4
- Napjaink hallatlanul elidegenedett vi- lágban milyen üzenetet közvetít az embe- rek számára karácsony, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe? Az elidegenedett világ oka az, hogy az emberek elidegenedtek egymástól, vagyis kevésbé szeretik egymást. Ez pedig an- nak a következménye, hogy elidegened- tek Istentõl, vagyis kevésbé szeretik az Is- tent. Karácsonyról mégis mindenkinek az jut elõször eszébe, hogy ez a szeretet ünnepe. Nagyon sivárrá válna azonban ez a nap, ha megmaradna az általánossá- gok szintjén, és miként május 1-je a mun- ka ünnepe, vagy március 8-a a nõk nap- ja, úgy lenne december 25-e a szeretet ünnepe. Karácsonykor ugyanis nem csak úgy általában ünnepeljük a szeretetet, ha- nem egészen konkrétan emlékezünk ar- ra, hogy ezen a napon kétezer évvel ez- elõtt Isten szeretetbõl emberré lett. Egy lett közülünk, mivel szeret minket. Magá- ra vette az emberlét teljességét, a magza- ti léten és a születésen át a csecsemõ kiszolgálatottságáig, majd a tanulás és a növekedés sikerein, valamint a munka embert formáló élményén keresztül egé- szen a szenvedés és a halál kapujáig. Ezért számunkra sem szólhat az ünnep egyszerûen csak arról, hogy szeressük egymást egy kicsit jobban, legyünk egy kicsit jobbak, legalább ezen a napon, hi- szen elvégre ez a szeretetet ünnepe. Ahogy az Isten szeretete konkrét tettek- ben nyilvánul meg, úgy mi sem maradha- tunk az általánosság szintjén. Egyébként igazuk lenne azoknak a magányos embe- reknek, akik karácsonykor lelki krízisbe kerülnek, vagy depresszióba esnek ami- att, mert elemi erõvel élik át a szeretet hi- ányát, azt, hogy õk senkinek sem kelle- nek, magányosak és kitaszítottak. - Akkor tehát karácsony alkalmából megfogalmazható egy olyan személyes intelem, amelyet hívõ és nem hívõ ember egyaránt megfogadhat? Karácsony ünnepe elsõsorban Isten szeretetének az ünnepe, és ez a szeretet felénk irányul, másodsorban pedig a mi szeretet válaszunk Istennek és embertár- sainknak. Ezért talán nem is annyira inte- lemrõl, mint inkább üzenetrõl, sõt vigasz- talásról, bátorításról beszélnék. Ez az üzenet pedig valóban minden embernek szól: nem igaz az, hogy egyedül vagyunk a világmindenségben, nem igaz, hogy kozmikus árvák vagyunk. Valaki számára olyan fontosak vagyunk mi mindannyian, hogy Õ maga keresi a kapcso- latot az emberiséggel, minden egyes emberrel. Nem várja meg, hogy mi küldjünk rádió- jeleket, kapcsolatot keresve egy távoli világgal, hanem Õ lép elõször. Õ az, aki elõbb szeret, aki felkeres, megláto- gat bennünket. Mivel fonto- sak vagyunk neki, ezért egy lett közülünk. Ha pedig az Is- ten emberré lett, akkor em- bernek lenni mégiscsak nagy- szerû dolog, ha õ ennyire ha- lálosan komolyan vett ben- nünket, akkor érdemes ne- künk is komolyan venni ma- gunkat és életünket. A keresz- tény hit ezért minden embert elgondolkodtathat az élet ér- tékérõl és egzisztenciális vi- gaszt hozhat a megkeseredett emberek életébe is. Kará- csony legfõbb üzenetét úgy is megfogalmazhatjuk, hogy embernek lenni annyira jó, hogy még az Isten is emberré lett. Becsüljük meg tehát mi is emberi hivatásunkat. Tarto- zunk ezzel magunknak és az Istennek is. Bárcsak minden ember lelkében megrez- dülne Isten szeretetének a húrja ezen az idei karácsonyon! November 22-25. között tar- tották meg a városi Diákpar- lamentet a Mátrában. A kép- zésen minden egri középis- kolákból három-három tan- uló, valamint a Városi Diák- tanács (VDT) elnöksége, összesen 45 diák vett részt. A programban szerepeltek elõadások, közöttük a diákjo- gokról és a kötelességekrõl, az iskolai SzMSz-rõl, munkaterv- rõl, valamint projekttervezés- rõl. A kiscsoportos munkák során a fiatalok az iskolai di- ák-önkormányzati munkát is bemutatták, tapasztalatokat cseréltek, segítve ezzel a diák- önkormányzatok mûködését, a jó példák alkalmazását. A négy nap alatt a foglalkozások során a szervezet új tagjainak beilleszkedését különbözõ csoportépítési foglalkozások- kal, játékokkal segítettük. A képzésen a diákok érté- kelték a VDT elmúlt éves mun- káját, valamint elkészítették a következõ évi munkatervet. A képzés egyik legfonto- sabb eleme az elnökségválasz- tás volt. A Városi Diáktanács 5 fõs elnökségét minden év õszén választják, akik az év során munkájukkal segítik a Tanács programjainak lebo- nyolítását, összetartják a kö- zösséget. Az új elnökség tagjai: Eszenyi Orsolya elnök, Eventus Üzleti Tudomá- nyok Szakképzõ, Alapfokú Mûvészetoktatási Intézet; Énekes Zsófia, Dobó Ist- ván Gimnázium; Dobos Dániel, Egri Keres- kedelmi, Mezõgazdasági, Vendéglátóipari Szakkö- zép-, Szakiskola és Kollégi- um; Dobos György, Bornem- issza Gergely Szakközép, Szakiskola és Kollégium; Molnár András, EKF Gyakorló Általános Is kola, özépiskola és Alapfokú Mûvészeti Oktatási Intézet. Itt is köszönjük Horotán Gergelynek (leköszönõ el- nök) és Mészáros Viktornak (leköszönõ elnökségi tag) a több mint 5 éven át végzett önkéntes munkájukat, ame- lyet szívvel-lélekkel végeztek a város ifjúságáért és a Városi Diáktanácsért. Kormos Adrienn ifjúsági referens Az önkormányzat ad-hoc bizott- sága elbírálta az „Eger Város Ösztöndíjasa” pályázatra beér- kezet kérelmeket. A pályázat fél- évente írja ki a város (február- ban és szeptemberben). Pályáz- hattak a közép- és felsõfokú ok- tatási intézmények nappali tago- zatos tanulói, illetve hallgatói, akik állandó egri lakcímmel ren- delkeznek, továbbá kiemelkedõ a tanulmányi eredményük és szociálisan rászorultak. Az alábbi diákok lettek az el- múlt féléves eredményeik alap- ján „Eger Város Ösztöndíjasai”: Középfok 1. Bacsinszki Petra, Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium; 2. Bánrévi Zsolt, Neumann János Középiskola és Kol- légium; 3. Barta Viktória, Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázi- um; 4. Fülöp Krisztina, Andrássy György Közgaz- dasági Szakközépiskola; 5. Gajdácsik Petra, Dobó István Gimnázium; 6. Izsák Nóra Liliána, Neu- mann János Középiskola és Kollégium; 7. Katona Ilona Mária, Do- István Gimnázium; 8. Nemes Gábor, Neumann János Középiskola és Kol- légium; 9. Pirisi Anna Mária, Andrássy György Közgaz- dasági Szakközépiskola; 10. Torba Tibor, Wigner Je- nõ Mûszaki Informatikai Középiskola és Kollégium Felsõfok 1. Balogi Barbara, Debrece- ni Egyetem ; 2. Bögös Tímea, ELTE Ál- lam- és Jogtudományi Kar; 3. Csernóczki Judit, Szegedi Tudományegyetem; 4. Farkas Balázs, Eötvös Lo- ránd Tudományegyetem; 5. Girhiny Ágnes, Semmel- weis Egyetem Egészségtu- dományi Kar; 6. Grósz Zsuzsanna, Debre- ceni Egyetem Bölcsésztu- dományi Kar; 7. Nagy-Toldi Annamária, Debreceni Egyetem; 8. Styaszny Anita, Szent Ist- ván Egyetem Szegedi Tu- dományegyetem; 9. Szerencsi Ágnes, Buda- pesti Corvinus Egyetem; 10. Petrovai Réka, Miskolci Egyetem Eger önkormányzata 5 hó- napon keresztül a fenti közép- iskolásokat 9.000 forinttal, a fõiskolásokat/egyetemistákat 18.100 forinttal támogatja. FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA IX. ÉVFOLYAM 12. SZÁM 2007. DECEMBER 21. PÉNTEK ÜNNEPEL A KERESZTÉNY VILÁG. A közelgõ karácsony alkalmából a város önkormányzata és a polgármesteri hivatal békés ünnepeket kíván valamennyi egri polgárnak! A jelképes köszöntésen túl a kicsiket valóságosan is megajándékozta a város vezetése. A hét elsõ két napján elõbb az óvodásokat, késõbb a kisiskolásokat, majd a fogyatékkal élõket, az ünnepségsorozat zárásaként pe- dig a hivatali dolgozók gyermekeit látták vendégül és lepték meg mûsorral, apró ajándékkal a Városháza Dísztermében FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON MEGVÁLASZTOTTÁK AZ ÚJ DIÁKTANÁCSOT EGER VÁROS ÖSZTÖNDÍJASAI: A karácsony üzenete A Városi Újság kérdéseire az ünnep alkalmából dr. Ternyák Csaba egri érsek válaszol

A karácsony üzenete - EgerHabis Lászlót arra kértük, hogy ér-tékelje az elmúlt esztendõ önkor-mányzati munkáját. Eger polgár-mestere úgy fogalmazott, hogy a 2007-es

  • Upload
    others

  • View
    1

  • Download
    0

Embed Size (px)

Citation preview

Page 1: A karácsony üzenete - EgerHabis Lászlót arra kértük, hogy ér-tékelje az elmúlt esztendõ önkor-mányzati munkáját. Eger polgár-mestere úgy fogalmazott, hogy a 2007-es

- Napjaink hallatlanul elidegenedett vi-lágban milyen üzenetet közvetít az embe-rek számára karácsony, a kereszténységegyik legnagyobb ünnepe?

Az elidegenedett világ oka az, hogy azemberek elidegenedtek egymástól, vagyiskevésbé szeretik egymást. Ez pedig an-nak a következménye, hogy elidegened-tek Istentõl, vagyis kevésbé szeretik az Is-tent. Karácsonyról mégis mindenkinekaz jut elõször eszébe, hogy ez a szeretetünnepe. Nagyon sivárrá válna azonbanez a nap, ha megmaradna az általánossá-gok szintjén, és miként május 1-je a mun-ka ünnepe, vagy március 8-a a nõk nap-ja, úgy lenne december 25-e a szeretetünnepe. Karácsonykor ugyanis nem csakúgy általában ünnepeljük a szeretetet, ha-nem egészen konkrétan emlékezünk ar-ra, hogy ezen a napon kétezer évvel ez-elõtt Isten szeretetbõl emberré lett. Egylett közülünk, mivel szeret minket. Magá-ra vette az emberlét teljességét, a magza-ti léten és a születésen át a csecsemõkiszolgálatottságáig, majd a tanulás és anövekedés sikerein, valamint a munkaembert formáló élményén keresztül egé-szen a szenvedés és a halál kapujáig.Ezért számunkra sem szólhat az ünnepegyszerûen csak arról, hogy szeressükegymást egy kicsit jobban, legyünk egykicsit jobbak, legalább ezen a napon, hi-szen elvégre ez a szeretetet ünnepe.Ahogy az Isten szeretete konkrét tettek-ben nyilvánul meg, úgy mi sem maradha-tunk az általánosság szintjén. Egyébkéntigazuk lenne azoknak a magányos embe-reknek, akik karácsonykor lelki krízisbekerülnek, vagy depresszióba esnek ami-

att, mert elemi erõvel élik át a szeretet hi-ányát, azt, hogy õk senkinek sem kelle-nek, magányosak és kitaszítottak.

- Akkor tehát karácsony alkalmábólmegfogalmazható egy olyan személyesintelem, amelyet hívõ és nem hívõ emberegyaránt megfogadhat?

Karácsony ünnepe elsõsorban Istenszeretetének az ünnepe, és ez a szeretetfelénk irányul, másodsorban pedig a miszeretet válaszunk Istennek és embertár-

sainknak. Ezért talán nem is annyira inte-lemrõl, mint inkább üzenetrõl, sõt vigasz-talásról, bátorításról beszélnék. Ez azüzenet pedig valóban minden embernekszól: nem igaz az, hogy egyedül vagyunka világmindenségben, nem igaz, hogykozmikus árvák vagyunk. Valaki számáraolyan fontosak vagyunk mi mindannyian,

hogy Õ maga keresi a kapcso-latot az emberiséggel, mindenegyes emberrel. Nem várjameg, hogy mi küldjünk rádió-jeleket, kapcsolatot keresveegy távoli világgal, hanem Õlép elõször. Õ az, aki elõbbszeret, aki felkeres, megláto-gat bennünket. Mivel fonto-sak vagyunk neki, ezért egylett közülünk. Ha pedig az Is-ten emberré lett, akkor em-bernek lenni mégiscsak nagy-szerû dolog, ha õ ennyire ha-lálosan komolyan vett ben-nünket, akkor érdemes ne-künk is komolyan venni ma-gunkat és életünket. A keresz-tény hit ezért minden embertelgondolkodtathat az élet ér-tékérõl és egzisztenciális vi-gaszt hozhat a megkeseredettemberek életébe is. Kará-csony legfõbb üzenetét úgy ismegfogalmazhatjuk, hogyembernek lenni annyira jó,hogy még az Isten is emberrélett. Becsüljük meg tehát mi isemberi hivatásunkat. Tarto-

zunk ezzel magunknak és az Istennek is.Bárcsak minden ember lelkében megrez-dülne Isten szeretetének a húrja ezen azidei karácsonyon!

November 22-25. között tar-tották meg a városi Diákpar-lamentet a Mátrában. A kép-zésen minden egri középis-kolákból három-három tan-uló, valamint a Városi Diák-tanács (VDT) elnöksége,összesen 45 diák vett részt.

A programban szerepeltekelõadások, közöttük a diákjo-gokról és a kötelességekrõl, aziskolai SzMSz-rõl, munkaterv-rõl, valamint projekttervezés-rõl. A kiscsoportos munkáksorán a fiatalok az iskolai di-ák-önkormányzati munkát isbemutatták, tapasztalatokatcseréltek, segítve ezzel a diák-önkormányzatok mûködését,a jó példák alkalmazását. Anégy nap alatt a foglalkozásoksorán a szervezet új tagjainakbeilleszkedését különbözõcsoportépítési foglalkozások-kal, játékokkal segítettük.

A képzésen a diákok érté-kelték a VDT elmúlt éves mun-káját, valamint elkészítették akövetkezõ évi munkatervet.

A képzés egyik legfonto-sabb eleme az elnökségválasz-tás volt. A Városi Diáktanács5 fõs elnökségét minden évõszén választják, akik az évsorán munkájukkal segítik a

Tanács programjainak lebo-nyolítását, összetartják a kö-zösséget.

Az új elnökség tagjai:

– Eszenyi Orsolya elnök,Eventus Üzleti Tudomá-nyok Szakképzõ, AlapfokúMûvészetoktatási Intézet;– Énekes Zsófia, Dobó Ist-ván Gimnázium;– Dobos Dániel, Egri Keres-kedelmi, Mezõgazdasági,Vendéglátóipari Szakkö-zép-, Szakiskola és Kollégi-um;– Dobos György, Bornem-issza Gergely Szakközép,Szakiskola és Kollégium;– Molnár András, EKFGyakorló Általános Is kola,özépiskola és AlapfokúMûvészeti Oktatási Intézet.

Itt is köszönjük HorotánGergelynek (leköszönõ el-nök) és Mészáros Viktornak(leköszönõ elnökségi tag) atöbb mint 5 éven át végzettönkéntes munkájukat, ame-lyet szívvel-lélekkel végeztek aváros ifjúságáért és a VárosiDiáktanácsért.

Kormos Adriennifjúsági referens

Az önkormányzat ad-hoc bizott-sága elbírálta az „Eger VárosÖsztöndíjasa” pályázatra beér-kezet kérelmeket. A pályázat fél-évente írja ki a város (február-ban és szeptemberben). Pályáz-hattak a közép- és felsõfokú ok-tatási intézmények nappali tago-zatos tanulói, illetve hallgatói,akik állandó egri lakcímmel ren-delkeznek, továbbá kiemelkedõa tanulmányi eredményük ésszociálisan rászorultak.

Az alábbi diákok lettek az el-múlt féléves eredményeik alap-ján „Eger Város Ösztöndíjasai”:

Középfok1. Bacsinszki Petra, SzilágyiErzsébet Gimnázium ésKollégium;2. Bánrévi Zsolt, NeumannJános Középiskola és Kol-légium;3. Barta Viktória, GárdonyiGéza Ciszterci Gimnázi-um;4. Fülöp Krisztina,Andrássy György Közgaz-dasági Szakközépiskola;5. Gajdácsik Petra, DobóIstván Gimnázium;6. Izsák Nóra Liliána, Neu-mann János Középiskolaés Kollégium;7. Katona Ilona Mária, Do-bó István Gimnázium;8. Nemes Gábor, Neumann

János Középiskola és Kol-légium;9. Pirisi Anna Mária,Andrássy György Közgaz-dasági Szakközépiskola;10. Torba Tibor, Wigner Je-nõ Mûszaki InformatikaiKözépiskola és Kollégium

Felsõfok1. Balogi Barbara, Debrece-ni Egyetem ;2. Bögös Tímea, ELTE Ál-lam- és Jogtudományi Kar;3. Csernóczki Judit, SzegediTudományegyetem;4. Farkas Balázs, Eötvös Lo-ránd Tudományegyetem;5. Girhiny Ágnes, Semmel-weis Egyetem Egészségtu-dományi Kar;6. Grósz Zsuzsanna, Debre-ceni Egyetem Bölcsésztu-dományi Kar;7. Nagy-Toldi Annamária,Debreceni Egyetem;8. Styaszny Anita, Szent Ist-ván Egyetem Szegedi Tu-dományegyetem;9. Szerencsi Ágnes, Buda-pesti Corvinus Egyetem;10. Petrovai Réka, MiskolciEgyetem

Eger önkormányzata 5 hó-napon keresztül a fenti közép-iskolásokat 9.000 forinttal, afõiskolásokat/egyetemistákat18.100 forinttal támogatja.

FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA

FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA

IX. ÉVFOLYAM 12. SZÁM2007. DECEMBER 21. PÉNTEK

ÜNNEPEL A KERESZTÉNY VILÁG. A közelgõ karácsony alkalmából a város önkormányzata és a polgármesteri hivatal békés ünnepeket kíván valamennyi egri polgárnak! A jelképes köszöntésen túla kicsiket valóságosan is megajándékozta a város vezetése. A hét elsõ két napján elõbb az óvodásokat, késõbb a kisiskolásokat, majd a fogyatékkal élõket, az ünnepségsorozat zárásaként pe-dig a hivatali dolgozók gyermekeit látták vendégül és lepték meg mûsorral, apró ajándékkal a Városháza Dísztermében FOTÓ: LÉNÁRT MÁRTON

MEGVÁLASZTOTTÁK AZ ÚJ DIÁKTANÁCSOT

EGER VÁROS ÖSZTÖNDÍJASAI:

A karácsony üzeneteA Városi Újság kérdéseire az ünnep alkalmából dr. Ternyák Csaba egri érsek válaszol

Page 2: A karácsony üzenete - EgerHabis Lászlót arra kértük, hogy ér-tékelje az elmúlt esztendõ önkor-mányzati munkáját. Eger polgár-mestere úgy fogalmazott, hogy a 2007-es

FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA

FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA

2007. DECEMBER 21. PÉNTEK2. oldal

Eger rendezhette a Tájfutó Ifjúsági Európa Bajnokságot az idén *A város és a színház jeles vendége volt J. Mrozek drámaíró *

Szeleczki János alpolgármester köszöntötte 2007 elsõ újszülöttét és anyukáját * A Magyar Tudományos Akadémián mutatkozott be az egri borász válogatott *

Visszapillantás 2007-re, képekben

A szív kiállítása a Kossuth utcai galériában sok látogatót vonzott *

Habis László polgármester Lengyelországban, Sólyom László kíséretében *

Virágos város: európai arany Egernek *Hangulatos Dobó téri este a Bormustrán. A város fõ tere az idegenforgalmi és kulturális rendezvények központja volt *

A TEHETSÉGKUTATÓ VERSENYSOROZAT EREDMÉNYE

Városi Újság * Eger polgármesteri hivatalának kiadványa *Cím: Polgármesteri hivatal Eger, Dobó tér 2. * Telefon 36/523-700

Terjesztve ingyenesen, 25 600 példányban, Eger városábanA kiadvánnyal kapcsolatos észrevételekkel hívja az ingyenes

06-80-200-882-es zöld számot ISSN 1586-2313

A városi gyepmestertelefonszáma megváltozott.

Az új szám:

06-70/940-16-16

Több mint egy évtizedes hagyo-mányra tekint vissza az a tehet-ségkutató versenysorozat, ame-lyet a Szilágyi Erzsébet Gimnázi-um és Kollégiumban a 8. osztá-lyos tanulók számára rendeznekimmár nyolc tantárgyból.

Ebben a tanévben több mint600 tanuló vett részt a megmérette-tésben. A verseny rangját bizonyít-ja, hogy nem csak Heves, hanem akörnyezõ megyékbõl is szép szám-mal érkeztek jelentkezõk, akik akorábbi évekhez hasonlóan az idénis igen magas szinten bizonyítot-ták felkészültségüket.

A verseny színvonalas lebo-nyolításához és díjazásához aSzilágyi Erzsébet Gimnázium ésKollégium és a Szilágyis Alapít-

vány járult hozzá. A díjak ünne-pélyes átadására december 7-én14 órakor kerül sor a Szilágyi Er-zsébet Gimnázium és Kollégium-ban. Minden tantárgyból az elsõtíz legkiemelkedõbb eredménytelért diákot jutalmazzuk.

A legjobb helyezéseket elért tanulók:

Angol nyelv: 1. Názon Dóra,Eszterházy Károly Fõiskola Gya-korló Általános Iskola, Eger; Né-met nyelv: 1. Gál Gréta, Arany Já-nos Általámos Iskola, Gyöngyös;Matematika: 1. Bardi Angéla,Körzeti Általános Iskola, Heves;Fizika: 1. Tilk Bence, FelsõvárosiÁltalános Iskola BalassiTagisklolája, Eger; Kémia: 1.

Horicsányi Krisztina, HunyadiMátyás Általános Iskola, Eger;Magyar: 1. Máté Boglárka, FigedyJános Általános Iskola, Noszvaj;Történelem: 1. Buzás Levente,Eszterházy Károly Fõiskola Gya-korló Általános Iskola, Eger; In-formatika: 1. Szõke Ádám,Eszterházy Károly Fõiskola Gya-korló Általános Iskola, Eger.

Néhány évvel ezelõtt vándor-serleget is alapítottunk, amellyela versenyeken legjobb eredmé-nyeket elérõ iskolák munkájátszeretnénk elismerni. 2007-benaz egri iskolák között azEszterházy Károly Fõiskola Gya-korló Általános Iskola, a nem egrikategóriában a hevesi Körzeti Ál-talános Iskola diákjai szerepelteklegsikeresebben.

<

Page 3: A karácsony üzenete - EgerHabis Lászlót arra kértük, hogy ér-tékelje az elmúlt esztendõ önkor-mányzati munkáját. Eger polgár-mestere úgy fogalmazott, hogy a 2007-es

Habis Lászlót arra kértük, hogy ér-tékelje az elmúlt esztendõ önkor-mányzati munkáját. Eger polgár-mestere úgy fogalmazott, hogy a2007-es 2007-es esztendõ, tele voltmunkával, feladattal. Ezt úgy lehe-tett végezni, hogy az egri polgárok-tól bizalmat, támogatást kapott,amiért itt is köszönetet mond.

– A „kérdések kérdése” ilyenkor,év végén mindig arra szokott irá-nyulni, hogy milyen volt a hátraha-gyott év gazdasági értelemben?

– A mögöttünk lévõ év gazdasági-lag kiegyensúlyozott volt Eger számá-ra. Elsõsorban azt szeretném megem-líteni, hogy elfogadtuk a város négy-éves gazdasági programját, átgondol-tuk, hogy melyek az elsõdlegesen fej-lesztendõ területek, és számos olyandöntést hoztunk, amelyben a kistérsé-gi szintû feladatellátást helyeztük elõ-térbe. Ilyen volt például a közoktatás,vagy éppen az informatikai együttmû-ködés területe. Több intézkedést tett aváros önkormányzata annak érdeké-ben, hogy a mûködési költségveté-sünk kiegyensúlyozott legyen, hogyne keletkezzék mûködési hiány, így hi-telt gyakorlatilag csak fejlesztésekrekelljen felvennünk.

A város üzemeltetése, az intéz-ményhálózat fenntartása elsõdlegesfeladatunk volt. E téren számos ered-ményt értünk el. Ennek egyik látvá-nyos elemeként az õsszel átvehettükaz Európai Virágos Városok Verse-nyében az aranyérmet. Városunkközterületei, középületei méltókép-pen reprezentálták Eger történelmihagyományait, megújult több park,utcabútorokat helyeztünk el.

Szeretném külön is hangsúlyoznia vagyongazdálkodás fontosságátEger életében. Ezen a területen jelen-tõs lépést tettünk elõre azzal, hogyfelmértük a teljes külterületi ingatlan-vagyont és elhatároztuk azt, hogyközterületeinkre szabályozási tervetkészítünk 2008-ban. A munka célja,hogy munkahelyeket teremtsünk,hogy birtoktesteket tudjunk egyesíte-ni, ahol pedig szükséges szõlõ-, vagyerdõtelepítés valósuljon meg. Hang-súlyozom, hogy a város nem értéke-síteni szeretné elsõsorban ezeket aterületeket, vagyonelemeket, hanema közössége javára hasznosítani. Szá-mos tárgyalást folytattunk annak ér-dekében, hogy az Egerben lévõ hon-védségi ingatlanok megfelelõen hasz-nosuljanak. A jövõ esztendõben vár-hatóan ezeradagos konyhával, egész-ségügyi létesítménnyel és sportpá-lyákkal gazdagodik Eger, illetve egyfejlesztõ társaságot hozunk létre azúgynevezett gépkocsizó telephely to-vábbi fejlesztésére, hasznosítására.

2007-ben megkezdõdött a város-fejlesztés irányának meghatározása,aminek célja a lakosságmegtartó ké-pességünk erõsítése, az, hogy Eger-ben középtávon új munkahelyek léte-süljenek. A cél teljesítése érdekébenjövõre egy úgynevezett Integrált Vá-rosfejlesztési Stratégiát fogadunk el.Ennek részeként szeretnénk a belvá-rosban egy rehabilitációs programotis elindítani, amely a Dobó térre - ré-gi városközponti szerepét megtartva,rendezvények kedvelt helyszíneként -az Eger patakra, a Fazola utcára, azEszperantó sétányra, a Szúnyog köz-re és közvetlen környezetükre terjed-ne ki.

– Az egri emberek életét jelentõsenbefolyásoló tényezõ a szõlészet és aborászat aktuális helyzete.

– Hagyományos gazdasági ágazata avárosnak a szõlészet, a borászat. 2007-ben számos olyan idegenforgalmi ren-dezvényt támogattunk, amelyek több-ségének, így a Bikavér Ünnepnek márévek óta Eger ad otthont. E mellett elõ-segítettük azt, hogy a város legneve-sebb borászai bemutatkozhassanakkülföldön, például a csehországi test-vérvárosunkban, Kutna Hora-ban,vagy például a berlini magyar nagykö-vetségen. Ugyancsak eredménynek te-kintem, hogy az elsõ kassai bornapoklegfontosabb vendégei egri borászokvoltak. Az említettek mellett elõsegítet-tük azt is, hogy legkitûnõbb borásza-ink számára más külföldi, közöttük tá-vol-keleti megjelenés is lehetõvé váljon.

– A város jelentõs szerepet vállal amagyar sportéletben. Eredmények ésitt rendezett versenyek jelzik ezt. Lehetezt bírni erõvel?

– Úgy gondolom, hogy Eger büszkelehet számos sporteredményre, ame-lyeket egyesületeink, legjobb sportoló-ink 2007-ben elértek. Nagy öröm szá-momra, hogy a vízilabda csapat õszielsõként végzett a bajnokságban és anemzetközi porondon, a LEN Kupá-ban is igen eredményesen teljesít. Va-sárnap pedig személyesen is volt mó-dom örülni a Vasas ellen büntetõdo-básokkal kiharcolt továbbjutásnak aVodafone Magyar Kupában. Váro-sunk több jelentõs sporteseménynekis otthont adott az idén, amelyek kö-zött az egyik legfontosabb talán az If-júsági Tájfutó Európa Bajnokság volt.Továbbra is törekszünk arra, hogy ajövõben, 2008-ban, 2009-ben is nem-zetközi sportesemények házigazdájalehessen Eger. A város a sportegyesü-leteket anyagilag is támogatta. E mel-lett a létesítmény használathoz is hoz-zájárulunk, és igyekszünk segítségetnyújtani a kluboknak támogatók,szponzorok megtaláláshoz is.

– Eger láthatóan szépül, fejlõdik.Nem minden elõzmény nélkül persze.

– Az idei évben számos olyan be-ruházást folytattunk, amelyeket mégaz elõzõ városvezetés határozott el.Közülük a legjelentõsebb a felnémetivárosrész rehabilitáció 1,5 milliárdforint értékben. Nem kevés nehéz-séggel, tervezési, kivitelezési problé-mával találkoztunk, de bízom abban,hogy 2008 közepére ez a projekt -mindannyiunk örömére, elsõsorbana felnémeti lakosság életkörülménye-inek javítására - mind mûszaki, mindpénzügyi szempontból lezárul.

Szeretném azt is kiemelni, hogy 33társasház felújításához nyújt a várostechnikai és anyagi segítséget. 2007-ben mintegy 530 millió forint hiteltazért vett fel az önkormányzat, hogyminél több egri lakástulajdonos meg-élhetési feltételeit javítsa, életkörülmé-nyeit fejlessze. A folytatott tervek kö-zül kiemelhetõ a Nagylapos nyugatiterületeinek a rendezése: itt út-, köz-mûfejlesztések kezdõdtek meg, illetõ-leg magánbefektetõk fogtak lakásbe-ruházásba. Eger jövõje szempontjá-ból ugyancsak jelentõsnek mondhatóa Törökfürdõ és a Reumakórházmintegy 800 millió forint felhasználá-sával történõ fejlesztése. Az önerõt,több mint 200 millió forintot a városiönkormányzat, illetve a strandot üze-meltetõ társaságunk biztosította. Emellet a megyei önkormányzat is je-lentõs anyagi erõvel járult hozzá a be-ruházáshoz. Említésre méltó a fürdõ-környék fejlesztésével kapcsolatoselõkészítõ munka. Eddig a vízbázis

védõidom kijelölése történt meg, illet-ve a térség építészeti koncepcióját fo-gadta el a testület.

Az elõzõ városvezetéstõl „megörö-költ” programok, városfejlesztési cé-lok között voltak azonban olyanokis, amelyek egyenes folytatása nemvolt lehetséges. Ezekben az esetek-ben - egy alapos átgondolást követõ-en és szükség szerint - irányváltástkellett végrehajtanunk. Ezek sorábantalán a legjelentõsebb a kommunálishulladékgazdálkodás problémája,amelynek megoldását több mint tízesztendei elõkészítést követõen, egykoncessziós pályázat keretében sike-rült elérni 2007 végén. Így most márlehetõvé válik az, hogy - az európaiuniós szabályoknak megfelelõen -2009 közepére az egri hulladéklera-kó mûködése befejezõdjék, és remé-nyeink szerint egy pályázat eredmé-nyeként a késõbbiekben a lerakó le-zárása, a környezeti károk elhárításais megtörténhet.

A városi termálfürdõ fejlesztésénekkérdése is abba a körbe tartozott,amely átgondolást igényelt. Olyan kér-désekre kellett választ adnunk például,hogy milyen projekt elemeket valósít-sunk meg annak érdekében, hogy atermálfürdõ még vonzóbb, még nép-szerûbb legyen és a város gyógy-ide-

genforgalmi jellege erõsödjék. Átgon-doljuk azt is, hogy az úgynevezett "Vá-ros a város alatt" projekt milyen tarta-lommal, milyen szervezeti keretek kö-zött, milyen mûszaki tartalommal va-lósuljon meg.

Szeretném azt, ha az elkövetkezõévekben a vasútállomás környéke je-lentõs változáson menne át. Ennekérdekében 2007-ben és jövõre szak-értõi munkák folynak, és a közgyûlésis tárgyalja majd ezt, a város közleke-dési helyzetének javítása miatt na-gyon fontos fejlesztést. Az önkor-mányzatnak 2008-ban és a késõbbi-ekben az iparfejlesztési törekvéseketis támogatnia kell.

– A közoktatás területén véghezvittváltozások milyen célt szolgálnak?

– Az idei, és a 2008-as esztendõ,valamint az utána következõ idõszakkiemelkedõ Eger közoktatásának fej-lõdése szempontjából is. Az idén el-fogadtuk Eger négyéves közoktatás-fejlesztési koncepcióját, ami azt hoz-ta egyebek között, hogy valamennyiáltalános iskola intézményfenntartótársulás keretében mûködik, kistérsé-gi mûködésre alapozva. Úgy gondol-juk, hogy a késõbbiekben nagy válto-zások következnek be a szakképzés-ben is. Ezen a területen nem elég a

térségi gondolkodás, a megye, illetvea régió szintjén is együttmûködésrevan szükség, függetlenül attól, hogyaz adott szakképzõ intézménynek kia fenntartója. Fontosnak gondolomazt, hogy a szakképzés az eddiginélsokkal jobban igazodjék a munka-erõpiac igényeihez.

Számos pályázattal szeretnénk azoktatás mûszaki, szakmai, tartalmifeltételeit javítani. Benyújtottunk aka-dálymentesítési pályázatokat, ame-lyek reményeink szerint hat intéz-mény mûködési feltételein javítanakmajd. Szeretnénk, ha a Felsõváros-ban mûködõ általános iskolák, a Do-bó Gimnázium, a Szilágyi Gimnázi-um kollégiuma, illetve az Ifjúság útióvoda is megújulnának. Tudjuk,hogy ezen a területen a pályázati for-rások korlátozottak, de igyekszünkmindent megtenni annak érdekében,hogy szakmailag megalapozott pályá-zatokat készítsünk el.

A közoktatás mellett fontosnakgondolom a kulturális intézményhá-lózat mûködését, tartalmi megújítá-sát is. 2007-ben az önkormányzatúgy döntött, hogy a három szervezethelyett egyetlen közmûvelõdési, mû-vészeti intézményt hoz létre, és nemelsõsorban intézményt szeretnénk tá-mogatni, hanem kulturális, mûvésze-ti programok megvalósítását igyek-szünk elõsegíteni.

– Eger mindig híres volt kulturálisrendezvényirõl.. Milyennek értékeli azezen a területen végzett munkát?

– A lassan magunk mögött ha-gyott esztendõben nagyon rangoskulturális eseményeket tartottunk.Részint a nyári idegenforgalmi sze-zonban, részint az egész év folya-mán. Ezek közül szeretném ki-emelni az Apor Emlékév esemé-nyeit, a Szent Erzsébet év kiállítá-sait és más rendezvényeit, illetvenagy öröm az, hogy a nagy érdeklõ-déssel kísért Munkácsy kiállítás vá-rosunkba jött. Ez utóbbi azért is ki-emelendõ, mert felújítottuk a Zsi-nagóga Galériát, és reményeinkszerint 2008-ban egy Székely Ber-talan kiállítással folytatódhat a ran-gos bemutatkozások sora.

– Egy képviselõ-testület tevékenysé-gét óhatatlanul érik kritikák. Az egrihogyan teljesített?

– Az önkormányzat komoly mun-kát végzett 2007-ben és nagy felada-tok várnak rá jövõre is. Szeretném re-mélni, hogy a pártpolitikai csatározá-sok helyett elsõsorban a városérdek, avároslakók érdeke kerül a középpont-ba. Én a magam részérõl mindentmegteszek azért, hogy konszenzusttudjak teremteni, hogy a testületimunka Eger fejlõdését az eddigieknélhatékonyabban legyen képes elõsegí-teni. Ehhez számítok a politikai pár-tok, a frakciók együttmûködésére,konstruktivitására. Fontosnak tartomazt is, hogy a civil szervezetek az ed-digi hatékony mûködéshez hasonló-an, segítsék elõ a városi közösségmindennapjainak kedvezõ alakulását,azt, hogy a városlakók érezzék: olyanközösség tagjai, amely számukra jö-võt, biztonságos környezetet jelent.

Végezetül engedjék meg, hogy el-mondjam: remélem, hogy az egri pol-gárok bizalmának eleget tudok tenni2008-ban és azt követõen is. Számítoksegítõ támogatásukra, és mindannyiuk-nak boldog újesztendõt, jó egészséget,sok sikert kívánok munkájukban és ma-gánéletükben egyaránt.

FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA

FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA

2007. DECEMBER 21. PÉNTEK3. oldal

Eger fejlõdése a legfontosabb érdek

Habis László: Az önkormányzat komoly munkát végzett és nagy feladatok várnak rá jövõre is *

Page 4: A karácsony üzenete - EgerHabis Lászlót arra kértük, hogy ér-tékelje az elmúlt esztendõ önkor-mányzati munkáját. Eger polgár-mestere úgy fogalmazott, hogy a 2007-es

Azt Szeleczki János alpolgármester semtitkolja, hogy sok fejtörést okoz a városvezetõinek a romló gazdasági helyzet.Mint többször nyilatkozta: szívügyénektekinti a sportot, hiszen maga is sportem-ber. De sajnos, a megszorítások miattegyre több helyen szükséges a takarékos-kodás, nehezen elképzelhetõ, hogy az életbármely területére több jutna, mint eddig.

– Minimális célunk a város nagy ha-gyományú sportéletének szinten tartásavolt – hangsúlyozza bevezetõként az al-polgármester. – Tekintettel kellett len-nünk a minõségi, az iskolai és a szabad-idõsport igényeire is. Amikor a város irá-nyítását átvettük, lehetõségeink számba-vételével megfogalmaztuk a sportélet fej-lesztésének lehetõségeit. Nagyon lénye-gesnek tartottuk közösségformáló erejemiatt is, mert munkánk kiindulópontjaaz egri értékek felkarolása.

– Eltelt egy esztendõ, s ilyenkor érdemesmérleget vonni. Hogyan alapozták meg el-képzeléseket?

– A korábbi éveknél tudatosabbanigyekeztünk kijelölni a város sportélet-ének sarokpontjait, s ez alapján csopor-tosítani anyagi lehetõségeinket, hogy akiemelt célokat jobban tudjuk támogat-ni. Egy szakemberekbõl álló csoport dr.Honfi László, a Testnevelés-tudományiIntézet igazgatója vezetésével jelenleg isdolgozik azon a koncepción, amelyhosszabb távra is kijelölné a követendõutat. A nyers változat hamarosan szak-mai és társadalmi vitára kerül, s azutánszeretnénk az önkormányzat sportbi-zottságával és a közgyûléssel is elfogad-tatni. A konkrét lépéseinket már e doku-mentum fõ irányvonalainak tudatábantettük meg.

– Milyen kézzelfogható eredményekrõltudna beszámolni?

– A minõségi sport terén sikerült né-mi elõrelépést elérnünk. A legsikeresebb-nek a vízilabda-csapatunk bizonyult,amely a megerõsítése után már bajnokibabérokra törhet. A férfi kosárlabdacsa-pat kiemelkedõ teljesítményt nyújt azNB II-ben, a feljutás küszöbére került. Abirkózóink is nagyon szép eredményeketérnek el, egyre jobban mutogatják

„oroszlánkörmeiket”. A nõi asztaliteni-szezõk bajnokesélyesek az NB I-ben,csupán anyagi lehetõségeink hiánya mi-att nem indíthattuk õket az extraligában.Atlétáink teljesítménye is jelentõsen ja-vult, nehéz körülményeik ellenére is ki-emelkedõ hazai és nemzetközi sikereketértek el. Az ökölvívás terén több új te-hetség is bontogatja szárnyait, fel is fi-gyelt már rájuk a szakma. A technikaisportokban is több ígéretes verseny-zõnk állt rajthoz, kár, hogy TúriTamáséknak nem sikerült a bajnoki cí-met elérni. Némi kárpótlást jelentett,hogy az utánpótlás szépen szerepelt.Férfi kézilabdázóink második helyenzárták a szezont az NB II-ben, remény-nyel aspirálhatnak a feljutásra. A nép-szerûsége miatt a labdarúgással kiemel-ten kell foglalkoznunk, a város sportsze-retõ közvéleménye elvárja tõlünk. Min-den ellentmondás ellenére – úgy látom –e téren is elõrelépés történt, mivel aszakmai vezetés mindent megtesz a si-ker érdekében. Sokszor tárgyaltunkKeller Józseffel, a klubot üzemeltetõ kft.tulajdonosával, aki leszögezte, hogy hanem marad egyedüli támogató, akkor fe-lelõsséggel tovább segíti a szakosztályt.Itt is az ad reményt a jövõre nézve, hogytehetséges fiatalok lépnek pályára, erõsaz utánpótlás.

- Eddig elsõsorban a sikerekrõl beszélt.Mivel elégedetlen?

– Most leginkább az úszószakosztálymunkája hagy bennem hiányérzetet. Je-lenlegi eredményeik távol esnek azoktóla hagyományoktól, amelyek ezt a sport-ágat jellemzik városunkban. A szakosz-tály vezetésével együtt most azon dolgo-zunk, hogy visszatérjen a hajdani szel-lem és eredményesség.

– Többször is szóba került, hogy bizta-tónak látja a jövõt, mert a fiatalabb kor-osztályok szépen szerepelnek. Hogyan állvárosunkban a diáksport?

– Országos mércével mérve is kiemel-kedõen mûködik az utánpótlás mûhelye,az egri sportiskola. Tanítványai többsportágban is országos bajnoki címet ér-tek el, nemzetközi szintû teljesítménytfelmutatva. Ezért közülük több, korosz-tályos nemzeti válogatott is kikerül, akik

messze viszik az intézmény és a város jóhírét. Kiemelkedõ a diákolimpiákon valórészvétel is, iskoláink tanulói szépen sze-repeltek. Komoly elõrelépés történt a ta-valyi évhez képest, bizonyítva, hogy nemminden az anyagiakon múlik, hanem azáldozatos munkán, az odafigyelésen is.

– Mi volt az Ön számára az év meg-lepetése?

– Nagy örömmel látom azt a kezde-ményezõkészséget, amely várunkban ta-pasztalható. Megjelentek új sportágak,így például elindult az Egri VitézekHockey Klub, amely a jégkorongozókatfogja össze. De megemlíthetném íjásza-inkat is, akik egy újabb egyesületet alapí-tottak. Sorolhatnám tovább a különbözõeredményesen mûködõ szervezeteket,csapat, és egyéni teljesítményeket, ame-lyek tovább öregbítették városunk jó hí-rét. Ezek mind azt bizonyítják, hogy pe-zseg Egerben a sportélet.

– Milyen háttere van ennek az aktívitás-nak, milyen állapotban vannak a létesít-mények?

- Sajnos elég rossz tárgyi feltételeketörököltünk. A Fõmérnöki Iroda felmé-rése szerint 704 millió forintra volnaszükség már az alapvetõ javítások elvég-zéséhez is. Csak tervszerûen, lépésen-ként tudunk elõre jutni. Kedvezõ fordu-lat, hogy a közgyûlés döntött a Bárány-uszoda felújításáról. Szeretnénk az atlé-tikai pályát is rendbe hozni, mûanyagborítást elhelyezve rajta, mert nagyigény van rá. De ez is elég nagy falat,mintegy százmilliós beruházás. A kör-csarnokra is ráférne a tatarozás, amely-re pályázati lehetõségeket keresünk.Ezekkel párhuzamosan gondolkodnikell az intézmények tornatermeinek fel-újításáról is. Sikerült rendbe hozni aSzilágyi Erzsébet Gimnázium sportléte-sítményét, s most adtuk át Dobó IstvánGimnázium sportudvarát is. Azt iseredményként könyvelhetjük el, hogytöbb szabadtéri sportpályát adhattunkát és újíthattunk fel. Ezeket a munkála-tokat módszeresen szeretnénk továbbfolytatni. Mint a sport többi területén, ittis a tervszerûség, az anyagiak észszérûfelhasználása, és a sportszeretõ emberekáldozatos munkája segítheti a fejlõdést.

FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA

FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA FEKETE CIÁN BÍBOR SÁRGA

2007. DECEMBER 21. PÉNTEK4. oldal

Szeleczki János: Munkánk kiindulópontja a sportélet területén is az egri értékek felkarolása *

Az egri sport egy éve

Köszönet a munkáért

Hálásan köszönöm a sportolók és az edzõkollégák és testnevelõtanárok áldozatos munkáját,Eger városáért végzett eredményes tevékenységét. Megmutatták 2007-ben is, hogy létezik az eg-ri szív, lelkesedés és küzdõszellem. Ez biztató a következõ évekre nézve is. Biztosak lehetnek ben-ne, hogy az önkormányzat a jövõben is lehetõségeihez képest támogatja a sportegyesületeket,mert tisztában van a sport közösség- és jellemformáló erejével, s az egészségmegõrzésben betöl-tött fontos szerepével. Eger város sportszeretõ közönségének, s valamennyi sportolójának, edzõ-jének, testnevelõjének kívánok áldott, szép Karácsonyt és sikerekben gazdag új esztendõt!

Szeleczki János, alpolgármester

Adónem Adóköteles Adó alanya Adó alapja Bevallási határidõ Beérkezési határidõ

Építményadó(ÉPA)

Az önkormányzat illetékességi te-rületén lévõ építmények közül a la-kás és a nem lakás céljára szolgálóépület, épületrész (építmény)

az, aki az év elsõ napján az építménytulajdonosa. Ingatlan-nyilvántartásbabejegyzett vagyoni értékû jog eseténaz annak gyakorlására jogosult

az építmény m2-ben számítotthasznos alapterülete

adókötelezettség keletkezését (vál-tozását) követõ 15 napon belül(adóévet követõ év január 15-ig.

március 15. – I. félévszeptember 15. – II. félév(évközi határozat esetén jogerõreemelkedést követõ 15. nap)

Beszedett idegenforgalmi adó(IFA)

adóköteles az a magánszemély,aki nem állandó lakosként az ön-kormányzat illetékességi területénlegalább egy vendégéjszakát eltölt

az a magánszemély, aki nem ál-landó lakosként az önkormányzatilletékességi területén legalább egyvendégéjszakát eltölt. (Adóbesze-désre kötelezett: az üzemeltetõ,fenntartó, szállásadó)

a megkezdett vendégéjszakákszáma

tárgyhónapot követõ hónap 15. napjáig

beszedést követõ hónap 15. napjáig

Telekadó(TEA)

belterületen lévõ beépítetlen építési telek

az, aki az év elsõ napján a telek tu-lajdonosa. Ingatlan-nyilvántartás-ba bejegyzett vagyoni értékû jogesetén az annak gyakorlásárajogosult

a telek m2-ben számított területeadókötelezettség keletkezését(változását) követõ 15 napon be-lül (adóévet követõ év január 15-ig)

március 15. - I. félévszeptember 15. - II. félév(évközi határozat esetén jogerõreemelkedést követõ 15. nap)

Helyi iparûzésiadó(HIPA)

az önkormányzat illetékességiterületén végzett állandó, vagy

a vállalkozóa nettó árbevétel, csökkentve azeladott áruk beszerzési értéké-vel, a közvetített szolgáltatásokértékével és az anyagköltséggel

adóévet követõ év május 31.napjáig (üzleti év esetén azadóév utolsó napját követõ150. napig)

március 15. - folyó évi adóelõlegmájus 31. - elõzõ évi végleges adó ésadóelõleg különbözeteszeptember 15. - folyó évi adóelõle de-cember 20. - elõleg feltöltés

HELYI ADÓKÖTELEZETTSÉGEK (2008. JANUÁR 1-TÕL)

ideiglenes jelleggel végzett vállal-kozási tevékenység

a tevékenység végzésének naptá-ri napjai. Minden megkezdettnap egy napnak számít.

tevékenység befejezésének napja tevékenység befejezésének napja