõfeszítéseihosszú távon (2-3 évtized) a közösség egészét tekintve csak a tár-sadalomszerkezeti adottság függvényében érvényesülhetnek.

b) A határon túli magyar társadalmak konstruált „közössé-gek”, amelyeknek jelentõs rétegei intézményesen nem kapcso-lódnak a magyar nemzeti intézményrendszerhez. Ez a magyar-ság olyan népi/társadalmi életet él, ahol az etnikai törésvonalátlépése sem probléma, amennyiben csak a többségi nemzet in-tézményrendszeréhez tud kapcsolódni. Ezt példázza a Mezõség-ben lejátszódó évszázados folyamat és a Székelyföldön évszá-zadok óta folyamatosan mûködõ román asszimiláció. (Nemvéletlen mindkét esetben az egyházi intézményrendszer elcsöke-vényesítésének, illetve állami kiépítésének esete.) Ma a határontúli magyarság aktív dolgozóinak több mint fele a „munkás”kategóriába sorolható. Becslések szerint több mint 40%-uk lakó-telepeken él. Ma a szórványosodásnak, a magyarországi migráci-ónak és ezzel együtt az asszimilációnak ez az igazi terepe.

124

BÁRDI NÁNDOR

Ha ide nem jut el a nemzeti, csak a népi – a mindennapi nyelv-használatban létezõ magyar (szokás) – kultúra, akkor ezt a folya-matot nem lehet befolyásolni. Ebben az ide is eljutó intézménye-sítés segíthet: média, iskola, vasárnapi iskola, magyar ház, csa-ládsegítõ központ stb.

c) Ebben a társadalom- és közösségépítõ munkában a leg-fontosabb célcsoportok a kisebbségi elitek hálózatai. Itt nempusztán a politikai és a szakmai elitekrõl van szó, hanem a loká-lis és a nemzedéki véleményformáló csoportokról. Ezek hely-zetbehozása, saját – sokféle – stratégiáikban való megerõsítésehozhat létre az eliten belül megfelelõ kiválasztási mechanizmu-sokat és vonatkoztatási pontokat. Ezek – hosszabb távon –a mai politikai elsõdlegességekkel szemben egy visszajelzés-rendszert képezhetnek és a demokratikus akaratképzõdés csator-nái lehetnek. Az „elit” támogatása csak akkor lehet hatékony, haaz Európai Unióban is érvényesülni képes helyi elitképzést tûz-zük ki célul.

d) Az elõzõekben kifejtett, az elitek szocializációját éshelyzetbe hozását érintõ alapelvet mindenképp ki kell egészíte-ni azzal, hogy olyan támogatáspolitikára van szükség, amelyszámba veszi a regionális különbségeket és az egymáshoz,Budapesthez és az adott ország kormányzataihoz is eltérõviszonyt. Végzetes volna e közösségek intézményhálózatát ésvéleményformálóinak jövõképét kivonni az adott régióból.Önálló nemzeti közösségekrõl van szó, amelyek elitjei eddig isönálló kisebbségi nemzetépítést (nemzetiesítést, regionali-zálást, társadalomépítést) folytattak. Tudomásul kell vennünk,hogy egy többközpontú, több oszlopból/pillérbõl összeálló kul-turális nemzetrõl van szó.

e) A támogatáspolitikai szerkezetek fejlesztésekor szembekell nézni a magyarországi intézmények és a szomszédos orszá-gok magyar szervezeteinek eltérõ intézményesültségével, mûkö-dési hatékonyságával. A külsõ modernizációs törekvéseket csakakkor lehet ott hatékonyan képviselni, ha erre van helyben meg-felelõ szerkezet, kompatibilis, jól mûködõ intézmény. Az expan-zió helyett inkább az inkubátor elven nyugvó fejlesztéseket érde-mes támogatni.

125


2. Politikai és szakmai döntést igénylõ kérdések:

a) Vállalja-e a mindenkori magyar kormányzat, hogy alap-feladatokat normatív módon finanszíroz a határokon túl?

b) Milyen az az intézményi kör, amelyet a támogatáspoliti-ka képes a magyarországihoz hasonló színvonalon fenntartani?

c) Miként lehet szervezetileg megoldani olyan átlátható éshatékony rendszer kialakulását, amely egyszerre koncentrála mindennapi feladatokra, egy-egy helyi közösség programjai-nak támogatására; intézménymûködtetésre; stratégiai célprogra-mok megvalósítására?

d) Melyek azok az intézményépítõ és fenntartó célprogra-mok, amelyek a nyelvhasználat, az oktatás, a mûvelõdés és a nyil-vánosság terén a leghatékonyabban járulhatnak hozzá a határontúli magyarság kulturális esélyegyenlõségének javításához?

Természetesen ezekre a kérdésekre nem lehet azonnal végle-ges választ adni. A kedvezménytörvény hatását (a lehetõségeketés a problémákat) azonban e téren is fel kell tárni.

126

BÁRDI NÁNDOR

Határon túli támogatások– elmélet és gyakorlat

VERESS LÁSZLÓ

Ez a konferencia azon ritka alkalmak egyike, amikor a hálásvagy hálátlan pénzosztó szerepbe kényszerült operatív intéz-

mények képviselõi munkájuk tárgyáról rangos közönség elõttelméleti eszmecserébe bocsátkozhatnak. Megpróbálok arrólszólni röviden, hogy mit jelent az a megfogalmazás, miszerinta határon túli magyar ügyeket szolgáló támogatási rendszera mûködõképessége határára érkezett, illetve hogyan haladhatómeg ez az állapot.

A kedvezménytörvény vitája kapcsán felelõs politikai dön-téshozók jelentették ki, hogy a jelenlegi támogatási rendszera mûködõképessége határára érkezett, és ez így is van. A kérdésaz, hogy ez pontosan mit jelent, miért éppen most következett beés hogyan lehet továbblépni.

A rendszerváltás küszöbén vált az alkotmány részévé az,hogy a magyar kormány felelõsséget érez a határon túli magyar-ság sorsa iránt. Ez a maga idejében paradigmaváltás-értékû poli-tikai és jogi lépés volt, azonban valószínû, hogy az idõ túlhala-dott a korabeli szövegezésen. Egyébként már önmagában az ismegérne egy hosszabb beszélgetést, hogy alkotmányjogi szem-pontból miként viszonyul egymáshoz a felelõsségérzet és a fele-lõsségvállalás. Csak jelezni szeretném, hogy a felelõsségérzetdeklarálása arról szólt és annak a reményében történt, hogy azanyagi támogatások – amelyeket az anyaország a szomszédosországokban élõ magyar közösségeknek nyújt – kiegészítõ jelle-gûek lesznek. Abban bíztunk nagyon sokan, hogy Magyaror-szág és a szomszédos országok gazdaságilag megerõsödnek, azott élõ magyar közösségek ki tudják alakítani és fenn tudják tarta-ni az intézményrendszerüket. Ezért az alapítványi forma, amely

127

1990-ben kialakult – és itt elsõsorban az Illyés Közalapítványragondolok – teljesen alkalmas volt erre a feladatra, azt hittük,ugyanúgy lesz használható, miként Európa és a világ boldogab-bik felében, azaz kiegészítõ támogatásokat nyújthat. Az elmúlttíz év távlatából sajnos egyértelmûen megállapítható, hogy a ha-táron túli magyar támogatási ügyek Magyarországon egyreinkább alapfeladatként jelentkeznek. Értelmezésem szerint ezazt jelenti, hogy a jelen és a közeljövõ kérdése, miként lehetintegrálni a határon túli magyarság intézményrendszerét a ma-gyarországi támogatási rendszerekbe, magyarul, hogyan lehet-ne magyarországi költségvetési szárnyak alá vonni azt az intéz-ményrendszert, amely egyben a határon túli magyar közösségekmegmaradásának egyik nagyon fontos zálogát jelenti. Ez így,ebben a megfogalmazásban sokáig eretnek gondolatnak számí-tott, de úgy érzem, hogy egy ilyen tudományos tanácskozásonérdemes elgondolkodni ezen, ugyanis ellenkezõ esetben a hatá-ron túli magyar intézményrendszerre a folyamatos létbizonyta-lanság és a csendes sorvadás vár.

Egy biztos – és ezt a határon túli barátaink tudják a legjob-ban –, hogy talán Szlovéniát és Horvátországot leszámítva egyet-len szomszédos országban sincs meg sem a készség, sem a ké-pesség arra, hogy a határon túli magyar intézményrendszertfenntartsa. A határon túli magyar közösségek az elmúlt tíz év so-rán többé-kevésbé kialakították intézményrendszerüket, azon-ban azt önhibájukon kívül nem tudják maradéktalanul fenntarta-ni. A jelen és a közeljövõ támogatási alapkérdése tehát ennek azintézményrendszernek a támogatása. Hogy ez mit jelent a gya-korlatban, egy rövid példával illusztrálom az Illyés Közalapít-vány kapcsán.

1990 és 1998 között az Illyés Közalapítványhoz 10 661pályázat érkezett be. Nyolc év alatt 10 661. 1999-tõl 2001. júni-us 30-ig, tehát két és fél év alatt közel 12 000 pályázatot iktat-tunk. ’90 és ’98 között mindösszesen 5900 pályázatra hárommil-liárd hetvenmillió forintot adott az Illyés Közalapítvány. 1999és 2001 júniusa között pedig, azaz két és fél év alatt 5842 pályá-zatra hárommilliárd ötvenötmillió forintot szavaztunk meg.Ez nem azért van így, mert okosabbak lennénk elõdeinknél,

128

VERESS LÁSZLÓ

hanem azért, mert növekvõ költségvetési források állnak rendel-kezésünkre, és talán még azért is, mert a szükség, a támogatásiigény folyamatosan nõ. A természeti katasztrófák – kárpátaljaiárvizek, a politikai katasztrófák – délvidéki vérzivatar, illetveSzlovákia és Románia lesújtó gazdasági állapota mind-mind azteredményezte, hogy a határon túli magyarság az élet különbözõterületein kialakított intézményrendszerét a közmûvelõdéstõl azoktatásig és a hitélettõl a tudományosságig óriási erõfeszítések-kel tudja fönntartani. Tehát ez önmagában jelez egy félreérthetet-len folyamatot. Említettem a mûködõképesség korlátait is, ame-lyek elsõsorban arra az alapvetõ ellentmondásra vezethetõkvissza miszerint alapfeladatokat ellátni társadalmi vagy kvázitársadalmi szervezeti formában nem lehet.

Beszédes példa az Illyés Közalapítvány életébõl az is, hogy1999 óta a döntéshozó kuratórium –, amelynek tagjai egyébkénttársadalmi munkában látják el feladatukat – a mai napig össze-sen harmincöt alkalommal ülésezett, és amennyiben ezt a tizen-kétezres pályázati számot nagyon mechanikusan, statisztikailagkivetítem a körülbelül nyolc órás idõtartamú kuratóriumi ülések-re, akkor egy pályázat elbírálására egy perc harminc másodpercjutott. Itt elérkezünk a mûködõképesség határához. Ez viszontmár csak okozat, a tulajdonképpeni ok az, hogy, amint mármondtam, alapfeladatokat ellátni társadalmi szervezeti formá-ban – legyen az akár közalapítványi forma, amely költségvetésitámogatásban részesül – nem lehet.

Az én olvasatomban ez a diagnózis. A terápiát a határon túlimagyar támogatások kapcsán azt következõkben látom: a) szem-léletváltás, b) szerkezetváltás és c) a támogatási összegeket ille-tõ nagyságrendváltás. A szemléletváltásban érdemes elgondol-kodni azon, hogy mit nem értenek – vagy nem akarnak megérte-ni – a sokat emlegetett nyugati diplomaták. Nem értik meg azt,hogy a mai napig létezik egy közösség Európában, akitõl vitat-ják a kollektív jogokat, de a mai napig joghatályosan a kollektívbüntetéssel sújtják. Ez a felvidéki magyar közösség és a benešidekrétumok. Azt is nehezen vagy egyáltalán nem értik meg,hogy a romániai magyarság a felsõoktatás területén a numerusclaususért küzd. És még nagyon sok mindent nem értenek meg

129

Határon túli támogatások – elmélet és gyakorlat

ezek a diplomaták, azt sem, hogy az ezredfordulóra két kisebb-ségpolitikai, kisebbségtámogatási modell körvonalazódott Euró-pában, térségünkben. Az egyik a magyar modell, amelyik a poli-tikai megoldások, a tárgyalások és mindenképpen a békés eszkö-zökkel történõ megoldások irányába halad, aminek persze meg-van az ára. És van egy másik modell, amit nevezhetünk délszlávvagy albán modellnek, ami az erõszak modellje. Érdemes hátmegkérdezni ezektõl a diplomatáktól, hogy mit üzen Európaebben a helyzetben. A macedóniai – tetovói – albán egyetemrõlaz azóta nyugdíjba vonult Max van der Stoël, az EU kisebbség-ügyi fõbiztosaként kategorikusan kijelentette, hogy az a vélemé-nye az intézményrõl, mint mondjuk a kolozsvári állami magyaregyetemrõl. Eltelt másfél év, s ma ott tartunk, hogy Tetovóbanépül az albán nyelvû egyetem, EU-támogatással. Az albánoknakvan humorérzékük, mert Max van der Stoëlról nevezték el ezt azegyetemet. Ennyit a diplomatákról.

Visszatérve a terápiára. A szemléletváltás azt jelenti, hogy –kényes kérdés – elismerve a határon túli igények kielégítésénekalapfeladat-jellegét, a határon túli magyar intézményrendszertstabil és kiszámítható támogatásban kell részesíteni, mely támo-gatás persze határon túlra irányuló adóforintokat jelent. Az elmé-let szerint el szokás mondani: ez a mindenkori magyar gazdaságteljesítõképességének a függvénye. A gyakorlat viszont más.A gyakorlat politikai döntés függvénye, és természetesen ezta politikai döntést csak úgy lehet meghozni, ha a társadalom, azadófizetõ polgárok követik, támogatják a döntéshozót. Nema kincstári optimizmus, hanem a tények mondatják velem, hogy1999 óta a jelenlegi kormányzat elindult ezen az úton. Bízzunkbenne, hogy – a korábbi történelmi balszerencsék ellenére – leszfolytatás. A támogatási összegek nagyságrendjét illetõen csakannyit jegyeznék meg, hogy 2000-ben a magyar állam költségve-tési pénzbõl 24 milliárd forintot költött a magyarországi futball-pályák beléptetõ-rendszerének a korszerûsítésére. Ugyanakkora legjobb tudomásom szerint a határon túlra juttatott összeg nemhaladta meg a tízmilliárd forintot. Ebben benne van az erdélyi két-milliárd is. Amennyiben kiindulási alapnak a kb. 4200 milliárdosmagyarországi költségvetés kiadási fõösszegét tekintjük, akkor

130

VERESS LÁSZLÓ

elmondható, hogy minden eszmei ezer adóforintból két forintsem jut határon túlra. 1998 elõtt az akkori eszmei ezer adóforint-ból kb. 60–70 fillér jutott ilyen célra. A növekedés jelentõs, deazért a fantáziájukra bízom, hogy mi lenne akkor, ha Magyaror-szág a tízmillió magyar állampolgár által megtermelt és feloszt-ható 4200 milliárd forintból egy százalékot fordítana a szomszé-dos országokban élõ 3–3,5 milliós magyar közösségre.

Ami a támogatási intézményrendszer szervezetét, szerkeze-ti felépítését illeti, anélkül, hogy hosszú fejtegetésekbe bocsát-koznék, egyet biztosan állíthatok: olyan szervezeti formát kelltalálni, amely egyidejûleg több elvárásnak is megfelel. Példáula nemzetközi kapcsolatok által megkívánt követelményeknek.E téren nincs okunk szégyenkezni, hiszen megítélésem szerinteddig is az európai alapítványi trendet követtük. A másik szem-pont az operativitás. Nagyon fontos, hogy a döntések megszüle-tését követõen a támogatások idõben érkezzenek rendeltetésihelyükre. Azt szokás mondani, hogy kétszer ad, ki gyorsan ad,és ez majdnem igaz. A határon túli támogatások kapcsán azegyik legfontosabb érték és követelmény a kiszámíthatóság.E vonatkozásban nagyon sok javítanivaló van, a részletek megvi-tatása egy külön beszélgetést érdemelne. Rendkívül fontostovábbá a szerkezetváltásnál, hogy rendelkezésre álljanak olyanalapkutatási adatok, amelyek lehetõvé teszik a különbözõ össze-gek elosztását a lehetõ legoptimálisabb módon. Mire gondolok?Égetõ szükség van a határon túlra irányuló költségvetési támoga-tások egységes nyilvántartási rendszerére, e tekintetben a ked-vezménytörvény katalizálhatja az eddigi mûhelymunkákat.Az egységes nyilvántartási rendszer hiányában nincs az a kor-mány és nincs az a felügyeleti szerv, aki dinamikájában, temati-kájában és kronológiájában naprakészen követni tudná, hogya hetedhét országban miként alakulnak a támogatások. Enneka követelménynek a teljesítése a tervezéshez és koordinációhozis nélkülözhetetlen. Fontos továbbá a határon túli intézmény-rendszert felölelõ intézményi adatbázis, kataszter, amely a mód-szeres, rendszerszemléletû építkezésnek az alapfeltétele. Az elmúltévekben itt is történtek lépések, ám nagyon sok munka van méghátra, és a kedvezménytörvény, illetve annak végrehajtása

131

Határon túli támogatások – elmélet és gyakorlat

ebben is megszabhatja a keretet. Elengedhetetlennek tartom,hogy a különbözõ intézményrendszerek teljesítményét többé-kevésbé közmegegyezés alapján mérjük, néhány alapmutatónkeresztül tudjuk összehasonlítani a kárpátaljai közmûvelõdésiszervezet tevékenységét a hasonló csángóföldi szervezet munká-jával, a vajdaságiét az õrvidéki magyarságéval, azaz abbana helyzetben legyünk, amikor almát almával tudunk összehason-lítani és nem körtével. Egy olyan támogatási rendszernek kellkialakulnia, amelybe nagyon könnyen be tud kerülni egy hatá-ron túli intézmény, de teljesítmény hiányában még könnyebbenki is kerülhet onnan. A teljesítmény különbözõ mércéit a határo-kon átívelõ szakmai közmegegyezés alapján kell felállítani.

Elõadásomat egy személyes élménnyel zárnám. A napok-ban a vajdasági Pancsován és Hertelendyfalván, a bukovinai szé-kelyek leszármazottainál voltunk, akik amúgy olyannyira szé-kely emberek, hogy ha Székelyföldön vasárnap a templombanbeállítanánk õket a sorba, senki nem mondaná meg, hogy kia székelyföldi és ki nem. A búcsúzkodás során némileg megha-tódva próbáltam valami illendõt mondani, amikor a közösségegyik lelkének számító nyolcvanéves Borsos Tamás tanító bácsimintegy szabadkozva csak annyit mondott: „Tudja, mi rájöt-tünk arra, hogy a világ szebb velünk, mint nélkülünk.” Ennélszebben és tömörebben még nem hallottam megfogalmaznia kisebbségi lét hitvallását. Az egész támogatási rendszernek aztkell szolgálnia, hogy a határon túli magyarokat megerõsítseBorsos Tamás bácsi igazában.

132

VERESS LÁSZLÓ

A vajdasági ajánló/partnerszervezetmûködtetésével kapcsolatos elképzelések,

valamint a Vajdaságba irányuló támogatásirendszer perspektívái

JÓZSA LÁSZLÓ

Hozzászólásom címe utal arra, hogy mondandómat két témaköré csoportosítva adom elõ. Ez a csoportosítás a határon

túli magyarság szempontjából tûnik elsõsorban logikusnak, hi-szen az adott pillanatban, amikor küszöbön áll a törvény hatály-balépése, a határon túli magyar közösségek közvéleménye –némi pontatlansággal – a címben adott kérdésekre koncentrál.Amikor némi pontatlanságra célzok, arra utalok, hogy a közvéle-mény elsõsorban nem arra kíváncsi, hogy a szülõföldön igényel-hetõ támogatások milyen szerkezeti formában kerülnek kiközve-títésre, hanem arra, hogy a törvényben felkínált, de alapvetõena jogászi nyelvezet jótékony félhomályába burkolt rendelkezé-sek tartalmilag milyen újdonságokat hozhatnak. A lakosságiérdeklõdés pedig nagy. Talán egy kicsit rá is cáfol a sokunkbankorábban pesszimista módon megfogalmazódott kételyekre,hogy vajon a törvény által felkínált kedvezményeknek lesz-e kel-lõ vonzerejük. Ma erre a kérdésre talán úgy tudnék válaszolni,hogy a kedvezménytörvény mindenkinek alapot ad legalább egypartikuláris sikerélmény megélésére: a potenciális kedvezmé-nyezettek közül talán senki sem lesz abban a helyzetben, hogyegyszerre kettõnél-háromnál több felkínált kedvezménnyel,illetve támogatással éljen. Alaposan vélelmezhetõ azonban,hogy a vajdasági magyarság zöme – az élethelyzetébõl adó-dó korlátok mellett is – talál a maga számára vonzót a tör-vény által biztosított lehetõségek között. Amikor az élet által

133

diktált korlátokról beszélek, úgy gondolom, lesznek a vajdaság-ban élõ magyarok között olyanok, akik foglalkozásuk, életviteliszokásaik, a magyar határtól aránylag távol esõ lakhelyük, csalá-di állapotuk és egyebek okán nem látják majd vonzónak sema kulturális, sem az oktatási-nevelési, sem az utazási, vagyegyéb kedvezményeket. Mindemellett bizonyára lesznek olya-nok is, akik megelégednek az új helyzet adta szimbolikus töltet-tel is. Nevezetesen azzal a puszta ténnyel, hogy a nyolc évtize-des „közelmúlt” emberi memóriával befogható idõszakábanvalóban meg nem élt, „okmányos” típusú kötõdése lesz az anya-nemzethez, vagy pontosabban leképezve a lélektani helyzetet –az anyaországhoz.

Rövid faktográfia az ajánló/partner szervezet kapcsán:a Magyar Állandó Értekezlet 2001. évi õszi ülésének elõestéjén,október 24-én megtartotta alakuló közgyûlését a ConcordiaMinoritatis Hungaricae (CMH), amit Kasza József, a VMSZelnöke be is jelentett a kizárólag a törvény alkalmazási perspektí-váival foglalkozó MÁÉRT-on. Annak ellenére, hogy a CMHmegalakításának elõzményei nem voltak maradéktalanul konf-liktusmentesek, az események azt látszanak igazolni, hogy mindaz ajánló szervezet alapításának szerkezeti váza, mind a mûköd-tetési elképzelések kiállják az idõ próbáját. Az elõzményekközött érdemes felidézni, hogy a Vajdaság esetében ez alkalom-mal kiemelkedõen fontos volt elkerülni azt a helyzetet, hogy azajánló szervezet pártpolitikai versengés színterévé válhasson.Az úgymond „hagyományos” – de talán inkább tragikomikus –vajdasági magyar politikai pártstruktúra ismert: az öt bejegyzettszervezet közül kettõ (a VMSZ1 és a VMDP2) tagja a MÁÉRT-nak, a fennmaradó három közül kettõ (a VMDK3 és a KDEM4)otthoni politikai (kisebbségi) társadalmi és közéleti befolyásapont olyan mérsékelt, mint a kisebbik MÁÉRT-tag VMDP-é,végül az ötödik VMPM5 az, amely saját valós súlyának megfele-lõ szerepet kíván betölteni ezen a skálán. Ebben a helyzetben

134

JÓZSA LÁSZLÓ

1 Vajdasági Magyar Szövetség – elnöke Kasza József.2 Vajdasági Magyar Demokrata Párt – elnöke Ágoston András.3 Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége – elnöke dr. Páll Sándor.4 Kereszténydemokrata Európa Mozgalom – elnöke Varga Tibor.5 Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom – elnöke Böröcz József.

a közvélemény elõtt visszatetszõ és hibás lépés lett volna kierõ-szakolni a legnagyobb befolyással bíró VMSZ „intézkedési pri-mátusát”. A kiutat abban találtuk meg, hogy a politikai kezdemé-nyezés feladatát az Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanácsra(IMNT) hárítottuk, amely határozatával hozzájárult immár a tel-jes politikai szféra szerepének relativizálásához is. Az IMNTugyanis nem csak az összes politikai szervezetet, hanem azösszes történelmi egyházi szervezetet, valamint a civilszféra leg-jelentõsebb gyûjtõszervezeteit kérte fel alapító tagok delegálásá-ra a CMH alakuló közgyûlésére.

Az elõzetes felkérésnek eleget tett, és alapító tagot delegálta Római Katolikus Egyház, a Jugoszláviai Református Keresz-tyén Egyház, az Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház, a Vaj-dasági Magyar Mûvelõdési Szövetség, a Vajdasági IfjúságiTanács, a Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom és a VajdaságiMagyar Szövetség. Az így delegált személyeket kérte tehát felaz IMNT a jogi szerkezetét tekintve polgárok egyesületekéntelképzelt ajánló szervezet alakuló közgyûlésének megtartására– ami a korábban hivatkozott idõpontban meg is történt. Hárombejegyzett politikai szervezet (a VMDP, a VMDK és a KDEM),alapvetõen az IMNT-vel való azonosulás sajátos politikai kocká-zatának elkerülése okán, visszautasította a delegálásra vonatko-zó felkérést, és visszautasításuk okaiba belefoglalták a feltétele-zett VMSZ – dominanciát is. Ennek dacára maga a CMH, a vaj-dasági magyar társadalmi szerkezethez képest, megfelelõ mér-tékben reprezentatív képet mutat. A politikai szféra relevánsrésze eleve vállalta a feladattal párosuló felelõsséget, így azajánló szervezet reprezentativitását csak javította a KDEM kül-döttének utólagos csatlakozása. Külön ki kell azonban hangsú-lyoznom, hogy mind az IMNT, mind a CMH sajtóban isnyomonkövethetõ megnyilvánulásaiban rendre visszatér a fo-lyamatosan ismétlõdõ felkérés a VMDK és a VMDP utólagoscsatlakozására. Erre világos elutasító reakció volt olvashatóÁgoston András VMDP-elnök részérõl Orbán Viktor miniszter-elnök belgrádi hivatalos látogatása idején megjelent sajtócik-kekbõl, valamint magának a VMDP-nek ugyanebben az idõbenkiadott közleményébõl is.

135

A vajdasági ajánló/partnerszervezet mûködtetésével kapcsolatos elképzelések

A CMH idõközben független, önálló – még a VMSZ domi-nancia rémétõl is mentes – módon végzi a dolgát. Elkészítettea mûködtetés szerkezeti felépítésének vázlatát, költségtervét, ésmindezen kérdésekben folynak az egyeztetések a HTMH-val.Az idõ sürget, rengeteg a tennivaló, de ennek ellenére úgy gondo-lom, hogy 2002. január 1-jével üzemképessé tehetõ a rendszer.A továbblépés legfontosabb állomása a CMH-nak a magyar kor-mány részérõl történõ formális elismerése – ami eddig a pillana-tig inkább csak de facto történt meg, de iure viszont nem. A tör-vényben is elõlátott elismerésnek pedig számos pozitív követ-kezménye volna, lényegesen elõbbre tarthatnánk az elõkészületimunkákkal. Ezzel szemben az elismerés idõpontjának elhúzódá-sa áttekinthetetlen szövõdményekkel járó katasztrófa-helyzetetokozhat. Hadd utaljak csak arra, hogy szervezeti bizonytalanság-ra nem építhetõ sem tárgyi, sem személyi infrastruktúra, holottpont ennek az infrastruktúrának a kiépítése az, ami valóban idõ-igényes. Szerencsésnek tartom azt, hogy a HTMH-val valóegyeztetések legfrissebb fázisa tartalmaz utalást arra, hogya CMH elismerése vélhetõen már nem várat sokat magára.6

Ami az ajánló szervezet – vagy talán ezen a ponton, „Velen-ce szellemében”, szerencsés áttérni a partnerszervezet terminustechnicusra – mûködtetési szempontjait illeti, ezek a követke-zõkben összegezhetõk:

1. Számolni kell aránylag nagyszámú érdeklõdõ, nemokvetlenül arányosan megoszló hullámokban történõ megjelené-sével, akiket, lehetõség szerint, úgy kell tudni tájékoztatni éskiszolgálni, hogy – az ésszerûség keretein belül – a szolgálatot,tehát a partnerszervezetet kell közel vinni az érdeklõdõhöz.Figyelemmel a magyar lakosság területi megoszlására, a feladatúgy oldható meg elfogadható módon, ha legalább 6 helységbenáll fel iroda „fix infrastruktúrával”. Ezek a helységek Zombor,Szabadka, Zenta, Temerin, Újvidék és Nagybecskerek. Ezek azirodák még így is egyenként aránylag nagy területet fednek le,feltétlenül szükséges tehát kihelyezett ügyfélfogadási alkalmakszervezése minden olyan településen, ahol még számottevõ

136

JÓZSA LÁSZLÓ

6 A CMH 2001. november elején alakult meg – szerk. megj.

lélekszámban élnek magyarok. Erre vonatkozóan részleteselképzelés készült.

2. A hat telephely közül öt kézenfekvõ, azonban nem kívá-nom elkendõzni: Temerin elsõsorban azért került képbe, hogyezáltal is ellensúlyozható legyen az ebben a városkában szék-hellyel rendelkezõ VMDP vélhetõ frusztrációja. Ki kell viszonthangsúlyoznom, hogy az irodaszerkezetet és azok vonzásterüle-tét sikerült úgy felvázolni, hogy az mentes a túlzásoktól és azaránytévesztéstõl. Summa summarum, hatodik irodára akkor isszükség lenne, ha az helyileg nem Temerinben volna.

A partnerszervezetben tevékenykedõk két kategóriába cso-portosulnak. Az érdemi tevékenység (legyen az akár a ma márszalonképtelennek tûnõ „ajánlattétel”, akár az úgymond „adat-szolgáltatás”) a CMH tagjaként tevékenykedõ, megfelelõ tárgyiismeretekkel felvértezett személyek feladata lesz, akiket megfe-lelõen képzett adminisztratív személyzet segít. Ami a konkrétmunkát illeti, az elképzelés az, hogy a magyar igazolvány irántérdeklõdõket, illetve az igénylõket, minden ügyfélfogadásihelyen egy háromtagú bizottság, valamint megfelelõ számúadminisztratív személyzet fogadja, akik megfelelõ tájékoztatástadnak a törvény által biztosított kedvezményekrõl és igénybevé-telük módjáról. Ezen túlmenõen természetesen átveszik és infor-matikai eszközökkel feldolgozzák a beadásra kerülõ igényeket,majd elektronikus úton továbbítják azokat a megnövekedettjelentõséggel felruházott magyar külképviseletekre – esetünk-ben a szabadkai magyar fõkonzulátusra.

Néhány gondolat a partnerirodák felállításának egy-két vél-hetõ társadalmi és politikai konzekvenciájáról. Nem gondolom,hogy az ajánló szervezet tekintetében esetlegesen megnyilvánu-ló szervezeti kooperativitásnak lesz kihatása a szervezeti együtt-mûködés általános aspektusaira azon politikai pártok körében,amelyek a konfrontatív magatartáson kívül eddig sem mutattakfel más számottevõ teljesítményt. Számomra jelentõs eredménylesz már az is, ha a CMH tevékenységében delegátusaik révén,közvetett módon szerepet vállaló politikai szervezetek csakehhez a témához kötõdõen koncentrálnak egy össznemzeti jelle-gû ügy jó menedzselésére. Más szervezetek magatartási motívumai

137


számomra ismeretlenek, arról viszont be tudok számolni, hogya VMSZ-ben elfogadott közfelfogás szerint a kedvezmény-tör-vény érvényesítésében nem kell, és nem szabad VMSZ-domi-nanciát kialakítani – de szintúgy elfogadhatatlan volna bárme-lyik másik politikai szervezet dominanciája, vagy akár az arravonatkozó törekvés. Kívánatos volna ezt a helyzetet állandósíta-ni, azonban csak a jövõ tud majd választ adni arra a kérdésre,hogy vajon minden politikai szervezetben meglesz-e a szüksé-ges mértékû önkontroll egy olyan helyzetben, amelyben a politi-kai promóció lehetõsége eléggé kézenfekvõ. Úgy érzem, keve-set foglalkozunk azzal a nagy kérdéssel: ki jogosult eldönteni,hogy ki a magyar? A kényes kérdés – a törvény betûje értelmé-ben – átpozícionálódott a határ túloldalára. Legyen ugyanis bár-milyen szûkre szabott az ajánló (vagy ténymegállapító) testüle-tek mozgástere, óhatatlan lesz a kihívásokkal és kétségekkelvaló szembesülések sorozata. A partnerszervezet – mai értelme-zés szerinti – alapfeladata csak az, hogy adatot, információt szol-gáltasson a kérelmezõ magyar nyelvtudásáról. Vitán felüli, hogylesznek esetek, amikor a partnerszervezet munkatársai számáraaz adott kérelmezõnek a kizárólag helyi szinten ismert negatívmorális pozíciója okoz majd feloldhatatlan kétségeket az adat-és információszolgáltatás korrektsége tekintetében. Nagy siker-ként lesz elkönyvelhetõ, ha kevés olyan ember kap magyar iga-zolványt, akik esetlegesen megbotránkozást váltanak ki.

Végül ejtenék néhány szót az új arculatú támogatási rend-szerrõl. Közismert, hogy a határon túli régiókban, így a Vajda-ságban az eddigiek során is mûködtek olyan alrendszerek, ame-lyek a magyarországi közalapítványi és egyéb költségvetési tá-mogatások elbírálása és részleges adminisztrálása tekintetébenadtak segítõ kezet a központi rendszernek. Az Illyés Közalapít-vány példájából kiindulva (vállalva a nem százszázalékos pon-tosság kockázatát) legyen szabad ezt most gyûjtõfogalomkéntalkuratóriumi rendszernek titulálnom. Ennek a rendszernek fõértéke volt – és a túlélõ részében remélhetõleg marad is –, hogyhitelesen tudta megjeleníteni a döntéshozók elõtt az adott régió

„társadalmi domborzati térképét”, szeizmográfként felfogva ésközvetítve olyan finom rezdüléseket is, amelyeket, anyaország-

138

JÓZSA LÁSZLÓ

ból nézve, egyszerûen lehetetlen diagnosztizálni. Ebben a rend-szerben kellõ odafigyeléssel kiiktatható a klientúra-rendszermegszilárdulása, ugyanakkor erõsíti a képzetet a kisebbségközösségi szellemi elitjében, hogy kellõ mértéktartással ugyan,de befolyással bír számos szellemi üzem fenntartására.

Látni kell azonban, hogy a törvényben vázolt támogatásirendszer egyes elemei – mindenekelõtt az egyéneket célzó, nor-matív jellegûek, mint pl. a nevelési/oktatási támogatás és annakváltozatai – kiközvetítésében nincs sok vállalható szerep azalkuratóriumi rendszerek számára. Megfontolás tárgyává kelltenni, hogy ebben a tekintetben az új kht. helyi partnereként elfo-gadhatók-e a jelenlegi struktúrák (ún. módszertani központok,Ösztöndíj Tanács, valamint a pedagógus egyesületek), vagy eset-leg a partnerszervezet, tehát a CMH vitathatatlanul legjobbanstrukturált irodahálózata lehet-e alkalmas a feladat ellátására.Ma úgy gondolom, hogy az utóbbi út lesz a járható, már csakabból a szempontból is, hogy ez a szerkezet csatlakoztathatóa legkézenfekvõbb módon a kialakuló magyarországi (nemokvetlenül rosszul értelmezendõ) kht-bürokráciához.

Más kezelési módot igényel a szervezeteket, valamint általá-ban a határon túli régiók szellemi (közmûvelõdési, mûvészeti, mé-dia stb.) életét célzó támogatások menedzselése. Ennek a célnaka fent vázolt alkuratóriumi rendszer megfelelõ keretet biztosít.A magyarországi döntéshozóknak meg kell vizsgálniuk, hogy azúj helyzetben marad-e az Illyés Közalapítványnál oktatás-támoga-tási funkció, vagy annak valamely eleme, továbbá azt is, hogy ala-kuljon-e ki az eddiginél is szorosabb szervezeti együttmûködés azApáczai Közalapítvánnyal. Ez utóbbi tekintetében elvileg akárközösen mûködtetett alkuratóriumi rendszer is elképzelhetõ, felté-ve, ha ebben a rendszerben csak érdemi elbírálást igénylõ progra-mok feldolgozásáról és elõzetes véleményezésérõl lenne szó.

Kétségtelen, hogy hatékonyabban mûködõ támogatási rend-szer kialakítására van szükség a vállalkozások támogatása terén.Ez a támogatási terület, amelyet a törvénybõl való kiszorulásaokán kettõzött figyelemmel kell kísérni, több anyaországi empáti-át, az eddigieknél sokkal jobban kiegyensúlyozott gyakorlatot ésegyúttal több szilárd ellenõrzési mechanizmust igényel.

139


Az új elképzelések nemcsak bõvülõ forrásokat, hanem szer-kezeti átállást is igényelnek. Világos azonban, hogy a folyamatnem csak, és nem elsõsorban a határon túli régiókban megfogal-mazható elképzelésektõl, hanem – mindenekelõtt – az anyaor-szági politikai kurzusok állandóságától függnek, részben a kor-mányzati ciklus lejártának tényétõl, részben attól függetlenül.Ezért gondolom, hogy nagyon hasznos volna ugyanerre a témá-ra a törvény induló tapasztalatainak birtokában visszatérni.

140

JÓZSA LÁSZLÓ

A kedvezménytörvényromániai végrehajtásának dilemmái

SZÉKELY ISTVÁN

A szomszédos államokban élõ magyarokról szóló törvénygyakorlatba ültetése igen komoly kihívást jelent mind a ha-

táron túli magyar szervezetek, mind pedig a törvény végrehajtá-sa szempontjából Magyarországon hatáskörrel rendelkezõ szer-vezetek részére. Elõadásomban két kérdést szeretnék végiggon-dolni: az egyik a törvény romániai végrehajtását elõsegítõ intéz-ményrendszer struktúrája, mûködési rendje, a másik pediga magyar igazolvány kiváltását biztosító jogosultság kérdése.

I.

Egy hosszabb egyeztetési folyamat következményeként Románi-ában is megalakult a szomszédos államokban élõ magyarokrólszóló törvény alkalmazását felügyelõ testület, mely huszonnyolctagból áll: hármas paritás alapján kilenc tagot jelöltek a törté-nelmi magyar egyházak és a baptista gyülekezetek szövetsége,kilenc tagot delegáltak a legnagyobb civil szervezetek, köztük azErdélyi Magyar Közmûvelõdési Egyesület (EMKE), a RomániaiMagyar Gazdák Egyesülete (RMGE), a Romániai Magyar Pedagó-gusok Szövetsége (RMPSZ), az ifjúsági szervezetek, kilenc tagotdelegált a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ),illetve a testületben részt vesz az RMDSZ szövetségi elnöke,Markó Béla. Az Országos Felügyelõ Testület (OFT) hatáskörébea törvény végrehajtásával kapcsolatos elvi döntések meghozata-la és a törvény alkalmazásának felügyelete tartozik. Ennek soránelvi álláspontokat dolgoz ki az alkalmazásra vonatkozóan, értel-mezi és pontosítja a törvény által nyújtott kedvezmények kritériu-mait, és ajánlja a magyarországi hatóságok irányába azokat

141

a szervezeteket, amelyek esetében a magyar igazolvány kiváltá-sakor a szervezeti tagságot figyelembe lehet venni.

Az OFT döntése értelmében a magyar igazolvánnyal kap-csolatos teendõk gyakorlati lebonyolítása az RMDSZ struktúrá-jára épül. Ez több szempontból is szerencsés döntésnek tûnik,hiszen az RMDSZ országos irodahálózattal rendelkezik, ugyan-akkor nagy tapasztalatra tett szert az elmúlt tizenkét év sorána rövid idõ alatt lebonyolítandó, sok ember összehangolt munká-ját feltételezõ programokban, gondolok itt elsõsorban a románi-ai kuponos privatizáció kapcsán nyújtott szolgáltatásokra, vagyakár a magyarországi kárpótlással kapcsolatos tennivalókra,a választási kampányok megszervezésére, vagy pedig a különbö-zõ aláírásgyûjtések kapcsán tetten érhetõ tevékenységére.Ugyanakkor a Szövetség 1995 óta országos számítógép-hálóza-tot is mûködtet, az RMDSZ-ben való kommunikációnak igenjelentõs része ezen keresztül történik. Ez mindenekelõtt azértfontos, mert a magyar igazolványokkal kapcsolatos ügyintézésaz elektronikus közigazgatás elveire épül.

Az RMDSZ szervezeti hátterének már csak azért is vanjelentõsége, mivel jelenleg nem tudjuk megítélni, mi lesz a ro-mán hatóságok álláspontja a magyar igazolványok igénylésé-vel-kiosztásával kapcsolatban 2002. január elsejétõl, amikora törvény hatályba lép. Feltételezem, hogy sikerül kialakítaniolyan kompromisszumot, ami lehetõvé teszi a magyar igazol-vánnyal kapcsolatos teendõk zavartalan elvégzését Romániaterületén, azonban fel kell készülnünk a legrosszabbra is.Amennyiben ugyanis nem jön létre ilyen megegyezés, a törvényakkor is hatályba lép, és akkor is el kell látni ezt a feladatot.Ebben az esetben az RMDSZ egyféle jogi védelmet nyújt a Szö-vetség keretén belül létrehozott irodáknak, illetve munkatársai-nak a különbözõ adminisztratív intézkedések kivédésére.

Említettem, hogy a szomszédos államokban élõ magyarok-ról szóló törvény végrehajtása az RMDSZ struktúrájára épül.Központi szinten létrejön egy országos iroda, amelynek székhe-lye az RMDSZ ügyvezetõ elnökségének kolozsvári hivatalábanlesz. Megalakul ugyanakkor 21 megyei, illetve területi iroda,melyek a megyékben hangolják össze a magyar igazolvánnyal

142

SZÉKELY ISTVÁN

kapcsolatos teendõket. Itt kerülnek kialakításra azok a számító-gép-terminálok is, amelyek továbbítani fogják a kérvényeket.Úgy tûnik, célszerû lenne egy helyi irodákból álló hálózatot islétrehozni a megye nagysága, az ott élõ magyarok számánakfüggvényében. Eszerint azokon a településeken, ahol a magya-rok lélekszáma ezt indokolttá teszi, állandóan mûködõ helyi iro-dákra lenne szükség, ahol pedig nem így van, ott ideiglenesenmûködnének az irodák, s azokat elõre megszabott, sajtóban köz-zétett program alapján keresnék fel a munkatársak. Az egyetlenmegyei irodára szorítkozó koncepció Románia esetében ugyan-is elképzelhetetlen. Példa erre Maros megye, ahol az 1992-esnépszámlálás szerint 252 ezer magyar nemzetiségû személy –potenciális magyar igazolványigénylõ – él. Egy 2001-bõl szár-mazó közvélemény-kutatás szerint, amit a budapesti BalázsFerenc Intézet végzett, a romániai magyarok 96 százaléka ki sze-retné váltani a magyar igazolványt, és a visszajelzésekbõl úgytûnik, hogy ez az igény egyidejûleg, vagy pedig egy rövid idõin-tervallumon belül jelentkezik. Elképzelhetetlen tehát egy olyanstruktúrának a felépítése, amelynek értelmében Maros megyé-ben 252 ezer személynek egyszerre és egy irodában kellene kér-vényeznie a magyar igazolványt. Egy ilyen megyei közösségetmindenképpen kisebb egységekre kell bontani, és a munkarendetúgy szabályozni, hogy a kérvényezõk csak saját településükön,vagy a saját településükhöz legközelebb álló irodában nyújthas-sák be kérvényüket. Ez azt jelentené, hogy a kérvények kitöltéseés benyújtása térben és idõben elválik azok továbbításától.

Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ez az irodahálózat megfe-lelõen dinamikus legyen. Jelenleg az 1992-es népszámlálási ada-tok alapján tudjuk az adatbevivõ terminálok, az irodák, illetvea kérvénybegyûjtõ munkatársak számát meghatározni. Azt vi-szont, hogy az egyes régiókban mennyiben lesz eltérõ a magyarigazolványok kiváltásának igénye, illetve ez milyen idõinterval-lumban jelentkezik, csak becsülni tudjuk. Ha azt érzékeljük,hogy valamely régióban igen jelentõs az igény a magyarigazol-vány kiváltására, akkor szükséges, hogy ott könnyen tudjuk sûrí-teni az irodahálózatot, meghosszabbítani az ügyfélfogadási idõt,megnövelni a munkatársak számát. Onnan pedig, ahol a magyar

143

A kedvezménytörvény romániai végrehajtásának dilemmái

igazolvány kiváltásának igénye nem egyidejûleg mutatkozik, aziroda alkalmazottait azonnal át tudjuk csoportosítani más helyekre.

Az igazolvány kiváltásával kapcsolatos kérdések várhatóannagyon jelentõs logisztikai, szervezési feladatot jelentenek,azonban biztos vagyok abban, hogy ezeket a kérdéseket meg fog-juk tudni oldani.

II.

Elõadásom második kérdését a magyar igazolvány kiváltá-sának jogosultsága képezi, vagyis azoknak a szempontoknaka végiggondolása, amelyeknek alapján valaki magyar igazol-ványt kaphat. Okfejtésemben mindenekelõtt a törvény szövegé-bõl, a vonatkozó rendelkezésekbõl, elsõsorban az utolsó ma-gyar–magyar csúcs ajánlásaiból indulok ki. A törvény a jogosult-ság kérdésénél egy kötelezõen teljesítendõ, illetve további négyvagylagos feltétel teljesítését írja elõ.

1. Kötelezõ feltétel a magyar identitás kinyilvánítása.Annak a személynek, aki magyar igazolványért folyamodik, nyi-latkozatot kell adnia arra vonatkozóan, hogy magát magyar nem-zetiségûnek tartja. A törvény a szabad identitásvállalásra épül,ezért ezeket a nyilatkozatokat véleményem szerint senki, semmi-lyen körülmények között nem kérdõjelezheti meg. Még abbanaz esetben sem, ha az illetõ személyt környezete, vagy akár a kér-vényt átvevõ munkatárs nem tartja magyar nemzetiségû sze-mélynek. Az más kérdés, hogy ez szükséges, de nem elégségesfeltétele a magyar igazolvány kiváltásának. A vonatkozó szabá-lyozás ugyanis további négy feltétel vagylagos teljesítését írjaelõ: a magyar nyelv ismeretét; vagy az állampolgárság szerintiállam nyilvántartását, amibõl kiderül, hogy az illetõ személymagyar nemzetiségû; vagy valamely érdekképviseleti szerv, ma-gyar egyház tagságának bizonyítását. Ezek a feltételek úgy van-nak kialakítva, hogy csak nagy valószínûség szerint magyarnemzetiségû személyek tudjanak ezeknek eleget tenni. Azt vi-szont itt is hangsúlyoznom kell: semmilyen körülmények közöttnem szabad a határon túli magyarok, illetve a magyar igazol-

144

SZÉKELY ISTVÁN

ványt kiváltó személyek közé egyenlõségjelet tenni. Lesznekugyanis olyan magukat magyarnak valló személyek, akik nemfogják kiváltani a magyar igazolványt, de attól még magyarok,és lesznek – gondolom – olyanok is, akik magukat magyar nem-zetiségûnek vallják, eleget tesznek a feltételeknek, kiváltjáka magyar igazolványt, de saját közösségük nem fogja õket ma-gyarnak tartani, és lehet, hogy nem is azok.

A továbbiakban megpróbálom végiggondolni, hogy a négyvagylagos feltételnek teljesítése mit jelent Románia esetében.

2. Kezdeném az állampolgárság szerinti állam nyilvántartá-sával. Romániában ugyanis a katonakönyv az egyetlen olyandokumentum, amelyet hivatalos szerv állított ki, és amibe beje-gyezték tulajdonosának nemzetiségét. Más errõl szóló igazol-vány vagy dokumentum nem található a lakosságnál. Katona-könyve azonban egyrészt csak a katonaviselt férfiaknak van,másrészt pedig olyan bejegyzéseket is tartalmaz, amelyek az ille-tõ személy rendfokozatára, hadseregen belüli kiképzésére ésszakképesítésére vonatkoznak. Emiatt meglehetõsen aggályosaz említett dokumentum használata a magyar igazolvány kibo-csátásának folyamatában, hiszen ez azt jelentené, hogy a katona-könyv fénymásolatát átadjuk a NATO-tag Magyarországnak,ami adatvédelmi szempontból több kérdést is fölvet. (Itt jegy-zem meg, hogy valószínûleg december folyamán megjelenika román hivatalos közlönyben is az adatvédelmi törvény, amijelentõs többletfeladatot ró a romániai irodahálózatra.)

3. A határon túli érdekképviseleti szervezet a mi esetünkbenaz RMDSZ-t, valamint további civil szervezeteket jelent.

Az RMDSZ-nek pontos nyilvántartása van saját tagságáról,a különbözõ területi szervezetekben azonban nagyon nagy azeltérés abban, hogy a tagságnak hány százaléka rendelkezik tag-sági könyvvel. Az RMDSZ esetében véleményem szerint nemlehet csak a tagkönyvekkel bizonyítani a szervezeti tagságot,hiszen elõfordulhat, hogy a kérvényezõ tagsági viszonya meg-szûnt a tagkönyvek kiváltása óta, illetve a tagságnak csak kisebbhányada rendelkezik tagsági igazolással. Véleményem szerint

145


a tagságot egy külön, a magyar igazolvány igénylése céljábólkiállított bizonylattal célszerû igazolni, amit eredetiben mellé-kelni kell.

Acivil szervezetek esetében az OFT a következõképpen sza-bályozta a kérdést: azok a civil szervezetek, amelyek tagjai azOFT-nek, vagy az RMDSZ Szövetségi Egyeztetõ Tanácsának(SZET), saját maguk igényelhetik azt a jogot, hogy a magyar iga-zolvány kiváltása során tagságuk jogosultságot jelentsen.Az OFT-ben, illetve a SZET-ben levõ civil szervezetek mind-egyike országos hálózattal rendelkezik. Amennyiben valamelyregionális, vagy helyi civil szervezet azt szeretné, hogy az õ tag-ságát is figyelembe lehessen venni az igazolás folyamán, akkoraz OFT döntése értelmében e szervezetnek magának kell a me-gyei felügyelõ testületnél (MFT) ezt az igényt jelezni, amit azMFT közvetít az OFT irányába.

A civil szervezetek között néhány kollektív tagokkal is ren-delkezik, gondolok itt például az EMKE-re. Ez esetben vélemé-nyem szerint célszerû lenne azokban a megyékben, ahol azEMKE-nek nincs helyi fiókszervezete, egy-egy, a megyeszékhe-lyen bejegyzett, az EMKE kollektív tagságát képezõ reprezenta-tív kulturális egyesületet megjelölni a tagság igazolására.

Külön ki kell térni az ifjúsági szervezetekre. Több száz ilyenszervezetrõl beszélhetünk, s ezek is országos szervezetekbe tömö-rülnek, személy szerint azonban nem vállalkozom annak megíté-lésére, hogy hol húzható meg egy racionális határ azon ifjúságiszervezetek esetében, amelyeknél a tagságot figyelembe lehetvenni a magyar igazolvány kiváltása során. Gondolom, hogy azOrszágos Magyar Diákszövetség, a Magyar Ifjúsági Tanács tag-szervezetei, valamint az ebbõl kivált nagyobb szervezetek eseté-ben beszélhetünk egy olyan szilárd szervezeti háttérrõl, ami a tag-ság pontos nyilvántartását, ennek visszakereshetõségét jelenti.

Szintén külön kérdés a csángómagyarok jogosultságánakbizonyítása. Moldvában nem hagyatkozhatunk sem a katolikusegyházra, sem az RMDSZ-re, itt valószínûleg a RomániaiMagyar Csángószövetség tagságát lehetne figyelembe venni.Úgy tudom, hogy a csángószövetség igényelte is ennek jogát, ésfeltételezem, hogy az OFT pozitívan fogja elbírálni kérésüket.

146

SZÉKELY ISTVÁN

4. Az egyházak esetében a törvény magyar egyházakrólbeszél. Ez a kitétel Romániában a református, az unitárius, azevangélikus, illetve a baptista egyház esetében semmilyennehézséget nem jelent, hiszen ezek az egyházak nemzeti alaponszervezõdnek. A római katolikus egyháznál olyan megoldástkell találni, amely biztosítékokat jelent arra vonatkozóan, hogycsak magyar nemzetiségû római katolikusok kapjanak magyarnemzetiségi hovatartozást igazoló okiratot az egyháztól.

A fenti öt egyház a romániai magyarok mintegy 96 százalé-kát fedi le. Azonban megoldást kell találni a kisebb csoportokesetében. Példának a magukat magyarnak valló görög katoliku-sokat említeném, akik az 1992-es népszámlálási adatok szerinttöbb mint 23 ezren vannak, elsõsorban Szatmár környéki falvak-ban. Más példa a magukat magyarnak valló pünkösdisták,adventisták, akik tudomásom szerint nem nemzetiségi alaponszervezõdnek, nyilvántartásukban ellenben szerepel a nemzeti-ségre vonatkozó bejegyzés is. Külön kérdést jelentenek a Kárpá-tokon túli személyek, elsõsorban a bukaresti katolikusokra gondo-lok, az õ esetükben vagy valamilyen kulturális egyesületet, vagyaz RMDSZ által kiállított tagsági igazolványt lehetne használni.

5. Számomra az igazi kérdést a nyelvismeret jelenti, hiszenamennyiben a kérvényezõ személy nem tudja jogosultságát vala-milyen szervezeti tagságot bizonyító dokumentummal alátá-masztani, az elképzelések szerint az irodák munkatársai szemé-lyesen gyõzõdhetnek meg a kérvényezõ nyelvismeretérõl,ennek eredményét bejegyzik a magyar igazolvány igényléseérdekében rendszeresített ûrlapra, és aláírásukkal igazolják.Ennek kapcsán azonban több kérdés is megfogalmazódik ben-nem. Egyrészt az, hogy hol kezdõdik, hol végzõdik valakineka nyelvismerete, elég, ha csak magyarul beszél az iroda munka-társaival, vagy pedig fel kell kérni arra, hogy magyarul töltse kia kérvényt. Ez véleményem szerint a magyarul tudók számára isidõnként problémát jelent, fõleg az alacsonyabb iskolázottságúkérvényezõk esetében. A másik fontos kérdés a nyelvismeretbizonyításával kapcsolatban, hogy vajon ez az eljárás kimeríti-ea hatósági eljárás fogalmát, vagy sem, hiszen az iroda munkatársai

147


a tagságot igazoló bizonylatokkal kapcsolatban csupán egydokumentum átvételére jogosultak, amit továbbítanak a magyar-országi hatóságokhoz. A nyelvismeret esetleges igazolásávalviszont gyakorlatilag õk döntik el, hogy az illetõ a törvény sze-mélyi hatálya alá esik-e, vagy sem, ez pedig már döntési kompe-tenciát jelentene. Megítélésem szerint egy ilyen eljárásban elviszinten nem lehet kizárni annak lehetõségét, hogy a szubjektívtényezõ közbeiktatása miatt visszaélésekre is sor kerülhet.A nyelvismeretet úgy is bizonyítani lehet, ha olyan dokumen-tum bemutatását és kérjük, amelybõl kiderül, hogy az illetõ sze-mély iskoláit részben vagy egészében magyar nyelven végezte.Az elõbbi esetben például azokra a román tannyelvû iskolákragondolok, ahol fakultatív nyelvként tanítják a magyart. Szerin-tem ezt a kérdést is alaposan mérlegelni kell, és biztos vagyokabban, hogy az OFT olyan döntést hoz majd, amely egyrésztlehetõvé teszi a nyelvismeretre alapozott jogosultság bizonyítá-sát, másrészt pedig feloldja dilemmáim többségét.

148

SZÉKELY ISTVÁN

K E R E K A S Z T A L

�

A státustörvény és a kisebbségi társadalmak– a kerekasztal-beszélgetés szerkesztett változata –

Vitavezetõ:HELTAI PÉTER

Résztvevõk: Bakk Miklós (Románia), Brenzovics László (Ukrajna),Dobos Ferenc (Magyarország), Öllõs László (Szlovákia), Losoncz

Alpár (Jugoszlávia)

Heltai Péter: Ezen a konferencián hangsúlyosan esett szóa törvény végrehajtásáról, nemzetközi megítélésérõl, viszontkeveset beszéltünk arról, hogy miként ítélik meg a határon túlimagyar közösségek, milyen várakozásokat fûznek hozzá.A konkrét tévhiteken túl Aradon például már többen arról érdek-lõdtek, hol is vehetik fel azt a bizonyos húszezer forintot. Arrakell válaszolnunk, mi játszódott le a magyarok lelkében a státus-törvény, vagy ahogy itt minket felvilágosítottak a kedvezménytör-vény megszületése kapcsán.

Bakk Miklós: Nehéz e kérdésre rövid feleletet adni.Ha egyetlen mondatba kellene sûríteni a lényeget, akkor aztmondanám, mint minden kisebbségi társadalom, az erdélyimagyarság is sok illúzióval és óvatos kivárással, illetve a kettõ-nek egy nagyon sajátos keverékével tekint elé, de alapvetõenolyan politikai lépésként értékeli, ami pozitív fordulatot jelez.Sõt a nagy többség bizonyos értelemben történelmi fordulatnakvéli. Bár errõl már készült közvélemény-kutatás is, de tudjuk,hogy a közvélemény nem más, mint amit a közvélemény-ku-tatók mérnek, egy nagyon illékony valami. Ennél a kérdés-nél is lényegesebbnek tartom, hogyan alakulnak majd e törvény

149

nyomán az erdélyi magyarság esélyei, viszonya a többségi nem-zethez, illetve Romániához és Magyarországhoz. Ez nem annyi-ra a törvénnyel kapcsolatos várakozással van összefüggésben,mint inkább a törvény alkalmazásával, és számos egyéb körül-ménnyel, amit Magyarország Európai Uniós tagsága idéz majdelõ, s ami Románia esetében még kétséges.

Brenzovics László: Magam is hasonló gondolatokra jutot-tam. A kárpátaljai magyarság szintén élénk figyelemmel kíséria történéseket és nagy várakozással néz a törvény elfogadása,illetve annak a végrehajtása elé. Vidékünk magyar lakosságánakvárakozása két okból meghatványozódik. Az egyik, hogy eza határon túli magyar régió van a legkiszolgáltatottabb gazdasá-gi helyzetben, a másik pedig – amire Bakk Miklós is utalt –Magyarország gyors csatlakozása az Európai Unióhoz már tény,Ukrajna esetében viszont ez aligha lehetséges egy generációnbelül. Ilyen szempontból a megközelítésünk kettõs: mit hoz a stá-tustörvény és mi lesz azután, hogy Magyarország is schengeniország lesz. Érthetõek a félelmeink, hiszen 1945 és 1989 közöttKárpátalja már megtapasztalta, mit jelent a vasfüggöny, amelyszinte hermetikusan elszigetelt bennünket az anyaországtól.Még egy ilyen elszigeteltséget közösségünk aligha bírna ki.És igen, a kárpátaljaiaknak is vannak illúzióik a törvénnyel kap-csolatban, viszont van egy dolog, ami független minden egyébkörülménytõl, ez pedig a remény. Reménykedünk abban, hogyaz anyaország nem feledkezett el rólunk, és próbál valami komo-lyat tenni a határon túli magyarság érdekében. Ebben nem kelte-nek zavart azok a negatív felhangok, amelyeket a románok ésa szlovákok esetében tapasztalunk. Hál’ istennek Ukrajnábanilyesmirõl egyelõre nincs szó. Úgy véljük, a kárpátaljai magyar-ság hetven-nyolcvan százaléka akar majd élni a törvény adtalehetõséggel.

Losoncz Alpár: A státustörvény egy olyan pillanatban kerülfölszínre, amely érvényre jutásának szempontjából szerencséspillanatnak tekinthetõ. Arra gondolok, hogy a státustörvényakkor jelenik meg a vajdasági magyarok számára, amikor im-már egy éve megtörtént a hatalomváltás Jugoszláviában. A jugo-szláv politikai és kulturális elitek pillanatnyilag korrekt, euro-

150

KEREKASZTAL

konform politikát kívánnak folytatni annak érdekében, hogyvalamiképpen megszilárdítsák Jugoszlávia helyét a régióban.Ennek tudható be, hogy itt a státustörvény nem közbeszéd tár-gya, azaz nem jelenik meg a többség diskurzusában, viszont ag-gasztó módon a kérdés nem volt tematizálva a kisebbségi nyilvá-nosságban sem. Ennek okán állítható az, hogy az elvárásoktapasztalataim szerint inkább diffúz jellegûek a státustörvénnyelkapcsolatban: megfogalmazatlanok, kiforratlanok, inkább a hal-vány remény formáját tartalmazzák, mint azt a biztos kontúrok-kal rendelkezõ jövõépítõ stratégiát, amelyre talán szükségük len-ne a vajdasági magyaroknak. Számukra a státustörvény azértfontos, mert egységes játékteret rajzol meg. Ugyanis a kilencve-nes évek elejétõl fogva a vajdasági magyarság háborús sokkbanélt, roppantul megnövekedett a két-útlevelesek száma. Lényegé-ben õk a menekülõ középosztály tehetõsebb tagjai, akik késõbbBudapestrõl próbálták megideologizálni exodusuk valódi okait.A második törésvonal a 2000-es hatalomváltás mentén alakultki, amely válaszút elé állította a vajdasági magyarságot: képeslesz-e belsõ erõforrásai alapján jövõépítõ stratégiát kialakítani.A státustörvény szimbolikus hatása talán abban mérhetõ le,vagy abban fogjuk lemérni, hogy mennyire készteti a vajdaságimagyarságot és más kisebbséget is egy másfajta, az új kihívások-ra válaszoló korszerû stratégia kidolgozására.

Öllõs László: A Fórum Társadalomtudományi Intézet ma-gyar mintán 2001 júniusában részletes közvélemény-kutatástvégzett ebben a kérdésben Nyolcszázas mintából hétszázhetven-négy értékelhetõ kérdõív készült. Eszerint a megkérdezettek72%-a hallott a státustörvényrõl, a többiek viszont nem. Ez azadat sokat elárul a kérdés propagálásáról. Elgondolkodtató az is,hogy a megkérdezetteknek csupán 55%-a volt képes véleménytformálni a státustörvényrõl. Ezek körül a legtöbben, 43% csakannyit tudott mondani, hogy a megsegítésünket szolgálja; 24%szerint kedvezményeket biztosít a külföldi magyaroknakMagyarországon; 11% vélte úgy, hogy magyarországi állampol-gárokkal azonos jogokat garantál a határon túli magyaroknak.Egyéb értelmezései is megjelentek, úgy mint egységes nemzetalakítása, kettõs állampolgárság, szabad mozgás, sõt, megjelent

151

A státustörvény és a kisebbségi társadalmak

olyan vélemény is, mely szerint Magyarország régió feletti ural-mának kiterjesztése. Arra a kérdésre, hogy kiváltanák-e a státus-igazolvány, a megkérdezettek 45%-a igennel felelt, 44% mond-ta, hogy még nem tudja, 11% válaszolta azt, hogy semmiképpensem váltaná ki. Az igent mondók többsége a fiatalabbak és a ma-gasabb végzettségûek közé tartozik. További érdekes vélemény-szerkezet alakult ki annak kapcsán, hogy ki bírálja el a státusiga-zolvány odaítélését. A megkérdezettek 5%-a a szlovákiai ma-gyar politikusokra, 20%-a a szlovákiai magyar szervezetekre,23%-a független testületre, 9%-a a Magyar Nagykövetségre bíz-ná, 21%-a válaszolta azt, hogy bírálják el Magyarországon, 2%azt, hogy senki és 20%-a ezt indifferensnek tartotta. Ahogynövekedett az iskolai végzettség, valamint csökkent az életkor,úgy tolódott a vélemény a szlovákiai magyar szervezetek, illet-ve a független szervezetek elbírálási hatáskörei felé. Arra a kér-désre, hogy Ön szerint fontos-e a szlovákiai magyaroknak a stá-tustörvény? a megkérdezettek 46%-a válaszolta azt, hogy min-den körülmények között fontos, 14% szerint most nem olyanfontos, de a jövõben még fontos lehet, 7% gondolja azt, hogymost fontos, de a jövõben már nem lesz az, 4% egyáltalán nemtartotta fontosnak és 29% kitért a válaszadás elõl. További részle-tekkel nem untatnám a jelenlevõket, mert az eddigiekbõl is elégvilágos kép alakul ki.

Dobos Ferenc: A Balázs Ferenc Intézet kutatásvezetõjevagyok, amely 1994 óta négy szomszédos országban – Romá-nia, Ukrajna, Szlovákia és Jugoszlávia – magyarsága körébenvégez úgynevezett kvótás szociológiai kutatásokat, amelyneklényege, hogy évente elvégezzük a felmérést azonos kérdõívekalapján és azonos idõben. A megkérdezettek száma egy-egykutatás alkalmával 2000–2500 fõ között van. Az elmúlt kétévben kiemelten foglalkoztunk a státustörvénnyel, amelyre kétkutatást alapoztunk 2000 nyarán és 2001 tavaszán. Körülbelülötezer határon túli magyar véleményét regisztráltuk, és mégörömtelibb, hogy végre lehetõségünk nyílt arra, hogy átfogókutatás keretei között vizsgáljuk a felnõttkorú magyarországilakosság viszonyát a határon túli magyarsághoz. Adatainkból azderül ki, hogy szociológiailag egy új helyzet alakult ki a státus-

152

KEREKASZTAL

törvénnyel, határon túli magyarság helyzete, a határon túlimagyarság viszonya az anyaországhoz és fordítva egy szimboli-kus dimenzióból átkerült hirtelen egy nagyon is konkrét dimenzió-ba. Beindult egy szimbolikus, informális kapcsolat intézményesülé-se. A határon túli magyarok, egy-két aspektust kivéve, logikusanreagáltak erre a helyzetre. Úgy tûnik, hogy még életbe sem lépetta státustörvény, de a kisebbségi létre, annak megítélésére márvisszahatott. Egyetlen példát mondanék: hosszú évek óta vizsgál-juk, hogy mennyiben érzik visszafordíthatatlannak közösségük asszi-milációját. 1996-tól 2000-ig mind a négy területen meredeken emel-kedett azoknak a részaránya, akik a folyamatot visszafordíthatatlan-nak ítélték. 2001-ben viszont egyértelmû tendenciaként rögzítettük,hogy már sokkal kevesebben vélik ugyanezt. Hasonló a reagálásMagyarország integrációjával és a régiók elszigetelõdésével kapcso-latban. Magyarországon a megkérdezettek abszolút többsége, mint-egy 61%-a támogatta a státustörvény elfogadását. Nem éri el a 30%-ot az ellenzõk részaránya és 9% azoké, akik nem tudtak dönteniebben a kérdésben. Meglehetõsen ellentmond a köztudatban megho-nosodott sztereotípiának, hogy vizsgálataink szerint a határon túliakmeglehetõsen kritikusak értékelik az anyaországiak jellemvonásait,míg az anyaországiak elsöprõ többségben pozitív jellemvonásokatemlítettek. Nem fölöslegesek tehát a közvélemény-kutatások.

Heltai Péter: A magunk részérõl a különbözõ szinteken be-építettük kérdéseinkbe a megszorító intézkedéseket is, példáulhogy a munkavállalás adózással jár. Az érdekelt bennünket,hogy mennyiben igaz az, hogy a határon túli magyarok többetvártak annál, mint amit kaptak. Meg kell mondanom, hogy a köz-tudatban mûködõ sztereotípiák nem igazolódtak vissza. A hatá-ron túliak kevesebb mint egyharmada válaszolta azt, hogy a ma-gyar állam többet is adhatott volna. Az egyetlen hely a Vajdaság,ahol majdnem megközelíti az ötven százalékot azoknak a rész-aránya, akik azt mondták, hogy õk bizony többre számítottak.A továbbiakban szerintem arról is beszéljünk, hogy a többségitársadalmak hogyan fogadják a státustörvény bevezetését,hogyan reagálnak erre a helyzetre.

Bakk Miklós: Nem túlzok, ha azt állítom, hogy a román–magyar viszonyt érintette a legérzékenyebben a státustörvény.

153


Legalábbis erre utal az, ami a politikai elitek szintjén végbemegy,elhangzik, ami a politikai retorika váltásában bekövetkezett. Igaz,lehet ezt felületi jelenségként is érzékelni. Azonban úgy érzem,hogy a státustörvény kapcsán mindenképpen egy alapvetõ forduló-ponthoz érkezett Románia és Magyarország viszonya. Ennek, meg-látásom szerint, három tényezõje van. Az elsõ, hogy a státustör-vénynek a politikai napirendre tûzése egybeesett azzal a történelmimomentummal, amikor kézzelfoghatóan, a napi folyamatok szint-jén is megjelent a különbség Románia és Magyarország helyzetérevonatkozóan. Az átmenet tíz évének története arról szólt, hogy vanitt hat-nyolc a kommunizmus béklyójából szabadult ország, ame-lyek integrálódni akarnak Európába. Igaz, hogy vannak közöttükkülönbségek, de ezek a különbségek alapvetõen nem nagyok, egy-forma információs esélyeink vannak, ugyanannak a klubnakvagyunk a tagjai. A státustörvény politikai agendára kerülésévelegy idõben kellett a romániai politikai elitnek kényszerûen tudatosí-tani, hogy ennek a régiónak van egy belsõ tektonikája, és ez Romá-nia számára nem elõnyös. A második tényezõ az, hogy tulajdonkép-pen két nemzetkoncepció küzdelme is folyik, mégpedig nem csakvita formájában, hanem kiviszik európai fórumok felé. Bár az euró-pai integráció arról szól, hogy az állami szuverenitás valamifélekép-pen korlátozódik, annak néhány attribútumát át kell adni a helyiközösségeknek, illetve az európai fórumoknak. Ennek ellenére aztlehet látni, hogy itt Közép-Kelet-Európában nemzetépítési folyama-tok szabadulnak el és az integráló Európa ebbe igazából nem szólbele. Végül a harmadik tényezõ, amit szintén tudatosítania kelletta román politikai elitnek, azzal függ össze, hogy ebbena román–magyar nemzeti vitában valamiféleképpen „fogadni kell”Európa jövõjére, arra, hogy milyen európai modellt akarunk. Óha-tatlanul, akár beszélnek róla, akár nem, van egy implicit koncepcióarról, hogy milyen lesz a jövõ Európa, melybe integrálódni aka-runk, és ahhoz is viszonyul ez a politikai elit. Az általam felsorakoz-tatott három mentalitás-befolyásoló sík visszatükrözõdik a többsé-gi társadalmak közvéleményében is, úgyhogy számunkra valóbanfontos ennek a közvéleménynek a mérése, aminek vannak nemcsak adott pillanatbani állapotai, hanem drámai változásai is.

154

KEREKASZTAL

Heltai Péter: Érdekelne, hogy a politikai elit és a társada-lom, a társadalmi megítélés, a közvélemény között van-e különb-ség Szlovákiában.

Öllõs László: Úgy érzékelem, nálunk a vita megindulásaután alapvetõen két irányba ment el a kialakított és közzétettvélemény. Az újságírók és az értelmiség egy része azonnal jelez-te, már létezik egy szlovák státustörvény, és amennyiben kifogá-soljuk a magyart, úgy elõször nézzük meg a szlovákot. A leg-nagyobb napilapban aránylag korrekten meg is jelent a két tör-vény összehasonlítása, és jelentek meg ilyen cikkek másutt is.Ez a hang azonban nem vált a politika meghatározó hangjává,a politikusok nyomást próbálnak gyakorolni a magyar félrea magyar státustörvény kapcsán. Egyetlenegy számottevõ meg-jegyzés volt, amikor a külügyminiszter megjegyezte, hogyamennyiben a magyarok visszavonják az övéket, Szlovákia isvisszavonja a sajátját. Azonban ez politikusi körökben semtalálkozott egyértelmû támogatással.

Ami a határon túli magyar közösségek informáltságát illeti,elmondható, hogy egy jelentõs része a magyar médiákból, tévébõl,rádióból hall a törvényrõl. Tehát a határon túli magyar politikus elitsem tud konkrétan mit mondani az embereknek, hiszen õ sem iga-zán tud tényekkel szolgálni. Vannak sejthetõ dolgok, de most mégegyetlen határon túli magyar politikus sem vállalja fel azt, hogyelkezd valamirõl beszélni, amikor tudja azt, hogy nem születettmeg a végrehajtási rendelet. A Velencei Bizottság ajánlása szerintnem lehet ajánló bizottság, legfeljebb információszolgáltatásrólbeszélhetünk. Furcsa, hogy amikor a szlovákok elfogadták a tör-vényt a határon túli szlovákokról, nem okozott nemzetközi felzúdu-lást, nem okozott felzúdulást az érintett országokban sem. Nem fog-lalkozott vele az Európa Tanács, a Velencei Bizottság, nem foglal-kozott vele senki. Abban a pillanatban, amikor a magyarok egy ele-meiben analogikus, de kevesebb jogot tartalmazó törvénnyel jöttekelõ, azonnal odafigyelt mindenki. Nemzetközi viszonylatbanegyenjogúsítási folyamat is zajlik, tehát arról kell dönteni, hogyMagyarország egyenjogú lesz-e – Trianon és a Párizsi Békeszerzõ-dés után – a többi szomszédos állammal kisebbségei vonatkozásá-ban, vagy pedig sem.

155


Bakk Miklós: Adalékképpen elmondanám, hogy 2001 augusz-tusában a kolozsvári egyetem politológia tanszéke magyar tago-zatos diákjainak bevonásával készült egy felmérés, mely az erdé-lyi románság státustörvényhez való viszonyulását próbálja leta-pogatni. Ez közel kilencszáz kérdõíven alapuló fölmérés, az ada-tok földolgozása folyamatban van, de már tudok olyasmivelszolgálni, ami alátámasztja azt, amit Öllõs Lászlótól hallottunk.Többek között a kérdések párban vizsgálják a Moldovai Köztár-saságbeli románok és a romániai, tehát erdélyi magyarok helyze-tére vonatkozó román többségi vélekedést. A moldovai romá-nokra vonatkozóan egy kérdés a következõ alternatív válaszokattette lehetõvé: olyan románok, mint a többiek – így válaszolt65%, avagy külön nemzetet alkotnak – így válaszolt 35%. A ro-mániai magyarok olyan magyarok, mint a többiek – 49% vála-szolt így, más nyelven beszélõ, tehát magyarul beszélõ románok– 51% szerint.

Losoncz Alpár: Arra kívánok reflektálni, hogy Jugoszláviamiért nem zúdult fel a szlovák státustörvényre, annak bizonysá-gául, hogy ezek a folyamatok mégsem nem egy történelmivákuumban mennek végbe. Azért nem történt felzúdulás, merta szerbek számára a szlovákok mindig valamiféle példát jelentet-tek a mozgósításuk vonatkozásában. A kilencvenes évek elejénaz akkori rezsimhû szerb sajtó és televízió folyton-folyvástrájuk hivatkozott, s a szerbek mindig rendre-módra eleget tetteka behívóparancsnak, ellentétben a magyarokkal, akik nyilván,mint tudjuk, nagy számban elmenekültek. Az ilyen és ehhezhasonló apró történelmi döccenések igencsak hozzájárulnakahhoz a reagálási képlethez, amit egyszerûen csak úgy hívunk,hogy institucionális és történelmi képlet. Szeretném hangsúlyoz-ni, hogy a státustörvény sikere vagy balsikere, vagy egyáltalánalakulása nagy mértékben függ attól, hogy az adott ország mi-lyen váltáson halad át, vagy milyen új pályákat képes kidolgoz-ni. Ami Jugoszláviát illeti, hadd szögezzük le itt világosan, hogyközéptávon ez egy lényegében tökéletlen demokrácia lesz, vala-mi félperiférikus pozícióban fog stabilizálódni. Ezt azért mon-dom, mert egy ilyen félperiférikus gazdasági helyzet, valaminta kizárásos elitdemokráciának az a típusa, mely egyre inkább

156

KEREKASZTAL

meghonosodik Szerbiában, biztos, hogy meghatározza a magya-rok esélyeit is a politikai, kulturális és gazdasági integráció vo-natkozásában. Azt hiszem, hogy minden kisebbség helyzetétmeghatározzák nyilvánvalóan azok a körülmények, amelyeketotthon talál, de meghatározzák azok a relációk is, amelyeketfolytatólagosan kiépít az anyaországgal. Erre azért térek ki, merta vajdasági magyarságnak van egyfajta rendezetlen disputája azanyaországgal. Arra gondolok, hogy a vajdasági magyarság na-gyon hosszú ideig többletlehetõségeket élvezett a régi, ha úgytetszik reálszocializmus keretein belül. Ezt persze késõbb – leg-alábbis különféle értelmiségiek – az eredendõ bûn formájábanértelmezték, de ez talán lényegtelen. Az a fontosabb, hogy –tapasztalatom szerint – Magyarországon is megbeszéletlen,kibeszéletlen, mondhatni valamiféle vitának a tárgya. Vélemé-nyem szerint a státustörvény problematikája beleilleszkedik azuniverzalizmus és partikularizmus feszültségébe, de magyar–magyar relációban. Roppant fontos egy, mondhatni decentrali-zált, komplex kulturális modell, amely kellõképpen nyitott min-denféle különbözõségre, ugyanakkor kellõképpen nyitott egydinamikus egységre is. A magam szempontjából a státustör-vényt egy lehetséges állomásnak tekintem abban a vonatkozás-ban, hogy az anyaország és a kisebbség hogyan képesek újraírnia nemzet-egyetemességnek ezt a szerkezetét.

Dobos Ferenc: Arról szeretnék beszélni, mit tudunk arról,hogy mennyien jönnének Magyarországra dolgozni, mennyienvennék igénybe az egészségügyi és egyéb szolgáltatásokat. Aztlehet mondani, hogy ezek a kérdések, bármilyen furcsán hang-zik, pillanatnyilag nincsenek az érintettek érdeklõdéséneka homlokterében. A lekérdezés 2001 kora nyarán zajlott, azótaa státustörvénnyel kapcsolatban a legalapvetõbb attitûd, hogytegye lehetõvé, hogy a határon túli magyarok ne szakadjanak elaz anyaországtól. Amikor arra kértük a válaszadóinkat, hogyrangsorolják a különbözõ kedvezményeket, becsempésztünkegy olyat is, amirõl szó sem volt, mégpedig a nemzeti vízumot.És kiderült, hogy mind a négy területen magasan az elsõ helyena nemzeti vízum kívánalom jött elõ. Az érintettek a románok,a szlovákok stb. reakcióit reálisan ítélik meg. Egyik területen

157


sem haladja meg a 10%-ot azoknak a részaránya, akik azt vála-szolták volna, hogy a románok, a szerbek stb. támogatni fogjáka státustörvényt. Félig-meddig reálisan ítélték meg a magyaror-szági támogatottságot, azt mondták, hogy az anyaországiakmindössze 30–40%-ban fogják támogatni. Tudjuk, hogy ez60%. És szerintem túlzott illúzióval ítélték meg az európai struk-túrát, az Európai Uniónak a támogatottságát, magasan 70–80%-ban gondolták azt, hogy az EU támogatni fogja a státustörvényt.Ahhoz, hogy mennyire nehéz ezeket a dolgokat megítélni,nagyon fontos adat, hogy a magyarországi effektív támogatás60–61%-os. Ám amikor arra kérdeztünk rá, hogy ön szerint a ma-gyar állampolgárok milyen mértékben fogják támogatni, vagytámogatják-e a státustörvényt, mindössze 11% mondta azt, hogytámogatják. Tehát a magyar felnõttkorú lakosság abszolút több-ségben támogatja a státustörvényt, de nem tud róla.

Heltai Péter: A Losoncz Alpár által elmondottakkal kapcso-latban az jutott eszembe, hogy eléggé eltérõ a nyugat-európaiés a közép-, illetve kelet-európai nemzetkoncepció, és ezek azeltérések látszólag áthidalhatatlanok. De erre azt is mondhat-nánk akár, hogy ez mindegy, de valójában nem mindegy,hiszen az európai uniós csatlakozással a törvény el is enyész-het, a problémák viszont nem, azok maradnak. Olyan kérdésekmerülnek fel, mint az etnikai és állampolgári lojalitás vagya kollektív jogok és egyéni jogok közötti eltérések. Az EurópaiUniótól folyamatosan azt kapjuk meg, hogy mi akarunk odacsatlakozni és nem fordítva.

Brezovics László: Én nem mondanám azt, hogy teljes mér-tékben eltér a nemzetfelfogás meg a politika ezzel kapcsolatbanKelet és Nyugat között, és tényleg úgy van, hogy Magyarországkíván csatlakozni az Európai Unióhoz, ezért számára feltétele-ket szabnak. A kifogásokat kifejtették a Velencei Bizottság jelen-tésében. Azonban azt látjuk és tudjuk, hogy Európa sem tudtamegoldani a nemzetiségi problémáit, annak ellenére, hogy nin-csenek határok, közös a pénz, de Belfast akkor is Belfast marad,és a katalánok vagy a baszkok, a korzikaiak problémái fennáll-nak annak ellenére, hogy az Európai Unióban vannak és gazdasá-gilag fejlettek. El kell mondanom azt, hogy ilyen méretû problé-

158

KEREKASZTAL

mái Magyarországnak a határon túli kisebbségekkel nincsenek,hiszen a határon túli magyar kisebbségek teljesen más utat jár-nak ebben a kérdésben, mint akár a baszkok vagy a korzikaiak,vagy pedig az írek. Én úgy látom, hogy esetünkben a mûködéslesz majd a lényeg, a végrehajtás fogja bizonyítani, vagy nemfogja bizonyítani azt, hogy ez a rendszer mûködõképes vagysem. A nemzeti vízummal kapcsolatos ügyben azt tudom monda-ni, hogy a határon túli magyarság egyik legnagyobb félelme az,hogy az európai csatlakozással õ valamilyen formában leválikMagyarországról, és a kapcsolattartás megnehezül vagy pedig el-lehetetlenül. És ez az adat is azt mutatja, hogy egy ilyen vízumottartana kompenzációnak. Tehát úgy érzi, hogy a helyben maradá-sát Magyarországnak kompenzálnia kell, és mindenfajta ilyenkompenzációs vágyát ebbe vetíti bele.

Dobos Ferenc: Tudom ezt még fokozni is: a kérdõívbennem volt benne, de kérdezõbiztosaink jelentésébõl kiderült a kö-vetkezõ: nagyon sokan, nem tudok pontos százalékot mondani,az interjú közben vagy a kérdezés után azt mondták, hogy nekikeszük ágában sincs bármelyik kedvezményt is kérni, de azt fontos-nak tartják, hogy ez a magyarigazolvány a kezükben legyen.

Heltai Péter: Furcsa módon az Európai Unió még gerjesztis kisebbségi konfliktusokat. Nemrég jártam Bolzanoban, aholpontosan az derült ki, hogy azáltal, hogy Olaszország az Euró-pai Unióhoz csatlakozott, azok a Róma által leosztott adók,amelyeket a Tiroli önkormányzatok külön megkaptak, elmarad-nak, és innen kezdve újból felmerülnek azok a kérdések, ame-lyek pontosan ezzel a pénzzel lettek lecsitítva annak idején.

Kérdés a halllgatóság körébõl: Elsõsorban Kárpátalja ésVajdaság tekintetében az érdekelne, hogy vajon számukrahosszú távon a státustörvény jelent-e megoldást?

Losoncz Alpár: Nem hiszem azt, hogy egy törvény képesmegoldani valamit, ami ilyen mélyszerkezeti jellegû. Vannakolyan etnikai kultúrafüggõ problémák, amelyeket egy taxatíveértelmezett jogszabály képtelen regulálni. Példának okáért ittvan az identitás kérdése; az elsõ dolog, amin csorbát szenved bár-milyen jogszabály az, hogy az identitás taxatíve megfogalmaz-hatatlan. Tehát per definitionem kimeríthetetlen egy identitás,

159


így egy etnikai identitás is. A státustörvény inkább problémafel-táró, problémamegmutató, mint problémamegoldó. Egy játékte-ret nyit meg, amely manõverezési térnek tekinthetõ. A Vajdaság-ban nagyon aktuális a kettõs állampolgárság intézménye, azon-ban az errõl folyó viták, legalábbis eddig nem nyertek komolyjogi argumentációt, inkább deklaratíve fogalmazódott meg ez azigény, azonban az én személyes meggyõzõdésem, hogy valóbana kettõs állampolgárság egy sokkalta stabilabb kommunikációsfolyamatot helyez kilátásba, mint a státustörvény.

Brenzovics László: Az ukrán alkotmány tételesen tiltja a ket-tõs állampolgárság intézményét. Nem tudhatjuk, hogy mi lesza jövõben és mi lesz a megoldás a kárpátaljai, vajdasági helyzet-re. Hiszen ki gondolta volna azt, hogy az én falumhoz 1945 utánközelebb lesz Vlagyivosztok, mint Barabás, ami mindösszehárom kilométerre van ugyan, de Vlagyivosztokba bármikorelutazhattam, Barabásba viszont nem. Tehát számos olyan do-log van, amit nem lehet elõre látni. Egy biztos: annyiban fontosaz egész státustörvény, Székely Istvánt idézve, hogy ez egy kará-csonyfa, ami megvan, és attól függõen, hogy mennyi pénze vana szülõnek, tud rá díszeket aggatni a kisebbek kívánsága szerint.Valószínûleg három dolog fogja meghatározni azt, hogy mi leszkésõbb a határon túli magyar közösségekkel: a közösségek igé-nyei, az adott ország politikája és az anyaország lehetõségei.Viszont fontos az, hogy elindult egyfajta diskurzus errõl, és nempróbáljuk a problémát továbbra a szõnyeg alá söpörni, mertsokan úgy képzelték el ezt az egész dolgot a határon túli magyar-ságnak a leszakadóban lévõ részével kapcsolatban: ne verjeteknagy zajt, hanem szép csendesen haljatok meg, és akkor nemlesz semmi probléma. Ettõl mára a diskurzus eltávolodott, ésmost már valóban a problémákkal is tudunk foglalkozni, meg-vannak hozzá a megfelelõ fórumok is.

Bakk Miklós: Visszautalnék arra, amit Schöpflin Györgymondott a délelõtti elõadásában. A státustörvény értelmezhetõúgy, hogy ebben a térségben egy új politikai modernizáció veszikezdetét, amelynek a peremfeltételeit éppen az adja, ami az EUbõvítésével történik. Itt nemzetkoncepciók kompetíciója isfolyik. A státustörvény áttöri, gondolom én, azt a falat, amelyen

160

KEREKASZTAL

túl megjelenhetnek sajátosabb esetekben a kettõs állampolgár-ság megoldásai, másrészt pedig elõkészítheti azt a folyamatot,hogy Magyarország ne csak a határon túli magyar kisebbségekretekintsen, hanem az egész határon túli régióra mint egy komplextársadalommal rendelkezõ térségre, amellyel neki civilizációs ésfontos történelmi kapcsolatai is vannak. Nyilván ez egy lassúfolyamat. Mindenképpen az szükséges, hogy Magyarország integ-rálódjon, váljon az Európai Unió tagjává, és EU-tagként konszoli-dálódjon a helyzete a környékbeli országok tekintetében.

Öllõs László: Azt hiszem, hogy a státustörvény úgymondmagyarságmegtartó ereje azzal lesz lemérhetõ bizonyos idõtáv-latból, hogy elsõsorban az ingadozók csoportját választja-e célcso-portjának. Ha esetleg a másik véglet derül ki, hogy megosztó, bel-sõ vitákat, feszültségeket fog gerjeszteni a végrehajtó törvényekés egyéb, ennek kapcsán meginduló folyamatok eredményekép-pen, akkor a hatása más is lehet. Ezek olyan konkrét tényezõk,amelyek a végrehajtó rendelkezések megjelenése után, és azok-nak a gyakorlatba ültetése során fognak megmutatkozni.

Kérdés a hallgatóság körébõl: Érdekelne, hogy a kárpátal-jaiaknak van-e külön az õ helyzetükre vonatkozó, megfogalma-zott kedvezmény-igényük. Gondolok itt például valamifélegazdasági életben tartásra. A schengeni határ e nélkül az ottanimagyarság végét jelentheti.

Brenzovics László: Az elõkészületben levõ törvény általá-nos vonatkozásokat tartalmaz, tehát minden országra azonos sza-bályokat fogalmaz meg. Önnek igaza van abban, hogy a kataszt-rofális gazdasági helyzet ösztönzi az elvándorlást, valamit tennikell, viszont Magyarország egyedül nem tudja megoldani a hely-zetet, magyarán – kettõn áll a vásár. Amíg Ukrajnában valami-fajta gazdasági fejlõdés nem indul be, vagy nem javul a jogi kör-nyezet és a jogbiztonság, addig nem várható igazából nagy válto-zás ezekben a kérdésekben.

Kérdés a hallgatóság körébõl: A Kárpátalján élõ ruszinokegy része nem fogadja el az ukrán identitást, amelyikbe koráb-ban belekényszerítették. A ruszinok részérõl megnyilvánul-ebizonyos érdeklõdés a státustörvény által biztosított kedvezmé-nyek iránt?

161


Brenzovics László: Igen, van ilyen érdeklõdés és nemcsaka ruszinok, hanem a kárpátaljai németek, cigányok és egyébmagyarul beszélõ valamilyen magyar részidentitással rendelke-zõ nemzetiségek körében is. Várható, hogy kérni fogják a ma-gyar igazolványt a kedvezmények miatt.

Dobos Ferenc: A közéletben húsbavágó kérdések, hogymilyen rendelkezések lesznek, ki, mikor, milyen kedvezménytkap. Pillanatnyilag azonban az általunk megkérdezettek nemvárják azt, hogy a státustörvény, ezek a kedvezmények csoda-fegyverként hassanak. Ilyet senki nem vár. Az viszont bizonyos,hogy a határon túli magyar közösségek tagjai másként reagálnakmint akkor, amikor a státustörvényrõl még nem volt szó. Azt ter-vezzük, hogy folyamatában fogjuk végigkísérni azt, hogy ezeka pillanatnyilag többnyire pozitív változások és elmozdulásokmilyen utat fognak bejárni a közeljövõben.

Heltai Péter: Köszönöm a kerekasztal résztvevõinek, hogyelmondták gondolataikat.

162

KEREKASZTAL

S Z E R Z Õ K

Bakk Miklós, politológus, a Krónika felelõs szerkesztõje,Románia

Bárdi Nándor, tanár, Teleki László Intézet,Közép-Európa Tanulmányok Központja, Magyarország

Brenzovics László, történész,Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke,Ukrajna

Dobos Ferenc, szociológus,Balázs Ferenc Intézet kutatásvezetõje, Magyarország

Iordachi, Constantin, történész, CEU, RomániaJakab András, jogász, fõosztályvezetõ,

Határon Túli Magyarok Hivatala, MagyarországJózsa László, Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke,

JugoszláviaKántor Zoltán, szociológus, Teleki László Intézet,

Közép-Európa Tanulmányok Központja, MagyarországLosoncz Alpár, filozófus, Társadalomtudományi Kar,

Újvidéki Egyetem, JugoszláviaÖllõs László, politológus, Fórum Intézet alelnöke, SzlovákiaSchöpflin György, Jean Monnet professzor, London School of

Economics, Nagy-BritanniaSzékely István, politológus, a kedvezménytörvénnyel kapcsola-

tos romániai Központi Tájékoztató Iroda vezetõje,Románia

Tóth Judit, jogász, tudományos fõmunkatársMTA Kisebbségkutató Intézet, Magyarország

Varga Attila, jogász, parlamenti képviselõ, RomániaVeress László, jogász, Illyés Közlapítvány irodaigazgatója,

MagyarországWeber, Renate, jogász, Romániai Nyílt Társadalomért Alapít-

vány elnöke, Románia

Elõkészítés: Kalonda Bt.Nyomdai kivitelezés: PrinterArt Kkt.

Documents

A STÁTUSTÖRVÉNYmek.oszk.hu/05900/05986/05986.pdf · gi növekedést, az állami gondoskodást, a jóléti államot, az anti-kolonializmust. A valóságban ezek meglehetõsen partikuláris