1
V 8 Szombat, 1976. december 4. V D E I H E A Ki mit tud? döntői A hatodszor megrendezett országos vetélkedő megyei és városi elődöntőit már lebonyolították. A város tehetséges fiataljai közül harmincan jutottak totrább a döntőbe, ame- lyet holnap, vasárnap délelőtt 10 órától rendeznek meg a Tisza Szálló nagytermében. A versenyzők produkcióit szak- emberekből álló központi zsűri bíráija el, döntenek majd, ki kerülhet az ország nyilvánossága elé. A megyéből hu- szonhármán jutnak tovább. A szentesi Tóth József Szín- házteremben rendezik njeg Csongrád megye fiataljainak versenyét, ma, szombaton délután 3 órától. A Mikulás-sztori December hatodika előtt utcáin- kon, kirakatainkban megjelennek a Mikulások, vagy a fiatalabb évjá- ratok szerint Télapók. Kosarukban ajándék van, és Miklós napjának reggelére illik beletenni valamit a gyermekek cipőjébe. Jogos sok em- ber, sok fiatal kérdése: élt-e vala- ha? Nos: Hagiosz Nikolaosznak hívták és időszámításunk negyedik száza- dának első felében élt Kisázsiában, Myra városában. Amikor Nagy Konstantin államvallássá tette a ke- reszténységet, püspök lett. Sok tör- ténetet megőrzött a nép a jóságáról. Például, amikor városában éhínség dúlt, „álmában" hatott az arra járó hajósokra, kereskedőkre, hogy Myrá- ba hozzák gabonájukat, Állítólag le tudta csillapítani a háborgó ten- gert. Ezért lett a hajósok védőszent- je. Egyszer pedig három kis árva leánykának, akiket szüleik adóssága miatt el akartak adni rabszolgának, a kiváltásukhoz elegendő három pénzeszacskót dobott be az ablaku- kon. Így a gyermekek védőszentje is lett. Tiszteletére szokássá vált ne- venapján, Szent Miklós napján megajándékozni a gyermekeket — az ablakon át. Mert, mivel az egyik első keresztényüldözés áldozatául esett, nemsokára szentté is avatták. Így telt el néhány évszázad. A bi- zánci egyház és vallás uralkodott a Földközi-tenger keleti medencéjének jó részében. De a mohamedán sza- racénok elfoglalták Myrát. és a me- nekülő bizánciak elhozták 1087-ben a hajósok védőszentjének földi ma- radványait. Bariban tették partra, az „olasz csizma" sarkantyújának városában. Éppen jókor. Bari városának la- kói normann hajósok segítségével elzavarták a bizánci császárság hely- tartóját, az adószedő „katapánt". Okos benedekrendi püspökük, Urso- na, a helytartói palotából kezdte építtetni Szent Miklós székesegyhá- zát. Az építés egy évszázadig tar- tott. Az új dómot, mely ma is áll, 1197 június 22-érí avatták fel. Gyö- nyörű épület. A „Mikulás"-kultusz, a gyermekek Miklós-napi megaján- dékozása természetesen Bari környé- kén is elterjedt. Aztán egy bizánci hercegnő férjhez ment II. Ottó né- met-római császárhoz és „magával vitte" a Mikulást. Különösen Hol- landiában lett népszerű, mert itt — és sok németlakta helyer. — talál- kozott a szintén télapószerű alak legendájával. Az elmúlt két század karácsonyi vásárai, a Hansa szövetség ügyes kereskedőinek dekorációi aztán vég- legesen gondoskodtak elterjedéséről. így lett a szúrós szemű myrai püs- pökből Hagiosz Nikolaoszból előbb Szent Miklós, majd Mikulás. G. Z. Felhős idő Várható időjárás szombat estig: Változóan felhős idő, elszórtan esővel, záporral, hózáporral. Többfelé élénk, időnként erős lökésekkel kí- sért nyugati, északnyugati s?él. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 1—5 íok között. ItlOLÚGIAI SZABADEGYETEM Az idegrendszer filo- és ontogenezise címmel dr. Csandu Endre tanszékvezető egyetemi tanár tart elő- adást a Biológiai Szabad- egyetem hallgatóinak hol- nap, vasárnap délelőtt 11 órakor, a szemészeti klinika előadótermében. TÁRSADALMI ELISMERÉS A GÁZROBBANÁS UTÁNI MENTÉSBEN RÉSZTVEVŐKNEK Szolnok város tanácsa pén- teken társadalmi elismerés- ben részesítette azokat az. állampolgárokat, vállalati kollektívákat, a honvédség, R tűzoltóság, a BM tagjait, akik önfeláldozó munkával részt vettek a Tóth Ferenc utca 1—3. számú lakóházban november 2-án történt sú- lyos gázrobbanás utáni men- lésben. A város társadalma összefogott az elpusztult 24 lakásos háztömb újjáépíté- sére. Társadalmi munkában készülnek a tervek, végzik a talaj mechanikai vizsgálato- kat. Az épület a tervek sze- rint 1977. közepén kerül át- adásra. Tájékozott ember A SKÁLA EREDMÉNYE A Skála Szövetkezeti Áru- ház Vállalat ez évre 950 millió forintos forgalmat ter- vezett. Mivel csütörtökön es- te elérték a 953 millió fo- rintot, az év végi ünnepeket megelőző csúcsforgalom már a terven felüli bevételt gyarapítja. Az áprilisi meg- nyitás óta változatlanul igen népszerű az új nagyáíuház. ELHUNYT DÉNES JÁNOS GRAFIKUSMŰVÉSZ Dénes János grafikusmű- vész életének 44. évében, december 1-én, szerdán éj- szaka meghalt. Winkler László és Major Jenő tanít- ványa volt a szegedi tanár- képző főiskolán, ahol rajz- biológia szakos tanárként végzett. Tanított Szarvason, Békésszentandráson, majd Szeged környéki községek- ben és a szegedi dolgozók általános iskolájában. 1971. óta rokkant-nyugdíjas volt. Több önálló kiállítást ren- deztek műveiből, köztük Szegeden, a Képcsarnokban, 1986-ban. Sok kollektív tár- laton állított ki itthon és külföldön. Láthattuk alko- tásait a Szegedi Nyári, il- letve Téli Tárlatokon, a vá- sárhelyi Dél-alföldi és öszi Tárlatokon. Temetése hétfőn délután 3 órakor lesz a Bel- városi temetőben. MOLNAR-C. PAL KIALLÍT A SA Molnár-C. Pál festőművész retrospektív kiállítását ren- dezi meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum a Horváth Mihály utcai Képtárban. A tárlatot dr. D. Fehér Zsuzsa művészettörténész nyitja meg holnap, vasárnap dél- előtt 11 órakor. KASTÉLYBAN — OKTATÁSI KÖZPONT A Dél-somogyi Állami Gazdasághoz tartozó so- mogytarnócai kastélyt okta- tási központtá és gyermek- üdülővé alakítják át. A fes- tői környezetben álló épü- letben decemberben indul az első tanfolyam. SZEGEDI NEMZETI SZlNHAZ Délután 3 órakor: Don l'asqua- 1« - V-VI. Diák-bérlet. Este 7 ómkor: Mágnás Viska - Bérletszünet. MOZIK Szabadság: fél 4, háromnegyed il érakor: Zahar Berkut. (Színes m. b. szovjet), 8 ó r a k o r : Ez a md otthonunk. (Színes m. b. szovjet). Fáklya: Két amerikai. (Csak 16 éven felülieknek, m. b. színes amerikai, fél 3, háromne- gyed S ós 7 órakor.) Vörös Csillag: délelőtt 10 óra- k o r : E z a ml otthonunk. (Színes m. b. szovjet), délután negyed 4, fél 6 é s háromnegyed 8 óra- Kor: A rendőrnő. (Csuk 16 éven felülieknek, színes m. b. olasz, 20 százalékkal felemelt helyár- ral.) Postás Mozi: Emlékezz a ne- vedre. (5 órakor). Dugonics Mozi (Kossuth Lajos agt. 53.): Csak 5 órakor: Volt egyszer egy vadnyugat. I—II. rész fölemelt, dupla helyárral. ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR 1976. D E C E M B E R 4., SZOMBAT - NÉVNAP: BORBALA A Nap kel 7 ó r a 14 perckor, és nyugszik 15 ó r a 54 perckor. A Hold kel 14 ó r a 44 perckor, és nyugszik 4 óra 47 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél pénteken plusz 85 c m (áradó). 21.55: Szórakoztató zene. BELGRÁD 2. 19.00: Rajzfilmsorozat. 80.00: Daloló szombat. 20.30: Ljubljana az én városom. 21.10: Huszonnégy óra. 21.20: Sportszombat. 21.35: Dokumentumműsor. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. TÉVÉ 8.53: 8.00: 9.35: 10.10 11.10 11.50: 12.55 Klauzál tér 3. sz. (13/57-es) este 6 órától reggel 7 óráig. Csak sür- gős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma a 'balesetet szenvedett sze- mélyeket Szegeden a II. sz. Se- 15.30: bószetl Klinika (Pécsi u. 4.) ve- szi fel, sebészeti Ugyeletet az I. •z. Sebészeti Klinika tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET December 11-lg szombat 13 ó r á - tól. hétfő reggel 6 óráig, hétköz- nap este 6 órától reggel 6 óráig elsősegély ós nehézellós esetére ügyeletes: L ós in. kerület. Gyálarét, Klskundorozsma területén: dr. Duba István állatorvos. Lakása: Ojszeged. Odesszai krt. 8. Tele- fon nincs. II. kerület. Algyő, Tápé terü- letén: dr. relber Ödön állator- vos. Lakása: Szeged. Debreceni u 34/A. Telefon: 17-458. Kübekháza. Szöreg, Tiszasziget, ÜJszentlván területén: dr. Kal- már Sándor állatorvos. Lakása: Újszeged, Marostöl u. 12/A Te- lefon: 12-356. 14.50 17.00 17.35 17.45 18.23 18.55: 19.10 19.20 19.30 20.00: 21.10: 21.40: 22.40: 15.20 16.00 17.50 18.45 20.00 BUDAPEST 1. Tévé tonna. (Ism.) Iskolatévé: Kémia. Nyugalmunk érdekében. - 3. (Ism.) Kántor V/4. (Ism.) Látókör. (Ism.) Mindenki közlekedik. (Ism.) Közvetítés bajnoki Labda- rúgó-mérkőzésről. Tud. a VI. Országos Üttörő parlament eseményeiről. Veteikedőmüsor. A ml sulink. Budapesti ősz. Riportfilm. Hírek. Fényes szelek nemzedéke. Parabola. Egymillió fontos hangjegy. Cicavízió. Tévétorna. Tévéhíradó. Próbababák. A Leningrádi Állami Miniatűr Színház vendégjátéka. Operett dióhéjban. Lehár Ferenc: Pacsirta. Modern Gimnasztika lretervizlós Kupa 2. nap. Tévéhíradó 2. BELGRÁD 1. Síelés. VB. (Nők.) Jugoszláv labdarúgás. Tanya Mail Ritben. (Ism.) Humor. Koc - Amerikai játékfilm. A lottó nyerőszámai: 32,58,70,76,80, A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 49. játékhéten Szőnyben meg- tartott sorsoláson a követke- ző számokat húzták ki: 32, 58, 70, 76, 80. EGYETEMI ZENEDÉLELÖTT Bach-Kantáta és Mozart Requiemje szerepel az egye- temi zenedélelőtt műsorán, amelyet holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor rendeznek az Aulában. Vezényel: Pál Tamás. Délután 4 órakor a KISZ-klubban kórustalál- kozó-koncert lesz: a KISZ Központi Művészegyüttes vegyeskarát Lantos Rezső, a Szegedi Egyetemi Ének- kart Szécsi József vezényli. HÁRMAS IKREK Hármas ikreknek adott életet pénteken délelőtt a mezőtúri városi kórházban Vas Mártonné 27 éves taná- csi dolgozó. Az újszülöttek — a kétkilogrammos Valé- ria, az egykiló nyolcvan de- kás Ágnes, és az egykiló harminc dekával született Zoltán — életképesek, egész- ségesek. A kórház szülésze- tének orvosai, dolgozói nagy gonddal ápolják a kicsi- nyeket. Bajuszkirály I M K x l KOSSUTH 8.27: Két Wiibye madrigál. 8.35: Lányok, asszonyok. 9.00: Liszt zongoraműveiböL. 9.36: Mindenki isiko'iája. 10.95: Zenekari muzsika. 11.29: Rádiószínház. 12.20: Zenei anyanyelvünk 12 30: Magyarán szólva. 12.45: Melódiaikoktél. Közben: 13.30: Pénzhamisítók. 14.05: Indulók. 14.15: Kőruspódlum. 14.25: Nyárfából - cellulóz. 14.55: A Fonográf együttes felvételeiből. 16.00: 168 óra. 17.30: Jascha Heifetz és Solomon felvételeiből. 18.45: örökzöld dallamok. 19.32: B r a h m s : f-moll zongora- ötös. 20.15: Nóta csokor, verb unkos muzsika. 21.05 Mrodalmil ajándékműsor a Skála Áruház szocialista brigádjainak. 22.25: A beat kedvelőinek. 23.10: Dózsa György. — Részi. 0.10: MelócUiakaktéiL PETÖFI 8.05: Fúvósesztrád. 8.20: Tíz perc külpolitika, (Ism.) 8.33: Színes népi muzsika. 9.33: Válaszolunk hallgatóinknak 9.48:Zentai Anna operettdalokat énekel. 16.00: Szombat délelőtt. 12.06: K a t o n a Klári, Victor Máté és a Neoton. együttes fel- vételeiből. 12.33: Orvosi tanácsok. 12.38: Lortzinig operájából. 13.05: Szioligálat vagy kiszolgálás? 13.33: Orosz forradalmi dalok. 14.09:11. félidő. 15.00: Csárdások. 15.13: Versek világa, 15.33: Napraforgó. 16.33: ö t ó r a i tea. 17.45: Emlékezés Rózsa Ferencre. 18.33: Közkívánatra I 19.36: Pillantás a jugoszláv irodalomra. (T,sm.) 20.38: A Lipcsei Rádió szimfonikus zenekarának Joharan Strauss hangverse- nye. 21.59: Nóták. 22.33: Charpanitíer: Olasz impresszióik. 23.10: Slágermúzeum. 3. MOSOK 8.00: Hándel: Négy szonáta. 8.54: Rubtn-stein: A démon. 11-43: Vavrinecz Béla népzenei feldolgozásaiból. 12.20: Szimfonikus zene. 14.05: A hót műsorából. 15.08: Délutáni hangverseny. Közben: v Kb.: 15.53: Dsida Jenő versei. 16.45: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara Mendel&sonh-mü veket játszik. 17.30: Zenekrltikúsok hangleme- zekről. 18 03: Dzsesszfel vételekből. 18.39: B e m u t a t j u k a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új Hayd-lemezét — 3. 19.32: Tip-top parádé. 20.02: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét- 20.57: Zenekari muzsika. 22.30: Székely Endre müveiből. Az olaszországi Tarantóban bajuszversenyt rendeztek. A „Mister Bajusz 1976" büszke címet a képen látható athéni görög, Nikolaus Stassinos nyerte, 44 vetélytársa előtt. Ba- juszának hossza 70 centiméter Házassági tanácsadóban A férj panasz- kodik a házassági tanácsadónak, hogy felesége álmában beszél, és mindig azt kiáltja: „Nem, Béla, nem!" — És önt persze nem Bélának hív- ják... igy a házassági tanács- adó. — Nem, Károly- nak. — Nos — hang- zik a válasz —, étt az ön helyében nem csinálnék ma- gamnak gondot ad- dig, amíg a fele- sége nem azt kiál- tozza. hogy „Nem, Károly, nem!" Megverték, meglopták vendégüket A Szeged városi és járási ügyészség rablás miatt emelt vá- dat Hunvadkürti László 33 éves, Szeged, Tarjáin 330. és bűnsegéd! bűnrészesség miatt Lantos Lajos 23 éves. Szeged, Tarján 330., b ü n - tetett el5éle'ű és Huszka Aranka 19 éves. Zákányszék, I. kerület 13. szám alatti lakosok ellen. Huszka Arankát, a Szeged városi és járási rendőrkapitányság az Idén 30 nap elzárással sújtotta közveszélyes munkakerülés miatt. A vádlottak egy éjjel együtt szórakoztak, majd hajnalban ttsz- szeismerkedtek egy fiatalember- rel, aki ae ujjain több gyűrűt viselt, ugyaniakkor látszott rajta, hogy Ittas. Lantos javasolta Huszka Arankáinak, hogy alkal- mi Ismerősüket csalja el hozzá- juk. azaz Hunyadkürtl Lakására, ahol Lantos is lakott, ós ott majd elveszik gyűrűit és pénzét, így is történt. A lakásban az ittas alkalmi Ismerős el- aludt. Hunyadikürti felszólította a számukra terhes vendéget, hogy hagyja el a lakást. Csak- hogy az tiltakozott, mert előző- leg italra adott pénzt és azt kö- vetelte vissza. Hunyadkürti ok- kor alkalmi Ismerősüket ököllel megütötte, miajd az ágyra lök- te. Közben leszakadt egy 60 cen- timéter hosszú aranylánc, ame- lyet a vendég a nyakában viselt. Értéke 5 ezer forinit körül lehe- tett. A lakásból ezután kitessé- kelt „vendég" halántékán, és ál- lán sérüléseket szenvedett ós aranylánca sem lett meg. Az egész cselekmény kezde- ményezőié Lantos Lajos volt, s bebizonyosodott, hogy a.z arany- lánc Is hozzá került. Ügyüket a szegedi járásbíróság tárgyalta; aki Hunyadkürtl esetében testi sértést, Lantos Lajos vonatkozá- sában többszörös visszaesőként elkövetett lopást, Huszka Aran- kával kapcsolatosan pedig bün- segédl részességet állapított meg és ebben Is marasztalta el őket. A bűnösségl körülményeket vizs- gálva a bíróság Hunyadkürtl László tekintetében enyhítőként vette figyelembe büntetlen elő- életét, valamint, hogy két kisko- rú gyermeke eltartásáról gondos- kodik. A bíróság 3 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, amelyet lerovotlmak is nyilvánított, te- kintve. hogy a vádlott ez év jú- nius 16-tól a tárgyalásig előzetes letartóztatásban volt. Nem talált a bíróság enyhítő körülményt Lantos Lajos vádlott vonatkozásában. Súlyosbitókénit vette figyelembe büntetett elő- életét, ebben a cselekményben kezdeményező szerepét. Mind- ezek figyelembe vételével a bí- róság Lantos Lajost 3 év fegy- házra ítélte, ugyanannyi időre eltiltotta a közügyek gyakorlá- sától és kimondotta, hogy a vád- lott feltételes szabadságra nem bocsátható. Huszka Aranka bár büntetlen előéletű, de életvitele kifogás alá esett. Ezért vele szemben a bíróság feltétlenül szabadságvesztés kiszabását lát- ta szükségesnek annaik érdeké- ben, hogy eddigi életvitelével fel- hagyjon. és a jövőben tartózkod- jon mindennemű, a társadalom- ra veszélves cselekmény elköve- tésétől. Huszka Aranka bünteté- se 6 hónán börtön. Az ítélet nem Jogerős. A vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. DFLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. NAGY ISTVÁN Főszerkesztő-helyettes: SZ. SIMON ISTVÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10 - T e l e f o n ; 13-535, 13-003 Felelős kiadó: KOVÁCS LASZLÚ A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. Nyomdaigazgató: DOBÓ JÓZSEF Terjeszti a Magyar Posta FI*"- —hetö minden postahivatalban é s a kézbesítőknél 'sí díj egy hónapra 20 forint. - I n d e x : 25 053

A Mikulás-sztoridigit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01976/00287/dm... · Béla, nem!" — És önt persze nem Bélának hív-ják... — igy a házassági tanács-adó. — Nem, Károly-nak

  • Upload
    others

  • View
    8

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A Mikulás-sztoridigit.bibl.u-szeged.hu/00000/00099/01976/00287/dm... · Béla, nem!" — És önt persze nem Bélának hív-ják... — igy a házassági tanács-adó. — Nem, Károly-nak

V

8 Szombat, 1976. december 4.

V D E I H E A Ki mit tud? döntői

A hatodszor megrendezett országos vetélkedő megyei és városi elődöntőit már lebonyolították. A város tehetséges fiataljai közül harmincan jutottak totrább a döntőbe, ame-lyet holnap, vasárnap délelőtt 10 órától rendeznek meg a Tisza Szálló nagytermében. A versenyzők produkcióit szak-emberekből álló központi zsűri bíráija el, döntenek majd, ki kerülhet az ország nyilvánossága elé. A megyéből hu-szonhármán jutnak tovább. A szentesi Tóth József Szín-házteremben rendezik njeg Csongrád megye fiataljainak versenyét, ma, szombaton délután 3 órától.

A Mikulás-sztori December hatodika előtt utcáin-

kon, kirakatainkban megjelennek a Mikulások, vagy a fiatalabb évjá-ratok szerint Télapók. Kosarukban ajándék van, és Miklós napjának reggelére illik beletenni valamit a gyermekek cipőjébe. Jogos sok em-ber, sok fiatal kérdése: élt-e vala-ha?

Nos: Hagiosz Nikolaosznak hívták és időszámításunk negyedik száza-dának első felében élt Kisázsiában, Myra városában. Amikor Nagy Konstantin államvallássá tette a ke-reszténységet, püspök lett. Sok tör-ténetet megőrzött a nép a jóságáról. Például, amikor városában éhínség dúlt, „álmában" hatott az arra járó hajósokra, kereskedőkre, hogy Myrá-ba hozzák gabonájukat, Állítólag le tudta csillapítani a háborgó ten-gert. Ezért lett a hajósok védőszent-je. Egyszer pedig három kis árva

leánykának, akiket szüleik adóssága miatt el akartak adni rabszolgának, a kiváltásukhoz elegendő három pénzeszacskót dobott be az ablaku-kon. Így a gyermekek védőszentje is lett. Tiszteletére szokássá vált ne-venapján, Szent Miklós napján megajándékozni a gyermekeket — az ablakon át. Mert, mivel az egyik első keresztényüldözés áldozatául esett, nemsokára szentté is avatták.

Így telt el néhány évszázad. A bi-zánci egyház és vallás uralkodott a Földközi-tenger keleti medencéjének jó részében. De a mohamedán sza-racénok elfoglalták Myrát. és a me-nekülő bizánciak elhozták 1087-ben a hajósok védőszentjének földi ma-radványait. Bariban tették partra, az „olasz csizma" sarkantyújának városában.

Éppen jókor. Bari városának la-kói normann hajósok segítségével

elzavarták a bizánci császárság hely-tartóját, az adószedő „katapánt". Okos benedekrendi püspökük, Urso-na, a helytartói palotából kezdte építtetni Szent Miklós székesegyhá-zát. Az építés egy évszázadig tar-tott. Az ú j dómot, mely ma is áll, 1197 június 22-érí avatták fel. Gyö-nyörű épület. A „Mikulás"-kultusz, a gyermekek Miklós-napi megaján-dékozása természetesen Bari környé-kén is elterjedt. Aztán egy bizánci hercegnő férjhez ment II. Ottó né-met-római császárhoz és „magával vitte" a Mikulást. Különösen Hol-landiában lett népszerű, mert itt — és sok németlakta helyer. — talál-kozott a szintén télapószerű alak legendájával.

Az elmúlt két század karácsonyi vásárai, a Hansa szövetség ügyes kereskedőinek dekorációi aztán vég-legesen gondoskodtak elterjedéséről.

így lett a szúrós szemű myrai püs-pökből Hagiosz Nikolaoszból előbb Szent Miklós, majd Mikulás.

G. Z.

Felhős idő Várható időjárás szombat

estig: Változóan felhős idő, elszórtan esővel, záporral, hózáporral. Többfelé élénk, időnként erős lökésekkel kí-sért nyugati, északnyugati s?él. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 1—5 íok között.

ItlOLÚGIAI SZABADEGYETEM

Az idegrendszer filo- és ontogenezise címmel dr. Csandu Endre tanszékvezető egyetemi tanár tart elő-adást a Biológiai Szabad-egyetem hallgatóinak hol-nap, vasárnap délelőtt 11 órakor, a szemészeti klinika előadótermében.

TÁRSADALMI ELISMERÉS A GÁZROBBANÁS UTÁNI MENTÉSBEN RÉSZTVEVŐKNEK

Szolnok város tanácsa pén-teken társadalmi elismerés-ben részesítette azokat az. állampolgárokat, vállalati kollektívákat, a honvédség, R tűzoltóság, a BM tagjait, akik önfeláldozó munkával részt vettek a Tóth Ferenc utca 1—3. számú lakóházban november 2-án történt sú-lyos gázrobbanás utáni men-lésben. A város társadalma összefogott az elpusztult 24 lakásos háztömb újjáépíté-sére. Társadalmi munkában készülnek a tervek, végzik a talaj mechanikai vizsgálato-kat. Az épület a tervek sze-rint 1977. közepén kerül át-adásra.

Tájékozott ember

A S K Á L A EREDMÉNYE

A Skála Szövetkezeti Áru-ház Vállalat ez évre 950 millió forintos forgalmat ter-vezett. Mivel csütörtökön es-te elérték a 953 millió fo-rintot, az év végi ünnepeket megelőző csúcsforgalom már a terven felüli bevételt gyarapítja. Az áprilisi meg-nyitás óta változatlanul igen népszerű az új nagyáíuház.

ELHUNYT DÉNES JÁNOS GRAFIKUSMŰVÉSZ

Dénes János grafikusmű-vész életének 44. évében, december 1-én, szerdán éj-szaka meghalt. Winkler László és Major Jenő tanít-ványa volt a szegedi tanár-képző főiskolán, ahol rajz-biológia szakos tanárként végzett. Tanított Szarvason, Békésszentandráson, majd Szeged környéki községek-ben és a szegedi dolgozók általános iskolájában. 1971. óta rokkant-nyugdíjas volt. Több önálló kiállítást ren-deztek műveiből, köztük Szegeden, a Képcsarnokban, 1986-ban. Sok kollektív tár-laton állított ki itthon és külföldön. Láthattuk alko-tásait a Szegedi Nyári, il-letve Téli Tárlatokon, a vá-sárhelyi Dél-alföldi és öszi Tárlatokon. Temetése hétfőn délután 3 órakor lesz a Bel-városi temetőben.

MOLNAR-C. P A L K I A L L Í TAS A

Molnár-C. Pál festőművész retrospektív kiállítását ren-dezi meg a szegedi Móra Ferenc Múzeum a Horváth Mihály utcai Képtárban. A tárlatot dr. D. Fehér Zsuzsa művészettörténész nyitja meg holnap, vasárnap dél-előtt 11 órakor. KASTÉLYBAN — OKTATÁSI KÖZPONT

A Dél-somogyi Állami Gazdasághoz tartozó so-mogytarnócai kastélyt okta-tási központtá és gyermek-üdülővé alakítják át. A fes-tői környezetben álló épü-letben decemberben indul az első tanfolyam.

S Z E G E D I N E M Z E T I S Z l N H A Z D é l u t á n 3 ó r a k o r : D o n l ' a s q u a -

1« - V - V I . D i á k - b é r l e t . E s t e 7 ó m k o r : M á g n á s V i s k a

- B é r l e t s z ü n e t . M O Z I K

S z a b a d s á g : f é l 4, h á r o m n e g y e d il é r a k o r : Z a h a r B e r k u t . ( S z í n e s m . b. s z o v j e t ) , 8 ó r a k o r : E z a md o t t h o n u n k . ( S z í n e s m . b . s z o v j e t ) . F á k l y a : K é t a m e r i k a i . ( C s a k 16 é v e n f e l ü l i e k n e k , m . b . s z í n e s a m e r i k a i , f é l 3, h á r o m n e -g y e d S ós 7 ó r a k o r . )

V ö r ö s C s i l l a g : d é l e l ő t t 10 ó r a -k o r : Ez a m l o t t h o n u n k . ( S z í n e s m . b . s z o v j e t ) , d é l u t á n n e g y e d 4, f é l 6 é s h á r o m n e g y e d 8 ó r a -K o r : A r e n d ő r n ő . ( C s u k 16 é v e n f e l ü l i e k n e k , s z í n e s m . b . o l a s z , 20 s z á z a l é k k a l f e l e m e l t h e l y á r -r a l . )

P o s t á s M o z i : E m l é k e z z a n e -v e d r e . (5 ó r a k o r ) .

D u g o n i c s Mozi ( K o s s u t h L a j o s a g t . 53.): C s a k 5 ó r a k o r : V o l t e g y s z e r e g y v a d n y u g a t . I—II. r é s z f ö l e m e l t , d u p l a h e l y á r r a l . Ü G Y E L E T E S G Y Ó G Y S Z E R T Á R

1976. D E C E M B E R 4., S Z O M B A T - N É V N A P : B O R B A L A

A N a p k e l 7 ó r a 14 p e r c k o r , é s n y u g s z i k 15 ó r a 54 p e r c k o r . A H o l d k e l 14 ó r a 44 p e r c k o r , é s n y u g s z i k 4 ó r a 47 p e r c k o r .

V Í Z Á L L Á S A T i s z a v í z á l l á s a S z e g e d n é l p é n t e k e n p l u s z 85 c m ( á r a d ó ) .

21.55: S z ó r a k o z t a t ó z e n e . B E L G R Á D 2.

19.00: R a j z f i l m s o r o z a t . 80.00: D a l o l ó s z o m b a t . 20.30: L j u b l j a n a a z é n v á r o s o m . 21.10: H u s z o n n é g y ó r a . 21.20: S p o r t s z o m b a t . 21.35: D o k u m e n t u m m ű s o r .

A z á l l a t o r v o s k i s z á l l í t á s á r ó l a h í v ó f é l k ö t e l e s g o n d o s k o d n i .

TÉVÉ 8.53: 8.00: 9.35:

10.10 11.10 11.50: 12.55

K l a u z á l t é r 3. s z . (13/57-es) e s t e 6 ó r á t ó l r e g g e l 7 ó r á i g . C s a k s ü r -g ő s e s e t b e n .

B A L E S E T I É S S E B É S Z E T I Ü G Y E L E T

M a a ' b a l e s e t e t s z e n v e d e t t s z e -m é l y e k e t S z e g e d e n a II. sz. Se - 15.30: b ó s z e t l K l i n i k a ( P é c s i u . 4.) v e -szi f e l , s e b é s z e t i U g y e l e t e t az I. • z . S e b é s z e t i K l i n i k a t a r t .

Á L L A T O R V O S I Ü G Y E L E T D e c e m b e r 11-lg s z o m b a t 13 ó r á -

tó l . h é t f ő r e g g e l 6 ó r á i g , h é t k ö z -n a p e s t e 6 ó r á t ó l r e g g e l 6 ó r á i g e l s ő s e g é l y ós n e h é z e l l ó s e s e t é r e ü g y e l e t e s :

L ós i n . k e r ü l e t . G y á l a r é t , K l s k u n d o r o z s m a t e r ü l e t é n : d r . D u b a I s t v á n á l l a t o r v o s . L a k á s a : O j s z e g e d . O d e s s z a i k r t . 8. T e l e -f o n n i n c s .

II . k e r ü l e t . A l g y ő , T á p é t e r ü -l e t é n : d r . r e l b e r Ö d ö n á l l a t o r -vos . L a k á s a : S z e g e d . D e b r e c e n i u 34/A. T e l e f o n : 17-458.

K ü b e k h á z a . S z ö r e g , T i s z a s z i g e t , Ü J s z e n t l v á n t e r ü l e t é n : d r . K a l -m á r S á n d o r á l l a t o r v o s . L a k á s a : Ú j s z e g e d , M a r o s t ö l u . 12/A T e -lefon: 12-356.

14.50

17.00 17.35 17.45 18.23 18.55: 19.10 19.20 19.30 20.00:

21.10:

21.40:

22.40:

15.20 16.00 17.50 18.45 20.00

B U D A P E S T 1. T é v é t o n n a . ( I s m . ) I s k o l a t é v é : K é m i a . N y u g a l m u n k é r d e k é b e n . -3. ( I sm. ) K á n t o r V/4. ( I s m . ) L á t ó k ö r . ( I sm. ) M i n d e n k i k ö z l e k e d i k . ( I sm. ) K ö z v e t í t é s b a j n o k i Labda-r ú g ó - m é r k ő z é s r ő l . T u d . a VI . O r s z á g o s Ü t t ö r ő p a r l a m e n t e s e m é n y e i r ő l . Veteikedőmüsor. A ml s u l i n k . B u d a p e s t i ősz . R i p o r t f i l m . H í r e k . F é n y e s s z e l e k n e m z e d é k e . P a r a b o l a . E g y m i l l i ó f o n t o s h a n g j e g y . C i c a v í z i ó . T é v é t o r n a . T é v é h í r a d ó . P r ó b a b a b á k . A L e n i n g r á d i Á l l a m i M i n i a t ű r S z í n h á z v e n d é g j á t é k a . O p e r e t t d i ó h é j b a n . L e h á r F e r e n c : P a c s i r t a . M o d e r n G i m n a s z t i k a l r e t e rv iz lós K u p a 2. n a p . T é v é h í r a d ó 2. B E L G R Á D 1. S í e l é s . V B . ( N ő k . ) J u g o s z l á v l a b d a r ú g á s . T a n y a Ma i l R i t b e n . ( I s m . ) H u m o r .

K o c - A m e r i k a i j á t é k f i l m .

A lottó nyerőszámai:

32,58,70,76,80, A Sportfogadási és Lottó-

igazgatóság közlése szerint a 49. játékhéten Szőnyben meg-tartott sorsoláson a követke-ző számokat húzták ki: 32, 58, 70, 76, 80.

EGYETEMI ZENEDÉLELÖTT

Bach-Kantáta és Mozart Requiemje szerepel az egye-temi zenedélelőtt műsorán, amelyet holnap, vasárnap délelőtt 11 órakor rendeznek az Aulában. Vezényel: Pál Tamás. Délután 4 órakor a KISZ-klubban kórustalál-kozó-koncert lesz: a KISZ Központi Művészegyüttes vegyeskarát Lantos Rezső, a Szegedi Egyetemi Ének-kart Szécsi József vezényli. HÁRMAS IKREK

Hármas ikreknek adott életet pénteken délelőtt a mezőtúri városi kórházban Vas Mártonné 27 éves taná-csi dolgozó. Az újszülöttek — a kétkilogrammos Valé-ria, az egykiló nyolcvan de-kás Ágnes, és az egykiló harminc dekával született Zoltán — életképesek, egész-ségesek. A kórház szülésze-tének orvosai, dolgozói nagy gonddal ápolják a kicsi-nyeket.

Bajuszkirály

I M K x l K O S S U T H

8.27: K é t W i i b y e m a d r i g á l . 8.35: L á n y o k , a s s z o n y o k . 9.00: L i sz t z o n g o r a m ű v e i b ö L . 9.36: M i n d e n k i isiko' iája.

10.95: Z e n e k a r i m u z s i k a . 11.29: R á d i ó s z í n h á z . 12.20: Z e n e i a n y a n y e l v ü n k 12 30: M a g y a r á n s z ó l v a . 12.45: Melódiaikoktél. K ö z b e n : 13.30: P é n z h a m i s í t ó k . 14.05: I n d u l ó k . 14.15: K ő r u s p ó d l u m . 14.25: N y á r f á b ó l - c e l l u l ó z . 14.55: A F o n o g r á f e g y ü t t e s

f e l v é t e l e i b ő l . 16.00: 168 ó r a . 17.30: J a s c h a H e i f e t z és S o l o m o n

f e l v é t e l e i b ő l . 18.45: ö r ö k z ö l d d a l l a m o k . 19.32: B r a h m s : f - m o l l z o n g o r a -

ö t ö s . 20.15: N ó t a c s o k o r , v e r b u n k o s

m u z s i k a . 21.05 M r o d a l m i l a j á n d é k m ű s o r

a S k á l a Á r u h á z s z o c i a l i s t a b r i g á d j a i n a k .

22.25: A b e a t k e d v e l ő i n e k . 23.10: D ó z s a G y ö r g y . — Rész i . 0.10: MelócUiakaktéiL

P E T Ö F I

8.05: F ú v ó s e s z t r á d . 8.20: T íz p e r c k ü l p o l i t i k a , ( I s m . ) 8.33: S z í n e s n é p i m u z s i k a . 9.33: V á l a s z o l u n k h a l l g a t ó i n k n a k 9 . 4 8 : Z e n t a i A n n a o p e r e t t d a l o k a t

é n e k e l . 16.00: S z o m b a t d é l e l ő t t . 12.06: K a t o n a K l á r i , V i c t o r M á t é

és a N e o t o n . e g y ü t t e s f e l -v é t e l e i b ő l .

12.33: O r v o s i t a n á c s o k . 12.38: Lor tz in ig o p e r á j á b ó l . 13.05: Szioligálat v a g y k i s z o l g á l á s ? 13.33: O r o s z f o r r a d a l m i d a l o k . 14.09:11. f é l i d ő . 15.00: C s á r d á s o k . 15.13: V e r s e k v i l á g a , 15.33: N a p r a f o r g ó . 16.33: ö t ó r a i t e a . 17.45: E m l é k e z é s R ó z s a F e r e n c r e . 18.33: K ö z k í v á n a t r a I 19.36: P i l l a n t á s a j u g o s z l á v

i r o d a l o m r a . (T,sm.) 20.38: A L i p c s e i R á d i ó

s z i m f o n i k u s z e n e k a r á n a k J o h a r a n S t r a u s s h a n g v e r s e -n y e .

21.59: N ó t á k . 22.33: C h a r p a n i t í e r : O l a s z

i m p r e s s z i ó i k . 23.10: S l á g e r m ú z e u m .

3. M O S O K 8.00: H á n d e l : N é g y s z o n á t a . 8.54: R u b t n - s t e i n : A d é m o n .

11-43: V a v r i n e c z B é l a n é p z e n e i f e l d o l g o z á s a i b ó l .

12.20: S z i m f o n i k u s z e n e . 14.05: A h ó t m ű s o r á b ó l . 15.08: D é l u t á n i h a n g v e r s e n y . K ö z b e n : v

K b . : 15.53: D s i d a J e n ő v e r s e i . 16.45: A B u d a p e s t i F i l h a r m ó n i a i

T á r s a s á g z e n e k a r a M e n d e l & s o n h - m ü v e k e t j á t s z i k .

17.30: Z e n e k r l t i k ú s o k h a n g l e m e -z e k r ő l .

18 03: D z s e s s z f e l v é t e l e k b ő l . 18.39: B e m u t a t j u k a M a g y a r

H a n g l e m e z g y á r t ó V á l l a l a t ú j H a y d - l e m e z é t — 3.

19.32: T i p - t o p p a r á d é . 20.02: B e m u t a t j u k a M a g y a r

H a n g l e m e z g y á r t ó V á l l a l a t ú j l e m e z é t -

20.57: Z e n e k a r i m u z s i k a . 22.30: S z é k e l y E n d r e m ü v e i b ő l .

Az olaszországi Tarantóban bajuszversenyt rendeztek. A „Mister Bajusz 1976" büszke címet a képen látható athéni görög, Nikolaus Stassinos nyerte, 44 vetélytársa előtt. Ba-

juszának hossza 70 centiméter

Házassági tanácsadóban A férj panasz-

kodik a házassági tanácsadónak, hogy felesége álmában beszél, és mindig azt kiáltja: „Nem, Béla, nem!"

— És önt persze nem Bélának hív-ják... — igy a házassági tanács-adó.

— Nem, Károly-nak.

— Nos — hang-

zik a válasz —, étt az ön helyében nem csinálnék ma-gamnak gondot ad-dig, amíg a fele-sége nem azt kiál-tozza. hogy „Nem, Károly, nem!"

Megverték, meglopták vendégüket

A S z e g e d v á r o s i é s j á r á s i ü g y é s z s é g r a b l á s m i a t t e m e l t v á -d a t H u n v a d k ü r t i L á s z l ó 33 é v e s , S z e g e d , T a r j á i n 330. é s b ű n s e g é d ! b ű n r é s z e s s é g m i a t t L a n t o s L a j o s 23 é v e s . S z e g e d , T a r j á n 330., b ü n -t e t e t t e l 5 é l e ' ű é s H u s z k a A r a n k a 19 é v e s . Z á k á n y s z é k , I . k e r ü l e t 13. s z á m a l a t t i l a k o s o k e l l e n . H u s z k a A r a n k á t , a S z e g e d v á r o s i és j á r á s i r e n d ő r k a p i t á n y s á g a z I d é n 30 n a p e l z á r á s s a l s ú j t o t t a k ö z v e s z é l y e s m u n k a k e r ü l é s m i a t t .

A v á d l o t t a k e g y é j j e l e g y ü t t s z ó r a k o z t a k , m a j d h a j n a l b a n ttsz-s z e i s m e r k e d t e k e g y f i a t a l e m b e r -re l , a k i a e u j j a i n t ö b b g y ű r ű t v i se l t , u g y a n i a k k o r l á t s z o t t r a j t a , h o g y I t t a s . L a n t o s j a v a s o l t a H u s z k a A r a n k á i n a k , h o g y a l k a l -m i I s m e r ő s ü k e t c s a l j a el h o z z á -j u k . a z a z H u n y a d k ü r t l L a k á s á r a , a h o l L a n t o s i s l a k o t t , ós o t t m a j d e l v e s z i k g y ű r ű i t és p é n z é t , í g y i s t ö r t é n t . A l a k á s b a n a z i t t a s a l k a l m i I s m e r ő s e l -a l u d t . H u n y a d i k ü r t i f e l s z ó l í t o t t a a s z á m u k r a t e r h e s v e n d é g e t , h o g y h a g y j a el a l a k á s t . C s a k -h o g y a z t i l t a k o z o t t , m e r t e l ő z ő -l e g i t a l r a a d o t t p é n z t és a z t k ö -v e t e l t e v i s s z a . H u n y a d k ü r t i o k -k o r a l k a l m i I s m e r ő s ü k e t ö k ö l l e l m e g ü t ö t t e , mia jd a z á g y r a l ö k -te . K ö z b e n l e s z a k a d t e g y 60 c e n -t i m é t e r h o s s z ú a r a n y l á n c , a m e -l y e t a v e n d é g a n y a k á b a n v i s e l t . É r t é k e 5 e z e r for in i t k ö r ü l l e h e -t e t t . A l a k á s b ó l e z u t á n k i t e s s é -k e l t „ v e n d é g " h a l á n t é k á n , é s á l -l á n s é r ü l é s e k e t s z e n v e d e t t ós a r a n y l á n c a s e m l e t t m e g .

Az e g é s z c s e l e k m é n y k e z d e -m é n y e z ő i é L a n t o s L a j o s v o l t , s b e b i z o n y o s o d o t t , h o g y a.z a r a n y -l á n c Is h o z z á k e r ü l t . Ü g y ü k e t a

s z e g e d i j á r á s b í r ó s á g t á r g y a l t a ; a k i H u n y a d k ü r t l e s e t é b e n t e s t i s é r t é s t , L a n t o s L a j o s v o n a t k o z á -s á b a n t ö b b s z ö r ö s v i s s z a e s ő k é n t e l k ö v e t e t t l o p á s t , H u s z k a A r a n -k á v a l k a p c s o l a t o s a n p e d i g b ü n -s e g é d l r é s z e s s é g e t á l l a p í t o t t m e g é s e b b e n Is m a r a s z t a l t a el ő k e t . A b ű n ö s s é g l k ö r ü l m é n y e k e t v i z s -g á l v a a b í r ó s á g H u n y a d k ü r t l L á s z l ó t e k i n t e t é b e n e n y h í t ő k é n t v e t t e figyelembe b ü n t e t l e n e l ő -é l e t é t , v a l a m i n t , h o g y k é t k i s k o -r ú g y e r m e k e e l t a r t á s á r ó l g o n d o s -k o d i k . A b í r ó s á g 3 e z e r f o r i n t p é n z b ü n t e t é s r e í t é l t e , a m e l y e t l e r o v o t l m a k i s n y i l v á n í t o t t , t e -k i n t v e . h o g y a v á d l o t t ez é v j ú -n i u s 16-tól a t á r g y a l á s i g e l ő z e t e s l e t a r t ó z t a t á s b a n v o l t .

N e m t a l á l t a b í r ó s á g e n y h í t ő k ö r ü l m é n y t L a n t o s L a j o s v á d l o t t v o n a t k o z á s á b a n . S ú l y o s b i t ó k é n i t v e t t e f i g y e l e m b e b ü n t e t e t t e l ő -é l e t é t , e b b e n a c s e l e k m é n y b e n k e z d e m é n y e z ő s z e r e p é t . M i n d -e z e k f i g y e l e m b e v é t e l é v e l a b í -r ó s á g L a n t o s L a j o s t 3 é v f e g y -h á z r a í t é l t e , u g y a n a n n y i i d ő r e e l t i l t o t t a a k ö z ü g y e k g y a k o r l á -s á t ó l és k i m o n d o t t a , h o g y a v á d -l o t t f e l t é t e l e s s z a b a d s á g r a n e m b o c s á t h a t ó . H u s z k a A r a n k a b á r b ü n t e t l e n e l ő é l e t ű , d e é l e t v i t e l e k i f o g á s a l á e s e t t . E z é r t v e l e s z e m b e n a b í r ó s á g f e l t é t l e n ü l s z a b a d s á g v e s z t é s k i s z a b á s á t l á t -t a s z ü k s é g e s n e k a n n a i k é r d e k é -b e n , h o g y e d d i g i é l e t v i t e l é v e l f e l -h a g y j o n . é s a j ö v ő b e n t a r t ó z k o d -j o n m i n d e n n e m ű , a t á r s a d a l o m -r a v e s z é l v e s c s e l e k m é n y e l k ö v e -t é s é t ő l . H u s z k a A r a n k a b ü n t e t é -s e 6 h ó n á n b ö r t ö n . Az í t é l e t n e m J o g e r ő s . A v á d l o t t a k é s v é d ő i k e n y h í t é s é r t f e l l e b b e z t e k .

DFLMAGYARORSZÁG A M a g y a r S z o c i a l i s t a M u n k á s p á r t

S z e g e d v á r o s i B i z o t t s á g á n a k n a p i l a p j a .

F ő s z e r k e s z t ő : F. N A G Y I S T V Á N F ő s z e r k e s z t ő - h e l y e t t e s : S Z . S I M O N I S T V Á N

S z e r k e s z t ő s é g é s k i a d ó h i v a t a l : 6740 S z e g e d , T a n á c s k ö z t á r s a s á g ú t j a 10 - T e l e f o n ; 13-535, 13-003

F e l e l ő s k i a d ó : K O V Á C S L A S Z L Ú A l a p o t n y o m j a :

S z e g e d i N y o m d a S z e g e d , B a j c s y - Z s i l i n s z k y u t c a 28. N y o m d a i g a z g a t ó : D O B Ó J Ó Z S E F

T e r j e s z t i a M a g y a r P o s t a F I * " - —hetö m i n d e n p o s t a h i v a t a l b a n é s a k é z b e s í t ő k n é l

• 'sí d í j e g y h ó n a p r a 20 f o r i n t . - I n d e x : 25 053