2 0 1 7 . j ú l i u s 65

GYERM

EKEKNEK Missouri állam, Richmond, 1862. június 2.

„M it látsz, Mary?” – szólt csendesen Mary mostohaanyja a betegágyból.

„Úgy tűnik, hogy a csata egyre közelebb van” – mondta Mary, aki az ablakon át figyelt kifelé. Csupán néhány mérföldre tőlük az amerikai polgárháború dúlt. Már reggel óta puskalövések hangja töltötte meg a levegőt. Mary odafordult a mostohaanyjához. „Úgy sajnálom! Nem hiszem, hogy el tudunk menni itthonról az orvosért.”

„Gyere ide.” Mary leült az ágy mellé és megfogta a mostohaanyja kezét. „Tudom, hogy édesapád még nincs jól – mondta halkan a lánynak –, de el kell vinnetek a családot Sionba: az öcsédet, a húgodat és az ikreket. Ne hagyj nyugtot édesapádnak, amíg el nem éri a Sziklás-hegységet! Ígérd meg!”

Mary tudta, hogy a családja mily nagyon el akart jutni Salt Lake Citybe. Miután hallották az evangéliumot és megkeresztelkedtek, elhagyták Angliát, hogy csatlakoz-zanak a szentekhez Sionban. De vajon képesek lesznek rá egyáltalán? Rápillantott az édesapjára, aki csendben ült a székében. Három évvel korábban Apa szörnyű szélütést szenvedett el, amely lebénította a bal oldalát.

Mary mély lélegzetet vett: „Megígérem” – suttogta.Mary mostohaanyja hamarosan végleg lehunyta a

szemét.Nem sokkal később, az egyik reggelen Mary úgy

döntött, ideje szólni édesapjának az ígéretről. „Tudom, hogy csak 14 vagyok – mondta –, de el kell vinnem a családunkat Sionba.” Hallotta, hogy az ikrek ébredeznek. „Mennem kell reggelit készíteni – mondta. – De te csak gondold át, kérlek.”

Néhány nappal később Apa magához hívta Maryt. „El van rendezve” – mondta. A beszéde még zavaros volt a szélütés miatt. „Eladtam a földünket és a szénbányát, hogy vehessünk egy szekeret, néhány ökröt, teheneket és ellátmányt. Nemsokára indul egy szekérsor nyugatra. Ők nem utolsó napi szentek, de velük utazhatunk

egészen Iowáig, ott pedig csatlakozhatunk a szentek valamelyik csoportjához, akik a Sóstó-völgybe tartanak.”

Mary szorosan átölelte az édesapját. „Köszönöm, Édesapám!” Hamarosan elmennek Sionba!

A napok gyorsan teltek, amint Mary segített a családjának felkészülni az utazásra. „Minden rendben lesz – mondogatta magának. – Hamarosan Sionban leszünk.”

De aztán Apa megint beteg lett. Minthogy a szája az egyik oldalon lefelé görbült, Mary attól tartott, hogy apját újabb szélütés érte.

A Sionba vezető út„Túlságosan beteg az utazáshoz – mondta a

szekérsor vezetőjének. – Csak néhány napra van szükségünk, hogy felépüljön.”

„Nem várhatunk” – vágta rá a férfi. Mary arckifejezése láttán aztán megenyhült: „Itt maradhattok, amíg készen nem áll az útra, utána pedig majd utolértek minket.” Más választása nem lévén, Mary beleegyezett.

Egy héttel később Mary ismét felkészítette a családját az utazásra. „Az ikrek és Sarah utazhatnak az ökrök hátán – mondta kilencéves öccsének, Jacksonnak. – Apa utazhat a

szekéren, te pedig segíthetsz nekem hajtani az ökröket.”„Félek” – mondta Sarah vékonyka hangon. Még csak

hatéves volt, és igen aprónak tűnt az ökör széles hátán. A négyéves ikrek elkerekedett szemekkel néztek Maryre.

„Szaporán fogunk haladni és utolérjük a csoportunkat!” – jelentette ki Mary erőltetett vidámsággal.

A Wanlass család csak ment és ment előre, mérföldeken és napokon keresztül. Végül Mary is kénytelen volt beismerni az igazságot:

A szekerek nem várták be őket. Marynek és családjának egyedül kellett Sionba mennie.ILL

USZT

RÁCI

ÓK:

MEL

ISSA

MAN

WILL

Írta: Jessica LarsenIgaz történet alapján