A SELYE JÁNOS EGYETEM REFORMÁTUS …Teológiai Fórum XI. évfolyam 2. szám A komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos

TeológiaiFórum

A SELYE JÁNOS EGYETEMREFORMÁTUS TEOLÓGIAI KARA

és aCALVIN J. TEOLÓGIAI AKADÉMIA

TUDOMÁNYOS FOLYÓIRATA

X. évfolyam 2. szám

2016.

XI. évfolyam 2. szám

2017.

Teológi

ai Fóru

m XI. évfolyam 2. számA komáromi Selye János Egyetem

Református Teológiai Karaés a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata

Szerkesztőbizottság:

Mgr. Lévai Attila, PhD., dékán, főszerkesztőSelye János Egyetem Református Teológiai Kar, Komárom

Calvin J. Teológiai Akadémia, Komárom

ThDr. Somogyi Alfréd, PhD., felelős szerkesztőSelye János Egyetem Református Teológiai Kar, Komárom


Mgr. Czinke ZsoltSelye János Egyetem Református Teológiai Kar, Komárom


Mgr. Görözdi Zsolt, Th.D.Selye János Egyetem Református Teológiai Kar, Komárom

Bernhard Kaiser, Dr. habil, D.Th.Stellenbosch University Faculty of Theology, Stellenbosch

Prof. ThDr. Karasszon István, PhD.Selye János Egyetem Református Teológiai Kar, Komárom

Prof. Dr. Kolumbán Vilmos József. PhD.Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár

Literáty Zoltán, PhD.Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar,

Budapest

Doc. Dr. Lukács Olga PhD.Babes-Bolyai Tudományegyetem,

Református Tanárképző Kar, Kolozsvár

Doc. PhDr. Molnár JánosSelye János Egyetem Református Teológiai Kar, Komárom

Doc. Dr.Theol. Pálfi József, PhD.Partiumi Keresztény Egyetem Bölcsészettudományi Kar,

Nagyvárad

Mgr. Pólya Katalin, PhD.Selye János Egyetem Református Teológiai Kar, Komárom

Szakmai lektorok:

Prof. ThDr. Bándy GyörgyKomenský Egyetem Evangélikus Teológiai Kar, Pozsony

Prof. ThDr. Kocsev Miklós, PhD.Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar,

Budapest

Tartalom

Albert András:A „protestáns” Erdélyi Fejedelemség nemzetközi helyzetea 17. századvégi Európában ......................................................... 4

Hermán M. János:Kuyper Ábrahám egykori látogatása Bukarestben,Budapesten és magyarra fordított műveinek1962-es elégetése Kolozsváron .................................................... 24

Lukács Olga:Adalékok az erdélyi románok reformációjához ........................ 98

Bognárné dr. Kocsis Judit:Reformed education and teaching practice withequal chances ................................................................................ 114

Tartalom

XI. évfolyam 2. számA komáromi Selye János Egyetem

Református Teológiai Karaés a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata

Szerkesztőbizottság:Mgr. Lévai Attila, PhD., dékán, főszerkesztő

Selye János Egyetem Református Teológiai Kar, KomáromCalvin J. Teológiai Akadémia, Komárom

ThDr. Somogyi Alfréd, PhD., dékánhelyettes, felelős szerkesztő

Selye János Egyetem Református Teológiai Kar, KomáromCalvin J. Teológiai Akadémia, Komárom

Mgr. Görözdi Zsolt, Th.D. tanszékvezetőSelye János Egyetem Református Teológiai Kar, Komárom

Bernhard Kaiser, Dr. habil, D.Th.Institut für Reformatorische Theologie, Reiskirchen

Prof. ThDr. Karasszon István, PhD., tanszékvezetőSelye János Egyetem Református Teológiai Kar, Komárom

Prof. Dr. Kolumbán Vilmos József. PhD.Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Kolozsvár

Dr. habil. Kovács Ábrahám, PhD.Debrecen Református Hittudományi Egyetem, Debrecen

Literáty Zoltán, PhD.Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar,

Budapest

Doc. Dr. Lukács Olga PhD., dékánBabes-Bolyai Tudományegyetem,

Református Tanárképző Kar, Kolozsvár

Doc. Dr.Theol. Pálfi József, PhD.Partiumi Keresztény Egyetem Bölcsészettudományi Kar,

Nagyvárad

Mgr. Pólya Katalin, PhD.Selye János Egyetem Református Teológiai Kar, Komárom

Szakmai lektorok:Prof. ThDr. Bándy György

Komenský Egyetem Evangélikus Teológiai Kar, Pozsony

Mgr. Czinke ZsoltSelye János Egyetem Református Teológiai Kar, Komárom


Prof. ThDr. Kocsev Miklós, PhD.Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kar,

Budapest

Doc. PhDr. Molnár JánosSelye János Egyetem Református Teológiai Kar, Komárom

Kolumbán Vilmos József: Református teológia Kolozsvárott. Az első évtizedek ............... 5

Czinke Zsolt: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház iskolaügyi sérelmei az 1920-as években ........................................................... 22

Estók István: A Keleti Baráti Kör ........................................................................... 48

Róbert Péter: Reformátusság és zsidóság ............................................................. 73

Riszovannij Mihály: Schnitzer Ármin és Pap Gábor barátsága – a Schnitzer-

emlékiratok tükrében ...................................................................... 91

Fritz Beke Éva: Pap Gábor a Dunántúli Egyházkerület szuperintendense,

komáromi lelkész a Pápai Poel Zedek és a Komáromi Gemilut Chaszodim dísztagja. Református és zsidó kapcsolatok a magyar kultúrában ................................................ 107

Kálmán Csaba Gábor: Reformáció egykor és ma! Az elköteleződés teológiájának

értelmezése, a keresztyén értékrendünk szerint a heidelbergi káté egyes kérdéseinek magyarázata alapján! ............................ 151

Bohács Béla: A reformáció jubileumi évének méltó

megünneplése Zétényben ............................................................... 165

Kolumbán Vilmos József1:Református teológia Kolozsvárott Az első évtizedek

A lelkészképzés Kolozsvárra való áthelyezésének gondolata 1874-ben született meg, miután a lelkészképzést felvállaló enyedi kollégium anyagi alapjainak kezelése egyre átláthatatlanabbá vált.2 Az ügy ki-vizsgálására rendelt bizottság egyik tagja, Tisza László, a nagyenyedi egyházmegye főgondnoka vetette fel a lelkészképzés Kolozsvárra való áthelyezésének gondolatát. A javaslatot az egyházkerületi köz-gyűlés nem utasította el, de szükségesnek tartotta az egyházmegyék és a református kollégiumok véleményének kikérését is. Az öltet meg-hallgatásra talált. 1875-ben az igenlő visszajelzések nyomán a köz-gyűlés 15 tagú bizottságot állított fel, hogy az átköltözés gyakorlati kivitelezésére tervezetet állítson össze.3 Ennek a bizottságnak volt a tagja Szász Domokos, kolozsvári lelkész valamint Kovács Ödön, a nagyenyedi kollégium érdemes tanára, akik a lelkészképzés áthelye-zésének kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviseltek.4 Abban mindketten egyetértettek, hogy a hagyományos lelkészképzés

1 Dr. Kolumbán Vilmos József, református teológus, egyháztörténész, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tanára.

*A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 120 éves évfordulója alkalmából szervezett ünnepi szimpóziumon elhangzott előadás tanulmánnyá szerkesztett változata. A tanulmány az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíj támogatásával készült.

2 Nagy Géza: A Kolozsvári Református Theologiai Fakultás története. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadása. Kolozsvár 1995. 16–18.

3 Buzogány Dezső: A Kolozsvári Református Theologiai Fakultás létrejöttének rövid története. In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologia tanárai, 1895–1948. Kolozsvár 1996. 6–9.

4 Kovács Ödön az erdélyi liberális teológia vezéralakja volt. Nagyenyedi teológiai tanárként meghatározó szerepet töltött be az erdélyi református egyház teológiai gondolkodásának alakításában. Lásd bővebben: Antal József: Dr. Kovács Ödön élete és munkássága. Kiadja az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa. Kolozsvár 1995.

Kolumbán Vilmos József: Református teológia Kolozsvárott 7TEOLÓGIAI FÓRUM 2017/26

alapos reformra szorul és a hagyományos, kollégiumi oktatásba in-tegrált teológiai képzés helyett magasabb rangú és önálló négyéves főiskola oktatást kell szervezni. Csakhogy, amíg Kovács Ödön to-vábbra is Nagyenyeden képzelte el a lelkészképzést úgy, hogy a vallás-tudományi, bibliai és vallástörténeti tantárgyak megerősítését szor-galmazta, addig Szász Domokos a gyakorlatibb és a világi tudományokra való jobb odafigyelést tartotta célszerűbbnek, amelyet Kolozsváron tartott megvalósíthatónak. Az 1874–1786 közötti évek vitáktól voltak hangosak. Kovács Ödön testvére, Kovács Albert buda-pesti teológiai tanár a nagyenyedi kollégium védelmére kelt és meg-kérdőjelezte az egyetemi áthallgatás megvalósíthatóságát. Nem látta megoldottnak az újonnan létrehozandó intézmény működésének anyagi hátterét sem. Érvelésében előkelő helyen állt Nagyenyednek, mint nemzetiségi végvárnak a fenntartása is. Szász Domokos segítsé-gére Mikó Imre sietett, aki nyilatkozatában üdvözölte a kolozsvári protestáns fakultás felállításának szándékát, s ezt a „kolozsvári párt” politikai sikerként könyvelte el.5

Az 1876. évi közgyűlés meghallgatta a bizottság jelentését. Kovács Ödön a lelkészképzés reformját szolgáló részletes javaslatot terjesztett elő, amit a közgyűlés nagy tetszéssel fogadott. Szász Domokos féle irányvonalat sem vette el, s bár jelentőségében nem tudott Kovácsé-hoz hasonló színvonalú elképzelést előterjeszteni, mégis megbízták a kolozsvári protestáns fakultás felállításához szükséges anyagi alapok összegyűjtésével. Az elkövetkező években az átköltözés ügye viszont nem haladt előre, aminek a legfőbb akadálya az áthelyezéshez szük-séges anyagi alapok összegyűjtésének kudarca volt.6

5 Buzogány Dezső i. m. 11–13. Illetve: Rácz Emese: Adalékok a Nagyenyed vs. Kolozs-vár vitához: az enyedi Teológiai Akadémia végleges megszüntetése a Közérdek c. helyi lap tükrében. Kézirat a szerző tulajdonában, Kolozsvár 2009. Mihály Judit: A kolozsvári teológiai fakultás megnyitása az Erdélyi híradó című napilapban közölt cikkek tükrében. Kézirat a szerző tulajdonában, Kolozsvár 2012. Gyúljanak meg közöttünk is új oltártüzei az ismereteknek. Gróf Mikó Imre beszédei és felhívásai. Összeállította Egyed Ákos és Kovács Eszter. Kiadja az erdélyi Múzeum Egyesület. Kolozsvár 2008. 199–203.

6 Nagy Géza i. m. 17–19.

Az elindulás

1885-ben Szász Domokost választották meg püspöknek, s ezzel egyidőben a kérdés újra napirendre került. A konkrét lépések 1888-ben kezdődnek el, azzal hogy a leendő papok nevelésének ügyét az egyházkerületet hatáskörébe utalták. Az új intézet fenntartásához szükséges anyagi alapok összegyűjtése ekkor már jó úton haladt. Enyeden a kollégium iránti érdeklődés lanyhult, tíz év leforgása alatt a hallgatók száma felére csökkent, a megüresedett tanári katedrák betöltése egyre nehezebb volt.7 Eközben Kolozsváron már az építés előkészületei folynak. A Trencsén tér és a Postakert utca sarkán álló Három liliom nevű vendégfogadót vásárolták meg, a vendégfogadó helyére felépítendő intézet megnyitását 1895. szeptember elsejére tűz-ték ki. A tervet Feszty Gyula budapesti műépítész készítette, a kivite-lezéssel Endstrasser Benedek építészt bízták meg. „Már készen áll a pompás épület impozáns arányaival. Híre-neve messze szállott. Az ifjúság, mely komolyan gondolkozik a protestantizmus felséges hivatá-sáról, tömegesen jelentkezett... Az épület homlokáról e felirat köszönti a szemlélőt: Az erdélyi ev. ref. egyházkerület theol. fakultása” – jelen-tette be Szász Gerő egyházkerületi főjegyző 1895-ben. Az ünnepi megnyitót 1895. szeptember 15-én tartották a Farkas utcai templom-ban, a felavatási ünnepélyre november 3-án a Díszteremben került sor.8

Tanárok és diákok

Hosszas előkészületek után 1895 őszén megnyitott teológiai fa-kultásnak öt állandó tanára volt: Kenessey Béla, Nagy Károly, Kecs-keméthy István, Molnár Albert és Pokoly József.

Az intézmény igazgatójának Kenessey Bélát nevezték ki. A szege-di születésű biblikus tanár Budapesten szerzett teológiai oklevelet, majd Hollandiában, Angliában és Németországban tökéletesítette

7 Nagy Géza i. m. 19–22. 8 Buzogány Dezső i. m. 18–24.


tudását. Hazatérése után a budapesti teológiai fakultás ószövetségi katedrájára kapott kinevezést. Tudományos munkássága mellett a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság vezető személyisége lett, egy-házkerületi jegyzőként és a budapesti belmisszió elindításában betöl-tött szerepe révén országos elismertséget szerzett. Kolozsvárra 1895-ben hívták meg, amely meghívásának örömmel tett eleget. Tanári szolgálatát (ó- és újszövetségi irodalomtörténet és biblika tantárgy előadása) 1908-ig végezte hűségesen, amikor érdemeire való tekintet-tel az egyházkerület közgyűlése ellenszavazat és tartózkodás nélkül püspökké választotta.9

A gyakorlati teológiai tanszékre Molnár Albert marosvásárhelyi lelkészt hívta meg a kerület közgyűlése. A héderfáji lelkész fia Maros-vásárhelyen és Nagyenyeden tanult, itt végezte a teológiai tanulmá-nyait is, majd a marburgi és a lipcsei egyetemen teológiát, filozófiát és természettudományi tárgyakat hallgatott. 1879-ben tért haza Erdély-be. Előbb a mezősámsodi gyülekezet lelkésze volt, majd Marosvásár-helyre hívták meg. Ebben a minőségben érdemli ki az egyházkerület első szónoka megtisztelő címet, s nagymértékben ennek volt köszön-hető a teológiára való meghívása is. Tanári megbízatása a gyakorlati tárgyak előadására terjedt ki. Beiktatásakor már kidolgozott homile-tika jegyzettel rendelkezett, a többi tantárgy jegyzeteit tanársága alatt készítette el.10

A teológiai fakultás ószövetségi tanszékére Kecskeméthy Istvánt hívták meg. A paksi származású kisbirtokos család sarja a középisko-lai tanulmányait Nagykőrösön, egyetemi tanulmányait (teológia és bölcsészet) Budapesten végezte. Szász Károly püspök titkáraként le-hetősége volt belelátni az egyházi életbe. Kapcsolatba került Kenessey

9 Kozma Zsolt: Kenessey Béla (1858–1918). In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologia tanárai, 1895–1948. Kolozsvár 1996. 29–53. lásd még: Szatmári Emília: Kenessey Béla (1858–1918). In: Református Szemle 2008/3 305–325. ill. Dr. Kenessey Béla 1858–1918. In: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1918. január 13. 13–14.

10 Kelemen Attila: Molnár Albert (1849–1901). In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologia tanárai, 1895–1948. Kolozsvár 1996.54–64.

Béla és Szabó Aladár nevével fémjelzett belmissziós mozgalommal, amellyel egyetértve a református megújulás elkötelezett híve és veze-tője is lesz. 1890-ben összehasonlító nyelvészetből doktori címet szer-zett, de egyelőre nem kapott tudásához méltó állást: sikertelenül pá-lyázott (1890) a megüresedett debreceni ószövetségi tanszékre. Szász Domokos 1894. októberében meghívta a nagyanyedi teológiai fakul-tás ószövetségi tanszékére, amit Kecskeméthy azonnal el is fogadott. Nagyenyedre a következő év. februárjában érkezett meg, ahol félévig ószövetségi tudományokat adott elő. Az év őszén az új tanárokkal együtt érkezett Kolozsvárra. 1936-ban Gönczy Lajos a következőkép-pen jellemezte a nagyhírű, nyugdíjba vonult tanárt: A világtól félre-forduló pietista és a világ kellős közepében forgolódó politikus, a naiv, hiszékeny gyermeki lelkület és a mindenütt rosszat sejtő gyanakvás, a kemény szigor és az ellágyuló jóság, a fellegekben járó idealista és a gyakorlat embere, az ortodox bibliahívő és az Írást a kritika kíméletlen késével ízekre szedő tudós. Mindez egy meglepő egységben és harmóni-ában.11

A rendszeres teológia tanárának Nagy Károlyt választották meg. Kisborosnyói tanító fia Sepsiszentgyörgyön és Nagyenyeden tanult. A lelkészi oklevél megszerzése után Marburgban és Utrechtben filo-zófiát és teológiát hallgatott. A holland akadémián tette le 1892-ben a magántanári vizsgát (dolgozatának címe: Kálvin theológiája) Hazaté-rése után sepsiszentgyörgyi, brassói, majd 1984-től nagyenyedi lel-kész és teológiai tanár (1894–1895. tanév). Teológiai tanári tapaszta-lata, valamint az, hogy Kovács Ödön tanítványa volt, segítette hozzá, hogy meghívják Kolozsvárra.12

11 Molnár János: Kecskeméthy István (1864–1938). In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologia tanárai, 1895–1948. Kolozsvár 1996. 65–78.; Lehel Tunyogi: The life and work of István Kecskeméthy Csapó. Exit Kiadó. Kolozsvár 2008. 25–40.; Adorjáni Zoltán: Kecskeméthy István (1864-1938). In: Az Út 2004/4, 203–206.

12 Froukje de Hoop: Nagy Károly (1868–1926). In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologia tanárai, 1895–1948. Kolozsvár 1996. 90–104.


Az egyháztörténet katedrára Pokoly József, őri származású egy-háztörténészt hívták meg. Középiskolai tanulmányait Késmárkon és Sárospatakon végezte, a teológiai tudományokkal Debrecenben is-merkedett meg. 1889-ben a teológiai oklevél mellett tanítói oklevelet is megszerezte. A tanulmányok elvégzése után Tisza Kálmán mi-niszterelnök fiát tanította magántanítóként. 1894-ben geszti lelkész s ebben a minőségben kérte fel Szász Domokos a kolozsvári teológia egyháztörténeti katedrájának elfoglalására. Ekkora már ígéretes tu-dósként tartották számon, tudása aránylag fiatal korát (29 éves) ellen-súlyozta. Az erdélyi református egyházkerület közgyűlésen meghívá-sát így indokolták: e szakba vágó feles számú dolgozatai éles ítélőkészségének, a forrásokra visszamenő búvárkodó szellemének s meglepő írói tehetségének nyomait tükrözik.13

A diákság létszámát illetően az új intézmény nem hozta meg a várt sikert. Az a tömeges jelentkezés, amelyről a kerület hivatalos lap-ja tudósított, elmaradt. Tömegek helyett összesen 87 fiatal kérte felvé-telét, 37 teológus és 41 tanárjelölt. A beiratkozásra viszont már csak 71 maradt (34 teológiai és 37 bölcsészhallgató). Ugyanekkor Nagye-nyeden még mindig 19 teológiai hallgató van. Az első tanév alatt a kolozsvári fakultás diáklétszáma tovább apadt, 10 hallgató más pá-lyát választott, vagy pedig visszatért korábbi egyetemére, fakultására, két hallgatót pedig az intézet eltanácsolt. 1907–1908-ig a diákság lét-száma fokozatosa nőtt, ebben az esztendőben elérte a 130 főt, viszont az utána következő években ismét visszaesett a jelentkezés.14

13 Gálfy Zoltán: Pokoly József (1866–1933). In: Kozma Zsolt (szerk.): Akik jó bizonyságot nyertek. A Kolozsvári Református Theologia tanárai, 1895–1948. Kolozsvár 1996. 79–89. Csohány János: Pokoly József történész professzor. In: Egyháztörténeti Szemle 2014/4, 124–132. A tanári karról lásd még: Révész Imre: Vallomások. Teológiai önéletrajz és válogatott kiadatlan kéziratok 1944–1919. Budapest 1990.; Ravasz László: Emlékezéseim. Kiadja a Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. Budapest 1992.; Imre Lajos: Önéletírás. Kolozsvár 1999.; ill. Vásárhelyi János: Emlékeim… Önéletrajz. Kézirat. Kolozsvár 1937. http://stud-theol.blogspot.ro/2010/03/vasarhelyi-janos-emlekeim-pdf.html (Megnyitva: 2017. febr. 20.)

14 Nagy Géza: i. m. 27–28.

Nehézséget jelentett az ösztöndíjak hiánya is. A szegény sorsú di-ákoknak a fakultás nem tudott ösztöndíjat biztosítani, és egyelőre a kerület sem volt képes olyan anyagi alapot bocsátani az intézet ren-delkezésére, amelyből az ösztöndíjak dolgát megnyugtatóan lehetett volna rendezni. A diákság anyagi támogatásának évszázadokra visz-szamenően bevált módszere, a legáció is rendezetlen volt, illetve csak az enyedi kollégium diáksága vehette igénybe, a kolozsvári hallgatók nem. A nyomatékos felhívásra jelentkezett ugyan 10-12 gyülekezet, de ez még nem jelentette a probléma megoldását. A magánórák tartá-sa sem jelentett előrelépést, hiszen a fakultás, és a hallgatók is isme-retlenek voltak Kolozsváron. Egyetlen, a diákságot támogató kedvez-ményt sikerül megvalósítani: a diákságnak nem kellett fizetni a konviktusi, a bentlakási és tandíjat.15

Az új intézetben a tanítás a különböző teológiai főiskolákon, fa-kultásokon megszokott módon történt. Hivatalos tantervként az 1883. évi konventen jóváhagyott tantervet vették át, habár az egyház-kerület tanügyi bizottságának elnöke, gróf Kunn Géza új tanterv, fe-gyelmi és intézeti szabályzat kidolgozását sürgette. Meglátása szerint a fakultás feladata nemcsak az ismeretek átadásában van, hanem az egész embernek a nevelésében is.

A fakultás tanterve a következő tantárgyak oktatását írta elő: bib-lika teológiából a Biblia eredeti nyelvei, ószövetségi és újszövetségi kortörténet, szövegmagyarázat (exegézis) és biblika-teológia. A rend-szeres teológiai tárgyai: vallásbölcsészet, dogmatika és etika. Gyakor-lati teológia: egyházjog, igehirdetés elmélete (homiletika), lelkigon-dozás, katekétika (vallásoktatás), valamint két homiletikai szeminárium. Egyháztörténetből az egyetemes egyháztörténetet, protestáns egyháztörténetet (ennek részeként a hazai protestantiz-mus történetét), és dogmatörténetet tanították.16 A kolozsvári tudo-

15 Nagy Géza: i. m. 32–34. 16 A tantervet és a kolozsvári lelkészképzés célját illetően lásd: Kenessey Béla: Néhány

szó a lelkészképzésről. (Tanévnyitó beszéd. Felolvastatott az 1896–97.iki tanév megnyitása alkalmával 1896. október 1-én). In: Erdélyi Ev. Ref. Egyházkerület Teológiai Fakultásának Értesítője az 1896–97. iskolai évről. Szerkesztette Kenessey Béla. Az Ev. Ref. Egyházkerület kiadása. Kolozsvár 1897. 3–18.


mányegyetemen hallgatták a bölcsészetet, a pszihológiát és az irodal-mi előadásokat. A következő években az oktatott tárgyak száma kiegészült az ének-zene, egyházi ügyvitel stb. oktatásával. Továbbra is hiányzott viszont a Szentírás-ismert, valamint a hitvallásismeret (Heidelbergi Káté, II. Helvét Hitvallás) tanítása. (Érdekességképpen jegyezzük meg Ravasz László a hitvallásokat teológiai tanárként ol-vasta először.)

Kezdetben nem voltak szemináriumi órák. A hiányt azonban né-mileg pótolta az önképzőköri tevékenység megszervezése, amelynek keretébe a különböző teológiai tantárgyakba való tudományos elmé-lyülés valamint az önálló irodalmi alkotások ismertetése tartozott. 1901–1903 között az önképzőkör működése a csoporton belüli ver-sengések miatt szünetelt, illetve a legjobb diákok kapcsolatot terem-tettek a tudományegyetem hallgatóit tömörítő Egyetemi Körrel, s azon belül fejtették ki tevékenységüket. A fakultáson belül önképző-köri munka 1908-ban újjászervezett kerekek közt indult el, Bethlen Gábor Kör néven, amelynek aztán jelentős szerepe lesz a belmisszió-ban.

A könyvtár kérdése egyike volt a legégetőbb megoldatlan problé-máknak. Az enyedi kollégium elzárkózott az új fakultással való együttműködéstől, és nem volt hajlandó támogatni a könyvtárat sem. A könyvtárfelelős tanár, Pokoly József próbálta letenni egy szak-könyvtár alapjait, úgy, hogy adományokból kívánta beszerezni a leg-szükségesebb könyveket. Az első adományozók között a fakultás sor-sát szívén hordozó püspök, Szász Domokost találjuk, aki 640 kötetet ajándékozott az intézetnek. Példáját sokan követték. A következő esztendőben Pokoly közbenjárása 3000 forintért megvásárolták Pap Gábor dunántúli püspök 6278 kötetből álló könyvtárát, majd szintén a tudós egyháztörténész közbenjárásával a budapesti egyetemi könyvtárból érkezett 1000 kötet. 1909-re az állomány már túllépte a 17000 darabszámot, viszont továbbra sem tudta biztosítani a szüksé-ges minimumot (hiányoznak a szótárak, kommentárok, lexikonok, kompendiumok, kézikönyvek stb.)17

17 Nagy Géza: i. m. 35–36.

Új tanárok

Molnár Albert korai halálával (1901. március 23.) megürült gya-korlati teológiai tanszéket az egyházkerület vezetősége nem kívánta betölteni a tanév folyamán. A gyakorlati tárgyak oktatását a fakultás professzorai vállalták át. Kenessey a homiletikát, Nagy Károly a litur-gikát és szónoklattant, Pokoly József pedig a katekétikát és lelkigon-dozást tanította óradíjasként abban a tanévben. 1901. október elején a fakultás vezetősége kérte a tanszék betöltését, de egyelőre sem anyagi keretet, sem pedig megfelelően képzett lelkipásztort nem találtak a megüresedett állásra, ezért ideiglenes megoldásként további négy évre a fakultás tanárai vállalták a gyakorlati tárgyak tanítását. Előre-lépés csupán 1905-ben történt, amikor az Igazgatótanács vette kézbe az állásbetöltés ügyét. Hosszadalmas procedúra eredményeként 1907. március 31-én lezárult pályázatra öt lelkész jelentkezett: Ravasz Lász-ló püspöki titkár, Csekme Ferenc, gernyeszegi lelkész, Bartók Jenő nyíregyházi lelkész, Vásárhelyi Boldizsár dési lelkész, Szakács Albert sövényfalvi lelkész. Csekme és Bartók visszalépett, Szakács pályáza-tát formai hibák miatt visszautasították. Ravasz László nem sokkal a választás előtt tért haza berlini tanulmányútjáról és Sárospatakon magántarái vizsgát tett. Igyekeznie kellett, hiszen a katedra betöltése nem volt gondmentes. Nagy Károly teológiai tanár nagy erővel és hévvel agitált Ravasz László mellett. Az általa szerkesztett lapban Ra-vasz gyakorlati teológia tárgykörében írt munkáját méltatta (Beveze-tés a gyakorlati theológiába), szemben Vásárhelyi Boldizsár egyetlen szakmunkájával (Gyakorlati levelek egy kezdő lelkipásztorhoz). Utób-biról elismerte ugyan, hogy a könyv egy nemes lélek őszinte buzgal-mát tükrözi, s az egyház jövőjéért való lelkesedést, de hozzátette: leg-külsőlegesebb kazuisztikát tartalmazó, ideál nélküli, naiv empirizmust hirdet. Nagy Károly sommás véleménye döntően befolyásolta a vá-lasztói közgyűlést. Bartók György püspök hiába agitált Vásárhelyi Boldizsár mellett - Ravaszt az egyházi adminisztrációban szerette volna alkalmazni - Nagy Károly véleményformáló akaratát nem tud-ta legyőzni. Az 1907 májusában összehívott közgyűlésen Ravasz


nyerte el a választók bizalmát (109 szavazatot kapott Vásárhelyi 34 szavazatával szemben).18

Az alig 25 éves újonnan megválasztott tanár 1907. szeptember 15-én ezekkel a szavakkal kezdte székfoglaló beszédét: Ezelőtt hét esz-tendővel léptem át először az intézet küszöbét, mint elsőéves hittan-hallgató.19 Tanári munkáját inkább diákként, mintsem tanárként kezdő Ravasz tanév közben írta meg a homiletika és liturgika egyete-mi jegyzetet, valamint a pojmenikai és a katekétikai vázlatot.

Nem sokkal Ravasz László megválasztása és beiktatása után újabb veszteség érte a teológiai intézetet. Bartók György püspök 1907. de-cember 19-én váratlanul meghalt. Utódjául 1908 februárjában Kenes-sey Béla teológiai tanárt választották meg, aki a tanév végéig még el-látta tanári teendőit, de a következő tanévben már nem tudta vállalni az oktatási feladatokat. Katedráját a már „hagyományosnak” mond-ható módon látták el: Kecskeméthyre bízták az újszövetségi biblika, Pokolyra a kortörténet tanítását. Az év október 20. dátummal lezárt állás-pályázatra két jelentkező akadt: Bartók György nagyenyedi kol-légiumi tanár, és Szolga József kőrösbányai lelkész. A novemberben megtartott közgyűlés egyértelműen Bartókot választotta meg a megürült professzori katedrára. Filozófiai iránti szeretetét (filozófiá-ból szerzett doktorátust 1907-ben) mesterien ötvözte a teológia mű-velésével.20

1912-ben újabb professzorváltás következett be. Pokolyt 1911 őszén a debreceni főiskola bölcsészeti karára hívták meg, de a nagy-hírű tanár egyelőre még nem volt hajlandó Kolozsvárról elköltözni. 1912-ben azonban lemondott kolozsvári katedrájáról. Ugyanebben az évben kezdte el Bartók György is a kolozsvári egyetemen filozófiai előadásait, előrevetítve ezzel az egyetemi tanárság vállalását a teoló-

18 Kelemen Attila: Ravasz László, 1882–1975. In: Kozma Zsolt (szerk.). Akik jó bizonyságot nyertek, A Kolozsvári Reformtus Theológia tanárai, 1895–1948. Kolozsvár 1996. 105–136.; Nagy Géza: i. m. 65–70.

19 Ravasz László: Az élet igazsága. Székfoglaló beszéd. In: Értesítő 1907/1908. 13–14.20 Az Erdélyi Ev. Ref. Egyházkerület Teológiai Fakultásának Értesítője az 1908–09.

iskolai évről. Szerkesztette Nagy Károly. Kolozsvár, Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadása, 1910.

giai tanársággal szemben, amely aztán 1917-ben be is következett. Nagy Károly szomorúan és keserűséggel jegyezte meg az 1912. évi tanévzáró beszédében: Ha Magyarországon bárhol egyebütt valóságos egyetemi ref. theológiai fakultás lesz, a mi akadémiánk mostani for-májában menthetetlenül elsorvad. Jeles tanárait éppúgy, mint jeles nö-vendékeit, feltétlenül felszívja a valóságos fakultás.

Az egyháztörténeti megüresedett katedrára 1912 júliusában a kassai segédlelkészt, Révész Imrét hívták meg helyettes tanárnak, aki Ravasz Lászlóhoz hasonlóan a Kolozsváron végezte teológiai tanul-mányait. Révész ekkor mindössze 23 éves volt. Rendes tanárrá két évvel később, 1914-ben választották meg. Tanári hívatását 1920-ig folytatta, amikor a debreceni gyülekezet lelkésznek hívta meg. A jól képzett tanárt Ravasz László méltatta és búcsúztatta: Mint tudóst, a filozófiai szemlélet és a nagy perspektívák mellett a részlettudás és a kicsinyekben való pedáns megbízhatóság teszi elsőrangúvá. Nevelővé tette az ifjúságot őszintén szerető lelke és szigorú idealizmusa. Ha az eredményekben még nem is, de a képességekben határozottan a legelső magyar történészek közül való. 21

A teológiai élete az első világháború alatt

A világháború évei alatt a teológiai belső élete látszólag zavartala-nul folyt a maga jól meghatározott medrében. A magyar református teológiai fakultások még 1911. évi konventen jóváhagyott tanterv sze-rint működtek. Némiképpen a kolozsvári fakultás volt hátrányos helyzetben azzal, hogy itt csak öt teológiai tanár tanított. A világégés a háború első éveiben nem hozott változást, habár a háború hatására előtérbe kerültek a szociáletikai kérdések. Makkai Sándor és Imre Lajos vezetésével elmélyültek a hitélet válságait orvosló belmissziós gyakorlatok, s ezzel párhuzamosan gyülekezeti szinten elkezdődött a sebesült katonák lelkigondozása a helybéli teológusok bevonásával. Bár a teológiai oktatás látszólag zavartalanul folyt, Zoványi Jenő a Theologiai Szaklap hasábjain közzétett cikkében a teológusnevelés

21 Nagy Géza: i. m. 75–77.


hiányosságait tette szóvá. A tanulmány nem maradt visszhang nél-kül. Nagy Károly a református konvent tanügyi bizottságának szakelőadója nemsokára rendhagyó javaslatot tett. A lelkészképzés hatékonyságának megvalósítását két lépcsőben látta elképzelhető-nek. Egyetlen egyetemi fakultásra kell összevonni a református lel-készképzést. A református kerületek támogatásával 12 tanszéket kell felállítani és működtetni, ahol a diákság elméleti képzésben részesül-ne. A második lépcsőt a gyakorlati tárgyak oktatása jelentené, ame-lyet olyan formában képzelt el, hogy a kétévi segédlelkészség alatt az egyházkerületek akár külön, akár társulva szemináriumi formában biztosítanák képzést. Javaslatához hozzátette, a jelenlegi formában működő fakultások érdemleges átszervezés hiányában egymást fog-ják elsorvasztani.22

Az egyházkerületek számára a legfontosabb megoldandó cél – egyre aggasztóbb lelkészhiány miatt - elsősorban a gyakorlati képzés rendezése volt. Első rendelkezésként továbbították a földművelésügyi minisztérium felhívását, miszerint a mezőgazdasági oktatást a kerté-szetre összpontosítsák. Kolozsváron, mivel nem volt a kertészkedésre alkalmas földterület a teológusok figyelmébe a méhészetet ajánlot-ták. A kezdeményezésnek nagy sikere volt, 1917-ben a Méhészegye-sület kurzusán 11 teológus szerzett oklevelet.23

A teológiai professzorok szakirodalmi munkássága kiváló volt. 1915-ben adta ki Ravasz László a gyülekezeti Igehirdetés elmélete című tekintélyes szakkönyvet, amelyet az első modern, rendszeres homiletikaként üdvözölt a teológiai tudományosság. Kecskeméthy István bibliai kommentárok kiadásában jeleskedett, Bartók filozófiai tanulmányokat közölt, Révész Imre két monográfiával emelte a teo-lógia hírnevét (Bod Péter, mint történetíró illetve Dévai Bíró Mátyás tanításai). A két fiatal tanár Imre Lajos és Makkai Sándor Az Út című teológiai közéleti és tudományos lapot szerkesztették. Makkai két könyvet is megjelentetett a háborús évek alatt. Ravasz László 1914-től a Protestáns Szemle főszerkesztője, akinek irányításával az addig ja-22 Nagy Géza: i. m. 105–111. 23 Az Erdélyi Ev. Ref. Egyházkerület Teológiai Fakultásának Értesítője az 1917–18. iskolai

évről. Az Erdélyi Református Egyházkerület kiadása, Kolozsvár, 1910

varészt hivatalos rendelkezések továbbítását vállalta fel, a tudomány felé fordul. Ezt látva Nagy Károly javasolta, hogy az egyházkerület hivatalos lapja a teológiai jelleget szorítsa háttérbe és a protestáns szellemiséget növelje a magyarságban.

A belmisszió és népnevelés sajátos erdélyi értelmezésének a gyü-mölcse a professzorok szervezésében működtetett a hétköznapi ember mindennapi kérdéseire választ kereső előadássorozat (Háború és Élet), amelyet a népnevelő traktátusok követnek (Közel az Úr, Imádságok az itthonmaradottak vigasztalására). A füzetecskék népszerűségét bizo-nyítja a kiadás költségeinek fedezésére alakult összefogás (patrónusok adományai, legátus nélkül maradt gyülekezetek ünnepi adományai stb.) A tudományosság többé-kevésbé zavartalan működését mutatja többek közt Makkai Sándor magántanári vizsgája, Tavaszy Sándor fi-lozófiai doktorátusa, Illyés Géza egyháztörténeti doktorátusa is.24

A világháború hatása leginkább a diáklétszám alakulásában és a fakultás kisegítő alintézményeiben (konviktus, bentlakás) mutatko-zott meg. 1914-ben a tanévet csak késéssel, október 4-én tudták meg-kezdeni. Ekkor mindössze 35 teológus iratkozott be. Bár a bentlakás-ban bőven volt hely, négy teológus a városban bérelt szobát, hiszen ekkor már körvonalazódott az az elképzelés, hogy az intézet egy ré-szét katonai kórháznak foglalja le az állam. A tanítás jó előmenetelét hátráltatta a diákok körében egyre népszerűbb önkéntesség is. 32 hallgató altiszti iskolába jelentkezett, de az idő rövidsége miatt a gyors kiképzést nem tudták befejezni, és bár a professzorok nem is ösztönözték, de nem is támogatták a bevonulást, több diák is sor alá vonult. A háború utolsó két évében a katona-teológusok száma oly mértékben megnövekedett, hogy veszélybe került az intézetben ma-radó teológusok tanulása is. Az otthonmaradottak a félévvégi vizsgá-kon rendre rosszul szerepeltek, az első lelkészképesítő vizsga eredmé-nyei évről-évre romlottak (1915-ben a 11 alapvizsgázó közül csak hátrom jelentkezett, az első lelkészképesítő vizsgán a három jelentke-ző közül csak egynek sikerült sikeresen abszolválnia).25

24 Nagy Géza: i. m. 112–122. 25 Uo.


Csökkent a külföldi továbbtanulás iránti kedv is, aminek kialaku-lásában jelentős szerepe volt a háborúba belépő országokra jellemző tanulási kedv iránti lanyhulása is. Háborús viszonyokra jellemző mó-don a bázeli egyetemről 1916-ban hazaküldték a magyar hallgatókat, és a következő évben sem fogadtak külföldi diákot. A kolozsvári fa-kultásról az 1915–1916 tanévben egyetlen hallgató jelentkezett külföl-di ösztöndíjra, Vörös Lajos, aki Berlinben folytatta tanulmányait.

A fakultás kisegítő alintézményeinek működését a háború káro-san befolyásolta. A bentlakás egy részét már a háború elején korházi célokra lefoglalta az állam, nyáron pedig az intézményben önkéntes honvéd-iskolát szerveztek. A háború előrehaladtával a bentlakás me-nekültotthonként is funkcionált. Az 1915–1916. tanévben a szintén hadi kórháznak lefoglalt kolozsvári kollégium elemi osztályait irá-nyították a fakultás első emeleti osztálytermeibe. A teológusok ez idő alatt a Tanácsteremben és Díszteremben hallgatták az előadásokat. Ugyanebben az évben a tanítóképző 40 növendékének kellett szállást biztosítani. Az igazi megszorítások viszont a következő évben érik az intézetet. A Magyar Állami Vasút az egész első emeletet lefoglalta, a konviktust az állam sajátította ki, míg a református kollégium diákjai a könyvtárban találtak ideiglenesen szállást.

A konviktus működése sem volt problémamentes. A háború kitö-résekor az ebédlő szolgáltatásait a fakultás felajánlotta az egyetemi hallgatóknak is. Az elkövetkező években a konviktus működését több tényező is hátrányosan befolyásolta, egyre nehezebb volt besze-rezni az élelmiszert, és folyamatosan csökkent a fizetőképes diákok száma stb. 26

Az átmeneti időszak (1919–1924)

1919-ben sor került a teológiai oktatás tantervének megújítására. Az új tervezetet Révész Imre állította össze. Meglátása szerint a gya-korlati problémák megoldására kell összpontosítani úgy, hogy a tu-domány művelése se szenvedjen csorbát. A kisebbségi lét kihívásai-

26 Uo. 126–132.

nak megoldására a gyakorlati jellegű oktatás megerősítését tartotta célszerűnek, de ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy ez esetlege-sen az evangélium háttérbe szorítását is eredményezheti. Hogy ez el-kerülhető legyen, új egyházképet rajzolt meg, amelyet a missziói né-pegyház fogalmával írt körül. Ennek gyakorlati megvalósítást a tanártársak egyetértésével a Biblia valós ismeretében és hiteles ma-gyarázatában, az erdélyi kálvinizmus és az ősi hitvallások megismer-tetésében, a bölcsészet főbb tárgyainak teológiai oktatásában látta megvalósíthatónak.27 Sajnos, éppen a legnehezebb években két tanár is elhagyta a fakultást. Révész Imrét 1919-ben hívták meg Debrecen-be lelkésznek. Ravasz László 1921-ben hagyta el Kolozsvárt, még ab-ban az évben püspökké választották Budapesten. Helyükre két teoló-giai magántanárt hívtak be az oktatási feladatok ellátására: Tavaszy Sándort és Imre Lajost. 1921-ben a sárospataki teológiáról Kolozsvár-ra érkezett Makkai Sándor is.28

27 A misszió népegyház fogalmát és értelmezését illetően lásd: Csekme Ferenc: Egy új korszak küszöbén. In: Református Szemle 1919. 42–44.; Révész Imre: Magyar protestáns unió? In: Református Szemle 1919. 50–53.; Tavaszy Sándor: Új program egyházunkban. In: Református Szemle 1921. 164–166.; Makkai Sándor: Új évi körültekintés. In: Református Szemle 1922. 3–5.; Csürös József: A minoritás. In: Református Szemle 1922. 32–33., Dósa Dániel: Együttesen. In: Református Szemle 1922. 49–50.; Makkai Sándor: Élni az autonomiával. In: Református Szemle 1922. 132–134.; Makkai Sándor: A jövendő köd-függönye előtt. In: Református Szemle 1923. 1–4.; Nagy Géza: Diagnózis. In: Református Szemle 1924. 66–68.; Vásárhelyi János: Útkeresés. In: Református Szemle 1924. 81–84.; Nagy Géza: Egyházunk megújulása felé. In: Református Szemle 1924. 368–371.

28 Tankó Béla: A lelkészképzés reformjáról. In: Protestáns Szemle 1919. 21–37.; Révész Imre: A theologiai fakultás megmentéséhez. In: Református Szemle 1919. 4–5.; Juhász Tamás: Tavaszy Sándor, 1888–1951. In: Kozma Zsolt (szerk.). Akik jó bizonyságot nyertek, A Kolozsvári Reformtus Theológia tanárai, 1895–1948. Kolozsvár 1996. 277–318.; Fekete Károly: Makkai Sándor – a teológiai professzor. In: Kovács Ábrahám (szerk.): Világnézetek kihívásai és a protestáns teológia. Szerk.: Kovács Ábrahám. Budapest – Nagyvárad 2016. Adorjáni Zoltán: Makkai Sándor (1890–1951). In: Kozma Zsolt (szerk.). Akik jó bizonyságot nyertek, A Kolozsvári Reformtus Theológia tanárai, 1895–1948. Kolozsvár 1996. 206–234.; Adorjáni Zoltán: Imre Lajos (1888–1974). In: Kozma Zsolt (szerk.). Akik jó bizonyságot nyertek, A Kolozsvári Reformtus Theológia tanárai, 1895–1948. Kolozsvár 1996. 235–276.


További gondot okozott az egyre fenyegető lelkészhiány. Amíg 1921-ben 38 lelkészi állás üres, addig 1922-ben már 100 üres lelkészi állást jelentenek az egyházmegyék. Annak ellenére, hogy a teológia iránti érdeklődés növekedett, a krónikus lelkészhiányt a lelkészkép-zéssel sem lehetett megoldani. Szükségmegoldásként a következő ja-vaslatok születtek: 1. laikus egyházi munkások beállítása, 2. léviták képzése és alkalmazása, 3. össze kell vonni a tanítói és lelkészi álláso-kat. Az első javaslat, bár szépen hangzott, ábrándnak bizonyult. A háború előtti Bethlen Gábor Kör (az elképzelés szerint elsősorban a Kör tagjainak lelkészi átképzésére gondoltak) tagjai még nem voltak elég érettek ahhoz, hogy a laikusként némi átképzés után gyülekezeti vezetők legyenek. A 2. és 3. javaslat közül az elsőnek nagyobb a reali-tása. 1920–1925 között 137 lévita lelkészt bocsátott ki a fakultás. Kép-zésük ugyan részlegesnek tekinthető, de elhivatottság, ügyszeretet és felkészültség terén némely lelkésszel is felvették a versenyt.29

A bizonytalanság évei után 1925-től új korszak kezdődött. Az or-szágban súlyos gazdasági és kulturális válság volt. Az agrárreform következtében a magyar egyházi intézmények elveszítették a legfőbb anyagi támaszukat, a reform előtti 23476 hold földalapból mindössze 905 hold föld maradt egyházi tulajdonban. A kolozsvári teológiai fa-kultás csekélyke vagyona is tovább apadt. A Borháncson lévő 15 hek-táros birtokot az állam kisajátította és a görög katolikus egyháznak adta, a Kövespadon lévő 4 hektárnyi birtok esetében a fakultás a ki-sebbik rosszat választott: mielőtt a hatóság elvette volna, a földet elad-ták.

Megnyugtató intézkedés 1924-ben történt, amikor a személyes kapcsolatok kiépítése és kihasználása révén sikerült megszerezni fa-kultás számára a román állam anyagi támogatását, amelynek egy ré-szét ösztöndíjként kiosztották a diákoknak. A fennmaradó összeg, még ha kezdetben rendszertelen is volt, részben feloldotta a teológiá-ra nehezedő anyagi nyomást. Ingatlanbérlésből befolyó összegekkel, az egyházkerület hozzájárulásával és külföldi adományokból sikerült konszolidálni a teológia helyzetét, amelyet a bentlakó diákoktól be-

29 Nagy Géza: i. m. 140–142.

gyűjtött különféle, bár szimbolikus díjak (vizsgadíjak, tandíj, egyleti tagságdíjak, könyvtárhasználati díj stb.) egészítettek ki. Csupán a konviktus zavartalan működését nem sikerült megoldani. A gazda-sági válság következtében tovább csökkent a fizetőképes diákok szá-ma, továbbra is nehéz volt beszerezni az alapélelmiszereket. Hogy a krónikus élelmiszerhiányon enyhíteni lehessen, fenntartották azt a háborús időben kialakult gyakorlatot is, a konviktusi ellátást igénylő-ket kötelezték a zsír- és gabona-leadásra.30

A fakultást érintő többi kérdést nem sikerült rendezni. A tanári lakások egy részét az állam kisajátította és román családoknak utalta ki. A lakások visszaszerzéséért indított peres eljárások rendre ku-darccal végződtek. Az épület második emelete a vezetőség tiltakozása ellenére is vasúttársaság használatában maradt (minimális bért fizet-tek érte). A román állami hatóság a tanterv alakulásába is beleszólt. 1922-ben az egyházkerület és a teológia vezetőségének tiltakozása ellenére is arra kötelezte az intézményt, hogy állítsa fel a román tan-széket. Sorozatos tiltakozás hatására az állam magára vállalta a ro-mán tanár fizetésének biztosítását, s ígéretet tett, hogy a fakultás ve-zetésébe nem szól bele. Az ügy ilyetén alakulása után sem az egyházkerület, sem a fakultás vezetősége nem fogalmazott meg to-vábbi kételyeket a tanszék felállításával kapcsolatosan. Az új katedra feladatát a román nyelv és irodalom tanításában határozták meg, első tanárnak Ionescu Pétert nevezték ki.31

30 Uo. 144–148. 31 Uo. 149–169. Lásd még a teológia Értesítőjét az 1918–1925. tanévekről.

Czinke Zsolt: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház iskolaügyi sérelmei... 23

Czinke Zsolt1:A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház iskolaügyi sérelmei az 1920-as években

BevezetésAz iskolák általános helyzete

Azt a nagyon fontos tényt, hogy az iskolák mind az egyetemes, mind a felvidéki magyar kultúra elengedhetetlen részei, a református egy-ház nem feledte. Mi sem bizonyíthatná ezt jobban, mint azok a Tria-non utáni nehéz évek, melyeket az állandó sérelmek és az elnemzeti-etlenítés folyamatai fémjeleztek, s melyekben e nehézségek ellenére is igyekeztek az iskolákat – vagy, ahogy akkor nevezték: az egyház „ve-teményes kertjeit” – megtartani. Ezekről a küzdelmekről tanúskod-nak azok az egyházmegyei-, egyházkerületi-, illetve egyetemes kon-venti jegyzőkönyvek.

Hogy mennyire fontosak voltak az iskolák, azt tükrözi Réz László lelkipásztornak a Református Egyház és Iskola c. hivatalos lapban 1922. szeptember 3-án megjelent írása az iskolák hivatásáról: „Mint bármely nemzeti állam s bármely nemzetiségű társadalmi alakulat életműködésére – ugy magyar kálvinista egyházunk életére nézve is éppoly fontos szerv az iskola, mint életünkre nézve a szív.”2

Az ilyen világos és érthető gondolkodásmód következménye az, hogy a református egyház az új állam keretein belül is megpróbálja megtartani, kiépíteni iskolarendszerét, illetve struktúráját. Már az egyházszervezés kezdeti időszakában sem mellőzték az oktatás kér-dését, hisz mind a köztársaság elnökéhez, mind a miniszterelnökhöz intézett 1920. szeptember 8-án keltezett memorandumokban hang-súlyosan kifejeződnek az iskolákkal kapcsolatos álláspontok, ahogy

1 Mgr. CZINKE Zsolt református lelkipásztor, a Selye János Egyetem Református Teológaiai Karának PhD. hallgatója, a Calvin J. Teológiai Akadémia könyvtárosa. E-mail: [email protected]

2 REI 1922/II. évf. 36. sz. 1. p.

azt már az előző fejezetben is említettük. Azonban nemcsak általá-nos állásfoglalások, illetve megfogalmazások történtek, hanem konk-rét tettek is. Ilyen volt az is, amikor az 1922. évi május 17–18-ai egye-temes konventi ülésen Pozsonyban a különböző egyházi bizottságok között szinte elsőként Tanügyi Bizottságot választ az egyház vezetése, tanügyi előadóval Sörös Béla személyében.

A jegyzőkönyveket olvasva, kronológiai sorrendben végigtekint-hetőek az oktatás kérdésével foglalkozó nyilatkozatok. Amikor felve-tődik az iskolák államosításának kérdése, Pálóczi Czinke István, az Egyetemes Konvent lelkészi elnöke az 1922. évi jelentésében úgy rea-gál, hogy „iskolája nélkül a református egyház meghal. Mert iskola és egyház olyan egymáshoz nőtt ikertestvérek, amelyek közül ha az egyi-ket leoperálják a másik testéről: az menthetetlenül elvérzik”.3

Az Egyetemes Konvent az iskolákat az egyház szerves részeként kívánta megtartani – anyanyelvi szinten, minden ingó és ingatlan vagyonával egyetemben, ehhez tántoríthatatlanul ragaszkodott is.4

Az állam közben újabb és újabb törvényeket hozott, melyekhez alkalmazkodnia kellett az egyháznak, ha fenn akarta tartani iskola-rendszerét, ami nyilvánvalóan nem lehetett kétség tárgya. Ilyen volt az a nyomás, amely a népiskolákat nyolcosztályossá változtatta, a gyerekek iskolaköteles korát pedig tizenöt éves korminimumban ha-tározta meg. Azonban ennél is nagyobb volt az a nyomás, amely az elnemzetietlenítés területén volt tapasztalható. A kormány által ki-adott hivatalos statisztika szerint az 1922/23-as iskolaévben 195 re-formátus iskola közül 25 szlováknak, 2 iskola pedig szlovák-magyar-nak volt minősítve az Abaúji-, Felső-zempléni- és Ungi egyházmegyék területén, holott ez messzemenően eltért a valóságtól.5

Mindezek ellenére az oktatás tovább folyt. Tantervek születtek, melyeket elfogadás végett mindig megküldtek a minisztériumba is az

3 A SzREEK 1923. április 25–26-án tartott ülésének Jk 8. p. 4 Ehhez törvényekben lefektetett joga is volt, ahogy azt Šimkovič egyházi referens is

írja az 1904/1. számú levelében: „az iskolaügyi téren minden nemzetnek biztosítva van az anyanyelvi oktatás.“. Vö. i. m. 22. p., ill. A SzKREEK Kassán 1924. január 8-án tartott ülésének Jk 28–29. p.

5 A SzREEK i. m. 36. p.

Czinke Zsolt: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház iskolaügyi sérelmei... 25TEOLÓGIAI FÓRUM 2017/224

egyház vezetői, s ezek sajnos évek múltán sem nyertek jóváhagyást, így lezáratlan ügyek maradtak.6 Az egyház végig ragaszkodott ah-hoz, hogy ne az állam által ráerőszakolt módszerek és eszközök segít-ségével történjék az iskolákban az oktatás, hanem évszázados tradíci-ókhoz méltóan evangéliumi alapon, saját tankönyvekből oktathassák a felnövekvő nemzedéket.

Időközben felvetődik a tanítóhiány kérdése, így egy református tanítóképző felállításának igénye is. A saját tanítóképzéshez is elejétől fogva ragaszkodtak, mert ahogy valották: „fenyegető veszedelmek el-hárítása csak egy hazafias érzés, hűség és kálvini gondolkodásnak ta-nítóságunkban való fejlesztése által érhető el.”7

E valóban súlyos problémák közepette talán mégis azok a legna-gyobb gondok, amelyek belülről bomlasztják az egyházat, s veszé-lyeztetik jövőjét. Ilyen volt – a több helyen máig megmaradt – ún. egykézés, s a magyar anyanyelvű gyerekek szlovák iskolába járatása.

A statisztikai adatokat szemlélve óriási veszedelemre bukkanunk. Ha megnézzük, hány magyar anyanyelvű gyerek járt nem magyar tannyelvű iskolába, akkor elrettentő növekedést látunk. Az 1932/33-as iskolaévben8 az ilyen gyermekek száma 493, a következő évi ta-nügyi jelentés azonban már több mint a duplájáról9 1097-ről, s az 1935/36-os jelentés10 pedig 2115 ilyen gyermekről számol be. Ezzel fennállt a veszélye annak, hogy ezek a gyermekek végleg elvesznek előbb a magyarság, majd az egyház számára is.

Még elrettentőbb ez akkor, ha azt is hozzávesszük, hogy pl. Kár-pátalján az 1933/34-es iskolaévben 497 magyar gyermek kizárólag csak cirill betűs írást és olvasást tanult.11 Ennek a fokozatos asszimi-lációs folyamatnak megakadályozására született meg az 1934-es 20/2.-X. számú határozat, melyet később többször is megerősítettek, s mely a tanítók, lelkészek és szülők figyelmét egyaránt felhívja, hogy

6 A SzKREK Kassán 1927. november 22-én tartott rendes ülésének Jk 76–77. p. 7 A SzKREK Kassán 1935. május hó 23-án tartott rendes ülésének Jk 34. p. 8 A SzKREK Losoncon 1934. június 27-én tartott rendes ülésének Jk 27. p. 9 A SzKREK Kassán 1935. május 23-án tartott rendes ülésének Jk 35. p.10 A SzKREEK Komáromban 1937. április 14-én tartott rendes ülésének Jk 61. p.11 A SzKREK i. m. 35. p.

tegyenek az asszimiláció ellen valamit, ha kell (és nincs más lehető-ség), akkor magánúton oktassák gyermekeiket magyar nyelvre.12

A helytállás ezekben a nehéz időkben is meghozta gyümölcsét. Bár az 1933/34-es évre vonatkozó tanügyi jelentés említi, hogy a Tiszáninneni Egyházkerületben egy, a Kárpátaljai Egyházkerületben pedig három református iskola csukta be kapuit, a helyzet mégsem volt reménytelennek mondható, hisz ugyanez a jelentés számolt be arról is, hogy a Dunáninneni Egyházkerületben négy, a másik kettő-ben pedig két-két új osztállyal szaporodtak az iskolák.13 Ez az öröm-teli tény hosszú távon is kimutatható, mert ha azt vesszük, hogy az 1926-os iskolaévben 326 tanteremben 322 tanítóval, tíz évre rá az 1935/36-os tanévben pedig 396 tanteremben 396 tanítóval folyt az egyházban az oktatás,14 akkor valóban elmondható, hogy a reformá-tus egyház a legnehezebb időkben is meg tudta őrizni Istentől kapott hivatását, dacolva a rákényszerített új államrenddel, törvényekkel.

Ennek az áldozatkészségnek köszönhetően volt elmondható 1935-ben, hogy „...ezer gonddal súlyosbított időkben anyaszentegyházunk ve-teményes kertjei: iskoláink épségben állnak az ősi fundamentumokon s dacolva a megpróbáltatásokkal, iparkodnak az elvetett mustármagvak-ból olyan terebélyes fákat nevelni, amelyek árnyékában a rendíthetetlen, Istenben vetett hit s a Krisztusi szeretet találnak meleg otthonra!”15

Az egyházi vezetők s a tanítók hivatástudata töretlen volt, s jól tudták, mi a református iskolák és a gyermeknevelés fő feladata, amint azt meg is fogalmazták az 1935-ben megjelent református nép-iskolai rendtartásban: „a református népiskola feladata jó erkölcsü és vallásos egyháztagok, értelmes, munkaszerető honpolgárok nevelése.”16 Nagy hangsúlyt fektettek a nem református iskolákba, és a középis-kolákba járó gyermekek hitoktatására is; ahol igény volt rá, ott külön foglalkoztak az ilyen iskolákba járó református gyerekekkel.

12 I. m. 38–39. p. 13 I. m. 33. p. 14 Vö. A SzKREK Kassán 1927. november 22-én tartott rendes ülésének Jk 140. p., ill. A

SzKREEK Komáromban 1937. április 14-én tartott rendes ülésének Jk 118. p.15 A SzKREK Kassán 1935. május 23-án tartott rendes ülésének Jk 31. p. 16 A SzKREK Kassán 1935. május 23-án tartott rendes ülésének Jk, II. Függelék III. p.


Azonban ahhoz, hogy ténylegesen reális képet kapjunk a refor-mátus egyház iskolapolitikájáról, ezek mellett a valóban pozitív vi-szonyulások és tettek mellett látnunk kell azokat a negatívumokat, belső feszültségeket is, melyek ott voltak az egyház életében. Ilyen volt a lelkészek és tanítók egymáshoz való viszonya, amelyet 1926. május 26-án a Kassán tartott országos lelkésztestületi gyűlésen elemeztek. Felvetődnek olyan – főleg emberi gyarlóságból eredő – kérdések, hogy a tanítók és a lelkészek mellérendeltek-e, vagy alárendeltek-e hivatásuknál fogva. Volt több olyan eset, hogy világi bíróságoknak kellett dönteniük tanító és lelkész becsületsértési ügyében.17

Az is elgondolkodtató kérdés, melyet a Református Egyház és Is-kola 1937. szeptember 4-én megjelent számában tesz fel az egyik cikk írója. Arról a megrendítő és elszomorító tapasztalatáról számolt be, hogy a Komáromi Református Tanítóképző felvételi vizsgáján az ifjak az énekpróbák alkalmával a legismertebb énekeket sem tudták elénekelni.18

Az iskolaügyet ért sérelmek

Az új csehszlovák állam törvényei sok esetben figyelmen kívül hagyták mind az elődállam, az Osztrák-Magyar Monarchia, mind a református egyház több évszázadon át kialakult törvényeit, így szá-mos sérelemre adtak okot.

Boross Kálmán a már említett (1926. május 26-án tartott) orszá-gos lelkésztestületi gyűlésen megtartott beszámolójában hívja fel a figyelmet arra, hogy áttanulmányozva a Csehszlovák Tanügyi Törvé-17 Pl. „a komáromi járásbíró mondta március közepén, hogy az idén hat becsületsértési

és rágalmazási tárgyalás volt őelőtte, tanító és lelkész állottak egymással szemben.“ REI 1926/VI. évf. 27. sz. 5–6. p.

18 Így vetődnek fel olyan gondolatok és kérdések, mint: „...úgy tetszik, mintha református iskoláink nagyon is sokat veszítettek volna a református jellegükből...mintha kiszorult volna a Biblia, a zsoltáros könyv igen sok-sok iskolánkból...Milyen volt az az iskolai tanítás, amely őket így bocsájtotta ki? Ha azokban az iskolákban és családokban igazán református szellem uralkodott volna, megtörténhetett volna-e ez?” A SzKREK Kassán 1936. október 15-én tartott rendes ülésének Jk 61. p.

nyek és Rendeletek Gyűjteményét, hiába keresett olyan fontos, ősi jogokat biztosító törvényekre való hivatkozást, mint az 1848. évi XX.; az 1868. évi XXX.; vagy az 1907. évi XXVII. törvénycikkek.19

Tehát ez az új, magát demokratikusnak tituláló állam a régi törvé-nyeket figyelmen kívül hagyta. Ugyanezt tette az immár újonnan alakult Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház törvényeivel is. Az 1923. június 17-e és 25-e között megtartott Tör-vényhozó Zsinat által megalkotott egyházi törvényeket sem ismerte el, ellenben újakat alkotott, az egyház autonómiáját figyelmen kívül hagyva. Ilyen volt pl. az 1920. évi 292. sz. törvény, amelynek 1.§-a ki-mondja: „Az egész nevelés és oktatásügy legfelsőbb igazgatása és fel-ügyelete az államot illette meg”. Majd ez a törvény szól a kisebbségi iskolákról is, de ezek nem a magyar vagy a német lakosság iskolái, hanem a közéjük telepített csehszlovákoknak saját anyanyelvű taní-tásáról való állami gondoskodás.20

Hasonló törvényként jött ki az 1922. évi 226. sz. ún. Kisiskolai törvény is, mely a 3. §-ban a hittanoktatás mikéntjét kívánta meg-szabni:

„1. A hittan tanításának ellátása és az e felett való felügyelet az egyházi hatóságokat illeti meg, az állami legfőbb felügyelési és igazgatási jog fenntartásával.

2. A hittan minden osztályban heti 2-2 órában tanitandó. Anyagá-nak terjedelmét és elosztását az egyházi hatóságok állapítják meg.

3. A hitoktatók kötelesek az iskolaügyi hatóságok rendelkezéseit be-tartani.

4. Az egyházi hatóságoknak a hittan tanításra és a vallási gyakor-latokra vonatkozó rendelkezései az iskola vezetőjének Szlo-venszkóban a tanfelügyelö utján tudomására adandók. Az álta-lános iskolai renddel össze nem egyeztethető rendelkezések nem adandók tudomásul...”21

19 REI 1926/VI. évf. 26. sz. 2–3. p. 20 I. h. 21 I. h.


A csehszlovák állam ezzel jogi vákuumot teremtett. Hatalmat adott állami tisztségviselők, tanfelügyelők kezébe, akik sok esetben vissza is éltek ezzel, megsértve az egyház évszázados autonómiáját.

A Gömöri egyházmegyéből már 1920-ban érkezik tanfelügyelői túlkapásról jelentés. Például a rozsnyói tanfelügyelő a kövecsesi refor-mátus iskolában tett látogatásakor hiányolta a köztársasági elnök arcképét és a kétnyelvű bélyegzőt, arra hivatkozva, hogy ő azt már kötelezően elrendelte. Ekkor a tanító felvilágosította, hogy egyházi törvényeink értelmében csak olyan utasításokat hajtanak végre, me-lyek egyházi felsőbbségtől jönnek, s mivel idáig onnan ilyen nem ér-kezett, így nem tartották azt szükségesnek. A tanfelügyelő a tanítót megfenyegetve távozott, majd államsegélyét táviratilag letiltatta az adóhivatalnál.22

Az 1921. évi Egyetemes Konvent ülésén már olyan sérelmek is el-hangzanak, hogy „az iskolaügyi referátus magyar nyelvű iskoláknak illetőleg tanítóinknak szlovák- vagy csehnyelvű tanügyi lapokat küld, azok elöfizetési árát megköveteli, sőt a lapot el nem fogadókkal vagy azok előfizetési díját megtagadókkal szemben megtorló intézkedéseket használ.” Vagy a kétnyelvű bélyegzők hiánya miatt a tanítóktól meg-vonta az állami segélyt.23 Az Egyetemes Konvent az egyházi bélyeg-zők mellett külön iskolai bélyegzők használatát feleslegesnek tartja, de azért, hogy a tanítók emiatt kárt ne szenvedjenek, elrendeli az is-kolai kétnyelvű bélyegzők használatát.24

Figyelemre méltó az iskolai referátus (Školský referát) 1921. febru-ár 22-én 9281/Iai. sz. a) rendeletének 4. pontja, mely a vallásoktatók bérét megalázóan kis összegben állapítja meg. Ezért az Egyetemes Konvent e sérelem orvoslása végett a minisztériumhoz fordul.25

Azt, hogy az egyházi sérelmek száma egyre csak szaporodik, nyil-vánvalóan mutatják a konventi jegyzőkönyvek is, amelyeknek ezek-

22 A SzTiREk 1920. december 21-én, Kassán tartott közgyűlésének Jk 22–23. p. 23 A SzREEK Rimaszombatban 1921. július 3-án tartott ülésének Jk 9. p. 24 I. h. 25 Válasz évekkel később sem érkezik. Vö. A SzREEK Losoncon 1923. április 25–26-án

tartott ülésének Jk 45. p., ill. A SzKREEK Kassán 1924. január 8-án tartott ülésének Jk 23. p.

kel a kérdésekkel foglalkozó pontjai az évek folyamán egyre terjedel-mesebbek.

Az 1922. évi konventi jelentés azzal a megállapítással kezd beszél-ni a sérelmekről, hogy a kormány úgy kezeli iskoláikat, mintha azok nem is a református egyház iskolái lennének:

– Megszabják a tanrendet és a tantervet.– Meghatározzák, hogy melyik tankönyv használható, és melyik

nem. (Pl. az Iskolaügyi Minisztérium hivatalában keltezett 27. 788/I-1 ai 1922. sz. levél betiltja Fülöp József és Harák Béla Fohászok és imák c. könyvét azzal az indokkal, hogy tartalma nem egyezik meg az új politikai-geográfiai változásokkal, melyek az új államrenddel kelet-keztek.26

– A tanítókat megfenyegetik, hogy magyar érzelmeik miatt nyug-díjazzák őket, vagy megvonják az államsegélyüket.

– Vegyes nyelvű területen, de magyar tannyelvű iskolákban köve-telik a szlovák nyelv tanítását, ellenkező esetben szintúgy visszatart-ják az államsegélyt.27

– A tanfelügyelők nem az iskolaszékeket, hanem közvetlen a taní-tókat keresik fel, pedig minden helyi iskolát érintő ügyben először az iskolaszék az illetékes.

– Szlovák nyelven követelik a levelezést. 28

26 SzTiREk Püspöki Hivatal 735/922 sz. levele, SRK-TGY-L PF-1 27 Pl. a magyarsasi egyházközség panaszolja, hogy a tanfelügyelő megjelenve a helyi

iskolában, megállapította, hogy a gyerekek az egyes szavakat megértik szlovákul, ezért elrendelte az iskolában a szlovák nyelvű tanítást. A gyülekezet presbitériuma erre tiltakozását fejezte ki, hangsúlyozva, hogy a gyülekezet tagjai magyarok, s 400 éve mind az istentisztelet, mind a tanítás magyarul folyik. A SzREEK Pozsonyban 1922. május 17–18-án tartott ülésének Jk 28. p.

28 Ezért 1922. május 17-i keltezéssel az Egyetemes Konvent levelet ír a kormányhoz, mely többek között leszögezi: „Református egyházunk népe az állam iránti hűségben növekedett föl, ennek folytán ezen uj államának a nyelvét is a legnagyobb tiszteletben tartja, de viszont mindig szigoruan ragaszkodott azon jogaihoz, melyeket számára e tekintetben az állami törvények biztosítottak és biztosítanak. Márpedig ha egyetemes egyházunk 98%-ában magyar, lehetetlenségnek tartjuk, hogy ne e nagy többségnek, hanem a 2% nyelve vetessék figyelembe az állami hivatalok részéről történő levelezéseknél.” i. m. 19–20. p.


– A tanítók ellen sokszor egyházi bíróságok mellőzésével indíta-nak fegyelmi eljárást, illetve törvénytelen úton fosztják meg őket ál-lásuktól. (Pl. Kósik Ilona érsekkétyi tanítónőt az iskolai referátus ren-deletére a párkányi járás főszolgabírája állásából bocsátotta el.)

– A hűségfogadalom ellenére is ideiglenes alkalmazottként bánik a kormány a tanítókkal. A fizetések elosztásában is megkülönbözte-tést alkalmaz. Míg egy állami tanító fizetése közel 8000 korona, ad-dig a felekezeti iskolában tanítók esetében ez legfeljebb 2400 koro-na.29

A rimaszombati Püspöki Hivatal 505/922 V/15. sz. levele pedig arról számol be, hogy a Közoktatási Minisztérium Referátusa fegyel-mi vizsgálatot indít Gál István simonyi és Osváth György darnyai helyettes tanítók ellen, akik egy iskolai kirándulás alkalmával olyan tetteket követtek el, melyekkel ellenségeskedést szítottak a magyar és a csehszlovák nemzetiség között. Továbbá fegyelmi eljárást kezdemé-nyez a rimaszombati tanfelügyelő Gál István helyettes tanító és Ko-vács Bertalan lelkész ellen, mert felszólítás ellenére sem távolították el az osztályból a magyar himnuszt tartalmazó táblát, sőt az 1921 júni-usában megtartott vizsga alkalmával azt virágokkal díszítették fel. Egy 1922. május 18-án keltezett tanfelügyelői levél pedig már arról számol be, hogy a nevezett tanító az iskolában többé nem taníthat.30

Hasonló eset történt Ruszkay István csízi tanítóval is, aki egy hit-tanvizsga után elénekeltette nemzeti imádságunkat, a magyar him-nuszt, ezért fegyelmi vizsgálat indult ellene, s az államsegélyét is megvonták.31

Az Egyetemes Konvent az 1922-ben iskolákat ért sérelmek ügyé-ben a prágai kormányhoz fordult, onnan azonban nem érkezett vá-lasz – ellenben a sérelmek tovább szaporodtak. Ezért a Konvent meg-bízta Péter Mihály konventi jegyzőt, hogy a sérelmeket összefoglaló újabb memorandomot készítsen, melyben kifejezésre jut, hogy az 1790–91. évi XXVI. t. c. értelmében az iskolák mindenestül az egyház

29 I. m. 11–13. p.30 Vö. SzTiREk Püspöki Hivatala 505/922. V./15. sz., valamint a Rimaszombati

Tanfelügyelőség 1044/ai 1922. sz. levelei, SRK-TGY-L PF-131 SzTiREk Püspöki Hivatala 832/922. XI. 11. sz. levele, SRK-TGY-L PF-1

testéhez tartoznak, ezért az azokat ért sérelmek magát az egyházat érintik.

Az 1924. január 8-án, Kassán tartott Egyetemes Konventi ülés jegyzőkönyvéből tudjuk, hogy válasz erre a memorandumra sem ér-kezett, ellenben újabb és újabb sérelmekről számolnak be az egyház-megyék.

A Barsi egyházmegye például a következő panaszait terjeszti az Egyetemes Konvent elé:

– Az állami hatóságok az egyházi hatóságokat megkerülve érint-keznek az iskolaszékekkel.

– A honosítás elintézetlen ügye újabb problémát jelent a lelkészek és a tanítók számára. Emiatt pl. a farnadi és nagyölvedi tanítókat ál-lásukból bocsátották el.

– Csak olyan tanítók kapnak államsegélyt, akiket pályázat útján választanak meg, holott ez ellenkezik egyházi törvényeinkkel.

– Az államhatóságok kötelezővé teszik az iskolai lapok előfizeté-sét.32

A zólyomi „Zsupáni Hivatal” is kötelezővé teszi az iskolák számá-ra a vármegye hivatalos lapjának az előfizetését, mely az iskolaügyre vonatkozó rendeleteket is közöl. Csupán e tárgyban többször levél-ben fordul még a rimaszombati Püspöki Hivatalhoz is, hogy szándé-kának nyomatékot is adjon, hol kötelezővé téve, hol pedig az iskola saját érdekében ajánlva a lap előfizetését. Ezért Pálóczi Czinke István püspök körlevélben szól a református elemi iskolaszékekhez, hogy „...tegyék megfontolás tárgyává, vajjon a vármegyei hivatalos lapra elő nem fizetés nem járhat-e hátránnyal, esetleg komolyabb következmé-nyekkel az illető iskolára, illetve az iskolaszékekre nézve.”33

Az Ungi egyházmegye azzal a panasszal fordult a Tiszáninneni egyházkerület közgyűléséhez, hogy a nagykaposi tanfelügyelő egy iskolalátogatás alkalmával Palló községben azt vetette fel, hogy az új iskolaévtől kezdve egyesíttessen a református és a görög katolikus is-kola a gyermekek vallására való tekintet nélkül úgy, hogy az egyik

32 Vö. A SzKREEK Kassán 1924. január 8-án tartott ülésének Jk 36. p.33 Vö. SzTiREk Püspöki Hivatalának 178/923, ill. 407/923 sz. levelei


iskolában az I–IV., a másikban pedig az V–VIII. osztályok legyenek. Ellenkező esetben a tanfelügyelő kilátásba helyezte az államsegélyek megvonását.34

Az ilyen tanfelügyelői lépések, hivatali túlkapások máshol is ta-pasztalhatóak, mint pl. a tornaljai gyülekezet esetében, ahol a jolsvai tanfelügyelő azt javasolja, hogy a Tornalján lévő négy iskolát vonják össze.35 A rimaszombati tanfelügyelő pedig az iskolalátogatások al-kalmával csakis szlovák nyelvű jegyzőkönyveket vesz fel.36

Sajnos, talán még ezeknél is súlyosabb és egyházi autonómiát sér-tőbb az Iskolai- és Nemzet-művelődésügyi Minisztérium Referátus-nak az az eljárása, mely Sörös Béla losonci lelkészt az iskolaszék elnö-ki tisztéből kívánta eltávolítani, ellenkező esetben a losonci református iskola bezárását helyezte kilátásba.37

Nem kevésbé sértő az az Iskolai és Nemzet-művelődésügyi Minisz-térium Referátusa által kiadott 104. sz. körlevél sem, mely takarékossá-gi intézkedés címén a tanerők létszámának csökkentését rendeli el. 38

A református egyház vezetősége 1925. szeptember 8-án Losoncon tartott konventi ülésén foglalkozott ezzel az égető kérdéssel, s rögvest levélben adta meg válaszát, hangsúlyozva, hogy ennek eleget tenni nem képesek, ezért kérik a minisztert, hogy közbenjárására a tör-vényt változtassák meg, ill. helyezzék hatályon kívül.39

34 Vö. A SzKREEK i. m. 29–30. p.35 I. h.36 A SzKREK Kassán 1931. március 18-án tartott rendes ülésének Jk 40. p.37 A lelkész, úgy is, mint az iskolaszék elnöke, a saját egyházi hatósága alá tartozik, így

bármilyen mulasztás esetén – bár jelen esetben ilyenről nem tudunk –, egyházi fegyelmi bíróság illetékes ügyében eljárni. Vö. A SzKREK Poprádon 1925. március 31-én tartott rendes ülésének Jk 91–92. p.

38 „a fölösleges tanítók eltávozása után minden akadály nélkül lehető lesz a gyermekek oktatásáról gondoskodni és pedig: vagy ugyanabban az iskolában az osztályok egyesítésével, vagy más iskolával (iskolákkal) ugyanabban, vagy közeli szomszéd községben.” A körlevél továbbá kimutatásokban közli a felesleges tanerőket, betöltetlen tanítói helyeket, és azoknak a képesítés nélküli tanítóknak a nevét, akiktől a fizetéskiegészítő államsegélyt meg fogják vonni. Vö. A SzKREK Losoncon, 1925. szeptember 8-án tartott rendkívüli ülésének Jk 78–82. p.

39 Az Egyetemes Konvent válasza az iskolaügyi miniszter levelére. Vö. i. m. 83–88. p.

Mivel az egyház vezetői a fent említett sérelmekre orvoslást több-szöri kérelemre sem találtak a csehszlovák kormánynál, az 1925. szeptember 8-ai konventi ülés elhatározza, hogy a sérelmeket össze-foglalva egy memorandumba, a Népszövetség és a Hágai Nemzetközi Bíróság elé terjesztik.40

Az ezután következő évek tanügyi jelentéseit olvasva sem jobb a helyzet, sőt egyre elszomorítóbb. 1927-ben a Szlovenszkói Tiszánin-neni Egyházkerület 18 szlovák, illetve vegyes ajkú iskola elvesztését

jelenti. Gömörben 17 iskolában folyt szlovák nyelven a tanítás, s 18 tanítói állás betöltetlen maradt. A Szlovenszkói Dunáninneni Egy-házkerületből nem jelentenek különösebb sérelmeket. Valószínűleg az összefüggő nyelvhatár miatt volt ez az egyházkerület jobb helyzet-ben. Ezzel szemben talán a legádázabb helyzet a Kárpátaljai Egyház-kerületben uralkodott. A gyülekezetek kb. 63%-a tartott fenn feleke-zeti iskolát, így csupán a tankötelesek kb. 44%-a jár felekezeti iskolába, a többiek államiba.41 Ez magával hozta az elnemzetietlenítés követ-kezményét is. Ehhez még némely esetben túlbuzgó, bizonyára érde-meket szerezni akaró tanítók is hozzájárulnak. Erről tudósít a Refor-mátus Egyház és Iskola 1927. december 11-i száma is, ahol Mátyfalva és Técső magyar református gyermekeinek hátrányos helyzetéről ol-vashatunk. „Mátyfalván az állami tanító még az udvaron sem engedi magyarul beszélni a magyar református gyermekeket ... Técsőn az ál-lamnyelvű polgári iskolában ez idő szerint 16 református vallású, ma-gyar anyanyelvű növendék tanul, s a hitoktatót nem eresztik be az in-tézetbe tanítani...”42

Talán némileg reményt keltőbb az 1929/30-as iskolaévről szóló ta-nügyi jelentés, mely az iskolák szellemi színvonalát 70–80%-ban ki-tűnőnek minősíti. Hosszú évek után először találkozunk olyan mon-dattal, hogy „sérelmek, túlkapások az államhatalom részéről elenyészően csekély számban követtetnek el, sőt mintha elismerni és honorálni akarnák hitfelekezetünknek a népnevelés terén általuk is el-

40 A Gömöri egyházmegye javaslata. Vö. i. m. 20. p.41 Patay Károly tanügyi előadó jelentése. Vö. A SzKREK Kassán 1927. november 22-én

tartott rendes ülésének Jk 16–19. p.42 REI 1927/VII. évf. 50. sz.


ismert értékes szolgálatait... Tanfelügyelőségek hívják fel, s ajánlják Egyházunknak egy, vagy több iskola megszervezését, készséggel járnak közbe az államsegély folyósításánál, sőt építési engedélyek kieszközölé-sénél.”43 Bár még ugyanitt olvashatunk arról is, hogy főleg a Szlo-venszkói Tiszáninneni Egyházkerületben egyre több szlovák nyelvű állami iskola nyílt, amelyek elhalászták a magyar református gyer-mekeket is. Például az Ungi egyházmegyében 1201 református gye-rek járt felekezeti, és 1066 állami iskolába, az Abaúji egyházmegyé-ben pedig 918-an jártak felekezeti, és 793-an állami iskolába. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy egy magyar községben 8-10 szlovák gyermek kedvéért már egy új, díszes iskolát is építtetett az állam, a gyerekeket pedig könyvekkel és ruhákkal is ellátták.44 Ezzel azonban felvetődik az ezekbe járó gyermekek hitoktatásának a kérdése is, mi-vel az ilyen helyeken nem engedélyezik a magyar nyelven való hitok-tatást sem.45

Az elkövetkezendő évek egyik nagy problémája a Dérer-féle isko-lai törvényjavaslat, melynek lényege, hogy „az egyházak iskolafenn-tartó joga továbbra is megmarad, azonban megszünteti az eddig élve-zett összes iskolai tanítói államsegélyeket. Ahol az egyház magára vállalja az összes iskolai, dologi és személyi kiadások fedezését, ott megtarthatja iskoláit, máskülönben köteles azt az épülettel, vagyonnal és minden tartozékával együtt átadni a politikai községnek.”46 Ez a törvényjavaslat is tiltakozásokat váltott ki, az egyház szervei sorban ennek adnak hangot mind egyházközségi, mind egyházmegyei, mind egyházkerületi, majd pedig Egyetemes Konventi szinten is: „Is-koláink autonómiájához való ragaszkodás egy olyan kardinális tétel,

43 Vö. A SzKREK Kassán 1931. március 18-án tartott rendes ülésének Jk 20–21. p.44 Az 1930/31-es év tanügyi jelentéséből. Vö. A SzKREK 1932. március 17-én,

Ungvárott tartott rendes gyülésének Jk 20. p.45 Vö. i. m. 21., 33., 35. p. (pl. 1930. szeptember 1-jén megnyílt nagygéresi szlovák állami

iskolában a lelkész megjelent, hogy az oda beíratkozott 16 magyar református gyermeket hitoktatásban részesítse, de az iskola tanítónője a tudtára adta, hogy ott magyarul vallást nem oktathat, s ezzel mintegy kiutasította az iskolából. Sőt, a gyerekek számára azt sem engedélyezte, hogy vallásoktatásra a református iskolába járjanak.)

46 CSOMÁR, Zoltán i. m. 132. p.

amelyről egyet. egyházunk semmi körülmények között le nem mond-hat! Legyenek bármily nehéz körülmények, kényszerítő akadályok, korlátozások, vagy törvényadta gátlások, az iskoláink felett való ren-delkezési jogot gyakorolnunk kell. Nem mondhatunk le arról, hogy a mi iskoláinkban a tanítás szelleme ne legyen egyházias, református és magyar!”47

Ennek az országos méretű tiltakozásnak az eredménye az lett, hogy a Dérer-féle iskolai törvényjavaslat, magával az értelmi szerző-vel, Dérer miniszter úrral, megbukott.48

A tanítók helyzete

A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyháznak 1919-ben 276 népiskolája volt, melyekben 347 tanító működött. 1931-ben ezek a számok 272-re, illetve 389-re módosulnak,49 az 1937-es kimutatás szerint pedig az iskolák száma 255, s az ezekben tanítóké pedig 403,50 ami ezeket a nehéz időket ismerve valóban nem mond-ható csekélységnek.

Azt a tényt, hogy a református tanítóknak milyen fontos szerepük volt a református egyház életére nézve, különösebben nem szükséges hangsúlyoznunk. A gyülekezetek mindennapi életének irányítása, kálvini lelkületének kialakítása a lelkészek mellett elsősorban az ő feladatuk volt. Az iskolai hivatáson túl egyéb egyházi teendők is rájuk hárultak. Ilyen volt a kántori szolgálat, az énekkarok szervezése és vezetése – melyekkel sokszor valóban kimagasló eredményeket értek el.51 Lelkészhiány lévén, számos esetben az igehirdetés szolgálata is rájuk hárult. Az 1931-es évben 60 ún. preoransi, előkönyörgői állásról tudunk a Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház-

47 Idézet Nagy Sándor tanügyi előadónak az 1932/33-as iskolai évről szóló jelentéséből. Vö. A SzKREK Losoncon 1934. június 27-én tartott rendes ülésének Jk 22. p.

48 CSOMÁR, Zoltán i. m. 132. p.49 REI 1931/IX. évf. 1. sz. 3. p.50 Vö. TÁRNOK, Gyula i.m. 32. p.51 Számos gyülekezetben a mai napig is az akkori gyülekezeti kórus által nyert

serlegből, úrvacsorai kehelyből szolgáltatják ki az úri szent vacsora alkalmával a bort.


ban. Az ilyen esetekben szinte teljesen egyedül vezette a gyülekezeti életet és az istentiszteleteket a tanító, mert az anyaegyház lelkésze csak bizonyos alkalmakkor jutott el ezekbe a gyülekezetekbe.52

A tanítónak az egyházban betöltött szerepe folytán érthetőek az állam részéről azok a törekvések, melyek afelé irányultak, hogy meg-szerezzék őket maguknak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy néme-lyeket a különböző pártokba való becsalogatásokkal, vagy magasabb bér fejében sikerült is megtántorítaniuk, de a hivatástudatát komo-lyan gondoló – s hála Istennek, ezekből volt több – tanítók a nehe-zebb, áldozatokat kívánó körülmények között is hűek maradtak a református iskolákhoz.

Az állampolgárság kérdése

Nagy gondot okozott az állampolgárság hiánya, amely miatt több tanítót bocsátottak el állásából. Erről tanúskodik az a nagyszámú le-vél, amely a rimaszombati Református Püspöki Hivatalba érkezett be főleg az 1922–23-as években. Ilyen a jolsvai tanfelügyelőségtől érke-zett 437/1923. sz. levél is, amely közli, hogy Jakabfy Jenő kisvisnyói, Petyke Pál gömörmihályfalvi, Nagy József alsófalui református taní-tók állásukból elbocsáttatnak, mivel nem csehszlovák állampolgárok. Helyüket más tanerőkkel kell betölteni, mivel a levél szerint az iskola-látogatás alkalmával megállapíttatott, hogy a nevezett helyeken „ide-genek (külföldiek) tanítanak”.53 Hozzájuk hasonlóan számos tanítót ért még ilyen sérelem, illetve törvénysértésnek minősíthető eljárás. Pedig az 1868. évi XXXVIII. t. c. 138. §-a úgy rendelkezik, hogy a tanítók életfogytiglan választatnak meg, ezt az 1907. évi XXXVIII. t. c. 2. §-a a felekezeti iskolákban oktatókra is kiterjeszti.

Ezzel a kardinális kérdéssel foglalkozik az Egyetemes Konventnek az 1923. április 25–26-án Losoncon megtartott ülése is; ezen elhatá-rozzák, hogy ismét levelet intéznek a teljhatalmú miniszterhez e tárgyban (már ezt egyszer 1922 júniusában megtették, de választ

52 REI 1931/XI. évf. 1. sz. 4. p.53 SzTiREk Püspöki Hivatal 222/923 sz. levele, SRK-TGY-L PF-2

nem kaptak rá). Ebben figyelmébe ajánlják a már említett ide vonat-kozó törvényeket a békeszerződésben foglaltakkal egyetemben, amely kimondja, hogy mindenki annak az államnak a polgára, amelynek területén a békeszerződés ratifikálásakor lakott.54

Az állam részéről történő ilyen intézkedések igen nagy elkesere-dést váltottak ki a lelkészekből és tanítókból. Megdöbbentő hatású Bodnár Lajos ladmóci lelkipásztornak a rimaszombati Református Püspöki Hivatalba címzett levele is: „Egyházunk 1921 év őszén meg-választotta Donó Árpád tanitó urat, ki szlovák területen volt tanitó az általános fogadalom idején is, kit azzal tanácsoltak meg a Kassai tan-felügyelőségnél: Nincs semmi értelme hogy le tegye itt a fogadalmat, mivel jelenlegi helyén nem maradhat. Keressen magyar tan-nyelvü is-kolát és az illető tanfelügyelőnél jelentkezzen. Végre gyülekezetünkben kívánta czélját elérni.

Tizedik hónapja van az ügy a Bratislavai minisztériumnál, több-szöri sürgetésünkre sincs az ügy elintézve. Már nem bánnák akárhogy is csak hoznának valami döntést. Vagy ütnének agyon, vagy hagyná-nak élni, de már tovább ne kinozzanak!!! A tarca vajkoczi csendőrség olyan véleményt küldött be, hogy Donó A. úr a magyar regim alatt hadnagy volt, miért „valószinüleg nem megbizható” Ezért akadt meg az ügy, noha 1921 szeptemberében a legenyei tanfelügyelő oda nyilat-kozott: „2 hét alatt rendben lesz.”...Hány zsupánt és másokat kellene régi katonáskodása miatt elkergetni, ha ez jogczim???”55

Tegyük fel a kérdést: valójában mi is volt ezeknek az embereknek a bűnük, akiket nem akartak szülőföldjükön állampolgárként elis-merni? Netalán az, hogy magyarnak születtek? S egy másik nemzet képviselőit ez már feljogosítja arra, hogy megalázzon embereket, sár-ba tiporja jogait?!

Az 1924. január 8-án Kassán tartott Egyetemes Konvent jegyző-könyvének 35. pontja már arról tudósít, hogy Szent-Iványi József képviselő közbenjárására az állampolgárság kérdésében válasz érke-

54 Vö. SzTiREk Püspöki Hivatal 94/923 sz. levele, SRK-TGY-L PF-2, ill. a SzREEK Losoncon 1923. április 25–26-án tartott ülésének Jk 53–54. p.

55 Idézet a Ladmóci Ref. Lelk. Hivatalból 14/1922. sz. alatt a rimaszombati Ref. Püspöki Hivatalnak címzett levele SRK-TGY-L PF-1.


zik a Belügyi-, a Nemzet-művelődésügyi Minisztereknek és Szlo-venszkó Teljhatalmú Miniszterének részéről, mely többek között a következőket tartalmazza: „A szlovenszkói községi- és felekezeti nép-iskolák tanítói az 1907. XXVII. t.-c. 1.§-a értelmében közhivatalnokok. Ha elvi indokból megkövetelendő az, hogy a közhivatalok az államban csupán állampolgárok és nem külföldiek által töltessenek be, akkor ez hasonlólag áll a nyilvános iskolák tanítóira is,...a Belügyi miniszter a református egyház Konventjének az államfordulat idején Szlovensz-kón levő lelkészek és tanítók állampolgárosítása iránt beadott kérésé-nek helyt adni s nekik a csehszlovák állampolgárságot megadni, erre nézve megjegyzendő, hogy ilyen kérvényre a nevezett egyház lelkészei-nek és tanítóinak az állampolgárságot megadni nem lehetne, minthogy az állampolgárság csak magának a folyamodónak kérésére adatik meg ... az állampolgárságról szóló 1920. április 9-ki 236. sz. térvény 1.§-a 4. bekezdése csupán állami hivatalnokok és alkalmazottak, valamint ál-lami intézetek és vállalatok alkalmazottainak állampolgárságát ren-dezi s nincs indok arra, hogy éppen a szlovenszkói ref. egyház lelkészei és tanítói e tekintetben az állami hivatalnokokkal azonos szinvonalra helyeztessenek.”56

Majd az Iskolai és Nemzet-művelődésügyi Minisztérium Referá-tusa Szlovenszkó valamennyi püspöki hivatalának, 1924. november 14-én keltezett 113. sz. körlevelében különböző törvényekre hivat-kozva egyebek mellett ezt írja:

„1. haladéktalanul gátolja meg szolgálat végzésében mindama ta-nítói erőket, amelyeknek azt itteni hivatal állampolgárság hiánya mi-att megtiltotta avagy jövőre meg fogja tiltani.

2. Továbbá 60 nap alatt – választással – a törvényes feltételeknek megfelelő tanítókkal helyettesitse mindama tanitókat, kiknek elbocsá-tását itteni hivatal fent sorolt okok miatt kérte avagy kéri.”57

Erre reagálva Pálóczi Czinke István, a Szlovenszkói Tiszáninneni Egyházkerület püspöke, felhívja az esperesi hivatalok figyelmét a mi-niszteri körlevélre, s arra, hogy aki még nem adta be az állampolgár-

56 A SzKREEK Kassán 1924. január 8-án tartott ülésének Jk 26. p.57 A SzKREK Losoncon 1925. szeptember 8-án tartott rendkívüli ülésének Jk 88–89. p.

ságért a kérvényt, az ezt sürgősen tegye meg, s ezzel egyidejűleg kérje tanítói állásában való meghagyását is. Egyúttal a minisztériumhoz is forduljanak, újból ismertetve az egyház álláspontját, mely szerint a már említett 1907. évi törvények értelmében a tanítók életfogytiglan választattak meg, s ezért azok elbocsájtása törvénytelen.58

Javadalmazás

A következő nagy kérdés, amely a tanítókat is mélyen érintette, a javadalmazás kérdése volt. Az 1913. évi magyar törvények XVI. t. c. 3. és 25. §-ai értelmében a felekezeti iskolák fenntartói (jelen esetünk-ben a református egyházközségek) kötelesek voltak tanítóiknak la-kást vagy lakbért biztosítani.

A gazdasági viszonyok változásával az egyház az állammal, mint iskolafenntartóval, képtelen volt felvenni a versenyt, ezért kellett ál-

58 „...Mindezek dacára megkisérelte itteni hivatal a törvényes rendeleteknek, a lehetőség határain belül való teljesítését. Azok a tanitók, akiknek állampolgársága az ujabb törvény intézkedése szerint kétségbevonatott, kérték az állampolgárság elismerését s abban a reményben, hogy kérésük kedvező elintézést nyer, az egyházak által szolgálatukban továbbra is meghagyattak, mert hiszen humánus szempontból sem lehetett évek, sőt olykor évtizedek óta hüségesen munkálkodó, becsületes munkásokat kezükben koldusbottal utnak ereszteni. ... Ha megfelelő tanerők nincsenek, annak nem az egyházközségek, hanem az állam az oka, miután magyar tanítóképző intézet még mai napig sincs... Éppen ezért legyen szabad ismételten hangsulyoznom, hogy egy kis jóakarattal sokkal többet lehet elérni, mint bármilyen esetleges sankciókkal, melyeknek alkalmazása, mint a világpolitikában, ugy a belpolitikában is, mindenkor kétélü fegyver.” – írja Pálóczi Czinke István. Nyolc hónapra rá a válasz is megérkezik: „Fenti átiratra felhivom figyelmét ottani hivatalnak itteni 1924 november 14-iki, 59715 I-A. ai.– 24. (111. sz. körlevél) sz. rendeletre azzal, hogy az eddigi magyar törvények előirásai a tanitóság állampolgárságát illetőleg, tekintettel a megváltozott államjogi viszonyokra, az 1918 október 28-iki 11. számu (Törvények és Rendeletek Tára) törvény szerint, a csehszlovák államra is vonatkoznak és itteni fentidézett körlevél az idegen illetőségü tanítók szolgálatban meghagyásának ügyében, akik csehszlovák állampolgárságért folyamodnak, olyan liberális intézkedés, hogy ottani hivatal részéről semmiféle tárgyilagos neheztelésre ok nincsen.” Vö. i. m. 92–95. p.


lamsegélyekhez folyamodnia. A gyülekezetek ennek ellenére is ma-guk állták a tanítói javadalom jelentős hányadát.

Az új állam meg akarta nyerni az egyházi iskolák tanítóit a maga számára, ezért már elég korán igyekezett rendezni fizetésüket. A kü-lönböző tanítói állások tekintetében, melyek lehettek ideiglenesek, véglegesítettek, különböző fizetési kategóriákat állapítottak meg.

A nem véglegesített tanítók tiszteletdíjat kaptak, amely szolgálati hely szerint évi 10 824 – 11 100 Kč volt. A véglegesített tanítók fizeté-se háromévenként emelkedhetett. Kezdő fizetés évi 9000 Kč, a 34. évi szolgálat után évi 27 600 Kč lehetett, amelyhez működési helyek sze-rint évi 2640 – 4800 Kč, úgynevezett működési pótlék volt hozzászá-mítandó. Ezeken felül az iskolafenntartó köteles volt az iskolaigazga-tóknak igazgatói pótdíj címén évi 750 – 1500 Kč-t fizetni. Ha egytanerős volt az iskola, akkor az az egy tanító számított igazgató-nak is. A legalacsonyabb nyugdíjat évi 6600 Kč-ban állapította meg, mely a szolgálati évek száma szerint arányosan emelkedett; 35 évi szolgálat teljes nyugdíjra, azaz évi 27 000 Kč-ra jogosított. Egyházi tanítóknál beszámították a helyi javadalmakat is, mégpedig felét ta-nítóinak, másik felét kántorinak. A helyi javadalomnak a tanítói ál-lás után eső részét egészítette ki az állam a fenti összegekre.59

Hivatástudat

A hivatástudattal rendelkező tanítók zömét azonban nem csábí-totta el a pénz, az állami iskoláknál ígért jobb, illetve nagyobb lehető-ségek, a karrier. Sőt bárhol kiálltak a református egyház iskoláiért, akár az állami hivataltól érte őket megaláztatás, akár más tanítók rosszmájúságáról volt szó, mert ilyeneknek is részesei voltak. A „Ma-gyar Tanító” c. lapban jelentek meg bántó cikkek, melyekre a refor-mátus tanítók, becsületükre legyen mondva, méltóan válaszoltak. Ilyen volt az is, melyet a Magyar Tanító 1930. évi 20–21. számában megjelent cikkre, Györffy Lajos református tanító valótlan állításaira írt ugyanennek a lapnak, az 1930. évi 24. száma, a „Egy református

59 TÁRNOK, Gyula i.m. 42–43. p.

tanító” aláírású cikk írója. Az egyház ellen felhozott vádakra többek között ezt írta: „A református egyház ma is ragaszkodik iskoláihoz és azokért minden áldozatra kész...nem rendelkezik anyagi javakkal, alapítványokkal, vagy latifundiumokkal, hanem kizárólag híveinek áldozatkészségére támaszkodik. ...Az évekig elvont államsegélyek he-lyett a hivek a sajátjukból fedezték a dologi kiadások mellett még az összes személyi kiadásokat is és igy sikerült biztosítani az iskolák fen-maradását. ...az elmult 10-11 év alatt a leépített iskolák beszámításá-val, 53 uj tanitói állást szervezett, vagyis több mint 15%-kal gyarapí-totta tanitóinak számát. ...hogy az anyagi megbecsülésre mai napokból illusztris példával szolgáljunk, – itt vannak az igazgatói díjak...Egye-dül a református egyház mondta ki, legfelsőbb szerve, az egyetemes konvent által, hogy az igazgatói díj fizetésének kötelezettségét magára nézve elismeri és utasította a gyülekezeteket ezeknek 1926. január 1-től való kifizetésére. Ne mondja tehát senki, hogy a református egyház mostohagyermekként kezeli tanitóit. A református tanitóság akkor te-szi magának a legnagyobb szolgálatot, ha egyházához ragaszkodva ugyanazokat az utakat járja, mint példátnyújtó elődjei. De ezzel nagy szolgálatot tesz egyházának, az államnak és az egész emberiségnek is! Mert az a munka, melyet a multban a református tanitóság végzett, az egyetemes emberiség érdekét szolgálta, ennél különb cél pedig nem le-het feladatunk!”60

Tanítóhiány

A tanítók helyzetét elemezve foglalkoznunk kell a tanítóhiány kérdésével is, amely nagyon sok problémát okozott a református egy-háznak. Ezen a téren az 1. világháborút megelőzően sem volt rózsás-nak mondható a helyzet, nemhogy még az elcsatolások után. Ugyan-is az új államhatárok meghúzásával az anyaországban maradt tanítóképzők elérhetetlenné váltak, s az itt maradtakban az államha-talom általi leépítések olyan szomorú helyzetet teremtettek, hogy a magyar nemzetiségnek szinte nem volt hol képeztetnie anyanyelven

60 REI 1931/XI. évf. 1. sz. 3–5. p.


a tanítóit. Az 1913/14-es tanévben a Felvidéken 19 tanítóképző mű-ködött, az 1936/37-es tanévre ez a szám már lecsökken 2-re (+ 1 tago-zatra).61 Az új államkeret első éveiben csupán egy intézetben képez-tek magyar tanítónőket, ez pedig az Orsolyák rendje által, Pozsonyban fenntartott tanítóképző (ahol számos református tanítónő is tanult). Majd 1924-ben indított az állam a pozsonyi szlovák tanítóképző in-tézet mellett egy kétéves tanfolyamot.62 Addig is bevezették az ún. externista vizsgákat, így a középiskolát végzettek magánúton felké-szülhettek a tanítói képesítővizsgára, s majd húszhavi, valamely isko-lában eltöltött gyakorlat után tanítói oklevelet kaphattak. Más mó-don is próbálták pótolni a tanítóhiányt. Ilyen volt az a megoldás, hogy a gimnáziumi érettségi vizsga után a jelentkezők tanítói külön-bözeti érettségi vizsgát tehettek, vagy az ún. abiturienskurzus, mely egyéves volt, s pótolta az iskolában való tanítási gyakorlatokat.63 Ezek közül egyik megoldás sem volt olyan, amellyel az egyházi iskolák ré-szére megfelelő tanítókat képezhettek volna.64

A református egyház, amint már láthattuk is, soha nem volt kö-zömbös ez ügyben, hisz a már többször említett 1920. szeptember 8-án megfogalmazott memorandumban is kifejezte, hogy az egyház-nak létszüksége egy önálló tanítóképzőnek a felállítása. Bizonyítja ezt az a tény is, hogy a református egyházban 1918. november 1-jén 359 tanítói állásban 355 református és 5 más vallású tanító oktatott, 1 ál-lás pedig betöltetlen volt, 1930. november 1-jén viszont 386 tanítói állásban 338 református, 37 más vallású személy oktatott, s már 11

61 A felvidéki magyarság húsz éve 1918–1938 54. p. 62 I. m. 57. p.63 Vö. TÁRNOK, Gyula i. m. 40–41. p., ill. Csomár Z. i. m. 151. p.64 Erről a problémáról ír a Református Egyház és Iskola 1921. április 10-én megjelent

számának vezércikke is: „okleveles magyar református tanítókban „szükölködünk nagy mértékben”...Nem okleveles tanítókról gondoskodhattak s gondoskodtak is állandóan az iskolafentartó egyházak. Hol képesített óvónőket, hol különböző foku képzettségü férfiakat és nőket (helyesebben ifjakat) alkalmaztak, csakhogy az iskolák üresen s a gyermeksereg felügyelet nélkül ne maradjanak. Hogy aztán van-e csak sejtelmük is e mondva csinált oktatóknak a nevelés-oktatás müvészetéről: azzal nem igen törődött senki” REI 1921/I. évf. 15. sz.

állás volt üres.65 Valóban elengedhetetlennek volt tekinthető a saját tanítóképző felállítása.

Ezek után örvendetes tény, hogy bár hosszú idő és sok vajúdás után, de az egyháznak sikerült megnyitnia saját tanítóképző intézetét Komáromban. Ez 1935. szeptember 1-jén indította első évfolyamát, s így megoldódni látszott a tanítóhiány több évtizedes problémája.

Befejezés

„...a csehszlovák állam tanügyi politikája minden lehető alkalmat megragadott, hogy halálos csapást mérjen a felekezeti, különösen pe-dig a magyar tanitási nyelvü felekezeti iskolákra. Iskoláinkhoz ragasz-kodó gyülekezeteink általában hősiesen állták a rohamot, sok helyt igazán megható volt népünknek az egyházi iskolákhoz való ragaszko-dása s a megtartásuk érdekében való, végsőkig menő áldozatkészsége.“ – vallja dr. Magda Sándor püspök, a református egyház első húsz esz-tendejére visszatekintve. 66

E tanulmányt készítve s ezt a kort bizonyos mértékben megismer-ve, vallom vele együtt én is ugyanezt, talán annyival kiegészítve, hogy érvényes volt ez nemcsak az 1918–1938 közötti időszakra, hanem az utána következőre is. Hisz a református egyház és a benne élő ma-gyar nép mindvégig kitartott iskolái mellett, míg végül is erőszakkal, államosítással sikerült az államnak elvennie őket.

A 2. világháború után a Felvidéket ismét Csehszlovákiához csa-tolták, azonban 1945-ben már a református egyház iskolái nem nyíl-tak meg.67 Azokat az 1948-as törvények értelmében elvették az egy-háztól.

Az egyházi iskolarendszer csak az 1989-es változások után indult újra. Első egyházi iskolánk 1992. szeptember 1-én, Alistálon nyílt meg.

65 Vö. SzKREK Kassán 1931. március 18-án tartott rendes ülésének Jk 28. p.66 Idézet dr. Magda Sándor püspök 1938. évi jelentéséből. Vö. a felvidéki TiREk i. m.

22. p. 67 Vö. SZABÓ, Antal: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története – I. rész

154. p.


Irodalomjegyzék

1. Monográfiák, tanulmányok1. A csehszlovákiai magyar ref. egyház ismertetése. In: Református Világszemle,

I. évf. 1931. november, 1. sz. (3–15. p.)2. A felvidéki magyarság húsz éve 1918–1938. Budapest: Szerkesztette a Magyar

Statisztikai Társaság Államtudományi Intézete, 1938 3. A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház Névtára. Szepsi:

Kiadja az Egyetemes Konvent, 1937.4. CSÉMY, Lajos: Tájékoztatás. In: KÚR, Géza: A Komáromi Református Egyház-

megye. Pozsony: Kalligram Könyvkiadó, 1993 (7–29. p.) ISBN 80-7149-052-05. CSOMÁR, Zoltán: A csehszlovák államkeretbe kényszerített magyar reformá-

tus keresztyén egyház húszéves története (1918–1938.) Ungvár: 1940. 6. MIKÓ, Jenő: A Szlovákiai Református Egyház. In: „Tebenned bíztunk eleitől

fogva...”: A magyar reformátusság körképe. Debrecen: Magyar Református Vi-lágtalálkozó Alapítvány, 1991.

7. PEYER-MÜLLER, Fritz: A Kárpátaljai Református Egyház története a két vi-lágháború között – kitekintéssel a jelenre. Budapest: Református Zsinati Iroda Tanulmányi Osztálya, 1994. 467 p. ISBN 9638360097

8. POPÉLY, Gyula: A magyar iskolaügy kálváriája (Cseh) Szlovákiában 1918-1945 In.: A (Cseh)Szlovákiai magyar művelődés története 1918–1998, II. kötet. Buda-pest: Ister Kiadó, 1998

9. POPÉLY, Gyula: Népfogyatkozás (A csehszlovákiai magyarság a népszámlálá-sok tükrében 1918–1945). Budapest: Regio, 1991. 198 p. ISBN 963 04 0950 X

10. POPÉLY, Gyula: Ellenszélben, A felvidéki magyar kisebbség első évei a Cseh-szlovák Köztársaságban (1918-1925). Pozsony, Kalligram Könyvkiadó, 1995.

11. SOMOGYI, Alfréd: A memorandumos évek. Az 1920-21. év eseményei a he-lyettes püspöki hivatal (Nt. Patay Károly, alsószecsei esperes-lelkész, helyettes püspök) levelezése alapján. In: Egyház és történelem. Tanulmányok az egyház életéről és történelméről. Tillinger Péter Múhelye. Szentendre, 2013.

12. LÉVAI, Attila – SOMOGYI, Alfréd: A Szlovákiai Református KeresztyéN Egy-ház története 1918-1938. I. Selye János Egyetem Református Teológiai Kara, Komárom, 2015.

13. SZABÓ, Antal: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története – I. rész. In: Regio, 1990. 3. sz. (133–162. p.)

14. SZABÓ, Antal: A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története – II. rész. In: Regio, 1990. 4. sz. (204–221. p.)

15. TÁRNOK, Gyula: Magyar reformátusok a csehszlovákiai kisebbségi sorsban. Pápa: Főiskolai Könyvnyomda, 1939. 91 p.

16. VÍGH, Károly: A szlovákiai magyarság sorsa. Budapest: Bereményi Könyvki-adó, (É. n.). 181 p.

2. Jegyzőkönyvek1. PÉTER, Mihály (szerk.): A SzREEK Pozsonyban 1922. május 17–18-án tartott

ülésének Jk, (Belefoglalva a Rimaszombatban 1921. július 3-án tartott ülés jegyzőkönyve)

2. PÉTER, Mihály (szerk.): A SzREEK Losoncon 1923. április 25–26-án tartott ülésének Jk Rimavská Sobota 1923

3. PÉTER, Mihály (szerk.): A SzKREEK Kassán 1924. január 8-án tartott ülésének Jk Rimavská Sobota – Dobsina 1924

4. PÉTER, Mihály (szerk.): A SzKREK Kassán 1924. augusztus 26-án tartott rendkivüli ülésének és Poprádon 1925. március 31-én tartott rendes ülésének Jk Rimaszombat, 1925

5. PÉTER, Mihály (szerk.): A SzKREK Losoncon 1925. szeptember 8-án tartott rendkívüli ülésének és Kassán 1926. május 25-én tartott rendkivüli ülésének Jk Rimaszombat 1927

6. PÉTER, Mihály (szerk.): A SzKREK Kassán 1927. november 22-én tartott rendes ülésének Jk Rimaszombat 1928

7. PATAY, Károly (szerk.): A SzKEREK Rozsnyón 1928. május 31-én tartott rendkivüli ülésének Jk Beregszász 1929

8. DUSZA, János (szerk.): A SzKREK Kassán, 1931. március 18-án tartott rendes ülésének Jk Beregszász 1932

9. PÉTER, Mihály (szerk.): A SzKERE Léván 1923. június 17-én napján megnyílt Törvényhozó Zsinatának Jk Rimavská Sobota 1923

10. PÉTER, Mihály (szerk.): A SzKERE Pozsonyban 1928. január 24–26-án tartott Törvényhozó Zsinatának Jk Rimaszombat 1928

11. RÉZ, László (szerk.): A SzTiREk 1920. december 21-én, Kassán tartott közgyűlésének Jk Nagykapos

12. RÉZ, László (szerk.): A SzTiREk 1921. június 14-én Ótátrafüreden és 1921. október 30–31-én Rimaszombatban tartott rendes közgyűléseinek Jk Nagykapos

13. RÉZ, László (szerk.): A SzTiREk Vajánban, 1922. szeptember 10–11-én tartott – lelkészszenteléssel egybekötött – közgyűlésének Jk Rozsnyó

14. RÉZ, László (szerk.): A SzTiREk 1923. október 16–17-én Kassán tartott rendes közgyülésének Jk Rimavská Sobota–Dobsina 1924

15. Dr. MAGDA, Sándor (szerk.): A SzTiREk Kassán 1929. július 23-án tartott rendkivüli és Rimaszombatban 1929. november 10–11-én püspök- és főgondnokbeiktatással egybekötött rendes közgyűlésének Jk Beregszász 1930

16. SZŐKE, István (szerk.): A SzTiREK Kassán 1931. október 14-én tartott rendes közgyűlésének Jk Rimaszombat 1931

17. SZŐKE, István (szerk.): A SzTiREk Kassán 1932. március 3-án tartott rendkívüli közgyűlésének Jk Rimaszombat 1932


3. Cikkek1. Alfa.: A tanítóság helyzete. In.:REI 1923/III. évf. 41. sz. (1–2. p.)2. „A református tanitóság helyzete”. In.: REI 1931/XI. évf. 1. sz. (3–5. p.)3. (Bm.): „Ahol iskolánk nincs, ott nincs jövőnk!” I. (II.). In.: REI 1932/XII. évf.

46. sz. (3–6. p.)4. (Bm.): „Ahol iskolánk nincs, ott nincs jövőnk!” III. In.: REI 1932/XII. évf. 47. sz.

(3–5. p.)5. Boross Kálmán: Az egyház és iskola. In.: REI 1926/VI. évf. 26. sz. (2–4. p.)6. Boross Kálmán: Az egyház és iskola. In.: REI 1926/VI. évf. 27. sz. (5–7. p.)7. Csabay Pál: Iskolakormányzat. In.: REI 1929/IX. évf. 42. sz. (1–2. p.)8. Cs. B.: Reformátusok Szlovákiában. In.: RVsz XI. év. 1942. április, 2. sz. (86–87. p.)9. Egy kevés iskola-ügyi statisztika. In.: REI 1923/III. évf. 10. sz. (38–39. p.)10. (Is.): Iskolai sérelmek. In.: REI 1927/VII. évf. 50. sz. (1–2. p.)11. (Is.): Református tanitóegylet. In.: REI 1925/V. évf. 22. sz. (3–4. p.)12. Iskolaügyi sérelmek. In.: REI 1923/III. évf. 22. sz. (1. p.)13. Makkai Sándor: A magyar reformátusság egyházi élete a volt Cseh-Szlovákiá-

ban. In.: IéÉ 1940. VI. évf. 3. sz. (67–68. p.)14. (R. L.): Az állampolgárság kérdése Egyházunk szempontjából. In.: REI 1922/II.

évf. 31. sz. (1–2. p.)15. (R. L.): Az egyházkerületek szervezkedése. In.: REI 1921/I. évf. 2. sz. (1–2. p.)16. (R. L.): Tanítóhiányunk. In.: REI 1921/I. évf. 15. sz. (1. p.)17. Dr. Souček B. I.: A csehszlovákiai vallásfelekezetek a hivatalos népszámlálás

megvilágításában (1910, 1921, 1930). In.: RVsz I. év. 1932. február, 2. sz.18. Tunyogi Cs. András: A csehszlovákiai református egyház élete. In.: RSZ 1937.

XXX. évf. 26. sz. (417–419. p.)19. -vess-: Iskolaügy. REI 1931/XI. évf. 22. sz. (3–4. p.)20. Veszedelem iskoláink felett. REI 1933/XIII. évf. 13. sz. (1–3. p.)

4. Levéltári anyag1. „A szlovenszkói tiszáninneni és dunáninneni egyházkerületek közös me-

muranduma a Csehszlovák Köztársaság Elnökéhez” SRK-TGY-L PF 50/I2. „A szlovenszkói református egyetemes egyház konventjétől a csehszlovák köz-

társaság népművelődési és vallásügyi miniszterének” SRK-TGY-L PF 50/I3. Ján Šimkovič, kormánytanácsos: „Vá1asz a slovenskói ref. egyház emlékiratá-

ra”, (1921. március 31.) SRK-TGY-L PF 50/I4. „Slovenskó területén levö reformátusok memoranduma Slovenskó tejhatalmu

Miniszteréhez” SRK-TGY-L PF 50/I5. SzTiREk Püspöki Hivatal 14/1922, SRK-TGY-L PF-16. SzTiREk Püspöki Hivatal 505/922. V/15., SRK-TGY-L PF-17. SztiREk Püspöki Hivatal 735/922. IX., SRK-TGY-L PF-18. SzTiREk Püspöki Hivatal 832/922. XI. II., SRK-TGY-L PF-19. SzTiREK Püspöki Hivatal 178/923, SRK-TGY-L PF-2

10. SzTiREk Püspöki Hivatal 178/923 (Fordítás), SRK-TGY-L PF-211. SzTiREk Püspöki Hivatal 407/923, SRK-TGY-L PF-212 SzTiREk Püspöki Hivatal 15/1927, SRK-TGY-L PF-613. SzTiREk Püspöki Hivatal 414/1929, SRK-TGY-L PF-814. SzTiREk Püspöki Hivatal 105/929, SRK-TGY-L PF-815. SzTiREk Püspöki Hivatal 651/930, SRK-TGY-L PF-10

RövidítésekIéÉ – Igazság és ÉletJk – Jegyzőkönyve, ill. jegyzőkönyveiMoRE – A Magyarországi Református EgyházMoREEK – A Magyarországi Református Egyház Egyetemes KonventjeTiREk – A Tiszáninneni Református EgyházkerületREI – Református Egyház és IskolaRSZ – Református SzemleRVsz – Református VilágszemleSRK-TGY-L – Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyüjteményei, LevéltárSzKERE – A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református EgyházSzKEREK – A Szlovenszkói és Kárpátaljai Egyetemes Református Egyház KonventjeSzKREEK – A Szlovenszkói és Kárpátaljai Református Egyház Egyetemes KonventjeSzKREK – A Szlovenszkói és Kárpátalaljai Református Egyetemes KonventSzREEK – A Szlovenszkói Református Egyház Egyetemes KonventjeSzTiREk – A Szlovenszkói Tiszáninneni Református Egyházkerület

Estók István: A Keleti Baráti Kör 49

Estók István:1

A Keleti Baráti Kör

Napjainkban már egyre több hiteles beszámoló, forrásanyag és előa-dás lát napvilágot az első- és második világháborút követő magyar-országi és határon túli, a református egyházakat érintő események-ről. Ezek a nehéz évek, nem csak az elveszített háborúk gyászát, vagy a csehszlovák, majd a szovjet típusú totális diktatúra kiépülését hoz-ták magukkal, hanem e kettő sodrában kirajzolódott, egy, az egész nemzetre kiterjedő ébredési mozgalom is. Az anyaországhoz való visszatérés örömét rövid ideig megtapasztaló kárpátaljai egyházköz-ségek életében hamarosan újabb gyökeres változások álltak be. Ezen időszak református egyházat érintő kárpátaljai vetületéről számol be Horkay Barna egykori ugocsai református lelkész, későbbi esperes, és volt gulág elítélt, önéletrajzi beszámolója, melynek címe: Keleti Bará-ti Kör - képek a kárpátaljai ébredésből.

Az 1998-ban megjelent mű bemutatását az is indokolja, hogy csak korlátozott számban jelent meg, és a mai generációk számára szinte teljeséggel ismeretlen.

Az írott anyagon érezhető a töredezett mivolt, bár láthatóan szer-kesztett kiadás. A szerző szerénységét jelzi, hogy saját fogságát a 220 oldalt meghaladó műben alig 50 oldalon keresztül mondja el. Bőveb-ben ír a kárpátaljai ébredésről. Én is ezt a mintát fogom követni. A mű, két nagy részre tagolható:

1.) A Baráti Kör létrejötte, élete és betiltása; 2.) A fogság évei, a hazatérés, újrakezdés. A fejezetek tartalmát

lényegileg foglalom össze. Ezt rövid összegzéssel kívánom lezárni.

1 Estók István, református lelkipásztor, a Selye J. Egyetem Református Teológiai Kara doktorandusza. E-mail: [email protected]

A Keleti Baráti KörA Baráti Kör létrejötte, élete és betiltása

Bevezetőjében Dr. Bütösi József, a Debreceni Református Teológi-ai Akadémia missziológiai tanszékének professzora, az ébredésről szólva kiemeli: „a Szentháromság Isten rendkívüli munkája, melye-ket a Szentírás ilyen kifejezésekkel jellemez: „a meglátogatás ideje”... Az egyháztörténelem sok példát szolgáltat erre, s a magyar reformá-tus egyházat sem hagyta ki a kegyelmes Isten e csodából.”2

Horkay Barna 1933. október 6-án kezdi szolgálatát segédlelkész-ként Munkácson. Maga is részt vett a Baráti Kör munkájában, s így mind az akkori helyzetet, mind a mozgalom szereplőit személyesen ismerte.”3 A továbbiakban az ébredés terjedésének párhuzamát a XVI. és a XX. század ébredésének ívét, a nehéz időkben bekövetke-zett Istenkeresés, és az elnyomotti sors mivoltában találja meg. Ebben az értelemben nevezi őket „modern gályarabok”-nak. Felhívja továb-bá a figyelmet, hogy az ébredés mártíromságát sok esetben a hivata-los egyház is elősegítette. A szerző magát és társait nevezi gályarab-nak és mártírnak, jelezve, a megpróbáltatásokra tudatosan készültek, ezt vállalták hitükért.4A miértek tekintetében dr. Török István vála-szát idézi „Ami az egyházat illeti, már az zavarni szokta hivatalosait, hogy az efféle mozgalom felráz és ébreszt. A hagyományokban szun-dikálókat ugyanis könnyebb kormányozni, akár hatalmi szóval, mint a megébredteket, a lelki igényeket támasztókat, a sohasem nyugvó, a puszta létükben kritikát jelentő újítókat…”5

Kronológiailag 1924-ig megy vissza, amikor Szabó Béla, az ébre-dés úttörője, megkezdi munkáját Kárpátalján, de nem fejezi be 1947 szeptemberével, amikor az Állami Vallásügyi Hivatal meghatalma-zottja közli, hogy megszüntették, betiltották a Baráti Kört. Végül ki-fejezi háláját a 88 évesen is aktív Horkay Barna életéért. A továbbiak-ban már az emlékírás fejezetei veszik át a szót.

2 Keleti Baráti Kör - képek a kárpátaljai ébredésről. 3. p.3 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 4. p.4 Kiemelés tőlem.5 U.o.

Estók István: A Keleti Baráti Kör 51TEOLÓGIAI FÓRUM 2017/250

A református egyház helyzete Kárpátalján az első világháború után

Az 1920. június 4-én megkötött békediktátum értelmében létre-jött Csehszlovák Köztársaság bekebelezi Kárpátalját, amely így Ru-szinszkó néven, Szlovenszkó, Morvaország és Csehország politikai autonóm tartományaival alkotott egy új országot. Ennek értelmében a Kárpátaljai Református Egyháznak is meg kellett alakulnia, leválva ezzel a Magyarországról. A történelmi határok átalakultak. A Tiszá-ninneni Egyházkerület Ungi-, a Tiszántúli Egyházkerület Beregi- és a Máramaros-Ugocsai egyházmegye egybeszervezésével jön létre az önálló egyházkerület. Első püspöke a beregi egyházmegye esperese és munkácsi lelkipásztor, Bertók Béla.

Az első világháborút követő, Szabó Aladár indította ébredési mozgalom, átcsap Kárpátaljára is. Megújul a belmisszió. Motorja a Kárpátaljai egyházkerület missziói előadója, és huszti lelkipásztor Szabó Béla volt. 1923-ban tért haza németországi, berlini és hambur-gi szolgálatából. A nyugati missziós tapasztalatokat itthon kamatoz-tatta. Beiktatója, Bácsy Gyula, aki egykor a budapesti Bethesda kor-ház lelkésze volt, akkor a feketepataki gyülekezetben szolgált. Az ő munkájának köszönhetően jött létre a beretkei, majd a munkácsi ár-vaház. Mindkettőnél igazgatóként működött közre.

A fiatal missziói előadó ösztönző hatása magával ragadja a kolle-gákat is. Sorra alakulnak a leánykörök, megindulnak az ifjúsági kö-rök, még az asszonykörök is. A templomjárók nagy része is asszony. A helyi lelkipásztorok és feleségeik szervezik a vasárnapi iskolákat és lányköröket. Nem volt ritka, hogy a tanárok is kivették a részüket a közösségszervezésből. Megindulnak az egész napos megyei, kerületi konferenciák. Később évente egyszer az egész Köztársaság területére kiterjedő meghívással, más-más helyen országos konferenciák is. Ezeken Pozsonytól – Técsöig több ezer fiatal gyűlt össze. Az első or-szágos konferencia 1927-ben volt Nagyszőlősön, az utolsó 1937-ben ugyancsak Nagyszőlősön.6 Az 1932-es konferencián már dr. Kará-csony Sándor és Dobos Károly evangélista is részt vettek, mint külföl-

6 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 10. p.

diek. Mivel a cenzúra miatt nem hangozhatott el előadás, hát hosz-szabb hozzászólást tartottak.

Szabó Bélának köszönhető az 1935-ben megjelent „Hiszem és val-lom” ifjúsági káté, amelynek a Heildelbergi Káté az alapja, azonban bővítménye már a belmisszió kérdéseit tartalmazza. Országos haszná-latnak örvendett. Nem is volt más használatban az oroszok bejövetelé-ig. Azt követően nem csak a kátét tiltották, hanem a konfirmációt is.

Az ébredési időszakban a hivatalos egyház is mellé áll a belmisz-sziónak. A Bereg megyei esperes-jelöltnek már ígéretet kellett tennie, hogy megválasztása alkalmával, elősegíti ezt a munkát.7 Bertók Béla, kárpátaljai püspök maga is aktív szerepet vállalt benne. Nevéhez fűződik a beregszászi Kálvin nyomda létrehozása. Szeretet néven maga szerkesztette gyülekezeti havonta megjelenő lapot. Évente nyomtatta a Szeretet Naptár nevű kiadványt. Gondoskodott a feltöl-tődésről, hiszen Zánykán, az Észak-keleti Kárpátokban egy kezdetle-ges fürdőhelyet bérelt. Itt tartanak majd később konferenciákat is, de nyaralásra is alkalmas a hely.

1933-1934 között Horkay Barna a közeli Munkácson segédlelkész. Elmondása szerint a Cseh állam nem avatkozott bele az egyházi ügyekbe, amennyiben az egyház is tiszteletben tartotta az állami ren-delkezéseket.

Molnár Mária misszionárius látogatása

1935 őszén nagy esemény volt Molnár Mária misszionárius kár-pátaljai látogatása. A főbb állomások Ungvár, Munkács, Beregszász, Tiszaújlak, Nagyszőlős, Tekeháza, Királyháza, Huszt, Visk és Técső. Tiszaújlak – Técső útvonalon, mint házigazda, a szerző volt a kísérő-je. „Felejthetetlen napok voltak” – írja. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy miért nem hozta magával a bennszülött, de már hívő Lomon Józsefet, aki helyettese volt? „Mert nem akarom, hogy kiábránduljon, a magyarországi keresztyénekből” – felelte”.8

7 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 11. p8 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 12. p.


Atzél-Perényi Szeretet Árvaház

Atzél Lászlóné, született báró Perényi Lujza, a történelmi nemesi család közvetlen leszármazottja, 1935-ben a nagyszőlősi gyülekezet-nek ajándékozott 29 katasztrális hold (16,7 ha) földdel két ingatlant, felekezetközi árvaház létesítése céljából. Férje, a néhai Atzél László református tanfelügyelő, sokat fáradozott Ugocsa vármegye nevelés-ügyének érdekében. A katolikus hitvestárs így kívánta férje emlékét megőrizni. Atzél-Perényi Szeretet Árvaház néven még azon év októ-ber 6-án avatta fel Bertók Béla püspök. Első vezetője özv. Kovács Já-nosné nagyszőlősi tanítónő. A nagyszőlősi asszonykör járt részükre gyűjteni, mivel a Máramaros-ugocsai egyházmegye önkéntes ado-mányival vállalta a fenntartást. A szekérrel összegyűjtött természet-beni adományok és pénzbeli felajánlások mindig elegendőnek bizo-nyultak. A kezdeti 8 fő, később 20 gyerekre bővült. Oktatásban a közeli városi iskolában részesültek. A folyamatos igény miatt további szárnnyal bővítették az intézményt. Így már 30 gyereknek volt férő-hely. 1939-1944 között tervben volt egy állami szórvány iskola meg-építése is, amit a második világháború meghiusít.

A püspök úr közbenjárására 1936 megalakul a KARSE9, a Kárpát-aljai Segítő Egyesület. A munkácsi és a nagyszőlősi árvaházak meg-segítése, egyike volta a kitűzött céljai közül. Az lapító tagok 500 cseh koronát, a rendes tagok évi 12 koronát, a támogatók, évi 6 koronát fizetett. Mint külön alap kívánta erősíteni a belmissziót.

Ez idő tájt inkább beszélhetünk társadalmi közösségszervezésről, népmozgalomról, mint ébredési hullámról. A lelkipásztorok többsé-ge nem hivatásnak, inkább foglalkozásnak tekintette a papi tisztet…

Döntő fordulat

Tóth Kálmánt, komáromi segédlelkészt, Feketeardóba, a Mára-maros-ugocsai egyházmegyébe, 1935 decemberében lelkésznek vá-lasztják meg. Komárom környékén már elindult az ébredés. Köz-


pontja a kiskoszmályi árvaház volt, Nehézy Károly, kisújfalui lelkész vezetésével. Diakónusok és diakonisszák kerülnek ki keze alól. Veze-tésével, a Timótheus Szövetség az átadott életű fiúkat, a Tábitha Szö-vetség a lányokat tömörítette. Hajnal címen (későbbi neve Kiskosz-mály) bel- és külmissziói havi lapot szerkeszt. A misszió főközpontjának a Komáromban önerőből megépített Timótheus pa-lota szolgált.10 Itt tömörültek baráti körbe a misszió iránt elkötelezett lelkészek.

A Keleti Baráti kör megalakulása

Ebből, a Nehézy vezette közösségből, nyugatról keletre érkezett Tóth Kálmán. Rábeszélésére Simon Zsigmond, beregi missziói előadó és asztélyi lelkész, és Szabó Béla a Máramaros-ugocsai belmissziói előadó és huszti lelkész, részt vesznek a Komáromban rendezett Ti-mótheus konferencián. A Nehézyvel való találkozás döntőnek bizo-nyult. „Megtérve, új emberként értek haza”.11 Huszton missziós kon-ferenciát hívtak össze, ahol nem kis ellenállást váltottak ki bizonyságtételükkel. Szabó Béla azonban, minden őszinte keresztyén életre vágyót bátorított, hogy a komáromi, Nyugati Baráti Kör min-tájára, minden hónapban gyűljenek össze. Dr. Sárkány Lajos meghí-vására Királyháza volt a következő állomás október első szerdáján, ahol meg is alakult a Kárpátaljai Baráti Kör.

Megtérésem

A szerző elmondja, hogy lelkészi családból származott. Mivel azonban keresztapja, aki magas katonai beosztásnak örvendett, gyer-mektelen volt, fogadott fia gyanánt belőle kívánt tisztet faragni a Lu-dovikában. Azonban valami közbejött. Kémkedési botrány tört ki egy felvidéki diák miatt. A befolyás csődöt mondott, mivel Kistár-kány, a szülőfalu, megszállt terület volt. Így teljesülhetett szíve vágya

10 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 15. p.11 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 17. p.


és 1927-ben Sárospatakra ment lelkészi pályára. A tanítóképzőbe is beiratkozik. Itt 1931-ben, az öreg Rákóczi György bibliáját látva, maga is rendszeres olvasója lett a bibliának. Ezen év június 21-én megkapta a palástját, lelkészképesítő vizsgát tett. Vallástanár helyet-tesként tanít az Akadémián. Édesapja, egykori pataki iskolatársa, Bertók Béla püspök, veszi maga mellé segédlelkésznek Mukácsra. In-nen választják meg lelkésznek 1935-ben Nagyszőlősre. Itt csatlakozik a Baráti Körhöz. Hamarosan kialakul az alkalmak leckéje is: „Bibliá-ból egy rész, vagy részlet, egy zsoltár, egy Halleluja ének, a Heildel-bergi Kátéból 2-3 kérdés szó szerinti megtanulása. Kálvin Institúció-jának egy fejezetének ismertetése más-más lelkipásztor által.12” Könyv nélkül is tudni kell! – vallották.

Szabó Béla magyarázta az Institúció soron következő fejezetét. A bűnösnek, nem a tisztának szól a kegyelem – magyarázta. Ez az üze-net szíven találta Horkay Barnát. Ez történt 1936. november első szer-dáján.13

A tűz terjed

Bár a püspök személyes látogatása után helyeselte az összejövete-leket, voltak, akik szektásságot láttak benne. Megindul a cseléd misz-szió, igaz, nem mindenütt támogatják. A fiukkal nehezebb a munka. „Akié az ifjúság, azé a jövő!” – ez volt jelszavuk.14

A Baráti Kör tagjai tizedüket rendszeresen befizették a pénztá-rukba. Simon Zsigmond kezelésében segélyező támogatásokra hasz-nálják fel.

1936 végén, 7 résztvevővel indult Huszton az első Bibliaiskola. Szabó Béla mellett, Rebeka testvér – Nehézy diakonisszája – vezeté-sével, aki fél évig maradt. Célja, a gyülekezeti önkéntes munkáskép-zés volt.15

12 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 23. p.13 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 24. p.14 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 25. p15 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 26. p

Karácsony Sándor csodálatos gyógyulása

1937 júliusában, Karácsony Sándor vezetésével, Bótrágyon, 15 fi-úval egyhetes ifjúsági konferenciára került sor. Ez volt az első Bereg megyében. Itt számolt be arról, hogyan gyógyította meg Isten. A há-borúból fertőzés miatt tolókocsiban jött haza. Tanárként dolgozott tovább. Egy ifjúsági bibliaórán arról tanított, hogy Istennek minden lehetséges és felkelt a tolószékből.16 Ezt követően Zánykán lánykonfe-rencia volt Balla István bótrágyi lelkész vezetésével.

Ezen a nyáron hívják meg Kárpátaljára a Magyarországon vendé-geskedő Stewart Jakab futballistából lett skót prédikátort, ám ví-zum-nehézségek miatt ez meghiúsul.

A külmisszió támogatására, a Molnár Mária Misszió részére egy mázsás csomagot sikerült gyűjtésből küldeni.17A következő alkalom-mal a Keleti- és a Nyugati Baráti Kör össze fogásában Pozsonyból a kisgejőci Egry Ferenc18 műhelyében készült harangot sikerült postázni.

Isten békessége a kiutasításban is

1938 februárjában Hitler bekebelezte Ausztriát. Eduárd Beneš cseh államfő elrendeli az általános mozgósítást. A szerző is bevonult Ungvárra, majd Kassára vezényelték. A novemberi első bécsi döntés Magyarországhoz csatolta a magyar többségű kárpátaljai területeket. Az így kettészakított területen, a ruszinoknak autonóm köztársasá-got ígértek a cseh előjárók.19 Miniszterelnöke, egy volt görög katoli-kus pap, Vlosin Ágoston. A születési hely szerint megkezdődtek a kiutasítások. Aki felszabadult településen született, annak oda kellett mennie. Így került Nagyszőlősről Tarpára, majd a jogszabályok meg-változásával újra vissza, Kárpátaljára.

16 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 27. p.17 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 28. p.18 A kisgejőci Egry Ferenc kárpátaljai harangöntő. Műhelye a szovjetek bevonulásáig

működött.19 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 30. p.


A tarpai szolgálat

A soron következő fejezet ezt az időszakot írja le. A tarpai két és fél hónap alatt megtért egy zsidó házaspár. 1939. március 15-én egész Kárpátalja Magyarországhoz kerül.

Miniszterelnöki kihallgatáson

Hazatérve, mint volt nagyszőlősi pap, külön kérelmezni kellett a kiutasítása felfüggesztését. Ezért Huszton a kormányzósági hivatal-ban személyesen Volosinhoz kell folyamodni. Visszatelepült.20 A ma-gyar csapatok jöttét március 14-én már harangszóval üdvözölték Nagyszőlősön. Eközben Szabó Bélát 1938 őszén Pozsonyba választják meg lelkésznek.

A Szolyvai Missziói Egyházközség megalakulása

A felszabadulás után a Keleti Baráti Kör továbbra is önállóan mű-ködik tovább, testvéri kapcsolatot tartanak fenn az anyaországi evan-géliumi mozgalmakkal.21 Saját pénzügyi alapot hoznak létre adako-zásból. P. Tóth Lajost így alkalmazzák bérezéssel árvaházi segédlelkésznek. Közös összefogással jön létre a szolyvai, addig csak szórvány gyülekezet. A cseh-morva egykori közösség imaházát, leve-lezés útján, sikerült parókiának megigényelni. Itt indult meg a mun-ka P. Tóth Lajos, püspöki jóváhagyással, most már missziós lelkész vezetésével.22 A bérezést a Baráti Kör vállalta továbbra is, havi 70 pen-gőben megállapítva. Szolyván, az egykor csehországi cseh-morva testvérektől hátrahagyott imaházban indult el a szolgálat.

A szerző többször szolgál a Békefi Benő vezette nyíregyházi moz-galomban is. Nehézy Károly is szívesen látta volna maga mellett énekkarok szervezésére, de nem fogadja el a felkérést.23

20 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 32. p.21 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 33. p22 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 34. p.23 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 35. p.

Iratmisszió

A felszabadulás után Beregszászban Fekete Gyula diakónus, Nagyszőlősön gyülekezeti vezetés mellett iratterjesztés vette kezde-tét, mint a misszió fontos pillére. Rövid időn belül élénk kapcsolat épül ki a debreceni „Méliusz”, a pesti „Bethlen Gábor”, a „Sylveszter”, „Bethánia”, „Evangéliumi”, „Traktátus Társaság” könyvkereskedé-sekkel. A verbőci gyülekezetben megtartják az első Református Könyvnapot. Dr. Szabó Aladár, Református Híradó néven szerkesz-tett lapját 400 példányban terjesztik. Szolyva és Zányka vált a refor-mátus értelmiség lelki otthonává, konferenciák, a feltöltődés színhe-lyévé.24

Judit húgom, édesanyám megtérése, halála

A tébécé, mint népbetegség tombol ez idő tájt. Így érte el a szerző családját is. Judit Zánykán megtért. Nem sokkal később megbetege-dett. Nem lehetett megmenteni. Édesanyja is tüdőbajt kapott. A hosz-szú hetek szenvedése után néhány nap eltéréssel költöztek el az élők sorából.

A konferenciák folytatódtak. Rendszeres vendég lett immár Be-recky Albert és Szvingor Jenő, a magyarországi ébredés és belmisszió két vezér alakja.25

1941-ben megkezdődnek a Keleti Kárpátokban a hadműveletek. Zánykát ott kellett hagyni.

Sebesült katonák

A nagyvárosok kórházai hamar megteltek sebesültekkel. Nagy-szőlősön van kórházi lelkigondozás. Ennek személyes élményei kö-vetkeztek.



Házasságom

1942-ben a Baráti Kör úgy döntött, hogy ideje megnősülnie. Túl sok volt a rajongó hajadon. 1940 júliusában Sződligeten a „Megbéké-lés Házában” tartott konferencián ismerkedett meg későbbi feleségé-vel. 1942. július 26-án eljegyezték egymást. Később kiderült, hogy ő mindig is Kárpátaljára vágyott.

Cigánymisszió

1944-ben egyre közeledett a front. Csapnál három hétig folyt a harc. A gyülekezetet Király Zoltán, a szerző sógora vezette. Itt volt cigány közösség is, közöttük is szolgált a lelkész és felesége. A város hatszor cserélt gazdát. Szinte minden nap bombázták.

Házi bibliaórákat sikerült elindítani. Szépen fejlődött a közösségi élet, amíg nem jött a front. Nagyszőlősön is voltak önkéntes cigány-missziósok a felszabadulásig.26

Szegénygondozás

Az 1920-as évektől a nagyszőlősi asszonykör, rendszeres karácso-nyi vásárt és teaesti tombolát szervezett, a gyülekezeti kéttanerős is-kola szegénydiákjainak megsegítése céljából. Öregekre is gondot vi-seltek. 1942-es kárpátaljai püspöki körútján dr. Révész Imre felkereste a gyülekezetet. Látva az ott folyó munkát bejelentette: „hogy az asszonyköri munkát, az egész egyházkerületben, a nagysző-lősi minta szerint fogja megszervezni”.27

Vendégeink

Az eddigiekből kitűnt, hogy mindig a minőségre törekedtek a meghívottak tekintetében. A sort ilyen nevek folytatják: Goebel Tina,


a Molnár Mária Misszió munkatársa. Vetített beszámolókkal járta a konferenciákat. Ungár Aladár az Evangéliumi könyvkereskedés ve-zetője. Kis B. Júlia 1939-44 között szolgált Kárpátalján, mint a Ma-gyar Református Lányszövetség titkára. Saját könyvéből külön rész-let van idézve: a 20. fejezetben Kiss B. Júlia a Keleti Baráti Körről címen. Lényegét tekintve összefoglalja az eddig felsorolt főbb mozza-natokat a Baráti Kör életéből. Kis Lajos, az erdélyi ördögkúti árvaház megszervezője, szintén tagja volt a szervezetnek. Zilahon is több ösz-szejövetelt tartottak a románok bejöveteléig.28

A Rahói Egyházközség megalakulása

Észak-déli irányban az utolsó nagyváros Rahó. Itt a magyarok ki-sebbségben voltak a ruszinok mellett. A baptistáknak már számos gyülekezete volt közöttük. Pázsit Józsefet a Baráti Kör tagját, küldték ide, aki ruszinul is jól beszélt.

Elindultak az evangelizációs hetek, délelőttönként ifjúsági és egy-leti programokkal. Volt visszahívás és nyilvános bizonyságtétel. Azonban utógondozás nem.

A Baráti Körnek jelvénye is volt. Fekete alapon ezüst betűkkel: JÉZUS felirattal.29

Körlevelek (1941-1944)

1941-től kezdve születnek meg az első körlevelek. Ezek egyrészt rögzítették a megtanulandókat, memoritereket, másrészt, rövid ma-gyarázatokkal kísérve lelki vezérfonalként szolgáltak a távolmara-dottak felé is. Az itt leírtakhoz később is ragaszkodnak.

A ’42. évben a kiszélesedő szolyvai missziói szolgálatba Pató Lász-ló diakónus állt munkába a Baráti Kör bérezésével, havi 90 pengővel, adakozásból.30 Az első körlevél Beregszász, Szolyva, Asztély 1941. de-cember 22. aláírással zárul.

28 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 46. p.29 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 47. p.30 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 50. p.


A közreadott V. körlevél arról számol be, hogy 1942. június 17.-én Sátoraljaújhelyen tartottak összejövetelt. A szokott igemagyarázat után kimentek a lelkészi szőlőbe. Sokan estig maradtak. A szándék az volt, hogy Zemplénben is elinduljon egy Baráti Kör. A rövid anyagi beszámolót az adakozásra való erőteljes felhívás követte. A részválla-lást el is várták. Innen Barkaszóra hívogatták a tagokat július 15-re. Előtte 13-14-én Zánykán volt lelkészi csendesnap.

Ezt a Királyhelmecre hívogató VI. levél követi, „augusztus 5, szer-da” datálással. Egyben beszámolnak a rahói és szolyvai munkák elő-remeneteléről, amit továbbra is támogatnak.31

Az 1942. évi VII. körlevél beszámolója szerint Helmecen 27 részt-vevővel áldásos alkalom volt. Beszámoló hangzott el az ördogkúti Kis Lajos lelkész épülő árvaházáról, mit Bota Emma hivatott vezetni.

Sződligetre is kiküldtek egy diakónust, a kárpátaljai Lippai Bálin-tot a Megbékélés Házába szolgálatra Ezen levél hirdeti meg mindenki számára az évre szóló missziói munkaterv elkészítését. A kényszer szüli, mivel a sok felajánlott önkéntes lelkészi szolgálat torlódott.32

A következő alkalom Beregszászon van meghirdetve. Itt 30-an vettek részt, adja hírül a XI. körlevél. Először közlik Baráti Kör hiva-talos levelező címét: Simon Zsigmond lelkipásztor, Asztély, Bereg-szász.33

1943 januárjában ugyancsak Beregszász a színhelye a következő találkozónak. Ebben kiemelt téma a kapkodás és a zsúfoltság, a prog-ramok tekintetében. Kerüljön a hangsúly újra a minőségre! Fogalmaz a levél határozottan.

Nagyszőlős és Rahó után Ördögkúton, Asztélyban és Szolyván is megindul az iratterjesztés, azzal az igénnyel, hogy az egész környéket lefedjék. Ördögkúton, Cirók Béla, Márokpapiban P.Tóth Lajos, Szoly-ván, Békefi Benő evangelizálnak január végén.

A Református Híradó-t gyülekezeti lapnak ajánlják. Február 12-én megalakul az első erdélyi önálló Baráti Kör.


A következő körlevél a ’43. évi VI. A rahói összejövetelt összegzi. A legfontosabb témája: evangélizációk szervezése.

A munkácsi eseményeket a VII. levél adja hírül. Ebben Sátoralja-újhelyre, majd Munkácsra tervezik a következő összejöveteleket.

A VIII. körlevél hírül adja, hogy a rendszeres Zilahi alkalmak mintájára Debrecenben is szeretnének létre hozni egy saját Baráti Kört.34

A ’43. év X. körlevele dr. Révész Imre püspök, munkácsi látogatása felett örvend, és hírül adja Zimányi József, Bereg megyei missziós lel-kész szolgálatba állítását.35

Az 1943. évi XI. körlevél tele van feddéssel, a megfáradás és a lus-tulás miatt. A színhely Nagyszőlős.36

A XII. körlevél összegzi az evangelizációkat és újakat hirdet. Be-regszászba hívogat ’44 januárjára.37 Azon év II. körlevele hűségre hív, a heti kétszeri imaórák tekintetében. Bátorítja az iratmissziót.

1944-ben a III. körlevelet már beárnyékolja a közelgő front híre. A VI. körlevél tanulsága szerint Beregszászon csak 10-en gyűlnek egy-be. Odaszánták magukat a halálig.38 Megindulnak a gyülekezeti na-pok szolgálatai. A lelkészi-csendesnapokon próbálnak erőt meríteni a szolgálathoz. Közben átvonul a front.39

A 24. pont alatt találjuk a Baráti Kör dogma tételeit

Az összejöveteleken az igéről való beszélgetés közben kialakultak, megszülettek bizonyos mondások, a Baráti Kör „dogmatételei”. „Eze-ket igyekeztünk elsősorban a magunk életében megvalósítani”.

A DOGMA-TÉTELEK:1. Akinek adóssága van, nem becsületes ember. „Senkinek sem-

mivel ne tartozzatok” Róma 13,8.

34 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 72. p.35 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 72-76. p.36 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 82. p. 37 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 86. p.38 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 91. p.39 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 92. p.


2. Ha az egyik megbolondul (olyat mond, vagy olyat tesz, ami a világ szemében bolondság), - bolonduljon utána a másik is.

3. Senki sem lehet a maga orvosa.4. Mindenki csak egyes szám első személyben beszélhet. „Isten,

légy irgalmas nékem bűnösnek!” (Lk 18,13)5. Elesés ellen legjobb a porban feküdni. „A megromlás előtt ke-

vélység jár, és az eset előtt felfuvalkodottság” (Péld 16,18)6. Idegesség ellen legjobb a koránkelés.7. Lehetetlenre is vállalkozom. „Jézus pedig monda néki: Ha hi-

heted azt, minden lehetséges a hívőnek” (Mk 9,23)8. Mellesleg Isten is van.9. Jobb későn, mint soha. „Az pedig felelvén, monda: nem me-

gyek; de azután meggondolván magát, elméne” (Mt 21,29)10. A hit fokmérője a zseb. „Mert, bizonyság vagyok rá, erejök sze-

rint, sőt erejök felett is adakoznak” (2Kor 8,3)11. Mindenki a saját pénzén missziónál. „Avagy vétkeztem-é...,

hogy ingyen hirdettem néktek az Isten evangyéliomát?” (2Kor 11,7)

12. Légy kész meghallgatni a saját imádságodat.13. Ha a másik testvérről van szó, nem látok, nem hallok. „Kicso-

da vak, ha nem az én szolgám? És olyan süket, mint az én kö-vetem, akit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel meg-ajándékozott és olyan vak, mint az Úr szolgája?” (Ézs 42,19)

14. Tervezel? - Hajtsd végre!15. Kísértés = alkalom a győzelemre.16. Istent csak ígéretei kötik. „... hű az, aki ígéretet tett” (Zsid

10,23)17. A megtartott Ige megtart. „...ne felejtkezzél el, se el ne hajolj az

én számnak beszéditől. Ne hagyd el azt és megtart téged; sze-resd azt, és megőriz téged” (Péld 4,5-6). „Mivel megtartottad az Én béketűrésre intő beszédemet, Én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, amely az egész világra eljő, hogy meg-próbálja a föld lakosait” (Jel 3,10)

18. A más hibáját igyekezzél magadból kiküszöbölni. „Annakoká-ért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, aki ítélsz; mert

amiben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyan-azokat míveled te, aki ítélsz” (Róma 2,1)

19. A tűz, ha ég, terjed.20. Ajándékot csak üres kézzel lehet elfogadni.21. Isten nem előlegezi, hanem folyósítja az erőt. „És az Úr hozzá

fordula és monda: Menj el ezzel a te erőddel és megszabadítod Izraelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged?” (Bírák 6,14)

22. El a csecstől! „Pedig én tanítottam járni Efraimot” (Hós 11,3)23. Aki otthon keresztyén, az keresztyén! „Gondom van a tökéle-

tes útra: mikor jössz el hozzám? Szívemnek tökéletessége sze-rint járok én az én házamban” (Zsolt 101,2)

24. A sorrend: lényeg! „Hanem keressétek először Istennek orszá-gát és az Ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Mt 6,33) „Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből és akkor gondolj arra hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!” (Mt 7,5) „Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van” (Róma 1,8)

25. A hívő sérthetetlen. „Mert úgy vélem, hogy az Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul; mert látványossága lettünk a világnak, ... ha szidalommal illet-tetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük; ha gyaláztatunk, könyör günk” (1Kor 4,9.12-13)

26. A jó ellensége – a jobb.27. Az evangélium magamra nézve is követelmény, másokra néz-

ve is kegyelem.

A 25. fejezet adja hírül az orosz csapatok bevonulását

Sok lelkész menekül. A politikába keveredettek az elsők között voltak.40 A szövetséges csehszlovák területek lakóit nem bán-talmazták. Nem úgy a magyar határtól.



A 26. fejezet ezt erősíti: A városparancsnok megnyugtató rendelkezése címen

Csak a gyerekmunkát tiltották meg. Minden ment a régi kerékvá-gásban. Megjelentek a vörös karszalagosok.

A 27. fejezet Istentisztelet felvont géppisztollyal hátam mögött

Elmondja a magyar hadifoglyoknak tartott igei szolgálat mene-tét.41

A 28. fejezet előre vetíti az események sötét alakulását, címe: Kopogtatás este nyolckor

Ebben az időben vitték el a politikailag aktív lakosokat. Aki ma-radt, azt 18 és 50 év között egy kis munkára: „málenykij robot”-ra hívták kötelező módon. Ezt a 29. fejezet „Háromnapos munka” cí-men adja hírül.42

A 30. címsor közreadja Révész Imre debreceni püspök körlevelét, mely még a területi összetartozás reményében íródott. Közben szigo-rodott az egyházzal való bánásmód. Csak a templom maradt az ige-hirdetés színhelyének. A házi, családi alkalmak tilalmi listára kerül-tek.43 A Révészi rendelkezés felhatalmazta az espereseket alkalmas fiatalok szolgálatba állítására. Így kezdik meg működésüket Gulácsy Lajos és Oroszi Pál.44

Ezt a 31. pont Rémhírek cím alatt derül ki. Mint az is hogy, Kár-pátalja nevét Kárpátontúl-ra (Zákárpátyjá) változtatja a szovjet ható-ság.

41 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 100. p.42 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 102. p.43 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 105. p.44 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 106. p.

Az utolsó fellendülésről számol be 32. pont alatt a Kis- és Nagy Baráti Kör bekezdés. Az alkalmakon nem ritka a 120, vagy az 1300 fő. A mag megmaradt Kis körnek.45

A 33. pont a bűn-e a dohányzás? címet viseli. Természetesen nem dohányoztak.46

A 34. pont a Gecsében47 indított Bibliaiskolát írja le. Bibliaismeret, Egyháztörténet, Heildelbergi Káté, bel- és külmisszió tárgyakkal. Ezt már nem tűrhette a hatalom. Megindul a lelkészek elhurcolása. Arra is sor kerül, hogy megpróbálják beolvasztani az reformátusokat a hi-vatalos Orosz Baptista Közösségbe. Ezt a 35. pont tárgyalja: Nyakas kálvinisták címmel. A tárgyalások Bátyú községben nem járnak si-kerrel.48

Létrejön a Baráti Kör Intéző Bizottsága. Akik az alkalmak tema-tikus előkészítést végezték, és az utógondozást is. Ezt a 36. A „Hatos” pont írja le.49 Hamarosan felszámolás alá kerülnek. A 37. pont Kap-csolat a KGB-vel. Kéthetente behívatták a Baráti Körös lelkészeket vallatni. Már jön a Szibériával való fenyegetés, de még haza engedik őket. 1947 januárját írták.50

A 38. pont fordulatot hoz: Sztálini beadvány. Ez nem volt más, mint egy megtérésre hívó levél Sztálinhoz, amelyben Nabukkonodo-zor példájával intettek. Beregszászon nem fogadják őket, Zimányi József és Horkay Barna viszik Ungvárra a levelet. A levél Bériáig, Sztálin helyetteséig jut. Állítólag jótetszést váltott ki, hogy ilyen nagy néphez lettek hasonlítva.51 A hivatalosok, Bary Gyulát, korelnök be-regi esperest akarták teljhatalmú intéző „sztársij”-nak, báb-püspök-nek. Két év huzavona után a Baráti Kör a saját emberit javasolta. Ez nyílt ellenszenvet és felháborodást váltott ki. Végül segítenek is a

45 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 108. p.46 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 110. p.47 Gecse, -kisközség. Zimányi József szolgálati helye.48 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 112. p.49 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 113. p.50 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 115. p.51 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 117. p


KGB-nek a felforgatók ellen. Ezt közreadott körlevelekkel mutatja be a 39. fejezet Élesedő ellentét fejezete.

A 40. pont Bary Gyula beregi esperes Baráti Kör ellenes körlevele már egyenesen puccs előkészítésének vádját írja le.52 Beszúrva a 41. Bizonyságtételek fejezetben 10 beszámoló áll előttünk azokról az időkről. Kiemelendő Asszonyi István, Losoncon végzett lelkész, akit 1945. május 24-én 25 évre és teljes vagyonelkobzásra ítélnek. Ezt fele-sége megélt bizonyságtétele követi.53 Továbbá, Bota Emma diakónus 1938-1942-t felölelő beszámolója.54

Letartóztatásom

1947. október 17.-én az ebédtől felállítva viszik el Horkay Barnát. A vád: kommunistaellenes ifjúsági szervezet fenntartása. Beregszász után Ungváron is kihallgatják. Megmaradt lelkésznek. A 43. fejezet Istentisztelet a cellában. Itt, a cellában már hasznát vette a memorite-reknek. Biblia nem volt. Összesen 6 vádponttal vádolták: Felkelés szervezése, SS szimpatizáns, csendőr segéd, illegális ifjúsági szervezet vezetése, magyarosítási tevékenység, ügyködés határnövelésen, és a levél.55 44. fejezet a cellaéletről ír: Az énekek vigasztalása címen. A megtanult énekek most még tisztábban szóltak. Kéthetente más cel-lába tették.56 Itt közli, hogy alig két év alatt elhurcolták a Baráti Kör számos tagját. Úgymint: Asszonyi István, Balogh Sándor, Fekete Gyula, Györke István, Huszti Béla, Kovács Zoltán, Pázsit József, Si-mon Zsigmond, Vass József, Zimányi József lelkészeket, Gulácsy La-jos segédlelkészt.57 Balog Sándor, eszenyi, Narancsik Imre nagymu-zsalyi, Szutor Jenő beregszászi lelkészek, nem baráti körösök, fogságban haltak meg. Elmozdítják szolgálati helyéről Cirók Bélát, Csík Józsefet, Horkay Istvánt, Kiss Lajost, dr. Sárkány Lajost, Tornay

52 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 124. p53 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 130. p54 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 139. p55 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 155. p56 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 157. p57 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 158. p

Jánost, Fóris Endrét lelkészként, Oroszi Pált segédlelkészként. A ki-hallgatások rendszertelenül folytak, de sosem bántalmazták.58

A kihallgatások dialógusaiból is közöl részleteket. A szerző el-mondta, hogy a párt is szorgalmas embereket kívánt nevelni, akár-csak ők. Nehezményezték a gyülekezeti munkálkodást. Itt számol be az egykori ugvári, Romzsa Tódor, görög katolikus püspök elleni me-rényletről.59

1948. június közepe. A 46. pont Ítéletünk címe magáért beszél. Az ítélet hét év. Ungvárról Lembergbe szállítják. Itt még együtt voltak néhányan a gyűjtőben. Egy barakkba 72 embert zártak. Később a va-gonokba is, hol az ivós bödön és a vécés egymás mellett voltak. Ilyen szerelvény vitte tovább Novoszibirszkbe, majd a Bajkál tóhoz.60

A megérkezést 37 nap után a 47. fejezet A Csendes óceán partján rész írja le. Buchta-Vanyina a város, és a telep neve is. Itt kényszer munkát végeztettek a politikai foglyokkal. Itt már volt kijárás.

48. fejezet Az első hazai levél címen, leírja a sikeres levélváltást, mit még több is követ. A lágerben folyamatosan változtatták a barak-kok összetételét. Megesett, hogy mire visszamentem a WC-ről nem találtam a brigádomat – írja.61 1949. június eleje.

A 49. pont Kolima nevet viseli. A végállomás. Észak. A nap 11-kor nyugszik, és 2-kor kél. Eszerint volt az alvás is. Itt már csak 20-an voltak egy barakkban. Kolima rabtelep volt. A helyiek mellett éltek a száműzöttek, és a szerződött fegyőrök, továbbá a munkáltatók. A ba-rakk önellátó volt. Víz, főzés, fűtés, tisztántartás külön felelőssel. Ez volt a szerző feladata, míg a többiek dolgoztak. Naponta kellett kenyé-rért is menni a hóban. Csak a betegsége szabadítja innen.

Az 51. pont Szabadulásom a Tajgából betegség által ezt írja le. Lába feldagad, fáj a szíve. A 320 kilométerre fekvő Nyekszikánban kezelik. Kórházból már senkit sem helyeztek vissza a régi helyére. Itt kap munkát a közeli gyártelepen.62 Csomagot is sikerül kapnia.

58 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 160. p59 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 161. p.60 Mai nevén, ukránul: Lyviv.61 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 170. p.62 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 178. p.


Az 52. pont, A „zsíros” Újszövetség, a könyv kalandos útját írja le. 17000 kilométer távolságból, felesége csomagoló papírként küldte el az Újszövetséget ívekre szedve.63 Őrként egy gyártelepen dolgozott. Itt már egész Bibliát is kap otthonról. Nem voltak ritkák a rablások, gyilkosságok.

Az 53. pont Karácsonyi ajándék: az életem. Egy ilyen rablást ír le. A szerzőnek csak a jobb ruhadarabjait kellett levetni. Az életét meg-kímélték.64 Télen nem volt ritka a mínusz 64 fok. Állandó visszatérő témák voltak a gyerekhittan tiltása, továbbá a vallás és a tudomány szembeállítása.

Politikai fogolyként a kosztolás, rabokhoz mért volt. Esemény-számba ment a jobb ennivaló. Ezt írja le a szerző az 54. pont Fehér vajas kenyér édes teával fejezetben. Aki jól dolgozott, többet, mint a napi norma 100%-ka, azt jutalmazták jobb kenyérrel. Később a juta-lom, napokat jelentett. Egy nap kettőnek, vagy háromnak számító-dott. Az 1953. június 24-i dátum hozta el a szabadulást.65 A 400 rab-ból, 80 maradt meg. Munkát vállal, hogy a haza utat fizesse, egy könyvelőnél „komornyik”. A lakást őrizték.

Az 55. pont: A lágerből kiszabadulva rendőri felügyelet alatt nevű fejezet ezt írja le. Nem volt biztonság Nyekszikánban a nyilvános WC-ben sem. Télen itt kapták el banditák a szerzőt. Megint elszedték a ruháit.

Az 57. pont Halál torkában fejezet, már egy olyan esetet ír le, ahol késsel fenyegette az életét Viktor Gregorovics, a „becsületes tolvaj”.66 Egykori barakktársai felismerték. Megmenekült. Ez időre már bead-ta az útlevél kérelmét, a hazaúthoz. Pozitívan bírálták el.

63 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 179. p.64 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 182. p.65 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 187. p.66 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 191. p.

Az 58. pont Mehetek haza!

A gyülekezet, megtudva a helyzetét, pénzt gyűjtött. Régi lelké-szük, Lajos Sándor meghalt, és reá gondoltak régi-új lelkésznek.67 1955. augusztus 20-án indult útnak. 700 kilométer után, repülővel Habarovszkba, vonaton tovább Moszkváig. A mozdony Diósgyőrben készült. 1955. szeptember 7-én érkezett Feketepatakra.

Az 59 pont Végre itthon! címen erről ad számot.68 A gyülekezet keresztülvitte akaratát.

60. pont: Püspök akarata ellenére vissza előbbi szolgálatomba fe-jezet ezt írja le. A püspök legfeljebb segédlelkésznek kívánta alkal-mazni. 1955. október 18-án beiktatták Nagyszőlősre.69 Október 31-én Zimányi Józsefet is beiktatták Tekeházára. Minden Baráti Körös lel-kész hazatért.

Visszatekintést hoz a 61. pont Mi volt ez alatt itthon fejezete. Itt a három gyerekkel maradt feleség írja le megpróbáltatásait. Éhínség, TBC, nélkülözés. A lelkészözvegyek összefogtak, az emberek felka-rolták őket.70 Maradtak Kárpátalján. Horkay Barna 80 éves, amikor Homoki Gábor jelenleg is szolgáló lelkész leváltja.71

A viszontlátás örömén nem mindenki osztozott. A KGB-s tisztek az utcán szembejőve elmondták csalódottságukat. Az egyház még mindig működött. A visszajövőket nem tudták beszervezni.

A 62. pont Ugye, hogy van viszontlátás?! – fejezete ezt írja le. Köz-ben a megbízott beregi föesperes, és az ugocsai esperes meghalt. Ma-radt az ungi. Hivatalosan ö lett a püspök.

A 63. pont Svájci szeretetcsomagok fejezet arról számol be, hogy a HEKSZ csomagot küldött a lelkészeknek 2 kg súlyban. Az egykori 67 fős lelkészi létszám 1956-ra, 36-ra csökken. A templomok államosít-va lettek. Bérelni kellett. Hruscsov lassan kívánt leszámolni az egy-házzal. Mindig csak egy templomot zártak be. 1964-ben leváltották.

67 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 192. p.68 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 196. p.69 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 198. p. 70 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 202. p.71 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 204. p.


Betiltották az utcán való „rituális viselkedést”. Se ének, se papi vise-let, se harangszó.72 Az utóbbit sikerült visszahozni. A politikai elszi-geteltség egyre erősödött. Külföld nem tudott Kárpátaljáról, és vi-szont. Dr. Hromádka, a prágai teológia professzora hoz áttörést. Ajánlott levélben meghívta a püspököt a Szovjet Legfelsőbb Taná-cson keresztül a Keresztyén Béke Konferenciára. Ez hozta magával a házi, belkörű lelkészképzés engedélyeztetését.

Megindul a lelkészképzés73

1973-ban két embert engedtek: Oroszi Pál és a lágert megjárt Gu-lácsy Lajos személyében. Mind a ketten segédlelkészi szolgálatban álltak. A tanítás öt évet vett igénybe. Az oktatói kar a püspök és a három esperes személyéből állott. 1978-ban már csak 11 régi képesí-tésű lelkész szolgált. Horkay László vitte a sort tovább. 21 fő után az állam létszámstopot rendel el. Mind ezek ellenére a Református Vi-lágszövetség mindig is működő tagjának tekintette a Kárpátaljai Re-formátus Egyházat.74 A fiatalokat hamar léptették előre. Alapvizsga után palást és gyülekezet várták őket. 1956-ban Horkay Barnát Má-ramaros-ugocsai egyházmegyei tanácsossá teszi a püspök. Később esperesnek minősítik. A hetvenes években a felesége közbenjárására dr. Tóth Károly, a KBK elnöke, (később püspök) Moszkván keresztül először 300, 500, majd 1000 bibliát és énekeskönyvet küld Kárpátal-jára.

A 66. pont Bibliák, énekeskönyvek Moszkván keresztül ezt írja le. 1977-ben Gencsy Béla püspök nyugdíjba vonult. Forgon Pált válasz-totta a közgyűlés, az állami hatóság is jóváhagyta. Ö volt az, aki Ma-gyarországról hívott felszentelőket: dr. Tóth Károly, dr. Bartha Tibor, Tarr Kálmán személyében. 1978 májusában, Beregszászban, 7000 ember jelenlétében történt a beiktatás.


A 67. pont Új püspök magyarországi felszentelőkkel75 erről ad hírt. A lelki alkalmak helyei lettek a lelkész beiktatások. Továbbra is tiltva van a gyülekezés. Különösen a baráti körösöknek. Mégis to-vább munkálkodtak a megtért életű gyülekezeti tagok. Csak a lelkész prédikálhatott, ám a törvény szerint bárki hozzászólhatott. Hát hoz-zászólni gyűltek össze Nagyszőlősön, Feketepatakon. Megindultak a bibliaórák. A névnapok ünneplése alatt ifjúsági-családi alkalmak voltak. Ezek a 68. pont „Beszélgető” istentiszteletek76 fejezetében ta-lálhatók. A szekták is tovább működtek. Őket még az állam is segítet-te.

A 69. pont Szombatosok, jehovisták, pünkösdisták fejezet a szem-benállásról számol be.77 Ez a fejezet hitvédő hangvételű. Ami számos esetben előjön más fejezetek alkalmával is. Ez esetben átvezet ben-nünket a ’90-es évek változásaihoz. Ennek része a lelki munka szabad megindulása.

A 70. pont Új ébredés! Ezt a jó hírt bontja ki. A „peresztrojka” eléri Kárpátalját. Visszakerülnek a templomok, megindul a hittan. A 90 gyülekezetet 25 lelkipásztor gondozza. A magyarországi teológiák először fogadnak kárpátaljai hallgatókat. 1993 nyarán Aklihegyen Oroszi Pál és ifj. Zimányi József lelkészek vezetése mellett 2000, 1995 nyarán 3000 fiatal vesz részt a táborokban. Az értelmiség megindul a templomokba, bibliaórákra. Megkezdődik az ébredés. Sok a holland segítség, vallásos irodalom és humanitárius téren is.78

A záró sorokban a szerző leírja, hogy 1720-tól családja, a Horkay, lelkipásztori család, akik Sárospatakon végeztek. Leírja háláját is öt gyermekéért. Végezetül áldással zár. A továbbiakban személyes tábo-ri emlékei, énekei és térképek találhatók.

75 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 213. p76 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 217. p77 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 219. p78 Keleti Baráti Kör- képek a kárpátaljai ébredésről. 223. p

TEOLÓGIAI FÓRUM 2017/272

Összegzés

A Keleti Baráti Kör 1936-ban komáromi, „nyugati mintára” jön létre, és 1947-ig, betiltásáig, működik. Soha nem indul újra.

A tízéves működés sikere és hatékonysága, az Istentől rendelt ke-gyelmi időn túl, meglátásom szerint a következő négy összetevőben kereshető:

1. Magasan kvalifikált szakemberek baráti-kollegiális, a gyakorla-ti missziót vivők köre.

2. Lelki otthont, vezetést, kívánt adni minden tagjának, elkötele-zett önkéntesének, függetlenül végzettségétől. Nagy szerepet kapnak a laikusok: egyetemes papságot gyakorolnak.

3. A dogmatikai egység, egyet jelentett az egyenlő anyagi teher-hordozással. Adakozásból képesek lettek állásokat fenntartani, könyvkereskedést beindítani, tagjaikat tovább képezni és támogatni a nehéz évek alatt is.

4. Megmaradt helyi kezdeményezésnek. A helyi problémákra, he-lyi válaszokat találtak, mivel felelősséget vállaltak a környezetükért, a rajuk bízottakért.

Róbert Péter:1

Reformátusság és zsidóság

Félezer év alatt a zsidóságból sarjadt kereszténység és a belőle kifejlő-dött protestantizmus állandó érintkezésben volt egymással. Ennek a kapcsolatnak egyaránt voltak pozitív és negatív mozzanatai, követ-kezményei. Kezdjük az elején, térjünk vissza a kezdetekhez!

Luther zsidószemlélete

Van egy zsidó legenda: 1483. november 10-én a szentföldi Cfat város zsinagógájában a rabbi az esti ima után mozdulatlanul, be-hunyt szemmel állt, szemlátomást lelke messze járt. Hívei aggódó kérdésére megrezzent és így szólt: „Nagy nap van ma. Messze nyuga-ton megszületett valaki a világ és a mi javunkra: hajnalodik szá-munkra.” Ez volt Luther Márton születésnapja. Milyen volt a zsidók helyzete az ő fellépésekor? Bizony nem látszott sorsukon, hogy vége a sötét középkornak. Velencében 1516-ban szorították a zsidókat elke-rített városnegyedbe, a gettóba (a név máig fennmaradt), a gazdag és előkelő spanyol zsidóság kiűzve keresett menedéket és az Európában egyeduralkodó egyház nem fékezte a zsidók elleni gyűlöletet. Még a nagy gondolkodó is így írt a kölni inkvizítornak: „Ha keresztényi do-log a zsidókat gyűlölni, mi itt valamennyien jó keresztények va-gyunk.” Kivételnek számítottak az olyan kortársak, mint Marsilio Ficino, a firenzei új platonista, aki az emberiség általa vallott „szelle-mi egységét” a zsidókra is kiterjesztette, vagy később Johan Reuchlin, aki 1511-ben egyházi vitában védte a zsidókat, javasolva a héber nyelv tanítását az egyetemeken, fellépése mögött már a reformációban ki-robbanó ellentétek húzódtak meg. Miután Luther a Bibliát hirdetve kezdte meg harcát, hamar megtalálta az utat a Biblia népéhez. Pályá-ja elején „Jézus Krisztus született zsidó volt” című könyvében így írt:

1 Dr. Róbert Péter, docens, Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem, Budapest. E-mail: [email protected]

Róbert Péter: Reformátusság és zsidóság 75TEOLÓGIAI FÓRUM 2017/274

„ A mi bolondjaink, a pápák, püspökök és szerzetesek akképpen bán-tak el eddig a zsidókkal, hogy aki jó keresztény volt, az inkább zsidó akart volna lenni. És ha én zsidó lettem volna és láttam volna, hogy ilyen fajankók uralkodnak a kereszténységen, úgy inkább disznó let-tem volna mint keresztény, mert úgy bántak a zsidókkal, mintha ezek kutyák lennének és nem emberek és semmi egyebet nem csináltak, mint hogy szidták őket és elvették vagyonukat… Én azt remélem, hogyha a zsidókkal barátságosan bánnak és a Szentírásra finoman megtanítják őket, úgy belőlük sok igaz keresztény lészen…”. Ez a vá-rakozása nem vált valóra, pedig még azt is elismerte: „A zsidók a vér-szerinti keresztények. Mi sógorok vagyunk és idegenek, ők azonban vérbarátai és testvérei a mi Urunknak, közelebb vannak Krisztushoz mint mi.” De a zsidók nem csatlakoztak az újfajta kereszténységhez sem és a csalódott Luther ellenük fordult.2 Két könyvet is írt ellenük, olyan stílusban, hogy Bullinger svájci reformátor szerint: „Mintha valami disznópásztor írta volna ezeket, nem pedig egy híres lelki-pásztor.” Későbbi kijelentéseit az egyébként kereszténység ellenes ná-cik is felhasználták, pl. a Jud Süss című 1941-es propagandafilmben idézik egy mondását, Julius Streicher pedig, a Stürmer antiszemita újság kiadója még a nürnbergi per vádlottjaként is hivatkozott rá. Saj-nos nem érte be szóbeli támadásokkal: 1537-ben szerepe volt a zsidók Szászországból való kiutasításában, az 1540-es években több német városból az ő kezdeményezésére kellett távozniuk. Ezért Németor-szágban egyes hitközségek inkább a császárt támogatták, amíg az ellenreformáció fel nem lépett ellenük. Ennek ellenére a protestantiz-mus megjelenése végső soron hasznára volt a zsidóknak, mivel meg-törte Európa hitbeli homogenitását és megszűnt a zsidóknak, mint egyetlen másvallású csoportnak az unikális elszigeteltsége. Európa nagy részén visszaszorult a szerzeteseknek, ennek a fanatikus cso-portnak a befolyása. Kulturálisan pedig a reformáció felkeltette az érdeklődést a héber tanulmányok és az Ótestamentum iránt. „A re-formációval Jeruzsálem győzött Róma felett” hirdették, de ez a város

2 Egy évezreddel előbb Mohamed is így járt a zsidókkal.

már nem a zsidó királyság egykori fővárosa volt.3 Gyakran hivatkoz-tak az Ószövetségre, de a köztük élő zsidókat többnyire nem tekintet-ték Isten választott népének.

Kálvin és a zsidók

A református vallás megalapítója nem foglalkozott a korabeli zsi-dósággal, nem is nagyon találkozhatott velük, hiszen Genfből már 1490-ben kiűzték őket, de teológiai munkássága során érintenie kel-lett bizonyos összefüggéseket. „Válasz egy zsidó kérdéseire és ellenve-téseire” című traktátusában hangsúlyozza az Ó- és Újszövetség egy-ségét, más írásaiban is egyenrangúnak tekintette mindkettőt. Elismerte Izraelt kiválasztott népnek, de csak Isten népe egy részé-nek, bár ők az elsőszülöttek. A „test szerinti Izrael” idegen számára (és Istennek is), ahogy pl. a mohamedánok. Barátságosabb az állás-pontja a katolikusokénál, ez kitűnik az 1535-ös francia bibliafordítás negyedik kiadásához másokkal együtt publikált előszavából, ahol meleg szavakkal fordul a zsidókhoz: „Üdv szövetségesünknek, a Sínai szövetség népének… Imádkozunk azért is hogy az Úristennek és Igé-jének igaz ismerete birtokában légy, szeretett és tisztelt olvasó, s bárki légy is, szívből féld az Urat. Mert közel állsz hozzánk, és szorosan együtt vagyunk veled Istenben, hiszen Őt tiszteled te is… Imádko-zunk hát azért, hogy ez az üdv újra felragyogjék és mindenki számá-ra ismeretes legyen, hogy Jeruzsálemnek temploma és városa – e cso-dálatos vidék – teljességgel megépüljön….” Szokatlan hang ez abban a korban, amikor a vallásháborúk még a keresztény felekezeteket is véres harcokban állították szembe egymással!

Protestantizmus és zsidó bevándorlás

Protestáns országokban bizonyos diszkrimináció mellett, de megtűrték a zsidók jelenlétét. Jó példa erre Anglia. Még 1290-ben

3 A korabeli keresztény hebraisták zöme ellensége volt a zsidó vallásnak, bár általában ellenezték a vérvádat és más túlkapásokat


kiűzték a zsidókat és ezt hivatalosan be is tartották. Shakespeare da-rabjaiban szerepelnek, de ő valószínűleg nem találkozott egyel sem. Néhány marannos (keresztény hitre tért zsidó) Spanyolországból és Portugáliából ugyan megjelent, de nem gyakorolhattak zsidó vallást. Ilyen volt Erzsébet királynő később kivégzett orvosa is. A forradalom győzelme után hivatkozni kezdtek arra a bibliai szövegre, hogy a zsi-dóknak az egész világon szét kell szóródni, tehát Angliában is. Így engedték meg a XVII. század végén a zsidók letelepedését a brit koro-na országaiban. Szintén a marannosok voltak az első zsidók La-tin-Amerikában. Ezeknek az álkeresztényeknek a titkos csoportjai azonban, ha gyarmati lakóhelyüket angolok vagy hollandok foglal-ták el, kiléptek a nyilvánosság elé, hitközségeket alapítottak, zsinagó-gákat építettek. Sajnos a hadiszerencse változásával néha a település visszakerült spanyol vagy portugál uralom alá. Ilyenkor akadt dolga az inkvizíciónak, égtek a máglyák. Sokan továbbmenekültek bizton-ságos területre, New York zsidó közösségét is ilyen brazíliai zsidók alapították 1654-ben az akkor holland területen. Szerencsésebbek voltak azok az álkeresztények akik a spanyol fennhatóság alól felsza-baduló Németalföldön laktak. Újra megvallván eredeti zsidó hitüket, közösségeik gazdasági és kulturális virágzásnak indultak. Amszter-damban élt Spinoza és Uriel Acosta is. Poroszországba főleg Lengyel-országból érkeztek zsidók, akiket a hugenotta és egyéb protestáns menekültekkel együtt fogadtak be, ha nem is olyan szívesen.

Mi volt a helyzet Magyarországon?

Mohács után a Magyar Királyság bukása a zsidók helyzetét is je-lentősen rontotta. Már a törökök is elhurcolták a legjelentősebb budai hitközséget, a kettős királyválasztás mindkét országgyűlése határo-zatot hozott kiűzésükről. Anyagi okokból ezt nem hajtották végre, bár egyes városok felhasználták az általános zűrzavart a zsidó közös-ségek kifosztására és elkergetésére! Meg kell állapítani, hogy a katoli-kusnak maradt nyugati részen rosszabb volt a zsidók helyzete, itt je-lentkeztek a szörnyű vérvádak is (Bazin, Nagyszombat). Nem sok idő után tovább szakadt az ország és a három területen különbözőkép-

pen alakult a zsidóság sorsa. Az ország legnagyobb részét elfoglaló török nem sokat törődött az alattvalók vallásával, amennyiben azok pénzügyi kötelezettségeiket teljesítették. Mivel ezt a zsidók vállalták jobb volt a helyzetük – a protestánsokkal együtt – mint a királyi Ma-gyarországon. Érdekes adat a két csoport érintkezésére Thury Farkas Pál ref. lelkész, a tolnai iskola rektora XVI. századi feljegyzése: „A zsidókkal nekem szinte naponta van dolgom, segít ebben valamelyes héber tudásom. Ezt ők vitáikkal gyarapítják.” Sajnos a visszafoglalás-kor osztoztak a városok lakosságának tragédiájában, lemészárolták vagy foglyul ejtették őket. A Magyar Királyság megmaradt részén a Habsburgok ellenreformációs politikája a zsidó lakossággal szemben is érvényesült. Már I. Ferdinánd kötelezte őket a sárga folt viselésére, 1647-ben pedig törvényen kívül helyezték a zsidókat. Földesurak – köztük protestánsok – gyakran védelmükbe vették a zsidókat és lete-lepítették őket birtokaikon, köztük a birodalom más országaiból ki-űzötteket, amiből jelentős hasznuk származott. Különleges volt a zsidók helyzete az önálló erdélyi fejedelemségben Ekkor még nagyon kevesen laktak itt, pedig a vallásszabadság hallgatólagosan lehetővé tette befogadásukat. Bethlen Gábor szívesen fogadta a zsidó kereske-dőket, 1623-ban privilégiumot adott nekik. Neki és utódainak zsidó orvosaik voltak, isztambuli tárgyalásaikon az erdélyi diplomaták gyakran vették igénybe zsidók szolgálatait, tolmácsi vagy közvetítői minőségben. Elterjedt volt protestáns egyházi körökben a héber nyelv, Apácai Csere János is jól tudott héberül. Kolozsvárott a Farkas utcai református templom szószékére a Tízparancsolat teljes szövege héberül van felírva! Itt kell említeni, hogy a reformáció egyes irány-zatai a „Hebraica veritas” elvéből kiindulva közeledtek a zsidósághoz. Ők voltak a „zsidózók” vagy „fél-zsidók”, ide sorolhatjuk az erdélyi szombatosokat is. Már Dávid Ferenc püspököt „judaizálás” miatt fogták perbe 1579-ben, mire követőinek egy része áttette az istentisz-teletet szombatra. Minden társadalmi rétegben akadtak híveik (25-30.000 fő) mígnem I. Rákóczi György letörte a mozgalmat.


Zsidó-magyar párhuzam

A prédikátorok a törököt Isten büntetésének tekintették, bűnbá-natra és megtérésre szólítottak. Gyakran vontak párhuzamot a zsidó és a magyar balsors között. Farkas András 1538-ban így írt: „A zsidó és magyar nemzetről, miképpen az Úristen Izráelnek népét Egyip-tomból és hasonló törvényben bévivé Izráel fiait az ígéret földjére, behozá a magyarokat is Magyarországba, kit neveznek vala bő Pan-nóniának és tejjel-mézzel folyó kövér földnek… Isten sok jó fejedel-met ada Izraelnek, de hogy hátra veték parancsolatját erősen verte őket. Idegen népek dúlták országukat, s őket szomorú bánattal, kese-rű sirással, éhségben hurcolták az Babylonnak fogságába.” Isten a magyaroknak is „ada jó fejedelmeket, jámbor kerálokat”, de „elfeled-kezének Ő nagy jóvoltáról, s bosszúálló ostora reánk szálla, kihozá reánk a hitetlen török császárt, s elveszté sok monostorunkat, mint Jeruzsálemben Salamon templomát s számtalan magyar esék törö-kök markába”. Bizony a hasonlat kézenfekvő, mindkét népet keleti hódítók gyötörték, igaz hogy két évezred különbséggel.

Héber nyelv és a reformáció

A protestáns bibliafordítók vallották, hogy a Biblia igazán csak eredeti nyelvén, azaz héberül érthető meg. Luther bibliafordításához a Soncino-család nyomdájában az olaszországi Bresciában 1494-ben nyomtatott példányt használta. Erdősi Sylvester János (1504-1551) nyomdász és tanító a bécsi egyetemen tanította a héber nyelvet, Ben-cédi Székely István Világkrónikájában a Talmudra hivatkozik. 1567-es debreceni zsinat ajánlotta a református iskolákban a héber nyelv tanítását „ahol lehet”. Károli Gáspár a héber szövegre támaszkodott nagyhírű bibliafordításában, Heltai Gáspár „zsidóbibliát” szerzett be munkájához. Általános volt a zsidó és magyar nép szenvedéseinek összehasonlítása, a közös balsors okainak emlegetése. A török ura-lomban Isten sújtó kezét látják, amely sújtja kiválasztott népét, hogy ezáltal jobb útra vezesse. Mélius Juhász Péter és Szenczi Molnár Al-bert is írt erről. Protestáns részről figyelték a zsidóság belső mozgal-

mait, kommentálták az eseményeket. Jó példa erre a Sabbatai Cvi-féle messiási mozgalom esete. I. Apafi Mihály küldötte, Rozsnyai Dávid így rögzíti ezt: „Hozák császárhoz azt a zsidót, kik ők zsidó királynak lenni hirdettek, kit midőn el lévén rendelve megöletése, törökké lett…”. Teleki Mihály kancellár irattárában latin levél számol be az álmessiás jeruzsálemi fogadtatásáról. A nagybányai iskolai rektor Eszéki István 1667 karácsonyára írt iskoladrámája így gúnyolódik:

„Közelebb az elmúlt harmadik esztendő Melyben támadt vala egy álnok hitető: Sabatha Sebi volt a neve, szemfényvesztő. Mint járátok ezzel, a gyermek is tudgya,Dolgotok a Török még ma is kacagja,Neki csak az kellett, hogy tellyék tár-háza.E vallást cserélvén Török csausszá lött,Messiás tisztibül hamar kiöltözött…”.

Közös szorongattatás Nyugatról

Amikor megkezdődött az ellenreformáció térnyerése, Kollonics érsek többek között katolikussá akarta tenni Magyarországot. A nem katolikus keresztény felekezeteknél a térítést szorgalmazta, a zsidók ellen gazdasági megszorításokat sürgetett. Súlyos adók, bérleti jogok megvonása, a töröktől elfoglalt területekre ne engedjék őket és még más a kitelepülést ösztönző szabályok voltak ezek. Előírta, hogy vét-ség esetén az egész közösséget büntessék. Külön előírta, hogy ne le-gyenek tekintettel az őket védő földesurakra. (Ezek akkor még több-ségükben protestánsok voltak!) 1698-ban a császári biztosok olyan utasítást kaptak, hogy a töröktől felszabadított területen „zsidókat és törököket, továbbá szektás görögöket és rácokat, cigányokat valamint minden eretneket és nem katolikust, akik nem tartoznak a római ka-tolikus egyházhoz, távolítsanak el és semmi módon ne tűrjenek el.” Tehát együtt említik a zsidót a protestánssal! Szerencsére elképzelése-it gyakorlati okokból nem teljesen hajtották végre, mindenesetre bi-zonyos időszakokban a zsidók hullámokban menekültek a katolikus-sá tett Ausztriából, főleg Magyarországra. Ennek ellenére a


vallásszabadságért küzdő, főleg protestáns kuruc csapatok gyakran támadták és sarcolták a zsidók lakta településeket. Különösen gyá-szos emlékű Magyarbród 1683-as feldúlása, amikor a török szövet-ségben Bécs ostromára igyekvő Thököly katonái 113 zsidót öltek meg. Kisebb kilengések Rákóczi idejében is előfordultak, pedig a fejedelem tolmácsai és szállítói gyakran zsidók voltak. Utóbbira a Csinom Pal-kó nótája is utal: „Elkopott a csizmám szára, majd hoz újat a Mózsi” .(Feltehetően egy Mózes nevű zsidó kereskedőről volt szó). Később az ellenreformáció terjedése rosszabbította a zsidók helyzetét. Mária Te-rézia rendeleteket hozott a protestánsok ellen is, a zsidókat kiűzette több városból, rendkívüli fejadót vetett ki rájuk, melynek már az el-nevezése is megalázó volt (taxa toleranciális azaz türelmi adó). Ez az adónem az 1848-as forradalomig fennmaradt, II. József is csak a ne-vét változtatta meg kamarai adóra. Meg kell mondani, hogy a me-gyék tiltakoztak ellene, bár nem annyira a zsidók védelme okán, ha-nem mert a rendi jogok ellenére, országgyűlési hozzájárulás nélkül vetették ki. A református többségű Zemplén vármegye indoklásában kifejtette, hogy a zsidók esetleg Lengyelországba szöknek, és ez káros lenne a nemességnek gazdaságilag.

Első kísérletek a zsidók helyzetének rendezésére

II. József édesanyjával ellentétben a vallási türelem híve volt. Már uralkodása kezdetén kibocsátotta ún. Türelmi Rendeletét, amely sza-bad vallásgyakorlást biztosított a protestánsoknak és a görög-keleti-eknek, majd pátensekben könnyített a morvaországi, trieszti és né-hány más tartományi zsidók állapotán. 1783 márciusában sor került a magyarországiakra is, a Sistematica gentis Judaicae regulatio (Rendszabály a zsidó népre vonatkozólag) bányavárosok kivételével mindenütt engedélyezte megtelepedésüket. Igyekezett integrálni őket a társadalomba, iskolákat állított számukra4, megtiltotta nekik a szakállviselést (édesanyja pedig külső megkülönböztető jelként épp-

4 Kazinczy Ferenc a kassai kerület tanfelügyelője igen pártolta a zsidó iskolaügyet, mondván: „a tudomány kincseihez mindenkinek joga van”.

hogy kötelezővé tette a zsidóknak). Utóbbi olyan ellenállásba ütkö-zött a zsidó közösségek részéről, hogy egy hónap múlva visszavonták! Alatta kapták a zsidók német vezetékneveiket. Az 1790-es országy-gyűlés megerősítette II. József türelmi rendeletét, sőt eltörölve a ma-gán vallásgyakorlat fogalmát nyilvánossá tette a protestáns vallás-gyakorlatot. Ez némi reményt villantott fel a zsidóság számára is, amelyet a jogokat kapott protestáns értelmiségiek is erősítettek. Nagyváthy János (1755-1819) végzett teológus „A tizenkilencedik században élt igaz magyar hazafinak örömórái” című munkájában, valamint a szintén református felsőőri Osvald Zsigmond (1748-1825) „Az igaz hazafi, kinek tulajdonságait együgyű beszédbe foglalta egy hazája és nemzete javát óhajtó szív” című röpiratában már javasolta a zsidók egyenjogúsítását. Hajnóczy József 1790-es latin értekezésében ugyanezt követelte, valószínűleg ő volt a zsidó által az országgyűlés-nek beadott hasonló tárgyú kérelem szerzője. Erre az időre tehető a chaszidizmus bizonyos térhódítása a Kárpát-medence északkeleti ré-szén. Cadikjaik, az un. Csodarabbik, nagy tiszteletben részesültek a keresztény lakosság részéről is. Egy történet szerint a gyermek Kos-suth Lajost betegsége alatt édesanyja elvitte sátoraljaújhelyi Mose Te-itelbaumhoz, aki zsoltárverset mondott nevére: „Zászlót adtál tiszte-lői kezébe, hogy lobogtassák az igazság (koset) nevében”. Búcsúzóul megjósolta, hogy nagy ember lesz belőle.

Az emancipáció mellett

A reformkorban egyre gyakrabban felmerült az zsidók egyen-jogúsításának ügye. Politikusoknak állást kellett foglalniuk e kérdés-ben és a parlament hozzászólásokból úgy tűnik a protestánsok – ta-lán emlékezve a múltban őket ért sérelmekre – inkább hajlottak ennek megadására. Hazai zsidóság részéről is egyre erőteljesebb lett a felvilágosodás, egyházi reformtörekvések jelentek meg és ez együtt járt a magyarosodással, a magyar irodalmi nyelv elsajátításával – hi-szen valamilyen szinten minden zsidó beszélt magyarul és alkalma-zásával, néha már a zsinagógákban is. E vitákban sok protestáns val-lású helyi politikus a zsidók mellett szólalt fel. Így Dubraviczky Simon


(1791-1849) pestmegyei alispán elsőnek kezdeményezte a zsidók em-ancipációját. 1840-es országgyűlési követeknek erre adott utasítást, sőt már három évvel azelőtt így instruálta őket: „…zsidó vallás a be-vett vallások közé számitassék, hívői egyenjogúak legyenek, sőt ha arra érdemesek, nemesi rangot is kaphassanak.” Ő későbbi működé-sében is bátran síkraszállt a zsidóság mellett, ennek személyes okai is voltak: az 1838-as árvíz alatt a pesti vármegyeházán látta zsidók buz-góságát a károsultak megsegítésében és tápiószelei birtokán nagyobb zsidó közösség élt, akikkel jó kapcsolatokat ápolt. Török Pál (1808-1883) pesti református lelkész, később püspök, már 1839-es kinyom-tatott prédikációjában pártolta „az elnyomatott és most szabadulá-sért esdeklő izraeliták nehéz ügyét” utalva a francia és amerikai példára. Evangélikus kollegája, Székács József (1809-1876) templomá-ban az üldözött zsidót a keresztény vallás, a szeretet vallása kigúnyo-lásának nevezte. Deák Ferenc, a zalai követ is ellenezte a diszkrimi-náció fenntartását: „Még oda jutunk talán, hol Anglia volt egykoron, hol a zsidóknak csak sárga kalapot volt szabad viselni…”. Nemcsak az ellenzék állt ki a zsidók egyenjogúsításáért. Gróf Zay Károly konzer-vatív politikus, az evangélikus egyház főfelügyelője is támogatta a törvényjavaslatot. Nem a legjobb példa, de ezekben az évtizedekben megnőtt a kikeresztelkedett zsidók száma és közülük már voltak, akik protestáns felekezeteket választottak. Talán legismertebb közü-lük Moses Bloch aki 1842-ben követte a két évvel előbb kálvinistává lett Wodianer Móricz nagykereskedő példáját. Ballagi Mórként az egykori jesivai növendék fényes egyházi karriert futott be. Tanára a református teológiai akadémiának, vallási közlönyt alapított és szer-kesztett. Fia már antiszemita lett. Saphir Móricz újságíró és irodal-már 1843-tól protestáns.

Zsidók részvétele az 1848-49-es forradalomban és szabadságharcban

Már a március 15-i eseményekben sok zsidó jelen volt, ezt a kora-beli szemlélők is megállapítják. Szívesen látták őket, Jókai és Petőfi különösen. Táncsics, akinek kiszabadítói között egyharmadra be-csülték a zsidók arányát, később elfogadta volna egy zsidó nemzetőr

zászlóalj parancsnoki tisztségét. Önzetlenségére jellemző, hogy a pénzt, amellyel vagyonos pesti zsidók akarták támogatni élete újra-kezdését a börtön után, nem fogadta el. Ekkortájt megerősödtek a zsidóságon belüli vallási reform-mozgalmak, szombat helyett vasár-napot akartak ünnepelni és éppen Táncsics adott magyar nevet egy-letüknek, ingyen magyar nyelvi oktatást ígérve nekik. Sajnos néhány nap múlva a csőcselék egyes városokban rátámadt az egyenjogúságot remélő zsidó lakosokra. Pogromszerű jelenetek játszódtak le, noha minden politikai tényező elítélte a rendbontásokat, pl. az általunk említett Török Ferenc tiszteletes befogadta templomába (a mai Kál-vin téren) az Orczy-ház menekülő lakóit, üldözőiket pedig szablyával a kezében keresetlen szavakkal kergette el. A zavargások leverésében kitűntek a gróf Ráday Gedeon vezette nemzetőrök. Pozsonyban és környékén volt legerősebb a pusztítás, itt sok szlovák vett részt benne. Erős volt a hasonlóság az orosz pogromokkal, erről a képek is tanús-kodnak, a keresztény lakosok az ablakba kitett keresztekkel, szentké-pekkel próbálták otthonaikat megóvni. Pesten egy rabbi felkereste Petőfit, aki mindig barátságos volt a zsidókhoz és kérte, hogy a Nem-zeti Múzeum előtt mondjon beszédet a zsidók mellett. A költő vállal-ta volna, bár inkább Vasvárit ajánlotta, de amikor a rabbi pénzt aján-lott fáradságáért megsértődött és kidobta. A fenyegetett zsidók egy része Amerikába készült, de hangulatukat jellemzi, hogy magyar könyveket akartak magukkal vinni. Az 1848. évi XX. törvénycikk komoly vallási változásokat hozott, bevett vallásnak nyilvánította az unitárius felekezetet, de a zsidókat kihagyta. Amikor ezt egy követ szóvá tette Kossuth így válaszolt: „e percben a zsidókra nézve rendel-kezni annyi volna, mint e népfaj közül tömérdeket áldozatul vetni ellenségeik dühének”.5 Csak a szabadságharc végén került sor az egyenjogúság kimondására, bár Tóth Lőrinc, komáromi képviselő, már májusban elő akarta terjeszteni a törvényjavaslatot, amelynek kidolgozására a kormány Csengery Antalt, Kemény Zsigmondot és Kuthy Lajost kérte fel. (Mindhárman reformátusok). Javaslatukat az

5 Pedig, mint Baltazár Dezső püspök kimutatta az 1895-ös recepciós törvény fogalmazása lényegileg megegyezik az 1848-sal.


ekkor már Szegedre menekült Nemzetgyűlés egyhangúlag elfogadta, amiben közrejátszhatott az a köztudott tény, amelyet a szintén refor-mátus Szemere miniszterelnök is hangsúlyozott: „Nincs még egy faj, amely több energiát és hűséget mutatott volna a mi harcunkban mint a zsidó”. Ezek az emlékek 1867-ben megkönnyítették az egyenjogúsí-tás elfogadtatását a közvéleményben és a képviselőházban. Tudták ezt az osztrákok is, a megtorlás nem maradt el. Halálos ítéletek, hatalmas sarc sújtotta zsidó hitközségeket, sokan követték Kossuthot az emig-rációba köztük Helfy Ignác, „Kossuth palatinusa”, aki visszajött és protestáns lett. Teljesen azért nem lehetett a régi helyzetet visszaállí-tani, gazdaságilag a zsidók jobb pozíciót szereztek, a hadisarcot Fe-renc József már 1850-ben visszaadatta a zsidó iskoláztatás céljára (Ebből létesült később a modern rabbiképző intézet is). A Bach-kor-szak után ismét megindult a magyarosodás, napirendre került az egyenlőség kérdése. Ezt érdekes módon a konzervatív zsidók nem akarták, utólag úgy tűnik joggal féltek az asszimiláció felerősödésé-től.

1867. évi XVII. törvénycikk: az „izraeliták” egyenjogúak

Kiegyezéskor gondoskodtak a zsidóságról is. Több mint félévszá-zados küzdelem eredményeképpen a Képviselőház egyhangúan, a Felsőház négy ellenszavazattal elfogadta a zsidó vallású lakosok egyenjogúsítását „polgári és politikai jogok tekintetében”. Ez azt je-lentette, hogy a felekezet nem lett egyenlő a többivel! Erre csak 1895-ben került sor. Eltörölték a középkorból fennmaradt megalázó eskü-formát is, amelyet a zsidónak bíróságnál, hivatalos helyen le kellett tennie, a szombatosok nyíltan zsidó vallásra térhettek. Elhárultak az akadályok mindenfajta gazdasági tevékenység elől, mehettek egye-temre, értelmiségi pályára. Sajnos ez bizonyos idő után irigységet kel-tett, nálunk is megjelent a faji alapú zsidóellenesség, az antiszemitiz-mus. Fellángolt a gyűlölet a hírhedt tiszaeszlári per nyomán. 15 zsidóra várt igazságtalan ítélet, amikor Eötvös Károly, ősi nemesi re-formátus család sarja, jogi tudásával megmentette őket. Később még fel-felbukkant a vérvád, Hamar István a Protestáns Szemlében fellé-

pett ellene.6 Az antiszemitizmus gyengült, politikailag visszaszorult, de mindig jelen volt. Az első világháború alatt megerősödött, noha zsidók tömegei küzdöttek vállvetve a frontokon keresztény bajtársa-ikkal, a hadigazdaság pedig nem működött volna nélkülük. Tisza István nyilatkozata szerint Weisz Manfréd gyárának termelése egy évvel halasztotta el az összeomlást. A tartalékos tisztek egyhatoda volt izraelita, Hazai Samu hadügyminiszter csak a Ludovikán keresz-telkedett meg. A hadiszállítók visszaélései, a háborús nyomor miatt azonban bűnbakot kerestek és előtérbe került a „zsidókérdés”. A Pro-testáns Szemle már 1914-ben több cikket közölt erről sokatmondó címekkel: „Mikor a zsidó antiszemita”, „Antiszemitizmus?”.

Megjelenik a zsidókérdés

1917-ben Ágoston Péter szociológus vihart kavart „A zsidók útja” című könyvével amely objektív hangon, de lényegében kritizálta a be-olvadni nem akaró zsidóságot. Munkáját Baltazár Dezső (1871-1936) tiszántúli református püspök az Egyenlőség zsidó felekezeti lapban –amelynek fiatal korában munkatársa volt – keményen bírálta. Zsi-dósággal kapcsolatos véleménye –amelyet egész életében vállalt és hangoztatott kitűnik soraiból: „Az antiszemitizmus az érzés dolga, s az érzések között is az irigységé. Nem a zsidók rossz tulajdonságai-nak anyaga, hanem jó tulajdonságaik összessége az alapja. A jó tulaj-donságok eredményeiben találta meg az irigység a maga alapját…”. Egyszer így fordult a zsidókhoz: „Hitem fájának lombkoronája a ke-reszténység napjától veszi az életet, de gyökereivel az Ószövetség őse-rejű talajába fonódik bele.” A zsidókérdés egyre élesebb lett. 1917 nya-rán a Huszadik Század című folyóirat vitát rendezett róla, körkérdésére értelmiségiek sora válaszolt. Református részről Haypál Jenő budapesti lelkész, Zoványi Jenő, Lencz Géza és Ravasz László professzorok ragadtak tollat. Lencz Géza egyértelműen a zsidók mel-lett tette le a garast: „A zsidóság múltja inkább szimpátiát mint anti-

6 1913. okt. 16. Bethlen Gábor Kör: „Az ótestamentumi véres áldozatok és azokban a vér jelentősége” (felolvasás).


pátiát kelthet… Fordult elő a történelem folyamán zsidó nemzeti kér-dés ellentétben a magyar nemzeti eszmével vagy nemzeti céljaink akadályaként?” Következtetése: a zsidóságnak a protestantizmussal együtt kell haladnia. „Együtt kell küzdenünk és együtt győznünk”. Ravasz László teljesen ellentétesen nyilatkozik. A zsidókat fajnak te-kinti, beolvadásukat követeli. Egyébként a vitában megszólalók több-sége nem volt ezen az állásponton, többségük tagadta, hogy zsidókér-dés egyáltalán létezik. Hát a következő évek nem ezt mutatták! Már a háború végén, különösen a nemzetiségi vidékeken megtámadták a zsidó üzleteket, raboltak fosztogattak. A forradalmak sok áldozatot szedtek a vagyonos zsidó polgárok köréből, utána a fehérterror a pro-letárdiktatúra zsidó vezetőire hivatkozva válogatás nélkül gyilkolta a zsidókat. Numerus clausus korlátozta egyetemi tanulásukat, sok te-hetségtől fosztva meg az országot. Szilárd Leó visszaemlékezéseiben írja, hogy amikor 1919 őszén be akart menni műegyetemi órájára, felheccelt egyetemi hallgatók, mint zsidót elzavarták. Erre elment a Kálvin téri református templomba és megkeresztelkedett. Másnap már keresztényként próbálkozott, de diáktársai lerugdalták a lép-csőn, mire külföldön folytatta tanulmányait, amelynek eredménye ismert. Lassan állt helyre a törvényes állapot. Egyik szomorú eset volt a Löw Immánuel ügy, amely azonban alkalmat adott Baltazár Dezső-nek bátor kiállásra. Miről is volt szó? 1920 tavaszán, Budapesten meggyilkoltak egy szegedi zsidó mérnököt. Holland újságírók cikket írtak erről, benne Lőw Immánuel szegedi rabbi nyilatkozatával, amelyben állítólag helyeselte Magyarország felosztását. Erre letartóz-tatták és több mint két hónapig börtönben tartották, utána majd egy évig házi őrizetben volt, ekkor törölték a pert. Nagy volt vele a szoli-daritás, zsinagógájában egyszer Baltazár Dezső tartott helyette isten-tiszteletet. Ő későbbiekben sok jelét adta zsidóbarátságának, egyszer amikor egy kis faluba látogatott, az ottani zsidók panaszkodtak neki, hogy még rabbijuk sincs. „Nem baj, csak szóljatok, ha valami bajotok van” – mondta nekik. „Elmondhatjátok, hogy nincs rabbitok, de van püspökötök!” – vigasztalta őket. Baltazár Dezsőt 1936-ban bekövet-kezett halála megmentette attól, hogy látnia kelljen a későbbi zsidóül-dözést, amely ellen bizonyára végsőkig küzdött volna.

Állásfoglalások a nemzetiszocializmusról

Református egyházi tényezők évekig tartózkodtak a náci rendszer elítélésétől. A Debreceni Protestáns Lap 1936-ban így írt: „A nemze-tiszocialista állam nem jobb keresztyén semmivel sem, mint a parla-mentáris formájú államok. De nem is mondható rosszabbnak azok-nál.” Nem ítélték el a Kristályéjszakát sem, csak később Pákozdy László, Bereczky Albert és Czeglédy Sándor figyelmeztettek a ve-szélyre. Helytelenítették a vallásoktatás eltörlését, a vasárnapi ren-dezvényeket. „Félő, hogy előbb-utóbb a reformációtól, sőt az evangé-liumtól megmentik Luther népét.” Révész Imre püspök 1939-es újévi nyilatkozata már pártfogásba vette a zsidókat: „Igazságtalanságok és embertelenségek (igazában: istentelenségek) ellen pedig a magyar re-formátus lelkiismeretnek Krisztus nevében még akkor is tiltakoznia kell, hogyha azokat Krisztushoz meg nem tért, de a tízparancsolatot becsületesen megtartó zsidó családok tagjain követtetnek el…”. Álta-lában óvott a fajelmélettől, mert „a fajok lefelé való osztályozása” a magyarságot is veszélyezteti.

A zsidótörvények

Az első zsidótörvényt a keresztény egyházak vezetői egységesen megszavazták. Mentségük lehet, hogy – talán a pogromtól, az utcától való félelmükben – a felsőház zsidó tagjai is! Ravasz László püspök viszont egy beszédben indokolta szavazatát, amelyben lényegében tá-madta a magyar zsidóságot. Azért ő is érezhette, hogy nincs teljesen rendben ez a dolog, mert amikor beszéde után valaki kérte, hogy el-sőnek gratulálhasson szavaihoz, szomorúan az válaszolta, hogy csak második lehet a sorban: „Elsőnek az ördög gratulált, hogy ezt elkezd-tük!” Noha ekkor megígérték, hogy nem lesz több, egy év sem telt el és jött a második, szigorúbb zsidó törvény. Míg az előző csak „az egyensúly biztosítását” szolgálta, ez már nyíltan „a zsidó térfoglalás korlátozásáról” rendelkezett. Ravasz László így indokolta megszava-zását: „Az asszimiláció elvileg lehetetlen, a zsidó lélek sohasem lesz más, mint zsidó lélek… A törvényhozásnak nem szabad az egyéni


sérelmekre és sebekre nézni”. Később a Lelkészegyesület című lapban kifejtette, keresztényellenesnek tartja, de „kivételes helyzet kivételes intézkedéseket kíván”. Kifogásolta viszont, hogy nem különböztetik meg eléggé a megkeresztelt zsidókat a hitükben maradtaktól. Talán ennek köszönhető a harmadik zsidótörvény elutasítása az egyházfők által, a közös protestáns nyilatkozatot Révész Imre tiszántúli refor-mátus püspök fogalmazta. Ravasz László a Felsőházban élesen elítélte a vegyes házasságok megtiltását. Mások is látták a veszélyt. Karner Károly a keresztyén egyházak összefogását kérte az „Isten elleni front” államai, amelyek közt a fasiszta Itáliát és a Harmadik Birodal-mat is említi megfékezésére (Protestáns Szemle 1938. 296.o.) Voltak olyanok, mint Csia Sándor református lelkész, a Bibliamúzeum veze-tője, aki többször publikált barátságos cikkeket a zsidó sajtóban.

Embermentés a vészkorszakban

A német megszállás új helyzetet hozott, már nemcsak megalázás és kifosztás fenyegette emberek százezreit, hanem az életükről volt szó, a protestáns egyházak főleg az áttért zsidókért aggódtak. Nagyon sokat tett Ravasz püspök, aki már 1944. április 3-án felmentést kért Jaross Andor belügyminisztertől számukra a sárga csillag viselése alól. Ké-sőbb is nagy aktivitást fejtett ki az üldözöttek érdekében, megpróbálta elérni az egyházak együttes fellépését – eredménytelenül. Viszont való-színűleg részük volt a budapesti deportálás meghiúsításában. Sokat tettek egyes lelkészek és szervezetek, akik közül ki kell emelni a protes-tánssá lett zsidók Jó Pásztor Bizottsága munkáját. Ők először a munka-szolgálatra behívott „zsidónak minősülő” protestánsok szolgálatát igyekeztek megkönnyíteni, később kiszélesítették a kört. A Skót Misz-szió vezetője, Jane Haiting, Auschwitzban életével fizetett bátor tevé-kenységéért. Sztehlo Gábor evangélikus lelkész gyermekek tömegét mentette meg, Bereczky Albert Pozsonyi úti református templomában sokaknak nyújtott oltalmat, antedatált keresztleveleket állított ki. Más református templomokban is rejtegettek embereket, családokat, pl.

Angyalföldön, vagy a Szabadság téren. Nehéz lenne felsorolni7 mindet. Az így megmentettek száma ezrekre tehető.

A háború után

Megrázó volt a pusztulás méreteinek megismerése, a deportáltak beszámolói. Ezt a megrendültséget tükrözi Révész Imre püspök meg-nyitó beszéde a visszatért deportáltak javára rendezett hangverse-nyen (Debrecen, 1945. május 6.), amelyben az „antiszemitizmus ro-hadt kovászának kipusztítására” és a hazatérő deportáltak szívünkre ölelésére buzdított: „Meg kell osztani velük a legutolsó sovány falatot is”8. Hasonló szellemű a Bereczky Albert kezdeményezésére született Országos Református Szabad Tanács nyilatkozat (Nyíregyháza 1946. aug. 14-17), amely elítélve az antiszemitizmust továbbmegy: „Meg-késve, bár de most Isten színe előtt bocsánatot kérünk a magyar zsi-dóságtól”. Sajnos ez nem lett az egész egyház hivatalos bocsánatkéré-sévé, mert a lelkészegyesület gyűlése nem szavazta meg, Ravasz László sem értett egyet vele. Viszont a zsidóság és a református egy-ház kapcsolatáról 1990-ben megjelent nyilatkozat idézi ezt, felelős-ségről és bűnbánatról beszélve. Egyéb részeiben szól a közös gyöke-rekről és fontosnak tartja a kapcsolatok tisztázását. Születtek később közös nyilatkozatok az izraelita-református felekezetközi együttmű-ködésről. Érdekes, hogy van egy hitközségi szabály, hogy az eladott zsinagóga épületet (sajnos sok van ilyen!) azonos feltételek esetén in-kább a protestáns jelentkezőnek kell eladni.

7 Szándékosan nem írom, hogy „zsidókat”, mert zömmel áttérteket vettek védelmükbe. Mentésükben résztvevő lelkészek zöme is zsidó származású, pl. Éliás József.

8 Tildy Zoltán ref. lelkész, első köztársasági elnök is hasonlóan nyilatkozott, különösen a cionistákat pártolta. Zsidószármazású vejét a kommunisták végezték ki.


Források

Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon. Kalligram kiadó, Pozsony 2012

Nagy Antal Mihály:Örök szövetség Kálvin jános Kiadó, Budapest 1995Randolph L. Braham: A népirtás politikája Belvárosi Könyvkiadó, Budapest 1997Magyari István:Az országokban való sok romlásoknak. Magyar helikon, Budapest

1979Károli Gáspár:Két könyv –melyből megérthetni mi az oka Magyarország romlásá-

nak. Vajthó László Magyar Irodalmi ritkaságok 5., Budapest 1931Korabeli református és zsidó felekezeti sajtó

Riszovannij Mihály1:Schnitzer Ármin és Pap Gábor barátsága –a Schnitzer-emlékiratok tükrében

Prof. Dr. Schweitzer József főrabbi emlékére

A vallásközi párbeszéd széles spektrumán különleges helyet foglal-nak el a személyes kapcsolatok, barátságok a különböző egyházak neves és kevésbé neves képviselői között. Konferenciánk szervezői arra kértek fel, hogy a hely szelleméhez méltón elevenítsem fel két, Komáromhoz szorosan kötődő egyházfi több mint száz évvel ezelőt-ti, de jelentőségében, sőt: szépségében máig tanulságos baráti kapcso-latát. Schnitzer Ármin főrabbi és Pap Gábor református püspök ba-rátságáról van szó. Előadásom apropója továbbá az, hogy a Komáromi Zsidó Hitközség felkutatta és rögtön két fordításban, szlovákul és magyarul is kiadta Schnitzer eddig lappangó, csak néhányak által idézett emlékiratait,2 melyek annak idején Bécsben, 1904-ben jelen-tek meg Jüdische Kulturbilder – aus meinem Leben címmel. Ez a visz-szaemlékezés pedig részletesen tárgyalja a rabbi és a püspök barátsá-gát – az előbbi szemszögéből. E szubjektív, de autentikus forrás segítségével szeretném feleleveníteni ezt a baráti kapcsolatot, gazda-gon idézve Schnitzer – immáron mindenki számára magyarul is el-érhető – visszaemlékezéseiből.

1 Dr. Riszovannij Mihály, egyetemi docens, a Nyugat-Magyarországi Egyetem Bölcsészettudományi Főiskolai Karának oktatója. E-mail: [email protected] Az előadás elhangoztt a Selye János Egyetem IX. Nemzetközi Tudományos Konferenciája Teológiai Szekciójában, Komáromban, 2017. szeptember 12-13-án

2 A könyv a konferencia ideje alatt készült el, s 2015-ben jelent meg Zsidó kultúrképek – az életemből címmel. Fordította és a jegyzeteket készítette: Riszovannij Mihály. Kiadta a Komáromi Zsidó Hitközség. Az idézeteknél megadott oldalszámok e kiadásra vonatkoznak.

Riszovannij Mihály: Schnitzer Ármin és Pap Gábor barátsága ... 93TEOLÓGIAI FÓRUM 2017/292

A dolgozat felépítése a következő. Először Schnitzer Ármin és Pap Gábor életét idézem fel a források tükrében, majd kapcsolatuk törté-netét rekonstruálom Schnitzer személyes visszaemlékezései alapján.

Előadásomra készülve felhasználtam a keresztény-zsidó párbe-széd hosszú évtizedeken át aktív alakítójának, a – mind zsidó mind keresztény oldalról – méltán nagy tiszteletnek örvendő Schweitzer József főrabbi korábbi írását a témáról (Schweitzer 1983), mely a Con-fessio 1983-as évfolyamában jelent meg, s mely szintén idéz az – ak-kor még csak német eredetiben fellelhető – visszaemlékezésekből. Konferenciánkat 2014 novemberében tartottuk – azóta sajnos Schwe-itzer József, rabénu u morénu, rabbink és tanítónk elhunyt. Dolgoza-tomat az ő emlékének ajánlom.

Schnitzer Ármin útja a jesiváktól a komáromi rabbiszékig

Schnitzer Ármin, a későbbi komáromi főrabbi Hunfalván szüle-tett 1836. december 8-án, és 1914-ben hunyt el szolgálatának helyszí-nén, Komáromban. Éppen annak az aranykornak – talán inkább aranynak vélt és hitt kornak – a végén (pontosabban, a vég kezdetén) melyet a hozzá hasonló tudós rabbik lelkes és lelkesítő működése, al-kotó közéleti tevékenysége jellemzett. Annak a kornak a végén, mely magyarok és zsidók együttélésének, a magyar-zsidók, vagy magyarrá vált zsidók polgárosodásának és emancipálódásának történelmi táv-latokban oly rövid ideje volt. Schnitzernek megadatott, hogy mind-ezeket megélje, de az élete során legalább jogilag megvalósult magyar zsidó emancipáció leépülését, pláne lerombolását és tragikus végét már nem kellett végignéznie.

Jiddis nyelvű családban nőtt fel, serdülőként élte meg a 1848-49-es szabadságharcot (melyről lelkes, de kissé groteszk képet fest vissza-emlékezéseiben), majd 13 éves korától különféle jesivákban tanult: Leipnikben fél évig, majd Nikolsburgban, ahol Samson Raphael Hir-schnek, a németországi modern ortodoxia vezéregyéniségének, ké-sőbbi frankfurti rabbinak lett a tanítványa. Schnitzer vallási nézetei-nek, szemléletének, vallásjogi felfogásának megértéséhez fontos röviden megvilágítani azt a környezetet, a 19. századi jesivák világát,

amelyben felnőtt.3 A jesiva szót – mely szó szerint „együtt ülést” je-lent – sokszor túlinterpretálva „teológiai főiskolának” fordítanak, mondván, onnan kerülnek ki a rabbik. Mások, így Schnitzer is az Életképek-ben, „talmudiskolának” (Talmudschule) fordítják, ami már közelebb visz a valósághoz. Ő maga így ír a jesivákról:

A régi jesiva egykoron a zsidó szellem és a zsidó népi erő fellegvárai voltak. Iskolák, melyekből „jó eszű” és erős lelkű, nagy tanítómesterek nőttek ki, akik mindenkor acélkemény meggyőzőerővel és erős hittel fénylettek előttünk az élet sötétjében, hogy zsidóságunkat nemcsak a mi javunkra, hanem az egész emberiség javára fenntartsák. (15. old.)

A klasszikus jesiva – nem számítjuk ide a mai, ún. „modern orto-dox”, a világi ismeretek felé nyitott intézményeket – még csak nem is a zsidó tudományok főiskolája volt. Tanrendje nem tartalmazott olyan, a teológiákról illetve a későbbi rabbiszemináriumokból ismert tantárgyakat, mint (összehasonlító) irodalomtörténet, filozófia, zsidó történelem és vagy pláne bibliai régészet. Még bibliai tanulmányok sem szerepeltek a tanrendben, hiszen a Zsidó Bibliát, de különösen a Tórát, Mózes öt könyvét, nemhogy a jesiva tanulói, a 14 év feletti bócherek (ifjak), hanem már a kisgyerekek is tanulták, sőt mondhat-juk, megtanulták a zsidó elemiben, a chéderben – ahol Schnitzer apja is tanító volt.

A világi témák, tudományok, különösen a zsidóság eszmevilágá-nak, irodalmának korabeli tudományos – azaz összehasonlító, törté-neti – szemlélete idegen volt a jesiváktól, sőt egyenesen tiltott tannak számított. A tanulás középpontjában a Talmud és a hálákhikus (val-lásjogi) irodalom állt, a kommentárok kommentárjainak kommentá-lása. Előadások (siúr), egyéni olvasmányok, s legfőképpen a chávrutá, a páros tanulás jelentették a tanulási formákat. Utóbbi során gyako-rolták a felépítésében logikus, megjelenésében heves, elkötelezett, de mégis szabályozott vita és érvelés módszerét. A sokéves tanulás a zsi-dó vallási műveltséget szolgálta, minden zsidó férfi számára nyitott volt, a legjobbakat pedig felkészítette jövendőbeli vallásjogi döntések meghozatalára – a hagyományos értelemben vett rabbiságra. Ezt az

3 A morvaországi zsidóság korabeli világáról lásd Miller (2011)


elismert rabbik aláírásával ellátott levél, a szmichá igazolta (eredetileg „kézrátétel”), de használatos a hátárá (engedély) kifejezés is (Schnitz-ernél is ezt olvassuk majd).

A 19. századi zsidó vallási reform vezéregyéniségei, leginkább Ab-raham Geiger egy zsidó teológiai kar és ehhez kapcsolódó rendszeres teológiai tanulmányok létrehozását szorgalmazták, mint a rabbikép-zés formáját és keretét.4 Tudományosan megalapozott, a zsidóság perspektívájából művelt diszciplinákkal – Biblia, rabbinikus iroda-lom, irodalomtörténet, filozófia, történelem, régiségtan (Altertums-kunde) – kitekintéssel az európai művelődéstörténetre. Ezek a karok az eredeti elképzelés szerint az egyetemekhez kapcsolódtak volna, de az egyetemek ellenállása miatt létrehozták az önálló rabbiszeminári-umokat. Breslauban 1854-ben, Berlinben 1872-ben, majd 1877-ben (a breslaui „leányintézményeként”) Budapesten, a Ferenc József Orszá-gos Rabbiképző Intézetet, mai Zsidó Egyetem elődjét.5 Ezeket a (szin-tén akkoriban intézményesülő) ortodox irányzat – különösen a ma-gyarországi – élesen ellenezte: nemcsak tartalmukat, a tudományos alapokat és a haladó zsidóság tanait, hanem formájukat, magát a sze-mináriumi létformát is.

Az ortodoxián belül egy kicsi, korát megelőző csoport a szigorú vallásjogon nem változtató, de a modern tudást tisztelő és elismerő, ennek követelményeinek megfelelő intézmény létrehozására töreke-dett. Ennek eredményeként hozta létre 1851-ben Kismartonban az ortodox rabbiszemináriumot (eredetileg jesivaként) Esriel Hildeshei-mer ortodox, de doktorált rabbi. 1869-ben azonban Berlinbe költö-zött, mert nem bírta elviselni a bezárkózó ortodoxia atmoszféráját és támadásait.6 A hazai ortodoxia még a vallásjogot nem érintő modern ortodox szemléletet és annak szemináriumát sem fogadta el.

4 A rabbiszerep térténeti változásairól és folyamatos kihívásairól lásd Homolka (2012)5 A budapesti rabbiképzőről és társintézményeiről számos tanulmány lásd Schweitzer

et.al. (1999)6 A kezdeményezésről és kiteljesedéséről, a berlini rabbiszemináriumról lásd Gantner

(1999)

Talán még nagyobb hírt szerzett magának írásaival és tevékenysé-gével Samson Raphael Hirsch, akiről Schnitzer, visszaemlékezve nála töltött tanulóéveire, így ír:

Ezt az illusztris széket (a nikolsburgi rabbiszéket) most egy klasszi-kus műveltségű, minden konzervativizmusa mellett igencsak modern, glaszé-kesztyűt viselő férfi foglalta el, aki már ünnepelt nevet szerzett magának a zsidó irodalom területén. A „Choreb”, a „Gondolatok Izra-el kötelességeiről” szerzője, aki felvette a harcot Geiger, Holdheim, Aub, a zsidó vallási reform úttörői ellen, aki azonban minden művét német nyelven írta.

Ha (elődje) R. Mordecháj Beneth magas, tiszteletet parancsoló alakja hosszú selyemkaftánban, magas prémkalappal a fején, szolgáló-itól és tanítványától kisérve az utcát rótta, a lányok és asszonyok szé-gyellősen elhúzódtak. Addig Samson Raphael Hirsch főrabbi rövidre nyírt körszakállal, rövid, modern szalonkabátban naponta kijárt sé-tálni és udvariasan emelgette kalapját minden neki köszönő férfi – és nő előtt.

Amíg R. Beneth betöltve ötvenedik életévét különvált feleségétől, akivel zavartalan egyetértésben élt, hogy egész életét kizárólag a Tórá-nak, az aszkétikus vallásosságnak, és különösen a Kabbala tanulmá-nyozásának szentelje, Hirsch rabbi állandó kisérője mindennapi sétái során a felesége volt – amit legalábbis nagyon furcsának tartottak. Csoda-e, hogy a közösség öregjei elgondolkodva csóválták a fejüket egy ilyen „Landruw” [a Landesrabbiner jiddises alakja] felett, és Morvaor-szág rabbijai, akik mind a régi gárdához tartoztak, csak ódzkodva ve-tették magukat e főrabbi fennhatósága alá? (57. old.)

A német nyelv és a világi (német nyelvű) irodalom iránt lelkesedő, Schillert olvasó (és őt évtizedekkel később is idéző) Schnitzerre nagy hatást tett Hirsch mind tanítóként, mind szónokként:

Aki látta e férfiút a szószéken, átszellemült arcával, nagy, lángoló szemeivel, aki hallotta őt, amint hatalmas szava egyszer a zengő vil-lámhoz volt hasonlatos, ahogy meg akarta hajlítani az emberi gőgöt és büszkeséget, egyszer súlyos „kalapácshoz, mely sziklákat tör össze”, amint a keményszívűséget és az önzést ostorozta, máskor pedig finom, dallamos, lágy volt, mint az égi szférák hárfáhangja, amikor a vallási


megnyugvás csillapító balzsamját csepegtette a sors által megnyomorí-tottak vérző sebeibe. Aki látta, miként villant meg a szeme, hogyan emelkedett büszkén alakja, amikor Izrael történetéről, prófétáiról és költőiről, bölcseiről és tanítóiról, hőseiről és mártírjairól, harcairól és győzelmeiről mesélt, hogyan szellemült át arca, amikor vallásos, félő tisztelettel a jog és az egyetlen, tiszta istenhit végső győzelmét hírdette a jövőben, az elmondhatta: valóban, varázslat honol e szónokfejede-lem ajkán. Annak el kellett ismernie, hogy Isten kegyelmes iránta, ki-nek ajkát az ékesszólás angyala avatta csókjával, aki elmondhatta magáról, ahogyan Jesája próféta: „Isten szelleme nyugszik rajtam, mert Isten kiválasztott, hogy hirdessem az üdvösséget” (64. old.)

Hirsch munkásságát azonban az európai zsidó történetírás első-sorban nem nikolsburgi főrabbikét, hanem a frankfurti modern or-todox közösség megalapítójaként jegyzi7. Ezt a lépést, a Frankfurtba költözést Schnitzer is említi visszaemlékezéseiben, hisz egyfajta „sze-mélyes csapásként” élte meg ifjú korában:

Ekkor, mint derült égből a villám, súlyos csapás ért minket, lelkes tanítványokat. Egy nap futótűzként terjedt a hitközségben, hogy a főrabbi benyújtotta lemondását és Frankfurt am Mainba megy, egy kis frakcióhoz, amely az ottani hitközségből kivált. Senki sem akarta ezt elhinni: „Nem fogja feladni a kontinens első rabbiságát, Morvaország és Szilézia tartományi rabbijának pozícióját, egy valódi hercegséget? S mindezt miért? Valamiért, ami még csak nem is hitközség?” Így mond-ta mindenki, de mégis igaz lett, megváltoztathatatlan tény – a főrabbi döntése megmásíthatatlan volt. (67. old.)

A nikolsburgi jesiva mellet Schnitzer az ottani gimnáziumban is tanult, később Gyöngyösre került, s nemsokára feleségül vette a sze-gény, de jámbor és nagy tiszteletnek örvendő Mendel Kirz lányát. Családjáról nem ír a visszaemlékezésekben!

1858-ban Liptószentmiklósra érkezik, apósával folyamatosan ta-nul s három év múlva megszerzi a rabbioklevelet. Tanulságos törté-net, melyet így ír le:

7 Hirsch életéről, működéséről, de különösen „tapasztalati világáról” a modernitásban lásd Tasch (2011)

A három „kosztos év” a végéhez közeledett, s szembesültem azzal komoly kérdéssel, amit Jákob atyánk is feltett magának: „Mikor fogok valamit tenni a házamért?” Mindenekelőtt meg kellett szereznem a hátoro-t, a rabbidiplomát („engedélyt”) ami feljogosít a rabbihivatal gyakorlására. Nagyravágyásomban nem is akartam megelégedni egyetlen egy hátoro-val, többet akartam belőlük, mégpedig elismert rabbinikus tekintélyektől. Így apósom útravalóul írt néhány sort, me-lyekben egyszerűen és szerényen, amilyen volt, igazolta, hogy házában három éven keresztül, vele együtt – nem nála – tanultam, és nem tér-tem el a „hálákhá (vallásjog) négy oszlopától”.

Az első diplomát a hunfalvi, a másodikat a gyöngyösi rabbitól kap-tam, de törekvésem magasabb célt tűzött ki: Magyarország legmaga-sabb rabbinikus tekintélyétől, a pozsonyi rabbitól, a Kszáv-szofer-től akartam jóváhagyást nyerni. Ismerte apósomat és engem is, mert egy évvel azelőtt felkestük őt Szliácz fürdőjében, ahol kúráltatta magát. Az apósom olyan mély benyomást tett a rabbira, hogy búcsúzáskor arra kérte: „Reb Mendel emlékezzék meg róla imáiban”, s utána hetente több levél is érkezett tőle, sok-sok ív tele Tórával [tanítással]. Az egyik levélben azt írta, hogy a váltóláz, ami amúgy naponta ebben az órában elfogja, a levélírás közben kimaradt, „mert – írta – a Tóra gyógyulást hoz.”

A pozsonyi rabbi magas, impozáns alak volt, s bár magas tisztének tudata minden mozdulatában jelen volt s olyan méltósággal lépett fel, mely mindenkivel érzékeltette, hogy a „Presborgi Ruv” [a pozsonyi rab-bi] előtt áll, mégis jólelkű volt, lényének alapvonása pedig a tiszta jószí-vűség. Beszédéből áradt a szellem, minden szavában eszesség, s néme-lyiknél nem lehetett nem észrevenni, hogy nagy erőfeszítés árán szerezte meg.

Apósom ajánlólevelével felszerelkezve indultam útnak Pozsonyba. Ott megtudtam, hogy a rabbi ebben az évben is Szliáczban van, így odautaztam. (135-136. old.)

A pozsonyi rabbinál tett látogatás leírása azért is érdekes forrás, mert nemcsak a „bezárkózó ortodoxia” képviselőjét hozza emberkö-zelbe, de betekintést ad a magabiztos valláspolitikai harcos mögötti ember személyes vívódásba is


Nagyon kedvesen fogadott, mégis elhallgattam előle utazásom okát, hiszen tapintatlanság lett volna a gyógyhelyén, ahol gyógyulást és nyugalmat kívánt, kérésemmel zavarni. Megmutattam a dokumen-tumaimat, átolvasta és megjegyezte:

„Mindez igen szép, de ez a néhány sor az apósától többet ér, mint a legszebb haturok. Amióta megláttam őt, nem megy ki a fejemből. Olyan ember, aki minden oldalról kerek, sehol sem sarkos” (vagyis se-hol nem lehet rajta fogást találni).

Nem tudom, sejtette-e, mi vezetett hozzá, de olyan kedves volt, hogy meghívott, maradjak vele néhány napig. E váratlan, számomra nagy megtiszteltetést jelentő meghívást természetesen készségesen elfo-gadtam.

Élvezetes, ma is felejthetetlen napok voltak ezek. A rabbi fiával lak-tam, a mostani pozsonyi rabbival, aki akkoriban 18-19 éves lehetett, de már kiváló talmudista, hihetetlenül nagy tudásszomjjal. Nem volt rest és felkért, „mondjak neki Tórát”, s csak másnap, amikor a rabbi vissza-tért ugyanarra a témára, vettem észre, hogy lakószobájában, amit a mienktől csak egy vékony fal választott el, figyelmesen hallgatott min-ket. Onnan kezdve óvatosabb voltam a „Tórám” kiválasztásával. (136. old.)

A rabbi hosszú sétákat tett az erdőben. Ezekre elkisértem, és ott, az erdő csendes magányában olyan közlékeny lett, hogy életének legin-timebb részleteit is megosztotta velem, olyanokat, amikről talán a saját gyerekei sem szerezhettek tudomást. „Nagyon sajnálom, hogy nem ta-nultam meg németül” – német alatt a profán tudást értette, általában – és amikor meglepődve felnéztem, magyarázatképpen hozzátette: „Ha megtanultam volna ’németül’, akkor a németség nem jutott volna olyan messzire.” Azt akarta ezzel mondani, hogy ugyanazokkal a fegy-verekkel hatékonyan küzdött volna vallási haladással. (138. old.)

A látogatás persze sikerrel járt, erről Schnitzer így ír:Ott-tartózkodásom ötödik napján elmentem a rabbihoz, hogy el-

búcsúzzak és azt mondtam neki: „Van nálam egy levél az apósomtól a Rebbéhez, benne egy kérés, melynek teljesítétét Pozsonyban reméltem. De mivel nem illik visszavinnem a levelet apósomnak, most átadom, de a saját kérésemtől elállok. Most pedig, ezer köszönet mindenért.”

El akartam menni, de ő felbontotta a levelet, ránézett a dátumra és megjegyezte: „Igaz, akkor még otthon voltam. De maradjon még lega-lább holnapig.” Maradtam, és ezen a napon olyan témákról beszéltem vele, amik a rabbik speciális tudásásához tartoznak. Másnap reggel egy lepecsételt borítékot adott az apósomnak címezve, melyben az oly annyira vágyott engedély, a pozsonyi rabbi hatoro-ja volt. (139. old.)

Írásaiból kitűnik, hogy Schnitzer, aki magyarországi neológ főrabbi lett és írásaiban sokszor beszél negatívan a hazai ortodoxiá-ról, igazán a Hirsch-féle modern ortodoxia légkörében érezte jól ma-gát – mely közegben a legerősebb szellemi, intellektuális benyomáso-kat kapta nevelkedése, alakuló világszemlélete során. Nem volt tehát nyitott a radikális vallási reformok iránt, maximum a kisebb, főleg liturgiai változásokat támogatta, ami egyébként a magyarországi neológia nagy részére is jellemző volt.

Schnitzer komáromi évei

Schnitzer 1861-től haláláig Komáromban volt főrabbi. 1862. má-jus 7-én lépett hivatalba. Érdeme, hogy 1866-ban kieszközölte több magyar vádlott felmentését a haditörvényszéknél, 1867-ben pedig a vármegyénél az ő kezdeményezésére szüntették meg a zsidókra oly megalázó esküformulát, a more judaico-t. Erről így ír emlékiratai-ban:

Egyik nap meghívást kaptam a városi magisztrátustól, hogy jelen-jek meg a hivatalban és eskessek fel valakit. Akkoriban Magyarorszá-gon a bíróság még nem vált szét a közigazgatástól, az igazgatási hivatal a megyében és a városban 1873-ig ellátta a bíráskodást is. És ha egy zsidónak esküt kellett tenni, rabbit hívtak, hogy emlékeztesse őt az eskü szentségéről és elmondja előtte azt az esküszöveget, amit még Ver-bőczy fogalmazott meg 1514-ben. Ez volt a more judaico, amely sárga foltként bélyegezte meg a zsidókat a legújabb időkig.

A rabbi általában a metszőt küldte ennek a formalitásnak az elin-tézésére. Én azonban magam mentem. Kértem az eskü szövegét, ami így hangzott: „Én, N. N. zsidó, esküszöm…és ha bűnös vagyok, nyeljen el a föld, ahogy Dátánt és Abirámot is elnyelte, és ha bűnös vagyok,


lepjen el kiütés, ahogy Naamant ellepte” – és egy egész sor hajmeresztő átok és szitok.

Amikor ezt a borzalmas formulát olvastam, a mélységesen megsér-tett zsidó szív kiáltása akart kitörni belőlem, de beláttam, hogy meg kell őriznem hidegvéremet és a bíróhoz fordultam: „Mondják meg ne-kem, uraim, melyik Neumannt kell itt érteni?8 Ismerek itt egy faárus Neumannt, egy kávéházas Neumannt, egy szabó Neumannt és még sok egyéb Neumannt – ezek közül melyik volt az?” Az urak nevettek. „Hát igen, ezt nem tudjuk magának megmondani.” (Egyik sem volt a Bibliában járatos) „Nos, amíg nem tudom, melyik Neumannról van szó, nem tudom előmondani ezt az esküszöveget.”

A magyar ember nem pedáns és nyitott a szabadelvű gondolatok felé, így akkor és azután minden alkalommal azt az esküformulát mondtam el az eskütevő előtt, amit magam alkottam meg, és ami az általánossal azonos hangzású. (154. old.)

Sokkal radikálisabban, és kevésbé humoros ezközökkel szüntette meg Schnitzer öt évvel később a megyénél a more judaico-t.

1867 októbere volt, amikor ülésezett a katonai és a civil hivatal ve-gyes bizottsága, így számos tábornok és magas rangú törzstiszt, vala-mint megyei méltóság gyűlt össze a teremben. Egy, a megye tulajdoná-ban lévő telket kellett a rajta lévő faépítményekkel együtt az államkincstárnak megvennie, hogy kibővíthessék az erődítmény kör-zetét. Értékbecslés céljából több szakértőt meghívtak, köztük egy zsi-dót, mégpedig az első budapesti építésifa-üzlet főnökét, Karl Neusch-loss-t. A keresztény felekezetű szakértőket Ordódy Pál alispán, a későbbi mezőgazdasági miniszter eskette fel. Neuschloss elé nekem kellett lépnem, kezemben a Bibliával, hogy feleskessem.

Akkor elfogott annak a szégyenletes megkülönböztetésnek az egész nyomorúsága, amely bennünket, zsidókat évezredek óta megbélyegez, és izgalomtól remegő ajkakkal a következőt mondtam az egybegyűltek-nek:

„Uraim! Még sosem éreztem át olyan fájdalmasan a felekezetemet ért megalázást és megkülönböztetést, mint most. Látják, minden úri-

8 Schnitzer élénken írja le a kreatív szójátékot, mely az azonos hangzású neveken alapul: Neumann – Naaman

ember letette az esküt anélkül, hogy egy egyházi ember állott volna mellette. És azt az embert, akinek teljes bizalmukat szentelték, kisebb-rendűnek gondolják és feltételezik, hogy csak akkor tesz igaz esküt, ha mellette áll a lelki gondozója? Nem egy mindannyiunk Istene? Akkor hát, alispán úr! Ennél az egy Istennél eskesse fel Neuschloss urat, és meg vagyok győződve, hogy ő egyedül, a figyelmeztetésem nélkül is át-érzi majd az eskü szentségét.

Zúgó Éljen- és Bravo-kiáltások követték szavaimat, melyeknek hosszantartó sikerük lett.

Ez a tiltakozás nem járt hátrány nélkül számomra. Nem jelentékte-len mellékjövedelemtől estem el, hisz minden esküvételnél két gulden járt nekem, de ezt a veszteséget kárpótolta bennem az a tudat, hogy legalább egy megyében leromboltam a felekezeti előítéletek kény-szer-építményének egyik bástyáját, és én voltam az első, aki ezt a gya-lázatot lemosta népéről Magyarországon.” (155. old.)

Schnitzer jelentékeny tényezője volt Komárom város törvényha-tóságának. Később az Országos Rabbiegyesület elnöke és a XII. köz-ségkerület alelnöke lett. A Magyar Zsidó Lexikon Schnitzer munkás-ságáról így ír: „Számos cikke jelent meg különböző lapokban, hitszónoklatait és alkalmi beszédeit magyar és német nyelven adta ki. Emlékezéseit Zsidó Kultúrképek c. alatt írta meg (1904). További munkái még: Eine Rabbinerwahl; Der Traum im jüdischen Schrift-tum.” (Magyar Zsidó Lexikon (1929): 774.)

Pap Gábor püspök életéről9

Pap Gábor 1827. szeptember 10-én született Vilonyán. Édesapja Pap István, előbb vilonyai, később vámosi lelkész, egyházmegyei fő-esperes, édesanyja Oláh Klára. Az elemi iskola alsó öt évfolyamát Vá-moson végezte, utána Pápára került. Pápai tanuló korában 1845 és 1846-ban az ifjuság írott lapját, a Koszorút, 1847-ben a Vándort szer-

9 Pap Gábor életét részletesen tárgyalja Farkas Béla szakdolgozata, lásd Farkas (2006), az életrajzi alapadatok megtalálhatók Szinnyei József Magyar írók élete és munkái c. kézikönyvben.


kesztette. Ottani tanulmányai befejeztével 1847 őszén Bécsbe ment, ahol magánnevelőként dolgozott Huszár József báró fia mellett. Az Életképek című lapban jelennek meg tudósításai, lelkesen számol be a bécsi forradalomról, majd az áprilisban érkező, Kossuth vezette ma-gyar küldöttség fogadtatásáról. Októberben ismét részese az újabb bécsi forradalomnak. Tevékenysége nyomán a keresettek listájára is felkerül, ezért „inasruhában” kénytelen menekülni.

Hazatér, rövidesen önkéntesnek jelentkezik, novemberben belép a honvédek közé. Guyon, majd a magyar szabadságharc végéig Kmety-ty György hadtestében szolgál. A bukás után elfogják, kiszabadulása után folyamatos megfigyelés alatt áll egészen lelkésszé avatásáig. Lel-készi tevékenységének állomásai: 1851-ben Balatonudvariban időközi lelkész; rendes lelkészi hivatalt viselt Arácson 1852 márciusától 1854. novemberig, Balatonudvariban 1858 júliusáig, Litéren 1864 júniusáig majd Vörösberényben és Vilonyán. „1859-ben élénk részt vett a pro-testánsok jogait megtámadó pátens elleni mozgalomban, melynek a veszprémi egyházmegyében egyik vezére volt – írja Szinnyei – de munkás része volt a veszprémvármegyei honvédegylet megalapításá-ban is, melynek jegyzője s később elnöke lett.” 1868-ban választják meg az egyházmegye esperesévé. 1873. május 13-án a dunántúli hel-vét hitvallású egyházkerület főjegyzőjének, 1874. június 1-én pedig szuperintendensének választotta. Szeptember 20-án foglalta el püs-pöki székét Komáromban, ahol 1878-tól volt lelkész. Szuperinten-densként az esperesként megkezdett ügyeket magasabb szinten tudta képviselni. Püspökként a főrendiház tagja, „annak ülésein, különö-sen a polgári házassági s egyházpolitikai viták- és szavazásokban buzgón részt vett”, olvasható szintén Szinnyeinél Kiállt az 1868-as vallásügyi törvény mellett – ez mintegy megelőlegezi kiállását a híres 1895-ös szavazáson, melyről még lesz szó. 1895. november 2-án hunyt el Komáromban, temetésekor kívül más egyházak képviselői is nagy számban búcsúztak tőle.

A két egyházfi barátsága

Schweitzer József így fogalmazott e barátságról: „Személyes vonzalommal párosult közéleti nézetazonosság kovácsolta erőssé, megbonthatatlanná barátságukat.” (Schweitzer 1983:101) „A püspök országgyűlési képviselő, főrendi házi tag a kor politikai és teológiai liberalizmusának egyik jellegzetes megszemélyesítője” – írja Schwe-itzer József. „A főrabbi a zsidó vallásgyakorlat tekintetében a konzer-vativizmus, de politikai, közéleti tevékenységében a szabadelvűség jellemzi” (uo.). Pap Gábor így írt Schnitzer Árminhoz egyik újévi üdvözletében: „A közügyek terén sokszor találkoztunk egy és azon szent ügynek, az emberiség szent ügyének védelmezésében”. E sorok keletkezési dátumát Schweitzer József – mivel a forrást kiadó periodi-ka sem nevezi meg – az 1892-95 közötti időszakra, a püspök életének utolsó éveire teszi.

Nézzünk meg néhány kiemelkedő tettét – hiszen elsősorban Pap Gábor nemes cselekedeteiről van szó a zsidóság érdekében, gesztusa-iról a zsidóság irányában – melyekről Schnitzer emlékirataiban ki-emelten szól. Elsőként a püspök fellépéséről az antiszemitizmus ellen:

A tiszaeszlári vérvád idején – írja Schnitzer – amikor még intelli-gens emberek is hittek a vérvádban (élükön a hírhedt Molnár Jánossal, akkori városi pappal, ma a „Néppárt” vezetőjével), Pap Gábor, a nemes református püspök – kinek emléke áldott marad – nagyon sokat tett polgártársaink kedélyének megnyugtatására. Egész idő alatt – ahogy azt velem közölte – „minden vasárnap délután bibliatanulmányt tar-tott Eszter könyvéről, hogy közössége Hámán példáján megtanulja, mily végzet éri azokat, akik gyűlölik és üldözik a zsidókat”. (179. old.)

Egy másik eset is, néhány évvel később, a püspök emberszereteté-ről, az üldözöttek melletti fellépéséről tanuskodik. Olyan esetben, amikor nem közeli ismerőseiről, még csak nem is a magyarországi zsidókról volt szó.

1891-ben az egész civilizált világot rémület és megvetés fogta el ama szívszorító szenvedés és elviselhetetlenül borzalmas üldöztetés láttán, ami Oroszországban érte a zsidókat. Ezreket üldöztek el házukból és udvarukból, ki a nagyvilágba, kezükben a vándorlás koldusbotjával.


Ekkor feltámadt bennem a gondolat, hogy e szerencsétlenek számára zajló gyűjtés különösen sikeres lenne, ha egy nagy keresztény egyházfi intézne felhívást az ügyben. A jó Pap püspökünkre gondoltam. De nem akartam közvetlenül hozzá fordulni, mert drága, odaadó barátom volt, és tudtam, hogy kérésemre rögtön íróasztalhoz ülne, hogy megírja a kért felhívást. Hisz amikor 1887-ben huszonöt éves szolgálati évfordu-lómat ünnepeltem, s ő egy nappal korábban, egy egyházi ülés miatt Budapesten tartózkodott, Tisza Kálmán miniszterelnök és főtanácsos kérésére, miszerint maradjon még egy napot, mert nagyon sürgető egy-házi ügyeket kellene elintézni, azt válaszolta: Nem, Excellenciád! Hol-nap ünnepli évfordulóját „a mi rabbink”, otthon kell lennem. (179. old.)

Semmiképpen sem akartam tehát nyomást gyakorolni rá – folytat-ja Schnitzer – még barátságunk okán sem. Amit tesz, azt tegye spontán módon, jól átgondolva. Ezért közös barátunkon keresztül – Tuba János komáromi főjegyzőről van szó, írja Schweitzer József Csohány János kutatásaira támaszkodva – tájékoztattam őt a dologról, anélkül, hogy szóba került volna a nevem. Már másnap elküldte nekem felhívását „Komárom város emberségesen érző polgáraihoz” címmel, egy írás kí-séretében, melyben ez állt: „Most vendégeim vannak, és tényleg nem volt időm arra, hogy átnézzem. Javítsa ki és változtasson rajta esetleg, saját belátása szerint.” Majdnem a felét ki kellett húznom, mert még nekem is túl soknak tűnt. Csak egy passzust szeretnék kiemelni:

„Emberként fájdalmas érzéssel gondolok arra a rettenetes szenve-désre, amelybe embertársaik az orosz zsidókat, saját polgártársaikat taszították. Keresztényként szégyenpír ég arcomon, amikor arra gon-dolok, hogy akik kereszténynek nevezik magukat, ily embertelenül és a szeretetet parancsoló keresztény tanítással ellenkezve járnak el egy olyan vallás híveivel szemben, melynek talaján állt a kereszténység bölcsője, mely vallásra mi is, mint az isteni kinyilatkoztatás alapján állóra tekintünk, és amellyel kapcsolatban a Megváltó kijelentette, hogy nem azért jött el, hogy törvényeit eltörölje, hanem azért, hogy megerősítse.” A felhívás „egy itteni lapban” (a Komáromi Lapokban) jelent meg, ő (a püspök) pedig 20 guldennel megkezdte a gyűjtést. Gon-doskodtam róla, hogy ezt a felhívást, „az igazi keresztény tolerancia eme oklevelét” mindenhol terjesszék.” (180. old.)

Schweitzer József írásában magyarországi németnyelvű sajtó sze-repel, mint a terjesztés fóruma. Érdekes lenne tudni, tényleg kihagy-ta-e Schnitzer (és miért) a magyar nyelvű sajtót? Nem bízott benne? Félt a negatív hatástól, s 30 év múlva diszkréten hallgatott róla? „A világ minden lapja – folytatja Schnitzer – sokszorosította és felma-gasztaló vezércikkeket közölt. Neki azonban, a jó püspöknek, el kellett viselnie az erőteljes támadásokat és még saját lelkészgyermekeinek rosszallását is. Amerikából az ottani klerikusoktól érkeztek nevére a mocskos pamfletek.” (180. old.)

„Ez azonban nem akadályozta meg őt abban, hogy néptársaink egyenjogúságáért a szó szoros értelmében az életét áldozza” fogalmaz Schnitzer. Miről is van szó? Talán Pap Gábor legjelentősebb, történel-mi tettéről a vallási emancipáció terén: döntő jelenlétéről a zsidó val-lás recepciójáról tartott felsőházi szavazás során.

Ismét Csohány Jánost idézi Schweitzer József, amikor megemlíti, hogy országgyűlési képviselőként Pap Gábor már az 1875-78-as cik-lusban javaslatot tett a képviselőházban a zsidó vallás egyenlősítésére. A kérdés hosszú éveken át foglalkoztatta a közvéleményt. A magyar református egyház 1892-95 között erőteljesen támogatta a zsidó val-lás recepciójának ügyét (lásd még Csohány 1996). S most ismét Sch-nitzert idézem:

1895 októberében a felsőházban kellett tárgyalni a zsidó vallás – a képviselőházban már elfogadott – recepciójáról. Az arisztokrácia gát-lástalan agitációt indított a törvény ellen, Bécsből külhoni mágnások egész serege érkezett, akik mindeddig sosem gyakorolták a törvényho-zás jogát, és a törvénytervezet elfogadása igencsak kétségessé vált. Ek-kor a püspök, mint a felsőház tagja, zsidó orvosa kifejezett tiltása elle-nére felkelt betegágyából, és Budapestre utazott. Itt a barátai, akiket nyugtalanított szenvedő kinézete, felszólították, hogy azonnal utazzon haza. Ő azonban nem tágított, és valóban csak neki volt köszönhető, hogy a tervezetet elfogadták. Szavazategyenlőség volt (107-107), így az elnöknek kellett döntenie – s ő a törvény mellett szavazott. Ha nem lett volna ott a püspök, a tervezetet egy szavazattal elvetették volna. A jó püspök halálos betegen érkezett haza, és néhány nappal később kile-helte nemes lelkét. „Áldott legyen a jámbor ember emléke”. (181. old.)


S ezzel az „emléklappal” zárja Schnitzer visszaemlékezését barát-ságukról. A visszaemlékezést, melyet, idézem „egy püspöknek, egy valóban „jó pásztornak” ajánl hű barátságul és kegyelettel”.

Felhasznált irodalom

Csohány János (1996): A református sajtó a zsidó emancipációért. Szombat 1996/1Farkas Béla (2006): Pap Gábor élete. Szakdogozat. Eszterházy Károly Főiskola. On-

line-elérhetőség: http://www.vilonya.eu/vilonya/sites/default/files/file/downlo-ad/Pap-Gabor-elete.pdf

Gantner Brigitta (1999) „A hit: tudás. A berlini rabbiszemináriumról.” In Schweitz-er József et. al. (szerk.) A tanítás az élet kapuja. Tanulmányok az Országos Rab-biképző Intézet fennállásának 120. évfordulója alkalmából. Budapest: Universi-tas. 137-145

Homolka, Walter (2012) Der moderne Rabbiner: ein Rollenbild im Wandel Berlin: Hentrich & Hentrich

Magyar Zsidó Lexikon (1929) Szerk.: Ujvári Péter. Budapest. Online-változat (2006) http://mek.oszk.hu/04000/04093/html/

Miller, Michael L. (2011): Rabbis and Revolution. The Jews of Moravia int he Age of Emancipation. Stanford: Stanford University Press

Schnitzer Ármin (2015 [1904]) Zsidó kultúrképek - Az életemből. (fordította és a jegyzeteket írta Riszovannij Mihály) Komárno: Komáromi Zsidó Hitközség

Schweitzer József (1983): „A hazai református-zsidó dialógus előfutárai. Pap Gábor dunántúli református püspök és Schnitzer Ármin komáromi főrabbi.” Confes-sio VII./1 101-102

Schweitzer Gábor (2015): „Gondolatok Schnitzer Árminról a „Jüdische Kulturbil-der” – Zsidó kultúrképek” című visszaemlékezése kapcsán.” In: Schnitzer Ár-min Zsidó kultúrképek - Az életemből. Komárno: Komáromi Zsidó Hitköz-ség, 3-14.

Tasch, Roland (2011): Samson Raphael Hirsch: jüdische Erfahrungswelten im histo-rischen Kontext. Berlin: de Gruyter

Fritz Beke Éva:1

Pap Gábor a Dunántúli Egyházkerület szuper in ten dense, komáromi lelkész a Pápai Poel Zedek és a Komáromi Gemilut Chaszodim dísztagjaReformátus és zsidó kapcsolatok a magyar kultúrában

BEVEZETŐ

A 19. század utolsó két évtizedében élt és tevékenykedett a városban Pap Gábor, a Dunántúli egyházkerület szuperintendense, a komáro-mi református gyülekezet lelkésze, akit a 1891. július 21-én a Pápai Izraelita Hitközség mellett tevékenykedő Poel Zedek – Izraelita Ipa-rosok Gyámolító egylete – és másfél évvel később, 1893. február 26-án a Komáromi Izraelita Hitközség mellett tevékenykedő Gemilut Chaszodim – Jótékony Egylet – dísztagjává választott. Pap Gábor, a Dunántúli egyházkerület püspöke 1878. szeptember. 20-án foglalta el lelkészi állását Komáromban. Az igehirdetései és ünnepi beszédei tükrén keresztül világítunk rá Komárom művelt, nemes lelkű, em-berséges lelkész egyéniségére, majd a korabeli társadalmi események-ben való részvétele segítségével keressük azokat az okokat, melyek arra indították a fentiekben említett két izraelita egylet vezetőségét, hogy egy református püspököt dísztaggá válasszanak.

A 19. század második felében történő antiszemita megnyilvánulá-sokkal kapcsolatos írások a korabeli Komáromi Lapok hasábjain kí-vül Pap Gábor hivatalos, lelkészekhez írt levelei között is találhatók.

Az antiszemita megnyilvánulások sem tudták elvenni a lakosság kedvét attól, hogy korábbi szokásukhoz híven, felekezeti megkülön-böztetés nélkül vegyenek részt a város társadalmi rendezvényein, mint pl. Jókai szülőházán elhelyezett emléktábla felavatása. Ezen a nagyszabású rendezvényen Pap Gábor szuperintendens és

1 Mgr. Fritz Beke Éva, PhD a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületének tagja. E-mail: [email protected].

Fritz Beke Éva:Pap Gábor a Dunántúli Egyházkerület szuper in ten dense, ... 109TEOLÓGIAI FÓRUM 2017/2108

Dr. Schnitzer Ármin, komáromi rabbi is megható ünnepi beszédet mondott. Pap Gábor és Schnitzer Ármin között a hivatalos kapcso-lattartáson kívül több évtizedre nyúló barátság kialakult, melynek néhány jelentősebb mozzanatáról Dr. Schnitzer Ármin a „Die Kul-turbilden von meinem Leben” című művében meg is emlékezik. Eze-ket a részleteket a tanulmány odaillő fejezeteiben közöljük, több ol-dalról is megközelítve az adott eseményt.

A vészterhes időkben – antiszemita mozgalom magyarországi el-terjedése, a tiszaeszlári per nyomán a komáromi komáromiak is kez-detek zúgolódni, az oroszországi zsidóüldözés híre Magyarországra is elérkezett – emberséggel fellépő, másokat is buzdító, ha kellett csil-lapító magatartásával vívta ki Pap Gábor azt a megtiszteltetést, hogy a pápai Pole Zedek, majd a komáromi Gemilut Chszodim izraelita egyletek dísztaggá választották.

Pap Gábor 1895. november 2-án elhunyt. Halálhíréről a Komáro-mi Zsidó Hitközség jegyzőkönyvében is található egy bejegyzés, melyben kegyelettel emlékeznek meg a zsidósághoz mindig embersé-gesen viszonyuló református püspökről.

Pap Gábor szuperintendens két izraelita egylet dísztagja

Református és zsidó kapcsolatok a magyar kultúrában téma kap-csán a komáromiak rögtön Pap Gábor református püspök és dr. Sch-nitzer Ármin rabbi barátságára gondolnak.

A téma kapcsán a Komáromi Lapok 1891-es év 33-számában ta-lálható egy rövid tudósítás arról, hogy 1891. július 21-én a Pápai Izra-elita Hitközség mellett működő Izraelita Iparos Gyámolító Egylet Pap Gábor református püspököt dísztagjává választotta. [28] Hogy mi okozta ezt a nagy megtiszteltetést, azt csak sejteni lehet. Pap Gá-bor híres volt a jótékonykodásáról, és lehetséges, hogy az említett pá-pai jótékony egyletet is támogatta, bár annak talán nagyobb a való-színűsége, hogy az 1891.júniusában megjelent felhívásra – mely az oroszországi zsidóüldözések áldozatainak megsegítésére szólította fel a jóérzésű embereket – volt egyfajta reakció e nemes gesztus.

A komáromi református gyülekezet könyvtárában található az a díszoklevél, melyet Pap Kovách Elemérné adományozott a reformá-tus egyházközségnek 1947-ben. Bár az idők viharában kicsit megko-pott a borítója, de maga az irat megőrizte eredeti szépségét. A kézzel írott díszes betűket olvasva megtudjuk, hogy 1893. február 26-án ün-nepelte tevékenységének 25.évfordulóját a Komáromi Izraelita Hit-község mellett tevékenykedő Gemilut Chaszodim – az oklevél sze-rint: szeretetet gyakorlása - elnevezésű egylet, és e neves jubileum alkalmából rendezett díszközgyűlés fénypontja volt az a mozzanat, amikor Pap Gábor református püspököt egyhangúlag választották dísztaggá. Az oklevél szövege utal az 1882-es majd az 1891-es vészter-hes időszakra, amikor Pap Gábor püspök példamutatása –úgy is mint ember, és úgy is, mint lelkész - páratlan volt. [30]

Pap Gábor rövid életrajza

Pap Gábor 1827. szeptember 10-én született a Veszprém-megyei Vilonyán. Apja írányításával odahaza végezte el a gimnázium első öt osztályát, majd tanulmányait Pápán folytatta. Az ott töltött diákévei alatt két ifjúsági lapnak – Koszorú és Vándor – volt a szerkesztője. 1847-ben, jogi tanulmányai befejezése után Bécsben Huszár József báró családjánál vállal nevelői állást. Az 1848-as bécsi forradalomban is részt vett, és amikor kénytelen volt városból elmenekülni, beállt a honvédek közé. A szabadságharc leverése után Erdélyben fogságba esett, és Temesváron raboskodott, ahonnét betegsége miatt hazaen-gedték, ahol csendőri felügyelet alatt állott. Teológiai tanulmányait magánúton végezte el, és az addigi üldöztetése az 1851-ben történő kibocsátásával megszűnt. Először Zala-, majd Veszprém - megyében töltött be lelkészi állást. Eközben aktívan bekapcsolódott a protestán-sok jogait támadó pátens ellenei mozgalomba (1859), és részt vett a Veszprém-megyei honvédegylet magalapításába is, ahol először jegy-zői, majd elnöki tisztséget töltött be. A Veszprémi Református Egy-házmegye esperese lett (1868), és 1873-ban a Dunántúli Helvét Hit-vallású Egyházkerület főjegyzője,1874-ben pedig szuperintendense lett. 1874 szeptember 20-án elfoglalta püspöki székét, és 1875-től


1878-ig Ó-Szőnyben töltötte be a lelkészi állást, majd 1878-tól halálá-ig, 1895-ig Komáromban szolgált. [32]

A következőkben azt vizsgáljuk meg, hogy milyen társadalmi vi-szonyok uralkodtak Komáromban az 1880-as ’90-es években, ami-kor nem egész 13 000 lakosa volt városnak, és mégis úgy tűnik, hogy a mostaninál sokkal aktívabb társadalmi életet éltek őseink.

Pap Gábor igehirdetései, ünnepi beszédei

Pap Gábor székfoglaló beszéde

Pap Gábor 1878. szeptember 20-án tartotta meg Komáromban a székfoglaló beszédét, melynek bevezető imájában a hálaadást, Isten bölcsességének dicsőítését követően az isteni gondviselést magasztal-ta. Nemcsak ő, de életük során a gyülekezet tagjai is megtapasztal-hatták, hogy az Úr Isten a halál és élet, a bánat és öröm ura is egyben. Ugyanis a komáromi gyülekezet szeretett lelkészének halálán keresz-tül a hívek megtapasztalhatták az isteni gondviselést, a halálban rejlő életet, melyet ez alkalommal az új lelkipásztor személye jelentett. Imájában új lelkész - az elhívást először elutasító, majd azt alázattal elfogadó Pap Gábor – olyan bölcs beszédeket kért Mindenhatótól, mely behatolva a szívek rejtekében, ott értékes termőtalajra találva gazdag lelki gyümölcsöt fog teremni. Könyörgését a következő, a gyülekezetért könyörgő szavakkal zárta: „Terjedjen itt a felvilágoso-dás, uralkodják a tiszta erkölcs, nemes érzések dobogtassák a szíve-ket, szent célok elérhetéséért működjék az erős akarat. Legyen itt fö-lemelve folytonosan a közjónak oltára, s ne maradjon az áldozat nélkül soha. Legyen ez a nép a te választott néped, legyen a te dicső-ségednek élő temploma most és minden időben. Ámen.”2 [5]

2 Az idézett címeket és szövegeket a korabeli helyesírás megtartásával közöljük (szerző)

A székfoglaló igehirdetés alapigéje az I. Sám. 2, 353 igeszakasz volt. [„De támasztok majd magamnak hűséges papot, aki szíve és lel-kem szerint cselekszik. Építek neki maradandó házat,...” [1]

Pap Gábor egy fiatalkori élményére hivatkozva kezdte az igehir-detését. A magasztos célért vívott harc leverését követő hányattatás-ban elfordultak tőle azok az emberek, akik a sikerek között barátok-nak mondták magukat. Ebben a bánattal, gondokkal és kétségekkel teli időszakban egyedül csakis a Mindenható nyújtott vigaszt számá-ra, és ő ekkor tapasztalta mrg igazán, hogy milyen az igazi isteni gondviselés és szeretet. Élete nagy jelentőségű pillanatában, amikor Komáromban elfoglalta lelkészi állását, az Istenbe vetett bizalmáról követezőképpen tett tanúvallomást: „Amikor kezemben a szellemvi-lág hatalmas fegyverével, az Evangyéliummal szívemben a jézusi sze-retet áldón átható melegével, lelkemben a közjóért küzdelemre kész akaratnak férfias tetterejével először szólok dicsőséged szent helyéből e néphez, kit vezérletemre bízott isteni bölcseséged.” [5] Ezt követő-en elmondta, hogy új hivatalát milyen kétségekkel teli szívvel kezdi meg, és teljes mértékben megérti az ugyanilyen kétségekkel vívódó gyülekezetet is. A jövőt mindnyájuk elől fátyol borítja. A lelkészben kétségek vannak, hogy helyt tud-e majd állni, meg tud-e felelni az elvárásoknak, és a célok elérésében majd támogatja-e őt a gyülekezet? A gondok között, a megoldásra váró feladatokkal nem hagyják-e ma-gára, az a szeretet, mellyel meghívták lelkésznek, megmarad-e, és ki-állja-e az idő próbáját, az akkori sok szép ígéret nem válik-e üres sza-vakká, amikor majd a jó ügyért harcba kell szállni, vele tart-e a gyülekezet? Pap Gábor, mint a gyülekezet új lelkésze átérezte a gyü-lekezet kétségeit, a hívek bizonytalanságát, mert nem tudhatták, hogy az elkövetkező időszakban milyen változások lesznek valláser-kölcsi téren és a gyülekezet legfontosabb ügyeiben. Majd felhívta a hívek figyelmet az egészséges aggodalmaskodás jótékony, figyelmez-tető hatásaira is, és a túlzott aggódásnak romboló hatásának veszé-

3 A tanulmányban előforduló igeszakaszokat a Biblia, Istennek az Ószövetségben és az Újszövetségben adott kijelentése, Budapest: Kálvin Kiadó, 2014. 1022 és 1351 p. ISBN 978 963 558 244 0, kiadványból alkalmazzuk. (szerző)


lyeire. Egyúttal kihangsúlyozta az Istenbe vetett hit fontosságát mindkét fél - a lelkész személye és a gyülekezet – számára. Ő az egyé-ni akaratát alárendelte az isteni akaratnak – mert az ó-szónyi gyüle-kezet nagyon ragaszkodott hozzá, és ő sem akarta elhagyni kedves gyülekezetét - és azt tanácsolta a gyülekezetnek, hogy ők is tegyék ugyanezt, mert ha Isten akarata szerint fognak élni, akkor lelki füle-ikkel meghallják majd az igehirdetés alapigéjeként szolgáló verset. A továbbiakban Pap Gábor az ige két fő gondolatának - ki a jó pap és mi az ő állandó háza – magyarázatával folytatta ünnepi beszédét.

A jó pap annak akarata szerint cselekszik, aki őt elhívta, de úgy, hogy szolgálata mindig az embereknek javára váljék. Sajnos a világ-ban egyre többször történt meg, hogy az egyháziak is, és a világiak is magukhoz akarták ragadni a hatalmat oly módon, hogy mindegyik a másik fölött akart uralkodni. Ez a törekvés helytelen lenne, mert csak állandó harcot eredményezne, míg a békés egymás mellett élést, a cél eléréséért való párhuzamos törekvés a mindenki számára eredmé-nyező út. Az lenne helyes megoldás, ha úgy a gyülekezet, mint a vilá-gi vezetés is szem előtt tartaná a világtörténelem eme példáját. A jó pap folyamatosan műveli magát, az előrehaladó tudománnyal karölt-ve halad előre, és a már megszerzett szellemi kincseit újabbakkal gya-rapítja úgy, hogy ezen új ismeretek segítségével világosíthassa az em-beri értelmet, eloszlathassa a lelki sötétséget, gazdagíthassa hívei lelkét. A jó pap „nemesíti az emberi szíveket, jobbítja az akaratot, szilárd alapot vet a tiszta erkölcsiségnek s saját életében, mint tükör-ben az erkölcsnek vonzó, hódító szépségét, - ha nemcsak mutatja hallgatóinak azt az utat, melyen járniuk kell, hanem ezen az úton maga jár előttük, mint lelkiismeretes vezér”

[ 5] Csak az a vezér, lelki vezető győzedelmeskedhet, aki nem azt kiáltja „Előre” és ő maga hátra marad, hanem „Utánam” vezényszó-val vezeti híveit a jó ügyért vívandó harcba. A jó pap őrzi az igazi vallásosságot, mely „...a szív nemes érzéseiben, a léleknek jóra irány-zott erős akaratában, közhasznú, jó és nemes tettekben dicsőül meg.” [5]. A jó pap törekszik a helyes istentisztelet megismertetésére, hirdet-ve, hogy Isten egy., mindenható, szent, igazságos, irgalmas és könyö-rülő, jó. A jó pap hirdeti, hogy Isten lélek és tökéletes, akit lélekben és

igazságban kell imádni (Jn. 4, 23-24) , és a hívek legyenek tökéletesek, miképp a Mennyei Atya is tökéletes (Mt. 5, 48). A jó pap az Úr Jézust isteni mivoltában mutatja be, és híveit Jézus követésére buzdítja. A jó pap rámutat a Szentlélek megelevenítő, életet adó munkásságára, mely jótékonyan mutatkozik meg a történelemben, a jótékony, em-berbaráti és közhasznú intézmények megalakulásában. A jó pap fo-lyamatosan hirdeti Jézus Krisztust, az Ő bölcsességét, a Benne meg-mutatkozó isteni kegyelmet. A jó pap híveinek példát mutatva állandóan küzd az igazságért, és „bátran férfiasan kimondja az igaz-ságot, s az emberiség szent jogainak - igazainak védelmében alá-mennydörgi az Úrnak ítéletét azokra, kik vakmerően tapodják az el-idegenithetlen emberi jogokat. A hatalom villámai által megfélemlíttetni, a nagyoknak kegymosolya által megszédíttetni, az alant állók hozsánna-kiáltásai által tévútra vezettetni nem engedi magát soha és semmi körülmények között. Inkább meghal, sem mint hűtlen legyen az igazsághoz, melynek vezérszerepvitelre hivatott baj-nokául esküdött fel, s melyet hallgatóival meg kell ismertetnie, hogy elvezérelhesse, azokaz a szabadságra.” [5] . A jó pap a közjót is szem előtt tartja, adakozás terén maga szolgál jó példával. „Áldozatkész-ségre lelkesíti hallgatóit az egyház, az iskola a haza s a közhasznú in-tézetek érdekében, buzdítja a vezérlete alatt állókat a nyomor enyhí-tésére, a szenvedők könyűinek letörlésére, az önhibájok nélkül sulytottaknak fölemelésére. S az áldozathozatalban önmaga jár elő jó példával, jól tudván azt, hogy semmi sem hat buzdítóbban, föllelkesí-tőbben, mint a nemes példaadás.” [5] A jó pap felkeresi a szenvedő-ket, nélkülözőket, lelkesíti a nehéz lelki terhek hordozóit, lecsendesíti a hozzá forduló megtérteket, akik a múlt hibái miatt emésztik önma-gukat. A felsoroltaknak eleget tevő pap akart lenn Pap Gábor, aki az igazság mellett kiállva az álnokságot üldözi, a gyengét, beteget, hal-doklót bátorítja, vigasztalja, üldözi a bűnt és a közjó oltárát magasra emelve, buzdítva mindenkit a szegények, elesettek gyámolítására.

Ha ő, mint a gyülekezet új lelkésze mindezeket meg tudja tartani, a Mindenható csakis abban az esetben épít neki maradandó házat. Ez a maradandó ház pedig nem más, mint a gyülekezet, a Szentírás sze-rint lelki ház (1 Pt. 2,5), melyen az Örökkévaló dicsősége sugárzik. A


lelki erőnek a kősziklájára élő hitből épült fel, és örök biztonságot ad. Amennyibe a hívek vallásosak lesznek, szeretni fogják hazájukat, egyházukat, a közművelődési és jótékonysági intézményeket is támo-gatják, akkor megfelelő élő köveket fognak alkotni, melyből meg-épülhet az említett maradandó ház. Ügyelni kell arra, hogy közöny és belviszály nem tudja meggyengíteni az egyházat.

A vallás az eget és földet összekötő kapocs, melynek szükségessé-gét az emberi lélek már a műveltség legalsó fokán is érezte, és az isteni lélekhez vágyott. „Ez az oka, hogy előttem minden vallás tiszteletre-méltó, mert tökéletlen alakjában is megfelelt hivatásának, kielégítette azon kornak lelki szükségleteit, s arról tesz bizonyságot, hogy az em-beriség élénk vágyat érzett az Istenhez való közeledésre, s ezt a vágyat műveltségének megfelelően ki is elégítette. Minden vallásos eszme önmagában, saját lényegében hordja örökkévalóságát....” [5]. A vallá-sok közül magasan kiemelkedik a keresztyénség, mely „isteni alapító-jától az emberi rendeletetésnek szavát és kulcsát nyerte, mely istenről s tökélyeiről a leghelyesebb fogalmat alkotván, végetlenül fölötte áll minden egyéb vallásnak.” [5] A hitetlenek gúnyt űznek minden szent dologból, és a vészterhes időkben nincs mibe kapaszkodniuk, nincs kihez menekülniük, haláluk előtt pedig az örökkévalóság vagy az örök enyészet gondolata egyformán kétségbeejtő volt számukra.

A vallásos ember nem lehet erkölcstelen, a Szentírás köti össze a vallást az erkölccsel. Az erkölcstelen életet élő ember csak képmutató módon játssza meg hitét, de valójában már kiveszett belőle a vallásos-ság szikrája. Az igazi vallás az emberi jócselekedetekben tükröződik vissza. A hívő ember erkölcsi kódexének főbb pontjai közé tartozik az egyenes, nem trágár beszéd, más birtokának, becsületének tisztelet-ben tartása.

A vallásos emberek szeressék egymást az Istenhez felemelő tiszta, önfeláldozó, Jézus tanítása szerinti szeretettel (Mt. 22,37 – 39) úgy, mint ahogy Jézus is szerette a tanítványait (Jn. 13, 34-35). Az önzetlen keresztyén szeretet az emberi szívben található, és nem szavakban, hanem tettekben nyilvánul meg. Az ellenség szeretete abban nyilvá-nuljon meg legelőször, hogy a megsértett ember békejobbot nyújt an-nak, aki őt megbántotta. A vallásos ember legyen lélekben is erős,

mert ez ember valódi nagyságának mérlege, ez az a pont, melybe ve-szély esetén bele lehet kapaszkodni. A lelki erő Jézusban dicsőült meg, de az ember csak vágyakozhat arra, hogy meg tudja őt közelíte-ni. Bár követői számára kijelölte az utat, mégsem könnyű a rajta való haladás. Ám aki birtokolja a lelki erőt, azt a szenvedések nem retten-tik vissza Jézus követésétől. A tudatlan emberből hiányzik a lelkierő. A lelki erő birtoklásához elengedhetetlen a lélek kiképzése, az isme-retek megszerzése pedig a tudomány fejlődésével lépést tartva lehet-séges, a felvilágosodásra törekedve. A felvilágosodáson keresztül ér-hető el az igazság, azon keresztül pedig a szabadság. „Izrael is azért vesztette el előbb szabadságát s önállóságát, majd később állami léte-lét is, mert nem ismerte meg az igazságot mely által szabaddá s a sza-badság birtokában naggyá és hatalmassá lehetett volna. Ha szabadok akartok lenni, törekedjetek a felvilágosodásra, lelkierő fejlesztésére, az igazság ismeretére.” [5]

Akinek a lelke erős, abban általában nemes szív lakik, és az ilyen ember áldozathozatalra is készen áll A hívő is legyen áldozathozatal-ra kész, elsősorban a közjóért kellene áldozatot hozni, nem sajnálva rá időt, erőt, vagyont, életet. Nagyon fontos a haza, a nemzet, az egy-ház és az iskolák szeretete. Ez utóbbi azért fontos, mert itt fejlődik az új nemzedék lelki ereje. A haza elvesztésével tulajdonképpen minden elveszne, ezért meg kell őrizni, óvni a hazát.

Az ünnepi beszéd végén Pap Gábor a Mindenható áldását kérte a Komárom városára, a gyülekezetre, a földművesre, iparosra egya-ránt.

Az utóimában az új lelkész és a gyülekezet lelki erejének növeke-déséért, a Mindenható áldásáért könyörgött. Ezt követően hangzott el az uralkodóház, nemzet, haza, város és elöljáróság megáldásáért való könyörgés, melyet a gyülekezet megáldásának kérése zárt le.


Érdem-koszorú néhai főtisztelendő s nagyságos Nagy Mihály királyi tanácsos, Dunántúli egyházkerület szuperintendens közhasznú életének érdemvirágaiból

1878.október 20-án a komáromi református templomban elhang-zott ünnepi prédikációban néhai Nagy Mihály (1788.dec.14 – 1878.március 19. Komáromi ) királyi tanácsos, Dunántúli Egyházkerület szuperintendensének érdemeit méltatta Pap Gábor. Nagy Mihály életpályájának rövid ismertetőjének mottója a Jel.2,10.alapige volt.

Nagy Mihály emberi, lelkészi és egyház-vezetői munkássága terén elért érdemeit gyűjtötte össze Pap Gábor. Igaz ember lévén hűen szol-gálta Istent, hazáját és családját.

Idejét, erejét, vagyonát nem kímélve munkálkodott az egyházi ügyek előmozdításán. 63 éven át szolgált mint protestáns lelkész, és mint valódi lelki vezető, az Úr Isten akaratát tartotta szeme előtt, és nem az emberek tetszését kereste. Mint a protestáns egyház kor-mányzója, honfitársai érdekeit védelmezve az emberi jogokért min-dig bátran állt ki. Az egyházban eltöltött szolgálatának ötvenedik évfordulója alkalmából 1865. szeptember 6-án elnyerte a királyi ta-nácsos címet. [3]

Nagy Mihály az igét hirdette alkalmas és alkalmatlan időben – néha még a háztetőkről is – nem törődve a vértanúság fenyegető ve-szélyével. A vészterhes időkben is megőrizte szabadságát, lelki füg-getlenségét. Nagy tudású, kitűnő szónok volt, aki híveit nagy lelki magasságokba tudta emelni. Egyházi vezetőként sem okozott csaló-dást. Az 1845-48-ig vezethette békében az egyházat. Az 1848-as sza-badságharc leverése után csak a protestáns autonómia maradt sértet-lenül, de a hatalom ezt is le akarta rombolni. A világ elemeit kizárva a tárgyalóteremből, könnyű sikerben reménykedtek, de hamarosan csalódniuk kellett. A protestáns papok a lélek fegyvereivel harcoltak, elutasítva az előnyöket, melyek az átállással jártak volna. Az 1859-ben kiadott pátens (nyílt parancs) [3] erős támadás volt a protestánsok ellen. A hatalom a behódolónak jutalmat, az ellenszegülőnek bünte-tést – börtönt, esetleges halálbüntetést - ígért. Az ellenállók közé tar-tozott Nagy Mihály szuperintendens is, aki bár jól tudta, hogy a ha-

talom haragját fordítja maga ellen, mégsem küldte szét egyházkerületében a pátenst. Rendíthetetlenül állt a történelem vi-harában, tudva, hogy a hatalom a testet megtörheti, de a lelket nem. Az ellenállás végül is meghozta gyümölcsét, ugyanis a Nagy Mihály-hoz hasonló, nagy lelki erővel rendelkező egyházi vezetők magatartá-sa - a pátens visszautasításával történő példamutatása - visszavonu-lásra késztette az abszolutizmus támadó erőit. „A 3 millió főt számláló magyar protestáns egyház győzött a szellem fegyverével, megvédelmezte megtámadott jogait s e példa által buzdítva meg-kezdte a szellemi harczot elkobzott jogainak visszaszerzéséért. És e harczot is süker koronázta. (...) Az elkobzott jogok újra kivívattak. (...) Az a szellemi erő – mely e nagy átalakulást előidézte - a protestantis-musból áradott ki. Mint már oly sokszor, ugy most is nevezetes té-nyezője volt a protestantismus a magyar alkotmányos élet visszaví-vásának. (..) A protestáns papság hivatásából folyó szent kötelességet teljesít, ha bárhonnan jöhető támadások ellen önfeláldozásra is készen védelmezi ezen erődöt, hogy jöhető nehéz időkben legyen – mint volt már oly sokszor – mentsvára a nemzet alkotmányos életének is.” [3]

Mint családfő, mindig arra törekedett, hogy „családját szellemi és anyagi erőbe fölemelhesse” [3]

Az ünnepi beszéd záró részében Pap Gábor tovább méltatta Nagy Mihály érdemeit, megemlékezve nemes emberi jellemvonásairól: „Saját erejével felküzdötte magát a valódi nagyok közé. Igen, felküz-dötte, mert nagynak nem születik senki, de naggyá lehet mindenki, ha van benne lélek és akaraterő.” [3]

Nagy Mihály nem hódolt be a világi hatalom által ígért jutalmak-nak, csak egy akarat, az Isten akarata volt számára mérvadó, csak ezen akarat előtt „hajolt meg, mert mint nagy mesterének, ugy neki is az volt az eledele, hogy mennyei attyának akaratát cselekedje.”

Az ünnepi beszéd végén a záró imában Pap Gábor a gyászolók fájdalmának enyhítéséért könyörgött a Mindenhatóhoz, aki élet és halál ura. Ezt követően az egyház számára kért az elhunyt vezetőhöz hasonló nemes-lelkű nagy tudású férfiút, majd Isten áldását kérte az egyházra, nemzetre, világi vezetőkre és a komáromi gyülekezetre majd magára a városra is, a következő szavakkal: „Áldd meg Rév-Ko-


márom városát, ennek minden rendü, rangu, felekezetü lakosait. A testvérfelekezetek közti szép egyetértésnek gyémánt kapcsai ne lazul-janak itt soha, hanem inkább váljanak összetartóbbakká az időnek folyamán.” [3]

Pap Gábor leveleiből

Pap Gábor hivatalába lépése utáni néhány hónappal – 1879.január 20-án kelt levelében nehezményezte, hogy a perőcsényi egyház hely-telenül, megkerülve az egyházi vezetést, önálló akcióban kezdve kér-vényt írt a kultuszminiszterhez. Amint a levélből kiderül ez volt az első ilyen próbálkozás, ezért Pap Gábor, mint püspök még nem ter-jeszti az ügyet az egyházi tanács elé, de a református autonómiát félt-ve nyomatékosan figyelmeztette a levél íróját, hogy ilyen eset a jövő-ben nem forduljon elő. A kérvény elküldésének helyes módja az lett volna, ha kérvényét a perőcsényi lelkész az illetékes egyházmegyei esperes ajánlásával elküldte volna a püspöki hivatalba, és onnét to-vábbították volna a kultuszminiszterhez. [8]

Pap Gábor 1879.január 20-án az újraindult Magyar Protestáns Is-kolai és Egyházi Figyelő című lap bemutató példányát mellékelve az-zal a felhívással intézett körlevelet lelkésztársaihoz, hogy mindegyi-kük rendelje meg ezt a heti/havi folyóiratot. Az ügy fontosságát hangsúlyozván értesíti a lelkészeket, hogy a klérus századokra kiha-tóan munkálkodik a protestánsok ellen, és minden lelkész hozzon egy kis anyagi áldozatot a protestantizmus ügyéért. Ha lelkészi fize-tése nem engedné meg az újság előfizetését, abban az esetben a gyü-lekezeti könyvtár részére rendeljenek belőle egy példányt. A Debre-cenben megszűnt Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelmező című havi-lapot Czelder Márton szerkesztésében Nagy-Bányán újra kiad-ják Magyar Protestáns Egyházi és Iskolai Figyelő címen. [ 8]

Hiterősítési ima és beszéd

1879-ben a konfirmandusokhoz mondott hiterősítési ünnepi be-szédben a köszöntés után Pap Gábor a jelenlévő gyermekhez szólt, hangsúlyozva, hogy földi életük egyik legszebb, legnevezetesebb nap-ja az, amikor a Mindenható és a gyülekezet színe előtt vallást tesznek hitükről, majd az Úr asztalához járulnak, hogy ott úrvacsorában ré-szesüljenek. A szülők és keresztszülők teljesítették a keresztelő alkal-mával tett fogadalmaikat, mi szerint úgy nevelik a gyermekeket, hogy hitükről önmaguk is vallást tegyenek a gyülekezet és Isten színe előtt. Ez az ünnepélyes alaklom érkezett el úgy a gyermekek, mint családjaik és a gyülekezet életében. A kikérdezés egy hiterősítési ének után következett. A jelen lévő gyermekek értelmes feleleteikkel bi-zonyságot tettek hitükről, és ezzel kezdődően a keresztyén egyház hívő tagjaivá váltak.

A megerősítést még hat kérdés – felelet, kölcsönös kézfogás, és hű-ségesküt letétele előzte meg. A hiterősítési ünnepi beszédjében Pap Gábor vallásosságra, erkölcsös életvitelre és az egyház iránti hűségre hívta fel a gyülekezet tagjainak figyelmét.

A vallás védi az embert földi életében: irányítja, erőt ad a kísértés elleni harcban, vigasztal a szenvedésben, bánatban, a világ támadásai ellen felvértez, és Jézusra mutatva bátorít. A végóra közeledtével szin-tén a vallás lesz az, mely bátorít, a síron túlmutat egy szebb tökélete-sebb haza ígéretével.

Az erkölcsös életvitel fontosságáról szóló részben Pap Gábor a tiszta szívre és a tiszta lelkiismeret fontosságára mutatott rá, ugyanis ezek segítenek a kísértő elleni harcban, a világi hatalom ígéreteinek elvetésében, Jézus szavaira emlékezve: „Távozz el tőlem Sátán, mert meg van írva: Az Urat a te Istenedet imádd és csak neki szolgálj.” (Mt. 4, 10) Ezt a szakaszt egy ígérettel fejezte be Pap Gábor. Amennyiben a hívek kitartanak az erkölcsös életvitel mellett, akkor életük utolsó órájában meghallhatják a bátorító mennyei szózatot: „Jól van jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, jöjj és osztozz Urad örömében.” (Mt. 25, 21)


A hiterősítési ünnepi beszéd harmadik részében az egyház iránti hűségről szólt Pap Gábor, mint a keresztyén ember harmadik fő eré-nyéről. A református keresztyén egyház „az őseredeti tisztaságban tartotta fenn azon idvezítő keresztyén vallást, melylyel az isteni ke-gyelem és jóság Jézus által ajándékozta meg az emberiséget.” [4] Pap Gábor az újonnan felvett egyháztagokat komoly lelki útravalóval lát-ta el, amikor a keresztyén vallás által „az igazság ösvényén, a felvilá-gosodásnak égi fénye által vezéreltetvén, szeressétek azt ami jó, harczoljatok azért, ami szép, igaz és nemes, s bártan, erélyesen védel-mezzétek bárhonnan jöhető támadtatás ellen az igazságot, felvilágo-sodást, emberi jogokat, szabadságot és méltóságot, hogy így megőriz-vén magatokon az isteni képet, elnyerhessétek az örök boldogságon az idvesség koronáját.” [4] A továbbiakban a református vallás iránti hűségre hívta fel Pap Gábor a fiatalok figyelmét, mivel éppen abban a korban ( 19. század ’70-es évei vége) többen is elhagyták őseik vallá-sát. Az egyházhoz való hűség a hitben gyengék erősítésében bátorítá-sában is megmutatkozik.

A hiterősítési ünnepi igehirdetés azzal az intéssel folytatódott, hogy a fiatalok zárják szívükbe az ünnepnapot, az ünnepi pillanatot, és egész életükben emlékezzenek az Isten színe előtt letett fogadalom-ra, és egyebek mellett arra is, hogy hitüket ne csak szavakban hirdes-sék, hanem azt elsősorban cselekedeteik tükrözzék. Ha ily módon hűek maradnak vallásukhoz, akkor a vallás ereje meg fog dicsőülni bennük és általuk, továbbá a tiszta erkölcs oly mértékben fog ragyog-ni az életükben, hogy azt mások is meglátván az Atyát fogják dicsőí-teni. Az egyház iránti hűséget az Úr Isten bőséges áldásában részesül-nek, szívükben, lelkükben békesség fog lakozni és „az élet koronája, s üdv vár reátok túl a síron.” [4]

Pap Gábor a záró ima előtt még a szülőket kérte, hogy a világ által sok oldalról ostromlott fiatalokat támogassák mindenben, különös-képpen a gonosz elleni harcban, mutassanak példát saját erkölcsös, nemes, egyházhoz hű életvitelükkel, hogy a fiatalok úgy az egyház-nak, mint a nemzetnek és hazának hasznos tagjaivá válhassanak.

A záró imában az isteni kegyelmet és atyai gondviselést kért Pap Gábor a hitükben megerősített fiatalokra, hogy meg legyenek óvva a

testi és lelki csapásoktól, jó szándékaikban pedig atyai támogatásban legyen részük. A felnőttek részére bölcsességért, a gyermekek számá-ra példaadó útmutatásért könyörgött Pap Gábor. [4]

Lelkész-szentelési ünnepi beszéd

1880-ban megjelent, lelkész-szentelési ünnepélyen mondott be-szédjében rövid fohászt követően Pap Gábor a protestáns lelkészre váró feladatokat mutatta be az egybegyűlteknek, a tudós egyházi férfiaknak, és a gyülekezetnek. [6] Az igazmondás, igazság, hit, lelki-erő lesznek jó lelkész fegyverei, melyekkel felvértezve bátran beáll-hatnak a közjóért vívandó harcba. Mivel a leendő lelkészek sikeresen letették a szigorlatokat, bizonyították alkalmasságukat, hogy lelkész-ként a szellem fegyverével, az ige hatalmával és a felvilágosodás esz-méivel virágoztassák továbbra is Jézus Krisztus egyházát. A lelki fény és a felvilágosodás égő fáklyája jár a gyülekezetek előtt és terjeszti az igazság ismeretével a szabadságot, szilárdan alapozza meg az erköl-csös életvitelt. Fontos, hogy az igehirdetésből minden egyes hallgató érezze, hogy ő maga is Isten képmása. A lelkész ügyel a népiskolákra, a fiatalok alap-, és felsőfokú nevelőintézeteire egyaránt. Tanít, ahol tanulni vágyók vannak, és ahol kell, ott védelmez, bátorít és buzdít. A protestáns lelkész életének, munkájának árnyoldalai is vannak. Az egyházhoz való hűségével egyenes arányban nő a lelkész személye elleni támadás nagysága, mivel a világi hatalom nem mindig tudja elviselni a lelkész hivatástudatát. Mint azt az ősök hősies élete is bizo-nyítja, a hivatásának élő lelkészek közül sokan estek áldozatul a vilá-gi hatalom támadásainak. Ha szükséges, akkor szegénységben, ín-ségben, nyomorban küzd mások lelkiekben történő gazdagításáért, ezáltal kitéve magát a világ gúnyolódásának, megvetésének. Minél elszántabban küzd a közjóért, minél szélesebb körben végzi jótékony tevékenységét, a nép nevelését, annál jobban fogják személyét támad-ni, sőt a világi hatalom majd a híveket is ellene akarja fordítani. Ám a világi hatalom elleni harcra a lelkészt felkészíti az Atya Istenbe vetett hit, a lélek ereje, a tiszta erkölcsiség. A lelkész élete szüntelen harc, és Jézus legyen minden lelkész példaképe, aki vállára vette keresztjét, és


akit a világi hatalom nem tört meg. A lelkészi hivatás bemutatása után Pap Gábor a kibocsátásra váró lelkészekért könyörgött, megkö-szönve az Atya oltalmát és kérve a lelkészekre, és gyülekezetekre az isteni bátorítását, védelmezését és kérte az Úr Istent, hogy a jövőben Ő vezesse a lelkészek és gyülekezeteik lépteit a számukra kijelölt úton. A záró ima előtt egy, negyven pontban összefoglalt tanítást, egyfajta lelki útravalót olvasott fel a lelkészeknek, melyben nyomaté-kosan kihangsúlyozta az ünnepi igehirdetésben elhangzott intelme-ket. [6]

A fentiekben kronológiai sorrendben ismertettünk néhány, Pap Gábor által összeállított és elmondott ünnepi igehirdetést, melyeken keresztül közelebb kerülhettünk a 19. század protestáns gondolko-dáshoz, értesülhettünk a gyülekezetet és lelkészt egyaránt foglalkoz-tató kérdésekről, esetleges kétségekről. Azt is megtudhattuk az ünne-pi igehirdetésekből, hogy Pap Gábor elsősorban az Isten, az egyház és a nemzethez való hűséget, az erkölcsös életvitelt, a más felekezetűek iránti emberséges együttérzést tartotta fontosnak.

Levelei egy nagy műveltségű, jól tájékozott, szigorú és igazságos, jóindulatú egyházi vezetőre utalnak.

A következő fejezetben a 19. század egyhangúnak éppen nem mondható eseményeiből válogatunk, melyek jól ábrázolják az akkori társadalmi problémákat, valamint a közvélemény befolyásolhatósá-gát.

Az újraéledő antiszemitizmus

Az antiszemita mozgalomról

Istóczy Győző 12 röpirata, a Jövőnk című hetilap 1880. októberé-ben, kétévnyi hallgatás után kelt életre, mivel ekkor sajnálatos módon már Magyarországon is visszhangra talált, az 1878-79-ben Németor-szágból induló, és Oroszországon kívül Észak-Amerikát, majd Ang-liát is érintő nyugat-európai antiszemita mozgalmak terjedésének köszönhetően. Istóczy szerint a zsidóság irányítása alatt lévő lapok százai irányították és formálták a közvéleményt, mely szépen, csen-

desen elhallgatott, majd ellenük fordult, mert az emberek felismerték a zsidóság hatalmi vágyait, melyet meg szeretnének akadályozni. [31]

Az Istóczy –féle kezdeményezés nem maradt megfelelő visszhan-gok nélkül. A Komáromi Lapok, Levél a szerkesztőhöz című rovat-ban,1880.dec.4., 1. évf. 23. számában, a magát Anti-antiszemitának nevező szerző az Istóczy 12 röpitrat-ára reagált. Az 1880-as év utolsó hónapjait akár Istóczy-évadnak is lehetne nevezni, ugyanis oly hatal-mas port vert fel az általa elindított antiszemitizmus, hogy mindenki csak arról beszélt. A vitatkozók két táborra szakadtak, az egyik fél csak a kereszténység világuralomra törekvő kizsákmányolóját látta a zsidóságban, míg a másik fél csak fondorlatos, csavaros eszű igyekvő embereknek tekintette őket. Ám az események adóig fajultak, hogy az emberek kénytelenek voltak színt vallani, mely nem kis kockázatot hordozott magában, ugyanis a zsidóság érdekeit védő újságírót köny-nyen „zsidó-bérenc”-nek, „megvesztegetett zsurnalisztának” titulál-ták. Márpedig a cikk írója, saját elmondása szerint, azzal a szándék-kal ragadott tollat, hogy kifejtse azon nézetét, mely szerint az antiszemitizmust az egyes területeken élő zsidóság elfogulatlan bírá-latával lehetne megállítani. Majd elmondja, hogy az Istóczy által leírt rémségek Komáromban és környékén nem tapasztalhatók. Az itt élő zsidóság épp olyan jó és rossz emberi tulajdonsággal rendelkezik, mint bármely más polgár. Az igaz, hogy körükben vállalkozó-szelle-mű, gyakorlatias és életrevaló törekvések tapasztalhatók, de miért számít bűnnek ez az emberi tulajdonság, míg a keresztény ember ese-tében pozitív elbírálásban részesülne. A cikk írója elismeri, hogy né-hány izraelita bizony tekintélyes vagyonra tett szert az uzsorából, vi-szont arra is felhívja az olvasó figyelmét, hogy néhány ember gonoszságát nem szabad általánosítani egy egész népre. Bár az „An-ti-antiszemita” a germanizmushoz való túlzott ragaszkodásért elma-rasztalja ugyan a zsidóságot, de azt is hozzáteszi, hogy ez tulajdon-képpen az egyenjogúsításukat megelőző társadalmi rendszerbe nyúlik vissza, és egyáltalán nem ad okot arra, hogy a zsidóságot, mint nemzetet gyűlöljék. Ez irányban pedig ismét csak javuló tendencia mutatható ki, ugyanis a komáromi magyar nyelvű községi iskolák-nak köszönhetően sok izraelita szülő gyermeke beszél magyarul, sőt


ritkán, de előfordul, hogy a német-ajkú izraelita szülőknek csak ma-gyarul beszélő gyermekei vannak. A cikket azzal zárja írója, hogy meggyőződése szerint néhány évtized elmúltával már a germanizá-ció vádja sem hozható fel a komáromi zsidóság ellen. [10]

A Komáromi Lapok 1880. dec.18-i számában Nagyvasvári – aki saját elmondása szerint 15 évvel azelőtt nagy pártolója volt a zsidó-ságnak - fűzi megjegyzéseit az antiszemita mozgalomhoz. A cikké-ben azt taglalja, hogy lassan 13 év telt el a zsidóság egyenjogúsítása óta, és sajnos ez alatt az idő alatt bizony nem sok mindent tudnak felmutatni. Az 1880-as év végére Magyarország minden polgára egy-forma jogokkal bír, így már nincs szabad és elnyomott népréteg, tehát helytelen azt emlegetni, hogy az elnyomás miatt nem tudtak még semmi jelentősebb haladást elérni, és még mindig dédelgetésre szo-rulnak, sajnáltatják magukat. Nagyvasvári nem bocsátkozott elem-zésbe, hogy milyen arányban oszlanak meg izraelita és magyar uzso-rások, akik kihasználva a nép hiszékenységét, bizalmát, jócskán meggazdagodtak, csak azt próbálta megértetni, hogy az ily módon sok esetben teljes vagyonától megfosztott, elkeseredett ember köny-nyen csatlakozik olyan szószólókhoz, akik a zsidóságot támadják. Azt azonban nyíltan elítéli, hogy helytelen mindenkit egyforma mér-cével mérni, mert bizony nagyon sok esetben az ártatlanok is szen-vednek a bűnösök által elkövetett tettek miatt. A vagyonszerzés, a meglévő javak gyarapítása emberi tulajdonság, mely hajlamos a gyengébbek kihasználására. A zsidóságnap pedig azt javasolja, hogy soraik közül saját módszerekkel igyekezzenek kiirtani az ilyen élős-ködőket, ezáltal bizonyítva, hogy méltó tagjai a magyar társadalom-nak, ne pedig ellenröpiratokat gyártsanak, melyek csak még jobban szítják az elmérgesedett kedélyeket. A hitközségek becsületes, fedhe-tetlen elöljárókat válasszanak, akiknek tekintélye lesz a környezetük-ben élő, nem izraelita lakosság körében is. A zsidóság ne csak a ma-gyar lakosságtól várja el, hogy ledőljön a két nép között húzódó több évszázados fal, hanem maga is tegyen valamit e fal ledöntéséért, és igyekezzen magyar hazafivá válni. „mert csupán követelni, de sem-mit se akarni adni, az osztó igazsággal sem egyező.” [11] Tegyék oly mértékben, ahogyan sürgették a vallások egyenjogúságának elisme-

rését is. A cikk végén Nagyvasvári azzal felhívással fordult a komáro-mi, községi magyar nyelvű iskolákat látogató izraelita lányokhoz, hogy ragaszkodjanak a magyar ajkú vőlegényükkel kötendő házassá-guk magyar nyelvű megáldásához, az idegen hangzású neveiket ma-gyaros névre cseréljék le, és bár hasznos az idegen nyelvtudás, az ott-honi társalgási nyelv legyen a magyar. [11]

Pap Gábor református püspök és Dr. Schnitzer Ármin rabbi gondolatai 1880 karácsonyán

Pap Gábor a Komáromi Lapokban 1880. dec.24-én megjelenő „Karácsony ünnepén” című írásában a karácsony üzenetének leírá-sán kívül az emberi indulatokról, a szívekben lakó érzelmek, és em-bertársaink iránta feladatokról a következőképpen beszélt: „Ha test-vérileg tekintenénk, és mint velünk egyenlőt szeretnénk minden embert, ha nem emelnének közénk elkülönző válaszfalat nemzetiség, vallási és más érdekek, ha szerető szívvel közelednénk mindenkihez, bármely nemzetiséghez vagy vallásfelekezethez tartozzék is az; ha antisemita s más ily irányú mozgalmak - melyekben a középkori sötét és szomorú emlékű mult lelkének a jelenbe átjövetelét, s ebben uj életre kelni akarását kell látnunk s melyek e mellett, hogy a szeretet hirdetett Jézus szellemével ellenkeznek, a közbékét a társadalmi ren-det is felforgatással fenyegetik – nem indíttatnának, s egyesek kétség-telenül létező hibáiért s bűneiért az egész osztályra - melyben annyi ártatlan van – nem dobná rá az igazolhatlan kíméletlenség, a nem érdemlett kárhoztatás kövét...ha a mi szeretetünk tettekben nyilat-koznék, jótétben dicsőülne meg, ha nem várnánk ajtóinkhoz azt a szegényt, kit önérzete s a visszautasíttatástól való félelem gátolhat az ajtónkon zörgetésben, hanem mi keresnénk fel, hogy éhét enyhíthes-sük, mezetlenségét elfedhessük, könyűit letörölhessük;.....” [12] Amint azt a fenti idézetben is olvastuk, Pap Gábor ebben az ünnep üzenetét boncolgató írásában nyíltan elítéli az antiszemita mozgal-mat. A birtokunkban lévő, ünnepi igehirdetéseiben is hangsúlyozta az emberek egyenlőségét, tartozzanak bármely felekezethez.. A kará-csonyi gondolatait azzal folytatta, hogy az lenne a helyes keresztyéni


cselekedet, ha ellenségeinkhez is oda tudnánk fordulni, ha tudnánk segíteni azokon is, akik nekünk csak ártanak. Jó lenne, ha az emberi-ség harcba szállna az erkölcstelenség ellen, mely a történelem színpa-dáról népeket nemcsak félre állítja, de is le tudja söpörni. Az igazi keresztyénség ne szavakban nyilvánuljon meg, hanem az erkölcsös életvitelben, a nemes, embertársaink iránti tettekben, az igazság megismerésében, a felvilágosodás, szabadság hirdetésében. Nemze-tünk haladása csak akkor mozdulhat előre, ha az emberek többsége az itt leírtakat magáévá teszi, és azokat a hétköznapi cselekedetei tük-rözik vissza. Ezekkel a lélekemelő gondolatokkal fejeződik be Pap Gábor karácsonyi üzenete.

Az 1880-as év karácsonyán Dr. Schnitzer Ármin is szólt az olva-sókhoz a Komáromi Lapok Mellékletének hasábjain keresztül. Ő sze-mély szerint, mint a komáromi izraelita hitközség rabbija, mindad-dig semmisnek vette az Istóczy által Magyarországon szított mozgalmat, míg Nagyvasvárinak az antiszemita mozgalomról szóló, és a zsidóságnak – beleértve a házasulandó lányokat is - jóindulatú tanácsokat osztó írása meg nem jelent. Schnitzer mindaddig úgy vél-te, hogy Komáromban, ahol a különféle vallási felekezetek hívei meg-értésben, békességben élnek egymás mellett, nem is érdemes az anti-szemita kérdéssel foglalkozni. Hozzászólást a bevezető után az „antisemita mozgalom” elnevezés magyarázatával folytatta, mivel úgy vélte, hogy ha a mozgalom antisemita, akkor az ellenségeskedés-nek az összes sémita nép ellen kellene irányulnia. Mivel csak a zsidó-ságot támadják és üldözik, így a helyes megnevezés „zsidóellenes mozgalom” lenne, de a németek nem merték, vagy szégyellték nyíltan felvállalni a 19. század végén újraélesztett szomorú, középkori moz-galmat. Hozzászólása folytatásában Schnitzer nehezményezte továb-bá azt is, hogy Nagyvasvári szerint a zsidóság szószólóra szorul, majd rátért a következő kijelentésre - „»mert csupán követelni, de semmit se akarni adni, az osztó igazsággal sem egyező.«” [13] – mely csupán akkor állná me helyét, ha a zsidóság úgy a polgárjogi, mint vallási egyenjogúságot csak kegyelemből kapta volna, nem törvényes úton, alkotmányba foglalva, melynek következtében a zsidóság egyenlő ál-lampolgári jogokat és egyenlő kötelességeket kapott. A zsidók, mint

magyar állampolgárok csak azt szeretnék, hogy házasságkötésük tör-vényesen legyen elismerve, a házasságból született gyermekek ne ró-mai katolikusnak legyen anyakönyvezve, és ne kelljen őket római katolikus hitben nevelni. Az egyenjogúságuk elismertetését az igaz-ság nevében követelték, nem pedig kegyelmi ajándékként, melynek adományozásáért ellenszolgáltatást kellene nyújtaniuk, melyet Nagy-vasvári a zsidóság és keresztény világ közti falnak a zsidóság általi lerombolásában, és reformokban látna. Schnitzer úgy vélte, hogy a 19. században bármely más vallásában lenne újításra való terület, de ahogy a zsidóság nem szól bele abba, úgy elvárják, hogy más se szól-jon bele a zsidó vallási belügyekbe, és azt se várhatják el a zsidóságtól, hogy a több évszázados elnyomás megszűnte után, röpke 13 év alatt teljesen elhagyják a több évszázad alatt berögzült hibáikat. A zsidó-ság vagyon utáni vágya is az elmúlt időszakban gyökerezik, ugyanis számtalan alkalommal csakis pénzzel tudták kiváltani nyugalmukat, biztonságukat. A régi időkben a zsidóság el volt tiltva a tanulási, mű-velődési lehetőségtől, nem lehetett ingatlanuk, szakmunkás műhe-lyekben nem tölthettek be mesteri tisztséget, egyedül csak a kereske-déssel foglalkozhattak. Némelyek hibái alapján az egész zsidóságot általánosítani olyan, mintha némelyek vesztegetéses botránya miatt az egész magyar nemzetet korruptnak nyilvánítanák. Nagyvasvári írásában az sem helytálló, hogy a zsidóság az eddigiekben nem tett semmit a haza oltárára. Schnitzer cáfolja ezt az állítást, mivel a haza ahányszor szólította fiait és leányait, a zsidóság mindig megjelent. Az antiszemitizmus ellenszeréül Nagyvasvári a magyar nyelv használa-tát javasolja. Schnitzer erre azokat a „zsidóhecceket” említi, melyek Németországban szép számmal történnek meg annak ellenére, hogy ott a zsidóság és a többi állampolgár is a német nyelvet beszéli. A ma-gyar nyelv használatának elterjesztésére vonatkozó javaslatát Sch-nitzer a Komáromi Lapok 1881. január. 1-én megjelenő számban folytatta. Nincs szükség semmilyen nyomásra, vagy a Nagyvasvári által említett véd-, és dacszövetségre ahhoz, hogy a magyar nyelv szé-lesebb körben, gyorsabb tempóval terjedjen el a zsidóság köreiben. Három jó lehetőséget lát erre Schnitzer. Az egyik az olvasás, mert pl. Jókai a csodálatos nyelvezettel megírt művein keresztül egy nap alatt


többet tesz a magyar nyelv terjesztésében bármilyen szankciónál. A másik lehetőség pedig az iskolákban rejlik. Évente a húsz vagy har-minc fiatal tanító, aki elhagyja a budapesti izraelita tanítóképzőt, és a rabbi-képzők végzős növendékei is országszerte elfoglalják állásaikat, a fiatal nemzedék nevelésével tudják terjeszteni a magyar nyelvet és magyar kultúrát. A harmadik lehetőséget a népművelő körök mega-lakítása és működtetése jelentené, ahol a hallgatóság felekezeti meg-különböztetés nélkül ismerkedhetne a magyar irodalom remekeivel és a tudományos dolgokkal. A magyar nyelv hivatalos használatáról Schnitzer elmondja, hogy úgy az anyakönyvbe, mint a jegyzőkönyv-be magyar nyelven történnek a bejegyzések, míg az istentiszteletek, és esketések alkalmával a hallgatóságra van tekintettel. Ha ezen alkal-makon ugyanis az idősebb, csak német nyelvet - melyet a fiatalok ép-pen úgy beszélnek - beszélő nemzedék képviselői vannak túlsúlyban, akkor az igehirdetés természetesen német nyelven történik, ám ha a hallgatóság részéről lenne igény magyar nyelvű igehirdetésekre, ak-kor a rabbi természetesen eleget fog tenni e kérésnek. A hitközség elöljáróságának megválasztása nem tartozik Schnitzer hatáskörébe. A gyermekeknek pedig nemcsak izraelita leányok adnak idegen hangzású neveket. Schnitzer a hozzászólásának végén Kossuthot idézte, aki szeretett azzal dicsekedni, hogy Magyarországon nincs vallási megkülönböztetés, és a hazaszeret mindenkinek egyaránt fontos. A szerkesztőségbe folyamatosan érkeztek cikkek az antisze-mitizmus kapcsán, melyek leközlését hely szűke miatt egy későbbi időpontra ígérték. [14]

A polémia folytatása

Schnitzer Árminhoz intéz nyílt levelet Nagyvasvári - a Komáromi Lapok 1881. január. 8. , 2.évf. 2. számában – aki, bár leszögezi, hogy a polémiának nem híve, de mégis kötelességének érzi a válaszadást. Ő, aki a zsidóság védelmezője, az 1880. dec.18-án megjelent írásában nem kívánt fogadatlan tanácsadó szerepében tetszelegni. Cikkében nem zsidó-, hanem magyar-kérdéssel kívánt foglalkozni, és sajnálat-tal vette tudomásul, hogy Schnitzer félreértette az írását. A bírálat

azért érintette őt oly érzékenyen, mert ő volt az, aki évekkel azelőtt felszólalásában a zsidóság egyenjogúsítását kérte, és kérése meghall-gatásra is talált. Nagyvasvári úgy vélte, hogy az uzsorások áldozatai-nak száma a zsidóság egyenjogúsítását követően egyre inkább növek-szik, ezért fordult azzal a kéréssel a zsidósághoz, mi szerint vessék ki maguk közül az uzsorásokat, akik az egész nemzetre rossz fényt vet-nek. Erre Schnitzer azt válaszolta, hogy az elmúlt 13 év kevés az év-századok során rögződött szokások levetésére. A zsidóság egyenjogú-sításával nagyobb teret kaptak a vegyes-házasságok is, és megoldást is kellene találni ezekre az esetekre. A magyarság megőrzése, ápolása is mindenki számára fontos dolog, és ő csak arra kérte a leányokat, hogy ahol csak rajtuk múlik –nem hivatalok által megszabott törvé-nyeken – ott ragaszkodjanak magyarságukhoz. Nagyvasvári szerint Schnitzer bátran támogathatta volna a köztiszteletben álló, erkölcsös életvitelű elöljáró választását, melyhez kisebb bátorság kellett volna, mint ahhoz a kinyilatkoztatáshoz, mi szerint a magyar nemzet már régóta tartozott azzal a zsidóságnak, hogy elismerje egyenjogúságát, és azt sem tartja helyénvalónak, hogy a magyar nemzet nem ismer el semmit, ami Németországból, a kultúra hazájából származik. Ezt kö-vetően Nagyvasvári a protestánsok küzdelmére hivatkozik, hogy bár fegyvert is fogtak szabadságuk kivívásáért, de a magyar nemzet becs-mérlésére ennek ellenére sem vetemedtek. Ha Nagyvasvári olyan, köztiszteletben álló hitszónok lenne, mint Schnitzer, akkor ő csakis a szószékről szólt volna híveihez, az elmúlt 13 év során, és számos alka-lommal mondta volna el nekik, hogy nem a zsidóság volt nagyvona-lú, hogy a magyar nemzet földjén letelepedett, hanem a magyar nem-zet részéről volt nemes gesztus, hogy befogadta a zsidókat, akik ezért örök hálával tartoznak a magyarságnak és nem győzik hálájukat leróni e jóindulatú cselekedetért. Ez után a megjegyzés után bírálta Schnitzert, hogy bár már régóta él magyarok körében, ennek ellenére nem ismeri sem a magyar népet, sem magát a magyar embert. A hoz-zászólás végén a cikk írója abbéli reménységének ad hangot, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor ismét meg fogják őt érteni azok, akik egykor bizalommal voltak iránta. [15]


A „semita” kérdés című írással folytatódik a zsidókérdéssel foglal-kozó polémia, melynek bevezetőjében az író a sémita kérdést egy megalapozatlan, jelentéktelen irányzatnak tart, mely se nem kultu-rális, se nem nemzetiségi harc. A 19.századi izraelitákat egyáltalán nem helyes semitának nevezni, mert mindenütt a világon, ahol élnek, már beolvadtak az őket befogadó népek körébe, és csak a vallás kü-lönbözteti meg őket. A mozgalom nem lehet kulturális, mert a világ művelt országaiban (Észak-Amerika, Anglia, Franciaország, Svájc) ismeretlen, csak Németország találta fel, és támadja a területén élő békés népet. Nemzetiségi szempontból se állja meg helyét a mozga-lom, mert a németek azzal érvelnek, hogy a területükön élő zsidók nem németek, a magyar nemzet szemében az itt élő izraeliták pedig németek....Bár ez az ok sem lehet a mozgalom elindítója, mert hiszen a magyarországi főúri körökben is nagyon sokáig a német volt a tár-salgási nyelv. A cikket azzal zárja szerzője, hogy a Kárpát-medencé-ben élő, a honfoglaláskor leigázott népek (pl. szlávok, románok) köré-ben azóta sem szűnt meg a magyarság elleni izgatás, bár a honfoglalás óta eltelt ezer év során meg lett velük osztva az összes meghozott tör-vény. A zsidóság nem lázong a magyarság ellen, sőt ha szükség van rá, akkor jó hazafiként (Horn Ede, Falk Miksa, Wahrmann Mór, Helfy Ignác) száll harcba a jó ügy és a haza védelmére. [16]

Az izraeliták elnémetesedése azonban részben érthető. Mivel az egyenjogúsításig nem járhattak iskolába, és az alaptudást vagy oda-haza, vagy vándortanítóktól sajátították el. Nem voltak intézmények sem, ahol a tanítókat, papokat kinevelték volna, s ezáltal nem tudták sem elsajátítani, sem terjeszteni a magyar nyelvet és kultúrát, és bár a nemzetnek nem voltak különösképpen hasznára, de ellene sem tettek semmit. A komáromi izraelita közösség tagjai mindnyájan értenek, beszélnek magyarul, viszont vannak a városban olyan, más nemzeti-ségű polgárok is, akik bár régóta a városban élnek, mégsem értik a magyar nyelvet, mivel nem is akarták azt megtanulni. A cikk írója a lutheránus felekezeti vita példáját hozta fel, ahol nemrégiben a két német ajkú gyülekezeti tag miatt kértek német istentiszteletet, vagy a Szent Anna kápolnában is inkább német misére van igény, bár a hí-vek mindegyike bírja a magyar nyelvet. Az említett okok miatt hely-

telen a semita kérdést nemzetiségi kérdéssé tenni, mert ahol az izrae-lita nép megtelepszik, hamarosan elsajátítja az ott élő nép nyelvét, jelen esetben a magyart. E cikk írója is bár elismeri az uzsorások létét, de rögtön meg is magyarázza a tényt – amit már az előző cikkekben is felhoztak a zsidóság mentségére - hogy a zsidóság hosszú évszáza-dokon keresztül csak kereskedéssel, üzérkedéssel foglalkozhatott. To-vábbá arra hívja fel az olvasó figyelmét, hogy uzsorások nemcsak a zsidóság körében voltak, vannak, lesznek, hanem bizony a kereszté-nyek köréből is kerültek ki, és sajnos némelyek még lelketlenebben voltak, mint az izraeliták, és sok esetben polgári állás fedezte tevé-kenységüket, míg a zsidóság köréből kikerülő uzsorás csak ezzel fog-lalkozott. Ám nemcsak az uzsorást, hanem bizonyos mértékben a hiszékeny lakosságot is terheli a felelősség. Bár a cikk írója nem isme-ri a zsidó vallási könyveket, előírásokat, de a gyakorlatból kiindulva nem feltételez abban semmi olyat, ami a társadalomra,vagy a környe-zetükben élő más vallásúakra rombolóhatással lenne, sőt Komárom-ban és környékén az tapasztalható, hogy az egyes vallások - izraelita, lutheránus, reformált és római katolikus – egyre inkább közel kerül-nek egymáshoz, és jól megférnek egymás mellett. A magát csak „Ca-to”-nak nevező újságíró azzal fejezi be a semita kérdéshez való hozzá-szólását, hogy a magyar nemzet is tegyen lépéseket az izraelitákat a keresztényektől elválasztó fal lerombolása terén, és a javasolt véd-, és dac-szövetségek kényszerítése helyett inkább liberálisabb gesztusok-kal lehet a zsidóság beépülését elérni, és ha mindannyian – izraeliták és keresztények egyaránt - a magyar haza gyermekei lesznek, akkor a „semita-kérdés” önmagától meg fog szűnni. [17]

Komárom izraelita polgárait szólítja meg Neumann Samu a ko-máromi Lapok 1881,január.29-i számában, aki bár tanító, de ebben az esetben mint hazafi ragadott tollat. Rögtön az írása elején feltesz három kérdést, melyekre a választ megadva, mintegy tanácsot ad hit-testvéreinek, hogy mi is a teendőjük annak érdekében, hogy a ma-gyar haza befogadja őket. „1.)Milyen viszonyban áll a magyar nemzet Európa egyéb nemzeteihez? 2.) Milyen viszonban áll a magyar zsidó a magyar nemzethez? 3.) Ezen kettős viszonyból folyólag milyen kö-telességek hárulnak ránk, magyar zsidókra?” [18] A kérdésekre adott


válaszokban Neumann kifejti, hogy a magyar nemzet egyedül áll Eu-rópa szívében, ugyanis a környező nemzetek között - germán: angol, svéd, dán, holland; szlovák: orosz, lengyel, cseh, szerb, horvát, szl-avon; olasz: francia, spanyol, portugál, román - ki lehet mutatni a rokoni szálakat. Nos az európai nemzetek között a magyar magára utalva egyedül van, és az itt élő zsidóságnak kötelessége, hogy együtt örüljön, ha kell, együtt harcoljon, vagy szenvedjen a magyarokkal. Neumann úgy véli, hogy a magyarság gyarapodása összefügg a zsi-dóság gyarapodásával, csak még az eszközök - melyek lehetnek gya-korlatiak és eszményiek - nem tisztázódtak a zsidóság körében. Gya-korlati téren a zsidóság sem anyagi, sem fizikai - szükség esetén hadba is vonult – áldozatot nem tagadott meg a magyar nemzettől. A ma-gyarság eszményi módon való támogatása a magyar név és nyelv használatában - családi és hivatalos körökben, istentisztelet nyelve - nyilvánulna meg, de nemcsak a nyelv, hanem az érzés - ebben az eset-ben a magyar nemzeti érzület – határozza meg, hogy ki hová tarto-zik. Ám Neumann arra is felhívja hittestvérei figyelmét, hogy a magyar zsidóság mindezek ellenére se ringassa magát abban a hitben, hogy egyszer teljes értékű magyar hazafivá válhat, és a zsidó vallási felekezetet ezzel megszabadíthatja az évszázadok során ráragasztott jelzőktől, és nem éppen kedvező véleményektől, előítéletektől. Ha a zsidóság igaz hazafivá szeretne válni, akkor azt érdek nélkül tegye, csupán azt tartva szem előtt, hogy a magyar hazát szeretné szolgálni, és ezt a szolgálatot a haza el is fogja ismerni - Löw Lipót szegedi rabbit és Dr. Grosz Frigyes szemorvost említi Neumann - mint azt már nem egy esetben meg is tette. Majd a következőképpen folytatja: „ Hitsor-sosaim! Ha soha eddig, most érkezett el az a pillanat, hogy határozot-tan nemzeties irányba induljunk! Mutassuk meg, hogy nemcsak a nemzet érdeke, hanem a nemzetiesség eszméje is szent előttünk; mu-tassuk meg, hogy magyarak vagyunk, nemcsak a közterheknek külső viselésével, hanem a családi összetartás érzetének egész bensőségé-vel!” [18] Felhívását Neumann azzal zárja, hogy ha a vészterhes idő-szakban a beolvadás mellett döntene a zsidóság, akkor „...a 400 000 magyar zsidó nemzetbe olvadása tetemesen fokozza a nemzet belső erejét és azon törvényeknek hatályát, melynek bástyái a zivataros

időkben mindenkor megvédtek, és a jövőben annál hatalmasabban védenek meg bennünket.” [18]

Ebben a fejezetben betekinthettünk a 19. században életre kelt, elcsendesedett, majd újult erővel lábra kapó antiszemita kezdemé-nyezésekről. Az újságcikkekből többféle véleményt is megismerhet-tünk, de az cikkírók általában nem nagy jelentőséget tulajdonítottak a másutt mutatkozó fenyegető eseményeknek, és szinte mindegyik a zsidóság magyarosodásának előrehaladásától várta a probléma meg-oldását, és bíztak abban, hogy ha a zsidóság sikeresen beolvad a ma-gyar nemzetbe, akkor nem érheti őket különösebb támadás.

Jókai szülőházát jelölő tábla felavatása

Még napjainkban is, augusztus 20-á az államalapító Szent István királyt ünnepli a magyar nemzet. Így volt ez 1881-ben is, de ehhez a naphoz Komárom városában egy másik, nagy horderejű esemény is társult. Ezen a napon avatták fel Jókai Mór szülőházát jelölő emlék-táblát. 1825-ben, Jókai születésének idején a ház két utcára nyíló telek közepén helyezkedett el. A Komáromi Lapok tudósítója a szóhagyo-mányra hivatkozva azt írja, hogy a házban református istentisztelete-ket tartottak az 1848. szeptember. 17-i tűzvészig, melyben az épület megsérült ugyan, de össze nem dőlt. A tűzvész után felújították a te-tőt, és izraelita imaház szerepét töltötte be. Ezt a házat későbbiekben lerombolták, és a telekre felépült az a ház – mely napjainkban is áll, és ablakival az utcára (akkor Megye utca, ma Király püspök utca) néz - melyen 1881. augusztus 20-án az emléktáblát elhelyezték. [19]A Jókai család 1826-ban átköltözött a Szombathy és Nagy Mihály utca (ma Határőr és Jókai utca) sarkán lévő házba, ahol Jókai 1841-ig nevelke-dett. Ezen a házon is található emléktábla, melyet Jókai Károly – az író bátyja - helyeztetett el. Ezért a nemes gesztusért Nagyvasvári Sán-dor mondott köszönetet a Jókai családnak. Az itteni megemlékezés után az ünneplő sereg a református kollégium udvarába vonult át, ahol földműves gazdák (szekeresgazdák) énekkara dallal köszöntötte az érkező ünnepi sereget, majd Pap Gábor szuperintendens intézett


köszöntőt az egybegyűltekhez, utána pedig Feleki Miklós szólt né-hány szót az énekkarhoz. Ezután a város elöljárói a meghívott vendé-gekkel együtt megtekintették a város nevezetességeit kezdve a várral, majd a Vág-Dunán túli lőtéren tettek látogatást. Este pedig a Jókai által színdarabok jól sikerült előadása után a Dalárda-kertben rende-zett díszvacsorával fejeződött be az ünnepség. [21]

Az emléktábla-avató ünnepség Molnár Ádám ügyész, Jókai isko-latársa ünnepi beszédével kezdődött, melyet Pap Gábor szuperinten-dens ünnepi szónoklata követett, miközben a feldíszített házon elhe-lyezett emléktáblát ünnepélyesen leleplezték. Az ünnepély a koszorúk átadásával folytatódott. A Komáromi Lapok tudósítója szerint főtiszt. Schnitzer Ármin rabbi – a háztulajdonos izraelita hitközség nevében szólt - beszédje az ünnepség legsikeresebb szónoklata volt annak elle-nére, hogy - ekkor még – Schnitzer kicsit küszködött a magyar nyelv-vel. [20] Az ünnepélyen fellépett a komáromi dalárda, Kacz Lajos pedig Pap Kálmán költeményét szavalta. [20]

Ünnepi beszédek Jókai szülőházát jelölő emléktábla avatásánál

Pap Gábor ünnepi beszéde

Az emléktábla-avató ünnepségen Pap Gábor az ünnepi alkalom-hoz méltó, tőle megszokott lélekemelő beszédet mondott, melynek bevezető részében azokat a nemzeteket, kicsi államokat (Hollandia, Svájc) állította példaképül, melyek kicsinységük dacára beírták nevü-ket az emberiség könyvébe. A nemzet nagyságát nemcsak területe és lakosai száma határozza meg, hanem szellemi nagysága is. Egyaránt nagyon fontos egy nemzet anyagi és szellemi fejlődése, mert csak eb-ben az esetben lehet naggyá egy nemzet, legyen az a világ bármely pontján.

A 19. század végén Jókai már nemzetközileg elismert, híres író volt, és ahol megjelent, mindenütt nagy szeretettel, tisztelettel fogad-ták. Sajnálatos tény, de az író szülővárosa nem tett semmilyen lépést sem az ügyben, hogy híres szülöttéről megemlékezzék. Végezetül Komárom lakossága követve Pápa példáját – ahol Jókai szülővárosát

megelőzve, már egy évvel korábban emléktáblát helyeztek el azon a házon, ahol a nagy magyar író diákkorában lakott - és a Komáromi Lapok szerkesztősége felszólítására összefogott, melynek eredménye-ként megvalósulhatott az 1881. augusztus 20-i emléktábla-avató ün-nepség. Az emléktábla avatásának napján a városban a házak is fel voltak díszítve, és nemcsak a helybéli, de még a vidéki lakosság is testileg, lelkileg ünneplőbe öltözve tolongott az utcákon. Komárom azt a Jókait körülövező dicsőségét tükrözi vissza, mely az ő szellemi termékéből, műveiből származik.

Jókai írói nagyságát bizonyítja az a tény is, hogy műveit nemcsak a hazai közönség - beleértve gazdagot és szegényt egyaránt – ismeri, hanem a világ számos nyelvére lefordították, így külföldön is olvas-hatják a szórakoztatva nevelő irodalmi műveket, melyeknek szerep-lői jellemükön keresztül bemutatják a hazaszeretetről, erényről, igaz vallásosságról, a közjóért minden áldozatot meghozó embertípust, akik a gonoszt legyőzve, szebb jövőt teremtve minden korban példa-képek lehetnek. Művein keresztül az emberi lelkekbe Jókai fényt ho-zott, és olvasóinak reményt adott azokban az időkben is, amikor a szellemi sötétség nagy erővel igyekezett szolgaságba, rabságba dönte-ni a szabadság után vágyakozókat.

Sokan nehezményezték az emléktábla avató kezdeményezést, mert helytelennek tartották, hogy még az író életében történjék e nagy esemény. Pap Gábor helyeselte a döntést, melynek eredménye-ként még Jókai életében került sor szülőház megjelölésére, mert köny-nyen megismétlődhetett volna az az ókori eset, amikor hét város ver-sengett Homérosz születési helyéért....Jókai mindenképpen méltó szülővárosa elismerésére. Az utókor számára pedig feltétlen meg kell jelölni azokat a helyeket, ahol a neves író született, majd később ne-velkedett, és azt sem szabad elfelejteni, hogy tanulmányait 1940-ben, az akkor még működő komáromi református gimnáziumban végez-te. [7]

Jókai egykori szülőháza 1881 augusztusában a komáromi izraelita hitközség tulajdonát képezte, és Pap Gábor meg volt győződve arról, hogy az emléktábla jó kezekbe kerül. Erről a következőképpen írt: „Átadjuk e ház mostani szerencsés birtokosának e nem belbecsénél,


hanem jelentőségénél fogva értékes emléktáblát s bekérjük azt a ház-tulajdonos izraelita hitközségnek gondozásába. Erős hitem az, hogy kegyeletes érzéssel és hazafiui gonddal őrköndenek ezen emléktábla fölött. Őseikben – a szent hajdankornak e maroknyi, de lélekben nagy és erős nemzetében megvolt a szépművészeti hajlam, a költé-szetnek, hazának és szabadságnak szeretete. Nagy királyuk, Dávid hárfát pengetett s teremtő költői lelkének gazdag forrásából fakadtak föl azon vallásos ihletettséggel irt zsoltárok, melyeket még most is – utánna közel 3000 év mulva - énekelnek a keresztyén templomokban. Az Énekek Éneke, Ésaiás felséges jóslata, Jeremiásnak megható siral-mai, szent történelmöknek majdnem minden lapja költői ihletettség-ről, a haza és szabadság tettre lángoltató szent szeretetéről tesznek bizonyságot. Hölgyeik is tettekben nyilatkozó, a hont és a fajt nehéz időkben megmentő hazaszeretet által voltak lelkesítve, - a mint az a Bírák könyvében Deborahnak és Judithnak, s Eszter könyvében Ar-taxerxes király hitvesének történetéből látható. – S a férfiak nem en-gedték, hogy a haza-, a szabadság-szeretet erényében a nők által túl-szárnyaltassanak. A Maccabeusok harcza, később a világhódító Rómának túlnyomó ereje, a Vespasianius s majd Títus által vezényelt légiókkal önfeláldozásra készen szembeszállás, a haza szent földének lépésről lépésre elszántan védelmezése s a végpillanatokban azon hő-sies lélek által sugallott elhatározás, hogy inkább oda temetkeznek a szent városnak: az égő Jerusalemnek romjai alá, semmint kegyelemre önmegadással szolgákká törpüljenek alá: a haza- és szabadság-szere-tet glóriájától – dicsfényétől övezetten tünteti fel e nemzetet. S a most élő utódok nem lehetnek méltatlanok dicső elődeikhez. Szeretniök kell a hazát, ahol bölcsőjök rengett s melynek földébe fognak egykor poraik megpihenni. Szeretniök kell a szabadságot, a melynek diadala oldotta fel őket is évezredes bilincseikből. Tanusítaniok kell kegyele-tes érzésöket azon nagy szellemek iránt, kik a költészet terén a haza- és szabadság-szeretet szent lelkétől ihletetten fénylő tűzoszlopként járnak előttünk, kiknek sorában Jókai Mór kiváló helyet foglal el. Ezért hiszem én, hogy őrködni fognak ezen emléktábla felett.” [7]

Az izraelita lakossághoz szólva, a bibliai ősök nemes jellemének méltatása után Pap Gábor a jelenlévőkhöz intézett még néhány mon-datot, melyben az irodalom fontosságát méltatta. A költők munkás-ságukkal a nemzet szellemi erejét fejlesztik, melynek következménye az anyagi erők növekedése lesz. Számunkra is hordoznak üzenetet a következő mondatok: „Nyelvében él a nemzet, s a nyelvet az irodalom fejleszti és tartja fenn. Nemzetek haldoklásának nincs biztosabb elő-jele, mint irodalmuknak aláhanyatlása. Irodalmában még halála után is él a nemzet...” [7] Erre jó példával szolgálnak az ókori - a görög és római - irodalom remekei, a napjainkig fennmaradt művei, melyek mindaddig fognak élni, míg lesz tudományos világ.

Schnitzer Ármin ünnepi beszédje

Schnitzer Ármin az ünnepi beszédét a két király – István az or-szág királya és Jókai az írók királya - bemutatásával kezdte: István király - aki még nem is élt, de meghalt – vitte közelebb a magyar nemzetet a korabeli polgárosult Európához. Jókai, aki még él, és mű-vein keresztül örökké élni fog. A háztulajdonos hitközség nevében büszkén szólt az egybegyűlt ünneplő közönséghez, és nagy tisztelet-tel beszélt Jókairól – akinek nevét egyformán emlegetik a fényes úri lakokban és az egyszerű emberek lakóhelyén – aki beírta nevét az emberiség történetébe. Jókai szülőháza az emléktábla felavatásának napjától – 1881. augusztus. 20. - már az egész magyar nemzet tulajdo-nát képezi. Jókai neve - így születési helye is - egybeforrt azzal a haza-szeretettel, mely a kiváló művekből árad az olvasó felé. Bár voltak a magyar nemzetnek gyászos napjai - amikor bizony az ország inkább temetőhöz, mint virágzó államhoz hasonlított – de akkor Jókai kiál-lít, és buzdította, bátorította a magyar haza fiait, és ébren tartotta a nemzeti érzületet. Az emléktábla magában hordozza a jövő remény-ségét – a jövő nemzedékeket is emlékezteti a haza kiválóságára, Jóka-ira – és büszkén hirdeti az utókornak, hogy „Jókai a mienk. A fa, melynek hatalmas ágazta az ég felé mered, melynek édes gyümölcsén milliók és milliók üdülnek – e város talajában bírja gyökerét. Itt csí-rázott, itt fejlődött; itt üték meg fülét első hangjai ama nyelvnek, me-


lyet ő elbájoló zenévé idomított.” [20] Schnitzer ünnepi beszédében előrevetítette azt a jövőképet, amikor már Jókainak - Komárom híres szülöttének - szobra is hirdetni fogja, hogy ő és Komárom mindörök-re összetartoznak. Szónoklatának befejező részében Schnitzer az is-teni gondviselésre bízta a házat, és a következő fogadalmat tette: „Én pedig Isten szabad ege felé emelem jobbomat – úgy az élő, mint a jövő ivadékok nevében emelem azon szent fogadásra, hogy míg e hitköz-ség egy tagjának szíve dobog, ezen szívnak dobbanása arra leend szentelve, hogy e ház őriztessék és megóvassék, hogy álljon és marad-jon az évek legszélső határáig, hirdetvén, hogy itt pillantá meg a nap világát azon férfiú, ki az irodalom világában nappá lett.” [20]

Komárom nagy szülöttének, Jókai Mórnak a szülőháza helyén álló ház homlokzatán emléktábla avatási ünnepségén a városiak és vidékiek egyaránt vettek részt. Pap Gábor és Schnitzer Ármin is Jókai szellemi nagyságáról, szülővárosával való összetartozásról beszélt. Ünnepi beszéde végén Pap Gábor az emléktáblával megjelölt házat azzal a meggyőződéssel bízta az izraelita hitközség gondjaira, hogy nevezetes épület ezentúl nagyon jó kezekben lesz, mert az izraeliták ősidőktől fogva a költészet iránti kiváló érzékkel rendelkeznek, és Jó-kai munkásságát is nagy becsben tartják. Schnitzer beszédét olvasva szinte megelevenednek a képek az olvasó szeme előtt, melyről a szó-noklatairól híres rabbi beszélt, bár azt írta a tudósító, hogy ekkor még kissé gondban volt a magyar beszéddel.

Esemény teli hétköznapok, a mindenhová beférkőző antiszemitizmus

Az 1882-es év sem telt zavartalanul a zsidóság szempontjából. Rögtön az év elején új vezetőséget választott a komáromi izraelita hit-község, és az esemény kapcsán két pártra – a régi vezetőségi tagok pártolóira, és az új tagokkal szimpatizálókra - szakadt. Végül is sike-resen megválasztották az új vezetőségi tagokat. Az elnök Beutum Sa-lamon, alelnök Weisz Jenő, pénztáros Lazsanszky József lett. [22]

Az 1882-es év első három hónapja eseménydúsan telt el. Az olva-sók számtalan jótékony rendezvényről értesültek, melyeket az izraeli-ta-, és protestáns nőegyletek szerveztek. 1882. áprilisában kisebb vita

után az izraelita hitközség elöljárósága rabbijául választotta Dr. Sch-nitzer Ármint, aki ezzel állandó álláshoz jutott a komáromi izraelita hitközségben. Megválasztását ünnepi lakomával ünnepelte a hitköz-ség, melyen Wiesz Zsigmond vezetésével az izraelita ifjúság küldött-sége vett részt, és Dr. Farkas Benő pedig ünnepi beszédében méltatta a 20 éve Komáromban szolgáló rabbi munkásságát. Schnitzer az ige-hirdetéseiben mindig követte a kor tudományos szellemét, hazafias viselkedésre – magyar kultúra elsajátítása, hazaszeretet, áldozatkész-ség - buzdította híveit. Bár sajnos, de 25 év után ismét felütötte fejét az antiszemitizmus – Oroszországban elkezdődött az ott élő zsidóság üldözése – de ennek ellenére a magyarországi zsidóság bizakodva te-kint a jövőbe, mert eddig még a magyar haza részéről soha sem ta-pasztaltak kegyetlenkedést, sőt, mindig türelemmel viseltettek irán-tuk. A köszöntőt Schnitzer különös örömmel köszönte meg, mivel a haladószellemű fiataloké a jövő, és amint a köszöntőben elhangzott, a hazaszeretet mindennél fontosabb, ugyanis a zsidóság csak hálával tartozik a magyar hazának, mert amikor Európa szerte folyt a zsidó-ság üldözése, egyedül a magyar király állt ki karhatalommal az or-szág területén élő izraeliták mellett. [22]

A pápai főiskola diákjait sem kerülte el az antiszemita hangulat. 1882. május 10-én Pap Gábor szigorú hangvételű hivatalos levelet in-tézett Pápára, László József főiskolai gondnoknak címezve. Szomo-rúan értesült arról, hogy sajnos, már Pápán a főiskolai hallgatók kö-rében is észlelhető az antiszemita kezdeményezés. A protestantizmus a „Szabadság, Egyenlőség, Testvériség Jézusi eszméinek nagy elő-harczosa” [8] és emberi jogok védelmében mindig az élen járt, ezért fő feladata, hogy az ilyen kezdeményezések létrejöttét megakadályoz-za, és csírájában elfojtsa. Ám ha a protestantizmus az említett elveit elhagyva, mindezek ellenére mégis az Istóczy féléket követné, akkor ezzel a tettével kiállítaná saját szegénységi bizonyítványát, és így saját halálos ítéletét írná alá, ugyanis a haladás korában ez egy retrográd lépés lenne, mely visszavetné az elmúlt időszakban elért eredménye-ket. A protestantizmus már őskorától kezdve a szellemi szabadságért, emberei jogokért és igazságért küzdött szemben Róma üldöző hadá-val, és „ha Mózes vallású polgártársainkat testvéri szeretettel ölelés


helyett üldöznők, ha a fanatizmus muszkaországi orgiáit hazánkban is előkészítő izgatásnak bűnrészeseivé törpülnénk alá, ha polgártár-saink egy részével ellenségeskedésbe jönnénk csak azért, mert más valláson vannak, mint mi. Hagyjuk az antisemitisticus mozgalmat a lélekismeret szabadsága ellen küzdő Rómának, de mi ne velök kezet fogva, hanem az üldözöttek védelmére kellve vegyünk részt a küzde-lemben, melynek fölmerülése épen nem bizonyítja azt, hogy a XIX-ik század a felvilágosodásnak százada.” [8] Pap Gábor kérte a főgondno-kot, aki az emberi jogok harcosa, a haladás - felvilágosodás híve, hogy tegyen meg mindent a főiskolások körébe beszivárgó mozgalom el-len, mely árnyat vet az iskolára és testületére is. A teológushoz nem méltó magaviseletű diákokat azonnal el kell távolítani a főiskoláról. Ezt követően Pap Gábor jelezte a főgondnoknak, hogy a kerületi ülé-sen személyesen szeretne vele beszélni egy bizonyos B.Zs. ügyében, melyről e levélben nem szívesen tesz említést, ugyanis már több alka-lommal előfordult, hogy hivatalos levelire nem érkezett válasz, és ezt a jelenséget az ellentábora működése idézhette elő.[8]

1882 júniusában a „Tiszaeszlári eset” Komáromban is felkavarta a kedélyeket, és hamarosan ismét elkezdődött a zsidóság zaklatása, bár kezdetben csak szellemi síkon. Pl. 1882. augusztus elején a Komáro-mi Lapok szerkesztősége nehezményezte, hogy a komáromi ortodox izraelita hitközség iskolájában – melyet a cikkben egyszerűen csak „zugiskola” – nak neveztek - német nyelven folyik a hitoktatás, és e hazafiatlanság megszüntetésére az elöljáróságot szólították fel. [23] Erre a vádra a komáromi ortodox izraelita hitközség elöljárója vála-szolt, kifejtve, hogy az ortodox izraelita hitközség önálló, és törvény adta joga, hogy önálló, másoktól független vallási iskolát tartson fenn, tehát nyoma sincs semmilyen zugiskolának. A Bibliát pedig eredeti héber nyelven tanítják, majd azt németre lefordítva az idegen nyelv tanulásának könnyű módját is alkalmazzák, és ez a kezdemé-nyezés pedig inkább dicséretes, mint sem elmarasztalandó. A Biblia magyarázata pedig természetesen magyar nyelven történik, mivel a gyermekek magyar ajkú családokból származnak. [24] A polémia folytatódott 1882. augusztus 19-én megjelenő Komáromi Lapok 33. számában, a „Hangok Izrael kebeléből” [25]című írásban. A cikk író-

ja Havas Károly komáromi izraelita vallástanár, aki a haza és társada-lom iránti kötelezettségeket két nagy csoportba sorolta. Az egyik a törvény által megszabott a másik pedig a társadalmi szokásokból ered. A törvény által megszabott előírások megszegése büntetendő, míg a társadalom által elfogadott, és évek során megszokott szokáso-kat csak nehezményezni lehet, a közvélemény megváltoztatásával le-het rajtuk módosítani. Az ortodoxia – hirdetvén, hogy mégis német a zsidó, és a haladó szelleműek elhagyták apáik ősi hitét – elítéli a hala-dó szellemű hittestvéreit a magyar nyelvű hitoktatás és a Biblia ma-gyar nyelvre fordítása miatt. A komáromi izraelita közösség azonban már évek óta sokat tesz a haladás érdekében, már ami a magyar nyelv terjesztését illeti. Magáért beszél az a tény, hogy 1880-ban – Komá-romban – még német nyelven folyt a hitközségi adminisztráció, a hi-toktatás és a kihirdetés, a cikk írásakor -1882 augusztusában – már mindez magyar nyelven történik, és 1882, augusztus 6-án Beutum Salamon indítványára elhatározták a magyar nyelvű igehirdetés megtartását is, melyre 1882. aug.19-én sor is került. [25] A magyaro-sodásra utal az a tény is, hogy 1882-ben a tanév megnyitására Gross Gusztáv kiadója gondozásában megjelent Schön B. Bibliai történet az izraelita népiskolák számára. A fentieket olvasva azt gondolhatnánk, hogy a polémián kívül nem történt más esemény a zsidó-kérdés ügyében Komáromban, és környékén. Az újságírók kifejtik vélemé-nyüket, melyet ismét mások megcáfolnak. Az izraelita lakosság beol-vadásra való törekvése nem marad csak leírt betű formájában, hanem lassan, de biztosan elkezdődik a magyarosodás. Erre utalnak a ma-gyarosított vezetéknevek, a hitközségi dokumentáció, hitoktatás, ige-hirdetés terén a magyar nyelv bevezetése, magyar nyelvű iskolai tan-könyvek kiadása. Ám 1882 októberében a Komáromi Lapokban három rövid hírből értesülhettek az olvasók a régmúlt (1753-ben tör-tént) és napjaik - „zsidóhecceiről”

1883-as év elején még javában tartott a Tiszaeszlár-i per, melynek egyrészt lázító, másrészt elkeserítő hatása ekkor már Komáromban környékén is érezhető volt. Egy 22 éves kamocsai – Kamocsa Komá-romtól alig 30 km-re fekvő település – legény húst hozott Schnitzer Árminnak, aki azt tőle át is vette. A legény elindult haza, de soha nem


érkezett meg. Az ügy kapcsán kihallgatták Schnitzer Ármint is, és végül az igazságos és következetes vizsgálatoknak köszönhetően a bíróság lezárta az ügyet, és még csak a gyanú árnyéka sem vetődött a komáromi és környékbeli zsidóságra. Ám a városban nem voltak ennyire higgadtak a kedélyek, ugyanis még művelt lakosság körében is „sokan hittek a vérvádban (élükön a hírhedt Molnár Jánossal a vá-rosi pappal ma a »Néppárt« vezetőjével), [221] Pap Gábor, a nemes református püspök –kinek emléke áldott marad – nagyon sokat tett a polgártársaink kedélyének megnyugtatására.” [2] Pap Gábor ebben az időszakban magyarázta Eszter könyvét, a felbolydult kedélyek csillapítása céljából, „hogy közössége Hámán példájából megtanulja, mily végzet éri azokat, akik gyűlölik és üldözik a zsidókat.” [2] Or-szágszerte is szükség lett volna a Pap Gáborhoz hasonló lelkészekre, akik talán oly mértékben tudtak volna hatni az általános közvéle-ményre, hogy esetleg megakadályozhatták volna az Istóczy által kez-deményezett Országos Antiszemita Párt megalakítását 1883. október 6-án. Ezzel Magyarországra is beköszöntött egy vészterhes időszak, melynek azért néha akadtak nemes jellemre utaló események is.

Abba az időben -1883. februárjában – amikor a komáromi közvé-leményt a vérvád és zsidóüldözés foglalkoztatta, a témánk –reformá-tus zsidó kapcsolatok a magyar kultúrában - szempontjából fontos esemény történt, amikor pápai izraelita hitközség elöljárósága 200 forintot adományozott a Bocsor-alapítvány részére, szegény sorsú ta-nulók megsegítése céljából. Pap Gábor, értesülve az adományról azt egy meleghangú hivatalos levélben köszönte meg, méltatva a pápai izraelita hitközség nemzeti érzületét, melytől indíttatva támogatta a közoktatást. [8]

Ebben a fejezetben néhány különös eseményről olvashattunk. A komáromi izraeliták új vezetőségének, majd Schnitzer Ármin rabbi-vá választása sem zajlott zökkenőmentesen, ám végül is lecsitultak a kedélyek, de a nyugalom elkerülte a komáromi zsidóságot. A tisza-eszlári vérvád híre eljutott az ország településeire, így Pápára és Ko-máromba is, ahol szintén akadtak támogatói a bujtogatóknak. Így pápai főiskola diákjai között is felütötte fejét a zsidóellenesség, mely elleni drasztikus föllépésre bíztatta Pap Gábor a főiskola gondnokát.

A komáromi zsidóságot megvádolták egy kamocsai legény meggyil-kolásával, ám a vizsgálat kiderítette, hogy a fiatalember csak egysze-rűen vízbe fulladt, és így a zsidóság természetesen ártatlan volt. Eb-ben az időszakban [2] Pap Gábor lelkésztársait a kedélyeket nyugtató igehirdetésekre szólította fel. Ő maga sem maradt tétlen, mert Eszter könyvéből Hámán sorsán keresztül mutatott rá arra, hogy mi vár azokra, akik ártatlanul vádolják a zsidókat. Nemcsak Pap Gábor ne-mes gesztusai példázzák a református zsidó kapcsolatokat, hanem ide sorolhatjuk a Pápai Izraelita Hitközség 200 forintnyi adományát is a Bocsor alapba, melyet szegény sorsú diákok támogatására hoztak lét-re.

A református zsidó kapcsolatok jelentősége a társadalmi események fényében

1887-ben ünnepelte komáromi szolgálatának 25.évfordulóját Dr. Schnitzer Ármin. Az ünnepségről ő maga is megemlékezik a „die Kulturbilden von meinem Leben” című önéletrajzi munkájában, melynek a Komáromban eltöltött időszak történései a „Mozaikok a komáromi zsidóság életéből” című kiadványban is olvashatók. A ne-ves évforduló eseményeiről tudósított a korabeli helyi sajtó is, meg-említve, hogy az ünnepség neves vendégei között ott volt Pap Gábor református püspök és Pulay Géza törvényszéki elnök és számos hiva-talos küldöttség is. Az ünnepelt a tőle megszokott magas-szintű szó-noklattal állt elő. Majd a tudóstó következőképpen folytatta: „Léle-kemelő jelenet azonban különösen, midőn Pap Gábor ref. püspök emelve szót magasröptű üdvözlő szónoklatában reflektálva az ünne-pelt templomi beszédére, kijelenté, hogy az ember-, és hazaszeretet, a felvilágosodottság és szabadelvűség ama szép tanának, melyet az ün-nepelt hirdetett, ő is papja, azt ő is hirdeti. Ezután lelkes szavakkal köszönté a köztiszteletkörnyezte jubilánst, ki a meghatottságtól re-megő hangon , de szívből jövő és szívhez szóló szavakkal köszönte meg a nem várt megtiszteltetést.” [26.] Önéletrajzi írásában Schnitzer úgy emlékezik vissza erre az eseményre, hogy abból sejteni lehet a két egyházi vezető közelebbi kapcsolatát: „Amikor 1887-ben huszonöt


éves szolgálati évfordulómat ünnepeltem, s ő egy nappal korábban, egy egyházi gyűlés miatt Bubapesten tartózkodott, Tisza Kálmán miniszterelnök [222- a szám az idézet része] és főtanácsos [Kurator] kérésére, miszerint maradjon még egy napot, mert nagyon sürgető egyházi ügyeket kellene elintézni, azt válaszolta: Nem, Exellenciád! Holnap ünnepli évfordulóját »a mi rabbink« otthon kell lennem.” [2]

A világtörténelmi eseményeket követve a jóindulatú, haladószel-lemű polgárok döbbenten vettét tudomásul, hogy 1891 júniusára az oroszországi zsidóüldözések következtében már több ezren váltak földönfutóvá. Schnitzer úgy érezte, hogy nagyobb hatása lenne egy, a földönfutóvá lett hittestvérek megsegítése céljából közzétett felhívás-nak, ha azt nem izraelita, hanem „ha egy nagy keresztény egyházfi” tenné meg. Mint az önéletrajzi művében írja, Pap Gáborra gondolt - aki már az eddigiekben is számtalan jelét adta a zsidósággal való együttérzésének – de nem akart tolakodó lenni, és nem fordult hozzá nyíltan a kéréssel. Egy közös barát vitte a zsidóüldözésekről szóló leg-frissebb híreket Pap Gábornak, aki azonnal megfogalmazta a felhí-vást. [2] 1891. június. 13-án megjelenő Komáromi Lapok címoldalán jelent meg a „Felhívás Komárom város emberiesen érző polgáraihoz”, melyet Pap Gábor a bibliai idézettel (1Jn. 4, 16b) vezetett be, majd 3 Móz. 19,18b - Szeresd felebarátodat, mint magadat – idézettel folytat-ta a felhívást, rámutatva, hogy minden vallásnak alapja a szeretet, melyet Jézus még egy szinttel magasabbra emelt a mózesi parancsolat megerősítése által, az Isten iránti szeretet után a felebaráti szeretet következik (Mt. 22, 37-39). A zsidóság és a keresztyénség egy Atyának a gyermekei, tehát testvérek, akiknek szeretniük kell egymást, mert ha az egymás iránti gyűlölet van a szívükben, vagy egymás vesztét akarják, akkor Káin bélyegét nyomják rá saját homlokukra. Az isteni kijelentést tiporják lábbal Oroszországban azok, akik az ottani zsidó-ságot egyik napról a másikra teszik földönfutóvá, számtalan esetben szétdúlva a családokat, és csak azért üldözik őket, mert más temp-lomban és máshogyan imádják Istent. Az emberi szív fellázad az oroszországi zsidók nyomorúsága láttán. Az Oroszországban élő ke-resztyének szégyenteljes módon viselkednek honfitársaikkal szem-ben, akik azon vallás követői „amely vallás kebelében ringott a ke-

resztyénség bölcsője, s amely vallást mi isteni kijelentésen alapulónak tartunk, melyre vonatkozólag az Úr Jézus is kijelentette, hogy nem jön annak törvényei eltörlésére, hanem inkább betöltésére. Én az ön-hibájuk nélkül földönfutó koldusokká lett oroszországi zsidók segé-lyezésre, könyöradományokkal nyomoruk enyhítésére kérem föl vá-rosunk nemesen gondolkodó, emberiesen érző polgárait. Komárom város polgárai nem maradnak el soha ott, hol szent ügy oltárára kel-lett letenniök áldozatot.” [27] A felhívást Pap Gábor az 1 Jn 3, 17-18 igeszakasszal folytatta, majd azzal a javaslattal fejezte be, hogy város lakossága jó példával elöl járva, alakítson segélygyűjtő bizottságot. [27] Pap Gábor 20 guldent adományozva indította el a gyűjtést. Sch-nitzer erről így írt: „Gondoskodtam róla, hogy ezt a felhívást »az igaz tolerancia eme oklevelét« mindenhol terjesszék. A világ minden lapja sokszorosította és felmagasztaló vezércikkeket közölt. Neki azonban, a jó püspöknek, el kellett viselnie az erőteljes támadásokat és még saját lelkészgyermekeinek rosszallását is. Amerikából az ottani kleri-kusoktól érkeztek nevére a mocskos pamfletek.” [2]

Az említett felhívás után néhány héttel a pápai „Poel Zedek”, ma-gyar nevén: a Pápai Izraelita Iparosok Gyámolító Egylete – mely az összegyűlt adományokból a szegény iparosokat segítette - dísztagjául választotta Pap Gábor református püspököt. A nem mindennapi ese-ményről a Komáromi Lapok így tudósított: „A pápaiak - Pap Gábor-nak. A pápai izr.ipar. gyámolító egyletének választmánya múlt hó 21-én tartott gyűlésén elnökének előterjesztésére Papp Gábor ev. ref. püspököt nagy lelkesedéssel választotta meg dísztagjának. A megvá-lasztásról szóló jegyzőkönyvet múlt hó 23-án egy öttagú küldöttség nyújtotta át. A díszoklevél elkészítésével Herz Dávid rajztanár bíza-tott meg. Folyó hó 16-án pedig egy háromtagú küldöttség fogja a va-lóban díszesen kiállított díszoklevelet átnyújtani. A küldöttségben részt vesznek: Löwinger Ráfael egyleti elnök, Goldberg Gyula egyleti pénztáros, könyvnyomdatulajdonos és a „Pápai Lapok” kiadója, Pfeiffer Mór egyleti titkár, tanító, kik még több iparos társaságában Goldberg Gyula vezetése alatt a kiállítást is meg fogják tekinteni.” [28]


1892. január elején a zsidó vallás egyenjogúsításáért indított kez-deményezésről tudósított a Komáromi Lapok...[29] A mozgalom a budapesti zsidóság köréből indult, és a cikk írója kihangsúlyozza, hogy e harcban a zsidóság mellé kellene állnia az ország minden tár-sadalmi rétege képviselőjének, mivel az ügy mielőbbi megoldásra váró feladatot képez. A politikai egyenjogúság után a vallási egyen-jogúság is megilleti a magyarországi zsidóságot. Ugyanis 1891-ben még mindig csak elméleti síkon mozgott az 1868-as, 53. törvénycik-kelynek a zsidó vallási felekezetekre vonatkozó előírásokkal történő kibővítése. A zsidóság jogosan nehezményezi hátrányát a más vallási felekezetek tagjaival szemben, akiknek lehetőségük van egyik vallás-ból a másikba átlépni, és vegyes házasságot kötni. A kereszténység kötelékéből a zsidó vallásban nem térhet át senki, valamint keresz-tény és zsidó nem köthet törvényes házasságot. A magyarság panasz-kodik a zsidóságra, hogy nem hajlandó beolvadni a magyar társada-lomba, ám addig, míg az említett vallási megkülönböztetésben van részük, akkor nem lehet azon csodálkozni, hogy a zsidóság bezárkó-zik és saját társadalmi szokásai szerint éli életét. A cikk írója a vegyes házasságok legalizálásában látja az ügy előre mozdulását. Az egysé-ges magyar nemzeti állam csak faji és felekezeti összefogással való-sulhat meg. Az antiszemita erők mindent elkövetnek a zsidóság teljes egyenjogúsításának megakadályozása érdekében. A magyar társada-lom azonban rendelkezik egyfajta felekezeti türelmességgel - mely nem tulajdonít nagy jelentőséget az előítéleteknek – és felismerte hogy a zsidóság emancipációja államérdek. A cikk írója szorgalmaz-za a magyar kormány mielőbbi állásfoglalását az ügy kapcsán, és bí-zik abban, hogy a zsidóság számára kedvező döntés esetén le tudja győzni a törvény ellenzőit is. [29]

1893. február 26 - a Komáromi Izraelita Hitközség mellett műkö-dő Gemilut Chaszodim – jótékony egylet – ezen a napon ünnepelte fennállásának 25.évfordulóját. Az ünnepi gyűlésen nagy dísztaggá választották Pap Gábort, a Dunántúli Egyházkerület szuperinten-densét, ki 1878-től a komáromi református gyülekezet lelkésze. Az elmúlt időszakban Pap Gábor számos jelét – igehirdetéseiben, ünne-pi beszédeiben – adta annak, hogy számára az egész emberiség egyet

jelent, a népeknek, nemzeteknek testvérként kellene összefogniuk. 1882-ben vérvádat felelevenítő időszakban, mint egyedüli magyaror-szági főpap állt ki az izraeliták mellett. A Dunántúli Egyházkerület lelkészeihez intézett körlevélben kérte, hogy az igehirdetések által csillapítsák a felbuzdult lakosságot. Ő maga vasárnaponként Eszter Könyvének magyarázatával hatott a gyülekezetre. Ezt követően 1891-ben ő volt Európa egyedüli főpapja, aki szót emelt az Oroszországban üldözött zsidók érdekében, és megsegítésükre szóló felhívást intézett a komáromiakhoz és a környéken élőkhöz. Ezért az emberséges gesz-tusért több millióan áldják Pap Gábor nevét, így a komáromi Izraeli-ta Hitközség tagjai is, akik tanúi voltak ezen megnyilvánulásoknak.[30]

Amikor 1895. november 2-án Vönöczky Pap Kovách Gábor 78 éves korában elhunyt, akkor halálhírét feljegyezték a Komáromi Zsi-dó Hitközség Közgyűlési Jegyzőkönyvébe is, az 1895.november 3-án tartott közgyűlés 41.pontjában. A hitközség elöljáróága fájdalommal vette tudomásul Pap Gábor egyházfő és legnemesebb emberbarát ha-lálhírét. A közgyűlés úgy határozott, hogy temetésére küldöttség vesz részt, koszorút téve ravatalára és a Komáromi Izraelita Hitközség részvétét tolmácsolja a gyászoló családnak.[9]

Tanulmányunk utolsó fejezetében a református zsidó kapcsolatok kiemelkedő eseményeit mutattuk be. Schnitzer jubileuma alkalmá-ból rendezett ünnepség a kor liberális szellemében zajlott le. A kora-beli sajtót – 1879-től, 1895-ig - olvasva a mai olvasó számára nagyon feltűnő, hogy az akkori – lélekszámát tekintve nem egy hatalmas vá-ros – Komáromban nagyon sok olyan esemény történt, amelyen a város lakossága felekezeti különbség nélkül vett részt. Ha szórakozás-ról, kiállítás rendezésről, szegények, üldözöttek támogatásáról volt szó, mindenből kivették részüket. Azt is meg kell említeni, hogy Pap Gábor neje a női jótékonykodás vezéralakja volt. Az 1891-es felhívás kapcsán nemcsak Komárom, hanem szélesebb körben is értesültek Pap Gábor felebaráti szeretetéről, együttérzéséről.. A gyűjtést maga Pap Gábor indította el, mely nem maradt válasz nélkül, és a gyűjtőí-vek hamarosan beteltek. Arról még nincsen tudomásunk, hogy végül is mekkora összeget sikerült összegyűjteni az üldözött zsidók megse-


gítésére. A nemes gesztusok nem maradtak viszonzás nélkül. Példa erre a két – pápai és komáromi – izraelita egylet megtisztelő cseleke-dete, amikor Pap Gábort dísztaggá választották, és későbbi temeté-sén is lerótták kegyeletüket a példaértékű egyéniség ravatalánál.

BEFEJEZÉS

A fentiekben bemutattuk Pap Gábor Dunántúli Egyházkerület szuperintendense munkásságának egy szeletét, majd kronológiai sorrendben ismertettük a református zsidó kapcsolatokat érintő ese-ményeket, melyek alapján elmondhatjuk, hogy a társadalmi esemé-nyek terén nagyon mozgalmas volt a 19. század utolsó néhány évtize-de, melyekből most a témánk szempontjából fontos, zsidósággal kapcsolatos eseményeket mutattunk be, melyek kapcsán az akkori komáromi református lelkész, Pap Gábor példamutatóan módjára lépett fel. Ezen tetteiért a Poel Zedek, a Pápai Izraelita Iparosok Gyá-molító Egylete, és a Komáromi Gemilut Chaszodim –Jótékony egylet – dísztagjává választotta őt, a Dunántúli Egyházkerület szuperinten-densét. Jelen esetben Pap Gábor igehirdetéseit és ünnepi beszédeit - valamint néhány, a témánkhoz kapcsolódó levelét is - tanulmányoz-tuk, melyekből egy nagy tudású, kiváló műveltséggel rendelkező, szigorú, de melegszívű és igazságos ember képe tárult elénk, aki egy-házi vezetőként is példaértékű életet élt. A liberalizmus korában nagy hangsúlyt fektetett a haladásra, a szellemi szabadságra. A tudomá-nyos fejlődés, a nemzeti érzület, a magyar haza és a református egy-ház iránti szeretet egyformán volt fontos számára. A harcra mindig készen állt. Egyformán védelmezte a református egyházat – a római katolikus klérus támadásaival szemben – a nemzeti ügyeket, a szegé-nyeket, elnyomottakat, akikben csak a rászorulót látta, és nem egy másik fajhoz vagy felekezethez tartozó embert. Ahol nyomorúságot, üldöztetést látott, ott igyekezett segíteni, és nemcsak szóban, mert ha kellett, tetteivel is mindig példát mutatott. Mi már tudjuk, hogy Pap Gábor hű maradt ahhoz a fogadalomhoz, melyet e tanulmány elején ismertetett székfoglaló beszédben ígért, és ő olyan lelkésze volt gyü-

lekezetének, amint székfoglaló ünnepi beszédében a jó papot jelle-mezte. Személye, munkássága számunkra is példaértékű.

120 év távlatából visszatekintve az eseményekre, a sorokból meg-szólít minket az elmúlt kor üzenete, melyet János első levelének Pap Gábor által idézett egy mondatával mi is összefoglalhatunk: Ne szó-val szeressünk és ne is nyelvvel, hanem szeretettel és igazsággal. (1Jn. 3,18)

Irodalomjegyzék

Bibliák, könyvek[1] Biblia, Istennek az Ószövetségben és az Újszövetségben adott kijelentése, Buda-

pest: Kálvin Kiadó, 2014. 1022 és 1351 p. ISBN 978 963 558 244 0 ][2] Mozaikok a komáromi zsidóság történetéből, szerk.: Dr. PASZTERNÁK András

és PASZTERNÁK Tamás, Komáromi Zsidó Hitközség, Komárom, 2013, ISBN 978-80-970424-224

Igehirdetések, ünnepi beszédek [3] Érdem-koszorú, melyet néhai főtisztelendő s nagyságos Nagy Mihály királyi

tanácsos, Dunántúli Egyházkerület szuperintendens közhasznu életének ér-demvirágaiból egybefűzött s a dunántúli helvét hitvallású evangélikus egyház-kerület által rendezett Emlékünnepen 1878-ik évi október hó 20-án a révkomá-romi helv.hitv. gyülekezet templomában felmutatott PapGábor Dunántúli helv.hitv. superintendens, Komárom, 1879.

[4] Hiterősítési beszéd és ima, készítette és elmondta Rév-Komáromban, 1879-ik évben Pap Gábor, rév-komáromi lelkész és dunántúli ev. Reformált püspök. Komárom, Ziegler Károly Könyvnyomdája, 1892.

[5] Lelkészi székfoglaló beszéd – készítette s ünnepélyes beiktatása alkalmával el-mondta a rév-komáromi helv.hitvallású egyház templomában 1878.évi szep-tember hó 20-án Pap Gábor révkomáromi lelkész, Dunántúli Helv.hitv. ev, su-perintendens, Komárom 1879.

[6] Lelkész-szentelési ünnepélyen mondott egyházi beszéd, készítette Pap Gábor, dunántúli helv. Hitv. Ev. Superintendens, Komárom, Ziegler Károly Könyv-nyomdájából, 1880.

[7] Ünnepi beszéd, melyet Jókai Mór születési házát jelölő emléktáblának ünnepé-lyes leleplezése alkalmával tartott Rév-Komáromban 1881. augusztushó 20-án Pap Gábor reformált szuperintendens. Komáromban, Ziegler Károly Könyv-nyomdájában 1881.


Jegyzőkönyvek, levéltári források, folyóiratok,[8] Dunántúli Ref. Egyh. Ker. Levéltára, 21. Püspökök, főjegyzők személyi fondjai,

b. Pap Gábor püspök levelezése 1878 – 1895[9] Komáromi Zsidó Hitközség Közgyűlési Jegyzőkönyve, 507.old[10] Anti-antiszemita – in Komáromi Lapok, 1880, 1.évf.23.szám, 2.o.[11] NAGYVASVÁRI, Az antiszemita mozgalomhoz, in Komáromi Lapok, 1880,

1.évf.25.szám, 1-2.o.[12] PAP, G. Karácsony ünnepén, in Komáromi Lapok, 1880, 1.évf.26.szám,1- 2.o.[13] SCHNITZER, A., Az antiszemita mozgalomhoz, in Melléklet a Komáromi La-

pokhoz, 1880, 1.évf. 26.szám,1.o.[14] SCHNITZER,A., Az antiszemita mozgalomhoz, in Komáromi Lapok, 1881,

2.évf. 1.szám,2.o.[15] VASVÁRI, Nyílt levél Dr. Schnitzer Arminhoz, in Komáromi Lapok, 1881,

2.évf.2.szám,1- 3.o.[16] CATO, A „semita“ kérdés, in Komáromi Lapok, 1881, 2.évf.2.szám,3.o.[17] CATO, A „semita“ kérdés, in Komáromi Lapok, 1881, 2.évf.3.szám,1.o.[18] NEUMANN, S. Komárom város izraelita polgáraihoz, in Komáromi Lapok,

1881, 2.évf., 5.szám,1-2.o.[19] Jókai Mór szülőháza, in Komáromi Lapok, 1881, 2.évf.34.szám,2.o.[20] SCHNITZER, A. Ünnepi beszéd, in Melléklet, Komáromi Lapok, 1881, 2.évf.34.

szám, 3 - 4.o.[21] A Jókai ünnep után, in Komáromi Lapok, 1881, 2.évf.35.szám,1-2.o.[22] Az izraelita hitközség lakomája, in Komáromi Lapok, 1882, 3.évf.18. szám,2.o.[23] Ez hazfiság?! in Komáromi Lapok, 1882, 3.évf.31. szám,1.o.[24] IZRAELITA HITKÖZSÉG ELÖLJÁRÓSÁGA: Levél a szerkesztőhöz, in Komá-

romi Lapok, 1882, 3.évf.32. szám,1-2.o[25] HAVAS, K., Hangok Izráel kebeléből, in Komáromi Lapok, 1882, 3.évf.33. szám,

1-2.o.[26] SCHNITZER, A., Dr. in Komáromi Lapok, 1887, 8.évf.4. szám, 2.o[27] PAP,G. Felhívás Komrom város emberiesen érző polgáraihoz! in Komáromi

Lapok, 1891, 12.évf.24. szám,1.o.[28] A pápaiak – Pap Gábornak, in Komáromi Lapok, 1891, 12.évf.33. szám,2.o.[29] A zsidók vallási egynejogusítása, in Komáromi Lapok, 1891, 13.évf.3. szám,1-

2.o.[30] Díszoklevél - Méltóságos és főtisztelendő Wönöczky Pap Kovách Gábor úrnak,

a Dunántúli Ev.Ref.Egyházkerület püspökének, és a főrendi ház tagjának, stb. Komárom”

Internetes irodalom:[31] http://mtdaportal.extra.hu/tizenket_ropirat/1_evfolyam/1_evf_01_szam.pdf le-

töltés ideje: 2015.01.03.[32] Szinnyei, vagy: http://mek.oszk.hu/03600/03630/html/index.htm letöltés ideje

2014.10.31.]

Kálmán Csaba Gábor:1

Reformáció egykor és maAz elköteleződés teológiájának értelmezése, a keresztyén értékrendünk szerint a heidelbergi káté egyes kérdéseinek magyarázata alapján

A protestáns világ ebben az évben ünnepli a reformáció 500. évfordu-lóját, ami alkalmat adhat a ma élő keresztyén egyházaknak arra, hogy újra gondolja a keresztyén alapértékekhez való viszonyulását. A reformáció 500. évfordulója alkalom a számvetésre, hogy megfogal-mazzuk önmagunknak is: mit is jelent a reformáció? Mi a tanulsága a mi számunkra ma? Mit jelent ma Magyarországon, Európába és a világon, amit így hívunk: reformáció?

Ennek a kérdéskörnek a tisztázását nemcsak a vallási szakembe-rek, teológusok és az egyháztörténészek tartják fontosnak jelen ko-runkban, hanem a világi társaik, a közvéleményt formáló elemző és teremtő hatalmasságok is, hiszen tudjuk a XVI. században számos tényező indikálta a reformáció szükségszerűségét, amelyek nemcsak vallási okokra vezethetőek vissza, hanem társadalmi, politikai és gazdasági folyamatokra is.2

A mai emberiség az állandó reformok világában él, ami ma újnak számít az holnapra elavulttá lesz. Ez a felgyorsult világ ez a radikális kényszerhelyzet, hogy mindennap valami újat kell produkálni ah-hoz, hogy aktuális eladható és felkészült legyek, az állandó változta-tási kényszer, az egyik oldalon valóban elképesztő eredményeket idé-zett elő, de a másik oldalon egyre inkább bizonytalanságot teremt az

1 ThDr. Kálmán Csaba Gábor, református lelkipásztor, Alsóőrs. E-mail: [email protected]

2 Az 500. évforduló jelentőségét sem szabad csak szakrális szempontok szerint értékelni. Többek között ez indokolta azt a tényt, hogy Magyarország Kormánya 2013. október 29-én döntött a Reformáció Emlékbizottság létrehozásáról. „A reformáció jelentőségteljes kulturális és történelmi örökséget hordoz magában, miközben élteti az örökös megújulás gondolatát is.” Letöltés: http://reformacio2017.hu/rolunk/

Kálmán Csaba Gábor: Reformáció egykor és ma 153TEOLÓGIAI FÓRUM 2017/2152

emberben és környezetében. Semmi nem biztos, ami ma igaz, annak az ellenkezője is kiderülhet holnapra, így ebből fakadóan az ember egyre kiszolgáltatottabb áldozatként értelmezhető a meglévő folya-matokban és világi rendszerekben.

Az embernek szüksége van mérföldkövekre, ahhoz, hogy értel-mezni tudja önmagát és az ő által kialakított világot. A XVI. század-nak a reformáció ilyen mérföldköve lett a középkor egyház történel-mének, de nemcsak vallási, hanem társadalmi, szociológiai és filozófia változásokat is generált az egyetemes történelemben is. Va-jon milyen hatást gyakorolhat egy XVI. századi eszme hagyatéka a mai kor emberére, társadalmára és egyházára stb. ez az izgalmas kér-dése ennek a 2017-es emlékévnek. Legalább mi az „örökösök” önma-gunkban és egymás között tisztázzuk le, mit jelent, hogyan értelmez-hető ez a közös kincs, amit így nevezünk: reformáció.

A reformáció társadalomra kifejtett hatását nem lehet felekezeti egyházi kérdésként értelmezni csupán, hiszen olyan változásokat in-dított el egész Európában, amelyek nélkül ennek a kontinensnek a je-lenét nem is lehetne értelmezni. Az egyetemes reneszánsz pápaság korának hanyatlása, az egyház tekintélyelvűségének csökkenése, a nemzet tudat, a nemzeti egyházak kialakulásának folyamata, teokra-tikus világszemlélet és demokratikus életgyakorlat (zsinat-presbiteri elv), később a felvilágosodás korában a feudális rendszer felbomlása, a szekularizáció intézményének kialakulása mind ide gyökereztethető.

Az egyházi aspektus is legalább ilyen nagy ívű változásokat idé-zett elő, hiszen a hit, a spiritualitás közemberre vonatkozó személyes vonatkozását, felelősségét teremtette meg a Sola Fide. A Biblia, a litur-giák, az énekeskönyvek, a káték nemzeti nyelvekre történő fordítását és megalkotását idézte elő a Sola Scriptura elve. Az újjászületés, a ke-resztyén család, a felelős polgár, a keresztyén életgyakorlatot, a bi-zonyságtevő egyházképet, az evangélium életet megújító erejét adta vissza a Sola Gratia és Solus Christus elvének újragondolása és megé-lése.

Mik voltak azok a tényezők, amelyek ilyen sikerre vitték a refor-máció ébredésének csodáját, amely valóban új világot teremtett, olyat amiből ma is élünk hívők és hitetlenek egyaránt? Megtalálni azokat

az analógiákat, keresztyén önazonosságokat, amelyek által ma is ha-tást tudunk gyakorolni világunkra, egyházunkra és önmagunkra.

A válaszokat sokan keresik főleg ebben az évben, mégis fontos hangsúlyozni azt, hogy a reformáció mozgalma alapvetően nem a közéleti, társadalmi és egyházi struktúrát átalakító, új világrendet te-remtő szándékkal robbant be a XVI. század világába. Nem egy refor-mkísérlet volt csupán, amely akkor a politikai, az egyház és a közéle-ti kontextus miatt 1517 után végre sikeres fordulatot vett, hanem egy nagyon bölcs, alázatos és biblikus visszatekintés, az igei örök érvényű igazságok újrafogalmazása a személyes megújulás és az újjászületés által.3 Az előreformátori mozgalmak4 Luther, Kálvin és többi refor-mátor nem az egyéni karrierjüket kívánták megújítani, hanem elkö-telezték magukat az Isten eredetei világrendje és értelmezése mellett, az apostoli kor evangéliumi szolgálata mellett és felvállalták az elkö-teleződésüket a rábízottak felé.

Hol és hogyan lehet megtalálni a kontinuitását a XVI. század örökségének reformátori hagyatékát a XXI. században az 500. évfor-dulón?

Miként lehet értelmezni azt az üzenetet és azt az Istent, aki hitünk szerint a világ kezdetétől annak végéig, mindörökké ugyanaz marad, akiben a változásnak árnyéka sincsen. Amennyiben erre a kérdésre a világ felé is hitelesen kommunikált és megélt válaszokat találunk és képviselünk, akkor Isten általunk is elindíthat egy világot, közössé-geket és életeket formáló reformációt, amely az Ő kegyelme által idő-ről időre megújítja, újjáteremeti az övéit.

Claus Westermann „Az ószövetség teológiájának vázlata”5 című munkájában a teremtésről, a teremtő Istenről, mint az élet mellett elkötelezett Istenről beszél, akit úgy kell értelmezni, mint mindennek

3 Gondoljunk itt Luther Márton felismerésére, amit a római levél alapján megértett: „Az igaz ember, pedig hitből él.” Róma 1, 17/b.

4 Természetesen ide értendőek az előreformátorok és mozgalmaik: Vald Péter (Franciaország), John Wycliff (Anglia), Husz János (Cseh), Girolamo Savonarola (Italia) stb.

5 Claus Westermann: Az Ószövetség teológiájának vázlata, a Budapesti Református Teológia Akadémia, Budapest 1993, ISBN 963 04 3013 4 83.oldal


az eredőjét. Nem is lehet másként róla beszélni csak úgy, mint min-dennek (létezésnek, tudatnak és világnak) alkotójáról.

„Istenről beszélni azt jelenti, hogy az egészről beszélni. Amikor az ember Istenhez kiált, arra gondol, aki mindent kezében tart; amikor az ember Isten dicsőíti, azt dicséri, aki az egész ember lét és gondol-kodás korlátain túl mindent áttekint és az egésznek értelmét ismeri”6

Ennek az értelmezésnek alapján tekintsük át azt, a mi számunkra, mint kijelentés megadatott Isten által: „A titkok az Úréi, a mi Iste-nünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mind örökké”7 (5Móz 29,29).

Az Isten elköteleződésének teológiai értelmezése8:

1. Isten elköteleződése a teremtett világhoz és az emberhez, mint képmásához (creatio ex nihilo, imago Dei).

2. Isten elköteleződése az ő ígéreteihez, kegyelméhez és megvál-tásához (sola gratia, solus Christus).

3. Isten elköteleződése az ő választottai mellett az emberi közös-ség, mint bizonyság tévő gyülekezet. (coetus electorum, com-munio sanctorum, Corpus Christi)

A megfogalmazott tézisek megértése nem csupán elvi teológiai válaszokat adhatnak nekünk, hanem jó reménységgel elvezethetnek minket azokhoz az örökérvényű igei igazságokhoz, amelyek eddig is meghatározták a keresztyén teológiai értelmezéseket. A megértés tá-mogatása érdekében a Heidelbergi Káté Apostoli Hitvallásra vonat-

6 Claus Westermann: Az Ószövetség teológiájának vázlata, a Budapesti Református Teológia Akadémia, Budapest 1993, ISBN 963 04 3013 4 83.oldal

7 Szent Biblia, Magyar Bibliatársulat, Budapest 2011. ISBN 978 963 300 897 38 Az elköteleződés teológiája alatt az alábbi teológiai fogalmakat értem: a teremtést

(creatio ex nihilo), a gondviselést (providentia és gubernatio), azt a világot értem, amelyet Isten megtart a maga dicsősége miatt (theatrum Gloriae Dei). Ebből ered Isten ígéreteinek, kegyelmi kiválasztásának (predestináció) és megváltásának (satis factio) ténye, amihez Ö hűségesen tartja magát mindörökké. Az emberi elköteleződés alatt: a megváltás személyes felismerése által született tudatos keresztyén válaszok alatt értem az egyház, a család és a hazához való elköteleződést, mint Isten kegyelmi kiválasztásra adott emberi válaszokat.

kozó kérdéseit vizsgáljuk meg, amelyek csokorba szedték az adott témában az összegyűjtött igei, dogmatikai és etikai válaszokat.

1. Isten elköteleződése a teremtett világhoz és az emberhez, mint képmásához

A Heidelbergi Káté 26. Kérdés felelete így hangzik: „26. K.: Mit hiszel e szavakkal: „Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében”?F.: Azt, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus örökkévaló Atyja, aki a mennyet és földet minden benne lévővel semmiből teremtette és örök tanácsa és gondviselése által mindezeket még most is fenntartja és igazgatja: az Ő Fiáért, Krisztusért, nékem Istenem és Atyám. Akire annyira rábízom magam, hogy semmit sem kételkedem a felől, hogy összes testi és lelki szükségeimről gondoskodik. Sőt javamra fogja fordítani mind azt a rosszat, amit e siralomvölgyben rám bocsát. Mert megteheti azt, mint mindenható Isten. És meg is akarja csele-kedni, mint hűséges Atya.”9

Az Apostoli Hitvallás magyarázatában a Káté, az alábbi igazságot határozza meg: Az Atya értelmezése Jézus Krisztuson keresztül vál-hat érthetővé. Jézus a János evangéliumában ezt egyértelműsíti, mi-kor arról beszél a tanítványainak, hogyan lehet Istenhez, a mennyei hazába eljutni. Tamás kérdése Jézushoz, akár a mai kor emberének kérdése is lehet, sőt örökérvényű problematikája ez az Istent kereső embernek, hogyan lehet meg tudni Isten hol van, és hogyan lehet hozzá eljutni? „Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem én általam” (Jn 14,6).10

Victor János e kérdés-feleletnek magyarázatában azt húzza alá: „Aki figyelmesen olvassa a Káté a teremtő Istenről szóló 26. feleletét, annak feltűnhet, hogy kétszer is említés történik benne Jézus Krisz-tusról. Mindjárt a felelet elején úgy van szó itt Istenről, mint a mi Urunk Jézus Krisztusnak örökkévaló Atyjáról, és a továbbiak során

9 Heidelbergi Káté, Kálvin János kiadó, Budapest 2008.ISBN 978 963 558 059 0 47.oldal10 Szent Biblia, Magyar Bibliatársulat, Budapest 2011. ISBN 978 963 300 897 3


azt a hitvallást adja a Káté mindnyájunk ajkára, hogy ez az Isten az ő Fiáért, Jézus Krisztusért, nekem is Istenem és Atyám. Mit jelent ez? Nyilván nem-csak a megszokott keresztyén kifejezésmód vezeti eb-ben a Kátét. Felesleges szólamokkal nem szokta ékesíteni előadás-módját. Valami komoly oka van arra, hogy Jézus Krisztust Isten-teremtő munkájával kapcsolatban így emlegeti. De mi ez az ok? Miért nem halaszthatja a Jézus Krisztusról, az Isten Fiáról való hitvallást későbbre, amikor az Apostoli Hitvallás második cikkelyével kapcso-latban úgyis az lesz a dolga, hogy ez alatt a cím alatt: A Fiú Istenről, elmondja a Jézus Krisztusban való hit hitvallását? Nem volna-e tisz-tább egész gondolatmenete, ha itt szigorúan megmaradna még az Atya Istenben és az Ő teremtő hatalmában való hit megvallásánál, és azután térne csak rá, mint ehhez hozzájáruló többletre,a Fiú Istenről szóló vallástételre, aki Jézus Krisztusban jelent meg számunkra?”11

Victor János magyarázata azért elgondolkoztató, mert a keresz-tyénség mai értelmezésének aktuális problémáira választ adhat ne-künk.

a. Honnan induljunk ki az Istenről szóló bizonyságtételünkkel mai világunkban?

b. Hogyan értelmezzük e szekularizált és liberális világba Isten teremtő, fenntartó és embert megváltó munkáját?

A kérdésekre Victor János azt az egyértelmű választ adja, hogy mindent Jézus felől kell vizsgálni, még az Atya értelmezését, a terem-tés csodáját, az ember létezését, a gondviselést és a megváltást is. Mit érne ennek a világnak az a bizonyságtétel önmagában, hogy Isten te-remtő és mindenható, ha nem tennénk rögtön hozzá, hogy az Isten Jézus Krisztusért mennyei Atyánk is. Nem véletlen, hogy a jézusi imában a megszólítás olyan gyermeki módon kezdődik, mert Isten elkötelezte magát az ember mellett, bármennyire is szokatlan, felfog-hatatlan és érthetetlen. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy Isten bármitől és bárkitől függene, hiszen Isten mindenhatósága, szuvere-nitása nem függhet semmitől és senkitől. Azt azonban mindenkép-

11 http://docplayer.hu/287423-A-heidelbergi-kate-1-85-kerdes-feleletenek-magyaraza-ta.html 75. oldal

pen érdemes lenne végig gondolni, hogy a modern teológia oltárán nem áldoztuk-e fel, azt a legfontosabbat, amely megkülönböztet ben-nünket minden más vallástól, hogy a világ kialakulásának és fenn-tartásának értelmezése, az emberi lét értelme csakis Isten felől értel-mezhető még pedig idézett jánosi ige alapján. Hiszen mindennek csak akkor van értelme, az életünknek, a hivatásunknak, a szaporo-dásunknak, az észnek és az értelemnek, ha a kanti igazság megvaló-sul: az Isten létezése, valósága a gyakorlati ész posztulátumává lesz.

Hans Küng az Apostoli Hitvallás magyarázatában12 részletesen kitér arra, hogy az Isten személyének elfogadásához a kereső ember-ben két pólusnak kell működnie: az észnek és a szívnek, e kettő által alakulhat ki az: az értelmes bizalom. Ennek az aktusa az, amely felis-merheti Istent és elfogadhatja őt, mint teremtő, fenntartó és megváltó személyes Úr.

Isten tehát elkötelezte magát e teremtett világ mellett, mikor el-döntötte e világ ne maradjon üres és kietlen, hanem életet teremt, embert formál és megvált önmagáért.

2. Isten elköteleződése az ő ígéreteihez, kegyelméhez és megváltásához

Istennek szava már az Ószövetségben úgy jelenik meg, hogy az mindig Isten cselekvő akaratával párosul és soha nem tér vissza dol-gavégezetlenül. Ezt az alapvetést a zsoltáros így fogalmazza meg: „Mert az Úr igéje igaz, mindenben hűségesen cselekszik” (Zsolt 33,4).13

Westermann14 ez ige kapcsán elmondja a kijelentés egy folyamat, amely a kijelentő által kezdődik, aminek mindig van látható, mérhető eredménye az ember életében. Így volt ez a teremtés, a szabadítás, az egyesek megszólítása alkalmával is, megszólal (teofánia) és cselekszik (epifánia). Ehhez a kimondott szóhoz Isten mindenkor mindenidő-

12 Hans Küng, Credo,KÓDEX nyomda Győr 1997. ISBN 963 550 204 4 20. oldal13 Szent Biblia, Magyar Bibliatársulat, Budapest 2011. ISBN 978 963 300 897 314 Claus Westermann: Az Ószövetség teológiájának vázlata, a Budapesti Református

Teológia Akadémia, Budapest 1993, ISBN 963 04 3013 4 21. oldal


ben ragaszkodik, úgy formálja ezt a világot és az eseményeket, hogy ez a kimondott szó valósággá legyen.

A Bibliában szereplő megszólítottak erről tesznek bizonyságot és ennek a csodájából élnek a mindennapokban. Így válhat érthetővé, hogy Isten nemcsak a nagy alkalmak, hanem a hétköznapok istene is.

Gondoljunk a megszólított Ábrahámra, aki ezt a teofániát átéli és olyan hatással volt rá, hogy képes volt a maga és családja életét felszá-molni és engedelmesen elindulni az Isten által kijelölt új cél felé, hogy a mindennapokban megélhesse az epifániát is. Méghozzá az emberi élet szürke hétköznapi kérdéseiben is, mint például vitája a testvéré-vel vagy a gyermekvállalás kérdésében.

Gondoljunk Mózesre, akinek azt kellett elhinnie, hogy ellenséges országban, egy kétes szabadításban Isten választott eszközeként, en-gedelmeskednie kell egy számára ismeretlen Istennek, aki a világ leg-nagyobb és legerősebb birodalma ellen, egy bottal indítja el a szolgá-lat útján.

Gondoljunk Illésre és a prófétákra, akik sokszor nemcsak az el-lenség ellen, hanem legtöbbször a sajátjaikkal kellett komoly harco-kat vívniuk, hogy elmondhassák a rábízott üzenetet, természetesen abból kiindulva, hogy Isten kiválasztotta és megszólította őket, hogy küldöttei legyenek.

Westermann15 még egy fontos kérdésre is rávilágít, az Isten kije-lentésének alakulása az ember profán világában attól függ, hogy az ember milyen választ ad Isten kijelentésre. Ez a válasz az ember részé-ről mindig két szempont szerint vizsgálandó: Az ember verbális vála-sza és az ember válasza a cselekedetei által.

Erre a válaszra az ember csak hit által képes és ezt reformáció fe-dezte fel újra, mikor Luther kimerte jelenteni a 95 tételében többek között, hogy az üdvösség nem megvásárolható érdem, hanem egye-dül Jézus érdeméért, kegyelem által lehet üdvözülni hit által.

De mit is jelent az igaz és üdvözítő hit?Izgalmas kérdéseket vett ez fel ma is, hiszen manapság kimerné azt kijelenteni, hogy az igaz hit, az üdvözítő hitet én egyházam, az én vallásom gyakorolja. Újra a val-

15 Claus Westermann: Az Ószövetség teológiájának vázlata, a Budapesti Református Teológia Akadémia, Budapest 1993, ISBN 963 04 3013 4 24. oldal

lások teljes keveredésében él az emberiség egésze, pluralista és polite-ista16 társadalmakban él még a keresztyénség is, gondoljunk csak a magyarországi vallási kontextusra, az európai vallási és etnikai keve-redésekre, feszültségekre. A Heidelbergi Káté 21. kérdés felelete így fogalmazza meg az igaz hit jelentését:

„21. K.: Milyen az igazi hit?F.: Az igazi hit nemcsak oly bizonyos tudás vagy ismeret, melynél

fogva igaznak tartom azt, amit Isten az Ő Igéjében kijelentett nekünk, hanem erős bizalom is, melyet az Evangélium által gerjeszt szívem-ben a Szent Lélek, hogy nemcsak másoknak, hanem nekem is bűnbo-csánatot, örök igazságot és üdvösséget ajándékoz Isten ingyen kegye-lemből, egyedül Krisztus érdeméért.”17

A Káté három fontos dolgot emel ki dogmatikánk szerint: biztos ismeret (certa notia), igaznak tartás (assensus) és szívbéli bizodalom (fidutia). Victor János kettőt magyaráz meg részletesen, ami szá-munkra fontos lehet jelen korunkban ismeret és a bizalom: „a hit is-mereti elemével foglalkozzunk, emeljük ki, hogy a Káté szövegében ez a szó: bizonyos, hangsúlyosnak értendő. Ha hangsúlytalan volna, azt jelentené: egy bizonyos valamilyen fajta ismeret is szükséges. Hi-szen a Káté egészen pontosan megmondja a továbbiakban – mindjárt rá is térünk – milyen ismeretről beszél. De erről az ismeretről azt ál-lítja az elébe tett jelzővel, hogy nem tapogatózó, nem kétségeskedő, nem olyan, hogy talán így van, sőt bizonyára így van, de utóvégre ki tudja, csakugyan így van-e, hanem szilárd és határozott. Megtámad-hatják persze kételyek is. Csak annyiban lehetés maradhat hit a hit, amennyiben fölébe tud kerekedni az ilyen kételyeknek ”18

16 Idén egy ifjúsági táborba merült fel kérdésként: az iszlám istene ugyanaz, az Isten, mint ami a keresztyéneké? Így derült ki számomra, hogy fontos magát a keresztyén-ség Istenét is megismertetni az emberekkel, mert nem evidencia, hogy tudják és is-merik azt, akiről mi beszélünk.

17 Heidelbergi Káté, Kálvin János kiadó, Budapest 2008.ISBN 978 963 558 059 0 47.ol-dal

18 http://docplayer.hu/287423-A-heidelbergi-kate-1-85-kerdes-feleletenek-magyaraza-ta.html 64. oldal


Mindenképpen kiemelendő, hogy ez a hit nem hiszékenységre épül, nem változó értékekre, nem egy változó szeszélyes sorsra, ha-nem egy szikla szilárd kijelentésre, amely a mai világban sokkal in-kább hiánycikként értelmezhető, mint reformátor eleink idejében. Multikulturális, virtuális, változó világ, amely kétségbeesetten keresi a biztos ismereteket, amiben bízhat, amire építhet, hiszen bizalom-válságos korban él, az emberiség és eltűntek az abszolút tekintélyek a közéletből, a nem változó igazat mondó, hiteles üzenetek. Az evangé-lium Isten szeretetének elkötelezett igazsága, megélt valósága, amely kiutat mutathatna sokaknak. Ez a hívők seregének egyetemes külde-tése és feladata és ennek a szolgálatnak e fénylő, e világ fölé emelő erejét veszítettük el ki tudja hol és mikor. A megújulás titka a nem elvi teológia megújításának útján keresendő, hanem a közéletformálásá-ban, a gyakorlati teológia újraértelmezésében, az igehirdetés bolond-ságában, a keresztyén életgyakorlat megélésében, az Isten kijelentő szavára megélt válaszainkban.

Török István19 etikájának első részében, mikor a keresztyén er-kölcs kérdéséről beszél, akkor újszövetségi textussal mutat rá ugyan erre az igazságra. A Péter pünkösdi prédikációjának első mondatát idézi: „Halljátok meg e beszédeket…” (ApCsel 2,14)20. Tudjuk, hogy ennek a prédikációnak milyen hatása volt a gyülekezetre a hallgató-ságra nézve, de mindez semmit nem ért volna, ha az emberek válasza nem párosult volna ehhez: „Mit cselekedjünk atyámfiai férfiak?” (ApCsel 2,37)21. A választ ismerjük 3000 ezer ember megkeresztelke-dett és megszületett az egyház, a gyülekezet a hívők közössége, össz-hangba került az Isten megszólítása elköteleződése az ember felé, az evangélium meghirdetése és az ember önmagát elkötelező cselekvő válasza.

Így válhat valóra az, amit megtérésnek újjászületésnek nevezhe-tünk, amire ma is egyedül Isten Szentlelke képes, ami felragyogott 1517-ben is és reméljük egyszer a mi nemzedékünket is megújítja majd, hogy a XXI. század keresztyénsége Európában megint a ke-19 Török István: Etika Kolozsvár,1997. 13. oldal20 Szent Biblia, Magyar Bibliatársulat, Budapest 2011. ISBN 978 963 300 897 321 Szent Biblia, Magyar Bibliatársulat, Budapest 2011. ISBN 978 963 300 897 3

resztyén értékrend szerint élje az életét. Hiszen a keresztyén etika sze-rint a teremtett világ és az embernek életre hívása Isten szándéka sze-rint nem öncélú akció volt csupán. A keresztyén etika szerint Isten dicséretéhez hozzá tartozik az „teremtési rendek”22 megismerése és annak megtartása és gyakorlása mindenkor minden időben.

3. Isten elköteleződése az ő választottai mellett az emberi közösség, mint bizonyság tévő gyülekezet

Ennek megértése miatt mindképpen tisztázandónak tartom azt a mai korunkban, hogy mit értünk egyház alatt, hiszen visszatérő kér-dése volt ez az apostoli kornak, a középkor reformációi mozgalmai-nak és jelen korunknak is.

Mit értünk egyházi közösség alatt? Természetesen a dogmatikai válaszokat szem előtt tartva fontos lenne definiálni önmagunknak is, hogy mit értünk ma az egyház fogalma alatt. Egy vallási nézeteket valló emberek közösségét, a jelenlévő egyházi struktúrát - minden felekezet sajátos felépítését beleértve-, az állami törvények által be-jegyzett egyházakat, azokat akik imaházakat és templomokat tarta-nak fenn szakrális célokkal?

Mert az Isten, akár az ószövetséget vagy az újszövetséget vizsgál-juk, kiválasztotta és összegyűjtötte az övéit, azzal a céllal, hogy elő közösséget alkosson velük. Az apostoli korban, a középkorban és je-lenkorunkban sem képzelhető el, úgy az egyház, mint egy történelmi emlékhely, mint egy egyesület, ahol jó szándékú emberek összegyűl-nek és csinálnak valamit.

A dogmatika szerint az egyház a kiválasztottak közössége (coetus electorum), a szentek közössége (communio sanctorum) és a Jézus teste (Corpus Christi). Mindhárom egyértelműen arra mutat, hogy hit megvallása és gyakorlása nem válhat egyes emberek öncélú attrakciójává. A hit értelme a megszólított emberekben is csak akkor tölti be az Istentől rendelt szerepét, ha kollektivizálódik. Az ószövet-ségi teológia egyértelműsíti ezt a kultusz, a hit gyakorlás együttes

22 Török István: Etika Kolozsvár,1997. 111. oldal


megélése által. Az újszövetség sem mond ellent ennek, még akkor sem, ha Jézus folyamatosan hangsúlyozza és gyakorolja a személyes bensőséges meditatív kapcsolatot az Atyával, hiszen minden prédi-kációja, tanítása és gyógyítása közösséghez köthető és kapcsolható. Még a megdicsőülés hegyére is felvitte a kiválasztottakat, a gecsemá-né kertjében is kérte imádkozzanak vele együtt. Egyértelműen ki-mondható, hogy Isten elkötelezte magát arra vonatkozólag, hogy mindig minden időben, kiválasszon egyeseket a vele való közösségre, hogy miért fontos ez neki, ezt csak a szeretet értetheti meg velünk az, amit Jézus mondott a vőlegényről és az ő menyasszonyáról, amit a próféták által hirdetett meg Isten, mikor a féltő szeretetről beszélt.

A Heidelbergi Káté így vall az anyaszentegyházról:„54. K.: Mit hiszel a közönséges keresztyén Anyaszentegyházról?F.: Hogy Istennek Fia az egész emberi nemzetségből Szentlelke és Igé-je által, az igazi hitnek egységében magának az örökéletre kiválasz-tott gyülekezetet gyűjt egybe a világ kezdetétől fogva annak végéig. Azt oltalmazza és fenntartja. És hogy annak én is élő tagja vagyok és örökké az is maradok.”23

Érdemes felfigyelni Viktor János teológiai éleslátására, amely tájékozódási pontunk lehet a mai kor kihívásival szemben is, mikor értelmeznünk kell az egy egyház fogalmát, a szekták és más vallások kérdését. „Nyilvánvaló, hogy az az egyház, amelyről a Káté beszél, csak „egy” lehet. Ha Isten Fia ugyanazon Szentlelke és Igéje által hív létre magának és tart meg az idők minden viszontagsága közepette egy kiválasztott gyülekezetet, akkor az nyilvánvalóan nem lehet több, hanem csak egy.”24

Összefoglalva és természetesen szem előtt tartva a kálvini taní-tást, érdemes felfigyelni arra, hogy a mi Istenünknek egy egyháza van, ahol az Ő Lelke és Igéje életeket formáló, közösségeket teremtő hatalomként megjelenhet és állandó jelenléte által építheti, formál-hatja az övéit. Ez egy oda-vissza történő „kommunikáció” által való-

23 Heidelbergi Káté, Kálvin János kiadó, Budapest 2008.ISBN 978 963 558 059 0 54.oldal

24 http://docplayer.hu/287423-A-heidelbergi-kate-1-85-kerdes-feleletenek-magyarazata.html 123. oldal

sul meg, ahol Isten szólhat és azt őt hallgatók válaszolnak szóban és tettekben egyaránt.

Az újkori egyháznak ebben valóban paradigmát kell váltania, hogy ne csak a statikus egyházi struktúrák keretein belül éljen, ha-nem élő kövekként egymásra épülve hirdessék annak az Istennek fel-séges dolgait, amelyik el és kihívta őt az életre. Így válik értelmezhe-tővé a paradigmaváltás a misszióban, amely XXI századi módon hirdeti az örökkévaló üzeneteket a mai kor emberének életéről és a mai kor Istenéről.

Végül hadd idézzem David J. Bosch könyvéből azt a megoldást, ami talán a mai kor legtöbb teológusa által elfogadható tézis. A szer-ző az időszerű missziólógia kérdéskörén belül a kettős megbízatásá-ról beszél a hívőknek, az egyháznak. Ezt a kettős megbízatást abban az értelembe használja, hogy az evangelizálás és a társadalmi felelős-ség vállalás viszonya, hogy valósuljon meg a jelenkor egyházának életében: „Meg vagyok győződve arról, hogy ha az egyház legfőbb hivatása gyakorlásához visszatérve hirdetné az evangéliumot, és az embereket Krisztushoz térítené, sokkal nagyobb hatást gyakorolna az emberek társadalmi, erkölcsi és pszichológiai szükségleteire, mint bármilyen más módon. A történelem legnagyobb társadalmi moz-galmai közül nem egy jött létre annak eredményeként, hogy egyes emberek megtértek Krisztushoz. Ezek szerint az evangelizálás úgy viszonyul a társadalmi felelősségvállaláshoz, mint a mag a gyümölcs-höz”25

Isten elkötelezte önmagát ehhez a teremtett világhoz, az ő kijelen-tett Igéjéhez, képmásához az emberhez, hogy közösségben éljenek egymással Isten dicsőségére és a másik örömére. Éljünk és szolgál-junk ennek erejével és örömével építsük ez által Isten országát és igaz-ságát, az Ő egyházát, hogy életünk legyen és bővőlködhessünk általa.

25 David J. Bosch: Paradigmaváltások a misszió teológiájában, Harmat Kiadó és Protes-táns Missziói Tanulmányi Intézet, Budapest 2005. ISBN 963 9564 35 4. 372. Oldal


Felhasznált irodalom

WESTERMANN, Claus: Az Ószövetség teológiájának vázlata, a Budapesti Refor-mátus Teológia Akadémia, Budapest 1993, ISBN 963 04 3013 4

BOSCH, J. David: Paradigmaváltások a misszió teológiájában, Harmat Kiadó és Protestáns Missziói Tanulmányi Intézet, Budapest 2005. ISBN 963 9564 35 4

ARCHER, L. Gleason: Az Ószövetségi bevezetés vizsgálata, KIA, Budapest 2001 ISBN 963 86148 5 4

KÜNG, Hans: Credo, KÓDEX Nyomda Győr 1997. ISBN 963 550 204 4Heidelbergi Káté, Kálvin János kiadó, Budapest 2008.ISBN 978 963 558 059 0SOGGIN, J. Alberto: Bevezetés az Ószövetségbe, Kálvin Kiadó, Budapest 1999.

ISBN 963 300 771 2 MORRIS, Leon: Az újszövetség teológiája, KIA, Budapest 2001. ISBN 963 86148 1 1GOPPELT, Leonhard: Az újszövetség teológiája, Református Zsinati Iroda, Buda-

pest 1992.Szent Biblia, Magyar Bibliatársulat, Budapest 2011. ISBN 978 963 300 897 3TÖRÖK, István: Etika Kolozsvár,1997

Internetes források:http://docplayer.hu/287423-A-heidelbergi-kate-1-85-kerdes-feleletenek-magyara-

zata.htmlhttp://reformacio2017.hu/rolunk/

Bohács Béla:1

A reformáció jubileumi évének méltó megünneplése Zétényben

Zétény Királyhelmectől 10 km-re észak-nyugatra, a Felső-Bodrogköz észak-nyugati részén a Latorca bal partján fekszik.

A régészeti leletek tanúsága szerint a község területén már az új kőkorban, a hallstatt korban és a római korban is éltek emberek. Zé-tényt 1233-ban említik először okiratban „Izdethen” alakban. Már ekkor egészen a 15. századig a Makó család birtoka. 1391-ben „Ze-ten”, 1409-ben „Zetun”, 1476-ban „Zetnen” néven szerepel a korabeli forrásokban. 1470-ben az Uporiaknak, 1475-ben a leleszi konventnek is voltak itt birtokaik.1490-ben a Zetényi Csukás család kapta hűbéri birtokként.

Várát a 15. században említik először. 1545-ben a Beöthyek. 1548-ban Malomy György és Némethy Ferenc tokaji várkapitány birtoka lett. A Ferdinánd és Szapolyai János közti trónharcok során Némethy Szapolyai oldalára állt. 1558-ban Ferdinánd vezére Telekessy Imre kassai kapitány a várat háromnapi véres ostrom után vette be, a ma-gát megadó őrséget levágta. 1594-ben a Rákócziaké lett. A vár 17. szá-zadban már romos volt, 1670-ben a Bocskay család birtoka lett. 1686-ban I. Lipót Zétényt Klobusitzky Ferencnek adományozta. A Klobusitzkyak a romos várat tornyos, nagyszabású kétemeletes kas-téllyá építették át, majd a 19. században klasszicista stílusban felújí-tották. A második világháborúban súlyosan megsérült és maradvá-nyait a lakosság széthordta. Mára, szinte nyoma sem maradt.

A falu 1598-ban a Rákóczi, a Zay, a Melit és a Telegdy családé. A Sennyeiek 1629-től birtokosai a településnek. 1557-ben Zétény 2 por-táig adózott.

1 Prof. ThDr. Bohács Béla, PhD. katolikus teológus, az Eperjesi Egyetem Görög-kato-likus Teológiai Kara Rendszeres Teológiai Tanszékének oktatója. E-mail: [email protected]

Bohács Béla: A reformáció jubileumi évének méltó megünneplése Zétényben 167TEOLÓGIAI FÓRUM 2017/2166

Itt is elterjedt a reformáció, hiszen 1628-ban már igazolhatóan volt református gyülekezet és lelkipásztor a településen. 1720-ban 10 adózó háztartása volt. A 18. században a Klobositzkyak mellett a Sennyeyek birtoka volt. 1787-ben 64 házában 479 lakos élt. 1828-ban 90 háza és 698 lakosa volt. Lakói mezőgazdasággal, cukorrépa- és len termesztéssel, valamint halászattal foglalkoztak. A faluban 19. szá-zadban a Szirmayak a birtokosok. 1910-ben 760, túlnyomórészt ma-gyar lakosa volt. Mai szlovák hivatalos nevét 1920-ban kapta, addig Zemplén vármegye Bodrogközi járásához tartozott. 1938 és 1945 kö-zött újra Magyarország része volt.

Vályi András szerint: „ZETÉNY. Elegyes falu Zemplén Várm. föl-des Ura Klobusiczky Uraság, a’ kinek szép kastéllya van itten, lakosai katolikusok, kevés oroszok, és reformátusok is, fekszik Szinyér, ’s Ve-kéhez nem meszsze; földgye két nyomásbéli, jó búzát, ’s mindenféle veteményt terem, de vizes esztendőkben károsíttatik, makk termő erdeje nagy, van jó vízi malma, és Latortzán révje, réttyei szépek, és elegendő szénát teremnek.”[2]

Fényes Elek szerint: „Zetény, Zemplén v. magyar falu, közel Veké-hez: 473 romai, 137 g. kath., 4 evang., 90 ref., 14 zsidó lak. Kath. temp-lommal, kastélylyal, 502 hold szántófölddel, a Latorcza vizében halá-szattal. Ut. p. Ungvár.”[3]

Zemplén vármegye monográfiája szerint: „Zétény, latorczamenti magyar kisközség, 121 házzal és 741, nagyobbára róm. kath. vallású lakossal. Postája Boly, távírója Királyhelmecz, vasúti állomása Perbe-nyik. A Zétényi Makó család ősi birtoka, mely itt már 1453-ban sze-repel. 1470-ben az Uporiaknak s öt évvel később a leleszi konventnek is van benne része. Már a XV. században vára volt, 1545-ben Beőthy Mihályt s 1548-ban Malomy Györgyöt és Némethy Ferenczet iktat-ják a várba és tartozékaiba. 1558-ban Némethy Ferencz árulása kö-vetkeztében a császáriak elfoglalták s I. Ferdinánd Telekessynek ado-mányozta. 1594-ben Rákóczy Zsigmondot és Ferenczet iktatják birtokába s az 1598-iki összeírás Rákóczy Ferenczen kívül Zay Mik-lóst, Melith Pált, Telegdy Józsefet és Telegdy Pál özvegyét említi bir-tokosaiként. 1600-ban Mindszenthy Katalinnak is van itt birtoka, melyet Rákóczy Ferencz zálogba vesz. Azután a Zayak zálogosítják el

itteni részüket Rákóczy Ferencznek, ki azt fiára, Jánosra átíratja. 1629-ben ’Sennyey Sándort iktatják némely részeibe. 1686-ban Lipót császár Klobusitzky Ferencznek adományozza s akkor még a vára is említve van, de ezidőtájt már csak romjaiban állhatott fenn, melyek-ből Klobusitzky Ferencz a XVII. század végén nagyszabású kastélyt építtetett. A Klobusitzkyakkal együtt később a Sennyeyek is föl-desurai voltak és most gróf Szirmay Györgynek van itt nagyobb bir-toka és az övé az előbb említett kastély is 1888-ban az árvíz nagy kárt okozott a községben. Zétényről vették előnevüket a Franck, a Makó és a Némethy családok. Római katholikus temploma 1877-ben épült. Ide tartozik Margit-tanya és Eszenyke-puszta. Ez utóbbi már a XV. század elején község és Ezen néven az Ezeni, vagyis az Eszenyi család névadó községe. Egész 1484-ig, a mikor azonban Ezenyke alakban már pusztaként szerepel, az Eszenyiek az urai, de ekkor a Csicseriek és ezek osztályos atyafiai lesznek a birtokosai. 1493-ban Czékei Já-nost, 1550-ben Panithy Jánost, 1590-ben Golopy Gáspárt, 1592-ben Paczoth Ferenczet és Palugyay Erzsébetet iktatják részeibe. 1629-ben Sennyey Sándor, 1693-ban Vécsey Sándor kapnak itt részeket. 1808-ban Szirmay Antal kap rá királyi adományt. Zétény táján feküdt haj-dan Kerektó falu, mely már a XV. század elején az Eszenyi család birtoka. 1444-ben Pike Balázst s 1550-ben Skaricza Mátyást iktatják némely részeibe; ettől fogva Zétény sorsában osztozik.”[4]

2001-ben 788 lakosából 633 magyar és 109 szlovák volt.

Nevezetességei

Szent Istvánnak szentelt temploma a 14. század végén épült. Több-ször felújították, 1877-ben pedig klasszicista stílusban építették át. 1898-ban úgy leégett, hogy még harangjai is elolvadtak. Mai formáját 1937-ben nyerte el, de tornyán és hajóján még mindig láthatók a góti-kus elemek.[2]


A református templom

A falu történetéből tudjuk, hogy a falunak a reformációt követően mindig voltak református lakosai. Templomuk nem volt. Mint filiális község, a szentesi református egyházközséghez tartoztak. Az isten-tiszteleteken Vékén a református templomban vettek részt. A templo-mépítés gondolata már korábban is megfogalmazódott, de a külső körülmények nem engedték meg a kivitelezést. A megfelelő körülmé-nyek az 1989-es rendszerváltás után kínálkoztak a templom megépí-tésére. Az építkezés szervezői Füstös Gábor jelenlegi gondnok és csa-ládja volt. Édesapja Füstös Zoltán és utána édesanyja Füstös Kornélia is gondnokok voltak a vékei református gyülekezetben. Füstös Gábor munkáját támogatta és segítette felesége Füstös (Dobos) Dóra. Ame-nyiben más feljegyzések nincsenek, a templomépítés ma már törté-nelmi adatait az ő adataik alapján állítottuk össze.

A templomépítési szándékok a református hívekben tartósan éb-ren tartotta és erősítette a kultúrház egyik helyiségében beindított mintegy átmeneti istentiszteleti hely. A falu polgármestere2 a képvise-lő testület tagjaival a helyiséget az istentiszteletek végzésére a refor-mátusok rendelkezésére bocsátotta.

A zétényi reformátusok önálló gyülekezete a vékei filiától való el-válással indult be. Az elválási okmány az 1995. május 14-i dátumot tartalmazza.3

Az elválási okmány után Füstös Gábor családja többi tagjától tá-mogatva és együttműködve, beindította a templomépítés nehéz fo-lyamatát. A szervezők részére az induláskor az építéshez nem ált ren-delkezésre semmi.

A szervezők részére az első feladat a megfelelő építkezési telek be-szerzése volt. A falu Főutcáján eladó lett egy telek, amelyik a Füstös Gábor háza és telke szomszédságában volt. A lehetőséget kihasznál-va, a Füstös család a telket nagy komplikációk leküzdése után, saját részére vásárolta meg. A komplikációk abból adódtak, hogy a telek-

2 A polgármester Szaxon Zoltán.3 Az okmány a szentesi református parókián található.

nek a régi gondolkodásmódnak megfelelően, nagyon sok, zömében már elhunyt tulajdonosa volt. A jogi rendezés sok időt, fáradságot és hivatalos adminisztrációt igényelt. A rendezés folyamata után elhá-rult az akadály a telek megvásárlása elől, és a vásárlás meg is történt.4

A megvásárló Füstös Zoltán, 2010-ben, a telek egy részét a reformá-tus egyháznak ajándékozta a templom építésére. A telek ajándékozásá-val meg lett alapozva a templomépítés beindításának a folyamata. A telket mindenekelőtt ki kellett tisztítani a régi és pusztulóban lévő épületektől. Míg a régi épületek társadalmi munkában bontásban és eltakarításban voltak, addig meg lett rendelve az új templom terve.

A templom megtervezésére Szabó Károly királyhelmeci építész-mérnök lett felkérve. A felkérés azért esett rá, mert a Bodrogközben több református templomnak volt már a sikeres tervezője. Szabó Ká-roly a terv elkészítését 2011-ben elvállalta.

A megrendelővel való szokásos egyeztetések után a terv 2012-ben lett kész.

Miután meg lett az új templom terve, a zétényi polgármesteri hi-vatalba be lett nyújtva minden más szükséges hivatalos okmánnyal együtt az építkezési engedélyt kérő kérvény. Az építkezési engedélyt a polgármesteri hivatal 2014-ben adta meg a református egyháznak.

Mivel minden jogtulajdoni és hivatali dolog rendben volt, az épít-kezés még a 2014-ik évben elkezdődhetett. A templomon, az anyagot kivéve, a munkák önkéntes alapon folytak le, mintegy a templomra való adakozási alapon.

A templom tornya és az összes famunkák, beleszámítva a fedést is, Urbán János vállalkozó mester munkáját dicséri. A templom színezé-se, szigetelése csempézése és a kerítés, Liska Béla magánvállalkozó munkája.

A templomi famunkákat: ajtót, ablakokat, padokat, szószéket és az Úr asztalát Botos László zétényi asztalos mester, és gyülekezeti tag, adományként készítette, kivéve az anyag árát.

4 A telek eredetileg Pankulics Anna és Pankulics Mária tulajdona volt. A leszármazot-taiktól vásárolták meg.


A templomra esperesi engedéllyel gyűjtést végeztek a zétényi gyü-lekezet tagjai magában Zétényben, Bolyban, Szinyérben, Kisgéres-ben, Nagygéresben, Őrösön, Nagykövesden, Kiskövesden, Vékén, Szentesben és Radban. A gyűjtést minden faluban felekezeti különb-ség nélkül támogatták a hívek.

A Zempléni Református Egyházmegye 7.000 ezer euróval járul hozzá a kiadásokhoz.

A Magyarország Kormánya, ill. az Emberi Erőforrások Minisztéri-uma szintén 7.000 euróval támogatta a templom építésének a kiadásait.

Megható egy zétényi református özvegyasszony „két fillérje”, aki betegségében két euróként gyűjtötte össze adományát a templomra és mellé tette saját halála esetére a lánya számára írott levelet, hogy ha-lála esetén gyűjtését adja az ő adakozásaként a templomépítés javára, amit a lánya a történet elmondásával együtt meg is tett.5

A templomnak nincsenek harangjai. A torony elektronikus ha-rangok működésére van előkészítve, ami az anyagi bebiztosítás után lesz beszerelve.

A zétényi református templom építése minden anyagit, adako-zást, gyűjtéseket és a társadalmi munkák értékét is egybevéve 100.000 százezer eurót tesz ki.

Az újonnan épített templom, mint a zétényi református hívek lelki központja és istentiszteleti helye, elsősorban Isten dicsőségére és az emberek megszentelésére épült.

A reformáció 500-ik évfordulója alkalmából ki kell emelni azt a tényt, hogy a zétényi reformátusok új templomuk felépítésével méltó-képen hozzájárultak a jubileumi év megünnepléséhez.

A templomot 2017. október 1-én főtiszteletű Mgr. Fazekas László református püspök szenteli fel.

5 Az adakozó neve: Rudas Jolán

Irodalom

VÁLYI, András: Magyar Országnak leírása. Buda: (kiadó nélkül). 1796. FÉNYES, Elek: Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és

puszta, betürendben körülményesen leiratik. Pest: 1851.BOROVSZKY, Samu – SZIKLAY, János (szerk): Magyarország vármegyéi és váro-

sai: Magyarország monografiája. A magyar korona országai történetének, föld-rajzi, képzőművészeti, néprajzi, hadügyi és természeti viszonyainak, közműve-lődési és közgazdasági állapotának encziklopédiája. Budapest: Országos Monografia Társaság. 1896–1914. Zemplén vármegye.

Szerkesztőség levélcíme:P.O.Box 54.945 01 Komárno [email protected]

Nyomja:Rubiconprint kft.Csető PéterSomorja - Tejfalu

Bejegyzés - regisztráció:MK SR 3804/2007ISSN 1337-6519

Teológiai FórumA Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirataFőszerkesztő: Mgr. Lévai Attila, PhD, a SJE RTK dékánja, a CJTA igazgatójaFelelős szerkesztő: ThDr. Somogyi Alfréd, PhD,a SJE RTK tanára,a CJTA igazgatótanácsának tagja

Bejegyzés: MK SR 3804/2007ISSN 1337-6519

A Teológiai Fórum a

támogatásával jelenik meg.

Teológiai FórumVedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína.Šéfredaktor: Mgr. Lévai Attila, PhD, dekan RTF UJS, riaditeľ TIJCZodpovedný redaktor: ThDr. Somogyi Alfréd, PhD,odb. asistent RTF UJS, člen Rady TIJCPoštová adresa redakcie: P.O.Box 54. 945 01 Komárno 1.; [email protected]č: Rubiconprint s.r.o. Šamorín - Miečno

Registrácia: MK SR 3804/2007ISSN 1337-6519Teo

lógiai

Fórum

Szerkesztőség levélcíme:P.O.Box 37.945 01 Komárno [email protected]

Nyomja:Györky Marián – MS printAlsómihályi

Bejegyzés - regisztráció:MK SR 3804/2007ISSN 1337-6519

Teológiai FórumA Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos folyóirata.Főszerkesztő: Mgr. Lévai Attila, PhD, a SJE RTK dékánja, a CJTA igazgatója.Felelős szerkesztő: ThDr. Somogyi Alfréd, PhD, a SJE RTK dékánhelyettese, a CJTA igazgatótanácsának tagja.

Bejegyzés: MK SR 3804/2007ISSN 1337-6519

A Teológiai Fórum a

támogatásával jelenik meg.

Teológiai FórumVedecký časopis Reformovanej teologickej fakulty Univerzity J. Selyeho a Teologického inštitútu J. Calvína.Šéfredaktor: Mgr. Lévai Attila, PhD, dekan RTF UJS, riaditeľ TIJCZodpovedný redaktor: ThDr. Somogyi Alfréd, PhD, prodekan RTF UJS, člen Rady TIJCPoštová adresa redakcie: P.O.Box 37. 945 01 Komárno 1.; [email protected]č: Marián Györky – MS print, Michaľany

Registrácia: MK SR 3804/2007ISSN 1337-6519

Documents

A SELYE JÁNOS EGYETEM REFORMÁTUS …Teológiai Fórum XI. évfolyam 2. szám A komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia tudományos