A Forró övezet

Ha a Föld csupán egy egynemű anyagból álló síkfelület lenne, ahol nem lennének hegyek és tengerek, akkor az éghajlatot csak a napsugarak beesési szöge, vagyis a felszínnel bezárt szöge határozná meg. Ezt szoláris éghajlati övezetességnek nevezzük, ami azt jelzi, hogy csak a Nap sugárzása szabja meg az éghajlati feltételeket.

A Föld változatos felszíne nagymértékben módosítja ezt a rendszert. A szárazföldek és a tengerek szabálytalan elhelyezkedése, a domborzati viszonyok, a szelek és a tengeráramlások alakító-módosító hatására jött létre a valódi éghajlati övezetesség.

A trópusi éghajlati övezet az Egyenlítő térségében, a Ráktérítő és a Baktérítő között alakult ki, ahol a legtöbb napfény éri a felszínt. Itt a legmagasabb az átlaghőmérséklet a sok napsütés miatt. A csapadék mennyisége azonban nagyon különböző.

Vannak vidékek, ahol a legbujább növényzet alakult ki az egész Földön a sok eső miatt, máshol viszont szinte élettelen a táj, mert egész évben szinte semmi eső sem esik.

Közvetlenül az Egyenlítő mentén alakult ki az egyenlítői éghajlat, ahol egész évben bőséges csapadék hull. Buja őserdők és bővizű folyók jellemzik a területet. A gazdag növényvilág miatt ezt a területet a Föld tüdejének is nevezik.

Az Egyenlítő mentét egyetlen, forró, csapadékos évszak jellemzi. Egész évben meleg van. Ez a dús, szinte áthatolhatatlan esőerdők vidéke. Az erdőben magas a páratartalom is, ezért fullasztó hőség uralkodik itt egész nap. Minden nap időjárása egyforma. Délelőtt szinte az elviselhetetlenségig felmelegszik a levegő.

A meleg, páradús levegő felszáll, felhő képződik. Kora délután elered az eső, és zápor kíséretében megöntözi a növényeket. Emiatt a mindennapos esők övének is nevezik a területet.

Az Egyenlítő vidékének esőerdei a világ legsűrűbb erdei. A legváltozatosabb növényvilággal büszkélkedhet. A fák óriásira nőnek, időnként az ötven métert is meghaladják.

Törzsükre és ágaikra kúszónövények kapaszkodnak. Minden növény egyre feljebb törekszik, a napsütés felé. Az aljnövényzet elég gyér, mert ide már nem is jut napsütés. A fák lombkoronája szinte minden fényt elnyel.

A lombok változatos állatvilágnak adnak otthon. Az ágak között majmok ugrálnak, a levegőt tarka papagájok hasítják, az üregekben mérges pókok tanyáznak. Rengeteg rovar és egyéb apró állat lakja ezeket az erdőket.

A mindennapos esők övét az Egyenlítőtől északi és déli irányban távolodva felváltja a szavanna éghajlat, ahol a nedves és száraz évszakok követik egymást. A szavanna a nagy szafarik területe, itt él például a zebra, az antilop és a zsiráf is. A csapadék mennyiségétől függően a fás szavannát a füves szavanna váltja fel, mely végül átmenet képez a sivatagba.

Nagyjából a tizedik és a huszadik szélességi fok körül találjuk a szavannákat. Itt már kevesebb csapadék hullik, a növényzet is más jellegű. A nyári esők övének is nevezzük, mert két évszakot különböztetünk meg ezen a vidéken: a száraz, meleg telet, és a csapadékos, meleg nyarat.

Egész évben meleg van, de eső csak nyáron esik. Minél jobban távolodunk az Egyenlítőtől, ez a csapadék annál kevesebb.

A térítők mentén találhatjuk Földünk legszárazabb területeit. Hatalmas, végeláthatatlan sivatagok jelzik, hogy itt szinte sosem esik az eső. Vannak vidékek, ahol évekig egyetlen csepp eső sem esik.

Egész évben nagy a forróság nappal, éjszaka viszont gyakran a fagypontig is lehűlhet a levegő, mert felhő nem takarja az eget és a levegő páratartalma is minimális, ezért a meleg akadálytalanul távozhat a talaj közeléből a légkör magasabb rétegeibe. A napi hőingás tehát nagyon nagy.

A sivatagok jellemzően a Ráktérítő és a Baktérítő mentén alakultak ki. Ezeken a területeken akár több évig sem esik az eső. A túlélést a zöldellő oázisok jelentik.